EGÉSZNAPOS KIRÁNDULÁS

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "EGÉSZNAPOS KIRÁNDULÁS"

Átírás

1 165 BULGÁRIA Bulgária a rózsák földje Bulgária hallatán sokak nosztalgiával gondolnak vissza a múlt rendszer kedvelt üdülôhelyeire, az ott töltött nyaralásokra, építôtáborokra. Van, akiknek a Napospart jelentette akkor az utazás netovábbját, a szocreál stílusban megépített szálloda remekeivel. Azóta eltelt jó pár év, és ez idô alatt nagy változáson ment keresztül az ország keleti határát alkotó 378 km hosszú tengerpartja. Fejlôdésének eredménye, hogy napjainkra Bulgária is felzárkózott a népszerû turisztikai célpontok színvonalához. Felújított szállodák, új, igényesen kialakított szállás- és szórakozóhelyek várják a kikapcsolódni, pihenni, valamint nosztalgiázni vágyókat. Hosszú, homokos tengerpartjai, kedvezô árai, sajátos hangulata, évrôl évre ismét egyre nagyobb tömegeket vonzanak. A számos szórakozási lehetôségek mellett mind a természet és botanika kedvelôi, mind a kultúra szerelmesei megtalálhatják számításaikat. A patakokkal szabdalt hegyekben, rózsaillatban túrázhatnak, míg a régmúlt hagyatékait kedvelôk bizánci és római romok között, vagy éppen középkori kolostorok, templomok, mecsetek falain belül ismerkedhetnek a pravoszláv világgal. A kirándulások befejeztével pedig mindenkinek jól esik a nagy nyári hôségben egy kellemes kávéház teraszán elfogyasztani a helyi kávé specialitások egyikét, megkóstolni a bolgár konyha remekeit. Utazási le he tô sé gek: REPÜLÔVEL BUDAPEST BURGASZ BUDAPEST TRAVEL SERVICE CHARTERJÁRATÁVAL Június Július Augusztus. Szeptember 12., 19., , 10., 17., 24., , 14., 21., , 11.,18. Kód: BGBOJREP AUTÓBUSSZAL POMORIE, NESZEBAR, NAPOSPART ÉS SZOZOPOL Június Július Augusztus , 8., 15., 22., , 12., 19. Kód: BGBUSZ NAPOSPART POMORIE BURGASZ VÁRNA ALBENA ARANYHOMOK NESSEBAR SZOZOPOL Egyénileg: saját személygépkocsival. Vonattal: Várnába ill. Burgaszba, s onnan igény esetén transzfert biztosítunk a szálláshelyig. Fakultatív kirándulások A kirándulásokra a helyi képviselônél a helyszínen lehet jelentkezni, helyszini fizetéssel. EGYNAPOS KIRÁNDULÁS ISZTAMBULBA 99 BGL Elutazás a naposparti szálláshelyrôl az esti órákban, érkezés Isztambulba kora reggel. Városnézés a Boszporusz parti városban a Kék Mecset megtekintésével, átkelés autóbusszal a város ázsiai részébe. Szabad program. Külön felárért hajókázás a Boszporuszon ebéddel. EGÉSZNAPOS KIRÁNDULÁS VÁRNÁBA 79 BGL Elutazás a Napospartról a reggel autóbusszal, mintegy kétóra utazás után érkezés Várnába. Ismerkedés a várossal, a Katedrális megtekintése után rövid szabad program. Délután látványos showmûsor a Del fináriumban. Visszatérés a Napospartra az este. FOLKLÓREST EGY BOLGÁR FALUBAN 52 BGL Hangulatos esti program során ismerkedhetnek a bolgár zenével, táncokkal és ételekkel. A tradicionális népviseletbe öltözött táncosok sóval és kenyérrel fogadják a vendégeket, az ízletes vacsora közben játékokkal is szórakoztatják a résztvevôket. Az est egyik fénypontja a híres parázstánc, amely mindig ámulatba ejti a nézôket. Gyermekek 2 12 é. között a fakultatív programok árából 50% ben részesülnek.

2 166 ALBENA A Fekete-tenger északi partján, Várnától kb. 40 km-re épült. Kristálytiszta vizû tenger, 100 m széles és 6 km hosszú, homokos, lassan mélyülô strand, számos szórakozási, sportolási és kirándulási lehetôség várja az idelátogatókat. Hotel Dorostor Ár: 290. old. 25% FEKVÉSE: A tengerparttól mindössze 20 m- re fekvô egyszerû szálloda, az üdülôváros vásárlóutcájának közvetlen közelében. SZOLGÁLTATÁSOK: Recepció, étterem, bár, 3 lift, széf (kb. 8 BGL/nap), pénzváltó, masszázs (térítés ellenében), parkoló (helyszíni fizetés ellenében). A közelben spa központ, teniszpálya és minigolf (térítés ellenében vehetôk igénybe). ELHELYEZÉS: 2-ágyas, pótágyazható, telefonos, SAT TV-s, erkélyes, zuhany/wc-s szobákban. Hûtôszekrény lekérésre bérelhetô (kb. 10 BGL/nap). A részvételi díjban szobánként 1 napernyô és 2 nyugágy ára a strandon benne foglaltatik. ELLÁTÁS: Büféreggeli. Ebéd és/vagy vacsora felár ellenében igényelhetô. Hotel Magnolia Ár: 290. old. FEKVÉSE: Zöldövezetben, csendes helyen, a tengerparttól kb. 800 m-re található. A strandra ill. az üdülôváros központjába a szálloda vendégei a rendszeresen közlekedô buszjárattal juthatnak le (9:30 17:00 között félóránként jár). SZOLGÁLTATÁSOK: Recepció, éttermek, bárok, széf (a recepciónál bérelhetô), pénzváltás, nyitott úszómedencék, külön gyermekrésszel, játszótér, animációs programok. Parkolási lehetôség a közelben, térítés ellenében. ELHELYEZÉS: 2-ágyas, pótágyazható, erkélyes, zuhany/wc-s szobákban, melyek telefonnal, TV-vel felszereltek. Hûtôszekrény elôzetes kérés alapján bérelhetô. A szobák padozata járólapos. A részvételi díjban szobánként 1 napernyô és 2 nyugágy ára a strandon benne foglaltatik. ELLÁTÁS: All inclusive. Hotel Laguna Beach Ár: 290. old. FEKVÉSE: A szálloda közvetlenül a tengerparton fekszik, Albena központjának közelében. A hangulatos sétálóutca éttermekkel, bárokkal, üzletekkel csak pár perces sétára található. SZOLGÁLTATÁSOK: Recepció, lobby és snack-bar, konferenciaterem, internet kávézó, étterem, lift, pénzváltó, fedett és nyitott úszómedence felnôttek és gyermekek részére, jacuzzi, masszázs-központ, fodrászés szépségszalon, gyermekjátszótér, parkolási lehetôség. Széf bérelhetô a recepciónál (Kb. 8 BGL/nap). Felár ellenében gyermekklub, teniszoktatás, kerékpárkölcsönzés. A szálloda közelében könnyûbúvár klub, lovaglás. Vízi sportok a strandon. 2 napozóágy és 1 napernyô igénybevétele a szálloda úszómedencéjénél és a strandon ingyenes. ELHELYEZÉS: Légkondicionált 2-ágyas, pótágyazható, telefonos, SAT TV-s, balkonos, hajszárítóval felszerelt zuhany/wc-s szobában. ELLÁTÁS: All inclusive. Napközben hideg- és meleg snack ételek 11:00 16:30 között, fagylalt 11:00 17:00 között, helyi alkoholos és alkoholmentes italok korlátlan fogyasztása 10:00 22:30 között, gyermek sport animáció 6-szor hetente, felnôtt animációs program hetente 3- szor, tematikus vacsora hetente 2 alkalommal.

3 ARANYHOMOK Aranyhomok (Zlatni Pjaszaci) Várnától 18 km-re északra található. Tengerpartját 3,5 km hosszan és helyenként kb. 100 m szélesen finom, aranyszínû homok borítja. A hosszú sétány mellett édesvizû úszómedencék, pool-bárok, éttermek, kávéházak, bárok, üzletek gondoskodnak az idelátogatók szórakozásáról. Szállodái a tengerpartig lehúzódó erdôben találhatók. Kellemes idôtöltést, kikapcsolódást ígér gyermekek és felnôttek számára egyaránt az üdülôhely északi részén található aquapark, az Aquapolis. Érdemes ellátogatni Várnába (Szûz Mária Mennybe vitele Székesegyház, Tengerészeti Múzeum, Várnai csata emlékpark, amely ôrzi I. Ulászló 1444-es, törökökkel vívott csatájának emlékét, és itt van Ulászló sírja is, Delfinárium, csillagvizsgáló). 167 Hotel Ljuljak Ár: 290. old. FEKVÉSE: A szálloda Aranyhomok központjától és a strandtól egyaránt kb 350 m-re található, csendes helyen, zöldövezetben. SZOLGÁLTATÁSOK: Az 5 szintes szállodában 82/2-ágyas szoba, 16 suit, recepció, lobby-bár, étterem nyitott terasszal, pénzváltó, széf (bérelhetô), parkoló áll a vendégek rendelkezésére. A szálloda kertjében nyitott medence pool-bárral, térítésmentesen igénybe vehetô napozóággyal és napernyôvel, játszótér és masszázs-központ található. ELHELYEZÉS: Kényelmesen berendezett 2-ágyas, pótágyazható, légkondicionált, telefonos, erkélyes, SAT-TV-vel, hûtôszekrénnyel, hajszárítóval felszerelt park- ill. tengerfelôli, zuhany/wc-s szobákban. 2 gyermekes családok részére stúdiós elhelyezést ajánlanánk, melyekhez nappali is tartozik, melyben 2 további fô elhelyezésére van lehetôség. ELLÁTÁS: Büféreggeli. Felár ellenében fél- illetve teljes paziós ellátás kérhetô. 25% BULGÁRIA ARANYHOMOK Hotel Metropol Ár: 290. old. FEKVÉSE: Az üdülôtelep központjához közel helyezkedik el, a strandtól a part menti sétány választja el. SZOLGÁLTATÁSOK: Recepció, étterem, 2 lift, széf bérelhetô a recepciónál, pénzváltás, lobby bár, ajándékbolt, internet-sarok (fizetôs), fodrász- és szépségszalon, masszázs (fizetés a helyszínen). Az árak tartalmazzák a szabadtéri úszómedence, nyugágyak és a napernyô használatát. ELHELYEZÉS: 2 ágyas, pótágyazható (csak gyermekek részére 13 é. korig), oldalról tengerre nézô, balkonos, zuhany/wc-s szobákban, melyekben telefon, mini hûtô és SAT-TV is van. 2-3 gyermekes családok részére családi szobát biztosítunk, mely két egymásba nyíló, oldalról tengerre nézô, balkonos szobából áll, s szükség esetén plusz 1 pótágy is elhelyezhetô. Junior apartman 2 felnôtt és 2 gyermek ill. 3 felnôtt részére biztosít ideális elhelyezési lehetôséget. ELLÁTÁS: Büféreggeli. Vacsora felár ellenében igényelhetô. Hotel Gladiola /Hotel Gladiola Star Ár: 290. old. Hotel Gladiola Hotel Gladiola FEKVÉSÜK: A 2004-ben felújított szállodák egymás mellett találhatók, a tengerparttól csak a part menti sétány választja el, az üdülôtelep szívében. SZOLGÁLTATÁSOK: Étterem, lobby bár, kávézó, külsô felnôtt- és gyermekmedence pool-bárral, széf bérelhetô a recepciónál, pénzválató, internet, egészségügyi központ. A komplexum vendégei a Hotel Gladiola Starban mûködô rehabilitációs klub szolgáltatásait szauna, iszapkezelések, tangetor, stb. vehetôk igénybe. Parkolási lehetôség. ELHELYEZÉS: Légkondicionált 2-ágyas, pótágyazható, telefonos, SAT-TV-s, erkélyes, mini hûtôvel felszerelt zuhany/wc-s szobákban. ELLÁTÁS: Büféreggeli. A Hotel Gladiola***-ban igény esetén vacsora, a Hotel Gladiola Star****-ban all inclusive-os ellátás kérhetô felár ellenében.

