ÖSSZEFOGLALÓ. I. Az óvadék

Átírás

1 Fővárosi Bíróság Büntető Kollégiumának szeptember 22-én tartott ülésén a július 1-én hatályba lépett évi XIX. büntetőeljárási törvény egyes megvitatott kérdéseiről készült ÖSSZEFOGLALÓ I. Az óvadék 1. a) Kötelező-e ülés tartása akár a vádirat benyújtása előtti, akár az azt követő szakaszban, ha már az iratokból nyilvánvalóan megállapítható, hogy az előzetes letartóztatás elrendelésének, fenntartásának indokai között olyan különös okok is szerepelnek a Be (2) bekezdés b) pontján kívül, amelyek mellett kizárt az óvadék ellenében történő szabadlábra helyezés? A Kollégium véleménye: Amennyiben a rendelkezésre álló iratokból egyértelműen bizonyítás felvétele és mérlegelés nélkül megállapítható, hogy az előzetes letartóztatás Be (2) bekezdés b) pontján kívül más letartóztatási ok is így különösen a 129. (2) bekezdés a) pontjában írt ok fennáll, nem szükséges ülésen dönteni az óvadék elfogadására és szabadlábra helyezésre vonatkozó terhelti, védői indítvány felől. A Be (1) bekezdés c) pontja a nyomozási bíró számára ülés tartását írja elő, ha a Be alapján az óvadék elfogadásáról dönt. Ebből levonható egy olyan következtetés a törvényszöveg szoros értelmezése alapján, hogy az óvadék elutasítása nem igényli az ülés tartását. A Be (3) bekezdése úgy rendelkezik, hogy: a felajánlott óvadékról és elfogadásáról a bíróság ülést tart Ezek között a felajánlott óvadék elutasítása nem szerepel. Ülést akkor kell tartani, ha nem egyértelműek az előzetes letartóztatás korábbi fenntartásának indokai, illetve, ha felmerül az óvadék ellenében történő szabadlábra helyezés lehetősége. Csak ülésen lehet ugyanis tisztázni a Be (3)-(4) bekezdésében foglalt törvényi feltételeket. b) Ülés tartása nélkül indokolt elutasítani az óvadék ellenében történő szabadlábra helyezési indítványt, ha a kényszerintézkedést a Be (2) bekezdése alapján az elsőfokú ítéletben kiszabott szabadságvesztés tatamára figyelemmel a szökés, elrejtőzés veszélye miatt rendelte el, vagy tartotta fenn az elsőfokú bíróság. Az óvadék ellenében történő szabadlábra helyezés egyetlen törvényi indoka a Be (2) bekezdés b) pontja. A Be (2) bekezdése egy új, ha úgy tetszik ötödikként meghatározott különös ok, amely tartalma miatt nem illeszthető az óvadék ellenében történő szabadlábra helyezés lehetséges indokába. Másrészt az óvadék azt a célt szolgálja, hogy pénz letétele mellett biztosított legyen a terhelt megjelenése az eljárási cselekményeken. Az elsőfokú nem jogerős ítélet meghozatala után a terhelt jelenléte csak bizonyos kivételes esetekben szükséges a másodfokú eljárásban. Összefoglalva: szükségtelen ülést tartani, ha az óvadék engedélyezését törvény zárja ki, és ez mindenfajta mérlegelés nélkül az iratokból megállapítható. 2.

