A televízió és a gyermekek. Erőszakos médiatartalmak vagy társadalmi pánik?

Átírás

1 BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐISKOLA KÜLKERESKEDELMI FŐISKOLAI KAR KOMMUNIKÁCIÓ ÉS MÉDIATUDOMÁNY SZAK Nappali tagozat PR és szóvivői szakirány A televízió és a gyermekek. Erőszakos médiatartalmak vagy társadalmi pánik? Budapest, Készítette: Papp Dóra

2 Tartalomjegyzék I. Bevezetés...5 II. Szekunder kutatás A problémáról általában Erőszak és agresszió Az agresszió fogalmi tisztázása Az erőszak szó jelentése Erőszak a képernyőn A televízió és a gyerek A televízió szerepe a szabadidő eltöltésében A televízió hatása a család mindennapjaira A gyerekek és a reklám Hatáskutatások Hatás- és befogadásvizsgálatok Valóság vagy eltúlzás morális pánik a televízió körül Erőszakot ábrázoló filmek A média hatalmának kutatása Televízió amit a gyerekek látnak Kiskorúak védelme és a televízió A médiaerőszak-vita jövője...42 III. Primer kutatás Saját kérdőíves kutatás ismertetése A minta felépítése A televízióval kapcsolatos kérdések Televízióval való ellátottság Szülői korlátozás otthon A televízió előtt eltöltött idő elemzése Ismertség, népszerűség Gyakorlati kérdések elemzése Összegzés...58 IV. Befejezés

3 V. Melléklet...61 VI. Ábrák jegyzéke...66 VII. Felhasznált irodalom. 68 4

4 I. Bevezetés Célom a dolgozat megírásával, hogy válaszokat találjak arra, milyen hatással van a televízió-nézés a gyermekek, elsősorban a 6-14 évesek értékválasztásaira, szocializációjára, illetve szabadidő-felhasználására. A televízió és a gyermekek kapcsolata régóta vitatott terület. Az egyes diszciplínák szakértői évről évre vizsgálják a különböző médiatartalmakat, és vitatkoznak annak feltételezhető hatásairól. Számtalan kutatás középpontjában az áll, hogy vajon bizton állíthatjuk-e, hogy a televízió káros hatással van a gyerekekre. Vannak, akik szerint a televízió fokozott agressziót gerjeszt a gyermekekben, és ez sokkal több olyan hatás, mint amennyi szükséges lenne az egészséges pszichikai, erkölcsi, szellemi fejlődésükhöz. De mit mondanak mások? Találkozhatunk olyan véleményekkel is, miszerint a média szorongást, félelmet válthat ki a gyerekekből, és ebből fakad a televízió káros hatása. De az is lehet, hogy ennyi erőszak éppen kellő mértékű az értékrend kialakulásához, ahhoz, hogy már gyermekként megtanuljuk, hogy a mai társadalmi környezetben (a társadalom, illetve a pszichológusok szerint) mi a helyes és a helytelen, mi számít normálisnak és abnormálisnak. Én olyan alapvető kérdésekre keresek választ, hogy torzítja-e a televízió a fiatalok normarendjét, és ha igen, mennyire. Vajon képes-e a média ezen része arra, hogy agressziót keltsen a fiatalokban? Dolgozatomban már ismert elméleteken, kutatásokon keresztül szeretném megvizsgálni, hogy azok mennyire helytállóak manapság a gyakorlatban. Mit mond az egyik oldal, és mit a másik. Ezután egy általam készített kérdőíves kutatással szeretném felmérni egy szegedi általános iskolában az ott tanuló gyerekek televízió-nézési szokásait, illetve hogy szüleik mennyire befolyásolják őket abban, hogy mit néznek, vagy hogy mennyi időt töltenek el a készülék előtt. Ehhez természetesen hozzá kell tennünk azt is, hogy számtalan külső tényező befolyásolhatja az eredményeket. A későbbiekben erről is szó lesz. 5

5 II. Szekunder kutatás 1. A problémáról általában A különböző médiumok hatásait szinte megjelenésük óta vizsgáljuk, ám mindeddig csupán az nyert teljes körű bizonyítást, hogy ez a hatás mind az egyénre, mind a társadalomra rendkívül sokrétű és összetett. A televízióval kapcsolatos kutatások legfontosabb kérdése, hogy vajon mennyire befolyásolja, mennyire van hatással a társadalomra, illetve annak értékorientációjára. Dolgozatom során szeretném felidézni azokat a kutatásokat, tudományos elméleteket, amelyek a tévé hatásmechanizmusát vizsgálják. A modern világ technológiájának köszönhetően használjuk ma már mindannyian a televíziót, a számítógépet és az internetet. A mai információs társadalomban sokat köszönhetünk nekik, hiszen általuk kikapcsolódunk, szórakozunk, tájékozódunk, szocializálódunk. Manapság már természetessé vált, hogy a televízió az életünk, minden háztartás szerves részét képezi. Otthonainkban mindenhol megtalálható legalább egy készülék, de gyakran előfordul, hogy a családban mindenkinek, a gyerekeknek is saját televíziójuk van. Ezt támasztja alá az alábbi táblázat is, amelyen három év adatait láthatjuk. Az IKT-eszközökkel rendelkező háztartások aránya (%) 1. ábra Forrás: letöltés: :27 6

6 A téma szempontjából ezen kívül érdemes megvizsgálni azt is, hogy vajon van-e különbség a televíziókészülékek számát illetően azoknál a háztartásoknál, ahol van gyerek, illetve azoknál, ahol nincs. Ezt mutatja meg az alábbi táblázat. A háztartások infokommunikációseszköz-ellátottsága a háztartás típusa szerint, 2008 (%) 2. ábra Forrás: letöltés: :20 A második ábra tökéletesen szemlélteti, hogy a televíziókészülékek számát illetően szinte semmi különbség nem fedezhető fel a kétféle háztartás között, ugyanis mindkét esetben szinte teljes lefedettségről beszélhetünk. Az elmúlt néhány évben egyre többször hallunk arról, hogy a gyerekek körében nő az agresszivitás, az erőszakos magatartás, a tanulási zavarok, a hiperaktív gyermekek száma állítják a pedagógusok, a pszichológusok, sőt még maguk a szülők is. De vajon ez valóban így igaz, vagy ez az állítás csupán a társadalom szubjektív percepciója? És ha valóban így van, minek tudható be ez a növekedés, illetve a jelenség előfordulásának gyakorisága? Az erőszak a társadalmi érintkezés egyik legősibb, legalapvetőbb formája, amelynek kapcsán nem csupán magát az erőszakot mint cselekedetet vizsgálhatjuk, hanem azt is, hogy a társadalom hogyan ítéli meg és hogyan reagál ezekre az erőszakos tettekre. A kommunikációval kapcsolatban az erőszak okozta problémák leginkább a televízióban bemutatott erőszaknak a közönségre kifejtett hatása körüli vitákban merülnek fel. Dolgozatomban ezért választottam vizsgálatom alanyául a nézők legérzékenyebb, legbefolyásolhatóbb és legfogékonyabb csoportját, a gyerekeket. A szülők többnyire 7

7 próbálnak mindent megtenni azért, hogy megvédjék gyermekeiket a valós erőszaktól a mindennapi élet során. De vajon a televízióban bemutatott agresszív jelenetek veszélyeztetik-e a kicsik egészséges fejlődését? A most felnövekvő generációt, a televízió korának gyermekeit hogyan érinti a az erőszak látványa, vagy a halál gondolata? Ma már ők azok, akik minden mennyiségben élvezhetik a média termékeit, legyen szó egy televíziós műsorról, egy DVD-ről vagy CDről, vagy akár egy internetről letölthető filmről. Az idősebb generációktól eltérően a mai gyerekek már egy olyan korban szocializálódnak, amelyben a televízió egy mindenki által használt és elfogadott szórakoztató és információs eszköz, egyfajta kulturális fórum. Mindezek ismeretében talán kézenfekvő magyarázatnak tűnhet, hogy a televízió megjelenése a gyerekek mindennapjaiban kizárólagosan okolható a fent említett problémákért. De valóban erről van szó? Valóban a televízió gyakorol káros hatást a gyermekek fejlődésére? 2. Erőszak és agresszió 2.1. Az agresszió fogalmi tisztázása Először is tekintsük meg, hogyan írja körül a szakirodalom az agresszió fogalmát: Az agresszív (erőszakos) cselekedet meghatározására Anderson és Bushman (2002a) nyomán a következő definíciót javasolhatjuk: agresszív cselekedet minden olyan viselkedés, amely szándékosan és a károkozás közvetlen, kívánt céljával sért egy másik személyt, élőlényt, vagy rongál tárgyat. 1 Tudjuk, hogy a média képes befolyásolni az embereket, de igyekszünk elkerülni azt, hogy védtelenek legyünk a tömegkommunikáció hatásaival szemben. Stachó és Molnár arra is felhívják figyelmünket, hogy valószínűleg nem azért nézünk agressziót, vagy figyelünk fel a médiában közvetített agresszív cselekedetekre, mert mi magunk valójában agresszívek vagyunk, hanem inkább mert aggaszt minket ez a jelenség, és érzékenyek vagyunk rá. 1 Stachó László Molnár Bálint: Médiaerőszak: tények és mítoszok, Médiakutató 2003 tél, második oldal, 8

8 Vajon a mai modern társadalom mennyire tekinthető agresszívnak? Előfordulhat, hogy csak mi látjuk torzítva a valóságot? Az agressziótól és az erőszaktól való félelem megfogalmazása messze a történelmi múltba nyúlik vissza. Minden felfogásbeli különbség ellenére azonban megmaradt az a meggyőződés, miszerint a média közvetíti és gerjeszti az agresszió alkalmazását. Az emberek olykor veszélyesebbnek és félelmetesebbnek ítélik meg a világot, mint amilyen az valójában. Azonban azt sem szabad figyelmen kívül hagynunk, hogy tekintve a másik oldalt, ha alulértékeljük a média negatív hatását, az esetleg tényleges feszültséget és agressziót válthat ki. Ezért mindannyiunkban jogosan merül fel a kérdés, hogy vajon hibásan ítéljük meg a médiát vagy csak óvatosak vagyunk. Ezt a problémát elemzi Tóth Péter István a Médiakutatóban írt publikációjában. Azt írja, azok szerint, akik a manipuláló média paradigma elvét vallják, a média hatáskiváltásra való törekvése célorientáltan szándékos. Ez abban rejlik, hogy a célközönség tagjai annál gyakrabban válnak kiszolgáltatottá és védekezésre képtelenné a médiával szemben, minél több tulajdonságban különböznek az őket védeni szándékozóktól. Mások viszont úgy vélik, hogy az erőszak kultivációja már a korai gyermekkorban elkezdődik, amikor még képtelenek vagyunk megkülönböztetni a fikciót a valóságtól. Gyerekként hajlamosak vagyunk a környezetünkben zajló folyamatok utánzására, így könnyedén és gyorsan megtanulhatjuk azt is, hogyan legyünk agresszívek. Mindezen hatáselméleti kutatások ellenére azonban egyre több érv hangzik el amellett, hogy a tömegkommunikációs hatások jóval gyengébbek, mint azt eddig feltételezték a kutatók. 2 Mindenekelőtt azonban érdemes azt megvizsgálnunk, hogy valóban minden körülmények között ártalmas-e az erőszak. Miért alakult ki egyáltalán agresszivitás az emberekben? Mi volt, és mi ma ennek a funkciója? Bizonyítékok sora utal arra, hogy az agresszió a történelem során folyamatosan foglalkoztatta az embereket. Bőven van lehetőségünk választani olyan definíciók közül, amelyek a hangos veszekedésektől a véres küzdelmeken és kínzásokon át a kivégzésekig írják körül az agresszió jelentését. Első pillanatra nem is gondolnánk, milyen nehéz meghatározni az agresszió fogalmát. Hiszen amikor a kutya, amelyik beleharap a postásba, vagy egy rasszista, aki beleköt egy színesbőrűbe, valószínűleg legtöbbünk szerint agresszív cselekedet. De vajon a vadonban agresszió-e az, amikor egy ragadozó állat elejti a prédáját? Vagy amikor két bokszoló küzd az olimpiai aranyéremért. Agresszió ez vagy sem? Előszeretettel gondoljuk azt, hogy nem, 2 Tóth Péter István: A médiaerőszak-félelmek eredete, Médiakutató 2008 tél, 9