4 168 Hotel Ambassador Ár: 290. old. FEKVÉSE: A szálloda Aranyhomok déli részén, a tengerparton kb. 50 m-re fekszik. SZOLGÁLTATÁSOK: A szálloda ideális választás akár üdülésrôl, sportolásról ill. szórakozásról van szó. Étterem, lobby-bár, snack-bár, fedett medence, külsô medence külön gyermekrésszel, taverna, éjszakai klub, fodrász- és szépségszalon, üzletek, pénzváltó, orvosi és spa-központ (szauna, masszázs, jacuzzi), fitness-központ, Internet-hozzáférés (térítés ellenében), saját parkoló. ELHELYEZÉS: 2-ágyas, pótágyazható, telefonos, légkondicionált, SAT-TV-s, erkélyes, zuhany/wc-s szobákban. Hûtôszekrény. ELLÁTÁS: All inclusive. Hotel Luna Ár: 290. old. FEKVÉSE: Az igényesen kialakított szálloda közvetlenül a tengerparton, Aranyhomok északi részén fekszik a központtól 600 m-re. SZOLGÁLTATÁSOK: Recepció, széf (bérelhetô), több étterem, bárok, liftek, konferenciatermek, internet elérhetôség, fedett és nyitott úszómedence medencebárral, napernyôkkel és nyugágyakkal, jacuzzi, spa-központ (szauna, masszázs, különbözô kezelések, szolárium), orvosi szolgálat, fitness-terem, diszkó/éjszakai klub, üzletek, fodrász- és kozmetikai szalon, pénzváltó, gyermekjátszótér, számos sportolási lehetôség: asztali tenisz, biliárd, Parkoló. A tengerparton számos vizisportolási lehetôség. ELHELYEZÉS: Szépen berendezett 2-ágyas, pótágyazható, légkondicionált, telefonos, SAT-TV-s, erkélyes, parkra ill. tengerre nézô zuhany/wc-s szobákban, melyek felszereltségét minibár és hajszárító egészíti ki. Fürdôköpeny. 2 gyermekes családok részére családi szoba foglalható. ELLÁTÁS: Büféreggeli. Felár ellenében félpanzió, ill. teljes panzió igényelhetô.

5 NAPOSPART Burgasztól 36 km-re északra terül el a bolgár tengerpart legnagyobb, egyben legismertebb üdülôközpontja. 8 km hosszú, kb. 150 m széles homokos strandja és lassan mélyülô vize kisgyermekek fürdôzésére is alkalmas. Zöld övezetben fekvô közel 120 különbözô komfort fokozatú szállodája valóságos várost alkot. Gondtalan és aktív pihenést, változatos szórakozást garantál az üdülôtelep számos létesítménye: éttermek, kávézók, bárok, diszkók, tenisz- és tekepályák, minigolf, valamint a 24 ezer m² területû Aquapark is. A strandon a napernyôk és nyugágyak csak térítés ellenében vehetôk igénybe. 169 Central Plaza Apartmanok Ár: 291. old. FEKVÉSÜK: Napospart központjában, a tengerparttól kb. 400 m-re található modern épület. A közelben bevásárlási lehetôség. SZOLGÁLTATÁSOK: többemeletes, igényesen kialakított apartmanház. Kis recepció, lift, saját úszómedence, pool-bár, ôrzött parkoló (fizetés a helyszínen). APARTMANTÍPUSOK: 2-3-ágyas stúdió: max. 3 fô elhelyezésére alkalmas nagyméretû stúdió.(40 m²), melyben a hálószoba egy légtérben található a felszerelt konyhával. Zuhany/WC. Klíma, TV. 4-ágyas apartman: Nagyméretû, 2 légteres apartman (70 m²) 1 hálószobával, a másik szoba egy légtérben található a felszerelt konyhával, zuhany/wc. Klíma, TV. 6-ágyas apartman: (110 m²) Két hálószoba, két személy elhelyezésére alkalmas nappali a felszerelt konyhával egy légtérben van, zuhany/wc. Klíma, TV. BULGÁRIA NAPOSPART Royal Dreams apartmanok + Ár: 291. old. FEKVÉSE: Napospart déli részére, Neszebarhoz közel található 6 szintes modern komplexum, a tengerparttól kb. 200 m-re. SZOLGÁLTATÁSOK: Recepció, étterem, kávézó, liftek, külsô medence külön gyermekrésszel napozóágyakkal és napernyôkkel, üzlet, ôrzött parkoló. APARTMANTÍPUSOK: Az ízlésesen berendezett apartmanok légkondicionáltak, erkélyesek és SAT TV-vel felszereltek. Széf helyszíni fizetés ellenében vehetô igénybe. 2-3-ágyas stúdió: max. 3 fô elhelyezésére alkalmas stúdió, melyben a hálószoba egy légtérben található a felszerelt konyhával. Zuhany/WC. 4-ágyas apartman: 2 légteres apartman 1 hálószobával, a másik szoba egy légtérben található a felszerelt konyhával, zuhany/wc. 6-ágyas apartman: Két hálószoba, két személy elhelyezésére alkalmas nappali a felszerelt konyhával egy légtérben van, 2 fürdôszoba Hotel Balkan Ár: 291. old. FEKVÉSE: A két épületbôl álló komplexum a tengerparttól 150 m-re, az üdülôtelep központjától 500 m-re található. A közelben számos szórakozási és sportolási lehetôség. SZOLGÁLTATÁSOK: Egyszerûen berendezett, részben felújított szálloda. Recepció széfbérlési lehetôséggel, 150 férôhelyes étterem, lobby bár, szabadtéri úszómedence pool-bárral, napernyôvel és nyugágyakkal, játszótér, pénzváltó és parkoló áll az itt üdülô vendégek rendelkezésére. A 6 szintes szárnyban lift van. ELHELYEZÉS: 2 ágyas, pótágyazható, telefonos, TV-s, balkonos, zuhany/wc-s szobákban. ELLÁTÁS: Büféreggeli. Büfévacsora felár ellenében igényelhetô. AJÁNLJUK: Elsôsorban diákoknak és fiataloknak.

6 170 Hotel Augusta Ár: 291. old. FEKVÉSE: Napospart északi, csendes villanegyedében, domboldalon épült családias hangulatú szálloda, zöld övezetben, a tengerparttól 200 m-re. A nyüzsgôs központ kb. 15 perces sétával érhetô el. A közelben buszmegálló, ahonnan Vlasba illetve Neszebarba lehet eljutni. A strandon napernyô és nyugágy bérelhetô. SZOLGÁLTATÁSOK: A négyszintes, (lift nincs) 3 épületbôl álló szállodában hangulatos, bolgár stílusú étterem, édesvízzel töltött nyitott medence felnôttek és gyermekek részére, napágyak és napernyôk állnak vendégeink rendelkezésére. Széfbérlési lehetôség. ELHELYEZÉS: 2 ágyas, pótágyazható, légkondicionált, telefonos, TV-s, balkonos, hûtôszekrénnyel felszerelt zuhany/wc-s szobában, illetve 4 ágyas apartmanban. Az apartman 1 hálószobából és a stúdiószerûen kialakított nappaliból áll, melyben 2 fô elhelyezésére alkalmas dívány található. Fôzési lehetôség nincs! Apartman foglalása esetén a részvételi díj négy fôre fizetendô. ELLÁTÁS: Félpanzió (büféreggeli és menüvacsora). Hotel Glarus Ár: 291. old. FEKVÉSE: A felújított szálloda Napospart központjától 250 m-re található, a strandtól csak az üzletekkel, éttermekkel és bárokkal tarkított part menti sétány választja el. SZOLGÁLTATÁSOK: Éttermek, recepció, lobby bárban internet-sarok (térítés ellenében), nyitott édesvizû medence külön gyermekrészszel, pool-bárral és napozóterasszal, a napozóágyak és a napernyôk itt ingyenesek, a strandon fizetôsek. Ajándékbolt. Parkoló korlátozott számban, helyszíni fizetéssel. ELHELYEZÉS: 2-ágyas, pótágyazható, telefonos, SAT-TV-s, zuhany/wc-s szobákban. A szobák egy része légkondícióval felszerelt. ELLÁTÁS: Büféreggeli. Felár ellenében vacsora kérhetô. Hotel Iskar Ár: 291. old. FEKVÉSE: Napospart központjában, a tengerparttól 150 m-re található a többemeletes, teljesen légkondicionált szálloda, a Hotel Trakia Plaza és a Hotel Hrizantema közelében. SZOLGÁLTATÁSOK: Recepció, étterem, lobbybár, snack-bár, lift, pénzváltó, nyitott felnôttés gyermekmedence csúszdákkal, napozóággyal és napernyôvel, medencebár, kert, játszótér, több sportpálya, internet-sarok (fizetés ellenében), korlátozott számban parkoló. ELHELYEZÉS: 2 ágyas, pótágyazható, klímás, erkélyes, telefonos, TV-s, zuhany/wc-s szobákban. ELLÁTÁS: Büféreggeli. Térítés ellenében büfévacsora kérhetô.

7 Hotel Kalofer Ár: 291. old. 171 FEKVÉSE: Napospart északi részén található szálloda, a tengerparttól kb. 150 m-re: A központ kb. 10 perces sétaúttal érhetô el. A közelben buszmegálló, poliklinika, bank, üzletek, éttermek, éjszakai klubok állnak a vendégek rendelkezésére. SZOLGÁLTATÁSOK: Kompletten felújított szálloda: Recepció, étterem, kerti barbecue, pénzváltó, két konferenciaterem, nyitott úszómedence jacuzzival és külön gyermekrésszel, ajándékbolt, mini market. Fizetôs szolgáltatások: széf bérelhetô a recepciónál, fodrász- és kozmetikai szalon, gôzfürdô, szauna, masszázs, parkoló. ELHELYEZÉS: Kétágyas, pótágyazható, légkondicionált, zuhany/wc szobákban, melyek felszereltségét telefon, minibár, SAT-TV, internet csatlakozási lehetôség (felár ellenében, helyszínen fizetendô), hajszárító egészíti ki. ELLÁTÁS: Büféreggeli. Vacsora felár ellenében kérhetô BULGÁRIA NAPOSPART Hotel Nessebar Beach + Ár: 291. old. FEKVÉSE: A szálloda Napospart déli részén, a hosszú és finomhomokos strandtól kb. 100 m-re található. SZOLGÁLTATÁSOK: A két épületbôl álló komplexum 361 szobával rendelkezik. Recepció bérelhetô széfekkel, pénzváltási lehetôség, több étterem, lobby-bár, fodrász-szalon, fitness-terem Internet-csatlakozás (térítés ellenében), nyitott úszómedence gyermekrésszel, napozóterasszal, nyugágyakkal és napernyôkkel, snack-bár, bolt. ELHELYEZÉS: 2-ágyas, légkondicionált, park felöli, balkonos, zuhany/wc-s szobákban, melyekben telefon, SAT-TV, padlószônyeg, hajszárító van. Mini hûtô bérelhetô, elôzetes lekérés alapján. ELLÁTÁS: All inclusive (Büféjellegû étkezések. Snack-ételek 11:00 15:00 óra között a pool-bárban, helyi alkoholos és üdítôitalok 10:00 24:00 óra között ingyenesen fogyaszthatók.) Hotel Burgas Beach + Ár: 292. old. FEKVÉS: A szálloda Napospart közvetlenül a tengerparton található, Napospart központjától kb m-re délre, közelben bárok, üzletek. SZOLGÁLTATÁSOK: Ízlésesen berendezett, 19 szintes szálloda. Recepció, liftek, bár, étterem nemdohányzó-résszel, édesvizû medencerendszer gyermekrésszel, csúszdával és pool-bárral, ingyenes napernyôkkel és nyugágyakkal, fedett medence, játszótér, fitness-terem. Parkolási lehetôség korlátozott számban az utcán. Térítés ellenében vehetôk igénybe a wellness-központ szolgáltatásai: szolárium, finn szauna, masszázsok, manikûr, pedikûr, kozmetikai kezelések. A strandon számos vízi sport (vízisí, banán, szörf, kenuk, stb.). ELHELYEZÉS: 2-ágyas pótágyazható szobáiban, melyekben légkondicionáló, telefon, SAT-TV, hûtôszekrény, széf (térítés ellenében) hajszárító található. ELLÁTÁS: All inclusive (büfé jellegû teljes panziós ellátás). Snack-ételek a pool-bárban 11:00 15:00 között. Helyi alkoholos és alkoholmentes italok, tea és kávé 10:00 24:00, és között sütemény.

