/I. FÉLÉV KÉSZÍTETTE: MOLNÁR SZILVIA OIWO7H PÁLLA KÁROLY OX5WE4 TÁNCZOS SZABINA FWAN2E ZÁMBÓ VIKTÓRIA HMC45E

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "/I. FÉLÉV KÉSZÍTETTE: MOLNÁR SZILVIA OIWO7H PÁLLA KÁROLY OX5WE4 TÁNCZOS SZABINA FWAN2E ZÁMBÓ VIKTÓRIA HMC45E"

Átírás

1 HILD JÓZSEF ÉPÍTŐIPRI SZKKÖZÉPISKOL VIZSGÁLT GYKORLTI ÉPÜLETFIZIK /I. FÉLÉV KÉSZÍTETTE: MOLNÁR SZILVI OIWO7H PÁLL KÁROLY OX5WE4 TÁNCZOS SZBIN FWN2E ZÁMBÓ VIKTÓRI HMC45E GYKORLTI ÉPÜLETFIZIK 2010/11 I.FÉLÉV HILD JÓZSEF ÉPÍTŐIPRI SZKKÖZÉPISKOL VIZSGÁLT

2 1.0. Általános leírás az épületről 1.1. z épület történeti áttekintése ai Hild József Szakközépiskolát 1945ben alapították Gőri Magar Állai Felső Építőipariskola néven. z iskola ielőtt a jelenlegi épületbe költözött volna több ásik épületben kapott helet. jelenlegi épüle Fáta Taás tervei alapján 1959re építék eg odern stílusban. z épüle 8 osztál befogadására alkalasnak tervezték és a 8 osztálteren kívül két szaktantere épült. z épület agába foglalta a legszükségesebb kiszolgáló heliségeket, irodákat, tanárit, de száos igén egvalósítására ne került sor. Ne épültek szertárak, könvtárheliség, tornatere és öltözők, gakorlati oktatóhelek. z iskola alatt az ekkori elvárásoknak egfelelően óvóhel volt, ainek korábban anni haszna volt, hog a gakorlati képzéshez szükségegoldást biztosított, távlatban pedig az, hog a rendkívül asszív vasbeton alap áig jól bírja a egnövekedett főútvonali közlekedés terhelését. z 1967es tanévet az iskola szakközépiskolaként kezdte eg, ennek egfelelően e Technikuból Hild József Építőipari Szakközépiskolára változott. 1968tól folaatosan napirenden volt a bővítés kérdése az eredéne azonban csak 1973ra realizálódott. z új épületszárn, ael szinteltolódással kapcsolódik az első épülethez Ágostházná Dr. Eördögh Éva tervei alapján készült el, hat tanteret és további heliségeket foglalt agába. Ezzel lehetővé vált bizonos funkciók átszervezése is. Íg lehet kialakítani az ifjúsági és könvtárteret, és a földszinti két tantere összenitásával a tornaszobát. GYKORLTI ÉPÜLETFIZIK 2010/11 I.FÉLÉV HILD JÓZSEF ÉPÍTŐIPRI SZKKÖZÉPISKOL VIZSGÁLT

3 Első alkaloal az 1989/1990es tanév kezdetén voltak ötödik osztálos tanulócsoportok, ennek következtében az eddigi 12 tanulócsoport helett 15öt kellett elhelezni. Ettől kezdve az iskola tanulóinak száa 430 körül van. háro ötödéves osztált az iskolavezetés csak úg tudta elhelezni, hog egszünte a tornaszobát, s a testnevelési órákat télen is vag a szabaan, vag a fedett uszodában tartották ásodik felében az iskola igazgatója felkereste a városban tevékenkedő s az iskolát ár korábban is táogató építőipari vállalatokat, szövetkezeteket, és táogatásukat kérte eg tornatere egépítéséhez. z építészeti tervezést Sebők Tibor végezte. z új épület üzebe helezése 1991 deceberében történt. z épület a tornatereen kívül agában foglal eg kisebb nelvi teret, száítógépteret, eredetileg klubnak tervezett heliséget, ael a szintén a száítástechnika oktatását szolgálja, eg ebédlőt az iskolai dolgozók száára, öltözőket és vizes heliségeket, valaint tanári szobát a testnevelő tanárok száára Épület elhelezkedése, kialakítása Hild József Építőipari Szakközépiskola Gőr egik legforgalasabb főútja a Szent István út valaint az Újlak utca által határolt saroktelken helezkedik el. z épület fő töege részben a Szent István útra de elsősorban az Újlak utca felöli oldalra néz. z épület az utca telekhatárra került ennek következtében ki tudott alakulni eg viszonlag tágas belső udvar elre a tanterek nag része nílik. GYKORLTI ÉPÜLETFIZIK 2010/11 I.FÉLÉV HILD JÓZSEF ÉPÍTŐIPRI SZKKÖZÉPISKOL VIZSGÁLT

4 z épület tantereket agában foglaló fő töege pince, földszint plusz két eelet kialakítású. pincét egkoron légvédeli óvóhelként alakították ki el napjainkra jelentőségét veszte. fő épülethez eg további egszintes épületszárnat az úgnevezett ÉMI épüle toldottak hozzá, elben néhán tantere és kiegészítő funkciók kaptak helet. tornatere a legkésőbb egépült épület az ingatlanon belül, a tornatereen kívül agában foglal eg kisebb nelvi teret, száítógépteret öltözőket és vizes heliségeket. z általunk vizsgált épületrészek, a fő épület azon szakasza el csatlakozik az ÉMI épülethez, az ÉMI épületrész valaint a különálló tornatere. Mindháro épületrész laposős kialakítású, a tornatere pillérvázas a többi épületrész falazott szerkezetű. z épületek pontos szerkezeti kialakítását, rétegfelépítését a ellékelt rajzok tartalazzák. z épület gépészeti kialakításáról adatszolgáltatás hiánában csak feltételezésekre hagatkozhatunk. GYKORLTI ÉPÜLETFIZIK 2010/11 I.FÉLÉV HILD JÓZSEF ÉPÍTŐIPRI SZKKÖZÉPISKOL VIZSGÁLT

5 2.0. Energetikai vizsgálat 2.1. Energetikai tanúsítás szabálozásáról száításokat a 7/2006.(V.24.). TNM rendelet előírásai szerint kell elvégezni. z építési engedélezési tervek ellékleteként benújtandó energetikai száítások elvégzésének jogosultsága egegezik a tervezési jogosultság feltételeivel, tehát a száítást a rendelet szerint a tervező végzi, aki lehet építész, építő, vag épületgépész tervező is. z épületek energetikai tanúsításához kapcsolódó száítások azonos ódon készülnek, de ezek elkészítése ár speciális jogosultsághoz van kötve. száítások egszerűsít, illetve részletes ódszerrel végezhetők, a részletes és egszerűsít száítási ódszerek eges lépesei felváltva, vegesen is alkalazhatok Hő és páratechnikai éretezés z épület tervei alapján elkészítük az energetikai száításokat WinWatt progra használatával. Megvizsgáltuk a külső falszerkezeteket, födé és talajon fekvő padlószerkezeteket. Minden eltérő réteget figelebe vettünk, továbbá páratechnikai éretezést is végeztünk. Külső holokzattal ne rendelkező, azonos funkciójú heliségeket összevontuk a éretezés során. Külön vizsgáltuk a főépüle, és a tornateret. tornatere ellékheliségei fölötti PK jelű födéet teljes 20 ces vastagságával vettük figelebe a biztonság javára való közelítés iatt. tornatere esetén alkalazott födé rétegrendjében a panel 4 ces felső legvékonabb vastagságával száoltunk szintén a biztonság javára való közelítés iatt. tornatere külön rétegrendként vettük figelebe a vázszerkeze, valaint a vázkitöltő falszerkeze. paneles födészerkezet GYKORLTI ÉPÜLETFIZIK 2010/11 I.FÉLÉV HILD JÓZSEF ÉPÍTŐIPRI SZKKÖZÉPISKOL VIZSGÁLT

6 z ÉMI épület esetében a büfé előtérben található felülvilágítót vízszintes bevilágító felületként száoltuk. főépület falszerkezetében az ablakok alatti parapett falak vastagságbeli eltérését a száítások során figelebe vettük. száítások eredéne a ellékelt táblázatokban található Véleénezés Általánosan egállapítható, hog az épületek az energetikai száítás alapján a hatálos jogszabálban előírtaknak ne felel eg. Tornatere: z épület ne egfelelő hőszigetelése iatt a tornatere optiális hőérsékletre való felfűtése ne lehetséges, továbbá a használatból keletkező nag pára, valaint az ablakcsere iatt (a űanag ablakok ne szellőznek egfelelően) nagértékű penészedés jelent eg. vasbeton vázszerkezet is nag hőhidat okoz. Probléás a tornaterenél az öltözők, zuhanzók kialakítása, ahol a szellőzés kialakítása ne egoldott. Penészesedés a tornateri ablakok körül Megoldásként az épületre elondható, hog egfelelő éretezésű hőszigetelés, és szellőzés átgondolása indokolt. GYKORLTI ÉPÜLETFIZIK 2010/11 I.FÉLÉV HILD JÓZSEF ÉPÍTŐIPRI SZKKÖZÉPISKOL VIZSGÁLT

7 Fő épület vizsgált szakasza: fő épület általunk vizsgált szakaszában a legfőbb energetikai probléát az ablakok alatti parapettfal vastagsága jelenti, hiszen itt a 38 c vastagságú téglafal 25 cre csökken. nílászárók cseréje egtörtént, a külső hőszigetelés egoldása várat agára, elnél figelebe kell venni, hog a parapett falaknál kiegészítő hőszigetelés alkalazása szükséges. Fő épület vizsgált szakasza ÉMI épület legfőbb energetikai probléát az üvegtégla illetve a őfelülvilágító jelenti, valaint a vizes heliségek szellőzési probléáiból adódó páralecsapódás adják. z épületen található többi nílászáró cseréje egtörtént, a külső hőszigetelés egoldása várat agára. Épületgépészeti szepontból javasoljuk a egújuló energiaforrások nagobb értékű alkalazását (első sorban napenergia). Javasoljuk továbbá a déli oldalon a túlzott felelegedés ellen árnékolók elhelezését. GYKORLTI ÉPÜLETFIZIK 2010/11 I.FÉLÉV HILD JÓZSEF ÉPÍTŐIPRI SZKKÖZÉPISKOL VIZSGÁLT

8 HILD JÓZSEF ÉPÍTŐIPRI SZKKÖZÉPISKOL VIZSGÁLT FŐ ÉPÜLET (SZKSZ)ÉMI ÉPÜLET GYKORLTI ÉPÜLETFIZIK 2010/11 I.FÉLÉV HILD JÓZSEF ÉPÍTŐIPRI SZKKÖZÉPISKOL VIZSGÁLT

9 ek 1 Hild József Építőipari Szakközépiskola Típusa: ablak (külső, fa és PVC) éret: 1.1 éret: 2.3 Hőátbocsátási ténező: 2.70 W/ 2 K Megengedett értéke: 1.60 W/ 2 K ᔗ厇 ocs si én zᔗ厇 NEM MEGFELELŐᔗ厇 Üvegezési arán: 100 % ᔗ厇 ᔗ厇ᔗ厇 Típusa: ablak (külső, fa és PVC) éret: 1.2 éret: 0.6 Hőátbocsátási ténező: 1.30 W/ 2 K Megengedett értéke: 1.60 W/ 2 K hőátbocsátási ténező egfelelő. Üvegezési arán: 80 % ᔗ厇 ᔗ厇 Típusa: ablak (külső, fa és PVC) éret: 1.3 éret: 1.3 Hőátbocsátási ténező: 1.30 W/ 2 K Megengedett értéke: 1.60 W/ 2 K hőátbocsátási ténező egfelelő. Üvegezési arán: 80 % F:\suli\fizika\hild Hőtechnikai éretező progra a 7/2006 (V.24.) TNM rendelet szerint

10 ek 2 ᔗ厇ᔗ厇 Típusa: ablak (külső, fa és PVC) éret: 1.5 éret: 1.6 Hőátbocsátási ténező: 1.30 W/ 2 K Megengedett értéke: 1.60 W/ 2 K hőátbocsátási ténező egfelelő. Üvegezési arán: 80 % ᔗ厇ᔗ厇 ᔗ厇ᔗ厇 Típusa: ablak (külső, fa és PVC) éret: 1.8 éret: 1.8 Hőátbocsátási ténező: 1.30 W/ 2 K Megengedett értéke: 1.60 W/ 2 K hőátbocsátási ténező egfelelő. Üvegezési arán: 80 % ᔗ厇 ᔗ厇 Típusa: ablak (külső, fa és PVC) éret: 2.1 éret: 2.1 Hőátbocsátási ténező: 1.30 W/ 2 K Megengedett értéke: 1.60 W/ 2 K hőátbocsátási ténező egfelelő. Üvegezési arán: 80 % F:\suli\fizika\hild Hőtechnikai éretező progra a 7/2006 (V.24.) TNM rendelet szerint

11 ek 3 ᔗ厇ᔗ厇 ᔗ厇ᔗ厇 Típusa: ablak (külső, fa és PVC) éret: 0.6 éret: 0.9 Hőátbocsátási ténező: 1.30 W/ 2 K Megengedett értéke: 1.60 W/ 2 K hőátbocsátási ténező egfelelő. Üvegezési arán: 80 % ᔗ厇 ᔗ厇 ᔗ厇ᔗ厇 ᔗ厇 Típusa: üvegezett ajtó (külső, fa és PVC) éret: 1.9 éret: 3.2 Hőátbocsátási ténező: 3.00 W/ 2 K Megengedett értéke: 1.60 W/ 2 K ᔗ厇 ocs si én zᔗ厇 NEM MEGFELELŐᔗ厇 Üvegezési arán: 60 % ᔗ厇 ᔗ厇 ᔗ厇ᔗ厇 ᔗ厇 Típusa: üvegezett ajtó (külső, fa és PVC) éret: 0.9 éret: 2.0 Hőátbocsátási ténező: 3.00 W/ 2 K Megengedett értéke: 1.60 W/ 2 K ᔗ厇 ocs si én zᔗ厇 NEM MEGFELELŐᔗ厇 Üvegezési arán: 0 % F:\suli\fizika\hild Hőtechnikai éretező progra a 7/2006 (V.24.) TNM rendelet szerint

12 ek 4 ᔗ厇 sᔗ厇 ᔗ厇 Típusa: külső fal Rétegtervi hőátbocsátási ténező: 1.80 W/ 2 K Megengedett értéke: 0.45 W/ 2 K ᔗ厇é ᔗ厇 ᔗ厇ᔗ厇i ᔗ厇 ocs si én zᔗ厇 NEM MEGFELELŐᔗ厇 Hőátbocsátási ténezőt ódosító tag: 40 % Eredő hőátbocsátási ténező: 2.52 W/ 2 K Csillapítási ténező: 1.00 Fajlagos töeg: 691 kg/ 2 Fajlagos hőtároló töeg: 188 kg/ 2 Felületi hőérséklet 15 Cnál: 20.0 C Légállapot kívül: 2.0 C 90 % Légállapot belül: 20.0 C 50 % Hőátadási ténező kívül: 0.00 W/ 2 K Hőátadási ténező belül: 0.00 W/ 2 K Diffúziós időszak: 180 nap Parciális vízgőznoás [Pa] Hőérséklet pt p' p Rétegek kívülről befelé Réteg No. d λ κ R δ Rv µ c ρ kiszell. te ti ϕe ϕi pe pi [c] [W/K] [ 2 K/W] [g/smpa] [ 2 smpa/g] [kj/kgk] [kg/ 3 ] réteg? [%] [%] [Pa] [Pa] Ceentvakolat 1 1,5 0,93 0, ,022 0, , , kis. töör agagtégla ,72 0, ,033 11,515 0, , , Ceentvakolat 3 1 0,93 0, ,022 0, , , F:\suli\fizika\hild Hőtechnikai éretező progra a 7/2006 (V.24.) TNM rendelet szerint

