IGE. rovat. Lelki percek. A világi, üres fecsegéseket kerüld, mert azok általában istentelenséghez vezetnek.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "IGE. rovat. Lelki percek. A világi, üres fecsegéseket kerüld, mert azok általában istentelenséghez vezetnek."

Átírás

1 Ára: 100 Ft, amelyet iskolánk Csaba testvér árvái számára gyűjt. A nyíradonyi Szent Mihály Görögkatolikus Általános Iskola lapja II. évfolyam, 1. szám Nyíradony, január IGE rovat A világi, üres fecsegéseket kerüld, mert azok általában istentelenséghez vezetnek. Felvétel: Papp János II. Timóteus levél 2. fejezet 16. vers Lelki percek Papp Miklós lelki igazgató rovata A szó Tavaly volt egy olyan nap az iskolában, amikor szerettük volna elfelejteni a ricsajvilágot. Csendes napot tartottunk több-kevesebb sikerrel elején viszont legyen szó a szóról. Az értelmesen, a megfontoltan kimondott szóról. Azon szavakról, amelyek nemesítenek, örömünkre szolgálnak. Azt is meg kell tanulnunk, hogy hogyan beszéljünk, miként használjuk szavainkat. Van, aki állandóan sikoltozik, kiabál, feltűnési viszketegségben szenved, és megállás nélkül ordibál, hogy rá figyeljenek. S van, aki értelmesen tud megnyilatkozni a megfelelő időben: pont akkor, amikor szükséges. Nem öncélúan, hanem okosan. Hogy ez utóbbi valósuljon meg, ebben az évben próbáljuk meg az alábbiak szerint, a szavak tízparancsolata szerint megélni napjainkat! Hamarosan belépünk a nagyböjt szent időszakába, amikor különösen is fontos lesz a nyelv megfékezése. De addig is gyakoroljuk a következőket: 1. Mielőtt szólnál, gondold meg, hogy az eszed a helyén van-e?! 2. Engedd, hogy mások fedezzenek föl téged! 3. Legyenek jó szavaid! A tudomány még mindig keresi azt az orvosságot, amely a jó szavaknál többet használ. 4. Ne mondj ki mindent, amit gondolsz, de gondolj meg mindent, amit kimondasz! 5. Legyenek erős bizonyítékaid édes szavakkal! 6. Amikor beszélsz, gondolj a zöld salátára: sokkal jobb úgy, ha több rajta az olaj, mint az ecet! 7. Nem elég beszélni, hanem mondani is kell valamit. Akit nem értünk meg, az nem közöl semmit! 8. Tanulj meg hallgatni! A hallgatás a beszédnek a legfinomabb formája. 9. Amikor kihágásokról, vétségekről hallasz, zárd el a nyelvedet a fogaiddal! 10. Legyél utolsó, aki beszél: így először fognak rólad megemlékezni! + 1: Az tud jól hallgatni, aki jól beszél.

2 A kigyulladt hóemberek Egy meglehetősen furcsa sztorit mesélek el nektek. Az iskolában már mindenki karácsonyi lázban égett. Egyik nap rajzórán egy hóembereket ábrázoló mécsestartót készítettünk. Mindenkinek nagyon tetszettek az elkészült alkotások. Másnap elhatároztuk, hogy kipróbáljuk a díszeket, és meggyújtjuk a mécseseket. Persze mindezt tanár néni felügyelete mellett. Az égő mécsesek hatására munkáink még szebbek voltak, mint amire számítottunk, de nem ment minden ilyen simán. Az egyik osztálytársamnak sikerült kicsit felgyújtania a mécsestartót. Na, de aggodalomra semmi ok! Szerencsére nem égett olyan nagy lánggal. Noémi néni lélekjelenlétének köszönhetően sikerült eloltani a tüzet. Mondanom sem kell, hogy mindenki nagyon megijedt. Amikor az egyik problémát megoldottuk, jött a másik. Ugyanis egy másik osztálytársamnak is meggyulladt a mécsestartója. Az osztályfőnök azonnal ott is termett, és ezt a tüzet is sikeresen eloltottuk. Az eset után meg akartuk kérdezni a két érintettet: Biankát és Gabicát, de nem akartak nyilatkozni. Megértjük. Egy ilyen eseménydús órát nekünk is elég lesz feldolgozni. Így történt tehát, hogy a hóemberek lángra kaptak. Látjátok? Semmi sem lehetetlen. Kovács Réka 3. a Berki Nikolett rajza 1. b Í R Ó P A L Á N T Á K Rajzversenyt nyertem Mikulás héten kaptam az örömhírt, hogy a családomról készített alkotással nyertem a rajzversenyen. Meglepetésemben és boldogságomban Noémi néni osztozott. A díjátadásra nagyszüleim és tanítóm kísért el. Izgalmamban már hat órakor felkeltem, és alig vártam az indulást. Az országos rajzverseny díjátadó ünnepségére Hajdúdorogra mentünk. Mikor beléptünk a Szent Bazil iskola aulájába, lázasan kerestem osztályfőnökömmel a rajzomat. Végre megpillantottam a nyíradonyi iskolások művei között a sajátomat a Bicikliző család címmel. Büszkeség töltött el, dícséretet és elismerést kaptam papától és mamától is. Mire felocsúdtam, elkezdődött a műsor. Az énekkar előadása után megtudhattam, hogy félezer gyermekmunka érkezett a pályázatra országunk különböző részeiről. Először az ovisok kaphatták meg a nagy szatyornyi ajándékot, majd a négy alsós név között elhangzott az enyém is. A szívem hevesen vert, majd Fülöp püspök bácsi kezembe adta az oklevelet, és várt rám egy meglepetést tartalmazó csomag is. A legkreatívabb munkákat küldő iskolák ajándékot vehettek át, és örömünkre elhangzott a Szent Mihály Görögkatolikus Általános Iskola neve is. Ezzel teljes volt a boldogságunk. Nagyon szeretek rajzolni, ahogy a vonalak életre kelnek a rajzlapon, beszélnek, üzeneteimet adják át. Boldog vagyok, ha mások megértik, elismerik. Szabó Panna Zsófia 3. a NAGYÍTÓ sorozat A közelmúltban kapta meg az Év Pedagógusa díját. Alázatosan teljesíti feladatait, melyek rá vannak bízva. Sok szorgalommal, kitartással a szívében munkálkodik, hogy a sok csillogó gyermekszemeket értelemmel töltse meg. Akár a jó kertész, szereti, ápolja, metszi növényeit. Urbánkóné Csernyák Anikó is igyekszik legjobb tudása szerint nevelni, oktatni a gyermekeket, a Szent Mihály Görögkatolikus Általános Iskola igazgatóhelyettese. - Mikor került a pályára? májusában leérettségiztem, s jelentkeztem Nyíregyházára biológia-földrajz szakra, ahová akkor nem vettek fel. Itt, Nyíradonyban kezdtem el pályafutásomat képesítés nélkül, s utána, mivel tanítóból hiány volt, a tanítóképző főiskolán folytattam tanulmányaimat, és 2

