Váci Kézilabda Sportegyesület

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Váci Kézilabda Sportegyesület"

Átírás

1 Váci Kézilabda Sportegyesület

2 2 Mottó Egy sportcsapat, a társadalomnak kicsinyített képe. A mérkőzés, az életért való nemes küzdelem szimbóluma. Itt, a játék alatt tanítja meg a sport az embert rövid idő alatt a legfontosabb polgári erényekre: az összetartozásra, az önfeláldozásra, az egyéni érdek teljes alárendelésére, a kitartásra, a tettrekészségre, a gyors elhatározásra, az önálló megítélésre, az abszolút tisztességre, és mindenek előtt a»fair play«, a nemes küzdelem szabályaira. Prof. Dr. Szent-Györgyi Albert Nobel-díjas biokémikus, a C-vitamin feltalálója

3 3 Klubtörténet Vácott a férfi, és női kézilabdának egyaránt több évtizedes hagyománya van ben, a Váci Izzó MTE felbomlását követően, a férfi kézilabdások önálló egyesületet alakítottak ig a csapat az NB II-ben szerepelt, ekkor sikerült a feljutás az NB I./B osztályba ben dr. Schoffer Attila, a csapat korábbi játékosa lett az egyesület elnöke. Célja az volt, hogy a váci identitást megőrizve, a játékoskeret folyamatos, és szisztematikus megerősítésével a csapat feljusson az NB I-be óta az együttes 1 év megszakítással az első osztályban szerepel, ahol jelenleg a felső házi rájátszást érő 5. helyen áll. Az utóbbi években 2 alkalommal bejutottunk a Magyar Kupa Final Four küzdelmeibe is ben Pest megyében a Váci KSE érdemelte ki az Év legjobb felnőtt csapata címet.

4 4 Edzőlegendák A feljutás kiharcolásában, egymást követően három legendás edző segítette az együttest: Laurencz László ( ) Női válogatott szövetségi kapitány. A válogatottal világbajnoki ezüst-, és olimpiai bronzérmes. Zsiga Gyula ( , és 2014-től) Női válogatott szövetségi kapitány Magyarországon, később Montenegróban. A Dunaferr SE női csapatával bajnok, kupagyőztes, EHF Kupa-, és Bajnokok Ligája győztes. Csík János ( ) Női, majd a férfi válogatott szövetségi kapitány. A női válogatottal világbajnoki ezüstérmes. A Vasas SC női csapatával sokszoros bajnok, és kupagyőztes, BEK 2. helyezett.

5 5 Sztárjátékosok A csapatban szereplő legismertebb, egykori, és jelenlegi válogatott játékosok: LENDVAY Péter (40, HUN, irányító) 68-szoros magyar válogatott, VB 6., olimpiai 4. 2x Magyar Kupa győztes, NB I. 2. és 3. helyezett. 3 év Spanyolország (Bidasoa Irún, Academia Vigó) Roman CHYCHYKALO (24, UKR, jobbátlövő) Ukrán válogatott, az orosz bajnokságból érkezett. A magyarok elleni EB selejtezőn, 8 góljával csapata legeredményesebb játékosa volt. Idriss DRISSI (29, TUN, kapus) Klubjával (bajnok, kupagyőztes, afrikai BL győztes), és a tunéziai válogatottal (Afrika Bajnokság győztes) is ért el szép sikereket.

6 6 Először a TOP 6-ban!

7 7 Utánpótlás-nevelés Az egyesület kiemelt feladatként kezeli: felnőtt játékosokat is bevonunk az edzői munkába. Komplex, az alapsportágakra (atlétika, torna, úszás) épülő képzés, technikai súlyponttal. 9 csapatban, 100 fő feletti gyerek létszám, elsősorban a városból, és a régióból. A szakmai munka eredményeit elismerve, a Cséfay-program az egyesületet anyagi műhelytámogatásban részesíti óta, a Mocsai Lajos nevével fémjelzett Nemzeti Kézilabda Akadémia együttműködő partnerei vagyunk. Létesítményi háttér: Városi Sportcsarnok + Boronkay György Középiskola és Gimnázium ban saját munkacsarnok építése kezdődik TAO-s források bevonásával.

8 8 Társadalmi kapcsolatok A prosperitás érdekében fontos a működési környezettel való harmonikus együttélés. A vezetőkkel, edzőkkel, versenyzőkkel szemben alapvető elvárás, hogy ismerjék a település történelmét, vizuális arculatának főbb elemeit, dalát (Szívünk városa), nevezetességeit, kulturális életének fontosabb eseményeit, a város vezetőit, hétköznapi életük során kerüljenek kapcsolatba az ott élő / tanuló / dolgozó emberekkel, ismerjék meg örömeiket, és gondjaikat, szükség szerint kétkezi munkával (pl. árvíznél), vagy pénzzel segítsék a szociális / egészségügyi / oktatási / településfejlesztési feladatok magasabb színvonalon történő megoldását.

9 9 Médiakapcsolatok A csapat, és ezzel párhuzamosan támogatóinak promotálását folyamatosan, több csatornán keresztül, nagy hatékonysággal végezzük. Internet: kommunikációs partnerünk, a DunaWeb Szolgáltató Kft. Közreműködésével, PR anyagokkal, és hirdetésekkel vagyunk jelen a régió 5 legfontosabb, általuk kezelt weboldalán. Írott sajtó: a Mediaworks Kiadó lapjainál, azon belül is főként a Nemzeti Sportban jelennek meg időről időre, a csapat sportszakmai céljainak elérését hatékonyan segítő cikkek, elemzések. Elektronikus média: Zsiga Gyula vezetőedző, az M4 Sport, és a Sport Televízió közvetítéseinek állandó szakkommentátoraként, valamint a Digi Sport stúdióműsorának rendszeres meghívottjaként szolgálja a váci kézilabda érdekeit.

10 10 Szponzori kapcsolatok Az alábbiakban felsorolunk néhány, a kézilabdázás támogatása mellett szóló érvet. A labdajátékok közül, világviszonylatban a kézilabdázás fejődött a legtöbbet az elmúlt két évtizedben. A szabályok is úgy változtak (gyors középkezdés, passzív játék előjelzése, játékosok számának megemelése), hogy a játék minél gyorsabb, dinamikusabb, látványosabb legyen. A kézilabdázás Magyarországon a labdarúgás után a második legnépszerűbb, és a vízilabdázás után a második legeredményesebb csapatsport. A mérkőzéseket a helyszínen, és a televízió képernyők előtt (az M4 Sport Televízió, az élő közvetítéseken túl, heti 1 órás magazinműsorral jelentkezik) is igen sokan kísérik figyelemmel.

11 11 Támogatási formák A támogatásnak 3 különböző, de egymást kiegészítő formája lehetséges: Természetbeni juttatás Termékek: sportruházat, sporteszköz, táplálék kiegészítő, EÜ termékek Szolgáltatások: vendéglátás, utazás, szálláshely, orvosi, rehabilitációs, kondicionáló, grafikai, nyomdai, média, pénzügyi, jogi Társasági adó (TAO) terhére történő támogatás A társasági adókötelezettség legfeljebb 70%-ának mértékéig adható. A Magyar Kézilabda Szövetség által, az idényre jóváhagyott összegű Sportfejlesztési program mértékéig fogadható be. Utánpótlás-fejlesztésre, és létesítményfejlesztésre fordítható. Szponzoráció Korlátozás nélkül adható. Korlátozás nélkül fogadható be. Tetszőleges célra (pl. személyi kiadások fedezése, TAO támogatások önrészének biztosítása) fordítható.

