A IV. MAGYAR HALTANI KONFERENCIA PROGRAMJA

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A IV. MAGYAR HALTANI KONFERENCIA PROGRAMJA"

Átírás

1 MAGYAR HALTANI TÁRSASÁG A IV. MAGYAR HALTANI KONFERENCIA PROGRAMJA DEBRECENI EGYETEM AGRÁR- ÉS GAZDÁLKODÁSTUDOMÁNYOK CENTRUMA Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar Állattenyésztés-tudományi és Biodiverzitás Megőrzési Intézet Természetvédelmi Állattani és Vadgazdálkodási Tanszék Debrecen, Böszörményi út március 18.

2 A résztvevők fogadása Érkezés, regisztráció, adminisztráció, a poszterek kihelyezése Közgyűlés A Magyar Haltani Társaság alapszabály szerinti, egyben tisztújító közgyűlése, amelynek dokumentumait a tagok előzetesen kézhez kapták. Napirend: 1. Beszámoló a társaság évi munkájáról és gazdálkodásáról 2. A évi munkaterv és költségvetés megtárgyalása 3. Az egyesület 5 éves tevékenységének rövid áttekintése, majd elnökségének megválasztása a következő ciklusra 4. Közérdekű bejelentések és egyéb kérdések Konferencia Köszöntő Harka Ákos, a Magyar Haltani Társaság elnöke Megnyitó Juhász Lajos, a rendező intézmény tanszékvezetője Elnököl: Bíró Péter Nagy Sándor Alex, Mozsár Attila, Antal László: Az Európai Unió Víz Keretirányelve halas minősítésének ellentmondásai Guti Gábor: A veszélyeztetett tokfélék (Acipenseridae) védelmének problémái a Közép-Duna térségében Takács Péter: Magyarországi küllőfajok (Gobio spp.) morfometriai Müller Tamás, Demény Ferenc, Balován Bence, Urbányi Béla, Tatár Sándor: A lápi póc (Umbra krameri) szaporítása és nevelése a természetesvízi állományok fenntartása és megerősítése érdekében Szünet

3 Elnököl: Józsa Vilmos Varga László: Régi és új irányelvek a Balaton halgazdálkodásában Szepesi Zsolt, Harka Ákos: A bolgár törpecsík (Sabanejewia bulgarica) állománynagysága és növekedése a Tarnában Szalóky Zoltán, György Ágnes Irma, Csányi Béla, Tóth Balázs, Sevcsik András, Szekeres József, Erős Tibor: Elektromos húzóhálóval végzett vizsgálatok első eredményei a Duna főágának monitorozásában Halasi-Kovács Béla, Antal László, Sallai Zoltán: A Berettyó hazai vízgyűjtőjének halfaunája és annak változása az elmúlt évtizedben Szünet Elnököl: Erős Tibor Györe Károly, Józsa Vilmos: A halközösség diverzitása a Tisza öt magyarországi szakaszán Mozsár Attila, Antal László, Boros Gergely, Tátrai István: Mindenevő pontyfélék foszforforgalomban betöltött szerepének a Csipkés Roland, Szatmári Lajos: Adatok az Ipoly magyarországi felső szakaszának és mellékpatakjainak halfaunájáról Nowak, Michał, Włodzimierz Popek: Considerations regarding proper fixation and preservation of fish specimens for ichthyological collections Ebédszünet

4 Elnököl: Pintér Károly Klaczak, Artur, Michał Nowak, Paweł Szczerbik, Włodzimierz Popek, Piotr Epler: Diversity of fishes of the Nida River drainage, Poland Nowak, Michał, Artur Klaczak, Paweł Szczerbik, Ján Koščo, Włodzimierz Popek: Diel variability of small-sized fish assemblages in the Nida River, Poland Sály Péter, Hódi Beáta Krisztina: A Tarna felső és középső vízgyűjtőjének pataki halegyüttesei Szünet Elnököl: Wilhelm Sándor Sipos Sándor, Bajic Aleksandar, Pankov Nemanja, Miljanovic Branko: A Tarcal-hegység (Fruska Gora) kisvízfolyásainak halfaunisztikai Fehér Milán, Stündl László, Szűcs István, Borbély Gyula, Bársony Péter: A barramundi (Lates calcifer) mint új halfaj a hazai akvakultúrában Harka Ákos, Szepesi Zsolt: A Marcal mellékpatakjainak halfaunisztikai Az előtérben kiállított és a szünetekben tanulmányozott poszterek egymással párhuzamosan folyó megbeszélése a szerzőkkel

5 Poszterelőadások Koščo, Ján, Lenka Košuthová, Ladislav Pekárik, Pavol Balázs: The occurrence and status of fish species in Slovakian part of Ipeľ (Ipoly) river basin Koščo, Ján, Michal Nowak, Lenka Košuthová, Ladislav Pekárik, Pavol Balázs: Diversity of fish assembladges of Bodrog River and adjacent basin of Medzibodrožie (Bodrogköz) Telcean, Ilie-C., Diana Cupşa: The occurrence of Carpathian Brook Lamprey Eudontomyzon danfordi Regan 1911 (Petromyzontes, Petromyzontidae) in the upper Tisa tributaries from North Romania (Maramureş County) Gaebele Tibor, Guti Gábor: A dunai ripális régió halivadék-nevelő potenciáljának szezonális dinamikája Juhász Lajos: A belvízi vésztározás haltani vonatkozásai a Kék-Kálló-völgyben Nagy Lajos: A Bittva-patak halállományának természetvédelmi célú felmérése Nyeste Krisztián, Harka Ákos: Egy tározótéri sekély öböl szerepe a Tisza, illetve a Tisza-tó ivadék-utánpótlásában Potyó Imre, Guti Gábor: A hidraulikai modellezés hasznosítása a folyami modellezés tipizálásában Serestyén Zsolt, Endes Mihály: Előzetes halfaunisztikai-ökológiai felmérés a Derecskei-Kálló egy mintaszakaszán Weiperth András, Guti Gábor: Mellékvízfolyások torkolatának élőhelyi jelentősége a halak számára Zárszó a konferenciateremben Juhász Lajos További program az ebéd helyszínén: frissítők melletti eszmecsere

A Magyar Haltani Társaság tagjai

A Magyar Haltani Társaság tagjai A Magyar Haltani Társaság tagjai Név Hely Elérhetőség 1 Antal László dr. egyetemi tanársegéd antal.laszlo@science.unideb.hu 2 3 Bársony Péter dr. adjunktus Bátky Gellért halászati felügyelő Centruma Földművelésügyi

Részletesebben

SELYMES DURBINCS (GYMNOCEPHALUS SCHRAETSER) ÉS AMURGÉB (PERCCOTTUS GLENII) A HORTOBÁGY-BERETTYÓBÓL

SELYMES DURBINCS (GYMNOCEPHALUS SCHRAETSER) ÉS AMURGÉB (PERCCOTTUS GLENII) A HORTOBÁGY-BERETTYÓBÓL SELYMES DURBINCS (GYMNOCEPHALUS SCHRAETSER) ÉS AMURGÉB (PERCCOTTUS GLENII) A HORTOBÁGY-BERETTYÓBÓL A Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság megbízásából 2008. június 6-án a Hortobágy- Berettyón végeztünk

Részletesebben

Vadászati, Halászati, Természetjáró Szakvásár Debrecen M E G H Í V Ó KELET-MAGYARORSZÁGI VADGAZDÁLKODÁSI FÓRUM augusztus 28.

