Polgárőr Magazin. OPSZ-TÖOSZ együttműködés. Polgárőr lovasszemle. Jót tekertek Június XX. évf. 6. szám

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Polgárőr Magazin. OPSZ-TÖOSZ együttműködés. Polgárőr lovasszemle. Jót tekertek. 2015. Június XX. évf. 6. szám"

Átírás

1 Polgárőr Magazin Június XX. évf. 6. szám OPSZ-TÖOSZ együttműködés Jót tekertek Polgárőr lovasszemle

2 Az oktatás is a Polgárőrség mellett Bensőséges ünnepség színhelye volt a Nemzeti Közszolgálati A parafálást megelőzően ő a NKE rektora elmondta: a dékáni Egyetem kis tanácsterme, ahol az Országos Polgárőr Szövetséggel kötött együttműködési megállapodást írták alá a felek. Rálen, s örömmel vette, hogy a Polgárőrség képviselői is részt vet- beiktatáson a magyar rendészeti képzésben érdekeltek voltak jeadásul nem akármilyen környezetben hiszen nem sokkal ezt tek e jeles eseményen. Az önkéntes bűnmegelőzők azok, akik megelőzően iktatták be az egyetem Rendészettudományi Karának új dékánját, Dr. Habil Boda József r. vezérőrnagyot. tesznek ennek javításáért. Elkötelezett emberek a polgárőrök, nem csak beszélnek a szubjektív biztonságérzetről, de sokat is A frissen beiktatott dékán köszöntötte a megjelenteket, Prof. Dr. ezért is megtiszteltetés, hogy együttműködésre léphetünk velük Patyi András rektort, dr. Túrós Andrást, az OPSZ elnökét, Markos hangoztatta Patyi András, aki végül arról szólt: ez a munka György és Csóra György OPSZ elnökhelyetteseket és Dr. Habil már elkezdődött, új alapokra helyeztük az együttmunkálkodást, Kovács Gábor r. dandártábornokot, oktatási rektor-helyettest. s magasabb szintre emeljük az együttműködést! Egy csodálatos dékáni beiktatáson vettünk részt, amelyből sokat merítettünk hangoztatta válaszbeszédében dr. Túrós András. A Polgárőrségnek szüksége van egy olyan háttérre, amelynek segítségével a lelkes civilek felkészítését a rendészeti munkára az oktatási intézmény segíti. A Rendőrtiszti Főiskolával korábban volt együttműködése a Polgárőrségnek, de ezt nem tudtuk tartalommal megtölteni. Az egyetemben ugyanakkor olyan partnerre találtunk, akiknek köszönhetően beindíthattuk a hallgatók által is csak szuperlatívuszokban elismert Polgárőr Akadémiát, amely új ismeretekkel vértezi fel polgárőr egyesületi vezetőinket emelte ki az OPSZ elnöke. A két szervezet vezetője ezt követően írta alá az együttműködési megállapodást. T. Z. Fotó: Sebestyén Jenő A Suzuki ajándéka Szolgálatba állt az első Vitara A Magyar Suzuki Zrt. felajánlásának köszönhetően önhetőenen egy vadonatúj Suzuki Vitara segíti május 28.-ától az Esztergom Városi Polgárőr Egyesület tevékenységét. Az ünnepélyes átadáson jelen volt Krisztián Róbert, a Magyar Suzuki Zrt. operatív igazgatója, dr. Túrós András, az OPSZ elnöke, Bárdos Zoltán, a KEMPÖSZ elnöke, Bánhidy László, Esztergom alpolgármestere, Bodrogai Sándor, az EVPE elnöke és az Esztergomi Rendőrkapitányság képviselői. A megye legjobban működő egyesülete amely országos szinten is kiemelkedő helyen áll megérdemelten jutott a gyár felajánlásához, ami nagymértékben segíti majd az esztergomi bűnmegelőzők közbiztonsági tevékenységét emelte ki dr. Túrós András. Krisztián Róbert azt hangsúlyozta: a Polgárőrség és a Suzuki partnerségi együttműködése országos és helyi szinten egyaránt kiemelkedő. A város alpolgármestere, Bánhidy László örömmel tudatta, hogy mind a Polgárőrséggel, mind a Suzukival kiváló kapcsolatot ápolnak. A polgárőr egyesületnek az önkormányzat biztosít irodát a Polgármesteri Hivatal épületében. Nagyot lendíthet et az EVPE hatékonyságán az idei évre tervezett létszámbővítés mellett ez a terepjáró, amely a külterületek földútjain különösen jó szolgálatot tesz majd emelte ki a jár- mű átvételét követően Bodrogai ogai Sándor.

3 Levelet kaptunk Simkó János polgárőrtől, aki egy versét osztotta meg velünk. Dr. Túrós András, az Országos Polgárőr Szövetség elnöke 10 ezer forintos szerzői díjjal jutalmazta a vers szerzőjét. TARTALOM Történelmi jelentőségűként aposztrofálta az elnök oldal A pusztuló föld Szárad a virág, pusztul a föld, Már a zöld sem a régi zöld. Viharok jönnek egymásután, s az ember csak néz kérdőn, bután. Ember, ember, mit teszel, boldog így hogy leszel? Savas esőt sodor a szél, a dráma önmagáért beszél. Pusztul az állat, pusztul az erdő, gyermekednek mit mondsz majd ha felnő. Ember, ember mit teszel, Boldog így sosem leszel! S bár ütött az óra, talán még nincs veszve minden. De sok idő gondolkodni már nincsen. Ha szeretnéd, hogy gyermeked is lássa e világot. NE TÉPJÉL, ÜLTESSÉL TE IS EGY VIRÁGOT! Együttműködnek oldal Polgárőr Akadémia oldal Öt emlékfát ültettek A Balástyai Polgárőr Egyesület is csatlakozott a kiskunhalasi és az OPSZ felhívásához: elültették a Polgárőrség Fáját a Kegyeleti Emlékparkban. Miután az önkormányzat elfogadta a település bűnmegelőzési koncepcióját, az abban foglalt feladatok első eseményeként négy civil szervezetet az Önkéntes Tűzoltó Egyesületet, a Veterán Motorosok Baráti Társaságát, a Hayat Hastánc Egyesületet és az Őszi Alkony Nyugdíjas Klubot állították maguk mellé. A Balástyán elültetett öt fa legyen a balástyai civil szervezetek összetartozásának jelképe hangoztatták a bensőséges ünnepségen, amelyen jelen volt Újvári László polgármester is. Pécsett volt az országos döntő oldal Jót tekertek oldal Regionális fórumok országszerte oldal Polgárőr Magazin Az Országos Polgárőr Szövetség havonta megjelenő folyóirata Felelős kiadó: Dr. Túrós András az OPSZ elnöke Szerkesztőség: 1077 Budapest, Király u. 71. Telefon: , Fax: Honlap: h p/ Főszerkesztő: Tóth Zoltán sajto@opsz.hu ISSN: Tervezőszerkesztő: György Melinda Címlapfotók és fotós: Sebestyén Jenő Megrendelhető levélben az Országos Polgárőr Szövetség címén (1077. Budapest. Király u. 71.) illetve ban a sajto@opsz.hu címen. Nyomda: Adyvgrafika 1106 Budapest Fátyolka utca 2. Tóth Katalin ügyvezető igazgató, Telefon: , katalin.toth@adyvgrafika.hu TÁMOGATÓINK A BKKB szezonnyitója Velencén oldal Polgárőr idénynyitó oldal IV. Országos Polgárőr Lovas Szemle és Szintfelmérő oldal Polgárőrök dicsérete oldal Ünnepeltek Ecseren oldal Megyei hírek oldal 98 fekete léggömb emlékeztetett oldal

4 4 Rólunk Történelmi jelentőségűként aposztrofálta az elnök Az OPSZ és a TÖOSZ elnökségének együttes ülését Budapesten, a Stefánia Palotában május 8.-án történelmi jelentőségű együttes ülést tartott az Országos Polgárőr Szövetség és a Települési Önkormányzatot Országos Szövetségének elnöksége. A két elnökség tagjait és a tanácskozáson megjelenteket akik között ott volt Papp Károly r. altábornagy, az Országos Rendőrfőkapitányság vezetője és Csampa Zsolt, a Belügyminisztérium önkormányzati koordinációért felelős helyettes államtitkára házigazdaként dr. Túrós András, az OPSZ elnöke köszöntötte. Üdvözlő beszédében az elnök azt fejtegette: a Polgárőrségnek az önkormányzatok is stratégiai partnerei, hiszen egy település jó közbiztonságát csak a Rendőrség Polgárőrség Önkormányzat hármasa tudja garantálni. Annak érdekében, hogy ez a partnerség a rendőrségihez hasonlóan minél jobb és eredményesebb legyen, tehet sokat a TÖOSZ, s ennek az együttes ülésnek éppen az a célja, hogy ebben a szövetség útmutatást adjon a települési önkormányzatoknak. Úgy tekintünk a polgárőr szövetségre és az önkéntes bűnmegelőzőkre, mint a biztonság letéteményeseire! hangoztatta Schmidt Jenő, a TÖOSZ elnöke, aki a továbbiakban arról szólt: a települések százaléka kétezer lélekszám alatti lakossal bír, így nem is várható el, hogy mindenhol 24 órában legyen rendőr. Ezekben a falvakban a biztonság, a rend és fegyelem megőrzése a polgárőrségre hárul. Elismerve és megköszönve mindennapos áldozatos munkájukat elmondhatom: nagy terveink vannak velük! Különösen a pályázati rendszerekben látunk sok kiaknázatlan területet, s intenzívebb támogatási formákat is próbálunk találni. Bízom abban, hogy ez megmutatkozik majd az állami támogatások terén is. A továbbiakban tájékoztatók hangzottak el a két szervezet részéről. A TÖOSZ oldaláról először dr. Lénártné Benei Anikó, Abasár polgármestere nem mellesleg tiszteletbeli polgárőr a Mátra üdülőövezet bűnmegelőzésének aktuális kérdéseit osztotta meg a jelenlévőkkel. Őszintén beszélt a hiányosságokról, amelyeket szerinte pályázati lehetőségekkel lehetne orvosolni. Kiemelten beszélt a szociális védőhálóról, amely a fiatalok és a szép korúak védelmét tűzte zászlajára. Hangoztatta: évek óta vesszőparipám a fiatalok bevonása a polgárőr egyesületekbe. Abasáron már az általános iskola V. osztályától polgárőr a körzeti megbízottal közösen igyekszik tenni azért, hogy a kisiskolások körében is elterjesszék a bűnmegelőzés fontosságát. Középiskolában ez már nehezebben megy, de javasolta kérdezzük meg őket, milyen tevékenységek, feladatok érdekelnék a fiatalokat, hogy ne vesszenek el a Polgárőrség számára. Tanuljunk egymástól, figyeljünk egymásra! e gondolattal fejezte be tájékoztatóját, s kívánt mindenkinek olyan polgárőrséget, mint amilyen Abasáron van. Az önkormányzati törvény ide vonatkozó paragrafusa pontosan meghatározza az önkormányzatoknak a helyi közbiztonsággal kapcsolatos feladatait, ezért is fontos, hogy a számításba vehető erőket koncentráltan bevonjuk a feladatok megoldásába! kezdte hozzászólását a TÖOSZ másik korreferátumának előadója, Csaplár Zoltán, Mecsér polgármestere, a Győr-Mo-

5 son-sopron Megyei Polgárőr Szövetség elnöke, aki azzal folytatta: az OPSZ a Rendőrséggel közösen segítséget nyújt az önkormányzatoknak e program kidolgozásához, a társadalmi bűnmegelőzés kezeléséhez. A szónok a továbbiakban azt fejtegette: nincs két egyforma adottságokkal, gondokkal küzdő település. Ezért is arra van szükség, hogy nagyobb hangsúlyt kapjon a település, a környezet helyi adottsága, s ez alapján határozzák meg a közbiztonságot érintő intézkedéseket, alkalmazott bűnmegelőzési módszereket. A továbbiakban helyi példákkal illusztrálta, milyen az együttműködés az önkormányzatok és a polgárőr egyesületek között, s kijelentette: ahol a polgármester is polgárőr, ott gördülékeny, egyértelműen jó a kapcsolat. Felhívta a figyelmet az információcsere és a közös programok szervezésének fontosságára, majd azzal folytatta: a megyéjükben is egyre nagyobb méreteket öltő belső és külső migráció. Szólt a polgárőr járási koordinátorok megnövekedett szerepéről, majd azzal zárta gondolatait: Együtt gondolkodni és dolgozni ez legyen a közös jelszavunk! A TÖOSZ korreferátumait mintegy lezárandó, Schmidt Jenő elnök azt hangoztatta: a polgárok érdekében dolgozunk a nap 24 órájában. A Polgárőrség óriási nagy erő, hiszen a településeken az önkéntes bűnmegelőzők nélkül nem lenne jó közrend, közbiztonság, mert a rendőri állomány egyedül képtelen lenne mindenhol ezt megteremteni. Az elnök a mezőőri tevékenység átvállalására tett javaslatot, miszerint ily módon további támogatásokhoz juthatna a Polgárőrség. Javasolta: az önkormányzatok ne csak a gépjárműbeszerzésre vonatkozó pályázatok során álljanak össze a polgárőr egyesületekkel, de segítsék azokat alacsony költségszintű felszerelések vásárlásában, mint például a kommunikációs eszközrendszer. Felhívta a polgármesterek figyelmét arra is: ahol eddig nem támogatták az önkéntes bűnmegelőzőket, testületi ülésen számoltassák be őket tevékenységükről, hogy széles körben ismert legyen a polgárőrök munkája. Ez alapján pedig az önkormányzat szavazzon meg támogatást az egyesületeknek. Emellett ahol eddig nem tették meg, ott biztosítsanak a polgárőr egyesületek számára egy irodahelyiséget. Dr. Túrós András megköszönve a tájékoztatókat és a pozitív megközelítést, bejelentette: az Ifjú Polgárőr intézménye napokon belül valóság lehet, hiszen a Parlament előtt van a Polgárőrségről szóló Törvény módosítási javaslata, amelyben kiemelten szerepel e kérdéskör. / Azóta az Országgyűlés május 12.-én megszavazta ezt a javaslatot. A szerk./ Ezt követően az OPSZ korreferátumai előadóinak adott szót. Csóra György, az OPSZ oktatási elnökhelyettese történelmi áttekintést adott a Polgárőrség létrejöttéről, fejlődési szakaszairól, s a jelen helyzetéről. Kiemelte, hogy a Polgárőrségnél az Oktatás éve, ennek jegyében szólt a három szintű polgárőr képzésről. Majd azt vázolta: hatékonyabbá kell tenni az önkormányzatok és a polgárőr egyesületek együttműködését, s javasolta, hogy az új lehetőségeket még hatékonyabban aknázza ki a polgárőrökkel szemben a helyi képviselő testület. Gondolt itt a térfigyelő kamerák figyelésére és sok olyan tevékenységre, amit az önkéntes bűnmegelőzők megoldhatnak a településeken. Az együttműködésünk negyedszázada azt a célt szolgálja, hogy élhető településeket teremtsünk, hogy az ott lakók biztonságban érezhessék magukat emelte ki, majd szónokinak tűnő kérdéssel zárta gondolatait: Hogyan tovább, Polgárőrség? Gondolva arra: hogyan tudnak az önkéntes bűnmegelőzők még jobban megfelelni a lakosság elvárásainak. A többrétű kapcsolatrendszert villantotta fel expozéjában Tóth Attila, az OPSZ általános elnökhelyettese. Aki kijelentette: ha egy polgármester ügyes, mintegy a sajátjaként használhatja a pol- 5 Rólunk

