Mûvészetparádé a Csepeli Napokon

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Mûvészetparádé a Csepeli Napokon"

Átírás

1 LVIII. évfolyam 17. szám május 5. Megjelenik példányban, legközelebb május 12-én. Választókerületi Klub Próbáljunk újból csepeliek lenni, csak egy kicsit másként! Harmadik alkalommal, 20 fõ körüli létszámmal tartott összejövetelt a Polyákné Hajas Ilona által kezdeményezett (MSZP, 14-es választókörzet), kerületi problémákat megvitató, a közérdekû gondokra megoldásokat keresõ választókerületi klub április 3-án. A klub célja a rendszeres kapcsolattartás a 14-es körzet lakóival, közülük is azokkal, akik tenni szeretnének azért, hogy Csepel szebb és jobb legyen. A kötetlen beszélgetés során a kerületieket leginkább foglalkoztató kérdések merültek fel, amelyekre vendéget is hívtak: Podolák György, az MSZP országgyûlési képviselõje, a Parlament Gazdasági Bizottságának alelnöke igyekezett kielégítõ válaszokat adni. A beszélgetés, témáját tekintve igen változatos és szerteágazó volt. Elsõként az április 2-ai szökõkútavatásról esett szó, amelyrõl Podolák György ekképpen nyilatkozott: Jólesõ volt látni, milyen sok csepeli jött el az ünnepségre. A szökõkútavatáson részt vett sokaság az összetartozás érzését növelte bennem. Tény, hogy azóta forgalmasabb lett a tér és foglaltak a padok, hisz valóban kellemes, szemet gyönyörködtetõ látvány a magasra szökkenõ víz, a rendezettebb környezet. Az egymásra figyelés megint éledni kezd, próbáljunk meg újból csepeliek lenni, csak egy kicsit másként tanácsolta többek között a képviselõ. A közrend és a közbiztonság is sokakat érintõ és érdeklõ témájában újabb és újabb problémákat vetettek fel a jelen lévõk: Mikor helyezik üzembe a térfigyelõ kamerákat? A környéken sok az autólopás és valakik módszeresen tönkreteszik a közvilágítást. A környékbeli autóbusz-várók üvegoldalait rendszeresen kitörik! hangzottak a panaszok. Az önkormányzat következõ testületi ülésén a térfigyelõ kamerák témája lesz a középpontban, hamarosan tapasztalhatjuk, hogy mûködésük pozitív eredményeket fog hozni. Az (Folytatás a 6. oldalon) A KERÜLET KÖZÉLETI LAPJA Mûvészetparádé a Csepeli Napokon Az egyre bõségesebb kínálatú Csepeli Napok rendezvénysorozata az idén különösen sokszínû és minden korosztály igényére figyelõ programokból állt össze. A vonzó látványosságok, könnyed elfoglaltságok mellett rangos kulturális események közül is választhattak az érdeklõdõk. Mizik Zsuzsa felvétele a Nagy Imre ÁMK-ban rendezett, a Csepel-sziget Ifjú tehetségei címû gyermekrajz-pályázatának díjátadó ünnepségén készült. (Folytatás a 6. oldalon.) A Gördülõ Tánccsoport bemutatója a Radnótiban Írásunk a 4. oldalon Az újság díjtalan. Európa legnagyobb környezetvédelmi beruházása Csepelen Elhelyezték a Központi Szennyvíztisztító alapkövét Európa legnagyobb környezetvédelmi beruházásának, a budapesti Központi Szennyvíztisztítónak helyezték el alapkövét ünnepélyesen április 26-án Észak-Csepelen, a Nagy-Duna soron. Az esemény elnöki asztalánál foglalt helyet és beszédet mondott õexcellenciája Philippe Zeller, Franciaország magyarországi nagykövete, dr. Persányi Miklós környezetvédelmi és vízügyi miniszter, dr. Baráth Etele, a kormány európai integrációs ügyekért felelõs minisztere, Remon Dau, a francia fõberuházó konzorcium vezetõje, dr. Demszky Gábor, Budapest fõpolgármestere és Vajda Pál, fõpolgármester-helyettes. (Folytatás a 3. oldalon) Mizik Zsuzsa felvételei TELEFONOS FÓRUM A Csepp TV május 17-én, szerdán, kor Telefonos fórumot rendez. A mûsor alatt hívható telefonszám: , vnet.hu. A kérdésekre, felvetésekre Tóth Mihály polgármester, Horváth Gyula alpolgármester, Orosz Ferenc alpolgármester, Dr. Borsány György alpolgármester, valamint Dr. Szeles Gábor jegyzõ válaszol. Az adás napján 16 órától várják a nézõk kérdéseit, észrevételeit. A Csepp TV levélcíme: 1751 Budapest, Pf. 28. CSEPELI GÁZCENTRUM GÁZKÉSZÜLÉKSZERVIZ ÉS SZAKÜZLET Bp. XXI., Kossuth L. u (volt Cservenka u. 28.) Tel./fax: , , 06 (30) Korszerûsítse fûtését és melegvíz-ellátását! FÉG lemez-öntvénykonvektorok Ft-tól Vaillant MAG 17C + vízmelegítõ Ft Junkers Mini-Max W11P vízmelegítõ Ft Kombicirkók Fûtõkészülékek: Ft-tól Ferroli, Vaillant, BUDERUS, Novum-FÉG Pelgrim konvektorok és tûzhelyek Ft-tól A készülékek cseréjének munkadíja: Ft-tól + ÁFA Több készülék esetében további engedmények! RENDELJE MEG MOST! Készülékek értékesítése, gépészeti tervezés-kivitelezés, telepítése, garanciális beüzemelése, javítása, alkatrészeik értékesítése. DÍJTALAN HÁZHOZ SZÁLLÍTÁS! H, K, Sze, Cs, P.: 8 17 óráig, Szo.: 8 12 óráig (fûtési szezon: szeptember 15. április 15.)

2 2 KÖZÉLET, GAZDASÁG CSEPEL, május 5. Tisztelt Olvasó! Megtiszteltetés számomra, hogy egy olyan, többrészes cikksorozat elsõ epizódjának bevezetõjére kért fel a Csepel Újság szerkesztõsége, amely májusától heti rendszerességgel kívánja felidézni egy-egy olvasmányos fejezetben a csepeli gyártelep történetét. Jövõre ünnepelhetjük ugyanis a létesítmény csoport fennállásának 115. évfordulóját. A több mint egy évszázados történelemnek az Atel Csepeli Vállalatcsoport is büszkén lehet részese, hiszen a centenárium óta eltelt 15 év alatt vállalatcsoportunk is a Csepeli Gyártelep lakójává vált. A következõ bõ fél év alatt megjelenõ, kultúrtörténeti érdekességekben bõvelkedõ cikksorozat részletes és hiteles beszámolót ad majd a Csepel Újság olvasóinak a Csepel Mûvek történetérõl, a Weiss fivérek XIX. század végi gyáralapításától egészen a Csepeli Erõmûvek 10 éves történetének bemutatásáig. Az izgalmas idõutazás során bepillantást nyerhetnek majd a Weiss Manfréd Lõszer Acél és Fémmûvek Rt. elsõ világháborús történelmébe, a késõbbi békegazdálkodás korszakába, majd a második világháború idején újra fellendülõ gyárosodás részleteibe. Az államosítás és a Schwinn-Csepel Kerékpárgyártó és Forgalmazó Kft. történetének ismertetése után pedig egy fejezet keretében bemutatjuk majd a gyártelep új szívének, a Csepeli Vállalatcsoportnak a mûködését. Büszkén vagyunk e 115. éves történelem részesei, bizonyos értelemben örökösei. Az örökség pedig erõs köteléket jelent, nemcsak gazdasági, kulturális, hanem érzelmi vonatkozásban is. Bizton állíthatjuk, hogy szívünkön viseljük ezt az örökséget, és igyekszünk a lehetõ legtöbbet megtenni a Csepeli Gyártelep jövõjéért, felvirágoztatásáért, s ugyanígy a csepeliekért. Hazánkban a svájci Atel két erõmûvet üzemeltet, a Csepel I és Csepel II Erõmûveket, melyeket a Csepeli Vállalatcsoport fog össze. Vállalatcsoportunk az idén tíz éves sikertörténetét ünnepli. Kiemelkedõ üzleti eredményeink közé tartozik, hogy cégünk folyamatos energiaellátást biztosít a helyi fogyasztók számára, miközben élen jár a környezetvédelem, a munkaegészségügy, a munkabiztonság, valamint az emberi erõforrás megfelelõ alkalmazása területén is. Az emberek és munkakörnyezetük tekintetében az Atel Csepeli Vállalatcsoport legfontosabb értéke az egészség és a biztonság. Ezek az értékek tükrözõdnek természeti környezetünk egészségének és épségének megõrzése érdekében tett erõfeszítéseinkben is. Mindkét törekvésünk célja, hogy erõmûveinkben ne érjék káros hatások dolgozóinkat és látogatóinkat, és Csepel lakossága továbbra is jó szomszédnak és a közösség hasznos tagjának tartson bennünket. Az Atel Csepeli Vállalatcsoport fejlõdésére, az elmúlt évek során elért sikereire nagyon büszkék vagyunk, és tudjuk, hogy ezeket az eredményeket nem érhettük volna el a helyi önkormányzat, valamint a helyi közösség támogató együttmûködése nélkül. Az Atel Csepel komolyan veszi társadalmi felelõsségét és kötelezettségeit a csepeli helyi közösségek iránt, éppen ezért igyekszünk lehetõségeinkhez képest a legtöbbet megtenni a Csepelen élõk gazdasági, kulturális, és környezeti fejlõdéséért. Õszintén reméljük, hogy minden kedves Olvasó talál majd számára hasznos és érdekes olvasnivalót a következõ cikksorozatban. Az olvasmányos történelmi visszatekintésekhez kellemes és tartalmas idõtöltést kívánok! Allan Walmsley vezérigazgató Atel Csepeli Vállalatcsoport Weiss Manfréd 149 évvel ezelõtt, április 11-én született. Jövõre ünnepeljük születésének 150 évfordulóját, s az általa létrehozott gyárkomplexum alapításának 115. évfordulóját. E jeles esemény elõkészítéseként az Atel Csepeli Vállalatcsoportjának támogatásával gyártörténeti sorozatot indítunk lapunkban. Bolla Dezsõ csepeli helytörténész a minap, a gyáralapító születésnapján így emlékezett meg Weiss Manfrédról, a gazdag budapesti kereskedõcsalád legkisebb gyermekérõl (mint a mesében a legkisebb vitte a legtöbbre): Weiss Manfréd 1857-ben született és együtt nõtt fel a várossal, az egyre növekvõ Budapesttel. A gazdasági életbe akkor kapcsolódott be, éppen 1873-ban, amikor a három város egyesült. S akkor még senki nem gondolta volna, hogy ennek a városnak egyik meghatározó személyisége lesz, a magyar gazdaság egyik legnagyobb sikert elért alakja és a magyar gazdaság vezetõ személyisége, akinek életútja meghatározó volt Magyarország történetére, ipartörténetére, különösen a vasés fémipar, a hadiipar területén. Amikor bátyjával Csepelen elõször megjelent 1892-ben, s 1893-ban megalapította a késõbb világhírûvé váló gyárat, Csepel történetének új korszakát nyitotta meg. A nagy ünnepségekre már készül a kerület, készül a gyár és készül mindenki, aki a csepeli hagyományokat ápolja, és aki tisztelettel emlékezik Weiss Manfrédra. Jövõre ünnepségsorozattal és remélhetõleg múzeumnyitással, több megemlékezéssel gondolunk arra a Weiss Manfrédra, akinek a neve báró csepeli Weiss Manfréd lett. Ellenzéki pártvélemények A márciusi képviselõtestületi ülés napirendi pontjai közül a Csete általános iskolai részlegének alapítványi átvétele, az önkormányzat elõvételi jogának az úgynevezett stratrégiai ingatlanokra történõ bejegyzése, valamint a csepeli önkormányzat új Turisztikai Koncepciója élénk vitát váltott ki. E témák kapcsán ezért szeretnénk külön is helyt adni most az ellenzékben lévõ pártok véleményének. Munkáspárt, Kincs Lajos: A köz hasznát szolgáló, jó lépésrõl van szó- amit azonban jóval korábban meg kellett volna már lépni. A Strandfürdõ tulajdonából tudtunk nélkül eladott, s állítólag lakópark-építésre szánt terület kapcsán ennek a késedelemnek nagy erkölcsi-anyagi kárát láttuk még akkor is, ha mint a testületi ülésen most szó estt róla- sikerül majd megegyezni az új tulajdonossal.csodálkozom is, hogy a Hivatalban nem akadt egy 2. Elõvásárlási jog Fidesz-MPSZ, Németh Szilárd frakcióvezetõ: Bezárták a Kõrösi Csoma, a Szent István 170- es és a Görgey iskolákat. Összevontak, bezártak több óvodát és bölcsõdét, napközis csoportot, tanulószobát, a tehetséggondozó K osztályokat. Ma már privatizálnak, a Csete Általános Iskoláját, és annak épületét adják ki az önkormányzat kezébõl. És ki fogja mûködtetni? Egész véletlenül Takács József MSZP-s önkormányzati képviselõ, volt oktatási alpolgármester. No comment... Munkáspárt, Kincs Lajos: Fontosnak tartom, hogy az alapítvány segítségével olyan nehéz körülmények között élõ, problémás fiatalok is bekapcsolódhatnak majd a szakképzésbe, akiknek eddig erre nem volt lehetõségük. Mi több, remélhetõleg a munkaerõpiacon is jobb esélyekkel indulhatnak majd így ezek a gyerekek. Helyeslem tehát az elképzelést, s ezért is adtam rá a szavazáskor támogató voksomat. MDF, Horváth László: Egyetértettem vele, és remélem, hogy a személyek átvétele megfelelõen humánusan fog lezajlani. SZDSZ, Füleki Rudolf és Lenkey László: Üdvözöljük az általános iskola alapítványi mûködésbe adását, mert az SZDSZ-nek eddig is az volt a véleménye, hogy egy korszerû oktatási rendszer létrehozásában nem az iskolák darabszáma, hanem azok minõsége és az ahhoz kapcsolódó finanszírozás mértéke a meghatározó. 3. Turisztikai Koncepció 1. Iskolaátadás szakember sem, aki idõben felfigyelt volna a szabályozásban rejlõ veszélyekre... MDF, Horváth László: Helyeslem, remélem nem túl késõn jött SZDSZ, Füleki Rudolf és Lenkey László: Az önkormányzat által meghatározott elõvásárlási jogosítvánnyal kapcsolatban véleményünk, hogy ez egy megkésett pótcselekvés. ( Az eladott strand területet, majd jóval drágábban megvásárolhatják, a gyári elkerülõ útszakasz Mag utcai kivezetését is megvehetik a korábbinál lényegesen drágábban.) Egyébként Európa fejlett országaiban a zöldberuházási területekre szokásos ennek a jognak a gyakorlása, nem beépített övezetekre. De ha már ezt megtette az önkormányzat a lakóövezetekre,miért nem érvényesíti a volt Csepel Mûvek területére? Ott csak kötelezettségeket vállal, jogot nem nagyon akar érvényesíteni. Régi, kellemes kapcsolatokat rontana meg talán? Fidesz-MPSZ, Németh Szilárd frakcióvezetõ: Miért jönnének Csepelre a turisták? Megnézni a Csepel Mûvek lerohadt, üresen kongó csarnokait, vagy az életveszélyesen tárolt 1200 tonna galvániszapot? A bezárt kórházat? A csatornázatlan, úttalan utakat a Királyerdõben és a Kertvárosban télvíz idején? Igaz, ilyet az országban egyre kevesebb helyen lehet látni. Hol szállnának meg? Talán a bezárt Pedagógus Szállóban? Vagy a Duna parton, két szemétdomb között, sátorban? Tóth Mihály polgármesternek most nem a turistákkal kell foglalkoznia, hanem a csepeliek életkörülményein kellene változtatnia. Ideje lenne betartani a 12 évvel ezelõtti ígéreteket. Munkáspárt, Kincs Lajos: Csepelnek mindenképpen új kitörési lehetõségre, új munkahelyekre, új bevételi forrásokra van szüksége ahhoz, hogy boldogulni tudjon. A kerület különleges természeti adottáságainak kihasználásában, a turizmusban, a vendéglátásban ezért nagy lehetõségek rejlenek de csak akkor, ha a szép terveket sikerül is majd tartalommal megtölteni, megvalósításukhoz komoly befektetõket szerezni... MDF, Horváth László: A Turisztikai Koncepció ( ) címen tárgyalt dolgozat készítõi sokkal súlyosabb következtetésekre jutottak, mint amire gondolhatnánk az anyag címébõl. Abban persze semmi új nincs, hogy a turisztikát a Kis-Dunára kellene építeni, és ez gyógyfürdõ, rekreációs, vízisport jellegû legyen. Ezt a csepeli önkormányzat más koncepcióiban is így találjuk, mégha a cselekedetekben ez nem is tükrözõdik. A fontosabb változás a Nagy-Dunát érinti. Az anyag kászítõi arra az általam is vallott és régóta hangoztatott következtetésre jutottak, hogy a volt CSM területén az ipari tevékenység meg fog szûnni és a jövõt a különbözõ szolgáltatási funkciók fogják átvenni. Arra hívtam fel a figyelmet, hogy minden más koncepciónk ide újból ipart álmodik, ezt pl. költséges újabb feltáró út kiépítésével szándékozik elérni, és ha megszavazzuk ezt a koncepciót, akkor szembekerülünk szinte minden más elképzelésünkkel. A szavazáskor a túlnyomó többség nem érzett ilyen veszélyt, vagy nem óhajtotta komolyan venni önmagát. SZDSZ, Füleki Rudolf és Lenkey László: A turisztikai koncepció nem rossz, de miért jönne a turista Csepelre? Milyen látnivalót tudnánk adni a turistáknak? Megnézhetik, hogy alakult át a régmúlt Weiss Manfréd ipari nagyhatalom a privatizáció során kereskedelmi egységekké, hogy lett a késõbbiekben a szocialista nagyiparból megközelítõen 230 tulajdonosból álló magántulajdon. Tamás Gáspár Miklósnak 1990-ben igaza volt, hogy ha turistákat szeretnénk látni, a szocialista nagyipar igazi nagy múzeumát lehetett volna kialakítani. Turisztikai szempontból jó lett volna, ha a csepeli önkormányzat a Budapest Gyógyfürdõi és Hévizei Rt.-vel egy szórakoztató és gyógyközpontot valósít meg a Hollandi úton. Sajnos az Rt. ezt a területet lakásépítésre értékesítette, és az önkormányzat nem élt a törvény adta lehetõségeivel. Csak tetézi a bajt, hogy a Hollandi utat az ott lakók nem nagy örömére gyûjtõúttá kívánják átalakítani, hogy kivezethesse Királyerdõ, Szigetszentmiklós, Halásztelek forgalmának egy részét Dunadûlõn át a Soroksári útra. Még arra sem voltak hajlandók, hogy a nyomvonalat a lakóházaktól távolabb helyezzék. Ma Csepelen semmi látnivaló sincs, tervek készülhetnek, de csak annyit ér minden terv, amennyi megvalósul belõle. Sajnos azt a javaslatunkat, hogy a strand vízfelhasználásával szemben a gyógyturizmusnak és a gyógyvízpalackozásnak van joga elsõbbségre és erre beruházást lehet alapítani, a csepeli önkormányzat jelenlegi vezetõsége nem vette komolyan és a koncepcióban sincs benne. Te, ki életet adtál Anyák köszöntésére Puha, meleg, ölelõ karok és anyaillat. Vajon hány gyerek álmodik róla hiába? Mikor nincs más, csak a takaró érintése és egy rongyos játék mackó, akit magadhoz ölelhetsz. Amikor nem anya csengõ hangjára ébredsz, hanem bántó villanyfényre. Szeretetre, biztonságra, védettségre vágysz hideg éjszakákon hiába. Egyedül vagy a világban. Az édesanya minden ember szívében különleges helyet foglal el. Már egész kicsiként hozzá futunk, ha sérelem, bánat ér, belé kapaszkodunk ha félünk, õt hívjuk, ha rosszat álmodunk. Mikor felcseperedünk és iskolások leszünk, õ az aki reggelente tiszta ruhát ad ránk, tízórait csomagol és útnak indít, s amikor hazaérünk, megkérdezi, hogyan telt a nap az iskolában. Ha tilt, vagy megszid, azért teszi, mert nem akarja, hogy fájdalom, vagy csalódás érjen bennünket, s ha haragszik akkor sem sokáig, mert édesanya. Éppen ettõl édesanya, hogy feltétel nélkül szeret és megbocsát. Nemcsak a tavasz, de az év egyik legszebb ünnepe is az Anyák napja! Köszöntsük hát virággal az édesanyákat május elsõ vasárnapján, s álljon itt néhány gondolat gyerekektõl az anyuról. Kedvesen, õszintén és érzékenyen vallanak a valóságról: Én nagyon kedvesnek, aranyosnak és jószívûnek találom anyucit. A szeme éjjeli csillag. A szíve, mint a tûz. (Anikó 7 éves) Gondozza a kis tesót, szép ruhában jár, segít a leckében, bevásárol, este õ takar be, õ szült meg. (Brigitta 7 éves) A szeretet nagyon jó érzés. Ha az anyu nem vesz semmit, akkor is tudom, hogy szeret, és ha összeveszünk, akkor is. És akkor is szeret, ha mos rám. (Katalin 8 éves) Amikor anya kiabál velem, az azt jelenti, hogy szeret és jót akar. (Nóra 6 éves) Van olyan, amikor dühös vagyok az anyura. De akkor is szeretem õt. (Orsolya 9 éves) Az anyu okos és erõs. Ha betegek vagyunk, akkor kivesz szabadságot. Amikor hétfõ van, akkor kivételesen mesél egy verset vagy egy mesét. Mindig reggel megy vásárolni, és ha felébredek, én csukom be utána az ajtót. Tisztítja az ablakot, az ajtót és még a padlót is. (Mónika 7 éves) Én valahogy a családot szeretem legjobban, mert az összes többi ember idegen. De én anyukámat szeretem a legjobban, mert õ hozott a világra. (Andrea 11 éves) Fenyvesi Edit