13 ek 5 ᔗ厇 sᔗ厇 ᔗ厇 Típusa: külső fal Rétegtervi hőátbocsátási ténező: 2.67 W/ 2 K Megengedett értéke: 0.45 W/ 2 K ᔗ厇é ᔗ厇 ᔗ厇ᔗ厇i ᔗ厇 ocs si én zᔗ厇 NEM MEGFELELŐᔗ厇 Hőátbocsátási ténezőt ódosító tag: 40 % Eredő hőátbocsátási ténező: 3.74 W/ 2 K Csillapítási ténező: 1.00 Fajlagos töeg: 470 kg/ 2 Fajlagos hőtároló töeg: 188 kg/ 2 Felületi hőérséklet 15 Cnál: 20.0 C Légállapot kívül: 2.0 C 90 % Légállapot belül: 20.0 C 50 % Hőátadási ténező kívül: 0.00 W/ 2 K Hőátadási ténező belül: 0.00 W/ 2 K Diffúziós időszak: 180 nap Parciális vízgőznoás [Pa] Hőérséklet pt p' p Rétegek kívülről befelé Réteg No. d λ κ R δ Rv µ c ρ kiszell. te ti ϕe ϕi pe pi [c] [W/K] [ 2 K/W] [g/smpa] [ 2 smpa/g] [kj/kgk] [kg/ 3 ] réteg? [%] [%] [Pa] [Pa] Ceentvakolat 1 1,5 0,93 0, ,022 0, , , kis. töör agagtégla ,72 0, ,033 7,5758 0, , , Ceentvakolat 3 1 0,93 0, ,022 0, , , F:\suli\fizika\hild Hőtechnikai éretező progra a 7/2006 (V.24.) TNM rendelet szerint

14 ek 6 ᔗ厇 ᔗ厇 Típusa: padló (talajra fekett) Rétegtervi hőátbocsátási ténező: 1.61 W/ 2 K pt p' Megengedett értéke: 0.50 W/ 2 K p ᔗ厇é ᔗ厇 ᔗ厇ᔗ厇i ᔗ厇 ocs si én zᔗ厇 NEM MEGFELELŐᔗ厇 Vonalenti hőátbocsátási ténező: 1.55 W/K Csillapítási ténező: Fajlagos töeg: 662 kg/ Fajlagos hőtároló töeg: 282 kg/ Padló hőelnelési ténező: kj/ 2 Ks 1/ Padló besorolás: hideg Felületi hőérséklet 15 Cnál: 20.0 C 600 Légállapot kívül: 2.0 C 90 % Légállapot belül: 20.0 C 50 % 300 Hőátadási ténező kívül: 0.00 W/ 2 K Hőátadási ténező belül: 0.00 W/ 2 K Padlószint agassága: 0.3 Hőérséklet Diffúziós időszak: 180 nap Rétegek belülről kifelé Réteg No. d λ κ R δ Rv µ c ρ kiszell. te ti ϕe ϕi pe pi [c] [W/K] [ 2 K/W] [g/smpa] [ 2 smpa/g] [kj/kgk] [kg/ 3 ] réteg? [%] [%] [Pa] [Pa] parketta 1 2 0,4 0,05 0,076 0, , , aljzatbeton 2 6 1,28 0, , , ,559 18, vízszigetelés 3 0,5 0,17 0, ,002 2,5 1, ,514 16, vasbeton ,55 0, ,008 12,5 0, ,223 15, kavicsfeltöltés ,35 0, ,072 2,0833 0, , Parciális vízgőznoás [Pa] F:\suli\fizika\hild Hőtechnikai éretező progra a 7/2006 (V.24.) TNM rendelet szerint

15 ek 7 ᔗ厇 Típusa: ő Rétegtervi hőátbocsátási ténező: 1.79 W/ 2 K Megengedett értéke: 0.25 W/ 2 K ᔗ厇é ᔗ厇 ᔗ厇ᔗ厇i ᔗ厇 ocs si én zᔗ厇 NEM MEGFELELŐᔗ厇 Hőátbocsátási ténezőt ódosító tag: 20 % Eredő hőátbocsátási ténező: 2.15 W/ 2 K Csillapítási ténező: 1.00 Fajlagos töeg: 986 kg/ 2 Fajlagos hőtároló töeg: 536 kg/ 2 Felületi hőérséklet 15 Cnál: 20.0 C Légállapot kívül: 2.0 C 90 % Légállapot belül: 20.0 C 50 % Hőátadási ténező kívül: 0.00 W/ 2 K Hőátadási ténező belül: 0.00 W/ 2 K Diffúziós időszak: 180 nap Parciális vízgőznoás [Pa] Hőérséklet pt p' p Rétegek kívülről befelé Réteg No. d λ κ R δ Rv µ c ρ kiszell. te ti ϕe ϕi pe pi [c] [W/K] [ 2 K/W] [g/smpa] [ 2 smpa/g] [kj/kgk] [kg/ 3 ] réteg? [%] [%] [Pa] [Pa] kavics 1 3 0,35 0, ,072 0, , , Ragasztott szigetelés 2 0,5 31 1,3721 1, kőszivacslap ,174 0, ,036 0, , ,3721 5, kavicsbeton 4 8 1,28 0,0625 0,012 6,6667 0, ,894 8, kohósalak 5 5 0,45 0, ,044 1,1364 0, , , GM gerenda ,55 0, ,008 33,75 0, ,724 19, Ceentvakolat 7 1 0,93 0, ,022 0, , , F:\suli\fizika\hild Hőtechnikai éretező progra a 7/2006 (V.24.) TNM rendelet szerint

16 ek 8 ᔗ厇 ᔗ厇ᔗ厇 ᔗ厇ᔗ厇 Típusa: ablak (külső, fa és PVC) éret: 0.6 éret: 2.0 Hőátbocsátási ténező: 2.00 W/ 2 K Megengedett értéke: 1.60 W/ 2 K ᔗ厇 ocs si én zᔗ厇 NEM MEGFELELŐᔗ厇 Üvegezési arán: 80 % F:\suli\fizika\hild Hőtechnikai éretező progra a 7/2006 (V.24.) TNM rendelet szerint

17 Heliségek 1 Épület: Hild József Építőipari Szakközépiskola Dátu: eeleti közlekedő Folosó Épület neve: Hild lapterület: Belagasság: 3.4 Térfogat: töege: kg Hőtároló töeg: kg Mértékadó hőérséklet télen: 20.0 C Külső hőérséklet: 15.0 C Korrekciós ténező: 1.00 Transzissziós veszteség: 5446 W Filtrációs ód: Légcsereszá alapján Belépő levegő hőérséklete: 15.0 C Légcsereszá: /h Filtrációs hőveszteség: 1104 W Napsugárzási nereség: 311 W 6239 W t Külső fal 1 külső fal 1 12,78 3,36 42,941 12,96 2, (D) függőleges 15 ablak 180/180 ablak (külső, fa 4 1,8 1,8 12,96 1, (D) teljes függőleges 15 ő ő 1 12,78 2,3 29,394 2, vízszintes eeleti raktár Raktár Épület neve: Hild lapterület: Belagasság: 3.0 Térfogat: töege: kg Hőtároló töeg: 7558 kg Mértékadó hőérséklet télen: 20.0 C Külső hőérséklet: 15.0 C Korrekciós ténező: 1.00 Transzissziós veszteség: 2310 W Filtrációs ód: Légcsereszá alapján Belépő levegő hőérséklete: 15.0 C Légcsereszá: /h Filtrációs hőveszteség: 218 W Napsugárzási nereség: 26 W 2502 W F:\suli\fizika\hild Hőtechnikai éretező progra a 7/2006 (V.24.) TNM rendelet szerint

18 Heliségek 2 t Külső fal 1 külső fal 1 2,3 3,36 7,728 2, (K) függőleges 15 Külső fal 1 külső fal 1 3,95 3,36 13,272 0,8 2, (D) függőleges 15 ablak 60/90 ablak (külső, fa 2 0,6 0,9 1, (D) teljes függőleges 15 ő ő 1 2,3 3,05 7,015 2, vízszintes eeleti tantere 5 Előadótere Épület neve: Hild lapterület: Belagasság: 3.4 Térfogat: töege: kg Hőtároló töeg: kg Mértékadó hőérséklet télen: 20.0 C Külső hőérséklet: 15.0 C Korrekciós ténező: 1.00 Transzissziós veszteség: 8651 W Filtrációs ód: Légcsereszá alapján Belépő levegő hőérséklete: 15.0 C Légcsereszá: /h Filtrációs hőveszteség: 1965 W Napsugárzási nereség: 0 W W t Külső fal 1 külső fal 1 9 3,36 30,24 17,64 2, (É) függőleges 15 Külső fal 2 külső fal 3 2 0,9 5,4 3, (É) függőleges 15 ablakok ablak (külső, fa 3 2,1 2,1 13,23 1, (É) teljes függőleges 15 Külső fal 1 külső fal 1 6,4 3,36 21,504 2, (K) függőleges 15 ő ő 1 6,4 9 57,6 2, vízszintes 15 F:\suli\fizika\hild Hőtechnikai éretező progra a 7/2006 (V.24.) TNM rendelet szerint

19 Heliségek 3 2. eeleti tantere 6 Előadótere Épület neve: Hild lapterület: Belagasság: 3.4 Térfogat: töege: kg Hőtároló töeg: kg Mértékadó hőérséklet télen: 20.0 C Külső hőérséklet: 15.0 C Korrekciós ténező: 1.00 Transzissziós veszteség: 7525 W Filtrációs ód: Légcsereszá alapján Belépő levegő hőérséklete: 15.0 C Légcsereszá: /h Filtrációs hőveszteség: 1981 W Napsugárzási nereség: 0 W 9506 W t Külső fal 1 külső fal 1 9 3,36 30,24 17,64 2, (É) függőleges 15 Külső fal 2 külső fal 3 2 0,9 5,4 3, (É) függőleges 15 ablakok ablak (külső, fa 3 2,1 2,1 13,23 1, (É) teljes függőleges 15 Külső fal 1 külső fal 1 2,6 3,36 8,736 2, (NY) függőleges 15 ő ő 1 9 6,4 57,6 2, vízszintes eeleti vizesblokk Mosdó Épület neve: Hild lapterület: Belagasság: 3.4 Térfogat: töege: 8075 kg Hőtároló töeg: 6796 kg Mértékadó hőérséklet télen: 20.0 C Külső hőérséklet: 15.0 C Korrekciós ténező: 1.00 Transzissziós veszteség: 1608 W Filtrációs ód: Légcsereszá alapján Belépő levegő hőérséklete: 15.0 C Légcsereszá: /h Filtrációs hőveszteség: 305 W Napsugárzási nereség: 39 W 1874 W F:\suli\fizika\hild Hőtechnikai éretező progra a 7/2006 (V.24.) TNM rendelet szerint

20 Heliségek 4 t Külső fal 1 külső fal 1 3,81 3,09 11,773 1,2 2, (D) függőleges 15 ablak 60/90 ablak (külső, fa 3 0,6 0,9 1, (D) teljes függőleges 15 ő ő 1 2,3 3,9 8,97 2, vízszintes 15 eeleti közlekedő Folosó Épület neve: Hild lapterület: Belagasság: 3.4 Térfogat: töege: kg Hőtároló töeg: 5636 kg Mértékadó hőérséklet télen: 20.0 C Külső hőérséklet: 15.0 C Korrekciós ténező: 1.00 Transzissziós veszteség: 3234 W Filtrációs ód: Légcsereszá alapján Belépő levegő hőérséklete: 15.0 C Légcsereszá: /h Filtrációs hőveszteség: 1104 W Napsugárzási nereség: 311 W 4027 W t Külső fal 1 külső fal 1 12,78 3,36 42,941 12,96 2, (D) függőleges 15 ablak 180/180 ablak (külső, fa 4 1,8 1,8 12,96 1, (D) teljes függőleges 15 F:\suli\fizika\hild Hőtechnikai éretező progra a 7/2006 (V.24.) TNM rendelet szerint

21 Heliségek 5 eeleti raktár Raktár Épület neve: Hild lapterület: Belagasság: 3.0 Térfogat: töege: 6979 kg Hőtároló töeg: 3798 kg Mértékadó hőérséklet télen: 20.0 C Külső hőérséklet: 15.0 C Korrekciós ténező: 1.00 Transzissziós veszteség: 1782 W Filtrációs ód: Légcsereszá alapján Belépő levegő hőérséklete: 15.0 C Légcsereszá: /h Filtrációs hőveszteség: 218 W Napsugárzási nereség: 26 W 1974 W t Külső fal 1 külső fal 1 2,3 3,36 7,728 2, (K) függőleges 15 Külső fal 1 külső fal 1 3,95 3,36 13,272 0,8 2, (D) függőleges 15 ablak 60/90 ablak (külső, fa 2 0,6 0,9 1, (D) teljes függőleges 15 eeleti tantere 3 Előadótere Épület neve: Hild lapterület: Belagasság: 3.4 Térfogat: töege: kg Hőtároló töeg: 7427 kg Mértékadó hőérséklet télen: 20.0 C Külső hőérséklet: 15.0 C Korrekciós ténező: 1.00 Transzissziós veszteség: 4317 W Filtrációs ód: Légcsereszá alapján Belépő levegő hőérséklete: 15.0 C Légcsereszá: /h Filtrációs hőveszteség: 1965 W Napsugárzási nereség: 0 W 6282 W F:\suli\fizika\hild Hőtechnikai éretező progra a 7/2006 (V.24.) TNM rendelet szerint

22 Heliségek 6 t Külső fal 1 külső fal 1 9 3,36 30,24 17,64 2, (É) függőleges 15 Külső fal 2 külső fal 3 2 0,9 5,4 3, (É) függőleges 15 ablakok ablak (külső, fa 3 2,1 2,1 13,23 1, (É) teljes függőleges 15 Külső fal 1 külső fal 1 6,4 3,36 21,504 2, (K) függőleges 15 eeleti tantere 4 Előadótere Épület neve: Hild lapterület: Belagasság: 3.4 Térfogat: töege: 8641 kg Hőtároló töeg: 5026 kg Mértékadó hőérséklet télen: 20.0 C Külső hőérséklet: 15.0 C Korrekciós ténező: 1.00 Transzissziós veszteség: 3191 W Filtrációs ód: Légcsereszá alapján Belépő levegő hőérséklete: 15.0 C Légcsereszá: /h Filtrációs hőveszteség: 1981 W Napsugárzási nereség: 0 W 5172 W t Külső fal 1 külső fal 1 9 3,36 30,24 17,64 2, (É) függőleges 15 Külső fal 2 külső fal 3 2 0,9 5,4 3, (É) függőleges 15 ablakok ablak (külső, fa 3 2,1 2,1 13,23 1, (É) teljes függőleges 15 Külső fal 1 külső fal 1 2,6 3,36 8,736 2, (NY) függőleges 15 F:\suli\fizika\hild Hőtechnikai éretező progra a 7/2006 (V.24.) TNM rendelet szerint

23 Heliségek 7 eeleti vizesblokk Mosdó Épület neve: Hild lapterület: Belagasság: 3.4 Térfogat: töege: 3653 kg Hőtároló töeg: 1988 kg Mértékadó hőérséklet télen: 20.0 C Külső hőérséklet: 15.0 C Korrekciós ténező: 1.00 Transzissziós veszteség: 933 W Filtrációs ód: Légcsereszá alapján Belépő levegő hőérséklete: 15.0 C Légcsereszá: /h Filtrációs hőveszteség: 305 W Napsugárzási nereség: 39 W 1199 W t Külső fal 1 külső fal 1 3,81 3,09 11,773 1,2 2, (D) függőleges 15 ablak 60/90 ablak (külső, fa 3 0,6 0,9 1, (D) teljes függőleges 15 ÉMI büfé Büfé Épület neve: Hild lapterület: Belagasság: 3.2 Térfogat: töege: kg Hőtároló töeg: kg Mértékadó hőérséklet télen: 20.0 C Külső hőérséklet: 15.0 C Korrekciós ténező: 1.00 Transzissziós veszteség: 2773 W Filtrációs ód: Légcsereszá alapján Belépő levegő hőérséklete: 15.0 C Légcsereszá: /h Filtrációs hőveszteség: 380 W 3153 W F:\suli\fizika\hild Hőtechnikai éretező progra a 7/2006 (V.24.) TNM rendelet szerint

