Kisapostagi MEGHÍVÓ. a képviselő-testület. ülésen történt. Felnőtt játszóteret avattunk. HALÁSZLÉFŐZŐ versenyét, melyre mindenkit szeretettel meghív.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Kisapostagi MEGHÍVÓ. a képviselő-testület. ülésen történt. Felnőtt játszóteret avattunk. HALÁSZLÉFŐZŐ versenyét, melyre mindenkit szeretettel meghív."

Átírás

1 Kisapostagi A kisapostagi önkormányzat lapja július Képviselő-testületi ülésen történt Kisapostag Község Önkormányzat Képviselő-testülete július 22-én (kedden) 16:30 órai kezdettel nyílt ülést tartott Napirendek: I.) E-on Kft. ajánlata 2015-re Kisapostag Önkormányzata éves szinten több millió forintot fizet rezsiköltségekre. Az E-on Kft. ajánlata alapján, első ütemben a közvilágítás tekintetében kb. 14%-os megtakarítást tud elérni. A továbbiakban az összes fogyasztási helyre kértünk ajánlatot. A szerződés aláírását és az ajánlatok kérését egyhangúlag támogatta a képviselő-testület. II.) Tálalókonyha HACCP rendszerének felülvizsgálata A Széchenyi utcában található tálalókonyha felülvizsgálatát és a szükséges anyagiak kifizetését egyhangúlag támogatta a képviselő-testület. III.) Nyugdíjasok tavaly elmaradt utalványának kifizetése Bizonyára emlékeznek rá, hogy a tavalyi év végén a nyugdíjasoknak rendelet alapján biztosított karácsonyi utalvány kifizetését elhalasztottuk, tekintettel arra, hogy a kifizetésre költségvetésünkben nem volt fedezet. Akkor azt a határozatot hozta a Képviselőtestületünk, hogy 2014-ben, amint anyagi lehetőségeink megengedik, pótoljuk elmaradásunkat. A testület egyhangúlag támogatta az előterjesztést azzal a kiegészítéssel, hogy az elmaradt támogatást 10% emeléssel eljutatjuk az érintetteknek. IV.) Főépítész megbízása településrendezési eljárásban Kisapostag Község Önkormányzata képviselő-testülete határozatával a volt major területére vonatkozó településrendezési eszközök módosítását határozta el (HÉSZ módosításának kezdeményezése). Ezen eljárásban főépítész alkalmazása szükséges, csakúgy, mint a Hamburger Hungária beruházása kapcsán folyamatban lévő településrendezési eljárásban. V.) Ajánlat telefondíjak csökkentésére Két cég keresett meg a telefondíjak csökkentése tárgyában. A 3C Kft. jelenleg is szolgáltat nekünk, azonban a megkötött szerződés szerint a hűségidő lejárt. A Netfone Kft. a csatolt ajánlatok alapján kedvezőbb díjakat ígért, ezért javaslom, hogy velük kössünk új szerződést. Így előreláthatóan a jelenlegi számláink felére csökkenthetők. VI.) Ajánlat vízdíj és csatornadíj megtakarításra A képviselő-testület döntése alapján kértünk egy darab berendezést kipróbálásra. Amennyiben az előzetesen kapott kimutatás valósnak bizonyul, akkor soron következő ülésünkön döntünk a beszerzésről, rezsicsökkentésünk érdekében. VII.) Polgárőrség támogatása Ahogy az elmúlt években, idén is támogatást ígértünk a polgárőrségnek működésük támogatásához. Bizonyára Önök előtt is ismert, hogy Önkormányzatunk az elmúlt egy évben csak a költségvetésben szereplő és a legsürgetőbb, a működésének szempontjából legfontosabb kiadásokat finanszírozta. Tekintettel arra, hogy a kifizetésre nem volt fedezet, ugyanúgy, mint az elmaradt Folytatás a 2. oldalon MEGHÍVÓ Kisapostag Község Önkormányzata ÚJ HELYSZÍNEN: a Bárka vendéglőnél és a Duna-parton, augusztus 9-én 8 órától rendezi hagyományos HALÁSZLÉFŐZŐ versenyét, melyre mindenkit szeretettel meghív. Kérjük, hogy részvételi szándékát augusztus 7-ig a Polgármesteri Hivatalban vagy a 25/ telefonon jelezze! Nevezés a helyszínen, a verseny napján reggel 8 óráig. Nevezési díj: 1000 Ft Zsűrizés óráig, eredményhirdetés 13 órakor. Az önkormányzat tűzifát ingyenesen, halat igény szerint, 1000 Ft/kg áron biztosít, felszerelésről és hozzávalókról a csapatoknak kell gondoskodni. Halászlévásárláshoz jegyek 600 Ft-os áron a Polgármesteri Hivatalban kaphatók. Felnőtt játszóteret avattunk Régi terv vált valóra, amikor július 26-án a Dunasoron lévő régi, rossz állapotú aszfaltos pályát megújítva, magas kerítéssel körbevéve adhattuk használatba a lakosságnak és felavathattuk a mellette kialakított felnőtt játszóteret. Nagy Attila polgármester és Kutrovácz István a megnyitón Folytatás a 3. oldalon 1

2 Képviselő-testületi ülésen történt karácsonyi támogatás kifizetésénél, döntöttünk a polgárőrség és a sportegyesület részére ki nem fizetett támogatások átutalásáról, a támogatási szerződések megkötéséről. VIII.) Önkormányzati álláshely meghirdetése Bizonyára Önök előtt is ismert, hogy a hivatal köztisztviselőinek száma átmenetileg 2 főre csökkent. A pénzügyi feladatokat ellátó két kolléganő Baracson végzi a munkáját, hogy ígéretünknek eleget tudjunk tenni. Szeptember 15-ig el kell készítenünk a költségvetési beszámolót, valamint végére kell érnünk pénzügyeink rendbetételének. A tapasztalt baracsi szakemberek segítségével, mivel a hivatalunk közös, ennek reális esélye van. IX.) Ajánlatok bekérése térfigyelő rendszer kiépítésére A legutóbbi testületi ülésen is elhangzott, hogy a felnőtt játszótér üzemelésének feltétele egy térfigyelő kamera működtetése volt. Ehhez a meglévő rendszerhez minimális ráfordítással beszerezhetnénk térfigyelő kamerákat a település közbiztonságának javítása érdekében. Ahhoz kértem a Képviselő-testület hozzájárulását, hogy további ajánlatokat kérhessünk be a térfigyelő kamerarendszer kiépítése tárgyában, mivel a benyújtott pályázatunkat nem támogatták. Sajnos, vagy szerencsére azok a települések nyertek forrást a térfigyelő rendszer kiépítésére, amelyek területén a bűnelkövetés kiugró, illetve emelkedő tendenciát mutat. X.) Egyebek Lezárult óvoda beruházásunk! A támogató szerv - több hiánypótlást követően - átutalta a beruházásra fordított részt, valamint az általunk benyújtott önrész támogatási pályázatra további 5 millió forintot. Így Önkormányzatunk anyagi helyzete stabilizálódott. Sikerült megvalósítanunk azt, amit elterveztünk. Az elmúlt választási ciklusokban mindenki kiemelt hangsúlyt fektetett a Petőfi utca járdájának megvalósítására. Örömmel mondhatom, hogy az első ütemben, a Polgármesteri Hivatal buszmegállójától a Táncsics Mihály utcáig, egyben a legveszélyesebb szakaszon, két hónapon belül elkezdődnek a munkálatok. Helyi vállalkozók támogatásával és külső források bevonásával, valamint a Képviselő- testület által megszavazott 1 millió forint önerővel megépülhet a gyalogút. Külön köszönöm Geist Istvánnak a felmérésben és tervezésben nyújtott segítségét! Ajánlatokat kértünk Hivatalunk riasztórendszerrel való ellátására. A MULTI ALARM Zrt. ajánlatát elfogadta a testület. Végéhez közeledik csatornaberuházásunk is! Jelenleg a Petőfi u. páratlan oldalán, a patakparton zajlanak munkálatok. Szeptember 1-i határidőre ez a szakasz is üzemkész lesz. A körzeti megbízott szolgálati lakásánál történt meghibásodás elhárítása újabb előre nem látható kiadást jelentett Önkormányzatunknak. Új csatlakozási pontot kellett kiépíteni és az érintésvédelmi felülvizsgálatot is elvégezte másfél nap alatt a Voltrex Kft. Sajnos ezen időszakban a kábel tv szolgáltatás is kimaradt, mivel az épületből vételezik az áramellátást. A szolgáltató ígérete alapján külön almérő elhelyezésével meg fog szűnni a probléma. A kivitelezés folyamatban van. Külön köszönöm Rapcsák Károly úrnak a segítségét! Több esetben is szóba került a buszvárók áthelyezése. Legkésőbb a járda építésével egy időben meg fog történni. Zrínyi utcából érkezett megkeresés Önkormányzatunkhoz. Fekvőrendőr és forgalomlassító tábla kihelyezését kérte több lakó. Testületünk döntése értelmében, a lassítómű anyagi fedezetét biztosítjuk, a lakóktól a táblák beszerzését kérjük cserébe. A Mező út közvilágítására költségvetésünkbe betervezett forrás nem fogja fedezni a megvalósítást. Változott az eljárási rend, amely lényegesen meghosszabbítja a kivitelezésig tartó időt és plusz forrást igényel. Felhívjuk az ingatlantulajdonosok figyelmét, hogy a kihajtóknál és kereszteződéseknél növényeiket legyenek szívesek úgy nyírni és telepíteni, hogy a kiláthatóság és biztonságos közlekedés feltételei megmaradjanak! Nagy Attila polgármester Pályázat Folytatás az 1. oldalról A titkársági feladatok (kiváltképp jegyzőkönyvvezetés) és a hatósági ügyintézést nem igénylő feladatok ellátására álláspályázatot teszünk közzé. Pályázati feltételek: Középfokú képesítés, gyors-és gépíró, számítógép-kezelő, elsősorban gépírói szakmai tapasztalat, Gyakorlott szintű MS Office (irodai alkalmazások), erkölcsi bizonyítvány A pályázat elbírálásánál előnyt jelent: Emelt szintű szakképesítés, titkárnő, titkárnői munkakör az előzőekben - legalább 3-5 év szakmai tapasztalat, stabilitás, nagy munka- és teherbírás Elvárt kompetenciák: Jó szintű kommunikáció, szervezőkészség, osztott figyelem, udvariasság, A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások: végzettségeket igazoló bizonyítványok másolatai A munkakör betölthetőségének időpontja: A munkakör legkorábban október 1. napjától tölthető be. A pályázat benyújtásának határideje: szeptember 5. Jelentkezni lehet a Polgármesteri Hivatalban személyesen, vagy a 25/ as telefonszámon. Elrajtolt a FITAPOSTAG Az EFI adatai alapján elmondható, hogy igen eredményes volt a július 26-ai egészségszűrés! A környező településekhez képest kiemelkedő volt a résztvevők aránya. A szűrésen résztvevők közül 36 fő jelentkezett a FITAPOSTAG versenyére. Október 4-én tartjuk az eredmények visszaellenőrzését, ahová várunk minden érdeklődőt és versenyzőket is! Ezt követően tartjuk eredményhirdetésünket és a nyeremények átadását! A rendezvényünket támogatta: Verrasztó Sándor Kutasi Sándor Két Olivér Bt. Dunaújváros (VENDKER) Csák Gábor és Csák Olivér Sólyomvári Ágnes (Nordic Walking) Nagy Noémi, Bende Linda, Ráczné Bogdán Erika, Breinig Dávid (TRX) Délczeg Zsófi és csapata (zumba) Molnárné Kádár Mónika és csapata (jóga) Fruit Marketing Kft.,Nagyvenyim 100%-os gyümölcslevekkel Árva Kertészet, Nagyvenyim 10 rekesz friss gyümölccsel Nőegylet, Kisapostag Külön köszönet az Egészségfejlesztési Intézet munkatársainak: Kővári Éva, Szabóné Gáspár Szilvia, Kenderesi Éva, Kótiné Fehér Magdolna Ezúton is köszönjük segítségüket, támogatásukat! Nagy Attila polgármester 2