2 A vádirat benyújtása előtti szakaszban, amennyiben az előzetes letartóztatás időtartama az egy évet meghaladja, az egyesbíróként eljáró megyei bírónak ülésen kell-e döntenie a meghosszabbítás tárgyában? A Kollégium többségi véleménye szerint a Be (1) bekezdés utolsó mondatából következően ülést kell tartani, és ugyanez vonatkozna a kéthónaponkénti meghosszabbításra is. A Legfelsőbb Bíróság Kollégiumának eddigi véleménye szerint nem indokolt az ülés tartása, miután a kényszerintézkedés tárgyában egy magasabb hatáskörű bíróság jár el. A Be (1) bekezdés b) pontja értelmében a nyomozási bíró ülést tart, ha az előzetes letartóztatás hat hónapot meghaladó meghosszabbítása tárgyában dönt. A Be (1) bekezdése a megyei bíró számára a nyomozási bíró eljárására vonatkozó szabályokat írja elő, az egy év pedig hosszabb, mint a hat hónap. Ebben a kérdésben egységes jogértelmezés szükséges. Fenntartva a korábbi álláspontunkat, a bíróság a vádirat benyújtása után az előzetes letartóztatás fenntartása kérdésében tanácsban eljárva tanácsülésen (illetve egyesbíróként eljárva) dönt, ellenben a személyi szabadság elvonásával, vagy korlátozásával járó kényszerintézkedés elrendeléséről előkészítő ülésen kell dönteni. A vádirat benyújtása egy új eljárási szakaszt nyit meg, amelynél hat hónap alatt az elsőfokú bíróság, egy évet meghaladóan a másodfokú bíróság rendelkezik felülvizsgálati jogkörrel. Ami az eljárási formát illeti, az a Be (2) bekezdése, a 273. (3) bekezdése, illetve a 277. összevetéséből következik. Az előkészítő ülés tartásának kötelezettsége csak az elrendelésre vonatkozik, a fenntartás és megszüntetés ezen törvényhelyben nem szerepel, másrészt az előkészítő ülés időben korlátozott, 30 legfeljebb 45 nap, ugyanakkor a döntés szükségessége ezen időpont lejárta után is felmerülhet (ld. elfogatóparancs alapján a kényszerintézkedés elrendelése felőli döntés). 3. Amikor a nyomozási bíró ülést tartva óvadék ellenében szabadlábra helyezi a terheltet, halasztó hatálya van-e az ügyészi fellebbezésnek? Nincs halasztó hatálya az ügyészi fellebbezésnek, ezért előfordul, hogy amennyiben a másodfokú bíróság a nyomozási bíró határozatát megváltoztatja, és nem engedélyezi az óvadék melletti szabadlábra helyezést, előfordul, hogy az eredeti meghosszabbítás lejár, és a terhelt szabadlábra kerül. Ebben az esetben ismételten sor kerül a terhelt őrizetbe vétele melletti előzetes letartóztatásának elrendelésére. A Be (2) bekezdése értelmében az elsőfokú bíróság nem ügydöntő végzése fellebbezésre tekintet nélkül végrehajtható, kivéve ha a halasztó hatályt a törvény kimondja. A nyomozási bíró eljárását szabályozó IX. Fejezet VI. Címében az ügyészi fellebbezésnek csak abban az esetben van halasztó hatálya, ha a kényszerintézkedés megszüntetéséről a bíró iratok alapján, és nem ülésen döntött. (Be (5) bekezdése) Amennyiben a nyomozási bíró az indítvány alapján az óvadék melletti szabadlábra helyezést engedélyezi, értelemszerűen nem dönthet az egyébként aktuális meghosszabbítás tárgyában. 4. Az óvadék elfogadása tárgyában tartott ülésen résztvevő személyek, a meghallgatás szabályai.

