A Ko m á r o m i j ú l i u s 10.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A Ko m á r o m i j ú l i u s 10."

Átírás

1 2016. j ú l i u s 10. A Ko m á r o m i plébánia hírlevele IV/28. szám Az évközi tizenötödik vasárnap evangéliumi szakaszában egy jól ismert történet hangzik fel, az irgalmas szamaritánus példázata. Azonban itt nem csak a példát halljuk, hanem a teljes bevezetést is, vagyis Jézus beszélgetését a törvénytudóval. A törvénytudó most nem Krisztus ellenfeleként, az őt támadó vagy neki csapdát állító vallási előkelőségként jelenik meg, hanem a zsidóság igaz, szent és tiszta Isten felé törekvésének megtestesítőjeként. Ő az, aki eljut az ószövetségi vallásosság csúcsára, vagyis felismeri a két oszlopot, a két főparancsot, amelyen az igaz ószövetségi hit és erkölcs nyugszik: Szeresd Uradat, Istenedet, teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes erődből és teljes elmédből, felebarátodat pedig, mint saját magadat. (Lk 10,27) Nem feledhetjük, hogy egy más alkalommal maga Jézus az, aki így fogalmazza meg az őt megkereső farizeus kérdésére válaszolva a két főparancsot (vö. Mt 22,34-40), zárásként hozzátéve: Ezen a két parancson alapszik az egész törvény és a próféták. (Mt 22,40) Azt is mondhatnánk tehát, hogy az evangéliumi szakaszunkban szereplő zsidó törvénytudó saját belső lelki elmélkedése, elmélyedése, élete tapasztalata révén felismerte azt, amit máshelyütt Jézus meghirdetett; ő saját lelke gazdagságában tudta megfogalmazni a parancsok teljességét pontosan úgy, ahogyan azt maga Jézus is tette. Ezért van az, hogy kettejük beszélgetése a barátság, az igaz odafigyelés, a istenkeresés légkörében zajlik. Így amikor ezt halljuk: A törvénytudó igazolni akarta magát, ezért megkérdezte Jézustól... (Lk 10,29), akkor ebben nem a vitatkozás, a hátsó szándék vagy a kötözködés indítékát kell látnunk, hanem valami egészen mást. Ez a törvénytudó eljutott a saját hitében, belsőleg is megélt Isten iránti elköteleződésében egyfajta

2 teljességre, eljutott addig, ameddig a régi hagyomány segíteni tudta őt. Ám mégis keres, mégis kutat, mégis érzi, hogy valami még hiányzik számára. Ő igaz abban, amit tesz, ahogyan él; ugyanakkor érzi, hogy a valódi igaz mivolta az embernek túl van a kategóriákon, amelyeket tanult és elsajátított ezért akarja igazolni magát. Miközben megmutatja saját igaz mivoltát, kérdésével elismeri, hogy még van mit és kell is tanulnia, érzi, hogy még nem ért el az igaz mivolt teljességére. Ezt rögtön mutatja a kérdés: De hát ki az én felebarátom? Ez nem Poncius Pilátus szkeptikus, kétkedő, hitetlen kérdése: De hát mi az igazság?, hanem egy a teljes jóságra törekvő ember őszinte kérdése. U- gyanis az ószövetségi hagyomány és a zsidó vallásosság bizony nem tudott egységes válaszra jutni arra nézvést, hogy a parancsban szereplő felebarát szó kit is jelöl. Sokan úgy vélték, hogy ez csak és egyedül a másik zsidóra vonatkozik, vagy esetleg csak azokra, akik az ószövetségi törvény kategóriái szerint igaznak számítanak. Épp ezen gondolatokkal megy szembe Jézus a példabeszéddel. Ugyanis először felsorakoztatja azokat, akik zsidóknak és igazaknak számítanak a papot és a levitát, és aztán felmutatja róluk, hogy nem bizonyulnak felebarátnak. Azután szerepelteti azt, aki se nem zsidó, se nem igaz a szamaritánust, és róla ismerteti fel, hogy ő az, aki igazán 2 felebarátnak bizonyul. Egyszóval Jézus ráérez a törvénytudóban lévő igaz keresésre és kételyre, meglátja benne a szív nyitottságát, és megmutatja neki, miként találjon kiutat azon régi kategóriákból, amelyekben élve eljutott az i- gazságban és a jóságban, ameddig csak lehetett, de amelyek között mégis valami többre, valami teljesebbre vágyott. A felismerés, hogy az igaz emberi szeretet, amelyben Isten parancsának valódi teljesítése áll, nem a nemzeti-vérségi kapocsban vagy éppenséggel a törvényteljesítő formalizmus külsődlegességében rejlik, megszabadítja a törvénytudót. Apránként megérti, hogy a felebarát szeretete az Istenhez vivő út, hiszen így válunk az irgalmas Istenhez hasonlóvá, mi magunk is irgalmassá. Megérti, hogy az irgalmasság tette az igaz élet tette. Az örök élet keresése indítja útra őt s vezeti el Jézushoz, ez a vágy téteti fel kérdéseit, ez mozgatja kételyeit és most választ nyer. A megoldás egyszerűsége bennünket is szíven üt: az az igazi felebarát, aki tud irgalmasságot cselekedni (vö. Lk 10,37). Ez azonban egyszersmind küldetés. Hiszen a példabeszéd üzenete nem az, hogy mi heverjünk az út szélén, várva, hogy minket segítsenek, minket emeljenek, minket mentsenek meg mások hanem az, hogy nekünk kell felebarátnak bizonyulnunk a többi ember számára, bennünk kell a többieknek felfedezniük

3 Kármel -hegyi Boldogasszony Július 16. a Kármelhegyi Boldogasszony ünnepe. A kármeliták védasszonyát egyik karján a Kis Jézust tartva ábrázolják, másik kezével a skapulárét nyújtja. A skapuláré gyakran a Kisded kezében is ott van. Kármelita templomokban és más templomok mellékoltárain is gyakran látható. A Szentírás több helyen megemlékezik a Kármel hegyről, ahol Illés Isten irgalmas, jóságos, szeretettel teli arcának vonásait. Hatalmas feladat de örömmel, vidámsággal könnyíti lépteinket, lendülettel mozdítja utunkat a tudat, hogy minden pillanatban, amikor e kihívásnak eleget tudunk tenni, általunk lép az örök irgalmas Szamaritánus, Jézus ebbe a szenvedő világba. Dr. Török Csaba Je a n d e l a Ma i s o n jr.: Egy kis illemtan nem á rt a templomban sem Próbálják elképzelni Amit most mondok, mindnyájan tudjuk, majdnem mindnyájan megtesszük: belépve a templomba, abba is, ahova csak beszólunk útközben, ösztönösen a szenteltvíztartót keressük. Nagyon jó szokás, de a belátásnak is van hozzá szava, szinte mint apróságról (mi is egy csepp?). Pedig hát próbáljuk elképzelni, milyen állapotba kerül a padozatnak az a része, ahol a szenteltvíztartó van elhelyezve, ha mindazok, akik ízlésük szerint ujjuk hegyét vagy fél kezüket belemerítették, miután keresztet vetettek, a többit lerázzák... A cipőtalpakról ott maradt porból és a mindenki kezéről lerázott vízcseppekből a nap végére, vagy ami még rosszabb, pár nap múlva cseppet sem kellemes sár keletkezik, amit otthonunkban nem szeretnénk látni. Nem lenne hát jobb éppen csak (de csak éppen) bemártani ujjunk hegyét? Ez több mint elegendő lesz ahhoz, hogy a világon látható legszebb, legnemesebb jelet rajzoljuk magunkra; több mint elegendő, hogy a tisztaság vágyát ültessük szívünkbe. Szaporítsd a vízcseppeket, gyűjtsd össze a homokszemeket, és kialakítod a tengert, a sivatagot vagy egy pocsolyát. Kínai közmondás próféta élt és védelmezte a hit tisztaságát (1Kir 17 19). Az egyházatyák a hegyet szépsége, termékenysége, ősisége, Illés győzelme miatt Szűz Mária jelképének látták. A próféta utána sok remete élt a hegyen. Majd a 12. században rendet alapítottak itt azzal a céllal, hogy a Szűzanya oltalmában szemlélődő életmódot folytassanak. A tengerről felszálló 3

