J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "J E G Y Z Ő K Ö N Y V"

Átírás

1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: szeptember 10. napján megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Héri Viktor a bizottság elnöke, Jakab Magdolna, Tóth István bizottsági tagok, Távolmaradt: Farkas Ernő polgármester, Tóth Andrea jegyző, Kóder Lászlóné főmunkatárs, - jkv. vezető -. Távolmaradását bejelentette: Bodnár János, Palsics János bizottsági tagok. Héri Viktor a Városgazdálkodási Bizottság elnöke köszönti a bizottság tagjait és a jelenlévőket. Megállapítja, hogy az ülés határozatképes, mert a bizottság 5 tagjából 3 fő bizottsági tag jelen van. Ezt követően az ülést megnyitja. A bizottság elnöke javasolja, hogy a meghívóban szereplő napirendi pontokat tárgyalja meg a bizottság. 3 igen szavazattal az alábbi napirendi pontok tárgyalását fogadta el: 1.) Erzsébet Királyné Oktatási és Nevelési Intézmény 4465 Rakamaz, Ady Endre út 63. szám alatti épületének akadálymentesítésére vonatkozó építési engedélyezési tervdokumentáció elkészítésére érkezett ajánlatok megtárgyalása. 2.) Erzsébet Királyné Oktatási és Nevelési Intézmény 4465 Rakamaz, Bocskai út 55/a. szám alatti épületének akadálymentesítésére vonatkozó építési engedélyezési tervdokumentáció elkészítésére érkezett ajánlatok megtárgyalása. 3.) Erzsébet Királyné Oktatási és Nevelési Intézmény 4465 Rakamaz, Ady Endre út 63. szám alatti épületének akadálymentesítéséhez szükséges rehabilitációs környezettervező szakértői/szakmérnöki feladatok ellátására, valamint helyszíni szaktanácsadásra érkezett ajánlat megtárgyalása.

2 4.) Erzsébet Királyné Oktatási és Nevelési Intézmény 4465 Rakamaz, Bocskai út 55/a. szám alatti épületének akadálymentesítéséhez szükséges rehabilitációs környezettervező szakértői/szakmérnöki feladatok ellátására, valamint helyszíni szaktanácsadásra érkezett ajánlat megtárgyalása. 5.) Erzsébet Királyné Oktatási és Nevelési Intézmény 4465 Rakamaz, Ady Endre út 63. szám alatti épületének akadálymentesítéséhez szükséges felvonó építési engedélyezési tervdokumentációjának elkészítésére érkezett ajánlat megtárgyalása. 6.) Erzsébet Királyné Oktatási és Nevelési Intézmény 4465 Rakamaz, Bocskai út 55/a. szám alatti épületének akadálymentesítéséhez szükséges felvonó építési engedélyezési tervdokumentációjának elkészítésére érkezett ajánlat megtárgyalása. 1. napirendi pont: Erzsébet Királyné Oktatási és Nevelési Intézmény 4465 Rakamaz, Ady Endre út 63. szám alatti épületének akadálymentesítésére vonatkozó építési engedélyezési tervdokumentáció elkészítésére érkezett ajánlatok megtárgyalása. Az ajánlatok és a határozat-tervezet a jegyzőkönyvhöz csatolva van. 3 igen szavazattal az alábbi határozatot hozta: 109/2009. (IX.10.) számú Erzsébet Királyné Oktatási és Nevelési Intézmény 4465 Rakamaz, Ady Endre út 63. szám alatti épületének akadálymentesítésére vonatkozó építési engedélyezési tervdokumentáció elkészítésére érkezett ajánlatok megtárgyalása 2

3 Az Erzsébet Királyné Oktatási és Nevelési Intézmény 4465 Rakamaz, Ady Endre út 63. szám alatti épületének akadálymentesítésére vonatkozó építési engedélyezési tervdokumentáció elkészítésére érkezett ajánlatokat megtárgyalta, a határozattervezetet a Képviselő-testületnek elfogadásra javasolja. 2. napirendi pont: Erzsébet Királyné Oktatási és Nevelési Intézmény 4465 Rakamaz, Bocskai út 55/a. szám alatti épületének akadálymentesítésére vonatkozó építési engedélyezési tervdokumentáció elkészítésére érkezett ajánlatok megtárgyalása. Az ajánlatok és a határozat-tervezet a jegyzőkönyvhöz csatolva van. 3 igen szavazattal az alábbi határozatot hozta: 110/2009. (IX.10.) számú Erzsébet Királyné Oktatási és Nevelési Intézmény 4465 Rakamaz, Bocskai út 55/a. szám alatti épületének akadálymentesítésére vonatkozó építési engedélyezési tervdokumentáció elkészítésére érkezett ajánlatok megtárgyalása Az Erzsébet Királyné Oktatási és Nevelési Intézmény 4465 Rakamaz, Bocskai út 55/a. szám alatti épületének akadálymentesítésére vonatkozó építési engedélyezési tervdokumentáció elkészítésére érkezett ajánlatokat megtárgyalta, a határozattervezetet a Képviselő-testületnek elfogadásra javasolja. 3. napirendi pont: Erzsébet Királyné Oktatási és Nevelési Intézmény 4465 Rakamaz, Ady Endre út 63. szám alatti épületének akadálymentesítéséhez szükséges rehabilitációs környezettervező szakértői/szakmérnöki feladatok ellátására, valamint helyszíni szaktanácsadásra érkezett ajánlat megtárgyalása. 3

4 A Dr&GEDI Szolgáltató és Kereskedelmi Közkereseti Társaság ajánlata és a határozat-tervezet a jegyzőkönyvhöz csatolva van. 3 igen szavazattal az alábbi határozatot hozta: 111/2009. (IX.10.) számú Erzsébet Királyné Oktatási és Nevelési Intézmény 4465 Rakamaz, Ady Endre út 63. szám alatti épületének akadálymentesítéséhez szükséges rehabilitációs környezettervező szakértői/szakmérnöki feladatok ellátására, valamint helyszíni szaktanácsadásra érkezett ajánlat megtárgyalása A Dr&GEDI Szolgáltató és Kereskedelmi Közkereseti Társaság (4400 Nyíregyháza, Nyíl út 44.) által az Erzsébet Királyné Oktatási és Nevelési Intézmény 4465 Rakamaz, Ady Endre út 63. szám alatti épületének akadálymentesítéséhez szükséges rehabilitációs környezettervező szakértői/szakmérnöki feladatok ellátására, valamint helyszíni szaktanácsadásra vonatkozóan benyújtott ajánlatot megtárgyalta, a határozat-tervezetet a Képviselő-testületnek elfogadásra javasolja. 4. napirendi pont: Erzsébet Királyné Oktatási és Nevelési Intézmény 4465 Rakamaz, Bocskai út 55/a. szám alatti épületének akadálymentesítéséhez szükséges rehabilitációs környezettervező szakértői/szakmérnöki feladatok ellátására, valamint helyszíni szaktanácsadásra érkezett ajánlat megtárgyalása. A Dr&GEDI Szolgáltató és Kereskedelmi Közkereseti Társaság ajánlata és a határozat-tervezet a jegyzőkönyvhöz csatolva van. 4