6 6 Megyei ei közgyűlések Rólunk gárőr egyesületet. S ha még ügyesebb, úgy összehangolt együttmunkálkodást alakít ki a polgárőrök, mezőőrök, halőrök, vadőrök, szociális munkások, tanyagondnokok és mindenki mással, aki tesz, tehet a bűn- és baleset megelőzés érdekében a településen élők biztonságának minél hatékonyabb megteremtéséért. Mert az a cél, hogy az ország 3178 önkormányzata területén mindenki a lehető legjobb biztonságban érezhesse magát. Érezzék a lakosok, hogy a Polgárőrség értük van! hangoztatta, majd a migrációs gondokat villantotta fel, s fontosnak nevezte, hogy a bűnmegelőzés terén koordinálják a speciális polgárőri tevékenységeket is az önkormányzatok, mint a lovas, vagy a vízi polgárőrök munkáját. A hozzászólások sorát Tóth József, Polgár polgármestere nyitotta, aki igen fontosnak nevezte, hogy egy kisvárosban mint az övék rend, béka és nyugalom legyen. Ennek fő letéteményese a Rendőrség, a Polgárőrség és az önkormányzat hármasa. Ha közöttük nincs összhang, akkor gondok vannak jegyezte meg. Polgáron közbiztonsági hálót hoztak létre az érintettek részvételével, s negyedévente értékelik munkájukat. A helyi sajátosságoknak megfelelően ezt megyei szinten is követendőnek tartotta. A korábbi polgármester, Zsíros Sándor Józsefné Alsózsolca önkormányzati képviselője azt fejtegette: egyre több helyütt a lakosság immár természetesnek veszi a Polgárőrség jelenlétét. Ami nem is lenne baj, ám néha felelősségre vonják a polgárőrt, ha történik valami a településen. Pedig nem bírálni, sokkal inkább segíteni kell az önkéntes bűnmegelőzőket, hogy még jobb legyen társadalmi megítélésük! Polgármester és polgárőr egyesületi elnök is egyben Hahóton Szabó Zsolt. Aki szerint a polgárőr egyesület úgy működhet jól egy településen, ha elhivatott vezetője és tagjai vannak. Bár több pályázatot nyertek, nagy dilemmájuk, hogy 33 fős tagságuk döntő többsége idős, a fiatalok nehezen vállalnak önkéntes feladatokat. Hogyan kapcsoljuk be őket, szerettessük meg velük az önkéntes bűnmegelőzői tevékenységet? tette fel a kérdést a jelenlévőknek. Ajak polgármestere, Kerekes Miklós a polgárőr lovasok helyzetét vette górcső alá. Miután maga is polgárőr, s szereti a lovakat, megfogalmazódott benne: csak poroszkálni kell a lovakkal, s közben figyelni a külterületeken. Ám tette hozzá ehhez is képezni kell azt, aki felül a hátasra. Dolgozzuk ki, melyik megyében melyik lovardában lehetne ilyen képzésben részesíteni azt a polgárőrt, aki vállalja a lovas szolgálatot! javasolta. A szociális háló amely biztonsági háló is egyben a közbiztonság javítása mellett a környezetvédelem és a köztisztaság kérdéseit is felveti, elmélkedett Kardos Pál, az OPSZ környezetvédelmi alelnöke, a BPSZ elnöke. Aki szerint nem utópia, hogy a Rendőrség és a Polgárőrség a közterület-felügyelettel közösen járőrözzön. A hatékonyság érdekében ezt a tevékenységet ki kell használni, össze kell hangolni. Békés biztonságos, igazán élhető megye hangoztatta Gyarmati Sándor, a Békés MPSZ elnöke, aki a hármas tengely kitűnő együttműködésének tudta be ezt a tényt. Kiemelte: tanyaprogramjuk Európa hírű, a pályázatoknak köszönhetően mind többet tehetnek a külterületeken élők érdekében. A közbiztonság fő letéteményese a Rendőrség, községi szinten a körzeti megbízott, hiszen ő ismeri a helyi lehetőségeket, gondokat mondta Zámbó Péter, az OPSZ szakmai elnökhelyettese. Követendőnek tartotta azokat a jó példákat, amelyek segítségével az önkormányzatok a polgárőröket segítik. Várpalotán 50%-os engedményt adnak az építményadóból, Pécsett a tömegközlekedésben kapnak hasonló kedvezményt az önkéntes bűnmegelőzők. Ezek ugyan még egyedi példák, de irányt mutatnak! Alapvetően azon megy a vívódás, hogyan lehet még jobbá tenni egy település életét hangoztatta dr. Kökényesi Antal, AZ

7 7 az OPSZ igazgatási elnökhelyettese. Aki azzal folytatta: emiatt is arról kell beszéljünk, hogy miként tudunk még jobban együttműködni, mert nincs más út a biztonsághoz! Az együttes elnökségi ülésen Papp Károly r. altábornagy, országos rendőrfőkapitány kifejtette: a Rendőrség példás együttműködést szeretne az önkormányzatokkal is, olyat, amilyen a Polgárőrséggel már kialakult. Közrend, közbiztonság nincs közös fellépés nélkül, már csak azért sem, mert egyedül nem megy! Legyen cselekvési program minden résztvevő bevonásával, mert ahol a három stratégiai partner együttműködése összehangolt, ott rend van! A közrend, a közbiztonság az emberek életének egyik legfontosabb eleme. Ebben a magyar Polgárőrség igen nagy érték! Kitűnő gondolat egy hármas kerekasztal szeretném erre én meghívni az érintetteket! Csampa Zsolt, a Belügyminisztérium helyettes államtitkára új lehetőségeket fogalmazott meg ebben az együttműködésben a Rendőrség, a Polgárőrség és az önkormányzatok összefogása révén. Biztosította a résztvevőket arról, hogy a Belügyminisztérium lehetőségei függvényében minden támogatást megad az informatikai és az egyéb fejlesztésekhez. Jelezte: a helyi bűnmegelőzési stratégia elkészítése még meglehetősen hiányos. Azt kérte, segítsék a Rendőrség és a Polgárőrség helyi képviselői ezek mielőbbi megvalósítását a helyi viszonyoknak megfelelően. Felhívta a polgárőr vezetők figyelmét a Polgárőrség fiatalok körében történő népszerűsítésének lehetőségére a középiskolai közösségi szolgálat keretében. Tartalmas, nagyon fontos történelmi tanácskozásként értékelte az együttes ülést dr. Túrós András, az OPSZ elnöke, aki elmondta: új helyzetbe került a Polgárőrség a polgárőrtörvény módosítása miatt. Ugyanez vonatkozik az önkormányzatokra is, miután az önkormányzati törvény lehetőséget biztosít önkormányzati rendészet megteremtésére, ugyanakkor ez beszűkíti az önkormányzatok támogatási lehetőségeit. Meg kell találni a kiegyensúlyozott együttműködést az új rendészeti szervek és a Polgárőrség között. A településeken a közbiztonság megszilárdítása a Rendőrség, a Polgárőrség és az önkormányzatok kiemelt, közös feladata, ha összefogás van, kiegyensúlyozott közbiztonság lesz hangoztatta. Az OPSZ elnökének javaslatára az együttes ülés a következő állásfoglalásokat egyhangúlag elfogadta:. az együttes ülés elismerte az 51 ezer polgárőrnek a települések biztonsága érdekében végzett tevékenységét, az önkormányzatok által a polgárőr egyesületek részére nyújtandó lehetőség szerinti infrastruktúrális támogatást, a jövőbeni együttműködések kibővítését a jó gyakorlatok átadásával.. Kihirdették a pályázati kiírást a Polgárőr Város, Polgárőr Község, Fővárosi Polgárőr Kerület címekre, amelyeket az Országos Polgárőr Napon, június 20.-án Komlón adnak át. Tóth Zoltán Fotó: Sebestyén Jenő AZIN Megyei ei közgyűlések Rólunk

8 8 Rólunk Együttműködnek A Balassagyarmati Fegyház és Börtönben tartotta soron következő kihelyezett ülését a Nógrád Megyei Bűnmegelőzési Bizottság, melynek keretében együttműködési megállapodás aláírására is sor került. Különleges programnak volt helyszíne a közelmúltban a balassagyarmati börtön. A Nógrád Megyei Bűnmegelőzési Bizottság felkérésére az intézet adott otthont a soron következő ülésnek, melynek során a bizottság tagjai megismerhették az intézet történelmét, szakmai munkáját. Ez utóbbi téma keretében dr. Budai István bv. ezredes, intézetparancsnok előadásában részletesen beszélt azokról a tevékenységekről, melyet az intézet az eredményes reintegráció és a hatékony bűnmegelőzés érdekében tesz. Második napirendi pontban a bizottság vezetője, Dr. Szabó József megyei főjegyző mondta el az elmúlt ülés óta történteket, valamint a jövő feladatait ismertette, részletezve a megye bűnmegelőzési feladatokkal kapcsolatos pályázati lehetőségeinek és körülményeinek helyzetét. Ezt követően sor került egy rövid intézetlátogatásra, majd a Balassagyarmati Fegyház és Börtön, valamint a Nógrád Megyei Polgárőr Szervezetek Szövetsége között sor került a felülvizsgált és szükség szerint módosított együttműködési megállapodás aláírására is. Mindkét szervezet hosszú idő óta részt vesz a bizottság munkájában és a megye bűnmegelőzési tevékenységében, továbbá az egymás szakmai munkáját segítő partnerség is régmúltra tekint vissza mondta el Vass Miklós, a szövetség elnöke. Az együttműködés tartalmi elemeinek felülvizsgálatát többek között az is indokolta, hogy jogszabályváltozásból eredően a jogalkotó bevezette a reintegrációs őrizet intézményét, amely a büntetés-végrehajtási int folyamat ézetek tartós elhagyásának ellenőrzött formája. Ez növeli a büntetés-végrehajtás eszköztárát, ezáltal csökken az intézetek zsúfoltsága, úgy, hogy a társadalomra kevésbé veszélyes elítéltek társadalomba való visszailleszkedését is segíti. Így reintegrációs őrizetbe az az elítélt kerülhet, aki első alkalommal tölti szabadságvesztés büntetését, nem személy elleni erőszakos bűncselekményt követett el, valamint a fogház vagy börtön fokozatú szabadságvesztésének időtartama az öt évet nem haladja meg és vállalja a reintegrációs őrizet feltételeit. Az őrizet tehát hosszas előkészítő folyamat eredménye, mely elektronikus távfelügyeleti eszköz segítségével felügyelt. Ehhez, illetve a büntetés-végrehajtási pártfogó kontroll tevékenységéhez nyújthatnak majd segítséget a jövőben a megye polgárőrei. Betörés megelőzési tanácsok júniusra Júniusban nemcsak a nyaralásra kell felkészülnünk, de arra is, hogyan védjük ingatlanunkat a betörőktől, míg hosszabb vagy rövidebb ideig távol vagyunk. Mivel a betörők a könnyen megközelíthető, néhány perc alatt kifosztható otthonokat keresik fel, megéri megnehezíteni a dolgukat! Az alábbi tanácsokkal érdemes júniusban felkeresni a lakosságot: Törekedjen arra, hogy a bejárati ajtón legyen több ponton záródó és több csapos korszerű biztonsági zár. Az ajtószárny is legyen kellően szilárd, az ajtó pánt pedig kiemelés gátlóval ellátott. A biztonságot fokozza a modern elektronikus jelző-riasztó berendezés, mely a cselekmény megkezdésének pillanatában jelzést ad a távollévő tulajdonosnak, illetve a reagálásra képes vagyonvédelmi vállalkozás diszpécserének. Ne tartson otthon a szükségesnél nagyobb összegű készpénzt! Az értékesebb értéktárgyakat lehetőség szerint zárja el falba rögzített széfbe. Készítsen házi leltárt, melyben rögzíti ingóságai, műszaki cikkei, műtárgyai jellemzőit, méreteit, gyártási számait, melyek pontos beazonosítást tesznek lehetővé a későbbiekben (érdemes fényképfelvétellel kiegészíteni a leltárt). A több hazai és nemzetközi díjat elnyert program együttműködő partnerei:

9

10 10 Rólunk Polgárőr Akadémia 3. Az előadók dicsérete A megyei polgárőr szövetségek elnökségi tagjai és polgárőr egyesületi vezetők népesítették be harmincan május között Pilisszentkereszten a Büntetés-végrehajtási Szervezet Továbbképzési és Rehabilitációs Központját. Ők voltak az immáron harmadik Polgárőr Akadémia hallgatói, akik az egy hetes szemeszter végén május 15.-én vehették át tanúsítványaikat arról: megfeleltek az előírt követelményeknek. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar és az Országos Polgárőr Szövetség együttműködésének köszönhetően létrejött, a Polgárőrség legmagasabb szintű képzésének szervezői némi módosítást hajtottak végre a tanmeneten hallgatói kívánságnak megfelelően így előbbre került a csapatot összekovácsoló Polgárőr Café, ily módon a többi előadás hátrébb csúszott a tanrendben. Ám, mint a hallgatóktól megtudtuk, ez nagyon ésszerű átszervezés volt, hiszen már az első napon mindenkinek kellett mindenkivel dolgozni, szinte azonnal megismerték egymást a résztvevők a kommunikációs tréningen. Amikor pénteken Pilisszentkeresztre érkeztünk, már javában tartott a dr. Tihanyi Miklós r. őrnagy, főiskolai tanársegéd vezette konzultáció előtte dr. Kovács Sándor r. ezredes, főiskolai docens tartott hasonlót, amelyen az előadók nyomatékosan felhívták a figyelmet azokra a témákra, amelyek szerepelhetnek a vizsgakérdésekben. Nem sokkal később már előkerültek a tesztlapok, megkezdődött a vizsga. Mindeközben érkezett meg Pilisszentkeresztre dr. Túrós András, az OPSZ elnöke és Markos György, az OPSZ külkapcsolati elnökhelyettese. Az elnök rögvest azt kérte dr. Major Róbert r. alezredes, PhD egyetemi docenstől, a Polgárőr Akadémia vezetőjétől: legyen az idén még két szemeszter. A szeptemberin annyi változtatást kérne, hogy arra az OPSZ Felügyelő Bizottságának tagjait és a megyei bizottságok vezetőit iskoláznák be, s ott döntően az őket érintő gazdasági kérdések kerüljenek terítékre.

11 A vizsga végeztével a gyors értékelés során kiderült, mindenki megfelelt a követelményeknek, mi több, kilencen Kiváló minősítéssel zárták a kurzust. A Tanúsítványokat dr. Major Róbert, dr. Túrós András és Markos György adták át. Ezt követően az OPSZ elnöke egyebek mellett azt mondta el köszöntőjében: köszönöm, hogy példát mutattatok a polgárőr vezetőknek, hogy vállaltátok ezt az öt napos képzést. Az élet kényszerített rá bennünket, hogy lépést tartva a társadalmi, gazdasági és törvényi változásokkal, a bűnözés újdonságaival e képzés segítségével is új ismereteket osszunk meg a polgárőr vezetőkkel. A Nemzeti Közszolgálati Egyetemmel közös találmányunk országos hírű lett, s az a viszszacsatolás, miszerint fantasztikus volt ez a képzés, mindennél többet mond. Már csak azért is, mert a Polgárőrség újabb kihívások és lehetőségek előtt áll. A parlamenti jóváhagyás után rövidesen bevezetjük az Ifjú Polgárőr intézményét, ami a lehetőség mellett óriási felelősség is. Azt szeretnénk, ha 2015 végére minden egyesület legalább két ifjú polgárőrt tudna soraiban. Szívből gratulálok valamennyi akadémistának a sikeres vizsgához. A hallgatók nevében Donászi Dezső zalaegerszegi polgárőr, osztálybizalmi mondott köszönetet az oktatóknak és a szervezésben résztvevőknek. Ebéd előtt három sikeres vizsgázót kértünk, mondjon véleményt az egy hetes szemeszterről. Szloboda György, a Dunaújváros Táborállás PE vezetője: Sok képzésen, továbbképzésen vettem már részt, ám ez valamennyin túltett! Magas színvonal jellemezte az előadásokat, hiszen a legkiválóbb szakemberek tartották azokat, s ami különösen figyelemre méltó: közérthetően! Hiába van nekünk óriási gyakorlatunk, ezek a képzések tehetik még eredményesebbé munkánkat. Javaslatom is lenne: be kellene egy elő szintet vezetni, mert sokan nem értik eléggé a jogi és törvényi vonatkozásokat. Ugyanakkor nem lenne hátrány, ha akár csak rövidített formában is megkaphatnák az ide jelentkezők az előadások anyagát. Akkor ugyanis nem a jegyzetelésre kellene koncentrálni Kanyikné Szilágyi Etelka, Ecser PE titkára: Nagyon hasznos, igen jó hangulatú hét van mögöttünk! Rendkívül felkészült, a szakmájukat magas fokon ismerő előadóink voltak. Akik úgy adták át az anyagot, hogy az mindannyiunk számára érthető és hasznosítható legyen. Külön is kihangsúlyozták azokat a fajsúlyos kérdéseket, amelyek egyrészt a vizsgatesztben is benne voltak, másrészt igen hasznosak nekünk, egyesületi vezetőknek. Magam is hiányolom, hogy nem volt nyomtatott anyag, már csak azért is, mert az itt tanultakat könnyebben tudnánk továbbadni polgárőr társainknak. Dr. Abu Kamar Ata, az Ózdi PE vezetője: - Akadémiához illő, magas szintű képzést kaptunk az öt nap alatt. Olyan tananyag volt, amit egyesületi vezetőként és járási koordinátorként is fel tudok használni. Az élet sokszor produkál olyan helyzetet, aminek megoldása nem egyszerű. Itt kaptunk olyan megoldási tételeket, amelyek közelebb visznek a megoldáshoz. Sok olyan témáról esett szó, ami mindannyiunk számára fejlődést jelent, s egyesületi vezetőként is többek lettünk ezáltal. T. Z. Fotó: Sebestyén Jenő 11 Rólunk

12 12 Rólunk Pécsett volt az országos döntő Vöröskereszt Elsősegélynyújtó Verseny A Magyar Vöröskereszt az idén már 44. alkalommal szervezte meg felmenő rendszerű országos elsősegélynyújtó versenyét. Az országos döntőnek ahová a megyék és a főváros legjobbjai jutottak el Pécs adott otthont. A versenyen résztvevő csapatokat 20 gyermek, 20 ifjúsági és 15 felnőtt, valamint egy vendég együttes egy 20 állomásos körpályán vizsgáztatták május 30.-án Pécs belvárosában. A 260 elsősegélynyújtót az Országos Mentőszolgálat és a Magyar Vöröskereszt szakemberei mellett rengeteg önkéntes segítette, a baleseti szituációkat 73 képzett imitátor segítségével elevenítették meg. A szervezésbe bevonták a Baranya Megyei Polgárőr Szövetséget is, amelynek érintett tagjai nem csak az előkészületekben vettek részt, de ott voltak az országos döntőn is. A sátra elhelyezésében és őrzésében elsősorban a Pécs-Somogy, a Pécs-Hird, a Belváros és a Nagykozári PE önkéntes bűnmegelőzői segítettek, míg a versenyen egy állomást működtetett a Polgárőrség, itt a Kökényi PE tagjai tüsténkedtek. Itt a polgárőrség megismertetése és az önkéntes munka iránt az érdeklődés felkeltése volt a cél. A Magyar Vöröskereszt az OPSZ partnere alapfeladatai közé sorolja az elsősegélynyújtó ismeretek terjesztését, oktatását. Országosan mintegy 10 ezer önkéntesük van, csak az elmúlt évben 75 ezren tettek sikeres elsősegélynyújtó vizsgát KRESZ oktatásuk után. Kommunikálni szemtől-szemben TG-1680 Teljesítmény 8W Akkumulátor 3500 mah készenléti idő 350 óra PC-vel programozható CTCSS/DCS Jelzőfény Jelenleg hatályos új polgárőr formaruhák és adóvevők forgalmazása. polók ingek pulóverek téli ruházat sapkák kiegészítők jelvények DSWORLD Kft. Tel./Fax: Mobil: Az Országos Polgárőr Szövetség szerződött partnere.

13

14 14 Rólunk Jót tekertek Polgárőrök az idegen- Már-már nyáriasra fordult az időjárás, nem véletlenül megkezdődött az idei idegenforgalmi szezon is. Ennek jegyében döntött az Országos Polgárőr Szövetség Sportegyesületének vezetése: a közkedvelt Velencei-tóhoz invitálja a kétkerekűvel szolgálatot teljesítő önkéntes bűnmegelőzőket, rendőröket és az itt élő civileket. Kerékpártúrájukkal amelynek mottója: Tekerd körbe a Velencei tavat az idegenforgalom biztonságának fontosságára igyekeztek felhívni a figyelmet. A hívó szó értő fülekre talált, hiszen amikor május 9-én délelőtt dr. Túrós András, az OPSZ elnöke elkezdte köszöntő szavait, több mint százan hallhatták, hogy a rendőrség stratégiai partnere nem csak a bel- és külterületeken, de az üdülők környékén is nap, mint nap tesz azért, hogy az itt élők, ide pihenni, üdülni érkezők, egyáltalán Magyarország minden idegenforgalmi vendége biztonságban érezhesse magát. Nem is választhatott volna jobb helyszínt az OPSZ SE vezetése, hiszen az idén Fejér megye lesz a soros elnöke a Balatoni Közbiztonsági Koordinációs Bizottságnak. Nem véletlenül a kerékpározók között láthattuk dr. Varga Péter r. dandártábornokot, Fejér megyei főkapitányt, a BKKB soros elnökét csakúgy, mint dr. Hatala Józsefet, a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács elnökét. És persze Baranya, Tolna, Pest és Fejér megye sok-sok polgárőrét, a helyi és a Készenléti Rendőrség bicikliseit, s persze az itt élők civil képviselőit.

15 15 Rólunk forgalom biztonságáért Akik az elnök köszöntő szavai után rövid eligazítást kaptak Pető Ernőtől, az OPSZ alelnökétől KRESZ szabályokból és biztonsági ismeretekből, majd motoros rendőr felvezetése mellett a készenlétisek zárták a sort indult el a menet, hogy egy frissítő és egy pihenő állomás közbeiktatása mellett kerüljék meg a tavat Polgárőrök két keréken az idegenforgalom biztonságáért feliratú kék pólóikban. S mert ez nem verseny, sokkal inkább egy ismerkedő, figyelemfelkeltő, hagyományteremtő, barátkozó jellegű drótszamaras túra volt, Sukoró térségében a Fejér megyei Vöröskeresztnek is köszönhetően vérnyomást is mérethetett, aki akart, a célban pedig az OMSZ dél-dunántúli régiójának mentősei mutattak be újraélesztési technikát. Szerencsére ez utóbbira az indulók közül senkinek nem volt szüksége a 31 kilométeres táv letekerése után, mi több, mindenki mosolyogva, jókedvűen fogyasztotta el az OPSZ kínálta ebédet. Lehet-e véletlen, hogy derültséget keltett, amikor az egyik célba érkező megjegyezte: Ez jó mulatság, férfimunka volt. Mire egy polgárőr hölgy kontrázott : Mi is végigtekertük ám, tehát női munkának is nevezhetnénk! T. Z. Fotó: Sebestyén Jenő

