KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL
|
|
- Hanna Hegedűs
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Telefon: Internet: Adatszolgáltatóinknak Nyomtatványok Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 993. évi XLVI. törvény (Stt.) 8. (2) bekezdése alapján kötelezı. Negyedéves integrált gazdaságstatisztikai jelentés Mezıgazdasági, kereskedelmi és szolgáltatási ágazatok Nyilvántartási szám: 877 Adatszolgáltatók: a megfigyelésbe bevont gazdasági szervezetek Az adatszolgáltatás statisztikai célra történik. Valótlan adatok közlése, az adatszolgáltatás megtagadása, a késedelmes adatszolgáltatás büntetı-, illetve szabálysértési eljárást vonhat maga után. Az adatszolgáltatás a Stt. felhatalmazása alapján kiadott Országos Statisztikai Adatgyőjtési Programról szóló Korm. rendelet alapján történik, figyelemmel az 503/2006/EK, 893/2006/EK, 58/2005/EK, 65/98/EK, 2223/96/EK rendeletekre. A kérdıívet kitöltés elıtt mentse el a saját gépére. Kitöltés után csatolt állományként továbbítsa a lentebb található címre. Kérjük figyeljen az elılap rovatainak pontos és hiánytalan kitöltésére is. Törzsszám: Statisztikai : 490 Megye: Budapest 0 Neve: MÁV-START Vasúti Személyszállító Zártkörően Mőködı Részvénytársaság Címe: 087 Budapest 08. ker város község Könyves K. Krt. út, utca, tér hsz. Küldendı: KSH Vállalkozás-statisztikai fıosztályának Telefonszám: () Budapest, Andor u Telefax: () Levelezési cím: 58 Budapest, Pf. 8, 69. cím: gazdstat@ksh.hu Beérkezési határidı: a tárgynegyedévet követı hó február 0 év hó nap PH. Vezetı aláírása A kérdıívet jóváhagyó vezetı adatai neve beosztása telefonszáma faxszáma címe Téma, fejezetazonosító T (Teljesítményadatok) B (Beruházási adatok) neve A kitöltık adatai A kitöltésért felelıs telefonszáma faxszáma címe * Ha a fejezetet könyvelı cég tölti ki, kérjük annak törzsszámát (az adószám elsı nyolc számjegyét) megadni! törzsszám* Amennyiben az adatszolgáltatása nemleges, kérem, szíveskedjen a megfelelı kódot beírni: Szöveges indoklás (ha a nemlegesség oka 204, feltétlenül kérjük indokolni): A nemlegesség oka és egyéb megjegyzés A szervezetnek nincs az adatgyőjtésre vonatkozó tevékenysége (20); A szervezetnek az adatgyőjtésre vonatkozó tevékenysége megszőnt (202); Az adott idıszakban a szervezetnek nincs az adatgyőjtésre vonatkozó tevékenysége (203); Egyéb ok miatt nemleges a jelentés (204) Egyéb megjegyzés: Az adatszolgáltatás nagyon elızetes zárási adatokkal készült. A kérdıív kitöltésére fordított idı: perc 8770 Köszönjük az együttmőködésüket! 877
2 törzsszám statisztikai megye NEGYEDÉVES INTEGRÁLT GAZDASÁGSTATISZTIKAI JELENTÉS Mezıgazdasági, kereskedelmi és szolgáltatási ágazatok Beérkezési határidı: a tárgynegyedévet követı hó 20. A kérdıíven csak a tárgyidıszaki adatok jelenthetık. Amennyiben az adatszolgáltató korábbi adatait korrigálni kívánja, úgy azt a hibás idıszak helyes adatát tartalmazó külön kérdıíven teheti meg, melyet a KSH Vállalkozásstatisztikai fıosztályához kell megküldenie. A kérdıívet nemleges válasz esetén is kérjük beküldeni! Az adatokat kérjük a rovatokba tizedes számjegyek nélkül beírni! Volt-e a szervezetnek a tárgyidıszakban termelı, szolgáltató tevékenysége? Ha igen, írjon a kódkockába -et és töltse ki a T Teljesítmény adatok címő fejezetet. Ha nem, írjon a kódkockába 0-t és folytassa a B Beruházási adatok címő fejezettel. T.5 TELJESÍTMÉNYADATOK ÉRTÉKESÍTÉS ÁRBEVÉTELE Az értékesített termékek, anyagok, áruk és teljesített szolgáltatások árkiegészítéssel és felárral növelt, regisztrációs, jövedéki és energiaadót tartalmazó, engedményekkel csökkentett, általános forgalmi adót nem tartalmazó értéke..5 EBBİL (.5-BİL): A TERMELİ, IMPORTİR ÁRBEVÉTELÉBEN REALIZÁLT REGISZTRÁCIÓS ÉS JÖVEDÉKI ADÓ Regisztrációs adó termékköre: személygépkocsik. Jövedéki adó termékköre: ásványolajtermék, alkoholok, sör, bor, pezsgı, köztes alkoholtermék, dohány. Energiaadó termékköre: villamosenergia, földgáz. 