P <) L Y A J Ô Z S E F, A Z I L L L S Z T R Ä T 0 R

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "P <) L Y A J Ô Z S E F, A Z I L L L S Z T R Ä T 0 R"

Átírás

1 P <) L Y A J Ô Z S E F, A Z I L L L S Z T R Ä T 0 R írta : Dr. J A X T SITS G A B R I E F L A (Budapest) J>ólya József a XIX. század orvosi közéletének kimagasló egyénisége. Igazipolyhistor,mert az orvostudományon kívül még az élettant, az állattant, a növénytant és a természettant is művelte. Sokirányú munkásságán kívül rajzolással is szívesen foglalkozott. Életrajzírói megemlítik, hogy a rajz szinte egész életét végigkíséri. Ifjú korában kedvtelésből gyakorolta, később, amikor szülei minden támogatást megvontak tőle, mert akaratuk ellenére az orvosi pályát választotta, rajzórák adásából tartotta fenn magát [1 2]. Mint kész orvos sem hagy fel a rajzzal, sőt amint látni fogjuk akkor veszi igazán hasznát. Élete alkonyán pedig az orvosi gyakorlattól visszavonulva kertészkedik, és az ezzel foglalkozó népszerű cikkeit maga illusztrálja [3]. Mi most csak Pólya József orvosi vonatkozású rajzait mutatjuk be. Elsőnek arcképeit vesszük. A XIX. század művészetében változatlanul fontos szerepet töltött be az arckép, és népszerűsítésében nagy szerepe volt az abban az időszakban elterjedt új művészeti technikának, a kőnyomatnak is. Nehezen szorította ki a rézmetszetet, de ezután sok előnye miatt hamarosan tért hódított, mert nagy számban sokszorosítható, gyors és olcsó eljárás volt. Talán ez is egyik oka, hogy sok nem hivatásos művelője akadt. Közéjük sorolta a szakirodalom Pólyát is:...a dilettáns litliográfusok... között említésre méltók Pólya József orvosnak híres orvosprofesszorokról készített arcképei... [4] Kissé meglepőnek találjuk ezt a fogalmazást, és ezért megnézzük, vajon csakugyan dilettáns művek-e az ő arcképei? 6* S3.

2 Az első kőnyomatok még nem Önálló művek. A rézmetszetek stílusát és technikáját utánozzák. Ez meglátszik Pólya első arcképén is. Az Orvosi Tár legelső számához [5] rajzolta meg Lenhossék Mihály professzor portréját (1. ábra) Friedrich Lieder neves osztrák művész litográfiája nyomán. Az eredeti az ún. pontozó modorú rézmetszet tökéletes hatását.kelti Ennek tükörképét készítette el Pólya, és a keretezést elhagyta. A többi arckép is az Orvosi Tárban [6] jelent meg. A folyóiratban neves professzorok cikkeit és a szerző arcképét is közölték, pl. Eckstein Ferenc, a pesti egyetem sebésztanáráét (2. ábra), amelyen már a XIX. század arcképfelfogása érvényesül. Minden felesleges sallang, aprólékos részlet elmaradt. A ruha csak pár vonással van felvázolva. Ez a felfogás érvényesül Larry és Dupuytren francia sebésztanárok arcképein is. Az arc a fontos, és annak rajza tökéletesen sikerült, különösen Rust és Hufeland professzorok portréin. Finom, lágy vonásokkal és árnyékolással szinte plasztikus hatást ér el. Pólya portréit a szakirodalomban nyilvánta rtj ák, mert a magyar kőrajzolás története nélkülük nem lenne teljes.

3 Rajzainak egy másik csoportja a szakillusztráció. Ezeket a szakkönyvek nem említik, mert a XIX. század orvosi illusztrációinak számbavétele még nem történt meg; ezért határoztuk el, hogy Pólya rajzait összegyűjtjük. Mint ismeretes, Pólya szakirodalmi tevékenységet is folytatott. Kiadványait maga illusztrálta, az elsőt; doktori disszertációját 1830-ban, [7]. Ebben találjuk első szignált metszetét, is. A kép magyarázatánál elmondja, hogy,,... az 5. kép a Brerából, a többi Bremser után vágynak másolva." Bremsernek az emberi bélférgekről szóló összefoglaló munkáját [8] Heinrich Mansfeld, az ismert osztrák művész illusztrálta. Fekete alapú rézmetszetein jól érvényesültek a színes állatképek. Pólya ábrázolása semmiben sem marad el Mansfeldé mögött, bár az ő fekete-fehér metszete igen szerénynek tűnik. Ismerve nehéz körülményeit, bizonyára anyagi oka lehetett, hogy disszertációjához nem a költségesebb színes illusztrációt választotta. Egy évvel később önálló könyve jelenik meg a koleráról [9]. Ekkor már a pesti kolera kórház igazgatója. A járványnyal kapcsolatos tapasztalatait adja közre latin nyelven, hogy külföldiek számára is hozzáférhető legyen. A rajzok saját eseteit ábrázolják. A betegséget, a beteg korát, nemét jól szemléltetik, fejlett rajzkészségről tanúskodnak (3 4. ábra). Ugyancsak ebben az évben jelent meg egy nagyobb tanulmánya az Orvosi Tárban a vízrákról [5]. Ilusztrácio történeti szempontól ez a legértékesebb műve. Adolf Leopold Richter monográfiáját [10] fordítja le és dolgozza át, és amint Pólya írja (27. old.):,,....értekezésemet egypár kórtörténettel és rajzolattal kívánom berekeszteni". Három kőnyomatos táblát rajzol 3. ábra

4

5 il j >' l Ii

6

7 7. ábra

8 hozzá saját eseteiről. Mindegyiket bemutatjuk, hogy Pólya egyéni ábrázolásmódjáról fogalmat alkothassunk. A II. táblán (5. ábra) felül 5 éves gyermek nomáját látjuk, alul ugyanazt 8 nap után leromlott, előrehaladott állapotban. A III. táblán (6. ábra) felül másfél éves nomás gyermek, alatta pedig az állra ráterjedő vízrákos eset látható. Mind eredeti rajzok, ahogy Pólya ez utóbbi kórleírásánál megemlíti (33. old):,,...csak addig láthattam, míg mását vevém". Lássuk végül ugyanebből a közleményből az I. táblát (7. ábra), amelynél a Richter- könyv ábráit követte, s igen tanulságos az is, milyen módon. Fent egy kilenc éves nomás gyermek képe látható kórházba való felvételekor. Az arcon hatalmas fekély tátong. A gyermek igen elesett, lázas, arckifejezése fájdalmas, haja csapzott, szeme bedagadt. Ezt Pólya is leírja (29. old.): Ezen daganat miatt a bal szem alig nyílhatott ki." Az alsó képen ugyanezen a gyermeken tíz nap után a gyógyulás előrehaladását mutatja be. A fekély visszafejlődőben van. A rajzok tökéletesen szemléltetik a betegséget, a kórleírásnak mindenben megfelelnek, a szöveget jól illusztrálják. Összehasonlításul nézzük meg a Richter-könyv képeit. F. W. Linger berlini művész készítette a legfinomabb kivitelű ún. pontozó modorú színes rézmetszettel. A rajzok Pólya eseteihez hasonló stádiumban levő betegeket ábrázolnak. Az egyik (8. ábra) két éves 8 hónapos, gyenge alkatú fiúgyermek. A szerző leírása szerint bőre fonnyadt, petyhüdt, arca dagadt. A fekély az orron keresztül egészen a szemig terjed. S ezzel szemben mit mutat a kép? Három évnél jóval idősebb gyermeket ábrázol, a sebhelyet kivéve a bőr sima, bársonyos, ami az eredeti színes rajzon jól látszik. Az arc nincs megdagadva. Pólya is felfigyel erre, és megjegyzi (29. old.): Richter A. L. az idézett könyvbem ezen daganatot, melly legfőbb kórjele a' vízráknak, a' rajzolatban nem nyomja-ki; nála a' szemig érő fekély szélei ellenére is a' szem mint egészséges állapotban egészen nyitva van". A másik képen (9. ábra) nem gyermek hanem már ifjú arcképe látható. A száj finoman ívelt. A csúf fekély semmi szerves összefüggésben nincs a teljesen egészségesnek látszó szép arccal. Nyoma sincs a betegség torzító hatásának.

