Tekerj a sereggel a Balaton körül

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Tekerj a sereggel a Balaton körül"

Átírás

1 Tekerj a sereggel a Balaton körül Keszthely Balatonfenyves Balatonboglár Balatonföldvár Siófok Balatonkenese Csopak Balatonfüred Zánka Ábrahámhegy Szigliget Keszthely

2 Tekerj a Sereggel! - TAS Irány a Balaton! A múlt évben jól sikerült kerékpáros rendezvények után május én ismét a Balatont vesszük célba. Immáron klasszikus táv, kellemes, de teljesíthető kihívás. Az idei évben változtattunk egy fontos szabályon! Amennyiben a Balatont nem a BAL oldaladon látod, akkor rossz irányban mész, nyergelj, fordulj! Tehát idén a kört szombaton a déli parttal kezdjük, majd vasárnap az északival folytatjuk. Ez azt is jelenti, hogy a keményebb, dimbesdombosabb menet a második napra marad. Vigaszként azt tudjuk elmondani, hogy addigra legalább már lesznek bőrkeményedések az ülepeden, ami segít* áthidalni ezt a problémát. Tarts velünk, katonákkal és Magyarország honvédelmi miniszterével, tegyünk együtt az egészségünkért, a magyar katonai hagyományok tiszteletéért, a magyar virtusért! Időpont: május Május 11-én: Keszthely Balatonfenyves Balatonboglár Balatonföldvár Siófok Balatonkenese = 97 km. Május 12-én: Balatonkenese Csopak Zánka Ábrahámhegy Szigliget Keszthely = 104 km

3 Általános információk A Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség május 11-én és 12-én kulturális és szabadidős sportprogramot kínál mindazok számára, akik szeretik az aktív, sportos pihenést, a katonákhoz méltó kihívást, továbbá ápolják, becsülik a katonai hagyományokat. A kétnapos részvétel feltétele az előzetes név szerinti regisztráció. A szervezők minden jelentkezést visszaigazolnak. Az előregisztrált személyek részére a szervezők többszöri frissítést és kerékpárszerviz szolgáltatást biztosítanak. Nevezési díj nincs! A kerékpártúrát a Balaton körüli kerékpárúton teljesítik a jelentkezők. A keszthelyi ünnepélyes megnyitót követően minden résztvevő önállóan, saját képességének megfelelően, a KRESZ szabályai szerint, a biztonságos haladás szem előtt tartásával, másokra figyelemmel hajtja végre a kerékpártúrát. Ahol az útvonal indokolja (vasúti átjáróknál, illetve a 71-es úton való áthaladásnál), körültekintően haladjanak és tartsák be a KRESZ szabályait. A Tekerj a sereggel! * (TAS) kerékpártúra nem verseny, minden résztvevő csak önmagát győzheti le. Az útvonalon külön rendőri biztosítás nem lesz! A kerékpártúra egyes állomásain (kialakított pihenő helyek) frissítőt biztosítunk a résztvevők számára. Biztonsági előírások: Minden résztvevőnek, legyen az regisztrált vagy csatlakozó túrakerékpáros,rendelkeznie kell a KRESZ szerint előírt, kötelező felszereléssel és a kerékpárja is ennek megfelelően legyen felkészítve. Ennek hiányában nem áll módunkban jelentkezését elfogadni. Pihenőhely: Szervezők által kijelölt terület, ahol a résztvevők részére frissítőt, mosdót és kerékpárszerviz szolgáltatást biztosítunk. A frissítőállomások nyitva tartási idejét a szervezők külön megadják! Indulás: Első nap Keszthelyről a kikötő melletti park zenepavilonjától 10:00 órakor Második nap Balatonkenese, honvéd üdülőtől 08:00 órakor A kerékpártúrához menet közben is lehetséges csatlakozni rövidebb távra, amelyhez ajánljuk figyelmébe az alábbi táblázatot. Számítási alapként ~20 km/h-s haladási sebességgel (1 km 3:00 min), de kerekítésekkel számoltunk a tömegindulásból eredő csúszások és az átláthatóbb számítás miatt, ráadásul a vége felé mindkét nap beszámoltuk a csüggedési és a fáradási együtthatót *TAS a szerző Tekerj a sereggel! rövidítése.

4 Helyszín Keszthely N E Balatonfenyves N E Balatonboglár N E Balatonföldvár N E Siófok N E Balatonkenese N E Helyszín Balatonkenese N E Csopak, KORK N E Zánka, Új Nemzedék Központ N E Ábrahámhegy strand N E Szigliget N E Keszthely N E szakasz táv (km) Első nap napi táv érkezés indulás pihenő idő (km) 0 0 időben! 10:00 nincs :20 11:35 15 perc :25 13:25 60 perc :25 14:40 15 perc :30 16:00 30 perc :00 reggelig szakasz táv (km) Második nap napi táv (km) érkezés indulás pihenő idő 0 0 8:00 nincs :30 09:50 20 perc :00 12:05 60 perc :00 13:20 20 perc :00 14:20 20 perc :20 Tekerj a sereggel támogatói

5 Első nap Első szakasz: Keszthely Balatonfenyves (26 km) A megnyitó ünnepség után mindenki keresse meg a bal kezét (segít a tájolásban), és a zenepavilontól hajtson ki a kerékpárútra, ahol balra fordulunk. Egy kellemes parkos szakaszon (vigyázat, ebben a parkban azért autók is előfordulhatnak) melegítjük be izmainkat. Keszthely, Balaton-part u. 1. sz. Zenepavilon megnyitó, rajt Ezt követően egy parkolón tekerünk keresztül (1,4 km) és jobb vállunk mellé odasimul a vasúti pálya. A hátulról érkező mozdonyok időnként tréfásat füttyentenek, senki ne essen le rémültében a kerékpárról! Egy kis erdei szakaszt elérve figyeljünk oda, mert pár helyen az út igencsak derékszögű kanyarokat vesz a fák között (~3km), néhol erősen beszűkülve. Vigyázzunk egymásra és magunkra, lesz még idő megmutatni, hogy ki a legény/leány a gáton. Az erdőből kiérve egy kis fahídon (4,2 km) megyünk át, majd egy sorompó nélküli vasúti átjáró következik. Vigyázz, ha jön a vonyít! Tovább tekerve hamarosan Fenékpusztát érjük el (6 km). Kis szerencsével a tó felől szürke marhák, jobbról római kori romok hevernek. Utóbbiak a kerékpárútról biztos nem

6 látszanak, de aki nem bír kulturális éhségével és a nap végére tart a kilométerhiánytól, az tegyen egy rövid kitérőt jobbra. A vasút mellett megjelenik a 71-es főút pár kilométeres szakaszon, majd a kerékpárút egy újabb vasúti keresztezésnél a 76-os főútba torkollik. Mi itt balra fordulunk (7,4 km), és ha kinyitjuk a szemünket ha nem szóltam volna érdemes kerékpározáshoz -, akkor hamarosan megpillanthatjuk az úttól kissé távolabb jobb oldalon a fák között Matula bácsi öreg hídját a Tüskevárból. Hamarosan átkelünk a Zala folyón (7,6 km) (na, nem az előbb emlegetett szép régi hídon, hanem egy egyszerűbb main), majd rövid pedálozás után búcsút mondva a zajos és forgalmas főútnak elfordulunk balra, Balatonberény irányába (8,5 km), melynek széle mellett haladunk el. A település után ismét kellemes, erdős szakasz következik (9,2 km). Miután az erdőben, majd ezt követően a kerékpárút többször is élesen fordul el. Kicsit vékonyabb gumival és rosszul beállított fékkel könnyű elszállni. Ott, ahol az erdőből egy balkanyarral kiérkezünk a műút mellé különösen vigyázzunk, mert a kerékpáros bejáráson egyik kollégánk is úgy járt, hogy a kanyarból kiérve nem tudott az úton maradni, lefutott az árokba, amit posványos belvíz töltött fel (a belvíz ott lesz még a túra napján is). Klasszikus kormány feletti átrepülés és vízi landolás következett, alig győztük a mindenféle vízi zöldeket levakarni a bicóról. A potenciális vízibiciklizés után hosszasan a műút mellett haladunk (15 km), majd keresztezzük azt (figyelmesen, mert forgalmasabb fajta), és Balatonmáriafürdőt elérve belső utcákon gurulunk tovább, egyenesen áthajtva egy körforgalmon (körforgalom következik, második kijárat) (17 km). A település összeépült Balatonfenyvessel (22,3 km), ahol hamarosan elérjük az első hivatalos frissítő pontot kevéssel a vasútállomás után, a községházánál (26,2 km). Balatonfenyves a kerékpárosok jó barátja, a községháza előtt kifejezetten kerékpáros pihenőt alakítottak ki, ahol ivóvízvételi lehetőség és árnyas pihenő is várja a kerekeseket egész évben. Balatonfenyves, Kölcsey u. 27. Az önkormányzat épülete előtt frissítő

7 Második szakasz: Balatonfenyves Balatonboglár (16 km / 42 km) Rövid pihenés után folytatjuk utunkat, és a fenyvesből (mármint Balatonfenyvesből) Fonyódra érkezünk (2,5 km) (nem fog igazán feltűnni, mert az igazi város azért kicsit odébb van). Egy gyalogos vasúti átkelés (3,9 km) után (az a jó szűk korlátsikátoros fajta, ahol jobb, ha leszállsz, mert nem győznél a pedálozásra, az egyensúlyodra és az expressz vonatra is figyelni egyszerre) egészen közel kerülünk ehhez a főúthoz, amelyet itt az ideje bemutatni. Ez bizony a hetes. Nagyon óvatosan és odafigyelve közlekedjünk! Ténylegesen beérve a városba az az érzésed támad, hogy a járdán tekersz, és tényleg. Vigyázz, melletted alig pár centire húznak el az autók a hetesen és itt Te vagy a puhatestű! Egy kereszteződést elérve balra kanyarodunk (7 km), egy hagyományos karos sorompóval biztosított vasúti kereszteződés felé. Ez a sorompó Fonyód vasútállomásának tolatási határán belül található, kis szerencsével* egész hosszú várakozást lehet kifogni. Türelem A vasút után jobbra fordulunk és innentől ismét kisebb forgalmú utcákon haladunk tovább (de azért figyeljünk az autókra). Utunk párhuzamosan halad a Balaton partjával, de nem sűrűn pillanthatjuk meg a város vége előtt (11 km). Innen jobb-rosszabb állapotú üdülők, egykori gyermektáborok mellett tekerünk, majd hamarosan egy kis keskeny fahídon (12,4 km) kelünk át (figyeljünk oda, egy kerékpáros fér csak el rajta biztonsággal) egy kis ér fölött, majd elérjük Balatonboglár szélét. Az ebéd a kikötő után nem sokkal a Platán strand melletti parkolónál vár ránk (15,7 km), ahol letudva a második szakaszt, egy órát ebédelésre és ejtőzésre szánunk. Figyelem, a kikötő előtt le kell térni a hivatalos kerékpárút irányáról (15,2 km), figyeld a tájékoztató táblát! Balatonboglár, Platán tér ( Platán strandon étkezés)