2. ELADOTT ÁRUK BESZERZÉSI ÉRTÉKE 45 A vásárolt és változatlan formában eladott anyagok, áruk és göngyölegek általános forgalmi adót nem tartalmazó beszerzési értéke. Az adatot a saját felhasználási célra beszerzett, majd bármely ok miatt továbbadott anyagok, termékek beszerzési értékével együtt kérjük megadni. A rovat a villamosenergia-, gáz-, gız- és vízszolgáltató vállalatok által továbbértékesítésre, elosztásra átvett villamosenergia, gáz, gız és víz értékét is tartalmazza. 4. KÖZVETÍTETT SZOLGÁLTATÁSOK ÉRTÉKE Közvetített szolgáltatás: a gazdálkodó által saját nevében vásárolt és a harmadik személlyel (a megrendelıvel) kötött szerzıdés alapján, a szerzıdésben rögzített módon részben, vagy egészben, de változatlan formában továbbértékesített (továbbszámlázott) szolgáltatás. A még tovább nem számlázott tételek vásárolt készletnek minısülnek. Az adat nem tartalmaz általános forgalmi adót. 4.2 FIZETETT BÉRMUNKADÍJ (AZ IGÉNYBE VETT SZOLGÁLTATÁSBÓL) Az igénybe vett szolgáltatások között elszámolt bérmunkadíj összege, általános forgalmi adó nélkül. A bérmunka az alvállalkozásnak az a formája, amelynél az anyagot a megrendelı biztosítja és a termék elıállítását, részmegmunkálását a megbízott kivitelezı, szolgáltató végzi. Itt kell közölni azt az építıipari alvállalkozói teljesítményt, amelyet a vállalkozás igénybe vett szolgáltatásként tart nyilván
3 5. SAJÁT ELİÁLLÍTÁSÚ ESZKÖZÖK AKTIVÁLT ÉRTÉKE A saját elıállítású eszközök aktivált az eszközök között elıállítási költségen állományba vett tárgyi eszközök (beleértve: a saját tenyésztésbıl beállított tenyész- és igásállatok) és immateriális javak értéke. Az adatnak tartalmaznia kell a tárgyi eszközök saját vállalkozásban végzett létesítésével, bıvítésével, rendeltetés-változásával, átalakításával, felújításával összefüggı munkák költségeit is. A fakitermelésre szánt erdık telepítését nem itt, hanem a saját termeléső készletek között kell elszámolni. Az immateriális javak aktivált értékeként csak a termelésbıl származó javakat lehet figyelembe venni, nem mutatható ki pl. az alapítás-átszervezés, valamint a kísérleti fejlesztés aktivált értéke ( eltérıen a számviteli elıírástól ). 6. SAJÁT TERMELÉSŐ KÉSZLETEK ÁLLOMÁNYA A késztermékek, a félkész termékek (vágóállatok), valamint a befejezetlen termelés negyedév eleji nyitó és negyedév végi záró készletállománya, elıállítási költségen értékelve. Itt kell figyelembe venni a saját elıállítású göngyölegek készletállományát. Idetartozik a fakitermelésre szánt erdık telepítése is. A mutató nem tartalmazza a vásárolt anyagok, áruk és szolgáltatások készletadatait. 6.5 Negyedév elején 6.6 Negyedév végén Negyedév végén SZOLGÁLTATÁS-KÜLKERESKEDELEM (Külföldinek az a vállalkozás számít, amely Magyarországon nem rendelkezik telephellyel.)