9 8. ábra 9. ábra Linger hivatásos anatómiai rajzoló volt, mégsem szemléltetik idealizált képei kellően a szöveget. Pólya ezzel szemben az eseteket a maguk egyediségében, teljes élethűséggel adja, s ezzel már a modern fényképes illusztrálás felé közeledik. Pólya grafikai tevékenységét összegezve megállapíthatjuk, hogy művei nagy rajztudásról tanúskodnak. Arcképei olyan mester mellett, mint Barabás Miklós,,,dilettáns"-nak számíthatnak, orvostörténeti szempontból mégis értékesek. A szakillusztrációkkal kapcsolatban viszont leszögezzük: az a rendeltetésük, hogy a szöveget magyarázzák. Lehet, hogy a művész rajzai szebbek, de nem hitelesek, Pólyáé viszont nem olyan szépek, de jól szemléltetnek. Ebből látható, hogy mi a jelentősége annak, ha az orvos maga illusztrálja műveit.

10 IRODALOM 1. Szinyei József: Magyar írók élete. Bp X. köt. 2. Török József: Pólya József emléke. Bp Falusi Gazda 1862'. Gazdasági Lapok Kerti Gazdaság Gerszi Teréz: A magvar kőrajzolás története a XIX. században. Bp Orvosi Tár I. 1. (A' Yizrák). 6. Orvosi Tár Pólya József: Értekezés az emberi bélférgekről. Pest, Bremser, J. G.: Über lebende Würmer im lebenden Menschen, Wien Pólya József: Summa Observationen, quas de cholera oriental.. Pest Richter, A. L. : Wasserkrebs der Kinder. Berlin KEPÉK JEGYZEKE: kép. Lenhossék Mihály Pólya József kőnyomata Orvosi Tár I. kép. Eckstein Ferenc Pólya József kőnyomata Orvosi Tár. kép. 19 éves kolerás leány holtteste V Pólva József kőnyomata Observationes. de cholera. Pest kép. Kolerás betegek képe Pólva József kőnvomata. - Observationes, de cholera, Pest kép. A vízrák (II. tábla) Pólva József kőnyomata. Orvosi Tár I kép. A vízrák (IÍI. tábla) Pólya József kőnyomata, Orvosi Tár I. kép. A vízrák. (I. tábla) Pólya József kőnyomata. Orvosi Tár I kép. A vízrák. F. W. Linger rézmetszett der Kinder. Berlin kép. F. W. Linger rézmetszete. - krebs der Kinder. Berlin Bichter, A. L.: Richter A. Wasserkrebs L. : Wasser-

2. 5 perces akt krokik ecsettel, tussal. Kompozíció 3 15 perces vázlat alapján, lavírozott tussal egy lapra. Ülő akt, háromszög kompozíció.

2. 5 perces akt krokik ecsettel, tussal. Kompozíció 3 15 perces vázlat alapján, lavírozott tussal egy lapra. Ülő akt, háromszög kompozíció. TEMATIKA Tantárgy neve Alakrajz II. Tantárgy kódja KAB 1015 Meghirdetés féléve 4 Kreditpont 6 Félévi követelmény gyakorlati jegy Tematika 1. Figura, mozgásban. Akt krokik, 5 perces. 10 kroki egy beállításról,

Részletesebben

AZ ÁRPÁDOK CSALÁDI TÖRTÉNETE EGY NAGYBECSKEREKEN MEGJELENT KÖNYVBEN

AZ ÁRPÁDOK CSALÁDI TÖRTÉNETE EGY NAGYBECSKEREKEN MEGJELENT KÖNYVBEN AZ ÁRPÁDOK CSALÁDI TÖRTÉNETE EGY NAGYBECSKEREKEN MEGJELENT KÖNYVBEN ÓZER ÁGNES Szűkebb pátriánk több mint egy évszázaddal ezelőtt sem szűkölködött a múlt iránti tudományos érdeklődésben, annak magas szintű

Részletesebben

SZATHMÁRI ISTVÁN STILISZTIKAI LEXIKON

SZATHMÁRI ISTVÁN STILISZTIKAI LEXIKON 1 SZATHMÁRI ISTVÁN STILISZTIKAI LEXIKON 2 A MAGYAR NYELV KÉZIKÖNYVEI VII. Sorozatszerkesztõ KISS GÁBOR A»stílus«eleven energia, amely a szavak médiumán át érzékiesen, lüktetõ érveléssel továbbít egy személyiséget

Részletesebben

A SZAKIRODALOM HASZNA ÉS SZERKEZETE

A SZAKIRODALOM HASZNA ÉS SZERKEZETE SZAKIRODALMAZÁS A SZAKIRODALOM HASZNA ÉS SZERKEZETE Bevezetés Kétféle ismeret van: magunk rendelkezünk a szükséges információval, vagy tudjuk, hogy az hol lelhető fel. (Samuel Johnson) Évente kb. 60 millió

Részletesebben

[Erdélyi Magyar Adatbank] A RAJZ SZEREPE A NÉPRAJZKUTATÁSBAN

[Erdélyi Magyar Adatbank] A RAJZ SZEREPE A NÉPRAJZKUTATÁSBAN KÓS KÁROLY A RAJZ SZEREPE A NÉPRAJZKUTATÁSBAN A néprajz legrégibb, de máig alapvető módszere és a kutatás minden további lépésének kiindulási alapja a néprajzi jelenségek leírása. A leírás fogalmába beleértődik

Részletesebben

A magyar börtönügy arcképcsarnoka

A magyar börtönügy arcképcsarnoka A magyar börtönügy arcképcsarnoka Pulszky Ágost (1846 1901) A humanitárius szempont legbiztosabb próbája a politikai értékeknek. (Szalay László) Jogfilozófus, szociológus, politikus, jogtudományi szakíró,

Részletesebben

GLÜCK FRIGYES GYŰJTEMÉNYE.

GLÜCK FRIGYES GYŰJTEMÉNYE. GLÜCK FRIGYES GYŰJTEMÉNYE GLÜCK FRIGYES GYŰJTEMÉNYE. V ^ \ ALAMELY ORSZÁG vagy ^O ^ város gazdagságára és műveltfóy )J s^ meglehetős biztosságere ^*-r gal következtethetünk magángyűjteményeinek számából

Részletesebben

A magyar irodalmi nyelv és stílus kérdései (Székesfehérvár: Kodolányi János Főiskola, 2001. 104 pp.)