9 habár ezekben a szituációkban is szándékos károkozás történik. Bár az állatvilágban nemigen jellemző a gyűlölet és a bosszúvágy, mégis ki merné azt állítani, hogy például két szarvasbika dominancia-küzdelméből hiányzik az agresszió? A kérdés tehát továbbra is fennáll, hogy akkor végül az agresszió inkább jó vagy inkább rossz. Miként definiáljuk? Az emberek világában mindenesetre érzékelhető az agresszió pozitívuma is, amikor a szocializált, mindennapi élet céltudatos viselkedésmódjára gondolunk, nem pedig a börtön-szituációra vagy egy háborús helyzetre. A világ ugyanis tele van agresszív szimbólumokkal, viselkedés-modellekkel, de mindez a hétköznapiság része, amelyekre nem is figyelünk fel, és amelyeket nem is tartunk elítélendőnek. Gondoljunk csak arra például, amikor sikertelenség ér bennünket, első reakciónk a düh, és a bizonyítási vágy, amely azt mondatja velünk, "csak azért is megmutatjuk". Ez azonban egyfajta motivációval is szolgálhat számunkra, hogy legközelebb jobban felkészüljünk, még jobbak lehessünk. Az agresszió tehát egyaránt rendelkezik pozitív és negatív komponensekkel. Az erőszak az emberi civilizáció kezdetétől jelen van életünkben. Gondolok itt többek között az ókori gladiátorjátékokra, a középkori lovagi tornákra, a nyilvános kivégzésekre, vagy éppen korunk bokszmérkőzéseire habár erről először nem is az agresszió jut eszünkbe, hiszen ezek a tömegszórakoztatás elengedhetetlen (és rendkívül népszerű) részei. Sőt, tovább is megyek. Egészen a 20. század elejéig számos hősköltemény, újságcikk, plakát és propagandafilm egyenesen dicsőítette a kíméletlen mészárlásokat. De az 1960-as évektől az emberek érzékennyé váltak az erőszak ábrázolásával és annak megítélésével kapcsolatban. Elsősorban a televíziós és a számítógépes erőszak aggasztotta őket, de a könyvben vagy a színházban történő megjelenési formákra immunisak voltak. De visszatekinthetünk egészen az őskorig, ami arról szólt, hogy az maradt életben, aki erős volt, aki bátor volt, és aki nem félt ölni sem. Ez ugyanis akkor az életben maradás alapvető feltételét jelentette. Állatokat kellett levadászni, ha nem akartak éhen halni. És mi a helyzet a Bibliával? Minden idők legnagyobb bestsellerében az erőszak ábrázolásának számos példájával találkozhatunk: példaként szolgálhat Dávid és Góliát története, vagy amikor Lipót dühében tizenkét darabra vagdalta halott ágyasának testét. Mindettől mégsem óvjuk gyermekeinket. 3 Vajon miért? Ha jobban belegondolunk, bizonyos esetekben nem is káros az erőszak, hanem éppen ellenkezőleg. Hiszen olykor példát is statuálhatunk azzal, ha gyermekeink megtanulják, hogy az ősi emberi természetre 3 Bajomi-Lázár Péter: Média és erőszak című írása, Value magazin, 2009 ősz 10

10 vall az, ha megvédjük értékeinket, családunkat, saját magunkat nem pedig egy erőszakos cselekedet. De tekintsünk meg még egy utolsó megközelítést. A társadalomtudományokban a megismerési folyamat végső célja a társadalom, az emberi lét jobbá tétele. Ebből az következik, hogy a társadalomtudományoktól elválaszthatatlan a normativitás, habár ez nem jelenti azt, hogy a kutatóknak ne kellene az objektivitásra törekedniük. Az agresszió ebben a társadalomtudományi értelmezésben egy nemkívánatos viselkedésforma, hiszen veszélyezteti a társas kapcsolatokat, lerombolja a csoportokat, gyengíti a szervezetek működési hatékonyságát, és veszélyezteti a társadalom egészét. Emiatt az agresszióhoz többnyire óhatatlanul is negatív értékeket társítunk, habár a sok elmélet között nem igazán létezik egy valódi, átfogó teória az agresszióról. A társadalomtudományokban agressziónak leggyakrabban azt a magatartást tekintik, amely által az egyén fizikai, pszichológiai és/vagy szimbolikus sérülést szándékosan okoz a másik félnek. A sok különböző meghatározásban mindenesetre három olyan tényező van, amellyel mindenhol találkozhatunk: egy személy, maga az agresszor az a szándék, amellyel az egyén végrehajtja az agresszív cselekvést és egy másik személy, aki az áldozat szerepét tölti be. Azzal kerülhetőek el tehát a meghatározással kapcsolatos nehézségek, hogy a kényszert tekintjük alapkritériumnak. Ez az, ami minden olyan viselkedésben benne van, amelyet általában agresszívnek mondhatunk. Azonban éppen ez a kényszer az, ami alapvetően játszott szerepet az ember életben maradásért folytatott harcban is, az evolúció során. A XXI. század elejére olyan szemléletmód kezdett elterjedni, amely az agresszió minden formáját elfogadhatatlannak tartja. A jóléti társadalmak mindent megtesznek annak érdekében, hogy a gyerekek agresszió nélkül szocializálódjanak, illetve hogy kulturálódásuk során olyan történetekkel találkozzanak, amelyek inkább az együttműködést és az önzetlenséget helyezik előtérbe. Azt hiszem, ilyenkor jogosan merül fel a kérdés, hogy vajon azok a gyerekek, akik a legjobb körülmények között élnek, kevésbé vannak-e kitéve agresszív bánásmódnak. Szüleiknek köszönhetően ugyanis éppen ők rendelkeznek a legtöbb szabadidővel, és a legújabb, legjobb médiatermékek közül válogathatnak, a legdrágább játékokat vásárolhatják meg. És mivel igen sok időt töltenek el ezekkel a játékokkal, így egyes kutatók szerint éppen közülük kellene kikerülniük a 11

11 legagresszívebb egyéneknek. Sokan ugyanis azt állítják, hogy minél több agressziót láthatnak a gyerekek, annál nagyobb a kockázata annak, hogy ők maguk is erőszakossá válnak Az erőszak szó jelentése Az erőszakot gyakran az agresszió szinonimájaként használják, habár több speciális definíciót is találhatunk rá a szakirodalomban. Általában a fájdalom, a sérülés jellegétől függően különböztetik meg az agressziót az erőszaktól. Vagyis többnyire az adott kutató választása befolyásolja az erőszak meghatározásának referenciális kereteit azzal, hogy miként jelöli meg a kiterjedését annak a populációnak, amelyre vonatkoztatja definícióját. Míg az agresszió mindig a normahatárokon túli cselekményeket jelenti, addig az erőszak olyan viselkedés, amely alapvetően természettudományi kötődésű, kultúrafüggő kategória. Dolgozatom során én az alábbiakban az agresszió és az erőszak fogalmát egymással felcserélhetőkként fogom használni azzal a megkötéssel, hogy míg az agresszió a nem fizikai károkozás kategóriáját is magában foglalja, az erőszak említése elsősorban fizikai sértésre utal. Az erőszak kutatásának kapcsán rendszerint két elmélet merül fel: a pszichoanalitikus és a szociális tanuláselmélet. A pszichoanalitikusak frusztráció-agresszió hipotézise szerint, ha valami akadályoz bennünket a célunk elérésében, agresszió-drive keletkezik bennünk, amely az akadály legyőzésére késztet minket. Ez, az úgynevezett drive-elmélet, azonban két ponton is ellentmondásosnak bizonyult. Egyrészt hogy az agresszió oka általában a frusztráció, másrészt hogy a velünk született reakciókhoz hasonlóan a drive addig marad fent, amíg el nem éri az adott célt. A szociális tanuláselmélet szerint viszont azok, akiket akadályoznak a céljuk elérésében, emocionális arousalt, azaz izgalmi állapotot érnek el. Erre az arousalra adott válasz függ attól, hogy milyen viselkedésmodelleket sajátítottunk el szocializációnk során. A társas tanulás egyik legkiemelkedőbb kutatója, Albert Bandura az 1960-as években végzett kutatásokat az agresszív modellek megfigyelése útján. Bandura a megfigyeléses tanulás jelentőségét hangsúlyozta, amely azt jelenti, hogy mi magunk is mások megfigyelése útján tanulunk. A laboratóriumi kísérletek során a gyerekek egy élő modell által kifejtett agresszív cselekedetre csupán a specifikus 12

12 agresszív mozdulatok utánzásával reagáltak, de ugyanezen jelenet képernyőn való lejátszása után nőtt az agresszió kísérte válasz. 4 Ezen kívül Bandura az agresszió-utánzást a jutalmazással való összefüggésben is vizsgálta. Arra volt kíváncsi, hogy ha a filmben elkövetett erőszak büntetlenül marad, vajon a néző nagyobb valószínűséggel folyamodik-e majd ahhoz, hogy erőszakot használjon céljai elérése érdekében. Bandura kísérletei következtében arra az álláspontra jutott, hogy a gyerekek kevésbé hajlottak az erőszak utánzására, ha a filmbeli szereplő büntetést kapott agresszív viselkedésének köszönhetően Erőszak a képernyőn A legtöbb kérdés és aggály a televíziót illetően a képernyőn látható erőszakkal kapcsolatban merül fel. A Pennsylvaniai Egyetem Annenbergi Kommunikációs Intézete végzett egy elemzést a médiatartalmakról aszerint, hogy milyen mértékű a televízióban látható erőszak. Az 1994-ben készült felmérés adatai azt igazolják, hogy a filmek főszereplői közül minden második kerül erőszakos helyzetbe, és ezek 20%-a gyilkossággal végződik. Tény, hogy a gyermekek nem mindig tudják megkülönböztetni a valóságot a fikciótól, hiszen bizonyos kor alatt még hiányzik még belőlük a kellő élettapasztalat. Azonban esetükben csak akkor beszélhetünk agresszióról, amikor a gyermek már tudatában van annak, hogy viselkedésével árthat másoknak. De nem csupán azzal vádolják a médiát, hogy erőszakos viselkedésre sarkallhat, hanem azzal is, hogy érzéketlenné teszi a nézőt a valódi erőszakkal szemben. Sőt, az is előfordulhat, hogy az erőszakos tartalom következtében a néző azt hiszi, hogy a látottak a valóságot ábrázolják. Emiatt azonban nem feltétlenül nevezhetünk minden hatást károsnak, hiszen olyan elméletek is születtek már, hogy a filmek nemhogy növelnék, hanem inkább csökkentik az erőszakot azáltal, hogy a néző az ilyen filmeken keresztül képes levezetni és felszabadítani az elfojtott érzelmeit. 4 Atkinson & Hilgard: Pszichológia, Szilády Szilvia: Erőszak és brutalitás a magyar televíziós műsorkínálatban, Jel-kép, szám 13

13 A kérdés tehát az, hogy a televízió agresszívebbekké teszi-e a fiatalokat, mint egyébként lennének, vagy olyan agresszív cselekedetekre buzdítja őket, amelyeket egyébként sosem tennének meg. A legtöbb kutatás szerint a televízió önmagában nem elegendő ahhoz, hogy valakit, aki egyébként sosem követne el erőszakot, mégis erre ösztönözzön. És persze nem szabad megfeledkeznünk arról sem, hogy különbség van erőszak és erőszak között. Nem mindegy ugyanis, hogy az adott filmben mi az erőszak funkciója, illetve hogy hogyan jelenik meg. Nagyon fontos, hogy milyen kontextusban van. A rajzfilmsorozatokban például a szereplők sosem éreznek fájdalmat, és nem szenvednek el sérüléseket még akkor sem, ha a fejükre esik egy zongora vagy felrobbantják őket. Gondoljunk csak a Tom és Jerry című rajzfilmre. A gyerekek, sőt a felnőttek is, ezt inkább tartják viccesnek, mintsem erőszakosnak. 4. A televízió és a gyerekek 4.1. A televízió szerepe a szabadidő eltöltésében Magyarországon a televízió 1957-ben indult el hódító útján, és azóta a sok vita ellenére egy dologban biztosak lehetünk; jelentősen alakította át mindennapi életünket. Számtalan család ma már a televíziós műsorokhoz igazítja szabadidős tevékenységét. Rengeteg felmérés, statisztikai adat próbál időről időre objektív képet adni számunkra arról, hogy mennyi időt töltünk el a készülék előtt. Az alábbi ábra azt mutatja meg, hogy a gyermekek milyen arányt képviselnek a tévénézők között. 14

14 3. ábra Forrás: letöltés: :56 A harmadik ábra azt a nézetet szemlélteti, miszerint a gyermeki korosztály jelentős arányt képvisel a televíziónézők között. Az AGB Nielsen Médiakutató Kft áprilisában végzett kutatása azt mutatja, a nap túlnyomó részében a 4-17 éves kor közötti gyerekek %-át teszik ki a nézőknek. A nézőszám havi megoszlása mellett érdemes megnéznünk azt is, hogy mennyi volt a napi tévénézésre fordított idő a 4-14 évesek körében a tavalyi év folyamán, 2009-ben. 15

