- 2 - Művészeti hagyatékát méltánytalanul kezelte és kezeli az utókor.

Átírás

1 - 1 - TARTALOM Előszó 2-3. oldal A Barzó család oldal Barzó Endre művészi életútjának kezdetei oldal A főiskolás évek és a miskolci művésztelep oldal A római iskola és hatása oldal A művészi életút vége oldal Milyen volt Barzó Endre? oldal Barzó Endre művészetének jellemzése oldal Felhasznált irodalom 33. oldal Mellékletek Jegyzetek oldal Kislexikon oldal Képek jegyzéke oldal Egyéb mellékletek oldal

2 - 2 - Barzó Endre halála után 48 évvel a Nyírség festőjeként a táj hű tolmácsolójaként, szerelmeseként ismerhetjük meg. A húszas években, a harmincas évek fordulóján ismert, a közönség és kortársai által is elismert tehetségnek számított. Két Kéve-díjat 1. nyert - egészen fiatalon ban és 1924-ben ban elnyerte az ifjú tehetségek legnagyobb lehetőségét biztosító Nemes Marcell-díjat 2., melynek folytán Olaszországban járhatott 1929-ben. A barcelonai világkiállításon 1928-ban pedig - öregbítette szülővárosának, Nyíregyházának és hazájának hírnevét - aranyérmet nyert. Azonban hiába a hírnév, halála után művészete a feledés homályába merült. Még a művészeti lexikonokban sem lelhetjük fel a nevét. Ha pedig mégis sikerül találkoznunk nevével, akkor vagy életrajzi adatai, vagy ami még fájóbb a neve van helytelenül feltüntetve. Ma, majd egy emberöltő elteltével ideje volna jóvátenni mulasztásunkat, hiszen mint e neves díjak elnyerése is mutatja tudjuk Barzó Endre művészete mennyire beletartozik az egyetemes és a magyar képzőművészet szín- és formavilágába. Művészeti hagyatékát méltánytalanul kezelte és kezeli az utókor. Néhány barátnak és tisztelőnek hála, egy-egy emlékkiállítás alkalmával ez a hálátlan utókor is megcsodálhatta alkotásait, amelyek újra megmozgatták, fölkavarták a nézőközönséget. A 60-as évek végén Koroknay Gyula műtörténész mélyrehatóan foglalkozott Barzó Endre életművének feltárásával. Később ezt a kutatást vette át szenvedélyesen Soltész Albert nyíregyházi festőművész, aki egyre újabb és újabb műveket kutatott fel, és mindent elkövetett Barzó Endrének az egész életművét feltáró kiállítás létrehozásáért. Ebben segített Szabó György újságíró és F. Mihály Ida művészettörténész. Így hoztak létre 1969-ben méltó tárlatot a Magyar Nemzeti Galériában, ahol 81 db képet mutattak be. Ezt

3 - 3 - követően még ebben az évben Barzó Endre-emlékkiállítás nyílt szülővárosában, Nyíregyházán a megyei művelődési központban. Halálának 20. évfordulóján Nyíregyháza már csak egy szerényebb tárlattal emlékezett meg a festőről, mely Debrecenben a TIT-klubban is megrendezésre került. 3. Rá tíz évvel 1983-ban életmű-kiállításra kerülhetett sor, hiszen a Jósa András Múzeum mintegy 62 Barzó festményt és grafikát vásárolt, így a tárlaton 51 olajfestményt és 65 grafikát állíthatott ki. És mi a sanyarú jelen? A Jósa András Múzeum hatalmas gyűjteményéből mindössze húsz alkotást tudtak a rendelkezésemre bocsátani. Nevét pedig a jelenkor számára mindössze egy társaság őrizte meg, a Barzó Endre Művészeti Társaság, melyet Madarassy György Tamás hallatlan lelkesedessel keltett életre Nyíregyházán. A társaság, közpénzen biztosítja Szabolcs-Szatmár-Bereg megye hivatásos alkotóinak a bemutatkozás lehetőségét.

4 - 4 - A BARZÓ CSALÁD A Nyírség festője régi nyíregyházi családból származik. Sajnos a családnév eredetére vonatkozóan kevés adat maradt fenn, annyi bizonyos csak, hogy régi telekkönyvi és levéltári feljegyzések már az 1700-as évek második felétől említik a Barzó nevet. A család a XVIII. századi telepesekkel érkezett, az alig száz éve újratelepített mezővárosba. Az itt élő szegény földműves családnak, Barzó Andrásnak ( ) és második feleségének, Adomovits Zsuzsannának a házasságából első gyermekként született a városépítő Barzó Mihály, a festő édesapja ( ). Az itt elvégezhető iskolák után Pestre utazott az egyszerű kőműveslegény, hogy Felsőépítő Ipariskolában folytassa tanulmányait. Már fiatalon szép munkákat, igazi feladatokat kapott az iskolai vélemények alapján. Ybl Miklós irányítása mellett építésvezetőként dolgozott a Magyar Királyi Operaház megalkotásán. Az Operaház falain belül vörös tábla őrzi építői nevét, a hosszú listán pedig Barzó Mihály neve is szerepel. Az alkotni vágyó, tehetséges fiatalembernek - a 80-as évek elején, híres mentorok mellett - a szakmai hozzáértése fomálódott. A fővárosból hazatérve a megszerzett tudás tapasztalat, és szakmai fortély birtokában Nyíregyházán is szerette volna hasznosítani képességeit. Kezdetben csak kisebb munkákat vállalt az evangélikus egyház felkérésére, ahol képviselő-testületi és egyháztanácsi tagsága is volt. Az igazán nagyszabású építkezésben, s későbbi vállalkozásaiban tervező- és építésztársául Vojtovics Bertalant I. választotta. Első közös munkájuk, a mára már lebontott városi gőz- és kádfürdő megépítése volt 1886-ban, ezt követték - az 1887-es esztendőben - az Evangélikus Főgimnázium, ma Kossuth Gimnázium néven ismert épület látványos munkálatai. Ezt bővítette ki új szárnnyal Király Sándor és fia.