16 16 250x100 Biztonság 6250x Regionális fórumok országszerte Polgárőr Bűnmegelőzési Mintaprogram AZ ORSZÁGOS POLGÁRŐR SZÖVETSÉG, AZ ORSZÁGOS RENDŐR- FŐKAPITÁNYSÁG ÉS A NEMZETI BŰNMEGELŐZÉSI TANÁCS BAN INDÍTOTTA EL A POLGÁRŐRSÉG KEZDEMÉNYEZTE 100X100 BIZTONSÁG POLGÁRŐR BŰNMEGELŐZÉSI MINTAPROGRAMOT. A NAGY SIKERRE TEKINTETTEL A SZERVEZŐK SZEPTEMBERÉ- BEN DÖNTÖTTEK RÓLA: 150 TELEPÜLÉS BEVONÁSÁVAL BŐVÍTIK A RÉSZTVEVŐK SZÁMÁT. A SIKERRE ÍTÉLTETETT PROGRAM ELTELT IDŐSZAKÁT REGIONÁLIS FÓRUMOKON ÉRTÉKELIK A MEGÁLMODÓK ÉS AZ ÁTLAGTÓL ELTÉRŐ KÖZBIZTONSÁGI KIHÍVÁSOKKAL TER- HELT TELEPÜLÉSEK RENDŐRI, POLGÁRŐRI VEZETŐI, POLGÁRMESTE- REI ÉS E TELEPÜLÉSEK PEDAGÓGUSAI. MÁJUSI LAPSZÁMUNKBAN AZ ELSŐ, DÉL-ALFÖLDI FÓRUMRÓL MÁR SZÁMOT ADTUNK, MOST A TOVÁBBI NÉGY HELYSZÍNEN TÖRTÉNTEKET ÖSSZEGEZZÜK. Győr Kettős felhívás a mintaegyesületekhez Polgárőrök, rendőrök, polgármesterek és pedagógusok népesítették be május 14.-én Győrött a Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal tanácskozótermét. A mintegy száz résztvevőt Széles Sándor megyei kormánymegbízott köszöntötte, majd a házigazda, Győr-Moson-Sopron Megyei Polgárőr Szövetség elnöke, Csaplár Zoltán mondott értékelő szavakat a mintaprogramban részt vevő 11 település polgárőr egyesületei tevékenységéről, a lakossági elvárásoknak megfelelően a szubjektív biztonságérzet erősödéséről, az önkormányzatok szerepvállalásáról. Hangsúlyozta: mindenhol a helyi sajátosságoknak megfelelően kell megszervezni a bűnmegelőzési stratégiát. Amelybe be kell vonni a fiatal generációt, megtalálva velük a közös hangot. S persze nem feledkezhetünk meg az idősekről sem, akiknél az áldozattá válás megelőzésére kell hangsúlyt fektetni. Hasonló véleményt alkottak a többi részt vevő megye Fejér, Komárom-Esztergom, Vas és Veszprém polgárőr elnökei is, majd polgármesterek és pedagógusok egészítették ki hozzászólásaikkal az elhangzottakat. Valamennyien azt emelték ki: legfontosabb megelőzni a bűnt, s nem utána menni! S persze a szemléletváltást a fiataloknál, az iskolásoknál kell kezdeni, elültetni bennük a bűnmegelőzés csíráit. Papp Károly r. altábornagy, az Országos Rendőr-főkapitányság vezetője hozzászólásában azt hangsúlyozta: miután minden megyének megvan a helyi sajátossága, ezt felismerve remekül éreztek rá, mivel kell kiegészíteni ezt a mintaprogramot a régióban! A közrend, a közbiztonság ugyanis helyben dől el, s mert a rendőr és a polgárőr a település polgára, itt kell a súlyponti kérdéseket meghatározni! S ha e program végrehajtásába bevonjuk az egyes rendészeti feladatokat ellátó civileket mezőőrök, halőrök, vadőrök, természetvédelmi őrök stb. az információ áramlás lényegesen jobb lesz, miként a partnerség és az együttműködés is. Mindez pedig a lakosság biztonságérzetének növekedéséhez vezet, ami kiemelt célunk a program kapcsán. A Polgárőrség szárnyal, s ezt ez a regionális fórum is bizonyította kezdte értékelését dr. Túrós András, az OPSZ elnöke, majd hozzátette: öt megye 58 településének 58 polgárőr egyesülete munkájáról beszélünk. Ebben a térségben a közrend, a közbiztonság jobb, mint az országos átlag. Nem véletlenül szeretném azt, ha a mintaprogram résztvevői minta polgárőr egyesületek lennének, akik segítségével ezt az állapotot stabilizálni, netán növelni lehet! Legyen éppen ezért hatékonyabb a polgárőr szolgálat. Javaslom, e győri fórum forduljon felhívással a 250 mintaprogramban részt vállaló egyesülethez: ebben az esztendőben vállalják 200 óra szolgálat teljesítését, ami heti négy óra szolgálatot jelent. Az utóbbi napokban közbeszéd tárgya lett a Polgárőrség annak okán, hogy az Országgyűlés döntő többséggel elfogadta a Polgárőrségről szóló törvény módosítására tett

17 javaslatot. Ebben kiemelten szerepel az Ifjú Polgárőr intézményének bevezetése, miszerint a éves korosztály is polgárőr lehet, meghatározott feltételek mellett. A Polgárőrség vizsgázni fog: tudjuk-e azokat az értékeket közvetíteni a fiatalok felé, amiért létrejött e törvénymódosítás? Erre vonatkozik második javaslatom: e fórum tegyen országos felhívást, miszerint az év végéig minden egyesület legalább két éves fiatalt vegyen fel soraiba! Budapest: Globálisan gondolkodni, lokálisan cselekedni! Kis túlzással az volt az érzésem május 20-án, amikor a Syma Rendezvény és Kongresszusi Központ Melbourne termébe léptem, mintha kapitányságvezetői értekezleten lennék. Lényegesen több volt ugyanis a rendőri vezető a Budapesti és Agglomerációs Polgárőr Egyesületek Szövetsége /BPSZ/ és a Pest Megyei Polgárőr Szövetség közös rendezésű fórumán, mint az önkéntes bűnmegelőző. Még szerencse, hogy két polgárőr vezető dr. Hegedűs György /BPSZ általános elnökhelyettes/ és Bilisics Gergő / PMPSZ sajtóreferens/ kezdte a beszédek sorát, így képet alkothattunk arról, hogyan is teljesül e sikerre ítéltetett mintaprogram a fővárosban és Pest megyében. Budapesti részről hallhattunk arról: magasabb szintre emelkedett a polgárőri tevékenység, bár egyre nehezebb újabb önkénteseket bevonni, toborozni, ami egyes önkormányzatok közömbösségének is köszönhető. Partnerségre léptek a közterület felügyelettel is annak érdekében, hogy még eredményesebbek legyenek. S igyekeznek még többet tenni azért, hogy a fővárosban és az agglomerációban élők szubjektív biztonságérzete folyamatosan növekedjék. Hasonlóan vélekedett a PMPSZ képviselője is, aki azt emelte ki: a rendőrség és a polgárőrség mintaszerű együttműködést szeretne az önkormányzatokkal is, hiszen ez a hármas adhat komplex választ a bűnözésre. Kiemelt fontosságúnak ítélte meg a közösségek szerepét a bűnmegelőzésben, majd arról szólt: a Polgárőrségnek ki kell nevelnie saját utánpótlását. S mert a törvénymódosítás lehetőséget biztosít a fiatalok bevonására, az a legfontosabb, hogy az önkéntes bűnmegelőzők példát mutassanak a felnövekvő nemzedéknek. Kardos Pál, a BPSZ elnöke a fórum levezetője itt fűzte hozzá gondolatait, miszerint példaértékű együttműködésük a Budapesti Rendőr-főkapitánysággal, s ez lokális szinten, a kerületekben is igaz. Már, ahol polgárőr egyesület működik. Nem véletlenül jegyezte meg: elsősorban a lakossági kapcsolatok erősítését kell szorgalmazniuk. Dr. Hatala József, a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács elnöke azt feszegette: mind több polgármester ismeri fel, szüksége van a rendőrökkel és a polgárőrökkel való együttműködésre. Ezért is érthetetlen számára több kerületi polgármester közömbössége! Nagyon jó döntés volt, hogy Budapest és Pest megye fórumát különválasztottuk a többiektől, mert a főváros és az agglomeráció alapvetően Pest megye külön kezelést igényel kezdte hozzászólását Papp Károly r. altábornagy, országos főkapitány. A közrend, a közbiztonság fogyasztói, az állampolgárok, az önkormányzatok, a civil szervezetek véleménye határozza meg, hogyan dolgoztunk, s hogy e mintaprogram miként segíti biztonságérzetük növelését. Csak az együttműködés, a közös gondolkodás és cselekvés hozhatja meg az élhetőbb kerületeket, a vonzóbb fővárost. Partnerség és együtt cselekvés legyen a mottó, s egyre nagyobb lesz a lakossági bizalom is! Fantasztikus szakmai érték sorakozik fel ezen a tanácskozáson a sok rendőri vezető jelenlétével kezdte beszédét dr. Túrós András, az OPSZ elnöke. Nem hallgathatom el: vártam, hogy polgárőr vezetők is megszólalnak, hogyan működik saját területükön s mintaprogram, milyen gondjaik vannak, hogyan fogadták az önkormányzatok e kezdeményezést. Már csak azért is jó lett volna ezt hallani, mert tudjuk: ha Budapesten rend van, akkor ez országosan is igaz! Közismert: a fővárosban nem egyszerű polgárőr egyesületeket működtetni, nem igazán nyitottak ugyanis a budapesti polgárok arra, hogy önként vállaljanak valami szerepet saját biztonságuk érdekében. A továbbiakban az elnök megemlítette: tudja, némi feszültség van a két szövetség között, hiszen a törvénymódosítás értelmében az agglomerációs egyesületek visszakerülnek Pest megyéhez. Ám éppen emiatt a két szervezet hatékony együttműködésre ítéltetett. S mert a fővárosi polgárőr munka speciális, ehhez alkalmas bűnmegelőzési módszertani útmutatót kell kialakítani. Beszéde végén megszavaztatta, hogy Budapest és Pest megye polgárőrei is csatlakozzanak mindkét győri kezdeményezéshez, majd azt javasolta: a fővárosiak rázzák fel a kerületi önkormányzatokat, vegyék észre, hogy Budapesten komoly Polgárőrség működik, s ennek megfelelően szorosabb, tartalmasabb együttműködést kell kialakítani velük. Kardos Pál a fórum zárásaként hozzátette: Budapesten minden polgárőrtől elvárható, hogy a győri kezdeményezés dupláját teljesítse, azaz 400 órát töltsön szolgálatban. Mi vezetők, ebben s példát mutatunk, s az egyesületi vezetők is partnerek ebben! x100 Biztonság

18 18 250x100 Biztonság Balatonföldvár: Az idegenforgalmi szezon biztonsága is cél Folytatódott a 250x100 Biztonság Mintaprogram regionális értékelő fórumainak sorozata. Ezúttal május 30.-án Balatonföldvár adott otthon négy dél-dunántúli megye Baranya, Tolna, Zala, Somogy polgárőrei, rendőrei, pedagógusai és polgármesterei tanácskozásának. A jelentős rendezvényen jelen volt Papp Károly r. altábornagy, az Országos Rendőrfőkapitányság vezetője, dr. Túrós András, az OPSZ elnöke, dr. Hatala József, a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács elnöke, a négy megye főkapitánya, megyei polgárőr szövetségi elnökei, polgárőr egyesületi vezetők, polgármesterek és oktatási intézmények vezetői. Bevezetésként a négy megye polgárőr szövetségi elnökei adtak összegzést a mintaprogram eddigi teljesüléséről, tapasztalatairól. Mint elhangzott: azokon a településeken, amelyek részesei e programnak kis kivételtől eltekintve jelentősen javult a közrend, a közbiztonság, ezzel együtt az ott élők szubjektív közbiztonságérzete. A folyamatos partnerségi viszony kiváló a rendőrséggel, s javult az önkormányzatokkal is. Mi több, a közösségi bizalomerősítés kapcsán más rendvédelmi szerveket mezőőrök, halőrök, természetvédelmi őrök is bekapcsoltak ebbe a tevékenységbe. Külön öröm: nőtt a rendőr polgárőrök száma, néhányan egyesületi vezetői szerepet is felvállaltak. S mert indul az idegenforgalmi szezon, az egész térségben az a cél, hogy ennek biztonságát is erősítsék, hogy kellemes élményekkel távozzanak az ide üdülni, pihenni érkezők. Polgármesterek, polgárőr vezetők mondtak ezt követően véleményt arról: ennek a mintaprogramnak köszönhetően több településen lényegesen javult a biztonság, ami tovább növelte a Rendőrség és a Polgárőrség elismertségét. Kiemelték az idősek érdekében végzett önkéntes bűnmegelőzői tevékenységet, s azt is: az ifjúság védelmére is kiemelt figyelmet fordítanak a polgárőrök és a rendőrök. Szóltak a bűnmegelőzést segítő belügyi pályázatokról, amelynek köszönhetően egyre több kistelepülésen kamerarendszer figyeli a faluban történteket. Értékelő szavaiban Papp Károly r. altábornagy, az ORFK vezetője azt emelte ki: a Polgárőrségnek jelentős érdemei vannak abban, hogy Magyarországon szélsőségektől mentes az alapértéknek számító közrend, közbiztonság. Mintaértékűnek aposztrofálta azt a közös tevékenységet, amely az elmúlt években a rendőrök és polgárőrök között kialakult, célozva ezzel a közös szolgálatok hatékonyságára is. Partnerség és együtt cselekvés ennek jegyében kell a lakosság bizalmát kiérdemelni mind a rendőröknek, mind pedig a polgárőröknek. A közrend, a közbiztonság kedvező fordulatot vett, s e fórumon is hallható volt a beszámolókban, hogy az állampolgárok szubjektív biztonságérzete növekedett. Az itt hallottak alapján tovább erősödött bennem: ez a mintaprogram sikerre ítéltetett! hangoztatta dr. Hatala József, az NBT elnöke. Elkötelezett, botrányoktól mentes Polgárőrség működik Magyarországon, s ezt nagyon jó érzés konstatálni kezdte beszédét dr. Túrós András. Az OPSZ elnöke a továbbiakban azt fejtegette: óriási érték a Polgárőrség, amelynek tagjai példát mutatnak a civil szervezeteknek. Konstruktivitást, egységet, felelős hozzáállást ta pasztalunk az önkéntes bűn meg előzőktől szerte az országban. Bár e mintaprogram december 31.- ig szól, biztos vagyok a folytatásban, már csak azért is, mert egyre több polgármester, polgárőr vezető jelentkezik: szeretnék, ha településük is bekerülne ebbe a körbe. Úgy ítélem meg, 300-ig bővíthető a résztvevők száma, akik remélhetőleg jövőre már címzetten kapják a Belügyminisztériumtól támogatásukat. Elmondta: e négy megye minden résztvevő településén teljesítették az elvárásokat, mindössze azt nem érti jegyezte meg, hogy Siófokon, a Balaton fővárosában miért csak 15 tagja van a polgárőr egyesületnek? Javasolta: csatlakozzanak a győri felhíváshoz a mintaegyesületek, miszerint éves szinten minden polgárőrük 200 óra szolgálatot teljesít, s az év végéig legalább két éves Ifjú Polgárőrrel gyarapszik a létszámuk! Dormánd: A végek dicsérete

