Intézményi jelentés. 10. évfolyam

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Intézményi jelentés. 10. évfolyam"

Átírás

1 FIT-jelentés :: 2010 Tömörkény István Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola, Instiltuto de Ensenanza Secundaria y Escula de Arles Tömörkény István,Tömörkény István Gymnasium und Fachmittelschule für Kunst 6720 Szeged, Tömörkény u. 1. Figyelem! A évi Országos kompetenciaméréstől kezdődően a szövegértés, illetve a matematika területén új, évfolyamfüggetlen skálát vezettünk be, amelyen összehasonlítható módon ábrázolható a 6., a 8. és a 10. évfolyamos tanulók szövegértés, illetve matematika eredménye. Ebben a jelentésben már ezek az új skálák szerepelnek. Az új skálákon ig visszamenőleg - a korábbi mérések eredményeit is megjelenítettük. A mérési azonosító 2008-as bevezetése lehetővé teszi, hogy a évi méréstől kezdődően a tanulók fejlődése egyénileg követhető legyen. Ezért a évi jelentések már a tanulók fejlődését bemutató ábrákat is tartalmaznak. A jelentés régi és új ábráinak részletes ismertetése megtalálható a oldal Segítség menüpontja alatt, Útmutatók a évi jelentések ábráinak értelmezéséhez címszóval. Kérjük, annak érdekében, hogy az ábrázolt adatokból helyes következtetéseket tudjon levonni, figyelmesen olvassa el az útmutatók vonatkozó részeit.

2 Létszámadatok A telephelyek kódtáblázata A Tömörkény István Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola (4 évfolyamos gimnázium) (6720 Szeged, Tömörkény u. 1.) B Tömörkény István Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola (szakközépiskola) (6720 Szeged, Tömörkény u. 1.) Az intézmény létszámadatai a on Tanulók száma A telephely Képzési típus Összesen SNI tanulók Mentesült BTMN HHH Jelentésre kódja tanulók tanulók tanulók jogosult tanulók A jelentésben szereplők Létszámadatok A 4 évfolyamos gimnázium B Szakközépiskola Összesen A korábbi mérésekben eredménnyel rendelkezőkre vonatkozó létszámadatok A telephely kódja Képzési típus Tanulók száma Ebben a jelentésben Ebből a 2008-as szereplők (előző mérésben táblázat utolsó eredménnyel oszlopa) rendelkeznek A telephelynek vane az előzetes eredmény alapján becsült várható eredménye? A 4 évfolyamos gimnázium Van B Szakközépiskola Van Összesen A Tanulói háttérkérdőívre és a családiháttér-indexre vonatkozó létszámadatok A telephely kódja Képzési típus Összesen Tanulók száma Tanulói kérdőívet kitöltötte Van CSH-indexe A telephelynek van-e CSHindexe? A 4 évfolyamos gimnázium Van B Szakközépiskola Van Összesen Országos kompetenciamérés 1

3 Matematika Országos kompetenciamérés 2

4 1a Átlageredmények Az intézmények átlageredményeinek összehasonlítása Matematika A szignifikánsan jobban, hasonlóan, illetve gyengébben teljesítő intézmények száma és aránya (%) A tanulók átlageredménye és az átlag megbízhatósági tartománya (konfidencia-intervalluma) Az Önök intézményében 1670 (1652;1684) Az Önök 4 évfolyamos gimnáziumaiban 1680 (1664;1699) Az Önök szakközépiskoláiban 1641 (1609;1660) Országosan 1613 (1612;1614) 8 évfolyamos gimnáziumokban 1812 (1808;1817) 6 évfolyamos gimnáziumokban 1792 (1788;1795) 4 évfolyamos gimnáziumokban 1696 (1695;1698) Szakközépiskolákban 1599 (1598;1600) Szakiskolákban 1446 (1445;1448) Országos kompetenciamérés 3

5 1b A képességeloszlás néhány jellemzője A tanulók képességeloszlása az Önök intézményében és azokban a részpopulációkban, amelyekbe Önök is tartoznak Matematika A tanulók képességeloszlása az egyes részpopulációkban Min. / 5-ös perc. 25-ös perc. Átlag (konf. int.) 75-ös perc. Max. / 95- ös perc. Az Önök intézményében (1652;1684) Az Önök 4 évfolyamos gimnáziumaiban (1664;1699) Az Önök szakközépiskoláiban (1609;1660) Országosan (1612;1614) Dél-Alföld régióban (1612;1616) Szegedi kistérségben (1647;1656) A 4 évfolyamos gimnáziumokban (1695;1698) A szakközépiskolákban (1598;1600) Országos kompetenciamérés 4

6 1c Képességeloszlás Az országos eloszlás, valamint a tanulók eredményei a 4 évfolyamos gimnáziumokban és az Önök 4 évfolyamos gimnáziumaiban Matematika A tanulók képességszintek szerinti százalékos megoszlása Országos kompetenciamérés 5

7 1c Képességeloszlás Az országos eloszlás, valamint a tanulók eredményei a szakközépiskolákban és az Önök szakközépiskoláiban Matematika A tanulók képességszintek szerinti százalékos megoszlása Országos kompetenciamérés 6

8 2a Átlageredmények telephelyenként A telephelyek átlageredményeinek összehasonlítása Matematika A tanulók képességeloszlása az Önök telephelyein A telephely 1680 (1664;1699) B telephely 1641 (1609;1660) Országos kompetenciamérés 7

9 2b A képességeloszlás néhány jellemzője telephelyenként A tanulók képességeloszlása az Önök telephelyein Matematika A tanulók képességeloszlása az Önök telephelyein Minimum 25 percent. Átlag (konf. int.) 75 percent. Maximum A telephely (1664; 1699) B telephely (1609; 1660) Országos kompetenciamérés 8

10 2c A képességeloszlás telephelyenként A tanulók eredményei az Önök telephelyein Matematika Országos kompetenciamérés 9

11 3a Átlageredmény a CSH-index tükrében telephelyenként* A telephelyek tanulóinak a CSH-index alapján várható és tényleges teljesítménye Matematika Telephelyeik eredménye a regressziós becslés alapján várható eredmény tükrében A telephely A telephely tényleges eredménye 1680 (1664;1699) Várható eredmény a tanulók átlagos CSH-indexe alapján 1747 (a tényleges eredmény ennél szignifikánsan gyengébb) B telephely A telephely tényleges eredménye 1641 (1609;1660) Várható eredmény a tanulók átlagos CSH-indexe alapján 1713 (a tényleges eredmény ennél szignifikánsan gyengébb) *Csak azok a telephelyek szerepelnek az ábrán, amelyeken legalább a diákok kétharmadára kiszámítható a CSH-index, és a CSH-indexszel rendelkező diákok átlaga beleesik az összes diák képességátlagának konfidencia-intervallumába mindkét felmért terület esetében. Országos kompetenciamérés 10

12 3b Átlageredmény a tanulók korábbi eredményének tükrében telephelyenként Matematika Telephelyeik eredménye a regressziós becslés alapján várható eredmény tükrében A telephely Telephelyük 2010-es áltageredménye 1680 (1664;1699) A telephely tanulóinak 2008-as átlageredménye 1696 (1677;1711) Várható eredmény az összes telephelyre illesztett regressziós egyenes alapján 1715 (a tényleges eredmény ennél szignifikánsan gyengébb) B telephely Telephelyük 2010-es áltageredménye 1641 (1609;1660) A telephely tanulóinak 2008-as átlageredménye 1666 (1625;1691) Várható eredmény az összes telephelyre illesztett regressziós egyenes alapján 1684 (a tényleges eredmény ettől nem különbözik szignifikánsan) Országos kompetenciamérés 11

13 Szövegértés Országos kompetenciamérés 12

14 1a Átlageredmények Az intézmények átlageredményeinek összehasonlítása Szövegértés A szignifikánsan jobban, hasonlóan, illetve gyengébben teljesítő intézmények száma és aránya (%) A tanulók átlageredménye és az átlag megbízhatósági tartománya (konfidencia-intervalluma) Az Önök intézményében 1771 (1758;1784) Az Önök 4 évfolyamos gimnáziumaiban 1780 (1765;1796) Az Önök szakközépiskoláiban 1748 (1716;1774) Országosan 1620 (1619;1621) 8 évfolyamos gimnáziumokban 1810 (1806;1814) 6 évfolyamos gimnáziumokban 1794 (1791;1797) 4 évfolyamos gimnáziumokban 1735 (1734;1737) Szakközépiskolákban 1612 (1611;1612) Szakiskolákban 1399 (1397;1401) Országos kompetenciamérés 13

