bemutatja PUSKIN SZEPTEMBER DECEMBER

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "bemutatja PUSKIN 2013. SZEPTEMBER DECEMBER"

Átírás

1 a bemutatja PUSKIN SZEPTEMBER DECEMBER

2 PUSKIN KUCKÓ PROGRAMSOROZAT Az őszi és téli hónapokban is szeretettel várunk mindenkit a megújult és minden hétvégén változatos gyermekprogramokat kínáló Puskin Kuckóban. Ahogy a korábbi években, most is minden műfaj (film, színház, zene) legértékesebb darabjait tűzzük műsorra. Rendezünk gyermekrajz kiállításokat a rajzpályázatainkra érkezett alkotásokból, a programok után pedig mindenkit várunk a játszósarokban kézműves foglalkozással, arcfestéssel és a UPC Mesemeleten további meglepetésekkel. A legkisebbek mozija sorozatunk célja, hogy a kicsik gyermekbarát környezetben (csökkentett hangerő, kis jelzőfény, nyitott ajtók) ismerkedjenek meg a mozi varázsával. A cseh Kisvakond és a lengyel Varázsceruza után az idén a magyar gyermek- és animációs filmeké lesz a főszerep. Többek között találkozhatunk Mirr-Murr, a kandúrral, a Futrinka utca lakóival és Misi mókussal. Aki pedig lerajzolja kedvenc mesehősét, nem csak ajándékokat nyerhet, de a legszebb ötven mű felkerül a Puskin mozi Kuckó galériájára is ( A színházi előadásokon a már jól ismert Kippkopp kalandjai elevenednek meg, a híres Vitéz László küzd az ördögökkel, de találkozhatunk a Kuruttyoló Békakirállyal, Ugrancs nyuszival is. Novák Péter játékmester zenés-táncos előadásából kiderül, mi mindenből születhet zene, a családok pedig hazavihetik a közös játék, zenélés élményét. A Kuckó indulása óta fontos partnerünk a Zakatoló Zenemozi csapata, akik folytatják egyedülálló mesekoncertjüket, ahol rajzfilmeket láthatunk élőzenei kisérettel. Gryllus Vilmos nagysikerű koncertjei közkívánatra idén is folytatódnak, a Biciklizős dalokkal és a Nótás Mikulással. Nyughatatlan Micó kalandos útja során azt is megtudvisszatekintés hatjuk, mi is az igazi kincs. Reméljük mindenki megtaláljaképekben a kedvére való programot. Jó szórakozást, tartalmas időtöltést kívánunk minden családnak! Budapest Film Zrt. BO NB ON MA TI N MES G RY L L U É LET EME NEF ZA KA TO LÓ ZE NE MO ZI ELE S V ILM OS JCS BÁB SZÍN HÁZ

3 atja bemut a A film varázsa E MES MELET Lélegzetelállító, hihetetlenül muris, elképesztően izgalmas, székbeszegező a látvány. Csak néhány azon jelzők közül, amelyek oly gyakran elhagyják a szánkat egy egy film megnézése után otthon a képernyő előtt ülve, vagy a mozi zsöllyéibe süppedve. Tagadhatatlan, hogy a mozizás óriási élményt nyújt, és korosztálytól függetlenül beszippantja a nézőt a filmek varázsa. Amikor a UPC Magyarországnál azon gondolkoztunk, hogyan lehetne az emberekhez, közülük is főleg a gyermekhez még közelebb hozni a mozizás örömét, folyton eszünkbe jutottak legkedvesebb filmjeink, feledhetetlen, a mozihoz kötődő élményeink. Száz számra gyűltek a kedves emlékek, örökre megmaradó momentumok. Ezek felidézései segítettek, irányítottak bennünket abban, hogy egy olyan filmes kezdeményezést karoljunk fel és támogassunk, amely igazán átélhetővé és szerethetővé teszi legkisebbek számára is a mozgókép fantáziadús, semmivel össze nem hasonlítható világát. Nagy reményekkel állunk a Puskin Kuckó mellé, mert hiszünk abban, hogy az oda tervezett programok újra és újra olyan eseményekké válnak, amelyek a Puskin moziba hétvégeken ellátogató családok minden tagjának tartalmas kikapcsolódást kínálnak. Dióhéjban mi minden vár ott az apróságokra: mesefilm premierek, találkozások a kedvenc rajzfilmek hőseivel, filmes fejtörők értékes ajándékokért, játszósarok a moziban kialakított Mesemeleten, és a legbátrabbak a kamerák előtt is kipróbálhatják magukat. A kicsivel nagyobbak a upc videotárral ismerkedhetnek meg jobban, hogy az otthoni mozizás is olyan móka legyen, mint a Puskin Kuckós vetítések. Találkozzunk minden szombaton a Puskin moziban reggel 9 és délután 13 óra között, ahol csak egyet garantálhatunk: tőlünk mindenki mosollyal az arcán és élményekkel tele távozik, és egy hét múlva ugyanígy érkezik. Kalandra fel kicsik és nagyok! UPC Magyarország

4 ZENE INNOVATIVE ARTIST MANAGEMENT NYUGHATATLAN MICÓ - A VILÁG ÖSSZES KINCSE november 10., vasárnap Sárik Péter jazz-zongoraművész, zeneszerző és Bátky András meseíró ötlete alapján, Rofusz Kinga illusztrációival jelent meg tavaly novemberben a Csimota Kiadó gondozásában A világ összes kincse című mesejáték könyv és CD formájában, amelyet Takács Vera alkalmazott színpadra. A történetben Nyughatatlan Micó igazi mesei környezetben él az Üveghegy tetején. Micó, nevéhez méltóan nem bír nyugton várni, és kinyitja azt a ládát, amiről úgy gondolja, hogy a papája kincseit rejti. A hirtelen támadt zűrzavarban a kislány azt hiszi, elszöktek a kincsek. Rézcsőrű madárral a kincsek nyomába ered, és csak Föld körüli utazása után hazatérve döbben rá, érti csak meg, hogy papájának mi is jelenti a világ összes kincsét. Mesél: Szabó Balázs Énekel: Vörös Niki Zenél: Sárik Péter, Ávéd János, Frey György, Badics Márk Zeneszerzők: Sárik Péter, Födő Sándor Fodo, Szirtes Edina Mókus Bábok: Fekete Dóra ZAKATOLÓ ZENEMOZI RETRO szeptember 29., vasárnap 10.00, december 28., szombat A Zakatoló Zenemozi egyedülálló mesekoncert, ahol a jól ismert rajzfilmek és diafilmek újraértelmezve, élőzenével kiegészülve jelennek meg a vásznon. Magyarország első, illetve a mai napig egyetlen mozizenekara, a Syntax Cinema Orchestra a műsorban bemutatott régi mesefilmek jellegzetes zenei betéteire és dallamaira épülve egy nagy részben megkomponált, kis részben pedig improvizált koncerttel nem csak a gyerekek, de a szülők számára is izgalmas és új élményt nyújthat. A zenekar a gyerekek zenei világához illő, érdekes hangszereken is játszik, mint a kazoo, a vihardob, a tilinkó és a kalimba. A műsor után a gyerekek kézbe vehetik, kipróbálhatják a hangszereket, találkozhatnak és beszélgethetnek a zenészekkel.

5 ZENE GRYLLUS VILMOS BICIKLIZOS DALOK szeptember 21., szombat Egy szép nyári reggelen biciklizni indultunk, én és a 2 éves kislányom. Én a nyeregben, ő a rúdon, a kis gyerekülésben. Ahogy mentünk, ő egyszer csak hátranézett, és azt mondta: Papa, énekelj! És én énekeltem, ahogy épp az eszembe jutott: Bicikli, bicikli, de gurul a bicikli Így kezdődött, s idővel összegyűlt egy lemeznyi dal, egy egész napos családi biciklis kirándulás története. Mert amit közös biciklizéseink közben láttunk-találtunk-csináltunk, arról később mind dal született. Arról, hogy milyen a mezőn a pitypang, hogyan vadászik a vércse, mire jó a napraforgó, és hova megy a traktor. Kik (azaz mik) laknak egy erdei pocsolyában, vagy egy kidőlt fában. Milyen az édes szeder, és milyen a csípős csalán. Utunkat állta egy sorompó, eláztatott minket egy nyári zápor, énekelt nekünk a sárgarigó és a fülemüle. Erre a kirándulásra hívok most mindenkit. Tartsatok velünk! Előadó: Gryllus Vilmos GRYLLUS VILMOS NÓTÁS MIKULÁS december 7., szombat A Nótás Mikulás c. műsorban a tél és a téli ünnepek énekei szerepelnek, elsősorban persze Mikulás és Télapó dalai. Mikulással a névnapján, december 6-án találkozhatunk, de énekelünk a Karácsonyról, az Újesztendőről és a farsangról is, hiszen Télapó szolgálata csak ekkor, a tavasz kezdetén ér véget. Nótás Mikulás, flótás, pikulás, jön a sok jóval, hegedű, szóval. Csellón muzsikál, csizmám tele már, mosolyog, hallgat, haza úgy ballag. Előadó: Gryllus Vilmos

