Most nézz körbe. Lassan! Ha nincs 3-nál több asztal akkor szerencséd van. Valószínűleg nem.
|
|
- Borbála Tamás
- 7 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1
2
3 Elöljáróban szeretném elmondani, hogy itt nem 2 perc alatt hajítunk össze egy hamburgert. Jelen sorok olvasásától számítva legalább 15 perc, de akár is lehet, mire hozzájutsz. Most nézz körbe. Lassan! Ha nincs 3-nál több asztal akkor szerencséd van. Ha telt ház van és folyamatosan szirénázik a rendelős telefon, akkor is szerencséd van. Ennyien nem tévedhetnek. Jó helyen jársz. Csak kicsit többet kell várni, de nem többet, mint 45 perc. Valószínűleg nem. Persze ahhoz nem ártana rendelni most. Olvasgatni ráérsz majd utána is. Nem véletlen, hogy időbe telik amíg hozzájutsz az ételedhez. A konyhán gőzerővel folyik a munka és mindent előkészítettünk, hogy ne kelljen indokolatlanul sokat várnod, de akkor is időbe telik a marhahúst átsütni, a bucit megpirítani, sajtot ráolvasztani, zöldségeket meggrillezni... Ezeket nem a saját szórakoztatásunkra, hanem a végeredmény érdekében tesszük. Hogy legyen értelme várni. Jó étvágyat!
4 Burger Hagyományos hamburger buciba kerül minden. A húspogácsák kizárólag marhahúst tartalmaznak. Fűszerül sót, borsot, mustárt és petrezselymet használunk. A szószok minőségiek. Több márkát is használunk, de mindegyiknek minimum a Heinz termékek színvonalát kell hozni. Hamburger 550Ft Buci (100g), husi (100g), csemeg uborka, hagyma, mustár, majonéz, ketchup. Tom jr. 650Ft A sima hamburger dinsztelt káposztával, paradicsommal és BBQ-val Tom 850Ft Pont olyan, mint a Tom jr. csak minden másfélszer akkora. Juicy Lucy 1100Ft Egy Amerikában népszerű hamburger a saját elképzelésünk szerint. Ez már olyan kiadós darab, köszönhetően a ~230g-os sajttal töltött húspogácsának. A-TOM 1390Ft Olyan, mint a Tom, de sütünk bele egy szép szál magyaros fűszerezésű grillkolbászt is, szépen feltekerve. Ejtsd: Dzsusziluszi MEGA-TOM 1590Ft Juicy és A-TOM házasságából született. Benne van a sajttal töltött husi és a grillkolbász is. A legnagyobb hamburgerünk jelenleg. Amilyet Tomi szokott enni 850Ft Buci (100g), paprikakrém, husi (100g), sajt, grillezett gomba, paradicsom, parmezán, l. hagyma, cs. ubi, BBQ, majonéz Hawaii 850 Ft Buci (150g), sajtkrém, paradicsom, husi, ananász grillezve, majonéz, BBQ. Feltétek Trappista, bacon, gomba, parmezán, ajvár, padlizsánkrém Cheddar, füstölt sajt, márványsajt Husi (100g) Husi (125g) Husi (150g) Husi (125g, vaddisznó, birka-marha) 100Ft 200Ft 250Ft 315Ft 500Ft 850Ft
5 THE SERIES Ezek a burgerek mind teljes kiőrlésű magokkal teli 110g-os buciban vannak.. Eleinte nagyon furcsán néztek a pékek és a vendégek, hogy bizonyos hamburgereknél eltérünk a hagyományos bucitól, de mára teljesen egyértelmű, hogy erre látens igény volt a piac részéről. A hús klasszikusan csak só, bors fűszerezést kap. Alapból 100% marha, de kérheted csirkéből vagy +250Ft-ért vaddisznóból, esetleg marha és birka 50-50%-os keverékéből. The Douglas 690 Ft Buci, bacon, 2db tükörtojás, bacon és sajt. Aki látta az Összeomlás című filmet 93-ból az könnyen rájön, hogy miért kapta ezt a nevet. Van egy jelenet amikor Michael Douglas egy hasonló összetevőkből álló szendvicset szeretne enni és mivel az csak reggeli menüben kapható elutasítják a kérését. Aztán előkerül a gépfegyver és a színész alakít egy nagyot. Nézzétek meg. The British 990Ft Buci, husi (125g), bacon, vörös cheddar sajt, hagymalekvár. Nem saját találmány. A Street Kitchen blognak lehetünk és vagyunk hálásak érte. Isten óvja a királynőt... The Jack 1390Ft Teljes kiőrlésű buciban, 2x125g husival, füstölt sajttal, lilahagymával, baconnal és Jack Daniel s csípős BBQ szósszal. Minden sovinizmus nélkül mondom, ez olyan fiús téma. Csak Te, a haverod Jack és majdnem egy egész marha. The Blue 990Ft Buci, husi (125g), párolt lila káposzta, sült padlizsán, kékpenészes sajt, lilahagyma. Csak kellett valami kék. The Balkan 990Ft Buci110g, 50% birka és 50% marha husi (125g), ajvár, sajt, pirított hagyma. Nincs túlbonyolítva. Azoknak akik szeretik a szerb konyhát. A húspogácsa sertést nem látott. A legtöbb helyen az kerül bele birka helyett. The New Wild 990Ft Buci, 100% vaddisznó husi (125g), juhtúrós-hokhagymás alap, sajt, bacon, lilahagyma. The Super Cheese 1590Ft Van a buciban két darab hús, ami konkrétan negyed kiló marha. Akad még négy féle sajt is, trappista, cheddar, füstölt és parmezán, meg bacon, paradicsom, bbq és majonéz. The Vegetarian 1290Ft Buci, padlizsánkrém krumpliból és répából készült pogácsa, grillezett zöldségek (paradicsom, gomba, padlizsán), trappista sajt, 2db tojás The Vegan 990Ft Buci, padlizsánkrém, babból készült pogácsa, grillezett zöldségek (paradicsom, gomba, padlizsán).
6 HOT-DOG Gyakorlatilag mindent beleraktunk amiről úgy gondoltuk, hogy kell bele. Első körben komoly ellenállásba ütközött az ötlet, hogy virsli helyett juhbeles kolbászt sütünk bele, de a jóhoz könnyű hozzászokni. Hot-Dog 650Ft Grillkolbász, paradicsom, uborka, hagyma, mustár, majonéz, ketchup, barbecue. Long-Dog 1100Ft Hát ez ilyen 18+-os történet. Nevét egy fekete színészről kapta, aki kivételes adottságokkal rendelkezett valamikor a 70-es, 80-as években. Rock-dog 790Ft Grillkolbász, chilis bab, sajtszósz. Chicago-Dog 550Ft Grillkolbász, kovászos uborka, mustár. Dirty-Dog 550Ft Grillkolbász, sült hagyma, mustár. Levesek Tárkonyos sertésraguleves 590 Ft Gombakrémleves 590 Ft
7 Egytálételek Paprikás krumpli 590Ft Nokedlivel, kolbásszal, fél lepénnyel és csemege uborkával. Székely káposzta 790Ft Székellyel és káposztával. Ja nem. Sertéscombból és káposztából, lepénnyel. Chilis bab 990Ft Marhahúsból, lepénnyel. Semmi extra. Jó és kész. Ehetően csípős kategória, de kérésre tuningolunk rajta... ;) Szarvas ragu 1790Ft Korábban volt már szarvasból hamburgerünk. Most visszatért hozzánk egy házias ragu formájában, laska, nameko, shii-take és varganya gombák társaságában. Vaddisznó pörkölt 1790Ft Ez egy egészen egyszerű pörkölt.