4 felhőben (1Kir 18,44), mely Illés idejében a megmentő esőt hozta, a Szűzanya előképét látták. Így jött létre a kármelita rend. Stock Szent Simon július 16-án részesült a skapuláré látomásában. A hagyomány szerint a Szűzanya angyalok és szentek kíséretében jelent meg a rendfőnöknek, és átnyújtotta neki a skapuláré nevű vállruhát azzal az ígérettel, hogy aki viseli, nem jut a pokolba, és a halálát követő szombaton kiszabadul a tisztítótűzből. E kiváltságot később a rendtagokon kívül kiterjesztették minden hívőre, aki a skapulárét, illetve annak éremváltozatát viseli és a Kármelhegyi Boldogasszony oltalma alatt a megfelelő életmódra vállalkozik. A Kármelhegyi Boldogasszony tiszteletét azok a szerzetesek hozták magukkal Európába, akik a szaracénok elől menekülve kényszerültek elhagyni ősi remeteségüket. Édesanyjuk, védasszonyuk ünnepét 1376/78-tól ülik a kármeliták. Pápai jóváhagyást az ünnep megtartására V. Sixtustól kaptak 1587-ben, majd az emléknapot XIII. Benedek 1726-ban kiterjesztette az egész egyházra. A kármeliták házai ma is az imádság és a lelki elmélyülés helyei hazánkban és szerte a világon. Urunk, Istenünk, segítsen minket a Kármelhegyi Boldogasszonynak, a dicsőséges Szűz Máriának áldott közbenjárása, hogy oltalmazó kezétől vezetve eljussunk ahhoz a hegyhez, amely maga Krisztus. Aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké. Ámen. Forrás: Magyar katolikus lexikon 4

5 Szent Bonaventura a hit és a tudás, teológia és filozófia összemosódnak egymással; sőt a filozófia szerepe egészen megszűnik: a hit fényének kell bevilágítania a tudás egész területét. Ellentétben Aquinói Szent Tamással elfogadta az Canterburyi Szent Anzelm által felállított ontológiai istenérv érvényét. Filozófiai-teológiai tételek közé foglalt esztétikájának legfontosabb eleme a fénymisztika, mely szerint minden szépség a fényből árad ki; a fény pedig az egyetlen szubsztancia (ősanyag), amely mint testben létező képes önmagát sokszorosítani, tehát isteni attribútummal rendelkezik. Rendszere a ferences renden belül rövid időre általánosan elfogadott és képviselt irányzat lett, mígnem a Viterbo közelében született, a középkorban Bagnoreának nevezett Bagnoregióban, innen származik mellékneve. A keresztségben a Giovanni (János) nevet kapta. Szüleiről csak annyit tudunk, hogy nevük Giovanni di Fidanza és Maria Ritella volt. Nem tisztázott, hogyan kapta a Bonaventura nevet. Egy 15. századi legenda szerint a halálos beteg gyermeket Assisi Szent Ferenchez vitték, aki ezekkel a szavakkal gyógyította meg: O buona ventura! ( Ó, jószerencse! ) Aquinói Szent Tamás kortársa, ideológiai ellenfele. Szerinte az ember az érzéki dolgokat absztrakció révén önmaga és Isten ismeretét pedig intuíció útján szerezheti meg. Hippói Szent Ágoston hatására nála 14. században kiszorította John Duns Scotus irányzata, a skotizmus. Képzőművészeti ábrázolásokon attribútumai a bíborosi kalap, minoriták csuhája, ill. könyv, vagy feszület. 5

6 Hirdetések A -templom javítására meghirdetett gyűjtés összege, az elmúlt héten EUR-val gyarapodott. Így az év kezdete óta EUR-t tesz ki. Isten fizesse meg az adakozók nagylelkűségét! 6

7 Heti liturgikus naptár 10. vasárnap: MTörv 30,10-14 Zsolt 68 Kol 1,15-20 Lk 10, hétfő: Szent Benedek apát, Európa fővédőszentje Péld 2,1-9 Zsolt 33 Mt 19, kedd: 15. évközi hét kedd Iz 7,1-9 Zsolt 47 Mt 11, szerda: 15. évközi hét szerda Iz 10, Zsolt 93 Mt 11,25-27 Választható emléknap : Szent Henrik 14. csütörtök: 15. évközi hét csütörtök Iz 26, Zsolt 101 Mt 11,28-30 Választható emléknap : Lellisi Szent Kamill áldozópap 15. péntek: 15. évközi hét péntek Iz 38, Zsolt 101 Mt 12,1-8 Emléknap: Szent Bonaventura püspök és egyháztanító 16. szombat: 15. évközi hét szombat Mik 2,1-5 Zsolt 9 Mt 12,14-21 Választható emléknap : Kármel-hegyi Boldogasszony 7

8 A szentmisék rendje július Pondelok Hétfő Sv. Benedikta, opáta patróna Európy Sviatok Szent Benedek, Európa védőszentje Ünnep 7.00 slovenská Utorok Kedd slovenská slovenská Streda Szerda 7.00 slovenská Štvrtok Csütörtök slovenská Piatok Péntek Sv. Bonaventúru, biskupa a učiteľa Cirkvi Spomienka Szent Bonaventúra, püspök és egyháztanító Emléknap Sobota Szombat Preblahoslavenej Panny Márie Karmelskej Ľubovoľná spomienka Kármel-hegyi Boldogasszony Szabadon vál. emléknap 16. NEDEĽA CEZ ROK ÉVKÖZI 16. VASÁRNAP 7.00 slovenská slovenská 9.00 slovenská magyar Penzión St. Anna Sv. Anna Sv. Rozália Peter, Pavol, Michal, Júlia Lajos gyógyulásáért Élő Katalin és szülei Dávid sikeres vizsgájáért Na úmysel kňaza Irena čl. rod. Kobolkových Hálából a 70 évért Lancz nagyszülők János (4. évf.) ADORATIO Irena B. pož. pre Janu a syna Mareka Testi és lelki gyógyulásért Élő család Élő család Milan a rodičia Szabados Júlia (1. évf.) Zsidó Árpád Sestra Irena Zlínsky István Élő Valéria 8

hogy egyek legyenek A komáromi Szent András Plébánia hírlevele Iz 55,10-11; Róm 8,18-23; Mt 13,1-23 A Lélek csíráit bensőnkben hordozzuk.

hogy egyek legyenek A komáromi Szent András Plébánia hírlevele Iz 55,10-11; Róm 8,18-23; Mt 13,1-23 A Lélek csíráit bensőnkben hordozzuk. 2014. Július 13. hogy egyek legyenek Jn 17,20 A komáromi Szent András Plébánia hírlevele II/28. szám Iz 55,10-11; Róm 8,18-23; Mt 13,1-23 A Lélek csíráit bensőnkben hordozzuk. A mai vasárnap olvasmányai

