Negyedéves beruházásstatisztikai jelentés
|
|
- József Hajdu
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló évi XLVI. törvény (Stt.) 8. (2) bekezdése alapján kötelező. Nyilvántartási szám: 2237 Negyedéves beruházásstatisztikai jelentés Adatszolgáltatók: a megfigyelésbe bevont költségvetési, költségvetési rend szerint gazdálkodó és nonprofit szervezetek Az adatszolgáltatás statisztikai célra történik. Az adatszolgáltatás megtagadása, valótlan adatok közlése, valamint a késedelmes adatszolgáltatás közigazgatási hatósági, szabálysértési eljárást von maga után. Az adatszolgáltatás a Stt. felhatalmazása alapján kiadott Országos Statisztikai Adatgyűjtési Programról szóló Korm. rendelet alapján történik, figyelemmel a 549/2013/EU és az 1893/2006/EK rendeletekre. Törzsszám: Statisztikai főtevékenység: 8411 Megye: 13 Neve: NAGYKŐRÖS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA Címe: 2750 Nagykőrös,Szabadság tér 5 Beérkezési határidő: A kitöltött adatlapok darabszáma: 8 Beküldés módja: a KSH ELEKTRA rendszerén keresztül Kapcsolat: az adatszolgáltató székhelye szerint illetékes KSH szervezeti egység A kitöltéssel és adattovábbítással kapcsolatos kérdéseit az alábbi telefonszámon vagy címen teheti fel: KSH-ELEKTRA ügyfélszolgálat telefonszáma: 80/ elérési útvonala: A kérdőívet jóváhagyó vezető adatai neve beosztása telefonszáma faxszáma címe Dr.Ecsedi Viktória pü-i irodavezető 53/ / dr_ecsedi_viktoria@nagykoro... A kitöltő adatai neve telefonszáma faxszáma címe Brockmeyer Petra 53/ / brockmeyerpetra@nagykoros.eu Megjegyzés A kérdőív kitöltésére fordított idő: 300 perc Köszönjük az együttműködésüket! Bizonylatszám: oldal :01
2 Negyedéves beruházásstatisztikai jelentés Beérkezési határidő: a tárgynegyedévet követő hó 20. A kérdőíven csak a tárgyidőszaki adatok jelenthetők. Amennyiben az adatszolgáltató korábbi adatait korrigálni kívánja, úgy azt a KSH-ELEKTRA rendszeren keresztül, a hibás időszak helyes adatát tartalmazó kérdőív ismételt elküldésével teheti meg. A kérdőívet nemleges válasz esetén is kérjük beküldeni! Az adatokat kérjük a rovatokba tizedes számjegyek nélkül, ezer Ft-ban beírni! Beruházás szakágazata TEÁOR 08 (NACE Rev.2) szerint: 8411 Általános közigazgatás FIGYELEM! A beruházás szakágazata és megnevezése kódrovatot csak a minisztériumoknak, az önkormányzatoknak és az önkormányzati társulásoknak kell kitölteni! (Bővebben lásd útmutató) Amennyiben elszámolásukat nem forintban vezetik, kérjük adják meg, hogy a kérdőív adatait milyen devizanemről és milyen árfolyamon számolták át forintra. Devizanem Árfolyam ISO 4217 devizakód forintban, egy egységre (két tizedessel) Figyelem! Kérjük az egyedi beszámolójukat január 1-jétől az IFRS szerint készítő adatszolgáltatókat, hogy a fogalmi eltérések miatt tanulmányozzák át és kövessék a kitöltési útmutató vonatkozó módosításait! Figyelem! A beruházások teljesítményértéke a pénzügyi teljesítéstől függetlenül az adott időszakra vonatkozó beruházási ráfordítások összegét, ezen belül a befejezetlen beruházások értékét is tartalmazza. Kérjük tehát a beruházásokat folyamatosan, nem pedig az aktiváláskor jelenteni. A kis értékű tárgyi eszközök beszerzési és saját vállalkozásban történő előállítási értékét, értékhatártól függetlenül kérjük jelenteni, amennyiben egy éven túl használják a tárgyi eszközt. A B/1-es táblában az adatok nem tartalmazzák a tárgyieszköz-apportot, a bérelt és lízingelt tárgyi eszközöket. Valamint az adatok nem tartalmazhatják a használt tárgyi eszközök beszerzését sem (kivéve az 1.4 és 1.5 sorokat). Az egyedi beszámolójukat január 1-jétől az IFRS szerint készítő vállalkozás esetében a B/1 és B/2 táblában jelentendő statisztikai beruházás teljesítményértékének minden esetben tartalmaznia kell az állami támogatások összegét, független attól, hogy a vállalkozás nyilvántartásaiban ez a bekerülési értéket lecsökkentette-e, vagy sem. Lásd részletesen a kitöltési útmutatót! B/1. Nemzetgazdasági beruházások teljesítményértéke Új tárgyi eszközök beszerzése, saját vállalkozásban való létesítése, a meglevő eszközök bővítése és felújítása (a karbantartási munkák nélkül) 1.1 Épületek és egyéb építmények (új) Belföldi gyártású gépek és berendezések (járművek nélkül) (új) 198 Bizonylatszám: oldal :01
3 1.3 Belföldi gyártású járművek (új) Figyelem! Belföldi gyártásúnak minősülnek azok a járművek, amelyek alvázszámának első 2 karaktere TR, TS, TT, TU vagy TV. 1.4 Import gépek és berendezések (járművek nélkül) (új és használt) Import járművek (új és használt) 1.6 Ültetvények, erdők 1.7 Tenyész- és igásállatok 1.8 Meglevő föld értéknövelése és más nem termelt tárgyi eszközök Összesen ( ) B/2. Egyéb beruházási adatok Beszerzés a Értékesítés b 2.1 Használt tárgyi eszközök 2.2 Pénzügyi lízing-szerződések 2.3 Immateriális javak (egyéb immateriális javak nélkül) Bizonylatszám: oldal :01