8 172 Hotel Alba Ár: 292. old. FEKVÉSE: Napospart szívében, a központi sétálóutcánál, a tengerparttól kb. 50 m-re található modern szálloda. SZOLGÁLTATÁS: Recepció, több étterem, kávézó, fodrász- és szépségszalon, lobby bár, pénzváltó, fitness-központ, maszszázs, orvos (térítés ellenében). Nyitott úszómedence felnôttek és gyermekek részére napozóágyakkal és napernyôkkel. Internet elérhetôség (térítés ellenében). Gyermekjátszó. Parkolási lehetôség. ELHELYEZÉS: 2-ágyas, pótágyazható, telefonos, erkélyes, zuhany/wc-s szobákban, melyek SAT-TV-vel, mini hûtôvel, széffel és központi vezérlésû klímával felszereltek. ELLÁTÁS: Büféreggeli. Büfévacsora kérhetô felár ellenében. Hotel Marvel Ár: 292. old. FEKVÉSE: Napospart északi részén, a központtól kb perces sétára található új, modern, többemeletes szálloda, a tengerparttól kb. 100 m-re, a Hotel Viktoria Palace mögött. A közelben buszmegálló van SZOLGÁLTATÁSOK: Recepció, lobby bár, étterem terasszal, a la carte étterem, lift, fodrász-szalon, ajándékbolt, szupermarket, játék-automaták, pénzváltó, széfbérlési lehetôség a recepción. A felnôtt és külön gyermekrésszel kialakított nyitott medence jacuzzival és két pool-bárral. A medencék körüli napernyôk ingyenesek, de a nyugágyak használatáért a helyszínen fizetni kell. Biliárd. Térítés ellenében: fedett úszómedence, fitnessterem, jacuzzi, szauna, masszázs, szolárium, orvos. térítés ellenében igénybe vehetô napágyakkal és napernyôkkel. ELHELYEZÉS: 2 ágyas, pótágyazható, telefonos, légkondicionált, erkélyes, SAT TV-vel és minihûtôvel felszerelt, zuhany/wc-s szobákban. ELLÁTÁS: Félpanzió (büféreggeli és vacsora). All inclusive kérhetô. Hotel Lyon Ár: 292. old. FEKVÉSE: A modern, igényesen kialakított komplexum Napospart északi részén található, kb. 200 m-re a strandtól. SZOLGÁLTATÁSOK: étterem, bár, medence, szépségszalon, masszázs, pénzváltó, széf bérelhetô a recepción, korlátozott parkolási lehetôség, internet, biliárd. ELHELYEZÉS: 2-ágyas, pótágyazható, légkondicionált, erkélyes, minibárral, telefonnal, televízióval és fürdôszobával felszerelt szobákban. A családi szobák 2 felnôtt és 2 gyermek (12 év alattiak) elhelyezésére alkalmasak. ELLÁTÁS: Félpanzió (büféreggeli és vacsora)

9 Hotel Trakia Plaza Ár: 292. old. 173 FEKVÉSE: Napospart központjától 300 m-re, a strandtól, pedig 250 m-re fekvô új, minden igényt kielégítô szálloda. SZOLGÁLTATÁSOK: étterem, két bár, lift, úszómedence pool-bárral, vízicsúszda, szépség szalon, fodrászat, ajándéküzlet, pénzváltó, széfbérlési lehetôség a recepción. A medencék körül napernyôk és nyugágyak. ELHELYEZÉS: 2 ágyas, pótágyazható, (összecsukható dívány v. fotelágy, 2 gyermek is elhelyezhetô), légkondicionált, zuhany/wc-s szobákban. Telefon, SAT-TV, minibár, erkély. ELLÁTÁS: all inclusive (Teljes panzió büférendszerben, itallal. Helyi italok és üdítôk fogyaszthatók 10:00 24:00 óra között a lobby bárban, tea, kávé a lobby- és a snack bárban 10:00 18:00 óra között, aprósütemények és ice cream 15:00 18:00 között, ingyenesen vehetô igénybe: napernyô és nyugágy az úszómedence körül, asztali tenisz, darts, sakk.) BULGÁRIA NAPOSPART Hotel Hrizantema Ár: 292. old. FEKVÉSE: Napospart központjában, a tengerparttól kb. 150 m-re található. A komplexum több, különbözô szintû, de azonos színvonalú épületbôl áll. Parkoló, nyitott és használatáért fizetni kell 10 BGL/nap/szgk. SZOLGÁLTATÁS: éttermek, bár, lift, pizzéria, úszómedence, külön gyermekmedencével, kert, gyermekjátszótér, fodrászat, barbecue, kerti sakk. A medencék körüli napernyôk és nyugágyak használata ingyenes. Fizetôs szolgáltatások: import italok, teniszpálya, szauna, jacuzzi, nyugágyak, napernyôk, valamint sporteszközök bérlése a strandon. ELHELYEZÉS: 2 ágyas, pótágyazható (2 pótágy gyermekek részére), zuhany/wc-s, légkondicionált, telefonos, TV-s, erkélyes szobákban. ELLÁTÁS: all inclusive (büféreggeli, -ebéd, -vacsora, itallal, napközben snack, pizza, helyi alkohol és üdítô italok, kávé, tea, sütemény, strandszerviz a medencénél, fitness.) Hotel Neptun Beach Ár: 292. old. FEKVÉSE: A modern, 8 szintes szálloda Napospart központjában épült, a strandtól csupán a tengerparti sétány választja el. Az LTI Hotels csoport 3 bolgár szállodájának egyike. SZOLGÁLTATÁSOK: Tágas légkondicionált hall recepcióval, pénzváltó, bérelhetô széf, teraszos étterem, lobby bár, belsô és külsô édesvizû medence gyermek résszel, jacuzzi, bár, napozóágyakkal és napernyôvel, játszótér és kölyökklub, SPA központ (fitness, szauna, masszázs, fodrász- és szépségszalon), mini market, biliárd, internet sarok. ELHELYEZÉS: Tágas, 2 ágyas szobákban (két pótággyal kiegészíthetôk, szétnyitható fotel és kanapé). Felszereltségükhöz fürdôszoba/wc, hajszárító, minibár, légkondicionáló, tv, telefon, balkon. ELLÁTÁS: All inclusive. (Reggeli, ebéd, vacsora büférendszerben.) Hetente egyszer tematikus vacsora, helyi alkoholos és alkoholmentes italok 10:00 23:00 között, könnyû snack, szendvicsek, pizza, fagylalt a bárban több idôpontban naponta, szauna, gôzfürdô, fitness 1 óra ingyenes a tartózkodás alatt egy alkalommal (elôzetes foglalás), animációs mûsor felnôtteknek és gyermekeknek.

10 174 Club Hotel Riu Evrika Ár: 293. old. FEKVÉSE: 1 fôépületbôl és több melléképületbôl álló, teljesen felújított komplexum kb. 500 m-re a központtól. A központi épületet csak a sétálóutca választja el strandtól (50 m), ahol napernyôk és nyugágyak bérelhetôk. SZOLGÁLTATÁSOK: Recepció széfbérlési lehetôséggel, nem dohányzó étterem teraszszal, snack-, lobby-, pool- és beach-bár, 2 nyitott édesvizû úszómedence, külön gyermekrésszel, és jacuzzival, ingyenes napernyôk és nyugágyak a medencék körül, pool-, snack- és beach-bár, miniklub és játszótér. Térítés ellenében: internet-sarok, fodrász- és szépség-szalon, maszszázs. A Visa és a Master Card kártyákat fogadja el a komplexum. ELHELYEZÉS: 2 ágyas, pótágyazható, klímás, telefonos, erkélyes, standard, vagy medence felôli ill. tenger felôli, hajszárítóval felszerelt zuhany/wc-s szobákban. A szálloda valamennyi szobája rendelkezik SAT TV-vel és mini hûtôvel. ELLÁTÁS: All inclusive (Büféreggeli, -ebéd és vacsora elôre elkészített és helyben sütött ételekkel, du. 3 5 óra között falatok, sütemények, fagylalt. Korlátlan italfogyasztás helyi üdítô és alkohol italokból de órától éjfélig a szálloda bárjaiban. Sporteszközök térítésmentes használata: asztali tenisz, darts, biliárd, francia teke, edzôterem, torna, légpuska, strandröplabda, vízipóló, mini-foci, 2 teniszpálya. Szórakoztató programok: gyermekeknek 4 12 é. korig.) Hotel Viktória Palace Ár: 293. old. FEKVÉSE: A szálloda Napospart északi részén található impozás szálloda, a széles, homokos strandtól csak a parti SZOLGÁLTATÁSOK: Recepció, liftek, éttermek, szobaszerviz, üzletek, lobby bar, kaszinó, fedett és nyitott medence és fedett medence, gyermekmedence korlátozott számban ingyenesen használható napozóágyakkal és napernyôkkel. Térítés ellenében spa-központ, fodrászat, fitness. ELHELYEZÉS: Kétágyas, pótágyazható, légkondicionált, erkélyes, zuhany/wc-s szobákban, melyekben telefon, TV, hajszárító, széf (térítés ellenében) és minibár áll a vendégek rendelkezésére. Tengerre nézô szoba lekérésre foglalható. ELLÁTÁS: Félpanzió. A szálloda all inclusive ellátással is foglalható.

11 NESSEBAR A bolgár tengerpart gyöngyszeme, mûemlékvárosa, Naposparttól néhány km-re délre helyezkedik el. A Világörökség részét képezô régi negyede egy tengerbe mélyen benyúló, kis félszigeten fekszik. Az óvárost körülvevô várfalakon belül csodálatos település tárul elénk: szûk, macskaköves sikátorok számos üzlettel, vadszôlôvel befuttatott neszebari házak, bizánci stílusban épült középkori templomok. 175 Ho tel Viktoria Ár: 293. old. FEKVÉSE: A jellegzetes bolgár reneszánsz stílusban épült, családias szálloda Neszebar régi negyedében található csodálatos kilátással a neszebari öbölre, a közeli Napospartra és Szveti Vlaszra. A szálloda környékén több múzeum, templom, történelmi emlékhely és számos üzlet biztosít különbözô szórakozási lehetôséget. SZOLGÁLTATÁSOK: 3 szintes szálloda, recepció széffel, lobby, TV-sarok, ajándékbolt, pizzeria (bolgár és nemzetközi konyha ételspecialitásai), reggelizôhely. Lift nincs. ELHELYEZÉS: Szépen berendezett 2-ágyas, pótágyazható, légkondicionált, telefonos, tv-s, zuhany/wc-s szobákban, melyek részben illetve direkt a tengerre néznek. Minibár. ELLÁTÁS: Büféreggeli. BULGÁRIA NAPOSPART NESZEBAR Hotel Arsena Ár: 293. old. FEKVÉSE: Nessebar déli részén, közvetlenül a tengerparton fekvô modern szálloda, gyönyörû rálátással az öbölbe benyúló félszigetre, Nessebar óvárosára. A szállodától kb. 150 m-re buszmegálló van, mellyel ellátogathatunk Burgaszba. SZOLGÁLTATÁSOK: A 6 szintes épület teljesen légkondicionált. Recepció, széf (térítés ellenében), étterem, lobby bár, night club, üzlet, fodrász-szalon, lift, fitness-központ, nyitott és fûthetô fedett úszómedence, jacuzzi, szauna. Sportolási lehetôségek: biliárd, asztali tenisz. Parkoló (ôrzött, díjmentes). ELHELYEZÉS: Kényelmesen berendezett 2 ágyas, pótágyazható, légkondicionált (központi vezérlésû), telefonos, erkélyes, TV-s, zuhany/wc-s szobákban, melyek felszereltségét minibár, széf és hajszárító egészíti ki. Internet. ELLÁTÁS: Büféreggeli. (Büfévacsora felár ellenében kérhetô) Hotel Sol Nessebar Mare/Bay Ár: 293. old. Mare szoba Bay szoba FEKVÉSE: A két szálloda egy 3 épületbôl álló komplexumhoz tartózik. Neszebartól 2,5 km-re, Ravdától 2 km-re helyezkednek el, közvetlenül a tengerparton. Ideális pihenést, kikapcsolódást biz to sí ta nak. Fürdôzésre a neszebári strandot javasoljuk (4 500 m), a kisméretû saját strand helyett. SZOLGÁLTATÁSOK: Recepció, lift, étterem terasszal, lobby bár terasszal, internetszoba (fizetôs), pénzváltó, pénzváltó automata, fogászat, orvosi ügyelet, üzletek, nyitott és földalatti parkoló. Fedett és nyitott medence pool-bárral, napernyôkkel és nyugágyakkal, játszótér. Fizetôs szolgáltatások: mosoda, fitness, szauna, szolárium, fodrászat, diszkó, 3 teniszpálya, vízi sportolási lehetôségek. ELHELYEZÉS: Kétágyas, pótágyazható, telefonos, légkondicionált, erkélyes, park vagy tenger felôli, zuhany/wc-s szobákban (SAT-TV, hajszárító). Lekérésre családi szobát is tudunk biztosítani. ELLÁTÁS: All inclusive (Büféreggeli, -ebéd és -vacsora. Helyi meleg és üdítô italok, helyi bor és csapolt sör, koktélok korlátlan fogyasztása de órától óráig. Fagylalt a pool-bárnál 11:00 18:00 óra között. Délután 15:00 és 18:00 óra között kávé, tea, sütemények. Különbözô programok.)