Részletesebben

A lövői Kármelhegyi Boldogasszony Kápolna

A lövői Kármelhegyi Boldogasszony Kápolna A lövői Kármelhegyi Boldogasszony Kápolna Szülőfalum, a Sopronhoz közeli Lövő község határában áll egy kápolna. A helybeliek által Kolics-kápolnának nevezett épület jól látható a 84-es főútról. A Kígyósdomb

Részletesebben

A Ko m á r o m i. 2016. f e b r u á r 7. IV/6. szám Iz 6,1-2a.3-8; 1Kor 15,1-11; Lk 5,1-11

A Ko m á r o m i. 2016. f e b r u á r 7. IV/6. szám Iz 6,1-2a.3-8; 1Kor 15,1-11; Lk 5,1-11 2016. f e b r u á r 7. A Ko m á r o m i plébánia hírlevele IV/6. szám Iz 6,1-2a.3-8; 1Kor 15,1-11; Lk 5,1-11 Elsősorban azt hagytam rátok, amit magam is kaptam. Sokféleképpen lehet látni az Urat: látomásban,

Részletesebben

hogy egyek legyenek A komáromi Szent András Plébánia hírlevele Mt 17,1-9 Totális kommunikáció

hogy egyek legyenek A komáromi Szent András Plébánia hírlevele Mt 17,1-9 Totális kommunikáció 2014. Március 16. hogy egyek legyenek Jn 17,20 A komáromi Szent András Plébánia hírlevele Mt 17,1-9 Totális kommunikáció II/11. szám Íme a totális kommunikáció! A tanítványok minden érzékszervükkel vesznek

Részletesebben

A Ko m á r o m i. p l é b á n i a h í r l e v e l e. Év k ö z i 27. va s á r n a p. 2015. október 4. III/40. szám Ter 2,18-24; Zsid 2,9-11; Mk 10,2-16

A Ko m á r o m i. p l é b á n i a h í r l e v e l e. Év k ö z i 27. va s á r n a p. 2015. október 4. III/40. szám Ter 2,18-24; Zsid 2,9-11; Mk 10,2-16 A Ko m á r o m i p l é b á n i a h í r l e v e l e 2015. október 4. III/40. szám Ter 2,18-24; Zsid 2,9-11; Mk 10,2-16 Nem jó az embernek egyedül lennie. Ebben a kijelentésben több van, mint a férfi és

Részletesebben

hogy egyek legyenek A komáromi Szent András Plébánia hírlevele A terápia a küldetés!

hogy egyek legyenek A komáromi Szent András Plébánia hírlevele A terápia a küldetés! 2014. Június 8. hogy egyek legyenek Jn 17,20 A komáromi Szent András Plébánia hírlevele II/23. szám A terápia a küldetés! Milyen kevéssé látványos ez az elő-pünkösd! Se lángnyelvek, se nyelveken nem beszélnek

Részletesebben

hogy egyek legyenek A komáromi Szent András Plébánia hírlevele

hogy egyek legyenek A komáromi Szent András Plébánia hírlevele 2014. Március 23. hogy egyek legyenek Jn 17,20 A komáromi Plébánia hírlevele II/12. szám Jöjjetek, lássátok meg azt az embert, aki megmondott nekem mindent, amit tettem: nem ez-e a Krisztus? Az evangélium

Részletesebben

hogy egyek legyenek A komáromi Szent András Plébánia hírlevele Lk 21, 5 19 A veszélyekben rejlik a lehetőség...?

hogy egyek legyenek A komáromi Szent András Plébánia hírlevele Lk 21, 5 19 A veszélyekben rejlik a lehetőség...? 2013. november 17. hogy egyek legyenek Jn 17,20 A komáromi Szent András Plébánia hírlevele I/10. szám Lk 21, 5 19 A veszélyekben rejlik a lehetőség...? Képzeljük csak el, Jézus Rómában a Szent Péter bazilikáról

Részletesebben

HÉTKÁPOLNAI ÉRTESÍTŐ

HÉTKÁPOLNAI ÉRTESÍTŐ HÉTKÁPOLNAI ÉRTESÍTŐ O Clemens O Pia O Dulcis Virgo Maria! Család - liturgia A családi imádság egyik célja, hogy a gyermekek természetes módon eljussanak az egész Egyház liturgikus imádságához, a Szentmiséhez

Részletesebben

A Ko m á r o m i. p l é b á n i a h í r l e v e l e. Pü n k ö s d va s á r n a p. 2015. május 24. III/21. szám

A Ko m á r o m i. p l é b á n i a h í r l e v e l e. Pü n k ö s d va s á r n a p. 2015. május 24. III/21. szám A Ko m á r o m i Szent András p l é b á n i a h í r l e v e l e 2015. május 24. III/21. szám Pünkösd különös ünnep, hiszen ilyenkor nem az evangélium, hanem az első olvasmány beszéli el a tulajdonképpeni

Részletesebben

Életfa. // A Szent Kereszt Templomigazgatóság lelki útravalója // A régi székely himnusz

Életfa. // A Szent Kereszt Templomigazgatóság lelki útravalója // A régi székely himnusz Életfa // A Szent Kereszt Templomigazgatóság lelki útravalója // Magyar Vonat Csíksomlyón A régi székely himnusz Hej, én édes jó Istenem, Oltalmazóm, segedelmem, Vándorlásban reménységem, Ínségemben légy

Részletesebben

Nagyböjti elmélkedések. Olvass! Elmélkedj! Cselekedj! 1 / 31

Nagyböjti elmélkedések. Olvass! Elmélkedj! Cselekedj! 1 / 31 Nagyböjt Pontosan így (XVI. Bene Olvass! Elmélkedj! Cselekedj! 1 / 31 február 22. Hamvaz ószerda Joel 2,12-18; 2Kor 5,20-6,2; Mt 6,1-6.16-18 A legveszedelmesebb kísértés Részt veszek az első nagy február

Részletesebben

Egyházközségi hírlevél

Egyházközségi hírlevél HAVAS BOLDOGASSZONY PLÉBÁNIA 2018. NOVEMBER 30. Egyházközségi hírlevél Asszonyunk, Szűz Mária, Istennek Szent Anyja Ministránsok és cserkészek Férfiszövetség, Rózsafüzértársulat és a Keresztény édesanyák

Részletesebben

Egyházközségi hírlevél

Egyházközségi hírlevél HAVAS BOLDOGASSZONY PLÉBÁNIA 2018. JÚLIUS 30. Egyházközségi hírlevél Asszonyunk, Szűz Mária, Istennek Szent Anyja Ministránsok és cserkészek Szeptember Szentmisék és szertartások rendje közösségi imaéletünk

Részletesebben

hogy egyek legyenek A komáromi Szent András Plébánia hírlevele Szeresd felebarátodat, mint saját magadat.

hogy egyek legyenek A komáromi Szent András Plébánia hírlevele Szeresd felebarátodat, mint saját magadat. 2014. október 26. hogy egyek legyenek Jn 17,20 A komáromi Szent András Plébánia hírlevele II/43. szám Kiv 22,20-26; 1Tessz 1,5c-10; Mt 22,34-40 Szeresd felebarátodat, mint saját magadat. Alighanem mindnyájunkban

Részletesebben

Bérmálási vizsgakérdések

Bérmálási vizsgakérdések 1 Bérmálási vizsgakérdések 1. Miért bérmálkozol? Hogy a Szentlélek ajándékát elnyerjem. 2. Mire képesít a Szentlélek a bérmálkozásban? Hogy felnőtt keresztény legyek, vagyis saját akaratomból Jézus tanítványa

Részletesebben

HÉTKÁPOLNAI ÉRTESÍTŐ

HÉTKÁPOLNAI ÉRTESÍTŐ HÉTKÁPOLNAI ÉRTESÍTŐ O Clemens O Pia O Dulcis Virgo Maria! Család - liturgia A családi imádság egyik célja, hogy a gyermekek természetes módon eljussanak az egész Egyház liturgikus imádságához, a Szentmiséhez

