Hibrid, az új szerelem

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Hibrid, az új szerelem"

Átírás

1

2 Hibrid, az új szerelem Akár bevalljuk magunknak, akár nem, modern világunk tele van stresszel, amit fel kell dolgoznunk. amit a benzinmotor működése és az autó fékezése közben mi magunk termelünk. Sokszor ülünk be feszülten az autóba, mert már nem szeretünk úgy vezetni, mint régen. Minden nap szembe kell néznünk olyan vezetőkkel, akik idegesek, dudálnak, leszorítanak, bevágnak elénk akikből árad a feszültség és átragad ránk. Nem véletlen, hogy a világon már több mint 6 millióan használnak Toyota hibrid autókat. Ha semlegesíteni tudjuk ezt a stresszforrást, miért ne tegyük meg? Válassza modelljeinket Toyota Hybrid Relax csomaggal! Akik évente kilométert tesznek meg egy Priusszal, azok egy hasonló méretű, diesel motoros autóhoz képest egy tonnával kevesebb szén-dioxidot bocsájtanak a légkörbe. Hibridet vezetni teljesen más élmény. Számít, hogy érezzük magunkat, amikor az autóban ülünk. Hogy milyen arccal fordulunk hátra, amikor a hátsó ülésen hancúrozó gyermekeinkhez szólunk. Idegességünkben leszidjuk őket, sokkal inkább velük nevetünk? Hogy amikor rájuk mosolygunk a visszapillantó tükörben, akkor tudjuk, hogy mindent megteszünk, ami a jelen körülmények között lehetséges, hogy egy egészségesebb jövőt hagyjunk rájuk. Egy hibrid suhan, hangtalanul. Belsejében tisztán halljuk a kedvenc zenénket, azt, akivel telefonon beszélgetünk. A dugóban állva nem pöfékeljük tele amúgy is szmogos városunk levegőjét, nem égetjük az üzemanyagot. A fogyasztás miatt sem kell idegeskednünk, a hibrid technológia lényege, hogy autónk automatikusan vált a benzinmotor és a villanymotor között, hogy optimalizálja a fogyasztást. A dugóban, a lépésben haladó városi közlekedésben azt az áramot használja, Érdekességek a Priusról A világ első, sorozatban gyártott hibrid autója. Három generációjából több mint 3 milliót adtak el világszerte. Az első generáció 1997-ben jelent meg. Ebből még csak autót sikerült értékesíteni, de a Toyota nem adta fel, a mérnökök tovább dolgoztak: a második generációból már 1,2, a harmadikból 1,3 milliót adtak el. Két generációváltás alatt jelentősen fejlődött a technológia: a fogyasztás 25%-kal csökkent, viszont a teljesítmény 30%-kal nőtt. A károsanyag-kibocsátás 114 g/km-ről 89 g/km-re redukálódott A Toyota Japánban bemutatja az első elektromos autóját (Town Ace Minivan) 1965 Megkezdődik a hibrid technológia fejlesztése a Toyota-nál 1996 Az első RAV4 EV (elektromos autó) bemutatása Japánban ('97-ben az USA-ban) 1995 Megkezdődnek a hidrogén üzemanyagcella kutatások a Toyota-nál 1997 Megkezdődik az első hidrogén üzemanyagcellás hibridek lízingelése Japánban és az USA-ban Bemutatkozik az első Full Hybrid Prius Japánban A Prius Plug-in Hybrid és a Toyota elektromos autóinak megjelenése A hidrogén üzemanyagcellás hibridek elérhetővé válnak mindenki számára A Toyota 2 év alatt 11 új hibrid modellt mutat be A Tesla és a Toyota egyesítik erőiket az elektromos autógyártásban Hybrid Relax csomag tartalmazza1: Havi törlesztőrészletek modellenként: 5 év ingyenes szerviz Yaris Hybrid: Ft/ hó 5 év országúti asszisztencia Auris Hybrid: Ft/hó Auris Hybrid TS: Ft/hó garancia Prius: Ft/hó 1 év ajándék Toyota casco Prius+: Ft/hó Kedvezményes Toyota finanszírozás (7,99% THM) Prius Plug-in: Ft/hó NÖVEKSZIK A PRIUS CSALÁD ELSŐ LÉPÉSEK 1835 Az amerikai Thomas Davenport megalkotja az első elektromos autót Á T M E N E T I 1977 Az olajválság hatására megszületnek az első, még futurisztikus modellek 04TO_ _Nyilt_het_magazin_2014_210x270.indd 3-4 É V E K Ú T A J Ö V Ő B E millió eladott 2 millió eladott 3 millió eladott 4 millió eladott 6 millió eladott A Hybrid Relax ajánlatban foglalt 5 év ingyenes karbantartás az első 5 db kötelező időszakos karbantartások (5 évig km-ig - amelyik előbb bekövetkezik) elvégzésére vonatkozik normál használati körülmények mellett, a gyári kötelező előírások szerint. Az egy év ajándék Toyota Casco részleteit, feltételeit megtalálja kereskedéseinkben. A Toyota Pénzügyi Zrt. forint alapú, változó kamatozású, zártvégű pénzügyi lízing kalkulációja. A visszavásárlási garanciát a Toyota Motor Hungary Kft. nyújtja a vonatkozó külön szerződésben foglalt feltételek teljesülése esetén. A THM egységesen 7,99%, futamidő 5 év. A THM meghatározása az aktuális feltételek, illetve hatályos jogszabályok figyelembevételével történt, a feltételek változása esetén mértéke módosulhat. A THM mutató nem tükrözi a finanszírozás kamatkockázatát. A kalkuláció tájékoztató jellegű, a Toyota Pénzügyi Zrt. a kondíciók változtatásának jogát fenntartja. Finanszírozott összegek: Yaris Hybrid: Ft, Auris Hybrid: Ft, Auris Hybrid TS: Ft; Prius: Ft, Prius+: Ft, Prius Plug-in: Ft. A Hybrid Relax csomag más, központi kedvezménnyel össze nem vonható. További részletek a Toyota márkakereskedésekben. 4/17/14 3:10 PM

3 Hibrid, az új szerelem Akár bevalljuk magunknak, akár nem, modern világunk tele van stresszel, amit fel kell dolgoznunk. amit a benzinmotor működése és az autó fékezése közben mi magunk termelünk. Sokszor ülünk be feszülten az autóba, mert már nem szeretünk úgy vezetni, mint régen. Minden nap szembe kell néznünk olyan vezetőkkel, akik idegesek, dudálnak, leszorítanak, bevágnak elénk akikből árad a feszültség és átragad ránk. Nem véletlen, hogy a világon már több mint 6 millióan használnak Toyota hibrid autókat. Ha semlegesíteni tudjuk ezt a stresszforrást, miért ne tegyük meg? Válassza modelljeinket Toyota Hybrid Relax csomaggal! Akik évente kilométert tesznek meg egy Priusszal, azok egy hasonló méretű, diesel motoros autóhoz képest egy tonnával kevesebb szén-dioxidot bocsájtanak a légkörbe. Hibridet vezetni teljesen más élmény. Számít, hogy érezzük magunkat, amikor az autóban ülünk. Hogy milyen arccal fordulunk hátra, amikor a hátsó ülésen hancúrozó gyermekeinkhez szólunk. Idegességünkben leszidjuk őket, sokkal inkább velük nevetünk? Hogy amikor rájuk mosolygunk a visszapillantó tükörben, akkor tudjuk, hogy mindent megteszünk, ami a jelen körülmények között lehetséges, hogy egy egészségesebb jövőt hagyjunk rájuk. Egy hibrid suhan, hangtalanul. Belsejében tisztán halljuk a kedvenc zenénket, azt, akivel telefonon beszélgetünk. A dugóban állva nem pöfékeljük tele amúgy is szmogos városunk levegőjét, nem égetjük az üzemanyagot. A fogyasztás miatt sem kell idegeskednünk, a hibrid technológia lényege, hogy autónk automatikusan vált a benzinmotor és a villanymotor között, hogy optimalizálja a fogyasztást. A dugóban, a lépésben haladó városi közlekedésben azt az áramot használja, Érdekességek a Priusról A világ első, sorozatban gyártott hibrid autója. Három generációjából több mint 3 milliót adtak el világszerte. Az első generáció 1997-ben jelent meg. Ebből még csak autót sikerült értékesíteni, de a Toyota nem adta fel, a mérnökök tovább dolgoztak: a második generációból már 1,2, a harmadikból 1,3 milliót adtak el. Két generációváltás alatt jelentősen fejlődött a technológia: a fogyasztás 25%-kal csökkent, viszont a teljesítmény 30%-kal nőtt. A károsanyag-kibocsátás 114 g/km-ről 89 g/km-re redukálódott A Toyota Japánban bemutatja az első elektromos autóját (Town Ace Minivan) 1965 Megkezdődik a hibrid technológia fejlesztése a Toyota-nál 1996 Az első RAV4 EV (elektromos autó) bemutatása Japánban ('97-ben az USA-ban) 1995 Megkezdődnek a hidrogén üzemanyagcella kutatások a Toyota-nál 1997 Megkezdődik az első hidrogén üzemanyagcellás hibridek lízingelése Japánban és az USA-ban Bemutatkozik az első Full Hybrid Prius Japánban A Prius Plug-in Hybrid és a Toyota elektromos autóinak megjelenése A hidrogén üzemanyagcellás hibridek elérhetővé válnak mindenki számára A Toyota 2 év alatt 11 új hibrid modellt mutat be A Tesla és a Toyota egyesítik erőiket az elektromos autógyártásban Hybrid Relax csomag tartalmazza1: Havi törlesztőrészletek modellenként: 5 év ingyenes szerviz Yaris Hybrid: Ft/ hó 5 év országúti asszisztencia Auris Hybrid: Ft/hó Auris Hybrid TS: Ft/hó garancia Prius: Ft/hó 1 év ajándék Toyota casco Prius+: Ft/hó Kedvezményes Toyota finanszírozás (7,99% THM) Prius Plug-in: Ft/hó NÖVEKSZIK A PRIUS CSALÁD ELSŐ LÉPÉSEK 1835 Az amerikai Thomas Davenport megalkotja az első elektromos autót Á T M E N E T I 1977 Az olajválság hatására megszületnek az első, még futurisztikus modellek 04TO_ _Nyilt_het_magazin_2014_210x270.indd 3-4 É V E K Ú T A J Ö V Ő B E millió eladott 2 millió eladott 3 millió eladott 4 millió eladott 6 millió eladott A Hybrid Relax ajánlatban foglalt 5 év ingyenes karbantartás az első 5 db kötelező időszakos karbantartások (5 évig km-ig - amelyik előbb bekövetkezik) elvégzésére vonatkozik normál használati körülmények mellett, a gyári kötelező előírások szerint. Az egy év ajándék Toyota Casco részleteit, feltételeit megtalálja kereskedéseinkben. A Toyota Pénzügyi Zrt. forint alapú, változó kamatozású, zártvégű pénzügyi lízing kalkulációja. A visszavásárlási garanciát a Toyota Motor Hungary Kft. nyújtja a vonatkozó külön szerződésben foglalt feltételek teljesülése esetén. A THM egységesen 7,99%, futamidő 5 év. A THM meghatározása az aktuális feltételek, illetve hatályos jogszabályok figyelembevételével történt, a feltételek változása esetén mértéke módosulhat. A THM mutató nem tükrözi a finanszírozás kamatkockázatát. A kalkuláció tájékoztató jellegű, a Toyota Pénzügyi Zrt. a kondíciók változtatásának jogát fenntartja. Finanszírozott összegek: Yaris Hybrid: Ft, Auris Hybrid: Ft, Auris Hybrid TS: Ft; Prius: Ft, Prius+: Ft, Prius Plug-in: Ft. A Hybrid Relax csomag más, központi kedvezménnyel össze nem vonható. További részletek a Toyota márkakereskedésekben. 4/17/14 3:10 PM

