(Második Makfalvi Felhívás)

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "(Második Makfalvi Felhívás)"

Átírás

1 (Második Makfalvi Felhívás) Makfalva, Cséje, Hármasfalu, Székelyabod, Szolokma népének népszavazáson kifejezett akaratára alapozva, Makfalva Székely Tanácsa megalakulása óta másodszor fordul felhívással a nagy nyilvánossághoz. Felelősséggel a székelyek autonómiaigénye iránt, felismerve, fontos, hogy ennek az igénynek határozott, céltudatos képviselete legyen az Európai Parlamentben, felkéri Székelyföld önkormányzatait, hogy határozatban fejezzék ki az általuk képviselt közösség igényét Székelyföld területi autonómiájára. Amint azt a Székely Nemzeti Tanács ez év február 12.-én kiadott felhívása megfogalmazza, tegyék láthatóvá a nagyvilág számára, a székely falvak és városok egységes akarattal egyetlen, de különálló közigazgatási egységbe akarnak tartozni. Ez a közigazgatási egység viselje a Székelyföld nevet, egy szerves törvény szavatolja számára az autonómiát, és területén az állam nyelve mellett legyen hivatalos nyelv a magyar is. Üdvözöljük azokat az önkormányzatokat, amelyek megtették már ezt a lépést. Elismerés illeti Gyergyószentmiklós, Gyergyószárhegy, Gyergyóújfalu önkormányzatait, és örömmel és büszkeséggel tehetjük hozzá Makfalva önkormányzatát, amely ez év április 30.-án egyhangú szavazással a határozatot szintén elfogadta. Közelednek az európai parlamenti választások. Ilyenkor a jelölő szervezetek, a pártok, de a választók figyelme is az Európai Unióra irányul. Az elvégzett, vagy elvégezhető feladatokra, azokra a lehetséges eszközökre, amelyeket a brüsszeli jelenlét kínál. Most döntik el sokan, van-e értelme szavazni, esetleg másokat is rábírni a részvételre. A szóban forgó önkormányzati határozatok a részvételre ösztönöznének mindenkit. A választásokig, akár rendkívüli tanácsüléseken adott a lehetőség arra, hogy ezeket a határozatokat másfélszáz székely önkormányzat elfogadja. Ezáltal értelmet nyerhet a sokszor megkérdőjelezett, vagy hitetlenséggel kísért jelenlét a brüsszeli Európai Parlamentben. Most nincs verseny, az erdélyi magyar szervezetek együttesen tudnak mozgósítani, ha ezt hitelesen tehetik. A mozgósítás hitelessé pedig attól válik, ha konkrét küldetésre, feladatra épül. Ilyen küldetés, ilyen feladat érvényt szerezni annak a közösségi akaratnak, amelyet éppen ezek az 1 / 9

2 önkormányzati határozatok jelenítenek meg. Nincs veszteni való idő, kérjük az önkormányzati határozatok elfogadását még a választások előtt! Ha a választók majd azt látják, hogy nem az elhárító halogatás, nem az ígéretek kampánya folyik, hanem a bátor és határozott politikai cselekvésre kerül a hangsúly, akkor Tőkés Lászlóval együtt nem három, és nem négy, de öt képviselője is lehet az Európai Parlamentben az erdélyi magyarok, és ezen belül a székelyek ügyének. Nagyon nagy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség felelőssége, hiszen ő állítja a jelölteket, és az ő önkormányzati tisztségviselői alkotják a többséget Székelyföld legtöbb községében és városában. Tehát a határozatok elfogadására vonatkozó döntés az ő kezében van. A választások napján viszont a döntés a választóké! Jelen felhívást itt, az VI. Makfalvi Székely Majálison aláírásra megnyitjuk minden, Székelyföldön állandó lakhellyel rendelkező polgár számára. Makfalva május 3. Kiss Károly Makfalva Székely Tanácsának elnöke A határozatot elfogadta: 2 / 9

3 1. Gyergyószentmiklós ( lakos) II Gyergyóújfalu (5.114 lakos) III Gyergyószárhegy (3.424 lakos) III Makfalva (3.250 lakos) IV Uzon (4.430 lakos) V Székelyderzs (1.036 lakos) V Kápolnásfalu (2.026 lakos) V Gyergyóditró (5.483 lakos) V Kökös (1.537 lakos) V Székelykeresztúr (9.650 lakos) VI / 9

4 11. Gyergyóalfalu (5.536 lakos) VI Gyergyócsomafalva (4.328 lakos) VI Székelyudvarhely ( lakos) VI Csíkszereda ( lakos) VI Szentegyháza (6.898 lakos) VI Etéd (2.705 lakos) VII Zetelaka (5.643 lakos) VII Barót (8.672 lakos) VII Parajd (6.502 lakos) VII Kézdivásárhely ( lakos) VII Szentábrahám (2.465 lakos) VII Tusnádfürdõ (1.641 lakos) VII / 9

5 23. Vargyas (1.647 lakos) VII Nagygalambfalva (1.805 lakos) VII Máréfalva (1.995 lakos) VII Felsõboldogfalva (3.297 lakos) VII Kommandó (1.006 lakos) VII Kányád (1.193 lakos) VII Sepsiszentgyörgy ( lakos) VIII Nyárádszereda (5.554 lakos) VIII Csíkfalva (1.945 lakos) VIII Erdõszentgyörgy (5.166 lakos) VIII Csíkcsicsó (2.679 lakos) VIII / 9

6 34. Árkos (1.519 lakos) VIII. 35. Lukafalva (2.982 lakos) VIII Csíkszentdomokos (6.110 lakos) IX Fenyéd (1.915 lakos) IX Ilyefalva (2.036 lakos) IX Lövéte (3.439 lakos) IX Gyímesfelsõlok (3.242 lakos) IX Szováta ( lakos) IX Csíkpálfava (1.831 lakos) X Zabola (4.597 lakos) X Gyulakuta (4.693 lakos) Kovászna ( lakos) X / 9

7 46. Gyímesközéplok (5.328 lakos) II Jedd (3.266 lakos) II. 48. Maksa (1.201 lakos) II Farkaslaka (4.473 lakos) III Csíkszentmárton (2.322 lakos) III Kézdiszentkereszt (1.768 lakos) III Székelyvarság (1.580 lakos) III Csíkszentmire (2.063 lakos) IV Bögöz (3.491 lakos) V Homoródalmás (1.339 lakos) V Nagyborosnyó (3.097 lakos) VIII / 9

8 57. Siménfalva (3.776 lakos) Homoródszentmárton (2.838 lakos) IX Oklánd (1.293 lakos) IX Lemhény (1.936 lakos) IX Korond (6.136 lakos) I Torja (4.027 lakos) XII.19. Összesen: lakos, Székelyföld lakóinak 46,98 %-a. 8 / 9

9 9 / 9

A Hargita megyei helyközi buszjáratok menetrendje és között érvényes

A Hargita megyei helyközi buszjáratok menetrendje és között érvényes A Hargita megyei helyközi buszjáratok menetrendje 2014.01.01. és 2019.06.30. között érvényes Hálózat száma Csoport száma Útvonal száma A B C Buszmegálló/Település Közbeeső település Buszmegálló/Település