Részletesebben

Irgalmasok Háza Pécs, Széchenyi tér 5. Telefon/fax: 72/312-856

Irgalmasok Háza Pécs, Széchenyi tér 5. Telefon/fax: 72/312-856 2008. február Irgalmasok Háza Pécs, Széchenyi tér 5. Telefon/fax: 72/312-856 Február 1, első-péntek. Gyónási alkalom 6 órától 9,30 óráig és délután 16-tól 17,30 óráig. Február 2. Urunk bemutatásának ünnepe(gyertyaszentelő

Részletesebben

HÍRLEVÉL. Szentmisék és szertartások rendje júniusban

HÍRLEVÉL. Szentmisék és szertartások rendje júniusban Egyházközség SZENTMISÉK, SZERTARTÁSOK, TUDNIVALÓK MINISTRÁNSOK CSERKÉSZEK JÓ MUNKÁT! SZENT MÓNIKA KÖZÖSSÉG ANYAI SZÍVVEL CARITAS GONDOSKODÓ SZERETET HÍRLEVÉL Szentmisék és szertartások rendje júniusban

Részletesebben

Hittan tanmenet 3. osztály

Hittan tanmenet 3. osztály Hittan tanmenet 3. osztály Heti óraszám: 2 Összes óra: 80 A Mennyei Atya gyermekei című hittankönyvhöz Iskolai hitoktatás céljára Óraszám Tananyag Didaktikai cél, nevelési cél Segédeszköz, Munkaformák,

Részletesebben

25. alkalom 2012. június 21. Keresztelő János születése Lk 1,57-66. 80 Irgalmas volt az Úr Erzsébethez. Együtt örült vele mindenki.

25. alkalom 2012. június 21. Keresztelő János születése Lk 1,57-66. 80 Irgalmas volt az Úr Erzsébethez. Együtt örült vele mindenki. Biblia-kor 2011-2012 1 BB 25. alkalom 2012. június 21. Keresztelő János születése Lk 1,57-66. 80 Átismételni mindazt, amit János családjáról tudunk. LÁSD Biblia-kör 3. Jegyzet. A megjelölt szakasz elemzése

Részletesebben

HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57.

HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57. Tanítók Fekete István Egyesülete Feladási határidő: 2018. december 10. (hétfő) HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57. Forduló: II. Évfolyam: 2. Az iskola kódja: H- A versenyző neve: 2018/19.

Részletesebben

E L Ő S Z Ó. Olvass! Imádkozz! Cselekedj!

E L Ő S Z Ó. Olvass! Imádkozz! Cselekedj! E L Ő S Z Ó XVI. Benedek pápa a II. Vatikáni Zsinat megnyitásának 50. évfordulója alkalmából a 2012. október 11. és 2013. november 24., Krisztus király ünnepe közötti időszakra meghirdette a hit évét,

Részletesebben

HÍRLEVÉL. Szentmisék és szertartások rendje áprilisban

HÍRLEVÉL. Szentmisék és szertartások rendje áprilisban Egyházközség SZENTMISÉK, SZERTARTÁSOK, TUDNIVALÓK MINISTRÁNSOK CSERKÉSZEK JÓ MUNKÁT! SZENT MÓNIKA KÖZÖSSÉG ANYAI SZÍVVEL CARITAS GONDOSKODÓ SZERETET HÍRLEVÉL Szentmisék és szertartások rendje áprilisban

Részletesebben

A Ko m á r o m i a u g u s z t u s 14.

A Ko m á r o m i a u g u s z t u s 14. 2016. a u g u s z t u s 14. A Ko m á r o m i plébánia hírlevele IV/33. szám Az évközi huszadik vasárnapon egy olyan evangéliumi szakasz hangzik fel, amelynek nyelvezete és tartalma sokszor nézeteltérésre

Részletesebben

A Ko m á r o m i j ú n i u s 26. IV/26. szám 1Kir 19,16b.19-21; Gal 5, ; Lk 9,51-62

A Ko m á r o m i j ú n i u s 26. IV/26. szám 1Kir 19,16b.19-21; Gal 5, ; Lk 9,51-62 2016. j ú n i u s 26. A Ko m á r o m i plébánia hírlevele IV/26. szám 1Kir 19,16b.19-21; Gal 5,1.13-18; Lk 9,51-62 Követlek, bárhová mégy... Uram, követlek téged, de engedd meg, hogy előbb... Van, aki

Részletesebben

Egyházközségi hírlevél

Egyházközségi hírlevél HAVAS BOLDOGASSZONY PLÉBÁNIA 2017. DECEMBER 29. Egyházközségi hírlevél Asszonyunk, Szűz Mária, Istennek Szent Anyja Ministránsok és cserkészek Január Szentmisék és szertartások rendje közösségi imaéletünk

Részletesebben

Hittan tanmenet 4. osztály

Hittan tanmenet 4. osztály Hittan tanmenet 4. osztály Heti óraszám:1 Összes óra: 40 Az Élet a hitben című hittankönyvhöz Plébániai hitoktatás céljára Óraszám Tananyag Didaktikai cél, nevelési cél Segédeszköz, Munkaformák, Módszerek

Részletesebben

HIRDETÉSEK Szent Anna Plébánia

HIRDETÉSEK Szent Anna Plébánia HIRDETÉSEK Szent Anna Plébánia 2015.12.27. Szent Család vasárnapja Egyházközségi programok A hét ünnepei, szentjei hétfő: Aprószentek péntek: Szűz Mária, Istenanyja vasárnap: karácsony 2. vasárnapja 31,

Részletesebben

HÉTKÁPOLNAI ÉRTESÍTŐ

HÉTKÁPOLNAI ÉRTESÍTŐ HÉTKÁPOLNAI ÉRTESÍTŐ O Clemens O Pia O Dulcis Virgo Maria! Család - liturgia A családi imádság egyik célja, hogy a gyermekek természetes módon eljussanak az egész Egyház liturgikus imádságához, a Szentmiséhez

Részletesebben

valamint az Irgalmasság órája, Irgalmasság rózsafüzére és Irgalmasság litániája

valamint az Irgalmasság órája, Irgalmasság rózsafüzére és Irgalmasság litániája Jézusom, bízom Benned! Az Isteni irgalmasság kilencede valamint az Irgalmasság órája, Irgalmasság rózsafüzére és Irgalmasság litániája 1937. augusztus 10-én mondta az Úr Szent Faustina nővérnek: Azt kívánom,

Részletesebben

A Ko m á r o m i. p l é b á n i a h í r l e v e l e. Év k ö z i 11. va s á r n a p. 2015. június 14. III/24. szám Ez 17,22-24; 2Kor 5,6-10; Mk 4,26-34

A Ko m á r o m i. p l é b á n i a h í r l e v e l e. Év k ö z i 11. va s á r n a p. 2015. június 14. III/24. szám Ez 17,22-24; 2Kor 5,6-10; Mk 4,26-34 A Ko m á r o m i Szent András p l é b á n i a h í r l e v e l e 2015. június 14. III/24. szám Ez 17,22-24; 2Kor 5,6-10; Mk 4,26-34 Isten országa olyan, mint amikor az ember magot vet a földbe. Utána akár

Részletesebben

Forrás. Márk evangéliuma

Forrás. Márk evangéliuma Forrás 12. évf. 1. szám 2015. január 25. a b i a i e g y h á z k ö z s é g h í r l e v e l e Márk evangéliuma Jézus Krisztus Isten Fia evangéliumának kezdete. Ezekkel a szavakkal kezdődik Márk evangéliuma,

Részletesebben

HÍRLEVÉL. Szentmisék és szertartások rendje októberben. Egyházközség

HÍRLEVÉL. Szentmisék és szertartások rendje októberben. Egyházközség Egyházközség SZENTMISÉK, SZERTARTÁSOK, TUDNIVALÓK MINISTRÁNSOK CSERKÉSZEK JÓ MUNKÁT! SZENT MÓNIKA KÖZÖSSÉG ANYAI SZÍVVEL CARITAS GONDOSKODÓ SZERETET HÍRLEVÉL Szentmisék és szertartások rendje októberben

Részletesebben

A Ko m á r o m i j ú l i u s 24.