A magyar irodalmi nyelv és stílus kérdései (Székesfehérvár: Kodolányi János Főiskola, 2001. 104 pp.) Szathmári István A magyar irodalmi nyelv és stílus kérdései (Székesfehérvár: Kodolányi János Főiskola, 2001. 104 pp.) B o d n á r Ildikó 2001 tavaszán az ELTE BTK akkori, Pesti Barnabás utcai épületében

Részletesebben

Dr. Paczolay Gyula ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS. az Alapkutatások a kémia magyarországi története körében c. OTKA-kutatásról

Dr. Paczolay Gyula ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS. az Alapkutatások a kémia magyarországi története körében c. OTKA-kutatásról Dr. Paczolay Gyula ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS az Alapkutatások a kémia magyarországi története körében c. OTKA-kutatásról Két nagyobb kémiatörténeti kutatást végeztünk a kutatás négy éve alatt. Az első kutatásunk

Részletesebben

[Erdélyi Magyar Adatbank] Bori Imre: A jugoszláviai magyar irodalom története BORI IMRE

[Erdélyi Magyar Adatbank] Bori Imre: A jugoszláviai magyar irodalom története BORI IMRE BORI IMRE BORI Imre (Bácsföldvár, 1929. dec. 28. Újvidék, 2004. ápr. 22.), irodalomtörténész, kritikus, szerkesztő. Az általános iskolát szülőhelyén, a gimnáziumot Petrovgradban (Zrenjanin), Becsén, Zentán

Részletesebben

Borbély Károly A pálya íve

Borbély Károly A pálya íve Borbély Károly A pálya íve Barabás Miklós munkásságáról (Kézdimárkosfalva, 1810-1898, Budapest) Hogyan van kódolva egy életpálya és miként kapcsolódhat az egy nemzet kultúrájának fejlődéséhez? Hogyan lesz

Részletesebben

A falusi életkörülmények területi típusai Magyarországon*

A falusi életkörülmények területi típusai Magyarországon* TANULMÁNYOK DR. ENYEDI GYÖRGY A falusi életkörülmények területi típusai Magyarországon* A magyar területfejlesztési politikának egyik sarkalatos célja az ország különböző területein élő népesség életkörülményeinek

Részletesebben

Antal István zongoraművész, a Zeneakadémia tanára

Antal István zongoraművész, a Zeneakadémia tanára LISZT FERENC ZENEMŰVÉSZETI EGYETEM DOKTORI ISKOLA Hargitai Imre Antal István zongoraművész, a Zeneakadémia tanára c. DLA értekezés tézisei 1 Antal István egyik utolsó növendékeként vállalkoztam arra, hogy

Részletesebben

ő ó ó ó ő ó ő ó ő ő ő ó ö ó ó ö ő ő ö ő ö ű ó ő ő ű ő ő ö ő ó ó ő ö ó ö ő ő ű ó ö ő ő ű ő ő ő ö ó ü ó ő ő ő ő ű ő ö ő ü ő ő ó ő ö ö ö ő ó ő ő ő ó ü ö

ő ó ó ó ő ó ő ó ő ő ő ó ö ó ó ö ő ő ö ő ö ű ó ő ő ű ő ő ö ő ó ó ő ö ó ö ő ő ű ó ö ő ő ű ő ő ő ö ó ü ó ő ő ő ő ű ő ö ő ü ő ő ó ő ö ö ö ő ó ő ő ő ó ü ö Á ó ö ő ó ó ő ő ő ő ő ó ó Á ö ö ő ő ö ő ő ő ó ö ó ó ó ó ó ő ú ő ö ő ő ó ó ó ö ő ó ó ő ö ű ö ő ő ő ö ö ő ő ó ő ó ó ó ő ó ő ó ő ő ő ó ö ó ó ö ő ő ö ő ö ű ó ő ő ű ő ő ö ő ó ó ő ö ó ö ő ő ű ó ö ő ő ű ő ő ő

Részletesebben

Ö Ö Ö Ö Á ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű

Ö Ö Ö Ö Á ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű Ö Á ű Á Ú Ö Ö Ö Ö Á ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű Ú ű ű ű Ö ű Ö ű ű ű ű Ö Ú Á Á ű ű ű ű ű Á Ó Ó Á Á Ó Ú Ó Ó Ó Á Ó Ö Á Ú Ú Ö Ú ű Ú Ú Ú Ú Ó ű ű Ó ű Á Ó ű ű ű ű ű ű ű Ö ű ű Ú ű Ú ű ű Á ű Ó ű ű Ö ű Ú Ó Á Ú Á ű Á

Részletesebben

i68 SZAKIRODALOM KOSSUTH időnként felmerült, de csakhamar elejtett konföderációs

i68 SZAKIRODALOM KOSSUTH időnként felmerült, de csakhamar elejtett konföderációs i68 SZAKIRODALOM KOSSUTH időnként felmerült, de csakhamar elejtett konföderációs terveitől eltekintve, nem voltak hajlandók Magyarország szabadságát a magyar nemzet politikai szupremáciájának ilyen korlátozása

Részletesebben

Ö ü ú ü ű ü ű ü Á ü ű ű ú ű Á Ű ú ü ü ú ű Á ü Ú ü ű ü ü ű ü ú ú ü ú ü ü ü ü ü ü Ü Ü Ü ü Ö Ü ü ü ü ű ü ü ű ú ü ú

Ö ü ú ü ű ü ű ü Á ü ű ű ú ű Á Ű ú ü ü ú ű Á ü Ú ü ű ü ü ű ü ú ú ü ú ü ü ü ü ü ü Ü Ü Ü ü Ö Ü ü ü ü ű ü ü ű ú ü ú ü Ú ú ü ú ű ű ű ü ü ü ü ü Ó Á Ö ü ú ü ű ü ű ü Á ü ű ű ú ű Á Ű ú ü ü ú ű Á ü Ú ü ű ü ü ű ü ú ú ü ú ü ü ü ü ü ü Ü Ü Ü ü Ö Ü ü ü ü ű ü ü ű ú ü ú ú Ü ü ü ü ü Ü ü ü ü Á ü ü Ü ú ü ü ü Ö ú ü ű ü ü ü ü ü ú ü ú

Részletesebben

Végzettség: Programismeret: Adatlap. Munkatapasztalat: Webdesign. Tervezőgrafika. Magyar Iparművészeti Egyetem (MOME)

Végzettség: Programismeret: Adatlap. Munkatapasztalat: Webdesign. Tervezőgrafika. Magyar Iparművészeti Egyetem (MOME) Végzettség: Magyar Iparművészeti Egyetem (MOME) diploma Programismeret: Adobe Photoshop, Adobe Illustrator, Adobe InDesign, Adobe Dreamweawer, Adobe Flash, Adobe Acrobat, CorelDRAW, Quark, MS Office, Windows

Részletesebben

MEGYEI KÉPZŐMŰVÉSZETI VERSENY ALSÓ TAGOZATOS TANULÓK SZÁMÁRA (1-4. ÉVFOLYAM)

MEGYEI KÉPZŐMŰVÉSZETI VERSENY ALSÓ TAGOZATOS TANULÓK SZÁMÁRA (1-4. ÉVFOLYAM) MEGYEI KÉPZŐMŰVÉSZETI VERSENY ALSÓ TAGOZATOS TANULÓK SZÁMÁRA (1-4. ÉVFOLYAM) versenyt hirdet általános iskolai alsó tagozatos tanulók számára. Közreműködők: Vámospércsi Mátyás Király Általános Iskola és

Részletesebben

A Szegedi Középkorász Műhely tizenöt éve (1992 2007)

A Szegedi Középkorász Műhely tizenöt éve (1992 2007) akk Ferenc A Szegedi Középkorász űhely tizenöt éve (1992 2007) A Szegedi Középkorász űhelyt mint civil szakmai szervezetet Kristó Gyula profeszszor hozta létre, alapította meg 1992 áprilisában, a űhely

Részletesebben

A Szülőföldem Szalonta I. fordulójának feladatai

A Szülőföldem Szalonta I. fordulójának feladatai A Szülőföldem Szalonta I. fordulójának feladatai 1. feladat TOTÓ 14/ 1. Hogyan ismerkedtek meg Arany János szülei? 1) megyebálon 2) szomszédok voltak x) színházban 2. Hány cm volt Arany János testmagassága?