3 FELNŐTT JÁTSZÓTERET AVATTUNK Folytatás az 1. oldalról Az egészséges életmód jegyében zajlott avatóünnepségen elrajtolt a Fitapostag program is, amelynek résztvevői szűréseken vehettek részt és azt vállalták, hogy az elkövetkező hónapokban tudatosan alakítják táplálkozásukat és többet mozognak, amitől egészségi-fittségi állapotuk javulását várják (ezt a későbbiekben újabb szűrésekkel ellenőrzik majd). A játszótéren térfigyelő kamerát szereltek fel az eszközök védelme érdekében. megköszönve az Önkormányzat támogatását, amely a pályázati önrészt biztosította a kivitelezéshez, majd Nagy Attila polgármester mondott köszönetet a többéves terv megálmodóinak kitartásukért és a jó minőségű kivitelezésért, illetve mindazoknak, akik a szombat reggeli időpontban megtisztelték részvételükkel a rendezvényt és birtokba vették a pályát, a testedzést szolgáló szabadtéri fitnesz-eszközöket, továbbá akik a résztvevők számára sok finom gyümölcsöt ajánlottak fel, s a dunaújvárosi Egészségfejlesztési Intézet munkatársainak, hogy az egészségügyi szűrővizsgálatokhoz kitelepültek Kisapostagra. Bízunk benne, hogy a létesítmények sokáig szolgálják a kisapostagiak jó fizikai erőnlétét, edzettségét! KK Egy újabb és komoly állomáshoz érkezett július 26-án alapítványunk. Egy még a évben megálmodott elképzelésünk megvalósult- miszerint a Duna-sori sportpálya felújítása mellett és mellé kiépítsünk Úniós támogatással egy a felnőttek hasznos szabadidős tevékenységét szolgáló szabadtéri mozgásközpontot, vagyis egyszerűen fogalmazva Felnőtt játszóteret. Az átadó ünnepséggel egyidőben jó hangulatú egészségmegőrző programon vehettünk részt az önkormányzat szervezésében. Köszönetnyilvánítás A Schalbert Kisapostag Település Fejlesztéséért Alapítvány, valamint sok-sok kisapostagi lakos nevében ezúton szeretnénk köszönetet mondani mindazoknak, akik a Duna-sori sportpálya felújítását és Felnőtt játszótér kiépítését támogatták és segítették. Külön köszönetünket fejezzük ki: - Nagy Attilának Kisapostag Község Polgármesterének, - az INOX-CSŐSZER Kft ügyvezetőjének, Makai Gábornak és az INOX-CSŐSZER Kft. dolgozóinak, - Kutrovácz Rékának a projekt vezetőjének - Verrasztó Sándornak, az InfoDirect Bt üzletvezetőjének - Kisapostag Község Önkormányzatának, Schalbert Kisapostag Település Fejlesztéséért Alapítvány Az avatóünnepségen a beruházás forrásául szolgáló nyertes pályázat benyújtója, a létesítmény építtetője, a Schalbert Kisapostag Település Fejlesztéséért Alapítvány kuratóriumi elnöke, Kutrovácz István köszönte meg a segítséget mindazoknak, akik közreműködtek a megvalósításban, külön Továbbá: - Rácz Gábornak - Bodzán Károlynak, - Farkas Kálmánnak - Varga Győzőnek - Rácz Györgynek Schalbert Kisapostag Település Fejlesztéséért Alapítvány 3

