ÁSzF ELESETTEK SZOCIÁLIS SZÖVETKEZET. Tatabánya. Hatályba lép:

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "ÁSzF ELESETTEK SZOCIÁLIS SZÖVETKEZET. Tatabánya. Hatályba lép:"

Átírás

1 ELESETTEK SZOCIÁLIS SZÖVETKEZET ÁSzF Tatabánya Hatályba lép:

2 I. Általános feltételek 1. A szolgáltató a kínált szolgáltatás leírását, igénybevételének módját és feltételeit, az előfizetővel létesített jogviszonyra vonatkozó eljárási rendet és tartalmi szabályokat a jelen. Általános Szerződési Feltételekben (ÁSZF) rögzíti. Az ÁSZF-et a szolgáltató a képújságban közzéteszi és az előfizetői szerződéshez mellékeli. 2. Az ÁSZF határozatlan időre szól, de ha a szolgáltatás lényeges körülményei módosulnak, ill.. a hatályos jogszabályok változásai azt indokolják, úgy az ÁSZF-et a szolgáltató köteles módosítani. A módosítást a szolgáltató a közzétételre vonatkozó előírásoknak megfelelően (elsősorban a helyi képújságban, ügyfélszolgálatán, vagy a helyi sajtóban) az előfizető tudomására hozza. 3. A szolgáltató a tulajdonában lévő és az általa üzemeltetett műsorelosztó hálózaton az MSZ EN számú szabványnak megfelelő tv- és rádió műsorjelet továbbít az előfizető vevőkészülékéhez, meghatározott díjak ellenében. 4. Az előfizető tudomásul veszi, hogy a hálózat összes tartozékával a szolgáltató tulajdona, azt a szolgáltató üzleti érdekből változatlan feltételek mellett átruházhatja, eladhatja. 5. A szolgáltató a szolgáltatás folyamatos biztosításáért, a vételt biztosító kábeltelevíziós rendszer üzemeltetéséért és karbantartásáért előfizetési díjat számol fel. 6. Az előfizető tulajdonában lévő vevőkészülék megfelelőségére nézve a szolgáltató semmilyen felelősséget nem vállal. A tv készülékek behangolását a fogható csatornákra a szolgáltató az első beüzemeléskor díjmentesen elvégzi. Egyéb esetekben csak külön díj ellenében vállalja. II. Díjfizetés, díjszabás, panaszok kezelése 1. Az előfizetési díjról a szolgáltató számlát állít ki havonta, ill. negyedéves befizetés esetén negyedévente. A számlát az esedékességet megelőző hónap utolsó napjáig eljuttatja az előfizetőhöz. Az előfizetési díj a szolgáltatás megkezdését követő hónap első napjától esedékes. Az előfizető köteles az üzemeltetési díjat a tárgyhó 15. napjáig, negyedéves díjfizetés vállalása esetén az esedékes negyedév első hónapjának 15. napjáig készpénzben, kész-pénzátutalási megbízással vagy banki átutalással megfizetni. 2. Amennyiben az előfizető a megállapított díjjal vagy tartozásával kapcsolatban panasszal él, a szolgáltató betekintést biztosít számára az eddigi befizetéseivel kapcsolatos nyilvántartásba, és a tényadatok ismeretében az előfizető befizeti a vitatott díjat ill. túlfizetés esetén a szolgáltató visszafizeti vagy jóváírja azt. 3. Amennyiben a díjszabás alapjait képező tényezők pl. az infláció mértéke, a jogdíjak, műsordíjak emelkedése, a műsorválaszték bővítése, a rendszer műszaki korszerűsítése- indokolttá teszi, a szolgáltató jogosult a díjak módosítására. 4. A szolgáltató 15 nappal a módosítást megelőzően tájékoztatja az előfizetőt a módosított díj. Amennyiben az előfizető a tájékoztatást követő 8 napon belül nem él írásban a díjmódosítás ellen, úgy az előfizetői szerződés módosítása elfogadottnak tekinthető.

3 III. A szerződés megszűnése, módosítása 1. A szolgáltató az előfizetői szerződést 15 napos határidővel felmondhatja az előfizető súlyos, szerződésszegő magatartása esetén, így különösen a rendszer előfizető általi bárminemű megrongálása, a beérkező műsorjel harmadik személynek történő jogosulatlan továbbítása esetén, ill. az előfizető minden olyan tevékenysége esetén, amely a rendszer, ill. a jelszolgáltatás minőségét vagy más előfizető érdekeit sérti. 2. A szolgáltató az előfizetői szerződést 30 napos határidővel felmondhatja, amennyiben az előfizető az esedékes díjat a jogkövetkezményekre figyelmeztető értesítés megtörténtét követően sem egyenlítette ki. Az értesítésben előírt fizetési póthatáridő 8 nap. 3. Az előfizető az előfizetői szerződést indoklás nélkül, 8 napos felmondási határidővel, kizárólag írásban mondhatja fel. 4. A szerződés megszűnése az előfizetőt nem mentesíti az előfizetői szerződés hatálya alatt felmerült díjfizetési kötelezettségeinek teljesítése alól. 5. A szolgáltató jogosult az előfizetői szerződést módosítani az előfizetők előzetes tájékoztatása mellett a szolgáltatás díjának változása esetén, a szolgáltatott műsorcsomag tartalmi változása esetén, valamint a szolgáltatás egyéb, lényeges feltételeinek változásakor, ill. jogszabályi előírások esetén. 6. Az előfizető kérheti az előfizetői szerződés módosítását, ha az előfizető személyében szerződés, öröklés, jogutódlás következik be, ill. ha az előfizető a hozzáférési pont áthelyezését kéri. 7. Átírás Átírás esetén az előfizető nem köteles belépési díjat fizetni. Az átírást a szolgáltató az átírási kérelem beérkezésétől számított 15 napon belül teljesíti. Ezen határidő be nem tartása esetén a szolgáltató kötbért köteles fizetni, melynek összege minden késedelmes nap után az átírás díjának egyharmada. A kötbér összegét a szolgáltató az átírás díját tartalmazó számlán jóváírja. 8. Áthelyezés Ha az előfizető az előfizetői hozzáférési pontot a szolgáltató földrajzi szolgáltatási területén belül változtatni kívánja (áthelyezés), a szolgáltató köteles azt a kérelem beérkezését követő 30 napon belül teljesíteni. Ha az áthelyezés jelen pontban foglaltak szerinti végrehajtásának műszaki feltételei hiányoznak, a szolgáltató az előfizetőt a teljesítési időpont megjelölésével (év, negyedév) értesíti, az áthelyezés kérelmezésétől számított 15 napon belül. Az előfizetői hozzáférési pont megszüntetésétől az áthelyezés teljesítéséig az előfizetői jogviszony szünetel. IV. Szünetelés, a szolgáltatás kikapcsolása 1. A szolgáltató az előfizető előzetes írásbeli kérésére a szolgáltatást köteles szüneteltetni. Szüneteléskor a szolgáltató a jelszolgáltatást kikapcsolja. A szünetelés kérhető legrövidebb időtartama nem lehet kevesebb 1 hónapnál, leghosszabb időtartama pedig nem haladhatja meg az 12 hónapot. A szünetelés időtartamára vonatkozóan az előfizető díj fizetésére nem kötelezhető. Visszakapcsoláskor az előfizető két havi előfizetési díjat - a mindenkori előfizetési díjnak megfelelően- köteles fizetni. 2. A szolgáltató az előfizetői szolgáltatást - az előfizető előzetes értesítése mellett - kikapcsolja a hálózatból, amennyiben az előfizetőnek esedékes díjtartozása van, és azt a jogkövetkezményekre figyelmeztető értesítés és fizetési póthatáridő eredménytelen eltelte után sem egyenlíti ki. A rendszerre történő visszakapcsolást az előfizető csak a mindenkori kamattal növelt díjhátralék és a visszakapcsolási díj együttes befizetésével veheti igénybe.