15 4. ábra Forrás: letöltés: :05 A negyedik ábrán a tavalyi év adatait láthatjuk, azt hogy mennyi időt töltöttek a különböző korcsoportok a készülék előtt naponta. Azoknál a 4-17 éves korú gyerekeknél, akik nem rendelkeznek otthon számítógéppel, majdnem négy óra, pontosan három óra és negyvenkilenc perc, amit a tévé előtt töltenek. Ugyanez a számítógéppel rendelkező gyerekeknél két óra és negyvenhét perc, azaz majdnem egy órával kevesebb. Ez is azt bizonyítja, hogy a televíziózásra fordított idő számos külső tényezőtől függ. A fenti ábra azt szemlélteti, amikor ezt az időt az befolyásolja, hogy a gyerekek emellett számítógépezéssel is töltik a szabadidejüket, így kevesebb idő jut a tévére. Ehhez az ábrához szorosan kapcsolódik egy másik, amely az Országos Rádió és Televízió Testület honlapján található. A kutatás az ORTT és az AGB Nielsen Médiakutató Kft. adatai alapján készült. A mérés eredményei alapján kiderült, hogy 2001 óta legalább három órát töltenek tévézéssel naponta (a felmérés a közötti időszakra vonatkozik) óta ez a tendencia kissé mérséklődött, hiszen az alábbi ábrán az is látszódik, hogy naponta átlagosan majdnem fél órával csökkent ez az érték. 16

16 Televíziónézésre fordított idő a 4-17 éves gyerekek körében (percben) 5. ábra Forrás: letöltés: :43 A felmérés kezdetén, 2001-ben a 18 év alattiak még 195 percet ültek naponta a készülék előtt átlagosan. Az utolsó vizsgált évben azonban, 2008-ban, a gyerekek 184 percet fordítottak tévénézésre naponta, az esti órákban 18 és 22 óra között pedig összesen 70 percet szántak a különböző műsorok megtekintésére. Azt is láthatjuk, hogy 2001-től 2004-ig folyamatosan nőtt a tévénézésre fordított idő (egész napra vonatkozóan), és 2004 után szakadt meg ez a tendencia, innentől kezdve minden évben egyre kevesebbet mértek. A következő ábrán keresztül pedig abba nyerhetünk egy kis bepillantást, hogy milyen csatornákat preferálnak leginkább vagy legkevésbé a gyerekek. 17

17 6. ábra Forrás: letöltés: :00 A vizsgálat 2009 nyarán készült. A 4-14 éves korosztály csatornaválasztásának 60%-án az országos lefedettségű kereskedelmi csatornák (mint például RTL Klub és TV2) és a gyerekcsatornák osztoznak szinte egyenlő arányban. A készülék előtt eltöltött további időnek 10%-át a videó, illetve a DVD és a videójátékok használata teszi ki. A fennmaradó 30%-on pedig a közszolgálati csatornák osztoznak a további tematikus csatornákkal A televízió hatása a család mindennapjaira A kereskedelmi televízió megjelenése előtt a gyermekes családok napirendjüket a tévéműsorokhoz alakították. Az esti mese időpontja ugyanis akkoriban behatárolta a háztartásbeli munkák, illetve a gyermekellátási feladatok idejét, és a gyermek elalvási időpontját. Ma már azonban az emberek nem a műsor, hanem a szabadidő alapján szabják meg, hogy mikor ülnek a készülék előtt. Az utóbbi évtizedek során megváltoztak a családszerkezetek és a szabadidő eltöltése. Régebben akár több generáció is egy háztartásban élt, ma már ez igen ritka. Sőt, egyre gyakoribb a válások száma és az egyszülős háztartások száma. 18

18 Ezzel együtt a média is sok változáson ment keresztül az elmúlt néhány évtized során. A médiatechnikai változások egyre jobb minőséget mutatnak. A csatornák száma is egyre csak növekszik, és a kereskedelmi csatornák létrejöttével a reklámok száma, illetve azok hossza is jelentősen megnőtt. Egy család mindennapjaiban igen nagy szerepet játszik a televízió. Az elmúlt években jelentősen megváltoztak a családon belüli televíziós szokások. Ezekről a szokásokról sok mindent elárul az, hogy hol van elhelyezve a készülék a lakásban, mennyi készüléke van a családnak, ki kivel tévézik együtt, ki dönti el, hogy milyen műsort/csatornát nézzenek, milyen szempontok alapján választanak műsort, illetve hogy beszélget-e a család a látottakról. Mivel manapság egyre nagyobb a szülők leterheltsége, sokan hajlamosak arra, hogy a televíziót mint úgynevezett elektronikus babysittert használnak otthon. Hiszen amíg a gyermek műsort néz, addig a szülőnek van ideje ebédet főzni, takarítani vagy esetleg pihenni egy kicsit. Úgy gondolom, ez lehet az oka annak, hogy a televízió manapság központi helyet foglal el a legtöbb lakásban. Általában ugyanis abban a helyiségben, ahol a család a legtöbb időt tölti, biztosan található egy készülék. Magyarországon 2008-ban az Országos Rádió és Televízió Testület támogatásával a Szonda-Ipsos készített egy vizsgálatot, amelyben a 8-14 éves korú gyermekek kommunikációs szokásait vizsgálta. Ez a kutatás a KidComm nevet kapta. Az eredmények azt mutatták, hogy tízből négy gyermeknek van saját készüléke a szobájában, és közülük hárman maguk is eldönthetik, hogy mikor és mit néznek meg a tévében. A háztartások többségében a mindennapi tevékenységek elvégzése közben is be van kapcsolva a televízió, de van, ahol egész nap szól. A felmérésből a kutatók arra az eredményre jutottak, hogy a kiskorúak ki vannak szolgáltatva a televízió által sugárzott káros tartalmaknak. Ezért az ORTT elindított egy kampányt, amely a Ne a televízió nevelje fel a gyereket címet kapta. 6 Az ORTT a tudatos médiafogyasztás fontosságát és a szülők felelősségét hangsúlyozza, erre hívja fel a figyelmet. E kampány keretein belül három drámai szpotot

19 készítettek az alkotók, amelyeket a szülők 2008 karácsonyát követően láthattak öt héten keresztül a televízióban és az online felületeken. Az első kisfilm egy kisgyermek félelmeit mutatja be, miközben egyedül nézi a tévét; a második a képernyőn látható túlzott szexualitás káros hatásaira hívja fel a figyelmet; a harmadik pedig a tévéerőszak következményeit illusztrálja. Az ORTT célvizsgálatokkal, tartalomellenőrzésekkel és különböző tanulmányokkal igyekszik megelőzni a gyermekek számára kockázatosnak vélt médiatartalmak képernyőre kerülését. A kisfilmek célja pedig az volt, hogy a szülők figyelmét is felhívják arra, hogy milyen fontos, hogy megválogassák a műsorokat. A kampány azt sugallja, hogy a gyermekeket lehetetlen megvédeni az erőszakos műsortartalmaktól, ha nem a szülő kezében van a távirányító. Állításuk szerint ugyanis a szülő felelőssége, hogy gyermeke ne kerüljön a televízió közelébe olyankor, amikor a képernyőn nem az ő korának és fejlettségi szintjének megfelelő műsorokat sugároznak. 7 A televízió azonban egyben a kommunikációs szokásokat is átalakította a családokban. Egyrészt a családtagok kevesebbet beszélgetnek egymással, hiszen az emberek többnyire nem kedvelik, amikor filmnézés közben zavarják őket. Másrészt átalakultak a beszédtémák is, hiszen egy-egy beszélgetés alkalmával bizonyára szóba kerülnek a látottak, amiket a családtagok megvitatnak egymással. Ennek köszönhetően viszont az a veszély fenyegeti a családot, hogy beszélgetéseik nemigen mélyülnek el, vagy esetleg ki is merülnek annyiban, amennyi a műsorokról szól. A családtagok nagy része egyből bekapcsolja a tévét, amint hazaér, így a hétköznapok szokásos tevékenységei egybefolynak a tévénézéssel. Azonban a bekapcsolt tévékészülék mellett folyó beszélgetés átalakítja a annak minőségét is. A televízió folyamatosan gerjeszti a beszélgetést a nézők között, ám ugyanakkor szabályozza is azt. A gyerekek részvételi aránya a kommunikációban ilyenkor függ a műsor témájától is, de a szülők közötti kommunikáció hallgatása is fontos lehet számukra, a szociális tanulás szempontjából. És egyben felvetődik az a kérdés is, hogy mennyire helytálló az ORTT kampánya, ha a családtagok beszélgetése a képernyőn látottakban merül ki?

20 4.3. A gyermekek és a reklám A televízióban megjelenő erőszak mellett egyre nagyobb figyelmet kap a reklámszféra és annak szabályozása is. A reklámipar igyekszik elsősorban a gyermekeket mint a legkönnyebben befolyásolható vásárlóréteget megcélozni a kifejezetten számukra készült reklámokkal. Azzal keltik fel a gyermekek figyelmét, hogy számos terméket figurákkal társítanak. Gondolok itt a Nestlé Nesquik nyuszijára vagy a Vademecum fogkrém hódjára. De említhetjük akár a McDonald s reklámjára, amikor egy bohóc segítségével arról próbálták meggyőzni a gyerekeket, hogy tartsák születésnapi zsúrjukat egy közeli McDonald s étteremben. Tehát a kicsik jó bázist jelentenek a reklámszakemberek számára, hiszen könnyű őket meggyőzni. A hozzáértők tudják, hogy a szülők pénztárcájához a gyermekek kívánságán keresztül vezet az út. A reklámszabályozásról a különböző országok eltérően vélekednek. Franciaországban például úgy vélik, a reklámok segítenek a gyerekeknek, hogy beleszokjanak a fogyasztói társadalom világába, míg a spanyolok antidemokratikusnak tartják a szabályozásokat. Svédországban pedig egyenesen tiltják a tizenkét éven aluliak számára készített reklámokat. Európában két tényezőt vesznek figyelembe a reklámokkal kapcsolatban: a reklámok nem lehetnek károsak a gyermek fizikai, erkölcsi és szellemi fejlődésére, illetve a szakemberek nem építhetik a reklámokat a kiskorúak hiszékenységére. Magyarországon a médiatörvény értelmében nem szabad közzétenni olyan reklámot, amely dohányáruval, fegyverrel, lőszerrel, robbanóanyaggal, vagy olyan gyógyszerrel kapcsolatos, amely csak orvosi vény ellenében férhető hozzá. Az alkoholról szóló reklámokat nem tiltja a törvény, de azok bemutatása számtalan feltételhez van kötve. Emellett a törvény tiltja azokat a reklámokat, amelyek arra szólítják a gyermekeket, hogy vegyék rá szüleiket az adott termék megvásárlására, illetve amelyek félrevezetőek a játékok minőségét és lehetőségeit illetően. A törvény kimondja, hogy nem szabad erőszakos viselkedésre buzdítani, illetve gyermeket erőszakos szituációban feltüntetni. Ezen kívül a törvény szerint a reklámkészítőknek tilos a gyerekek hiszékenységére, tapasztalatlanságára, elletve a szüleik iránti jóhiszemű viszonyra építeniük. A 2002-ben történt módosítás óta a törvény azt is kimondja, hogy a reklámok nem szólíthatják fel a gyerekeket az adott termék megvásárlására vagy egy szolgáltatás igénybevételére. Emellett a kifejezetten gyerekeknek szóló reklámok sávjáról is 21

21 rendelkezik a törvény. Ennek értelmében nem szabad tizennégy év alatti gyerekeknek szóló, harminc percnél rövidebb időtartamú műsort reklámmal megszakítani. Az Országos Rádió és Televízió Testület 2006-ban tette közzé a fent említett a gyermekek médiában való szerepeltetéséről szóló elveket, amelynek címe Ajánlás a magyarországi elektronikus médiumok számára a fiatalkorúak és a gyermekek médiabeli megjelenítésének vonatkozásában. 5. Hatáskutatások 5.1. Hatás- és befogadásvizsgálatok Az emberek számára mára a tévékészülék egy megszokott bútordarabbá vált, és sokan bele sem gondolnak a hatásába, amelyet az ránk, nézőkre gyakorol. Hiszen gondoljunk csak bele, megnyomunk egy gombot, és máris információk tömkelege áraszt el bennünket; a legfrissebb hírek, ismeretterjesztő műsorok, filmek, játékos vetélkedők, sportesemények, és így tovább. Még mi, laikus közönség is sokszor megkérdőjelezzük ennek a pozitív vagy negatív hatását, ami a kutatók körében sincs másképp. Számtalan kutatás ugyanis meglehetősen ellentmond egymásnak, és olykor meglepően szélsőséges következtetésekkel is találkozhatunk. A hatáskutatások egyik legfontosabb kérdése mégis az, hogy képes-e egyáltalán a tömegmédia, különösen a televízió befolyásolni a közönséget és ha igen, miként. A médiahatások megítélésében két paradigma bontakozott ki: a direkthatás és a korlátozott hatás tézise. Az emberek többsége a direkthatás tézisét fogadja el, miszerint a média könnyedén képes manipulálni az embereket. Ezt a nézetet azonban az empirikus kutatások meggyőzően nem támasztották alá. Ezzel szemben viszont a korlátozott hatás tézisét jóval több tudományos adat igazolja. Ez azt feltételezi, hogy a média csak bizonyos esetekben képes véleményváltozást elérni, hiszen hatását számos más tényező is befolyásolja: személyes tapasztalatok, társadalmi és gazdasági státusuk, valamint az úgynevezett véleményvezérek hatására ugyanazt az üzenet is eltérően értelmezhetik az emberek. Tehát mindig a használat során dől el, hogy milyen jelentést kapnak az egyes üzenetek. 22