12 12 Szolgáltatási csomagok Szolgáltatások Kategóriák Pártoló tag 1m Ft-ig Támogató 3 m Ft-ig Főtámogató 10 m Ft-ig Kiemelt főtámogató 30 m Ft-ig Névadó szponzor 30 m Ft felett Részvétel a KSE szponzori rendezvényein Reklámfelület KSE websiteján Reklámfelület KSE kiadványában Reklám molinó / tábla a sportcsarnokban Reklámmatrica a játéktéren VIP belépőjegyek mérkőzésekre Reklámfelület a játékosok mezén Játékosok részvétele szponzor PR rendezvényén Szponzor részvétele a csapat külföldi utazásin Reklám az egyesület autóin Szponzor neve a csapat hivatalos elnevezésében Részvétel a KSE vezetés döntéshozatalában igen igen igen igen igen igen igen igen igen igen igen igen igen igen igen igen 1 db 2 db 2 db igény szerint nem nem igen igen igen igen 1 db 2 db 4 db nem nem igen igény szerint + melegítőn nem nem igen igen igen nem nem igen kedvezmény. igen ingyenesen nem nem nem igen igen nem nem nem nem igen nem nem nem nem igen igény szerint igény szerint + melegítőn igen ingyenesen

13 13 Kapcsolat Németh László elnöki tanácsadó mobil: +36 (20)

14 14 Cégadatok Váci Kézilabda Sportegyesület Székhely: 2600 Vác, Erzsébet u 42/A Nyilvántartva: Pest Megyei Bíróság PK1160 Adószám: Bankszámlaszám: Képviseli: dr. Schoffer Attila, elnök

15 15 Köszönjük a figyelmet!

Zuglói Sasok Sportegyesület. TAO Program

Zuglói Sasok Sportegyesület. TAO Program Zuglói Sasok Sportegyesület TAO Program 2018.07.01 2019.06.30 Az egyesületről A Zuglói Sasok Sportegyesület 1998-ban alakult azzal a céllal, hogy a kosárlabdát szerető gyerekeknek - lányoknak és fiúknak

Részletesebben

TF SPORT ESTÉK. Karrier a kézilabdában

TF SPORT ESTÉK. Karrier a kézilabdában TF SPORT ESTÉK Karrier a kézilabdában TF Kézilabda Alumni megalakulása Eszmecsere: Sikeres sportpályafutás és az azt követő karrier kialakításának modellje Hely: Testnevelési Egyetem Budapest, 1123 Alkotás

Részletesebben

Hajrá, magyarok! Négy világbajnokság 2019-ben kiállítás

Hajrá, magyarok! Négy világbajnokság 2019-ben kiállítás Hajrá, magyarok! Négy világbajnokság 2019-ben kiállítás 2019/04/15-2019/10/31 A sport elsősorban szellemi fogalom. Egy sportcsapat a társadalomnak kicsinyített képe, a mérkőzés az életért való nemes küzdelem

Részletesebben

2013. év 1.félévi beszámoló

2013. év 1.félévi beszámoló ÉRDI SPORT KFT 2030 Érd, Ercsi út 34. Telefon:06-20-914-4037 Honlap: www.handballerd.hu E-mail: iroda.kezilabda@gmail.com ÉRDI SPORT KFT 2030 ÉRD ERCSI ÚT 34. 2013. év 1.félévi beszámoló 1 A Társaság bemutatása:

Részletesebben

Phoenix Fireball Sport Egyesület

Phoenix Fireball Sport Egyesület Phoenix Fireball Sport Egyesület Egyesületünk 2005 júliusában alakult meg. Fő célunk, melyet az elkövetkezendő években is szeretnénk képviselni, hogy egy Európa-szerte igen népszerű sportágat, a FLOORBALL*-t

Részletesebben

SZPONZORI KIAJÁNLÓ 2017

SZPONZORI KIAJÁNLÓ 2017 SZPONZORI KIAJÁNLÓ 2017 AZ AMERIKAI FUTBALL AZ EGYIK LEGDINAMIKUSABBAN FEJLŐDŐ SPORTÁG EURÓPÁBAN. A PROFI FUTBALL KÖZVETÍTÉSEK NÉPSZERŰSÉGÉNEK ROBBANÁSSZERŰ NÖVEKEDÉSÉVEL PÁRHUZAMOSAN MA MÁR A HAZAI CSAPATOK

Részletesebben

Phoenix Fireball Sport Egyesület

Phoenix Fireball Sport Egyesület Phoenix Fireball Sport Egyesület Egyesületünk 2005 júliusában alakult meg. Fő célunk, melyet az elkövetkezendő években is szeretnénk képviselni, hogy egy Európa-szerte igen népszerű sportágat, a FLOORBALL*-t

Részletesebben

Szponzori ajánlat. Céljaink

Szponzori ajánlat. Céljaink Szponzori ajánlat Céljaink A klubunk háttér munkálatait végző szakmai csapatunk gólja, hogy egy transzparens klub felépítéssel és operációval, haladó gondolkodású szakemberekkel és vállalkozásokkal együtt

Részletesebben

XVII. Kerületi Iskolatenisz Program Program ismertető

XVII. Kerületi Iskolatenisz Program Program ismertető XVII. Kerületi Iskolatenisz Program Program ismertető Molnár István Budapest, 2016 Koncepciónk Jövőkép, küldetés: középtávon (3 éven belül) szervezett általános iskolai teniszélet kialakítása a Kerületben

Részletesebben

Javaslat a [nemzeti érték megnevezése] [települési/tájegységi/megyei/külhoni magyarság] értéktárba történő felvételéhez

Javaslat a [nemzeti érték megnevezése] [települési/tájegységi/megyei/külhoni magyarság] értéktárba történő felvételéhez 1. melléklet a 114/2013. (IV. 16.) Korm. rendelethez Javaslat a [nemzeti érték megnevezése] [települési/tájegységi/megyei/külhoni magyarság] értéktárba történő felvételéhez Készítette: Horváth Vilmos Szombathely,

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség

Magyar Labdarúgó Szövetség Magyar Labdarúgó Szövetség FUTSAL SZUPERKUPA Férfi felnőtt Futsal Szuperkupa versenykiírása 2015. Tartalom 1. A kupa szervezője és rendezője, a kupa típusa... 3 2. A kupa célja... 3 3. A kupa résztvevői...

Részletesebben

2243 Kóka, Kossuth Lajos utca 2. Szathmári Márton - Tápiószecső FC női csapat edző (+36 30 740 0283)

2243 Kóka, Kossuth Lajos utca 2. Szathmári Márton - Tápiószecső FC női csapat edző (+36 30 740 0283) A torna szervezője: A torna helyszíne: Tápiószecső Football Club Berki Krisztián Sportcsarnok 2243 Kóka, Kossuth Lajos utca 2. Kapcsolattartó személy: Szathmári Márton - Tápiószecső FC női csapat edző

Részletesebben

BEMUTATJUK A SZÉKESFEHÉRVÁRI KODOLÁNYI FŐISKOLAI RÖPLABDA KLUB EGYESÜLETET. LÁTVÁNY, IZGALOM, SZENVEDÉLY mindez egy remek olimpiai sportágban!

