J e g y z ő k ö n y v

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "J e g y z ő k ö n y v"

Átírás

1 J e g y z ő k ö n y v Készült: a Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzat Oktatási, Ifjúsági és Sport Bizottságának október 27-én órai kezdettel tartott nyilvános üléséről Az ülés helye: VMJV Polgármesteri Hivatal, 206. szoba Az ülésen megjelent: Halmay György László bizottsági elnök a bizottság képviselő tagjai közül: Forgóné Kelemen Judit Andrea Katanics Sándor Némethné Károlyi Jolán a bizottság nem képviselő, külső szakértő tagjai közül Bán Mihály Jakab Bálint Szűcs Attila Tavas Vilmos hiányzott: Takács László képviselő megjelentek továbbá: az Oktatási és Sport Iroda munkatársai: Szauer István irodavezető Csiszárné Páricsi Marianna ügyintéző Juhász László csoportvezető Schindler Lászlóné ügyintéző valamint: Némedi Lajos alpolgármester Isó Dorottya lelkész Hegyiné Horváth Éva vezető óvónő, munkaköz. vez. Ebele Ferencné igazgató, ált. isk. munkaköz. vez. Schultz Zoltán igazgató, középiskolai munkaköz. vez. és az érdeklődő intézményvezetők. Halmay György László köszöntötte a megjelenteket és tájékoztatást adott arról, hogy Takács László, a város sport életének fejlesztése érdekében egy korábbi időpontban egyeztetett - tárgyaláson való részvétele miatt nem tud részt venni a bizottság ülésén. Megállapította, hogy a 9 fős bizottság 8 tagja megjelent, így az határozatképes. Ezt követően átadta a szót az alpolgármester úrnak. Némedi Lajos felhívta a figyelmet a jótékonysági gála rendezvényére. Kérte, akinek ideje engedi és támogatja az ügyet, vegyen részt a rendezvényen.

2 2 sajnálattal jegyezte meg, hogy a gála előzményének számító október 15-i rendezvényen csak néhány nevelési-oktatási intézmény képviseltette magát rövid tájékoztatást adott Dr. Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár előadásán elhangzott tervekről. Kérte, az intézmények kísérjék figyelemmel a Nemzeti Erőforrás Minisztérium honlapját és bátran véleményezzék az egyes tervezeteket. A Minisztérium a tervei szerint ugyanis csak olyan elképzeléseket valósítana meg, amelyek előzőleg kivívták a pedagógus társadalom többségének támogatását. Halmay György László az elhangzottakat megköszönte és a napirendekre visszatérve jelezte, hogy Az Evangélikus Egyházzal a volt Alternatív Iskola épületére kötendő haszonkölcsön szerződés jóváhagyása című előterjesztés helyszíni kiosztást követően kerülne megtárgyalásra, javasolta, hogy az előterjesztések tárgyalására a kiküldött meghívóban jelzett sorrendtől eltérően kerüljön sor Katanics Sándor nehezményezte, hogy a haszonkölcsön szerződés megismerésére - annak helyszíni kiosztása miatt nem jut elegendő idő. Jelezte, arról így nem tud érdemben határozni, a szavazásnál ezért tartózkodni fog. Némedi Lajos nem értette a hozzászóló ódzkodását. Emlékeztetett arra, hogy az előterjesztést az Oktatási és Ifjúsági Bizottság 2010 márciusában már tárgyalta és a Közgyűlésnek elfogadásra javasolta. A Közgyűlés azonban az akkor érvényben lévő törvényi szabályozás megszorításai miatt nem tűzte a napirendjére. A közelmúltban történt jogszabályváltozás ezt az akadályt elhárította. Így került az anyag - a dátumok frissítését követően ismét a Bizottság elé. Bán Mihály véleménye szerint senki sem szereti a kiosztásos anyagokat javasolta ezért, hogy olvasási szünet biztosítása után térjenek vissza a napirend tárgyalására. Halmay György László egyetértett az elhangzottakkal Ezt követően a 9 fős bizottság jelenlevő 8 tagja 7 igen szavazattal 1 tartózkodás mellett az alábbi 1/2010. (X. 27.) OISB. sz. Az Oktatási, Ifjúsági és Sport Bizottság október 27-i ülésén az alábbi napirendek tárgyalására kerül sor: 1. Az Oktatási, Ifjúsági és Sport Bizottság Ügyrendje és november, december hónapokra szóló - Munkaterve 2. Veszprémi Kistérség Többcélú Társulás és a Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata között kötött Ellátási Szerződés módosításának jóváhagyása 10 perc szünetet követően:

3 3 3. A Magyarországi Evangélikus Egyház Veszprémi Evangélikus Egyházközségével a volt Alternatív Iskola épületére kötendő haszonkölcsön szerződés jóváhagyása 4. Döntés a évi Oktatási Keret felhasználásáról 5. A 2009/2010. tanév tanulmányi versenyeredményei 6. Tájékoztató a tankönyv-támogatás felhasználásáról 7. Fenntartói hozzájárulás az oktatási intézmények pedagógiai programjának módosításához 1. Az Oktatási, Ifjúsági és Sport Bizottság Ügyrendje és november, december hónapokra szóló Munkaterve Halmay György László az előterjesztést érthetőnek, áttekinthetőnek tartotta. Katanics Sándor javasolta, hogy az Oktatási, Ifjúsági és Sport Bizottság üléseiről készített jegyzőkönyvet annak aláírását követően - ben - valamennyi bizottsági tag kapja meg és ez, az Ügyrendben is kerüljön rögzítésre. Halmay György László megkérdezte, van-e akadálya a kérés teljesítésének? Szauer István válasza: a jegyzőkönyv kiküldésének nincs technikai akadálya. Az Ügyrenddel és a Munkatervvel kapcsolatban egyéb kérdés, észrevétel nem hangzott el. A napirend zárásaként a 9 fős bizottság jelenlevő 8 tagja 8 igen szavazattal 2/2010. (X. 27.) OISB. sz. határozatával az Oktatási, Ifjúsági és Sport Bizottság Ügyrendjét az alábbi kiegészítéssel elfogadta: A jegyzőkönyvet az aláírásokat követően ben valamennyi bizottsági tag megkapja. 3/2010. (X. 27.) OISB. sz. határozatával az Oktatási, Ifjúsági és Sport Bizottság 2010 november, december hónapokra szóló Munkatervét elfogadta. 2. Veszprémi Kistérség Többcélú Társulás és a Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata között kötött Ellátási Szerződés módosításának jóváhagyása Az előterjesztéssel kapcsolatban kiegészítés, kérdés, észrevétel nem hangzott el. A napirend zárásaként a 9 fős bizottság jelenlevő 8 tagja 8 igen szavazattal az alábbi 4/2010. (X. 27.) OISB. sz.