24 Heliségek 8 t Külső fal 1 külső fal 1 4,29 3,25 13,943 1,69 2, (ÉNY) függőleges 15 padló padló (talajra fe ,57 1, ő ő 1 2,65 4,29 11,369 2, vízszintes 15 ablak 130/130 ablak (külső, fa 1 1,3 1,3 1,69 1, (ÉNY) teljes függőleges 15 Külső fal 1 külső fal 1 2,65 3,25 8,6125 2, (ÉK) függőleges 15 ÉMI büfé előtér Büfé Épület neve: Hild lapterület: Belagasság: 3.2 Térfogat: töege: kg Hőtároló töeg: kg Mértékadó hőérséklet télen: 20.0 C Külső hőérséklet: 15.0 C Korrekciós ténező: 1.00 Transzissziós veszteség: 2484 W Filtrációs ód: Légcsereszá alapján Belépő levegő hőérséklete: 15.0 C Légcsereszá: /h Filtrációs hőveszteség: 938 W 3422 W t Külső fal 1 külső fal 1 1,14 3,25 3,705 2,68 2, (ÉK) függőleges 15 padló padló (talajra fe ,53 1, ő ő 1 6,34 4,5 28,53 1,2 2, vízszintes 15 őablak 200/60 ablak (külső, fa 1 0,6 2 1, teljes vízszintes 15 ablak 114/235 ablak (külső, fa 1 1,14 2,35 2,679 2, (ÉK) teljes függőleges 15 F:\suli\fizika\hild Hőtechnikai éretező progra a 7/2006 (V.24.) TNM rendelet szerint

25 Heliségek 9 ÉMI könvtár Könvtár Épület neve: Hild lapterület: Belagasság: 3.2 Térfogat: töege: kg Hőtároló töeg: kg Mértékadó hőérséklet télen: 20.0 C Külső hőérséklet: 15.0 C Korrekciós ténező: 1.00 Transzissziós veszteség: 6121 W Filtrációs ód: Légcsereszá alapján Belépő levegő hőérséklete: 15.0 C Légcsereszá: /h Filtrációs hőveszteség: 1789 W 7910 W t Külső fal 1 külső fal 1 8,1 3,25 26,325 6,96 2, (DNY) függőleges 15 ablak 145/160 ablak (külső, fa 3 1,45 1,6 6,96 1,3 317 (DNY) teljes függőleges 15 padló padló (talajra fe ,43 1, ő ő 1 8,1 6,72 54,432 2, vízszintes 15 ÉMI közlekedő1 Folosó Épület neve: Hild lapterület: Belagasság: 3.2 Térfogat: töege: kg Hőtároló töeg: kg Mértékadó hőérséklet télen: 20.0 C Külső hőérséklet: 15.0 C Korrekciós ténező: 1.00 Transzissziós veszteség: 2066 W Filtrációs ód: Légcsereszá alapján Belépő levegő hőérséklete: 15.0 C Légcsereszá: /h Filtrációs hőveszteség: 902 W 2968 W F:\suli\fizika\hild Hőtechnikai éretező progra a 7/2006 (V.24.) TNM rendelet szerint

26 Heliségek 10 t padló padló (talajra fe ,45 1, ő ő 1 6,34 4,33 27,452 2, vízszintes 15 ÉMI közlekedő2 Folosó Épület neve: Hild lapterület: Belagasság: 3.2 Térfogat: töege: 5999 kg Hőtároló töeg: 5955 kg Mértékadó hőérséklet télen: 20.0 C Külső hőérséklet: 15.0 C Korrekciós ténező: 1.00 Transzissziós veszteség: 548 W Filtrációs ód: Légcsereszá alapján Belépő levegő hőérséklete: 15.0 C Légcsereszá: /h Filtrációs hőveszteség: 239 W 787 W t padló padló (talajra fe 1 0 7,28 1, ő ő 1 2,6 2,8 7,28 2, vízszintes 15 ÉMI közlekedő3 Folosó Épület neve: Hild lapterület: Belagasság: 3.2 Térfogat: töege: 6229 kg Hőtároló töeg: 6184 kg Mértékadó hőérséklet télen: 20.0 C Külső hőérséklet: 15.0 C Korrekciós ténező: 1.00 Transzissziós veszteség: 569 W Filtrációs ód: Légcsereszá alapján Belépő levegő hőérséklete: 15.0 C Légcsereszá: /h Filtrációs hőveszteség: 248 W 817 W F:\suli\fizika\hild Hőtechnikai éretező progra a 7/2006 (V.24.) TNM rendelet szerint

27 Heliségek 11 t padló padló (talajra fe 1 0 7,56 1, ő ő 1 3,6 2,1 7,56 2, vízszintes 15 ÉMI közlekedő4 Folosó Épület neve: Hild lapterület: Belagasság: 3.2 Térfogat: töege: kg Hőtároló töeg: kg Mértékadó hőérséklet télen: 20.0 C Külső hőérséklet: 15.0 C Korrekciós ténező: 1.00 Transzissziós veszteség: 2252 W Filtrációs ód: Légcsereszá alapján Belépő levegő hőérséklete: 15.0 C Légcsereszá: /h Filtrációs hőveszteség: 988 W 3240 W t padló padló (talajra fe ,07 1, ő ő 1 14,25 2,1 29,925 2, vízszintes 15 ÉMI közlekedő5 Folosó Épület neve: Hild lapterület: Belagasság: 3.2 Térfogat: töege: kg Hőtároló töeg: kg Mértékadó hőérséklet télen: 20.0 C Külső hőérséklet: 15.0 C Korrekciós ténező: 1.00 Transzissziós veszteség: 944 W Filtrációs ód: Légcsereszá alapján Belépő levegő hőérséklete: 15.0 C Légcsereszá: /h Filtrációs hőveszteség: 412 W 1356 W F:\suli\fizika\hild Hőtechnikai éretező progra a 7/2006 (V.24.) TNM rendelet szerint

28 Heliségek 12 t padló padló (talajra fe ,54 1, ő ő 1 3,3 3,8 12,54 2, vízszintes 15 ÉMI közlekedő6 Folosó Épület neve: Hild lapterület: Belagasság: 3.2 Térfogat: töege: kg Hőtároló töeg: kg Mértékadó hőérséklet télen: 20.0 C Külső hőérséklet: 15.0 C Korrekciós ténező: 1.00 Transzissziós veszteség: 6762 W Filtrációs ód: Légcsereszá alapján Belépő levegő hőérséklete: 15.0 C Légcsereszá: /h Filtrációs hőveszteség: 905 W 7667 W t padló padló (talajra fe ,55 1, ő ő 1 11,3 3,8 42,94 2, vízszintes 15 Külső fal 1 külső fal 1 11,3 1,5 16,95 4,32 2, (ÉK) függőleges 15 ablak 120/60 ablak (külső, fa 6 1,2 0,6 4,32 1, (ÉK) teljes függőleges 15 Külső fal 1 külső fal 1 3,8 1,5 5,7 0,72 2, (ÉNY) függőleges 15 ablak 120/60 ablak (külső, fa 1 1,2 0,6 0,72 1, (ÉNY) teljes függőleges 15 Külső fal 1 külső fal 1 11,3 1,5 16,95 4,32 2, (DNY) függőleges 15 ablak 120/60 ablak (külső, fa 4 1,2 0,6 2,88 1,3 131 (DNY) teljes függőleges 15 Külső fal 1 külső fal 1 3,8 1,5 5,7 2, (DK) függőleges 15 F:\suli\fizika\hild Hőtechnikai éretező progra a 7/2006 (V.24.) TNM rendelet szerint

29 Heliségek 13 ÉMI osdó 1 Mosdó Épület neve: Hild lapterület: Belagasság: 3.2 Térfogat: töege: 3981 kg Hőtároló töeg: 3952 kg Mértékadó hőérséklet télen: 20.0 C Külső hőérséklet: 15.0 C Korrekciós ténező: 1.00 Transzissziós veszteség: 364 W Filtrációs ód: Légcsereszá alapján Belépő levegő hőérséklete: 15.0 C Légcsereszá: /h Filtrációs hőveszteség: 159 W 523 W t padló padló (talajra fe 1 0 4,83 1, ő ő 1 2,64 1,83 4,8312 2, vízszintes 15 ÉMI osdó 2 Mosdó Épület neve: Hild lapterület: Belagasság: 3.2 Térfogat: töege: 4968 kg Hőtároló töeg: 4233 kg Mértékadó hőérséklet télen: 20.0 C Külső hőérséklet: 15.0 C Korrekciós ténező: 1.00 Transzissziós veszteség: 0 W Filtrációs ód: Légcsereszá alapján Belépő levegő hőérséklete: 15.0 C Légcsereszá: /h Filtrációs hőveszteség: 493 W 493 W t padló padló (talajra fe ,01 1, F:\suli\fizika\hild Hőtechnikai éretező progra a 7/2006 (V.24.) TNM rendelet szerint

30 Heliségek 14 ÉMI raktár1 Raktár Épület neve: Hild lapterület: Belagasság: 3.2 Térfogat: töege: 7902 kg Hőtároló töeg: 6895 kg Mértékadó hőérséklet télen: 20.0 C Külső hőérséklet: 15.0 C Korrekciós ténező: 1.00 Transzissziós veszteség: 1175 W Filtrációs ód: Légcsereszá alapján Belépő levegő hőérséklete: 15.0 C Légcsereszá: /h Filtrációs hőveszteség: 231 W 1406 W t Külső fal 1 külső fal 1 2,6 3,25 8,45 2,32 2, (ÉK) függőleges 15 padló padló (talajra fe 1 0 7,02 1, ő ő 1 2,6 2,7 7,02 2, vízszintes 15 ablak 145/160 ablak (külső, fa 1 1,45 1,6 2,32 1, (ÉK) teljes függőleges 15 ÉMI raktár2 Raktár Épület neve: Hild lapterület: Belagasság: 3.2 Térfogat: töege: kg Hőtároló töeg: kg Mértékadó hőérséklet télen: 20.0 C Külső hőérséklet: 15.0 C Korrekciós ténező: 1.00 Transzissziós veszteség: 2522 W Filtrációs ód: Légcsereszá alapján Belépő levegő hőérséklete: 15.0 C Légcsereszá: /h Filtrációs hőveszteség: 292 W 2814 W F:\suli\fizika\hild Hőtechnikai éretező progra a 7/2006 (V.24.) TNM rendelet szerint

31 Heliségek 15 t Külső fal 1 külső fal 1 4,29 3,25 13,943 1,85 2, (DK) függőleges 15 padló padló (talajra fe 1 0 8,89 1, ő ő 1 2,07 4,29 8,8803 2, vízszintes 15 ajtó 90/205 üvegezett ajtó ( 1 0,9 2,05 1, (DK) teljes függőleges 15 Külső fal 1 külső fal 1 2,07 3,25 6,7275 2, (ÉK) függőleges 15 ÉMI szélfogó Előszoba Épület neve: Hild lapterület: Belagasság: 3.5 Térfogat: töege: kg Hőtároló töeg: 9261 kg Mértékadó hőérséklet télen: 20.0 C Külső hőérséklet: 15.0 C Korrekciós ténező: 1.00 Transzissziós veszteség: 1934 W Filtrációs ód: Légcsereszá alapján Belépő levegő hőérséklete: 15.0 C Légcsereszá: /h Filtrációs hőveszteség: 352 W 2286 W t Külső fal 1 külső fal 1 3,8 3,25 12,35 6,08 2, (ÉNY) függőleges 15 padló padló (talajra fe 1 0 9,88 1, ő ő 1 3,8 2,6 9,88 2, vízszintes 15 ajtó 190/320 üvegezett ajtó ( 1 1,9 3,2 6, (ÉNY) teljes függőleges 15 F:\suli\fizika\hild Hőtechnikai éretező progra a 7/2006 (V.24.) TNM rendelet szerint

32 Heliségek 16 ÉMI tantere 1. Előadótere Épület neve: Hild lapterület: Belagasság: 3.2 Térfogat: töege: kg Hőtároló töeg: kg Mértékadó hőérséklet télen: 20.0 C Külső hőérséklet: 15.0 C Korrekciós ténező: 1.00 Transzissziós veszteség: 6814 W Filtrációs ód: Légcsereszá alapján Belépő levegő hőérséklete: 15.0 C Légcsereszá: /h Filtrációs hőveszteség: 2009 W 8823 W t Külső fal 1 külső fal 1 9,1 3,25 29,575 9,28 2, (DNY) függőleges 15 ablak 145/160 ablak (külső, fa 4 1,45 1,6 9,28 1,3 422 (DNY) teljes függőleges 15 padló padló (talajra fe ,15 1, ő ő 1 9,1 6,72 61,152 2, vízszintes 15 ÉMI tantere 2. Előadótere Épület neve: Hild lapterület: Belagasság: 3.2 Térfogat: töege: kg Hőtároló töeg: kg Mértékadó hőérséklet télen: 20.0 C Külső hőérséklet: 15.0 C Korrekciós ténező: 1.00 Transzissziós veszteség: W Filtrációs ód: Légcsereszá alapján Belépő levegő hőérséklete: 15.0 C Légcsereszá: /h Filtrációs hőveszteség: 1814 W W F:\suli\fizika\hild Hőtechnikai éretező progra a 7/2006 (V.24.) TNM rendelet szerint

33 Heliségek 17 t Külső fal 1 külső fal 1 6 3,25 19,5 2, (DNY) függőleges 15 ablak 145/160 ablak (külső, fa 4 1,45 1,6 9,28 1, (ÉNY) teljes függőleges 15 padló padló (talajra fe 1 55,2 61,15 1, ő ő 1 6 9,2 55,2 2, vízszintes 15 Külső fal 1 külső fal 1 9,2 3,25 29,9 9,28 2, (ÉNY) függőleges 15 ÉMI tantere 3. Előadótere Épület neve: Hild lapterület: Belagasság: 3.2 Térfogat: töege: kg Hőtároló töeg: kg Mértékadó hőérséklet télen: 20.0 C Külső hőérséklet: 15.0 C Korrekciós ténező: 1.00 Transzissziós veszteség: 6379 W Filtrációs ód: Légcsereszá alapján Belépő levegő hőérséklete: 15.0 C Légcsereszá: /h Filtrációs hőveszteség: 1343 W 7722 W t Külső fal 1 külső fal 1 5,6 3,25 18,2 2,32 2, (ÉNY) függőleges 15 ablak 145/160 ablak (külső, fa 1 1,45 1,6 2,32 1, (ÉNY) teljes függőleges 15 padló padló (talajra fe ,88 1, ő ő 1 7,3 5,6 40,88 2, vízszintes 15 Külső fal 1 külső fal 1 7,3 3,25 23,725 6,96 2, (ÉK) függőleges 15 ablak 145/160 ablak (külső, fa 3 1,45 1,6 6,96 1, (ÉK) teljes függőleges 15 F:\suli\fizika\hild Hőtechnikai éretező progra a 7/2006 (V.24.) TNM rendelet szerint

34 Heliségek 18 ÉMI tantere 4. Előadótere Épület neve: Hild lapterület: Belagasság: 3.2 Térfogat: töege: kg Hőtároló töeg: kg Mértékadó hőérséklet télen: 20.0 C Külső hőérséklet: 15.0 C Korrekciós ténező: 1.00 Transzissziós veszteség: 4872 W Filtrációs ód: Légcsereszá alapján Belépő levegő hőérséklete: 15.0 C Légcsereszá: /h Filtrációs hőveszteség: 1343 W 6215 W t Külső fal 1 külső fal 1 7,3 3,25 23,725 6,96 2, (ÉK) függőleges 15 padló padló (talajra fe ,88 1, ő ő 1 7,3 5,6 40,88 2, vízszintes 15 ablak 145/160 ablak (külső, fa 3 1,45 1,6 6,96 1, (ÉK) teljes függőleges 15 földszint közlekedő Folosó Épület neve: Hild lapterület: Belagasság: 3.0 Térfogat: töege: kg Hőtároló töeg: kg Mértékadó hőérséklet télen: 20.0 C Külső hőérséklet: 15.0 C Korrekciós ténező: 1.00 Transzissziós veszteség: 616 W Filtrációs ód: Légcsereszá alapján Belépő levegő hőérséklete: 15.0 C Légcsereszá: /h Filtrációs hőveszteség: 986 W Napsugárzási nereség: 78 W 1524 W F:\suli\fizika\hild Hőtechnikai éretező progra a 7/2006 (V.24.) TNM rendelet szerint