4 A hibrid prófétái Bízunk benne, hogy mindenki életében eljön az a pillanat, amikor ki akar próbálni egy hibridet. Ha a Toyota nyílt hét alatt jut eszébe, akkor a legjobb, ha ellátogat egyik márkakereskedésünkbe. De ha esetleg később, akkor jó megoldás lehet beülni egy hibrid taxiba. Gyurik Zoltán taxisofőr meséli, gyakran tapasztalja, hogy az utasok döbbenten kérdezik: Nem is jár a motor? Nos, igen, a hátsó ülésről sokszor észrevehetetlen. Zoltán hét évvel ezelőtt váltott Priusra. Elment egy tesztvezetésre, kipróbálta, megszerette és lecserélte automata, diesel autóját. Azóta évente 1 millió forintot spórolt az üzemanyagköltségen. Minél előbb vált az ember hibrid autóra, annál többet spórol. mondja mosolyogva. A több száz példányos Prius taxiflotta egyébként nem ritka Európában. Az egyik párizsi cég például 2012-ben már ötszázadik Priusát állította forgalomba; az elsőt 2007-ben vásárolták meg. Budapesten is épp abban az évben állt szolgálatba az első Prius taxiként. A sofőr tapasztalatait látva a cég is támogatta a környezetbarát modell terjedését, de igazából a gyakorlatilag nem létező szervizigény, a szerény, városi taxiüzemben is könnyedén 5 liter alatt tartható fogyasztás hozta meg a hibridek népszerűségét a hazai taxisok körében is. Ma már 20 Toyota Prius szolgál, II. és III. generációs modellek vegyesen. Mint azt a sofőrök egyöntetűen mondják, a megbízhatóság új fogalmát ismerték meg a Prius által. Nincs olyan, hogy valami elromlik, inkább csak olyan, hogy valami elkopik. Ám az alkatrészek is jellemzően kétszer-háromszor annyit bírnak, mint egy hagyományos modellnél.

5 A különleges vezetési élmény, amit egy hibrid nyújtani tud, a csend, a nyugalom, egy taxis számára, aki egész napját autójában tölti, mindennél fontosabb. Az utasok számára is, akik sokszor sietnek, stresszesek, feszültek, a csendes utastérben nyugodtabban tudnak ügyeket intézni a telefonjukon, akár az esti színház után összebújni. Zoltán először egy Prius II-est vásárolt, külön odafigyelve a hátsó lábtér méretére, ami az utasok számára az egyik legfontosabb tényező. Imádta a kocsit, de elcsábult, amikor kijött a Prius III-as, és a megspórolt költségeknek hála, le tudta cserélni az autóját, ami ekkorra már 160 ezer kilométert futott. A legfontosabbak a költségek, de nemcsak erről van szó. mondja Zoltán. Mióta hibridet vezet, jobban, tudatosabban figyel a környezetére. Ezért is rakott friss ásványvizet és zsebkendőt az autóba az utasoknak. A tisztaság, az odafigyelés kicsit olyan, mintha jobb emberré tenné a hibrid azt, aki magáévá teszi a filozófiáját.

6 Új Aygo Hamarosan Magyarországon! Yaris Ft-tól Ft használtautóbeszámítási támogatás Kombinált üzemanyag-fogyasztása (l/100 km): 3,5-5,4, kombinált CO 2 -kibocsátása (g/km):

7 Auris Ft-tól Ft használtautóbeszámítási támogatás Kombinált üzemanyag-fogyasztása (l/100 km): 3,8-5,9, kombinált CO 2 -kibocsátása (g/km): Auris Touring Sports Ft-tól Ft használtautóbeszámítási támogatás Kombinált üzemanyag-fogyasztása (l/100 km): 3,8-6,1, kombinált CO 2 -kibocsátása (g/km):

8 Új Corolla Verso Ft-tól Ft-tól Ft használtautóbeszámítási támogatás Kombinált üzemanyag-fogyasztása (l/100 km): 3,9-6,0, kombinált CO2-kibocsátása (g/km): Legendás minőség és megbízhatóság Hatalmas hátsó lábtér Toyota Touch 2 navigációs rendszer, magyar nyelvű menüvel 452 literes csomagtér Modern Dual VVT-i és Valvemetic benzinmotorok, takarékos és tiszta D-4D dízel 04TO_ _Nyilt_het_magazin_2014_210x270.indd Ft használtautóbeszámítási támogatás Kombinált üzemanyag-fogyasztása (l/100 km): 4,9-6,8, kombinált CO2-kibocsátása (g/km): Jól átl tlát átha át ható ha tó ó, 7 ül ülés ésses egy gyte terű te rű,, ak rű ktí tív v cs csal a ád al ádii ha hasz szná sz nála ná latr la tra tr a Kor orlá látl lá tlan tl an var ariá iálh iá lh hat atós ó ág ós got biz izto tosí to sító sí tó,, Ea tó Easy sy Fla latt ül ülés ésre és rend re ndsz nd szer sz er Hűt ű he hető tő kes eszt zttyűta yű űta tart rtó, rt ó, kie i gé gész szít sz ítő ít ő tá t ro roló l he ló hely lyek ly ek,, po ek pohá há árt rtar artó tó ók és fel elha hajt ha jtha jt ható ha tó asz s ta talk lkák ák a kir irán á du án dulá lá ásh s oz o Mod o er ern n bi bizt zton zt onsá on sági sá gi ber eren ende en dezé de zése zé sek, se k, ötc tcsi sill si llag ll agos ag os Eur uro o NC NCAP AP tör örés éste és tesz te sztt sz Ala lacs cson onyy fo ogy g as aszt ztás zt ássú éss kár áros osan an nya yagg-ki gk bo ki bocs c áttás cs ású, ú, din inam amik am ikus ik us díz ízel el-- és ben el enzi zinm nmot motor orok ok k 4/17/14 3:11 PM

9 Új Corolla Verso Ft-tól Ft-tól Ft használtautóbeszámítási támogatás Kombinált üzemanyag-fogyasztása (l/100 km): 3,9-6,0, kombinált CO2-kibocsátása (g/km): Legendás minőség és megbízhatóság Hatalmas hátsó lábtér Toyota Touch 2 navigációs rendszer, magyar nyelvű menüvel 452 literes csomagtér Modern Dual VVT-i és Valvemetic benzinmotorok, takarékos és tiszta D-4D dízel 04TO_ _Nyilt_het_magazin_2014_210x270.indd Ft használtautóbeszámítási támogatás Kombinált üzemanyag-fogyasztása (l/100 km): 4,9-6,8, kombinált CO2-kibocsátása (g/km): Jól átl tlát átha át ható ha tó ó, 7 ül ülés ésses egy gyte terű te rű,, ak rű ktí tív v cs csal a ád al ádii ha hasz szná sz nála ná latr la tra tr a Kor orlá látl lá tlan tl an var ariá iálh iá lh hat atós ó ág ós got biz izto tosí to sító sí tó,, Ea tó Easy sy Fla latt ül ülés ésre és rend re ndsz nd szer sz er Hűt ű he hető tő kes eszt zttyűta yű űta tart rtó, rt ó, kie i gé gész szít sz ítő ít ő tá t ro roló l he ló hely lyek ly ek,, po ek pohá há árt rtar artó tó ók és fel elha hajt ha jtha jt ható ha tó asz s ta talk lkák ák a kir irán á du án dulá lá ásh s oz o Mod o er ern n bi bizt zton zt onsá on sági sá gi ber eren ende en dezé de zése zé sek, se k, ötc tcsi sill si llag ll agos ag os Eur uro o NC NCAP AP tör örés éste és tesz te sztt sz Ala lacs cson onyy fo ogy g as aszt ztás zt ássú éss kár áros osan an nya yagg-ki gk bo ki bocs c áttás cs ású, ú, din inam amik am ikus ik us díz ízel el-- és ben el enzi zinm nmot motor orok ok k 4/17/14 3:11 PM

10 Avensis 2014 Hilux Ft+áfától Ft-tól ó Ft Ft használtautó-beszámítási támogatás Kombinált üzemanyag-fogyasztása (l/100 km): 7,3-8,6, kombinált CO2-kibocsátása (g/km): Kombinált üzemanyag-fogyasztása (l/100 km): 4,5-7,0, kombinált CO2-kibocsátása (g/km): g/km. Ajándék Toyota Touch 2 with Go navigációs rendszer, magyar nyelvű menüvel Kifinomult kidolgozás, magas minőség Három benzin- és négy dízelmotor, Toyota Optimal Drive Fejlett biztonsági rendszerek, EuroNCAP 5 csillagos minősítés Agilis menetdinamikai tulajdonságok Köszönhetően a Toyota 60 évnyi terepjáróépítési tapasztalatának szabadidős terepjárói élen járnak a megbízhatóság és a tartósság terén. A HILUX elnyűhetetlen munkatárs. Csináljon bármit, bárhol, a Hilux nagy hasmagasságának, robusztus futóművének és elképesztő off-road képességeinek köszönhetően tökéletes választás. RAV Ft-tól A RAV4 sportos és modern külsejével igazi egyéniség az utakon. Erőteljes és magabiztos vezetési élményt nyújt, miközben kifinomult utasterének komfortja tökéletesen kiszolgálja az autó utasait. Élvonalbeli technológiájával a LAND CRUISER mínősége és megbizhatósága egyedülálló, puszta látványa pedig több mint lenyűgöző. A feltűnő hűtőrács, az első lökhárító az új tervezésű lámpatestek önbizalmat és legyőzhetetlenséget sugallnak. Kombinált üzemanyag-fogyasztása (l/100 km): 4,9-7,3, kombinált CO2-kibocsátása (g/km): Land Cruiser Ft-tól Kombinált üzemanyag-fogyasztása (l/100 km): 8,0-13,3 l/100 km, kombinált CO2-kibocsátása (g/km): g/km. 04TO_ _Nyilt_het_magazin_2014_210x270.indd /17/14 3:11 PM

11 Avensis 2014 Hilux Ft+áfától Ft-tól ó Ft Ft használtautó-beszámítási támogatás Kombinált üzemanyag-fogyasztása (l/100 km): 7,3-8,6, kombinált CO2-kibocsátása (g/km): Kombinált üzemanyag-fogyasztása (l/100 km): 4,5-7,0, kombinált CO2-kibocsátása (g/km): g/km. Ajándék Toyota Touch 2 with Go navigációs rendszer, magyar nyelvű menüvel Kifinomult kidolgozás, magas minőség Három benzin- és négy dízelmotor, Toyota Optimal Drive Fejlett biztonsági rendszerek, EuroNCAP 5 csillagos minősítés Agilis menetdinamikai tulajdonságok Köszönhetően a Toyota 60 évnyi terepjáróépítési tapasztalatának szabadidős terepjárói élen járnak a megbízhatóság és a tartósság terén. A HILUX elnyűhetetlen munkatárs. Csináljon bármit, bárhol, a Hilux nagy hasmagasságának, robusztus futóművének és elképesztő off-road képességeinek köszönhetően tökéletes választás. RAV Ft-tól A RAV4 sportos és modern külsejével igazi egyéniség az utakon. Erőteljes és magabiztos vezetési élményt nyújt, miközben kifinomult utasterének komfortja tökéletesen kiszolgálja az autó utasait. Élvonalbeli technológiájával a LAND CRUISER mínősége és megbizhatósága egyedülálló, puszta látványa pedig több mint lenyűgöző. A feltűnő hűtőrács, az első lökhárító az új tervezésű lámpatestek önbizalmat és legyőzhetetlenséget sugallnak. Kombinált üzemanyag-fogyasztása (l/100 km): 4,9-7,3, kombinált CO2-kibocsátása (g/km): Land Cruiser Ft-tól Kombinált üzemanyag-fogyasztása (l/100 km): 8,0-13,3 l/100 km, kombinált CO2-kibocsátása (g/km): g/km. 04TO_ _Nyilt_het_magazin_2014_210x270.indd /17/14 3:11 PM