4 4 Az Oktatási, Ifjúsági és Sport Bizottság javasolja a Közgyűlésnek, hogy a Veszprémi Kistérség Többcélú Társulása és Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata között kötött Ellátási Szerződés módosításának jóváhagyása című előterjesztést az abban foglaltak szerint fogadja el. Határidő: azonnal Felelős: a bizottság referense (a határozat továbbításáért) Mintegy 10 percnyi szünet után folytatódott a Bizottság ülése. Halmay György László kérésére a következő napirend tárgyalása előtt a Bizottság jelenlevő tagjai röviden bemutatkoztak. 3. A Magyarországi Evangélikus Egyház Veszprémi Evangélikus Egyházközségével a volt Alternatív Iskola épületére kötendő haszonkölcsön szerződés jóváhagyása Némedi Lajos a témával kapcsolatos korábbi megjegyzése ellenére örült a szünet biztosításának. Az átolvasás ideje alatt ugyanis több pontatlanságra is fény derült. Ilyenek: az Evangélikus Egyház neve pontosan: Magyarországi Evangélikus Egyház a Veszprémi Egyházközség neve pontosan: Veszprémi Evangélikus Egyházközség Végül tolmácsolta a Veszprémi Evangélikus Egyházközség képviselőjének kérelmét: a Haszonkölcsön szerződést az Egyházközség részéről Isó Zoltán lelkész mellett Bereczky Gyula felügyelő is aláírhassa. Katanics Sándor köszönetet mondott a szünet biztosításáért, amely lehetővé tette az előterjesztés áttekintését. Ezt követően az előterjesztés 7. pontjában szereplő értéknövelő beruházás részletei után érdeklődött. Szauer István válasza: a felek az értéknövelő beruházással kapcsolatban külön megállapodást kötnek, amely a Tulajdonosi Bizottság elé fog kerülni. Az előterjesztéssel kapcsolatban egyéb kérdés, észrevétel nem hangzott el. A napirend zárásaként a 9 fős bizottság jelenlevő 8 tagja 8 igen szavazattal az alábbi 5/2010. (X. 27.) OISB. sz. Az Oktatási, Ifjúsági és Sport Bizottság javasolja a Közgyűlésnek, hogy A Magyarországi Evangélikus Egyház Veszprémi Evangélikus Egyházközségével a volt Alternatív Iskola épületére kötendő haszonkölcsön szerződés jóváhagyása című előterjesztést az alábbi pontosításokkal fogadja el:

5 5 az Evangélikus Egyház neve pontosan: Magyarországi Evangélikus Egyház a Veszprémi Egyházközség neve pontosan: Veszprémi Evangélikus Egyházközség a Haszonkölcsön szerződést az Egyházközség részéről Isó Zoltán lelkész mellett Bereczky Gyula felügyelő is aláírja Határidő: azonnal Felelős: a bizottság referense (a határozat továbbításáért) 4. Döntés a évi Oktatási Keret felhasználásáról Szauer István tájékoztatta a jelenlevőket arról, hogy az anyag kiküldését követően került pontosításra az előterjesztés informatikai kiadásokkal foglalkozó része. Ennek eredményeként a Bárczi G. Általános Iskola, Speciális Szakiskola és EGYMI a jelzett 2 millió forint támogatás helyett 1 milliót kapna. A másik 1 millió forint pedig hasonló célból a Kastélykert Körzeti Óvodához kerülne. Az előterjesztéssel kapcsolatban egyéb kiegészítés, kérdés, észrevétel nem hangzott el. A napirend zárásaként a 9 fős bizottság jelenlevő 8 tagja 8 igen szavazattal az alábbi 6/2010. (X. 27.) OISB. sz. Az Oktatási, Ifjúsági és Sport Bizottság az alábbiak szerint döntött az oktatási céltartalék felhasználásáról: 1. Pályázati önrészek támogatása: Kastélykert Óvoda Bóbita Óvoda Egry Úti Körzeti Óvoda Ft Ft Ft Ft 2. Tankönyv támogatás kiegészítése: H. Botev Általános Iskola Ft Lovassy L. Gimnázium Ft Vetési A. Gimnázium Ft Ipari Szakközépiskola és Gimnázium Ft Dohnányi Zeneművészeti Szakközépiskola Ft Táncsics Mihály Szakközépiskola Ft Ft 3. Orvosi szobák, helyiségek felszereltsége:

6 6 Kossuth L. Általános Iskola Ft Cholnoky J. Általános Iskola Ft Báthory I. Általános Iskola Ft Deák F. Általános Iskola Ft Dózsa Gy. Általános Iskola Ft H. Botev Általános Iskola Ft Simonyi Zs. Általános Iskola Ft Bárczi G. Általános Iskola Ft Lovassy L. Gimnázium Ft Vetési A. Gimnázium Ft Dohnányi E. Szakközépiskola Ft Közgazdasági Szakközépiskola Ft Táncsics M. Szakközépiskola Ft Jendrassik-Venesz Szakközépiskola Ft Középiskolai Kollégium Ft Ft 4. Csermák AMI karácsonyi hangverseny Ft 5. Dózsa iskola jubileumi rendezvény Ft 6. Ringató Körzeti Óvoda 30. évfordulója Ft 7. Táncsics M. Szakközépiskola térítési díj átvállalás Ft 8. Deák F. Általános Iskola környezetvédelmi központ Ft 9. Informatikai kiadásokra Kastélykert Körzeti Óvoda Bárczi Gusztáv Általános Iskola, EGYMI Dohnányi E. Zeneművészeti Szakközépiskola 10. Óvodai gyermek fektetők cseréjére: Ringató Körzeti Óvoda Egry Úti Körzeti Óvoda Vadvirág Körzeti Óvoda Kastélykert Körzeti Óvoda Bóbita Körzeti Óvoda Csillag úti Körzeti Óvoda Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft 11. Bárczi G. Általános Iskola és EGYMI mozgássérült tanuló asztal vásárlásra: Ft 12. Érettségi vizsgák támogatására Közgazdasági Szakközépiskola Ft

7 7 Jendrassik-Venesz Középiskola Vetési A. Gimnázium Ipari Szakközépiskola Lovassy L. Gimnázium Táncsics M. Szakközépiskola Dohnányi Zeneművészeti Szakközépiskola 13. Szakmai vizsgák támogatására Táncsics M. Szakközépiskola Dohnányi Zeneművészeti Szakközépiskola Közgazdasági Szakközépiskola Ipari Szakközépiskola Jendrassik-Venesz Középiskola Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Az előirányzatok a költségvetés módosításkor kerülnek átadásra. Az elszámolás határideje március 31. Az Oktatási, Ifjúsági és Sport Bizottság felkéri az OISB referensét, hogy határozatáról a Pénzügyi Irodát tájékoztassa. Határidő: október 30. Felelős: bizottsági referense (a határozat továbbításáért) 5. A 2009/2010. tanév tanulmányi versenyeredményei Az előterjesztéssel kapcsolatban kiegészítés, kérdés, észrevétel nem hangzott el. A Bizottság jelenlevő tagjai A 2009/2010. tanév tanulmányi versenyeredményeiről szóló tájékoztatót tudomásul vették. 6. Tájékoztató a tankönyv-támogatás felhasználásáról Az előterjesztéssel kapcsolatban kiegészítés, kérdés, észrevétel nem hangzott el. A Bizottság jelenlevő tagjai A tankönyvtámogatás felhasználásáról szóló tájékoztatót tudomásul vették. 7. Fenntartói hozzájárulás az oktatási intézmények pedagógiai programjának módosításához Az előterjesztéssel kapcsolatban kiegészítés, kérdés, észrevétel nem hangzott el.