5 - 5 - Az ötletekben és elképzelésekben kifogyhatatlan építész számára a legnagyobb gondot az jelentette, hogy szülővárosában nem tudott miből építeni. A környéknek nem volt kőbányája, még fája se nagyon. Merész elhatározást tett. Jelentős anyagi befektetéssel és a már említett Vojtovics Bertalan üzleti partnerével téglagyárat alapított 1888-ban Bujtoson, a Belső körút szomszédságában lévő városrészben. A Dienes-monográfia es adattára szerint évi hárommillió kis- és nagyméretű téglát, kétszázezer cserepet égettek a Hunyadi utca 57. szám alatti 23 holdnyi telepen, ahol 14 kamrás körmedencében, 25 munkással már minden adva volt ahhoz, hogy minőségben és mennyiségben is a legmegfelelőbb építési anyagokat állítsák elő. A büszke gyártulajdonos saját B. M. monogramját is belenyomatta saját tégláiba. Az elkövetkezendő fél évszázadban nem sok olyan házat építettek Nyíregyházán, amelyik nem a Barzó-féle gyár tégláiból emelkedett volna a magasba ben az evangélikus egyház pályázatot hirdetett egy központi elemi iskola tervezésére. A 28 pályaműből Alpár Ignác II. beadványa nyerte az első díjat. A Barzó-Vojtovics tervezőpáros a második helyre szorult, de az építési megbízást - Alpár tervei szerint - ők kapták. A munkák tényleges megkezdése azonban elhúzódott, a tervezett építkezések sorrendje felcserélődött, mivel a város vezetősége hivatali intézményeinek felállítását sürgette. Emiatt majd 2 évet csúszott az iskola ügye. Az iskolát 1892 júliusában kezdték építeni és szeptemberre már át is adták. Nagyszabású építkezéseinek sorát a Bierbauer István tervei alapján készült városi fogház, majd Wágner Gyula tervezésében, a törvényszék egyemeletes épületének tető alá rendezése nyitotta. Az egymás után következő munkák szüneteiben pedig a város szolgálatára közraktárakat építettek az építőmesterek, amelyek a pályaudvar déli részén még ma is láthatók. Az 1891-es esztendő legnagyobb kihívása, amelyet a közvélemény által is nagy érdeklődés övezett, az új vármegyeháza építésére kiírt tervpályázat volt, melyet újra Alpár Ignác nyert meg. A több mint 200 ezer forint összegű kivitelezési munkákat ismét a Barzó-Vojtovics vállalkozópáros végezte. Az építkezés gyors

6 - 6 - megkezdését akadályozta az a tény, hogy az új vármegyeházát a régi városháza helyére tervezték, amely valójában egy régi kapitányi laktanya vot. Ez a zsúfolt katonai épület pedig egyszerre adott otthont a városi rendőrségnek, a tűzoltóságnak és természetesen a polgármester, a képviselő-testület hivatali székhelyének. Az építkezés a körülményes kezdés után jó ütemben indult meg. Ennek ellenére a gazdag díszítési és különleges berendezési munkák miatt elhúzódott az átadás, és csak 1892 szeptemberében költöztek a hivatalnokok, október 11-én avatták az épületet ban magánvállalkozás kezdetében került sor a városi színház megépítésére. Alpár Ignác - eredetileg nem erre a helyszínre készített -, tervei alapján ismét a két építészt kérték fel a kivitelezési munkák elvégzésére. Az alapkövét július 25-én tették le, és a teátrum már február 6-án meg is nyitotta kapuit a nagyközönség előtt. Az avatást a két nagyrabecsült mester, Barzó Mihály és Vojtovics Bertalan végezte. A következő látványos építkezés a város életében a Korona Szálló megalkotása volt, mely Nyíregyháza központjának máig ékessége. A hotel helyén egy városi ház állt, melyet az 1700-as évek végén építettek. Ez volt az ún. Korona-ház, benne városi hivatalokkal és bolthelyiségekkel. A város 1871-ben törvényszéket kapott, s ennek tartozékaként börtönnel is kellett rendelkeznie. Külön épület hiányában pont ezt az épületet alakították át ezekre a célokra. A kilencvenes évek elején azonban a törvényszék is, és a fogház is felépült, így a régi börtönt lebontották. Nevét azonban megörökölte a helyén újonnan épített, impozáns épület. A vendéglátóház építéséről szóló pályázatok versenytárgyalását személyeskedő felhangok kísérték. Mikor a 13 pályamű közül Alpár Ignác nyerte el a tervpályázatot, a város felzúdult: ezen túl már nem is érdemes pályázni, mert minden nagyobb építkezést Alpár és irodája kap meg. Huzavona után azonban mégis Alpár Ignáccal kötöttek vállalkozási szerződést. A kőműves munkálatokat