15 1b A képességeloszlás néhány jellemzője A tanulók képességeloszlása az Önök intézményében és azokban a részpopulációkban, amelyekbe Önök is tartoznak Szövegértés A tanulók képességeloszlása az egyes részpopulációkban Min. / 5-ös perc. 25-ös perc. Átlag (konf. int.) 75-ös perc. Max. / 95- ös perc. Az Önök intézményében (1758;1784) Az Önök 4 évfolyamos gimnáziumaiban (1765;1796) Az Önök szakközépiskoláiban (1716;1774) Országosan (1619;1621) Dél-Alföld régióban (1627;1631) Szegedi kistérségben (1667;1677) A 4 évfolyamos gimnáziumokban (1734;1737) A szakközépiskolákban (1611;1612) Országos kompetenciamérés 14

16 1c Képességeloszlás Az országos eloszlás, valamint a tanulók eredményei a 4 évfolyamos gimnáziumokban és az Önök 4 évfolyamos gimnáziumaiban Szövegértés A tanulók képességszintek szerinti százalékos megoszlása Országos kompetenciamérés 15

17 1c Képességeloszlás Az országos eloszlás, valamint a tanulók eredményei a szakközépiskolákban és az Önök szakközépiskoláiban Szövegértés A tanulók képességszintek szerinti százalékos megoszlása Országos kompetenciamérés 16

18 2a Átlageredmények telephelyenként A telephelyek átlageredményeinek összehasonlítása Szövegértés A tanulók képességeloszlása az Önök telephelyein A telephely 1780 (1765;1796) B telephely 1748 (1716;1774) Országos kompetenciamérés 17

19 2b A képességeloszlás néhány jellemzője telephelyenként A tanulók képességeloszlása az Önök telephelyein Szövegértés A tanulók képességeloszlása az Önök telephelyein Minimum 25 percent. Átlag (konf. int.) 75 percent. Maximum A telephely (1765; 1796) B telephely (1716; 1774) Országos kompetenciamérés 18

20 2c A képességeloszlás telephelyenként A tanulók eredményei az Önök telephelyein Szövegértés Országos kompetenciamérés 19

21 3a Átlageredmény a CSH-index tükrében telephelyenként* A telephelyek tanulóinak a CSH-index alapján várható és tényleges teljesítménye Szövegértés Telephelyeik eredménye a regressziós becslés alapján várható eredmény tükrében A telephely A telephely tényleges eredménye 1780 (1765;1796) Várható eredmény a tanulók átlagos CSH-indexe alapján 1777 (a tényleges eredmény ettől nem különbözik szignifikánsan) B telephely A telephely tényleges eredménye 1748 (1716;1774) Várható eredmény a tanulók átlagos CSH-indexe alapján 1740 (a tényleges eredmény ettől nem különbözik szignifikánsan) *Csak azok a telephelyek szerepelnek az ábrán, amelyeken legalább a diákok kétharmadára kiszámítható a CSH-index, és a CSH-indexszel rendelkező diákok átlaga beleesik az összes diák képességátlagának konfidencia-intervallumába mindkét felmért terület esetében. Országos kompetenciamérés 20

22 3b Átlageredmény a tanulók korábbi eredményének tükrében telephelyenként Szövegértés Telephelyeik eredménye a regressziós becslés alapján várható eredmény tükrében A telephely Telephelyük 2010-es áltageredménye 1780 (1765;1796) A telephely tanulóinak 2008-as átlageredménye 1713 (1696;1726) Várható eredmény az összes telephelyre illesztett regressziós egyenes alapján 1771 (a tényleges eredmény ettől nem különbözik szignifikánsan) B telephely Telephelyük 2010-es áltageredménye 1748 (1716;1774) A telephely tanulóinak 2008-as átlageredménye 1696 (1649;1729) Várható eredmény az összes telephelyre illesztett regressziós egyenes alapján 1752 (a tényleges eredmény ettől nem különbözik szignifikánsan) Országos kompetenciamérés 21

Intézményi jelentés. 10. évfolyam. Szász Ferenc Kereskedelmi Szakközépiskola és Szakiskola 1087 Budapest, Szörény u OM azonosító:

Intézményi jelentés. 10. évfolyam. Szász Ferenc Kereskedelmi Szakközépiskola és Szakiskola 1087 Budapest, Szörény u OM azonosító: FIT-jelentés :: 2010 Szász Ferenc Kereskedelmi Szakközépiskola és Szakiskola 1087 Budapest, Szörény u. 2-4. Figyelem! A 2010. évi Országos kompetenciaméréstől kezdődően a szövegértés, illetve a matematika

Részletesebben

Intézményi jelentés. 10. évfolyam

Intézményi jelentés. 10. évfolyam FIT-jelentés :: 2010 Dunaferr Szakközép- és Szakiskola 2400 Dunaújváros, Vasmű tér 1-2. Figyelem! A 2010. évi Országos kompetenciaméréstől kezdődően a szövegértés, illetve a matematika területén új, évfolyamfüggetlen

Részletesebben

Intézményi jelentés. 10. évfolyam

Intézményi jelentés. 10. évfolyam FIT-jelentés :: 2010 2800 Tatabánya, Fő tér 1. Figyelem! A 2010. évi Országos kompetenciaméréstől kezdődően a szövegértés, illetve a matematika területén új, évfolyamfüggetlen skálát vezettünk be, amelyen

Részletesebben

Intézményi jelentés. 10. évfolyam

Intézményi jelentés. 10. évfolyam FIT-jelentés :: 2010 Szentannai Sámuel Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium 5300 Karcag, Szentannai Sámuel u. 18. Figyelem! A 2010. évi Országos kompetenciaméréstől kezdődően a szövegértés, illetve

Részletesebben

Intézményi jelentés. 10. évfolyam. Corvin Mátyás Gimnázium és Műszaki Szakközépiskola 1165 Budapest, Mátyás király tér 4. OM azonosító:

Intézményi jelentés. 10. évfolyam. Corvin Mátyás Gimnázium és Műszaki Szakközépiskola 1165 Budapest, Mátyás király tér 4. OM azonosító: FIT-jelentés :: 2010 Corvin Mátyás Gimnázium és Műszaki Szakközépiskola 1165 Budapest, Mátyás király tér 4. Figyelem! A 2010. évi Országos kompetenciaméréstől kezdődően a szövegértés, illetve a matematika

Részletesebben

Intézményi jelentés. 10. évfolyam. Bolyai János Gimnázium és Kereskedelmi Szakközépiskola 2364 Ócsa, Falu Tamás u. 35. OM azonosító:

Intézményi jelentés. 10. évfolyam. Bolyai János Gimnázium és Kereskedelmi Szakközépiskola 2364 Ócsa, Falu Tamás u. 35. OM azonosító: FIT-jelentés :: 2010 Bolyai János Gimnázium és Kereskedelmi Szakközépiskola 2364 Ócsa, Falu Tamás u. 35. Figyelem! A 2010. évi Országos kompetenciaméréstől kezdődően a szövegértés, illetve a matematika

Részletesebben

Intézményi jelentés. 10. évfolyam

Intézményi jelentés. 10. évfolyam FIT-jelentés :: 2010 Xántus János Idegenforgalmi Gyakorló Középiskola és Szakképző Iskola 1055 Budapest, Markó u. 18-20. Figyelem! A 2010. évi Országos kompetenciaméréstől kezdődően a szövegértés, illetve

Részletesebben

Intézményi jelentés. 10. évfolyam

Intézményi jelentés. 10. évfolyam FIT-jelentés :: 2010 Babits Mihály Gimnázium 1047 Budapest, Tóth Aladár u. 16-18. Figyelem! A 2010. évi Országos kompetenciaméréstől kezdődően a szövegértés, illetve a matematika területén új, évfolyamfüggetlen

Részletesebben

Intézményi jelentés. 10. évfolyam. Révai Miklós Gimnázium és Kollégium 9021 Győr, Jókai u. 21. OM azonosító:

Intézményi jelentés. 10. évfolyam. Révai Miklós Gimnázium és Kollégium 9021 Győr, Jókai u. 21. OM azonosító: FIT-jelentés :: 2010 9021 Győr, Jókai u. 21. Figyelem! A 2010. évi Országos kompetenciaméréstől kezdődően a szövegértés, illetve a matematika területén új, évfolyamfüggetlen skálát vezettünk be, amelyen

