A rábapatonai Polgármesteri Hivatal nagytermében június 26-án a képviselőtestület órakor kezdődő ülésén

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A rábapatonai Polgármesteri Hivatal nagytermében június 26-án a képviselőtestület órakor kezdődő ülésén"

Átírás

1 Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Rábapatona /2013. Készült: J e g y z ő k ö n y v A rábapatonai Polgármesteri Hivatal nagytermében június 26-án a képviselőtestület órakor kezdődő ülésén Jelen vannak: Jelenléti ív szerint Györe László helyi lakos köszönti a jelenlévőket. Megállapítja, hogy a megválasztott 7 településiképviselőből 5 fő jelen van, a testület határozatképes, az ülést megnyitja. A polgármester a jegyzőkönyv hitelesítésére a képviselők javaslatára Bán Ferenc és Molnár Csilla települési-képviselőket kérte fel. Bán Ferenc és Molnár Csilla települési képviselők a felkérést elfogadták. a meghívóban közölt napirendek tárgyalásán túl pótnapirend tárgyalására tesz javaslatot az alábbiak szerint: Helyi esélyegyenlőség Program (HEP) elfogadása, RANCH-PARK kft. kérelme fejlesztési terveinek megvalósítása tárgyában, melyeket 7-8. napirendi pontként javasol felvenni. A pótnapirend felvételét a képviselő-testület egyhangúlag elfogadta. a meghívóban közölt napirendet az elfogadott pótnapirenddel együtt teszi fel szavazásra. 48/2013.(VI.26.) határozata a képviselő-testület június 26-i ülésének napirendjéről: Rábapatona Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a június 26-i ülésének napirendjét az alábbiakban határozza meg: 1. A Győri Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Megállapodása módosítása + MELLÉKLET 2. Döntés a júniusi dunai árvíz elleni védekezés vis maior ügyében - pályázat benyújtásáról 3. Döntés beszerzési eljárásban 038 hrsz-ú ártéri út helyreállítása

2 2 4. Döntés beszerzési eljárásban Belterületi utak kátyúzása 5. A szociális igazgatás és szociális ellátások helyi szabályozásáról szóló 13/2011.(V.26.) önkormányzati rendeletének módosítása + MELLÉKLET Szalainé dr. Németh Annamária jegyző 6. A Széchenyi út felújítása 7. Helyi esélyegyenlőség Program (HEP) elfogadása 8. RANCH-PARK kft. kérelme fejlesztési terveinek megvalósítása tárgyában megállapította, hogy a meghívottak a meghívó kiküldésével egyidejűleg az 1., 2. és az 5. napirend írásos előterjesztését ben megkapták, a 3., 4., 7. és 8. napirendi pontok írásos előterjesztése pedig az ülés kezdete előtt került kiosztásra. Napirendi pontok tárgyalása előtti feladatok: a) Tájékoztató a lejárt határidejű önkormányzati döntések végrehajtásáról A tájékoztatót a képviselő-testület 5 fő igen szavazatával, ellenszavazat és tartózkodás nélkül tudomásul vette. b) Beszámoló a polgármester hatáskörébe utalt feladatok intézéséről A beszámolót a képviselő-testület 5 fő igen szavazatával, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta. c) Beszámoló a Szociálpolitikai Bizottság hatáskörébe utalt feladatok intézéséről A beszámolót a képviselő-testület 5 fő igen szavazatával, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta. 1.) Napirend tárgyalása: Tárgya: A Győri Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Megállapodása módosítása + MELLÉKLET az előterjesztésben szereplő határozati javaslatot teszi fel szavazásra.

3 3 49/2013.(VI.26.) határozata a Győri Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Megállapodása módosításáról 1. Rábapatona Község Önkormányzata Képviselő-testülete megismerte és elfogadja a Győri Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Megállapodása módosítási javaslatait, az alábbiak szerint: A Társulási Megállapodás IV, Fejezet es pontja az alábbiak szerint változik: Az alelnökök személyére és visszahívására az elnök és a társulási tanács bármely tagja tehet javaslatot. Egyebekben az alelnökök megválasztására, lemondására, a polgármesteri tisztség megszűnése esetére az elnökre irányadó szabályok megfelelően alkalmazandók. A Társulási Megállapodás V. Fejezet 5.4. pontjától kezdődően a számozás kettővel nő, és az 5.4. és 5.5. pont helyébe a következő rendelkezések lépnek: 5.4. A Társulás működését akadályozó taggal szemben így különösen a képviselő-testületi döntés elmaradása vagy késedelmes teljesítés esetén az 5.5 pontban meghatározott eljárási rendben kötbér érvényesíthető. A társulási megállapodás módosítását kezdeményező tanácsülést követő, legkésőbb második rendes képviselő-testületi ülésen a társulási megállapodás módosításának szerepelnie kell a megtárgyalandó napirendek között, és a tárgyban megszületett döntésnek a társulási tanács eltérő döntése hiányában és jogszabály eltérő rendelkezésére is figyelemmel a társulási tanács ülését követő 45 napon belül jegyzőkönyvi kivonat formájában be kell érkeznie a munkaszervezeti feladatokat ellátó polgármesteri hivatalhoz Amennyiben a) a jegyzőkönyvi kivonat nem érkezik meg az 5.4. pontban nevezett határidőn belül a polgármesteri hivatalba, vagy b) a tag a társulás működését egyéb módon akadályozza (a továbbiakban a) és b) pont együtt: akadályozó tag). Úgy a munkaszervezeti feladatokat ellátó polgármesteri hivatal jegyzője köteles az akadályozó tagot írásban felszólítani, hogy a határozat kivonatát a felszólítás kézhezvételétől számított 8 napon belül küldje meg részére, vagy egyéb kötelezettségének ezen határidőn belül tegyen eleget, és annak megtörténtéről írásbeli értesítést küldjön. Amennyiben a tag ezen póthatáridőt is elmulasztja, köteles ,- Ft összegű kötbér megfizetésére, mely a jegyző felszólításának kézhezvételét követő 9. napon esedékes. A kötbér összege minden további megkezdett 15 naponként további ,- Ft-tal növekszik. A kötbér maximális összege ,- Ft. 2. A képviselő-testület megismerte és elfogadja a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt Győri Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Megállapodását.

4 4 3. A Képviselő-testület felkéri a Polgármestert, hogy jelen határozat kivonatát haladéktalanul küldje meg a Győri Többcélú Kistérségi Társulás Szakmai Munkaszervezete részére. Felelős: Határidő: Azonnal 2.) Napirend tárgyalása: Tárgya: Döntés a júniusi dunai árvíz elleni védekezés vis maior ügyében pályázat benyújtásáról : Fontosnak tartja hangsúlyozni az előterjesztésből, hogy a határozati javaslatban szereplő költségek az elszállásolt tűzoltók ellátásával kapcsolatos költségeket és a helyi védekezési költségeket tartalmazza. Mohos Péter települési-képviselő, Pénzügyi- és Településstratégiai Bizottsági tag: Tájékoztatást ad arról, hogy az előterjesztést a Pénzügyi- és Településstratégiai Bizottság megtárgyalta, a határozati javaslat elfogadását javasolja a képviselő-testületnek. az előterjesztésben szereplő határozati javaslatot teszi fel szavazásra. 50/2013.(VI.26.) határozata a júniusi dunai árvíz elleni védekezés vis maior ügyében Rábapatona Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a vis maior támogatás felhasználásának részletes szabályairól szóló 9/2011. (II.15.) Korm. rendelet 4. (3) bekezdés c) pontja alapján a Győri Járási Földhivatal által Rábapatona, belterület 845 hrsz. alatti, művelés alól kivett, általános iskola, művelődési ház megjelölésű, természetben a Rábapatona, Szentháromság tér 1. (ami azonos a Rábapatona, Kossuth utca 20. számmal!) alatti, Integrált Közösségi és Szolgáltató Tér (továbbiakban: IKSZT) épületében június 6. napjától június 10. napjáig terjedő időszakban elszállásolt és pihentetett hivatásos állományú tűzoltók ellátásából és az árvízi helyzet miatti fakadóvizek elleni védekezésből, a Győri Járási Földhivatal által 896/3 hrsz. alatt felvett, 1623 m2 térmértékű, 1/1 önkormányzati tulajdonban levő, Rábaszer utca elnevezésű közterületen adódó vis maior károkkal kapcsolatban az alábbi határozatot hozza: 1. A Képviselő-testület kijelenti, hogy a hivatásos állomány elhelyezéséhez valamint a fakadóvizek elleni védekezéshez kapcsolódó védekezési feladatokra vonatkozó biztosítással nem rendelkezik, e tevékenységekre érvényesen biztosítás sem köthető.

