2009/2010. tanévtől ALAPOZÓ ISMERETEK A KÖZÖS ISMERETEKET ALAPOZÓ MODUL

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "2009/2010. tanévtől ALAPOZÓ ISMERETEK A KÖZÖS ISMERETEKET ALAPOZÓ MODUL"

Átírás

1 2009/2010. tanévtől ALAPOZÓ ISMERETEK A KÖZÖS ISMERETEKET ALAPOZÓ MODUL Tantárgy neve Informatika AIB1001 Meghirdetés féléve 1 Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 0+2 Gyakorlati jegy Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Ionescu Klára, főiskolai docens Tantárgyfelelős intézet kódja MII A hallgató az alapszintről elindulva sajátítsa el a minimális informatikai és számítógép kezelési alapismereteket, szerezzen jártasságot néhány gyakran használt felhasználói program alkalmazásában. Információtechnológiai alapismeretek. Operációs rendszerek, a Windows és a Linux. Számítógép hálózatok. Az Internet. Elektronikus levelezés. Szövegszerkesztési alapismeretek és prezentációkészítés. Táblázatkezelés. Adatbázis-kezelés alapjai. 3. Évközi tanulmányi követelmények A gyakorlati foglalkozásokon feladatlapok feldolgozása történik, illetve egy vázlatosan megfogalmazott feladat (pl. adott témában prezentációkészítés) önálló, kreatív megvalósítása. Az órák látogatása kötelező. 4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy) Gyakorlati jegy. 5. Az értékelés módszere Három számonkérő feladat várható és ezek átlaga adja a félévi jegyet. Egy-egy feladat a felhasználói programok foglalkozásokon begyakorolt alapismereteit összegzi, vagy önállóan kell elkészíteni egy dokumentumot adott elvárások szerint. segédanyagok Bártfai Barnabás: Hogyan használjam? (8. kiadás) BBS-Info Kft., Budapest, Iszáj-Kató-Nagy: Számítástechnika: Az alapoktól az Internetig. Bessenyei György Könyvkiadó, Nyíregyháza, Kovácsné-Nagy-Ozsváth: Office XP. Computerbooks Kft., Budapest, Lengyel Veronika: Az Internet világa. Computerbooks Kft., Budapest, 1995.

2 Filozófiatörténet AIB1002 Meghirdetés féléve 1 Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 2+0 (30+0) kollokvium - Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. habil. Kiss Lajos András főiskolai tanár Tantárgyfelelős intézet kódja TFI A tantárgy célja a hallgatók filozófiai szemléletének kialakítása és filozófiai tartalmú gondolkodásának megalapozása. A hallgatók ismerkedjenek meg a filozófiatörténet legfontosabb irányzataival, képviselőivel és problémafelvetéseivel a klasszikus görögségtől a XIX. század végéig. A kurzus részét képezik továbbá azok az általános filozófiai problémák is, amelyek összefüggésben vannak a mindennapi élet kérdéseivel. A kurzus elvégzése során a hallgatók megismerkednek a filozófiatörténet klasszikus szövegeivel, és elsajátítják azok önálló értelmezését. Ezen kívül legyen lehetőségük arra, hogy esetlegesen a kurzuson szerzett teoretikus ismereteket a saját személyes életükben is alkotó módon használhassák fel. 3. Évközi tanulmányi követelmények 4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy) Kollokvium 5. Az értékelés módszere Szóbeli vizsga segédanyagok Fürst, Maria: Bevezetés a filozófiába. Ikon Kiadó, Budapest, Gilson, Etienne: A középkori filozófia szelleme. Paulus Hungarus-Kairosz, Budapest, Hársing László: Filozófia gondolkodás Thalésztól Gadamerig. Bíbor Kiadó, Miskolc, Stead, Christopher: Filozófia a keresztény ókorban. Osiris Kiadó, Budapest, Steiger Kornél (szerk.): Bevezetés a filozófiába. Szöveggyűjtemény. Holnap Kiadó, Budapest, 2002.

3 Kommunikáció AIB1003 Meghirdetés féléve 1. Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 2 (előadás) kollokvium Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Szabó Ferenc Géza főiskolai tanár A hallgatókat megismertesse a kommunikáció elemi módszereivel, a hatékony kommunikáció formáival. A tantárgy célja a kommunikáció alapfogalmainak, fajtáinak, rendszerének megismertetése. A kommunikáció fogalma, kutatásának története; kommunikációs modellek; a kommunikáció mint jelműködés; az emberi és az állati kommunikáció; a metakommunikáció; a nem verbális kommunikáció; a verbális kommunikáció; az akusztikai és a vizuális csatorna; a kommunikációs alaphelyzetek; a kommunikáció zavarai. 3. Évközi tanulmányi követelmények: 4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy): vizsgajegy segédanyagok: szakirodalom, internet, multimédiás eszközök, segédanyag Allan Pease: Testbeszéd. Gondolatolvasás gesztusokból. Park Könyvkiadó. Budapest, Fercsik Erzsébet Raátz Judit: Kommunikáció szóban és írásban. Korona Nova Kiadó. Budapest, H. Varga Gyula: Kommunikációs ismeretek. Hungarosse Kiadó. Budapest, Szabó Katalin: Kommunikáció felsőfokon. Kossuth Kiadó. Budapest, Terestyéni Tamás: Kommunikációelmélet. A testbeszédtől az internetig. Akti-Typotex. Budapest, 2006.

4 Könyvtárismeret AIB1009 Meghirdetés féléve 2. Heti kontakt óraszám (elm. + gyak.) 2+0 K Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Bordé Katalin, könyvtáros Tantárgyfelelős intézet kódja MII : A bölcsész szakos hallgatók képesítési követelményeinek megfelelően a tárgy keretén belül a hallgatók megismerkednek a könyvtárak használati alapismereteivel, a korszerű információhordozókkal és az információ visszakeresés lehetőségeivel, valamint a diplomakészítés technikájával. : A könyvtári gyűjtőkör. Dokumentumtípusok. A katalógusok fajtái. A könyvtári szolgáltatások. Az egyes tudományok nyomtatott és elektronikus információforrásai. Az információ visszakeresés módszerei. Az Internet által kínált lehetőségek. Számítógépes adatbázisok. Kutatás-módszertani alapismeretek. A hivatkozás módjai. A szakdolgozat elkészítésének lépései, formai és tartalmi követelményei. 3. Évközi tanulmányi követelmények: Információ visszakeresési feladatok megoldása és beadása írásban. Irodalomjegyzékek készítése egy megadott kutatási témában. Hivatkozási gyakorlatok végzése. 4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy): Az elméleti ismeretek elsajátításának ellenőrzése évközben egy zárthelyi dolgozat írásával történik. A gyakorlati tudnivalók elsajátításának ellenőrzése évközben három írásban beadandó feladat megoldásával történik. Összesen négy félévközi jegy szerezhető. A félév lezárása 5. Az értékelés módszere A félévközi jegyek és a félévet záró kollokvium eredménye alapján. segédanyagok: A Központi Könyvtár katalógusai, tájékoztató apparátusa és felhasználói termináljain található könyvtári programok. 7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db.) Horváth Tibor Papp István: Könyvtárosok kézikönyve, 1 5. Bp.: Osiris, Balázs Sándor: Az információk használata, hasznosítása és haszna. Bp.: OMIKK, Majoros Pál: Kutatásmódszertan avagy: Hogyan írjunk könnyen, gyorsan jó diplomamunkát? Bp., Voit Pál. A diploma-készítés módszertana. Tatabánya, 2004.

5 Társadalmi ismeretek AIB1010 Meghirdetés féléve 2. Óraszám 2+0 Követelmény Kollokvium -- Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Szoboszlai György Csaba főiskolai adjunktus Intézet kódja TFI : A hallgatók ismerjék meg a társadalom és a hatalom viszonyát. Alapvető célkitűzésünk, hogy a rendszerváltozástól nyomon kövessék a társadalom fontosabb jellemzőit: rétegződését, mobilitását és negatív jelenségeit. E mellett bemutatásra kerül a politikai intézményrendszer szerkezete és működése, illetve a civil társadalom is. A korszerű társadalmi ismeretek nyelvi fogalmi rendszerét és a hallgatók kifejező készségének fejlesztését is fontosnak tartjuk. : A magyar társadalom rétegződése és mobilitása 1945-től napjainkig. A társadalmi szolidaritás rendszere: szociálpolitika napjainkban. A gazdaság jellemzői 1990 után. Az alkotmány megismerése és értelmezése. Az Alkotmánybíróság feladata és működése. A demokratikus intézményrendszer pillérei napjainkban: pártok és parlament illetve kormány és önkormányzatok. A civil társadalom jellemzői. Magyarország az Európai Unióban. 3. Évközi tanulmányi követelmények: - 4. A megszerzett ismeretek értékelése: kollokvium 5. Az értékelés módszere: írásbeli segédanyagok: Társadalomismeret (szerk.: Albert József) Möbius Kiadó, Nyíregyháza, Kötelező, ajánlott irodalom Bőhm Antal: A XX. századi magyar társadalom. Korona Kiadó Bp., Bayer József Jávor István Utasi József: Társadalomismeret, Dinasztia Kiadó Bp., Mi a politika? Bevezetés a politika világába. Szerkesztette: Gyurgyák János. Osiris Kiadó. Bp., , Magyar társadalomtörténeti olvasókönyv 1944-től napjainkig. Válogatta és szerkesztette: Valuch Tibor. Osiris Kiadó Bp., ,

6 SZAKTERÜLETI ALAPOZÓ ISMERETEK Tantárgy neve Bevezetés az irodalomtudományba AIB1020 Meghirdetés féléve 1. Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 1 (elmélet) kollokvium Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Karádi Zsolt Béla főiskolai tanár A tantárgy megismerteti a hallgatókat az irodalomtudomány történetileg változó fogalmával, elméletével és alapvető módszereivel. Képet ad a diszciplína főbb ágairól, érinti az irodalomtörténet, az irodalomtörténet-írás és az irodalomelmélet problémaköreit, egymáshoz való viszonyát. Gondot fordít az alapvető textológiai, filológiai, poétikai ismeretek átadására, nem hagyva figyelmen kívül a könyv- és folyóirat-kiadás, az irodalomkritika, a verstan, valamint az irodalmi kánon- és kultuszképződés kérdéskörét sem. 3. Évközi tanulmányi követelmények: 4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy): vizsgajegy segédanyagok: szakirodalom, internet, multimédiás eszközök. Bókay Antal: Irodalomtudomány a modern és posztmodern korban. Osiris Kiadó. Budapest, Hima Gabriella: Az irodalomtudomány jelenkori irányzatai. Eötvös Kiadó. Budapest, Rohonyi Zoltán (szerk.): Irodalmi kánon és kanonizáció. Osiris Kiadó. Budapest, Szili József: Az irodalomfogalmak rendszere. Akadémiai Könyvkiadó. Budapest, Szili József: A poétikai műnemek interkulturális elmélete. Akadémiai Könyvkiadó. Budapest, A nem magyar szakos hallgatók részére.

7 Bevezetés az irodalomtudományba ** MAB1001 Meghirdetés féléve 1. Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 1 (elmélet) kollokvium Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Karádi Zsolt Béla főiskolai tanár A tantárgy megismerteti a hallgatókat az irodalomtudomány történetileg változó fogalmával, elméletével és alapvető módszereivel. Képet ad a diszciplína főbb ágairól, érinti az irodalomtörténet, az irodalomtörténet-írás és az irodalomelmélet problémaköreit, egymáshoz való viszonyát. Gondot fordít az alapvető textológiai, filológiai, poétikai ismeretek átadására, nem hagyva figyelmen kívül a könyv- és folyóirat-kiadás, az irodalomkritika, a verstan, valamint az irodalmi kánon- és kultuszképződés kérdéskörét sem. 3. Évközi tanulmányi követelmények: 4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy): vizsgajegy segédanyagok: szakirodalom, internet, multimédiás eszközök. Bókay Antal: Bevezetés az irodalomtudományba. Osiris Kiadó. Budapest, Hima Gabriella: Az irodalomtudomány jelenkori irányzatai. Eötvös Kiadó. Budapest, Rohonyi Zoltán (szerk.): Irodalmi kánon és kanonizáció. Osiris Kiadó. Budapest, Szili József: Az irodalomfogalmak rendszere. Akadémiai Könyvkiadó. Budapest, Szili József: A poétikai műnemek interkulturális elmélete. Akadémiai Könyvkiadó. Budapest, ** A magyar szakos hallgatóknak.

8 Irodalomtudományi proszeminárium MAB1002 Meghirdetés féléve 1. Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 2 (gyakorlat) gyakorlati jegy Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Karádi Zsolt Béla főiskolai tanár A proszeminárium az irodalom tanulmányozásának alapfogalmaival és módszereivel ismerteti meg a hallgatókat. Szöveg, szövegkiadás, szöveghagyományozódás, kritikai kiadás, monográfia, repertórium, kézikönyvek, folyóiratok, folyóirat-irodalom, irodalomkritika, filológiai alapismeretek stb. A tárgy érinti és vizsgálja az irodalom és a digitális kor, illetve a medializáció problémakörét és az ebben rejlő kihívásokat. 3. Évközi tanulmányi követelmények: zárthelyi dolgozatok, beszámolók, házi dolgozat 4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy): félévközi jegy segédanyagok: szakirodalom, internet, multimédiás eszközök. Hargittay Emil (szerk.): Bevezetés a régi magyarországi irodalom filológiájába. Universitas Könyvkiadó. Budapest, Jauss, Hans Robert: Recepcióelmélet esztétikai tapasztalat irodalmi hermeneutika. Osiris Kiadó. Budapest, Kulcsár-Szabó Ernő: Irodalom és hermeneutika. Akadémiai Könyvkiadó. Budapest, Ricoeur, Paul: Válogatott irodalomelméleti tanulmányok. Osiris Kiadó. Budapest, Wellek, René Warren, Austin: Az irodalom elmélete. Osiris Kiadó. Budapest, 2002.

