Emlékeztető az Egyetemi Doktori és Habilitációs Tanács július 18-i rendkívüli üléséről, helyszín: Budapest, Állatorvos-tudományi Kar

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Emlékeztető az Egyetemi Doktori és Habilitációs Tanács július 18-i rendkívüli üléséről, helyszín: Budapest, Állatorvos-tudományi Kar"

Átírás

1 Emlékeztető az Egyetemi Doktori és Habilitációs Tanács július 18-i rendkívüli üléséről, helyszín: Budapest, Állatorvos-tudományi Kar Jelen vannak az EDHT tagjaiból: Dr. Hornok László, Dr. Horváth László, Dr. Biró Péter, Dr. Szabó Ferenc, Dr. Szendrő Péter, Dr. Tuba Zoltán, Dr. Gyulai Ferenc, Dr. Kozák János, Dr. Virányi Ferenc, Dr. Huszenicza Gyula, Dr. Mészáros János. Dr. Menyhért Zoltán professzor helyett meghatalmazással Dr. Ángyán József. Az ülés egyetlen napirendi pontja: Döntés a 2006/2007. tanévre állami ösztöndíjas helyre pályázók felvételéről Dr. Hornok László professzor, elnök külön megköszöni, hogy ebben a rendkívüli időpontban az ülés határozatképes, a 17 fő szavazati jogú személyből 11 fő jelen van. Tájékoztatja a megjelenteket, hogy az eddigi gyakorlattól eltérően miszerint az EDHT előzetes iskolánkénti keretszámát jóváhagyva vette fel a pályázókat most a minőségbiztosítás érdekében hívta össze az EDHT-t. A doktori felvételi meghallgatások lezajlottak, a doktori iskolák rangsoraikat az Egyetemi Doktori Szabályzat szerint megküldték az EDHT elnökének, aki összehívta az iskolavezetőket és a Műszaki Tudományi, valamint a Környezettudományi Doktori Iskola előterjesztésében némely esetben a témavezető megváltoztatását, illetve társkonzulens mellérendelését szükségesnek találta. Az elnök kéri a megjelenteket, hogy a kiosztásra került anyagok áttanulmányozását követően maximum 5 perces hozzászólás után döntsön az EDHT a felvételekről és a témavezetőkről. Dr. Ángyán József szót kérve tájékoztatja az EDHT tagjait, hogy szerinte az előzetesen kiosztott Web of Science találati összeállítás egyoldalú. A kifogásolt két témavezető Dr. Szoboszlay Sándor, és Dr. Barczi Attila. Az EDSZ szerint témavezető az lehet, akit a MAB jóváhagyott és akkreditált, vagyis tagja a doktori iskolának. Az általa készített kimutatás szerint a megjelölt 54 potenciális témavezetőből ugyanezen rákeresés alapján 20 főnél ugyanúgy kifogásolható a tudományos munkásság, (vagyis 40%- a gyengébb) ebből 7 főnél egyáltalán nincs, 13 fő esetében 1-5-ig van találat. Kéri az EDHT tagjait, hogy az anyagot áttekintve, és annak alapján, valamint az EDSZ és a Felsőoktatási Törvény szellemében döntsenek. Szeretné, ha nem a két volt kolléga elleni személyes ellentét vezérelné a döntésben Elnök Urat. Elmondta, hogy ugyanakkor a mostani akkreditációnál a Környezettudományi Doktori Iskola jó minősítést kapott, de készek az újbóli akkreditálás elindítására is. Jelezte, hogy a tudományos teljesítmény mérésének több dimenziója is van, a különböző tudományterületeknél nem ugyanaz, ne az elnök úr általi legyen a meghatározó mérőszám. Kéri az Elnök Urat, hogy ne akadályozza az iskolában a nagydoktori fokozattal rendelkezők számának növekedését, hanem inkább segítse azt elő, álljon a Környezettudományi Doktori Iskola mellé, hogy a jövőben még inkább alkalmas legyen a tudományos műhely további működése. Dr. Hornok László két ténybeli tévedésre hívja fel az EDHT tagjait, miszerint sem Szobolszlay, sem Barczi docens urak nem voltak a kollégái, és Szoboszlay Sándor tudomása szerint nem habilitált. Dr. Ángyán József kiemelte, hogy az 1. és 2. helyen rangsorolt pályázók kitűnő tudományos előélettel rendelkeznek, sőt, Kaszab Edit Szoboszlay Sándor témavezetésével 3 éve dolgozik, az idei Országos Tudományos Diákköri Konferencián pedig első helyezést ért el, mely bizonyítja úgy a pályázó, mint a témavezető rátermettségét a tudományos életben. Dr. Mészáros János akadémikus nem érti Ángyán professzor azon felvetését, miszerint Hornok László elnök úr akadályozza az iskola működését és gátolja a nagydoktori fokozattal rendelkezők számának növelését. Ő soha ilyet nem tapasztalt HL részéről. A megkapott anyagok igencsak eltérőek, a kétféle értékelést valahogyan harmonizálni szükséges, és ennek alapján lehetne csak objektíven dönteni.

2 Dr. Szabó Ferenc a felhozott érveket és indokokat jogosnak tartja, de kihangsúlyozta, hogy emiatt a pályázót ne érje hátrány. Javasolja, hogy társkonzulensként működjenek ezek a személyek egy másik témavezető mellett. Dr. Hornok László elnök elmondta, hogy ezen felvetését a doktori iskola nem fogadta el, mert úgy találták, hogy az EDHT elnökének nincs beleszólási joga a témavezetők személyére. Dr. Virányi Ferenc véleménye szerint ahhoz, hogy az elnök a MAB és külföld felé képviselni tudja az Egyetem doktori képzését és annak színvonalát, igenis joga és kötelessége beleszólni, és lépéseket tenni a minőségbiztosítás megőrzése érdekében. Javasolja, hogy az írott anyagok, és a hallottak alapján döntsön az EDHT. Dr. Szűcs István támogatja a társkonzulens mellérendelését, vagyis mindenféleképpen a kompromisszumra való törekvést. Dr. Szendrő Péter elmondta, hogy a témavezetőn múlik minden, a téma aktuális megválasztása, a kutatási módszer stb. A Műszaki Tudományi Doktori Iskolában preferálja, hogy az idősebb senior témavezető mellé rendeljenek ún. junior témavezetőt. A professor emeritus itt tud a legjobban segíteni, a témavezetői nemzedék felnevelésében kulcsszerepet tölt be, erősítve ezzel a doktori iskolát is. Dr. Tuba Zoltán kifogásolta az Ángyán József által összeállított anyagot, mert szerinte az nem pontos. Felhívta a figyelmet a tömegképzés Egyetemünkre való belopakodásának veszélyére. Úgy véli, hogy a Környezettudományi Doktori Iskola és az általa vezetett Biológia Tudományi Doktori Iskola diszciplínái között átfedés van. Idézett a Kis tudomány, nagy tudomány c. kiadványból, mely szerint nem válik az egyetemes tudás részévé az a cikk, amelyik nem jelenik meg nemzetközi lapokban. Véleménye szerint az is elszomorító tény, hogy a Szent István Egyetemen az egyetemi tanári kinevezéseknél csak másodlagos vagy harmadlagos szempont a tudományos munkásság. Dr. Biró Péter, aki a Debreceni Egyetem TTK doktori tanácsának is tagja elmondta, hogy náluk is hasonló nehéz a helyzet a publikálással kapcsolatban. Egyetért az előtte szólókkal, és hozzáteszi, hogy tudományos eredménynek igazán csak az a dolgozat számít, amit nemzetközi szinten citálnak, az eredményeket hasznosítják. Nemcsak a doktorandusznak, hanem a témavezetőjének is kellő színvonalú tudományossága kell, hogy legyen. Pártolja Szendrő professzor senior-társkonzulensi felvetését. Dr. Hornok László mérlegelve a felszólalók által mondottakat javasolja, hogy a KTDI-ban 1. helyen rangsorolt Kaszab Edit pályázónak, mivel erőteljesen mikrobiológiai a témája, témavezetője Dr. Márialigeti Károly professzor legyen, a 2. helyen kiemelt Pető Ákosnak pedig vagy a Talajtani és Agrokémiai Tanszék egyik professzora, vagy a TAKI egyik kutatója legyen, és társkonzulensként maradjanak meg Szoboszlay és Barczi docens urak. Dr. Ángyán József a javaslatot nem fogadta el, szerinte csak úgy lehet ezt a felvetést elfogadni, ha a többi 20 érintett témavezetőnél is hasonló döntés születik. Dr. Gyulai Gábor méltatta dr. Ángyán Józsefnek a Környezettudományi Doktori Iskolában történő iskolateremtő munkáját, és az EDHT elnökének pedig a minőségbiztosításért tett határozott lépéseit. Dr. Szendrő Péter ügyrendi javaslatát az EDHT elfogadta, miszerint a mostani ülésen a témavezetők személyéről nem, csak a pályázók felvételéről döntsön az EDHT. A témavezetői megbízásokat pedig generálisan vizsgálva a következő ülésen tárgyalják. Dr. Kozák János, az EDHT titkára tájékoztatja a jelenlévőket, hogy az EDSZ szerint az EDHT-nak a pályázókról kell szavaznia. Ennek értelmében az EDHT szavazatszámláló bizottságot hozott létre, melynek elnöke: Dr. Szűcs István iskolavezető, Dr. Kozák János az EDHT titkára, és Törökné Hajdú Mónika, hivatalvezető lett. 2