BEMUTATJUK A SZÉKESFEHÉRVÁRI KODOLÁNYI FŐISKOLAI RÖPLABDA KLUB EGYESÜLETET. LÁTVÁNY, IZGALOM, SZENVEDÉLY mindez egy remek olimpiai sportágban! BEMUTATJUK A SZÉKESFEHÉRVÁRI KODOLÁNYI FŐISKOLAI RÖPLABDA KLUB EGYESÜLETET LÁTVÁNY, IZGALOM, SZENVEDÉLY mindez egy remek olimpiai sportágban! MI IS AZ A RÖPLABDA? A röplabda csapatsport, amelyet két, egymástól

Részletesebben

A sportszövetségek bevételi szerkezetének változása a TAO sportágak körében

A sportszövetségek bevételi szerkezetének változása a TAO sportágak körében A sportszövetségek bevételi szerkezetének változása a TAO sportágak körében A TAO; tapasztalatok, elemzések, értékelések, perspektívák a látványsportok támogatási rendszerében Testnevelési Egyetem 2017.09.28

Részletesebben

2014 -a Kézilabdasport hazai rendezésű nemzetközi eseményei. Marczinka Zoltán 2014. Női Európa-bajnokság Szervezőbizottság, ügyvezető igazgató

2014 -a Kézilabdasport hazai rendezésű nemzetközi eseményei. Marczinka Zoltán 2014. Női Európa-bajnokság Szervezőbizottság, ügyvezető igazgató 2014 -a Kézilabdasport hazai rendezésű nemzetközi eseményei Marczinka Zoltán 2014. Női Európa-bajnokság Szervezőbizottság, ügyvezető igazgató Kézilabda világversenyek rendezési pályázata során felmerülő

Részletesebben

MÛSORFÜZET II. EXTRACTUMPHARMA KÁRPÁT KUPA NEMZETKÖZI IFJÚSÁGI FÉRFI LABDARÚGÓ TORNA

MÛSORFÜZET II. EXTRACTUMPHARMA KÁRPÁT KUPA NEMZETKÖZI IFJÚSÁGI FÉRFI LABDARÚGÓ TORNA A torna fõ támogatója: Karcagi Városi Sportcsarnok 2011. december 3-4. (szombat - vasárnap) II. EXTRACTUMPHARMA KÁRPÁT KUPA NEMZETKÖZI IFJÚSÁGI FÉRFI LABDARÚGÓ TORNA A torna fõvédnöke: Dr. Fazekas Sándor

Részletesebben

Dabasi. helyzet. Dabason az U-11, U-13 megyeválogatott. A tradíció kötelez, a jelen felhatalmaz, a jövő lehető séget kínál.

Dabasi. helyzet. Dabason az U-11, U-13 megyeválogatott. A tradíció kötelez, a jelen felhatalmaz, a jövő lehető séget kínál. Dabasi - helyzet Az FC Dabas rendszeresen megjelenő kiadványa I. évfolyam. 16. szám Dabason az U-11, U-13 megyeválogatott A tradíció kötelez, a jelen felhatalmaz, a jövő lehető séget kínál. Csapataink,

Részletesebben

Budapest Főváros (Budapest Capitals)

Budapest Főváros (Budapest Capitals) BUDAPEST 2024 legyen olimpiai szereplő a magyar női és férfi kosárlabda válogatott Budapest Főváros (Budapest Capitals) Budapesti élvonalbeli kosárlabdacsapatok működtetése A változtatás szükségessége

Részletesebben

Támogatási lehetőség a Debreceni Hoki Klubnál

Támogatási lehetőség a Debreceni Hoki Klubnál A jégkorong bűvöletében! Sebesség, erő, dinamika, kreativitás és egyedülálló hangulat! Támogatási lehetőség a Debreceni Hoki Klubnál 1 Előzmények 1989-ben megalakult a Debreceni Amatőr Hoki Klub (DAHK)

Részletesebben

Magyar Jégkorong Szövetség ARCULATI MEGÚJÍTÁS 2014.

Magyar Jégkorong Szövetség ARCULATI MEGÚJÍTÁS 2014. Magyar Jégkorong Szövetség ARCULATI MEGÚJÍTÁS 2014. 1. Háttér A Magyar Jégkorong Szövetség életében egyre nagyobb szerepet kap a marketingkommunikációs eszközök hatékony használata, a bennük rejlő lehetőségek

Részletesebben

KAJAK PÓLÓ FELKÉSZÜLÉSI PROGRAM 2015

KAJAK PÓLÓ FELKÉSZÜLÉSI PROGRAM 2015 PROGRAMTERVEK Magyar Kajak-Kenu Szövetség KAJAK PÓLÓ FELKÉSZÜLÉSI PROGRAM 2015 KAJAK-KENU SPORT SZAKMAI DOKUMENTUMAI Programok felelősei és a dokumentumok készítői: OLIMPIAI CIKLUS: 2012-2016 Rio TERVEZÉSI

Részletesebben

Bemutatkozás. dksi.hu. A KONTENT-DKSI Cycling Team

Bemutatkozás. dksi.hu. A KONTENT-DKSI Cycling Team Bemutatkozás A KONTENT-DKSI Cycling Team Az országúti kerékpársport Debrecenben sikeres múltra tekinthet vissza. Számos válogatott szereplés, OB győzelmek, rangos külföldi versenyeken való eredményes részvételek

Részletesebben

Tájékoztató. a Kerekegyházi Sportegyesület évi működéséről. Készítette:

Tájékoztató. a Kerekegyházi Sportegyesület évi működéséről. Készítette: Kerekegyházi Sportegyesület 6041 Kerekegyháza, Dózsa Gy. u. 145. Tájékoztató a Kerekegyházi Sportegyesület 2011. évi működéséről Készítette: Bognárné Kormos Erika a Kerekegyházi Sportegyesület elnökhelyettese

Részletesebben

Nevelési pedagógiai feladatok a Kárpát-medence magyarságának sportéletében SZONTAGH PÁL

Nevelési pedagógiai feladatok a Kárpát-medence magyarságának sportéletében SZONTAGH PÁL Nevelési pedagógiai feladatok a Kárpát-medence magyarságának sportéletében SZONTAGH PÁL "A sport, az nem csak testnevelés, hanem a léleknek is a legerőteljesebb és legnemesebb nevelő eszköze. A sport

Részletesebben

Fehérvár Rugby Club 2012. évi. Beszámolója.

Fehérvár Rugby Club 2012. évi. Beszámolója. Fehérvár Rugby Club 2012. évi. Beszámolója. 2012. január: Iskolai csoportedzések, István Király ált iskola, minden hétfő 14 órától Gyolcsos Ferenc vezetésével 15 fő. Táncsics Mihály Általános iskola kedd

Részletesebben

NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE Oktatási, Kulturális és Sport Bizottsága. 21-2/2012.(11.29.) számú. határozata

NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE Oktatási, Kulturális és Sport Bizottsága. 21-2/2012.(11.29.) számú. határozata NYíREGYHÁZA MEGYE JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE Oktatási, Kulturális és Sport Bizottsága 21-2/2012.(11.29.) számú határozata a 2012. évi sportcélú működési támogatási kérelmekkel kapcsolatos döntésről A Bizottság

Részletesebben

KSI-VASAS NŐI FELKÉSZÜLÉSI KÉZILABDA KUPA Versenykiírás

KSI-VASAS NŐI FELKÉSZÜLÉSI KÉZILABDA KUPA Versenykiírás KSI-VASAS NŐI FELKÉSZÜLÉSI KÉZILABDA KUPA 2017 Versenykiírás Köszöntő A KSI SE Kézilabda Szakosztálya és a Vasas SC Kézilabda Szakosztálya nevében tisztelettel köszöntjük a felkészülési női torna résztvevőit,

Részletesebben

Vízilabda: a vb szele megérintette Budapestet

Vízilabda: a vb szele megérintette Budapestet http://www.fina-budapest2017.com/hu/hirek/302/vizilabda-a-vb-szele-megerintette-budapestet Vízilabda: a vb szele megérintette Budapestet 2017.02.14. 10:20 CET Egy kis ízelítőt kaphatott a budapesti közönség

Részletesebben

KUNSZIGET SPORTEGYESÜLET 9184 Kunsziget, József Attila u. 2.