9 Bevezetés a nyelvtudományba MAB1003 Meghirdetés féléve 1. Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 1 (előadás) kollokvium Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Minya Károly főiskolai tanár Az alapozó előadás célja a nyelvtudomány legalapvetőbb kategóriáinak, módszeres eljárásainak megismertetése, a nyelvészeti tanulmányok megalapozása. A nyelv fogalma, jellemzői és funkciói. A nyelvi és nem nyelvi jelrendszerek. A világ nyelvei: a nyelvek száma és osztályozása. Nyelvtipológia és univerzálék; a nyelvcsaládok. A nyelvek vizsgálatának szintjei: leíró és történeti, alkalmazott és elméleti nyelvészet. A modern nyelvtudomány kialakulása; XX. századi nyelvészeti irányzatok (Saussure, Sapir, Bloomfield, Jakobson, Hjelmslev, Chomsky stb.) 3. Évközi tanulmányi követelmények: 4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy): vizsgajegy segédanyagok: szakirodalom, internet, multimédiás eszközök, segédanyag Crystal David: A nyelv enciklopédiája. Osiris Kiadó. Budapest, Fodor István: A világ nyelvei és nyelvcsaládjai. Tinta Könyvkiadó. Budapest, Kenesei István (szerk.): A nyelv és a nyelvek. Gondolat Kiadó. Budapest, Máté Jakab: A 20. századi nyelvtudomány történetének főbb elméletei és irányzatai. Nemzeti Tankönyvkiadó. Budapest, Pléh Csaba és Győri Miklós (szerk.): A kognitív szemlélet és a nyelv kutatása. Pólya Kiadó. Budapest, 1998.

10 Nyelvészeti filológia MAB1004 Meghirdetés féléve 1. Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 2 (gyakorlat) gyakorlati jegy Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Bényei Ágnes főiskolai adjunktus A kurzus célja, hogy megismertesse a hallgatókat a nyelvészeti ismeretszerzés általános módjaival és fő kutatási módszereivel; megalapozza nyelvészeti tanulmányaikat, járuljon hozzá alkotó nyelvtudományi közreműködésük kialakításához. Felkészíti a hallgatót arra, hogy képes legyen a tanulmányaival összefüggő tárgykörökből választott téma önálló írásbeli kidolgozására, amely a hazai (és nemzetközi) szakirodalom felhasználásával igazolja, hogy képes az elsajátított ismeretanyag gyakorlati alkalmazására, önálló szakmai munka végzésére, valamint ismeri a tudományos tevékenységhez szükséges technikákat. 3. Évközi tanulmányi követelmények: zárthelyi dolgozatok (kisbeszámolók) 4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy): félévközi jegy segédanyagok: szakirodalom, internet, multimédiás eszközök, segédanyag Eco, Umberto: Hogyan írjunk szakdolgozatot? Gondolat Kiadó. Budapest, Fercsik Erzsébet: Dolgozatírás felsőfokon. Krónika Nova Kiadó. Budapest, H. Bottyánfy Éva-Horváth Mária-Korompay Klára-D. Mátai Mária: Bevezetés az egyetemi magyar nyelvészeti tanulmányokba. Nemzeti Tankönyvkiadó. Budapest, Szabó Katalin: Kommunikáció felsőfokon. Kossuth Kiadó. Budapest, 1997.

11 A gyakorlati retorika alapjai MAB1005 Meghirdetés féléve 2. Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 1 (gyakorlat) gyakorlati jegy Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Antal Balázs főiskolai adjunktus A tantárgy célkitűzése, hogy bevezesse a hallgatókat a gyakorlati retorika elméleti és praktikus stúdiumaiba. A képzés elsősorban gyakorlati szempontú, így felkészít a legfontosabb közéleti beszédműfajokra és retorikai alaphelyzetekre, s megtanít a retorika eszközeinek korszerű és helyes használatára. Rövid elméleti alapozást követően az önálló kreatív szónoki szövegalkotás gyakorlása tekintendő a kurzus legfontosabb programjának. 3. Évközi tanulmányi követelmények: zárthelyi dolgozatok, beszámolók, házi dolgozat 4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy): félévközi jegy segédanyagok: szakirodalom, internet, multimédiás eszközök. Adamik Tamás A. Jászó Anna Aczél Petra: Retorika. Osiris Kiadó. Budapest, Arisztotelész: Rétorika. Telosz Kiadó. Budapest, Cicero válogatott művei. Európa Könyvkiadó. Budapest, Szabó G. Zoltán Szörényi László: Kis magyar retorika. Tankönyvkiadó. Budapest, Szálkáné Gyapai Márta: Gyakorlati retorika. Nemzeti Tankönyvkiadó. Budapest, Vígh Árpád: Retorika és történelem. Gondolat Kiadó. Budapest, Wacha Imre: A korszerű retorika alapjai I-II. Szemimpex. Budapest, 1995.

12 SZAKMAI TÖRZSANYAG ÁLTALÁNOS SZAKTERÜLETI ISMERETEK IRODALOMTUDOMÁNY Tantárgy neve Világirodalom I. Antik és klasszikus világirodalom MAB1006 Meghirdetés féléve 1. Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 2 (előadás) kollokvium Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Csorba Dávid főiskolai docens A hallgatók ismerjék meg az antikvitás, a középkor és a reneszánsz, a barokk és a felvilágosodás nagy irodalmi és művelődéstörténeti korszakait. Tegyenek szert biztos tudásra a legnagyobb alkotók életművében és a legjelentősebb eszme- és stílusirányzatok területén. A homéroszi eposzok, a görög dráma, a római aranykor költészete, Dante, Petrarca, Shakespeare, Moliére, Goethe stb. A stúdium a klasszikus irodalmi kánon mentén szemlélteti a történeti módszer érvényesítése mellett az egyes irodalomtörténeti korszakok időben változó, eltérő megítélését is. 3. Évközi tanulmányi követelmények: 4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy): vizsgajegy segédanyagok: szakirodalom, internet, multimédiás eszközök. Bán Imre: Dante-tanulmányok, Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, Falus Róbert: Az antik világ irodalmai. Gondolat Kiadó. Budapest, Gintli Tibor Schein Gábor: Az irodalom rövid története. Jelenkor. Pécs, Huizinga: A középkor alkonya. Európa Kiadó. Budapest, János István: A középkor himnuszköltészete. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, Kerényi Károly: Görög mitológia. Gondolat Kiadó. Budapest, Madarász Imre: Az olasz irodalom története Budapest, 1994.

13 Régi magyarországi irodalom I. Filológia, poétika, retorika MAB1007 Meghirdetés féléve 1. Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 1 (előadás) kollokvium Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Csorba Dávid főiskolai docens A stúdium bemutatja és áttekinti a középkori magyar irodalom szellemi és esztétikai törekvéseit, valamint a legjelentősebb alkotók életművét, törekedve arra, hogy az oktatási modellek segítségével megalapozódjék egyfajta szakmai világkép, tudatosodjék a magyarságtudat és az egyetemes európai értékrend kölcsönhatása. A tárgy a magyar irodalom kezdeteivel, a középkori magyar irodalommal, a korszak művelődési viszonyaival kívánja megismertetni a hallgatókat. Különös hangsúlyt fektet azokra az eszme-és műfajtörténeti jelenségekre, a retorikai modellekre, a latinitas és magyar nyelvűség kapcsolatára, egyáltalán azon jelenségekre, melyek alapvetően meghatározzák az irodalmunk kialakulásának folyamatát, tárgyalja továbbá a korszak kutatásához nélkülözhetetlen alapvető filológiai módszereket. 3. Évközi tanulmányi követelmények: 4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy): vizsgajegy segédanyagok: szakirodalom, internet, multimédiás eszközök. Bán Imre: Eszmék és stílusok. Akadémiai Könyvkiadó. Budapest, Horváth János: A magyar irodalom fejlődéstörténete. Budapest, János István: A középkor himnuszköltészete. Nemzeti Tankönyvkiadó. Budapest, Mezey László: Deákság és Európa. Budapest, Varjas Béla (szerk.): Irodalom és ideológia a században. Budapest, Tarnai Andor: A magyar nyelvet írni kezdik. Budapest, 1984.

14 Régi magyarországi irodalom I. Filológia, poétika, retorika MAB1008 Meghirdetés féléve 1. Kreditpont 1 Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 1 (gyakorlat) gyakorlati jegy Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Csorba Dávid főiskolai docens A tantárgy konkrét szöveginterpretációkon keresztül alakítja ki a korszak megközelítéséhez szükséges alapvető módszereket, filológiai gyakorlatot szereznek a hallgatók a régi magyarországi szövegek megközelítési stratégiájában. A tárgy a régi magyarországi irodalom poétikatörténeti és szépirodalmi szempontból jelentős szövegeinek és problémáinak segítségével kíván bevezetést nyújtani a bibliográfiai alapismeretekbe, a jegyzetelés és anyaggyűjtés módszertanába és szakirodalmába, illetve alapvető poétikai és retorikai ismeretekbe. Különös hangsúlyt fektet azokra az eszme-és műfajtörténeti jelenségekre, a retorikai modellekre, a latinitas és magyar nyelvűség kapcsolatára, egyáltalán azon jelenségekre, melyek alapvetően meghatározzák az irodalmunk kialakulásának folyamatát, tárgyalja továbbá a korszak kutatásához nélkülözhetetlen alapvető filológiai módszereket. 3. Évközi tanulmányi követelmények: zárthelyi dolgozatok, beszámolók, házi dolgozat 4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy): félévközi jegy segédanyagok: Szakirodalom, internet, multimédiás eszközök. Eco, Umberto: Hogyan írjunk szakdolgozatot? Kairosz Kiadó. Budapest, Hargittay Emil (szerk.): Bevezetés a régi magyarországi irodalom filológiájába. Universitas Könyvkiadó, Budapest, Tolnai Vilmos: Bevezetés az irodalomtudományba. Baranya Megyei Könyvtár. Pécs, János István: A középkor himnuszköltészete. Nemzeti Tankönyvkiadó. Budapest, Mezey László: Deákság és Európa. Budapest, Varjas Béla (szerk.): Irodalom és ideológia a században. Budapest, Tarnai Andor: A magyar nyelvet írni kezdik. Budapest, 1984.

15 Világirodalom II. Klasszikus és modern világirodalom MAB1009 Meghirdetés féléve 2. Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 2 (előadás) kollokvium MAB1001, MAB1002 Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Csorba Dávid főiskolai docens A hallgatók ismerjék meg a klasszikus világirodalom nagy korszakait, alkotóit. Legyenek tisztában a kutatás módszertanával, a modern elemzési-értelmezési stratégiákkal. A tárgy az európai modern irodalom legfontosabb jelenségeit tekinti át a romantikától a 20. század első harmadáig. Érinti az európai romantika főbb tendenciái és szerzőit (angol, német, orosz, francia romantika), a francia és az orosz realizmust (Balzac, Flaubert, Tolsztoj, Dosztojevszkij), a posztromantikus lírát (Baudelaire, Mallarmé), a századforduló (Rilke, Apollinaire), és a századvég drámáját (Ibsen, Csehov), az avantgarde, a modern líra és epika mestereit (Mandelstam, T. S. Eliot, Lorca, Joyce, Proust, Kafka, Th. Mann) és másokat. 3. Évközi tanulmányi követelmények: 4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy): vizsgajegy segédanyagok: szakirodalom, internet, multimédiás eszközök. Fűzfa Balázs: Klasszicizmus, romantika, realizmus az irodalomban. Onkonet Gintli Tibor Schein Gábor: Az irodalom rövid története. Jelenkor. Pécs, Szegedy-Maszák Mihály: Romantika: világkép, művészet, irodalom. Osiris Kiadó. Budapest, Poszler György: A regény válaszútjai. Tankönyvkiadó, Budapest, Szegedy-Maszák Mihály: Kubla kán és Picwick úr. Magvető kiadó, Budapest, Zöldhelyi Zsuzsa (szerk.): Az orosz irodalom története. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2002.

16 Régi magyarországi irodalom II. Reneszánsz, barokk, reformáció MAB1010 Meghirdetés féléve 2. Kreditpont 1 Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 1 (előadás) kollokvium MAB1001, MAB1002 Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Csorba Dávid főiskolai docens A korszak magyar irodalmának szellemi és esztétikai törekvéseinek bemutatása, valamint a legjelentősebb alkotók életművének áttekintése, oktatási modellek, szakmai világkép alapjainak kialakítása, alapvető tudományos szemléletmódok kialakítása. A magyar reneszánsz irodalom kialakulása, a humanizmus és reformáció, a magyar irodalom reneszánsz korszaka, a reformáció irodalma, a barokk korszak irodalma a felvilágosodásig. Az irodalmi folyamat jellege, humanizmus, a reneszánsz és a reformáció, valamint a barokk szellemi áramlatainak bemutatása, különös tekintettel a történeti-poétikai megközelítésre, valamint a retorikai szempontokra, és az európai irodalom és szellemi áramlatok magyarországi recepciójára. 3. Évközi tanulmányi követelmények: 4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy): vizsgajegy segédanyagok: szakirodalom, internet, multimédiás eszközök. Bán Imre: Eszmék és stílusok. Akadémiai Könyvkiadó. Budapest, Klaniczay Tibor: Hagyományok ébresztése. Budapest, Varjas Béla (szerk.): Irodalom és ideológia a században. Budapest, Jankovits László: Accessus ad Janum. Budapest, Bitskey István: Humanista eurudíció és barokk világkép. Budapest, 1979.