12 Építsen flottát a Toyotával! A Toyota jelmondata, az Always a better way ugyanúgy meghatározza a flottapolitikánkat, ahogy az autógyártás és értékesítés minden más területét. Ennek köszönhető, hogy az utóbbi években első helyen végzünk a vevőelégedettségi és megbízhatósági listákon (J. D. Power, TÜV). A világ egyik legerősebb és legértékesebb portfóliójával rendelkezünk, kibővült modellkínálatunk bármilyen személyautós igényt képes kielégíteni. Hibrid autóinkból világszerte hatmillió fut az utakon, legnépszerűbb autómárkánk, a Corolla a világon a legnagyobb darabszámban eladott autó. Ha üzletileg előnyös döntést kíván hozni, válassza a kedvező terméktulajdonságainak köszönhetően alacsony üzemeltetési költségű Toyota gépkocsikat. Avensis 2014 Auris Touring Sports Már Ft+áfa havi lízingdíjtól 20% kezdőbefizetéssel** Egy autóra akár 11% Business Line kedvezmény (az aktuális promóciókkal együtt)** Akár garantált visszavásárlási árral a Toyota Értékőr programban Akár 0% kezdőbefizetéssel Toyota Tartósbérlet konstrukcióban Már Ft+áfa havi lízingdíjtól 20% kezdőbefizetéssel** Egy autóra akár 12% Business Line kedvezmény (az aktuális promóciókkal együtt)** Akár garantált visszavásárlási árral a Toyota Értékőr programban Akár 0% kezdőbefizetéssel Toyota Tartósbérlet konstrukcióban A megújult Avensis LIMITED felszereltségét ajánljuk cégeknek 2.0 D-4D motorral, manuális váltóval, kombi változatban, Ft Business Line kedvezménnyel és aktuális promóciókkal most Ft-tól. Kombinált üzemanyag-fogyasztása (l/100 km): 4,5-7,0, kombinált CO 2 -kibocsátása (g/km): g/km. A Limited felszereltség többek között Touch 2 with Go navigációs rendszert, Bi-xenon fényszórókat LED nappali fénnyel és 17 -os könnyűfém felniket tartalmaz. Új Corolla Kombinált üzemanyag-fogyasztása (l/100 km): 3,8-6,1, kombinált CO 2 -kibocsátása (g/km): Az EuroNCAP töréstesztet az 5 ajtós modellen végezték el. Verso 2014 Már Ft+áfa havi lízingdíjtól 20% kezdőbefizetéssel** Egy autóra akár 11% Business Line kedvezmény (az aktuális promóciókkal együtt)** Akár garantált visszavásárlási árral a Toyota Értékőr programban Akár 0% kezdőbefizetéssel Toyota Tartósbérlet konstrukcióban Kombinált üzemanyag-fogyasztása (l/100 km): 3,9-6,0, kombinált CO 2 -kibocsátása (g/km): Már Ft+áfa havi lízingdíjtól 20% kezdőbefizetéssel** Egy autóra akár 8% Business Line kedvezmény (az aktuális promóciókkal együtt)** Akár garantált visszavásárlási árral a Toyota Értékőr programban Akár 0% kezdőbefizetéssel Toyota Tartósbérlet konstrukcióban Kombinált üzemanyagfogyasztása (l/100 km): 4,9-6,8, kombinált CO 2 -kibocsátása (g/km):

13 A haszongépjárműveink között mindenki megtalálja a munkájához leginkább illő modellt. Nagy teherbírású, elnyűhetetlen gépjárművek, melyekre minden körülmények között számíthat, ráadásul alacsony fogyasztásuk és csekély fenntartási költségeik miatt nagyon gazdaságos a használatuk. Yaris Van Ft+áfától Gazdag alapfelszereltség: klímaberendezés, kormányról vezérelhető CD-s rádió, távirányítós központi zár, USB-csatlakozó, stb. Praktikus raktér alacsony rakodóperemmel és sík padlóval Jó terhelhetőség 1,4 literes 90 lóerős, 205 Nm-es dízelmotor 4,2 l/100 km-es fogyasztással (vegyes ciklusban) Kombinált üzemanyag-fogyasztása (l/100 km): 7,3-8,6, kombinált CO 2 -kibocsátása (g/km): Proace Dyna Ft+áfától Ft+áfától 3+2 év/ km ExtraCare garanciával Kombinált üzemanyag-fogyasztása (l/100 km): 7,3-8,6, kombinált CO 2 -kibocsátása (g/km): Kombinált üzemanyag-fogyasztása (l/100 km): 7,3-8,6, kombinált CO 2 -kibocsátása (g/km):

14 Egyedülálló és költségkímélő finanszírozási megoldások Toyota ÉrtékŐr Értékállóság A Toyota előre garantált visszavásárlási árat biztosít, és vállalja, hogy ezen az öszszegen akár vissza is vásárolja autóját a futamidő végén. Biztonság A garantált visszavásárlási ár mellé díjmentesen biztosítunk +2 év garanciát, amivel 5 évre teljes biztonságban tudhatja Toyotáját. AÉ ÉrtékŐr Program elérhető at Toyota legnépszerűbb személyautóihoz és az összes hibrid modellhez egyaránt. Nyugalom Programunkat forint alapon kínáljuk, ami biztosítja Önnek a meglepetésektől és árfolyam-kockázattól mentes havi törlesztést. Kiszámíthatóság Lejáratkor több lehetőség közül is választhat: Új Toyotára cserél Megtartja az autóját Érvényesíti a garantált árat Toyota Lízing Nyíltvégű lízing Nyíltvégű pénzügyi lízing termékünk olyan megoldást kínál a vállalkozások számára, aminek köszönhetően sok esetben sokkal gazdaságosabban tudják beszerezni céges személyautóikat, és az üzemeltetés is költséghatékonyabb. 3 előny a készpénzes vásárlással szemben: Visszaigényelhető áfa A lízingdíjak áfa tartalma az üzleti használat arányában levonható KKV adókedvezmény Kis-és középvállalkozások a fizetett kamat 60%-át levonhatják a társasági adójukból Nincs lekötve a beszerzési ár teljes összege A beszerzésre ki nem fizetett összeg leköthető, befektethető a cég más beruházására fordítható, ami plusz bevételt generálhat Az említett 3 tétellel számolva akár az alábbi előnyök is elérhetők egy Ft-os Toyota Avensisnél (Business Line kedvezménnyel), 5 éves futamidőre vetítve: Visszaigényelhető áfa, 50%-os üzleti használatot feltételezve: KKV adókedvezmény: Felszabaduló tőke hozama 4%-kal számolva: Összesen ** : Ft Ft Ft Ft *A kedvezményes finanszírozás május 1-től megkötött szerződésekre érvényes visszavonásig. A Toyota Pénzügyi Zrt. forint alapú, változó kamatozású, zártvégű pénzügyi lízing kalkulációja, ami teljeskörű casco megkötése esetén érvényes. A THM meghatározása az aktuális feltételek, illetve hatályos jogszabályok figyelembevételével történt, a feltételek változása esetén mértéke módosulhat. A visszavásárlási garanciát a Toyota Motor Hungary Kft. nyújtja a vonatkozó külön szerződésben foglalt feltételek teljesülése esetén. A kedvezményes finanszírozás más, központi kedvezménnyel össze nem vonható. **A Toyota Pénzügyi Zrt. üzleti ügyfeleknek (nem természetes személyeknek) szóló, változó kamatozású, nyíltvégű pénzügyi lízing kalkulációja. (Kezdő részlet: nettó lízingtőke 20%-a, futamidő: 5 év, maradványérték: 15%, THM: 9,6%.) A jelen termékleírásban foglaltak, így különösen a lízingdíjak áfa tartalmának visszaigénylésére, az igénybe vehető adókedvezményekre vonatkozó tájékoztató és kalkuláció semmi esetre sem tekinthetők a Toyota Pénzügyi Zrt. által nyújtott ajánlatnak, sem tanácsadásnak, annak célja kizárólag a figyelemfelkeltés. A kalkuláció azzal a feltételezéssel készült, hogy potenciális ügyfelünk rendelkezik a kalkuláció alapjául szolgáló adólevonás és adókedvezmény igénybevételének jogosultságával, a tényleges körülmények ettől eltérhetnek. A Toyota Pénzügyi Zrt. fentiekkel kapcsolatban minden felelősséget kizár. Kérjük, hogy szerződéskötés előtt alaposan tanulmányozzák a vonatkozó jogszabályi rendelkezéseket, kérjék szakértőjük tanácsát. A nyíltvégű pénzügyi lízing részletes szabályait a vonatkozó szerződéses dokumentumok tartalmazzák. A kalkuláció tájékoztató jellegű, nem minősül ajánlattételnek. A Toyota Pénzügyi Zrt. a kondíciók változtatásának jogát fenntartja. A visszavásárlási garanciát a Toyota Motor Hungary Kft. nyújtja a vonatkozó külön szerződésben foglalt feltételek teljesülése esetén.

15 Gondtalan nyaralás hibátlan autóval A nyaralás előtt érdemes időben gondoskodni autónk átvizsgálásáról, szervizeléséről, hogy gondtalanul vághassunk neki az útnak. Válasszon akciós szerviz- és járműtartozék-ajánlataink közül, és indítsa nálunk a nyarat! Szervizajánlatok 20% kedvezménnyel Első és hátsó ablaktörlő lapátok Klímarendszer-tisztítás mindössze 4900 Ft Eredeti Toyota légkondicionáló tisztítóval Optifit akkumulátorok 3 év garanciával Fékbetétek és féktárcsák Járműtartozék-ajánlatok 20 % kedvezménnyel Vonóhorgok és kábelkötegek Aktív szenes és hagyományos pollenszűrők Könnyűfém keréktárcsák és kerékőrök Lengéscsillapítók, stabilizátor rudak, gömbfejek Tetőcsomagtartók, kerékpártartók és tetődobozok Nyári gumiabroncs akció akár 45 % kedvezménnyel A Toyota márkaszervizekben szívesen ellenőrzik nyári gumijai profilmélységét. Javasoljuk, hogy nyári gumijait 3 milliméternél kisebb mintamélység esetén cseréltesse le. Akciós ajánlataink április 21. és június 30. között érvényesek. Akciós ajánlataink a 4+ szervizprogram kedvezményeivel nem vonhatók össze. A Toyota Motor Hungary Kft. fenntartja magának a jogot az akció bármikor történő visszavonására megszüntetésére. SZERVIZPROGRAM Tavaszi ajánlatainkon túl, egész évben akciós szervizműveleteket is kínálunk 4 évesnél idősebb Toyota modellekre: - olajcsere, kötelező szervizek - fékbetétek, féktárcsák - akkumulátorok - lengéscsillapítók

16 TESZTELJE MODELLJEINKET ÉS A SZERENCSÉJÉT! Tesztvezetőink között nagy értékű kedvezményeket sorsolunk ki. 2 Fődíj: 1 millió forint extra kedvezmény! 2 További részletek a Toyota márkakereskedésekben és a weboldalon található játékszabályzatban. Kövessen minket a Facebookon is! 2 Az extra kedvezmények gépkocsivásárlás esetén, az akár egyéb kedvezményekkel csökkentett, aktuális árból kerülnek levonásra, ha a vevőszerződések április 14. és június 30. között kerülnek megkötésre. A április 14. és május 18. között szerződő ügyfelek automatikusan részt vesznek a sorsoláson. Legjobb tudomásunk szerint a kiadványban szereplő adatok a nyomdába adás pillanatában megfelelnek a valóságnak. A kiadványban megjelenő információk tájékoztató jellegűek, azok nem értendők eladási ajánlatnak, és nem kötelező érvényűek a Toyota márkakereskedések és szervizek számára. Az autó karosszériájának színe a valóságban kis mértékben eltérhet a kiadvány fotóin látható színektől. A modellek pontos felszereltségéről érdeklődjön a helyi Toyota márkakereskedésben. A Toyota Motor Hungary Kft. a kiadványban közölt adatok és részletek előzetes bejelentés nélküli megváltoztatásának jogát fenntartja.