..2 ÖSSZES TERMELÉSI ÉRTÉK (7. = ) Nyújtott-e a szervezet a tárgynegyedévben külföldi részére szolgáltatást? Ha igen, írjon a kódkockába -et, ha nem, írjon 0-t. Vett-e igénybe a szervezet a tárgynegyedévben külfölditıl szolgáltatást? Ha igen, írjon a kódkockába -et, ha nem, írjon 0-t VÁSÁROLT KÉSZLETEK ÁLLOMÁNYA A TÁRGYNEGYEDÉVBEN A vásárolt anyagok, áruk és szolgáltatások tárgynegyedév eleji nyitó és tárgynegyedév végi záró készletállománya, beszerzési áron, általános forgalmi adó nélkül. A közvetített szolgáltatást végzık által a gazdasági szervezetnek kiszámlázott, de még tovább nem számlázott tételek is idetartoznak. A fakitermelési célra szánt erdık vásárlását is itt kell elszámolni. Az adatok készletekre adott elıleget nem tartalmaznak. 8. Negyedév elején A FELHASZNÁLT ANYAGOK, ENERGIAHORDOZÓK, IGÉNYBE VETT SZOLGÁLTATÁSOK ÉS EGYÉB SZOLGÁLTATÁSOK ÉRTÉKE A TÁRGYNEGYEDÉVBEN Az anyag- és energiaköltség, az igénybe vett szolgáltatás és az egyéb szolgáltatás értékének elızetesen felszámított általános forgalmi adót nem tartalmazó összege. 9.. Anyag- és energiaköltség Igénybe vett szolgáltatások értéke Egyéb szolgáltatások értéke ból: A saját elıállítású termék saját kereskedelmi egységbe történı kiszállításakor, illetve saját üzemben történı felhasználásakor megfizetett jövedéki és energia adó 9..4 Összesen ( )
4 Volt-e a szervezetnek a tárgynegyedévben tárgyi eszköz beruházása? Ha igen, írjon a kódkockába -et és töltse ki a B Beruházási adatok címő fejezetet. Ha nem, írjon a kódkockába 0-t. B BERUHÁZÁSI ADATOK Figyelem! Az adatok nem tartalmazzák a tárgyieszköz-apportot, a bérelt és lízingelt tárgyi eszközöket és az immateriális javakat! Nem tartalmazzák továbbá a használt tárgyi eszközök beszerzését (kivéve az.4 és.5 sorokat)! A beruházások teljesítményértéke a pénzügyi teljesítéstıl függetlenül az adott idıszakra vonatkozó beruházási ráfordítások összegét, ezen belül a befejezetlen beruházások értékét is tartalmazza. A beruházások teljesítményértéke, Új tárgyi eszközök beszerzése, saját vállalkozásban való létesítése, a meglevı eszközök bıvítése és felújítása (a karbantartási munkák nélkül).. Épületek és egyéb építmények (új) Lakó- és nem lakóépületek, valamint egyéb építmények építtetése, beszerzése és saját vállalkozásban való építése (a tervezési, tulajdonszerzési, átírási és egyéb költségekkel együtt), a meglévık átalakítása, korszerősítése, bıvítése és felújítása. Eltérıen a számviteli elıírástól nem tartalmazza az ingatlanokhoz kapcsolódó vagyoni értékő jogokat..2 Belföldi gyártású gépek és berendezések (jármővek nélkül) (új) Belföldi gyártásból származó gépek, berendezések, bútorok, hangszerek és sportszerek beszerzése (az átírási és egyéb költségekkel együtt), a meglévı gépeken, berendezéseken végzett bıvítési és felújítási munkák Belföldi gyártású jármővek (új) Belföldi gyártásból származó jármővek beszerzése (az átírási és egyéb költségekkel együtt), a meglévı jármőveken végzett felújítási munkák..4 Import gépek és berendezések (jármővek nélkül) (új és használt) Az importból származó gépek, berendezések, bútorok, hangszerek és sportszerek beszerzése (az átírási és egyéb költségekkel együtt). Az importált használt eszközök beszerzését is itt kérjük elszámolni..5 Import jármővek (új és használt) Az importból származó jármővek beszerzése (az átírási és egyéb költségekkel együtt). Az importált használt jármővek beszerzését is itt kérjük elszámolni..6 Ültetvények, erdık Olyan szılık, gyümölcsösök, egyéb fa- és bogyós ültetvények beszerzése és saját vállalkozásban való létrehozása, amelyeket egy éven túli termésükért tartanak. Ide tartozik a környezetvédelmet, idegenforgalmat és vadgazdálkodást szolgáló erdık beszerzése, telepítése is. Eltérıen a számviteli elıírástól nem tartalmazza az ingatlanokhoz kapcsolódó vagyoni értékő jogokat. A fakitermelésre szánt erdık telepítése és beszerzése nem itt, hanem a saját termeléső, illetve a vásárolt készletek között számolandó el