4 Negyedéves beruházásstatisztikai jelentés Beérkezési határidő: a tárgynegyedévet követő hó 20. A kérdőíven csak a tárgyidőszaki adatok jelenthetők. Amennyiben az adatszolgáltató korábbi adatait korrigálni kívánja, úgy azt a KSH-ELEKTRA rendszeren keresztül, a hibás időszak helyes adatát tartalmazó kérdőív ismételt elküldésével teheti meg. A kérdőívet nemleges válasz esetén is kérjük beküldeni! Az adatokat kérjük a rovatokba tizedes számjegyek nélkül, ezer Ft-ban beírni! Beruházás szakágazata TEÁOR 08 (NACE Rev.2) szerint: 5221 Szárazföldi szállítást kiegészítő szolgáltatás FIGYELEM! A beruházás szakágazata és megnevezése kódrovatot csak a minisztériumoknak, az önkormányzatoknak és az önkormányzati társulásoknak kell kitölteni! (Bővebben lásd útmutató) Amennyiben elszámolásukat nem forintban vezetik, kérjük adják meg, hogy a kérdőív adatait milyen devizanemről és milyen árfolyamon számolták át forintra. Devizanem Árfolyam ISO 4217 devizakód forintban, egy egységre (két tizedessel) Figyelem! Kérjük az egyedi beszámolójukat január 1-jétől az IFRS szerint készítő adatszolgáltatókat, hogy a fogalmi eltérések miatt tanulmányozzák át és kövessék a kitöltési útmutató vonatkozó módosításait! Figyelem! A beruházások teljesítményértéke a pénzügyi teljesítéstől függetlenül az adott időszakra vonatkozó beruházási ráfordítások összegét, ezen belül a befejezetlen beruházások értékét is tartalmazza. Kérjük tehát a beruházásokat folyamatosan, nem pedig az aktiváláskor jelenteni. A kis értékű tárgyi eszközök beszerzési és saját vállalkozásban történő előállítási értékét, értékhatártól függetlenül kérjük jelenteni, amennyiben egy éven túl használják a tárgyi eszközt. A B/1-es táblában az adatok nem tartalmazzák a tárgyieszköz-apportot, a bérelt és lízingelt tárgyi eszközöket. Valamint az adatok nem tartalmazhatják a használt tárgyi eszközök beszerzését sem (kivéve az 1.4 és 1.5 sorokat). Az egyedi beszámolójukat január 1-jétől az IFRS szerint készítő vállalkozás esetében a B/1 és B/2 táblában jelentendő statisztikai beruházás teljesítményértékének minden esetben tartalmaznia kell az állami támogatások összegét, független attól, hogy a vállalkozás nyilvántartásaiban ez a bekerülési értéket lecsökkentette-e, vagy sem. Lásd részletesen a kitöltési útmutatót! B/1. Nemzetgazdasági beruházások teljesítményértéke Új tárgyi eszközök beszerzése, saját vállalkozásban való létesítése, a meglevő eszközök bővítése és felújítása (a karbantartási munkák nélkül) 1.1 Épületek és egyéb építmények (új) Belföldi gyártású gépek és berendezések (járművek nélkül) (új) Bizonylatszám: oldal :01
5 1.3 Belföldi gyártású járművek (új) Figyelem! Belföldi gyártásúnak minősülnek azok a járművek, amelyek alvázszámának első 2 karaktere TR, TS, TT, TU vagy TV. 1.4 Import gépek és berendezések (járművek nélkül) (új és használt) 1.5 Import járművek (új és használt) 1.6 Ültetvények, erdők 1.7 Tenyész- és igásállatok 1.8 Meglevő föld értéknövelése és más nem termelt tárgyi eszközök 1.9 Összesen ( ) B/2. Egyéb beruházási adatok Beszerzés a Értékesítés b 2.1 Használt tárgyi eszközök 2.2 Pénzügyi lízing-szerződések 2.3 Immateriális javak (egyéb immateriális javak nélkül) Bizonylatszám: oldal :01
6 Negyedéves beruházásstatisztikai jelentés Beérkezési határidő: a tárgynegyedévet követő hó 20. A kérdőíven csak a tárgyidőszaki adatok jelenthetők. Amennyiben az adatszolgáltató korábbi adatait korrigálni kívánja, úgy azt a KSH-ELEKTRA rendszeren keresztül, a hibás időszak helyes adatát tartalmazó kérdőív ismételt elküldésével teheti meg. A kérdőívet nemleges válasz esetén is kérjük beküldeni! Az adatokat kérjük a rovatokba tizedes számjegyek nélkül, ezer Ft-ban beírni! Beruházás szakágazata TEÁOR 08 (NACE Rev.2) szerint: 8412 Egészségügy, oktatás, kultúra, egyéb szociális szolgáltatás (kivéve: társadalombiztosítás) igazgatása FIGYELEM! A beruházás szakágazata és megnevezése kódrovatot csak a minisztériumoknak, az önkormányzatoknak és az önkormányzati társulásoknak kell kitölteni! (Bővebben lásd útmutató) Amennyiben elszámolásukat nem forintban vezetik, kérjük adják meg, hogy a kérdőív adatait milyen devizanemről és milyen árfolyamon számolták át forintra. Devizanem Árfolyam ISO 4217 devizakód forintban, egy egységre (két tizedessel) Figyelem! Kérjük az egyedi beszámolójukat január 1-jétől az IFRS szerint készítő adatszolgáltatókat, hogy a fogalmi eltérések miatt tanulmányozzák át és kövessék a kitöltési útmutató vonatkozó módosításait! Figyelem! A beruházások teljesítményértéke a pénzügyi teljesítéstől függetlenül az adott időszakra vonatkozó beruházási ráfordítások összegét, ezen belül a befejezetlen beruházások értékét is tartalmazza. Kérjük tehát a beruházásokat folyamatosan, nem pedig az aktiváláskor jelenteni. A kis értékű tárgyi eszközök beszerzési és saját vállalkozásban történő előállítási értékét, értékhatártól függetlenül kérjük jelenteni, amennyiben egy éven túl használják a tárgyi eszközt. A B/1-es táblában az adatok nem tartalmazzák a tárgyieszköz-apportot, a bérelt és lízingelt tárgyi eszközöket. Valamint az adatok nem tartalmazhatják a használt tárgyi eszközök beszerzését sem (kivéve az 1.4 és 1.5 sorokat). Az egyedi beszámolójukat január 1-jétől az IFRS szerint készítő vállalkozás esetében a B/1 és B/2 táblában jelentendő statisztikai beruházás teljesítményértékének minden esetben tartalmaznia kell az állami támogatások összegét, független attól, hogy a vállalkozás nyilvántartásaiban ez a bekerülési értéket lecsökkentette-e, vagy sem. Lásd részletesen a kitöltési útmutatót! B/1. Nemzetgazdasági beruházások teljesítményértéke Új tárgyi eszközök beszerzése, saját vállalkozásban való létesítése, a meglevő eszközök bővítése és felújítása (a karbantartási munkák nélkül) 1.1 Épületek és egyéb építmények (új) Belföldi gyártású gépek és berendezések (járművek nélkül) (új) Bizonylatszám: oldal :01
7 1.3 Belföldi gyártású járművek (új) Figyelem! Belföldi gyártásúnak minősülnek azok a járművek, amelyek alvázszámának első 2 karaktere TR, TS, TT, TU vagy TV. 1.4 Import gépek és berendezések (járművek nélkül) (új és használt) 1.5 Import járművek (új és használt) 1.6 Ültetvények, erdők 1.7 Tenyész- és igásállatok 1.8 Meglevő föld értéknövelése és más nem termelt tárgyi eszközök 1.9 Összesen ( ) B/2. Egyéb beruházási adatok Beszerzés a Értékesítés b 2.1 Használt tárgyi eszközök 2.2 Pénzügyi lízing-szerződések 2.3 Immateriális javak (egyéb immateriális javak nélkül) Bizonylatszám: oldal :01