Vadászati, Halászati, Természetjáró Szakvásár Debrecen M E G H Í V Ó KELET-MAGYARORSZÁGI VADGAZDÁLKODÁSI FÓRUM augusztus 28. Vadászati, Halászati, Természetjáró Szakvásár Debrecen M E G H Í V Ó KELET-MAGYARORSZÁGI VADGAZDÁLKODÁSI FÓRUM 2009. augusztus 28. Helyszín: DEBRECENI EGYETEM Agrár- és Műszaki Tudományok Centruma DEBRECEN,

Részletesebben

PISCES HUNGARICI A MAGYAR HALTANI TÁRSASÁG IDŐSZAKI KIADVÁNYA TOMUS V

PISCES HUNGARICI A MAGYAR HALTANI TÁRSASÁG IDŐSZAKI KIADVÁNYA TOMUS V PISCES HUNGARICI A MAGYAR HALTANI TÁRSASÁG IDŐSZAKI KIADVÁNYA TOMUS V Magyar Haltani Társaság Debrecen Tiszafüred 2011 Pisces Hungarici 5 a Magyar Haltani Társaság időszaki kiadványa (a periodical of the

Részletesebben

VASKOS CSABAK (LEUCISCUS SOUFFIA AGASSIZI) TISZABECSNÉL

VASKOS CSABAK (LEUCISCUS SOUFFIA AGASSIZI) TISZABECSNÉL HÍREINK 2008-4 VASKOS CSABAK (LEUCISCUS SOUFFIA AGASSIZI) TISZABECSNÉL A vaskos csabak Heckelnek a Drávát közelebbi lelőhely nélkül említő, valamint Krieschnek a Vágra vonatkozó, meglehetősen bizonytalan

Részletesebben

A hallgatóság (Papp Gábor felvétele)

A hallgatóság (Papp Gábor felvétele) KÖZGYŰLÉS ÉS KONFERENCIA A Magyar Haltani Társaság 2011. március 18-án taggyűlést tartott, amelyen jóváhagyta az egyesület múlt évi tevékenységéről tartott beszámolót és a 2011. évi munkatervet. A taggyűlés

Részletesebben

Fotók a Lápi póc Fajvédelmi Mintaprogram megvalósításáról

Fotók a Lápi póc Fajvédelmi Mintaprogram megvalósításáról 2. sz. melléklet 2009. szeptember 17. Fotók a Lápi póc Fajvédelmi Mintaprogram megvalósításáról Réti csík (Misgurnus fossilis) telepítés az 1. sz. Illés-tó halmegtartó képességének tesztelésére (a jobb

Részletesebben

MEGHÍVÓ. VII. Gödöllői Halászati-Horgászati Szakember Találkozó. Időpont: február 2-3., csütörtök-péntek

MEGHÍVÓ. VII. Gödöllői Halászati-Horgászati Szakember Találkozó. Időpont: február 2-3., csütörtök-péntek MEGHÍVÓ VII. Gödöllői Halászati-Horgászati Szakember Találkozó Időpont: 2017. február 2-3., csütörtök-péntek Helyszín: Szent István Egyetem, 1. nap: Tudástranszfer Központ A bejárat földszint 9. előadóterem

Részletesebben

A tudományos konferencia helyszíne: Széchenyi István Egyetem 9026 Gy r, Egyetem tér 1. Új Tudástér épület

A tudományos konferencia helyszíne: Széchenyi István Egyetem 9026 Gy r, Egyetem tér 1. Új Tudástér épület MEGHÍVÓ A SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM REGIONÁLIS- ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLÁJA és a ZSIGMOND KIRÁLY F ISKOLA GEOPOLITIKAI KUTATÓKÖZPONTJA tisztelettel meghívja Önt az OROSZ ÉS KÍNAI BEFEKTET K MAGYARORSZÁGON

Részletesebben

TOUR DE DEBRECEN 2014 SHIMANO DEBRECEN MARATON 120KM ABSZOLÚT FÉRFI EREDMÉNYEK

TOUR DE DEBRECEN 2014 SHIMANO DEBRECEN MARATON 120KM ABSZOLÚT FÉRFI EREDMÉNYEK ABSZOLÚT FÉRFI EREDMÉNYEK 1 129 Róka Tibor DKSI-KTM Debrecen Master 03:04:33.906 2 155 Popovics Gergely Team Econix-CR Felnőtt 03:06:48.493 3 142 Nagy Gyula DKSI-Freeriderz Felnőtt 03:06:49.301 4 123 Solymosi

Részletesebben

A takarmány mikroelem kiegészítésének hatása a barramundi (Lates calcarifer) lárva, illetve ivadék termelési paramétereire és egyöntetűségére

A takarmány mikroelem kiegészítésének hatása a barramundi (Lates calcarifer) lárva, illetve ivadék termelési paramétereire és egyöntetűségére A takarmány mikroelem kiegészítésének hatása a barramundi (Lates calcarifer) lárva, illetve ivadék termelési paramétereire és egyöntetűségére Fehér Milán 1 Baranyai Edina 2 Bársony Péter 1 Juhász Péter

Részletesebben

FIGAMU IX. Kongresszusa

FIGAMU IX. Kongresszusa FIGAMU IX. Kongresszusa 2014. április 4-6. Balatonalmádi, Ramada Hotel & Resort Lake Balaton**** Fő témák A colonoscopia új világa Sürgősségi gasztroenterológiai kórképek - kinek, mit, mikor és hogyan?

Részletesebben

PLC VERSENY 2017 Intézmény Csapatnév Elmélet 1. techn. 2. techn. Összpont. Helyezés PLC típusa

PLC VERSENY 2017 Intézmény Csapatnév Elmélet 1. techn. 2. techn. Összpont. Helyezés PLC típusa PLC VERSENY 2017 Intézmény Csapatnév Elmélet 1. techn. 2. techn. Összpont. Helyezés PLC típusa PE MIK Pengine 30,5 0 0 30,5 1 Schneider Electric ÓE KVK AI Óbudai Mákvirágok 29,5 0 0 29,5 2 Wago SZTE TTIK

Részletesebben

Vízkárelhárítási Országos konferencia 2014. május 6-8. Miskolctapolca

Vízkárelhárítási Országos konferencia 2014. május 6-8. Miskolctapolca Vízkárelhárítási Országos konferencia 2014. május 6-8. Miskolctapolca május 6. kedd 11:00-12:30 óra regisztráció, szállás elfoglalása 12:30-13:30 óra ebéd Plenáris ülés 1. rész Göncz Benedek 14:00-14:15

Részletesebben

A Magyar-Német Fórum 21. éves közgyűlése

A Magyar-Német Fórum 21. éves közgyűlése Európa-Mozgalom Németországi Hálózata Németországi Európa-Szövetség Európa-Mozgalom Magyar Tanácsa Európai Intézet, Budapest A Magyar-Német Fórum 21. éves közgyűlése Szakmai Fórum: Kisebbségek társadalmi

Részletesebben

VI.Szigetköz Minimaraton

VI.Szigetköz Minimaraton 2009.05.03. Táv : 16 km Abszolút eredmények 1. 33. Major József 1979 0:52:57 2. 10. Garami Árpád 1966 0:55:22 3. 71. Görözdi Máté 1983 0:57:34 4. 153. Sándor Csaba 1985 0:58:58 5. 6. Varga Csaba 1965 0:59:51

Részletesebben

Kossuth Staféta Futóverseny 2014 Sárospatak - Sátoraljaújhely

Kossuth Staféta Futóverseny 2014 Sárospatak - Sátoraljaújhely * 2001-2002 LÁNY EGYÉNI EREDMÉNYEK * * 2001-2002 FIÚ EGYÉNI EREDMÉNYEK * 1 191 Takács Dániel 56:15 4:42 2 104 Behina Bálint Kazinczy Ferenc Általános Iskola 1:01:08 5:06 3 126 György Zsolt Szent Erzsébet

Részletesebben

Curriculum vitae. DE, Mezőgazdaság-, Élelmiszertudomány és Környezetgazdálkodási. Kar, Természetvédelmi mérnöki Msc, I.