17 Régi magyarországi irodalom II. Reneszánsz, barokk, reformáció MAB1011 Meghirdetés féléve 2. Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 1 (gyakorlat) gyakorlati jegy MAB1001, MAB1002 Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Csorba Dávid főiskolai docens A korszak magyar irodalmának szellemi és esztétikai törekvéseinek bemuatása, valamint a legjelentősebb alkotók életművének áttekintése, oktatási modellek, szakmai világkép alapjainak kialakítása konkrét szöveginterpretációkon keresztül. A hallgatók szerezzenek jártasságot a régi irodalom interpretációs stratégiáiban. A magyar reneszánsz irodalom kialakulása, a humanizmus és reformáció, a magyar irodalom reneszánsz korszaka, a reformáció irodalma, a barokk korszak irodalma a felvilágosodásig. Az irodalmi folyamat jellege, humanizmus, a reneszánsz és a reformáció, valamint a barokk szellemi áramlatainak bemutatása, különös tekintettel a történeti-poétikai megközelítésre, valamint a retorikai szempontokra. 3. Évközi tanulmányi követelmények: zárthelyi dolgozatok, beszámolók, házi dolgozat 4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy): félévközi jegy segédanyagok: szakirodalom, internet, multimédiás eszközök. Bán Imre: Eszmék és stílusok. Akadémiai Könyvkiadó. Budapest, Klaniczay Tibor: Hagyományok ébresztése. Budapest, Varjas Béla (szerk.): Irodalom és ideológia a században. Budapest, Jankovits László: Accessus ad Janum. Budapest, Bitskey István: Humanista eurudíció és barokk világkép. Budapest, 1979.

18 Irodalomelmélet I. A pozitivizmustól a strukturalizmusig MAB1012 Meghirdetés féléve 2. Kreditpont 1 Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 1 (elmélet) kollokvium MAB1001, MAB1002 Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Karádi Zsolt Béla főiskolai tanár A korszerű irodalomelméleti tudás megalapozása. Ehhez elengedhetetlen az irodalomelmélet főbb irányzatainak és módszereinek megismerése. A tárgy a modernitás (pozitivizmus, szellemtörténet, orosz formalizmus, angolszász újkritika, valamint a strukturalizmus, illetve posztstrukturalizmus) és a posztmodernitás (hermeneutika, dekonstrukció, feminista irodalomkritika, posztkolonialitás) főbb irányzatait, gondolkodóit és azok nézeteit tekinti át, különös hangsúlyt fektetve az irodalomelmélet szövegeinek megértésére-megértetésére, elsősorban forrásszövegek olvasásának segítségével. 3. Évközi tanulmányi követelmények: 4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy): vizsgajegy segédanyagok: szakirodalom, internet, multimédiás eszközök. Bókay Antal: Irodalomtudomány a modern és a posztmodern korban. Osiris Kiadó. Budapest, Bókay Antal Vilcsek Béla (szerk.): A modern irodalomtudomány kialakulása. A pozitivizmustól a strukturalizmusig. Szöveggyűjtemény. Osiris Kiadó. Budapest, Bókay Antal Vilcsek Béla Szamosi Gertrúd Sári László (szerk.): A posztmodern irodalomtudomány kialakulása. Szöveggyűjtemény. Osiris Kiadó. Budapest, Jefferson, Ann Robey, David (szerk.): Bevezetés a modern irodalomelméletbe. Osiris Kiadó. Budapest, Kulcsár-Szabó Ernő: Irodalom és hermeneutika. Akadémiai Könyvkiadó. Budapest, 2000.

19 Irodalomelmélet I. A pozitivizmustól a strukturalizmusig MAB1013 Meghirdetés féléve 2. Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 1 (gyakorlat) gyakorlati jegy MAB1001, MAB1002 Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Karádi Zsolt Béla főiskolai tanár A korszerű irodalomelméleti tudás megalapozása. Ehhez elengedhetetlen az irodalomelmélet főbb irányzatainak és módszereinek megismerése. A kurzus tárgya a premodern és a modern irodalomelmélet szövegeinek megértésemegértetése, elmélyítése, elsősorban az autentikus szövegek olvasásának segítségével. A szeminárium voltaképpen a tanulmányok és tanulmányrészletek elemző olvasására épül, ezúton kívánva hozzájárulni az egykori és mai olvasási stratégiák előfeltevéseinek reflektálttá tételéhez. 3. Évközi tanulmányi követelmények: zárthelyi dolgozatok, beszámolók, házi dolgozat 4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy): félévközi jegy segédanyagok: szakirodalom, internet, multimédiás eszközök. Bókay Antal Vilcsek Béla (szerk.): A modern irodalomtudomány kialakulása. A pozitivizmustól a strukturalizmusig. Szöveggyűjtemény. Osiris Kiadó. Budapest, Barthes, Roland: A szöveg öröme. Osiris Kiadó, Budapest, Foucault, Michel: Mi a szerző? = Uő.: Nyelv a végtelenhez. Latin Betűk, Debrecen, 1999.

20 Világirodalom III. Modern világirodalom MAB1014 Meghirdetés féléve 3. Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 2 (elmélet) kollokvium MAB1001, MAB1002 Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Csorba Dávid főiskolai docens A hallgatók ismerjék meg a XX. század második felének új irodalmi törekvéseit. Tudjanak eligazodni a legmodernebb tendenciákban, és az ezekhez elengedhetetlen új elemzési stratégiákat is sajátítsák el. A tárgy a háború utáni világirodalom tendenciáit vizsgálja a 80-as évekkel bezárólag: a megújuló drámai kifejezésformákat (abszurd dráma, Beckett, Ionesco, Dürrenmatt), az európai regény változásait (Bulgakov, a francia új regény, Grass,), a középeurópai groteszk képviselőit (Hrabal, Mrożek, Kundera), az amerikai regényirodalmat (Kerouac) és a mágikus realistákat (Marquez) stb. 3. Évközi tanulmányi követelmények: 4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy): vizsgajegy segédanyagok: szakirodalom, internet, multimédiás eszközök. Bényei Tamás: Apokrif iratok. Kossuth Egyetemi Kiadó. Debrecen, Umberto Eco: Hat séta a fikció erdejében. Európa Kiadó. Budapest, Kulin Katalin: Mítosz és valóság. Akadémiai Kiadó. Budapest, Kundera, Milan: A regény művészete. Európa Kiadó. Budapest, 1992.

21 Klasszikus magyar irodalom I. Klasszika és romantika MAB1015 Meghirdetés féléve 3. Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 1 (elmélet) kollokvium MAB1001, MAB1002 Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Antal Attila főiskolai tanár Bemutatni és megismertetni a hallgatókkal a magyar nemzeti irodalom létrejöttét, a nyelv- és a stílusújítás kérdéseit, a reformkor, a romantika és a népiesség legjellemzőbb és meghatározóbb poétikai és eszmetörténeti problémáit Bessenyeitől Petőfiig, Arany Jánostól a századvég irodalmáig. A tantárgy a 18. század végétől a 19. század végéig tekinti át a magyar irodalom legfontosabb jelenségeit és szerzőit: magyar felvilágosodás és klasszika (Bessenyeitől Berzsenyiig), érzékenység és neoklasszicizmus, a reformkor irodalma, romantika és népiesség (Kölcsey, Vörösmarty, Petőfi, Arany, Madách), a magyar regény (Jósikától Mikszáthig). 3. Évközi tanulmányi követelmények: 4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy): vizsgajegy segédanyagok: szakirodalom, internet, multimédiás eszközök. Bíró Ferenc: A felvilágosodás korának magyar irodalma. Balassi Kiadó. Budapest, Csetri Lajos: Egység vagy különbözőség. Akadémiai Könyvkiadó. Budapest, Dávidházi Péter: Egy nemzeti tudomány születése. Akadémiai Universitas Könyvkiadó. Budapest, Imre László Nagy Miklós S. Varga Pál: A magyar irodalom története Debrecen, Németh G. Béla: Századelőről, századutóról. Budapest, 1985.

22 Klasszikus magyar irodalom I. Klasszika és romantika MAB1016 Meghirdetés féléve 3. Kreditpont 1 Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 1 (gyakorlat) gyakorlati jegy MAB1001, MAB1002 Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Antal Attila főiskolai tanár Bevezeti a hallgatókat a magyarországi klasszika és romantika irodalmának eszme- és stilustörténeti világába. A szeminárium a magyar irodalom század fordulójának irodalmi jelenségeit vizsgálja, a magyar nemzeti irodalom létrejöttét, a nyelv- és a stílusújítás kérdéseit, poétikai és eszmetörténeti problémákat Bessenyeitől Petőfiig. Külön figyelmet szentel az európai mintára kialakuló korszerű irodalmi intézményrendszer vizsgálatára. 3. Évközi tanulmányi követelmények: zárthelyi dolgozatok, beszámolók, házi dolgozat 4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy): félévközi jegy segédanyagok: szakirodalom, internet, multimédiás eszközök. Szajbély Mihály: idzadnak a magyar tollak. Akadémiai Könyvkiadó. Budapest, Kulin Ferenc Margócsy István (szerk.): Klasszika és romantika között. Szépirodalmi Kiadó. Budapest, Margócsy István: Petőfi Sándor. Korona Kiadó. Budapest, Szegedy-Maszák Mihály: Világkép és stílus. Magvető Kiadó, Budapest, 1980.

23 Klasszikus magyar irodalom II. Népiesség, realizmus, századvég MAB1017 Meghirdetés féléve 4. Kreditpont 1 Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 1 (elmélet) kollokvium MAB1001, MAB1002 Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Antal Attila főiskolai tanár Áttekintést nyújt a 19. század második felének magyar irodalmáról. A tárgy a magyar irodalom 19. századi jelenségeit és szerzőit vizsgálja Arany Jánostól Vajda Jánosig. Külön figyelmet szentel a népnemzeti irodalom kánonjának, valamint azoknak a világirodalmi hatásoknak és korszerű világnézeti és filozófiai inspirációknak, melyek alapvetően meghatározzák e korszak irodalmi esztétikai szellemi specifikumát. 3. Évközi tanulmányi követelmények: 4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy): vizsgajegy segédanyagok: szakirodalom, internet, multimédiás eszközök. Dávidházi Péter: Hunyt mesterünk. Arany János kritikusi öröksége. Argumentum Kiadó. Budapest, Eisemann György: Végidő és katarzis. Orpheusz Kiadó. Budapest, Horváth János: A magyar irodalmi népiesség Faluditól Petőfiig. Ikva Kiadó. Budapest, Milbacher Róber: földben állasz mély gyököddel Osiris Kiadó. Budapest, Imre László: Műfajok létformája a XIX. századi epikában. Kossuth Egyetemi Kiadó. Debrecen, Imre László Nagy Miklós S. Varga Pál: A magyar irodalom története Kossuth Egyetemi Kiadó. Debrecen, 1998.

24 Klasszikus magyar irodalom II. Népiesség, realizmus, századvég MAB1018 Meghirdetés féléve 4. Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 1 (gyakorlat) gyakorlati jegy MAB1001, MAB1002 Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Antal Attila főiskolai tanár Bevezeti a hallgatókat 19. század második felének sokszínű irodalmi törekvéseket felmutató korszakába. A tárgy (a hozzákapcsolódó előadás részeként) részletesen vizsgálja a 19. század második felének magyar irodalmi jelenségeit. A szemináriumok behatóan elemzik és értelmezik a magyar irodalom jelentősebb szerzőit és műveit (Arany Jánostól Vajda Jánosig). 3. Évközi tanulmányi követelmények: zárthelyi dolgozatok, beszámolók, házi dolgozat 4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy): félévközi jegy segédanyagok: szakirodalom, internet, multimédiás eszközök. Dávidházi Péter: Hunyt mesterünk. Arany János kritikusi öröksége. Argumentum Kiadó. Budapest, Eisemann György: Végidő és katarzis. Orpheusz Kiadó. Budapest, Horváth János: A magyar irodalmi népiesség Faluditól Petőfiig. Ikva Kiadó. Budapest, Milbacher Róber: földben állasz mély gyököddel Osiris Kiadó. Budapest, Imre László: Műfajok létformája a XIX. századi epikában. Kossuth Egyetemi Kiadó. Debrecen, Imre László Nagy Miklós S. Varga Pál: A magyar irodalom története Kossuth Egyetemi Kiadó. Debrecen, 1998.

