JEGYZŐKÖNYV. 10/2014. (III. 3.) számú OEVB határozat

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "JEGYZŐKÖNYV. 10/2014. (III. 3.) számú OEVB határozat"

Átírás

1 JEGYZŐKÖNYV Készült: A Heves megye 3. számú Országgyűlési Egyéni Választókerület Választási Bizottságának (a továbbiakban: OEVB) a Hatvani Közös Önkormányzati Hivatalban március 3-án megtartott üléséről. Jelen vannak: Dr. Hóka József elnök, dr. Freili Géza elnökhelyettes, Hényel Istvánné bizottsági tag, dr. Gyenes Edina bizottsági tag, Perlaki Gyula bizottsági tag, Tóth György bizottsági tag, dr. Szikszai Márta jegyző, Lukács László osztályvezető, Liktor Dénesné jegyzőkönyvvezető. dr. Hóka József elnök: Köszöntötte a jelenlévőket, ismertette az OEVB ülésének napirendi pontjait: jelöltek nyilvántartásbavétele, jelöltek sorrendjének sorolása. Elmondta, hogy február 17. és március 3. között érkezhetnek be az ajánlások. Tájékoztatta a bizottságot, hogy újabb kérelmek érkeztek. Az ajánlóíveket a Választási Iroda leellenőrizte. Elsőként Fehér Andrea a Sportos és Egészséges Magyarországért Párt jelöltje kérte nyilvántartásbavételét. Fehér Andrea a jelöltté nyilvánításhoz szükséges 500 érvényes ajánlással rendelkezik. A bizottság elnöke kérte, hogy aki Fehér Andrea képviselőjelölti nyilvántartásba 10/2014. (III. 3.) számú OEVB határozat Bizottsága Fehér Andrea, 3281 Karácsond, Arany János út 8. szám alatti lakos, mint országgyűlési képviselőjelölt nyilvántartásba vételének tárgyában meghozta a Bizottsága Fehér Andrea, 3281 Karácsond, Arany János út 8. szám alatti lakost, mint a Sportos és Egészséges Magyarországért Párt jelöltjét a évi általános országgyűlési választásokon Heves megye 3. számú országgyűlési egyéni választókerületében nyilvántartásba veszi.

2 Fellebbezést a központi névjegyzékben szereplő választópolgár, jelölt, jelölő szervezet, továbbá az ügyben érintett természetes és jogi személy, jogi személyiség nélküli szervezet nyújthat be. A fellebbezést személyesen, levélben, telefaxon vagy elektronikus levélben lehet benyújtani. A fellebbezést jogszabálysértésre hivatkozással, illetve a választási bizottság mérlegelési jogkörben hozott határozata ellen lehet benyújtani. A Fehér Andrea, 3281 Karácsond, Arany János út 8. szám alatti lakos február 28-án kérte adatai nyilvántartásba vételét, mint egyéni képviselőjelölt a évi általános országgyűlési választásokon a Sportos és Egészséges Magyarországért Párt jelöltjeként Heves megye 3. számú országgyűlési egyéni választókerületében. Fehér Andrea a kérelmet a jogszabályban meghatározott E1 jelű nyomtatványon terjesztette elő, melyhez 80 db ajánlóívet csatolt. Az ajánlásokat az Országgyűlési Egyéni Választókerület Választási Iroda ellenőrizte és az ellenőrzés eredményéről tájékoztatta az Országgyűlési Egyéni Választókerületi Választási Bizottságot. A bizottság megállapította, hogy az érvényes ajánlások száma eléri a jelöltséghez szükséges 500 érvényes ajánlást. dr. Hóka József elnök: Kérte Tóth Norbert a Lehet Más a Politika Párt jelöltjének nyilvántartásbavételét. Tóth Norbert a jelöltté nyilvánításhoz szükséges 500 érvényes ajánlással rendelkezik. A bizottság elnöke kérte, hogy aki Tóth Norbert képviselőjelölti nyilvántartásba 11/2014. (III. 3.) számú OEVB határozat Bizottsága Tóth Norbert, 1165 Budapest, Atlasz utca 14. szám alatti lakos, mint országgyűlési képviselőjelölt nyilvántartásba vételének tárgyában meghozta a Bizottsága Tóth Norbert, 1165 Budapest, Atlasz utca 14. szám alatti lakost, mint a Lehet Más a Politika jelöltjét a évi általános országgyűlési választásokon Heves megye 3. számú országgyűlési egyéni választókerületében

3 nyilvántartásba veszi. Fellebbezést a központi névjegyzékben szereplő választópolgár, jelölt, jelölő Tóth Norbert, 1165 Budapest, Atlasz utca 14. szám alatti lakos február 28-án kérte adatai nyilvántartásba vételét, mint egyéni képviselőjelölt a évi általános országgyűlési választásokon a Lehet Más a Politika jelöltjeként Heves megye 3. számú országgyűlési egyéni választókerületében. Tóth Norbert a kérelmet a jogszabályban meghatározott E1 jelű nyomtatványon terjesztette elő, melyhez 100 db ajánlóívet csatolt. Az ajánlásokat az Országgyűlési Egyéni Választókerület Választási Iroda ellenőrizte és az ellenőrzés eredményéről tájékoztatta az Országgyűlési Egyéni Választókerületi Választási Bizottságot. A bizottság megállapította, hogy az érvényes ajánlások száma eléri a jelöltséghez szükséges 500 érvényes ajánlást. dr. Hóka József elnök: Kérte László Zsolt a Határon Túli Magyarok Pártja jelöltjének nyilvántartásbavételét. László Zsolt a jelöltté nyilvánításhoz szükséges 500 érvényes ajánlással rendelkezik. A bizottság elnöke kérte, hogy aki László Zsolt képviselőjelölti nyilvántartásba

4 12/2014. (III. 3.) számú OEVB határozat Bizottsága László Zsolt, 3200 Gyöngyös, Zöldkert utca 28. szám alatti lakos, mint országgyűlési képviselőjelölt nyilvántartásba vételének tárgyában meghozta a Bizottsága László Zsolt, 3200 Gyöngyös, Zöldkert utca 28. szám alatti lakost, mint a Határon Túli Magyarok Pártja jelöltjét a évi általános országgyűlési választásokon Heves megye 3. számú országgyűlési egyéni választókerületében nyilvántartásba veszi. Fellebbezést a központi névjegyzékben szereplő választópolgár, jelölt, jelölő László Zsolt, 3200 Gyöngyös, Zöldkert utca 28. szám alatti lakos február 28- án kérte adatai nyilvántartásba vételét, mint egyéni képviselőjelölt a évi általános országgyűlési választásokon a Határon Túli Magyarok Pártja jelöltjeként Heves megye 3. számú országgyűlési egyéni választókerületében. László Zsolt a kérelmet a jogszabályban meghatározott E1 jelű nyomtatványon terjesztette elő, melyhez 100 db ajánlóívet csatolt. Az ajánlásokat az Országgyűlési Egyéni Választókerület Választási Iroda ellenőrizte és az ellenőrzés eredményéről tájékoztatta az Országgyűlési Egyéni Választókerületi Választási Bizottságot. A bizottság megállapította, hogy az érvényes ajánlások száma eléri a jelöltséghez szükséges 500 érvényes ajánlást.