35 Heliségek 19 t padló padló (talajra fe ,51 1, Külső fal 1 külső fal 1 2,77 3,09 8,5593 3,24 2, (D) függőleges 15 ablak 180/180 ablak (külső, fa 1 1,8 1,8 3,24 1, (D) teljes függőleges 15 földszint raktár Raktár Épület neve: Hild lapterület: Belagasság: 3.0 Térfogat: töege: 9320 kg Hőtároló töeg: 6014 kg Mértékadó hőérséklet télen: 20.0 C Külső hőérséklet: 15.0 C Korrekciós ténező: 1.00 Transzissziós veszteség: 1598 W Filtrációs ód: Légcsereszá alapján Belépő levegő hőérséklete: 15.0 C Légcsereszá: /h Filtrációs hőveszteség: 281 W Napsugárzási nereség: 39 W 1840 W t Külső fal 1 külső fal 1 2,3 3,09 7,107 2, (K) függőleges 15 padló padló (talajra fe 1 0 9,25 1, Külső fal 1 külső fal 1 3,95 3,09 12,205 1,2 2, (D) függőleges 15 ablak 60/90 ablak (külső, fa 3 0,6 0,9 1, (D) teljes függőleges 15 F:\suli\fizika\hild Hőtechnikai éretező progra a 7/2006 (V.24.) TNM rendelet szerint

36 Heliségek 20 földszint tantere 1 Előadótere Épület neve: Hild lapterület: Belagasság: 3.1 Térfogat: töege: kg Hőtároló töeg: kg Mértékadó hőérséklet télen: 20.0 C Külső hőérséklet: 15.0 C Korrekciós ténező: 1.00 Transzissziós veszteség: 3950 W Filtrációs ód: Légcsereszá alapján Belépő levegő hőérséklete: 15.0 C Légcsereszá: /h Filtrációs hőveszteség: 1807 W Napsugárzási nereség: 0 W 5757 W t Külső fal 1 külső fal 1 9 3,09 27,81 17,64 2, (É) függőleges 15 Külső fal 2 külső fal 3 2 0,9 5,4 3, (É) függőleges 15 padló padló (talajra fe ,85 1, ablakok ablak (külső, fa 3 2,1 2,1 13,23 1, (É) teljes függőleges 15 Külső fal 1 külső fal 1 6,4 3,09 19,776 2, (K) függőleges 15 földszint tantere 2 Előadótere Épület neve: Hild lapterület: Belagasság: 3.1 Térfogat: töege: kg Hőtároló töeg: kg Mértékadó hőérséklet télen: 20.0 C Külső hőérséklet: 15.0 C Korrekciós ténező: 1.00 Transzissziós veszteség: 2915 W Filtrációs ód: Légcsereszá alapján Belépő levegő hőérséklete: 15.0 C Légcsereszá: /h Filtrációs hőveszteség: 1822 W Napsugárzási nereség: 0 W 4737 W F:\suli\fizika\hild Hőtechnikai éretező progra a 7/2006 (V.24.) TNM rendelet szerint

37 Heliségek 21 t Külső fal 1 külső fal 1 9 3,09 27,81 17,64 2, (É) függőleges 15 Külső fal 2 külső fal 3 2 0,9 5,4 3, (É) függőleges 15 padló padló (talajra fe ,85 1, ablakok ablak (külső, fa 3 2,1 2,1 13,23 1, (É) teljes függőleges 15 Külső fal 1 külső fal 1 2,6 3,09 8,034 2, (NY) függőleges 15 földszint vizesblokk Mosdó Épület neve: Hild lapterület: Belagasság: 3.0 Térfogat: töege: 4479 kg Hőtároló töeg: 3046 kg Mértékadó hőérséklet télen: 20.0 C Külső hőérséklet: 15.0 C Korrekciós ténező: 1.00 Transzissziós veszteség: 638 W Filtrációs ód: Légcsereszá alapján Belépő levegő hőérséklete: 15.0 C Légcsereszá: /h Filtrációs hőveszteség: 181 W Napsugárzási nereség: 26 W 793 W t padló padló (talajra fe 1 0 5,98 1, Külső fal 1 külső fal 1 2,6 3,09 8,034 0,8 2, (D) függőleges 15 ablak 60/90 ablak (külső, fa 2 0,6 0,9 1, (D) teljes függőleges 15 F:\suli\fizika\hild Hőtechnikai éretező progra a 7/2006 (V.24.) TNM rendelet szerint

38 Épület: ᔗ匷 ar S a ö é o a Dátu: Hild Téli hőveszteség: kw Energetikai száítás a ná a j g : o aa o K ᔗ匷 : Fű ö é ér oga : ᔗ匷8ᔗ匷5. ᔗ匷 S á o aj ago ᔗ匷 ég: 0.ᔗ匷ᔗ匷 ᔗ匷ᔗ匷 ᔗ匷 K ᔗ匷 g ng aj ago ᔗ匷 ég: ᔗ匷ᔗ匷 ᔗ匷 K z épület az energetikai száítás alapján NEM FELEL MEG! ég : ég n ᔗ匷 Fᔗ匷n ᔗ匷 ja ᔗ匷 ᔗ匷 2 ᔗ匷 ᔗ匷 ᔗ匷 ᔗ匷 ᔗ匷 ᔗ匷 ᔗ匷ᔗ匷ᔗ匷 ᔗ匷 ᔗ匷ᔗ匷ᔗ匷 2 ᔗ匷 ᔗ匷 ᔗ匷ᔗ匷ᔗ匷 ᔗ匷 ᔗ匷 ᔗ匷 ᔗ匷 2 ᔗ匷 ᔗ匷ᔗ匷 ᔗ匷 gᔗ匷 2 ᔗ匷 2. ö ᔗ匷 Fo o ᔗ匷2ᔗ匷5 0ᔗ匷ᔗ匷2ᔗ匷 ᔗ匷2ᔗ匷ᔗ匷 ᔗ匷 ᔗ匷ᔗ匷 5ᔗ匷ᔗ匷 ᔗ匷2ᔗ匷ᔗ匷ᔗ匷5 ᔗ匷ᔗ匷ᔗ匷ᔗ匷ᔗ匷ᔗ匷 2. ra ár ᔗ匷a ár ᔗ匷ᔗ匷 8 2 ᔗ匷5ᔗ匷 2502 ᔗ匷ᔗ匷8ᔗ匷5 ᔗ匷ᔗ匷2 28ᔗ匷2ᔗ匷5 ᔗ匷5ᔗ匷ᔗ匷ᔗ匷 2. an r 5 ᔗ匷 ᔗ匷a r 5ᔗ匷ᔗ匷85 ᔗ匷ᔗ匷ᔗ匷ᔗ匷8 0ᔗ匷 ᔗ匷 8ᔗ匷ᔗ匷5 5ᔗ匷ᔗ匷ᔗ匷 0ᔗ匷ᔗ匷ᔗ匷 ᔗ匷 ᔗ匷ᔗ匷ᔗ匷ᔗ匷 2. an r ᔗ匷 ᔗ匷 ᔗ匷a r 58ᔗ匷ᔗ匷 ᔗ匷5ᔗ匷ᔗ匷2 ᔗ匷50ᔗ匷 ᔗ匷ᔗ匷ᔗ匷0 ᔗ匷8ᔗ匷5 ᔗ匷ᔗ匷ᔗ匷5ᔗ匷ᔗ匷 ᔗ匷ᔗ匷5ᔗ匷 8 2. ᔗ匷 ᔗ匷 o ᔗ匷o 8ᔗ匷ᔗ匷ᔗ匷 ᔗ匷0ᔗ匷 ᔗ匷ᔗ匷 8ᔗ匷ᔗ匷 208ᔗ匷ᔗ匷 ᔗ匷2ᔗ匷2 2 ᔗ匷 ᔗ匷ᔗ匷 ᔗ匷00ᔗ匷2ᔗ匷 ö ᔗ匷 Fo o ᔗ匷2ᔗ匷5 0ᔗ匷ᔗ匷2ᔗ匷 ᔗ匷02ᔗ匷 2ᔗ匷ᔗ匷ᔗ匷 ᔗ匷ᔗ匷ᔗ匷ᔗ匷 ᔗ匷2ᔗ匷ᔗ匷ᔗ匷 ᔗ匷 8ᔗ匷ᔗ匷2 ra ár ᔗ匷a ár ᔗ匷ᔗ匷 8 2 ᔗ匷5ᔗ匷 ᔗ匷ᔗ匷ᔗ匷 2ᔗ匷ᔗ匷ᔗ匷ᔗ匷 ᔗ匷 ᔗ匷ᔗ匷 2 ᔗ匷28 ᔗ匷ᔗ匷2ᔗ匷02 an r ᔗ匷 ᔗ匷 ᔗ匷a r 5ᔗ匷ᔗ匷85 ᔗ匷ᔗ匷ᔗ匷ᔗ匷8 ᔗ匷282 08ᔗ匷ᔗ匷 ᔗ匷2ᔗ匷ᔗ匷 52ᔗ匷ᔗ匷ᔗ匷ᔗ匷 225ᔗ匷ᔗ匷2 an r ᔗ匷 ᔗ匷 ᔗ匷a r 58ᔗ匷ᔗ匷 ᔗ匷5ᔗ匷ᔗ匷2 5 ᔗ匷2 88ᔗ匷ᔗ匷 2ᔗ匷ᔗ匷ᔗ匷 ᔗ匷ᔗ匷ᔗ匷ᔗ匷ᔗ匷ᔗ匷 ᔗ匷8ᔗ匷 8 ᔗ匷 ᔗ匷 o ᔗ匷o 8ᔗ匷ᔗ匷ᔗ匷 ᔗ匷0ᔗ匷 ᔗ匷ᔗ匷 ᔗ匷ᔗ匷 ᔗ匷ᔗ匷ᔗ匷ᔗ匷 ᔗ匷ᔗ匷ᔗ匷8 2ᔗ匷 ᔗ匷ᔗ匷 ᔗ匷0ᔗ匷ᔗ匷2ᔗ匷 ö n ö ᔗ匷 Fo o ᔗ匷2ᔗ匷5 ᔗ匷ᔗ匷ᔗ匷5ᔗ匷 52ᔗ匷 ᔗ匷ᔗ匷ᔗ匷ᔗ匷 5ᔗ匷ᔗ匷 ᔗ匷 ᔗ匷0ᔗ匷ᔗ匷 ᔗ匷8ᔗ匷ᔗ匷5ᔗ匷 ö n ra ár ᔗ匷a ár ᔗ匷ᔗ匷25 2ᔗ匷ᔗ匷ᔗ匷5 8ᔗ匷0 ᔗ匷8ᔗ匷ᔗ匷 ᔗ匷ᔗ匷ᔗ匷ᔗ匷 28ᔗ匷ᔗ匷8ᔗ匷 00ᔗ匷ᔗ匷5 ö n an r ᔗ匷 ᔗ匷a r 5ᔗ匷ᔗ匷85 ᔗ匷8ᔗ匷ᔗ匷ᔗ匷 5ᔗ匷5ᔗ匷 ᔗ匷ᔗ匷ᔗ匷5 ᔗ匷2ᔗ匷2 0ᔗ匷ᔗ匷ᔗ匷ᔗ匷 5ᔗ匷 ᔗ匷ᔗ匷8 ö n an r 2 ᔗ匷 ᔗ匷a r 58ᔗ匷ᔗ匷 80ᔗ匷 8 ᔗ匷ᔗ匷ᔗ匷ᔗ匷 8 ᔗ匷2 2ᔗ匷ᔗ匷ᔗ匷 ᔗ匷ᔗ匷ᔗ匷ᔗ匷8ᔗ匷 ᔗ匷58ᔗ匷0 ö n ᔗ匷 ᔗ匷 o ᔗ匷o 5ᔗ匷ᔗ匷8 ᔗ匷ᔗ匷ᔗ匷ᔗ匷 ᔗ匷ᔗ匷ᔗ匷 ᔗ匷2ᔗ匷ᔗ匷 ᔗ匷ᔗ匷ᔗ匷2 ᔗ匷ᔗ匷2ᔗ匷ᔗ匷 ᔗ匷ᔗ匷8ᔗ匷ᔗ匷5 ᔗ匷ᔗ匷 ᔗ匷 é ᔗ匷 é ᔗ匷5ᔗ匷 ᔗ匷ᔗ匷ᔗ匷ᔗ匷0ᔗ匷 ᔗ匷 5ᔗ匷 2ᔗ匷2ᔗ匷5 8ᔗ匷ᔗ匷ᔗ匷 ᔗ匷5ᔗ匷ᔗ匷ᔗ匷ᔗ匷 ᔗ匷ᔗ匷8ᔗ匷5 F:ᔗ匷 ᔗ匷 ᔗ匷 aᔗ匷ᔗ匷. ᔗ匷 ᔗ匷 ᔗ匷ᔗ匷n a ér ᔗ匷 rogra a ᔗ匷ᔗ匷200ᔗ匷 ᔗ匷ᔗ匷.2ᔗ匷.ᔗ匷 ᔗ匷ᔗ匷ᔗ匷 r n r n

