SZékelyföldi Akadémia

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "SZékelyföldi Akadémia"

Átírás

1 Hargita Megye Tanácsának tájékoztatója SZékelyföldi Akadémia Az értelmiségiek felelőssége Vidéki értelmiségieket, a köz szolgálatát felvállaló lelkes emberek dicséretét tartalmazza ez a kis kiadvány. Olyan személyiségekét, akik szülőfalujukban vagy az őket befogadó községben maradtak, ott élnek és tevékenykednek. Dolgoznak és szolgálnak. Mert mi más, ha nem szolgálat sőt: népszolgálat a vidéki értelmiségi állhatatos szerepe? Hargita Megye Tanácsa célul tűzte ki, hogy a helyi közösségek vezetőit, az értelmiségieket bekapcsolja a székelyföldi közélet alakításába, a térségi közpolitika részesévé tegye őket. Ennek érdekében indítottuk el 2010-ben a Székelyföldi Akadémia programot, amelynek célja, hogy szorosabb és állandó kapcsolatot alakítsunk ki és tartsunk fenn a vidéki értelmiséggel. A rendezvénysorozat lehetőséget teremt arra, hogy a helyi igényeknek megfelelően, szakemberek bevonásával előadásokat szervezzünk Hargita megye településein. A Székelyföldi Akadémia december 13-án tartja évzáró rendezvényét. Az eseményen önkormányzati vezetőkkel, elöljárókkal, közéleti szereplőkkel együtt számba vesszük az elért eredményeket-, sikereket és a programunk fejlesztéséért teendő lépéseket, díjazzuk a településeken kiemelkedő tevékenységet kifejtő személyeket különböző kategóriákban. Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke Díjazottak András Loránd néptáncoktató Máréfalva Antal Zoltán református lelkész Székelykeresztúr Bajkó László Gyergyóditró Barta Gábor Kászonaltíz Becze Enikő irodavezető Csíkszépvíz Berei Enikő logopédus Szentábrahám Bíró Endre református lelkész Bögöz Agyagfalva Erdős Ágnes Gyergyóalfalu Farkas Aladár sporttanár Borszék Fülöp László fizika-kémia szakos tanár Csíkkarcfalva Györffy Zsolt katasztrófavédelmi felelős Gyergyószárhegy Kedves Róbert alpolgármester Csíkszenttamás László Szilveszter Sándor vállalkozó Oroszhegy Lőrincz András gazdaegyesületi elnök Felsőboldogfalva Lukács Áron egyházmegyei bíró Fenyéd Mincsor Erzsébet tanítónő Gyergyóremete Pál Ákos pedagógus, Oroszhegy Pál Gizella anyakönyvvezető Gyergyóremete Pál László és Pál Dezső vállalkozók Szentábrahám Pál Zoltán történelemtanár Csíkszentmárton Péter László történelemtanár Csíkszentdomokos Portik-Bakai Ádám művelődésszervező Gyergyóremete Dr. Sata Attila Homoródszentmárton Szávai Márton nyugalmazott tanító Énlaka Szőcs Béla agrármérnök Szentábrahám Varga Attila István vállalkozó Tusnádfürdő Varga János plébános Csíkszentsimon Zöld Ilona tanítónő Csíkpálfalva

2 2 SZékelyföldi Akadémia András Loránd néptáncoktató Máréfalva Hargita Megye Tanácsa Kájoni János-díjjal jutalmazza kiemelkedő közművelődési András Lorándot, a 26 éves csíkszeredai fiatalembert a szíve vezette Máréfalvára, egy lányhoz. Megszerette a falut is, majd három évvel ezelőtt részt vállalt a Rozetta Ifjúsági Egyesület megalakításában. A Rozetta összegyűjtötte a falu fiatalságát kicsitől nagyig egyaránt. Lóránd főként néptáncot tanít az egyesület keretében működő három néptánccsoportnak, a Rozettának amelyben 15 és 30 év közötti fiatalok táncolnak, a Rozettáncka néptánccsoportnak amelyben a 10 és 14 év közötti gyerekek tanulnak táncolni és ismerkednek a színpaddal és a Csemete néptánccsoportnak, amelyben az óvodások és a kisiskolások ismerkednek a néptánc szépségeivel. Az egyesület évente több programot is szervez, a gyerekek minden nagyobb ünnepre előadással készülnek, amelyek bállal vagy táncházzal folytatódnak ben és 2011-ben a Rozetta és Rozettáncka tánccsoport ellátogatott Máréfalva testvértelepülésére, Pécsváradra, ahol az ott töltött négy nap alatt a pécsváradi fiatalsággal együtt betanult egy táncos előadást, és ezt az utolsó estén elő is adta a Vár színpadán. A Rozettáncka tánccsoport két alkalommal volt Nagyszalontán a Dévai Szent Ferenc Alapítvány házában, ahol közösen az alapítvány gyermekeivel szüreti bált rendeztek. Idén első alkalommal szervezte meg a Rozetta Egyesület a Vidéki Fiatalok Találkozóját, (ViFiT), amelynek jelmondata: Próbáltad már vidéken? András Loránd programszervező, tánctanár és koreográfus is egyben, kemény kézzel összetartja a csapatokat, tanítja, fegyelmezi, dicséri és jutalmazza is őket. Antal Zoltán református lelkész Székelykeresztúr Antal Zoltán a néhai Keresztúr fiúszék, ma a Keresztúr kisrégió egyik legszebb falujában, Kőrispatakon született. Az erdőszentgyörgyi középiskolás évek után a Kolozsvári Protestáns Teológián végzi tanulmányait között. Az udvarhelyszéki Patakfalván kezdi lelkészi munkáját, majd től Székelykeresztúron szolgál től a székelyudvarhelyi egyházmegye esperese. Miután elfoglalta székelykeresztúri szolgálati helyét, szervesen bekapcsolódott a város vérkeringésébe. Nemcsak az egyházközség gondjaival, a hívek lelki gondozásával foglalkozik, hanem szívén viseli a kisváros számos megoldatlan gondját. Amikor az 1990-es években Székelykeresztúr gazdasági élete romokban hevert, amikor a munkanélküliség soha nem látott csúcsokba ugrott, nagy szükség volt az Antal Zoltánhoz hasonló véleményformáló, karizmatikus emberekre. Fáradhatatlanul dolgozott az általa képviselt értékrend megőrzéséért és terjesztéséért. A közösen elfogadott értékek mentén pedig messzemenően együttműködött az önkormányzattal, az oktatási intézményekkel, civil szervezetekkel, valamint más felekezetekkel. Esperesként rálátása van egész Hargita megye fejlődésére. A székelykeresztúri fejlesztések mellett szívén viseli a kis egyházközségek, a szórványgyülekezetek gondját-baját. Nemcsak szót emel, hanem harcol is azok pozitív diszkriminációja érdekében. Az egyházi oktatás újraindításának lelkes támogatójaként különös figyelemmel követi az e téren bevezetett törvényeket és reformkísérleteket ban a Székelykeresztúri Iskolaszék elnökének választják meg. Ebben a minőségében tevékenyen hozzájárul az iskolák közti érdekellentétek megszüntetéséhez. Sokrétű szervező munkáját dicséri, hogy elnökként meghívja Székelykeresztúrra a Székelyföldi Akadémia rendezvényt, ráébresztve az amúgy passzív értelmiségieket, hogy érdemes részt venni a közösségi életben, érdemes hallatni hangjukat, hogy nem érdemes feladni e jobbítás szándékát és az érte való harcot. Bajkó László Gyergyóditró Hargita Megye Tanácsa Vitos Mózes-díjjal jutalmazza kiemelkedő vidékfejlesztési Bajkó László ditrói lakos az utóbbi esztendőkben sokat tett közössége érdekében, és aktív részese közéletünk alakításának. Alapító tagja a Ditrói Tejtermelők Egyesületének, amelynek létrejöttét ő indítványozta, és amelynek mindmáig ő a legfőbb mozgatója. Jelenleg is elnöke és ügyvezetője az egyesületnek, amely által a gazdák a megfelelő áron értékesített tejért időben megkapják a pénzüket. Pályázatokat készít és bonyolít le, így sikerült új tejcsarnokot létrehozni, tejminőség-ellenőrző gépet vásárolni. Összefogja a gazdákat, ösztönözve őket, hogy az új kihívásoknak megfeleljenek, és az adódó lehetőségeket képesek legyenek kihasználni. Képzéseket, konferenciákat, összejöveteleket, bálokat szervez a mezőgazdaságban érintett személyeknek. Tagja a Ditrói Önkéntes Tűzoltóalakulatnak, ezenkívül aktív résztvevője és szervezője a község kulturális, gazdasági, sport- és ifjúsági rendezvényeinek. Barta Gábor Kászonaltíz Hargita Megye Tanácsa Vitos Mózes-díjjal jutalmazza kiemelkedő vidékfejlesztési Barta Gábor katolikus családból származik, családcentrikus, három gyermek édesapja. A neveltetésnek köszönhetően mindhárom gyermeke helyben maradt, ott alakította ki megélhetőségét ig a helyi gépállomás vezetője volt. Az akkori viszonyok függvényében mindig arra vigyázott, hogy a hozzá tartozó emberek maximálisan megkapják jussukat. Vállalván a kockázatot, a rendszerváltás előtti időszakban is aktív szerepet vállalt az egyházközség munkájában ban polgármesterré választották. Mandátuma alatt indult el a Kászoni-medence a fejlődés útján: dokumentációk készültek olyan beruházásokra, amelyek a közösség jövőjét szolgálják, és a lehetőség szerint el is indultak a kivitelezési munkálatok. Több testvértelepülési kapcsolat kialakítója volt, s e kapcsolatok ápolásában nyugdíjasként is aktívan részt vesz. Ugyanakkor aktív részese volt a civil szerveződések megalakulásának is. Becze Enikő irodavezető Csíkszépvíz Hargita Megye Tanácsa Márton Áron-díjjal jutalmazza kiemelkedő közigazgatási Becze Enikő az utóbbi esztendőkben sokat tett a közösség érdekében, kimagasló tevékenységet végzett és ezzel hozzájárult Szépvíz község és Hargita megye fejlődéséhez. Becze Enikő 1993-tól dolgozik Szépvíz Község Polgármesteri Hivatalában, jelenleg a könyvelési-pénzügyi iroda vezetője. Jól felkészült, megbízható, segítőkész, a közigazgatás iránt elkötelezett munkatárs.