Részletesebben

Intézményi jelentés. 10. évfolyam

Intézményi jelentés. 10. évfolyam FIT-jelentés :: 2010 Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Jedlik Ányos Gimnázium 1212 Budapest, Táncsics M. u. 92. Figyelem! A 2010. évi Országos kompetenciaméréstől kezdődően a szövegértés, illetve

Részletesebben

Intézményi jelentés. 10. évfolyam. Árpád Szakképző Iskola és Kollégium 8000 Székesfehérvár, Seregélyesi út OM azonosító:

Intézményi jelentés. 10. évfolyam. Árpád Szakképző Iskola és Kollégium 8000 Székesfehérvár, Seregélyesi út OM azonosító: FIT-jelentés :: 2010 Árpád Szakképző Iskola és Kollégium 8000 Székesfehérvár, Seregélyesi út 88-90. Figyelem! A 2010. évi Országos kompetenciaméréstől kezdődően a szövegértés, illetve a matematika területén

Részletesebben

Intézményi jelentés. 10. évfolyam. Szent-Györgyi Albert Általános Iskola és Gimnázium 1093 Budapest, Lónyay u. 4/c-8. OM azonosító: 035282

Intézményi jelentés. 10. évfolyam. Szent-Györgyi Albert Általános Iskola és Gimnázium 1093 Budapest, Lónyay u. 4/c-8. OM azonosító: 035282 FIT-jelentés :: 2010 Szent-Györgyi Albert Általános Iskola és Gimnázium 1093 Budapest, Lónyay u. 4/c-8. Figyelem! A 2010. évi Országos kompetenciaméréstől kezdődően a szövegértés, illetve a matematika

Részletesebben

Intézményi jelentés. 6. évfolyam

Intézményi jelentés. 6. évfolyam FIT-jelentés :: 2010 Szegedi Kistérség Többcélú Társulása Egységes Gimnáziuma, Általános Iskolája, Óvodája, Pedagógiai Szakszolgálata 6723 Szeged, Csongor tér 1. Figyelem! A 2010. évi Országos kompetenciaméréstől

Részletesebben

Intézményi jelentés. 8. évfolyam

Intézményi jelentés. 8. évfolyam FIT-jelentés :: 2010 8900 Zalaegerszeg, Köztársaság u. 68. Figyelem! A 2010. évi Országos kompetenciaméréstől kezdődően a szövegértés, illetve a matematika területén új, évfolyamfüggetlen skálát vezettünk

Részletesebben

Intézményi jelentés. 10. évfolyam. Trefort Ágoston Kéttannyelvű Fővárosi Gyakorló Szakközépiskola 1191 Budapest, Kossuth tér 12. OM azonosító:

Intézményi jelentés. 10. évfolyam. Trefort Ágoston Kéttannyelvű Fővárosi Gyakorló Szakközépiskola 1191 Budapest, Kossuth tér 12. OM azonosító: FIT-jelentés :: 2010 Trefort Ágoston Kéttannyelvű Fővárosi Gyakorló Szakközépiskola 1191 Budapest, Kossuth tér 12. Figyelem! A 2010. évi Országos kompetenciaméréstől kezdődően a szövegértés, illetve a

Részletesebben

Intézményi jelentés. 8. évfolyam

Intézményi jelentés. 8. évfolyam FIT-jelentés :: 2010 Lenkey János Általános Iskola 3300 Eger, Markhot Ferenc u. 6. Figyelem! A 2010. évi Országos kompetenciaméréstől kezdődően a szövegértés, illetve a matematika területén új, évfolyamfüggetlen

Részletesebben

Intézményi jelentés. 6. évfolyam

Intézményi jelentés. 6. évfolyam FIT-jelentés :: 2010 8900 Zalaegerszeg, Köztársaság u. 68. Figyelem! A 2010. évi Országos kompetenciaméréstől kezdődően a szövegértés, illetve a matematika területén új, évfolyamfüggetlen skálát vezettünk

Részletesebben

Intézményi jelentés. 8. évfolyam

Intézményi jelentés. 8. évfolyam FIT-jelentés :: 2010 Radnóti Miklós Gimnázium 2120 Dunakeszi, Bazsanth Vince u. 10. Figyelem! A 2010. évi Országos kompetenciaméréstől kezdődően a szövegértés, illetve a matematika területén új, évfolyamfüggetlen

Részletesebben

Intézményi jelentés. 8. évfolyam

Intézményi jelentés. 8. évfolyam FIT-jelentés :: 2010 Igali Általános Műv.Központ Batthyány Károly Körzeti Általános Iskola és Iskolai Könyvtár, Speciális Ált.Iskola, Szakiskola és Diákotthon, Margaréta Óvoda Igal és Tagóvodái, a Tarkabarka

Részletesebben

Intézményi jelentés. 8. évfolyam

Intézményi jelentés. 8. évfolyam FIT-jelentés :: 2010 Terézvárosi Általános Iskola és Magyarangol, Magyar-német Két Tannyelvű Általános Iskola, Pedagógiai Szolgáltató Központ 1065 Budapest, Pethő Sándor u. 4. Figyelem! A 2010. évi Országos

Részletesebben

Intézményi jelentés. 6. évfolyam

Intézményi jelentés. 6. évfolyam FIT-jelentés :: 2010 Fazekas - Istvánffy Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény 3525 Miskolc, Fazekas u. 6. Figyelem! A 2010. évi Országos kompetenciaméréstől kezdődően a szövegértés,

Részletesebben

Intézményi jelentés. 6. évfolyam. Bokod-Kecskéd-Szákszend Kistérségi Általános Művelődési Központ 2855 Bokod, Fő utca 27. OM azonosító:

Intézményi jelentés. 6. évfolyam. Bokod-Kecskéd-Szákszend Kistérségi Általános Művelődési Központ 2855 Bokod, Fő utca 27. OM azonosító: FIT-jelentés :: 2010 Bokod-Kecskéd-Szákszend Kistérségi Általános Művelődési Központ 2855 Bokod, Fő utca 27. Figyelem! A 2010. évi Országos kompetenciaméréstől kezdődően a szövegértés, illetve a matematika

Részletesebben

Intézményi jelentés. 6. évfolyam

Intézményi jelentés. 6. évfolyam FIT-jelentés :: 2010 Jókai Mór Általános és Német Nemzetiségi Iskola - Mór Jókai Grund-und Deutsche Nationalitätenschule 1125 Budapest, Diana u. 4. Figyelem! A 2010. évi Országos kompetenciaméréstől kezdődően

Részletesebben

FIT-jelentés :: Szigetszentmiklósi Batthyány Kázmér Gimnázium 2310 Szigetszentmiklós, Csokonai utca OM azonosító:

FIT-jelentés :: Szigetszentmiklósi Batthyány Kázmér Gimnázium 2310 Szigetszentmiklós, Csokonai utca OM azonosító: FIT-jelentés :: 2014 Szigetszentmiklósi Batthyány Kázmér Gimnázium 2310 Szigetszentmiklós, Csokonai utca 6-12. Létszámadatok A telephelyek kódtáblázata A 001 - Szigetszentmiklósi Batthyány Kázmér Gimnázium

Részletesebben

FIT-jelentés :: Árpád Szakképző Iskola és Kollégium 8000 Székesfehérvár, Seregélyesi út OM azonosító: Intézményi jelentés

FIT-jelentés :: Árpád Szakképző Iskola és Kollégium 8000 Székesfehérvár, Seregélyesi út OM azonosító: Intézményi jelentés FIT-jelentés :: 2012 Árpád Szakképző Iskola és Kollégium 8000 Székesfehérvár, Seregélyesi út 88-90. Létszámadatok A telephelyek kódtáblázata A 003 - Árpád Szakképző Iskola és Kollégium (szakközépiskola)

Részletesebben

FIT-jelentés :: Kinizsi Pál Gimnázium és Szakközépiskola 2740 Abony, Kossuth tér 18. OM azonosító: Intézményi jelentés. 10.

FIT-jelentés :: Kinizsi Pál Gimnázium és Szakközépiskola 2740 Abony, Kossuth tér 18. OM azonosító: Intézményi jelentés. 10. FIT-jelentés :: 2009 Kinizsi Pál Gimnázium és Szakközépiskola 2740 Abony, Kossuth tér 18. Létszámadatok A telephelyek kódtáblázata A 001 - Kinizsi Pál Gimnázium és Szakközépiskola (4 évfolyamos gimnázium)

Részletesebben

FIT-jelentés :: Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon 3530 Miskolc, Kálvin J. u. 2. OM azonosító: Intézményi jelentés

FIT-jelentés :: Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon 3530 Miskolc, Kálvin J. u. 2. OM azonosító: Intézményi jelentés FIT-jelentés :: 2009 Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon 3530 Miskolc, Kálvin J. u. 2. Létszámadatok A telephelyek kódtáblázata A 001 - Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon (6 évfolyamos

Részletesebben

Intézményi jelentés. 6. évfolyam

Intézményi jelentés. 6. évfolyam FIT-jelentés :: 2010 Babits Mihály Gimnázium 1047 Budapest, Tóth Aladár u. 16-18. Figyelem! A 2010. évi Országos kompetenciaméréstől kezdődően a szövegértés, illetve a matematika területén új, évfolyamfüggetlen

Részletesebben

FIT-jelentés :: Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium 5600 Békéscsaba, Andrássy út 56. OM azonosító: Intézményi jelentés. 10.

