Magyarország köztársasági elnöke Állami Ünnepünk, augusztus 20-a alkalmából

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Magyarország köztársasági elnöke Állami Ünnepünk, augusztus 20-a alkalmából"

Átírás

1 Magyarország köztársasági elnöke Állami Ünnepünk, augusztus 20-a alkalmából A MAGYAR ÉRDEMREND TISZTIKERESZTJE három évtizedes katonai szolgálata alatt az üzemeltetés és az egészségügy szakterületén végzett kiemelkedő szakmai és vezetői munkája elismeréseként, SZABÓ ISTVÁN vezérőrnagy parancsnoka részére; magas szintű pedagógiai és kutató-fejlesztőmérnöki munkája, valamint az 1956-os forradalom idején tanúsított hazafias helytállása és emigrációja során is példaadó életútja elismeréseként, ARNÓCZKY M. PÁL rehabilitált ezredes mérnök, az egykori Zrínyi Miklós Katonai Akadémia volt főtanára részére; A MAGYAR ÉRDEMREND TISZTIKERESZTJE POLGÁRI TAGOZATÁT ADOMÁNYOZTA az 1956-os forradalom és szabadságharc idején tanúsított bátor helytállása és aktív szervező tevékenysége, elveihez a későbbi megtorlás idején is mindig hű, kivételes emberi tartása, valamint az egykori politikai üldözöttek érdekeinek képviselete és családtagjaik megsegítése érdekében, illetve 1956 szellemiségének megőrzése terén végzett odaadó munkája elismeréseként, LENGYEL JÁNOS úr a Magyar Politikai Foglyok Szövetségének elnöke részére; az újkori magyar történelem legnemesebb küzdelmében, az 1956-os forradalom és szabadságharc során tanúsított bátor helytállása elismeréseként, VARGA JÁNOS úr 1956-os szabadságharcos részére; A MAGYAR ÉRDEMREND LOVAGKERESZTJE három évtizedes katonai szolgálata alatt, illetve parancsnokként végzett kiemelkedő szakmai és vezetői munkája elismeréseként, TAKÁCS ATTILA GÉZA dandártábornok parancsnoka részére; példamutató elhivatottsággal végzett, magas szintű katonadiplomáciai tevékenysége elismeréseként, MÜLLER ZSOLT NÁNDOR alezredes a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat iszlámábádi véderő-, katonai és légügyi attaséja részére; A MAGYAR ÉRDEMREND LOVAGKERESZTJE POLGÁRI TAGOZATÁT ADOMÁNYOZTA

2 2 az egykori politikai üldözöttek szervezetében végzett, odaadó és magas színvonalú, a szabályoknak megfelelő gazdálkodást elősegítő munkája elismeréseként, BITA MÁRIA asszony a Szabadságharcosokért Közalapítvány kurátora, kuratóriumi titkára részére; az 1956-os forradalom és szabadságharc során tanúsított helytállása, értékteremtő tanári pályája, valamint elveihez és hitéhez mindvégig hű életútja elismeréseként, BALOGH FERENC úr a Magyar Politikai Foglyok Szövetsége Kegyeleti Bizottságának elnöke részére; az 1956-os forradalom és szabadságharc idején tanúsított aktív szerepvállalása, valamint a forradalom hódmezővásárhelyi eseményeinek feltárását szolgáló tevékenysége elismeréseként, DR. CSOMA LAJOS úr a Magyar Politikai Foglyok Szövetsége Csongrád megyei Szervezetének elnökségi tagja, a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának meghívott előadója részére; az újkori magyar történelem legdicsőbb eseményében, az 1956-os forradalom és szabadságharcban tanúsított helytállása elismeréseként, HORVÁTH KÁROLY úr a Magyar Politikai Foglyok Szövetségének tagja részére; az 1956-os forradalom és szabadságharc szellemiségének, emlékének ápolása érdekében végzett tevékenysége elismeréseként, LÁNCZI LAJOS úr a Magyar Politikai Foglyok Szövetsége Hajdú-Bihar megyei Szervezetének elnökségi tagja, megbízott elnöke részére; A MAGYAR ARANY ÉRDEMKERESZT a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet kezelésével kapcsolatos feladatok ellátása során tanúsított helytállása elismeréseként, SOMOGYI JÁNOS JÓZSEF dandártábornok részére, aki a t külföldi szolgálatteljesítése miatt későbbi időpontban veszi át; AGÁRDI PÉTER ezredes DRÓT LÁSZLÓ ezredes LŐRINCZ GÁBOR ezredes BELLOVICS PÁL alezredes KENDER TAMÁS alezredes a HM Hatósági Hivatal, Katonai Építésügyi Hatósági Igazgatóság, igazgatója részére; dandárparancsnokhelyettese részére; a Honvéd Vezérkar Hadműveleti Csoportfőnökség Hadműveleti Osztály, osztályvezetője részére;, Üzembentartási és Ellátási Főnökség, megbízott főnöke részére; részére, aki a t külföldi szolgálatteljesítése miatt későbbi időpontban veszi át;

3 3 PREININGER GYŐZŐ alezredes az MH 25. Klapka György Lövészdandár, Logisztikai Zászlóalj, zászlóaljparancsnoka részére; a katona-egészségügy területén végzett több évtizedes, kimagasló szakmai és vezetői munkája elismeréseként, DR. BAKITY BOLDIZSÁR nyugállományú ezredes, I. Sebészeti Osztály, osztályvezető főorvosa részére; példás szakmai munkája, különösen a híradás területén nyújtott kiemelkedő teljesítménye elismeréseként, SZABÓ TAMÁS alezredes, Híradó, Informatikai és Információvédelmi Főnökség, kiemelt főtisztje részére; A MAGYAR EZÜST ÉRDEMKERESZT a katonai szervezet napi életének irányításában, valamint a központ belső szabályzórendszerének átdolgozásában végzett példaértékű szakmai és vezetői munkája elismeréseként, GERMUS FERENC alezredes az MH Görgei Artúr Vegyivédelmi Információs Központ törzsfőnöke részére; a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet kezelésével kapcsolatos feladatok ellátása során tanúsított kimagasló helytállása elismeréseként, IMRE JÓZSEF ERNŐ alezredes, Helyőrségtámogató Parancsnokság (Hódmezővásárhely), parancsnoka részére; A MAGYAR BRONZ ÉRDEMKERESZT a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet kezelésével kapcsolatos feladatok ellátása során tanúsított kimagasló helytállása elismeréseként, CSINGA MIHÁLY ezredes KOCSIS LAJOS ezredes LENGYEL CSABA alezredes VADÁSZI NORBERT alezredes SALAMON BÉLA őrnagy az MH Logisztikai Központ, parancsnok-helyettese részére; a HM Védelmi Hivatal, Védelmi Igazgatási és Koordinációs Igazgatóság, igazgatója részére; a Honvéd Vezérkar Logisztikai Csoportfőnökség, Logisztikai Támogató Osztály, vezető kiemelt főtisztje részére; az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár, Logisztikai Főnökség, főnöke részére; az MH 64. Boconádi Szabó József Logisztikai Ezred, Nemzeti Támogató Zászlóalj, törzsfőnöke részére;