Részletesebben

A 18. SZÁZADI CIGÁNYSÁG TÖRTÉNETÉNEK KUTATÁSA FORRÁSOK ÉS SZAKIRODALOM

A 18. SZÁZADI CIGÁNYSÁG TÖRTÉNETÉNEK KUTATÁSA FORRÁSOK ÉS SZAKIRODALOM ICHIHARA SHIMPEI A 18. SZÁZADI CIGÁNYSÁG TÖRTÉNETÉNEK KUTATÁSA FORRÁSOK ÉS SZAKIRODALOM Magyarországon a 18. században az igazgatási rendszer nagy változáson ment keresztül a Habsburgok uralkodása alatt.

Részletesebben

Könyvtárosképzés Németországban.*

Könyvtárosképzés Németországban.* KISEBB KÖZLEMÉNYEK. Könyvtárosképzés Németországban.* A könyvtári alkalmazottaknak Németországban három csoportjuk van: felső, középső és alsófokú, a mi fogalmazásunk szerint tudományos tisztviselő, segédszemélyzet

Részletesebben

Okleveles mezôgazda, állatorvos, miniszteri tanácsos, a Magyar Tudományos

Okleveles mezôgazda, állatorvos, miniszteri tanácsos, a Magyar Tudományos 204-391 Biographia 2007.12.04 10:00 Page 351 TORMAY BÉLA (nádudvari) 1839 1906 351 Okleveles mezôgazda, állatorvos, miniszteri tanácsos, a Magyar Tudományos Akadémia tagja, az állattenyésztési tanszék

Részletesebben

Napier pálcikák és a rácsmódszer az általános iskolákban

Napier pálcikák és a rácsmódszer az általános iskolákban Haladvány Kiadvány, 2016.03.17. http://www.math.bme.hu/~hujter/160317.pdf Napier pálcikák és a rácsmódszer az általános iskolákban Szalkai István, Veszprém szalkai@almos.uni-pannon.hu A zsebszámológépek,

Részletesebben

Különböző családtípusok

Különböző családtípusok SZKC 208_02 T o l e r a n c i á r a n e v e l é s családi kresz Különböző családtípusok modul szerzője: Borbélyné Nagy Éva SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 8. ÉVFOLYM tanári CSLÁDI KRESZ

Részletesebben

Targonca vagy kapa? (Nagybánya 1480. évi pecsétjéről)

Targonca vagy kapa? (Nagybánya 1480. évi pecsétjéről) T a n u l m á n y o k Targonca vagy kapa? (Nagybánya 1480. évi pecsétjéről) GAVALLÉR PÁL Nagybánya máig ismert legrégibb pecsétjéről és a hozzá tartozó typariumról, magyarul pecsételőről (1) sokan írtak

Részletesebben

RAJZ ÉS VIZUÁLIS KULTÚRA 6. évfolyam

RAJZ ÉS VIZUÁLIS KULTÚRA 6. évfolyam SZÖVEGÉRTÉS-SZÖVEGALKOTÁS RAJZ ÉS VIZUÁLIS KULTÚRA 6. évfolyam TANULÓI MUNKAFÜZET Készítette: Molnár Krisztina 3 Az angyali üdvözlet Három festmény A KIADVÁNY KHF/4531-13/2008 ENGEDÉLYSZÁMON 2008. 12.

Részletesebben

ÚJONNAN FELFEDEZETT ZSÁMBOKY ARCKÉPEK

ÚJONNAN FELFEDEZETT ZSÁMBOKY ARCKÉPEK ÚJONNAN FELFEDEZETT ZSÁMBOKY ARCKÉPEK JANTSITS GABRIELLA Amikor az Egészségügyi Tudományos Tanács megbízásából orvosi arcképeket gyűjthettem, igyekeztem teljességre törekedni. A hazai könyvtárakat személyesen

Részletesebben

Amikor a politika a gúny tárgya

Amikor a politika a gúny tárgya 2012 február 24. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Give 1/5 Give 2/5 Mérték Give 3/5 Give 4/5 Give 5/5 Ahogy a mondás tartja: a humor a kétségbeesés udvariassága. A hatalom pedig joggal

Részletesebben

AZ INTÉZMÉNYEK OKTATÁSI INFRASTRUKTÚRÁJA

AZ INTÉZMÉNYEK OKTATÁSI INFRASTRUKTÚRÁJA Ö S S Z E H A S O N L Í T Ó É R T É K E L É S E K AZ INTÉZMÉNYEK OKTATÁSI INFRASTRUKTÚRÁJA Felkészült és elhivatott oktató, tudásvágyó és szorgalmas hallgató ők a felsőfokú képzés sikerességének évszázadok

Részletesebben

Osztályozási rend A. Bibliák, bibliai nyelvek B. Biblikumok C. Rendszeres teológia

Osztályozási rend A. Bibliák, bibliai nyelvek B. Biblikumok C. Rendszeres teológia Osztályozási rend A. Bibliák, bibliai nyelvek A.1. Bibliák, bibliai részletek A.2. Konkordanciák A.3. Bibliai lexikonok, fogalmi szókönyvek A.4. Bibliai atlaszok A.5. Bibliai nyelvek A.5.1. Héber és arám

Részletesebben

Szemle. Kimondható és elbeszélhető tartományok. Z. Varga Zoltán, Önéletrajzi töredék, talált szöveg, Balassi Kiadó, Budapest 2014, 201 p.

Szemle. Kimondható és elbeszélhető tartományok. Z. Varga Zoltán, Önéletrajzi töredék, talált szöveg, Balassi Kiadó, Budapest 2014, 201 p. Szemle Kimondható és elbeszélhető tartományok Z. Varga Zoltán, Önéletrajzi töredék, talált szöveg, Balassi Kiadó, Budapest 2014, 201 p. Az önéletrajzról szóló elméletek kidolgozása az elmúlt évszázad 70-es

Részletesebben

Szállási Árpád HINTS ELEK (1893 1966) 1. Digitalizálták a Magyar Tudománytörténeti Intézet munkatársai

Szállási Árpád HINTS ELEK (1893 1966) 1. Digitalizálták a Magyar Tudománytörténeti Intézet munkatársai Szállási Árpád HINTS ELEK (1893 1966) 1 Digitalizálták a Magyar Tudománytörténeti Intézet munkatársai Könyvárveréseken vagy antikváriumok kirakatában egyre ritkábban tűnik fel az őskori, ókori és középkori

Részletesebben

A MŰSZAKI ÁBRÁZOLÁS E-ELARNING ALAPÚ OKTATÁSA A SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEMEN

A MŰSZAKI ÁBRÁZOLÁS E-ELARNING ALAPÚ OKTATÁSA A SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEMEN A MŰSZAKI ÁBRÁZOLÁS E-ELARNING ALAPÚ OKTATÁSA A SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEMEN E-LEARNING BASED INSTRUCTION OF TECHNICAL DRAWING AT SZECHENYI ISTVAN UNIVERSITY Kovács Miklós, kovacsm@sze.hu Széchenyi István

Részletesebben

Jár-kel, mint zsidóban a fájdalom

Jár-kel, mint zsidóban a fájdalom X X. S Z Á Z A D Ember Mária író, műfordító újságíró 1931-ben született Abádszalókon és 2001. december 31-én hunyt el Budapesten. Folyóiratunk társalapítója volt 1994-ben, rá emlékezünk a Holokauszt 70.

Részletesebben

Tiszasas Község Önkormányzat Képviselő testülete 16/2015 ( VII.20.) önkormányzati rendelete a helyi címer használatának rendjéről

Tiszasas Község Önkormányzat Képviselő testülete 16/2015 ( VII.20.) önkormányzati rendelete a helyi címer használatának rendjéről Tiszasas Község Önkormányzat Képviselő testülete 16/2015 ( VII.20.) önkormányzati rendelete a helyi címer használatának rendjéről Tiszasas Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alaptörvény 32.