3 Berei Enikő logopédus Szentábrahám Hargita Megye Tanácsa Majláth Gusztáv Károly-díjjal jutalmazza kiemelkedő nevelő és oktatási Berei Enikő január 21-én született Kissolymosban. Iskolai tanulmányait Székelyudvarhelyen, a Benedek Elek Tanítóképzőben, majd ezt követően a Babeş Bolyai Tudományegyetem pszichológia szakán végezte. Jelenleg Székelykeresztúron a Petőfi Sándor Általános Iskola tanítónője és logopédusa. Szentábrahámon él, egy kisfiú édesanyja től mint tanítónő és lelkészfeleség fontosnak tartotta és tartja a magyar kultúra ápolását, mert meggyőződése, hogy nyelvében és kultúrájában él a nemzet, ugyanakkor egy közösség felemelésének alapvető feltétele a közösség értékeinek ápolása, megőrzése és továbbadása között Kissolymosban, szülőfalujában fejtett ki ilyen jellegű tevékenységet, felkeltve az ottani ifjúság kultúra iránti érdeklődését, meghonosítva ennek SZékelyföldi Akadémia továbbadását. Munkájának eredményeként működött a színjátszó társulat a fiatalok és fiatal házasok körében, valamint a tánccsoport között a Kissolymosban szerzett tapasztalatait Szentábrahámon kamatoztatta, hasonló értékeket vallva és ápolva. Szentábrahám kulturális életét felvirágoztatta, sikeressé tette, meghonosítva ezáltal a színjátszást a Szentábrahámi Dávid Ferenc Ifjúsági Egyletben. Évente több színdarabot mutattak be a faluközösségben ünnepek alkalmával. A betanult színdarabokkal sikeresen vettek részt országos színjátszó versenyeken, több alkalommal különdíjban részesültek. A színjátszáson túl a néptáncoktatás terén is jelentős tevékenységet fejt ki, három, korosztályonként szervezett tánccsoportot működtet. Munkája elengedhetetlenül fontos a közösség és az erdélyi magyarság kulturális értékeinek megőrzésében és ápolásában. A Szentábrahámi Nőszövetség elnökeként téli estéken heti rendszerességgel nőszövetségi találkozókat szervez, előadókat hív meg és több helyi rendezvény főszervezője a Szentábrahámi Unitárius Egyházközségen belül. 3 Bíró Endre református lelkész Bögöz Agyagfalva Hargita Megye Tanácsa Márton Áron-díjjal jutalmazza kiemelkedő közösségépítő Bíró Endre bögözi református lelkész az utóbbi esztendőkben kimagasló tevékenységet fejtett ki a közösség érdekében, kimagasló tevékenységet végzett, hozzájárulva ezzel a község, Bögözfalu ezáltal pedig Hargita megye fejlődéséhez. Elévülhetetlen érdemeket szerzett a bögözi református templom külső javítása, a templom újrafedése, a református gyülekezeti ház teljes feljavítása, a lelkészi lakás feljavítása terén, ugyanakkor teljes embert igénylő munkát végzett a vallásoktatás terén, a világi rendezvények megszervezésében és lebonyolításában. Állandó kapcsolatot tart a helyi tanáccsal, Hargita Megye Tanácsával, kapcsolatot tart és együttműködik más felekezetekkel. Számos dokumentum elkészítésében vállalt oroszlánrészt, így pályázati csomagokat készített a református templom felújítására, a gyülekezeti ház és a ravatalozó felépítésére. A bögözi református műemlék templomban levő freskók feljavítására benyújtott pályázatát kedvezően bírálták el, eurót nyerve el e munkálatok kivitelezésére. Ugyanakkor testvértelepülési kapcsolatokat kezdeményezett és ápol mindmáig, és a nevéhez fűződik a tanácsadás megszervezése a könnyített honosítási eljáráshoz, ennek népszerűsítése és intézése. Kiveszi részét a falunapok megszervezéséből is, no meg karácsonyi ajándékcsomagok osztását szervezi meg az iskolások számára. Erdős Ágnes Gyergyóalfalu Hargita Megye Tanácsa Márton Áron -díjjal jutalmazza kiemelkedő közösségépítő és kulturális Erdős Ágnes a gyergyóalfalvi Sövér Elek Iskolaközpontban tanítónőként kimagasló oktató és nevelő tevékenységével közel másfél évtizede meghatározó személyiség. Pedagógusként szakmailag, de emberileg is kiváló egyéniség, főszervezője az iskolai és iskolán kívüli rendezvényeknek. Számtalan eredménnyel büszkélkedik mind helyi, mind megyei, de akár nemzetközi viszonylatban is. Tanítványai dobogós helyezést értek el a Csak tiszta forrásból népdalvetélkedő megyei szakaszán. Számos tehetségkutató vetélkedő mentora, menedzsere és szervezője, a Szivárvány havasán nagy sikerű népdalvetélkedő ötletgazdája. Szervezői és kulturális munkássága nemcsak az iskola keretei között zajlanak, hanem nagy kihatással van a falu közösségi életére. Irányítója és aktív résztvevője a helyi Helikon fúvószenekarnak, amely községünknek nemcsak regionális, de nemzetközi elismerést is szerzett. Több magyarországi nemzetközi fesztiválon képviselték eredményesen térségünket és értek el ezüst fokozatot. Az általa irányított gyerekkórus és fúvószenekar teszi évről évre magasztosabbá ünnepeinket, a karácsonyi koncertek egy évre nyújtanak felejthetetlen élményt a közösségnek. Megalapítója és aktív munkatársa az AlfaluTV stúdiónak, kommunikációs szakemberi minősége is sokoldalú személyiségről tanúskodik. Farkas Aladár sporttanár Borszék Hargita Megye Tanácsa Kájoni János-díjjal jutalmazza kiemelkedő kulturális Farkas Aladár a borszéki közösség kiemelkedő egyénisége. Aktívan részt vállal a város életében, közéleti szereplése a helyi tanácsosi tisztség vállalásában is megnyilvánul. Több, Borszékkel kapcsolatos könyv szerzője, nevéhez fűződik a Borszéki útikalauz, Borszék monográfiája című kötet, Pethő Csongorral együtt jegyzi a Borszék régi képeslapokon című albumot. Rendszeresen közöl a város életével kapcsolatos írásokat a Források című helyi újságban. Széles körű érdeklődését példázza az is, hogy vezeti a helyi cserkészcsapatot. Mindemellett különféle hagyományőrző tevékenységeket folytat, táborokat szervez fiatalok és gyermekek számára. A borszéki borvízmúzeum létrehozásának kezdeményezője, ugyanakkor aktív szerepet vállalt a város turisztikai ösvényeinek feltérképezésében.

4 4 SZékelyföldi Akadémia Fülöp László fizika-kémia szakos tanár Csíkkarcfalva nevelő és oktató Fülöp László fizika-kémia szakos tanár több mint 40 évig volt a karcfalvi és jenőfalvi iskola pedagógusa, s ezalatt közel 22 évig az intézmény igazgatójaként tevékenykedett. Igazgatósága alatt hozták létre az iskolaműhelyeket, korszerűsítették a tantermeket, bővítették a laboratóriumokat, számítógépeket szereztek be azaz hatékonyabbá vált az oktatás. Nevéhez fűződik a központi iskola udvarának bővítése, az új tornaterem kialakítása, az épületek teljes felújítása, kazánház létesítése, a központi fűtés bevezetése, a jenőfalvi iskola és napközi modernizálása. A fentiek mellett hatékonyan részt vett a község gazdasági-művelődési életének fellendítésében. Nevéhez fűződik a Nagyboldogasszony Alapítvány létrehozása, az egyházzal való jó kapcsolatok ápolása, a községben szervezett különféle rendezvények támogatása. Hosszú éveken keresztül volt a helyi tanács tagja, ahol javaslataival, meglátásaival segítette a közös munkát. Fülöp László munkássága révén sokat tett a közösség érdekében, kimagasló tevékenységet végzett és ezzel hozzájárult Hargita megye fejlődéséhez. Györffy Zsolt katasztrófavédelmi felelős Gyergyószárhegy Hargita Megye Tanácsa az Önzetlenség Díjjal jutalmazza kiemelkedő közösségépítő Származása, mentalitása magyar, keresztény. Születési helye Szárhegy. Középiskolai, illetve főiskolai tanulmányai végeztével itt is alakított ki életteret, baráti és szakmai közösséget. Már általános iskolás korában mindig tettrekész, közösségi tevékenységet vállalt, sportkedvelő volt, sportművelő tevékenységet folytatott. Szerepvállalása kitűnt az iskolában és a közösségi megnyilvánulásokban egyaránt. A község vezetésében ráosztott és vállalt szerepe nélkülözhetetlen. Beosztásához tartozó tevékenységei mellett amely sokszor nem a napi nyolc órát jelenti több feladatot is vállal és végrehajt kitűnően. Az ő munkásságának köszönhető, hogy újra megalakult a szárhegyi önkéntes tűzoltóalakulat, amely nemcsak a régióban, hanem a megyében is ismertté vált. Tagjai, vezetőjüknek köszönhetően, fiatal, gyakorlatias és humánus személyek. Különös figyelemmel ösztönözte és segítette a güdüci tűzoltócsoport megalapítását, és bekapcsolta tagjait a régió szakmai körforgásába. Példaértékű kapcsolatot tart a belföldi, illetve az anyaországi hivatásos tűzoltó-egyesületekkel, -felügyelőségekkel. Ennek köszönhetően több alkalommal szervezett tapasztalatcserével egybekötött találkozókat, továbbképzőket és táborokat. A helyi csoport több esetben jutott így adományokhoz, felszerelésekhez. Ösztönzésének és kitartásának köszönhetően az egyik legjelesebb csoporttal rendelkezik a község. Sportszeretetét mi sem tükrözi jobban, hogy kezdeményezte a nagypályás futballcsapat újraalakítását. A csapatvezetői munkát, beleértve a pályafenntartási munkálatokat is, ma is folytatja, nem kis eredménnyel. A Bástya az egyedüli csapat a Gyergyói-medencéből, amely részt vesz a megyei bajnokságban. Ugyanakkor fontos szerepe van az újonnan létrehozott sportcsarnok menedzselésében, ugyanis fennmaradó szabadidejében az intézmény adminisztrátoraként gondoskodik a közösség sportéletének fejlesztéséről, illetve az épület állagának szakszerű megőrzéséről. Játékvezetői minősítésénél fogva szakszerű segítséget nyújt a labdarúgói mérkőzések, valamint a motoros enduro-futamok levezetésében. Folyamatos a jelenléte és segítsége a település ünnepein, rendezvényein. Kedves Róbert alpolgármester Csíkszenttamás Kedves Róbert alpogármester széles körű tevékenységet folytat a közösség érdekében. Közigazgatási teendői mellett közvetlenül vagy akár közvetve számos területen érezhető jelenléte: tagja az iskola igazgatótanácsának, szívügye hordja a ravatalozó építésének folyamata, nagymértékben támogatja a tánccsoport és a fúvószenekar munkáját, oroszlánrészt vállal a kulturális programok megszervezésében is. Ugyanakkor a Csíkszenttamásért Egyesület alapító elnöke. A szervezet tevékenysége szerteágazó: 2011-ben több nyertes projekt kivitelezésébe fogtak, így a turistaösvény kialakításába vagy az idősek napja megszervezésébe. Sportkedvelő emberként támogatja a helyi cselgáncscsapatot, és szerepet vállal a minifocipálya és a sportterem létesítésében. Újabban pedig a Felcsík Jégkorong Közigazgatási Fejlesztési Társaság alelnöke. László Szilveszter Sándor székelyszentkirályi vállalkozó (Oroszhegy) László Szilveszter Sándor fiatal vállalkozóként több mint száz helybéli szakembernek biztosít munkalehetőséget. A dolgozói tisztességes, segítőkész vállalkozóként ismerik, munkálatai között több nagy horderejű székelyudvarhelyi beruházás található. Önkormányzati képviselőként tevékenyen részt vesz a helyi tanács munkáiban, oszlopos tagja a fejlesztési és gazdasági szakbizottságnak. Irányításával Székelyszentkirályon számos nagyléptékű beruházást sikerült kivitelezni: vízellátási, csatornázási munkálatok, a kultúrház és az orvosi rendelő felújítása, megyei, községi, mezei utak építése. A Székelyszentkirályért Szövetségben, a civilszervezet vezetőjeként hatékony munkát végez több mint 50 székelyszentkirályi fiatal bevonásával. Nevéhez fűződik a 2009-ben felavatott Szent István-szobor felállítása a helyi templomkertben, 2010-ben a Kárpát-medencei Szent István Szövetség soros találkozójának a megszervezése és lebonyolítása több mint 600 meghívott részvételével, 2011-ben pedig az I. és II. világháborúban elesettek emlékére felavatott szobor felállítása. A számtalan haszonnal járó közösségi munkájával a falu tiszteletre méltó polgára, akire felnéznek a helyi fiatalok, és akinek az utóbbi nyolcéves tevékenysége Székelyszentkirály életében új színfoltként jelent meg, és a közösségi összefogásról szólt. Lőrincz András gazdaegyesületi elnök Felsőboldogfalva Hargita Megye Tanácsa Vitos Mózes-díjjal jutalmazza kiemelkedő vidékfejlesztési Lőrincz András, a farcádi szarvasmarhatartó gazdák egyesületének elnöke november 20-án született. Nagyon sokat segít a község lakosainak a mezőgazdasági támogatások megpályázásában. Önzetlen munkájáért mind a polgármesteri hivatal munkaközössége, mind a község lakói rendkívül hálásak.