25 Modern magyar irodalom I. A Nyugat és nemzedékei a magyar irodalom 1945-ig MAB1019 Meghirdetés féléve 5. Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 1 (elmélet) kollokvium MAB1001, MAB1002 Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Jánosi Zoltán egyetemi tanár A tantárgy átfogó képet kíván adni a Nyugattól 1945-ig tartó irodalomtörténeti periódus főbb történelmi körülményeiről, szakaszairól, irányzatairól. A legnagyobb alkotók életművének, illetve főbb műveinek értelmezésével feltárja a korszak alapvető poétikai elveit, eredményeit a három műnem fontosabb műfajaiban, valamint az esszében. A Nyugat jelentősége, főbb alkotói és a Nyugat szellemi környezetében megjelenő új poétikai és eszmei irányzatok. A magyar avantgárd, a népi írók mozgalma és a szociálisan érzékeny városi irodalom főbb művei. A legnagyobb szerzők pályaképe és főbb alkotásai mint az esztétikai és eszmei irányzatok tükörképei. Az epika, a líra és a dráma alakulástörténete a korban. A világirodalom fontosabb ösztönzései a korszak magyar alkotásaiban. 3. Évközi tanulmányi követelmények: 4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy): vizsgajegy segédanyagok: szakirodalom, internet, multimédiás eszközök. A magyar irodalom története V. (vonatkozó fejezetek). Akadémiai Könyvkiadó. Budapest Görömbei András (szerk.): XX. századi esszék az irodalomról. Kossuth Egyetemi Kiadó. Debrecen, Kabdebó Lóránt Kulcsár Szabó Ernő (szerk.): de nem felelnek, úgy felelnek A magyar líra a húszas-harmincas évek fordulóján. Pécs, Kabdebó Lóránt Kulcsár Szabó Ernő (szerk.): Szintézis nélküli évek. Nyelv, elbeszélés és világkép a harmincas évek epikájában. Pécs, 1993.

26 Modern magyar irodalom I. A Nyugat és nemzedékei a magyar irodalom 1945-ig MAB1020 Meghirdetés féléve 5. Kreditpont 1 Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 1 (gyakorlat) gyakorlati jegy MAB1001, MAB1002 Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Jánosi Zoltán egyetemi tanár A Nyugat megjelenésétől 1945-ig tartó magyar irodalomtörténeti periódus legnagyobb vagy leginkább jellemző alkotásainak értelmezése, az előadásokon tanult elmélet gyakorlati alkalmazása során. Tartalma az 1908-tól 1945-ig tartó magyar irodalomtörténeti korszak főbb irányzatainak, esztétikai és eszmei-gondolati tartalmainak az értelmezése a hallgatók által elolvasott művek elemzésével. A legnagyobb alkotók, így Ady, Babits, Kosztolányi, Illyés, Tamási, Németh László, Szerb Antal, Radnóti, József Attila és mások tipikus és a magyar irodalomtörténet útját meghatározó alkotásainak értelmezése az irodalomelmélet és a világirodalmi összefüggések koherenciáiban. 3. Évközi tanulmányi követelmények: zárthelyi dolgozatok, beszámolók, házi dolgozat 4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy): félévközi jegy segédanyagok: szakirodalom, internet, multimédiás eszközök. A magyar irodalom története V. (vonatkozó fejezetek) Akadémiai Könyvkiadó. Budapest Görömbei András (szerk.): XX. századi esszék az irodalomról. Kossuth Egyetemi Kiadó. Debrecen, Kabdebó Lóránt Kulcsár Szabó Ernő (szerk.): de nem felelnek, úgy felelnek A magyar líra a húszas-harmincas évek fordulóján. Pécs, Kabdebó Lóránt Kulcsár Szabó Ernő (szerk.): Szintézis nélküli évek. Nyelv, elbeszélés és világkép a harmincas évek epikájában. Pécs, 1993.

27 Irodalomelmélet II. A posztmodern irodalomtudomány MAB1021 Meghirdetés féléve 5. Kreditpont 1 Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 1 (elmélet) kollokvium MAB1001, MAB1002 Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Karádi Zsolt Béla főiskolai tanár A modernitás posztmodernitás elméleti alapjaival való ismerkedés. Napjaink diskurzusrendjében nem könnyű eligazodni: az előadás célja a posztmodern elméleti stratégiák, diskurzusmódozatok irodalomelméleti koncepciók megismertetése, az intertextualitás, a dekonstrukció és a hermeneutika megkerülhetetlen kérdéskörének tárgyalása. 3. Évközi tanulmányi követelmények: 4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy): vizsgajegy segédanyagok: szakirodalom, internet, multimédiás eszközök. Bókay Antal Vilcsek Béla Szamosi Gertrúd Sári László (szerk.): A posztmodern irodalomtudomány kialakulása. Szöveggyűjtemény. Osiris Kiadó. Budapest, Hima Gabriella: Az irodalomtudomány jelenkori irányzatai. Eötvös Kiadó. Budapest, Jauss, Hans Robert: Recepcióelmélet esztétikai tapasztalat irodalmi hermeneutika. Osiris Kiadó. Budapest, Kulcsár-Szabó Ernő: Irodalom és hermeneutika. Akadémiai Könyvkiadó. Budapest, Ricoeur, Paul: Válogatott irodalomelméleti tanulmányok. Osiris Kiadó. Budapest, 1999.

28 Irodalomelmélet II. A posztmodern irodalomtudomány MAB1022 Meghirdetés féléve 5. Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 1 (gyakorlat) gyakorlati jegy MAB1001, MAB1002 Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Karádi Zsolt Béla főiskolai tanár A modernitás posztmodernitás elméleti szövegeivel való ismerkedés. Napjaink diskurzusrendjében nem könnyű eligazodni: a szeminárium a szöveggyűjtemény szemelvényeinek s más tanulmányoknak a segítségével akarja közelebb vinni a hallgatókat a modern és posztmodern irodalomelméletéhez, az intertextualitás, a dekonstrukció és a hermeneutika megkerülhetetlen kérdésköréhez. 3. Évközi tanulmányi követelmények: zárthelyi dolgozatok, beszámolók, házi dolgozat 4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy): félévközi jegy segédanyagok: szakirodalom, internet, multimédiás eszközök. Bókay Antal Vilcsek Béla Szamosi Gertrúd Sári László (szerk.): A posztmodern irodalomtudomány kialakulása. Szöveggyűjtemény. Osiris Kiadó. Budapest, Hima Gabriella: Az irodalomtudomány jelenkori irányzatai. Eötvös Kiadó. Budapest, Jauss, Hans Robert: Recepcióelmélet esztétikai tapasztalat irodalmi hermeneutika. Osiris Kiadó. Budapest, Kulcsár-Szabó Ernő: Irodalom és hermeneutika. Akadémiai Könyvkiadó. Budapest, Ricoeur, Paul: Válogatott irodalomelméleti tanulmányok. Osiris Kiadó. Budapest, 1999.

29 Modern magyar irodalom II. A magyar irodalom 1945-től 1980-ig MAB1023 Meghirdetés féléve 5. Kreditpont 1 Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 1 (elmélet) kollokvium MAB1001, MAB1002 Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Jánosi Zoltán egyetemi tanár A tantárgy bevezeti a hallgatókat a modern magyar irodalom világába, különös figyelmet szentelve a határon túli magyar irodalomnak. A tantárgy átfogó képet ad az 1945-től 1979-ig tartó irodalomtörténeti periódus főbb történelmi körülményeiről, szakaszairól, irányzatairól (a realizmus változatai és felbomlása, elvont tárgyiasság, népi szürrealizmus, új dokumentumirodalom, groteszk és abszurd törekvések, a próza és a dráma megújításának kísérletei stb.), fontosabb alkotói csoportjairól és írószemélyiségeiről, kitekintve az egyes műnemek és műfajok alakulástörténetére, valamint a lényegesebb világirodalmi áramlatokkal való kapcsolatokra, továbbá a határon túli magyar irodalmak kiemelkedő teljesítményeire is. 3. Évközi tanulmányi követelmények: 4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy): vizsgajegy segédanyagok: szakirodalom, internet, multimédiás eszközök. Kulcsár Szabó Ernő: A magyar irodalom története Argumentum Kiadó, Budapest, Márkus Béla (szerk.): Irodalom, politika, élet I-II. Kossuth Egyetemi Kiadó, Debrecen, Görömbei András: Kisebbségi magyar irodalmak ( ). Kossuth Egyetemi Kiadó, Debrecen, Görömbei András (szerk.): XX. századi esszék az irodalomról. Kossuth Egyetemi Kiadó, Debrecen, 2001.

30 Modern magyar irodalom II. A magyar irodalom 1945-től 1980-ig MAB1024 Meghirdetés féléve 5. Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 1 (gyakorlat) gyakorlati jegy MAB1001, MAB1002 Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Jánosi Zoltán egyetemi tanár A tantárgy bevezeti a hallgatókat a modern magyar irodalom világába, különös figyelmet szentelve a határon túli magyar irodalomnak. A tantárgy átfogó képet ad az 1945-től 1979-ig tartó irodalomtörténeti periódus főbb történelmi körülményeiről, szakaszairól, irányzatairól (a realizmus változatai és felbomlása, elvont tárgyiasság, népi szürrealizmus, új dokumentumirodalom, groteszk és abszurd törekvések, a próza és a dráma megújításának kísérletei stb.), fontosabb alkotói csoportjairól és írószemélyiségeiről, kitekintve az egyes műnemek és műfajok alakulástörténetére, valamint a lényegesebb világirodalmi áramlatokkal való kapcsolatokra, továbbá a határon túli magyar irodalmak kiemelkedő teljesítményeire is. 3. Évközi tanulmányi követelmények: zárthelyi dolgozatok, beszámolók, házi dolgozat 4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy): félévközi jegy segédanyagok: szakirodalom, internet, multimédiás eszközök. Kulcsár Szabó Ernő: A magyar irodalom története Argumentum Kiadó, Budapest, Márkus Béla (szerk.): Irodalom, politika, élet I-II. Kossuth Egyetemi Kiadó, Debrecen, Görömbei András: Kisebbségi magyar irodalmak ( ) Kossuth Egyetemi Kiadó, Debrecen, Görömbei András (szerk.): XX. századi esszék az irodalomról. Kossuth Egyetemi Kiadó, Debrecen, 2001.

31 Általános szakterületi ismeretekhez kötelezően tartozó ismeretek irodalomtudományból Tantárgy neve Retorika és poétika MAB2001 Meghirdetés féléve 6. Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 1 (elmélet) kollokvium MAB1001, MAB1002 Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Antal Balázs főiskolai adjunktus Bevezeti a hallgatókat a retorika történeti és elméleti alapjaiba. A fontosabb európai és magyarországi poétikák, valamint retorikaelméletek elemző áttekintése, különös tekintettel azok eszmetörténeti kontextusára, illetve paradigmateremtő szerepére, kultúrantropológiai funkciójára. Retorikai gyakorlatok: klasszikus szövegek elemzése, retorikai beszédszituációk értelmezése. 3. Évközi tanulmányi követelmények: 4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy): vizsgajegy segédanyagok: szakirodalom, internet, multimédiás eszközök. Arisztotelész: Rétorika. Telosz Kiadó. Budapest, Bán Imre: Irodalomelméleti kézikönyvek Magyarországon a XVI-XVIII. században. Akadémiai Könyvkiadó. Budapest, Bitskey István (szerk.): Retorikák a barokk korból. Kossuth Egyetemi Kiadó. Debrecen, Imre Mihály (szerk.): Retorikák a reformáció korából. Kossuth Egyetemi Kiadó. Debrecen, Koltay-Kastner Jenő (szerk.): Az olasz reneszánsz irodalomelmélete. Akadémiai Könyvkiadó. Budapest, 1970.

32 Irodalmi kommunikáció és kultúra MAB2002 Meghirdetés féléve 5. Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 1 (gyakorlat) gyakorlati jegy MAB1001, MAB1002 Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Jánosi Zoltán egyetemi tanár E tárgy segítségével a hallgató tegyen szert biztos ismeretekre az irodalmi és kulturális kommunikáció terén. Legyen tisztában bizonyos olvasásszociológiai ismeretekkel: tudja, hogyan lehetne az ifjúságot olvasási kultúrára nevelni. Ismerje meg az irodalom mint kommunikációs forma jellemzőit. Főbb témái: irodalom és szemiotika, az irodalom mint kommunikációs forma, a művészi (irodalmi) és a köznapi kommunikáció eltérő sajátosságai. Különös figyelmet kell fordítani a tantárgy oktatása során azokra a kommunikációs stratégiákra, melyek a 21. század alapvető paradigmaváltását jelentik. 3. Évközi tanulmányi követelmények: 4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy): vizsgajegy segédanyagok: szakirodalom, internet, multimédiás eszközök. Nagy Attila: Háttal a jövőnek? Középiskolások olvasás- és művelődésszociológiai vizsgálata. Gondolat Kiadó. Budapest, Nagy Attila: Olvasásfejlesztés, könyvtárhasználat kritikus gondolkodás. Osiris Kiadó Budapest, Mors, Geoffrey: Az eredményes kommunikáció kézikönyve. Bagolyvár Kiadó. Budapest, Bókay Antal: Irodalomtudomány a modern és posztmodern korban. Osiris Kiadó Budapest, 1997.