EGYEDI KEDVEZMÉNYEK AJÁNDÉK TÉLI KEREKEK AJÁNDÉK NAVIGÁCIÓ AKÁR 0% THM 5 ÉV VAGY KM GARANCIA

EGYEDI KEDVEZMÉNYEK AJÁNDÉK TÉLI KEREKEK AJÁNDÉK NAVIGÁCIÓ AKÁR 0% THM 5 ÉV VAGY KM GARANCIA EGYEDI KEDVEZMÉNYEK AJÁNDÉK TÉLI KEREKEK AJÁNDÉK NAVIGÁCIÓ AKÁR 0% THM 5 ÉV VAGY 200 000 KM GARANCIA MINDEN LÉPÉS SZÁMÍT A magyar olimpiai csapat büszke partnere Platina fokozatú támogatóként büszkén gratulálunk

Részletesebben

TOY_OUTLET_leaflet_195x195_HU_ _STAMP.indd 2

TOY_OUTLET_leaflet_195x195_HU_ _STAMP.indd 2 TOY_OUTLET_leaflet_195x195_HU_13112018_STAMP.indd 2 14.11.2018 11:00 TOY_OUTLET_leaflet_195x195_HU_13112018_STAMP.indd 3 14.11.2018 11:01 TOY_OUTLET_leaflet_195x195_HU_13112018_STAMP.indd 4 14.11.2018

Részletesebben

NAPI FINANSZÍROZÁSI AJÁNLATOK A TOYOTÁTÓL

NAPI FINANSZÍROZÁSI AJÁNLATOK A TOYOTÁTÓL NAPI FINANSZÍROZÁSI AJÁNLATOK A TOYOTÁTÓL EGYEDI AJÁNLATOK A NYÍLT HÉTEN, szeptember 10 15. között Akár 500 Ft/nap ÚJ AYGO 3 AJTÓS X KÉZIVÁLTÓS 2 690 000 Ft ÉrtékŐr programban: 2 490 000 Ft 1 014 000 Ft

Részletesebben

NAPOK Április 16 21. TOYOTA TOYOTA NAPOK 2012. ÁPRILIS 16 21. 1 új GT86 1 hétvégére. Új Yaris: 2 795 000 Ft-tól

NAPOK Április 16 21. TOYOTA TOYOTA NAPOK 2012. ÁPRILIS 16 21. 1 új GT86 1 hétvégére. Új Yaris: 2 795 000 Ft-tól TOYOTA NAPOK 2012. ÁPRILIS 16 21. - Megújult modellválaszték - Friss, tavaszi kedvezmények - Sokszínű Toyota T-Plusz használtautó-kínálat - Rendkívüli nyeremény: GT86 tesztvezetés egy nyári hétvégére TOYOTA

Részletesebben

A LEGFINOMABBAN MŰKÖDŐ HIBRID

A LEGFINOMABBAN MŰKÖDŐ HIBRID AZ ÚJ HYBRID 2 A LEGFINOMABBAN MŰKÖDŐ HIBRID HIBRID Az új Camry Hybrid hatásosan elegyíti a kifogástalan minőségű limuzin kifinomult eleganciáját és az új generációs hibrid kimagasló teljesítményét. Gyönyörű

Részletesebben

EXTRACARE. Motor Váltó Felszereltség Bruttó. 1,0 VVT-i 5 M/T iq ECO 3 670 000. M/D iq 3 985 000. 1,33 Dual VVT-i 6 M/T iq 3 960 000

EXTRACARE. Motor Váltó Felszereltség Bruttó. 1,0 VVT-i 5 M/T iq ECO 3 670 000. M/D iq 3 985 000. 1,33 Dual VVT-i 6 M/T iq 3 960 000 iq Motor Váltó Felszereltség,0 VVT-i 5 M/T iq ECO 3 670 000 iq 2 ECO 4 05 000 iq 2 ECO navigációval 4 285 000 M/D iq 3 985 000 iq 2 4 340 000 iq 2, navigációval 4 640 000,33 Dual VVT-i 6 M/T iq 3 960 000

Részletesebben

TISZTELT KAMARAI TAG!

TISZTELT KAMARAI TAG! A képek illusztrációk. TISZTELT KAMARAI TAG! A Schiller Autó Család, mint hivatalos OPEL, FIAT, ŠKODA és TOYOTA márkakereskedés illetve márkaszerviz egyedi kedvezményeket nyújt a Nemzeti Agrárgazdasági

Részletesebben

Karosszéria/ Motor / Váltó Felszereltség Bruttó ajtók száma Teljesítmény LE listaár (Ft) H/B 3 ajtós 1.0 VVT-i / 68 5 M/T Aygo + 2 820 000

Karosszéria/ Motor / Váltó Felszereltség Bruttó ajtók száma Teljesítmény LE listaár (Ft) H/B 3 ajtós 1.0 VVT-i / 68 5 M/T Aygo + 2 820 000 Aygo árlista Érvényes: a 2014. május 1-től megrendelt autókra, a készlet erejéig. AYGO Karosszéria/ Motor / Váltó Felszereltség ajtók száma Teljesítmény LE H/B 3 ajtós 1.0 VVT-i / 68 5 M/T Aygo + 2 820

Részletesebben

KULCS AZ ÉLMÉNYEKHEZ.

KULCS AZ ÉLMÉNYEKHEZ. BMW ajánlatok www.bmw.hu A vezetés élménye KULCS AZ ÉLMÉNYEKHEZ. BMW aktuális ajánlatok 2015. február 28-ig. BMW 1-es sorozat (3 és 5 ajtó) Ön most három ajánlat közül választhat: Támogatott belépő ár

Részletesebben

ÚJ TOYOTA HILUX MINDEN KIHÍVÁSRA KÉSZ

ÚJ TOYOTA HILUX MINDEN KIHÍVÁSRA KÉSZ ÚJ TOYOTA HILUX MINDEN KIHÍVÁSRA KÉSZ NHP FINANSZÍROZÁS FIX 2,5% KAMATTAL TOYOTA ÜZLETI NAPOK EGÉSZ JÚLIUSBAN KÜLÖNLEGES CÉGAUTÓ AJÁNLATOKKAL Megérkeztek a Toyota vadonatúj kishaszongépjárművei... Új Hilux

Részletesebben

125 éves jubileumi ajánlat.

125 éves jubileumi ajánlat. Mercedes-Benz A-osztály A kép illusztráció! Mercedes-Benz A-osztály Akciós modell A 160 BE Akciós bruttó ár regisztrációs adóval 4 990 000 Ft Induló díj a bruttó ár 20%-a 998 000 Ft Pénzügyi lízing konstrukció

Részletesebben

ÚJ PRIUS A Hybrid ikon. Újból.

ÚJ PRIUS A Hybrid ikon. Újból. ÚJ PRIUS A Hybrid ikon. Újból. Új Prius DINAMIKUS, KIFINOMULT, HATÉKONY Ahogyan az első Prius újraírta az autóipari szabályokat 1997-ben, úgy emeli a vadonatúj modell az úttörő Hybrid technológiát új csúcsokra:

Részletesebben

Márkakereskedői lista. Toyota Agro. Köszöntjük vendégeinket a Bábolnai Nemzetközi Gazdanapokon!

Márkakereskedői lista. Toyota Agro. Köszöntjük vendégeinket a Bábolnai Nemzetközi Gazdanapokon! Márkakereskedői lista Budakeszi Baja Békéscsaba Debrecen Gyöngyös Győr Halásztelek Jászberény Kaposvár Karcag Kecskemét Kiskőrös Miskolc Monor Mosonmagyaróvár Nagykanizsa Nyíregyháza Pécs Pilisvörösvár

Részletesebben

ÚJ YARIS HYBRID ELÁLL TŐLE A VÁROS SZAVA

ÚJ YARIS HYBRID ELÁLL TŐLE A VÁROS SZAVA ÚJ YARIS HYBRID ELÁLL TŐLE A VÁROS SZAVA NYÍLT HÉT: SZEPTEMBER 17-22. * Új Yaris Hybrid már 4 595 000 Ft-tól! * Ünnepelje velünk a Toyota Full Hybrid család bővülését! Most kivételes kedvezményekkel várjuk

Részletesebben

Merész és stílusos formaterv. Személyre szabható megjelenés

Merész és stílusos formaterv. Személyre szabható megjelenés AYGO Merész és stílusos formaterv Személyre szabható megjelenés Kicsi, mégis tágas Igazi vezetési élmény mérsékelt költségekkel x 100%-ban igazi Aygo. Mindent tartalmaz, amire szükséged van: üde, vidám,

Részletesebben

STÍLUS LÉTEZIK FORMATERVEZÉS, ÉS LÉTEZIK

STÍLUS LÉTEZIK FORMATERVEZÉS, ÉS LÉTEZIK LÉTEZIK FORMATERVEZÉS, ÉS LÉTEZIK STÍLUS KARAKTERES, NAGYVÁROSI STÍLUSÁVAL ÉS KÉZMŰVES KIDOLGOZÁSÚ, KIFINOMULT UTASTERÉVEL AZ ÚJ RAV4 ET AZOK SZÁMÁRA ALKOTTUK, AKIK BÜSZKÉK ARRA, HOGY KIEMELKEDNEK A TÖMEGBŐL.