5 5 2. A Képviselő-testület kijelenti, hogy az előzetes számítások alapján a becsült védekezési költségek 741 ezer Ft-ra tehetők, és a kár elleni védekezés költségeit az önkormányzat saját erejéből megoldani nem tudja. 3. Egyúttal felhatalmazza a polgármestert, hogy a 9/2011. (II.15.) Korm. rendelet 4. (3) bekezdése szerinti szükséges nyilatkozatokat megtegye, valamint minden egyéb, a vis maior igénylés benyújtásához szükséges jognyilatkozatot megtegyen és okiratot aláírjon. 4. Felkéri továbbá a jegyzőt, hogy a vis maior igény benyújtása, igénylése, felhasználása és elszámolása során a polgármester eljárásában működjön közre, a szükséges feladatellátásban és okiratkészítésben vegyen részt, az igénylést hivatali tisztviselőkön keresztül a kérelemtől az elszámolásig adminisztratív munkájával is támogassa. Felelős: 3. pontra Szalainé dr. Németh Annamária jegyző 4. pontra Határidő: azonnal, értelemszerűen 3.) Napirend tárgyalása: Tárgya: Döntés beszerzési eljárásban 038 hrsz-ú ártéri út helyreállítása : Az ártéri út helyreállítására vis maior pályázatot nyújtottunk be. Pályázatunkat kedvezően bírálták el, a támogatásról szóló döntés megérkezett az önkormányzathoz. Ezt követően egyszerű beszerzési eljárás keretében útépítő cégeknek ajánlati felhívást küldtünk, a beérkezett ajánlatokat pedig a beszerzési bíráló bizottság megvizsgálta és határozatot hozott az ajánlatok bírálatáról. Mohos Péter települési-képviselő, Pénzügyi- és Településstratégiai Bizottság elnöke: A Pénzügyi- és Településstratégiai Bizottság a beszerzési bíráló bizottság javaslatát elfogadta, és azt elfogadásra javasolja a képviselő-testületnek is. Bári Zoltán alpolgármester: A KONTIMETNT Építőipari Kft-ről még nem hallott. Megkérdezi, hogy a benyújtott ajánlatához csatolt-e referenciát. : Nem csatolt, mert nem is volt része az ajánlati felhívásnak. További kérdés, hozzászólás nem volt. az előterjesztésben szereplő határozati javaslatot teszi fel szavazásra. 51/2013.(VI.26.) határozata a 038 hrsz-ú ártéri út helyreállításával kapcsolatos beszerzési eljárásról

6 6 (1) Rábapatona Község Önkormányzatának Képviselő-testülete megállapítja, hogy a Rábapatona, 038 hrsz-ú ártéri út helyreállítási munkálatai egyszerű beszerzési eljárásában KONTIMENT ÉPÍTŐIPARI KFT. (9092 Tarjánpuszta, Baross tér 8.) ajánlata volt a legkedvezőbb árajánlat a beérkezett 4 ajánlat közül, az alábbi ajánlati áron: ,- Ft ,- Ft. ÁFA = ,- Ft. (2) A Képviselő-testület megállapítja, hogy a második legkedvezőbb árajánlat a LANG-SZOLG Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (9081 Győrújbarát, István u. 213.) ajánlata, az alábbi ajánlati áron: ,- Ft ,- Ft. ÁFA = ,- Ft. (3) A Képviselő-testület (mint döntőbizottság), úgy határoz, hogy a tárgybani beszerzési eljárás nyertese a KONTIMENT ÉPÍTŐIPARI KFT. (9092 Tarjánpuszta, Baross tér 8.) ajánlata, a Rábapatona, 038 hrsz-ú ártéri út helyreállítására, ,- Ft ,- Ft. ÁFA = ,- Ft. bruttó ajánlati árral. (4) A Képviselő-testület felhatalmazza a Polgármestert, hogy a tárgyban a beszerzési eljárás eredményéről az érintetteket tájékoztassa, szerződéseket megkösse és minden egyéb, szükséges jognyilatkozatot megtegyen. (5) Felkéri a jegyzőt, hogy a tárgyi beruházás fedezetét a vis maior alapból nyert pályázati összegből illetve az önerő tekintetében az önkormányzat költségvetéséből a felújítási munkálatok teljesítéséhez kapcsolódóan biztosítsa és a költségvetési rendelet soron következő módosításakor a jelen határozatban foglaltakra legyen figyelemmel. Felelős: Határidő: Jutasi Kálmán Polgármester Szalainé dr. Németh Annamária Jegyző 5. pontra azonnal ktgv. rendelet módosításakor 5. pontra 4.) Napirend tárgyalása: Tárgya: Döntés beszerzési eljárásban belterületi utak kátyúzása : Az ajánlati felhívás a belterületi utak négyzetméterenkénti kátyúzási költségeire vonatkozott. Az utakra most csak a költségvetésben rendelkezésre álló összeg erejéig tud költeni a képviselő-testület. A beérkezett ajánlatokat a beszerzési bíráló bizottság szintén megvizsgálta és határozatot hozott az ajánlatok bírálatáról. Tájékoztatta a testületet, hogy a tárgyban döntési jogkör a hatályos beszerzési szabályzat szerint a polgármesternél van a kis összegű (1 MFt alatti nettó értékű) beszerzéseknél, de az utak állapotára figyelemmel fontosnak tartja, hogy a tárgyban a képviselő-testület döntsön, ezért tűzte napirendre az ügyet a jelen ülésen és egyúttal átruházza döntési jogkörét a képviselő-testületre. Mohos Péter települési-képviselő, Pénzügyi- és Településstratégiai Bizottság elnöke: A Pénzügyi- és Településstratégiai Bizottság a beszerzési bíráló bizottság javaslatát elfogadta, és azt elfogadásra javasolja a képviselő-testületnek is.