3 3 mellette dolgoztam. Mivel gimnáziumban orosz tagozatra jártam, a főiskolán is az oroszt választottam speciál kollégiumként. - Hogyan élte meg, hogy ennek az iskolának az igazgatóhelyettesi teendőit kell ezentúl ellátnia? - Mikor megtudtuk, hogy lehetőség van egyházi iskola indulására, mindnyájan elkezdtünk dolgozni a jó ügy érdekeit szolgálva. Mikor először említette igazgatőnő, hogy szeretné, ha ezt a posztot betölteném, nem akartam elhinni. Sosem voltam törtető ember, aki az akaratát mindenáron érvényesíteni akarja. Az elsődleges szempont mindig az volt számomra, hogy a munkámat tisztességgel elvégezzem. Nagy megtiszteltetésnek vettem, hogy erre alkalmasnak találtak engem, viszont elmondhatom, hogy ettől nem érzem magam más embernek, az vagyok, aki voltam. - Lehet-e érzékelni a pozitív változást az iskola életében? - A nevelőtestületben érezhető a nyugodtság, az egymás felé fordulás. Sokat jelent, hogy együtt van az alsó és felső tagozat, hiszen többet vagyunk egymással, s ezáltal közvetlenebb a kapcsolat a kollegák között. A gyerekeket illetően: a felső tagozatban meg kell még vívni sok harcot, de a kicsiknél igazán látványos a változás. -Mit szeret a legjobban a tanításban? - Azt a sok csodálkozó gyermekszemet, amikor olyan dolgot hallanak, amit addig nem tudtak. Ha egy szép történetet mesélek el, vagy egy gyönyörű verset mondok el nekik magyarórán, megérinti a lelküket, és ezt kifejezésre is juttatják. - Évtizedek óta tanítasz. Hogyan változtak a gyermekgenerációk az idők folyamán? - Régebben a gyermekek tényleg úgy néztek a tanítójukra, mint a tudás őrzőjére. A mai gyermek már sok információhoz hozzájuthat különféle könyvekből, újságokból, Internetről. Gondolom ez is hozzájárulhat ahhoz, hogy mára már csak úgy néz a gyermek a pedagógusra, mint egy felnőttre, akire napközben rábízzák a szülei. Éppen ezért el lehet azt mondani, hogy régebben a gyermekek talán hálásabbak voltak a tanítójuknak, sokkal inkább be lehetett őket vonni a játékokba. Rengeteget játszottunk, táncoltunk, kirándultunk, jöttünk-mentünk. A mai gyermek számára ez már inkább nyűg, mint kedvtelés. - Milyen szakköröket vezetett korábban? Milyen versenyeken indította tanítványait? - Még az ÉKP idejében vezettem matematika és sakk szakkört is. A közelmúltban a TÁMOP keretében szervezett projektek voltak jelentősek. Három hetes projekteket, műsorokat kell szerveztem. Mindig nagyon szerettem az effajta szervezői munkálatokat. - Honnan a vonzódás a sakk iránt? - Édesapám sok mindenre megtanított, többek között arra is, hogyan kell sakkozni. Nem mondom, hogy mester szinten űzöm a sakkot, de az alaplépéseket, melyek egy gyermek számára szükségesek a játékhoz, ismerem. - Melyik tantárgyat szereti leginkább tanítani? - A magyar nyelv és irodalom ta- Névjegy Név: Urbánkóné Csernyák Anikó Végzettség: tanítóképző főiskola, könyvtár szak Mottója: Jót s jól. (Kazinczy) Kedvenc színe: barna, zöld Kedvenc írói: Wass Albert, Márai Sándor, Szabó Magda Kedvenc zenei műfaja: a komolyzenétől egészen a gyermekdalokig Kedvenc időtöltése: kertészkedés, olvasás nításában találom a legtöbb örömöt. Nehéz, mert nagyon sokrétű feladat, de számtalan lehetőség rejlik benne a nevelésre, az érték- és értelemközvetítésére. - Van-e kedvenc szabadidős tevékenysége? - Szeretek olvasni, keresztrejtvényt fejteni. Teljesen kikapcsol a kertészkedés. Ha bármilyen nehézség nyomja a vállam, kimegyek a kertbe, és elfelejtem arra az időre a bajokat. - Milyen növényei vannak? Vannak-e kedvencek? - Inkább dísznövényeim vannak. Közülük is a virágokat kedvelem a leginkább. A tulipán és a jácint a kedvenc virágom. - Milyen jövőbeli céljai vannak? - Remélem, hogy egy megkezdett, új folyamatot magasabb szintre tudunk emelni. Bízzom benne, hogy ehhez hozzá tudom majd adni minden tehetségemet, munkámat, kitartásomat, szorgalmamat, hogy a gyermekek erkölcsi és értelmi világát jó irányba terelhessem. *

4 VISSZATEKINTŐ

5 Gúti Márk 8. b Varga Tamás Országos Matematika Verseny második fordulójába jutott Szabó Panna Zsófia 3. a A Hajdúdorogi Görögkatolikus Egyházmegye által meghirdetett képzőművészeti pályázat díjazottja Tamás Gabriella 3. a Hajdú Íjász Kupa Olimpiai kategória I. helyezett BÜSZKESÉGEINK

6 R KERESZT J T V É N Y TUDOD-E? Pusztatemplom Előző számunk kirakójának megfejtése a guthi templomrom volt. Lássuk, mit is tudhatunk városunk eme nevezetességéről! Nyíradonytól pár kilométerre a Belső-Guthon épült fel az a templom, amelynek ma már csak a romjait láthatjuk. Tudod-e, hogy több, mint 700 évvel ezelőtt, az Árpád-korban épülhetett ez a román stílusú szentély? Régészek feltárták a romokat. A templomhajó csaknem 9 méter hosszú, majdnem 7 méter széles volt? Ehhez egy 5,6 méter hosszú, 4,7 méter széles szentély tartozott. Sekrestyéje pedig 5,6 méter hosszú és majd 3 méter széles! A megmaradt falrészeket keskeny ablaknyílások tagolják. Tudod-e, hogy ezek nyílásszélessége alig éri el a 8 cm-t, magasságuk pedig 71 cm? Minden bizonnyal ólomüveg volt bennük, vagy üveg nélküli ablakok voltak. Rejtvényünk megfejtése városunk egy másik nevezetes szobrának neve lesz. A helyes megfejtők között ismét újságot sorsolunk ki! 1. A Golgotán állt ez a fa / 2. A szegények védőszentje / 3. Gyógyító ember / 4. Hálóruha / 5. Agancsos erdei vad / 6. Vízi közlekedési eszköz / 7. Női név, becézve: Saci / 8. Ritka mint a fehér... (ékezet nélkül) / 9. A kutya így beszél / 10. Saját akaratához ragaszkodó / 11. Udvariatlan másként / 12. Jézus tanítványának, Tamásnak a jelzője GYEREKSZÁJ Bizony mondom nektek, aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint egy kisgyermek, semmiképpen sem megy be abba. (Lk 18,17) Diákjaink írásaiból összeállította: Gólya György Gyermek imák Istenem, köszönöm a teremtett világot, növényeket, állatokat, a holdat, a napot, a csillagokat, és hogy ezeket mind az embernek adtad. Kérlek segíts, hogy mindig hálás szívvel gondoljunk a Te jóságodra! Grecskó Ákos 4. b Köszönöm Istenem, köszönöm a világot, amiben születtem és élek. Add, hogy életem végéig a Te világodban éljek, és a Te példádat kövessem itt a földön! Kelemen Kitti 4. b Hálát adok Istenem, hogy édesanyám a világra hozott engem és testvéremet. Hálát adok, hogy egész családban nevelkedhetek egészségben, békességben, szeretetben. Ámen. Felföldi Ádám 2. b 6

