Debrecen építészeti örökségének helyi védelméről

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Debrecen építészeti örökségének helyi védelméről"

Átírás

1 DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK 35/2004. (IX. 10.) Kr. rendelete Debrecen építészeti örökségének helyi védelméről Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése a módosított évi LXV. törvény 8. (1) bekezdésében, a módosított évi LXXVIII. törvény 57. (3) bekezdésében, és a módosított évi LXIX. törvény 1. (1) bekezdésében biztosított jogkörében, tekintettel a 66/1999. (VIII. 13.) FVM rendeletben foglaltakra az alábbi rendeltet alkotja: ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1. (1) E rendelet célja Debrecen Megyei Jogú Város (a továbbiakban: város) városképe, történelme, identitása szempontjából meghatározó épített értékek védelme, a város építészeti örökségének, arculatának a jövő nemzedékek számára való megtartása, védett értékeinek fenntartása és jó karbantartottságának biztosítása - különösen azon esetekben, amelyeket a műemlék védelemre vonatkozó jogszabályok nem védenek, de helyi védelemre érdemesek -, továbbá a helyi védelem érdekében az általános környezetkultúra, építészeti kultúra szemléletformáló terjesztésének, és az erre való nevelésnek támogatása. (2) E rendelet hatálya Debrecen közigazgatási területén az építészeti örökség mindazon elemére kiterjed, amely külön jogszabály alapján nem áll védelem alatt, és melyet Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata (a továbbiakban: Önkormányzat) épített környezetének értékeként védetté nyilvánít (a továbbiakban: helyi védelem). (3) A város épített értékei tulajdonformára való tekintet nélkül a város kulturális kincsének részei, ezért fenntartásuk, méltó használatuk és bemutatásuk közérdek. (4) Helyi értékvédelem feladata a városkép védelme, a különleges oltalmat érdemlő építészeti, építészettörténeti, régészeti, várostörténeti, kultúrtörténeti, művészeti, ipartörténeti szempontból védelemre érdemes területek, épületegyüttesek, épületek, építészeti elemek, köztéri alkotások. a./ felkutatása, számbavétele, forráskutatása, dokumentálása és a közvéleménnyel való megismertetése, b./ a védett értékek fennmaradásának, helyreállításának és karbantartásának, hasznosításának elősegítése, az értékek károsodásának megelőzése, elhárítása. c./ a műemlékvédelem és a helyi építészeti örökség védelme egymásra épülő kapcsolatának biztosítása, d./ az általános környezetkultúra, építészeti kultúra szemléletformáló terjesztésének, és az erre való nevelésének támogatása.

2 (5) Az (1) és a (4) bekezdésben megfogalmazott célok érvényesítése és feladatok ellátása érdekében az Önkormányzat rendeletével a város épített értékeit védettség alá helyezheti. (6) A településfejlesztésben a településrendezési tervek elkészítésekor a helyi védelem követelményeit az épített környezet egészének alakítása és védelme, a műemlékvédelem és az arányos városfejlesztés érdekében e rendelet célkitűzésével összhangban kell érvényesíteni. (1) A helyi védelem lehet: Helyi területi védelem (HT), melynek hatálya kiterjed: -a város táji környezetére, -a város karakterére (településkép elemei, formái, anyagai, színvilága és azok együttese), -olyan városrészre (térre, utcára, utcaszakaszra), ahol a város arculatát meghatározó építmények együttest alkotnak, -a helyileg védett építmény környezetére, -a hagyományoknak megfelelő, az óváros hangulatát megőrző lakókörnyezet fenntartására (1. sz. melléklet). 2. Helyi egyedi védelem (HE), melynek hatálya kiterjed: -a 2. sz. mellékletben felsorolt építményekre, és a hozzájuk tartozó földrészlet egészére, melyek védelmét az 1. -ban meghatározott célok és feladatok teljesítése érdekében az Önkormányzat elrendeli. (2) A helyi területi védelem alá tartozó, a város olyan összefüggő részéről, annak területi határáról, követelményeiről, szabályairól amely jellegzetes településszerkezet és morfológia történelmi folyamatosságát képviseli értékvizsgálat alapján, figyelemmel e rendeletre is helyi építési szabályzatban és szabályozási tervben kell rendelkezni. A 2. sz. mellékletben fel nem sorolt helyi egyedi védelem alá tartozó építmények helyi védelem alá helyezését az e rendeletben meghatározott eljárással egyedileg kell lefolytatni. (3) A védett környezet a helyileg védett értékkel szomszédos azon ingatlanokra terjed ki, amelyek a védett érték érvényesülése érdekében megtartandók, ezek körét az egyedi védelmi eljárásban esetenként kell meghatározni. (4) E rendelet hatálya alá tartozó védett értékek esetében a jegyző folyamatosan köteles vizsgálni, hogy melyek javasolhatók a műemléki védettségre. A javaslat megtételéről az Önkormányzat dönt.

3 (5) Ha egy helyi védettség alatt álló értéket műemléki védettség alá helyeznek, a műemléki védettség közzétételével egyidejűleg a helyi védettség megszűnik. (6) Ha egy védett érték műemléki védettsége megszűnik, a jegyző köteles megvizsgálni a helyi védettség alá helyezés lehetőségét. VÉDETTÉ NYILVÁNÍTÁS ÉS ANNAK MEGSZÜNTETÉSE 3. (1) A helyi védettség alá helyezésről, illetve annak megszüntetéséről az Önkormányzat rendelettel, míg annak elutasításáról határozattal dönt. (2) A helyi védetté nyilvánításra, illetve annak megszüntetésére hivatalból, vagy bármely szervezet, illetve állampolgár írásban benyújtott kezdeményezése alapján kerülhet sor. Helyi védettségre vonatkozó javaslatot tartalmazó településrendezési terv elfogadása (módosítása) egyben a helyi védettség alá helyezésre irányuló kezdeményezésnek minősül. (3) A jegyzőnél benyújtható kezdeményezésnek tartalmaznia kell: -a helyi védelemre javasolt érték megnevezését, leírását, ismertetését, -a védelem rövid indokolását, -a védendő érték (pl.: épület, vagy építmény) helyének ingatlan-nyilvántartási azonosítására vonatkozó adatait (utca, házszám, helyrajzi szám, épület ill. telekrész megjelölését, tulajdonos, használó), -a védendő érték felmérési terveit, korábbi építési fázisainak fellelhető archív dokumentumait (ezen anyagokat a jegyző is elkészíttetheti, ha a többi anyag alátámasztja a kezdeményezés megalapozottságát) -a védendő terület esetében, annak pontos körülhatárolását tartalmazó adatokat, -a védendő érték fényképét, -valamint a kezdeményező nevét, és címét. 4. (1) A helyi védetté nyilvánítással kapcsolatos előzetes egyeztetést és eljárást a Polgármesteri Hivatal folytatja le. (2) Az eljárással felmerülő költségeket a kezdeményező köteles megelőlegezni. Az Önkormányzat helyi védelmet elrendelő döntését követő 15 napon belül a megelőlegezett költségeket a kezdeményező részére vissza kell téríteni.

4 * (3) A védetté nyilvánítást vagy annak megszüntetését megelőzően értékvizsgálatot kell végezni a főépítész és a védendő érték jellegétől függően, megfelelő szakirányú szakképesítéssel rendelkező (műemlékvédelmi, régészeti, természetvédelmi, urbanisztikai, kertészeti stb.) szakértő bevonásával. A védendő érték jellegétől függően műemlékvédelmi, régészeti, természetvédelmi, vagy képző- és iparművészeti lektorátusi (szükség szerint más) szakvéleményt kell beszerezni. A jegyző jogosult meghatározni az előkészítésbe bevonandó szakértők körét. (4) Az előkészítés során a védelem alá helyezendő védett értékről részletes dokumentációt kell készíteni a 3. (3) bekezdés szerinti tartalommal, amelyhez csatolni kell az értékvizsgálat során keletkező szakvéleményeket. * (5) A helyi védelem alá helyezési, illetve annak megszüntetésére irányuló eljárás megindításáról az érdekelteket (tulajdonos, használó, kezdeményező) értesíteni kell az alábbiak szerint: a) az egyedi értékre vonatkozó kezdeményezés esetén az értesítést az érdekeltnek írásban kell kézbesíteni, b) területi védelemmel kapcsolatos kezdeményezés esetén az értesítés kizárólag a helyben szokásos módon történhet, c) a használó értesítése a tulajdonos útján történik, d) amennyiben az érdekeltek felkutatása aránytalan nehézségekbe ütközne, értesítésük a helyben szokás módon történik. (6) A kezdeményezéssel kapcsolatban az érdekeltek 30 napon belül észrevételt tehetnek. * (7) A védetté nyilvánítást, vagy a védettség megszüntetését kezdeményező közgyűlési előterjesztésben ismertetni kell a megalapozó szakvéleményeket és csatolni kell az érdekeltek írásos észrevételeit, valamint a Környezetvédelmi és Városfejlesztési Bizottság állásfoglalását. (8) Helyi védettség megszüntetése akkor kezdeményezhető, ha a védettséget alátámasztó indokok már nem állnak fenn. (9) A védettséget megszüntetni akkor lehet, ha a (3) bekezdés alapján lefolytatott értékvizsgálati eljárás ezt támasztja alá. * (10) A jegyző kezdeményezi a helyi védelem alá helyezés vagy annak megszüntetése tényének ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzését vagy törlését. A bejegyzés esetleges elmaradása a védettség hatályát nem érinti. A VÉDETT ÉRTÉK MEGJELÖLÉSE 5. * módosította a 19/2009. (VII. 10.) Ö.r. Hatályos július 10-től. * módosította a 19/2009. (VII. 10.) Ö.r. Hatályos július 10-től. * módosította a 7/2011. (II. 18.) önkormányzati rendelet. Hatályos február 19-től. * módosította a 10/2010. (II. 23.) Ö.r. Hatályos március 1-jétől.