39 2 ég n ᔗ匷 Fᔗ匷n ᔗ匷 ja ᔗ匷 ᔗ匷 2 ᔗ匷 ᔗ匷 ᔗ匷 ᔗ匷 ᔗ匷 ᔗ匷 ᔗ匷ᔗ匷ᔗ匷 ᔗ匷 ᔗ匷ᔗ匷ᔗ匷 2 ᔗ匷 ᔗ匷 ᔗ匷ᔗ匷ᔗ匷 ᔗ匷 ᔗ匷 ᔗ匷 ᔗ匷 2 ᔗ匷 ᔗ匷ᔗ匷 ᔗ匷 gᔗ匷 2 ᔗ匷 ᔗ匷ᔗ匷 ᔗ匷 é ᔗ匷 ér ᔗ匷 é 28ᔗ匷5ᔗ匷 ᔗ匷2ᔗ匷ᔗ匷2ᔗ匷 ᔗ匷ᔗ匷22 ᔗ匷ᔗ匷ᔗ匷 ᔗ匷ᔗ匷ᔗ匷ᔗ匷 ᔗ匷0ᔗ匷ᔗ匷ᔗ匷ᔗ匷 8 5ᔗ匷ᔗ匷8 ᔗ匷ᔗ匷 önᔗ匷 ár Könᔗ匷 ár 5ᔗ匷ᔗ匷ᔗ匷ᔗ匷 ᔗ匷ᔗ匷ᔗ匷ᔗ匷 ᔗ匷ᔗ匷 0 ᔗ匷5ᔗ匷ᔗ匷 ᔗ匷ᔗ匷ᔗ匷ᔗ匷 ᔗ匷5ᔗ匷 ᔗ匷 ᔗ匷ᔗ匷ᔗ匷ᔗ匷ᔗ匷ᔗ匷 ᔗ匷ᔗ匷 ö ᔗ匷 Fo o 2ᔗ匷ᔗ匷ᔗ匷5 8ᔗ匷ᔗ匷2 ᔗ匷 2ᔗ匷ᔗ匷8 08ᔗ匷 ᔗ匷ᔗ匷ᔗ匷ᔗ匷 5ᔗ匷ᔗ匷ᔗ匷02 82ᔗ匷ᔗ匷0ᔗ匷 ᔗ匷ᔗ匷 ö ᔗ匷2 Fo o ᔗ匷ᔗ匷28 2ᔗ匷ᔗ匷ᔗ匷ᔗ匷 ᔗ匷8ᔗ匷 08ᔗ匷 ᔗ匷ᔗ匷ᔗ匷ᔗ匷 ᔗ匷ᔗ匷5ᔗ匷 82ᔗ匷 ᔗ匷ᔗ匷 ö ᔗ匷ᔗ匷 Fo o ᔗ匷ᔗ匷5ᔗ匷 2ᔗ匷ᔗ匷5ᔗ匷 8 ᔗ匷 08ᔗ匷 ᔗ匷ᔗ匷ᔗ匷ᔗ匷 5ᔗ匷 2 82ᔗ匷 ᔗ匷ᔗ匷 ö ᔗ匷ᔗ匷 Fo o ᔗ匷0ᔗ匷0ᔗ匷 ᔗ匷ᔗ匷ᔗ匷ᔗ匷28 ᔗ匷2ᔗ匷0 0ᔗ匷ᔗ匷ᔗ匷 ᔗ匷ᔗ匷ᔗ匷2 5ᔗ匷ᔗ匷ᔗ匷ᔗ匷5 82 ᔗ匷ᔗ匷2 ᔗ匷ᔗ匷 ö ᔗ匷5 Fo o 2ᔗ匷5ᔗ匷 ᔗ匷0ᔗ匷ᔗ匷55 ᔗ匷5ᔗ匷 08ᔗ匷 ᔗ匷ᔗ匷ᔗ匷ᔗ匷 25ᔗ匷08 82ᔗ匷 ᔗ匷ᔗ匷 ö ᔗ匷ᔗ匷 Fo o 2ᔗ匷ᔗ匷55 8ᔗ匷ᔗ匷5ᔗ匷ᔗ匷 ᔗ匷ᔗ匷ᔗ匷ᔗ匷 2ᔗ匷8ᔗ匷ᔗ匷 85ᔗ匷ᔗ匷 ᔗ匷ᔗ匷ᔗ匷5 550ᔗ匷 ᔗ匷ᔗ匷 o ᔗ匷o ᔗ匷ᔗ匷8ᔗ匷 5ᔗ匷ᔗ匷ᔗ匷8 52ᔗ匷 08ᔗ匷ᔗ匷 ᔗ匷ᔗ匷ᔗ匷ᔗ匷 ᔗ匷ᔗ匷ᔗ匷ᔗ匷 2 82ᔗ匷ᔗ匷 2 ᔗ匷ᔗ匷 o 2 ᔗ匷o 5ᔗ匷0 ᔗ匷8ᔗ匷ᔗ匷8ᔗ匷 ᔗ匷ᔗ匷ᔗ匷 ᔗ匷2ᔗ匷8 0ᔗ匷 5ᔗ匷0 ᔗ匷ᔗ匷 ᔗ匷ᔗ匷 ra ár ᔗ匷a ár ᔗ匷ᔗ匷02 22ᔗ匷8 5 ᔗ匷0ᔗ匷 200ᔗ匷ᔗ匷 ᔗ匷 ᔗ匷ᔗ匷 22ᔗ匷ᔗ匷ᔗ匷 25ᔗ匷ᔗ匷 ᔗ匷ᔗ匷 ra ár2 ᔗ匷a ár 8ᔗ匷8ᔗ匷 28ᔗ匷8ᔗ匷ᔗ匷 28 ᔗ匷 ᔗ匷 ᔗ匷ᔗ匷5 ᔗ匷ᔗ匷ᔗ匷ᔗ匷 ᔗ匷8ᔗ匷ᔗ匷ᔗ匷5 55ᔗ匷ᔗ匷ᔗ匷 ᔗ匷ᔗ匷 é og ᔗ匷 ᔗ匷 oᔗ匷a ᔗ匷ᔗ匷88 ᔗ匷ᔗ匷ᔗ匷ᔗ匷ᔗ匷8 228ᔗ匷 2ᔗ匷 ᔗ匷ᔗ匷 ᔗ匷5ᔗ匷ᔗ匷 ᔗ匷2ᔗ匷 0ᔗ匷ᔗ匷ᔗ匷ᔗ匷 ᔗ匷ᔗ匷 an r. ᔗ匷 ᔗ匷a r ᔗ匷 ᔗ匷 5 ᔗ匷8ᔗ匷ᔗ匷ᔗ匷 882ᔗ匷 ᔗ匷ᔗ匷ᔗ匷ᔗ匷 ᔗ匷ᔗ匷ᔗ匷ᔗ匷 5 ᔗ匷88 ᔗ匷ᔗ匷8ᔗ匷ᔗ匷8 ᔗ匷ᔗ匷 an r 2. ᔗ匷 ᔗ匷a r 55ᔗ匷2 ᔗ匷ᔗ匷ᔗ匷ᔗ匷 2ᔗ匷2ᔗ匷 2ᔗ匷ᔗ匷ᔗ匷 ᔗ匷2ᔗ匷0 ᔗ匷5ᔗ匷ᔗ匷5 0ᔗ匷8 ᔗ匷ᔗ匷 an r ᔗ匷. ᔗ匷 ᔗ匷a r ᔗ匷0ᔗ匷88 ᔗ匷2ᔗ匷8ᔗ匷 ᔗ匷ᔗ匷22 88ᔗ匷ᔗ匷 58ᔗ匷 2ᔗ匷ᔗ匷ᔗ匷ᔗ匷 0ᔗ匷ᔗ匷ᔗ匷ᔗ匷 ᔗ匷ᔗ匷 an r ᔗ匷. ᔗ匷 ᔗ匷a r ᔗ匷0ᔗ匷88 ᔗ匷2ᔗ匷8ᔗ匷 ᔗ匷2 5 52ᔗ匷0 ᔗ匷ᔗ匷ᔗ匷8 05ᔗ匷ᔗ匷ᔗ匷 ᔗ匷ᔗ匷5ᔗ匷ᔗ匷ᔗ匷 F:ᔗ匷 ᔗ匷 ᔗ匷 aᔗ匷ᔗ匷. ᔗ匷 ᔗ匷 ᔗ匷ᔗ匷n a ér ᔗ匷 rogra a ᔗ匷ᔗ匷200ᔗ匷 ᔗ匷ᔗ匷.2ᔗ匷.ᔗ匷 ᔗ匷ᔗ匷ᔗ匷 r n r n

40 ᔗ匷 a áro r : S r gn ᔗ匷 é ájo á aj á ög ᔗ匷 ᔗ匷 ᔗ匷 ᔗ匷ᔗ匷ᔗ匷 ᔗ匷ᔗ匷ᔗ匷 2 Kᔗ匷 ᔗ匷 2 ᔗ匷 ᔗ匷 2 ᔗ匷 K ᔗ匷 a ggᔗ匷 g 2ᔗ匷52 ᔗ匷0ᔗ匷ᔗ匷 ᔗ匷0ᔗ匷ᔗ匷 K ᔗ匷 a 2 ggᔗ匷 g ᔗ匷ᔗ匷ᔗ匷ᔗ匷 ᔗ匷2ᔗ匷ᔗ匷 ᔗ匷2ᔗ匷ᔗ匷 aᔗ匷 a o ggᔗ匷 g ᔗ匷ᔗ匷 ᔗ匷ᔗ匷ᔗ匷ᔗ匷 ᔗ匷ᔗ匷ᔗ匷ᔗ匷 ᔗ匷 ᔗ匷 n 2ᔗ匷 5 ᔗ匷 0ᔗ匷 ᔗ匷 0ᔗ匷 ᔗ匷aᔗ匷 a 200ᔗ匷ᔗ匷0 ᔗ匷 n 2 ᔗ匷2 ᔗ匷2 K ᔗ匷 a K ggᔗ匷 g 2ᔗ匷52 ᔗ匷8ᔗ匷ᔗ匷 ᔗ匷8ᔗ匷ᔗ匷 aᔗ匷 a ᔗ匷ᔗ匷2ᔗ匷5 K ggᔗ匷 g 2ᔗ匷ᔗ匷 2ᔗ匷ᔗ匷 2ᔗ匷ᔗ匷 aᔗ匷 a 20ᔗ匷ᔗ匷0 K ggᔗ匷 g ᔗ匷ᔗ匷 ᔗ匷ᔗ匷ᔗ匷 ᔗ匷ᔗ匷ᔗ匷 aᔗ匷 a ᔗ匷5ᔗ匷 ᔗ匷0 K ggᔗ匷 g ᔗ匷ᔗ匷 ᔗ匷ᔗ匷2 ᔗ匷ᔗ匷2 K ᔗ匷 a K ggᔗ匷 g 2ᔗ匷52 85ᔗ匷ᔗ匷 85ᔗ匷ᔗ匷 K ᔗ匷 a ᔗ匷K ggᔗ匷 g 2ᔗ匷52 ᔗ匷ᔗ匷8 ᔗ匷ᔗ匷8 aj ᔗ匷0ᔗ匷205 ᔗ匷K ggᔗ匷 g ᔗ匷 ᔗ匷8 ᔗ匷8 K ᔗ匷 a ᔗ匷 ggᔗ匷 g 2ᔗ匷52 2ᔗ匷ᔗ匷ᔗ匷 2ᔗ匷ᔗ匷ᔗ匷 aᔗ匷 a 80ᔗ匷 80 ᔗ匷 ggᔗ匷 g ᔗ匷ᔗ匷 2ᔗ匷ᔗ匷2 2ᔗ匷ᔗ匷2 aᔗ匷 a ᔗ匷0ᔗ匷ᔗ匷0 ᔗ匷 ggᔗ匷 g 0 8ᔗ匷 8ᔗ匷 K ᔗ匷 a ᔗ匷ᔗ匷ᔗ匷 ggᔗ匷 g 2ᔗ匷52 ᔗ匷 ᔗ匷8 ᔗ匷 ᔗ匷8 aᔗ匷 a 20ᔗ匷ᔗ匷0 ᔗ匷ᔗ匷ᔗ匷 ggᔗ匷 g ᔗ匷ᔗ匷 2ᔗ匷ᔗ匷 2ᔗ匷ᔗ匷 aᔗ匷 a ᔗ匷5ᔗ匷 ᔗ匷0 ᔗ匷ᔗ匷ᔗ匷 ggᔗ匷 g ᔗ匷ᔗ匷 ᔗ匷ᔗ匷2 ᔗ匷ᔗ匷2 K ᔗ匷 a ᔗ匷ᔗ匷 ggᔗ匷 g 2ᔗ匷52 25ᔗ匷5 25ᔗ匷5 K ᔗ匷 a ᔗ匷ᔗ匷 ggᔗ匷 g 2ᔗ匷52 ᔗ匷0ᔗ匷0 ᔗ匷0ᔗ匷0 aᔗ匷 a 20ᔗ匷ᔗ匷0 ᔗ匷ᔗ匷 ggᔗ匷 g ᔗ匷ᔗ匷 0ᔗ匷ᔗ匷 0ᔗ匷ᔗ匷 aᔗ匷 a ᔗ匷0ᔗ匷 ᔗ匷0 ᔗ匷ᔗ匷 ggᔗ匷 g ᔗ匷ᔗ匷 ᔗ匷ᔗ匷 ᔗ匷ᔗ匷 aᔗ匷 a ᔗ匷5ᔗ匷 ᔗ匷0 ᔗ匷ᔗ匷 ggᔗ匷 g ᔗ匷ᔗ匷 ᔗ匷ᔗ匷 ᔗ匷ᔗ匷 aj ᔗ匷0ᔗ匷ᔗ匷20 ᔗ匷ᔗ匷 ggᔗ匷 g ᔗ匷 ᔗ匷ᔗ匷 ᔗ匷ᔗ匷 a ᔗ匷55 ᔗ匷20ᔗ匷 ᔗ匷20ᔗ匷 F:ᔗ匷 ᔗ匷 ᔗ匷 aᔗ匷ᔗ匷. ᔗ匷 ᔗ匷 ᔗ匷ᔗ匷n a ér ᔗ匷 rogra a ᔗ匷ᔗ匷200ᔗ匷 ᔗ匷ᔗ匷.2ᔗ匷.ᔗ匷 ᔗ匷ᔗ匷ᔗ匷 r n r n

41 HILD JÓZSEF ÉPÍTŐIPRI SZKKÖZÉPISKOL VIZSGÁLT TORNTEREM GYKORLTI ÉPÜLETFIZIK 2010/11 I.FÉLÉV HILD JÓZSEF ÉPÍTŐIPRI SZKKÖZÉPISKOL VIZSGÁLT

42 ek 2 Vizsgálati jelentés: szerkezet a szabván szerint MEGFELELŐ Egensúli állapotban páralecsapódás van, de a diffúziós időszak alatt ne tud kialakulni (feltöltési idő: 5050 nap). z izoterával ne rendelkező rétegek figelen kívül lettek hagva, a ténleges feltöltési idő hosszabb a száítottnál. 1. (kavicsfeltöltés) réteg: 75%NÁL MGSBB a relatív páratartalo! vizsgálathoz KELLENEK a szorpciós izotera DTOK! 3. (kavicsbeton) réteg: a diffúziós időszak alatt a egengedett értéket ne éri el; 4. (TN 30 EPS) réteg: a diffúziós időszak alatt a egengedett értéket ne éri el; Rétegrendek 104/170 Típusa: ablak (külső, fa és PVC) éret: 1.0 éret: 1.7 Hőátbocsátási ténező: 1.30 W/ 2 K Megengedett értéke: 1.60 W/ 2 K hőátbocsátási ténező egfelelő. Üvegezési arán: 80 % Rétegrendek 104/60 Típusa: ablak (külső, fa és PVC) éret: 1.0 éret: 0.6 Hőátbocsátási ténező: 1.30 W/ 2 K Megengedett értéke: 1.60 W/ 2 K hőátbocsátási ténező egfelelő. Üvegezési arán: 80 % Rétegrendek 150/170 Típusa: ablak (külső, fa és PVC) éret: 1.5 éret: 1.7 Hőátbocsátási ténező: 1.30 W/ 2 K Megengedett értéke: 1.60 W/ 2 K hőátbocsátási ténező egfelelő. Üvegezési arán: 80 % C:\Progra Files\Bausoft\WinWatt épületfizika\hild Hőtechnikai éretező progra a 7/2006 (V.24.) TNM rendelet szerint

43 ek 3 Rétegrendek 150/280 Típusa: ajtó (külső) éret: éret: Hőátbocsátási ténező: 3.00 W/ 2 K Megengedett értéke: 1.80 W/ 2 K hőátbocsátási ténező NEM MEGFELELŐ! Rétegrendek 2. rétegrend Típusa: ő Rétegtervi hőátbocsátási ténező: 0.39 W/ 2 K Megengedett értéke: 0.25 W/ 2 K rétegtervi hőátbocsátási ténező NEM MEGFELELŐ! Hőátbocsátási ténező: 0.39 W/ 2 K Csillapítási ténező: Késlelés: 15.2 h Fajlagos töeg: 997 kg/ 2 Fajlagos hőtároló töeg: 525 kg/ 2 Felületi hőérséklet 15 Cnál: 18.6 C Légállapot kívül: 2.0 C 90 % Légállapot belül: 20.0 C 50 % Hőátadási ténező kívül: W/ 2 K Hőátadási ténező belül: W/ 2 K Diffúziós időszak: 180 nap P a rc iá lis v íz g ő z n o á s [P a ] Hőérséklet pt p' p C:\Progra Files\Bausoft\WinWatt épületfizika\hild Hőtechnikai éretező progra a 7/2006 (V.24.) TNM rendelet szerint