6 RAJZ RAJZPÁLYÁZAT ÉS KIÁLLÍTÁS A Puskin Kuckóban 2013/2014-ben a magyar gyerekfilmeké lesz a főszerep! Ehhez kapcsolódva rajzpályázatot hirdetünk "Ki a kedvenc magyar bábfigurád?" címmel. Ki a kedvenced Mirr-Murr, a kandúr, Misi mókus, a Legkisebb Ugrifüles vagy a Futrinka utca lakói? Rajzold le kedvenc figurádat vagy legkedvesebb történeted! A rajzokat két korcsoportból várjuk: óvodás és kisiskolás (4 10 éves korig). Ne felejtsd el ráírni a hátoldalra a neved, életkorod, címed és szüleid címét vagy telefonszámát! A legjobb munkákat beküldők értékes ajándékokat nyernek és az ötven első rajzból a Puskin mozi galériáján kiállítást rendezünk. Leadási határidő: szeptember 8. Eredményhirdetés : október 1. Díjátadó : október 20. Kérjük, a borítékra írd rá: "Rajzpályázat". A rajzokat a következő címre várjuk: Budapest Film Zrt Budapest, Bajcsy-Zsilinszky út félemelet A beküldött rajzokat nem áll módunkban visszaküldeni! JÁTÉK Kösd össze az azonos figurákat és színezd ki! Melyik figura kisebb?

7 Novák Péter a gyerekközpontú, de korántsem lebutított zenés-táncos előadást édesanyja, a Kossuth-díjas koreográfus Foltin Jolán segítségével állította színpadra, aki nemcsak szereti a gyerekeket, hanem érti is a nyelvüket. Kalandra fel Ritmusországba, hol taktusra jár a gyerekek keze, feje, lába! Tititá, tátiti, gyertek velünk játszani! Itt minden kipróbálható, fazék, födő, fakanál megszólaltatható! Hallasd a hangod, dobogjon a lábod, üsd össze a tenyered, soha meg nem bánod! így szól a kikiáltó, aki nem más, mint Novák Péter, az előadás főszereplője, mozgatója, ceremóniamestere. Segítőtársai a sokféle hangszeren muzsikáló zenészek, valamint egy ördöngös, fürge lábú táncos pár. A gyerekek nem csak szemlélői, hanem résztvevői is az előadásnak, melyben kiderül, mi mindenből születhet zene. Foltin Jolán: A vers, a dal, a ritmus kimarad az iskolai oktatásból, ezért született egy olyan darab, mint a mostani. Ez egy picit beavató színház, hiszen a gyerekek bevonása lényeges. Jó, hogy kiabálhatnak, nem kell csöndben lenniük, megkérdezzük a nevüket, kijöhetnek a színpadra, kipróbálhatnak mindenféle marhaságot, aminek hangja van, hiszen az egész világ csupa ritmus. Ezt valahogy mindennapossá kéne tenni a gyerekeknek, hogy a hétköznapjaikba folyjon bele a zene, a gyerekdal, a ringatók, a kiszámolók és a korosztályuknak megfelelő ritmusok. Óvodásoknak és kisiskolásoknak szól az előadás, ami unoka- és gyerekszeretetből született. Külön öröm számomra, hogy a fiammal, Péterrel dolgozhatok együtt. Ő celebrálja a műsort, és hihetetlen, milyen kontaktust tud a gyerekekkel teremteni. Az egész végkicsengése az, hogy együtt bohóckodni, játszani, zenélni, énekelni és táncolni jó. Játékvezető: Novák Péter Zenészek: Küttel Dávid, Babos Károly, Szokolay Dongó Balázs Táncosok: Pótor Kata, Lengyel Szabolcs Zene: Novák Péter, Lázár Zsigmond Koreográfia: Lengyel Szabolcs Szerkesztő-rendező: Foltin Jolán SZÍNHÁZ NOVÁK PÉTER TITITÁ október 20., vasárnap 10.00

8 SZÍNHÁZ NEFELEJCS BÁBSZÍNHÁZ Minden előadás órakor kezdődik. Marék Veronika Erdélyi Erika KIPPKOPP A FŰBEN szeptember 15., vasárnap A hó elolvadt, kisütött a nap, a virágok illatoznak: itt a tavasz! EGYSZER EGY HÉTPETTYES... szeptember 22., vasárnap A jól ismert gyerekdal elevenedik meg a mesében asztali bábokkal. Marék Veronika Erdélyi Erika KIPPKOPP ÉS TIPPTOPP október 13., vasárnap Egy szép őszi napon Tipptopp, a gesztenyelány megérkezik az erdőbe. Marék Veronika Erdélyi Erika KIPPKOPP ÉS A KIPIKOPIK november 3., vasárnap A kedves mese Marék Veronika "Kippkopp gyerekei" és "Kippkopp hol vagy" mesekönyvei alapján készült. A TÜCSÖK ÉS A HANGYA november 17., vasárnap Mese a szorgalmas hangyáról, és a tücsökről, aki egész nyáron csak muzsikált, és nem gondolt a télre... CSALA ÉS A TÉLAPÓ december 1., vasárnap Nagy az izgalom az erdőben: este jön a Télapó! Marék Veronika Erdélyi Erika TÉLAPÓ ÉS EZÜSTMACKÓ december 8., vasárnap A vidám történet Marci kalandos útjáról szól, melynek célja, hogy ajándékot hozzon kishugának a hóemberek városából. CSIGA ZSIGA december 14., szombat Csiga Zsiga és Katika katica együtt kelnek útra, hogy barátokat ke-ressenek. ÁRISZ, A KIS FŰNYÍRÓ december 15., vasárnap Szeretettel ajánljuk mesénket Árisznak, a szomszéd kisfiúnak, s azoknak akik olyan lelkesen szeretik nyírni a füvet! Marék Veronika Erdélyi Erika KIPPKOPP A HÓBAN december 22., vasárnap december 29., vasárnap Kippkopp elindul, hogy kalandos útja végén megmentse a madarakat.

9 SZÍNHÁZ FABULA SZÍNHÁZ VITÉZ LÁSZLÓ ÉS AZ ÖRDÖGÖK október 5., szombat Vásári bábjáték Szervusztok, pajtikák! A Fabula Bábszínház paravánjára is elérkezett vándorútján a méltán világhírű magyar népi hős: Vitéz László. A mi történeteinkben is megküzd az ördögökkel, és mint gyermekkorunkban, most is győz! A mutatós bábszínpadon Vitéz László játékok szórakoztatják a jókedvre vágyókat. Mese, tánc, zene, képzelet Hangszerbemutató Messzi és közeli tájak gyönyörű hangszereit ismerheted meg és próbálhatod ki egy igazán izgalmas mesén keresztül. Kuruttyoló békakirály történetei tele vannak csengéssel, bongással, ciripeléssel, ritmussal, zengéssel, minden fülnek való csodával. Az előadás alatt számos hangszert vonultatunk fel. Ez alkalommal Magyarország ismert és kevésbé ismert tájaira látogatunk. Szereplők: Mogyoró Kornél, Tarján Vera A történet szerint Zsurzs Kati, aki vendégül látja a gyerekeket, elhívta egyik ismerősét is, Ifjabb Nagyrépási Orrángató Ugrancsot, akinek ma lenne a szülinapja, de a buta nyúl tönkreteszi a neki készített ajándékot, egy gyönyörű kalendáriumot. Így annak lapjai összekeveredtek, ráadásul Ugrancs még össze is firkálta azokat, mondván, hogy minden nap az ő névnapja, és különben is mindig Húsvét van, bármit is ünnepelünk. A gyerekek segítségével megpróbáljuk rendbe szedni a naptár lapjait, és közben elmagyarázzuk a nyuszinak, hogy mi emberek mit és hogyan ünneplünk. Szereplő: Zsurzs Katalin, Janklovics Péter Zene: Walla Ervin APRÓ SZÍNHÁZ KURUTTYOLÓ BÉKAKIRÁLY október 27., vasárnap ZSURZS KATALIN NYUSZI ÜL A HÓBAN november 24., vasárnap 10.00

10 FILM LEGKISEBBEK MOZIJA Minden előadás órakor kezdődik. VÍZIPÓK-CSODAPÓK szeptember 14., szombat november 16., szombat színes, magyar rajzfilm sorozat, 1982 rendező: Szombati Csaba, Szabó Szabolcs, Haui József szereplők: Pathó István, Harkányi Endre Vízipók barátunk földi pók társaitól eltérően nem a sarokban vagy a fákon szövögeti hálóját, hanem a vízben lubickol. Csodálkozik is ezen barátja, a kicsit morgós, folyton hitetlenkedő Keresztespók. FRAKK, A MACSKÁK RÉME szeptember 28., szombat színes, magyar rajzfilm sorozat, 1972 rendező: Macskássy Gyula, Cseh András, Nagy Pál író: Bálint Ágnes szereplők: Szabó Gyula, Schubert Éva, Váradi Hédi, Rajz János, Suka Sándor, Pártos Erzsi A két macska, Lukrécia és Szeréna kövérek, lusták és szemtelenek. Az a merész elképzelésük támadt, hogy végleg elfoglalják a ház urának a kedvenc karosszékét. A LEGKISEBB UGRIFÜLES október 6., vasárnap színes, magyar animációs sorozat, 1975 rendező: Foky Ottó író: Csukás István szereplők: Haumann Péter, Márton András Látszik a bokorból két nagy nyúlfül és még mi látszik? A legkisebb ugrifüles Tüskéshátú és Brekkencs játékosan tanítanak Benneteket a legalapvetőbb udvariassági formákra. MIRR-MURR, A KANDÚR október 12., szombat A KOCKÁSFÜLŰ NYÚL október 19., szombat színes, magyar rajzfilm sorozat, 1972 rendező: Foky Ottó író: Csukás István mesélő: Halász Judit színes, magyar rajzfilm sorozat, 1975 rendező: Richly Zsolt forgatókönyvíró: Marék Veronika A kockásfülű nyúl fülét összetekeri, odarepül ahol baj van és ahol tud, segít.