19 A Heves megyei Dormándon, a Latinovits kastélyban fejeződött be a 250x100 Biztonság Polgárőr Bűnmegelőzési Mintaprogramról tartott fórumok sorozata június 5.-én. Ahol a megjelenteket Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú- Bihar, Nógrád és Heves megyék főkapitányait, illetve igazgatóit, polgárőr szövetségi és egyesületi elnökeit, polgármestereket és pedagógusokat a házigazdák nevében Rajna Kálmán polgármester, polgárőr egyesületi elnök üdvözölte elsőként. Köszöntőjében dr. Pajtók Gábor, a Heves Megyei Kormányhivatal vezetője megkülönböztetett tisztelettel szólt az önkéntes bűnmegelőzők mindennapos tevékenységéről. Európában egyedülálló az, hogy a polgárőrök, a rendőrök és a helyi önkormányzatok együttesen tesznek az élhető településekért, együtt dolgoznak ki bűnmegelőzési stratégiát hangoztatta, hozzátéve: közös érdek a lakosság biztonságának védelme, életminőségének javítása. A bevezető gondolatok után az öt megye polgárőr szövetségi elnökei, illetve Szabolcsból az elnökhelyettes adott számot a 100x100 Biztonság mintaprogram sikerén felbuzdulva 250x100-ra bővített program végrehajtásának tapasztalatairól, kiemelve: a Polgárőrség hitelét tovább erősítette ez a tevékenység. Főként, mert a rendőrséggel karöltve mindenütt sokat tettek azért, hogy kevesebb több helyen lényegesen kevesebb legyen az elkövetett közterületi bűncselekmények száma, s ezzel együtt növekedjen az érintett lakosság szubjektív közbiztonságérzete. Mindannyian megegyező véleményt formáltak arról is: folytatni kell e sikerprogramot! A tanácskozás következő részében polgárőr vezetők, polgármesterek, pedagógusok mondtak véleményt a 2013 őszén beindított projektről, s mindannyian őszinte elismeréssel szóltak arról: minimális kivételtől eltekintve beváltotta a reményeket a Polgárőrség elképzelése. A legtöbb településen, városrészben lényeges javulás következett be a közbiztonságban, élhetőbbé váltak a falvak, városrészek ennek a rendkívüli összefogásnak az eredményeként. Mintaegyesületekké lettek a kiemelt támogatásnak is köszönhetően az érintett szervezetek, hatékonyabbá vált az önkéntes bűnmegelőzők tevékenysége, csodákra volt képes a Rendőrség Polgárőrség önkormányzat párosa. Persze nem feledkezhetünk meg arról sem hangoztatta az egyik hozzászóló hogy remekül kapcsolták be az egyéb rendészeti szerveket is e munkába a halőrök, vadőrök, természetvédelmi őrök, közterület-felügyelők sokaságát. Egy iskolaigazgató fogalmazta meg: bár tanulóik 95 százaléka halmozottan hátrányos családból való, miután e programot polgárőri segítséggel kisgyermek korban elkezdték szakkörökön beoltani a nebulókba az Egy iskola egy polgárőr mozgalom keretében, nyitottá lett az intézmény, megszűntek a korábbi gondjaik. A fórum narrátora, Markos György, az OPSZ külkapcsolati elnökhelyettese jegyezte meg az elhangzottak után: ritka, hogy ilyen pozitívumokról és eredményekről adjanak számot a hozzászólók. Tehették ezt azért, mert a Rendőrség és stratégiai partnere, a Polgárőrség nem beszélt, cselekedett! S ezt az érintett lakosság érzékeli, elismeri. Hasonlóan vélekedett Papp Károly r. altábornagy, az ORFK vezetője is, aki azt hangoztatta: komoly bűnözési problémákat oldottunk meg közös összefogással! Köszönettel tartozom ezért valamennyi önkéntes bűnmegelőzőnek! S hogy nem csak szavakban teszi ezt: a bátonyterenyei polgárőröknek akik panaszolták, kiestek a gépjármú pályázatból felajánlott egy rendőrségtől kivont gépkocsit. Nagyon jó ötlet volt a Polgárőrségtől e program indítása, elsöprő sikert aratott! Külön is szólt a köszönet hangján a közös rendőr-polgárőr szolgálatokról, kiemelve: ha nem történik esemény, az az eredmény, amit meg kell becsülni! A jövőben ennek az együttműködésnek a finomhangolásával még tovább fokozhatjuk elismertségünket a lakosság körében emelte ki a főkapitány. Gyökeresen és jelentősen változott a közrend, a közbiztonság az országban, s különösen a mintaprogramban érintett 250 településen! kezdte összefoglalóját dr. Túrós András, az OPSZ elnöke. Arra kell immár ügyelnünk tette hozzá, hogy ezeket a sikereket stabilizálni tudjuk, mert a jó közbiztonságért újra és újra tenni kell! A Polgárőrség fellegvára az itt érintett öt megye, ahol jó közbiztonságot elérni sokkal nagyobb felelősséget ró az önkéntes bűnmegelőzőkre. Számára kevésnek tűnik az átlagos támogatás öszszege a mintaegyesületeknél, ezért is javasolni fogja: az ebben érintettek címzetten kapják a jövőben támogatásukat az államtól. A jövőről szólva megemlítette: bár 2016 végéig terveztük ennek végrehajtását, minden bizonnyal folytatni fogjuk. Van néhány település, amelyet ki kell vennünk a mintaprogramból főként, mert nincs polgárőr egyesülete míg másokat beemelnénk, s az elképzelések szerint 300-ra növelnénk a résztvevők számát. Ugyanakkor aktivizálni kell a meglévő egyesületeket, a jelenlévők figyelmébe ajánlotta a győri felhívást, hogy 200 óra szolgálatot teljesítsen minden e programban részt vevő egyesület polgárőre. Szólt az Ifjú Polgárőr intézményéről, amellyel kapcsolatban nagy elképzelései vannak az OPSZ-nek. Már csak azért is említette fel, mert Abasárról indult e nagyszerű kezdeményezés, amely óriási felelősséget is ró a polgárőr vezetőkre, önkéntes bűnmegelőzőkre. Polgárőr pedagógusok, nyugállományú rendőr- és katonatisztek tehetnek sokat azért, hogy a fiatalok vonzónak találják a Polgárőrséget! Köszönöm a munkátokat, boldog vagyok, hogy a Polgárőrség is ilyen mértékben hozzájárult az ország közrendjéhez, közbiztonságához! fejezte be gondolatait az OPSZ elnöke. Tóth Zoltán Fotók: Sebestyén Jenő x100 Biztonság

20 20 Rólunk Biztos kezekben a kikapcsolódás A BKKB szezonnyitója Velencén A Balatoni lt Közbiztonsági i Koordinációs ió Bizottság /BKKB/ B/ Velen- amely lehetővé teszi a rendszeres légi ellenőrzést. A Magyar Álcén tartotta szezonnyitó ülését május 13.-án. A BKKB évi lamvasutak Zrt.-vel való együttműködés keretében a rendőrség elnökségi feladatait a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság látja el. igény szerint rendszeres rendőri jelenlétet biztosít a frekventált Papp Károly r. altábornagy, országos rendőrfőkapitány az személyszállító vonatokon. értekezleten egyebek mellett elmondta: a lakossági visszajelzések alapján kiemelt hangsúlyt kell fektetni a gépkocsizó járőrök gatási elnökhelyettes és Cseh István, a Fejér Megyei Polgárőr Az Országos Polgárőr Szövetséget dr. Kökényesi Antal igaz- mellett a gyalogos, kerékpáros rendőri jelenlétre a közterületeken. Így az állampolgárok kézzel fogható közelségben érezhetik az OPSZ fontosnak tartja az idegenforgalmi, turisztikai feladatok- Szövetség elnöke képviselte. Utóbbi hozzászólásában elmondta: a rendőröket, ami növeli biztonságérzetüket. ban a polgárőrök részvételét, különösen a Balaton és a Velencei Vörös Ferenc r. ezredes, a Fejér MRFK rendészeti igazgatója tó környékén. A Rendőrség szakmai ajánlásainak, valamint az azt hangsúlyozta: biztosítani kell a régióban élő lakosság, valamint a turisták biztonságát a társszervekkel, a Nemzeti Bűnmegnyek biztosítását, közreműködnek a jogsértések megelőzésében. önkormányzatok igényeinek megfelelően segítjük a rendezvéelőzési Tanáccsal, az önkormányzatokkal, a Polgárőrséggel és Az OPSZ meghatározta az idegenforgalmi feladatokat, ennek jegyében is rendezték meg május 9.-én a Polgárőrök két keréken a civil szervezetekkel. Előtérbe kell helyezni a segítő közterületi jelenlétet, a bekövetkezett eseményekre történő gyors reagálást, az idegenforgalom biztonságáért elnevezésű kerékpáros túrát a a bűnözés elleni hatékony fellépést. A Készenléti Rendőrség a Velence tó körül. turisztikai szezon idejére 126 rendőr állandó jelenlétét biztosítja a kiemelt területeken, továbbá Siófokra települ helikopterük, mentési bemutatót tekinthettek Az értekezletet követően az érdeklődők technikai illetve egy meg. Polgárőr idénynyitó A Balatoni Közbiztonsági Koordinációs Bizottság /BKKB/ feladatait az idén a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság koordinálja, stílszerű volt hát, hogy a Polgárőrség idegenforgalmi idénynyitóját június 2.-án Velencén, a Velence Korzó Körtermében rendezze az érintett négy megye Veszprém, Somogy, Zala, Fejér polgárőr vezetői részvételével az Országos Polgárőr Szövetség. A megjelenteket akik némileg kisebb számban voltak, mint azt előzetesen tervezte az OPSZ vezetése Koszti András, Velence polgármestere köszöntötte, majd Vörös Ferenc r. ezredes, a Fejér MRFK rendészeti igazgatója adott tájékoztatást a Balaton és a Velencei tó mentén tervezett feladatok végrehajtásának elképzeléseiről, amelyhez kérte a stratégiai partner Polgárőrség segítségét. Különösen a nagyszabású rendezvényeken és a háttértelepüléseken, ahol úgymond rendőr nélkül marad a lakosság bizonyos esetekben.

Tömör István Balatonkenese Város polgármestere

Tömör István Balatonkenese Város polgármestere POLGÁRŐR EGYESÜLET BALATONKENESE-BALATONAKARATTYA 8174. Balatonkenese, Vörösmarty tér 8. e-mail: balatonkenese.polgarorseg@gmail.com Tel.: 06-30-621-58-71 Iktsz: 36/2013/05 Tömör István Balatonkenese Város

Részletesebben

Egy hétvége a hagyományőrzés és a rendvédelem jegyében

Egy hétvége a hagyományőrzés és a rendvédelem jegyében Egy hétvége a hagyományőrzés és a rendvédelem jegyében Honvédelmi tárgyi emlékek, harcjárművek, fegyverek és megannyi érdekes program várta a családokat június 10-12. között a Nyilastáblán. Az V. Rákosmenti

Részletesebben

HAVI SZAKMAI BESZÁMOLÓ 2013. április

HAVI SZAKMAI BESZÁMOLÓ 2013. április VECSÉS TELEPÜLÉSI POLGÁRŐR EGYESÜLET 2220 Vecsés, Fő út 112. Telefon: 06-30-758-5420 E-mail: info@vtpe.hu Bírósági bejegyzés száma: 4PK.60.187/2001 OPSZ tanúsítvány száma: 01/0053 Adószám: 18692512-1-13

Részletesebben

4. számú előterjesztés Egyszerű többség. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének január 26-i rendes ülésére

4. számú előterjesztés Egyszerű többség. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének január 26-i rendes ülésére 4. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2017. január 26-i rendes ülésére Tárgy: A Dombóvári Polgárőr Egyesület beszámolója a 2016. évi

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének február 14-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének február 14-i ülésére Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2011. február 14-i ülésére Tárgy: Dombóvári Polgárőrség Önvédelmi Egyesület beszámolója a 2010. évi tevékenységéről Előterjesztő:

Részletesebben

Ünnepi elnökségi ülés napirendi pontjai

Ünnepi elnökségi ülés napirendi pontjai Ünnepi elnökségi ülés napirendi pontjai 1./ Az elnökség 2014. évi tevékenységének értékelése, évzáró. Előterjesztő: Kárpáti Zoltán megyei elnök Előterjesztés módja: írásban illetve szóban 2./ A jelenlévők

Részletesebben

2011. A KISTELEPÜLÉSEK BIZTONSÁGÁNAK AZ ÉVE!

2011. A KISTELEPÜLÉSEK BIZTONSÁGÁNAK AZ ÉVE! 2011. A KISTELEPÜLÉSEK BIZTONSÁGÁNAK AZ ÉVE! Az Országos Polgárőr Szövetség elnöksége, a korábbi évek gyakorlatának megfelelően 2010-ben is számos intézkedést és javaslatot tett arra, hogy a polgárőr egyesületek

Részletesebben

Tájékoztató a Polgári Polgárőr Egyesület tevékenységéről

Tájékoztató a Polgári Polgárőr Egyesület tevékenységéről Tájékoztató a Polgári Polgárőr Egyesület tevékenységéről 2014 Szabó Tiborné Az egyesület elnöke Tájékoztató a Polgári Polgárőr Egyesület tevékenységéről Az egyesület jogállása: A polgárőrség önálló civil

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere Iktatószám: 18319/2016. Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere Javaslat az EFOP-1.2.1-15. kódszámú, Védőháló a családokért című pályázati konstrukció keretében a Társadalmi Visszailleszkedést Segítő

Részletesebben

4. számú előterjesztés Egyszerű többség. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének január 28-i rendes ülésére

4. számú előterjesztés Egyszerű többség. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének január 28-i rendes ülésére 4. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. január 28-i rendes ülésére Tárgy: Dombóvári Polgárőr Egyesület beszámolója a 2015. évi tevékenységéről

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. az Országos Polgárőr Szövetség 100x100 biztonság kiemelt bűnmegelőzési mintaprogram végrehajtásáról. 2013. augusztus 21.

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. az Országos Polgárőr Szövetség 100x100 biztonság kiemelt bűnmegelőzési mintaprogram végrehajtásáról. 2013. augusztus 21. VECSÉS TELEPÜLÉSI POLGÁRŐR EGYESÜLET 2220 Vecsés, Fő út 112. Telefon: 06-30-758-5420 E-mail: info@vtpe.hu Bírósági bejegyzés száma: 4PK.60.187/2001 OPSZ tanúsítvány száma: 01/0053 Adószám: 18692512-1-13

Részletesebben

Emlékeztető. a Magyar Tűzoltó Szövetség elnökségi üléséről

Emlékeztető. a Magyar Tűzoltó Szövetség elnökségi üléséről Emlékeztető a Magyar Tűzoltó Szövetség elnökségi üléséről Helyszín: a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság épület I. emeleti Tímár terem (cím: 1108 Budapest, Dologház u. 1.), Időpont: 2013. március

Részletesebben

(2-3. old.) (3. old.) (4-5. old.)

