KMDSZ hírlevél. KMDSZ Gólyatábor Árokalján. 1. évfolyam, 2. szám Ebben a számban: Reklám:

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "KMDSZ hírlevél. KMDSZ Gólyatábor Árokalján. 1. évfolyam, 2. szám 2012. 11. 27. 2012. 12. 02. Ebben a számban: Reklám:"

Átírás

1 KMDSZ hírlevél 1. évfolyam, 2. szám KMDSZ Gólyatábor Árokalján Ebben a számban: Gólyatábor 1 Gólyabál Mikulás IntimTornaIllegál 2 Karrieriroda 3 Másolda Agape 360Étterem 4 Pályázatok 5 Omnipass Studcard Cipősdoboz Villamos-event 6 Egy fergeteges hétvégét töltött együtt 61 gólya és a szervezőcsapat Árokalján, a Bethlen-kastélyban november között. A tábor tematikája James Bond volt, a 007-es ügynökök elárasztották a kastély területét. Pénteken bemutatkozó játékok, majd néhány csapatjáték volt, az első estét pedig egy buli zárta a pincében. Szombaton a falutúrán kipróbálhatták a résztvevők a traktorvezetési képességeiket, disznogolhattak, megkereshették a falu szépét vagy éppen a legidősebb házaspárt. Az ezt követő ügyességi játékok csapatmunkát igényeltek, ahogyan a tábori színpad is, ahol hihetetlenül kreatív módon oldották meg a gólyák a néha abszurd történetek bemutatását. Ezután 007 buli következett, ahol öltönyös fiúk és magassarkús lányok táncolhattak. Vasárnapra már csak a méta maradt, azután pedig a KMDSZ-ről tudhattak meg néhány dolgot a résztvevők. A himnuszok éneklésével eldőlt a négy gólyacsapat helyezése. Mind a négy csapat kiválóan teljesített, hozzájárultak ahhoz, hogy egy jó hangulatú és szórakoztató hétvégében legyen része mindenkinek. Az egy napi regenerálódás után pedig egy közös, hétfői afterparty a lezáró jelenet a The One-ban. Reklám: - Agape ételjegy a KMDSZ Irodában - Intim Torna Illegal koncert Restaurant

2 2.oldal 3.oldal KMDSZ Gólyabál 2012 A KMDSZ december 11-én rendezi meg a hagyományossá vált Gólyabált, ahol a karok mérik össze tudásukat, ügyességüket. A változatos program mellett, egy nagyszabású Haeven Street Seven koncerttel vár minden érdeklődő egyetemistát a KMDSZ. A gála órától a Báthory István Elméleti Líceum dísztermében, a buli pedig órától az Euphoria Music Hallban kerül megrendezésre. Jegyek elővételben 10 lejért a KMDSZ irodában (Petőfi/Avram Iancu utca 21. szám) illetve helyszínen 20 lejért. Ingyen jön a Mikulás KMDSZ-Mikulás ötlete több évre nyúlik vissza, amely során többszáz gyerek és óvodás csoport ujjongott már a jelmezbe bújt egyetemistáknak. Az ajándékozás során lakásokba és tanintézményekbe is ki lehet hívni az önkénteseket. Elérhetőség itt. Új helyen, nagy bulival nyit az Euphoria Music Hall December 4-én új helyen és környezetben vár mindenkit egy óriási bulival és az Intim Torna Illegállal az Euphoria Music Hall.

3 3.oldal Karrierirodás hírek, beszámolók Job Hunting Day Első alkalommal került megrendezésre a Job Hunting Day nevű állásbörze, november 20.-án, a Diákművelődési Házban, melynek elsődleges célja a szakmai gyakorlati helyek, valamint az álláslehetőségek bemutatása volt a fiatalok körében. A 29 kiállító cég állásajánlatai nem csak a frissdiplomásokat és pályakezdőket várták, hanem a szakmai tapasztalattal rendelkező munkavállalókat, a szakmai gyakorlatot keresőket, valamint a pályaváltókat is. A rendezvényen közel 700 fiatal, egyetemista, középkorú és idősebb korosztály vett részt és válogatott a Több, mint 250 állásajánlata között. Kommunikációs technikák- műhely Légy érthető, ne csak hallható! Ne csak hallj de érts is! Minden pillanatban kommunikálsz: ha megszólalsz, ha megmozdulsz akkor is, ha nem akkor is. Látsz, hallasz, értesz és kifejezed magad több szinten, de nem mindegy hogy mindezt hogyan teszed! Fontos, hogy légy érthető, ne csak hallható, és ne csak hallj, de érts is! A siker kulcsa: a hatékony kommunikáció! De mitől is függ ez? Gyere el az előadásra és megtudhatod, hogy melyek az eredményes kommunikációs stílus jellemzői és mik lehetnek az akadályok. Megismerkedhetsz néhány helyes kommunikációs technika, hatékony módszer alkalmazásával, továbbá arról is szó lesz, hogy hogyan értelmezd helyesen a nonverbális jelzéseket, a testbeszédet és hogyan gyakorold te magad ezek kifejezését Részletek itt. Ne feledjétek, hogy az interjú szimulációra és a karrier tanácsadásra is jelentkezhettek a címen. Kövesd nyomon a Karrierirodát itt!

4 4.oldal Megújult a KMDSZ Másolda! Megváltozott arculattal valamint kedvezményekkel vár a KMDSZ Másolda minden érdeklődőt. Másolda akció: Ha az évfolyamfelelősötök az évfolyam könyveit a KMDSZ Másoldába hozzák fénymásolni, az évfolyamfelelős könyvét a Másolda visszafizeti. Ebédbérlet az Agapénál Október 25-től az Agape Hotel és Étterem jóvoltából kedvezményes, 3 hónapig érvényes 31 alkalomra szóló ebédbérlet vásárolható a KMDSZ irodában. 360 Étterem kedvezményes utalvánnyal Klikkelj ide, írd be a mezőbe az címed, töltsd le, nyomtasd kis az utalványt majd mutasd fel a 360 Étteremben a felszólgálónak, és az ebéded mellé egy ingyenes Apple Crips deszertet kapsz, valamint 10%-os kedvezményt az összfogyasztásból. Mindenkit nagy szeretettel várunk a Gheorghe Sincai utca 7. szám alatti étterembe. Asztalfoglalalás a telefonszámon.

5 5.oldal Pályázatok, ösztöndíjlehetőségek Pályázat doktoranduszok számára Az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Balassi Intézet pályázatot hirdet a Soós Kálmán ösztöndíjra (tanulmányi támogatásra) a 2012/2013-as tanévben szülőföldi felsőoktatási doktori képzésben részt vevő román állampolgárságú, magyar nemzetiségű személyek számára. A pályázatokat legkorábban november 26-tól lehet benyújtani. Határidő: december 14., óra. Bővebb információkat ide kattintva találsz. Pályázat jogász hallgatók számára Az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Balassi Intézet pályázatot hirdet tanulmányi támogatásra a 2012/2013-as tanévben szülőföldi felsőoktatási jogászképzésben részt vevő román állampolgárságú, magyar nemzetiségű személyek számára. A pályázatokat legkorábban november 26-tól lehet benyújtani. Határidő: december 14., óra. Bővebb információkat ide kattintva találsz. Hasznos oldalak linkbe szedve: Sportolj a Sportirodával! Lakást, lakótársat keresel?! Nem ismered a magyar utcaneveket?