5 3 igen szavazattal az alábbi határozatot hozta: 112/2009. (IX.10.) számú Erzsébet Királyné Oktatási és Nevelési Intézmény 4465 Rakamaz, Bocskai út 55/a. szám alatti épületének akadálymentesítéséhez szükséges rehabilitációs környezettervező szakértői/szakmérnöki feladatok ellátására, valamint helyszíni szaktanácsadásra érkezett ajánlat megtárgyalása A Dr&GEDI Szolgáltató és Kereskedelmi Közkereseti Társaság (4400 Nyíregyháza, Nyíl út 44.) által az Erzsébet Királyné Oktatási és Nevelési Intézmény 4465 Rakamaz, Bocskai út 55/a. szám alatti épületének akadálymentesítéséhez szükséges rehabilitációs környezettervező szakértői/szakmérnöki feladatok ellátására, valamint helyszíni szaktanácsadásra vonatkozóan benyújtott ajánlatot megtárgyalta, a határozat-tervezetet a Képviselő-testületnek elfogadásra javasolja. 5. napirendi pont: Erzsébet Királyné Oktatási és Nevelési Intézmény 4465 Rakamaz, Ady Endre út 63. szám alatti épületének akadálymentesítéséhez szükséges felvonó építési engedélyezési tervdokumentációjának elkészítésére érkezett ajánlat megtárgyalása. A NYÍR-LIFT Kft. ajánlata és a határozat-tervezet a jegyzőkönyvhöz csatolva van. 3 igen szavazattal az alábbi határozatot hozta: 113/2009. (IX.10.) számú 5

6 Erzsébet Királyné Oktatási és Nevelési Intézmény 4465 Rakamaz, Ady Endre út 63. szám alatti épületének akadálymentesítéséhez szükséges felvonó építési engedélyezési tervdokumentációjának elkészítésére érkezett ajánlat megtárgyalása A NYÍR-LIFT Kft. (4405 Nyíregyháza, Debreceni út 236.) által az Erzsébet Királyné Oktatási és Nevelési Intézmény 4465 Rakamaz, Ady Endre út 63. szám alatti épületének akadálymentesítéséhez szükséges felvonó építési engedélyezési tervdokumentációjának elkészítésére vonatkozóan benyújtott ajánlatot megtárgyalta, a határozat-tervezetet a Képviselő-testületnek elfogadásra javasolja. 6. napirendi pont: Erzsébet Királyné Oktatási és Nevelési Intézmény 4465 Rakamaz, Bocskai út 55/a. szám alatti épületének akadálymentesítéséhez szükséges felvonó építési engedélyezési tervdokumentációjának elkészítésére érkezett ajánlat megtárgyalása. A NYÍR-LIFT Kft. ajánlata és a határozat-tervezet a jegyzőkönyvhöz csatolva van. 3 igen szavazattal az alábbi határozatot hozta: 114/2009. (IX.10.) számú Erzsébet Királyné Oktatási és Nevelési Intézmény 4465 Rakamaz, Bocskai út 55/a. szám alatti épületének akadálymentesítéséhez szükséges felvonó építési engedélyezési tervdokumentációjának elkészítésére érkezett ajánlat megtárgyalása A NYÍR-LIFT Kft. (4405 Nyíregyháza, Debreceni út 236.) által az Erzsébet Királyné Oktatási és Nevelési Intézmény 4465 Rakamaz, Bocskai út 55/a. szám alatti épületének akadálymentesítéséhez szükséges felvonó építési engedélyezési tervdokumentációjának elkészítésére vonatkozóan benyújtott ajánlatot megtárgyalta, a határozat-tervezetet a Képviselő-testületnek elfogadásra javasolja. 6

7 Mivel több napirendi pont nem volt, Héri Viktor a bizottság elnöke az ülést bezárta. K.m.f Héri Viktor elnök Kóder Lászlóné jegyzőkönyvvezető 7

8 Rakamaz Város Önkormányzat E l n ö k é t ő l 4465 Rakamaz, Szent István út 116. Telefon: (42) Száma: /2009. M E G H Í V Ó Rakamaz Város Önkormányzatának Városgazdálkodási Bizottságát rendkívüli ülésének megtartására szeptember 10. (csütörtök) 16, 00 órára ö s s z e h í v o m, melyre tisztelettel meghívom. Az ülés helye: Városháza Tervezett napirendek: 1.) Erzsébet Királyné Oktatási és Nevelési Intézmény 4465 Rakamaz, Ady Endre út 63. szám alatti épületének akadálymentesítésére vonatkozó építési engedélyezési tervdokumentáció elkészítésére érkezett ajánlatok megtárgyalása. 2.) Erzsébet Királyné Oktatási és Nevelési Intézmény 4465 Rakamaz, Bocskai út 55/a. szám alatti épületének akadálymentesítésére vonatkozó építési engedélyezési tervdokumentáció elkészítésére érkezett ajánlatok megtárgyalása. 3.) Erzsébet Királyné Oktatási és Nevelési Intézmény 4465 Rakamaz, Ady Endre út 63. szám alatti épületének akadálymentesítéséhez szükséges rehabilitációs környezettervező szakértői/szakmérnöki feladatok ellátására, valamint helyszíni szaktanácsadásra érkezett ajánlat megtárgyalása. 4.) Erzsébet Királyné Oktatási és Nevelési Intézmény 4465 Rakamaz, Bocskai út 55/a. szám alatti épületének akadálymentesítéséhez szükséges rehabilitációs környezettervező szakértői/szakmérnöki feladatok ellátására, valamint helyszíni szaktanácsadásra érkezett ajánlat megtárgyalása 8