11 FILM LEGKISEBBEK MOZIJA Minden előadás órakor kezdődik. MISI MÓKUS KALANDJAI október 26., szombat december 21., szombat színes, magyar bábfilmsorozat, 1980 rendező: Foky Ottó író: Tersánszky Józsi Jenő szereplők: Kútvölgyi Erzsébet Misi Mókus az erdő egyik hatalmas fájának tágas odvában született négy kistestvérével együtt. Négyük közül ő volt a legelevenebb és a legnagyobb is, s az Ő farkincája fekete. Mókus apó mérgelődött is eleget mondván Ha fekete, akkor azt valami rossz varázslat okozza... FUTRINKA UTCA november 2., szombat színes, magyar bábfilm, 1979 rendező: Szabó Attila író: Bálint Ágnes szereplők: Havas Gertrúd, Szölősi Irén, Meixler Ildikó, Csepeli Péter POM POM MESÉI november 9., szombat színes, magyar rajzfilm sorozat, 1980 rendező: Dargay Attila író: Csukás István szereplők: Petrik József, Kútvölgyi Erzsébet, Kovács Klára, Csákányi László Hogy kicsoda Pom Pom? Többféle alakban láthatjátok: lehet paróka, szobafestő pemzli, egyujjas kifordított bundakesztyű vagy papucs orrán pamutbojt. Csodálatos történeteket mesél Nektek és Picurnak mindenféle izgalmas figuráról. A NAGY HO-HO-HORGÁSZ november 23., szombat színes, magyar rajzfilm sorozat, 1982 rendező: Dargay Attila, Füzesi Zsuzsa, Sajdik Ferenc, Csukás István író: Csukás István szereplők: Balázs Péter, Mikó István SEBAJ TÓBIÁS november 30., szombat színes, magyar animációs sorozat, 1983 rendező: Cakó Ferenc forgatókönyvíró: Csukás István szereplő: Szombathy Gyula Tóbiás egy kedves, szeretnivaló figura, aki mindig saját magát keveri bele a legfurcsább helyzetekbe, de közben sosem veszti el vidámságát és jókedvét, mert testének alakját bármikor és bármilyen szituációban képes megváltozatni.

12 2013. SZEPTEMBER DECEMBER Szeptember 14. szombat Legkisebbek mozija Vízipók-csodapók rajzfilmsorozat 15. vasárnap Nefelejcs Bábszínház Kippkopp a fűben bábszínház 21. szombat Gryllus Vilmos Bicikliző dalok koncert 22. vasárnap Nefelejcs Bábszínház Egyszer egy hétpettyes bábszínház 28. szombat Legkisebbek mozija Frakk rajzfilmsorozat 29. vasárnap Zakatoló Zenemozi Retro mesekoncert Október 5. szombat Fabula Színház Vitéz László és az ördögök vásári bábjáték 6. vasárnap Legkisebbek mozija A legkisebb ugrifüles bábfilm sorozat 12. szombat Legkisebbek mozija Mirr Murr, a kandúr bábfilm sorozat 13. vasárnap Nefelejcs Bábszínház Kippkopp és Tipptopp bábszínház 19. szombat Legkisebbek mozija A kockásfülű nyúl rajzfilmsorozat 20. vasárnap Novák Péter Tititá zenés-táncos előadás 26. szombat Legkisebbek mozija Misi mókus kalandjai bábfilm sorozat 27. vasárnap Apró színház Kuruttyoló Békakirály színház November 2. szombat Legkisebbek mozija Futrinka utca bábfilm sorozat 3. vasárnap Nefelejcs Bábszínház Kippkopp és kipikopik bábszínház 9. szombat Legkisebbek mozija Pom Pom meséi rajzfilmsorozat 10. vasárnap Sárik Péter-Bátky András Nyughatatlan Micó jazz-mesejáték 16. szombat Legkisebbek mozija Vízipók-csodapók rajzfilmsorozat 17. vasárnap Nefelejcs Bábszínház A tücsök és a hangya bábszínház 23. szombat Legkisebbek mozija A nagy ho-ho-ho-horgász rajzfilmsorozat 24. vasárnap Zsurzs Kati Nyuszi ül a hóban gyermekszínház 30. szombat Legkisebbek mozija Sebaj Tóbiás gyurma animáció December 1. vasárnap Nefelejcs Bábszínház Csala és a télapó bábszínház 7. szombat Gryllus Vilmos Nótás Mikulás koncert 8. vasárnap Nefelejcs Bábszínház Télapó és ezüstmackó bábszínház 14. szombat Nefelejcs Bábszínház Csiga Zsiga bábszínház 15. vasárnap Nefelejcs Bábszínház Árisz, a kis fűnyíró bábszínház 21. szombat Legkisebbek mozija Misi mókus kalandjai bábfilm sorozat 22. vasárnap Nefelejcs Bábszínház Kippkopp a hóban bábszínház 28. szombat Zakatoló Zenemozi Retro mesekoncert 29. vasárnap Nefelejcs Bábszínház Kippkopp a hóban bábszínház Minden előadás órakor kezdődik. A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk! Támogatók

bemutatja PUSKIN 2014. JANUÁR JÚNIUS

bemutatja PUSKIN 2014. JANUÁR JÚNIUS a bemutatja PUSKIN 2014. JANUÁR JÚNIUS a bemutatja PUSKIN KUCKÓ Gyermekprogramok a Puskin moziban A második félévben is, minden hétvégén, folytatódik a Puskin Kuckó egyre színesebb programsorozata. Ahogy

Részletesebben

bemutatja PUSKIN PUSKIN 2015. JANUÁR MÁJUS 2015. JANUÁR-MÁJUS

bemutatja PUSKIN PUSKIN 2015. JANUÁR MÁJUS 2015. JANUÁR-MÁJUS a a bemutatja bemutatja PUSKIN PUSKIN 2015. JANUÁR MÁJUS 2015. JANUÁR-MÁJUS GRYLLUS VILMOS MASZKABÁL január 25., asárnap, 12.00 Gryllus Vilmos MASZKABÁL Nemsokára ége a télnek, itt a farsang, a báli szezon,

Részletesebben

PUSKIN. 1053 Budapest, Kossuth Lajos utca 18. 2016. JANUÁR MÁJUS

PUSKIN. 1053 Budapest, Kossuth Lajos utca 18. 2016. JANUÁR MÁJUS PUSKIN 1 1053 Budapest, Kossuth Lajos utca 18. 2016. JANUÁR MÁJUS PUSKIN MINDIG JÓ HELY! 2016-BAN IS KLASSZ HELY A KUCKÓ! Vannak olyan jó dolgok, melyekre mindig számíthatunk. Mi abban reménykedünk, hogy

Részletesebben

bemutatja PUSKIN 2015. SZEPTEMBER DECEMBER 1053 Budapest, Kossuth Lajos utca 18.

bemutatja PUSKIN 2015. SZEPTEMBER DECEMBER 1053 Budapest, Kossuth Lajos utca 18. a bemutatja PUSKIN 1053 Budapest, Kossuth Lajos utca 18. 2015. SZEPTEMBER DECEMBER PUSKIN MINDIG JÓ HELY! A vakáció után is, már-már hagyományos hétvégi felüdülést nyújt kicsiknek, a kicsit nagyobbaknak,

Részletesebben

1053 Budapest, Kossuth Lajos utca 18. kucko.puskinmozi.hu

1053 Budapest, Kossuth Lajos utca 18. kucko.puskinmozi.hu 1053 Budapest, Kossuth Lajos utca 18. kucko.puskinmozi.hu GRYLLUS VILMOS Biciklizos Ú dalok szeptember 17., vasárnap 10.00 Egy szép nyári reggelen biciklizni in dultunk, én és a kétéves kislányom. Én a