4 V. Hibabejelentés, hibajavítás, karbantartás, a hibás teljesítésből adódó kötbér 1. Az előfizető az észlelt hibát bejelentheti telefonon, írásban. 2. A szolgáltató a hibabehatároló eljárás eredményeként valósnak bizonyult hibát a bejelentéstől számított 72 órán belül elhárítja. 3. A 72 órát meghaladó, a szolgáltatónak felróható okból bekövetkező üzemzavar esetén a szolgáltató kötbér fizetésére köteles A hibás teljesítésből adódó kötbér mértéke Ha a hiba következtében az előfizetői szolgáltatást átmenetileg vagy tartósan nem lehet igénybe venni (teljes körű jelkimaradás), a kötbér mértéke minden késedelmes nap után, a hiba bejelentését megelőző hat hónapban az előfizető által az előfizetői szerződés alapján az adott előfizetői szolgáltatással kapcsolatban kifizetett (előre fizetett díjú szolgáltatás esetén felhasznált) nettó díj átlaga alapján egy napra vetített összeg nyolcszorosa Ha a hiba következtében az előfizetői szolgáltatást a szolgáltató érdekkörében felmerülő okból a szolgáltató által vállalt minőséghez képest átmenetileg vagy tartósan gyengébb minőségben (jel zaj viszony) képes csak igénybe venni, a szolgáltatónak a 3.1. bekezdésben meghatározott kötbér felét kell fizetnie A késedelmes, illetve a hibás teljesítés miatti jogos kötbért a szolgáltató az előfizető írásos bejelentése alapján megtéríti. A szolgáltató csak a hibaelhárítás befejezését megelőzően megtett bejelentésre fizet kötbért. A szolgáltató a kötbért, havi díjfizetés esetén a következő havi elszámolás alkalmával, egyébként a bejelentés elbírálásától számított 30 napon belül az előfizető számláján jóváírja, vagy azt az előfizető részére visszafizeti. 4. Az előfizető köteles a használatában vagy tulajdonában lévő ingatlan területén biztosítani a szolgáltatás működése szempontjából szükséges karbantartást, hibaelhárítást. 5. Az előfizető tudomásul veszi, hogy a kábeltelevíziós rendszer lakáson belüli hibájának elhárítására ill. plusz vételi helyek kialakítására csak a szolgáltató jogosult. VI. Vis maior A felek között megkötött előfizetői szerződés szempontjából vis maiornak számít, és sem a szolgáltató, sem az előfizető nem tartozik felelősséggel pl. az alábbiak miatt: - áramkimaradás, háborús cselekmények, szabotázs, robbantásos merénylet vagy más szükséghelyzet, elemi csapás, tűzvész, munkabeszüntetés; - a magyar és külföldi programok vételét befolyásoló műszaki, adó, technikai, terjesztési és terjedési, illetve minden, a kábeltelevíziós hálózaton kívülálló műszaki okokból adódó vételromlás, zavarás, vételkiesés, a vonatkozó törvények és nemzetközi megállapodások megváltoztatása esetén; - a Honvédelmi törvény alapján feljogosított szervek rendelkezésére tett intézkedések esetében.

5 VI. Felügyeleti szervek: 1/ Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Hivatala 1015 Budapest, Ostrom u Levélcím: Pf. 75 Telefon: (06 1) Fax: (06 1) Internet: 2/ Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség 1088 Budapest, József krt.6. Telefon: (1) / Adatvédelmi Biztos Irodája 1054 Budapest, Nádor u.22. Telefon: (1) VII. Záró rendelkezések 1. Az előfizető hozzájárul, hogy személyes adatait a szolgáltató az Adatvédelmi szabályzatban foglaltak alapján nyilvántartsa és kezelje. 2. Az ÁSZF-ben nem szabályozott kérdésekben a távközlésről szóló, évi LXV. törvénnyel módosított évi LXXII.tv., illetve ezek végrehajtására kiadott jogszabályok, továbbá az évi I. tv. valamint a évi XL. tv. rendelkezései, valamint a PTK előírásai az irányadók. 3. Jelen szerződést a felek határozatlan időtartamra kötik és a szerződés aláírásával lép érvénybe.

TEVE TÉVÉ Kereskedelmi és Távközlési Szolgáltató Kft. szolgáltató

TEVE TÉVÉ Kereskedelmi és Távközlési Szolgáltató Kft. szolgáltató K I V O N A T a TEVE TÉVÉ Kereskedelmi és Távközlési Szolgáltató Kft. hírközlési szolgáltató 2018.01.01. napjától hatályos, nyilvános televízió-műsorelosztási és nyilvános rádió műsorelosztási szolgáltatásra

Részletesebben

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT 1 OPENNETWORKS KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT Helyhez kötött és nomadikus beszédcélú szolgáltatások igénybevételére Hatályos: 2013. július 18- tól

Részletesebben

K I V O N A T. A változásokkal egységes szerkezetbe foglalt ÁSZF-ek ügyfélkapu útján kerül benyújtásra a Hatóság részére.

K I V O N A T. A változásokkal egységes szerkezetbe foglalt ÁSZF-ek ügyfélkapu útján kerül benyújtásra a Hatóság részére. K I V O N A T Az Elektronet Zrt. 4400 Nyíregyháza, Nádor u. 28. (Adószám: 12848612-2-15) 2018.01.01. napjától módosítja a helyhez kötött telefon szolgáltatásra vonatkozó Általános Szerződési Feltételeit.

Részletesebben

K I V O N A T. A változásokkal egységes szerkezetbe foglalt ÁSZF-ek ügyfélkapu útján kerül benyújtásra a Hatóság részére.

K I V O N A T. A változásokkal egységes szerkezetbe foglalt ÁSZF-ek ügyfélkapu útján kerül benyújtásra a Hatóság részére. K I V O N A T Az Elektronet Zrt. 4400 Nyíregyháza, Nádor u. 28. (Adószám: 12848612-2-15) 2018. január 1. napjától módosítja a vezetékes internet-szolgáltatásra vonatkozó Általános Szerződési Feltételeit.

Részletesebben

TEVE TÉVÉ Kereskedelmi és Távközlési Szolgáltató Kft. szolgáltató. Általános Szerződési Feltételek internet elérési szolgáltatáshoz

TEVE TÉVÉ Kereskedelmi és Távközlési Szolgáltató Kft. szolgáltató. Általános Szerződési Feltételek internet elérési szolgáltatáshoz K I V O N A T a TEVE TÉVÉ Kereskedelmi és Távközlési Szolgáltató Kft. hírközlési szolgáltató 2018.01.01. napjától hatályos, internet elérési szolgáltatásra vonatkozó Általános Szerződési Feltételeiből

Részletesebben

Internet szolgáltatás ÁSZF módosulás

Internet szolgáltatás ÁSZF módosulás Internet szolgáltatás ÁSZF módosulás Tisztelt Előfizető! Tájékoztatjuk, hogy amennyiben a jelen módosításokat nem kívánják elfogadni, úgy az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény 132. (5)

Részletesebben

A jelen kivonat a fent megjelölt hírközlési szolgáltató fent megjelölt ÁSZF-ének napjától megvalósuló változásait tartalmazza.