4 4 ROZSONITS TIBOR JÓZSEF főhadnagy az MH 2. Különleges Rendeltetésű Ezred, 34. Bercsényi László Különleges Műveleti Zászlóalj, 1. Különleges Műveleti Század, 4. Különleges Műveleti Csoport, csoportparancsnoka részére; BARNA RÓBERT törzszászlós BERNÁTH ZSOLT főtörzsőrmester az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis, Szállítóhelikopter Zászlóalj, vezénylő zászlósa részére; az MH Bakony Harckiképző Központ, Ellenerő Század, beosztott altisztje részére; A MAGYAR BRONZ ÉRDEMKERESZT POLGÁRI TAGOZATÁT ADOMÁNYOZTA a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet kezelésével kapcsolatos feladatok ellátása során tanúsított kimagasló helytállása elismeréseként, KONDOR ZOLTÁN úr az MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezred, Víztisztító Század, volt századparancsnoka részére; a politikai üldözést elszenvedettek érdekében végzett önzetlen és odaadó munkája elismeréseként, SZABADOS LÁSZLÓ KÁROLY úr a Magyar Politikai Foglyok Szövetsége Borsod-Abaúj- Zemplén megyei Szervezetének elnökhelyettese részére; Magyarország köztársasági elnöke felelős vezetői beosztásában végzett kiemelkedő munkája elismeréséül, a honvédelmi miniszter előterjesztésére augusztus 01-jei hatállyal, a határozott időre történő kinevezése lejártával KINEVEZTE DANDÁRTÁBORNOKKÁ DR. KOPCSÓ ISTVÁN DANDÁRTÁBORNOKOT a Magyar Honvédség egészségügyi főnökét; augusztus 20-ai hatállyal KINEVEZTE DANDÁRTÁBORNOKKÁ KAPOSVÁRI LÁSZLÓ ZOLTÁN EZREDEST a Honvéd Vezérkar Logisztikai Csoportfőnökség, megbízott csoportfőnökét; DR. RUSZIN ROMULUSZ EZREDEST a Honvéd Vezérkar Hadműveleti Csoportfőnökség, megbízott csoportfőnökét;

5 5 Magyarország honvédelmi minisztere Állami Ünnepünk, augusztus 20-a alkalmából a Magyar Honvédség állományában ténylegesen eltöltött szolgálati ideje, valamint eddig végzett eredményes munkája elismeréséül A TISZTI SZOLGÁLATI JEL BABÉRKOSZORÚVAL ÉKESÍTETT FOKOZATÁT 40 ÉV UTÁN VARGA JÁNOS vezérőrnagy a Honvéd Vezérkar főnökének koordinációs helyettese részére A TISZTI SZOLGÁLATI JEL I. FOKOZATÁT 30 ÉV UTÁN SZEGŐ LÁSZLÓ dandártábornok a Köztársasági Elnöki Hivatal, Honvédelmi Főosztályvezetője részére Beosztásában huzamos időn át végzett kiemelkedő tevékenysége, valamint szakmai érdemei elismeréséül, A SZOLGÁLATI ÉRDEMJEL BABÉRKOSZORÚVAL ÉKESÍTETT ARANY FOKOZATÁT DR. ELEKI ZOLTÁN ezredesnek az MH Hadkiegészítő, Felkészítő és Kiképző Parancsnokság SÁGI JÁNOS SÁNDOR ezredesnek az MH Logisztikai Központ BENDES ISTVÁN az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság KOVÁCS JÁNOS a HVK Hadműveleti Csoportfőnökség A SZOLGÁLATI ÉRDEMJEL ARANY FOKOZATÁT KÓCSÓ SÁNDOR a HM Védelemgazdasági Hivatal MOLNÁR LÁSZLÓ az MH Katonai Képviselő Hivatala SOMOGYI PÉTER az MH 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezred ANTUSNÉ TÍMÁR JUDIT a HM Közigazgatási Államtitkári Titkárság MESTERHÁZI JÓZSEF az MH 43. Nagysándor József Híradó és Vezetéstámogató Ezred A SZOLGÁLATI ÉRDEMJEL EZÜST FOKOZATÁT DUNÁR DÁNIEL a HM Beszerzési Hivatal HORVÁTH ZOLTÁN JÁNOS JÓRI ATTILA KERESZTÚRI ZOLTÁN az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár az MH 64. Boconádi Szabó József Logisztikai Ezred

6 LABORC TIVADAR az MH Katonai Közlekedési Központ CSUTÁNÉ PATAKI GABRIELLA az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár MOHÁCSI NORBERT az MH 25. Klapka György Lövészdandár PAPP LÁSZLÓ az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred NAGY ANDRÁS törzszászlósnak az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis SAMU TIBORNÉ törzszászlósnak FERENCZ LÁSZLÓ PÉTER zászlósnak az MH Katonai Rendészeti Központ HORVÁTH ISTVÁN zászlósnak az MH 2. Különleges Rendeltetésű Ezred A SZOLGÁLATI ÉRDEMJEL BRONZ FOKOZATÁT TAKÁCS DEZSŐ FERENC BIHARI HUNOR LEVENTE az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis BOLDIZSÁR LÁSZLÓ az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis BRAUNERNÉ ÁRKAI JUDIT FÁBIÁN ZOLTÁN a HVK Híradó, Informatikai és Információvédelmi Csoportfőnökség DR. JÓNÁS ATTILA MARKOTÁN ZOLTÁN az MH Légi Vezetési és Irányítási Központ TIHANYI MIKLÓS az MH 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezred GERE BÉLA az MH 54. Veszprém Radarezred MARICS ILDIKÓ PAP PÉTER ENDRE VÖLGYI PETRA DR. FARKAS ÁDÁM főhadnagynak a HM Jogi Főosztály KALMÁR IMRE SZILÁGYI GÁBOR TÖRÖK TIBOR TAMÁS főhadnagynak zászlósnak zászlósnak 6 a Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium az MH 25. Klapka György Lövészdandár