8 8 A napirend zárásaként a 9 fős bizottság jelenlevő 8 tagja 8 igen szavazattal az alábbi 7/2010. (X. 27.) OISB. sz. Az Oktatási, Ifjúsági és Sport Bizottság hozzájárul ahhoz, hogy az értékelés, osztályzás szabályozásával kapcsolatos pedagógiai program módosításakor az intézmények eltérhetnek az általános előírások - pedagógiai program jóváhagyásakor szakértői vélemény kikérése, felmenő rendszerben való bevezetés alkalmazásától. Az Oktatási, Ifjúsági és Sport Bizottság felkéri az Oktatási és Sport Iroda vezetőjét, hogy a fenntartói hozzájárulásról az érintett intézményeket értesítse. Határidő: azonnal Felelős: Szauer István irodavezető Egyéb érdemi hozzászólás nem hangzott el, az elnök perckor a bizottság nyilvános ülését bezárta. Veszprém, október 27. Halmay György László bizottsági elnök Kovács Éva bizottsági referens

J e g y zőkönyv. Veszprém Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal, 206. sz. Veszprém, Óváros tér 9.

J e g y zőkönyv. Veszprém Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal, 206. sz. Veszprém, Óváros tér 9. J e g y zőkönyv Készült: a Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése Oktatási, Ifjúsági és Sport Bizottságának 2011. október 18-án 15 00 órai kezdettel tartott nyilvános üléséről Az ülés helye:

Részletesebben

Az ülés helye: Veszprém, Polgármesteri Hivatal, Komjáthy terem

Az ülés helye: Veszprém, Polgármesteri Hivatal, Komjáthy terem Jegyzőkönyv Készült: Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének Köznevelési, Ifjúsági és Sport Bizottsága 2016. május 19-én (csütörtök) 08 00 órai kezdettel tartott nyilvános üléséről. Az ülés

Részletesebben

2 Az Oktatási, Ifjúsági és Sport Bizottság január 19-i nyilvános ülésén az alábbi napirendek tárgyalására kerül sor: 1. Az Önkormányzat által al

2 Az Oktatási, Ifjúsági és Sport Bizottság január 19-i nyilvános ülésén az alábbi napirendek tárgyalására kerül sor: 1. Az Önkormányzat által al J e g y z ő k ö n y v Készült: a Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzat Oktatási, Ifjúsági és Sport Bizottságának 2011. január 19-én 9 00 órai kezdettel tartott nyilvános üléséről Az ülés helye: Deák

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének VÁROSSTRATÉGIAI ÉS VÁROSMARKETING BIZOTTSÁGÁNAK, PÉNZÜGYI ÉS KÖLTSÉGVETÉSI BIZOTTSÁGÁNAK VALAMINT TULAJDONOSI BIZOTTSÁGÁNAK

Részletesebben

Készült: a Veszprémi Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének október 18-án (kedd) órakor megtartott nyilvános üléséről.

Készült: a Veszprémi Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének október 18-án (kedd) órakor megtartott nyilvános üléséről. VESZPRÉMI NÉMET NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8200 Veszprém, Thököly u. 11. Szám: KOZP/927/6/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2016. október 18-án (kedd) 15.00 órakor megtartott nyilvános

Részletesebben

Készült: a Veszprémi Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének január 26-án órakor megtartott nyilvános üléséről.

Készült: a Veszprémi Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének január 26-án órakor megtartott nyilvános üléséről. VESZPRÉMI NÉMET NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8200 Veszprém, Thököly u. 11. Szám: KOZP/927/1/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: a Veszprémi Német Nemzetiségi Önkormányzat 2016. január

Részletesebben

Az ülés helye: VMJV Polgármesteri Hivatalának (Veszprém, Óváros tér 9.) II. emeleti Komjáthy-terme.

Az ülés helye: VMJV Polgármesteri Hivatalának (Veszprém, Óváros tér 9.) II. emeleti Komjáthy-terme. J E GY Z Ő K Ö NY V 2016. november 21-én 15,00 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről Szám: KOZP/1264-19/2016. Az ülés helye: VMJV Polgármesteri Hivatalának (Veszprém, Óváros tér 9.) II. emeleti

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Veszprém, Polgármesteri Hivatal, Komjáthy terem

Jegyzőkönyv. Veszprém, Polgármesteri Hivatal, Komjáthy terem Jegyzőkönyv Készült: Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének Köznevelési, Ifjúsági és Sport Bizottsága 2018. június 21-én (csütörtök) 08 00 órai kezdettel tartott nyilvános üléséről. Az

Részletesebben

J e g y zıkönyv. Veszprém Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal, 206. sz. Veszprém, Óváros tér 9.

J e g y zıkönyv. Veszprém Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal, 206. sz. Veszprém, Óváros tér 9. J e g y zıkönyv Készült: a Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyőlése Oktatási, Ifjúsági és Sport Bizottságának 2012. február 08-án 08 30 órai kezdettel tartott rendkívüli, nyilvános ülésérıl

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Mikekarácsonyfa. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete év április hó 18. napján. megtartott nyilvános üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Mikekarácsonyfa. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete év április hó 18. napján. megtartott nyilvános üléséről JEGYZŐKÖNYV Mikekarácsonyfa Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2016. év április hó 18. napján megtartott nyilvános üléséről Határozatok: Sorszáma Kódja 11/2016.(IV.18.) Rendeletek: Sorszáma (kihirdetés

Részletesebben

Jegyzőkönyv. 61/2014. (VI. 19.) Kt. határozat

Jegyzőkönyv. 61/2014. (VI. 19.) Kt. határozat Jegyzőkönyv Készült: Gamás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. június 19-én, 13:30 órai kezdettel, a gamási Önkormányzat tanácstermében megtartott soron következő Képviselő-testületi üléséről.