7 szintén a kellemetlen megjegyzések ellenére - a Barzó-Vojtovics társas cég kapta meg. Másfél éves megfeszített munka után, november 1-jén nyílt meg a Korona Szálloda. (Az est szenzációja: a dísztermet villanylámpákkal tették fényesebbé.) Az építkezés 230 ezer forintjába került a városnak ben az ország millenniumi készülődésben égett. A páros újabb, tisztes felkérést kapott. A megbízás egy a régi templom helyére állítandó új görögkatolikus templom tervezésére és építésére szólt szeptemberében kezdődtek a bontási munkálatok és alig egy hónappal később már az új templom alapkövét is lerakták. A tervek kivitelezésében már tágasabb lett a templom, 400 ember is kényelmesen elfért benne, a tornyokat 36 méter magasra építették. A gyorsan folyó munkálatok közben a pénz is gyorsan fogyott. A királytelki Dessewffy-család és maga a munkácsi püspök, Firczák Gyula is hatékony anyagi segítséget adott a sikeres befejezéséhez. Az apróbb munkák, s a berendezés elhúzódása miatt csak a következő évben, október 10-én szentelte fel a templomot a népszerű Firczák püspök. A millenniumi évforduló építészeti emlékei nemcsak a város, de Barzó mester hétköznapjait is színezték. Az építész Bercsényi u. 13. szám alatti háza mögött épp a frissen épített templom magasodott páros tornyaival, míg otthona déli ablakai pedig a Kálvin téri millenniumi emlékoszlopra tekintett. A város szépségén fáradhatatlanul dolgozó építőmester a történelmi évforduló táján, az udvarlás mesterségében is fényes sikereket ért el, nőül vette Kelemen Annát. A századvég utolsó éveiben Nyíregyháza lendületesen haladt tovább a fejlődés útján, egymást érték a megrendelések. Barzó Mihály - régi társa partnerségében - párhuzamosan dolgozott a római-katolikus plébánia épületének emeleti bővítésén, az Erzsébet királyné nevét viselő megyei közkórház, valamint a

8 - 8 - nagykállói vármegyeháza elöregedett épületének tébolyda céljára való átalakításán. Sajnos Vojtovics már nem élhette meg a munkák befejezését augusztus 26-án meghalt ben, mikor a városházát már gátolta munkájában a pénzügyigazgatóság sok szobát lefoglaló jelenléte, Barzó Mihály felajánlotta, hogy kellő nagyságú bérházat épít, ha 15 évi bérletet biztosítanak számára. A megegyezés után egy évvel, 1902-ben a hivatalnokok beköltözhettek a pénzügyi hivatalba, a Benczúr tér és a Széchenyi utca találkozásánál emelt egyszintes sarokházba. Több mint 20 évig dolgoztak itt a hivatalnokok ben, mikor egy szemközt épített új házban folytatta tovább működését a pénzintézet, a fiú tanítóképző otthona lett, és attól kezdve mindig iskolai célokat szolgált a patináns épület, amely ma a Kölcsey Gimnázium. Nyíregyháza magán és családi házak, kúriák, vidéki kastélyok és középületek hosszú sorát köszönhette Barzó Mihálynak a századforduló után is. Még ban új otthonba költözött a család, s a Kossuth utca 20. szám alatti ház újabb, gyakori gyermekáldásoktól volt hangos. A Kelemen Annával kötött frigyből hét gyermek született, két lány és öt fiú. Az elsőszülött Etelka ( ) volt, majd Endre, Mihály ( ) - aki agrármérnökké lett -, István ( ) - kultúrmérnökként a téglagyárat igazgatta -, Lajos ( ) - aranydiplomás gyógyszerész lett és Kossuth Lajos után kapta nevét-, Irén ( ), Jenő ( ) - pedig, aki leginkább hasonlított arcvonásaiban édesapjára, postamesterré lett - követte. A családi boldogság szele azonban csak 14 évig érintette a házaspárt, 1909-ben elhunyt Barzó Mihály építőmester. Halálakor legnagyobb gyermeke tizenhárom, az ifjú Barzó Endre mindössze 11 éves volt és a legifjabb gyermek épp csak betöltötte a hármat. Felesége a korai özvegység fájdalmas terhét méltósággal viselő erős asszony, minden okosságát, szeretetét a gyermekek nevelésére fordította.