5 dr. Hóka József elnök: Kérte Tóth-Kern Enikő a Rend, Szabadság, Jólét Párt jelöltjének nyilvántartásbavételét. Tóth-Kern Enikő a jelöltté nyilvánításhoz szükséges 500 érvényes ajánlással rendelkezik. A bizottság elnöke kérte, hogy aki Tóth-Kern Enikő képviselőjelölti nyilvántartásba 13/2014. (III. 3.) számú OEVB határozat Bizottsága Tóth-Kern Enikő, 1098 Budapest, Epreserdő utca ép. 3. lph. 13. szám alatti lakos, mint országgyűlési képviselőjelölt nyilvántartásba vételének tárgyában meghozta a Bizottsága Tóth-Kern Enikő, 1098 Budapest, Epreserdő utca ép. 3. lph. 13. szám alatti lakost, mint a Rend, Szabadság, Jólét Párt jelöltjét a évi általános országgyűlési választásokon Heves megye 3. számú országgyűlési egyéni választókerületében nyilvántartásba veszi. Fellebbezést a központi névjegyzékben szereplő választópolgár, jelölt, jelölő Tóth-Kern Enikő, 1098 Budapest, Epreserdő utca ép. 3. lph. 13. szám alatti lakos február 28-án kérte adatai nyilvántartásba vételét, mint egyéni képviselőjelölt a évi általános országgyűlési választásokon a Rend, Szabadság, Jólét Párt jelöltjeként Heves megye 3. számú országgyűlési egyéni választókerületében. Tóth-Kern Enikő a kérelmet a jogszabályban meghatározott E1 jelű nyomtatványon terjesztette elő, melyhez 100 db ajánlóívet csatolt. Az ajánlásokat az Országgyűlési Egyéni Választókerület Választási Iroda ellenőrizte és az ellenőrzés eredményéről tájékoztatta az Országgyűlési Egyéni

6 Választókerületi Választási Bizottságot. A bizottság megállapította, hogy az érvényes ajánlások száma eléri a jelöltséghez szükséges 500 érvényes ajánlást. dr. Hóka József elnök: Kérte Kiss Gábor, az Összefogás Párt jelöltjének nyilvántartásbavételét. Kiss Gábor a jelöltté nyilvánításhoz szükséges 500 érvényes ajánlással rendelkezik. A bizottság elnöke kérte, hogy aki Kiss Gábor képviselőjelölti nyilvántartásba 14/2014. (III. 3.) számú OEVB határozat Bizottsága Kiss Gábor, 4405 Nyíregyháza, Kilátó zug 19. szám alatti lakos, mint országgyűlési képviselőjelölt nyilvántartásba vételének tárgyában meghozta a Bizottsága Kiss Gábor, 4405 Nyíregyháza, Kilátó zug 19. szám alatti lakost, mint az Összefogás Párt jelöltjét a évi általános országgyűlési választásokon Heves megye 3. számú országgyűlési egyéni választókerületében nyilvántartásba veszi. Fellebbezést a központi névjegyzékben szereplő választópolgár, jelölt, jelölő

7 Kiss Gábor, 4405 Nyíregyháza, Kilátó zug 19. szám alatti lakos február 28- án kérte adatai nyilvántartásba vételét, mint egyéni képviselőjelölt a évi általános országgyűlési választásokon az Összefogás Párt jelöltjeként Heves megye 3. számú országgyűlési egyéni választókerületében. Kiss Gábor a kérelmet a jogszabályban meghatározott E1 jelű nyomtatványon terjesztette elő, melyhez 250 db ajánlóívet csatolt. Az ajánlásokat az Országgyűlési Egyéni Választókerület Választási Iroda ellenőrizte és az ellenőrzés eredményéről tájékoztatta az Országgyűlési Egyéni Választókerületi Választási Bizottságot. A bizottság megállapította, hogy az érvényes ajánlások száma eléri a jelöltséghez szükséges 500 érvényes ajánlást. dr. Hóka József elnök: Kérte Ács Péter, a Magyar Demokratikus Unió jelöltjének nyilvántartásbavételét. Ács Péter a jelöltté nyilvánításhoz szükséges 500 érvényes ajánlással rendelkezik. A bizottság elnöke kérte, hogy aki Ács Péter képviselőjelölti nyilvántartásba 15/2014. (III. 3.) számú OEVB határozat Bizottsága Ács Péter, 1213 Budapest, Cirmos sétány 18. 2/10. szám alatti lakos, mint országgyűlési képviselőjelölt nyilvántartásba vételének tárgyában meghozta a Bizottsága Ács Péter, 1213 Budapest, Cirmos sétány 18. 2/10. szám alatti lakost, mint a Magyar Demokratikus Unió jelöltjét a évi általános országgyűlési választásokon Heves megye 3. számú országgyűlési egyéni választókerületében nyilvántartásba veszi.

8 Fellebbezést a központi névjegyzékben szereplő választópolgár, jelölt, jelölő Ács Péter, 1213 Budapest, Cirmos sétány 18. 2/10. szám alatti lakos február 28-án kérte adatai nyilvántartásba vételét, mint egyéni képviselőjelölt a évi általános országgyűlési választásokon a Magyar Demokratikus Unió jelöltjeként Heves megye 3. számú országgyűlési egyéni választókerületében. Ács Péter a kérelmet a jogszabályban meghatározott E1 jelű nyomtatványon terjesztette elő, melyhez 80 db ajánlóívet csatolt. Az ajánlásokat az Országgyűlési Egyéni Választókerület Választási Iroda ellenőrizte és az ellenőrzés eredményéről tájékoztatta az Országgyűlési Egyéni Választókerületi Választási Bizottságot. A bizottság megállapította, hogy az érvényes ajánlások száma eléri a jelöltséghez szükséges 500 érvényes ajánlást. dr. Hóka József elnök: Kérte Molnár János a Szociáldemokraták Magyar Polgári Pártja jelöltjének nyilvántartásbavételét. Molnár János a jelöltté nyilvánításhoz szükséges 500 érvényes ajánlással rendelkezik. A bizottság elnöke kérte, hogy aki Molnár János képviselőjelölti nyilvántartásba 16/2014. (III. 3.) számú OEVB határozat Bizottsága Molnár János, 3014 Hort, Béke út 20. szám alatti lakos, mint országgyűlési képviselőjelölt nyilvántartásba vételének tárgyában meghozta a Bizottsága Molnár János, 3014 Hort, Béke út 20. szám alatti lakost, mint a Szociáldemokraták Magyar Polgári Pártja jelöltjét a évi általános országgyűlési választásokon Heves megye 3. számú országgyűlési egyéni választókerületében

9 nyilvántartásba veszi. Fellebbezést a központi névjegyzékben szereplő választópolgár, jelölt, jelölő Molnár János, 3014 Hort, Béke út 20. szám alatti lakos február 28-án kérte adatai nyilvántartásba vételét, mint egyéni képviselőjelölt a évi általános országgyűlési választásokon a Szociáldemokraták Magyar Polgári Pártja jelöltjeként Heves megye 3. számú országgyűlési egyéni választókerületében. Molnár János a kérelmet a jogszabályban meghatározott E1 jelű nyomtatványon terjesztette elő, melyhez 100 db ajánlóívet csatolt. Az ajánlásokat az Országgyűlési Egyéni Választókerület Választási Iroda ellenőrizte és az ellenőrzés eredményéről tájékoztatta az Országgyűlési Egyéni Választókerületi Választási Bizottságot. A bizottság megállapította, hogy az érvényes ajánlások száma eléri a jelöltséghez szükséges 500 érvényes ajánlást. dr. Szikszai Márta jegyző: Beszámolt az elmúlt két nap eseményeiről, mely szerint szombaton és vasárnap ügyeletet tartottak a Választási Irodán. Lezárult a jelöltajánlás órakor és 41-en igényeltek ajánlóívet. Ebből 28 db E1-es nyomtatvány érkezett a Választási Irodához. 12 jelölt van a bizottság által nyilvántartásba véve, a többi jelölt tegnap, illetve ma hozta vissza az ajánlásokat. A Választási Irodának 3 napja van az ajánlóíveken szereplő ajánlások érvényességének ellenőrzésére. Tájékoztatta a bizottságot a törvény által előírt sorsolás módjáról. A sorsoláson az vesz részt, akit jelöltnek ajánlottak, az ajánlás érvényessége még nem derült ki minden esetben, hiszen minden behozott ajánlás még nincs leellenőrizve. A jelöltek nevét tartalmazó cetliket a OEVB leellenőrizte, majd a sorsolás - a bizottság közös döntésének megfelelően Lukács László osztályvezető segítségével - az összehajtott cetlik véletlenszerű kihúzásával megtörtént.