FIT-jelentés :: Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium 5600 Békéscsaba, Andrássy út 56. OM azonosító: Intézményi jelentés. 10. FIT-jelentés :: 2013 Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium 5600 Békéscsaba, Andrássy út 56. Létszámadatok A telephelyek kódtáblázata A 001 - Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium (4 évfolyamos gimnázium)

Részletesebben

FIT-jelentés :: Intézményi jelentés. 10. évfolyam

FIT-jelentés :: Intézményi jelentés. 10. évfolyam FIT-jelentés :: 2015 Székesfehérvári Kodály Zoltán Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola 8000 Székesfehérvár, Béke tér 4. Létszámadatok A telephelyek kódtáblázata A 001 - Székesfehérvári

Részletesebben

FIT-jelentés :: Tinódi Sebestyén Gimnázium és Idegenforgalmi, Vendéglátói Szakközépiskola 9600 Sárvár, Móricz Zs. u. 2. OM azonosító:

FIT-jelentés :: Tinódi Sebestyén Gimnázium és Idegenforgalmi, Vendéglátói Szakközépiskola 9600 Sárvár, Móricz Zs. u. 2. OM azonosító: FIT-jelentés :: 2009 Tinódi Sebestyén Gimnázium és Idegenforgalmi, Vendéglátói Szakközépiskola 9600 Sárvár, Móricz Zs. u. 2. Létszámadatok A telephelyek kódtáblázata A 001 - Tinódi Sebestyén Gimnázium

Részletesebben

FIT-jelentés :: Budapest I. Kerületi Petőfi Sándor Gimnázium 1013 Budapest, Attila út 43. Budapest I. Kerület OM azonosító:

FIT-jelentés :: Budapest I. Kerületi Petőfi Sándor Gimnázium 1013 Budapest, Attila út 43. Budapest I. Kerület OM azonosító: FIT-jelentés :: 2015 Budapest I. Kerületi Petőfi Sándor Gimnázium 1013 Budapest, Attila út 43. Budapest I. Kerület Létszámadatok A telephelyek kódtáblázata A 001 - Budapest I. Kerületi Petőfi Sándor Gimnázium

Részletesebben

FIT-jelentés :: Bolyai János Gimnázium és Kereskedelmi Szakközépiskola 2364 Ócsa, Falu Tamás u. 35. OM azonosító: Intézményi jelentés

FIT-jelentés :: Bolyai János Gimnázium és Kereskedelmi Szakközépiskola 2364 Ócsa, Falu Tamás u. 35. OM azonosító: Intézményi jelentés FIT-jelentés :: 2011 Bolyai János Gimnázium és Kereskedelmi Szakközépiskola 2364 Ócsa, Falu Tamás u. 35. Létszámadatok A telephelyek kódtáblázata A 001 - Bolyai János Gimnázium és Kereskedelmi Szakközépiskola

Részletesebben

FIT-jelentés :: Intézményi jelentés. 10. évfolyam

FIT-jelentés :: Intézményi jelentés. 10. évfolyam FIT-jelentés :: 2012 Budapest Főváros XV. kerületi Önkormányzat Kontyfa Középiskola és Általános Iskola 1156 Budapest, Kontyfa u. 5. Létszámadatok A telephelyek kódtáblázata A 001 - Kontyfa Középiskola

Részletesebben

Intézményi jelentés. 6. évfolyam

Intézményi jelentés. 6. évfolyam FIT-jelentés :: 2010 Huszka Hermina Általános Iskola 2377 Örkény, Bartók B. u. 53. Figyelem! A 2010. évi Országos kompetenciaméréstől kezdődően a szövegértés, illetve a matematika területén új, évfolyamfüggetlen

Részletesebben

Intézményi jelentés. 10. évfolyam

Intézményi jelentés. 10. évfolyam FIT-jelentés :: 2011 Alternatív Közgazdasági Gimnázium, Szakképző Iskola és Pedagógiai Szakmai Szolgáltató Intézet 1035 Budapest, Raktár u. 1. Létszámadatok A telephelyek kódtáblázata A 001 - Alternatív

Részletesebben

FIT-jelentés :: Ciszterci Szent István Gimnázium 8000 Székesfehérvár, Jókai utca 20. OM azonosító: Intézményi jelentés. 10.

FIT-jelentés :: Ciszterci Szent István Gimnázium 8000 Székesfehérvár, Jókai utca 20. OM azonosító: Intézményi jelentés. 10. FIT-jelentés :: 2015 Ciszterci Szent István Gimnázium 8000 Székesfehérvár, Jókai utca 20. Létszámadatok A telephelyek kódtáblázata A 001 - Ciszterci Szent István Gimnázium (8 évfolyamos gimnázium) (8000

Részletesebben

Telephelyi jelentés. 10. évfolyam :: Szakiskola

Telephelyi jelentés. 10. évfolyam :: Szakiskola FIT-jelentés :: 2010 10. évfolyam :: Szakiskola Corvin Mátyás Tagintézmény 6800 Hódmezővásárhely, Bartók B. u. 23. Figyelem! A 2010. évi Országos kompetenciaméréstől kezdődően a szövegértés, illetve a

Részletesebben

FIT-jelentés :: Corvin Mátyás Gimnázium és Műszaki Szakközépiskola 1165 Budapest, Mátyás király tér 4. OM azonosító: Intézményi jelentés

FIT-jelentés :: Corvin Mátyás Gimnázium és Műszaki Szakközépiskola 1165 Budapest, Mátyás király tér 4. OM azonosító: Intézményi jelentés FIT-jelentés :: 2011 Corvin Mátyás Gimnázium és Műszaki Szakközépiskola 1165 Budapest, Mátyás király tér 4. Létszámadatok A telephelyek kódtáblázata A 001 - (4 évfolyamos gimnázium) (1165 Budapest, Mátyás

Részletesebben

FIT-jelentés :: Révai Miklós Gimnázium és Kollégium 9021 Győr, Jókai út 21. OM azonosító: Intézményi jelentés. 10.

FIT-jelentés :: Révai Miklós Gimnázium és Kollégium 9021 Győr, Jókai út 21. OM azonosító: Intézményi jelentés. 10. FIT-jelentés :: 2014 9021 Győr, Jókai út 21. Létszámadatok A telephelyek kódtáblázata A 001 - (6 évfolyamos gimnázium) (9021 Győr, Jókai út 21.) B 001 - (4 évfolyamos gimnázium) (9021 Győr, Jókai út 21.)

Részletesebben

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 10. évfolyam :: 4 évfolyamos gimnázium

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 10. évfolyam :: 4 évfolyamos gimnázium FIT-jelentés :: 2010 10. évfolyam :: 4 évfolyamos gimnázium Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium 1082 Budapest, Horváth Mihály tér 8. Figyelem! A 2010. évi Országos kompetenciaméréstől

Részletesebben

FIT-jelentés :: Corvin Mátyás Gimnázium és Műszaki Szakközépiskola 1165 Budapest, Mátyás király tér 4. OM azonosító: Intézményi jelentés

FIT-jelentés :: Corvin Mátyás Gimnázium és Műszaki Szakközépiskola 1165 Budapest, Mátyás király tér 4. OM azonosító: Intézményi jelentés FIT-jelentés :: 2012 Corvin Mátyás Gimnázium és Műszaki Szakközépiskola 1165 Budapest, Mátyás király tér 4. Létszámadatok A telephelyek kódtáblázata A 001 - Corvin Mátyás Gimnázium és Műszaki Szakközépiskola

Részletesebben

Intézményi jelentés. 6. évfolyam. Landorhegyi és Pais Dezső Általános Iskola, Sportiskola 8900 Zalaegerszeg, Landorhegyi u. 12. OM azonosító:

Intézményi jelentés. 6. évfolyam. Landorhegyi és Pais Dezső Általános Iskola, Sportiskola 8900 Zalaegerszeg, Landorhegyi u. 12. OM azonosító: FIT-jelentés :: 2010 Landorhegyi és Pais Dezső Általános Iskola, Sportiskola 8900 Zalaegerszeg, Landorhegyi u. 12. Figyelem! A 2010. évi Országos kompetenciaméréstől kezdődően a szövegértés, illetve a

Részletesebben

FIT-jelentés :: Kaposvári Zichy Mihály Iparművészeti Szakközépiskola és Kollégium 7400 Kaposvár, Szántó utca 11. OM azonosító:

FIT-jelentés :: Kaposvári Zichy Mihály Iparművészeti Szakközépiskola és Kollégium 7400 Kaposvár, Szántó utca 11. OM azonosító: FIT-jelentés :: 2015 Kaposvári Zichy Mihály Iparművészeti Szakközépiskola és Kollégium 7400 Kaposvár, Szántó utca 11. Létszámadatok A telephelyek kódtáblázata A 001 - Kaposvári Zichy Mihály Iparművészeti

Részletesebben

FIT-jelentés :: Érdi Vörösmarty Mihály Gimnázium 2030 Érd, Széchenyi tér 1. OM azonosító: Intézményi jelentés. 10.