9 - 9 - Igaz, a téglagyárat lebontották, de az épületek, melyek magukon hordozzák a neoreneszánsz eklektika jegyeit, a gipszmintákat, több száz év elteltével is léteznek. Létezik az egykori elemi iskola, még ma is várja híveit a templom. Azóta generációk érettségiztek a Kölcsey és a Kossuth Gimnázium falai között. A Vármegyeháza és a Korona Szálló még mindig hajdani szépségében pompázik és ma is központi intézmények. A Magyar Állami Operaház híre pedig bejárta a világot. A város pedig csupán szűkszavú emlékművet állított 1978-ban. A Garibaldi utcai és az Ungvár sétány sarkán két hatalmasra nagyított BM monogramos betontégla vonzza az érdeklődőket. Sajnos - kellő magyarázat hiányában -, nem tudják a környékbeliek, hogy a monogram Barzó Mihály városépítőé, aki a városiasodó Nyíregyháza számtalan középületét alkotta.

10 BARZÓ ENDRE MŰVÉSZI ÉLETÚTJÁNAK KEZDETEI Barzó Mihály halála után az özvegy magára maradt a hét gyermekkel és a gyárral. Áldozatos igyekezettel próbálta mind a családi, mind a kenyérkereseti feladatokat ellátni, nagy gonddal és sokoldalúan iskoláztatta hét gyermekét, míg gyermekeiben támaszt nem nevelt magának. Szerette volna, ha legidősebb fia, Endre apja nyomdokaiba lép és tovább folytatja apja mesterségét. Festőművész lett. Endre május ötödikén született a Kossuth utcai házban. Abban az evangélikus elemi iskolában kezdte meg diákéveit, melyet édesapja épített. Második és harmadik osztályos korában került Poprád mellé, Szepesszombatra ahogy mondani szokták német szóra. Hiszen kortársak emlékezéseiből tudjuk, rendkívül jól beszélt németül, szinte anyanyelvi szinten. A tátrai hegyek meghatározó emlékekkel gazdagították gyermeki képzeletét. Hazatérése után édesapja mesterségének újabb nevezetes helyszínén, a Kossuth Gimnáziumban folytatta tovább tanulmányait. Csendes, halk szavú gyermek volt. Tíz évesen kezdett zongorázni: a finn Sybilliust, a holland Grieget szerette, improvizálni csodálatosan tudott. Lányos és társasági összejöveteleknek kedvenc vendége volt, szívesen zongorázott, míg a többiek táncoltak. Ragyogó zenei tehetségével sokakat meghódított. A gimnáziumi évek alatt sem lett sokkal beszédesebb, ez alól csak akkor volt kivétel, ha irodalmi témáról volt szó. Ekkor szenvedélyesen vitázott és tíz körömmel védte igazát. A diákévek alatt a zene mellett egy másik művészeti ág iránt is érdeklődött, vonzotta a rajz, a festészet tudománya. Rajzolási készsége már korán kibontakozott, megnyilvánult, hiszen a fiatalabb testvérek kedvesenkétségbeesetten panaszkodtak, hogy Endre rajzai annyira jók, hogy azokat már nem tudják sajátjukként beadni az iskolában. Az ifjú Barzó érlelődő tehetsége

11 már 16 éves korában feltűnt, mikor az iskolai kiállításra egy orosz köpenyt és egy égő falut ábrázoló rajzot készített. Érettségi után a sokféle tehetséggel megáldott ifjú jó ideig őrlődött magában, hiszen szívesen ment volna a Zeneakadémiára, édesanyja azt szerette volna, ha mint elsőszülött fiú apja örökébe lép, gimnáziumi művésztanára, Kozák István pedig arra biztatta, íratkozzon be a Képzőművészeti Főiskolára. III. Kozák István maga is tevékeny részese volt a város kulturális életének kiállításokat szervezett a Jósa András Múzeum gyűjteményét mintegy 140 darabos habán-kerámiagyűjteménnyel és mézeskalács mintafákkal gyarapította.

12 A FŐISKOLÁS ÉVEK ÉS A MISKOLCI MŰVÉSZTELEP A többirányú tehetséggel is megáldott ifjú Barzónak már megvolt a műegyetemi indexe, mikor az utolsó pillanatban mégis a képzőművészetet választotta. A városépítő apa művészi hagyatéka sokkal erősebben élt benne, s ez az örökség nem hagyta a vállalkozót érvényesülni. Ekkor már édesanyja is látta, hogy fia nem mérnök szeretne lenni, s elfogadta gyermeke elképzelését azzal a kikötéssel, hogy a főiskolán tanári oklevelet szerez. Így kezdte meg tanulmányait a Képzőművészeti Főiskolán 1916-ban. Főiskolás korában a nyíregyházi származású író, Andor József házában lakott a Jolán utca 10. szám alatt, s ez a körülmény irodalmi érdeklődését továbbra is ébren tartotta. A sokoldalú, világra nyitott fiatalember jól érezte magát Budapesten. A Képzőművészeti Főiskolán először a Munkácsy-hagyományokat továbbadó Révész Imre IV. növendéke volt. Vele utazott Nagybányára ban. Ennek az útnak az emlékét őrzi a Házak patakparton 6. című kisméretű olajképe és az Ablak előtt című pasztellképe. Gondos természettanulmányokat folytat. Ekkor a bensőséges hangulat, a derű, a nyugodt ecsetkezelés még semmit sem árul el a későbbi képek ideges, érzékeny sugárzásából. A harmadik évfolyamtól Benkhard Ágost V. az alakrajz és festés, Baranszki Emil a csendélet és rajz, Lyka Károly VI. pedig a művészettörténet tanára. 7. A kormányzat 1920 júniusában Lyka Károlyt bízza meg a főiskola újjászervezésével. Az új alapokra fektetett intézménynek egyik leglényegesebb újítása volt, hogy a művésznövendékek és a rajztanárjelöltek azonos művészeti irányítás mellett tanulhattak. A másik fontos újítás volt, hogy megvalósulhatott a szabad tanárválasztás, ami akkor döntő kérdés volt: a növendék hajlamai szerint