8 Harmadik szakasz: Balatonboglár Balatonföldvár (21 km, 63 km) Ebéd után visszakeveredünk a kerékpárútra (300 m), majd egy magaslat alatt tekerünk tovább. Teli hassal nem kell megmászni, de a korábban már emlegetett, vállalkozóbb szellemű kilométerhiányosok kiváló kilátással kecsegtető Gömbkilátót találnak a domb tetején, csak előtte a vasutat és a hetest is keresztezni kell. Továbbra is kis forgalmú part menti utakon haladunk, párhuzamosan a tóval. Stílusosan a Honvéd utcával (1,7 km) érjük el a következő part menti települést, Balatonlellét (ezt a váltást se lesz könnyű észrevenni). Végigtekerve Lellén a település szélétől (6,2 km) egykor szebb napokat látott kempingek sora mellett haladunk el, majd megérkezünk Balatonszemesre (FFF: Földvár felé félúton). Elhaladunk a kikötő és a Honvéd Vitorlás Egyesület épülete mellett (10,2 km), majd az út vonalvezetését követve átkelünk a vasúton (10,6 km), majd 100 méter megtétele után a következő kereszteződésnél balra fordulunk. Kezdhetjük felvenni a magasabb fordulatszámot, mert hamarosan a mai nap legvadabb kaptatója vár ránk. Az út élesen jobbra fordul (a Balaton itt 3 pontért mögénk kerül), majd figyeljünk, mert kb. 70 méter múlva a baloldalon feltűnik egy kis gyaloghíd, ami alatt át kell mennünk (11 km) (itt kezd igazán emelkedni). A kellemesen ligetes Bagolyvár utcán feltekerve egy kis kápolna mellett tekerünk el (12 km), majd egy rövid erdős rész után érünk ki megint a hetes mellé (12,4 km). Kár, káááár, mondja a varjú. Balatonőszöd szélén haladunk. Ezen a szakaszon a kerékpárút ismét az egykori járdán halad. Az út állapota a sok előmászó gyökér miatt elég hepehupás. Hiába a kormányüdülő mellettünk, ne itt akarjunk elengedett kormánnyal lazítani megfáradt izmainkon, mert azt vesszük észre, hogy leesünk a cangáról. Itt egyébként már lassan, de folyamatosan lejtőzünk. Gondoljunk a szemből érkező futókra, kerékpárosokra is és adjunk nekik helyet a keskeny kerékpárúton, mert felfelé nekik van nehezebb dolguk. Egy fura körforgalom (13,1 km) mellett haladunk el (azért fura, mert szemmel láthatóan jobbára dísznek építették), majd hamarosan az első utcán balra fordulunk (13,8 km), átmegyünk a síneken, és közelebb kerülünk szeretett Balatonunkhoz. Ez itt már Szárszó. Balatonszárszó egy szép fekvésű települése a déli partnak, egy közel kilométer hosszú parkos rész (~16 km) mellett tekerve érjük el a település szélét, majd hamarosan megérkezünk Balatonföldvár szélére, ahol jobbra felettünk ismét egy szép kilátással kecsegtető szép park terül el. A parkos rész túlsó végén a hajóállomás közelében tartjuk következő rövid pihenőnket a keleti-strandon (21,3 km). Balatonföldvár, Somogyi B. u. keleti- strand előtt a kerékpárúton frissítő, strandon mosdók

9 Negyedik szakasz: Balatonföldvár Siófok (16 km / 79 km) A pihenés után Földváron szép villák mellett haladunk el, majd egy vadiúj, tavaly épült kerékpárútszakaszt elérve átérünk Szántód területére (1 km). Hamarosan kiérünk és odasimulunk egy forgalmasabb út mellé (1,5 km), majd élesen balra kanyarodva (2,6 km) közelítjük meg ismét a partot (figyeljük a kerékpárút táblát!). Hamarosan kiérünk a révhez vezető útra (3 km), de nem hagyhatjuk ki a Balaton csücskét. Így haladunk tovább és egy rövid jobbos szakasz után újra balra fordulva. Nosztalgikus autós kempingek mellett haladunk, majd feltűnik, hogy kezd távolodni a tó. Ezt újra egy os balkanyarral küszöböljük ki (4,5 km), majd jobbra a Kiss Ernő utcán - bal oldalunkon a szabad strandot és parkolóit tartva - haladunk tovább. Közben ez már Zamárdi. Egy csatorna útján áthajtva a T elágazásnál (7,2 km) röviden jobbra tartunk, majd egy balossal igazítjuk vissza a Balatont az idén előírt baloldalra. Kis utcákon haladunk, ráadásul a part is eltávolodik tőlünk. Figyeljük a kerékpárút táblákat, mert több helyen is cselezgetnek, de ha tartjuk a fő irányt, akkor nagy baj nem lehet, még akkor se, ha ideiglenesen átsodródunk egy-egy párhuzamos utcácskára. A ma már Siófokhoz tartozó Balatonszéplakon haladunk tovább, majd egy körforgalom mellé megérkezve (15,1 km) már látjuk a Siót és annak hídját (ezt célozzuk meg a körforgalomból második kijárat). Áthajtva a Sió-csatorna felett balra fordulunk (15,4 km) a kikötő felé, melynek parkolójában lesz a mai utolsó pihenőnk és frissítőnk. Siófokon ebben az időben van a Wink maraton futóverseny is, a frissítőpont ezzel lesz közös. (15,8 km). Siófok, hajóállomás melletti parkolóban frissítő

10 Ötödik szakasz: Siófok Balatonkenese Honvédüdülő (18 km/97 km) A pihenés után áthajtva a Petőfi sétányon és a bazársoron (figyelem, itt a szűk úton nagy lehet a gyalogos forgalom és még pár maratonista is rója majd a kilométereit) a szálloda sorra érkezünk. Elérve a Beszédes József sétányt hosszan követjük azt, bár a hosszú egyenes egy helyen megtörik (2,6 km), ahol röviden jobbra fordulunk, majd az első kereszteződésnél megint balra és ez még mindig a Beszédes. Itt is végig szállodák sora előtt tekerünk, majd hamarosan egy jobb kanyarral figyelve a kerékpárút jelzést szakítunk ezzel a sétánnyal (3,2 km). Alig száz méter után ismét balra fordulunk a Szent László útra, amit addig követünk, amíg az út minősége engedi (itt is figyeljünk a kerékpárút táblákra, mert utána igen kátyús szakasz következik), itt jobbra fordulunk (4,9 km). Maradva a kijelölt kerékpárúton megint 100 méter után egy bal forduló következik, majd a Baross Gábor utcán tekerünk hosszasan. Az irányt tartva és sehol nem letérve a parttal párhuzamos útról (ott se, ahol a kerékpárút egy meredek emelkedőn jobbra eltávolodik tőlünk (10,9 km)) elérjük a Club Aliga Siófok felőli partmenti bejáratát (13,1 km). Az idén ez is egy különbség a múlt évhez képest, hogy a löszfal teteje helyett maradunk a part közelében, és a Balaton egyik legszebb partszakaszán tekerünk végig. Tartsunk végig a part mellett (egy helyen az út jobbra felfelé tart a Club Aliga főbejáratához, de ne ugorjunk be, tartsunk balra lent a parton (15,6 km)). Hamarosan elérjük a Club Balatonkenese felőli kijáratát (15,8 km), ami után tartva az irányt haladunk tovább a Bercsényi strandig (közben két visszakapcsolást igénylő kisebb emelkedőt is meg kell másznunk). Bercsényi strand előtt balra fordulunk, és a Koppány sort követve, áthaladva a MÁV üdülő kerékpárosok számára nyitott területén (a műútról ne térjünk le!). A Koppány sor átszeli az egykori MÁV Gyermeküdülőt Hamarosan elérjük a balatonkenesei honvédüdülő fenti kapuját, ahol behajtva a Sirály Hotelnél mai megpróbáltatásainknak vége szakad (17,8 km).

11 Este éljünk a vacsora, a borkóstoló és a táncmulatság lehetőségével, majd indigóval pihenve készüljünk fel a második (nehezebb) százasra. Ne feledjük, az alkoholfogyasztást csak mértékkel élvezzük, mert az A betűs italok (A sör, A bor, a pálinka ) másnap nem szeretnek sportolni Balatonkenese, Balatonkenesei Honvéd Rekreációs Központ Akik nélkül nem jöhetett volna létre a kerékpártúra Köszönjük!

12 Második nap Első szakasz: Balatonkenese Honvéd Rekreációs Központ Csopak csapatpihenő (28 km) Reggeli után a tegnapi érkezési helyről kigördülünk az üdülő főkapujához, ahol kezdetét is veszi az első megpróbáltatás, rögtön felfelé pedálozunk. Ez nem lesz hosszú, mert a sorompó előtt balra fordulva visszakerülünk a kerékpárútra. A mai napon is jellemzően kis forgalmú parti utakon fogunk haladni, de ma lesz több szintbeli keresztezésünk a forgalmas 71-es főúttal, ami komoly odafigyelést igényel. Balatonkenese, Honvéd Rekreációs Központ rajt kor Hamarosan odasimulunk a vasúti pálya mellé (1,6 km), megkerülve a balatonkenesei vasútállomást röviden jobbra visszafelé kanyarodva átkelünk a síneken, majd rögtön a sorompó után keresztezzük a 71-es főutat is (4 km), ami után balra fordulunk. Ez a szakasz is járdára hasonlít jobban, mint kerékpárútra, ráadásul néhány fa gyökérzete meg is cincálta helyenként. Kicsit jobbra eltávolodva a főúttól egy kis erdős szakaszra érünk (5 km). Itt is óvatosan haladjunk, mert a gyengébb útminőség mellett több meglepően éles kanyar jellemzi ezt a szakaszt, közöttük többnél az út egy kerékpárnyi szélességű ösvénnyé keskenyedik (6,9 km). Az erdős szakasz után ismét kiérünk a 71-es főúthoz, amit keresztezünk is (7,5 km). Ráadásul balról egy kanyarból rontanak ránk az autók. Ha már egyszer keresztezünk, akkor gyorsan ezt tesszük a vasúttal is, majd egy frissen elbontott bódésor romjai mellett tekerünk tovább. Ez itt már Balatonfűzfő és a Fűzfői-öböl. Elhaladva a vitorláskikötő mellett (8,8 km) ismét megközelítjük a síneket, velük párhuzamosan tekerünk.