Részletesebben

bemutatja PUSKIN 2014. SZEPTEMBER DECEMBER

bemutatja PUSKIN 2014. SZEPTEMBER DECEMBER a bemutatja PUSKIN 2014. SZEPTEMBER DECEMBER GUBÁS GABI BIO-MESE szeptember 21., asárnap Teljes kiőrlésű bio mesekoncert, melyben a gyerekek a játékos dalok segítségéel megismerkedhetnek Dinnye úrral,

Részletesebben

1053 Budapest, Kossuth Lajos utca 18. szeptember - december

1053 Budapest, Kossuth Lajos utca 18. szeptember - december 1053 Budapest, Kossuth Lajos utca 18. szeptember - december GRYLLUS VILMOS BICIKLIZOS ÚÚ DALOK - koncert szeptember 22., vasárnap 10.00 és 12.00 Egy szép nyári reggelen biciklizni indultunk, én és a 2

Részletesebben

ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI

ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI Óvodánk a hagyományőrzést, a népi kultúra ápolását egyik legfontosabb feladatának tekinti. Megteremtjük azt a miliőt, amelyben az óvodába lépés első pillanatától a nevelés

Részletesebben

C 72. Példány adatok: DVD1548 C 72 Fz D 89

C 72. Példány adatok: DVD1548 C 72 Fz D 89 C 72 Csipike az óriástörpe / rend. Balogh Géza. Bp. : Mtv zrt., 1984, cop. 2010. 1 DVD (61 perc) : magyar DD 2.0 Színes, magyar. Korhatárra való tekintet nélkül 5999546333893 : 891,- Ft Mt.: Balogh Géza

Részletesebben

ALKALMAK: minden csütörtökön 10.30 órától 11.00 óráig

ALKALMAK: minden csütörtökön 10.30 órától 11.00 óráig PROGRAMAJÁNLÓ 2012. április hónapra a GYERMEKEK HÁZÁBA www.gyhgyor.hu ZENEBÖLCSI ALKALMAK: minden csütörtökön 10.30 órától 11.00 óráig 6 hónapos kortól 3 éves korig várjuk az apróságokat és szüleiket.

Részletesebben

2011. A 2010/2011-es tanév II. félévében és a 2011/2012-es tanév I. félévében is várta az elsősöket a színházi előadások világa.

2011. A 2010/2011-es tanév II. félévében és a 2011/2012-es tanév I. félévében is várta az elsősöket a színházi előadások világa. A 2010/2011-es tanév II. félévében és a 2011/2012-es tanév I. félévében is várta az elsősöket a színházi előadások világa. 2010. március 17-én: Szabad Ötletek Színháza Misi Mókus kalandjai Főhősünk, Misi

Részletesebben

Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak.

Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak. Játsszunk együtt! 4. Kedves Nagycsoportos Óvodások! Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak. A részvétel ingyenes!

Részletesebben

A Ciróka a sokszínűség bábszínháza. Írta: Major Zoltán szeptember 16. szombat, 12:26

A Ciróka a sokszínűség bábszínháza. Írta: Major Zoltán szeptember 16. szombat, 12:26 Több mint harminc éve működik hivatásos bábszínházként a kecskeméti Ciróka. A Bóbita szintén több évtizede áll szakmai és baráti kapcsolatban vele. Szeptember 9-én Rigócsőr király című darabjukat adták

Részletesebben

FELADATOK IDŐRENDI ÜTEMEZÉSE

FELADATOK IDŐRENDI ÜTEMEZÉSE Pitypang hetek Pitypang hetek FELADATOK IDŐRENDI ÜTEMEZÉSE Szeptember Napok Téma hetek Programok Felelősök 01. 02. 03. 04. 05. 06. 07. 08. 09. 10. 11. 12. 13. Vezetői értekezlet Szülői értekezlet vezető

Részletesebben

Hírlevél. Mozsgó Biztos Kezdet Gyerekház. 2014. január-június

Hírlevél. Mozsgó Biztos Kezdet Gyerekház. 2014. január-június Hírlevél Mozsgó Biztos Kezdet Gyerekház 2014. január-június Gyerekházunk napi szinten 9-13. h áll a családok rendelkezésére. A napi foglalkozásokon túl folyamatos programokkal a jeles napok megünneplésével

Részletesebben

Olvassatok mindennap!

Olvassatok mindennap! Olvassatok mindennap! A könyvekben, amelyek közt nevelkedtem, láthatatlan, titkos barátokra leltem; s bár lapjaik rég elporladtak már, az illatukat azóta is őrzi kezem. Carlos Ruiz Zafón ZALAI GYERMEKKÖNYVHETEK

Részletesebben

Nyári Mesedélelőttök a Városi Könyvtárban

Nyári Mesedélelőttök a Városi Könyvtárban Játékos barangolás a mesék birodalmában Nyári Mesedélelőttök a Városi Könyvtárban Többféle, közösségben eltölthető kikapcsolódási lehetőséget kínált a nyári szünidőben a vakációzó gyermekek számára a Békefi

Részletesebben

Szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját a évi. Gyóni Napok. rendezvénysorozatára

Szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját a évi. Gyóni Napok. rendezvénysorozatára Gyóni Napok 2018 Szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját a 2018. évi Gyóni Napok rendezvénysorozatára Pálinkásné Balázs Tünde alpolgármester Kőszegi Zoltán polgármester Program: október 13. (szombat)

Részletesebben

Kedves Fesztivállátogató!

Kedves Fesztivállátogató! Kedves Fesztivállátogató! Szeretettel köszöntjük Önöket a tavaszi fesztiválok megrendezése alkalmából és örömmel invitáljuk programjainkra a siófoki Hajókikötőbe. Reményeink szerint olyan színvonalas programot

Részletesebben

Csukás István Sajdik Ferenc

Csukás István Sajdik Ferenc Csukás István Sajdik Ferenc CSUKÁS ISTVÁN SAJDIK FERENC POM POM MESÉI Szegény Gombóc Artúr Könyv moly kép ző Ki adó A mű címe: Pom Pom meséi. Szegény Gombóc Artúr Írta: Csukás István Rajzolta: Sajdik

Részletesebben

Katica Bölcsőde éves programnaptára Január Február Március Április Május Június. Tavaszköszöntő zenés műsor

Katica Bölcsőde éves programnaptára Január Február Március Április Május Június. Tavaszköszöntő zenés műsor Katica Bölcsőde éves programnaptára 2018. Farsangi mulatság Tavaszköszöntő zenés műsor Gyereknap/ Bábszínház Kerti mulatság, ballagás Óvodába menő Fotózás Videózás Húsvéti játszóház Beszoktatás Szülőcsoportos

Részletesebben

Pünkösdi hagyományok, királyfi és királylány készítése, népi ételkóstoló.

Pünkösdi hagyományok, királyfi és királylány készítése, népi ételkóstoló. APÁRÓL FIÚRA családi hagyományőrző délután 2019. május 4-én, szombaton, 14 órától a Meseházban. Pünkösdi hagyományok, királyfi és királylány készítése, népi ételkóstoló. HAGYOMÁNYOK HÁZA mesemondó versenye

Részletesebben

A GYERMEKKÖNYVTÁR és a JÁTSZÓSZOBA PROGRAMAJÁNLATA. 2012-2013-as tanév

A GYERMEKKÖNYVTÁR és a JÁTSZÓSZOBA PROGRAMAJÁNLATA. 2012-2013-as tanév A GYERMEKKÖNYVTÁR és a JÁTSZÓSZOBA PROGRAMAJÁNLATA 2012-2013-as tanév Könyvtárosok: Tóthné Wittmann Borbála gyermekkönyvtáros Szabóné Faragó Szilvia gyermekkönyvtáros Elérhetőségek: Tel.: 343-070/17-es

Részletesebben

A Harlekin mesés bábjai beköltöztek a Bóbitába. Írta: Major Zoltán január 17. csütörtök, 20:04

A Harlekin mesés bábjai beköltöztek a Bóbitába. Írta: Major Zoltán január 17. csütörtök, 20:04 Új kiállításban gyönyörködhetnek a Bóbita Bábmúzeum látogatói: az egri Harlekin Bábszínház néhány előadásának míves és nagyméretű bábjai és díszletei köszöntik az ide betérőt. A Harlekin Bábszínház - ahol

Részletesebben

GYERMEKNAPOK. a puskin és corvin mozikban. Gyermeknap alkalmából. 2012. május 21 27. PUSKIN MOZI. CORVIN MOZI www.corvinmozi.hu

GYERMEKNAPOK. a puskin és corvin mozikban. Gyermeknap alkalmából. 2012. május 21 27. PUSKIN MOZI. CORVIN MOZI www.corvinmozi.hu 2012. május 21 27. GYERMEKNAPOK a puskin és corvin mozikban GRAFIKA: TAMÁS LINDA Gyermeknap alkalmából érdekes programok várnak minden érdeklődőt a Corvin és Puskin mozikban! PUSKIN MOZI www.puskinmozi.hu