33 Klasszikus stílusok és műnemek A dráma MAB2004 Meghirdetés féléve 4. Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 2 (gyakorlat) gyakorlati jegy MAB1001, MAB1002 Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Antal Attila főiskolai tanár A dráma műnemének, műfajainak elemző vizsgálata, a világ és magyar irodalom legjellemzőbb drámatípusainak alapján. A reneszánsztól az abszurdig tartó korszak drámafejlődésének poétikai, stílustörténeti áttekintése. A műközpontú szeminárium Shakespeare, a francia klasszicizmus (Racine, Moliére), a német klasszika (Goethe, Schiller), a modern polgári dráma (Ibsen, Csehov), a naturalista (Hauptmann, Stindberg), a lélektani és epikus (Pirandello, Brecht, T.Williams), valamint az abszurd (Beckett, Ionesco, H. Pinter) egy-egy jeles képviselőjének sokoldalú megközelítésére, a művek stílustörténeti, dramaturgiai szempontú elemzésére törekszik. 3. Évközi tanulmányi követelmények: zárthelyi dolgozatok, beszámolók, házi dolgozat 4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy): félévközi jegy segédanyagok: szakirodalom, internet, multimédiás eszközök. Almási Miklós: Mi lesz velünk Anton Pavlovics? Magvető Kiadó. Budapest, Bécsy Tamás: Drámák és elemzések. Dialóg Campus Géher István: Shakespeare-olvasókönyv. Cserépfalvi Szépirodalmi Kiadó. Budapest, Hauser Arnold: A művészet és az irodalom társadalomtörténete. Gondolat Kiadó. Budapest, Szondi, Peter: A modern dráma elmélete. Osiris Kiadó. Budapest, 2002.

34 Klasszikus stílusok és műnemek A magyar líra a XX. században MAB2007 Meghirdetés féléve 6. Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 2 (elmélet) kollokvium MAB1001, MAB1002 Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Antal Attila főiskolai tanár A hallgatók kapjanak világos fogalmakat a XX. századi magyar líra változatairól, ismerjék meg a hagyományos lírai műfajok történetileg módosuló paradigmaváltását, s a magyar irodalmi jelenségeket formáló világirodalmi tényezőket. A hagyományos lírai műfajok formáinak módosulásai, paradigmaváltásai Babits Mihály és Szabó Lőrinc költészetében; forma és tartalom, műfaj és stílus szintézise Radnóti Miklós és József Attila életművében; az avantgárd hatása a magyar líra alakulására; nemzedéki törekvések a kisebbségi magyar lírában; a tárgyias költészet magas szintű művelése Nemes Nagy Ágnes és Pilinszky János lírájában. 3. Évközi tanulmányi követelmények: 4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy): vizsgajegy segédanyagok: szakirodalom, internet, multimédiás eszközök. Balassa Péter: Látvány és a szavak. Magvető Kiadó. Budapest, Kabdebó Lóránt Kulcsár Szabó Ernő (szerk.): de nem felelnek, úgy felelnek A magyar líra a húszas-harmincas évek fordulóján. Pécs, Kulcsár Szabó Ernő: A magyar irodalom története Argumentum Kiadó. Budapest, Szabolcsy Miklós: Kész a leltár. Akadémiai Könyvkiadó. Budapest, Béládi Miklós (szerk.): A magyar irodalom története A költészet 2. kötet és Akadémiai Könyvkiadó. Budapest, Száz nagyon fontos vers. Lord Könyvkiadó. Budapest, Görömbei András: Kisebbségi magyar irodalmak ( ). Kossuth Egyetemi Kiadó. Debrecen, 2001.

A 2006/2007., 2007/2008., 2008/2009. tanévben tanulmányaikat megkedző magyar alapszakos hallgatók számára

A 2006/2007., 2007/2008., 2008/2009. tanévben tanulmányaikat megkedző magyar alapszakos hallgatók számára A 2006/2007., 2007/2008., 2008/2009. tanévben tanulmányaikat megkedző magyar alapszakos hallgatók számára ALAPOZÓ ISMERETEK A KÖZÖS ISMERETEKET ALAPOZÓ MODUL Tantárgy neve Informatika AIB1001 Meghirdetés

Részletesebben

ALAPOZÓ ISMERETEK A KÖZÖS ISMERETEKET ALAPOZÓ MODUL

ALAPOZÓ ISMERETEK A KÖZÖS ISMERETEKET ALAPOZÓ MODUL ALAPOZÓ ISMERETEK A KÖZÖS ISMERETEKET ALAPOZÓ MODUL Tantárgy neve Filozófiatörténet AIB1002 Meghirdetés féléve 1. Heti kontakt óraszám (elm. + gyak.) 2 (előadás) Előfeltétel (tantárgyi kód) - Tantárgyfelelős

Részletesebben

specializáció mintatanterve kreatív írás 2013. szeptemberétől

specializáció mintatanterve kreatív írás 2013. szeptemberétől Magyar alapképzési szak ügyvitel kiadványszerkesztő specializáció mintatanterve kreatív írás 2013. szeptemberétől Tantárgy neve Tantárgy oktató neve KÖTELEZŐ TANTÁRGYAK ALAPOZÓ ISMERETEK A KÖZÖS ISMERETEKET

Részletesebben

KÖVETELMÉNYEK. Meghirdetés féléve 1. Kreditpont: 2 Heti kontaktóraszám (elm.+gyak.) 2 (elmélet)

KÖVETELMÉNYEK. Meghirdetés féléve 1. Kreditpont: 2 Heti kontaktóraszám (elm.+gyak.) 2 (elmélet) A nyelvtudomány alapjai MAO1001 Heti kontaktóraszám (elm.+gyak.) 2 (elmélet) kollokvium Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Minya Károly főiskolai tanár Tantárgy oktatója és beosztása Dr. Minya Károly

Részletesebben

Az osztályozó vizsga követelményei. Szakközépiskola IRODALOM

Az osztályozó vizsga követelményei. Szakközépiskola IRODALOM Az osztályozó vizsga követelményei Szakközépiskola IRODALOM Az irodalom tantárgy osztályozó vizsgáján az osztályzat kialakítása az egységes követelmények szerint történik (40%-tól elégséges). Írásbeli

Részletesebben

KÖVETELMÉNYEK. Meghirdetés féléve 1. Kreditpont: 2 Heti kontaktóraszám (elm.+gyak.) 2 (elmélet)

KÖVETELMÉNYEK. Meghirdetés féléve 1. Kreditpont: 2 Heti kontaktóraszám (elm.+gyak.) 2 (elmélet) A nyelvtudomány alapjai MAO1001 Meghirdetés féléve 1. Kreditpont: 2 Heti kontaktóraszám (elm.+gyak.) 2 (elmélet) kollokvium Előfeltétel (tantárgyi kód) - Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Minya Károly

Részletesebben

Osztályozó- és javítóvizsga Irodalom tantárgyból

Osztályozó- és javítóvizsga Irodalom tantárgyból Osztályozó- és javítóvizsga Irodalom tantárgyból 2016-2017 A félévi vizsga szóbeli vizsga az első félévre megadott témakörökből. Az év végi vizsga írásbeli vizsga (feladatlap) az egész évre megadott témakörökből,

Részletesebben

OSZTÁLYOZÓ- ÉS JAVÍTÓVIZSGA LEÍRÁSA IRODALOM TANTÁRGYBÓL 2013-2014 9-12. ÉVFOLYAM

OSZTÁLYOZÓ- ÉS JAVÍTÓVIZSGA LEÍRÁSA IRODALOM TANTÁRGYBÓL 2013-2014 9-12. ÉVFOLYAM OSZTÁLYOZÓ- ÉS JAVÍTÓVIZSGA LEÍRÁSA TANTÁRGYBÓL 9-12. ÉVFOLYAM A felsorolásban megjelölt, a tankönyvben elemzett irodalmi művek (versek, novellák és regények ismerete, azok elolvasása) kötelező. A vizsga

Részletesebben

Osztályozó- és javítóvizsga Irodalom tantárgyból 2015-2016

Osztályozó- és javítóvizsga Irodalom tantárgyból 2015-2016 Osztályozó- és javítóvizsga Irodalom tantárgyból 2015-2016 A félévi vizsga szóbeli vizsga az első félévre megadott témakörökből. Az év végi vizsga írásbeli vizsga (feladatlap) az egész évre megadott témakörökből,

Részletesebben

MÁSODIK TANÁRI SZAKOT MEGALAPOZÓ ISMERETEK MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM ALAPOZÓ ISMERETEK

MÁSODIK TANÁRI SZAKOT MEGALAPOZÓ ISMERETEK MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM ALAPOZÓ ISMERETEK MÁSODIK TANÁRI SZAKOT MEGALAPOZÓ ISMERETEK MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM ALAPOZÓ ISMERETEK Tantárgy neve Bevezetés az irodalomtudományba MAB1100 Meghirdetés féléve 1. Kreditpont 2 Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.)

Részletesebben

Magyar alapszak ügyvitel szakirány mintatanterve

Magyar alapszak ügyvitel szakirány mintatanterve Magyar alapszak ügyvitel szakirány mintatanterve 2006/2007., 2007/2008., 2008/2009. tanévben tanulmányaikat megkezdő magyar alapszakos hallgatók számára oktató neve KÖTELEZŐ TANTÁRGYAK ALAPOZÓ ISMERETEK

Részletesebben

ügyvitel szakirány mintatanterve

ügyvitel szakirány mintatanterve Magyar alapszak ügyvitel szakirány mintatanterve 2009/2010. tanévtől tanszék/ oktató neve KÖTELEZŐ TANTÁRGYAK ALAPOZÓ ISMERETEK A KÖZÖS ISMERETEKET ALAPOZÓ MODUL Informatika AIB1001 0 2 G 2 MI Dr. Nagy

Részletesebben

Osztályozóvizsga témakörök

Osztályozóvizsga témakörök Osztályozóvizsga témakörök 9 12. évfolyam általános tantervű osztályok 9. évfolyam 1. Műnemek, tanult műfajok 2. A homéroszi eposzok 3. Az antik görög színház. Szophoklész: Antigoné 4. Az antik római irodalom

Részletesebben

Szóbeli tételek. Irodalom. 9.évfolyam. I. félév. 2. Homéroszi eposzok: Iliász. Az eposz fogalma, trójai mondakör, Akhilleusz alakja, központi téma.

Szóbeli tételek. Irodalom. 9.évfolyam. I. félév. 2. Homéroszi eposzok: Iliász. Az eposz fogalma, trójai mondakör, Akhilleusz alakja, központi téma. 9.évfolyam 1. Mi a Biblia? Két fő része? Ismertessen egy-egy történetet részletesen! 2. Homéroszi eposzok: Iliász. Az eposz fogalma, trójai mondakör, Akhilleusz alakja, központi téma. 3. Homéroszi eposzok:

Részletesebben

Osztályvizsga Évfolyam: 12. Írásbeli Időtartam 240p Próbaérettségi

Osztályvizsga Évfolyam: 12. Írásbeli Időtartam 240p Próbaérettségi A TANULMÁNYOK ALATTI VIZSGÁK MAGYAR IRODALOMBÓL A tanulmányok alatti vizsgák szerkezete és az értékelés elvei Osztályozóvizsga Írásbeli Szóbeli Időtartam 60p 10p Aránya az értékelésnél 70% 30% A vizsga

Részletesebben

KÖVETELMÉNYEK II. félév

KÖVETELMÉNYEK II. félév KÖVETELMÉNYEK 2016-2017. II. félév Tantárgy neve Multikulturális nevelés Tantárgy kódja SPB2102 Meghirdetés féléve 6 Kreditpont: 3 Félévi óraszám (elm.+gyak.) 1+1 Félévi követelmény Kollokvium Előfeltétel

Részletesebben

SYLLABUS. DF DD DS DC megnevezése X II. Tantárgy felépítése (heti óraszám) Szemeszter

SYLLABUS. DF DD DS DC megnevezése X II. Tantárgy felépítése (heti óraszám) Szemeszter SYLLABUS I. Intézmény neve Partiumi Keresztény Egyetem, Nagyvárad Kar Bölcsészettudományi Kar Szak Német nyelv és irodalom Német nyelv és irodalom Magyar nyelv és irodalom Angol nyelv és irodalom Német/román

Részletesebben

KÖVETELMÉNYEK. Bevezetés a cigányság irodalmába II. (Műköltészet)

KÖVETELMÉNYEK. Bevezetés a cigányság irodalmába II. (Műköltészet) Bevezetés a cigányság irodalmába II. (Műköltészet) TAB2115 Meghirdetés féléve 7. Kreditpont 2 Heti kontaktóraszám (elm. + gyak.) 1+1 A foglalkozásokon való részvétel: Az előadások a képzés szerves részét

Részletesebben

KÖVETELMÉNYEK /I. Tantárgy neve Társadalomtudományi kutatások 2.

KÖVETELMÉNYEK /I. Tantárgy neve Társadalomtudományi kutatások 2. Társadalomtudományi kutatások 2. PDB1702 Félévi óraszám (elm.+gyak.) 0+2 Gyakorlati jegy PDB1005 Évközi tanulmányi követelmények: Empirikus vizsgálat adatfelvétele és az adatok statisztikai feldolgozása.

Részletesebben

KÖVETELMÉNYEK. Tantárgy neve. Korunk irodalma II. Tantárgy kódja TAB 2312 Meghirdetés féléve 8. Kreditpont: 3 Heti kontaktóraszám (elm.+gyak.