A Ko m á r o m i j ú l i u s 24. 2016. j ú l i u s 24. A Ko m á r o m i plébánia hírlevele IV/30. szám Az évközi tizenhetedik vasárnap evangéliumi szakasza az imádságra, a helyes imádságra irányítja figyelmünket. A perikópa első részében

Részletesebben

4 Isteni malasztnak anyja, / Tisztaságos anya, Szeplőtelen szűz anya, / Makula nélkül való anya, Könyörögj érettünk! 5 Szűz virág szent anya, /

4 Isteni malasztnak anyja, / Tisztaságos anya, Szeplőtelen szűz anya, / Makula nélkül való anya, Könyörögj érettünk! 5 Szűz virág szent anya, / MÁJUSI LITÁNIA Kezdőének 1 Uram irgalmazz nekünk, / Krisztus, kegyelmezz nekünk, Krisztus, hallgass minket, / Krisztus hallgass meg minket, Uram, irgalmazz nekünk! 2 Mennybéli Atya Isten, / Megváltó Fiú

Részletesebben

SZENT ANNA PLÉBÁNIA. Állandó programjaink:

SZENT ANNA PLÉBÁNIA. Állandó programjaink: Munkaterv 2018 1 Állandó programjaink: Mise a Karitászért: minden hónap utolsó keddje 7 órakor Mise a papi, szerzetesi hivatásokért: minden hónap első péntekén 18 órakor Mise a Rózsafüzér-társulatért:

Részletesebben

Imalánc az Engesztelő Kápolna felépüléséért

Imalánc az Engesztelő Kápolna felépüléséért Imalánc az Engesztelő Kápolna felépüléséért január 18-tól, Árpádházi Szent Margit napjától október 1-ig, Lisieux-i Kis Szent Teréz ünnepéig A másik Kis Szent Terézhez mondott ima mellett készült egy komolyabb

Részletesebben

HIMNUSZ Délelőtt Most jöjj, Szentlélek, szállj közénk, Atyát s Fiút ki egybekötsz, szívünket, kérünk, töltse be kegyelmed égi ereje.

HIMNUSZ Délelőtt Most jöjj, Szentlélek, szállj közénk, Atyát s Fiút ki egybekötsz, szívünket, kérünk, töltse be kegyelmed égi ereje. 1 ÉVKÖZI IDŐ III. HÉT: SZERDA DÉLELŐTTI, DÉLI ÉS DÉLUTÁNI, VAGYIS NAPKÖZI IMAÓRA V. Istenem, jöjj segítségemre! F. Uram, segíts meg engem! Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben,

Részletesebben

A Ko m á r o m i. p l é b á n i a h í r l e v e l e. Év k ö z i 15. va s á r n a p július 12. III/28. szám Ám 7,12-15; Ef 1,3-14; Mk 6,7-13

A Ko m á r o m i. p l é b á n i a h í r l e v e l e. Év k ö z i 15. va s á r n a p július 12. III/28. szám Ám 7,12-15; Ef 1,3-14; Mk 6,7-13 A Ko m á r o m i Szent András p l é b á n i a h í r l e v e l e 2015. július 12. III/28. szám Ám 7,12-15; Ef 1,3-14; Mk 6,7-13 Nem vagyok én próféta: pásztor vagyok, és fügét termesztek. Az Úr azonban

Részletesebben

Iskola:Vörösmart Osztály:IV. Hittanár:Sipos-Tűr Klára Dátum: 2015. Kognitív (Tudás, megértés): /ismereti szint/ érdeklődés felkeltése: A

Iskola:Vörösmart Osztály:IV. Hittanár:Sipos-Tűr Klára Dátum: 2015. Kognitív (Tudás, megértés): /ismereti szint/ érdeklődés felkeltése: A Iskola:Vörösmart Osztály:IV. Hittanár:Sipos-Tűr Klára Dátum: 2015. Téma:A hit útján Tanítási egység / a tanóra anyaga:az egyházi év Kulcsfogalmak:Katolikus ünnepek, ünnepkörök, egyházi év, Az óra fő céljai:

Részletesebben

Egyházközségi hírlevél

Egyházközségi hírlevél HAVAS BOLDOGASSZONY PLÉBÁNIA 2019. JANUÁR 31. Egyházközségi hírlevél Asszonyunk, Szűz Mária, Istennek Szent Anyja Ministránsok és cserkészek Férfiszövetség, Rózsafüzértársulat és a Keresztény édesanyák

Részletesebben

Hittan tanmenet 2. osztály

Hittan tanmenet 2. osztály Hittan tanmenet 2. osztály Heti óraszám: 2 Összes óra: 80 Az Isten szava című hittankönyvhöz Iskolai hitoktatás céljára Óraszám Tananyag Didaktikai cél, nevelési cél Segédeszköz, Munkaformák, Módszerek

Részletesebben

Foglakozások ideje: péntekenként 19.00 Karitász csoport Vezetője: Werbőczi Erzsébet

Foglakozások ideje: péntekenként 19.00 Karitász csoport Vezetője: Werbőczi Erzsébet Éppen ezért minden igyekezetetekkel törekedjetek arra, hogy a hitetekben mutassátok meg az igaz emberséget, az igaz emberségben ismeretet, az ismeretben önuralmat, az önuralomban állhatatosságot, az állhatatosságban

Részletesebben

Évközi II. hét liturgikus rendje január 20-tól, január 27-ig

Évközi II. hét liturgikus rendje január 20-tól, január 27-ig Évközi II. hét liturgikus rendje 2013. január 20-tól, január 27-ig Vasárnap 01.20 Évközi II. hét II. hét Balinka 8.00 Igeliturgia BP Söréd 8.00 Szentmise int. +Takács Ambrus KJ Isztimér 8.00 Szentmise

Részletesebben

A Ko m á r o m i. p l é b á n i a h í r l e v e l e. Év k ö z i 23. va s á r n a p szeptember 6. III/36. szám Iz 35,4-7a; Jak 2,1-5; Mk 7,31-37

A Ko m á r o m i. p l é b á n i a h í r l e v e l e. Év k ö z i 23. va s á r n a p szeptember 6. III/36. szám Iz 35,4-7a; Jak 2,1-5; Mk 7,31-37 A Ko m á r o m i p l é b á n i a h í r l e v e l e 2015. szeptember 6. III/36. szám Iz 35,4-7a; Jak 2,1-5; Mk 7,31-37 Ha hisztek dicsőséges Urunkban, Jézus Krisztusban, ne legyetek személyválogatók. Meglepő

Részletesebben

Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3)

Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3) Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3) Szentségek vételére felkészítő kiadvány. Kiadja: Szent József Plébánia. Cím: 8800 Nagykanizsa Ady E. 15. Felelős kiadó és szerkesztő: Váron István. E-mail: varonistvan@gmail.com

Részletesebben

Jézus Jeruzsálemben. 10. tanulmány. május 28 június 3.