44 ek 1 Dátu: Rétegrendek 1. rétegrend Típusa: ő Rétegtervi hőátbocsátási ténező: 0.43 W/ 2 K Megengedett értéke: 0.25 W/ 2 K rétegtervi hőátbocsátási ténező NEM MEGFELELŐ! Hőátbocsátási ténező: 0.43 W/ 2 K Csillapítási ténező: Késlelés: 5.9 h Fajlagos töeg: 261 kg/ 2 Fajlagos hőtároló töeg: 96 kg/ 2 Felületi hőérséklet 15 Cnál: 18.5 C Légállapot kívül: 2.0 C 90 % Légállapot belül: 20.0 C 50 % Hőátadási ténező kívül: W/ 2 K Hőátadási ténező belül: W/ 2 K Diffúziós időszak: 180 nap Parciális vízgőzno ás [Pa] Hőérséklet pt p' p Rétegek kívülről befelé Réteg No. d λ R δ Rv µ c ρ te ti ϕe ϕi pe pi ϕá ωk ωe G Gc g [c] [W/K] [ 2 K/W] [g/smpa] [ 2 smpa/g] [kj/kgk] [kg/ 3 ] [%] [%] [Pa] [Pa] [%] [%] [%] [g/ 2 ] [g/ 2 ] [10 6 g/ 2 s] kavicsfeltöltés 1 3 0,35 0, ,072 0, , ,6079 0, ,76183 Bituenes szig. 3 réteg , , ,76183 kavicsbeton 3 5 1,28 0, ,012 4,1667 0, , , ,6 4, ,9334 TN 30 EPS ,049 2, , ,46 0, , ,41,3727 0,3 7,6501 Isover FLMEX páraf. f. 5 0,1 0,2 0, ,769 18, ,6501 vasbeton 6 4 1,55 0, , , ,816 19, ,351,275371,7 7,6501 C:\Progra Files\Bausoft\WinWatt épületfizika\hild Hőtechnikai éretező progra a 7/2006 (V.24.) TNM rendelet szerint

45 ek 4 Rétegek kívülről befelé Réteg No. d λ R δ Rv µ c ρ te ti ϕe ϕi pe pi ϕá ωk ωe G Gc g [c] [W/K] [ 2 K/W] [g/smpa] [ 2 smpa/g] [kj/kgk] [kg/ 3 ] [%] [%] [Pa] [Pa] [%] [%] [%] [g/ 2 ] [g/ 2 ] [10 6 g/ 2 s] kavicsfeltöltés 1 3 0,35 0, ,072 0, , ,6428 0, ,72711 Bituenes szig. 3 réteg ,908 0, ,72711 kavicsbeton 3 5 1,28 0, ,012 4,1667 0, ,908 0, ,6 4, ,5525 TN 30 EPS ,049 2, , ,46 0, , ,4 1,406 0,1 5,3871 kavicsbeton ,28 0,125 0,012 13,333 0, ,922 17, ,61, ,1 5,3871 Isover FLMEX páraf. f. 6 0,1 0,2 0, ,994 18, ,3871 vasbeton ,55 0, , , ,037 19, ,351,264412,6 5,3871 Vizsgálati jelentés: szerkezet a szabván szerint MEGFELELŐ Egensúli állapotban páralecsapódás van, de a diffúziós időszak alatt ne tud kialakulni (feltöltési idő: 3284 nap). z izoterával ne rendelkező rétegek figelen kívül lettek hagva, a ténleges feltöltési idő hosszabb a száítottnál. 1. (kavicsfeltöltés) réteg: 75%NÁL MGSBB a relatív páratartalo! vizsgálathoz KELLENEK a szorpciós izotera DTOK! 3. (kavicsbeton) réteg: a diffúziós időszak alatt a egengedett értéket ne éri el; 4. (TN 30 EPS) réteg: a diffúziós időszak alatt a egengedett értéket ne éri el; C:\Progra Files\Bausoft\WinWatt épületfizika\hild Hőtechnikai éretező progra a 7/2006 (V.24.) TNM rendelet szerint

46 ek 5 Rétegrendek 3. rétegrend Típusa: padló (talajra fekett) Rétegtervi hőátbocsátási ténező: 1.17 W/ 2 K pt Megengedett értéke: 0.50 W/ 2 K p' p rétegtervi hőátbocsátási ténező NEM MEGFELELŐ! Vonalenti hőátbocsátási ténező: 1.15 W/K Csillapítási ténező: Késlelés: 11.8 h Fajlagos töeg: 618 kg/ Fajlagos hőtároló töeg: 169 kg/ Padló hőelnelési ténező: kj/ 2 Ks 1/2 800 Padló besorolás: eleg Felületi hőérséklet 15 Cnál: 13.2 C 600 Légállapot kívül: 2.0 C 90 % 400 Légállapot belül: 20.0 C 50 % 200 Hőátadási ténező kívül: W/ 2 K Hőátadási ténező belül: 6.00 W/ 2 K Hőérséklet Padlószint agassága: 0.0 Diffúziós időszak: 180 nap Rétegek belülről kifelé Réteg No. d λ R δ Rv µ c ρ te ti ϕe ϕi pe pi ϕá ωk ωe G Gc g [c] [W/K] [ 2 K/W] [g/smpa] [ 2 smpa/g] [kj/kgk] [kg/ 3 ] [%] [%] [Pa] [Pa] [%] [%] [%] [g/ 2 ] [g/ 2 ] [10 6 g/ 2 s] gui 1 1,5 0,15 0,1 0, ,5 1, ,118 15, ,6793 kavicsbeton 2 5 1,28 0, ,012 4,1667 0, ,11 13, ,61, ,6 5,6793 Bituenes szig. 2 réteg ,11 12, ,6793 kavicsbeton ,28 0, ,012 8,3333 0, ,093 12, ,61, ,5 5,6793 kavicsfeltöltés ,35 0, ,072 2,0833 0, , , ,6793 Vizsgálati jelentés: szerkezet a szabván szerint MEGFELELŐ Parciális vízgőzno ás [Pa] C:\Progra Files\Bausoft\WinWatt épületfizika\hild Hőtechnikai éretező progra a 7/2006 (V.24.) TNM rendelet szerint

Energetikai minőségtanúsítvány összesítő

Energetikai minőségtanúsítvány összesítő Energetikai minőségtanúsítvány 1 Energetikai minőségtanúsítvány összesítő Épület Uszoda, Kál, Rózsa út 8. Megrendelő Kál Nagyközség Önkormányzat, 3350. Kál, Szent István tér 2. Tanúsító Vereb János, 3368.

Részletesebben

Energetikai minőségtanúsítvány összesítő

Energetikai minőségtanúsítvány összesítő Energetikai minőségtanúsítvány 1 Energetikai minőségtanúsítvány összesítő Épület: ÁLLATTARTÓ TELEP ÉPÍTÉSE (Meglévő állapot) 3734 Szuhogy Belterület Hrsz: 94 Megrendelő: SIMQSPLÉNYI KFT. 3733 Rudabánya,

Részletesebben

Energetikai minőségtanúsítvány összesítő

Energetikai minőségtanúsítvány összesítő Energetikai minőségtanúsítvány 1 Energetikai minőségtanúsítvány összesítő Épület: Megrendelő: Tanúsító: Kál Iskola Kál Nagyközség Önkormányzata 335. Kál Szent István tér 2. Vereb János, 3368. Boconád,

Részletesebben

Energetikai minőségtanúsítvány összesítő

Energetikai minőségtanúsítvány összesítő Energetikai minőségtanúsítvány 1 Energetikai minőségtanúsítvány összesítő Épület: Megrendelő: Művelődési ház Nagyközség önkormányzat Kál 335 Kák Szent István tér 2. Tanúsító: Vereb János 3368. Boconád,

Részletesebben

Szerkezet típusok: Épületenergetikai számítás 1. Ablak 100/150 ablak (külső, fa és PVC)

Szerkezet típusok: Épületenergetikai számítás 1. Ablak 100/150 ablak (külső, fa és PVC) Épületenergetikai számítás 1 Szerkezet típusok: Ablak 100/150 ablak (külső, fa és PVC) 1.0 m 1.5 m 1.60 W/m 2 K Ablak 100/70 ablak (külső, fa és PVC) 1.0 m 0.7 m 1.60 W/m 2 K Ablak 150/150 ablak (külső,

Részletesebben

Helyiségek hőigénye 1

Helyiségek hőigénye 1 Helyiségek hőigénye 1 01 Lakószoba Épület neve: Helység, X utca 1. Alapterület: 30.0 m 2 Belmagasság: 2.7 m Térfogat: 79.5 m 3 tömege: 15258 kg Hőtároló tömeg: 2903 kg Mértékadó hőmérséklet télen: 21.0

Részletesebben

EQ - Energy Quality Kft. 1 6000 Kecskemét, Horváth Döme u. 8. 2010.03.10. 1051 Budapest, Hercegprímás u. 13. 52ed41db-16fd15ce-da7f79cd-fdbd6937

EQ - Energy Quality Kft. 1 6000 Kecskemét, Horváth Döme u. 8. 2010.03.10. 1051 Budapest, Hercegprímás u. 13. 52ed41db-16fd15ce-da7f79cd-fdbd6937 EQ - Energy Quality Kft. 1 A nyári felmelegedés elfogadható mértékű. Szerkezet típusok: Ablak 100/150 1.0 m 2.60 W/m 2 K Ablak 100/70 1.0 m 0.7 m 2.50 W/m 2 K Ablak 150/150 2.60 W/m 2 K Ablak 60/60 0.6

Részletesebben

Szerkezet típusok: Épületenergetikai számítás 1. Épület: Társasház Pécs, Málomi út HRSZ.: 19916/50. Megrendel:

Szerkezet típusok: Épületenergetikai számítás 1. Épület: Társasház Pécs, Málomi út HRSZ.: 19916/50. Megrendel: Épületenergetikai számítás 1 Épület: Megrendel: Tervez: Társasház Pécs, Málomi út HRSZ.: 19916/50 CASALINEA Kft. 7621 Pécs, Jókai utca 13. Jermás Krisztián G-T/02-0951 Pécs, Csikor K. u. 19. Dátum: 2008.

Részletesebben

Épületenergetikai számítás 1. κ - R [m 2 K/W]

Épületenergetikai számítás 1. κ - R [m 2 K/W] Épületenergetikai számítás 1 Szerkezet típusok: ablak2 ablak (külső, fa és PVC) x méret: 3.5 m 0.8 m Hőátbosátási tényező: 6.30 W/m 2 K A hőátbosátási tényező NEM MEGFELELŐ! ajtó2 üvegezett ajtó (külső,

Részletesebben

GYAKORLATI ÉPÜLETFIZIKA

GYAKORLATI ÉPÜLETFIZIKA GYAKORLATI ÉPÜLETFIZIKA Féléves feladat 2013-2014 / I. Oktatási épület hő- és páratechnikai, épületakusztikai és tűzvédelmi szakvéleménye Baross Gábor Közgazdasági és Két Tanítási Nyelvű Szakközépiskola

Részletesebben

Energetikai minőségtanúsítvány összesítő

Energetikai minőségtanúsítvány összesítő Energetikai minőségtanúsítvány 1 Energetikai minőségtanúsítvány összesítő Épület: Megrendelő: Minta Project 6500 Baja Minta u 42 HRSZ: 456/456 Gipsz Jakab 6500 Baja Minta u 42 Tanúsító: Épületgépész Szakmérnök

Részletesebben

Készítette az FHB. Készült Budapesten, 2012. Február 21-én.

Készítette az FHB. Készült Budapesten, 2012. Február 21-én. Készítette az FHB. Készült Budapesten, 2012. Február 21-én. Energetikai minőségtanúsítvány 1 Energetikai minőségtanúsítvány összesítő Épület: Megrendelő: Tanúsító: 1000 Budapest, Minta tér 1. Minta Péter

Részletesebben

Energetikai minőségtanúsítvány összesítő

Energetikai minőségtanúsítvány összesítő Energetikai minőségtanúsítvány 1 Energetikai minőségtanúsítvány összesítő Épület: Egészségház 9173 Győrladamér Szent István utca 39. Hrsz: 292 Megrendelő: Vár+Lak Bau Kft 9030 Győr, Karikás F u 11 Tanúsító:

Részletesebben

Energetikai minőségtanúsítvány összesítő

Energetikai minőségtanúsítvány összesítő Energetikai minőségtanúsítvány 1 Energetikai minőségtanúsítvány összesítő Épület: ÁLLATTARTÓ TELEP ÉPÍTÉSE (Tervezett állapot) 3734 Szuhogy Belterület Hrsz: 94 Megrendelő: SIMQSPLÉNYI KFT. 3733 Rudabánya,

Részletesebben

HITELES ENERGETIKAI TANÚSÍTVÁNY ÖSSZESÍTŐ LAP HET

HITELES ENERGETIKAI TANÚSÍTVÁNY ÖSSZESÍTŐ LAP HET HITELES ENERGETIKAI TANÚSÍTVÁNY ÖSSZESÍTŐ LAP HET00442599 Épület (önálló rendeltetési egység) Rendeltetés: Lakó és szállásjellegű Cím: 4450 Tiszalök Arany J. utca 51 HRSZ: 1305/1 Az épület védettsége:

Részletesebben

Energetikai minőségtanúsítvány összesítő

Energetikai minőségtanúsítvány összesítő Energetikai minőségtanúsítvány 1 Energetikai minőségtanúsítvány összesítő Épület: Épületrész (lakás): 1. em. 12. lakás Megrendelő: Tanúsító: Vértesy Mónika TÉ-01-63747 Az épület(rész) fajlagos primer energiafogyasztása:

Részletesebben

Energetikai minőségtanúsítvány összesítő

Energetikai minőségtanúsítvány összesítő Energetikai minőségtanúsítvány 1 Energetikai minőségtanúsítvány összesítő Épület: Polgármesteri Hivatal 3733 Rudabánya Gvadányi József utca 47. Megrendelő: Rudabányai Közös Önkormányzati Hivatal 3733 Rudabánya,

Részletesebben

1. Az iskola keletkezésének története 1.1. Jelenlegi (Bem téri) épület megépülése előtt:

1. Az iskola keletkezésének története 1.1. Jelenlegi (Bem téri) épület megépülése előtt: 1. Az iskola keletkezésének története 1.1. Jelenlegi (Bem téri) épület megépülése előtt: Az 184849es forradalom és szabadságharc hatására megindult gazdasági fejlődést az 1867as kiegyezés meggyorsította.