4 Reményfelhők Kisapostag felett A 60-as évek végén, néhány Kisapostagon gazdálkodó földműves összefogásával megalakult a Napsugár Termelőszövetkezet. Néhány év elteltével a szorgos munka eredményeképpen 730 ha területen gazdálkodtak és jelentős állattenyésztési fejlesztést hajtottak végre. A községben sok családnak munkát megélhetést biztosított a termelőszövetkezet. A tejelő tehenészet mellett hízómarha, sertés, juh és baromfi tartásával is foglalkoztak. Ezen állatok gondozása, nevelése elég sok kézi munkát igényelt, hisz akkor még gépek nem nagyon voltak. A község jelentős támogatást kapott, az akkor még egyetlen működő gazdálkodó egységtől. Az évek elteltével átalakult a mezőgazdaság a tsz egyesítésekkel egyre inkább megszűnt Kisapostag községgel a szorosabb kapcsolat. Állattenyésztési ágazatok szűntek meg gazdaságtalanság, helyi szakképzett munkaerőhiány, költséges beruházási igények miatt évben felszámolásra került a tehenészet teljes állománya, aminek következtében több mint 13 ha művelésből kivett, valamint hozzákapcsolódó 5 ha szántó terület állt kihasználatlanul a község és a 6-os számú fő út közötti részen. Mivel a rendezési tervben ipari kereskedelmi tevékenységet jelölt meg önkormányzatunk, nem titkolva azt az elképzelést, hogy községünk látványos fejlődése érdekében olyan vállalkozás letelepedésében bíztunk a területen, amely iparűzési adójával, személyek foglalkoztatásával nagyobb lehetőséget biztosítana község gazdálkodásában. Visszautalva a cikk címére, valami megmozdult e téren és a Pentele Mg. Zrt. tulajdonosainak az önkormányzattal karöltve ugyanaz a célja, vagyis történjék valami a jelenlegi formában haszontalan területen. Ami közölhető: az IDUMONT Kft Dunaújváros, Magyar út 106/b előszerződést kötött a Pentele Mg. Zrt-vel a 042/1 hrsz m 2 területből egy m 2 és 950 m 2 valamint majd 6613 m 2 nagyságú rész megvásárlására. A terület 40%-a beépíthető, ahol hatalmas szerelőcsarnok és kiszolgáló épületek kerülnek elhelyezésre. A cég közlése alapján, ha felépül a daruszerkezetek gyártó üzem két év felfutás után, akár 2 milliárd árbevételt is elérhetnek. Mindehhez 50 fő állandó foglalkozatott létszámot terveznek. Jelenleg folyamatban van a teljes terület földhivatali hivatalos felmérése és a határok kijelölése. Mindez úgy történik, hogy más érdeklődőknek is kellő nagyságú és formájú terület álljon rendelkezésre, amennyiben Kisapostagon kívánnak vállalkozást indítani. Bízzunk benne! Márkli János, alpolgármester Gyommal fertőzött ingatlanok Gondozatlan környezetben akadálytalanul fejlődnek a különböző fűfélék és gyomok. Ezek virágpora allergiás megbetegedéseket válthat ki. A szennyezett környezet egészségkárosító hatásának közvetlen vagy közvetett anyagi következményei is vannak. A gyomnövények - ezek közül is a parlagfű - irtásának a rendszeres kaszálásnak a megelőzés szempontjából rendkívül nagy jelentősége van. A parlagfű veszélyes gyomnak tekinthető, ezért kötelező az ellene való védekezés. Irtása az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló évi XLVI. törvény 17. (1) bekezdés c) pontja alapján a földhasználó és a termelő kötelezettsége. a termelő, illetve a földhasználó köteles: a károsítók ellen védekezni, ha azok más, különösen a szomszédos termelők növénytermelési, növényvédelmi biztonságát vagy az emberi egészséget bármely módon veszélyeztetik, valamint figyelembe venni az integrált növénytermesztés alapelveit, továbbá a környezet és a természet védelmét. A védekezési kötelezettség elmulasztóival szemben a Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatósága növényvédelmi bírságot szabhat ki, amelynek legkisebb összege a hivatkozott törvény 59. (3) bekezdés alapján Ft, legmagasabb összege a több millió forintot is elérheti. Hivatalunk a településen bejárást tartott. Az elhanyagolt ingatlanok tulajdonosait felhívta a gyomfertőzöttség megszüntetésre. Ezúton mégis nyomatékosan felhívjuk az érintettek figyelmét, hogy a településen nagymértékben elszaporodott parlagfű elleni védekezési kötelezettségének minden földtulajdonos tegyen eleget, tartsa rendben ingatlanát és az előtte lévő közterületet! EGYÜTTMŰKÖDÉSÜKET KÖSZÖNJÜK! dr. Hegedűs Ágnes aljegyző Felhívás az árkok tisztántartásával kapcsolatban Tájékoztatom a Tisztelt Lakosságot, hogy az utóbbi időben megnövekedett csapadékmennyiség, hirtelen lezúduló eső fokozottan igénybe veszi az elvezető rendszereket, árkokat. A községben mégis több helyen látni gazos, elhanyagolt vízelvezető árkokat, amelyek évek óta nincsenek kitakarítva. Az átereszek eldugítottak, szükség esetén nem látnák el funkciójukat. A köztisztaság fenntartásáról és a környezet védelméről szóló 14/2000. (XII.15.) önkormányzati rendelet 13. a következő rendelkezéseket tartalmazza a csapadékvíz elvezetésével kapcsolatosan: - a kocsibejárók és gyalogosbejárók előtt ahol árokszerű a csapadékvíz elvezetése a tulajdonos köteles áteresszel ellátott bejáratot létesíteni úgy, hogy ott a csapadékvíz akadálytalan elvezetése biztosított legyen; - az átereszek és az árkok karbantartását, tisztítását a tulajdonos köteles elvégezni; - a község területén lévő belvíz elvezető árokba, patakmederbe szennyvizet, trágyalevet bevezetni, partjain szemetet lerakni tilos. Tisztelettel kérünk mindenkit, hogy figyeljen oda környezetére, hogy ott ahol ez lehetséges, elkerüljük a lezúduló csapadékvíz általi veszélyeztetést továbbá károkozást. dr. Hegedűs Ágnes aljegyző 4

5 VÁGÁSHUTAI ÉLMÉNYBESZÁMOLÓ Vágáshuta testvértelepülésünk meghívására július án a IV. Hegyközi Szlovák Gasztronómiai Találkozón járt a Nőegylet Dalköre. A Dalkört elkísérte Nagy Attila polgármesterünk. A kétnapos találkozón felejthetetlen vendéglátásban és színes programokban volt részünk. a jellegzetes ételek megkóstolása szakított meg, este pedig fergeteges mulatsággal zártuk a napot. Vasárnap meglepetés-programmal kedveskedtek vendéglátóink. Meglátogattunk a hegyek rejtekében megbúvó mangalicafarmot, Kovácshután. Igazán emlékezetes élmény volt. Ezt követően Sátoraljaújhelyre látogattunk, meglepetésként a kalandparkban parkoltunk le. Itt ki-ki ízlésének, vágyának megfelelően, libegővel felmehetett a kilátóhoz, vagy a bobpályán száguldozhatott. Ki így, ki úgy élvezte ezt a páratlan lehetőséget. A tartalmas program után a vendéglátók egy igazán finom ebéddel várták az élményekben gazdag visszatérő csapatot. Sajnos ezt követően elérkezett a visszaindulás pillanata. Megható, szeretettől áradó, könnyes szemek és mosolygó tekintetek intettek búcsút egymásnak. Köszönjük Vágáshuta valamennyi lakójának azt az önzetlen szeretetet, mellyel fogadtak és vendégül látták Kisapostag képviselőit. Nagy Attila polgármester tolmácsolta Kisapostag meghívását a szüreti mulatságra, reméljük mi is viszonozhatjuk vendégszeretetüket! Szatmári Piroska Már negyedik éve rendezik ezt a fesztivált, melyen magyar és szlovák néptáncosok és dalkörök mutatják be hagyományaikat, nemcsak táncban, dalban, de jellegzetes ételekkel is. Az események jól megszervezett sorrendben követték egymást. Közös istentisztelettel indult a program, a templomban a Nőegylet képviseletében elhelyeztük virágainkat és egy kuglófot, melyet a tiszteletes a mise kereteiben megszentelt, áldást kérve a testvértelepülések valamennyi lakójára. Frank Tamás, Vágáshuta polgármestere és Kis Józsefné a Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat részéről nyitotta meg a rendezvényt. Kisapostag nevében Nagy Attila köszöntötte a résztvevőket, megköszönve a meghívást, majd szokásainkhoz híven felkötöttük Vágáshuta zászlójára a szalagot - látogatásunk emlékére. Ezt követően késő estig folytatódott a bemutatkozás, amit a feltálalt ebéd és 5