22 Bajomi-Lázár Péter Manipulál-e a média című írásában olvashatunk egy összefoglaló elemzést a különböző elméletekről. Azzal kezdi, hogy két csoportba sorolja a médiával kapcsolatos viták képviselőit. Médiapesszimistáknak nevezi azokat, akik szerint a média többnyire csak káros hatást gyakorol az emberekre, és a médiát teszik felelőssé a gyűlölködésért, az emberek közötti erőszak elharapózásáért. Velük ellentétben a médiaoptimisták csoportjába sorolja azokat, akik azt remélik és várják el a médiától, hogy közvetítő szerepet töltsön be és eljuttassa az információt, a tudást az otthonokba. 8 És most nézzük meg azokat az elméleteket és kutatásokat, amelyek a legfontosabb mérföldkövek a média befogadásvizsgálatai tekintetében. Ezek a kutatások két iskolába sorolhatók: a média nagy és közvetlen hatását feltételező direkthatás modellek iskolájába, illetve a média csekély és áttételes hatását feltételező korlátozott hatás-modellek iskolájába. E két iskolát nevezik a hatás és kölcsönhatás iskolájának is. Az előbbibe tartozó elméletek a közönséget passzív, az üzeneteket kritikátlanul befogadó, homogén egységként képzeli el, míg az utóbbiba tartozóknak az üzenetek dekódolásában játszott aktív, kritikus, heterogén szerepet tulajdonítanak. A. Direkthatás modellek Lövedékelmélet: a huszadik század eleji, Harold Lasswell nevéhez fűződő, elmélet szerint az üzenet, amit a média közvetít, lövedékként csapódik be a néző testébe, maradandó változást okozva ezáltal. Az elmélet a közönséget homogénnek feltételezte, illetve hogy a befogadó végig passzív marad, a média alakítja véleményét és tetteit. Véleményem szerint ezt a közgondolkodás, ami leginkább az 1920-as és az 1930-as éveket jellemezte, ma már nemigen állja meg a helyét. Mivel rendelkezésünkre állnak olyan új médiumok is mint az internet, vagy a mobiltelefonok, így nem vagyunk teljesen ráutalva a televízióra. Számos más tényező is befolyásolja véleményünket egy adott témával kapcsolatban és manapság egyre több olyan műsorokkal is találkozhatunk, amelyeknek az a fő céljuk, hogy a néző ne maradjon passzív. Kultivációs elmélet: George Gerbner 1969-ben végzett kutatásai során arra a kérdésre kereste a választ, hogy a média hosszú távon nemcsak tükröt tart a valóság elé, hanem szeleteire szedi szét azt, majd bizonyos 8 Bajomi-Lázár Péter: Manipulál-e a média?, Médiakutató, 2006 nyár, oldal 23

23 részeit amelyeket előnyben részesít újra összerakja. Ezáltal pedig megteremt egy új, virtuális valóságot. Ebből pedig az következik, hogy azok a médiafogyasztók, akik napi négy óránál is többet töltenek a televízió előtt, lassanként maguk is elhiszik, amit látnak a képernyőn, és azt tekintik valóságnak. Úgy vélem azonban, hogy ez több szempontból is megkérdőjelezhető. Elsősorban mindenkinek mások a televízió-nézési szokásai, és ezáltal különböző időpontban, különböző napszakban más és más üzenetekkel szembesül a néző. Másrészt számtalan csatorna közül válogathatunk, egyszerre több impulzus éri a nézőket hol filmeket nézünk, hol hírműsorokat, hol pedig csak zenét hallgatunk. Így nem beszélhetünk egységes televíziós világképről. Framingelmélet: Herman és Chomsky 1988-ban azt kutatta, hogy mi befolyásolja a médiát érdeklő eseményeket, témákat. Az elmélet alaptétele az, hogy a politikai és gazdasági elitréteg képes arra, hogy a világban zajló eseményeket a számukra előnyös módon tálalják a közönségnek. Ezáltal kialakul egy olyan része a társadalomnak, akiknek a televízió csupán egyet jelent a sok információforrás közül, és egy, akiknek ez jelenti a kizárólagos forrást. Az internet megjelenése jelenthette volna az áttörést, ahol minden információt első kézből szerezhetünk meg, azonban sajnos ez sem elérhető mindenki számára, hiszen sokak nem rendelkeznek internet hozzáféréssel. Úgy gondolom, ez az elmélet is megkérdőjelezhető a környezeti tényezők befolyásoltsága miatt. Hallgatási spirál: Elisabeth Noelle-Neumann 1964-es elmélete (amelyet először Paul Lazersfeld fogalmazott meg 1948-ban) szerint elválik egymástól a magán- és a közvélemény, mert az emberek nyilvános szférában hangoztatott véleménye a média hatására megváltozik, azonban a valódi véleményük nem. Ezáltal egyfajta hallgatási spirál jön létre, mert senki nem fogja vállalni valódi meggyőződését. A média folyamatosan információk tömkelegét zúdítja az emberekre, és folyamatosan befolyásolja őket, és tény, hogy saját környezetünk olykor képes ugyanilyen befolyást elérni. Mégis én úgy vélem, hogy ez emberfüggő, nemigen lehet ezt az állítást általánosítani. 24

24 B. Korlátozott hatás - modellek A kétlépcsős hatás modellje: Lazersfeld 1944-es elmélete azt mondja ki, hogy a média csupán kis mértékben képes befolyásolni a közvéleményt, mivel azt számtalan más tényező is befolyásolja ugyanabban az időben mint például család, előtapasztalatok, értékrendszer. Tehát a média csak közvetetten, két lépcsőn keresztül befolyásolja a közönséget. Lazersfeldék a nézőket heterogénnek tekintették, viszont az egy csoporton belüli viselkedésüket homogénnek. Úgy gondolták, hogy a társas kapcsolatok és a személyközi kommunikáció sokkal nagyobb hatással van az egyén véleményére, mint a média. Így az emberek nem a médiaára, hanem úgynevezett véleményvezérekre hallgatnak. Azonban ezek a véleményvezérek is a médiából származó információk alapján alakítják saját véleményüket. Ezáltal hat a média két lépésben, csupán korlátozottan az emberekre. Ez a paradigma, úgy gondolom, már életszerűbbnek mondható, mint az előző. Erről a hipotézisről a későbbiekben még szólok. A szelektív észlelés elmélete: Joseph Klapper 1960-as elmélete viszont épp ellenkező irányból vizsgálta a kérdést. Ennek lényege, hogy a befogadók hogyan válogatnak az egyes üzenetek között: Az ember eleve nem figyeli azokat a műsorokat, amelyekről tudja, hogy nem egyezik az ő véleményével Ha a néző meg is hallgat egy az övével ellenkező véleményt, azt elengedi a füle mellett Ha sikerül is meghallgatniuk egy számukra ellentmondó üzenetet és meg is jegyzik azt, akkor is hamar elfelejtik Úgy gondolom, természetes emberi jelenség, hogy többnyire kerüljük azokat a műsorokat, amelyek esetleg a miénkkel ellentétes nézeteket vallanak, vagy olyan témáról szólnak, amelyre kevésbé vagyunk fogékonyak. Ha ezt az elméletet követjük, tisztában kell lennünk azzal, hogy a média hatása csak korlátozott a közönségre nézve, ezért az üzenetekben is arra kell törekedni, hogy a már meglévő pozitív véleményeket erősítsék meg, ha már megváltoztatni nem is képesek azt. 25

25 Napirendelmélet: McCombs és Shaw 1972-es paradigmája arról szól, hogy a média elsősorban nem azt szabja meg, hogy mit gondoljon a néző, hanem azt, hogy miről gondolkodjon. Azaz megszabja ugyan közvélemény napirendjét, de a témák értelmezésére már nincs hatással. Szerintem ez sokszor nem állja meg a helyét, hiszen a média képes arra, hogy adott témával kapcsolatban csak az egyik oldal véleményét, álláspontját mutatja be, és ezáltal arra az oldalra billentheti a mérleget a néző gondolkodásában is. Használat és kielégülés-modell: Jay Blumler és Elihu Katz 1974-ben azt feltételezte, hogy nem a média használja az embereket, hanem éppen fordítva, azok használják a médiát, mégpedig saját szükségleteik kielégítésére. Ezek a szükségletek az alábbiak: Tanulás és információszerzés, Szociális kontaktusok, Elszakadás (egy kis időre a néző elfeledkezhet a valós problémákról) és Szórakozás, időtöltés. Úgy vélem, ez egy kölcsönhatás a televízió és az emberek között. Természetes, hogy olyankor mi magunk is használjuk a médiát, amikor éppen kikapcsolódásra vagy információszerzésre van igényünk. Hiszen nézhetünk főzőműsorokat, ismeretterjesztő- és dokumentumfilmeket, családi és szórakoztató filmeket, megtudhatjuk a legfrissebb híreket. Viszont a másik oldalt figyelembe véve, a médiának is lehetnek szándékolt hatásai azáltal, hogy milyen műsorokat közvetít. Kódolás-dekódolás modell: Stuart Hall 1980-ban azt a nézetet vallotta, hogy a néző aktív szerepet tölt be a médiahasználatban, és jelentést párosít ahhoz az üzenethez, amit kap. Ezt a párosítást befolyásolhatja a szövegkörnyezet, a más médiából származó üzenetek és az egyén saját álláspontja is. Szerintem ez a hipotézis teljesen helytálló, hiszen figyelembe veszi a befolyásoló tényezőket éppúgy, mint azt, hogy a néző aktív szerepet is képes betölteni a készülék előtt. 26

26 Performatív hatás modellje: Danial Dayan és Elihu Katz 1992-ben abból indult ki, hogy a befogadó párbeszédet folytat a televízióval. Vagyis a néző aktív és kreatív szerepet játszik azáltal, hogy újraalkotja magát a médiából felé sugárzott üzenetek által. Ez azt jelenti, hogy kiszűri azokat az információkat, amelyek gyengítik a saját kialakult véleményét, ezért a média csak abban az esetben képes hatást gyakorolni az emberre, ha el tudja érni, hogy a néző érzelmileg is kötődjön hozzá. Ez a paradigma sokban hasonlít a szelektívhatás-modellre, azzal a kivétellel, hogy itt a szelekciót a néző motiváltsága irányítja. 9 Bár a fenti elméletek többnyire ellentmondanak egymásnak, azt mindenesetre megállapíthatjuk, hogy a médiának az egyén értékrendjére, gondolkodására, illetve viselkedésére gyakorolt hatásának mértéke előre kiszámíthatatlan. Ennek oka, hogy a média csupán egy az embereket befolyásoló és körülvevő tényezők közül. Szocializációnk során a környezetünk, a családunk, a társas kapcsolataink, az iskola és a munkahely egyaránt alakítja értékrendünket. Ezen kívül azt is figyelembe kell vennünk, hogy a média társadalomra gyakorolt hatása is folyamatosan változik párhuzamosan a társadalmi, gazdasági, politikai, kulturális és technikai változásokkal. 5.2.Valóság vagy eltúlzás morális pánik a televízió körül Az új médiumok és műfajok megjelenése időnként olyan erős reakciót váltanak ki, hogy már úgynevezett médiapánikról beszélhetünk. Ez a kifejezés Stanley Cohen angol kutató morális pánik fogalmára épül. Egy csoport vagy egy bizonyos csoporthoz kapcsolódó jelenség az adott társadalom idealizált rendjét mint például annak életmódját, alapvető értékrendjét, konszenzuális valóságát fenyegető veszélyként tudatosul a társadalom tagjaiban. A média hatására a fenyegetést hordozó csoport könnyen azonosíthatóvá válik, és ennek következtében a társadalomban felmerül az igény a probléma megoldására. A hatóságok erre az igényre rendszerint törvényi szigorításokkal válaszolnak. Mivel a téma az érdeklődés középpontjában áll és fokozott közfigyelemnek van kitéve, növekszik a jelenség regisztrált eseteinek száma, legitimálva ezáltal a rend helyreállításáért tett lépéseket foglalja össze Cohen a morális pánik kiinduló meghatározásaként (Folk Devils and Moral Panics, 1972.). 9 Bajomi-Lázár Péter: Manipulál-e a média?, Médiakutató, 2006 nyár, 27