5 A beruházások teljesítményértéke, Új tárgyi eszközök beszerzése, saját vállalkozásban való létesítése, a meglevı eszközök bıvítése és felújítása (a karbantartási munkák nélkül)..7 Tenyész- és igásállatok Tenyésztésre, vontatásra, versenyeztetésre tartott állatállomány beszerzése és saját vállalkozásban való létrehozása. A tenyésztés elsıdleges célja állati termék (pl. tej, tojás, gyapjú, méz stb.) elıállítása. Az értékesítési célra szánt vágóállatok tenyésztését és beszerzését nem itt, hanem a saját termeléső, illetve a vásárolt készletek között kérjük elszámolni. Meglevı föld értéknövelése és más nem.8 termelt tárgyi eszközök A rovatba a meglevı föld értéknövelése (pl. melioráció) tartozik. A föld, telek, föld alatti ásványkészletek, nem telepített erdık beszerzési költsége, valamint a tulajdonszerzési és átírási költségek nem számolhatók el. Eltérıen a számviteli elıírástól a rovat nem tartalmazza az ingatlanokhoz kapcsolódó vagyoni értékő jogokat..9 Összesen ( )
NEGYEDÉVES INTEGRÁLT GAZDASÁGSTATISZTIKAI JELENTÉS Mezőgazdasági, kereskedelmi és szolgáltatási ágazatok
Eitv.melléklete II/14 szerinti közzétételhez NEGYEDÉVES INTEGRÁLT GAZDASÁGSTATISZTIKAI JELENTÉS Mezőgazdasági, kereskedelmi és szolgáltatási ágazatok Beérkezési határidő: a tárgynegyedévet követő hó 20.
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Telefon: 345-6000 Internet: www.ksh.hu Adatszolgáltatóinknak Nyomtatványok Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 993. évi XLVI. törvény (Stt.) 8. (2) bekezdése alapján
Negyedéves integrált gazdaságstatisztikai jelentés
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.) 8. (2) bekezdése alapján kötelező. Nyilvántartási szám: 1877 Negyedéves integrált gazdaságstatisztikai
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Telefon: 345-6000 Internet: www.ksh.hu Adatszolgáltatóinknak Nyomtatványok Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.) 8. (2) bekezdése alapján

KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Telefon: 345-6000 Internet: www.ksh.hu Adatgyűjtések Letölthető kérdőívek, útmutatók Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.) 8. (2) bekezdése
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Telefon: 345-6000 Internet: www.ksh.hu Adatszolgáltatóinknak Nyomtatványok Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 993. évi XLVI. törvény (Stt.) 8. (2) bekezdése alapján
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Telefon: 345-6000 Internet: www.ksh.hu Adatgyűjtések Letölthető kérdőívek, útmutatók Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.) 8. (2) bekezdése
Működési statisztika Negyedéves integrált gazdaságstatisztikai jelentés Költségvetési, társadalombiztosítási és nonprofit szervezetek
Működési statisztika 1. A közfeladatot ellátó szerv tevékenységére vonatkozó, jogszabályon alapuló statisztikai adatgyűjtés eredményei, időbeli változásuk Negyedéves integrált gazdaságstatisztikai jelentés
Negyedéves teljesítménystatisztikai jelentés
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.) 8. (2) bekezdése alapján kötelező. Nyilvántartási szám: 2236 Negyedéves teljesítménystatisztikai

FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál! KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.)