5 (1) A helyi védelem alatt álló értéket meg kell jelölni. A megjelölés táblával történik, melyen fel kell tüntetni a helyi védelem tényét és elrendelésének időpontját. ( Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata védetté nyilvánította - dátum ) (2) A tábla elhelyezéséről a jegyző gondoskodik, a tulajdonos a tábla elhelyezését tűrni köteles. A tábla megőrzése és karbantartása a tulajdonos feladata. A VÉDETT ÉRTÉKEK NYILVÁNTARTÁSA 6. (1) A helyi védelem alatt álló értékekről külön nyilvántartást kell vezetni. A nyilvántartás tartalmazza a védelem alá helyezési, illetőleg megszüntetési eljárás során keletkezett valamennyi iratot, valamint a közgyűlési előterjesztést, és a védelmet elrendelő közgyűlési rendeletet. (2) A nyilvántartásba bárki betekinthet, naprakész vezetéséről a jegyző gondoskodik. AZ EGYEDI VÉDETT ÉRTÉKEK FENNTARTÁSA 7. (1) A helyi védelem alatt álló értéknek a védelem céljának megfelelő folyamatos karbantartásáról, rendeltetésének megfelelő használatáról, illetve fenntartásáról a tulajdonos köteles gondoskodni. Ezen kötelezettségei teljesítéséhez kérheti az önkormányzat támogatását. (2) A tulajdonos kötelezettsége kiterjed a védelem alá helyezett érték minden alkotó elemére, és részletére, függetlenül attól, hogy azok a rendeltetésszerű használathoz szükségesek-e, vagy sem. (3) A használat és a fenntartás a helyi védelem alá helyezett érték anyagi és eszmei értékét nem veszélyeztetheti. 8. (1) Az Önkormányzat helyi védelem alatt álló értékek feltárásához, fenntartásához, karbantartásához, felújításához szükséges anyagi fedezet megteremtése érdekében éves költségvetésében meghatározott keretösszeget biztosíthat. * (2) Az (1) bekezdés szerinti keretösszeg felhasználásáról a Környezetvédelmi és Városfejlesztési Bizottság javaslata alapján a polgármester dönt. * (3) Vissza nem térítendő támogatás nyerhető el pályázati úton az (1) bekezdésben meghatározottakhoz a polgármester döntése szerint. A pályázati feltételeket a Környezetvédelmi és Városfejlesztési Bizottság évenként határozza meg. * módosította a 7/2011. (II. 18.) önkormányzati rendelet. Hatályos február 19-től. * módosította a 7/2011. (II. 18.) önkormányzati rendelet. Hatályos február 19-től.

6 (4) Az elnyert támogatásról szerződést kell kötni. A szerződés tartalmazza a megítélt összeg folyósításának módját, a felhasználás feltételeit, az elszámolás határidejét, az ellenőrzés szabályait. A VÁROSKÉP VÉDELME 9. (1) Azokon a területeken, amelyeket a településrendezési terv erre kijelöl, meg kell őrizni Debrecen történelmileg kialakult utca- és térszerkezetét, légtérarányait, jellegzetes építészeti hangulatát, melyeket érvényre kell juttatni a helyi építési szabályzatban is. (2) A településrendezési tervekben kell meghatározni, hogy a védett területeken milyen elsődlegesen az ott jellemzően kialakult hagyományos megjelenésű építő anyagok alkalmazhatók. (3) A jegyző elrendelheti a védett területen, ill. annak egy összefüggő részén lévő valamennyi épület egyidejű kötelező karbantartását, felújítását, homlokzatának javítását. (4) Védett területen meg kell őrizni az ott meglévő fasorokat, még fellelhető utcabútorokat. A védett területeken a szabályozási terv keretei között nem építhetők, illetve nem helyezhetők el a város kialakult arculatát megbontó épületek, építmények, kerítések, utcaburkolatok, az egységes utcaképet megbontó, zavaró utcabútorok, közmű műtárgyak, közmű felépítmények (trafóházak, lámpaoszlopok, lámpatestek) reklámok és reklámhordozók sem a közterületen, sem a közterületről látható magánterületen. (5) A városkép védelme érdekében e rendelettel együtt kell alkalmazni a város hatályos közterület-használatának és igénybevételének szabályozásáról szóló rendeletét. VÉDETT ÉRTÉKEKRE VONATKOZÓ ÉPÍTÉSÜGYI ELŐÍRÁSOK * 10. (1) A helyi védelem alatt álló épületet, illetve építményt (vagy annak védett részét) csak a védelem feloldását követően lehet elbontani. (2) A bontási engedélyben egyes épületrészek, vagy tartozékok megőrzése, illetve azoknak a bontási helyen építendő új épületbe való beépítése, elhelyezése is előírható az elbontandó épület 4. (3) bekezdésének megfelelő értékvizsgálatot követően. (3) Az e rendelet 2. számú mellékletében szereplő védett értékek felújítása esetén, amennyiben a 4. (3) bekezdésének megfelelő értékvizsgálat rendelkezésre áll, az eredeti állapotot kell visszaállítani, illetve azt harmonikusan továbbfejleszteni. A védelemben részesített építmények korszerűsíthetők, (bővíthetők), átalakíthatók, részlegesen elbonthatóak, funkciójuk megváltozhat, ezzel azonban védettségre okot adó értékeik nem csökkenthetők. * módosította a 10/2010. (II. 23.) Ö.r. Hatályos március 1-jétől.

7 (4) A védelem alatt álló értékek megőrzése érdekében - a hatályos építési jogszabályok keretei között - az első fokú építésügyi hatóság kötelezheti a tulajdonost (használót) a védett értéket éktelenítő idegen részek eltávolítására, melynek költségei, - amennyiben az idegen részek a védetté nyilvánítást követően jöttek létre - a tulajdonost terhelik. VEGYES RENDELKEZÉSEK * 11. Aki az e rendelet hatálya alá tartozó védett értéket megrongálja, vagy megsemmisíti amennyiben cselekménye más jogszabály szerint súlyosabb elbírálás alá nem esik szabálysértést követ el, és ötvenezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtható. ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK 12. E rendelet kihirdetése napján lép hatályba, ezzel egyidejűleg a Debrecen építészeti örökségének helyi védelméről szóló 16/2001. (V. 24.) Kr. rendelet és az e rendeletet módosító 21/2002. (VII. 15.) Kr. rendelet, valamint a 28/2004. (VII. 12.) Kr. rendelet hatályát veszti. Hajdúné dr. Csabai Éva sk. jegyző Kósa Lajos sk. polgármester * módosította az 53/2010. (XII. 20.) Ö.r. Hatályos december 28-tól.

8 * 1. sz. melléklet HT helyi területi védelem 1. Debrecen Nagykörúton (Nyíl u.- Árpád tér - Rakovszky D. u. Benedek tér - Hajnal u. - Wesselényi u. - Petőfi tér - Erzsébet u. - Külsővásártér - Nyugati u. - Pesti u. - Böszörményi út - Füredi út - Hadházi u.) belüli területe és a Nagykörút külső oldalának területe egy telek mélységig; 2. A Nyíl utca és Apafi utcák közötti un. taksás telkek területe; 3. A városon áthaladó városképi jelentőségű utak (országos főutak, Bartók B. út, István út, Egyetem sgt., Ady E. sgt., Pallagi út, Kishegyesi út, Vágóhíd u., Diószegi út és Monostorpályi út belterületi szakasza, Hadházi út) két oldalának területe a közterület határától egy-egy telek mélységig, külterületen 100 m mélységig, 275. Bem tér - park 276. Csokonai síremlék - park 277. Debrecen-Józsa Árpád kori emlékrom és klastrompark 278. Déri tér - park 279. Egyetem tér - park 280. Honvédtemető - kegyeleti park 281. Kálvin tér park és romkert 282. Kossuth tér - park 283. Liszt F. tér - park 284. Nagyerdei park 285. Ördögárok 15. Petőfi tér park * módosította a 10/2010. (II. 23.) Ö.r. Hatályos március 1-jétől.