27 Az utóbbi években zajló vitákkal a képernyőn megjelenő erőszakról azonban a média jelentősen hozzájárult annak a szinte már pánikszerű hangulatnak a megteremtéséhez, amelynek megkérdőjelezhető a reális alapja. Goode és Ben-Yehuda szerint ahhoz, hogy morális pánikról beszéljünk, az alábbi kritériumoknak kell teljesülniük: a) Érintettség: a kérdésben a közvélemény nagy része (közönség, média, törvényhozók) érintett b) Ellenségesség: az érintettség ellenséges hangulatban nyilvánul meg c) Konszenzus: a társadalom többsége egyetért az ellenséges véleménnyel d) Aránytalanság: a valódi veszélyhez képest jellemző az aránytalanul eltúlzott fenyegetettség-érzet e) Illékonyság: jellemző a közvélemény dinamikus, konkrét eseményhez kapcsolódó reakciója. Rövid idő alatt a jelenség a széles nyilvánosság számára ismertté válik, de ugyanilyen gyorsan általában le is kerülhet a nyilvánosság napirendjéről. 10 A morális pánik kutatóinak egyik leggyakrabban emlegetett példája egy 1993-ban történt nagy-britanniai tragédia, amikor két tíz éves kisfiú kínzott halálra egy három éves gyermeket. A sajtó és a bíróság úgy vélte, a gyerekeket a Gyermekjáték III. című film ösztönözte a szörnyű tett elkövetésére. De voltak, akik úgy gondolták, a gyilkosság és a film között nincs összefüggés, mivel a két tíz éves fiú nem is látta a filmet. Azonban az ellenérveket felsorakoztató tudósok mégis elutasították ezt a véleményt, mert szerintük bármilyen más, erőszakot ábrázoló képsor is vezethetett a gyilkosság elkövetéséig. Számtalan hasonló eset borzolta a kedélyeket, amiken pszichológusok és médiakutatók egyaránt dolgoztak. A kutatások kimutatták, hogy az erőszak által kifejtett hatás attól is függ, hogy az miként, milyen körülmények között megy végbe. A Mannheimi Egyetemen végzett kutatások folyamán ezer nézőnek vetítették le különböző erőszakos jeleneteket azzal a céllal, hogy kiderítsék, található-e összefüggés a képernyőn látott erőszak milyensége és a nézők reakciói között. Végül arra jutottak, hogy azok a filmjelenetek, amelyekben az erőszakot elszenvedők szemszögéből látható a történet, csökkentették az agressziót a nézőkben. Ha ez fordítva történik, azaz az agresszor szemszögéből jelenítik meg az eseményeket, a nézőkben megnő az agresszióra való hajlam. Ha a közönség nem 10 George Gerbner: A média rejtett üzenete,

28 érez együtt az erőszak elszenvedőjével, nagyobb a valószínűsége annak, hogy a való életben ő maga is agresszorrá válik. 11 Ami az én dolgozatom témáját illeti, a morális pánik jelen esetben azt takarja, hogy mindannyian tapasztaljuk és érezzük, hogy manapság a gyerekek egyre erőszakosabbak, kevésbé szófogadóak, mint régen, és gyakran fordulnak deviáns értékrendek felé. Ezért a jelenségért a legkézenfekvőbb dolgot tették felelőssé az emberek, vagyis a televíziót. 5.3.Erőszakot ábrázoló filmek A morális pánikok hatására a kutatók rendre azt feltételezték, hogy a tévéerőszak mint a normarendszer megsértésének audiovizuális és interaktív bemutatatása egyrészt megrendíti a társadalom bizalmát saját értékeiben, másrészt utánzásra ösztönözhet, így közvetlen szerepet játszik a bűnözés növekedésében és az erőszak elterjedésében. Sokakat nyugtalanított és nyugtalanít ma is az erőszakot ábrázoló műsorok, képek hatása a felnövekvő generációra, hiszen az ember természetszerűleg aggódik a gyerekeiért, és kifejezetten ellene van az erőszaknak. De amikor ezt a kérdéskört akarjuk objektíven megvizsgálni, mindenképp érdemes megállapítanunk, hogy az erőszakot ábrázoló filmek elnevezés többnyire nem tesz különbséget a különböző műfajok között. Egy lapon említi például a vadnyugati filmeket a rémtörténetekkel. Ezért egy film minden elemét egységenként kell vizsgálnunk, hiszen azok attól az összefüggéstől kapják jelentésüket, amelynek részei. Az erőszakot ábrázoló film kifejezés tehát nem minden esetben állja meg a helyét. 12 Napjaink médiakutatói már sokkal óvatosabban nyilatkoznak az erőszakos jelenetek hatásairól. Gripsrud szerint érdemes ugyanis azt is figyelembe vennünk, hogy arról senki nem végzett kutatásokat, hogy mennyire leszünk agresszívak az erőszakot tartalmazó szépirodalmi vagy a művészfilmek hatására. Mert bár ezek a médiaformák kevésbé elterjedtek, mégis ezeknek a vizsgálatával könnyebb lenne rávilágítani arra, hogy a látott erőszak önmagában valóban megváltoztatja-e az agresszivitással kapcsolatos normákat és viselkedésmintákat. Hiszen tény, hogy a Biblia is tele van erőszakos cselekedetekkel, mégsem tanulmányozta eddig senki kutatói módszerességgel, hogy olvasása milyen mértékben okozott agresszív viselkedést az olvasóban. 11 Szilády Szilvia: Erőszak és brutalitás a magyar televíziós műsorkínálatban, Jel-kép, szám 12 Jostein Gripsrud: Médiakultúra, médiatársadalom,

29 Császi Lajos 2003-ban arról ír, hogy a tévéerőszak problémája mögött valójában a populáris kultúrával szembeni megvetés és a médiaellenesség húzódik meg. A médiaellenes vádaskodások olyan látszatot keltenek, mintha a televízió maga terjesztené a társadalomban élő erőszakot. 13 Azt kutatják, hogy milyen hatással van a tévéerőszak a társadalomra, és nem azt, hogy honnan és miért került be egyáltalán az erőszak a televízióba. A félreértés azon alapszik, hogy az erőszak médiajelentését sokan valóságos erőszaknak gondolják, ahelyett, hogy egyféle szimbólumnak tekintenék, amelynek jelentése sok egyéb tényezőtől is függhet. Könnyen kétségbe vonhatóak azok a bizonyítékok, amelyek minden a tévében látható erőszakot egy kalap alatt említenek. Egyformán értékelték például azt, ha egy rajzfilmben látunk agressziót, és azt is, ha egy pozitív hős követett el a jó cél érdekében valamilyen erőszakot. Egymás mellé került a Bud Spancer-filmek pofonjai és a Machbet-i, teljesen ellentétes tartalmú könyörtelensége. Ezzel párhuzamosan hasonló kételyek vetődnek fel az erőszak utánzásának tézisével kapcsolatban is. Császi azzal a példával él, hogy ha hárommillió ember megnéz egy filmet, majd abból egy valaki elkövet a filmben látott hasonló gyilkosságot, akkor ebből nem az a tudományos következtetés vonható le, hogy a film erőszakot szül. A látvány és a cselekedet között rendkívül bonyolult a kapcsolat. Nem mindig hisszük el, amit látunk, és amit elhiszünk, azt nem akarjuk feltétlenül utánozni. Ezért Császi szerint nem az a kérdés, hogy mennyi erőszakot szül a média, hanem az, hogy miért vagyunk ennyire elfogultak az erőszakkal szemben. Ha jobban belegondolunk, minden társadalom elrejtett erőszakon alapszik. Lehetséges, hogy ez valójában nem is káros, hanem éppen a fiktív történeteken keresztül szocializálódunk, ismerjük meg az erőszak természetét, majd felnőttként ezeknek a tanulságaként leszünk képesek elkerülni az erőszakot az életben. A tévéerőszak csupán felnagyítja azt az életben elrejtett és visszaszorított erőszakot. Az erőszakot ábrázoló filmek nézése közben részeseivé válhatunk az agresszióval kapcsolatos tabuk megsértésének, így fokozatosan eljutunk a helyzet következményeinek megértéséig. Mindezek felett a populáris kultúra fiktív történetei azt is lehetővé teszik számunkra, hogy büntetés és bűntudat nélkül sértsük meg ezeket a társadalmi tabukat. A tévéerőszak elsősorban nem is a néző problémája, hanem egy olyan társadalmi probléma, amellyel a közéletnek és a tudománynak is alaposabban kellene foglalkoznia. A televízióban a félelemkeltő műsorokon keresztül a mai modern világ tanítómeséit juttatják 13 Császi Lajos: Tévéerőszak és morális pánik,

30 el otthonainkba. Ez azonban nem azt jelenti, hogy a bűnözést tanítják. Inkább az a céljuk, hogy a normák megsértésére irányuló fantáziáinkat éljük ki a segítségükkel. 14 Mindezek mellett találkozhatunk olyan kutatásokkal is, amelye magával a televízióval, mint médiummal foglalkozik. Azon kutatások, amelyek azt vélik bizonyítottnak, hogy a televíziónézés önmagában káros függetlenül a műsor tartalmától, a szociális körülményektől, a néző életkorától az alábbi négy érv köré csoportosulnak: Számos kutató azt emeli ki elsőként, hogy a televíziónézés elveszi a gyerekek idejét, amit másra is fordíthatnának, mint például tanulás vagy olvasás. Ez azonban véleményem szerint igencsak kérdéses, ugyanis nem lehet tudni, hogy pontosan milyen más tevékenységtől veszi el a televízió a gyermek idejét. Természetesen a legkevésbé sem objektív szülői és pedagógiai vélemények osztják ezt a szemléletet, de a valóság az, hogy manapság a gyakran elhanyagolt gyerekek más, sokkal ártalmasabb, károsabb tevékenységgel is eltölthetnék a szabadidejüket, és ezek közül a televízió veszélyezteti őket a legkevésbé. Második tipikus érvként azzal találkozhatunk, hogy a gyerekek túl sok időt töltenek el a készülék előtt, főleg az esti órákban, így nem pihennek eleget, ami másnap fáradtsághoz, dekoncentráltsághoz, alacsonyabb teljesítményhez vezethet az iskolában. Ez az állítás önmagában igaz (tekintve a fent említett statisztikákat is), azonban ez még nem ad okot általános érvényű ítélkezésre. Egy kis szülői ráhatással ugyanis könnyedén lehetne befolyásolni, hogy gyermekünk szabadidejében mikor kerüljön sor az effajta tevékenységre, így elkerülhető lenne, hogy az esti programot is ez tegye ki. Több kutatásban találkozhatunk azzal a véleménnyel, hogy a képernyőn látható folyamatos vibrálás, a vizuális hatások megakadályozzák a gyerekeket a tartós koncentrálásban, a nyugalomban, hiszen folyamatosan valami újat kell figyelniük. A képi váltások pedig olyan gyorsak egy kisgyerek számára, hogy egy idő után követhetetlenné válik a történet. Úgy gondolom, ezek a hatások közvetlenül nincsenek káros befolyással a gyerekekre. El kell ismernünk, hogy a régi mesék képi világa, vágási 14 Császi Lajos: Tévéerőszak és morális pánik,

31 technikája élesen elválik a mai animációval készült rajzfilmek effektjeitől, de ilyen vagy ehhez hasonló felpörgetett tempó nem csak a televízión keresztül éri a gyermekeket. Az ellenérvek negyedik nagy csoportjába azok a kutatók tartoznak, akik szerint a televízió akadályozza a gyermeki képzelet megfelelő fejlődését, mivel az önmagában készen a rendelkezésükre bocsájt mindent, így nekik nem kell gondolkodniuk. Az eddigiek közül ez tűnik a legsúlyosabb érvnek, hiszen a gyerekeknek, főleg három és nyolc év között, magát a gondolkodást a képalkotó képesség jelenti. Én úgy gondolom, nem kétséges, hogy a gyerekek (körülbelül nyolc-tízéves korukig) veszélyeztetettebb helyzetben van a képernyő előtt, mint egy felnőtt. Ez pedig annak köszönhető, hogy ebben a korban a gyerek még nehezen tesz különbséget a film és a valóság, illetve a játék és a valóság között. Előfordulhat, hogy nehezen érti meg például azt, hogy a színész, aki meghalt az egyik filmben, hogyan jelenhet meg a következőben. 6. A média hatalmának kutatása Jostein Gripsrud elmélete szerint három fejezetre lehet osztani a média közönségre gyakorolt hatását. Ennek első része körülbelül az 1940-ig terjedő időszakról szólna, amikor a kutatók azt hitték, hogy a média befecskendezi a viselkedésmintákat, gondolkodásmódokat az emberek fejébe. Ezért ezt a hatásmodellt injekciós elméletként szokás emlegetni. A médiakutatók valósággal meg voltak győződve arról, hogy a média bármire rá tudja venni a közönséget. Az elmélet második része körülbelül az ig terjedő időszakra tehető, amikor is az a nézet volt az uralkodó, miszerint a médiának nem lehet számottevő befolyása a közönségre, hacsak nem olyan elképzelésekből indul ki, amelyeket az emberek eleve magukénak vallanak. Az úgynevezett kétlépcsős hipotézis szerint a média hatása az egyént körülvevő véleményvezéreken keresztül érvényesül. Ez az elmélet egy 1940-es amerikai elnökválasztással kapcsolatos tanulmányra épül. Ekkoriban a közönséget önálló egyéneknek tekintették, akik csupán arra használják a médiát, hogy általa tájékozódjanak, szórakozzanak és megerősítsék magukban a saját társadalmi csoportjukhoz való tartozás érzését. Ez a kétlépcsős hipotézis egyben viszont azt is feltételezi, hogy az emberek kis 32

