Hatályosság:

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Hatályosság:"

Átírás

1 Az Országos Gyógyszerészeti Intézet közleménye a helyes laboratóriumi gyakorlat (Good Practe, GLP) alkalmazását biztosító Program. évi végrehajtásáról és a évi Nemzeti GLP Programról Hatályosság: Az Országos Gyógyszerészeti Intézet a veszélyes anyagokra és készítményekre, ill. új anyagokra, az emberi felhasználásra kerülı gyógyszerekre, a növényvédı szerekre valamint állatgyógyászati készítményekre vonatkozó, a helyes laboratóriumi gyakorlat (Good Practe, a továbbiakban: GLP) alkalmazásáról és ellenırzésérıl szóló 9/2001. (III. 30.) EüM FVM együttes rendelet (a továbbiakban: R.) 3. (6) bekezdésében található felhatalmazás alapján az alábbi közleményt teszi közzé. A R. 2. sz. melléklet A) részének V. fejezete szerint a Program kidolgozása és végrehajtása biztosítja, hogy a vizsgálóhelyek tevékenységük során betartják a GLP követelményeit, illetve ennek megfelelıen képeseke garantálni vizsgálati eredményeik megbízhatóságát. A. december 31i adatok alapján a Nemzeti Programban résztvevı GLP vizsgálóhelyek jegyzékét a mellékelt táblázat tartalmazza, mely magában foglalja a vizsgálóhelyek azonosító adatait, státuszát, a helyszíni ellenırzések idıpontját, típusát, a végzett biztonsági vizsgálatok kategóriáit, valamint szükség szerint megjegyzést. GLP Test facilities in Hungary Test facility Date OF INSPECTION STATUS Nature of inspection AREA of expertise Remarks Current name: ADEXGO Industrial, Commercial and Consulting Ltd. Safety Pharmacology Unit (ADEXGO Ipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. Biztonsági Farmakológiai Egysége) ADEXGO Industrial, Commercial and Consulting Ltd. (H4225 Debrecen, Hegy u. 4.) ADEXGO Industrial, Commercial and Consulting Ltd. Safety Pharmacology Unit (H4032 Debrecen, Nagyerdei Krt. 98.) previously the name of the offe appeared on the GLP certifate RFP Current name: AdWare Research Ltd. (Adware Research Fejlesztı és Tanácsadó Kft.) AdWare Research Ltd. (H8200 Veszprém, Házgyári út 1.) AdWare Research Ltd. (H8230 Balatonfüred, Völgy u. 41.) Current name: Government Offe for Baranya County, Plant Protection and Soil Conservation Directorate, for Pest Diagnosis new address since 2009

2 (Baranya Megyei Kormányhivatal Növény és Talajvédelmi Igazgatósága, Károsító Diagnosztikai Laboratórium) Conservation Serve of Baranya County, for Pest Diagnosis (H7634 Pécs, Kodó dőlı 1.) Agrultural Offe of County Baranya, Plant Protection and Soil Conservation Directorate, for Pest Diagnosis (H7634 Pécs, Kodó dőlı 1.) Government Offe for Baranya County, Plant Protection and Soil Conservation Directorate, for Pest Diagnosis (H7634 Pécs, Kodó dőlı 1.) rei field phase 9.5 field phase 9.5 field phase 9.5 until 2008 new name and organization Current name: Agrultural Offe Directorate of Plant Protection, Soil Conservation and Agrienviroment of Hydrobiology, Gödöllı (Mezıgazdasági Szakigazgatási Hivatal Növény, Talaj és Agrárkörnyezetvédelmi Igazgatóság, Gödöllıi Vízélettani Laboratórium) Agrultural Offe of Budapest and Pest County, Plant Protection and Soil Conservation Directorate, Hydrobiologal (H2100 Gödöllı, Kotlán Sándor u. 3.) Agrultural Offe Directorate of Plant Protection, Soil Conservation and Agrienviroment of Hydrobiology, Gödöllı (H2100 Gödöllı, Kotlán Sándor u. 3.) new name and organization Current name: Agrultural Offe Directorate of Plant Protection, Soil Conservation and Agrienviroment, Pestcide Residue Analytal, Miskolc (Mezıgazdasági Szakigazgatási Hivatal Növény, Talaj és Agrárkörnyezetvédelmi Igazgatóság, Miskolci Növényvédıszermaradékanalitikai Laboratórium) Plant health and Soil Conservation Station of Borsod AbaújZemplén County (H3501 Miskolc, Blaskovs László u. 24.) Plant health and Soil Conservation Station of Borsod AbaújZemplén County, Analital Department , , , until 2000

3 (H3501 Miskolc, Blaskovs László u. 24.) Conservation Serve of BorsodAbaújZemplén County, Analytal (H3501 Miskolc, Blaskovs László u. 24.) Conservation Serve of BorsodAbaújZemplén County, Pestcide Residue Analytal (H3501 Miskolc, Blaskovs László u. 24.) Agrultural Offe of County BorsodAbaújZemplén, Plant Protection and Soil Conservation Directorate, Pestcide Residue Analytal (H3501 Miskolc, Blaskovs László u. 24.) Agrultural Offe Directorate of Plant Protection, Soil Conservation and Agrienviroment, Pestcide Residue Analytal, Miskolc (H3501 Miskolc, Blaskovs László u. 24.) analytal phase analytal phase analytal phase, 8 until 2003 until 2005 until new name and organization Current name: Government Offe for Csongrad County, Plant Protection and Soil Conservation Directorate, Plant Protection and Quarantine (Csongrád Megyei Kormányhivatal Növény és Talajvédelmi Igazgatósága, Növényvédelmi és Karantén Laboratórium) Conservation Serve of Csongrád County, for Pest Diagnosis (H6801 Hódmezıvásárhely, Rárósi út 110.) Agrultural Offe of County Csongrád, Directorate Plant Protection and Soil Conservation, Plant Healt and Quarantine (H6801 Hódmezıvásárhely, Rárósi út 110.) Government Offe for Csongrad County Conservation Directorate Plant Protection and Quarantine (H6801 Hódmezıvásárhely, Rárósi út 110.) field phase field phase 9.5 new name and organization

4 Current name: Government Offe for BorsodAbaújZemplén County, Conservation Directorate, for Pest Diagnosis (BorsodAbaújZemplén Megyei Kormányhivatal Növény és Talajvédelmi Igazgatósága, Károsító Diagnosztikai Laboratórium) Conservation Serve of BorsodAbaújZemplén County, for Pest Diagnosis (H3501 Miskolc, Blaskovs László u. 24.) field phase Agrultural Offe of County BorsodAbaújZemplén, Plant Protection and Soil rei field phase Conservation Directorate, until for Pest Diagnosis (H3501 Miskolc, Blaskovs László u. 24.) field phase Government Offe for Borsod AbaújZemplén County, Plant Protection and Soil Conservation Directorate, for Pest Diagnosis (H3501 Miskolc, Blaskovs László u. 24.) new name and organization Current name: Agrultural Offe, Directorate of Plant Protection, Soil Conservation and Agrienviroment, Pestcide Residue Analytal, Hódmezıvásárhely (Mezıgazdasági Szakigazgatási Hivatal Növény, Talaj és Agrárkörnyezetvédelmi Igazgatóság, Hódmezıvásárhelyi Növényvédıszermaradékanalitikai Laboratórium) Plant health and Soil Conservation Station of Csongrád County (H6801 Hódmezıvásárhely, Rákosi u.102.) Plant health and Soil Conservation Station of Csongrád County (H6801 Hódmezıvásárhely, Rárósi út 110.) um Conservation Serve of Csongrád County, Analytal (H6801 Hódmezıvásárhely, Rárósi út 110.) Conservation Serve of Csongrád County, Pestcide Residue Analytal (H6801 Hódmezıvásárhely, Rárósi út 110.) , Agrultural Offe of County Csongrád, Directorate Plant Protection and Soil Conservation, Pestcide Residue analytal phase analytal phase analytal phase until 2003 until 2005 until

5 Analytal (H6801 Hódmezıvásárhely, Rárósi út 110.) Agrultural Offe, Directorate of Plant Protection, Soil Conservation and Agrienviroment, Pestcide Residue Analytal, Hódmezıvásárhely (H6801 Hódmezıvásárhely, Rárósi út 110.) , 8 new name and organization Current name: Agrultural Offe of County Komárom Esztergom Conservation Directorate, Plant Protection (Komárom Esztergom Megyei Mezıgazdasági Szakigazgatási Hivatal Növény és Talajvédelmi Igazgatóság, Növényvédelmi Laboratórium) Conservation Serve of Komárom Esztergom County, Plant Protection (H 2890 Tata, Új u. 17. Hungary) Agrultural Offe of County Komárom Esztergom Plant Protection and Soil Conservation Directorate, Plant Protection (H2890 Tata, Új u. 17. Hungary) RFP Current name: Government Offe for Fejér County Plant Protection and Soil Conservation Directorate,Plant Protection (Fejér Megyei Kormányhivatal Növény és Talajvédelmi Igazgatósága, Növényvédelmi Laboratórium) Conservation Serve of Fejér County, Plant Protection (H2481 Velence, Ország u. 23.) field phase Agrultural Offe of Fejér field phase County Plant Protection and Soil Conservation Directorate, Plant Protection field phase (H2481 Velence, Ország u. 23.) 9.5 Government Offe for Fejér County Plant Protection and Soil Conservation Directorate,Plant Protection (H2481 Velence, Ország u. 23.) until new name and organization Current name: Agrultural Offe, Directorate of Plant Protection, Soil Conservation and Agrienvironment, Pestcide Residue Analytal, Kaposvár (Mezıgazdasági Szakigazgatási Hivatal Növény, Talaj és Agrárkörnyezetvédelmi Igazgatóság, Kaposvári

6 Növényvédıszermaradékanalitikai Laboratórium) Plant Health and Soil Conservation Station of Somogy County (H7401 Kaposvár, Guba Sándor u. 20.) Plant health and Soil Conservation Station of Somogy County (H7401 Kaposvár, Guba Sándor u. 20.) Plant health and Soil Conservation Station of Somogy County (H7401 Kaposvár, Guba Sándor u. 20.) Conservation Serve of Somogy County, Analytal (H7401 Kaposvár, Guba Sándor u. 20.) Conservation Serve of Somogy County, Pestcide Residue Analytal (H7401 Kaposvár, Guba Sándor u. 20.) Agrultural Offe of County Somogy, Plant Protection and Soil Conservation Directorate, Pestcide Residue Analytal (H7401 Kaposvár, Guba Sándor u. 20.) Agrultural Offe, Directorate of Plant Protection, Soil Conservation and Agrienvironment,Pestcide Residue Analytal, Kaposvár (H7401 Kaposvár, Guba Sándor u. 20.) , , , analytal phase analytal phase analytal phase, 8 until 2003 until 2005 until new name and organization Current name: Agrultural Offe, Directorate of Plant Protection, Soil Conservation and Agrienviroment Pestide Analytal, Velence (Mezıgazdasági Szakigazgatási Hivatal, Növény, Talaj és Agrárkörnyezetvédelmi Igazgatóság, Velencei Növényvédıszeranalitikai Laboratórium) Plant health and Soil Conservation Station of Fejér County (H2481 Velence, Ország u.23.) Conservation Serve of Fejér County, Analytal , until 2003