8 Negyedéves beruházásstatisztikai jelentés Beérkezési határidő: a tárgynegyedévet követő hó 20. A kérdőíven csak a tárgyidőszaki adatok jelenthetők. Amennyiben az adatszolgáltató korábbi adatait korrigálni kívánja, úgy azt a KSH-ELEKTRA rendszeren keresztül, a hibás időszak helyes adatát tartalmazó kérdőív ismételt elküldésével teheti meg. A kérdőívet nemleges válasz esetén is kérjük beküldeni! Az adatokat kérjük a rovatokba tizedes számjegyek nélkül, ezer Ft-ban beírni! Beruházás szakágazata TEÁOR 08 (NACE Rev.2) szerint: 9103 Történelmi hely, építmény, egyéb látványosság működtetése FIGYELEM! A beruházás szakágazata és megnevezése kódrovatot csak a minisztériumoknak, az önkormányzatoknak és az önkormányzati társulásoknak kell kitölteni! (Bővebben lásd útmutató) Amennyiben elszámolásukat nem forintban vezetik, kérjük adják meg, hogy a kérdőív adatait milyen devizanemről és milyen árfolyamon számolták át forintra. Devizanem Árfolyam ISO 4217 devizakód forintban, egy egységre (két tizedessel) Figyelem! Kérjük az egyedi beszámolójukat január 1-jétől az IFRS szerint készítő adatszolgáltatókat, hogy a fogalmi eltérések miatt tanulmányozzák át és kövessék a kitöltési útmutató vonatkozó módosításait! Figyelem! A beruházások teljesítményértéke a pénzügyi teljesítéstől függetlenül az adott időszakra vonatkozó beruházási ráfordítások összegét, ezen belül a befejezetlen beruházások értékét is tartalmazza. Kérjük tehát a beruházásokat folyamatosan, nem pedig az aktiváláskor jelenteni. A kis értékű tárgyi eszközök beszerzési és saját vállalkozásban történő előállítási értékét, értékhatártól függetlenül kérjük jelenteni, amennyiben egy éven túl használják a tárgyi eszközt. A B/1-es táblában az adatok nem tartalmazzák a tárgyieszköz-apportot, a bérelt és lízingelt tárgyi eszközöket. Valamint az adatok nem tartalmazhatják a használt tárgyi eszközök beszerzését sem (kivéve az 1.4 és 1.5 sorokat). Az egyedi beszámolójukat január 1-jétől az IFRS szerint készítő vállalkozás esetében a B/1 és B/2 táblában jelentendő statisztikai beruházás teljesítményértékének minden esetben tartalmaznia kell az állami támogatások összegét, független attól, hogy a vállalkozás nyilvántartásaiban ez a bekerülési értéket lecsökkentette-e, vagy sem. Lásd részletesen a kitöltési útmutatót! B/1. Nemzetgazdasági beruházások teljesítményértéke Új tárgyi eszközök beszerzése, saját vállalkozásban való létesítése, a meglevő eszközök bővítése és felújítása (a karbantartási munkák nélkül) 1.1 Épületek és egyéb építmények (új) Belföldi gyártású gépek és berendezések (járművek nélkül) (új) Bizonylatszám: oldal :01
9 1.3 Belföldi gyártású járművek (új) Figyelem! Belföldi gyártásúnak minősülnek azok a járművek, amelyek alvázszámának első 2 karaktere TR, TS, TT, TU vagy TV. 1.4 Import gépek és berendezések (járművek nélkül) (új és használt) 1.5 Import járművek (új és használt) 1.6 Ültetvények, erdők 1.7 Tenyész- és igásállatok 1.8 Meglevő föld értéknövelése és más nem termelt tárgyi eszközök 1.9 Összesen ( ) B/2. Egyéb beruházási adatok Beszerzés a Értékesítés b 2.1 Használt tárgyi eszközök 2.2 Pénzügyi lízing-szerződések 2.3 Immateriális javak (egyéb immateriális javak nélkül) Bizonylatszám: oldal :01
10 Negyedéves beruházásstatisztikai jelentés Beérkezési határidő: a tárgynegyedévet követő hó 20. A kérdőíven csak a tárgyidőszaki adatok jelenthetők. Amennyiben az adatszolgáltató korábbi adatait korrigálni kívánja, úgy azt a KSH-ELEKTRA rendszeren keresztül, a hibás időszak helyes adatát tartalmazó kérdőív ismételt elküldésével teheti meg. A kérdőívet nemleges válasz esetén is kérjük beküldeni! Az adatokat kérjük a rovatokba tizedes számjegyek nélkül, ezer Ft-ban beírni! Beruházás szakágazata TEÁOR 08 (NACE Rev.2) szerint: 9004 Művészeti létesítmények működtetése FIGYELEM! A beruházás szakágazata és megnevezése kódrovatot csak a minisztériumoknak, az önkormányzatoknak és az önkormányzati társulásoknak kell kitölteni! (Bővebben lásd útmutató) Amennyiben elszámolásukat nem forintban vezetik, kérjük adják meg, hogy a kérdőív adatait milyen devizanemről és milyen árfolyamon számolták át forintra. Devizanem Árfolyam ISO 4217 devizakód forintban, egy egységre (két tizedessel) Figyelem! Kérjük az egyedi beszámolójukat január 1-jétől az IFRS szerint készítő adatszolgáltatókat, hogy a fogalmi eltérések miatt tanulmányozzák át és kövessék a kitöltési útmutató vonatkozó módosításait! Figyelem! A beruházások teljesítményértéke a pénzügyi teljesítéstől függetlenül az adott időszakra vonatkozó beruházási ráfordítások összegét, ezen belül a befejezetlen beruházások értékét is tartalmazza. Kérjük tehát a beruházásokat folyamatosan, nem pedig az aktiváláskor jelenteni. A kis értékű tárgyi eszközök beszerzési és saját vállalkozásban történő előállítási értékét, értékhatártól függetlenül kérjük jelenteni, amennyiben egy éven túl használják a tárgyi eszközt. A B/1-es táblában az adatok nem tartalmazzák a tárgyieszköz-apportot, a bérelt és lízingelt tárgyi eszközöket. Valamint az adatok nem tartalmazhatják a használt tárgyi eszközök beszerzését sem (kivéve az 1.4 és 1.5 sorokat). Az egyedi beszámolójukat január 1-jétől az IFRS szerint készítő vállalkozás esetében a B/1 és B/2 táblában jelentendő statisztikai beruházás teljesítményértékének minden esetben tartalmaznia kell az állami támogatások összegét, független attól, hogy a vállalkozás nyilvántartásaiban ez a bekerülési értéket lecsökkentette-e, vagy sem. Lásd részletesen a kitöltési útmutatót! B/1. Nemzetgazdasági beruházások teljesítményértéke Új tárgyi eszközök beszerzése, saját vállalkozásban való létesítése, a meglevő eszközök bővítése és felújítása (a karbantartási munkák nélkül) 1.1 Épületek és egyéb építmények (új) 1.2 Belföldi gyártású gépek és berendezések (járművek nélkül) (új) Bizonylatszám: oldal :01