6 A Kisapostagi Horgász szakosztályról Ez évben megalakult horgász szakosztályunk, amely a Horgász Egyesületek Fejér Megyei Szövetsége (HOFESZ) tagjaként működik. A HOFESZ 52 tagegyesülettel, 12 ezer horgász taggal rendelkezik. Ekkora taglétszámmal kellő súllyal tud fellépni tagjai érdekében. A szövetségen keresztül teljes jogkörrel rendelkezik szakosztályunk a horgászengedélyek kiadására és egyéb, a horgászattal kapcsolatos ügyek intézésére. Horgász szakosztályunk megalakulása a kisapostagi és a környékbeli horgászok körében egy régi igény teljesülése, a civil szervezetek körében siker. Ugyanis szakosztályunk 90 fő horgász és pártoló taggal rendelkezik. A létszám folyamatosan bővül, továbbra is várjuk a természetet és a horgászatot kedvelő leendő tagjainkat szakosztályunkba! A évben elfogadott halgazdálkodásról szóló törvényt az élővizek, elsősorban a horgászat és horgász turizmus előtérbe helyezésére alkották meg. A kisapostagi Duna-szakasz páratlan természeti és turisztikai lehetőségekkel rendelkezik. E lehetőségek minél jobb kiaknázását horgász szakosztályunk is egyik feladatának tekinti. Gondolkodunk a későbbiek folyamán egy szabadidős horgásztanya kialakításáról a Duna partján. Tárgyalásokat folytatunk kedvezmények, engedmények lehetőségére tagjaink részére. Eddig két kedvezményt sikerült elérnünk: Dunaújvárosban, a Pentele horgászboltban vásárlási engedményt kapnak a tagjaink. a Bárka vendéglő melletti kikötőben a horgász szakosztály tagjai kedvezményesen tárolhatják hajóikat. A sikerre való tekintettel ez évben is megrendezzük a horgászok bálját, október 5-én. A horgászattal kapcsolatban minden tájékoztatás, ügyintézés a Panoráma utca 24. alatt, csütörtök óra között, tel: Vezetőség Kedves Falumbeliek! Négy évvel ezelőtt tett ígéretemhez híven elindulok az idén őszi polgármester-választáson. Szeretném az Önök érdekeit hatékonyan képviselni, amihez úgy gondolom, hogy 20 éves képviselői múltam, több bizottságban végzett munkám során szerzett tapasztalataim jó alapot biztosítanak. Tősgyökeres kisapostagi lévén tisztában vagyok mind a régi kisapostagiak, mind az újonnan érkezettek gondjaival, örömeivel, szívemen viselem falunk jelenét és jövőjét. Elsődleges célom a falu megosztottságának megszüntetése, közös célok, közösen végzett munka révén. Közéleti munkám során a megyei és az országos vezetés területén is nagy ismeretségi körre tettem szert. Fontosnak érzem Kisapostag kiváló adottságait maximálisan kihasználni, a környező falvakkal és a várossal meglévő jó kapcsolatokban rejlő lehetőségeket minél jobban kiaknázni, közösségünk érdekében. A választások előtt szeretnék minden kisapostagi lakossal személyesen találkozni, beszélgetni, építő javaslataikat öszszegyűjteni. Felelőtlenül nem akarok ígérgetni, hiszen húsz éve tudom, hogy az önkormányzat milyen szűkös keretekből gazdálkodik, de a hangsúlyt mindig a közös érdekek érvényesítésére helyeztem, s most is azt vallom: hozzuk ki a lehetőségekből a legjobbat, együttműködve, a helyi önszerveződéseket segítve! Tisztelettel: Törjék József FELHÍVÁS! Fizetett hirdetés Ezúton kérjük szeptember 27-én rendezendő szüreti bálunk táncosait, hogy jelentkezzenek a címen, illetve Csáki Nóránál! MEGHÍVÓ Szeretném a félig-meddig a megszűnés határára sodródott NYUGDÍJAS KLUBOT újraéleszteni, ennek érdekében szeretettel meghívom mindazokat, akik szívesen részt vennének a klubéletben augusztus 25-én 18 órára a régi óvoda épületébe egy kis beszélgetésre, tervezgetésre. Tisztelettel: Törjék József Tájékoztató Ezúton tájékoztatjuk Önöket, hogy az orvosi rendelőnek újra van vonalas telefonszáma: 06-25/ Polgármesteri Hivatal KISAPOSTAGI KRÓNIKA Alapító: Kisapostag Község Önkormányzata, Lapnyilvántartási szám: KÖH 163/1069/2/2010, OSZK ISSN Kiadó: Polgármesteri Hivatal, Kisapostag A kiadásért felelős: dr. Horváth Zsolt jegyző Szerkesztő: Koczka Katalin e-levélcíme: Készült 550 példányban, augusztus 6-án Nyomda: Text Nyomdaipari Kft. Dunaújváros A sokszorosításért felelős: Knyihár Lajos ügyvezető Megrendelés száma: 7/KisapKr/

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Szám: 54/2015. J e g y z ő k ö n y v Készült: Marcalgergelyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 12-én 17.30 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Nemesszalók,

Részletesebben

BOJT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 2015. május 12-I RENDKÍVÜLI NYÍLVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

BOJT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 2015. május 12-I RENDKÍVÜLI NYÍLVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE BOJT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2015. május 12-I RENDKÍVÜLI NYÍLVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Határozatok: 40/2015. (V.12.) 41/2015. (V. 12.) 42/2015. (V. 12.) 43/2015. (V. 12.) 44/2015. (V.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: a Lőrinci Közösségi Házban Lőrinci Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2011. január 26-i rendkívüli ülésén. Jelen vannak: Víg Zoltán polgármester Pálinkás Péter alpolgármester

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Vámoscsalád Község Képviselő-testületének 2015. február 18-án 18 óra 30 perckor a Vámoscsaládi Kultúrház klubhelyiségében megtartott közmeghallgatásáról Jelen vannak: Németh

Részletesebben

A képviselő-testületi ülés helye: Önkormányzat Tanácskozóterme, Markotabödöge. A képviselő-testületi ülésen tanácskozási joggal meghívott jelenlévők:

A képviselő-testületi ülés helye: Önkormányzat Tanácskozóterme, Markotabödöge. A képviselő-testületi ülésen tanácskozási joggal meghívott jelenlévők: Markotabödöge Község Képviselő-testülete 128-2/2011./NY. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2011. február 21-én tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 18 00 óra A képviselő-testületi

Részletesebben

Előterjesztés A Kapcsolat Központ vezetői pályázatáról

Előterjesztés A Kapcsolat Központ vezetői pályázatáról Előterjesztés A Kapcsolat Központ vezetői pályázatáról 1.Az előterjesztés száma: 349 /2016 2.Az előterjesztést készítő személy neve: dr. Hekman Tibor 3.Az előterjesztést készítésében közreműködő személy

Részletesebben

KENGYEL KÖZSÉG POLGÁRMESTERÉTŐL E L Ő T E R J E S Z T É S. A Képviselő-testület 2014. január 14-i ülésére

KENGYEL KÖZSÉG POLGÁRMESTERÉTŐL E L Ő T E R J E S Z T É S. A Képviselő-testület 2014. január 14-i ülésére A rendszerfüggő víziközműelemek bérleti díjának megállapítására Tiszamenti-regionális Vízművek Zártkörűen Működő Részvénytársasággal, mint víziközmű szolgáltatóval 2013. október 31-én aláírt bérleti-üzemeltetési

Részletesebben

MONOR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK I. FÉLÉVI MUNKATERVE

MONOR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK I. FÉLÉVI MUNKATERVE MONOR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2016. I. FÉLÉVI MUNKATERVE A Képviselő-testület - Monor Város Önkormányzata Szervezeti és Működési Szabályzatáról 27/2014. (X. 27.) önkormányzati rendelete

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2014. április 24.-én tartandó ülésére. Pályázat kiírása a Lurkófalva Óvoda Füzesgyarmat óvodavezetői állására

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2014. április 24.-én tartandó ülésére. Pályázat kiírása a Lurkófalva Óvoda Füzesgyarmat óvodavezetői állására Füzesgyarmat Város Önkormányzat P O L G Á R M E S T E R É T Ő L 5525 Füzesgyarmat, Szabadság tér 1. sz. (66) 491-401, Fax: 491-361 E-mail: fgyphiv@globonet.hu Tisztelt Képviselő-testület! ELŐTERJESZTÉS

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 407-4/2014.ikt.sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Ecsegfalva Község Önkormányzata képviselő-testületének 2014. március 25-én (kedden) 14 00 órakor megtartott nyilvános üléséről R E N D E L E T: 3/2014.(III.26.)

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A Képviselő-testület a rendes ülés napirendjét 4 igen szavazattal, 0 ellenszavazattal és 0 tartózkodás mellett egyhangúlag elfogadta:

Jegyzőkönyv. A Képviselő-testület a rendes ülés napirendjét 4 igen szavazattal, 0 ellenszavazattal és 0 tartózkodás mellett egyhangúlag elfogadta: Jegyzőkönyv Készült: a 2013. május 2. napján de. 10.00 órakor megkezdett rendkívüli nyílt üléséről a hivatali kirendeltség helyiségében. Jelen vannak: A képviselő-testület részéről: Szabó László polgármester

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Ceglédbercel Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2013. július 12-i rendkívüli üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Ceglédbercel Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2013. július 12-i rendkívüli üléséről J E G Y Z Ő K Ö N Y V Ceglédbercel Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. július 12-i rendkívüli üléséről 81-84/2013. (07. 12.) ÖK. sz. határozat 1 Készült: Ceglédbercel Község Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

Készült: Buj község Önkormányzat Képviselőtestületének május 19-én kor megtartott rendkívüli testületi üléséről.

Készült: Buj község Önkormányzat Képviselőtestületének május 19-én kor megtartott rendkívüli testületi üléséről. Készült: Buj község Önkormányzat Képviselőtestületének 2011. május 19-én 08 00 -kor megtartott rendkívüli testületi üléséről. tárgysorozata: határozata: 37 rendelete: TÁRGYSOROZAT 1. Döntéshozatal közbeszerzésekkel

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült 2016. június 20-án a Balatonújlaki Községi Önkormányzat tanácskozó helyiségében tartott soros nyilvános üléséről. Jelen vannak: Virág László alpolgármester Muszti Csaba képviselő

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Szám:D-17-16 /2014. J e g y z ő k ö n y v Készült: Doba Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. december 5-én 18 órai kezdettel megtartott közmeghallgatásról. Ülés helye: Művelődési Ház Doba, Kossuth u.