(2-3. old.) (3. old.) (4-5. old.) (2-3. old.) (3. old.) (4-5. old.) 1 FŐKAPITÁNY AJÁNLÁSÁVAL Kedves Olvasó! Tisztelettel ajánlom a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya által szerkesztett, 2016. szeptember havi bűnmegelőzési

Részletesebben

Rákosmenti Polgárőr Egyesület évi szakmai beszámolója és értékelése

Rákosmenti Polgárőr Egyesület évi szakmai beszámolója és értékelése Rákosmenti Polgárőr Egyesület 2016. évi szakmai beszámolója és értékelése oldal 1 Tartalom Egyesületi adatok Tisztségviselők Közgyűlés, elnökségi ülések Taglétszám alakulása Felszerelés, ruházat Szolgálatellátás

Részletesebben

POLGÁRŐRSÉG dr. Túrós András OPSZ elnök január 5.

POLGÁRŐRSÉG dr. Túrós András OPSZ elnök január 5. POLGÁRŐRSÉG 2011 dr. Túrós András OPSZ elnök 2011. január 5. A Polgárőrség feladatait a mai felkészítő fórumon fogalmazzuk meg, mondjuk el. A 2010. év fantasztikus volt, a polgárőrök felülmúltak mindent!

Részletesebben

23. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. január 31-i rendes ülésére

23. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. január 31-i rendes ülésére 23. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. január 31-i rendes ülésére Tárgy: Dombóvári Polgárőrség Önvédelmi Egyesület beszámolója

Részletesebben

POLGÁRŐR PROGRAMOK TAPASZTALATAI, AKTUÁLIS FELADATOK JÁRÁSI KOORDINÁTOROK FÓRUMA 2015.02.14.

POLGÁRŐR PROGRAMOK TAPASZTALATAI, AKTUÁLIS FELADATOK JÁRÁSI KOORDINÁTOROK FÓRUMA 2015.02.14. POLGÁRŐR PROGRAMOK TAPASZTALATAI, AKTUÁLIS FELADATOK JÁRÁSI KOORDINÁTOROK FÓRUMA 2015.02.14. A POLGÁRŐRSÉG MINŐSÉGE JÁRÁSI KOORDINÁTOROK JÁRÁSI KOORDINÁTOROK 2015. 2. 16. zambop@orfk.police.hu 2 GYEREKBESZÉD

Részletesebben

A KÜLTERÜLETEK BIZTONSÁGA KIEMELT BŰNMEGELŐZÉSI PROGRAM

A KÜLTERÜLETEK BIZTONSÁGA KIEMELT BŰNMEGELŐZÉSI PROGRAM A KÜLTERÜLETEK BIZTONSÁGA KIEMELT BŰNMEGELŐZÉSI PROGRAM POLGÁRŐR SZOLGÁLAT FÖLDÖN, VÍZEN, LEVEGŐBEN OPSZ programindító fórum 2014. 02. 15. ZÁMBÓ PÉTER OPSZ alelnök, zambo.peter1@chello.hu, 06309010218

Részletesebben

Küldöttgyűlési határozatok

Küldöttgyűlési határozatok Küldöttgyűlési határozatok AZ ORSZÁGOS POLGÁRŐR SZÖVETSÉG 2015. NOVEMBER 28-I KÜLDÖTTGYŰLÉSÉN HOZOTT HATÁROZATOK KGY/1/2015. SZ. HATÁROZAT (2015. 11. 28): A küldöttgyűlés megállapította, hogy az alapszabály

Részletesebben

Üdvözli a megjelenteket Tusjak Tamás a Polgárőrség vezetője

Üdvözli a megjelenteket Tusjak Tamás a Polgárőrség vezetője Üdvözli a megjelenteket Tusjak Tamás a Polgárőrség vezetője A polgárőrség szerepe a közrend biztosításában, a bűncselekmények megelőzésében a tanyás térségben Szarvason. A rendszerváltáskor jelentős gazdasági

Részletesebben

ÜDVÖZÖLJÜK VENDÉGEINKET!

ÜDVÖZÖLJÜK VENDÉGEINKET! ÜDVÖZÖLJÜK VENDÉGEINKET! Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Rendőr-főkapitányság 4400 Nyíregyháza, Bujtos u. 2. sz. Tel. BM: (03/32) 30-00, 30-01 Városi: (06/42) 524-601 Fax. BM: (03/32) 30-02 Városi: (06/42)

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere Iktatószám: 22389/2016. Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere Javaslat az EFOP-1.3.5-16. kódszámú, Társadalmi szerepvállalás erősítése a közösségek fejlesztésével című pályázati konstrukció keretében

Részletesebben

21. számú előterjesztés Egyszerű többség. ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. február 23-i rendes ülésére

21. számú előterjesztés Egyszerű többség. ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. február 23-i rendes ülésére 21. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. február 23-i rendes ülésére Tárgy: i Polgárőrség Önvédelmi Egyesület beszámolója a 2011. évi tevékenységéről

Részletesebben

Tömör István Balatonkenese Város polgármestere

Tömör István Balatonkenese Város polgármestere POLGÁRŐR EGYESÜLET BALATONKENESE-BALATONAKARATTYA 8174. Balatonkenese, Vörösmarty tér. 8. Tel.: 06-30-273-0486 Hiv. szám: 15/2012. Ö. ü. Tömör István Balatonkenese Város polgármestere Balatonkenese 8174.

Részletesebben

SZENTESI RENDŐRKAPITÁNYSÁG

SZENTESI RENDŐRKAPITÁNYSÁG Szám: 06050/4825/2013 Ált. SZENTESI RENDŐRKAPITÁNYSÁG 6600 Szentes, Kossuth L. utca 43. Pf.: 42. Telefon: 63/561-311, Fax: 63/561-330 BM telefon: 33/42-80 BM fax: 33/42-49 E-mail: baloghi@csongrad.police.hu

Részletesebben

Sikertörténet lett? Idegen nyelvi kompetenciák fejlesztése a TÁMOP 2.1.2 programban. Szabó Csilla Marianna Dunaújvárosi Főiskola

Sikertörténet lett? Idegen nyelvi kompetenciák fejlesztése a TÁMOP 2.1.2 programban. Szabó Csilla Marianna Dunaújvárosi Főiskola Sikertörténet lett? Idegen nyelvi kompetenciák fejlesztése a TÁMOP 2.1.2 programban Szabó Csilla Marianna Dunaújvárosi Főiskola Kulcskompetenciák Idegen nyelvi kompetencia Digitális kompetencia lloydchilcott.wordpress.com

Részletesebben

Fogyasztóbarát város lett Salgótarján, rekordszámú pozitív listás cég kapott elismerést

Fogyasztóbarát város lett Salgótarján, rekordszámú pozitív listás cég kapott elismerést Fogyasztóvédelemért Felelős Helyettes Államtitkárság hírlevele 75/2015 Kedves Kolléga! Hírlevelünk következő számában tisztelettel tájékoztatjuk Önt arról, hogy SALGÓTARJÁN az országban tizenötödikként

Részletesebben

Beszámoló az Oktatási Munka Bizottság 2014. évi munkájáról

Beszámoló az Oktatási Munka Bizottság 2014. évi munkájáról Heves Megyei Polgárör Szervezetek Szövetsége Oktatási Munka Bizottsága Beszámoló az Oktatási Munka Bizottság 2014. évi munkájáról A Heves Megyei Polgárőr Szervezetek Szövetsége 2013.február 23-án keltezett

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET szeptember 21-ei ülésére

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET szeptember 21-ei ülésére Ferencvárosi Önkormányzat Iktató szám: 199/2011. ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET 2011. szeptember 21-ei ülésére Tárgy: Ferencvárosi Közbiztonsági Közalapítvány beszámolója Előterjesztő: Készítette: Előzetesen

Részletesebben

HAVI SZAKMAI BESZÁMOLÓ május

HAVI SZAKMAI BESZÁMOLÓ május VECSÉS TELEPÜLÉSI POLGÁRŐR EGYESÜLET 2220 Vecsés, Fő út 112. Telefon: 06-30-758-5420 E-mail: info@vtpe.hu Bírósági bejegyzés száma: 4PK.60.187/2001 OPSZ tanúsítvány száma: 01/0053 Adószám: 18692512-1-13

Részletesebben

VECSÉS TELEPÜLÉSI POLGÁRŐR EGYESÜLET

VECSÉS TELEPÜLÉSI POLGÁRŐR EGYESÜLET VECSÉS TELEPÜLÉSI POLGÁRŐR EGYESÜLET 2220 Vecsés, Fő út 112. Telefon: 06-30-758-5420 E-mail: info@vtpe.hu Bírósági bejegyzés száma: 4PK.60.187/2001 OPSZ tanúsítvány száma: 01/0053 Adószám: 18692512-1-13

Részletesebben

MOZGÁSSÉRÜLTEK MEZŐKÖVESDI EGYESÜLETE

MOZGÁSSÉRÜLTEK MEZŐKÖVESDI EGYESÜLETE MOZGÁSSÉRÜLTEK MEZŐKÖVESDI EGYESÜLETE Tel : 49/411-346; 500-169 Fax : 0649/500-170 Adószám:18417803-1-05 Bank Sz.:55100162-12001462 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2010. március 27-én Mezőkövesden, az Ipartestületek

Részletesebben

Polgárőr. Magazin. facebook.com/opsz. www.opsz.hu. éves a Polgárőrség cikk a 4. oldalon. Tovább mobilizálódtak cikk a 11. oldalon. 2016.

Polgárőr. Magazin. facebook.com/opsz. www.opsz.hu. éves a Polgárőrség cikk a 4. oldalon. Tovább mobilizálódtak cikk a 11. oldalon. 2016. Polgárőr 2016. Május XXI. évf. 5. szám Magazin éves a Polgárőrség cikk a 4. oldalon Tovább mobilizálódtak cikk a 11. oldalon facebook.com/opsz www.opsz.hu Végső búcsú Kovács Imrétől Az OPSZ saját halottjaként

Részletesebben

A JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG 2016.

A JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG 2016. A JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG 216. Rendőri eljárásban regisztrált 1 ezer lakosra jutó bűncselekmények megoszlása országtérkép A regisztrált összes bűncselekmény számának alakulása

Részletesebben

Diákok Közösségi Szolgálata

Diákok Közösségi Szolgálata Diákok Közösségi Szolgálata Az Országos Polgárőr Szövetség Programja Fogadó szervezet: JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI POLGÁRŐR SZÖVETSÉG ÉS TEGEGYESÜLETEI Megyei koordinátor: Lados Károly +36 30 487 9369

Részletesebben

HAVI SZAKMAI BESZÁMOLÓ június

HAVI SZAKMAI BESZÁMOLÓ június VECSÉS TELEPÜLÉSI POLGÁRŐR EGYESÜLET 2220 Vecsés, Fő út 112. Telefon: 06-30-758-5420 E-mail: info@vtpe.hu Bírósági bejegyzés száma: 4PK.60.187/2001 OPSZ tanúsítvány száma: 01/0053 Adószám: 18692512-1-13

Részletesebben

Bűnmegelőzés. Dr. Szabó Henrik r. őrnagy

Bűnmegelőzés. Dr. Szabó Henrik r. őrnagy Bűnmegelőzés Dr. Szabó Henrik r. őrnagy A bűnmegelőzés fogalma - az állami szervek - önkormányzati szervek - társadalmi szervezetek - gazdasági társaságok - állampolgárok és csoportjaik minden olyan tevékenysége,

Részletesebben

BM-16-MA/MI pályázati döntés NYERTES PÁLYÁZATOK MAKRO PÁLYÁZATOK

BM-16-MA/MI pályázati döntés NYERTES PÁLYÁZATOK MAKRO PÁLYÁZATOK BM-16-MA/MI pályázati döntés NYERTES PÁLYÁZATOK MAKRO PÁLYÁZATOK Választott komponensek Bíráló Bizottság által BM-16-MA-0003 Baranya Megyei Önkorm. Közegészségügyi, Narkomán Fiatalokat Gyógyító- Foglalkoztató

Részletesebben

Biztonság Hete B a l e s e t - m e g e l ő z é s i é s

Biztonság Hete B a l e s e t - m e g e l ő z é s i é s Biztonság Hete B a l e s e t - m e g e l ő z é s i é s b i z t o s í t á s i t é m a h é t Baleset-megelőzési és biztosítási témahét Az ORFK-OBB és a MABISZ közös kezdeményezése European Road Safety Charter

Részletesebben

BM-15 pályázati döntés NYERTES PÁLYÁZATOK MAKRO PÁLYÁZATOK

BM-15 pályázati döntés NYERTES PÁLYÁZATOK MAKRO PÁLYÁZATOK BM-15 pályázati döntés NYERTES PÁLYÁZATOK 0019 Békés Megyei 0017 0071 0041 Jász-Nagykun- Szolnok Megyei Dél-dunántúli Regionális Forrásközpont Szolgáltató Nkft. 0039 0045 0044 0055 0010 EMMI Debreceni

Részletesebben

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS BM ORSZÁGOS KATASZTRÓFAVÉDELMI FŐIGAZGATÓSÁG. és az ORSZÁGOS POLGÁRŐR SZÖVETSÉG. között

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS BM ORSZÁGOS KATASZTRÓFAVÉDELMI FŐIGAZGATÓSÁG. és az ORSZÁGOS POLGÁRŐR SZÖVETSÉG. között Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Szám:1068-1/2011/alt. OKF Országos Polgárőr Szövetség Szám: 544-2/2011 OPSZ EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS a BM ORSZÁGOS KATASZTRÓFAVÉDELMI FŐIGAZGATÓSÁG

Részletesebben

Polgárőr. Magazin. facebook.com/opsz. www.opsz.hu. Tisztújító Közgyűlés. Megújul a SZEM Nyilvános alapképzés. 2015. December. XX. évf. 12.