8 Sültek Hagyományos hamburger buciba kerül minden. A húspogácsák kizárólag marhahúst tartalmaznak. Fűszerül sót, borsot, mustárt és petrezselymet használunk. A szószok minőségiek. Több márkát is használunk, de mindegyiknek minimum a Heinz termékek színvonalát kell hozni. Bélszín steak 2490Ft 200g fokhagymás, bazsalikomos vajon grillezve Cafatos lapocka 1490Ft 200g Csirkemell grillezve 790Ft 200g Házi készítésű bbq öntettel Sajtgolyók rántva 790Ft 200g Pisztráng sütve 1990Ft g Köretek Cole slow 350Ft Sültkrumpli 350Ft Grillezett zöldségek 490Ft
9 Desszertek Palacsinta elvileg mindig van, a többiről legyél szíves érdeklődni a fehér cetlivel rohangáló, kérdezősködő embertől. Amerikai palacsinta 350Ft Áfonyás vagy csokis. Muffin 350Ft Amerikai pite 390Ft Sajttorta 450Ft Karamell öntettel. Brownie 450Ft Vanília öntettel.
10 Forró italok és üdítők Az üdítők egyenesen az USA-ból érkeztek, amerikai vízből, amerikai konzervben. kávé, tea és forró csoki Presszó Ft Kávé tejjel Ft Tejeskávé Ft Cappuccino Ft Melange Ft Tea Ft Forró csoki Ft + Hab Ft + Tejszín Ft + Méz Ft szénsavas italok Dr Pepper (USA) Ft Rockstar 0.25 (energiaital) Ft Gyömbérsör 0.33 (alkoholmentes) Ft Ásványvíz Ft szénsavmentes italok Pepsi Ft Lipton Ice Tea Ft Toma szűrt Ft Toma rostos Ft Ásványvíz Ft
11 Alkoholos italok A sörük származása: Chiswick Ln S, London W4 2QB, Egyesült Királyság Csapolt Sörök Fuller s London Pride (pint = 5.68dl) Ft Fuller s Black Cab (pint = 5.68dl) Ft üveges Sörök Fuller s ESB (0.5dl) Ft Fuller s IPA (0.5dl) Ft Fuller s London Porter (0.5dl) Ft Fuller s Honey Dew (0.5dl) Ft Fuller s Golden Pride (0.5dl) Ft Whiskey Jameson (5cl) Ft Tullamore (5cl) Ft Bushmills (5cl) Ft Kilbeggan (5cl) Ft Paddy (5cl) Ft Tyrconnel (5cl) Ft
12 Cím: Nemes Takács utca 16. Telefon és rendelés: (70) Weboldal és rendelés: Nyitvatartás Hétfőtől csütürtökig 10 és 22 óra között Péntek és szombat 10 és 24 óra között Varárnap 10 és 22 óra között
Házhozszállítás! Kiszállítás kizárólag a XVI. kerületen belül illetve Csömör területén belül! Kiszállítási idő:
Házhozszállítás! Kiszállítás kizárólag a XVI. kerületen belül illetve Csömör területén belül! Kiszállítási díj: Kiszállítási idő: Csomagolás(alufólia+zacskó): Saláta csomagolás: Feltétes Lángos pizzás
RészletesebbenRENDELJ HÁZHOZ! Minimum rendelés: 1500Ft Dunakeszi területén belül! ,,Lángos, a roppanó gyengédség
RENDELJ HÁZHOZ! Minimum rendelés: 1500Ft Dunakeszi területén belül! 06-70-941-8295,,Lángos, a roppanó gyengédség Üdítők 0.5l üdítő: 380Ft (Cola, Zero Cola, Nestea, Fanta, Kinley gyömbér) Ásványvíz 0.5l:
Részletesebben330.-/DB(KB. 20dkg.)
A pirog vagy pirozsok egy orosz ételféleség, mely kelt tésztából készül különféle töltelékkel. Neve valószínűleg a pír, lakoma szóból ered. Oroszországon kívül a többi szláv konyhában is ismert étel. A
RészletesebbenSima 170 Ft Fokhagymás 180 Ft Mini lángos 70 Ft Tejfölös 260 Ft Sajtos 280 Ft Sajtos-tejfölös 360 Ft Metélőhagymás sajtos-tejfölös 400 Ft
1 Sima 170 Ft 2 Fokhagymás 180 Ft 3 Mini lángos 70 Ft 4 Tejfölös 260 Ft 5 Sajtos 280 Ft 6 Sajtos-tejfölös 360 Ft 7 Metélőhagymás sajtos-tejfölös 400 Ft 8 Baconos-sajtos-tejfölös lilahagymával 530 Ft 9
RészletesebbenALAP STANDARD KIEMELT ITALAJÁNLAT BOURBON PARTY SERVICE ÉVI CSALÁDI NAPI MENÜSOROK
BOURBON PARTY SERVICE 2017. ÉVI CSALÁDI NAPI MENÜSOROK ALAP ÉTELSOROK REGGELIRE KÍNÁLJUK Reggeli péksütemények (1 db / fő) Sonkás és sajtos croissant Kakaós csiga, túrós táska, briós Kávé, tejeskávé, tea,
RészletesebbenTÖLTÖTT LÁNGOS. Lángos sütés 11 óráig!
1 Sima 160 Ft 2 Fokhagymás 170 Ft 3 Tejfölös 260 Ft 4 Sajtos 280 Ft 5 Sajtos (füstölt) 310 Ft 6 Sajtos-tejfölös 360 Ft 7 Sajtos-tejfölös (füstölt) 390 Ft 8 Baconos-sajtos-tejfölös lilahagymával 550 Ft
RészletesebbenÉTLAP A BAKTER BURGER BISZTRÓHOZ V.4.1.
Farkasné Koller Mária, Egyéni Vállalkozó. 2030 Érd, Diósdi út 17. 66368485-2-33 Házhoz szállítás: 06-30-35-35-733 http://www.facebook.com/kisbakterhaz 2016. 01. 26. A KIS BAKTERHÁZ BEMUTATJA: ÉTLAP A BAKTER
RészletesebbenMustang LovasClub Mustang LovasClub - Méretek 26cm 32cm 40cm 50cm 01. Velence
Tököl Pizzák: Méretek 26cm 32cm 40cm 50cm 01. Velence sonka kukorica, 02. Margherita 900.- 990.- 1950.- 2800.- sajt, friss paradics omszeletek) 03. Szalámis 920.- 1070.- 1950.- 2800.- szalámi, 04. Sonkás
RészletesebbenA HÁZ AJÁNLATA. (füstölt kolbásszal, füstölt szalonnával, vöröshagymával töltött sertés szelet) Minden Kedves Vendégünknek jó étvágyat kívánunk!