Negyedéves beruházásstatisztikai jelentés
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.) 8. (2) bekezdése alapján kötelező. Nyilvántartási szám: 2237 Negyedéves beruházásstatisztikai jelentés

KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a hivatalos statisztikáról szóló 2016. évi CLV. törvény 24. és 26. -a alapján kötelező. Nyilvántartási szám: 2237 2018. első negyedév Adatszolgáltatók:
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Telefon: 345-6 Internet: www.ksh.hu Adatszolgáltatóinknak Nyomtatványok Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.) 8. (2) bekezdése alapján
ÉVES GAZDASÁGSTATISZTIKAI JELENTÉS, 2012 Költségvetési, társadalombiztosítási és non-profit szervezetek
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.) 8. (2) bekezdése alapján kötelező. Nyilvántartási szám: 1890 ÉVES GAZDASÁGSTATISZTIKAI JELENTÉS,
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Telefon: 345-6000 Internet: www.ksh.hu Adatgyűjtések Letölthető kérdőívek, útmutatók Az adatszolgáltatás a 300/2007. (XI. 9.) Korm. rendelet alapján kötelező. Nyilvántartási
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál! KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.)
ÉVES GAZDASÁGSTATISZTIKAI JELENTÉS, 2012 Költségvetési, társadalombiztosítási és non-profit szervezetek
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.) 8. (2) bekezdése alapján kötelező. Nyilvántartási szám: 1890 ÉVES GAZDASÁGSTATISZTIKAI JELENTÉS,
ENERGIAFELHASZNÁLÁSI BESZÁMOLÓ 2012
Magyar Energia Hivatal Telefon: (1) 459-7777 Internet: www.eh.gov.hu Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény 8. (2) bekezdése alapján és a módosított, 2013. I. 1-től hatályos
ÉVES BERUHÁZÁSSTATISZTIKAI JELENTÉS, 2013
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.) 8. (2) bekezdése alapján kötelező. Nyilvántartási szám: 2240 ÉVES BERUHÁZÁSSTATISZTIKAI JELENTÉS,
város község A kérdőívet jóváhagyó vezető adatai A kitöltő adatai A nemlegesség oka és egyéb megjegyzés
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Telefon: 345-6000 Internet: www.ksh.hu Adatszolgáltatóinknak Nyomtatványok Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.) 8. (2) bekezdése alapján
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál! KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló. évi XLVI. törvény (Stt.). ()
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL adatszolgáltatás a 229/2006. (XI. 20.) Telefon: 345-6000 Korm. rendelet alapján kötelező. Internet: www.ksh.hu Adatgyűjtések Letölthető kérdőívek, útmutatók Nyilvántartási
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Telefon: 345-6 Internet: www.ksh.hu Adtgyőjtések Letölthetı kérdıívek, útmuttók Az dtszolgálttás 3/27. (XI. 9.) Korm. rendelet lpján kötelezı. Nyilvántrtási szám: 189/8 Adtszolgálttók:
ÉVES BERUHÁZÁSSTATISZTIKAI JELENTÉS, 2013
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.) 8. (2) bekezdése alapján kötelező. Nyilvántartási szám: 2240 ÉVES BERUHÁZÁSSTATISZTIKAI JELENTÉS,
TELEPI ADATOK cím: Beérkezési határidő: a tárgyévet követő június 15.
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Telefon: 345-6000 Internet: www.ksh.hu Adatszolgáltatóinknak Nyomtatványok Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.) 8. () bekezdése alapján
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál! KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.)
ÁLLATÁLLOMÁNY-VÁLTOZÁS, VÁGÓÁLLATOK ÉS ÁLLATI TERMÉKEK TERMELÉSE, FELHASZNÁLÁSA ÉS NETTÓ ÁRBEVÉTELE 2016
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.) 8. (2) bekezdése alapján kötelező. Nyilvántartási szám: ÁLLATÁLLOMÁNY-VÁLTOZÁS, VÁGÓÁLLATOK ÉS ÁLLATI
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a 229/2006. (XI. 20.) Telefon: 345-6000 Korm. rendelet alapján kötelező. Internet: www.ksh.hu Adatgyűjtések Letölthető kérdőívek, útmutatók Nyilvántartási
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!