Részletesebben

KÉSZLETRŐL ELÉRHETŐ MODELLEK AKÁR 2 MILLIÓ FORINT KEDVEZMÉNNYEL ÉS 5 ÉV GARANCIÁVAL ÉVVÉGI AJÁNLATOK A VILÁGELSŐ * AUTÓMÁRKÁTÓL

KÉSZLETRŐL ELÉRHETŐ MODELLEK AKÁR 2 MILLIÓ FORINT KEDVEZMÉNNYEL ÉS 5 ÉV GARANCIÁVAL ÉVVÉGI AJÁNLATOK A VILÁGELSŐ * AUTÓMÁRKÁTÓL KÉSZLETRŐL ELÉRHETŐ MODELLEK AKÁR 2 MILLIÓ FORINT KEDVEZMÉNNYEL ÉS 5 ÉV GARANCIÁVAL ÉVVÉGI AJÁNLATOK A VILÁGELSŐ * AUTÓMÁRKÁTÓL TOYOTA OUTLET AJÁNLATOK AURIS CLASSIC A céges és magánvásárlók körében egyaránt

Részletesebben

1,0 VVT-i 5 M/T iq ECO 3 605 000. M/D iq 3 965 000. 1,33 Dual VVT-i 6 M/T iq 3 940 000. Metál és gyöngyház fényezés 100 000

1,0 VVT-i 5 M/T iq ECO 3 605 000. M/D iq 3 965 000. 1,33 Dual VVT-i 6 M/T iq 3 940 000. Metál és gyöngyház fényezés 100 000 iq Motor Váltó Felszereltség 1,0 VVT-i 5 M/T iq ECO 3 605 000 iq 2 ECO 3 965 000 M/D iq 3 965 000 iq 2 4 320 000 1,33 Dual VVT-i 6 M/T iq 3 940 000 M/D iq 3 5 115 000 Navigációs rendszer (iq-hoz és iq

Részletesebben

3+2 ÉV EXTRACARE GARANCIA. ÉrtékŐr havi részlet*

3+2 ÉV EXTRACARE GARANCIA. ÉrtékŐr havi részlet* ÁRLISTA 2016. MÁRCIUS 1-TŐL MEGRENDELT AUTÓKRA COROLLA SEDAN (4 AJTÓS) GARANTÁLT VISSZAVÁSÁRLÁSI ÁR 3+2 ÉV EXTRACARE GARANCIA 1.33 DUAL VVT-I BENZINES, 73 KW / 99 LE Bruttó listaár Felszereltség Váltó

Részletesebben

Válasszon magabiztosan!

Válasszon magabiztosan! Válasszon magabiztosan! A világ legértékesebb autómárkájának legfrissebb ajánlatai * Tegyen egy próbakört a szerencséjével! Nyílt hét 2013. november 4-9. között. Ha még nem próbálta, nem tudhatja, miről

Részletesebben

A COROLLA ÚJ KORSZAKA

A COROLLA ÚJ KORSZAKA ÚJ ÚJ COROLLA 3 A COROLLA ÚJ KORSZAKA 12 évnyi sikeres szereplés után most búcsút mondunk az Auris névnek. Az Aurist átnevezzük Corollának ezzel is jelezve, hogy új, izgalmas korszak kezdődik a világ

Részletesebben

Lelkesítő hangulat. Touring Sports kombi egyedi dizájn megoldásokkal, amelyek még dinamikusabb megjelenéssel ruházzák fel az autót.

Lelkesítő hangulat. Touring Sports kombi egyedi dizájn megoldásokkal, amelyek még dinamikusabb megjelenéssel ruházzák fel az autót. 2 Lelkesítő hangulat Az Auris különleges változata, a Freestyle tökéletesen testesíti meg a lelkesítő érzést, ami az ismeretlenbe vezető úton fogja el az embert. Touring Sports kombi egyedi dizájn megoldásokkal,

Részletesebben

Fiat Qubo 2 760 000 Ft-tól*

Fiat Qubo 2 760 000 Ft-tól* Fiat Qubo 2 760 000 Ft-tól* Modell Teljesítmény (kw/le) Bruttó eladási ár Akciós ár Akciós ár Fiat Top finanszírozással** Qubo 1.4 8V Active 54/73 3 430 000 2 960 000 2 760 000 Qubo Active 4 180 000 3

Részletesebben

COROLLA SEDAN TARTOZÉKOK

COROLLA SEDAN TARTOZÉKOK COROLLA SEDAN MINDEN ÉLETSTÍLUSHOZ Az eredeti Toyota tartozékokkal saját igényeihez és életstílusához formálhatja az új Corolla Sedant méghozzá anélkül, hogy kompromisszumot kellene kötnie a praktikum

Részletesebben

3+2 ÉV EXTRACARE GARANCIA. ÉrtékŐr havi részlet*

3+2 ÉV EXTRACARE GARANCIA. ÉrtékŐr havi részlet* ÁRLISTA 2016. JANUÁR 12-TŐL MEGRENDELT AUTÓKRA ÚJ RAV4 SUV (5 AJTÓS) GARANTÁLT VISSZAVÁSÁRLÁSI ÁR 3+2 ÉV EXTRACARE GARANCIA 2.5 HYBRID, 145 KW / 197 LE Felszereltség Hajtás Váltó Bruttó listaár (Regadóval,

Részletesebben

Fiat 500L Living 4 450 000 Ft-tól*

Fiat 500L Living 4 450 000 Ft-tól* 4 450 000 Ft-tól* Modell Teljesítmény (kw/le) Bruttó eladási ár Akciós ár Akciós ár Fiat Top finanszírozással** 500L Living 0.9 TwinAir T 77/105 5 490 000 5 000 000 4 800 000 500L Living 1.4 16V 70/95

Részletesebben

Készüljön fel a nyaralásra a Citroënnel!

Készüljön fel a nyaralásra a Citroënnel! www.citroen.hu Készüljön fel a nyaralásra a Citroënnel! Nyári szerviz- és tartozékajánlatok 5 évnél idősebb gépjárművek számára 2013. június 3-tól augusztus 31-ig Tartalékoljon a nyaralásra Akciós klímatisztítás

Részletesebben

Flottaköltségek optimalizálása Budapest Autópark-kezelő ZRt. Ü g y f é l n a p 2 0 0 7. 0 5. 1 0

Flottaköltségek optimalizálása Budapest Autópark-kezelő ZRt. Ü g y f é l n a p 2 0 0 7. 0 5. 1 0 Flottaköltségek optimalizálása Budapest Autópark-kezelő ZRt. Flottával kapcsolatos költségek megoszlása* Adó: Adó: 10% 10% Értékvesztés: Értékvesztés: 33% 33% Üzemanyagköltség: Üzemanyagköltség: 29% 29%

Részletesebben

ÚJ YARIS KÖNNYŰ VEZETHETŐSÉG DINAMIKUS FORMATERV IGÉNYES UTASTÉR FULL HYBRID HAJTÁSSAL IS

ÚJ YARIS KÖNNYŰ VEZETHETŐSÉG DINAMIKUS FORMATERV IGÉNYES UTASTÉR FULL HYBRID HAJTÁSSAL IS ÚJ YARIS DINAMIKUS FORMATERV IGÉNYES UTASTÉR KÖNNYŰ VEZETHETŐSÉG FULL HYBRID HAJTÁSSAL IS Teljesítmény minden alkalomra A DINAMIKUS ÉS MEGBÍZHATÓ MOTOROK EGYSZERRE KÍNÁLJÁK A VEZETÉS ÉLVEZETÉT ÉS A TAKARÉKOS

Részletesebben

Flotta finanszírozási terméktájékoztató

Flotta finanszírozási terméktájékoztató Toyota Pénzügyi Zrt. Flotta finanszírozási terméktájékoztató Nyíltvégű pénzügyi lízing Zártvégű pénzügyi lízing Operatív lízing HASZNÁLJA KI A LÍZING ELŐNYEIT 2019.május Nyíltvégű pénzügyi lízing NYÍLTVÉGŰ

Részletesebben

hivatalos árlista Érvényes: április 18-tól visszavonásig A HIBRID ÚJ KORSZAKA

hivatalos árlista Érvényes: április 18-tól visszavonásig A HIBRID ÚJ KORSZAKA LC 500 LC 500h hivatalos árlista Érvényes: 2017. április 18-tól visszavonásig A HIBRID ÚJ KORSZAKA Alapadatok és felépítés Motor Erőátvitel Teljesítmény Gyorsulás (0 100 km/óra) kombinált üzemanyagfogyasztás

Részletesebben

Fiat Doblò Panoráma 3 740 000 Ft-tól*

Fiat Doblò Panoráma 3 740 000 Ft-tól* Fiat Doblò Panoráma 3 740 000 Ft-tól* Modell Teljesítmény (kw/le) Bruttó eladási ár Akciós ár Új Doblò Panoráma Active 1.4 70/95 4 200 000 3 740 000 Új Doblò Panoráma Active 66/90 5 150 000 4 590 000 Új

Részletesebben

www.renault.hu ADJON NEKÜNK 2000-ET MI ADUNK ÖNNEK

www.renault.hu ADJON NEKÜNK 2000-ET MI ADUNK ÖNNEK www.renault.hu ADJON NEKÜNK 2000-ET MI ADUNK ÖNNEK AKCIÓS TÉLI ÁTVIZSGÁLÁS TISZTELT ÜGYFELÜNK! Bizonyára nem kell emlékeztetnünk arra, hogy az időben és alaposan elvégzett átvizsgálás mennyire fontos gépkocsija

Részletesebben

MINI Countryman Plug-in Hybrid

MINI Countryman Plug-in Hybrid MINI Countryman Plug-in Hybrid Az elektromos mobilitás új hajnala Különleges ajánlat Műszaki adatok Hengerűrtartalom 1499 cm3 Vegyes fogyasztás 2,5 l/100km Teljesítmény 165 kw (224 LE) CO 2 kibocsátás

Részletesebben

Toyota és Lexus Hybrid autók. A valós alternatíva. LeasePlan konferencia. Krajcsovits Sándor Toyota Central Europe HU Termék marketing

Toyota és Lexus Hybrid autók. A valós alternatíva. LeasePlan konferencia. Krajcsovits Sándor Toyota Central Europe HU Termék marketing Toyota és Lexus Hybrid autók A valós alternatíva LeasePlan konferencia Krajcsovits Sándor Toyota Central Europe HU Termék marketing DAIHATSU HINO DENSO AISIN KYUSHU TAIHO KOGYO JTEKT TORSEN AICHI STEEL

Részletesebben

Készüljön fel a nyaralásra a Citroënnel!

Készüljön fel a nyaralásra a Citroënnel! www.citroen.hu Készüljön fel a nyaralásra a Citroënnel! Nyári szerviz- és tartozékajánlatok 2013. június 3-tól augusztus 31-ig Időszakos karbantartás mellé ajándék A időszakos karbantartást érdemes most

Részletesebben

Fiat Qubo 3 150 000 Ft-tól*

Fiat Qubo 3 150 000 Ft-tól* Fiat Qubo 3 150 000 Ft-tól* Modell Teljesítmény (kw/le) Bruttó eladási ár Akciós ár Qubo 1.4 8V Active 54/73 3 530 000 3 150 000 Qubo Active 4 250 000 3 770 000 Qubo 1.4 8V 54/73 3 800 000 3 390 000 Qubo

Részletesebben

Fiat Doblò Panoráma 3 420 000 Ft-tól*

Fiat Doblò Panoráma 3 420 000 Ft-tól* Fiat Doblò Panoráma 3 420 000 Ft-tól* Modell Teljesítmény (kw/le) Bruttó eladási ár Akciós ár Akciós ár Fiat Top finanszírozással** Doblò Panoráma Active 1.4 70/95 4 100 000 3 620 000 3 420 000 Doblò Panoráma

Részletesebben

Fiat Punto Van E5+ árlista

Fiat Punto Van E5+ árlista Fiat Punto Van E5+ árlista Fiat Punto Van Sincom-kód: Kivitel: Hengerûrtartalom (cm 3 ): Teljesítmény (kw/le): Nyomaték (Nm): Üzemanyag: Fogyasztás (l/100 km, városi/városon kívüli/vegyes)* CO 2 -kibocsátás

Részletesebben

OPEL KIEMELT PARTNER PROGRAM

OPEL KIEMELT PARTNER PROGRAM OPEL KIEMELT PARTNER PROGRAM A SZEMÉLYI BANKÁR ÉS KÖZPONTI SZERVEZETÉBEN DOLGOZÓK RÉSZÉRE Kedves Ügyfelünk! A Fundamenta és az Opel Magyarország együttműködésének köszönhetően most minden eddiginél kedvezőbb