9 5.) Erzsébet Királyné Oktatási és Nevelési Intézmény 4465 Rakamaz, Ady Endre út 63/a. szám alatti épületének akadálymentesítéséhez szükséges felvonó építési engedélyezési tervdokumentációjának elkészítésére érkezett ajánlat megtárgyalása. 6.) Erzsébet Királyné Oktatási és Nevelési Intézmény 4465 Rakamaz, Bocskai út 55/a. szám alatti épületének akadálymentesítéséhez szükséges felvonó építési engedélyezési tervdokumentációjának elkészítésére érkezett ajánlat megtárgyalása. Rakamaz, szeptember 9. Héri Viktor a bizottság elnöke 9

10 2 10

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2012. szeptember 20. napján megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Héri Viktor a bizottság elnöke, Palsics János bizottsági tag, Távolmaradt: Farkas Ernő polgármester,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Rakamaz Város Önkormányzata Városgazdálkodási Bizottságának október 28. napján megtartott rendkívüli üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Rakamaz Város Önkormányzata Városgazdálkodási Bizottságának október 28. napján megtartott rendkívüli üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2009. október 28. napján megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Héri Viktor a bizottság elnöke, Jakab Magdolna, Palsics János, Tóth István bizottsági tagok, Távolmaradt:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Rakamaz Város Önkormányzata Városgazdálkodási Bizottságának április 29. napján megtartott üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Rakamaz Város Önkormányzata Városgazdálkodási Bizottságának április 29. napján megtartott üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2009. április 29. napján megtartott üléséről. Jelen vannak: Héri Viktor a bizottság elnöke, Bodnár János, Palsics János, Tóth István bizottsági tagok, Távolmaradt: Farkas

Részletesebben

J E G Y ZŐKÖNYV. A polgármester megállapítja, hogy az ülés határozatképes, mert 7 fő képviselő jelen van.

J E G Y ZŐKÖNYV. A polgármester megállapítja, hogy az ülés határozatképes, mert 7 fő képviselő jelen van. 9 J E G Y ZŐKÖNYV Készült: Rakamaz Város Képviselő-testületének 2011. január 20. napján megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Farkas Ernő polgármester Cseh Béla Héri Viktor Nádasdi Frida Palsics

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Rakamaz Város Önkormányzata Városgazdálkodási Bizottságának január 31. napján megtartott rendkívüli üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Rakamaz Város Önkormányzata Városgazdálkodási Bizottságának január 31. napján megtartott rendkívüli üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2013. január 31. napján megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Héri Viktor a bizottság elnöke, Palsics János a bizottság tagja, Farkas Ernő polgármester, Kovácsné

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Rakamaz Város Önkormányzata Pénzügyi Bizottságának november 14. napján megtartott rendkívüli üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Rakamaz Város Önkormányzata Pénzügyi Bizottságának november 14. napján megtartott rendkívüli üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2013. november 14. napján megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Héri Viktor a bizottság elnöke, Hercegfalvi Frida bizottsági tag, Farkas Ernő polgármester, Kovácsné

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Rakamaz Város Önkormányzata Városgazdálkodási Bizottságának november 29. napján megtartott üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Rakamaz Város Önkormányzata Városgazdálkodási Bizottságának november 29. napján megtartott üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2011. november 29. napján megtartott üléséről. Jelen vannak: Héri Viktor a bizottság elnöke, Palsics János a bizottság tagja, Farkas Ernő polgármester, Dr. Tóth Andrea jegyző,

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Rakamaz Város Önkormányzata Városgazdálkodási Bizottságának március 31. napján megtartott üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Rakamaz Város Önkormányzata Városgazdálkodási Bizottságának március 31. napján megtartott üléséről. JEGYZŐKÖNYV Készült: a 2008. március 31. napján megtartott üléséről. Jelen vannak: Héri Viktor a bizottság elnöke, Bodnár János Jakab Magdolna Palsics János bizottsági tagok, Távolmaradt: Tóth Andrea jegyző

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Rakamaz Város Önkormányzata Városgazdálkodási Bizottságának szeptember 15. napján megtartott üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Rakamaz Város Önkormányzata Városgazdálkodási Bizottságának szeptember 15. napján megtartott üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: a 2008. szeptember 15. napján megtartott üléséről. Jelen vannak: Héri Viktor a bizottság elnöke, Bodnár János, Tóth István bizottság tagok, Palsics János bizottsági tag a

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Rakamaz Város Önkormányzata Városgazdálkodási Bizottságának május 28. napján megtartott üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Rakamaz Város Önkormányzata Városgazdálkodási Bizottságának május 28. napján megtartott üléséről. JEGYZŐKÖNYV Készült: a 2008. május 28. napján megtartott üléséről. Jelen vannak: Héri Viktor a bizottság elnöke, Jakab Magdolna Palsics János Tóth István bizottsági tagok, Távolmaradt: Farkas Ernő polgármester

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Rakamaz Város Önkormányzata Pénzügyi Bizottságának augusztus 25. napján megtartott üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Rakamaz Város Önkormányzata Pénzügyi Bizottságának augusztus 25. napján megtartott üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2009. augusztus 25. napján megtartott üléséről. Jelen vannak: Nádasdi Frida a Pénzügyi Bizottság elnöke, Héri Viktor, Tóth Mihály, Rudolf Károlyné a Pénzügyi Bizottság tagjai,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Rakamaz Város Önkormányzata Városgazdálkodási Bizottságának november 15. napján megtartott üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Rakamaz Város Önkormányzata Városgazdálkodási Bizottságának november 15. napján megtartott üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2010. november 15. napján megtartott üléséről. Jelen vannak: Héri Viktor a bizottság elnöke, Palsics János, Jakab Magdolna a bizottság tagjai, Farkas Ernő polgármester, Dr.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Rakamaz Város Önkormányzata Pénzügyi Bizottságának június 14. napján megtartott rendkívüli üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Rakamaz Város Önkormányzata Pénzügyi Bizottságának június 14. napján megtartott rendkívüli üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2012. június 14. napján megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Nádasdi Frida a bizottság elnöke, Héri Viktor a bizottság tagja, Farkas Ernő polgármester, Dr. Tóth

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2015. szeptember 28. napján 7 30 órától a Rakamazi Közös Önkormányzati Hivatal tanácstermében megtartott üléséről. Jelen vannak: Fotta Csaba elnök, Krausz Csaba bizottsági

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 306 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Rakamaz Város Képviselő-testületének 2010. október 21. napján megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Farkas Ernő polgármester Héri Viktor Nádasdi Frida Palsics

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Rakamaz Város Önkormányzata Pénzügyi Bizottságának május 25. napján megtartott üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Rakamaz Város Önkormányzata Pénzügyi Bizottságának május 25. napján megtartott üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2011. május 25. napján megtartott üléséről. Jelen vannak: Nádasdi Frida a bizottság elnöke, Héri Viktor a bizottság tagja, Távolmaradt: Távolmaradását bejelentette: Farkas

Részletesebben

A polgármester megállapítja, hogy az ülés határozatképes, mert 9 fő képviselő jelen van.