32 helyi közösségekben élnek, ahol az okosabbak megszűrik számukra a média üzeneteit. Ez a talán kicsit naivnak mondható optimizmus hatja át a médiahasználat kutatási irányzatát az 1950-es évek végétől. Ettől kezdve viszont fordítottjára változik az alapkérdés, ami inkább az, hogy a közönség mit csinál a médiával. A kutatók ugyanis felismerték, hogy a média közvetlen befolyása korántsem olyan nagy, mint azt korábban feltételezni vélték. Tehát megpróbálták feltárni azt, hogy az emberek milyen igényüket tudják kielégíteni médiahasználattal. Ez a közönségről alkotott elképzelés azonban nem teljesen állja meg a helyét, mivel a kutatók nem veszik figyelembe az esetleges olyan nézői igényeket, amelyeket adott kínálat nem elégít ki. Ezen kívül persze azt is érdemes megemlítenünk, hogy emberek lévén hajlamosak vagyunk irracionálisan viselkedni, és bizony ezalól a kutatók sem kivételek. Gyakran tesznek fel ugyanis olyan kérdéseket, amelyekre lehet, hogy ők maguk sem tudnának világos, egyértelmű választ adni. A harmadik és egyben utolsó fejezetben Gripsrud az 1970-es évek elejét említi mint fordulópontot, amikor a kutatók a média amerikai elnökválasztásban betöltött szerepét vizsgálták. Ekkor fektették le az új típusú média- és közönségkutatás alapjait, amely ötvözi a régi és az új kutatási irányzatokat. Nagyobb hangsúlyt fektet a szövegre és arra, hogy abból milyen jelentést olvas ki a közönség Televízió amit a gyermekek látnak A gyermekek sokkal fogékonyabbak a külső ingerekre, mint a felnőttek. A gyermekkorban szerzett élményeink, tapasztalataink határozzák meg a társas kapcsolataink további alakulását. A televízió egy olyan médium, amelyet már kisgyerekként is képesek vagyunk megérteni, hiszen nem szükséges hozzá az írni, vagy az olvasni tudás. Lévén, hogy a tévé audiovizuális médium, képei mindenki számára világosan érthetők. Egyben viszont épp emiatt tartják károsnak a gyermekekre a televíziót, hiszen még nem rendelkeznek megfelelő élettapasztalattal, nincs kialakult értékrendjük, és nem tudják kellőképpen elhatárolni egymástól a fikciót és a valóságot. A fiktív tartalmak, amelyek esetenként túlzottak is, valóságnak tűnhet a kicsik számára. Ezért szükséges a gyerekek érzelmi, értelmi fejlettsége ahhoz, hogy ne csak nézzenek, hanem lássanak is, avagy értelmezni is tudják a látottakat. 15 Jostein Gripsrud: Médiakultúra, médiatársadalom,

33 A gyermekeket nem könnyű huzamosabb ideig a képernyő előtt tartani, ezért amikor a gyermekműsorok készítői felismerték, hogy a gyerekek felfigyelnek a képernyőn látható erőszakra, azt hitték, ezt az érdeklődést célszerű kihasználni, így sorra gyártották az erőszakosnál erőszakosabb rajzfilmsorozatokat, és nem vették észre, hogy a gyerekeknek mindebből elég lett volna, ha csak a mozgalmas képsorokat látják erőszak nélkül. A rajzfilmekben ábrázolt erőszak ártalmatlanságát bizonygató kutatások két érv köré összpontosulnak: egyrészt szerintük a gyermekekben viszonylag korán kialakul az a képesség, hogy különbséget tudjon tenni fikció és realitás között, másrészt pedig hogy a gyerekek jóval differenciáltabban ítélik meg az erőszakot, mint ahogy azt mi gondolnánk. Erre az állításra gyakran említet példa a Tom és Jerry rajzfilm. Sok szülő ugyanis olykor elborzadva nézi a macska és az egér erőszakos cselekedetekben igencsak bővelkedő harcát. A kérdés az, hogy ezek a rajzfilmek jelentenek-e valós veszélyt a gyermekekre, vagy csak egyszerűen komikusak. A humor ugyanis általában az erőszak egy olyan enyhítő körülménye, amely hozzásegíti a gyerekeket ahhoz, hogy felismerjék, ez az agresszió nem jelent valódi fenyegetést. Ráadásul a film végére kedvenc mesehőseink mindig ki is békülnek. 16 A mesék, a sokszínűségük és a társadalomban betöltött szerepük miatt, többféleképpen értelmezhetőek. A legáltalánosabb meghatározás szerint a mese az epikai műfajok csoportjába sorolható legősibb műfajok egyike. Ezek az alkotások többnyire fantasztikuscsodás elemekkel átszőtt, általában időben és térben fiktív körülmények között játszódó eseményeket ábrázolnak. Hősei többnyire a reális világot képviselik, akik legtöbbször képzeletbeli, fantasztikus tulajdonságokkal felruházott szereplőkkel állnak szemben. Ezek a mesék nagyon fontosak a gyerekek életében. A történetek ugyanis, egyfajta fantáziavilágot teremtve, fejlesztik a kicsik képzelőerejét, illetve nagy szerepet játszanak a kommunikációjukban is. Az életkorral azonban változik a mesék preferenciája is. Iskolás korban a gyerekek már jobban kedvelik a valósághű meséket, az olyan szereplőket, akik egyszerre élethűek, és egyszerre élnek izgalommal teli, mégis hétköznapi életet. (Gondolok itt például a Szuperman Clark Kent-jére, aki hétköznaponként egy átlagos újságíró, vagy éppen a Pókember Peter Parker-ére, aki átlagos középiskolásként tett szert szuperképességére.) Tízéves kor után pedig az ideálkeresés dominál. A gyerekek olyan karaktereket néznek szívesen, akikre ők is szeretnének hasonlítani felnőttként. 16 Szilády Szilvia: Erőszak és brutalitás a magyar televíziós műsorkínálatban, Jel-kép, sz. 34

34 Gyakran emlegetik a Grimm testvérek horrorisztikus meséit; a Piroska és a farkasban a farkas elevenen falja fel a nagymamát, majd a vadász élve boncolja fel a farkast, hogy kiszabadítsa a nagyit. Jancsi és Juliska elevenen égeti el a gonosz boszorkát, a hét törpe majdnem eltemeti a tetszhalott Hófehérkét, Hamupipőke nővéreinek lábát pedig meg kell csonkolni, hogy beleférjen a cipellőbe. 17 Az Országos Rádió és Televízió Testület honlapján látható egy november havi nézettségi adatokat tartalmazó táblázat, amely a 4-17 éves korosztály kedvenc televíziós műsorait szemlélteti. 7. ábra Forrás: letöltés: :05 Az ábrán jól látszódik, hogy a 18 éven aluli lakosság kedvenc televíziós műsora az akkori legújabb, Celeb vagyok, ments ki innen! című valóság-show. A korcsoport ötöde, azaz 20,2%-a nézte a műsort. Jól szembetűnő, hogy a listán nem szerepel egyetlen ennek a célcsoportnak készült alkotás sem abban a hónapban. A filmek közül csupán a Camp Rock című amerikai zenés vígjáték került fel, amely talán családi film jellegéből fakadóan közvetlenül érintheti a korosztályt. Ezen kívül érdemes az egyes műsorok sugárzási idejét is megfigyelnünk, hiszen az utolsó film kivételével mind az esti órákra esik. 17 Bajomi-Lázár Péter: Média és erőszak című írása, Value magazin, 2009 ősz 35

35 A gyermek-televíziózás pontos meghatározása körül máig erős bizonytalanság uralkodik. A készüléken látott információ befogadási képesség folyamatosan változik a gyerekeknél, más 3-5 éves korban, más 6-9 évesen és megint más, ha egy éves gyermek nézi a műsort. A fikció és a valóság közötti különbségtétel csak fokozatosan alakul ki. Ugyanígy jelentős különbséget találhatunk a filmes nyelv és a vizuális technikák megértésének elsajátítása tekintetében. A kis gyerekek ugyanis bizonyos fejlettségi szint alatt nem képesek helyesen értelmezni az egyes jelenetek közötti komplex kapcsolatokat, illetve a tér és a nézőpont váltakozásait. Szintén az Országos Rádió és Televízió Testület honlapján olvashatunk egy tanulmányt, amely a tematikus gyermekcsatornák műsorait vizsgálja. Az elemzés 4-14 éves gyermekeket vizsgál, és arról olvashatunk, hogy az ennek a korosztálynak szánt csatornákon lényegesen gyakoriak az erőszakot és félelemkeltő elemeket tartalmazó műsorok. 8. ábra Forrás: letöltés: :30 A Minimax kínálata alapján jól tükröződik, hogy műsorainak többsége erőszaktól mentes, nem tartalmaz olyan elemeket, amelyek félelmet keltenének az őket néző gyerekekben. A Jetix esetében ez azonban már nem igazán mondható el, a Cartoon 36

36 Network kínálata pedig kifejezetten erőszakosnak mondható és a műsorok több mint 58%- a tartalmaz félelmet kiváltó elemet. A következő ábra az erőszakos elemek előfordulásának gyakoriságát szemlélteti. Ezzel kapcsolatban elmondható, hogy legtöbbször a Cartoon Network műsoraiban találkozhatunk súlyos, illetve közepesen súlyos erőszakkal vagy fenyegetéssel. Az erőszak halmozott jelenléte a harmadik helyet foglalja el. Erőszakos elemek előfordulása (esetszám) 9. ábra Forrás: letöltés: :02 8. Kiskorúak védelme és a televízió A gyermekekben félelmet keltő hatással bíró televíziós műsorszámok kiküszöbölésére, vagy legalábbis annak csökkentésére a hazai jogrendszer kötelező jellegű előírásokkal rendelkezik a média szereplőinek számára. A rendszerváltás óta gyökeres változások történtek a hazai média és annak közönsége szerkezetében. Hamar kiderült, hogy a választék bővülése nemigen járt együtt a minőség javulásával. Szilády Szilvia és Baranyai Eszter 2002 őszén publikált írásában arra tettek próbát, hogy a televíziós közönség egy részének véleményét feldolgozva tanulmányukkal hozzájárulhassanak ahhoz, hogy új információkkal segíthessék mind a kutatók, mind a törvényalkotók, a felügyelő szervek, illetve a műsorszolgáltatók munkáját és teszik 37

37 mindezt médiapolitikai szempontból. Ez a tanulmány az Országos Rádió és Televízió Testület megbízásából készült 2001-es közvélemény-kutatás adatait dolgozza fel, ahol 500 budapesti általános iskolás szüleit kérdezték a televízió ártalmas tartalmaival kapcsolatban. A kutatás három nagyobb kérdéskörrel foglalkozik: mennyire tartják fontosnak a szülők ezt a problémát, melyek azok a tartalmak, amik a szülők szerint leginkább káros hatással lehetnek a gyermekekre, mennyire ismertek szülői körben a kiskorúak védelmére vonatkozó jogszabályok. A magyar médiatörvény a kiskorúak szempontjából káros és ártalmas műsorokra vonatkozóan három alapvető rendelkezést tartalmaz. De vajon kinek a felelőssége megóvni a gyermekeket a televízió okozta nemkívánatos hatásoktól? Az alábbi táblázat azt a véleményt látszik alátámasztani, miszerint elsősorban a szülő feladata, hogy gyermeke megfelelő műsorokat nézzen. Véleménye szerint fontos-e a kiskorúak védelmében a televíziók műsorkínálatát, valamint a mozikban bemutatott filmeket jogilag szabályozni? (%) 10. ábra Forrás: letöltés: :56 A táblázatból jól látszódik, hogy a megkérdezett szülők mindössze 10%-a gondolta úgy, hogy a televíziós műsorkínálat jogi szabályozása nem fontos. Velük ellentétben a megkérdezettek 37%-a nagyon fontosnak, 46%-a pedig fontosnak tartotta a tévé regulációját. A következő két ábra azt szemlélteti, hogy a szülők szerint hány éves korig fontos a jogi szabályozás, illetve hogy mi ennek a felső korhatára. 38