3 A terheltet, illetve az óvadékot felajánló személyt indokolt azzal a felhívással idézni, hogy a jövedelmére, vagyoni helyzetére vonatkozó okirati bizonyítékokat hozza magával. Az ülésen melyen több terhelt, több védő és több letevő esetében egymás távollétében a terheltet a személyi, vagyoni körülményeire kell meghallgatni, míg az óvadékot letevő személynél csak azokat az adatokat indokolt megkérdezni, amelyek az óvadék elfogadása esetén a 27/2003 (VII.2.) sz. IM rendelet 46. és 51. szerinti előírásoknak megfelelnek. A jövedelmi viszonyait olyan mélységig kell feltárni, hogy következtetést lehessen vonni arra, milyen összegű az az óvadék, amelynek elvesztése érzékenyen érinti a letevőt, és ezáltal biztosítja a terhelti jelenlétet. Az óvadék elfogadása és az összegszerűség tárgyában megalapozott döntést kell hozni, és a határozatot indokolni kell, ellenkező esetben a másodfokú bíróság a végzést hatályon kívül helyezi. 5. Az óvadék ellenében történő szabadlábra helyezést kimondó határozatnak tartalmaznia kell valamennyi törvényes figyelmeztetést, így értelemszerűen a Be (1)-(4) bekezdésben foglaltakat is. Amennyiben az óvadék engedélyezése mellett egyéb kényszerintézkedés elrendelésére kerül sor, a végrehajtásra és a megszegésére vonatkozó szabályokat is a rendelkező részben kell rögzíteni. 6. Az óvadék elfogadása esetén célszerű azt is kimondani, hogy az óvadék összegét melyik bíróságon és hol kell befizetni. A 27/2003. (VII.2.) IM rendelet 45. -a szerint az óvadék letétbe helyezése iránti ügyben az óvadék elfogadása tárgyában jogerős határozatot hozó bíróság jár el. E szerint nem elegendő megyei elsőfokú döntés esetén a Fővárosi Bíróság Gazdasági Hivatalát megjelölni, mert a határozat esetleg másodfokon, a Fővárosi Ítélőtáblán emelkedik jogerőre. 7. Az óvadék tárgyában született döntés elleni fellebbezési jog Kérdés: A Be (5) bekezdésében meghatározott ügyész fellebbezési jog az általános fellebbezés szűkítése-e? Hogyan viszonyul ez a szabály a Be (1) bekezdésében meghatározott, a nem ügydöntő végzéssel szembeni fellebbezések általános szabályához? Alkérdések: Fellebbezhető-e akár a terhelt/védő, akár az ügyész által az óvadék összege? Az óvadék ellenében történő szabadlábra helyezés mellett elrendelt egyéb kényszerintézkedések elleni fellebbezés lehetősége? Bár a fellebbezési jog kérdésében a Fővárosi Ítélőtábla a korlátlan fellebbezési jog alapján döntött, a Fővárosi Bíróság nem. Indokolt továbbra is azt a gyakorlatot folytatni, amelyet a korábban kiadott Legfelsőbb Bíróság Kollégiumának jogértelmezése is megerősített. Mindaddig, amíg nem születik számunkra kötelezően követendő jogértelmezés, az alábbiak szerint indokolt eljárni. 1. A Be (5) bekezdése egy speciális szabály a nem ügydöntő végzésekkel szembeni korlátlan fellebbezési joghoz képest. 2. Az előzetes letartóztatás el nem rendelése vagy megszüntetése miatt élhet fellebbezéssel az ügyész, de nem élhet fellebbezéssel az elsőfokon megállapított óvadék összegszerűsége tárgyában. 3. Általános és korlátlan a fellebbezési jog az óvadék ellenében történő szabadlábra helyezés mellett az egyéb kényszerintézkedések tárgyában.