5 Lukács Áron egyházmegyei bíró Fenyéd SZékelyföldi Akadémia Lukács Áron a fenyédi római katolikus egyházmegye bírója. Hosszú évek óta áldozatos, példaértékű munkájával szolgálja egyházát, közösségét. Segítő szándéka fizikai munkában és anyagiakban egyaránt megtestesül. Ugyanakkor jelen van mindenhol, ahol segítő kezekre van szükség: rendezvények szervezésében, beruházások kivitelezésében. 5 Mincsor Erzsébet tanítónő Gyergyóremete nevelő és oktató Mincsor Erzsébet a gyergyóremetei Fráter György Általános Iskola pedagógusa. Tanítványai, a szülők és kollégái elismerését az általa kifejtett igényes oktatói-nevelői munkával érdemelte ki. Pedagógusi tevékenysége azonban nem merül ki a tanórákra való felkészüléssel és az órák megtartásával, nagyon változatos órán kívüli aktivitást is folytat. József Attilát parafrazálva egész népét tanítja példás közösségi munkájával, magatartásával. Pál Ákos pedagógus, Oroszhegy nevelő és oktató Pál Ákos több mint négy évtizede szolgálja az oroszhegyi oktatás ügyét, közel három évtizede igazgatja a helyi Petőfi Sándor Általános Iskolát. Volt kultúrigazgató Ülkén, Oroszhegyen, 16 éve aktív tagja a község önkormányzatának, ahol az oktatási és nevelési, kulturális és ifjúsági szakbizottság vezetőjeként jelentős szerepet vállal a község ifjúsági, kulturális, oktatási és nevelési életének megszervezésében. A helyi iskola Petőfi Sándor Egyesületének tagja, aktív résztvevője az Oroszhegyi Kulturális és Ifjúsági Egyesület által szervezett valamennyi civil és kulturális rendezvénynek, amelyek közül a teljesség igénye nélkül megemlítjük a Nárciszfesztivált, az oroszhegyi Gyermek Néptánc- és Népdalfesztivált, az oroszhegyi Szilvanapokat, a nyári tánctáborokat, az erdei iskolákat. A vezetése alatt álló helyi iskola által elért eredmények mind a tantárgyversenyeken, mind más jellegű versenyeken, rendezvényeken kiválóak, mindig rendkívül összetartó és hatékony tanári kört tudott maga köré csoportosítani, akik amellett, hogy elvégzik napi feladataikat, aktív szerepet vállalnak a község társadalmi életében. Az évtizedek óta egyre csak gyarapodó továbbtanulók száma az iskola teljesítményét méri és bizonyítja. Pál Ákos iskolaigazgató, közösségi tevékenységének és személyiségének köszönhetően, nagy tiszteletnek örvend a község lakóinak körében. Pál Gizella anyakönyvvezető Gyergyóremete Hargita Megye Tanácsa Márton Áron-díjjal jutalmazza közigazgatási A szakmaiság szó jellemzi leginkább Pál Gizella anyakönyvvezető munkáját. A helyi közigazgatásban végzett példamutató tevékenysége mellett részt vállal különböző civil szervezetek munkájában is, gazdagabbá, változatosabbá, színesebbé téve azt. Ugyanakkor a helyi közügyek kitartó, következetes szolgálója. Pál László és Pál Dezső vállalkozók Szentábrahám Hargita Megye Tanácsa Keresztes Lajos-díjjal jutalmazza kiemelkedő sporttevékenységükért. Pál László szeptember 21-én, Pál Dezső pedig január 21-én született Szentábrahámon. A sport minden korban és minden időben hozzátartozott a közösség életének kiteljesedéséhez. Célja az egészséges élet ápolása, a tömegsport viszont a közösség életének jobbá tételét, a szülőfalu szeretetét is erősíti. Pál László és Pál Dezső sportszerető ember. Mindkettőjük szívügye volt a sportsikerek révén a falu hírnevének öregbítése, s hogy ezáltal megszerettessék a fiatalabb nemzedékkel is a sportot, jelenleg éppen a labdarúgást. Anyagi áldozatot hoznak azért, hogy a csapat működjön, személyes példával bizonyítják, hogy a sport jó, fontos és a siker örömet hoz az ember életébe. No meg azt, hogy mindezt csak összefogással, egymást bátorítva lehet elérni, együtt lehet a vereséget elszenvedni és örvendeni a győzelemnek is. Pál László aktív futballistája volt a székelykeresztúri egyesülésnek között ben létrehozták, pontosabban újraindították az időközben megszűnt szentábrahámi focicsapatot, mert a településen mindig nagy népszerűségnek örvendett a labdarúgás. Komoly hozzáállást igényelt a sikerekhez vezető út: a barátok meggyőzése a játék fontosságáról, a működéshez szükséges anyagi alapok előteremtése, a csapat népszerűsítése ben az általuk bérelt földterületen kialakítottak egy új futballpályát ben Szentábrahám labdarúgócsapata győzedelmeskedett az udvarhelyszéki körzeti bajnokság teremlabdarúgó-tornáján. Ezen a sikeren felbuzdulva megnyerte a körzeti bajnokság es idényének nagypályás bajnoki címét is. E sikereket nem lehetett volna elérni Pál László és Pál Dezső hozzáállása nélkül, szükség volt arra az ösztönző erőre, amely összefogta a lelkes kis csapatot és a népes szurkoló közönséget, mindazokat, akik hisznek a sport örömében, a siker szépségében és abban, hogy a sport összekötő erő és a barátság helye is. Együvé tartozásunkkal küzdhetünk a közös sportsikerekért, amelyek egyben egy közösség életét teszik szebbé, gazdagabbá és az életet teljessé. Pál Zoltán történelemtanár Csíkszentmárton nevelő és oktató Pál Zoltán történelem szakos tanár cselekvően részt vesz a helyi közéletben, kiváló eredményeket ért el a történelemoktatás, honismereti oktatás terén. Egyik kezdeményezője és szervezője volt annak az 1848-as vándorkiállításnak, amelyet az elmúlt két évben kilenc csíki településen mutattak be. A nevéhez fűződik egy helytörténeti kiállítás létrehozása és az ehhez szükséges anyagi feltételek megteremtése ( forintot pályázott sikeresen a Bethlen Gábor Alaptól).

6 6 SZékelyföldi Akadémia Péter László történelemtanár Csíkszentdomokos nevelő és oktató Péter László csíkszentdomokosi történelem szakos tanár szakmai munkásságával járult hozzá a község oktatási színvonalának növeléséhez ban született Csíkszentdomokoson, 1971-től tanít történelmet a felcsíki községben között muzeográfus volt a községi múzeumban. Jelentős szerepet töltött be a történelmi megemlékezések, ünnepségek szervezésében. Az ő nevéhez fűződik a Csíkszentdomokos monográfiájához végzett kutatás, ennek eredményeivel hozzájárult két későbbi könyvének, a Nehéz idők és a Kizöldülnek a koronák című kötetek megírásához. Az oktatás terén a felcsíki övezet történelem szakos módszertanosa volt, valamint rövid ideig a Márton Áron Általános Iskola aligazgatói tisztségét is betöltötte. Figyelmessége, találékonysága és fáradhatatlansága kitűnő közösséggé kovácsolta a rábízott 17 osztályt, amelyeknek osztályfőnöke volt ben vonult nyugdíjba, de óraadó tanárként még mindig tevékenykedik. Portik-Bakai Ádám művelődésszervező Gyergyóremete Hargita Megye Tanácsa Kájoni János-díjjal jutalmazza kiemelkedő kulturális Portik-Bakai Ádám a Balás Gábor Művelődési Ház vezetője, a helyi kulturális élet állhatatos szervezője, kovásza. Nevéhez fűződik számos helyi és kistérségi rendezvény megszervezése, e munkában ötletgazdaként és lelkes kivitelezőként egyaránt kivette részét. Mindemellett a helyi ifjúsági élet, a fiatalság körében szervezett tevékenység moccantója, mindenese. Dr. Sata Attila Homoródszentmárton Hargita Megye Tanácsa Kájoni János-díjjal jutalmazza kiemelkedő kulturális 1972-ben született Lövétén, ahol az elemi iskoláit is végezte. Középiskolába Csíkszeredában a Márton Áron (egykori Matematika- Fizika) Gimnáziumba és Marosvásárhelyen az Egészségügyi Líceumba járt ben diplomázott a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem Általános Orvosi Karán, majd két év Székelyudvarhelyen eltöltött gyakornokság után Oklándra, másfél év után, 2001-ben pedig Homoródszentmártonba kerül. Családorvosként a község 12 települését látja el. Már gyermekkorától megnyilvánul a művészetek, a kultúra iránti szeretete: tagja a lövétei fúvószenekarnak, rajzol, fest, gitározik ben szerez oklevelet a Hargita Megyei Művészeti Népiskola gitár szakán, rá egy évre a fafaragás szakon, 2008-ban pedig a grafika és festészet szakon és 2008 között tagja a Juvenalis régizene-együttesnek, amellyel a Csíkszeredai Régizene Fesztiválon, valamint több bel- és külföldi koncerten is szerepel ben a Kankalin nevű zenekarával (amely saját versmegzenésítéseket ad elő) kiad egy gyermekversalbumot ( Sajtból a hold ). Az együttessel kiállításmegnyitókon muzsikálnak. Idéntől tervezik egy rendhagyó irodalomórán több magyar költő verseinek előadását ban a homoródszentmártoni kultúrigazgató (László Árpád) és a táncmester (Jónás István) segítségével létrehozza a Nagyhomoród táncegyüttest, amellyel 2007-ben részt vesznek a Székelyek a Nyugat-Balatonnál elnevezésű találkozón. Ekkor találkozik először Illésné Major Juliannával, a vonyarcvashegyi művelődési ház igazgatójával, akivel a későbbiekben szoros kulturális együttműködést alakít ki. Brácsásként azóta is aktív tagja a tánccsoport mellett működő Nyíres népi zenekarnak, valamint időszakosan besegít a székelyudvarhelyi Boróka táncegyüttesnek és a homoródszentpáli Csillagvirág együttesnek. A március 15-i felvonulás és ünnepi műsor, a homoródszentmártoni alkotótábor szervezője, 2008 óta a Homoródmente Művészetéért Alapítvány irányítója től rendszeres résztvevője a vonyarcvashegyi alkotótábornak, ahol fotózással, faszobrászattal és festészettel foglalkozik. A tábor anyagából 2008 óta rendszeresen szervez kiállításokat Csíkszeredában, Székelykeresztúron, Marosvásárhelyen, Székelyudvarhelyen, Kolozsváron, Balmazújvárosban (a megyei tanács segítségével), Budapesten, Vonyarcvashegyen és Nagybecskereken, illetve Erzsébetlakon (Belo-Blato, Szerbia) őszén létrehozza az alapítvány honlapját, amely többek között a község falvait, kulturális programjait és a képtár anyagát mutatja be ( Idén első alkalommal szervezte meg Lókodon a Népzenei Oktatótábort. Kopjafákat farag, rendszeres résztvevője a Míves Emberek Sokadalmának. Bodor Ernő mérnökkel közösen tartó-kopjafákat készít a homoródremetei, a homoródszentpéteri falutábláknak és a homoródszentmártoni unitárius templomkert labirintusának. Kétalakos szobrokat faragnak az öregotthon előterébe és az abásfalvi Országzászlóhoz. Jövőre az alkotótáborok mellett tervezi egy homoródmenti tánccsoport- és tánctábor-találkozó szervezését a falunapok keretében, a Homoródmenti Művészeti Műhelyek szervezését, amely egy összművészeti fesztivál kialakítását célozza meg a Homoród-mentére, a Szent Márton-napi búcsún pedig termékbemutatót és kézművesvásárt. Tervei közé tartozik a 35. Alkotótábor megszervezése és méltó megünneplése. Szávai Márton nyugalmazott tanító Énlaka nevelő és oktató Etéden született augusztus 13-án. Székelykeresztúron végezte a tanítóképzőt, majd az ezt követő tíz évben több helyen is tanított. Énlakára került, ahol több mint négy évtizedet tanított, igazgatóként pedig több mint harminc évet tevékenykedett. A tanítás mellett főbb tevékenységei közé tartozik a színjátszás, több mint 150 színdarabot tanított be, színjátszói országos első díjat is nyertek ben vonult nyugdíjba. Nyugdíjas éveiben újraszervezte az ifjúsági egyletet 1991-ben. Megalapította a Pro Énlaka Alapítványt. Emellett angliai testvérkapcsolatot alakított ki, amelynek keretében három főbb területen születtek projektek: a szociális szférában, a turisztikában és az őshonos gyümölcsfajták megmentése terén. 80 őshonos alma- és 60 körtefajtát gyűjtött össze Énlaka egyik kertjébe. Folyamatban van egy könyv szerkesztése is az őshonos gyümölcsfajtákról ben a településen tudományos konferenciasorozatot indított útjára, amelyet kétévente rendeznek meg a következő témakörökben: székelyföldi népi mesterségek, a székelység története a középkorban.