Részletesebben

Előterjesztések A Településfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság 2010. augusztus 11. napján tartott üléséről

Előterjesztések A Településfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság 2010. augusztus 11. napján tartott üléséről Előterjesztések A Településfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság 2010. augusztus 11. napján tartott üléséről Napirend 1. Balatonbozsoki lakosok kérelme forgalomcsillapító sziget kialakítására vonatkozóan

Részletesebben

Készült: Tárnokréti Község Önkormányzata Képviselő-testületének szeptember 29-én tartott nyilvános üléséről.

Készült: Tárnokréti Község Önkormányzata Képviselő-testületének szeptember 29-én tartott nyilvános üléséről. Tárnokréti Község Képviselő-testülete 3-6/2014 J e g y z ő k ö n y v Készült: 2014. szeptember 29-én tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 18 30 óra A képviselő-testületi ülés

Részletesebben

ÁRTÁND KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2012. ÁPRILIS 12-I RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

ÁRTÁND KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2012. ÁPRILIS 12-I RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE ÁRTÁND KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2012. ÁPRILIS 12-I RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Rendeletek: 6/2012. (IV. 13.) A személyes gondoskodást nyújtó szociális és gyermekjóléti ellátások

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 5/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Vasszécseny, Tanakajd és Csempeszkopács Községek Képviselő-testületeinek 2016. február 27-én megtartott együttes üléséről Hozott döntések: Vasszécseny Tanakajd Csempeszkopács

Részletesebben

Készült Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2010. október 7-én, du. 16 órakor a Polgármesteri Hivatal üléstermében megtartott üléséről.

Készült Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2010. október 7-én, du. 16 órakor a Polgármesteri Hivatal üléstermében megtartott üléséről. Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testülete 9144 Kóny, Rákóczi u. 30. Tel.: 96/280-140. Szám: 1-15/2010. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2010. október 7-én,

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült Csemő Község Önkormányzata Képviselő-testületének augusztus 31-én 14 órától megtartott rendkívüli üléséről.

Jegyzőkönyv. Készült Csemő Község Önkormányzata Képviselő-testületének augusztus 31-én 14 órától megtartott rendkívüli üléséről. Jegyzőkönyv Készült Csemő Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. augusztus 31-én 14 órától megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Dr. Lakos Roland polgármester, Bögös István, Gáspár János,

Részletesebben

Rábakecöl Község Önkormányzata Tuba Erik polgármester Cím: H-9344 Rábakecöl, Kossuth u. 129. Tel/Fax: 00-36-96/257-529, 00-36-30/660-18-60 E-mail: polgarmester@rabakecol.hu Honlap: www.rabakecol.hu Rábakecöl

Részletesebben

Megállapítja, hogy a Képviselő- testület 6 igen szavazattal, tartózkodás és ellenszavazat nélkül az alábbi napirendi pontotokat elfogadta:

Megállapítja, hogy a Képviselő- testület 6 igen szavazattal, tartózkodás és ellenszavazat nélkül az alábbi napirendi pontotokat elfogadta: Készült: Tompa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. június 3-án megtartott rendkívüli nyílt üléséről. Jelen vannak: Tompa Város Önkormányzat Képviselő-testülete Véh László polgármester Gubics

Részletesebben

BAKONYKOPPÁNY. Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 24. napján 18 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve

BAKONYKOPPÁNY. Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 24. napján 18 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve Szám: 129-2/2015. BAKONYKOPPÁNY Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 24. napján 18 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve Önkormányzat Képviselő-testülete 8571 Bakonykoppány,

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Makkos Dóra képviselő (5 fő) Kelemen Dóra aljegyző (1 fő) I. NAPIRENDEK ELŐTT

JEGYZŐKÖNYV. Makkos Dóra képviselő (5 fő) Kelemen Dóra aljegyző (1 fő) I. NAPIRENDEK ELŐTT Győrladamér Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Szám: 11/2014. JEGYZŐKÖNYV Készült: Győrladamér Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. július 4-én 16.00 órai kezdettel a Polgármesteri

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: 2015. február 12-én (csütörtök), 17.00 órakor, a Közösségi Házban megtartott munkaterv szerinti üléséről Jelen vannak: Bárány Erzsébet jegyző Bárány Pál, Bocskayné Tóth Katalin,

Részletesebben

JELENTÉS. A lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról

JELENTÉS. A lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról Előterjesztés száma:162/2013. A határozati javaslat elfogadásához egyszerű többség szükséges! Decs nagyközség képviselő-testületének 2013. augusztus 28-án, 18-órakor megtartandó ülésére Jelentés a lejárt

Részletesebben

a Képviselő - testülethez a házi gyermekorvosi praxis betöltésére irányuló pályázati felhívás ismételt közzétételére

a Képviselő - testülethez a házi gyermekorvosi praxis betöltésére irányuló pályázati felhívás ismételt közzétételére 1 FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5./Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: 5. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő - testülethez a házi gyermekorvosi

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1 Tömörd Község Önkormányzat 12/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Tömörd Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. szeptember 26-án 11 00 órakor megtartott rendkívüli nyílt üléséről. Az ülés helye:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Vitnyéd Község Önkormányzat október 26.-án tartott soros ülésén.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Vitnyéd Község Önkormányzat október 26.-án tartott soros ülésén. J E G Y Z Ő K Ö N Y V 13/2010. Készült: Vitnyéd Község Önkormányzat 2010. október 26.-án tartott soros ülésén. Jelen vannak: Tóth Kálmán polgármester Kis-Tóth István alpolgármester Horváth Zsuzsanna Ivancsics

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Monostorapáti község Önkormányzata Képviselő-testülete 8296 Monostorapáti, Petőfi u.123. Tel: 87/435-055. Száma: 1092-5/2016. J e g y z ő k ö n y v Készült: Monostorapáti község Önkormányzata Képviselő-testülete

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2008. június 23-i ülésére Tárgy: Zirc Városi Erzsébet Kórház- rendelőintézet igazgatói állására beérkezett pályázat elbírálása Előadó

Részletesebben

Csabaszabadi Szlovák Önkormányzat 2015. február 25-i határozatai

Csabaszabadi Szlovák Önkormányzat 2015. február 25-i határozatai Csabaszabadi Szlovák Önkormányzat 2015. február 25-i határozatai 1/2015. (II.25.) SZKT határozat 3 igen, 0 nem és 0 fő tartózkodott A Csabaszabadi Szlovák Önkormányzat Képviselő-testülete ülésének jegyzőkönyv

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Csörög Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. április 30. (kedd) napján 18.00 órakor megtartott rendkívüli ülésén

Jegyzőkönyv. Csörög Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. április 30. (kedd) napján 18.00 órakor megtartott rendkívüli ülésén Jegyzőkönyv Csörög Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. április 30. (kedd) napján 18.00 órakor megtartott rendkívüli ülésén Helyszín: Polgármesteri Hivatal 2135 Csörög, Kisfaludy u. 40. Jelen

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Az ülés napirendi pontjainak elfogadása. rendszerek kialakítása című pályázat benyújtása. házszámozás szabályairól

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Az ülés napirendi pontjainak elfogadása. rendszerek kialakítása című pályázat benyújtása. házszámozás szabályairól Községi Önkormányzat Lövő 8/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V H A T Á R O Z A T N A P I R E N D 57/2014.(VIII.11.) Az ülés napirendi pontjainak elfogadása 58/2014.(VIII.11.) KEOP-2014-4.10.0/N fotovoltaikus

Részletesebben

T Á R G Y S O R O Z A T A. 1./ A közétkeztetés és az önkormányzat által üzemeltetésre átadott konyha helyzetének áttekintése.

T Á R G Y S O R O Z A T A. 1./ A közétkeztetés és az önkormányzat által üzemeltetésre átadott konyha helyzetének áttekintése. NYÍRGELSE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ- TESTÜLET 2013.február 13.-án megtartott Képviselő-testületi ülésének a.) jegyzőkönyve b.) határozata c.) előterjesztése d.) tárgysorozata T Á R G Y S O R O Z A

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. szeptember 10. napján megtartott ülésén.

Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. szeptember 10. napján megtartott ülésén. Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 3596 Szakáld, Aradi út. 4. Jegyzőkönyv Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. szeptember 10. napján megtartott ülésén. Jelen vannak:

Részletesebben

Tard Község Önkormányzatának 22/2011. (II.22.) ÖK számú HATÁROZATA

Tard Község Önkormányzatának 22/2011. (II.22.) ÖK számú HATÁROZATA 22/2011. (II.22.) ÖK számú Tárgy: A Fundamentum Iskola tardi telephelyéről A képviselő-testület megtárgyalta és elfogadta az iskola tájékoztatóját. Egyben felkéri a polgármestert további tárgyalások folytatására

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: 2011. július 28-án Mezőzombor Községi Önkormányzat Képviselőtestületének soron következő üléséről.

Jegyzőkönyv. Készült: 2011. július 28-án Mezőzombor Községi Önkormányzat Képviselőtestületének soron következő üléséről. Jegyzőkönyv Készült: 2011. július 28-án Mezőzombor Községi Önkormányzat Képviselőtestületének soron következő üléséről. Jelen vannak: Radó Béla polgármester Balogh András képviselő Csatlós Csaba képviselő

Részletesebben

Katafa Község Helyi Esélyegyenlőségi programjának megtárgyalása.

Katafa Község Helyi Esélyegyenlőségi programjának megtárgyalása. 1 Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Katafa 23-13/2013. szám J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült Katafa Községi Önkormányzat Képviselő-testülete által 2013. július 4-én (kedden) 8.30 órakor a Katafa,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Vál Község Önkormányzat Képviselő-testület 2009. augusztus 13-i rendkívüli üléséről Jelen vannak: l./ Tóth Ferencné polgármester 2./ dr. Berecz Botond alpolgármester 3./

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Szám: 38-4/2010. Felsőpáhok Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8395 Felsőpáhok, Szent I. u. 67. J e g y z ő k ö n y v Készült: Felsőpáhok Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2010. február

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1 Dozmat község Önkormányzata Dozmat Fiumei út 26. 4/2011. jkv.. szám J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Dozmat község Önkormányzata Képviselőtestületének 2011. április 26-án megtartott képviselőtestületi

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Győrfiné Papp Judit polgármester szavasára teszi az 1. napirendi pont levételét a testületi ülésről.

Jegyzőkönyv. Győrfiné Papp Judit polgármester szavasára teszi az 1. napirendi pont levételét a testületi ülésről. - 244 - Jegyzőkönyv Készült: Jármi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. október 2-án megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Jármi Község Önkormányzata képviselő-testületének hivatali

Részletesebben

Dunaföldvár Város Polgármesterétől 7020 Dunaföldvár Kossuth L. u. 2. 7020 Dunaföldvár Pf : 23 75/541-550,75/541-553 75/341-555 M E G H Í V Ó

Dunaföldvár Város Polgármesterétől 7020 Dunaföldvár Kossuth L. u. 2. 7020 Dunaföldvár Pf : 23 75/541-550,75/541-553 75/341-555 M E G H Í V Ó Dunaföldvár Város Polgármesterétől 7020 Dunaföldvár Kossuth L. u. 2 7020 Dunaföldvár Pf : 23 75/541-550,75/541-553 75/341-555 M E G H Í V Ó Tisztelettel meghívom a Dunaföldvári Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

Előterjesztés Parkoló kialakításhoz támogatási kérelem. Tisztelet Képviselőtestület

Előterjesztés Parkoló kialakításhoz támogatási kérelem. Tisztelet Képviselőtestület Előterjesztés Parkoló kialakításhoz támogatási kérelem Tisztelet Képviselőtestület Kecskés Szabina Répcelak, Petőfi S. utca 19. szám alatti lakos, mint egyéni vállalkozó azzal a kéréssel fordult az Önkormányzat

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V ÁPA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK GAZDASÁGI BIZOTTSÁGA J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Pápa Város Polgármesteri Hivatalban, a polgármesteri tárgyalóban, a Gazdasági Bizottság 2011. április 13-án 8 00 órai kezdettel

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült a Képviselő-testület 2013. december 30-án 13.00 órai kezdettel tartott nyilvános üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Készült a Képviselő-testület 2013. december 30-án 13.00 órai kezdettel tartott nyilvános üléséről. Képviselő-testület Szigliget J e g y z ő k ö n y v Készült a Képviselő-testület 2013. december 30-án 13.00 órai kezdettel tartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal Jelen vannak:

Részletesebben

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. május 28-i rendes ülésére

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. május 28-i rendes ülésére Ikt.szám.: 2051-1/2014 E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. május 28-i rendes ülésére Tárgy: Pályázat kiírása a Katona József Művelődési Ház és Könyvtár

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2007. május 14-én 16,15 órai kezdettel. tartott rendkívüli üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2007. május 14-én 16,15 órai kezdettel. tartott rendkívüli üléséről 14 / 2007. szám J E G Y Z Ő K Ö N Y V Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2007. május 14-én 16,15 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről A rendkívüli képviselő-testületi ülés helyszíne:

Részletesebben

Előterjesztés Hajdúhadház Városi Önkormányzat képviselő testületének november 25-én tartandó ülésére. Tisztelt képviselő testület!

Előterjesztés Hajdúhadház Városi Önkormányzat képviselő testületének november 25-én tartandó ülésére. Tisztelt képviselő testület! HAJDÚHADHÁZ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT P O L G Á R M E S T E R E 4242. HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: 384-103, TELEFAX: 384-295 Előterjesztés Hajdúhadház Városi Önkormányzat képviselő testületének 2011.

Részletesebben

Készült: Bősárkány Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. március 6-án tartott nyilvános üléséről.

Készült: Bősárkány Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. március 6-án tartott nyilvános üléséről. Bősárkány Nagyközség Képviselő-testülete 1-4/2014. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2014. március 6-án tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 18 00 óra A képviselő-testületi ülés

Részletesebben

2014-2019. Kapolcs község Önkormányzata

2014-2019. Kapolcs község Önkormányzata 2014-2019 Kapolcs község Önkormányzata 2 BEVEZETŐ Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 116. -a kimondja, hogy a képviselő-testület hosszú távú fejlesztési elképzeléseit

Részletesebben

J E G Y ZŐKÖNYV. Határozati javaslatként a testületi ülés napirendjének a meghívóban szereplő napirendi pontok tárgyalását javasolja.

J E G Y ZŐKÖNYV. Határozati javaslatként a testületi ülés napirendjének a meghívóban szereplő napirendi pontok tárgyalását javasolja. Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testülete 9144 Kóny, Rákóczi u. 30. Tel.: 96/280-140. Szám: 1-9/2015.NY. J E G Y ZŐKÖNYV Készült: Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. június 8-án,

Részletesebben

T Á P I Ó S Á G Képviselő-testületének. 2008. február 25-én, 18 órakor tartott kihelyezett ülésének. j e g y z ő k ö ny v e

T Á P I Ó S Á G Képviselő-testületének. 2008. február 25-én, 18 órakor tartott kihelyezett ülésének. j e g y z ő k ö ny v e T Á P I Ó S Á G Képviselő-testületének 2008. február 25-én, 18 órakor tartott kihelyezett ülésének j e g y z ő k ö ny v e 42/2008. sz. Képviselő-testületi határozat: Jegyzőkönyv hitelesítők elfogadása

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. A Képviselő-testület 3 igen, 0 nem, 0 tartózkodással az alábbi határozatot hozta meg: 1/2015. (I. 22.) Kt. határozat

JEGYZŐKÖNYV. A Képviselő-testület 3 igen, 0 nem, 0 tartózkodással az alábbi határozatot hozta meg: 1/2015. (I. 22.) Kt. határozat JEGYZŐKÖNYV Készült: Gamás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. január 22-én, 13:00 órai kezdettel megtartott, Képviselő-testületi üléséről a Gamási Önkormányzat tanácstermében. Jelen vannak:

Részletesebben

Dozmat Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. április 15- i nyílt ülésének jegyzőkönyve

Dozmat Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. április 15- i nyílt ülésének jegyzőkönyve 4/2013. Dozmat Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. április 15- i nyílt ülésének jegyzőkönyve Tartalmazza: 28/2013. (IV.15.) számú határozatot a Vasivíz Zrt-vel kötendő bérleti-üzemeltetési szerződés

Részletesebben

24. sz. JEGYZŐKÖNYV. Az ülés helye: Bucsa, Községháza nagyterme (Bucsa, Kossuth tér 6.)

24. sz. JEGYZŐKÖNYV. Az ülés helye: Bucsa, Községháza nagyterme (Bucsa, Kossuth tér 6.) Bucsa Község Önkormányzat Képviselő-testülete Bucsa, Kossuth tér 6. Tel: 66/585-520 223-24/2013. iktatószám 24. sz. JEGYZŐKÖNYV Készült: Bucsa Község Önkormányzat Képviselő-testületének és Kertészsziget

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Sárospatak Város Önkormányzat Képviselő-testülete 3950 Sárospatak, Kossuth u. 44. Tel.: 47/513-250 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu 10.416-3/2012. J e g y z ő k ö n y v Készült: Sárospatak

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. a Képviselő testület december 14-i nyilvános ülésére. Tapolca Város Önkormányzata Képviselő testületének 2013.