A polgármester megállapítja, hogy az ülés határozatképes, mert 9 fő képviselő jelen van. 252 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Rakamaz Város Képviselő-testületének 2010. szeptember 7. napján megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Farkas Ernő polgármester Cseh Béla Héri Viktor Molnár István

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Rakamaz Város Önkormányzata Pénzügyi Bizottságának február 5. napján megtartott üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Rakamaz Város Önkormányzata Pénzügyi Bizottságának február 5. napján megtartott üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2014. február 5. napján megtartott üléséről. Jelen vannak: Héri Viktor a bizottság elnöke, Hercegfalvi Frida bizottsági tag, Farkas Ernő polgármester, Kovácsné Pallai Valéria

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2015. június 5. napján 8 30 órától a Rakamazi Közös Önkormányzati Hivatal tanácstermében megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Fotta Csaba a bizottság elnöke, Krausz

Részletesebben

J E G Y ZŐKÖNYV. A polgármester megállapítja, hogy az ülés határozatképes, mert 7 fő képviselő jelen van.

J E G Y ZŐKÖNYV. A polgármester megállapítja, hogy az ülés határozatképes, mert 7 fő képviselő jelen van. 1 J E G Y ZŐKÖNYV Készült: Rakamaz Város Képviselő-testületének 2011. január 3. napján megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Farkas Ernő polgármester Cseh Béla Héri Viktor Nádasdi Frida Palsics

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kulturális, Oktatási és Sport Bizottságának 2011. április 26. napján megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Cseh Béla a bizottság elnöke, Pirint Andrásné, Rudolf Károlyné

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Rakamaz Város Önkormányzata Pénzügyi Bizottságának november 13. napján megtartott üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Rakamaz Város Önkormányzata Pénzügyi Bizottságának november 13. napján megtartott üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2008. november 13. napján megtartott üléséről. Jelen vannak: Nádasdi Frida a Pénzügyi Bizottság elnöke, Héri Viktor, Rudolf Károlyné a Pénzügyi Bizottság tagjai, Farkas Ernő

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Rakamaz Város Önkormányzata Pénzügyi Bizottságának november 10. napján megtartott üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Rakamaz Város Önkormányzata Pénzügyi Bizottságának november 10. napján megtartott üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2009. november 10. napján megtartott üléséről. Jelen vannak: Nádasdi Frida a Pénzügyi Bizottság elnöke, Héri Viktor, Tóth Mihály, Rudolf Károlyné, Kornis Tibor a Pénzügyi

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Rakamaz Város Képviselő-testületének július 9. napján meg-tartott rendkívüli üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Rakamaz Város Képviselő-testületének július 9. napján meg-tartott rendkívüli üléséről. 9 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Rakamaz Város Képviselő-testületének 2014. július 9. napján meg-tartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Farkas Ernő polgármester Hercegfalvi Frida Palsics János Pályi

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Hercegfalvi Frida Héri Viktor Palsics János Pályi Zoltán Pirint Andrásné képviselők. Kovácsné Pallai Valéria jegyző

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Hercegfalvi Frida Héri Viktor Palsics János Pályi Zoltán Pirint Andrásné képviselők. Kovácsné Pallai Valéria jegyző 114 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Rakamaz Város Képviselő-testületének 2014. március 12. napján meg-tartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Farkas Ernő polgármester Hercegfalvi Frida Héri Viktor Palsics

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2015. szeptember 4. napján 8 00 órától a Rakamazi Közös Önkormányzati Hivatal tanácstermében megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Fotta Csaba elnök, Krausz Csaba,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2015. október 21. napján 8 30 órától a Rakamazi Közös Önkormányzati Hivatal tanácstermében megtartott üléséről. Jelen vannak: Fotta Csaba elnök, Krausz Csaba bizottsági tag,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 178 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Rakamaz Város Képviselő-testületének 2013. június 26. napján megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Farkas Ernő polgármester Cseh Béla Héri Viktor Hercegfalvi

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Rakamaz Város Képviselő-testületének január 7-én megtartott rendkívüli üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Rakamaz Város Képviselő-testületének január 7-én megtartott rendkívüli üléséről. 1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Rakamaz Város Képviselő-testületének 2009. január 7-én megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Farkas Ernő polgármester Balogh Tibor Bodnár János Cseh Béla Dargó

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 98 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Rakamaz Város Képviselő-testületének 2013. március 20. napján megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Farkas Ernő polgármester Cseh Béla Héri Viktor Palsics János

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 103 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Rakamaz Város Képviselő-testületének 2013. március 28. napján megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Farkas Ernő polgármester Cseh Béla Hercegfalvi Frida Héri

Részletesebben

A polgármester megállapítja, hogy az ülés határozatképes, mert 7 fő képviselő jelen van.

A polgármester megállapítja, hogy az ülés határozatképes, mert 7 fő képviselő jelen van. 51 J E G Y ZŐKÖNYV Készült: Rakamaz Város Képviselő-testületének 2012. február 29. napján megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Farkas Ernő polgármester Cseh Béla Héri Viktor Nádasdi Frida Palsics

Részletesebben

A polgármester megállapítja, hogy az ülés határozatképes, mert 6 fő képviselő jelen van.