KUNSZIGET SPORTEGYESÜLET 9184 Kunsziget, József Attila u. 2. Nemzeti Sport Intézet részére Budapest Istvánmezei út 1-3. 1146 Tárgy: A ki/8337/2011 számú MLSZ határozattal jóváhagyott sportfejlesztési program szakmai beszámolója (Kunsziget SE). Tisztelt Nemzeti Sport

Részletesebben

Hulladékgazdálkodási Nap 2009

Hulladékgazdálkodási Nap 2009 EGYÜTTMŰKÖDÉSI LEHETŐSÉGEK PLATINA PARTNER ÁRKATEGÓRIA : ARANY PARTNER ÁRKATEGÓRIA : EZÜST PARTNER ÁRKATEGÓRIA : BRONZ PARTNER ÁRKATEGÓRIA : Szervező: Tanzer Consulting Kft. 1027 Budapest Horvát u. 19-23.

Részletesebben

Tanítványaim, akikre büszke vagyok

Tanítványaim, akikre büszke vagyok Tanítványaim, akikre büszke vagyok 2003-tól tanítok - etikát, tanulásmódszertant, technikát - a Csanádi Sportiskolában. Az elmúlt tíz év alatt sok diákkal ismerkedtem meg és követtem, követem sportpályafutásukat.

Részletesebben

1Érkezett : 1. A KÉRELMEZŐ ADATAI A kérelmező szervezet teljes neve: Angyalföldi Sportiskola és Diáksport Egyesület

1Érkezett : 1. A KÉRELMEZŐ ADATAI A kérelmező szervezet teljes neve: Angyalföldi Sportiskola és Diáksport Egyesület 1Érkezett : 1. A KÉRELMEZŐ ADATAI A kérelmező szervezet teljes neve: Angyalföldi Sportiskola és Diáksport Egyesület A kérelmező szervezet rövidített neve: ASI DSE 2Gazdálkodási formakód: 521 Áfa levonásra

Részletesebben

REKLÁMAJÁNLAT. Az Alba Fehérvár NB I-es férfi kosárlabda csapata Székesfehérvár egyik legrégebbi, s egyben legsikeresebb, legnépszerűbb együttese.

REKLÁMAJÁNLAT. Az Alba Fehérvár NB I-es férfi kosárlabda csapata Székesfehérvár egyik legrégebbi, s egyben legsikeresebb, legnépszerűbb együttese. REKLÁMAJÁNLAT Az Alba Fehérvár NB I-es férfi kosárlabda csapata Székesfehérvár egyik legrégebbi, s egyben legsikeresebb, legnépszerűbb együttese. A csapat négyszeres magyar bajnok, háromszoros Magyar Kupa

Részletesebben

K i v o n a t. Biatorbágy Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 26-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

K i v o n a t. Biatorbágy Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 26-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből K i v o n a t Biatorbágy Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 26-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Biatorbágy Város Önkormányzata Képviselő-testületének 35/2015. (II.26.) határozata

Részletesebben

Önéletrajz. Személyi adatok: SZAKMAI TAPASZTALAT

Önéletrajz. Személyi adatok: SZAKMAI TAPASZTALAT Önéletrajz Személyi adatok: Vezetéknév/Utónév: Szőke Péter Cím: 5100 Jászberény, Megyeház utca 6. 1/1. Telefonszám: 06 57 400 152 Mobilszám: 06 70 310 7651 E-mail: szoke.peter@uni-eszterhazy.hu Honlap:

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség

Magyar Labdarúgó Szövetség Magyar Labdarúgó Szövetség 30/2014 (08.29.) számú Hivatalos Értesítő 2014.08.29. Tartalom Elnökségi határozatok 3. oldal 2 Elnökségi határozatok ELN-153/2014 (08.26.) számú határozat A Magyar Labdarúgó

Részletesebben

J A V A S L A T társadalmi sportszervezetek évi önkormányzati támogatására

J A V A S L A T társadalmi sportszervezetek évi önkormányzati támogatására J A V A S L A T társadalmi sportszervezetek 2013. évi önkormányzati támogatására Ó z d, 2013. március 28. Előterjesztő: Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság Elnöke Előkészítő: Ózdi Sportszervező Iroda

Részletesebben

Elnökségi határozatok:

Elnökségi határozatok: 0A/2015.11.19 számú elnökségi határozat Az elnökség elfogadta a Napirendet. 0B/2015.11.19 számú elnökségi határozat Jegyzőkönyvvezető: Balogh Borbála Elnökségi határozatok: 2015.11.19. 0C/2015.11.19 számú

Részletesebben

Testnevelési Egyetem A TE JÖVŐD. Csapatsportágak a TF-en

Testnevelési Egyetem A TE JÖVŐD. Csapatsportágak a TF-en Testnevelési Egyetem A TE JÖVŐD Csapatsportágak a TF-en BEMUTATKOZÁS Kedves Felvételiző! A Testnevelési Egyetem alap- és mesterképzéseivel, illetve a Magyarországon egyedülálló sporttudományi doktori programjával

Részletesebben

A GIR 2014 Program bemutatása 2014.02.07.

A GIR 2014 Program bemutatása 2014.02.07. A GIR 2014 Program bemutatása 2014.02.07. Bemutató Helyszín: Budapest KAC pálya Exiles büfé - 1194 Budapest, Katona József utca 3., Időpont: 2014. február 7. péntek délután 18 óra Regisztráció: adat tábla

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség NB III-AS AMATŐR VÁLOGATOTTAK TORNÁJA VERSENYKIÍRÁSA

Magyar Labdarúgó Szövetség NB III-AS AMATŐR VÁLOGATOTTAK TORNÁJA VERSENYKIÍRÁSA Magyar Labdarúgó Szövetség NB III-AS AMATŐR VÁLOGATOTTAK TORNÁJA VERSENYKIÍRÁSA 2011 2012 1/2011 Tartalom 1. A torna célja... 2 2. A torna rendezője... 2 3. A torna helye és ideje... 2 4. A torna résztvevői,

Részletesebben

NOI KOSÁRLABDA CSAPAT

NOI KOSÁRLABDA CSAPAT NOI KOSÁRLABDA CSAPAT TARTALOM KÖSZÖNTŐ 4 OTTHONUNK A LUDOVIKA ARÉNA 6 EGYÜTTMŰKÖDÉSI LEHETŐSÉGEK 8 CÉLKÖZÖNSÉG 10 NKE-Csata Basketball 2018 Fotó: Labancz Viktória Grafika: Albert Máté Tibor KÖSZÖNTŐ Kedves