FIT-jelentés :: Érdi Vörösmarty Mihály Gimnázium 2030 Érd, Széchenyi tér 1. OM azonosító: Intézményi jelentés. 10. FIT-jelentés :: 2014 Érdi Vörösmarty Mihály Gimnázium 2030 Érd, Széchenyi tér 1. Létszámadatok A telephelyek kódtáblázata A 001 - Érdi Vörösmarty Mihály Gimnázium (8 évfolyamos gimnázium) (2030 Érd, Széchenyi

Részletesebben

FIT-jelentés :: VÖRÖSMARTY MIHÁLY GIMNÁZIUM 2030 Érd, Széchenyi tér 1. OM azonosító: Intézményi jelentés. 10.

FIT-jelentés :: VÖRÖSMARTY MIHÁLY GIMNÁZIUM 2030 Érd, Széchenyi tér 1. OM azonosító: Intézményi jelentés. 10. FIT-jelentés :: 2013 VÖRÖSMARTY MIHÁLY GIMNÁZIUM 2030 Érd, Széchenyi tér 1. Létszámadatok A telephelyek kódtáblázata A 001 - Vörösmarty Mihály Gimnázium (8 évfolyamos gimnázium) (2030 Érd, Széchenyi tér

Részletesebben

FIT-jelentés :: Arany János Általános Iskola és Gimnázium 2440 Százhalombatta, Szent István tér 1. OM azonosító: Intézményi jelentés

FIT-jelentés :: Arany János Általános Iskola és Gimnázium 2440 Százhalombatta, Szent István tér 1. OM azonosító: Intézményi jelentés FIT-jelentés :: 2012 2440 Százhalombatta, Szent István tér 1. Létszámadatok A telephelyek kódtáblázata A 001 - (általános iskola) (2440 Százhalombatta, Szent István tér 1.) B 001 - (8 évfolyamos gimnázium)

Részletesebben

FIT-jelentés :: Szentannai Sámuel Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium 5300 Karcag, Szentannai Sámuel utca 18. OM azonosító:

FIT-jelentés :: Szentannai Sámuel Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium 5300 Karcag, Szentannai Sámuel utca 18. OM azonosító: FIT-jelentés :: 2015 Szentannai Sámuel Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium 5300 Karcag, Szentannai Sámuel utca 18. Létszámadatok A telephelyek kódtáblázata A 001 - (4 évfolyamos gimnázium) (5300 Karcag,

Részletesebben

FIT-jelentés :: Budapest IX. Kerületi Leövey Klára Gimnázium és Szakközépiskola 1096 Budapest, Vendel utca 1. OM azonosító:

FIT-jelentés :: Budapest IX. Kerületi Leövey Klára Gimnázium és Szakközépiskola 1096 Budapest, Vendel utca 1. OM azonosító: FIT-jelentés :: 2014 Budapest IX. Kerületi Leövey Klára Gimnázium és Szakközépiskola 1096 Budapest, Vendel utca 1. Létszámadatok A telephelyek kódtáblázata A 001 - Budapest IX. Kerületi Leövey Klára Gimnázium

Részletesebben

FIT-jelentés :: Tatabányai Árpád Gimnázium 2800 Tatabánya, Fő tér 1. OM azonosító: Intézményi jelentés. 10. évfolyam

FIT-jelentés :: Tatabányai Árpád Gimnázium 2800 Tatabánya, Fő tér 1. OM azonosító: Intézményi jelentés. 10. évfolyam FIT-jelentés :: 2014 Tatabányai Árpád Gimnázium 2800 Tatabánya, Fő tér 1. Létszámadatok A telephelyek kódtáblázata A 001 - Tatabányai Árpád Gimnázium (6 évfolyamos gimnázium) (2800 Tatabánya, Fő tér 1.)

Részletesebben

FIT-jelentés :: Arany János Általános Iskola és Gimnázium 2440 Százhalombatta, Szent István tér 1. OM azonosító: Intézményi jelentés

FIT-jelentés :: Arany János Általános Iskola és Gimnázium 2440 Százhalombatta, Szent István tér 1. OM azonosító: Intézményi jelentés FIT-jelentés :: 2013 2440 Százhalombatta, Szent István tér 1. Létszámadatok A telephelyek kódtáblázata A 001 - (8 évfolyamos gimnázium) (2440 Százhalombatta, Szent István tér 1.) B 001 - (4 évfolyamos

Részletesebben

FIT-jelentés :: Révai Miklós Gimnázium és Kollégium 9021 Győr, Jókai u. 21. OM azonosító: Intézményi jelentés. 10.

FIT-jelentés :: Révai Miklós Gimnázium és Kollégium 9021 Győr, Jókai u. 21. OM azonosító: Intézményi jelentés. 10. FIT-jelentés :: 2012 Révai Miklós Gimnázium és Kollégium 9021 Győr, Jókai u. 21. Létszámadatok A telephelyek kódtáblázata A 001 - Révai Miklós Gimnázium és Kollégium (6 évfolyamos gimnázium) (9021 Győr,

Részletesebben

FIT-jelentés :: Kós Károly Szakképző Iskola 2030 Érd, Ercsi u. 8. OM azonosító: Intézményi jelentés. 10. évfolyam

FIT-jelentés :: Kós Károly Szakképző Iskola 2030 Érd, Ercsi u. 8. OM azonosító: Intézményi jelentés. 10. évfolyam FIT-jelentés :: 2011 Kós Károly Szakképző Iskola 2030 Érd, Ercsi u. 8. Létszámadatok A telephelyek kódtáblázata A 001 - Kós Károly Szakképző Iskola (szakközépiskola) (2030 Érd, Ercsi u. 8.) B 001 - Kós

Részletesebben

FIT-jelentés :: Dobos C. József Vendéglátóipari Szakképző Iskola 1134 Budapest, Huba u. 7. OM azonosító: Intézményi jelentés

FIT-jelentés :: Dobos C. József Vendéglátóipari Szakképző Iskola 1134 Budapest, Huba u. 7. OM azonosító: Intézményi jelentés FIT-jelentés :: 2011 Dobos C. József Vendéglátóipari Szakképző Iskola 1134 Budapest, Huba u. 7. Létszámadatok A telephelyek kódtáblázata A 001 - Dobos C. József Vendéglátóipari Szakképző Iskola (szakközépiskola)

Részletesebben

FIT-jelentés :: Gárdonyi Géza Ciszterci Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium 3300 Eger, Csiky Sándor u. 1. OM azonosító:

FIT-jelentés :: Gárdonyi Géza Ciszterci Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium 3300 Eger, Csiky Sándor u. 1. OM azonosító: FIT-jelentés :: 2013 Gárdonyi Géza Ciszterci Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium 3300 Eger, Csiky Sándor u. 1. Létszámadatok A telephelyek kódtáblázata A 001 - (8 évfolyamos gimnázium) (3300 Eger,

Részletesebben

Intézményi jelentés. 8. évfolyam

Intézményi jelentés. 8. évfolyam FIT-jelentés :: 2011 Petőfi István Általános Iskola, Diákotthon és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény 5553 Kondoros, Iskola u. 2/6. Létszámadatok A telephelyek kódtáblázata A 001 - Petőfi István Általános

Részletesebben

FIT-jelentés :: Ipari Szakközépiskola és Gimnázium 8200 Veszprém, Iskola utca 4. OM azonosító: Intézményi jelentés. 10.