Curriculum vitae. DE, Mezőgazdaság-, Élelmiszertudomány és Környezetgazdálkodási. Kar, Természetvédelmi mérnöki Msc, I. Curriculum vitae Név: Radócz Szilvia Születési hely, idő: Debrecen, 1988.08.15. Elérhetőség: Egyetem: radoczszilvia88@gmail.com DE, Mezőgazdaság-, Élelmiszertudomány és Környezetgazdálkodási Kar, Természetvédelmi

Részletesebben

10. Jubileumi Kongresszusa. Balatonalmádi, Ramada Hotel & Resort Lake Balaton. 2015. április 17-19.

10. Jubileumi Kongresszusa. Balatonalmádi, Ramada Hotel & Resort Lake Balaton. 2015. április 17-19. 10. Jubileumi Kongresszusa Táplálásterápia - Posztgraduális képzés 2015. április 17. 2015. április 17. (péntek) 8.00 10.00 Regisztráció 10.00 12.30 Táplálásterápia Posztgraduális képzés Üléselnök: Pák

Részletesebben

9. évfolyam. 10. évfolyam

9. évfolyam. 10. évfolyam 9. évfolyam 09. évfolydiák ford. Term. föld. Ter. elem. Gyak 1. Szuda Ágnes 2. Gyüre Noémi 3. Boros János Mátyás 4. Simon Áron 5. Gelencsér Orsolya 6. Bakos Bence 7. Ambrus Hunor 8. Dzama Demjén László

Részletesebben

Megyei matematika verseny 2009.

Megyei matematika verseny 2009. 9. évfolyam 1 Pácsonyi Márton 77 Zrínyi Miklós Zalaegerszeg Kiss Zsolt, Péteri Szabolcs 2 Bubits Bence 66 Kölcsey Ferenc Zalaegerszeg Forgács Ferencné 2 Jung Dániel 66 Zrínyi Miklós Zalaegerszeg Kiss Zsolt,

Részletesebben

41 Horváth András MSZP 42 Tóth Csaba MSZP 43 Puch László MSZP 44 Gőgös Zoltán MSZP 45 Niedermüller Péter DK 46 Dr. Baja Ferenc MSZP 47 Iváncsik Imre

41 Horváth András MSZP 42 Tóth Csaba MSZP 43 Puch László MSZP 44 Gőgös Zoltán MSZP 45 Niedermüller Péter DK 46 Dr. Baja Ferenc MSZP 47 Iváncsik Imre sorszám név párt 1 Mesterházy Attila MSZP 2 Bajnai Gordon Együtt 3 Gyurcsány Ferenc DK 4 Fodor Gábor MLP 5 Szabó Timea PM 6 Dr. Botka László MSZP 7 Tóbiás József MSZP 8 Gúr Nándor MSZP 9 Dr. Harangozó

Részletesebben

Hajdú-Bihar Megyei Sakk Csapatbajnokság 2012/2013 erősorrend

Hajdú-Bihar Megyei Sakk Csapatbajnokság 2012/2013 erősorrend 1. Püspökladányi MÁV Sakk Klub 1 Egri Laszlo Jr. HUN 703397 2127 23618 vendég 2 Egri Laszlo HUN 707619 2128 2269 3 Szathmari Gabor HUN 718785 1984 2284 4 Hegedus Sandor HUN 727210 1795 8781 5 Keseru Tibor

Részletesebben

A XI. MAGYAR HALTANI KONFERENCIA

A XI. MAGYAR HALTANI KONFERENCIA XI. Magyar Haltani Konferencia, Debrecen, 2015. március 26 27 A XI. MAGYAR HALTANI KONFERENCIA PROGRAMJA ÉS ELŐADÁS-KIVONATAI DEBRECENI EGYETEM Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási

Részletesebben

Kulcsszavak: halfajok, eredet, természetvédelmi érték, védettség Keywords: fish species, origin, conservational value, protection

Kulcsszavak: halfajok, eredet, természetvédelmi érték, védettség Keywords: fish species, origin, conservational value, protection Pisces Hungarici 9 (2015) 45 49 Az Egregy (Agriş) és az Almás patak (Almaş) halfaunája (Románia, Szilágy/Sălaj megye) The fish fauna of Agriş and Almaş streams (Romania, Sălaj country) Wilhelm S. 1, Ardelean,

Részletesebben

RAJTLISTA. 50m férfi gyors. Hajdúság Kupa február 1. Hajdúböszörmény

RAJTLISTA. 50m férfi gyors. Hajdúság Kupa február 1. Hajdúböszörmény 50m férfi gyors Juhász Patrik 2002 Aquasport min. vizsga 2. Varga András Gergő 2002 Aquasport min. vizsga 3. Dénes Noel 2007 Aquasport min. vizsga 4. Horváth Simeon 2007 Aquasport min. vizsga 2. Kiss László

Részletesebben

E R E D M É N Y J E G Y Z É K

E R E D M É N Y J E G Y Z É K Baranya - Tolna Megyei Sportlövő Szövetség 7622 Pécs Nyírfa u.34.tel.: +36309528596 E-mail: baranyamssz@gmail.com E R E D M É N Y J E G Y Z É K Verseny neve: Baranya Megye Bajnoksága Verseny helye: Pécs

Részletesebben

KEDVEZMÉNY TÁBLA 2012 BALATONMAN FÜRED 2013 BALATONMAN FÜRED 2014 BM FÜRED 2014 BM KENESE 2015 BM FÜRED 2015 BM KENESE TELJESÍTÉSEK

KEDVEZMÉNY TÁBLA 2012 BALATONMAN FÜRED 2013 BALATONMAN FÜRED 2014 BM FÜRED 2014 BM KENESE 2015 BM FÜRED 2015 BM KENESE TELJESÍTÉSEK VERSENYZŐ NEVE SZÜL.ÉV KEDVEZMÉNY TÁBLA 2012 BALATONMAN FÜRED 2013 BALATONMAN FÜRED 2014 BM FÜRED 2014 BM KENESE 2015 BM FÜRED 2015 BM KENESE TELJESÍTÉSEK IRON KÖZÉPTÁV SPECIÁL IRON KÖZÉPTÁV SPECIÁL IRON

Részletesebben

Dunavarsányi Futónap 2015 Férfi korcsoport RAJT HELYEZÉS EREDM KORCSO VERS NEV NEME :37 18 km g Glázer György Férfi

Dunavarsányi Futónap 2015 Férfi korcsoport RAJT HELYEZÉS EREDM KORCSO VERS NEV NEME :37 18 km g Glázer György Férfi 42001 1 31:37 18 km g Glázer György Férfi 2129 2 35:42 18 km g Nagy János Férfi 35 3 36:11 18 km g Nyikon Csaba Férfi 42006 4 37:59 18 km g Burián Attila Férfi 2125 5 39:18 18 km g Adamcsik János Férfi

Részletesebben

Michelin Bringafesztivál - Bringarally

Michelin Bringafesztivál - Bringarally Amatőr férfi 1 325 Trabach Norbert 01:38:48 00:00:00 2 116 Gyurkó László 01:48:14 00:09:25 3 84 Farkas József 01:48:46 00:09:57 4 237 Ónodi Péter 01:48:52 00:10:03 5 82 Evinyih Zsolt 01:53:00 00:14:12

Részletesebben

TORNA DIÁKOLIMPIA "B" KATEGÓRIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2015/2016 tanév Budapest V-VI. korcsoport KEZDŐ fiú csapatbajnokság