7 (H2481 Velence, Ország u. 23.) Conservation Serve of Fejér County, Pestcide Residue Analytal (H2481 Velence, Ország u. 23.) Agrultural Offe of Fejér, Directorate of Plant Protection and Soil Conservation, Pestcide Residue Analytal (H2481 Velence, Ország u. 23.) Agrultural Offe of County Fejér, Conservation Directorate, Pestcide Residue Analytal (H2481 Velence, Ország u. 23.) Agrultural Offe, Directorate of Plant Protection, Soil Conservation and Agrienviroment Pestide Analytal, Velence (H2481 Velence, Ország u. 23.) analytal phase analytal phase until 2005 until analytal phase 6, 8 new name and organization Current name: Agrultural Offe, Directorate of Plant Protection, Soil Conservation and Agrienviroment, Pestcide Residue Analytal, Szolnok (Mezıgazdasági Szakigazgatási Hivatal Növény, Talaj és Agrárkörnyezetvédelmi Igazgatóság, Szolnoki Növényvédıszermaradékanalitikai Laboratórium) Plant health and Soil Conservation Station of Jász NagykunSzolnok County (H5000 Szolnok, Vízpart krt. 32.) Conservation Serve of Jász NagykunSzolnok County, Analytal (H5000 Szolnok, Vízpart krt. 32.) Conservation Serve of Jász NagykunSzolnok County, Pestcide Residue Analytal (H5000 Szolnok, Vízpart krt. 32.) Agrultural Offe of Jász NagykunSzolnok, Directorate of Conservation, Pestcide Residue Analytal (H5000 Szolnok, Vízpart krt. 32.) Agrultural Offe, Directorate , analytal phase analytal phase analytal phase, 8 until 2003 until 2005 until new name and

8 of Plant Protection, Soil Conservation and Agrienviroment, Pestcide Residue Analytal, Szolnok (H5000 Szolnok, Vízpart krt. 32.) organization Current name: Agrultural Offe of Vas County Plant Protection and Soil Conservation Directorate, for Pest Diagnosis (Vas Megyei Mezıgazdasági Szakigazgatási Hivatal Növény és Talajvédelmi Igazgatóság, Károsító Diagnosztikai Laboratórium) Conservation Serve of Vas County, for Pest Diagnosis (H9762 Tanakajd, Ambrózy sétány 2.) Agrultural Offe of Vas County Plant Protection and Soil Conservation Directorate, for Pest Diagnosis (H9762 Tanakajd, Ambrózy sétány 2.) field phase field phase field phase 9.5 until RFP Current name: Government Offe for JászNagykunSzolnok County, Conservation Directorate, Department for Pest Diagnosis (JászNagykunSzolnok Megyei Kormányhivatal Növény és Talajvédelmi Igazgatóság, Károsító Diagnosztikai Osztály) Conservation Serve of Jász NagykunSzolnok County, for Pest Diagnosis (H5001 Szolnok, Vízpart krt. 32.) Agrultural Offe of Jász NagykunSzolnok County, Directorate of Plant Protection and Soil Conservation, for Pest Diagnosis (H5001 Szolnok, Vízpart krt. 32.) Agrultural Offe of Jász NagykunSzolnok County, Plant Protection and Soil Conservation Directorate, for Pest Diagnosis (H5001 Szolnok, Vízpart krt. 32.) Government Offe for Jász NagykunSzolnok County, Plant Protection and Soil Conservation Directorate, Department for Pest Diagnosis (H5001 Szolnok, Vízpart krt. 32.) field phase field phase 9.5 until field phase field phase 9.5 new name and organization

9 Current name: Government Offe for Zala County Plant Protection and Soil Conservation Directorate, for Pest Diagnosis (Zala Megyei Kormányhivatal Növény és Talajvédelmi Igazgatósága, Károsító Diagnosztikai Laboratórium) Conservation Serve of Zala County, for Pest Diagnosis (H8900 Zalaegerszeg, Kinizsi u. 81.) Agrultural Offe of Zala County Plant Protection and Soil Conservation Directorate, for Pest Diagnosis (H8900 Zalaegerszeg, Kinizsi u. 81.) Government Offe for Zala County Plant Protection and Soil Conservation Directorate, for Pest Diagnosis (H8900 Zalaegerszeg, Kinizsi u. 81.) Current name: AgrofilSZMI LTD. (AgrofilSZMI Kft.) AgrofilSZMI EC. (H9234 Kisbodak, Felszabadulás u. 23.) field phase pen until 9.5 new name and organization AgrofilSZMI EC. LTD (H9234 Kisbodak, until Felszabadulás u. 23.) RFP Current name: Aurigon Drug Research Ltd. Large Animal Toxology (Aurigon Gyógyszerkutató Kft. Nagyállattoxikológiai Laboratóruim) Aurigon Drug Research Ltd Large Animal Toxology (H2120 Dunakeszi, Rétipálya 2008 u.2. (D1, D2, D3) RFP Current name: AurigonToxoop Research Center Ltd. (Aurigon Toxoop Kutatóközpont Kft. (ATRC)) AurigonToxoop Research Center Ltd. (H2120 Dunakeszi, Pálya u. 2. H 1045 Budapest, Berlini út ) , 3, 8, 9.1, 9.2, 9.9, 9.10, 9.11, , 9.14 Béla Johan National Institute of Publ HealthDepartment of Morphology (Johan Béla Oszágos Környezetegészségügyi Intézet Morfológiai Osztály) Béla Johan National Institute

10 of Publ Health Department of Morphology (H1097 Budapest, Gyáli út 2 6. ) , 9.6 RFP Current name: Budapest University of Technology and Economs (BUTE) of Pharmacokinets (Budapesti Mőszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Farmakokinetikai Laboratórium) Budapest University of Technology and Economs (BUTE) of Pharmacokinets (H1111 Budapest, Szt. Gellért tér 4.) Budapest University of Technology and Economs (BUTE) of Pharmacokinets (H1111 Budapest, Szt. Gellért tér 4.) POST Central Seve for Conservation, Analytal (Növény és Talajvédelmi Központi Szolgálat, Analitikai Laboratóriuma) Budapest Plant Health and Soil Conservation Station (H1519 Budapest, Higany u. 2) , 9.5 Plant health and Soil , 9.5 Conservation Station of Budapest , 9.5 (H1112 Budapest, Budaörsi út ) Central Seve for Plant Protection and Soil Conservation, Analytal (H1118 Budapest, Budaörsi út ) until 1996 until 2003 RFP Current name: CEVAPHYLAXIA Veterinary Biologals Co. Ltd. (CEVAPHYLAXIA Oltóanyag termelı ZRT.) CEVAPHYLAXIA Veterinary Biologals Co. Ltd. (H1107 Budapest, Szállás u. 5.) Chemal works of Gedeon Rhter Ltd. Dorog Plant () Chemal works of Gedeon Rhter Ltd. Dorog Plant RFP

11 (H2510 Dorog, Esztergoni u. 27.) expired Current name: Chinoin Private Co. Ltd. member of sanofiaventis group, Drug Disposition, Bioanalysis (Chinoin Zrt., a sanofiaventis csoport tagja, Gyógyszerdiszpozíció, Bioanalízis) CHINOIN Pharmaceutals and Chemal Works Co. Ltd CHINOIN Co. Ltd. (member of the SanofiSynthelabo Group) CHINOIN Co. Ltd.member of the sanofiaventis Group R&D Preclinal Development, Metabolism & Pharmacokinets CHINOIN Co. Ltd. Member of sanofiaventis Metabolism and Pharmacokinets, Bioanalysis (H1045 Budapest, Tó u. 1 5.) Chinoin Private Co. Ltd. member of sanofiaventis group, Metabolism and Pharmacokinets, Bioanalysis (H1045 Budapest, Tó u. 1 5.) Chinoin Private Co. Ltd. member of sanofiaventis group, Drug Disposition, Bioanalysis (H1045 Budapest, Tó u. 1 5.) n 2 rei , a , 9.2 rei 9.2 8, 9.2 8, 9.2 until 2002 until 2005 until until 2009 Formal name change Current name: Dow AgroSciences Hungary Ltd. Field Development Station (TF) (Dow AgroSciences Hungary Kft. Szabadföldi Kísérleti Állomása) Dow AgroSciences Hungary Ltd. Field Development Station (H5000 Szolnok, Vízpart krt. 32.) field phase 9.5 field phase 9.5 field phase 9.5 field phase 9.5 Dow AgroSciences Hungary Ltd. (Dow AgroSciences Hungary Kft.) DOWELANCO HUNGARIAN FIELD GROUP (H5000 Szolnok, Vízpart krt. 32.) n field phase rei DOW AGROSCIENCES HUNGARIAN FIELD GROUP (H5000 Szolnok, Vízpart krt. 32.) pen DOW AGROSCIENCES 6 until expired n field phase

12 HUNGARY Ltd. until 2002 (H5000 Szolnok, Vízpart krt. 32.) RFP Current name: EGIS Pharmaceutals PLC (EGIS Gyógyszergyár NyRt.) EGIS Pharmaceutal Ltd, Department of Research Organisation and Quality Assurance EGIS Pharmaceutals Ltd. EGIS Pharmaceutals Ltd. Toxology, Pharmacology I, Department of Pharmacokinets EGIS Pharmaceutals PLC Department of Pharmacokinetts Pharmacology I. (H1106 Budapest, Keresztúri út and H1165 Budapest, Bökényföldi út 118/A) * POST n 2, 9.1, 9.2 rei 2, 9.1 2, 9.1 2, 9.1, 9.2 2, 9.1, 9.2 until 2001 until , Current name: Eurofins Agroscience Serves Ltd. (Eurofins Agroscience Serves Kft.) Eurofins Agroscience Serves Ltd. (H8000 Székesfehérvár, Börgöndi u. 53.) field phase Fodor József National Center of Publ Health, National Institute of Occupational Health, Department of Experimental Occupational Hygiene (Fodor József Országos Közegészségügyi Központ, Országos Munkahigiénés és Foglalkozásegészségügyi Intézet, Kísérletes Munkahigiénés Osztály) Fodor József National Center of Publ Health, National Institute of Occupational Health, Department of Experimental Occupational Hygiene H1096 Budapest, Nagyvárad tér 2. Fodor József National Center of Publ Health, National Institute of Occupational Health, Department of Experimental Occupational Hygiene H1096 Budapest, Nagyvárad tér * rei* 2, 3, until 1999 RFP Hisztolabor Pannomia Ltd. (TS) (Hisztolabor Pannomia

13 Hisztolabor Pannomia Ltd. (H9024 Gyır, Pogány I. u. 38.) Kft.) n rei 9.7 RFP Current name: Chemal Works of Gedeon Rhter Plc. Research Directorate, Pharmacologal and Drug Safety Research Division, Developmental Drug Metabolism & Pharmacokinets (Rhter Gedeon Nyrt. Kutatási Igazgatóság, Farmakológiai Gyógyszerbiztonsági Kutatási Fıosztály, Fejlesztési Gyógyszer metabolizmus és Farmakokinetika Osztály) Chemal works of Gedeon Rhter Ltd. Drug Safety (H1103 Budapest, Gyömrıi út 1921.) Chemal works of Gedeon Rhter Ltd. Pharmacologal Research Center Preclinal Drug Safety (H1103 Budapest, Gyömrıi út 1921.) Gedeon Rhter Ltd. (H1103 Budapest, Gyömrıi út 1921.) Gedeon Rhter Ltd. Toxologal Research II and of Pharmacokinets (H1103 Budapest, Gyömrıi út 1921.) Gedeon Rhter Ltd. of Pharmacokinets (H1103 Budapest, Gyömrıi út 1921.) Chemal Works of Gedeon Rhter Plc. Research Directorate, Pharmacologal and Drug Safety Research Division, Developmental Drug Metabolism & n 2,3 *rei Not defined * * study type ,2, ,2,3, 9.2 1,2,3, 9.2 1,2,3,8 2,3 until 1996 until 2001 until , 9.2 8, 9.2 change