4 Amennyiben a jogalkotó nem kívánt volna speciális, egyben korlátozott fellebbezési jogot az óvadék tárgyában született döntés vonatkozásában, akkor nem alkotta volna meg a Be (5) bekezdését. Erről ugyanis teljesen szükségtelen rendelkezést hozni, hiszen a terhelt/védő soha nem fog fellebbezni amiatt, hogy a terhelt nem kerül előzetes letartóztatásba, vagy éppen szabadul. Ha általános és korlátlan fellebbezési jogot akart volna, akkor az óvadékról szóló ban egyáltalán nem rendelkezett volna a fellebbezési jogról, és akkor egyértelmű a Be (1) bekezdésének az általános szabálya. (mindkét fél mind az elfogadás, mind a megszüntetés, mind pedig az összegszerűség tekintetében fellebbezéssel élhet) Az eredeti Be-hez fűzött indokolás is a mi értelmezésünket erősíti: A törvény az óvadék elutasításáról nem rendelkezik. Ez vagy azt jelenti, hogy elrendeli a terhelt előzetes letartóztatását, vagy nem szünteti meg azt. Mindkét esetben az általános szabályok szerinti fellebbezésre van lehetőség, mert a törvény hallgat. Nem így az óvadék elfogadása melletti szabadlábra helyezésről, amellyel szemben csak ügyészi fellebbezésnek van helye. Egyetlen szó sem esik az óvadék összegszerűségének vitathatóságáról, tehát a mi értelmezésünk szerint egyik fél részéről sem fellebbezhető. Hozzátesszük, hogy ez a jogértelmezés felel meg az óvadék más országokban megismert intézményének, ezek mellett van értelme az eljárás gyorsítását szolgáló rövid határidőknek. Az is kétséges, hogy meddig mehet el a jogalkalmazó a törvényalkotó igazi szándékának kutatásában, ha maga a törvényszöveg és a dogmatikai értelmezés egyértelműen eligazít. Kell-e arra gondolni, hogy a törvényalkotó tévedésből tette be a Be (5) bekezdését? Ebben a kérdésben egységes jogértelmezés szükséges. 8. Elbírálható-e a másodfokú bíróság által először a fellebbezésben előterjesztett óvadék ellenében történő szabadlábra helyezési indítvány? Az egyik álláspont szerint: Amikor az előzetes letartóztatás fenntartása (elrendelése) tárgyában született elsőfokú döntés ellen az arra jogosult fellebbezést jelent be, és egyben azt is kéri, hogy a felajánlott óvadék ellenében helyezzék szabadlábra a terheltet, lényegében ugyanazokat a körülményeket ajánlja a másodfokon eljáró bíróság figyelmébe, és ezért joga van dönteni az óvadék tárgyában a másodfokon eljáró bíróságnak. A másik vélemény: Hatáskörelvonást jelent, ha az óvadék tárgyában először a fellebbezés elbírálására jogosult bírói fórum dönt, mert az e tárgyban született döntése a továbbiakban nem fellebbezhető. Az óvadék felajánlása nem más, mint egy szabadlábra helyezési kérelem, amelynél ugyanazokat a körülményeket kell mérlegelni, mint a kényszerintézkedés fenntartása szükségességének vizsgálatánál. A korábbi jogszabály alapján, amikor a meghosszabbítás tárgyában döntött a bíróság és ezzel egy időben szabadlábra helyezés iránti kérelem is érkezett, az utóbbiban nem is kellett formális végzést hozni, de a kérelemben foglalt indokokat az ügyészi indítvány elfogadása esetén értékelni kellett. Ennek analógiájára az első esetben elegendő egy döntést hozni, amely lehet a meghosszabbítás mellett az óvadék felajánlására vonatkozó indítvány elutasítása, vagy mint a fellebbezésben felhozott új körülmény miatt az óvadék elfogadása melletti szabadlábra helyezés. A második esetben az óvadék tárgyában hozott döntés akkor sem fellebbezhető, ha az ügyész nem ért egyet a szabadlábra helyezéssel. A Be a ugyanis csupán azon esetekről beszél, amikor a másodfokon eljáró bíróság elsőfokú döntést hoz a kényszerintézkedések tárgyában.