TORNA DIÁKOLIMPIA B KATEGÓRIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2015/2016 tanév Budapest V-VI. korcsoport KEZDŐ fiú csapatbajnokság Hely. Cím Csapatnév 1 Kiskunhalas II. Rákóczi Ferenc SZKI 36,900 37,100 37,200 35,700 146,900 2 Kisvárda Bessenyei György Gimn. 36,800 36,500 36,900 36,000 146,200 3 Kiskunhalas Bibó István Gimn. 35,800

Részletesebben

Felkészültségi Próba Pétervására - Laktanya

Felkészültségi Próba Pétervására - Laktanya Abszolút Végeredmények 1. 56 Köböl Ferenc Kovács Palika V. Mitsubishi L.EVO 6 SK 0:02:22,78 0 0:02:30,89 0 0:02:23,50 0 0:02:38,14 0 0:00:00,0 0:00:00,0 0:02:38,14 0:07:17,17 2. 14 Milan Macik II. Suzuki

Részletesebben

A Városi matematikaverseny eredményei. 5. évfolyam

A Városi matematikaverseny eredményei. 5. évfolyam A Városi matematikaverseny eredményei 2016 5. évfolyam Helyezés Név Pontszám Iskola Felkészítő tanár neve 1. Ustea Dániel 83 Jókai Mór 2. Cseh Máté 77 Jókai Mór 3. Tamás Ákos 68 Nyh. Bem J. Ált. Kazinczy

Részletesebben

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2004/2005 tanév Pécs, április V-VI. korcsoport "B" kategória fiú csapatbajnokság

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2004/2005 tanév Pécs, április V-VI. korcsoport B kategória fiú csapatbajnokság Pécs, 2005. április 15-17. Hely. Cím Csapatnév 1 Makó Erdei Ferenc Szki. 47,700 47,750 47,250 47,250 47,600 46,400 283,950 2 Sárospatak Református Koll. és Gimn. 47,550 47,250 46,450 46,700 47,150 46,100

Részletesebben

Egyszerűsített gázkészülék cserére feljogosított gázszerelők listája. Arcképes gázszerelői igazolvány

Egyszerűsített gázkészülék cserére feljogosított gázszerelők listája. Arcképes gázszerelői igazolvány Egyszerűsített gázkészülék cserére feljogosított gázszerelők listája FLB 1.1-4 Ssz. Neve: Arcképes gázszerelői igazolvány száma: érvényessége: Regisztráció érvényes (év,hó,nap): Telefonszám: 1. Zsom Róbert

Részletesebben

Folyami géb a Gyöngyös-patak viszneki szakaszáról (Szepesi Zsolt felvétele)

Folyami géb a Gyöngyös-patak viszneki szakaszáról (Szepesi Zsolt felvétele) Hírek 2009-4 A FOLYAMI GÉB (NEOGOBIUS FLUVIATILIS) TERJEDÉSE A ZAGYVA VÍZRENDSZERÉBEN Nincs pontos adatunk arról, hogy a Tiszában délről észak felé nyomuló folyami géb mikor jelent meg a Zagyvában, az

Részletesebben

MEGYE II. NYUGATI CSOPORT 16. FORDULÓ FELNŐTT EREDMÉNYEK 16. FORDULÓ U-19-ES EREDMÉNYEK TABELLA FELNŐTT BAJNOKSÁG

MEGYE II. NYUGATI CSOPORT 16. FORDULÓ FELNŐTT EREDMÉNYEK 16. FORDULÓ U-19-ES EREDMÉNYEK TABELLA FELNŐTT BAJNOKSÁG 17/2010-2011 sz. Hivatalos közlöny MEGYE II. NYUGATI CSOPORT 16. FORDULÓ FELNŐTT EREDMÉNYEK 16 2011.03.05. 14:30 SZAKÁLY KSE OZORA KSE 5-1 16 2011.03.05. 14:30 TOLNANÉMEDI KSC DÖBRÖKÖZI KSK 5-4 16 2011.03.05.

Részletesebben

Játékos ranglista Budapest I/B bajnoki év A mérkőzések legalább 50%-án szereplők között (a százalékos eredmények sorrendjében)

Játékos ranglista Budapest I/B bajnoki év A mérkőzések legalább 50%-án szereplők között (a százalékos eredmények sorrendjében) Játékos ranglista Budapest I/B 2008-2009 bajnoki év A mérkőzések legalább 50%-án szereplők között (a százalékos eredmények sorrendjében) Hely Név Csapat Eredmény Mérkőzés Győzelem % 1 Vágott János Pestújhely

Részletesebben

E R E D M É N Y J E G Y Z É K

E R E D M É N Y J E G Y Z É K Pécs Városi Lövészklub 7622 Pécs Nyírfa u.8.tel.: 06-20-9495840 E-mail:pecsvarosilk@gmail.com E R E D M É N Y J E G Y Z É K Verseny neve: Regionális Kupa IV. forduló Verseny helye: Pécs Városi Lőtér Verseny

Részletesebben

MEGHÍVÓ Június 29. Scleroderma Világnap

MEGHÍVÓ Június 29. Scleroderma Világnap Június 29. PÉCS PTE KK Reumatológiai és Immunológiai Klinika (Pécs, Akác u. 1.) A rendezvény fővédnöke: Prof. Dr. Czirják László 9.00-10.00 Regisztráció, reggeli falatkák, üdítő, kávé 10.00-10.10 Megnyitó

Részletesebben

V. ROTARY FUTÓFESZTIVÁL MARATON kategóriás eredmények

V. ROTARY FUTÓFESZTIVÁL MARATON kategóriás eredmények Férfi 18-30 1 1051 Bojtor László Tivadar 21:44 21:39 21:58 22:44 23:56 25:11 26:20 26:25 3:09:54 2 1158 Süvöltős Bence 24:43 24:27 24:23 24:29 25:15 24:52 24:43 24:24 3:17:13 3 1145 Lovas Gergely 25:01

Részletesebben

IV.Szigetköz Minimaraton

IV.Szigetköz Minimaraton Abszolút eredmények 1. 6 Garami Árpád 1966 0:57:05 2. 153 Sándor Csaba 1985 0:58:10 3. 12 Varga Csaba 1965 0:58:40 4. 3 Rákóczy Zoltán 1966 0:59:09 5. 18 Balassa Tamás 1991 1:03:10 6. 57 Takács László

Részletesebben

Hely. Cím Csapatnév Össz.

Hely. Cím Csapatnév Össz. Hely. Cím Csapatnév 1 Nagykőrös Toldi Miklós Élelm. Szki. 46,050 2 46,050 2 47,950 1 47,350 1 46,200 1 45,400 2 279,000 2 Nyíregyháza Eötvös József Gyak. Ált. Isk. és Gimn. 46,950 1 47,250 1 47,050 2 47,300

Részletesebben

Női steel páros eredmény

Női steel páros eredmény Női steel páros eredmény 1 Harsányi Enikő - Mendelényi Linda WBSE - SZK 20 2 Takács Franciska - Maráczy Erzsébet Smile DC 16 3 Kovács Erika - Borbély Viktória WBSE - SZK 13 4 Kiskó Bernadett - Virág Zsuzsanna

Részletesebben

Beszámoló a Heuréka számválaszos matematikaversenyről

Beszámoló a Heuréka számválaszos matematikaversenyről Beszámoló a Heuréka számválaszos matematikaversenyről A Nyíregyházi Fıiskola Matematika és Informatika Intézete egy új matematikaversenyt rendezett a középiskolák 9 12. osztályosai számára, a HEURÉKA számválaszos

Részletesebben

Női steel páros eredmény

Női steel páros eredmény Női steel páros eredmény 1 Takács Franciska - Maráczy Erzsébet Smile DC 20 2 Harsányi Enikő - Mendelényi Linda WBSE - SZK 16 3 Cserpes Ágnes - Szarka Zsuzsanna ÚKDC - Pestújhelyi SC 13 4 Kovács Erika -