6 6.oldal Omnipass kártya és Studcard a KMDSZ irodában Szeretnél magyar nyelvű Omnipass kártyát vagy Studcardot? A KMDSZ Irodában mi elkészítjük neked mindkettőt, helyben. Csak annyit kell tenned, hogy begyere a KMDSZ Irodába reggel 9 és este 7 óra között és hozz magaddal személyazonossági kártyát (az Omnipasshoz), egy igazolvány képet és 20 lejt (a Studcard készítéséhez). Ugyancsak az irodában hozzzájuthatsz a kepvezményes kuponfüzetekhez, még akkor is, ha nem nálunk készíttetted vagy újíttattad meg valameyik kártyádat. Cipősdoboznyi szeretet A közelgő Karácsony kiváló alkalom ADNI, ÖRÖMET SZEREZNI. Ezért szeretnénk bennetek is felébreszteni az ajándékozás csodálatos örömét. Bátorítunk és kérünk titeket, hogy vegyetek részt projektünkben és közösen ajándékozzunk mosolyt és örömöt ezen a Karácsonyon is a rászoruló gyerekeknek. Részletekért látogass el a KMDSZ oldalára. Villamos-event November 28 -án, szerdán este fél nyolckor légy a a Bariţiu utcán levő BT előtti megállóban, és ülj fel a legelső 101-es villamosra. További részletek itt.

7 7.oldal KMDSZ OMNIPASS kedvezmények A következő helyeken 10-30%-ig kaphatsz kedvezményeket KMDSZ- OMNIPASS kártyával: Agape (www.hotelagape.ro) Enigma Café (Iuliu Maniu utca azaz Szentegyház utca 12. szám) Mikó Étterem (www.restaurantmiko.ro) Heltai Folk- Kocsma és Vendéglő (www.etnotour.ro) Q Caffe (Petru Maior 12. szám) OptimusTrans (www.optimustrans.ro) Borissza Borozó (Iuliu Maniu azaz Szentegyház utca 40. szám) The One Club (Főtér 2. szám) Dolce Vita (www.dolcevitacluj.ro) Holiday Dream Travel Caramell Panzió (www.pensiunea.caramell.ro) High Life Cafe (Főtér 18. szám) Paprika Rádió (www.paprikaradio.ro) Napoca Taxi (www.taxipronapoca.ro) Donath Service (Dónáth út 258. szám)

8 8.oldal Vezetőtanács elárhetőségek: Talpas Botond (KMDSZ elnök): Rés Konrád (szabadiős programokért felelős VT tag): Krippán Kinga (szakosztályokért felelős VT tag): Márton Orsolya (tagságügyekért felelős VT tag): Szenyes Szilárd (műszakisokért felelős VT tag): Szénás Szabolcs (kommunikáció- és PR-ért felelős VT-tag): Vetési Imola (gazdasági koordinátor): Fugel Edina (Karrieriroda koordinátor): Borzási Sarolta (tanügyi koordinátor) : KMDSZ Elérhetőségek Petőfi/Avram Iancu utca 21. szám Tel.: Honlap:

KMDSZ hírlevél. Több ezren várják a huszadikat. Támogasd adód 2%-val a KMDSZ-t. 2. évfolyam, 20. szám 2013. 05. 06. 2013. 05. 13.

KMDSZ hírlevél. Több ezren várják a huszadikat. Támogasd adód 2%-val a KMDSZ-t. 2. évfolyam, 20. szám 2013. 05. 06. 2013. 05. 13. KMDSZ hírlevél 2. évfolyam, 20. szám 2013. 05. 06. 2013. 05. 13. Ebben a számban: Több ezren várják a huszadikat 2013. május 8-12. között a Kolozsvári Magyar Diákszövetség immáron huszadik Diáknapok 2013

Részletesebben

KMDSZ hírlevél. Támogasd adód 2%-val a KMDSZ-t. Rekordjelentkezés az idei ETDK-n. 2. évfolyam, 18. szám

KMDSZ hírlevél. Támogasd adód 2%-val a KMDSZ-t. Rekordjelentkezés az idei ETDK-n. 2. évfolyam, 18. szám KMDSZ hírlevél 2. évfolyam, 18. szám 2013. 04. 16. 2013. 03. 21. Ebben a számban: Támogasd adód 2%-val a KMDSZ-t A Kolozsvári Magyar Diákszövetség a rengeteg felejthetetlen élmény mellett 2% ETDK 1 Karrieriroda

Részletesebben

13. KMDSZ Hírlevél 2012. 02. 20 2012. 02. 25

13. KMDSZ Hírlevél 2012. 02. 20 2012. 02. 25 13. KMDSZ Hírlevél 2012. 02. 20 2012. 02. 25 Bővebben a sport.kmdsz.ro weboldalon Üdv, KMDSZ Sportiroda csapata KMDSZ Sportiroda Befutottunk! Nem bírod a lépcsőzést? Feszültség levezetésre vágysz? Ki vagy

Részletesebben

IX. KMDSZ Hírlevél 2012. 01. 21 2012. 01. 27

IX. KMDSZ Hírlevél 2012. 01. 21 2012. 01. 27 IX. KMDSZ Hírlevél 2012. 01. 21 2012. 01. 27 Diákszenátor választás Január 31-én, Február 1. és 2-án szavazhatsz arra a diákra, aki képviselni fog az egyetemi döntéshozatalban. Urnás, azaz általános, közvetlen

Részletesebben

11. KMDSZ Hírlevél 2012. 02. 06 2012. 02. 10

11. KMDSZ Hírlevél 2012. 02. 06 2012. 02. 10 11. KMDSZ Hírlevél 2012. 02. 06 2012. 02. 10 Diákképviselő választás a Babeş-Bolyai Tudományegyetemen 2012 január 31 február 2. között került megszervezésre a Babeş-Bolyai Tudományegyetemen a diákképviselők

Részletesebben

BBTE Diákképviselő választások

BBTE Diákképviselő választások BBTE Diákképviselő választások 2012. január 31. február 2. között került megszervezésre a Babeş Bolyai Tudomány egyetemen a diákképviselők választása, amelynek keretén belül az egyetem diákjai diákszenátoraikra

Részletesebben

Hírlevél. Mozsgó Biztos Kezdet Gyerekház. 2014. január-június

Hírlevél. Mozsgó Biztos Kezdet Gyerekház. 2014. január-június Hírlevél Mozsgó Biztos Kezdet Gyerekház 2014. január-június Gyerekházunk napi szinten 9-13. h áll a családok rendelkezésére. A napi foglalkozásokon túl folyamatos programokkal a jeles napok megünneplésével

Részletesebben

Egyesületek éves beszámolójának tartalmi pontjai

Egyesületek éves beszámolójának tartalmi pontjai Beküldési határid : 2013. január 31. (Régióvezet nek és NOE Titkárságnak is!) Egyesületek éves beszámolójának tartalmi pontjai 1. Adatok a. Egyesület neve: NASOE, Nagycsaládosok Solymári Egyesülete b.