Részletesebben

Energetikai minőségtanúsítvány összesítő

Energetikai minőségtanúsítvány összesítő Energetikai minőségtanúsítvány 1 Energetikai minőségtanúsítvány összesítő Épület: Megrendelő: Tanúsító: A szociális szolgáltató központ közösségi épülete. Kák Nagyközség Önkormányzata. 335. Kál, Szent

Részletesebben

Épület rendeltetése Belső tervezési hőmérséklet 20 Külső tervezési hőmérséklet -15. Dátum 2010.01.10. Homlokzat 2 (dél)

Épület rendeltetése Belső tervezési hőmérséklet 20 Külső tervezési hőmérséklet -15. Dátum 2010.01.10. Homlokzat 2 (dél) Alapadatok Azonosító adatok lakóépület Épület rendeltetése Belső tervezési hőmérséklet 20 Külső tervezési hőmérséklet -15 Azonosító (pl. cím) vályogház-m Dátum 2010.01.10 Geometriai adatok (m 2 -ben) Belső

Részletesebben

HITELES ENERGETIKAI TANÚSÍTVÁNY ÖSSZESÍTŐ LAP HET

HITELES ENERGETIKAI TANÚSÍTVÁNY ÖSSZESÍTŐ LAP HET HITELES ENERGETIKAI TANÚSÍTVÁNY ÖSSZESÍTŐ LAP HET 0 0 7 4 3 1 5 5 Épület (önálló rendeltetési egység) Rendeltetés: Előadóterem, kiállítóterem Cím: 4272 Hosszúpályi HRSZ: 0773/1 Az épület védettsége: Nem

Részletesebben

Á HITELES ENERGETIKAI TANÚSÍTVÁNY V A T I ÖSSZESÍTŐ LAP H E T -

Á HITELES ENERGETIKAI TANÚSÍTVÁNY V A T I ÖSSZESÍTŐ LAP H E T - Á HITELES ENERGETIKAI TANÚSÍTVÁNY V A T I ÖSSZESÍTŐ LAP H E T - Épület (önálló rendeltetési egység) Rendeltetés: Lakó- és szállásjellegü Alapterület: 129,2 m2 Cím: 5000 Szolnok Zrínyi utca 17. HRSZ: 1156

Részletesebben

HITELES ENERGETIKAI TANÚSÍTVÁNY

HITELES ENERGETIKAI TANÚSÍTVÁNY HITELES ENERGETIKAI TANÚSÍTVÁNY ÖSSZESÍTŐ LAP HET-00154611 Épület (önálló rendeltetési egység) Rendeltetés: Lakó- és szállásjellegű Alapterület: 51,94 m 2 Cím: 1105 Budapest Kápolna utca 19 5/19 HRSZ:

Részletesebben

Energetikai minőségtanúsítvány összesítő

Energetikai minőségtanúsítvány összesítő Energetikai minőségtanúsítvány 1 Energetikai minőségtanúsítvány összesítő Épület: TÁRSASHÁZ HRSZ: Épületrész (lakás): Megrendelő: Tanúsító: LETFUSZ KÁROLY OKL. GÉPÉSZMÉRNÖK MK-13-9467 G-T-13-9467 ENt-Sz-13-9467

Részletesebben

Győri Tánc- és Képzőművészeti Iskola és Kollégium

Győri Tánc- és Képzőművészeti Iskola és Kollégium Gyakorlati épületfizika Féléves feladat Győri Tánc- és Képzőművészeti Iskola és Kollégium 9023 Győr, Szabolcska Mihály u. 5. Hő- és páratechnikai, épületakusztikai és tűzvédelmi szakvélemény Készítette:

Részletesebben

Épületenergetikai számítás 1

Épületenergetikai számítás 1 Épületenergetikai számítás 1 Épület: ORIGO CENTER vegyes rendeltetésű épület bővítése 1139, Budapest, Röppentyű u 5 Hrsz:219 Tervező: Reliplan HVAC Kft Dátum: 215415 Épületenergetikai számítás 2 Szerkezet

Részletesebben

Energetikai minőségtanúsítvány összesítő

Energetikai minőségtanúsítvány összesítő Energetikai minőségtanúsítvány Energetikai minőségtanúsítvány összesítő Éület Megrendelő Tanúsító Támogató Szolgálat - Kisbéri Iroda kialakítása 87 Kisbér Vásártér utca. B. Hrsz 88/ Magyar Máltai Szeretetszolgálat

Részletesebben

Energetikai minőségtanúsítvány összesítő

Energetikai minőségtanúsítvány összesítő Energetikai minőségtanúsítvány 1 Energetikai minőségtanúsítvány összesítő Épület Megrendelő Tanúsító Helység... utca 1. (HRSZ...) X.Y. A Dom-Haus Kft energetikai szakértője Az épület(rész) fajlagos primer

Részletesebben

Energetikai minőségtanúsítvány összesítő

Energetikai minőségtanúsítvány összesítő Energetikai minőségtanúsítvány 1 Energetikai minőségtanúsítvány összesítő Épület: Épületrész (lakás): Megrendelő: Többlakásos lakóház (zártsorú) Hrsz.: III. emeleti lakás Tulajdoni lapszám: III. em. Tanúsító:

Részletesebben

Energetikai minőségtanúsítvány összesítő

Energetikai minőségtanúsítvány összesítő Energetikai minőségtanúsítvány 1 Energetikai minőségtanúsítvány összesítő Épület: TÁRSASHÁZ 1032 Épületrész (lakás): Megrendelő: Tanúsító: Szabóné Somfai Beáta okl. építőmérnök MÉK É2 130292 SZÉSZ8 130292

Részletesebben

Energetikai minıségtanúsítvány összesítı

Energetikai minıségtanúsítvány összesítı Energetikai minıségtanúsítvány 1 Energetikai minıségtanúsítvány összesítı Épület 1117 Budapest, Karinthy u. 17. hrsz 4210 Épületrész (lakás) 1.em. 10. hrsz 4210/A/17 Megrendelı Tanúsító Sinvest Karinthy

Részletesebben

Épületenergetikai számítás 1. λ [W/mK] d [cm] No. -

Épületenergetikai számítás 1. λ [W/mK] d [cm] No. - Épületenergetikai számítás 1 Dátum: 2016.09.27. Szerkezet típusok: homlokzati panel_ks1000_10cm külső fal 0.23 W/m 2 K 0.45 W/m 2 K lábazati panel külső fal Rétegtervi hőátbocsátási tényező: 0.43 W/m 2

Részletesebben

Energetikai minőségtanúsítvány összesítő

Energetikai minőségtanúsítvány összesítő ENEREN Energetikai Tanúsító és Épületdiagnosztikai Kft. 6400 Kiskunhalas Nemzetőr u 10. Tanúsító: Török András Levente ENTSZ-03-0678 Energetikai minőségtanúsítvány 1 Energetikai minőségtanúsítvány összesítő

Részletesebben

Energetikai minőségtanúsítvány összesítő

Energetikai minőségtanúsítvány összesítő Energetikai minőségtanúsítvány 1 Energetikai minőségtanúsítvány összesítő Épület: Társasház 8800 Nagykanizsa Mészáros Lázár utca C lépcsőház Hrsz: 1836/74 Megrendelő: Fénymed Kft. 8800 Nagykanizsa, Csengery

Részletesebben

Hőtechnikai méretezés és előzetes energetikai minőség besorolás

Hőtechnikai méretezés és előzetes energetikai minőség besorolás Energetikai minőségtanúsítvány 1 Hőtechnikai méretezés és előzetes energetikai minőség besorolás Épület: Megrendelő: Méretezés: 3 csoportszobás óvoda épület 2461 Tárnok Huba utca hrsz.: 1113/1 Tárnok Nagyközség

Részletesebben

Energetikai minőségtanúsítvány összesítő

Energetikai minőségtanúsítvány összesítő Energetikai minőségtanúsítvány 1 Energetikai minőségtanúsítvány összesítő Épület: Társasházi lakás Épületrész (lakás): Megrendelő: A lakás a társasház szélső lakása, közvetlenül csatlakozik a mellette

Részletesebben

Energetikai minőségtanúsítvány összesítő

Energetikai minőségtanúsítvány összesítő Energetikai minőségtanúsítvány 1 Energetikai minőségtanúsítvány összesítő Épület: Nyírparasznya Község Önkormányzata Közösségi ház Felújított 4822 Nyírparasznya Szabadság utca 1. Hrsz: 441 Megrendelő:

Részletesebben

HITELES ENERGETIKAI TANÚSÍTVÁNY HET

HITELES ENERGETIKAI TANÚSÍTVÁNY HET HITELES ENERGETIKAI TANÚSÍTVÁNY HET- 0 0 5 4 6 6 5 9 Zalai Norbert e.v. TÉ 01-65300 2120 Dunakeszi, Faludi János utca 3. I.em 4. Adószám: 66427746-1-33 Bankszámlaszám: 10101339-51247700-01003002 Energetikai

Részletesebben

Energetikai minőségtanúsítvány összesítő

Energetikai minőségtanúsítvány összesítő Energetikai minőségtanúsítvány 1 Energetikai minőségtanúsítvány összesítő Épület: Többlakásos lakóház (zártsorú) Épületrész (lakás): Hrsz.: III. emeleti lakás Tulajdoni lapszám: Megrendelő: em. Tanúsító:

Részletesebben

Energetikai minőségtanúsítvány összesítő

Energetikai minőségtanúsítvány összesítő Energetikai minőségtanúsítvány 1 Energetikai minőségtanúsítvány összesítő Épület: Turisztikai Központ 5525 Füzesgyarmat Kossuth utca Hrsz: 630/30 Megrendelő: Füzesgyarmat Város Önkormányzata 5525 Füzesgyarmat,

Részletesebben

Energetikai minőségtanúsítvány összesítő

Energetikai minőségtanúsítvány összesítő Energetikai minőségtanúsítvány 1 Energetikai minőségtanúsítvány összesítő Épület: TÁRSASHÁZ Épületrész (lakás): Megrendelő: Tanúsító: LETFUSZ KÁROLY OKL. GÉPÉSZMÉRNÖK MK-13-9467 G-T-13-9467 ENt-Sz-13-9467

Részletesebben

HITELES ENERGETIKAI TANÚSÍTVÁNY ÖSSZESÍTŐ LAP. Megrendelő. Megjegyzés

HITELES ENERGETIKAI TANÚSÍTVÁNY ÖSSZESÍTŐ LAP. Megrendelő. Megjegyzés HITELES ENERGETIKAI TANÚSÍTVÁNY ÖSSZESÍTŐ LAP HET 0 0 4 8 7 0 Épület (önálló rendeltetési egység) Megrendelő Rendeltetés: Iroda Cím: 48 Nyírparasznya Rákóczi út 0 HRSZ: 45 Az épület védettsége: Nem védett

Részletesebben

Energetikai minőségtanúsítvány összesítő

Energetikai minőségtanúsítvány összesítő Energetikai minőségtanúsítvány 1 Energetikai minőségtanúsítvány összesítő Épület: Megrendelő: Tanúsító: MEGLÉVŐ ÁLLAPOT Kovács Pál és Társa Kft. +36-1-388-9793 (munkaidőben) +36-20-565-8778 (munkaidőben)

Részletesebben

HITELES ENERGETIKAI TANÚSÍTVÁNY

HITELES ENERGETIKAI TANÚSÍTVÁNY HITELES ENERGETIKAI TANÚSÍTVÁNY ÖSSZESÍTŐ LAP HET000609 Épület (önálló rendeltetési egység) Rendeltetés: Lakó és szállásjellegű Alapterület: 585 m 2 Cím: 25 Fót Szent Benedek park 365 HRSZ: 4560/37 Megrendelő

Részletesebben

HILD JÓZSEF ÉPÍT IPARI SZAKKÖZÉPISKOLA ENERGETIKAI ELLEN RZÉSE

HILD JÓZSEF ÉPÍT IPARI SZAKKÖZÉPISKOLA ENERGETIKAI ELLEN RZÉSE SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM 2010/11 HILD JÓZSEF ÉPÍT IPARI SZAKKÖZÉPISKOLA ENERGETIKAI ELLEN RZÉSE KÉSZÍTETTE: BOGNÁR-DÖRNER ÁGNES PAJOR ZSÓFIA RITA GERGELY GYULA MÁTYÁS BORSAI ÁRPÁD 2010/11 HILD JÓZSEF ÉPÍT

Részletesebben

Energetikai minőségtanúsítvány összesítő

Energetikai minőségtanúsítvány összesítő Energetikai minőségtanúsítvány 1 Energetikai minőségtanúsítvány összesítő Épület: Épületrész (lakás): Megrendelő: Tanúsító: Gali András Az épület(rész) fajlagos primer energiafogyasztása: 293.5 kwh/m 2

Részletesebben

Energetikai minőségtanúsítvány összesítő

Energetikai minőségtanúsítvány összesítő Energetikai minőségtanúsítvány 1 Energetikai minőségtanúsítvány összesítő Épület: Több funkciós családi ház Épületrész (lakás): É46,26024 K20,15986 Megrendelő: Tanúsító: Nagy Péter 01-13110 Az épület(rész)

Részletesebben

Energetikai minőségtanúsítvány összesítő

Energetikai minőségtanúsítvány összesítő Energetikai minőségtanúsítvány TERVEZETT 1 Energetikai minőségtanúsítvány összesítő Épület: ZÁKÁNYI KÁLMÁN VÁROSI SPOTCSARNOK 8640 Folnyód József u. Megrendelő: FONYÓD VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 8640 Fonyód,

Részletesebben

Energetikai minőségtanúsítvány összesítő

Energetikai minőségtanúsítvány összesítő Energetikai minőségtanúsítvány 1 Energetikai minőségtanúsítvány összesítő Épület: Szendvicspanel lakóépület Megrendelő: Kovács József Tanúsító: Gyivicsán Zoltán 7400 Kaposvár, Nádor u. 9. regisztrációs

Részletesebben

P a r c iá lis v í z g ő z n y o m á s [ P a ]

P a r c iá lis v í z g ő z n y o m á s [ P a ] Energetikai minőségtanúsítvány 1 Energetikai minőségtanúsítvány összesítő Épület: Védőnői szolgálat épülete, Kál Főút alsó 6. Hrsz 1228 Megrendelő: Kál Nagyközség Önkormányzata Tanúsító: Vereb János 3368.

Részletesebben

Bercsényi Miklós Közlekedési Középiskola, Szakiskola és Sportiskolai Módszertani központ

Bercsényi Miklós Közlekedési Középiskola, Szakiskola és Sportiskolai Módszertani központ Bercsényi Miklós Közlekedési Középiskola, Szakiskola és Sportiskolai Módszertani központ Győr, Cinka Panna u.2. Hrsz.:8734 /hő- és páratechnikai, épületakusztikai és tűzvédelmi szakvélemény/ Aláírólap

Részletesebben

Energetikai minőségtanúsítvány összesítő

Energetikai minőségtanúsítvány összesítő MEVAPLAN TEAM Kft. 1113 Bp, Diószegi út 37. C/136. iroda@mevap.hu Energetikai minőségtanúsítvány 1 Energetikai minőségtanúsítvány összesítő Épület: Megrendelő: Tanúsító: Varga Balázs 1222 Budapest, Liszt

Részletesebben

HET HITELES ENERGETIKAI TANÚSÍTVÁNY ÖSSZESÍTŐ LAP. Épület (önálló rendeltetési egység) Megrendelő

HET HITELES ENERGETIKAI TANÚSÍTVÁNY ÖSSZESÍTŐ LAP. Épület (önálló rendeltetési egység) Megrendelő HITELES ENERGETIKAI TANÚSÍTVÁNY ÖSSZESÍTŐ LAP HET 0 0 5 7 4 6 8 Épület (önálló rendeltetési egység) Megrendelő Rendeltetés: Iroda Cím: 48 Nyírparasznya Név: Nyírparasznya Község Önkormányzata Közösségi

Részletesebben

AZ ÉPÜLETEK ENERGETIKAI JELLEMZŐINEK MEGHATÁROZÁSA ENERGETIKAI SZÁMÍTÁS A HŐMÉRSÉKLETELOSZLÁS JELENTŐSÉGE

AZ ÉPÜLETEK ENERGETIKAI JELLEMZŐINEK MEGHATÁROZÁSA ENERGETIKAI SZÁMÍTÁS A HŐMÉRSÉKLETELOSZLÁS JELENTŐSÉGE AZ ÉPÜLETEK ENERGETIKAI JELLEMZŐINEK MEGHATÁROZÁSA Három követelményszint: az épületek összesített energetikai jellemzője E p = összesített energetikai jellemző a geometriai viszonyok függvénye (kwh/m

Részletesebben

Energetikai minőségtanúsítvány összesítő

Energetikai minőségtanúsítvány összesítő Energetikai minőségtanúsítvány 1 Energetikai minőségtanúsítvány összesítő Épület: Épületrész (lakás): 1 emelet 4. Megrendelő: Tanúsító: Vértesy Mónika TÉ-01-63747 Az épület(rész) fajlagos primer energiafogyasztása:

Részletesebben

Energetikai Tanúsítvány

Energetikai Tanúsítvány Energetikai Tanúsítvány Épület: Több lakásos lakóépület felső szinti lakása Postaím szerinti bejárat Az ingatlan íme: 1112 Budapest GPS koordinátái:. Minta uta É.sz.: Hrsz: Minta/B K.h.: Megrendelő: Név/égnév:

Részletesebben

Energetikai minőségtanúsítvány összesítő

Energetikai minőségtanúsítvány összesítő Energekai minőségtanúsítvány Energekai minőségtanúsítvány összesítő Éület Megrenelő Tanúsító EGYLAKÁSOS CSALÁDIHÁZ Buaest Minta utca. Minta Megrenelő Buaest Minta utca. Nagy István Atla, éülenergekai szakértő

Részletesebben

HET HITELES ENERGETIKAI TANÚSÍTVÁNY ÖSSZESÍTŐ LAP. Épület (önálló rendeltetési egység) Megrendelő