3 A szavazás eredménye szerint állami ösztöndíjas keret terhére felvételt nyert: Állatorvos-tudományi Doktori Iskolába: Dr. Jezsele Ákos 15 igen 0 nem Dr. Benyeda Zsófia 15 igen 0 nem Dr. Jánosi Katalin 15 igen 0 nem Doszpoly Andor 15 igen 0 nem Dr. Tóth Péter 15 igen 0 nem Dr. Molnár Péter 15 igen 0 nem Dr. Veres Orsolya 15 igen 0 nem Dr. Jacsó Olga 15 igen 0 nem Állattenyésztés-tudományi Doktori Iskolába: Bakos Katalin 15 igen 0 nem Fazekas Natasa 15 igen 0 nem Bleier Norbert 15 igen 0 nem Demény Ferenc 15 igen 0 nem Szabó László 13 igen 0 nem Biológia Tudományi Doktori Iskolába: Hidy Nóra 15 igen 0 nem Gell Gyöngyvér 15 igen 0 nem Mátrai Norbert 15 igen 0 nem Juhász Melinda 15 igen 0 nem Sasvári Zita 13 igen 0 nem Gazdálkodás- és Szervezéstudományi Doktori Iskolába: Baranyai Zsolt 15 igen 0 nem Madarász István 15 igen 0 nem Lukács Ákos 14 igen 0 nem Vida Adrienn 14 igen 0 nem Sipos Gyula 13 igen 0 nem Hámori Judit 14 igen 0 nem Környezettudományi Doktori Iskolába: Kaszab Edit 11 igen 3 nem Pető Ákos 10 igen 4 nem Györéné Kis Gyöngyi 15 igen 0 nem Gyarmati Bernadett 15 igen 0 nem Türke Ildikó Judit* 13 igen 0 nem *maradvány ösztöndíj kerete terhére 3

4 Műszaki Tudományi Doktori Iskolába: Blahunka Zoltán 14 igen 0 nem Kajtár Péter 13 igen 1 nem Gergely Zoltán 15 igen 0 nem Kicsiny Richárd 15 igen 0 nem Növénytudományi Doktori Iskolába: Wichmann Barnabás 15 igen 0 nem Nagy László 15 igen 0 nem Klupács Helga 15 igen 0 nem Bán Gergely 15 igen 0 nem Tóth Zoltán 15 igen 0 nem Zalai Mihály 13 igen 0 nem Halász Ágnes 14 igen 0 nem Állami ösztöndíjas keretre felvételt nem nyert pályázók: Állatorvos-tudományi Doktori Iskolába: Dr. Csébi Péter 0 igen 8 nem Dr. Vendég Ildikó 0 igen 8 nem Állattenyésztés-tudományi Doktori Iskolába: Kovács Blanka 1 igen 6 nem Biológia Tudományi Doktori Iskolába: Villányi Vanda 4 igen 6 nem Mészáros Gergely 1 igen 7 nem Gazdálkodás- és Szervezéstudományi Doktori Iskolába: Juhász Péter Gergő 3 igen 6 nem Környezettudományi Doktori Iskolába: Béres Annamária 5 igen 5 nem Bucsi Tamás 0 igen 7 nem Műszaki Tudományi Doktori Iskolába: Gurmai László 5 igen 4 nem Növénytudományi Doktori Iskolába: Páricsi Sándor 2 igen 6 nem Farkas Ildikó 0 igen 7 nem László Emese 0 igen 7 nem Nagy Bettina 0 igen 7 nem Ivanics Milán 0 igen 7 nem Dr. Hornok László megköszönte az EDHT tagjainak az együttműködést és bezárta az ülést. 4

5 Kmf. 5

Egyetemi Doktori és Habilitációs Tanács HATÁROZATAI. a október 5-én megtartott EDHT ülésről

Egyetemi Doktori és Habilitációs Tanács HATÁROZATAI. a október 5-én megtartott EDHT ülésről Jelen van: Dr. Hornok László Dr. Kozák János Dr. Horváth László Dr. Menyhért Zoltán Dr. Gyulai Gábor Dr. Fekete András Egyetemi Doktori és Habilitációs Tanács HATÁROZATAI a 2006. október 5-én megtartott

Részletesebben

Egyetemi Doktori és Habilitációs Tanács HATÁROZATAI. a március 1-jén megtartott EDHT ülésről

Egyetemi Doktori és Habilitációs Tanács HATÁROZATAI. a március 1-jén megtartott EDHT ülésről Jelen van: Dr. Hornok László Dr. Kozák János Dr. Walz Géza Dr. Horváth László Dr. Gyulai Gábor Egyetemi Doktori és Habilitációs Tanács HATÁROZATAI a 2007. március 1-jén megtartott EDHT ülésről Dr. Szendrő

Részletesebben

Jegyzőkönyv az Egyetemi Doktori és Habilitációs Tanács a 2009. február 26-án megtartott üléséről

Jegyzőkönyv az Egyetemi Doktori és Habilitációs Tanács a 2009. február 26-án megtartott üléséről Jelen van: Dr. Hornok László Dr. Kozák János Dr. Gyulai Gábor Dr. Farkas István Dr. Fekete András Dr. Füleky György Dr. Heszky László Jegyzőkönyv az Egyetemi Doktori és Habilitációs Tanács a 2009. február

Részletesebben

Jegyzőkönyv az Egyetemi Doktori és Habilitációs Tanács a május 28-án megtartott üléséről