7 7 az előterjesztésben szereplő határozati javaslatot teszi fel szavazásra. 52/2013.(VI.26.) határozata a belterületi utak kátyúzásával kapcsolatos beszerzési eljárásról (1) Rábapatona Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a polgármestertől átruházott döntési jogkörében eljárva megállapítja, hogy a Rábapatona, belterületi utak kátyúzása egyszerű beszerzési eljárásában a KONTIMENT ÉPÍTŐIPARI KFT. (9092 Tarjánpuszta, Baross tér 8.) ajánlata volt a legkedvezőbb árajánlat a beérkezett 4 ajánlat közül, az alábbi ajánlati áron: 4.375,- Ft/m ,- Ft/m 2 ÁFA = 5.556,- Ft./m 2. (2) A Képviselő-testület megállapítja, hogy a második legkedvezőbb árajánlat a MAKADÁM Útépítő és Helyreállító Kft. (9028 Győr, Külső Sági u. 20.) ajánlata, az alábbi ajánlati áron: 4.715,- Ft/m ,- Ft/m 2 ÁFA = 5.988,- Ft./m 2. (3) A Képviselő-testület (mint átruházott hatáskörben eljáró döntőbizottság), úgy határoz, hogy a tárgybani beszerzési eljárás nyertese a KONTIMENT ÉPÍTŐIPARI KFT. (9092 Tarjánpuszta, Baross tér 8.) ajánlata, a Rábapatona, belterületi utak kátyúzására, 4.375,- Ft/m ,- Ft/m 2 ÁFA = 5.556,- Ft./m 2 ajánlati árral. (4) A Képviselő-testület felhatalmazza a Polgármestert, hogy a tárgyban a beszerzési eljárás eredményéről az érintetteket tájékoztassa, és ,- Ft. + ÁFA összeg erejéig a szerződéseket megkösse és minden egyéb, szükséges jognyilatkozatot megtegyen. (5) Felkéri a jegyzőt, hogy a tárgyi beruházás fedezetét az önkormányzat költségvetéséből a felújítási munkálatok teljesítéséhez kapcsolódóan biztosítsa és a költségvetési rendelet soron következő módosításakor a jelen határozatban foglaltakra legyen figyelemmel. Felelős: Határidő: Jutasi Kálmán Polgármester Szalainé dr. Németh Annamária Jegyző 5. pontra azonnal ktgv. rendelet módosításakor 5. pontra 5.) Napirend tárgyalása: Tárgya: A szociális igazgatás és szociális ellátások helyi szabályozásáról szóló 13/2011.(V.26.) önkormányzati rendelet módosítása + MELLÉKLET Szalainé dr. Németh Annamária jegyző

8 8 : Elmondja, hogy az április 3-i rendelet módosítás során a rendelet mellékletében a %-os meghatározás elírásra kerül, amit csak újabb rendelet módosítással lehet javítani. Bán Ferenc települési-képviselő, Szociálpolitikai Bizottság elnöke: A Szociálpolitikai Bizottság a rendelet-tervezetet megtárgyalta, a képviselő-testületnek elfogadásra javasolja. az előterjesztés mellékletét képező rendelet-tervezetet teszi fel szavazásra. A képviselő-testület 5 fő igen szavazatával, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi rendeletet alkotta: 7/2013.(VI.27.) önkormányzati rendelete a szociális igazgatás és szociális ellátások helyi szabályozásáról szóló 13/2011.(V.26.) önkormányzati rendelet módosításáról A rendelet a jegyzőkönyv melléklete. 6.) Napirend tárgyalása: Tárgya: Széchenyi út felújítása : A képviselő-testület az április 3-i ülésén tárgyalt a Széchenyi út állapotáról, az állampolgári kezdeményezésről. Az utca képviseletében eljáró Nagy Tímea és Vig Péter felkeresték hivatalában, ahol megbeszélték, hogy a mai képviselő-testületi ülésen részt vesznek, sajnos nincsenek itt. Kezdeményezésükre az utca lakói körében 320 E Ft körüli összeg gyűlt össze, ami a felújítási költséghez viszonyítottan nagyon kevés. Az utca képviselőivel folytatott megbeszélés során arra a közös álláspontra jutottak, hogy a Széchenyi út legkritikusabb szakaszai a Malomalja Sörözőtől a Báthory utcáig, valamint a Széchenyi út 32. szám előtt egy 100 méteres rész. Arra kéri a képviselő-testületet, hogy adjon számára felhatalmazást árajánlat kérésére az említett útszakaszok felújítására. az alábbi határozati javaslatot teszi fel szavazásra. Határozati javaslat: 1.) Rábapatona Község Önkormányzatának Képviselő-testülete felhatalmazza a polgármestert a Széchenyi út részleges felújítására vonatkozó (Malomalja Sörözőtől a Báthory utcáig, és a Széchenyi út 32. házszám előtt 100 méteres szakasz) árajánlatok bekérésére. 2.) Felhívja a polgármestert, hogy a beérkezett árajánlatokat terjessze további döntés meghozatala céljából a képviselő-testület elé. Felelős: Határidő: azonnal

9 9 53/2013.(VI.26.) határozata a Széchenyi út részleges felújításáról 1.) Rábapatona Község Önkormányzatának Képviselő-testülete felhatalmazza a polgármestert a Széchenyi út részleges felújítására vonatkozó (Malomalja Sörözőtől a Báthory utcáig, és a Széchenyi út 32. házszám előtt 100 méteres szakasz) árajánlatok bekérésére. 2.) Felhívja a polgármestert, hogy a beérkezett árajánlatokat terjessze további döntés meghozatala céljából a képviselő-testület elé. Felelős: Határidő: azonnal 7.) Napirend tárgyalása: Tárgya: Helyi Esélyegyenlőségi Program (HEP) elfogadása : A Helyi Esélyegyenlőségi Programot a jegyző asszony készítette, felkéri adjon róla tájékoztatást. Szalainé dr. Németh Annamária jegyző: A Helyi Esélyegyenlőségi Program elfogadása a képviselőtestület hatáskörébe tartozik és a jogszabályok arra június 30-ig adtak határidőt. A Program egy központi HEP-sablon segítségével készült, melynek feltöltését folyamatosan figyelemmel kísérték a Türr István Kutató- és Képző Intézetben, Budapesten. Budapestről ma órakor kapta meg az t, melyben jóváhagyták az elkészített anyagot. A Program meglétének jelentősége abban rejlik, hogy ennek hiányában az önkormányzat nem hívhat le pályázati pénzeket sem uniós, sem belső forrásokból. Nagy terjedelme miatt nem bocsátja papíralapon a képviselő-testület rendelkezésére, azonban elektronikus úton el fogja juttatni a képviselő-testület tagjai részére, és gondoskodik annak a honlapon való elhelyezéséről is. az előterjesztésben szereplő határozati javaslatot teszi fel szavazásra. 54/2013.(VI.26.) határozata a Helyi Esélyegyenlőségi Program (HEP) elfogadásáról Rábapatona Község Önkormányzatának Képviselő-testülete megtárgyalta és elfogadja Rábapatona Község Helyi Esélyegyenlőségi Programját (HEP). A program a határozat mellékletét képezi. 8.) Napirend tárgyalása: Tárgya: RANCH-PARK kft. kérelme fejlesztési terveinek megvalósítása tárgyában