7 Szőcs Béla agrármérnök Szentábrahám Hargita Megye Tanácsa Vitos Mózes-díjjal jutalmazza kiemelkedő vidékfejlesztési SZékelyföldi Akadémia Szőcs Béla február 18-án született Szentábrahámon. Tanulmányait 1984-ben fejezte be Brassóban mezőgépész szakon, jelenleg vállalkozó, a Sebagro Kft. tulajdonosa. Szervesen bekapcsolódik a faluközösség életébe, fontosnak tartja, hogy a közösség, amelynek tagja, fejlődjön, ne maradjon le más közösségektől. Célja, hogy minden ember számára szép és teljes legyen az élet, ott, ahol született, és adja a mindennapi kenyeret is az a föld, amely az életet is adta. Az RMDSZ színeiben tanácsosi mandátumot szerzett, személyes kiállása és főként közösségének szeretete ösztönzi, hogy minden lehetőséget megragadva annak életét előre vigye. Munkája eredményét dicséri a Benedek Elek Általános Iskola Alapítvány létrehozása és működtetése, a szervezet az itthon elvégzendő munkálatokat, kulturális rendezvényeket, a Benedek Elek Általános Iskola diákjait, a Szentábrahámi Unitárius Egyházközség rendezvényeit támogatja. Szőcs Béla mindig kiveszi részét a közösségi feladatok elvégzéséből: a mezei utakat, sáncokat saját költségén tartja rendben, károk keletkezése esetén gyűjt a rászorulóknak, idejét és anyagi javait nem sajnálva azon fáradozik, hogy mindenkinek meglegyen a betevő falatja. Arra törekszik és azért dolgozik a köz érdekében, önzetlenül, hogy megmutassa és bebizonyítsa, hogy itthon is lehet élni, csak dolgozni kell. Meggyőződése, hogy a közért végzett munka mindannyiunk feladata, általa pedig mindannyiunk élete teljesebb lesz ben az ő hathatós közreműködésének eredményeként szervezték meg a falu műemlék temploma 200 éves fennállásának megünneplését, ez alkalomból falutalálkozót is szerveztek. Munkával és anyagiakkal egyaránt hozzájárult a rendezvény sikeréhez. Bármikor nyitott a lelke és értelme arra, hogy a közért mindent megtegyen. Érdemei, amelyet a közért tesz, mindenki előtt ismertek, segítségére mindig számíthat a közösség. 7 Varga Attila István vállalkozó Tusnádfürdő november 19-én született Budapesten, tanulmányait a Pannonhalmi Bencés Gimnáziumban fejezte be 1987-ben, majd a Budapesti Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskola Vendéglátóipari Szakán folytatta ban a Budapesti Közgazdasági Egyetemen szerez oklevelet. A Hungar Hotels alkalmazottjaként a Taverna Rt. étteremvezetője, majd igazgatóhelyettese. Később a Catering Kft. tulajdonosa és vezetője ban egy kerékpártúrán bejárja Székelyföldet, majd 2001-ben üzleti céllal látogatja meg régiónkat ben Tusnádfürdőn megalapítja a Sylvania Tour Kft.-t, majd 2007 júliusában megnyitja a Szent Kristóf Panziót és letelepedik a városban ban Hadnagy József budapesti vállalkozóval elindítja a nagy népszerűségnek örvendő Tusnádfürdői Nemzetközi Félmaraton szervezését, amelyen 2011-ben közel 300 személy vett részt. Varga Attila 2007 óta a Bőjte atya által működtetett gyermekotthon, a helyi tanintézetek és a civil szervezetek, események lelkes támogatója. A városfejlesztés aktív résztvevője. Varga János plébános Csíkszentsimon augusztus 2-án született Lujzikalagorban. Teológiai tanulmányait között végezte a Gyulafehérvári Hittudományi Főiskolán. Eddigi szolgálati helyei: Csíkszereda, Hunyad, Vágás ban helyezték a csíkszentsimoni egyházközségbe. Varga János plébános nemcsak a lelkiek terén végzi áldásos munkáját, de a világi munkákban is kiemelkedően teljesít. Az ő nevéhez fűződnek az egyházközségi beruházások, amelyek közül a teljesség igénye nélkül megemlítendők: a régi plébánia épületének felújítása, udvarának rendbetétele, a templom és a teljes orgona felújítása, valamint a temetőben lévő kápolna ravatalozóvá alakítása. Az egyházi épületeket visszaigényelte, felújíttatta. Mindezek megvalósításához igen nagy hit és bizalom kellett, hinni kellett abban, hogy a Jóisten ad elég erőt a munkák elvégzéséhez és az anyagi források megteremtéséhez. A munkák egy része önkormányzati összefogással, valamint a megyei tanács támogatásával létesült, de ha kellett, a plébános gyűjtést is hirdetett egy-egy nemes cél elérése érdekében. Lelkiek terén szívesen fogadta az új ifjúsági közösség megalakulását. Támogatja az ájtatossági gyakorlatokat, a csütörtöki engesztelést, rózsafüzér-társulatokat, részt vesz a szentségimádásokon és zarándoklatokon, bátorítva híveit. Minden időkben egyházközségének érdekeit tartotta szem előtt. Kiváló szervezői és egyházvezetői érdemei révén az átlagon felülihez tartozik, az isteni talentumok kamatoztatója, a közösségi összefogás prédikátora. Az egyházközségünkben megvalósítottakhoz Varga János személyéhez, a Jóisten kegyelméhez és a sok jóindulatú hívő segítségére volt szükség. Zöld Ilona tanítónő Csíkpálfalva nevelő és oktató Zöld Ilona március 29-én született Csíkdelnén ben kezdte általános iskolai tanulmányait a helyi iskolában között a mai Johannes Kájoni Szakközépiskola tanulója, majd től a 80-as évek végéig az ún. Házgyár alkalmazottja volt től helyettesítői állást vállalt a csíkpálfalvi általános iskolában tanítónőként, azóta is az intézmény munkatársa között a székelyudvarhelyi Benedek Elek Tanítóképzőben szerezte meg a tanítói képesítést. Nem kellett sok idő ahhoz, hogy kitűnjön autonóm személyisége, feladatorientáltsága, hivatástudata, a köz és a kultúra iránti elkötelezettsége. Gyermek-, ifjúsági és felnőttprogramok támogatója, majd kezdeményezője, lebonyolítója, közössége hasznára válva. Kulturális tevékenységét 1998-ban kezdte a helyi amatőr színjátszó csoportban, azóta évente tanít be népszínműveket a Cintoria nevű színjátszó csoportnak. Számos ünnepség szervezésében vállal szerepet, így március 15-én zenés-verses összeállítással, az idősek napján műsorral, karácsony napján betlehemes játékkal gondoskodik a közösség szórakoztatásáról. Lelkes tagja a helyi egyházi kórusnak. Alapítója és aktív tagja a Dolna Egyesületnek. A falunapok programjainak egyik legaktívabb szervezője. Tanulmányt írt szülőfaluja, Delne helytörténete témában, ugyanakkor a helyi újság társszerkesztője. Életvidám alkata, derűs bölcsessége, józan ítélőképessége, a közügyek és a kultúra iránti lelkesedése példaértékű az egész közösség számára.

8 8 SZékelyföldi Akadémia A Székelyföldi Akadémia eseménynaptára Hónap Udvarhelyi térség Csíki térség Gyergyói térség Február Agyagfalva, február 3. Szépvíz, február 10. Március Felsőboldogfalva, március 23. Csíkcsicsó, március 16. Gyergyóditró, március 29. Április Csíkszenttamás, április 7. Gyergyószentmiklós, április 19. Május Máréfalva, május 19. Csíkszentmárton, május 25. Június Július Lövéte, július 20. Augusztus Fenyéd, augusztus 25. Csíkszentsimon, augusztus 11. Gyergyócsomafalva, augusztus 2. Szeptember Október Oroszhegy, szeptember 1. Szentábrahám, szeptember 6. Csíkpálfalva, szeptember 29. Románandrásfalva, szeptember 16. Homoródszentmárton, szeptember 28. Kőrispatak, október 1. Tusnádfürdő, október 20. Siménfalva, október 27. November Kányád, november 29. Csíkkozmás, november 7. Csíkdánfalva, november 16. Csíkkarcfalva, november 24. Gyergyóalfalu, október 4. Balánbánya, október 25. Gyergyószárhegy, november 15. Galócás, november 23. December Kászonaltíz, december 5. Csíkszereda, december 13. Gyergyóholló, december 7. Gyergyóremete, december 8. Bővebb információ: Programfelelős: Béres Tünde, tel.: Kiadja Hargita Megye Tanácsa. Készült a csíkszeredai Alutus Rt. nyomdában.