Részletesebben

Összesen 281176 99051 168130 59, 80%

Összesen 281176 99051 168130 59, 80% Székelyföld Autonómia Statútuma 1. számú függelék Székelyföld nemzetiségi összetétele székenként Szék megnevezése száma Magyarul Románul Összesen Románok Magyarok Magyarok % Kézdiszék Scaunul Kezdi 55247

Részletesebben

KUTATÁSI BESZÁMOLÓ PÁLYAORIENTÁCIÓ HARGITA MEGYÉBEN HMTJ 33 / 2016 ( ) Ikt. szám: 12899/ Előterjesztő: Elemző Csoport

KUTATÁSI BESZÁMOLÓ PÁLYAORIENTÁCIÓ HARGITA MEGYÉBEN HMTJ 33 / 2016 ( ) Ikt. szám: 12899/ Előterjesztő: Elemző Csoport - 1 - HMTJ 33 / 2016 (14.06.2016) Ikt. szám: 12899/14.06.2016 KUTATÁSI BESZÁMOLÓ PÁLYAORIENTÁCIÓ HARGITA MEGYÉBEN Előterjesztő: Elemző Csoport A BESZÁMOLÓ ELŐTERJESZTÉSÉNEK IDŐPONTJA 2016. JÚNIUS 14. www.judetulharghita.ro

Részletesebben

Hargita Megye Tanácsának egyháztámogatási programjai

Hargita Megye Tanácsának egyháztámogatási programjai Hargita Megye Tanácsának egyháztámogatási programjai Egyháztámogatási program Hargita Megye Tanácsa 2001-től évente támogatja a Hargita megyében működő egyházakat. A támogatás templomépítésre, -javításra,

Részletesebben

TÖRVÉNY SZÉKELYFÖLD KÜLÖNLEGES JOGÁLLÁSÚ RÉGIÓ LÉTREHOZÁSÁRÓL

TÖRVÉNY SZÉKELYFÖLD KÜLÖNLEGES JOGÁLLÁSÚ RÉGIÓ LÉTREHOZÁSÁRÓL TÖRVÉNY SZÉKELYFÖLD KÜLÖNLEGES JOGÁLLÁSÚ RÉGIÓ LÉTREHOZÁSÁRÓL Tervezet Preambulum Tekintettel Székelyföld települési és megyei önkormányzatainak a székelyföldi társadalom nevében megfogalmazott, a Székelyföld

Részletesebben

Erdély-szintű megmozdulás Székelyföld határainak kivilágításáért

Erdély-szintű megmozdulás Székelyföld határainak kivilágításáért Erdély-szintű megmozdulás Székelyföld határainak kivilágításáért 2015. 10. 25. Több tízezren vettek részt azon a Székely Nemzeti Tanács által kezdeményezett Erdély-szintű megmozduláson, amely keretében

Részletesebben

Hargita megye Az Erdélyi Magyar Néppárt HARGITA megyei szervezete: Elnök: Jakab Attila (+40744/699394,

Hargita megye Az Erdélyi Magyar Néppárt HARGITA megyei szervezete: Elnök: Jakab Attila (+40744/699394, Hargita megye 2012. 2. 21. Az Erdélyi Magyar Néppárt HARGITA megyei szervezete: Elnök: Jakab Attila (+40744/699394, jakabattila@yahoo.com) Széki elnök (Csíkszék): Tőke Ervin Széki elnök (Gyergyószék):

Részletesebben

Móricz Zsigmond felolvaómaraton 2014. február 18. - összesített adatok Ország/megye Település Intézmény Összesen:

Móricz Zsigmond felolvaómaraton 2014. február 18. - összesített adatok Ország/megye Település Intézmény Összesen: Móricz Zsigmond felolvaómaraton 2014. február 18. - összesített adatok Ország/megye Település Intézmény Összesen: Erdély: 27.644 156 település 18.706 108 település Hargita Megye Székelyudvarhely 2186 Könyvtárban

Részletesebben

ROMÁNIA HARGITA MEGYE TANÁCSA - HARGITA MEGYEI AGRÁRKAMARA HARGITA MEGYEI VÁSÁRNAPTÁR A 2014. ÉVRE

ROMÁNIA HARGITA MEGYE TANÁCSA - HARGITA MEGYEI AGRÁRKAMARA HARGITA MEGYEI VÁSÁRNAPTÁR A 2014. ÉVRE ROMÁNIA HARGITA MEGYE TANÁCSA - HARGITA MEGYEI AGRÁRKAMARA HARGITA MEGYEI VÁSÁRNAPTÁR A 20 ÉVRE S HELYSÉG RENDSZERES NAGYVÁSÁROK, ALKALMI VÁSÁROK BÚCSÚK sz. Piac Heti Január Február Március Április Május

Részletesebben

HARGITA MEGYE ÉVI ESEMÉNYEK NAPTÁRA

HARGITA MEGYE ÉVI ESEMÉNYEK NAPTÁRA HARGITA MEGYE 2009 ÉVI ESEMÉNYEK NAPTÁRA BEVEZETŐ A fellendülő, erősödő Székelyföld napjai hétköznapok és ünnepnapok egyaránt egyre több kulturális eseménnyel gazdagodnak. Ez derül ki ebből a tartalmas

Részletesebben

Kézirat. Kérjük ebben a változatban nem hivatkozni!

Kézirat. Kérjük ebben a változatban nem hivatkozni! Csata István Kiss Tamás: Demográfiai perspektívák Hargita megyében. A Hargita megyei magyar, roma és román népesség regionálisan bontott elıreszámítása Kézirat. Kérjük ebben a változatban nem hivatkozni!

Részletesebben

Szálláslehetőségek Hargita megyében

Szálláslehetőségek Hargita megyében Szálláslehetőségek Hargita megyében Név Cím Tel/Fax E-mail Web Kategória Csíki régió Albert Panzió 530002 Hargitafürdő 21. +40-744-597 050 alzsoka@yahoo.com Panzió** Bella Vita Panzió 530002 Hargitafürdő

Részletesebben

Székelykeresztúri Unitárius Lelkészi Hivatal Maroshévíz március 5. Zenei audíció Múzeum

Székelykeresztúri Unitárius Lelkészi Hivatal Maroshévíz március 5. Zenei audíció Múzeum Március Csíkszentmihály 2010. március 1-5. Iskolai nyílt hét - Arany János hét Arany János Általános Iskola Székelykeresztúr 2010. március 1-6. Református hiterősítő hét Templom Fiatfalvi Református Egyházközség

Részletesebben

Szakmai önéletrajz Sófalvi András

Szakmai önéletrajz Sófalvi András Szakmai önéletrajz Sófalvi András Születési adatok: Székelyudvarhely, 1973.08.22. Tanulmányaim: 1979-1987: Felsősófalva, Székely Mózes Általános Iskola 1987-1991: Székelyudvarhely, Kós Károly Szakközépiskola

Részletesebben

Megye/Terület Település Dátum Időpont Helyszín Programpont, Rendezvény neve Arad Arad március 14. 16.00 Jelen Ház Történelmi előadás Arad március 15.