9 * 2. sz. melléklet HE helyi egyedi védelem Cím: Hrsz: 1. Ajtó u. 1. sz Ajtó u. 23. sz Ajtó u. 28. sz Arany J. u. 10. sz Arany J. u. 11. sz Arany J. u. 20. sz Arany J. u sz. 9160, Arany J. u. 47. sz Arany J. u. 48. sz Arany J. u. 50. sz Arany J. u. 54. sz Arany J. u. 57. sz Arany J. u. 6. sz Árpád téri templom Az ATOMKI terven jelölt épületei 21066/1/2/3 16. Bajcsy Zs. u. 33. sz Bajcsy Zs. u sz. 8571, Bajcsy Zs. u. 51. sz Bajcsy Zs. u. 64. sz Bajcsy Zs. u sz. 8721, Bajcsy Zs. u. 75. sz Bajcsy Zs. u sz Batthyány u. 16. sz Batthyány u. 2. sz Batthyány u. 20. sz. 8898/1 26. Batthyány u. 4. sz Batthyány u. 6. sz Batthyány u. 8. sz. 8892/1 29. Bem tér 25. sz Bem tér 27. sz Bem tér 9. sz /1 32. Bessenyei u. 14. sz Bessenyei u. 4. sz hatályon kívül helyezve 35. Bethlen u. 7. sz. (OTI épülete) Borsos villa hatályon kívül helyezve 38. Borz u. 5. sz Böszörményi úti ref. templom (csak a templom) Csanak u. 7. sz. Csanak-villa 20955/1 41. Csanak u sz * módosította a 10/2010. (II. 23.) Ö.r. Hatályos március 1-jétől.

10

11 Cím: Hrsz: 42. hatályon kívül helyezve 43. Csapó. u. 29. sz. (Szakközépiskola) Csapó u sz. 6892/1 45. Csillag u. 20. sz Csillag u. 22. sz Csillag u. 69. sz Csokonai u. 38. sz Csokonai u. 40. sz Csokonai u. 42. sz Csokonai u. 46. sz Darabos u. 19. sz Darabos u. 33. sz. Ady lakás Darabos u. 39. sz Darabos u. 41. sz Darabos u. 43. sz Darabos u. 45. sz Déri tér (volt Nemzeti Bank) Domb u. 12. sz Domb u. 14. sz Dombos-tanya templomrom 02498/1/2 62. hatályon kívül helyezve 63. Egyetem téri templom Egymalom u. 2. sz Egymalom u. 3/a. sz Egymalom u. 3/b. sz Eymalom u. 4. sz Egymalom u. 5. sz Egymalom u. 6. sz Ember P. u. 12. sz Ember P. u. 15. sz. telekmegosztás utáni telkek 20853/1; /2 72. Erzsébet u. 33. sz Faraktár u sz. rk. templom Fűvészkert u. 2. sz. (Iskola) Fűvészkert u. 6. sz Halápi Csárda 0316/8 77. Hatvan u. 1. sz Hatvan u. 21. sz Hatvan u. 24. sz Hatvan u. 25. sz Hatvan u. 27. sz Hatvan u. 30. sz Hatvan u. 58. sz Hatvan u. 6. sz Homokkerti református templom Iparkamara u. 10. sz. (Társasházat terv.) Iparkamara u. 12. sz Iparkamara u. 14. sz. 9736

12

13 Cím: Hrsz: 89. Iparkamara u sz Iparkamara u. 6. sz. 9641/1/2 92. hatályon kívül helyezve 93. Iskola u. 8. sz Jókai u. 35. sz Kálvin tér 8. sz Kar u. 25. sz. Oláh Gábor szülőháza Kar u. 37. sz Kerekes telepi református templom Kétmalom u. 11. sz hatályon kívül helyezve 101. Kígyó u. 42. sz. (OMVH védettségre felt.) Kígyó u. 47. sz KLTE tanári lakások Komáromi Csipkés Gy. téri ref. templom Komlóssy út 20. sz Komlóssy út 21. sz Kossuth u. 11. sz Kossuth u. 15. sz Kossuth u. 17. sz Kossuth u. 19. sz Kossuth u. 20. sz. (Rendőrkapitányság) Kossuth u. 35. sz. (Dóczy Gimn régi épülete) Kossuth u sz. 9012, Kossuth u. 37. sz Kossuth u. 7. sz Kossuth u. 8. sz Kossuth u. 9. sz Kossuth u. 23. sz Külsővásártér 3. sz. 9128/ Külsővásártér 6. sz Leány u. 2. sz Lórántffy u. 42. sz. (OMVH védettségre felt.) Lórántffy u. 46. sz. (OMVH védettségre felt.) Mátyás kir. u. 23. református templom 4223/ Mátyás kir. u. iskola épülete 4831/ Medgyessy sétány 1. sz Medgyessy sétány 2. sz Medgyessy sétány u. 3. sz hatályon kívül helyezve 131. Mester u. 21. sz. (csak utcai homlokzat) 7794/ Mester u. 22. sz Mester u. 24. sz Mester u. 26. sz Mester u. 27. sz. 7797

14 Cím: Hrsz: 136. Mester u. 29. sz Mester u. 31. sz Mester u. 36. sz Hatályon kívül helyezve 140. Meszena u. 19. sz Mikes K. u. rk. templom Miklós u. 19. sz Miklós u. 20. sz Miklós u. 3. sz Miklós u. 30. sz Miklós u. 33. sz. 9220/ Miklós u. 41. sz. (csak az egységes tömegű utcai főépület) Miklós u. 50. sz Miklós u. 51. sz. (egységes tömegű utcai épületrész) Múzeum u. 2. sz Nádor u. 4. sz. Joszt-ház Nagyerdei krt. 64. sz Nagyerdei krt. 68. sz Nap u. 1. sz Nap u. 6. sz Pacsirta u. 24. sz Pallag (volt gazdasági akadémia) Pallagi úti víztorony Pásti u. 4. sz Péterfia u. 13. sz. (csak utcai épületrész) Péterfia u. 19. sz. (csak utcai épületrész) Péterfia u. 29. sz Péterfia u. 35. sz Péterfia u. 39. sz Péterfia u. 41. sz Péterfia u sz Péterfia u. 43. sz Péterfia u. 45. sz Péterfia u. 47. sz Péterfia u. 48. sz. 7647/ Péterfia u. 25. sz. (csak utcai és az ezzel egységet alkotó 7562 emeletes udvari épületrészek) 172. Péterfia u. 50. sz Piac u. 10. sz Piac u sz Piac u. 21. sz Piac u. 30. sz Piac u. 43. sz Piac u. 75. sz. 9279/ Piac u. 17. sz Piac u. 19. sz hatályon kívül helyezve 182. Piac u. 26. sz. 9014

15

16 Cím: Hrsz: 183. Piac u. 31. sz Piac u. 32. sz Piac u. 38. sz hatályon kívül helyezve 187. hatályon kívül helyezve 188. Piac u. 53. sz Piac u. 55. sz Piac u. 57. sz Piac u. 58. sz Piac u. 59. sz Piac u. 61. sz Piac u. 63. sz Piac u. 65. sz Piac u. 68. sz Piac u. 69. sz Piac u. 71. sz Piac u. 73. sz. 9278/ Piac u. 77. sz. 9280/ Piac u. 79. sz. 9281/ Piac u. 81. sz Poroszlay út 10. sz Rákóczi u. 11. sz Rákóczi u. 15. sz Rákóczi u. 17. sz Rákóczi u. 19. sz Rákóczi u. 21. sz Rákóczi u. 25. sz Rákóczi u. 60. sz Rákóczi u. 62. sz Rákóczi u. 65. sz Rákóczi u. 68. sz Rákóczi u. 7. sz Rákóczi u. 9. sz Sas u. 3. sz. Ady lakás Sennyei O. u. 20. sz hatályon kívül helyezve 219. Simonffy u. 21. sz Simonyi út 1. sz hatályon kívül helyezve 222. Simonyi út 21. sz Simonyi út 22. sz / Simonyi út 23. sz Simonyi út 25. sz Simonyi út 31. sz Simonyi út 33. sz Simonyi út 38. sz Simonyi út 4. sz

17

18 Cím: Hrsz: 230. Simonyi út 6. sz Simonyi út 8. sz Szalkai u. 10. sz Szalkai u. 8. sz Szappanos u. 5. sz Széchenyi u. 17. sz Széchenyi u. 37. sz. 8793/ Széchenyi u. 39. sz Széchenyi u. 41. sz Széchenyi u. 42. sz Széchenyi u. 43. sz Széchenyi u. 48. sz Széchenyi u. 50. sz Széchenyi u. 52. sz Széchenyi u. 53. sz Széchenyi u. 58. sz Széchenyi u. Gépipari Szakközépiskola Széchenyi u. Siket-némák Intézete Szent A. u. Csokonai Gimnázium épülete Szent A. u sz Szent A. u. 18. sz Szent A. u. 27. sz. 9572/ Szent A. u. 28. sz. 8877/ Szent A. u. 29. sz. 9760/ Szent A. u. 48. sz. 8862/ Szent A. u. 50. sz Szent A. u. 57. sz Szent Anna u. 9. sz Szív u. 13. sz Szív u. 15. sz Tanító u. 16. sz. 8069/ Török Bálint u. 15. sz Török Bálint u. 2. sz Vágóhíd u. 2. sz. Dohánybeváltó Vágóhíd u. Dohánygyár (a raktárépület kivételével) Vár u. 12. sz Varga u. 10. sz Varga u. 12. sz Varga u. 2. sz. 9752/ Varga u. 3. sz Varga u. 37. sz. 9636/ Varga u. 4. sz Varga u. 6. sz Varga u. 7. sz Varga u. 8. sz. 9749