Részletesebben

PISCES HUNGARICI A MAGYAR HALTANI TÁRSASÁG IDŐSZAKOS KIADVÁNYA TOMUS II

PISCES HUNGARICI A MAGYAR HALTANI TÁRSASÁG IDŐSZAKOS KIADVÁNYA TOMUS II PISCES HUNGARICI A MAGYAR HALTANI TÁRSASÁG IDŐSZAKOS KIADVÁNYA TOMUS II Magyar Haltani Társaság Debrecen Tiszafüred 2007 Pisces Hungarici a Magyar Haltani Társaság időszakos kiadványa ISSN 1789-1329 Pisces

Részletesebben

Jegyzőkönyv NAP Diákolimpia IV. Korcsoport - Fiú Egyéni

Jegyzőkönyv NAP Diákolimpia IV. Korcsoport - Fiú Egyéni Jegyzőkönyv NAP Diákolimpia IV. Korcsoport - Fiú Egyéni Hajdú-Bihar Debrecen 2009.05.15. 1 Mogyorósi Dávid 94 Püspökladány Püspökladány 882 12,40-530 - 64,48-9,10-02:12.00 2 Kiss Ádám 95 Debrecen Kazinczy

Részletesebben

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2014/2015 tanév Budapest "Nyílt" kategória V-VI. korcsoport KEZDŐ fiú csapatbajnokság

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2014/2015 tanév Budapest Nyílt kategória V-VI. korcsoport KEZDŐ fiú csapatbajnokság Hely. Cím Csapatnév 1 Kiskunhalas Bibó István Gimn. 37,400 37,300 37,150-0,3 35,650 147,500 2 Kisújszállás Móricz Zsigmond Református Koll., Gimn., SzKI és Ált. Isk. 35,100 35,500 36,050 35,350 142,000

Részletesebben

(közlekedésgépész szakmacsoportos nappali rendszerű alapozó oktatás)

(közlekedésgépész szakmacsoportos nappali rendszerű alapozó oktatás) AZ EGYEZTETETT FELVÉTELI JEGYZÉK ALAPJÁN FELVETT TANULÓK AZ EGYEZTETETT FELVÉTELI JEGYZÉK ALAPJÁN FELVETT TANULÓK 01-ES KÓD (közlekedésgépész szakmacsoportos nappali rendszerű alapozó oktatás) rangsor

Részletesebben

VEDAC Esti verseny

VEDAC Esti verseny VEDAC Esti verseny 2015.07.31 Férfi 100 m - Időfutam 1. Kása Tibor 1987 HVSE 1. 10,92 2. Pozsgai Dániel 1993 FTC 1. 10,97 3. Orosz Zoltán 1992 TFSE 1. 10,98 4. Pázmándi Zsolt 1995 GEAC 1. 11,17 5. Molnár

Részletesebben

A Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Szervezeti és Mőködési Szabályzata függelékek. A közgyőlés társulásai

A Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Szervezeti és Mőködési Szabályzata függelékek. A közgyőlés társulásai A közgyőlés társulásai 1. sz. függelék 1. Benedek Elek Általános Iskola, Elıkészítı Speciális Szakiskola és Kollégium Intézményfenntartó Társulás (Oroszlány) 38/1998. (III. 26.) sz. KH 1. pontja 189/2005.

Részletesebben

Név Iskola Felkészítő tanár 5. 6. 7. 8. össz. 1. Szádvári Gábor Lévay József Református Gimnázium, Miskolc Makranczi Zsolt 20 18 20 8 66

Név Iskola Felkészítő tanár 5. 6. 7. 8. össz. 1. Szádvári Gábor Lévay József Református Gimnázium, Miskolc Makranczi Zsolt 20 18 20 8 66 Hőtan kategória Név Iskola Felkészítő tanár 5. 6. 7. 8. össz 1. Szádvári Gábor Lévay József Református Gimnázium, Miskolc Makranczi Zsolt 20 18 20 8 66 2. Kékesi Zsuzsa Bethlen Gábor Református Gimnázium,

Részletesebben

Ergonómia és Pszichológia Tanszék Dr. Benedek András egyetemi tanár, int.ig., tanszékvezető Műszaki Pedagógia Tanszék Bartha Zsolt testnevelő tanár

Ergonómia és Pszichológia Tanszék Dr. Benedek András egyetemi tanár, int.ig., tanszékvezető Műszaki Pedagógia Tanszék Bartha Zsolt testnevelő tanár A Gazdaság- és Társadalomtudományi Karon működő állandó-, munka- és szakbizottságok Állandó Bizottságok Kari Oktatási Bizottság Elnök: Dr. Benedek András egyetemi tanár, int.ig., tanszékvezető Társelnök:

Részletesebben

A Kari Tanács május 14-i ülésének határozatai

A Kari Tanács május 14-i ülésének határozatai 77/2008/2009. sz. KT Határozat A Tűzvédelmi és Biztonságtechnikai Intézetbe dr. Beda László tanszékvezetői megbízásához 21 érvényes szavazatból 21 igen és 0 nem szavazatot kapott. 78/2008/2009. sz. KT

Részletesebben

A MAGYAR REGIONÁLIS TUDOMÁNYI TÁRSASÁG VIII. VÁNDORGYŐLÉSE. A tudás szerepe a regionális fejlıdésben. Debrecen, 2010. november 18 19.

A MAGYAR REGIONÁLIS TUDOMÁNYI TÁRSASÁG VIII. VÁNDORGYŐLÉSE. A tudás szerepe a regionális fejlıdésben. Debrecen, 2010. november 18 19. PROGRAMTERVEZET 2010. november 18. A MAGYAR REGIONÁLIS TUDOMÁNYI TÁRSASÁG VIII. VÁNDORGYŐLÉSE A tudás szerepe a regionális fejlıdésben Debrecen, 2010. november 18 19. 3. körlevél 11.00 Közgyőlés A Magyar

Részletesebben

Egészségnap Forgatókönyv 2014. 05. 08.

Egészségnap Forgatókönyv 2014. 05. 08. Egészségnap Forgatókönyv 2014. 05. 08. Osztály 1. óra (13.00-13.45 óra) 9. Adria Kertai Bettina A foglalkozás címe, vezetője, helye 2. óra (14.00 14.45 óra) A foglalkozás címe, vezetője, helye Népegészségügyi

Részletesebben

A IV. osztály góllövőlistája 30 forduló után - végeredmény H. NÉV CSAPAT GÓLOK SZÁMA 1 Suki István Team Zero 42 2 Csordás Ádám FIDO 39 3 Begala Tamás

A IV. osztály góllövőlistája 30 forduló után - végeredmény H. NÉV CSAPAT GÓLOK SZÁMA 1 Suki István Team Zero 42 2 Csordás Ádám FIDO 39 3 Begala Tamás A IV. osztály góllövőlistája 30 forduló után - végeredmény H. NÉV CSAPAT GÓLOK SZÁMA 1 Suki István Team Zero 42 2 Csordás Ádám FIDO 39 3 Begala Tamás Welding 34 4 Boldog Péter Nesztor Autó 30 4 Nagy Csaba

Részletesebben

Jelentkező neve Épület neve Épület címe

Jelentkező neve Épület neve Épület címe Csikja Dávid Miskolci Andrássy Gyula Szakközépiskola 3530 Miskolc, Soltész N. K. u. 10. 77 Dobos Dániel Dominik Miskolci Andrássy Gyula Szakközépiskola 3530 Miskolc, Soltész N. K. u. 10. 77 Fekete Richárd