Megye/Terület Település Dátum Időpont Helyszín Programpont, Rendezvény neve Arad Arad március 14. 16.00 Jelen Ház Történelmi előadás Arad március 15. Megye/Terület Település Dátum Időpont Helyszín Programpont, Rendezvény neve Arad Arad március 14. 16.00 Jelen Ház Történelmi előadás Arad március 15. 16.30 Szabadság-szobor Ünnepség Arad március 15. 18.00

Részletesebben

HÁROMSZÉK MŰEMLÉKEI 2011

HÁROMSZÉK MŰEMLÉKEI 2011 HÁROMSZÉK MŰEMLÉKEI 2011 Az utóbbi 10 év Műemlék helyreállítási munkálatai KIVITELEZETT MUNKÁK Besenyő Református templom Bodvaj Vashámor (kohó!) Bölön - Unitárius templom Kézdivásárhely Apaffy utca

Részletesebben

Itt a tél - Hargita megyei eredmények

Itt a tél - Hargita megyei eredmények Itt a tél - Hargita megyei eredmények Sorszám Csapat neve Település Iskola Pontszám 1 Fenyves cinegék Csíkmenaság Gál Sándor Általános Iskola 139 2 Hangyász gyerekek Csíkszentimre Arany János 127 3 Csíz!

Részletesebben

A településhálózat és a közigazgatás változásainak néhány jellemzője Hargita megye délnyugati részében, 1333-tól napjainkig

A településhálózat és a közigazgatás változásainak néhány jellemzője Hargita megye délnyugati részében, 1333-tól napjainkig ELEKES TIBOR A településhálózat és a közigazgatás változásainak néhány jellemzője Hargita megye délnyugati részében, 1333-tól napjainkig Bevezetés A Keleti-Kárpátok térsége, és ezen belül a Székelyföld

Részletesebben

S o k s z í n ű C a r i t a s

S o k s z í n ű C a r i t a s Tartalomjegyzék Előszó... 3 Betegápolás... 5 Otthoni gondozás... 5 Betegközvetítő szolgálat... 8 Idősek távfelügyelete és a telemedicina... 8 Mozgásfejlesztés... 9 Idősgondozás... 12 Teréz Anya Idősek

Részletesebben

Bihar Szalárd március 14. 10:00

Bihar Szalárd március 14. 10:00 Megye/Terület Település Dátum Időpont Helyszín Programpont, Rendezvény neve Arad Arad március 15. 16:00 Szabadság szobor Koszorúzási ünnepség Arad Kisiratos március 14. 16:00 Kopjafa Koszorúzási ünnepség

Részletesebben

Civil társaságok által nyújtott támogatások az erdőtelepítések terén Erdélyben, avagy a civil társadalom bekapcsolódik a klímaváltozás elleni harcba.

Civil társaságok által nyújtott támogatások az erdőtelepítések terén Erdélyben, avagy a civil társadalom bekapcsolódik a klímaváltozás elleni harcba. Civil társaságok által nyújtott támogatások az erdőtelepítések terén Erdélyben, avagy a civil társadalom bekapcsolódik a klímaváltozás elleni harcba. Az ember, aki fát ültetett, már lehet, hogy nem fog

Részletesebben

Vándorkiállítás 2010

Vándorkiállítás 2010 Vándorkiállítás 2010 Szervező: Hargita Megye Tanácsa A katalógust összeállította: Mihály János Köszönetet mondunk a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpontnak és munkatársainak, hogy a kiállítás szervezésében

Részletesebben

ROMÁNIA HARGITA MEGYE TANÁCSA - HARGITA MEGYEI AGRÁRKAMARA HARGITA MEGYEI VÁSÁRNAPTÁR A ÉVRE

ROMÁNIA HARGITA MEGYE TANÁCSA - HARGITA MEGYEI AGRÁRKAMARA HARGITA MEGYEI VÁSÁRNAPTÁR A ÉVRE ROMÁNIA HARGITA MEGYE TANÁCSA - HARGITA MEGYEI AGRÁRKAMARA HARGITA MEGYEI VÁSÁRNAPTÁR A 20 ÉVRE S HELYSÉG RENDSZERES NAGYVÁSÁROK, ALKALMI VÁSÁROK BÚCSÚK sz. Piac Heti Január Február Március Április Május

Részletesebben

Magyar országgyűlési választás

Magyar országgyűlési választás Magyar országgyűlési választás 2014. 1. 17. Hogyan szavazunk a magyar országgyűlési választáson? Nézze meg a szavazási segédletben, kattintson az alábbi ábrára. Forduljon bizalommal az EMNT Demokrácia-központokhoz,

Részletesebben

Romániai szervezetek által benyújtott pályázatok. Érvénytelen pályázatok

Romániai szervezetek által benyújtott pályázatok. Érvénytelen pályázatok Romániai szervezetek által benyújtott pályázatok Érvénytelen pályázatok Ikt. szám Pályázó neve Helység Pályázat címe Teljes költség 1.1. 6141/2009 etransylvania Önkormányzati riportfilmek 2 200 000 1 500

Részletesebben

ROMÁNIA HARGITA MEGYE TANÁCSA HARGITA MEGYEI VÁSÁRNAPTÁR A ÉVRE

ROMÁNIA HARGITA MEGYE TANÁCSA HARGITA MEGYEI VÁSÁRNAPTÁR A ÉVRE ROMÁNIA HARGITA MEGYE TANÁCSA HARGITA MEGYEI VÁSÁRNAPTÁR A 2012. ÉVRE S HELYSÉG RENDSZERES sz. Piac Heti Január Február Március Április Május Június Július Augusztus Szeptember Október November December

Részletesebben

Település Dátum Rendezvény neve Helyszín Szervező intézmény, egyesület Programfelelős Program leírása. Korond

Település Dátum Rendezvény neve Helyszín Szervező intézmény, egyesület Programfelelős Program leírása. Korond Település Dátum Rendezvény neve Helyszín Szervező intézmény, egyesület Programfelelős Program leírása JANUÁR Korond 22.01.2011 Magyar Kultúra Napja Korond Firtos Művelődési Egylet Korondi Iskolaközpont

Részletesebben

IV. Székelyföld Napok 2013. május 10 17.

IV. Székelyföld Napok 2013. május 10 17. IV. Székelyföld Napok 2013. május 10 17. www.szekelyfoldnapok.ro PROGRAMOK Május 10., péntek Diáknapok Szervező: Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala, Udvarhelyi Fiatal Fórum Helyszín: Székelyudvarhely

Részletesebben

Bocskor Éva Hargita megye lakosságának egészségi állapota az egészségügyi szolgáltatások jegyében

Bocskor Éva Hargita megye lakosságának egészségi állapota az egészségügyi szolgáltatások jegyében Bocskor Éva Hargita megye lakosságának egészségi állapota az egészségügyi szolgáltatások jegyében tanulmany a romániai, ezen belül a Hargita megyei halandósági viszonyokat, illetve a korai halálozási okokat

Részletesebben

Helyszín. Locatia JANUÁR. Szabadság tér. Petőfi Sándor szobor. Fiatfalva. fiatfalvi, betfalvi történelmi egyházak templomai.