Részletesebben

KAPOSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK JOGI, ÜGYRENDI ÉS ÖSSZEFÉRHETETLENSÉGI BIZOTTSÁGA JEGYZŐKÖNYV

KAPOSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK JOGI, ÜGYRENDI ÉS ÖSSZEFÉRHETETLENSÉGI BIZOTTSÁGA JEGYZŐKÖNYV KAPOSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK JOGI, ÜGYRENDI ÉS ÖSSZEFÉRHETETLENSÉGI BIZOTTSÁGA JEGYZŐKÖNYV amely készült Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlése Jogi, Ügyrendi és Összeférhetetlenségi Bizottsága

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Uraiújfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 12-én 18 órakor az Uraiújfalui Közös Önkormányzati Hivatal tanácskozó termében megtartott képviselőtestületi

Részletesebben

Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének Köznevelési, Ifjúsági és Sport Bizottsága. Jegyzőkönyv

Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének Köznevelési, Ifjúsági és Sport Bizottsága. Jegyzőkönyv Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének Köznevelési, Ifjúsági és Sport Bizottsága Jegyzőkönyv Készült: Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének Köznevelési, Ifjúsági és Sport

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Abádszalók Város Képviselő-testületének 2010. november 11-én megtartott soron kívüli üléséről. Az ülés helye: Városháza földszinti nagyterme Jelen vannak: Kovács Mihály polgármester,

Részletesebben

FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Cím: 8582 Farkasgyepű, Petőfi Sándor u. 42. Tel/fax: (89)584-200 e-mail: onkormanyzat@farkasgyepu.hu Szám: 18/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Farkasgyepű

Részletesebben

J E G Y ZŐKÖNYV. HVB. elnök Alapszolgáltatási Központ vezetője. Jászszentlászló polgármestere

J E G Y ZŐKÖNYV. HVB. elnök Alapszolgáltatási Központ vezetője. Jászszentlászló polgármestere J E G Y ZŐKÖNYV Készült: Móricgát Községi Önkormányzat Képviselő-testületének, 2014. október 21-én 14 30 órai kezdettel megtartott a l a k u l ó képviselő-testületi üléséről. Ülés helye: Móricgát Faluház

Részletesebben

Halmay György bizottsági elnök

Halmay György bizottsági elnök V e s z p r é m M e g y e i J o g ú V á r o s Önkormányzata Közgyőlésének Köznevelési, Ifjúsági és Sport Bizottsága J e g y z ı k ö n y v Készült: Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyőlésének

Részletesebben

PUSZTASZABOLCS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE DECEMBER 5-I RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉNEK

PUSZTASZABOLCS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE DECEMBER 5-I RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉNEK Ikt.szám: 32-25/2016. PUSZTASZABOLCS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2016. DECEMBER 5-I RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE HATÁROZATOK SZÁMA: 486, 487, 488, 489, 490/2016. (XII. 5.) RENDELET SZÁM:

Részletesebben

FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Cím: 8582 Farkasgyepű, Petőfi Sándor u. 42. Tel/fax: (89)584-200 e-mail: onkormanyzat@farkasgyepu.hu Szám:8/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Farkasgyepű

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV a bizottság június 17-én megtartott üléséről

JEGYZŐKÖNYV a bizottság június 17-én megtartott üléséről SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGA 8/2015. JEGYZŐKÖNYV a bizottság 2015. június 17-én megtartott üléséről Határozatok száma: 39-46. TARTALOMJEGYZÉK 39/2015.(VI.17.) PBH.

Részletesebben

Az ülés helye: Veszprém, Polgármesteri Hivatal, Komjáthy terem

Az ülés helye: Veszprém, Polgármesteri Hivatal, Komjáthy terem Jegyzőkönyv Készült: Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének Köznevelési, Ifjúsági és Sport Bizottsága 2017. január 19-én (csütörtök) 08 00 órai kezdettel tartott nyilvános üléséről. Az

Részletesebben

TISZAVASVÁRI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE SZOCIÁLIS ÉS HUMÁN BIZOTTSÁGÁNAK AUGUSZTUS 18-ÁN MEGTARTOTT RENDKÍVÜLI NYÍLT ÜLÉSÉNEK

TISZAVASVÁRI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE SZOCIÁLIS ÉS HUMÁN BIZOTTSÁGÁNAK AUGUSZTUS 18-ÁN MEGTARTOTT RENDKÍVÜLI NYÍLT ÜLÉSÉNEK TISZAVASVÁRI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE SZOCIÁLIS ÉS HUMÁN BIZOTTSÁGÁNAK 2015. AUGUSZTUS 18-ÁN MEGTARTOTT RENDKÍVÜLI NYÍLT ÜLÉSÉNEK a.) jegyzőkönyve b.) napirendje c) határozatai: 58-62. N

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. 17/2008. (IX. 5.) MNÖ határozatot

JEGYZŐKÖNYV. 17/2008. (IX. 5.) MNÖ határozatot JEGYZŐKÖNYV Készült: A Veszprém Megyei Német Önkormányzat testületének 2008. szeptember 5-én 14 30 órai kezdettel Veszprémben, a Német Házban (Thököly u. 11.) megtartott nyilvános üléséről. Jelen voltak:

Részletesebben

á p r i l i s én. m e g t a r t o t t r e n d k í v ü l i ü l é s é r ő l

á p r i l i s én. m e g t a r t o t t r e n d k í v ü l i ü l é s é r ő l Nagydorog Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 7044 Nagydorog Kossuth L. u. 81. Tel.: 75/ 532-019, Fax: 332-047 e-mail: nagydorogonk@axelero.net J E G Y Z Ő K Ö N Y V N A G Y D O R O G N A G

Részletesebben

VESZPRÉMI UKRÁN NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8200 Veszprém, Rózsa u. 48.

VESZPRÉMI UKRÁN NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8200 Veszprém, Rózsa u. 48. VESZPRÉMI UKRÁN NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8200 Veszprém, Rózsa u. 48. Szám: KOZP/868/5/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: a Veszprémi Ukrán Nemzetiségi Önkormányzat 2016. március 4-én

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. 22/2013.( IX.6.) MNÖ határozatot:

JEGYZŐKÖNYV. 22/2013.( IX.6.) MNÖ határozatot: JEGYZŐKÖNYV Készült: A Veszprém Megyei Német Önkormányzat testületének 2013. szeptember 6-án 15 30 órai kezdettel Veszprémben, a Német Házban (Thököly u. 11.) megtartott nyilvános üléséről. Jelen voltak:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Heves Megyei Közgyűlés tagja. oktatási referens jegyzőkönyvvezető

JEGYZŐKÖNYV. Heves Megyei Közgyűlés tagja. oktatási referens jegyzőkönyvvezető JEGYZŐKÖNYV Készült: A Hatvani Középiskola Szakiskola, és Kollégiumot Működtető Intézményfenntartó Társulás Tanácsa (továbbiakban: HKSZKMITT) 2011. augusztus 24-én (szerdán) 15:00 órai kezdettel Hatvanban,

Részletesebben

Mikekarácsonyfa. Horváth Anikó alpolgármester Varga Zoltánné, Makker Ferencné Igazi László települési képviselők. Kovácsné Horváth Anikó jegyző

Mikekarácsonyfa. Horváth Anikó alpolgármester Varga Zoltánné, Makker Ferencné Igazi László települési képviselők. Kovácsné Horváth Anikó jegyző J e g y z ő k ö n y v K é s z ü l t: Az ülés helye: Jelen vannak Mikekarácsonyfa Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2017. szeptember 13-án 15,00 órakor megtartott nyilvános üléséről Önkormányzati

Részletesebben

Városlőd Község Önkormányzat, Csehbánya Község Önkormányzat és Farkasgyepű Község Önkormányzat Képviselő-testületei

Városlőd Község Önkormányzat, Csehbánya Község Önkormányzat és Farkasgyepű Község Önkormányzat Képviselő-testületei Városlőd Község Önkormányzat, Csehbánya Község Önkormányzat és Farkasgyepű Község Önkormányzat Képviselő-testületei 2014. augusztus 29-i nyilvános, együttes ülésének anyaga Városlőd Község Önkormányzat,

Részletesebben

Készült: a Veszprémi Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének február 25-én órakor megtartott nyilvános üléséről.