Részletesebben

Hallgatói Külügyi Testület

Hallgatói Külügyi Testület BME Hallgatói Külügyi Testület A sikerhez vezető út HKT a nemzetközisgben relik Oldal 2 Hallgatói Külügyi Testület (BME HKT) A HKT a Műegyetemen működő nemzetközi tevékenységekkel foglalkozó diákszervezetek

Részletesebben

Schönherzes Villamosmérnökök és Informatikusok Egyesülete. 2012. évi közhasznúsági jelentés

Schönherzes Villamosmérnökök és Informatikusok Egyesülete. 2012. évi közhasznúsági jelentés Schönherzes Villamosmérnökök és Informatikusok Egyesülete 2012. évi közhasznúsági jelentés Tartalom 1. Szervezet alapadatai 2. Az Egyesület számviteli beszámolója (éves mérleg és eredmény levezetés) 3.

Részletesebben

ALUMNI HÍRLEVÉL. Bevezető. Tartalom. Impresszum. Szolnoki Főiskola 1. 2012. február - március. Kedves Olvasó!

ALUMNI HÍRLEVÉL. Bevezető. Tartalom. Impresszum. Szolnoki Főiskola 1. 2012. február - március. Kedves Olvasó! Bevezető Tartalom Kedves Olvasó! Tavaszköszöntő hírlevelünkkel a jó idő is megérkezett. Hírek-események - Visszatekintő rovatunkban köszöntjük az új Alumni tagokat, friss Öregdiákjainkat. Áprilisban két

Részletesebben

REGINA Fórum Hírlevél 2011. 6 szám

REGINA Fórum Hírlevél 2011. 6 szám REGINA Fórum Hírlevél 2011. 6 szám Kedves Olvasó! A nyár derekán közelegve az őszhöz már most szervezzük új tevékenységeinket. Már ebben a hírlevélben is meghirdetünk néhány őszi programot, és természetesen

Részletesebben

REGINA Fórum Hírlevél 2011. 5. szám

REGINA Fórum Hírlevél 2011. 5. szám REGINA Fórum Hírlevél 2011. 5. szám Kedves Olvasó! Hamarosan kezdődik a nyári pihenés, legalább is gyermekeink részére. Ez számunkra is öröm, viszont az, hogy hol legyen gyermekünk a nyári szünidőben már

Részletesebben

XI. évfolyam - 10. szám 2010. Október-November 50. Házassági évforduló 50. Házassági évfordulójukat ünnepelték november 22-én Csatordai István és neje Virágos Ilona. Falukarácsony! Derekegyház önkormányzata

Részletesebben

Hírlevél. Gyerekesély Program. Patapoklosi Biztos Kezdet Gyerekház. 2013. Iv.Hírlevél

Hírlevél. Gyerekesély Program. Patapoklosi Biztos Kezdet Gyerekház. 2013. Iv.Hírlevél Hírlevél Patapoklosi Biztos Kezdet Gyerekház 2013. Iv.Hírlevél Gyerekházunk napi szinten nyitva áll a családok számára, valamint folyamatosan próbálja programokkal, jeles napok megünneplésével színesíteni

Részletesebben

Pályázati hírlevél 1. évfolyam - 8. szám 2013. március 4. Hallgatók számára

Pályázati hírlevél 1. évfolyam - 8. szám 2013. március 4. Hallgatók számára Pályázati hírlevél 1. évfolyam - 8. szám 2013. március 4. Hallgatók számára Tisztelt Olvasó! A Pályázati Hírlevél célja, hogy heti rendszerességgel összegyűjtse a Magyarországon és nemzetközi viszonylatokban

Részletesebben

Pályázati Hírlevél 1. évfolyam - 25. szám 2013. december 2. Hallgatók számára

Pályázati Hírlevél 1. évfolyam - 25. szám 2013. december 2. Hallgatók számára Pályázati Hírlevél 1. évfolyam - 25. szám 2013. december 2. Hallgatók számára Tisztelt Olvasó! A Pályázati Hírlevél célja, hogy heti rendszerességgel összegyűjtse a Magyarországon és nemzetközi viszonylatokban

Részletesebben

2011. december 17-én 20 órától KÖRFKarácsony a Békéscsabai Városi Sportcsarnokban, ahol az ajándékozás nem játék, a belépő viszont az!

2011. december 17-én 20 órától KÖRFKarácsony a Békéscsabai Városi Sportcsarnokban, ahol az ajándékozás nem játék, a belépő viszont az! A jótékony szándék és az adományozás örömének érzése olyan alapismeret, amivel minden fiatalnak találkoznia kell! Ráadásul minél hamarabb! Idén karácsonykor Békéscsabán is átélhetitek ezt az érzést - beleértve

Részletesebben

MAGYAR IFJÚSÁGI KONFERENCIA. Vajdasági régiós beszámoló

MAGYAR IFJÚSÁGI KONFERENCIA. Vajdasági régiós beszámoló MAGYAR IFJÚSÁGI KONFERENCIA Vajdasági régiós beszámoló Összeállította: Sóti Attila, VaMaDiSz elnök Régió tagszervezetei Szervezet Tevékenység Székhely Cserkészszövetség Cserkész szervezet Nagybecskerek

Részletesebben

Lezajlott a Gyermeknap az Igali Gyógyfürdőben

Lezajlott a Gyermeknap az Igali Gyógyfürdőben Lezajlott a Gyermeknap az Igali Gyógyfürdőben 2011-ben is bekerült az Igali Gyógyfürdő nyári rendezvénysorozatába a már évek óta hagyományosan megrendezésre kerülő és töretlen sikernek örvendő gyermeknap,

Részletesebben

A XI. BÁCSFEKETEHEGYI FALUNAP ÉS A XII. BÁCSFEKETEHEGYI MEGGYNAPOK MŰSORA. 2015. június 12. - 13. - 14. (péntek szombat vasárnap) 10.

A XI. BÁCSFEKETEHEGYI FALUNAP ÉS A XII. BÁCSFEKETEHEGYI MEGGYNAPOK MŰSORA. 2015. június 12. - 13. - 14. (péntek szombat vasárnap) 10. A XI. BÁCSFEKETEHEGYI FALUNAP ÉS A XII. BÁCSFEKETEHEGYI MEGGYNAPOK MŰSORA 2015. június 12. - 13. - 14. (péntek szombat vasárnap) Péntek: (2015.06.12.) Helyszín: Óvoda Piactér Központ - Óvoda 10.00 Karneváli

Részletesebben

Amennyiben a hírlevél szövege ebben az ben nem olvasható, kérjük, kattintson ide a HTMLváltozat

Amennyiben a hírlevél szövege ebben az  ben nem olvasható, kérjük, kattintson ide a HTMLváltozat ************************************************************************** 415. szám KULTÚRPONT HÍRLEVÉL 2011-11-24 ************************************************************************** Nemzetközi

Részletesebben

Látássérültek Észak-alföldi Regionális. Egyesülete. 26/2015. számú hírlevél. Tartalom. 3. Elérhetőségünk és félfogadási rendünk

Látássérültek Észak-alföldi Regionális. Egyesülete. 26/2015. számú hírlevél. Tartalom. 3. Elérhetőségünk és félfogadási rendünk Látássérültek Észak-alföldi Regionális Egyesülete 26/2015. számú hírlevél Tartalom 1. Tájékoztatás a MÁK igazolványról 2. Út a diplomához 2015-2016 3. Elérhetőségünk és félfogadási rendünk 1. Tájékoztatás

Részletesebben

A Pasaréti Gimnázium hírlevele

A Pasaréti Gimnázium hírlevele A Pasaréti Gimnázium hírlevele Tisztelt Szülők, Diákok! A Pasaréti Gimnázium 2014/2015-ös tanévének márciusi hírlevelében megtalálhatja az állandó és várható programjainkat, valamint közérdekű információinkat.