3 CSEPEL, május 5. KÖZÉLET, GAZDASÁG 3 A Rendõrség Napját köszöntötték Ünnepélyes állománygyûlésen emlékeztek meg a Rendõrség Napjáról április 27.-én csütörtökön a Csepeli Rendõrkapitányság munkatársai. A kerületi önkormányzat képviseletében Tóth Mihály polgármester, dr. Gulyás Gábor, a képviselõtestület Városrendészeti Bizottságának elnöke és dr. Kerpán Mátyásné közbiztonsági fõmunkatárs vett részt az ünnepségen, ahol jelen volt Huszár Tamás, a Biztonságos Csepelért Közalapítvány kuratóriumának elnöke, valamint Kovács Géza, a Dél-Csepel Polgárõr Egyesület elnöke is. A rendezvényen elõször a Rendõrség védõszentjének, az igazságért harcoló és gyõzedelmeskedõ Sárkányölõ Szent Györgynek életét és tetteit elevenítették fel egy rövid történelmi visszatekintés keretében, majd felolvasták a Magyar Köztársaság Belügyminiszterének az emléknap alkalmából kiadott, a rendõri állomány helytállását, jó teljesítményét elismerõ Ünnepi Parancsát is. Elhangzott, hogy dr. Lampert Mónika belügyminiszter, illetve Gergényi Péter r. vezérõrnagy, Budapest rendõrfõkapitánya az ünnep kapcsán a Csepeli Rendõrkapitányság öszszesen tíz munkatársát részesítette különféle jutalomban és elismerésben.(külön is megemlítendõ Giliga László r. zászlós, aki életmentõ emlékérmet vehetett át ez alkalommal.) Megköszönte késõbb beosztottainak lelkiismeretes és eredményes és munkáját a kapitányság vezetõje, Császár Mihály r. alezredes is, utalva rá, hogy a csepeli önkormányzattal történõ sokoldalú együttmûködés részeként, az önkormányzat anyagi hozzájárulásával idén is a személyi állomány két tagja kaphatta meg az Év Rendõre megtisztelõ címet. A kitüntetettek szakmai életrajzának ismertetésébõl hamarosan kiderült, hogy 2006-ban a rendvédelmi területrõl Veress Miklós r. törzszászlós-, a vizsgálati terület dolgozói közül pedig Bodnárné Gyimesi Éva r. fõhadnagy részesült e szép elismerésben.(az õ szakmai-emberi portréjukat következõ lapszámunk írásaiból ismerhetik meg majd kedves olvasóink.) Végezetül Csepel polgármestere, Tóth Mihály is megfogalmazta gondolatait az ünnepélyes állománygyûlés résztvevõi számára. Aláhúzta az önkormányzat (valamint a csepeli polgárõrök) és a kerületi Rendõrkapitányság példaértékû együttmûködését a közrend és a közbiztonság védelme, illetve a bûnmegelõzés kapcsán, méltatta a rend csepeli õreinek helytállását az árvízvédelemben, s megerõsítette, hogy a csepeli önkormányzat anyagi támogatásával õsztõl lehetõség nyílik majd kerületünkben a térfigyelõ rendszer kiépítésére, vagyis 20 köztéri kamera, valamint (a Kapitányságon) egy ellenõrzõ-értékelõ központ kialakítására. D. K. Európa legnagyobb környezetvédelmi beruházása Csepelen Elhelyezték a Központi Szennyvíztisztító alapkövét Az esemény résztvevõi között foglaltak helyet kerületünk közéleti képviselõi, akik sokat tettek, hogy a szennyvíztisztító megépülhessen: Podolák György, Csepel országgyûlési képviselõje, Tóth Mihály Csepel polgármestere és Orosz Ferenc Csepel alpolgármestere. (Folytatás az 1. oldalról) Az elsõ alkalommal az árvízhelyzet miatt elhalasztott eseményt ezúttal sikerült zavartalanul végigcelebrálni. Az újságírókat és a szépszámú vendégsereget Johann Staruss Kék Duna keringõje, s az erre a célra külön Érdemes volt küzdenünk Milyen érzés, hogy hosszú évek küzdelme után, végre elérkezhettünk az észak-csepeli szennyvíztisztító alapkõletételéhez és mi a csepeliek haszna az új létesítmény felépítésébõl? kérdeztem Csepel polgármesterétõl, Tóth Mihálytól. Büszkék lehetünk, mi csepeliek a mai napra, hiszen több mint 11 évi küzdelem után jutottunk el ide. Egy európai, budapesti beruházásról van szó, amely összhangban van kerületünk érdekeivel. Már ben tárgyaltunk a Központi Szennyvíztisztító megépítésérõl, amely meglehetõsen nagy vitát váltott ki köztünk és a fõvárosi önkormányzat között. Az akkori fõvárosi tervekkel szemben fellépve, az elsõ feltételünk az volt, azért küzdöttünk, hogy a kerület legértékesebb tulajdona, az északkeleti rész, ne a szennyvíztisztító helyszínéül szolgáljon, hanem egy késõbbi fejlesztés alapja lehessen. Ez a Fadesa Rt. által megvásárolt terület, ahol új városrész épül fel a közeljövõben. Így került a mostani helyére, a szigetcsúcs észak-nyugati oldalára a szennyvíztisztító. Kedves Állattulajdonosok! Kellemes környezetben, Csepel központjában, mindenhonnan jól megközelíthetõ helyeken, európai színvonalon várjuk Önöket állatorvosi rendelõnkben (szolgáltatásaink: belgyógyászat, sebészet, szemészet és szülészet, kedvtelésbõl tartott különleges állatok, állatútlevelek, mikrochip, ultrahangos fogkõeltávolítás, digitális EKG, színes doppler UH, digitális állatmérleg, laboratóriumi vizsgálatok, állattápok, állatgyógyszerek, stb.) és állatkozmetikánkban! Csepel központi állatorvosi rendelõ Dr. Szentmihályi Gábor rendelõvezetõ állatorvos, Dr. Bíró Zoltán állatorvos, Dr. Horváth Dávid állatorvos 1212 Budapest, Táncsics Mihály utca 33. (Koltói Anna utca sarok) Telefon: (rendelési idõben), Mobiltelefon: (rendelési idõn kívül) Honlap: Rendelési idõ: H-P: 9-13 óra és óra, Szo: óra Csepel központi állatkozmetika Telefon: (nyitvatartási idõben), Mobiltelefon: (nyitvatartási idõn kívül). Nyitvatartási idõ: H-P: óra és igény szerint bármikor Úgy tudom, más követelményeket is megfogalmaztak. A második feltételünk az volt, hogy csakis és kizárólag teljesen zárt rendszerû legyen a szennyvíztisztító. A harmadik feltételünk pedig az volt, hogy ez a szennyvíztisztító megfeleljen egy fejlõdõ, korszerû város esztétikai és funkcionális követelményeinek. Egy új városrész mellett helyezkedik majd el, tehát be kell, hogy illeszkedjék a városképbe. Bár én ennél még szebb, látványosabb közmû építményt képzeltem el, de meggyõzõdésem, hogy ez a fejlesztés is megfelel feltételeinknek. A több mint egy évtized ezzel a küzdelemmel telt el. Ez mindenképpen nagy eredmény: a projekt Csepel, a kerület érdekeinek megfelelõen valósul meg. Ezzel a beruházással a kerület Ady Endre utcától északra esõ része végre fejlõdhet, csatornázni lehet. Ezért érdemes volt fáradozni. Udvarhelyi András 30 éves a Napsugár A Napsugár óvoda (1215 Vágóhíd u ) idén ünnepelte fennállásának 30. évfordulóját. Ebbõl az alkalomból egész hetes vidám programot szerveztek az ide járó gyerekeknek az óvodapedagógusok, amelyre a szülõket is szeretettel várták, hogy örüljenek, játsszanak együtt! A színes rendezvényen sport- és kézmûves nap, bábelõadás, zenés programok, légvár, arcfestés várta többek között a kicsiket és nagyokat. Pályázati felhívás A Bp.-Csepel Önkormányzata Oktatási Szolgáltató Intézmény (Bp. XXI. Bajcsy Zs. u. 59/a.) pályázatot hirdet A Rákóczi Kert volt ifjúsági park területén lévõ beton és aszfalt burkolat bontására és elszállítására. Utána a terület termõfölddel történõ ellátására, majd befüvesítésére. Kerítés bontására. A kerítés bontásánál figyelembe kell venni, hogy a bontott kerítés elemek még felhasználásra kerülnek. Pályázat leadási határideje: május óra, mûszaki osztályon. Érdeklõdni lehet: Molnár Ákos mûszaki ellenõrnél. Tel: Kérjük csatolni: tételes árazott költségvetés referencia lista kivitelezõi jogosultság sátor, valamint az elnöki asztal mögött Magyarország célba ér! és az Élõ Duna szlogenek fogadták. Az ünnepi szónokok elmondták, hogy e 120 milliárd forintos, nagy jelentõségû beruházás Magyarország számára igen hasznos. A korszerû szennyvíztisztító, amely négy év múlva készül el, közvetlenül egy millió embernek lesz segítségére. Napi 350 ezer köbméter szennyvizet tisztít majd. Üzembe helyezésével a fõváros szennyvízének 92 százaléka biológiailag tisztítottan (ma még a fele tisztítás nélkül) ömlik a Dunába. Az EU kohéziós alapja a költségek 65 százalékával járul hozzá a beruházás megvalósításához. (A magyar állam 20, a fõvárosi önkormányzat 15 százalékkal járul a költségekhez.) A létesítmény hazai közvetett hatása is óriási, hiszen át kell rendezni a fõváros egy résznek közlekedését, közmûrendszerét. Olyan nagyberuházások társulnak hozzá, mint a budai fõgyûjtõ csatorna, a szivattyútelepek, a Duna alatti átvezetések, valamint a Dél- Budai Regionális Szennyvíz-elvezetési és Szennyvíztisztítási projekt és Budapest teljes csatornázása. Ez a föld alá épített feltételrendszer tette és teszi lehetõvé a fõváros fejlõdését, tovább segíti a gazdaság fejlesztését. Mindezekkel történelmi lemaradást hozhatunk be, a környezet minõségében korszakos változás következhet be. Budapest nem lesz a Duna legnagyobb szennyezõje. A fejlesztési tervek szerint a HÉV vonala és a Duna fõága között elterülõ telep egész területe zöldsáv lesz. A zöldtetõs mûtárgyakban zárt, teljesen szagmentes technológia dolgozik majd. A Központi Szennyvíztisztítóhoz 2x1 sávos, 350 méter hosszú megközelítõ út épül, amely áthalad majd a Szabadkikötõ út és a HÉV vonala alatt. A terület árvízvédelme érdekében felépül egy 1610 méter hosszú gát is. A beszédek elhangzása után a két miniszter és a fõpolgármester ünnepélyesen elhelyezték a csepeli szennyvíztisztító alapkövét. Madarak és Fák Napja Csepelen május 13-án, szombaton színes forgatagra várják a kicsiket és nagyokat a Csepeli Ifjúsági Táborban. (Budapest XXI., Hollandi út 8.) Tervezett programok: környezetvédelmi játszóház, díszbaromfi és nyúl kiállítás, természetfilm vetítés, természetvédelmi séta a Kis- Duna parton, családi piknik az Ifjúsági Tábor parkerdejében, gyógynövény és fûszernövény bemutató, kézmûves foglalkozások és rajzverseny gyerekeknek, csónakos madármegfigyelõ kirándulások, tájképfestés gyerekeknek, fotóséta a Kis-Duna parton, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület bemutatkozása, a Madárbarát Kert, Csepel természeti értékei kiállítás, környezet- és természetvédelmi totó, helytörténeti totó, repülõmodell és sárkányépítés, táncház, a Rákóczi Kert Civil és Közösségi Ház Természetfotó pályázatának kiállítása, a Csepeli Kertbarát Kör komposztálási bemutatója. Május 8.: Nemzetközi Vöröskeresztes Nap A Vöröskereszt feladataival, tevékenységével, létezésének céljával mindenki tisztában van, de talán kevesebben tudják, milyen távoli idõkre nyúlik vissza, s vajon hogyan jött létre ez a világméretûvé fejlõdött szervezet. A május 8-án tartandó Nemzetközi Vöröskeresztes Nap alkalmából pillantsunk egy kicsit vissza. A szervezet megalapítása egy XVIII. századi svájci író nevéhez fûzõdik, bizonyos Henry Dunantéhoz. Dunant egy szerencsétlen véletlen folytán szemtanúja volt az 1859 júniusában lezajlott solferinói csatának, amelyben több mint 40 ezren haltak meg. Ekkor fogalmazódott meg benne egy segélyszervezet létrehozásának szükségessége, s október 26-án Dunant részvételével egy nemzetközi bizottság döntött a Nemzetközi Vöröskereszt megalapításáról Genfben. Magyarország 1881-ben csatlakozott ehhez a mozgalomhoz. A Vöröskereszt tevékenysége nem kifejezetten a háborús idõszakokra korlátozódik, hiszen sokfajta különféle katasztrófák következményeinek enyhítésére, az egészségügyi és szociális ellátás biztosítására irányuló humanitárius akcióban mûködik közre. Az évek során pedig bebizonyosodott, hogy valóban nagy szükség van e szervezet segítségnyújtására. S térjünk vissza egy gondolat erejéig még Dunanthoz, akivel meglepõ fordulat történt: kétes üzleti ügyei és az ellene folytatott csõdeljárás miatt hamarosan kizárták a Vöröskereszt-bõl, s még szülõvárosát, Genfet is el kellett hagynia. Csak 1901-ben rehabilitálták, amikor is béke Nobel-díjat kapott a Vöröskereszt megalapításáért. Fenyvesi E. EU-s pályázatireferens-képzés uniós támogatással! A 6 napos képzés idõpontja: június és június %-os támogatást igényelhetnek: közalkalmazottak, önkormányzati intézmények, szervezetek alkalmazottai, önkormányzati képviselõk, választott tisztségviselõk, közhasznú civil szervezetek munkatársai, hivatásos állományú alkalmazottak stb. A képzésen való részvételhez semmilyen, a témával kapcsolatos elõzetes ismeret nem szükséges. Minimum 15 csepeli résztvevõ jelentkezése esetén csepeli helyszínt biztosítunk. Részletek a honlapon. Tel.: Jelentkezési határidõ: május 12.

4 4 CSEPELI NAPOK CSEPEL, május 5. Azt meséld el, Pista! Középen egy pódium, a közepén egy szék. Egy férfi belép, leül, vesz egy mély lélegzetet, és mesélni kezdi az életét. Április 25-én, a Csepeli Napok keretében, a Nagy Imre Általános Mûvelõdési Központ színháztermében teltházas közönség várta izgatottan Mácsai Pált, aki Örkény Istvánt immár több mint háromszázadik alkalommal szólaltatta meg az elõadói estjén. A darab tíz évvel ezelõtt úgy született, hogy a színész és Bereményi Géza csokorba fûzték az író saját szövegeit. A ma is érvényes gondolatok buzgón hatottak az érettségire készülõ fiatalok és az idõsebb korosztály körében is. A kedvezményes jegyek vásárlását a rendezvény fõszponzorának, Budapest-Csepel Önkormányzatának százezer forintos támogatása tette lehetõvé. V. V. József és testvérkéi" A Nagy Imre ÁMK adott otthont a KÁVA Kulturális Mûhely mûvészeinek vendégszerepléséhez. A színházi elõadással és szerepjátékkal ötvözött, közel három órás mûsor egy olyan nevelési program megtestesülését jelentette, melynek keretében a esztendõs korosztályok szembesülhettek az irigység és az agresszió (sajnos) mindannyiunk számára jól ismert megnyilvánulásaival József és testvérei jól ismert bibliai történetét kiindulópontként használva. Persze, hogy a sok irodalmi és képzõmûvészeti feldolgozás ellenére általában is olyan jól ismert-e a Teremtés könyvének ez passzusa, azt nem tudom, de hogy a látogatásom napján, április 25-én kedden ott vendégeskedõ fiatalok, a Karácsony Sándor Általános Iskola ötödik osztályos diákjai már a bevezetõ kérdések kapcsán korukat meghazudtoló általános mûveltségrõl tettek tanúbizonyságot ezen a téren, az cáfolhatatlan tény. A Káva Mûhely hat vendégmûvésze, Milák Melinda, Patonay Anita, Bori Viktor, Gyombolai Gábor, Kardos János és Sereglei András megkapó láttató erõvel, színvonalas és lendületes játékkal idézte fel a történetet: egészen az ártatlan, de istenáldotta adottságai miatt fivérei szívében irigységet gerjesztõ József kútba vettetéséig. Majd (három csoportba gyülekezve, 2-2 színész közremûködésével) egy általuk rögtönzött szituációban maguk a gyermekek is kipróbálhatták, átélhették a jelentben szereplõ testvérek (Ruben, Simeon és Lévi) dilemmáját. Joggal remélhetjük, hogy e kis életszinházi fõbróba segít majd nékik megtalálni a helyes megoldást a szituációs játék kérdéseire. D. K. FAT akkr. sz.: AL-0034 FMK ny. sz.: Adu Oktatási Központ 1211 Budapest, Táncsics M. u. 78. ANGOL, NÉMET Nyelvtanfolyamok! Államilag elismert Pannon nyelvvizsga ANGOL ÉS NÉMET NYELVBÕL június 3-án. Jelentkezési határidõ: május 3. Érdeklõdni: , Az estén az író a színész testét öltötte magára s az elõadás végén ködös visszazökkenési mutatványok nélkül viszsza is adta gazdájának. A pódiumról még Örkény István ment a képzeletbeli függöny mögé, majd Mácsai Pál jött vissza meghajolni, tapsot fogadni, fényképezõgépnek pózolni, naptárral kezében másnapra idõpontot egyeztetni az interjúra lapunk olvasói számára. Színpadon lenni, más ember bõrébe bújni számomra játék: elõadás után nem vagyok a szerepem. A gyerek is leejti a játékát, ha másba kezd. Mindig ennyire elfoglalt? Szerencsére. Néha fáradt vagyok a nyüzsgéstõl, de ez így van rendjén. Én ezt szeretem csinálni. Szobrászrajzok Képi igényû vázlatok Kiállítás a Kék Iskola Galériában Szobrászrajzok címmel május 25-ig megtekinthetõ kiállítást nyitott meg a Kék Iskola Galériában Illyés Gábor galériavezetõ, és Muladi Brigitta mûvészettörténész. Ezúttal is erõs mezõnyt sorakoztatott fel a minõségi tárlatairól ismert galéria. A 14 szobrászmûvész között vannak Munkácsy-díjasok, mint Márkus Péter, Várnagy Ildikó; az idõsebb korosztály elismert mesterei, mint a rendezés munkálataiban részt vállaló, és kitûnõ színes krétarajzokat bemutató Hadik Gyula, vagy Gádor Magda, Nagy Sándor. A Kossuth-díjas Haraszty István, vagyis Édeske is elhozta munkáit Csepelre. Ennek a szellemes tárlatnak az volt a célja, hogy szobrászok mindenféle technikával készült munkáival, szoborvázlataival ismertesse meg a közönséget, vagyis mindennel, ami nem szobor. A képzõmûvészet minden ágának alapja a rajztudás, noha vannak festõk, grafikusok, akikre bizony nem éppen a leonardoi rajzkészség a jellemzõ. Többeknek viszont nem okoz gondot a rajzi kifejezés, mint ez a tárlaton is kiderült: a nehéz kövekkel, vasakkal birkózó hölgyszobrászok közül, például Pálffy Katalinról akinek a tárlat létrejöttében is szerepe volt mindezidáig rejtve maradt, hogy nem csak a szobrászat terén érdemel elismerést, hanem bemutatott színes szoborvázlataiért is. Az ifjú Erõs Apolka magas színvonalú és látványos tollrajza ugyancsak mesteri látásmódra vall. A tárlaton látható, képi igénnyel rajzolt munkák túlnõtték a skiccek, vázlatok hagyományos világát, és az önálló, bemutatható mûvek rangjára emelkedtek. A rajzból számos, a mûvészre jellemzõ dolog is kiolvasható: a mûvész gondolkodása, a térfelfogása, a formákhoz való viszonya, de a személyes kvalitás is, amely egyedi, és csak az adott alkotóra jellemzõ. mondta megnyitó beszédben Muladi Brigitta mûvészettörténész. Százdi Antal Éjjeli randevú Mácsai Pállal Milyen volt tegnap a csepeli közönség? Remek volt, még a benti meleget is nagyon jól bírták. Zömében középiskolás közönségnek játszani általában nem könnyû, mert türelmetlenek, és nehezen koncentrálnak. Könyörtelenek is egyébként gyakran helyesen. De õk most érzékenyek voltak a történetmesélésre: pontosan akkor nevettek fel, s akkor hallgattak, amikor a szöveg megkívánta. Ez csak nagyon jó szerzõnél lehetséges. Mindig hasonlatos a díszlet, az egy szál szék? Igen, és a teremvilágításhoz is minden alkalommal ragaszkodom, mert nemcsak a nézõknek van szüksége a személyes kapcsolatra, hanem nekem is: kell, hogy lássam õket, az arcukon a visszajelzéseket. És azt hogyan éli meg egy sikeres, ámde visszahúzódó mûvész, hogy a világhálón rajongói oldalakon méltatják? Tudok róluk, legyezgeti a hiúságomat, és persze el is fogadom, mint a nyilvános szereplés velejáróját, de egyik rajongói honlap sem hagyott bennem mély nyomot. Ami fontos velem, az nincs bennük. Ha szerkesztenék magamnak saját honlapot, csakis nagyon rövidet szeretnék. Mikor jön legközelebb Csepelre? Már fõiskolás koromban is játszottam ott, és azóta mindig volt egy-egy fellépésem a kerületben. Ha hívnak, máskor is örömmel megyek. Varga Violetta Ember küzdj és bízva bízzál Ez a madáchi gondolat volt a mottója az Íme az ember címû Fazakasné Erdélyi Ilona szájjalfestõ mûvész kiállításának és a Gördülõ Tánccsoport bemutatójának a Radnóti Miklós Mûvelõdési Házban április 24-én. Méltán idézték ezt a lélekerõsítõ üzenetet meghívójukban, mert a különleges, szokatlan látottak azt bizonyították, hogy az ember számára a testi hiányosság, a mozgássérültség sem lehet akadály, ha ki akarja fejezni, ha meghaladni akarj önmagát. Fazakasné Erdélyi Ilona szájjalfestõ mûvész derûs képei és a Gördülõ Tánccsoport tagjainak jókedvû kerekesszéktánca bizonyította ezt. Megható volt látni, hogy ezek a fiatal nõk és férfiak, akiket mozgásukban korlátozott a kór, milyen felszabadultan táncoltak, mert nincs lehetetlen az ember elõtt, lehet így is táncolni. Ezt fejezte ki köszöntõjében Gerhardt Ferenc, a Radnóti Miklós Mûvelõdési Ház igazgatója, errõl beszélt a rendezvény egyik támogatója, Orosz Ferenc alpolgármester meghatottan és megköszönte, hogy segíthetett, ezt hangsúlyozta a másik szponzor, Rauh Edit az Esélyegyenlõségi Minisztérium helyettes államtitkára is. Errõl szólt Kun Gáborné, a Csepeli Mozgássérültek Önálló Egyesületének elnöke. S ezt fejezte ki a Csepelért díjas Erdei Éva festõmûvész szakavatott, szépen fogalmazott képelemzésében. Elmesélte, hogy a Degas, a festõ köszvényes Íme az Ember! kezéhez kötötte az ecsetet, s Marosiné Földvári Irén csepeli naívfestõ, amikor már szobrot készíteni nem tudott, õ is kezéhez kötötte az ecsetet és úgy festett. Mert ki akarta fejezni magát, mert olyan erõs volt benne a belsõ kényszer. Tudjuk, vannak, akik lábbal, Fazakasné Erdélyi Ilona fogai közé szorítja az ecsetet és hason fekve fest. Az emberi teremtõ akaratnak nincs határa, mert az ember szellemi lény, a szellemnek nincsenek korlátai. Errõl, errõl is szólt ez a mûsoros kiállításmegnyitó, amelyet a soroksári Geiger Tamás improvizációi tettek még feledhetetlenebbé. Ezen a délutánon tanultunk valami nagyon fontosat a mozgássérültektõl, azt, amire mindennap szükségünk van nekünk normálisoknak is, a hitre, hogy mégiscsak érdemes élni, küzdeni, akármivel áld vagy ver s sors keze. U. A.

5 CSEPEL, május 5. CSEPELI NAPOK 5 Desperado Palcsó Tamás Bajor Imre Sikeres állásbörze, rekordszámú érdeklõdõvel Balázs Klári és Korda György A Csepeli Napok félidejének megszokott, de mindig fontos eseményének számít már a Fõvárosi Munkaügyi Központ csepeli kirendeltségének felnõtt Állásbörzéje-, valamint az egy idõ óta hozzá kapcsolódó, az ADU Csepeli Vállalkozói Szakközép ás Szakiskola által felkarolt diák Állásbörze. Nem volt ez másképp idén sem, sõt mint azt Adorjánné Kõrösi Regina kirendeltség-vezetõ megerõsítette ezúttal tán még az ilyenkor megszokott lélekszámnál is jóval többen látogattak el a Bajáki Ferenc utcai intézménybe. Külön meghívóval (és munkát keresõ kliensek kis csapatával) érkeztek ide a Csepeli Családsegítõ Szolgálat munkatársai, valamint (a munkalehetõségek mellett a szakmai továbbképzés lehetõségét is keresve) a Csepeli Cigány Kisebbségi Önkormányzat képviselõi. Õk is, akárcsak a további, sokszáz érdeklõdõ, számos munkaadó ajánlatát tekinthették meg, és jó néhány konkrét, azonnal betölthetõ álláslehetõség közül válogathattak, a korcsolyakölcsönzõ és -élezõ szakmától a varrónõi munkán át az APEH-ügyintézõi foglalkozásig. Ezúttal is nagy érdeklõdés mellett üzemeltek a munkaügyi kirendeltség megszokott ingyenes szolgáltatásai, például a munkajogi-, munkavállalási- és foglalkozási információs tanácsadás is. D. K. Cseppcsepel Táncegyüttes Kiscsepel Táncegyüttes Pályázati kiírás Tárgy: a Bp-Csepel Önkormányzata Oktatási Szolgáltató intézmény (Bp. XXI., Bajcsy-Zs. u. 59/a.) kezelésében lévõ intézményekben az idõszakos TSZV, ÉV, VV. Felülvizsgálatok ütemezése és elvégzése. Rövidítések: TSZV: az 1000 V-ál nem nagyobb feszültségû, erõsáramú villamos berendezések idõszakos felülvizsgálata a 2/2002. (I. 23.) BM rendelet szerint. ÉV: érintésvédelmi felülvizsgálat az MSZ 2364 szabvány sorozat, az MSZ 172-1:1986, MSZ 172-1/M: 1989 Érintésvédelmi Szabályzat, és a KLÉSZ szerint. VV: villámvédelmi felülvizsgálat a 2/2002. (I. 23.) BM rendelet szerint. A felülvizsgálatok fajtáját és az intézményi listát az 1. számú melléklet tartalmazza, mely az OSZI mûszaki osztályán átvehetõ. Feltételek: cégkivonat, vagy egyéni vállalkozói igazolvány másolat jelentés elkészítése 3 példányban érvényes felülvizsgálói engedély referenciák szerzõdés tervezet ütemterv kivitelezési határidõ: 2006 május 29-tõl június 30. A méréseket együtt az összes intézményre vonatkozóan kell megpályázni kötbér Ft/nap fizetési mód: 15 napos átutalás Határidõk: a pályázat benyújtásának határideje: május óra, mûszaki osztály pályázatok elbírálása: május 23-a. Tóth Endre fõmérnök Pa-Dö-Dö Így élsz a mában és jövõben, minden gyümölcsben, ami érik visszük, visszük az élet lángját. Anyám, anyák a végtelenségig Mizik Zsuzsa felvételei Várnai Zseni A csepeli édesanyákat, nagymamákat, a gyermekeket nevelõ, róluk gondoskodó asszonyokat köszöntjük anyák napja alkalmából. Köszönjük fáradozásukat, áldozatkészségüket, kedvességüket, szeretetüket. Sok boldogságot, jó egészséget kíván mindnyájuknak: az MSZP Csepeli Szervezete