Részletesebben

December 6-kán Fogyatékkal élők világnapja alkalmából tartott ünnepségen a Művelődési Házban az 6-7. osztály tanulói Németh Lászlóné által

December 6-kán Fogyatékkal élők világnapja alkalmából tartott ünnepségen a Művelődési Házban az 6-7. osztály tanulói Németh Lászlóné által Kossuth Morzsák November 11.: Márton nap alkalmából ismét összegyűlt az iskola apraja-nagyja. A 4. osztály már a délelőtt folyamán is szorgoskodott a konyhában, hogy vendégül láthassák társaikat. Mert

Részletesebben

1053 Budapest, Kossuth Lajos utca 18.

1053 Budapest, Kossuth Lajos utca 18. 1053 Budapest, Kossuth Lajos utca 18. GRYLLUS VILMOS Biciklizos dalok ÚÚ szeptember 16., vasárnap 10.00 és 12.00 Egy szép nyári reggelen biciklizni indultunk, én és a 2 éves kislányom. Én a nyeregben,

Részletesebben

Márványos Tamburazenekar

Márványos Tamburazenekar Márványos Tamburazenekar MŰSORAINK "Húzzad édes muzsikásom" - Magyar népi hangszerek, hangadó játékszerek bemutatója: Az interaktív előadás során a magyar népzene hangszereit mutatjuk be. Egy műsoron belül

Részletesebben

Művészetek hete. Reneszánsz. a Debreceni Benedek Elek Általános Iskolában

Művészetek hete. Reneszánsz. a Debreceni Benedek Elek Általános Iskolában Művészetek hete a Debreceni Benedek Elek Általános Iskolában Reneszánsz Iskolánkban október 1. és 5. között rendeztük meg a Művészetek hetét. A diákok és a tantestület tagjai ezáltal kicsit visszacsöppentek

Részletesebben

2014 év. Környezettisztasági hét

2014 év. Környezettisztasági hét 2014 év Környezettisztasági hét 2014. 04.10. Évek óta hagyományos program áprilisban a Kőszár-hegymenet, melyet egy takarítási akció előz meg. A környezettisztasági hét célja településünk szebbé tétele,

Részletesebben

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS Hónap Február Rendezvény megnevezése 08. Katolikus bál 15. KISZE báb égetés Alapítványi Ház Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Alapítvány 20/283-2013 15. Ovis farsang 22. Zenés farsangi

Részletesebben

A Civilek a Fiatalokért Egyesület által szervezett februári workshopok, nagyrendezvény

A Civilek a Fiatalokért Egyesület által szervezett februári workshopok, nagyrendezvény Tisztelt Partnereink! A Civilek a Fiatalokért Egyesület által szervezett februári workshopok, nagyrendezvény 2018. február hónap sem telt el események, rendezvények nélkül. Egyesületünkaz EFOP-1.2.1.15-2016-00681

Részletesebben

Hírlevél. A múlt hónapban történt

Hírlevél. A múlt hónapban történt Hírlevél A múlt hónapban történt 2015.02.11 FARSANGRA készülődtünk: A jelmezek kiegészítőit a gyerekházban a szülőkkel együtt készítettük el február 11-én 11 anyuka társaságában. Alkottunk hercegnő fejdíszt,

Részletesebben

TV2 műsorszponzorációs megjelenések 2014.

TV2 műsorszponzorációs megjelenések 2014. Média ajánlat TV2 műsorszponzorációs megjelenések 2014. Mokka Napló Édes Élet Jóban rosszban Filmkvíz Mokka A napindító show A megújult Mokka egy név alatt erősíti tovább a jól ismert brandet, melyből

Részletesebben

OKTÓBER 14. KEDD 10:00. CIRÓKA MÓKA babafoglalkozás. Helyszín: Gyermekkönyvtár 16:00 SZOLNOKI KALENDÁRIUM

OKTÓBER 14. KEDD 10:00. CIRÓKA MÓKA babafoglalkozás. Helyszín: Gyermekkönyvtár 16:00 SZOLNOKI KALENDÁRIUM OKTÓBER 14. KEDD 10:00 CIRÓKA MÓKA babafoglalkozás 16:00 SZOLNOKI KALENDÁRIUM Az induló helyismereti klub vendége a VERSEGHY KÖR HÍDVÉGI ILONA: Szemelvények a szolnoki gépipari technikum történetéből című

Részletesebben

Betlehemezés Létavértesen

Betlehemezés Létavértesen A XXVI. Nemzetközi Betlehemes Találkozón Betlehemezés Létavértesen Immáron negyedik éve, a dráma szakköröseimmel november elején elkezdünk készülődni a betlehemezésre. A mi vidékünkre jellemző alföldi

Részletesebben

Fedezze fel a lapokban rejlô ajándékot!

Fedezze fel a lapokban rejlô ajándékot! unite for children 202 Karácsonyi katalógus Fedezze fel a lapokban rejlô ajándékot! Az UNICEF termékek megvásárlásával Ön is részt vehet a Föld legkiterjedtebb segélyakciójában. Minden megvásárolt UNICEF

Részletesebben

2018. május 11. péntek - Maros megye napja

2018. május 11. péntek - Maros megye napja PROGRAMFÜZET 2018. május 11. péntek - Maros megye napja 08.30-10.00 Ünnepélyes megnyitó a Maros Művészegyüttes közremüködésével 11.00-12.00 Nyárádmenti és mezőmadarasi táncok a Maros Művészegyüttes előadásában,

Részletesebben

Mesevetélkedő a könyvtárban a Népmese napján Károlyi napok versenyei: Károlyi vetélkedők 1-3. évf. Kazinczy felolvasó verseny 2-4. évf.

Mesevetélkedő a könyvtárban a Népmese napján Károlyi napok versenyei: Károlyi vetélkedők 1-3. évf. Kazinczy felolvasó verseny 2-4. évf. Mesevetélkedő a könyvtárban a Népmese napján Károlyi napok versenyei: Károlyi vetélkedők 1-3. évf. Kazinczy felolvasó verseny 2-4. évf. Énekverseny 1-4. évf. Bolyai Matematika Csapatverseny 3-4. évf. Bolyai

Részletesebben

XII. FELADATOK IDŐRENDI ÜTEMEZÉSE

XII. FELADATOK IDŐRENDI ÜTEMEZÉSE Pitypang hetek Pitypang hetek XII. FELADATOK IDŐRENDI ÜTEMEZÉSE Szeptember Napok Téma hetek Programok Felelősök 01. 02. 03. 04. 05. 36. hét 06. 07. 08. nyílt nap óvodai dolgozók részére 8 20-11 00 09.

Részletesebben

NAPKÖZIS MUNKAKÖZÖSSÉGI MUNKATERV 2012/2013.

NAPKÖZIS MUNKAKÖZÖSSÉGI MUNKATERV 2012/2013. NAPKÖZIS MUNKAKÖZÖSSÉGI MUNKATERV 2012/2013. Munkaközösségünk helyzete: 6 napközis csoport működik délutános műszakban. A napközis nevelők munkájába több osztálytanító is bekapcsolódik. Minden napközis

Részletesebben

CSUKÁS ISTVÁN SAJDIK FERENC POM POM MESÉI RADÍRPÓK. Könyv moly kép ző Ki adó

CSUKÁS ISTVÁN SAJDIK FERENC POM POM MESÉI RADÍRPÓK. Könyv moly kép ző Ki adó CSUKÁS ISTVÁN SAJDIK FERENC POM POM MESÉI RADÍRPÓK Könyv moly kép ző Ki adó Picur nyugtalanul ébredt, nem találta a helyét, leült, majd felállt, belekortyolt a tejeskávéba, beleharapott a vajas kiflibe,

Részletesebben

Ünnepélyes megnyitó június 11., szerda délután 3 óra

Ünnepélyes megnyitó június 11., szerda délután 3 óra Előzetes könyvtári programok június 2., hétfő 11.00 Hahó, könyvtársak! Megyei olvasásnépszerűsítő játék szóbeli döntője. A vetélkedő győztesei, összesen 45 gyermek egyhetes balatoni táborozáson vehet részt

Részletesebben

MIKULÁS PROGRAMOK 2017.

MIKULÁS PROGRAMOK 2017. MIKULÁS PROGRAMOK 2017. M I K U L Á S P A R T I S Z E R V E Z É S TARTALOM M i k u l á s m ű s o r o k I n t e r a k t í v p r o g r a m o k, j á t s z ó h á z a k, f o g l a l k o z t a t ó k S z o l

Részletesebben

Jó játékot, vidám perceket, szép téli napokat kívánunk!

Jó játékot, vidám perceket, szép téli napokat kívánunk! ÜNNEPRE KÉSZÜL EURÓPA December a népi kalendáriumban karácsony havaként szerepel. A kavargó hópihék, a jégvirágos ablakok és a csilingelő száncsengők hónapjában ismét közös játékra hívunk benneteket. Fejtörőink

Részletesebben

Köszöntjük a városi olvasópályázat díjátadóján megjelent kedves vendégeinket!