19 Helyi egyedi védelem alatt álló emlékművek, síremlékek: 275. Perényi utcán a Fazekas Mihály Diószegi Sámuel emlékmű 276. Kossuth tér, Kossuth emlékmű 277. Köztemetőben a Sesztina síremlék 278. Köztemetőben a Simonffy S. és neje síremlék

35/2004. (IX. 10.) Kr. rendelete. Debrecen építészeti örökségének helyi védelméről

35/2004. (IX. 10.) Kr. rendelete. Debrecen építészeti örökségének helyi védelméről 1. oldal DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK 35/2004. (IX. 10.) Kr. rendelete Debrecen építészeti örökségének helyi védelméről Önkormányzata Közgyűlése a módosított 1990. évi LXV. törvény

Részletesebben

Biharnagybajom Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 12/2005. (VII. 15.) rendelete. Biharnagybajom építészeti örökségének helyi védelméről

Biharnagybajom Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 12/2005. (VII. 15.) rendelete. Biharnagybajom építészeti örökségének helyi védelméről Biharnagybajom Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2005. (VII. 15.) rendelete Biharnagybajom építészeti örökségének helyi védelméről Biharnagybajom Község Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

Daruszentmiklós Község Önkormányzat Képviselőtestületének 13/2004. (IV. 1.) ÖKT számú rendelete

Daruszentmiklós Község Önkormányzat Képviselőtestületének 13/2004. (IV. 1.) ÖKT számú rendelete Daruszentmiklós Község Önkormányzat Képviselőtestületének 13/2004. (IV. 1.) ÖKT számú rendelete A község történelme szempontjából meghatározó épített környezet védelméről Daruszentmiklós Község Önkormányzat

Részletesebben

Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2008. (XI. 20.) számú rendeletét Sárrétudvari építészeti örökségének helyi védelméről

Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2008. (XI. 20.) számú rendeletét Sárrétudvari építészeti örökségének helyi védelméről 43./ Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2008. (XI. 20.) számú rendeletét Sárrétudvari építészeti örökségének helyi védelméről Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

Általános rendelkezések

Általános rendelkezések Pásztó Városi Önkormányzat Képviselő-testület 15/2005. (VII. 4.) rendelete Pásztó városképe és történelme szempontjából meghatározó épített környezet védelméről Pásztó Város Önkormányzata Képviselő-testülete

Részletesebben

Egységes szerkezetben a 20/2011.(XI.30.) önkormányzati rendelettel, valamint a 3/2016.(III.30.) önkormányzati rendelettel

Egységes szerkezetben a 20/2011.(XI.30.) önkormányzati rendelettel, valamint a 3/2016.(III.30.) önkormányzati rendelettel Piliscsév Község Képviselő-testületének 10/2007.(IV.2.) rendelete a Piliscsév településképe és történelme szempontjából meghatározó épített környezet védelméről Egységes szerkezetben a 20/2011.(XI.30.)

Részletesebben

KENGYEL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 16/2011. (X.15.) önkormányzati rendelete

KENGYEL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 16/2011. (X.15.) önkormányzati rendelete 1 KENGYEL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 16/2011. (X.15.) önkormányzati rendelete Az épített örökség és természeti környezet helyi védelméről Kengyel Község Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

2 Kismarosi Önkormányzat (a továbbiakban: Önkormányzat) a módosított évi LXV. törvény

2 Kismarosi Önkormányzat (a továbbiakban: Önkormányzat) a módosított évi LXV. törvény Kismaros Község Önkormányzatának 4/2005. (III.24.) sz. rendelete az épített környezet értékeinek helyi védelméről 1 (egységes szerkezetben az 5/2016. (IV.29.) rendelettel) 2 Kismarosi Önkormányzat (a továbbiakban:

Részletesebben

Egységes szerkezetben a 20/2011.(XI.30.) önkormányzati rendelettel

Egységes szerkezetben a 20/2011.(XI.30.) önkormányzati rendelettel Piliscsév Község Képviselő-testületének 10/2007.(IV.2.) rendelete a Piliscsév településképe és történelme szempontjából meghatározó épített környezet védelméről Egységes szerkezetben a 20/2011.(XI.30.)

Részletesebben

Debrecen építészeti örökségének helyi védelmérıl ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

Debrecen építészeti örökségének helyi védelmérıl ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŐLÉSÉNEK 35/2004. (IX. 10.) Kr. rendelete Debrecen építészeti örökségének helyi védelmérıl Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyőlése a módosított

Részletesebben

Kaposfő Község Önkormányzatának 7/2004. (IV.23.) rendelete

Kaposfő Község Önkormányzatának 7/2004. (IV.23.) rendelete Kaposfő Község Önkormányzatának 7/2004. (IV.23.) rendelete Kaposfő község helyi értékei védelmének szabályozásáról (Egységes szerkezetben a 11/2008. (X. 30.) Ör-rel) Kaposfő Község Önkormányzatának Képviselőtestülete

Részletesebben

12/2013. (IX.02.) önkormányzati rendelete. a helyi építészeti értékek védelmérıl. I. Általános rendelkezések. A rendelet hatálya

12/2013. (IX.02.) önkormányzati rendelete. a helyi építészeti értékek védelmérıl. I. Általános rendelkezések. A rendelet hatálya Kaposmérı Községi Önkormányzat Képviselı-testületének 12/2013. (IX.02.) önkormányzati rendelete a helyi építészeti értékek védelmérıl Az épített környezet alakításáról és védelmérıl szóló 1997. évi LXXVIII.

Részletesebben

Váchartyán Község Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2009.(XI.23.) rendelete az építészeti és természeti értékek helyi védelmérôl

Váchartyán Község Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2009.(XI.23.) rendelete az építészeti és természeti értékek helyi védelmérôl Váchartyán Község Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2009.(XI.23.) rendelete az építészeti és természeti értékek helyi védelmérôl Jóváhagyott rendelet Váchartyán Község Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

Zsadány Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 17/2004. (XI. 25.) ÖR. sz. rendelete az építészeti és természeti értékek helyi védelméről

Zsadány Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 17/2004. (XI. 25.) ÖR. sz. rendelete az építészeti és természeti értékek helyi védelméről Zsadány Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 17/2004. (XI. 25.) ÖR. sz. rendelete az építészeti és természeti értékek helyi védelméről Zsadány Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a település

Részletesebben

E rendelet alkalmazásában:

E rendelet alkalmazásában: Kazincbarcika Város Önkormányzata 40/2014. (VII. 24.) önkormányzati rendelete a helyi védelem alatt álló építészeti értékek fenntartásának támogatásáról Kazincbarcika Város Önkormányzata Képviselő-testülete

Részletesebben

3. E rendelet alkalmazásában:

3. E rendelet alkalmazásában: Szerep Község Önkormányzatának Képviselő-testületének 9/2014.(VII.23.) sz. rendelete a helyi építészeti örökség védelméről szóló 11./2008. (IX.15.) számú rendelet módosításáról Szerep Község Önkormányzatának

Részletesebben

AZ ATKÁRI ÖNKORMÁNYZAT 16/2008. (VI. 25.) SZÁMÚ RENDELETE AZ ÉPÍTETT ÖRÖKSÉG VÉDELMÉNEK HELYI SZABÁLYOZÁSÁRÓL

AZ ATKÁRI ÖNKORMÁNYZAT 16/2008. (VI. 25.) SZÁMÚ RENDELETE AZ ÉPÍTETT ÖRÖKSÉG VÉDELMÉNEK HELYI SZABÁLYOZÁSÁRÓL AZ ATKÁRI ÖNKORMÁNYZAT 16/2008. (VI. 25.) SZÁMÚ RENDELETE AZ ÉPÍTETT ÖRÖKSÉG VÉDELMÉNEK HELYI SZABÁLYOZÁSÁRÓL 2 AZ ATKÁRI ÖNKORMÁNYZAT 16/2008. (VI. 25.) SZÁMÚ RENDELETE AZ ÉPÍTETT ÖRÖKSÉG VÉDELMÉNEK HELYI

Részletesebben

I. A rendelet hatálya, általános rendelkezések

I. A rendelet hatálya, általános rendelkezések Bucsuszentlászlói Községi Önkormányzat 9/2004.(VII.08.) sz. Önk. rendelete az épített és természeti értékek helyi védelmére vonatkozó szabályokról Búcsúszentlászló Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi

Részletesebben

Kocs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2013.(IX.25.) önkormányzati rendelete a helyi egyedi védeleméről

Kocs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2013.(IX.25.) önkormányzati rendelete a helyi egyedi védeleméről Kocs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2013.(IX.25.) önkormányzati rendelete a helyi egyedi védeleméről Kocs Község Önkormányzata Képviselő-testülete az épített környezet alakításáról és védelméről

Részletesebben

Rábapatona Község Önkormányzata Képviselő-testületének. /2016.(...) önkormányzati rendelete. az építészeti értékek helyi védetté nyilvánításáról

Rábapatona Község Önkormányzata Képviselő-testületének. /2016.(...) önkormányzati rendelete. az építészeti értékek helyi védetté nyilvánításáról Rábapatona Község Önkormányzata Képviselő-testületének /2016.(...) önkormányzati rendelete az építészeti értékek helyi védetté nyilvánításáról Rábapatona Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az

Részletesebben

2. A helyi védelem irányítása. 3. Védetté nyilvánítás és annak megszüntetése

2. A helyi védelem irányítása. 3. Védetté nyilvánítás és annak megszüntetése Cegléd Város Önkormányzata Képviselő-testületének a helyi jelentőségű építészeti értékek védelméről 1 szóló 18/1997. (VII. 18.) Ök. rendelete, a 18/1998. (VII. 24.), a 28/2000.(X. 19.) és a 20/2001.(VII.