Részletesebben

III. korcsoport FIÚ EGYÉNI végeredmény (Rendezés C

III. korcsoport FIÚ EGYÉNI végeredmény (Rendezés C III. korcsoport FIÚ EGYÉNI végeredmény (Rendezés C Ssz Név Szév 6 m p T p kisl p 6 m p Összp 1. Balogh Szabolcs 24 8,4 189 4,84 14 54,1 149 1:55,24 152 63 p 2. Monoki Milán 23 9,1 156 4,27 111 42,7 112

Részletesebben

I.zóna II.zón Ország

I.zóna II.zón Ország Ind.TeInd.Galambok Helyezve I.zóna 67 1088 218 II.zón 0 0 0 Ország 67 1088 218 1. Szlaukó István 1.cs B27 HU 13-D-582818 H 29 14:33:59 1124,08 454109 2. Greskó Mihály 1.cs B27 HU 13-D-582908 H 29 14:37:23

Részletesebben

200 m. fiú hátúszás 3. versenyszám Országos csúcs: 1:55.88 (Bernek Péter - 2012)

200 m. fiú hátúszás 3. versenyszám Országos csúcs: 1:55.88 (Bernek Péter - 2012) 1997 és idősebbek 1. Biczó Bence 1993 Debreceni Sportc. SI 2:11,75 613p 100m: 1:06,39 Edzője: Sántics Béla 2. Kiss Attila 1996 Misk.VSI Nonprof.Kft 2:13,58 588p 100m: 1:06,12 3. Hornyák Timothy 1997 Széles

Részletesebben

2016. február 1. hétfő 9 óra Terem: N I. Bizottság

2016. február 1. hétfő 9 óra Terem: N I. Bizottság 2016. február 1. hétfő 9 óra Terem: N.2.225 I. Bizottság Horváth László főosztályvezető Dr. Michelberger Pál egyetemi docens Borbás László adjunktus Kérdező tanárok: Dr. Lazányi Kornélia Szakdolgozat Borbás

Részletesebben

A III. Magyar Haltani Konferencia programja és előadás-kivonatai

A III. Magyar Haltani Konferencia programja és előadás-kivonatai Magyar Haltani Társaság A III. Magyar Haltani Konferencia programja és előadás-kivonatai Debreceni Egyetem, Mezőgazdaságtudományi Kar, Állattenyésztéstudományi Intézet, Természetvédelmi Állattani és Vadgazdálkodási

Részletesebben

A HEJŐ PATAK VÍZRENDSZERÉNEK HALFAUNISZTIKAI VIZSGÁLATA STUDY OF THE HEJŐ BROOK WATERSHED FISH FAUNA

A HEJŐ PATAK VÍZRENDSZERÉNEK HALFAUNISZTIKAI VIZSGÁLATA STUDY OF THE HEJŐ BROOK WATERSHED FISH FAUNA I. Magyar Haltani Konferencia (Supplement kötet) MAGYAR HALTANI TÁRSASÁG PISCES HUNGARICI I. - I. MAGYAR HALTANI KONFERENCIA, (SUPPLEMENT KÖTET) A HEJŐ PATAK VÍZRENDSZERÉNEK HALFAUNISZTIKAI VIZSGÁLATA

Részletesebben

Építészmérnöki Kari Tanács Építészmérnöki Kari Tanács ülése 14:15:00. Rektori tanácsterem. Jelenlét (29 / %) Somhegyi Balázs

Építészmérnöki Kari Tanács Építészmérnöki Kari Tanács ülése 14:15:00. Rektori tanácsterem. Jelenlét (29 / %) Somhegyi Balázs Építészmérnöki Kari Tanács Tanács neve 2016.05.25 Tanácsülés dátuma Építészmérnöki Kari Tanács ülése Tanácsülés neve Rektori tanácsterem Tanácsülés helyszíne 14:15:00 Tanácsülés kezdete Jelenlét (29 /

Részletesebben

Reumatológia klinika tanterme Élettan 8:00-8:45

Reumatológia klinika tanterme Élettan 8:00-8:45 Reumatológia klinika tanterme Élettan 8:00-8:45 Bódy Péter Bordás János begs Boros Gábor Bendegúz es a=anatómia Cserháti Zoltán b=biokémia Farkas Dániel Márton e=élettan Fekete Ákos s=szövettan Gógl Aliz

Részletesebben

II. Tisza-tó Maraton - MTB Felnőtt Férfi

II. Tisza-tó Maraton - MTB Felnőtt Férfi II. Tisza-tó Maraton - MTB Felnőtt Férfi 1. II. Tisza-tó Maraton - MTB Felnőtt Férfi 1 83 Csire Sándor - 01:40:30 00:00:00 2 59 Németh Miklós Sólyom Team 01:40:31 00:00:00 3 145 Jakab Csaba - 01:41:38

Részletesebben

2012. augusztus Szakiskola

2012. augusztus Szakiskola 2012. augusztus Szakiskola Tanuló neve Osztály Tantárgy Terem Vizsgáztató tanár 24.aug 27.aug 28.aug Ajtai Krisztián Péter 09E Élelmiszer ismeret 9 Irházi Emőke 1.n. 9:00-10:00 Ajtai Krisztián Péter 09E

Részletesebben

100 m női Kezdés: 19,00 Név Sz.év Klub Hely Eredmény

100 m női Kezdés: 19,00 Név Sz.év Klub Hely Eredmény VEDAC-2015.07.31. 100 m női Kezdés: 19,00 Név Sz.év Klub Hely Eredmény Budai Alexandra 1994 GEAC 1 12,41 Torma Evelin 1994 GEAC 2 12,56 Baráti Patrícia 1997 GEAC 3 12,61 Fülöp Virág 1998 VEDAC 4 13,23

Részletesebben

A résztvevők köszöntése (Papp Gábor felvétele) A hallgatóság (Papp Gábor felvétele)

A résztvevők köszöntése (Papp Gábor felvétele) A hallgatóság (Papp Gábor felvétele) A résztvevők köszöntése (Papp Gábor felvétele) KÖZGYŰLÉS ÉS KONFERENCIA A Magyar Haltani Társaság 2011. március 18-án taggyűlést tartott, amelyen jóváhagyta az egyesület múlt évi tevékenységéről tartott

Részletesebben

EREDMÉNYLAP ***TELJES*** Turul Koppány Íjászai HE, Hunvér Kft.

EREDMÉNYLAP ***TELJES*** Turul Koppány Íjászai HE, Hunvér Kft. Korosztály: 0-10 1. 58 HORVÁTH ANNA KHTK-FÉNYPÁRDUCOK 372 pont 59 % 2. 107 HORVÁTH KATICA TURUL KOPPÁNY 284 pont 45 % Korosztály: 10-14 1. 83 STEITZ ADELINA TURUL KOPPÁNY 375 pont 59 % 1. 39 FARKAS SZABOLCS

Részletesebben

Győr Dudás Sándorné 30 4. Nádorvárosi Közoktatási Főigazgatóság, Kölcsey Ferenc Általános Iskola GYMTI Vitéz Háry László Általános Iskola

Győr Dudás Sándorné 30 4. Nádorvárosi Közoktatási Főigazgatóság, Kölcsey Ferenc Általános Iskola GYMTI Vitéz Háry László Általános Iskola 1. Csáfordi József Écs- Ravazd Általános Jámbor Lászlóné 35 1. 2. Fekete Barnabás 6 Dudás Sándorné 31 2. 3. Károlyi Klaudia 6 Főigazgatóság Gyárvárosi Általános Luttenberger Gyöngyi 31 3. 4. Nyári Alexandra