12 176 Hotel Sol Nessebar Palace Ár: 293. old. FEKVÉSE: A fenti két hotel harmadik, legmagasabb kategóriájú szállodája. Neszebartól 2,5 km-re, Ravdától 2 km-re helyezkednek el, közvetlenül a tengerparton. Ideális pihenést, kikapcsolódást biztosítanak. A közelben buszmegálló, ahonnan Neszebarba lehet bejutni. Bár a komplexum saját stranddal rendelkezik, melyhez néhány lépcsôn kell lemenni, javasolnánk, hogy a kissé távolabb kb m található neszebári strandot vegyék igénybe. SZOLGÁLTATÁSOK: Recepció, lift, étterem terasszal, lobby bár terasszal, internet-szoba (fizetôs), pénzváltó, üzletek, parkoló. Fedett és nyitott úszómedence pool-bárral, napernyôkkel és nyugágyakkal, játszótér. Fizetôs szolgáltatások: fitness, masszázs, fodrászat, teniszpályák, vízi sportolási lehetôségek. A Hotel Sol Nessebar Bay spa központjában a fedett medence mellett, szauna, szolárium, fizikoterápiás kezelések állnak vendégeink rendelkezésére, térítés ellenében. ELHELYEZÉS: Kétágyas, pótágyazható, telefonos, légkondicionált, erkélyes, park ill. tenger felôli, zuhany/wc-s szobákkal, melyek felszereltségéhez SAT-TV, hajszárító is tartozik. 2-3 gyermekes családok részére lekérésre családi szobát tudunk biztosítani. ELLÁTÁS: All inclusive (Büféreggeli, -ebéd és -vacsora. Helyi meleg és üdítô italok, helyi bor és csapolt sör, koktélok korlátlan fogyasztása de órától óráig. Fagylalt a pool-bárnál 11:00 18:00 óra között. Délután 15:00 és 18:00 óra között kávé, tea, sütemények. Különbözô programok.) POMORIE Burgasz és Napospart között kb. félúton található település. Kristálytiszta víz, hosszú és széles homokos strandok jellemzik. A parton vízi sporteszközök bérelhetôk. Számos étterem, bár, diszkó várja a szórakozni vágyó vendégeket. Parkolási lehetôség a település kijelölt helyein van. Hotel Sunny Bay Ár: 294. old. FEKVÉSE: A 2007-ben átadott új szálloda közvetlenül a tengerparton fekszik, kb. 400 m-re a település központjától. SZOLGÁLTATÁSOK: Hétemeletes modern szálloda központi vezérlésû légkondícióval. Recepció, étterem, panorámás lift. Ingyenes, nem ôrzött parkolási lehetôség a szállodánál. A közelben ôrzött, fizetôs parkoló található (kb. 2,5 EUR/nap). ELHELYEZÉS: Szépen berendezett, légkondicionált, 2-ágyas, pótágyazható, zuhany/wc-s szobákban, melyek felszereltségét telefon, mini hûtô és SAT-TV, hajszárító és térítés ellenében Internet-hozzáférés egészíti ki. ELLÁTÁS: Büféreggeli. Büfévacsora felár ellenében kérhetô.

13 Aparthotel Marina Holiday Club Ár: 294. old. FEKVÉSE: Az aparthotel Pomorie bejáratánál, erdô mellett található, kb. 100 m-re a település déli strandjától. SZOLGÁLTATÁSOK: A többszintes, modern, légkondicionált komplexumban vendégeink a következô szolgáltatásokat vehetik igénybe: recepció, étterem, lobby bar, szépségszalon, fitness-terem, nyitott úszómedence külön gyermekrésszel, nyugágyakkal és napernyôkkel, szauna, üzletek, minigolf. Parkoló. APARTMANTÍPUSOK: Valamennyi apartman légkondicionált (helyi beállítású), LCD-s kábel-tv-s, telefonos. Internet-kapcsolat lehetôség. 4-ágyas apartman: 1 hálószoba 2 fô részére, nappali további 2 fô elhelyezésére alkalmas kinyitható alkalmatossággal, felszerelt konyha a nappalival egy légtérben, zuhany/wc. 5-ágyas apartman: 1 hálószoba 2 fô részére, a felszerelt konyhával egy légtérben levô nappaliban további 3 fô elhelyezésére alkalmas fekhely, üvegfallal elválasztva, (2 személyes kinyitható rekamié és 1 egyszemélyes fekhely), zuhany/wc. 6-ágyas apartman: 2 hálószoba 2-2 fô részére, nappali 2 fô elhelyezésére alkalmas kinyitható rekamiéval és a felszerelt konyhával, zuhany/wc. ELLÁTÁS: Önellátás. Felár ellenében büfévacsora kérhetô 177 BULGÁRIA NAPOSPART Aparthotel Sunset Resort Ár: 294. old. FEKVÉSE: A hat épületbôl álló, modern és igényes komplexum Pomorie elôtt 3 km-re található közvetlenül a széles és 400 m hosszú festôi szépségû öböl partján. SZOLGÁLTATÁSOK: A létesítmény 771 apartmanon felül az alábbi szolgáltatásokkal várja az idelátogatókat: 3 a la carte- és nemdohányzó éttermek, liftek, 7 bár, fodrász-szalon, pénzváltó, internet-sarok (térítés ellenében), a kertben 3 édesvizû medence napernyôkkel és nyugágyakkal (itt ingyenes, a strandon térítés ellenében), vízicsúszda, gyermekmedence, fedett, édesvizû medence, spa- és wellness-központ helyszíni fizetéssel (élményzuhanyok, Knepp-medence, bio-, infraszuna, finn szauna, gôzfürdô), fitness-terem, fodrász- és szépség-szalon, üzletek, játszóterek, parkoló és garázs (helyszínen fizetendô). APARTMANTÍPUSOK: A komplexum valamennyi lakóegysége ízlésesen berendezett, légkondicionált, telefonos, erkélyes, SAT TV-vel, széffel és hajszárítóval felszerelt. 3-ágyas apartman: (kb. 60 m²) 1 hálószoba 2 fô részére, nappali 1 fô elhelyezésére alkalmas sofával és felszerelt konyhával, zuhany/wc. Az apartmanok parkra, illetve tengerre nézôk. 4+1-ágyas apartman: (kb. 80 m²) 2 hálószoba 2-2 fô részére, nappali további 1 fô elhelyezésére alkalmas sofával, s vele egy légtérben a felszerelt konyha, zuhany/wc. Az apartmanok parkra, illetve tengerre nézôk. 6+1 ágyas apartman: (kb. 110 m²) 3 hálószoba 2-2 fô részére, nappalival egy légtérben a 7. fô elhelyezésére alkalmas kanapé és a felszerelt konyha, 2 zuhany/wc. Egy-egy apartman, nagysága miatt, egyszerre nézhet park, oldalról ill. direkt tengerre is. ELLÁTÁS: Büféreggeli. Felár ellenében vacsora ill. all inclusive kérhetô.

14 178 SZOZOPOL A Burgaszi-öböl déli csücskében található várost az ókorban, a görögök alapították Appolonia néven. A sziklára épült városka, Burgasztól 45 km-re fekszik. Szûk, macskaköves utcácskái, hagyományos bolgár stílusban fából épített lakóházai és templomai a század hangulatát idézik. A település két stranddal rendelkezik, az egyik a városi, a másik pedig a 2 km hoszszú Harmani nevû strand. Gyermekek fürdôzésére is kiválóan alkalmasok. Hotel Amon Ra Ár: 294. old. FEKVÉSE: Szozopol új negyedében, az óvárostól délre, a tengerparton, az Harmani strandtól kb. 50 m-re található szálloda. SZOLGÁLTATÁSOK: 4 szintes épület, recepció, étterem. ELHELYEZÉS: két különbözô elhelyezési lehetôséget kínál a szálloda: 2-ágyas, zuhany/wc-s szállodai szobákban, illetve apartmanokban. A 4-ágyas apartman 1 hálószobából, 1 nappaliból és 1 fürdôszobából áll. A 6-ágyas apartman 2 külön hálószobával, nappalival és fürdôszobával rendelkezik. Valamennyi egység légkondicionált, telefonos, SAT TV-s és erkélyes. Minibár. ELLÁTÁS: Büféreggeli. Menüválasztásos vacsora felár ellenében kérhetô. Hotel Flagman Ár: 294. old. FEKVÉSE: 2002-ben, Szozopol új részén épült szálloda kb. 100 méterre a strandtól. A minden kényelmet kielégítô komplexumból könnyen megközelíthetôek a város új és régi negyedében található szórakozási lehetôségek. SZOLGÁLTATÁSOK: az ötemeletes szállodában étterem, koktél bár, barbecue, nyitott úszómedence, fitness-terem, masszázs, szauna, jacuzzi, széfbérlés, pénzváltó, gyermekjátszó áll rendelkezésre. ELHELYEZÉS: szobái kétágyasak, pótágyazhatóak, fürdôszobásak, erkélyesek, telefonnal, minibárral, SAT-TV-vel felszereltek. ELLÁTÁS: büféreggeli. Vacsora felár ellenében kérhetô. Hotel Laguna Beach Ár: 294. old. FEKVÉSE: Szozopol központjától kb. 1,5 km-re épült új szálloda, csendes helyen, közvetlenül a tengerparton. SZOLGÁLTATÁSOK: Étterem, bár, kávézó, éjszakai bár, lift, nyitott medence gyermekrésszel és pool-bárral, fedett medence, játszótér, spa és wellness-központ (szauna, jacuzzi, gôzfürdô, török fürdô, fitness-terem, fodrász- és szépségszalon, Internet, teniszpálya, üzletek, széf, parkoló. A szálloda vendégei részére az úszómedence, a fitnessterem, a jacuzzi és a széf használata ingyenes. ELHELYEZÉS: 2 ágyas, pótágyazható, klímás, erkélyes, zuhany/wc-s szobákban, melyek tv-vel, telefonnal, minibárral felszereltek. Lehetôség van 2 ágyas stúdió illetve 4 ágyas apartman foglalására is. ELLÁTÁS: Büféreggeli. Térítés ellenében all inclusive ellátáskérhetô.