10 A sorsolás útján felállított sorrend a következő: 1. Molnár Lajos Szociáldemokraták Magyar Polgári Pártja 2. Ács Péter Magyar Demokratikus Unió 3. Káló Attila MCF Roma Összefogás Párt 4. Tóth Norbert Lehet Más a Politika 5. Dr. Kapolyi László Magyarországi Szociáldemokrata Párt 6. Szőcs István Keresztény Magyarok Szövetsége 7. Szabó Zsolt FIDESZ-Magyar Polgári Szövetség és a Kereszténydemokrata Néppárt 8. Tóth Andrásné Európai Roma Keresztények Jobblétéért Demokratikus Párt 9. Ivanics Róbert Független jelölt 10. Csonkáné Czibolya Erzsébet Zöldek Pártja 11. Tóth-Kern Enikő Rend, Szabadság, Jólét Párt 12. Sneider Tamás Jobbik Magyarországért Mozgalom 13. Kiss Gábor Összefogás Párt 14. Gábriel Márta Új Dimenzió Párt 15.Oláh Károly Független Kisgazda- Földmunkás és Polgári Párt 16.Fehér Andrea Sportos és Egészséges Magyarországért Párt 17. László Zsolt Határon Túli Magyarok Pártja 18. Fekete Lászlóné Megoldás: Egyiksem! Civilkontroll Párt 19. Perényi Enikő Jólét és Szabadság Demokrata Közösség 20. Mikó János Nemzeti Értékelvű Párt 21. Fodor Róbert Magyar Republikánus Politikai Párt 22. Rózsa Imre Attila Magyar Gazdaság Párt 23. Kurta Rudolf Elégedetlenek Pártja 24. Burai Ferenc Magyarországi Cigánypárt 25.Korozs Lajos Magyar Szocialista Párt, az Együtt A Korszakváltók Pártja, a Demokratikus Koalíció, a Párbeszéd Magyarországért Párt és a Magyar Liberális Párt 26. Józsa Beáta Szabad Magyarok Pártja 27. Ránics Erika Seres Mária Szövetségesei 28.Botos Ferenc Közösség a Társadalmi Igazságosságért Néppárt dr. Hóka József elnök: A sorrend ellen nincs helye fellebezésnek, hanem bírósági felülvizsgálati kérelem a jogorvoslati lehetőség, amelyet a OEVB székhelye szerinti illetékes ítélőtábla bírál el, mely jelenleg a Debreceni Ítélőtábla. Perlaki Gyula bizottsági tag: Írásba foglalt panaszbejelentést nyújtott be dr. Hóka József OEVB elnöknek, amely átvételre került.

11 Mivel több bejelentés nem hangzott el, ezért Dr. Hóka József bizottsági elnök megköszönte a részvételt és az ülést befejezettnek nyilvánította. Kmf. Dr. Hóka József dr. Freili Géza OEVB elnöke OEVB elnökhelyettes

Helyi Választási Bizottság Fácánkert 7136 Fácánkert, Árpád utca 12. Tel.: 74/ J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Helyi Választási Bizottság Fácánkert 7136 Fácánkert, Árpád utca 12. Tel.: 74/ J E G Y Z Ő K Ö N Y V Helyi Választási Bizottság Fácánkert 7136 Fácánkert, Árpád utca 12. Tel.: 74/440-130 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Fácánkert Község Helyi Választási Bizottságának (a továbbiakban: HVB) 2014. augusztus 29. napján,

Részletesebben

Sülysápi Helyi Választási Bizottság 2241 Sülysáp, Szent István tér 1. tel.: 06-29/ , fax: 06-29/ J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Sülysápi Helyi Választási Bizottság 2241 Sülysáp, Szent István tér 1. tel.: 06-29/ , fax: 06-29/ J E G Y Z Ő K Ö N Y V Sülysápi Helyi Választási Bizottság 2241 Sülysáp, Szent István tér 1. tel.: 06-29/435-001, fax: 06-29/435-003 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: a Sülysápi Helyi Választási Bizottság (HVB) 2014. szeptember

Részletesebben

Készült: szeptember 3-án a bátai Polgármesteri Hivatalban órai kezdettel tartott ülésről.

Készült: szeptember 3-án a bátai Polgármesteri Hivatalban órai kezdettel tartott ülésről. Jegyzőkönyv Helyi Választási Bizottság (HVB) üléséről Készült: 2010. szeptember 3-án a bátai Polgármesteri Hivatalban 16.00 órai kezdettel tartott ülésről. Jelen vannak: elnök, Nagy Ákos elnök helyettes,

Részletesebben

Helyi Választási Bizottság 1145 Budapest, Pétervárad utca 2. JEGYZŐKÖNYV

Helyi Választási Bizottság 1145 Budapest, Pétervárad utca 2. JEGYZŐKÖNYV Helyi Választási Bizottság 1145 Budapest, Pétervárad utca 2. JEGYZŐKÖNYV Készült: 2014. szeptember 5-én 10:25 órakor Budapest Főváros XIV. Kerület Polgármesteri Hivatal 1145 Budapest, Pétervárad utca 2.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV készült a IX. Helyi Választási Bizottság én órakor tartott üléséről

JEGYZŐKÖNYV készült a IX. Helyi Választási Bizottság én órakor tartott üléséről IX. Helyi Választási Bizottság JEGYZŐKÖNYV készült a IX. Helyi Választási Bizottság 2014. 09. 11-én 17.00 órakor tartott üléséről Ülés helye: Polgármesteri Hivatal Bp. IX. Bakáts tér 14. II. emeleti ülésterem

Részletesebben

3/2014. ( ) HVB határozat

3/2014. ( ) HVB határozat Tápiószelei Helyi Választási Bizottság 2766 Tápiószele, Rákóczi út 4. Fax: 36-53/380-045 E-mail: tszele@t-online.hu 3/2014. (09. 02.) HVB határozat A tápiószelei Helyi Választási Bizottság (továbbiakban:

Részletesebben

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei TERÜLETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei TERÜLETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei TERÜLETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 3525 MISKOLC, Városház tér 1. Telefon: (46) 517-700*, (46) 517-713 Telefax: (46) 352-525 E-mail: tvb@hivatal.baz.hu III-1395-5/2014. a Borsod-Abaúj-Zemplén

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Tiszabercel Község Önkormányzat Helyi Választási Bizottságának 22/2014. (IX. 08.) számú határozata

Jegyzőkönyv. Tiszabercel Község Önkormányzat Helyi Választási Bizottságának 22/2014. (IX. 08.) számú határozata Jegyzőkönyv Készült: ának hivatalos helyiségében 2014. szeptember 08- án megtartott Helyi Választási Bizottság üléséről. Jelen vannak: Dr. Szilágyi Norbert jegyző, HVI vezető Tóthszegi-Németh Éva jegyzőkönyvvezető,

Részletesebben

Kivonat a Helyi Választási Bizottság 2014. szeptember 8. napján 17:00 órakor megtartott üléséről:

Kivonat a Helyi Választási Bizottság 2014. szeptember 8. napján 17:00 órakor megtartott üléséről: Kivonat a Helyi Választási Bizottság 2014. szeptember 8. napján 17:00 órakor megtartott üléséről: Jásztelek Község Helyi Választási Bizottságának 24/2014. (IX.08.) HVB határozata települési nemzetiségi

Részletesebben

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei TERÜLETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei TERÜLETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei TERÜLETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 3525 MISKOLC, Városház tér 1. Telefon: (46) 517-700*, (46) 517-713 Telefax: (46) 352-525 E-mail: tvb@hivatal.baz.hu III-1370-4/2014. a Borsod-Abaúj-Zemplén

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Alsózsolca Város Helyi Választási Bizottsága 3571Alsózsolca Kossuth Lajos u. 138 8/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült : Helye: 2014. október hó 13. napján.- 3:25 órakor kezdődő Alsózsolca Város Helyi

Részletesebben

AZ ORSZÁGOS VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG HATÁROZATAI, VALAMINT A LEGFELSŐBB BÍRÓSÁG HATÁROZATAI AZ OVB DÖNTÉSEI ELLENI KIFOGÁSOK TÁRGYÁBAN

AZ ORSZÁGOS VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG HATÁROZATAI, VALAMINT A LEGFELSŐBB BÍRÓSÁG HATÁROZATAI AZ OVB DÖNTÉSEI ELLENI KIFOGÁSOK TÁRGYÁBAN AZ ORSZÁGOS VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG HATÁROZATAI, VALAMINT A LEGFELSŐBB BÍRÓSÁG HATÁROZATAI AZ OVB DÖNTÉSEI ELLENI KIFOGÁSOK TÁRGYÁBAN A 2002. ÉVI ÖNKORMÁNYZATI VÁLASZTÁSOK IDŐSZAKÁBAN Jelölő szervezet nyilvántartásba

Részletesebben

SZATYMAZ KÖZSÉG HELYI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁGA 13/2014. (IX. 9.) HVB számú h a t á r o z a t a

SZATYMAZ KÖZSÉG HELYI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁGA 13/2014. (IX. 9.) HVB számú h a t á r o z a t a SZATYMAZ KÖZSÉG HELYI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁGA 13/2014. (IX. 9.) HVB számú h a t á r o z a t a Szatymaz Község Helyi Választási Bizottsága (továbbiakban: HVB) a választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI.