7 DEÁKNÉ CSORBA TÜNDE főtörzsőrmesternek az MH 54. Veszprém Radarezred DIÁK MÓNIKA főtörzsőrmesternek az MH Ludovika Zászlóalj LENTI ZSOLT GÁBOR főtörzsőrmesternek az MH 43. Nagysándor József Híradó és Vezetéstámogató Ezred SOPRONI KRISZTINA főtörzsőrmesternek a Nehéz Légiszállító Ezred HAW VARGA JÁNOS főtörzsőrmesternek A HONVÉDELEMÉRT KITÜNTETŐ CÍM BABÉRKOSZORÚVAL ÉKESÍTETT FOKOZATÁT 7 ROZSÁK ISTVÁN LÁSZLÓ munkatársnak az MH Altiszti Akadémia A HONVÉDELEMÉRT KITÜNTETŐ CÍM I. FOKOZATÁT KOVÁCS TAMÁS kormánytisztviselőnek a HM Humánpolitikai Főosztály TÖLGYESI ENDRE LÁSZLÓNÉ főmunkatársnak az MH 25. Klapka György Lövészdandár JÁGER MIHÁLY munkatársnak az MH Anyagellátó Raktárbázis HERCZEG IMRE MIKLÓSNÉ DR. HEFFENTRAGER JÓZSEF úrnak a HM EI Zrt. vezető jogtanácsosának MÓCZÁR ILDIKÓ HORVÁTH ANDREA KISS BALÁZS A HONVÉDELEMÉRT KITÜNTETŐ CÍM II. FOKOZATÁT A HONVÉDELEMÉRT KITÜNTETŐ CÍM III. FOKOZATÁT kormánytisztviselőnek kormánytisztviselőnek a HM Védelempolitikáért és Védelmi Tervezésért Felelős Helyettes Államtitkári Titkárság a HM Nemzetközi Együttműködési Főosztály SÁSKA BRIGITTA kormánytisztviselőnek a HM Hatósági Hivatal VARGA KÁLMÁN ZOLTÁNNÉ BURIK SÁNDORNÉ BORSITS ENIKŐ DEME LÁSZLÓNÉ tanácsosnak főmunkatársnak az MH 43. Nagysándor József Híradó és Vezetéstámogató Ezred a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum

8 DOMONKOS BARBARA OLIMPIA GERESDINÉ VÓNYA ERZSÉBET ZSUZSANNA KHAUT KÁROLYNÉ MARKÓ ILONA MÉSZÁROS KÁROLYNÉ PINTÉR LÁSZLÓNÉ SIPOS EDIT SZŰCS LÁSZLÓNÉ 8 az MH Légijármű Javítóüzem az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár az MH Rekreációs, Kiképzési és Konferencia Központ a július között megrendezett oroszországi Ejtőernyős Katonai Világbajnokságon, a Magyar Honvédség ejtőernyős-válogatott tagjaként elért csapat I. helyezés elismeréseként ELISMERŐ OKLEVELET ADOMÁNYOZOTT, ezzel egyidejűleg TELJESÍTMÉNYJUTTATÁST állapított meg BÁNSZKI TAMÁS VARGA TAMÁS HIRSCHLER GÁBOR CSABA GÁL SZABOLCS ASZTALOS ISTVÁN százados részére zászlós részére zászlós részére őrmester részére önkéntes műveleti tartalékos szakaszvezető részére a Magyar Honvédségben az ejtőernyőzés, illetve az ejtőernyős válogatott felkészítése és az utánpótlás nevelése érdekében végzett áldozatos munkája elismeréséül EMLÉKTÁRGYAT ADOMÁNYOZ DÉR LÁSZLÓ nyugállományú törzszászlósnak

Magyarország köztársasági elnöke Nemzeti Ünnepünk, 2015. március 15-e alkalmából

Magyarország köztársasági elnöke Nemzeti Ünnepünk, 2015. március 15-e alkalmából Magyarország köztársasági elnöke Nemzeti Ünnepünk, 2015. március 15-e alkalmából A MAGYAR ÉRDEMREND TISZTIKERESZTJE kitüntetés ERDÉLYI LAJOS dandártábornoknak, a Honvéd Vezérkar, volt Személyzeti csoportfőnökének

Részletesebben

MAGYARORSZÁG HONVÉDELMI MINISZTERE

MAGYARORSZÁG HONVÉDELMI MINISZTERE MAGYARORSZÁG HONVÉDELMI MINISZTERE A MAGYAR HONVÉDSÉG ÁLLOMÁNYÁBAN TÉNYLEGESEN ELTÖLTÖTT SZOLGÁLATI IDEJE, VALAMINT EDDIG VÉGZETT EREDMÉNYES MUNKÁJA ELISMERÉSÉÜL ÁLLAMI ÜNNEPÜNK, 2016. AUGUSZTUS 20-A ALKALMÁBÓL

Részletesebben

Magyarország köztársasági elnöke. Állami Ünnepünk, 2015. augusztus 20-a alkalmából

Magyarország köztársasági elnöke. Állami Ünnepünk, 2015. augusztus 20-a alkalmából Magyarország köztársasági elnöke Állami Ünnepünk, 2015. augusztus 20-a alkalmából A MAGYAR ÉRDEMREND KÖZÉPKERESZTJE POLGÁRI TAGOZATÁT ADOMÁNYOZTA világszínvonalú és páratlanul gazdag koncertmesteri és

Részletesebben

Magyarország köztársasági elnöke Nemzeti Ünnepünk, március 15-e alkalmából

Magyarország köztársasági elnöke Nemzeti Ünnepünk, március 15-e alkalmából Magyarország köztársasági elnöke Nemzeti Ünnepünk, 2016. március 15-e alkalmából A MAGYAR ÉRDEMREND LOVAGKERESZTJE a haza védelme és a nemzet biztonsága érdekében végzett kiemelkedően eredményes szakmai

Részletesebben

Magyarország Köztársaság Elnöke felelős vezetői beosztásában végzett kiemelkedő munkája elismeréséül, a honvédelmi miniszter előterjesztésére

Magyarország Köztársaság Elnöke felelős vezetői beosztásában végzett kiemelkedő munkája elismeréséül, a honvédelmi miniszter előterjesztésére Magyarország Köztársaság Elnöke felelős vezetői beosztásában végzett kiemelkedő munkája elismeréséül, a honvédelmi miniszter előterjesztésére Állami Ünnepünk, 2014. augusztus 20-a alkalmából K I N E V

Részletesebben

A Magyar Honvédség évi sportbajnokságain az összesített pontversenyben

A Magyar Honvédség évi sportbajnokságain az összesített pontversenyben 1 A Magyar Honvédség 2014. évi sportbajnokságain összesített pontversenyben I. helyezést ért el és ezzel végleg elnyerte a Honvéd Vezérkar Főnök vándorserlegét MH 86. SZOLNOK HELIKOPTER BÁZIS CSAPATA II.