A polgármester megállapítja, hogy az ülés határozatképes, mert 6 fő képviselő jelen van. 330 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Rakamaz Város Képviselő-testületének 2012. november 8. napján megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Farkas Ernő polgármester Cseh Béla Héri Viktor Palsics János

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Bodnár László polgármester, Dr. Kóder László jegyző, Kőpájer Istvánné jegyzőkönyvvezető.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Bodnár László polgármester, Dr. Kóder László jegyző, Kőpájer Istvánné jegyzőkönyvvezető. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2015. május 15. napján 8 00 órától a Rakamazi Közös Önkormányzati Hivatal tanácstermében megtartott üléséről. Jelen vannak: Fotta Csaba a bizottság elnöke, Krausz Csaba,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2016. március 31. napján 13 00 órától a Rakamazi Közös Önkormányzati Hivatal tanácstermében megtartott üléséről. Jelen vannak: Fotta Csaba elnök, Krausz Csaba Szin Zoltán

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2015. augusztus 14. napján 7 30 órától a Rakamazi Közös Önkormányzati Hivatal tanácstermében megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Fotta Csaba elnök, Krausz Csaba

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Rakamaz Város Képviselő-testületének szeptember 04-én megtartott rendkívüli üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Rakamaz Város Képviselő-testületének szeptember 04-én megtartott rendkívüli üléséről. 313 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Rakamaz Város Képviselő-testületének 2008. szeptember 04-én megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Farkas Ernő polgármester Balogh Tibor Dargó Ferenc Héri Viktor

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Rakamaz Város Képviselő-testületének szeptember 30-án megtartott rendkívüli üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Rakamaz Város Képviselő-testületének szeptember 30-án megtartott rendkívüli üléséről. 373 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Rakamaz Város Képviselő-testületének 2008. szeptember 30-án megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Farkas Ernő polgármester Balogh Tibor Bodnár János Cseh Béla

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Rakamaz Város Önkormányzata Városgazdálkodási Bizottságának 2012. november 28. napján megtartott üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Rakamaz Város Önkormányzata Városgazdálkodási Bizottságának 2012. november 28. napján megtartott üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2012. november 28. napján megtartott üléséről. Jelen vannak: Héri Viktor a bizottság elnöke, Palsics János a bizottság tagja, Távolmaradt: Farkas Ernő polgármester, Dr. Tóth

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Rakamaz Város Önkormányzata Városgazdálkodási Bizottságának 2013. február 14. napján megtartott üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Rakamaz Város Önkormányzata Városgazdálkodási Bizottságának 2013. február 14. napján megtartott üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2013. február 14. napján megtartott üléséről. Jelen vannak: Héri Viktor a bizottság elnöke, Palsics János a bizottság tagja, Farkas Ernő polgármester, Kovácsné Pallai Valéria

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 492 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Rakamaz Város Képviselő-testületének 2014. december 4. napján 15 00 órától a Rakamazi Közös Önkormányzati Hivatal tanácstermében megtartott rendkívüli üléséről. Jelen

Részletesebben

A polgármester megállapítja, hogy az ülés határozatképes, mert 9 fő képviselő jelen van.

A polgármester megállapítja, hogy az ülés határozatképes, mert 9 fő képviselő jelen van. 236 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Rakamaz Város Képviselő-testületének 2010. augusztus 12. napján megtartott üléséről. Jelen vannak: Farkas Ernő polgármester Balogh Tibor Cseh Béla Héri Viktor Nádasdi

Részletesebben

A polgármester megállapítja, hogy az ülés határozatképes, mert 12 fő képviselő jelen van.

A polgármester megállapítja, hogy az ülés határozatképes, mert 12 fő képviselő jelen van. 52 J E G Y ZŐKÖNYV Készült: Rakamaz Város Képviselő-testületének 2010. február 23. napján megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Farkas Ernő polgármester Balogh Tibor Bodnár János Cseh Béla Héri

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Rakamaz Város Német Nemzetiségi Önkormányzat Testületének április 23. napján megtartott üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Rakamaz Város Német Nemzetiségi Önkormányzat Testületének április 23. napján megtartott üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Rakamaz Város Német Nemzetiségi Önkormányzat Testületének 2012. április 23. napján megtartott üléséről. Jelen vannak: Kék János elnök Pózer Tamás elnökhelyettes Bón Ferenc

Részletesebben

15/2018. (IX.17.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének szeptember 17-én megtartott RENDKÍVÜLI üléséről

15/2018. (IX.17.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének szeptember 17-én megtartott RENDKÍVÜLI üléséről Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testülete 15/2018. (IX.17.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. szeptember 17-én megtartott RENDKÍVÜLI üléséről Bátonyterenye

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Rakamaz Város Képviselő-testületének május 18-án megtartott rendkívüli üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Rakamaz Város Képviselő-testületének május 18-án megtartott rendkívüli üléséről. 167 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Rakamaz Város Képviselő-testületének 2009. május 18-án megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Farkas Ernő polgármester Balogh Tibor Bodnár János Cseh Béla Dargó

Részletesebben

NAGYKEREKI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE március 12-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

NAGYKEREKI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE március 12-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE NAGYKEREKI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2015. március 12-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Határozatok: 21/2015.(III.12.) önkormányzati határozat 22/2015.(III.12.) önkormányzati

Részletesebben

a u g u s z t u s 15- é n. m e g t a r t o t t r e n d k í v ü l i n y i l v á n o s ü l é s é r ő l

a u g u s z t u s 15- é n. m e g t a r t o t t r e n d k í v ü l i n y i l v á n o s ü l é s é r ő l Nagydorog Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 7044 Nagydorog Kossuth L. u. 81. Tel.: 75/ 532-019, Fax: 332-047 e-mail: nagydorogonk@axelero.net J E G Y Z Ő K Ö N Y V N A G Y D O R O G N A G

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 424 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Rakamaz Város Képviselő-testületének 2014. november 5. napján megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Bodnár László polgármester Fotta Csaba Krausz Csaba Sárközi

Részletesebben

BAKONYKOPPÁNY. Német Nemzetiségi Önkormányzat november 25. napján 16 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyv

BAKONYKOPPÁNY. Német Nemzetiségi Önkormányzat november 25. napján 16 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyv Szám: 198-9/2016. BAKONYKOPPÁNY Német Nemzetiségi Önkormányzat 2016. november 25. napján 16 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyv Német Nemzetiségi Önkormányzat 8571 Bakonykoppány,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 217 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Rakamaz Város Képviselő-testületének 2010. július 26-án megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Farkas Ernő polgármester Balogh Tibor Bodnár János Cseh Béla Dargó

Részletesebben

Szám: 139-3/2016. B É B. Német Nemzetiségi Önkormányzat április 26. napján 16 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyv

Szám: 139-3/2016. B É B. Német Nemzetiségi Önkormányzat április 26. napján 16 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyv Szám: 139-3/2016. B É B Német Nemzetiségi Önkormányzat 2016. április 26. napján 16 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyv 2 Német Nemzetiségi Önkormányzat 8565 Béb, Kossuth u. 14. Szám: 139-3/2016.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. A polgármester megállapítja, hogy az ülés határozatképes, mert 7 fő képviselő jelen van.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. A polgármester megállapítja, hogy az ülés határozatképes, mert 7 fő képviselő jelen van. 313 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Rakamaz Város Képviselő-testületének 2012. október 9. napján megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Farkas Ernő polgármester Cseh Béla Hercegfalvi Frida Héri Viktor

Részletesebben

A polgármester megállapítja, hogy az ülés határozatképes, mert 10 fő képviselő jelen van.