Részletesebben

SZAKÉRTŐ GONDOSKODÁS MINDEN, AMIT TUDNI KELL A KENŐ- ANYAGOKRÓL

SZAKÉRTŐ GONDOSKODÁS MINDEN, AMIT TUDNI KELL A KENŐ- ANYAGOKRÓL SZAKÉRTŐ GONDOSKODÁS MINDEN, AMIT TUDNI KELL A KENŐ- ANYAGOKRÓL OLAJCSERÉRE AZ ÖN GÉPJÁRMŰVÉNEK IS FELTÉTLENÜL SZÜKSÉGE VAN. Olajcsere nélkül nincs tökéletes működés. MIÉRT VAN SZÜKSÉG OLAJCSERÉRE? Feltétlenül

Részletesebben

Fiat Doblò Panoráma 3 340 000 Ft-tól*

Fiat Doblò Panoráma 3 340 000 Ft-tól* Fiat Doblò Panoráma 3 340 000 Ft-tól* Modell Teljesítmény (kw/le) Bruttó eladási ár Akciós ár Akciós ár Fiat Top finanszírozással** Doblò Panoráma Active 1.4 70/95 4 175 000 3 540 000 3 340 000 Doblò Panoráma

Részletesebben

5500 FT FT 1 21 PONTOS SZEZONÁLIS ÁTVIZSGÁLÁS 2900 FT 1 FUTÓMŰ KONTROLLCSOMAG MŰSZERES LENGÉS- CSILLAPÍTÓMÉRÉSSEL

5500 FT FT 1 21 PONTOS SZEZONÁLIS ÁTVIZSGÁLÁS 2900 FT 1 FUTÓMŰ KONTROLLCSOMAG MŰSZERES LENGÉS- CSILLAPÍTÓMÉRÉSSEL FUTÓMŰ KONTROLLCSOMAG MŰSZERES LENGÉS- CSILLAPÍTÓMÉRÉSSEL 5500 FT FÉK KONTROLLCSOMAG MŰSZERES FÉKHATÁSMÉRÉSSEL 5500 FT A KÉT KONTROLLCSOMAG EGYÜTT CSAK 0 000 FT A kupon két oldalas, a. oldalon található

Részletesebben

Garancia kiterjesztés és szervizszolgáltatások. Gondtalan szerviz

Garancia kiterjesztés és szervizszolgáltatások. Gondtalan szerviz és szervizszolgáltatások Gondtalan szerviz Ismerkedjen meg kínálatunkkal és válassza ki az Önnek megfelelőt! Garancia+ GARANCIA+ EASY SERVICE + A gyártó által előírt kötelező szervizátvizsgálások Hosszabbítsa

Részletesebben

Fiat grande Punto Van árlista

Fiat grande Punto Van árlista Fiat grande Punto Van árlista Fiat grande Punto Van Sincom-kód: Kivitel: Hengerûrtartalom (cm 3 ): Teljesítmény (kw/le): Nyomaték (Nm): Üzemanyag: Fogyasztás (l/100 km, városi/városon kívüli/vegyes)* CO

Részletesebben

MŰHELYTITKOK A KENŐANYAGOKRÓL

MŰHELYTITKOK A KENŐANYAGOKRÓL MŰHELYTITKOK A KENŐANYAGOKRÓL OLAJCSERÉRE AZ ÖN AUTÓJÁNAK IS SZÜKSÉGE VAN MIÉRT VAN SZÜKSÉG OLAJCSERÉRE? Feltétlenül szükséges, hogy gépjárműve motorolaját bizonyos időközönként a CITROËN-szabványoknak

Részletesebben

Plus 3 finanszírozási konstrukció a Mercedes-Benztől.

Plus 3 finanszírozási konstrukció a Mercedes-Benztől. Három jó választás. Plus 3 finanszírozási konstrukció a Mercedes-Benztől. A Plus3 zárt végű pénzügyi lízing konstrukció lényege, hogy kedvező havidíj fizetési kötelezettség mellett tegye lehetővé a gépkocsi

Részletesebben

Toyota Yaris. Műszaki adatok KÖRNYEZETI TELJESÍTMÉNY. 1,0 literes VVT-i 5 M/T. 1,4 literes D-4D 90 6 M/T 6 M/M. 1,33 literes Dual VVT-i 6 M/T CVT

Toyota Yaris. Műszaki adatok KÖRNYEZETI TELJESÍTMÉNY. 1,0 literes VVT-i 5 M/T. 1,4 literes D-4D 90 6 M/T 6 M/M. 1,33 literes Dual VVT-i 6 M/T CVT Toyota Yaris Műszaki adatok KÖRNYEZETI TELJESÍTMÉNY 1,0 literes VVT-i 5 M/T 1,33 literes Dual VVT-i 6 M/T CVT 1,4 literes D-4D 90 6 M/T 6 M/M Fogyasztás (az EC/692/2008 rendelettel módosított EC/715/2007

Részletesebben

ÁRLISTA Érvényes: től

ÁRLISTA Érvényes: től A - osztály W 177 GLB 180 d 8G-DCT automata 247 610 85 116 1 950 S4 5,0-4,9 132-129 9 606 000,- 135 000,- 12 334 620,- 3 700 386,- 162 899,- GLB 200 d 8G-DCT automata 247 612 110 150 1 950 S4 5,0-4,9 133-129

Részletesebben

HIVATALOS ÁRLISTA. RC 300h. ÉRVÉNYES: január 9-től visszavonásig

HIVATALOS ÁRLISTA. RC 300h. ÉRVÉNYES: január 9-től visszavonásig HIVATALOS ÁRLISTA RC 300h ÉRVÉNYES: 2018. január 9-től visszavonásig RC 300h VEZESSE A VILÁG ELSŐ, FULL HYBRID HATÁSÚ LUXUSKUPÉÁT! Az új RC 300h nem csupán minden idők legelegánsabb sportkupéja, de egyben

Részletesebben

ÁRLISTA Érvényes: tól

ÁRLISTA Érvényes: tól A - osztály W 177 C 160 limuzin 205 044 95 129 1 595 S4 6,1-5,7 140-131 7 928 000,- 85 000,- 10 153 560,- 3 046 068,- 134 095,- C 160 limuzin 9G-TRONIC automata 205 075 95 129 1 497 S4 6,5-6,2 147-140

Részletesebben

ÚJ Fiat Doblò Cargo árlista

ÚJ Fiat Doblò Cargo árlista ÚJ Fiat árlista Modell Sincomkód Kivitel Nyomaték Üzemanyag Hengerûrtart. Teljesítmény Teherbírás Tengelytáv cm 3 kw/le Nm kg mm Nettó ár Bruttó ár Új 1.4 16V 263.111.0 zárt furgon benzin 1368 70/95 127

Részletesebben

Fiat Doblò Panoráma 3 590 000 Ft-tól*

Fiat Doblò Panoráma 3 590 000 Ft-tól* 3 590 000 Ft-tól* Modell Teljesítmény (kw/le) Bruttó eladási ár Akciós ár Doblò Panoráma Active 1.4 70/95 4 220 000 3 590 000 Doblò Panoráma Active 66/90 5 140 000 4 480 000 Doblò Panoráma 1.4 70/95 4

Részletesebben

A BIZALMI HÁROMSZÖG GÉPEK, ESZKÖZÖK, EGYEDI BERENDEZÉSEK, GÉPJÁRMŰPARKOK FINANSZÍROZÁSA FLOTTAKEZELÉS

A BIZALMI HÁROMSZÖG GÉPEK, ESZKÖZÖK, EGYEDI BERENDEZÉSEK, GÉPJÁRMŰPARKOK FINANSZÍROZÁSA FLOTTAKEZELÉS A BIZALMI HÁROMSZÖG GÉPEK, ESZKÖZÖK, EGYEDI BERENDEZÉSEK, GÉPJÁRMŰPARKOK FINANSZÍROZÁSA FLOTTAKEZELÉS Szombathely 2009. Április 21. ÚJ BERUHÁZÁS, BESZERZÉS SZEMPONTOK MAGYARÁZAT Felhasználhatóság Alkalmazási

Részletesebben

TWINGO AKTUÁLIS AKCIÓ. FELSZERELTSÉG MOTOR LISTAÁR Dynamique 1,2 16V 55 kw / 75 LE 2 790 000 1,2 16V 55 kw / 75 LE Quickshift*** 3 040 000

TWINGO AKTUÁLIS AKCIÓ. FELSZERELTSÉG MOTOR LISTAÁR Dynamique 1,2 16V 55 kw / 75 LE 2 790 000 1,2 16V 55 kw / 75 LE Quickshift*** 3 040 000 TWINGO AKTUÁLIS AKCIÓ OOAlakítsd a stílusod szerint! Válassz az egyéniségedhez illő színt és akár felnit is! FELSZERELTSÉG MOTOR LISTAÁR 1,2 16V 55 kw / 75 LE 2 790 000 1,2 16V 55 kw / 75 LE Quickshift***

Részletesebben

Fiat 500L klímával 3 990 000 Ft-tól*

Fiat 500L klímával 3 990 000 Ft-tól* Fiat 500L klímával 3 990 000 Ft-tól* Modell Teljesítmény (kw/le) Bruttó eladási ár 500L 1.4 16V Pop 70/95 4 400 000 500L 1.4 16V PopStar 70/95 4 850 000 500L PopStar 62/85 5 600 000 500L 0.9 TwinAir T

Részletesebben

JEEP WRANGLER CSOMAG TARTOZÉKOK

JEEP WRANGLER CSOMAG TARTOZÉKOK JEEP WRANGLER E R E D E T I TARTOZÉKOK CSOMAG KIZÁRÓLAG VAGÁNYOKNAK! A Jeep Wrangler az ikonikus stílusnak, a szabadtéri kalandok szimbólumának, a terep képességeknek, a szabadban megélhető szabadságnak

Részletesebben

3+2 ÉV EXTRACARE GARANCIA. ÉrtékŐr havi részlet*

3+2 ÉV EXTRACARE GARANCIA. ÉrtékŐr havi részlet* ÁRLISTA 2016. MÁRCIUS 1-TŐL MEGRENDELT AUTÓKRA VERSO 5 ÜLÉSES 7 ÜLÉSES GARANTÁLT VISSZAVÁSÁRLÁSI ÁR 3+2 ÉV EXTRACARE GARANCIA 1.6 VALVEMATIC BENZINES, 97 KW / 132 LE Bruttó listaár Felszereltség Váltó

Részletesebben

Új FORD RANGER (raktáron 60 db!)