Hargita Megye Tanácsának egyháztámogatási programjai

Hargita Megye Tanácsának egyháztámogatási programjai Hargita Megye Tanácsának egyháztámogatási programjai Egyháztámogatási program Hargita Megye Tanácsa 2001-től évente támogatja a Hargita megyében működő egyházakat. A támogatás templomépítésre, -javításra,

Részletesebben

ROMÁNIA HARGITA MEGYE TANÁCSA - HARGITA MEGYEI AGRÁRKAMARA HARGITA MEGYEI VÁSÁRNAPTÁR A 2014. ÉVRE

ROMÁNIA HARGITA MEGYE TANÁCSA - HARGITA MEGYEI AGRÁRKAMARA HARGITA MEGYEI VÁSÁRNAPTÁR A 2014. ÉVRE ROMÁNIA HARGITA MEGYE TANÁCSA - HARGITA MEGYEI AGRÁRKAMARA HARGITA MEGYEI VÁSÁRNAPTÁR A 20 ÉVRE S HELYSÉG RENDSZERES NAGYVÁSÁROK, ALKALMI VÁSÁROK BÚCSÚK sz. Piac Heti Január Február Március Április Május

Részletesebben

ROMÁNIA HARGITA MEGYE TANÁCSA - HARGITA MEGYEI AGRÁRKAMARA HARGITA MEGYEI VÁSÁRNAPTÁR A ÉVRE

ROMÁNIA HARGITA MEGYE TANÁCSA - HARGITA MEGYEI AGRÁRKAMARA HARGITA MEGYEI VÁSÁRNAPTÁR A ÉVRE ROMÁNIA HARGITA MEGYE TANÁCSA - HARGITA MEGYEI AGRÁRKAMARA HARGITA MEGYEI VÁSÁRNAPTÁR A 20 ÉVRE S HELYSÉG RENDSZERES NAGYVÁSÁROK, ALKALMI VÁSÁROK BÚCSÚK sz. Piac Heti Január Február Március Április Május

Részletesebben

ROMÁNIA HARGITA MEGYE TANÁCSA HARGITA MEGYEI VÁSÁRNAPTÁR A ÉVRE

ROMÁNIA HARGITA MEGYE TANÁCSA HARGITA MEGYEI VÁSÁRNAPTÁR A ÉVRE ROMÁNIA HARGITA MEGYE TANÁCSA HARGITA MEGYEI VÁSÁRNAPTÁR A 2012. ÉVRE S HELYSÉG RENDSZERES sz. Piac Heti Január Február Március Április Május Június Július Augusztus Szeptember Október November December

Részletesebben

PEDAGÓGUSNAPI ARANYGYŰRŰ ELISMERÉS (Gönczy Barnabásné tanító)

PEDAGÓGUSNAPI ARANYGYŰRŰ ELISMERÉS (Gönczy Barnabásné tanító) (Gönczy Barnabásné tanító) Diplomáját 1977-ben vette át a Nyíregyházi Bessenyei György Tanárképző Főiskolán. Pályakezdőként Nyírbátorban helyezkedett el. Az elmúlt 40 év során, ha iskolát váltott is, de

Részletesebben

(Második Makfalvi Felhívás)

(Második Makfalvi Felhívás) (Második Makfalvi Felhívás) Makfalva, Cséje, Hármasfalu, Székelyabod, Szolokma népének népszavazáson kifejezett akaratára alapozva, Makfalva Székely Tanácsa megalakulása óta másodszor fordul felhívással

Részletesebben

Hargita megye Az Erdélyi Magyar Néppárt HARGITA megyei szervezete: Elnök: Jakab Attila (+40744/699394,

Hargita megye Az Erdélyi Magyar Néppárt HARGITA megyei szervezete: Elnök: Jakab Attila (+40744/699394, Hargita megye 2012. 2. 21. Az Erdélyi Magyar Néppárt HARGITA megyei szervezete: Elnök: Jakab Attila (+40744/699394, jakabattila@yahoo.com) Széki elnök (Csíkszék): Tőke Ervin Széki elnök (Gyergyószék):

Részletesebben

HARGITA MEGYE TANÁCSA HARGITA MEGYEI VÁSÁRNAPTÁR A 2017-es ÉVRE

HARGITA MEGYE TANÁCSA HARGITA MEGYEI VÁSÁRNAPTÁR A 2017-es ÉVRE HARGITA MEGYE TANÁCSA HARGITA MEGYEI VÁSÁRNAPTÁR A 2017-es ÉVRE S HELYSÉG RENDSZERES NAGYVÁSÁROK, ALKALMI VÁSÁROK BÚCSÚK sz. Piac Heti Január Február Március Április Május Június Július Augusztus Szeptember

Részletesebben

Csákberény Községi Önkormányzat Képviselo-testületének. 11/2002. (VI. 27.) sz. rendelete. a közmuvelodésrol. A közmuvelodési rendelet kiemelt célja

Csákberény Községi Önkormányzat Képviselo-testületének. 11/2002. (VI. 27.) sz. rendelete. a közmuvelodésrol. A közmuvelodési rendelet kiemelt célja Csákberény Községi Önkormányzat Képviselo-testületének 11/2002. (VI. 27.) sz. rendelete a közmuvelodésrol A kulturális javak védelmérol és a muzeális intézményekrol, a nyilvános könyvtári ellátásról és

Részletesebben

A Hargita megyei helyközi buszjáratok menetrendje és között érvényes

A Hargita megyei helyközi buszjáratok menetrendje és között érvényes A Hargita megyei helyközi buszjáratok menetrendje 2014.01.01. és 2019.06.30. között érvényes Hálózat száma Csoport száma Útvonal száma A B C Buszmegálló/Település Közbeeső település Buszmegálló/Település

Részletesebben

Március. Jézus Szent Szíve templom Kossuth Lajos park, Művelődési Ház 18-23 Lelkigyakorlat: szentmise 17,00 Jézus Szent Szíve templom

Március. Jézus Szent Szíve templom Kossuth Lajos park, Művelődési Ház 18-23 Lelkigyakorlat: szentmise 17,00 Jézus Szent Szíve templom Március 15 Ünnepi szentmise Ünnepi megemlékezés, centenáriumi megnyitó Kossuth Lajos park, Művelődési Ház 18-23 Lelkigyakorlat: szentmise 17,00 22 Jubileumi Missziós Keresztút 13,00 Útvonal: Plébánia,

Részletesebben

Kacsóta Községi Önkormányzat 4/2004. (IV.19.) KT. Rendelete. a közművelődésről

Kacsóta Községi Önkormányzat 4/2004. (IV.19.) KT. Rendelete. a közművelődésről Kacsóta Községi Önkormányzat 4/2004. (IV.19.) KT. Rendelete a közművelődésről Kacsóta községi Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi közművelődési feladatok ellátása érdekében a kulturális javak

Részletesebben

Médiafigyelés. Könyvadomány

Médiafigyelés. Könyvadomány Médiafigyelés Magyar Nyelvőr Alapítvány Könyvadomány Készítette: Glenwood Média Kft. 1027 Budapest, Fő utca 73. Email: dobos.imre@helyimedia.hu Tel/fax: 06/1/202-0836 Média: Udvarhelyi Híradó Dátum: 2016.

Részletesebben

Taktaharkány civil szervezetek, alapítványok

Taktaharkány civil szervezetek, alapítványok Taktaharkány civil szervezetek, alapítványok "A TAKTAHARKÁNYI REFORMÁTUS TEMPLOMÉRT" Közhasznú (oktatási,kulturális,egyéb) 3922 Taktaharkány, Béke utca 40. képviselő: Fodor József Károly Elsődlegesen a

Részletesebben

Budaörsi 1. Számú Általános Iskola

Budaörsi 1. Számú Általános Iskola Budaörsi 1. Számú Általános Iskola Az adományozható iskolai díjak kritériumrendszere Tartalom 1. A Budaörsi 1. Számú Általános Iskola Für unsere Schule, für das Ungarndeutschtum ( Iskolánkért a magyarországi

Részletesebben

Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének. 21/2012.(VI.27.) önkormányzati rendelete. A város közművelődési feladatainak és ellátásának feltételeiről

Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének. 21/2012.(VI.27.) önkormányzati rendelete. A város közművelődési feladatainak és ellátásának feltételeiről Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének 21/2012.(VI.27.) önkormányzati rendelete A város közművelődési feladatainak és ellátásának feltételeiről Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése a muzeális intézményekről,

Részletesebben

Javaslat Kádár Béla szellemi hagyatéka települési értéktárba történő felvételéhez

Javaslat Kádár Béla szellemi hagyatéka települési értéktárba történő felvételéhez Javaslat Kádár Béla szellemi hagyatéka települési értéktárba történő felvételéhez Készítette: Kádár Tünde (név). (aláírás) Pusztaszabolcs, 2014. június 18. (település, dátum) (P. H.) I. A JAVASLATTEVŐ

Részletesebben

Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 25/2006. (VII.06.) számú rendelete a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról

Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 25/2006. (VII.06.) számú rendelete a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 25/2006. (VII.06.) számú rendelete a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról Hajdúszoboszló Város Önkormányzatának Képviselőtestülete a Kulturális

Részletesebben

Bonifert Zoltán. Korábban már volt képviselőtestületi tag.

Bonifert Zoltán. Korábban már volt képviselőtestületi tag. Bonifert Zoltán 44 év vállalkozó 21 éve élek Tahiban, feleségem Kollár Edit. 2 lányom van, 18 és 14 évesek. 23 éve vagyok vállalkozó. Bonifert Zoltánné Kollár Edit 43 év védőnő Korábban még nem volt képviselőtestületi

Részletesebben

Virtuális barangolás. Hargita Megye Tanácsa. (SI)P.Sf. + 4P= Victorie. 0266-207703, 207703, info@judetulharghita. 0266-207700, 207700, Fax: +4-0266+

Virtuális barangolás. Hargita Megye Tanácsa. (SI)P.Sf. + 4P= Victorie. 0266-207703, 207703, info@judetulharghita. 0266-207700, 207700, Fax: +4-0266+ Virtuális barangolás történelmi emlékhelyeken Hargita Megye Tanácsa RO-530140 Miercurea-Ciuc, P-ţa P a Libertăţii ii no.. 5 Tel.: +4-0266 0266-207700, 207700, Fax: +4-0266+ 0266-207703, 207703, info@judetulharghita

Részletesebben

Jogcímek. Tartósan beteg gyermekek támogatására: 400.000.-, Lovasterápia: 100.000.-

Jogcímek. Tartósan beteg gyermekek támogatására: 400.000.-, Lovasterápia: 100.000.- Nagykálló Város Önkormányzat 2010. évre az önszerveződő közösségeknek nyújtott a Szociális és Népjóléti Bizottság Eszközbeszerzésre Medicopter Alapítvány 20 000 Nagykállói Beteg Gyerekekért Alapítvány

Részletesebben

Települési Rendezvény Naptár 2009.

Települési Rendezvény Naptár 2009. Települési Rendezvény Naptár Időpont Rendezvény megnevezése A rendezvény helyszíne február 14. február 21. március 15. 18 órakor március 21. április 4. 10 órától Iskolai farsangi bál A rendezvényszervező

Részletesebben

ERDÉLY BARÁTAINAK KÖRE KULTURÁLIS EGYESÜLET

ERDÉLY BARÁTAINAK KÖRE KULTURÁLIS EGYESÜLET ERDÉLY BARÁTAINAK KÖRE KULTURÁLIS EGYESÜLET 1991 óta 23 év Erdély kulturális és turisztikai kincseinek megismertetéséért ÍRÓ-OLVASÓ TALÁLKOZÓK, KÖNYVBEMUTATÓK Molnár H. Lajos (született Marosvásárhelyen,

Részletesebben

Tevékenységi beszámoló

Tevékenységi beszámoló Tevékenységi beszámoló 2012 Megvalósításaink, eredményeink Nyirő József Általános Iskola projekt befejezése (158.807 lej) Máréfalvi patak erdei út projekt (1.500. 000 EURO) Máréfalva kataszterének bővítése

Részletesebben

A Zemplén Térségi Katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség 2009. évi programjai

A Zemplén Térségi Katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség 2009. évi programjai A Zemplén Térségi Katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség 2009. évi programjai 2009. január 12. Közreműködtünk a Don-kanyarban elesett katonák, hősök és áldozatok emlékére szervezett megemlékezés megszervezésében

Részletesebben

Önéletrajz. Személyi adatok. Foglalkozási terület. Szakmai tapasztalat. Vezetéknév(ek) / Utónév(ek) Balogh Zoltán