FIGYELEM! Ez kérdőív z dtszolgálttás teljesítésére nem lklms, csk tájékozttóul szolgál! KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az dtszolgálttás sttisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.) 8. (2) ekezdése
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál! KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a hivatalos statisztikáról szóló 216. évi CLV. törvény
JELENTÉS A KUTATÓ-FEJLESZTŐ INTÉZETEK ÉS AZ EGYÉB KÖLTSÉGVETÉSI KUTATÓHELYEK ÉVI KUTATÁSI, FEJLESZTÉSI ADATAIRÓL
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Telefon: 345-6 Internet: www.ksh.hu Adatszolgáltatóinknak Nyomtatványok Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.) 8. (2) bekezdése alapján
JELENTÉS A KUTATÓ-FEJLESZTŐ INTÉZETEK ÉS AZ EGYÉB KÖLTSÉGVETÉSI KUTATÓHELYEK ÉVI KUTATÁSI, FEJLESZTÉSI ADATAIRÓL
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Telefon: 345-6 Internet: www.ksh.hu Adatszolgáltatóinknak Nyomtatványok Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.) 8. (2) bekezdése alapján
JELENTÉS A KUTATÓ-FEJLESZTŐ INTÉZETEK ÉS AZ EGYÉB KÖLTSÉGVETÉSI KUTATÓHELYEK 2008. ÉVI KUTATÁSI, FEJLESZTÉSI ADATAIRÓL
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Telefon: 4-6 Internet: www.ksh.hu Adatgyűjtések Letölthető kérdőívek, útmutatók Az adatszolgáltatás a 9/6. (XI..) Korm. rendelet alapján kötelező. Nyilvántartási szám: 7/7
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!
FIGYELEM! Ez kérdőív z dtszolgálttás teljesítésére nem lklms, csk tájékozttóul szolgál! KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL 218. hó Az dtszolgálttás hivtlos sttisztikáról szóló 216. évi CLV. törvény 24. és 26.
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál! KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Telefon: 1/345-6000 Internet: www.ksh.hu Adatszolgáltatóinknak Nyomtatványok
JELENTÉS A VÁLLALKOZÁSOK ÉVI KUTATÁSI, FEJLESZTÉSI ADATAIRÓL
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Telefon: 345-6000 Internet: www.ksh.hu Adatszolgáltatóinknak Nyomtatványok Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.) 8. (2) bekezdése alapján
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás 229/2006. (XI. 20.) Telefon: 345-6000 Korm. rendelet alapján kötelező. Internet: www.ksh.hu Adatgyűjtések Letölthető kérdőívek, útmutatók Nyilvántartási
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!
FIGYELEM! Ez kérdőív z dtszolgálttás teljesítésére nem lklms, csk tájékozttóul szolgál! KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az dtszolgálttás hivtlos sttisztikáról szóló 216. évi CLV. törvény 24. és 26. - lpján
JELENTÉS A KUTATÓ-FEJLESZTŐ INTÉZETEK ÉS AZ EGYÉB KÖLTSÉGVETÉSI KUTATÓHELYEK ÉVI KUTATÁSI, FEJLESZTÉSI ADATAIRÓL
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Telefon: 345-6000 Internet: www.ksh.hu Adatszolgáltatóinknak Nyomtatványok Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.) 8. (2) bekezdése alapján
JELENTÉS A KUTATÓ-FEJLESZTŐ INTÉZETEK ÉS AZ EGYÉB KÖLTSÉGVETÉSI KUTATÓHELYEK ÉVI KUTATÁSI, FEJLESZTÉSI ADATAIRÓL
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Telefon: 345-6000 Internet: www.ksh.hu Adatszolgáltatóinknak Nyomtatványok Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.) 8. (2) bekezdése alapján
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál! NEMZETI FEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM 1011 Budapest, Fő u. 44-50. Az adatszolgáltatás a hivatalos statisztikáról

FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál! KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 93. évi XLVI. törvény (Stt.)