7 7 ELEINK MESÉLTÉK A kereszt Réges-régen, sok száz esztendővel ennek előtte, volt a Mátra hegy tetején egy kereszt, híre-pora sincs ma. Élt ezen a vidéken egy gazdag, hatalmas földesúr, aki mindig erre járt vadászni. Egyszer vadászat közben éppen a kereszt mellé vetődött, s a kalapját sem billentette meg. Leült a kereszt alá, s mondta az embereinek, hogy üljenek le azok is. Itt mindjárt elészednek ételt-italt, esznek-isznak, vígan vannak. Egyszer csak elfogy a bor, egy csepp nem sok, annyi sem volt. Na, víz az volt elég, de az nem kellett a vadászoknak. A feszületnek fordul a földesúr, s azt mondja: - No, te Isten fia, ha igaz, hogy a kánai menyegzőn a vizet borrá Február 2-án az ünnepi szent liturgiára mindenki hozzon magával egy szál gyertyát! Február 17-én, pénteken egész napos farsangi mulatságot rendezünk iskolánkban. Igazgatói iroda változtattad, változtasd borrá ezt a vizet is! Megrémültek a vadászok erre az istentelen beszédre, s mondották a földesúrnak: - Uram, ne gúnyold az Isten fiát! De hiába beszéltek, hiába intették, a földesúr felkapott egy serleget, amelyik tele volt csordulásig vízzel, s ráloccsantotta a keresztre. - Ezt változtasd át borrá, látod-e, ezt! Abban a szempillantásban ért oda három vándor. Mind a háromnak korsó volt a kezében, s egy-egy darab kenyér. A korsóban bor volt. Mondta a legöregebb vándor: - Térj Istenedhez, te gőgös ember! Szörnyű haragra lobbant a földesúr, rárohant az öreg vándorra, kiragadta kezéből a kenyeret, s ím, halljatok csodát, a kenyér egyszeriben kővé változott. Akkor kivette a vándor kezéből a korsót, a szájához emelte, s ím a bor abban a szempillantásban forró-meleg vérré változott. A földesúr a rémülettől földre rogyott, és szörnyethalt. G Y O N G Y S Z E M E K Felelős kiadó: Gólya Györgyné / Főszerkesztő: Tulipán Tamásné / Lektor: László Jánosné Képszerkesztő: Papp János / Rovatszerkesztők: Papp Miklós, Gólya György Címünk: 4254 Nyíradony, Árpád tér 10. / Gyerekek! A kéziratokat, a műveket a nevelői szobába, Csilla néni asztalára várjuk. Ekkor a három vándor kiásta a keresztet a földből, s angyaloknak képében, ragyogó fényesség közt a kereszttel felszállottak az égbe. Ne legyünk hát gőgösek! Szeressük az Úr Jézus Krisztust! HÓNAPTÉRKÉP Január 1. Jézus Krisztus körülmetélése, Nagy Szent Bazil ünnepe Január 6. Jézus Krisztus megkeresztelkedése, Úrjelenés lítia, olajkenet, nagy vízszentelés, a lakóházak megszentelése; a farsang kezdete Január 18. Árpád-házi Szent Margit ünnepe Január 22. A magyar kultúra napja Január 29. Vámos és farizeus vasárnapja; a változó ünnepek, valamint az előböjti időszak kezdete Január 30. A három szent főpap ünnepe; kor szent liturgia a templomban

8 Jézus találkozása Simeonnal - GYÖNGYSZEMEK-SZÍNEZŐ

IGE. rovat. Lelki percek

IGE. rovat. Lelki percek A nyíradonyi Szent Mihály Görögkatolikus Általános Iskola lapja I. évfolyam, 1. szám Nyíradony, 2011. október Lelki percek Papp Miklós lelki igazgató rovata Ha azt mondod egy embernek: milyen nagyszerű

Részletesebben

Hanukka és Karácsony

Hanukka és Karácsony Bereczki Sándor Igehirdetések 9. Hanukka és Karácsony Mindenki Temploma Hanukka és Karácsony Igehirdetés sorozat 9. Copyright 2010 Bereczki Sándor Korrektor: Dr. Gruber Tibor Kiadványszerkesztő: Danziger

Részletesebben

K Ü L Ö N Ö S K Ö Z Z É T É T E L I L I S T A AZ ISKOLA EREDMÉNYESSÉGÉRŐL, FELKÉSZÜLTSÉGÉRŐL, SZEMÉLYI FELTÉTELEIRŐL SZÓLÓ LEGFONTOSABB INFORMÁCIÓK:

K Ü L Ö N Ö S K Ö Z Z É T É T E L I L I S T A AZ ISKOLA EREDMÉNYESSÉGÉRŐL, FELKÉSZÜLTSÉGÉRŐL, SZEMÉLYI FELTÉTELEIRŐL SZÓLÓ LEGFONTOSABB INFORMÁCIÓK: K Ü L Ö N Ö S K Ö Z Z É T É T E L I L I S T A AZ ISKOLA EREDMÉNYESSÉGÉRŐL, FELKÉSZÜLTSÉGÉRŐL, SZEMÉLYI FELTÉTELEIRŐL SZÓLÓ LEGFONTOSABB INFORMÁCIÓK: Az intézmények eredményességéről, felkészültségéről,

Részletesebben

.a Széchenyi iskoláról

.a Széchenyi iskoláról Negyedikesek írták....a Széchenyi iskoláról 7 éves koromban, szüleimmel azért választottuk ezt az iskolát, mert itt német nyelvet lehet tanulni. Én már óvodás korom óta tanulom a németet, így ragaszkodtunk

Részletesebben

VALÓSÁG. Nem harap az énekóra sem Interjú egy mentortanárral

VALÓSÁG. Nem harap az énekóra sem Interjú egy mentortanárral VALÓSÁG Az alábbi interjúkból a pedagógus életút két állomásáról kaphatunk képet, egy mentortanár és egy pályakezdő pedagógus véleménye alapján. A beszélgetések főként a pedagógussá válás kezdeti szakaszáról,

Részletesebben

Aranyosok Arany-hete

Aranyosok Arany-hete Aranyosok Arany-hete Arany János születésének 197. évfordulója alkalmából március másodikától egy teljes tanítási héten keresztül változatos programokon idéztük meg iskolánk névadójának szellemét, tudtunk

Részletesebben

Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Zalaegerszeg, Kisfaludy u.2. 2014/2015. tanév.

Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Zalaegerszeg, Kisfaludy u.2. 2014/2015. tanév. 2 Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Zalaegerszeg, Kisfaludy u.2. 2014/2015. tanév programjai 2014. SZEPTEMBER HAVI PROGRAM 1. HÉTFŐ Első tanítási nap 2. KEDD

Részletesebben

A tanév helyi rendje 2013/2014. tanév

A tanév helyi rendje 2013/2014. tanév 2. számú melléklet Ütemterv, naptári terv Szent György Katolikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola A tanév helyi rendje 2013/2014. tanév 47/2013. (VII. 4.) EMMI rendelet a tanév rendjéről alapján

Részletesebben

Függelék: Katolikus hittan kerettanterv. Hittan Forrás: http://www.kpszti.hu/hittan#hittan%20tanterv

Függelék: Katolikus hittan kerettanterv. Hittan Forrás: http://www.kpszti.hu/hittan#hittan%20tanterv Függelék: Katolikus hittan kerettanterv Hittan Forrás: http://www.kpszti.hu/hittan#hittan%20tanterv Hittan 1-4. évfolyam H I T T A N 1. é v f o l y a m Célok és feladatok A foglalkozások segítsenek feldolgozni

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA AZ ISKOLA EREDMÉNYESSÉGÉRŐL, FELKÉSZÜLTSÉGÉRŐL, SZEMÉLYI FELTÉTELEIRŐL SZÓLÓ LEGFONTOSABB INFORMÁCIÓK:

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA AZ ISKOLA EREDMÉNYESSÉGÉRŐL, FELKÉSZÜLTSÉGÉRŐL, SZEMÉLYI FELTÉTELEIRŐL SZÓLÓ LEGFONTOSABB INFORMÁCIÓK: KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA AZ ISKOLA EREDMÉNYESSÉGÉRŐL, FELKÉSZÜLTSÉGÉRŐL, SZEMÉLYI FELTÉTELEIRŐL SZÓLÓ LEGFONTOSABB INFORMÁCIÓK: Az intézmények eredményességéről, felkészültségéről, személyi feltételeihez

Részletesebben

Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános Iskola Kinizsi Lakótelepi Tagiskola 7400 Kaposvár, Búzavirág u. 21. OM:033966

Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános Iskola Kinizsi Lakótelepi Tagiskola 7400 Kaposvár, Búzavirág u. 21. OM:033966 1. A tanév helyi rendje Az iskolai szorgalmi idő Első tanítási nap: 2015. szeptember 01. (kedd) Utolsó tanítási nap: 2016. június 15. (szerda) Ballagás: 2016. június 17. A tanítási napok száma: 181 nap

Részletesebben

magát. Kisvártatva Vakarcs, a kutya is csatlakozott hozzájuk. Kedveskedve hol a Papa, hol meg az unoka lábaira fektette meleg tappancsait.

magát. Kisvártatva Vakarcs, a kutya is csatlakozott hozzájuk. Kedveskedve hol a Papa, hol meg az unoka lábaira fektette meleg tappancsait. Göncölszekér M ári szólt asszonyához Pista, te csak maradj az ágyban, próbálj meg aludni. Ez a szegény lánygyerek folyton köhög. Nem hagy téged aludni. Nem tudsz pihenni. Lehet, hogy a komámnak lesz igaza.