Köszöntjük a városi olvasópályázat díjátadóján megjelent kedves vendégeinket! Köszöntjük a városi olvasópályázat díjátadóján megjelent kedves vendégeinket! 2015. 04. 22. Olvasmányok: 1. évf.: Benedek Elek: Szélike királykisasszony/ Zolnainé Lovas Emma 2. évf.: Tersánszky Józsi Jenő:

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ A MESEKERT ELNEVEZÉSŰ, ÓVODÁSOKNAK MEGHIRDETETT VERSENYRŐL

ÖSSZEFOGLALÓ A MESEKERT ELNEVEZÉSŰ, ÓVODÁSOKNAK MEGHIRDETETT VERSENYRŐL ÖSSZEFOGLALÓ A MESEKERT ELNEVEZÉSŰ, ÓVODÁSOKNAK MEGHIRDETETT VERSENYRŐL A verseny megrendezésének időpontja: 2019. január 22. rendező intézményének neve: Rózsai Tivadar Református Általános Iskola és Óvoda

Részletesebben

Gyártó és forgalmazó: Hasbro Magyarország Kft. A játék megvásárolható itt!

Gyártó és forgalmazó: Hasbro Magyarország Kft. A játék megvásárolható itt! Gyártó és forgalmazó: Hasbro Magyarország Kft. A játék megvásárolható itt! Ezúttal egy óriási doboz került csapatunk kezébe, mely a Littlest Pet Shop Pawza Hotelét rejti. Már a csomagolás is igen tetszetős,

Részletesebben

Budapesti Operettszínház

Budapesti Operettszínház Budapesti Operettszínház BÉRLETI TÁJÉKOZTATÓ 2 0 09/ 2 0 1 0 S Z Í N H Á Z I É VA D 1065 Budapest, Nagymező u. 17. www.berlet.operett.hu Kedves Közönségünk! A bérletvásárlás és bérletajánlás mindig nagyon

Részletesebben

Példány adatok: CD4397 A 25 Fz (HANGZÓ HELIKON) 25 CD5625 A 25 Fz (HANGZÓ HELIKON) 25

Példány adatok: CD4397 A 25 Fz (HANGZÓ HELIKON) 25 CD5625 A 25 Fz (HANGZÓ HELIKON) 25 A 25 Ady / Ady Endre ; előadó Cseh Tamás ; zsz. Novák János. Budapest : Helikon, 2004. 1 CD (57.57 perc) + Könyv: 158541 (CD5625). (Hangzó Helikon) 9789632088914. ISBN 978 963 2088 91 4 : 4490,- Ft 894.511-1Ady

Részletesebben

országjáró KulTúR kamion Színház VR kiállítás 3D mozi Házhoz megy a kultúra Kiajánló

országjáró KulTúR kamion Színház VR kiállítás 3D mozi Házhoz megy a kultúra Kiajánló Színház VR kiállítás 3D mozi Kiajánló 1 Magyarországon először idén NYÁRON indul útjára és járja be az országot a Közép- Kelet Európában egyedülálló film-színház Szervezetünk az Esztrád Színház, Magyarországon

Részletesebben

Akárki volt, Te voltál!

Akárki volt, Te voltál! Mindenkinek annyi baja van, az annyi bajnak annyi baja van, hogy annyi baj legyen. A. E. Bizottság: Vaníliaálomkeksz Előszövegelés De sok gyerekfilmet meg kellett néznem a gyerekeimmel! Micsoda időpocsékolás

Részletesebben

Maros Megye. Konferál: Onodiné Csécsi Katalin. 11:30-12:30 Bekecs Néptáncegyüttes folklór előadása

Maros Megye. Konferál: Onodiné Csécsi Katalin. 11:30-12:30 Bekecs Néptáncegyüttes folklór előadása PROGRAMFÜZET 1 2019. május 10. péntek Maros Megye Konferál: Onodiné Csécsi Katalin 10:30-11:30 Fesztivál Hivatalos Nyitóünnepsége- A Szépszivárvány Táncegyüttes és Kovács Imre és népi zenekara közreműködésével

Részletesebben

Feladatlap. lókedvelő könyvbarátoknak

Feladatlap. lókedvelő könyvbarátoknak Feladatlap lókedvelő könyvbarátoknak Összegyűjthető 56 / Név: Iskola, osztály:. Lakcím:. Elérhetőség: mail, telefon Beküldés határideje: 2012. április 13. Cím: Békés Megyei Tudásház és Könyvtár, Gyermekkönyvtár

Részletesebben

Agora táborok Itt mindig történik valami!

Agora táborok Itt mindig történik valami! Agora táborok 2017 Itt mindig történik valami! Ötkarikás SPORT tábor 2017. június 19-23., 8-16 óráig Helyszín: Földi Imre Sportcsarnok Szent Borbála ú Spor elep sportlétesítményei Korosztály: 7 éves kortól

Részletesebben

Napközis mini projektek a Herman 4. évfolyamán

Napközis mini projektek a Herman 4. évfolyamán Napközis mini projektek a Herman 4. évfolyamán Itt mindennap történik valami érdekes, izgalmas, kreatív, játékos...dolog. Itt érdemes napközisnek lenni! Általunk az idei tanévben a napköziben próba jelleggel

Részletesebben

.a Széchenyi iskoláról

.a Széchenyi iskoláról Negyedikesek írták....a Széchenyi iskoláról 7 éves koromban, szüleimmel azért választottuk ezt az iskolát, mert itt német nyelvet lehet tanulni. Én már óvodás korom óta tanulom a németet, így ragaszkodtunk

Részletesebben

Szabadidős Munkaközösség éves programterve a 2014/2015. nevelési évre. Készítette: Móczár Tiborné Munkaközösség vezető

Szabadidős Munkaközösség éves programterve a 2014/2015. nevelési évre. Készítette: Móczár Tiborné Munkaközösség vezető Szabadidős Munkaközösség éves programterve a 2014/2015. nevelési évre Készítette: Munkaközösség vezető Éves programjaink, ünnepeink, megemlékezések, hagyományok, zöldnapok, szabadidős tevékenységek Munkaközösség

Részletesebben

Október. Szüreti felvonulás és bál. Kirándulás a Gemenci erdőben. Tanulmányi kirándulás Bikalon

Október. Szüreti felvonulás és bál. Kirándulás a Gemenci erdőben. Tanulmányi kirándulás Bikalon Tartalom Szüreti felvonulás és bál Kirándulás a Gemenci erdőben (1.-2. évf.) Tanulmányi kirándulás Bikalon (3.-4. évf.) Rajzpályázat Vetélkedő a magyar népmese napjának tiszteletére Bolyai matematika csapatverseny

Részletesebben

Nyár Óvoda közzétételi lista a 229/2012. (VIII.28.) Kt. 23 alapján (2017. október 1-i állapot szerint )

Nyár Óvoda közzétételi lista a 229/2012. (VIII.28.) Kt. 23 alapján (2017. október 1-i állapot szerint ) Nyár Óvoda közzétételi lista a 229/2012. (VIII.28.) Kt. 23 alapján (2017. október 1-i állapot szerint ) 1. Óvodai felvétel Az óvodai felvétel, átvétel jelentkezés alapján történik. Az óvodai előjegyzésre

Részletesebben

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS Hónap Február Rendezvény megnevezése 08. Katolikus bál 15. KISZE báb égetés Alapítványi Ház Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám 15. Ovis farsang 22. Zenés farsangi készülődés Dohóczki Mónika

Részletesebben

SZÉKESFEHÉRVÁR 87. ÜNNEPI KÖNYVHÉT ÉS 15. GYERMEKKÖNYVNAPOK 2016. JÚNIUS 6-16.

SZÉKESFEHÉRVÁR 87. ÜNNEPI KÖNYVHÉT ÉS 15. GYERMEKKÖNYVNAPOK 2016. JÚNIUS 6-16. 87. ÜNNEPI KÖNYVHÉT ÉS 15. GYERMEKKÖNYVNAPOK 2016. JÚNIUS 6-16. SZÉKESFEHÉRVÁR 87. ÜNNEPI KÖNYVHÉT JÚNIUS 6., HÉTFŐ 13.00 Pom Pom és barátai a pályázat ünnepélyes eredményhirdetése (VMK Gyermekrészleg)

Részletesebben

Előszó. Kedves Kollégák, Szülők és Gyerekek!