13 választhatta meg tanárát, nevelőjét. Lyka vezetésével Réti István VII., Vaszary János VIII., Glatz Oszkár IX., Csók István X., Benkhard Ágost, utóbb Rudnay Gyula XI. közreműködésével új szellem költözött a főiskolára, s idővel Európa egyik legjobb intéményévé fejlődött. Mindez jelentős változásokat hozott a növendékek mindennapi életében, ez tette lehetővé Barzó Endre számára is, hogy egy az egyéniségéhez és formálódó stílusához is közelebb álló tanárt, a kiváló pedagógusi erényekkel rendelkező Benkhard Ágostot választhassa mesteréül. Nemcsak munkásságára, hanem életére is döntő hatással volt Benkhard barátsága, aki mint a Pesti Hírlap egyik kritikusa 1923-ban írja Réti Istvánnal együtt az arany középúton vezeti tanítványait, tehát a becsületes mesterségbeli tudás és az egyéni szabadság, az egyéni kibontakozás ötvözésével. Sajnálatos ellentmondás, hogy éppen felkészülésének éveiben az I. világháború alatt a legnagyobb nehézségek közepette folyt az oktatás a főiskolán: minimális anyagi ellátmánnyal, fűtési gondokkal, bérelt helyiségekben. A főiskola épületeiben hadikórházat rendeztek be, a menzát a hadbavonultak gyermekeinek étkeztetésére vették igénybe. Háromhavi kurzusokban oktatták az egész éves tananyagot. Az 1919/20-as tanévben a hadikórházak helyébe karhatalmi alakulatok telepedtek. A korábban bérelt helyiségeit a főiskola csak 1920-ban kapta vissza. 8. A trianoni békeszerződés alapján megállapított új országhatárok a képzőművészeti életben is változásokat erdményeztek. Egyes városok kulturális szerepköre megnőtt a nagybányai művésztelep pótlására. A főiskola Miskolcon és Kecskeméten állandó művésztelepet hozott létre, mellette működtek időről időre változó vándortelepei (Pécs, Jászapáti, Parád, Gyöngyös, Tata, Szentjakab, Bicske, Sirok, Mátrafüred, Mohács, Kőszeg, Csurgó, Makó) 9. A nyári művésztelepeknek kettős célja volt, lehetőséget teremtettek a növendékek számára, hogy megismerkedjenek a magyar vidékekkel, a magyarországi népélettel és kapcsolatot teremtsenek a vidéki közönséggel. Módjuk nyílt a szabadban való

14 festésre, s új benyomásaikat már nemcsak a budapesti életből meríthették. A telepeken készült munkákból zárókiállítást rendeztek, ahol vásárolni is lehetett. Így vall erről az időszakról Lyka Károly: Az 1910-es évek vége, a húszas évek első fele a magyar korona-valuta tragédiájának ideje. A háború szomorú drámája magával rántotta a pénzünket is olyan mélységekbe, amilyenekre eddig alig volt példa. A korona rohamosan romlott, amit megérzett az országnak minden lakója, természetesen a művészek is. Mindenki szabadulni igyekezett a rossz bankjegyektől s vásárolt mindent, amit csak vásárolhatott. A képeket is oly mértékben, mint azelőtt soha. 10. Mindeközben a diákból tanár lett. Rajztanári diplomájának megszerzése után továbbképző szaktanfolyamot végez között. Ekkor hatalmas megtiszteltetés éri, 1922-ben Benkhard Ágost maga mellé veszi tanársegédnek. Barzó a kezdetektől fogva részt vesz a miskolci művésztelep szervezésében. A telep a vele kortárs képzőművészeti közélet előzményeitől függetlenül indult. A telep működését megelőzően a Borsod-Miskolci Közművelődési és Múzeum Egyesület Balogh Bertalan főtitkár ambíciózus vezetésével foglalkozott a képzőművészettel. Az első nagyobb kiállítást Miskolcon, 1899-ben rendezték meg Hock János a Nemzeti Szalon aligazgatójának felhívására. A szervezési munkában tevékenyen részt vettek az egyesület tagjai is. Jóllehet a kiállított művek többsége az úgynevezett műcsarnoki festészetet reprezentálta, de a kiállítók között a fiatal Glatz Oszkár is szerepelt. 11. Az egyesületnek 1905-ben 1144-re gyarapodott taglétszáma, ez azt bizonyította, a fejlődő város és a megye tehetősebb polgárai nem közömbösek a kultúra ügye iránt. Széles körű érdeklődés kísérte az 1906-ban és 1910-ben rendezett Felvidéki vándortárlatokat is, melyet az Országos Magyar Képzőművészeti