Részletesebben

Pókaszepetki Festetics Kristóf Általános Iskola. Pakod, Csány László u. 2.

Pókaszepetki Festetics Kristóf Általános Iskola. Pakod, Csány László u. 2. Pókaszepetki Festetics Kristóf Általános Iskola Pakod, Csány László u. 2. MUNKATERV 2014/2015. tanévre Készítette: Ódorné Marton Edit tagintézmény vezető Pakod, 2014. augusztus 25. A 2014-2015 tanév rendje:

Részletesebben

Különös közzétételi lista:

Különös közzétételi lista: Különös közzétételi lista: 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához 2. Nevelő oktató munkát segítők száma, szakképzettsége 3. Iskolai

Részletesebben

a László Mária tanító néni adventi koszorú készítő délutánja: a Fancsali Adélka-Leilla tanító néni karácsonyi és húsvéti kézműves délutánjai:

a László Mária tanító néni adventi koszorú készítő délutánja: a Fancsali Adélka-Leilla tanító néni karácsonyi és húsvéti kézműves délutánjai: KAPCSOLATAINK Számomra minden kisgyermek csoda. És mindegy, hogy szép vagy eláll a kisfüle, mindegy, hogy csillagszemű vagy kancsal egy picit kisgyermek, tehát csoda. Esendő és kiszolgáltatott. Óvjuk és

Részletesebben

A Varázsecset rajzszakkör eredményei. Szeptember

A Varázsecset rajzszakkör eredményei. Szeptember A Varázsecset rajzszakkör eredményei Szeptember 1. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, az Emberi Erőforrások minisztériuma és a Vidékfejlesztési Minisztérium támogatásával került megrendezésre az Európai

Részletesebben

Az aranykezű nagyapám

Az aranykezű nagyapám Őseink nyomában területi honismereti pályázat 2016 II. Családban maradt Az aranykezű nagyapám Készítette: Magó Réka Felkészítő tanár: Katonáné Hajdu Ilona 8.a osztályos tanuló Thurzóné Mustos Ildikó Balassi

Részletesebben

Fényképalbum. A fénykép készítésének éve:

Fényképalbum. A fénykép készítésének éve: Fényképalbum Az interjúalany neve: A fénykép készítésének helye: A fénykép készítésének éve: Szüleim Budapest 1980-as évek Ők a szüleim. Ez a kép már itt készült, Budapesten. Volt egy kicsi lakásuk, és

Részletesebben

Karácsony előtti betegellátás

Karácsony előtti betegellátás II. évfolyam 12. szám 2015. december Karácsony Lelkünk szemével az égre nézünk, és mi is követjük a csillagot, amely vezeti Betlehembe a Napkeleti Királyok utazását. Isten igéje, a Szentháromság második

Részletesebben

Némann Valéria Általános Iskola 5932 Gádoros, Iskola u. 4. MUNKATERV. 2011/2012. tanév

Némann Valéria Általános Iskola 5932 Gádoros, Iskola u. 4. MUNKATERV. 2011/2012. tanév Némann Valéria Általános Iskola 5932 Gádoros, Iskola u. 4. MUNKATERV 2011/2012. tanév 2 I. A 2011/2012. tanév kiemelt feladatai 1. A Közoktatási törvény módosításából adódó feladatok megvalósítása - nem

Részletesebben

HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN

HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN A versenyző neve: Forduló: I. Osztály: 3. Az iskola kódja: H- Elért pontszám: Javította: Visszaküldési határidő: Elérhető pontszám: 67p. 2014. november 17. Kedves

Részletesebben

A PEDAGÓGUSOK ISKOLAI VÉGZETTSÉGE ÉS SZAKKÉPZETTSÉGE

A PEDAGÓGUSOK ISKOLAI VÉGZETTSÉGE ÉS SZAKKÉPZETTSÉGE A PEDAGÓGUSOK ISKOLAI VÉGZETTSÉGE ÉS SZAKKÉPZETTSÉGE Ssz. Beosztása Végzettsége, szakképesítése 1. Tagintézményvezető 1. biológia-kémia szakos 2. szakvizsgázott ped., közokt. vezető 2. Tanító 1. 2. magyar

Részletesebben

1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához

1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Különös közzétételi lista Az intézmények eredményességéről, felkészültségéről, személyi feltételeihez (személyes adatokat nem sértve) kapcsolódó legfontosabb információkról a szülőket tájékoztatni szükséges,

Részletesebben

NEGYEDÓRA AZ OLTÁRISZENTSÉG ELÔTT

NEGYEDÓRA AZ OLTÁRISZENTSÉG ELÔTT NEGYEDÓRA AZ OLTÁRISZENTSÉG ELÔTT Szent Claret Mária Antal (1807 1870) gondolatai alapján Szeretett gyermekem! Látogass meg engem gyakran az Oltáriszentségben! Nem szükséges hosszasan maradnod és sokat

Részletesebben

K ü l ö n ö s k ö z z é t é t e l i l i s t a

K ü l ö n ö s k ö z z é t é t e l i l i s t a Szent Mihály Görögkatolikus Általános Iskola OM azonosító: 201584 4254 Nyíradony, Árpád tér 10. K ü l ö n ö s k ö z z é t é t e l i l i s t a 10. számú melléklet a 11/1994. (VI.8.) MKM rendelet és a 32/2008

Részletesebben

Különös közzétételi lista a nevelési-oktatási intézmények részére

Különös közzétételi lista a nevelési-oktatási intézmények részére Különös közzétételi lista a nevelési-oktatási intézmények részére 10. számú melléklet a 11/1994 (VI.8 ) MKM rendelet alapján 1. A pedagógusok iskolai végzettsége, szakképzettsége hozzárendelve a helyi

Részletesebben

rajz: Balogh Oszkár I. évfolyam - 3. szám, 2014. december - január

rajz: Balogh Oszkár I. évfolyam - 3. szám, 2014. december - január rajz: Balogh Oszkár I. évfolyam - 3. szám, 2014. december - január MegérkezettaMikulás! Kedves Olvasó! A karácsony közeledtével mindenki szívében megerősödik a szeretet érzése. Végiggondoltad már, mi is

Részletesebben

HITÉLETI ESEMÉNYNAPTÁR

HITÉLETI ESEMÉNYNAPTÁR HITÉLETI ESEMÉNYNAPTÁR Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. Szeresd felebarátodat, mint magadat. (Máté 22, 37.39) Ebben a tanévben is kérjük Isten segítségét,

Részletesebben

MUNKATERV. Deák Ferenc Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú M vészeti Iskola 8790 Zalaszentgrót, Kossuth Lajos u.11. alsós magyar munkaközösség

MUNKATERV. Deák Ferenc Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú M vészeti Iskola 8790 Zalaszentgrót, Kossuth Lajos u.11. alsós magyar munkaközösség Deák Ferenc Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú M vészeti Iskola 8790 Zalaszentgrót, Kossuth Lajos u.11. MUNKATERV alsós magyar munkaközösség 2013/2014 Zalaszentgrót, 2013. augusztus 28. Készítette:

Részletesebben

Különös közzétételi lista

Különös közzétételi lista végzettség Különös közzétételi lista 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a tanterv tantárgyfelosztásához mely szakra képesített mely tantárgyakat tanít 1-4. évfolyam 5-8.