Jegyzőkönyv az Egyetemi Doktori és Habilitációs Tanács a május 28-án megtartott üléséről Jelen vannak: Dr. Hornok László Dr. Kozák János Dr. Gyulai Gábor Dr. Farkas István Dr. Fekete András Dr. Heltai György Jegyzőkönyv az Egyetemi Doktori és Habilitációs Tanács a 2009. május 28-án megtartott

Részletesebben

Jegyzőkönyv az Egyetemi Doktori és Habilitációs Tanács a szeptember 25-én megtartott üléséről

Jegyzőkönyv az Egyetemi Doktori és Habilitációs Tanács a szeptember 25-én megtartott üléséről Jelen van: Dr. Hornok László Dr. Kozák János Dr. Mézes Miklós Dr. Tuba Zoltán Dr. Huszenicza Gyula Dr. Barczi Attila Dr. Virányi Ferenc Jegyzőkönyv az Egyetemi Doktori és Habilitációs Tanács a 2008. szeptember

Részletesebben

Jegyzőkönyv az Egyetemi Doktori és Habilitációs Tanács a február 25-én megtartott üléséről

Jegyzőkönyv az Egyetemi Doktori és Habilitációs Tanács a február 25-én megtartott üléséről Jelen van: Dr. Hornok László Dr. Kozák János Dr. Gyulai Gábor Dr. Bakonyi Gábor Dr. Farkas István Dr. Fekete András Jegyzőkönyv az Egyetemi Doktori és Habilitációs Tanács a 2010. február 25-én megtartott

Részletesebben

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács szeptember 16-i ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára:

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács szeptember 16-i ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára: Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács 2014. szeptember 16-i ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: 35/2014. (IX.16.) KT. sz. határozat a Kari Tanács 2014/2015. tanév I. félév ülés- és

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Budapest, 2008. július 8. ... Dr. Inzelt György. 1. A pályázók rangsorolásánál figyelembe vettük az ELTE TTK Doktori Szabályzata

Jegyzőkönyv. Budapest, 2008. július 8. ... Dr. Inzelt György. 1. A pályázók rangsorolásánál figyelembe vettük az ELTE TTK Doktori Szabályzata Jegyzőkönyv Felvétetett az ELTE TTK Kémia Doktori Iskolába jelentkezett pályázókkal tartott felvételi beszélgetések alkalmából. A felvételi beszélgetés időpontja: 2008. július 7. és 8. helye: ELTE TTK

Részletesebben

2. oldal Dolhai Balázs Dombi Ádám dr. Buséter Gábor dr. Galó Zsolt dr. Gyürke Bettina dr. Kovács Nikolett dr. Nagy Dóra Zita dr. Németh István dr. Sán

2. oldal Dolhai Balázs Dombi Ádám dr. Buséter Gábor dr. Galó Zsolt dr. Gyürke Bettina dr. Kovács Nikolett dr. Nagy Dóra Zita dr. Németh István dr. Sán 1. oldal Személyi rész a Hivatalos Értesítő 2018/2. számában A Honvédelmi Minisztérium személyügyi hírei 2017. december 1. - 2017. december 31. közötti időszakban Kormányzati szolgálati jogviszony létesült

Részletesebben

Határozatok listája

Határozatok listája 2010. 05. 07. A Sályi István Gépészeti Tudományok Doktori Iskola egyhangú szavazással engedélyezte Hegedűs György Doktori eljárásának indítását. A Sályi István Gépészeti Tudományok Doktori Iskola Tanácsa

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. a december 5-i rendkívüli Képviselő-testületi üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. a december 5-i rendkívüli Képviselő-testületi üléséről Szigethalom Város Önkormányzat Képviselő-testülete ------------------------------------ J E G Y Z Ő K Ö N Y V a 2011. december 5-i rendkívüli Képviselő-testületi üléséről Az ülés helye: Szigethalom Város

Részletesebben

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács szeptember 22-i ülésén meghozott határozatai

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács szeptember 22-i ülésén meghozott határozatai Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács 2009. szeptember 22-i ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: 30/2009. (IX.22.) KT. sz. határozat a 2009/2010. tanév I. félév ülés- és munkatervének

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A MAGISZ március 28.-i közgyűléséről. Helyszín: Agrárgazdasági Kutatóintézet földszinti tanácsterme. Budapest, Zsil u 3-5.

Jegyzőkönyv. A MAGISZ március 28.-i közgyűléséről. Helyszín: Agrárgazdasági Kutatóintézet földszinti tanácsterme. Budapest, Zsil u 3-5. Jegyzőkönyv A MAGISZ 2014. március 28.-i közgyűléséről Helyszín: Agrárgazdasági Kutatóintézet földszinti tanácsterme. Budapest, Zsil u 3-5. Jelen vannak: 2 jelenléti ív. (mellékelve) 18 szavazásra jogosult

Részletesebben

Pétervásárai Tamási Áron Általános Iskola 3250 Pétervására, Szabadság tér 12. Telefon: 36/

Pétervásárai Tamási Áron Általános Iskola 3250 Pétervására, Szabadság tér 12. Telefon: 36/ Pétervásárai Tamási Áron Általános Iskola 3250 Pétervására, Szabadság tér 12. Telefon: 36/568-000 E-mail: iskola@petervasara.hu Ikt.sz: 37-4/2017. JEGYZŐKÖNYV Készült: Pétervásárai Tamási Áron Általános

Részletesebben

Tudományszervezési Kabinet ÜGYREND

Tudományszervezési Kabinet ÜGYREND Ügyiratszám: KT-1232/2013. Szent István Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar Tudományszervezési Kabinet ÜGYREND Gödöllő 2013. szeptember 1 BEVEZETÉS A SZIE Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar

Részletesebben

ELTE TáTK Kari Tanács-ülés Jegyzőkönyv június 21. JEGYZŐKÖNYV az ELTE Társadalomtudományi Kar Kari Tanácsának üléséről

ELTE TáTK Kari Tanács-ülés Jegyzőkönyv június 21. JEGYZŐKÖNYV az ELTE Társadalomtudományi Kar Kari Tanácsának üléséről JEGYZŐKÖNYV az ELTE Társadalomtudományi Kar Kari Tanácsának üléséről Időpont 2016. június 21. 14 00 Helyszín ELTE Lágymányosi Campus, Északi Tömb 0.100C Kari Tanácsterem Elnök Juhász Gábor JELEN VANNAK

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jelen vannak: J E G Y Z Ő K Ö N Y V Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szociális és Lakásügyi Bizottsága 2016. augusztus 15-én (hétfő) 15:30 órai kezdettel a Hatvani Közös Önkormányzati

Részletesebben

A Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar Kari Tanácsának 2011-es határozatai

A Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar Kari Tanácsának 2011-es határozatai A Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar Kari Tanácsának 2011-es határozatai 1/2011. sz.(2011.02.01.) KT határozat: A PTE Művészeti Kar Kari Tanácsa titkos szavazással 9 IGEN, 0 NEM szavazattal, 0 TARTÓZKODÁS

Részletesebben

60 m - Leány Döntő. Hajdú Édua 2008 Titán TC 9,19 I. Forrai Sára 2008 Arany János 9,8 II. Kovács Anna 2008 Hódiák 10,4 III.