A jelen kivonat a fent megjelölt hírközlési szolgáltató fent megjelölt ÁSZF-ének napjától megvalósuló változásait tartalmazza. K I V O N A T a Celldömölki Kábeltelevízió Kft. hírközlési szolgáltató 2018.01.01. napjától hatályos, internet elérési szolgáltatásra vonatkozó Általános Szerződési Feltételeiből A jelen kivonat a fent

Részletesebben

BorsodWeb Internetszolgáltató Kft. szolgáltató. Általános Szerződési Feltételek internet elérési szolgáltatáshoz

BorsodWeb Internetszolgáltató Kft. szolgáltató. Általános Szerződési Feltételek internet elérési szolgáltatáshoz K I V O N A T a BorsodWeb Kft. hírközlési szolgáltató 2018.01.03. napjától hatályos, internet elérési szolgáltatásra vonatkozó Általános Szerződési Feltételeiből A jelen kivonat a fent megjelölt hírközlési

Részletesebben

Az Általános Szerződési Feltételek Kivonata. 1.Szolgáltató adatai:

Az Általános Szerződési Feltételek Kivonata. 1.Szolgáltató adatai: Az Általános Szerződési Feltételek Kivonata. 1.Szolgáltató adatai: A szolgáltató neve: Trevol-Ker Kereskedelmi és Szolgáltató Bt. Rövidített neve: Trevol-Ker Bt. Székhelyének címe: 6900 Makó, Deák F. u.

Részletesebben

Egyedi előfizetői szerződés

Egyedi előfizetői szerződés Egyedi előfizetői szerződés Előfizető és Szolgáltató az alábbi adatok alapján és a Szolgáltató Általános Szerződési Feltételeiben foglalt tartalommal kötik meg a szolgáltatási szerződést. 1. Szolgáltató

Részletesebben

6.2. Az előfizetői bejelentések, panaszok kezelése, folyamata (díjreklamáció, kötbér és

6.2. Az előfizetői bejelentések, panaszok kezelése, folyamata (díjreklamáció, kötbér és 6.2. Az előfizetői bejelentések, panaszok kezelése, folyamata (díjreklamáció, kötbér és kártérítési igények intézése) 6.2.1. A jelen ÁSZF vonatkozásában a) előfizetői bejelentés: az előfizetői panasz és

Részletesebben

K I V O N A T ÁSZF: ...

K I V O N A T ÁSZF: ... K I V O N A T a NetKábel Kft hírközlési szolgáltató 2017.01.01. napjától hatályos, internet elérési szolgáltatásra vonatkozó Általános Szerződési Feltételeiből A jelen kivonat a fent megjelölt hírközlési

Részletesebben

Vidékháló Telekommunikációs Kft Kecskemét, Katona József utca 10.

Vidékháló Telekommunikációs Kft Kecskemét, Katona József utca 10. A Vidékháló Kft. adathálózati és internet-hozzáférési szolgáltatásokra vonatkozó Általános Szerződési Feltételeinek 2018. január 1-jétől hatályos változásai 9.2. A határozott időtartamú előfizetői szerződés

Részletesebben

Általános Szerződési Feltételek internet elérési szolgáltatáshoz

Általános Szerződési Feltételek internet elérési szolgáltatáshoz K I V O N A T SZŰCS IMRE EV. hírközlési szolgáltató 2017.01.01. napjától hatályos, internet elérési szolgáltatásra vonatkozó Általános Szerződési Feltételeiből A jelen kivonat a fent megjelölt hírközlési

Részletesebben

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK (ÁSZF)

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK (ÁSZF) WEBfield-Design Kft. ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK (ÁSZF) Hatályos: 2005. január 01-től TARTALOM 1 A Szolgáltató neve, adatai 2. oldal 2 Az ügyfélszolgálat elérhetősége 2. oldal 3 Az ÁSZF alanyai 2.

Részletesebben

Általános szerződési feltételek

Általános szerződési feltételek Általános szerződési feltételek A Phantasy Bt. (székhely: 1158 Budapest, Késmárk u. 1., adószám: 20179063-2-42, EU-adószám: HU20179063) mint "Szolgáltató", a felhasználói (továbbiakban: "Felhasználó")

Részletesebben

Nánáskábel Szolgáltató Kft. szolgáltató

Nánáskábel Szolgáltató Kft. szolgáltató 4080 Hajdúnánás, Kossuth u. 4. : 06-(52) 570-160; fax: 06-(52)-570-161 Postacím: 4081 Hajdúnánás, Pf. 31. E-mail: titkarsag@nanaskabel.hu web: www.nanaskabel.hu Adószám: 11802239-2-09; Cégjegyzékszám:

Részletesebben

Egyedi előfizetői szerződés

Egyedi előfizetői szerződés Egyedi előfizetői szerződés szerződés száma:. előfizető azonosítója:... Előfizető és Szolgáltató az alábbi adatok alapján és a Szolgáltató Általános Szerződési Feltételeiben foglalt tartalommal kötik meg

Részletesebben

3. sz. melléklet. A szolgáltató bankszámlaszáma: CIB Bank Zrt

3. sz. melléklet. A szolgáltató bankszámlaszáma: CIB Bank Zrt 3. sz. melléklet PTT Egyedi Előfizetői Szerződés Szolgáltató adatai A szolgáltató teljes neve: PTTSystems Számítástechnikai és Kommunikációs Korlátolt Felelősségű Társaság A szolgáltató rövidített neve:.

Részletesebben

4. sz. melléklet Szolgáltató által felszámított egyéb díjak típusai

4. sz. melléklet Szolgáltató által felszámított egyéb díjak típusai 4. sz. melléklet Szolgáltató által felszámított egyéb díjak típusai Díjfogalmak 4.1. Belépési díj Az előfizető mind a kábeltelevízió szolgáltatás, mind az internet szolgáltatás, mind a telefon szolgáltatás

Részletesebben

Kivonat a kábeltévés Általános Szerződési Feltételekből. (Érvényes: 2010. november 10-től)

Kivonat a kábeltévés Általános Szerződési Feltételekből. (Érvényes: 2010. november 10-től) Kivonat a kábeltévés Általános Szerződési Feltételekből (Érvényes: 2010. november 10-től) 1. A szolgáltatások díjainak meghatározása ÁSZF 16. pontjában található, mértékük az 2. mellékletben. A kedvezmények

Részletesebben

Karbantartási és szervíz szerződés

Karbantartási és szervíz szerződés Karbantartási és szervíz szerződés A szerződő felek: Ezen szerződés létrejött egyrészről: Cégnév:. Cím: H-7624 Pécs, Zichy Gyula utca 13. Postacím: H-7624 Pécs, Zichy Gyula utca 13. Adószám: 14204537-2-02

Részletesebben

Közlemény szeptember 22. Bejelentés jogszabály változás miatti ÁSZF módosításról. A módosításokat tartalmazó ÁSZF- kivonat:

Közlemény szeptember 22. Bejelentés jogszabály változás miatti ÁSZF módosításról. A módosításokat tartalmazó ÁSZF- kivonat: Közlemény 2017. szeptember 22. Bejelentés jogszabály változás miatti ÁSZF módosításról A Szolgáltató tájékoztatja Tisztelt Előfizetőit, hogy Általános Szerződési Feltételei 2017. október 24- től az ÁSZF

Részletesebben

IW Online Kft. Webcorner Általános Szerződési Feltételek

IW Online Kft. Webcorner Általános Szerződési Feltételek IW Online Kft. Webcorner Általános Szerződési Feltételek Budapest, 2012. június 12. Verzió : 1.0 Fogalmak... 3 1. Domain szolgáltatásokra vonatkozó feltételek... 4 1.1. Az Előfizetőre vonatkozó szabályozások...