6 6 CSEPELI NAPOK CSEPEL, május 5. Második Pannónia motoros találkozó Csepelen Az ország sok részébõl Csepelre gurult, szelíd motorosok foglalták el a volt Csepel Mûvek I-es bejárata elõtti valamikori Lenin-szobor környékét ezen a derûs délelõttön, április 29-én, szombaton. Egykor e hely közelében naponta több mint harmincezer ember vonult dolgozni, s hogy jókedvûek legyenek, mozgalmi dalokkal lelkesítették õket. Most nem mozgalmi dalokkal igyekeztek jó hangulatot árasztani a figyelmes szervezõk, hanem a 60-as, 70- es évek örökzöld slágereivel. A Veterán motoros magazin sátránál már reggel kilenckor elkezdõdött a regisztrálás. A kis teret a kerületben méltán népszerû Bangó Ferenc és csapata hozta rendbe külön erre az alkalomra. Jókedvû nyüzsgés töltötte be a teret, s a tavalyi sikeres, hagyományteremtõ találkozó megint rengeteg kíváncsi csepelit és nem csepeli motorfanatikust vagy csupán kíváncsi látogatót, valamint csaknem száz Pannónia motorkerékpár e napon biztosan elégedett tulajdonosát vonzotta. A veterán motorbütykölõ, motorgyûjtõ, motor-történetíró, motorszerelmes, a találkozó fõ szervezõje, Ocskay Zoltán, Csepel Nívó-díjasa, a Veterán motor magazin címû lap fõszerkesztõje méltán lehetett elégedett, mind a derûs, jó idõvel és a nyüzsgéssel. Talán sok olvasónk emlékszik a tavalyi sikeres Elsõ Pannónia Motoros Találkozóra és a motorkiállításra. Ez utóbbit már néhány hét alatt több mint háromezren látogatták. Ez s mostani nagy érdeklõdés is bizonyítja, Csepel és a csepeliek nem felejtették el az õ Pannóniájukat, és hogy volt egyszer egy Csepeli Motorkerékpárgyár. A nosztalgia és a Mizik Zsuzsa felvételei tavalyi siker pedig ezt a találkozót a Csepeli Napok egyik legrangosabb rendezvényévé avatták. Természetesen Zémann István, a Csepeli Helytörténeti és Városszépítõ Egyesület fáradhatatlanul lelkes, perpetuum mobile titkára, a tavalyi és a mostani találkozó egyik fõ segítõje, most is ott nyüzsgött a motorosok között. Idén az Ocskaycsapat nemcsak egy koszorúzást és egy találkozást szervezett, hanem gazdag programmal is várta a motorosokat és a kíváncsiskodókat. Emléktúrát szerveztek. A részt vevõk motorkerékpáron kereshették fel a régi, fontosabb gyárépületeket. A rajt az Igazgatóság épületénél volt, majd a Kerékpárgyárhoz gurultak, itt kezdõdött valamikor a harmincas évek elején, Csepelen a motorkerékpárgyártás, itt készítették a segédmotorokat. Aztán átmotoroztak az Autó-Motorhoz, ahol 1947-ben kezdõdött a gyártás. Megkerülték a régi Motor I. épületét és elvonultak hosszú sorban a Kísérleti Üzemhez, ahol sok különleges konstrukció készült. Majd innen a Végszereldénél lévõ célhoz motoroztak. Ezen utolsó szakaszon volt egy kis ügyességi próba, ahol nem a sebesség számított, hanem az ügyesség. Egy adott távolságot kétszer egymás után másodpercre azonos idõ alatt kellett megtenni, ezt mûszerekkel mérték a szigorú, ámde igazságos bírák. Ezután a motorosok felvonultak az Autó-Motor épületéhez, ahol tábla hirdette elmosódott betûkkel, hogy itt 1947-ben elkezdõdött a motorgyártás. Azt már csak én teszem hozzá, hogy a bezárás sokak szerint szomorú ténye idõpontja 1973-ban következett be. Talán erre is emlékeztek a díjkiosztó utáni koszorúzáson a második Pannónia motoros találkozó részt vevõi, akik gazdag élménnyel távoztak, azzal az ígérettel: jövõre veletek ugyanitt U. A. Mûvészetparádé a Csepeli Napokon (Folytatás az 1. oldalról) Az ifjú, tehetséges nyertesek Tájékoztató a Képviselõ-testület április 25-ei zárt ülésérõl A zárt ülésre a törvényi elõírásoknak megfelelõen a személyiségi jogok védelme miatt került sor. A képviselõk elõször szociális ügyekben benyújtott fellebbezéseket bíráltak el. A döntésrõl a kérelmezõk írásban kapnak értesítést. Ezt követõen a testület úgy döntött, hogy a Szárcsa utcai általános iskola gondnoka szolgálati lakásának bérleti jogát pénzben váltja meg az önkormányzat. Budapest, április 26. Tóth Mihály polgármester Pogány Judit színmûvész az ÁMK-beli díjátadáson A mûvészethez kapcsolódott az a rákóczikerti rendezvény, ahol felavatták II. Rákóczi Ferenc mellképét, és korabeli érméket is bemutató börzét tartottak. A nagyságos fejedelem Európa hírû festõje, Mányoki Ádám alkotta képrõl évtizedekkel ezelõtt készült nagy alakú, színes nyomat méltó keretbe foglaltan látható ezután a Civil Házban, Konsánszky Lajos ajándékaként. Mint Fodor Tamás intézményvezetõ köszöntõjében elmondta, a barokk portrék legszebbjei közé tartozó mû 1712-ben készült. A Nagy Imre ÁMK Alapfokú Mûvészeti Iskolája, Tóth Mihály polgármester fõvédnöksége mellett Csepel-sziget Ifjú Tehetségei címmel ötödik alkalommal hirdetett regionális képzõmûvészeti pályázatot. A 28 iskolából beérkezett 600 gyermekmunkából kiállítást rendeztek, amit Körömi Attila iskolaigazgató beszédét követõen Bodóczky István Munkácsy-díjas festõmûvész nyitott meg. Értékelésében igen magas színvonalúnak minõsítette a beküldött gyermekmûveket. A hangulatos rendezvény díszvendége Pogány Judit színmûvész volt, aki beszédében arra kérte a pályázókat, hogy ne felejtsék el a munkáikból áradó mesevilágot, és a világ iránti kíváncsiságukat, mert csak ezek által válhatnak boldog felnõttekké. Reszkessetek felnõttek, mert íme itt vannak az ifjú tehetségek! hangzott el Orosz Ferenc alpolgármester köszöntõjében. Az impozáns rendezvényen dr. Avarkeszi Dezsõ és Podolák György országgyûlési képviselõ, Becsei Dénes oktatási ágazatvezetõ, és a National Geographic Channel munkatársa, Baranyó Beáta adott át díjakat. A korcsoportok elsõ díjazottjai lettek: Hornyák Eszter, Urbán Krisztián, Juhász Gergõ, Molnár Dániel, Fodor Noémi. Elismerés illeti szakmai munkájáért Fodor Piroska tanárnõt, akinek 6 diákja kapott díjat. A hét jelentõs kulturális eseménye volt a Csepel Galéria új kiállítása. Ezúttal a Csepel Alkotó Fórum vezetõjének, az egyre elmélyültebb alkotásokkal jelentkezõ, Csepelért-díjjal is elismert Erdei Éva festõmûvésznek, Kozmikus stációk címû tárlatát nyílt meg. Sipos Endre festõmûvész megnyitó beszédében kiemelte a festmények kozmikus jellegét és látomásosságát. A látványos és gondolatébresztõ mûvek valóban kozmikussá emelték ezt az igazán színvonalas kiállítást, ahol ismét hallhattuk énekelni a csodás hangú Menyhért Juditot. A hamarosan idegélettanból doktoráló Juditból úgy tûnik elõbb lesz a nemzet legszebben daloló akadémikusa (ami nem elvetendõ státus), mint méltán közismert énekmûvész. Ilyen hanggal, elõadói adottságokkal egy jó menedzser már régen világhírûvé tette volna. A Csepel Galéria kertje a kiállítást megelõzõen követésre méltó cselekedet terepévé vált: az idén hét éves Csepeli Alkotó Fórum tagjai a Csepeli Kertbarát Kör segítségével hét emlékfát ültettek. A fákat Erdei Éva elnök, és Sárkány István galériaigazgató avatta fel. Ha figyelembe vesszük, hogy a fa nem csak az oxigén utánpótlás, vagy esztétikai szempontból fontos, hanem azért is, mert szerepe van az árvíz megelõzésében, akkor érthetõ igazán ez a nemes gesztus, a mûvészet és a természet dicséretes összekapcsolása, s az általa hordott üzenet: ültessünk Csepelen minél több fát! (százdi) Mizik Zsuzsa felvételei Választókerületi Klub (Folytatás az 1. oldalról) egészségügy, a közlekedés, a szelektált hulladékgyûjtés apropóján is jócskán akadtak vitára bocsátott kérdések. Az SZTK Csepel egyik olyan objektuma lesz, amire büszkék lehetünk. Korszerû berendezések jellemzik majd és alkalmas lesz egynapos mûtétek elvégzésére is. Elsõdleges cél a járóbeteg rendelés minõségi szintre való hozása. (Itt természetesen szóba került a csepeli kórház is, amelyben jelenleg más szakterületek mûködnek, s amelynek gazdasági helyzete hosszú évek óta instabil.) Az új mentõállomás megépülésével megnyugtató lesz a kerület ellátottsága. A közlekedéssel kapcsolatban is felmerült néhány gondolat: a Cservenka Miklós és Erdõsor utca sarkán rendszeresen kialakuló torlódást vajon miképpen lehetne elkerülni? hangzott el a kérdés egy jelenlévõtõl, aki az említett környéken lakik. (Tény, hogy Csepelen ma körülbelül 30 ezer gépjármû van). Szintén a közlekedést érintõ téma, hogy többen jelezték; magas a HÉV lépcsõje, idõseknek, nehezebben mozgóknak bizony gondot okoz a fel és leszállás. Podolák György ezt az észrevételt is gondosan feljegyezte, s ígéretet tett a probléma orvoslására. Örök gond a szemét annak lerakása, szelektív gyûjtése. Tovább szélesedik a konténeres szemétgyûjtés, de ahhoz, hogy ezzel kapcsolatban is oldódjanak a gondok (sok a szétdobált, kukából szinte kifolyó szemét), az alapvetõ rendszabályok betartására volna szükség. S ahol sok a szemét, ott a lakóközösségnek kell intézkedni, és 2-3 konténerrel többet rendelni. Nagy vonalakban néhány szó a további felmerült témákról: a csepeli Emlékmû Bizottság (Podolák György is tagja) tervezi a gyár I.-es kapujának renoválását, felújítását, s annak történelmi mivoltának visszaállítását. Mikor lesz emlékmû-avatás a Petõfi téren? Hiszen állt ott hajdanában a 80-as évek közepéig egy Petõfi szobor Legyen újra! kérték, kezdeményezték a választókerületi klub tagjai. A terv szerint új szobrot avatnak majd az SZTK mellett, s a mostani hadd álljon a Petõfi téren. Ezen a környéken a Petõfi utcában még az idén csatornázásra számíthatnak az ott lakók. A csepeli sport témája is részét képezte a klubösszejövetelnek. Igaz, hogy a kerület sportélete jellemzõen átalakult és nem lesz olyan, mint a Csepel Mûvek mûködése idején, de megõriztük, a miénk. Jelenleg kisegyesületek mûködnek, s továbbra is az utánpótlásra kell helyezni a hangsúlyt. Ide tarozik többek között, hogy még az idén fedett uszoda épül a kerületben, hiszen az Észak-Csepel eladásából befolyt összeget kimondottan beruházásra, fejlesztésre kívánják fordítani. A gerincúttal kapcsolatban mostanában zajlanak az utolsó tárgyalások, többek között ez az egyik neuralgikus pontja a kerületnek. A következõ 14. választókerületi klubösszejövetel május 8-án délután 5 órától lesz az MSZP új irodájában (Kiss J. alt. u. 23.), ahol a terület önkormányzati képviselõje Polyákné Hajas Ilona ismét várja az érdeklõdõket. Fenyvesi Edit

7 CSEPEL, május 5. KÖZÉLET, GAZDASÁG 7 Az MDF nyílt levele uszodaügyben Tisztelt Budapest-Csepel Önkormányzat Képviselõtestülete! Minden csepeli lakos régi vágya, hogy egy fedett uszoda épüljön kerületünkben, mely megfelel a mai kor követelményeinek. Információm szerint a javaslat egy 25 méteres fedett uszodára történik. A Csepeli MDF nevében javaslom, hogy ne fogadják el a 25 méteres uszoda megépítését, hanem azt bõvítsék 33 1/3 méterre. Nem hiszem, hogy ma Magyarországon vagy Európában egy hasonló nagyságrendû városban egy új uszoda építésénél olyan döntés szülessen, hogy az 25 méteres legyen. Egy ilyen méretû uszodát egy iskola mellé el tudok képzelni, mely segítené az iskolai testnevelést és az ott tanulók egészséges életmódjának kialakítását. A 33 1/3 méteres uszoda mellett azt tudom elmondani, hogy azon versenyeket is lehet rendezni különbözõ korosztályoknak és ezeknek az országban nyilvántartott hivatalos eredményei is vannak. Ezen kívül elõtérbe kerülhet Csepelen egy úszó szakosztály alapjainak lerakása. Kérem, hogy a fentiek alapján a döntésüknél vegyék figyelembe javaslatunkat. Budapest, április 24. A április 25-i Képviselõ Testületi ülésen a képviselõk többségi szavazással a 25 méteres uszoda megvalósítását fogadták el. Kérjük a csepeli Polgárokat, hogy nyilvánítsanak véleményt! Vincze Miklós a Csepeli MDF elnöke A képviselõ-testület megtárgyalta: A fedett uszoda javítja az életminõséget Budapest-Csepel Önkormányzata Képviselõ-testülete április 25-én megtartott ülésén Szenteczky János összeférhetetlenség miatt lemondott a képviselõi mandátumáról. Mint ismeretes az önkormányzat képviselõtestülete március 21-ei ülésén Szenteczky Jánost kinevezte a CSEVAK Vagyonkezelõi és Vagyonhasznosító Kft. ügyvezetõ igazgatójának. A Csepel-Csillagtelepen élõ Bálint Teréz 100. születésnapjáról bensõséges családi ünnepen emlékeztek meg, A képviselõk a helyszínen kapták meg az elõzõ testületi ülés óta végzett munkáról, az önkormányzat 2005.évi pályázati eredményeirõl és a évi költségvetés I-III. havi teljesítésérõl. Ezt követõen zárt ülés következett. A nyílt ülésen többek között megtárgyalásra került több fontos Csepel jövõjét érintõ napirendi pont megtárgyalása. Elsõként Tóth Mihály polgármester terjesztette elõ a évi költségvetésrõl készült beszámolót, valamint javaslatot tett a évi pénzmaradvány és vállalkozási eredmény felhasználására. Orosz Ferenc alpolgármester elõterjesztésében tárgyalták meg a képviselõk azt a javaslatot, mely a fedett uszoda építésével kapcsolatosan készült. Orosz Ferenc elöljáróban elmondotta: a korábbi elõterjesztésekre épülõ módosításokkal és a szakbizottságok támogatásával került megtárgyalásra az elõterjesztés, de mindenképpen el kell dönteniük a képviselõknek akarnak-e a csepelieknek uszodát, vagy sem. Végül hosszú vita után a képviselõk figyelembe véve, hogy a Budapest Gyógyfürdõi és Hévizei Rt. saját költségén, 22 millió forintért már meg is terveztette az uszodát, valamint, hogy az önkormányzat és az Rt.. megállapodása kellõ garanciákat tartalmaz elfogadták a határozati javaslatot. E szerint a Csepeli Strand területén a Budapest Gyógyfürdõi és Hévizei Rt. beruházásában létesítendõ fedett uszoda költségeinek közös fedezése érdekében az önkormányzat bruttó 400 M Ft-ot átad a beruházó részére. Dr. Borsány György alpolgármester javaslatot tett a térfigyelõ rendszer kiépítésére, valamint a Csepel-sziget és Környéke Kerületfejlesztési Önkormányzati Társulással kötött megállapodás felbontására, a társulási tagság megszüntetésére. Erre azért került sor, mert budapesti fõvárosi kerületek többcélú kistérségi társulásnak nem lehetnek tagjai, de továbbra is együttmûködhetnek azokkal. A képviselõk a javaslatokat elfogadták. A képviselõk úgy döntöttek, hogy támogatják a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház csepeli telephelyén mûködõ mozgásszervi-belgyógyászati rehabilitációs osztály fejlesztését, s pénzügyi segítséget nyújtanak az árvíz sújtotta Gyomaendrõdnek. D. A. ahol jókívánságait tolmácsolta Tóth Mihály polgármester, Tóth Gábor a Vasas Szakszakszervezet nyugdíjas tago- Bálint Teréz 100 éves zatának volt elnöke. Mindketten kedves ajándékokkal, természetesen gyönyörû csokorral ajándékozták meg a Bálint Teréz nénit és kívántak jó egészséget. Bálint Teréz, a kemény kézfogású, jó kedélyû, fizikailag és szellemileg friss asszony meghatottan vette át az ajándékokat, majd a 100-as feliratú tortából három szeletet bekebelezett. Amikor megkérdeztem az idõs embert, aki életének száz évébõl több mint hatvanat dolgozott, mi a hosszú élet titka, azt válaszolta: mindig korán kell kelni, dolgozni kell, aktívnak kell lenni és reggelenként tejet és fokhagymát kell enni. Arra a kérdésre pedig, mi az élet értelme azt felelte: segíteni embertársainkon. u. a. Pályázati eredmények A kerület képviselõ-testülete tavaly fogadta el azt a javaslatot, hogy az önkormányzat éves pályázati eredményeirõl évente egyszer, a tárgyévet követõ év március havi ülésén szükséges tájékoztatást adni. A pályázatok fokozatos elbírálása miatt, az eredmények feldolgozását követõen, ezúttal az április 25-i testületi ülésre sikerült elkészíteni az összesítést. Tavaly Budapest-Csepel Önkormányzata mintegy 488 millió forint külsõ támogatást nyert el, s ehhez összesen több mint 95 millió forint önrészt biztosított. A Fõvárosi Önkormányzattól több mint 218,5 millió forint pénzeszközt vett át a fõvárosi kezelésben lévõ utak (Széchenyi u., Kölcsey u., Szentmiklósi út, Erdõsor u.) burkolat-felújítására, valamint csatornaépítésre a Királyerdõben és a Kertvárosban. A külsõ támogatások jelentõs hányadát az az összesen 358 millió forint teszi ki, amelyhez e a célokra a Beruházási Iroda jutott központi és fõvárosi céltámogatásokból, többségében a Regionális Fejlesztési Tanácstól. Ugyaninnen a teherforgalmi elkerülõ út háttértanulmányának kidolgozására az önkormányzat Fejlesztési Csoportja is nyert mintegy tízmillió forintot. A további külsõ források között az Egészségügyi és Szociális Ágazat hozzávetõleg nyolcmillió forinthoz jutott nyári szabadidõs gyermektábor támogatásaként és bûnmegelõzési, valamint szociális célokra, úgymint a szermentes élet népszerûsítése és a csepeli pszichiátriai ellátás bõvítése. Maga a Bûnmegelõzési Iroda ezen felül 2,5 millió forinttal gazdagodott. Az Oktatási, Mûvelõdési, Sport- és Ifjúsági Ágazat pályázatai jellemzõen az egyes intézmények saját projektjei voltak. Az elnyert pályázati eredmény összesen 58 millió forint, mintegy tízmillió forint önrész biztosítása mellett. A legtöbb támogatást, 4,5 millió forintot a Mátyás király Általános Iskola nyerte a Nyitott ablak elnevezésû, integrációs nevelésrõl szóló pályázaton. Az összesített eredményben még olyan kiemelt összegek is szerepelnek, mint például a Jedlik Ányos Gimnázium által megnyert, több mint egymillió forint az informatikai oktatás eszközfejlesztésére, vagy a ben kapott 1,7 millió forint, 2005-ben pedig másfél millió forint a Gróf Széchenyi István Általános és Kéttannyelvû Iskola német nyelv oktatását szolgáló programjára. A tavaly a Katona József Általános Iskola iskolarádió korszerûsítésére költhetett 1,6 millió forintnyi pályázati pénzt. A Csepeli Munkásotthon összesen 36 millió forint támogatáshoz jutott a Nemzeti Kulturális Alapprogramból, a Nemzeti és Kulturális Örökség Minisztériumától, valamint a Fõvárosi Önkormányzattól a színházterem felújítására, nyári tábor és Országos Gyermeknéptánc Fesztivál megrendezésére, illetve állami mûködési támogatásként és eszközbeszerzésre. Az európai uniós pályázatokról Kovács Attila EU-koordinátor lapunknak elmondta: a foglalkoztatáspolitikai szakterületen a csepeli önkormányzat társpályázóként hárommillió forintban részesült az öt dél-pesti kerülettel konzorciumban megnyert ötven millióból, amelyet az elkövetkezõ két évben szakmai tanulmányok készítésére fordítanak. A közvetlen brüsszeli településfejlesztési projektekben elnyert hatmillió forint a városi közlekedés elõsegítésére fordítható, s ugyanennyi az EU panelrehabilitációs programjára. Mindkét pályázati siker elsõsorban a más uniós városoktól nyerhetõ tapasztalatszerzésrõl szól, s jó belépõk lehetnek a évi uniós pénzügyi idõszak további lehetõségeihez. Ezen kívül az EU Bizottság Kulturális Fõigazgatósága tíz csepeli nyugdíjas részvételét támogatta teljes ellátással egy nemzetközi konferencián, amely a testvérvárosi kapcsolatok fejlesztését szolgálta Csepel lengyel partnerével, Kielcével. Az idei évben hat nagyobb EU-projekt elõkészítésével foglalkoznak az illetékesek: a teherforgalmi elkerülõ út megvalósításával, a volt Csepel Mûvek rehabilitációjával, a Ráckeve-Soroksár-i Duna-ág idegenforgalmi fejlesztésével, az e- önkormányzat szolgáltatásainak kialakításával, továbbá a panelrehabilitációval és a városközpont fejlesztésével. Varga Violetta A korabeli legnagyobb magyar nagyközséget, Csepelt 1949 szeptemberében megyei várossá minõsítették, majd január 1-jén a lakosság megkérdezése nélkül Budapesthez csatolták. Csepel a fõváros XXI. kerülete lett. A helyi, hiányos képzettségû kommunista vezetõk erejét lekötötte az örökölt, közben kialakult és támadt gondok, feszültségek áthidalása, a Csepelre kiosztott szerepnek, követelményeknek való megfelelés idegtépõ kényszere. Az 1950-es évek elejére a sztálini orosz szovjet rendszerrel együtt annak Rákosi nevével fémjelzett szolgai, erõszakkal kialakított magyar változata szintén súlyos válságtüneteket produkált, melyek Csepelen is jelentkeztek. A túlfeszített iparfejlesztés miatt bekövetkezett népességnövekedést a lakásépítések üteme képtelen volt követni. Miközben megtorpant a kerület fejlõdése és egyre bizonytalanabb lett az ellátás, csökkentek a jövedelmek. Az agg és kérlelhetetlen diktátornak, Sztálinnak március 5-én bekövetkezett halála után a szovjet vezetõk által kezdeményezett változások következtében 1953 júliusában Nagy Imre alakíthatott kormányt. A kegyetlen terror ellenére a normarendezések, bérelvonások idején a Rákosi Mûvekben 1953-ban és 1956 elején is voltak tiltakozó munkabeszüntetések. Bolla Dezsõ: CSEPEL 1956 (II. rész) Nagy Imrének a magyarországi szocializmus emberségessé tételére, a gazdaság fellendítésére tett kísérlete Rákosi és elvbarátai gáncsoskodása miatt erejét vesztette. A gazdasági nehézségek kiküszöbölésére nem alakult ki megvalósítható program. A sztálinista központi vezetõség Nagy Imre hazaszeretetét más népekkel szembeni gyûlöletkeltésnek, az önkény elleni fellépését árulásnak minõsítette. A közszeretetnek örvendõ miniszterelnököt hazug rágalmakkal vádolták, és 1955 áprilisában leváltották. A hatalmat visszaszerzõ, súlyos bûnökkel terhelt Rákosi-klikk képtelen volt a válság megoldására májusának elején a Német Szövetségi Köztársaság önrendelkezési jogot nyert, belépett az Egyesület Államokat, Kanadát és a nyugat-európai tõkés országokat tömörítõ katonai szövetségbe, a NATO-ba. Megalakult a fejlett tõkés államokat tömörítõ Nyugat-Európai Unió. A kommunista kelet- és közép-európai államok válaszul szovjet vezetéssel katonai szövetségre léptek az május 14-én megkötött Varsói Szerzõdés keretében. A hazánkat hosszú évtizedekig terhelõ szerzõdést az újonnan választott miniszterelnök, Hegedûs András és a csepeli munkásból lett varsói nagykövet, Drahos Lajos írta alá. Május 15-én a második világháborúban gyõztes hatalmak által megkötött osztrák államszerzõdés következtében a megszálló szovjet hadsereg Ausztria elhagyására kényszerült. Addig a Vörös Hadsereg egységei az ausztriai megszálló hadsereg utánpótlásvonalának biztosítására hivatkozva tartózkodtak Magyarországon. Ezt követõen a Varsói Szerzõdés biztosította a jogalapot a szovjet hadsereg hazánkban ideiglenesnek mondott, további harminchat évig tartó állomásozására. A nemzetközi helyzet átmeneti romlása után 1955 nyarán enyhült. A pártvezetés sikertelen gazdaságpolitikáját már nem indokolhatta a kedvezõtlen külpolitikai állapotokkal. A rendszer népszerûsítése érdekében fokozták a meggyõzésre irányuló propagandamunkát. A legjobb agitátorokat kitüntették. Az emberek kiábrándultságát csak fokozta a hangzatos szólamokkal folytatott vég nélküli gyõzködés. Újrarendezték a normákat, a dolgozóktól kisebb bérért nagyobb teljesítményt követeltek, tovább erõltették a munkaversenyeket. A növekvõ feszültséget népünnepélyekkel, kisebbnagyobb elismerésekkel, szociális, kulturális juttatásokkal próbálták oldani. Királyerdõben a kimerült kohászok pihentetésére éjjeli szanatóriumot létesítettek. Az Állomás utcában a fiatalságnak átadták a régi Leventeotthonból kialakított Ifjúság Házát. A RM-ben a termékek minõségének javítása céljából üzembe helyezték a precíziós öntödét és az országban elõször kialakított izotóplaboratóriumot. Az RM-ben az 1955-ös terveket teljesítették, legalábbis papíron, a kohászat túlteljesített, csak a Golyóscsapágygyár maradt le a célkitûzésektõl. Miközben a termelés sok tekintetben akadozott, a kiábrándultság egyre inkább elégedetlenségbe csapott át. A párttagság csökkent. A Rákosi Mûvek pártvégrehajtó bizottsága 1956 januárjának elején így értékelte a Csepelen kialakult állapotokat:. Néhány napja, hogy befejezõdött az 1955-ös esztendõ, melynek eredményei bizonyítják, hogy Csepel dolgozói szilárdan állnak pártunk mögött, hogy magukévá tették pártunk határozatait, hisznek a pártban Az évi feladataink nagyobb erõfeszítést követelnek, hogy egy év múlva ismét elmondhassuk, hogy Csepel hû maradt régi hírnevéhez. Pedig e derûlátásra semmi nem szolgáltatott okot. Az ország gazdasági életében uralkodó bizonytalanságot jellemezte a Fogaskerék január 7-én megjelent cikkének bevezetõje: 1956-ban beléptünk a második ötéves terv elsõ esztendejébe. A terv adatai csak pár hónap múlva lesznek ismeretesek. A társadalmi és gazdasági életben jelentkezõ bajok elmélyülését még tovább fokozták az év elején egymást követve lesújtó, vészjósló természeti csapások. Január 12-én reggel nagy erejû földrengés okozott riadalmat. A földrengés középpontja Csepeltõl néhány kilométerre, Dunaharaszti, Taksony és Németújfalu térségében volt. A kerület lakóházaiban és a gyárakban szerencsére nem keletkeztek súlyosabb károk, de a vidékrõl a gyárakba járó dolgozók ezreit sújtotta a földrengés. Csak az RM dolgozó közül 2800 ember szenvedett kárt. A károsultakat a gyárak építõanyaggal, a dolgozók rohammunkával és pénzadományokkal támogatták. A bajokat tovább fokozta a február elején beköszöntõ szokatlanul nagy hideg és havazás. A gyárakban szigorú energiatakarékossági intézkedéseket hoztak. Az iskolákban meghosszabbították a minden évben szokásos téli szünetet. A gyerekek kezdeti örömét a rosszul fûtött lakások hidege azonban lehûtötte.