Készült: a Veszprémi Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének február 25-én órakor megtartott nyilvános üléséről. VESZPRÉMI NÉMET NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8200 Veszprém, Thököly u. 11. Szám: KOZP/927/2/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: a Veszprémi Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. 3. Településrészi Önkormányzati tájékoztatók, egyéb feladatok Előterjesztő: Nagy Attila tanácsnok

JEGYZŐKÖNYV. 3. Településrészi Önkormányzati tájékoztatók, egyéb feladatok Előterjesztő: Nagy Attila tanácsnok KAPOSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS KAPOSFÜREDI TELEPÜLÉSRÉSZI ÖNKORMÁNYZATA JEGYZŐKÖNYV amely készült Kaposvár Megyei Jogú Város Kaposfüredi Településrészi Önkormányzatának 2019. május 28-án a Kaposfüredi Művelődési

Részletesebben

TISZAVASVÁRI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE PÉNZÜGYI ÉS ÜGYRENDI BIZOTTSÁGÁNAK ÁPRILIS 26-ÁN MEGTARTOTT NYÍLT ÜLÉSÉNEK N A P I R E N D

TISZAVASVÁRI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE PÉNZÜGYI ÉS ÜGYRENDI BIZOTTSÁGÁNAK ÁPRILIS 26-ÁN MEGTARTOTT NYÍLT ÜLÉSÉNEK N A P I R E N D 2016. ÁPRILIS 26-ÁN MEGTARTOTT NYÍLT ÜLÉSÉNEK a.) jegyzőkönyve b.) napirendje c.) i: 61-69. N A P I R E N D 1. Előterjesztés Tiszavasvári Város Önkormányzata 2016. évi költségvetéséről szóló 3/2016. (II.18.)

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Csutor Ferenc tanácsnok köszöntötte az ülésen megjelenteket és megállapította, hogy

JEGYZŐKÖNYV. Csutor Ferenc tanácsnok köszöntötte az ülésen megjelenteket és megállapította, hogy KAPOSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK VÁROSFEJLESZTÉSI, KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS MŰSZAKI BIZOTTSÁGA JEGYZŐKÖNYV amely készült Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlése Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Műszaki

Részletesebben

Városlőd Község Önkormányzat, Csehbánya Község Önkormányzat és Farkasgyepű Község Önkormányzat Képviselő-testületei

Városlőd Község Önkormányzat, Csehbánya Község Önkormányzat és Farkasgyepű Község Önkormányzat Képviselő-testületei Városlőd Község Önkormányzat, Csehbánya Község Önkormányzat és Farkasgyepű Község Önkormányzat Képviselő-testületei 2013. október 30-i nyilvános, együttes ülésének anyaga Városlőd Község Önkormányzat,

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Meghívott: Rontó Attila kisebbségi képviselő

JEGYZŐKÖNYV. Meghívott: Rontó Attila kisebbségi képviselő K ö r ö m K ö z s é g i Önkormányzat Képviselő-testülete 3577 Köröm, Rákóczi u. 11. Tel.: 49/459-821; Fax: 49/459-817 E-mail: korom@korom.hu Szám: 4/2016. JEGYZŐKÖNYV Készült: Köröm Község Önkormányzat

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének Ügyrendi és Igazgatási Bizottsága 8200 Veszprém, Óváros tér 9. Szám: KOZP/2137/6/2011. J e g y z ő k ö n y v Készült: Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata

Részletesebben

Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének Köznevelési, Ifjúsági és Sport Bizottsága. Jegyzőkönyv

Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének Köznevelési, Ifjúsági és Sport Bizottsága. Jegyzőkönyv Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének Köznevelési, Ifjúsági és Sport Bizottsága Jegyzőkönyv Készült: Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének Köznevelési, Ifjúsági és Sport

Részletesebben

PÁPAKOVÁCSI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8596 Pápakovácsi, Fő u. 19. Szám:7-6/2011. JEGYZŐKÖNYV

PÁPAKOVÁCSI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8596 Pápakovácsi, Fő u. 19. Szám:7-6/2011. JEGYZŐKÖNYV PÁPAKOVÁCSI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8596 Pápakovácsi, Fő u. 19. Szám:7-6/2011. JEGYZŐKÖNYV Készült: Pápakovácsi, Ganna, Döbrönte Kup, Nóráp Község Önkormányzat Képviselő-testületeinek 2011.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 8/2018. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Egyek Nagyközség Polgármesteri Hivatalának tanácskozó termében 2018. augusztus 27. napján 14:00 órai kezdettel az Ügyrendi Bizottság nyilvános ülésén. Jelen vannak:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Martfű Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. január 17 napján, - 14 órakor kezdődött -, a Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében (Martfű, Szent István tér 1.)

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV NAPIREND ELŐTT NAPIRENDI JAVASLAT. 1.) Javaslat a évi nyári gyermekétkeztetési pályázat benyújtására

JEGYZŐKÖNYV NAPIREND ELŐTT NAPIRENDI JAVASLAT. 1.) Javaslat a évi nyári gyermekétkeztetési pályázat benyújtására JEGYZŐKÖNYV Készült: Vilonya Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. május 6-án 9 óra 15 perces kezdettel a Berhidai Közös Önkormányzati Hivatal emeleti tanácstermében megtartott rendkívüli üléséről.

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Balatonmagyaród Község Önkormányzat Képviselő-testület Szám: B/16-18/2015. J e g y z ő k ö n y v Készült: Balatonmagyaród Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. december 3. napján 18,20 órakor

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 75 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászdózsa Községi Önkormányzat Pénzügyi Bizottságának 2015. július 2-án megtartott rendkívüli ülésén. Az ülés helye: Jelen vannak: A községháza nagyterme mellékelt jelenléti

Részletesebben

J e g y zıkönyv. Veszprém Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal 206. sz. Veszprém, Óváros tér 9.

J e g y zıkönyv. Veszprém Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal 206. sz. Veszprém, Óváros tér 9. J e g y zıkönyv Készült: a Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése Oktatási, Ifjúsági és Sport 2012. október 24-én 11 00 órai kezdettel tartott rendkívüli, nyilvános ülésérıl Az ülés helye:

Részletesebben

Polgármesteri Hivatal 9082 Nyúl, Kossuth L. u. 46. Szám: 14-25/2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Polgármesteri Hivatal 9082 Nyúl, Kossuth L. u. 46. Szám: 14-25/2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Polgármesteri Hivatal 9082 Nyúl, Kossuth L. u. 46. Szám: 14-25/2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2008. december 12-én megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: polgármester Lengyel István alpolgármester

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V VÁROSSTRATÉGIAI ÉS VÁROSMARKETING BIZOTTSÁGA 2018. május 24-én 10,00 órai kezdettel megtartott rendes nyilvános üléséről Az ülés helye: VMJV Polgármesteri Hivatalának (Veszprém, Óváros

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: A Hidegkúti Német Nemzetiségi Önkormányzat november 20 án 16,30 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: A Hidegkúti Német Nemzetiségi Önkormányzat november 20 án 16,30 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről HIDEGKÚTI NÉMET NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ TESTÜLETE Szám: HID/29 6/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: A Hidegkúti Német Nemzetiségi Önkormányzat 2014. november 20 án 16,30 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

A javaslatot a képviselő-testület 5 igen szavazattal ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta.