Jézus Jeruzsálemben. 10. tanulmány. május 28 június 3. 10. tanulmány Jézus Jeruzsálemben május 28 június 3. SZOMBAT DÉLUTÁN e HETI TANULMÁNYUNK: Zakariás 9:9; Máté 21:1-46; 22:1-15; Apostolok cselekedetei 6:7; Róma 4:13-16; Jelenések 14:7-12 Sohasem olvastátok

Részletesebben

HITÉLETI ESEMÉNYNAPTÁR

HITÉLETI ESEMÉNYNAPTÁR HITÉLETI ESEMÉNYNAPTÁR Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. Szeresd felebarátodat, mint magadat. (Máté 22, 37.39) Ebben a tanévben is kérjük Isten segítségét,

Részletesebben

Jézus, a tanítómester

Jézus, a tanítómester 9. tanulmány Jézus, a tanítómester május 23 29. SZOMBAT DÉLUTÁN e HETI TANULMÁNYUNK: 5Mózes 6:5; Lukács 4:31-37; 6:20-49; 8:19-21, 22-25; 10:25-37 Mindenkit ámulatba ejtett tanítása, mert szavának ereje

Részletesebben

A Ko m á r o m i j ú l i u s 3.

A Ko m á r o m i j ú l i u s 3. 2016. j ú l i u s 3. A Ko m á r o m i plébánia hírlevele IV/27. szám Az évközi tizennegyedik vasárnap evangéliumi szakaszában arról hallunk, hogy Jézus az apostolok után kiválaszt hetvenkét tanítványt,

Részletesebben

Drága Kertvárosi Testvéreink! Együtt imádkozzuk a rózsafüzért

Drága Kertvárosi Testvéreink! Együtt imádkozzuk a rózsafüzért Ünnepe: október 2. A Római Katekizmus az angyalokról azt mondja: az angyalok szellemi teremtmények, szünet nélkül dicsőítik Istent, és szolgálják az üdvözítő tervét, körülveszik Krisztust, akit üdvözítő

Részletesebben

Otthonunk az Egyház PROGRAMOK. Plébánia száma: 28/610-282. Péceli Római Katolikus Egyházközség 12/1/2013 Elektronikus változat VIII/38

Otthonunk az Egyház PROGRAMOK. Plébánia száma: 28/610-282. Péceli Római Katolikus Egyházközség 12/1/2013 Elektronikus változat VIII/38 Otthonunk az Egyház Péceli Római Katolikus Egyházközség 12/1/2013 Elektronikus változat VIII/38 PROGRAMOK Adventben a roráték hétfőn és pénteken reggel 6 órakor lesznek, melyet agapé követ a hittanteremben.

Részletesebben

HÍRLEVÉL. Szentmisék és szertartások rendje szeptemberben

HÍRLEVÉL. Szentmisék és szertartások rendje szeptemberben Egyházközség SZENTMISÉK, SZERTARTÁSOK, TUDNIVALÓK MINISTRÁNSOK CSERKÉSZEK JÓ MUNKÁT! SZENT MÓNIKA KÖZÖSSÉG ANYAI SZÍVVEL CARITAS GONDOSKODÓ SZERETET HÍRLEVÉL Szentmisék és szertartások rendje szeptemberben

Részletesebben

HÍRLEVÉL AJÁNDÉK GÖRÖGKATOLIKUS TEHER, GOND, ÖRÖM?

HÍRLEVÉL AJÁNDÉK GÖRÖGKATOLIKUS TEHER, GOND, ÖRÖM? GÖRÖGKATOLIKUS HÍRLEVÉL III. évfolyam 12. szám 2015. december AJÁNDÉK TEHER, GOND, ÖRÖM? Kinek mit, mennyiért, hogyan? És főleg: mikor lesz erre időm?rohantunkban nem is olyan könnyű a megoldás. Ráadásul

Részletesebben

Bibliaolvasó vezérfonal a évre

Bibliaolvasó vezérfonal a évre Bibliaolvasó vezérfonal a 2019. évre Abban nyilvánul meg Isten hozzánk való szeretete, hogy egyszülött Fiát küldte el Isten a világba, hogy éljünk Őáltala. (1Jn 4,9) KÖZÖS IMÁDSÁGAINK TÉMÁI AZ EGYES NAPOKRA

Részletesebben

A Ko m á r o m i j a n u á r 10. IV/2. szám Iz 40, ; Tit 2,11-14;3,4-7; Lk 3,

A Ko m á r o m i j a n u á r 10. IV/2. szám Iz 40, ; Tit 2,11-14;3,4-7; Lk 3, 2016. j a n u á r 10. A Ko m á r o m i plébánia hírlevele IV/2. szám Iz 40,1-5.9-11; Tit 2,11-14;3,4-7; Lk 3,15-16.21-22 Miközben imádkozott, megnyílt az ég. Szent Lukács evangélista különösen is érzékeny

Részletesebben

SZENT BERNÁT APÁT ESTI DICSÉRET

SZENT BERNÁT APÁT ESTI DICSÉRET SZENT BERNÁT APÁT ESTI DICSÉRET Istenem, jöjj segítségemre! Uram, segíts meg engem! Dicsıség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben most és mindörökké. Amen. HIMNUSZ 2 SZENT BERNÁT

Részletesebben

Beke Sándor A SZERETETNEK NINCSEN TEMETŐJE _ ( 1 ) _

Beke Sándor A SZERETETNEK NINCSEN TEMETŐJE _ ( 1 ) _ Beke Sándor A SZERETETNEK NINCSEN TEMETŐJE ( 1 ) _ A címlapon és a hátsó borítón REISZ ILONA festményei: A pápa és A pápa munka közben ( 2 ) _ Beke Sándor A SZERETETNEK NINCSEN TEMETŐJE II. János Pál pápa

Részletesebben

HÉTKÁPOLNAI ÉRTESÍTŐ

HÉTKÁPOLNAI ÉRTESÍTŐ HÉTKÁPOLNAI ÉRTESÍTŐ O Clemens O Pia O Dulcis Virgo Maria! Család - liturgia A családi imádság egyik célja, hogy a gyermekek természetes módon eljussanak az egész Egyház liturgikus imádságához, a Szentmiséhez

Részletesebben

A javítóvizsgák követelményrendszerét a kerettantervben az adott évfolyamnál megjelölt tematikai egységek, kulcsfogalmak képezik.

A javítóvizsgák követelményrendszerét a kerettantervben az adott évfolyamnál megjelölt tematikai egységek, kulcsfogalmak képezik. Hittan A javítóvizsgák követelményrendszerét a kerettantervben az adott évfolyamnál megjelölt tematikai egységek, kulcsfogalmak képezik. 5. évfolyam: A Biblia, az üdvtörténet fogalma A teremtéstörténetek

Részletesebben

Vasár- és ünnepnapi olvasmányok rendje

Vasár- és ünnepnapi olvasmányok rendje Vasár- és ünnepnapi olvasmányok rendje Adventi idő olvasmányai... 1 Karácsonyi idő olvasmányai... 2 Nagyböjti idő olvasmányai... 3 Nagyheti olvasmányok... 4 Húsvéti idő olvasmányai... 5 Pünkösdi és ünnepi

Részletesebben

A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: A szentmise. Igeliturgia

A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: A szentmise. Igeliturgia Felnőttkatekézis A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: A szentmise Előadó: Maga László Plébános atya Időpont: 2012. július 06. Igeliturgia Igeliturgia és Eukarisztia liturgiája, két része ugyan