Bulgária a rózsák földje

Bulgária a rózsák földje 101 BULGÁRIA Bulgária a rózsák földje Bulgária hallatán sokak nosztalgiával gondolnak vissza a múlt rendszer kedvelt üdülôhelyeire, az ott töltött nyaralásokra, építôtáborokra. Van, akiknek a Napospart

Részletesebben

900 m. (térítés ellenében). Babaágyak ingyenesen igényelhetők. Napágyak és napernyők ingyenesen használhatóak a medencénél. 800 m

900 m. (térítés ellenében). Babaágyak ingyenesen igényelhetők. Napágyak és napernyők ingyenesen használhatóak a medencénél. 800 m Napospart Burgasztól 36 km-re északra terül el a bolgár tengerpart legnagyobb, legismertebb üdülőközpontja. 8 km hosszú, kb. 150 m széles homokos strandja és lassan mélyülő vize kisgyermekek fürdőzésére

Részletesebben

BULGÁRIA A rózsák földje

BULGÁRIA A rózsák földje BULGÁRIA A rózsák földje A Fekete-tenger bolgár partszakaszának üdülőhelyeit nem csupán a kristálytiszta víz, a lassan mélyülő homokos strandok miatt érdemes felkeresni. A zöldellő környezetben újonnan

Részletesebben

BULGÁRIA Bolgár Úticéljaink aranyhomok, Sveti konstantin & Elena Várna, napospart, neszebar, Pomorie, Burgasz, Szozopol UtazáS:

BULGÁRIA Bolgár Úticéljaink aranyhomok, Sveti konstantin & Elena Várna, napospart, neszebar, Pomorie, Burgasz, Szozopol UtazáS: TAVALY ITT VOLTUNK NYARALNI, A PARTON DÖMÉVEL EGY EGÉSZ VÁROST HOMOKOZTUNK ÖSSZE. Bulgária Bolgár Úticéljaink Aranyhomok, Sveti Konstantin & Elena Várna, Napospart, Neszebar, Pomorie, Burgasz, Szozopol

Részletesebben

BULGÁRIA. A Bulgáriába utazó vendégek számára elsősorban a Feketetenger

BULGÁRIA. A Bulgáriába utazó vendégek számára elsősorban a Feketetenger BULGÁRIA A Bulgáriába utazó vendégek számára elsősorban a Feketetenger hűs hullámai, a hoszszan elnyúló, széles tengerpart aranyszínű homokstrandjai jelentik a vonzerőt. Az ország keleti határát alkotó

Részletesebben

Klubtravel előfoglalási kedvezmény 10 % (foglalás 04.30-ig, teljes összeg befizetése 05.15-ig)

Klubtravel előfoglalási kedvezmény 10 % (foglalás 04.30-ig, teljes összeg befizetése 05.15-ig) TENGERPARTI ÜDÜLÉSEK NAPOSPART Minden bolgár foglalásnál 12 éves kor fölött 4 400 Ft/fő, 12 éves kor alatt 2 200 Ft/fő üdülőhelyi díj fizetendő irodánkban. A díj egyszeri, és a teljes tartózkodásra értendő.

Részletesebben

BULGÁRIA. Napospart FLORA - ZVETE - RODOPI HOTELKOMPLEXUM **** HOTEL DIAMOND**** - Félpanzió

BULGÁRIA. Napospart FLORA - ZVETE - RODOPI HOTELKOMPLEXUM **** HOTEL DIAMOND**** - Félpanzió BULGÁRIA Napospart NAPOSPART Minden bolgár foglalásnál 12 éves kor fölött 3 600 Ft/fő, 12 éves kor alatt 1 800 Ft/fő üdülőhelyi díj fizetendő irodánkban. A díj egyszeri, és a teljes tartózkodásra értendő.

Részletesebben

November 4.,11. 8 NAP / 7 ÉJSZAKA. FP 99.000,- Ft/fő Hotel Iberotel Grand Sharm***** FP 136.000,- Ft/fő Hotel LTI Grand Azure*****

November 4.,11. 8 NAP / 7 ÉJSZAKA. FP 99.000,- Ft/fő Hotel Iberotel Grand Sharm***** FP 136.000,- Ft/fő Hotel LTI Grand Azure***** November 4.,11. 8 NAP / 7 ÉJSZAKA Hotel Falcon Hills*** FP 99.000,- Ft/fő Hotel Iberotel Grand Sharm***** FP 136.000,- Ft/fő Hotel LTI Grand Azure***** AI 143.000,- Ft/fő standard kétágyas szoba Hotel

Részletesebben

Időpontok: 2015. május-október között 7 éjszaka, 8 napos időtartamban

Időpontok: 2015. május-október között 7 éjszaka, 8 napos időtartamban Üdülés Szicília szigetén Utazás: egyénileg Időpontok: 2015. május-október között 7 éjszaka, 8 napos időtartamban Catania környéke ( repülőtéri transzfer: Catania repülőtere) Santa Lucia α Le Sabbie d Oro

Részletesebben

*CSALÁDI NYARALÁS AHOL A GYEREKEK INGYEN VAKÁCIÓZHATNAK* ***2 felnőtt + 2 gyerek (14 éves korig) 2 fő fizet 2 gyermek GRATIS***

*CSALÁDI NYARALÁS AHOL A GYEREKEK INGYEN VAKÁCIÓZHATNAK* ***2 felnőtt + 2 gyerek (14 éves korig) 2 fő fizet 2 gyermek GRATIS*** 2015 *CSALÁDI NYARALÁS AHOL A GYEREKEK INGYEN VAKÁCIÓZHATNAK* ***2 felnőtt + 2 gyerek (14 éves korig) 2 fő fizet 2 gyermek GRATIS*** CAMPING FIORI*** RABAC - Isztriai félsziget Horvátország 560 km-re Bp-től

Részletesebben

MEDITERRÁN VAKÁCIÓ CIPRUSON

MEDITERRÁN VAKÁCIÓ CIPRUSON MEDITERRÁN VAKÁCIÓ CIPRUSON Utazás: Budapest Larnaca Budapest útvonalon Malév menetrendszerinti járataival, egyénileg. Időpont: választott időpontban és időtartamra. Idegenvezetés: helyi magyar nyelvű

Részletesebben

Ho t e l Pl aya Go l f ««««

Ho t e l Pl aya Go l f «««« MALLORCA NYÁR NYÁR Mallorca Spanyolország északi része elõtt húzódik a különbözõ földrajzi adottságokkal, kultúrával, valamint konyhával rendelkezõ öt szigetbõl álló Baleár-szigetvilág. Legnagyobb és egyben

Részletesebben

Madrid KÉRJEN IRODÁNKTÓL AJÁNLATOT! Hotel Tryp Gran Via***

Madrid KÉRJEN IRODÁNKTÓL AJÁNLATOT! Hotel Tryp Gran Via*** Madrid KÉRJEN IRODÁNKTÓL AJÁNLATOT! Hotel Tryp Gran Via*** Fekvése: központi helyen, Madrid legnagyobb bevásárló utcáján, a Gran Vián fekszik. Ideális kiindulópont a történelmi Madrid felfedezéséhez, a

Részletesebben

franciaország franciaország CÔTE D AZUR TENGERPARTI ÜDÜLÉSEK MENTON - Residence LES CITRONNIERS*** FR0202 www.autoclubtravel.hu

franciaország franciaország CÔTE D AZUR TENGERPARTI ÜDÜLÉSEK MENTON - Residence LES CITRONNIERS*** FR0202 www.autoclubtravel.hu TENGERPARTI ÜDÜLÉSEK CÔTE D AZUR MENTON - Residence LES CITRONNIERS*** FR0202 Leírás: Menton sajátos szubtrópusi mikroklímájáról és páratlan kertjeiről nevezetes. A felújított 4 szintes apartmanház Menton

Részletesebben

Család, szórakozás és pihenés...

Család, szórakozás és pihenés... Család, szórakozás és pihenés... UMAG I VILLAGE SOL GARDEN ISTRA 4* CSALÁDI AJÁNLAT 2015.10.23-11.01. családi szobában 2 felnőtt + 2 gyermek 101 700 Ft/CSALÁD/3 éj félpanzióval családi szoba: két összenyitható

Részletesebben

B u r g a s z B u l g á r i a. Burgasz Neszebár Napospart. Üdülés a Naposparton

B u r g a s z B u l g á r i a. Burgasz Neszebár Napospart. Üdülés a Naposparton N a p o s p a r t Az ország kultúrájában is keveredik a mediterrán lazaság és a keleties vendégszeretet. A bolgár és környéke régóta kedvelt a magyar utazók körében. A Burgasz környéki üdülôhelyek a Fekete-tenger

Részletesebben

NYARALÁS, TENGERPART

NYARALÁS, TENGERPART NYARALÁS, TENGERPART HORVÁTORSZÁG PORECS LANTERNA APARTMANTELEP Árlista 2010. BUSSZAL FT/FŐ/HÉT Kétszobás apartman 2 3 4 5 EGYÉNILEG FT/APP/HÉT Kétszobás apartman 2 3 4 5 Junius 12-19. 32900 31900 30900

Részletesebben

KORFU MELLÉKLET. Sidari

KORFU MELLÉKLET. Sidari KORFU MELLÉKLET Sidari Kód: FAX 54118 Link: http://www.neckermann.hu/szallas/smartline-mimosa/54118 A szálloda nyüzsgő hangulatú, központi helyen fekszik, csak egy kis utca választja el a gyönyörű homokos

Részletesebben

TENERIFE. 2* Tropical Park

TENERIFE. 2* Tropical Park TENERIFE 2008. június 6., 13. 2* Tropical Park Fekvés: A szálloda Callao Salvajén található, a repülőtér kb. 25 km távolságra van. A tengerparttól mindössze 150 méterre található apartmanokból csodálatos

Részletesebben

KORFU VÁROS. Glifada. Perama. Benitses. Moraitika Messonghi. jún. 9., 16. szept. 15,. 22. Repülőjegy

KORFU VÁROS. Glifada. Perama. Benitses. Moraitika Messonghi. jún. 9., 16. szept. 15,. 22. Repülőjegy Átlaghőmérséklet Június Július Augusztus Szeptember Nappal 28 31 32 28 Éjszaka 16 18 18 16 Víz 21 23 24 23 Napos órák száma 12 13 11 9 Görögország legzöldebb szigete, Odüsszeusz és Sissy királynő kedvenc

Részletesebben

ÁRPARÁDÉ. Mediterrán Nyaralások októberig 2009 NYÁR. Hihetetlen ajánlatok parádés árakon. 124 900 Ft. HOTEL KaYa BELEk ***** AI. már.

ÁRPARÁDÉ. Mediterrán Nyaralások októberig 2009 NYÁR. Hihetetlen ajánlatok parádés árakon. 124 900 Ft. HOTEL KaYa BELEk ***** AI. már. 2009 NYÁR ÁRPARÁDÉ Mediterrán Nyaralások októberig Hihetetlen ajánlatok parádés árakon. Törökország Antalya Belek HOTEL KaYa BELEk ***** AI Közvetlenül a tengerpartnál, Antalya repülőtere kb. 27 km távolságra

Részletesebben

AI AI. 250-700 m FREE FREE FREE

AI AI. 250-700 m FREE FREE FREE POREC Egyike a leglátogatottabb isztriai fürdőhelyeknek. A tengerpart legrégibb városai közé tartozik. Művészettörténeti ritkasága a VI. századból származó, bizánci stílusban épített, mozaikokkal díszített

Részletesebben

Kuba. 4*+ Hotel Tryp Peninsula Varadero. Hotel Időpont Ell. 1hét 2á 2hét 2á 1hét 1á 2hét 1á Gyermek Code. 4* Tryp Peninsula

Kuba. 4*+ Hotel Tryp Peninsula Varadero. Hotel Időpont Ell. 1hét 2á 2hét 2á 1hét 1á 2hét 1á Gyermek Code. 4* Tryp Peninsula 4*+ Hotel Tryp Peninsula Varadero Fekvése: Közvetlenül a kb. 3 km hosszú homokos strand mellett. Felszereltség: A karibi stílusban épült szálloda 20 két-, háromszintes épületből áll. A szállodában lobby,

Részletesebben

karpathos karpathos ammoopi www.ibusz.hu

karpathos karpathos ammoopi www.ibusz.hu Karpathos KARPATHOS AMMOOPI Húú, ez újdonság! Azt olvastam a katalógusban, hogy most már erre a csodás görög szigetre is elmehetünk, ráadásul közvetlen járattal. Azt írják, hogy Karpathos a szenvedélyek

Részletesebben

Costa del Sol COSTA DEL SOL

Costa del Sol COSTA DEL SOL Costa del Sol Évek óta kedvelt nyaralóhely országunkból is Spanyolország. Azonban az Ibériai-félsziget déli partszakasza, amelyet Costa del Sol-nak hívnak csak az utóbbi években kapott nagyobb figyelmet.