10 10 : A RANCH-PARK Kft. kérelme a mai napon érkezett, melyet fénymásolatban az előterjesztéshez csatolt. Javasolja a képviselő-testületnek a kérelem támogatását. az előterjesztésben szereplő határozati javaslatot teszi fel szavazásra. 55/2013.(VI.26.) határozata a RANCH-PARK Kft. kérelméről Rábapatona Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a RANCH- PARK Kft június 26-án érkezett beadványában foglaltakkal kapcsolatban kinyilvánítja, hogy a beadványban foglalt fejlesztési célokkal elviekben egyetért, és a településrendezési illetve településszerkezeti terv módosításához is elvi támogatását adja, a kérelmező RANCH-PARK Kft. teljes költségviselése és előlegezése mellett. megállapította, hogy a képviselő-testületi ülés tervezett napirendjeinek tárgyalása megtörtént. Megkérdezte, hogy napirenden kívül kíván-e valaki észrevételt, bejelentést tenni. Észrevétel, bejelentés nem érkezett. bejelentette, hogy a munkaterv szerinti következő ülés augusztus 28- án lesz, majd megköszönte a meghívottak megjelenését, képviselő-társai munkáját és az ülést 16 óra 35 perckor bezárta. k.m.f. Jutasi Kálmán Polgármester Szalainé dr. Németh Annamária jegyző Bán Ferenc Molnár Csilla Települési-képviselők, jkv. hitelesítők

A rábapatonai Polgármesteri Hivatal nagytermében augusztus 8-án a képviselőtestület órakor kezdődő rendkívüli ülésén

A rábapatonai Polgármesteri Hivatal nagytermében augusztus 8-án a képviselőtestület órakor kezdődő rendkívüli ülésén Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Rábapatona 129-12/2013. Készült: J e g y z ő k ö n y v A rábapatonai Polgármesteri Hivatal nagytermében 2013. augusztus 8-án a képviselőtestület 10.00 órakor kezdődő

Részletesebben

A rábapatonai IKSZT tárgyalótermében június 28-án a képviselő-testület órakor kezdődő ülésén

A rábapatonai IKSZT tárgyalótermében június 28-án a képviselő-testület órakor kezdődő ülésén Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Rábapatona 90-10/2012. Készült: J e g y z ő k ö n y v A rábapatonai IKSZT tárgyalótermében 2012. június 28-án a képviselő-testület 16.00 órakor kezdődő ülésén Jelen

Részletesebben

A rábapatonai Polgármesteri Hivatal nagytermében január 29-én a képviselőtestület órakor kezdődő ülésén

A rábapatonai Polgármesteri Hivatal nagytermében január 29-én a képviselőtestület órakor kezdődő ülésén Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Rábapatona 129/2013. Készült: J e g y z ő k ö n y v A rábapatonai Polgármesteri Hivatal nagytermében 2013. január 29-én a képviselőtestület 16.00 órakor kezdődő

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V KORONCÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐTESTÜLETE 9113 KORONCÓ, RÁKÓCZI U. 48. 1-4/2017 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Koroncó Község Önkormányzat Képviselő-testületének a Polgármesteri Hivatal nagytermében

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V KORONCÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐTESTÜLETE 9113 KORONCÓ, RÁKÓCZI U. 48. 1-1/2016 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Koroncó Község Önkormányzat Képviselő-testületének a Polgármesteri Hivatal nagytermében

Részletesebben

ERCSI VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK augusztus 4-i soron kívüli nyílt ülésének j e g y z ő k ö n y v e NAPIREND

ERCSI VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK augusztus 4-i soron kívüli nyílt ülésének j e g y z ő k ö n y v e NAPIREND ERCSI VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2016. augusztus 4-i soron kívüli nyílt ülésének j e g y z ő k ö n y v e a.) Napirendje b.) Határozatai c.) Jegyzőkönyve d.) Mellékletek NAPIREND Napirendek:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2015. 03. 23-án megtartott testületi üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2015. 03. 23-án megtartott testületi üléséről. Szám:600/4/2015. 4. JEGYZŐKÖNYV Készült 2015. 03. 23-án megtartott testületi üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal Nagyterme Az ülés kezdési időpontja: 16:00 óra Jelenlévők: Dr. Szentes-Mabda

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V KORONCÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐTESTÜLETE 9113 KORONCÓ, RÁKÓCZI U. 48. 1-24 /2010 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Koroncó Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. december hó 9 - én 16.30

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V KORONCÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐTESTÜLETE 9113 KORONCÓ, RÁKÓCZI U. 48. 1-2/2013 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Koroncó Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 14-én 18.30 órai

Részletesebben

A polgármester köszönti a megjelenteket. Megállapítja, hogy az 5 fős testület minden tagja jelen van, az ülés határozatképes, azt megnyitja.

A polgármester köszönti a megjelenteket. Megállapítja, hogy az 5 fős testület minden tagja jelen van, az ülés határozatképes, azt megnyitja. J e g y z ő k ö n y v Készült: Ötvöskónyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2018. december 19.-én, a Községházán 10 órai kezdettel megtartott, munkaterv szerinti soron következő nyilvános üléséről.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V KORONCÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐTESTÜLETE 9113 KORONCÓ, RÁKÓCZI U. 48. 1-8/2014 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Koroncó Község Önkormányzat Képviselő-testületének a Polgármesteri Hivatal nagytermében

Részletesebben

ERCSI VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK december 10-i soron kívüli nyílt ülésének j e g y z ő k ö n y v e NAPIREND

ERCSI VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK december 10-i soron kívüli nyílt ülésének j e g y z ő k ö n y v e NAPIREND ERCSI VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2015. december 10-i soron kívüli nyílt ülésének j e g y z ő k ö n y v e a.) Napirendje b.) Határozatai c.) Jegyzőkönyve d.) Mellékletek Napirendek: Nyílt

Részletesebben

a u g u s z t u s 15- é n. m e g t a r t o t t r e n d k í v ü l i n y i l v á n o s ü l é s é r ő l

a u g u s z t u s 15- é n. m e g t a r t o t t r e n d k í v ü l i n y i l v á n o s ü l é s é r ő l Nagydorog Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 7044 Nagydorog Kossuth L. u. 81. Tel.: 75/ 532-019, Fax: 332-047 e-mail: nagydorogonk@axelero.net J E G Y Z Ő K Ö N Y V N A G Y D O R O G N A G

Részletesebben

H O M O K B Ö D Ö G E

H O M O K B Ö D Ö G E Szám: 327-7/2013. H O M O K B Ö D Ö G E Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. július 22. napján 19 órakor megtartott képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv 2 Homokbödöge Község Önkormányzat

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Kiss Lajos polgármester, Schumacher Mária képviselő b./ Tanácskozási joggal résztvevő:

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Kiss Lajos polgármester, Schumacher Mária képviselő b./ Tanácskozási joggal résztvevő: Bakonyság Község Önkormányzata 8557 Bakonyság, Béke u. 14. Szám: 40-3/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bakonyság Község Önkormányzati Képviselő-testülete 2016. május 19-én 9,00 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 75 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászdózsa Községi Önkormányzat Pénzügyi Bizottságának 2015. július 2-án megtartott rendkívüli ülésén. Az ülés helye: Jelen vannak: A községháza nagyterme mellékelt jelenléti

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült a Bugyi Nagyközségi Önkormányzat november 12-i rendkívüli ülésén

J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült a Bugyi Nagyközségi Önkormányzat november 12-i rendkívüli ülésén J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült a Bugyi Nagyközségi Önkormányzat 2018. november 12-i rendkívüli ülésén Hozott határozatok: 223/2018. (11.12.)-től 224/2018. (11.12)-ig Hozott rendeletek: - 1 J E G Y

Részletesebben

Dunaremete Község Önkormányzat. Képviselő-testülete. J e g y z ő k ö n y v

Dunaremete Község Önkormányzat. Képviselő-testülete. J e g y z ő k ö n y v Dunaremete Község Önkormányzat Képviselő-testülete 80-8/2013/X J e g y z ő k ö n y v Dunaremete Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. július 15-én megtartott nyilvános üléséről Készült: Dunaremete