38 Az Ön véleménye szerint hány éves korig fontos a kiskorúak védelmével kapcsolatos jogi szabályozás a televíziók esetében? (%) 11. ábra Forrás: letöltés: :50 A kiskorúak védelmével kapcsolatos jogi szabályozás felső korhatára a televíziók esetében a jogi szabályozást nagyon fontosnak/fontosnak megítélők megoszlásában (%) 12. ábra Forrás: letöltés: :36 39

39 Amint azt az utóbbi tábla is mutatja, a szülők véleménye erősen megoszlik. A szabályozást nagyon fontosnak tartó szülők magasabb arányban gondolják a korlátozásokat egészen a nagykorúságig szükségesnek. 18 Bár a felmérés nem országos terjedelmű, a fentiekből megállapítható, hogy a megkérdezett szülők többsége nagyon fontosnak tartja a jogi korlátozásokat, habár szerintem ez a felelősség egyenlő arányban kellene, hogy osztozzon a szülőével. Ezen kívül bizonyos kor felett szerintem a gyermekekben is kialakul az a döntési képesség, hogy tudatában legyen annak, mit nézhet meg, és mit nem. Sokan úgy vélik, szükség van törvényi szabályozásokra, de mivel gyerekekről beszélünk, azt is figyelembe kell vennünk, hogy a tiltott gyümölcs mindig édesebb. Azaz minél inkább tiltunk számukra valamit, annál inkább fogja őket érdekelni az adott műsor. A fontos, hogy a szülő mindig jelen legyen mellettük, hogy felügyelni tudja, ha valamit nem ért a gyermeke és azt elmagyarázhassa neki. Így könnyen elkerülhető lenne, hogy az egyes műsorok tartalma káros hatással legyen a gyermekek fejlődésére. Világszerte nagy figyelmet szentelnek a képernyőn látható műsorok gyermekekre gyakorolt hatására. A gyermekek védelme érdekében osztályozni kell azokat a műsorokat, amelyek befolyásolhatják őket szellemi, fizikai vagy erkölcsi tekintetben, illetve tudatni kell azt, hogy ezek megtekintése számukra ajánlott vagy sem. Ez egyrészt a kiskorúakra káros tartalmak limitálását, másrészt a fejlődésüket elősegítő programok ösztönzését jelenti. Az állam alkotmányban rögzített felelőssége közé tartozik, hogy a 18 év alatti gyermekek számára biztosítsa az egészséges fejlődéshez szükséges feltételeket. De természetesen nem kizárólagosan az állam feladata, hogy gyermekbarát médiát teremtsen, hiszen ez a média minden szereplőjének részvételét is feltételezi. A évi XX. törvény értelmében a televízió és a rádió műsorai öt csoportba sorolhatók aszerint, hogy az egyes műsorszámokat mikor sugározhatja a szolgáltató. Ennek viszont komoly anyagi következményei lehetnek, mivel a nézettséget nagyban befolyásolja, hogy az adott műsor mikor kerül bemutatásra. A besoroláshoz szükséges szempontok kidolgozását az Országos Rádió és Televízió Testület végezte. Az ORTT 1494/2002-es számú határozata az alábbiakat tartalmazza: 18 Szilády Szilvia Baranyai Eszter: A kiskorúak védelme és a televízió, Médiakutató, 2002 ősz, 40

40 I. kategória: korhatárra való tekintet nélkül megtekinthető műsorszámok. Az ebbe a kategóriába sorolt műsorok nem tartalmazhatnak olyan mértékű félelmet és támadó indulatot keltő jeleneteket, amelyet a tizenkét év alatti gyerekek még nem képesek feldolgozni, illetve nem közvetíthetnek olyan magatartásmintákat, amelyeken keresztül az erőszakot a gyermek nem képes fikcióként értelmezni. Ezek a műsorok a nap bármely időszakában sugározhatók. II. kategória: azok a műsorszámok, amelyek a tizenkét éven aluli gyermekekben félelmet kelthetnek és a koruknál fogva egyáltalán nem, vagy félreérthetnek. Az ORTT irányadó szempontjai szerint ezek a programok a éves korosztály érettségi szintjének kell, hogy megfeleljen, szem előtt tartva azt, hogy ez a kor meghatározó fontosságú a gyerekek értékrendszerének, világképének kialakulásának fontosságát illetően. Nem szabad, hogy a műsorszám negatív eszményképeket állítson az ifjúság elé, illetve fontos, hogy a főhős által alkalmazott erőszak erkölcsileg indokolt legyen. III. kategória: azon műsorszámok, amelyek a tizenhat éven aluli közönség fizikai, szellemi vagy erkölcsi fejlődésére káros hatással lehetnek, elsősorban az erőszakra és a szexualitásra való közvetett utalással. Ezek közzététele 21:00 és 05:00 között történhet. Az ORTT állásfoglalása szerint a éves korosztályt már olyan közönségnek tekinti, amely képes az akciódús, néhol erőszakos elemeket tartalmazó jeleneteket fikcióként értelmezni, de a nyers, direkt megjelenítése az erőszaknak mégsem megengedhető. Fontos szempont ezeknél a programoknál, hogy a közvetített társadalmi üzenet ne dicsőítse az erőszakot, ne adjon káros értékorientációt, és így tovább. IV. kategória: ide sorolhatók azok a műsorok, amelyek a tizennyolc éven aluli, tehát a kiskorú nézők fizikai, szellemi vagy erkölcsi fejlődésére kedvezőtlen hatással lehetnek azáltal, hogy meghatározó elemük az agresszió, illetve a szexualitás közvetlen ábrázolása. Ezek sugárzása 22:00 ás 05:00 között történhet. Az ORTT szerint az ide sorolandó műsorokban az erőszak halmozottan van jelen, intenzitását tekintve durva, brutális, az ábrázolásának módja pedig részletező, elnyújtott, realisztikus vagy naturális, és a közvetített üzenet kimondottan ártalmas mértékű. 41

41 V. kategória: ide végül azok a műsorszámok tartoznak, amelyek a tizennyolc éven aluli nézők fizikai, szellemi vagy erkölcsi fejlődésére azáltal vannak káros hatással, hogy pornográfiát vagy szélsőséges, öncélú erőszakot tartalmaznak. Ezek a műsorszámok egyáltalán nem tehetők közzé. Az ORTT azokat a programokat sorolja ide, amelyekben az erőszak brutalitása és kegyetlensége ártalmatlannak, vagy éppen dicsőségesnek van feltüntetve. 19 A II., III. és a IV. kategória műsorszámainak sugárzásakor tudatni kell a nézővel a műsor minősítését, és a kategóriát szimbolizáló piktogramot kell feltüntetni a képernyő valamelyik sarkában a műsor teljes időtartama alatt. Ezek a piktogramok sárga és piros színűek lehetnek. Ez a kategorizálás azonban sok kritikát is vont maga után. Sokan úgy vélték, hogy a sárga, illetve a piros karikák zavart okozhatnak a nézőben, mások szerint pedig felesleges a műsor teljes időtartama alatt láttatni ezeket a piktogramokat. És voltak, akik szerint a besorolás csak felhívja a gyermekek figyelmét arra, hogy mit nem nézhetnének meg, és ezáltal csak fokozódik az érdeklődésük. Fontos kérdés, hogy valóban meg kell-e védenünk gyermekeinket a médiaerőszaktól vagy csak ártunk nekik, ha óvjuk őket az effajta látványtól. Hiszen ha jobban belegondolunk, az egész csupán értelmezés kérdése; ugyanazt a jelenetet gondolhatjuk ugyanis egy véres, erőszakot ábrázoló képnek, de a jelenetben szereplő karakter tűnhet egy bátor, hős katonának is. 9. A médiaerőszak-vita jövője Jelen dolgozatomban a médiaagresszió-kutatásban részt vevő eltérő és egymásnak ellentmondó álláspontokat igyekeztem bemutatni. Úgy gondolom, összességében elmondható, hogy a médiában előforduló erőszakra sarkalló hatásokat egyöntetűen alátámasztó empirikus kutatásokból levonható következtetések és a médiahatást kutatók elméleti iránya nem feltétlenül állítható szembe egymással. Vagyis a sok pszichológiai kísérlet csak konkrét módszertani kritika alapján értékelhető. Az igazi eredmény, hogy a médiakutatók megkíséreltek rámutatni arra, hogy ezen kísérletek és a vizsgálatok

42 eredményei nem feltétlenül a befogadás valódi természetéről szólnak. Habár a médiában megjelenő agresszió kutatása és értelmezése sakkor tekinthető teljesnek, ha a pszichológusok és a médiaelmélettel foglalkozók elméleteit egyaránt, egymással párhuzamosan vizsgáljuk. A morális pánik-felfogás segíthet felhívni figyelmünket arra, hogy az úgynevezett erőszakos média nem az egyetlen kiváltó oka az agresszív viselkedésnek, ezért szükség van az agresszióhatások alaposabb elemzésére. Az elmélet egyben arra is rámutat, hogy számos csak a médiaagressziót hibáztató empirikus kutatás eredménye logikai hibákat rejthet magában. Bár én nem kívánok állást foglalni ebben a kérdésben, remélem, dolgozatommal sikerült arra felhívnom a figyelmet, hogy a médiaagresszió-kérdés teljes körű megválaszolásában olykor hajlamosak vagyunk túlzásokba esni, és hamar ítélkezni. Mint azt dolgozatom elején említettem, a televíziózás általánossá válása miatt ma már szinte minden család otthonában megtalálható a tévékészülék. Nem szabad elfelejtenünk, hogy az emberek a televízión keresztül jutnak hozzá számos fontos információhoz. Ezen kívül a gyerekek sokszor vitatják meg egymás között a képernyőn látott műsorokat az iskolában, tehát a tévének bizony sok pozitív folyománya is lehet. Úgy gondolom, a jövőben tanácsos nagyobb figyelmet szánni azoknak a személyiségi és társadalmi, környezetbeli változóknak is, amelyek a médiaerőszak hatását befolyásolják. Rendkívül fontos kérdés ugyanis, hogy az előzetes személyes tapasztalatok milyen mértékben határozzák meg a média hatásait, illetve hogy a közönség mennyire képes kritikusan viszonyulni a médiához, és mennyire aktív, vagy mennyire passzív résztvevője a hatásoknak. És természetesen el nem hanyagolható kérdés, hogy a gyermekek hogyan képesek értelmezni a média üzeneteit. Az erőszakos képek jelenléte egyben arra is utalhat, hogy ennek látványa valamilyen ősi igényt elégít ki. A nap mint nap megjelenő rossz hírek a médiában folyamatosan foglalkoztatja az embereket. Pamela Shoemaker azzal magyarázza ezt az érdeklődést, hogy az evolúció során azok maradhattak életben, akik időben értesültek a fenyegető veszélyekről. Ezáltal fel tudtak készülni azok elhárítására, így pedig megérhették azt a kort, hogy utódaik legyenek. Ebből kiindulva a fikciós erőszaknak is lehet hasonló szerepe. A mediális erőszak talán annak az eszköze, hogy megtanuljuk elsajátítani a túléléshez szükséges képességeket anélkül, hogy közben valódi kockázatnak tennénk ki magunkat. És mivel egy elemi emberi 43

43 igényről beszélünk, még inkább elgondolkodtató a médiaerőszak visszaszorításáért folytatott küzdelem. Hiszen, ha ennél az elméletnél maradunk, azok, akik nem tanulják meg időben felismerni az agressziót, védtelenek maradnak legyen szó akár fizikai, verbális vagy kapcsolati erőszakról. 44

44 III. Primer kutatás 1. Saját kérdőíves kutatás ismertetése A szakirodalom áttanulmányozása után arra jutottam, hogy hasznos lenne egy saját felmérés készítése. Kíváncsi voltam, milyen eredmény születik egy mai átlagos általános iskola tanulóinak körében, ha megkérdezzük őket a televízió-nézési szokásaikról. Habár a kutatás nem teljesen reprezentatív, néhány általános trend azért mégis kirajzolódik belőle. Az idő, a pénz és a saját képzettségem függvényében egy kérdőíves felmérés mellett döntöttem. Ez egy olyan kutatási módszer, amelyben az úgynevezett kérdezőbiztosok mindenkinek ugyanazokat a kérdéseket teszik fel, ugyanolyan módon, ugyanabban a sorrendben. A kérdések megfogalmazása során igyekeztem ügyelni arra, hogy a kérdések egyértelműek, a gyerekek számára is világosan érthetőek legyenek. A kérdőívben egyaránt használtam nyitott és zárt kérdéseket. A kérdőívet a gyerekek névtelenül töltötték ki, ezzel próbáltam arra ösztönözni őket, hogy az igazat írják nehogy attól féljenek, hogy a szüleik vagy az osztályfőnök valami miatt kérdőre vonja majd őket. A kérdőívet egy szegedi általános iskola tanulói töltötték ki, ezév márciusában. Összesen 120, tíz és tizenhat év közötti gyermek vett részt a felmérésben. A diákok önkitöltéssel válaszoltak a kérdésekre, az osztályfőnök jelenlétében akikkel előzetesen egyeztettem, az osztályfőnöki óra keretein belül. Kérdéseim első és második csoportja olyan általános jellemzőket mér fel mint például a diákok kora, neme, kivel élnek együtt, és így tovább. A harmadik rész a gyerekek szokásaira kérdez rá, arra, hogy mennyi készülékkel rendelkeznek otthonaikban, mennyi időt töltenek el a tévé előtt, mik a kedvenc csatornái, műsorai, rajzfilmfigurái vagy, hogy kivel szoktak tévézni, és kivel beszélik meg (megbeszélik-e egyáltalán valakivel) a látottakat. Végül az utolsó részben gyakorlati, szituációs kérdéseket tettem fel nekik. 45