Részletesebben

Iskolai testnevelés és diáksport az önkormányzati politikában

Iskolai testnevelés és diáksport az önkormányzati politikában Iskolai testnevelés és diáksport az önkormányzati politikában Dr. Gémesi György Nemzeti Sportszövetség elnöke Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Kar (TF), 1123 Budapest Alkotás u. 44. AULA

Részletesebben

Az Akadémiai program meghatározó, kiemelendő alappillérei, elemei a következők:

Az Akadémiai program meghatározó, kiemelendő alappillérei, elemei a következők: BEMUTATKOZÓ ANYAG A Rátgéber Kosárlabda Akadémia Alapítvány (továbbiakban Alapítvány) feladata Pécs Városa és vonzáskörzete utánpótláskorú fiataljainak edzése, versenyeztetése, illetve 14 éves kortól az

Részletesebben

Aszódi Futball Club szakmai beszámolója

Aszódi Futball Club szakmai beszámolója Nemzeti Sport Intézet részére 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3. MINTA DOKUMENTUM Tárgy: Szakmai beszámoló 1 Aszódi Futball Club szakmai beszámolója Egyesületünk sportfejlesztési programját a Magyar Labdarúgó

Részletesebben

Mérk Kinizsi se Eredmények 2012-2013

Mérk Kinizsi se Eredmények 2012-2013 Mérk Kinizsi se Eredmények 2012-2013 Elnök: Aradi József Edző: Szűcs Sándor Mérk, 2013 Mérk Kinizsi SE. 2012 hazai versenyeken elért eredmények Versenyzői létszám: 23 igazolt versenyző 2012.03.31. RAW

Részletesebben

ORSZÁGOS RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG HATÁROZAT

ORSZÁGOS RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG HATÁROZAT ORSZÁGOS RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG Tárgy: A sportrendezvények biztonságáról szóló 54/2004. (III. 31.) Korm. rendelet hatálya alá tartozó válogatott, Bajnokok Ligája és NB I bajnoki kézilabda mérkőzések biztonsági

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség

Magyar Labdarúgó Szövetség Magyar Labdarúgó Szövetség NŐI NEMZETI BAJNOKSÁG I. OSZTÁLY NB I. női felnőtt nagypályás labdarúgó bajnokság versenykiírása 2014 2015. Tartalom 1. A bajnokság szervezője és rendezője, a bajnokság típusa...

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Előadó: Koszta Mihály TVSE elnök Véleményezte: Oktatási, Kulturális, Ifjúsági és Sport Bizottság

ELŐTERJESZTÉS. Előadó: Koszta Mihály TVSE elnök Véleményezte: Oktatási, Kulturális, Ifjúsági és Sport Bizottság ELŐTERJESZTÉS Tiszalök Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. június 26-án tartandó ülésének, 4. számú A TVSE tevékenységéről, gazdálkodásáról szóló tájékoztató megtárgyalása - tárgyú napirendi

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség

Magyar Labdarúgó Szövetség Magyar Labdarúgó Szövetség FUTSAL NEMZETI BAJNOKSÁG I. OSZTÁLY NB I. férfi felnőtt futsal bajnokság versenykiírása 2015 2016. Tartalom 1. A bajnokság szervezője és rendezője, a bajnokság típusa... 3 2.

Részletesebben

NyrREGYHÁlA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE. Köznevelési, Kulturális és Sport Bizottsága. 33/2013.{1I. 25.) számú. határozata

NyrREGYHÁlA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE. Köznevelési, Kulturális és Sport Bizottsága. 33/2013.{1I. 25.) számú. határozata NyrREGYHÁlA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE Köznevelési, Kulturális és Sport Bizottsága 33/2013.{1I. 25.) számú határozata a 2013. évi Kiemeit csapatsportágak keretre beérkezett kérelmekkel kapcsolatos döntésről

Részletesebben

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT, A KÖRNYEI SPORT EGYESÜLET KÉZILABDA SZAKOSZTÁLYÁNAK FELÉPÍTÉSE ÉS MŰKÖDÉSE

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT, A KÖRNYEI SPORT EGYESÜLET KÉZILABDA SZAKOSZTÁLYÁNAK FELÉPÍTÉSE ÉS MŰKÖDÉSE SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT, A KÖRNYEI SPORT EGYESÜLET KÉZILABDA SZAKOSZTÁLYÁNAK FELÉPÍTÉSE ÉS MŰKÖDÉSE 2006 Kelt, Környe, 2006.04.21. - 1 - A KÖRNYEI KÉZILABDA SZAKOSZTÁLY (KKSZO) a KÖRNYEI SPORT

Részletesebben

IRÁNYELVEK, CÉLKITŰZÉSEK

IRÁNYELVEK, CÉLKITŰZÉSEK IRÁNYELVEK, CÉLKITŰZÉSEK Tokyo 2020 2020. júl. 24. 2020. aug. 9. Várhatóan 207 ország részvételével, 11.090 sportoló indulhat. 33 sportágban 339 aranyérem kerül kiosztásra. 40 versenyhelyszín és több mint

Részletesebben

I. KI MIBEN? London 2012

I. KI MIBEN? London 2012 I. KI MIBEN? London 2012 A feladat az, hogy gyűjtsétek össze a 2012-es londoni olimpián egyéni érmeseinket, és írjátok a táblázatba, hogy melyik sportágban, versenyszámban nyerték egyéni érmüket? Minden

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség

Magyar Labdarúgó Szövetség Magyar Labdarúgó Szövetség SZUPER KUPA Férfi felnőtt nagypályás labdarúgó Szuper Kupa versenykiírása 2015. Tartalom 1. A Szuper Kupa szervezője és rendezője, a kupa típusa... 2 2. A Kupa célja... 2 3.

Részletesebben

Dr. Szabó Tamás a Nemzeti Sport Intézet főigazgatója MOB-alelnök

Dr. Szabó Tamás a Nemzeti Sport Intézet főigazgatója MOB-alelnök NEMZETI SPORT INTÉZET Dr. Szabó Tamás a Nemzeti Sport Intézet főigazgatója MOB-alelnök LEZÁRULT EGY KORSZAK A tehetséggondozó programok 9-10 évesek. Új struktúra áll fel. Új források jelennek meg. HÁROM

Részletesebben

Pénzügyi beszámoló 2010.

Pénzügyi beszámoló 2010. Pénzügyi beszámoló 2010. BEVÉTELEK Egyesületi bevételek 588.504 Pályázatok, egyéb támogatások 120.000 Magánszemélyek támogatása 294.640 Önkormányzati működési támogatás 1,972.468 2011. év terhére előleg

Részletesebben

Sorsoltak: íme, a világbajnoki vízilabdatornák csoportbeosztása

Sorsoltak: íme, a világbajnoki vízilabdatornák csoportbeosztása http://fina-budapest2017.com/hu/hirek/319/sorsoltak-ime-a-vilagbajnoki-vizilabdatornak-csoportbeosztasa Sorsoltak: íme, a világbajnoki vízilabdatornák csoportbeosztása 2017.02.24. 12:28 CET A budapesti

Részletesebben

Az Országos bajnokság emlékversenyeinek névadói

Az Országos bajnokság emlékversenyeinek névadói Az Országos bajnokság emlékversenyeinek névadói 100 m férfi döntő Raggambi Fluck István emlékverseny Az 1920-as évek kiemelkedő vágtázója volt. 100 és 200 méteren hatszor nyert magyar bajnokságot. 14-szeres

Részletesebben

IV. RÁBAKÖZ KUPA LÁNY KÉZILABDA TORNA

IV. RÁBAKÖZ KUPA LÁNY KÉZILABDA TORNA 2015. évi versenykiírás 1. A Kupa célja A kézilabdázás megismertetése, megszerettetése és széles körben történő elterjesztése. Rábaköz és környéke lány kézilabda utánpótlás sportélet felpezsdítése. A Kupa

Részletesebben

VERSENYKIÍRÁS FELNŐTT VÍVÓ MAGYAR BAJNOKSÁG GEREVICH ALADÁR NEMZETI SPORTCSARNOK (1146. Budapest, Istvánmezei u. 3-5.)