Részletesebben

Szendrő Város Önkormányzatának Képviselőtestülete. J e g y z ő k ö n y v

Szendrő Város Önkormányzatának Képviselőtestülete. J e g y z ő k ö n y v Szendrő Város Önkormányzatának Képviselőtestülete J e g y z ő k ö n y v Készült Szendrő Város Önkormányzat Képviselőtestületének 2012. június 22-i rendkívüli n y i l v á n o s üléséről. Az ülés helye:

Részletesebben

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének Nógrádmegyer Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2015. március 30.) 1 Jegyzőkönyv Készült: Nógrádmegyer Községi Önkormányzat 2014. március 30-án 15.00 órakor megtartott

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült Dömös Község Önkormányzat Képviselőtestületének július 14-én megtartott rendkívüli üléséről

Jegyzőkönyv. Készült Dömös Község Önkormányzat Képviselőtestületének július 14-én megtartott rendkívüli üléséről Jegyzőkönyv Készült 2010. július 14-én megtartott rendkívüli üléséről Jelen vannak: Novák Lajos polgármester Dénes Kálmánné alpolgármester Cseh János Marton Róbertné Ifj. Paulusz József Szilágyi Gábor

Részletesebben

10. JEGYZŐKÖNYV. Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2015. 05. 28-án megtartott testületi üléséről.

10. JEGYZŐKÖNYV. Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2015. 05. 28-án megtartott testületi üléséről. Szám:600/10/2015. 10. JEGYZŐKÖNYV Készült 2015. 05. 28-án megtartott testületi üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal Nagyterme Az ülés kezdési időpontja: 17:00 óra Jelenlévők: Dr. Szentes-Mabda

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V KORONCÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐTESTÜLETE 9113 KORONCÓ, RÁKÓCZI U. 48. 1-8/2016 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Koroncó Község Önkormányzat Képviselő-testületének a Polgármesteri Hivatal nagytermében

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v 1 SZIKSZÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: SZ/17-27/2016. J e g y z ő k ö n y v Készült Szikszó Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. december 13. napján 7.30 órakor a Szikszói Közös

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Rábapatona 143/2009 J e g y z ő k ö n y v Készült: A rábapatonai Polgármesteri Hivatal hivatalos helyiségében 2009. január 28. (szerda) a képviselő-testület 17

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete év május hó 30. napján. megtartott nyilvános üléséről. Határozatok: Sorszáma.

JEGYZŐKÖNYV. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete év május hó 30. napján. megtartott nyilvános üléséről. Határozatok: Sorszáma. JEGYZŐKÖNYV Ki ssziget Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2016. év május hó 30. napján megtartott nyilvános üléséről Határozatok: Sorszáma Kódja 16/2016.(V.30.) 17/2016.(V:30.) 18/2016.(V.30.) 19/2016.(V.30.)

Részletesebben

IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: Ipolyszög Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2018. január 29. napján megtartott üléséről. Jelen

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. a június 28-án tartott rendes nyílt testületi üléséről. Rendelet: 7.;

JEGYZŐKÖNYV. a június 28-án tartott rendes nyílt testületi üléséről. Rendelet: 7.; AKA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: 6/2017. Ikt. Szám: 509-6/2017/A. JEGYZŐKÖNYV a 2017. június 28-án tartott rendes nyílt testületi üléséről. Határozat: 37.; 38.; 39.; 40.; 41.; 42.;

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: április 5-én a Kunpeszér Község Önkormányzat Képviselő-testületének nyilvános ülésén.

Jegyzőkönyv. Készült: április 5-én a Kunpeszér Község Önkormányzat Képviselő-testületének nyilvános ülésén. Iktatószám: 139-18/2018. Jegyzőkönyv Készült: 2018. április 5-én a Kunpeszér Község Önkormányzat Képviselő-testületének nyilvános ülésén. Jelen vannak: Meghívottak: Kálozi Sándor polgármester Varga Attila

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V KORONCÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐTESTÜLETE 9113 KORONCÓ, RÁKÓCZI U. 48. 1-6/2014 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Koroncó Község Önkormányzat Képviselő-testületének a Polgármesteri Hivatal nagytermében

Részletesebben

Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének július 14-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének

Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének július 14-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. július 14-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének a. napirendje b. jegyzőkönyve c. határozatok: 77-83/2016. (VII. 14.) számú határozatok.

Részletesebben

Kiss Csaba polgármester

Kiss Csaba polgármester JEGYZŐKÖNYV Készült Kulcs Község Önkormányzata Képviselőtestületének 2013. május 28-án 16.00 órakor a Polgármesteri Hivatal hivatalos helyiségében megtartott soron következő nyílt testületi üléséről. Jelen

Részletesebben

IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: Ipolyszög Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2017. június 27. napján megtartott üléséről. Jelen

Részletesebben

Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének június 21.-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének

Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének június 21.-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. június 21.-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének a. napirendje b. jegyzőkönyve c. határozatok:64-67/2013. (VI. 21.) számú határozatok d.

Részletesebben

Jegyzőkönyv. 61/2014. (VI. 19.) Kt. határozat

Jegyzőkönyv. 61/2014. (VI. 19.) Kt. határozat Jegyzőkönyv Készült: Gamás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. június 19-én, 13:30 órai kezdettel, a gamási Önkormányzat tanácstermében megtartott soron következő Képviselő-testületi üléséről.

Részletesebben

BUDAKALÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI ÉS KÖRNYEZETVÉDELMI BIZOTTSÁG Szám: 5/2015 TKB

BUDAKALÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI ÉS KÖRNYEZETVÉDELMI BIZOTTSÁG Szám: 5/2015 TKB BUDAKALÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI ÉS KÖRNYEZETVÉDELMI BIZOTTSÁG Szám: 5/2015 TKB J E G Y Z Ő K Ö N Y V a Településfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság 2015. május 27-én, (szerdán)

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének augusztus 22-én megtartott rendkívüli üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének augusztus 22-én megtartott rendkívüli üléséről. JEGYZŐKÖNYV Készült: Hort Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. augusztus 22-én megtartott rendkívüli üléséről. Határozat száma: 68/2017.(VIII.22.) 69/2017.(VIII.22.) 70/2017.(VIII.22.)

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV N A P I R E N D

JEGYZŐKÖNYV N A P I R E N D Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testülete 9144 Kóny, Rákóczi utca 30. Tel.: 96/280-140. Szám: 1-11/2017.NY. JEGYZŐKÖNYV Készült: Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2017. augusztus 2-án,

Részletesebben

Öcsöd Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete augusztus 21. napján megtartott soron kívüli ülésének. J e g y z ő k ö n y v e

Öcsöd Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete augusztus 21. napján megtartott soron kívüli ülésének. J e g y z ő k ö n y v e Öcsöd Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. augusztus 21. napján megtartott soron kívüli ülésének J e g y z ő k ö n y v e 60/2014./VIII.21./ számú testületi határozat A napirendről 61/2014./VIII.21./