A javaslatot a képviselő-testület 5 igen szavazattal ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta. 1 Szám: 39-49/2010. TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT SÜMEGPRÁGA 8351 SÜMEGPRÁGA, RÁKÓCZI U. 17. T: 87/350-587 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2010. október 28-án 18,00 órakor kezdődött nyilvános üléséről. Az ülés

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 83 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászdózsa Községi Önkormányzat Pénzügyi Bizottságának 2014. június 23-án megtartott rendkívüli ülésén. Az ülés helye: Jelen vannak: A községháza nagyterme mellékelt jelenléti

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2015. március 25-én megtartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2015. március 25-én megtartott rendkívüli üléséről SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 5/2015. JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2015. március 25-én megtartott rendkívüli üléséről Határozatok száma: 14-17. TARTALOMJEGYZÉK OK: 14/2015.(III.25.)

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V KÖZOKTATÁSI INTÉZMÉNYFENNTARTÓ TÁRSULÁS TÁRSULÁSI TANÁCSA Szám: 645-1/2009. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: A Lesence Völgye Általános Iskola közös fenntartására létrejött Közoktatási Intézményfenntartó

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV - FELJEGYZÉS JELENLÉTI ÍV

JEGYZŐKÖNYV - FELJEGYZÉS JELENLÉTI ÍV SZOMBATHELY MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK LAKÁSÉPÍTÉSI ÉS FENNTARTÁSI BIZOTTSÁGA 9700 Szombathely, Kossuth L. u. 1-3. JEGYZŐKÖNYV - FELJEGYZÉS Tárgy: Lakásépítési és Fenntartási Bizottság ülése Helyszín:

Részletesebben

Hajdúnánás Városi Önkormányzat Képviselı-testületének január 14-én megtartott r e n d k í v ü l i ülésén hozott határozatai

Hajdúnánás Városi Önkormányzat Képviselı-testületének január 14-én megtartott r e n d k í v ü l i ülésén hozott határozatai Száma: 591-1/2014. Hajdúnánás Városi Önkormányzat Képviselı-testületének 2014. január 14-én megtartott r e n d k í v ü l i ülésén hozott határozatai Határozat száma Határozat tárgya Kód 1/2014. (I. 14.)

Részletesebben

FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Cím: 8582 Farkasgyepű, Petőfi Sándor u. 42. Tel/fax: (89)584-200 e-mail: onkormanyzat@farkasgyepu.hu Szám: 2/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Farkasgyepű

Részletesebben

3. sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

3. sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V E 1 Ikt. szám: 511-3/2013. MARTONVÁSÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK VÁROSFEJLESZTÉSI ÉS ÜZEMELTETÉSI BIZOTTSÁGA 2013. április 9-én megtartott ülésének 3. sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V E 2 J e g

Részletesebben

Bazsi Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8352 Bazsi, Fő u. 91. Tel/Fax: 87/ J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Bazsi Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8352 Bazsi, Fő u. 91. Tel/Fax: 87/ J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szám: 40-32/2010. 1. Bazsi Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8352 Bazsi, Fő u. 91. Tel/Fax: 87/352-201 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2010. április 21-én 18,05 órakor megtartott nyilvános üléséről.

Részletesebben

Szám: /2010. J e g y z ő k ö n y v. Készült: Noszlop Községházán, Noszlop község Önkormányzat 2010. május 31-én 16.00 órakor megtartott üléséről.

Szám: /2010. J e g y z ő k ö n y v. Készült: Noszlop Községházán, Noszlop község Önkormányzat 2010. május 31-én 16.00 órakor megtartott üléséről. 1 Noszlop-Oroszi-Doba Községek Körjegyzősége 8456.Noszlop, Dózsa Gy. u. 45. Tel./Fax: 88/505-820, 505-821 Mobil: 06/20-524-2323 E-mail: noszlop@ajkanet.hu Telephely: 8482 Doba, Kossuth u. 10. Tel: 88/502-920,

Részletesebben

Bazsi Község Önkormányzata 8352 Bazsi, Fő u. 91. Tel/Fax: 87/ J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Bazsi Község Önkormányzata 8352 Bazsi, Fő u. 91. Tel/Fax: 87/ J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szám: 120-27/2011. Bazsi Község Önkormányzata 8352 Bazsi, Fő u. 91. Tel/Fax: 87/352-201 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2011. április 5-én 18,00 órakor megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Önkormányzati

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Cece Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének május 20. napján 17,00 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV Cece Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének május 20. napján 17,00 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről Ikt.szám: -1/2015. JEGYZŐKÖNYV Cece Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 20. napján 17,00 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről A Képviselő-testülete által meghozott határozat

Részletesebben

J E G Y ZŐKÖNYV. a Pénzügyi Bizottság március 22.-én megtartott rendkívüli nyílt üléséről

J E G Y ZŐKÖNYV. a Pénzügyi Bizottság március 22.-én megtartott rendkívüli nyílt üléséről J E G Y ZŐKÖNYV a Pénzügyi Bizottság 2016. március 22.-én megtartott rendkívüli nyílt üléséről Tartalmazza: 10-14/2016.(III.22.) számú PÜB határozatokat J E G Y ZŐKÖNYV Készült: a Pénzügyi Bizottság 2016.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 25 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászdózsa Községi Önkormányzat Pénzügyi Bizottságának 2015. február 18-án megtartott rendkívüli ülésén. Az ülés helye: Jelen vannak: A községháza nagyterme mellékelt jelenléti

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A Képviselő-testület 10 igen szavazattal meghozta alábbi határozatát. Határozat

Jegyzőkönyv. A Képviselő-testület 10 igen szavazattal meghozta alábbi határozatát. Határozat Jegyzőkönyv Készült: Szegvár Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. július 14-én Szegvár Nagyközség Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében tartott rendkívüli nyílt üléséről Jelen voltak:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V amely készült Ráckeve Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. december 11-én megtartott rendkívüli, nyilvános üléséről Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal II. emeleti tanácsterme

Részletesebben

Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal (Veszprém, Óváros tér 9.) II. emeleti 206-os tárgyalótermében. Klebelsberg Intézményfenntartó Központ igazgatója

Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal (Veszprém, Óváros tér 9.) II. emeleti 206-os tárgyalótermében. Klebelsberg Intézményfenntartó Központ igazgatója JEGYZİKÖNYV Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata ÜGYRENDI ÉS IGAZGATÁSI BIZOTTSÁGÁNAK, PÉNZÜGYI ÉS KÖLTSÉGVETÉSI BIZOTTSÁGÁNAK, OKTATÁSI, IFJÚSÁGI ÉS SPORT BIZOTTSÁGÁNAK 2012. december 10-én 15,00

Részletesebben

Csikós Csaba alpolgármester távolmaradása okát előre jelezte.