Részletesebben

EGYEDI ELŐFIZETŐI SZERZŐDÉS VoIP TELEFONSZOLGÁLTATÁS IGÉNYBEVÉTELÉRE

EGYEDI ELŐFIZETŐI SZERZŐDÉS VoIP TELEFONSZOLGÁLTATÁS IGÉNYBEVÉTELÉRE EGYEDI ELŐFIZETŐI SZERZŐDÉS VoIP TELEFONSZOLGÁLTATÁS IGÉNYBEVÉTELÉRE 2012.03.17. Szeged Tartalomjegyzék 1.Személyes adatok:... 3 1.1.Az előfizető neve, lakóhelye, tartózkodási helye vagy székhelye, levelezési

Részletesebben

EGYEDI ELŐFIZETŐI SZERZŐDÉS INTERNET HOZZÁFÉRÉSI (ELÉRÉSI) SZOLGÁLTATÁS

EGYEDI ELŐFIZETŐI SZERZŐDÉS INTERNET HOZZÁFÉRÉSI (ELÉRÉSI) SZOLGÁLTATÁS Előfizető azonosító:... Szerződés szám:... EGYEDI ELŐFIZETŐI SZERZŐDÉS INTERNET HOZZÁFÉRÉSI (ELÉRÉSI) SZOLGÁLTATÁS 1. SZOLGÁLTATÓ NEVE: BÓLY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA SZÉKHELYE 7754 BÓLY, RÁKÓCZI UTCA 3. TÖRZSKÖNYVI

Részletesebben

6.2. Az előfizetői bejelentések, panaszok kezelése, folyamata

6.2. Az előfizetői bejelentések, panaszok kezelése, folyamata Az ügyfélszolgálat elérhetőségének biztosítása - A szolgáltató a nyilvános elektronikus hírközlő hálózaton elérhető ügyfélszolgálat elérését köteles a megfizetendő, legalacsonyabb díjú hívás díjánál nem

Részletesebben

Mikrohullámú Internet szolgáltatási szerződés (NETKUCKÓ Internet)

Mikrohullámú Internet szolgáltatási szerződés (NETKUCKÓ Internet) Mikrohullámú Internet szolgáltatási szerződés (NETKUCKÓ Internet) mely létrejött a Szolgáltató és Előfizető kötött az alábbi adatok alapján Internet hozzáférési ellátási szolgáltatásra. 1. Szolgáltató

Részletesebben

ISIS-COM Szolgáltató Kereskedelmi Kft.

ISIS-COM Szolgáltató Kereskedelmi Kft. A SZOLGÁLTATÁS MINŐSÉGI MUTATÓI, CÉLÉRTÉKEI Minőségi mutatók neve, meghatározása, értelmezése 1. Új hozzáférési létesítési idő A szolgáltatáshoz létesített új hozzáféréseknek a vizsgálati tervben meghatározott

Részletesebben

Az Általános Szerződési Feltételek Kivonata

Az Általános Szerződési Feltételek Kivonata Az Általános Szerződési Feltételek Kivonata 1. Szolgáltató adatai: Név: Sasip-5.Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (Sasip-5.Kft.) Székhely: 6775 Kiszombor Makói, u.6. Adószáma: 11591355-206 Vállalkozás szervezeti

Részletesebben

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK A MÁGOCSI ÉS A VÁSÁROSDOMBÓI KMJR IGÉNYBEVÉTELÉRE

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK A MÁGOCSI ÉS A VÁSÁROSDOMBÓI KMJR IGÉNYBEVÉTELÉRE ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK A MÁGOCSI ÉS A VÁSÁROSDOMBÓI KMJR IGÉNYBEVÉTELÉRE Mágocsvíz Nonprofit KFT. 7342 Mágocs, Szabadság u. 39. Hatályba lépése: 2010. március 1. Készült: 2010. február 25. TARTALOMJEGYZÉK

Részletesebben

Telekom ÁSZF módosítás kivonat KIVONAT. 1.1 Szolgáltató központi ügyfélszolgálatának elérhetőségei:

Telekom ÁSZF módosítás kivonat KIVONAT. 1.1 Szolgáltató központi ügyfélszolgálatának elérhetőségei: KIVONAT a Cogitnet Kft. távbeszélő szolgáltatásokra vonatkozó általános szerződési feltételeinek módosításáról 1.1 Szolgáltató központi ügyfélszolgálatának elérhetőségei: Cím: 1037 Budapest, Gyógyszergyár

Részletesebben

Vác Városi Kábeltelevízió Kft. szolgáltató

Vác Városi Kábeltelevízió Kft. szolgáltató 1 Vác Városi Kábeltelevízió Kft. szolgáltató [ a tagja ] Elıfizetıi tájékoztatója az elektronikus hírközlésrıl szóló 2003. évi C. törvény 138. (2) bekezdése alapján vezetékes mősorjel-elosztási (nyilvános

Részletesebben

3. számú melléklet:egyedi ELŐFIZETŐI SZERZŐDÉS EGYEDI ELŐFIZETŐI SZERZŐDÉS INTERNET-HOZZÁFÉRÉSI SZOLGÁLTATÁS IGÉNYBEVÉTELÉRE

3. számú melléklet:egyedi ELŐFIZETŐI SZERZŐDÉS EGYEDI ELŐFIZETŐI SZERZŐDÉS INTERNET-HOZZÁFÉRÉSI SZOLGÁLTATÁS IGÉNYBEVÉTELÉRE 3. számú melléklet:egyedi ELŐFIZETŐI SZERZŐDÉS EGYEDI ELŐFIZETŐI SZERZŐDÉS INTERNET-HOZZÁFÉRÉSI SZOLGÁLTATÁS IGÉNYBEVÉTELÉRE Előfizető és Szolgáltató az alábbi adatok alapján és a Szolgáltató Általános

Részletesebben

Az Általános Szerződési Feltételek Kivonata.

Az Általános Szerződési Feltételek Kivonata. Az Általános Szerződési Feltételek Kivonata. 1.Szolgáltató adatai: A szolgáltató neve: Trevolker Kereskedelmi és Szolgáltató Bt. Rövidített neve: Trevolker Bt. Székhelyének címe: 6900 Makó, Marospart HSZ:

Részletesebben

K I V O N A T. A változások törvény módosítás miatt váltak szükségessé, egyéb, az Előfizetőkre hátrányos változtatás nem történt

K I V O N A T. A változások törvény módosítás miatt váltak szükségessé, egyéb, az Előfizetőkre hátrányos változtatás nem történt K I V O N A T a NetKábel Kft hírközlési szolgáltató 2017.10.24. napjától hatályos, internet elérési szolgáltatásra vonatkozó Általános Szerződési Feltételeiből A jelen kivonat a fent megjelölt hírközlési

Részletesebben

EGYEDI ELŐFIZETŐI SZERZŐDÉS TÁVKÖZLÉSI SZOLGÁLTATÁS IGÉNYBEVÉTELÉRE

EGYEDI ELŐFIZETŐI SZERZŐDÉS TÁVKÖZLÉSI SZOLGÁLTATÁS IGÉNYBEVÉTELÉRE 1/6 EGYEDI ELŐFIZETŐI SZERZŐDÉS TÁVKÖZLÉSI SZOLGÁLTATÁS IGÉNYBEVÉTELÉRE 1 A SZERZŐDŐ FELEK 1.1 Jelen Egyedi Előfizetői Szerződés egyrészről az Opennetworks Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű

Részletesebben

Panaszkezeléssel kapcsolatos információk.