Részletesebben

készült Vének Község Önkormányzata Képviselő-testületének június 26-án (szerda) 18,30 órai kezdettel tartott nyílt ülésén

készült Vének Község Önkormányzata Képviselő-testületének június 26-án (szerda) 18,30 órai kezdettel tartott nyílt ülésén VÉNEK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐKÖNYV készült Vének Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. június 26-án (szerda) 18,30 órai kezdettel tartott nyílt ülésén HATÁROZATOK: 75-81/2013.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Kékkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének október 29-én 08:00 órakor megtartott nyilvános rendkívüli üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Kékkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének október 29-én 08:00 órakor megtartott nyilvános rendkívüli üléséről. KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 1 JEGYZŐKÖNYV Készült: Kékkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2018. október 29-én 08:00 órakor megtartott nyilvános rendkívüli üléséről. Az ülés helye: Kékkút Község Önkormányzat

Részletesebben

Polgármesteri Hivatal 9082 Nyúl, Kossuth L. u. 46. Szám: 14-25/2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Polgármesteri Hivatal 9082 Nyúl, Kossuth L. u. 46. Szám: 14-25/2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Polgármesteri Hivatal 9082 Nyúl, Kossuth L. u. 46. Szám: 14-25/2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2008. december 12-én megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: polgármester Lengyel István alpolgármester

Részletesebben

JEGYZŐKÖNV. Vál Község Önkormányzat Képviselő-testülete 112/2014.(VI.17.) számú határozata a Képviselő-testület 2014. június 17-i ülés hitelesítőiről

JEGYZŐKÖNV. Vál Község Önkormányzat Képviselő-testülete 112/2014.(VI.17.) számú határozata a Képviselő-testület 2014. június 17-i ülés hitelesítőiről JEGYZŐKÖNV Készült: Vál Község Önkormányzat Képviselő-testület 2014. június 17-i rendkívüli üléséről Az ülés helye: Váli Közös Önkormányzati Hivatal emeleti díszterme Jelen vannak:bechtold Tamás polgármester,

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Vál Község Önkormányzat Képviselő-testületének március 17-én megtartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Vál Község Önkormányzat Képviselő-testületének március 17-én megtartott rendkívüli üléséről JEGYZŐKÖNYV Készült: Vál Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. március 17-én megtartott rendkívüli üléséről Helye: Váli Közös Önkormányzati Hivatal 2473. Vál, Vajda János u. 2. Jelen vannak:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének június 14-én tartott soron kívüli nyílt ülésén.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének június 14-én tartott soron kívüli nyílt ülésén. 13/2018. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. június 14-én tartott soron kívüli nyílt ülésén. Az ülés helye: Csanádapáca Község Önkormányzat házasságkötő

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V KORONCÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐTESTÜLETE 9113 KORONCÓ, RÁKÓCZI U. 48. 1-9/2013 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Koroncó Község Önkormányzat Képviselő-testületének a Polgármesteri Hivatal nagytermében

Részletesebben

Dunaszeg Község Önkormányzatának Képviselő-testülete

Dunaszeg Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Dunaszeg Község Önkormányzatának Képviselő-testülete I/1-24/2015. J e g y z ő k ö n y v 2015. december 14-én 18:00 órakor a Községházán tartott rendes, nyilvános üléséről. Jelen vannak: Babos Attila polgármester

Részletesebben

Rimóc Község Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének

Rimóc Község Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének Rimóc Község Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2015. március 26.) 1 Jegyzőkönyv Készült: Rimóc Községi Önkormányzat 2015. március 26-án 18.00 órakor megtartott üléséről.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V KORONCÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐTESTÜLETE 9113 KORONCÓ, RÁKÓCZI U. 48. 1-1/2015 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Koroncó Község Önkormányzat Képviselő-testületének a Polgármesteri Hivatal nagytermében

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Mikekarácsonyfa. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete év április hó 18. napján. megtartott nyilvános üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Mikekarácsonyfa. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete év április hó 18. napján. megtartott nyilvános üléséről JEGYZŐKÖNYV Mikekarácsonyfa Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2016. év április hó 18. napján megtartott nyilvános üléséről Határozatok: Sorszáma Kódja 11/2016.(IV.18.) Rendeletek: Sorszáma (kihirdetés

Részletesebben

Pátka Község Önkormányzatának 66-19/2012. Képviselő-testülete. JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület szeptember 13-i rendkívüli nyílt üléséről

Pátka Község Önkormányzatának 66-19/2012. Képviselő-testülete. JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület szeptember 13-i rendkívüli nyílt üléséről Pátka Község Önkormányzatának 66-19/2012. Képviselő-testülete JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2012. szeptember 13-i rendkívüli nyílt üléséről Rendeletek: Határozatok: 172/2012.(IX.13.) 173/2012.(IX.13.)

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Az ülés napirendi pontjainak elfogadása. jegyzőkönyv hitelesítőnek

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Az ülés napirendi pontjainak elfogadása. jegyzőkönyv hitelesítőnek Községi Önkormányzat Lövő 3-1/2018. J E G Y Z Ő K Ö N Y V H A T Á R O Z A T N A P I R E N D 7/2018.(II.09.) Az ülés napirendi pontjainak elfogadása 8/2018.(II.09.) Varga Tibor megválasztása jegyzőkönyv

Részletesebben

Jelen vannak: Füzesséri József polgármester Takács Lászlóné és Laczkó Lászlóné alpolgármesterek Gál Péter és Sváb Antal Béla képviselők.

Jelen vannak: Füzesséri József polgármester Takács Lászlóné és Laczkó Lászlóné alpolgármesterek Gál Péter és Sváb Antal Béla képviselők. 1 SZIKSZÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: 2/28/2013. J e g y z ő k ö n y v Készült Szikszó Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. szeptember 25. napján 16.00 órakor a Szikszói Közös

Részletesebben

A képviselő-testületi ülés helye: Önkormányzat Tanácskozóterme, Markotabödöge. A képviselő-testületi ülésen tanácskozási joggal meghívott jelenlévők:

A képviselő-testületi ülés helye: Önkormányzat Tanácskozóterme, Markotabödöge. A képviselő-testületi ülésen tanácskozási joggal meghívott jelenlévők: Markotabödöge Község Képviselő-testülete 128-2/2011./NY. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2011. február 21-én tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 18 00 óra A képviselő-testületi

Részletesebben

PALOZNAK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA PALOZNAK

PALOZNAK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA PALOZNAK PALOZNAK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA PALOZNAK Szám: 2/189-3/2013. JEGYZŐKÖNYV KÉSZÜLT: ÜLÉS HELYE: JELEN VANNAK: BEJELENTÉSSEL TÁVOL: TANÁCSKOZÁSI JOGGAL MEGHÍVOTT: Paloznak Község Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. július 23. napján megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről

Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. július 23. napján megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. július 23. napján megtartott rendkívüli -testületi üléséről Hozott döntések: Határozat száma 35/2014.(VII.23.) önkormányzati határozat 36/2014.(VII.23.)

Részletesebben

Szám: Nb/56-15/2018. N é m e t b á n y a

Szám: Nb/56-15/2018. N é m e t b á n y a Szám: Nb/56-15/2018. N é m e t b á n y a Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. szeptember 13. napján 16 óra 30 perckor megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv

Részletesebben

K I V O N A T. Tét Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. szeptember 30-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből.