Részletesebben

A RÖSZKEI SZENT ANTAL PLÉBÁNIA HAVONTA MEGJELENŐ LAPJA

A RÖSZKEI SZENT ANTAL PLÉBÁNIA HAVONTA MEGJELENŐ LAPJA IX. évf. 1. szám (100) 2011. December A RÖSZKEI SZENT ANTAL PLÉBÁNIA HAVONTA MEGJELENŐ LAPJA Tartalomból: Miseszándékok 2. old. Részlet: Rainer Maria Rilke: Történetek a Jóistenrıl 3. old. E gy ház kö

Részletesebben

hogy egyek legyenek A komáromi Szent András Plébánia hírlevele Gondolatok a vasárnapi evangéliumhoz

hogy egyek legyenek A komáromi Szent András Plébánia hírlevele Gondolatok a vasárnapi evangéliumhoz 2014. Június 22. hogy egyek legyenek Jn 17,20 A komáromi Szent András Plébánia hírlevele II/25. szám Gondolatok a vasárnapi evangéliumhoz 1962-ben, a volt belga Kongó függetlenné válása után a nyersanyagokban

Részletesebben

Ö Ö Ö Ö Á ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű

Ö Ö Ö Ö Á ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű Ö Á ű Á Ú Ö Ö Ö Ö Á ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű Ú ű ű ű Ö ű Ö ű ű ű ű Ö Ú Á Á ű ű ű ű ű Á Ó Ó Á Á Ó Ú Ó Ó Ó Á Ó Ö Á Ú Ú Ö Ú ű Ú Ú Ú Ú Ó ű ű Ó ű Á Ó ű ű ű ű ű ű ű Ö ű ű Ú ű Ú ű ű Á ű Ó ű ű Ö ű Ú Ó Á Ú Á ű Á

Részletesebben

Ö ü ú ü ű ü ű ü Á ü ű ű ú ű Á Ű ú ü ü ú ű Á ü Ú ü ű ü ü ű ü ú ú ü ú ü ü ü ü ü ü Ü Ü Ü ü Ö Ü ü ü ü ű ü ü ű ú ü ú

Ö ü ú ü ű ü ű ü Á ü ű ű ú ű Á Ű ú ü ü ú ű Á ü Ú ü ű ü ü ű ü ú ú ü ú ü ü ü ü ü ü Ü Ü Ü ü Ö Ü ü ü ü ű ü ü ű ú ü ú ü Ú ú ü ú ű ű ű ü ü ü ü ü Ó Á Ö ü ú ü ű ü ű ü Á ü ű ű ú ű Á Ű ú ü ü ú ű Á ü Ú ü ű ü ü ű ü ú ú ü ú ü ü ü ü ü ü Ü Ü Ü ü Ö Ü ü ü ü ű ü ü ű ú ü ú ú Ü ü ü ü ü Ü ü ü ü Á ü ü Ü ú ü ü ü Ö ú ü ű ü ü ü ü ü ú ü ú

Részletesebben

ő ó ó ó ő ó ő ó ő ő ő ó ö ó ó ö ő ő ö ő ö ű ó ő ő ű ő ő ö ő ó ó ő ö ó ö ő ő ű ó ö ő ő ű ő ő ő ö ó ü ó ő ő ő ő ű ő ö ő ü ő ő ó ő ö ö ö ő ó ő ő ő ó ü ö

ő ó ó ó ő ó ő ó ő ő ő ó ö ó ó ö ő ő ö ő ö ű ó ő ő ű ő ő ö ő ó ó ő ö ó ö ő ő ű ó ö ő ő ű ő ő ő ö ó ü ó ő ő ő ő ű ő ö ő ü ő ő ó ő ö ö ö ő ó ő ő ő ó ü ö Á ó ö ő ó ó ő ő ő ő ő ó ó Á ö ö ő ő ö ő ő ő ó ö ó ó ó ó ó ő ú ő ö ő ő ó ó ó ö ő ó ó ő ö ű ö ő ő ő ö ö ő ő ó ő ó ó ó ő ó ő ó ő ő ő ó ö ó ó ö ő ő ö ő ö ű ó ő ő ű ő ő ö ő ó ó ő ö ó ö ő ő ű ó ö ő ő ű ő ő ő

Részletesebben

GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET

GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET Katolikus EGYHÁZKÖZSÉGEINK F Gyóni Katolikus EGYHÁZKÖZSÉG Miserendünk: hétfő, kedd, péntek szombat 18.00 óra (Gyón) vasárnap 8.30 (Dabasi-szőlők), 11.00 (Gyón) Szeptember 10-én, hétfőn este 18.30-tól Biblia

Részletesebben

Forrás. Jézus mellénk állt

Forrás. Jézus mellénk állt Forrás a b i a i e g y h á z k ö z s é g h í r l e v e l e Jézus mellénk állt 13. évf. 1. szám 2016. január 10. Gárdonyi Géza népszerű karácsonyi énekében jól láttatja az első karácsony valóságát: Nem

Részletesebben

Megújult az egyházközségi honlap

Megújult az egyházközségi honlap LEVÉL A VERESEGYHÁZI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG ÉLETÉRŐL XIV. évfolyam 3. szám 2014. március Megújult az egyházközségi honlap Amint a templomi hirdetésekben már hírül adtuk, megújult a plébánia honlapja. A

Részletesebben

Tételek hittanból (2016. május 20.)

Tételek hittanból (2016. május 20.) Tételek hittanból (2016. május 20.) 1. Kinyilatkoztatás Biblia (jelentése, részei, felosztása, keresés benne, sugalmazás) 2. Egy XX. századi magyar boldog élete, jelentősége 3. Teremtéstörténet - bűnbeesés

Részletesebben

1. Vers az elsőáldozási szentmisében

1. Vers az elsőáldozási szentmisében 1. Vers az elsőáldozási szentmisében A szentmise elején, miután a pap a hívőket köszöntötte, a gyerekek az oltár előtti lépcsőre állnak abban a sorrendben, ahogyan az egyes versszakokat mondják. A hitoktató

Részletesebben

24. ÁLDÁSOK. az ordinációhoz, valamint a püspöki szolgálatba indításhoz

24. ÁLDÁSOK. az ordinációhoz, valamint a püspöki szolgálatba indításhoz 24. ÁLDÁSOK az ordinációhoz, valamint a püspöki szolgálatba indításhoz 1. Az Úr a te kősziklád, várad és megmentőd, benne lelj oltalmat. Az Úr áldjon meg téged, hogy áldás légy sokak üdvösségére. Zsolt

Részletesebben

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET szeptember HIT VALLÁS

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET szeptember HIT VALLÁS 2019. szeptember HIT VALLÁS EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG A GYÓNI KATOLIKUS PLÉBÁNIA SZEPTEMBER 15-TŐL ÉRVÉ- NYES MISERENDJE: hétfő, kedd, péntek 18.00 óra,

Részletesebben

A BOLDOGSÁGOS SZŰZ MÁRIA, AZ EGYHÁZ ANYJA

A BOLDOGSÁGOS SZŰZ MÁRIA, AZ EGYHÁZ ANYJA A BOLDOGSÁGOS SZŰZ MÁRIA, AZ EGYHÁZ ANYJA AZ ÁLTALÁNOS RÓMAI NAPTÁRBAN MÁJUS Pünkösd vasárnapját követő hétfő (Pünkösdhétfő) A Boldogságos Szűz Mária, az Egyház Anyja Emléknap A MISEKÖNYVBEN (898-900.

Részletesebben

A Ko m á r o m i. p l é b á n i a h í r l e v e l e. Év k ö z i 19. va s á r n a p. 2015. augusztus 9.