11 1.3 Belföldi gyártású járművek (új) Figyelem! Belföldi gyártásúnak minősülnek azok a járművek, amelyek alvázszámának első 2 karaktere TR, TS, TT, TU vagy TV. 1.4 Import gépek és berendezések (járművek nélkül) (új és használt) Import járművek (új és használt) 1.6 Ültetvények, erdők 1.7 Tenyész- és igásállatok 1.8 Meglevő föld értéknövelése és más nem termelt tárgyi eszközök 1.9 Összesen ( ) B/2. Egyéb beruházási adatok Beszerzés a Értékesítés b 2.1 Használt tárgyi eszközök 2.2 Pénzügyi lízing-szerződések 2.3 Immateriális javak (egyéb immateriális javak nélkül) Bizonylatszám: oldal :01
12 Negyedéves beruházásstatisztikai jelentés Beérkezési határidő: a tárgynegyedévet követő hó 20. A kérdőíven csak a tárgyidőszaki adatok jelenthetők. Amennyiben az adatszolgáltató korábbi adatait korrigálni kívánja, úgy azt a KSH-ELEKTRA rendszeren keresztül, a hibás időszak helyes adatát tartalmazó kérdőív ismételt elküldésével teheti meg. A kérdőívet nemleges válasz esetén is kérjük beküldeni! Az adatokat kérjük a rovatokba tizedes számjegyek nélkül, ezer Ft-ban beírni! Beruházás szakágazata TEÁOR 08 (NACE Rev.2) szerint: 3600 Víztermelés, -kezelés, -ellátás FIGYELEM! A beruházás szakágazata és megnevezése kódrovatot csak a minisztériumoknak, az önkormányzatoknak és az önkormányzati társulásoknak kell kitölteni! (Bővebben lásd útmutató) Amennyiben elszámolásukat nem forintban vezetik, kérjük adják meg, hogy a kérdőív adatait milyen devizanemről és milyen árfolyamon számolták át forintra. Devizanem Árfolyam ISO 4217 devizakód forintban, egy egységre (két tizedessel) Figyelem! Kérjük az egyedi beszámolójukat január 1-jétől az IFRS szerint készítő adatszolgáltatókat, hogy a fogalmi eltérések miatt tanulmányozzák át és kövessék a kitöltési útmutató vonatkozó módosításait! Figyelem! A beruházások teljesítményértéke a pénzügyi teljesítéstől függetlenül az adott időszakra vonatkozó beruházási ráfordítások összegét, ezen belül a befejezetlen beruházások értékét is tartalmazza. Kérjük tehát a beruházásokat folyamatosan, nem pedig az aktiváláskor jelenteni. A kis értékű tárgyi eszközök beszerzési és saját vállalkozásban történő előállítási értékét, értékhatártól függetlenül kérjük jelenteni, amennyiben egy éven túl használják a tárgyi eszközt. A B/1-es táblában az adatok nem tartalmazzák a tárgyieszköz-apportot, a bérelt és lízingelt tárgyi eszközöket. Valamint az adatok nem tartalmazhatják a használt tárgyi eszközök beszerzését sem (kivéve az 1.4 és 1.5 sorokat). Az egyedi beszámolójukat január 1-jétől az IFRS szerint készítő vállalkozás esetében a B/1 és B/2 táblában jelentendő statisztikai beruházás teljesítményértékének minden esetben tartalmaznia kell az állami támogatások összegét, független attól, hogy a vállalkozás nyilvántartásaiban ez a bekerülési értéket lecsökkentette-e, vagy sem. Lásd részletesen a kitöltési útmutatót! B/1. Nemzetgazdasági beruházások teljesítményértéke Új tárgyi eszközök beszerzése, saját vállalkozásban való létesítése, a meglevő eszközök bővítése és felújítása (a karbantartási munkák nélkül) 1.1 Épületek és egyéb építmények (új) Belföldi gyártású gépek és berendezések (járművek nélkül) (új) Bizonylatszám: oldal :01
13 1.3 Belföldi gyártású járművek (új) Figyelem! Belföldi gyártásúnak minősülnek azok a járművek, amelyek alvázszámának első 2 karaktere TR, TS, TT, TU vagy TV. 1.4 Import gépek és berendezések (járművek nélkül) (új és használt) 1.5 Import járművek (új és használt) 1.6 Ültetvények, erdők 1.7 Tenyész- és igásállatok 1.8 Meglevő föld értéknövelése és más nem termelt tárgyi eszközök 1.9 Összesen ( ) 271 B/2. Egyéb beruházási adatok Beszerzés a Értékesítés b 2.1 Használt tárgyi eszközök 2.2 Pénzügyi lízing-szerződések 2.3 Immateriális javak (egyéb immateriális javak nélkül) Bizonylatszám: oldal :01
14 Negyedéves beruházásstatisztikai jelentés Beérkezési határidő: a tárgynegyedévet követő hó 20. A kérdőíven csak a tárgyidőszaki adatok jelenthetők. Amennyiben az adatszolgáltató korábbi adatait korrigálni kívánja, úgy azt a KSH-ELEKTRA rendszeren keresztül, a hibás időszak helyes adatát tartalmazó kérdőív ismételt elküldésével teheti meg. A kérdőívet nemleges válasz esetén is kérjük beküldeni! Az adatokat kérjük a rovatokba tizedes számjegyek nélkül, ezer Ft-ban beírni! Beruházás szakágazata TEÁOR 08 (NACE Rev.2) szerint: 3700 Szennyvíz gyűjtése, kezelése FIGYELEM! A beruházás szakágazata és megnevezése kódrovatot csak a minisztériumoknak, az önkormányzatoknak és az önkormányzati társulásoknak kell kitölteni! (Bővebben lásd útmutató) Amennyiben elszámolásukat nem forintban vezetik, kérjük adják meg, hogy a kérdőív adatait milyen devizanemről és milyen árfolyamon számolták át forintra. Devizanem Árfolyam ISO 4217 devizakód forintban, egy egységre (két tizedessel) Figyelem! Kérjük az egyedi beszámolójukat január 1-jétől az IFRS szerint készítő adatszolgáltatókat, hogy a fogalmi eltérések miatt tanulmányozzák át és kövessék a kitöltési útmutató vonatkozó módosításait! Figyelem! A beruházások teljesítményértéke a pénzügyi teljesítéstől függetlenül az adott időszakra vonatkozó beruházási ráfordítások összegét, ezen belül a befejezetlen beruházások értékét is tartalmazza. Kérjük tehát a beruházásokat folyamatosan, nem pedig az aktiváláskor jelenteni. A kis értékű tárgyi eszközök beszerzési és saját vállalkozásban történő előállítási értékét, értékhatártól függetlenül kérjük jelenteni, amennyiben egy éven túl használják a tárgyi eszközt. A B/1-es táblában az adatok nem tartalmazzák a tárgyieszköz-apportot, a bérelt és lízingelt tárgyi eszközöket. Valamint az adatok nem tartalmazhatják a használt tárgyi eszközök beszerzését sem (kivéve az 1.4 és 1.5 sorokat). Az egyedi beszámolójukat január 1-jétől az IFRS szerint készítő vállalkozás esetében a B/1 és B/2 táblában jelentendő statisztikai beruházás teljesítményértékének minden esetben tartalmaznia kell az állami támogatások összegét, független attól, hogy a vállalkozás nyilvántartásaiban ez a bekerülési értéket lecsökkentette-e, vagy sem. Lásd részletesen a kitöltési útmutatót! B/1. Nemzetgazdasági beruházások teljesítményértéke Új tárgyi eszközök beszerzése, saját vállalkozásban való létesítése, a meglevő eszközök bővítése és felújítása (a karbantartási munkák nélkül) 1.1 Épületek és egyéb építmények (új) Belföldi gyártású gépek és berendezések (járművek nélkül) (új) Bizonylatszám: oldal :01