Részletesebben

A Magyar Honvédség évi sportbajnokságain az összesített pontversenyben

A Magyar Honvédség évi sportbajnokságain az összesített pontversenyben 1 A Magyar Honvédség 2013. évi sportbajnokságain összesített pontversenyben I. helyezést ért el és ezzel újból elnyerte a Honvéd Vezérkar Főnök vándorserlegét MH 86. SZOLNOK HELIKOPTER BÁZIS CSAPATA II.

Részletesebben

MAGYARORSZÁG HONVÉDELMI MINISZTERÉNEK H A T Á R O Z A T A I. elismerések adományozásáról

MAGYARORSZÁG HONVÉDELMI MINISZTERÉNEK H A T Á R O Z A T A I. elismerések adományozásáról HONVÉDELMI MINISZTERE MAGYARORSZÁG HONVÉDELMI MINISZTERÉNEK H A T Á R O Z A T A I elismerések adományozásáról Magyarország címerének és zászlajának használatáról, valamint állami kitüntetéseiről szóló

Részletesebben

A határozatokat aláírta: (szignál!) ÁDER JÁNOS köztársasági elnök és HENDE CSABA honvédelmi miniszter

A határozatokat aláírta: (szignál!) ÁDER JÁNOS köztársasági elnök és HENDE CSABA honvédelmi miniszter Ismertetem Magyarország köztársasági elnökének és honvédelmi miniszterének határozatait elismerésekről. A határozatokat aláírta: (szignál!) ÁDER JÁNOS köztársasági elnök és HENDE CSABA honvédelmi miniszter

Részletesebben

MAGYARORSZÁG KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKE. ÁLLAMI ÜNNEPÜNK augusztus 20-a alkalmából A MAGYAR ÉRDEMREND LOVAGKERESZT (POLGÁRI TAGOZATÁVAL)

MAGYARORSZÁG KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKE. ÁLLAMI ÜNNEPÜNK augusztus 20-a alkalmából A MAGYAR ÉRDEMREND LOVAGKERESZT (POLGÁRI TAGOZATÁVAL) MAGYARORSZÁG KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKE beosztásában végzett kiemelkedő munkája elismeréseként, a honvédelmi miniszter előterjesztésére ÁLLAMI ÜNNEPÜNK 2013. augusztus 20-a alkalmából KITÜNTETI A MAGYAR ÉRDEMREND

Részletesebben

2011. október 23-i hatállyal. kinevezte. dandártábornokká SIPOSS ERNŐ PÉTER

2011. október 23-i hatállyal. kinevezte. dandártábornokká SIPOSS ERNŐ PÉTER A Magyar Köztársaság Elnöke - a honvédelmi miniszter előterjesztésére -, felelős beosztásában huzamos időn át végzett kiemelkedő tevékenysége elismeréséül 2011. október 23-i hatállyal kinevezte dandártábornokká

Részletesebben

Kerekréti Mihály Csaba a MH 54. Veszprém Radarezred, logisztikai alegységek, Logisztikai Zászlóalj, törzsfőnökének (pkh.)

Kerekréti Mihály Csaba a MH 54. Veszprém Radarezred, logisztikai alegységek, Logisztikai Zászlóalj, törzsfőnökének (pkh.) Honvédelmi miniszteri elismerések: SZOLGÁLATI ÉRDEMJEL bronz fokozat (5 fő) Kerekréti Mihály Csaba Andorka László Csete László Bencze Péter Mizsei Csaba a MH 54. Veszprém Radarezred, logisztikai alegységek,

Részletesebben

Kitüntető címek, szolgálati jelek, érdemjelek, dísztőr, oklevél, emléktárgy és emlékgyűrű adományozása a ZMNE ünnepélyes tanévnyitóján

Kitüntető címek, szolgálati jelek, érdemjelek, dísztőr, oklevél, emléktárgy és emlékgyűrű adományozása a ZMNE ünnepélyes tanévnyitóján Kitüntető címek, szolgálati jelek, érdemjelek, dísztőr, oklevél, emléktárgy és emlékgyűrű adományozása a ZMNE ünnepélyes tanévnyitóján A Magyar Köztársaság honvédelmi minisztere Állami Ünnepünk 2010. augusztus

Részletesebben

ISMERTETEM A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HONVÉDELMI MINISZTERÉNEK HATÁROZATAIT ELISMERÉSEK ADOMÁNYOZÁSÁRÓL.

ISMERTETEM A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HONVÉDELMI MINISZTERÉNEK HATÁROZATAIT ELISMERÉSEK ADOMÁNYOZÁSÁRÓL. OLVASÓPARANCS ISMERTETEM A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HONVÉDELMI MINISZTERÉNEK HATÁROZATAIT ELISMERÉSEK ADOMÁNYOZÁSÁRÓL. Tájékoztatásul bejelentem, hogy a Magyar Köztársaság Elnöke - a honvédelmi miniszter előterjesztésére

Részletesebben

Dr. Simicskó István, Magyarország honvédelemi minisztere, és Bozó Tibor dandártábornok parancsnok

Dr. Simicskó István, Magyarország honvédelemi minisztere, és Bozó Tibor dandártábornok parancsnok Kivonat Magyarország honvédelemi miniszterének 186/2016. számú határozatából, valamint a MH Altiszti Akadémia parancsnokának 750/2016. számú parancsából a személyi állományra vonatkozóan. A határozatokat,

Részletesebben

MAGYARORSZÁG HONVÉDELMI MINISZTERÉNEK H A T Á R O Z A T A I ELŐLÉPTETÉSEKRŐL, KITÜNTETÉSEKRŐL ÉS ELISMERÉSEKRŐL.