Panaszkezeléssel kapcsolatos információk. Panaszkezeléssel kapcsolatos információk. (Kivonat az ÁSZF -ből.) A Szolgáltató hibabejelentő szolgálata az ügyfélszolgálattal azonos elérhetőségű, eljárása a hibabejelentés és egyéb bejelentések során

Részletesebben

Határozatlan idejű egyedi előfizetői szerződés (DIGITÁLIS KÁBELTELEVÍZIÓ) 1.ADATLAP

Határozatlan idejű egyedi előfizetői szerződés (DIGITÁLIS KÁBELTELEVÍZIÓ) 1.ADATLAP Határozatlan idejű egyedi előfizetői szerződés (DIGITÁLIS KÁBELTELEVÍZIÓ) Előfizető és Szolgáltató az alábbi adatok (1. Adatlap, 2. Szolgáltatási lap) és nyilatkozatok alapján, valamint a Szolgáltató Általános

Részletesebben

Gépjármű távfelügyeleti szolgáltatási szerződés

Gépjármű távfelügyeleti szolgáltatási szerződés Az (Székhely H-2251 Tápiószecső, Deák Ferenc utca 32. Adószám: 11680235-2-13, bankszámla szám: Unicredit bank 10918001-00000107-91020006, bejegyezte: Fővárosi bíróság mint Cégbíróság: Cg.: 13-09-133542)

Részletesebben

BROADBAND MEDIA HUNGARY Távközlési Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság. Kivonat. Általános Szerződési Feltételek

BROADBAND MEDIA HUNGARY Távközlési Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság. Kivonat. Általános Szerződési Feltételek BROADBAND MEDIA HUNGARY Távközlési Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság Kivonat Általános Szerződési Feltételek Internet-hozzáférési szolgáltatáshoz Utolsó módosítás kelte: 2012. június 1. Módosítva:

Részletesebben

Egyedi Előfizetői szerződésben Internet-hozzáférési szolgáltatás igénybevételére

Egyedi Előfizetői szerződésben Internet-hozzáférési szolgáltatás igénybevételére Előfizető és Szolgáltató az alábbi adatok alapján és a Szolgáltató Általános Szerződési Feltételeiben foglalt tartalommal kötik meg a szolgáltatási szerződést. Az ÁSZF kivonatának és a szerződés egy példányának

Részletesebben

Általános szerződési feltételei kábeltelevíziós szolgáltatására.

Általános szerződési feltételei kábeltelevíziós szolgáltatására. Általános szerződési feltételei kábeltelevíziós szolgáltatására. Budapest, 2008. november 18. Kiss Attila István ügyvezető igazgató TARTALOMJEGYZÉK 1. A SZOLGÁLTATÓ NEVE, CÍME:...3 2. A SZOLGÁLTATÓ ÁLTAL

Részletesebben

EZEN BELÜL IS INTERNET HOZZÁFÉRÉSI SZOLGÁLTATÁS IGÉNYBEVÉTELÉRE. Hatályos: 2009.07.01.

EZEN BELÜL IS INTERNET HOZZÁFÉRÉSI SZOLGÁLTATÁS IGÉNYBEVÉTELÉRE. Hatályos: 2009.07.01. ELEKI- VÍZ ÉS CSATORNAMŰ ÜZEMELTETŐ KFT. ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEI ADATHÁLÓZATI SZOLGÁLTATÁS EZEN BELÜL IS INTERNET HOZZÁFÉRÉSI SZOLGÁLTATÁS IGÉNYBEVÉTELÉRE Hatályos: 2009.07.01. Készült : ELEK,

Részletesebben

Megállapodás LEI kód igénylésben való közreműködésre, valamint a származtatott ügyletek kereskedési adattárba történő bejelentésére

Megállapodás LEI kód igénylésben való közreműködésre, valamint a származtatott ügyletek kereskedési adattárba történő bejelentésére Megállapodás LEI kód igénylésben való közreműködésre, valamint a származtatott ügyletek kereskedési adattárba történő bejelentésére amely létrejött egyrészről a (1053, Budapest, Szép u. 2., Cg.: 01-10-046204),

Részletesebben

Kivonat az internetes Általános Szerződési Feltételekből

Kivonat az internetes Általános Szerződési Feltételekből Kivonat az internetes Általános Szerződési Feltételekből (Érvényes: 2010. november 2-től) A szolgáltatások díjainak meghatározása az ÁSZF 19. pontjában, mértékük az ÁSZF 1. számú mellékletében találhatók.

Részletesebben

RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.

RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag. RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.hu Előterjesztést készítette: Dabasi Kornélia Előterjeszti: Vargáné

Részletesebben

A szolgáltatás minőségi mutatói

A szolgáltatás minőségi mutatói A szolgáltatás minőségi mutatói 5/1 Az Internet szolgáltatásnak a megfelelő, valamint a nem elfogadható szintjét meghatározó számszerű követelmények a 229/2008. kormányrendelet szerint Kábelmodemes hozzáférés:

Részletesebben

Timenet Kft. Általános Szerződési Feltételek. Internet szolgáltatásokra. 1036 Budapest, Kiskorona u. 14. Budapest, 2006. november 1.

Timenet Kft. Általános Szerződési Feltételek. Internet szolgáltatásokra. 1036 Budapest, Kiskorona u. 14. Budapest, 2006. november 1. Timenet Kft. 1036 Budapest, Kiskorona u. 14. Általános Szerződési Feltételek Kivonata Internet szolgáltatásokra Budapest, 2006. november 1. 2006. november 1. 1 A Timenet Kft internet szolgáltatásaira vonatkozó

Részletesebben

Dunakanyar Holding Kft.

Dunakanyar Holding Kft. . 2000 Szentendre, Kálvária út 41/a Általános Szerződési Feltételek Kivonata Internet szolgáltatásokra Szentendre, 2007. január 1. A Dunakanyar Holding Kft internet szolgáltatásaira vonatkozó Általános

Részletesebben

WISP Trade Kft. PWNET Internet szolgáltatásra vonatkozó Általános Szerz dési Feltételek Kivonata 3. Az el fizet

WISP Trade Kft. PWNET Internet szolgáltatásra vonatkozó Általános Szerz dési Feltételek Kivonata 3. Az el fizet WISP Trade Kft. PWNET Internet szolgáltatásra vonatkozó Általános Szerződési Feltételek Kivonata 1. A Szolgáltató neve: A Szolgáltató székhelye: 1142 Budapest, Rákospatak u. 78. al. 1. A Szolgáltató cégjegyzékszáma:

Részletesebben

KIVONAT az ULTRAWEB Számítástechnikai, Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság ELEKTRONIKUS HÍRKÖZLÉSI ÉS

KIVONAT az ULTRAWEB Számítástechnikai, Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság ELEKTRONIKUS HÍRKÖZLÉSI ÉS KIVONAT az ULTRAWEB Számítástechnikai, Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság ELEKTRONIKUS HÍRKÖZLÉSI ÉS MÉDIASZOLGÁLTATÁSOK Általános Szerződési Feltételeinek 2017. november 30. napján

Részletesebben

1db 2 db 3db. e.) A szolgáltatás igénybe vételének (a hozzáférési pontnak) a helye:

1db 2 db 3db. e.) A szolgáltatás igénybe vételének (a hozzáférési pontnak) a helye: 2 3. A SZERZŐDÉS TÁRGYÁT KÉPEZŐ ELŐFIZETŐI SZOLGÁLTATÁSOK RÖVID LEÍRÁSA A MinDig TV Extra televízió szolgáltatás kódolt műsorterjesztési szolgáltatás az előfizető részére, díj ellenében a digitális földfelszíni

Részletesebben

TEVE TÉVÉ Kereskedelmi és Távközlési Szolgáltató Kft. szolgáltató. Általános Szerződési Feltételek nyilvános televízió-műsorelosztási szolgáltatáshoz

TEVE TÉVÉ Kereskedelmi és Távközlési Szolgáltató Kft. szolgáltató. Általános Szerződési Feltételek nyilvános televízió-műsorelosztási szolgáltatáshoz K I V O N A T a TEVE TÉVÉ Kereskedelmi és Távközlési Szolgáltató Kft. hírközlési szolgáltató 2016.07.01. napjától hatályos, nyilvános televízió-műsorelosztási és nyilvános rádió műsorelosztási szolgáltatásra