15 1.3 Belföldi gyártású járművek (új) Figyelem! Belföldi gyártásúnak minősülnek azok a járművek, amelyek alvázszámának első 2 karaktere TR, TS, TT, TU vagy TV. 1.4 Import gépek és berendezések (járművek nélkül) (új és használt) Import járművek (új és használt) 1.6 Ültetvények, erdők 1.7 Tenyész- és igásállatok 1.8 Meglevő föld értéknövelése és más nem termelt tárgyi eszközök 1.9 Összesen ( ) B/2. Egyéb beruházási adatok Beszerzés a Értékesítés b 2.1 Használt tárgyi eszközök 2.2 Pénzügyi lízing-szerződések 2.3 Immateriális javak (egyéb immateriális javak nélkül) Bizonylatszám: oldal :01
16 Negyedéves beruházásstatisztikai jelentés Beérkezési határidő: a tárgynegyedévet követő hó 20. A kérdőíven csak a tárgyidőszaki adatok jelenthetők. Amennyiben az adatszolgáltató korábbi adatait korrigálni kívánja, úgy azt a KSH-ELEKTRA rendszeren keresztül, a hibás időszak helyes adatát tartalmazó kérdőív ismételt elküldésével teheti meg. A kérdőívet nemleges válasz esetén is kérjük beküldeni! Az adatokat kérjük a rovatokba tizedes számjegyek nélkül, ezer Ft-ban beírni! Beruházás szakágazata TEÁOR 08 (NACE Rev.2) szerint: 9311 Sportlétesítmény működtetése FIGYELEM! A beruházás szakágazata és megnevezése kódrovatot csak a minisztériumoknak, az önkormányzatoknak és az önkormányzati társulásoknak kell kitölteni! (Bővebben lásd útmutató) Amennyiben elszámolásukat nem forintban vezetik, kérjük adják meg, hogy a kérdőív adatait milyen devizanemről és milyen árfolyamon számolták át forintra. Devizanem Árfolyam ISO 4217 devizakód forintban, egy egységre (két tizedessel) Figyelem! Kérjük az egyedi beszámolójukat január 1-jétől az IFRS szerint készítő adatszolgáltatókat, hogy a fogalmi eltérések miatt tanulmányozzák át és kövessék a kitöltési útmutató vonatkozó módosításait! Figyelem! A beruházások teljesítményértéke a pénzügyi teljesítéstől függetlenül az adott időszakra vonatkozó beruházási ráfordítások összegét, ezen belül a befejezetlen beruházások értékét is tartalmazza. Kérjük tehát a beruházásokat folyamatosan, nem pedig az aktiváláskor jelenteni. A kis értékű tárgyi eszközök beszerzési és saját vállalkozásban történő előállítási értékét, értékhatártól függetlenül kérjük jelenteni, amennyiben egy éven túl használják a tárgyi eszközt. A B/1-es táblában az adatok nem tartalmazzák a tárgyieszköz-apportot, a bérelt és lízingelt tárgyi eszközöket. Valamint az adatok nem tartalmazhatják a használt tárgyi eszközök beszerzését sem (kivéve az 1.4 és 1.5 sorokat). Az egyedi beszámolójukat január 1-jétől az IFRS szerint készítő vállalkozás esetében a B/1 és B/2 táblában jelentendő statisztikai beruházás teljesítményértékének minden esetben tartalmaznia kell az állami támogatások összegét, független attól, hogy a vállalkozás nyilvántartásaiban ez a bekerülési értéket lecsökkentette-e, vagy sem. Lásd részletesen a kitöltési útmutatót! B/1. Nemzetgazdasági beruházások teljesítményértéke Új tárgyi eszközök beszerzése, saját vállalkozásban való létesítése, a meglevő eszközök bővítése és felújítása (a karbantartási munkák nélkül) 1.1 Épületek és egyéb építmények (új) Belföldi gyártású gépek és berendezések (járművek nélkül) (új) Bizonylatszám: oldal :01
17 1.3 Belföldi gyártású járművek (új) Figyelem! Belföldi gyártásúnak minősülnek azok a járművek, amelyek alvázszámának első 2 karaktere TR, TS, TT, TU vagy TV. 1.4 Import gépek és berendezések (járművek nélkül) (új és használt) 1.5 Import járművek (új és használt) 1.6 Ültetvények, erdők 1.7 Tenyész- és igásállatok 1.8 Meglevő föld értéknövelése és más nem termelt tárgyi eszközök 1.9 Összesen ( ) 3 B/2. Egyéb beruházási adatok Beszerzés a Értékesítés b 2.1 Használt tárgyi eszközök 2.2 Pénzügyi lízing-szerződések 2.3 Immateriális javak (egyéb immateriális javak nélkül) Bizonylatszám: oldal :01
Negyedéves beruházásstatisztikai jelentés
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.) 8. (2) bekezdése alapján kötelező. Nyilvántartási szám: 2237 Negyedéves beruházásstatisztikai jelentés

Negyedéves teljesítménystatisztikai jelentés
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.) 8. (2) bekezdése alapján kötelező. Nyilvántartási szám: 2236 Negyedéves teljesítménystatisztikai

KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a hivatalos statisztikáról szóló 2016. évi CLV. törvény 24. és 26. -a alapján kötelező. Nyilvántartási szám: 2237 2018. első negyedév Adatszolgáltatók:
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Telefon: 345-6000 Internet: www.ksh.hu Adatszolgáltatóinknak Nyomtatványok Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.) 8. (2) bekezdése alapján

KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Telefon: 345-6000 Internet: www.ksh.hu Adatgyűjtések Letölthető kérdőívek, útmutatók Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.) 8. (2) bekezdése

FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál! KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.)