60 m - Leány Döntő. Hajdú Édua 2008 Titán TC 9,19 I. Forrai Sára 2008 Arany János 9,8 II. Kovács Anna 2008 Hódiák 10,4 III. 60 m - Leány 2010-2011 Hofman Manka Panka 2010 Rókus II. 11,29 I. Lóvéra Gina 2010 Rókus II. 12,44 II. Veres Lili 2010 Rókus II. 13,03 III. Zsigmond Léna 2010 Rókus II. 13,46 60 m - Leány 2008-2009 Előfutam

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y. az ELTE PPK Kari Tanácsának április 5-i üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y. az ELTE PPK Kari Tanácsának április 5-i üléséről J E G Y Z Ő K Ö N Y az ELTE PPK Kari Tanácsának 2016. április 5-i üléséről Az ülés helyszíne: Kazinczy u. 23-27. Kari Tanácsterem Az ülés időpontja: 2016. április 5. (kedd), 14:00 óra Jelen vannak: az

Részletesebben

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács szeptember 25-én tartott rendes ülésén meghozott határozatai Határozatok tára:

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács szeptember 25-én tartott rendes ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács 2018. szeptember 25-én tartott rendes ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: 42/2018. (IX.25.) KT. sz. határozat a Kari Tanács 2018/2019. tanév I.

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. a PANNON EGYETEM Doktori képzésébe való részvételre. 2007/2008 tanév

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. a PANNON EGYETEM Doktori képzésébe való részvételre. 2007/2008 tanév PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a PANNON EGYETEM Doktori képzésébe való részvételre 2007/2008 tanév A doktori képzés egyetemi felelősei az Egyetemi Doktori és Habilitációs Tanács elnöke Tudományos és Nemzetközi ügyek

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ Az Óbudai Egyetem Szenátusának január 28-ai üléséről

EMLÉKEZTETŐ Az Óbudai Egyetem Szenátusának január 28-ai üléséről EMLÉKEZTETŐ Az Óbudai Egyetem Szenátusának 2013. január 28-ai üléséről OE-RH-221/2013 Az emlékeztető röviden és tömören összefoglalja a Szenátus ülésén elhangzottakat. Az ülésről videofelvétel készült,

Részletesebben

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács február 1-jei ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára:

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács február 1-jei ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára: Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács 2011. február 1-jei ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: 1/2011. (II.1.) KT. sz. határozat a Kari Tanács 2010/2011. tanév II. félévi ülés- és munkatervéről

Részletesebben

Dr. Kozák Imre ME, professor emeritus (Kontinuummechanika)

Dr. Kozák Imre ME, professor emeritus (Kontinuummechanika) Határozatok listája 2012. 06. 27. KDT-2/2012.(06. 27.) A Kar Doktori Tanács egyhangú szavazással támogatja Dúl Jenő Róbert doktori eljárás indítási kérelmét. KDT-2/a/2012.(06. 27.) A Kari Doktori Tanács

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Jelen vannak: Ügyrendi Bizottság részéről:

Jegyzőkönyv. Jelen vannak: Ügyrendi Bizottság részéről: Jegyzőkönyv Készült: 2015. május 13-án, szerdán, 9.15 órakor, Szolnokon, a Megyeháza Márványtermében megtartott Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés Ügyrendi Bizottsága, valamint a Pénzügyi és Területfejlesztési

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jelen vannak: J E G Y Z Ő K Ö N Y V Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szociális és Lakásügyi Bizottsága 2014. október 29-én (szerda) 13:00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal

Részletesebben

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács szeptember 22-i ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára:

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács szeptember 22-i ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára: Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács 2015. szeptember 22-i ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: 43/2015. (IX.22.) KT. sz. határozat a Kari Tanács 2015/2016. tanév I. félév ülés- és

Részletesebben

Reumatológia klinika tanterme Élettan 8:00-8:45

Reumatológia klinika tanterme Élettan 8:00-8:45 Reumatológia klinika tanterme Élettan 8:00-8:45 Bódy Péter Bordás János begs Boros Gábor Bendegúz es a=anatómia Cserháti Zoltán b=biokémia Farkas Dániel Márton e=élettan Fekete Ákos s=szövettan Gógl Aliz

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A B.-A.-Z. Megyei Természetjáró Szövetség elnöke órakor üdvözli a megjelenteket és megnyitja a Közgyűlést.

Jegyzőkönyv. A B.-A.-Z. Megyei Természetjáró Szövetség elnöke órakor üdvözli a megjelenteket és megnyitja a Közgyűlést. Jegyzőkönyv Készült a B.-A.-Z. Megyei Természetjáró Szövetség Közgyűlésén 2017. május 26-án a Zöld Kapcsolat Egyesület tárgyaló termében (3525 Miskolc, Kossuth u. 13. szám) Jelen vannak: a mellékelt jelenléti

Részletesebben

Wadokai Magyar Bajnokság 1. forduló EGYESÜLETI PONTTÁBLA. Bronz pontok (3)

Wadokai Magyar Bajnokság 1. forduló EGYESÜLETI PONTTÁBLA. Bronz pontok (3) Rangsor Egyesület Wadokai Magyar Bajnokság 1. forduló EGYESÜLETI PONTTÁBLA Arany pontok (10) Ezüst pontok (6) Bronz pontok (3) 4. hely pontok (1) Összpontszám 1 I.C. TATAMI 140 120 57 15 332 2 NÓVA 110

Részletesebben

Az MTA Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottság tevékenységének ismertetése Kocsis Károly elnök

Az MTA Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottság tevékenységének ismertetése Kocsis Károly elnök Az MTA Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottság tevékenységének ismertetése Kocsis Károly elnök Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottság Elnök: Kocsis Károly, 2011 Románia: Benedek József

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. igazgatási-szociális ügyintéző

JEGYZŐKÖNYV. igazgatási-szociális ügyintéző JEGYZŐKÖNYV Készült: 2011. november 17-én, 16.00 órai kezdettel megtartott alakuló üléséről a Polgármesteri Hivatalban. Jelen vannak: A./ Képviselő-testület tagjai részéről: Szabó László Békefi Edina Rolkó

Részletesebben

/ sz. példány

/ sz. példány Esztergomi Közös Önkormányzati Hivatal 2500 Esztergom, Széchenyi tér 1. Pf. 92. Készült: 2 példányban 9395-28/2018. 2 sz. példány JEGYZŐKÖNYV ESZTERGOM VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2018. szeptember

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: az Eszterházy Károly Egyetem Szenátusának ülésén október 17. napján. Az ülés órakor veszi kezdetét.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: az Eszterházy Károly Egyetem Szenátusának ülésén október 17. napján. Az ülés órakor veszi kezdetét. Ikt. szám: RK/1391-17/2018. JEGYZŐKÖNYV Készült: az Eszterházy Károly Egyetem Szenátusának ülésén 2018. október 17. napján. Az ülés 10.00 órakor veszi kezdetét. Jelen vannak: a 31 fős testületből jelen

Részletesebben

1061 Budapest, Liszt Ferenc tér 8. Tel./Fax: (1) , (1) / 190

1061 Budapest, Liszt Ferenc tér 8. Tel./Fax: (1) , (1) / 190 Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Hallgatói Önkormányzat 1061 Budapest, Liszt Ferenc tér 8. hok@lisztakademia.hu Tel./Fax: (1) 462 46 90, (1) 462 46 00 / 190 www.lfzehok.hu Jegyzőkönyv, amely készült

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV a Pénzügyi és Ügyrendi Bizottság február 28-án órakor megtartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV a Pénzügyi és Ügyrendi Bizottság február 28-án órakor megtartott rendkívüli üléséről 1 AJ K A V ÁR O S ÖNKORMÁN YZ AT A PÉNZÜGYI ÉS ÜG YRE N DI B I ZOTTS ÁG 8401 AJKA, Városháza Szabadság tér 12. (88) 521-101 fax:(88) 212-794 e-mail: polgarmester@ajkanet.hu Ügyszám: 1/18-4/2013. JEGYZŐKÖNYV

Részletesebben

Matematika 5. és 7. évf. verseny

Matematika 5. és 7. évf. verseny Mohay Lili 5 ált. iskola Bánlakiné Németh Ildikó Dr. Béres József 1. Körtvélyessy László 5 ált. iskola Pártos Péterné Nyelvű 2. Wang Anna 5 ált. iskola Borsos Irén Óbudai Nagy László 3. Antók Etele 5 ált.