Részletesebben

Uszód Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2009. ( III. 18. ) rendelete az építészeti örökség helyi védelmének szabályairól

Uszód Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2009. ( III. 18. ) rendelete az építészeti örökség helyi védelmének szabályairól Uszód Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2009. ( III. 18. ) rendelete az építészeti örökség helyi védelmének szabályairól Uszód Községi Önkormányzat Képviselő-testülete az épített környezet

Részletesebben

28/2004. (V. 25.) rendelete egységes szerkezetbe foglalt szövege

28/2004. (V. 25.) rendelete egységes szerkezetbe foglalt szövege Budaörs Város Önkormányzat Képviselő-testülete BUDAÖRS VÁROS ÉPÍTÉSZETI ÖRÖKSÉGÉNEK HELYI VÉDELMÉRŐL SZÓLÓ az 54/2004. (IX.15.), 34/2005.(V.25.), 42/2005. (IX.22.), 17/2006. (II.20.), 42/2006. (IX.19.),

Részletesebben

Mogyorósbánya Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2016. (V.25.) önkormányzati rendelete az épített és természeti értékek helyi védelméről

Mogyorósbánya Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2016. (V.25.) önkormányzati rendelete az épített és természeti értékek helyi védelméről Mogyorósbánya Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2016. (V.25.) önkormányzati rendelete az épített és természeti értékek helyi védelméről Mogyorósbánya Község Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

8/2004. (III. 17.) R E N D E L E T E

8/2004. (III. 17.) R E N D E L E T E Emőd Város Képviselő-testületének 14/2004. (VI.10.) és a 12/2008. (IV. 18.) rendeletekkel módosított 8/2004. (III. 17.) R E N D E L E T E az épített és természeti környezet védelméről Egységes szerkezetben

Részletesebben

Kápolnásnyék Község Önkormányzat Képviselő-testület 11/2009.(IX.04.) rendelete. Az építészeti és természeti értékek helyi védelméről

Kápolnásnyék Község Önkormányzat Képviselő-testület 11/2009.(IX.04.) rendelete. Az építészeti és természeti értékek helyi védelméről Kápolnásnyék Község Önkormányzat Képviselő-testület 11/2009.(IX.04.) rendelete Az építészeti és természeti értékek helyi védelméről Kápolnásnyék Község Önkormányzat Képviselő-testülete szükségesnek tartja,

Részletesebben

MOSONMAGYARÓVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 51/2011.(XII.9.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE

MOSONMAGYARÓVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 51/2011.(XII.9.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE MOSONMAGYARÓVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 51/2011.(XII.9.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A MŰEMLÉKI ÉS HELYI VÉDELEM ALATT ÁLLÓ ÉPÍTÉSZETI ÉRTÉKEK FELÚJÍTÁSÁNAK ANYAGI TÁMOGATÁSÁRÓL Mosonmagyaróvár

Részletesebben

Pölöske Község Önkormányzati Képviselőtestület 2/2005.( I. 29.) sz. önkormányzati rendelete az épített környezet helyi védelméről

Pölöske Község Önkormányzati Képviselőtestület 2/2005.( I. 29.) sz. önkormányzati rendelete az épített környezet helyi védelméről 1 Pölöske Község Önkormányzati Képviselőtestület 2/2005.( I. 29.) sz. önkormányzati rendelete az épített környezet helyi védelméről Pölöske Község Önkormányzati Képviselőtestülete (továbbiakban: Képviselőtestület

Részletesebben

Erdőkertes Község Önkormányzat 1/2014. (II. 28.) sz. rendelete Az építészeti és természeti értékek helyi védelméről

Erdőkertes Község Önkormányzat 1/2014. (II. 28.) sz. rendelete Az építészeti és természeti értékek helyi védelméről Erdőkertes Község Önkormányzat 1/2014. (II. 28.) sz. rendelete Az építészeti és természeti értékek helyi védelméről Magyarország Alaptörvénye XXI. cikk (1) bekezdésében rögzíti, hogy Magyarország elismeri

Részletesebben

Gomba Önkormányzat Képviselő-testületének 27/2015. (X.22.) önkormányzati rendelete Hatályos: tól

Gomba Önkormányzat Képviselő-testületének 27/2015. (X.22.) önkormányzati rendelete Hatályos: tól Gomba Önkormányzat Képviselő-testületének 27/2015. (X.22.) önkormányzati rendelete Hatályos:2015-10-23 -tól Gomba Önkormányzat Képviselő-testületének 27/2015. (X.22.) önkormányzati rendelete az épített

Részletesebben

A Visegrád Város Önkormányzat Képviselőtestületének 14/2011. (X. 05.) rendelete. a város építészeti örökségének helyi védelméről

A Visegrád Város Önkormányzat Képviselőtestületének 14/2011. (X. 05.) rendelete. a város építészeti örökségének helyi védelméről A Visegrád Város Önkormányzat Képviselőtestületének 14/2011. (X. 05.) rendelete a város építészeti örökségének helyi védelméről Visegrád Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az épített környezet

Részletesebben

Ipolytölgyes község Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2006. (I.27.) sz. rendelete az épített környezet helyi védelméről

Ipolytölgyes község Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2006. (I.27.) sz. rendelete az épített környezet helyi védelméről Ipolytölgyes község Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2006. (I.27.) sz. rendelete az épített környezet helyi védelméről Ipolytölgyes községi Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

Mórahalom Város Képviselő-testületének

Mórahalom Város Képviselő-testületének Mórahalom Város Képviselő-testületének 15/2014. (/IV. 29.) önkormányzati R E N D E L E T E 0254/9 hrsz-ú ingatlan helyi egyedi védelem alá helyezéséről Mórahalom Város képviselő-testülete az Alaptörvény

Részletesebben

Alsóörs Község Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2014 (II.28.) számú Önkormányzati rendelete az épített és természeti környezet helyi védelméről

Alsóörs Község Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2014 (II.28.) számú Önkormányzati rendelete az épített és természeti környezet helyi védelméről Alsóörs Község Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2014 (II.28.) számú Önkormányzati rendelete az épített és természeti környezet helyi védelméről Alsóörs Község Önkormányzat Képviselő-testülete az épített

Részletesebben

Nógrád Község Önkormányzata képviselő-testületének

Nógrád Község Önkormányzata képviselő-testületének Nógrád Község Önkormányzata képviselő-testületének 12/2009. (XI. 28) rendelete az épített értékek helyi védelméről Egységes szerkezetben a 8/2011.(VII.06.) módosítással, és 9/2012.(V.22.) módosítással.

Részletesebben

I. fejezet Általános rendelkezések

I. fejezet Általános rendelkezések Dunavecse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 14/2012. (VIII.30.) számú önkormányzati rendelete a helyi építészeti örökség védelméről Dunavecse Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alaptörvény

Részletesebben

a helyi építészeti és helyi természeti értékek védelmérl, valamint a településképi megfelelségrl

a helyi építészeti és helyi természeti értékek védelmérl, valamint a településképi megfelelségrl Bátya Község Önkormányzat Képvisel-testületének 17/2008. (IX. 15.) Kt. számú önkormányzati rendelete a helyi építészeti és helyi természeti értékek védelmérl, valamint a településképi megfelelségrl Bátya

Részletesebben

Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének 22/2012 (IX.05.) önkormányzati rendelete. a helyi építészeti értékek védelméről

Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének 22/2012 (IX.05.) önkormányzati rendelete. a helyi építészeti értékek védelméről Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének 22/2012 (IX.05.) önkormányzati rendelete a helyi építészeti értékek védelméről Csanádapáca Község Önkormányzatának Képviselő-testülete, Magyarország

Részletesebben

MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. 15/2003. (IV.07.) számú rendelete

MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. 15/2003. (IV.07.) számú rendelete MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 15/2003. (IV.07.) számú rendelete a közterületek elnevezéséről és a művészeti alkotások közterületen történő elhelyezésének szabályairól (Egységes szerkezetben a

Részletesebben

Általános rendelkezések

Általános rendelkezések Szentgotthárd Város Önkormányzat Képviselő-testületének 23/2000.(VI.29.) ÖKT. rendelete Szentgotthárd városképe és történelme szempontjából meghatározó épített környezet védelméről a 34/2000.(X.26.)ÖKT.