FIT-jelentés :: Ipari Szakközépiskola és Gimnázium 8200 Veszprém, Iskola utca 4. OM azonosító: Intézményi jelentés. 10. FIT-jelentés :: 2014 Ipari Szakközépiskola és Gimnázium 8200 Veszprém, Iskola utca 4. Létszámadatok A telephelyek kódtáblázata A 001 - Ipari Szakközépiskola és Gimnázium (4 évfolyamos gimnázium) (8200

Részletesebben

FIT-jelentés :: Bajcsy-Zsilinszky Endre Gimnázium és Szakképző Iskola 4244 Újfehértó, Eötvös József u. 25. OM azonosító:

FIT-jelentés :: Bajcsy-Zsilinszky Endre Gimnázium és Szakképző Iskola 4244 Újfehértó, Eötvös József u. 25. OM azonosító: FIT-jelentés :: 2011 Bajcsy-Zsilinszky Endre Gimnázium és Szakképző Iskola 4244 Újfehértó, Eötvös József u. 25. Létszámadatok A telephelyek kódtáblázata A 001 - Bajcsy-Zsilinszky Endre Gimnázium és Szakképző

Részletesebben

FIT-jelentés :: Szász Ferenc Kereskedelmi Szakközépiskola és Szakiskola 1087 Budapest, Szörény u OM azonosító: Intézményi jelentés

FIT-jelentés :: Szász Ferenc Kereskedelmi Szakközépiskola és Szakiskola 1087 Budapest, Szörény u OM azonosító: Intézményi jelentés FIT-jelentés :: 2012 Szász Ferenc Kereskedelmi Szakközépiskola és Szakiskola 1087 Budapest, Szörény u. 2-4. Létszámadatok A telephelyek kódtáblázata A 001 - Szász Ferenc Kereskedelmi Szakközépiskola és

Részletesebben

Telephelyi jelentés. Váci Utcai Ének-zeneI Általános Iskola 1056 Budapest, Váci u. 43. OM azonosító: Telephely kódja: 001

Telephelyi jelentés. Váci Utcai Ének-zeneI Általános Iskola 1056 Budapest, Váci u. 43. OM azonosító: Telephely kódja: 001 FIT-jelentés :: 2010 6. évfolyam :: Általános iskola Váci Utcai Ének-zeneI Általános Iskola 1056 Budapest, Váci u. 43. Figyelem! A 2010. évi Országos kompetenciaméréstől kezdődően a szövegértés, illetve

Részletesebben

FIT-jelentés :: Török Ignác Gimnázium 2100 Gödöllő, Petőfi Sándor utca 12. OM azonosító: Intézményi jelentés. 10.

FIT-jelentés :: Török Ignác Gimnázium 2100 Gödöllő, Petőfi Sándor utca 12. OM azonosító: Intézményi jelentés. 10. FIT-jelentés :: 2013 Török Ignác Gimnázium 2100 Gödöllő, Petőfi Sándor utca 12. Létszámadatok A telephelyek kódtáblázata A 001 - Török Ignác Gimnázium (8 évfolyamos gimnázium) (2100 Gödöllő, Petőfi Sándor

Részletesebben

Intézményi jelentés. 10. évfolyam

Intézményi jelentés. 10. évfolyam FIT-jelentés :: 2009 Gimnázium, Informatikai, Közgazdasági, Nyomdaipari Szakközépiskola és Szakiskola 3300 Eger, Mátyás Király út 165. Létszámadatok A telephelyek kódtáblázata A 001 - Gimnázium, Informatikai,

Részletesebben

FIT-jelentés :: Ócsai Bolyai János Gimnázium 2364 Ócsa, Falu Tamás utca 35. OM azonosító: Intézményi jelentés. 10.

FIT-jelentés :: Ócsai Bolyai János Gimnázium 2364 Ócsa, Falu Tamás utca 35. OM azonosító: Intézményi jelentés. 10. FIT-jelentés :: 2014 Ócsai Bolyai János Gimnázium 2364 Ócsa, Falu Tamás utca 35. Létszámadatok A telephelyek kódtáblázata A 001 - Ócsai Bolyai János Gimnázium (6 évfolyamos gimnázium) (2364 Ócsa, Falu

Részletesebben

Intézményi jelentés. 10. évfolyam

Intézményi jelentés. 10. évfolyam FIT-jelentés :: 2011 Gimnázium, Informatikai, Közgazdasági, Nyomdaipari Szakközépiskola és Szakiskola 3300 Eger, Mátyás Király út 165. Létszámadatok A telephelyek kódtáblázata A 001 - Gimnázium, Informatikai,

Részletesebben

Intézményi jelentés. 10. évfolyam

Intézményi jelentés. 10. évfolyam FIT-jelentés :: 2011 Xántus János Két Tanítási Nyelvű, Gyakorló Gimnázium és Idegenforgalmi Szakközépiskola, Szakiskola és Szakképző Iskola 1055 Budapest, Markó u. 18-20. Létszámadatok A telephelyek kódtáblázata

Részletesebben

FIT-jelentés :: Fejér Megyei Petőfi Sándor Gimnázium és Szakközépiskola 7000 Sárbogárd, József Attila u. 4. OM azonosító:

FIT-jelentés :: Fejér Megyei Petőfi Sándor Gimnázium és Szakközépiskola 7000 Sárbogárd, József Attila u. 4. OM azonosító: FIT-jelentés :: 2013 Fejér Megyei Petőfi Sándor Gimnázium és Szakközépiskola 7000 Sárbogárd, József Attila u. 4. Létszámadatok A telephelyek kódtáblázata A 001 - Fejér Megyei Petőfi Sándor Gimnázium és

Részletesebben

FIT-jelentés :: Ady Endre-Bay Zoltán Középiskola és Kollégium 5720 Sarkad, Vasút u. 2. OM azonosító: Intézményi jelentés. 10.

FIT-jelentés :: Ady Endre-Bay Zoltán Középiskola és Kollégium 5720 Sarkad, Vasút u. 2. OM azonosító: Intézményi jelentés. 10. FIT-jelentés :: 2012 Ady Endre-Bay Zoltán Középiskola és Kollégium 5720 Sarkad, Vasút u. 2. Létszámadatok A telephelyek kódtáblázata A 001 - Ady Endre-Bay Zoltán Középiskola és Kollégium (4 évfolyamos

Részletesebben

FIT-jelentés :: 2010. Pallavicini Sándor Iskola 6762 Sándorfalva, Alkotmány krt. 15-17. OM azonosító: 200909 Telephely kódja: 011. Telephelyi jelentés

FIT-jelentés :: 2010. Pallavicini Sándor Iskola 6762 Sándorfalva, Alkotmány krt. 15-17. OM azonosító: 200909 Telephely kódja: 011. Telephelyi jelentés FIT-jelentés :: 2010 6. évfolyam :: Általános iskola Pallavicini Sándor Iskola 6762 Sándorfalva, Alkotmány krt. 15-17. Figyelem! A 2010. évi Országos kompetenciaméréstől kezdődően a szövegértés, illetve

Részletesebben

FIT-jelentés :: Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium 2400 Dunaújváros, Dózsa György út 15/A OM azonosító: Intézményi jelentés

FIT-jelentés :: Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium 2400 Dunaújváros, Dózsa György út 15/A OM azonosító: Intézményi jelentés FIT-jelentés :: 2015 Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium 2400 Dunaújváros, Dózsa György út 15/A Létszámadatok A telephelyek kódtáblázata A 001 - Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium (8 évfolyamos

Részletesebben

FIT-jelentés :: Szász Ferenc Kereskedelmi Szakközépiskola és Szakiskola 1087 Budapest, Szörény utca 2-4. OM azonosító:

FIT-jelentés :: Szász Ferenc Kereskedelmi Szakközépiskola és Szakiskola 1087 Budapest, Szörény utca 2-4. OM azonosító: FIT-jelentés :: 2015 Szász Ferenc Kereskedelmi Szakközépiskola és Szakiskola 1087 Budapest, Szörény utca 2-4. Létszámadatok A telephelyek kódtáblázata A 001 - (szakközépiskola) (1087 Budapest, Szörény

Részletesebben

FIT-jelentés :: Árpád Szakképző Iskola és Kollégium 8000 Székesfehérvár, Seregélyesi út OM azonosító: Intézményi jelentés

FIT-jelentés :: Árpád Szakképző Iskola és Kollégium 8000 Székesfehérvár, Seregélyesi út OM azonosító: Intézményi jelentés FIT-jelentés :: 2009 Árpád Szakképző Iskola és Kollégium 8000 Székesfehérvár, Seregélyesi út 88-90. Létszámadatok A telephelyek kódtáblázata A 003 - Árpád Szakképző Iskola és Kollégium (szakközépiskola)

Részletesebben

FIT-jelentés :: Ságvári Endre Általános Iskola 2840 Oroszlány, Ságvári Köz 1-3. OM azonosító: Intézményi jelentés. 8.