13 A sínek mellől balra tartva egy fénysorompónál (9,6 km) kezdünk eltávolodni. Itt egy ligetes, erdős részbe érünk. Ismét egy bekerített kikötő (10 km) marad el mögöttünk, majd jobbra tartva a kerékpárút elkeskenyedik, és előbb egy igen vékonyka gyaloghíd, majd egy biztosítatlan vasúti átkelő következik (10,2 km). Már a kis híd előtt nézzünk szét alaposan, nem csak a KRESZ, a józan ész is azt tanácsolja, hogy itt szálljunk le és inkább körültekintően toljuk át a kerékpárt. A vasút után kaptató és kis utcácskák sora következik. Figyeljetek a kerékpárút jelzéseire, segítenek megtartani a helyes irányt. Az első kereszteződésnél még egyenesen átvágunk, majd rendre bal, bal, jobb, jobb következik. Felkapaszkodunk egészen a már többször keresztezgetett 71-es főútig, de egy utcával előtte balra fordulunk, majd az utca végén jobbra (11,4 km) és közvetlenül a 71-es mellett a kerékpárúton megint balra. Egészen Balatonalmádi széléig tartunk a főúttal, majd egy kis patakhídnál (13,6 km) balra eltávolodunk tőle. Beérve Almádi belterületére megint figyeljük a kerékpárút táblákat, itt se árt az óvatosság, bár ha eltévesztjük, és bal oldalunkon tartjuk a Balatont, akkor előbb-utóbb kilyukadunk arra a részre, ahol a vasút és a Balaton között nem tudjuk elvéteni a kerékpárutat. Ebből persze az is látszik, hogy megint át kell kelnünk a vasúton (15,2 km).. Innen szélesebb, de nem túl jó minőségű parti utakon közelítjük meg Balatonalmádi legnagyobb strandját (16,6 km), a kikötő és egy kellemes park mellett elhaladva. Hamarosan a manapság már Balatonalmádihoz tartozó Káptalanfüred utcáin kerekezünk. A káptalani strand után megint átkelünk a síneken (18,8 km) és rögtön a fénysorompó után balra fordulunk. Egy kellemes, jól kerekezhető szakasz következik, ahol két bicaj még akkor is elfér egymás mellett, ha szemből érkezik egy harmadik. Rövid tekerés után a nádas szélében (egy kis ér feletti áteresz közelében) egy nevezetes földrajzi pontot érünk el (19,7 km), itt keresztezi egymást az É47 szélességi és a K18 hosszúsági fok (confluence-pont). Hamarosan Alsóörs következik, melynek központjában ismét átkelünk a vasúton (22,2 km) és hosszan azzal közel párhuzamosan haladunk. Palóznak érintése után a kerékpárút élesen balra kanyarodik, elérve ezzel Csopakot (26 km). Letekerünk egészen a partig (26,6 km), majd a strandnál kis flikk-flakk (jobbra röviden, majd rögtön balra az első utcán), és a következő utcáig ahol jobbra fordulunk - a strand mellett haladunk (27,6 km). Minden településre nézve jó tanács, hogy figyeljétek a Balatoni körút KRESZ táblákat, amelyek segítenek tartani a helyes irányt. A harmadik utcán (Forrás utca) balra fordulva hamarosan megérkezünk a mai első pihenőhöz, a csopaki csapatpihenőhöz (28,4 km). Csopak, Kiképzési Oktatási és Regeneráló Központ (KORK)

14 Második szakasz: Csopak Zánka (25 km/ 53 km) A pihenő után egy kis erdei szakaszon gurulunk ki a 71-es mellé (figyelem, ebben az erdőben is akkora kanyarok vannak, ha az ember nem vigyáz, nekimegy saját hátsó kerekének), ahol balra fordulunk. A kerékpárút enyhén emelkedik, balról lehetséges, hogy itt is kint láthatjuk a szürke marhákat. Az év ezen időszakában, ebben a nagyobbacska csordában szép számmal szoktak fiatal borjak is előfordulni. (1,3 km) Elérkezve az egykori Balatonarácshoz (ma Balatonfüred része), ismét éles balkanyarral fordítunk hátat a főútnak (2 km), de itt nem tudunk egészen a partig legurulni, így csak megközelítjük azt. Egészen addig tartjuk ezt az irányt, amíg az út el nem akar fogyni alólunk, ott jobbra fordulunk (2,9 km), és egy kellemes utcácskán végigtekerve érjük el a méltán híres Tagore-sétány elejét (~3,8 km), amire be is fordulunk. A Tagore-sétány nevét arról kapta, hogy 1926-ban Rabindranáth Tagore, a Nobel-díjas indiai író, költő, zeneszerző, festő és polihisztor csodálatos gyógyulást ért el a világhírű füredi szívkórházban. Gyógyulása emlékére egy fát ültetett ezen a partszakaszon. Példáját Marx György, magyar fizikus felhívása nyomán sok magyar Nobel-díjas és nemzetközi tudományos és művészeti személyiség követte. Ez a szép szokás napjainkig tart, és már politikusok is ültetgetnek facsemetéket a Tagorén. A sétány végénél a kerékpárosokat szűkebb kerékpárút fogadja (4,5 km), ezen simulunk oda ismét a 71-es főút mellé (5,1 km). A kerékpárút hamarosan autóúttá szélesedik, és elhalad az egykori hajógyár mellett (7km). Az első tihanyi bejárónál (8,7 km) rövid időre elhagyjuk a főutat, átkelünk a Tihanyba vezető úton, majd jobbra fordulunk. Aki akar, bekerekezhet egyenesen a Tihanyifélszigetre (arra is vezet kerékpárút, ami a másik bejárónál (9,5 km) vissza is vezet a főút mellé), de számoljon kicsit hosszabb úttal és pár brutális emelkedővel. A Tihanyi-félszigetet magunk mögött hagyva egy vasúti kereszteződés után Aszófőt érjük el (11,5 km), aminek csak a szélén haladunk át. Örvényesig a szántóföld és a főút között halad a dimbes-dombos kerékpárút. Örvényes központjában a működőképes műemlék vízimalom közelében átkelünk a 71-es főúton (13,6 km), és annak túloldalán tekerünk tovább Balatonudvari elejéig. Balatonudvari Európa-szerte ismert nevezetessége a temetőjében található 63 szív alakú sírkő, melyek 1800 és 1850 között készültek és mostanára műemlékvédelmet élveznek. A temető mellett elhaladva (14,7 km) ha lassítunk, több ilyen sírkövet is észrevehetünk. Hamarosan (15,4 km) ismét átkelünk a főúton és a Levendula utcán indulunk a tó felé. A partot végül nem érjük el, de az út - odasimulva a vasúti sín mellé - átvezet bennünket Fövenyesre. A falu végén (17,1 km) jobbra felkapaszkodunk ismét a 71-es mellé, ahol kellemes hullámvasutazás közepette kísérjük a főutat. A lejtőkön engedjünk a lendület csábításának, jól fog jönni az emelkedőn. A főút egy szűkösebb, dombok közötti szakaszhoz ér, ahol biztonsággal nem fért el a kerékpárút, ezért balra indulva (19,5 km) megint közelebb megyünk a tóhoz, jócskán veszítve magasságot. Nem árulok el nagy titkot, hogy ezt is vissza kell majd nyerni egyszer.

15 Hamarosan elérjük Balatonakalit, ahol a Balaton tán utolsó nudista kempingje mellett is eltekerünk, de hiába is meresztenénk a szemünket, május közepén nem sok pucérságra számíthatunk. A falu közepén (22 km) jobbra fordulva ismét felkapaszkodunk a 71-es mellé és keresztezzük is azt. Ne csüggedjünk a főút-saga miatt, akinek jobb az orra, az lassan érezheti a zánkai ebéd illatát is. A főút mellett elhanyagolt szőlők kísérik utunkat a dombos szakaszon, majd hamarosan megpillantjuk a zánkai Gyermek és Ifjúsági Centrumhoz tartozó haditechnikai parkot, amely Magyarország legjobb állapotú ilyen parkja. A zánkai üdülőközpont 2012-től Zánka, Új Nemzedék Központ nevet viseli. Ezzel el is érkeztünk a mai ebédes pihenő helyszínére (25,4 km), kövessük a rendezők és a helyi segítők utasításait és le ne együk a szép ruhánkat (kulturált jó étvágyat kívánunk). Harmadik szakasz: Zánka - Ábrahámhegy strand (17 km/ 70 km) Az ebéd utáni első szakaszt rövidebbre terveztük. Mire ennek végére érünk, addigra közel 170 kilométer lesz a lábunkban, meg kell adni magunknak, ami jár. Visszaérve a főút mellé egy hídon haladunk át, ahol le kell szállni a kerékpárról és tolva kell megtenni néhány métert. Ha ez valakinek nem elég izgalom, akkor alig több mint 600 méterrel az ebéd után máris 71-est kell keresztezni. Rövid idő múlva egy erős balossal (1,3 km) megint eszeveszett magasságvesztésbe kezdünk (jön a böjt is, türelem), majd átkelve a vasúton jobbra (1,7 km) fordulva már Zánka település utcáit rójuk. A következő falu Balatonszepezd (3,8 km), ahol vasúti átkelés (4,5 km) majd röviddel utána 71-es átkelés is vár ránk. Ezt követően egy jobb kanyarral kezdetét veszi a böjt.

16 Annyit veszítettünk mostanság a magassági potenciálunkból, hogy itt az ideje visszanyerni (és gyűjteni is hozzá egy kis szükséges plussssszt). A harmadik utcán balra fordulunk (4,9 km) - itt már 30 méterrel feljebb vagyunk -, de innen már nem emelkedik tovább az út jelentősen. Figyeljük a táblákat, mert elég kacifántosan kanyarog erre az út. A hullámvasút is folytatódik, megint elvesztünk 30 méter magasságot és lassan visszatérünk a 71-es mellé (7,1 km). Kellemes úton gurulunk be Révfülöpre (8,6 km), ahol hamarosan ismét 71-es keresztezés vár ránk (9,2 km), amit röviddel később (9,7 km) a vaspálya is követ. Aki az Úszóerődben is a katonákkal szokott tartani, annak ismerős lehet ez a környék Még Révfülöp elhagyása előtt egy igen szűkös szakasz után (balesetveszélyesen szűkös, belógó fákkal) ismét átkelünk a síneken (11,8 km), majd a település vége után Pálkövét érintjük (13,1 km). Pálköve egybeépült Balatonrendessel, nem is fogjuk észrevenni az átmenetet. Balatonrendes nem olyan rendes a kerekesekkel. Itt egy rövid szakaszra ki kell hajtanunk a 71-es útra, majd a kerékpárút gyakorlatilag felcsábít a szélesebb vasútállomási peronra, de vigyázz, ha jön a vonat! Ez a rész nem a szervezők kedvence. Gondoljatok arra, hogy itt nagyon aggódunk értetek, ezért nem akarván, hogy idejekorán megőszüljünk és kihulljon a hajunk, az átlagosnál is jobban vigyázzatok magatokra. Az állomás után letérve a 71-esről keresztezzük a vasutat (15,6 km) és újra kerékpárúton folytatjuk utunkat. A kerékpárúton hamarosan Ábrahámhegyre érkezünk, ahol elhaladva a vasútállomás mellett hamarosan kis betérőt teszünk balra fordulva (17,2 km) a strand felé, ahol következő frissítő pontunk lesz (17,3 km). Ábrahámhegyi strandon frissítő Negyedik szakasz: Ábrahámhegy strand Szigliget (14 km/ 84 km) A frissítő után visszatérünk a kerékpárútra és balra fordulunk rajta. Hosszasan a vasút bal oldalán tekerünk, csak néha távolodunk el tőle, majd átkelünk egy biztosítatlan átkelőn a jobb oldalra (1,1 km). Rövidesen megérkezünk Badacsonyörsre. Ennek a településnek már a nevéből is látszik a vulkáni talaj kiváló fehérbor-ízesítő hatása. Én itt, a számítógép mellett is látom, de ha szép időnk lesz, akkor azt hiszem, sokaknak lesznek víziói egy jó hideg, gyöngyöző pohár fröccsről. És ne mondja senki, hogy ez a fajta pancsolás bűn. Jaj, úgy élvezem én a strandot