Részletesebben

az épített és természeti környezet helyi védelméről

az épített és természeti környezet helyi védelméről BIRI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 8/2001. (VIII.30.) önkormányzati rendelete az épített és természeti környezet helyi védelméről Biri Község Önkormányzat Képviselő-testülete az építésügyről szóló 1997. évi

Részletesebben

28/2004. (V. 25.) rendelete egységes szerkezetbe foglalt szövege

28/2004. (V. 25.) rendelete egységes szerkezetbe foglalt szövege Budaörs Város Önkormányzat Képviselő-testülete BUDAÖRS VÁROS ÉPÍTÉSZETI ÖRÖKSÉGÉNEK HELYI VÉDELMÉRŐL SZÓLÓ az 54/2004. (IX.15.), 34/2005.(V.25.), 42/2005. (IX.22.), 17/2006. (II.20.), 42/2006. (IX.19.),

Részletesebben

Tomajmonostora Községi Önkormányzat Képviselő-testületének.../2018. (...) Önkormányzati rendelete Tomajmonostora Község településképének védelméről

Tomajmonostora Községi Önkormányzat Képviselő-testületének.../2018. (...) Önkormányzati rendelete Tomajmonostora Község településképének védelméről Tomajmonostora Községi Önkormányzat Képviselő-testületének.../2018. (...) Önkormányzati rendelete Tomajmonostora Község településképének védelméről Tomajmonostora Község Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

Szentlőrinc Városi Önkormányzat 9/1996.(IV.25.) KT. R e n d e l e t e. a helyi jellegű építészeti értékek védelméről

Szentlőrinc Városi Önkormányzat 9/1996.(IV.25.) KT. R e n d e l e t e. a helyi jellegű építészeti értékek védelméről Szentlőrinc Városi Önkormányzat 9/1996.(IV.25.) KT. R e n d e l e t e a helyi jellegű építészeti értékek védelméről (Egységes szerkezetben a 15/2008.(VI.27.) KT. Rendelettel) Szentlőrinc Városi Önkormányzat

Részletesebben

Felsőszölnök Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2002. (VII.02) számú rendelete Az építészeti és természeti értékek helyi védelméről

Felsőszölnök Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2002. (VII.02) számú rendelete Az építészeti és természeti értékek helyi védelméről Felsőszölnök Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2002. (VII.02) számú rendelete Az építészeti és természeti értékek helyi védelméről Felsőszölnök Község Önkormányzatának Képviselő-testülete szükségesnek

Részletesebben

A ferdén szedett szöveg a fővárosi kerületi önkormányzatok rendeleteibe illeszthető.

A ferdén szedett szöveg a fővárosi kerületi önkormányzatok rendeleteibe illeszthető. Az Országos Főépítészi Kollégium elkészítette az alábbi minta-rendeletet. Az anyag szabadon felhasználható, továbbfejleszthető, a helyi sajátosságok figyelembe vételével, a jogszabályi változások átvezetésével.

Részletesebben

Sárbogárd Város Önkormányzat Képviselőtestületének. 23/2000. (IX. 20.) önkormányzati 1 rendelete

Sárbogárd Város Önkormányzat Képviselőtestületének. 23/2000. (IX. 20.) önkormányzati 1 rendelete 1. oldal Sárbogárd Város Önkormányzat Képviselőtestületének 23/2000. (IX. 20.) önkormányzati 1 rendelete az épített környezet alakításáról és az építészeti örökség helyi védelméről Sárbogárd Város Önkormányzat

Részletesebben

Székkutas Község Önkormányzat Képviselőtestületének 22/2008.(XI.27.) sz. rendelete az építészeti és természeti értékek helyi védelméről

Székkutas Község Önkormányzat Képviselőtestületének 22/2008.(XI.27.) sz. rendelete az építészeti és természeti értékek helyi védelméről Székkutas Község Önkormányzat Képviselőtestületének 22/2008.(XI.27.) sz. rendelete az építészeti és természeti értékek helyi védelméről Székkutas Község Önkormányzat Képviselőtestülete az országos védelem

Részletesebben

Magyargéc Község Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2004. (VII. 12.) rendelete. az épített és természeti környezet helyi védelméről

Magyargéc Község Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2004. (VII. 12.) rendelete. az épített és természeti környezet helyi védelméről Magyargéc Község Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2004. (VII. 12.) rendelete az épített és természeti környezet helyi védelméről Magyargéc község Önkormányzat Képviselő-testülete az épített környezet

Részletesebben

LAKITELEK ÖNKORMÁNYZAT 24/2015. (IX.11.) számú rendelete a helyi jelentőségű természeti területek és értékek védetté nyilvánításáról

LAKITELEK ÖNKORMÁNYZAT 24/2015. (IX.11.) számú rendelete a helyi jelentőségű természeti területek és értékek védetté nyilvánításáról LAKITELEK ÖNKORMÁNYZAT 24/2015. (IX.11.) számú rendelete a helyi jelentőségű természeti területek és értékek védetté nyilvánításáról 2. oldal Lakitelek Önkormányzat Képviselő-testületének 24/2015. (IX.11.)

Részletesebben

Mezőkövesd Város Önkormányzatának 33/2007.(VI.28.) ÖK számú R E N D E L E T E. Mezőkövesd város építészeti értékeinek helyi védelméről

Mezőkövesd Város Önkormányzatának 33/2007.(VI.28.) ÖK számú R E N D E L E T E. Mezőkövesd város építészeti értékeinek helyi védelméről Mezőkövesd Város Önkormányzatának 33/2007.(VI.28.) ÖK számú R E N D E L E T E Mezőkövesd város építészeti értékeinek helyi védelméről A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény 44/A.

Részletesebben

LAKITELEK ÖNKORMÁNYZAT 26/2008. (XII.18.) számú rendelete az épített örökség helyi értékeinek védelmével összefüggő szabályokról

LAKITELEK ÖNKORMÁNYZAT 26/2008. (XII.18.) számú rendelete az épített örökség helyi értékeinek védelmével összefüggő szabályokról LAKITELEK ÖNKORMÁNYZAT 26/2008. (XII.18.) számú rendelete az épített örökség helyi értékeinek védelmével összefüggő szabályokról Lakitelek Nagyközség Képviselő-testületének 26/2008. (XII.18.) számú rendelete

Részletesebben

HODÁSZ NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 13/2016. (V.26.) rendelete

HODÁSZ NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 13/2016. (V.26.) rendelete HODÁSZ NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 13/2016. (V.26.) rendelete Helyi értékvédelemről Az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 62. (6) bekezdésében,

Részletesebben

A helyi építészeti értékek fogalma 1.

A helyi építészeti értékek fogalma 1. Döbrököz Község Önkormányzata Képviselőtestületének 8/2013. (V.17.) önkormányzati rendelete az épített környezet értékeinek helyi védelméről (Egységes szerkezetbe foglalva a 4/2014. (V.28.) számú önkormányzati

Részletesebben

Csemı Község Önkormányzatának 13/2008. (XI. 26.) számú rendelete. a helyi építészeti örökség védelmérıl

Csemı Község Önkormányzatának 13/2008. (XI. 26.) számú rendelete. a helyi építészeti örökség védelmérıl Csemı Község Önkormányzatának 13/2008. (XI. 26.) számú rendelete a helyi építészeti örökség védelmérıl Csemı Község Önkormányzatának Képviselı-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény

Részletesebben

J e g y z ı k ö n y v. Jelen vannak: Rédai János polgármester, Ács Gyuláné, Bana Lajosné, Gelléné Tokai Erzsébet képviselık

J e g y z ı k ö n y v. Jelen vannak: Rédai János polgármester, Ács Gyuláné, Bana Lajosné, Gelléné Tokai Erzsébet képviselık J e g y z ı k ö n y v Készült: Kuncsorba Község Önkormányzata Képviselı-testületének 2012. július 30-i rendkívüli n y í l t ülésén Az ülés helye: Községháza tanácskozó terme Jelen vannak: Rédai János polgármester,

Részletesebben

Általános rendelkezések 1..

Általános rendelkezések 1.. Mórahalom város Képviselő-testülete * 11/2000. (III. 30.) Kt. sz. rendelete Az építészeti és természeti értékek helyi védelmének általános szabályairól Mórahalom város Képviselő-testülete fontosnak tartja,

Részletesebben

Polgár Város Önkormányzat Képviselő-testületének

Polgár Város Önkormányzat Képviselő-testületének Polgár Város Önkormányzat Képviselő-testületének 14/2016. (IV. 29.) önkormányzati rendelete az épített és természeti értékek helyi védelméről (egységes szerkezetben a 22/2016. (IX. 16.) önkormányzati rendelettel)

Részletesebben

Abony Városi Önkormányzat Polgármesterétől H-2740 Abony Tel.,fax: (53) 360-010 Kossuth tér 1.