Helyszín. Locatia JANUÁR. Szabadság tér. Petőfi Sándor szobor. Fiatfalva. fiatfalvi, betfalvi történelmi egyházak templomai. Település Dátum Rendezvény neve Helyszín Szervező intézmény, egyesület Programfelelős Program leírása Localitatea Data Eveniment Locatia Institutia/asociatia organizatoare Responsabil program Descriere

Részletesebben

4 Baróti Baptista Gyülekezet A nagybaconi leánygyülekezet templomának javítása 0

4 Baróti Baptista Gyülekezet A nagybaconi leánygyülekezet templomának javítása 0 Sorszám Intézmény / Szervezet megnevezése A programtervezet megnevezése Megítélt összeg 1 Baróti Baptista Gyülekezet Az egyházközség működési költségei 1.000 2 Baróti Baptista Gyülekezet Templomjavítás

Részletesebben

Romániai szervezetek által benyújtott pályázatok. Érvénytelen pályázatok. Két pályázat azonos 1.6 7081/2010

Romániai szervezetek által benyújtott pályázatok. Érvénytelen pályázatok. Két pályázat azonos 1.6 7081/2010 Érvénytelenség oka AGORA Felnőttképzési Intézet Felnőttképzés önkormányzati szakemberek számára az EU-s pályázatok Két pályázat azonos 1.6 7081/2010 Marosvásárhely 1 075 000 7% 1 000 000 Alapitvány hatékony

Részletesebben

ROMÁNIA. Ádámos Ádámosi Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet A 41, B 415. Alfalu Domokos Pál Péter Hagyományõrzõ Egyesület Néptánccsoportja A 33, B 331

ROMÁNIA. Ádámos Ádámosi Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet A 41, B 415. Alfalu Domokos Pál Péter Hagyományõrzõ Egyesület Néptánccsoportja A 33, B 331 Ádámos Ádámosi Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet, B 415 Ádámos Ádámosi Református Énekkar Ádámos Ádámosi Unitárius Énekkar Adyfalva Ady Endre Múzeum A 13, B 135 Ágya Ágyai Szabó Magda Mûvelõdési Ház Ágya Olosz

Részletesebben

Mentálhigiénés fejlesztés I. Folyamatelemzés II. Lelkület szükségletek III. Céok IV. Stratégia V. Eszközök., módszerek

Mentálhigiénés fejlesztés I. Folyamatelemzés II. Lelkület szükségletek III. Céok IV. Stratégia V. Eszközök., módszerek Grezsa Ferenc (Károli Gáspár Református Egyetem Pszichológiai Intézet) Lelki segít szolgálatok fejlesztésének lehetségei Erdélyben - eladás vázlat - A lelki segítés útjai konferencia, Illyefalva, 2005.

Részletesebben

Magyar Tűzoltó Szövetség. Dobson Tibor ddtbk., elnök

Magyar Tűzoltó Szövetség. Dobson Tibor ddtbk., elnök Dobson Tibor ddtbk., elnök Az MTSZ bemutatása 146 éves múlt Az MTSZ jogelődje alapítva 1870-ben, gróf Széchenyi Ödön által A rendszerváltás után az Szövetség széttagozódott 2013-tól újra egységes Szövetség

Részletesebben

Március 15-i ünnepi programok

Március 15-i ünnepi programok Március 15-i ünnepi programok 2012. 3. 14. Az Erdélyi Magyar Néppárt és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) Erdély számos magyarlakta településén emlékezik ünnepségsorozattal az 1848-as szabadságharc

Részletesebben

3. 2011 2012. Csángó Néprajzi Múzeum: A gorzafalvi kerámia (csoportos, csoportvezető)

3. 2011 2012. Csángó Néprajzi Múzeum: A gorzafalvi kerámia (csoportos, csoportvezető) Kinda István Szakmai tevékenység 1. Kutatási programok 1. 2010 2013. MTA Bolyai János Kutatási Ösztöndíj: A székelyföldi falvak társadalmi és gazdasági struktúraváltozásai a 20 21. században (egyéni, folyamatban)

Részletesebben

4 SOKSZÍNŰ 120 CARITAS

4 SOKSZÍNŰ 120 CARITAS Tartalomjegyzék Előszó 3. Betegápolás 4. Otthoni gondozás 4. Szent Miklós Szociomedikális Központ 5. Betegközvetítő szolgálat 6. Mozgásfejlesztés 7. Idősgondozás 8. Teréz Anya Idősek Nappali Foglalkoztató

Részletesebben

A Székely Szabadság Napja március 10., Marosvásárhely

A Székely Szabadság Napja március 10., Marosvásárhely A Székely Szabadság Napja - 2016. március 10., Marosvásárhely 2016. 03. 04. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács által működtetett Demokrácia-központok is részt vesznek a Marosvásárhelyen március 10-én megszervezésre

Részletesebben

Eredménylista - megyei szakasz Hargita Osztály: I.

Eredménylista - megyei szakasz Hargita Osztály: I. Eredménylista - megyei szakasz Hargita Osztály: I. Sorsz. Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Pontszám 13 Benedek Árvácska Ülkei Edit Móra Ferenc Általános Székelyudvarhely 150 21 Csibi Dóra

Részletesebben

A harmadik út Erdélybe. 2013. július 30-a és augusztus 4-e között a Wass Albert Irodalompártoló Egyesület ismét. Aradon, a 13 aradi vértanú

A harmadik út Erdélybe. 2013. július 30-a és augusztus 4-e között a Wass Albert Irodalompártoló Egyesület ismét. Aradon, a 13 aradi vértanú A harmadik út Erdélybe 2013. július 30-a és augusztus 4-e között a Wass Albert Irodalompártoló Egyesület ismét Erdélyben járt, ezúttal a Székelyfölddel ismerkedtünk. Utunk elején Aradon, a 13 aradi vértanú

Részletesebben

Az S.O.S. Transsylvania! szolidaritási mozgalom dokumentumai (1988. június 1989. szeptember)

Az S.O.S. Transsylvania! szolidaritási mozgalom dokumentumai (1988. június 1989. szeptember) Az S.O.S. Transsylvania! szolidaritási mozgalom dokumentumai (1988. június 1989. szeptember) S.O.S. Transsylvania Röplap a Hõsök terén 1988. június 26-án tartott demonstrációról S. O. S. Transsylvania!