15 Társulat szervezett vidéken, a helyi közművelődési egyesületek bevonásával (Eger, Miskolc, Kassa, Eperjes, Sátoraljaújhely, Gyöngyös). A kiállításon a kortárs művészet legjava szerepelt: Benczúr Gyula XII., az akadémizmus híve mellett Szinyei Merse Pál XIII., Tornyai János XIV., Fényes Adolf XV. és Rippl-Rónai József XVI.. A maga korában az úttörő jelentőségű vándortárlatnak nem lett folytatása. A század első éveiben önálló miskolci művészcsoport verbuválódott, helyi rajztanárokból, Münchent, Nagybányát és Párizst megjárt festőkből, melynek nevezetesebb tagjai közül többen Nagybányán tanultak: Balogh József XVII., Kemenczky Árpád XVIII., Palcsó Dezső XIX., Sassy Attila XX. és a három Hradil testvér: Elemér XXI., Rezső XXII., Vilmos. A későbbiek folyamán Sassy, Kun József XXIII. szobrász Párizsban is megfordult, akárcsak Gimes Lajos XXIV., Mokri Mészáros Dezső 12.. A városban egyszerre több szabadiskola is működött helyi rajztanárok irányításával. A Hollósy XXV. tanítvány, Balogh József 1904-ben alapított szabad rajz- és festőiskolája közel 40 évig működött. Meilinger Dezső-Nyitray Dániel 1919-ben hozzák létre a Képző- és Iparművészeti Szabadiskolát, ahol Bartus Ödön a tanítóképző művésztanára oktatta a vízfestést. Nevükhöz fűződik a miskolci művésztelep alapítása 1918 novemberében. Alkalmas helyet is találtak erre a célra, a Csabai kapunál lévő Egry-féle volt gyógyvízintézetben 13.. A város vezetősége hamarosan felismerte a művésztelepben rejlő lehetőségeket, miszerint nem szabad csupán helyi keretek között működtetni. Így, mikor a Képzőművészeti Főiskola közölte szándékát egy állandó művésztelep létesítésére, a város készségesen ajánlotta fel a Csabai kapui épületeket erre a célra. Annak ellenére, hogy a telepen a tárgyi feltételek nem voltak mindig megfelelőek, a főiskola hosszú ideig fenn tudta tartani telepét. A művészeti pezsdülés azonban a nyári hónapokra korlátozódott. A húszas évek miskolci festői tetszelgő naturalizmussal hígították a nagybányai festők látásmódját.

16 A miskolci kezdet nehéz olvashatjuk a Kéve könyvében: Első évben a minisztérium támogatása egyetlen segítségük. Szerényen étkeznek; lemarad a hivatalos fogadtatás, azon túl nem vesz tudomást a város társadalma, hogy valami, ami nem lehet közömbös számára, indulóban van. Izoláltan élnek a városban. Nem akad érdeklődő Miskolcon, aki a fiatal telep segítségére sietne. Biztatást a fővárostól kapnak. Lyka Károly több ízben meglátogatja a miskolci Robinsonokat, előadásokat tart. Mire őszbe fordul a nyár, megérkezik a kultuszkormány kiküldötte, Nagy Árpád államtitkár és minisztériuma megbízásából megvásárolja az eddig ideiglenes hajlékot a város szélén, a festői kertben álló, üres szanatóriumot a művésztelep céljaira. A város is hozzájárul szerény összeggel a telep fenntartásainak költségéhez. Az átkínlódott nyár őszre meghozza első, szerény növendékkiállítást a miskolci városháza dísztermében, ahol ekkor még Benkhard csak 12 növendéke vesz részt. Az új polgármester Hodobay Sándor pártfogásába veszi a művésztelepet. Miskolcon, a művésztelepen az 1921/22-es tanévtől mintegy növendék dolgozott nyaranta. A telep vezetésével Benkhard Ágostot, a kerámia- és textilműhely felállításával pedig Muhits Sándor XXVI. iparművészt bízta meg a főiskola. A kerámiarészleg a helyi agyagárugyár nyersanyagbázisával foglalkozott, a rozsnyói, telkibányai kerámiaművészetnek és a holicsi gyár technológiájának és típusainak felújításával. A textil és a szőnyegosztály a mezőkövesdi matyó hímzés regenerálásával és a keleti szőnyegszövő technika népies honosításával kívánt foglalkozni. A telepi növendékek munkáikkal részt vettek a főiskola és évi Ernst Múzeumban rendezett kiállításán, 1925-ben pedig kifejezetten a művésztelepek munkájáról tájékoztató, főiskolai kiállításon a régi Műcsarnokban. A főiskola ösztöndíjakkal támogatta a rászoruló tehetséges növendékeket, ez tette lehetővé Barzó Endre számára is tanulmányai folytatását és részvételét a miskolci telepen ig. Minden évben elnyerte az ösztöndíjat, az úgynevezett műterem ösztöndíjat, ezzel teljes évre szóló beutalót nyert, ingyenes lakás- és fűtés-, világításkedvezménnyel. A telepet a