Részletesebben

A Budapesti Műszaki Főiskola Szenátusának április 24-ei üléséről

A Budapesti Műszaki Főiskola Szenátusának április 24-ei üléséről Iktatószám: BMF-RH -904/2007 Kelt: 2007. május 9. H A T Á R O Z A T T Á R A Budapesti Műszaki Főiskola ának 2007. április 24-ei üléséről SZ-XIII/23/2007. határozata A Budapesti Műszaki Főiskola a egyhangúlag

Részletesebben

Az ELSŐ HAZAI ENERGIA PORTFOLIÓ NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV A TÁRSASÁG I ÉVI RENDES KÖZGYŰLÉSÉRŐL

Az ELSŐ HAZAI ENERGIA PORTFOLIÓ NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV A TÁRSASÁG I ÉVI RENDES KÖZGYŰLÉSÉRŐL Cégjegyzékszáma: Fővárosi Bíróság: 0l-10-043313 KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV A TÁRSASÁG 2006. 04. 07-I ÉVI RENDES KÖZGYŰLÉSÉRŐL Készült: Helyszín: Az ELSŐ HAZAI ENERGIA PORTFOLIÓ NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ (a továbbiakban

Részletesebben

PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA

PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA Iktatószám: -2/2017. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Páty Község Önkormányzat Jóléti, Ügyrendi és Sport Bizottságának 2017. május 23-án (kedden) 13:00 órai kezdettel megtartott nyilvános

Részletesebben

Jelentkezési űrlap. Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Tollbamon dás

Jelentkezési űrlap. Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Tollbamon dás Jelentkezési űrlap Megye: Kolozs Körzet: Osztály: 2. osztály 1. RUFF BRIGITTA SĂLĂJAN MÁRIA Báthory István Elméleti Kolozsvár 29 65 94 2. BIRÓ ANDOR SĂLĂJAN MÁRIA Báthory István Elméleti Kolozsvár 29 64

Részletesebben

30. Szilveszteri Futógála - Békéscsaba m futás nemenkénti eredménylista

30. Szilveszteri Futógála - Békéscsaba m futás nemenkénti eredménylista 1 1 GREGOR László 1992 00:13:24 00:13:20 2:53 min/km 1 csaba +00:00:00 2 18 TÁBOR Miklós 1986 00:13:50 00:13:47 2:59 min/km 2 csaba +00:00:27 3 3 DIÓSZEGI Dávid 1998 00:13:58 00:13:55 3:00 min/km 3 csaba

Részletesebben

EREDMÉNYLISTA. Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Pontszám

EREDMÉNYLISTA. Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Pontszám EREDMÉNYLISTA Bihar megye Körzet: Érmihályfalva és környéke 5. osztály Sor Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Pont 1. Szabó Anna Boros Emőke Blanka Érmihályfalvi Zelk Zoltán Gimnázium Érmihályfalva

Részletesebben

A TERMÉSZETTUDOMÁNYI KAR TANÁCSA ÁLTAL LÉTREHOZOTT BIZOTTSÁGOK ÖSSZETÉTELÉNEK SZABÁLYZATA

A TERMÉSZETTUDOMÁNYI KAR TANÁCSA ÁLTAL LÉTREHOZOTT BIZOTTSÁGOK ÖSSZETÉTELÉNEK SZABÁLYZATA BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM TERMÉSZETTUDOMÁNYI KAR A TERMÉSZETTUDOMÁNYI KAR TANÁCSA ÁLTAL LÉTREHOZOTT BIZOTTSÁGOK ÖSSZETÉTELÉNEK SZABÁLYZATA A bizottságok összetételét elfogadta a TTK

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének VÁROSSTRATÉGIAI ÉS VÁROSMARKETING BIZOTTSÁGÁNAK, PÉNZÜGYI ÉS KÖLTSÉGVETÉSI BIZOTTSÁGÁNAK VALAMINT TULAJDONOSI BIZOTTSÁGÁNAK

Részletesebben

III. S.Pártai Félmaraton

III. S.Pártai Félmaraton 45-49 éves 1 21211 TAKÁCS László 1968 01:20:35 01:20:31 6 6 3:50 min/km +00:00:00 2 21260 KISS Attila 1969 01:26:55 01:26:52 15 16 4:08 min/km +00:06:21 3 21346 KELEMEN Attila 1971 01:34:44 01:34:35 26

Részletesebben

A TERMÉSZETTUDOMÁNYI KAR TANÁCSA ÁLTAL LÉTREHOZOTT BIZOTTSÁGOK ÖSSZETÉTELÉNEK SZABÁLYZATA

A TERMÉSZETTUDOMÁNYI KAR TANÁCSA ÁLTAL LÉTREHOZOTT BIZOTTSÁGOK ÖSSZETÉTELÉNEK SZABÁLYZATA BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM TERMÉSZETTUDOMÁNYI KAR A TERMÉSZETTUDOMÁNYI KAR TANÁCSA ÁLTAL LÉTREHOZOTT BIZOTTSÁGOK ÖSSZETÉTELÉNEK SZABÁLYZATA A bizottságok összetételét elfogadta a TTK

Részletesebben

A TERMÉSZETTUDOMÁNYI KAR TANÁCSA ÁLTAL LÉTREHOZOTT BIZOTTSÁGOK ÖSSZETÉTELÉNEK SZABÁLYZATA

A TERMÉSZETTUDOMÁNYI KAR TANÁCSA ÁLTAL LÉTREHOZOTT BIZOTTSÁGOK ÖSSZETÉTELÉNEK SZABÁLYZATA BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM TERMÉSZETTUDOMÁNYI KAR A TERMÉSZETTUDOMÁNYI KAR TANÁCSA ÁLTAL LÉTREHOZOTT BIZOTTSÁGOK ÖSSZETÉTELÉNEK SZABÁLYZATA A bizottságok összetételét elfogadta a TTK

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1/5 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-1/26/2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. a Hunyadfalva Községi Önkormányzat október 27-i a l a k u l ó képviselő-testületi üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. a Hunyadfalva Községi Önkormányzat október 27-i a l a k u l ó képviselő-testületi üléséről. 1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V a Hunyadfalva Községi Önkormányzat 2014. október 27-i a l a k u l ó képviselő-testületi üléséről. M U T A T Ó : Határozat/Rendelet: Tárgy: 54/2014. (X. 27.) Napirendi pontok elfogadása.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testülete Jogi és Ellenőrzési Bizottságának 2016. május 12-én a Városháza kistermében 15 00 órai kezdettel megtartott rendkívüli üléséről.