A HÁZ AJÁNLATA 1. Rubin Ékessége 1490,- (füstölt kolbásszal, füstölt szalonnával, vöröshagymával töltött sertés szelet) 2. Szezámmagos rántott tarja 1290,- 3. Betyárcsípős flekken 1290,- 4. Fűszeres csirkemell
RészletesebbenAtlantis Biliárd és Étterem étlap
Atlantis Biliárd és Étterem étlap (A változás jogát fenntartjuk) A *-gal jelölt ételekből fél adag is kérhető 70%-os áron. Erőleves (tészta v. tojás v. májgombóc) Francia hagymaleves (sajtos bagettel)
RészletesebbenFt/db 1 Sima (szezámmagos hosszú zsemle, roppanós virsli, ketchup, mustár, majonéz, uborka, pirított hagyma)
1 Sima 180 Ft 2 Fokhagymás 200 Ft 3 Mini lángos 90 Ft 4 Mini sajtos-tejfölös 220 Ft 5 Virsli bundában 200 Ft 6 Tejfölös 300 Ft 7 Sajtos 320 Ft 8 Sajtos-tejfölös 420 Ft 9 Sajtos-tejfölös metélőhagymával
RészletesebbenRösti tejszínes gombamártással Juhtúróval töltött gombafejek Rántott sajt tartármártással
ELŐÉTELEK Kis vitamin salátatál (paradicsom, paprika, uborka, fejes saláta, kapros joghurtos öntet, reszelt sajt) Hortobágyi palacsinta (1db) (magyar különlegeség-palacsinta hússal töltve, paprikás szósszal)
RészletesebbenA kisadag ételek a teljes adagok árának 70 %-át képezik. Ételeink többsége az Ön érdekében frissen készül, ezért szíves türelmét és megértését
ÉTLAP Előételek 1. Rántott Camembert áfonyával 1260.- 2. Juhtúróval töltött gombafejek rántva 1190.- 3. Görög saláta 490.- 4. Tenger gyümölcsei, kerti zöldségekkel 1200.- Levesek Csésze Tál 5. Tejszínes
RészletesebbenKirály pizzéria. 801 Margherita /sósz, sajt/ 830.- 802 Funghi /szósz, gomba, sajt/ 870.- 803 Prosciutto /szósz, sonka, sajt/ 890.-
Király pizzéria Pizzák 30cm: 801 Margherita /sósz, sajt/ 830.- 802 Funghi /szósz, gomba, sajt/ 870.- 803 Prosciutto /szósz, sonka, sajt/ 890.- 804 Capricciosa /szósz, gomba, sajt, sonka/ 920.- 805 Salami
RészletesebbenAranyhordó Panzió, Étterem és Pizzéria - Pere REGGELI. Bacon tojással. Fokhagymás pirítós. Főtt virsli (3 db) Franciapirítós
REGGELI Bacon tojással Fokhagymás pirítós Főtt virsli (3 db) Franciapirítós Hagymás-szalonnás tojásrántotta Ham and eggs Melegszendvics Sajtos-sonkás omlett Tojásrántotta 490 Ft 690 Ft 500 Ft 700 Ft 700
RészletesebbenCsontleves házi metélttel Ft. Fokhagymakrém leves sajtos pirítóssal Ft. Csirke raguleves Ft
LEVESEK 1 Csontleves házi metélttel... 700 Ft Fokhagymakrém leves sajtos pirítóssal... 990 Ft Csirke raguleves... 850 Ft Tejszínes tárkonyos csirkeragu leves... 990 Ft KÉSZÉTELEK Bográcsgulyás... 990 Ft
RészletesebbenÉ T L A P. III. Kategória Üzletvezető: Soltész Zoltán
É T L A P Az étlapon nincsnek degusztációs ételek, nincsenek háromsoros, különleges összeállítású fogások. Vannak viszont egyszerűen készített hagyományos ételek, frissen készítve, normális adagban, házias
RészletesebbenPalacsinta. Sziget.
Palacsinta Sziget www.palacsintasziget.hu Sós óriáspalacsinták Pusztai óriás Hortobágyi recept szerint, paprikás csirkével töltve, magyaros fűszerezéssel... 990 Ft Erdei gombás palacsinta Iillatos erdei
Részletesebbenszimpla marha burger (100g húspogácsa) dupla marha burger (200g húspogácsa) giga marha burger (300g húspogácsa) szimpla csirke burger (100g csirkehús)
szimpla marha burger (100g húspogácsa) dupla marha burger (200g húspogácsa) giga marha burger (300g húspogácsa) szimpla csirke burger (100g csirkehús) dupla csirke burger (200g csirkehús) allergének mustár
RészletesebbenIII. Kategória. Tükörtojás 150,- Rántott karfiol 800,- Rántott gombafejek 800,- Rántott sajt 1200,- Milánói spagetti 1200,- Csontleves 400,-
III. Kategória ELŐÉTELEK: Tükörtojás 150,- Rántott karfiol 800,- Rántott gombafejek 800,- Rántott sajt 1200,- Milánói spagetti 1200,- LEVESEK: Csontleves 400,- Májgombócleves 500,- Gulyásleves 700,- Babgulyás
RészletesebbenÉtlap. Hideg reggeli (szalámik, sajt, vaj, méz, jam) 550 Ft Bundás kenyér 450 Ft Sajtos omlett (3 tojás) 590 Ft Ham and eggs (2db tojás +sonka) 590 Ft
Étlap Holle Anyó Étterme Reggeli ételeink: Hideg reggeli (szalámik, sajt, vaj, méz, jam) 550 Ft Bundás kenyér 450 Ft Sajtos omlett (3 tojás) 590 Ft Ham and eggs (2db tojás +sonka) 590 Ft Levesek: Gulyásleves
RészletesebbenELŐÉTELEK. Caesar saláta, grillezett csirkemell, parmezán forgács G, T, M
ELŐÉTELEK Caesar saláta, grillezett csirkemell, parmezán forgács 1980.- G, T, M Tatár beefsteak (20dkg) lilahagyma, vaj kockák, pirítós 3290.- G, T, M Oliván, fokhagymával grillezett fűszeres kecskesajt
RészletesebbenMAGYAROS ÉTELEK. -Erőleves tojással -Májgaluska leves. -Sertés pörkölt
LEVESEK -Babgulyás -Erőleves tojással -Májgaluska leves -Erdei gombaleves -Halászlé MAGYAROS ÉTELEK 1350,950,980,1050,1580,- KÉSZ ÉTELEK -Marha pörkölt -Sertés pörkölt -Pacal pörkölt -Zúza pörkölt 1560,1350,1580,1420,-
RészletesebbenSALÁTÁK ECETES SALÁTÁK ÁRAK. Friss kerti saláta. Majonézes kukorica. Paradicsomsaláta. Káposztasaláta. (friss vegyes saláta, olívabogyó, feta sajt)
ÉTLAP SALÁTÁK Görög saláta (friss vegyes saláta, olívabogyó, feta sajt) Cézár saláta (friss vegyes saláta, csirkemell, pirított bacon, pirítós, öntet, parmezán) Tonhal saláta (friss vegyes saláta, tonhal,
RészletesebbenLevesek. Szárnyas ételek
Levesek Csontleves csigatésztával Eper krémleves Őszibarack krémleves Hagyma leves krutonnal Csípős csirkeleves Tárkonyos szárnyasragu leves Bográcsgulyás 520 Ft 650 Ft 650 Ft 700 Ft 700 Ft 750 Ft 950
RészletesebbenAjánlatunk: Előételek: Tatár Beefsteak... 2500. Ft. Hideg libamáj zsírjában, zöldségekkel... 2950.-Ft. Görög saláta feta sajttal... 920.