KÖVETELMÉNYEK. Tantárgy neve. Korunk irodalma II. Tantárgy kódja TAB 2312 Meghirdetés féléve 8. Kreditpont: 3 Heti kontaktóraszám (elm.+gyak. KÖVETELMÉNYEK Tantárgy neve Korunk irodalma II. TAB 2312 Meghirdetés féléve 8. Kreditpont: 3 Heti kontaktóraszám (elm.+gyak.) 1+2 Kollokvium Előfeltétel (tantárgyi kód) TAB1308 Tantárgyfelelős neve és

Részletesebben

Tantátgyi követelmények Család- és nevelésszociológiai alapismeretek

Tantátgyi követelmények Család- és nevelésszociológiai alapismeretek Tantátgyi követelmények Család- és nevelésszociológiai alapismeretek CGB1203 Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 2+0 Tantárgyfelelős neve és beosztása Bodnárné dr. Kiss Katalin főiskolai docens A tantárgyfelelős

Részletesebben

KÖVETELMÉNYEK /I.

KÖVETELMÉNYEK /I. Közösségi szociális munka SPB1209 Kreditpont: 3 Félévi óraszám (elm.+gyak.) 1+1 Gyakorlati jegy SPB1121 Követelmény: Két zárthelyi dolgozat. Gyakorlati jegy. Zh: 2016. okt. 19. 8-9., nov. 30. 8-9. Kötelező,

Részletesebben

KÖVETELMÉNYEK. Anyanyelvi tantárgy-pedagógia IV. Tantárgy kódja TAB 1313 Meghirdetés féléve 5. Kreditpont 2 Heti kontaktóraszám (elm. + gyak.

KÖVETELMÉNYEK. Anyanyelvi tantárgy-pedagógia IV. Tantárgy kódja TAB 1313 Meghirdetés féléve 5. Kreditpont 2 Heti kontaktóraszám (elm. + gyak. Anyanyelvi tantárgy-pedagógia IV. Tantárgy kódja TAB 1313 Meghirdetés féléve 5. Heti kontaktóraszám (elm. + gyak.) 1+1 Előfeltétel (tantárgyi kód) TAB1310, TAB 1311 1óra előadás (a teljes évfolyamnak)

Részletesebben

Tantárgyi útmutató 2016/2017. I. félév

Tantárgyi útmutató 2016/2017. I. félév Budapesti Gazdasági Főiskola Pénzügyi és Számviteli Kar Vállalkozás és Emberi Erőforrások Intézeti Tanszék Tantárgyi útmutató 2016/2017. I. félév Tantárgy megnevezése Tantárgy kódja: Prezentációs- és íráskészség

Részletesebben

TANTÁRGYI TEMATIKA ÉS FÉLÉVI KÖVETELMÉNYRENDSZER. Szemináriumi témák

TANTÁRGYI TEMATIKA ÉS FÉLÉVI KÖVETELMÉNYRENDSZER. Szemináriumi témák TANTÁRGYI TEMATIKA ÉS FÉLÉVI KÖVETELMÉNYRENDSZER Beszédművelés Tantárgy kódja BTA1102 Meghirdetés féléve 1. Kreditpont 3 Heti kontaktóraszám (elm. + 0+2 gyak.) gyakorlati jegy Előfeltétel (tantárgyi kód)

Részletesebben

KÖVETELMÉNYEK. Dr. Pornói Imre főiskolai tanár Tantárgyfelelős tanszék kódja

KÖVETELMÉNYEK. Dr. Pornói Imre főiskolai tanár Tantárgyfelelős tanszék kódja Szociális gondoskodás története B1401L Meghirdetés féléve 2 Heti kontaktóraszám (elm. + gyak.) koll Tantárgyfelelős neve és beosztása Tantárgy oktatója és beosztása A tantárgy elsajátításának célja: Annak

Részletesebben

KÖVETELMÉNYEK. A gyermekvédelem intézményrendszere Tantárgy kódja

KÖVETELMÉNYEK. A gyermekvédelem intézményrendszere Tantárgy kódja KÖVETELMÉNYEK Tantárgy neve A gyermekvédelem intézményrendszere PDB2123 Meghirdetés féléve 5. Kreditpont 2 Heti kontaktóraszám (elm. + gyak.) 1+0 K PDB1006, PDB1009, PDB1204 Tantárgyfelelős neve és beosztása

Részletesebben

Javító-, különbözeti, osztályozó és javítóvizsga tételek magyar nyelv és irodalomból

Javító-, különbözeti, osztályozó és javítóvizsga tételek magyar nyelv és irodalomból Javító-, különbözeti, osztályozó és javítóvizsga tételek magyar nyelv és irodalomból A vizsga szóbeli és írásbeli vizsgarészből áll. A magyar nyelv és irodalom szakközépiskolában és szakiskolában egy tantárgynak

Részletesebben

- - 2006. szeptemberétől

- - 2006. szeptemberétől - - Germanisztika alapszak - német szakirány mintatanterve - - 2006. szeptemberétől "A" típusú tantárgyak 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 Tantárgy neve Tantárgy kódja Heti Tantárgyfelelős Meghirdetés kontakt Félévi

Részletesebben

KÖVETELMÉNYEK. A nevelés történeti alapjai 3. ( A magyar nevelés történetének forrásai) Tantárgy neve: Tantárgy kódja: PDB 1103

KÖVETELMÉNYEK. A nevelés történeti alapjai 3. ( A magyar nevelés történetének forrásai) Tantárgy neve: Tantárgy kódja: PDB 1103 Tantárgy kódja: PDB 1103 Kreditpont: 3 Tantárgyfelelős neve és beosztása: Tantárgy oktatója és beosztása: Tantárgy oktatójának elérhetősége: 2230 A nevelés történeti alapjai 3. ( A magyar nevelés történetének

Részletesebben

KÖVETELMÉNYEK. Tantárgy oktatója és beosztása Dr. Tóthné Gacsályi Viktória főiskolai tanársegéd Tantárgyfelelős tanszék kódja

KÖVETELMÉNYEK. Tantárgy oktatója és beosztása Dr. Tóthné Gacsályi Viktória főiskolai tanársegéd Tantárgyfelelős tanszék kódja Pedagógiai szociálpszichológia TKM1010 Kreditpont 2 Heti kontaktóraszám (elm. + gyak.) 2+0 Előfeltétel (tantárgyi kód) TKM1001 Dr. Margitics Ferenc főiskolai tanár és beosztása Az előadáson való részvétel

Részletesebben

Érettségi témakörök és tételek irodalomból 12. A

Érettségi témakörök és tételek irodalomból 12. A Érettségi témakörök és tételek irodalomból 12. A 1. Tétel: Hagyomány és újítás Petőfi Sándor költészetében 2. Tétel: Arany János a tragikus alkatú balladaköltő 3. Tétel: Látomásos szimbolizmus : Ady Endre

Részletesebben

KÖVETELMÉNYEK 2017/ félév. Informatika II.

KÖVETELMÉNYEK 2017/ félév. Informatika II. Tantárgy neve Informatika II. Tantárgy kódja TAB1110 Meghirdetés féléve 4. Kreditpont 1 Heti kontakt óraszám (elm. + gyak.) 0 + 1 Félévi követelmény Előfeltétel (tantárgyi kód) TAB1109 Tantárgyfelelős

Részletesebben

SZÓBELI TÉMAKÖRÖK MAGYAR NYELV ÉS IRODALOMBÓL közpészint 2013

SZÓBELI TÉMAKÖRÖK MAGYAR NYELV ÉS IRODALOMBÓL közpészint 2013 Tatabányai Integrált Szakiskola Középiskola és Kollégium Cím: 2800 Tatabánya, Cseri u. 35. Telefon: +36 34 309 545 E-mail: ititkar@is-kola.hu Web: www.is-kola.hu Fax: +36 34 309 549 SZÓBELI TÉMAKÖRÖK MAGYAR

Részletesebben

Károlyi Mihály Magyar Spanyol Tannyelvű Gimnázium SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉTELEK MAGYAR NYELV ÉS IRODALOMBÓL C

Károlyi Mihály Magyar Spanyol Tannyelvű Gimnázium SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉTELEK MAGYAR NYELV ÉS IRODALOMBÓL C Károlyi Mihály Magyar Spanyol Tannyelvű Gimnázium SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉTELEK MAGYAR NYELV ÉS IRODALOMBÓL 2015 13.C Hári Andrea (HA) Vámosné Polyák Krisztina (VPK) 2015 SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉTELSOR MAGYAR

Részletesebben

Iskolai szociális munka gyakorlata

Iskolai szociális munka gyakorlata Iskolai szociális munka gyakorlata B1206 Meghirdetés féléve 4 Kreditpont 1 Heti kontakt óraszám (elm. + gyak.) 30 óra gyakorlat Min ai Előfeltétel (tantárgyi kód) B1101 Dr. Torkos Katalin 1. A tantárgy

Részletesebben

Érettségi témakörök és tételek magyar irodalom 12. C

Érettségi témakörök és tételek magyar irodalom 12. C Érettségi témakörök és tételek magyar irodalom 12. C 1. Tétel : Hagyomány és újítás Petőfi Sándor tájleíró költészetében 2. Tétel : Arany János a tragikus alkatú balladaköltő 3. Tétel : Látomásos szimbolizmus

Részletesebben

Tantárgyi követelmény

Tantárgyi követelmény Tantárgyi követelmény Multikulturális nevelés TKM2101 Meghirdetés féléve 4 Kreditpont 2 Heti kontakt óraszám (elm. + gyak.) 0+2 Tantárgyfelelős neve és beosztása Bodnárné Dr. Kis Katalin főiskolai tanár

Részletesebben

KÖVETELMÉNYEK. A gyermekvédelem intézményrendszere Tantárgy kódja

KÖVETELMÉNYEK. A gyermekvédelem intézményrendszere Tantárgy kódja A gyermekvédelem intézményrendszere PDB2123L Meghirdetés féléve 5 Kreditpont 2 Heti kontaktóraszám (elm. + 1+0 gyak.) Koll. PDB1006, PDB1009, PDB1204 Tantárgyfelelős neve és beosztása és beosztása A hallgatók

Részletesebben

MAGYAR TÉTELEK. Témakör: MŰVEK A MAGYAR IRODALOMBÓL I. KÖTELEZŐ SZERZŐK Tétel: Petőfi Sándor tájlírája

MAGYAR TÉTELEK. Témakör: MŰVEK A MAGYAR IRODALOMBÓL I. KÖTELEZŐ SZERZŐK Tétel: Petőfi Sándor tájlírája MAGYAR TÉTELEK IRODALOM 1. Tétel: Petőfi Sándor tájlírája 2. Tétel: Arany János balladaköltészete 3. Tétel: Ady Endre emberi és költői arca a Léda-versek tükrében 4. Tétel: Babits Mihály: Jónás Könyve

Részletesebben

KREATÍV ÍRÁS SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAK TANTÁRGYLEÍRÁS

KREATÍV ÍRÁS SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAK TANTÁRGYLEÍRÁS KREATÍV ÍRÁS SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAK TANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve Stilisztika. Stíluselemzések 1. MAB2501 Meghirdetés féléve 1. Kreditpont 3 Félévi konzultációs óraszám (elm.+gyak.) 9 (elmélet) kollokvium

Részletesebben

Helikon Irodalomtudományi Szemle tematikus számok jegyzéke

Helikon Irodalomtudományi Szemle tematikus számok jegyzéke Helikon Irodalomtudományi Szemle tematikus számok jegyzéke 1955 1962 Vegyes tartalmú számok 1963 1. sz. A komplex összehasonlító kutatások elvi kérdései 2. sz. Nemzetközi Összehasonlító Konferencia (Budapest,

Részletesebben

KÖVETELMÉNYEK. Tantárgy neve. Szociolingvisztika Tantárgy kódja. MAO1103 Meghirdetés féléve 2. Kreditpont 3 Heti kontaktóraszám (elm.+gyak.

KÖVETELMÉNYEK. Tantárgy neve. Szociolingvisztika Tantárgy kódja. MAO1103 Meghirdetés féléve 2. Kreditpont 3 Heti kontaktóraszám (elm.+gyak. Szociolingvisztika MAO1103 Meghirdetés féléve 2. Kreditpont 3 Heti kontaktóraszám (elm.+gyak.) 2+0 kollokvium Előfeltétel (tantárgyi kód) - Tantárgyfelelős neve és beosztása Tukacsné dr. Károlyi Margit

Részletesebben

KÖVETELMÉNYEK /II.