ELŐTERJESZTÉS. a Képviselő testület december 14-i nyilvános ülésére. Tapolca Város Önkormányzata Képviselő testületének 2013. 18. NAPIREND Ügyiratszám: 1/692-12/2012. ELŐTERJESZTÉS a Képviselő testület 2012. december 14-i nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Megtárgyalja: Tapolca Város Önkormányzata Képviselő

Részletesebben

KISBAJCS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐKÖNYV. Mely készült Kisbajcs község Önkormányzata Képviselőtestületének

KISBAJCS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐKÖNYV. Mely készült Kisbajcs község Önkormányzata Képviselőtestületének KISBAJCS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐKÖNYV Mely készült Kisbajcs község Önkormányzata Képviselőtestületének 2011. június. 30.-án (csütörtök) 19.00 órai kezdettel tartott ülésén. HATÁROZATOK:

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s

E l ő t e r j e s z t é s Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testülete 8100 Várpalota, Gárdonyi Géza u. 39. Tel: 592 660. Pf.: 76. fax: 592 676 e-mail: varpalota@varpalota.hu E l ő t e r j e s z t é s Várpalota Város Önkormányzati

Részletesebben

... napirendi pont. Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. augusztus 18-i ülésére

... napirendi pont. Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. augusztus 18-i ülésére ... napirendi pont E LŐTERJESZTÉS Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. augusztus 18-i ülésére Előterjesztés címe és tárgya: a Csabdi Napraforgó Óvoda óvodavezetői álláshelyére pályázat

Részletesebben

2015. m á j u s 28. Pénzügyi Bizottsági tagok: Nagy István, Dr. Mádi Csaba, Szénás Zsoltné, Tóth Sándor, Varga Imréné

2015. m á j u s 28. Pénzügyi Bizottsági tagok: Nagy István, Dr. Mádi Csaba, Szénás Zsoltné, Tóth Sándor, Varga Imréné Veresegyház Város Önkormányzata J E G Y Z Ő K Ö N Y V P é n z ü g y i B i z o t t s á g i é s Ü g y r e n d i, J o g i é s K ö z b i z t o n s á g i B i z o t t s á g i ülés 2015. m á j u s 28. Készült:

Részletesebben

Szátok Község Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2014. sz. Jegyzőkönyve

Szátok Község Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2014. sz. Jegyzőkönyve 4/2014. sz. Jegyzőkönyve Készült: Szátok Község Önkormányzat Képviselő testületének üléséről, 2014. június 03. napján. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal Szátok Az ülés ideje: 2014. június 03. napja,

Részletesebben

JEGYZŐKÖNV. Vál Község Önkormányzat Képviselő-testülete 112/2014.(VI.17.) számú határozata a Képviselő-testület 2014. június 17-i ülés hitelesítőiről

JEGYZŐKÖNV. Vál Község Önkormányzat Képviselő-testülete 112/2014.(VI.17.) számú határozata a Képviselő-testület 2014. június 17-i ülés hitelesítőiről JEGYZŐKÖNV Készült: Vál Község Önkormányzat Képviselő-testület 2014. június 17-i rendkívüli üléséről Az ülés helye: Váli Közös Önkormányzati Hivatal emeleti díszterme Jelen vannak:bechtold Tamás polgármester,

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s

E l ő t e r j e s z t é s EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Szám: EPL/6/5/2015. E l ő t e r j e s z t é s Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. május 27-i ülésére Tárgy: Eplény Községi Önkormányzat fenntartásában

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Jelen vannak Mester Árpád polgármester, Bencsik János alpolgármester, Horváth Árpád képviselő / 3 fő /

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Jelen vannak Mester Árpád polgármester, Bencsik János alpolgármester, Horváth Árpád képviselő / 3 fő / 1 Tormásliget Község Önkormányzat 8/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Tormásliget Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. május 28-án 17.30 órakor megtartott nyílt üléséről. Az ülés helye: Kastélyépület

Részletesebben

J a v a s l a t az Ózdi Távhőtermelő és Szolgáltató Kft. ügyvezetői állás betöltésére vonatkozó nyilvános pályázat kiírására

J a v a s l a t az Ózdi Távhőtermelő és Szolgáltató Kft. ügyvezetői állás betöltésére vonatkozó nyilvános pályázat kiírására J a v a s l a t az Ózdi Távhőtermelő és Szolgáltató Kft. ügyvezetői állás betöltésére vonatkozó nyilvános pályázat kiírására Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: P.H. Településfejlesztési Osztály Ózd,

Részletesebben

Dozmat Község Önkormányzata Képviselő-testülete február 5- i nyílt ülésének jegyzőkönyve

Dozmat Község Önkormányzata Képviselő-testülete február 5- i nyílt ülésének jegyzőkönyve 1/2014. Dozmat Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. február 5- i nyílt ülésének jegyzőkönyve Tartalmazza: 1/2014. (II.10.) önkormányzati rendeletet az önkormányzat 2014. évi költségvetéséről

Részletesebben

Készült: Kaskantyú Községi Önkormányzat képviselő testületének szeptember 30-án (kedd) órai kezdettel megtartott testületi üléséről.

Készült: Kaskantyú Községi Önkormányzat képviselő testületének szeptember 30-án (kedd) órai kezdettel megtartott testületi üléséről. Kaskantyú Községi Önkormányzat Képviselő - Testülete 13/2014. Test. ül. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kaskantyú Községi Önkormányzat képviselő testületének 2014. szeptember 30-án (kedd) 18 00 órai kezdettel

Részletesebben

3060 Pásztó, Kölcsey F. u. 35.

3060 Pásztó, Kölcsey F. u. 35. P Á S Z T Ó V Á R O S P O L G Á R M E S T E R E 3060 Pásztó, Kölcsey F. u. 35. (06-32) *460-753 ; *460-155/113 F a x : ( 0 6-3 2 ) 4 6 0-9 1 8 E - m a i l :forum@paszto.hu Száma: 1-126/2015. A döntés meghozatala

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s

E l ő t e r j e s z t é s EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Szám: EPL/6/5/2015. E l ő t e r j e s z t é s Képviselő-testülete 2015. május 27-i ülésére Tárgy: Döntés önkormányzati ingatlanok bérleményként történő hasznosításáról

Részletesebben

g ~.. szám ú előterjesztés

g ~.. szám ú előterjesztés Budapest Főváros X. Kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere g ~.. szám ú előterjesztés Előterjesztés a Képviselő-testület részére a Kőbányai Egészségügyi Szolgálat igazgatói álláshelyének ismételt

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2006. május 11-én megtartott rendkívüli ülésén a Polgármesteri Hivatal Tanácskozó termében Jelen vannak: Nógrádi Zoltán polgármester,

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Cece Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének február 18-án 14,00 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV Cece Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének február 18-án 14,00 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről Ikt.szám: 692-1/2014 JEGYZŐKÖNYV Cece Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 18-án 14,00 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről A Képviselő-testülete által meghozott határozat

Részletesebben

JELENTÉS. A lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról

JELENTÉS. A lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról Előterjesztés száma:169/2013. A határozati javaslat elfogadásához egyszerű többség szükséges! Decs nagyközség képviselő-testületének 2013. szeptember 25-én, 18 órakor megtartandó ülésére Jelentés a lejárt

Részletesebben

SZAKONYFALU. Község Önkormányzata Képviselő-testületének november 9-én megtartott. nyílt. üléséről készült. j e g y z ő k ö n y v

SZAKONYFALU. Község Önkormányzata Képviselő-testületének november 9-én megtartott. nyílt. üléséről készült. j e g y z ő k ö n y v SZAKONYFALU Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. november 9-én megtartott nyílt üléséről készült j e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Szakonyfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

NEMTI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 10/2016. sz. jegyzőkönyve. a augusztus 9 én megtartott rendes üléséről

NEMTI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 10/2016. sz. jegyzőkönyve. a augusztus 9 én megtartott rendes üléséről NEMTI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 10/2016. sz. jegyzőkönyve a 2016. augusztus 9 én megtartott rendes üléséről 1 Jegyzőkönyv Készült: Nemti Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2016.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: a beledi polgármesteri hivatal hivatalos helyiségében 2011. július 8-án (pénteken) 15,00 órakor megtartott rendkívüli ülésen.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: a beledi polgármesteri hivatal hivatalos helyiségében 2011. július 8-án (pénteken) 15,00 órakor megtartott rendkívüli ülésen. Beled Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 8/2011. szám JEGYZŐKÖNYV Készült: a beledi polgármesteri hivatal hivatalos helyiségében 2011. július 8-án (pénteken) 15,00 órakor megtartott rendkívüli ülésen.