Ajánlatunk: Előételek: Tatár Beefsteak... 2500. Ft Hideg libamáj zsírjában, zöldségekkel... 2950.-Ft Görög saláta feta sajttal... 920.-Ft Garnéla falatok thai curry szószban, pirított ciabattával és ropogós
RészletesebbenÉtlap. (Éh SE) Előételek. (Bemelegítés) Ropogós libatepertő lilahagymával. Velőrózsák rántva, sült burgonya, tartármártás
Étlap (Éh SE) Előételek (Bemelegítés) Ropogós libatepertő lilahagymával Velőrózsák rántva, sült burgonya, tartármártás Tatárbeafsteak pirítóssal, salátaágyon Rántott sajt rizzsel, tartármártással Szezámmagos
RészletesebbenMENU. Meleg szendvicsek. Hot sandwiches
MENU Meleg szendvicsek Hot sandwiches Csirkés Big Chicken nagy bagett (kifli), csirkemell, paradicsomszósz (saját recept a la Lámpás ), sajt (Trappista) Large baguette (croissant), Chicken, Tomato sauce
RészletesebbenBig Bell étterem. 301 Hagymaleves 450.- 302 Brokkoli krémleves 450.- 303 Sajtkrém leves 450.- 304 Vadgomba krémleves csipetkével 550.
Big Bell étterem Levesek 301 Hagymaleves 450.- 302 Brokkoli krémleves 450.- 303 Sajtkrém leves 450.- 304 Vadgomba krémleves csipetkével 550.- 305 Ököruszályleves gazdagon tésztával, zöldségekkel, főtt
RészletesebbenChilly con carne; 400 g 25 lei. Chilly Csárda karaj köményes burgonyával; 400 g 24 lei
A csárda ajánlata: C h i l l y C s á r d a Chilly con carne; 400 g 25 lei Chilly Csárda karaj köményes burgonyával; 400 g 24 lei A konyhafőnökök ajánlata: Nagy Sándor: sertés oldalas chillys barbeque szószban,
RészletesebbenIII. Kategória. Tükörtojás 150,- Rántott karfiol 700,- Rántott gombafejek 700,- Rántott sajt 1000,- Rántott Camembert 1000,- Milánói spagetti 1000,-
III. Kategória ELŐÉTELEK: Tükörtojás 150,- Rántott karfiol 700,- Rántott gombafejek 700,- Rántott sajt 1000,- Rántott Camembert 1000,- Milánói spagetti 1000,- Cézársaláta 750,- LEVESEK: Csontleves 350,-
RészletesebbenHIDEG ELŐÉTELEK LEVESEK MELEG ELŐÉTELEK. Tatárbeefsteak hagymával, zöldségekkel, vajjal, Kecskesajt mandula-mák-kapor kéregben, málnavelővel,
HIDEG ELŐÉTELEK Tatárbeefsteak hagymával, zöldségekkel, vajjal, pirítóssal 1.99 Ft Kecskesajt mandula-mák-kapor kéregben, málnavelővel, pirítóssal 99 Ft Kaviár citrommal, vajjal, hagymával, pirítóssal
RészletesebbenÉTLAP. Kedves Vendégeink!
ÉTLAP Kedves Vendégeink! Egy hangulatos ízutazásra invitáljuk Önöket. A kulináris élvezetekre belépő a megújult étlapunk, klasszikus és különleges fogásokkal. Vendégeink családias légkörben fogyaszthatják
RészletesebbenÉTLAP. Levesek. Filézett ponty hallé 7,5 DL Adag 1500 Ft Tárkonyos Csirkeragu leves 5 DL Adag 550 Ft Gyümölcsleves 5 DL Adag 550 Ft
Levesek Filézett ponty hallé 7,5 DL Adag 1500 Ft Tárkonyos Csirkeragu leves 5 DL Adag 550 Ft Gyümölcsleves 5 DL Adag 550 Ft Rónay-kúria ajánlatok 1 személyes Rónay bőségtál: Adag 2500 Ft Grill fűszerezésű
RészletesebbenMARHA-VAD-SERTÉS HÚSOKBÓL KÉSZÜLT ÉTELEK
Kedves Vendégünk! Szeretettel köszöntjük Pósteleken a Mókus Csárdában. Az étlapon szereplő ételeken kívül a rendelkezésre álló alapanyagokból a vendégek egyéni igényeit is ki tudjuk elégíteni. Köszönjük,
RészletesebbenPizzáink töltött peremmel, 32 cm Ft. 60 cm Ft
töltött peremmel, 32 cm + 250 Ft. 60 cm + 400 Ft Sajttal töltött perem: 32 cm: + 200 Ft 60 cm: + 400 Ft Sajt-bacon töltött perem: 32 cm: +250 Ft 60 cm: +500 Ft Virsli, ketchup v. mustárral 32 cm: töltött
RészletesebbenSaláták: 10 dkg 1 kg. Melegszendvicsek:
Saláták: 10 dkg 1 kg 1. GÁBOR REMEKE: csirkemell, füstölt sajt, sárgarépa, borsó, póréhagyma, tartárrmártás... 250 Ft... 2500 Ft 2. SOPSZKA: paprika, paradicsom, kígyóuborka, feta, hagyma, só, bors, cukor,
Részletesebbenmenu +HASÁBBURGONYA /+500. / 500.- +GRILLEZETT CSIRKEMELL + + +ROSÉ KACSAMELL FŐÉTEL levesek előételek HAMBURGER
menu levesek FŐÉTEL GYÜMÖLCS /KRÉMES GYÜMÖLCSLEVES SZEZONÁLIS GYÜMÖLCSÖKBŐL/ 990.- RÁNTOTT CSIRKE /ARANYBARNÁRA SÜLT ROPOGÓS CSIRKEMELL, PARMEZÁNOS BURGONYAPÜRÉVEL, UBORKASALÁTÁVAL/ 1890,- UBORKA / LAZACOS
RészletesebbenHIDEG ELŐÉTELEK LEVESEK MELEG ELŐÉTELEK. Tatárbeefsteak hagymával, zöldségekkel, vajjal, Cézár saláta bélszíncsíkokkal
HIDEG ELŐÉTELEK Tatárbeefsteak hagymával, zöldségekkel, vajjal, pirítóssal 1.99 Ft Cézár saláta bélszíncsíkokkal 1.99 Ft Kecskesajt mandula-mák-kapor kéregben, málnavelővel, pirítóssal 99 Ft Kaviár citrommal,
RészletesebbenÉTLAP. Levesek. Filézett ponty hallé 7,5 DL Adag 1100 Ft Csirkeragu leves 5 DL Adag 500 Ft. Rónay-kúria ajánlatok
Levesek Filézett ponty hallé 7,5 DL Adag 1100 Ft Csirkeragu leves 5 DL Adag 500 Ft Rónay-kúria ajánlatok 1 személyes Rónay bőségtál: Adag 2500 Ft Grill fűszerezésű csirkemell filé roston 10 dkg, Hagymás
Részletesebben(friss, házi kukorica tortilla chips, salsa, csípős salsa, avokádókrém, pikáns sajtszósz,
Érvényes: 2018.09.01- től ELŐÉTELEK Chips (friss kukorica tortilla chips) 1 450 Ft Választható szószok Salsa(paradicsom salsa) Queso(csípős sajtszósz) Guacamole(avokádókrém) Töltött jalapeño 1 575 Ft (sajttal
Részletesebben'Szeretettel köszöntjük Kedves Vendégeinket!