8 8 KÖZÉLET CSEPEL, május 5. Döbrentei Kornél a Munkásotthonban A költészet mindig megmarad Felemelõen szép, utó-költészetnapi baráti összejövetel színhelye volt a Munkásotthon szépen felújított földszinti terme április 19-én, ahol a költészet és egy politizáló költõ hívei jöttek össze, hogy verseket hallgassanak. Az ürügy a József Attila-díjas és alternatív Kossuth-díjas Döbrentei Kornél és a kitûnõ fotóiról Csepel szerte ismert, a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola tanítónõjének, Szécsi Ilonának a Mókuskerék a halhatatlansághoz címû közös könyvbemutatója. Is. S hogy miért írom az Is-t, meg, hogy felemelõen szép? Mert bár sokan arra gondoltak, zaftos politizálás lesz a két választás közti idõben, csalódniuk kellett. Volt politizálás, de csak mértékkel. Németh Szilárd, a Fidesz országgyûlési képviselõjelöltje üdvözlõ szavaiban arról beszélt, gyõzött ugyan a baloldal, de jó eredmény, hogy Csepelen több mint en voksoltak a nemzeti oldalra és felhívta hívei figyelmét, a harmadik fordulóra, az önkormányzati választásokra kell készülni. Ezen az estén azonban elsõsorban a költészeté volt a fõszerep és Döbrentei Kornélé, aki viszszafogott volt, alig politizált, ha pedig tette, akkor elsõsorban a bibliabeli erkölcsi elírások betartásának fontosságára hívta fel a figyelmet. Igaz, idõnként a sátánt ki nem mondva, a baloldalt emlegette, és a Biblia ideiglenes átértelmezésére hívta fel a figyelmet: vagyis, hogy nem kell a másik arcukat is odatartani, de mindezt elnyomta a költészet. A mellékszereplõk is mértéktartóak voltak. A Magyar Rádió szerkesztõje, Kövesdi Zsuzsa, aki több Döbrentei kötet szerkesztõje volt, visszafogottan kérdezett, elsõsorban a költészetrõl faggatta a költõt. Botos Anikó, a nagybeteg elõadó mûvésznõ gyönyörûen szavalta Tóth Árpád, Petõfi és Döbrentei verseit, Szécsi Ilona pedig, aki a kötet fotóit készítette, szerényen szerepelt. De talán nem véletlen, a legnagyobb sikere a kis elemista Bíró Dánielnek volt, aki igencsak talpraesetten, mint profi mûvész adta elõ Döbrentei Kornél egyik meghatóan szép prózarészletét, amely egy kisfiúnak a betûkkel folytatott küzdelmérõl szólt. Az est további része pedig arról, hogy hol a költészet mostanában. A költészet mindig megmarad magyarázta meggyõzõen a költõ. Habár mostanában olyan anyagias világban élünk, amikor sokaknak a pénz az isten. De én érzem, hogy a költészet, a mûvészet egyre fontosabb lesz. Csak úgy tudunk igazán autonómok, függetlenek lenni, ha a versolvasást, vershallgatást, a mûvészetet mindennapi kenyerünkké tesszük. Maradt-e még bennünk az éhe a szónak, éhe a szépnek a vágya? Úgy érzem, maradt. Van valami emberi többlet, különben minden megvásárolható lenne. Van valami, amit nem lehet megfizetni. Vannak dolgok, különösen egy fogyatkozó nép életében, amiket nem lehet megvenni. Több önérzet, több önigényesség kell. Van egy pulikutyám, õsi magyarfajta. Rendkívül tartózkodóan és önérzetesen fogadja el a falatot. Majd kimegy. Õ csak egy puli. Az embernek is önérzetesnek kell lennie. S ebben segít a mûvészet, a költészet. Az egy tál lencsével kapcsolatban pedig fenntartásaim vannak. Már a Júdások sem a régiek. Ezután sok elgondolkodtató verset és kommentárt hallhatott a nagyérdemû a néprõl, a nemzetrõl, a becsületrõl, sok okos, önérzetet, nemzeti tudatot, lélekerõsítõ szót. Aztán jó két és fél óra múlva, következett az elmaradhatatlan dedikálás, majd a fehér asztal melletti csevely. Ritkán esett politikáról szó. Egy étteremben egészen jól megfértek a baloldali és népnemzeti asztaltársaságok. S jó volt látni, amikor az egyik csepeli baloldali politikus elmenõben kezet adott Döbrentei Kornélnak. Ez a kézfogás több volt, mint gesztus. Azt jelentette, hogy politikusaink, politikus költõink rájöttek, ha kezet adnak egymásnak, akkor a kardot, legalábbis egy idõre, le kell tenni. Udvarhelyi András Szigorúan titkos népirtás Az 1915-ös örmény genocídiumra való emlékezés mindig szívszorító pillanatokat hoz. Így volt ez április 24-én a Fasang Árpád Zeneiskolában, amikor Atom Egoyan Ararát címû megdöbbentõ filmjét láttam a népirtásról. S azóta is megjegyeztem a fõhõs szavait: A vak gyûlölet anyja az elõítélet Tudja, fiatalember, mi fáj a legjobban? Nem az elveszített emberi életek, az elveszett, lerombolt értékek, hanem az, hogyan tudtak minket ennyire gyûlölni? Erre a kegyetlenségre, a fanatikus gyûlöletre hívta fel a figyelmünket Popovics György, a Kisebbségi Hivatal elnökhelyettese április 24-én a Munkásotthonban emlékesten, ezt fejezte ki Flórián Antal, a Kecskeméti Katona József Színház mûvésze, amikor az örmény költõ, Gevork Emin verseit szavalta, errõl üzent, errõl a belülrõl jövõ mérhetetlen bánatról Hacsaturján zenéje, és errõl énekelt Ovszepjan Gurgen, a Pozsonyi Operaház tagja. A zenés, verses mûsor felvonultatta mindazt a fájdalmas szépséget, ahogyan az örmények legjobbjai tragédiájukra emlékeztek. Az örmény bánat bánata, az az igazságtalanság, hogy a törökök még most, 99 év után is tagadják, hogy másfél millió örményt tudatosan elõre megfontolt, aljas szándékkal meggyilkoltak. Álljon itt végül egy idézet annak bizonyítására, hogy nem lehet másfél millió embert titokban, következmények nélkül megölni, s hogy vannak emberi mivoltukat nem érdemlõek, akik szégyent hoznak az emberiségre. Ime, egy részlet Talahat pasa által kidolgozott február 15-én keltezett titkos határozata az örmény nép teljes megsemmisítésérõl. A pasát egyébként elérte végzete, egy örmény Németországban meggyilkolta. Ki fegyvert fog, fegyver által vész el. 1. A társasági törvény 3. és 4. cikkelye alapján minden örmény társaságot megszüntetni, a tagokat letartóztatni a bagdadi és moszuli vilajetekbe irányítani, ott likvidálni. 2. Az örményektõl be kell gyûjteni a fegyvert. 3. Örményellenes hangulatot kell szítani a muzulmánok körében, különösen Adanában, ahol már volt mészárlás. 4. Az erzerumi, a váni bitliszi, mamüreti-el-azizi kerületekben a dolgot a lakosság fogja végezni, a katonaságot csak azért rendeljük ki, hogy a rend látszatát fenntartsa. 5. Az ötven évesnél fiatalabb férfiakat és tanítókat agyonlõni, a leányokat és a gyerekeket áttéríteni az iszlámra. 6. Azon örmények családtagjait, akiknek sikerült elmenekülni, teljesen ki kell irtani, hogy a menekülteknek ne legyen hazájukkal semmilyen kapcsolata. 7. Az örményeket a kémkedés vádjával el kell távolítani az állami szolgálatból. 8. A hadseregben szolgáló örményeket megfelelõ katonai módszerekkel megsemmisíteni. 9. Az örménymészárlást mindenütt azonos idõben kell végrehajtani, hogy ne maradjon idejük a védekezésre. 10. Jelen utasítást mindenütt szigorúan titkosan kell kezelni, s mindent elkövetni, hogy csak néhány kiválasztott személy tudjon róla. U. A.

9 CSEPEL, május 5. CIVIL SZFÉRA 9 Moccanj! Családi Négypróba Természetjáró Zöldfesztivál A zöld környezetben eltöltött testmozgás nagy élményt jelenthet mindenki számára. Moccanj! Családi Négypróba versenysorozatunk következõ eseménye a MÁJUS 14-ÉN óra között, a HÛVÖSVÖLGYI NAGYRÉTEN és környékén megrendezésre kerülõ Természetjáró Zöldfesztivál. A rendezvény programjában egyebek mellett akadályverseny, ügyességi próbák, kiskapus foci, kötélhúzás, is szerepelnek. A részvétel díjmentes, a próbák teljesítõi ajándékot kapnak. Mindenkit szeretettel várunk, óvodáskorútól kezdve a nagyszülõkig, kicsit, nagyot, egyéni és csapatban versenyzõket, családokat, baráti közösségeket. Részletes felvilágosítás: Budapesti Szabadidõsport Szövetség 1053 Bp., Curia u. 3. Tel.: , Internet: Az ÁNTSZ közleménye A dunai árvíz levonulása utáni elöntött területet fertõzöttnek kell tekinteni, így az elöntött területen lévõ objektumokat, használati tárgyakat, a kutak vizét, az ûrgödrös árnyékszékeket stb. fertõtleníteni kell. A munkálatok hatékony és eredményes elvégzéséhez az alábbi témakörökben kívánunk segítséget nyújtani tájékoztató anyag biztosításával: lakossági tájékoztató az árvizek és belvizek esetén alkalmazandó fertõtlenítési eljárásról; az egészségügyi kártevõk elleni védekezésrõl. A tájékoztató anyagok az Intézetben átvehetõk. Telefonszámaink: Internet elérhetõség: www. antsz.hu ÁNTSZ Budapest Fõváros XXI. kerületi Intézete dr. Kicsi Jenõ kerületi tiszti fõorvos Csepeli történet május (I). Miért kínozták halálra Nepomuki Szent Jánost? Jól esõ érzés, hogy a Csepeli Napok megnyitója után Zémann István a Csepeli Helytörténeti és Városszépítõ Egyesület titkára megvalósította azt, amit mikor a Csepeli séták a Szent Imre téren címû könyvet írtuk, csak reménykedtünk, hogy tudniillik ezen útikönyv és történelemkönyvbõl tart elõadást a vetélkedni akaró gyerekeknek. Most a Csepeli történet májusi részében Nepomuki Szent Jánosról, illetve a szoborról és a szent kultuszáról mesélünk bõvebben, mint a könyvben, hiszen eleink hosszú ideig május 16.-án emlékeztek meg e szentrõl. Érdemes elolvasni, megismerni ezt a történetet, mert mind a szenté, mind a szoboré olyan, mint egy jó Agatha Christi krimi. Nos, az elsõ részben arról mesélünk, ki volt ez a szent életû ember. Ezt könnyen megtudhatjuk, ha elõvesszük A szentek élete címû könyet. Nepomuki Szent János 1350-ben született és 1393-ban, fiatalon halt meg. Családi neve Wolfflin vagy Wölflein. Nevéhez a jelzõt szülõfalujáról, a csehországi Pomukról, ma Nepomuk kapta. Szegény parasztszülõk gyermeke volt. A prágai egyetemen, a Carolinumon szerzett egyházjogi doktorátust, majd a prágai érsek vikáriusa lett. Beszédeinek hatására sokan változtatták meg életüket a szentgyónás által. Vencel cseh király feleségének, Zsófiának a gyóntatója volt. A kezdetben igazságos, jóakaratú uralkodó, egy sikertelen mérgezési kísérlet után bizalmatlanná vált. Egy alkalommal, amikor a Hradzsinban lakomázott és szakácsa nem sütötte meg a kappant, a király nyársra kötöztette és elevenen megsüttette. Nepomuki János szigorúan megfedte a királyt, mire az börtönbe vetette, ahol a lelkész napokig étlen-szomjan szenvedett. A király féltékennyé vált és kegyetlenné. Állítólag alaptalanul, házasságtöréssel vádolta feleségét. Eleinte a jól jövedelmezõ visegrádi prépostságot ígérte Nepomukinak, ha elárulja, mit gyónt felesége. Amikor a gyóntató nem volt hajlandó megszegni a gyónási titkot, dühös lett. De lehet, hogy ez csak ürügy volt, mert 1393-ban Vencel egyik kegyencét akarta kinevezni az újonnan kialakítandó kladnói egyházmegye élére és szerette volna elkobozni a kladnói bencés apátság jövedelmeit az apát halála után, hogy ezen a pénzen szerveztessen meg egy új egyházmegyét. Prága érseke és János, az érsek helynöke ennek ellenszegült, és az elhunyt apát helyére más egyházfõnököt akart. A király eleinte küldöttei révén tárgyalt az érsekkel, majd elrendelte János és más egyházi személyek kínpadra vonását. Állítólag Vencel maga sütögette égõ fáklyával János oldalát, aztán száját felpeckelték, testét sarkánál és fejénél fogva karikába kötözték és éjszaka, Krisztus mennybemenetelének vigíliáján a Vltava vagy más néven a Moldva folyóba dobták, ahol a már haldokló pap vízbe fulladt. Állítólag egy csodás fényjelenség a víztükrön úszó gyertyalángok jelezték a királynénak, hol keressék a holtestet, más verzió szerint testét a víz partra vetette. Megint más leírás szerint a Moldva azért apadt le annyira, hogy megtalálhassák János holttestét. Prágában, a Hradzsinban lévõ Szent Vid Székesegyházban temették el. Amikor szentté avatásakor sírját felnyitották, nyelvét, amely mindvégig hallgatott, épen találták meg. A prágai Károly-hídon ma is hét csillaggal ékes fémtábla jelzi Szent János vértanúságának helyét. A legenda szerint, a János halála elõtti éjszakán hét csillag lebegett a folyó vize felett. Sírját ráccsal kellett elkeríteni, mert aki tisztességtelen szándékkal lépett a síremlékéhez, azt Isten súlyos büntetése érte. (Folytatása következõ számunkban) Bolla Dezsõ Udvarhelyi András Csepelen is indul a régen várt panelprogram! A kerületi lakásszövetkezetek vezetõi a Csepeli Munkásotthonban tartották meg legutóbbi találkozójukat. A rendezvényen elsõként Orosz Ferenc alpolgármester adott tájékoztatót az idei költségvetésrõl a városfejlesztési és üzemeltetési feladatok tükrében, majd Szlávik Zoltán beruházási fõtanácsadó ismertette a panelprog- Tisztelt Szerkesztõség! rammal kapcsolatos tudnivalókat. A projekt az energiatakarékossági kormány-program részeként valósul meg. Lényege, hogy hazánknak az európai összehasonlításban igen rossz energiafelhasználási-mutatóit javítani lehessen, ez esetben konkrétan a lakossági energia-felhasználás hatékonyságának növelésével. A magyarországi (és csepeli) viszonylatban igen nagy arányt képviselõ panellakások pedig nem véletlenül kerültek a törvényalkotók figyelmének fókuszába: ezek az épületek ugyanis mind a falak hõszigetelése, mind a nyílászárók minõsége, mind a fûtési rendszer hatékonysága szempontjából igen nagy hiányosságokat mutatnak fel. A most meghirdetett (és a Csepel újság mellett önkormányzatunk címû honlapján, valamint az Országos Lakásépítési Hivatal elérhetõségû honlapján is elolvasható) pályázat kétszintû. A csepeli társasházaknak és lakásszövetkezeteknek tehát a csepeli önkormányzathoz kell benyújtaniuk pályázataikat (legkésõbb augusztus végéig), azokat pedig (házanként külön pályázatként kezelve, elõminõsítés után) az önkormányzat szakemberei továbbítják majd a kiíróhoz, a Regionális Fejlesztésért és Felzárkóztatásért Felelõs Tárca Nélküli Minisztériumhoz, legkésõbb szeptember 29-éig. A pályázat elfogadása esetén a finanszírozás három teherviselõ fél között oszlik meg. A lakásonként kalkulált költségek egyharmadát, de maximum 400 ezer forintot biztosítja az állam, a másik egyharmadot, de maximum 400 ezer forintot az önkormányzat, míg a költségek fennmaradó részét kell a lakásszövetkezetnek vagy a társasháznak állnia. Ez a lehetõség csupán a pályázat benyújtásának idõpontjában még el nem kezdett munkálatokra vonatkozik. Az eddig már megkezdett, pláne befejezett energetikai felújításokat tehát még számla ellenében sem lehet elszámolni. Ha a közgyûlés az energetikai felújítást célzó pályázat beadása mellett dönt, akkor ezt egy-két lakó a Társasházi Törvény legutóbbi módosítása után már nem akadályozhatja meg. Sikeres pályázat esetén náluk ugyanúgy elvégzik majd tehát a szükséges munkálatokat, amit a nem fizetõk esetében jelzálogként azok lakására terhel majd a lakóközösség. További fontos tudnivaló, hogy ez a pályázati támogatás csupán az úgynevezett iparosított (panel, alagútzsalús, blokk stb) technológiával létesült épületek energetikai felújítására vehetõ igénybe. (A hagyományos technológiával épült társasházakra egy másik, szintén mostanában kiírt pályázat vonatkozik tehát.) Kedvezõ hitelfelvételi lehetõséget kínál mind a társasházak-lakószövetkezetek, mind az önkormányzatok számára a Panel + program, melynek keretében 15 éves futamidõvel, kedvezõ kamatozás mellett kínálnak pénzt az akcióba bevont bankok a rájuk esõ költségek finanszírozásához. D. K. Valóban megvan az Önkormányzat lakás-felújítási támogatása? Végre megjött a tavasz. Itt az ideje a társasházak és Lakásszövetkezetek közgyûléseinek. Most tervezik, illetve döntik el, hogy a fontosság szempontjából mit kell karbantartani, és mit szükséges felújítani. A nagy kérdés van-e, illetve lesz-e önkormányzati támogatás. Vajon az önkormányzat szándéka egyezik-e az állami akarattal (már mint, hogy támogatja a tanácsi célcsoportos beruházással épült lakóházak korszerûsítését és felújítását). Nézzük meg a számok és a szándékok valamint az érvek és ellenérvek szempontjai szerint. I. A támogatás mértéke szerint. Kettõs önkormányzati támogatás esetén: Fõváros támogatása (2006. évre) 1019,2 M Ft. Egy kerületre esõ átlag: 44,3 M Ft. A Csepel önkormányzati támogatása, úgy hírlik 25 M Ft. lehet maximálisan (ez már elfogadott tény). A kerület lakosainak kb. 40% a lakik az érintett épületekben. Nem túl sok az ilyen kerület Budapesten. Elvárható, hogy a budapesti átlagnál többet tervezzen a csepeli önkormányzat. II. A Csepelen lévõ az érintett épületek vagyoni értéke szerint (az adatok becsültek, pontos adatai csak az Önkormányzatnak vannak) Társas és szövetkezeti lakások száma db ebbõl távfütéses Fõtáv Rt db ebbõl nem távfütéses Becsült 600 db Társas és szövetkezeti lakásokban lakók száma becsült személy Társas és szövetkezeti házak értéke becsült E Ft azaz 140 milliárd Ft Társas és szövetkezeti házak átlagos kora becsült év T. és Sz.-i tetõfelújítás (lapos tetõ) becsült év T. és Sz.-i Lift felújítás becsült év T. és Sz.-i Épület gépészeti felújítás( víz, gáz, becsült év csatorna, esõvíz, elektromos vezetékek) Táv-fûtéskorszerûsítés (felújítás) becsült év T. és Sz.-i lépcsõház, homlokzat, nyílászárok felújítása becsült év T.és Sz.-i jelenlegi állapotuk szerinti 10 évre E Ft. azaz 4,2 milliárd Ft tervezhetõ Karbantartási és felújítási költség igénye. T.és Sz.-i az elõzõek szerint évente tervezendõ E Ft azaz 420 millió Ft Karbantartási és felújítási költség igénye. Az évente szükséges (10 éven keresztül) önkormányzati támogatás 25 % esetén E Ft azaz 105 millió Ft Az elõzõ adatokból is kitûnik, hogy a Fõvárosi támogatás kerületi átlaga még a fele sincs a szükségesnél. III. Önkormányzati érvek (melyeket megismerhettünk) és a velük ütközõ szövetkezeti és társasházi ellenérvek (ahogyan az ott lakók érzékelik.) Vegyük ezeket sorra: Önkormányzati érvek Szövetkezeti és társasházi ellenérvek A szövetkezek és társasházak Ezekben a házakban lakó emberek, az akkori tanács kiutalása döntése alapján jutott magán tulajdonúak, miért támogatnánk a magántulajdont Nem tekinthetõ valódi magántulajdonnak, mivel még az elsõ tulajdonos sem, vá- a lakáshoz. Az itt lakó emberel jelentõs része még az elsõ lakója a lakásának. laszthatta meg, hogy melyik házban lakjon, milyen anyagból épüljön milyen minõségû legyen a tetõ, a csatornacsõ a vízcsõ, a lift, a fûtési rendszer stb. a lakás minõségének minden részét az építtetõ tanács (maga az állam) határozta meg. Ezen okok miatt semmiképpen sem azonos a családi házat építtetõ tulajdonossal. A családi házas övezetben, a Ahol csatorna és útépítés történik ott a családi házak (ingatlanok) értéke legalább csatorna és útépítés, a Csepel 30%-al növekszik. A kertváros számos utcájában történt útépítés, sok helyen szûkítõkkel és lassítókkal. Ezeknek az utcáknak a haszonélvezõi elsõsorban az ott lakó csa- fejlõdése szempontjából fontos feladat. ládi háztulajdonosok. A társas és szövetkezet házas övezetben sokszorosan nagyobb a közúti forgalom, az utak minõsége pedig erõsen kifogásolható, ugyanakkor az itteni út építés általában nem növeli a magántulajdon értékét. Kevés az önkormányzat anyagi A Csepel lakosságának közel 50%-a lakik társas- és szövetkezeti házakban. Ez olyan erõforrása, hogy a kívánt mértékben növelje a társas- és szö- A csatolt mellékleten látszik, hogy az Önkormányzati támogatásnak minimálisan 105 figyelemre méltó arány, hogy az õ érdekeiket nem lehet ilyen egyszerûen lezárni. vetkezeti házak támogatását. millió Ft-ot meghaladó támogatást szükséges tervezni-e. Az addig leírtakat még tovább nehezíti, hogy a kettõs Önkormányzati pályázat beadási határideje (2006. máj 8. Fõvárosi kiírás) A kerületi pályázat a Csepel Újságban megjelent, de az érintett célterület a kerület részérõl nincs még kijelölve (feltételezés az, hogy azonos lesz a korábbi években megjelölttel). Az LKFT-2006-LA-21 Pályázathoz (az iparosított technológiával épült lakóépületek felújításának támogatására) kiírt pályázat, kettõs pályázati lehetõség kihasználásához szükséges önkormányzati döntésekrõl, a lehetséges támogatás mértékérõl, még nincs információ, de társasházak és Lakásszövetkezetekben lakóknak a saját közgyûlésükön dönteni szükséges legkésõbb május 31. napjáig. A fentiekbõl látszik mennyire van meg az Önkormányzati támogatás Csepelen. Nógrádi László Sallai Imre Lakásfenntartó Szövetkezet elnöke dr. Szabó József Táncsics Mihály Lakásfenntartó Szövetkezet FEB elnök

10 10 SPORT, SZABADIDÕ CSEPEL, május 5. Röplabda Izzasztó gyõzelem Csepel Röplabda Club Progress RK: 3-0 (25-15, 25-22, 25-12) Április 23-án vasárnap délután fogadta a Csepel a Szombathely gárdáját. A mérkõzés 16 órakor kezdõdött. A szerény számú publikum már izgatottan várta a mérkõzést, hiszen parádés játékra lehetett számítani. Mizik Zsuzsa felvételei Persze ezt csak a papírformára és a múltra hivatkozva mondhatom, hiszen a vendég együttes jelenleg az utolsó elõtti a bajnokságban, míg a Csepel már megnyerte az alapszakaszt. Tehát mondhatni papíron a két csapat között már osztálykülönbség van, azonban ez a mérkõzésen már nem igazolódott be. Az elsõ játszmában 11-8-ig remekül tartotta magát a szombathelyi gárda, ám onnantól kezdve nem volt megállás a leejtõn. Többek között Szabó- Erdélyi Mátyás jó leütéseinek köszönhetõen elhúzott a hazai piros-kék alakulat. Mindössze 16 percig tartott ez a játékrész és a vége lett a Csepelnek (1-0). A második szettet a vendég együttes pontjai nyitották. A sorozatos hazai hibáknak köszönhetõen a Szombathely kézben tartotta a vezetést. Egészen a játszma utolsó periódusáig, akkor valamiért szétesett a játékuk. Már az idõkérés sem használt, 20 percnyi játék után re hozta a szettet a Csepel (2-0). Az utolsó játszmában aztán jött a teljes fejetlenség. A Szombathely teljesen szétesett, míg a hazaiaknál belendült Szabó-Erdély és a csereként beállt Kelemen Zoltán. Alig 14 perc alatt re nyerte a hazai együttes a harmadik szettet (3-0). A csapat edzõje Buzek László elégedetlen volt a csapat teljesítményével, hiszen elmondása szerint ezt a nagyon gyenge Szombathelyt sikerült majdnem alulmúlnunk. A mérkõzés legjobbjai Szabó Erdélyi Mátyás és Kelemen Zoltán lettek. P. B. Kosárlabda Szoros mérkõzésen nehéz diadal BC Csepel Közgáz II: (16-30, 29-17, 29-20, 22-27) Rossz elõjelekkel várta a mérkõzést Az utolsó játékrészben az- a BC Csepel kosárlabda tán fordult a kocka. Néhány csapata. Több forduló óta nyeretlen az együttes az NB II bu- vendégcsapat. Vámosi ismét védekezési hiba után feljött a dapesti A csoportjában. Ráadásul a héten megsérült Má- fontos kosarakat szerezve tartotta a lelket együttesében, tés Gábor a csapat egyik alappillére. Bokasérülést szenvedett, ami remélhetõleg hama- Matskási idõ elõtt befejezte a ám nem bírták sokáig, hiszen rosan rendbe jön, ezúton is jobbulást kívánunk neki. Tovább tetõzte a vendégek játékot, mivel kipontozódott. baját, hogy Vladár Csaba Azonban kanyarodjunk edzõ sem tudta tovább nézni vissza a mérkõzéshez, amelyet a vendégek kezdtek jobsét. Így õ is megkapta a saját szó nélkül a bírók ténykedéban. Vámosi Lóránt és technikai figyelmeztetését, Matskási István pontjaival majd egy perc múlva Vámosi gyorsan elhúztak. Öt perc játék Mizik Zsuzsa felvétele is kipontozódott. A történtek után már re vezetett tudatában a mérkõzés vég- a Közgáz csapata. Az elsõ negyed lévõ ötösben remek védekezésével. a hazai csapat a negyed végéig. eredménye már nem lehetett végére teljesen szétesett a hazaiak támadójátéka és védekezése, ennek köszönhetõen tíz perc után ra vezettek Az elsõ játékrész utolsó perceiben Szabó Róbert villogott sorozatban szerzett 10 pontjával. Így a félidõ Ezt az ellenfél nem is bírta sokáig cérnával. A negyed végén Matskási reklamálásért megkapta a mérkõzés elsõ kérdéses, re nyert a hazai együttes. A mérkõzés legjobbja hazai részrõl Szabó (20 pont) és Gaál (17 pont) a vendégek. végére kiegyenlítõdött az ál- technikai figyelmeztetését. volt, a vendégektõl Vámosi A szusszanásnyi szünet a hazai csapatnak jött jobban, hiszen a negyed közepén már döntetlent mutatott az eredményjelzõ. Feljavult a védekezés és ennek köszönhetõen gyors kosarakat tudott szerezni a kék-fehér hazai együttes. Ezekben a percekben László lás, bár még mindig a vendégek vezettek re. Jól kezdte a második játékrészt a Szabó legénység. Kovács Ádám és Gaál Péter beállásával felpezsdült a játék, a két junior korú játékos látványos és eredményes megoldásokkal vétette magát észre. Tegyük hozzá lehet, hogy jogosan reklamált, ugyanis a mérkõzés játékvezetõi párosa nem minden pillanatban állt a helyzet magaslatán. Gaál értékesítette a megítélt büntetõket és az utolsó percben még egy hárompontost is dobott. A harmincadik perc végén így a volt a legeredményesebb 25 pontjával. A csepeli edzõpáros Szabó Tamás és Szabó Róbert, csak a gyõzelemmel lehet elégedett, hiszen a mutatott játék hagy némi kívánnivalót maga után, de a legfontosabb, hogy hosszú idõ után újra nyert a BC Csepel Zsolt tartotta a lelket a pályán Folyamatosan növelte elõnyét Csepel vezethetett re. kosárlabda csapata. P. Csepeli Tömegsport Egyesület: nõi futball a kerületben? Tizenkét évvel ezelõtt egy lelkes baráti csoport által jött létre az ADU FC. Kezdetben hét taggal rendelkezett az egyesület. Egy éve változtatott nevet a klub, egyfajta belsõ szerkezeti átalakulás miatt. Jelenleg Komendát Attila a klub elnöke, vele beszélgettem az egyesületrõl. A szervezet 1997-ben vált közhasznú társasággá, elõtte az ADU Oktatási Központ keretein belül mûködött. A kezdetekben egyébként Kreisz Róbert vezette a klubot. Az elsõ évekhez képest jelentõsen megnõtt a tagok létszáma. Ma körülbelül 80 fõt számlál az egyesület, természetesen a támogatókkal együtt, hiszen õk is aktívan részt vesznek a klub sportéletében. Többféle sportág is jellemzõ a Csepeli Tömegsport Egyesület (a késõbbiekben CSTE) érdeklõdési körére. Ezek általában a labdarúgás, a tenisz, a lovaglás és a síelés. Talán a fõ sportágnak nevezhetõ a futball, persze csak amatõr szinten. A kerületben több tornát is rendez a klub, általában a csepeli általános iskolák részvételével. Ezen kívül van felnõtt amatõr kispályás csapata is a CSTE-nek, amely a Fehérvári úti Aranyászok futballarénában szerepel. A jövõre nézve nagy tervei vannak az egyesületnek. Az egyesület szeretne együttmûködni a XI. kerületi Olimpia Nõi Futballklubbal. A cél az utánpótlás nevelés lenne, de az, hogy a felnõtt csapat az NB IIben szerepel, a nagyobb álmok dédelgetését is lehetõvé teszi. A klub egyébiránt a csepeli Papírgyár pályán tartja edzéseit. Így a férfi futball hanyatlása után a nõi szakág tör utat magának a kerületben. Bár mostanában a férfi utánpótlás is éledezik. Visszatérve a CSTE-hez, az egyesület anyagi helyzete kielégítõ, bár lehetne jobb is, hiszen annak mindenki örülne. A névváltozás óta már az önkormányzat is támogatja a klubot, míg azelõtt az ADU Oktatási Központ volt a fõ mecénás. Sokat köszönhetnek a Rákóczi Kert Alapítványnak és több különbözõ kerületi kis- és nagyvállalkozásnak. Illetve még pluszbevételt jelentenek a pályázatokon elnyert támogatások is. Tehát ha nem is pénzben dúskálva, de azért megél a társaság. Az összbenyomásom egyértelmûen pozitív volt, hiszen a klub megalapításakor a cél a baráti társaságok összetartása és egybefonása volt, a sport által. Ezt sikerült megvalósítani. Ha esetleg valaki kedvet kapott a sportoláshoz jelentkezni lehet a 0620/ es telefonszámon Komendát Attilánál. Kellemes sportolást! Pintarics Balázs Budapesti másodikok A rendezvénysorozat csepeli helyszínei: a Hétszínvirág Óvoda, a Fasang Árpád Zeneiskola, a Védõnõi Szolgálat és a Csepeli Rákóczi Kert. A Hétszínvirág Óvodában május 11.-én 15 órakor elõadás az óvodai és iskolai integrációról, majd mûhelyfoglalkozás a születés élménye gyermekszemmel címmel. A Fasang Árpád Zeneiskolában május 8-án, 18 órakor mûvésztanárok hangversenye. A Védõnõi szolgálatnál május 9-én 14 óra 30 perckor filmvetítés és beszélgetés az újszülött fogadásáról. A Rákóczi Kertben 9-én és 11-én 9 órakor: ölbéli gyermekek játékai. 10-én 9 óra 30 perckor csecsemõmasszázs tanfolyam, utána szülés-felkészítõ foglalkozás, majd délben apák klubja. Az Óvodás Sportvetélkedõ fõvárosi versenyén (ahol a Népmûvészeti és Kézmûves Óvodá lett a harmadik helyezett) a második helyet is csepeli óvodások, a Csalitos utcai Gyermekláncfû Napközi Otthonos Óvoda gyerekei nyerték el. A csapatban résztvevõ gyerekek (képünkön): Ádám Attila, Császár Richárd, Farkas Attila, Gerencsér Evelin, Horváth Patrik, Repp Viktor, Suha Brigitta, Szánti Bence. Állatorvosok: Dr. Balogh Péter Dr. Boda Attila Dr. Szentpétery Zselyke Rendelési idõ: Hétfõtõl péntekig: és Szombat: Vasárnap:

11 CSEPEL, május 5. RIPORT, REJTVÉNY 11 MESÉLÕ HÁZAK: A fenti gondolat jegyében ez alkalommal a Polgármesteri Hivatal épületének a történetérõl Dr. Bolla Dezsõ és Udvarhelyi András Szent Imre tér címû kiadványából közlünk részleteket. Csepel elsõ ismert jegyzõje 1778-ban Gottfried Antal volt, aki a kántortanító és harangozói feladatokat is ellátta. Az 1838-as árvíz idején a jegyzõ háza is összeomlott. A katasztrófát követõ újratelepítés idején, az iskola mellett, a fõtéren jelölték ki a községháza helyét. Pénzhiány miatt a megépítés elmaradt. A jegyzõi iroda a valamikori Fõ utca 1. számú házban, a mai Rákóczi Ferenc A POLGÁRMESTERI HIVATAL ÉPÜLETE úgy kellene lennie a dolgok rendjének, hogy aki valahová letelepszik, vagy ahol született, azt a helyet tartsa kötelességének megismerni. (Koncz János csepeli fõjegyzõ, 1936) út Ady Endre út találkozásánál mûködött. Amikor a Weiss Manfréd lõszergyár alapítását követõen a község fejlõdése, a lakosság rohamos szaporodása növelte a közigazgatási feladatokat, akkor 1897-ben felépítették a Templom téren az eklektikus építészeti stílus jegyeit viselõ, vidéki kúriára emlékeztetõ csepeli községházát. A két háború között az országos hírû, nagytekintélyû fõjegyzõ, Koncz János irányításával Csepel az elõvárosi fejlõdés útjára lépett. Miskolczi László tervei alapján a községháza, a korabeli leírás szerint épült 1937-ben magyar-német építészeti stílusban. Ilyen stílus természetesen nem létezett, igaz, az épület ablakai elé magyaros jelleget adó zsalugátereket helyeztek, a középsõ szárny fölé pedig németes ízlésû alpesi tetõt építettek. A tetõ fölé gúla alakú karcsú fiatornyot emeltek, melyben elhelyezték a közelgõ háború veszélyét érzékelve a légitámadásokra vagy nagyobb tûzesetekre szolgáló vész-szirénát. A sziréna néhány év múlva gyakran felüvöltött, jelezve a légi veszélyt, majd végleg elnémult a teret a községet romokba döntõ bombatámadások következtében. A község polgársága szívesen vette birtokba az új középületet, s hogy milyen magas színvonalúnak számított, bizonyítja az egykori krónikás ismertetõje: Úgy külsõ elhelyezése, mint belsõ felszerelése és berendezése alapján bármely nagyobb vidéki városnak díszére válna. Van központi fûtése, telefonközpontja, vízvezetéke, a legtöbb irodában mosdókagyló és hézagmentes padlózat, mosható és higiénikus modern falazata. Az épület Király utcai, ma Petz Ferenc utcai részén kapott helyet a községi tûzoltóság és a mentõk ig a fõbíró és a fõjegyzõ együttmûködve vezette a lakosság közügyeinek intézését. Csepelt 1949 szeptemberében megyei jogú várossá nyilvánították. A rövid átmenet idején a községházából polgármesteri hivatal lett. Majd január elsejétõl Budapesthez csatolták, s az õszi választások után bevezették a tanácsrendszert. A közigazgatás szovjet típusú átalakítását névváltozások is követték: a polgármesteri hivatalból Budapest XXI. Kerületi Tanács, az épület a tanácsháza, a Szent Imre tér Tanácsház tér, a beletorkoló községház utca Tanácsház utca lett. Néhány évvel késõbb az épületnek sajátos jelleget adó csúcsos tetõt lebontották. A nyolcvanas években tetõtér beépítésével új helyiségeket nyert a hivatal. A fõbejárat baloldalán két márványtábla, jobboldalán egy dombormû emlékeztet az elmúlt idõkre, az egykori csepeliek megpróbáltatásaira, bátorságára, küzdõszellemére. Az egyik emléktáblát 1938-ban Csepel újratelepítésének 100. évfordulóján állították. Az emléktáblát 1945 után eltávolították, négyfelé vágták, asztalként használták, a rendszerváltást követõen került vissza régi helyére. A fõtér 1838-as tervrajzát és a Szent Imre tér jellegzetes épületeinek bronzba öntött mását ábrázolja ez a dombormû, melyet Csíkszentmihályi Róbert Kossuth-díjas szobrászmûvész alkotott a nagy árvíz 150. évfordulójára. F. E. Elõkészítés alatt a Polgármesteri Hivatal új szárnyának építése Mint arról többször is beszámoltunk, Budapest-Csepel Önkormányzat képviselõtestülete már korábban döntött a Polgármesteri Hivatal bõvítésérõl, egy új szárnyának megépítésérõl. Az elõkészületek jelenlegi állásáról kérdeztük Szlávik Zoltánt, a Polgármesteri Hivatal beruházási fõtanácsadóját. A Polgármesteri Hivatal új szárnyának megépítésével kapcsolatosan mindent a közbeszerzési törvény elõírásainak megfelelõen készítünk elõ mondotta Szlávik Zoltán. A beruházási fõtanácsadó hangsúlyozta: minden döntés a képviselõ-testület belegyezésével, határozatával történik majd. Jelenleg elõkészítés elõtt áll egy javaslat arról, hogy milyen forrásból, milyen pénzügyi konstrukcióban épüljön meg az új szárny. Mint ismeretes, az építkezés történhet saját forrásból, hitelfelvétellel és magántõke részvételével. Természetesen errõl a kérdésrõl is a képviselõ-testületnek kell döntenie. Mindenképpen szeretnék még ebben az esztendõben véglegesíteni a terveket, 2007 elején pedig pályáztatás útján fogják kiválasztani a kivitelezõt. Arra a kérdésre, hogy miért kellett máris kiköltöztetni a hátsó udvar épületeibõl az ott lévõ ágazatokat, Szlávik Zoltán azt válaszolta, hogy a cél az volt, hogy a költözés és az épület bontásának esetleges elhúzódása ne legyen akadálya az építkezésnek. Deák Attila KONTINENSÜNK SZERVEZETE Beküldendõ a két jelzett sor megfejtése. Mezey László Nyeremények: a helyes megfejtést beküldõk között 6 darab 1000 forintos könyvutalványt sorsolunk ki, melyek átvehetõk a Csepel újság szerkesztõségében; 1211 Bp., Kossuth L. u. 47. Az április 14-ei keresztrejtvény megfejtése: ESTI SUGÁRKOSZORÚ, LÉLEKTÕL LÉLE- KIG. A LIBRI 6 darab, 1000 forintos könyvutalványait nyerték: Bakos Erika 2244 Úri, Szentistváni út, Józsa Ferencné 1214 Nyírfa u., Kiss- Csende Zsuzsanna 1213 Medve u., Pálmai Ádám 1211 Petz Ferenc u., Pálinkás Viktória 1212 Fürst Sándor u., Sóbujtó Ferenc 1213 Erkély u. E számunk megfejtését május 12.-ig kérjük eljuttatni a szerkesztõségbe, postán, személyesen vagy ben. A KERÜLET KÖZÉLETI LAPJA Megjelenik hetente. Felelõs szerkesztõ: Bárány Tibor Szerkesztõség és hirdetésfelvétel: 1211 Budapest XXI., Kossuth Lajos utca 47. Telefon: Fax: Kiadja: A Csepp TV Kft Budapest, Simon Bolivár sétány 4 8. Tel/fax: Felelõs kiadó: Vida István ügyvezetõ igazgató Nyomdai elõkészítés: Sprint Kft Budapest, Újpesti rakpart 7. Felelõs vezetõ: Machos Ferenc ügyvezetõ igazgató Tel: Fax: Nyomás: Magyar Hivatalos Közlönykiadó Lajosmizsei Nyomdája Felelõs vezetõ: Burján Norbert vezérigazgató-helyettes Tiltakozás a Rábáért! Május 5-én reggel 8 órakor, Szentgotthárdon indul (vízi) útjára a MENTSÜK MEG A RÁBÁT mozgalom. A mozgalom a Rába folyót szeretõ, féltõ, óvó magánszemélyek és civil szervezetek kezdeményezésére jön létre a Rába ökológiai egyensúlyának helyreállítását, természeti kincseinek megõrzését, a folyón található gátak életveszélyes felépítésének megszüntetését, a vízitúrázók számára hajócsúszdák építését célozva. A mozgalom elindítói szeretnék elérni, hogy a Rába folyó ökológiai EGÉSZ-ségnek megõrzését és fenntartását Ausztria és Magyarország nemzetközi megállapodásban garantálja, a Rábát természet- és környezetvédelmi szempontból nyilvánítsák egylényegû egységnek, a Rába-menti települések polgármesterei alakítsák meg a Rába-menti Kerekasztal intézményét és alkossák meg a folyóval kapcsolatos kérdéseket komplexen kezelõ Rába-stratégiát, alakuljon meg a Rába-mente Érdekegyeztetõ Tanács, legyen akadálymentesen túrázható a Rába. A MENTSÜK MEG A RÁBÁT mozgalom indító rendezvénye a Tiltakozás a Rábáért! rendezvény, melynek fõvédnöke Fábry Sándor. A Csepelen is jól ismert Vadkacsa Leányfalui Gyermek Viziflotta Egyesület szakmai látogatást szervez a Rába-menti polgármestereknek a csehországi Moldva folyóra, hogy közvetlen tapasztalatokat szerezhessenek a kultúrált vízgazdálkodásról.

12 BOSCH AUTO SERVICE Májusi -börze Márkafüggetlen autószerviz Bosch garanciával Vizsgáztatás Zöldkártya Klímaszerviz Motordiagnosztika Futómû-állítás Autóvillamosság (Hifi, rádiótelefon, riasztóbeszerlés) Autóhifi stúdió Akkumulátor teszter Gyorsszerviz Olajcsere Gumiabroncs szerelés Gumiabroncs tárolás Biztonsági gázzal töltés Mûanyag-lökhárító hegesztés Karosszéria-javítás, fényezés Szélvédõcsere Cím: 1215 Budapest, Védgát utca 8. Tel: AKCIÓ! 145 R 13 Tigar 4 992, 155/70 R 13 Debica Passio 5 520, 175/65 R 14 Debica Passio 7 500, 185/65 R 14 Michelin H , 185/65 R 15 Michelin H , Tavaszi zsongás Üdültesse nálunk abroncsait! Mi letároljuk, megõrizzük. Készüljön a nyárra! Tudja-e, hogy két-három évente a klímáját után kell töltetni, mert veszít a hatásfokából. Szolgáltatásaink és kiegészítõ termékeink széles választékával állunk rendelkezésére! A csepeli önkormányzat ingyenesen hívható zöld száma: 06 (80) CSEPEL, KIRÁLYERDÕ CSALITOS III. LAKÓPARK Kiállítás a Csepel Plázában A Csepel Plaza emeleti bemutatótermében megnyílt Szakmári Klára papírmárványozó iparmûvész, és Virág István fotókiállítása. A kiállítás május 24-ig minden nap óráig látogatható. Kedvezõ feltételekkel vásárolható meg a befejezés elõtt álló lakópark utolsó 6 kétszintes sorházi lakása a csepeli Királyerdõ zöldövezeti, családi házas környezetében. A külön használatú kertekkel, garázzsal rendelkezõ kétszintes, kulcsrakész lakások ára bruttó 35,8 MFt. Használatbavételi engedélyhez szükséges készültséggel bruttó 31,5 MFt. Kedvezményes lakásvásárlási hitel és szoc.pol. kedvezmény igénybe vehetõ. Érdeklõdni lehet: BUDA-HOLD Kft Budapest, Hunyadi János út 18. Telefon: 06 (1) , , 06 (20) Január 15-tõl december 28-ig 2006-ban vásároljon egy BMW-ért! Nyereményakció! Részletek a Campona Információn és a szórólapokon! Május óra RTL KLUB Forma-1 Európai nagydíj élõ közvetítés! Május DIRT és TRIÁL regionális verseny a Tucan Sportbolt és a Veres Ördögök SE rendezésében a Campona elõtti pályán Május 14. vasárnap 8 19-ig SUZUKI HOLLÓS MOTOROS TESZTNAP Motortesztelés, streetfighter bemutatók, robogós ügyességi versenyek, BMX flatland-, MTB Trial bemutatók, tombola. Május 20. szombat ig Rendõrnap és XXII. Kerületi Gyermeknap Fellépõk: Crystal, Zanzibár, Marót Viki és a Nova Kultúrzenekar LEROY CAFE Koncertek csütörtöktõl szombatig 20 órától: Black &White, Music Station, Tettamanti Téma, Tilly Heni, Creol, Perno, Night Light trió

13 A CSEPEL újság hirdetési, szolgáltató melléklete 17. SZÁM MÁJUS 5. Közéleti hírek Április 8-án a Csepeli Lelkész Kör szervezésében Takaró Mihály irodalomtörténész tartott előadást Wass Albert írói világa címmel. Április 19-én köszöntötte a Polgármester úr Csepel legidősebb polgárát Goll Rudolfnét Rózsika nénit, aki most ünnepelte 102-ik születésnapját. Április 22-e a Föld Napja. Csepelen is megemlékeztek erről az ünnepről. Ebből az alkalomból a Rákóczi Kertben Bayor Zoltán, dr. Mészáros Péter és Bali Pálné tartott előadást. Április 22-én Tóth Mihály polgármester nyitotta meg a Szent Imre téren a Csepeli Napok ünnepség-sorozatot. Április 22-én a Kék ÖKO- Suli Oktató Központ szervezésében családi séta volt a Szent Imre téren. Április 22-én a Szent Imre téri Kisboldogasszony templomban a SCHOLA-HUNGA- RICA énekegyüttes adott hangversenyt. Április 23-át tizenegy évvel ezelőtt az UNESCO a Könyv napjá -nak nyilvánította Csepelen nem csak a könyvkereskedők, de a könyvtárak is megemlékeztek az ünnepről. Április 23-án ötödik alkalommal rendezték meg a Ki- Dunaparton a Tiszta Dunapartért című futóversenyt. A CsEFUSZt 500 méteren, 3 kilométeren és 6 kilométeres távon tartották. AUTÓJAVÍTÓ 1213 Bp., Királyerdő u Tel.: 06-24/ , 06-20/ Április 24-én emlékeztek meg az Örmény Genocidiumról, az örmény népirtás 91- ik évfordulójáról a Munkásotthonban, melyen számos örmény művész fellépett. Április 24-én az Általános Művelődési Központban Bottlik Zsolt geográfus tartott előadást, úti beszámolót. Április 24-én került megrendezésre Íme az ember címmel Fazakasné Erdélyi Ilona szájjal-festő művész kiállítása. Április 25-én a Munkásotthon Tamási Lajos Olvasó Munkás Klubjában Hoffmann Katalin szerzői estjét tartották. Április 25-én a Kék Iskola Galériában Szobrász rajzok című kiállítás nyílt meg. A megnyitó beszédet Muladi Brigitta művészettörténész tartotta. Április 25-én a Rákóczi Kertben megnyílt a Rákócziérmék kiállítása. Április 26-án a Csepeli Alkotó Fórum rendezésében a Király-Erdei-Műhelyben P. Papp Zoltán tartott előadást A magyar nyelv védelmében címmel. Április 27-én a Radnóti Miklós Művelődési Házban közösségi beszélgetésre került sor, ahol Csillagtelep helyzetéről, jövőjéről tanácskoztak a megjelentek. Április 27-én a Királyerdei Művelődési Házban Játékos napok kicsiknek-nagyoknak címmel kézműves foglalkozást szerveztek. Csizmadia Károly Fekete István Autókarosszéria javítás, fényezés, vizsgáztatás, autószerelés, autókozmetika ABLAK AJTÓ Ft-ig önerő nélkül Budapest Bank ÁRUHITEL! 1211 Budapest, Kossuth L. u Nyitva tartás H-P: Telefon: Akció! Aluplast profilos műanyag ablakainkat fokozott Hővédelmű üveggel (k=1.1) szállítjuk, felár nélkül! Biztonsági ajtó (acéltok és ajtólap) áfától Ablakok és ajtók, műanyag és fa kivitelben, Tetőtéri ablakok, redőnyök, reluxák, szalagfüggönyök, szúnyoghálók. Felméréstől a beépítésig állunk rendelkezésükre! Csepeli és erzsébeti lakosoknak a felmérés és ajánlatkészítés díjtalan! ALICANTE KFT. A Kispályás labdarúgóbajnokság állása a 2. forduló után HELY/CSAPAT NEVE MÉRK GY. D. V. GÓLARÁNY GÓLKÜL.PONTSZ. 1. WOLVES : HOT ICE SNUG : TŰZOLTÓK : BARÁTOK : U : GERONIMO : PARTIZÁN : SKORPIÓ : CSELZI : DRINK TEAM : SÖRDÖGÖK : INTER METÁL : EUROFORM : VÍZFESTÉK : VADKACSA : május 02. Tornavezető:Kecskés Balázs FŐVÁROSI KÖZTERÜLET-FELÜGYELET közérdekű telefonszámai: Telefon: , , Fax: (központi számok, amelyek a nap 24 órájában elérhetők)

14 II május 5. HIRDETÉSEK LAKÁS+INGATLAN Csillagtelepen 3 emeletes téglaház felső emeletén, 35 nm-es, világos átalakított lakás eladó. I.ár: Ft T.: 06 (30) Nyuszi sétányon 1 + félszobás gázfűtéses, felújított, magasföldszinti üres lakás 10,3 mft-os irányáron eladó. T.: 06 (70) Királyerdő csendes zöldövezeti részén, aszfaltozott utcában tulajdonostól összközműves 240 nöl-es telek, fele parkosított két lakható épülettel 7x5 m-es, alatta 4x5 m-es szuterén teljesen felújított, 10x4 m- es részben felújított a padlástér beépíthető. Továbbá kazánház, pince, szerelő aknás garázs. Érdemes megtekinteni. I.ár: 29,5 mft T.: 06 (70) Szigetszentmiklóson eladó téglaépítésű, egyedi fűtésű 1,5 szobás összkomfortos lakás. Alacsony rezsijű, jó állapotban, saját játszótérrel, kerttel központban. I.ár: 10,5 mft. T.: 06 (30) Kisszoba teakonyhával, fürdőszobával kiadó. T.: Eladó Csepel-Kertváros központi részén, 270 nöl. két utcára néző, megosztható telken, 240 nm. összterületű, háromlakásos ház két garázzsal. I.ár: 38,9 mft T.: E L A D Ó! Királyerdei ház! 150 nöl. telken 70 nm-es ház + nyári konyha, belül teljesen felújítva. Lakásbeszámítással is. I.ár: 16,9 mft T.: 06 (20) Csepelen, Szent Imre térhez közel eladó 63 nm-es, 2 + félszobás, nagykonyhás, IV. em.-i, világos panellakás 4 emeletes házban. I.ár: 9,8 mft T.: 06 (70) Halásztelken a központban 61 nmes teljesen felújított magasföldszinti, tégla öröklakás sürgősen eladó. I.ár: 11 mft.t.: Eladó Csepel legszebb részén jó ház kis telekkel, csere is érdekel, nem csak Csepelen. T.: 06 (20) Halásztelek egyik legjobb részén 3 szobás + nappalis újépítésű 180 nm-es igényes ház sok extrával SÜRGŐSEN ELADÓ (klíma, kandalló, riasztó, télikert, automata öntözőrendszer, medence stb.). Ára: Ft T.: Csillagtelepi 33 nm-es, gázfűtéses, felújított, II. em.-i lakás eladó. I.ár: T.: Csepelen, a Királymajor lakótelepen 1,5 szobás tehermentes, beköltözhető, II. em.-i, panellakás tulajdonostól eladó. I.ár: Ft. (Fürdőszoba, konyha teljesen felújított.) Érd: 09-20h-ig 06 (70) Eladó Nyírfa u.-ban parkra néző, kétszobás, 53 nm-es, igényesen felújított, klímás lakás. I.ár: 10,2 mft T.: 06 (20) Eladó Csepelen 1 + félszobás, 35 nm-es panellakás. I.ár: 8,2 mft T.: 06 (20) Szent László u.-ban lakás eladó! Tulajdonostól, téglaházban III. em.- i, 2 szobás, parkettás, felújítva, konvektorok, vízvezetékek cserélve. Parkra néz, érdemes megnézni! Ár: 11,4 mft T.: 06 (20) Csepel kertvárosban 53 nm-es, kétszobás, loggiás, gázkonvektoros, vízórás, III. em.-i, világos, jó állapotú lakás tulajdonostól eladó. I.ár:11,5 mft T.: 06 (30) Eladó Akácfa utcában 4 emeletes ház IV. em.-én, 2,5 szobás panel öröklakás. T.: 06 (30) József Attila u.-ban földszinti, gázfűtéses két szobás lakás, 4 emeletes házban 10,6 mft-ért eladó. T.: , 06 (30) , Csepel Művekben az épülő gerincút mellett 450 nm alapterületű daruzott, összközműves önálló ingatlan eladó. T.: 06 (30) Nógrád megyében méhészetre alkalmas területen komfortos ház eladó. T.: , 06 (70) Csepelen, HÉV végállomáshoz közel, 4 emeletes ház III. em.-én, 55 nm-es, 2 szobás, felújított, járólapos, klímás panellakás eladó. I.ár: 9,5 mft. T.: 06 (20) Csillagtelepen, 51 nm-es, igényesen felújított III. em.-i, gázkonvektoros, erkélyes, csendes lakásomat eladom, vagy házra cserélem értékegyeztetéssel. I.ár: 11,4 mft T.: 06 (30) Férfi részére szoba kiadó. T.: 06 (20) Csepelen, a Szent László utcában eladó 54 nm-es, I. em.-i, kétszobás, egyedi fűtésű, parkra néző erkélyes öröklakás. I.ár: 10,8 mft T.: 06 (70) , Nyírfa u.-ban 1+2 félszobás Fsz.-i, öröklakás eladó. Ár: 10,4 mft T.: 06 (30) Kiadó Nyuszi sétányi lakóparkban 2 szoba összkomfortos új lakás, hosszú távra. Ár: 60 eft + rezsi. T.: 06 (30) Eladó Szigetújfaluban 67 nm-es kertes ház 1000 nm telekkel. I.ár: 7,9 mft T.: 06 (70) Puli sétányon III. em-i öröklakás eladó. T.: 06 (70) Csepelen Királyerdőben tulajdonostól eladó 2 szobás, loggiás, I. em.-i, társasházi öröklakás. I.ár: 12,5 mft. T.: 06 (20) Árpád u.-ban I. em-i, világos konyhás, felújított lakás eladó Ár: T.: 06 (30) Királyerdőben most épülő bruttó 105 nm + 50 nm padlástér, kétszintes 3 + félszobás, 2 fürdőszobás családiházfél, kulcsrakészen 200 nm. önálló telekrésszel, gépkocsibeállóval 22,9 mft-ért eladó. T.: 06 (30) Erdősor utcában négyemeletes panelház II. em.-én, egyszobás 34 nm-es öröklakás eladó. I.ár: Ft. T.: 06 (70) , óra után. Lehetőleg egyedülálló nyugdíjas albérlőnek szoba kiadó Szigetszentmiklóson. Ár mérsékelt. T.: 06 (30) Felújított 72 nm-es háromszobás I.em-i panel eladó a Kossuth L. u. végén. I.ár: 11,8 mft T.: 06 (30) Csepelen, Templom u.-ban. II em.- i téglaépítésű 2 szobás loggiás lakás sürgősen kiadó. T.: 06 (70) , Csepel-Lakihegyen zöldövezetben, jó közlekedéssel, eladó új téglaépítésű, 63 nm-es, cirkófűtéses lakás terasszal, saját kerttel. Szoc. pol. Illetékmentesség Ft. Edina: 06 (70) Csepel központjában, 4 lakásos társasházban saját kertrésszel, nagy terasszal, pincével, tetőtér beépítési lehetőséggel, 70 nm-es lakás igényesen teljesen felújítva, tulajdonostól eladó Ár: 16,7 mft. T.: 06 (30) Kiadó 40 nm-es lakrész Csepel hév végállomásánál. Lehet gyerekkel is, idős hölgynél. T 06 (30) GARÁZS ELADÓ! Zöldfa u. 8. sz. 18. nm. T.: 06 (30) Munkásszállás Csepelen, összkomfortos családi házban. T.: 06 (20) Csepelen, Csillagtelepen téglaépítésű házban I. em.-i másfélszobás 43 nm-es, igényesen felújított gázfűtéses öröklakás, parkra néző erkéllyel, pincével eladó. Ár: 9,9 mft T.: 06 (30) Szigetszentmiklóson 4 lakásos társasházban 82 nm-es lakás eladó. I.ár: 17mFt. T.: 06 (20) Csepelen, Csillagtelepen 51 nmes, 2 szobás, teraszos, gázfűtéses téglalakás 9,7 mft. T.: 06 (20) Csepel központjában, csendes környéken 30 nm-es, komfortos házrész, részben felújítva, kocsibeállási lehetőséggel, tulajdonostól eladó. I.ár: 5,3 mft. T.: 06 (70) Kiadó Csepel központjában 1+2 félszobás, újszerű lakás és garázs. T.: , óra után. Kiadó kertes házban, különálló épületben, gázfűtésű, bútorozott 1 szoba összkomfort, gyermektelen házaspárnak. 45 e.+15e. rezsi. T.: Csepelen 3 szobás, 100 nm-es családi ház gondozott 200 nöl-es kerttel, dupla garázzsal, gáz, csatorna, riasztóval eladó. I.ár: 42 mft. T.: 06 (30) , 06 (30) Halásztelken kétéves, 122 nm-es családi ház 220 nöl-es telekkel, extrákkal eladó 30,5 mft-ért. T.: 06 (70) Halásztelken 2 éves, 98 nm-es sorházi lakás eladó. Csepeli lakást 9,5 mft-ig beszámítok. I.ár: 17mFt. T.: 06 (20) Eladó Csepelen, Nyuszi sétányon 1+2 félszobás, 56 nm-es I. em.-i, gázfűtéses, tehermentes lakás. I. ár: 12,5 mft. T.: 06 (20) Eladó Balatonakarattyán 386 nöles telek, 2 szobás házzal. T.: Érden családi ház eladó, kiadó, cserélhető. T.: 06 (30) Nyaraló! Szigetszentmártonban 35 nm-es, teljesen komfortos, vízparti telken 5 m átmérőjű medencével. I.ár: 13,5 mft. T.: 06 (20) Erzsébet kertvárosában sürgősen eladó betegség miatt igényes, kertes családi ház garázzsal, reális áron. T.: 06 (30) Eladó Csepelen (Rózsadombon) 112 nm alapterületű, kétszintes, kétlakásos (1+3 félszoba) (2 szoba + ebédlő) családi ház. T.: 06 (30) , 06 (30) félszobás lakásomat 1 szobásra cserélném értékegyeztetéssel. Csepel központ és penészes, gázos szóba sem jöhet! Ingatlanosok kíméljenek! T.: 06 (20) Szigetszentmiklóson épülő ikerház lakása eladó. Hitel felvehető. I.ár: 18,5 mft. T.: 06 (20) Csillagtelepen, az Orion utcában eladó extrán felújított, tégla, 1 + félszobás, 41 nm-es, erkélyes, vízórás, parkettás, konvektoros, földszinti lakás. T.: , 06 (20) Csepel Királyerdőben mediterrán stílusú, nappalis + 4 hálóhelyiséges, új családi ház, 27,9mFt-ért eladó. Teleknagyság: 250 nm összterület, nettó 123 nm garázzsal és terasszal. T.: 06 (20) Eladó Csepelen Rákóczi térnél 200 nöl-ön kertes családi ház. I.ár: 24 mft. T.: Csepel Királyerdőben 160 nm, új építésű ház, 75 nöl telekrésszel, szerkezet készen eladó. 27,9 mft. T.: Csepelen, a központban 59 nm-es, 1+2 félszobás, teraszos, gardróbos jó lakás, 9,5 mft. T.: 06 (20)