17 A következő település Badacsonytomaj (tulajdonképpen manapság Örs is ide tartozik). Annyira leszűkül az út és a Balaton közti hely (ráadásul egy vasúti felüljáró is bekavar, de ha azt elérted, akkor már túlmentél, maradj a járdán és légy nagyon óvatos én inkább visszafordulnék és megkeresném, hol rontottam el), hogy fel kell kapaszkodnunk a Római útra nem sokkal a vasútállomás után. Ennek részeként átkelünk a 71-es főúton (4,8 km) (vigyázat, a padka mindkét oldalon magas, kerékpár lehajtó annak ellenére sincs kialakítva, hogy pont egy nagy kanyar közepén kel át itt a kerékpárút. Ráadásul hegyes szögben visszafelé és felfelé kell indulni. Az első kereszteződésnél balra fordulva (5 km) máris a Római úton vagyunk. A Római út tulajdonképpen az egész Balaton-felvidéken végigmenő út, aminek nyomvonalát az ókorban a rómaiak jelölték ki. Felismerve a környék speciális szubmediterrán jellegét remek villagazdaságokat alakítottak ki, ahol többek között szőlőtermesztéssel is foglalkoztak. Hm, emlékszünk töriből, hogy az élvezetek nagy kedvelői voltak. Élvezzük hát mi is a Római utat! Annak érdekében, hogy ezt alaposan megtehessük, az út néhol egész szép emelkedőket produkál, így a lassú (a csiga meg huss ) tempó mellett bőven jut idő nézelődni, miközben arra gondolunk, milyen jó dolga van az elefántnak, akkora füllel biztos jól lehet levegőt is venni. Egy kis plusz levegő meg nem jönne rosszul nekünk se! Hamarosan átérünk Badacsonyra, ami mára szintén Tomaj része. Idefentről észre se vesszük (legfeljebb aki nagyon tudja, hogy mit és hol kell keresni), de elhaladunk a badacsonylábdihegyi KORK felett is (csak azért írom így, hogy civil kerekeseink kipukkadjanak a kíváncsiságtól, mi lehet az a KORK). Tovább tekerve elérjük Badacsonytördemic határát. Itt szakítunk a Római úttal, a falu közepén balra fordulva az egyirányú Zöldfa utcán (11,1 km). A Postát is erre találjuk, menjünk el ezen az utcán, különben egy macskaköves úton kell javítani figyelmetlenségünket, ami fájni fog. A Zöldfa utca végén balra tartva hamarosan (11,4 km) keresztezzük a vasutat, majd 150 méterrel később a 71-est is (figyelem, jobbról egy kanyarból robognak ki az autósok, így legyünk körültekintőek az átkelésnél). Az egyenes végén a műút markánsan balra fordul, de mi vegyük észre a fák közt enyhén jobbra tartó kerékpárutat (12,2 km), és azon folytassuk utunkat észak felé tartva. Az Antal-hegyet megkerülve dimbes-dombos szakaszon visszatérünk a főút mellé és hamarosan észrevesszük a felénk tornyosuló szigligeti várat. A településre tartó bekötőút torkolatánál megtaláljuk a mai utolsó frissítőt is (14,6 km). Ötödik szakasz: Szigliget Keszthely (20 km/104 km) A pihenés után akár fel is adhatjuk a 2 napos erőfeszítést, akkor is be kell tekernünk a célba, mert május közepén itt még a fű is csak elgondolkodik a növekedésen. Elindulás után kellemes lejtő csábít száguldásra, de vigyázzunk (és fékezzünk időben), az első híd előtt az út hirtelen kanyarkombinációt mutat be, ahol könnyű elszállni és közelebbi ismeretséget kötni egy út menti fával. Dimbes-dombos, de nem különösebben megerőltető szakasz következik a 71-es mellett.

18 Szigligeti frissítő hely A gyökereket és az igen rossz állapotú hidacskákat leszámítva. Mindkettőből lesz bőven, nem árt helyenként két kézzel erősen markolni a kormányt, mert ledob. Mármint a bicikli. Balról a Balaton, jobbról is (ja, nem, az belvíz). Hamarosan megint vasúti keresztezés (3,7 km), kerékpárosok ellen kifejlesztett vascső-labirintussal fűszerezve, majd mellettünk komoly úttorkolat: a 84-es út sorsa pecsételődik meg itt, beleolvad a 71-esbe. Balatonederics széle mellett járunk, de igazán nem megyünk be a településre. Az imént említett kereszteződéstől ~1,5 kilométerre elérjük a Dr. Nagy Endre ( , híres Afrika kutató és vadász) által alapított Afrika Múzeumot, ahol számunkra egzotikus állatoktól körülvéve egy festői környezetben épült kastélyban a fekete kontinenssel nyílhat alkalom megismerkedni. Elérve Balatongyörök szélét balról hamarosan egy nagy golfpályát figyelhetünk meg. El is kel a figyelem, mert hamarosan balra fordulunk (6,5 km) és utunk a golfpálya közepén vezet át. A sisakban érkezőknek nincs komolyabb rettegnivalója. Nekem erre futva zúgott már el golflabda a fejem közelében. Sisak nélkül rettegjetek! Leérve a vasút mellé jobbra fordulunk, majd egy műúttal egyesülve átkelünk a vasúton (8,1 km), és annak bal oldalán folytatjuk utunkat (Magyarországon a vasúthívők mindig Budapesttől indulva nézik a jobb és bal oldalt). Követve a kerékpárutat újra keresztezzük a vasutat (13,8 km), itt már Vonyarcvashegy alatt járunk. Vonyarcvashegy az egyik legfurább nevű településünk, ami nem véletlen, hiszen kevés település van, amelyik nevében megőrizte a szláv eredetet (Vonyarc vincellér településre utal). Ismét hosszan kanyargunk a sín mellett, miközben több út is átkelve a sínen keresztezi utunkat (Vigyázat, van köztük forgalmasabb is!). Az alattunk elfogyó útról balra fordulva ismét fénysorompó következik (15,8 km), majd rögtön jobbra térünk a kerékpárúttal. Itt már Gyenesdiás mellett tekerünk (na ennek is van ám neve).

19 Mint ahogyan végére érek írásomnak, hamarosan elérjük Keszthely határát is (~17 km). Három kis Balaton felé futó ér keresztezése után a néhol kanyargó és keskeny kerékpárút az utolsó hidacska után kiér a nádas közül. A műúton jobbra fordulunk (18,8 km), majd a vasúti kereszteződés mellett elhaladva (19,2 km) hamarosan meglátjuk a tegnapi rajttól ismerős Zenepavilont, 200 kilométeres kerékpártúránk célját (19,7 km). A Honvédelmi Minisztérium és a szervezők nevében köszönjük, hogy velünk töltötte hétvégéjét. Teljesítményéhez gratulálunk! Találkozzunk ősszel az Alföldön, ahol terveink szerint a következő TAS rendezvényt fogjuk szervezni és jövő tavasszal ugyanitt. A rendezvényekkel kapcsolatos információkat keresse hu, vagy a hu honlapokon. Egészségére váljék ez a két napos aktív pihenés! Köszönjük a támogatást!

20

FELHÍVÁS. Tekerj a sereggel! 2013. május 11-én és 12-én kerékpárral a Balaton körül.

FELHÍVÁS. Tekerj a sereggel! 2013. május 11-én és 12-én kerékpárral a Balaton körül. FELHÍVÁS Tekerj a sereggel! 2013. május 11-én és 12-én kerékpárral a Balaton körül. A Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség 2013. május 11-én és 12-én kulturális- és szabadidős sportprogramot kínál

Részletesebben

Tekerj A Sereggel! - TAS. Itt a tavasz, vár a Balaton. Általános információk

Tekerj A Sereggel! - TAS. Itt a tavasz, vár a Balaton. Általános információk Tekerj A Sereggel! - TAS Itt a tavasz, vár a Balaton Negyedik kör, ez már hagyomány. Idén május 9-10-én tekerjük körbe újra Közép-Európa legnagyobb tavát. Immáron klasszikus táv, kellemes, de teljesíthető

Részletesebben

2-3. melléklet: Természetes fürdőhelyek

2-3. melléklet: Természetes fürdőhelyek Vízgyűjtő-gazdálkodási Terv - 0 -. melléklet: Természetes fürdőhelyek Vízgyűjtő-gazdálkodási Terv - 0 -. melléklet: Természetes fürdőhelyek A /00 (IV..) Korm. rendelet szerint kijelölt fürdőhelyek listája,,

Részletesebben

A Balaton fejlesztési térkép v.0.1 bemutató előadás

A Balaton fejlesztési térkép v.0.1 bemutató előadás A Balaton fejlesztési térkép v.0.1 bemutató előadás Balaton Fejlesztési Tanács Balatoni Integrációs és Fejlesztési Ügynökség Kht. Siófok, 2008. június 10. Fejlesztési Térkép céljai Mire irányul? A Balaton

Részletesebben

Tekerj A Sereggel! - TAS. Itt a tavasz, vár a Balaton. Általános információk

Tekerj A Sereggel! - TAS. Itt a tavasz, vár a Balaton. Általános információk Tekerj A Sereggel! - TAS Itt a tavasz, vár a Balaton Folytassuk a hagyományt és május 10-11-én tekerjük körbe újra Közép-Európa legnagyobb tavát. Immáron klasszikus táv, kellemes, de teljesíthető kihívás.

Részletesebben

Tekerj A Sereggel! - TAS. Itt a tavasz, vár a Balaton. Általános információk

Tekerj A Sereggel! - TAS. Itt a tavasz, vár a Balaton. Általános információk Tekerj A Sereggel! - TAS Itt a tavasz, vár a Balaton Negyedik kör, ez már-már hagyomány. Idén május 9-10-én tekerjük körbe újra Közép-Európa legnagyobb tavát. Immáron klasszikus táv, kellemes, de teljesíthető

Részletesebben

Melléklet. Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság illetékességi területén található különleges madárvédelmi területek. Aggteleki-karszt (HUAN10001)

Melléklet. Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság illetékességi területén található különleges madárvédelmi területek. Aggteleki-karszt (HUAN10001) Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság illetékességi területén található különleges madárvédelmi területek Aggteleki-karszt (HUAN10001) Aggtelek 010, 0100, 0101, 0102/7, 0103/2, 0103/3, 0103/4, 0103/6, 0103/7,

Részletesebben

Tolnai Hegyhát 35/30/25 teljesítménytúra Kedves Túratárs!

Tolnai Hegyhát 35/30/25 teljesítménytúra Kedves Túratárs! TÁJAK KOROK MÚZEUMOK EGYESÜLET KURD KÖZSÉG POLGÁRMESTERI HIVATALA VÖLGYSÉG TURISTA EGYESÜLET Tolnai Hegyhát 35/30/25 teljesítménytúra Kedves Túratárs! Örömmel üdvözöljük a Tolnai Hegyhát 35 elnevezésű

Részletesebben

Beszámoló. Kerékpártúra a Balaton körül 2013.06.31.-2013.07.05.