MAGYARORSZÁG HONVÉDELMI MINISZTERÉNEK H A T Á R O Z A T A I ELŐLÉPTETÉSEKRŐL, KITÜNTETÉSEKRŐL ÉS ELISMERÉSEKRŐL. MAGYARORSZÁG HONVÉDELMI MINISZTERÉNEK H A T Á R O Z A T A I ELŐLÉPTETÉSEKRŐL, KITÜNTETÉSEKRŐL ÉS ELISMERÉSEKRŐL. Magyarország honvédelmi minisztere a Honvédelem Napja, 2015. május 21-e alkalmából A honvédek

Részletesebben

A honvédelem és a Magyar Honvédség szervezete, felépítése, sajátosságai

A honvédelem és a Magyar Honvédség szervezete, felépítése, sajátosságai HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM TÁRSADALMI KAPCSOLATOKÉRT FELELŐS HELYETTES ÁLLAMTITKÁR A honvédelem és a Magyar Honvédség szervezete, felépítése, sajátosságai 2015. október 14. Az előadás felépítése I. A honvédelem

Részletesebben

a Győri Katonai Ügyészség, ügyészségvezetőjének

a Győri Katonai Ügyészség, ügyészségvezetőjének A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG ELNÖKÉNEK ÉS HONVÉDELMI MINISZTERÉNEK HA TÁR O ZA T AI ELISMERÉSEK ADOMÁNYOZÁSÁRÓL A Magyar Köztársaság Elnöke - a honvédelmi miniszter előterjesztésére -, beosztásában huzamos időn

Részletesebben

MAGYARORSZÁG HONVÉDELMI MINISZTERÉNEK H A T Á R O Z A T A. elismerések adományozásáról

MAGYARORSZÁG HONVÉDELMI MINISZTERÉNEK H A T Á R O Z A T A. elismerések adományozásáról MGYRORSZÁG HONVÉDELMI MINISZTERÉNEK H T Á R O Z T elismerések ásáról Magyarország honvédelmi minisztere a társadalmi szervezetek és a nyugállományúak egyesületei javaslatára, a HM Társadalmi Véleményező

Részletesebben

A MAGYAR ÉRDEMREND LOVAGKERESZTJE kitüntetés KATONAI TAGOZATÁT ADOMÁNYOZTA

A MAGYAR ÉRDEMREND LOVAGKERESZTJE kitüntetés KATONAI TAGOZATÁT ADOMÁNYOZTA ÁDER JÁNOS MAGYARORSZÁG KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKE ÉS HENDE CSABA MAGYARORSZÁG HONVÉDELMI MINISZTERE kiemelkedő munkája elismeréséül Nemzeti Ünnepünk, 2014. március 15-e alkalmából ELŐLÉPTETTE VEZÉRŐRNAGGYÁ SZABÓ

Részletesebben

TARTALOM A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA. CXXXVII. ÉVFOLYAM 15. SZÁM október 19. Jogszabályok

TARTALOM A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA. CXXXVII. ÉVFOLYAM 15. SZÁM október 19. Jogszabályok CXXXVII. ÉVFOLYAM 15. SZÁM 2010. október 19. A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA TARTALOM Szám Tárgy Oldal Jogszabályok 15/2010. (X. 5.) HM rendelet A hivatásos és szerzõdéses katonák, a honvédségi

Részletesebben

ELŐLÉPTETI. ezredessé ELŐLÉPTETI. alezredessé ELŐLÉPTETI. őrnaggyá

ELŐLÉPTETI. ezredessé ELŐLÉPTETI. alezredessé ELŐLÉPTETI. őrnaggyá Magyarország honvédelmi minisztere a társadalmi szervezetek és a nyugállományú klubok elnökségeinek, vezetőségeinek kezdeményezésére, figyelemmel a honvédelem ügye érdekében huzamos ideje végzett kiemelkedő

Részletesebben

Nemzeti Ünnepünk október 23-a alkalmából. a SZOLGÁLATI ÉRDEMJEL arany fokozatát adományozza. rendőr ezredesnek

Nemzeti Ünnepünk október 23-a alkalmából. a SZOLGÁLATI ÉRDEMJEL arany fokozatát adományozza. rendőr ezredesnek Magyarország honvédelmi minisztere a társadalmi szervezetek és a nyugállományú klubok kezdeményezésére, a honvédelem, illetve a nyugállományú katonák érdekében végzett tevékenysége elismeréséül Nemzeti

Részletesebben

Dr. Bedécs Gyulának a Győr-Moson-Sopron megyei Idegenforgalmi Hivatal nyugállományú igazgatójának

Dr. Bedécs Gyulának a Győr-Moson-Sopron megyei Idegenforgalmi Hivatal nyugállományú igazgatójának Magyarország Köztársasági Elnöke - a honvédelmi miniszter előterjesztésére -, huzamos időn át végzett kiemelkedő munkássága, valamint a honvédelem ügye érdekében végzett áldozatos tevékenysége elismeréseként,

Részletesebben

Köszöntjük a Konferencia résztvevőit!

Köszöntjük a Konferencia résztvevőit! HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HATÓSÁGI HIVATAL 1135 Budapest, Lehel utca 35-37. Postacím: 1885 Budapest Pf.: 25. Telefon: 06 (1) 236-5105 HM 25-029 Fax: 06 (1) 237-5557 HM 27-945 e-mail: hm.hh@hm.gov.hu Köszöntjük

Részletesebben

A szakmai bírálók és a tudományos konferencia bíráló bizottságainak javaslatai, valamint a fő zsűri döntése alapján:

A szakmai bírálók és a tudományos konferencia bíráló bizottságainak javaslatai, valamint a fő zsűri döntése alapján: A szakmai bírálók és a tudományos konferencia bíráló bizottságainak javaslatai, valamint a fő zsűri döntése alapján: 1. Biztonságpolitika és Hadtörténelem tagozatban: II Bánki Szabolcs honvéd tisztjelölt

Részletesebben

A szakmai bírálók és a tudományos konferencia bíráló bizottságainak javaslatai, valamint a fő zsűri döntése alapján:

A szakmai bírálók és a tudományos konferencia bíráló bizottságainak javaslatai, valamint a fő zsűri döntése alapján: A szakmai bírálók és a tudományos konferencia bíráló bizottságainak javaslatai, valamint a fő zsűri döntése alapján: 1. Alkalmazott hadtudomány tagozatban: I Fodor Dóra Konzulense: Dr. Forgács Balázs százados

Részletesebben

A honvédelmi miniszter./2006. ( ) HM. rendelete

A honvédelmi miniszter./2006. ( ) HM. rendelete MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HONVÉDELMI MINISZTERE. számú példány A honvédelmi miniszter./2006. ( ) HM rendelete a Magyar Honvédség, valamint a miniszter közvetlen irányítása (felügyelete) alá tartozó szervezetek

Részletesebben

Elismerések átadására felkérem Varga Béla tű. ezredes, megyei igazgató urat

Elismerések átadására felkérem Varga Béla tű. ezredes, megyei igazgató urat Elismerések átadására felkérem Varga Béla tű. ezredes, megyei igazgató urat Magyarország Belügyminisztere a szolgálati feladatok kiemelkedő teljesítéséért a rendvédelmi szerv hivatásos szolgálatában töltött

Részletesebben

MH Mezei Futóbajnokság 3000m eredmények

MH Mezei Futóbajnokság 3000m eredmények Férfi 30+ 3000m Nevezett / Beérkezett: 59/55 1 3231 Avar András szds. 1976 MH 25. Klapka György Lövészdandár 05:37 (1) 05:37 (1) 11:14 2 3232 Varga Dénes ftőrm. 1978 MH 25. Klapka György Lövészdandár 06:15

Részletesebben

MH Mezei Futóbajnokság 6000m eredmények

MH Mezei Futóbajnokság 6000m eredmények Férfi 30+ 6000m Nevezett / Beérkezett: 67/65 1 6236 Róth Balázs szds. 1978 MH 25. Klapka György Lövészdandár 05:25 (1) 05:28 (1) 05:30 (1) 05:27 (1) 21:50 2 6237 Gajó Péter zls. 1976 MH 25. Klapka György

Részletesebben

Köszöntjük a Konferencia résztvevőit!