Abony Városi Önkormányzat Polgármesterétől H-2740 Abony Tel.,fax: (53) 360-010 Kossuth tér 1. Abony Városi Önkormányzat Polgármesterétől H-2740 Abony Tel.,fax: (53) 360-010 Kossuth tér 1. Az előterjesztés készítésében közreműködött: Településfejlesztési Osztály Az előterjesztést megtárgyalta: Gazdasági

Részletesebben

Önkormányzati Rendeletek Tára

Önkormányzati Rendeletek Tára Tiszaföldvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 14/2007. (VII. 09.) Önkormányzati rendelete 1 szabadkéményes ház helyi védelem alá helyezéséről. Önkormányzati Rendeletek Tára Dokumentumazonosító

Részletesebben

16/2004. (IV. 22.) KT. rendelete. a városkép és a város történelme szempontjából meghatározó épített és természeti környezet helyi védelméről

16/2004. (IV. 22.) KT. rendelete. a városkép és a város történelme szempontjából meghatározó épített és természeti környezet helyi védelméről HAJDÚDOROG VÁROS ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 18/2008. (V. 13.) KT. rendelettel, a 15/2009. (V. 12.) KT. rendelettel, a 23/2009. (IX. 21.) KT. rendelettel, a 27/2009. (XI. 17.) KT. rendelettel,

Részletesebben

Zalaszentgyörgy Község Önkormányzati Képviselőtestületének 13/2007. (XI.30.) számú rendelete a helyi építészeti örökség védelméről

Zalaszentgyörgy Község Önkormányzati Képviselőtestületének 13/2007. (XI.30.) számú rendelete a helyi építészeti örökség védelméről Zalaszentgyörgy Község Önkormányzati Képviselőtestületének 13/2007. (XI.30.) számú rendelete a helyi építészeti örökség védelméről Zalaszentgyörgy Község Önkormányzatának Képviselőtestülete a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

Szentlőrinc Nagyközség Képviselőtestületének 11/1996.(IV.25.) számú R e n d e l e t e. a helyi jellegű természeti értékek védelméről

Szentlőrinc Nagyközség Képviselőtestületének 11/1996.(IV.25.) számú R e n d e l e t e. a helyi jellegű természeti értékek védelméről Szentlőrinc Nagyközség Képviselőtestületének 11/1996.(IV.25.) számú R e n d e l e t e a helyi jellegű természeti értékek védelméről (A 11/2012.(V.31.), a 18/2009.(X.01.), a 7/2001.(V.31.) sz. Rendelettel

Részletesebben

Jánoshalma Városi Önkormányzat Képviselő-testületének /2017. ( ) önkormányzati rendelete. Jánoshalma Város településképének védelméről

Jánoshalma Városi Önkormányzat Képviselő-testületének /2017. ( ) önkormányzati rendelete. Jánoshalma Város településképének védelméről Jánoshalma Városi Önkormányzat Képviselő-testületének /2017. ( ) önkormányzati rendelete Jánoshalma Város településképének védelméről Jánoshalma Városi Önkormányzat a településkép védelméről szóló 2016.

Részletesebben

Litér Község Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2004. (V.27.) rendelete a helyi értékek védelméről egységes szerkezetben

Litér Község Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2004. (V.27.) rendelete a helyi értékek védelméről egységes szerkezetben Litér Község Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2004. (V.27.) rendelete a helyi értékek védelméről egységes szerkezetben Litér Község Önkormányzata az épített környezet alakításáról és védelméről szóló

Részletesebben

1. Általános rendelkezések

1. Általános rendelkezések Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének a 22/2015. (IV.30.) Ör., és a 26/2016. (VI.29.) Ör-rel módosított 16/2012. (III.30.) rendelete az épített környezet értékeinek helyi védelméről Veszprém

Részletesebben

Nagygyimót község Önkormányzata Képviselő-testülete 12/2012. (X. 24.) önkormányzati rendelete A helyi védetté nyilvánításról. Általános rendelkezések

Nagygyimót község Önkormányzata Képviselő-testülete 12/2012. (X. 24.) önkormányzati rendelete A helyi védetté nyilvánításról. Általános rendelkezések Nagygyimót község Önkormányzata Képviselő-testülete 12/2012. (X. 24.) önkormányzati rendelete A helyi védetté nyilvánításról Nagygyimót Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

Vaskút Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 22/2017. (XII. 20.) önkormányzati rendelete a településkép védelméről

Vaskút Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 22/2017. (XII. 20.) önkormányzati rendelete a településkép védelméről Vaskút Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 22/2017. (XII. 20.) önkormányzati rendelete a településkép védelméről Vaskút Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete a településkép védelméről

Részletesebben

I. fejezet. Általános rendelkezések. A rendelet célja

I. fejezet. Általános rendelkezések. A rendelet célja Rábacsanak Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2010.(VII.1.) önkormányzati rendelete az épített és a természeti környezet értékeinek helyi védelméről szóló Az épített környezet alakításáról és

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET június 29-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET június 29-i ülésére Budapest Főváros I. Kerület Ferencváros Önkormányzata ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2017. június 29-i ülésére Iktató szám: 178/2017. Tárgy: Előterjesztő: Készítette: Budapest, I. kerület Településképi

Részletesebben

Pátka község önkormányzat Képviselő-testületének 11/2011. (VIII. 24.) önkormányzati rendelete a helyi építészeti örökség védelméről

Pátka község önkormányzat Képviselő-testületének 11/2011. (VIII. 24.) önkormányzati rendelete a helyi építészeti örökség védelméről Pátka község önkormányzat Képviselő-testületének 11/2011. (VIII. 24.) önkormányzati rendelete a helyi építészeti örökség védelméről Pátka Község Önkormányzata az épített környezet alakításáról és védelméről

Részletesebben

Őcsény Község Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2010.(III.12.) önkormányzati rendelete a helyi építészeti értékek védelméről

Őcsény Község Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2010.(III.12.) önkormányzati rendelete a helyi építészeti értékek védelméről Őcsény Község Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2010.(III.12.) önkormányzati rendelete a helyi építészeti értékek védelméről Őcsény Község Önkormányzata Képviselő-testület az épített környezet alakításáról

Részletesebben

ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT 39/2009. (XII. 2.) rendelete az épített környezet értékeinek helyi védelméről (egységes szerkezetben a módosításáról szóló 2/2013. (II.19) önkormányzati rendelettel)

Részletesebben

1. Általános rendelkezések. c) 35. (2) bekezdés b) pontja (V2) és 2. sz. melléklete szerinti helyi védettségű épületekre, megtartandó védelemmel.

1. Általános rendelkezések. c) 35. (2) bekezdés b) pontja (V2) és 2. sz. melléklete szerinti helyi védettségű épületekre, megtartandó védelemmel. Nagykőrös Város Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2011. (II. 18.) önkormányzati rendelete az épített örökség helyi értékeinek védelmére adható önkormányzati támogatásról Nagykőrös Városi Önkormányzat

Részletesebben

Sárpilis Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2016. (III. 23.) önkormányzati rendelete az építészeti örökség helyi védelméről

Sárpilis Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2016. (III. 23.) önkormányzati rendelete az építészeti örökség helyi védelméről SÁRPILIS KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2/2016. (III. 23.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE AZ ÉPÍTÉSZETI ÖRÖKSÉG HELYI VÉDELMÉRŐL Sárpilis Községi Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény 32.

Részletesebben

Kistelek Város Képviselő-testületének rendelete

Kistelek Város Képviselő-testületének rendelete Kistelek Város Képviselő-testületének rendelete Kistelek Város Képviselő-testületének 8/2002.(X.02) rendelete az építészeti és természeti értékek helyi védelméről szóló 15/2000. (V.06.) rendelete (egységes

Részletesebben

Kács Község Önkormányzatának 4/2011.(I.25.) számú rendelete Kács község építészeti értékeinek helyi védelméről

Kács Község Önkormányzatának 4/2011.(I.25.) számú rendelete Kács község építészeti értékeinek helyi védelméről Kács Község Önkormányzatának 4/2011.(I.25.) számú rendelete Kács község építészeti értékeinek helyi védelméről A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 16. (1) bekezdésében biztosított jogkörében

Részletesebben

MONOR VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 7/2008. (III. 19.) számú rendelettel egységes szerkezetbe foglalt 1/2008.

MONOR VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 7/2008. (III. 19.) számú rendelettel egységes szerkezetbe foglalt 1/2008. MONOR VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 7/2008. (III. 19.) számú rendelettel egységes szerkezetbe foglalt 1/2008. SZÁMÚ RENDELETE A helyi építészeti örökség védelméről. Monor Város Önkormányzata

Részletesebben

Péteri Község Önkormányzat Képviselőtestületének 8/2003. (IV.17.) sz. rendelete. az építészeti és természeti értékek helyi védelméről

Péteri Község Önkormányzat Képviselőtestületének 8/2003. (IV.17.) sz. rendelete. az építészeti és természeti értékek helyi védelméről Péteri Község Önkormányzat Képviselőtestületének 8/2003. (IV.17.) sz. rendelete az építészeti és természeti értékek helyi védelméről Péteri Község Önkormányzat Képviselőtestülete a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

30/1999.(X.26) számú rendelete A helyi építészeti értékek védelméről. (Egységes szerkezet)

30/1999.(X.26) számú rendelete A helyi építészeti értékek védelméről. (Egységes szerkezet) Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2002.(V.29.), 37/2004.(VII.5.), 52/2004.(VIII.31.), 31/2009.(IX.10.) /egyes önkormányzati rendeletek jogharmonizációs célú módosításáról/, 32/2011.(VII.5.),

Részletesebben

A rendelet célja 1. A rendelet hatálya 2.