Új FORD RANGER (raktáron 60 db!) Új FORD RANGER (raktáron 60 db!) - Országos szinten egyedülálló Új FORD RANGER raktárkészlet - Kategóriájából kiemelkedő paraméterekkel rendelkező Pick-Up - Tehergépkocsi, így az ÁFA visszaigényelhető

Részletesebben

FIAT Tipo 4 ajtós árlista

FIAT Tipo 4 ajtós árlista 1.3 Multijet 16V Easy Easy Aut. 1.3 Multijet Sincom kód: 356.030.0 356.035.0 356.M30.0 356.M32.0 356.M35.0 Hengerűrtartalom (cm 3 ) 1 368 1 248 1 368 1 598 1 248 Teljesítmény (kw/le) 70/95 70/95 70/95

Részletesebben

Fiat 500L Living 4 590 000 Ft-tól*

Fiat 500L Living 4 590 000 Ft-tól* 4 590 000 Ft-tól* Modell Teljesítmény (kw/le) Bruttó eladási ár Akciós ár 500L Living 77/105 5 575 000 4 910 000 500L Living 1.4 16V 70/95 5 275 000 4 590 000 500L Living 88/120 5 775 000 5 090 000 500L

Részletesebben

A LEGENDA V I S S Z A T É R

A LEGENDA V I S S Z A T É R A LEG 2 ENDA VISSZATÉR 3 4 AUT ÉREZZE AZ ÓT! 5 A LÉ 6 2000GT 1967 A40 1978 LEKKészüljön fel, mert egy legenda visszatér. Több mint 50 évnyi, gazdag múltjára alapozva az új Toyota GR Supra a márka eddigi

Részletesebben

3+2 ÉV EXTRACARE GARANCIA. ÉrtékŐr havi részlet*

3+2 ÉV EXTRACARE GARANCIA. ÉrtékŐr havi részlet* ÁRLISTA 2016. ÁPRILIS 1-TŐL MEGRENDELT AUTÓKRA ÚJ RAV4 Hybrid SUV (5 AJTÓS) GARANTÁLT VISSZAVÁSÁRLÁSI ÁR 3+2 ÉV EXTRACARE GARANCIA 2.5 HYBRID, 145 KW / 197 LE Felszereltség Hajtás Váltó Bruttó listaár

Részletesebben

FIAT Tipo 4 ajtós árlista

FIAT Tipo 4 ajtós árlista 1.3 Multijet 16V 1.3 Multijet 16V Sincom kód: 356.03B.0 356.03C.0 356.M3B.0 356.M3C.0 Hengerűrtartalom (cm 3 ) 1 368 1 248 1 368 1 248 Teljesítmény (kw/le) 70/95 70/95 70/95 70/95 Üzemanyag benzin dízel

Részletesebben

FIAT Tipo 4 ajtós árlista

FIAT Tipo 4 ajtós árlista 1.3 Multijet 16V 1.3 Multijet 16V Sincom kód: 356.03B.0 356.03C.0 356.M3B.0 356.M3C.0 Hengerűrtartalom (cm 3 ) 1 368 1 248 1 368 1 248 Teljesítmény (kw/le) 70/95 70/95 70/95 70/95 Üzemanyag benzin dízel

Részletesebben

Fiat Doblò Cargo árlista

Fiat Doblò Cargo árlista Fiat Doblò Cargo árlista Modell Sincomkód Kivitel Nyomaték Üzemanyag Hengerûrtart. Teljesítmény Teherbírás Tengelytáv cm 3 kw/le Nm kg mm Nettó ár Bruttó ár Doblò Cargo 1.4 16V E6 263.11A.0 zárt furgon

Részletesebben

ELŐZETES FELSZERELTSÉGI LISTA

ELŐZETES FELSZERELTSÉGI LISTA ELŐZETES FELSZERELTSÉGI LISTA ÉRVÉNYES: 2018. szeptember 1-től visszavonásig RC 300h RC 300h VEZESSE A VILÁG ELSŐ, FULL HYBRID HAJTÁSÚ LUXUSKUPÉJÁT! Az RC 300h nem csupán minden idők legelegánsabb sportkupéja,

Részletesebben

Hirdetmény Akciók kondíciói

Hirdetmény Akciók kondíciói Hirdetmény Akciók kondíciói NET BETÉT Időtartama: 2010. október 4-től visszavonásig. Leköthető legkisebb összeg: 1.000.-Ft 1 Lakossági akciós betétek Napra lekötött, fix kamatozású kizárólag lakossági

Részletesebben

Gépjárműpark üzemeltetés. Tippek és tanácsok. Készítette: Tekse Kálmán Elérhetőség: +36 1 279 3300 info@arval.hu Dátum: 2012. 11.29.

Gépjárműpark üzemeltetés. Tippek és tanácsok. Készítette: Tekse Kálmán Elérhetőség: +36 1 279 3300 info@arval.hu Dátum: 2012. 11.29. Gépjárműpark üzemeltetés Tippek és tanácsok Készítette: Tekse Kálmán Elérhetőség: +36 1 279 3300 info@arval.hu Dátum: 2012. 11.29. Tartalom 1 2 3 4 Finanszírozási formák Összehasonlítás Kinek, melyiket?

Részletesebben

JS50. Útra FEL! www.ligier.hu 02/10/2014 13:49

JS50. Útra FEL! www.ligier.hu 02/10/2014 13:49 JS50 Útra FEL! www.ligier.hu 02/10/2014 13:49 JS50 Szenzációs dizájn Olyan mint a csodálatos olasz temperamentum, agresszív és barátságos egyben. EXE JS 50 JYL.indd 3 Premium kivitelben Modern fényszórók,

Részletesebben

A BIZALMI HÁROMSZÖG GÉPEK, ESZKÖZÖK, EGYEDI BERENDEZÉSEK, GÉPJÁRMŰPARKOK FINANSZÍROZÁSA FLOTTAKEZELÉS

A BIZALMI HÁROMSZÖG GÉPEK, ESZKÖZÖK, EGYEDI BERENDEZÉSEK, GÉPJÁRMŰPARKOK FINANSZÍROZÁSA FLOTTAKEZELÉS A BIZALMI HÁROMSZÖG GÉPEK, ESZKÖZÖK, EGYEDI BERENDEZÉSEK, GÉPJÁRMŰPARKOK FINANSZÍROZÁSA FLOTTAKEZELÉS Szombathely 2010. Május11. A BIZALMI HÁROMSZÖG ÖNÖK Finanszírozás, szolgáltatás Elégedettség Bizalom

Részletesebben

Nyílt hétvége. Január 24-25. Modelljeinkre, csak a nyílt hétvégén, plusz 1 év gyártói garanciát adunk.

Nyílt hétvége. Január 24-25. Modelljeinkre, csak a nyílt hétvégén, plusz 1 év gyártói garanciát adunk. Nyílt hétvége Január 24-25. Modelljeinkre, csak a nyílt hétvégén, plusz 1 év gyártói garanciát adunk. csak a nyílt hétvégén 200 000 Ft 200 000 Ft Apró termete ellenére a huncut tekintetû, folyton vigyorgó,

Részletesebben

Renault FLUENCE A valódi limuzin Limited már 3 490 000 Ft-tól*

Renault FLUENCE A valódi limuzin Limited már 3 490 000 Ft-tól* Renault FLUENCE A valódi limuzin Limited már 3 490 000 Ft-tól* Renault FLUENCE A valódi limuzin LISTAÁR Motor Business Limited Intens 1,6 16V 115 4 120 000 4 220 000 4 590 000 dci 95 4 670 000 dci 110

Részletesebben

Fiat 500L 3 640 000 Ft-tól*

Fiat 500L 3 640 000 Ft-tól* 3 640 000 Ft-tól* Modell Teljesítmény (kw/le) Bruttó eladási ár Akciós ár Akciós ár Fiat Top finanszírozással** 500L Pop 70/95 4 505 000 3 840 000 3 640 000 500L 0.9 TwinAir T 77/105 5 255 000 4 790 000

Részletesebben

TOYOTA JOBB HYBRID VIDÁMAN EGYÜTT ÖNNEL

TOYOTA JOBB HYBRID VIDÁMAN EGYÜTT ÖNNEL YARIS TOYOTA JOBB HYBRID VIDÁMAN EGYÜTT ÖNNEL NAP MINT NAP TESZÜNK EGY LÉPÉST ELŐRE, FOLYAMATOSAN FEJLŐDÜNK, MEGÁLMODJUK A JÖVŐ TECHNOLÓGIÁIT. SZENVEDÉLYÜNK, HOGY ÖRÖMET HOZZUNK OLYAN AUTÓVAL, AMELY FELÜLMÚLJA

Részletesebben

Hirdetmény Akciók kondíciói 1/2010.09.16. és 2/2010.09.16. számú Eszköz Forrás Bizottsági határozattal elfogadva, érvényes 2010.10.

Hirdetmény Akciók kondíciói 1/2010.09.16. és 2/2010.09.16. számú Eszköz Forrás Bizottsági határozattal elfogadva, érvényes 2010.10. 1/6 Hirdetmény Akciók kondíciói NET BETÉT Időtartama: 2010. október 4-től visszavonásig. Leköthető legkisebb összeg: 1.000.-Ft 1/6 Lakossági akciós betétek Napra lekötött, fix kamatozású kizárólag lakossági

Részletesebben

Avensis. Kifinomult formavilág és műszaki tartalom a Toyotától.

Avensis. Kifinomult formavilág és műszaki tartalom a Toyotától. Avensis Avensis. Kifinomult formavilág és műszaki tartalom a Toyotától. 2 év átfogó 3 garancia Harmonikus formaterv Kifinomult, részletekbe menően kidolgozott külső megjelenése magabiztos és markáns személyiséggel

Részletesebben

LED nappali fény és LED fénycsíkok Övfeszítővel, erőhatárolóval ellátott első SRS biztonsági övek Magasságban állítható első SRS biztonsági övek

LED nappali fény és LED fénycsíkok Övfeszítővel, erőhatárolóval ellátott első SRS biztonsági övek Magasságban állítható első SRS biztonsági övek AURIS HATCHBACK Start és Live Bluetooth kihangosító USB csatlakozó BIZTONSÁG ABS-EBD-BA, blokkolásgátló elektronikus fékerőelosztóval, fékasszisztenssel ISO fix gyermekülés rögzítési pontok (2 szélső hátsó

Részletesebben

Akciós tartozék- és szervizajánlatok 2013. 06. 03. - 2013. 08. 31.

Akciós tartozék- és szervizajánlatok 2013. 06. 03. - 2013. 08. 31. Akciós tartozék- és szervizajánlatok 2013. 06. 03. - 2013. 08. 31. -10% -20% Tetőrudak -15% 33 009 Ft 42 828 Ft 32 457 Ft 34 843 Ft 34 365 Ft 30 072 Ft Vonóhorog* 35 884 Ft 47 155 Ft 39 300 Ft 47 730 Ft

Részletesebben

Fiat Fiorino árlista

Fiat Fiorino árlista Fiat FIORINO 75 LE 75 LE E5 75 LE E5 SX Sincom-kód: Kivitel: Hengerûrtartalom (cm 3 ): Teljesítmény (kw/le): Nyomaték (Nm): Üzemanyag: Fogyasztás (l/100 km, városi/városon kívüli/vegyes)* CO 2 -kibocsátás

Részletesebben

Corolla - Kedvezményes készletajánlatok

Corolla - Kedvezményes készletajánlatok Corolla - készletajánlatok 2013 1.33 Dual VVT-i 6 M/T Active Design Sedan Gyöngyfehér NMTBT3JE10R000645 5 690 000 12.0% 5 007 200 2013 1.33 Dual VVT-i 6 M/T Active Design Sedan Gyöngyfehér NMTBT3JE90R000618

Részletesebben

.hu shi ubi its m www.