Köszöntjük a Konferencia résztvevőit! HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HATÓSÁGI HIVATAL 1135 Budapest, Lehel utca 35-37. Postacím: 1885 Budapest Pf.: 25. Telefon: 06 (1) 236-5198 HM 25-577 Fax: 06 (1) 236-5482 HM 25-526 e-mail: hatosagihivatal@hm.gov.hu

Részletesebben

A katonai-szakmai ismeretekhez kötött hivatásos és szerződéses katonai beosztások megoszlása

A katonai-szakmai ismeretekhez kötött hivatásos és szerződéses katonai beosztások megoszlása Melléklet a /2007. (..) HM rendelethez A katonai-szakmai ismeretekhez kötött hivatásos és szerződéses katonai beosztások megoszlása HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM Az államtitkár közvetlen irányítása alatt működő

Részletesebben

A 2012. évi Magyar Honvédség-szintű sportbajnokságok csapatversenyének összesített eredménye

A 2012. évi Magyar Honvédség-szintű sportbajnokságok csapatversenyének összesített eredménye A 2012. évi Magyar Honvédség-szintű sportbajnokságok csapatversenyének összesített eredménye A mezei futóbajnokságon Magyar Honvédség bajnoka címet szerzett: Kenyó Ferenc őrmester, az MH vitéz Szurmay

Részletesebben

KOVÁCS BALÁZS ZSOLT tűzoltó őrnagy urat, a Körmendi Hivatásos Tűzoltóparancsnokság parancsnokát. Soron kívül előléptette tűzoltó ezredessé

KOVÁCS BALÁZS ZSOLT tűzoltó őrnagy urat, a Körmendi Hivatásos Tűzoltóparancsnokság parancsnokát. Soron kívül előléptette tűzoltó ezredessé KIVONAT MAGYARORSZÁG BELÜGYMINISZTERÉNEK, A BM ORSZÁGOS KATASZTRÓFAVÉDELMI FŐIGAZGATÓSÁG MEGBÍZOTT FŐIGAZGATÓJÁNAK, VALAMINT A VAS MEGYEI KATASZTRÓFAVÉDELMI IGAZGATÓSÁG IGAZGATÓJÁNAK ÁLLOMÁNYPARANCSAIBÓL

Részletesebben

TARTALOM A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA. CXXXIX. ÉVFOLYAM 14. SZÁM 2012. december 12. Jogszabályok

TARTALOM A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA. CXXXIX. ÉVFOLYAM 14. SZÁM 2012. december 12. Jogszabályok CXXXIX. ÉVFOLYAM 14. SZÁM 2012. december 12. A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA TARTALOM Szám Tárgy Oldal Jogszabályok 22/2012. (XI. 13.) HM rendelet A honvédségi jármûvek fenntartásáról szóló 18/2009.

Részletesebben

MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HONVÉDELMI MINISZTERE

MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HONVÉDELMI MINISZTERE MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HONVÉDELMI MINISZTERE Tervezet 2008. 09. 29. A honvédelmi miniszter /2008. ( ) HM rendelete a Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú tagjainak beosztási kategóriába történő

Részletesebben

OLVASÓPARANCS I S M E R T E T E M MAGYARORSZÁG KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKÉNEK MAGYARORSZÁG HONVÉDELMI MINISZTERÉNEK H A T Á R O Z A T A I T

OLVASÓPARANCS I S M E R T E T E M MAGYARORSZÁG KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKÉNEK MAGYARORSZÁG HONVÉDELMI MINISZTERÉNEK H A T Á R O Z A T A I T OLVASÓPARANCS I S M E R T E T E M MAGYARORSZÁG KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKÉNEK ÉS MAGYARORSZÁG HONVÉDELMI MINISZTERÉNEK H A T Á R O Z A T A I T KINEVEZÉSRŐL, KITÜNTETÉSEKRŐL, ÉS ELISMERÉSEKRŐL Tájékoztatásul bejelentem,

Részletesebben

MAGYAR HONVÉDSÉG ÖSSZHADERŐNEMI HADMŰVELETI KÖZPONT AZ MH RÉSZVÉTELE A TASZÁRI KIKÉPZÉS BIZTOSÍTÁSÁBAN

MAGYAR HONVÉDSÉG ÖSSZHADERŐNEMI HADMŰVELETI KÖZPONT AZ MH RÉSZVÉTELE A TASZÁRI KIKÉPZÉS BIZTOSÍTÁSÁBAN MAGYAR HONVÉDSÉG ÖSSZHADERŐNEMI HADMŰVELETI KÖZPONT AZ MH RÉSZVÉTELE A TASZÁRI KIKÉPZÉS BIZTOSÍTÁSÁBAN Dr. Isaszegi János dandártábornok parancsnok 2003. március 1 A Kormány 2390/2002 (XII. 20.) Korm.

Részletesebben

Forgatókönyv Nemzeti Ünnepünk október 23-a alkalmából elismerések átadásához

Forgatókönyv Nemzeti Ünnepünk október 23-a alkalmából elismerések átadásához 1 Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság Humán Szolgálat H-1081 Budapest, Dologház u. 1. : 1443 Budapest, Pf.: 154 Tel: (36-1) 459-2480 Fax: (36-1) 459-2472 e-mail: fki.human@katved.gov.hu Jóváhagyom!