Részletesebben

COSTA DEL SOL ANDALÚZIA MOSOLYA

COSTA DEL SOL ANDALÚZIA MOSOLYA COSTA DEL SOL ANDALÚZIA MOSOLYA a nagyi azt mondta, hogy ez egy igazi kulturális paradicsom, És ráadásul egész Évben süt a nap. kulturális paradicsomot még nem ettem, de nagyi biztos hoz nekem. 118 FAKULTATÍV

Részletesebben

Balatontourist Platán. Panzió. Balaton. H 8621 Zamárdi, Damjanich u. 2/b. www.balatontourist.hu

Balatontourist Platán. Panzió. Balaton. H 8621 Zamárdi, Damjanich u. 2/b. www.balatontourist.hu Balatontourist Platán Panzió Balaton 2013 H 8621 Zamárdi, Damjanich u. 2/b. H Balatontourist Platán Panzió H 8621 Zamárdi, Damjanich u. 2/b. Foglalás: Tel.: (36) 84/314-388, (36) 30/758-4575 (36) 30/742-2107

Részletesebben

UTAZÁSI LEHETŐSÉGEK. Indulási időpontok egyénileg, autóval (kedd): Ind. időpontok autóbusszal (indulás hétfőn, érkezés kedden): 19., 26. 18., 25.

UTAZÁSI LEHETŐSÉGEK. Indulási időpontok egyénileg, autóval (kedd): Ind. időpontok autóbusszal (indulás hétfőn, érkezés kedden): 19., 26. 18., 25. OLYMPOS Az Olympos-hegy lábánál fekvő, közismert, hosszan húzódó riviéra Thesszalonikitől mindössze 60-100 km-re található. Elsősorban azoknak ajánljuk ezt a régiót, s annak üdülőhelyeit Paraliát, Olympic

Részletesebben

Horvátország HOTEL LIŠANJ 2* - NOVI VINODOLSKI

Horvátország HOTEL LIŠANJ 2* - NOVI VINODOLSKI HOTEL LIŠANJ 2* - NOVI VINODOLSKI A hotel közvetlen tengerparton található, közelében postahivatal, bank és benzinkút, a városközpont kb. 10 perc. A kétágyas szobák mindegyikben zuhany/wc, SAT TV, telefon.

Részletesebben

Gerlitzen (1000-1911 m)

Gerlitzen (1000-1911 m) Gerlitzen Gerlitzen (1000-1911 m) A gerlitzeni sícentrumot a legjobb családi síterületként tartják számon. Karintiában ez az egyetlen olyan síközpont, amely bizonyítvánnyal rendelkezik arról, hogy kifejezetten

Részletesebben

MALDÍV-szigetek: HOLIDAY ISLAND

MALDÍV-szigetek: HOLIDAY ISLAND MALDÍV-szigetek: HOLIDAY ISLAND 3 csillagos, 700m x 140m, zátony: 350-400 m, 35 perc belső járattal Malé reptértől+ 5 perc hajóval: PADI búvárközponttal rendelkezik! Talán a legkedvezőbb áru sziget! A

Részletesebben

06.09.,09.08. 06.16. 06.23.,30., 08.25. 06.09.,09.08. 06.16. 06.23.,30., 08.25.

06.09.,09.08. 06.16. 06.23.,30., 08.25. 06.09.,09.08. 06.16. 06.23.,30., 08.25. 1. OLDAL ALBENA - REPÜLŐVEL Hotel Laguna Mare **** 06.09.,09.08. 06.16. 06.23.,30., 08.25. 07.07.,14.,21.,28.,08.04.,11. 08.18. 09.01. 2 ágyas szobában 112 200 114 000 123 800 142 200 131 800 115 600 felnőtt

Részletesebben

SZÓFIA. ház, apartman és panzió, mely közelséget enged a helyiekhez és mellyel betekintést nyerhetnek az itteniek hétköznapjaiba is.

SZÓFIA. ház, apartman és panzió, mely közelséget enged a helyiekhez és mellyel betekintést nyerhetnek az itteniek hétköznapjaiba is. BULGÁRIA ÁJC KORZIKA ARDÍNIA AUSZTRIA SZLOVÉNIA HOR VÁTO RSZÁG OLASZORSZÁGO SZICÍLIA MAGYARORSZÁG BOSZNIA HERCEGO VINA MONTE ONTE- NEGR GRO ALBÁ LBÁNIA SZERBIA ROMÁNIA MACEDÓNIA GÖRÖGORSZÁG RSZ BULGÁRIA

Részletesebben

Belek. Antalya. Side. Alanya

Belek. Antalya. Side. Alanya TÖRÖK RIVIÉRA A Török Riviérán, a Földközi-tenger festői déli partvidékén lépten-nyomon tapintható közelségben van a történelem és a mitológia, ugyanakkor a természeti szépségek valódi kincsestára. A balzsamosan

Részletesebben

Montenegro a fekete hegyek országa

Montenegro a fekete hegyek országa 198 Montenegro a fekete hegyek országa HERCEG NOVI RISAN TIVAT BUDVA BECICI BAR ULCINJ Montenegró Szerbia szomszédságában található, itt szinte a fellegeket érik a Dinári hegység legmagasabb csúcsai. Önállóvá

Részletesebben

2012.06.08. / TENSI HOLIDAY

2012.06.08. / TENSI HOLIDAY LUX* Hotel Gran Gaube (Legends)***** Mauritius / Grand Gaube Sokféle szolgáltatással rendelkező szálloda, az aktív pihenést keresők számára ideális. Fekvése A LUX* Island Resorts szállodalánc tagja Grand

Részletesebben

Korfu. Benitses. Moraitika Messonghi. Dassia. www.personaltours.hu 1

Korfu. Benitses. Moraitika Messonghi. Dassia. www.personaltours.hu 1 Átlaghőmérséklet Június Július Augusztus Szeptember Nappal 28 31 32 28 Éjszaka 16 18 18 16 Víz 21 23 24 23 Napos órák száma 12 12 11 9 Görögország legzöldebb szigete, Odüsszeusz és Sissy királynő kedvenc

Részletesebben

Szállodák ** / *** 2 0 1 5 Lido di Jesolo

Szállodák ** / *** 2 0 1 5 Lido di Jesolo Szállodák ** / *** 2 0 1 5 Lido di Jesolo Hotel International ** A 2 csillagos szálloda mintegy 50 m-re található a strandtól. Minden szoba zuhanyzós, WC vel, hajszárítóval. A szobákban, telefon, széf,

Részletesebben

Kihaad Maldives Éttermek:

Kihaad Maldives Éttermek: Kihaad Maldives 4,5 csillagos, 600 m x 350 m -s sziget, zátony 50 m 200 m Csak ALL INCLUSIVE ellátással lehet igénybe venni. Szobai minibár (sör+üdítők) és 1kirándulás is az árban Kiváló minőségű, szép

Részletesebben

Rimini Viserbella. Hotel Cadiz*** vagy hasonló

Rimini Viserbella. Hotel Cadiz*** vagy hasonló Rimini Viserbella Hotel Cadiz*** vagy hasonló Hotel Alsen, Hotel Baia, Hotel Isabel A pezsgő Viserbella nyugalmat és vidám életérzést sugárzó környezetben, Riminitől mindössze 5, az új expótól pedig 3

Részletesebben

FRANCIAORSZÁG MENTON - MAEVA LES CITRONNIERS*** MENTON - HOTEL MEDITERRANEE*** FR0202

FRANCIAORSZÁG MENTON - MAEVA LES CITRONNIERS*** MENTON - HOTEL MEDITERRANEE*** FR0202 FRANCIAORSZÁG MENTON - MAEVA LES CITRONNIERS*** Leírás: Menton sajátos szubtrópusi mikroklímájáról és páratlan kertjeiről nevezetes. A felújított 4 szintes ház Menton központjában található, az óvárostól

Részletesebben

ARANYHOMOK - HOTEL ATLAS**** ALL INCLUSIVE - 2014

ARANYHOMOK - HOTEL ATLAS**** ALL INCLUSIVE - 2014 ARANYHOMOK - HOTEL ATLAS**** ALL INCLUSIVE - 2014 Étel & Ital Ellátás napi háromszori étkezéssel Reggeli 07:30 10:30 Kései reggeli (legalább kontinentális) 11:00-ig Ebéd (büfé) 12:30 14:30 Vacsora (büfé)

Részletesebben

2014 KÜLÖNLEGESSÉGE! A TITOKZATOS EGZOTIKUM ÉSZAK-CIPRUS

2014 KÜLÖNLEGESSÉGE! A TITOKZATOS EGZOTIKUM ÉSZAK-CIPRUS 2014 KÜLÖNLEGESSÉGE! A TITOKZATOS EGZOTIKUM ÉSZAK-CIPRUS A gyönyörű sziget észak-keleti részén található a török ciprióták ún. Észak-Ciprusi Török Köztársasága. Szép és érintetlen strandjai, homokos partjai,

Részletesebben

A SZERELEM ISTENNŐJÉNEK SZIGETE

A SZERELEM ISTENNŐJÉNEK SZIGETE CIPRUS A SZERELEM ISTENNŐJÉNEK SZIGETE UTAZÁSI LEHETŐSÉGEK: BUDAPEST LARNACA BUDAPEST REPÜLŐJÁRATTAL június július augusztus szeptember 16., 23., 30. 7.,14., 21., 28. 4., 11., 18., 25. 1., 8., 15. A larnacai

Részletesebben

is megismerheti a szigetet, miközben megmártózhat

is megismerheti a szigetet, miközben megmártózhat 51 Zakinthosz Levante rózsája Zante néven is ismert a Jón-tenger harmadik legnagyobb szigete. Az elmúlt években méltán vált az egyik leglátogatottabb görög területté. Miért is? És miért ajánlanám én is

Részletesebben

MALDÍV-szigetek. BANDOS ISLAND Észak Malé atoll, 4 csillagos, 600 m x 400 m, zátony: 10-40 m, 20 perc gyorshajóval a reptértől,

MALDÍV-szigetek. BANDOS ISLAND Észak Malé atoll, 4 csillagos, 600 m x 400 m, zátony: 10-40 m, 20 perc gyorshajóval a reptértől, MALDÍV-szigetek. BANDOS ISLAND Észak Malé atoll, 4 csillagos, 600 m x 400 m, zátony: 10-40 m, 20 perc gyorshajóval a reptértől, Ez a méltán népszerű sziget az egyik legrégebben átadott üdülőhely. Eredetileg

Részletesebben

MALDÍV-SZIGETEK SZÁLLODAAJÁNLATOK

MALDÍV-SZIGETEK SZÁLLODAAJÁNLATOK MALDÍV-SZIGETEK SZÁLLODAAJÁNLATOK The Barefoot Eco Hotel 4* Fekvése: Hanimadhoo szigetén található kedves szálloda, Male repülőteréről kb. 1 órás belső repülő járattal érhető el. A sziget kb. 7 km hosszú

Részletesebben

08.08-08.15. Ár/fő/éj

08.08-08.15. Ár/fő/éj Közép Adriához, turisztikailag Marche, Abruzzo és Molise tartományokat soroljuk. Legismertebb és kedveltebb üdülőhelyei kellemes, mediterrán klímával és változó tengerparttal (homokos és kavicsos) várja

Részletesebben

Korfu. Odüsszeusz szigete. Korfu

Korfu. Odüsszeusz szigete. Korfu Odüsszeusz szigete 32 Moraitika Agios Ioannis városától 20 km-re délre, a keleti parton található kiépült nyaralóhely. A Messonghy folyó bal partján elterülő szállodák, nyaralók és apartmanházak között

Részletesebben

ÜDÜLÉSI LEHETŐSÉGEK AZ ELTE SZB SZERVEZÉSÉBEN 2014

ÜDÜLÉSI LEHETŐSÉGEK AZ ELTE SZB SZERVEZÉSÉBEN 2014 ÜDÜLÉSI LEHETŐSÉGEK AZ ELTE SZB SZERVEZÉSÉBEN HÉVÍZ HOTEL PANORÁMA*** (8380 Hévíz, Petőfi u. 9.) ELHELYEZÉS: 2 ágyas classic típusú erkélyes, fürdőszobás szállodai szobában, televízióval, telefonnal, minibárra,

Részletesebben

Bulgária. Törökország. Egyiptom. Csehország. Oroszország. Albánia Montenegró. Ukrajna

Bulgária. Törökország. Egyiptom. Csehország. Oroszország. Albánia Montenegró. Ukrajna Bulgária Törökország Egyiptom Csehország Oroszország Albánia Montenegró Ukrajna Kedves Utasunk! Örömmel számolunk be róla, hogy irodánk 2013-ban nagykorú lett! Legalább akkora igyekezettel készültünk nyári

Részletesebben

OLYMPOSI RIVIÉRA. és a közelmúlt történelmi látnivalóit, és persze szórakozni a helyi tavernákban, pubokban illetve bárokban.