'Szeretettel köszöntjük Kedves Vendégeinket! Válogasson gondosan összeállított házias izesitésü kínálatunkból! Bízunk benne, hogy Ön is megtalálja a kívánságának megfelelő ételt! Hiszen "Az igazi, vérbeli
RészletesebbenPizzák. 1. MARGARETA 1050Ft (par., sajt) 2. VEGA 1250Ft (par., sajt, zöldségek) 3. BAGGIO 1390Ft (par., 4 féle sajt)
2012. április 1. Pizzák III. kategória 1. MARGARETA 1050Ft (par., sajt) 2. VEGA 1250Ft (par., sajt, zöldségek) 3. BAGGIO 1390Ft (par., 4 féle sajt) 4. FUNGHI 1250Ft (par., sajt, gomba) 5. HERZ 1390Ft (par.,
RészletesebbenSZENT ORBÁN ERDEI WELLNESS HOTEL**** ÉTLAP. Érvényes: július 01-től
SZENT ORBÁN ERDEI WELLNESS HOTEL**** ÉTLAP Érvényes: 2019. július 01-től ELŐÉTELEK Hideg libamáj zsírjában, lilahagymával 3200.- Nagybörzsönyi hideg házi ízelítők /12/ 2100.- (kézműves mangalica termékek:
RészletesebbenA' La Carte étlap. Levesek
A' La Carte étlap Levesek Csésze Tál 2 dl 4 dl Csirkehúsleves gazdagon ( csirkehús, zöldség, tészta ) 750,- 1.490,- Erőleves májgaluskával 690,- 1.290,- Csülkös bableves 750,- 1.390,- Tárkonyos marha raguleves
RészletesebbenÚJ PIZZÁK Csak normál méretben rendelhető
KONYHAFŐNÖK AJÁNLATA 901 Sessanta Vegyes tál ( Csak kiszállításra és elvitelre ) 4.790,- Cigánypecsenye, Sajttal Sonkával Töltött Rántott Pulykamell, Rántott Sajt, Rizs, Hasábburgonya, Két adag Káposzta
RészletesebbenÉTLAP CSEHÜLÜNK SÉF AJÁNLAT LEVES ELŐÉTEL FŐÉTEL DESSZERT JELÖLÉSEK. KISVENDÉGLŐ NYITVATARTÁSA: K-Szo: 12:00-23:00 V: 12:00-20:00
CSEHÜÜNK 2089, TEKI MUSKÁTI u. 1/B ASZTAFOAÁS: +36 26 783 727 mobil: +36 30 40 22 456 www.csehulunk.hu KISVENDÉŐ NYITVATARTÁSA: K-Szo: 12:00-23:00 V: 12:00-20:00 https://www.facebook.com/csehulunk/ NAPI
RészletesebbenJÓ ÉTVÁGYAT KÍVÁNUNK!
JÓ ÉTVÁGYAT KÍVÁNUNK! BOWLING TREFF SÖRÖZŐ ÉTTEREM 5502 GYOMAENDRŐD, FŐ ÚT 81/1. TELEFON: +36 (66) 282-048 E-MAIL: INFO@BOWLINGTREFF.HU WEB: WWW.BOWLINGTREFF.HU III. KATEGÓRIA ÉTTERMÜNKBEN FELSZOLGÁLÁSI
RészletesebbenSMART DIET. Táplálkozási kézikönyv
SMART DIET Táplálkozási kézikönyv A Smart Diet diéta segítségével elégetheti a különböző területekről a zsírpárnákat, különösen a hasról, lábakról, és a karokról. Többféle diéta létezik. Vannak szétválasztó
RészletesebbenRántott sajt tartármártással. Ropogós csirkeszárny csípős szósszal BBQ csirkeszárny (5db) Orjaleves csészében Húsleves gazdagon
ELŐÉTELEK Rántott sajt tartármártással Tatárbeefsteak Bruschetta Ropogós csirkeszárny csípős szósszal BBQ csirkeszárny (5db) 1 LEVESEK Orjaleves csészében Húsleves gazdagon Gulyásleves Babgulyás Jókai
RészletesebbenHIDEG ELŐÉTEK LEVESEK
HIDEG ELŐÉTEK Vadászkürt kóstoló: 2500 vaddisznó pástétom, hideg libamáj, füstölt szarvas comb, juhsajt Tatárbeefsteak, lilahagyma, paradicsom, paprika és pirítós 2500 LEVESEK Fácán erőleves fürjtojással
RészletesebbenLEVESEK ELŐÉTELEK SALÁTÁK TÉSZTÁK RIZOTTÓK. Ételeink kiváló alapanyagokból, helyben készülnek
ELŐÉTELEK Kemencében sült, fokhagymás focaccia parmezánnal hintve Kemencében sült házi grissini mártogatóval Padlizsánkrém zöldségekkel és házi kenyérrel 1290 Ft Kacsamáj zsírjában sütve házi kenyérrel,
Részletesebben( Húsleves házi májgombóccal, zöldségekkel és fıtt marhahússal ) 6. Gulyásleves bográcsban 1.050.- 7. Szarvas gulyás bográcsban 1.150.