Előszó. Kedves Kollégák, Szülők és Gyerekek! Előszó Kedves Kollégák, Szülők és Gyerekek! A Varázslatos környezetismeret című gyakorlófüzet játékos feladatokon keresztül segíti a tanulókat az egészséges életmód és környezetünk védelmének kialakításában,

Részletesebben

Muzsikál az erdő a Hírös Városban május

Muzsikál az erdő a Hírös Városban május Muzsikál az erdő a Hírös Városban 2017. május 26-28. Programterv: 2017. május 26. Helyszín: Kecskeméti Arborétum 15.45 Muzsikál az erdő kerékpártúra. Indulás: Kecskemét, Főtér, 0 kilométerkő. 16.00 Erdei

Részletesebben

Ütemterv, naptári terv

Ütemterv, naptári terv Ütemterv, naptári terv 2019/2020. Szülői értekezlet 2019. szeptember 18. hétfő 17 Szeptember Szüreti mulatság hagyományőrzés az óvodában Szereplés nagy-középső csoport Szüreti babaszínház-babos Bábos Társulat-

Részletesebben

2011-ben is. kinézni?

2011-ben is. kinézni? Rajzverseny 2011-ben is óvodásoknak A Te környezettudatos kinézni? házad hogy fog 2010-12-15 Ilyen volt ilyen lett... Egy spontán rajz, aztán mese a környezettudatos házról, és jöhet a világmegváltó alkotás.

Részletesebben

Miskolci Musical- és Dalszínház bemutatja: A lányok a lányok című műsorát május 04. péntek óra helyszín: Dallmayr Kávézó Jegyár: 400 Ft

Miskolci Musical- és Dalszínház bemutatja: A lányok a lányok című műsorát május 04. péntek óra helyszín: Dallmayr Kávézó Jegyár: 400 Ft Miskolci Musical- és Dalszínház bemutatja: A lányok a lányok című műsorát 2012. május 04. péntek 19.00 óra helyszín: Dallmayr Kávézó Jegyár: 400 Ft SZEZONBÉRLET Pjotr Iljics Csajkovszkij: Olasz capriccio

Részletesebben

Galgagyörki Napló. Galgagyörk község Önkormányzatának lapja II. évfolyam 3. szám - 2012. május

Galgagyörki Napló. Galgagyörk község Önkormányzatának lapja II. évfolyam 3. szám - 2012. május Galgagyörki Napló Galgagyörk község Önkormányzatának lapja II. évfolyam 3. szám 2012. május ÖNKORMÁNYZATI HÍREK Lőrik László átveszi a Köznevelésért díjat Fristáczki Erik 8. osztályos tanuló Izgatottan

Részletesebben

RENDEZVÉNYTERV ISKOLA UTCA

RENDEZVÉNYTERV ISKOLA UTCA RENDEZVÉNYTERV ISKOLA UTCA KÉSZÍTETTE: KOVÁCS JUDIT 2017/2018 FEKETE ISTVÁN - VÖRÖSMARTY MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM AJKA SZEPTEMBER Tanévnyitó ünnepély augusztus 31. Némethné Horváth Andrea Némethné

Részletesebben

Erasmus+ Lengyelország

Erasmus+ Lengyelország Erasmus+ Lengyelország 2016.05.30.-2016.06.05. Hétfőn indultunk Lengyelországba vonattal, az út 8 óra hosszú volt. A vége felé mindenki unta már az ülést. Katowicénél át kellett szállni egy másik vonatra,

Részletesebben

Zipernowsky Károly Általános Iskola

Zipernowsky Károly Általános Iskola 2. évfolyam Éves óraszám: A osztály: 72 (16, 14, 12, 2, 2, 2, 2, 10, 12) ---heti 2 óra B osztály: 108 (26, 24, 15, 2, 2, 2, 2, 17, 18) ---heti 3 óra E osztály: 72 (16, 14, 12, 2, 2, 2, 2, 10, 12) ---heti

Részletesebben

AKADÉMIAI KIADÓ KILIKI A FÖLDÖN OLDAL LECKE OLVASMÁNY HALLÁS UTÁNI GYAKORLAT. A pince A képek (Apu családja. Az unokatestvérek.

AKADÉMIAI KIADÓ KILIKI A FÖLDÖN OLDAL LECKE OLVASMÁNY HALLÁS UTÁNI GYAKORLAT. A pince A képek (Apu családja. Az unokatestvérek. OLDAL OLVASMÁNY HALLÁS UTÁNI GYAKORLAT 8 Sziasztok! 11 1. A furcsa idegen 32 2. Amia bajban van Meglepetés 56 3. A kincsesláda 76 4. Vásárolni megyünk 96 5. Kedves naplóm! A pince A képek (Apu családja.

Részletesebben

Programok a Vörösmarty Mihály Könyvtár szolgáltató helyein

Programok a Vörösmarty Mihály Könyvtár szolgáltató helyein Programok a Vörösmarty Mihály Könyvtár szolgáltató helyein október 13. (hétfő) Kinyílik a mesesarok A könyvtáros meséi Időpont: 10.30 óra Alap Kezdjük mesével a hetet!- Mesedélután Böde Péter mesemondóval

Részletesebben

A Te környezettudatos házad hogy fog kinézni? 2010-12-15

A Te környezettudatos házad hogy fog kinézni? 2010-12-15 Rajzverseny óvodásoknak 2011-ben is A Te környezettudatos házad hogy fog kinézni? 2010-12-15 Ilyen volt ilyen lett... Egy spontán rajz, aztán mese a környezettudatos házról, és jöhet a világmegváltó alkotás.

Részletesebben

Október 7. 14.00 óra: Idősek Világnapja - megyei rendezvény az életet az éveknek" Zm. Szövetség klubjai részére

Október 7. 14.00 óra: Idősek Világnapja - megyei rendezvény az életet az éveknek Zm. Szövetség klubjai részére PROGRAMJAINK: Keresztury Dezső Általános Művelődési Központ 8900 Zalaegerszeg, Landorhegyi út 21. Tel: 92/314-120, Fax: 92/815-522 E-mail: info@kereszturyamk.hu Október 7. 14.00 óra: Idősek Világnapja

Részletesebben

Dinkafölde Engelbert, a Rettentő Könyvajánló. Készítette: Tanka Ákos Zoltán 9.c

Dinkafölde Engelbert, a Rettentő Könyvajánló. Készítette: Tanka Ákos Zoltán 9.c Könyvajánló Készítette: Tanka Ákos Zoltán 9.c Műfaja: Ifjúsági regény Írta: Paul Stewart Illusztrálta: Chris Riddel Eredeti címe: Muddle Earth Engelbert the Enormous Fordította: Rakovszky Zsuzsa Kiadta:

Részletesebben

A Szivárvány Tagóvoda 2018 /19-es nevelési évre összeállított programtervezete

A Szivárvány Tagóvoda 2018 /19-es nevelési évre összeállított programtervezete DÁTUM ESEMÉNY CÉLCSOPORT FELELŐS 2018.08.31. Nevelés nélküli munkanap Tanévnyitó értekezlet óvoda dolgozói Logopédus és utazó Nagyné gyógypedagógus szűrő vizsgálatai és Adorján Beáta Pedagógiai asszisztens

Részletesebben

A Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia Hírlevele. 49. hét december 3. vasárnap 16 óra Művészetek Palotája

A Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia Hírlevele. 49. hét december 3. vasárnap 16 óra Művészetek Palotája A Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia Hírlevele 49. hét 2017. december 3. vasárnap 16 óra Művészetek Palotája Kultúrpart-advent Kárpát-medencei folklór és kortárs költészet sok-sok zenével minden

Részletesebben

Művészetek Háza októberi programjai 2009 szeptember 24., csütörtök 23:14

Művészetek Háza októberi programjai 2009 szeptember 24., csütörtök 23:14 KLAZZ koncert A hazai jazzélet sztárjai Babos Gyula, Borbély Mihály, Berki Tamás, Balázs Elemér, Barcza Horváth József, Dés László, Fekete-Kovács Kornél, Horváth Kornél, Kaltenecker Zsolt, Lantos Zoltán,

Részletesebben

SZKB_104_12 É N É S A M Á S I K NÉHA NEHÉZ DÖNTENI. A modul szerzője: Iván Márta SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK B 4.