Részletesebben

1/10 KeviWLAN Informatikai Kft. ÁSZF kivonat Utolsó módosítás: hatályos: től

1/10 KeviWLAN Informatikai Kft. ÁSZF kivonat Utolsó módosítás: hatályos: től KeviWLAN Informatikai Kft. Általános Szerződési Feltételek kivonata elérési szolgáltatás nyújtásához Készült: 2018.04.25 Előző osítás:2017.11.28 Hatályos: 2018.06.01-től 1/10 Utolsó osítás: 2018.04.25

Részletesebben

Alap programcsomag havi előfizetési díja 921 Ft/hó + 27 % ÁFA = 1.170 Ft/hó

Alap programcsomag havi előfizetési díja 921 Ft/hó + 27 % ÁFA = 1.170 Ft/hó 4. sz. melléklet: Előfizetői szolgáltatások és azok díjai, egyéb díjak, költségtérítések, díjmeghatározások Érvényes: 2012. január 1-től Terület megjelölése: BALATONBERÉNY a.) Műsorjel-elosztási szolgáltatás,

Részletesebben

7. számú melléklet: EGYEDI ELŐFIZETŐI SZERZŐDÉS EGYEDI ELŐFIZETŐI SZERZŐDÉS HELYHEZ KÖTÖTT TELEFON SZOLGÁLTATÁS IGÉNYBEVÉTELÉRE

7. számú melléklet: EGYEDI ELŐFIZETŐI SZERZŐDÉS EGYEDI ELŐFIZETŐI SZERZŐDÉS HELYHEZ KÖTÖTT TELEFON SZOLGÁLTATÁS IGÉNYBEVÉTELÉRE 7. számú melléklet: EGYEDI ELŐFIZETŐI SZERZŐDÉS EGYEDI ELŐFIZETŐI SZERZŐDÉS HELYHEZ KÖTÖTT TELEFON SZOLGÁLTATÁS IGÉNYBEVÉTELÉRE Előfizető és Szolgáltató az alábbi adatok alapján és a Szolgáltató Általános

Részletesebben

1. számú Melléklet MinDigTV Extra Digitális földfelszíni kódolt műsorterjesztési szolgáltatás Előfizetői szerződés feltételei

1. számú Melléklet MinDigTV Extra Digitális földfelszíni kódolt műsorterjesztési szolgáltatás Előfizetői szerződés feltételei 1. számú Melléklet MinDigTV Extra Digitális földfelszíni kódolt műsorterjesztési szolgáltatás Előfizetői szerződés feltételei 1.1 Szolgáltató megnevezése és címe: ANTENNA HUNGÁRIA Magyar Műsorszóró és

Részletesebben

RÖVIDÍTETT ÁSZF. Érvényes február 1-től Készült január 15-én

RÖVIDÍTETT ÁSZF. Érvényes február 1-től Készült január 15-én Érvényes 2011. február 1-től Készült 2011. január 15-én RÖVIDÍTETT ÁSZF 1. A szolgáltató adatai A szolgáltató neve: Optanet Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság A szolgáltató neve röviden: Optanet

Részletesebben

A GTNET INTERNET ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEI ADATHÁLÓZATI SZOLGÁLTATÁS EZEN BELÜL IS INTERNET HOZZÁFÉRÉSI SZOLGÁLTATÁS IGÉNYBEVÉTELÉRE

A GTNET INTERNET ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEI ADATHÁLÓZATI SZOLGÁLTATÁS EZEN BELÜL IS INTERNET HOZZÁFÉRÉSI SZOLGÁLTATÁS IGÉNYBEVÉTELÉRE A GTNET INTERNET ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEI ADATHÁLÓZATI SZOLGÁLTATÁS EZEN BELÜL IS INTERNET HOZZÁFÉRÉSI SZOLGÁLTATÁS IGÉNYBEVÉTELÉRE /1. Bakonyszombathely, 2016. május 06. H-2884 Bakonyszombathely

Részletesebben

BÉRLETI SZERZŐDÉS. Eszköz neve, típusa Mennyiség Gyártási szám

BÉRLETI SZERZŐDÉS. Eszköz neve, típusa Mennyiség Gyártási szám Szerződés száma: BÉRLETI SZERZŐDÉS A szerződő Felek: Bérbe adó: Cím: Adószám: Cégbejegyzés száma: Telefon/fax: a továbbiakban Bérbe adó valamint, valamint Bérlő: Cím: Posta cím: Számlavezető

Részletesebben

Általános Szerződési Feltételek Internet szolgáltatáshoz

Általános Szerződési Feltételek Internet szolgáltatáshoz Méreg János egyéni vállalkozó szolgáltató Általános Szerződési Feltételek Internet szolgáltatáshoz Enying, 2011. november 29. 1 Tartalom jegyzék 1. A szolgáltató neve, címe 4 2. A szolgáltató által nyújtott

Részletesebben

A GTNET INTERNET ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEI ADATHÁLÓZATI SZOLGÁLTATÁS EZEN BELÜL IS INTERNET HOZZÁFÉRÉSI SZOLGÁLTATÁS IGÉNYBEVÉTELÉRE

A GTNET INTERNET ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEI ADATHÁLÓZATI SZOLGÁLTATÁS EZEN BELÜL IS INTERNET HOZZÁFÉRÉSI SZOLGÁLTATÁS IGÉNYBEVÉTELÉRE A GTNET INTERNET ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEI ADATHÁLÓZATI SZOLGÁLTATÁS EZEN BELÜL IS INTERNET HOZZÁFÉRÉSI SZOLGÁLTATÁS IGÉNYBEVÉTELÉRE Bakonyszombathely, 2014. szeptember 01. H-2884 Bakonyszombathely

Részletesebben

Általános Szerződési Feltételek kivonata

Általános Szerződési Feltételek kivonata Általános Szerződési Feltételek kivonata ÁSZF 9.3. Az előfizető által kezdeményezett szerződésmódosítás esetei, feltételei, a módosítás teljesítésének határideje 9.3.1. Az Előfizető átírás címén kérheti

Részletesebben

Általános szerződési feltételek Törzsrész. Tartalomjegyzék

Általános szerződési feltételek Törzsrész. Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék VII. fejezet... 2 Felelősség, reklamációk, viták... 2 1. A szolgáltató felelőssége... 2 2. Vis maior... 2 3. Késedelem és hibás teljesítés... 2 3.1. Késedelmi kötbér... 2 3.2. Hibás teljesítési

Részletesebben

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK INTERNET SZOLGÁLTATÁSRA

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK INTERNET SZOLGÁLTATÁSRA ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK INTERNET SZOLGÁLTATÁSRA INFORNAX Szövetkezet által végzett SZJ. 64.20.18.0 INTERNET HOZZÁFÉRÉS-, ELLÁTÁS SZOLGÁLTATÁSAIHOZ Veszprém, 2011. június 1. Hatályos: 2011. július

Részletesebben

A ZALASZÁM Kft. Általános Szerződési Feltételei. Internet, VoIP és IPTV szolgáltatások igénybevételére

A ZALASZÁM Kft. Általános Szerződési Feltételei. Internet, VoIP és IPTV szolgáltatások igénybevételére A ZALASZÁM Kft. Általános Szerződési Feltételei Internet, VoIP és IPTV szolgáltatások igénybevételére Készítés dátuma: 2002. november 14. Utolsó módosítás: 2010. augusztus 31. TARTALOMJEGYZÉK 2. A SZOLGÁLTATÓ