Beszámoló. Kerékpártúra a Balaton körül 2013.06.31.-2013.07.05. Beszámoló Kerékpártúra a Balaton körül 2013.06.31.-2013.07.05. Egercsehi Zrínyi Ilona Általános Iskola Útvonal: - Fonyódliget (csatorna, szabadstrandok) - Fonyód (Sipos hegyi kilátó 233 m, Várhegyi kilátó,

Részletesebben

Németh László emléktúra Hűvösvölgy Normafa Péterhegy

Németh László emléktúra Hűvösvölgy Normafa Péterhegy Rajtszám Indulási idő Érkezési idő 1. ellenőrző pont 2. ellenőrző pont 3. ellenőrző pont 4. ellenőrző Németh László emléktúra Hűvösvölgy Normafa Péterhegy Fazekas-hegy 5. ellenőrző pont Adyliget Feketefej

Részletesebben

Németh László emléktúra Hűvösvölgy Normafa Péterhegy

Németh László emléktúra Hűvösvölgy Normafa Péterhegy Rajtszám Indulási idő Érkezési idő 1. ellenőrző pont 2. ellenőrző pont 3. ellenőrző pont 4. ellenőrző Németh László emléktúra Hűvösvölgy Normafa Péterhegy Fazekas-hegy 5. ellenőrző pont Adyliget Feketefej

Részletesebben

2011. július 9-10. www.veszpremrally.hu - www.larocosport.com

2011. július 9-10. www.veszpremrally.hu - www.larocosport.com 18. 2011. július 9-10. Pálya ajánló Áttekintő térkép Farkasgyepű Hárskút Lókút ÓVD A TERMÉSZETET, VÉDD A RALLYE-T! Eplény Öskü Várpalota Kislőd Kislőd Gy. 7, 10, 12. Úrkút Városlőd STOP Herend Szentgál

Részletesebben

Atúrát a 115. számú és a 121. számú főút

Atúrát a 115. számú és a 121. számú főút er Steyer tú ra Kiindulópont Budapesttől:..... 420 km Túratáv:................... 154 km Ebbôl murvás út:.............. 0 km Összes emelkedés:.......... 1000 m Túraidô:.................... 15 óra Tájékozódás:...............

Részletesebben

A BALATON LEGNAGYOBB VITORLÁSKIKÖTŐ LÁNCA

A BALATON LEGNAGYOBB VITORLÁSKIKÖTŐ LÁNCA A BALATON LEGNAGYOBB VITORLÁSKIKÖTŐ LÁNCA VITORLÁSKIKÖTŐK A BALATON KÖRÜL 2016 BALATONI HAJÓZÁSI ZRT. Ha Balaton, akkor Hajózás! BAHART KIKÖTŐ LÁNCA, ILLETVE TÚRAHELYEI BAHART vitorláskikötők Balatonalmádi

Részletesebben

Balaton-felvidék. Balatonakali Balatonszepezd. Révfülöp Badacsonyörs. Badacsony. SCD Balaton-fejlesztési Program

Balaton-felvidék. Balatonakali Balatonszepezd. Révfülöp Badacsonyörs. Badacsony. SCD Balaton-fejlesztési Program Balaton-felvidék Balatonakali Balatonszepezd Révfülöp Badacsonyörs Badacsony 3 Szőlőskert Hotel és Borászda Szőlőskert Hotel és Borászda BADACSONY Terület nagysága: Fejlesztés jellege: Szálláshely kapacitása:

Részletesebben

Start Autó Eger Rallye 2009. Április. 3-5

Start Autó Eger Rallye 2009. Április. 3-5 2009. Április. 3-5 2/21 2009. Április. 3-5. 3/21 2009. Április. 3-5 4/21 Általános információk: Sajtó iroda: Hotel Eger, Eger, Szálloda u. 1-3. Szervízpark: Eger Kistályai u. - Bosch Rexroth Ipar terület

Részletesebben

Somogy megye fürdésre használt felszíni vizeinek minősége 2011. Balaton déli partján kijelölt fürdőhelyek (strandok) Balatonberénytől Siófokig

Somogy megye fürdésre használt felszíni vizeinek minősége 2011. Balaton déli partján kijelölt fürdőhelyek (strandok) Balatonberénytől Siófokig Somogy megye fürdésre használt felszíni vizeinek minősége 2011. A természetes fürdővizekben való fürdés feltételeit és az engedélyezés rendjét a természetes fürdővizek minőségi követelményeiről, valamint

Részletesebben

Sóly - Gyártelep. 14km - Gy1 15:36, Gy2 17:24. 1. nézői pont. 2-3. nézői pont. 4. nézői pont. 6. nézői pont. 7. nézői pont. 5.

Sóly - Gyártelep. 14km - Gy1 15:36, Gy2 17:24. 1. nézői pont. 2-3. nézői pont. 4. nézői pont. 6. nézői pont. 7. nézői pont. 5. www.veszpremrallye.net www.larocosport.com Sóly - Gyártelep 14km - Gy1 15:36, Gy2 17:24 1. nézői pont 2-3. nézői pont 4. nézői pont 6. nézői pont 5. nézői pont 7. nézői pont RAJT CÉL GPS koordináták: É47

Részletesebben

jelenlegi burk terv burk megj megnevezes Nádor cs M7 hídja jp-i nyílás átjárója homok aszfalt

jelenlegi burk terv burk megj megnevezes Nádor cs M7 hídja jp-i nyílás átjárója homok aszfalt 1 1500 E zabadbatty án Nádor cs jp M7-ig, árvízvédelmi töltésen kijárt dűlőút fűvel benőve aszfalt KDVIZIG árvízvédelmi töltés árvízvédelmi töltés 2 40 E zabadbatty án Nádor cs M7 hídja jp-i nyílás átjárója

Részletesebben

Természetes fürdővizek 2010. évi értékelése

Természetes fürdővizek 2010. évi értékelése Orfű Orfűi tó, strand Baranya megye Baja (Kamarás-Duna) Gázgyár-öböli szabad strand Posztó-öböli szabad strand Vénuszdombi szabad strand Dunapataj Szelid strand Kecskemét Kecskeméti Szabadidő Központ Kiskunmajsa

Részletesebben

Fesztiválok, kulturális rendezvények 2009.09.03.- 2009.09.06. 2009.09.03-

Fesztiválok, kulturális rendezvények 2009.09.03.- 2009.09.06. 2009.09.03- Rendezvény neve Település Helyszín időpont információ V. Balatoni Filmfesztivál Keszthely Balaton Színház Repülő Hollandi Országos Bajnokság Balatonföldvár Fesztiválok, kulturális rendezvények 2009.09.03.-

Részletesebben

Kösiszeg - Kunhalom Kerékpáros Körtúra

Kösiszeg - Kunhalom Kerékpáros Körtúra Kösiszeg - Kunhalom Kerékpáros Körtúra Túraútvonal leírás 0 km. Hajdúszoboszló, Bocskai u. 12. A túra kiindulási pontja a hajdúszoboszlói Bocskai István Múzeum. Nyitva tartás: hétfő kivételével naponta

Részletesebben

Szent Benedek Zarándoklat. Útleírás

Szent Benedek Zarándoklat. Útleírás Szent Benedek Zarándoklat Útleírás Pannonhalma-Bakonyszentlászló Az út az apátság kapujánál kezdődik. Lemegyünk jobbra a lépcsőn, majd egy meredek úton elindulunk lefelé. Nemsokára lesz egy elágazás, ahol

Részletesebben

Németh László emléktúra

Németh László emléktúra 1. ellenőrző pont 2. ellenőrző 3. ellenőrző pont 4. ellenőrző Péter-hegy 5. ellenőrző pont Bécsi út, 218-as busz megálló 6. ellenőrző pont 141-es határkő 7. ellenőrző pont Virágos-nyereg 8. ellenőrző pont

Részletesebben

Balatonszőlősi kirándulások. Balatonszőlősről induló gyalogos kirándulási lehetőségek, fotótúra- pontok és ajánlott túra- útvonalak

Balatonszőlősi kirándulások. Balatonszőlősről induló gyalogos kirándulási lehetőségek, fotótúra- pontok és ajánlott túra- útvonalak Balatonszőlősi kirándulások Balatonszőlősről induló gyalogos kirándulási lehetőségek, fotótúra- pontok és ajánlott túra- útvonalak 1. útvonal A falu nyugati végén, a 2. számú fotótúra- ponttól indulunk.

Részletesebben

HONVÉD SPORTEGYESÜLETEK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE KIADVÁNYA

HONVÉD SPORTEGYESÜLETEK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE KIADVÁNYA HONVÉD SPORTEGYESÜLETEK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE KIADVÁNYA 2013. TEKERJ A SEREGGEL! Útvonal leírás Kiadja: Honvéd Sportegyesületek Országos Szövetsége Írta: Nyikos Imre alezredes Összeállította és szerkesztette:

Részletesebben

A Via Margaritarum útleírása Sóly-Veszprém-Pápakovácsi

A Via Margaritarum útleírása Sóly-Veszprém-Pápakovácsi Jelzés Útvonal: Sóly-Litér Nehézség Úttípus Sóly 207 0,00 Gy A vasúti sínek keresztezése után rögtön jobbra ráfordulunk egy ra, szántóföldek között haladunk. Jelzésre nem sok helyen volt mód, de az út

Részletesebben

Szeretettel köszöntünk a Mátra teljesítménytúrán!

Szeretettel köszöntünk a Mátra teljesítménytúrán! Szeretettel köszöntünk a Mátra teljesítménytúrán! A túra távja 59,1 km, amit - 6:00 indulási idővel- 16 óra alatt kell teljesíteni. 6-8:00 ig saját idő terhére lehet indulni! A cél 22:00-kor bezár Mátrakeresztesre

Részletesebben

Támogatott pályázatok operatív programok szerint az üdülőkörzetben, 2004-2010

Támogatott pályázatok operatív programok szerint az üdülőkörzetben, 2004-2010 Támogatott pályázatok operatív programok szerint az üdülőkörzetben, 2004-2010 Operatív program parti és partközeli települések támogatott pályázat, db elnyert Balaton kiemelt üdülőkörzet további települések

Részletesebben

LEGFONTOSABB KÖZÚTI JELZÉSEK Útvonaltípus jelző táblák

LEGFONTOSABB KÖZÚTI JELZÉSEK Útvonaltípus jelző táblák LEGFONTOSABB KÖZÚTI JELZÉSEK Útvonaltípus jelző táblák Autópálya Autópálya Autópálya. kilométerre...km...km...km Autóút Autóút. Kilométerre Autóút Autóút. Kilométerre Elsőbbséget szabályozó jelzőtáblák

Részletesebben

Az Országos Kéktúra (OKT) útvonala (Írott-kő Hollóháza) Tapolca. Forrás: turistautak.hu. # Burkolat Szélesség Járhatóság HOSSZ FEL LE W IKON C SZ T

Az Országos Kéktúra (OKT) útvonala (Írott-kő Hollóháza) Tapolca. Forrás: turistautak.hu. # Burkolat Szélesség Járhatóság HOSSZ FEL LE W IKON C SZ T # Burkolat Szélesség Járhatóság HOSSZ FEL LE W IKON C SZ T Tapolca 739490 aszfalt országút A 8 m 0 m 0 m Jobbra Széchenyi utca 1 T05_1 739491 aszfalt országút A 60 m 1 m 0 m Jobbra Damjanich utca 1 T05_1

Részletesebben

Közlekedési táblák. Mottó: "Még jó, hogy ilyen lassan haladunk, mert lehet, hogy rossz irányba megyünk."