Működési statisztika Negyedéves integrált gazdaságstatisztikai jelentés Költségvetési, társadalombiztosítási és nonprofit szervezetek
Működési statisztika 1. A közfeladatot ellátó szerv tevékenységére vonatkozó, jogszabályon alapuló statisztikai adatgyűjtés eredményei, időbeli változásuk Negyedéves integrált gazdaságstatisztikai jelentés
ÉVES BERUHÁZÁSSTATISZTIKAI JELENTÉS, 2013
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.) 8. (2) bekezdése alapján kötelező. Nyilvántartási szám: 2240 ÉVES BERUHÁZÁSSTATISZTIKAI JELENTÉS,

ÉVES GAZDASÁGSTATISZTIKAI JELENTÉS, 2012 Költségvetési, társadalombiztosítási és non-profit szervezetek
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.) 8. (2) bekezdése alapján kötelező. Nyilvántartási szám: 1890 ÉVES GAZDASÁGSTATISZTIKAI JELENTÉS,
ÉVES GAZDASÁGSTATISZTIKAI JELENTÉS, 2012 Költségvetési, társadalombiztosítási és non-profit szervezetek
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.) 8. (2) bekezdése alapján kötelező. Nyilvántartási szám: 1890 ÉVES GAZDASÁGSTATISZTIKAI JELENTÉS,
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál! KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló. évi XLVI. törvény (Stt.). ()
Negyedéves integrált gazdaságstatisztikai jelentés
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.) 8. (2) bekezdése alapján kötelező. Nyilvántartási szám: 1877 Negyedéves integrált gazdaságstatisztikai
Havi munkaügyi jelentés
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a hivatalos statisztikáról szóló 2016. évi CLV. törvény 24. és 26. -a alapján kötelező. Nyilvántartási szám: 2238 Havi munkaügyi jelentés 2018. május hónap
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.) 8. (2) bekezdése alapján kötelező. Nyilvántartási szám: 1081 ÉPÍTÉSI ENGEDÉLYEK, EGYSZERŰ BEJELENTÉSHEZ
ÉVES MUNKAÜGYI JELENTÉS 2015
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.) 8. (2) bekezdése alapján kötelező. Nyilvántartási szám: 2241 ÉVES MUNKAÜGYI JELENTÉS 2015 Adatszolgáltatók:
ÉVES MUNKAÜGYI JELENTÉS 2014
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.) 8. (2) bekezdése alapján kötelező. Nyilvántartási szám: 2241 ÉVES MUNKAÜGYI JELENTÉS 2014 Adatszolgáltatók:
ÉPÍTÉSI ENGEDÉLYEK június hónap
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL ÉPÍTÉSI ENGEDÉLYEK 20. június hónap Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.) 8. (2) bekezdése alapján kötelező. Nyilvántartási szám: 1081
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál! KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.)
Negyedéves teljesítménystatisztikai jelentés
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.) 8. (2) bekezdése alapján kötelező. Nyilvántartási szám: 2236 Negyedéves teljesítménystatisztikai
ÉVES MUNKAÜGYI JELENTÉS 2014
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.) 8. (2) bekezdése alapján kötelező. Nyilvántartási szám: 2241 ÉVES MUNKAÜGYI JELENTÉS 2014 Adatszolgáltatók:
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál! KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.)
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Telefon: 345-6000 Internet: www.ksh.hu Adatszolgáltatóinknak Nyomtatványok Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 993. évi XLVI. törvény (Stt.) 8. (2) bekezdése alapján
AZ ÜZLETI SZOLGÁLTATÁSOK KIBOCSÁTÁSI ÁRJELENTÉSE
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.) 8. (2) bekezdése alapján kötelező. Nyilvántartási szám: 2130 AZ ÜZLETI SZOLGÁLTATÁSOK KIBOCSÁTÁSI

KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Telefon: 345-6 Internet: www.ksh.hu Adatszolgáltatóinknak Nyomtatványok Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.) 8. (2) bekezdése alapján
JELENTÉS A BETÖLTÖTT ÉS AZ ÜRES ÁLLÁSHELYEK SZÁMÁRÓL
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.) 8. (2) bekezdése alapján kötelező. Nyilvántartási szám: 2009 JELENTÉS A BETÖLTÖTT ÉS AZ ÜRES ÁLLÁSHELYEK
JELENTÉS A BETÖLTÖTT ÉS AZ ÜRES ÁLLÁSHELYEK SZÁMÁRÓL
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 993. évi XLVI. törvény (Stt.) 8. (2) bekezdése alapján kötelező. Nyilvántartási szám: 2009 JELENTÉS A BETÖLTÖTT ÉS AZ ÜRES ÁLLÁSHELYEK
ÉVES BERUHÁZÁSSTATISZTIKAI JELENTÉS, 2014
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az dtszolgálttás sttisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.) 8. (2) bekezdése lpján kötelező. Nyilvántrtási szám: 2240 ÉVES BERUHÁZÁSSTATISZTIKAI JELENTÉS, 2014 Adtszolgálttók:
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Telefon: 345-6000 Internet: www.ksh.hu Adatszolgáltatóinknak Nyomtatványok Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.) 8. (2) bekezdése alapján
NEGYEDÉVES INTEGRÁLT GAZDASÁGSTATISZTIKAI JELENTÉS Mezőgazdasági, kereskedelmi és szolgáltatási ágazatok
Eitv.melléklete II/14 szerinti közzétételhez NEGYEDÉVES INTEGRÁLT GAZDASÁGSTATISZTIKAI JELENTÉS Mezőgazdasági, kereskedelmi és szolgáltatási ágazatok Beérkezési határidő: a tárgynegyedévet követő hó 20.
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál! KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 199 évi XLVI. törvény (Stt.)
JELENTÉS A TELEPÜLÉSEK TÁVFŰTÉS- ÉS MELEGVÍZELLÁTÁSÁRÓL
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.) 8. (2) bekezdése alapján kötelező. Nyilvántartási szám: 1060 JELENTÉS A TELEPÜLÉSEK TÁVFŰTÉS- ÉS
JELENTÉS A TELEPÜLÉSEK TÁVFŰTÉS- ÉS MELEGVÍZELLÁTÁSÁRÓL
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.) 8. (2) bekezdése alapján kötelező. Nyilvántartási szám: 1060 JELENTÉS A TELEPÜLÉSEK TÁVFŰTÉS- ÉS
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál! KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a hivatalos statisztikáról szóló 216. évi CLV. törvény
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál! KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.)