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Tiszabercel Község Önkormányzat Helyi Választási Bizottságának 1/2014. (VIII. 29.) számú határozata

Jegyzőkönyv. Tiszabercel Község Önkormányzat Helyi Választási Bizottságának 1/2014. (VIII. 29.) számú határozata Jegyzőkönyv Készült: ának hivatalos helyiségében 2014. augusztus 29- én megtartott Helyi Választási Bizottság alakuló üléséről. Jelen vannak: Szántó Zsolt polgármester Dr. Szilágyi Norbert jegyző, HVI

Részletesebben

Fővárosi Választási Bizottság. J e g y z ő k ö n y v

Fővárosi Választási Bizottság. J e g y z ő k ö n y v Fővárosi Választási Bizottság J e g y z ő k ö n y v Készült: a Fővárosi Választási Bizottság 2014. szeptember 15-én 19.00 órai kezdettel, a Budapest V. kerület, Városház utca 9-11. szám alatti, 301. számú

Részletesebben

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei TERÜLETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei TERÜLETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei TERÜLETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 3525 MISKOLC, Városház tér 1. Telefon: (46) 517-700*, (46) 517-713 Telefax: (46) 352-525 E-mail: tvb@hivatal.baz.hu III-1392-3/2014. a Borsod-Abaúj-Zemplén

Részletesebben

NEMZETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG JEGYZŐKÖNYV A NEMZETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG MÁRCIUS 03-I ÜLÉSÉRŐL

NEMZETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG JEGYZŐKÖNYV A NEMZETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG MÁRCIUS 03-I ÜLÉSÉRŐL NEMZETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG JEGYZŐKÖNYV A NEMZETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 2014. MÁRCIUS 03-I ÜLÉSÉRŐL Az ülés helyszíne: Nemzeti Választási Iroda székháza (1054 Budapest, Alkotmány u. 3.) Az ülés ideje:

Részletesebben

A bizottság 3 igen szavazattal meghozta a 17/2014/VIII.29./ H A T Á R O Z A T

A bizottság 3 igen szavazattal meghozta a 17/2014/VIII.29./ H A T Á R O Z A T 4.számú HVB jegyzőkönyv Készült: Alsózsolca Kossuth L. út 138. szám alatti jegyzői irodában a HVB üléséről 2014. szeptember 2-án 17:00-kor Jelen vannak: Antal Lászlóné HVB tag Síposné Ferge Katalin HVB

Részletesebben

Kivonat. a Helyi Választási Bizottság Sándorfalva október 13-án tartott ülésének jegyzıkönyvébıl HATÁROZAT

Kivonat. a Helyi Választási Bizottság Sándorfalva október 13-án tartott ülésének jegyzıkönyvébıl HATÁROZAT 47/2014. (X. 13.) HVB határozat Kivonat a Helyi Választási Bizottság Sándorfalva 2014. október 13-án tartott ülésének jegyzıkönyvébıl Tárgy: Települési önkormányzati képviselık választási eredményének

Részletesebben

Etnikai. továbbiakban Rendelet ) 19. *-ban előírt 17. mellékletben szereplő E3 jelű (nemzetiségi

Etnikai. továbbiakban Rendelet ) 19. *-ban előírt 17. mellékletben szereplő E3 jelű (nemzetiségi szervezet határozata ellen nyújthat be. A fellebbezést személyesen, levélben (5650. választási irodák hatáskörébe tartozó feladatok végrehajtásának részletes szabályairól és a választási eljárásban használandó

Részletesebben

HELYI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 3296 Zaránk, Fő u. 21. sz. Telefon/fax: 36 / 471-983, 471 978 e-mail: igazgatas@zarank.t-online.hu, jegyzo@tarnamera.

HELYI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 3296 Zaránk, Fő u. 21. sz. Telefon/fax: 36 / 471-983, 471 978 e-mail: igazgatas@zarank.t-online.hu, jegyzo@tarnamera. HELYI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 3296 Zaránk, Fő u. 21. sz. Telefon/fax: 36 / 471-983, 471 978 e-mail: igazgatas@zarank.t-online.hu, jegyzo@tarnamera.hu Helyi Választási Bizottság 21/2014.(X. 12.) sz. határozata

Részletesebben

47/2014/IX.15/ H A T Á R O Z A T

47/2014/IX.15/ H A T Á R O Z A T 7. számú HVB jegyzőkönyv Készült: Alsózsolca Kossuth L. út 138. szám alatti jegyzői irodában a HVB üléséről 2014. szeptember 15-én 11:00-kor Jelen vannak: Antal Lászlóné HVB tag Bodnár Beáta HVB tag Urbánné

Részletesebben

Fejér Megyei Területi Választási Bizottság 35/2014. (IX.15.) számú határozata

Fejér Megyei Területi Választási Bizottság 35/2014. (IX.15.) számú határozata Fejér Megyei Területi Választási Bizottság 8000 Székesfehérvár, Szent István tér 9. Fejér Megyei Területi Választási Bizottság 35/2014. (IX.15.) számú határozata A Fejér Megyei Területi Választási Bizottság

Részletesebben

Határozat. az egyéni listás települési önkormányzati képviselő választás eredményének megállapításához. A Tarany községi Helyi Választási Bizottság

Határozat. az egyéni listás települési önkormányzati képviselő választás eredményének megállapításához. A Tarany községi Helyi Választási Bizottság Határozat az egyéni listás települési önkormányzati képviselő választás eredményének megállapításához A Tarany községi Helyi Választási Bizottság 37/2014. (X. 12.) határozata A Tarany községi Helyi Választási

Részletesebben

Verpelét Város Helyi Választási bizottsága 3351 Verpelét, Kossuth Lajos u /2014. (X.12.) számú HVB határozat. határozatot:

Verpelét Város Helyi Választási bizottsága 3351 Verpelét, Kossuth Lajos u /2014. (X.12.) számú HVB határozat. határozatot: Verpelét Város Helyi Választási bizottsága 3351 Verpelét, Kossuth Lajos u. 73. 59/2014. (X.12.) számú HVB határozat Verpelét Város Helyi Választási Bizottsága (a továbbiakban: Bizottság) a helyi önkormányzati

Részletesebben

NEMZETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG JEGYZŐKÖNYV A NEMZETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 2014. AUGUSZTUS 19-I ÜLÉSÉRŐL

NEMZETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG JEGYZŐKÖNYV A NEMZETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 2014. AUGUSZTUS 19-I ÜLÉSÉRŐL NEMZETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG JEGYZŐKÖNYV A NEMZETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 2014. AUGUSZTUS 19-I ÜLÉSÉRŐL Az ülés helyszíne: Nemzeti Választási Iroda székháza (1054 Budapest, Alkotmány u. 3.) Az ülés ideje:

Részletesebben

Révfülöp Nagyközségi Helyi Választási Bizottság 8253 Révfülöp, Villa Filip tér 8.

Révfülöp Nagyközségi Helyi Választási Bizottság 8253 Révfülöp, Villa Filip tér 8. Révfülöp Nagyközségi A Révfülöpi () Szabó Sándor Pál független egyéni listás képviselőjelölt nyilvántartásba vétele tárgyában meghozta a következő 2/2013. (I.23.) HVB határozat A az 1997. évi C. törvény

Részletesebben

Múcsonyi Helyi Választási Bizottság

Múcsonyi Helyi Választási Bizottság Múcsonyi Helyi Választási Bizottság 3744 Mucsony, Fő út 2. : 48/403-078 Fax: 48/403-078/126 sz. mellék hivatali e-mail: hivatal@mucsony.hu A Múcsonyi Helyi Választási Bizottság 51/2014. (X.12.) határozata

Részletesebben

Indokolás. A Ve (1) bekezdése szerint a szavazóköri, valamint a választási eredményről jegyzőkönyvet kell készíteni.