Részletesebben

TDVT2017 VELENCEBIKE MTB MARATON RT/KT/HT

TDVT2017 VELENCEBIKE MTB MARATON RT/KT/HT MTB RÖVID TÁV FÉRFI ABSZOLÚT 1 1007 Kovács Győző VelenceBikeTeam Master1 0:52:30 2 1024 Kőszegi Krisztián NELLA TREK TEAM Master2 0:53:27 3 1032 Czéczei János Cube Csömör Master2 0:57:38 4 1152 Csámpa

Részletesebben

JÁKI PAPÍR. I. B.osztály Ősz Eredményei XIX. FORDULÓ. Zotu Reklám - DPSE 1 : 7 ( 0 : 3 ) Peakfitness - EPCOS 4 : 3 ( 2 : 1 )

JÁKI PAPÍR. I. B.osztály Ősz Eredményei XIX. FORDULÓ. Zotu Reklám - DPSE 1 : 7 ( 0 : 3 ) Peakfitness - EPCOS 4 : 3 ( 2 : 1 ) SZABADIDŐSPORT SZÖVETSÉG 9700SZOMBATHELY, MARKUSOVSZKY U. 8. 2016. év Zotu Reklám - DPSE 1 : 7 ( 0 : 3 ) Peakfitness - EPCOS 4 : 3 ( 2 : 1 ) Harangláb Söröző - Nyugat Rádió 3 : 6 ( 1 : 1 ) Rács SE - KÖRY-KER

Részletesebben

Mohács és Európa Horváth Mihály Történelemverseny elődöntőjének eredménye Gimnáziumok

Mohács és Európa Horváth Mihály Történelemverseny elődöntőjének eredménye Gimnáziumok Mohács és Európa Horváth Mihály Történelemverseny elődöntőjének eredménye ok Név Iskola Pontszám 1 Horváth Bálint 49 2 Matos Lilla 48 3 Demjén Balázs Ádám 47 4 Matos Bence 47 5 Ubrea Roland 6 Krizsna Szabolcs

Részletesebben

Debrecen Megyei Jogú Város Közgyűlésének tagjai

Debrecen Megyei Jogú Város Közgyűlésének tagjai * 1. számú függelék Debrecen Megyei Jogú Város Közgyűlésének tagjai N é v Lakcím ASBÓTH ENDRE 4025 Db. Simonffy u. 13. BAGOLYNÉ DR. RINYU ILONA 4032 Debrecen, Károli G. u. 192. DR. BÁKONYI LÁSZLÓ 4031

Részletesebben

A KONFERENCIA TUDOMÁNYOS BIZOTTSÁGA. Elnök: Prof. Dr. Nábrádi András Társelnök: Prof. Dr. Somosi Mariann. Tagok:

A KONFERENCIA TUDOMÁNYOS BIZOTTSÁGA. Elnök: Prof. Dr. Nábrádi András Társelnök: Prof. Dr. Somosi Mariann. Tagok: A KONFERENCIA TUDOMÁNYOS BIZOTTSÁGA Elnök: Prof. Dr. Nábrádi András Társelnök: Prof. Dr. Somosi Mariann Tagok: Dr. habil Szűcs Edit Prof. Dr. Somosi Mariann Dr. Papp Péter Dr. T. Kiss Judit Dr. Lámer Géza

Részletesebben

Spider Boulder Kupa 2012 I. forduló:

Spider Boulder Kupa 2012 I. forduló: Spider Boulder Kupa 2012 I. forduló: 1. Farkas Tamás 4313,179 2. Kucsera Bálint 2345,124 3. Zengő Márk 1445,124 4. Komjáti Zoltán 1382,624 5. Lupis Dániel 1345,124 6. Kovács Gergely 1215,957 7. Róth Barnabás

Részletesebben

PONT FIGHTING. Gyermek 25 kg Elmont Gergő Fightingsport Hungary Zalaegerszeg. Gyermek 33 kg Boda Kristóf Fightingsport Hungary Zalaegerszeg

PONT FIGHTING. Gyermek 25 kg Elmont Gergő Fightingsport Hungary Zalaegerszeg. Gyermek 33 kg Boda Kristóf Fightingsport Hungary Zalaegerszeg PONT FIGHTING Gyermek 25 kg Elmont Gergő Fightingsport Hungary Zalaegerszeg Gyermek 33 kg Boda Kristóf Fightingsport Hungary Zalaegerszeg Kadet 55 kg Horváth Anna Fightingsport Hungary Zalaegerszeg I Lajter

Részletesebben

Wesselényi Miklós Sport Közalapítvány Fittségi felmérés 2011. június 3. Budapest, Margitszigeti Atlétikai Centrum III. korcsoport fiú egyéni

Wesselényi Miklós Sport Közalapítvány Fittségi felmérés 2011. június 3. Budapest, Margitszigeti Atlétikai Centrum III. korcsoport fiú egyéni III. korcsoport fiú egyéni összetett - 30 m 1. Jónás Máté 1998-10-23 Miskolc, Szilágyi Dezső Általános Iskola 4.80 2. Tóth Ádám 1998-07-24 Püspökladány, Petőfi Sándor Általános Iskola 4.81 3. Tricskó Patrik

Részletesebben

MTB Balaton Maraton - Kismaraton Abszolút Férfi Helyezés Rajtszám Név Település Idő Hátrány 1 MR0807 Fenyvesi Péter Balassagyarmat 01:45:44 00:00:00

MTB Balaton Maraton - Kismaraton Abszolút Férfi Helyezés Rajtszám Név Település Idő Hátrány 1 MR0807 Fenyvesi Péter Balassagyarmat 01:45:44 00:00:00 MTB Balaton Maraton - Kismaraton Abszolút Férfi 1 MR0807 Fenyvesi Péter Balassagyarmat 01:45:44 00:00:00 2 MR0330 Kovács Botond Tatabánya 01:46:41 00:00:57 3 MR0202 Panyi János Herceghalom 01:49:16 00:03:32

Részletesebben

II. Tisza-tó Maraton - Abszolút Férfi

II. Tisza-tó Maraton - Abszolút Férfi II. Tisza-tó Maraton - Abszolút Férfi 1. II. Tisza-tó Maraton - Abszolút Férfi 1 174 Vígh Zoltán - 01:34:30 00:00:00 2 139 Nagy Gyula Alföld KS 01:34:32 00:00:01 3 152 Vízer Barnabás Team Katay 01:36:57

Részletesebben

HBm-i CSapatbajnokság 2013/ Erősorrendek 1 Petőfi Sportkör Nagyrábé

HBm-i CSapatbajnokság 2013/ Erősorrendek 1 Petőfi Sportkör Nagyrábé 1 Petőfi Sportkör Nagyrábé 1 Erdei Lajos 1942 HUN 736538 2404 00.00.1955 senior 2 Bende Sandor 1900 HUN 729191 2396 00.00.1965 3 Kovacs Attila Istvan 1841 HUN 711195 8793 00.00.1971 4 Nagy Sandor 1845

Részletesebben

SRT Gombás - Sejce Rally 2015 MARB Északi Régió 10.futama

SRT Gombás - Sejce Rally 2015 MARB Északi Régió 10.futama MARB Abszolút Végeredmények 3 4 Riskó Dániel Bartha Nándi 5. Kat Toyota Corolla MARB 0:04:23,96 0 0:04:19,32 0 0:04:15,65 0 0:04:14,25 0 0:04:13,56 0 0:00:00,0 0 0:21:26,74 0:00:04,01 0:00:28,45 4 2 Határ

Részletesebben

5. Keszi Maraton eredménylista xlsx - 5km abszolút. 5km abszolút

5. Keszi Maraton eredménylista xlsx - 5km abszolút. 5km abszolút 5. Keszi Maraton eredménylista 2015.09.19..xlsx - 5km abszolút 5km abszolút 1. Filep Alex 446 Férfi 5km Tiszaújváros 0:24:28.193 2. Bordás Attila 410 Férfi 5km Kistokaj 0:24:40.395 3. Burai Jácint 430

Részletesebben

Úszás Diákolimpia Városi döntő Hajdúböszörmény, december 09. EREDMÉNYLISTA

Úszás Diákolimpia Városi döntő Hajdúböszörmény, december 09. EREDMÉNYLISTA 1. 100m fiú gyors 1. Mirkó László 2004 Baltazár DRÁI 1:16,0 2. Kun Márton 2005 Bethlen G. Ált. Isk. 1:16,8 3. Györfi Kornél 2004 Baltazár DRÁI 1:25,6 4. Andirkó Csaba 2005 Bethlen G. Ált. Isk. 1:29,5 5.