Csikós Csaba alpolgármester távolmaradása okát előre jelezte. 1 BAZSI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 8352 BAZSI, FŐ U. 91. T/F: 87/352-201. Szám: 290-61/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2012. december 20-án 18,30 órakor kezdődött rendkívüli nyilvános üléséről. Az ülés

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Intézményfenntartó Társulása 8296 Monostorapáti, Petőfi u. 123. Száma: 3117-4/2013. J e g y z ő k ö n y v Készült: Intézményfenntartó Társulása 2013. október 30-án /szerdán/ 18.05 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Csömödér. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete év május hó 14. napján megtartott. nyilvános üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Csömödér. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete év május hó 14. napján megtartott. nyilvános üléséről. JEGYZŐKÖNYV Csömödér Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2014. év május hó 14. napján megtartott nyilvános üléséről Határozatok: Sorszáma Kódja 30/2014.(V.14.) 31/2014.(V.14.) 32/2014.(V.14.) Z1 Z1

Részletesebben

IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: Ipolyszög Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2017. június 27. napján megtartott üléséről. Jelen

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Polgárdi Város Cigány Kisebbségi Önkormányzat 2007. november 27. napján 15.30 órakor megtartott üléséről. Az ülés helye: Jelen vannak: Polgármesteri Hivatal Alagsori terme

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A jegyzőkönyvet vezeti: Szalontainé Lázár Krisztina bizottsági titkár

Jegyzőkönyv. A jegyzőkönyvet vezeti: Szalontainé Lázár Krisztina bizottsági titkár Jegyzőkönyv mely készült Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzata Jogi és Ügyrendi Bizottságának 2017. június 28-án 14.30 órakor a Polgármesteri Hivatal Grassalkovich út 162. sz. alatti üléstermében

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 209 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászdózsa Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. augusztus 29- én megtartott soron kívüli ülésén. Az ülés helye: A községháza nagyterme. Jelen vannak: mellékelt

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bakonykúti Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 08- án megtartott rendkívüli, nyilvános testületi üléséről. Az ülés helye: Községháza (Bakonykúti, Szabadság

Részletesebben

Monostorapáti és Hegyesd községek Óvodai Intézményfenntartó Társulása 8296 Monostorapáti, Petőfi u Szám: 45-1/2017. J e g y z ő k ö n y v

Monostorapáti és Hegyesd községek Óvodai Intézményfenntartó Társulása 8296 Monostorapáti, Petőfi u Szám: 45-1/2017. J e g y z ő k ö n y v Intézményfenntartó Társulása 8296 Monostorapáti, Petőfi u. 123. Szám: 45-1/2017. J e g y z ő k ö n y v Készült: Intézményfenntartó Társulásának 2017. február 1-én /szerdán/ 19.00 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

/Németh Rita képviselő távolmaradása okát előre jelezte./

/Németh Rita képviselő távolmaradása okát előre jelezte./ 1 BAZSI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 8352 BAZSI, FŐ U. 91. T/F: 87/352-201. Szám: 120-34/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2011. május 19-én 19.05 órakor kezdődött nyilvános üléséről. Az ülés helye: Bazsi Község

Részletesebben

Erdőkürt Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2176 Erdőkürt, Kossuth út 51. Tel./fax: 32/

Erdőkürt Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2176 Erdőkürt, Kossuth út 51. Tel./fax: 32/ Erdőkürt Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2176 Erdőkürt, Kossuth út 51. Tel./fax: 32/479-179 E-mail: hivatal@erdokurt.hu 10. SZÁMÚ J E G Y Z Ő K Ö N Y V (Ülés ideje: 2017. augusztus 24.) Napirend:

Részletesebben

KAPOSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK JOGI, ÜGYRENDI ÉS ÖSSZEFÉRHETETLENSÉGI BIZOTTSÁGA JEGYZŐKÖNYV

KAPOSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK JOGI, ÜGYRENDI ÉS ÖSSZEFÉRHETETLENSÉGI BIZOTTSÁGA JEGYZŐKÖNYV KAPOSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK JOGI, ÜGYRENDI ÉS ÖSSZEFÉRHETETLENSÉGI BIZOTTSÁGA JEGYZŐKÖNYV amely készült Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlése Jogi, Ügyrendi és Összeférhetetlenségi Bizottsága

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Pördefölde Községi Önkormányzat Képviselő-testületének október 31-én megtartott nyílt ülésről

Jegyzőkönyv. Pördefölde Községi Önkormányzat Képviselő-testületének október 31-én megtartott nyílt ülésről 64/13/2013 Zala Megye Pördefölde Jegyzőkönyv Pördefölde Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. október 31-én megtartott nyílt ülésről Határozatok: 87/2013.(X.31.) kt. határozat 88/2013.(X.31.)

Részletesebben

Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu

Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu V Á R O S L Ő D K Ö Z S É G Ö N K O R M Á N Y Z A T K É P V I S E L Ő - T E S T Ü L E T E Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu Szám: 19/2013. J E G Y Z

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata képviselő testülete 2013.július 03. napján megtartott rendkívüli ülésén.

Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata képviselő testülete 2013.július 03. napján megtartott rendkívüli ülésén. Szakáld Közésg Önkormányzata Képviselő testülete 3596 Szakáld, Aradi u. 4 Jegyzőkönyv Készült: Szakáld Község Önkormányzata képviselő testülete 2013.július 03. napján megtartott rendkívüli ülésén. Jelen

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Zirc Városi Önkormányzat, Lókút Község Önkormányzata és. Borzavár Községi Önkormányzat Képviselő-testületeinek

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Zirc Városi Önkormányzat, Lókút Község Önkormányzata és. Borzavár Községi Önkormányzat Képviselő-testületeinek 1/ 2016. szám J E G Y Z Ő K Ö N Y V Zirc Városi Önkormányzat, Lókút Község Önkormányzata és Borzavár Községi Önkormányzat Képviselő-testületeinek 2016. január 28-án 18,00 órai kezdettel tartott együttes

Részletesebben

Készült: Nyírbogdány Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016.augusztus 5-i rendkívüli üléséről. Jelen vannak:

Készült: Nyírbogdány Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016.augusztus 5-i rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Készült: 2016.augusztus 5-i rendkívüli üléséről Jelen vannak: Balogh Tibor Zoltán Támba Borbála Buzák Zsolt Terdik Tibor Lisovszki Tibor képviselők Tanácskozási joggal megjelent: Jegyzőkönyvvezető: Szentpéteri

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült 2018. január 25-én a Kéthelyi Közös Önkormányzati Hivatal tanácskozó helyiségében tartott soros nyilvános üléséről. Jelen vannak: Németh Lajos al Bartis László Imre képviselő

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Stolár Mihály Ferenc Indítványozta, hogy a tanács az ülés napirendjét a kiküldött meghívóban foglaltak szerint fogadja el.