Polgárőr. Magazin. facebook.com/opsz. www.opsz.hu. Tisztújító Közgyűlés. Megújul a SZEM Nyilvános alapképzés. 2015. December. XX. évf. 12. Polgárőr 2015. December XX. évf. 12. szám Magazin Tisztújító Közgyűlés Megújul a SZEM Nyilvános alapképzés facebook.com/opsz www.opsz.hu Leváltak az érdi egyesületről Polgárőrség alakult Diósdon Hosszú

Részletesebben

Javaslat Kábítószerügyi Egyeztető Fórum megalakítására

Javaslat Kábítószerügyi Egyeztető Fórum megalakítására Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának POLGÁRMESTERE 1239 Budapest, Grassalkovich út 162. KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Javaslat Kábítószerügyi Egyeztető Fórum megalakítására Előterjesztő:

Részletesebben

- B E S Z Á M O L Ó -

- B E S Z Á M O L Ó - - B E S Z Á M O L Ó - Hajdúhadházi Polgárőr és Tűzoltó Egyesület A Hajdúhadház Város Önkormányzata által 2015. évben nyújtott támogatás felhasználásról Tisztelt Képviselő-testület! A Hajdúhadházi Polgárőr

Részletesebben

7285 Törökkoppány, Kossuth L. u. 66. Email: munkaszervezet@koppanyvolgye.t-online.hu Tel.: 84-377-542

7285 Törökkoppány, Kossuth L. u. 66. Email: munkaszervezet@koppanyvolgye.t-online.hu Tel.: 84-377-542 Tisztelt Olvasó! Ön a LEADER Hírlevelét nyitotta meg képernyőjén. A LEADER Hírlevél megjelentetésével Egyesületünk legfőbb célja, hogy a Koppányvölgye Helyi Akciócsoport tervezési területén lévő 56 település

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere. Javaslat a térfigyelő kamerarendszer működtetésével kapcsolatos együttműködési megállapodás módosítására

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere. Javaslat a térfigyelő kamerarendszer működtetésével kapcsolatos együttműködési megállapodás módosítására Polgármestere Ügyszám: 22316-1/2018. Javaslat a térfigyelő kamerarendszer működtetésével kapcsolatos együttműködési megállapodás módosítására Tisztelt Közgyűlés! A térfigyelő kamerarendszer működtetésére

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1 Adorjánháza, Csögle, Egeralja községek képviselő-testületei Szám: 989/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Adorjánháza, Csögle, Egeralja községek képviselő-testületeinek 2013. április 29-én 17 óra 30

Részletesebben

Dr.~!}sztián. SSLi. jegyző l Jf1. . számú előterjesztés. Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere. I. Tartalmi összefoglaló

Dr.~!}sztián. SSLi. jegyző l Jf1. . számú előterjesztés. Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere. I. Tartalmi összefoglaló Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere SSLi. számú előterjesztés Előterjesztés a Képviselő-testület részére az Alfa Polgárőr Egyesület 2012. évi munkájáról szóló beszámolóról,

Részletesebben

2013. január május hónapok közrendvédelmi helyzete

2013. január május hónapok közrendvédelmi helyzete 2013. január május hónapok közrendvédelmi helyzete Személyi szabadságot korlátozó intézkedések I./1. Elfogások Az elfogások száma 38,9%-kal emelkedett az előző év azonos időszakában regisztráltakhoz viszonyítva

Részletesebben

A Vagyonvédelmi Kamara támogatja az árvízkárosultakat és a rendőrséget

A Vagyonvédelmi Kamara támogatja az árvízkárosultakat és a rendőrséget A Vagyonvédelmi Kamara támogatja az árvízkárosultakat és a rendőrséget Fő a biztonság! A 2010 májusában lezúduló esőzések miatt kialakult árvízhelyzet rég nem látott károkat okozott országszerte. Az SZVMSZK

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Nyirád és Szőc Községek Önkormányzatai Képviselő-testületeinek. együttes, nyilvános üléséről május 25.

JEGYZŐKÖNYV. Nyirád és Szőc Községek Önkormányzatai Képviselő-testületeinek. együttes, nyilvános üléséről május 25. Ügyszám: 133-61/2017. JEGYZŐKÖNYV Nyirád és Szőc Községek Önkormányzatai Képviselő-testületeinek együttes, nyilvános üléséről 2017. május 25. Nyirád 2017 1 Jegyzőkönyv Készült: Az ülés helye: Nyirád és

Részletesebben

POLGÁRŐR TÁJÉKOZTATÓ KIADVÁNY

POLGÁRŐR TÁJÉKOZTATÓ KIADVÁNY POLGÁRŐR TÁJÉKOZTATÓ KIADVÁNY 2017.kormany.hu 1 2 3 TISZTELT POLGÁRŐRÖK! Köszöntöm az elmúlt évben alapításának negyedszázados évfordulóját ünneplő polgárőr mozgalom valamennyi tagját. A Polgárőrség megalakításának

Részletesebben

Szátok Község Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2014. sz. Jegyzőkönyve

Szátok Község Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2014. sz. Jegyzőkönyve Szátok Község Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2014. sz. Jegyzőkönyve Készült: Szátok Község Önkormányzat Képviselő testületének üléséről, 2014. április 28. napján. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal

Részletesebben

A bűnmegelőzési jogi háttere, szervezeti- és intézményrendszere. Dr. Szabó Henrik r. őrnagy ORFK Bűnmegelőzési és Áldozatvédelmi Osztály

A bűnmegelőzési jogi háttere, szervezeti- és intézményrendszere. Dr. Szabó Henrik r. őrnagy ORFK Bűnmegelőzési és Áldozatvédelmi Osztály A bűnmegelőzési jogi háttere, szervezeti- és intézményrendszere Dr. Szabó Henrik r. őrnagy ORFK Bűnmegelőzési és Áldozatvédelmi Osztály 1978. évi IV. törvény a Büntető Törvénykönyvről Általános rész Büntető

Részletesebben

B E S Z Á M O L Ó a Képviselő-testülethez

B E S Z Á M O L Ó a Képviselő-testülethez FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: 1608-2/2013. ; 1607-3/2013. 2. a.) a helyi Polgárőrség B E S Z

Részletesebben

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ Ikt.sz.: 1/468-1/2011/I. Üi.: Dr. Debrey Attila/Kovács Gábor Makó Város Önkormányzat Képviselő-testülete MAKÓ ELŐTERJESZTÉS Tárgy: A gyermekek védelmére

Részletesebben

Beszámoló Taggyűlés Szegeden március 08. án került sor a Szegedi MEE. Szervezet évi Beszámoló

Beszámoló Taggyűlés Szegeden március 08. án került sor a Szegedi MEE. Szervezet évi Beszámoló Beszámoló Taggyűlés Szegeden szakmai előadással és virágokkal 2018. március 08. án került sor a Szegedi MEE. Szervezet 2017. évi Beszámoló Taggyűlésére: - a NŐNAP alkalmával, virággal köszöntöttük a női

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Zádori János polgármester. Fűri Ferenc Gászné Bősz Bernadett Dr. Hutvágner Rozália László Miklós Tóth Györgyi

JEGYZŐKÖNYV. Zádori János polgármester. Fűri Ferenc Gászné Bősz Bernadett Dr. Hutvágner Rozália László Miklós Tóth Györgyi JEGYZŐKÖNYV Készült: Pécsvárad Város Képviselő-testületének 2015. május 11-én tartott üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal Jelen vannak: Meghívottak: Benkő László Fűri Ferenc Gászné Bősz Bernadett

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Nyirád és Szőc Községek Önkormányzatai Képviselő-testületeinek. együttes, nyilvános üléséről november 24.

JEGYZŐKÖNYV. Nyirád és Szőc Községek Önkormányzatai Képviselő-testületeinek. együttes, nyilvános üléséről november 24. Ügyszám: 24-161/2016. JEGYZŐKÖNYV Nyirád és Szőc Községek Önkormányzatai Képviselő-testületeinek együttes, nyilvános üléséről 2016. november 24. Nyirád 2016 1 Jegyzőkönyv Készült: Az ülés helye: Nyirád

Részletesebben

K i v o n a t. Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselő-testületének junius 27-ei ülésének jegyzőkönyvéből:

K i v o n a t. Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselő-testületének junius 27-ei ülésének jegyzőkönyvéből: ülésének könyvéből: Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 61/2018. (VI.27.) önkormányzati számu határozata: Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselő-testülete az Orvosi Ügyelet Egészségügyi

Részletesebben

Végrehajtott közúti ellenőrzések száma ábra

Végrehajtott közúti ellenőrzések száma ábra Veszélyes árúk közúti szállításának ellenőrzése 28-ban A veszélyes áruk szállítása jelentőségének növekedésével, összetett kockázati viszonyaival évek óta egyre preferáltabbá válik az Európai Uniós és

Részletesebben

Pest Megye Közgyűlésének 17/1999. (XI. 19.) Pm. sz. rendelete A Pest Megye Biztonságos Települése Cím alapításáról és adományozása rendjéről

Pest Megye Közgyűlésének 17/1999. (XI. 19.) Pm. sz. rendelete A Pest Megye Biztonságos Települése Cím alapításáról és adományozása rendjéről Pest Megye Közgyűlésének 17/1999. (XI. 19.) Pm. sz. rendelete A Pest Megye Biztonságos Települése Cím alapításáról és adományozása rendjéről A bűnmegelőzés és az áldozattá válás megelőzése elsősorban állami,

Részletesebben

Ezen dokumentum Jászárokszállás Város Önkéntes Tűzoltó Egyesületének 2007. évi jelentősebb eseményeit, beavatkozásait, híreit foglalja magába Készítette: Tekse Csaba parancsnok-helyettes 2007. október

Részletesebben

Fogyasztóvédelemért Felelős Helyettes Államtitkárság hírlevele 48/2015

Fogyasztóvédelemért Felelős Helyettes Államtitkárság hírlevele 48/2015 Fogyasztóvédelemért Felelős Helyettes Államtitkárság hírlevele 48/2015 Kedves Kolléga! Kérem engedje meg, hogy tájékoztassuk az Államreform Operatív Program keretében a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium

Részletesebben

Salgótarján Közbiztonságáért Közalapítvány Kuratóriumának Elnökétől

Salgótarján Közbiztonságáért Közalapítvány Kuratóriumának Elnökétől Ügyszám: 2421-2/2014. Salgótarján Közbiztonságáért Közalapítvány Kuratóriumának Elnökétől Javaslat a Salgótarján Közbiztonságáért Közalapítvány 2013. évi működéséről szóló beszámoló elfogadására Tisztelt

Részletesebben

Az egyesület teljes létszáma 30 fő, mely 22 rendes és 8 tiszteletbeli tagból áll össze. Február hónapban 2 fő felvételére került sor.

Az egyesület teljes létszáma 30 fő, mely 22 rendes és 8 tiszteletbeli tagból áll össze. Február hónapban 2 fő felvételére került sor. VECSÉS TELEPÜLÉSI POLGÁRŐR EGYESÜLET 2220 Vecsés, Fő út 112. Telefon: 06-30-758-5420 E-mail: info@vtpe.hu Bírósági bejegyzés száma: 4PK.60.187/2001 OPSZ tanúsítvány száma: 01/0053 Adószám: 18692512-1-13

Részletesebben

Képek a megemlékezésről

Képek a megemlékezésről 2012 Közgyűlések Felderítő Napi megemlékezés 2012. november 11.: az immár hagyományosan a családtagok részvételével tartott ünnepi megemlékezésünkre rendkívül kulturált környezetben, a Művészetek Palotájában

Részletesebben

Ennek kapcsán 1992. november 24 én megalakult az Országos Baleset megelőzési Bizottság, majd sora egymás után a megyei és

Ennek kapcsán 1992. november 24 én megalakult az Országos Baleset megelőzési Bizottság, majd sora egymás után a megyei és Veszprém, 2013. április 17. Gradvolt Szilveszter r. őrnagy Pécs VBB. Titkára I. Pécs Városi Baleset megelőzési Bizottság bemutatása Aközlekedésről szóló 1988. évi I. tv. a közlekedési propaganda tevékenységet

Részletesebben

ORSZÁGOS POLGÁRR SZÖVETSÉG

ORSZÁGOS POLGÁRR SZÖVETSÉG ORSZÁGOS POLGÁRR SZÖVETSÉG Levélcím: Telefon: Fax: BM-tel: BM-fax: 1077 Budapest Király u. 71. 441-1827 441-1794 441-1821 14-334 13-863 Forgatókönyv az Országos Polgárr Napra Az Országos Polgárr Szövetség

Részletesebben

Összefoglaló a TÁMOP projekt Regionális Mentori Szakmai Találkozójának Gyulai rendezvényéről május 8.