A rendelet célja 1. A rendelet hatálya 2. Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének 12/2013. (IV.17.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárás és a településképi kötelezés szabályairól Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlése

Részletesebben

AJKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 22/2013. (X.30.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE AZ ÉPÍTÉSZETI ÖRÖKSÉG HELYI VÉDELMÉRŐL

AJKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 22/2013. (X.30.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE AZ ÉPÍTÉSZETI ÖRÖKSÉG HELYI VÉDELMÉRŐL AJKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 22/2013. (X.30.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE AZ ÉPÍTÉSZETI ÖRÖKSÉG HELYI VÉDELMÉRŐL Ajka Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikkelyének

Részletesebben

Javaslat a Településképi Arculati Kézikönyv (TAK), valamint településképi önkormányzati rendelet előkészítésére

Javaslat a Településképi Arculati Kézikönyv (TAK), valamint településképi önkormányzati rendelet előkészítésére Javaslat a Településképi Arculati Kézikönyv (TAK), valamint településképi önkormányzati rendelet előkészítésére Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: Pénzügyi és Gazdasági Osztály Ózd 2017. március 23.

Részletesebben

Ideiglenes forgalomkorlátozás a 46. Virágkarnevál idején

Ideiglenes forgalomkorlátozás a 46. Virágkarnevál idején Ideiglenes forgalomkorlátozás a 46. Virágkarnevál idején A közlekedőknek forgalomkorlátozásra kell számítaniuk Debrecenben 2015. augusztus 19- én és 20-án, a 46. Virágkarnevál miatt. A karneváli menet

Részletesebben

2. számú előterjesztés Báta Községi Önkormányzat Képviselő-testületének április 18.-án tartandó ülésére

2. számú előterjesztés Báta Községi Önkormányzat Képviselő-testületének április 18.-án tartandó ülésére 2. számú előterjesztés Báta Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. április 18.-án tartandó ülésére Tárgy: A helyi építészeti értékek védelméről szóló rendelet felülvizsgálatáról. A jogszabályok

Részletesebben

Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2014. (IX. 23.) önkormányzati rendelete a településképi véleményezési eljárásról

Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2014. (IX. 23.) önkormányzati rendelete a településképi véleményezési eljárásról Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2014. (IX. 23.) önkormányzati rendelete a településképi véleményezési eljárásról Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvénye

Részletesebben

A DEBRECENI HELYI VÁLASZTÁSI IRODA VEZETŐJÉNEK 1/2010. (II. 15.) HVI határozata az egyéni választókerületek sorszámáról és területéről

A DEBRECENI HELYI VÁLASZTÁSI IRODA VEZETŐJÉNEK 1/2010. (II. 15.) HVI határozata az egyéni választókerületek sorszámáról és területéről A DEBRECENI HELYI VÁLASZTÁSI IRODA VEZETŐJÉNEK 1/2010. (II. 15.) HVI határozata az egyéni választókerületek sorszámáról és területéről Az egyéni választókerületek sorszámát és területét a következőkben

Részletesebben

37/2013. (V. 10.) Főv. Kgy. rendelet. Budapest főváros építészeti örökségének fővárosi helyi védelméről. 1. Általános rendelkezések

37/2013. (V. 10.) Főv. Kgy. rendelet. Budapest főváros építészeti örökségének fővárosi helyi védelméről. 1. Általános rendelkezések 37/2013. (V. 10.) Főv. Kgy. rendelet Budapest főváros építészeti örökségének fővárosi helyi védelméről Budapest Főváros Közgyűlése az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII.

Részletesebben

SZŐLŐSGYÖRÖK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK

SZŐLŐSGYÖRÖK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK SZŐLŐSGYÖRÖK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 8/1998.(VIII.11.) sz., 13/2009.(X.26.) sz. rendeletével módosított 6/1998.(III.30.) számú rendelete Szőlősgyörök Község építészeti értékeinek helyi védelméről A Képviselő-testület

Részletesebben

1. A rendelet hatálya Tiszaroff Község közigazgatási területére teljed ki.

1. A rendelet hatálya Tiszaroff Község közigazgatási területére teljed ki. Tiszaroff Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2112011.(XII.08.) önkormányzati rendelete a helyi építészeti és helyi természeti értékek védelméről Tiszaroff Község Önkormányzatának 'Képviselő-testülete

Részletesebben

Budapest, Főváros XV. kerület Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Önkormányzata Képviselő-testületének. 20/2002. (VII. 2.) 1 ök.

Budapest, Főváros XV. kerület Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Önkormányzata Képviselő-testületének. 20/2002. (VII. 2.) 1 ök. Budapest, Főváros XV. kerület Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Önkormányzata Képviselő-testületének 9 20/2002. (VII. 2.) 1 ök. rendelete a helyi környezet védelméről a 29/2002. (IX. 30.) 2 ök. rendelettel,

Részletesebben

Általános rendelkezések

Általános rendelkezések Vaskút Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 6/1999. (III.23.) rendelete a község képe és történelme szempontjából meghatározó épített környezet védelméről Vaskút Községi Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

Murakeresztúr Község Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2009.(XII.16.) számú rendelete az épített környezet helyi védelméről

Murakeresztúr Község Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2009.(XII.16.) számú rendelete az épített környezet helyi védelméről Murakeresztúr Község Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2009.(XII.16.) számú rendelete az épített környezet helyi védelméről Murakeresztúr Község Önkormányzatának Képviselő-testülete (továbbiakban:

Részletesebben

Verőce Község Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2003. (IV. 2.) rendelete az épített és természeti környezet helyi védelméről

Verőce Község Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2003. (IV. 2.) rendelete az épített és természeti környezet helyi védelméről Verőce Község Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2003. (IV. 2.) rendelete az épített és természeti környezet helyi védelméről Módosította: 21/2004. (XI. 15.), 15/2011. (X. 12.) és a 7/2012. (V. 31.)

Részletesebben

Kövegy Község Önkormányzati Képviselõ-testületének 1/2009. (I.9.)Ör. rendelete Kövegy község helyi építészeti örökségének védelmérõl

Kövegy Község Önkormányzati Képviselõ-testületének 1/2009. (I.9.)Ör. rendelete Kövegy község helyi építészeti örökségének védelmérõl Kövegy Község Önkormányzati Képviselõ-testületének 1/2009. (I.9.)Ör. rendelete Kövegy község helyi építészeti örökségének védelmérõl Kövegy Község Önkormányzat Képviselõ-testülete a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

Zalaszántó község Önkormányzatának képviselı-testülete. 6/1992. (XI. 16. ) számú R E N D E L E T E

Zalaszántó község Önkormányzatának képviselı-testülete. 6/1992. (XI. 16. ) számú R E N D E L E T E Zalaszántó község Önkormányzatának képviselı-testülete 6/1992. (XI. 16. ) számú R E N D E L E T E Az építészeti és természeti értékek helyi védelmérıl. (Egységes szerkezetben.) Egységes szerkezetbe foglalva:

Részletesebben

Albertirsa Város Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2008.(IV. 15.) számú rendelete az épített örökség értékeinek helyi védelméről

Albertirsa Város Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2008.(IV. 15.) számú rendelete az épített örökség értékeinek helyi védelméről Albertirsa Város Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2008.(IV. 15.) számú rendelete az épített örökség értékeinek helyi védelméről Albertirsa Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének. 7/2012. (III.01.) önkormányzati rendelete

Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének. 7/2012. (III.01.) önkormányzati rendelete Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2012. (III.01.) önkormányzati rendelete a helyi építészeti értékek védelméről (egységes szerkezet) Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő- testülete

Részletesebben

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 21/2002. (VI.1.) számú. r e n d e l e t e

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 21/2002. (VI.1.) számú. r e n d e l e t e NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 21/2002. (VI.1.) számú r e n d e l e t e az építészeti örökség helyi védelméről (egységes szerkezetben a 23/2006. (VI.30.), a 30/2006. (VIII.10.), a 11/2008.(III.4.),

Részletesebben

28/2003. (XII. 23.) Tárnok Nagyközség Önkormányzati rendelet. az építészeti emlékek helyi védelméről (módosításokkal egységes szerkezetben)

28/2003. (XII. 23.) Tárnok Nagyközség Önkormányzati rendelet. az építészeti emlékek helyi védelméről (módosításokkal egységes szerkezetben) 28/2003. (XII. 23.) Tárnok Nagyközség Önkormányzati rendelet az építészeti emlékek helyi védelméről (módosításokkal egységes szerkezetben) Tárnok Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról

Részletesebben