14 Pharmacokinets (H1103 Budapest, Gyömrıi út 1921.) GR Goodwill Research Ltd. Bioanalytal (Goodwill Research Kft., Analitikai Laboratórium) GR Goodwill Research Ltd. Bioanalytal (H1134 Budapest, Diószegi út 64.) Hydrobiologal of the Conservation Serve of Pest County (Fıvárosiés Pest Megyei Mezıgazdasági Szakigazgatási Hivatal, Növény és Talajvédelmi Igazgatóság Vízélettani Hydrobiologal (H2440 Százhalombatta, Vörösmarty M. út 66.) of Hydrobiology (H2440 Százhalombatta, Vörösmarty M. út 66.) Hydrobiologal of the Plant Protection and Soil Conservation Serve of Pest County (H2440 Százhalombatta, Vörösmarty M. út 66.) Hydrobiologal of the Plant Protection and Soil Conservation Serve of Pest County (H2100 Gödöllı, Kotlán Sándor u.3.) 8 RFP Laboratórium) pen* 4 POST RFP rei * until former test facility until Institute of Toxology PSS of Zala County (Zala Megyei NTÁ Toxikológiai Intézete) Corp Protection and Soil Conservation Serve Institute at Keszthely (H 8360 Keszthely, Újmajori út) n 2 * (*No defined study type)

15 Intitute of Toxológy PSS ,3,6 of Zala County until 1994 (H8360 Keszthely, ,2,6, 9.2 Újmajori út) RFP Current name: Medinspect Ltd. Toxologal Analytal Laboraory (TS) (Medinspect Kft. Toxikológiai Analitikai Laboratórium) Medinspect Kft. Toxikológiai Analitikai Laboratórium (H2151 Fót, Csipányok u. 2.) Current name: IVAX Drug Research Institute Ltd. (IVAX Gyógyszerkutató Intézet Kft.) Institute for Drug Research H1045 Szabadságharcosok útja Institute for Drug Research H1045 Budapest, Berlini u IVAX Drug Research Institute Ltd. H1045 Budapest, Berlini u IVAX Drug Research Institute Ltd. H1045 Budapest, Berlini u IVAX Drug Research Institute Ltd. H1045 Budapest, Berlini u n first 8 RFP * * , 3, 8, , , 3, 8, , 3, 9.1, rei* , 9.1, * , 9.2 *Not defined study type *Not defined study type Former address until 1993 until , 9.1, 9.2 2, 9.1,8, 9.2 RFP

16 Conservation Serve of Bács Kiskun County, Analytal (BácsKiskun Megyei Növény és Talajvédelmi Szolgálat, Analitikai Laboratórium) Plant health and Soil Conservation Station of BácsKiskun County (H6000 Kecskemét, Halasi út 36.) Conservation Serve of BácsKiskun County, Analytal (H6000 Kecskemét, Halasi út 36.) Conservation Serve of BácsKiskun County, Analytal (H6000 Kecskemét, Halasi út 36.) pen until 2002 RFP Current name: LAB Research Ltd. (LAB Research Kft.) ,8 Toxologal Research Centre Ltd (H8201 Veszprém 1991 * Szabadságpuszta) Toxologal Research 1998 Centre Ltd (H8201 Veszprém Szabadságpuszta) LAB International Hungary Ltd. (H8201 Veszprém Szabadságpuszta) LAB Research Ltd (H8201 Veszprém Szabadságpuszta) , 3, 4, 8 1, 2, 3, 4, 5, 8 1, 2, 3, 4, 5, 8 *Not defined study type The certifate is extended until , 2, 3, 4, 5, 8, 9.1 until 1, 2, 3, 4, 5, 8, 9.1 until , 2, 3, 4, 5, 8, 9.1 n sa 9.15 change , 2, 3, 4, 5, 8

17 , 2, 3, 4, 5, 8, 9.1, 9.9, 9.14, 9.15 Pannon Univessity of Agrultural Sciences Keszthely, Department of Hygiene, Institute of Plant Protection, Georgikon Faculty (Pannon Agrártudományi Egyetem, Keszthely, Higéniai Osztály, Növényvédelmi Intézet, Georgikon Mezıgazdaságtudományi Kar) Pannon University of Agrultural Sciences, Georgikon Faculty, Institute of Plant Proection, Department of Agrochemal Hygiene (H8360 Keszthely, Deák Ferenc u. 36.) Pannon Univessity of Agrultural Sciences Keszthely, Department of Hygiene, Institute of Plant Proection, Georgikon Faculty (H8360 Keszthely, Deák Ferenc u. 36.) n * (*No defined study type) Conservation Serve of Bács Kiskun County, for Pest Diagnosis (BácsKiskun Megyei Növény és Talajvédelmi Szolgálat, Károsító Diagnosztikai Laboratórium) Conservation Serve of BácsKiskun County, for Pest Diagnosis (H6000 Kecskemét, Halasi út 36.) until 1999 RFP field phase field phase 9.5 RFP Conservation Serve of Tolna County, Analytal Department (Tolna Megyei Növény és Talajvédelmi Szolgálat, Analitikai Osztály) Conservation Serve of Tolna County, Analytal (H7136 Fácánkert) analytal phase

18 Conservation Serve of Tolna County, Analytal Department (H7101 Szekszárd, Keselyősi út 7.) 2005 analytal phase RFP Current name: Pharmaceutal Control and Development Ltd. Toxologal Department, Mrobiologal Assay Group (Gyógyszeripari Ellenırzı és Fejlesztı Laboratórium Kft. Toxikológiai Osztály, Értékmérı Csoport) Pharmaceutal Control and Developing Co. Ltd. (H1149 Budapest, Mexikói út 9.) Pharmaceutal Control and Development Co. Ltd. (PC & DL) (H1149 Budapest, Mexikói út 9.) Pharmaceutal Control and Development Ltd. Toxologal Department, Mrobiologal Assay Group (H1149 Budapest, Mexikói út 9.) , , , 9.1 2, 9.1 2, 3 2, 3 Current name: Conservation Serve of Somogy County, for Pest Diagnosis (Somogy Megyei Növény és Talajvédelmi Szolgálat, Károsító Diagnosztikai Laboratórium) Conservation Serve of Somogy County, for Pest Diagnosis (H7401 Kaposvár, Guba Sándor u. 20.) Conservation Serve of Szabolcs Not defined study type Not defined study type until 2001 until 2005 POST field phase field phase 9.5 RFP

19 Szatmár Bereg County, Pestcide Residue Analytal (Szabolcs Szatmár Bereg Megyei Növény és Talajvédelmi Szolgálat, Növényvédıszermaradékanalitikai Laboratórium) Plant health and Soil Conservation Station of Szabolcs Szatmár Bereg County (H4401 Nyíregyháza, Kótaji u. 33.) Conservation Serve of Szabolcs Szatmár Bereg County, Analytal (H4401 Nyíregyháza, Kótaji u. 33.) Conservation Serve of Szabolcs Szatmár Bereg County, Pestcide Residue Analytal (H4401 Nyíregyháza, Kótaji u. 33.) , , , n pen * *rei Current name: Conservation Serve of Szabolcs Szatmár Bereg County for Pest Diagnosis (Szabolcs Szatmár Bereg Megyei Növény és Talajvédelmi Szolgálat, Károsító Diagnosztikai Laboratórium) Conservation Serve of Szabolcs Szatmár Bereg County, for Pest Diagnosis (H4401 Nyíregyháza, Kótaji u. 33.) analytal phase until 2002 until 2005 RFP field phase 9.5 Conservation Serve of Tolna County, Ecotoxologal Toxologal Department (Tolna Megyei Növény és Talajvédelmi Szolgálat, Ökotoxikológiai Laboratórium Toxikológiai osztály) Ecotoxologal (H7136 Fácánkert) RFP ,6

20 Conservation Serve of Tolna County, Ecotoxologal (H7136 Fácánkert) Conservation Serve of Tolna County, Ecotoxologal, Toxologal Department (H7136 Fácánkert) Conservation Serve of Tolna County, Ecotoxologal, Toxologal Department (H7136 Fácánkert) ,6,7 4,7 4,7 until 2003 until 2005 RFP Current name: Conservation Serve of Vas County, Pestcide Residue Analytal (Vas Megyei Növény és Talajvédelmi Szolgálat, Növényvédıszermaradékanalitikai Laboratórium) Plant health and Soil Conservation Station of Vas County (H9762 Tanakajd, Ambrózy sétány 2.) , Conservation Serve of Vas County, Analytal (H9762 Tanakajd, Ambrózy sétány 2.) Conservation Serve of Vas County, Pestcide Residue Analytal (H9762 Tanakajd, Ambrózy sétány 2.) Current name: Prophyl Veterinary Diagnost Research and analytal phase analytal phase until 2003 until 2005 RFP

21 Serve Ltd. (Prophyl Állategészségügyi Diagnosztikai Kutató és Szolgáltató Kft.) Prophyl Veterinary Diagnost Research and Serve Ltd. (H7711 Bár, 045/7 hrsz.) Current name: Rytmion Ltd. Cellulár Electrophysiology (Rytmion Kft., Cellularis Elektrofiziológiai Laboratórium) University of Szeged, Albert SzentGyörgyi Medal Center, Department of Pharmacology and Pharmacotherapy (H6701 Szeged, Dóm tér 12.) Rytmion Pacemaking in drug research Ltd. Cellulár Electrophysiology (H6720 Szeged, Dóm tér 12.) Rytmion Ltd. Cellular Electrophysiology (H6720 Szeged, Dóm tér 12.) , 9.4, until until 2008 POST Semmelweis University, Faculty of Medine, Cardiology Center, Research (Semmelweis Egyetem, Általános Orvostudományi Kar, Kardiológiai Központ, Kísérleti Kutató Laboratórium) Research of the Department of Cardiovascular Surgery, Semmelweis University of Medine (H1122 Budapest, Városmajor u. 68.) Experimental Research Department, Clin of Cardiovascular Surgery, Semmelweis University (H1122 Budapest, Városmajor u. 68.) Research of until

22 the Department Cardiovascular Surgery, Semmelweis University (H1122 Budapest, Városmajor u. 68.) Semmelweis University, Faculty of Medine, Cardiology Center, Research (H1122 Budapest, Városmajor u. 68.) until 2003 until 2009 Current name: Semmelweis University, Faculty of Medine, Department of Forens and Insurance Medine, Toxology (Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kar Igazságügyi és Biztosításorvostani Intézet, Toxikológiai Laboratórium) Semmelweis University, Faculty of Medine, Department of Forens Medine, Toxologal (H1091 Budapest, Üllıi út 93.) Semmelweis University, Faculty of Medine, Department of Forens and Insurance Medine, Toxology (H1091 Budapest, Üllıi út 93.) Selex Analitikcenter (Selex Analitikcenter Mőszaki és Selex Analitikcenter (H8200 Veszprém, Házgyári u. 21.) 8 POST Szolgáltató Kft.) ,6,8 RFP Current name: Szent István University, Faculty of Veterinary Science, Department of Food Hygiene, Food Toxolgal (Szent István Egyetem Állatorvostudományi Kar Élelmiszerhigiéniai Tanszék, Élelmiszertoxikológiai Laboratórium) Szent István University, pre 6 Faculty of Veterinary 2001 Science, Department of Food Hygiene, Food , 6