KÖVETELMÉNYEK /II. EU intézményrendszere és a jólléti ellátások kapcsolata SPF1206 Meghirdetés féléve 2 Kreditpont: 4 Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 3+0 kollokvium SPF1105 Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Pornói

Részletesebben

KÖVETELMÉNYEK TKB1202. Dr. Pornói Imre főiskolai tanár Tantárgyfelelős tanszék kódja

KÖVETELMÉNYEK TKB1202. Dr. Pornói Imre főiskolai tanár Tantárgyfelelős tanszék kódja A nevelés társadalmi alapjai TKB1202 Meghirdetés féléve 4 Heti kontaktóraszám (elm. + gyak.) 1+1 K Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Márton Sára főiskolai tanár Tantárgyi követelmények Az előadáson

Részletesebben

Tantárgyi útmutató 2015/2016. I. félév

Tantárgyi útmutató 2015/2016. I. félév Budapesti Gazdasági Főiskola Pénzügyi és Számviteli Kar Vállalkozás és Emberi Erőforrások Intézeti Tanszék Tantárgyi útmutató 2015/2016. I. félév antárgy megnevezése antárgy kódja: Prezentációs- és íráskészség

Részletesebben

KÖVETELMÉNYEK II. félév

KÖVETELMÉNYEK II. félév Multikulturális nevelés SPB2102 Meghirdetés féléve 6 Félévi óraszám (elm.+gyak.) 1+1 Kollokvium SPB1621 Tantárgyfelelős neve és beosztása Bodnárné Dr Kis Katalin Bodnárné D r Kis Katalin A Hallgató ismerje

Részletesebben

A mesterképzési szakon szerezhető végzettségi szint és a szakképzettség oklevélben szereplő megjelölése:

A mesterképzési szakon szerezhető végzettségi szint és a szakképzettség oklevélben szereplő megjelölése: Jelek, rövidítések: EF = egyéni felkészülés G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz = szigorlat V = vizsga Z = szakzáróvizsga kon = konzultáció k = kötelező tanegység kv = kötelezően választható tanegység

Részletesebben

Tanulás- és kutatásmódszertan

Tanulás- és kutatásmódszertan PSZK Távoktatási Központ / H-1149 Budapest, Buzogány utca 10-12. / 1426 Budapest Pf.:35 I. évfolyam TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Tanulás- és kutatásmódszertan 2010/2011. II. félév Tantárgyi útmutató Tantárgy megnevezése

Részletesebben

TANEGYSÉGLISTA (BA) Magyar alapszak tól fölvett hallgatóknak

TANEGYSÉGLISTA (BA) Magyar alapszak tól fölvett hallgatóknak TANEGYSÉGLISTA (BA) Magyar alapszak 2016-tól fölvett hallgatóknak 1 Jelek, rövidítések: EF = egyéni felkészülés G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz = szigorlat V = vizsga k = kötelező tanegység kv =

Részletesebben

KÖVETELMÉNYEK 2018/ FÉLÉV. 1. hét Szervezési feladatok. Tematika, követelmények.

KÖVETELMÉNYEK 2018/ FÉLÉV. 1. hét Szervezési feladatok. Tematika, követelmények. KÖVETELMÉNYEK 2018/19. 1. FÉLÉV A tantárgy kódja: BOV1114 A tantárgy neve: Matematikai nevelés és módszertana II. Kredit: 3 Kontakt óraszám: 2 óra/hét Féléves tematika: 1. hét Szervezési feladatok. Tematika,

Részletesebben

A magyar nyelv és irodalom szak kredit alapú szakmai tanterve a 2005/2006 tanévtől, felmenő rendszerben

A magyar nyelv és irodalom szak kredit alapú szakmai tanterve a 2005/2006 tanévtől, felmenő rendszerben A magyar nyelv és irodalom szak kredit alapú szakmai tanterve a 2005/2006 tanévtől, felmenő rendszerben Szak : magyar nyelv és irodalom Tagozat: nappali Képzési idő: 8 (nyolc) félév Az oktatás nyelve:

Részletesebben

KÖVETELMÉNYEK /II.

KÖVETELMÉNYEK /II. Multikulturális nevelés etnikai és vallási dimenziói SPF1207 Meghirdetés féléve 2 Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 3 kollokvium Tantárgyfelelős neve és beosztása Bodnárné dr. Kiss Katalin Ph.D., főiskolai

Részletesebben

BA Magyar szak I. évfolyam

BA Magyar szak I. évfolyam BA Magyar szak I. évfolyam 10.00-12.00 LEÍRÓ MAGYAR SZÓFAJTAN, ALAKTAN BTMAN203 Kabán Annamária nyelvész könyvtár 12.00-13.00 Fonetika szem. BTMAN111 Kecskés Judit XXVIII. 12.00-14.00 Régi magyar irodalomtörténet

Részletesebben

SPB1305 3 3 3 2+1 : SPB1306

SPB1305 3 3 3 2+1 : SPB1306 Tantárgy neve: Szociológia 3 Tantárgy kódja: SPB1305 Meghirdetés féléve 3 Kreditpont: 3 Heti kontakt óraszám: (elm.+gyak.) 2+1 Félévi követelmény: k Előfeltétel : SPB1306 Tantárgyfelelős neve és beosztása:

Részletesebben

Irodalom tételsor Középszintű érettségi vizsga 12.K osztály 2017.

Irodalom tételsor Középszintű érettségi vizsga 12.K osztály 2017. Irodalom tételsor Középszintű érettségi vizsga 12.K osztály 2017. Készítette: Imrik Gyöngyi szaktanár 1 1. Tétel Művek a magyar irodalomból Petőfi Sándor tájköltészete 2. Tétel Művek a magyar irodalomból

Részletesebben

A magánhangzók és a mássalhangzók, a mássalhangzók egymásra hatása

A magánhangzók és a mássalhangzók, a mássalhangzók egymásra hatása Az osztályozó vizsga témakörei magyar nyelvből 9. osztály A kommunikáció rádiós, televíziós és sajtóműfajai A magánhangzók és a mássalhangzók, a mássalhangzók egymásra hatása A szóelemek fajtái Az ige

Részletesebben

amerikanisztika szeptemberétől Tantárgyfelelős tanszék ANB G 2 AN Dr. Ajtay-Horváth Magda _ X

amerikanisztika szeptemberétől Tantárgyfelelős tanszék ANB G 2 AN Dr. Ajtay-Horváth Magda _ X - Anglisztika alapszak - angol szakirányok mintatanterve - amerikanisztika 2006. szeptemberétől "A" típusú tantárgyak 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 Tantágy neve Tantárgy kódja Heti kontakt óraszám Tantárgyfelelős

Részletesebben

3. Az értékelés módszere: A gyakorlati jegy a részjegyek alapján születik. Beszámításra kerül a félévi szorgalom, aktivitás.

3. Az értékelés módszere: A gyakorlati jegy a részjegyek alapján születik. Beszámításra kerül a félévi szorgalom, aktivitás. KÖVETELMÉNYEK Tantárgy neve Az anyanyelvi és irodalmi nevelés módszertana I. BOV1206 Meghirdetés féléve 2. Kreditpont 3 Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 0+2 Előfeltétel (tantárgyi kód) BOV 1100; BOV 1101

Részletesebben

KÖVETELMÉNYEK. Előfeltétel (tantárgyi kód) - Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Pauwlik Zsuzsa Orsika főiskolai docens

KÖVETELMÉNYEK. Előfeltétel (tantárgyi kód) - Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Pauwlik Zsuzsa Orsika főiskolai docens Az iskola mentálhigiénéje PSX 1211L Meghirdetés féléve 2. Kreditpont: 3 Konzultációs óraszám 10 Gyakorlati jegy TK Zárthelyi dolgozat írása az előadás és a kötelező irodalom alapján a vizsgaidőszak első

Részletesebben

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Tanulás- és kutatásmódszertan

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Tanulás- és kutatásmódszertan PÉNZÜGYI ÉS SZÁMVITELI FŐISKOLAI KAR- TÁVOKTATÁSI KÖZPONT COOLEGE OF FINANCE AND ACCOUNTANCY- CENTER OF DISTANCE LEARNING 1149 BUDAPEST, BUZOGÁNY U. 10-12. / FAX: 06-1-222-4584 : 06-1-469-6672 I. évfolyam

Részletesebben

magyar (BA)-BTK XXX-MAGTANB2/ képzési terv

magyar (BA)-BTK XXX-MAGTANB2/ képzési terv magyar (BA)-BTK XXX-MAGTANB2/14-15-1-1 képzési terv Bölcsészettudományi Kar Kód: XXX-MAGTANB2/14-15-1-1 Szükséges kredit: 180 Félévek száma: 6 Tantermi órák száma:. Gyakorlati képzés: %. Az írásos tanterv

Részletesebben

KÖVETELMÉNYEK. Anyanyelvi tantárgy-pedagógia II.

KÖVETELMÉNYEK. Anyanyelvi tantárgy-pedagógia II. Tantárgy neve Anyanyelvi tantárgy-pedagógia II. TAB1311 Meghirdetés féléve 3. Kreditpont: 2 Heti kontaktóraszám (elm.+gyak.) 0+2 Kollokvium Előfeltétel (tantárgyi kód) TAB1310 Tantárgyfelelős neve és beosztása

Részletesebben

T E M A T I K A. Óvó- és Tanítóképző Intézet

T E M A T I K A. Óvó- és Tanítóképző Intézet Óvó- és Tanítóképző Intézet T E M A T I K A a tanító szakos hallgatók számára TERMÉSZETTUDOMÁNY A HÉTKÖZNAPOKBAN (CB3313) oktatáshoz 2018/2019. tanév I. félév Heti óraszám: 0 óra előadás 1 óra szeminárium

Részletesebben

SYLLABUS. Partiumi Keresztény Egyetem, Nagyvárad Bölcsészettudományi Kar Magyar nyelv és irodalom

SYLLABUS. Partiumi Keresztény Egyetem, Nagyvárad Bölcsészettudományi Kar Magyar nyelv és irodalom SYLLABUS I. Intézmény neve Kar Szak Tantárgy megnevezése Partiumi Keresztény Egyetem, Nagyvárad Bölcsészettudományi Kar Magyar nyelv és irodalom Világirodalom A tantárgy típusa DF DD DS DC X II. Tantárgy

Részletesebben

11. A reneszánsz világirodalmából, Petrarca vagy Boccaccio

11. A reneszánsz világirodalmából, Petrarca vagy Boccaccio Témakörök pótvizsgára magyar irodalom 9. évfolyam 1. A művészet és a valóság jellemzése, a műnemek és a műfajok definiálása példával. 2. A Biblia 3. A homéroszi eposzok világképe, embereszménye 4. Szophoklész:

Részletesebben

KÖVETELMÉNYEK 2016/17. tanév 2. félév Dr. Margitics Ferenc Főiskolai tanár Pszichológia Intézeti Tanszék

KÖVETELMÉNYEK 2016/17. tanév 2. félév Dr. Margitics Ferenc Főiskolai tanár Pszichológia Intézeti Tanszék 2016/17. tanév 2. félév Dr. Margitics Ferenc Főiskolai tanár Pszichológia Intézeti Tanszék Személyiség és egészségpszichológia TKM 1012 Meghirdetés féléve 4. Kreditpont: 2 Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.)

Részletesebben

Tantárgyi program 2012/2013. II. félév

Tantárgyi program 2012/2013. II. félév Budapesti Gazdasági Fıiskola Pénzügyi és Számviteli Kar Vállalkozás és Emberi Erıforrások Intézeti Tanszék Tantárgyi program 2012/2013. II. félév Tantárgy megnevezése Prezentációs és íráskészségfejlesztés

Részletesebben

Heti kontakt óraszám. Félévi Kredit Tantárgyfelelős oktató neve intézet kódja Ea. Gy Informatika AIB G 2 MI Dr.

Heti kontakt óraszám. Félévi Kredit Tantárgyfelelős oktató neve intézet kódja Ea. Gy Informatika AIB G 2 MI Dr. Anglisztika alapszak 2006. szeptemberétől Kötelező tantárgyak Anglisztika angol szakiránnyal* Informatika AIB1001 0 2 G 2 MI Dr. Nagy Mihály X Filozófiatörténet AIB1002 2 0 K 2 FT Dr. Trembeczki István

Részletesebben

SYLLABUS. Partiumi Keresztény Egyetem, Nagyvárad Bölcsészettudományi Kar Magyar Nyelv- és Irodalomtudományi Tanszék. Nők az irodalomban 1.

SYLLABUS. Partiumi Keresztény Egyetem, Nagyvárad Bölcsészettudományi Kar Magyar Nyelv- és Irodalomtudományi Tanszék. Nők az irodalomban 1. SYLLABUS I. Intézmény neve Kar Szak Tantárgy megnevezése Partiumi Keresztény Egyetem, Nagyvárad Bölcsészettudományi Kar Magyar Nyelv- és Irodalomtudományi Tanszék Nők az irodalomban 1. A tantárgy típusa

Részletesebben

KÖVETELMÉNYEK. A vizsgára bocsátás feltételei: A TVSZ. előírása szerinti részvétel az előadásokon

KÖVETELMÉNYEK. A vizsgára bocsátás feltételei: A TVSZ. előírása szerinti részvétel az előadásokon Tantárgy neve Nyelv, kultúra, társadalom Tantárgy kódja MAM1001 Meghirdetés féléve 1. Kreditpont: 3 Heti kontaktóraszám (elm.+gyak.) 2 + 0 Félévi követelmény kollokvium Előfeltétel (tantárgyi kód) Tantárgyfelelős

Részletesebben

Félévi óraszám Ajánlott félév. Követelmény. Heti óraszám. Felvétel típusa. Kreditpont. Felvétele. típusa

Félévi óraszám Ajánlott félév. Követelmény. Heti óraszám. Felvétel típusa. Kreditpont. Felvétele. típusa Felvétele Kreditpont Követelmény típusa Heti óraszám Félévi óraszám Ajánlott félév Felvétel típusa Szabadon választható Minor Más szakon Meghirdető tanszék/intézet MAGYAR ALAPSZAK (BA) TANTÁRGYLISTÁJA

Részletesebben

Bölcsészettudományi alapozó képzés (Kód: BOALANB1)

Bölcsészettudományi alapozó képzés (Kód: BOALANB1) Bölcsészettudományi alapozó képzés (Kód: BOALANB1) A végzettség megnevezése: "-" Tagozat: Nappali. Képzési szint: Főiskolai szintű alapképzés. A képzés jellege: Alapképzés. Tanárképesség: nem tanárképes.