5 Egy ezzel ellenkező értelmezés éppen azt erősíti, hogy az óvadék tárgyában hozott elsőfokú döntés igen szűk körben, a Be (5) bekezdése szerint fellebbezhető. II. A Be. egyéb rendelkezései 1. A Be (3) bekezdése értelmében a tárgyalás mellőzésével hozott végzésre fő szabályként az ítéletre vonatkozó rendelkezéseket kell alkalmazni. Kérdés, hogy bűnösséget kell-e megállapítani, és büntetést kell-e kiszabni, ha megállapításra kerül, hogy a vádlott elkövette a bűncselekményt? Tárgyalás mellőzése esetén a bíróság végzésben, a Be (1) bekezdésében felsorolt büntetéseket és intézkedéseket alkalmazza a bűnösség kimondása nélkül. A tárgyalás mellőzésére vonatkozó külön szabályok egyedüli kivételt jelentenek a Be ában az ítéletre és az ügydöntő végzésre vonatkozó rendelkezésekhez képest. Megállapítjuk a terhelt büntetőjogi felelősségét, de a bűnösség kimondására nem kerül sor, büntetést és olyan intézkedéseket alkalmazhatunk, amelyek mellett egyébként, az általános eljárási formában a bűnösség kimondása mellett ítélettel határoz a bíróság. Itt tehát érvényesül az eljárási törvény külön rendelkezésének speciális szabálya. 2. Korábbi próbára bocsátás esetén, akár a próbára bocsátás alatt, akár a próbára bocsátás előtt elkövetett bűncselekmény miatt (utóbbi esetben a próbaidő alatt) újabb eljárás indul a vádlottal szemben, hogyan dönt a bíróság a korábbi, próbára bocsátást kimondó rendelkezésről? Ha a bíróság a vádlott bűnösségét a próbára bocsátás ideje alatt, vagy a próbára bocsátás előtt elkövetett bűncselekmény miatt megállapítja, a korábbi próbára bocsátást kimondó rendelkezést hatályon kívül helyezi, a próbát megszünteti, és halmazati büntetést szab ki. A Btk. 73. (2) bekezdése annyiban módosult, hogy a próbára bocsátást meg kell szüntetni, és büntetést kell kiszabni, akár a próbaidő alatti, akár a próbaidő előtti cselekmény elkövetéséről van szó. Ez utóbbi esetben feltétel, hogy a próbaidő még nem telt el. Az eljárásjogi törvény a Be (3) bekezdése szerint egységesen hatályon kívül helyező rendelkezés meghozatalát írja elő a korábbi próbára bocsátást kimondó rendelkezés tekintetében. Másrészt próbára bocsátás esetén is bűnösséget megállapító ítéletet kell hozni a Be (2) bekezdés b) pontja értelmében. Kétségtelenül félrevezető megfogalmazás a Be (3) bekezdésében a büntetés kiszabására vonatkozó rendelkezés hatályon kívül helyezése, azonban a kérdésre adott válasz a Be (4) bekezdéséből, és az anyagi jogi szabályokból következik. 2. Felléphet-e pótmagánvádló, ha az ismeretlen tettes ellen a nyomozó hatóság megszüntette a büntetőeljárást? Ilyen esetben a Be (2) bekezdés d) pontja alapján a vádindítvány elutasításának van helye, miután annak ténybeli vagy jogi alapja nyilvánvalóan hiányzik. A problémát az okozza, hogy a nyomozó hatóság, amikor az elkövető kiléte a nyomozás során nem volt megállapítható, az eljárás felfüggesztése helyett a nyomozást a Be (1) bekezdés a) pontja alapján bűncselekmény hiányában szünteti meg. Ugyanilyen határozat született és ez már egyértelműen helyes döntés hogy az ismeretlen tettes ellen indult eljárás során azt állapították