23 Toxolgal (H1078 Budapest, István u. 2.) Szent István University, Faculty of Veterinary Science, Department of Food Hygiene, Food Toxolgal (H1078 Budapest, István u. 2.) Szent István University, Faculty of Veterinary Science, Department of Food Hygiene, Food Toxolgal (base facility: H1078 Budapest, István u. 2. Animal house: H2225 Üllı, Dóra major) * , 6 2, 6 pen *rei 2,6 2,6 Szent István University, Faculty of Veterinary Science, Department of Pharmacology and Toxology (Szent István Egyetem Állatorvostudományi Kar Gyógyszertani és Méregtani Tanszék) Department of Pharmacology and Toxology University of Veterinary Science (H1078 Budapest, István u. 2.) n rei 2 2 Szent István University, Faculty of Veterinary Science, Department of Pharmacology and Toxology (H1078 Budapest, István u. 2.) until RFP Current name: Analkrom Technal Serves Ltd. (TS) (Analkrom Mőszaki Szolgáltató Kft.) Analkrom Technal Serves Ltd. (H1116 Budapest, Fehérvári út 130.) pen first 8

24 Current name: Syn Tech Research Hungary Ltd. (Syn Tech Research Hungary Kft.) Syn Tech Research Hungary Ltd. (H9761 Táplánszentkereszt, Rákóczi u. 4.) field phase, 6 field phase Current name: University of Debrecen, Institute of Nuclear Medine and Health Science Center, Toxokinets and metabolism (Debreceni Egyetem, Orvos és Egészségtudományi Centrum Általános Orvostudományi Kar, Nukleáris Medina Intézet, Toxikokinetikai és Metabolizmus Laboratórium) University of Debrecen, Institute of Nuclear Medine and Health Science Center, Toxokinets and metabolism (H4032 Debrecen, Nagyerdei krt. 98.) POST Current name: TEVA Pharmaceutal Works Private Limited Company, Innovative R&D Bioanalytal and Biologal Research Department (Teva Gyógyszergyár Zártkörően Mőködı Részvénytársaság, Kutatási Igazgatóság, Bioanalitikai Osztály és Biológiai Kutató Osztály) Biogal Pharmaceutal Ltd. Innovative R&D Biologal Research (H4012 Debrecen, Pallagi n 8 u. 13.) Biogal Pharmaceutal Works Ltd., Innovative R&D Bioanalytal Research Department and Bioanalital (H4042 Debrecen, Pallagi u. 13.) until 2000 Biogal Pharmaceutal Co. Ltd., Innovative R&D Bioanalytal , 8 Biologal Research 2003 until 2002 (Department (H4042 Debrecen, Pallagi u. 13.) TEVA Pharmaceutal , 8

25 Works Co. Ltd., Innovative R&D: Bioanalytal Department and Biologal Research Department (H4042 Debrecen, Pallagi u. 13.) TEVA Pharmaceutal Works Private Limited Company, Innovative R&D, Bioanalytal Department and Biologal Research Department (H4042 Debrecen, Pallagi u. 13.) TEVA Pharmaceutal Works Private Limited Company, Innovative R&D Bioanalytal and Biologal Research Department (H4042 Debrecen, Pallagi u. 13.) 2005 until , 9.2 8, 9.2 until until 2009 Current name: TOXICOOP Safety Toxologal Research Center (TOXICOOP Biztonsági Vizsgálatokat Végzı Kkt.) TOXICOOP Safety Toxologal Research Center (H1103 Budapest, Cserkesz u. 90.) TOXICOOP Safety Toxologal Research Center (H1103 Budapest, Cserkesz u. 90. B1, B2 ) (H2120 Dunakeszi, Páya u. 2 hrsz. 7101/6 E )* TOXICOOP Safety Toxologal Research Center (H1103 Budapest, Cserkesz u. 90. B1, B2 ) (H2120 Dunakeszi, Pálya u. 2 hrsz. 7101/6 E ) (H8230 Balatonfüred, ,3 2,3 1,2,3,4,5,89.9, 9.10 *new test site *new test site

26 Arácsi u. 97.)* Current name: University of Szeged, Faculty of Medine, Department of Publ Health, Safety Pharmacology and Toxology (Szegedi Tudományegyetem, Népegészségtani Intézet, Biztonság Farmakológiai és Toxikológiai Laboratórium) University of Szeged, Faculty of Medine, Department of Publ Health, Safety Pharmacology (H6720 Szeged, Dóm tér 10.) University of Szeged, Faculty of Medine, Department of Publ Health, Safety Pharmacology (H6720 Szeged, Dóm tér 10.) University of Szeged, Faculty of Medine, Department of Publ Health, Safety Pharmacology and Toxology (H6720 Szeged, Dóm tér 10.) rei 2,9.1 2,9.1 2,9.1 Formal name change Current name: University of Szeged, Department of Pharmacodynams and Biopharmacy (Szegedi Tudományegyetem Gyógyszerésztudományi Kar, Gyógyszerhatástani és Biofarmáciai Intézet) University of Medal Szentgyörgyi Albert, Faculty of Pharmacy, Insititute of Pharmacodynams (H6720 Szeged, Eötvös u. 6.) n University of Szeged, Faculty of Pharmacy, Department of Pharmacodynams and Biopharmacy (H6720 Szeged, Eötvös u. 6.) until

27 University of Szeged, Faculty of Pharmacy, Department of Pharmacodynams and Biopharmacy, In vivo Pharmacologal and Toxologal, Isotope (H6720 Szeged, Eötvös u. 6.) University of Szeged, Department of Pharmacodynams and Biopharmacy (H6720 Szeged, Eötvös u. 6.) , 9.1 2, 9.1 2, 9.1 until until Wessling Hungary Enviromental, Food safety, Health and Quality Serve Ltd. Pharmacologal (Wessling Hungary Környezetvédelmi, Élelmiszerbiztonsági, Egészségvédelmi és Minıségügyi Szolgáltató Kft. Farmakológiai Laboratórium) Wessling Hungary Enviromental, Food safety, Health and Quality Serve Ltd. Pharmacologal (H1047 Budapest, Fóti út 56, A) Wessling Hungary Enviromental, Food safety, Health and Quality Serve Ltd. Pharmacologal (H1047 Budapest, Fóti út 56.) Biotek Agrulture Hungary Ltd. (Biotek Agrulture Hungary Kft.) Biotek Agrulture Hungary Ltd. (H2013 Pomáz, Mártírok útja 13.) Radiopharmacy Laboratories Ltd. (Radiopharmacy Laboratórium Kft.) Radiopharmacy Laboratories Ltd. (H2040 Budaörs, Gyár rei Formal address change in 6 9.2

28 utca 2.) National Institute of Chemal Safety (H1097 Budapest, Nagyvárad tér 2.) National Institute of Chemal Safety (Országos Kémiai Biztonsági Intézet) National Institute of Environmental Health GLP test facility (Országos Környezetegészségügyi Intézet GLP vizsgálóhely) National Institute of Environmental Health GLP test facility (H1097 Budapest, Gyáli út 2 6. ) , 3 2, 4, 5 ; 9.11 Key to the abbreviations used in the table: Nature of Inspection: Fac Facility inspection (vizsgálóhely ellenırzés) Sa Study audit (utólagos felülvizsgálat) Full Full routine biennial GLP inspection of facilities and systems, including study audit(s) (teljes körő rutinellenırzés) REI reinspection as followup to inspection (reinspekció az inspekció által feltárt eltérések gyakorlatban történı megvalósításának felülvizsgálata) Current Compliance Status of the Test Facility: IC In compliance with GLP: no or only minor deviations from GLP principles were observed, whh were corrected following the inspection (megfelel) NIC Not in compliance with the GLP principles. Procedures in the test facility are such that the reliability of data cannot be ensured (nem felel meg) PEN Pending: deviations from GLP principles were observed, whh could not be corrected after the inspection yet (függıben: az inspekciós eljárás még folyamatban van) RFP Removed from programme (kikerült a programból) POST GLP inspection was postponed due to lack of GLP activity (GLP programban marad, de GLP vizsgálatok hiányában inspekció halasztását kérte) Areas of Expertise of the inspected Test Facility:

29 1 Physochemal testing (fizikaikémiai jellemzık vizsgálata) 2 Toxity studies (toxikológiai vizsgálatok) 3 Mutagenity studies (mutagenitási vizsgálatok) 4 Environmental toxity studies on aquat or terrestrial organisms (környezetvédelmi ökotoxikológiai vizsgálatok vízi és/vagy szárazföldi szervezeteken) 5 Studies on behaviour in water, soil and air; bioaccumulation (a vízben, a talajban való lebomlás vizsgálata, bioakkumuláció) 6 Residue studies (szermaradvány vizsgálatok) 7 Studies on effects on mesocosms and natural ecosystems (a mikroklímára és a természetes ökoszisztémára gyakorolt hatások vizsgálata) 8 Analytal and clinal chemistry (az elızı vizsgálatokkal kapcsolatban végzett analitikai és klinikai kémiai vizsgálatok) 9 Others (specify) (Egyéb) 9.1 Safety pharmacology testing (biztonság farmakológiai vizsgálatok) 9.2 Metabolism and toxo/pharmacokinets (toxiko/farmakokinetikai és metabolizmus vizsgálatok) 9.3 Testing of toxologal properties of operative procedures and equipment (mőtéti eljárások és eszközök alkalmazásának toxikológiai vizsgálata) 9.4 In vivo safety testing of vaccines (vakcinák in vivo biztonsági vizsgálata) 9.5 Biologal effacy and selectivity studies (biológiai hatékonyság és szelektivitás vizsgálat) 9.6 Pathology studies (patológiai vizsgálat) 9.7 Preparation of mroscop tissue sections (szövettani vizsgálat) 9.8 General pharmacology (általános farmakológia) 9.9 Reproduction toxology (reprodukciós toxikológia) 9.10 Tolerance studies (tolerancia vizsgálatok) 9.11 In vitro studies (in vitro vizsgálatok) 9.12 Immuntoxology studies (immuntoxikológiai vizsgálatok) 9.13 ADME (Absorption, Distribution, Metabolism, Elimination) 9.14 contract archiving (bérarchiválás) 9.15 inhalation toxology (inhalációs toxikológia) 9.16 Statistal evaluation of pharmacology and toxology study (farmakológiaiés toxikológiai vizsgálatok statisztikai kiértékelése) 9.17 Bioanalytal and analytal testing for safety, toxo/pharmacokinets and metabolism studies (biztonsági, toxiko/farmakokinetikai és metabolizmus vizsgálatokhoz kapcsolódó bioanalitikai és analitikai vizsgálatok)

Annual overview of test facilities inspected

Annual overview of test facilities inspected Country: Hungary Annual overview of test facilities inspected Date of preparation overview: 20. 2. 2009 1. Current name: ADEXGO Industrial, Commercial and Consulting Ltd. Safety Pharmacology Unit (ADEXGO

Részletesebben

2015. EüK. 3. szám közlemény 1. (hatályos: 2015.02.06 - )

2015. EüK. 3. szám közlemény 1. (hatályos: 2015.02.06 - ) A Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet Országos Gyógyszerészeti Intézet Főigazgatóság közleménye a helyes laboratóriumi gyakorlat (Good Laboratory Practice, GLP) alkalmazását

Részletesebben

TEST FACILITY DATE OF INSPECTION STATUS

TEST FACILITY DATE OF INSPECTION STATUS Az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezésegészségügyi Intézet (a továbbiakban: OGYÉI) közleménye a helyes laboratóriumi gyakorlat (Good Laboratory Practice, GLP) alkalmazását biztosító Program 2015. évi

Részletesebben

A NEMZETI ERÕFORRÁS MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA

A NEMZETI ERÕFORRÁS MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA LXI. ÉVFOLYAM 6. SZÁM 1161 1304. OLDAL 2011. március 24. A NEMZETI ERÕFORRÁS MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA TARTALOM ÁRA: 6165 FT I. RÉSZ Személyi rész II. RÉSZ Törvények, országgyûlési határozatok, kormányrendeletek