LEVESEK 1. Húsleves finommetélttel 550.- 2. Húsleves házi májgombóccal 590.- 3. Fokhagyma krémleves cipóban 750.- 4. Tárkonyos vadragu leves 850.- 5. Molnárné húsos fazeka 950.- ( Húsleves házi májgombóccal,
RészletesebbenPIZZÁK. Mini Kicsi Nagy Óriás 26cm 30cm 40cm 50cm
PIZZÁK Mini Kicsi Nagy Óriás 26cm 30cm 40cm 50cm 1. Margherita (paradicsom alap, sajt) 690.- 790.- 1.390.- 1.990. 2. Tibi bácsi pizzája (paradicsom alap, 3 kívánság, sajt) 1.190.- 1.390.- 2.390.- 3.590.-
RészletesebbenELÖÉTELEK. Garnélák 2290HUF
ELÖÉTELEK Garnélák CAYO LARGO módra, forró fokhagymás oliva sütve, pikáns 2290HUF Polip- és egyéb tenger gyümölcsei Ceviche jégágyon tálalva (A Ceviche egy hagyományos dél-amerikai elkészítési módot jelent,
RészletesebbenAsztalfoglalás, előrendelés
Étlap Asztalfoglalás, előrendelés Asztalfoglalását 6-15-főre, nyitvatartási időben 1 nappal előtte telefonon kérjük bejelenteni. Igény szerint 6, 14 és 22 fős asztalt tudunk biztosítani. Ha ebédidőben
RészletesebbenTutto Bello Pizzéria és Kézműves Sörház. Pizzáink
Tutto Bello Pizzéria és Kézműves Sörház 1. Sajtos (pizzaszósz, sajt) 2. Sonkás (pizzaszósz, sonka, sajt) 3. Sonka-gomba (pizzaszósz, sonka, gomba, sajt) 4. Sonka-kukorica (pizzaszósz, sonka, kukorica,
RészletesebbenElőételek. Házi vegyes finomságok. Levesek
Házi vegyes finomságok Előételek (kolbász, sajt, szalonna, paprika, paradicsom, lila hagyma) Húsleves Levesek (leveszöldség, cérnametélt vagy csigatészta) Májgaluska leves (leveszöldség, májgaluska) Csülkös
RészletesebbenZSINDELYES VENDÉGLŐ ÉTLAP
LEVESEK ZSINDELYES VENDÉGLŐ ÉTLAP 1. Zöldségleves 600,- 2. Zöldségleves tejszínnel és reszelt sajttal 900,- 3. Gyümölcsleves 900,- 4. Hagymaleves cipóban 950,- 5. Dobogókő leves (savanyú káposzta, sertéshús,
RészletesebbenÉtvágygerjesztő italok 3 cl Zwack Unicum 40% Jägermeister 35% Kosher Szilvapálinka 40% 300,- Kosher Barackpálinka 40% Kalinka Vodka 37,5% Tequila 38% Martini 16% 160,- 5 cl 500,- 640,- 640,- 260,- 550,-
RészletesebbenAlapítva: 2016. Üzletvezető: Kulcsár Veronika. Stefano_Pizzeria. Szakácsok: Orsós Emil Fehér Gábor. jelszó: stefano123
Alapítva: 2016 Stefano_Pizzeria jelszó: stefano123 Üzletvezető: Kulcsár Veronika Szakácsok: Orsós Emil Fehér Gábor Előételek Pizza kenyér 3 féle mártogatóssal (mézes-mustáros, csípős, fokhagymás)..................
RészletesebbenGyümölcs tea, Gyümölcs joghurt, Kifli, Rama Margarin, Zöldség
Heti étlap 2016.10.1. - 2016.11.04. Rama Margarin, Teljes kiőrlésű kenyér, Citromos tea, Kakaó, Kuglóf, Zöldség Gyümölcs tea, Gyümölcs joghurt, Kifli, Rama Margarin, Zöldség Tej, Citromos tea, Rama Margarin,
RészletesebbenKonyhafőnök ajánlata
Konyhafőnök ajánlata Nyitrai finom falatok hasábburgonyával Vadpörkölt dödöllével, áfonyával Kijevi pulykamell bazsalikomos, paradicsomos rizzsel Szűzérmék ínyenc módra, krokettel (pirított póréhagyma,
RészletesebbenHIDEG ELŐÉTEK LEVESEK MELEG ELŐÉTELEK
HIDEG ELŐÉTEK Pácolt-füstölt szarvas Carpaccio fehér szarvasgombaolajjal, pirítóssal 2000 Tatárbeefsteak, lilahagyma, paradicsom, paprika és pirítós 2000 Csilis királyrák farok színes salátaleveleken 2000
RészletesebbenIII. kategória. 12. Kis húsfazék. (Marha, csirke és sertés hússal ) 13. Újházi tyúkhús leves. 16. Fokhagyma krémleves cipóban.
Ft Előételek: 1. Hortobágyi húsos palacsinta 2. Tatárbeefsteak 3. Sonkával, sajttal töltött rántott palacsinta 4. Gombás pirítós Levesek: 5. Gulyás leves 6. Tárkonyos raguleves eperlevéllel 7. Erőleves
RészletesebbenBorétterem. Wine & Restaurant. Étlap
Borétterem Wine & Restaurant Étlap Marhapörkölt galuskával Balga Dante Syrah 2012 (Eger) Jó étvágyat kívánunk! Levesek Vaddisznó-raguleves cipóban 1, 2, 6, 7 A séf ajánlata Cigánypecsenye 2, 4, 7 fűszeres
RészletesebbenÉtlap. 1. Rántott trappista sajt...900. 2. Rántott cammambert áfonyalekvárral...950. 3. Rántott gombafej...900. 4. Kemencés burgonya...800.
Étlap Előételek: 1. Rántott trappista sajt...900. 2. Rántott cammambert áfonyalekvárral...950. 3. Rántott gombafej...900. 4. Kemencés burgonya...800. Levesek: 5. Erőleves tojással...400. 6. Erőleves házi
RészletesebbenPowered by TCPDF ( Powered by TCPDF (
Szeretettel köszönti Őnt a 22 éves Pizza Dolo! Kóstolja meg Ön is Nagyatád kedvenc pizzáját Tel: 82/452-342, 30/890-9840 Levesek info@pizzadolo.hu www.pizzadolo.hu Sajtkrémleves 650,- Brokkolikrémleves
RészletesebbenÉTLAP. Kollégium AB menü. Karamellás tej Margarin Kalács. Allergének: glutén, tej, tojás
Karamellás tej Kalács Tojáskarika, tojás, tojás 2017. május 29 - június 4. 519 486 T T T 13 T3,6 14,8 15,1 T7,2 20,2 T T 86 37,9 1,1 66,5 19,5 1,7 Zsúrmókaleves Görög fűszeres sertésragu Kuszkusz Párolt
Részletesebben(jégsaláta, paradicsom, pirított zsemlekocka, szójaszósz, fokhagyma, dijoni mustár, reszelt parmezán sajt)
dkg Ft 001 Hízott kacsamáj zsírjában zöldségágyon pirítóssal 16 3.500 002 Camembert sajt diós bundában áfonyalekvárral 12 2.100 003 Grillezett gombafejek görög salátával 10 1.700 004 Grillezett mozzarella
Részletesebben'Szeretettel köszöntjük Kedves Vendégeinket!