15 2006. május 5. III. Szigetszentmiklósi bányató partján álló 2 szintes ( nm) hétvégi ház eladó. Zárt kert, stég, jó horgászati lehetőség. I.ár: 5,8 mft. T.: 06 (30) Szigetszentmiklóson eladó 3 éves, 121 nm-es családi ház. 150 nöl telekkel. I.ár: 24,8 mft. T.: 06 (20) Eladó a Reggel u.-ban, négyemeletes házban, IV. em.-i, csendes, parkra néző 1 szobás, 34 nm-es, világos konyhás, vízórás, biztonsági rácsos lakás, jó közlekedéssel. I.ár: 7,2 mft. T.: 06 (70) Csepelen keresek családi házat 25 mft-ig. T.: 06 (20) Csepelen III. em.-i, 35 nm-es, 1 szobás garzon öröklakás tulajdonostól eladó. (Előny: alacsony rezsi, beépített erkély, parkra néző, jó közlekedés). I.ár: 7,6 mft. T.: 06 (30) Csepelen, a Szabadság u.-ban, Fsz.-i, 35 nm.-es öröklakás, pincével együtt 7,6 mft-ért eladó. T.: 06 (30) nm-es, átalakított, erkélyes, azonnal beköltözhető, VII. em.-i lakásom pincével és tárolóval a csepeli piacnál eladom, vagy nagyobbra cserélem. Ár: 9 mft T.: 06 (70) Halásztelken új építésű 178 nmes, kétszintes családi ház, sürgősen eladó. Extra kivitelű, minden igényt kielégítő, két család részére is alkalmas. I.ár: Ft T.: 06 (20) Árvai. Eladó Csepelen II. em.-i, másfélszobás jó állapotú panellakás 8 mft-ért. T.: Kiadó szoba, rendes, dolgozó férfinak. T.: Kiadó Csepel kertvárosban különálló, bútorozott, gázfűtéses, összkomfortos garzonlakás 37 eft/hó + rezsi + két havi kaució. T.: Különálló kis ház kiadó 40 eft / hó + rezsi + 2 havi kaució szükséges. T.: 06 (70) Eladó Csepelen Posztógyár közben azonnal beköltözhető, 53 nmes, 2 szobás, összkomfortos, teljesen felújított öröklakás, előkerttel és kocsi-beállási lehetőséggel. I.ár: 14,8 mft T.: , 06 (20) Eladó 54 nm-es teljesen új, előkertes lakás extra belső beépítéssel és autóparkolóval. T.: 06 (70) Csepelen a Klapka u.-ban, 410 nm-es közművesített, beltéri, építési telek, 30 nm-es vikend házzal eladó. I.ár: 9,8 mft T.: 06 (70) Szoba kiadó, fürdőszoba, konyha használattal egy személynek, 35 eft rezsivel együtt. T.: 06 (70) Kiadó Csepelen, a Késmárki u.- ban kertes házban 2 szoba összkomfortos, bútorozatlan, erkélyes lakás hosszú távra. 62 eft/ hónap + rezsi. T.: 06 (30) Eladó tulajdonostól VÍZMŰ lakótelepen, csendes helyen, szépen felújított erkélyes, nagykonyhás, egyedi fűtéses 56 nm-es, II. em.-i lakás. I.ár: 10,7 mft T.: 06 (20) Csillagtelepen 49 nm-es, I.em.-i gázkonvektoros, kertre néző, csendes lakás, új beépített konyhabútorral, beköltözhető állapotban eladó. Irányár: 11,7 mft T.: 06 (20) Kiadó Ady Endre úton új építésű ház II. em.-én, 40 nm-es, világos, déli fekvésű lakás50 eft-ért. T.: 06 (20) Csepelen, Szigligeti u.-ban csendes helyen, 4 emeletes ház III. em.- én, 34 nm-es alacsony rezsijű lakás, tulajdonostól eladó. Akár hitelügyintézéssel is! I.ár: 8 mft T.: 06 (30) Lakihegyen 35 nm-es kertes ház, alatta garázzsal, 238 nöl összközműves telken, kék busz vonalán eladó. Kisebb értékű nyaralót, öröklakást beszámítok. I.ár: 16 mft T.: 06 (24) Csepeli bányatavaknál 500 nöl-ön 110 nm-es, 4 szobás ház, tóval szemben elcserélem 2, 1+2, 2,5 szobás gázfűtéses lakásra vagy eladom T.: 06 (70) , óráig. Eladó Csillagtelepen, II. em.-i, 55 nm-es, 2 szobás lakás. I.ár: 10,2 mft T.: , ) Királyerdőben 150 nöl-es saroktelken 62 nm-es ház + 40 nm-es zárt üvegterasz eladó vagy 1,5 szobás gázfűtéses lakásra cserélhető értékegyeztetéssel. I.ár: 18 mft T.: , 06 (20) Nyuszi sétányon! 2 szobás magas földszinti, felújított gázfűtéses lakás, D-NY-i fekvéssel 9,8 mft-ért eladó! T.: 06 (20) TELEK Felsőtag végén 1600 nm-es telek, 150 nm-es romos, de stabil épülettel, 220/380 V, ásott kúttal, szivatytyúval eladó. I.ár: 12 mft. T.: 06 (20) Halásztelken belterületi, összközműves 220 nöl-es telek eladó. I.ár: 10 mft. T.: 06 (20) Építési telek a Tihanyi lakópark mellett eladó nm, összközmű, ikerház építésére is alkalmas. T.: 06 (70) Tárnok-szőlőhegyen eladó 420 nöl telek téglából épült házzal. Víz, villany, telefon van. I.ár: 7,9 mft T.: Szigethalmon 30 nm-es téliesített nyaraló 200 nm-es telekkel eladó. I.ár: 6,5 mft T.: 06 (20) Csepelen, királymajori 35 nm.- es, 1 + félszobás extrán felújított lakás, beépített bútorokkal eladó. Ár: T.: 06 (20) Folytatás a 6. oldalon

16 IV május 5. * SZABADIDÕ * MÛSORKALAUZ * Csepeli Munkásotthon 1215 Bp., Árpád u. 1. tel.: Csepel Színház Május 13-án, szombaton 9-18 óráig ÉKSZER és GYÖNGY kiállítás, vásár. Ezoterikus nemeskövek, csiszolatok, ékkövek, ajándék és dísztárgyak. A belépés díjtalan! Május 17-én, szerdán 19 órakor a földszinti konferencia teremben Jaroslav Hasek, Marek Miklós, Mikó István: SVEJK VAGYOK Zenés sörözgetés egy derék katonával és a közönséggel, 120 percben egy részben. Svejk Mikó István, Palivec kocsmáros Suha Kálmán, zongorista Herrer Pál Színházi Stúdió (hétfő, csütörtök ) Vezető tanár: Simonyi Krisztina, színművésznő. Alakformáló torna (hétfő, szerda, péntek 8-9, és 18, , vasárnap ) Mindenkit szeretettel várunk! VISSZA A TERMÉSZETHEZ VAKÁCIÓ 2006 TÁBOR Bedegkéren június 19-től 25-ig 7-16 éves gyerekek részére A programokból: Korongozás, agyagozás, batikolás, origami, kenyérsütés, lovaglás, népi játékok, gyöngyfűzés, bőrözés, üvegfestés, gyertyaöntés, sportolás, kirándulások, ismerkedés a falusi ételekkel. Jelentkezni lehet az információs irodában munkanapokon 9-16 óráig. MÛVÉSZI TORNA TÁBOR június 19-től 23-ig 7-12 éves gyerekek részére A programokból: Gimnasztika, a ritmikus sportgimnasztika eszközeivel való ismerkedés és azok alkalmazása, játékok, egésznapos kirándulás. Étkezést biztosítunk! Jelentkezni lehet Katonáné Németh Anikónál, hétfőtől - csütörtökig óráig. VAKÁCIÓ 2006 NAPKÖZIS TÁBOR június 26-tól 30-ig 5-15 éves gyerekek részére A programokból: Számítógép és INTERNET használat, egynapos kirándulás, közös játék, strandolás, Versenyek, múzeumlátogatás, rajzolás, festés, kézművesfoglalkozás. Étkezést biztosítunk! Jelentkezni lehet az információs irodában munkanapokon 9-16 óráig. Királyerdei Mûvelõdési Ház 1213 Bp., Szent István út 230. tel.: Május 7-én, vasárnap 10 órakor Kakókoncert a Csepeli Zeneiskola bérletes hangversenysorozata. Május 14-én, vasárnap 9-17 óráig XI. Királyerdei ásványkiállítás és vásár Állandó programjaink, tanfolyamaink: Jazz-balett óvodásoknak: hétfő-csütörtök óráig Ovis-kisiskolás karate: kedd-csütörtök óráig Fashion Dance: hétfő-péntek óráig Gyermek jóga: 6-11 éveseknek keddenként óráig Tai-chi: 14 éves kortól szerdánként óráig Társastánc tanfolyam hétfőnként: 18-19, 19-20, óráig Egészségmegőrző jógatorna: csütörtönként óráig Szabás-varrás tanfolyam: keddenként óráig Jóga a mindennapi életben: kedd, szerda óráig Alakformáló torna: kedd-csütörtök 8-9 óráig Kondicionáló torna: kedd-csütörtök óráig Hastánc tanfolyam: pénteken óráig Virágkötő tanfolyam: keddenként óráig Makett-építő tanfolyam gyermekeknek: hétfő-csütörtök óráig Nyugdíjasok és Egyedülállók Klubja: minden szerdán óráig Minden kedves érdeklődőt szeretettel vár a Művelődési Ház! KÖZLEMÉNY RÁVAI SZILVIA aerobic edző értesíti kedves vendégeit, hogy újra dolgozik. Óráit a Királyerdei Művelődési Házban tartja kedden és csütörtökön 8-9 óráig, illetve óráig. A régi lelkesedéssel várja vendégeit az új helyen is! Tisztelt Szerkesztõség! Próbáltam megtudni az Illetékesektől a Polgármesteri Hivatalban, hogy a Széchenyi utca akadálymentesítése miért úgy történt, ahogy.., de választ nem kaptam. Most újra elkezdődtek a javítások.. a járdák vannak soron.. erről megint eszembe jutott a megválaszolatlan kérdésem, amit egyszer még sürgettem februárban, de aztán feladtam.. Az idő sok mindent megold.. s ki hinné ez az utakkal is így van..egy-két nehéz gépjármű (nyomvonala látszik a járdán) helyenként meg is oldotta s lesüllyesztette a sarkokon a burkolatot. Ilyen alapon viszont felesleges volt ősszel felbontani az utakat és a szegély köveket 20 cm helyett 10 cm-re visszatenni.. Úgy gondoltam, ha a Szerkesztő úr érdemesnek tartja, pár szóban megemlíthetné az ügyet az újságban. Különben beszéltem mozgáskorlátozottakkal, akik tulajdonképpen már a néhány cm könnyítésért is hálásak, bár ők sem értik, hogy ha már dolgozunk valamivel, azt miért nem tökéletesen tesszük?!?! Üdvözlettel: Tátrai Emília (cím a szerkesztőségben)

17 2006. május 5. V. * SZABADIDÕ * MÛSORKALAUZ * NAGY IMRE ÁLTALÁNOS MÛVELÕDÉSI KÖZPONT Bp., 1214 Simon Bolivár stny T.: , KIÁLLÍTÁS Május 8-tól május 31-ig Kőrösi Sándor festő és keramikus kiállítása Megnyitó: 2006 május 8-án órakor Megnyitja: Somogyi Gábor festőművész Közreműködik: Mikó György pánsípon ÁLLANDÓ FOGLALKOZÁSOK: Jóga a mindennapi életben (hétfő ) Akrobatikus rock and roll (kedd, csütörtök ) Jamland hip-hop tánciskola (pénteken , szombaton ) Wargamers klub (szombaton ) Gyerek aerobik (kedd, csütörtök ) Női torna (szerda, ) Bujutsu-kai Kenshin-ryu (pénteken d.u.) Május 13-án Kincskeresõ fesztivál a Nagy Imre ÁMK-ban a Központi Régió Művelődési Házainak Majálisa keretében órától: Filléres kézműves foglalkozás órától: a 21 kép 21 év című kiállítás megnyitója KincsM Fesztivál Központi Régió Művelődési Házainak Majálisa az Orczy-kertben május 14-én 10 órától: Fővédnök: Schiffer János Budapest főpolgármester-helyettese Védnökök: Gulyás József Pest megyei közgyűlés alelnöke, Hegyesiné Orsós Éva a Nyugdíjasklubok és Életet az éveknek Orsz. Szöv. elnöke NAGYSZÍNPAD : Királyerdei MH: Hastánc csoport és Fashion Dance csoport 15 perc 12.20: Halásztelek: Garabonciás Együttes 15 perc 12.35: Óbudai Mozgásművészeti Stúdió és aerobic 10 perc 12:45: Erdőkertes Faluház: Egervidéki táncok és Ír tánc 10 perc 12.55: Bem Néptánc együttes 20 perc 13.15: Csepp-Csepel és Kiscsepel néptáncegy. 20 perc... TÓSZÍNPAD : Skót duda bemutató 10 perc 12.45: Temi FMH: Greenfilds ír táncház 50 perc 13.45: Radnóti MH: Cigánytánc 10 perc... BÁRKASZÍNPAD : FMH: Hangszervarázs 20 perc 11.20: Nagy Imre ÁMK: Csoportok 20 perc 11.40: Cserepesház: Pantomin csoport 30 perc 12.10: Cserepesház: Akrobarikus rock and roll 10 perc 12.20: Erdőkertes: Hófehérke paródia 5 perc 12.30: Harsányi Gábor Stúdió: Dzsungel könyve 20 perc 12.50: Csepel: Színházi Stúdió perc Várjuk minden kedves látogatónkat, ahol az egész napos, több színpadon zajló változatos programok keretében a Nagy Imre ÁMK, a Királyerdei Műv. Ház, a Csepeli Munkásotthon csoportjai bemutatkozási lehetőségeket kapnak. Radnóti Mûvelõdési Ház 1214 Bp., Vénusz u. 2. T.: , fax: Május 6., szombat 16 óra GÖRÖG TÁNCHÁZ A részvétel ingyenes! Május 11., csütörtök 14 óra ENGEM HOZOTT A SZÉL 13. CSEPELI RADNÓTI SZAVALÓVERSENY fiatal felnőttek és középiskolások részére, a nevezési határidő: május 5. TANFOLYAMOK: AGYKONTROLL KLUB péntek: részvételi díj:500 Ft/alkalom vezeti: Buzásiné Sipos Rózsa A DIADÉM S.E. VERSENYTÁNC SZAKOSZTÁLY TÁNCKLUBJA hétfő, szerda: csütörtök: részvételi díj: 4500 Ft/hó vezeti: MAJOR PÉTER és EKE SAROLTA ALAKFORMÁLÓ TORNA hétfő: 19-20, szerda: részvételi díj: 2200 Ft/5 alkalom vezeti: MÁTYÓK ANDREA sportoktató RADNÓTI KYOKUSHIN KARATE KLUB ovis: kedd, csütörtök: kisiskolás: kedd, csütörtök: versenycsoport: kedd, csütörtök: részvételi díj: 3500 Ft/hó vezeti: MÁTYÓK ANDREA (I.dan) CSEP JAZZ DANCE TÁNCEGYÜTTES a hét minden napján, csoportbeosztás szerint vezeti: RUSZNÉ HODONSZKY JÚLIA (kétszeres nívódíjas táncpedagógus) ETKA JÓGA péntek: részvételi díj: 800 Ft alkalmanként vezeti: ANDORFER ÉVA HASTÁNC középhaladó: péntek: kezdő: péntek: részvételi díj: 3000 Ft/ 4 alkalom; 900 Ft/ alkalom vezeti: CZVETKÓ ANETT CAPOEIRA kedd: péntek: részvételi díj: 5600 Ft/ hó; 3300 Ft/ fél hónap; 1000 Ft/alkalom vezeti: CONTRA-MESTRE JOÁO FITNESS-AEROBIK/TAE-BOE kedd: részvételi díj: 2200 Ft/ 5 alkalom vezeti: MÁTYÓK ANDREA (sportoktató) HIP-HOP /Unlimited Dance School/ hétfő: csütörtök: részvételi díj: 4500 Ft/ hó vezeti: VARGA ANDREA és VEGERA ANDRÁS (sportoktatók) Madarak és Fák Napja május 13., Gyermek Ifjúsági és Sport Centrum (volt Ifjúsági tábor, XXI. Hollandi út 8-10.) Várható programjaink: Díszgalamb, díszbaromfi és nyúl kiállítás Állatsimogató: kecske, bárány, nyuszi Folyamatos természetfilm vetítés Természetvédelmi- és Fotóséta a Kis-Duna parton Családi piknik az Ifjúsági Tábor parkerdejében Gyógynövény bemutató Komposztálási bemutató A Kék Ökosuli vetélkedője Tájképfestés és arcfestés gyermekeknek Fazekas és bőrdíszműves kézműves foglalkozás Repülőmodell bemutató Zöldalma Egyesület Környezetvédelmi játszóháza és táncháza Szervezett csónakos madárfigyelő kirándulások Környezet-, Természetvédelmiés Helytörténeti totó A Tamariska-domb Természeti Értékei Kiállítás A Rákóczi Kert Civil és Közösségi Ház Fotópályázatának kiállítása Szeretettel várunk mindenkit! Információ: Rákóczi Kert Civil és Közösségi Ház,

18 VI. HIRDETÉSEK ÉPÜLETBONTÁS, FÖLDMUNKA, KONTÉNER-RENDELÉS T.: 06 (20) Királyerdei sóderbányánál, 250 nöl-es bekerített telek horgászási lehetőséggel eladó. T.: Orion utcánál szántóföld eladó. Érdeklődni tól ig. T.: Tápióbicskén, közműves utcában nagy építési telek, sürgősen eladó! I.ár: 1 mft. T.: Telek eladó a Sóderbánya mellett. 400 nöl gyümölcsös, bekerített. T.: 06 (70) Eladó Kunsági csatorna mellett Szalkszentmárton határában 240 nöl zárt kerti telek. I.ár: 400 eft. T.: 06 (30) , Üdülő eladó Szigetszentmiklós Sóshegyen: faház pincével, melléképülettel, sok gyümölcsfával, szőlővel, 280 nöl bekerített telekkel. Villany, kút, szennyvíztároló van. I.ár: 5,5 mft T.: 06 (20) Csepeli stranddal szemben építési telek 230 nöl tulajdonostól sürgősen eladó. Cím: Hajós u. 33. T.: 06 (70) HORGÁSZTÓ Horgászok, pihenni vágyok! Csepelen a Katalin horgásztó és büfé áll az odalátogatók rendelkezésére. Minden héten friss telepítés. Horgászengedély nem kell. Megközelíthető a Tihanyi utca és a Csepeli út felől! T.: 06 (20) ÜZLET-TELEPHELY Csepel központjában 40 nmes üzlet kiadó! T.: 06 (30) Sürgősen eladó 100 nm-es teraszos vendéglő Bérleti joga berendezéssel együtt. Ár: 8 mft T.: 06 (70) Kiadó 40 nm-es üzlethelyiség ipari övezetben, bárminek. T.: Csepeli főútvonalon bevezetett kis bolt (12 nm-es pavilon) olcsón eladó. T.: 06 (30) SZOLGÁLTATÁS Mosógépjavítás a helyszínen, minden típus. Csepelen javítás esetén ingyenes kiszállással, hétvégén is. T.: ; 06 (20) TELEVÍZIÓ, VIDEÓ JAVÍTÁS HELYSZÍNEN Ingyenes kiszállás javítás esetén. Megbízható precíz munka garanciával, mérsékelt ár. Nyugdíjasoknak 15 % engedmény. Kármán Sándor T.: , 06 (20) Vízvezeték szerelés, javítás, karbantartás, duguláselhárítás garanciával. Nyugdíjasoknak 10% kedvezmény. T.: Kútfúrás garanciával. T.: 06 (20) BIZTOSÍTÁSOK Mindenfajta élet és vagyonbiztosítás, befektetési és hitelügyintézés, nyugdíj és egészségpénztári szolgáltatások gyors, pontos bonyolítása az Önnek legkényelmesebb módon: Bán-né Takács Ildikó biztosítási főtanácsadó. Telefon: 06 (30) inter.net REDŐNY, RELUXA, SZALAG- FÜGGÖNY, HARMONIKAAJ- TÓ, ROLETTA, SZÚNYOG- HÁLÓ SZERELÉS-JAVÍTÁS HÉTVÉGÉN IS! T.: , 06/30/ Megoldás Délpesti Gyorsszer-víz! Automata mosógép, centrifuga, villanybojler, tűzhely, hűtőgép, mikrosütő javítás garanciával. T.: 06 (30) , Kerületi gyorsszolgálat: Teljes-körű gázkészülék javítás, víz, villany, fűtésszerelés, gépi duguláselhárítás a hét minden napján 0-24 óráig. T.: 06 (20) , ÜVEG, TÜKÖR, KÉPKERETEZÉS Nagy választékban, helyszínen is. Kossuth L. u. 76. T.: MOLNÁR IMRE LAKATOSMES- TER! Ajtónyitások, zárszerelések, ajtóvasalások, biztonsági rácsok, kerítések és más fémszerkezetek készítése, javítása. T.: , 06 (30) Könyvelés Társaságok, Egyéni Vállalkozók részére, SZJA bevallás. T.: 06 (30) Rácsok és lakatosmunkák. Maros u. 23. T.: , 06 (70) Redőny, reluxa, szalagfüggöny, szúnyogháló javítása, szerelése, nyilászárók szigetelése, passzítása. Honti Gábor T.: 06 (20) Vízvezetékszerelés, fürdőszoba felújítás, csapok, WC, csőtörések javítása. T.: , 06 (20) Hűtő-, klímaszerelés. T.: 06 (30) Egy konyhát is kifestünk, pár csempét is visszarakunk. Vízszerelés, klímaszerelés, duguláselhárítás, tisztasági festések, kőműves javítások, laminált parkettázás. Tisztán, pontosan, garanciával! Lőrik Bt. T.: 06 (20) , GÁZKÉSZÜLÉK JAVÍTÁS SO- RON KÍVÜL, VAGY AMIKORRA ÖN KÉRI! INGYENES KISZÁL- LÁS! T.: 06 (20) SÓDER, HOMOK KONTÉNER TERMŐFÖLD, MURVA ÉS TÖLTŐFÖLD T.: 06 (30) Villanyszerelés. Épületek teljes körű elektromos kivitelezése. Guth 1640 Bt. T.: 06 (30) május 5. Csepeli gyorsszerviz: FÉG gázkészülékek. Víz, fűtésszerelés, fürdőszoba-felújítás burkolással is. WC tartályok, csapok, csőtörések, vízórák, dugulás elhárítás, gázkészülékek vétele. Díjtalan kiszállás. T.: 06 (20) , Kipufogóklinika. Katalizátorok és flexicsövek cseréje Bp., XXI., Maros u. 23. T.: , 06 (70) Olcsón Sóder-Homok Murva- Termőföld stb. T.: 06 (30) Villanyszerelés A-Z-ig. Családi házak, lakások, nyaralók, üzletek stb. teljes körű szerelése, felújítása, közületeknek is. EPH kiépítés és jegyzőkönyv. Tel./fax: , 06 (30) Duguláselhárító gyorsszolgálat. T.: 06 (30) Lapostetők szigetelését, bádogos munkákat vállalunk. Társasházaknak, nyugdíjasoknak kedvezménnyel, garanciával. T.: 06 (70) Folytatás a 8. oldalon H U M A N A D I V A T Á R U A világ egyik legnagyobb használtruha üzletlánca május 7-től 30-50%-os árengedménnyel várja vásárlóit a Csepel Plaza (Rákóczi F. út 154/170) I. emeletén Női, férfi és gyermek márkás használt ruhák Lakástextil, kiegészítők.