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS KORMÁNYHIVATALA IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA BARANYA MEGYEI KORMÁNYHIVATAL IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA

BUDAPEST FŐVÁROS KORMÁNYHIVATALA IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA BARANYA MEGYEI KORMÁNYHIVATAL IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA BUDAPEST FŐVÁROS KORMÁNYHIVATALA IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA Cím 1111 Budapest, Prielle Kornélia utca 4/a 896-21-74 237-48-80 E-mail isz.aso@bfkh.hu 13.00 18.00 13.00 16.00 8.30 13.00 8.30 12.30 BARANYA MEGYEI

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS KORMÁNYHIVATALA IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA

BUDAPEST FŐVÁROS KORMÁNYHIVATALA IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA BUDAPEST FŐVÁROS KORMÁNYHIVATALA IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA Cím 1111 Budapest, Prielle Kornélia u. 4. Telefon / fax 209-93-38 / Fax 209-9339 e-mail isz.aso@bfkh.hu 13:00-18:00 13:00-16:00 8:30-13:00 8:30-12:30

Részletesebben

Tájékoztató. A képzés célja:

Tájékoztató. A képzés célja: Tájékoztató A gyermekvédelmi jelzőrendszeri tagok együttműködésének elősegítése. A kapcsolati erőszak és az emberkereskedelem okozta ártalmak azonosítása és kezelése c. képzésről A képzést szervezi:, EFOP-1.2.4-VEKOP-16-2016-

Részletesebben

Magyar Orvosi Kamara Baranya Megyei Területi Szervezete. Magyar Orvosi Kamara Bács-Kiskun Megyei Területi Szervezete

Magyar Orvosi Kamara Baranya Megyei Területi Szervezete. Magyar Orvosi Kamara Bács-Kiskun Megyei Területi Szervezete Magyar Orvosi Kamara Baranya Megyei Területi Szervezete Cím: 7621 Pécs, Ferencesek utcája 7. Tel: 06-72-210-903, 06-72-210-903 E-mail: bmorvkam@bok.axelero.net Magyar Orvosi Kamara Bács-Kiskun Megyei Területi

Részletesebben

Tájékoztató. A képzés célja:

Tájékoztató. A képzés célja: Tájékoztató A gyermekvédelmi jelzőrendszeri tagok együttműködésének elősegítése. A kapcsolati erőszak és az emberkereskedelem okozta ártalmak azonosítása és kezelése c. képzésről A képzést szervezi:, EFOP-1.2.4-VEKOP-16-2016-

Részletesebben

Felügyeleti szervek, fogyasztóvédelmi szervek

Felügyeleti szervek, fogyasztóvédelmi szervek Lakossági Általános Szerződési Feltételek 1. Melléklet Felügyeleti szervek, fogyasztóvédelmi szervek Tartalomjegyzék 1.... 3 2. Média- és Hírközlési Biztos... 3 3. Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság... 4

Részletesebben

Jogvita esetén eljáró szervek, hatóságok megnevezése, elérhetőségei

Jogvita esetén eljáró szervek, hatóságok megnevezése, elérhetőségei Lakossági Általános Szerződési Feltételek 1. Melléklet Jogvita esetén eljáró szervek, hatóságok megnevezése, elérhetőségei Tartalomjegyzék 1.... 3 2. Média- és Hírközlési Biztos... 3 3. Pest Megyei Kormányhivatal...

Részletesebben

SUPERVISION PROGRAM OF YEAR 2007

SUPERVISION PROGRAM OF YEAR 2007 SUPERVISION PROGRAM OF YEAR 2007 Scope of validity: Administrative activity performed by the organisational units supervised by the Deputy President for Food Chain Safety and by the Directorates for Food

Részletesebben

Területi Kormányhivatalok fogyasztóvédelmi szervezeti egységeinek elérhetőségei:

Területi Kormányhivatalok fogyasztóvédelmi szervezeti egységeinek elérhetőségei: Fogyasztóvédelmi szervek [1] Területi Kormányhivatalok fogyasztóvédelmi szervezeti egységeinek elérhetőségei: Fejér Megyei Kormányhivatal Székesfehérvári Járási Hivatala Műszaki Engedélyezési, Fogyasztóvédelmi

Részletesebben

Jogvita esetén eljáró szervek, hatóságok megnevezése, elérhetőségei

Jogvita esetén eljáró szervek, hatóságok megnevezése, elérhetőségei Lakossági Általános Szerződési Feltételek 1. Melléklet Jogvita esetén eljáró szervek, hatóságok megnevezése, elérhetőségei Tartalomjegyzék 1.... 3 2. Média- és Hírközlési Biztos... 3 3. Nemzeti Fogyasztóvédelmi

Részletesebben

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Regionális VP főigazgatóságai és a felügyeletük alatt álló VP igazgatóságok közérdekű információi:

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Regionális VP főigazgatóságai és a felügyeletük alatt álló VP igazgatóságok közérdekű információi: A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Regionális VP főigazgatóságai és a felügyeletük alatt álló VP igazgatóságok közérdekű információi: szerv NAV Repülőtéri NAV 1. számú Repülőtéri NAV 2. számú Repülőtéri K, Cs:

Részletesebben

VEKOP kódszámú Mikro-, kis-, és középvállalkozások versenyképességének növelése Pest megyében Hitelprogramban résztvevő MFB Pontok listája

VEKOP kódszámú Mikro-, kis-, és középvállalkozások versenyképességének növelése Pest megyében Hitelprogramban résztvevő MFB Pontok listája VEKOP-1.2.3-16 kódszámú Mikro-, kis-, és középvállalkozások versenyképességének növelése Pest megyében Hitelprogramban résztvevő MFB Pontok listája Közép-Magyarország Budapest 1015 Budapest Hattyú utca

Részletesebben

A tárgyalások elhalasztásának adatai a helyi bíróságokon, büntető ügyszakban év

A tárgyalások elhalasztásának adatai a helyi bíróságokon, büntető ügyszakban év A tárgyalások elhalasztásának adatai a helyi bíróságokon, büntető ügyszakban 2011. év felmer. obj. ok együtt új határnap napolt Főváros 30527 8293-69 238 4451 96 308 4 395 7 195 70 217 657 1586 311 5501

Részletesebben

F.3. számú függelék. Az érdekképviseleti szervezetek felsorolása

F.3. számú függelék. Az érdekképviseleti szervezetek felsorolása F.3. számú függelék Az érdekképviseleti szervezetek felsorolása Hatályos: 2015.07.07. 1/5. oldal GDF SUEZ Energia Magyarország Zrt. 1. Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal Fogyasztóvédelemi

Részletesebben

Sorszám Áruház Megye Város Cím TESCO

Sorszám Áruház Megye Város Cím TESCO Sorszám Áruház Megye Város Cím TESCO 1 Tesco Veszprém Ajka 8400 Ajka, Fő út 66. 2 Tesco Bács-Kiskun Baja 6500 Baja, Gránátos u. 11. 3 Tesco Nógrád Balassagyarmat 2660 Balassagyarmat, Mikszáth Kálmán u.

Részletesebben

Fővárosi és Megyei Igazságügyi Szolgálatok Jogi Segítségnyújtó Osztályai Elérhetőségek

Fővárosi és Megyei Igazságügyi Szolgálatok Jogi Segítségnyújtó Osztályai Elérhetőségek Fővárosi és Megyei Igazságügyi Szolgálatok Jogi Segítségnyújtó Osztályai Elérhetőségek BUDAPEST FŐVÁROS KORMÁNYHIVATALA IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLAT JOGI SEGÍTSÉGNYÚJTÓ Cím 1117 Budapest, Prielle Kornélia utca

Részletesebben

General information on Single Authorisations in respect of Hungary is available at the following link:

General information on Single Authorisations in respect of Hungary is available at the following link: General information on Single Authorisations in respect of Hungary is available at the following link: http://www.nav.gov.hu/nav/vam/vaminformaciok/egyeb/eygseges_engedelyek_kiadasa.html s are asked, according

Részletesebben

6500 Baja, Déri Frigyes sétány Budapest, Bajcsy- Zsilinszky Endre út Budapest, Erzsébet krt. 2.

6500 Baja, Déri Frigyes sétány Budapest, Bajcsy- Zsilinszky Endre út Budapest, Erzsébet krt. 2. Megye CIB bankfiók neve Nyitvatartás Cím Kutya behozható Megjegyzés/ kiegészítés Budapest Allee Fiók H: 10.00-18.00 K: 10.00-18.00 Sz: 10.00-18.00 Cs: 10.00-18.00 P: 10.00-18.00 Allee Bevásárlóközpont

Részletesebben

Minőségbiztosítás gyógyszer és növényvédő szer vizsgáló laboratóriumokban

Minőségbiztosítás gyógyszer és növényvédő szer vizsgáló laboratóriumokban GLP Minőségbiztosítás gyógyszer és növényvédő szer vizsgáló laboratóriumokban 31/1999. (VIII.6.) EÜM-FVM együttes rendelet az emberi felhasználásra kerülő gyógyszerekre és a növényvédő szerekre vonatkozó

Részletesebben

MEGYE BÍRÁLAT HELYE BÍRÁLAT IDEJE TELEFONSZÁM Baranya 7623. Pécs, Rákóczi u. 30. Hétf : 13.00-16.00, szerda: 8.00-16.00, péntek: 8.00-12.00.

MEGYE BÍRÁLAT HELYE BÍRÁLAT IDEJE TELEFONSZÁM Baranya 7623. Pécs, Rákóczi u. 30. Hétf : 13.00-16.00, szerda: 8.00-16.00, péntek: 8.00-12.00. MEGYE BÍRÁLAT HELYE BÍRÁLAT IDEJE TELEFONSZÁM Baranya 7623. Pécs, Rákóczi u. 30. Hétf : 13.00-16.00, szerda: 8.00-16.00, péntek: 8.00-12.00. 72/512-461 Bács-Kiskun 6000 Kecskemét, Bajcsy-Zsilinszky krt.2

Részletesebben

MOLSZE VEZETŐSÉG elérhetősége (2013-2017)

MOLSZE VEZETŐSÉG elérhetősége (2013-2017) MOLSZE VEZETŐSÉG elérhetősége (2013-2017) EGYETEMEK 1 Vargáné Budai Erika Semmelweis Egyetem Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika Budapest Városmajor utca 68. 1122 1/458-6754 1/458-6755 20/666-3038

Részletesebben

Kötelező Szakmacsoportos Továbbképzések aktuálisok. Baranya megye

Kötelező Szakmacsoportos Továbbképzések aktuálisok. Baranya megye Kötelező Szakmacsoportos ek Baranya megye címe re Baranya Pécs 2019.01.31.-31. Vadász Ferenc 18/5836958 Egészségügyi menedzsment Baranya Pécs 2019.01.28.-29. Vadász Ferenc 18/5836660 Sürgősségi ellátás,

Részletesebben

Jogvita esetén eljáró szervek, hatóságok megnevezése, elérhetőségei

Jogvita esetén eljáró szervek, hatóságok megnevezése, elérhetőségei Lakossági Általános Szerződési Feltételek 1. Melléklet Jogvita esetén eljáró szervek, hatóságok megnevezése, elérhetőségei Tartalomjegyzék 1.... 3 2. Média- és Hírközlési Biztos... 3 3. Pest Megyei Kormányhivatal...