A polgármester megállapítja, hogy az ülés határozatképes, mert 10 fő képviselő jelen van. 270 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Rakamaz Város Képviselő-testületének 2009. augusztus 05-én megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Farkas Ernő polgármester Balogh Tibor Bodnár János Cseh Béla

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2015. 03. 23-án megtartott testületi üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2015. 03. 23-án megtartott testületi üléséről. Szám:600/4/2015. 4. JEGYZŐKÖNYV Készült 2015. 03. 23-án megtartott testületi üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal Nagyterme Az ülés kezdési időpontja: 16:00 óra Jelenlévők: Dr. Szentes-Mabda

Részletesebben

BOJT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 2015. június18-i RENDKÍVÜLI NYÍLVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

BOJT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 2015. június18-i RENDKÍVÜLI NYÍLVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE BOJT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2015. június18-i RENDKÍVÜLI NYÍLVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Határozatok: 58/2015 (VI.18.) számú Bkt. 59/2015 (VI.18.) számú Bkt. 60/2015 (VI.18.) számú Bkt.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Rakamaz Város Képviselő-testületének január 28-án megtartott üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Rakamaz Város Képviselő-testületének január 28-án megtartott üléséről. 9 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Rakamaz Város Képviselő-testületének 2008. január 28-án megtartott üléséről. Jelen vannak: Farkas Ernő polgármester Balogh Tibor Bodnár János Cseh Béla Héri Viktor Molnár

Részletesebben

14/2015. (VII.23.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. július 23-án megtartott rendkívüli üléséről

14/2015. (VII.23.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. július 23-án megtartott rendkívüli üléséről Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testülete 14/2015. (VII.23.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. július 23-án megtartott rendkívüli üléséről 2 Bátonyterenye

Részletesebben

Tanácskozási joggal meghívott: 1.) napirendi pontnál Dr. Várady Gergely ügyvéd a Dr. Várady Ügyvédi Iroda képviseletében.

Tanácskozási joggal meghívott: 1.) napirendi pontnál Dr. Várady Gergely ügyvéd a Dr. Várady Ügyvédi Iroda képviseletében. 73 J E G Y ZŐKÖNYV Készült: Rakamaz Város Képviselő-testületének 2012. március 29. napján megtartott üléséről. Jelen vannak: Farkas Ernő polgármester Cseh Béla Héri Viktor Nádasdi Frida Palsics János Pályi

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2015. október 9. napján 8 00 órától a Rakamazi Közös Önkormányzati Hivatal tanácstermében megtartott üléséről. Jelen vannak: Fotta Csaba elnök, Krausz Csaba bizottsági tag,

Részletesebben

2014. évi. 7. szám. Tiszaszentimre Községi Önkormányzat Képviselő-testületének március 13-án megtartott rendkívüli üléséről készült

2014. évi. 7. szám. Tiszaszentimre Községi Önkormányzat Képviselő-testületének március 13-án megtartott rendkívüli üléséről készült 2014. évi 7. szám Tiszaszentimre Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. március 13-án megtartott rendkívüli üléséről készült J E G Y Z Ő K Ö N Y V T Á R G Y M U TAT Ó Határozat/Rendelet száma

Részletesebben

T Á R G Y S O R O Z A T A

T Á R G Y S O R O Z A T A Nagyhalász Város Önkormányzat Képviselőtestületének 2009. augusztus 7- i rendkívüli ülésének a. tárgysorozata b. jegyzőkönyve: c. határozata: 190. T Á R G Y S O R O Z A T A Napirend: l.) Nagyhalász Város

Részletesebben

17/2015. (IX.15.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének szeptember 15-én megtartott rendkívüli üléséről

17/2015. (IX.15.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének szeptember 15-én megtartott rendkívüli üléséről Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testülete 17/2015. (IX.15.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. szeptember 15-én megtartott rendkívüli üléséről 2 Bátonyterenye

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Rakamaz Város Önkormányzata Pénzügyi Bizottságának 2012. május 11. napján megtartott rendkívüli üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Rakamaz Város Önkormányzata Pénzügyi Bizottságának 2012. május 11. napján megtartott rendkívüli üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2012. május 11. napján megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Nádasdi Frida a bizottság elnöke, Héri Viktor a bizottság tagja, Farkas Ernő polgármester, Dr. Tóth Andrea

Részletesebben

10/2015. (VI.03.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 3-án megtartott rendkívüli üléséről

10/2015. (VI.03.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 3-án megtartott rendkívüli üléséről Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testülete 10/2015. (VI.03.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 3-án megtartott rendkívüli üléséről 2 Bátonyterenye

Részletesebben

Pátka Község Önkormányzatának 66-19/2012. Képviselő-testülete. JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület szeptember 13-i rendkívüli nyílt üléséről

Pátka Község Önkormányzatának 66-19/2012. Képviselő-testülete. JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület szeptember 13-i rendkívüli nyílt üléséről Pátka Község Önkormányzatának 66-19/2012. Képviselő-testülete JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2012. szeptember 13-i rendkívüli nyílt üléséről Rendeletek: Határozatok: 172/2012.(IX.13.) 173/2012.(IX.13.)

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 399 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Rakamaz Város Képviselő-testületének 2014. október 21. napján megtartott alakuló üléséről. Jelen vannak: Bodnár László polgármester Fotta Csaba Krausz Károly Csaba Sárközi

Részletesebben

1./ Szob-Nagybörzsöny erdei kisvasút turisztikai 70/2008. (VI. 11.) hat.