Közlekedési táblák. Mottó: Még jó, hogy ilyen lassan haladunk, mert lehet, hogy rossz irányba megyünk. Közlekedési táblák Mottó: "Még jó, hogy ilyen lassan haladunk, mert lehet, hogy rossz irányba megyünk." 1. Képes szótár. a. Utak. Autóút Autóút vége Kerékpárút Gyalogút Autópálya Parkolóhely b. Itt valami

Részletesebben

Balatoni fürdőhelyek listája a 2011. évben

Balatoni fürdőhelyek listája a 2011. évben Balatoni fürdőhelyek listája a 2011. évben Ábrahámhegy, Községi strand Balatonföldvár, Nyugati strand Alsóörs, Európa Kemping Balatonfüred, Brázay strand Alsóörs, Nádas Panzió strand Balatonfüred, Esterházy

Részletesebben

Tolnai Hegyhát 35/30/25 teljesítménytúra Kedves Túratárs!

Tolnai Hegyhát 35/30/25 teljesítménytúra Kedves Túratárs! TÁJAK KOROK MÚZEUMOK EGYESÜLET KURD KÖZSÉG POLGÁRMESTERI HIVATALA VÖLGYSÉG TURISTA EGYESÜLET Tolnai Hegyhát 35/30/25 teljesítménytúra Kedves Túratárs! Örömmel üdvözöljük a Tolnai Hegyhát 25 elnevezésű

Részletesebben

FÓTI-SOMLYÓ 30 TELJESÍTMÉNYTÚRA IGAZOLÓFÜZETE

FÓTI-SOMLYÓ 30 TELJESÍTMÉNYTÚRA IGAZOLÓFÜZETE FÓTI-SOMLYÓ 30 TELJESÍTMÉNYTÚRA IGAZOLÓFÜZETE Rendezők: Útvonalkövetők Klubja Teljesítménytúrázók Társasága Gödöllő Fóti-Somlyó Alsógöd, 2011. december 30. - 1 - Tisztelt Sporttárs! Szeretettel üdvözlünk

Részletesebben

A Via Margaritarum zarándokút alapútjának teljes útleírása

A Via Margaritarum zarándokút alapútjának teljes útleírása Margitsziget, Palatinus Strand buszmegálló (26-os busz) A Via Margaritarum zarándokút alapútjának teljes útleírása Össztáv Jelzés Útvonal: Budapest-Csobánka Nehézség Úttípus nincs (Budapest-Mátraverebély/Szentkút)

Részletesebben

Kijelölt természetes fürdőhelyek listája és minősítése

Kijelölt természetes fürdőhelyek listája és minősítése Achilles-tó Győr-Gyirmót Achilles strand Arlói-tó Arló Kemping strand Balaton Ábrahámhegy Ábrahámhegy Községi strand Alsóörs Alsóörs Európa Kemping Strandfürdő Alsóörs Nádas Panzió Strandfürdő Alsóörs

Részletesebben

A Felsővadászi Diáksport Egyesület Rendezvénye VII. M A G A S H E G Y teljesítménytúra. Útvonalvezető, igazoló füzet 2014.szeptember 27.

A Felsővadászi Diáksport Egyesület Rendezvénye VII. M A G A S H E G Y teljesítménytúra. Útvonalvezető, igazoló füzet 2014.szeptember 27. Név :.. Rajtszám : Indulási idő :.. Táv:.. Érkezési idő: Irota, Görög Katolikus Templom Nyésta,Római Katolikus Templom Gagybátor, Ref.Templom Szanticska,Völgy út 38. A Felsővadászi Diáksport Egyesület

Részletesebben

5 napos kerékpártúra a Balaton körül (213 km) 2014.06.29.-2014.07.04.

5 napos kerékpártúra a Balaton körül (213 km) 2014.06.29.-2014.07.04. Zrínyi Ilona Általános Iskola Egercsehi 5 napos kerékpártúra a Balaton körül (213 km) 2014.06.29.-2014.07.04. Résztvevők: - 20 tanuló - 2 pedagógus Előkészületek: A túrát megelőzően akadálypályán gyakoroltattuk

Részletesebben

Kijelölt természetes fürdőhelyek listája és minősítése

Kijelölt természetes fürdőhelyek listája és minősítése Achilles-tó Győr-Gyirmót Achilles strand Arlói-tó Arló Kemping strand Balaton Ábrahámhegy Alsóörs Európa Kemping Nádas Panzió strand Riviéra strand Badacsonytomaj Badacsony Strandfürdő Miditours strand

Részletesebben

16. Veszélyt jelző táblák

16. Veszélyt jelző táblák 16. Veszélyt jelző táblák (1) A veszélyt jelző táblák: a) Veszélyes útkanyarulat balra (64. ábra), Veszélyes útkanyarulat jobbra (65. ábra); 64. ábra 65. ábra b) Egymás utáni veszélyes útkanyarulatok ;

Részletesebben

Siófok bemutatása. elnevezés: Siófok a nyár fővárosa.

Siófok bemutatása. elnevezés: Siófok a nyár fővárosa. Siófok bemutatása Siófok az ország egyik legnépszerűbb turisztikai célpontja volt 2013-ban. Itt az Ön helye is, közvetlenül az Aranyparton, az ország egyik legnépszerűbb és leglátványosabb helyén. Siófok

Részletesebben

Cuha 50/35/25. teljesítménytúra. Bakonyszentlászló. Rajtszám:. Név:... Indulási idő:.. Érkezési idő:.

Cuha 50/35/25. teljesítménytúra. Bakonyszentlászló. Rajtszám:. Név:... Indulási idő:.. Érkezési idő:. Rajtszám:. Név:... Indulási idő:.. Érkezési idő:. Rajt: Ősfenyves turistaház (7.00 10.00) 1. ep.: Pápateszér (8.30 10.30) (csak 50 km-es távon) 2. ep.: Fenyőfői műút (7.45 12.00) Cuha 50/35/25 teljesítménytúra

Részletesebben

CSILLAGTÚRÁK TEREPEN BBF 2011

CSILLAGTÚRÁK TEREPEN BBF 2011 RENDEZŐ: Bike Fest Kft. és a X2S HELYSZIN: Balatonfüred, és a Balaton-felvidék erdei útjai JELENTKEZÉS A TÚRASÁTORBAN: Balatonfüred, Tagóre sétány, mólónál INDULÁS: Balatonfüred, Tagóre sétány, mólónál

Részletesebben

Általános információk:

Általános információk: Általános információk: Verseny rendezője és elérhetőségei: D-Moto Kft, 3530 Miskolc, Kazinczy u. 8 tel/fax: +36 70/333-30-05... e-mail: adamovits@chello.hu internet: www.salgo-gemerrally.hu Auto Klub Košice,

Részletesebben

Az SCD Holding Zrt. tervezett balatoni fejlesztései, és összhangja az érték!rzés kritériumával

Az SCD Holding Zrt. tervezett balatoni fejlesztései, és összhangja az érték!rzés kritériumával Az SCD Holding Zrt. tervezett balatoni fejlesztései, és összhangja az érték!rzés kritériumával Dános Pál MSc.Re.MRICS SCD Ingatlan Central Europe Zrt. vezérigazgató-helyettes 1 Balatonalmádi Balatonfüred

Részletesebben

2-3. melléklet: Természetes fürdőhelyek

2-3. melléklet: Természetes fürdőhelyek A Duna vízgyűjtő magyarországi része 2-3. melléklet: Természetes fürdőhelyek 2-3. melléklet: Természetes fürdőhelyek A 78/2008 (IV. 3.) Korm. rendelet szerint kijelölt fürdőhelyek listája 1 szegmens AIT511

Részletesebben

Hol és hogyan közlekedhetünk kerékpárral és segédmotoros kerékpárral:

Hol és hogyan közlekedhetünk kerékpárral és segédmotoros kerékpárral: Hol és hogyan közlekedhetünk kerékpárral és segédmotoros kerékpárral: (a hatályos KRESZ KPM-BM együttes rendelet a közúti közlekedés szabályairól 54. ) (1) Kerékpárral a kerékpárúton, a kerékpársávon vagy

Részletesebben

Cuha 50/35/25. teljesítménytúra. Bakonyszentlászló

Cuha 50/35/25. teljesítménytúra. Bakonyszentlászló Cuha 50/35/25 teljesítménytúra Bakonyszentlászló Kedves Sporttárs! Szeretettel köszöntünk az 5. alkalommal megrendezett Cuha 25 teljesítménytúrán, valamint a kisjubileum alkalmával először megrendezett

Részletesebben

A közutakon alkalmazott kerékpáros átvezetések a forgalomtechnikus szemével. Mocsári Tibor főmérnök

A közutakon alkalmazott kerékpáros átvezetések a forgalomtechnikus szemével. Mocsári Tibor főmérnök A közutakon alkalmazott kerékpáros átvezetések a forgalomtechnikus szemével Mocsári Tibor főmérnök 2010. szeptember Kerékpáros Vasúti ájárók Közlekedésbiztonsági forgalombiztonsága Nap - NKH - KKK, szakmai

Részletesebben

Kerékpáros Kisokos 2009 A Nemzeti Közlekedési Hatóság tájékoztató kiadványa szülõknek a gyermekek kerékpáros ismereteihez

Kerékpáros Kisokos 2009 A Nemzeti Közlekedési Hatóság tájékoztató kiadványa szülõknek a gyermekek kerékpáros ismereteihez ... tanuló tulajdona Kerékpáros Kisokos 2009 A Nemzeti Közlekedési Hatóság tájékoztató kiadványa szülõknek a gyermekek kerékpáros ismereteihez 2 Kisokos a kerékpáros közlekedésrõl szülõknek A kétkerekû

Részletesebben

III. Közép-európai RC tengeralattjárók modellezői találkozója Bratislava. szeptember 6. 7., 2014 nyári fürdő Bratislava Rača.