Részletesebben

BÁRÁND KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT 4161 Báránd Kossuth tér 1. Telefon: 06/54-466-030 Fax: 06/54-466-291 E-mail: barandhivatal@gmail.com

BÁRÁND KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT 4161 Báránd Kossuth tér 1. Telefon: 06/54-466-030 Fax: 06/54-466-291 E-mail: barandhivatal@gmail.com BÁRÁND KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT 4161 Báránd Kossuth tér 1. Telefon: 06/54-466-030 Fax: 06/54-466-291 E-mail: barandhivatal@gmail.com Báránd Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. szeptember 30-án megtartott

Részletesebben

K. m. f. Eszterházy Károly Egyetem Szenátusa. Ikt. szám: RK/951-1/2017.

K. m. f. Eszterházy Károly Egyetem Szenátusa. Ikt. szám: RK/951-1/2017. Ikt. szám: RK/951-1/2017. 189/2017. (VIII. 30.) sz. határozata az Eszterházy Károly Egyetem Szenátusának 2017/2018. tanév I. félévére vonatkozó munkatervének elfogadásáról 1. elfogadja az Eszterházy Károly

Részletesebben

BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM Csonka Pál Építészmérnöki Tudományok Doktori Iskola Működési Szabályzat. Általános rendelkezések

BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM Csonka Pál Építészmérnöki Tudományok Doktori Iskola Működési Szabályzat. Általános rendelkezések BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM Csonka Pál Építészmérnöki Tudományok Doktori Iskola Működési Szabályzat Általános rendelkezések 1.. Jelen szabályzat a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011.

Részletesebben

Tanuló neve azonosító felvételi sorrend Megjegyzés

Tanuló neve azonosító felvételi sorrend Megjegyzés Élelmiszer- és vegyiáru eladó Tervezett létszám: 12 fő Süveges Attila 10. B 1 felvéve Földvári Beáta 10. B 2 felvéve Vadász Brigitta 10. B 3 felvéve Kun Ibolya 10. B 4 felvéve Baktai Vivien 10. B 5 felvéve

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak: a jelen jegyzőkönyv jelenléti ívén szereplő 12 szavazásra jogosult egyesületi tag és 1 vendég

JEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak: a jelen jegyzőkönyv jelenléti ívén szereplő 12 szavazásra jogosult egyesületi tag és 1 vendég JEGYZŐKÖNYV amely készült 2011. szeptember 25. 11 óra 36 perces kezdetel a Wikimédia Magyarország Egyesület megismételt közgyűlésén, a 2083 Solymár, Orgona utca 9. szám alat. Jelen vannak: a jelen jegyzőkönyv

Részletesebben

Mikekarácsonyfa. Horváth Anikó alpolgármester Varga Zoltánné, Makker Ferencné Igazi László települési képviselők. Kovácsné Horváth Anikó jegyző

Mikekarácsonyfa. Horváth Anikó alpolgármester Varga Zoltánné, Makker Ferencné Igazi László települési képviselők. Kovácsné Horváth Anikó jegyző J e g y z ő k ö n y v K é s z ü l t: Az ülés helye: Jelen vannak Mikekarácsonyfa Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2017. szeptember 13-án 15,00 órakor megtartott nyilvános üléséről Önkormányzati

Részletesebben

5.Mikulás Futás - eredménylista

5.Mikulás Futás - eredménylista 10 km befutó eredménylista helyezés rajtszám név születési dátum település idő 1 3515 Csorba Sándor 1979 Budapest 36:54 2 3514 Hodovánszki Csaba 1986 Budapest 37:20 3 3517 Vajda Balázs 1978 Gödöllő 40:15

Részletesebben

a Kari Tanács határozatai a december 5-i ülésről 1

a Kari Tanács határozatai a december 5-i ülésről 1 BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM ÉPÍTŐMÉRNÖKI KAR KARI TANÁCS a Kari Tanács határozatai a 2017. december 5-i ülésről 1 A Kari Tanács határozatképes (26 fő jelen, 2 fő távol 92,9 %) Napirendi

Részletesebben

ÁLLAM-ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR KARI BIZOTTSÁGOK (KARI TANÁCS )

ÁLLAM-ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR KARI BIZOTTSÁGOK (KARI TANÁCS ) 1. Kari Felvételi Bizottság ÁLLAM-ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR KARI BIZOTTSÁGOK (KARI TANÁCS 2018.09.26.) szavazati joggal rendelkező tanácskozási jogú tag kari HÖK Kántor Kinga kari HÖK képviselő Prof. Dr. Sáry

Részletesebben

SZENT ISTVÁN EGYETEM Gödöllő KÖRNYEZETTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA ÜGYRENDI SZABÁLYZAT 2009.

SZENT ISTVÁN EGYETEM Gödöllő KÖRNYEZETTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA ÜGYRENDI SZABÁLYZAT 2009. SZENT ISTVÁN EGYETEM Gödöllő KÖRNYEZETTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA ÜGYRENDI SZABÁLYZAT Gödöllő 2009. A Szabályzatban szereplő rövidítések magyarázata: ÜSZ MAB Egyetem EDHT DSZ KTDI DI DIT EDHTT Ügyrendi Szabályzat

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Páty Község Önkormányzata Jóléti és Ügyrendi Bizottságának 2015. június 9-én (kedden) 15.30 órai kezdettel megtartott rendkívüli üléséről 1 Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal, Tanácsterem

Részletesebben

Készült: Maglóca Község Képviselő-testületének 2009. június 2-án tartott nyilvános üléséről.

Készült: Maglóca Község Képviselő-testületének 2009. június 2-án tartott nyilvános üléséről. Maglóca Község Képviselő-testülete 2-4/2009/Ny. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2009. június 2-án tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 14 00 óra A képviselő-testületi ülés helye:

Részletesebben

VI.Szigetköz Minimaraton

VI.Szigetköz Minimaraton 2009.05.03. Táv : 16 km Abszolút eredmények 1. 33. Major József 1979 0:52:57 2. 10. Garami Árpád 1966 0:55:22 3. 71. Görözdi Máté 1983 0:57:34 4. 153. Sándor Csaba 1985 0:58:58 5. 6. Varga Csaba 1965 0:59:51

Részletesebben

Összefoglaló. A Bizottság az ülés napirendjét 3 egybehangzó igen szavazattal elfogadta.

Összefoglaló. A Bizottság az ülés napirendjét 3 egybehangzó igen szavazattal elfogadta. 03-3/9-17/2014. Összefoglaló az Oktatási és Kulturális Bizottság 2014. július 18-án megtartott rendkívüli üléséről Helyszín: Városháza, Pécs, Széchenyi tér 1. I. em. 126. Jelen vannak: Lengvárszky Attila

Részletesebben

15 km Férfi 18 év alatt. 15 km Férfi km Férfi km Férfi 40-49

15 km Férfi 18 év alatt. 15 km Férfi km Férfi km Férfi 40-49 15 km Férfi 18 év alatt 1 Holló-Szabó Martin 108 0:59:44 0:59:44 2 Csáni Bendegúz 110 1:19:50 1:19:55 3 Varga István 81 1:31:01 1:31:01 15 km Férfi 18-29 1 Oláh Norbert 49 0:57:23 0:57:23 2 Szabó Milán

Részletesebben

PSZICHOLÓGIA DOKTORI ISKOLA

PSZICHOLÓGIA DOKTORI ISKOLA PÁLYÁZATI FELHÍVÁS doktori képzésben való részvételre 2016-2017. tanév PSZICHOLÓGIA DOKTORI ISKOLA BME TERMÉSZETTUDOMÁNYI KAR 1 A BME Természettudományi Kar pályázatot hirdet a Pszichológia Doktori Iskola

Részletesebben

Futakeszi. 10 km nemenkénti eredménylista. Férfi. Hely Rsz Név Szév Nettó idő 1. kör 2. kör 3. kör 4. kör

Futakeszi. 10 km nemenkénti eredménylista. Férfi. Hely Rsz Név Szév Nettó idő 1. kör 2. kör 3. kör 4. kör 1 9035 FAZEKAS Attila 1970 00:37:38 00:08:50 00:09:28 00:09:36 00:09:42 3:45 min/km +00:00:00 2 9150 THURAUER Roman 1977 00:37:54 00:08:51 00:09:28 00:09:41 00:09:53 3:47 min/km +00:00:15 3 9051 HAJTMAN

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. a Nagykörű Községi Önkormányzat 2014. október 27-i a l a k u l ó képviselő-testületi üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. a Nagykörű Községi Önkormányzat 2014. október 27-i a l a k u l ó képviselő-testületi üléséről. 1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V a Nagykörű Községi Önkormányzat 2014. október 27-i a l a k u l ó képviselő-testületi üléséről. M U T A T Ó : Határozat/Rendelet: Tárgy: 106/2014. (X. 27.) Napirendi pontok elfogadása.