1./ Szob-Nagybörzsöny erdei kisvasút turisztikai 70/2008. (VI. 11.) hat. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nagybörzsöny Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. június 11-én megtartott rendkívüli üléséről. t á r g y a l t n a p i r e n d e k : o k : h a t á r o z a t 1./ Szob-Nagybörzsöny

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 23 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Rakamaz Város Képviselő-testületének 2015. február 9. napján 10 00 órától a Rakamazi Közös Önkormányzati Hivatal tanácstermében megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak:

Részletesebben

j ú n i u s é n. m e g t a r t o t t r e n d k í v ü l i n y i l v á n o s ü l é s é r ő l

j ú n i u s é n. m e g t a r t o t t r e n d k í v ü l i n y i l v á n o s ü l é s é r ő l Nagydorog Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 7044 Nagydorog Kossuth L. u. 81. Tel.: 75/ 532-019, Fax: 332-047 e-mail: nagydorogonk@axelero.net J E G Y Z Ő K Ö N Y V N A G Y D O R O G N A G

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2014. május 8-án megtartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2014. május 8-án megtartott rendkívüli üléséről SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 9/2014. JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2014. május 8-án megtartott rendkívüli üléséről Határozatok száma: 29-30. TARTALOMJEGYZÉK HATÁROZATOK: 29/2014.(V.08.)

Részletesebben

á p r i l i s én. m e g t a r t o t t r e n d k í v ü l i ü l é s é r ő l

á p r i l i s én. m e g t a r t o t t r e n d k í v ü l i ü l é s é r ő l Nagydorog Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 7044 Nagydorog Kossuth L. u. 81. Tel.: 75/ 532-019, Fax: 332-047 e-mail: nagydorogonk@axelero.net J E G Y Z Ő K Ö N Y V N A G Y D O R O G N A G

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület október 30-án megtartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület október 30-án megtartott rendkívüli üléséről SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 17/2014. JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2014. október 30-án megtartott rendkívüli üléséről Határozatok száma: 72-73. 1 TARTALOMJEGYZÉK HATÁROZATOK: 72/2014.(X.30.)

Részletesebben

Nagyrév Község Önkormányzat Képviselő-testület szeptember 9-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének. Jegyzőkönyve

Nagyrév Község Önkormányzat Képviselő-testület szeptember 9-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének. Jegyzőkönyve 225-25/2015. Nagyrév Község Önkormányzat Képviselő-testület 2015. szeptember 9-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének Jegyzőkönyve 240/2015.(IX.09.) számú határozata Napirend elfogadásáról 241/2015.(IX.09.)

Részletesebben

KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 2014. szeptember 30-án megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 2014. szeptember 30-án megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Iktatószám: KVÖ/278/65/2014. KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 2014. szeptember 30-án megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Sorszám: 20. HATÁROZATOK MUTATÓJA Határozat

Részletesebben

TOLD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2015. JÚNIUS 23-I RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

TOLD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2015. JÚNIUS 23-I RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE TOLD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2015. JÚNIUS 23-I RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Határozatok: 44/2015. (VI. 23.) számú TKt 45/2015. (VI. 23.) számú TKt 46/2015. (VI. 23.) számú

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Gyömrő Nagyközség Önkormányzat Képviselőtestületének 2000. augusztus 3-án 16.00 órai kezdettel megtartott rendkívüli ülésén Gyömrőn, Szabadság tér 1. hivatalos helyiségében.

Részletesebben

Meghívó december 12. napján. 18:00-ra. testületi ülésre összehívom. Ülés helye: Kisebbségi Közösségi ház N A P I R E N D I P O N T O K

Meghívó december 12. napján. 18:00-ra. testületi ülésre összehívom. Ülés helye: Kisebbségi Közösségi ház N A P I R E N D I P O N T O K Elnökétől Tiszaszentmárton, Petőfi út 93/A. -------------------------------------------------- Meghívó A Nemzetiségek jogairól szóló CLXXIX tv.-ben biztosított jogkörömben eljárva Képviselőtestületét 2017.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV N A P I R E N D

JEGYZŐKÖNYV N A P I R E N D Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testülete 9144 Kóny, Rákóczi utca 30. Tel.: 96/280-140. Szám: 1-11/2017.NY. JEGYZŐKÖNYV Készült: Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2017. augusztus 2-án,

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Önkormányzati Képviselő-testület 8296 Monostorapáti, Petőfi u. 123. Szám: M/40-12/2018. J e g y z ő k ö n y v Készült: Monostorapáti Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. június 6-án /szerdán/ 18 órai

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE Július 21. NAPJÁN MEGTARTOTT 16. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL

JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE Július 21. NAPJÁN MEGTARTOTT 16. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE 2014. Július 21. NAPJÁN MEGTARTOTT 16. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL Határozatok száma TARTALOMJEGYZÉK a Kistelek Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. július 21-én

Részletesebben

a) Tárgysorozata b) Jegyzőkönyve c) Határozata T Á R G Y S O R O Z A T

a) Tárgysorozata b) Jegyzőkönyve c) Határozata T Á R G Y S O R O Z A T 82-13/2014. SZENDRŐLÁD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT, BALAJT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT ÉS LÁDBESENYŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2014. szeptember 24. napján megtartott együttes rendkívüli nyílt ülésének

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Gyömrő Nagyközség Önkormányzatának 2000. április 17-én megtartott rendkívüli testületi ülésén, Gyömrőn a Polgármesteri Hivatal hivatalos helyiségében. Jelen vannak: Csető

Részletesebben

d e c e m b e r é n m e g t a r t o t t r e n d k í v ü l i n y i l v á n o s ü l é s é r ő l

d e c e m b e r é n m e g t a r t o t t r e n d k í v ü l i n y i l v á n o s ü l é s é r ő l Nagydorog Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 7044 Nagydorog Kossuth L. u. 81. Tel.: 75/ 532-019, Fax: 332-047 e-mail: titkarsag@nagydorogonk.axelero.net J E G Y Z Ő K Ö N Y V N A G Y D O R

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Rakamaz Város Német Kisebbségi Önkormányzat Testületének december 17. napján megtartott üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Rakamaz Város Német Kisebbségi Önkormányzat Testületének december 17. napján megtartott üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Német Kisebbségi Önkormányzat Testületének 2009. december 17. napján megtartott üléséről. Jelen vannak: Bón Ibolya elnök Kék János elnökhelyettes Anderka Pálné Bón Ferenc

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. J e l e n v a n n a k: Tanácskozási joggal jelen vannak:

J e g y z ő k ö n y v. J e l e n v a n n a k: Tanácskozási joggal jelen vannak: A jegyzőkönyv eredeti példánya a Polgármesteri Hivatalban tekinthető meg! J e g y z ő k ö n y v Készült: Balkány Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2007. december 19-én megtartott rendkívüli üléséről