III. Közép-európai RC tengeralattjárók modellezői találkozója Bratislava. szeptember 6. 7., 2014 nyári fürdő Bratislava Rača. Sub Regatta Bratislava - Rača 6. - 7. IX. 2014 III. Közép-európai RC tengeralattjárók modellezői találkozója Bratislava szeptember 6. 7., 2014 nyári fürdő Bratislava Rača Meghívó Kedves barátaim, tengeralattjárók

Részletesebben

Joachim Meyer. Bot. A vívás szabad lovagi és nemesi művészetének alapos leírása (1570) Fordította: Berki András

Joachim Meyer. Bot. A vívás szabad lovagi és nemesi művészetének alapos leírása (1570) Fordította: Berki András Joachim Meyer A vívás szabad lovagi és nemesi művészetének alapos leírása (1570) Bot Fordította: Berki András A botról Az ötödik, és egyben utolsó fejezete ennek a könyvnek, amiben elmagyarázom és röviden

Részletesebben

itiner + túraterv + túracucc + papírok, egyebek BÆdeker 1. nap: Utazás Bp-Almenland, Weizerhütte 220 m

itiner + túraterv + túracucc + papírok, egyebek BÆdeker 1. nap: Utazás Bp-Almenland, Weizerhütte 220 m itiner + túraterv + túracucc + papírok, egyebek 1. nap: Utazás Bp-Almenland, Weizerhütte BÆdeker 1. Haladjon tovább dél felé itt: Kondorfa utca, Temesvár utca irányába 220 m 2. Forduljon balra itt: Andor

Részletesebben

RÉGI TEMPLOMOK NYOMÁBAN ---------- 5. ----------

RÉGI TEMPLOMOK NYOMÁBAN ---------- 5. ---------- RÉGI TEMPLOMOK NYOMÁBAN ---------- 5. ---------- Monostorapáti, 2015.11.29. A túra fontosabb adatai (35* km) Túránk főbb pontjai / 35* km Jelzés Táv (km) Szint (m) Ep. Nyitva Monostorapáti, Vén Platán

Részletesebben

MEGYE BOLT NÉV IR.SZ. VÁROS CÍM

MEGYE BOLT NÉV IR.SZ. VÁROS CÍM MEGYE BOLT NÉV IR.SZ. VÁROS CÍM Veszprém coop mini 8256 Ábrahámhegy Patak u.1. Veszprém coop abc 1 8561 Adásztevel Árpád u. 4. Veszprém coop abc 1 8451 Ajka Padragi út 177. Veszprém Marci Abc 8400 Ajka

Részletesebben

110/1997. (VI. 25.) Korm. rendelet. a magánszálláshelyek idegenforgalmi célú hasznosításáról

110/1997. (VI. 25.) Korm. rendelet. a magánszálláshelyek idegenforgalmi célú hasznosításáról 110/1997. (VI. 25.) Korm. rendelet a magánszálláshelyek idegenforgalmi célú hasznosításáról A belkereskedelemről szóló 1978. évi I. törvény 40. -ában foglalt felhatalmazás alapján a Kormány a magánszállásadói

Részletesebben

Kedves Gyerekek! Miért jó kerékpározni, kerékpárral közlekedni?

Kedves Gyerekek! Miért jó kerékpározni, kerékpárral közlekedni? Kedves Gyerekek! Minél nagyobbak lesztek, annál hamarabb jön el az idő, amikor egyedül fogtok közlekedni az utcákon, viszont ehhez nagyon fontos, hogy jól ismerjétek a közlekedés szabályait! Ezeket először

Részletesebben

Cuha 50/35/25. teljesítménytúra. Bakonyszentlászló. Rajtszám:. Név:... Indulási idő:.. Érkezési idő:.

Cuha 50/35/25. teljesítménytúra. Bakonyszentlászló. Rajtszám:. Név:... Indulási idő:.. Érkezési idő:. Rajtszám:. Név:... Indulási idő:.. Érkezési idő:. Rajt: Ősfenyves turistaház (7.00 10.00) 1. ep.: Pápateszér (8.30 10.30) (csak 50 km-es távon) 2. ep.: Fenyőfői műút (7.45 12.00) Cuha 50/35/25 teljesítménytúra

Részletesebben

Közúti jelzőtáblák Az útvonal típusát jelző táblák

Közúti jelzőtáblák Az útvonal típusát jelző táblák Közúti jelzőtáblák Az útvonal típusát jelző táblák Autópálya Autópálya Autóút Autóút Főútvonal Főútvonal Elsőbbséget szabályozó jelzőtáblák Elsőbbségadás kötelező Állj! Elsőbbségadás kötelező A szembejövő

Részletesebben

Gyalogolni jó! A TÚRAÚTVONAL LEÍRÁSA

Gyalogolni jó! A TÚRAÚTVONAL LEÍRÁSA Gyalogolni jó! -írta riportregénye címéül Móricz Zsigmond. Van ebben a címben valami rendkívüli, egy olyan gondolat, ami már-már a néző és látó ember életszemléletét is tükrözi. Mert ő, Móricz Zsigmond

Részletesebben

31/1997. (IX. 23.) KTM rendelet. a Balaton-felvidéki Nemzeti Park létesítéséről

31/1997. (IX. 23.) KTM rendelet. a Balaton-felvidéki Nemzeti Park létesítéséről 31/1997. (IX. 23.) KTM rendelet a Balaton-felvidéki Nemzeti Park létesítéséről A természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvény 24. -a (1) bekezdésének a) pontjában, valamint 85. -ának b) pontjában

Részletesebben

A balatoni TDM modell - kutatási eredmények

A balatoni TDM modell - kutatási eredmények A balatoni TDM modell - kutatási eredmények Szakály Szabolcs Heller Farkas Fıiskola MATUR 2007 január A Települési szintő TDM szerv A települési TDM szerv tagjai Az adott település vállalkozói, önkormányzata,

Részletesebben

BICIKLIZZ VELÜNK! a) Mit gondolsz, miért barátkoztak össze? b) Neked melyik gyerek a legszimpatikusabb? Miért?

BICIKLIZZ VELÜNK! a) Mit gondolsz, miért barátkoztak össze? b) Neked melyik gyerek a legszimpatikusabb? Miért? BICIKLIZZ VELÜNK! Már régen álmodozunk arról, hogy bringával körbetekerjük a Balatont! Most végre indulhatunk! Szívesen látunk útitársnak! Barangolhatsz velünk az északi part természeti csodái között.

Részletesebben

Megalapozó vizsgálat

Megalapozó vizsgálat Megalapozó vizsgálat Balatonfenyves településrendezési eszközeinek felülvizsgálatához 50-1658/2012 1. HELYZETFELTÁRÓ MUNKARÉSZ 1.1. Településhálózati összefüggések, a település helye a településhálózatban,

Részletesebben

FELADATLAP. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedésre nevelési programjának megvalósítása 3-4. ÉVFOLYAMOSOK RÉSZÉRE TANÁRI PÉLDÁNY

FELADATLAP. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedésre nevelési programjának megvalósítása 3-4. ÉVFOLYAMOSOK RÉSZÉRE TANÁRI PÉLDÁNY FELADATLAP 3-4. ÉVFOLYAMOSOK RÉSZÉRE TANÁRI PÉLDÁNY A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedésre nevelési programjának megvalósítása A közúti közlekedés biztonságát szolgáló köznevelési intézményi nevelési

Részletesebben

KÖRNYEZETI NEVELÉS ÉS ÖKOTURISZTIKAI KIÁLLÍTÁS LENGYEL-ANNAFÜRDŐ 2012. MÁJUS 12-13. MEGHÍVÓ

KÖRNYEZETI NEVELÉS ÉS ÖKOTURISZTIKAI KIÁLLÍTÁS LENGYEL-ANNAFÜRDŐ 2012. MÁJUS 12-13. MEGHÍVÓ KÖRNYEZETI NEVELÉS ÉS ÖKOTURISZTIKAI KIÁLLÍTÁS LENGYEL-ANNAFÜRDŐ 2012. MÁJUS 12-13. MEGHÍVÓ Szeretettel meghívjuk a 2012. május 12-13-án (szombat-vasárnap) Lengyel-Annafürdőn (Tolna megye) megrendezésre

Részletesebben

PIKNIK WELLNESS ÉS KONFERENCIA HOTEL *** & PIKNIK APARTMANOK

PIKNIK WELLNESS ÉS KONFERENCIA HOTEL *** & PIKNIK APARTMANOK PIKNIK WELLNESS ÉS KONFERENCIA HOTEL *** & PIKNIK APARTMANOK Szobaáraink 2013: áraink Forintban egy főre, egy éjszakára értendőek Normál kétágyas szobában (2 fő +1 pótágy): 9720 Ft/fő/éj, -10% kedvezmény

Részletesebben

Október 4. péntek. Október 5. szombat

Október 4. péntek. Október 5. szombat 2013. október hónapra tervezett sebességmérések (Veszprém MRFK) Nap Mérés tervezett ideje Mérés tervezett helye 08.30-09.30 8-as sz. főút Devecser és Ajka-Bakonygyepes közötti szakasza 09.50-11.00 Devecser,

Részletesebben

279381 beton szekérút A 168 m 17 m 0 m 1 T17_1. 25180 középen füves szekérút B 1 116 m 140 m 0 m 1 T17_1

279381 beton szekérút A 168 m 17 m 0 m 1 T17_1. 25180 középen füves szekérút B 1 116 m 140 m 0 m 1 T17_1 Nagymaros 8304 aszfalt országút A 23 m 0 m 0 m 1 T17_1 75198 aszfalt országút A 131 m 0 m 1 m 1 T17_1 75197 aszfalt országút A 12 m 0 m 0 m BJ2 C17.1.1x 1 T17_1 28129 aszfalt szekérút A 92 m 4 m 0 m Balra

Részletesebben

Siófok az ország ötödik legnépszerűbb turisztikai célpontja volt tavaly.

Siófok az ország ötödik legnépszerűbb turisztikai célpontja volt tavaly. Siófok bemutatása Siófok az ország ötödik legnépszerűbb turisztikai célpontja volt tavaly. A Magyar Turizmus Zrt. nemrégiben tette közzé a leglátogatottabb magyar városok előzetes top 10-es listáját, ahol

Részletesebben

A-Veszélyt jelző táblák

A-Veszélyt jelző táblák A-Veszélyt jelző táblák A-001 Veszélyes útkanyarulat balra A-002 Veszélyes útkanyarulat jobbra A-003 Egymás utáni veszélyes útkanyarulatok, az első útkanyarulat balra A-004 Egymás utáni veszélyes útkanyarulatok,

Részletesebben

Baranya Zöldút. Kerékpáros bejárás 2013. augusztus-szeptember Simor Árpád

Baranya Zöldút. Kerékpáros bejárás 2013. augusztus-szeptember Simor Árpád Baranya Zöldút Kerékpáros bejárás 2013. augusztus-szeptember Baranya Zöldút bejárása 1. szakasz: Bakonya Pécs1 A Baranya Zöldút ezen a szakaszon a Mecsek Zöldúttal közös nyomon halad. A törzsútvonal egy

Részletesebben

Magyar Vízivad Közlemények 26. (2015) Hungarian Waterfowl Publications 26. (2015)

Magyar Vízivad Közlemények 26. (2015) Hungarian Waterfowl Publications 26. (2015) Magyar Vízivad Közlemények 26. (2015) Hungarian Waterfowl Publications 26. (2015) BÜTYKÖS HATTYÚ FÉSZKELŐÁLLOMÁNY-FELMÉRÉS A BALATONON BREEDING POPULATION SURVEY OF MUTE SWAN ON LAKE BALATON 1, 2 Kovács

Részletesebben

XIII. BÖRZSÖNY VÁNDORTÚRA

XIII. BÖRZSÖNY VÁNDORTÚRA Rajtszám: Név:.. Rajt:. BÖRSÖNY AKCIÓCSOORT XIII. BÖRSÖNY VÁNDORTÚRA Cél:.. Nagy-Kőszikla-hegy (4 km) 7:3 11: Szokolya-Riezner (1,1 km) 8:3 12:45 app-hegyi kilátó (13 km) 9: 13:3 Deszkametsző-völgy (16,2

Részletesebben

Balatoni vasútvonalak rekonstrukciója

Balatoni vasútvonalak rekonstrukciója Balatoni vasútvonalak rekonstrukciója Nemzeti Közlekedési Napok 2014 Siófok, 2014. október 29. Dorner Lajos Kronológia A térség korábbi közlekedési stratégiájának felülvizsgálata 2005 A Balaton Nagytérség

Részletesebben

Siófok az ország ötödik legnépszerűbb turisztikai célpontja volt tavaly.