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Telekgerendás Község Önkormányzata Képviselő-testületének rendkívüli, nyílt ülésén. A rendkívüli ülés telefonon lett összehívva.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Telekgerendás Község Önkormányzata Képviselő-testületének rendkívüli, nyílt ülésén. A rendkívüli ülés telefonon lett összehívva. JEGYZŐKÖNYV Készült: Telekgerendás Község Önkormányzata Képviselő-testületének rendkívüli, nyílt ülésén. A rendkívüli ülés telefonon lett összehívva. Az ülés időpontja: 2015. augusztus 10. A kezdés időpontja:

Részletesebben

Tisztelt Képviselő-testület!

Tisztelt Képviselő-testület! Abony Városi Önkormányzat Polgármesterétől H-2740 Abony Tel.,fax: (53) 360-010 Kossuth tér 1. Ikt. sz.: 7521-2/2008 15502-3/2008 Az előterjesztés készítésében közreműködött: Az előterjesztést véleményezte:

Részletesebben

Nagyrév Község Önkormányzat Képviselő-testület május 16-án megtartott rendkívüli nyílt ülésének. Jegyzőkönyve

Nagyrév Község Önkormányzat Képviselő-testület május 16-án megtartott rendkívüli nyílt ülésének. Jegyzőkönyve 248 / 10 /2012 Nagyrév Község Önkormányzat Képviselő-testület 2012. május 16-án megtartott rendkívüli nyílt ülésének Jegyzőkönyve 24./2012.(V.16.) határozata A 2012. évi Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Parlagfű-mentesítési

Részletesebben

Kiadja az Iskola Alapítvány 400428 Kolozsvár Densuºianu 6/A Románia/România www.iskolaalapitvany.ro

Kiadja az Iskola Alapítvány 400428 Kolozsvár Densuºianu 6/A Románia/România www.iskolaalapitvany.ro 2007. Kiadja az Iskola Alapítvány 400428 Kolozsvár Densuºianu 6/A Románia/România www.iskolaalapitvany.ro A kötet szerkesztését koordinálták: Kelemen Hunor, Nagy Zoltán Borító: Könczey Elemér Arculat és

Részletesebben

Tájékozódj munkaügyben. Készítette: Hargita Megye Fejlesztési Ügynöksége Lektorálta: Hargita Megyei Munkaerő-Elhelyező Ügynökség

Tájékozódj munkaügyben. Készítette: Hargita Megye Fejlesztési Ügynöksége Lektorálta: Hargita Megyei Munkaerő-Elhelyező Ügynökség Tájékozódj munkaügyben Készítette: Hargita Megye Fejlesztési Ügynöksége Lektorálta: Hargita Megyei Munkaerő-Elhelyező Ügynökség 1 Tartalomjegyzék 1. Végzős diákok...3 2. Vállalkozók...5 2.1. Frissen végzettek

Részletesebben

Igényelt összeg (Ft) megpályázhatónál Székelyderzs

Igényelt összeg (Ft) megpályázhatónál Székelyderzs Romániai szervezetek által benyújtott pályázatok Pályázati Érvénytelen pályázatok Ikt. szám Pályázó neve Helység Pályázat címe Teljes költség Érvénytelenség oka 1.2. 4875/2008 A Székelyderzsi Község Helyi

Részletesebben

Nevelési-oktatási támogatás 2009 2010-es tanév

Nevelési-oktatási támogatás 2009 2010-es tanév Nevelési-oktatási támogatás 2009 2010-es tanév 2010 Nevelési-oktatási támogatás 2009 2010-es tanév Mohácsek Magdolna A 2009 2010-es tanévre kiírt Szülőföldön magyarul i felhívásra beérkezett Nevelési-oktatási,

Részletesebben

Készülnek a megyei utak téli karbantartására

Készülnek a megyei utak téli karbantartására Hargita Megye Tanácsa havi tájékoztatója XI. évfolyam 4. szám 2011. október Készülnek a megyei utak téli karbantartására A téli karbantartást illetően Hargita Megye Tanácsa nagyrészt a tavalyi gyakorlatot

Részletesebben

Lemaradás vagy felzárkózás? A gazdasági fejlődés aktuális kérdései Hargita megyében

Lemaradás vagy felzárkózás? A gazdasági fejlődés aktuális kérdései Hargita megyében adaras Szilárd Lemaradás vagy felzárkózás? A gazdasági fejlődés aktuális kérdései Hargita megyében A népességcsökkenés Hargita megyében 2012-ben Hargita megye teljes területének (663,89 ezer ha) 38,83%

Részletesebben

Kapolcs Vigántpetend Egészségügyi Alapítvány

Kapolcs Vigántpetend Egészségügyi Alapítvány Kapolcs Vigántpetend Egészségügyi Alapítvány ALAPÍTÓ OKIRAT A 2011. július 18-i módosítással egységes szerkezetbe foglalva. Az alapító okirat módosítását a Kapolcs-Vigántpetend Egészségügyi Alapítvány

Részletesebben

Rimóc Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének

Rimóc Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének Rimóc Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2014. szeptember 25.) 1 Jegyzőkönyv Készült: Rimóc Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. szeptember 25-én 19.00

Részletesebben

1998 Senior menedzser Hálózati értékesítés MLM rendszerben

1998 Senior menedzser Hálózati értékesítés MLM rendszerben Önéletrajz Név: Derzsi Sámuel Születési adatok: Barót, 1960. október 25. Lakhely: Barót Foglalkozás: menedzser Munkahelyek: 1995 Tulajdonos EX LIBRIS KFT. Barót Újság-kiadás, építkezés, épületrestaurálás

Részletesebben

Nevelési-oktatási támogatás

Nevelési-oktatási támogatás Nevelési-oktatási támogatás 2008 2009-es tanév 2009. A 2008 2009-es tanévre kiírt Szülőföldön magyarul i felhívásra beérkezett Nevelési-oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatás igénylésére benyújtott

Részletesebben

V. osztály Ssz. Név Osztály Helység Iskola Összesen MEC EMMV I. díj I. díj I. díj I. díj I. díj I. díj II. díj III. díj III. díj

V. osztály Ssz. Név Osztály Helység Iskola Összesen MEC EMMV I. díj I. díj I. díj I. díj I. díj I. díj II. díj III. díj III. díj V. osztály Ssz. Név Osztály Helység Iskola Összesen MEC EMMV 1. Kristó Roland V. Csíkszereda Liviu Rebreanu Általános Iskola 47 I. díj I. díj 2. Miklós Csenge V. Sepsiszentgyörgy Székely Mikó Kollégium

Részletesebben

Romániai szervezetek által benyújtott pályázatok (Önkormányzati együttműködési, Informatika, Média Kollégium második pályázati forduló)

Romániai szervezetek által benyújtott pályázatok (Önkormányzati együttműködési, Informatika, Média Kollégium második pályázati forduló) Romániai szervezetek által benyújtott pályázatok (Önkormányzati együttműködési, Informatika, Média Kollégium második pályázati forduló) felhívás Érvénytelen pályázatok Ikt. szám Pályázó neve Helység Pályázat

Részletesebben

J E G Y Z K Ö N Y V. Páty Község Önkormányzat. Képvisel -testületének szeptember 15-én (hétf n) 15:00 órai kezdettel megtartott