Részletesebben

Az ügyfélkapcsolati helyek nyitvatartási ideje és telefonszáma. T-Pont üzletek Cím Telefonszám Faxszám Nyitvatartási idő

Az ügyfélkapcsolati helyek nyitvatartási ideje és telefonszáma.  T-Pont üzletek Cím Telefonszám Faxszám Nyitvatartási idő Ügyfélkapcsolati helyek, valamint felügyeleti szervek elérhetősége Az ügyfélkapcsolati helyek nyitvatartási ideje és telefonszáma Lakossági ügyfelek részére Ügyfélszolgálat megnevezése Lakossági 1412 ügyfélszolgálat

Részletesebben

Fellebbezési arányok a év során a helyi bíróságokon befejezett, és a évben a megyei másodfokú bíróságra érkezett perek mennyisége alapján

Fellebbezési arányok a év során a helyi bíróságokon befejezett, és a évben a megyei másodfokú bíróságra érkezett perek mennyisége alapján 1. sz. melléklet Fellebbezési arányok a 2010. év során a helyi bíróságokon befejezett, és a 2011. évben a megyei másodfokú bíróságra érkezett perek mennyisége alapján Büntető peres Gazdasági ebből Szabálysértési

Részletesebben

14. sz. melléklet. Jogvita esetén eljáró szervek, hatóságok megnevezése, elérhetőségei

14. sz. melléklet. Jogvita esetén eljáró szervek, hatóságok megnevezése, elérhetőségei 14. sz. melléklet Jogvita esetén eljáró szervek, hatóságok megnevezése, elérhetőségei Tartalomjegyzék 1. Nemzeti Média- és Hatóság... 3 2. Média- és Biztos... 4 3. Pest Megyei Kormányhivatal... 4 4. JÁRÁSI

Részletesebben

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Regionális VP főigazgatóságai és a felügyeletük alatt álló VP igazgatóságok közérdekű információi:

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Regionális VP főigazgatóságai és a felügyeletük alatt álló VP igazgatóságok közérdekű információi: A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Regionális VP főigazgatóságai és a felügyeletük alatt álló VP igazgatóságok közérdekű információi: szerv NAV Repülőtéri NAV 1. számú Repülőtéri NAV 2. számú Repülőtéri K, Cs:

Részletesebben

2015. évi LXXV. törvény

2015. évi LXXV. törvény Hatály: 2016.XII.27. - 2015. évi LXXV. törvény a megyei könyvtárak és a megyei hatókörű városi múzeumok feladatának ellátását szolgáló egyes állami tulajdonú vagyontárgyak ingyenes önkormányzati tulajdonba

Részletesebben

A Magyarországon telepített traffipaxok országos listája

A Magyarországon telepített traffipaxok országos listája A Magyarországon telepített traffipaxok országos listája 2019.02.15 BÁCS-KISKUN MEGYE Kecskemét, 5. sz. főút, 82+592 km-szelvény Apostag, 51. sz. főút, 74+494 km-szelvény Baja, 51. sz. főút, 159+319 km-szelvény

Részletesebben

AP 3.2: Future network (>2009)

AP 3.2: Future network (>2009) AP 3.2: Future network (>2009) Western transdanubia 01/149 Györ-Moson-Sopron Fertõszentmiklós Fertõszentmiklós Bregencpuszta 5 424 01/254 Györ-Moson-Sopron Jánossomorja Jánossomorja Hulladéklerakó 384

Részletesebben

Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály, Fogyasztóvédelmi Osztály

Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály, Fogyasztóvédelmi Osztály Területi Kormányhivatalok fogyasztóvédelmi szervezeti egységeinek és a megyei békéltető testületek elérhetőségei: Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Cím: 6000 Kecskemét, Szent István krt. 19/A. Postacím:

Részletesebben

2013/S 071-118058. Előzetes tájékoztató

2013/S 071-118058. Előzetes tájékoztató 11/04/2013 S71 Tagállamok - re irányuló szerződés - Előzetes tájékoztató hirdetmény - Nem alkalmazható I. II.B. III. VI. HU-Budapest: Vérzés elleni szerek 2013/S 071-118058 Előzetes tájékoztató 2004/18/EK

Részletesebben

Gottsegen National Institute of Cardiology. Prof. A. JÁNOSI

Gottsegen National Institute of Cardiology. Prof. A. JÁNOSI Myocardial Infarction Registry Pilot Study Hungarian Myocardial Infarction Register Gottsegen National Institute of Cardiology Prof. A. JÁNOSI A https://ir.kardio.hu A Web based study with quality assurance

Részletesebben

Magyar joganyagok - Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság - alapító okirata, mó 2. oldal - módszertani feladat- és hatáskörében ellátja a Korm. re

Magyar joganyagok - Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság - alapító okirata, mó 2. oldal - módszertani feladat- és hatáskörében ellátja a Korm. re Magyar joganyagok - Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság - alapító okirata, mó 1. oldal Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság alapító okirata, módosításokkal egységes szerkezetben 1 Az államháztartásról

Részletesebben

Hatályosság: 2010.01.01-2010.01.02

Hatályosság: 2010.01.01-2010.01.02 46/2009. (XII. 22.) EüM rendelet a szerzett immunhiányos tünetcsoport kialakulását okozó fertızés terjedésének megelızése érdekében szükséges intézkedésekrıl és a szőrıvizsgálatok elvégzésének rendjérıl

Részletesebben

Egészségügyi szakképzés keretében kiadott bizonyítványok száma 2010-ben - teljes lista - 2011. április 21-ei állapot szerint. iskolarendszeren kívüli

Egészségügyi szakképzés keretében kiadott bizonyítványok száma 2010-ben - teljes lista - 2011. április 21-ei állapot szerint. iskolarendszeren kívüli Egészségügyi szakképzés keretében kiadott bizonyítványok száma 2010-ben - teljes lista - 2011. április 21-ei állapot szerint ÉRKEZETT INTÉZMÉNY INTÉZMÉNY TELEPÜLÉSE INTÉZMÉNY MEGYÉJE SZAKKÉPESÍTÉS KÉPZÉS

Részletesebben

MATEMATIKAI KOMPETENCIATERÜLET A

MATEMATIKAI KOMPETENCIATERÜLET A MATEMATIKAI KOMPETENCIATERÜLET A Matematika 4. évfolyam eszközök tanítók részére 1. félév 1. modul 7. melléklet 4. évfolyam tanítói karton 145 307 451 495 505 541 370 450 500 504 550 703 2. modul 2. melléklet

Részletesebben

- Nemzeti Adó- és Vámhivatal Központi Hivatal (székhelye: 1054 Budapest, Széchenyi u. 2.)

- Nemzeti Adó- és Vámhivatal Központi Hivatal (székhelye: 1054 Budapest, Széchenyi u. 2.) A Vám- és Pénzügyőrség (VPOP) 2011-től új szervezetben működik - A NAV vámszervei - Nettó BÉRKALK A Vám- és Pénzügyőrség (VPOP) 2011-től új szervezetben működik - Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal,

Részletesebben

HÖT-ök napi készenléti szolgálati létszáma 54%-os egységes tartalékképzéssel (megyei bontásban)

HÖT-ök napi készenléti szolgálati létszáma 54%-os egységes tartalékképzéssel (megyei bontásban) -ök napi készenléti szolgálati létszáma 5%-os egységes tartalékképzéssel (megyei bontás) Létszám Módosított javaslat OSZ jav. tartalék % nettó OSZ jav. Tartalék % Mohács 5 5, 5,, - -,,, 5,, -, 5,, 5, 5,

Részletesebben

Budapest Budapest (Főváros) Ápolási asszisztens iskolarendszeren kívüli 2010. január 13 33 723 01 1000 00 00

Budapest Budapest (Főváros) Ápolási asszisztens iskolarendszeren kívüli 2010. január 13 33 723 01 1000 00 00 Egészségügyi szakképzés keretében kiadott bizonyítványok száma 2010-ben - teljes lista - 2011. február 28-ai állapot szerint ÉRKEZETT 2010.01.29 INTÉZMÉNY Egészségtudományi Kar INTÉZMÉNY TELEPÜLÉSE INTÉZMÉN

Részletesebben

A magyar élelmiszerlánc-felügyeleti hatóság szervezeti felépítése

A magyar élelmiszerlánc-felügyeleti hatóság szervezeti felépítése A magyar élelmiszerlánc-felügyeleti hatóság szervezeti felépítése 1 Egyetlen hatóság felelős - többek között az alábbiakért: Talajvédelem Növényegészségügy és növényvédelem Állategészségügy és állatvédelem

Részletesebben

Az almatermesztés időjárási

Az almatermesztés időjárási Az almatermesztés időjárási vonatkozásai Tőkei László, Sepsi Panna Budapesti Corvinus Egyetem Kertészettudományi Kar Talajtan és Vízgazdálkodás Tanszék 1118 Budapest, Villányi út 29-43. K épület, 3. emelet

Részletesebben

Agip Baja Bács-Kiskun 6500 Baja Dózsa György út

Agip Baja Bács-Kiskun 6500 Baja Dózsa György út Agip Abda 62550 Győr-Moson- 9151 Abda Bécsi út 1. 47.6840292687097 18.952205 Agip Baja 61350 Bács-Kiskun 6500 Baja Dózsa György út 97. 46.195104 19.6489445326511 Agip Balatonederics 65100 Veszprém 8312

Részletesebben

TELEKOM LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA

TELEKOM LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA TELEKOM LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ LEÁNY V-VI. KORCSOPORT 1 TELEKOM LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA 2013/2014. TANÉVI TELEKOM LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA AZ ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNYE LEÁNY V-VI. KORCSOPORT

Részletesebben

7621 Pécs, Apáca u. 6. Baranya Megyei Igazgatóság Állampénztári Iroda. (+36-72) 421-400 api.bar@allamkincstar.gov.hu

7621 Pécs, Apáca u. 6. Baranya Megyei Igazgatóság Állampénztári Iroda. (+36-72) 421-400 api.bar@allamkincstar.gov.hu A állampapír-forgalmazó ügyfélszolgálatainak elérhetősége és nyitva tartása Baranya Megyei Baranya Megyei Baranya Megyei Bács-Kiskun Megyei Bács-Kiskun Megyei Békés Megyei Békés Megyei Békés Megyei Borsod-Abaúj-Zemplén

Részletesebben

Foglalkoztatási Hivatal ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZAT 2006 január

Foglalkoztatási Hivatal ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZAT 2006 január Foglalkoztatási Hivatal ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZAT Megnevezés 2006 január Változás az előző Változás az előző évhez hónaphoz képest képest főben %-ban főben %-ban Regisztrált munkanélküli és nyilvántartott

Részletesebben

I. rész: Kérelmező személy adatai

I. rész: Kérelmező személy adatai KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ a G1060-02 jelű, Vélelmezett örökös nyilvántartásba vétele iránti kérelem című nyomtatványhoz Kérjük, olvassa el az Általános tájékoztató az Egységes Mezőgazdasági Ügyfélnyilvántartási

Részletesebben

FŐOSZTÁLYVEZETŐ: Patai Péter. TELEFON: 72/ FAX: 72/

FŐOSZTÁLYVEZETŐ: Patai Péter. TELEFON: 72/ FAX: 72/ MEGYE Baranya Megye 7621 Pécs, Mátyás király u. 32. (A cím egy saroképület, a Váradi Antal utca felől közelíthető meg.) Patai Péter FŐOSZTÁLYVEZETŐ: Patai Péter Családi csődvédelem TELEFON: 72/512-770

Részletesebben

Túl a mélyponton a lakásépítés Lakásépítések, építési engedélyek, I IV. negyedév

Túl a mélyponton a lakásépítés Lakásépítések, építési engedélyek, I IV. negyedév Közzététel: 2015. február 24. Következik: 2015. február 26. Beruházás. 2014. IV. negyedév Sorszám: 29. Túl a mélyponton a lakásépítés Lakásépítések, építési engedélyek, 2014. I IV. negyedév 2014-ben 8358

Részletesebben

Pest megye. Név cím telefonszám Budapet

Pest megye. Név cím telefonszám Budapet Név cím telefonszám Budapet 1047 Budapest Váci u. 61-63. 1/272-1150 1103 Budapest Gyömrői u. 1-5. 1/357-6660 1083 Budapest Práter u. 44-48. 1/299-0377 1164 Budapest Vidám vásár u. 36. 1/402-3990 Fogarasi-Buda

Részletesebben

5. RÉSZTVEVŐ CSAPATOK

5. RÉSZTVEVŐ CSAPATOK 5. RÉSZTVEVŐ CSAPATOK Ssz. Megye Iskola Település Pécsi SZC Zsolnay Vilmos Szakgimnáziuma és 1. Baranya Pécs Szakközépiskolája 2. Bács-Kiskun Kiskunfélegyházi Móra Ferenc Gimnázium Kiskunfélegyháza 3.