OLYMPOSI RIVIÉRA. és a közelmúlt történelmi látnivalóit, és persze szórakozni a helyi tavernákban, pubokban illetve bárokban. OLYMPOSI RIVIÉRA Az Olympos-hegy lábánál fekvő, közismert, hosszan húzódó riviéra Thesszalonikitől mindössze 60 100 km-re található. Elsősorban azoknak ajánljuk ezt a régiót, és annak üdülőhelyeit Paraliát,

Részletesebben

Mexikó CanCún. Időeltérés: -7 óra. Hivatalos nyelv: spanyol. a legtöbb helyen angolul beszélnek. Pénznem: mexikói Peso (Mxn). (1 Mxn = kb.

Mexikó CanCún. Időeltérés: -7 óra. Hivatalos nyelv: spanyol. a legtöbb helyen angolul beszélnek. Pénznem: mexikói Peso (Mxn). (1 Mxn = kb. Mexikó CanCún A Karib-tengerbe nyúló mexikói félsziget legkeletibb csücskén fekszik Cancún varázslatos üdülővárosa. A türkiz számtalan árnyalatában szikrázó tenger szinte körbefonja a 7-es számot formázó

Részletesebben

rámosolyognak a ciprusiak, s ez mindennél többet ér. Chirsztodoulou Pál Beáta újságíró, kommunikációs szakember

rámosolyognak a ciprusiak, s ez mindennél többet ér. Chirsztodoulou Pál Beáta újságíró, kommunikációs szakember 179 Ciprus a szerelem istennôjének szigete A görög mitológia szerint Aphrodité, a szépség és a szerelem istennôje itt emelkedett ki a habokból, valószínûleg nem véletlenül, hiszen a szigetország szépsége

Részletesebben

A HUNGUEST HOTELEK NYÁRI KÍNÁLATÁBÓL

A HUNGUEST HOTELEK NYÁRI KÍNÁLATÁBÓL A HUNGUEST HOTELEK NYÁRI KÍNÁLATÁBÓL HH RÉPCE***+ BÜKFÜRDŐ Érvényes: 2012.08.17-ig / 2 3 éjszaka foglalással Ár: 11.970 Ft / fő / éjszaka Ár: 10.440 Ft / fő / éjszaka 4 éj foglalással Szállás 2ágyas szobában

Részletesebben

MEDULIN. Apartman Ferry Pula 10 km, Rabac 53 km. www.greenhorvat.hu KIEMELT AJÁNLAT! Elhelyezkedés: Medulinban, egy csendes mellékutcában,

MEDULIN. Apartman Ferry Pula 10 km, Rabac 53 km. www.greenhorvat.hu KIEMELT AJÁNLAT! Elhelyezkedés: Medulinban, egy csendes mellékutcában, MEDULIN KIEMELT 15 Apartman Ferry Pula 10 km, Rabac 53 km Elhelyezkedés: Medulinban, egy csendes mellékutcában, szépen gondozott kertben, a központtól kb. 200 m-re. Strand: homokos, kavicsos kb. 600 m-re;

Részletesebben

superior márc. 1. 20., nov. 22. dec. 20.

superior márc. 1. 20., nov. 22. dec. 20. Hévíz HOTEL EURÓPA FIT Gyógyulás, wellness, családbarát környezet, három generáció számára ideális környezet. Az elmúlt évben látványosan megújult szálloda Hévíz központjában, a világhírű gyógytótól 400

Részletesebben

Costa Dorada az aranypart

Costa Dorada az aranypart 70 Costa Dorada az aranypart Barcelonától délre, Tarragona provincia egész partvidéke, egészen az Ebro deltájáig a Costa Dorada. A terület az Aranypart nevet viseli, amelyet hosszú, homokos partjaival

Részletesebben

Utazási le he tô sé gek:

Utazási le he tô sé gek: 56 Rodosz a napisten szigete RODOSZ FALIRAKI IXIA Utazási le he tô sé gek: Éveken keresztül egy kisebb vitát váltott ki nálunk, a családban, hogy az adott nyáron hova menjünk el nyaralni. Egyetértés csak

Részletesebben

Bankok nyitva tartása: hétfőtől péntekig általában kora délutánig, szombaton délig vannak nyitva. Egyes bankok hosszabb nyitvatartási

Bankok nyitva tartása: hétfőtől péntekig általában kora délutánig, szombaton délig vannak nyitva. Egyes bankok hosszabb nyitvatartási i Közlekedés: az Air Malta légitársaság menetrend szerint közlekedő járataival. Időeltérés: +1 óra. Hivatalos nyelv: máltai és angol. Beutazási szabályok: az Európai Unióhoz történő csatlakozás napjától

Részletesebben

2015 NYÁR COSTA BLANCA BENIDORM ELÖFOGLALÁS AKCIÓ

2015 NYÁR COSTA BLANCA BENIDORM ELÖFOGLALÁS AKCIÓ 2015 NYÁR COSTA BLANCA BENIDORM ELÖFOGLALÁS AKCIÓ Spanyolország Benidorm Árak Ft/fő repülővel Július 5 12 19, 26 Augusztus 2,9,16 ELŐFOGLALÁSI ÁRAK Ellátás 8 nap / 7éj 8 nap / 7éj 8 nap / 7éj Gemelos 2-4

Részletesebben

3., 10., 17., 24. Fakultatív kirándulásokat, autóbérlést a helyszínen, telepített idegenvezetőnknél lehet befizetni, helyi partnerünk szervezésében.

3., 10., 17., 24. Fakultatív kirándulásokat, autóbérlést a helyszínen, telepített idegenvezetőnknél lehet befizetni, helyi partnerünk szervezésében. KARPATHOS Akad egy hely, egy parányi gyöngyszem, melynek neve egybeforrt a szenvedéllyel, egy sziget, ahol a vadság találkozik a nyugalommal, a hagyománytisztelő falu a nyitottabb fővárossal, a napsugár

Részletesebben

Utazási le he tô sé gek:

Utazási le he tô sé gek: 140 Szicília a tûz szigete PALERMO MESSINA SAN ALESSIO TAORMINA GIARDINI-NAXOS CATANIA SIRACUSA NOTO Utazási le he tô sé gek: A 25.000 négyzetkilométeres háromszög alakú szigetet a helyiek a Nap szigetének

Részletesebben

4-ágyas apartman: kb. 35 m² alapterületû, egy kétágyas hálószoba, és nyugágyak bérelhetôk.

4-ágyas apartman: kb. 35 m² alapterületû, egy kétágyas hálószoba, és nyugágyak bérelhetôk. 156 UMAG Az Isztria észak-nyugati partjának kapujában fekvô város és egyben kikötô. Történelme a római idôkig nyúlik vissza. Hangulatos óvárosa egy kis félszigeten található. Gyönyörû tengerpartja, hangulatos

Részletesebben

horvátország - kvarner

horvátország - kvarner MOSCENICKA DRAGA A középkori hangulatú falucska a Moscenice-hegy lábánál fekszik, ahonnan káprázatos panoráma tárul a hegycsúcsra felmerészkedők szeme elé. Hosszú, gyönyörű tengerpartja, s az itt élő emberek

Részletesebben

Kanári-szigetek KANÁRI-SZIGETEK / TENERIFE

Kanári-szigetek KANÁRI-SZIGETEK / TENERIFE Kanári-szigetek A Kanári-szigetek a Ráktérítőhöz közel, Afrika szaharai övezetétől nem messze találhatóak. Szigetekről lévén szó, az Atlanti-óceán befolyásolja az időjárást, így mindig nyárias meleg van,

Részletesebben

HÚSVÉT. ÜNNEPI SZÁLLÁSAJÁNLATOK Érvényes: 2012.április 06 09. ERZSÉBET PARK HOTEL*** PARÁDFÜRDŐ PIROSKA HOTEL*** BÜK

HÚSVÉT. ÜNNEPI SZÁLLÁSAJÁNLATOK Érvényes: 2012.április 06 09. ERZSÉBET PARK HOTEL*** PARÁDFÜRDŐ PIROSKA HOTEL*** BÜK HÚSVÉT Messze földön jártam, szép harmatos reggel Aranytündér kútvizéből vizet merítettem. Aranytündér kútvizével öntözgetni járok, olyan szagos, mint a rózsa, gyertek ti is, lányok! ÜNNEPI SZÁLLÁSAJÁNLATOK

Részletesebben

általános információ Kedves Utasunk, tisztelt olvasó! Tartalom: Utazási Utalvány Biztosítás

általános információ Kedves Utasunk, tisztelt olvasó! Tartalom: Utazási Utalvány Biztosítás Előkatalógus Kedves Utasunk, tisztelt olvasó! A hűvös, téli hétköznapokban jó dolog a hűsítő habokra, a homokos tengerpartra, a meleg nyárra gondolni és tervezni a pihenést, kikapcsolódást. Előkatalógusunkban

Részletesebben

Kedvezményes Üdülés Keszthelyen, Szakszervezeti Tagok és Családtagjaik részére

Kedvezményes Üdülés Keszthelyen, Szakszervezeti Tagok és Családtagjaik részére Kedvezményes Üdülés Keszthelyen, Szakszervezeti Tagok és Családtagjaik részére Örömünkre szolgált, hogy az elmúlt évek során sok szakszervezeti tag és családja részére biztosítottuk szálláshelyünkön a

Részletesebben

Rovinj Horvátország. 19 500 Ft. 3 éjszaka. hotel **, reggelivel, kétágyas szobában. Clubcard pont

Rovinj Horvátország. 19 500 Ft. 3 éjszaka. hotel **, reggelivel, kétágyas szobában. Clubcard pont Önnek is jár a kikap kapcsolódá ás 2012. május - június www.tescoutazas.hu 06 40 525 552 Rovinj Horvátország 19 500 Ft 3 éjszaka hotel **, reggelivel, kétágyas szobában 97 Clubcard pont Önnek is jár a

Részletesebben

HOTEL MEDITERAN Moscenicka Draga központjában, közvetlenül az aprókavicsos, lassan mélyülő tengerparton található a mediterrán stílusú szálloda.

HOTEL MEDITERAN Moscenicka Draga központjában, közvetlenül az aprókavicsos, lassan mélyülő tengerparton található a mediterrán stílusú szálloda. MOSCENICKA DRAGA A középkori hangulatú falucska a Moscenice-hegy lábánál fekszik, ahonnan káprázatos panoráma tárul a hegycsúcsra felmerészkedők szeme elé. Hosszú, gyönyörű tengerpartja, s az itt élő emberek

Részletesebben

A középkori hangulatot árasztó város egy öbölben található. Strandja lassan mélyülő, sóderszerű-homokos, aprókavicsos, kavicsos öblökkel tarkított.

A középkori hangulatot árasztó város egy öbölben található. Strandja lassan mélyülő, sóderszerű-homokos, aprókavicsos, kavicsos öblökkel tarkított. PAG-SZIGET / NOVALJA Rab-szigettől délre fekszik, hossza 60 km, itt készítik a világhírű pagi csipkét. Kopár, fehér sziklái csodás öblöket, strandokat rejtenek. Prizmából komppal (www.jadrolinija.hr) közelíthető

Részletesebben

Utazási le he tô sé gek:

Utazási le he tô sé gek: 64 Costa Brava az elbûvölô vadpart LLORET DE MAR SANTA SUSANNA CALELLA BARCELONA MALLORCA Utazási le he tô sé gek: Amikor kis gyermek voltam, nem értettem, hogy a viszonylag nyugodt téli hónapok után a

Részletesebben

Apartmanok 2 0 1 5 Lido di Jesolo

Apartmanok 2 0 1 5 Lido di Jesolo Apartmanok 2 0 1 5 Lido di Jesolo LIDO DI JESOLO az Adriai tengerpart egyik legfőbb üdülőhelye, mindössze 21 km-re található az egyedülálló várostól, a nemzetközi kulturális események színházától, Velencétől.

Részletesebben

Egyéni síutak Ausztria

Egyéni síutak Ausztria Gasthof Meyer Egyéni síutak Ausztria Annabergben található, kitűnő elhelyezkedésű, barátságos, kétcsillagos panzió, amely csoportok részére is ideális választás. Sílift: 2 üléses felvonótól 50 méterre.