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál! KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a hivatalos statisztikáról szóló 2016. évi CLV. törvény
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál! KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.)
A közúti teherszállítás belföldi és nemzetközi teljesítményei 2015
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Telefon: /-000 Internet: www.ksh.hu Adatszolgáltatóinknak Nyomtatványok Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló. évi XLVI. törvény (Stt.). () bekezdése alapján kötelező.
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál! NEMZETI FEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM 1011 Budapest, Fő u. 44-50. Az adatszolgáltatás a hivatalos statisztikáról
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál! NEMZETI FEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM 1011 Budapest, Fő u. 44-50. Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál! NEMZETI FEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM 1011 Budapest, Fő u. 44-50. Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál! KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a hivatalos statisztikáról szóló 216. évi CLV. törvény
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál! KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.)
A közúti teherszállítás belföldi és nemzetközi teljesítményei 2015
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Telefon: /-000 Internet: www.ksh.hu Adatszolgáltatóinknak Nyomtatványok Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló. évi XLVI. törvény (Stt.). ( bekezdése alapján kötelező.
MIZ 288 tárolómosó autó, áruszállítási feladatot nem lát el, telefonos egyeztetés alapján, csak a jármű alapadatait rögzítettük fel.
MIZ 88 tárolómosó autó, áruszállítási feladatot nem lát el, telefonos egyeztetés alapján, csak a jármű alapadatait rögzítettük fel. KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Telefon: 1/345-6000 Internet: www.ksh.hu
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál! KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a hivatalos statisztikáról szóló 216. évi CLV. törvény
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a 265/2008. (XI. 6.) Telefon: 345-6000 Korm. rendelet alapján kötelező. Internet: www.ksh.hu Adatgyűjtések Letölthető kérdőívek, útmutatók Nyilvántartási
ÉVES MUNKAÜGYI JELENTÉS 2015
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.) 8. (2) bekezdése alapján kötelező. Nyilvántartási szám: 2241 ÉVES MUNKAÜGYI JELENTÉS 2015 Adatszolgáltatók:
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál! KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Telefon: 1/345-6000 Internet: www.ksh.hu Adatszolgáltatóinknak Nyomtatványok
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál! KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a hivatalos statisztikáról szóló 201 évi CLV. törvény
ÉVES MUNKAÜGYI JELENTÉS 2014
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.) 8. (2) bekezdése alapján kötelező. Nyilvántartási szám: 2241 ÉVES MUNKAÜGYI JELENTÉS 2014 Adatszolgáltatók:
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál! KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.)
Havi munkaügyi jelentés
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a hivatalos statisztikáról szóló 2016. évi CLV. törvény 24. és 26. -a alapján kötelező. Nyilvántartási szám: 2238 Havi munkaügyi jelentés 2018. május hónap
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál! MINISZTERELNÖKSÉG Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.) 8. (2) bekezdése
EGÉSZSÉGBIZTOSÍTÁSI ELLÁTÁSOK ÉVES TERÜLETI ADATAI 2016
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Telefon: 1/345-6000 Internet: wwwkshhu Adatszolgáltatóinknak Nyomtatványok Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 1993 évi XLVI törvény (Stt) 8 (2) bekezdése alapján kötelező
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál! KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.)
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál! KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.)
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál! NEMZETI FEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM 1011 Budapest, Fő u. 44-50. Az adatszolgáltatás a hivatalos statisztikáról
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál! KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.)