17 Kéve szintén ösztöndíjjal támogatta, 1924-ben Döbröczöni Kálmán XXVII., Rozgonyi László XXVIII., és Bánáti Schwerák József XXIX. kapta. Az 1926-os tárlaton pedig szerepeltette a telepieket. Muhits és Benkhard egyébként tagja volt a Kéve-nek. Ettől kezdve gyakran vettek részt telepi hallgatók a Kéve kiállításain. Olyan fiatalok mint például: Bánáti Schwerák József, Basilides Barna XXX., Ecsődi Ákos XXXI., Friml Géza XXXII., Paizs-Goebel Jenő XXXIII., Say Géza és Barzó Endre állítottak ki. Valamennyien a telepen dolgoztak. Barzó kétszer is elnyerte a Kéve Művészegyesület díját, 1923-ban alig 25 évesen a Diákotthon 14. című festményével pedig elnyerte a koronás első díjat. A következő évben, 1924-ben Tájkép című olajfestményével ismét megnyerte a Kéve nagydíját. A művészegyesület ez alkalommal már 1 millió koronás díjjal tüntette ki az egyre népszerűbb ifjút, majd tisztelete jeléül tagjai sorába választotta ban külön művészeti szervezet alakult Miskolci Művészek Társasága néven. Bemutatkozó kiállításukat novemberben rendezték a Zenepalotában. A társaság szoros kapcsolatban állt a művészteleppel. Kellő adatok hiányában nem lehet megítélni, hogy széthúzás vagy összefogás vezette-e az egyesületalakításban a művészeket, mert ettől kezdve két kristályosodási pontja lett a miskolci művészeti közéletnek. Ez abból derül ki, hogy Miskolc ebben az időben városközi kiállítást rendezett. A városiak egy része a Lévay József Egyesületnek a húszas évek eleje óta működő Képzőművészeti Szakosztály meghívottjaiként és tagjaként állítottak ki. Meghívottak voltak: K. Haller Stefánia, Hradik Alajos és Vilmos, Jelenffy Lajos, Kolár Nádorné, P. Erte Lívia, Kmetty János XXXIV. és Sassy Attila. A tagok: Balogh József, Bartus Ödön, Kiss Lajos, Madáchy István, Nyitrai Dániel, Petrányi Miklós, Szontagh Tibor. Másik részük a Miskolci Művészek Társasága tagjaiból állt: özv. Bizony Ákosné XXXV., Burány Nándor, Döbröczöni Kálmán, Dudosits Jenő, Friml Géza, Hámor Ilona, Hollender Béla, Melinger Dezső, Palóczai Horváth Margit, Say Géza, Sárkány

18 Lóránd XXXVI., Szabó Ferenc, Szeiler Károly, és természetesen Benkhard Ágost és Barzó Endre. A telep épületei idővel életveszélyessé váltak, de a kecskeméti telep megszűntével Miskolcon maradt az egyedüli főiskolai művésztelep. A miskolci művésztelep egészen 1949-ig főiskolai telepként működött. Ezen a telepen között minden nyáron megfordult Barzó Endre, Benkhard Ágost tanársegédjeként. A Tapolca környéki enyhén dombos tájon, mindig készültek új képek. A művésztelep a Bükk alja miatti párás levegőjű környezetében alkalmi kurzusokat is adott a már diplomás rajztanár. A fiatal Barzó a 20-as évek második felétől alkotói teljében volt. Koroknay Gyula nyíregyházi művészettörténész írja róla a Szabolcs-Szatmár megyei Szemlében, hogy a tematikában jellegtelen útkanyar, facsoport, vagy bokros rét néhány házzal, amely mellett mindenki érdektelenül elmenne, már felkeltették figyelmét. Arcképet keveset, de aktot sokat készített. Ha csendéletet igaz ritkán ábrázolt, akkor tálak, köcsögök, korsók és terítők, népies tárgyak lettek modelljei. Vonzotta a falu egyszerű, békés nyugalma, a tanya körüli életek szolid világa, az ég alján mélyen ülő Nap harmóniája. Egyre inkább a fény jut uralomra vásznain, gazdag árnyalatú színeivel mindig egyensúlyt teremt nyarán a miskolci telepen készült festményeiről a Nyírvidék október 25-i számában olvashatunk. Nyíregyházán a Bercsényi utcai lakásán 13 festményt mutatott be: 8 darab tájképet, közülük az egyik élénk színpompájú, Tapolca szépségét dícsérő női portré, népéletkép, és 3 nagyobb méretű női akt kép, egyiken: a fekvő akt, mellett fekete macska, a másikon a meztelen, fehér női test mellett olajban a cigánylány látható. A művész ezekből a képekből vitt néhányat a következő kiállításokra: Székesfehérvárra, Budapestre a Műcsarnok tavaszi tárlatára. 15. Mint társait, őt is elvarázsolta a felhőkön szűrődő napfény és a délutánok elnyúló árnyéka. Ebből a korszakból származnak a következő képek: Tanya