J E G Y Z K Ö N Y V. Páty Község Önkormányzat. Képvisel -testületének szeptember 15-én (hétf n) 15:00 órai kezdettel megtartott J E G Y Z K Ö N Y V Páty Község Önkormányzat Képvisel -testületének 2014. szeptember 15-én (hétf n) 15:00 órai kezdettel megtartott rendkívüli ülésér l 1 Az ülés helye: Jelen vannak: Képvisel testületb

Részletesebben

Ikt. szám Pályázó neve Helység Pályázat címe Teljes költség (Ft) Saját rész (Ft) Egyéb összeg (Ft)

Ikt. szám Pályázó neve Helység Pályázat címe Teljes költség (Ft) Saját rész (Ft) Egyéb összeg (Ft) Ikt. szám Pályázó neve Helység Pályázat címe Teljes költség (Ft) Saját rész (Ft) Egyéb összeg (Ft) BGA-11-NY-1 Magyar nyelvű oktatási feladatokat is ellátó közoktatási és felsőoktatási intézmények programjainak

Részletesebben

HARGITA MEGYE TANÁCSÁNAK VÉGREHAJTÁSI TERVE, HARGITA MEGYE, ROMÁNIA

HARGITA MEGYE TANÁCSÁNAK VÉGREHAJTÁSI TERVE, HARGITA MEGYE, ROMÁNIA HARGITA MEGYE TANÁCSÁNAK VÉGREHAJTÁSI TERVE, HARGITA MEGYE, ROMÁNIA SZÉLESSÁVÚ INTERNET SZOLGÁLTATÁS TERVEZÉSE HARGITA MEGYÉBEN Verzió 2.0 Csíkszereda, Hargita Megye (Románia) 2014. október 30. 1. Oldal

Részletesebben

Tárgy: Melléklet: Tisztelt Képviselő-testület! A fentiek alapján az alábbi határozati javaslatot terjesztem a Tisztelt Képviselő-testület elé.

Tárgy: Melléklet: Tisztelt Képviselő-testület! A fentiek alapján az alábbi határozati javaslatot terjesztem a Tisztelt Képviselő-testület elé. I.sz.: 2-85/2006. Ea.: Kardos Anita Tárgy: Melléklet: E L Ő T E R J E S Z T É S XVI. Makói Művésztelep 2006. évi meghívandói Résztvevők javasolt névsora Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete M a

Részletesebben

Székely Támadt Vár Séta Lilike szamárral gyerekeknek 14:00 19:00 Kicsi kör és nagy kör a kedvenc szamarad hátán

Székely Támadt Vár Séta Lilike szamárral gyerekeknek 14:00 19:00 Kicsi kör és nagy kör a kedvenc szamarad hátán Dátum Óra Míves Emberek Sokadalma Programtervezet Helyszín Július 29. péntek 9:00 Fórum: Míves Emberek Sokadalma 1. nap Hagyományaink: A hagyományaink, a népművészet és a kézművesség szerepe a kulturális

Részletesebben

TARTALOMJEGYZÉK. 1.1. Bevételek...3 1.2. Kiadások...5

TARTALOMJEGYZÉK. 1.1. Bevételek...3 1.2. Kiadások...5 TARTALOMJEGYZÉK I. HARGITA MEGYE GAZDASÁGI MUTATÓINAK ALAKULÁSA 2000 2010 KÖZÖTT...3 1.1. Bevételek...3 1.2. Kiadások...5 II. A MEGYEI TANÁCS STRUKTÚRÁJÁNAK ALAKULÁSA 2000 2010 KÖZÖTT...8 III. PÁLYÁZTATÁSI

Részletesebben

Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének június 21.-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének

Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének június 21.-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. június 21.-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének a. napirendje b. jegyzőkönyve c. határozatok:64-67/2013. (VI. 21.) számú határozatok d.

Részletesebben

HARGITA MEGYE TANÁCSÁNAK VÉGREHAJTÁSI TERVE, HARGITA MEGYE, ROMÁNIA

HARGITA MEGYE TANÁCSÁNAK VÉGREHAJTÁSI TERVE, HARGITA MEGYE, ROMÁNIA HARGITA MEGYE TANÁCSÁNAK VÉGREHAJTÁSI TERVE, HARGITA MEGYE, ROMÁNIA SZÉLESSÁVÚ INTERNET SZOLGÁLTATÁS TERVEZÉSE HARGITA MEGYÉBEN Verzió 2.0 Csíkszereda, Hargita Megye (Románia) 2014. október 30. 1. Oldal

Részletesebben

A Sóvidék-Hegyalja kistérség turisztikai potenciálja. dr. Horváth Alpár

A Sóvidék-Hegyalja kistérség turisztikai potenciálja. dr. Horváth Alpár ? A Sóvidék-Hegyalja kistérség turisztikai potenciálja dr. Horváth Alpár Kontextus Sóvidék-Hegyalja HACS 41-313.-as intézkedés, Falusi turisztikai tevékenységek ösztönzése pályázati kiírás Sóvidék-Hegyalja

Részletesebben

NÉPSZUVERENITÁS 2. VÁLASZTÓJOG VÁLASZTÁS. készítette: Bánlaki Ildikó

NÉPSZUVERENITÁS 2. VÁLASZTÓJOG VÁLASZTÁS. készítette: Bánlaki Ildikó NÉPSZUVERENITÁS 2. VÁLASZTÓJOG VÁLASZTÁS készítette: Bánlaki Ildikó DEMOKRÁCIA a hatalomgyakorlás formája MODERNITÁS modern állam demos választójoggal rendelkezők csoportja (nagy) a közügyek intézésére

Részletesebben

Kerettörvény a régiókról

Kerettörvény a régiókról - tervezet - Kerettörvény a régiókról Preambulum Tekintettel Románia EU-integrációs folyamatban, valamint a regionális politikában és a közigazgatás decentralizálásában elért eredményeire, Figyelembe véve

Részletesebben

Eseménynaptár 2 0 1 4. Kolozsvár, 2014

Eseménynaptár 2 0 1 4. Kolozsvár, 2014 Eseménynaptár 2 0 1 4 Kolozsvár, 2014 Kiadja a Romániai Magyar Demokrata Szövetség Főtitkárságának Kulturális Főosztálya Az adatgyűjtésben partnerünk volt a Communitas Alapítvány Felelős kiadó: Kovács

Részletesebben

Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. november 24-n megtartott rendkívüli nyílt ülésének

Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. november 24-n megtartott rendkívüli nyílt ülésének Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. november 24-n megtartott rendkívüli nyílt ülésének a. napirendje b. jegyzőkönyve c. határozatok: 97-99 /2012. (XI. 24.) számú határozatok.