6 meg, hogy nincs bűncselekmény. Mindkét esetben a pótmagánvádló vádindítványának elutasítására kerül sor. 3. Kötelező-e jegyzőkönyvvezető részvétele a tárgyaláson, ha az eljárási cselekmény rögzítésére képvagy hangfelvevő eszköz segítségével kerül sor? A Kollégium álláspontja szerint a Be (4) bekezdésére és a 240. (3) bekezdésére figyelemmel a tárgyaláson és az ülésen a jegyzőkönyvvezető részvétele kötelező. Látszólagos ellentmondást tartalmaz a Be. felhatalmazó rendelkezése alapján született 14/2003. (VI.19.) IM rendelet, amely hangfelvétel esetén különböző határidőket megállapítva a hangfelvétel útján rögzített anyag leírására, illetve a tárgyaláson a tanács elnöke által jegyzőkönyvbe diktált anyag leírására vonatkozik. Egyrészt egy végrehajtási rendelet nem tartalmazhat a Be-vel ellentétes szabályt, a Be. szerint pedig jegyzőkönyvvezető jelenléte minden esetben szükséges, ha e törvény kivételt nem tesz. Ilyen rendelkezés pedig a Be-ben nincs. 4. A Be. alapján kétséges a terhelt tárgyaláson történő kihallgatása alkalmával a kérdések és a figyelmeztetések sorrendje. Ajánlott sorrend: (1) bekezdés (3)-(4) bekezdés (2) bekezdés (2) bekezdés (3) bekezdés. (Részletesebben a Fővárosi Bíróság Büntető Kollégiumának állásfoglalásai mellékletében) 5. Távollévő terhelttel szemben folytatott eljárás során, ha a vádlott az elsőfokú érdemi határozat meghozatala után a másodfokú eljárásra előkerül, és a tárgyalás megismétlését kéri, akkor a megismételt eljárásra a tárgyalás általános szabályai, a Be. XIII. Fejezetében foglalt rendelkezések alkalmazandók (ügyész, védő részvételére vonatkozó általános szabályok!) (Ehhez képest vitatható a 2003/9. BH-ban közzétett 352. sz. jogesetből kiolvasható bírósági álláspont) 6. Kérdés, hogy távollévő terhelt esetében hozott elsőfokú döntéssel szembeni fellebbezés elbírálhatóe tanácsülésen, ha a terhelt a másodfokú eljárásban sem kerül elő? Mellette szól, hogy nincs értelme sem nyilvános ülést, sem tárgyalást tartani, hiszen kérdést nem intézhetünk a terhelthez, és nélküle bizonyítás felvételére sem kerülhet sor (feltéve, hogy egyébként sem szükséges). Ugyanakkor a távollétes eljárásban ügyész és védő részvétele kötelező (530. ). A Be (1) bekezdés b) pontja értelmében az ügyész részvétele másodfokon akkor kötelező, ha elsőfokon is az volt, a védői részvételnek erre különböző, és a 46. és ban rögzített szabályai vannak. A másodfokú eljárásban az ügyész és a védő részvételére vonatkozó törvényi szabályozás

7 hiányossága miatt figyelemfelhívás szükséges indítványt tenni az egyértelmű törvényi szabályozás érdekében. 7. A Be. 70/A. -a értelmében az eljárás során keletkezett iratról az a hatóság köteles kérelemre másolatot kiadni, amely előtt az eljárás éppen folyamatban van. Ez azt jelenti, hogy többvádlottas, többcselekményes ügyben kötet nyomozati anyag érkezik, és ezekről kér másolatot a terhelt vagy a védője. A kérést a jogszabály alapján teljesíteni kell, de ennek teljesítésére sem a tényleges felszereltségünk, sem anyagi okok miatt nem tudunk teljes körűen vállalkozni. (nincs annyi másológép, papír, személyzet, aki ezt végrehajtsa, és nincs rá pénz). Megoldás lehet, hogy felhívjuk a kérelmezőt egy előzetes irattanulmányozás engedélyezése mellett hogy pontosan mely iratrészekre tart feltétlenül igényt, és a másolatot, természetesen ellenérték fejében, elkészítjük. Ingyenes másolat a Be. 74. (3) bekezdése értelmében költségmentesség engedélyezése esetén, a terhelt és a kirendelt védő részére adható ki. 8. Kérdés: A vádirat benyújtása előtt a kényszerintézkedés tárgyában hozott határozatok közvetlen felterjesztése A Fővárosi Bíróság az