19 Miskolc mellett 16., Országút 17., a magántulajdonban lévő Köcsögök 18., Nő fazékkal 19., Ablak előtt, Falusi utca, Négy jegenye, Táj templomtoronnyal 20. és Akt fekete macskával 21.. A tájképek felépítése hagyományos: az elő- és középtérben a talaj zöldjéből kimagasló fehér-sárga falú kis házak, piros-szürke tetővel erős ellenfényben húzódnak meg. A tágas égboltozatot takaró felhőkön átszűrődik a sárga Nap korongja, fényeiben fürdetve a kanyargó országutat és a távoli dombokat. A Tanya Miskolc mellett című képén a lombok zöld reflexei felkúsznak az égboltra, ahonnan súlyos sárgászöld felhőgomolyként ereszkednek alá, drámai hangsúlyt adva a jelenetnek. A Táj templomtoronnyal című képén a túlságosan erős ellenfényben eltűnnek a színek, kissé egyhangúak, sötétek a lombok, háztetők és falak. Mégis megsejtünk valamit a későbbi Barzó-képek lendületes ecsetkezeléséből, álomittas hangulataiból. Az Akt fekete macskával című festményével zajos sikert aratott, a díszes keret külön emeli a festmény pompáját. A kép kompozíciója már bonyolultabb, az átló irányában fölfelé futó hangsúlyos szeszélyes erővonalak a fekvő akt alakítják a teret. A képből kifinomult festőiség árad. Miskolci működésének eredménye a Köcsögök című képe is. A kissé kemény kontúrokba zárt formák érzékeny színharmóniába rendeződnek. A kompozíció pedig Cezanne-i tanulságokat rejt magában. A Nő fazékkal című kép pedig már teljes mértékben szakít a hagyományos előtérháttér felépítéssel, a teret egymás mögé épülő vertikális síkokra bontja. Az első síkot elfoglaló fiatal nő félalakját világos és sötét nagy foltokból komponálja, nagy gondot fordítva a testtartásból, mozdulatból adódó dekorációs szerep érvényesítésére. A Miskolcon festett 13 képéből, amelyeken megilletődötten örökítette meg a városkörnyéki tájak részleteit, testvérének Barzó Lajosnak közlése szerint többet elcserélt miskolci művészekkel, növendéktársaival, hallgatóival. Innen származik a Barzó-hagyaték 22. néhány darabja ből való: Burány Nándor: Táj zöldben című olajképe, Benedek Jenő XXXVII. : Női fej című kisméretű krétarajza, Varga Béla XXXVIII. : Krumpliszedés

20 című olajképe, Hincz Gyula XXXIX : Parasztfiúk és Barcsay Jenő XL. : Dombos táj című korai rézkarca és egy fiatalkori képmás Barzó Endréről. A szignóval, talán Apáty-Abakovics Béla az alkotó, aki Réti István tanítványa volt, s aki Barzó 1918-i nagybányai tartózkodásakor szintén ott tartózkodott. A Nemzeti Szalon kiállításakor szerepeltek együtt. Barzó Endre pályáján meghatározó szerepet játszott a miskolci művésztelep. Nemcsak életének legderűsebb korszakát jelentette, hanem művészetének legtermékenyebb éveit is. A főiskolán tanultakat itt ötvözte a plein air festés örömével és itt alapozta meg egyéni hangvételű festészetét. Igaz, míg ezeket az éveket stíluskereső nyugtalanság jellemzi, de mesterségbeli erényei: vonalainak érzékenysége, színkultúrája, kompozíciós biztonsága már ekkor megmutatkozott. Bár a fővárosban tanult és élt, soha nem feledte el, honnan indult. Az erős, biztos vonalvezetés volt legnagyobb erőssége, szénrajzain, pasztellképein könnyedén, laza mozdulatokkal szaladt keze. Ilyen az 1928-ban született szénrajz, a Kislány arcképpel 23.. Miskolci alkotóperiódusát az as évvel zárhatjuk, mikor addigi működése eredményeképp a Miskolci Művészek Társasága kiállításán elnyeri a Nemes Marcell-díjat. Az ösztöndíj elnyerése nagyvonalú támogatást jelentett a tehetséges hazai képzőművészeknek, amely pénzben nehezen kifejezhető értéke az egy hónapos olaszországi tartózkodás lehetősége volt. Ám mielőtt elindult volna, valami megszólalt benne. Feladja tanársegédi állását, a miskolci művésztelep sem érdekli már igazán. Kevés volt számára az, amit eddig csinált. Állandóan kísérletezik, valami újszerűt szeretne, új utakat keres, amelyek kielégítik forrongó elégedettlenségét, új kihívásoknak szeretne megfelelni. A stílusbeli változás első lépéseként melegebb tónusú festékekhez nyúlt. Van Gogh-ot mindig szerette, benne a színek, formák, hangulatok hű tolmácsolóját látta. Nem sokkal az ösztöndíj megnyerése után palettáján a keveredő stílusok üdítő összhangját láthatjuk, amelyek az újdonság erejével hatnak. A színei izzanak, az árnyékok színesednek, amelyek átveszik a