Részletesebben

Közzétételi lista. 2014/15-ös tanév. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztáshoz

Közzétételi lista. 2014/15-ös tanév. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztáshoz Közzétételi lista 2014/15-ös tanév Az intézmények eredményességéről, felkészültségéről, személyi feltételeihez (személyes adatokat nem sértve) kapcsolódó információkról a szülőket tájékoztatni szükséges,

Részletesebben

Időpont Esemény Felelősök 2014. 12. 01. 6:45 Havi értekezlet

Időpont Esemény Felelősök 2014. 12. 01. 6:45 Havi értekezlet 2014. december Időpont Esemény Felelősök 2014. 12. 01. 6:45 Havi értekezlet 7: 55 Első adventi gyertya meggyújtása 1. c osztály Holper Istvánné 16:00 2014. 12. 03. 11:00 12:00 2014. 12. 04. 14 óra Fogadó

Részletesebben

SZENT BERNÁT APÁT ESTI DICSÉRET

SZENT BERNÁT APÁT ESTI DICSÉRET SZENT BERNÁT APÁT ESTI DICSÉRET Istenem, jöjj segítségemre! Uram, segíts meg engem! Dicsıség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben most és mindörökké. Amen. HIMNUSZ 2 SZENT BERNÁT

Részletesebben

Különös közzétételi lista

Különös közzétételi lista Különös közzétételi lista 1, A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Egyetemet végzett pedagógus Szakvizsgázott pedagógus Tanár Tanító Napközis

Részletesebben

Tájékoztató. a Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskola 2014/2015-ös tanévben induló első osztályáról

Tájékoztató. a Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskola 2014/2015-ös tanévben induló első osztályáról Tájékoztató a Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskola 2014/2015-ös tanévben induló első osztályáról Kedves leendő első osztályosok, Tisztelt Szülők! Hamarosan első osztályba kell íratniuk

Részletesebben

A 2015/2016 tanév helyi rendje

A 2015/2016 tanév helyi rendje Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Jó Pásztor Óvoda A 2015/2016 tanév helyi rendje Szeptemberi programok Dátum, időpont Esemény, rendezvény Felelős(ök) Szeptember 1. 8 óra Szeptember 2. 16.30 óra

Részletesebben

Fizika. Környezetismeret. Városi Angol Verseny

Fizika. Környezetismeret. Városi Angol Verseny Fizika 2014. április 8-án Hidy Gábor 8.c osztályos tanulónk részt vett az Eötvös Lóránd Fizikai Társulat által szervezett Öveges József Fizikaverseny megyei fordulóján és továbbjutott az országos döntőbe.

Részletesebben

Karácsony A szeretet ünnepe?

Karácsony A szeretet ünnepe? A TARJÁNI, HÉREGI ÉS BAJNAI REFORMÁTUS GYÜLEKEZETEK HÍRLEVELE II. évfolyam 12. szám 2009. december Az én lábamnak szövétneke a te igéd, és ösvényemnek világossága. Karácsony A szeretet ünnepe? Ha az autók

Részletesebben

Nagyböjti utazás- saját bensőnk felé

Nagyböjti utazás- saját bensőnk felé III. évfolyam 2. szám 2016. február Nagyböjti utazás- saját bensőnk felé Érezzétek és lássátok, milyen édes az Úr A nagyböjt az Egyház ajándéka, amely megújításunkra szolgál. A heteken át tartó utazás,

Részletesebben

CSENGŐSZÓ. A Császártöltési Német Nemzetiségi Általános Iskola diáklapja 2015/2016-os tanév 2. szám

CSENGŐSZÓ. A Császártöltési Német Nemzetiségi Általános Iskola diáklapja 2015/2016-os tanév 2. szám CSENGŐSZÓ A Császártöltési Német Nemzetiségi Általános Iskola diáklapja 2015/2016-os tanév 2. szám Készítették: A Diák-újságíró szakkör tagjai: Juhász Valentina, Jónás Levente, Flórián Zsolt, Prohászka

Részletesebben

Tanmenetek leadása a munkaközösség vezetőknek Szülői értekezlet 3. évfolyam

Tanmenetek leadása a munkaközösség vezetőknek Szülői értekezlet 3. évfolyam DÓZSA ÉVES ÜTEMTERV 2015-2016. TANÉV Augusztus 24. H 8 00 Alakuló értekezlet; Bakony Gaszt. tájékoztató 25. K Munkaközösségi foglalkozások mk.vezetők 16 00 Tantestületi kirándulás Töllné H. Erika 26. Sze

Részletesebben

Helyi emberek kellenek a vezetésbe

Helyi emberek kellenek a vezetésbe Varga László Helyi emberek kellenek a vezetésbe Ön szerint minek köszönhető, hogy az hetvenes-nyolvanas években egy sokszínű és pezsgő kulturális élet tudott létrejönni Kecskeméten? Milyen szerepe volt

Részletesebben

NYILVÁNVALÓ SZERETET

NYILVÁNVALÓ SZERETET Pasarét, 2015. december 25. (péntek) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza NYILVÁNVALÓ SZERETET Énekek: 182; 321,1-3. 4. 6-7; 447 Lekció: Lukács 2,1-14 Alapige: 1János 4,9-10 Azáltal lett nyilvánvalóvá

Részletesebben

Némann Valéria Általános Iskola 5932 Gádoros, Iskola u. 4. MUNKATERV. 2010/2011. tanév

Némann Valéria Általános Iskola 5932 Gádoros, Iskola u. 4. MUNKATERV. 2010/2011. tanév Némann Valéria Általános Iskola 5932 Gádoros, Iskola u. 4. MUNKATERV 2010/2011. tanév 2 I. A 2010/2011. tanév kiemelt feladatai 1. A Közoktatási törvény módosításából adódó feladatok megvalósítása Pedagógiai

Részletesebben

Díjazták kiváló pedagógusainkat és diákjainkat

Díjazták kiváló pedagógusainkat és diákjainkat Díjazták kiváló pedagógusainkat és diákjainkat Az előző tanévben is sikert sikerre halmoztak iskolánk tanárai és tanulói, amelyekről örömmel adunk hírt. Élmezőnyben az OKTV-n Évek óta kiemelkedően szerepelnek

Részletesebben

2016. február INTERJÚ

2016. február INTERJÚ INTERJÚ Az Élet szép Az AMEGA beszélgetőpartnere: Dr. Kánitz Éva Főorvos Asszony, milyen családi indíttatással került az orvosi pályára? Mindig azt gondoltam, hogy az a legszebb dolog a világon, ha az

Részletesebben

Kossuth Lajos Evangélikus. Általános Iskola ÉS. 2014/2015. munkaterve

Kossuth Lajos Evangélikus. Általános Iskola ÉS. 2014/2015. munkaterve Kossuth Lajos Evangélikus Általános Iskola ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA 2014/2015. munkaterve 1 2014/2015. tanév helyi rendje és munkaterve A tanév szorgalmi rendje: 2014.szeptember 1.(hétfő) - 2015. június

Részletesebben

MUNKATERV A Zichy utcai tagiskola felső tagozata 2010/2011 Készítette:

MUNKATERV A Zichy utcai tagiskola felső tagozata 2010/2011 Készítette: MUNKATERV A Zichy utcai tagiskola felső tagozata 2010/2011 Készítette: Magashegyi Ferencné Munkaközösség vezető I. Bevezetés Az oktatásban kiemelt szerep jut azon kompetenciák fejlesztésének, melyek az

Részletesebben

EGER ÉS KÖRNYÉKE ISKOLAI KÖNYVTÁROSAINAK 4. KONFERENCIÁJA

EGER ÉS KÖRNYÉKE ISKOLAI KÖNYVTÁROSAINAK 4. KONFERENCIÁJA EGER ÉS KÖRNYÉKE ISKOLAI KÖNYVTÁROSAINAK 4. KONFERENCIÁJA ÉLETPÁLYAMODELL EGY GYAKORLÓISKOLAI KÖNYVTÁROSTANÁR SZEMÉVEL ALBERT ANIKÓ KÖNYVTÁROSTANÁR EGER, 2014. DECEMBER 4. Fotó: Pataki István 2 A KÖNYVTÁR

Részletesebben

KOLOZSVÁR UTCAI ÁLTALÁNOS ISKOLA. Programterv 2015/2016-os tanév 1155 BUDAPEST, KOLOZSVÁR U. 1.