Részletesebben

A Honvéd Vezérkar Főnökének PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA egyes beosztások betöltésére

A Honvéd Vezérkar Főnökének PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA egyes beosztások betöltésére HONVÉD VEZÉRKAR FŐNÖK A Honvéd Vezérkar Főnökének PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA egyes beosztások betöltésére A Honvéd Vezérkar Főnöke a Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonáinak jogállásáról

Részletesebben

Közszolgálati Tisztviselők Napja június 28. BM központi épület márványaula ORBÁN VIKTOR, MAGYARORSZÁG MINISZTERELNÖKE

Közszolgálati Tisztviselők Napja június 28. BM központi épület márványaula ORBÁN VIKTOR, MAGYARORSZÁG MINISZTERELNÖKE Közszolgálati Tisztviselők Napja 2013. június 28. BM központi épület márványaula ORBÁN VIKTOR, MAGYARORSZÁG MINISZTERELNÖKE A KÖZIGAZGATÁSI MINŐSÉGPOLITIKÁÉRT ÉS SZEMÉLYZETPOLITIKÁÉRT FELELŐS MINISZTER

Részletesebben

A Magyar Köztársaság Belügyminisztere a vörösiszap-katasztrófa elhárítása, valamint a mentés során tanúsított kimagasló helytállása elismeréséül

A Magyar Köztársaság Belügyminisztere a vörösiszap-katasztrófa elhárítása, valamint a mentés során tanúsított kimagasló helytállása elismeréséül A Magyar Köztársaság Belügyminisztere a vörösiszap-katasztrófa elhárítása, valamint a mentés során tanúsított kimagasló helytállása elismeréséül Rendkívüli helytállásért vörösiszap-katasztrófa érdemjelet

Részletesebben

Kimutatás Nyírvasvári Község Önkormányzata által tűzifa juttatásban részesítettekről - 1/2013.(I.10.) önkormányzati határozat alapján -

Kimutatás Nyírvasvári Község Önkormányzata által tűzifa juttatásban részesítettekről - 1/2013.(I.10.) önkormányzati határozat alapján - 1. 5-2/2013 Terdik Ferenc Kossuth 2. 1 m3 2. 5-4/2013 Nagy Ferencné Kossuth 17. 1 m3 3. 5-5/2013 Cseh Gyula Kossuth 20. 1 m3 4. 5-6/2013 Lukács György Kossuth 38. 1 m3 5. 5-7/2013 Deák László Kossuth 49/b.

Részletesebben

Közszolgálati Tisztviselők Napja június 30. BM központi épület márványaula

Közszolgálati Tisztviselők Napja június 30. BM központi épület márványaula Közszolgálati Tisztviselők Napja 2016. június 30. BM központi épület márványaula TISZTELT ÁLLAMTITKÁR ÚR! TISZTELT HELYETTES ÁLLAMTITKÁR ASSZONY! TISZTELT HELYETTES ÁLLAMTITKÁR ÚR! HÖLGYEIM ÉS URAIM, KEDVES

Részletesebben

Elismerésben részesült munkatársak a Komárom-Esztergom Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság állományában 2013-ban. Magyarország Köztársasági Elnöke

Elismerésben részesült munkatársak a Komárom-Esztergom Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság állományában 2013-ban. Magyarország Köztársasági Elnöke Elismerésben részesült munkatársak a Komárom-Esztergom Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság állományában 2013-ban Magyarország Köztársasági Elnöke Állami ünnepünk, augusztus 20. napja alkalmából a Magyar

Részletesebben

A HATÁRRENDÉSZETTŐL A RENDÉSZETTUDOMÁNYIG

A HATÁRRENDÉSZETTŐL A RENDÉSZETTUDOMÁNYIG A HATÁRRENDÉSZETTŐL A RENDÉSZETTUDOMÁNYIG Pécs 2016 PÉCSI HATÁRŐR TUDOMÁNYOS KÖZLEMÉNYEK XVII. A HATÁRRENDÉSZETTŐL A RENDÉSZETTUDOMÁNYIG Szerkesztette: Gaál Gyula Hautzinger Zoltán Pécs 2016 PÉCSI HATÁRŐR

Részletesebben

Dr. Pintér Sándor belügyminiszter, hosszú időn át végzett kiemelkedő tevékenysége elismeréseként soron kívül előléptette tűzoltó ezredessé

Dr. Pintér Sándor belügyminiszter, hosszú időn át végzett kiemelkedő tevékenysége elismeréseként soron kívül előléptette tűzoltó ezredessé 1 Szolgálatteljesítés során tanúsított kiemelkedő tevékenysége elismeréseként a Tűzoltóság Napja alkalmából dr. Áder János köztársasági elnök a belügyminiszter előterjesztésére kinevezte tűzoltó dandártábornokká

Részletesebben

Díjak, elismerések a ZMNE I. Ludovika Fesztiválon

Díjak, elismerések a ZMNE I. Ludovika Fesztiválon Díjak, elismerések a ZMNE I. Ludovika Fesztiválon 1. A Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem kancellára kiemelkedő közéleti tevékenysége és az egyetem kapcsolatrendszerének bővítése érdekében végzett munkája

Részletesebben

A Budapesti Ügyvédi Kamara évi választás. A Kamara elnökségének és tisztségviselőinek, továbbá bizottságai elnökeinek, valamint azok tagjainak

A Budapesti Ügyvédi Kamara évi választás. A Kamara elnökségének és tisztségviselőinek, továbbá bizottságai elnökeinek, valamint azok tagjainak J E L Ö L Ő B I Z O T T S Á G A Budapesti Ügyvédi Kamara 2010. évi választás A Kamara elnökségének és tisztségviselőinek, továbbá bizottságai elnökeinek, valamint azok tagjainak JELÖLŐ LISTÁJA (A tisztségviselők

Részletesebben

M E G H Í V Ó A MAGYAR KATONAI- KATASZTRÓFAORVOSTANI TÁRSASÁG XVIII. TUDOMÁNYOS KONFERENCIÁJÁRA november 25. HELYE:

M E G H Í V Ó A MAGYAR KATONAI- KATASZTRÓFAORVOSTANI TÁRSASÁG XVIII. TUDOMÁNYOS KONFERENCIÁJÁRA november 25. HELYE: M E G H Í V Ó A MAGYAR KATONAI- KATASZTRÓFAORVOSTANI TÁRSASÁG XVIII. TUDOMÁNYOS KONFERENCIÁJÁRA 2015. november 25. HELYE: MH EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT HONVÉDKÓRHÁZ előadóterem BUDAPEST, XIII. RÓBERT KÁROLY

Részletesebben

Tájékoztató az eljárás eredményéről (Cukrászipari termékek)

Tájékoztató az eljárás eredményéről (Cukrászipari termékek) Tájékoztató az eljárás eredményéről (Cukrászipari termékek) Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/10 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Adásvétel Tájékoztató az eljárás eredményéről (2-es Hirdetmény típusa: minta)/ké/2011.12.30

Részletesebben

- Dr. Bagi Gábor a szolnoki Damjanich János Múzeum történészmuzeológusának az emberi erőforrások miniszterétől kiemelkedő muzeológiai tevékenysége elismeréseként Móra Ferenc-díjat vehetett át. - Bajkainé

Részletesebben

Köszöntjük a Konferencia résztvevőit!