Részletesebben

J E G Y Zİ K Ö NYV. az MTA IX. Osztály Hadtudományi Bizottsága 2013. október 01-én tartott üléséről

J E G Y Zİ K Ö NYV. az MTA IX. Osztály Hadtudományi Bizottsága 2013. október 01-én tartott üléséről MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA IX. Gazdaság- és Jogtudományok Osztálya Hadtudományi Bizottsága J E G Y Zİ K Ö NYV az MTA IX. Osztály Hadtudományi Bizottsága 2013. október 01-én tartott üléséről Az MTA IX.

Részletesebben

Rólad szól levelezı verseny I. fordulójának eredménye

Rólad szól levelezı verseny I. fordulójának eredménye Rólad szól levelezı verseny I. fordulójának eredménye Tanuló Iskola Szabó Csenge Napsugár 1 Szabó Beatrix 1 Radler Vivien Fülöp Gabriella Óbudai Harrer Pál 2 Cseh Janka Nagy Árpád Óbudai II. Rákóczi Ferenc

Részletesebben

IV. DEBRECENI FUTÓKARNEVÁL 2. Nap -- TEREPFUTÁS augusztus 23. Kategória Eredmények

IV. DEBRECENI FUTÓKARNEVÁL 2. Nap -- TEREPFUTÁS augusztus 23. Kategória Eredmények 10km Férfi 10-18 éves 1 2064 Lovas Bence 2004.04.04 11 0:35:29 1:14:41 10km Férfi 19-30 éves 1 2044 Szabó József 1990.02.16 25 0:21:54 0:44:37 2 2099 Szaniszló Máté 1988.08.23 26 0:23:08 0:47:23 3 2105

Részletesebben

Napirend. Döntések. Iktatószám: 6-11 /2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Napirend. Döntések. Iktatószám: 6-11 /2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Sáránd Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 4272 Sáránd, Nagy u. 44. Tel: 52/374-104 Tel/Fax: 52/567-209 e-mail: sarandph@t-online.hu, sarandph@gmail.com Iktatószám: 6-11 /2014. J E G Y Z Ő K Ö

Részletesebben

... Dr. Záray Gyula Dr. Surján Péter Dr. Rábai József Dr. Novák Zoltán

... Dr. Záray Gyula Dr. Surján Péter Dr. Rábai József Dr. Novák Zoltán Jegyzőkönyv Felvétetett az ELTE TTK Kémia Doktori Iskolába jelentkezett pályázókkal tartott felvételi beszélgetések alkalmából. A felvételi beszélgetés időpontja: 2010. július 5. és 6. helye: ELTE TTK

Részletesebben

Szavazásra teszi fel Gedő Györgyné jegyzőkönyv-hitelesítővé történő megválasztását.

Szavazásra teszi fel Gedő Györgyné jegyzőkönyv-hitelesítővé történő megválasztását. JEGYZŐKÖNYV Készült a Józsefvárosi Szlovák Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. január 11. (csütörtök) napján 16:30 órakor a 1082 Budapest, Vajdahunyad utca l./b Nemzetiségi Önkormányzatok irodájában

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szám: /2010. J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült Nagyvázsony Község Önkormányzata képviselő-testületének 2010. augusztus 19-én 8,00 órakor megtartott rendkívüli nyilvános testületi üléséről. Az ülés helyszíne:

Részletesebben

24km: abszolút férfi

24km: abszolút férfi 24km: abszolút férfi 1. Lakatos Roland 1977 209 Zalaegerszeg 01:34:15 2. Fehér Ferenc 1970 143 Zalaegerszeg 01:47:16 3. Szeredi Miklós 1958 203 Zalaegerszeg 01:49:45 4. Lubics György Dr. 1971 208 Nagykanizsa

Részletesebben

Sz. 1 50m Gyorsúszás Férfi 7 éves és idősebb ben születettek Nincs szintidő

Sz. 1 50m Gyorsúszás Férfi 7 éves és idősebb ben születettek Nincs szintidő Oldal 1 Sz. 1 50m Gyorsúszás Férfi 7 éves és idősebb 2006.11.25. 98-99-ben születettek Nincs szintidő 1. Atyi Ádám 98 006 37.49 2. Ujlakán Kálmán 98 006 40.89 4. Nagy Balázs 98 006 43.91 3. Varga Márton

Részletesebben

Fertőd Város Képviselő-testülete

Fertőd Város Képviselő-testülete Fertőd Város Képviselő-testülete 29/2012. SZÁMÚ J E G Y Z Ő K Ö N Y V 2012. szeptember 17. napján megtartott R E N D K Í V Ü L I K É P V I S E L Ő T E S T Ü L E T I Ü L É S É R Ő L Készült: 3 példányban

Részletesebben

Mohács és Európa Horváth Mihály Történelemverseny elődöntőjének eredménye Gimnáziumok

Mohács és Európa Horváth Mihály Történelemverseny elődöntőjének eredménye Gimnáziumok Mohács és Európa Horváth Mihály Történelemverseny elődöntőjének eredménye ok Név Iskola Pontszám 1 Horváth Bálint 49 2 Matos Lilla 48 3 Demjén Balázs Ádám 47 4 Matos Bence 47 5 Ubrea Roland 6 Krizsna Szabolcs

Részletesebben

A Földrajz- és Földtudományi Intézet Tanácsának május 5-én tartott üléséről

A Földrajz- és Földtudományi Intézet Tanácsának május 5-én tartott üléséről EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM FÖLDRAJZ- ÉS FÖLDTUDOMÁNYI INTÉZET 1117 Budapest, Pázmány Péter st. 1/A. Telefon: (36)1 372-2945 Fax: (36)1 372-2904 EÖTVÖS LORÁND UNIVERSITY INSTITUTE OF GEOGRAPHY AND EARTH

Részletesebben

5. osztály Elérhető pontszám: 79 pont. S.sz. Név Iskola Felkészítő tanár Pontszám Helyezés 1. Pinte Dóra Baltazár Dezső

5. osztály Elérhető pontszám: 79 pont. S.sz. Név Iskola Felkészítő tanár Pontszám Helyezés 1. Pinte Dóra Baltazár Dezső Debreceni Vörösmarty Mihály Általános és Alapfokú Művészeti Megyei Német Nyelvi Verseny Eredménye 2017. november 27. 5. osztály Elérhető pontszám: 79 pont S.sz. Név Felkészítő tanár Pontszám Helyezés 1.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Kissziget. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete. 2015. év június hó 5. napján. Határozatok: Sorszáma. Kódja

JEGYZŐKÖNYV. Kissziget. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete. 2015. év június hó 5. napján. Határozatok: Sorszáma. Kódja JEGYZŐKÖNYV Kissziget Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2015. év június hó 5. napján megtartott nyilvános üléséről Határozatok: Sorszáma Kódja 19/2015.(VI.05.) 20/2015.(VI.05.) Rendeletek: Sorszáma

Részletesebben

Név Végzettség szintje Szakképzettségek

Név Végzettség szintje Szakképzettségek Pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettségei Név Végzettség szintje Szakképzettségek 1 Aradi Katalin Judit egyetem 2 Barna Judit mesterfokozat MA 3 Benkovich András egyetem 4 Bíró Adrienn egyetem

Részletesebben

Építészmérnöki Kari Tanács Építészmérnöki Kari Tanács ülése. Rektori tanácsterem 14:15:00. Jelenlét (31 / %) Krisztina.