VERSENYKIÍRÁS FELNŐTT VÍVÓ MAGYAR BAJNOKSÁG GEREVICH ALADÁR NEMZETI SPORTCSARNOK (1146. Budapest, Istvánmezei u. 3-5.) VERSENYKIÍRÁS FELNŐTT VÍVÓ MAGYAR BAJNOKSÁG 2018. IDŐPONT: 2018. DECEMBER 20-21-22. HELYSZÍN: GEREVICH ALADÁR NEMZETI SPORTCSARNOK (1146. Budapest, Istvánmezei u. 3-5.) IDŐREND: Fegyvernem, idő, terembeosztás.

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség

Magyar Labdarúgó Szövetség Magyar Labdarúgó Szövetség NŐI FUTSAL NEMZETI BAJNOKSÁG I. OSZTÁLY NB I. női felnőtt futsal bajnokság versenykiírása 2012 2013. Tartalom 1. A bajnokság szervezője és rendezője, a bajnokság típusa... 2

Részletesebben

2018/2019-AS TANÉV PEST MEGYEI V-VI. KORCSOPORTOS AMATŐR FIÚ KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁSA

2018/2019-AS TANÉV PEST MEGYEI V-VI. KORCSOPORTOS AMATŐR FIÚ KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁSA 2018/2019-AS TANÉV PEST MEGYEI V-VI. KORCSOPORTOS AMATŐR FIÚ KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁSA Nevezett csapatok: Fiúk Érd, Vörösmarty Mihály Gimnázium Vác, Madách Imre Gimnázium Vác, Boronkay György

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség

Magyar Labdarúgó Szövetség Magyar Labdarúgó Szövetség NŐI NEMZETI BAJNOKSÁG I. OSZTÁLY NB I.női felnőt nagypályás labdarúgó bajnokság versenykiírása 2010 2011. Tartalom 1. A bajnokság szervezője és rendezője, a bajnokság típusa...

Részletesebben

be/sfp-09158/2015/mlsz

be/sfp-09158/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Vasas Akadémia Kft. A kérelmező szervezet rövidített neve Vasas Akadémia Kft. Gazdálkodási formakód 113 Tagsági azonosítószám 3337 A kérelmező jogállása

Részletesebben

NŐI DR. HEPP FERENC EMLÉKKUPA ÉS NŐI MAGYAR KUPA VERSENYKIÍRÁS 2014/2015.

NŐI DR. HEPP FERENC EMLÉKKUPA ÉS NŐI MAGYAR KUPA VERSENYKIÍRÁS 2014/2015. NŐI DR. HEPP FERENC EMLÉKKUPA ÉS NŐI MAGYAR KUPA VERSENYKIÍRÁS 2014/2015. MAGYAR KOSÁRLABDÁZÓK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE HUNGARIAN BASKETBALL FEDERATION SZÉKHELY: 1146 BUDAPEST, ISTVÁNMEZEI ÚT 1-3. POSTACÍM:

Részletesebben

V. RÁBAKÖZ KUPA LÁNY KÉZILABDA TORNA

V. RÁBAKÖZ KUPA LÁNY KÉZILABDA TORNA 2016. évi versenykiírás 1. A Kupa célja A kézilabdázás megismertetése, megszerettetése és széles körben történő elterjesztése. Rábaköz és környéke lány kézilabda utánpótlás sportélet felpezsdítése. A Kupa

Részletesebben

BEMUTATKOZÓ ANYAG ÉS MÉDIAAJÁNLAT

BEMUTATKOZÓ ANYAG ÉS MÉDIAAJÁNLAT BEMUTATKOZÓ ANYAG ÉS MÉDIAAJÁNLAT 2017 KÖZÉP-KELET EURÓPA LEGNAGYOBB GAMER ÉS IT RENDEZVÉNYE PLAYIT SHOW A Szakértő Bizottság döntése alapján 2015. évben a PlayIT A 2015-ben Superbrands oklevéllel jutalmazott

Részletesebben

Kitöltési útmutató a Nevezési lap (Teremröplabda) VB-01 (2015.06.18) formanyomtatványhoz

Kitöltési útmutató a Nevezési lap (Teremröplabda) VB-01 (2015.06.18) formanyomtatványhoz Kitöltési útmutató a Nevezési lap (Teremröplabda) VB-01 (2015.06.18) formanyomtatványhoz Kérjük, olvassa el figyelmesen! Szezon: Azt a bajnoki szezont kell beírni, amelybe a sportszervezet nevezni kíván.

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség NEMZETI BAJNOKSÁG III. OSZTÁLY. NB III. Férfi Felnőtt nagypályás labdarúgó bajnokság versenykiírása 2016 2017.

Magyar Labdarúgó Szövetség NEMZETI BAJNOKSÁG III. OSZTÁLY. NB III. Férfi Felnőtt nagypályás labdarúgó bajnokság versenykiírása 2016 2017. Magyar Labdarúgó Szövetség NEMZETI BAJNOKSÁG III. OSZTÁLY NB III. Férfi Felnőtt nagypályás labdarúgó bajnokság versenykiírása 2016 2017. Határozat szám ELN-174/2015 (12.08.) Jóváhagyás 2015.12.08. Hatálybalépés

Részletesebben

SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK HUMÁN BIZOTTSÁGA

SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK HUMÁN BIZOTTSÁGA SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK HUMÁN BIZOTTSÁGA AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: 107. MELLÉKLET: 1 db TÁRGY: Szakmai beszámoló a Hikari Aikido Sportegyesület működéséről és terveinek

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Az Egészségügyi Szociális és Sport Bizottság október 14-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS Az Egészségügyi Szociális és Sport Bizottság október 14-i ülésére Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: Sz-496/2015. ELŐTERJESZTÉS Az Egészségügyi Szociális és Sport Bizottság 2015. október 14-i ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette: Sport

Részletesebben

Székesfehérvár Megyei Jogú Város sportéletének bemutatása

Székesfehérvár Megyei Jogú Város sportéletének bemutatása Székesfehérvár Megyei Jogú Város sportéletének bemutatása A székesfehérvári sportélet kiemelt területei Iskolai sport Szabadidősport Fogyatékkal élők sportja Idősek sportja Utánpótlás-nevelés Verseny-

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség. STRANDLABDARÚGÓ NEMZETI BAJNOKSÁG NB I. női felnőtt Strandlabdarúgó bajnokság versenykiírása 2013.