Önéletrajz. Személyi adatok. Foglalkozási terület. Szakmai tapasztalat. Vezetéknév(ek) / Utónév(ek) Balogh Zoltán Önéletrajz Személyi adatok Vezetéknév(ek) / Utónév(ek) Balogh Zoltán Cím(ek) Mikecz Kálmán utca 19/b, 4400 Nyíregyháza (Magyarország) Mobil +36 30 205 7047 E-mail(ek) bazoli@freemail.hu Állampolgárság

Részletesebben

Hagyományőrző programok 2008 T IKT. SZ SSZ. INTÉZMÉNY A PÁLYÁZAT CIME. L Szt. György. erények üzenete a mának július 7-13 Libán tető

Hagyományőrző programok 2008 T IKT. SZ SSZ. INTÉZMÉNY A PÁLYÁZAT CIME. L Szt. György. erények üzenete a mának július 7-13 Libán tető Hagyományőrző programok 2008 T IKT. SZ SSZ. INTÉZMÉNY A PÁLYÁZAT CIME A PÁLYÁZAT KÖTSÉGEK IGÉNYELT MEGITÉLT HELYE IDŐTARTAMA ÖSSZESEN E A lovagrendi értékek és L Szt. György erények üzenete a 2915 1 Lovagrend

Részletesebben

Takácsi Község Képviselőtestülete 4/2001. / III.20./ sz. rendelete a helyi közművelődésről

Takácsi Község Képviselőtestülete 4/2001. / III.20./ sz. rendelete a helyi közművelődésről Takácsi Község Képviselőtestülete 4/2001. / III.20./ sz. rendelete a helyi közművelődésről Takácsi Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a többször módosított 1990. évi LXV. tv. 16.. / 1 / bekezdésében

Részletesebben

Beszámoló a Nemesnádudvar-Érsekhalma Német Nemzetiségi Általános Iskolában végzett nemzetiségi nevelésről-oktatásról

Beszámoló a Nemesnádudvar-Érsekhalma Német Nemzetiségi Általános Iskolában végzett nemzetiségi nevelésről-oktatásról Beszámoló a Nemesnádudvar-Érsekhalma Német Nemzetiségi Általános Iskolában végzett nemzetiségi nevelésről-oktatásról Iskolánk sajátos arculatának hosszú évtizedek óta meghatározó eleme a német nemzetiségi

Részletesebben

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS Hónap Február Rendezvény megnevezése 08. Katolikus bál 15. KISZE báb égetés Alapítványi Ház Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Alapítvány 20/283-2013 15. Ovis farsang 22. Zenés farsangi

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület ei ülésére

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület ei ülésére Iktatószám:21-3/2017/ALJEGYZ Ügyintéző: dr. Nagy Rusztem ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2017.02.22-ei ülésére Tárgy: Városi rendezvénynaptár összeállítása Tisztelt Képviselő-testület! A Képviselő-testület

Részletesebben

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 39/2012. (XII. 17.) önkormányzati rendelete

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 39/2012. (XII. 17.) önkormányzati rendelete Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 39/2012. (XII. 17.) önkormányzati rendelete a helyi közművelődésről (módosítással egybefoglalva és lezárva: 2014. december 31.) Tapolca Város Önkormányzatának

Részletesebben

Tájékoztató a Polgári Polgárőr Egyesület tevékenységéről

Tájékoztató a Polgári Polgárőr Egyesület tevékenységéről Tájékoztató a Polgári Polgárőr Egyesület tevékenységéről 2014 Szabó Tiborné Az egyesület elnöke Tájékoztató a Polgári Polgárőr Egyesület tevékenységéről Az egyesület jogállása: A polgárőrség önálló civil

Részletesebben

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS Hónap Február Rendezvény megnevezése 08. Katolikus bál 15. KISZE báb égetés Alapítványi Ház Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám 15. Ovis farsang 22. Zenés farsangi készülődés Dohóczki Mónika

Részletesebben

V. Mária Út Konferencia. Mária út, amely összeköt! Csíksomlyó 2015. október 16 17.

V. Mária Út Konferencia. Mária út, amely összeköt! Csíksomlyó 2015. október 16 17. V. Mária Út Konferencia Mária út, amely összeköt! Csíksomlyó 2015. október 16 17. 2015. október 16., péntek Helyszín: Csíksomlyó, Jakab Antal Tanulmányi és Felnőttképzési Központ - Hotel Salvator** 17.00

Részletesebben

2014 év. Környezettisztasági hét

2014 év. Környezettisztasági hét 2014 év Környezettisztasági hét 2014. 04.10. Évek óta hagyományos program áprilisban a Kőszár-hegymenet, melyet egy takarítási akció előz meg. A környezettisztasági hét célja településünk szebbé tétele,

Részletesebben

Vig Zoltán Emlék-Alapítvány Sokorópátka

Vig Zoltán Emlék-Alapítvány Sokorópátka Vig Zoltán Emlék-Alapítvány Sokorópátka Vig Zoltán Sokorópátkán született 1942. augusztus 11-én. Apja, Vig Béla 1943. januárjában eltűnt a Don-kanyarban. Anyja Balogh Irén, hadiözvegyként egyetlen gyermekének

Részletesebben

a László Mária tanító néni adventi koszorú készítő délutánja: a Fancsali Adélka-Leilla tanító néni karácsonyi és húsvéti kézműves délutánjai:

a László Mária tanító néni adventi koszorú készítő délutánja: a Fancsali Adélka-Leilla tanító néni karácsonyi és húsvéti kézműves délutánjai: KAPCSOLATAINK Számomra minden kisgyermek csoda. És mindegy, hogy szép vagy eláll a kisfüle, mindegy, hogy csillagszemű vagy kancsal egy picit kisgyermek, tehát csoda. Esendő és kiszolgáltatott. Óvjuk és

Részletesebben

Zemplén Térségi katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség 2010. évben végzett tevékenysége:

Zemplén Térségi katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség 2010. évben végzett tevékenysége: Zemplén Térségi katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség 2010. évben végzett tevékenysége: 2010. január 14. a Sátoraljaújhelyi Városvédő és Szépítő Egyesülettel, az Eötvös József Klubbal közösen megemlékezést

Részletesebben

MUNKATERVE ÖREGLAK KÖZSÉG ÉVI KÖZMŰVELŐDÉSI. Készítette: Buzsáki Mónika Kulturális referens

MUNKATERVE ÖREGLAK KÖZSÉG ÉVI KÖZMŰVELŐDÉSI. Készítette: Buzsáki Mónika Kulturális referens ÖREGLAK KÖZSÉG 2010. ÉVI KÖZMŰVELŐDÉSI MUNKATERVE Készítette: Buzsáki Mónika Készült a 2009. november 30-án tartandó Képviselő-testületi ülésre 2010. évi Közművelődési munkaterv 2 Öreglak község 2010.

Részletesebben

Pannon Kultúra Alapítvány. Elfogadta a Kuratórium 2013. március 10-i ülésén.

Pannon Kultúra Alapítvány. Elfogadta a Kuratórium 2013. március 10-i ülésén. Pannon Kultúra Alapítvány KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE 2012 Elfogadta a Kuratórium 2013. március 10-i ülésén. A Pannon Kultúra Alapítvány 2012. évi tevékenysége: Általános célok, tevékenységi formák: A Pannon

Részletesebben

Visegrád Város Önkormányzatának Képviselő Testülete az évi CXL. tv a felhatalmazása alapján az alábbi rendeletet alkotja:

Visegrád Város Önkormányzatának Képviselő Testülete az évi CXL. tv a felhatalmazása alapján az alábbi rendeletet alkotja: Visegrádi Önkormányzat 11/2001. (IX. 27.) ör. rendelete a város közművelődési feladatairól és ellátásának feltételeiről [Egységes szerkezetben a 4/2014. (III.21.) Ökt. rendelettel] Visegrád Város Önkormányzatának

Részletesebben

BETHLEN GÁBOR KOLLÉGIUM

BETHLEN GÁBOR KOLLÉGIUM BETHLEN GÁBOR KOLLÉGIUM NAGYENYED http://www.bethlengabor.ro SZILÁGYI RÓBERT tanár műhelyvezető A Bethlen Gábor Kollégium madártávlatból Mit kell tudni a Bethlen Gábor Kollégiumról? Óvodától posztliceális

Részletesebben

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK. www.nyekladhaza.hu JÓ ÜTEMBEN HALAD AZ EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT FELÚJÍTÁSA

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK. www.nyekladhaza.hu JÓ ÜTEMBEN HALAD AZ EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT FELÚJÍTÁSA ÖNKORMÁNYZATI HÍREK www.nyekladhaza.hu JUTALOM A JÓ GAZDÁLKODÁSÉRT Azok az önkormányzatok, amelyek nem halmoztak fel adósságállományt, most lehetőséget kaptak a Belügyminisztériumtól támogatási összeg

Részletesebben

HARGITA KULTÚRA HÍRLEVÉL 28. (2016)

HARGITA KULTÚRA HÍRLEVÉL 28. (2016) HARGITA KULTÚRA HÍRLEVÉL 28. (2016) Szakmai program a megyei kulturális stratégia gyakorlatba ültetésére TARTALOM MUNKACSOPORT HÍREK-TÁR 2 Rendezvénysorozat a Magyar Kultúra Napja alkalmából 2 Készülünk

Részletesebben

Bizottság keretéből nyújtott támogatások év

Bizottság keretéből nyújtott támogatások év Bizottság keretéből nyújtott támogatások 2016. év Az egyes bizottságok keretéről és az alapítványok pályázati támogatási rendjéről szóló módosított 2/2006. (I.31.) önkormányzati rendelet 8. (6) bekezdése

Részletesebben

2018. május 11. péntek - Maros megye napja

2018. május 11. péntek - Maros megye napja PROGRAMFÜZET 2018. május 11. péntek - Maros megye napja 08.30-10.00 Ünnepélyes megnyitó a Maros Művészegyüttes közremüködésével 11.00-12.00 Nyárádmenti és mezőmadarasi táncok a Maros Művészegyüttes előadásában,

Részletesebben

10. osztály Szakközép 1. Benedek Elek Tanítóképző Székelyudvarhely /324 Joita Nicoleta, Kiss Levente, Sándor Malvina 2. Kós Károly Szakközépisko

10. osztály Szakközép 1. Benedek Elek Tanítóképző Székelyudvarhely /324 Joita Nicoleta, Kiss Levente, Sándor Malvina 2. Kós Károly Szakközépisko 9. osztály Szakközép 1. Nagy István Zene- és Képzőműv. Szki. Csíkszereda 218 28/402 Mátyás János Hajnalka, Szíjgyártó Bálint, Sógor Ákos 2. Gépgyártó Iskolaközpont Gyergyószentmiklós 170 24/204 Gál Levente,

Részletesebben

A Velencei-tó Környéki Többcélú Kistérségi Társulás Kulturális Stratégia Rövidtávú operatív programja

A Velencei-tó Környéki Többcélú Kistérségi Társulás Kulturális Stratégia Rövidtávú operatív programja 2010. Az Oroszlányi Kistérség kulturális stratégia rövidtávú operatív programja 1 A Velencei-tó Környéki Többcélú Kistérségi Társulás Kulturális Stratégia Rövidtávú operatív programja Közkincs kerekasztal

Részletesebben

Éves beszámoló 2012. A település élhetõbbé tétele szempontjából az itt élõk bevonása a község életébe az egyik legfontosabb célkitûzésünk.