19 2006. május 5. VII. A MÛSORA MÁJUS 6. /SZOMBAT/ 8.00 Szigetelő /ism./ Galéria /ism./ Pulzus /ism./ Önkormányzati percek /ism./ Intarzia /ism./ Celeste 172/26. /ism./ Képújság MÁJUS 7. /VASÁRNAP/ Ébredjen zenére zenés összeállítás Celeste 172/27. (argentín filmsorozat) Csepelért díj 2006 Szélig István /ism./ Csepeli Művészeti Szemle 2006 Kórusprodukciók I. /ism./ Sportmozaik Hintón járó szerelem /82 / (magyar filmvígjáték) Fsz.:Medgyesi Mária, Szirtes Ádám A Föld arca Képújság MÁJUS 8. /HÉTFŐ/ Képújság Műsorismertetés Szigetelő Csepeli Hírmagazin Őrjárat (bűnmegelőzési és bűnüldözési magazin) Csepeli Napok 2006 II/ Csepeli Művészeti Szemle 2006 Kórusprodukciók II Celeste 172/27. /ism./ Képújság Mielõtt végképp lemondana a gépkocsi vásárlásról a magas részletek miatt, keresse irodánkat! Különleges konstrukciónk alacsony törlesztõ részletekkel Önnek is lehetõséget kínál, hogy megvehesse álmai autóját. ACURA Holding hiteliroda Az élet bármely területén Deák tér 1. Csepeli Piac Galéria 1/ és 06-20/ Ingatlan, jármû, eszköz, vállalkozói stb. hitelek MÁJUS 9. /KEDD/ Képújság Szigetelő /ism./ Őrjárat /ism./ Csepeli Napok 2006 II/1. /ism./ Csepeli Művészeti Szemle 2006 Kórusprodukciók II. /ism./ Képújság MÁJUS 10. /SZERDA/ Képújság Műsorismertetés Galéria (művészeti magazin) Pulzus (egészségügyi magazin) Téma (stúdióbeszélgetés) Semmelweis /105 / (magyar filmdráma) A Föld arca Képújság MÁJUS 11. /CSÜTÖRTÖK/ Képújság Szigetelő /ism./ Galéria /ism./ Pulzus /ism./ Téma /ism./ Képújság MÁJUS 12. /PÉNTEK/ Képújság Műsorismertetés Házunk tája (lokálpatrióták magazinja) Csepeli Napok 2006 II/ Dollárpapa /96 / (magyar vígjáték) Fsz.: Darvas Iván, Rajz János Celeste 172/28. (argentín filmsorozat) Szigetelő /ism./ Képújság MÁJUS 13. /SZOMBAT/ 8.00 Szigetelő /ism./ Galéria /ism./ Pulzus /ism./ Őrjárat /ism./ Téma /ism./ Csepeli Művészeti Szemle 2006 Kórusprodukciók I-II. /ism./ Celeste 172/28. /ism./ Képújság MÁJUS 14. /VASÁRNAP/ Ébredjen zenére zenés összeállítás Celeste 172/29. (argentín filmsorozat) Házunk tája /ism./ Csepeli Napok 2006 I. /ism./ Beszterce ostroma /89 / (magyar játékfilm) Fsz.: Ajtay Andor, Tolnay Klári Csepeli Napok II. /ism./ Református istentisztelet közvetítése a királyerdői református templomból. Igét hirdet: Kisérdi Dezső lelkipásztor Képújság Elveszett, elkóborolt a kutyája? Örökbefogadna? keresse fel a Fővárosi Közterület-felügyelet Állategészségügyi Telepét! Kerületünk befogott kutyái is oda kerülnek! Cím: 1097 Budapest, IX., Illatos út 23/A. Telefon: Nyitva tartás: hétfőtől szombatig: óráig vasárnap és munkaszüneti napokon: óráig Honlap: (hetente új képek a kutyákról) A telep NEM menhely, ha a kutyákat gazdájuk nem keresi 14 napon belül, és a következő hetekben sem találnak új gazdára, a nagyszámú leadott kutya miatt fellépő helyhiány esetén a telep kénytelen altatni. KÖZLEMÉNY 1% A Boldog Gyermekkor Alapítvány (Szivárvány Napközi Otthonos Óvoda Bp. Rákóczi tér 31.) Megköszöni támogatóinak, hogy a évi személyi jövedelemadójuk 1%-val ismét hozzájárultak alapítványi céljaink megvalósításához. A támogatás összege: Ft, mely összegből Ft-ot babaszoba bútorok vásárlására fordítottunk. Kérjük további támogatásukat. Bankszámlaszám: OTP fiók XXI. Kerület.

20 VIII május 5. HIRDETÉSEK FEIK VILMOS gázvezeték és készülékszerelő mester vállal teljes körű víz-gáz-központi fűtésszerelést. Konvektorok, vízmelegítők javítását, tűzhelyek cseréjét, vízóraszerelést, tervekkel, engedélyekkel. T.: 06 (70) Csepeli gyorsszerviz teljeskörű víz, gáz, villanyszerelést, gépi duguláselhárítást vállal 0-24-ig. Hétvégén is garanciával. T.: 06 (70) , Duguláselhárítás korszerű gépekkel. T.: Tetőfedés, bádogozás! Mindenféle tetők fedése, lapos tetők szigetelése, bádogos munkák készítése és javítása. Referenciával, garanciával! Csipok Péter. T.: 06 (30) Csepeli duguláselhárító gyorsszolgálat. T.: Szobafestés- mázolás- tapétázás, takarítás. Hetzmann István T.: , 06 (20) Bútor kárpit, szőnyegtisztítás, atkátlanítás, mindenféle takarítás. T.: 06 (20) , REDŐNYŐS MUNKÁK. Készítés javítás, szúnyogháló, reluxa, harmonika ajtó, napellenző. T.: 06 (30) üzenet KÖNYVELÉS VÁLLALKOZÁSOK, MAGÁN- SZEMÉLYEK RÉSZÉRE. SZJA! Zármester gyorsszolgálat. Ajtónyitás, zárszerelés, betörésbiztos hevederzár-szerelés, rácsok, lakatosmunkák stb. T.: 06 (30) Hőszigetelés, dryvitozás rövid határidővel. T.: 06 (24) Tűzvédelmi-érintésvédelmi és villám felülvizsgálatok elkészítését rövid határidővel vállalok. T.: 06 (20) TV, kamera, LCD, plazma, TFT monitor, laptop, HI-FI, mikrosütő gyorsszerviz. T.: 06 (70) HÉTVÉGÉN IS HÍVHATÓ. Kert-telekgondozás. Bozótirtás, favágás, gyepesítés, permetezés, kerítés, járda térkő lerakása. Egyéb kertészeti munkák vállalása, reális áron garanciával. T.: , 06 (20) Ács-, tetőfedő-, bádogos-munkák készítése, felújítása, javítása. T.: 06 (20) Bizalmát köszönöm! Villanyszerelés reális áron, szerelvénycserétől családi házig. T.: 06 (20) Éjjel-nappali zárszerelés. Hevederzárak, rácsok, korlátok, kerítések, kapuk készítése. Lakatos munkák, szekcionált garázsajtók beszerelése és ezek automatizálása. T.: , 06 (20) Csempézés, padlóburkolás. Díjtalan kiszállással, aljzatkiegyenlítéssel. T.: 06 (70) Lakatos munka A-Z-ig. Kerítések, kapuk, biztonsági rácsok, könnyűszerkezetes építmények gyártása, helyszíni kivitelezéssel. Tel/fax: , 06 (30) Festőmester vállal szobafestést - mázolást, tapétázást hosszútávú garanciával. T.: , 06 (30) CSEPELI DUGULÁSELHÁRÍ- TÓ GYORSSZERVIZ 0-24-ig hétvégén is. T.: 06 (20) , Pedikűr, műköröm háznál is. T.: 06 (20) Gázkészülék, gázcsőszerelés, cirkók, konvektor, vízmelegítők javítása T.: , 06 (20) Lakatos munkák, teraszok, külső belső lépcsők, kerítések, kapuk rácsok. Kovácsoltvas formában is. T.: 06 (20) Pedikűr, manikűr, műkörömépítés, Fodrászat, szórópisztolyos körömdíszítés. Ady E. u. 47. T.: Szobafestést, mázolást, tapétázást vállalok mestervizsgával, tiszta munkával. T.: 06 (30) , Svédmasszázs, alakformálás, fájdalmas testrészek masszírozása hétvégén is. T.: 06 (20) Hűtőgépszerviz hétvégén is, nyugdíjasoknak kedvezmény. Akciós lakásklíma szerelés. T.: 06 (20) Sóder, homok, termőföld! T.: , 06 (30) Költöztetés olcsón, szakszerűen! Ingyenes pótkocsi, dobozok! BAUER-TEHER. T.: 06 (30) , Akció! Gyors, ingyenes hitelügyintézés, alacsony THM-mel! Lakásvásárlásra, hitelkiváltásra, szabadfelhasználásra, építésre. Bóka Ágnes T.: 06 (70) Esküvői és rendezvényfotózást vállalok. T.: 06 (20) Villanyszerelés, családi házak szerelése, régi épületek vezetékcseréje, biztosítótábla csere. Hibaelhárítást hétvégén is vállalok. T.: , 06 (20) Gyógy-pedikűrös házhoz megy. T.: 06 (30) Antennaszerviz: Antenna digitál, műholdas antennák szerelése javítása, kábel TV lakáson belüli szétosztása. T.: 06 (20) ÁLLÁST KÍNÁL Családi házam kertjének ápolásához, nyugdíjas férfit felveszek. T.: Villanyszerelőt, segítőt alkalmi munkára keresek. T.: 06 (20) Betanított dolgozót keresünk 4 órás raktári munkára, Csepelre. T.: 06 (20) Szeretne egy sikeres csapatban dolgozni? Most 3 fő munkatársat keresek, szigetszentmiklósi székhelyen, pénzügyi területre. Elvárás: minimum érettségi. Hívjon most, sikeressé teszem Önt is! Ferencz Judit 06 (20) Eredeti parfümök értékesítésére munkatársakat keresek! Befektetés nélkül, magas jövedelem! T.: 06 (30) Faipari üzemünkbe karbantartó vasesztergályost alkalmaznánk Csepeli telephelyű acélkereskedelmi vállalat raktári dolgozót keres árukiadói és anyagmozgatói munkakörben. Jelentkezés a 06 (30) ÁLLÁST KERES Középkorú leinformálható hölgy, takarítást vállal. T.: 06 (70) OKTATÁS ÉBER 95 BT. Személy- és Vagyonőr tanfolyam a Csepeli Munkásotthonban. T.: 06 (20) , Angol-, németoktatás T.: 06 (20) Angoltanár vállal nyelvoktatást és korrepetálást. T.: Angol- és németoktatás: , 06 (30) Történelem- és földrajzoktatás: , 06 (30) Angoloktatás kezdőtől nyelvvizsgáig. T.: 06 (70) Beszédcentrikus angol oktatás minden szinten, cégeknek is. T.: 06 (70) ECDL felkészítés és gépírásoktatás. Érd: 06 (30) ADÁSVÉTEL Villanytűzhely olcsón eladó. T.: Tetőcserép, tégla, gerenda bontott eladó! T.: 06 (20) Bakelit nagy lemezen világslágerek, külföldi és magyar eladó. Romantikus könyvek 300 Ft/db T.: 06 (70) Eladó 45 db ONDULINE tetőfedő hullámtábla, hozzávaló 44 db kúppal. T.: 06 (70) Textima fedőzőgép és pikógumi eladó. T.: , 06 (70) Olcsó tűzifa eladó. T.: 06 (20) Rimoldi 3 szálas fedőző-gép (szépen var) asztallal, (háztartási árammal és ipari árammal is működik.) + Singer varrógép kovácsoltvas állvánnyal, helyhiány miatt sürgősen eladó. Árban megegyezünk. T.: 06 (20) db egyéves Zanussi hűtőszekrény, 1 db egyéves Finn típusú franciaágy sürgősen eladó! T.: Hűtőszekrény, 125 L-es fagyasztószekrény 400 L-es fagyasztóláda eladó. T.: Eladó 2 db egyszemélyes heverő, 1 db BUDA típusú kombinált szekrény, 1 db kihúzható asztal 4 db kárpitozott székkel. T.: JÁRMÛ+AUTÓ SAAB i 1999-es, friss műszakival, rengeteg extrával 113 ezer km-rel ára alatt eladó. 1,58 mft. T.: 06 (70) GILERA RUNNER FXR 180/50 ezüstmetál I.ár: Ft. T.: 06 (70) VEGYES Hívjon bizalommal ORIFLAME! T.: 06 (20) Szorongásos állapot, depresszió, alvászavar, pánikbetegség kezelése. Dr. Novák Judit T.: Hogyan igazodhatnék el jobban sorsom útvesztőiben? Személyiségfejlesztő tanácsadás, asztrológia és tarot segítségével. T.: 06 (70) Kozmetika, testmasszázs, talpmasszázs. Csepel, Tihanyi u. 20. Ujvári Zsuzsa T.: 06 (70) TÁRSKERESÕ Szeretnék rád találni, kéz kézben sétálni, téged szeretni, magányomat feledni.56 éves 167/70 férfi szép családi házzal, mellékjövedelemmel 40 év feletti hölgy személyében várlak. Küldj SMS-t T.: 06 (70) CSEPELI TÁRSKERESŐ IRODA FÉNYKÉPES ADATBÁZISSAL ÉS RENDEZVÉNYEKKEL! T.: /171/74-es értelmiségi hölgy társát keresi. T.: 06 (70)

POLGÁRMESTER J A V A S L A T. Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testülete. 2009. II. félévi M U N K A T E R V É R E

POLGÁRMESTER J A V A S L A T. Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testülete. 2009. II. félévi M U N K A T E R V É R E Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata POLGÁRMESTER J A V A S L A T Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testülete 2009. II. félévi M U N K A T E R V É R E Készítette: Ábrahámné Turner

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN

SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN Pályázati azonosító: 3508/01174 SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN Árny az árnyban. Versszínház Radnóti Miklós utolsó pillanatáról Időpont: 2014.11.10.

Részletesebben

Készült: Bősárkány Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. március 6-án tartott nyilvános üléséről.

Készült: Bősárkány Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. március 6-án tartott nyilvános üléséről. Bősárkány Nagyközség Képviselő-testülete 1-4/2014. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2014. március 6-án tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 18 00 óra A képviselő-testületi ülés

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV MOLNÁRI HORVÁT NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT. Molnári Horvát Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. április 30 -ai ülése

JEGYZŐKÖNYV MOLNÁRI HORVÁT NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT. Molnári Horvát Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. április 30 -ai ülése Szám: 6-4/2013. JEGYZŐKÖNYV MOLNÁRI HORVÁT NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013. ÁPRILIS 30-ÁN MEGTARTOTT ÜLÉSÉRŐL Határozatok sorszáma Kódja 11 G8 12 G 2 13 G 2 14 G 2 15 G 2 JEGYZŐKÖNYV

Részletesebben

NAGYKEREKI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 2015. június 24-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

NAGYKEREKI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 2015. június 24-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE NAGYKEREKI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2015. június 24-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Határozatok: 47/2015.(VI.24.) 48/2015.(VI.24.) 49/2015.(VI.24.) A Szivárvány Óvoda intézményvezető-helyettesi

Részletesebben

ALPOLGÁRMESTER J A V A S L A T. a kerületi civil szerveztek támogatására.

ALPOLGÁRMESTER J A V A S L A T. a kerületi civil szerveztek támogatására. BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA ALPOLGÁRMESTER J A V A S L A T a kerületi civil szerveztek támogatására. Készítette: S. Szabó Ferenc Közéleti és nemzetközi főmunkatárs Előterjesztő: Horváth

Részletesebben

POLGÁRMESTER JAVASLAT. a 2010. évi Vagyongazdálkodási irányelvek elfogadására

POLGÁRMESTER JAVASLAT. a 2010. évi Vagyongazdálkodási irányelvek elfogadására BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER JAVASLAT a 2010. évi Vagyongazdálkodási irányelvek elfogadására Készítette: Szenteczky János CSEVAK Zrt. vezérigazgató Előterjesztő: Az előterjesztés

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. a Képviselő testület 2015. december 18-i nyilvános ülésére

ELŐTERJESZTÉS. a Képviselő testület 2015. december 18-i nyilvános ülésére 8. NAPIREND Ügyiratszám: 1/566-9/2015. ELŐTERJESZTÉS a Képviselő testület 2015. december 18-i nyilvános ülésére Tárgy: Előkészítette: Megtárgyalja: Tapolca Város Önkormányzata Képviselő testületének 2016.

Részletesebben

Lezajlott a Gyermeknap az Igali Gyógyfürdőben

Lezajlott a Gyermeknap az Igali Gyógyfürdőben Lezajlott a Gyermeknap az Igali Gyógyfürdőben 2011-ben is bekerült az Igali Gyógyfürdő nyári rendezvénysorozatába a már évek óta hagyományosan megrendezésre kerülő és töretlen sikernek örvendő gyermeknap,

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Csörög Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. április 30. (kedd) napján 18.00 órakor megtartott rendkívüli ülésén

Jegyzőkönyv. Csörög Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. április 30. (kedd) napján 18.00 órakor megtartott rendkívüli ülésén Jegyzőkönyv Csörög Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. április 30. (kedd) napján 18.00 órakor megtartott rendkívüli ülésén Helyszín: Polgármesteri Hivatal 2135 Csörög, Kisfaludy u. 40. Jelen

Részletesebben

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ 1/162-1/2015/I. Ea: Varga Erika Tárgy: Czirbus Gábor alpolgármester tájékoztatója az előző ülés óta történt fontosabb tárgyalásokról, eseményekről.

Részletesebben

Polgármester JAVASLAT

Polgármester JAVASLAT BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA Polgármester JAVASLAT Az Oktatási Művelődési Ifjúsági és Sport Ágazathoz tartozó intézmények kéményeinek, illetve a közművelődési intézményeinek felújítására

Részletesebben

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére 10220-1/2009. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzata 2010. évi rendezvénytervének elfogadása

Részletesebben

ALPOLGÁRMESTER J A V A S L A T. a települési kisebbségi önkormányzatok támogatására

ALPOLGÁRMESTER J A V A S L A T. a települési kisebbségi önkormányzatok támogatására BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA ALPOLGÁRMESTER J A V A S L A T a települési kisebbségi önkormányzatok támogatására Készítette: Damm Mária Szociális és Egészségügyi Ágazat koordinátora Előterjesztő:

Részletesebben

Sárosd Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének. 2013. február 5-én tartott nyilvános rendkívüli ülésének jegyzőkönyve

Sárosd Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének. 2013. február 5-én tartott nyilvános rendkívüli ülésének jegyzőkönyve Sárosd Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének 2013. február 5-én tartott nyilvános rendkívüli ülésének jegyzőkönyve Határozatok: 17/2013. (II. 05.) 18/2013. (II. 05.) J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült:

Részletesebben

Fentiek alapján a következő határozati javaslatot terjesztem a Tisztelt Képviselőtestület. Határozati javaslat

Fentiek alapján a következő határozati javaslatot terjesztem a Tisztelt Képviselőtestület. Határozati javaslat Szentes Város Jegyzőjétől 6600 Szentes, Kossuth tér 6. Ikt. sz.: U-18185/2010. Témafelelős: Kovács Zsuzsa Tárgy: Intézményi SZMSZ-ek módosítása és a módosított SZMSZ-ek jóváhagyása Szentes Város Önkormányzata

Részletesebben

Nagy Előd festő- és éremművész, Nagy Botond fotós. 2012. november 19-én, hétfőn 18 órára. kiállításának megnyitójára

Nagy Előd festő- és éremművész, Nagy Botond fotós. 2012. november 19-én, hétfőn 18 órára. kiállításának megnyitójára A Kozák téri Közösségi Ház és a kiállító tisztelettel meghívja Önt és kedves családját, barátait Nagy Előd festő- és éremművész, valamint fia Nagy Botond fotós kiállításának megnyitójára 2012. november

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. december 9-ei rendes, nyílt ülésére

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. december 9-ei rendes, nyílt ülésére Dunavarsány Város Önkormányzatának Polgármestere 2336 Dunavarsány, Kossuth Lajos utca 18., titkarsag@dunavarsany.hu 24/521-040, 24/521-051, Fax: 24/521-056 www.dunavarsany.hu ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány

Részletesebben

Héhalom Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 2013. évi munkaterve. Készült: a Képviselő-testület 2013. február 14-i ülésére

Héhalom Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 2013. évi munkaterve. Készült: a Képviselő-testület 2013. február 14-i ülésére Héhalom Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. évi munkaterve Készült: a Képviselő-testület 2013. február 14-i ülésére 1 M U N K A P R O G R A M 2013. január 1-től lényeges változások következtek

Részletesebben

A KÉPVISELŐ-TESTÜLET TANÁCSNOKAI 1

A KÉPVISELŐ-TESTÜLET TANÁCSNOKAI 1 A KÉPVISELŐ-TESTÜLET TANÁCSNOKAI 1 4. számú melléklet Ifjúsági tanácsnok: Integrációs tanácsnok: Környezetvédelmi tanácsnok: Sport tanácsnok: Városüzemeltetési és turisztikai tanácsnok: Koordinációs tanácsnok:

Részletesebben

DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra

DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra Móricz Zsigmond - Kocsák Tibor - Miklós Tibor: Légy jó mindhalálig musical premiere DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra Belépõdíj: 1000 Ft Eisemann Mihály- Szilágyi László ÉN ÉS A KISÖCSÉM zenés bohózat 2

Részletesebben

a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T

a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2014. augusztus 28-án a Művelődési Központban (Edelény, Borsodi út 9.) megtartott rendkívüli nyílt ülésének a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata

Részletesebben

BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA JAVASLAT. Polgármester. Testületi ülés időpontja: 2009. június 18.

BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA JAVASLAT. Polgármester. Testületi ülés időpontja: 2009. június 18. BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA Polgármester JAVASLAT A 173/2009.(III.19) Kt. számú határozat módosítására Készítette: Kiss István OSZI igazgató Előterjesztő: Tóth Mihály polgármester Az előterjesztés

Részletesebben

MEGHÍVÓ Monor Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

MEGHÍVÓ Monor Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Monor Város Alpolgármestere 2200 Monor, Kossuth Lajos utca 78-80. Telefon: 06/29/612-310 Szám: 27-83-15/2014 MEGHÍVÓ Monor Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2014. SZEPTEMBER 25-ÉN CSÜTÖRTÖKÖN

Részletesebben

JÁNOSHIDA KÖZSÉG KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2010. ÉVI MUNKATERV TERVEZETE

JÁNOSHIDA KÖZSÉG KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2010. ÉVI MUNKATERV TERVEZETE JÁNOSHIDA KÖZSÉG KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2010. ÉVI MUNKATERV TERVEZETE Általános Szabályok: Testületi ülés helye: Polgármesteri Hivatal 5143 Jánoshida, Fő út 28. Testületi ülés kezdési időpontja: 16.00

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Vép Város Önkormányzata Képviselő-testületének február 16-án tartandó képviselő-testületi ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Vép Város Önkormányzata Képviselő-testületének február 16-án tartandó képviselő-testületi ülésére Vép Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS Vép Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 16-án tartandó képviselő-testületi ülésére tárgy: A képviselő-testület 2015. évi munkaterve előterjesztő:

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 16. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 16. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 16. évfordulója alkalmából Visszapillantó 2014. november 14. Születésnapi rendezvény Fazekas Lajos fazekas népi iparművész,

Részletesebben

A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/

A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/ DÉR NAPOK RENDEZVÉNYSOROZAT Mottó: A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/ Iskolánk 2003-ban vette fel Dér István festőművész (1937 1993) nevét. A település

Részletesebben

T Á J É K O Z T A T Ó a Képviselő-testülethez

T Á J É K O Z T A T Ó a Képviselő-testülethez FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: 1424-2/2012. 2. T Á J É K O Z T A T Ó a Képviselő-testülethez az

Részletesebben

Készült: Maglóca Község Képviselő-testületének 2009. június 2-án tartott nyilvános üléséről.

Készült: Maglóca Község Képviselő-testületének 2009. június 2-án tartott nyilvános üléséről. Maglóca Község Képviselő-testülete 2-4/2009/Ny. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2009. június 2-án tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 14 00 óra A képviselő-testületi ülés helye:

Részletesebben

Készült: a Marcali Városi Önkormányzat nagytermében 2015. május 6-án megtartott soron kívüli nyilvános képviselő-testületi ülésen.

Készült: a Marcali Városi Önkormányzat nagytermében 2015. május 6-án megtartott soron kívüli nyilvános képviselő-testületi ülésen. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: a Marcali Városi Önkormányzat nagytermében 2015. május 6-án megtartott soron kívüli nyilvános képviselő-testületi ülésen. Helyszín: Marcali Közös Önkormányzati Hivatal (8700

Részletesebben

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com. a Képviselő-testülethez

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com. a Képviselő-testülethez FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: 12. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez a Képviselő-testület új i és

Részletesebben

Jegyzőkönyv a képviselő testület 2011. február 03-án megtartott nyílt üléséről. 2. Napirend: Az önkormányzat 2011.

Jegyzőkönyv a képviselő testület 2011. február 03-án megtartott nyílt üléséről. 2. Napirend: Az önkormányzat 2011. Jegyzőkönyv a képviselő testület 2011. február 03-án megtartott nyílt üléséről 2. Napirend: Az önkormányzat 2011. évi költségvetése Írásos előterjesztés a meghívó mellékletét képezte II. sz. melléklet.

Részletesebben

Szívet melengetõ délutánt töltöttem el a váci Bartók Béla Zeneiskolában, 2007.