.hu shi ubi its m www. www.mitsubishi.hu Tapasztalja meg a suhanás élményét! A csendesnél is csendesebb. Megnyugtatóan stabil. Az új Outlander PHEV halk és sima suhanása annak az erőteljes nyomatékleadásnak és kiegyensúlyozottságnak

Részletesebben

H I R D E T M É N Y. MAGÁNSZEMÉLYEK RÉSZÉRE NYÚJTHATÓ SZEMÉLYI HITEL Hatálybalépés napja:

H I R D E T M É N Y. MAGÁNSZEMÉLYEK RÉSZÉRE NYÚJTHATÓ SZEMÉLYI HITEL Hatálybalépés napja: H I R D E T M É N Y MAGÁNSZEMÉLYEK RÉSZÉRE NYÚJTHATÓ SZEMÉLYI HITEL Hatálybalépés napja: 2013.01.01. Személyi kölcsön A kölcsön összege: 300.000 Ft - 2.000 000,- Ft A kölcsön futamideje: 12-72 hónap Díjak

Részletesebben

1,6 literes Valvematic 6 M/M

1,6 literes Valvematic 6 M/M Auris Műszaki adatok KÖRNYEZETI TELJESÍTMÉNY 1,33 literes Dual VVT-i 6 M/M CCO (DPF)* 6 M/M CCO (DPF)* 2,0 literes DPF Fogyasztás (utoljára a 2004/3/EC rendelettel módosított 80/1268/EEC (Euro 4), valamint

Részletesebben

Ft tól JUST GO ÁRLISTA 2018 LIMITÁLT KIADÁS: AYGO X CITE LIMITÁLT KIADÁS: AYGO X TREME KEDVEZMÉNYES FINANSZÍROZÁSI AJÁNLAT: ÚJ AYGO MÁR

Ft tól JUST GO ÁRLISTA 2018 LIMITÁLT KIADÁS: AYGO X CITE LIMITÁLT KIADÁS: AYGO X TREME KEDVEZMÉNYES FINANSZÍROZÁSI AJÁNLAT: ÚJ AYGO MÁR ÁRLISTA 2018 JUST GO LIMITÁLT KIADÁS: AYGO X TREME LIMITÁLT KIADÁS: AYGO X CITE ÚJ AYGO MÁR KEDVEZMÉNYES FINANSZÍROZÁSI AJÁNLAT: 2 690 000 Ft tól akár 16 500 Ft-tól/hó, akár 4,9% THM-mel* 1 ALAPFELSZERELTSÉG

Részletesebben

- Nyíltvégű pénzügyi lízing.

- Nyíltvégű pénzügyi lízing. Nyíltvégű pénzügyi lízing. 2012. január 01től céges ügyfeleinknek lehetőségük nyílik ÚJ ÉS HASZNÁLT személygépjárművek nyíltvégű lízing tőkerész díjának Áfa tartalmát visszaigényelni! Ezért javasoljuk,

Részletesebben

NISSAN NV200 KOMBI. 11% kedvezménnyel. 14% flottakedvezmény már 1 autótól is! ALKALMAZKODIK VÁLLALKOZÁSÁHOZ KÉNYELEM ÉS ALAKÍTHATÓSÁG

NISSAN NV200 KOMBI. 11% kedvezménnyel. 14% flottakedvezmény már 1 autótól is! ALKALMAZKODIK VÁLLALKOZÁSÁHOZ KÉNYELEM ÉS ALAKÍTHATÓSÁG ALKALMAZKODIK VÁLLALKOZÁSÁHOZ 11% kedvezménnyel START 400 finanszírozással 4 263 000Ft bruttó kezdőártól* 14% flottakedvezmény már 1 autótól is! KÉNYELEM ÉS ALAKÍTHATÓSÁG Az NV200 Kombi tágas belső terének

Részletesebben

1,33 literes Dual VVT-i 1NR-FE 6 M/T Stop & Start rendszerrel. Kombinált (liter/100 km) 5,5 4,5 4,9. Városi (liter/100 km) 6,6 5,3 5,8

1,33 literes Dual VVT-i 1NR-FE 6 M/T Stop & Start rendszerrel. Kombinált (liter/100 km) 5,5 4,5 4,9. Városi (liter/100 km) 6,6 5,3 5,8 Urban Cruiser Műszaki adatok KÖRNYEZETI TELJESÍTMÉNY 6 M/T Stop & Start rendszerrel Fogyasztás (utoljára a 2004/3 rendelettel módosított 80/1268 EU direktíva alapján) Kombinált (liter/100 km) 5,5 4,5 4,9

Részletesebben

5 L-ES PEUGEOT TÉLI ABLAKMOSÓ FOLYADÉK 20 C -IG 3100 FT 1

5 L-ES PEUGEOT TÉLI ABLAKMOSÓ FOLYADÉK 20 C -IG 3100 FT 1 5 L-ES PEUGEOT TÉLI ABLAKMOSÓ FOLYADÉK 0 C -IG 300 FT 07.0.6-tól 07..9-ig. A tájékoztatás nem teljes körű, a P Automobil Import Kft. fenntartja magának a jogot az ajánlat módosítására vagy visszavonására.

Részletesebben

H I R D E T M É NY. MAGÁNSZEMÉLYEK RÉSZÉRE NYÚJTHATÓ SZEMÉLYI KÖLCSÖN TERMÉKEKRE VONATKOZÓAN Hatálybalépés napja: 2015.02.02.

H I R D E T M É NY. MAGÁNSZEMÉLYEK RÉSZÉRE NYÚJTHATÓ SZEMÉLYI KÖLCSÖN TERMÉKEKRE VONATKOZÓAN Hatálybalépés napja: 2015.02.02. H I R D E T M É NY MAGÁNSZEMÉLYEK RÉSZÉRE NYÚJTHATÓ SZEMÉLYI KÖLCSÖN TERMÉKEKRE VONATKOZÓAN Hatálybalépés napja: 2015.02.02. 1 1. Személyi kölcsön A kölcsön összege: 300.000 Ft 2 000 000,- Ft A kölcsön

Részletesebben

H I R D E T M É N Y MAGÁNSZEMÉLYEK RÉSZÉRE NYÚJTHATÓ SZEMÉLYI HITEL

H I R D E T M É N Y MAGÁNSZEMÉLYEK RÉSZÉRE NYÚJTHATÓ SZEMÉLYI HITEL H I R D E T M É N Y MAGÁNSZEMÉLYEK RÉSZÉRE NYÚJTHATÓ SZEMÉLYI HITEL Személyi Kölcsön: A kölcsön összege: 300.000 Ft - 2.000 000,- Ft Futamidő: 12-72 hó Hatálybalépés napja: 2012. 07. 01. életbiztosítás

Részletesebben

1 Gyári klímatisztítósprayvel végzett beavatkozás. Az ajánlat személyautóra vehető igénybe, kizárólag az akcióban részt vevő,

1 Gyári klímatisztítósprayvel végzett beavatkozás. Az ajánlat személyautóra vehető igénybe, kizárólag az akcióban részt vevő, Gyári klímatisztítósprayvel végzett beavatkozás. Az ajánlat személyautóra vehető igénybe, kizárólag az akcióban részt vevő, magyarországi Citroën-márkaszervizekben (ezek listája megtalálható a www.citroen.hu

Részletesebben

ÚJ NISSAN X-TRAIL 150 000 FT ÉRTÉKŰ GYÁRI AJÁNDÉK 2,5% MÁR 6 990 000 Ft-tól THM: MINDENKINEK* AKTÍV BIZTONSÁGI CSOMAG AKTÍV BIZTONSÁGI PAJZS

ÚJ NISSAN X-TRAIL 150 000 FT ÉRTÉKŰ GYÁRI AJÁNDÉK 2,5% MÁR 6 990 000 Ft-tól THM: MINDENKINEK* AKTÍV BIZTONSÁGI CSOMAG AKTÍV BIZTONSÁGI PAJZS ÚJ NISSAN X-TRAIL MÁR 6 990 000 Ft-tól 2,5% THM: MINDENKINEK* 150 000 FT ÉRTÉKŰ GYÁRI AJÁNDÉK AKTÍV BIZTONSÁGI CSOMAG Az új Nissan X Trail most olyan fejlett technológiákat kínál, melyek biztonságos vezetést

Részletesebben

AKTÍV BIZTONSÁGI CSOMAG

AKTÍV BIZTONSÁGI CSOMAG ÚJ NISSAN X-TRAIL AKCIÓSAN MÁR THM: 2,5% 6 390 000 000 Ft-tól 1 MINDENKINEK 2 LIMITÁLT NISSAN CHROME EDITION KIADÁS AKTÍV BIZTONSÁGI CSOMAG Az új Nissan X-Trail most olyan fejlett technológiákat kínál,

Részletesebben

9 900 FT FT FT 1 GUMISZETTCSERE CENTRÍROZÁSSAL ACÉLFELNIN + 21 PONTOS ÁTVIZSGÁLÁS

9 900 FT FT FT 1 GUMISZETTCSERE CENTRÍROZÁSSAL ACÉLFELNIN + 21 PONTOS ÁTVIZSGÁLÁS FUTÓMŰ KONTROLLCSOMAG MŰSZERES LENGÉS- CSILLAPÍTÓMÉRÉSSEL 5500 FT FÉK KONTROLLCSOMAG MŰSZERES FÉKHATÁSMÉRÉSSEL 5500 FT A KÉT KONTROLLCSOMAG EGYÜTT CSAK 0 000 FT A kupon két oldalas, a 2. oldalon található

Részletesebben

5 L-ES PEUGEOT TÉLI ABLAKMOSÓ FOLYADÉK 20 C -IG 3100 FT 1

5 L-ES PEUGEOT TÉLI ABLAKMOSÓ FOLYADÉK 20 C -IG 3100 FT 1 5 L-ES PEUGEOT TÉLI ABLAKMOSÓ FOLYADÉK 0 C -IG 300 FT 07.0.6-tól visszavonásig, de legkésőbb 08. január 3-ig. A tájékoztatás nem teljes körű, a P Automobil Import Kft. fenntartja magának a jogot az ajánlat

Részletesebben

Hirdetmény. Akciók kondíciói A JÖVŐRE TERVEZVE! 1/6

Hirdetmény. Akciók kondíciói A JÖVŐRE TERVEZVE! 1/6 1/6 Hirdetmény Akciók kondíciói 1/2010.03.23. és 7/2010. számú Eszköz Forrás Bizottsági határozattal elfogadva, érvényes 2010. 04. 27-től A JÖVŐRE TERVEZVE! 2/6 Fókusz Takarékszövetkezet Lakossági akciós

Részletesebben

Felszereltség Motor 5 ajtós 1.0l EcoBoost (100LE) A6 Euro6 - Start/Stop Ft

Felszereltség Motor 5 ajtós 1.0l EcoBoost (100LE) A6 Euro6 - Start/Stop Ft FIESTA VIGNALE 2018-as modellév - 2017/4. Érvényes: 2017. október 1-i gyártástól A változtatás jogát fenntartjuk! Felszereltség Motor 5 ajtós 1.0l EcoBoost (100LE) A6 Euro6 - Start/Stop 5 950 000 Ft 1.0l

Részletesebben

KÉSZÜLJÖN FEL IDŐBEN A TÉLRE!

KÉSZÜLJÖN FEL IDŐBEN A TÉLRE! KÉSZÜLJÖN FEL IDŐBEN A TÉLRE! 10 PONTOS ÁTVIZSGÁLÁS CSAK 1900 Ft TOYOTA AJÁNDÉKTÁRGYAK KEDVEZMÉNNYEL ALWAYS A BETTER WAY KEDVEZMÉNYES JÁRMŰTARTOZÉK- AJÁNLATOK TÉLIGUMI ÉS SZERELT KERÉK AKCIÓ EREDETI ALKATRÉSZEK

Részletesebben

TOYOTA JOBB HYBRID VIDÁMAN EGYÜTT ÖNNEL

TOYOTA JOBB HYBRID VIDÁMAN EGYÜTT ÖNNEL VERSO TOYOTA JOBB HYBRID VIDÁMAN EGYÜTT ÖNNEL NAP MINT NAP TESZÜNK EGY LÉPÉST ELŐRE, FOLYAMATOSAN FEJLŐDÜNK, MEGÁLMODJUK A JÖVŐ TECHNOLÓGIÁIT. SZENVE- DÉLYÜNK, HOGY ÖRÖMET OKOZZUNK EGY OLYAN AUTÓVAL, AMELY

Részletesebben