Részletesebben

BME Diákközpont. Tanulmányi tanácsadás. Támpont honlap. Támpont Aktuális, Támpont Hírlevél. Pszichológiai tanácsadás

BME Diákközpont. Tanulmányi tanácsadás. Támpont honlap. Támpont Aktuális, Támpont Hírlevél. Pszichológiai tanácsadás BME Diákközpont A Diákközpont a hallgatók számára nyújtott szolgáltatások kibővítésére és a Hallgatói Önkormányzat munkájának segítésére jött létre. Részeként működik a hallgatói tanácsadásra szakosodott

Részletesebben

REGINA Fórum Hírlevél 2011. 4. szám

REGINA Fórum Hírlevél 2011. 4. szám REGINA Fórum Hírlevél 2011. 4. szám Kedves Olvasó! Szeszélyes tavasz vége felé járva végre többször örülhetünk a várva várt melegnek. Az általunk kínált portékák is színesebbek, vidámabbak és nyarat idézik.

Részletesebben

DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra

DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra Móricz Zsigmond - Kocsák Tibor - Miklós Tibor: Légy jó mindhalálig musical premiere DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra Belépõdíj: 1000 Ft Eisemann Mihály- Szilágyi László ÉN ÉS A KISÖCSÉM zenés bohózat 2

Részletesebben

A három nap időbeosztása: 2015. május 29., péntek: 14.00-18.00 2015. május 30., szombat: 9.00-18.00 2015. május 31., vasárnap: 8.30-15.00.

A három nap időbeosztása: 2015. május 29., péntek: 14.00-18.00 2015. május 30., szombat: 9.00-18.00 2015. május 31., vasárnap: 8.30-15.00. Kedves Művészeti Tárló Közhasznú Egyesület! "Egymás terhét hordozzátok..." Gyerekek és fiatalok egyéni és csoportos fejlesztése bibliai keretű élménypedagógiai foglalkozáson keresztül A Kalandok és Álmok

Részletesebben

REGINA Fórum Hírlevél 2011. 3. szám

REGINA Fórum Hírlevél 2011. 3. szám REGINA Fórum Hírlevél 2011. 3. szám Kedves Olvasó! A hosszúra nyúlt hideg idő után végre élvezhetjük a tavaszt. Áprilisban nemcsak a Húsvétra készülünk kínálatunkkal, de már anyák napjára is, hiszen május

Részletesebben

Csináljunk hűséges vevőket!

Csináljunk hűséges vevőket! Csináljunk hűséges vevőket! AdWords Mennyibe kerül egy új vevő? Persze, vannak kivételek 400 Ft-ért is lehet új vevőt szerezni 1,1%-os konverzió 17 hónap alatt 141 vevő Ebből nem lehet megélni! Mennyibe

Részletesebben

Zalaegerszeg-szolgáltatások

Zalaegerszeg-szolgáltatások Zalaegerszeg-szolgáltatások Orvosi szolgáltatások Háziorvos Természetesen a háziorvosi szolgáltatás zalaegerszegi képzési központ hallgatói számára is megoldott. Az?A? épületben minden szerdán Dr. Boros

Részletesebben

Mozgással az Egészségért!

Mozgással az Egészségért! Mozgással az Egészségért! 2010. Június 12. (szombat) 9 óra Mátrai Gyógyintézet Mátraháza ABBA Feeling Show Ingyenes szűrővizsgálatok Közös Aerobik Színvonalas programok Gyermekvetélkedő Értékes tombolanyeremények

Részletesebben

PANNON EGYETEM. Georgikon Kar Hallgatói Önkormányzat. Beszámoló. a Pannon Egyetem Georgikon Kar Hallgatói Önkormányzatának. november havi munkájáról

PANNON EGYETEM. Georgikon Kar Hallgatói Önkormányzat. Beszámoló. a Pannon Egyetem Georgikon Kar Hallgatói Önkormányzatának. november havi munkájáról PANNON EGYETEM Georgikon Kar Hallgatói Önkormányzat Beszámoló a Pannon Egyetem Georgikon Kar Hallgatói Önkormányzatának november havi munkájáról (kivonat) 2013. november (állandó feladatok): Szabó Péter

Részletesebben

XXXIII.NKE-KTK GT'14 - Gyakran Ismétlődő Kérdések Tartalomjegyzék

XXXIII.NKE-KTK GT'14 - Gyakran Ismétlődő Kérdések Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék Mi az HÖK?... 3 Mi az a GT?... 3 Mit jelent az, hogy ÁF?... 3 Ki az a mentor?... 3 Mi az a Gólyacsapat?... 3 Honnan tudok információt szerezni az egyetemről?... 3 Honnan tudok információt

Részletesebben

Tisztelt Szakszervezeti Tag!

Tisztelt Szakszervezeti Tag! Tisztelt Szakszervezeti Tag! Kérem, engedje meg, hogy figyelmébe ajánljam szállodánk a Két Korona Wellness Hotel ajánlatait. Szállodánk Balatonszárszón az egyik legkedveltebb üdülőövezetben található.

Részletesebben

2013. szeptember 5 8.

2013. szeptember 5 8. 2013. szeptember 5 8. mi a csupa nő? A Hungexpo, Magyarország legnagyobb tapasztalattal bíró kiállításszervező cége és a HG Media cégcsoport új és nagyszabású, célzottan a hölgyeknek szóló eseménnyel jelentkezik:

Részletesebben

SZENT ISTVÁN EGYETEM. Jövőd kulcsa a karrieriroda!

SZENT ISTVÁN EGYETEM. Jövőd kulcsa a karrieriroda! SZENT ISTVÁN EGYETEM Jövőd kulcsa a karrieriroda! A Karrieriroda rövid története A Szent István Egyetemen a 2009. évet megelőzően már történtek kezdeményezések a hallgatók elhelyezkedésének segítésére,

Részletesebben

Cserediákprogramok. JoinEU-SEE, Basileus, Sigma, Eraweb, DAAD, CEEPUS, Balassi Intézet

Cserediákprogramok. JoinEU-SEE, Basileus, Sigma, Eraweb, DAAD, CEEPUS, Balassi Intézet Cserediákprogramok JoinEU-SEE, Basileus, Sigma, Eraweb, DAAD, CEEPUS, Balassi Intézet CSEREDIÁK- PROGRAMOK Felsőoktatási tájékoztató füzet 2015 A legismertebb, hazánkban is működő cserediákprogramokról

Részletesebben

Személyszállítás, számítási feladatok. Készítette: Szűcs Tamás

Személyszállítás, számítási feladatok. Készítette: Szűcs Tamás Személyszállítás, számítási feladatok Készítette: Szűcs Tamás 2015 Útmutató: Elvira 2015 Elvira 2016 Számítások I. Az ELVIRA* segítségével egészítse ki a hiányzó részeket! Egy négytagú család 2016. január