A Ko m á r o m i. p l é b á n i a h í r l e v e l e. Év k ö z i 19. va s á r n a p. 2015. augusztus 9. A Ko m á r o m i p l é b á n i a h í r l e v e l e 2015. augusztus 9. III/32. szám 1Kir 19,4-8; Ef 4,30-5,2; Jn 6,41-51 Ne szomorítsátok meg Isten Szentlelkét, akivel meg vagytok jelölve a megváltás napjára.

Részletesebben

Nemes György Nemes Rita Mácsik Mária: Katolikus dogmatika és erkölcstan

Nemes György Nemes Rita Mácsik Mária: Katolikus dogmatika és erkölcstan Nemes György Nemes Rita Mácsik Mária: Katolikus dogmatika és erkölcstan Hittankönyv a középiskolák 11. osztálya számára TARTALOMJEGYZÉK Elıszó ELSİ RÉSZ: KATOLIKUS DOGMATIKA Bevezetés A hittan, a teológia

Részletesebben

László nagyváradi megyéspüspök körlevele I. / 2016

László nagyváradi megyéspüspök körlevele I. / 2016 László nagyváradi megyéspüspök körlevele I. / 2016 Nr. 321/2016. SZENTJOBB EGYHÁZMEGYÉNK ŐSI KEGYHELYE Az Irgalmasság Évében tervezett lelkipásztori programok között, ahogyan azt Főtisztelendő Paptestvéreim

Részletesebben

MARY WARD (1585-1645)

MARY WARD (1585-1645) MARY WARD (1585-1645) Az Úr mellém állt és erőt adott (2Tim 4,17) Az Úr oltalmaz engem, nem félek. (Zsid 13,6) A szerzetesnı, akit Isten nagy kegyelmekkel és nagy keresztekkel látogatott meg. KISGYERMEKKOR

Részletesebben

Bibliai szemléletű szervezetfejlesztés

Bibliai szemléletű szervezetfejlesztés Református Pedagógiai Intézet Bibliai szemléletű szervezetfejlesztés dr. Szalai Zsolt 2018. április 13. 1 Tartalom Látás és küldetés meghatározásának fontosság A minket körülvevő valóság megértése Képességeink

Részletesebben

2019. július HIT VALLÁS EGYHÁZAINK HÍREI

2019. július HIT VALLÁS EGYHÁZAINK HÍREI 2019. július HIT VALLÁS EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG MISEREND A NYÁRI IDŐSZAKBAN: hétfő, kedd, péntek 18.00 óra, szombat 19.00 óra, vasárnap 9.00 óra (Dabasi-szőlők),

Részletesebben

Isten akarata, hogy a vallásosságunkból megtérjünk

Isten akarata, hogy a vallásosságunkból megtérjünk Isten akarata, hogy a vallásosságunkból megtérjünk A Biblia világosan tanítja:a keresztény ember nem önmagában elszigetelt lélek, akinek magányosan kell élnie vallásos életét. A Biblia világosan tanítja:

Részletesebben

ffirnrnillrn [UJU [ ll[]j rn

ffirnrnillrn [UJU [ ll[]j rn . ffirnrnillrn [UJU [ ll[]j rn A BIBLIA LEGSZEBB SZÖVEGEI Összeállította és jegyzetekkel ellátta: SZABÓ FERENC és PUSKELY MÁRIA '. r-- ', ::, ".' '.: :. i'.:'. Michelangelo: Pieta, részlet. Firenzei dóm.

Részletesebben

HÍRLEVÉL. Karácsony és farsang. Egyházközség

HÍRLEVÉL. Karácsony és farsang. Egyházközség Egyházközség SZENTMISÉK, SZERTARTÁSOK, TUDNIVALÓK MINISTRÁNSOK CSERKÉSZEK JÓ MUNKÁT! SZENT MÓNIKA KÖZÖSSÉG ANYAI SZÍVVEL CARITAS GONDOSKODÓ SZERETET HÍRLEVÉL Karácsony és farsang Karácsony és farsang között

Részletesebben

2017. évi programjaink

2017. évi programjaink 2017. évi programjaink Kedves Barátaink! Szeretettel ajánljuk a 2017 lelkigyakorlatos lehetőségeinket. Reméljük, örömet okoz és tudnak választani belőle. Jézus örömével várunk Benneteket: A lelkigyakorlatos

Részletesebben

AlsódABASi KAToliKUS EgYHÁzközség

AlsódABASi KAToliKUS EgYHÁzközség hit vallás Egyházaink hírei KAToliKUS egyházközségeink F Gyóni KAToliKUS EgYHÁzközség miserend: Hétfőn, kedden, pénteken és szombaton 17.00 órakor kezdődik a szentmise. Vasárnap változatlanul 9.00 (Dabasi-szőlőkben),

Részletesebben

HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN

HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN A versenyző neve: Forduló: I. Osztály: 3. Az iskola kódja: H- Elért pontszám: Javította: Visszaküldési határidő: Elérhető pontszám: 67p. 2014. november 17. Kedves

Részletesebben

lehetek. Hogy ebben az ellentmondásos világban Ti vállaltátok a családi életetekkel azt a tanúságtételt, ami mások számára is eligazítást ad.

lehetek. Hogy ebben az ellentmondásos világban Ti vállaltátok a családi életetekkel azt a tanúságtételt, ami mások számára is eligazítást ad. Kedves Testvéreim! A Húsvét ünneplésében hangsúlyt kap az a gondolat, hogy az Egyház évről évre új nemzedékkel gazdagodik. Elsősorban a keresztségre vonatkoztatjuk ezt a megállapítást, ezt a bátorítást,

Részletesebben

IV. HISZEK JÉZUS KRISZTUSBAN, ISTEN EGYSZÜLÖTT FIÁBAN

IV. HISZEK JÉZUS KRISZTUSBAN, ISTEN EGYSZÜLÖTT FIÁBAN 1 IV. HISZEK JÉZUS KRISZTUSBAN, ISTEN EGYSZÜLÖTT FIÁBAN Isten az Istentől, Világosság a Világosságtól, valóságos Isten a valóságos Istentől, született, de nem teremtmény, az Atyával egylényegű és minden

Részletesebben

Vác-Hétkápolna 7/28/ évfolyam 7.

Vác-Hétkápolna 7/28/ évfolyam 7. O Clemens, o Pia, o Dulcis Virgo Maria! Vác-Hétkápolna 7/28/2012 8. évfolyam 7. Liturgia - lelkiség A hívek részvétele a szentmisén 1. A tevékeny részvétel elõmozdítása érdekében gondot kell fordítani

Részletesebben

A Ko m á r o m i. p l é b á n i a h í r l e v e l e. Év k ö z i 31. va s á r n a p november 1. III/44 szám

A Ko m á r o m i. p l é b á n i a h í r l e v e l e. Év k ö z i 31. va s á r n a p november 1. III/44 szám A Ko m á r o m i p l é b á n i a h í r l e v e l e 2015. november 1. III/44 szám A Legszentebb vonzásában Ezen a napon szívünk, túllépve az idő és a tér határait, megnyílik az ég felé. A megdicsőült egyház

Részletesebben

Hogyan jött létre a kiállítás?

Hogyan jött létre a kiállítás? Mindannyian szívesen foglalkozunk valamivel, vagy éppen gyűjtünk valamit. Árus-Kovács Gábor katolikus plébánosunk miseruhákat gyűjt, melyből a tavasz folyamán kiállítást rendeztek Balatonalmádiban. Az

Részletesebben

A Ko m á r o m i j ú l i u s 31.

A Ko m á r o m i j ú l i u s 31. 2016. j ú l i u s 31. A Ko m á r o m i plébánia hírlevele IV/31. szám Az évközi tizennyolcadik vasárnapon olyan evangéliumi szakaszt hallunk, amely egy mindannyiunk számára nap mint nap felmerülő problémát

Részletesebben