FIT-jelentés :: Ságvári Endre Általános Iskola 2840 Oroszlány, Ságvári Köz 1-3. OM azonosító: Intézményi jelentés. 8. FIT-jelentés :: 2011 Ságvári Endre Általános Iskola 2840 Oroszlány, Ságvári Köz 1-3. Létszámadatok A telephelyek kódtáblázata A 001 - Ságvári Endre Általános Iskola (általános iskola) (2840 Oroszlány,

Részletesebben

FIT-jelentés :: Intézményi jelentés. 10. évfolyam

FIT-jelentés :: Intézményi jelentés. 10. évfolyam FIT-jelentés :: 2016 Szent Lőrinc Vendéglátó és Idegenforgalmi Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium 3300 Eger, II. Rákóczi Ferenc út 95. (Pf. 35.) Létszámadatok A telephelyek kódtáblázata A 001 - (szakközépiskola)

Részletesebben

FIT-jelentés :: Vendéglátó, Idegenforgalmi és Kereskedelmi Baptista Középiskola és Szakiskola 1078 Budapest, Hernád utca 3. OM azonosító:

FIT-jelentés :: Vendéglátó, Idegenforgalmi és Kereskedelmi Baptista Középiskola és Szakiskola 1078 Budapest, Hernád utca 3. OM azonosító: FIT-jelentés :: 2016 Vendéglátó, Idegenforgalmi és Kereskedelmi Baptista Középiskola és Szakiskola 1078 Budapest, Hernád utca 3. Létszámadatok A telephelyek kódtáblázata A 001 - Vendéglátó, Idegenforgalmi

Részletesebben

FIT-jelentés :: Intézményi jelentés. 10. évfolyam

FIT-jelentés :: Intézményi jelentés. 10. évfolyam FIT-jelentés :: 2013 Békéscsabai Evangélikus Általános Iskola, Gimnázium, Művészeti Szakközépiskola, Kollégium és Alapfokú Művészeti Iskola 5600 Békéscsaba, Szeberényi tér 2. Létszámadatok A telephelyek

Részletesebben

FIT-jelentés :: 2010. Telephelyi jelentés. 10. évfolyam :: Szakközépiskola

FIT-jelentés :: 2010. Telephelyi jelentés. 10. évfolyam :: Szakközépiskola FIT-jelentés :: 2010 10. évfolyam :: Szakközépiskola Szegedi Ipari, Szolgáltató Szakképző és Általános Iskola Déri Miksa Tagintézménye 6724 Szeged, Kálvária tér 7. Figyelem! A 2010. évi Országos kompetenciaméréstől

Részletesebben

FIT-jelentés :: Intézményi jelentés. 10. évfolyam

FIT-jelentés :: Intézményi jelentés. 10. évfolyam FIT-jelentés :: 2015 Szeberényi Gusztáv Adolf Evangélikus Gimnázium, Művészeti Szakközépiskola, Általános Iskola, Óvoda, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium 5600 Békéscsaba, Szeberényi tér 2. Létszámadatok

Részletesebben

FIT-jelentés :: Ócsai Bolyai János Gimnázium 2364 Ócsa, Falu Tamás utca 35. OM azonosító: Intézményi jelentés. 8.

FIT-jelentés :: Ócsai Bolyai János Gimnázium 2364 Ócsa, Falu Tamás utca 35. OM azonosító: Intézményi jelentés. 8. FIT-jelentés :: 2014 Ócsai Bolyai János Gimnázium 2364 Ócsa, Falu Tamás utca 35. Létszámadatok A telephelyek kódtáblázata A 001 - Ócsai Bolyai János Gimnázium (6 évfolyamos gimnázium) (2364 Ócsa, Falu

Részletesebben

FIT-jelentés :: Jelky András Ruhaipari és Művészeti Szakközépiskola 1084 Budapest, Rákóczi tér 4. OM azonosító: Intézményi jelentés

FIT-jelentés :: Jelky András Ruhaipari és Művészeti Szakközépiskola 1084 Budapest, Rákóczi tér 4. OM azonosító: Intézményi jelentés FIT-jelentés :: 2012 Jelky András Ruhaipari és Művészeti Szakközépiskola 1084 Budapest, Rákóczi tér 4. Létszámadatok A telephelyek kódtáblázata A 001 - Jelky András Ruhaipari és Művészeti Szakközépiskola

Részletesebben

FIT-jelentés :: Szegedi Gábor Dénes Műszaki és Környezetvédelmi Középiskola és Szakiskola 6724 Szeged, Mars tér 14. OM azonosító:

FIT-jelentés :: Szegedi Gábor Dénes Műszaki és Környezetvédelmi Középiskola és Szakiskola 6724 Szeged, Mars tér 14. OM azonosító: FIT-jelentés :: 2015 Szegedi Gábor Dénes Műszaki és Környezetvédelmi Középiskola és Szakiskola 6724 Szeged, Mars tér 14. Létszámadatok A telephelyek kódtáblázata A 002 - Szegedi Műszaki Középiskola Csonka

Részletesebben

FIT-jelentés :: Szent Imre Általános Iskola, Gimnázium és Szakközépiskola, Esztergom 2500 Esztergom, Főapát u. 1. OM azonosító:

FIT-jelentés :: Szent Imre Általános Iskola, Gimnázium és Szakközépiskola, Esztergom 2500 Esztergom, Főapát u. 1. OM azonosító: FIT-jelentés :: 2012 Szent Imre Általános Iskola, Gimnázium és Szakközépiskola, Esztergom 2500 Esztergom, Főapát u. 1. Létszámadatok A telephelyek kódtáblázata A 001 - Szent Imre Általános Iskola, Gimnázium

Részletesebben

FIT-jelentés :: 2010. Tátra Téri Általános Iskola 1204 Budapest, Tátra tér 1. OM azonosító: 035165 Telephely kódja: 001. Telephelyi jelentés

FIT-jelentés :: 2010. Tátra Téri Általános Iskola 1204 Budapest, Tátra tér 1. OM azonosító: 035165 Telephely kódja: 001. Telephelyi jelentés FIT-jelentés :: 2010 6. évfolyam :: Általános iskola Tátra Téri Általános Iskola 1204 Budapest, Tátra tér 1. Figyelem! A 2010. évi Országos kompetenciaméréstől kezdődően a szövegértés, illetve a matematika

Részletesebben

FIT-jelentés :: Százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnázium 2440 Százhalombatta, Szent István tér 1. OM azonosító:

FIT-jelentés :: Százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnázium 2440 Százhalombatta, Szent István tér 1. OM azonosító: FIT-jelentés :: 2014 Százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnázium 2440 Százhalombatta, Szent István tér 1. Létszámadatok A telephelyek kódtáblázata A 001 - (általános iskola) (2440 Százhalombatta,

Részletesebben

FIT-jelentés :: 2010. Telephelyi jelentés. 6. évfolyam :: Általános iskola

FIT-jelentés :: 2010. Telephelyi jelentés. 6. évfolyam :: Általános iskola FIT-jelentés :: 2010 6. évfolyam :: Általános iskola """Magyar-kút"" ÁMK Etyek, Német Nemzetiségi Általános Iskolája, Nemzetiségi Alapfokú Művészetoktatási Intézménye, Könyvtár-közművelődés" 2091 Etyek,

Részletesebben

FIT-jelentés :: Intézményi jelentés. 10. évfolyam

FIT-jelentés :: Intézményi jelentés. 10. évfolyam FIT-jelentés :: 2014 Xántus János Két Tanítási Nyelvű, Gyakorló Gimnázium és Idegenforgalmi Szakközépiskola, Szakiskola és Szakképző Iskola 1055 Budapest, Markó utca 18-20. Létszámadatok A telephelyek

Részletesebben

FIT-jelentés :: Szigeti-Gyula János Egészségügyi Szakképző Iskola 7400 Kaposvár, Bajcsy-Zsilinszky utca 58. OM azonosító:

FIT-jelentés :: Szigeti-Gyula János Egészségügyi Szakképző Iskola 7400 Kaposvár, Bajcsy-Zsilinszky utca 58. OM azonosító: FIT-jelentés :: 2015 Szigeti-Gyula János Egészségügyi Szakképző Iskola 7400 Kaposvár, Bajcsy-Zsilinszky utca 58. Létszámadatok A telephelyek kódtáblázata A 001 - Szigeti-Gyula János Egészségügyi Szakképző