Éves beszámoló 2012. A település élhetõbbé tétele szempontjából az itt élõk bevonása a község életébe az egyik legfontosabb célkitûzésünk. Éves beszámoló 2012 Tartalom 1. A szervezet alapadatai 2. Kapott támogatások és egyéb bevételek bemutatása 3. A vagyon felhasználásával kapcsolatos kimutatás 4. Vagyon kimutatás a 2012. évre 5. A cél szerinti

Részletesebben

Felmérés a diákok iskolán kívüli tevékenységéről 2013-2014. Osztályfőnök:Száv a Ildikó. Az együttes/ szervezet neve

Felmérés a diákok iskolán kívüli tevékenységéről 2013-2014. Osztályfőnök:Száv a Ildikó. Az együttes/ szervezet neve Felmérés a diákok iskolán kívüli tevékenységéről 2013-2014 Osztály: X.A. Osztályfőnök:Száv a Ildikó A tanuló neve A tevékenység Helység Székely Levente labdarúgás Csíkszentmárton Kalló Attila gitár Újtusnád

Részletesebben

Eredménylista. Ssz. Tanuló neve Település Intézmény neve Felkészítő pedagógus TollbamondFeladatlap pösszpontszám

Eredménylista. Ssz. Tanuló neve Település Intézmény neve Felkészítő pedagógus TollbamondFeladatlap pösszpontszám Megye: Hargita Körzet: Gyergyó Osztály: II osztály Eredménylista Ssz. Tanuló neve Település Intézmény neve Felkészítő pedagógus TollbamondFeladatlap pösszpontszám 1 Bíró Nimród Gyergyószárhegy Bethlen

Részletesebben

Ady Endre Általános Iskola Alapfokú Művészetoktatási Intézmény tagintézménye 8181 Berhida Kossuth L. u. 11. Tel: 06/88/455 608

Ady Endre Általános Iskola Alapfokú Művészetoktatási Intézmény tagintézménye 8181 Berhida Kossuth L. u. 11. Tel: 06/88/455 608 Ady Endre Általános Iskola Alapfokú Művészetoktatási Intézmény tagintézménye 8181 Berhida Kossuth L. u. 11. Tel: 06/88/455 608 Tájékoztató a 2010/11es tanévkezdés tapasztalatairól, az oktatási feladatok

Részletesebben

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére 10220-1/2009. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzata 2010. évi rendezvénytervének elfogadása

Részletesebben

Hónap Rendezvény megnevezése Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Február

Hónap Rendezvény megnevezése Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Február Hónap Rendezvény megnevezése Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Február 09. Terápiás foglalkozás (kutyával) Alapítványi Ház 09. Katolikus bál 13. Hamvazószerda Katolikus templom 16. KISZE

Részletesebben

Székely Támadt Vár Séta Lilike szamárral gyerekeknek 14:00 19:00 Kicsi kör és nagy kör a kedvenc szamarad hátán

Székely Támadt Vár Séta Lilike szamárral gyerekeknek 14:00 19:00 Kicsi kör és nagy kör a kedvenc szamarad hátán Dátum Óra Míves Emberek Sokadalma Programtervezet Helyszín Július 29. péntek 9:00 Fórum: Míves Emberek Sokadalma 1. nap Hagyományaink: A hagyományaink, a népművészet és a kézművesség szerepe a kulturális

Részletesebben

Rétság Városi Sport Egyesület

Rétság Városi Sport Egyesület - Rétság Városi Sport Egyesület - Részlet az alapszabályból: A Rétság Városi Sport Egyesület az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. törvény alapján önállóan m köd társadalmi szervezet. Az egyesület a

Részletesebben

AZ ÚJ KÖZNEVELÉSI TÖRVÉNY ELŐÍRÁSA Azoknak a tanulóknak, akik január elseje után kezdik meg érettségi vizsgájukat, az érettségi megkezdésének

AZ ÚJ KÖZNEVELÉSI TÖRVÉNY ELŐÍRÁSA Azoknak a tanulóknak, akik január elseje után kezdik meg érettségi vizsgájukat, az érettségi megkezdésének AZ ÚJ KÖZNEVELÉSI TÖRVÉNY ELŐÍRÁSA Azoknak a tanulóknak, akik 2016. január elseje után kezdik meg érettségi vizsgájukat, az érettségi megkezdésének feltétele, hogy 50 óra közösségi szolgálatban eltöltött

Részletesebben

IV. Nemzetközi Székelyföldi Fotóművészeti Mesterműhely 2007. október 5-14. Gyergyószentmiklós-Gura Humurului

IV. Nemzetközi Székelyföldi Fotóművészeti Mesterműhely 2007. október 5-14. Gyergyószentmiklós-Gura Humurului IV. Nemzetközi Székelyföldi Fotóművészeti Mesterműhely 2007. október 5-14. Gyergyószentmiklós-Gura Humurului Erdély. Minden magyarban ennek a szónak a hallatán valamilyen érzelmi hangulat alakul ki. A

Részletesebben

Csík LEADER Egyesület. 2014. december 8.

Csík LEADER Egyesület. 2014. december 8. Csík LEADER Egyesület Pályázati tükör 2014. december 8. Összesen leadott pályázatok száma 194, ebből 110 pályázat részesült pozitív elbírálásban, 2.174.493 493 értékben Ez a rendelkezésre álló 2.399.000

Részletesebben

(2) A Közszolgálati Díj odaítélésére a Képviselő-testület Ügyrendi és Nemzetiségi Bizottsága tesz javaslatot. Közművelődési Díj.

(2) A Közszolgálati Díj odaítélésére a Képviselő-testület Ügyrendi és Nemzetiségi Bizottsága tesz javaslatot. Közművelődési Díj. Sátoraljaújhely Város Önkormányzat Képviselő-testülete 26/2013.(IX.11.) önkormányzati rendelete a Díszpolgári Cím, valamint egyes kitüntető díjak alapításáról és adományozásának rendjéről (egységes szerkezetben)

Részletesebben

2012. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR DÖBRÖKÖZ

2012. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR DÖBRÖKÖZ 2012. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR DÖBRÖKÖZ február március Időpont Rendezvény megnevezése Szervező Helyszín 2012. február 16. vagy 23. 2012. február 25. Könyvtárhasználat - Nemzetközi energiahatékonysági nap

Részletesebben

Mikszáth Kálmán Líceum. Diákteljesítmény Elismerésének Szabályzata

Mikszáth Kálmán Líceum. Diákteljesítmény Elismerésének Szabályzata Mikszáth Kálmán Líceum Diákteljesítmény Elismerésének Szabályzata 2015 1. A végzős tanulók teljesítményének elismerése 1.1. A Mikszáth-aranygyűrű elnyerésének feltételei 1. A végzős tanuló a középiskolai

Részletesebben

Beszámoló Pályázati azonosító: NTP-AMI-13-0082

Beszámoló Pályázati azonosító: NTP-AMI-13-0082 Beszámoló Pályázati azonosító: NTP-AMI-13-0082 A zongorás tábor résztvevőinek a száma a tervezetthez képest jóval magasabb lett. Az eredetileg tervezett 25-30 gyermek helyett több mint 50 gyermek jelentkezett

Részletesebben

Különös Közzétételi Lista Alapfokú művészetoktatási intézmény

Különös Közzétételi Lista Alapfokú művészetoktatási intézmény Különös Közzétételi Lista Alapfokú művészetoktatási intézmény 1. A felvételi lehetőségek Az intézmény az alábbiak szerint határozza meg a felvételi lehetőségeket: A 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet a 17.

Részletesebben

ÁLTALÁNOS ADATOK: TATAY SÁNDOR KÖZÖS FENNTARTÁSÚ ÁLTALÁNOS ISKOLA BADACSONYTOMAJ KERT UTCA 8. 8258.

ÁLTALÁNOS ADATOK: TATAY SÁNDOR KÖZÖS FENNTARTÁSÚ ÁLTALÁNOS ISKOLA BADACSONYTOMAJ KERT UTCA 8. 8258. Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben TÁMOP 3.1.4 TÉMAHÉT: 1848/49 ÁLTALÁNOS ADATOK: TATAY SÁNDOR KÖZÖS FENNTARTÁSÚ ÁLTALÁNOS ISKOLA BADACSONYTOMAJ KERT UTCA 8. 8258. A

Részletesebben

1. A rendelet célja. 2. A rendelet hatálya. 3. A közművelődési feladatok ellátásának alapelvei

1. A rendelet célja. 2. A rendelet hatálya. 3. A közművelődési feladatok ellátásának alapelvei Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2017. (II.21.) önkormányzati rendelete az önkormányzat közművelődési feladatairól Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros

Részletesebben

Diakóniai munkapontot avattak Mezőpanitban

Diakóniai munkapontot avattak Mezőpanitban Diakóniai munkapontot avattak Mezőpanitban 2017. 05. 13. A Diakónia Keresztyén Alapítvány 51. munkapontját nyitották meg hivatalosan szombaton, május 13-án Mezőpanitban. Az új iroda nyitása, az otthoni

Részletesebben

Székelykeresztúri Unitárius Lelkészi Hivatal Maroshévíz március 5. Zenei audíció Múzeum

Székelykeresztúri Unitárius Lelkészi Hivatal Maroshévíz március 5. Zenei audíció Múzeum Március Csíkszentmihály 2010. március 1-5. Iskolai nyílt hét - Arany János hét Arany János Általános Iskola Székelykeresztúr 2010. március 1-6. Református hiterősítő hét Templom Fiatfalvi Református Egyházközség

Részletesebben

- Rajzpályázatokon való részvétel- eredményeivel iskolánk jó hírnevét öregbíti. - Világtájoló 2016/2017 környezetismeret országos 3.

- Rajzpályázatokon való részvétel- eredményeivel iskolánk jó hírnevét öregbíti. - Világtájoló 2016/2017 környezetismeret országos 3. - Kitűnő tanulmányi eredmény - Példamutató magatartás - Közösségi munka - Rajzpályázatokon való részvétel- eredményeivel iskolánk jó hírnevét öregbíti - Világtájoló 2016/2017 környezetismeret országos

Részletesebben

INTÉZMÉNY NEVE HELYSZÍN TEVÉKENYSÉG egészségügyi terület

INTÉZMÉNY NEVE HELYSZÍN TEVÉKENYSÉG egészségügyi terület egészségügyi terület Magyar Rákellenes Liga i Alapszervezete rendezvények szervezési feladatainak segítése, havi hírlevelek kihordása az alapszervezeti tagok részére, kézműves foglalkozások Magyar Vöröskereszt

Részletesebben

Üzleti Tervek Versenye

Üzleti Tervek Versenye Sikeres üzletmenet láttán mindig gondolj arra, hogy valaki egyszer lépett egy merészet! Drucker, Peter F. Támogatói mappa Üzleti Tervek Versenye utv.juniorbusinessclub.ro 2014 Tisztelt Hölgyem / Uram!

Részletesebben

TARSADALOMTUDOMANYI DIAKTABOR

TARSADALOMTUDOMANYI DIAKTABOR TARSADALOMTUDOMANYI DIAKTABOR PROGRAMTERVEZET -- CSÍKSZENTDOMOKOS, 2016. AUGUSZTUS 23 28. AUGUSZTUS 23., KEDD 7.00 13.00 Érkezés, szálláshelyek elfoglalása Orchidea Panzió, Önkormányzati vendégház 13.00-14.00

Részletesebben

Küldetés Alapítvány BÉKÉS, Teleki u. 39. Adószám: 19057464-2-04 VII. Tartalmi beszámoló közhasznú tevékenységéről VII. TARTALMI BESZÁMOLÓ TÁRGYÉVI KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGRŐL 2010. év Alapítványunk évek óta

Részletesebben

Pécsi Szieberth Róbert Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

Pécsi Szieberth Róbert Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Pécsi Szieberth Róbert Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Cím: 7630 Pécs, Zsolnay V. u. 90. Tel. : 72/532-879 Email: szieberth.gyarvaros@gmail.com Web: http://www.gyarvarosi-pecs.hu/ Igazgató:

Részletesebben

KÖZSÉGI ESEMÉNYNAPTÁR Bodrogkeresztúr 2012.