K I V O N A T. Tét Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. szeptember 30-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből. ülésének könyvéből. 5 igen egybehangzó szavazattal az alábbi határozatot hozza: 223/2015. (IX.30.) határozata: Tét Város Önkormányzat Képviselő-testülete a 2015. szeptember 30-i ülés módosított napirendi

Részletesebben

H O M O K B Ö D Ö G E

H O M O K B Ö D Ö G E Szám: 81-11/2016. H O M O K B Ö D Ö G E Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. július 13. napján 9 óra 30 perckor megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv 2 Homokbödöge

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Soltész Balázs aljegyző. Vadászi Sándor RNÖ elnöke

JEGYZŐKÖNYV. Soltész Balázs aljegyző. Vadászi Sándor RNÖ elnöke K ö r ö m K ö z s é g i Önkormányzat Képviselő - testülete 3577 Köröm, Rákóczi u. 11. Tel.: 49/459-821; Fax: 49/459-817 E-mail: korom@korom.hu Szám: 2/2014. JEGYZŐKÖNYV Készült: Köröm Község Képviselő-testületének2014.

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Balatonmagyaród Község Önkormányzat Képviselő-testület Szám: B/16-18/2015. J e g y z ő k ö n y v Készült: Balatonmagyaród Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. december 3. napján 18,20 órakor

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: KOZP/4657-7/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. augusztus 29-én 16,30 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jelen vannak: J E G Y Z Ő K Ö N Y V Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szociális és Lakásügyi Bizottsága 2014. február 24-én (hétfő) 15:00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Páty Község Önkormányzata Jóléti és Ügyrendi Bizottságának 2015. június 9-én (kedden) 15.30 órai kezdettel megtartott rendkívüli üléséről 1 Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal, Tanácsterem

Részletesebben

Szám: 588-6/2015. A D Á S Z T E V E L

Szám: 588-6/2015. A D Á S Z T E V E L Szám: 588-6/2015. A D Á S Z T E V E L Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. november 18. napján 17 óra 40 perckor megtartott képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv Adásztevel

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Ülés helye: Mélykút Város Polgármesteri Hivatala Tanácskozó Terem

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Ülés helye: Mélykút Város Polgármesteri Hivatala Tanácskozó Terem 15/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Mélykút Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. október 6-án 14.00 órakor megtartott rendkívüli ülésén. Ülés helye: Mélykút Város Polgármesteri Hivatala Tanácskozó

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Győrújbarát Község Önkormányzat Képviselő-testületének december 16-án órakor tartott rendkívüli nyilvános üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Győrújbarát Község Önkormányzat Képviselő-testületének december 16-án órakor tartott rendkívüli nyilvános üléséről JEGYZŐKÖNYV Győrújbarát Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. december 16-án 17.30 órakor tartott rendkívüli nyilvános üléséről Készült Győrújbarát Község Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V KORONCÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐTESTÜLETE 9113 KORONCÓ, RÁKÓCZI U. 48. 1-9/2015 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Koroncó Község Önkormányzat Képviselő-testületének a Polgármesteri Hivatal nagytermében

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYVE. Tiszasziget község Önkormányzat Képviselő-testületének április 11. napján megtartott rendkívüli nyílt ülésének

JEGYZŐKÖNYVE. Tiszasziget község Önkormányzat Képviselő-testületének április 11. napján megtartott rendkívüli nyílt ülésének Tiszasziget község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. április 11. napján megtartott rendkívüli nyílt ülésének JEGYZŐKÖNYVE 43/2013.(IV.11.) Öt. határozat Testületi ülés napirendjének elfogadása

Részletesebben

Szám:.. N é m e t b á n y a

Szám:.. N é m e t b á n y a Szám:.. N é m e t b á n y a Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. május 31. napján 18.15 órakor megtartott rendkívüli Képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv Németbánya Község Önkormányzat

Részletesebben

ALSÓSZÖLNÖK. Község Önkormányzata június 14-én megtartott. nyílt. üléséről készült. j e g y z ő k ö n y v

ALSÓSZÖLNÖK. Község Önkormányzata június 14-én megtartott. nyílt. üléséről készült. j e g y z ő k ö n y v ALSÓSZÖLNÖK Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. június 14-én megtartott nyílt üléséről készült j e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Alsószölnök Község Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T 1./ évi járási startmunka Mezőgazdasági programelem jóváhagyásáról

a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T 1./ évi járási startmunka Mezőgazdasági programelem jóváhagyásáról SZAKÁCSI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2017. január 12. napján az Edelényi Közös Önkormányzati Hivatalban (3780 Edelény, István király útja 52.) megtartott rendkívüli nyílt ülésének a./ Tárgysorozata

Részletesebben

Dunaszentpál Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 9175 Dunaszentpál, Iskola tér 1. J e g y z ő k ö n y v

Dunaszentpál Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 9175 Dunaszentpál, Iskola tér 1. J e g y z ő k ö n y v Iktatószám: II/1-17/2015. Dunaszentpál Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 9175 Dunaszentpál, Iskola tér 1. J e g y z ő k ö n y v mely készült 2015. december 9-én 17:00 órakor az önkormányzat hivatalos

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. A TESTÜLETI ÜLÉS HELYE: A Polgármesteri Hivatal díszterme.

JEGYZŐKÖNYV. A TESTÜLETI ÜLÉS HELYE: A Polgármesteri Hivatal díszterme. JEGYZŐKÖNYV KÉSZÜLT: Tótkomlós Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. szeptember 22-én 8,00 órai kezdettel tartott soron kívüli, nyilvános ülésén. A TESTÜLETI ÜLÉS HELYE: A Polgármesteri Hivatal

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Balatonmagyaród Község Önkormányzat Képviselő-testület Szám: B/132-8/2018. J e g y z ő k ö n y v Készült: Balatonmagyaród Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. november 29. napján 14,00 órakor

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V (Ülés ideje: 2014. február 27.) nyílt ülés

J E G Y Z Ő K Ö N Y V (Ülés ideje: 2014. február 27.) nyílt ülés Erdőkürt Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2176 Erdőkürt Kossuth út 51. Tel. 32/479-179 Fax:/32/782-909 E-mail: hivatal@erdokurt.hu 4. SZÁMÚ J E G Y Z Ő K Ö N Y V (Ülés ideje: 2014. február 27.)

Részletesebben

Szám: 302-4/2017. A D Á S Z T E V E L

Szám: 302-4/2017. A D Á S Z T E V E L Szám: 302-4/2017. A D Á S Z T E V E L Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. május 26. napján 18 óra 30 perckor megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv

Részletesebben

Készült: Nemesgörzsöny Község Önkormányzata Képviselő-testületének január 5-i nyilvános üléséről, mely 09 óra 45 perckor kezdődött.

Készült: Nemesgörzsöny Község Önkormányzata Képviselő-testületének január 5-i nyilvános üléséről, mely 09 óra 45 perckor kezdődött. 8522 Nemesgörzsöny, Széchenyi u. 10. ikt.szám:.../2017. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nemesgörzsöny Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2017. január 5-i nyilvános üléséről, mely 09 óra 45 perckor

Részletesebben

Kisbágyon Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 10. számú nyílt ülés J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

Kisbágyon Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 10. számú nyílt ülés J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Kisbágyon Község Önkormányzata Képviselő-testületének 10. számú nyílt ülés J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: Kisbágyon Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2018. augusztus 29-én megtartott nyilvános

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Pannonhalma Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. július 28-án 18:00 órakor megtartott nyílt Képviselő-testületi üléséről. Jelen vannak: Jelenléti ív szerint. Bagó

Részletesebben

Mikekarácsonyfa. Horváth Anikó alpolgármester Varga Zoltánné, Makker Ferencné Igazi László települési képviselők. Kovácsné Horváth Anikó jegyző

Mikekarácsonyfa. Horváth Anikó alpolgármester Varga Zoltánné, Makker Ferencné Igazi László települési képviselők. Kovácsné Horváth Anikó jegyző J e g y z ő k ö n y v K é s z ü l t: Az ülés helye: Jelen vannak Mikekarácsonyfa Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2017. szeptember 13-án 15,00 órakor megtartott nyilvános üléséről Önkormányzati

Részletesebben

T Á R G Y S O R O Z A T A. 1./ A közétkeztetés és az önkormányzat által üzemeltetésre átadott konyha helyzetének áttekintése.