Részletesebben

MONOR TELEFON TÁRSASÁG RÉSZVÉNYTÁRSASÁG

MONOR TELEFON TÁRSASÁG RÉSZVÉNYTÁRSASÁG MONOR TELEFON TÁRSASÁG RÉSZVÉNYTÁRSASÁG BÉRELT VONALI SZOLGÁLTATÁS IGÉNYBEVÉTELÉRE VONATKOZÓ ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEINEK KIVONATA Utolsó módosítás/hatálybalépés dátuma: 2005/08/01 1/14 10_bereltaszfkivonat_345rendelet_20050801

Részletesebben

ELÕFIZETÕI SZOLGÁLTATÁSI SZERZÕDÉS

ELÕFIZETÕI SZOLGÁLTATÁSI SZERZÕDÉS ELÕFIZETÕI SZOLGÁLTATÁSI SZERZÕDÉS Helyi wireless hálózaton történõ Internet szolgáltatás igénybevételére 1. Szerzõdõ felek: Szerzõdés száma: A szolgáltató adatai A szolgáltató neve: SYSCON-INFORMATIKA

Részletesebben

ELEKI VÍZ ÉS CSATORNAMŰ ÜZEMELTETŐ KFT ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEI ELEKTROMOSHÍRKÖZLÉSI SZOLGÁLTATÁS EZEN BELÜL ISVEZETÉKES MŰSORJELELOSZTÁS

ELEKI VÍZ ÉS CSATORNAMŰ ÜZEMELTETŐ KFT ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEI ELEKTROMOSHÍRKÖZLÉSI SZOLGÁLTATÁS EZEN BELÜL ISVEZETÉKES MŰSORJELELOSZTÁS ELEKI VÍZ ÉS CSATORNAMŰ ÜZEMELTETŐ KFT ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEI ELEKTROMOSHÍRKÖZLÉSI SZOLGÁLTATÁS EZEN BELÜL IS VEZETÉKES MŰSORJELELOSZTÁS HATÁLYOS: 2009.07.01. Készült: ELEK, 2005 január 27. Módosítva:2009-06-01

Részletesebben

1.7. Az általános szerződési feltételek alkalmazása

1.7. Az általános szerződési feltételek alkalmazása K I V O N A T a Naracom Kft. hírközlési szolgáltató 2015.11.01. napjától hatályos, helyhez kötött telefon szolgáltatásra vonatkozó Általános Szerződési Feltételeiből A jelen kivonat a fent megjelölt hírközlési

Részletesebben

RÖVIDÍTETT ÁSZF. Érvényes 2011. február 1-től Készült 2011. január 14-én. 53. oldal, összesen: 58 Mobil Internet ÁSZF 2011 02. 01.

RÖVIDÍTETT ÁSZF. Érvényes 2011. február 1-től Készült 2011. január 14-én. 53. oldal, összesen: 58 Mobil Internet ÁSZF 2011 02. 01. Érvényes 2011. február 1-től Készült 2011. január 14-én RÖVIDÍTETT ÁSZF 1. A szolgáltató adatai A szolgáltató neve: Optanet Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság A szolgáltató neve röviden: Optanet

Részletesebben

K I V O N A T. Mezei-Vill Villamosipari Szolgáltató és

K I V O N A T. Mezei-Vill Villamosipari Szolgáltató és K I V O N A T a...a Mezei-Vill Villamosipari Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. hírközlési szolgáltató 2015.09.0124. napjától hatályos, nyilvános televízió-műsorelosztási és nyilvános rádió műsorelosztási

Részletesebben

Egyedi Előfizetői Szerződés (EESZ)

Egyedi Előfizetői Szerződés (EESZ) 6. sz. melléklet Varázsoldal.hu Szolgáltató és Tanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaság, 2760 Nagykáta, Kossuth Lajos utca 163/23., Telefonszám.: (+36 29) 440-189, Ügyfélszolgálat: (+36 70) 393-0192, Hibabejelentés:

Részletesebben

M O L T AK Kft DEBRECEN Sillye Gábor u. 146.sz.

M O L T AK Kft DEBRECEN Sillye Gábor u. 146.sz. M O L T AK Kft. 4225. DEBRECEN Sillye Gábor u. 146.sz. 2012. október 1. napjával hatályba lépő egységes szerkezetű Internet szolgáltatás általános szerződési feltételei. Tartalomjegyzék 1 Általános Szerződési

Részletesebben

TolnaAirNet TolnaAirNet Bt. Internet Szolgáltatás 6430 Bácsalmás, Pf.:5. www.tolnaairnet.hu. Internet Szolgáltatási Szerződés

TolnaAirNet TolnaAirNet Bt. Internet Szolgáltatás 6430 Bácsalmás, Pf.:5. www.tolnaairnet.hu. Internet Szolgáltatási Szerződés Internet Szolgáltatási Szerződés amely létrejött egyrészről: TolnaAirNet Betéti Társaság, 6430 Bácsalmás, Korona u. 2. (Cégjegyzék száma: 03-06-114418), (Adószám: 22342083-1-03), mint szolgáltató, a továbbiakban

Részletesebben

Minőségi mutató neve

Minőségi mutató neve 1 6. számú melléklet: Minőségi mutatók Kondorosi Kábeltelevíziós Távközlési és Műsorszolgáltató Betéti Társaság 5553 Kondoros, Hősök tere 4-5. Tel/fax: 66/389 116; 30/219-3333 E-mail: ktv@kondorosiktv.hu

Részletesebben

1.7. Az általános szerződési feltételek alkalmazása

1.7. Az általános szerződési feltételek alkalmazása K I V O N A T a Celldömölki Kábeltelevízió Kft. hírközlési szolgáltató 2015.10.30. napjától hatályos, helyhez kötött telefon szolgáltatásra vonatkozó Általános Szerződési Feltételeiből A jelen kivonat

Részletesebben

Hatályos: 2012.11.01.

Hatályos: 2012.11.01. Székhely: 1119 Budapest, Hadak útja 2. XIV./151. Cégjegyzékszám: 01-09-936866 Adószám: 22636838-2-42 Közösségi adószám: HU22636838 Számlaszám: OTP 11712004-29907494-00000000 Hatályos: 2012.11.01. 1.1.1.

Részletesebben

Általános szerződési feltételek 3. sz. melléklet. Szolgáltató által felszámított díjak és típusai

Általános szerződési feltételek 3. sz. melléklet. Szolgáltató által felszámított díjak és típusai Szolgáltató által felszámított díjak és típusai 1.1. Telepítési díj Az előfizető a műsorelosztás szolgáltatás biztosítása érdekében telepítési díjat fizet a szolgáltatónak. A telepítési díj egy előfizetői

Részletesebben

SZŰCS IMRE EGYÉNI VÁLLALKOZÓ,

SZŰCS IMRE EGYÉNI VÁLLALKOZÓ, K I V O N A T a SZŰCS IMRE EGYÉNI VÁLLALKOZÓ, 2015. december 1. napjától hatályos, internet elérési szolgáltatásra vonatkozó Általános Szerződési Feltételeiből. A jelen kivonat a fent megjelölt hírközlési

Részletesebben

Internet Szolgáltatási Szerződés V2.2

Internet Szolgáltatási Szerződés V2.2 Internet Szolgáltatási Szerződés V2.2 amely létrejött a Azonosító 0006 Cégnév/Név Székhely Számlaküldés címe Levelezési cím Adószám/Szig.szám. Kapcsolattartó Telefonszám FAX E-MAIL cím A továbbiakban mint

Részletesebben

EGYEDI ELŐFIZETŐI SZERZŐDÉS

EGYEDI ELŐFIZETŐI SZERZŐDÉS 1. Az előfizető adatai Név: [*] Születési név: [*] Születési hely és idő: [*] Anyja születési neve: [*] Lakóhely, tartózkodási hely: [*] E-mail cím: [*] Elektronikus számla befogadására szolgáló e-mail

Részletesebben

ÁSZF 1. A SZOLGÁLTATÓ NEVE, CÍME

ÁSZF 1. A SZOLGÁLTATÓ NEVE, CÍME 1. A SZOLGÁLTATÓ NEVE, CÍME ÁSZF 5 1.1. A szolgáltató megnevezése, A Szolgáltató neve: Süleweb Kereskedelmi és Szolgáltató Kft Adószám: 11739377-1-19 Cégjegyzékszám: 01-09-516456 Székhely: 8317 Lesencefalu

Részletesebben

Tisztelt Ügyfeleink!