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál! NEMZETI FEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM 1011 Budapest, Fő u. 44-50. Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Telefon: 45-000 Internet: www.ksh.hu Adatgyűjtések Letölthető kérdőívek, útmutatók Az adatszolgáltatás a 5/008. (XI..) Korm. rendelet alapján kötelező. Nyilvántartási szám:
AZ ÜZLETI SZOLGÁLTATÁSOK KIBOCSÁTÁSI ÁRJELENTÉSE
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.) 8. (2) bekezdése alapján kötelező. Nyilvántartási szám: 2130 AZ ÜZLETI SZOLGÁLTATÁSOK KIBOCSÁTÁSI
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál! KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a hivatalos statisztikáról szóló 26. évi CLV. törvény
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál! KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a hivatalos statisztikáról szóló 2016. évi CLV. törvény
AZ ÜZLETI SZOLGÁLTATÁSOK KIBOCSÁTÁSI ÁRJELENTÉSE
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.) 8. (2) bekezdése alapján kötelező. Nyilvántartási szám: 2130 AZ ÜZLETI SZOLGÁLTATÁSOK KIBOCSÁTÁSI
ÉVES MUNKAÜGYI JELENTÉS 2014
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.) 8. (2) bekezdése alapján kötelező. Nyilvántartási szám: 2241 ÉVES MUNKAÜGYI JELENTÉS 2014 Adatszolgáltatók:
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál! NEMZETI FEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM 1011 Budapest, Fő u. 44-50. Az adatszolgáltatás a hivatalos statisztikáról
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.) 8. (2) bekezdése alapján kötelező. Nyilvántartási szám: 1081 ÉPÍTÉSI ENGEDÉLYEK, EGYSZERŰ BEJELENTÉSHEZ
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál! KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 199 évi XLVI. törvény (Stt.)
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál! KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.)
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál! NEMZETI FEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM 1011 Budapest, Fő u. 44-50. Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló
A TÁVKÖZLÉSI TEVÉKENYSÉG ÉVKÖZI ADATAI negyedév
NEMZETI FEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM 111 Budapest, Fő u. 44-5. Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.) 8. (2) bekezdése alapján kötelező. Nyilvántartási szám: 177 A TÁVKÖZLÉSI
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál! KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a hivatalos statisztikáról szóló 216. évi CLV. törvény
ÉVES GAZDASÁGSTATISZTIKAI JELENTÉS A SZAKOSODOTT EGYSÉGEKRŐL, 2013
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az dtszolgálttás sttisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.) 8. (2) bekezdése lpján kötelező. Nyilvántrtási szám: 2157 ÉVES GAZDASÁGSTATISZTIKAI JELENTÉS A SZAKOSODOTT
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál! NEMZETI FEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM 1011 Budapest, Fő u. 44-50. Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál! NEMZETI FEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM 1011 Budapest, Fő u. 44-50. Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló
ÉPÍTÉSI ENGEDÉLYEK június hónap
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL ÉPÍTÉSI ENGEDÉLYEK 20. június hónap Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.) 8. (2) bekezdése alapján kötelező. Nyilvántartási szám: 1081
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Telefon: 345-6 Internet: www.ksh.hu Adtszolgálttóinknk Nyomttványok Az dtszolgálttás sttisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.) 8. (2) bekezdése lpján kötelező. Nyilvántrtási
JELENTÉS AZ ÖNKORMÁNYZATOK INGATLANKEZELÉSI ÉS LAKÁSELLÁTÁSI TEVÉKENYSÉGÉRŐL
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 993. évi XLVI. törvény (Stt.) 8. (2) bekezdése alapján kötelező. Nyilvántartási szám: 080 JELENTÉS AZ ÖNKORMÁNYZATOK INGATLANKEZELÉSI
JELENTÉS A KÖRNYEZETVÉDELMI RÁFORDÍTÁSOKRÓL, A KÖRNYEZETVÉDELMI TERMÉKEK ELŐÁLLÍTÁSÁRÓL ÉS SZOLGÁLTATÁSOK NYÚJTÁSÁRÓL
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.) 8. (2) bekezdése alapján kötelező. Nyilvántartási szám: 1892 JELENTÉS A KÖRNYEZETVÉDELMI RÁFORDÍTÁSOKRÓL,
JELENTÉS A TELEPÜLÉSEK TÁVFŰTÉS- ÉS MELEGVÍZELLÁTÁSÁRÓL
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.) 8. (2) bekezdése alapján kötelező. Nyilvántartási szám: 1060 JELENTÉS A TELEPÜLÉSEK TÁVFŰTÉS- ÉS
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál! KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Telefon: 1/345-6000 Internet: www.ksh.hu Adatszolgáltatóinknak Nyomtatványok
AZ EGÉSZSÉGÜGYI ELLÁTÁS ÁLLÁS- ÉS LÉTSZÁMKIMUTATÁSA 2011. december 31-ei állapot szerint