Jegyzőkönyv. Stolár Mihály Ferenc Indítványozta, hogy a tanács az ülés napirendjét a kiküldött meghívóban foglaltak szerint fogadja el. Szám: 08/8-6/2014 Jegyzőkönyv Készült: 2014. május 14-én 10.00 órai kezdettel a 8-as főút Térségi Fejlesztési Tanácsnak a Veszprém Megyei Önkormányzat elnöki irodájában megtartott üléséről. Jelen van a

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A Jogi és Ügyrendi Bizottság 2011. október 24-én a Polgármesteri Hivatal (Fő tér 1.) I. emeleti kistermében megtartott rendes üléséről.

Jegyzőkönyv. A Jogi és Ügyrendi Bizottság 2011. október 24-én a Polgármesteri Hivatal (Fő tér 1.) I. emeleti kistermében megtartott rendes üléséről. SOPRON MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE JOGI ÉS ÜGYRENDI BIZOTTSÁGA Száma: V/48036-13/2011. Jegyzőkönyv Készült: A Jogi és Ügyrendi Bizottság 2011. október 24-én a Polgármesteri Hivatal (Fő tér 1.) I. emeleti

Részletesebben

J E GY Z Ő K Ö NY V. Jegyzőkönyv hitelesítők: ABC sorrendben: dr. Horváth Benedek és Horváth Miklós képviselők.

J E GY Z Ő K Ö NY V. Jegyzőkönyv hitelesítők: ABC sorrendben: dr. Horváth Benedek és Horváth Miklós képviselők. 1 J E GY Z Ő K Ö NY V Készült Pannonhalma Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. március 26-án 18:00 órakor megtartott rendkívüli Képviselő-testületi üléséről. Jelen vannak: Jelenléti ív szerint.

Részletesebben

Erdőkürt Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2176 Erdőkürt, Kossuth út 51. Tel./fax: 32/

Erdőkürt Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2176 Erdőkürt, Kossuth út 51. Tel./fax: 32/ Erdőkürt Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2176 Erdőkürt, Kossuth út 51. Tel./fax: 32/479-179 E-mail: hivatal@erdokurt.hu 14. SZÁMÚ J E G Y Z Ő K Ö N Y V (Ülés ideje: 2017. november 13.) Napirend:

Részletesebben

Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. a Cigány Kisebbségi Önkormányzat székhelyén, a III. emeleti irodában.

Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. a Cigány Kisebbségi Önkormányzat székhelyén, a III. emeleti irodában. Békéscsaba Megyei Jogú Város Cigány Kisebbségi Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. Ikt.sz.: /2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V (Tekintettel az ülés hangfelvételen történt rögzítésére, a jegyzőkönyv

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V KORONCÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐTESTÜLETE 9113 KORONCÓ, RÁKÓCZI U. 48. 1-1/2015 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Koroncó Község Önkormányzat Képviselő-testületének a Polgármesteri Hivatal nagytermében

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 09-i nyílt üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 09-i nyílt üléséről Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. 1/2013/JT. 2/2013. sz. határozat J E G Y Z Ő K Ö N Y V Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 09-i nyílt üléséről

Részletesebben

J e g y z ı k ö n y v

J e g y z ı k ö n y v J e g y z ı k ö n y v Készült: a Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzat Oktatási, Ifjúsági és Sport Bizottságának 2011. február 16-án 9 00 órai kezdettel tartott nyilvános ülésérıl Az ülés helye: Táncsics

Részletesebben

FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Cím: 8582 Farkasgyepű, Petőfi Sándor u. 42. Tel/fax: (89)584-200 e-mail: onkormanyzat@farkasgyepu.hu Szám:20/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Farkasgyepű

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete Szociális Bizottságának 2015. március 30-án tartott nyilvános üléséről. Tartalmazza a 13/2015.(III.30.) 14/2015.(III.30.)

Részletesebben

PUSZTASZABOLCS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. SZEPTEMBER 11-I RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉNEK

PUSZTASZABOLCS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. SZEPTEMBER 11-I RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉNEK Ikt.szám: 53-20/2013. PUSZTASZABOLCS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. SZEPTEMBER 11-I RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE HATÁROZATOK SZÁMA: 557, 558, 559, 560/2013. (IX. 11.) 2 Jegyzőkönyv Készült

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Czövekné Duduma Ildikó. Zsobrákné Balogh Mária. Távol vannak: Krausz Balázs képviselő (Isztimér) Napirend előtti esemény

Jegyzőkönyv. Czövekné Duduma Ildikó. Zsobrákné Balogh Mária. Távol vannak: Krausz Balázs képviselő (Isztimér) Napirend előtti esemény Jegyzőkönyv Készült: Isztimér és inek 2012. szeptember 17-én 16 órakor megtartott együttes üléséről. Az ülés helye: Községháza 8044 Kincsesbánya, Kincsesi u. 39. Jelen vannak: Isztimér: Orbán Tibor Nesztor

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Porva Községi Önkormányzat Képviselő testületének 2013. május 13-án 17.30 órai kezdettel megtartott nyilvános ülésén.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Porva Községi Önkormányzat Képviselő testületének 2013. május 13-án 17.30 órai kezdettel megtartott nyilvános ülésén. JEGYZŐKÖNYV Készült: Porva Községi Önkormányzat Képviselő testületének 2013. május 13-án 17.30 órai kezdettel megtartott nyilvános ülésén. Az ülés helye: Porva Községi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala

Részletesebben

VESZPRÉMI UKRÁN NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8200 Veszprém, Rózsa u. 48.

VESZPRÉMI UKRÁN NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8200 Veszprém, Rózsa u. 48. VESZPRÉMI UKRÁN NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8200 Veszprém, Rózsa u. 48. Szám: KOZP/868/10/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: a Veszprémi Ukrán Nemzetiségi Önkormányzat 2016. július 7-én

Részletesebben

108-15/2012.ikt.sz. JEGYZŐKÖNYV

108-15/2012.ikt.sz. JEGYZŐKÖNYV 108-15/2012.ikt.sz. JEGYZŐKÖNYV Készült: Bucsa Község Önkormányzat Képviselő-testületének, Ecsegfalva Község Önkormányzat Képviselő-testületének, és Kertészsziget Község Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

4. sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

4. sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V E 1 Ikt. szám: 510-4/2013. MARTONVÁSÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK PÉNZÜGYI ÉS GAZDASÁGFEJLESZTÉSI BIZOTTSÁGA 2013. április 9-én megtartott ülésének 4. sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült:

Részletesebben

Kovács Béla polgármester köszönti a képviselő-testületi ülésen megjelenteket. Elmondja, hogy az ülés összehívására telefonon keresztül került sor.

Kovács Béla polgármester köszönti a képviselő-testületi ülésen megjelenteket. Elmondja, hogy az ülés összehívására telefonon keresztül került sor. ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8477 APÁCATORNA Szám: 125-42/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Apácatorna Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. november 21-én (csütörtökön) 13,00 órai kezdettel

Részletesebben