'Szeretettel köszöntjük Kedves Vendégeinket! Válogasson gondosan összeállított házias izesitésü kínálatunkból! Bízunk benne, hogy Ön is megtalálja a kívánságának megfelelő ételt! Hiszen "Az igazi, vérbeli
RészletesebbenHal. Pangasius grillezve 1590.- (rizzsel vagy burgonyával) Pangasius panírban 1590.- (rizzsel vagy burgonyával) Ház specialitásai
Csattogj fogam most! Had töltöm kedvemet! S te jó gyomor, válaszd a nedveket! Kitűnő kedvem van, angyal lakik ma nálam. Lám, a levesbe is belecsorog nyálam! Remeg a töltelék, villám alátolom, Szemem is
RészletesebbenBANKKÁRTYÁVAL, CSEKKEL TÖRTÉNŐ FIZETÉSI SZÁNDÉKÁT ELŐRE JELEZNI SZÍVESKEDJEN! KÖSZÖNJÜK! ÉTLAPBAN FELTÜNTETETT ÁRAK 65 %-ÉRT.
JÓ ÉTVÁGYAT KÍVÁNUNK! BOWLING TREFF SÖRÖZŐ ÉTTEREM 5502 GYOMAENDRŐD, FŐ ÚT 81/1. TELEFON: +36 (66) 282-048 E-MAIL: INFO@BOWLINGTREFF.HU WEB: WWW.BOWLINGTREFF.HU III. KATEGÓRIA ÉTTERMÜNKBEN FELSZOLGÁLÁSI
RészletesebbenRántott gombafejek, tartármártással 800,- Camambert sajt rántva, diós bundában 950,- Velőrózsa rántva, tartármártással 900,-
Előételek Rántott gombafejek, tartármártással 800,- Camambert sajt rántva, diós bundában 950,- Velőrózsa rántva, tartármártással 900,- Sajtkoktél kehelyben 750,- Nyári jérce saláta 1250,- Levesek Hideg
RészletesebbenELŐÉTELEK LEVESEK HALÉTELEK
ELŐÉTELEK 1. Tatárbeefsteak (160 g) 2.390 Ft 2. Forró rostlapon sült Mozzarella sajt borskéregben friss zöldségekkel 1.490 Ft 3. Fácánmell csíkok friss salátaágyon, metélőhagymás-joghurtos öntettel 1.890
RészletesebbenÉTLAP. Kedves Vendégeink!
ÉTLAP Kedves Vendégeink! Egy hangulatos ízutazásra invitáljuk Önöket. A kulináris élvezetekre belépő a megújult étlapunk, klasszikus és különleges fogásokkal. Vendégeink családias légkörben fogyaszthatják
RészletesebbenMagdolna Rendezvényház
Magdolna Rendezvényház Esküvõi ajánlatok Magdolna Rendezvényház Ital csomagok: 1. Korlátlan italfogyasztás, amely tartalmaz: - Kóla, narancs, õszilé, almalé ásványvíz, - Konyak, vodka, cherry, unicum,
Részletesebbenrestaurant Kedves Vendégünk, köszöntjük Önt a Hotel Füred Spa & Conference**** éttermében.
restaurant Kedves Vendégünk, köszöntjük Önt a Hotel Füred Spa & Conference**** éttermében. Étlapunk válogatott fogásaival betekintést ajánlunk nemcsak a hazai konyha ízvilágába, de a nemzetközi gasztronómia
RészletesebbenZSINDELYES VENDÉGLŐ ÉTLAP
LEVESEK ZSINDELYES VENDÉGLŐ ÉTLAP Zöldségleves 600,- Zöldségleves tejszínnel és reszelt sajttal 900,- Hagymaleves cipóban 750,- Dobogókő leves (savanyú káposzta, sertéshús, házikolbász, rizs, tejszín)
Részletesebben7 1,7,(6),(10) 1,3,7,11,(6) 1,7,(6) 1,3,10,(6),(7),(12) Zöldségleves, Erdélyi rakott Lebbencsleves, Milánói sertésborda
Heti étlap 2017.11.27. - 2017.12.01. Tej 4dl, Túrós táska Gyümölcstea, Kenőmájas, Minivaj 20g-os, Zöldpaprika, Tej müzlivel, Sonkás szendvics Tej 4dl, Turista felvágott, Citromos tea, Sült kolbász, Ketchup,
RészletesebbenEsküvői menüsor. Miért a Borhotel Sziluett Farkasmály?
Esküvői menüsor M e g r e n d e z z ü k á l m a i e s k ü v ő j é t! Esküvői rendezvények lebonyolításában nagy tapasztalattal rendelkező személyzetünk és jól felszerelt hotelünk már több mint 100 alkalommal
RészletesebbenTÁPANYAGOK HOT DOGOK HOT DOGOK BAJOR HOT DOG CSERKÉSZ HOT DOG HOTDOG BITES MINI SAJTOS HOT DOG CSOKIS MOGYORÓS ZABDESSZERT EPRES KÓKUSZOS ZABDESSZERT
TÁPANYAGOK HOT DOGOK BAJOR HOT DOG CSERKÉSZ HOT DOG HOTDOG BITES MINI SAJTOS HOT DOG Kcal (735,7 kcal), Fehérje (26,4 gramm), Szénhidrát (65 gramm), Szénhidrátból cukor (0,4 gramm), Zsír (45,6 gramm) Kcal
RészletesebbenTÁPANYAGOK HOT DOGOK HOT DOGOK BAJOR HOT DOG CSERKÉSZ HOT DOG HOTDOG BITES MINI SAJTOS HOT DOG CSOKIS MOGYORÓS ZABDESSZERT EPRES KÓKUSZOS ZABDESSZERT
TÁPANYAGOK HOT DOGOK BAJOR HOT DOG CSERKÉSZ HOT DOG HOTDOG BITES MINI SAJTOS HOT DOG Kcal (735,7166 kcal), Fehérje (26,41779 gramm), Szénhidrát (65,05299 gramm), Szénhidrátból cukor (0,41 gramm), Zsír
Részletesebben1. Zeller krémleves... 550 Ft. 2. Fokhagyma krémleves... 550 Ft
LEVESEK 1. Zeller krémleves... 550 Ft 2. Fokhagyma krémleves... 550 Ft 3. Tejszínes csirkeragu leves... 950 Ft /csirkemell, vegyes zöldség, tejszín, gyömbér, tárkony/ 4. Babgulyás... 1150 Ft 5. Birkagulyás...