Részletesebben

PHD ÉRTEKEZÉS TÉZISEI

PHD ÉRTEKEZÉS TÉZISEI A GENETIKAILAG MÓDOSÍTOTT SZERVEZETEKRE VONATKOZÓ EURÓPAI ÉS MAGYAR JOGI SZABÁLYOZÁSRÓL A KÖRNYEZETJOGI ALAPELVEK, KÜLÖNÖSEN A FENNTARTHATÓ FEJLŐDÉS TÜKRÉBEN PHD ÉRTEKEZÉS TÉZISEI SZERZŐ: TAHYNÉ DR KOVÁCS

Részletesebben

Galambos Ferenc repertóriumok a MEK-ben

Galambos Ferenc repertóriumok a MEK-ben 2015/01/23 Galambos Ferenc sok más irodalomtörténeti munkája mellett élete végéig ötvennél több bibliográfiát is készített, köztük a Nyugat, az Irodalomtörténet, az Irodalomtörténeti Közlemények, a Magyar

Részletesebben

1 Módosította a 15/2012. Gárdonyi önkormányzat rendelet

1 Módosította a 15/2012. Gárdonyi önkormányzat rendelet Gárdony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 4/1991. (II. 12.) a városi címer és zászló használatáról, valamint a díszpolgári intézményről 1 (az időközbeni módosításokkal egységes szerkezetben) I.

Részletesebben

Zórád Ernő. (1911-2004) képregény-rajzoló, festő, grafikus, illusztrátor, karikaturista

Zórád Ernő. (1911-2004) képregény-rajzoló, festő, grafikus, illusztrátor, karikaturista Rajzait elegancia és bravúros rajztudás jellemezte. Nekem száz oldal kell ahhoz, amit ő egyetlen vonallal ki tud fejezni. Márai Sándor Zórád Ernő (1911-2004) képregény-rajzoló, festő, grafikus, illusztrátor,

Részletesebben

KÖRTVÉLYESI OSZKÁR. Bartók és Budapest

KÖRTVÉLYESI OSZKÁR. Bartók és Budapest KÖRTVÉLYESI OSZKÁR Bartók és Budapest A Torontál vármegyei Nagyszentmiklósban, 1881. március 25-én született Bartók Béla. Édesanyja Voit Paula, tanítónõként dolgozott, jól zongorázott, így elsõ zenei élményeit

Részletesebben

KOLESZÁR ÁGNES A VÁLLALKOZÓ EGYETEM BELSŐ IRÁNYÍTÁSÁNAK PH.D. ÉRTEKEZÉS TÉZISEI MISKOLC MISKOLCI EGYETEM GAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR

KOLESZÁR ÁGNES A VÁLLALKOZÓ EGYETEM BELSŐ IRÁNYÍTÁSÁNAK PH.D. ÉRTEKEZÉS TÉZISEI MISKOLC MISKOLCI EGYETEM GAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR MISKOLCI EGYETEM GAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR KOLESZÁR ÁGNES A VÁLLALKOZÓ EGYETEM BELSŐ IRÁNYÍTÁSÁNAK ELMÉLETI ÉS GYAKORLATI KÉRDÉSEI, KÜLÖNÖS TEKINTETTEL AZ EMBERI ERŐFORRÁS GAZDÁLKODÁS TERÜLETÉRE PH.D. ÉRTEKEZÉS

Részletesebben

Molnár Katalin A rendészettudósok új generációja? Kiemelkedő szakdolgozatok a Rendőrtiszti Főiskola MA szakának első évfolyamán

Molnár Katalin A rendészettudósok új generációja? Kiemelkedő szakdolgozatok a Rendőrtiszti Főiskola MA szakának első évfolyamán Molnár Katalin A rendészettudósok új generációja? Kiemelkedő szakdolgozatok a Rendőrtiszti Főiskola MA szakának első évfolyamán Sikeresen befejezték tanulmányaikat a Rendőrtiszti Főiskola mesterszakának

Részletesebben

egyik fehér foltja: a kőnyomtatás

egyik fehér foltja: a kőnyomtatás A magyar nyomdászattörténelem egyik fehér foltja: a kőnyomtatás ELSŐ RÉSZ Timkó György Miért van a könyvnyomdászatnak, és miért nincs a kőnyomdászatnak magyar nyelvű szakirodalma? Van a magyar nyomdászattörténelemnek

Részletesebben

SALLAI JÁNOS NÉHÁNY RENDÉSZETI FOGALOM A MÚLTBÓL

SALLAI JÁNOS NÉHÁNY RENDÉSZETI FOGALOM A MÚLTBÓL SALLAI JÁNOS NÉHÁNY RENDÉSZETI FOGALOM A MÚLTBÓL Az elmúlt négy évben a Magyar Rendészettudományi Társaság elsıdleges céljai között szerepelt a rendészettudomány elfogadtatása, az MTA rendszerébe történı

Részletesebben

BME VIK TDK Bírálói lap 1. rész (a dolgozat részletes értékelése)

BME VIK TDK Bírálói lap 1. rész (a dolgozat részletes értékelése) Szerzőıő(k):. Dolgozat címe:.. A. A, dolgozat szerkesztése, stílusa (0-5 pont): 0-1: gyenge (ha a dolgozat nehezen áttekinthető, gondatlanul szerkesztett, sok szerkesztési, nyelvtani hibával) 2: átlagos

Részletesebben

II. Az ember tragédiája Athenaeum díszkiadásai

II. Az ember tragédiája Athenaeum díszkiadásai II. Az ember tragédiája Athenaeum díszkiadásai 17. A Tragédia első díszkiadása (Budapest, 1887, Athenaeum), (2) + 231 l + 15 t, 34 cm, 15 Zichy Mihály rézmetszetes illusztrációval jelent meg keretdíszes

Részletesebben

A manzárdtetőről. 1. ábra Forrás: http://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/0/0a/drawing_in_perspective_ of_gambrel-roofed_building.

A manzárdtetőről. 1. ábra Forrás: http://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/0/0a/drawing_in_perspective_ of_gambrel-roofed_building. A manzárdtetőről Az építőipari tanulók ácsok, magasépítő technikusok részére kötelező gyakorlat a manzárdtetőkkel való foglalkozás. Egy manzárd nyeregtetőt mutat az. ábra.. ábra Forrás: http://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/0/0a/drawing_in_perspective_

Részletesebben

Tartalom, elemzés, értelmezés

Tartalom, elemzés, értelmezés Franczel Richárd Tartalom, elemzés, értelmezés 2009. november 7-én a német Die Welt interjút közölt Kertész Imrével 80. születésnapja alkalmából. A Nobel-díjas író a beszélgetés során Magyarországhoz,

Részletesebben

- Tudományos szándék vagy egzisztenciális, hitélmény határozta meg azt a döntését, hogy teológiát tanult és a papi hivatásra készült?