Részletesebben

FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁGOK ELÉRHETŐSÉGEI

FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁGOK ELÉRHETŐSÉGEI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁGOK ELÉRHETŐSÉGEI Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelőség Levelezési cím: 6000 Kecskemét, PF 209. Ügyfélszolgálat címe: 6000 Kecskemét, Klapka u. 34. Telefonszám:

Részletesebben

Hírhatár online MÉDIAAJÁNLAT 2015

Hírhatár online MÉDIAAJÁNLAT 2015 MÉDIAAJÁNLAT 2015 OLDALINK: Online (központi oldal) Bács-Kiskun megye Bajai Kalocsai Kecskeméti Kiskunfélegyházi Kiskunhalasi Baranya megye Baranya Megyei Mohácsi Pécsi Szigetvári Borsod-Abaúj-Zemplén

Részletesebben

DIPLOMAMENTŐ II. PROGRAM

DIPLOMAMENTŐ II. PROGRAM DIPLOMAMENTŐ II. PROGRAM Képző Intézmény neve: Címe: Megye: A Mindennapi Kultúráért Egyesület 4025 Debrecen, Török Bálint u. 4. Hajdú Bihar megye x x ACTA DIURNA 2005. Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt

Részletesebben

I. rész: Azonosító adatok

I. rész: Azonosító adatok KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ a G1030-03 jelű, Az ügyfél és a pénzügyi intézmények között létrejött, a fizetési számlaszám rögzítésére vonatkozó megállapodás nyilvántartásba vétele iránti kérelem elnevezésű nyomtatványhoz

Részletesebben

Budapest kivételével tovább csökkent a lakásépítés Lakásépítések, építési engedélyek, I III. negyedév

Budapest kivételével tovább csökkent a lakásépítés Lakásépítések, építési engedélyek, I III. negyedév Közzététel: 2013. november 4. Következik: 2013. november 6. Kiskereskedelem Sorszám: 164. Budapest kivételével tovább csökkent a lakásépítés Lakásépítések, építési engedélyek, 2013. I III. negyedév 2013

Részletesebben

F.3. számú függelék. Fogyasztóvédelmi szervezetek, hatóságok, békéltető testületek

F.3. számú függelék. Fogyasztóvédelmi szervezetek, hatóságok, békéltető testületek Egyetemes Villamos Energia Szolgáltatói Üzletszabályzat F.3. számú függeléke F.3. számú függelék szervezetek, hatóságok, békéltető testületek Egyetemes Villamos Energia Szolgáltatói Üzletszabályzat F.3.

Részletesebben

Irányítószám Település 1011 Budapest 1012 Budapest 1013 Budapest 1014 Budapest 1015 Budapest 1016 Budapest 1021 Budapest 1022 Budapest 1023 Budapest

Irányítószám Település 1011 Budapest 1012 Budapest 1013 Budapest 1014 Budapest 1015 Budapest 1016 Budapest 1021 Budapest 1022 Budapest 1023 Budapest Irányítószám Település 1011 Budapest 1012 Budapest 1013 Budapest 1014 Budapest 1015 Budapest 1016 Budapest 1021 Budapest 1022 Budapest 1023 Budapest 1024 Budapest 1025 Budapest 1026 Budapest 1027 Budapest

Részletesebben

Tárolás helye / Place of storage. Irányítószám. Helység / Town. Cím / Address. Post code. Bács- Kiskun Bács- Kiskun Bács- Kiskun

Tárolás helye / Place of storage. Irányítószám. Helység / Town. Cím / Address. Post code. Bács- Kiskun Bács- Kiskun Bács- Kiskun Tétel állapota / Status of lot Felvásárlás éve/ Year of buying up Tétel hivatkozási száma / Reference number of lot Tétel mennyisége (tonna) / Quantity of lot (tons) Tétel minősége (fehércukor osztálya)

Részletesebben

AZ ORSZÁGOS MUNKAVÉDELMI ÉS MUNKAÜGYI FŐFELÜGYELŐSÉG (OMMF) ELÉRHETŐSÉGEI

AZ ORSZÁGOS MUNKAVÉDELMI ÉS MUNKAÜGYI FŐFELÜGYELŐSÉG (OMMF) ELÉRHETŐSÉGEI AZ ORSZÁGOS MUNKAVÉDELMI ÉS MUNKAÜGYI FŐFELÜGYELŐSÉG (OMMF) ELÉRHETŐSÉGEI KÖZPONT Cím: 1024 Bp. Margit krt. 85. Postacím: 1399 Budapest 62. Pf. 639. Telefon: 06-1-346-9400 Fax: 06-1-346-9415 E-mail: titkarsag@ommf.gov.hu

Részletesebben

Foglalkoztatási Hivatal A regisztrált munkanélküliek főbb adatai

Foglalkoztatási Hivatal A regisztrált munkanélküliek főbb adatai Foglalkoztatási Hivatal A regisztrált munkanélküliek főbb adatai Megnevezés 2004 Változás az előző Változás az előző évhez hónaphoz képest képest főben %-ban főben %-ban Regisztrált munkanélküli 364858

Részletesebben

Foglalkoztatási Hivatal A regisztrált munkanélküliek főbb adatai

Foglalkoztatási Hivatal A regisztrált munkanélküliek főbb adatai Foglalkoztatási Hivatal A regisztrált munkanélküliek főbb adatai Megnevezés 2004 Változás az előző Változás az előző évhez hónaphoz képest képest főben %-ban főben %-ban Regisztrált munkanélküli 368093

Részletesebben

Foglalkoztatási Hivatal A regisztrált munkanélküliek főbb adatai

Foglalkoztatási Hivatal A regisztrált munkanélküliek főbb adatai Foglalkoztatási Hivatal A regisztrált munkanélküliek főbb adatai Megnevezés 2004 Változás az előző Változás az előző évhez hónaphoz képest képest főben %-ban főben %-ban Regisztrált munkanélküli 378737

Részletesebben

FELÜGYELETI SZERVEK. II. FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG elérhetőségek:

FELÜGYELETI SZERVEK. II. FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG elérhetőségek: FELÜGYELETI SZERVEK I. NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG 1015 BUDAPEST, OSTROM U. 23-25. LEVELEZÉSI CÍM: 1525 BUDAPEST, PF. 75. KÖZPONTI ÜGYFÉLSZOLGÁLAT 1133 BUDAPEST, VISEGRÁDI U. 106. TEL.: 061/468-0500

Részletesebben

VI. turnus (Kontaktnapok: szerda) Képzés időtartama: 2015. augusztus 24. - 2015. október 15.

VI. turnus (Kontaktnapok: szerda) Képzés időtartama: 2015. augusztus 24. - 2015. október 15. VI. turnus (Kontaktnapok: szerda) Képzés időtartama: 2015. augusztus 24. - 2015. október 15. Budapest, Balassagyarmat, Cegléd, Debrecen, Dunaújváros, Eger, Esztergom, Kaposvár, Kecskemét, Miskolc, Nyíregyháza,

Részletesebben

Borsod-Abaúj-Zemplén megye: Megyei Semmelweis Kórház-Rendelőintézet Cím: 3526 Miskolc, Szentpéteri kapu 72. Tel.: (46) 515-200

Borsod-Abaúj-Zemplén megye: Megyei Semmelweis Kórház-Rendelőintézet Cím: 3526 Miskolc, Szentpéteri kapu 72. Tel.: (46) 515-200 Sürgősségi fogamzásgátlási ambulanciák Bács-Kiskun megye: Bajai Városi Kórház Cím: 6500 Baja, Rókus u. 10. Tel.: (79) 422-233, (79) 422-328, (79) 423-373, (79) 425-575, (79) 428-452 Bács-Kiskun Megyei

Részletesebben

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT A Jet Travel Kft. (a továbbiakban: Jet Travel ) befogad, nyilvántartásba vesz és kivizsgál minden, a szolgáltatásával kapcsolatos panaszt. A Jet Travel a panaszokat jellegük szerint

Részletesebben

Fegyvertartás pszichológiai vizsgálata Baranya megyében (Pécs)

Fegyvertartás pszichológiai vizsgálata Baranya megyében (Pécs) Ez a dokumentum a megyék nevének ABC sorrendjében közli a fegyvertartás pszichológiai alkalmassági vizsgálatának helyszíneként kijelölt pszichológiai szaklaboratóriumokat. vizsgálata Baranya megyében (Pécs)

Részletesebben

Az ügyfélszolgálati iroda Pécs, Engel J. u. 1. szám alatti épületben működik.

Az ügyfélszolgálati iroda Pécs, Engel J. u. 1. szám alatti épületben működik. A BM OKF irányítása, felügyelete vagy ellenőrzése alatt álló, vagy alárendeltségében működő más közfeladatot ellátó szerv hivatalos neve székhelye, postacíme, Telefonszám- és Faxszám, elektronikus levélcíme

Részletesebben

36% more maize was produced (Preliminary production data of main crops, 2014)

36% more maize was produced (Preliminary production data of main crops, 2014) Release date: 22 January 2015 Next release: 26 January 2015. Vital events, January November 2014 Number 13 36% more maize was produced (Preliminary data of main crops, 2014) In 2014 the of all major crops

Részletesebben

MOLSZE VEZETİSÉG 2005-2009

MOLSZE VEZETİSÉG 2005-2009 MOLSZE VEZETİSÉG 2005-2009 Sor- Munkahely szám Név, cím Telefon Telefax Egyetemek 1. ) Kéri Pálné keri.juli@freemail.hu 2. ) Kissné Sziráki Valéria DE OEC Klinikai Biokémiai és Molekuláris Patológiai Intézet

Részletesebben

CURRICULUM VITAE. Dr. BLASKÓ Gábor

CURRICULUM VITAE. Dr. BLASKÓ Gábor CURRICULUM VITAE Dr. BLASKÓ Gábor SZEMÉLYES ADATOK: Név: Blaskó Gábor Születési idő: 1950. március 8. Születési hely: Szombathely Állampolgárság: magyar Családi állapot: Nős, két gyermekkel Lakcím: 1149

Részletesebben

Diákhitel Központ Zrt.