Részletesebben

A Néppárt március 15-i programjai

A Néppárt március 15-i programjai A Néppárt március 15-i programjai 2014. 3. 14. Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt elnökének március 15-i ünnepi programja Március 14., péntek 14:00 VII. Bodvaji ünnepi megemlékezés az 1848-49-es

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Telekgerendás Község Önkormányzata Képviselő-testületének rendkívüli, nyílt ülésén.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Telekgerendás Község Önkormányzata Képviselő-testületének rendkívüli, nyílt ülésén. JEGYZŐKÖNYV Készült: Telekgerendás Község Önkormányzata Képviselő-testületének rendkívüli, nyílt ülésén. A rendkívüli ülés telefonon lett összehívva. Az ülés időpontja: 2014. december 17. A kezdés időpontja:

Részletesebben

Jelentés a 2008. június 24-i Egyházkerületi Közgyűlés számára A Református Diákotthon Alapítvány tevékenységéről

Jelentés a 2008. június 24-i Egyházkerületi Közgyűlés számára A Református Diákotthon Alapítvány tevékenységéről Student Hostel Foundation of the Reformed Church Fundaţia Cămine de Elevi ale Bisericii Reformate RO-535600 HR ODORHEI (Székelyudvarhely) str. Rákóczi nr. 17. Tel./Fax: +40-266-218 060. E-mail: rda@diakotthon.net

Részletesebben

J E G Y Z K Ö N Y V. Páty Község Önkormányzat. Képvisel -testületének október 8-án (szerdán) 16:00 órai kezdettel megtartott

J E G Y Z K Ö N Y V. Páty Község Önkormányzat. Képvisel -testületének október 8-án (szerdán) 16:00 órai kezdettel megtartott J E G Y Z K Ö N Y V Páty Község Önkormányzat Képvisel -testületének 2014. október 8-án (szerdán) 16:00 órai kezdettel megtartott rendkívüli ülésér l 1 Az ülés helye: Jelen vannak: Képvisel testületb l:

Részletesebben

KOVÁSZNA MEGYE TANÁCSA KÜLKAPCSOLATOK TEVÉKENYSÉGI BESZÁMOLÓ 2011

KOVÁSZNA MEGYE TANÁCSA KÜLKAPCSOLATOK TEVÉKENYSÉGI BESZÁMOLÓ 2011 KOVÁSZNA MEGYE TANÁCSA KÜLKAPCSOLATOK TEVÉKENYSÉGI BESZÁMOLÓ 2011 KAPCSOLATAINK Magyarország Baranya Békés Heves Veszprém Zala Jász-Nagykun-Szolnok Csongrád Franciaország Svédország Maine-et-Loire Värmland

Részletesebben

Tartalmi összefoglaló

Tartalmi összefoglaló 1 Tartalmi összefoglaló A jelen Egyezmény célja országaink kultúrájának kölcsönös megismertetése, a tudományos és kulturális intézmények, valamint kutatóintézetek közötti közvetlen kapcsolatok elősegítése,

Részletesebben

E L İ T E R J E S Z T É S

E L İ T E R J E S Z T É S VI. 758/2008 E L İ T E R J E S Z T É S a Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2008. április 24-ei ülésére Tárgy: Megállapodás Esztergom Város Önkormányzatával vagyoni értékő jogok cseréjérıl Elıterjesztı:

Részletesebben

SZÉKELYUDVARHELY FENNTARTHATÓ FEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA

SZÉKELYUDVARHELY FENNTARTHATÓ FEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA SZÉKELYUDVARHELY FENNTARTHATÓ FEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA 2015-2020 1 Összeállították: S.C. Regional Consulting & Management S.A. Ilyés Szabolcs Ambrus László Boér Boglár Csíki Barna Derzsi László Illyés Gergely

Részletesebben

Hatmillió lejes visszajáró

Hatmillió lejes visszajáró 2012. január 26., csütörtök KÖZÉLETI NAPILAP I. (XXIV.) évf., 17. (6184.) Szám 16 oldal ára 1 lej hargitanépe Emlékház épül az agyagfalvi szoborcsoport mellé 2 Hargita megyéé a homoródi tábor 4 5 Drágulhatnak

Részletesebben

Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember

Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember Tisztelt Kőteleki Lakosok! Az augusztus 20-i hétvégén sikeresen megrendezésre kerültek a falunapi programjaink. Rendezvényünk kiemelt eseménye volt a testvér

Részletesebben

Jegyzőkönyv, A közgyűlés egyhangú határozattal levezető elnöknek Lovász Lászlót választja meg.

Jegyzőkönyv, A közgyűlés egyhangú határozattal levezető elnöknek Lovász Lászlót választja meg. Jegyzőkönyv, amely a Budai Polgárok Társasága 2010. március 30. napján 17 órakor tartott közgyűléséről készült. Jelen vannak a mellékelt jelenléti ív szerint 13 fő: A közgyűlés egyhangú határozattal levezető

Részletesebben

2015/ -s számú HATÁROZAT a SEPSI-SIC Sport Klub Egyesület Alapító Okiratának és Alapszabályzatának a módosítására

2015/ -s számú HATÁROZAT a SEPSI-SIC Sport Klub Egyesület Alapító Okiratának és Alapszabályzatának a módosítására ROMÁNIA KOVÁSZNA MEGYE TANÁCSA 2015/ -s számú HATÁROZAT a SEPSI-SIC Sport Klub Egyesület Alapító Okiratának és Alapszabályzatának a módosítására Kovászna Megye Tanácsa, a 2015. -i soros ülésén, elemezve

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. január 30-án megtartott rendkívüli üléséről. Tárgya:

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. január 30-án megtartott rendkívüli üléséről. Tárgya: JEGYZŐKÖNYV Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. január 30-án megtartott rendkívüli üléséről Határozat száma: 1/2013.(I.30.) Rendelet száma: 1/2013.(I.30.) Tárgya: A 139/2012.(XI.28.)

Részletesebben

székely önkormányzatok a székely jövőért

székely önkormányzatok a székely jövőért Megjelenteti a Székely Nemzeti Tanács Felelős kiadó: Izsák Balázs 8. szám Marosvásárhely Sepsiszentgyörgy, 2014 III-IV. 2015 I-II. negyedév Ingyenes példány székely önkormányzatok a székely jövőért (Fotó:

Részletesebben

118. sz. Egyezmény a belföldiek és külhonosok egyenlő elbírálásáról a társadalombiztosítás területén

118. sz. Egyezmény a belföldiek és külhonosok egyenlő elbírálásáról a társadalombiztosítás területén 118. sz. Egyezmény a belföldiek és külhonosok egyenlő elbírálásáról a társadalombiztosítás területén A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet Általános Konferenciája, Amelyet a Nemzetközi Munkaügyi Hivatal Igazgató

Részletesebben

P Á L Y Á Z A T I A D A T L A P Siófok Város Önkormányzat által a helyi civil szervezeteknek nyújtható támogatások igénybevételéhez

P Á L Y Á Z A T I A D A T L A P Siófok Város Önkormányzat által a helyi civil szervezeteknek nyújtható támogatások igénybevételéhez P Á L Y Á Z A T I A D A T L A P Siófok Város Önkormányzat által a helyi civil szervezeteknek nyújtható támogatások igénybevételéhez A beérkezés dátuma: (Pályázatot személyesen leadni a Siófoki Közös Önkormányzati