Részletesebben

ORFŰMAD TRIATLON FESZTIVÁL 2016 RÖVIDTÁV ÉS KÖZÉPTÁVÚ AMATŐR KUPA

ORFŰMAD TRIATLON FESZTIVÁL 2016 RÖVIDTÁV ÉS KÖZÉPTÁVÚ AMATŐR KUPA Triatlon rövid férfi -29 (7) 1 120 Molnár Máté 90 2:00:24 0:00 2 163 Mészáros Ádám 88 2:05:56 +5:31 3 131 Péter Balázs 91 2:10:18 +9:53 4 105 Kresz Péter Pál 0 2:35:43 +35:18 5 156 Czibolya Csaba 88 2:57:05

Részletesebben

Úszás Diákolimpia városi forduló Hajdúböszörmény, november 28.

Úszás Diákolimpia városi forduló Hajdúböszörmény, november 28. 1. 100 m fiú gyors 1. Némethi László 2002. Bethlen G. Ált. Isk. 1:24,6 2. Homen Péter 2002 Bocskai I. Gimnázium 1:35,1 3. Székely Norbert 2003 Bocskai I. Gimnázium 1:42,1 4. Rozs Botond 2003 Bocskai I.

Részletesebben

Meghívó. Sürgősségi Orvostani Fórum. tudományos ülés Debrecenben. Helyszín Debreceni Akadémiai Bizottság Székháza Debrecen, Thomas Mann utca 49.

Meghívó. Sürgősségi Orvostani Fórum. tudományos ülés Debrecenben. Helyszín Debreceni Akadémiai Bizottság Székháza Debrecen, Thomas Mann utca 49. Meghívó tudományos ülés Debrecenben Helyszín Debreceni Akadémiai Bizottság Székháza Debrecen, Thomas Mann utca 49. Időpont 2015. május 15. REGISZTRÁCIÓS LAP tudományos ülés Helyszín Debreceni Akadémiai

Részletesebben

MINI FIÚ MINI LÁNY. 1. Tóth Szandra Emese Kende Baranta Balogh Bernadett Abasár HE FIÚ

MINI FIÚ MINI LÁNY. 1. Tóth Szandra Emese Kende Baranta Balogh Bernadett Abasár HE FIÚ MINI FIÚ 1. Marsa Márk EVO 429+1 10 2. Nagy Kristóf Botond Ecséd 429 8 3. Fazekas Levente Egyéni (Szarvas) 312 6 4. Gombola Bence Egyéni (Sárisáp) 267 4 5. Tresó Balázs Csaba EVO 251 2 6. Fazekas Bence

Részletesebben

Magyar Erőemelő Szövetség Férfi erőemelő ranglista 2009.

Magyar Erőemelő Szövetség Férfi erőemelő ranglista 2009. Magyar Erőemelő Szövetség Férfi erőemelő ranglista 2009. 56 kg 1. Krakter Erik 1991 Barcsi VSE 54,45 160,0 100,0 180,0 440,0 411,86 2009.11.28 29. ob '09 x 2. Kálé Csaba 1978 Família 54,95 135,0 82,5 152,5

Részletesebben

16.Várkúti Hegyifutó 3.fordulója V :47 Eredmények készítette: MultiSport2004 Š Stephan Krämer 2004

16.Várkúti Hegyifutó 3.fordulója V :47 Eredmények készítette: MultiSport2004 Š Stephan Krämer 2004 16.Várkúti Hegyifutó 3.fordulója V 2009.02.08. 16:47 Eredmények készítette: MultiSport2004 Š Stephan Krämer 2004 Hely Rajtsz Név Idı Szül Klub Nıi 14 év alatt 1k 4.1 km 175 m 1 150 Konrád Krisztina 95

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Nyíregyháza I. Köszöntő

Jegyzőkönyv. Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Nyíregyháza I. Köszöntő Jegyzőkönyv Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Nyíregyháza 2013. 02. 06. Lovassport Szövetség Hotel Pagony Konferencia Terem Tisztújító Közgyűlése Jelen vannak az elnökség részéről: Bubán Zsolt szakmai alelnök

Részletesebben

VERGA Kab-hegyi időfutam eredménylista

VERGA Kab-hegyi időfutam eredménylista VERGA Kab-hegyi időfutam eredménylista 2013. szeptember 8. Férfi abszolút 1. Varga Péter Jabil-Sárvár-Szoese 91 0:27:44 2. Makács Gábor C12.hu 84 0:28:40 3. Horváth Zoltán PJKE 41 0:29:26 4. Márkus János

Részletesebben

Férfiak, II. Kategória (31-40 év) - 21 km

Férfiak, II. Kategória (31-40 év) - 21 km EREDMÉNYLISTA I. Nem oda Boda terepfélmaraton és 10,5 km Bodaszőlő, 2011. március 27. Férfiak, Összesített - 21 km 1. Kozma Ferenc 1968 Debrecen 2111 1:29:50 2. Kocsár László 1962 DSC-SI 2125 1:31:06 3.

Részletesebben

A magyar halászat helye az európai akvakultúrában

A magyar halászat helye az európai akvakultúrában II. Szarvasi Horgász és Halas Gasztronómiai Napok, Szarvas, 2012. augusztus 3. A magyar halászat helye az európai akvakultúrában Dr. Váradi László Magyar Akvakultúra Szövetség Szarvas Magyarország az Európai

Részletesebben

Férfi soft I. osztály eredmény

Férfi soft I. osztály eredmény Férfi soft I. osztály eredmény 1 Várady György Soul DC 20 2 Takács Gábor Pestújhelyi SC 16 3 Balogh Béla Pestújhelyi SC 13 4 Silárszky István WBSE 11 5 Juhász Béla Vecsési SE 9 5 Őri József Smile DC 9

Részletesebben

y JJ Dalló Krisztina, 9 éves Dávid Edit, 1. osztály Demeter László, 10 éves Deres Anita, 12 éves Dolmán Gábor, 10 éves Dominek Balázs. 7.

y JJ Dalló Krisztina, 9 éves Dávid Edit, 1. osztály Demeter László, 10 éves Deres Anita, 12 éves Dolmán Gábor, 10 éves Dominek Balázs. 7. Almán Csilla, 12 éves Antal Ágnes, 13 éves Appel Zoltán, 6. osztály Azari Fruzsina, 3. osztály 7 8 9 10 Chikhi Lilla, 5. osztály Czakó Csaba, 5. osztály Czékmán Csaba, 5. osztály Czinege Diána, 7. osztály

Részletesebben

Adatok a dél-balatoni berekterületek halfaunájához

Adatok a dél-balatoni berekterületek halfaunájához Natura Somogyiensis 24 279-286 Ka pos vár, 2014 Adatok a dél-balatoni berekterületek halfaunájához Ferincz Árpád 1,5, Staszny Ádám 2, Weiperth András 3, Sütő Szandra 1, Soczó Gábor 4, Ács András 1,5, Kováts

Részletesebben