RészletesebbenÉTLAP. CSEHÜLÜNK 2089, TELKI MUSKÁTLI u. 1/B ASZTALFOGLALÁS: mobil: KARÁCSONYI MENÜ ELŐÉTEL LEVES
ÉTAP ÉTAP CSEHÜÜNK 2089, TEKI MUSKÁTI u. 1/B ASZTAFOAÁS: +36 26 783 727 mobil: +36 30 40 22 456 www.csehulunk.hu KISVENDÉŐ NYITVATARTÁSA: K-Szo: 12:00-23:00 V: 12:00-20:00 https://www.facebook.com/csehulunk/
RészletesebbenMacilaci 0. heti menü
Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek Szombat Vasárnap Hal tál ( 2 Pipi tál ( 2 Röfi tál ( 2 Sajt tál (2 Gyümölcsrizs személyes ) személyes ) személyes ) személyes) 2 személyes kívánság tál (5 db szabadon
RészletesebbenÉTLAP. Poharas tej Házi mazsolás kalács. Allergének: glutén, tej. Allergének: glutén, tojás, tej. Allergének: glutén, szójabab, tej, zeller, mustár
hely Sajtkrém Kápia paprika Petrezselymes tojáskrém Virsli Mustár Házi mazsolás kalács Kockasajt,, mustár 325 345, szójabab, tej, zeller, mustár 333 341 33 8,6 T 3,3 14,8 12,1 T 3, 15,9 11,5 T 3,2 1,2,5
RészletesebbenELŐÉTELEK LEVESEK SALÁTÁK
ELŐÉTELEK Mozzarella caprese friss salátával és házi pirítóssal 1550,- Tatár beefsteak házi pirítóssal és primőr zöldségekkel 3450,- Lazac tatár házi pirítóssal és primőr zöldségekkel 3150,- LEVESEK Húsleves
RészletesebbenÉtlap. Előételek. Tostadas vagy Sopes Sült babpürével, hagymával, tejföllel, jégsalátával, túróval és salsa szósszal.
Étlap Előételek Baráti tál (3x3) Cheddar sajttal töltött jalapeńo paprika, kukorica tortillába göngyölt, fűszeres csirkehús kisütve és sajtos quesadillas, avokádókrémmel tálalva. Nachos avokádókrémmel
Részletesebben(6 db) (főtt hússal, zöldséggel)
Előételek Tatár beefsteak friss zöldségekkel, pirítóssal Serpenyőben sült garnéla chilis - fokhagymás mártással Rántott tintahalkarikák fokhagymás-majonézes mártogatóssal Sajttal panírozott chili paprika
RészletesebbenÉTLAP SZOMBATHELY október 29november04. Óvoda TÍZÓRAI EBÉD UZSONNA. Tej Sárgabarack extra dzsem Margarin Félbarna kenyér
Sárgabarack extra dzsem bedara fahéjas szórat Tojáskarika, 292 247 252 5,5 1,8 11,8 3,9 2,1 11,0 7,8 2,3 12,8 50,0 10,9 1,2 41,3 13,5 0,3 30,4 0,0 1,0 Magyaros zöldborsóleves Bakonyi sertéstokány Kagylótészta
RészletesebbenÉTLAP. CSEHÜLÜNK 2089, TELKI MUSKÁTLI u. 1/B ASZTALFOGLALÁS: mobil: SÉF AJÁNLAT LEVES FŐÉTEL DESSZERT
CSEHÜÜNK 2089, TEKI MUSKÁTI u. 1/B ASZTAFOAÁS: +36 26 783 727 mobil: +36 30 40 22 456 www.csehulunk.hu KISVENDÉŐ NYITVATARTÁSA: K-Szo: 12:00-23:00 V: 12:00-20:00 https://www.facebook.com/csehulunk/ NAPI
RészletesebbenÉTLAP. Sertés májkrém Kenyér. Allergének: glutén, szója, tej EN: 315 EN: 217 SZH: 103 SÓ: 1,32 SÓ: 2,25 ZSÍR: 14
2015.December 28. 2016.Január 3. Pizzás csiga Kefír Pogácsa Mini dzsem, tojás, tojás, tej, tej, tej EN: 266 SZH: 45 SZH: 76 EN: 217 EN: 322 EN: 244 SZH: 103 SÓ: 1,32 8 SÓ: 1,73 ZSÍR: 4 3 SÓ: 2,25 4 SÓ:
RészletesebbenBúzaliszt mentes. Laktózment es. Fokhagymakrémleves Vadászleves Narancsos görög gyümölcsleves 1 1 1
HÉTFŐ kolzterin Fokhagymakrémlev 1 1 1 Vadászlev 1 1 1 Narancsos görög gyümölcslev 1 1 1 Roston sült csirkemell füstös ajvárral 1 1 1 1 Szezámos csirkemell rántva 1 1 Grillezett ruccolás sertéskaraj 1
RészletesebbenA HÁZ AJÁNLATA. 1. Rubin Ékessége 1.790,- (füstölt kolbásszal, füstölt szalonnával, vöröshagymával töltött rántott sertés szelet)
A HÁZ AJÁNLATA 1. Rubin Ékessége 1.790,- (füstölt kolbásszal, füstölt szalonnával, vöröshagymával töltött rántott sertés szelet) 2. Szezámmagos rántott tarja 1.490,- 3. Betyárcsípős flekken 1.490,- 4.
RészletesebbenAjánlatunk: Hideg Előételek: Tatár Beefsteak, kerti zöldségekkel és pirítóssal Ft. Hideg libamáj zsírjában, zöldségekkel
Ajánlatunk: Hideg Előételek: Tatár Beefsteak, kerti zöldségekkel és pirítóssal... 2490.- Ft Hideg libamáj zsírjában, zöldségekkel... 2950.- Ft Snidlinges rikottával töltött házi sonka színes nyári salátával...
Részletesebben4.990 Ft. 23. 2 személyes haltál /Füstölt sonkába tekert lazacfilé roston sütve, zöldfűszeres afrikai harcsa,
E L Ő É T E L E K 1. Kaviár vajjal, citrommal, vöröshagymával, pirítóssal 990 Ft 2. Vadkerti palacsinta /vadpörkölttel töltött palacsinta paprikás mártással/ 1.290 Ft 3. Tatárbeefsteak (160g) 2.690 Ft
RészletesebbenVálasztható menük a rendhagyó ajánlathoz
Választható menük a rendhagyó ajánlathoz I. Menüsor rendhagyó ajánlat Előétel tányéron szervírozva Rosé kacsamáj, dió-dresszinges madársalátával Leves csészében tálalva Fácán erőleves zöldségszalmával
RészletesebbenAranyhordó Panzió, Étterem és Pizzéria - Pere REGGELI. Bacon tojással. Fokhagymás pirítós. Főtt virsli (3 db) Franciapirítós
REGGELI Bacon tojással Fokhagymás pirítós Főtt virsli (3 db) Franciapirítós Hagymás-szalonnás tojásrántotta Ham and eggs Melegszendvics Sajtos-sonkás omlett Tojásrántotta 590 Ft 790 Ft 600 Ft 800 Ft 800
Részletesebben