Részletesebben

Pályázati hírlevél 1. évfolyam - 7. szám február 25. Hallgatók számára

Pályázati hírlevél 1. évfolyam - 7. szám február 25. Hallgatók számára Pályázati hírlevél 1. évfolyam - 7. szám 2013. február 25. Hallgatók számára Tisztelt Olvasó! A Pályázati Hírlevél célja, hogy heti rendszerességgel összegyűjtse a Magyarországon és nemzetközi viszonylatokban

Részletesebben

február 19. (péntek) 18:00 Derekegyház Község Önkormányzata pályázatot hirdet

február 19. (péntek) 18:00 Derekegyház Község Önkormányzata pályázatot hirdet XVII. évfolyam - 2. szám 2016. Február A Magyar Kultúra Napjára kisiskolásoknak és óvodásoknak kiírt rajzpályázatra több, mint 40 rajz érkezett. Ennek eredményhirdetése következett, az eredmények a következők

Részletesebben

Október 7. 14.00 óra: Idősek Világnapja - megyei rendezvény az életet az éveknek" Zm. Szövetség klubjai részére

Október 7. 14.00 óra: Idősek Világnapja - megyei rendezvény az életet az éveknek Zm. Szövetség klubjai részére PROGRAMJAINK: Keresztury Dezső Általános Művelődési Központ 8900 Zalaegerszeg, Landorhegyi út 21. Tel: 92/314-120, Fax: 92/815-522 E-mail: info@kereszturyamk.hu Október 7. 14.00 óra: Idősek Világnapja

Részletesebben

Pályázati adatlap. 2. Számú Melléklet

Pályázati adatlap. 2. Számú Melléklet 2. Számú Melléklet Pályázati adatlap A sikeres pályázat érdekében minél részletesebben töltsd ki az adatlapot. A megadott információkkal minél precízebben próbáld megfogalmazni gondolataidat, szándékodat.

Részletesebben

A szerkesztôség e-mail címe: kultura.derekegyhaz@gmail.com Telefon: 06 20/258-55-11 december 14. (péntek) 18:00 Derekegyházi Horgász Egyesület taggyűlése Könyvtár TOP lista - november 1. Kristin Cashore:

Részletesebben

Tanulmányi időbeosztás a 2014/2015. tanév II. félévére

Tanulmányi időbeosztás a 2014/2015. tanév II. félévére Tanulmányi időbeosztás a 2014/2015. tanév II. félévére Dátum Esemény Regisztrációs hét február 2. (hétfő): Neptun nyitás 8 órától ÁJK 13 órától GÉIK Nappali 2015. február 2. (hétfő) február 6. [levelező

Részletesebben

2017. évi Városi rendezvényterv. 1. sz. melléklet. Ferenczné Fajta Mária. Készítette: I. Nemzeti, állami és önkormányzati ünnepségek

2017. évi Városi rendezvényterv. 1. sz. melléklet. Ferenczné Fajta Mária. Készítette: I. Nemzeti, állami és önkormányzati ünnepségek 1. sz. melléklet 2017. évi Városi rendezvényterv Készítette: Ferenczné Fajta Mária mb. intézményvezető I. Nemzeti, állami és önkormányzati ünnepségek I. Nemzeti és állami ünnepek Március 15. Az 1848/49-es

Részletesebben

Stipendium Hungaricum

Stipendium Hungaricum Stipendium Hungaricum Pályázatíró szeminárium 2015. április 13. Dobos Gábor, csoportvezető Témák Jogszabályváltozás A program tervezett menetrendje Pályázati feltételek Pályázati űrlap Bírálati szempontrendszer

Részletesebben

Vásárok Fesztiválok. A Full csoport regisztráció előnyei. (További részletek a honlapunk Regisztrációk oldalán.)

Vásárok Fesztiválok. A Full csoport regisztráció előnyei. (További részletek a honlapunk Regisztrációk oldalán.) Vásárok Fesztiválok A Full csoport regisztráció előnyei - Nem kell órákat ülnie a számítógép előtt, hogy rendezvényeket keressen, - Rendszeresen tájékoztató hírleveleket kap a vásárokhoz, fesztiválokhoz,

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Pécs Város Polgármestere pályázatot hirdet

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Pécs Város Polgármestere pályázatot hirdet I. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Pécs Város Polgármestere pályázatot hirdet Polgármesteri ösztöndíjra a 2011/2012. tanévben felsőoktatási intézményekbe teljes idejű, nappali tagozatos képzésre beiratkozott pécsi

Részletesebben

Tanulmányi időbeosztás a 2016/2017. tanév I. félévére

Tanulmányi időbeosztás a 2016/2017. tanév I. félévére Tanulmányi időbeosztás a 2016/2017. tanév I. félévére Dátum Esemény 2016. augusztus 21. (vasárnap) augusztus 25. (csütörtök) Gólyatábor Regisztrációs hét augusztus 29. (hétfő): 8 órától ÁJK 2016. augusztus

Részletesebben

Felsős Diákönkormányzat 2008/2009

Felsős Diákönkormányzat 2008/2009 Felsős Diákönkormányzat 2008/2009 A DÖK fő céljai ebben a tanévben a következők: - Az alsós programok és a felsős DÖK munkáját lehetőség szerint összehangolni, együttműködni az önkormányzat ifjúsági irodájával.

Részletesebben

Dabasi. helyzet. Dabason az U-11, U-13 megyeválogatott. A tradíció kötelez, a jelen felhatalmaz, a jövő lehető séget kínál.

Dabasi. helyzet. Dabason az U-11, U-13 megyeválogatott. A tradíció kötelez, a jelen felhatalmaz, a jövő lehető séget kínál. Dabasi - helyzet Az FC Dabas rendszeresen megjelenő kiadványa I. évfolyam. 16. szám Dabason az U-11, U-13 megyeválogatott A tradíció kötelez, a jelen felhatalmaz, a jövő lehető séget kínál. Csapataink,

Részletesebben

A WALDORF-PEDAGÓGIA ELMÉLYÍTÉSE műhely

A WALDORF-PEDAGÓGIA ELMÉLYÍTÉSE műhely WALDORF HÁZ PEDAGÓGIAI SZOLGÁLTATÓ INTÉZET 1075 Budapest, Asbóth u. 17. Tel.: 1-4610090; 30-3287448; Fax: 1-4136866; E-mail: waldorfhaz@waldorf.hu A WALDORF-PEDAGÓGIA ELMÉLYÍTÉSE műhely 2010. január 29-31.

Részletesebben

A Pasaréti Gimnázium hírlevele

A Pasaréti Gimnázium hírlevele A Pasaréti Gimnázium hírlevele Tisztelt Szülők, kedves Diákok! A Pasaréti Gimnázium 2016/2017-es tanévének decemberi hírlevelében megtalálhatják az állandó és várható programjainkat, valamint egyéb, közérdekű

Részletesebben

SLIP Gépészkari Napok 2014 megszervezésére és lebonyolítására

SLIP Gépészkari Napok 2014 megszervezésére és lebonyolítására Pályázat SLIP Gépészkari Napok 2014 megszervezésére és lebonyolítására Pályázók: Balassa Péter Kapu Tibor Budapest, 2013. október 31. Alábbi pályázatunkban a SLIP 14 Gépészkari Napok főrendezésére pályázunk.