45 2. A minta felépítése Mint már említettem, a felmérés során 120 diákot kérdeztem meg, tíz és tizenhat év közöttieket. Egy évfolyamon belül egy osztályt vizsgáltam. Az osztályok és a nemek megoszlását az alábbi táblázatokban láthatjuk. 1. ábra: Nemek és osztályok megoszlása Az ábrán jól látszódik, hogy a negyedik és az ötödik osztályban a fiúk és a lányok aránya 50-50%. A hatodikosok között eggyel kevesebb a lány, míg a hetedikeseknél éppen fordítva, eggyel kevesebb a fiú. Mellesleg ebbe a két osztályba jár a legkevesebb tanuló, mindössze 21, illetve 19 diák. A nyolcadik osztályba pedig pontosan kétszer annyi lány jár, mint amennyi fiú. Összesen 56 fiú és 64 lány szerepel a vizsgált mintában. 2. ábra: Életkor szerinti megoszlás 46

46 A fentiekből kiderül, hogy a minta legtöbb diákja, egészen pontosan 23%-a 11 éves. Nem sokkal vannak kevesebben a 14 évesek, ők 22%-át teszik ki az összesnek. A legkisebb rész a 16 éves korosztályé, csupán egy diák töltötte be a tizenhatodik életévét. 15 évesen is mindössze két tanuló, azaz 2% szerepel a felmérésben. Arra vonatkozóan, hogy a gyerekek hova járnak iskolába, két fajta válaszlehetőséget adtam meg. A gyerekek 88%-a azt felelte, hogy általános iskolája abban a városban helyezkedik el, amelyikben élnek. A maradék 12% egy közeli kisebb városban, vagy faluban lakik. Többen odaírták, hogy Röszkéről, Mórahalomról, vagy Domaszékről jár be iskolába. Ezt láthatjuk az alábbiakban. Hová jársz iskolába? (megoszlás) 100% 88% 80% 60% 40% 20% 0% 1 12% Közeli nagy városba Abba a városba, ahol lakom 3. ábra: Hová jársz iskolába? A továbbiakban a család összetételét vizsgáltam. Örömmel tapasztaltam, hogy a legtöbb gyermek egész családban él. A következő ábra az alapján készült, hogy a gyerekek kivel élnek együtt. 47

47 A család összetétele egész családban él anya nélkül él apa nélkül él nagyszülőkkel él 4. ábra: Család összetétele Mint azt az ábrán is láthatjuk, a teljes családban élők 89-en vannak, azaz a minta 74%- a. Édesanya nélkül kevesen élnek, mindössze nyolcan. Az édesapjuk már sajnos többen nélkülözik a mindennapi életből, ők 22-en vannak. Egyetlen diák adta azt a választ, hogy ő a nagyszüleivel él, sem testvérei nincsenek, sem a szüleivel nem él együtt. 3. A televízióval kapcsolatos kérdések elemzése 3.1.Televízióval való ellátottság A továbbiakban azt vizsgáltam, hogy hány televízió van az egyes családok otthonában, és hogy ebből mennyi az, amelyik a gyerekek saját készüléke a szobájukban. 5. ábra: A televíziók számának megoszlása az egyes családoknál 48

48 6. ábra: Saját készülékek aránya (%) A fenti ábrákból kiderül, hogy a 120 diákból mindössze egy hatodik osztályos gyermek adott olyan választ, hogy egyáltalán nincs otthon televíziókészülékük (lásd: 5. ábra). Legmagasabb arányban a két-három darabos készülékre vonatkozó válaszok szerepeltek, de sűrűn előfordul, hogy a családoknak háromnál több készülékük is van otthon, míg az egy televíziós háztartások kisebb arányt képviselnek. Saját készülékkel az ötödik, a hatodik és a nyolcadik osztályból ugyanolyan aránnyal rendelkeznek a tanulók. Mindhárom osztályból a gyerekek 18%-ának már van saját televíziója. Meglepően tapasztaltam, hogy a negyedik osztályos, azaz a éves korú gyerekek teszik ki a legnagyobb részét a mintának ebben a kérdésben. 26%-uknak rendelkezik saját készülékkel Szülői korlátozás otthon Fontosnak tartottam megkérdezni, hogy vajon beleszólnak-e a szülők, hogy gyermekeik milyen műsorokat néznek meg. Mivel a gyerekek igen nagy részének van saját készüléke is otthon, kíváncsi voltam, abba beleszólnak-e a szülők, hogy a kicsik hogyan és mikor használják azokat. 49

49 7. ábra: Beleszólnak a szüleid, hogy milyen műsorokat nézhetsz meg? (%) Ennél a kérdésnél az egész mintát tekintettem 100%-nak, nem csoportosítottam osztályonként a válaszokat. Kiderült, hogy az általam vizsgált gyerekek 62%-a maga döntheti el, hogy mit néz meg a televízióban. A gyerekek ebben a korban már fel tudják mérni, mi az, amitől félnek, amitől esetleg rosszat álmodhatnak. Így szerintem nincs abban semmi rossz, ha ebben a tekintetben a szülők kicsit szabadjára engedik gyermekeiket. Ehhez a kérdéshez kapcsolódik, hogy vajon megnézhetik-e a kicsik a korhatáros, karikával ellátott műsorokat. Mivel a mintában szereplő tanulók többségét a 16-os, illetve a 18-as karikával ellátott műsorok érintik, ezeket szemléltetem az alábbiakban. 8. ábra: Megnézheted a 16-os karikával jelölt műsorokat? (fő) 50

50 Ezeket az adatokat célszerűnek láttam osztályonként is megjeleníteni az ábrán. A válaszadás során látható, hogy a nyolcadik osztályban 20 fő azt írta, hogy egyedül is megnézheti ezeket a műsorokat a tévében (az osztály létszáma 24 fő). Ránézésre is ez a legkimagaslóbb eredmény a kérdés során. Csak szülői felügyelet mellett a hatodik, a hetedik és a nyolcadik osztályból összesen öt tanuló nézheti meg az 16 éven aluliaknak nem ajánlott műsorokat. Elvétve, csupán egy-két tanuló válaszolt úgy, hogy bár nem lenne szabad, de titokban meg szokta nézni. A negyedik és az ötödik osztályosok között a legnagyobb azoknak a diákoknak a száma, akik egyáltalán nem nézhetik meg, és nem is szokták az ilyen fajta műsorszámokat. 9. ábra: Megnézheted a 18-as karikával jelölt műsorokat? (fő) Ez az ábra már teljesen más, mint az előző. A 120 fős mintából mindössze hat negyedik osztályos és egy hetedikes tanuló válaszolta azt, hogy a 18 éven felülieknek szóló műsorokat csak szülői felügyelet mellett nézhetik. A hatodikos diákok között egyáltalán nincs olyan, aki titokban nézné ezeket a műsorokat. A nyolcadik osztályosok közül nézhetik a legtöbben, összesen 16-an. De még a negyedikesek között is akad olyan, aki nézheti egyedül a tévét ilyenkor. A nem -mel válaszolók között a legtöbben az ötödik osztályosok szerepelnek, 19-en nem nézhetik egyáltalán az effajta műsorszámokat. Mindebből a vizsgált sokaság válaszai alapján azt a konzekvenciát vonhatjuk le, hogy azzal ellentétben, hogy a szülők nem szabályozzák, hogy a gyerekek mit nézzenek a TVben (lásd: 7. ábra), azt azért kontroll alatt tartják, ha ez a műsorszám nem az ő korosztályuknak való. Titokban kevesen nézik meg ezeket a műsorokat, ami úgy 51

51 gondolom, nem igazolja azokat az állításokat, miszerint minél jobban tiltanak valamit, azt a gyerek annál inkább csinálni fogja. Az ábrák alapján úgy gondolom, a legtöbb családban konszenzus van a szülők és a gyerekek között olyan kérdésben, hogy mit nézhet meg a gyermek a televízióban A televízió előtt eltöltött idő elemzése Itt vetődik fel a kérdés, hogy mennyi időt töltenek el a készülék előtt manapság a gyerekek. Ezt láthatjuk a következőkben. Televízió előtt eltöltött idő naponta (hétköznap) Televízió előtt eltöltött idő naponta (hétvégén) 25% 0% 20% 13% 12% 24% 55% kevesebb, mint 1 óra 1-3 óra 3-5 óra több, mint 5 óra 51% kevesebb, mint 1 óra 1-3 óra 3-5 óra több, mint 5 óra 10. ábra: Televízió előtt eltöltött idő naponta Úgy vettem észre, hogy a gyerekek több mint fele hétvégén és hétköznap is egy-három óra közötti időtartamot tölt el a készülék előtt. Szerintem ez teljesen átlagos, hiszen, ha belegondolunk a műsorok időtartama minimum fél-egyórás, így ha csak egy-két műsort néznek meg a diákok naponta, máris egy órát ültek a készülék előtt. Ez az ábra tehát erősen ellentmond azoknak a kutatásoknak, amelyek szerint manapság a gyerekek túl sok időt töltenek a készülék előtt (lásd korábban: Szekunder kutatás, 16. oldal, 5. ábra). Az alábbi kérdés arra vonatkozik, hogy kivel szokták megbeszélni a gyerekek, ha valami olyat látnak a tévében, amit nem értenek. 52

52 11. ábra: Ha nem értesz valamit a műsorban, kivel beszéled meg? Jól látszódik, hogy a 120 fős mintából 84-en, azaz a válaszadók 70%-a a szüleit kérdezi meg, ha olyasmit lát, amit nem ért. Mindössze négyen válaszolták, hogy tanáraikhoz fordulnak ilyen esetben, de 16-an például nem kérdeznek meg senkit, egyedül néznek utána az ismeretlen témának. Mindehhez természetesen az is hozzátartozik, hogy a gyerekek 38%-a több választ is megjelölt. Szerintem mindenképp fontos, hogy akár gyermekről, akár felnőttről van szó, megbeszéljük egymással a látottakat. Hiszen a televízió funkciói közé az is hozzátartozik, hogy a műsorok beszédtémát nyújtsanak. Ennek ellenére akadt olyan a tanulók között, aki azt írta kérdőívében, hogy nem kérdez meg senkit (12%) Ismertség, népszerűség A továbbiakban azt vizsgáltam a gyerekek körében, hogy a számos lehetőség közül milyen csatornákat néznek, illetve milyen csatornákat ismernek a gyerekek. Arra voltam kíváncsi, hogy a kicsik maguktól melyik adót/adókat nevezik meg, így nyitott kérdést tettem fel számukra. Úgy gondolom, számítani lehetett rá, hogy az első három helyet a mesecsatornák, illetve a két legnagyobb országos kereskedelmi adó, az RTL Klub és a TV2 foglalja majd el. Mindemellett viszont sokan említettek ismeretterjesztő csatornákat is. 53

53 12. ábra: Milyen TV-csatornákat ismersz? (%) Mint láthatjuk, csupán a diákok 5%-a nem említett mesecsatornát. És, ahogy az várható volt, a legismertebb az RTL Klub, a TV2 és a Discovery Channel. Ismeretterjesztő csatornák közül szinte minden gyermek ezt a választ adta. Első helyen a kicsik 10%-a említette valamelyik mesecsatornát (többnyire a Disney Channel-t és a Cartoon Networket), 8%-uk pedig közszolgálati csatornát írt. A fennmaradó 8%, akik egyéb adót írtak első helyen, általában zenés, filmes vagy sport adókat említettek, illetve egyéb ismeretterjesztő adókat, mint például a Spektrum vagy az Animal Planet. A következő kérdés az egyes műsorfajták említettségére vonatkozik. Az egyes műsorfajták nézettsége összesen (%) 100% 80% rajzfilm mesefilm kalandfilm vígjáték sorozat horrorfilm ismeretterje... sportműsor vetélkedő vallási műsor zenés műsor háborús műsor híradó szappanopera reklám 60% 40% 20% 0% százalék 13. ábra: Az egyes műsorfajták nézettsége összesen (%) 54