Részletesebben

HEGYVIDÉKI NYÁR BELFÖLDÖN 4 7 napos csomagajánlatok a 2012.nyári vakációra

HEGYVIDÉKI NYÁR BELFÖLDÖN 4 7 napos csomagajánlatok a 2012.nyári vakációra HEGYVIDÉKI NYÁR BELFÖLDÖN 4 7 napos csomagajánlatok a 2012.nyári vakációra MÁTRA - PARÁDFÜRDŐ ERZSÉBET HOTEL*** Érvényes: 2012.07.09-08.17.között, 6 éjszakás foglalással, a hét bármely napján Ár: 9.900

Részletesebben

VILLA GABRIELLA. Ár: 307. oldal. Ár: 307. oldal HORVÁTORSZÁG KÖZÉP- DALMÁCIA ÉS SZIGETEI

VILLA GABRIELLA. Ár: 307. oldal. Ár: 307. oldal HORVÁTORSZÁG KÖZÉP- DALMÁCIA ÉS SZIGETEI VILLA GABRIELLA Ár: 307. oldal Seget Vranjica településen, 60 m-re a kiéptett, aprókavicsos, kavicsos strandtól, egy domboldalon található a déli fekvésű, 3 emeletes modern, új építésű ház, Trogir óvárosától

Részletesebben

Érkezések: szombatonként (Június, július, augusztusban 17:00 20:00 óráig, májusban és szeptemberben 16:00-19:00-ig.) Elutazás: 09:00 óráig

Érkezések: szombatonként (Június, július, augusztusban 17:00 20:00 óráig, májusban és szeptemberben 16:00-19:00-ig.) Elutazás: 09:00 óráig lignano Lignano az észak-adriai tengerpart legszebb része. Igazi nyüzsgő, modern tengerparti üdülőhely, aranyszínű homokos tengerparttal, hatalmas zöld területekkel, természetesen meghagyott fenyőerdőkkel,

Részletesebben

CA NOGHERA - CAMPING ALBA D ORO

CA NOGHERA - CAMPING ALBA D ORO CA NOGHERA - CAMPING ALBA D ORO IT0205 Leírás: a kemping a Marco Polo reptér közelében fekszik 15 km-re Velencétől. Szolgáltatás: étterem, élelmiszerüzlet, bár, parkoló, internet lehetőség.elhelyezés:

Részletesebben

Utazási le he tô sé gek:

Utazási le he tô sé gek: 48 Kréta a kultúra bölcsôje RETHYMNO HERAKLION MIÉRT ÉPPEN KRÉTA? Elfogultság nélkül állíthatom, hogy Kréta, az Égei-tenger leghíresebb, és talán legszebb gyöngyszeme, ahol mindenki megtalálja a számítását

Részletesebben

10. o. 10. o. 14. o 15. o. 16. o. 18. o. 22. o. Szveti Vlasz Napospart Neszebár Pomorie Csehország Egyiptom ÁSZF

10. o. 10. o. 14. o 15. o. 16. o. 18. o. 22. o. Szveti Vlasz Napospart Neszebár Pomorie Csehország Egyiptom ÁSZF Kedves Utasunk! Már most felmelegítheti magát a téli hidegben az általunk kínált előfoglalási kedvezménnyel csökkentett nyári ajánlatokból, amit most még december 31-ig további 5% kedvezménnyel megtoldunk.

Részletesebben

Karpathos a szenvedély szigete

Karpathos a szenvedély szigete Karpathos a szenvedély szigete Akad egy hely, egy parányi gyöngyszem, amelynek neve egybeforrt a szenvedéllyel, egy sziget, ahol a vadság találkozik a nyugalommal, a hagyománytisztelő falu a nyitottabb

Részletesebben

Kedves utasunk! Ajándékozzon utazási utalványt!

Kedves utasunk! Ajándékozzon utazási utalványt! Kedves utasunk! Örömmel nyújtjuk át bővített, bolgár ajánlatainkat tartalmazó nyári katalógusunkat, amelyben csokorba gyűjtöttük Önöknek a legjobb ár-érték arányú szállodákat, melyek akár a Last Minute

Részletesebben

UTAZÁSI LEHETŐSÉGEK. Indulási időpontok egyénileg, autóval (szombat): Ind. időpontok autóbusszal (indulás pénteken, érkezés szombaton): 16., 23.

UTAZÁSI LEHETŐSÉGEK. Indulási időpontok egyénileg, autóval (szombat): Ind. időpontok autóbusszal (indulás pénteken, érkezés szombaton): 16., 23. HALKIDIKI Görögország északi partvidékén, Thesszalonikitől kb. 1 óra autóútra található a 3 nyúlványból álló félsziget. A mítosz szerint e terület volt egykor az óriások és az olymposzi istenek csatározásának

Részletesebben

Utazási lehetôségek: *V.31., VI.7. és IX.17., 24. csak budapesti indulással! Pécs Korfu Pécs 1 hetes charterjárattal

Utazási lehetôségek: *V.31., VI.7. és IX.17., 24. csak budapesti indulással! Pécs Korfu Pécs 1 hetes charterjárattal G Ö R Ö G O R S Z Á G KORFU M o r a i t i k a M e s s o n g h i A fôvárostól délre kb. 20 22 km-re, a szinte egybeépült két település a fôút mentén helyezkedik el. Mindkét üdülôtelepülés de elsôsorban

Részletesebben

Málta beszámoló ( )

Málta beszámoló ( ) Málta beszámoló (2010.06.04-08.) Általános tudnivalók: Időjárás: az időjárás egész évben kellemes, télen sem süllyed 14-16 C fok alá a hőmérséklet, azonban a nyári hónapokban nem ritka, hogy 36 C fok fölé

Részletesebben

Utazási le he tô sé gek:

Utazási le he tô sé gek: 64 Kréta a kultúra bölcsôje RETHYMNO HERAKLION Elfogultság nélkül állíthatom, hogy Kréta az Égei-tenger leghíresebb és talán legszebb gyöngyszeme, ahol mindenki megtalálja a számítását egy helyen. Rengeteg

Részletesebben

HORVÁTORSZÁG. a számtalan kulturális, szórakozási és sportolási lehetőség egyre több vendéget vonz évről-évre.

HORVÁTORSZÁG. a számtalan kulturális, szórakozási és sportolási lehetőség egyre több vendéget vonz évről-évre. HORVÁTORSZÁG Délnyugati szomszédunk sokszínűsége, gyönyörű tengerpartja, a kristálytiszta, kék tenger, a hangulatos öblök, a napsütés, a mediterrán klíma és vegetáció: a leanderek, bogumilok és levendula

Részletesebben

UTAZÁSI LEHETŐSÉGEK FAKULTATÍV KIRÁNDULÁSOK CORDOBA GRANADA SEVILLA GIBRALTÁR MAROKKÓ EBÉDDEL (TANGER)

UTAZÁSI LEHETŐSÉGEK FAKULTATÍV KIRÁNDULÁSOK CORDOBA GRANADA SEVILLA GIBRALTÁR MAROKKÓ EBÉDDEL (TANGER) COSTA DEL SOL Andalúzia az ország UNESCO világörökségekben leggazdagabb és legváltozatosabb tájakkal rendelkező autonóm tartománya. Itt minden megtalálható, ami Spanyolországról eszünkbe jut! A csodálatos

Részletesebben

HORVÁTORSZÁG 2015 MEDULIN: NARANCSMAG APARTMANOK

HORVÁTORSZÁG 2015 MEDULIN: NARANCSMAG APARTMANOK HORVÁTORSZÁG 2015 MEDULIN: NARANCSMAG APARTMANOK Strandhoz közel fekvő, kényelmes, pénztárcabarát apartmanok. Fekvése: a barátságos apartmanház Medulinban található. Tengerpart: aprókavicsos, lassan mélyülő

Részletesebben

ÁRPARÁDÉ. Nyaralások júniustól októberig. Hihetetlen ajánlatok parádés árakon. HOTEL ArTEMIS PrINCESS *** AI. már 89 900 Ft. -tól

ÁRPARÁDÉ. Nyaralások júniustól októberig. Hihetetlen ajánlatok parádés árakon. HOTEL ArTEMIS PrINCESS *** AI. már 89 900 Ft. -tól ÁRPARÁDÉ Nyaralások júniustól októberig Hihetetlen ajánlatok parádés árakon. Törökország Antalya Alanya HOTEL ArTEMIS PrINCESS *** AI Kb. 250 méterre a tengerparttól, egy nyugodt mellékutcában. Alanya

Részletesebben

ROBINSON TOURS 2012 www.robinsontours.hu. Bulgária Törökország Egyiptom Csehország Oroszország Albánia Montenegró Ukrajna

ROBINSON TOURS 2012 www.robinsontours.hu. Bulgária Törökország Egyiptom Csehország Oroszország Albánia Montenegró Ukrajna ROBINSON TOURS 2012 www.robinsontours.hu Bulgária Törökország Egyiptom Csehország Oroszország Albánia Montenegró Ukrajna Kedves Utasunk! Örömmel nyújtjuk át legújabb, bővített katalógusunkat. Ebben az

Részletesebben

remisens family excelsior**** AI smart selection hotel bristol*** AI FREE FREE FREE

remisens family excelsior**** AI smart selection hotel bristol*** AI FREE FREE FREE LOVRAN horvátország, KVARNER ÉS SZIGETEI Opatijától kb. 6 km-re dél-nyugatra található fürdőhely. A két települést tengerparti sétány köti össze. A nyugalmat árasztó, hangulatos kisvárosból számos kirándulási

Részletesebben

rodosz Utazási lehetőségek Apartmanok Fakultatív kirándulások Kirándulásokra a helyszínen, a telepített idegenvezetőnknél, valutában lehet befizetni.

rodosz Utazási lehetőségek Apartmanok Fakultatív kirándulások Kirándulásokra a helyszínen, a telepített idegenvezetőnknél, valutában lehet befizetni. rodosz A napisten szigete Fakultatív kirándulások Kirándulásokra a helyszínen, a telepített idegenvezetőnknél, valutában lehet befizetni. Rodosz városnézés 22 EUR/fő (+belépő) Fél napos kirándulás alkalmával

Részletesebben

Törökország Általános

Törökország Általános Törökország Általános Bevezetô Törökország a vendégszeretet országa, mely összeköti a Kelet- és Nyugat civilizációját, ahol együtt él a harmónia, a mûvészet és a kultúra. A világ azon kevés országai közé

Részletesebben

Sarti. 4 férőhelyű. 3 férőhelyű

Sarti. 4 férőhelyű. 3 férőhelyű Sarti Napjainkban Sarti a Sithonia-félsziget egyik legkedveltebb települése, ahol a tenger kékje egyesül a kristálytiszta vizű, homokos tengerparttal. Ez a kép teszi feledhetetlenné az itt eltöltött vakációt.

Részletesebben

örök havat rejtô botanikus parkja, az egyre több tartalommal rendelkezô Bjelolasica-i

örök havat rejtô botanikus parkja, az egyre több tartalommal rendelkezô Bjelolasica-i 186 Amikor Isten felosztotta a világot, magának hagyta Horvátországot. Lakói elkeseredett könnyei láttán meggondolta magát és oda adta nékik tartja a legenda. Horvátország az Adria mellett a hegyek, völgyek,

Részletesebben

All inclusive - valóban minden benne van???

All inclusive - valóban minden benne van??? All inclusive - valóban minden benne van??? Manapság a szállodák előszeretettel használják leírásukban, szóróanyagaikban ezt a kifejezést: ALL INCLUSIVE. Mit is jelent valójában az all inclusive? Annak

Részletesebben

Kanári-szigetek KANÁRI-SZIGETEK / GRAN CANARIA

Kanári-szigetek KANÁRI-SZIGETEK / GRAN CANARIA Kanári-szigetek KANÁRI MADEIRA - SZIGETEK NYÁR NYÁR TÉL & TÉL A Kanári-szigetek a Ráktérítőhöz közel, Afrika szaharai övezetétől nem messze találhatóak. Szigetekről lévén szó, az Atlanti-óceán befolyásolja

Részletesebben

2015. május RIO 2016 OLIMPIA

2015. május RIO 2016 OLIMPIA Engedélyszám: U 000390 Molnár Kriszta sportutak Tel: +361 999 1446 Fax: +361 345 1566 E-mail: kmolnar@tensi.hu Kovács Mónika sportutak Tel: +361 345 1589 Fax: +361 345 1566 E-mail: mkovacs@tensi.hu 2015.

Részletesebben