Indokolás. A Ve (1) bekezdése szerint a szavazóköri, valamint a választási eredményről jegyzőkönyvet kell készíteni. SZUHAKÁLLÓI HELYI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG A Szuhakállói Helyi Választási Bizottság 28/2014.(X.12.) határozata a települési roma nemzetiségi önkormányzati képviselő választás eredményének megállapításáról

Részletesebben

K I V O N A T Bugac Helyi Választási Bizottság október 12-én tartott ülés j e g y z ő k ö n y v é b ő l

K I V O N A T Bugac Helyi Választási Bizottság október 12-én tartott ülés j e g y z ő k ö n y v é b ő l BUGAC HELYI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 6114 Bugac, Béke u. 10. Kihagyva a kihagyandók! K I V O N A T Bugac Helyi Választási Bizottság 2014. október 12-én tartott ülés j e g y z ő k ö n y v é b ő l 32/2010.(X.3.)

Részletesebben

Helyi Választási Bizottság 1145 Budapest, Pétervárad utca 2. JEGYZŐKÖNYV

Helyi Választási Bizottság 1145 Budapest, Pétervárad utca 2. JEGYZŐKÖNYV Helyi Választási Bizottság 1145 Budapest, Pétervárad utca 2. JEGYZŐKÖNYV Készült: 2014. szeptember 9-én 13:00 órakor Budapest Főváros XIV. Kerület Polgármesteri Hivatal 1145 Budapest, Pétervárad utca 2.

Részletesebben

Múcsonyi Helyi Választási Bizottság

Múcsonyi Helyi Választási Bizottság Múcsonyi Helyi Választási Bizottság 3744 Mucsony, Fő út 2. : 48/403-078 Fax: 48/403-078/126 sz. mellék hivatali e-mail: hivatal@mucsony.hu A Múcsonyi Helyi Választási Bizottság 47/2014. (X.12.) határozata

Részletesebben

Jászszentandrás Község Helyi Választási Bizottsága Jászszentandrás, Rákóczi út 94. Tel.: 57/ Telefax: 57/

Jászszentandrás Község Helyi Választási Bizottsága Jászszentandrás, Rákóczi út 94. Tel.: 57/ Telefax: 57/ Jászszentandrás Község Helyi Választási Bizottsága 5136 Jászszentandrás, Rákóczi út 94. Tel.: 57/446-006 Telefax: 57/446-002 Jászszentandrás Község Helyi Választási Bizottsága 2/2016. (VII.05.) számú HATÁROZATA

Részletesebben

A Pusztaföldvári Helyi Választási Bizottság 29/2014. (X.13.) határozata

A Pusztaföldvári Helyi Választási Bizottság 29/2014. (X.13.) határozata A Pusztaföldvári Helyi Választási Bizottság 29/2014. (X.13.) határozata A Pusztaföldvári Helyi Választási Bizottság roma nemzetiségi önkormányzati képviselők 2014. év október 12. napjára kitűzött általános

Részletesebben

Bőcsi Helyi Választási Iroda Vezetőjétől 3574 Bőcs, Hősök tere 1. Tel: 46/318-009, 528-258, FAX: 528-259 E-mail: bocsph@pr.hu

Bőcsi Helyi Választási Iroda Vezetőjétől 3574 Bőcs, Hősök tere 1. Tel: 46/318-009, 528-258, FAX: 528-259 E-mail: bocsph@pr.hu Iktatószám: 16-106 /2014. Tárgy: Megbízás elfogadása A, a választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvény 32. -a Kovács Zsolt (név) 0 (személyi azonosító) 3574 Bőcs, Munkácsy u. 65. szám alatti lakosnak

Részletesebben

Határozat. az egyéni listás települési önkormányzati képviselő választás eredményének megállapításához. A Csömöri Helyi Választási Bizottság

Határozat. az egyéni listás települési önkormányzati képviselő választás eredményének megállapításához. A Csömöri Helyi Választási Bizottság Határozat az egyéni listás települési önkormányzati képviselő választás eredményének megállapításához A Csömöri Helyi Választási Bizottság 45/2014. (X. 13.) határozata A Csömöri Helyi Választási Bizottsága

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV készült a IX. Helyi Választási Bizottság án 8.30 órakor tartott üléséről. Bp. IX. Bakáts tér 14. II.

JEGYZŐKÖNYV készült a IX. Helyi Választási Bizottság án 8.30 órakor tartott üléséről. Bp. IX. Bakáts tér 14. II. IX. Helyi Választási Bizottság JEGYZŐKÖNYV készült a IX. Helyi Választási Bizottság 2017. 03. 02-án 8.30 órakor tartott üléséről Ülés helye: Polgármesteri Hivatal Bp. IX. Bakáts tér 14. II. emeleti ülésterem

Részletesebben

v é g z é s t : Az ítélőtábla a Hajdú-Bihar Megyei Területi Választási Bizottság 58/2014. (IX. 18.) TVB számú határozatát helybenhagyja.

v é g z é s t : Az ítélőtábla a Hajdú-Bihar Megyei Területi Választási Bizottság 58/2014. (IX. 18.) TVB számú határozatát helybenhagyja. Debreceni Ítélőtábla Pk.I.20.604/2014/2. szám A Debreceni Ítélőtábla a dr. Néző Gabriella ügyvéd ügyintézése mellett a Néző Gabriella Ügyvédi Iroda (címe) által képviselt Lehet Más a Politika (1136 Budapest,

Részletesebben

Határozat. a települési nemzetiségi önkormányzati képviselő választás eredményének megállapításához. A Csömöri Helyi Választási Bizottság

Határozat. a települési nemzetiségi önkormányzati képviselő választás eredményének megállapításához. A Csömöri Helyi Választási Bizottság Határozat a települési nemzetiségi önkormányzati képviselő választás eredményének megállapításához A Csömöri Helyi Választási Bizottság 47/2014. (X.13.) határozata A Csömöri Helyi Választási Bizottság

Részletesebben

HELYI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 3630 Putnok, Kossuth út 5. Tel.: 48/530-010 Fax: 48/530-054

HELYI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 3630 Putnok, Kossuth út 5. Tel.: 48/530-010 Fax: 48/530-054 HELYI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 3630 Putnok, Kossuth út 5. Tel.: 48/530-010 Fax: 48/530-054 A Putnoki Helyi Választási Bizottság 55/2014. (X.13.) határozata A Putnoki Helyi Választási Bizottság roma nemzetiségi

Részletesebben

I. Országos népszavazási kezdeményezés elbírálása

I. Országos népszavazási kezdeményezés elbírálása NEMZETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG JEGYZŐKÖNYV A NEMZETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 2014. DECEMBER 12-I ÜLÉSÉRŐL Az ülés helyszíne: Nemzeti Választási Iroda székháza (1054 Budapest, Alkotmány u. 3.) Az ülés ideje:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. bizottsági elnök-helyettes (később érkezett) számviteli, vagyonnyilvántartási- és kezelési osztályvezető.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. bizottsági elnök-helyettes (később érkezett) számviteli, vagyonnyilvántartási- és kezelési osztályvezető. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testülete Jogi és Ellenőrzési Bizottságának 2014. szeptember 8-án a Városháza emeleti kistermében 9 00 órai kezdettel megtartott nyílt

Részletesebben

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei TERÜLETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei TERÜLETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei TERÜLETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 3525 MISKOLC, Városház tér 1. Telefon: (46) 517-700*, (46) 517-713 Telefax: (46) 352-525 E-mail: tvb@hivatal.baz.hu III-1494-1/2014. a Borsod-Abaúj-Zemplén

Részletesebben

Fővárosi Ítélőtábla 12.Pk.50.017/2014/3.