JELENTÉS A TELEPÜLÉSEK TÁVFŰTÉS- ÉS MELEGVÍZELLÁTÁSÁRÓL
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.) 8. (2) bekezdése alapján kötelező. Nyilvántartási szám: 1060 JELENTÉS A TELEPÜLÉSEK TÁVFŰTÉS- ÉS
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál! KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.)
AZ EGÉSZSÉGÜGYI ELLÁTÁS ÁLLÁS- ÉS LÉTSZÁMKIMUTATÁSA 2014. december 31-ei állapot szerint
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.) 8. (2) bekezdése alapján kötelező. Nyilvántartási szám: 1019 AZ EGÉSZSÉGÜGYI ELLÁTÁS ÁLLÁS- ÉS LÉTSZÁMKIMUTATÁSA
JELENTÉS A KÖRNYEZETVÉDELMI RÁFORDÍTÁSOKRÓL, A KÖRNYEZETVÉDELMI TERMÉKEK ELŐÁLLÍTÁSÁRÓL ÉS SZOLGÁLTATÁSOK NYÚJTÁSÁRÓL
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.) 8. (2) bekezdése alapján kötelező. Nyilvántartási szám: 1892 JELENTÉS A KÖRNYEZETVÉDELMI RÁFORDÍTÁSOKRÓL,
Az adatszolgáltatás a Stt. felhatalmazása alapján kiadott Országos Statisztikai Adatgyűjtési Programról szóló Korm. rendelet alapján történik.
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.) 8. (2) bekezdése alapján kö Nyilvántartási szám: 1659 ALAPINFORMÁCIÓK a települési önkormányzatok
ÁLLATÁLLOMÁNY-VÁLTOZÁS, VÁGÓÁLLATOK ÉS ÁLLATI TERMÉKEK TERMELÉSE, FELHASZNÁLÁSA ÉS NETTÓ ÁRBEVÉTELE 2016
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.) 8. (2) bekezdése alapján kötelező. Nyilvántartási szám: ÁLLATÁLLOMÁNY-VÁLTOZÁS, VÁGÓÁLLATOK ÉS ÁLLATI
TELEPI ADATOK. A kitöltéssel és adattovábbítással kapcsolatos kérdéseit az alábbi telefonszámon vagy címen teheti fel:
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.) 8. (2) bekezdése alapján kötelező. Nyilvántartási szám: 1846 TELEPI ADATOK 2014 Adatszolgáltatók:
JELENTÉS A KÖRNYEZETVÉDELMI RÁFORDÍTÁSOKRÓL, A KÖRNYEZETVÉDELMI TERMÉKEK ELŐÁLLÍTÁSÁRÓL ÉS SZOLGÁLTATÁSOK NYÚJTÁSÁRÓL
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.) 8. (2) bekezdése alapján kötelező. Nyilvántartási szám: 1892 JELENTÉS A KÖRNYEZETVÉDELMI RÁFORDÍTÁSOKRÓL,
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!
FIGYELEM! Ez kérdőív z dtszolgálttás teljesítésére nem lklms, csk tájékozttóul szolgál! KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az dtszolgálttás sttisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.) 8. (2) ekezdése
AZ ÜZLETI SZOLGÁLTATÁSOK KIBOCSÁTÁSI ÁRJELENTÉSE
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.) 8. (2) bekezdése alapján kötelező. Nyilvántartási szám: 2130 AZ ÜZLETI SZOLGÁLTATÁSOK KIBOCSÁTÁSI
Az adatszolgáltatás a Stt. felhatalmazása alapján kiadott Országos Statisztikai Adatgyűjtési Programról szóló Korm. rendelet alapján történik.
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.) 8. (2) bekezdése alapján kö Nyilvántartási szám: 1659 ALAPINFORMÁCIÓK a települési önkormányzatok
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál! KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a hivatalos statisztikáról szóló 201 évi CLV. törvény
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál! NEMZETI FEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM 1011 Budapest, Fő u. 44-50. Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál! NEMZETI FEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM 1011 Budapest, Fő u. 44-50. Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló
Az adatszolgáltatás a Stt. felhatalmazása alapján kiadott Országos Statisztikai Adatgyűjtési Programról szóló Korm. rendelet alapján történik.
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.) 8. (2) bekezdése alapján kö Nyilvántartási szám: 1659 ALAPINFORMÁCIÓK a települési önkormányzatok
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál! KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.)
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál! NEMZETI FEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM 1011 Budapest, Fő u. 44-50. Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!
FIGYELEM! Ez kérdőív z dtszolgálttás teljesítésére nem lklms, csk tájékozttóul szolgál! KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az dtszolgálttás sttisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.) 8. (2) bekezdése
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál! NEMZETI FEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM 1011 Budapest, Fő u. 44-50. Az adatszolgáltatás a hivatalos statisztikáról
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál! NEMZETI FEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM 1011 Budapest, Fő u. 44-50. Az adatszolgáltatás a hivatalos statisztikáról
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál! NEMZETI FEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM 1011 Budapest, Fő u. 44-50. Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló
JELENTÉS A KÖRNYEZETVÉDELMI RÁFORDÍTÁSOKRÓL, A KÖRNYEZETVÉDELMI TERMÉKEK ELŐÁLLÍTÁSÁRÓL ÉS SZOLGÁLTATÁSOK NYÚJTÁSÁRÓL
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.) 8. (2) bekezdése alapján kötelező. Nyilvántartási szám: 1892 JELENTÉS A KÖRNYEZETVÉDELMI RÁFORDÍTÁSOKRÓL,
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál! KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a ivatalos statisztikáról szóló 2016. évi CLV. törvény
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál! KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.)
KÉRDŐÍV A SZOCIÁLIS SZOLGÁLTATÁSOKRÓL ÉS GYERMEKELLÁTÁSOKRÓL
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.) 8. (2) bekezdése alapján kötelező. Nyilvántartási szám: 2023 KÉRDŐÍV A SZOCIÁLIS SZOLGÁLTATÁSOKRÓL
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál! KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 93. évi XLVI. törvény (Stt.)