- Tudományos szándék vagy egzisztenciális, hitélmény határozta meg azt a döntését, hogy teológiát tanult és a papi hivatásra készült? MŰHELYBESZÉLGETÉS FABINY TAMÁS Vermes Géza - a zsidó Jézus és a Holt-tengeri tekercsek kutatója A magyar származású, ma Angliában élő zsidó történészt két kutatási terület tette világhírűvé: A Qumránban

Részletesebben

1. Gedő Ilka: Csendőrök, 1939, ceruza, papír, 229 x 150 mm, jelzés nélkül (leltári szám: F 63. 201)

1. Gedő Ilka: Csendőrök, 1939, ceruza, papír, 229 x 150 mm, jelzés nélkül (leltári szám: F 63. 201) A Magyar Nemzeti Galériában őrzött Ilka-grafikák Az első három rajz kivételével, amelynek fotóját 2006. május 21-én kaptam meg a Magyar Nemzeti Galéria Grafikai Osztályától, az összes mű reprodukálva van

Részletesebben

Ó Ó ó ö ó

Ó Ó ó ö ó É ó ö É Á ó ó ü ó Ü ó ö ú ű ö ö ö ü ó Ó Ó ó ö ó Ó Ó ö ö ö ü Ó Ó ö ö ü ö ó ó ü ü Ó Ó Ó Ó ó ö ó ö ó ö ó ö ü ö ö ü ö ó ü ö ü ö ö ö ü ü ö ü É ü ö ü ü ö ó ü ü ü ü Ó Ó ü ö ö ü ö ó ö ö ü ó ü ó ö ü ö ü ö ü ö ó

Részletesebben

.9o. számú előterjesztés

.9o. számú előterjesztés l Budapest Főváros X. kerület Alpolgármestere.9o. számú előterjesztés Előterjesztés a Képviselő-testület részére a Kőbányai Egészségtérkép elfogadásáról I. Tartalmi összefoglaló Budapest Főváros X. kerület

Részletesebben

ú ö ö ö ö ö ö Á ö ö ö á á á ű Ü ű ö ö Á á Á

ú ö ö ö ö ö ö Á ö ö ö á á á ű Ü ű ö ö Á á Á ú ú ö ö ö ö ö ö Á ö ö ö á á á ű Ü ű ö ö Á á Á Á ú á ú á Á ö á ö ö ö ú á á ö ö ö ö á ű Ü ú ö Ü ű ö ú ű á á á ú á ú ú á ö ö ú ö ú ú ö ö ú ö ö ö á ö ö ö á á ö ú ö á á Ú á ö ö ö Ü ú Á á ű ö Ü ö ú Á á ö á ö

Részletesebben

Wacha Imre, Igényesen magyarul A helyes kiejtés kézikönyve

Wacha Imre, Igényesen magyarul A helyes kiejtés kézikönyve Szemle 351 gek kissé nehezen választhatók el a szerző véleményétől, és a temérdek alternatív gondolkodó tárgyalása közben már kissé elmosódnak a tanulmány elején megrajzolt csoporthatárok, ebből az írásból

Részletesebben

2017. február 9. Horváth Kinga

2017. február 9. Horváth Kinga ALAKRAJZ II. A félév során a téma elsősorban az emberi test ábrázolása és a tér és az emberi alak kapcsolata. A pontos, arányokra koncentráló, jól komponált rajzok elkészítésén túl cél, hogy eszközök,

Részletesebben

SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM EGYETEMI KÖNYVTÁR GYÜJTŐKÖRI SZABÁLYZATA

SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM EGYETEMI KÖNYVTÁR GYÜJTŐKÖRI SZABÁLYZATA SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM EGYETEMI KÖNYVTÁR GYÜJTŐKÖRI SZABÁLYZATA 1. sz. melléklet -2013- Bevezetés A gyűjtés szakterületi-tartalmi körét a Könyvtár feladataiból adódó követelmények, illetve az 1997. évi

Részletesebben

ő ő Ó

ő ő Ó ú ő ű ű ő ű ú ő ő ű ű ű ű ú ő ő Ó ú ú ú Ó ő ő ő ú ő ú ú ú ú ú ő ő ő ú ő ú ű ő ő ő ő ú ő ő ő ő ú ú ő ő ő ú Ö ő ú ű ő ű ő ű ő ú ő ő ű Á ő ő ő ő Á Ö Á Ö Ö Ü Ö Ö Ü Ö Ö Í Ö Ö ő Ö Ö Á Ö ő Ó Ó Á Á Ö Ö Á Ő Á Á

Részletesebben

ü ú ú ü ú ú ú ú

ü ú ú ü ú ú ú ú ú ú ú ü Ü ú ú ű ú ú ü ú ü ü ú ú ü ú ú ú ú ü ú Ö ü ü ü ú ü ú Ó ü ü ű ü Á Ü ü ű ü ű ü ű ű ü Ó ű ú ú ű ú ü ü ú ű ű ú ű ü ú ű ű ü ü ü ű ü ű ü ü ű ü ü ü ü ü ü ü ü ü ú ű ü ű Ó ü ü ü ú Á Ü ú ü ű ü Á Ü Ö Ú Á Á

Részletesebben

Reménytelen, de nem komoly

Reménytelen, de nem komoly Csepeli György Reménytelen, de nem komoly A hazai rendszerváltás során játszódó politikai álarcosbál egyik emlékezetes pillanata volt, amikor 1998-ban a kőkemény liberálisból magát paternalista nemzeti

Részletesebben

Engedélyszám: 18211-2/2011-EAHUF Verziószám: 1. 2347-06 Analitika követelménymodul szóbeli vizsgafeladatai

Engedélyszám: 18211-2/2011-EAHUF Verziószám: 1. 2347-06 Analitika követelménymodul szóbeli vizsgafeladatai 1. feladat A műtőből olyan szövettani minták kerülnek a patológiai osztályra, melyek nincsenek kellően előkészítve. Magyarázza el a főműtősnőnek a minta előkészítésének fontosságát! - a sejtpusztulás folyamatai

Részletesebben

ű ű ű Ú Ú Á ű Ö ű ű Ú Ő É

ű ű ű Ú Ú Á ű Ö ű ű Ú Ő É Ü ű ű ű Ú Ú Á ű Ö ű ű Ú Ő É É ű Ö Ö Á É ű Ö Ö Á Ü Á ű ű Ó Ó Á Á É Ü É ű Ó Á Ó Á ű Ö ű ű É Ü Ö ű É Ö ű ű Ó ű ű Ú ű ű ű ű ű É ű É Ú Ö Á É ű ű Ó ű ű ű ű ű ű Ó ű Ü ű ű ű É ű ű Ü Ü ű ű Ő Á Á Á ű ű ű Ó Ó Ó ű

Részletesebben

Á Ö Ö Ö Ö ú ú Ö Ö Ó Ó ú ú Ü ú Ó Ö Ö Ü Ó Ö Ö Á Ó ú ú ú ű Ö Ö Ö Ö Á Ó Ö Ó ú ú Ö

Á Ö Ö Ö Ö ú ú Ö Ö Ó Ó ú ú Ü ú Ó Ö Ö Ü Ó Ö Ö Á Ó ú ú ú ű Ö Ö Ö Ö Á Ó Ö Ó ú ú Ö Ó ú ú ú ú ű ű ű ú Á Ö ű Á Ö Ö Ö Ö ú ú Ö Ö Ó Ó ú ú Ü ú Ó Ö Ö Ü Ó Ö Ö Á Ó ú ú ú ű Ö Ö Ö Ö Á Ó Ö Ó ú ú Ö Ú ű ú É Á Ó Ó É Ó Ó ú ű ű ű ú Ö Ó Ö ú ú Ö ú Ü ú Ü É Ö Á Á Á Á ú Ó Ö ú ú ú Ü Ö ú ú ú ú ú ú Ö ú Ö Ó ű

Részletesebben

Ó Ó Ó Ü Í Ü Ü Ü Ü Ü Ü Á Ő Ü Ü Ü Ü Ó Ó Á Ü Ö

Ó Ó Ó Ü Í Ü Ü Ü Ü Ü Ü Á Ő Ü Ü Ü Ü Ó Ó Á Ü Ö Ő Ó Ö Ó Ő Ü Í Ó Ö Ü Ő Á Ü Ó Ó Á Ü Ö Ó Ó Ó Ü Í Ü Ü Ü Ü Ü Ü Á Ő Ü Ü Ü Ü Ó Ó Á Ü Ö Ó Ó Á Ö Á Ó Ó Ü Í Ó Í Ü Ü Ó Ó Í Á Ö Á Ü Ö Í Ü Í Ó Ó Ó Ó Á Ó Ó Ü Ó Ö Ó Ó Ó Ó Ö Ö Ü Ó Ü Ü Ö Ó Ó Ü Ü Ó Ó Ó Í Ó Ü Ú Ö Ó Ó Ó Ü