Részletesebben

FIT-jelentés :: Ganz Ábrahám Kéttannyelvű Gyakorló Szakközépiskola és Szakiskola 1195 Budapest, Üllői út 303. OM azonosító:

FIT-jelentés :: Ganz Ábrahám Kéttannyelvű Gyakorló Szakközépiskola és Szakiskola 1195 Budapest, Üllői út 303. OM azonosító: FIT-jelentés :: 2011 Ganz Ábrahám Kéttannyelvű Gyakorló Szakközépiskola és Szakiskola 1195 Budapest, Üllői út 303. Létszámadatok A telephelyek kódtáblázata A 001 - Ganz Ábrahám Kéttannyelvű Gyakorló Szakközépiskola

Részletesebben

FIT-jelentés :: Budapest I. Kerületi Szilágyi Erzsébet Gimnázium 1016 Budapest, Mészáros utca 5-7. OM azonosító: Intézményi jelentés

FIT-jelentés :: Budapest I. Kerületi Szilágyi Erzsébet Gimnázium 1016 Budapest, Mészáros utca 5-7. OM azonosító: Intézményi jelentés FIT-jelentés :: 2015 Budapest I. Kerületi Szilágyi Erzsébet Gimnázium 1016 Budapest, Mészáros utca 5-7. Létszámadatok A telephelyek kódtáblázata A 001 - Budapest I. Kerületi Szilágyi Erzsébet Gimnázium

Részletesebben

Intézményi jelentés. 10. évfolyam

Intézményi jelentés. 10. évfolyam FIT-jelentés :: 2011 Apáczai Csere János Bölcsőde, Óvoda, Általános és Középiskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Kollégium 7200 Dombóvár, Hunyadi tér 23. Létszámadatok A telephelyek kódtáblázata

Részletesebben

FIT-jelentés :: Intézményi jelentés. 10. évfolyam

FIT-jelentés :: Intézményi jelentés. 10. évfolyam FIT-jelentés :: 2012 Herman Ottó Kertészeti-, Környezetvédelmi-, Vadgazdálkodási Szakképző Iskola és Kollégium 9700 Szombathely, Ernuszt K. u. 1. Létszámadatok A telephelyek kódtáblázata A 001 - Herman

Részletesebben

FIT-jelentés :: Gyömrői Weöres Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 2230 Gyömrő, Szabadság út 2/B OM azonosító:

FIT-jelentés :: Gyömrői Weöres Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 2230 Gyömrő, Szabadság út 2/B OM azonosító: FIT-jelentés :: 2015 Gyömrői Weöres Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 2230 Gyömrő, Szabadság út 2/B Létszámadatok A telephelyek kódtáblázata A 001 - Gyömrői Weöres Sándor Általános Iskola

Részletesebben

FIT-jelentés :: Vendéglátó, Idegenforgalmi és Kereskedelmi Baptista Középiskola és Szakiskola 1078 Budapest, Hernád utca 3. OM azonosító:

FIT-jelentés :: Vendéglátó, Idegenforgalmi és Kereskedelmi Baptista Középiskola és Szakiskola 1078 Budapest, Hernád utca 3. OM azonosító: FIT-jelentés :: 2015 Vendéglátó, Idegenforgalmi és Kereskedelmi Baptista Középiskola és Szakiskola 1078 Budapest, Hernád utca 3. Létszámadatok A telephelyek kódtáblázata A 001 - Vendéglátó, Idegenforgalmi

Részletesebben

FIT-jelentés :: Újpesti Könyves Kálmán Gimnázium 1043 Budapest, Tanoda tér 1. OM azonosító: Intézményi jelentés. 10.

FIT-jelentés :: Újpesti Könyves Kálmán Gimnázium 1043 Budapest, Tanoda tér 1. OM azonosító: Intézményi jelentés. 10. FIT-jelentés :: 2016 Újpesti Könyves Kálmán Gimnázium 1043 Budapest, Tanoda tér 1. Létszámadatok A telephelyek kódtáblázata A 001 - Újpesti Könyves Kálmán Gimnázium (6 évfolyamos gimnázium) (1043 Budapest,

Részletesebben

FIT-jelentés :: BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA JEDLIK ÁNYOS GIMNÁZIUM 1212 Budapest, Táncsics M. u. 92. OM azonosító:

FIT-jelentés :: BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA JEDLIK ÁNYOS GIMNÁZIUM 1212 Budapest, Táncsics M. u. 92. OM azonosító: FIT-jelentés :: 2013 BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA JEDLIK ÁNYOS GIMNÁZIUM 1212 Budapest, Táncsics M. u. 92. Létszámadatok A telephelyek kódtáblázata A 001 - Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata

Részletesebben

FIT-jelentés :: Árpád Szakképző Iskola és Kollégium 8000 Székesfehérvár, Seregélyesi út OM azonosító: Intézményi jelentés

FIT-jelentés :: Árpád Szakképző Iskola és Kollégium 8000 Székesfehérvár, Seregélyesi út OM azonosító: Intézményi jelentés FIT-jelentés :: 2014 Árpád Szakképző Iskola és Kollégium 8000 Székesfehérvár, Seregélyesi út 88-90. Létszámadatok A telephelyek kódtáblázata A 003 - Árpád Szakképző Iskola és Kollégium (szakközépiskola)

Részletesebben

FIT-jelentés :: KÉTEGYHÁZAI MEZŐGAZDASÁGI SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM 5741 Kétegyháza, Gyulai út 6 OM azonosító: Intézményi jelentés

FIT-jelentés :: KÉTEGYHÁZAI MEZŐGAZDASÁGI SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM 5741 Kétegyháza, Gyulai út 6 OM azonosító: Intézményi jelentés FIT-jelentés :: 2015 KÉTEGYHÁZAI MEZŐGAZDASÁGI SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM 5741 Kétegyháza, Gyulai út 6 Létszámadatok A telephelyek kódtáblázata A 001 - KÉTEGYHÁZAI MEZŐGAZDASÁGI SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS

Részletesebben

FIT-jelentés :: Vendéglátó, Idegenforgalmi és Kereskedelmi Középiskola és Szakiskola 1078 Budapest, Hernád u. 3. OM azonosító:

FIT-jelentés :: Vendéglátó, Idegenforgalmi és Kereskedelmi Középiskola és Szakiskola 1078 Budapest, Hernád u. 3. OM azonosító: FIT-jelentés :: 2012 Vendéglátó, Idegenforgalmi és Kereskedelmi Középiskola és Szakiskola 1078 Budapest, Hernád u. 3. Létszámadatok A telephelyek kódtáblázata A 001 - Vendéglátó, Idegenforgalmi és Kereskedelmi

Részletesebben

FIT-jelentés :: Szász Ferenc Kereskedelmi Szakközépiskola és Szakiskola 1087 Budapest, Szörény u OM azonosító: Intézményi jelentés

FIT-jelentés :: Szász Ferenc Kereskedelmi Szakközépiskola és Szakiskola 1087 Budapest, Szörény u OM azonosító: Intézményi jelentés FIT-jelentés :: 2013 Szász Ferenc Kereskedelmi Szakközépiskola és Szakiskola 1087 Budapest, Szörény u. 2-4. Létszámadatok A telephelyek kódtáblázata A 001 - (szakközépiskola) (1087 Budapest, Szörény u.

Részletesebben

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 8. évfolyam :: Általános iskola

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 8. évfolyam :: Általános iskola FIT-jelentés :: 2010 8. évfolyam :: Általános iskola Pázmány Péter Katolikus Egyetem Vitéz János Gyakorló Általános Iskola 2500 Esztergom, Helischer u. 5. Figyelem! A 2010. évi Országos kompetenciaméréstől

Részletesebben

FIT-jelentés :: Kazinczy Ferenc Református Általános Iskola 3580 Tiszaújváros, Munkácsy Mihály út 18. OM azonosító: Intézményi jelentés

FIT-jelentés :: Kazinczy Ferenc Református Általános Iskola 3580 Tiszaújváros, Munkácsy Mihály út 18. OM azonosító: Intézményi jelentés FIT-jelentés :: 2013 Kazinczy Ferenc Református Általános Iskola 3580 Tiszaújváros, Munkácsy Mihály út 18. Létszámadatok A telephelyek kódtáblázata A 001 - Kazinczy Ferenc Református Általános Iskola (általános

Részletesebben