HET HITELES ENERGETIKAI TANÚSÍTVÁNY ÖSSZESÍTŐ LAP. Épület (önálló rendeltetési egység) Megrendelő HITELES ENERGETIKAI TANÚSÍTVÁNY ÖSSZESÍTŐ LAP HET 0 0 5 7 4 6 Épület (önálló rendeltetési egység) Megrendelő Rendeltetés: Előadóterem, kiállítóterem Cím: 48 Nyírparasznya Szabadság utca HRSZ: 44 Az épület

Részletesebben

XELLA MAGYARORSZÁG Kft. 1. oldal HŐHÍDMENTES CSOMÓPONTOK YTONG SZERKEZETEK ESETÉBEN

XELLA MAGYARORSZÁG Kft. 1. oldal HŐHÍDMENTES CSOMÓPONTOK YTONG SZERKEZETEK ESETÉBEN XELLA MAGYARORSZÁG Kft. 1. oldal HŐHÍDMENTES CSOMÓPONTOK YTONG SZERKEZETEK ESETÉBEN Juhász Gábor okl.építőmérnök, magasépítő szakmérnök Vitruvius Kft. juhasz.gabor @ vitruvius.hu Rt: 06-30-278-2010 HŐHIDAK

Részletesebben

Energetikai minőségtanúsítvány összesítő

Energetikai minőségtanúsítvány összesítő Energetikai minőségtanúsítvány 1 Energetikai minőségtanúsítvány összesítő Épület: Nyírparasznya Község Önkormányzata Tűzoltóság Felújított 4822 Nyírparasznya Szabadság utca Hrsz: 301 Megrendelő: Nyírparasznya

Részletesebben

Energetikai minőségtanúsítvány összesítő

Energetikai minőségtanúsítvány összesítő Energetikai minőségtanúsítvány 1 Energetikai minőségtanúsítvány összesítő Épület: 2x32 LakásosTársasházi 4026 Debrecen Damjanich utca 20. Hrsz: 10691/3 Épületrész (lakás): 2x32 LakásosTársasházi 4026 Debrecen

Részletesebben

Energetikai minőségtanúsítvány összesítő

Energetikai minőségtanúsítvány összesítő Energetikai minőségtanúsítvány 1 Energetikai minőségtanúsítvány összesítő Épület: Épületrész (lakás): Megrendelő: Tanúsító: 6. emelet 25. lakás Vértesy Mónika TÉ-01-63747 Az épület(rész) fajlagos primer

Részletesebben

Energetikai minőségtanúsítvány összesítő

Energetikai minőségtanúsítvány összesítő Energetikai minőségtanúsítvány 1 Energetikai minőségtanúsítvány összesítő Épület: TÁRSASHÁZ h Épületrész (lakás): Megrendelő: Tanúsító: Szabóné Somfai Beáta okl. építőmérnök MÉK É2 130292 SZÉSZ8 130292

Részletesebben

Energetikai Tanúsítvány

Energetikai Tanúsítvány Energetikai Tanúsítvány ETDV13155 Épület (önálló Társasházi lakás rendeltetési egység): Címe: 1137 Budapest, Katona József utca 35. 6/2. Helyrajzi szám: 25204/4/A/29 É47.514597 GPS: K19.049437 Megbízó:

Részletesebben

Energetikai minőségtanúsítvány összesítő

Energetikai minőségtanúsítvány összesítő Energetikai minőségtanúsítvány 1 Energetikai minőségtanúsítvány összesítő Épület: Családi Lakóház 6500 Baja Minta köz 15 Hrsz: 1???2/16 Megrendelő: Mint A Lajos 6500 Baja, Minta köz 15 Tanúsító: Dorkó

Részletesebben

Energetikai minőségtanúsítvány összesítő

Energetikai minőségtanúsítvány összesítő . Energetikai minőségtanúsítvány 1 Energetikai minőségtanúsítvány összesítő Épület: Megrendelő: Tanúsító: Konceptum bérház FEP-Konceptum Kft 1116. Budapest, Vasvirágsor 72. Az épület(rész) fajlagos primer

Részletesebben

HET HITELES ENERGETIKAI TANÚSÍTVÁNY ÖSSZESÍTŐ LAP. Épület (önálló rendeltetési egység) Megrendelő

HET HITELES ENERGETIKAI TANÚSÍTVÁNY ÖSSZESÍTŐ LAP. Épület (önálló rendeltetési egység) Megrendelő HITELES ENERGETIKAI TANÚSÍTVÁNY ÖSSZESÍTŐ LAP HET 0 0 7 7 6 4 Épület (önálló rendeltetési egység) Megrendelő Rendeltetés: Lakó és szállásjellegű Cím: 1081 Budapest Népszínház utca 47 II/7 HRSZ: 5071/0/A/0

Részletesebben

Energetikai minőségtanúsítvány összesítő

Energetikai minőségtanúsítvány összesítő Energetikai minőségtanúsítvány 1 Energetikai minőségtanúsítvány összesítő Épület: Társasház Bp., XIII. Babér u. 1315. Megrendelő: METRODOM BEST KFT Tanúsító: Szabó László 1171 Bp., Nyitány u. 58. MMK:

Részletesebben

Épületenergetikai számítás 1. P a r c i á l i s v í z g ő z n y o m á s [ P a ]

Épületenergetikai számítás 1. P a r c i á l i s v í z g ő z n y o m á s [ P a ] Éületenergetikai számítás Szerkezet tíusok: 8cm-es külső fal külső fal tervi hőátbocsátási tényező:. W/m K. W/m K A rétegtervi hőátbocsátási tényező megfelelő. Hőátbocsátási tényezőt módosító tag: % Eredő

Részletesebben

Energetikai minőségtanúsítvány összesítő

Energetikai minőségtanúsítvány összesítő Energetikai minőségtanúsítvány 1 Energetikai minőségtanúsítvány összesítő Épület: Családi ház Törökbálint Balassi Bálint u. 4424 HRSZ Megrendelő: Fenyvesi Attila Tanúsító: Scholtz Gábor okleveles építészmérnök

Részletesebben

Szerkezet típusok: Energetikai minőségtanúsítvány 2. homlokzati fal

Szerkezet típusok: Energetikai minőségtanúsítvány 2. homlokzati fal Energetikai minőségtanúsítvány 2 Szerkezet típusok: homlokzati fal külső fal 2.7 m tervi hőátbocsátási tényező: 0.32 W/m 2 K 0.45 W/m 2 K A rétegtervi hőátbocsátási tényező megfelelő. Hőátbocsátási tényezőt

Részletesebben

HET HITELES ENERGETIKAI TANÚSÍTVÁNY ÖSSZESÍTŐ LAP. Épület (önálló rendeltetési egység) Megrendelő

HET HITELES ENERGETIKAI TANÚSÍTVÁNY ÖSSZESÍTŐ LAP. Épület (önálló rendeltetési egység) Megrendelő HITELES ENERGETIKAI TANÚSÍTVÁNY ÖSSZESÍTŐ LAP HET 0 0 5 7 4 9 4 Épület (önálló rendeltetési egység) Megrendelő Rendeltetés: Előadóterem, kiállítóterem Cím: 48 Nyírparasznya Szabadság utca HRSZ: 44 Az épület

Részletesebben

Energetikai Tanúsítvány

Energetikai Tanúsítvány Energetikai Tanúsítvány ETDV13154 Épület (önálló Társasházi lakás rendeltetési egység): Címe: 1137 Budapest, Katona József utca 35. 3/4. Helyrajzi szám: 25204/4/A/19 É47.514597 GPS: K19.049437 Megbízó:

Részletesebben

Magyarországon gon is

Magyarországon gon is Energiatakarékos kos üvegezés Lehetőségek, buktatók, k, trendek Épületek energiatanúsítása sa 2009-től Magyarországon gon is 7/2006 TNM és s 176/2008 Kormány rendelet Sólyomi PéterP ÉMI Kht. Épületszerkezeti

Részletesebben

Energetikai minőségtanúsítvány összesítő

Energetikai minőségtanúsítvány összesítő Földvár Terv Kft Energetikai minőségtanúsítvány 1 Energetikai minőségtanúsítvány összesítő Épület: Megrendelő: Tanúsító: 5 lakásos társasház Paks, Kossuth Lajos utca 4. Hrsz.: 864. Viczai János GT/17-0469

Részletesebben

Energetikai minőségtanúsítvány összesítő

Energetikai minőségtanúsítvány összesítő Energetikai minőségtanúsítvány 1 Energetikai minőségtanúsítvány összesítő Épület: Megrendelő: Tanúsító: Családi ház Rákóczi körút 20. Kistarcsa 2143 hrsz: 1173 Székely Levente és neje Rákóczi körút 20.

Részletesebben

HITELES ENERGETIKAI TANÚSÍTVÁNY ÖSSZESÍTŐ LAP. Megrendelő. Megjegyzés

HITELES ENERGETIKAI TANÚSÍTVÁNY ÖSSZESÍTŐ LAP. Megrendelő. Megjegyzés HITELES ENERGETIKAI TANÚSÍTVÁNY ÖSSZESÍTŐ LAP HET 0 0 0 9 6 0 7 Épület (önálló rendeltetési egység) Megrendelő Rendeltetés: Lakó és szállásjellegű Alapterület: 33 m Cím: 065 Budapest Révay utca 8. III/9/A

Részletesebben

BI/1 feladat megoldása Meghatározzuk a hőátbocsátási tényezőt 3 különböző szigetelés vastagság (0, 3 és 6 cm) mellett.

BI/1 feladat megoldása Meghatározzuk a hőátbocsátási tényezőt 3 különböző szigetelés vastagság (0, 3 és 6 cm) mellett. BI/1 feladat megoldása Meghatározzuk a hőátbocsátási tényezőt 3 különböző szigetelés vastagság (0, 3 és 6 cm) mellett. 1 1 2 U6 cm = = = 0,4387 W/ m K 1 d 1 1 0,015 0,06 0,3 0,015 1 + + + + + + + α λ α

Részletesebben

Energetikai Tanúsítvány

Energetikai Tanúsítvány Energetikai Tanúsítvány ETDV13153 Épület (önálló Társasházi lakás rendeltetési egység): Címe: 1137 Budapest, Katona József utca 35. 3/3. Helyrajzi szám: 25204/4/A/18 É47.514597 GPS: K19.049437 Megbízó:

Részletesebben

HITELES ENERGETIKAI TANÚSÍTVÁNY

HITELES ENERGETIKAI TANÚSÍTVÁNY HITELES ENERGETIKAI TANÚSÍTVÁNY ÖSSZESÍTŐ LAP HET-4798 Épület (önálló rendeltetési egység) Rendeltetés: Lakó- és szállásjellegű Alapterület: 944 m 2 Cím: 113 Budapest 1. ker. Döbrentei utca 13 HRSZ: 6261//A

Részletesebben

épületfizikai jellemzői

épületfizikai jellemzői Könnyűbetonok épületfizikai jellemzői és s alkalmazásuk a magastető szigetelésében Sólyomi PéterP ÉMI Nonprofit Kft. Budapest, 2009. november 24. HŐSZIGETELŐ ANYAGOK Az általános gyakorlat szerint hőszigetelő

Részletesebben

Energetikai minőségtanúsítvány összesítő

Energetikai minőségtanúsítvány összesítő Energetikai minőségtanúsítvány 1 Energetikai minőségtanúsítvány összesítő Épület Épületrész (lakás) Megrendelő Polgármesteri Hivatal 3350. Kál szent István tér 2 Teljes épület Kál Nagyközség Önkormányzata

Részletesebben

Használati-melegvíz készítő napkollektoros rendszer méretezése

Használati-melegvíz készítő napkollektoros rendszer méretezése Használati-elegvíz készítő nakollektoros rendszer éretezése Kiindulási adatok: A éretezendő létesítény jellege: Családi ház Melegvíz felhasználók száa: n 6 fő Szeélyenkénti elegvíz fogyasztás: 1 50 liter/fő.na

Részletesebben

Energetikai Tanúsítvány

Energetikai Tanúsítvány Energetikai Tanúsítvány ETDV336 Épület (önálló Társasház rendeltetési egység): Címe: 37 Budapest, Katona József utca 35. Helyrajzi szám: 25204/4 É47.54597 GPS: K9.049437 Megbízó: Katona 35 Társasház Címe:

Részletesebben

Energetikai minőségtanúsítvány 2. R [m 2 K/W]

Energetikai minőségtanúsítvány 2. R [m 2 K/W] Energetikai minőségtanúsítvány 2 Szerkezet típusok: 01_Külső falszerkezet külső fal 2.8 m étegtervi hőátbosátási tényező: 0.64 W/m 2 K 0.45 W/m 2 K A rétegtervi hőátbosátási tényező NEM MEGFELELŐ! 0.64

Részletesebben

Épületenergetikai számítás 1

Épületenergetikai számítás 1 Épületenergetikai számítás 1 Szerkezet típusok Ablak ablak (külső, fa és PVC) 1.2 W/m 2 K 1.6 W/m 2 K A hőátbocsátási tényező megfelelő. Ajtó ajtó (külső) 1.2 W/m 2 K 1.8 W/m 2 K A hőátbocsátási tényező

Részletesebben

ENERGETIKAI MINŐSÉGTANÚSÍTVÁNY

ENERGETIKAI MINŐSÉGTANÚSÍTVÁNY ENERGETIKAI MINŐSÉGTANÚSÍTVÁNY Épület: Megrendelő: Tanúsító: Fajlagos hőveszteségtényező: Fajlagos hőveszteségtényező követelményértéke: Lakó- vagy szállásjellegű épület Cím: 9074 Rétalap, Széchenyi István

Részletesebben

Energetikai minőségtanúsítvány összesítő

Energetikai minőségtanúsítvány összesítő Energetikai minőségtanúsítvány 1 Energetikai minőségtanúsítvány összesítő Épület: 1019 OTP Társasház Budapest, XI. Regős utca 14-15-16. Megrendelő: 1019 OTP TÁRSASHÁZ Budapest, XI. Regős utca 14-15-16.

Részletesebben

Iskolaépület- Helyszínrajz M=1:50

Iskolaépület- Helyszínrajz M=1:50 ,,0 Asztal paddal Asztal paddal,0,00 Kapu Épületek: Támfal betonból -,0 -,0 Kerítés Kerítés. Régi iskolaépület. Új iskolaépület. Tornaterem. Fedett, nyitott átjáró. Zárt szélfogó Tűzcsap -,00 0,,00,0 0,

Részletesebben

ÉPÜLETENERGETIKAI SZABÁLYOZÁS KORSZERŰSÍTÉSE 1

ÉPÜLETENERGETIKAI SZABÁLYOZÁS KORSZERŰSÍTÉSE 1 ÉPÜLETENERGETIKAI SZABÁLYOZÁS KORSZERŰSÍTÉSE 1 ÉPÜLETSZERKEZETEK HŐÁTBOCSÁTÁSI TÉNYEZŐK KÖVETELMÉNYÉRTÉKEI HŐÁTBOCSÁTÁSI TÉNYEZŐ W/m 2 K FAJLAGOS HŐVESZTESÉG- TÉNYEZŐ W/m 3 K ÖSSZESÍTETT ENERGETIKAI JELLEMZŐ

Részletesebben

Energetikai minőségtanúsítvány összesítő

Energetikai minőségtanúsítvány összesítő Energetikai minőségtanúsítvány 1 Energetikai minőségtanúsítvány összesítő Épület: Három lakásos lakóépület Megvalósítás helyszíne: 9700 Szombathely Eper utca 4 hrsz:14923 Megrendelő: Plikáta Kft. 9011

Részletesebben

Energetikai minőségtanúsítvány összesítő

Energetikai minőségtanúsítvány összesítő Energetikai minőségtanúsítvány 1 Energetikai minőségtanúsítvány összesítő Épület: 29 LAKÁSOS TÁRSASHÁZ ÉS ÜZLET VERESEGYHÁZ, SZENT ISTVÁN TÉR (HRSZ:8520.) Megrendelő: L&H STNE KFT. 3561 FELSŐZSOLCA KAZINCZY

Részletesebben