Részletesebben

NAGYKEREKI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 2015. június 24-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

NAGYKEREKI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 2015. június 24-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE NAGYKEREKI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2015. június 24-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Határozatok: 47/2015.(VI.24.) 48/2015.(VI.24.) 49/2015.(VI.24.) A Szivárvány Óvoda intézményvezető-helyettesi

Részletesebben

10. JEGYZŐKÖNYV. Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2015. 05. 28-án megtartott testületi üléséről.

10. JEGYZŐKÖNYV. Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2015. 05. 28-án megtartott testületi üléséről. Szám:600/10/2015. 10. JEGYZŐKÖNYV Készült 2015. 05. 28-án megtartott testületi üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal Nagyterme Az ülés kezdési időpontja: 17:00 óra Jelenlévők: Dr. Szentes-Mabda

Részletesebben

4/2013. (II. 8.) önkormányzati rendelet módosításáról. használatáról

4/2013. (II. 8.) önkormányzati rendelet módosításáról. használatáról 188 GYÖNGYÖSTARJÁN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. november 23-án 14 órakor megtartott rendkívüli üléséről készült J E G Y Z Ő K Ö N Y V E A Képviselő-testület döntései Rendelet 21/2013.

Részletesebben

2013. évi 21. szám. Tiszaszentimre Község Önkormányzata Képviselő-testületének november 05-én megtartott rendkívüli üléséről készült

2013. évi 21. szám. Tiszaszentimre Község Önkormányzata Képviselő-testületének november 05-én megtartott rendkívüli üléséről készült 2013. évi 21. szám Tiszaszentimre Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. november 05-én megtartott rendkívüli üléséről készült J E G Y Z Ő K Ö N Y V T Á R G Y M U T A T Ó Határozat/Rendelet

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Ülés helye: Mélykút Város Polgármesteri Hivatala Tanácskozó Terem

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Ülés helye: Mélykút Város Polgármesteri Hivatala Tanácskozó Terem 15/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Mélykút Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. október 6-án 14.00 órakor megtartott rendkívüli ülésén. Ülés helye: Mélykút Város Polgármesteri Hivatala Tanácskozó

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Ignácz József alpolgármester Ignácz Róbert képviselő Csonka Lajos képviselő Orsós Ferenc képviselő. Kuckó Katalin jkv.

JEGYZŐKÖNYV. Ignácz József alpolgármester Ignácz Róbert képviselő Csonka Lajos képviselő Orsós Ferenc képviselő. Kuckó Katalin jkv. JEGYZŐKÖNYV Készült Pálmajor Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. március 13-án az önkormányzat tanácskozó termében megtartott testületi üléséről. Jelen vannak: Ignácz József alpolgármester

Részletesebben

2010. d e c e m b e r án. m e g t a r t o t t r e n d k í v ü l i ü l é s é r ő l

2010. d e c e m b e r án. m e g t a r t o t t r e n d k í v ü l i ü l é s é r ő l Nagydorog Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 7044 Nagydorog Kossuth L. u. 81. Tel.: 75/ 532-019, Fax: 332-047 e-mail: nagydorogonk@axelero.net J E G Y Z Ő K Ö N Y V N A G Y D O R O G N A G

Részletesebben

a.) Tárgysorozata b.) Jegyzőkönyve c.) Határozatai (24-26)

a.) Tárgysorozata b.) Jegyzőkönyve c.) Határozatai (24-26) Balkány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. február 21-én megtartott rendkívüli ülésének: a.) Tárgysorozata b.) Jegyzőkönyve c.) Határozatai (24-26) T á rg ysoroza t 1.) Előterjesztés Balkány

Részletesebben

U G O D. Önkormányzat Képviselő-testületének június 28. napján 17 órakor megtartott rendkívüli nyílt üléséről készült jegyzőkönyve

U G O D. Önkormányzat Képviselő-testületének június 28. napján 17 órakor megtartott rendkívüli nyílt üléséről készült jegyzőkönyve Szám: 82-13/2016. U G O D Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. június 28. napján 17 órakor megtartott rendkívüli nyílt üléséről készült jegyzőkönyve 2 Önkormányzat Képviselő-testülete 8564 Ugod, Kossuth

Részletesebben

Kunadacs Községi Önkormányzat Képviselő-testületének november 26-án megtartott rendkívüli üléséről felvett J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

Kunadacs Községi Önkormányzat Képviselő-testületének november 26-án megtartott rendkívüli üléséről felvett J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Kunadacs Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 6097. Kunadacs Rákóczi u. 2. Telefon: 76/558-131 Fax: 76/422-057 E-mail: kunadacs.ph@tanet.hu 57-19/2015. Kunadacs Községi Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Szatymaz Község Képviselő-testületének szeptember 28. napján megtartott rendkívüli nyílt üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Szatymaz Község Képviselő-testületének szeptember 28. napján megtartott rendkívüli nyílt üléséről. J e g y z ő k ö n y v Szatymaz Község Képviselő-testületének 2012. szeptember 28. napján megtartott rendkívüli nyílt üléséről. Napirendi pontok: 1. Járások kialakításával kapcsolatos önkormányzati döntések:

Részletesebben

BOJT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 2015.április 10-I RENDKÍVÜLI NYÍLVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

BOJT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 2015.április 10-I RENDKÍVÜLI NYÍLVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE BOJT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2015.április 10-I RENDKÍVÜLI NYÍLVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Határozatok: 28/2015 (IV.10.) számú Bkt. határozat: 29/2015 (IV.10.) számú Bkt. határozat: A belterületi

Részletesebben

BOJT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 2013. NOVEMBER 21-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

BOJT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 2013. NOVEMBER 21-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE BOJT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. NOVEMBER 21-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Határozatok 103/2013. (XI. 21.) számú BKt. határozat 104/2013. (XI. 21.) számú BKt. határozat

Részletesebben

Sárisápi Polgármesteri Hivatal 2523 Sárisáp, Fő utca 123. Telefon: 33/518-310; fax: 33/518-311; e-mail: hivatal@sarisap.hu.

Sárisápi Polgármesteri Hivatal 2523 Sárisáp, Fő utca 123. Telefon: 33/518-310; fax: 33/518-311; e-mail: hivatal@sarisap.hu. Sárisápi Polgármesteri Hivatal 2523 Sárisáp, Fő utca 123. Telefon: 33/518-310; fax: 33/518-311; e-mail: hivatal@sarisap.hu. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Sárisáp Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014.

Részletesebben