Összefoglaló a TÁMOP projekt Regionális Mentori Szakmai Találkozójának Gyulai rendezvényéről május 8. Összefoglaló a TÁMOP 2.1.2 projekt Regionális Mentori Szakmai Találkozójának Gyulai rendezvényéről 2014. május 8. Készítette: Vári Barbara TÁMOP 2.1.2 kommunikációs munkatárs 1 A Intézet TÁMOP 2.1.2 projektirodája

Részletesebben

Diakóniai munkapontot avattak Mezőpanitban

Diakóniai munkapontot avattak Mezőpanitban Diakóniai munkapontot avattak Mezőpanitban 2017. 05. 13. A Diakónia Keresztyén Alapítvány 51. munkapontját nyitották meg hivatalosan szombaton, május 13-án Mezőpanitban. Az új iroda nyitása, az otthoni

Részletesebben

B E SZ Á M O L Ó A Polgárır Egyesületek Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Szövetségének 2010-évi munkájáról 2011. évi feladatok meghatározása

B E SZ Á M O L Ó A Polgárır Egyesületek Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Szövetségének 2010-évi munkájáról 2011. évi feladatok meghatározása B E SZ Á M O L Ó A Polgárır Egyesületek Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Szövetségének 2010-évi munkájáról 2011. évi feladatok meghatározása Tisztelt Küldött- Közgyőlés! Kedves Vendégeink! Tisztelt Hölgyeim

Részletesebben

TANÍTÓK ELMÉLETI ÉS MÓDSZERTANI FELKÉSZÍTÉSE AZ ERKÖLCSTAN OKTATÁSÁRA CÍMŰ 30 ÓRÁS PEDAGÓGUS TOVÁBBKÉPZŐ PROGRAM

TANÍTÓK ELMÉLETI ÉS MÓDSZERTANI FELKÉSZÍTÉSE AZ ERKÖLCSTAN OKTATÁSÁRA CÍMŰ 30 ÓRÁS PEDAGÓGUS TOVÁBBKÉPZŐ PROGRAM E4/VI/2/2012. TANÍTÓK ELMÉLETI ÉS MÓDSZERTANI FELKÉSZÍTÉSE AZ ERKÖLCSTAN OKTATÁSÁRA CÍMŰ 30 ÓRÁS PEDAGÓGUS TOVÁBBKÉPZŐ PROGRAM ELÉGEDETTSÉGI KÉRDŐÍVEINEK ÖSSZEGZÉSE Tanfolyam időpontja: 2012. október 12

Részletesebben

tovább örökítő város legyen!

tovább örökítő város legyen! K Ö R M E N D I F Ó R U M 3 tovább örökítő város legyen! kampányról, tervekről, a város jövőjéről hogy milyen szakokra lenne még szükség a mezőgazdasági képzések mellett, így például a fémipari szakmák

Részletesebben

Az OPSz KÜLDÖTTGYŰLÉSI KÉPVISELŐK NÉVJEGYZÉKE az Országos Polgárőr Szövetség év november 28. napján tartott küldöttgyűlésén

Az OPSz KÜLDÖTTGYŰLÉSI KÉPVISELŐK NÉVJEGYZÉKE az Országos Polgárőr Szövetség év november 28. napján tartott küldöttgyűlésén Az OPSz KÜLDÖTTGYŰLÉSI KÉPVISELŐK NÉVJEGYZÉKE az Országos Szövetség 2015. év november 28. napján tartott küldöttgyűlésén Sor a Küldött 1. 1. Országos Szövetség és Dr. Túrós András P00000018 Sor a 2. 1.

Részletesebben

SZÉCSÉNYI KISTÉRSÉG FOGLALKOZTATÁSI PAKTUM

SZÉCSÉNYI KISTÉRSÉG FOGLALKOZTATÁSI PAKTUM SZÉCSÉNYI KISTÉRSÉG FOGLALKOZTATÁSI PAKTUM Preambulum Az aláíró felek fontos feladatnak tartják a Szécsényi kistérség társadalmi-gazdasági fejlődésének támogatását a humánerőforrás fejlesztésével és a

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: 2009. április 24 én, a Heves Megyei Közgyűlés üléséről

Jegyzőkönyv. Készült: 2009. április 24 én, a Heves Megyei Közgyűlés üléséről Jegyzőkönyv Készült: 2009. április 24 én, a Heves Megyei Közgyűlés üléséről Az ülés helye: Megyeháza II. emeleti Barkóczy terme Eger, Kossuth Lajos u. 9. sz. Jelen voltak: Ambrus Zoltán, Asztalos Dezsőné,

Részletesebben

Tanácsnok E L Ő T E R J E S Z T É S

Tanácsnok E L Ő T E R J E S Z T É S Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Tanácsnok E L Ő T E R J E S Z T É S A Budapesti Rendőr-főkapitányság XXI. kerületi Rendőrkapitánysága és a Budapest XXI.Kerület Csepel Önkormányzata közötti együttműködési

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült a Vakok és Gyengénlátók Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Egyesülete május 3. napján tartott küldöttgyűlésén.

Jegyzőkönyv. Készült a Vakok és Gyengénlátók Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Egyesülete május 3. napján tartott küldöttgyűlésén. Jegyzőkönyv Készült a Vakok és Gyengénlátók Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Egyesülete 2018. május 3. napján tartott küldöttgyűlésén. Küldöttgyűlés helye: 4400 Nyíregyháza, István utca 3. Küldöttgyűlés ideje:

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 14-ei rendes, nyílt ülésére

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 14-ei rendes, nyílt ülésére Dunavarsány Város Önkormányzatának Polgármestere 2336 Dunavarsány, Kossuth Lajos utca 18., titkarsag@dunavarsany.hu 24/521-040, 24/521-041, Fax: 24/521-056 www.dunavarsany.hu ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány

Részletesebben

Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság

Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Cím: 5600 Békéscsaba, Kazinczy utca 9. Az igazgatóság telefon és fax számai: Tel: (66) 549-470 Fax: (66) 441-628 E-mail cím: bekes.titkarsag@katved.gov.hu SZEPTEMBER

Részletesebben

J e g y zőkönyv HOB 3/2011/EL (HOB 5/ /EL)

J e g y zőkönyv HOB 3/2011/EL (HOB 5/ /EL) HOB 3/2011/EL (HOB 5/2010-2014/EL) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Honvédelmi és rendészeti bizottsága Ellenőrző albizottságának 2011. április 28-án, csütörtökön, 10 óra 05 perckor az Országház földszint

Részletesebben

H Í R E K Szegedről. A MEE. DÉRI MIKSA Dél Alföldi Régió régi új területi vezetői a régiós együttműködés folytatása mellett döntöttek.

H Í R E K Szegedről. A MEE. DÉRI MIKSA Dél Alföldi Régió régi új területi vezetői a régiós együttműködés folytatása mellett döntöttek. H Í R E K Szegedről A MEE. DÉRI MIKSA Dél Alföldi Régió régi új területi vezetői a régiós együttműködés folytatása mellett döntöttek. A 2019. évi tisztújítást követően, most első ízben Békéscsabán - 2019.

Részletesebben

2012. január augusztus hónap közrendvédelmi helyzete

2012. január augusztus hónap közrendvédelmi helyzete 2012. január augusztus hónap közrendvédelmi helyzete Személyi szabadságot korlátozó intézkedések I./1. Elfogások Az elfogások száma 1,3%-kal csökkent az előző év azonos időszakában regisztráltakhoz viszonyítva

Részletesebben

XVII. Közbiztonsági Rendezvénysorozat

XVII. Közbiztonsági Rendezvénysorozat XVII. Közbiztonsági Rendezvénysorozat Az idei évben is megvalósul a figyelemfelhívó és ismerető programokkal színesített városi és megyei Közbiztonsági Rendezvénysorozat. Az alábbiakban összegezzük, milyen

Részletesebben

?2~ Ji1L. számú előterjesztés

?2~ Ji1L. számú előterjesztés Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere Ji1L. számú előterjesztés Előterjesztés a Képviselő-testület részére a Kőbánya közterületein szolgáló rendőri állomány létszámával kapcsolatos

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 6. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V Tiszabura Község Képviselő-testületének 2014. március 26-án megtartott rendkívüli testületi ülésén Határozat száma Határozat tárgya 26/2014.(III.26.)Ök. Határozat Rendőrkapitányság

Részletesebben

VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88) , Fax: (88)

VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88) , Fax: (88) Szám: 02/134-23/2016 VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-011, Fax: (88)545-012 E-mail: mokelnok@vpmegye.hu E L Ő T E R J E S Z T É S a Veszprém

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült Szigliget Község Önkormányzata Képviselő-testületének június 15-én 8.00 órakor tartott rendkívüli üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Készült Szigliget Község Önkormányzata Képviselő-testületének június 15-én 8.00 órakor tartott rendkívüli üléséről. Képviselő-testület Szigliget J e g y z ő k ö n y v Készült Szigliget Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2017. június 15-én 8.00 órakor tartott rendkívüli üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri

Részletesebben

Jegyzőkönyv. 3./ A Szerencsi Rendőrkapitányság beszámolója a 2009.évi munkáról Előadó: dr. Bogyay Ferenc r. alezredes, kapitányságvezető

Jegyzőkönyv. 3./ A Szerencsi Rendőrkapitányság beszámolója a 2009.évi munkáról Előadó: dr. Bogyay Ferenc r. alezredes, kapitányságvezető Jegyzőkönyv Készült: 2010.július 29-én Mezőzombor Községi Önkormányzat Képviselő-testületének soron következő üléséről. Jelen vannak: Biró Ferenc polgármester Czabányi Attila Sándor képviselő Csatlós Csaba

Részletesebben

Beszámoló a Salgótarján Közbiztonságáért Közalapítvány 2007. évi működéséről

Beszámoló a Salgótarján Közbiztonságáért Közalapítvány 2007. évi működéséről Beszámoló a Salgótarján Közbiztonságáért Közalapítvány 2007. évi működéséről Melléklet A Salgótarján Közbiztonságáért Közalapítvány (a továbbiakban: Közalapítvány) elsődleges, és egyben leggyakrabban emlegetett

Részletesebben

Jegyzőkönyv. . az Eötvös Loránd Fizikai Társulat 2007.május 19-én 10.00 órakor tartott tisztújító Küldöttközgyűlésről

Jegyzőkönyv. . az Eötvös Loránd Fizikai Társulat 2007.május 19-én 10.00 órakor tartott tisztújító Küldöttközgyűlésről Jegyzőkönyv. az Eötvös Loránd Fizikai Társulat 2007.május 19-én 10.00 órakor tartott tisztújító Küldöttközgyűlésről A közgyűlés helye: ELTE Fizikai épület 083.sz. előadóterem. 1117 Budapest, Pázmány Péter

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Nyirád Község Önkormányzata Képviselő-testületének. nyilvános üléséről december 29.

JEGYZŐKÖNYV. Nyirád Község Önkormányzata Képviselő-testületének. nyilvános üléséről december 29. Ügyszám: 133-147/2017. JEGYZŐKÖNYV Nyirád Község Önkormányzata Képviselő-testületének nyilvános üléséről 2017. december 29. Nyirád 2017 1 Jegyzőkönyv Készült: Nyirád Község Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Nyirád és Szőc Községek Önkormányzatai Képviselő-testületeinek. együttes, nyilvános üléséről április 29.

JEGYZŐKÖNYV. Nyirád és Szőc Községek Önkormányzatai Képviselő-testületeinek. együttes, nyilvános üléséről április 29. Ügyszám: 87-57/2015. JEGYZŐKÖNYV Nyirád és Szőc Községek Önkormányzatai Képviselő-testületeinek együttes, nyilvános üléséről 2015. április 29. Nyirád 2015 1 Jegyzőkönyv Készült: Az ülés helye: Nyirád és

Részletesebben

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS Szám: EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS amely létrejött, a ORSZÁGOS valamint, a BIZTONSÁGI TANÁCSADÓK NEMZETKÖZI SZAKMAI EGYESÜLETE között 2011 B u d a p e s t 1 A Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvényben,

Részletesebben

2017. november Emberközpontú tudomány

2017. november Emberközpontú tudomány A M a g y a r T u d o m á n y Ü n n e p e 2017. november 3-30. Emberközpontú tudomány A rendezvény címe A rendezvény típusa (pl. előadás, emlékülés, konferencia, kerekasztal-beszélgetés, könyvbemutató,

Részletesebben

A HATÁRRENDÉSZETTŐL A RENDÉSZETTUDOMÁNYIG

A HATÁRRENDÉSZETTŐL A RENDÉSZETTUDOMÁNYIG A HATÁRRENDÉSZETTŐL A RENDÉSZETTUDOMÁNYIG Pécs 2016 PÉCSI HATÁRŐR TUDOMÁNYOS KÖZLEMÉNYEK XVII. A HATÁRRENDÉSZETTŐL A RENDÉSZETTUDOMÁNYIG Szerkesztette: Gaál Gyula Hautzinger Zoltán Pécs 2016 PÉCSI HATÁRŐR

Részletesebben

Beszámoló a 35/2013. (V.22.) VM rendelet támogatásával megvalósult beruházásról

Beszámoló a 35/2013. (V.22.) VM rendelet támogatásával megvalósult beruházásról Beszámoló a 35/2013. (V.22.) VM rendelet támogatásával megvalósult beruházásról Pályázó neve: Palotási Polgárőr Egyesület Pályázó címe: 3042 Palotás Kossuth út 1. Ügyfél-azonosító: 1004795335 Támogatási

Részletesebben

Az Önkéntesség Európai Éve keretében meghirdetett Önkéntesek Hete alkalmából pályázatot nyújtott be Alapítványunk az Önkéntes Központ Alapítványhoz.

Az Önkéntesség Európai Éve keretében meghirdetett Önkéntesek Hete alkalmából pályázatot nyújtott be Alapítványunk az Önkéntes Központ Alapítványhoz. A Csabacsűdi játszótér felújítása az Önkéntesek Hete keretében című projekt megvalósulása Csabacsűdön Pályázó: Tiszta Környezetünkért Alapítvány Csabacsűd Az Önkéntesség Európai Éve keretében meghirdetett

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Babits Emil Hofferné Hanich Erika Kovács Attila Oszvald József Ruppert Báláné Scheer József Schindler László Tihanyiné Baki Zsuzsanna

JEGYZŐKÖNYV. Babits Emil Hofferné Hanich Erika Kovács Attila Oszvald József Ruppert Báláné Scheer József Schindler László Tihanyiné Baki Zsuzsanna JEGYZŐKÖNYV A Veszprém Megyei Német Kisebbségi Önkormányzat testületének 2007. március 14-én 10.00 órai kezdettel Veszprémben, a Megyeháza I. emeleti Szent István termében megtartott alakuló üléséről.

Részletesebben