KÖZSÉGI ESEMÉNYNAPTÁR Bodrogkeresztúr 2012. KÖZSÉGI ESEMÉNYNAPTÁR Bodrogkeresztúr 2012. Január: 08. Vízszentelés Helye: Római Katolikus templom 10. Bábszínház: A három kismalac 20. Megemlékezés a Magyar Kultúra Napjáról 22. Vince napi borszentelés

Részletesebben

Kiemelt munkavégzésért járó kereset-kiegészítés szabályai

Kiemelt munkavégzésért járó kereset-kiegészítés szabályai 3. sz. melléklet MEDGYESSY FERENC GIMNÁZIUM ÉS MŰVÉSZETI SZAKGIMNÁZIUM Kiemelt munkavégzésért járó kereset-kiegészítés szabályai OM azonosító: 031202 Intézményazonosító: HA2301 2017.09.01 MEDGYESSY FERENC

Részletesebben

VII % A

VII % A 4. Alfa és omega fizikaverseny - Székelyudvarhely 217-5-6 Végeredmény VII. osztály HozottDöntőDöntőDöntőDöntőDöntő Döntő Összpontsz. % A tanuló neve Település Iskola Felkészítő tanár I II IIIpontok A/1

Részletesebben

Gyõr-Moson-Sopron Megye

Gyõr-Moson-Sopron Megye Közmûvelõdési Programok Tájoltatásának Programfüzete Gyõr-Moson-Sopron Megye Bartók Béla Megyei Mûvelõdési Központ Közhasznú Társaság 9022 Gyõr, Czuczor Gergely utca 17. Tisztelt Polgármester! Kedves Közönség!

Részletesebben

KÖZSÉGI ESEMÉNYNAPTÁR Bodrogkeresztúr 2011.

KÖZSÉGI ESEMÉNYNAPTÁR Bodrogkeresztúr 2011. KÖZSÉGI ESEMÉNYNAPTÁR Bodrogkeresztúr 2011. Január: 23. Vince napi borszentelés 24. Magyar Kultúra Napja Megemlékezés osztályonként 24-28. Ökomenikus imahét Helye: a községi templomok 29. Előadássorozat

Részletesebben

A GÖRÖG KULTÚRÁÉRT ALAPÍTVÁNY 1142 Budapest, Dorozsmai u. 45. Adószám: 18172564 KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2008. ÉV. Tartalma:

A GÖRÖG KULTÚRÁÉRT ALAPÍTVÁNY 1142 Budapest, Dorozsmai u. 45. Adószám: 18172564 KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2008. ÉV. Tartalma: KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2008. ÉV Tartalma: Számviteli beszámoló (mérleg, eredmény kimutatás) A vagyon felhasználásával kapcsolatos kimutatás Célszerinti kifizetések kimutatása Támogatások kimutatása A közhasznúsági

Részletesebben

Rendelet. Önkormányzati Rendelettár. Dokumentumazonosító információk. Rendelet típusa: Módosított rendelet azonosítója: Rendelet tárgykódja:

Rendelet. Önkormányzati Rendelettár. Dokumentumazonosító információk. Rendelet típusa: Módosított rendelet azonosítója: Rendelet tárgykódja: Rendelet Önkormányzati Rendelettár Dokumentumazonosító információk Rendelet száma: 12/1999.(VI.01.) Rendelet típusa: Alap Rendelet címe: A helyi közművelődésről Módosított rendelet azonosítója: 25/2003.(XI.27.)

Részletesebben

Éves beszámoló 2010. A település élhetõbbé tétele szempontjából az itt élõk bevonása a község életébe az egyik legfontosabb célkitûzésünk.

Éves beszámoló 2010. A település élhetõbbé tétele szempontjából az itt élõk bevonása a község életébe az egyik legfontosabb célkitûzésünk. Éves beszámoló 2010 Tartalom 1. A szervezet alapadatai 2. Kapott támogatások és egyéb bevételek bemutatása 3. A vagyon felhasználásával kapcsolatos kimutatás 4. Vagyon kimutatás a 2010. évre 5. A cél szerinti

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS Statisztikai számjel 18762756-9133-529-14 HONISMERETI ÉS TERMÉSZETVÉDŐ KÖZHASZNÚ EGYESÜLET 8716 MESZTEGNYŐ LADI JÁNOS U. 55. KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2011. ÉV MESZTEGNYŐ, 2012-02-18 TÁRSADALMI SZERVEZET

Részletesebben

Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Weiner Leó Zeneiskola. Különös közzétételi listája

Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Weiner Leó Zeneiskola. Különös közzétételi listája Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Weiner Leó Zeneiskola Különös közzétételi listája Melléklet a 32/2008. (XI.24.) OKM rendelethez, 10. sz. melléklet a 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelethez 1. A pedagógusok

Részletesebben

Balatonhenye település Önkormányzati Képviselő-testületének. 4/2002. ( VI. 14.) számú ör. 1 R E N D E L E T E. a helyi közművelődésről

Balatonhenye település Önkormányzati Képviselő-testületének. 4/2002. ( VI. 14.) számú ör. 1 R E N D E L E T E. a helyi közművelődésről Balatonhenye település Önkormányzati Képviselő-testületének 4/2002. ( VI. 14.) számú ör. 1 R E N D E L E T E a helyi közművelődésről 1 2 Balatonhenye település Önkormányzati Képviselő-testülete a kulturális

Részletesebben

ÁCS VÁROS RENDEZVÉNYNAPTÁRA /TERVEZET/ 2009.

ÁCS VÁROS RENDEZVÉNYNAPTÁRA /TERVEZET/ 2009. ÁCS VÁROS RENDEZVÉNYNAPTÁRA /TERVEZET/ 2009. Esemény Időpont Helyszín Szervező Újévi Koncert január 3. Ritmus zenekar, Évnyitó túra Január 3. Ökumenikus imahét Január 14. Mesevetélkedő Január 19. Jókai

Részletesebben

A Kormány nevében mellékelten benyújtom a Wacław Fełczak Alapítványról szóló törvényjavaslatot.

A Kormány nevében mellékelten benyújtom a Wacław Fełczak Alapítványról szóló törvényjavaslatot. Iromány száma: T/17784. Benyújtás dátuma: 2017-10-10 17:15 Miniszterelnökség Parlex azonosító: K4KBTV2X0001 Címzett: Kövér László, az Országgyűlés elnöke Tárgy: Törvényjavaslat benyújtása Benyújtó: Dr.

Részletesebben

2016. évi FELHÍVÁSA kitüntető címek és elismerések adományozására

2016. évi FELHÍVÁSA kitüntető címek és elismerések adományozására A Baptista Szeretetszolgálat Oktatási Tanácsának 2016. évi FELHÍVÁSA kitüntető címek és elismerések adományozására A Baptista Szeretetszolgálat Elnöksége 2016-ban is a korábbi években megszokott módon

Részletesebben

Sand Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2009.(IV.03.) számú képviselő-testület rendelete a sportról

Sand Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2009.(IV.03.) számú képviselő-testület rendelete a sportról Sand Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2009.(IV.03.) számú képviselő-testület rendelete a sportról Sand Községi Önkormányzat Képviselő-testülete az egyetemes emberi kultúra és a nemzeti kultúra

Részletesebben

kshíe Körös-Sárréti Hagyományőrző Íjász Egyesület /Szeghalmi kistérség/

kshíe Körös-Sárréti Hagyományőrző Íjász Egyesület /Szeghalmi kistérség/ Körös-Sárréti Hagyományőrző Íjász Egyesület /Szeghalmi kistérség/ 2008 Ismertető a Körös-Sárréti Hagyományőrző Íjász Egyesület munkájáról, tevékenységéről, eredményeiről 2008 2 Tartalom A megalakulás----------------------------------------------------------------------------------4

Részletesebben

NTP-TM-13-0003 A szem muzsikája. A szem muzsikája című projekt szakmai beszámolója

NTP-TM-13-0003 A szem muzsikája. A szem muzsikája című projekt szakmai beszámolója A szem muzsikája című projekt szakmai beszámolója Az Orosházi Táncsics Mihály Tehetséggondozó Gimnázium, Szakközépiskola, Általános Iskola és Kollégium Vörösmarty Mihály Tagintézményében az ének-zenei

Részletesebben

Határozati javaslatok

Határozati javaslatok Határozati javaslatok Határozati javaslat az 2. sz. melléklethez 1. /PJB/2017. (IV. 16.) sz. határozat A Pénzügyi és Jogi Bizottság szavazattal az államháztartáson kívüli források (támogatások) átadásának,

Részletesebben

TÉKA MŰVELŐDÉSI ÉS OKTATÁSI KÖZPONT - SZAMOSÚJVÁR

TÉKA MŰVELŐDÉSI ÉS OKTATÁSI KÖZPONT - SZAMOSÚJVÁR TÉKA MŰVELŐDÉSI ÉS OKTATÁSI KÖZPONT - SZAMOSÚJVÁR TÉKA ALAPÍTVÁNY- MÉRFÖLDKÖVEK 1993 - az alapítás éve 1995 -a Téka Művelődési Központ létrehozása 2000 - csatlakozás a szórvány oktatási programhoz 2001-2006

Részletesebben

PRO URBE SZIGETSZENTMIKLÓS 1.. (2) A Pro Urbe díj adományozására javaslatot tehetnek: (3) A díj odaítélésére a Kulturális Bizottság tesz javaslatot.

PRO URBE SZIGETSZENTMIKLÓS 1.. (2) A Pro Urbe díj adományozására javaslatot tehetnek: (3) A díj odaítélésére a Kulturális Bizottság tesz javaslatot. SZIGETSZENTMIKLÓS VÁROS KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK 23/2004./IX.29./sz. r e n d e l e t e EGYES KITÜNTETŐ DÍJAK ALAPÍTÁSÁRÓL ÉS ADOMÁNYOZÁSUK RENDJÉRŐL ========================================= Szigetszentmiklós

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. március 26-i ülésére Tárgy: Döntés a 2012. évi Zirc Város Díszpolgára cím és kitüntetések adományozására szóló javaslattételi

Részletesebben

2. Két Zsiráf Diákújság Cikksorozat létrehozásának támogatása amely a diplomácia fogalmába vezeti be az olvasóit. A támogatás összege: 1 000 000 Ft.

2. Két Zsiráf Diákújság Cikksorozat létrehozásának támogatása amely a diplomácia fogalmába vezeti be az olvasóit. A támogatás összege: 1 000 000 Ft. KÜM- 2005 SZKF Az EU kül- és biztonságpolitikájának és az atlanti gondolatnak a népszerűsítését segítő kommunikációs tevékenység támogatása című pályázat nyerteseinek névsora Támogatást nyert pályázók

Részletesebben

ELŐ TERJESZTÉS. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete március 24-i ülésére

ELŐ TERJESZTÉS. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete március 24-i ülésére ELŐ TERJESZTÉS Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2016. március 24-i ülésére Tárgy: Tájékoztató Zirc város középiskolai tanulmányi ösztöndíja 2016. I. félévi pályázati döntéséről Előadó: Dr.

Részletesebben

Kisfaludy Mihály Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 2851 Környe, Beloiannisz u. 1. OM Művészeti tagozat

Kisfaludy Mihály Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 2851 Környe, Beloiannisz u. 1. OM Művészeti tagozat Kisfaludy Mihály Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 2851 Környe, Beloiannisz u. 1. OM 031914 Művészeti tagozat Évfolyamok Az intézmény művészeti tagozata 2007-ben kapta meg a: Kiválóra minősített

Részletesebben