Részletesebben

AZ MSZÉSZ MUNKAERŐHELYZETRŐL KÉSZÍTETT FELMÉRÉSÉNEK ÖSSZESÍTÉSE november 24. Caramell Hotel, Bükfürdő

AZ MSZÉSZ MUNKAERŐHELYZETRŐL KÉSZÍTETT FELMÉRÉSÉNEK ÖSSZESÍTÉSE november 24. Caramell Hotel, Bükfürdő AZ MSZÉSZ MUNKAERŐHELYZETRŐL KÉSZÍTETT FELMÉRÉSÉNEK ÖSSZESÍTÉSE 2016. november 24. Caramell Hotel, Bükfürdő MELYIK RÉGIÓBAN HELYEZKEDIK EL AZ ÖN SZÁLLODÁJA? Válaszok % db Balatoni 15.4 % 16 Budapesti 31.7

Részletesebben

Lágymányosi zsebnaptár 2005-2006.

Lágymányosi zsebnaptár 2005-2006. Lágymányosi zsebnaptár 2005-2006. KIADJA AZ ELTE TTK HALLGATÓI ALAPÍTVÁNY Az ELTE TTK HA Az ELTE TTK Hallgatói Alapítvány valami olyasmi, amiről mindenképp érdemes tudnod. Ha másért nem hát azért, mert

Részletesebben

Marketing tervezési naptár 2012.

Marketing tervezési naptár 2012. Marketing tanácsadó program kis- és középvállalkozásoknak! Marketing tervezési naptár 2012. A Marketing EXPRESSZ egy marketing szakmai segédanyag, így a leírt példák és gyakorlati ötletek megvalósítása,

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Pécs Város Polgármestere pályázatot hirdet

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Pécs Város Polgármestere pályázatot hirdet I. 1.számú melléklet PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Pécs Város Polgármestere pályázatot hirdet Polgármesteri ösztöndíjra a. tanévben felsőoktatási intézményekbe teljes idejű, nappali tagozatos képzésre beiratkozott

Részletesebben

Utazás a múltba, fedezzük fel a jövő kincseit Német nemzetiségi tábor Szöveges és képes beszámoló

Utazás a múltba, fedezzük fel a jövő kincseit Német nemzetiségi tábor Szöveges és képes beszámoló Gyula Város Német Nemzetiségi Önkormányzata Deutsche Nationalitätenselbstverwaltung der Stadt Gyula 5700 Gyula, K. Schriffert József u. 1. Utazás a múltba, fedezzük fel a jövő kincseit Német nemzetiségi

Részletesebben

Szivárvány Óvoda Toldi Tagóvodája

Szivárvány Óvoda Toldi Tagóvodája Szivárvány Óvoda Toldi Tagóvodája 2007-2008-as nevelési év értékelése Készítette: Ceglédiné Csősz Erzsébet Tagintézmény vezető 1 Gyermeklétszám: 2007. évi statisztika szerint: 21 fő, köztük: 10 fiú, 11

Részletesebben

Tisztelt Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete!

Tisztelt Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete! Tisztelt Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete! Kérem, engedje meg, hogy figyelmébe ajánljam szállodánk a Két Korona Wellness Hotel ajánlatait. Szállodánk Balatonszárszón az egyik legkedveltebb üdülőövezetben

Részletesebben

MARTONVÁSÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK OKTATÁSI, KULTURÁLIS, IFJÚSÁGI ÉS SPORT BIZOTTSÁGA

MARTONVÁSÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK OKTATÁSI, KULTURÁLIS, IFJÚSÁGI ÉS SPORT BIZOTTSÁGA 1 509-8/2013. MARTONVÁSÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK OKTATÁSI, KULTURÁLIS, IFJÚSÁGI ÉS SPORT BIZOTTSÁGA 2013. szeptember 30-án megtartott üléséről 8. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E 2 J E

Részletesebben

Bemutatkozik a TÁRS projekt Foglalkoztatási Munkacsoportja

Bemutatkozik a TÁRS projekt Foglalkoztatási Munkacsoportja Bemutatkozik a TÁRS projekt Foglalkoztatási Munkacsoportja A kiadvány az EFOP-1.9.1-VEKOP-15-2016-00001 kódszámú TÁRS PROJEKT Szociális intézményi férőhely kiváltási szakmai koordinációs műhely kialakítása

Részletesebben

TanodaPlatformkonferencia. a tanodamozgalom fejlesztéséért

TanodaPlatformkonferencia. a tanodamozgalom fejlesztéséért TanodaPlatformkonferencia a tanodamozgalom fejlesztéséért 2014. december 12. 10.00 15.30 ELTE Tanító- és Óvóképző Kar 1126 Budapest, Kiss János altábornagy utca 40. Mi is az a tanoda Miről szól ez a konferencia

Részletesebben

ERASMUS PÁLYÁZATI ADATLAP SZAKMAI GYAKORLAT

ERASMUS PÁLYÁZATI ADATLAP SZAKMAI GYAKORLAT Egészségügyi Közszolgálati Kar 2015/16. tanév PÁLYÁZATI ŰRLAP HALLGATÓK A SZÁMÁRA I. SZEMÉLYES ADATOK Iktatási szám: Pályázó neve NEPTUN azonosító Állandó lakcím Levelezési cím Telefon E-mail II. GYAKORLATI

Részletesebben

Budapest XX. kerületi Német Nemzetiségi Gimnázium és Kollégium 1203 Budapest Serény u. 1

Budapest XX. kerületi Német Nemzetiségi Gimnázium és Kollégium 1203 Budapest Serény u. 1 Budapest XX. kerületi Német Nemzetiségi Gimnázium és Kollégium Diákönkormányzat munkaterv 2014/2015. tanév Iskolánk diákönkormányzata a DÖK SZMSZ által szabályozott keretek között, választott vezetőik

Részletesebben

A Magyar Köztársaság évi Maraton Futó Bajnoksága 25. SPAR Budapest Maraton

A Magyar Köztársaság évi Maraton Futó Bajnoksága 25. SPAR Budapest Maraton A Magyar Köztársaság 2010. évi Maraton Futó Bajnoksága 25. SPAR Budapest Maraton A verseny rendezője: Budapest Sportiroda, Magyar Atlétikai Szövetség A verseny időpontja és helyszíne: 2010. szeptember.

Részletesebben

December havi programok

December havi programok December havi programok December 1. szombat összevont csoportban fogadjuk a gyerekeket December 4-től korcsolyázunk : december 4 kedd, 6 csütörtök, 11 kedd,13 csütörtök 18 kedd ez a turnus januárban folytatódik

Részletesebben

Miskolc Pass Turisztikai Kártya

Miskolc Pass Turisztikai Kártya Miskolc Pass Turisztikai Kártya Szerezzen felejthetetlen élményeket a Miskolc Pass turisztikai kártyával! Kényelmesen, külön jegy megvásárlása nélkül, ingyenesen élvezheti 15 attrakció szolgáltatását,

Részletesebben

Beszámoló a Szatmári Kistérségi Tehetségsegítő Tanács 2014-es tevékenységéről

Beszámoló a Szatmári Kistérségi Tehetségsegítő Tanács 2014-es tevékenységéről Beszámoló a Szatmári Kistérségi Tehetségsegítő Tanács 2014-es tevékenységéről Célok és megvalósításuk: 1. A kistérség tehetséges fiataljainak vagy tehetségígéreteinek felkutatása, adatbázis létrehozása,

Részletesebben

Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Zalaegerszeg, Kisfaludy u.2. 2014/2015. tanév.

Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Zalaegerszeg, Kisfaludy u.2. 2014/2015. tanév. 2 Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Zalaegerszeg, Kisfaludy u.2. 2014/2015. tanév programjai 2014. SZEPTEMBER HAVI PROGRAM 1. HÉTFŐ Első tanítási nap 2. KEDD

Részletesebben

Ökohét ill. ökonapok a Szilágyi Erzsébet Gimnáziumban

Ökohét ill. ökonapok a Szilágyi Erzsébet Gimnáziumban Ökohét ill. ökonapok a Szilágyi Erzsébet Gimnáziumban Téma 2009. április 20-25. Időpont, helyszín Ökolábnyom kiállítás FairTrade=Fenntartható kereskedelem (interaktív foglalkozás) Elsősegély verseny Látogatás

Részletesebben

Amennyiben a hírlevél szövege ebben az ben nem olvasható, kérjük, kattintson ide a HTMLváltozat

Amennyiben a hírlevél szövege ebben az  ben nem olvasható, kérjük, kattintson ide a HTMLváltozat ************************************************************************** 454. szám KULTÚRPONT HÍRLEVÉL 2012-08-30 ************************************************************************** Nemzetközi

Részletesebben

HÍRLEVÉL 2012. SZEPTEMBER-OKTÓBER FŐVÁROSI MÓDSZERTANI GYERMEKVÉDELMI SZAKSZOLGÁLAT

HÍRLEVÉL 2012. SZEPTEMBER-OKTÓBER FŐVÁROSI MÓDSZERTANI GYERMEKVÉDELMI SZAKSZOLGÁLAT HÍRLEVÉL 2012. SZEPTEMBER-OKTÓBER FŐVÁROSI MÓDSZERTANI GYERMEKVÉDELMI SZAKSZOLGÁLAT Tartalom ŐSZI AKKREDITÁLT TOVÁBBKÉPZÉSEK SZAKSZOLGÁLAT ERDÉLYBEN ÖNKÉNTESEK A SZAKSZOLGÁLATNÁL ŐSZI AKKREDITÁLT TOVÁBBKÉPZÉSEK

Részletesebben

A Nyitra Utcai Általános Művelődési Központ többcélú intézmény.

A Nyitra Utcai Általános Művelődési Központ többcélú intézmény. Kedves Lakók, Szülők, Gyerekek! A Nyitra Utcai Általános Művelődési Központ többcélú intézmény. Alaptevékenysége az iskoláskorúak általános iskolai oktatása, napközi otthonos ellátásuk, a gyermekek, fiatalok,

Részletesebben

Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum NYÁRI TÁBOROK. KIS MUZEOLÓGUSOK TÁBORA 7 9 éves gyerekeknek június 27. július

Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum NYÁRI TÁBOROK. KIS MUZEOLÓGUSOK TÁBORA 7 9 éves gyerekeknek június 27. július Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum NYÁRI TÁBOROK 2016 KIS MUZEOLÓGUSOK TÁBORA 7 9 éves gyerekeknek június 27. július 8. 8.00 16.00 óráig Helyszín: Cserépkályha-történeti Állandó Kiállítás, Fruhmann-ház

Részletesebben

OFKD FELHÍVÁS! A XIV. ORSZÁGOS FELSŐOKTATÁSI KÖRNYEZETTUDOMÁNYI DIÁKKONFERENCIÁN való részvételre

OFKD FELHÍVÁS! A XIV. ORSZÁGOS FELSŐOKTATÁSI KÖRNYEZETTUDOMÁNYI DIÁKKONFERENCIÁN való részvételre A XIV. ORSZÁGOS FELSŐOKTATÁSI KÖRNYEZETTUDOMÁNYI DIÁKKONFERENCIÁN való részvételre A Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Kar, Földrajzi Intézet, Természet- és Környezetföldrajzi Tanszéke 2014. április

Részletesebben

Beszámoló a Vissza a múltba történelmi tehetségműhely munkájáról és a Tehetségnapról

Beszámoló a Vissza a múltba történelmi tehetségműhely munkájáról és a Tehetségnapról Beszámoló a Vissza a múltba történelmi tehetségműhely munkájáról és a Tehetségnapról Iskolánk, a tornyosi Tömörkény István Általános Iskola (Tehetségpont) 2010. júniusában megnyerte az Oktatási Közalapítvány

Részletesebben

HÍRLEVÉL 2012./1. SZERETETTEL ÉS KÖNNYEN ÉRTHETŐEN KEDVES TAGTÁRSAINKNAK. Kedves Tagtársaink! ÁLDOTT, BOLDOG ÚJ ESZENDŐT KÍVÁNUNK MINDNYÁJATOKNAK!

HÍRLEVÉL 2012./1. SZERETETTEL ÉS KÖNNYEN ÉRTHETŐEN KEDVES TAGTÁRSAINKNAK. Kedves Tagtársaink! ÁLDOTT, BOLDOG ÚJ ESZENDŐT KÍVÁNUNK MINDNYÁJATOKNAK! HÍRLEVÉL 2012./1. Értelmi fogyatékosok BAZ Megyei Érdekvédelmi Egyesülete (3530 Miskolc, Corvin u. 17-19., 3501 Miskolc, Pf. 428. tel./fax: 46/357-046) ügyfélfogadás: hétfő: 9-11-óra, kedd: 15-17 óra,

Részletesebben

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Vállalkozástan. tanulmányokhoz

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Vállalkozástan. tanulmányokhoz II. évfolyam GM szak BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Vállalkozástan tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS Tanév (2014/2015) II. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Vállalkozástan Tanszék: Vállalkozás és Emberi Erőforrások

Részletesebben

Melléklet. ISK munkaterv 2014/ 2015. tanévre

Melléklet. ISK munkaterv 2014/ 2015. tanévre Melléklet ISK munkaterv 2014/ 2015. tanévre Iskolai Diáksportkörünk elsődleges feladata, hogy minden tanulónk részére biztosítsa a lehetőséget a sportolásra. Ezt több iskolai sportolási lehetőség keretén

Részletesebben

IRODALMI TALÁLKOZÁSOK

IRODALMI TALÁLKOZÁSOK KONCERT KONCERT 9-én, szerdán 11 órakor a színházteremben Szentpéteri Csilla és zenésztársai ingyenes ifjúsági koncertje A matiné hangverseny a legkülönbözőbb műfajokba nyújt betekintést, szabadon barangolva

Részletesebben

Időpontja: 2013. március 27-29.