Tisztelt Ügyfeleink! Tisztelt Ügyfeleink! Tájékoztatjuk Önöket, hogy az NMHH CM/6839-1/2013 végzése alapján ÁSZF módosítást hajtunk végre, aminek hatályba lépése 2013-05-01. Az ÁSZF-ben lévő módosítások a következő pontokat

Részletesebben

HWR-Telecom Kft. D jelű melléklet A létesítés különleges esetei, egyszeri díjak

HWR-Telecom Kft. D jelű melléklet A létesítés különleges esetei, egyszeri díjak A létesítés különleges esetei, egyszeri díjak 1. Belépési díj A szolgáltatás igénybevételének lehetővé tétele érdekében, amennyiben a csatlakozás az igénylőnél nincs kiépítve, az Előfizető belépési díjat

Részletesebben

Tisztelt Előfizetőink!

Tisztelt Előfizetőink! Tisztelt Előfizetőink! A DIGI Távközlési és Szolgáltató Kft. az Általános Szerződési Feltételeinek (a továbbiakban: ÁSZF ) 2017. október 24. napjától hatályba lépő módosításait az alábbiakban részletezi:

Részletesebben

1. A szolgáltatások minőségi célértékei, a minőségi célértékek értelmezése és teljesítésük ellenőrzésének mérési módszere

1. A szolgáltatások minőségi célértékei, a minőségi célértékek értelmezése és teljesítésük ellenőrzésének mérési módszere Tájékoztató az internetes szolgáltatás minőségi célértékeiről és a panaszkezelés rendjéről 1. A szolgáltatások minőségi célértékei, a minőségi célértékek értelmezése és teljesítésük ellenőrzésének mérési

Részletesebben

1.7. Az általános szerződési feltételek alkalmazása

1.7. Az általános szerződési feltételek alkalmazása K I V O N A T a HIR-SAT 2000 Kft. hírközlési szolgáltató 2015.09.01. napjától hatályos, nyilvános televízió-műsorelosztási és nyilvános rádió műsorelosztási szolgáltatásra vonatkozó Általános Szerződési

Részletesebben

Értesítés ÁSZF módosításról. Értesítjük, hogy a jelenleg hatályos ÁSZF megváltozott és a változások től hatályosak.

Értesítés ÁSZF módosításról. Értesítjük, hogy a jelenleg hatályos ÁSZF megváltozott és a változások től hatályosak. NMHH Hivatala 1376 Bp. Pf 997. Értesítés ÁSZF módosításról Tisztelt NMHH! Értesítjük, hogy a jelenleg hatályos ÁSZF megváltozott és a változások 2016.11.1.-től hatályosak. Cég neve: LCCK Bt. Szolgáltatás

Részletesebben

K I V O N A T a Dunakanyar Holding Kft. Általános Szerződési Feltételeiből (utolsó módosítás kelte: 2005.03.02.)

K I V O N A T a Dunakanyar Holding Kft. Általános Szerződési Feltételeiből (utolsó módosítás kelte: 2005.03.02.) K I V O N A T a Dunakanyar Holding Kft. Általános Szerződési Feltételeiből (utolsó módosítás kelte: 2005.03.02.) 1. A szolgáltató neve, címe, telefonszáma, internetes honlapjának címe, az általános szerződési

Részletesebben

INTERNET SZOLGÁLTATÁSI SZERZŐDÉS

INTERNET SZOLGÁLTATÁSI SZERZŐDÉS Amely létrejött Az Előfizető neve: INTERNET SZOLGÁLTATÁSI SZERZŐDÉS Az Előfizető számlázási címe: Telepítési címe, ha eltér a fentitől Az Előfizető adószáma / Sz.ig. Száma 1 : Az Előfizető bankszámlaszáma:

Részletesebben

Sághy-Sat Szolgáltató és Kereskedelmi Kft.

Sághy-Sat Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. Sághy-Sat Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEINEK KIVONATA vezetékes műsorjel-elosztási (nyilvános televízió-műsorelosztási és nyilvános rádió műsorelosztási) szolgáltatáshoz

Részletesebben

K I V O N A T. A változásokkal egységes szerkezetbe foglalt ÁSZF-ek ügyfélkapu útján kerül benyújtásra a Hatóság részére.

K I V O N A T. A változásokkal egységes szerkezetbe foglalt ÁSZF-ek ügyfélkapu útján kerül benyújtásra a Hatóság részére. K I V O N A T Az Elektronet Zrt. 4400 Nyíregyháza, Nádor u. 28. (Adószám: 12848612-2-15) 2017. december 29. napjától módosítja a vezetékes internet-szolgáltatásra vonatkozó Általános Szerződési Feltételeit.

Részletesebben

Központi elérhetősége: Cím: 1088 Budapest, József krt. 6. Levelezési cím: 1428 Budapest, Pf: 20. Telefonszám: Faxszám:

Központi elérhetősége: Cím: 1088 Budapest, József krt. 6. Levelezési cím: 1428 Budapest, Pf: 20. Telefonszám: Faxszám: Közlemény A VODAFONE MAGYARORSZÁG ZRT. értesíti Tisztelt Előfizetőit, hogy 2013. január 20 -i hatállyal a Lakossági Általános Szerződési Feltételek valamint az Üzleti Általános Szerződési Feltételek, továbbá

Részletesebben

Általános szerződési feltételek

Általános szerződési feltételek Általános szerződési feltételek A jelen általános szerződési feltételek a továbbiakban: ÁSZF a Taylorsoft Magyarország Kft. (székhely: 1134 Budapest, Angyalföldi út 5/B.; cégjegyzékszám: 01-09-192965;

Részletesebben

1.7. Az általános szerződési feltételek alkalmazása

1.7. Az általános szerződési feltételek alkalmazása K I V O N A T a Pete Ferenc hírközlési szolgáltató 2015.09.01. napjától hatályos, internet elérési szolgáltatásra vonatkozó Általános Szerződési Feltételeiből A jelen kivonat a fent megjelölt hírközlési

Részletesebben

Hello HD Általános Szerződési Feltételek kivonata (hatályos 2009. február 15-től)

Hello HD Általános Szerződési Feltételek kivonata (hatályos 2009. február 15-től) Hello HD Általános Szerződési Feltételek kivonata (hatályos 2009. február 15-től) Jelen kivonat bekezdéseinek, pontjainak számozása az ÁSZF számozásához igazodik. 1. A SZOLGÁLTATÓ NEVE, CÍME A Szolgáltató

Részletesebben

Általános üzletszabályzat kivonat

Általános üzletszabályzat kivonat Általános üzletszabályzat kivonat a Magyar Telekom Nyrt. Nyilvánosan elérhető integrált GSM900/DCS1800/IMT-2000/UMTS mobil rádiótelefon szolgáltatásra vonatkozó Általános Szerződési Feltételek Kivonat

Részletesebben

Általános szerződési feltételek

Általános szerződési feltételek Általános szerződési feltételek 1. A Szolgáltató megnevezése, telephelyei: Név: Ferrum Royal Kft (Képviselője: Katona Balázs, ügyvezető) Levelezési cím: 2800 Tatabánya, Mártírok útja 110. Adószám: 24161769-2-11

Részletesebben