ellenkező kötelező értelmezés meghozataláig a korábbi gyakorlatot folytatja, és a nyomozási bíró eljárása szerint eljáró megyei egyesbíró határozatát közvetlenül terjeszti fel a fellebbezés elbírálására jogosult Fővárosi Ítélőtáblára. A Be (2) bekezdése értelmében a nyomozási bíró határozatai elleni fellebbezést a határidő lejártát követően haladéktalanul a fellebbezés elbírálására illetékes megyei bíróságnak küldi meg. Ez a rendelkezés nem tartalmaz olyan új elemet,. amely eltérést indokolna attól a korábbi gyakorlattól, amelyet az un. Bk-s ügyekben folytattunk. A vádemelés előtti szakaszban az előzetes letartóztatás egyéves időtartama után a megyei bíróság egyesbíróként eljárva a nyomozási bíró eljárására vonatkozó szabályok szerint jár el. (Be (1) bekezdése) Ezek a szabályok és a rövid elbírálási és felterjesztési határidő számunkra az iratok közvetlen felterjesztését jelenti. A Fővárosi Ítélőtábla azon az állásponton van, hogy a Be. 28. (7) bekezdésében megfogalmazott, általános indítványtételi jogosultság az ügyész számára azt jelenti, hogy nyilatkozhat (nyilatkoznia kell) a fellebbezés tekintetében is. A mi megítélésünk szerint a vádirat benyújtása előtti kényszerintézkedés mindig ügyészi indítványra történik, a bíróság ennek alapján jár el, de az ügyféli per közelítése érdekében, a törvény rendelkezése folytán a védelem is indítványtételre jogosult. Ebből a koncepcióból nem vezethető le az ügyész egyoldalú véleményezési joga, és ezért sem indokolt az ügyészségen keresztül történő felterjesztés. Ebben a kérdésben egységes jogértelmezés szükséges. 9. Az új eljárásjogi törvény még erőteljesebben igyekszik elkülöníteni a vádlói, védői és bírói szerepkört. Az Alkotmánybíróság döntése következtében megszűnt a bíróság figyelemfelhívási joga a vádkiterjesztés, illetve eltérő minősítés esetére.

8 Megmaradt ugyanakkor az általános szabályok között, hogy a bíróság a tárgyalás előkészítése során megállapíthatja, hogy a cselekmény a vádirati minősítéstől eltérően hogyan minősülhet, és ha szükséges, rendelkezik az áttételről, stb. (Be ) Sokak számára elfogadhatatlan, és alkotmányjogi szempontból is aggályos a Be (4) bekezdésében meghatározott rendelkezés, amely azt írja elő, hogy a bíróság az ügydöntő határozat meghozatala előtt köteles megosztani az eljárás résztvevőivel a vádtól eltérő minősülés lehetőségét, és dönthet az elnapolás kérdésében is. Aggályos, mert sértheti a bírói pártatlanság Alkotmányban megfogalmazott követelményét, hiszen az un. prejudikáció tilalma egészen az érdemi döntés kihirdetése pillanatáig fennáll. Ezt megelőzően a bírói tanácskozás során kialakult véleményt közölni kell, amely nem értelmezhető másként, minthogy döntött a bűnösség kérdésében, és már csak a minősítés kérdése lehet vitatható. Ez idegen a bírói gondolkodástól, és megítélésünk szerint tévedésből került beiktatásra a strasbourgi esetjogra történő hivatkozással. Tanácskozási titkot is sérthet a vélemény idő előtti közzététele. Megfontolandó, hogy a jogszabályhely alkotmányellenességének megállapítása érdekében az Alkotmánybírósághoz forduljunk. 