KOLOZSVÁR UTCAI ÁLTALÁNOS ISKOLA. Programterv 2015/2016-os tanév 1155 BUDAPEST, KOLOZSVÁR U. 1. KOLOZSVÁR UTCAI ÁLTALÁNOS ISKOLA 1155 BUDAPEST, KOLOZSVÁR U. 1. Tel./Fax: 419-2413 ; 416-0437 e-mail: titkarsag@kolozsvariskola.hu Programterv 2015/2016-os tanév Szorgalmi idő: 2015. IX. 1.(kedd)- 2016.

Részletesebben

I. díjas Károlyi Pályázatok Alsó tagozat 2015/16.

I. díjas Károlyi Pályázatok Alsó tagozat 2015/16. 1 I. díjas Károlyi Pályázatok Alsó tagozat 2015/16. A VERSFARAGÁS kategóriában kétféle módszerrel lehetett verset alkotni. Szabályos, kötött formában vagy rímek nélkül, szabadon. Magyar Emma 4.b Emma két

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK RÉSZÉRE

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK RÉSZÉRE Ikt.szám: 55-1/2010. KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK RÉSZÉRE 10. számú melléklet a 11/1994.(VI.8.) MKM rendelt és a 32/2008. (XI.24.) OKM rendelet alapján Kiskulcsosi Általános

Részletesebben

Különös közzétételi lista

Különös közzétételi lista Különös közzétételi lista 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához 2. A nevelő és oktató munkát segítők száma, feladatköre, iskolai végzettsége

Részletesebben

A Kiemelkedően Közhasznú Fehér Bot Alapítvány lapja 20. 9. évfolyam 1. szám 2009. február

A Kiemelkedően Közhasznú Fehér Bot Alapítvány lapja 20. 9. évfolyam 1. szám 2009. február A Kiemelkedően Közhasznú Fehér Bot Alapítvány lapja 20. 9. évfolyam 1. szám TARTALOM - Nemzetközi Fogyatékos Nap Nyíregyházán - Karácsonyi ünnepség Tégláson - Vakos bejárás a Fórumban - Braille Emlékülés

Részletesebben

IZSÁK FELESÉGET KAP. Pasarét, 2012. február 12. (vasárnap) Horváth Géza. Lekció: 1Mózes 24,1-21

IZSÁK FELESÉGET KAP. Pasarét, 2012. február 12. (vasárnap) Horváth Géza. Lekció: 1Mózes 24,1-21 Pasarét, 2012. február 12. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza IZSÁK FELESÉGET KAP Lekció: 1Mózes 24,1-21 Alapige: 1Mózes 24,7 Az Úr, az ég Istene, aki kihozott engem atyám házából és rokonságom

Részletesebben

ÉV VÉGÉN KIOSZTOTT SERLEGEK

ÉV VÉGÉN KIOSZTOTT SERLEGEK ÉV VÉGÉN KIOSZTOTT SERLEGEK Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium Alsó tagozat 2009/2010. tanév 4.B osztály A kis csapat minden tagja fogékony a művészetekre. A négy év során rengeteg színvonalas műsort

Részletesebben

Név oszt. helyezés korcsoport felkészítő tanár. Név oszt. helyezés korcsoport felkészítő tanár LANGWEST ORSZÁGOS TEHETSÉGKUTATÓ TANULMÁNYI VERSENY

Név oszt. helyezés korcsoport felkészítő tanár. Név oszt. helyezés korcsoport felkészítő tanár LANGWEST ORSZÁGOS TEHETSÉGKUTATÓ TANULMÁNYI VERSENY CSODÁT VIRÁGZIK A JELEN REFORMÁTUS ISKOLÁK ORSZÁGOS E - VERSMONDÓ KATEGÓRIA Fekete Kiara Mercédesz 6.a 2. Simonné Varga Katalin ANYANYELVI JÁTÉKOK JÁTÉKOS ANYANYELV ORSZÁGOS DÖNTŐ Takács Noémi Nagy Nelli

Részletesebben

ABIGÉL TÖBBCÉLÚ INTÉZMÉNY 2013/2014 tanév

ABIGÉL TÖBBCÉLÚ INTÉZMÉNY 2013/2014 tanév Telephelyek Székhely ABIGÉL TÖBBCÉLÚ INTÉZMÉNY 2013/2014 tanév Pedagógusok létszáma és végzettsége - 1 fő rajztanár - 1 fő drámapedagógus - 5 fő tánctanár Oktatott tantárgyak Összlétszám Csoportok száma

Részletesebben

Szeptemberi októberi programok

Szeptemberi októberi programok Szeptemberi októberi programok Szeptember 17 én, 18 án iskolánkban papírgyűjtés volt. A felsőtagozat összesen 5623 kg papírt gyűjtött. A tavalyi évben többet gyűjtöttünk. Reméljük a következő tanévben

Részletesebben

2. számú melléklet Összesítő kimutatás a zsámboki Bajza Lenke Általános Iskola 2013/2014. tanévében versenyző tanulókról. megyei.

2. számú melléklet Összesítő kimutatás a zsámboki Bajza Lenke Általános Iskola 2013/2014. tanévében versenyző tanulókról. megyei. 2. számú melléklet Összesítő kimutatás a zsámboki 2013/2014. tanévében versenyző tanulókról Tanuló neve Osztálya Osztályfőnök neve 2. Kis Kornél 2. Kis Kornél 2. Bagó Norman 2. Papp Tibor 2. Papp Tibor

Részletesebben

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Jézus csodái

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Jézus csodái A Biblia gyermekeknek bemutatja Jézus csodái Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Byron Unger és Lazarus Átírta : E. Frischbutter és Sarah S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children

Részletesebben

valamint az Irgalmasság órája, Irgalmasság rózsafüzére és Irgalmasság litániája

valamint az Irgalmasság órája, Irgalmasság rózsafüzére és Irgalmasság litániája Jézusom, bízom Benned! Az Isteni irgalmasság kilencede valamint az Irgalmasság órája, Irgalmasság rózsafüzére és Irgalmasság litániája 1937. augusztus 10-én mondta az Úr Szent Faustina nővérnek: Azt kívánom,

Részletesebben

2011/2012. Különös közzétételi lista: Végzettség Szakképesítés Tanított osztályok és tantárgyak Közoktatás vezető Szakértő

2011/2012. Különös közzétételi lista: Végzettség Szakképesítés Tanított osztályok és tantárgyak Közoktatás vezető Szakértő Különös közzétételi lista: 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgy-felosztásához 2. Nevelő oktató munkát segítők száma, szakképzettsége 3. Iskolai

Részletesebben

http://webovoda.blogspot.com/

http://webovoda.blogspot.com/ http://webovoda.blogspot.com/ B e t l e h e m e s j á t é k Szereplők: Király, szolga, Mária, József, egy paraszt család (akiknél a betlehemes játszódik), a betlehemet vivők, angyalok, pásztorok. Az egész

Részletesebben

Versenyek 2012 I. negyedév

Versenyek 2012 I. negyedév Versenyek 2012 I. negyedév 1. A Polgárőrség Biztonságos közlekedés című rajzpályázata (2012. 03.09.) 1.helyezett: Takács Kitti 4.s Különdíj: Kerek Martina és Tóth Szelina 4.s Felkészítő tanáruk: Némethné

Részletesebben

A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER

A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER 8. osztályok 1. (hétfő) 7.45 ELSŐ TANÍTÁSI NAP 8. (hétfő) 17.00 Szülői értekezlet alsó tagozat 11. (csütörtök) 16.30 Szülői Munkaközösségi értekezlet 15.