Magyar Labdarúgó Szövetség. STRANDLABDARÚGÓ NEMZETI BAJNOKSÁG NB I. női felnőtt Strandlabdarúgó bajnokság versenykiírása 2013. Magyar Labdarúgó Szövetség STRANDLABDARÚGÓ NEMZETI BAJNOKSÁG NB I. női felnőtt Strandlabdarúgó bajnokság versenykiírása 2013. Tartalom 1. A bajnokság szervezője és rendezője, a bajnokság típusa... 2 2.

Részletesebben

Előterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének Önkormányzati Bizottsága 2015. március 9-i ülésére

Előterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének Önkormányzati Bizottsága 2015. március 9-i ülésére 1. Előterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének Önkormányzati Bizottsága 2015. március 9-i ülésére Tárgy: Sport és társadalmi szervezetek pályázati felhívására beérkezett pályázatok

Részletesebben

Kanadai Magyar Hokiklub Ice Hockey Team Internet: Facebook: Kanadai Magyar Hokiklub Bemutatkozó anyag

Kanadai Magyar Hokiklub Ice Hockey Team Internet:  Facebook: Kanadai Magyar Hokiklub Bemutatkozó anyag Kanadai Magyar Hokiklub Ice Hockey Team Internet: www.kmh.sport.hu Facebook: Kanadai Magyar Hokiklub Bemutatkozó anyag Amiért létrejött az Egyesület Egyesületünk 2007 januárjában alakult meg azzal a céllal,

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség. Női Futsal Nemzeti Bajnokság I. osztály Versenykiírás

Magyar Labdarúgó Szövetség. Női Futsal Nemzeti Bajnokság I. osztály Versenykiírás Magyar Labdarúgó Szövetség Női Futsal Nemzeti Bajnokság I. osztály Versenykiírás 2016-2017 Határozat szám ELN-185/2015 (12.08.) Jóváhagyás 2015.12.08. Hatálybalépés 2016.01.08. Érvényesség 2017.06.30.

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség

Magyar Labdarúgó Szövetség Magyar Labdarúgó Szövetség 11/2013 (04.29.) számú Hivatalos Értesítő 2013.04.29. Tartalom Elnökségi határozatok... 3 - a Játékvezetői, a Média és Marketing Bizottság elnökei beszámolójának elfogadása -

Részletesebben

2017/2018-AS PEST MEGYEI VI. KORCSOPORTOS FIÚ KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁSA

2017/2018-AS PEST MEGYEI VI. KORCSOPORTOS FIÚ KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁSA 2017/2018-AS PEST MEGYEI VI. KORCSOPORTOS FIÚ KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁSA Kedves Kollégák! A rendelkezésre álló idő rövidsége, a csapatok egyéb elfoglaltsága, valamint a sportcsarnokok leterheltsége

Részletesebben

FÉRFI KÉZILABDA DÖNTŐ A NŐI KÉZILABDA DÖNTŐ A

FÉRFI KÉZILABDA DÖNTŐ A NŐI KÉZILABDA DÖNTŐ A MAGYAR EGYETEMI-FŐISKOLAI ORSZÁGOS BAJNOKSÁG FÉRFI KÉZILABDA DÖNTŐ A KUPÁÉRT NŐI KÉZILABDA DÖNTŐ A KUPÁÉRT Széchenyi István Egyetem Győr 2018. június 4-5. A BAJNOKSÁG DÖNTŐJÉT A MAGYAR EGYETEMI-FŐISKOLAI

Részletesebben

TAKSONY SE szakmai beszámolója

TAKSONY SE szakmai beszámolója Nemzeti Sport Intézet részére 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3. Tárgy: Szakmai beszámoló 2012/2013 IDŐSZAK TAKSONY SE szakmai beszámolója Egyesületünk sportfejlesztési programját a MAGYAR LABDARÚGÓ Szövetség

Részletesebben

a Kiemelt egyéni és csapatsportágak évi működési sporttámogatás mértékének döntésére

a Kiemelt egyéni és csapatsportágak évi működési sporttámogatás mértékének döntésére 4400 NYÍREGYHÁZA, GÉZA U. 8-16. Cg 15-09-073719 adoszam: 21064467-2-15 Ügyiratszám: NYSCKI/02/2018. Ügyintéző: Sitku Ernő Előterjesztés a Köznevelési, Kulturális és Sportbizottsághoz- a Kiemelt egyéni

Részletesebben

Szentes Város Alpolgármesterétől 6600 Szentes, Kossuth tér 6. Ikt. szám: R-1753/2012 Ügyintéző: Kovács Zsuzsa

Szentes Város Alpolgármesterétől 6600 Szentes, Kossuth tér 6. Ikt. szám: R-1753/2012 Ügyintéző: Kovács Zsuzsa Szentes Város Alpolgármesterétől 6600 Szentes, Kossuth tér 6. Ikt. szám: R-1753/2012 Ügyintéző: Kovács Zsuzsa Szentes Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Tárgy: A sportfinanszírozás rendszerének

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség

Magyar Labdarúgó Szövetség Magyar Labdarúgó Szövetség Zala Megyei Igazgatóság / Zala Megyei Labdarúgó Szövetség / ZALA MEGYEI TÉLI BAJNOKSÁG Zala Megyei Téli férfi felnőtt nagypályás (műfüves) labdarúgó bajnokság versenykiírása

Részletesebben

2018/2019-ES TANÉV PEST MEGYEI V.-VI. KORCSOPORTOS LEÁNY KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁSA

2018/2019-ES TANÉV PEST MEGYEI V.-VI. KORCSOPORTOS LEÁNY KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁSA 2018/2019-ES TANÉV PEST MEGYEI V.-VI. KORCSOPORTOS LEÁNY KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁSA Kedves Kollégák! Az idei tanévben a visszalépések illetve a határidőn túl nevező csapatok miatt körülményes

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgárm es tere

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgárm es tere Salgótarján Megyei Jogú Város Polgárm es tere Szám:34.659/2012. Tisztelt Közgyűlés! J a v a s l a t a Beszterce Kosárlabda Klub sportegyesület férfi kosárlabda csapatainak 2012-2013. évi bajnoki szezonra

Részletesebben

NŐI DR. HEPP FERENC EMLÉKKUPA ÉS A KILLIK LÁSZLÓ NŐI MAGYAR KUPA VERSENYKIÍRÁS 2018/2019.

NŐI DR. HEPP FERENC EMLÉKKUPA ÉS A KILLIK LÁSZLÓ NŐI MAGYAR KUPA VERSENYKIÍRÁS 2018/2019. NŐI DR. HEPP FERENC EMLÉKKUPA ÉS A KILLIK LÁSZLÓ NŐI MAGYAR KUPA VERSENYKIÍRÁS 2018/2019. MAGYAR KOSÁRLABDÁZÓK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE HUNGARIAN BASKETBALL FEDERATION SZÉKHELY: 1146 BUDAPEST, ISTVÁNMEZEI ÚT

Részletesebben

FÉRFI DR. HEPP FERENC EMLÉKKUPA ÉS A ZSÍROS TIBOR MAGYAR KUPA VERSENYKIÍRÁS 2015/2016.

FÉRFI DR. HEPP FERENC EMLÉKKUPA ÉS A ZSÍROS TIBOR MAGYAR KUPA VERSENYKIÍRÁS 2015/2016. FÉRFI DR. HEPP FERENC EMLÉKKUPA ÉS A ZSÍROS TIBOR MAGYAR KUPA VERSENYKIÍRÁS 2015/2016. MAGYAR KOSÁRLABDÁZÓK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE HUNGARIAN BASKETBALL FEDERATION SZÉKHELY: 1146 BUDAPEST, ISTVÁNMEZEI ÚT 1-3.