Részletesebben

ű Ö ű Ú ű ű ű Á ű

ű Ö ű Ú ű ű ű Á ű ű ű Ó É É ű Ó ű Ü ű ű Ö ű Ú ű ű ű Á ű É ű Á ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű Á ű ű Ö Ü Ö É ű ű Ü Ü ű É Á Ú É É ű ű ű Ö É ű É Ó É Á Á É ű ű Á ű ű ű Á É ű Ö Á ű ű ű Á ű Á É Ö Ó Ö ű ű ű ű ű ű ű Á É Á Á ű ű ű Á ű ű ű

Részletesebben

Ó Ó ö ú ö ö ö ö ü ú ú ö ö ö ú ú ö ö ö ú ú ú ű ö ö ú ö ü ö ö ö ö ü ú Á ö ü Á ö ö ö ö ö ö

Ó Ó ö ú ö ö ö ö ü ú ú ö ö ö ú ú ö ö ö ú ú ú ű ö ö ú ö ü ö ö ö ö ü ú Á ö ü Á ö ö ö ö ö ö É Ó ö É Á ű Ü Ü ö Ú ö ö ö ö ö ö ö ú ö ö ö ö ö ú ú ú ú ú ú ü ú ú ö ö ű ö ü ú ö Ó Ó ö ú ö ö ö ö ü ú ú ö ö ö ú ú ö ö ö ú ú ú ű ö ö ú ö ü ö ö ö ö ü ú Á ö ü Á ö ö ö ö ö ö Á Ó ú ö Á ö Á ö ú ú ö ö ö ö ü ü Ü ú

Részletesebben

ó ő ő ó ő ö ő ő ó ó ó ö ő ó ó ó ö ő ó ő ő ö Ö ő ö ó ő ö ő ő ú ö ö ü ö ó ö ö ö ő ö ö Ö ú ü ó ü ő ő ő ő ó ő ü ó ü ö ő ö ó ő ö ő ö ü ö ü ő ö ö ó ö ő ő ö

ó ő ő ó ő ö ő ő ó ó ó ö ő ó ó ó ö ő ó ő ő ö Ö ő ö ó ő ö ő ő ú ö ö ü ö ó ö ö ö ő ö ö Ö ú ü ó ü ő ő ő ő ó ő ü ó ü ö ő ö ó ő ö ő ö ü ö ü ő ö ö ó ö ő ő ö ü ö ő ö ő ó ö ő ü ü ö ő ó ó ü ő ö ő ö ő ö ü ö ő ö ő ó ö ü ü ö ő ő ő ö ő ö ü ö ő ó ő ö ü ö ő ő ű ő ö ö ő ű ő ü ö Ő ó ö ö ő ü ó ü ú ű ú ő ó ó ó ő ö ő ő ö ó ö ö ő ő ö ö ó ú ő ő ö ó ö ó ö ü ó ő ő ö ó ő ő ó

Részletesebben

Á Á ő ő Ö ő ő ö É ö ő ö ő ő ö ő ő ö ő ő ü ö

Á Á ő ő Ö ő ő ö É ö ő ö ő ő ö ő ő ö ő ő ü ö ű É É Á Á Á É Ó É É Á ö ő ő ö ő ő ő Ó ő ö ő ö ő ú ő ü ö ő ü ö Á É ű Á É É É Ö ö Á É É ő ő ö Á Á ő ő Ö ő ő ö É ö ő ö ő ő ö ő ő ö ő ő ü ö É É Á Ö ő ú ő ű Ö ü Ő É Ó É É Á Ó É Á É Ü É Á Ó É ő ő ö ö ő ö ö ö

Részletesebben

ű Ú ű ű É Ú ű ű

ű Ú ű ű É Ú ű ű ű ű ű ű Ú Á É Ú ű Ú ű ű É Ú ű ű ű Á ű ű ű ű ű Ü ű Á ű ű ű Á Á ű ű ű É ű ű ű Ú É ű ű ű ű ű ű ű ű Á É Á Ö Ü ű É ű ű Ö É Ü Ú ű Ó ű É Ó Ó Ó ű É Ü Ü ű ű Ú ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű É ű ű Á Á ű Ú ű Ú ű ű Ó ű ű Ü Ü

Részletesebben

Á Ó ű ű Á É ű ű ű ű Ú Ú

Á Ó ű ű Á É ű ű ű ű Ú Ú Ö ű ű Ö Ü ű ű ű ű ű Ó ű Ü ű Á Ó ű ű Á É ű ű ű ű Ú Ú ű ű Á Á Á É ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű É ű Ö Ó Ú ű ű ű ű Ü Ó Ú ű É É Ó É É Ó É É É É Ó ű ű ű ű ű Ü ű Á ű ű ű ű ű Ü ű ű ű ű ű ű Á ű Ú Á Á Ö É Á Á Ö É Ü ű ű Ü

Részletesebben

ó Ó ú ó ó ó Á ó ó ó Á ó ó ó ó Á ó ú ó ó ó

ó Ó ú ó ó ó Á ó ó ó Á ó ó ó ó Á ó ú ó ó ó É ó ú ó ú ó Á ó ó ú ó ó ó ú ó ó ó ó ú ó ó ó ó ó ó ú ó ó ú ó ó ó ó Ó ú ó ó ó Á ó ó ó Á ó ó ó ó Á ó ú ó ó ó Ö ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó Ü ó ű ú ú ó ó ó ó ó ó ó É ó É ó É ó ó ó ó ó ó É ó ú ó ó É ó ó ó ó É ó

Részletesebben

Ó é é Ó Ó ő ű Ó Ö ü Ó é Ó ő Ó Á Ö é Ö Ó Ó é Ó Ó Ó Ó ú Ó Ó Ó Ó ű Ö Ó Ó Ó é Ó Ó ö Ö Ó Ö Ö Ó Ó Ó é ö Ö é é Ü Ó Ö Ó é Ó é ö Ó Ú Ó ő Ö Ó é é Ö ú Ó Ö ö ű ő

Ó é é Ó Ó ő ű Ó Ö ü Ó é Ó ő Ó Á Ö é Ö Ó Ó é Ó Ó Ó Ó ú Ó Ó Ó Ó ű Ö Ó Ó Ó é Ó Ó ö Ö Ó Ö Ö Ó Ó Ó é ö Ö é é Ü Ó Ö Ó é Ó é ö Ó Ú Ó ő Ö Ó é é Ö ú Ó Ö ö ű ő É Ó Ű Á Ó É Ó Á É Ó Á ő ű Ó ú Ö ú é Ö Ó Ö ú Ó Ö ú Ó Ó Ó Ó ű é ű ű Ó Ó ú ű ű é é Ö ö Ö Ö Ó ű Ó Ö ü ű Ö Ó ő Ó ő Ó ú Ó ő Ó é Ó ű Ó Ó Ó Ó ú Ó Ó Ó Ó Ö Ó Ó ö ő ü é ü Ö é é é Á é Ó Ó ú ú ű é Ö é é é Ó é é Ó Ó