Részletesebben

Tanegységlista (BA) 2015-től fölvett hallgatóknak

Tanegységlista (BA) 2015-től fölvett hallgatóknak Tanegységlista (BA) Szabad bölcsészet alapszak művészettörténet specializáció* 2015-től fölvett hallgatóknak *A 38/2014. (IV.30.) EMMI rendelet a szabad bölcsészet alapképzési szak képzési- és kimeneti

Részletesebben

BA Magyar szak I. évfolyam

BA Magyar szak I. évfolyam 9.00-10.00 BEZETÉS A NYELVTUDOMÁNYBA EA. BTMAN101 Kollár Krisztián Ferdinandy 10.00-12.00 FONETIKA EA. BATMAN102 Kabán Annamária Ferdinandy 14.00-16.00 FILOZÓFIATÖRTÉNET EA. BTSBN001X01 Gáspár Csaba XXXV.

Részletesebben

KÖVETELMÉNYEK. Tantárgy neve

KÖVETELMÉNYEK. Tantárgy neve Magyar nyelv II. (Szótan) Tantárgy kódja TAB 1302 Meghirdetés féléve 2. Kreditpont: 2 Heti kontaktóraszám (elm.+gyak.) 1+1 Az előadások látogatása ajánlott. A szemináriumokon való részvétel kötelező. A

Részletesebben

KÖVETELMÉNYEK. Tantárgy neve. Csecsemő- és kisgyermekkor pszichológiája. Meghirdetés féléve 2 Kreditpont: 3 Kontakt óraszám (elm.+gyak.

KÖVETELMÉNYEK. Tantárgy neve. Csecsemő- és kisgyermekkor pszichológiája. Meghirdetés féléve 2 Kreditpont: 3 Kontakt óraszám (elm.+gyak. Csecsemő- és kisgyermekkor pszichológiája CGF1301L Meghirdetés féléve 2 Kreditpont: 3 Kontakt óraszám (elm.+gyak.) 9 - Tantárgyfelelős neve: Dr. Margitics Ferenc főiskolai tanár Tantárgy oktatója: A kurzus

Részletesebben

Felvétele. 2 K 5 2 k BBLSZ90100 I SZO. 2 K 5 2 k I OL

Felvétele. 2 K 5 2 k BBLSZ90100 I SZO. 2 K 5 2 k I OL Felvétele Kreditpont Követelmény típusa Félévi óraszám Ajánlott félév Felvétel típusa Szabadon választható Meghirdető intézet/tanszék ROMANISZTIKA ALAPSZAK (BA) TANTERV FRANCIA, OLASZ, SPANYOL szakirányok

Részletesebben

KÖVETELMÉNYEK. Kisebbségek szociálpszichológiája Tantárgy kódja SPB 2101 Meghirdetés féléve 6 Kreditpont: 2 Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.

KÖVETELMÉNYEK. Kisebbségek szociálpszichológiája Tantárgy kódja SPB 2101 Meghirdetés féléve 6 Kreditpont: 2 Heti kontakt óraszám (elm.+gyak. Kisebbségek szociálpszichológiája SPB 2101 Meghirdetés féléve 6 Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 1+1 Kollokvium Előfeltétel (tantárgyi kód) SPB 1501 Dr. Margitics Ferenc főiskolai tanár A kollokviummal

Részletesebben

BA Magyar szak I. évfolyam

BA Magyar szak I. évfolyam BA Magyar szak I. évfolyam 10.00-12.00 Leíró magyar alaktan, szófajtan szem. BTMAN112 M. Kabán Annamária 10.00-12.00 Bevezetés az irodalomtudományba szem. BTMAN108 Tasi Réka 11.00-12.00 Fonetika szem.

Részletesebben

KÖVETELMÉNYEK. Tantárgy neve. Csecsemő- és kisgyermekkor pszichológiája. Meghirdetés féléve 2 Kreditpont: 3 Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.

KÖVETELMÉNYEK. Tantárgy neve. Csecsemő- és kisgyermekkor pszichológiája. Meghirdetés féléve 2 Kreditpont: 3 Heti kontakt óraszám (elm.+gyak. Csecsemő- és kisgyermekkor pszichológiája CGF1301 Meghirdetés féléve 2 Kreditpont: 3 Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 2+0 Kollokvium Előfeltétel (tantárgyi kód) - Tantárgyfelelős neve: Dr. Margitics Ferenc

Részletesebben

TARTALOMJEGYZÉK A TÁJÉKOZTATÁS TARTALOMJEGYZÉKE ÉRETTSÉGI

TARTALOMJEGYZÉK A TÁJÉKOZTATÁS TARTALOMJEGYZÉKE ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK 2017 MÁJUS 1 A TÁJÉKOZTATÁS TARTALOMJEGYZÉKE TARTALOMJEGYZÉK 1Kötelező szerzők Művek a magyar irodalomból I...2 1.1Petőfi Sándor...2 1.2Arany János...2 1.3Ady Endre...2 1.4Babits Mihály...2 1.5Kosztolányi

Részletesebben

Tanegységlista (BA) Modern filológia képzési ág

Tanegységlista (BA) Modern filológia képzési ág Tanegységlista (BA) Modern filológia képzési ág Szlavisztika alapszak Orosz szakirány a 2015-től fölvett hallgatóknak 1 Jelek, rövidítések: EF = egyéni felkészülés G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz

Részletesebben

KÖVETELMÉNYEK. A tanárjelölt személyiségfejlesztése

KÖVETELMÉNYEK. A tanárjelölt személyiségfejlesztése A tanárjelölt személyiségfejlesztése PDB2304L Meghirdetés féléve 4. Kreditpont: 2 Konzultációs óraszám 6 Gyakorlati jegy Tantárgyfelelős neve és beosztása Vassné dr. Figula Erika, főiskolai tanár A kurzus

Részletesebben

2. Griffin, E. (2001): Bevezetés a kommunikációelméletbe. (1-3., 7-8., 20., 35. fejezet) Harmat.

2. Griffin, E. (2001): Bevezetés a kommunikációelméletbe. (1-3., 7-8., 20., 35. fejezet) Harmat. A tanácsadás kommunikációs alapja SPF1306 FKF1101 Tantárgyfelelős neve és beosztása Dudás Marianna, főiskolai tanársegéd Évközi tanulmányi követelmények: Zárthelyi dolgozat (Ideje: 2016. október 20. és

Részletesebben

Angol nyelv és kultúra tanára

Angol nyelv és kultúra tanára Mintatanterv kód: AN52+TR20_2015OAN Mintatanterv angol nyelv és kultúra tanára - történelemtanár és állampolgári ismeretek tanára szakos hallgatók számára (nappali tagozat) Önálló képzési szakasz 11 féléves

Részletesebben

KÖVETELMÉNYEK. A vizsgára bocsátás feltételei: A TVSZ. előírása szerinti részvétel az előadásokon

KÖVETELMÉNYEK. A vizsgára bocsátás feltételei: A TVSZ. előírása szerinti részvétel az előadásokon KÖVETELMÉNYEK Tantárgy neve Nyelv, kultúra, társadalom MAM1001L Meghirdetés féléve 1. Kreditpont: 3 Heti kontaktóraszám (elm.+gyak.) 2 + 0 K Előfeltétel (tantárgyi kód) Tantárgyfelelős neve és beosztása

Részletesebben

TANTÁRGYI TEMATIKA ÉS FÉLÉVI KÖVETELMÉNYRENDSZER

TANTÁRGYI TEMATIKA ÉS FÉLÉVI KÖVETELMÉNYRENDSZER TANTÁRGYI TEMATIKA ÉS FÉLÉVI KÖVETELMÉNYRENDSZER Tantárgy neve Természetismeret ttp. Tantárgy kódja BTA1224 Meghirdetés féléve II.évf. 2.félév Kreditpont: 4 Heti kontaktóraszám (elm.+gyak.) 1+2 Félévi

Részletesebben

BA Germanisztika alapképzés mintatanterve (180 kredit, 6 félév)

BA Germanisztika alapképzés mintatanterve (180 kredit, 6 félév) BA Germanisztika alapképzés mintatanterve (180 kredit, 6 félév) Neptun kód Tanegység Heti Féléves Beszámolási óraszám óraszám kötelezettség Kredit Megjegyzés Előfeltétel 1. év 1. félév BTSBN001X01 Filozófia

Részletesebben

ME BTK MAGYAR SZAKOS OSZTATLAN TANÁRKÉPZÉS

ME BTK MAGYAR SZAKOS OSZTATLAN TANÁRKÉPZÉS ME BTK MAGYAR SZAKOS OSZTATLAN TANÁRKÉPZÉS A Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Kara (ME BTK) magyar szakos képzéseinek megtervezésekor alapvetően két tényezőt vettünk figyelembe: a hagyományos magyar

Részletesebben

KÖVETELMÉNYEK. Jánvári Miriam Ivett főiskolai tanársegéd Tantárgyfelelős tanszék kódja

KÖVETELMÉNYEK. Jánvári Miriam Ivett főiskolai tanársegéd Tantárgyfelelős tanszék kódja Személyiség és fejlődése II. CG 1036L Meghirdetés féléve 2. Kreditpont: 2 Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 2+0 Kollokvium Előfeltétel (tantárgyi kód) CG 1035 Dr Margitics Ferenc főiskolai tanár Tantárgy

Részletesebben

KÖVETELMÉNYEK. Tantárgy neve. Az EU. társadalompolitikai rendszere

KÖVETELMÉNYEK. Tantárgy neve. Az EU. társadalompolitikai rendszere Az EU. társadalompolitikai rendszere B1406L Kreditpont 4 Heti kontaktóraszám (elm. + gyak.) K B1407 1. A tantárgy elsajátításának célja: A szociális ellátások, a hozzájutás feltételrendszerének és a segítségnyújtás

Részletesebben

ME BTK MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM RÖVID CIKLUSÚ TANÁRKÉPZÉS Mintatanterv

ME BTK MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM RÖVID CIKLUSÚ TANÁRKÉPZÉS Mintatanterv ME BTK MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM RÖVID CIKLUSÚ TANÁRKÉPZÉS Mintatanterv 017 szeptemberétől országos szinten új rendszerű tanárképzés jelenik meg a felsőoktatásban, mivel a korábbi, bolognai rendszerű tanárképzések

Részletesebben

2018-tól felvett hallgatóknak MESTERKÉPZÉSI SZAK (MA)

2018-tól felvett hallgatóknak MESTERKÉPZÉSI SZAK (MA) TANEGYSÉGLISTA (MA) 2018-tól felvett hallgatóknak Jelek, rövidítések: EF = egyéni felkészülés G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz = szigorlat V = vizsga Z = szakzáróvizsga kon = konzultáció k = kötelező

Részletesebben

Angol nyelv és kultúra tanára

Angol nyelv és kultúra tanára Mintatanterv kód: AN50+ME22_2015ON Mintatanterv angol nyelv és kultúra tanára - média-, mozgókép- és kommunikációtanár szakos hallgatók számára (nappali tagozat) Önálló képzési szakasz 11 féléves képzésben

Részletesebben

Tematika. FDB 2208 Művelődéstörténet I. (ID 2551 Egyetemes művelődéstörténet)

Tematika. FDB 2208 Művelődéstörténet I. (ID 2551 Egyetemes művelődéstörténet) Tematika FDB 2208 Művelődéstörténet I. (ID 2551 Egyetemes művelődéstörténet) 1. hét: Az emberiség őstörténete, az őskor művészete 2. hét: Az ókori Közel-Kelet 3. hét: Az ókori Egyiptom 4. hét: A minósziak

Részletesebben

Tanegységlista (BA) Modern filológia képzési ág. Germanisztika alapszak (BA) német nemzetiségi szakirány. a 2015-tól fölvett hallgatóknak

Tanegységlista (BA) Modern filológia képzési ág. Germanisztika alapszak (BA) német nemzetiségi szakirány. a 2015-tól fölvett hallgatóknak Tanegységlista (BA) Modern filológia képzési ág Germanisztika alapszak (BA) német nemzetiségi szakirány a 2015-tól fölvett hallgatóknak 1 Jelek, rövidítések: G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz = szigorlat

Részletesebben

2016-tól felvett hallgatóknak

2016-tól felvett hallgatóknak TANEGYSÉGLISTA (MA) 2016-tól felvett hallgatóknak Jelek, rövidítések: EF = egyéni felkészülés G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz = szigorlat V = vizsga Z = szakzáróvizsga kon = konzultáció k = kötelező

Részletesebben

ANGLISZTIKA. Oldal 1

ANGLISZTIKA. Oldal 1 KÓD TÍPUS TANTÁRGY NEVE KORÁBBI TANTÁRGY NEVE (EKVIVALENS TÁRGY) KREDIT KÖVETELMÉNY JELLEG (EA/SZEM/GYAK) FELELŐS TANSZÉK félév1 TT160 törzs A társadalomtudomány alapjai (filozófiai, társadalmi ismeretek)

Részletesebben

Felvétele. 2 K k BBNSZ90100 I SZO. 2 K k I OL

Felvétele. 2 K k BBNSZ90100 I SZO. 2 K k I OL Felvétele Kreditpont Követelmény típusa Heti óraszám Félévi óraszám Ajánlott élév Felvétel típusa Szabadon választható Meghirdető intézet/tanszék ROMANISZTIKA ALAPSZAK (BA) TANTÁRGYLISTÁJA FRANCIA, OLASZ,

Részletesebben