Diákhitel Központ Zrt. Diákhitel Központ Zrt. Éves kiadvány Statisztikai melléklet 2005/2006. tanév Országos statisztikai adatok a Diákhitelben részesülő ügyfelekről Budapest, 2006. augusztus 31. TARTALOM: 1.1. Országos statisztikai

Részletesebben

IrányítószámTelepülés 1011 Budapest 1012 Budapest 1013 Budapest 1014 Budapest 1015 Budapest 1016 Budapest 1021 Budapest 1022 Budapest 1023 Budapest

IrányítószámTelepülés 1011 Budapest 1012 Budapest 1013 Budapest 1014 Budapest 1015 Budapest 1016 Budapest 1021 Budapest 1022 Budapest 1023 Budapest IrányítószámTelepülés 1011 Budapest 1012 Budapest 1013 Budapest 1014 Budapest 1015 Budapest 1016 Budapest 1021 Budapest 1022 Budapest 1023 Budapest 1024 Budapest 1025 Budapest 1026 Budapest 1027 Budapest

Részletesebben

Opten Törvénytár Opten Kft. 1. 7/2008. (X. 8.) ÖM rendelet. A 2008.10.11. óta hatályos szöveg

Opten Törvénytár Opten Kft. 1. 7/2008. (X. 8.) ÖM rendelet. A 2008.10.11. óta hatályos szöveg Opten Törvénytár Opten Kft. 1. 7/2008. (X. 8.) ÖM rendelet 7/2008. (X. 8.) ÖM rendelet az önkormányzati miniszter hatáskörébe tartozó szakképesítések megszerzésére irányuló szakmai vizsga ekről A 2008.10.11.

Részletesebben

Ir.szám Település Kerület Megye 1870 Budapest 2 Pest 1870 Budapest 13 Pest

Ir.szám Település Kerület Megye 1870 Budapest 2 Pest 1870 Budapest 13 Pest Ir.szám Település Kerület Megye 1870 Budapest 2 Pest 1870 Budapest 3 Pest 1870 Budapest 13 Pest 1870 Budapest 8 Pest 1871 Budapest 19 Pest 1871 Budapest 21 Pest 1871 Budapest 11 Pest 1871 Budapest 22 Pest

Részletesebben

2017/2018. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG V-VI. KORCSOPORT ORSZÁGOS DÖNTŐ RAJTLISTA

2017/2018. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG V-VI. KORCSOPORT ORSZÁGOS DÖNTŐ RAJTLISTA 017/018. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA V-VI. KORCSOPORT ORSZÁGOS DÖNTŐ RAJTLISTA Helyszín: Budapest, Ikarus BSE Atlétikai Centrum Időpont: 017. október 15. A Versenybíróság elnöke: Szöllösné Patinszki Andrea

Részletesebben

E dokumentum archivált tartalom, amely elavult, nem hatályos információkat is tartalmazhat.

E dokumentum archivált tartalom, amely elavult, nem hatályos információkat is tartalmazhat. Tisztelt Látogató! E dokumentum archivált tartalom, amely elavult, nem hatályos információkat is tartalmazhat Kérjük, hogy a dokumentumra való hivatkozást megelőzően az ÁNTSZ központi (wwwantszhu), valamint

Részletesebben

Fejfájáscentrumok Magyarországon

Fejfájáscentrumok Magyarországon Fejfájáscentrumok Magyarországon B.A.Z. Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház Ideggyógyászati szakrendelés (ügyeleti ambulancia is) Cím: 3526 Miskolc, Szentpéteri kapu 72-76. Telefonszám: 46/515-200

Részletesebben

Dr. Seszták Miklós s. k., nemzeti fejlesztési miniszter

Dr. Seszták Miklós s. k., nemzeti fejlesztési miniszter 49/2016. (XII. 1.) NFM RENDELET a díjfizetés ellenében használható autópályákról, autóutakról és főutakról szóló 37/2007. (III. 26.) GKM rendelet, valamint az útdíj mértékéről és az útdíjköteles utakról

Részletesebben

Lakásépítések, építési engedélyek, I III. negyedév

Lakásépítések, építési engedélyek, I III. negyedév Közzététel: 2007. október 31. Sorszám: 183. Következik: 2007. november 6. Turizmus: Kereskedelmi szálláshelyek forgalma Lakásépítések, építési engedélyek, 2007. I III. negyedév Az év első kilenc hónapjában

Részletesebben

Elmozdult a mélypontról a lakásépítés Lakásépítések, építési engedélyek, 2014. I. negyedév

Elmozdult a mélypontról a lakásépítés Lakásépítések, építési engedélyek, 2014. I. negyedév Közzététel: 2014. május 5. Következik: 2014. május 6. Kiskereskedelem, 2014. március (első becslés) Sorszám: 59. Elmozdult a mélypontról a lakásépítés Lakásépítések, építési engedélyek, 2014. I. negyedév

Részletesebben

A NAK vezetőinek és az egyes szervezeti egységek vezetőinek neve, beosztása, elérhetősége.

A NAK vezetőinek és az egyes szervezeti egységek vezetőinek neve, beosztása, elérhetősége. A NEMZETI AGRÁRGAZDASÁGI KAMARA VEZETŐI A NAK vezetőinek és az egyes szervezeti egységek vezetőinek neve, beosztása, elérhetősége. Főigazgató Darabos Tamás Elnöki és Főigazgatói Titkárság Telefon: 06-1/802-6119

Részletesebben

A TERÜLET- ÉS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI OPERATÍV PROGRAM (TOP) AKTUALITÁSAI

A TERÜLET- ÉS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI OPERATÍV PROGRAM (TOP) AKTUALITÁSAI A TERÜLET- ÉS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI OPERATÍV PROGRAM (TOP) AKTUALITÁSAI PUSKÁS DÁNIEL FŐOSZTÁLYVEZETŐ NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM REGIONÁLIS FEJLESZTÉSI PROGRAMOKÉRT FELELŐS HELYETTES ÁLLAMTITKÁRSÁG 2016.

Részletesebben

MVMSZ tagok nyilvántartása 2013

MVMSZ tagok nyilvántartása 2013 MVMSZ tagok nyilvántartása 2013 Jogelőd neve Szervezet neve, székhelye Képviselő Csatlakozás időpontja 1. Bács-Kiskun megye Bács-Kiskun Megyei ok Katona József 6000 Kecskemét, Bethlen krt. 1. Türr István

Részletesebben

5. sz. Melléklet - A Felügyeleti szervek elérhetősége

5. sz. Melléklet - A Felügyeleti szervek elérhetősége U P C D T H S. À R. L. E G Y É N I E L Ő F I Z E T Ő K R É S Z É R E N Y Ú J T O T T V E Z E T É K E S T E L E F O N S Z O L G Á L T A T Á S R A É S I N T E R N E T S Z O L G Á L T A T Á S R A V O N A

Részletesebben

A SZOLGÁLTATÓ NEVE TELEPÜLÉS CÍME TELEFONSZÁM. Kecskemét 6000 Kossuth tér 2. Szeged 6725 Bécsi krt. 24. Szeged 6724 Bécsi krt. 7.

A SZOLGÁLTATÓ NEVE TELEPÜLÉS CÍME TELEFONSZÁM. Kecskemét 6000 Kossuth tér 2. Szeged 6725 Bécsi krt. 24. Szeged 6724 Bécsi krt. 7. A 42/2008. (XI. 14.) EüM-SZMM együttes rendeletben foglaltak alapján végzendő megelőző-felvilágosító szolgáltatás (elterelés) területi ellátási kötelezettsége A SZOLGÁLTATÓ NEVE TELEPÜLÉS CÍME TELEFONSZÁM

Részletesebben

TEHETSÉGGONDOZÁS. Térképek. Európai Szociális Alap

TEHETSÉGGONDOZÁS. Térképek. Európai Szociális Alap Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 XXI. századi közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz TEHETSÉGGONDOZÁS Térképek Európai Szociális Alap Arany János Tehetséggondozó

Részletesebben

TERÜLETI KORMÁNYHIVATALOK FOGYASZTÓVÉDELMI SZERVEZETI EGYSÉGEINEK ELÉRHETŐSÉGEI

TERÜLETI KORMÁNYHIVATALOK FOGYASZTÓVÉDELMI SZERVEZETI EGYSÉGEINEK ELÉRHETŐSÉGEI TERÜLETI KORMÁNYHIVATALOK FOGYASZTÓVÉDELMI SZERVEZETI EGYSÉGEINEK ELÉRHETŐSÉGEI Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Osztályvezető: dr. Lakó Anita Cím: 6000 Kecskemét, Szent István krt. 19. (2015.08.05-től)

Részletesebben

TELEKOM LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA

TELEKOM LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA TELEKOM LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ FIÚ KISPÁLYÁS V-VI. KORCSOPORT 1 TELEKOM LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA 2013/2014. TANÉVI TELEKOM FIÚ KISPÁLYÁS LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA AZ ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNYE

Részletesebben

Autóipari befektetések támogatása Magyarországon. Szandrocha Kamilla 2010. Január 18.

Autóipari befektetések támogatása Magyarországon. Szandrocha Kamilla 2010. Január 18. Autóipari befektetések támogatása Magyarországon Szandrocha Kamilla 2010. Január 18. Az autóipar támogatása Magyarországon 1) Egyedi kormánydöntéssel megítélt közvetlen támogatás 2) EU társfinanszírozott

Részletesebben

7621 Pécs, Mátyás király u. 32. (A cím egy saroképület, a Váradi Antal utca felől közelíthető meg.)

7621 Pécs, Mátyás király u. 32. (A cím egy saroképület, a Váradi Antal utca felől közelíthető meg.) MEGYE Jogi Segítségnyújtó Szolgálat Baranya Megye 7621 Pécs, Mátyás király u. 32. (A cím egy saroképület, a Váradi Antal utca felől közelíthető meg.) Patai Péter Bács-Kiskun Megye FŐOSZTÁLYVEZETŐ: Patai

Részletesebben

ITT KELL IGÉNYELNI A NYUGDÍJAT

ITT KELL IGÉNYELNI A NYUGDÍJAT ITT KELL IGÉNYELNI A NYUGDÍJAT Nyugdíj iránti igényt az alábbi járási hivatalnál illetve ha a jogszerző már nyugellátásban részesült a Nyugdíjfolyósító Igazgatóságnál kell előterjeszteni. Nemzetközi nyugdíjügyekben

Részletesebben

KORSZER TECHNIKÁVAL A MOZGÁSKORLÁTOZOTT EMBEREKÉRT KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY

KORSZER TECHNIKÁVAL A MOZGÁSKORLÁTOZOTT EMBEREKÉRT KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY KORSZER TECHNIKÁVAL A MOZGÁSKORLÁTOZOTT EMBEREKÉRT KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY R ö v i d í t v e : K o r s z e r ű T e c h n i k a A l a p í t v á n y ( K T A ) A MEOSZ akadálymentesítési, közlekedési és technikai

Részletesebben

2017/2018. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG III-IV. KORCSOPORT AZ ORSZÁGOS DÖNTŐ CSAPATBEOSZTÁS

2017/2018. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG III-IV. KORCSOPORT AZ ORSZÁGOS DÖNTŐ CSAPATBEOSZTÁS ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG III-IV. KORCSOPORT AZ ORSZÁGOS DÖNTŐ CSAPATBEOSZTÁS Budapest - Ikarus BSE Atlétikai Centrum 2017. október 14. Magasugrás fiú 11:00 Kazincbarcika,

Részletesebben

Ellátók, kezel k, elterelést végz k, ingyenesen hívható telefonos szolgálatok

Ellátók, kezel k, elterelést végz k, ingyenesen hívható telefonos szolgálatok Ellátók, kezel k, elterelést végz k, ingyenesen hívható telefonos szolgálatok BUDAPEST DROGOPLEX AMBULANCIA Cím: 1152 Budapest, Arany János utca 73. Telefon: (1) 306-2584 Fogadás: hétf -péntek 9-15 KÉK

Részletesebben