Építészmérnöki Kari Tanács Építészmérnöki Kari Tanács ülése. Rektori tanácsterem 14:15:00. Jelenlét (31 / %) Krisztina. Építészmérnöki Kari Tanács Tanács neve 2013.02.27 Tanácsülés dátuma Építészmérnöki Kari Tanács ülése Tanácsülés neve Rektori tanácsterem Tanácsülés helyszíne 14:15:00 Tanácsülés kezdete Jelenlét (31 /

Részletesebben

Töprengő matematika verseny 2017 eredmények

Töprengő matematika verseny 2017 eredmények Töprengő matematika verseny 2017 eredmények 2. évfolyam Helyezés Név Pontszám 1. Szörényi Zalán 25 pont Diósgyőri-Református Általános Felkészítő tanár: Fojtánné Miszkusz Szilvia 2. Gnándt Gergő 23 pont

Részletesebben

A kuratóriumi tagok jegyzőkönyvvezetőnek egyhangúlag megválasztották Puskás Norbertet, jegyzőkönyv hitelesítőnek Szabó Márta kuratóriumi tagot.

A kuratóriumi tagok jegyzőkönyvvezetőnek egyhangúlag megválasztották Puskás Norbertet, jegyzőkönyv hitelesítőnek Szabó Márta kuratóriumi tagot. 2/2016 JEGYZŐKÖNYV Készült: a Derkovits Iskoláért Alapítvány kuratóriumának üléséről. Időpont: 2016. október 13. 17.00 óra Helyszín: Derkovits Gyula Általános Iskola Szombathely Bem J. u. 7. Jelen vannak:

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ. A Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar Hallgató Képviselet 2015. szeptember 21-én tartott üléséről.

EMLÉKEZTETŐ. A Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar Hallgató Képviselet 2015. szeptember 21-én tartott üléséről. EMLÉKEZTETŐ A Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar Hallgató Képviselet 2015. szeptember 21-én tartott üléséről. Jelen voltak: Balla Péter Csányi Norbert Cseh Tamás Koltai Soma Lábas István Lindtner Andor

Részletesebben

Az SZTE Irodalomtudományi Doktori Iskola működési szabályzata 2014 *

Az SZTE Irodalomtudományi Doktori Iskola működési szabályzata 2014 * Az SZTE Irodalomtudományi Doktori Iskola működési szabályzata 2014 * 1. A Ftv. és a SzTE Doktori Szabályzatának figyelembe vételével és ezek függelékeként a SzTE BTK-n működő Irodalomtudományi Doktori

Részletesebben

Borsod MTB Bajnoka 2017 összetett állás 1-2. futam után

Borsod MTB Bajnoka 2017 összetett állás 1-2. futam után Borsod MTB Bajnoka 2017 összetett állás 1-2. futam után 2017. július 18. Felnőtt férfi B.kereszt Görömböly K.barcika Ózd Helyezés Név Rajtszám Születési év Egyesület 1. futam 2. futam 3. futam 4. futam

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlésének Oktatási, Tudományos és Kulturális Bizottsága J e g y z ő k ö n y v Amely készült Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlésének Oktatási, Tudományos és Kulturális Bizottsága

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Tanácskozási joggal jelen van: Derekas Sándor kirendeltség vezető A jegyzőkönyvet Molnár Izabella vezeti.

JEGYZŐKÖNYV. Tanácskozási joggal jelen van: Derekas Sándor kirendeltség vezető A jegyzőkönyvet Molnár Izabella vezeti. JEGYZŐKÖNYV Száma: - 1./2013 Készült: Bükkzsérc, Cserépfalu, Cserépváralja és Tard Község Önkormányzata Képviselőtestületének 2013. június 25.-én 18 órai kezdettel a Tard Község Polgármesteri Hivatalának

Részletesebben

VI. Csongrád Megyei Fafúvós Verseny eredményei Szentes, április 16.

VI. Csongrád Megyei Fafúvós Verseny eredményei Szentes, április 16. VI. Csongrád Megyei Fafúvós Verseny eredményei Szentes, 2019. április 16. OBOA I. KORCSOPORT I. helyezés, Nagydíj: Bubor Sári I. helyezés: Kovács Eszter II. helyezés: Korsós Katalin felkészítő tanár: Krupiczerné

Részletesebben

Beszámoló a XXXIII. Országos Tudományos Diákköri Konferenciáról

Beszámoló a XXXIII. Országos Tudományos Diákköri Konferenciáról Beszámoló a XXXIII. Országos Tudományos Diákköri Konferenciáról Az Állatorvostudományi Egyetem ebben az évben is részt vett a XXXIII. Országos Tudományos Diákköri Konferencián. A részvétel részben támogatásból

Részletesebben

Ötpróba Rióba - Margitsziget

Ötpróba Rióba - Margitsziget 1 4025 CSIKÓS Csaba 1983 00:00:02 00:19:21 00:19:35 00:20:08 00:20:59 01:20:05 3:44 min/km +00:00:00 2 1443 NÁRAY Balázs 1975 00:00:02 00:21:38 00:21:04 00:21:07 00:21:33 01:25:23 3:59 min/km +00:05:18

Részletesebben

2001. évi Kozma Lajos kézműves iparművészeti ösztöndíjpályázat

2001. évi Kozma Lajos kézműves iparművészeti ösztöndíjpályázat 1999. évi Kozma Lajos kézműves iparművészeti ösztöndíjpályázat I.évfolyam Haba Erika üveg Sipavicius Tamás kerámia Szikszai László bútor Varga Judit bőr Borkovics Péter üveg Szabó Tímea textil Kertész

Részletesebben

Debreceni Vörösmarty Mihály Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

Debreceni Vörösmarty Mihály Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Debreceni Vörösmarty Mihály és Alapfokú Művészeti Iskola Megyei Német Nyelvi Verseny Eredménye 2016. november 28. 5. osztály Elérhető pontszám: 79 pont S.sz. Név Iskola Felkészítő tanár Pontszám Helyezés

Részletesebben

HAJDÚ-BIHAR MEGYEI MATEMATIKAVERSENY 2018/2019

HAJDÚ-BIHAR MEGYEI MATEMATIKAVERSENY 2018/2019 HAJDÚ-BIHAR MEGYEI MATEMATIKAVERSENY 2018/2019 Bejutók a döntőbe A döntő helyszínének címei és a bejutás ponthatárai a dokumentum végén láthatóak. Város Iskolanév Osztály Kategória Név Helyszín Bagamér

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. szeptember 30 -án tartott nyílt üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. szeptember 30 -án tartott nyílt üléséről 170/17/2014. Z A L A megye P Á K A Község Önkormányzata J E G Y Z Ő K Ö N Y V P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. szeptember 30 -án tartott nyílt üléséről Határozatok: 110/2014. (IX.30.)

Részletesebben