Részletesebben

GAUDIOHÍREK. 2013. január,2. évfolyam 1.szám

GAUDIOHÍREK. 2013. január,2. évfolyam 1.szám GAUDIOHÍREK 2013. január,2. évfolyam 1.szám 1 Tartalomjegyzék Bevezető 3.o. Vízkereszt.. 4.o. Legyen minden nap a magyar kultúra napja!...5.o. Mit szeretnél elérni 2013-ban?...6.o. Tanárinterjú 7-8.o.

Részletesebben

IPOLYSÁGI KOPOGTATÓ Az Ipolysági Református Gyülekezet értesítő lapja 2. évfolyam 3. szám

IPOLYSÁGI KOPOGTATÓ Az Ipolysági Református Gyülekezet értesítő lapja 2. évfolyam 3. szám IPOLYSÁGI KOPOGTATÓ Az Ipolysági Református Gyülekezet értesítő lapja 2. évfolyam 3. szám Mert született néktek ma Megtartó, ki az Úr Krisztus, a Dávid városában. Lk 2,11 Kedves Testvéreim! Karácsony számomra

Részletesebben

ESEMÉNYNAPTÁR a 2013/2014-as TANÉVRE

ESEMÉNYNAPTÁR a 2013/2014-as TANÉVRE Kecskeméti Széchenyivárosi Általános Iskola Móra Ferenc Általános Iskolája 6000. Kecskemét, Forradalom u. 1. Tel.: 76/488-762 Fax.:76/508-309 E-mail: moraisk@keszeiskola.hu ESEMÉNYNAPTÁR a 2013/2014-as

Részletesebben

A 2011. KÖLTSÉGVETÉSI ÉV SZAKMAI BESZÁMOLÓJA

A 2011. KÖLTSÉGVETÉSI ÉV SZAKMAI BESZÁMOLÓJA JÓZSEF ATTILA ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT (DOMBÓVÁR, ATTALA, DALMAND ÖNKORMÁNYZATOK TÁRSULÁSAKÉNT MŰKÖDŐ INTÉZMÉNY) A 2011. KÖLTSÉGVETÉSI ÉV SZAKMAI BESZÁMOLÓJA Dombóvár, 2013. február 15. KÉSZÍTETTE:

Részletesebben

OSZTÁLYKÉPEK ELŐKÉSZÍTŐ OSZTÁLY ös tanév Tanító: Csáka Mária szeptember 15: Első nap az iskolában

OSZTÁLYKÉPEK ELŐKÉSZÍTŐ OSZTÁLY ös tanév Tanító: Csáka Mária szeptember 15: Első nap az iskolában OSZTÁLYKÉPEK ELŐKÉSZÍTŐ OSZTÁLY 2014-2015-ös tanév Tanító: Csáka Mária 2014. szeptember 15: Első nap az iskolában Gyülekeztünk az iskola udvarán. Az V. osztályosok kézen fogtak és bevezettek minket a templomba

Részletesebben

Gárdonyi Géza. Az ablak

Gárdonyi Géza. Az ablak Gárdonyi Géza Az ablak Egy tizenöt éves fiú is járt az iskolába. Daninak hívták. Leány is volt három olyan nagyocska. De azok mind vidámak voltak és kedvesek. Csak ez a Dani! Ült fakó arccal az első helyen,

Részletesebben

ÉVKÖZI IDİ ESTI DICSÉRET

ÉVKÖZI IDİ ESTI DICSÉRET ÉVKÖZI IDİ ESTI DICSÉRET Istenem, jöjj segítségemre! Uram, segíts meg engem! Dicsıség az Atyának, a Fiúnak miképpen kezdetben most és mindörökké. Amen. HIMNUSZ Immár hoz hasznos magvakat, díszíti ékes,

Részletesebben

- Példa: misszionárius és az alkoholista.

- Példa: misszionárius és az alkoholista. Isten egyik legnagyobb vágya, hogy boldogok legyünk. - Ezért szeretné megosztani velünk Önmaga szeretetét. - Ezért szeretne része lenni a mi életünknek. A mi legmélyebb vágyunk, hogy jók legyünk és szerethessünk.

Részletesebben

Debreceni Csokonai Vitéz Mihály Gimnázium. Ökoiskola munkaterv 2014/2015.

Debreceni Csokonai Vitéz Mihály Gimnázium. Ökoiskola munkaterv 2014/2015. Debreceni Csokonai Vitéz Mihály Gimnázium Ökoiskola munkaterv 2014/2015. Készítette: Sümeginé Vitális Éva D e b r e c e n, 2014. szeptember 12. Feladatok tevékenységek határidő felelős A/ Általános elvárások:

Részletesebben

A betegek tanítvánnyá tétele

A betegek tanítvánnyá tétele január 25 31. A betegek tanítvánnyá tétele A lecke rövid áttekintése ALAPIGE: Máté 15:30-31 A TANULÓ CÉLJA: Tudni: A betegség kéretlen látogató, az viszont jó lehet, hogy a betegek gyakran nyitottabbá

Részletesebben

Hogyan kell használni a SZÓKINCSEM füzeteket? SZÓKINCSEM füzetek

Hogyan kell használni a SZÓKINCSEM füzeteket? SZÓKINCSEM füzetek SZÓKINCSEM füzetek A SZÓKINCSEM füzetek szókincs fejlesztő füzetek A szókincs azt jelenti, hogy hány szót ismerünk és tudunk jól használni Minél több szót ismersz és tudod a jelentésüket, annál nagyobb

Részletesebben

Mesélnél általános iskolai tanulmányaidról? Már ott is érdekelt az iskolán kívüli kulturális élet?

Mesélnél általános iskolai tanulmányaidról? Már ott is érdekelt az iskolán kívüli kulturális élet? Szalai-Bordás Gergő a Földes Ferenc Gimnázium volt diákja, jelenleg az ELTE ÁJK jogász hallgatója. Középiskolás évei során magyar nyelv és irodalom tantárgyból ért el kimagasló eredményeket, valamint az

Részletesebben

Deborah Hedstrom: Gábriel vagyok Fedezzük fel újra a karácsonyi történetet! Uram, kérlek, tedd újra elevenné történetedet!" Amikor először tanítottam

Deborah Hedstrom: Gábriel vagyok Fedezzük fel újra a karácsonyi történetet! Uram, kérlek, tedd újra elevenné történetedet! Amikor először tanítottam Deborah Hedstrom: Gábriel vagyok Fedezzük fel újra a karácsonyi történetet! Uram, kérlek, tedd újra elevenné történetedet!" Amikor először tanítottam a karácsonyi történetet, tágas tornácunkon álltam,

Részletesebben

MIATYÁNK (..., HOGY SZÍVÜNKBEN IS ÉLJEN AZ IMÁDSÁG)

MIATYÁNK (..., HOGY SZÍVÜNKBEN IS ÉLJEN AZ IMÁDSÁG) MIATYÁNK (..., HOGY SZÍVÜNKBEN IS ÉLJEN AZ IMÁDSÁG) Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy Igen? Kérlek, ne zavarj, imádkozom. De te megszólítottál! Én, Téged megszólítottalak? Biztos, hogy nem! Csak imádkozom:

Részletesebben

Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3)

Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3) Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3) Szentségek vételére felkészítő kiadvány. Kiadja: Szent József Plébánia. Cím: 8800 Nagykanizsa Ady E. 15. Felelős kiadó és szerkesztő: Váron István. E-mail: varonistvan@gmail.com

Részletesebben

Különös közzétételi lista

Különös közzétételi lista Különös közzétételi lista 1.A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Pedagógusok Végzettség, szakképzettség Tantárgyfelosztás 1. tanító,

Részletesebben

Pedagógusok által ellátott tantárgyak és szolgáltatások 1 fő Végzettség, szakképzettség