Részletesebben

2012. február 24. Kézdivásárhely, EMI, Pro Historia rendezvénysorozat: Kézdivásárhely egyesületi élete 1842 1948 között

2012. február 24. Kézdivásárhely, EMI, Pro Historia rendezvénysorozat: Kézdivásárhely egyesületi élete 1842 1948 között Dimény Attila - Szakmai tevékenységek 1. Előadások 2012. július 11. Zabola, BBTE Magyar Néprajz és Antropológia Intézet Csángó Néprajzi Múzeum, Fiatal Néprajzkutatók IX. Szemináriuma: Tér és társadalom

Részletesebben

T á r g y s o r o z a t a. 1. Tsp. Előterjesztés a piacpályázat önrészének jóváhagyására Előterjesztő: Juhász Sándor polgármester

T á r g y s o r o z a t a. 1. Tsp. Előterjesztés a piacpályázat önrészének jóváhagyására Előterjesztő: Juhász Sándor polgármester 2008. december 18-án 15:30 órai kezdettel megtartott nyílt ülésének Tárgysorozata: Jegyzőkönyve: Határozatai: 260-263 T á r g y s o r o z a t a 1. Tsp. Előterjesztés a piacpályázat önrészének jóváhagyására

Részletesebben

AZ ORSZÁGOS VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG HATÁROZATAI, VALAMINT A LEGFELSŐBB BÍRÓSÁG HATÁROZATAI AZ OVB DÖNTÉSEI ELLENI KIFOGÁSOK TÁRGYÁBAN

AZ ORSZÁGOS VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG HATÁROZATAI, VALAMINT A LEGFELSŐBB BÍRÓSÁG HATÁROZATAI AZ OVB DÖNTÉSEI ELLENI KIFOGÁSOK TÁRGYÁBAN AZ ORSZÁGOS VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG HATÁROZATAI, VALAMINT A LEGFELSŐBB BÍRÓSÁG HATÁROZATAI AZ OVB DÖNTÉSEI ELLENI KIFOGÁSOK TÁRGYÁBAN A 2002. ÉVI ÖNKORMÁNYZATI VÁLASZTÁSOK IDŐSZAKÁBAN Jelölő szervezet nyilvántartásba

Részletesebben

IV. Nemzetközi Székelyföldi Fotóművészeti Mesterműhely 2007. október 5-14. Gyergyószentmiklós-Gura Humurului

IV. Nemzetközi Székelyföldi Fotóművészeti Mesterműhely 2007. október 5-14. Gyergyószentmiklós-Gura Humurului IV. Nemzetközi Székelyföldi Fotóművészeti Mesterműhely 2007. október 5-14. Gyergyószentmiklós-Gura Humurului Erdély. Minden magyarban ennek a szónak a hallatán valamilyen érzelmi hangulat alakul ki. A

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Kunbaracs Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 9. /2015. J e g y z ő k ö n y v Készült: Kunbaracs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. augusztus 24-én (hétfő) 17: 00 órakor tartott

Részletesebben

Készült: Gyöngyös Körzete Kistérség Többcélú Társulás Társulási Tanács június 2-án megtartott ülésén készült jegyzőkönyvéből:

Készült: Gyöngyös Körzete Kistérség Többcélú Társulás Társulási Tanács június 2-án megtartott ülésén készült jegyzőkönyvéből: KIVONAT Készült: Gyöngyös Körzete Kistérség Többcélú Társulás Társulási Tanács 2014. június 2-án megtartott ülésén készült jegyzőkönyvéből: Társulási Tanács 27/2014. (VI.02.) határozata Gyöngyös Körzete

Részletesebben

ZIPERNOWSKY KÁROLY ÁLTALÁNOS ISKOLA A DIÁKÖNKORMÁNYZAT SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

ZIPERNOWSKY KÁROLY ÁLTALÁNOS ISKOLA A DIÁKÖNKORMÁNYZAT SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA ZIPERNOWSKY KÁROLY ÁLTALÁNOS ISKOLA A DIÁKÖNKORMÁNYZAT SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA Jelen Szervezeti és Működési Szabályzat az 1993. évi LXXIX. törvény a közoktatásról és annak végrehajtására kiadott

Részletesebben

Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. december 11-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének

Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. december 11-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. december 11-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének a. napirendje b. jegyzőkönyve c. határozatok: 108-112 /2012. (XII. 11.) számú határozatok.

Részletesebben

Összekötik Bukovinát Székelyfölddel

Összekötik Bukovinát Székelyfölddel Hargita Megye Tanácsa és a Hargita Megyei Energiatakarékossági Közszolgálat havi tájékoztatója XI. évfolyam 2. szám 2011. augusztus Összekötik Bukovinát Székelyfölddel 3. oldal A 174A és a 174C jelzésű

Részletesebben

AUTÓBUSZOS KIRÁNDULÁS ERDÉLYBE Az MHTE tagjai részére 2015. augusztus 01-08.

AUTÓBUSZOS KIRÁNDULÁS ERDÉLYBE Az MHTE tagjai részére 2015. augusztus 01-08. AUTÓBUSZOS KIRÁNDULÁS ERDÉLYBE Az MHTE tagjai részére 2015. augusztus 01-08. Indulás: 2015. augusztus 01-én (szombat) reggel 6:30-kor a Búza-téri görög katolikus templom mögötti parkolóból. Gyülekezés,

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV a Képviselő-testület augusztus 31-én tartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV a Képviselő-testület augusztus 31-én tartott rendkívüli üléséről Balatonszárszó Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 8624 Balatonszárszó, Hősök tere l. Ügyiratszám: 505-17/2016. JEGYZŐKÖNYV a Képviselő-testület 2016. augusztus 31-én tartott rendkívüli üléséről

Részletesebben

Csík LEADER HELYI AKCIÓCSOPORT (HACs) PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Csík LEADER térség fejlesztési stratégiájának 1.5. intézkedésére:

Csík LEADER HELYI AKCIÓCSOPORT (HACs) PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Csík LEADER térség fejlesztési stratégiájának 1.5. intézkedésére: Csík LEADER HELYI AKCIÓCSOPORT (HACs) PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Csík LEADER térség fejlesztési stratégiájának 1.5. intézkedésére: Meglévő és újonnan szerveződő mezőgazdasági integrációk támogatása Kérjük az

Részletesebben

Bakk Miklós: Egy autónomiagondolat nyomában események, dokumentumok. Székelyföld , Krónika

Bakk Miklós: Egy autónomiagondolat nyomában események, dokumentumok. Székelyföld , Krónika Bakk Miklós: Egy autónomiagondolat nyomában események, dokumentumok. Székelyföld 1990 2003, Krónika Egy autónomiagondolat nyomában események, dokumentumok Székelyföld 1990 2003 1991. május 24 26. Marosvásárhelyen

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Petőfiszállás Községi Önkormányzati Képviselő-testületének 2012. szeptember 5- én a Körjegyzőségi Hivatal hivatalos helyiségében megtartott üléséről. Jelen vannak: ( A jelenléti

Részletesebben