SZKB_104_12 É N É S A M Á S I K NÉHA NEHÉZ DÖNTENI. A modul szerzője: Iván Márta SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK B 4. SZK_104_12 É N É S M Á S I K NÉH NEHÉZ DÖNTENI modul szerzője: Iván Márta SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 4. ÉVFOLYM 146 SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK TNÁRI MODULVÁZLT

Részletesebben

8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu

8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu 8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu Tisztelt Képviselő-testület! Idén 21. alkalommal rendezzük meg a Városnapokat szeptember 13. és 15. között, ahol a legkülönfélébb

Részletesebben

1053 Budapest, Kossuth Lajos utca 18. január - május

1053 Budapest, Kossuth Lajos utca 18. január - május 1053 Budapest, Kossuth Lajos utca 18. január - május GRYLLUS VILMOS MASZKABÁL január 27., vasárnap 10.00 és 12.00 Itt a farsang, a báli szezon, a Kuckóban pedig Gryllus Vilmost látjuk vendégül, aki az

Részletesebben

www.szekesfehervar.hu MÁRCIUSI IFJAK MI Léteznek ritka pillanatok. Csillagórák, amelyekben, úgy tűnik, minden lehetséges. 1848. március 15-e ilyen pillanat volt: sodró, tiszta, természetes. Fiatalok vállalták,

Részletesebben

Hónap Rendezvény megnevezése Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Február

Hónap Rendezvény megnevezése Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Február Hónap Rendezvény megnevezése Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Február 09. Terápiás foglalkozás (kutyával) Alapítványi Ház 09. Katolikus bál 13. Hamvazószerda Katolikus templom 16. KISZE

Részletesebben

MESÉKBŐL ÁLL A VILÁG! Bács-Kiskun megyei gyermekkönyvtárosok szakmai továbbképzése november

MESÉKBŐL ÁLL A VILÁG! Bács-Kiskun megyei gyermekkönyvtárosok szakmai továbbképzése november MESÉKBŐL ÁLL A VILÁG! Bács-Kiskun megyei gyermekkönyvtárosok szakmai továbbképzése 2015. november 16-17. A Bács-Kiskun Megyei Katona József Könyvtár rendszeresen szervez továbbképzést a megye könyvtárosainak,

Részletesebben

SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről

SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről Egyesületünk 2005. október 27 én alakult szülői kezdeményezésre. Célja: Tápiószecsőn és a környező Tápió vidék - Kistérségben értelmi vagy testi

Részletesebben

20 éves Lajosmizse Város 2013. évi rendezvénynaptár

20 éves Lajosmizse Város 2013. évi rendezvénynaptár Mesemondó verseny nagycsoportos óvodásoknak - intézményi 20 éves Lajosmizse Város 2013. évi rendezvénynaptár Rendezvény megnevezése Időpontja Helyszíne Szervezője március 7. Szent Lajos u. Óvoda 14.30

Részletesebben

Állatkerti foglalkozások. Óvodásoknak

Állatkerti foglalkozások. Óvodásoknak Állatkerti foglalkozások Óvodásoknak Az állatkert az élmények kertje Élménygyűjtő séták az állatkertben Vannak, akik már megtapasztalták, milyen izgalmas úgy érkezni egy állatkerti látogatásra, hogy ott

Részletesebben

Kálmánháza egy közel 2000 fős szép, virágos település. Szabolcs Szatmár Bereg megyében, Nyíregyházától 15 km-re fekszik. A településünk gyerekbarát,

Kálmánháza egy közel 2000 fős szép, virágos település. Szabolcs Szatmár Bereg megyében, Nyíregyházától 15 km-re fekszik. A településünk gyerekbarát, Kálmánháza egy közel 2000 fős szép, virágos település. Szabolcs Szatmár Bereg megyében, Nyíregyházától 15 km-re fekszik. A településünk gyerekbarát, óvoda, általános iskola, bölcsőde is működik. A szépen

Részletesebben

Homonyik Sándor. ünnepi műsora. Adventi koncert 2014. NOVEMBER - DECEMBER

Homonyik Sándor. ünnepi műsora. Adventi koncert 2014. NOVEMBER - DECEMBER Homonyik Sándor ünnepi műsora Adventi koncert 2014. NOVEMBER - DECEMBER ADVENTI KONCERT- 2014. NOVEMBER - DECEMBER 1 A műsorról Ünnepi dalok akusztikus köntösben ADVENT - a felkészülés időszaka. Ezekben

Részletesebben

KUKUCSKÁLÓ PROGRAM. Hevesi József Általános Iskola. Alapfokú Művészeti Iskola tanév

KUKUCSKÁLÓ PROGRAM. Hevesi József Általános Iskola. Alapfokú Művészeti Iskola tanév Mottó: Ez az én sulim, legyen a tied is! Jól érzed majd magad, mert itt jó a hangulat, sok barátom van, érdekes programok várnak bennünket. KUKUCSKÁLÓ PROGRAM Hevesi József Általános Iskola és Alapfokú

Részletesebben

januármájus 1053 Budapest, Kossuth Lajos utca 18. kucko.puskinmozi.hu

januármájus 1053 Budapest, Kossuth Lajos utca 18. kucko.puskinmozi.hu januármájus 1053 Budapest, Kossuth Lajos utca 18. kucko.puskinmozi.hu RADVÁNYI BALÁZS ÉS VARRÓ DÁNIEL Akinek a kedve dalos január 7., vasárnap 10.00 Varró Dániel József Attila-díjas költő gyerekekkel való

Részletesebben

Hangoskönyvek gyermekeknek. Író, cím. Előadó. Sárkány mesék. Szikszai Rémusz. Lázár Ervin: Berzsián és Dideki. Csankó Zoltán

Hangoskönyvek gyermekeknek. Író, cím. Előadó. Sárkány mesék. Szikszai Rémusz. Lázár Ervin: Berzsián és Dideki. Csankó Zoltán Hangoskönyvek gyermekeknek Író, cím Előadó 1. Sárkány mesék Szikszai Rémusz 2. Lázár Ervin: Berzsián és Dideki Csankó Zoltán 1 / 18 3.. Lázár Ervin: Szegény Dzsoni és Árnika Hernádi Judit 4. Bagossy László:

Részletesebben

január Eseménynaptár Magyarkanizsa / 2014 MAGYARKANIZSAI ÖNKORMÁNYZAT Fő tér 1. 24420 Magyarkanizsa Szerbia

január Eseménynaptár Magyarkanizsa / 2014 MAGYARKANIZSAI ÖNKORMÁNYZAT Fő tér 1. 24420 Magyarkanizsa Szerbia Eseménynaptár HOGY AZ ESEMÉNYNAPTÁR AZ ÖN RENDEZVÉNYÉT IS TARTALMAZZA, ILLETVE AMENNYIBEN REKLÁMOZNI SZERETNE KIADVÁNYUNKBAN, KERESSE ÖNKORMÁNYZATUNKAT: I ÖNKORMÁNYZAT Fő tér 1. 24420 Magyarkanizsa Szerbia

Részletesebben

1. CICA CSOPORT. óvónők. Németh Zoltánné. Tóth Ildikó. dajka. Vilhelmné Vágó Katalin

1. CICA CSOPORT. óvónők. Németh Zoltánné. Tóth Ildikó. dajka. Vilhelmné Vágó Katalin 1. CICA CSOPORT Németh Zoltánné Tóth Ildikó Vilhelmné Vágó Katalin A környezet megismerésére nevelés témáihoz kapcsoljuk a tervezett beszélgetés - és játéktémákat, valamint az ének-zene, vizuális, irodalmi,

Részletesebben

FONYÓDI HARCSAFESZTIVÁL

FONYÓDI HARCSAFESZTIVÁL FONYÓDI HARCSAFESZTIVÁL 2013. szeptember 6 8. Gasztronómiai és Kulturális Rendezvény 2013. szeptember 06. péntek Helyszín: Kikötő, Szabadtéri színpad 20:00 Románia Magyarország Világbajnoki selejtező mérkőzés

Részletesebben

MINTAPROGRAM A MINŐSÉGI IDŐSKORÉRT

MINTAPROGRAM A MINŐSÉGI IDŐSKORÉRT MINTAPROGRAM A MINŐSÉGI IDŐSKORÉRT HU11-0005-A1-2013 16. HÍRLEVÉL Oldal 2 RÉGMÚLT KARÁCSONYOK MESÉI Generációs-híd program beszélgetés a múltról tevékenység keretén belül 2016. december 08-án az Őszi Fény

Részletesebben

OSZTÁLYKÉPEK ELŐKÉSZÍTŐ OSZTÁLY ös tanév Tanító: Csáka Mária szeptember 15: Első nap az iskolában

OSZTÁLYKÉPEK ELŐKÉSZÍTŐ OSZTÁLY ös tanév Tanító: Csáka Mária szeptember 15: Első nap az iskolában OSZTÁLYKÉPEK ELŐKÉSZÍTŐ OSZTÁLY 2014-2015-ös tanév Tanító: Csáka Mária 2014. szeptember 15: Első nap az iskolában Gyülekeztünk az iskola udvarán. Az V. osztályosok kézen fogtak és bevezettek minket a templomba

Részletesebben

Baka Judit Makár Júlia 1+1. I. rész

Baka Judit Makár Júlia 1+1. I. rész Baka Judit Makár Júlia Egyszer volt 1+1 I. rész Kolozsvár, 2010 Támogatta a Magyar Köztársaság Oktatási és Kulturális Minisztériuma Írta: Baka Judit Illusztrálta: Makár Júlia Véleményezte: dr. P. Dombi

Részletesebben

Kincses Természet. Erdő Anyó meséi. Szerződésszám: 16/1/KA219/022948

Kincses Természet. Erdő Anyó meséi. Szerződésszám: 16/1/KA219/022948 Kincses Természet Erdő Anyó meséi Szerződésszám: 16/1/KA219/022948 Kincses Természet- Erdő anyó meséi Víz, víz tiszta víz 2018. március CÉL: Óvodánk természeti környezetének felfedezése, megismerése- Természetünk

Részletesebben