Pedagógusok által ellátott tantárgyak és szolgáltatások 1 fő Végzettség, szakképzettség Az iskola neve: Janikovszky Éva ÁMK Általános Iskola Az iskola címe: 7761 Kozármisleny Alkotmány tér 53. Az iskola OM azonosítószáma: 027327 Tanév megnevezése: 2012/2013. tanév Személyi feltételek Pedagógusok

Részletesebben

Tájékoztató. a Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskola 2014/2015-ös tanévben induló első osztályáról

Tájékoztató. a Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskola 2014/2015-ös tanévben induló első osztályáról Tájékoztató a Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskola 2014/2015-ös tanévben induló első osztályáról Kedves leendő első osztályosok, Tisztelt Szülők! Hamarosan első osztályba kell íratniuk

Részletesebben

Könyvek Tusája 4. forduló

Könyvek Tusája 4. forduló Könyvek Tusája 4. forduló Ifjúság kategória Válaszaidat elküldheted az alábbi linkre kattintva. Minden beküldött választ, CSAK EGYSZER fogadunk el! Mielőtt rákattintasz az "Elküld" gombra, kérünk, nézd

Részletesebben

Különös közzétételi lista a nevelési-oktatási intézmények részére

Különös közzétételi lista a nevelési-oktatási intézmények részére Különös közzétételi lista a nevelési-oktatási intézmények részére 10. számú melléklet a 11/1994 (VI.8 ) MKM rendelet alapján 1. A pedagógusok iskolai végzettsége, szakképzettsége hozzárendelve a helyi

Részletesebben

ANYANYELVI NEVELÉS AZ ÓVODÁBAN, A MONTESSORI PEDAGÓGIA ESZKÖZRENDSZERÉVEL ZÁRÓDOLGOZAT

ANYANYELVI NEVELÉS AZ ÓVODÁBAN, A MONTESSORI PEDAGÓGIA ESZKÖZRENDSZERÉVEL ZÁRÓDOLGOZAT Kecskeméti Főiskola Tanítóképző Főiskolai Kar Továbbképzési és vizsgaközpont ANYANYELVI NEVELÉS AZ ÓVODÁBAN, A MONTESSORI PEDAGÓGIA ESZKÖZRENDSZERÉVEL ZÁRÓDOLGOZAT KONZULENS TANÁR: Dr. Szinger Veronika

Részletesebben

Üzenet. A Prágai Református Missziói Gyülekezet Hetilapja V. Évfolyam 9. szám, 2012. márc. 4. Kedves Testvérek!

Üzenet. A Prágai Református Missziói Gyülekezet Hetilapja V. Évfolyam 9. szám, 2012. márc. 4. Kedves Testvérek! Kedves Testvérek! Üzenet A Prágai Református Missziói Gyülekezet Hetilapja V. Évfolyam 9. szám, 2012. márc. 4. Az ember gyakran teszi fel magának a kérdést: mit gondolnak rólam az emberek? Ez a kérdés

Részletesebben

Gratulálunk a gyerekeknek a szép eredményekhez, és reméljük, hogy jövőre is ilyen szép számmal jelentkeznek majd tanulóink erre a versenyre!

Gratulálunk a gyerekeknek a szép eredményekhez, és reméljük, hogy jövőre is ilyen szép számmal jelentkeznek majd tanulóink erre a versenyre! Sikerek 2013/2014: Iskolánkban nagyon népszerű a Bendegúz Levelezős Verseny. Az idén is több diákunk jutott el a Tatán megrendezett megyei fordulóba, ahonnan nagyon szép helyezésekkel tértek haza. Bencz

Részletesebben

Kossuth Zsuzsanna Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA

Kossuth Zsuzsanna Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához 2013/2014. tanév Ssz. Végzettség Tanított tantárgyak 1. 2. 3. szakvizsgázott

Részletesebben

FORGATÓKÖNYV. Helyszín: Tata (vidék: kistelepülés) Vaszary János Általános Iskola (tantermei, tornaterme, udvara) önálló működésű intézmény

FORGATÓKÖNYV. Helyszín: Tata (vidék: kistelepülés) Vaszary János Általános Iskola (tantermei, tornaterme, udvara) önálló működésű intézmény FORGATÓKÖNYV KLEBELSBERG INTÉZMÉNYFENNTARTÓ KÖZPONT FEJLESZTÉSI ÉS PROJEKTIGAZGATÓSÁG 1051 Budapest, Nádor u. 32. www.klik.gov.hu Iskolánk idén ünnepli 110. évfordulóját, ennek alkalmából egy egész élménynapot

Részletesebben

Különös közzétételi lista a nevelési-oktatási intézmények részére

Különös közzétételi lista a nevelési-oktatási intézmények részére Különös közzétételi lista a nevelési-oktatási intézmények részére 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Iskolai végzettség További

Részletesebben

VIZSGÁLJÁTOK MEG A LELKEKET!

VIZSGÁLJÁTOK MEG A LELKEKET! Pasarét, 2012. augusztus 30. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza VIZSGÁLJÁTOK MEG A LELKEKET! Alapige: 1János 4,1 Szeretteim, ne higgyetek minden léleknek, hanem vizsgáljátok meg a lelkeket,

Részletesebben

Megnyílás. 2. összejövetel

Megnyílás. 2. összejövetel Megnyílás 2. összejövetel 25 Előkészítés Üljünk körbe, és középre tegyünk egy gyertyát (ne a szőnyegre csöpögjön!). Ezt gyújtsuk meg a beszélgetés kezdetekor! Keresd ki a mai napra való szentírási részt:

Részletesebben

Dobránszkyné Csige Boglárka. Gáll Gizella. Somogyiné Győri Magdolna. Eszenyiné Stéh Katalin

Dobránszkyné Csige Boglárka. Gáll Gizella. Somogyiné Győri Magdolna. Eszenyiné Stéh Katalin Csőke Ilona Tanító, testnev. spec.koll., pedagógia, tehetség és képfejl.szakv., népi játék és kézműves oktató, kosárfonó szakoktató 1.a osztályfőnök, kézműves-technika, szakvizsga Kondor Krisztina Tanító,

Részletesebben

Pataky Zsófia vagyok, 14 éves. A legnagyobb gyerek a családban. Két testvérem van.

Pataky Zsófia vagyok, 14 éves. A legnagyobb gyerek a családban. Két testvérem van. A gyermekek Pataky Zsófia vagyok, 14 éves. A legnagyobb gyerek a családban. Két testvérem van. Pontosan 6 évvel ezelőtt, karácsonykor (amikor én 8 éves voltam a húgom pedig 5) kaptam a világ legszebb ajándékát.

Részletesebben

TEST IZ MAĐARSKOG JEZIKA

TEST IZ MAĐARSKOG JEZIKA Student's name : E-mail: Test štampajte i skeniranog ga vratite na e-mail office@centarzaedukaciju.com U slučaju da nemate tehničke mogućnosti, prihvata se i da na datu e-mail adresu pošaljete odgovore

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK RÉSZÉRE

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK RÉSZÉRE Ikt.szám:26-10/2009. KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK RÉSZÉRE 10. számú melléklet a 11/1994.(VI.8.) MKM rendelt és a 32/2008. (XI.24.) OKM rendelet alapján Kiskulcsosi Általános

Részletesebben

A szerkesztôség e-mail címe: derekpont@freemail.hu telefon: 0620-389-58-53. Zetelakán jártunk Aki járt már Derekegyház testvértelepülésén Zetelakán az bizonyára igen kellemes tapasztalatokat szerzett az

Részletesebben

2014-2015-ÖS TANÉV EREDMÉNYEI

2014-2015-ÖS TANÉV EREDMÉNYEI 2014-2015-ÖS TANÉV EREDMÉNYEI Horvát nyelv, kulturális élet A tanévet megelőző nyári programok: 1) 2014.Június 22-29.- Pag (Horvátország)- Horvát nyelvi tábor 6 tanuló vett részt az egy hetes horvátországi

Részletesebben