Részletesebben

Polgár-Veres Árpád. Önéletrajz SZEMÉLYI ADATOK július 25. Budapest SZAKMAI TAPASZTALAT

Polgár-Veres Árpád. Önéletrajz SZEMÉLYI ADATOK július 25. Budapest SZAKMAI TAPASZTALAT SZEMÉLYI ADATOK Polgár-Veres Árpád 1983. július 25. Budapest a.polgarveres@vasassc.hu SZAKMAI TAPASZTALAT 2014.01.01 - Vasas Sport Club, Sportszakmáért felelős elnökhelyettes A klub sportszakmával kapcsolatos

Részletesebben

Női Kosárlabda MEFOB - lebonyolítási rend

Női Kosárlabda MEFOB - lebonyolítási rend Női Kosárlabda MEFOB - lebonyolítási rend Nevezett csapatok: Csoportbeosztás: 1. Miskolci Egyetemi Atlétikai és Futball Club (MEAFC) Keleti csoport: 1. MEAFC 2. Nyíregyházi Főiskola SE (NYF SE) 2. NYF

Részletesebben

A MAGYAR OLIMPIAI BIZOTTSÁG (MOB) AZ EDZŐKÉRT DR. BARTHA CSABA SPORTIGAZGATÓ-HELYETTES

A MAGYAR OLIMPIAI BIZOTTSÁG (MOB) AZ EDZŐKÉRT DR. BARTHA CSABA SPORTIGAZGATÓ-HELYETTES A MAGYAR OLIMPIAI BIZOTTSÁG (MOB) AZ EDZŐKÉRT DR. BARTHA CSABA SPORTIGAZGATÓ-HELYETTES A XXX. nyári Olimpiai Játékok nemzetek közötti összesített éremtáblázata LONDON 2012 / Éremtáblázat Aranyérem Ezüstérem

Részletesebben

120. ATLÉTIKAI MAGYAR BAJNOKSÁG augusztus 7-9. Székesfehérvár IDŐREND. I. nap augusztus 7. péntek

120. ATLÉTIKAI MAGYAR BAJNOKSÁG augusztus 7-9. Székesfehérvár IDŐREND. I. nap augusztus 7. péntek IDŐREND I. nap augusztus 7. péntek 16:00 magasugrás ffi selejtező 16:00 kalapácsvetés női selejtező 16:00 100 m női előfutam Dr. Irányossy Gézáné Vértessy Katalin emlékverseny 16:00 távolugrás ffi selejtező

Részletesebben

MAGYARORSZÁG VERSENYKIÍRÁSA 2018/2019.

MAGYARORSZÁG VERSENYKIÍRÁSA 2018/2019. MAGYARORSZÁG AKROBATIKUS KOSÁRLABDA CSAPAT BAJNOKSÁG VERSENYKIÍRÁSA 2018/2019. MAGYAR KOSÁRLABDÁZÓK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE HUNGARIAN BASKETBALL FEDERATION SZÉKHELY: 1146 BUDAPEST, ISTVÁNMEZEI ÚT 1-3. POSTACÍM:

Részletesebben

NAGYCENKI SPORTEGYESÜLET 9485 NAGYCENK, GYÁR UTCA 2. A NAGYCENKI SPORTEGYESÜLET 2017-ES TEVÉKENYSÉGE

NAGYCENKI SPORTEGYESÜLET 9485 NAGYCENK, GYÁR UTCA 2.   A NAGYCENKI SPORTEGYESÜLET 2017-ES TEVÉKENYSÉGE A NAGYCENKI SPORTEGYESÜLET 2017-ES TEVÉKENYSÉGE Egyesületünknek 2017-ben is sikeres, eredményekben és eseményekben gazdag éve volt. Egyesületünk 2017-ben 4 szakosztállyal működött: - labdarúgás - asztalitenisz

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség. Női Nemzeti Bajnokság II. osztály Versenykiírás

Magyar Labdarúgó Szövetség. Női Nemzeti Bajnokság II. osztály Versenykiírás Magyar Labdarúgó Szövetség Női Nemzeti Bajnokság II. osztály Versenykiírás 2016-2017 Határozat szám ELN-178/2015 (12.08.) Jóváhagyás 2015.12.08. Hatálybalépés 2016.01.08. Érvényesség 2017.06.30. Utolsó

Részletesebben

FÉRFI KÉZILABDA DÖNTŐ A NŐI KÉZILABDA DÖNTŐ A

FÉRFI KÉZILABDA DÖNTŐ A NŐI KÉZILABDA DÖNTŐ A MAGYAR EGYETEMI-FŐISKOLAI ORSZÁGOS BAJNOKSÁG FÉRFI KÉZILABDA DÖNTŐ A KUPÁÉRT NŐI KÉZILABDA DÖNTŐ A KUPÁÉRT Széchenyi István Egyetem Győr 2019. MÁJUS 28-29. A BAJNOKSÁG DÖNTŐJÉT A MAGYAR EGYETEMI-FŐISKOLAI

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség. Férfi Futsal Nemzeti Bajnokság I. osztály Versenykiírás

Magyar Labdarúgó Szövetség. Férfi Futsal Nemzeti Bajnokság I. osztály Versenykiírás Magyar Labdarúgó Szövetség Férfi Futsal Nemzeti Bajnokság I. osztály Versenykiírás 2016-2017 Határozat szám ELN-183/2015 (12.08.) Jóváhagyás 2015.12.08. Hatálybalépés 2016.01.08. Érvényesség 2017.06.30.

Részletesebben

2017/2018-AS TANÉV PEST MEGYEI VI. KORCSOPORTOS LEÁNY KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁSA

2017/2018-AS TANÉV PEST MEGYEI VI. KORCSOPORTOS LEÁNY KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁSA 2017/2018-AS TANÉV PEST MEGYEI VI. KORCSOPORTOS LEÁNY KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁSA Kedves Kollégák! Az idei tanévben 14 csapat nevezett a VI. korcsoportos lányok megyei kézilabda diákolimpiai küzdelmeire.

Részletesebben

Kitöltési útmutató a Nevezési lap (Teremröplabda) VB-01 ( ) formanyomtatványhoz

Kitöltési útmutató a Nevezési lap (Teremröplabda) VB-01 ( ) formanyomtatványhoz Kitöltési útmutató a Nevezési lap (Teremröplabda) VB-01 (2017.07.21) formanyomtatványhoz Kérjük, olvassa el figyelmesen! Szezon: Azt a bajnoki szezont kell beírni, amelybe a sportszervezet nevezni kíván.

Részletesebben

ZUGLÓI SASOK SPORTEGYESÜLET A TÁRSASÁGI ADÓ KEDVEZMÉNYEZETTJE

ZUGLÓI SASOK SPORTEGYESÜLET A TÁRSASÁGI ADÓ KEDVEZMÉNYEZETTJE ZUGLÓI SASOK SPORTEGYESÜLET A TÁRSASÁGI ADÓ KEDVEZMÉNYEZETTJE 2013. július 1. 2014. június 30. BEMUTATKOZÓ A sport elsősorban szellemi fogalom. Egy sportcsapat a társadalomnak kicsinyített képe, a mérkőzés

Részletesebben