Időpontja: 2013. március 27-29. AZ OSZMI szervezésében a közgyűjteményekben dolgozó múzeumpedagógusok részére múzeumpedagógia a társművészetek tükrében című szakmai továbbképzés című, az NKA által támogatott 3504/01374 azonosító számú

Részletesebben

Leírás, hogyan lehet jelnyelvi tolmácsolást kérni

Leírás, hogyan lehet jelnyelvi tolmácsolást kérni Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület Komárom-Esztergom megyei Jelnyelvi tolmácsszolgálat Leírás, hogyan lehet jelnyelvi tolmácsolást kérni. 2015-2018 A siket emberek nem hallanak. A siket emberek

Részletesebben

Leírás, hogyan lehet jelnyelvi tolmácsolást kérni. 2012-2015

Leírás, hogyan lehet jelnyelvi tolmácsolást kérni. 2012-2015 Leírás, hogyan lehet jelnyelvi tolmácsolást kérni. 2012-2015 A siket emberek nem hallanak. A siket emberek a kezükkel beszélgetnek. A kezekkel jeleket mutatnak. Ez a jelelés. Ez a jelnyelv. A siket és

Részletesebben

1. A képzés kezdésének pontos időpontja, helyszíne: 2003. július 16-21. Dunapataj Szelidi tó Kastély u. 15.

1. A képzés kezdésének pontos időpontja, helyszíne: 2003. július 16-21. Dunapataj Szelidi tó Kastély u. 15. Szakmai beszámoló a kerületi kortárssegítő képzésről 1. A képzés kezdésének pontos időpontja, helyszíne: 2003. július 16-21. Dunapataj Szelidi tó Kastély u. 15. 2. A képzés további időpontjai és helyszíne:

Részletesebben

PEDAGÓGIA BA. Alapszakos tájékoztató

PEDAGÓGIA BA. Alapszakos tájékoztató PEDAGÓGIA BA Alapszakos tájékoztató 2017 Dr. Kálmán Orsolya Misley Helga Az alapszakos tájékoztató tartalma 1. Mi is a pedagógia? 2. A pedagógia alapszak bemutatása Képzési szerkezet Tantárgyak, tantárgycsoportok

Részletesebben

December havi programok

December havi programok December havi programok December 3-án kezdődik a korcsolya. Középső csoportos kortól (aki 2014. augusztus 31- ig betölti az 5 évet) lehet korcsolyázni. Az első turnus nyolc alkalom, ez január közepéig

Részletesebben

JELENLÉTI ÍV. 1. feladat A, Pincérként dolgozik a Gasztro Étteremben! Töltse ki a jelenléti ívet!

JELENLÉTI ÍV. 1. feladat A, Pincérként dolgozik a Gasztro Étteremben! Töltse ki a jelenléti ívet! JELENLÉTI ÍV feladat A, Pincérként dolgozik a Gasztro Étteremben! Töltse ki a jelenléti ívet! Az Ön munkabeosztása: A név helyére a saját nevét írja! Március Hétfő 6 00-14 00 Március Kedd 6 00-12 00 Március

Részletesebben

Bogácsi programok 2014

Bogácsi programok 2014 Bogácsi programok 2014 III. Falusi Kamra Mustra és IV. Bogácsi Kocsonyafőző Verseny 2014. február 01. Közösségi Ház A III. alkalommal megrendezésre kerülő Falusi Kamra Mustra vendégei több település éléskamrájába

Részletesebben

Szeged város helyi közlekedésében 2015. karácsonyi, és szilveszteri, valamint a 2016. újévi ünnepek 2015. december

Szeged város helyi közlekedésében 2015. karácsonyi, és szilveszteri, valamint a 2016. újévi ünnepek 2015. december TÁJÉKOZTATÓ Tájékoztatjuk a Tisztelt Utazóközönséget, hogy Szeged város helyi közlekedésében a 2015. karácsonyi, és szilveszteri, valamint a 2016. újévi ünnepek körüli napokban az autóbuszok, trolibuszok

Részletesebben

Heaven is a place on Earth

Heaven is a place on Earth Heaven is a place on Earth Beszámoló szakmai gyakorlatról Minden egyetemista fejében megfordul az Erasmus gondolata. Engem régóta foglalkoztatott, nem tudtam és nem is akartam lemondani róla. Arról nem

Részletesebben

Vitorlázás szélcsendben. Szerkesztő: Palla Zsófia - Módosítás: 2013. szeptember 10. kedd, 21:21

Vitorlázás szélcsendben. Szerkesztő: Palla Zsófia - Módosítás: 2013. szeptember 10. kedd, 21:21 A Magyar Épületgépészek Szövetsége idén 4. alkalommal vett társszervezőként részt (a Lellei Vitorlás Egylet mellett) a Közmű és Épületgépész Kupa megrendezésében. A program szeptember 6-án, pénteken a

Részletesebben

MMSZ VAS MEGYEI JELNYELVI TOLMÁCSZOLGÁLAT SZOLGÁLTATÁSI RENDJE. Leírás, hogyan lehet jelnyelvi tolmácsolást kérni

MMSZ VAS MEGYEI JELNYELVI TOLMÁCSZOLGÁLAT SZOLGÁLTATÁSI RENDJE. Leírás, hogyan lehet jelnyelvi tolmácsolást kérni MMSZ VAS MEGYEI JELNYELVI TOLMÁCSZOLGÁLAT SZOLGÁLTATÁSI RENDJE Tolmácsszolgálat jele Leírás, hogyan lehet jelnyelvi tolmácsolást kérni. 2013-2015 A siket emberek nem hallanak. A siket emberek a kezükkel

Részletesebben

A 2012. évi felvételi eljárásban résztvevő tanulók és hozzátartozóik részére 2012. június 22-23.

A 2012. évi felvételi eljárásban résztvevő tanulók és hozzátartozóik részére 2012. június 22-23. A évi felvételi eljárásban résztvevő tanulók és hozzátartozóik részére április 10. Kari tájékoztató rendezvény Tevesz Gábor okt.dh. 1 Miről lesz szó? 1. Helyzetkép 2. Milyen teendőik vannak még a felvételi

Részletesebben

TARTALOM: 2. ÁLLÁSLEHETŐSÉGEK 2.1 Gazdasági igazgatói állás az Operaházban

TARTALOM: 2. ÁLLÁSLEHETŐSÉGEK 2.1 Gazdasági igazgatói állás az Operaházban ************************************************************************** 437. szám KULTÚRPONT HÍRLEVÉL 2012-05-01 ************************************************************************** Nemzetközi

Részletesebben

Amennyiben a hírlevél szövege ebben az e-mailben nem olvasható, kérjük, kattintson ide a HTMLváltozat

Amennyiben a hírlevél szövege ebben az e-mailben nem olvasható, kérjük, kattintson ide a HTMLváltozat 392. szám KULTÚRPONT HÍRLEVÉL 2011-06-09 ************************************************************************** Nemzetközi kulturális hírek A KultúrPont Iroda ingyenes elektronikus hírlevele hirlevel@kulturpont.hu

Részletesebben

Kedvezményes Üdülés Keszthelyen, Szakszervezeti Tagok és Családtagjaik részére

Kedvezményes Üdülés Keszthelyen, Szakszervezeti Tagok és Családtagjaik részére Kedvezményes Üdülés Keszthelyen, Szakszervezeti Tagok és Családtagjaik részére Örömünkre szolgált, hogy az elmúlt évek során sok szakszervezeti tag és családja részére biztosítottuk szálláshelyünkön a

Részletesebben

KÖNYVTÁRAK AZ EMBERI KAPCSOLATOKÉRT Országos Könyvtári Napok 2013-ban október 7-13. Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Győr KÖNYVTÁRAK AZ EMBERI KAPCSOLATOKÉRT Országos Könyvtári Napok 2013-ban

Részletesebben