T Á R G Y S O R O Z A T A. 1./ A közétkeztetés és az önkormányzat által üzemeltetésre átadott konyha helyzetének áttekintése. NYÍRGELSE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ- TESTÜLET 2013.február 13.-án megtartott Képviselő-testületi ülésének a.) jegyzőkönyve b.) határozata c.) előterjesztése d.) tárgysorozata T Á R G Y S O R O Z A

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Bodnár László polgármester, Dr. Kóder László jegyző, Kőpájer Istvánné jegyzőkönyvvezető.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Bodnár László polgármester, Dr. Kóder László jegyző, Kőpájer Istvánné jegyzőkönyvvezető. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2015. május 15. napján 8 00 órától a Rakamazi Közös Önkormányzati Hivatal tanácstermében megtartott üléséről. Jelen vannak: Fotta Csaba a bizottság elnöke, Krausz Csaba,

Részletesebben

Erdőkürt Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2176 Erdőkürt, Kossuth út 51. Tel./fax: 32/

Erdőkürt Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2176 Erdőkürt, Kossuth út 51. Tel./fax: 32/ Erdőkürt Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2176 Erdőkürt, Kossuth út 51. Tel./fax: 32/479-179 E-mail: hivatal@erdokurt.hu 14. SZÁMÚ J E G Y Z Ő K Ö N Y V (Ülés ideje: 2017. november 13.) Napirend:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Az ülés helye: Bucsa, Községháza nagyterme (Bucsa, Kossuth tér 6.)

JEGYZŐKÖNYV. Az ülés helye: Bucsa, Községháza nagyterme (Bucsa, Kossuth tér 6.) Bucsa Község Önkormányzat Képviselő-testülete Bucsa, Kossuth tér 6. Tel: 66/585-520. 600-19/2014. iktatószám 19. sz. JEGYZŐKÖNYV Készült: Bucsa Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. augusztus

Részletesebben

Nagyacsád Község Önkormányzata 8521 Nagyacsád, Deák Ferenc u J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Nagyacsád Község Önkormányzata 8521 Nagyacsád, Deák Ferenc u J E G Y Z Ő K Ö N Y V Nagyacsád Község Önkormányzata 8521 Nagyacsád, Deák Ferenc u. 1-3. ikt.szám:../2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nagyacsád község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. április 16.-án 17 óra 30

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V CSÁKÁNYDOROSZLÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA október 27 -i alakuló üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V CSÁKÁNYDOROSZLÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA október 27 -i alakuló üléséről J E G Y Z Ő K Ö N Y V CSÁKÁNYDOROSZLÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2014. október 27 -i alakuló üléséről Önkormányzati rendelet: 10/2014.(X.27.) önkormányzati rendelet: 1 Határozat: 101-104

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Iktatószám: 1236-4/2011.

JEGYZŐKÖNYV. Iktatószám: 1236-4/2011. Iktatószám: 1236-4/2011. JEGYZŐKÖNYV Készült: Soponya Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. június 29. napján 13:00 órakor, a Polgármesteri Hivatal hivatalos helyiségében (8123 Soponya,

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Kissziget. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete. 2015. év június hó 5. napján. Határozatok: Sorszáma. Kódja

JEGYZŐKÖNYV. Kissziget. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete. 2015. év június hó 5. napján. Határozatok: Sorszáma. Kódja JEGYZŐKÖNYV Kissziget Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2015. év június hó 5. napján megtartott nyilvános üléséről Határozatok: Sorszáma Kódja 19/2015.(VI.05.) 20/2015.(VI.05.) Rendeletek: Sorszáma

Részletesebben

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének Nógrádmegyer Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2015. április 29.) 1 Jegyzőkönyv Készült: Nógrádmegyer Községi Önkormányzat 2015. április 29-én 13.00 órakor megtartott

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV GYŐRÚJBARÁT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK NOVEMBER 27-ÉN TARTOTT NYILVÁNOS ÜLÉSÉRŐL

JEGYZŐKÖNYV GYŐRÚJBARÁT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK NOVEMBER 27-ÉN TARTOTT NYILVÁNOS ÜLÉSÉRŐL JEGYZŐKÖNYV GYŐRÚJBARÁT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2012. NOVEMBER 27-ÉN TARTOTT NYILVÁNOS ÜLÉSÉRŐL Készült Győrújbarát Község Önkormányzata képviselő-testületének a Polgármesteri Hivatalban

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Szám: 54/2015. J e g y z ő k ö n y v Készült: Marcalgergelyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 12-én 17.30 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Nemesszalók,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V KORONCÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐTESTÜLETE 9113 KORONCÓ, RÁKÓCZI U. 48. 1-6/2014 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Koroncó Község Önkormányzat Képviselő-testületének a Polgármesteri Hivatal nagytermében

Részletesebben

TÉNYŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

TÉNYŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE TÉNYŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 9111 Tényő, Győri u. 59. tel: 96/468-026, fax: 96/549-039 e-mail: polgarmester@tenyo.hu jegyzo@tenyo.hu 3-T/2016. JEGYZŐKÖNYV Készült Tényő Község Önkormányzata

Részletesebben

~ 1 ~ JEGYZŐKÖNYV. 10. Beszámoló az átruházott hatáskörben hozott intézkedésekről (zárt)

~ 1 ~ JEGYZŐKÖNYV. 10. Beszámoló az átruházott hatáskörben hozott intézkedésekről (zárt) ~ 1 ~ JEGYZŐKÖNYV amely készült Nagyszentjános Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. december 16-án 20.30 órakor kezdődő zárt testületi ülésén, Nagyszentjánoson, az Önkormányzati Hivatal tanácskozó

Részletesebben

Rimóc Község Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének

Rimóc Község Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének Rimóc Község Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2013. augusztus 1.) 1 Jegyzőkönyv Készült: Rimóc Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. augusztus 1-én 18.00

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Az ülés helye: Nemesgörzsönyi Közös Önkormányzati Hivatal Magyargencsi Kirendeltség hivatali helyisége

Jegyzőkönyv. Az ülés helye: Nemesgörzsönyi Közös Önkormányzati Hivatal Magyargencsi Kirendeltség hivatali helyisége Magyargencs Község Önkormányzata Ügyszám: /2015. Jegyzőkönyv Készült: Magyargencs Község Képviselő-testülete 2016. január 14-i nyilvános üléséről, mely 16 óra 00 perckor kezdődött. Az ülés helye: Nemesgörzsönyi

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v 1 SZIKSZÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: SZ./565-23/2017. J e g y z ő k ö n y v Készült Szikszó Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. október 31. napján 8.00 órakor a Szikszói Közös

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Bakonyság Község Önkormányzata 8557 Bakonyság, Béke u. 14. Szám: 268-9/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bakonyság Község Önkormányzati Képviselő-testülete 2014. november 20-án 10,00 órai kezdettel

Részletesebben

Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének március 3. napján megtartott képviselő-testületi üléséről

Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének március 3. napján megtartott képviselő-testületi üléséről Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. március 3. napján megtartott -testületi üléséről Hozott döntések: Határozat száma 12/2016.(III.03.) Önkormányzati határozat 13/2016.(III.03.)

Részletesebben