10. A Be (1) bekezdése értelmében a másodfokú bíróságnak kell kézbesíteni az általa meghozott határozatok kiadmányait. Azon kívül, hogy ez egy nem túl szerencsés rendelkezés, gyakorlati nehézséget vet fel, hiszen az iratok az elsőfokú bíróságra kerülnek vissza, a rendkívüli jogorvoslati határidők pedig a másodfokú végzés kézbesítésének az időpontjától indulnak. A másodfokú bíróságnak a határozatok kézbesítésére vonatkozó irodai utasítását két példányban kell kiállítani, egyik példány a pótborítékban marad, a másik példányt az iratokkal együtt kell visszaküldeni az elsőfokú bíróságnak. A határozat kézbesítését igazoló vétíveket azonban a pótborítékban tároljuk, és csak külön kérésre küldjük meg az elsőfokú bíróságnak. 11. a) Kérdés: A korábbi vallomások felhasználhatósága a megváltozott eljárási pozíció esetén A Be (2) bekezdése szerint a vádlott korábbi, tanúként tett vallomása a tárgyaláson felolvasható, ha ezt a vádlott kifejezetten indítványozza, vagy a tanúvallomásról készült jegyzőkönyvből egyértelműen kiderül a Be. 85. (3) bekezdésében meghatározott figyelmeztetés, amelynek részét képezik a tanúvallomás akadályait, és a vallomás megtagadásának lehetőségét rögzítő részletes szabályok. Ezek egyike, hogy a tanú a vallomástételt megtagadhatja, ha magát bűncselekmény elkövetésével vádolná. Ez a jogosítvány látszólag megfelel annak az eljárásjogi alapelvnek, mely szerint a terhelt nem köteles önmagára nézve terhelő vallomást tenni (az önvádolás Be. 8. -ában rögzített tilalma). A valóságban azonban a kétfajta jogosítvány nem esik egybe, mert a tanút nem figyelmeztetik arra, hogy ha mégis önmagára nézve terhelő vallomást tesz, úgy a vallomását a későbbi esetleges terhelti pozícióban felhasználhatják. A másik, és ez már nem formai kifogás az, hogy a tanúként kihallgatandó személy akiből később gyanúsított lesz nem feltétlenül tudja, de semmiképp sem kell tudnia, hogy mi a vele szemben felhozott bűncselekmény megalapozott gyanúja, és ez a tájékozatlanság vezethet oda, hogy a tanúként megtett értékes vallomása megteremti a gyanúsítottá nyilvánítás lehetőségét. A Fővárosi Bíróság a korábban hatályos Be. alapján amely egyébként nem rendelkezett a megváltozott pozícióban tett vallomások felhasználhatóságáról vádlott esetében a nyomozás során tanúként tett vallomást nem használtuk fel, mert ezt a védekezési jog kijátszásának tekintettük.

9 Ezért az a javaslatunk, hogy az esetleges Be. módosítás során képviseljük azt az álláspontot, hogy a Be (2) bekezdésében írt bizonyíték felhasználás lehetősége konjunktív feltételként szerepel, a vagy kötőszó helyett és-t kellene alkalmazni. b) Kérdés: Többvádlottas ügyben felolvasható-e a tárgyaláson annak a személynek a korábban gyanúsítottként tett vallomása, akivel szemben az eljárást büntethetőséget megszüntető ok fennforgása miatt felfüggesztették, és a tárgyaláson a mentességi jogával élt? Nincs akadálya annak, hogy a tárgyaláson az elkülönítés és a felfüggesztés miatt tanúként kihallgatandó személy korábban gyanúsítottként vagy vádlottként tett vallomását hozzájárulása nélkül is felolvassa a bíróság, de csak abban a körben, amelyre a Be. 82. (1) bekezdés b) pont szerinti un. relatív mentessége nem vonatkozik. (Be (3) bekezdése) Ha a tanú nem tagadja meg a mentességi jogára hivatkozva a vallomástételt, de eltérően nyilatkozik a korábbi vallomásától, akkor az ismertetés kiterjedhet az eljárás korábbi szakaszában, vagy más eljárásban gyanúsítottként vagy vádlottként tett vallomására. (Be (1) bekezdése) Mindkét esetben feltétel, hogy az ismertetésre kerülő tényekkel kapcsolatban kérdést intéztek a tanúhoz. B u d a p e s t, október 7. Dr. Frech Ágnes