Részletesebben

A városi szennyvízgyűjtés és -kezelés új módszerei és lehetőségei

A városi szennyvízgyűjtés és -kezelés új módszerei és lehetőségei VÍZGAZDÁLKODÁS ÉS SZENNYVIZEK 3.5 A városi szennyvízgyűjtés és -kezelés új módszerei és lehetőségei Tárgyszavak: részáramos szennyvíztisztítás; szürkevíz; feketevíz; sárgavíz; tápanyagkinyerés. A városi

Részletesebben

KÖNYVEKRÕL, FOLYÓIRATOKRÓL MURÁNYI ISTVÁN

KÖNYVEKRÕL, FOLYÓIRATOKRÓL MURÁNYI ISTVÁN KÖNYVEKRÕL, FOLYÓIRATOKRÓL MURÁNYI ISTVÁN Foglalkoztatáspolitika: problémák és megoldások (Csoba Judit Czibere Ibolya [szerk.]: Tipikus munkaerõ-piaci problémák atipikus megoldások, Kossuth Egyetemi Kiadó,

Részletesebben

Könyvtárhasználat / könyvtárismeret. Raktári rend a könyvtárban És Az időszaki kiadványok

Könyvtárhasználat / könyvtárismeret. Raktári rend a könyvtárban És Az időszaki kiadványok Könyvtárhasználat / könyvtárismeret Raktári rend a könyvtárban És Az időszaki kiadványok KÖNYVEK ELHELYEZÉSE A POLCON FELTÁRÁS SZÉPIRODALMI DOKUMENTUMOK ISMERETKÖZLŐ (SZAKIRODALMI) DOK. /SZAKRENDI CSOPORTOSÍTÁS/

Részletesebben

KÉPZŐ- ÉS IPARMŰVÉSZET ISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA MINTAFELADATOK I. FELADATLAP

KÉPZŐ- ÉS IPARMŰVÉSZET ISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA MINTAFELADATOK I. FELADATLAP KÉPZŐ- ÉS IPARMŰVÉSZET ISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA MINTAFELADATOK I. FELADATLAP Művészettörténet Teszt jellegű, rövid feladatok 30 pont 1. Az alábbi fotókon ókori egyiptomi műemlékeket, alkotásokat

Részletesebben

Hírlevél. Hírek: 2012. november. Családi Kutya Program. Tudományos Diákköri Konferencia. Magyar Etológiai Társaság XIV.

Hírlevél. Hírek: 2012. november. Családi Kutya Program. Tudományos Diákköri Konferencia. Magyar Etológiai Társaság XIV. Hírlevél 2012. november ELTE Etológia Tanszék Családi Kutya Program Szerkeszti: Turcsán Borbála és Kis Anna Hírek: Tudományos Diákköri Konferencia November 24-én került sor az ELTE Biológus Tudományos

Részletesebben

csendéletei szintén meghatározóak ben többirányú változás állt be müvészetében. Uj motívumok mellett azonban egyre gyakrabban

csendéletei szintén meghatározóak ben többirányú változás állt be müvészetében. Uj motívumok mellett azonban egyre gyakrabban t a_ft, I L. n ; I cn I % 1 i falvakban etnológiai gyüjtőmunkát folytatott. Vonalas rajzokban örökítette meg az általa fontosnak vélt motívumokat. A szintézis e módszerét konstruktiv-szürrealista tematika

Részletesebben

MEDGYESSY FERENC MEDIKUSKORI RAJZAIBÓL

MEDGYESSY FERENC MEDIKUSKORI RAJZAIBÓL MEDGYESSY FERENC MEDIKUSKORI RAJZAIBÓL SZÁLLÁSI ÁRPÁD JVajzai síkon megérzett szobrok", mondja róluk a magyar rajzművészet élő mestere, Barcsay Jenő. Hasonlóképp fogalmazta meg életművének legavatottabb

Részletesebben

ü ü Ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü É ü ü

ü ü Ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü É ü ü ü ü É ű ű É É ű ü ű ü ü ü Á ü ü ü ü ü ű É ü ű É ű ü ü ü Ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü É ü ü ü Á ü ü ü ü ü Ú ü ü ű É ü ü ű ü ü ű ü ü ü ü É ü ü ü ü ü ü ü ü É ű ü Á ü ü ü ü ü Á Ö É ü ü ű Ú ü ü ü ű

Részletesebben

Juhász Zsolt. A bibliográfiáról és a tudománymetriáról általánosságban

Juhász Zsolt. A bibliográfiáról és a tudománymetriáról általánosságban Juhász Zsolt A katonák fizikai alkalmasságvizsgálatával foglalkozó forrásmunkákról Az általános kérdésekre kiterjedõ alkalmasság-vizsgálatról a publikációk révén nagyon régrõl vannak ismereteink. A fizikai

Részletesebben

ő ü ő ü ü Ö ő ő ü Ö ü Ö ü Ö ő ő

ő ü ő ü ü Ö ő ő ü Ö ü Ö ü Ö ő ő Ö ü Ö Ö ő ü ű Ö Ó ő ü Ö ü Ö ü Ó ü ú ú ő ü ő ü ü Ö ő ő ü Ö ü Ö ü Ö ő ő ú Ö Ó Á ű Á ü Ö ú Ö ű ő ű Á ú Ó Í ű ű ő Ó ű ő ű ű ű ű ú ú ú ü Ö Ö ő ú ú ú ú ő ü ü Ó ő ú ú ú ü ú Ö Ö Ú ű ű ú Ö ű Ö ű ü ű ú ő ő ű ú

Részletesebben

Ú ű É ű ű Ü Ü ű ű Ú É ű ű Ü ű ű ű ű ű ű ű Ú ű ű

Ú ű É ű ű Ü Ü ű ű Ú É ű ű Ü ű ű ű ű ű ű ű Ú ű ű Ú ű ű ű ű ű ű ű ű Ú ű É ű ű Ü Ü ű ű Ú É ű ű Ü ű ű ű ű ű ű ű Ú ű ű É ű Ú Ú Ú Ú Ú ű Á Ú Ú Ú Ú ű Ú Ú ű É ű Ú Ú Ú Ú Ú Á ű Ó ű Ú É É Ú Ú ű É ű ű ű ű É ű Ő ű Ő ű ű ű ű ű É ű É Á ű ű Ü Á Ó ű ű ű Ú ű ű É ű ű Ú

Részletesebben

Á ó ű ú ó ö ü ű ű ó ó ö ü ó ö ó Ö ü ó ü ű ó ö ó ó ú ó ú ó ó ó ó ó ó ó Ö ö ó ó ó ó ö ó Ű ö ó ó ü Ó ű Í ó ó ó ó ó ó Ó ü ó ó ó ó ó ó ú ó ö

Á ó ű ú ó ö ü ű ű ó ó ö ü ó ö ó Ö ü ó ü ű ó ö ó ó ú ó ú ó ó ó ó ó ó ó Ö ö ó ó ó ó ö ó Ű ö ó ó ü Ó ű Í ó ó ó ó ó ó Ó ü ó ó ó ó ó ó ú ó ö ö ü ó Ö ü ó ü Ü ó ó ó ó ö ó ü ö ö ü ü ó Ó ü ó ü ó ó ó ó ö ó ü ó ó ó ó ó ó ö Á ó ű ú ó ö ü ű ű ó ó ö ü ó ö ó Ö ü ó ü ű ó ö ó ó ú ó ú ó ó ó ó ó ó ó Ö ö ó ó ó ó ö ó Ű ö ó ó ü Ó ű Í ó ó ó ó ó ó Ó ü ó ó ó ó

Részletesebben

A bebop stílusjegyei

A bebop stílusjegyei DLA doktori értekezés tézisei Bacsó Kristóf A bebop stílusjegyei Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem 28. számú művészet- és művelődés- történeti tudományok besorolású doktori iskola Budapest 2018 I. A kutatás

Részletesebben