Szívet melengetõ délutánt töltöttem el a váci Bartók Béla Zeneiskolában, 2007. VARSÁNYI LÁSZLÓNÉ SZOLFÉZS TANSZAKI NAP A VÁCI ZENEISKOLÁBAN Szívet melengetõ délutánt töltöttem el a váci Bartók Béla Zeneiskolában, 2007. március 22-én. A személyes meghíváson kívül egy szép meghívó

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ A MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA RENDEZVÉNYRŐL

SZAKMAI BESZÁMOLÓ A MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA RENDEZVÉNYRŐL Vasvári Pál Múzeum 4440 Tiszavasvári, Kálvin út. 7. Mobil:+36/30-676-8514 www.vasvaripalmuzeum.hu e-mail: info@vasvaripalmuzeum Nyitva tartás: Április 1-től - október 31-ig: K-V: 09-18 óráig November 1-től

Részletesebben

Dunavecse Város Önkormányzat Képviselő Testületének. 2013. évi M U N K A T E R V E

Dunavecse Város Önkormányzat Képviselő Testületének. 2013. évi M U N K A T E R V E Dunavecse Város Önkormányzat Képviselő Testületének 2013. évi M U N K A T E R V E 2013. január 30. (szerda) 15 óra 2.) Javaslat a városi rendezvények, ünnepségek előkészítésére vonatkozó elképzelések pontosítására,

Részletesebben

mely készült Szeghalom Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2003. augusztus 13-i rendkívüli üléséről

mely készült Szeghalom Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2003. augusztus 13-i rendkívüli üléséről J e g y z ő k ö n y v mely készült Szeghalom Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2003. augusztus 13-i rendkívüli üléséről Jelen vannak: Macsári József polgármester, Dr. Farkas József alpolgármester,

Részletesebben

A «Tíz év egy csónakban, Nr.2013-5154/001-001» projektet az Európai Unió finanszírozta az Európa a polgárokért program keretében

A «Tíz év egy csónakban, Nr.2013-5154/001-001» projektet az Európai Unió finanszírozta az Európa a polgárokért program keretében EURÓPA A POLGÁROKÉRT A «Tíz év egy csónakban, Nr.2013-5154/001-001» projektet az Európai Unió finanszírozta az Európa a polgárokért program keretében Az 1. alprogram, 1.1. pályázati típusra vonatkozóan

Részletesebben

forrás: www.urban-eve.hu Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptár 2015. március

forrás: www.urban-eve.hu Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptár 2015. március forrás: www.urban-eve.hu Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptár 2015. március Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptárja

Részletesebben

Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 16-án megtartott rendes nyílt ülésének

Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 16-án megtartott rendes nyílt ülésének Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 16-án megtartott rendes nyílt ülésének a. napirendje b. jegyzőkönyve c. határozatok: 4-8/2015. (II. 16.) számú határozatok. d. rendeletek:-

Részletesebben

Pesterzsébeti Ifjúsági és Gyermekönkormányzat munkaterve a 2012-2013-as tanévre

Pesterzsébeti Ifjúsági és Gyermekönkormányzat munkaterve a 2012-2013-as tanévre ADY ENDRE ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS PESTERZSÉBETI PEDAGÓGIAI INTÉZET 1204 Budapest, Ady Endre u. 98. Tel/fax: 284-01-38; Tel.: 421-07-71 Email: pepe20@pepint.sulinet.hu Honlap: www.pepint.hu Pesterzsébeti Ifjúsági

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Vincze András jegyző, Jakabné Beke Gyöngyi irodavezető, Kovács Lászlóné irodavezető, Ludman Lajos TVG Kft.

JEGYZŐKÖNYV. Vincze András jegyző, Jakabné Beke Gyöngyi irodavezető, Kovács Lászlóné irodavezető, Ludman Lajos TVG Kft. JEGYZŐKÖNYV Készült: 2014. április 23-án de. 7,30 órakor a Nádudvari Polgármesteri Hivatalban a Városi Önkormányzat képviselő-testületének rendkívüli ülése alkalmából. Jelen vannak: Beke Imre polgármester

Részletesebben

T Á P I Ó S Á G Képviselő-testületének. 2008. február 25-én, 18 órakor tartott kihelyezett ülésének. j e g y z ő k ö ny v e

T Á P I Ó S Á G Képviselő-testületének. 2008. február 25-én, 18 órakor tartott kihelyezett ülésének. j e g y z ő k ö ny v e T Á P I Ó S Á G Képviselő-testületének 2008. február 25-én, 18 órakor tartott kihelyezett ülésének j e g y z ő k ö ny v e 42/2008. sz. Képviselő-testületi határozat: Jegyzőkönyv hitelesítők elfogadása

Részletesebben

BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA JAVASLAT. Polgármester. Testületi ülés időpontja: 2010. május 18.

BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA JAVASLAT. Polgármester. Testületi ülés időpontja: 2010. május 18. BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA Polgármester JAVASLAT A 493/2009.(VI.23.) Kt. számú határozat módosítására Készítette: Kiss István OSZI igazgató Előterjesztő: Tóth Mihály polgármester Az előterjesztés

Részletesebben

10/2015. (VI.03.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 3-án megtartott rendkívüli üléséről

10/2015. (VI.03.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 3-án megtartott rendkívüli üléséről Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testülete 10/2015. (VI.03.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 3-án megtartott rendkívüli üléséről 2 Bátonyterenye

Részletesebben

POLGÁRMESTER J A V A S L A T. Önkormányzati tulajdonú üres lakások felújítására lakásépítési céltartalék terhére

POLGÁRMESTER J A V A S L A T. Önkormányzati tulajdonú üres lakások felújítására lakásépítési céltartalék terhére BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER J A V A S L A T Önkormányzati tulajdonú üres lakások felújítására lakásépítési céltartalék terhére Készítette: Szenteczky János vezérigazgató CSEVAK

Részletesebben

14/2015. (VII.23.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. július 23-án megtartott rendkívüli üléséről

14/2015. (VII.23.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. július 23-án megtartott rendkívüli üléséről Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testülete 14/2015. (VII.23.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. július 23-án megtartott rendkívüli üléséről 2 Bátonyterenye

Részletesebben

Polgármester javasolja, hogy a testület a meghívóban 1. sz. melléklet - szereplő napirend szerint tartsa ülését, az alábbi kiegészítéssel:

Polgármester javasolja, hogy a testület a meghívóban 1. sz. melléklet - szereplő napirend szerint tartsa ülését, az alábbi kiegészítéssel: 1 SZIKSZÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: 2/30/2013. J e g y z ő k ö n y v Készült Szikszó Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. október 10. napján 7.30 órakor a Szikszói Közös Önkormányzati

Részletesebben

ELŐ TERJESZTÉS ZIRC VÁROS ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 2006 február 13-i ülésére

ELŐ TERJESZTÉS ZIRC VÁROS ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 2006 február 13-i ülésére ELŐ TERJESZTÉS ZIRC VÁROS ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2006 február 13-i ülésére Tárgy: A Benedek Elek Napköziotthonos Óvoda és Bölcsőde udvari játékainak átalakítása, pótlása Előadó: Igmándyné Hebling

Részletesebben

8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu

8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu 8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu Tisztelt Képviselő-testület! Idén 21. alkalommal rendezzük meg a Városnapokat szeptember 13. és 15. között, ahol a legkülönfélébb

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: 2015. február 12-én (csütörtök), 17.00 órakor, a Közösségi Házban megtartott munkaterv szerinti üléséről Jelen vannak: Bárány Erzsébet jegyző Bárány Pál, Bocskayné Tóth Katalin,

Részletesebben

ALPOLGÁRMESTER J A V A S L A T. a szociális ellátás feltételrendszerének javítására

ALPOLGÁRMESTER J A V A S L A T. a szociális ellátás feltételrendszerének javítására BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA ALPOLGÁRMESTER J A V A S L A T a szociális ellátás feltételrendszerének javítására Készítette: Lombos Antal ágazatvezető Előterjesztő: Horváth Gyula alpolgármester

Részletesebben

Ortaháza Község Önkormányzata. Jegyzőkönyv. Ortaháza Községi Önkormányzat Képviselő-testületének augusztus 13- án megtartott nyílt ülésről.

Ortaháza Község Önkormányzata. Jegyzőkönyv. Ortaháza Községi Önkormányzat Képviselő-testületének augusztus 13- án megtartott nyílt ülésről. 32/10/2013 Zala Megye Ortaháza Község Önkormányzata Jegyzőkönyv Ortaháza Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. augusztus 13- án megtartott nyílt ülésről. Határozatok: 69/2013.(VIII.13.) kt.

Részletesebben

S O M O G Y M E G Y E I M Ú Z E U M O K I G A Z G A T Ó S Á G A H Í R L E V É L

S O M O G Y M E G Y E I M Ú Z E U M O K I G A Z G A T Ó S Á G A H Í R L E V É L Kedves Látogatónk! Hírlevelünkben legújabb kiállításainkat és májusi programjainkat ajánljuk figyelmébe! Programok: Népi Kalendárium 2011. május 14. A Népi Kalendárium májusi témája a gyapjú. Ez alkalommal

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Ócsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. augusztus 13. napján megtartott rendkívüli üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Ócsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. augusztus 13. napján megtartott rendkívüli üléséről. JEGYZŐKÖNYV Készült: Ócsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. augusztus 13. napján megtartott rendkívüli üléséről. Ülés helye: Polgármesteri Hivatal, Tanácsterem Jelen vannak: Bukodi Károly

Részletesebben

NTP-EFP-14. A tehetséges tanulók/fiatalok számára 30 illetve 60 órás egyéni fejlesztő programok megvalósításának támogatása

NTP-EFP-14. A tehetséges tanulók/fiatalok számára 30 illetve 60 órás egyéni fejlesztő programok megvalósításának támogatása NTP-EFP-14 A tehetséges tanulók/fiatalok számára 30 illetve 60 órás egyéni fejlesztő programok megvalósításának támogatása Az Emberi Erőforrások Minisztériuma, az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézetés az

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1 Adorjánháza, Csögle, Egeralja községek képviselő-testületei Szám: 989/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Adorjánháza, Csögle, Egeralja községek képviselő-testületeinek 2013. április 29-én 17 óra 30

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Telekgerendás Község Önkormányzata Képviselő-testületének rendkívüli, nyílt ülésén. A rendkívüli ülés telefonon lett összehívva.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Telekgerendás Község Önkormányzata Képviselő-testületének rendkívüli, nyílt ülésén. A rendkívüli ülés telefonon lett összehívva. JEGYZŐKÖNYV Készült: Telekgerendás Község Önkormányzata Képviselő-testületének rendkívüli, nyílt ülésén. A rendkívüli ülés telefonon lett összehívva. Az ülés időpontja: 2015. augusztus 10. A kezdés időpontja:

Részletesebben

12/2013. sz. jegyzőkönyv

12/2013. sz. jegyzőkönyv 12/2013. sz. jegyzőkönyv Készült: Alsózsolca Város Polgármesteri Hivatalban megtartott rendkívüli képviselő-testületi ülésről, mely 2013. június 17-én 16 órakor kezdődött. Jelen vannak: Zsiros Sándorné

Részletesebben

Tárgy: Együttműködési megállapodás megkötése a JÖVŐNKÉRT Alapfokú Művészetoktatási

Tárgy: Együttműködési megállapodás megkötése a JÖVŐNKÉRT Alapfokú Művészetoktatási Szentes Város Alpolgármestere 6600 Szentes, Kossuth tér 6. sz. Témafelelős: Mihály Béláné Ikt. szám: P-28522/2009. Tárgy: Együttműködési megállapodás megkötése a JÖVŐNKÉRT Alapfokú Művészetoktatási Intézménnyel

Részletesebben

EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2012. november 6-án megtartott rendkívüli nyílt ülésének

EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2012. november 6-án megtartott rendkívüli nyílt ülésének EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2012. november 6-án megtartott rendkívüli nyílt ülésének a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T 1./ GZT-821 forgalmi rendszámú

Részletesebben

TANÁCSNOK JAVASLAT. A közrend és közbiztonság területén megvalósítandó önkormányzati feladatok végrehajtására

TANÁCSNOK JAVASLAT. A közrend és közbiztonság területén megvalósítandó önkormányzati feladatok végrehajtására Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata TANÁCSNOK JAVASLAT A közrend és közbiztonság területén megvalósítandó önkormányzati feladatok végrehajtására Készítette: Oláh Istvánné közrend-és közbiztonsági

Részletesebben

Pesterzsébeti Ifjúsági és Gyermekönkormányzat munkaterve a 2014-2015-ös tanévre

Pesterzsébeti Ifjúsági és Gyermekönkormányzat munkaterve a 2014-2015-ös tanévre Pesterzsébeti Ifjúsági és Gyermekönkormányzat munkaterve a 2014-2015-ös tanévre Készítette: apigyö képviselő-testülete és Oláhné Horváth Ildikó apigyö patronálója Pesterzsébeti Ifjúsági és Gyermekönkormányzat

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Az ülés napirendi pontjainak elfogadása. rendszerek kialakítása című pályázat benyújtása. házszámozás szabályairól

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Az ülés napirendi pontjainak elfogadása. rendszerek kialakítása című pályázat benyújtása. házszámozás szabályairól Községi Önkormányzat Lövő 8/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V H A T Á R O Z A T N A P I R E N D 57/2014.(VIII.11.) Az ülés napirendi pontjainak elfogadása 58/2014.(VIII.11.) KEOP-2014-4.10.0/N fotovoltaikus

Részletesebben

Készült Sásd Város Német Nemzetiségi Önkormányzati Képviselőtestületének 2014. október 21. napján tartott alakuló üléséről.

Készült Sásd Város Német Nemzetiségi Önkormányzati Képviselőtestületének 2014. október 21. napján tartott alakuló üléséről. 1 Jegyzőkönyv Készült Sásd Város Német Nemzetiségi Önkormányzati Képviselőtestületének 2014. október 21. napján tartott alakuló üléséről. Ülés helye: Jelen vannak: Városháza Tanácskozóterme Sásd, Dózsa

Részletesebben

J E G Y ZŐKÖNYV. Határozati javaslatként a testületi ülés napirendjének a meghívóban szereplő napirendi pontok tárgyalását javasolja.

J E G Y ZŐKÖNYV. Határozati javaslatként a testületi ülés napirendjének a meghívóban szereplő napirendi pontok tárgyalását javasolja. Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testülete 9144 Kóny, Rákóczi u. 30. Tel.: 96/280-140. Szám: 1-9/2015.NY. J E G Y ZŐKÖNYV Készült: Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. június 8-án,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Dunaegyháza Község Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat 2014. március 27. napján megtartott üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Dunaegyháza Község Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat 2014. március 27. napján megtartott üléséről J E G Y Z Ő K Ö N Y V Dunaegyháza Község Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat 2014. március 27. napján megtartott üléséről DUNAEGYHÁZA KÖZSÉG SZLOVÁK NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült:

Részletesebben

SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről

SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről Egyesületünk 2005. október 27 én alakult szülői kezdeményezésre. Célja: Tápiószecsőn és a környező Tápió vidék - Kistérségben értelmi vagy testi

Részletesebben

HERÉD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT 2014. ÉVI MUNKATERVE

HERÉD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT 2014. ÉVI MUNKATERVE HERÉD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ - TESTÜLETÉNEK 2014. ÉVI MUNKATERVE 1 MUNKATERV 2014. év Heréd község Képviselő-testületének 2014. évi munkaterve 1. 2014. január 27. (hétfő) 17 óra Együttes ülés Nagykökényes

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Képviselő-testületének 2008. december 17-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Képviselő-testületének 2008. december 17-i ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Képviselő-testületének 2008. december 17-i ülésére Tárgy: Önkormányzati alapítványok további működésnek tárgyalása Előterjesztő: Dr. Kelemen Márk polgármester

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Borsodnádasd Város Önkormányzata Képviselő-testülete 6 jelenlévő képviselőből 6 igen szavazattal az alábbi napirendi pontokat fogadta el:

Jegyzőkönyv. Borsodnádasd Város Önkormányzata Képviselő-testülete 6 jelenlévő képviselőből 6 igen szavazattal az alábbi napirendi pontokat fogadta el: Jegyzőkönyv A testületi ülés helye, időpontja: Borsodnádasdi Polgármesteri Hivatal díszterme (3671 Borsodnádasd, Köztársaság út 12.), 2015. július 23. 10.00 órától 11.00 óráig a Képviselőtestület ülésén

Részletesebben

BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 398/2015. (VI.25.) Kt. határozattal elfogadott. 2015. II. félévi.

BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 398/2015. (VI.25.) Kt. határozattal elfogadott. 2015. II. félévi. BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 398/2015. (VI.25.) Kt. határozattal elfogadott 2015. II. félévi Munkaterve SZEPTEMBER 24. (csütörtök) Az előterjesztések leadási határideje:

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Girincs: Baráth László polgármester. Távol maradt: Girincs: Dr. Dienes Attila képviselő

Jegyzőkönyv. Girincs: Baráth László polgármester. Távol maradt: Girincs: Dr. Dienes Attila képviselő Jegyzőkönyv Készült: Nagyközség Girincs Község Önkormányzatainak Képviselő-testülete által 2012. július hó 31. napján, délután 15,00 órai kezdettel megtartott együttes ülésről Jelen vannak: : Majdanics

Részletesebben

3060 Pásztó, Kölcsey F. u. 35.

3060 Pásztó, Kölcsey F. u. 35. P Á S Z T Ó V Á R O S P O L G Á R M E S T E R E 3060 Pásztó, Kölcsey F. u. 35. (06-32) *460-753 ; *460-155/113 F a x : ( 0 6-3 2 ) 4 6 0-9 1 8 E - m a i l :forum@paszto.hu Száma: 1-126/2015. A döntés meghozatala

Részletesebben

Derecskei Zenei Esték

Derecskei Zenei Esték MÁJUS 1. (szombat) 10.00 óra Majális Helyszín: Sárostói Sportpálya Az idén elõször lehetõség lesz támogatói jegy vásárlására is, mellyel a rendezvényt támogathatják. Az támogatói jegy ára 550 Ft. Egy támogatói

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Makó Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. július hó 5. napján, a városháza I. emeleti nagytanácskozó termében megtartott 17. rendkívüli, nyílt ülés jegyzőkönyve. Jelen vannak:

Részletesebben

Takácsi Község Képviselőtestülete 4/2001. / III.20./ sz. rendelete a helyi közművelődésről

Takácsi Község Képviselőtestülete 4/2001. / III.20./ sz. rendelete a helyi közművelődésről Takácsi Község Képviselőtestülete 4/2001. / III.20./ sz. rendelete a helyi közművelődésről Takácsi Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a többször módosított 1990. évi LXV. tv. 16.. / 1 / bekezdésében

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Meghívottak: Molnárné Tarman Renáta jegyző Miklós Imréné jegyzőkönyvvezető

JEGYZŐKÖNYV. Meghívottak: Molnárné Tarman Renáta jegyző Miklós Imréné jegyzőkönyvvezető Iktatószám: 571-3/2013. JEGYZŐKÖNYV Készült: Soponya Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. március 22. napján 12:30 órakor, a Polgármesteri Hivatalban (8123 Soponya, Petőfi S. u. 32.) tartott,

Részletesebben

PERKÁTA NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

PERKÁTA NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE PERKÁTA NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2015. április 30-án (csütörtök) 15:00 órai kezdettel megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről készült JEGYZŐKÖNYV Perkáta, 2015. április 30.

Részletesebben

Gyermekszervezeti munkaterv Szakmár 2013-2014 A gyermekszervezet és az iskola közös célkitűzései és feladatai

Gyermekszervezeti munkaterv Szakmár 2013-2014 A gyermekszervezet és az iskola közös célkitűzései és feladatai Gyermekszervezeti munkaterv Szakmár 2013-2014 A gyermekszervezet és az iskola közös célkitűzései és feladatai Ebben a tanévben gyermekszervezetünk feladatait nagyrészt az Kultúra és művészetek köré tervezi.

Részletesebben

Január 23. péntek 16,00 óra

Január 23. péntek 16,00 óra III. Képviselő-testületi ülések időpontja és a javasolt napirendek Január 23. péntek 16,00 óra (SZB. ülés időpontja: január 19 hétfő 16.00 óra (PVB. ülés időpontja: január 20 kedd 16.00 óra Előterjesztések

Részletesebben

Kérem a Tisztelt Képviselő-testületet az előterjesztés megtárgyalására és a határozati javaslat támogatására.

Kérem a Tisztelt Képviselő-testületet az előterjesztés megtárgyalására és a határozati javaslat támogatására. BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT ALPOLGÁRMESTERE Készült a Képviselő-testület 2015. április 1-i ülésére Készítette: dr. Kozma Enikő alpolgármesteri jogi referens Tisztelt Képviselő-testület!

Részletesebben

Ilyen lesz a Szent Imre tér

Ilyen lesz a Szent Imre tér Koszorúzás A második világháború 1945. szeptember 2-án fejezõdött be. Ebbõl az alkalomból a Csepeli Önkormányzat lapunk megjelenésének napján, szeptember elsején megemlékezéssel egybe kötött koszorúzást

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Maglóca Község Képviselő-testületének 2008. július 8-án tartott nyilvános üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Maglóca Község Képviselő-testületének 2008. július 8-án tartott nyilvános üléséről. Maglóca Község Képviselő-testülete 2-4/2008/Ny. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2008. július 8-án tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 14.00 óra A képviselő-testületi ülés helye:

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2004. június 21-i ülésére Tárgy: Zirc Város Önkormányzat Képviselő-testület 2004. II. félévi munkaterve Előterjesztés tartalma: határozati

Részletesebben

Fertőd Város Német Kisebbségi Önkormányzata

Fertőd Város Német Kisebbségi Önkormányzata Fertőd Város Német Kisebbségi Önkormányzata 3/2011. SZÁMÚ J E G Y Z Ő K Ö N Y V 2011. szeptember 27. napján megtartott NÉMET KISEBBSÉGI ÖNKORMÁNYZAT Ü L É S É R Ő L Készült: 4 példányban. 1 Fertőd Város

Részletesebben

JÁNOSHIDA KÖZSÉG KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK

JÁNOSHIDA KÖZSÉG KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK JÁNOSHIDA KÖZSÉG KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2014. ÉVI MUNKATERV TERVEZETE Általános Szabályok: Testületi ülés helye: Polgármesteri Hivatal 5143 Jánoshida, Fő út 28. Testületi ülés kezdési időpontja: 16.00

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Balajt Község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormányzat@balajt.hu 82-7/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balajt Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. május 28. napján

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S 1 Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testülete 8100 Várpalota, Gárdonyi Géza u. 39. Tel: 592-660 Pf.: 76. fax: 592-676 e-mail: varpalota@varpalota.hu E L Ő T E R J E S Z T É S Várpalota Város Önkormányzati

Részletesebben

Fertőd Város Német Nemzetiségi Önkormányzata

Fertőd Város Német Nemzetiségi Önkormányzata Fertőd Város Német Nemzetiségi Önkormányzata 2/2014. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V 2014. április 22. napján megtartott NÉMET NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT Ü L É S É R Ő L Készült: 4 példányban. 1 Fertőd Város

Részletesebben

Jegyzőkönyv a képviselő-testület 2012. május 31-én megtartott nyílt üléséről

Jegyzőkönyv a képviselő-testület 2012. május 31-én megtartott nyílt üléséről Jegyzőkönyv a képviselő-testület 2012. május 31-én megtartott nyílt üléséről 2. Napirend: Beszámoló a Szociális Szolgáltató Központ és Gyermekjóléti Szolgálat munkájáról Írásos előterjesztés a meghívó

Részletesebben

Tápióság Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 17-én, 10.00 órakor megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyve

Tápióság Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 17-én, 10.00 órakor megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyve Tápióság Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 17-én, 10.00 órakor megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyve 59/2015. sz. képviselő-testületi határozat: Napirendi pontok elfogadása

Részletesebben

J E G Y ZŐKÖNYV. Határozati javaslatként a testületi ülés napirendjének a meghívóban szereplő napirendi pontok tárgyalását javasolja.

J E G Y ZŐKÖNYV. Határozati javaslatként a testületi ülés napirendjének a meghívóban szereplő napirendi pontok tárgyalását javasolja. Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testülete 9144 Kóny, Rákóczi u. 30. Tel.: 96/280-140. Szám: 1-11/2014.NY. J E G Y ZŐKÖNYV Készült: Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. július 29-én,

Részletesebben

M E G H Í V Ó NAPIRENDI JAVASLAT. I. Polgármesteri tájékoztató az előző ülés óta hozott fontosabb döntésekről, intézkedésekről.

M E G H Í V Ó NAPIRENDI JAVASLAT. I. Polgármesteri tájékoztató az előző ülés óta hozott fontosabb döntésekről, intézkedésekről. 648-6/2010. SIMONTORNYA VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL M E G H Í V Ó Simontornya Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2010. április 26-án (hétfőn) 14 00 órai kezdettel tartja soron következő ülését, melyre

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testületének 2015. április 23-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testületének 2015. április 23-i ülésére Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testülete 8100 Várpalota, Gárdonyi Géza u. 39. Tel: 592 660. Pf.: 76. fax: 592 676 e-mail: varpalota@varpalota.hu E L Ő T E R J E S Z T É S Várpalota Város Önkormányzati

Részletesebben

Dunaföldvár Város Polgármesterétől 7020 Dunaföldvár Kossuth L. u. 2. 7020 Dunaföldvár Pf : 23 75/541-550,75/541-553 75/341-555 M E G H Í V Ó

Dunaföldvár Város Polgármesterétől 7020 Dunaföldvár Kossuth L. u. 2. 7020 Dunaföldvár Pf : 23 75/541-550,75/541-553 75/341-555 M E G H Í V Ó Dunaföldvár Város Polgármesterétől 7020 Dunaföldvár Kossuth L. u. 2 7020 Dunaföldvár Pf : 23 75/541-550,75/541-553 75/341-555 M E G H Í V Ó Tisztelettel meghívom a Dunaföldvári Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

Maroslele Község Polgármesterétől

Maroslele Község Polgármesterétől Maroslele Község Polgármesterétől 6921 Maroslele, Szabadság tér 1. Tel/Fax: 62/256 033 E-mail: marosleleph@vnet.hu Maroslele Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Maroslele Tárgy: Polgármesteri tájékoztató

Részletesebben

Ennek kapcsán 1992. november 24 én megalakult az Országos Baleset megelőzési Bizottság, majd sora egymás után a megyei és

Ennek kapcsán 1992. november 24 én megalakult az Országos Baleset megelőzési Bizottság, majd sora egymás után a megyei és Veszprém, 2013. április 17. Gradvolt Szilveszter r. őrnagy Pécs VBB. Titkára I. Pécs Városi Baleset megelőzési Bizottság bemutatása Aközlekedésről szóló 1988. évi I. tv. a közlekedési propaganda tevékenységet

Részletesebben

Jegyzőkönyv. 2. Kaposvár Megyei Jogú Város Német Nemzetiségi Önkormányzata 2015. évi munkatervének felülvizsgálata (szóbeli)

Jegyzőkönyv. 2. Kaposvár Megyei Jogú Város Német Nemzetiségi Önkormányzata 2015. évi munkatervének felülvizsgálata (szóbeli) Jegyzőkönyv Készült Kaposvár Megyei Jogú Város Német Nemzetiségi Önkormányzat Kaposvár, Szent Imre u. 14. sz. alatti székhelyén 2015. június 2- án 15.00-kor megtartott üléséről. Jelen voltak: a csatolt

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szám: 204-7 /2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült Nagyvázsony Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. február 25-én 19.20 órakor megtartott nyilvános testületi üléséről. Az ülés helyszíne: Jelen

Részletesebben