JELENTÉS A KÖRNYEZETVÉDELMI RÁFORDÍTÁSOKRÓL, A KÖRNYEZETVÉDELMI TERMÉKEK ELŐÁLLÍTÁSÁRÓL ÉS SZOLGÁLTATÁSOK NYÚJTÁSÁRÓL
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.) 8. (2) bekezdése alapján kötelező. Nyilvántartási szám: 1892 JELENTÉS A KÖRNYEZETVÉDELMI RÁFORDÍTÁSOKRÓL,
KÉRDŐÍV A SZOCIÁLIS SZOLGÁLTATÁSOKRÓL ÉS GYERMEKELLÁTÁSOKRÓL
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.) 8. (2) bekezdése alapján kötelező. Nyilvántartási szám: 2023 KÉRDŐÍV A SZOCIÁLIS SZOLGÁLTATÁSOKRÓL
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál! NEMZETI FEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM 1011 Budapest, Fő u. 44-50. Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló
TELEPÜLÉSI HULLADÉKGAZDÁLKODÁS
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.) 8. (2) bekezdése alapján kötelező. Nyilvántartási szám: 1061 TELEPÜLÉSI HULLADÉKGAZDÁLKODÁS 2015
JELENTÉS A FÜRDŐK FORGALMÁRÓL
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.) 8. (2) bekezdése alapján kötelező. Nyilvántartási szám: 1054 JELENTÉS A FÜRDŐK FORGALMÁRÓL 2015 Adatszolgáltatók:
JELENTÉS A FÜRDŐK FORGALMÁRÓL
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.) 8. (2) bekezdése alapján kötelező. Nyilvántartási szám: 1054 JELENTÉS A FÜRDŐK FORGALMÁRÓL 2015 Adatszolgáltatók:
KÉRDŐÍV A SZOCIÁLIS SZOLGÁLTATÁSOKRÓL ÉS GYERMEKELLÁTÁSOKRÓL
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.) 8. (2) bekezdése alapján kötelező. Nyilvántartási szám: 2023 KÉRDŐÍV A SZOCIÁLIS SZOLGÁLTATÁSOKRÓL
KÉRDŐÍV A SZOCIÁLIS SZOLGÁLTATÁSOKRÓL ÉS GYERMEKELLÁTÁSOKRÓL
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.) 8. (2) bekezdése alapján kötelező. Nyilvántartási szám: 2023 KÉRDŐÍV A SZOCIÁLIS SZOLGÁLTATÁSOKRÓL
JELENTÉS AZ ÖNKORMÁNYZATOK INGATLANKEZELÉSI ÉS LAKÁSELLÁTÁSI TEVÉKENYSÉGÉRŐL
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.) 8. (2) bekezdése alapján kötelező. Nyilvántartási szám: 1080 JELENTÉS AZ ÖNKORMÁNYZATOK INGATLANKEZELÉSI
TELEPI ADATOK. Adatszolgáltatóinknak Nyomtatványok Munkatársak elérhetőségei
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a hivatalos statisztikáról szóló 2016. évi CLV. törvény 24. és 26. -a alapján kötelező. Nyilvántartási szám: 1846 TELEPI ADATOK 2016 Adatszolgáltatók:
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál! KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Telefon: 1/345-6000 Internet: www.ksh.hu Adatszolgáltatóinknak Nyomtatványok
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál! KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.)
KÉRDŐÍV A SZOCIÁLIS SZOLGÁLTATÁSOKRÓL ÉS GYERMEKELLÁTÁSOKRÓL
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.) 8. (2) bekezdése alapján kötelező. Nyilvántartási szám: 2023 KÉRDŐÍV A SZOCIÁLIS SZOLGÁLTATÁSOKRÓL
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál! KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.)
JELENTÉS AZ ÖNKORMÁNYZATOK INGATLANKEZELÉSI ÉS LAKÁSELLÁTÁSI TEVÉKENYSÉGÉRŐL
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 993. évi XLVI. törvény (Stt.) 8. (2) bekezdése alapján kötelező. Nyilvántartási szám: 080 JELENTÉS AZ ÖNKORMÁNYZATOK INGATLANKEZELÉSI
KÉRDŐÍV A SZOCIÁLIS SZOLGÁLTATÁSOKRÓL ÉS GYERMEKELLÁTÁSOKRÓL
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.) 8. (2) bekezdése alapján kötelező. Nyilvántartási szám: 2023 KÉRDŐÍV A SZOCIÁLIS SZOLGÁLTATÁSOKRÓL
A CSALÁDSEGÍTŐ SZOLGÁLATOK MŰKÖDÉSI ADATAI
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.) 8. (2) bekezdése alapján kötelező. Nyilvántartási szám: 1696 A CSALÁDSEGÍTŐ SZOLGÁLATOK MŰKÖDÉSI
A CSALÁDSEGÍTŐ SZOLGÁLATOK MŰKÖDÉSI ADATAI
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.) 8. (2) bekezdése alapján kötelező. Nyilvántartási szám: 1696 A CSALÁDSEGÍTŐ SZOLGÁLATOK MŰKÖDÉSI
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál! KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.)
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!
FIGYELEM! Ez kérdőív z dtszolgálttás teljesítésére nem lklms, csk tájékozttóul szolgál! KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL 218. hó Az dtszolgálttás hivtlos sttisztikáról szóló 216. évi CLV. törvény 24. és 26.
KÉRDŐÍV A SZOCIÁLIS SZOLGÁLTATÁSOKRÓL ÉS GYERMEKELLÁTÁSOKRÓL
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.) 8. (2) bekezdése alapján kötelező. Nyilvántartási szám: 2023 KÉRDŐÍV A SZOCIÁLIS SZOLGÁLTATÁSOKRÓL
JELENTÉS A KERESKEDELMI SZÁLLÁSHELYEKRŐL
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.) 8. (2) bekezdése alapján kötelező. Nyilvántartási szám: 1036 JELENTÉS A KERESKEDELMI SZÁLLÁSHELYEKRŐL
A CSALÁDSEGÍTŐ SZOLGÁLATOK MŰKÖDÉSI ADATAI
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.) 8. (2) bekezdése alapján kötelező. Nyilvántartási szám: 1696 A CSALÁDSEGÍTŐ SZOLGÁLATOK MŰKÖDÉSI
KÉRDŐÍV A SZOCIÁLIS SZOLGÁLTATÁSOKRÓL ÉS GYERMEKELLÁTÁSOKRÓL
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.) 8. (2) bekezdése alapján kötelező. Nyilvántartási szám: 2023 KÉRDŐÍV A SZOCIÁLIS SZOLGÁLTATÁSOKRÓL
KÉRDŐÍV A SZOCIÁLIS SZOLGÁLTATÁSOKRÓL ÉS GYERMEKELLÁTÁSOKRÓL
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.) 8. (2) bekezdése alapján kötelező. Nyilvántartási szám: 2023 KÉRDŐÍV A SZOCIÁLIS SZOLGÁLTATÁSOKRÓL
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál! KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Telefon: 1/345-6000 Internet: www.ksh.hu Adatszolgáltatóinknak Nyomtatványok
JELENTÉS A FÜRDŐK FORGALMÁRÓL
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.) 8. (2) bekezdése alapján kötelező. Nyilvántartási szám: 1054 JELENTÉS A FÜRDŐK FORGALMÁRÓL 2015 Adatszolgáltatók:
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!
FIGYELEM! Ez kérdőív z dtszolgálttás teljesítésére nem lklms, csk tájékozttóul szolgál! KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az dtszolgálttás hivtlos sttisztikáról szóló 216. évi CLV. törvény 24. és 26. - lpján