Fővárosi Ítélőtábla 12.Pk.50.017/2014/3. Fővárosi Ítélőtábla 12.Pk.50.017/2014/3. A Fővárosi Ítélőtábla a N G Ügyvédi Iroda (cím) által képviselt Lehet Más a Politika (cím) kérelmezőnek, a Fővárosi Választási Bizottság (1052 Budapest, Városház

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Gyömrő Város Helyi Választási Bizottság október 3-án megtartott munkaülésen.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Gyömrő Város Helyi Választási Bizottság október 3-án megtartott munkaülésen. JEGYZŐKÖNYV Készült: Gyömrő Város Helyi Választási Bizottság 2010. október 3-án megtartott munkaülésen. Jelen vannak: a mellékelt jelenléti ív tanúsága szerint. Varga Ernő jegyző üdvözli a bizottsági tagokat,

Részletesebben

A Pusztaföldvári Helyi Választási Bizottság 28/2014. (X.13.) határozata

A Pusztaföldvári Helyi Választási Bizottság 28/2014. (X.13.) határozata A Pusztaföldvári Helyi Választási Bizottság 28/2014. (X.13.) határozata A Pusztaföldvári Helyi Választási Bizottság a helyi önkormányzati képviselők 2014. október 12. napjára kitűzött általános választásán

Részletesebben

2/2014. (III.31.) Tárgy: választókerületek kialakításáról HATÁROZAT

2/2014. (III.31.) Tárgy: választókerületek kialakításáról HATÁROZAT Kiskunhalasi Közös Önkormányzati Hivatal Jegyzője, mint a HELYI VÁLASZTÁSI IRODA VEZETŐJE 6400 KISKUNHALAS, Hősök tere 1. Telefon: 77/523-104, e-mail:jegyzo@kiskunhalas.hu 2/2014. (III.31.) Ikt. S/456-2/2014

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ. a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek október 12. napjára kitűzött választásáról

TÁJÉKOZTATÓ. a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek október 12. napjára kitűzött választásáról Helyi Választási Iroda Vezetőjétől Tel: 46/318-009, 528-258, FAX: 528-259, E-mail: bocsph@bocskozseg.hu TÁJÉKOZTATÓ a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek 2014. október 12. napjára kitűzött

Részletesebben

HEVES MEGYE TISZTIKARA

HEVES MEGYE TISZTIKARA HEVES MEGYE TISZTIKARA 1990 2000 Országgyűlési képviselők 1990 1998 1990. május 2. 1994. június 27. 1 Szarvas Béla (Magyar Demokrata Fórum) 1. választókerület, Eger 1990. május 2. 1994. június 27. Kelemen

Részletesebben

A XVI. kerületi Helyi Választási Bizottság közleménye

A XVI. kerületi Helyi Választási Bizottság közleménye A XVI. kerületi Helyi Választási Bizottság közleménye a polgármesterek, és helyi képviselők 2010. október 3-án megtartott választásának Budapest főváros XVI. kerületének végleges eredményeiről A POLGÁRMESTER-VÁLASZTÁS

Részletesebben

Polgármesterjelöltek. Jelölt neve Jelölő szervezet Státusz Dátum Horváth Károly Független Nyilvántartásba

Polgármesterjelöltek. Jelölt neve Jelölő szervezet Státusz Dátum Horváth Károly Független Nyilvántartásba A 2010. október 03. napjára kitűzött helyi önkormányzati és cigány kisebbségi önkormányzati választásra nyilvántartásba vett jelölő szervezetek, jelöltek és listák Polgármesterjelöltek Horváth Károly Független

Részletesebben

Nádudvar Város Helyi Választási Bizottsága. H-4181 Nádudvar, Fő út 119. sz. Tel: +36/54/ HATÁROZAT

Nádudvar Város Helyi Választási Bizottsága. H-4181 Nádudvar, Fő út 119. sz. Tel: +36/54/ HATÁROZAT Határozat száma:48/2014. (X.13.) hbv. Tárgy: egyéni listás képviselő választás eredményének megállapítása HATÁROZAT Nádudvar Város Helyi Választási Bizottsága a választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI.

Részletesebben

KÚRIA. v é g z é s t : A Kúria a Nemzeti Választási Bizottság 134/2014. számú határozatát helybenhagyja.

KÚRIA. v é g z é s t : A Kúria a Nemzeti Választási Bizottság 134/2014. számú határozatát helybenhagyja. KÚRIA Kvk.V.37.198/2014/2.szám A Kúria az ügyvéd által képviselt Magyar Szocialista Párt I. rendű, Együtt a Korszakváltók Pártja II. rendű, Demokratikus Koalíció III. rendű, Párbeszéd Magyarországért Párt

Részletesebben

NEMZETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG JEGYZŐKÖNYV A NEMZETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 2014. AUGUSZTUS 26-I ÜLÉSÉRŐL

NEMZETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG JEGYZŐKÖNYV A NEMZETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 2014. AUGUSZTUS 26-I ÜLÉSÉRŐL NEMZETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG JEGYZŐKÖNYV A NEMZETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 2014. AUGUSZTUS 26-I ÜLÉSÉRŐL Az ülés helyszíne: Nemzeti Választási Iroda székháza (1054 Budapest, Alkotmány u. 3.) Az ülés ideje:

Részletesebben

HELYI V ÁLA SZTÁSI BIZOTTSÁG 3654 Bánréve Kossuth út 24. Tel.: 48/ Fax: 48/

HELYI V ÁLA SZTÁSI BIZOTTSÁG 3654 Bánréve Kossuth út 24. Tel.: 48/ Fax: 48/ HELYI V ÁLA SZTÁSI BIZOTTSÁG 3654 Bánréve Kossuth út 24. Tel.: 48/554-900 Fax: 48/554-900 ' A Bánrévei Helyi Választási Bizottság 43/2014. (X.13.) határozata A Bánrévei Helyi Választási Bizottság a helyi

Részletesebben

J E G Y Z K Ö N Y V. Készült: Gyömr Város Helyi Választási Bizottsága augusztus 31-én órakor megtartott munkaülésér l.

J E G Y Z K Ö N Y V. Készült: Gyömr Város Helyi Választási Bizottsága augusztus 31-én órakor megtartott munkaülésér l. J E G Y Z K Ö N Y V Készült: Gyömr Város Helyi Választási Bizottsága 2010. augusztus 31-én 16.00 órakor megtartott munkaülésér l. Jelen vannak: alulírottak Varga Ern HVI vezet : Elmondja, hogy a Magyar

Részletesebben

A Vadnai Helyi Választási Bizottság 18/2014.(X.12.) határozata a polgármester választás eredményének megállapításához.

A Vadnai Helyi Választási Bizottság 18/2014.(X.12.) határozata a polgármester választás eredményének megállapításához. VADNAI HELYI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG A Vadnai Helyi Választási Bizottság 18/2014.(X.12.) határozata a polgármester választás eredményének megállapításához A Vadnai Helyi Választási Bizottság a helyi önkormányzati

Részletesebben

v é g z é s t : I n d o k o l á s

v é g z é s t : I n d o k o l á s A bíróság a dr. B. M. Ügyvédi Iroda (...) által képviselt G.A. (...) kérelmezőnek, dr. Cserny Ákos elnök által képviselt Fővárosi Választási Bizottság (1052 Budapest, Városház utca 9-11.) kérelmezett ellen,

Részletesebben

NEMZETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG JEGYZŐKÖNYV A NEMZETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 2014. JANUÁR 31-I ÜLÉSÉRŐL

NEMZETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG JEGYZŐKÖNYV A NEMZETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 2014. JANUÁR 31-I ÜLÉSÉRŐL NEMZETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG JEGYZŐKÖNYV A NEMZETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 2014. JANUÁR 31-I ÜLÉSÉRŐL Az ülés helyszíne: Nemzeti Választási Iroda székháza (1054 Budapest, Alkotmány u. 3.) Az ülés ideje: 2014.