Siófok az ország ötödik legnépszerűbb turisztikai célpontja volt tavaly. Siófok bemutatása Siófok az ország ötödik legnépszerűbb turisztikai célpontja volt tavaly. A Magyar Turizmus Zrt. nemrégiben tette közzé a leglátogatottabb magyar városok előzetes top 10-es listáját, ahol

Részletesebben

A 22. Bükki Hegyi Maraton-Kisgyörgy Ádám Emlékverseny nemzetközi terep- futóverseny kiírása

A 22. Bükki Hegyi Maraton-Kisgyörgy Ádám Emlékverseny nemzetközi terep- futóverseny kiírása A 22. Bükki Hegyi Maraton-Kisgyörgy Ádám Emlékverseny nemzetközi terep- futóverseny kiírása A verseny ideje: 2014. június 07. (szombat) A verseny célja: Versenyzési, erőfelmérési lehetőség biztosítása

Részletesebben

Indul a nyár a vasúton is Június 21-től életbe lép a nyári menetrend

Indul a nyár a vasúton is Június 21-től életbe lép a nyári menetrend Indul a nyár a vasúton is Június 21-től életbe lép a nyári menetrend 2014. június 20. péntek, 00.00 / Utolsó módosítás: 2014. augusztus 19. kedd, 11.46 Siófok, 2014. június 20. Szombattól nyári menetrend

Részletesebben

A Balaton turisztikai régió sikeres desztinációvá fejlesztése *** A TDM minta-projekt eredményei. Siófok, 2007. december 13.

A Balaton turisztikai régió sikeres desztinációvá fejlesztése *** A TDM minta-projekt eredményei. Siófok, 2007. december 13. A Balaton turisztikai régió sikeres desztinációvá fejlesztése *** A TDM minta-projekt eredményei Siófok, 2007. december 13. Globális lis cél: c Hosszútávon fenntartható versenyképes turizmus létrehozása

Részletesebben

2016-os XCO UP versenyek ido e s pá lyá ko vetelme nyei

2016-os XCO UP versenyek ido e s pá lyá ko vetelme nyei 2016-os XCO UP versenyek ido e s pá lyá ko vetelme nyei A versenyek időrendje: Az XCO UP versenyek időrendjét úgy érdemes kialakítani, hogy minden esetben tartható legyen, azaz akkor is, ha a verseny kombinációs

Részletesebben

Helye: Hortobágy Hajdúböszörmény Hajdúhadház térsége (www.bocskaidandar.hu)

Helye: Hortobágy Hajdúböszörmény Hajdúhadház térsége (www.bocskaidandar.hu) 2 a honvédelem iránt érdeklődő civilek A teljesítménytúrán mindenki saját felelősségére vesz részt, felmérve saját teljesítőképessége határait. A részvétel előfeltétele csapat, sport, vagy háziorvosi igazolás,

Részletesebben

25.Útvonal: Csobot-bükk-tisztás (1170 m) - Rakottyás-völgy - Leonte-domb - Bélbor község (880 m)

25.Útvonal: Csobot-bükk-tisztás (1170 m) - Rakottyás-völgy - Leonte-domb - Bélbor község (880 m) Bélbor útvonalai 24.Útvonal: Bükk-havas (1309 m) - Csobot-bükk-csúcs (1254 m) - a Rakottyás telep alatti út (900 m) - Obcsina-csúcs (1387 m) - Malom-bérc (1380 m) - Köves-mező (1380 m) - Kistoplica-mező

Részletesebben

BADACSONYTÖRDEMIC HATÁLYOS TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV

BADACSONYTÖRDEMIC HATÁLYOS TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV Az 58/2015. (IV. 28.) Kt. határozat 2. sz. e BADACSONYTÖRDEMIC HATÁLYOS TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV LEÍRÁSÁT MÓDOSÍTÓ DOKUMENTUM 1. A hatályos településszerkezeti leírás 5. fejezet (5) bekezdés e) pontja

Részletesebben

Verecke 30 km. Teljesítménytúra a Borzsa-havasban. Útvonalleírás, igazolófüzet

Verecke 30 km. Teljesítménytúra a Borzsa-havasban. Útvonalleírás, igazolófüzet Verecke 30 km Teljesítménytúra a Borzsa-havasban Útvonalleírás, igazolófüzet Kedves Túrázó! A Verecke 30 teljesítménytúra igazolófüzetét tartod a kezedben. Mielőtt nekivágnál az útnak, néhány hasznos

Részletesebben

VONYARCVASHEGY NAGYKÖZSÉG TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA

VONYARCVASHEGY NAGYKÖZSÉG TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA VONYARCVASHEGY NAGYKÖZSÉG TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA 2 0 1 6 VÉLEMÉNYEZÉSI DOKUMENTÁCIÓ VONYARCVASHEGY NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA MEGBÍZÁSÁBÓL KÉSZÍTETTE: 1 Tartalom 1.JÖVŐKÉP... 3 1.1. Vonyarcvashegy

Részletesebben

Kiemelkedően Közhasznú Fehér Bot Alapítvány. 4087 Hajdúdorog Nánási út 4. HEVES MEGYEI KÖZIGAZGATÁSI Hivatal "C" Épület

Kiemelkedően Közhasznú Fehér Bot Alapítvány. 4087 Hajdúdorog Nánási út 4. HEVES MEGYEI KÖZIGAZGATÁSI Hivatal C Épület Kiemelkedően Közhasznú Fehér Bot Alapítvány 4087 Hajdúdorog Nánási út 4 HEVES MEGYEI KÖZIGAZGATÁSI Hivatal "C" Épület Cím: 3300 Eger, Kossuth lajos U. 9 Hangos térkép Bejárat és az udvar 1 / 6 A főbejárat

Részletesebben

Velence Fészek Nyár 2015.06.18-21-ig - Program

Velence Fészek Nyár 2015.06.18-21-ig - Program Velence Fészek Nyár 2015.06.18-21-ig - Program Kedves Résztvevők! A programok úgy vannak kialakítva, hogy a babakocsival is bejárhatóak az útvonalak, illetve a délelőtti programokból van lehetőség visszatérni

Részletesebben

Nyugat Maraton kupa. Hetesi Imre: Eplény 2015. június 6. Avagy - A kezdetek!

Nyugat Maraton kupa. Hetesi Imre: Eplény 2015. június 6. Avagy - A kezdetek! Nyugat Maraton kupa Hetesi Imre: Eplény 2015. június 6. Avagy - A kezdetek! Második alkalommal állok rajthoz az Eplényi futam hosszútávján, a korábbihoz képest most ideálisak a körülmények. Tavaly a nagykabátomban

Részletesebben

MRFK (BRFK kerület) Kamerák száma (db) a kamera pontok helyszíne, elhelyezése

MRFK (BRFK kerület) Kamerák száma (db) a kamera pontok helyszíne, elhelyezése MRFK (BRFK kerület) Rendőri Szerv RK, HRK Települések Kamerák száma (db) a kamera pontok helyszíne, elhelyezése a megfigyelt terület Veszprém Rk. Veszprém Rózsa u.-cholnoky u.-lóczi u. kereszteződés LIDL

Részletesebben

Kijelölt természetes fürdőhelyek

Kijelölt természetes fürdőhelyek Abaliget 1. sz. tó Abaliget Abaligeti 1. sz. tóstrand Achilles-tó Győr-Gyirmót Achilles strand Arlói-tó Arló Suvadás Liget Balaton Ábrahámhegy Ábrahámhegy községi strand Alsóörs Európa Kemping Riviéra

Részletesebben

Figyelem, 2014. június 27-30. között indul a 2. RenBikeTour Balaton!

Figyelem, 2014. június 27-30. között indul a 2. RenBikeTour Balaton! Felhívás! RenBikeTour Balaton Kedves Barátaink, Tisztelt Érdeklődők! A 2013-ban, vesebetegek, barátok és szimpatizánsok részvételével megrendezett 1. országos RenBikeTour Balaton kerékpár túra sikerén

Részletesebben

A BALATON ÉS KÖRNYÉKE

A BALATON ÉS KÖRNYÉKE A BALATON ÉS KÖRNYÉKE A TÓ ÁLTALÁNOS JELLEMZÉSE A Balaton elhelyezkedése A Balaton az őrbıl Lóczy Lajos, a magyar tenger legodaadóbb kutatója A Balaton általános jellemzıi A Balaton a múltban, a legnagyobb

Részletesebben

Székelyszenterzsébet

Székelyszenterzsébet Nagy Emma Székelyszenterzsébet Séta térben és időben Szent Erzsébet Sancta Elisabeth Székelyszenterzsébet, így látom leírva a falu nevét a régi dokumentumokban, vagy a jelenlegi helységnévtáblán és máshol.

Részletesebben

Foglalását kérem a piknik@piknik.hu e-mail címen írja meg

Foglalását kérem a piknik@piknik.hu e-mail címen írja meg PIKNIK WELLNESS ÉS KONFERENCIA HOTEL *** & PIKNIK APARTMANOK Siófok, Honvéd u. 73. Szobaáraink 2013: áraink Forintban egy főre, egy éjszakára értendőek Normál kétágyas szobában (2 fő +1 pótágy): 9720 Ft/fő/éj,

Részletesebben

110/1997. (VI. 25.) Korm. rendelet. a magánszálláshelyek idegenforgalmi célú hasznosításáról

110/1997. (VI. 25.) Korm. rendelet. a magánszálláshelyek idegenforgalmi célú hasznosításáról 110/1997 (VI 25) Korm rendelet a magánszálláshelyek idegenforgalmi célú hasznosításáról A belkereskedelemről szóló 1978 évi I törvény 40 -ában foglalt felhatalmazás alapján a Kormány a magánszállásadói

Részletesebben

Békéscsabaiak! Figyeljünk egymásra közlekedés közben is!

Békéscsabaiak! Figyeljünk egymásra közlekedés közben is! Békéscsabaiak! Figyeljünk egymásra közlekedés közben is! Közlekedési kisokos nem csak kerékpárosoknak Jó hír, hogy újabb kerékpárutak épültek Békéscsabán, így a város egyre több pontja érhető el biciklivel

Részletesebben

Az Őrség és a Vendvidék teljesítménytúrák hivatalos honlapja

Az Őrség és a Vendvidék teljesítménytúrák hivatalos honlapja Az Őrség és a Vendvidék teljesítménytúrák hivatalos honlapja Kezdőlap ŐRSÉG 50 ŐRSÉG 30 ŐRSÉG 20 VENDVIDÉK 25 VENDVIDÉK 12 Térképek Statisztika Képek TTT HVTE Őriszentpéter Felsőszölnök ŐNPI Őrség.INFO

Részletesebben

Csatlakozási állapot megjelenítése

Csatlakozási állapot megjelenítése Csatlakozási állapot megjelenítése Ellenőrizheti a vevő és a jármű között a csatlakozás állapotát. Ezek a kapcsolatok felelősek az olyan információkért, mint a GPS információ és a parkolási jelzések. 1

Részletesebben