Részletesebben

Kivonat Bogyiszló Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. január 17. napján tartott üléséről készített jegyzőkönyvből

Kivonat Bogyiszló Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. január 17. napján tartott üléséről készített jegyzőkönyvből könyvből 1/2013. (I. 17.) számú Kt. határozat a közétkeztetési szolgáltató kiválasztása a pályázatra érkezett ajánlatok alapján 1) Bogyiszló Község Önkormányzatának Képviselő-testülete megismerte az általa,

Részletesebben

SZÉCSÉNYFELFALU KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ TESTÜLETE

SZÉCSÉNYFELFALU KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ TESTÜLETE SZÉCSÉNYFELFALU KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ TESTÜLETE 2009. ÉVI X. JEGYZŐKÖNYVE 2009. SZEPTEMBER 15 I ÜLÉSÉRŐL j e g y z ő k ö n y v Készült Szécsényfelfalu Önkormányzat Képviselő- testületének 2009.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Barbacs Községi Önkormányzat 9169 Barbacs, Kossuth u. 5. 91-3/2015.NY. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Barbacs Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. április 9-én 18.00 órai kezdettel a barbacsi

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült Vanyola Község Önkormányzata Képviselő-testülete március 9-én 18 órakor megtartott nyilvános üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Készült Vanyola Község Önkormányzata Képviselő-testülete március 9-én 18 órakor megtartott nyilvános üléséről. Önkormányzati Képviselő-testület V A N Y O L A Szám: 5/2016. J e g y z ő k ö n y v Készült Vanyola Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2016. március 9-én 18 órakor megtartott nyilvános üléséről. J

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Balajt Község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormányzat@balajt.hu 82-7/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balajt Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. május 28. napján

Részletesebben

KIVONAT. Balatonfüred Város Önkormányzata Képviselő-testületének július 25-i nyílt ülése jegyzőkönyvéből

KIVONAT. Balatonfüred Város Önkormányzata Képviselő-testületének július 25-i nyílt ülése jegyzőkönyvéből KIVONAT Balatonfüred Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. július 25-i nyílt ülése jegyzőkönyvéből 239/2013. (VII.25.) számú h a t á r o z a t: Balatonfüred Város Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1 Dozmat község Önkormányzata Dozmat Fiumei út 26. 3/2012. jkv. szám J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Dozmat község Önkormányzata Képviselőtestületének 2012. április 12-én megtartott képviselőtestületi ülésről.

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület április 30-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület április 30-i ülésére BALATONFÜRED VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8230 Balatonfüred, Szent István tér 1. Szám:1/367-./2015. Előkészítő: Kosler Zoltán/Mészáros Zoltán ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2014. április 30-i ülésére

Részletesebben

I. HATÁROZAT KIVONAT

I. HATÁROZAT KIVONAT Belváros-Lipótváros, Budapest Főváros V. kerület Önkormányzatának Iktatószám: T-332/2013. 14/2013. I. HATÁROZAT KIVONAT a 2013. december 05-ei rendes képviselő-testületi ülés nyílt jegyzőkönyvéből 371/2013.

Részletesebben

Fentieket ismeretében a Tisztelt Bizottság elé terjesztem a kérelmet megvitatásra és döntésre.

Fentieket ismeretében a Tisztelt Bizottság elé terjesztem a kérelmet megvitatásra és döntésre. Nyílt ülésen kerül tárgyalásra A Bizottság saját hatáskörébe tartozó döntések: 1. Napirendi pont ELŐTERJESZTÉS Sárvári Állatvédő és Kutyás Sport Egyesület közterület-használati kérelme a Várpark területére

Részletesebben

Sárisápi Polgármesteri Hivatal 2523 Sárisáp, Fő utca 123. Telefon: 33/518-310; fax: 33/518-311; e-mail: hivatal@sarisap.hu.

Sárisápi Polgármesteri Hivatal 2523 Sárisáp, Fő utca 123. Telefon: 33/518-310; fax: 33/518-311; e-mail: hivatal@sarisap.hu. Sárisápi Polgármesteri Hivatal 2523 Sárisáp, Fő utca 123. Telefon: 33/518-310; fax: 33/518-311; e-mail: hivatal@sarisap.hu. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Sárisáp Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014.

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Borsodnádasd Város Önkormányzata Képviselő-testülete 7 jelenlévő képviselőből 7 igen

Jegyzőkönyv. Borsodnádasd Város Önkormányzata Képviselő-testülete 7 jelenlévő képviselőből 7 igen Jegyzőkönyv A testületi ülés helye, időpontja: Borsodnádasdi Polgármesteri Hivatal díszterme (3671 Borsodnádasd, Köztársaság út 12.), 2014. június 12. 15.15 órától 16.00 óráig a Képviselőtestület nyílt

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Kányavár Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 15 - én megtartott nyílt ülésről. 43/2015.(VI.15.) kt. határozat.

Jegyzőkönyv. Kányavár Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 15 - én megtartott nyílt ülésről. 43/2015.(VI.15.) kt. határozat. 264/7/2015. Zala Megye Kányavár Jegyzőkönyv Kányavár Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 15 - én megtartott nyílt ülésről. Határozatok: 40/2015.(VI.15.) kt. határozat. 41/2015.(VI.15.)

Részletesebben

Nyírparasznya Község Önkormányzat Képviselő-testületének augusztus 27-én megtartott ülésének. T á r g y s o r o z a t a

Nyírparasznya Község Önkormányzat Képviselő-testületének augusztus 27-én megtartott ülésének. T á r g y s o r o z a t a Nyírparasznya Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. augusztus 27-én megtartott ülésének a, jegyzőkönyve b, tárgysorozata c, határozatai: 85-86 d, rendelete: T á r g y s o r o z a t a 1.) Nyírparasznya

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Berhida Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. július 9.- én, 14.00 órai kezdettel megtartott rendkívüli üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Berhida Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. július 9.- én, 14.00 órai kezdettel megtartott rendkívüli üléséről. JEGYZŐKÖNYV Készült: Berhida Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. július 9.- én, 14.00 órai kezdettel megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Távol maradt: Pergõ Margit Nyírõ István Punk

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Hosszúhetény Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. május 2-i rendkívüli testületi ülésének jegyzőkönyvéből

J e g y z ő k ö n y v. Hosszúhetény Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. május 2-i rendkívüli testületi ülésének jegyzőkönyvéből Hosszúhetény Község Önkormányzat Képviselő-testülete 5/2012. sz. J e g y z ő k ö n y v Hosszúhetény Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. május 2-i rendkívüli testületi ülésének jegyzőkönyvéből

Részletesebben

Beszámoló a 35/2013. (V.22.) VM rendelet támogatásával megvalósult beruházásról

Beszámoló a 35/2013. (V.22.) VM rendelet támogatásával megvalósult beruházásról Beszámoló a 35/2013. (V.22.) VM rendelet támogatásával megvalósult beruházásról Pályázó neve: Palotási Polgárőr Egyesület Pályázó címe: 3042 Palotás Kossuth út 1. Ügyfél-azonosító: 1004795335 Támogatási

Részletesebben

Tisztelt Bizottság! Tisztelt Képviselő-testület!

Tisztelt Bizottság! Tisztelt Képviselő-testület! Előterjesztés Báta Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Gazdasági, pénzügyi és ügyrendi bizottságának 2014.01.31-i ülésére (3. napirendi pont) és Báta Község Önkormányzat Képviselő- Testületének 2014.01.31.-i

Részletesebben

K I V O N A T. Monorierdő Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012 november 23-ai rendkívüli nyílt ülésének jegyzőkönyvéből:

K I V O N A T. Monorierdő Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012 november 23-ai rendkívüli nyílt ülésének jegyzőkönyvéből: ülésének könyvéből: 236/2012. (XI.23.) Kt. Ali munkakör betöltésére kiírt pályázat elbírálásáról Képviselő-testülete ali munkakörének betöltésére kiírt pályázatot eredménytelennek nyilvánítja. Felkéri

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Pilisszentlászló Község Önkormányzata Képviselő-testületének december 5-én megtartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Pilisszentlászló Község Önkormányzata Képviselő-testületének december 5-én megtartott rendkívüli üléséről Pilisszentlászló Község Önkormányzat Képviselő-testülete Szám: 12/2012. Határozatok száma: 63-65/2012. Rendeletek száma: - /2012. JEGYZŐKÖNYV 2012. december 5-én megtartott rendkívüli üléséről Tervezett

Részletesebben