Részletesebben

Palotás község Helyi Választási Bizottsága. 1/2016.(VIII.15.) HVB határozata

Palotás község Helyi Választási Bizottsága. 1/2016.(VIII.15.) HVB határozata Palotás község Helyi Választási Bizottsága 1/2016.(VIII.15.) HVB határozata az időközi helyi önkormányzati képviselők és polgármester választás kitűzéséről Palotás község Helyi Választási Bizottsága (a

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jelen vannak: J E G Y Z Ő K Ö N Y V Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szociális és Lakásügyi Bizottsága 2014. október 29-én (szerda) 13:00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal

Részletesebben

Tájékoztató a polgármesterek az önkormányzati képviselők választásáról. I. Nyilvántartásba vétel

Tájékoztató a polgármesterek az önkormányzati képviselők választásáról. I. Nyilvántartásba vétel BÁRÁNDI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL J E G Y Z Ő J E MINT A BÁRÁNDI HELYI VÁLASZTÁSI IRODA VEZETŐJE 4161 Báránd Kossuth tér 1. Telefon: 06/54-466-030 Fax: 06/54-466-291 Email: jegyzo@barand.hu Tájékoztató

Részletesebben

BÉKÉS megye Mezıberény település

BÉKÉS megye Mezıberény település ÖNKORMÁNYZATI VÁLASZTÁSOK 2014. október 12. BÉKÉS megye Mezıberény település Fıpolgármester Polgármester Egyéni listás Egyéni vál. kerület Választókerületek száma 8 Települési komp.listás Fıvárosi/megyei

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testülete Jogi és Ellenőrzési Bizottságának 2016. május 12-én a Városháza kistermében 15 00 órai kezdettel megtartott rendkívüli üléséről.

Részletesebben

Tájékoztató a nemzetiségi önkormányzati képviselő választásról

Tájékoztató a nemzetiségi önkormányzati képviselő választásról BÁRÁNDI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL J E G Y Z Ő J E MINT A BÁRÁNDI HELYI VÁLASZTÁSI IRODA VEZETŐJE 4161 Báránd Kossuth tér 1. Telefon: 06/54-466-030 Fax: 06/54-466-291 Email: jegyzo@barand.hu Tájékoztató

Részletesebben

NEMZETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG JEGYZŐKÖNYV A NEMZETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG AUGUSZTUS 22-I ÜLÉSÉRŐL

NEMZETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG JEGYZŐKÖNYV A NEMZETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG AUGUSZTUS 22-I ÜLÉSÉRŐL NEMZETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG JEGYZŐKÖNYV A NEMZETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 2014. AUGUSZTUS 22-I ÜLÉSÉRŐL Az ülés helyszíne: Nemzeti Választási Iroda székháza (1054 Budapest, Alkotmány u. 3.) Az ülés ideje:

Részletesebben

Helyi Választási Iroda 7133 Fadd, Dózsa Gy. u. 12. 74/447-998, fax: 74/447-182

Helyi Választási Iroda 7133 Fadd, Dózsa Gy. u. 12. 74/447-998, fax: 74/447-182 Helyi Választási Iroda 7133 Fadd, Dózsa Gy u 12 74/447-998, fax: 74/447-182 Fadd Nagyközség Helyi Választási Iroda vezetőjének tájékoztatása a 2010 október 3-án tartandó helyi önkormányzati képviselők

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. a helyi választási bizottság üléséről

JEGYZŐKÖNYV. a helyi választási bizottság üléséről JEGYZŐKÖNYV a helyi választási bizottság üléséről Készült: Magyargéc Polgármesteri Hivatalában 2010. év augusztus 17-én 10 órától megtartott Helyi Választási Bizottság üléséről. Jelen vannak: Uramecz László

Részletesebben

Szekszárd Megyei Jogú Város Helyi Választási Bizottság 7100 Szekszárd, Béla király tér 8. Tel.: 74/ ; ; Fax: 74/

Szekszárd Megyei Jogú Város Helyi Választási Bizottság 7100 Szekszárd, Béla király tér 8. Tel.: 74/ ; ; Fax: 74/ Szekszárd Megyei Jogú Város Helyi Választási Bizottság 7100 Szekszárd, Béla király tér 8. Tel.: 74/504-100; 504-180; Fax: 74/510-251 Ikt.sz.: IV.280-8/2014. SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS HELYI VÁLASZTÁSI

Részletesebben

H a t á r o z a t o t. Felsőcsatár településen működő Helyi Választási Bizottság

H a t á r o z a t o t. Felsőcsatár településen működő Helyi Választási Bizottság HELYI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG FELSŐCSATÁR 9794 Felsőcsatár, Petőfi u. 74. Tel.: 94/351-000 Száma: 1/2015. (V.06.) HVB Tárgy: Felsőcsatár településen időközi választás kitűzése Felsőcsatár településen működő

Részletesebben

Budapest 08. számú Országgyűlési Egyéni Választókerületi Választási Bizottság

Budapest 08. számú Országgyűlési Egyéni Választókerületi Választási Bizottság Budapest 08. számú Országgyűlési Egyéni Választókerületi Választási Bizottság 1145 Budapest, Pétervárad utca 2. JEGYZŐKÖNYV Készült: 2014. március 28-án 08:30 órakor Budapest Főváros XIV. Kerület Polgármesteri

Részletesebben

Mezőbcrény Helyi Választási Bizottság 6/2014. (VIH.29.) sz. határozata

Mezőbcrény Helyi Választási Bizottság 6/2014. (VIH.29.) sz. határozata fellebbezést Mezőbcrény Helyi Választási Bizottság 6/2014. (VIH.29.) sz. határozata A Mezőberónyi Helyi Választási Bizottság ( továbbiakban HVB) Szekeres Józsefné (személyi azonosító: ) Mezőherény, Bajcsy

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. bizottsági elnökhelyettes. műszaki és városfejlesztési irodavezető Bánkutiné Katona Mária gazdálkodási irodavezető

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. bizottsági elnökhelyettes. műszaki és városfejlesztési irodavezető Bánkutiné Katona Mária gazdálkodási irodavezető J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testülete Jogi és Ellenőrzési Bizottságának 2016. november 22-én a Városháza kistermében 9 00 órai kezdettel megtartott nyílt üléséről.

Részletesebben

MAGYAR KÖZLÖNY 66. szám

MAGYAR KÖZLÖNY 66. szám MAGYAR KÖZLÖNY 66. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2014. május 6., kedd Tartalomjegyzék 1/2014. (V. 6.) NVB közlemény Az országgyűlési képviselők 2014. évi választásának eredményéről 9686 A Nemzeti Választási

Részletesebben

HELYI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 3654 Bánréve Kossuth út 24. Tel.: 48/ Fax: 48/

HELYI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 3654 Bánréve Kossuth út 24. Tel.: 48/ Fax: 48/ HELYI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 3654 Bánréve Kossuth út 24. Tel.: 48/554-900 Fax: 48/554-900 A Bánréve Helyi Választási Bizottság 44/2014. (X.13.) határozata A Bánrévei Helyi Választási Bizottság roma nemzetiségi

Részletesebben

Batéi HVI Vezetőjétől 7258 Baté, Fő u

Batéi HVI Vezetőjétől 7258 Baté, Fő u Tájékoztató a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, valamint a nemzetiségi önkormányzati képviselők választásához Tisztelt Választópolgárok! A Magyar Köztársaság Elnöke 2014. október 12. napjára

Részletesebben

Fertőd Város Képviselő-testülete

Fertőd Város Képviselő-testülete Fertőd Város Képviselő-testülete 37/2012. SZÁMÚ J E G Y Z Ő K Ö N Y V 2012. november 30. napján megtartott R E N D K Í V Ü L I K É P V I S E L Ő T E S T Ü L E T I Ü L É S É R Ő L Készült: 3 példányban

Részletesebben

BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI TERÜLETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Területi Választási Bizottság 27/2010. (V.4.

BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI TERÜLETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Területi Választási Bizottság 27/2010. (V.4. BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI TERÜLETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 3525 MISKOLC, Városház tér 1. Telefon: (46) 323-011*, (46) 517-700*, (46) 517-633, (46) 346-256 Telefax: (46) 352-525 II-827-1/2010. A Borsod-Abaúj-Zemplén

Részletesebben

Tájékoztató a nemzetiségi önkormányzati képviselő választásról

Tájékoztató a nemzetiségi önkormányzati képviselő választásról Tájékoztató a nemzetiségi önkormányzati képviselő választásról A Nemzeti Választási Bizottság 2014. október 12. napjára tűzte ki a nemzetiségi önkormányzati képviselők általános választását. Csomád községben

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ. II. Jelölt állításhoz szükséges ajánlások számának megállapítása

TÁJÉKOZTATÓ. II. Jelölt állításhoz szükséges ajánlások számának megállapítása TÁJÉKOZTATÓ jelölő szervezetek és jelöltek részére a 2016. december 18. napjára kitűzött időközi helyi önkormányzati képviselők és polgármester választáshoz I. Jelölő szervezetek nyilvántartásba vétele

Részletesebben

v é g z é s t: A Fővárosi Ítélőtábla a Fővárosi Választási Bizottság határozatát helybenhagyja.

v é g z é s t: A Fővárosi Ítélőtábla a Fővárosi Választási Bizottság határozatát helybenhagyja. A Fővárosi Ítélőtábla a Néző Gabriella Ügyvédi Iroda (cím, ügyintéző: dr. Néző Gabriella ügyvéd) által képviselt Lehet Más a Politika (cím) kérelmezőnek, a Fővárosi Választási Bizottság 2014. szeptember

Részletesebben

Tájékoztató jelölő szervezetek / független jelöltek részére

Tájékoztató jelölő szervezetek / független jelöltek részére Tájékoztató jelölő szervezetek / független jelöltek részére I. Jelölő szervezetek nyilvántartásba vétele 1.) Azt a szervezetet, amely jelöltet vagy listát kíván állítani, a választás kitűzését követően

Részletesebben

A Helyi Választási Iroda vezetőjének tájékoztatója a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásról

A Helyi Választási Iroda vezetőjének tájékoztatója a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásról A Helyi Választási Iroda vezetőjének tájékoztatója a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásról A Köztársasági Elnök Úr 2014. október 12-re, vasárnapra tűzte ki az önkormányzati képviselők

Részletesebben

Budapest 08. számú Országgyűlési Egyéni Választókerületi Választási Bizottság

Budapest 08. számú Országgyűlési Egyéni Választókerületi Választási Bizottság Budapest 08. számú Országgyűlési Egyéni Választókerületi Választási Bizottság 1145 Budapest, Pétervárad utca 2. JEGYZŐKÖNYV Készült: 2014. április 11-én 10:45 órakor Budapest Főváros XIV. Kerület Polgármesteri

Részletesebben

az időközi helyi önkormányzati képviselők és polgármester választás kitűzéséről

az időközi helyi önkormányzati képviselők és polgármester választás kitűzéséről BOJT KÖZSÉG HELYI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁGA 2/2016. (III. 30.) számú HVB h a t á r o z a t a az időközi helyi önkormányzati képviselők és polgármester választás kitűzéséről Bojt Község Helyi Választási Bizottsága

Részletesebben

A Taktaharkányi Helyi Választási Bizottság

A Taktaharkányi Helyi Választási Bizottság A Taktaharkányi Helyi Választási Bizottság 422014.(X.12.) határozata A Taktaharkányi Helyi Választási Bizottság a helyi önkormányzati képviselők 2014. október 12. napjára kitűzött általános választásán

Részletesebben

A KÚRIA mint felülvizsgálati bíróság

A KÚRIA mint felülvizsgálati bíróság A KÚRIA mint felülvizsgálati bíróság A Kúria Dr. Bencze Péter és Társa Ügyvédi Iroda (ügyintéző:... ügyvéd, 1053 Budapest, Veres Pálné utca 14.) által képviselt Magyar Szocialista Párt (1066 Budapest,

Részletesebben

Ta je koztato jelo lo szervezetek, fu ggetlen jelo ltek re sze re

Ta je koztato jelo lo szervezetek, fu ggetlen jelo ltek re sze re Ta je koztato jelo lo szervezetek, fu ggetlen jelo ltek re sze re a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, valamint a nemzetiségi önkormányzati képviselők 2014. október 12 én megtartandó választására

Részletesebben

Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2011. november 18-án (pénteken) du. 13. 00 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt ülésének

Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2011. november 18-án (pénteken) du. 13. 00 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt ülésének 18/2011. Napirend: Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2011. november 18-án (pénteken) du. 13. 00 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt ülésének Jegyzőkönyve 1.) Kötelező közszolgáltatások

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Kérte a testület határozathozatalát a napirendet illetően.

Jegyzőkönyv. Kérte a testület határozathozatalát a napirendet illetően. Jegyzőkönyv Készült: Szegvári Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. november 27-én Szegvári Közös Önkormányzati Hivatal tanácskozó termében tartott ALAKULÓ ÜLÉSÉRŐL. Jelen vannak:

Részletesebben

NEMZETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG JEGYZŐKÖNYV A NEMZETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 2015. FEBRUÁR 20-I ÜLÉSÉRŐL

NEMZETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG JEGYZŐKÖNYV A NEMZETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 2015. FEBRUÁR 20-I ÜLÉSÉRŐL NEMZETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG JEGYZŐKÖNYV A NEMZETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 2015. FEBRUÁR 20-I ÜLÉSÉRŐL Az ülés helyszíne: Nemzeti Választási Iroda székháza (1054 Budapest, Alkotmány u. 3.) Az ülés ideje:

Részletesebben

v é g z é s t: A Fővárosi Ítélőtábla a Fővárosi Választási Bizottság 298/2014. (X.17.) FVB számú határozatát helybenhagyja.

v é g z é s t: A Fővárosi Ítélőtábla a Fővárosi Választási Bizottság 298/2014. (X.17.) FVB számú határozatát helybenhagyja. Fővárosi Ítélőtábla 12.Pk.50.058/2014/5. A Fővárosi Ítélőtábla a Ügyvédi Iroda (címe., ügyintéző: ügyvéd neve) által képviselt kérelmező neve (címe) kérelmezőnek, a Fővárosi Választási Bizottság 2014.

Részletesebben

Tájékoztató a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek évi választásáról

Tájékoztató a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek évi választásáról Tájékoztató a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek 2014. évi választásáról Tisztelt Választópolgárok! A helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek 2014. évi általános választására 2014.

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Bordás Géza elnök köszönti a meghívott vendégeket, a megyei önkormányzat munkatársait és a képviselőket.

Jegyzőkönyv. Bordás Géza elnök köszönti a meghívott vendégeket, a megyei önkormányzat munkatársait és a képviselőket. Jegyzőkönyv Készült a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Cigány Kisebbség Területi Kisebbségi Önkormányzat 2008. július 3-i ülésén, melyre a Megyeháza Rákóczi termében került sor. Jelen vannak: A testület tagjai

Részletesebben

Szekszárd Megyei Jogú Város Helyi Választási Bizottság 7100 Szekszárd, Béla király tér 8. Tel.: 74/ ; ; Fax: 74/ HATÁROZATOT:

Szekszárd Megyei Jogú Város Helyi Választási Bizottság 7100 Szekszárd, Béla király tér 8. Tel.: 74/ ; ; Fax: 74/ HATÁROZATOT: Szekszárd Megyei Jogú Város Helyi Választási Bizottság 7100 Szekszárd, Béla király tér 8. Tel.: 74/504-100; 504-180; Fax: 74/510-251 Ikt.sz.: IV.280-6/2014. HATÁROZATI KIVONAT SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS

Részletesebben

Tájékoztató a nemzetiségi önkormányzati képviselők választásról

Tájékoztató a nemzetiségi önkormányzati képviselők választásról Tájékoztató a nemzetiségi önkormányzati képviselők választásról A Nemzeti Választási Bizottság 2014. október 12. napjára tűzte ki a nemzetiségi önkormányzati képviselők általános választását. Kecskéden

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A Képviselő-testület 10 igen szavazattal meghozta alábbi határozatát. Határozat

Jegyzőkönyv. A Képviselő-testület 10 igen szavazattal meghozta alábbi határozatát. Határozat Jegyzőkönyv Készült: Szegvár Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. július 14-én Szegvár Nagyközség Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében tartott rendkívüli nyílt üléséről Jelen voltak:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jelen vannak: J E G Y Z Ő K Ö N Y V Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szociális és Lakásügyi Bizottsága 2014. február 24-én (hétfő) 15:00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal

Részletesebben

HELYI ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐK ÉS POLGÁRMESTEREK VÁLASZTÁSA október 3. TÁJÉKOZTATÓ ADATOK

HELYI ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐK ÉS POLGÁRMESTEREK VÁLASZTÁSA október 3. TÁJÉKOZTATÓ ADATOK VÁLASZTÁSI FÜZETEK 175. HELYI ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐK ÉS POLGÁRMESTEREK VÁLASZTÁSA 2010. október 3. TÁJÉKOZTATÓ ADATOK KÖZIGAZGATÁSI ÉS IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUM ORSZÁGOS VÁLASZTÁSI IRODA TARTALOMJEGYZÉK

Részletesebben