Köszöntjük a Konferencia résztvevőit! Köszöntjük a Konferencia résztvevőit! 1 9:00 10:00 10:15 10:55 11:25 11:35 12:15 Regisztráció Megnyitó Előadás: Jogszabályi változások az építésügy területén Előadás: Az építésfelügyelet közelmúltja és

Részletesebben

2016. április 22-én óra

2016. április 22-én óra 2016. április 22-én 11.00 óra TISZTELT MINISZTERHELYETTES ÚR! ÁLLAMTITKÁR URAK, ELNÖK ÚR, KABINETFŐNÖK ÚR, TÁBORNOK URAK, HÖLGYEIM ÉS URAIM, KEDVES VENDÉGEINK! BEJELENTEM, HOGY ÁDER JÁNOS, MAGYARORSZÁG

Részletesebben

T E R V E Z E T. A honvédelmi miniszter /2012. ( ) HM. r e n d e l e t e

T E R V E Z E T. A honvédelmi miniszter /2012. ( ) HM. r e n d e l e t e T E R V E Z E T A honvédelmi miniszter /2012. ( ) HM r e n d e l e t e a Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú tagjainak beosztási kategóriába történő részletes besorolásáról, illetve a beosztásokban

Részletesebben

Fazekas Jánosné dr. igazgató (42) 503-350 (42) 503-214 ear.igazgato@apeh.gov.hu 4400 Nyíregyháza Szabadság tér 7-8.

Fazekas Jánosné dr. igazgató (42) 503-350 (42) 503-214 ear.igazgato@apeh.gov.hu 4400 Nyíregyháza Szabadság tér 7-8. Név Szervezeti egység Beosztás Telefon Fax E-mail Irsz. Helység Cím Fazekas Jánosné dr. igazgató (42) 503-350 (42) 503-214 ear.igazgato@apeh.gov.hu 4400 Nyíregyháza Szabadság tér 7-8. Gáll Eszter Adó-

Részletesebben

Víz Világnapja március óra BM márványaula DR. PINTÉR SÁNDOR, MAGYARORSZÁG BELÜGYMINISZTERE

Víz Világnapja március óra BM márványaula DR. PINTÉR SÁNDOR, MAGYARORSZÁG BELÜGYMINISZTERE Víz Világnapja 2017. március 22. 14.00 óra BM márványaula DR. PINTÉR SÁNDOR, MAGYARORSZÁG BELÜGYMINISZTERE A VÍZÜGYI IGAZGATÁS TERÜLETÉN HUZAMOSABB IDŐN KERESZTÜL VÉGZETT PÉLDAMUTATÓ MUNKÁJA ELISMERÉSÉÜL,

Részletesebben

A Kari Tudományos Diákköri Konferencia díjazottjai

A Kari Tudományos Diákköri Konferencia díjazottjai A Kari Tudományos Diákköri Konferencia díjazottjai A szakmai bírálók és a tudományos konferencia bíráló bizottságainak javaslatai, valamint a Zsűri döntése alapján 1. Biztonságpolitika tagozatban: I Rajnai

Részletesebben

HIVATALOS ÉRTESÍTŐ 30. szám

HIVATALOS ÉRTESÍTŐ 30. szám HIVATALOS ÉRTESÍTŐ 30. szám A MAGYAR KÖZLÖNY MELLÉKLETE 2015. június 22., hétfő Tartalomjegyzék I. Utasítások 28/2015. (VI. 22.) HM utasítás a szolgálati beosztások rendszeresítésével kapcsolatos szabályokról

Részletesebben

Jegyzőkönyv NAP Diákolimpia IV. Korcsoport - Fiú Egyéni

Jegyzőkönyv NAP Diákolimpia IV. Korcsoport - Fiú Egyéni Jegyzőkönyv NAP Diákolimpia IV. Korcsoport - Fiú Egyéni Hajdú-Bihar Debrecen 2009.05.15. 1 Mogyorósi Dávid 94 Püspökladány Püspökladány 882 12,40-530 - 64,48-9,10-02:12.00 2 Kiss Ádám 95 Debrecen Kazinczy

Részletesebben

3. Auriga Erdei Futóverseny sorozat

3. Auriga Erdei Futóverseny sorozat 3. Auriga Erdei Futóverseny sorozat hatodik forduló 2016.07.03 Leány 1.6km 1. Fekete Flóra 3 6:18 SZVSI SE1 / 1, 10 2. Takó Lilla 6 6:20 Szolnok SE1 / 2, 7 3. Auerbach Anita 1 7:37 Szolnok SE1 / 3, 5 4.

Részletesebben

12 TÚRA BUCSA KÖRÜL RÉSZVÉTEL

12 TÚRA BUCSA KÖRÜL RÉSZVÉTEL 12 TÚRA BUCSA KÖRÜL RÉSZVÉTEL NÉV CÍM 1.TÚRA 2.TÚRA 3.TÚRA 4.TÚRA 1. ÁDÁM BIANKA BUCSA, JÓZSEF ATTILA U. 2. 2. ÁDÁM CINTIA BUCSA, JÓZSEF ATTILA U. 2. 3. AUER BRIGITTA BUCSA, KOSSUTH U. 96/B 4. AUER GABRIELLA

Részletesebben

II. Tisza-tó Maraton - MTB Felnőtt Férfi

II. Tisza-tó Maraton - MTB Felnőtt Férfi II. Tisza-tó Maraton - MTB Felnőtt Férfi 1. II. Tisza-tó Maraton - MTB Felnőtt Férfi 1 83 Csire Sándor - 01:40:30 00:00:00 2 59 Németh Miklós Sólyom Team 01:40:31 00:00:00 3 145 Jakab Csaba - 01:41:38

Részletesebben

MINISZTERI TITKÁRSÁG. Név, beosztás Telefon, fax E-mail cím MINISZTERI KABINET. Név, beosztás Telefon, fax E-mail cím

MINISZTERI TITKÁRSÁG. Név, beosztás Telefon, fax E-mail cím MINISZTERI KABINET. Név, beosztás Telefon, fax E-mail cím Bajó Zsanett, osztályvezető, A NEMZETI FEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM VEZETŐINEK ELÉRHETŐSÉGEI FRISSÍTVE: 2013. JÚLIUS 9. MINISZTERI TITKÁRSÁG 79-51167, 79-50631 zsanett.bajo@nfm.gov.hu MINISZTERI KABINET Kaiser

Részletesebben

II. Tisza-tó Maraton - Abszolút Férfi

II. Tisza-tó Maraton - Abszolút Férfi II. Tisza-tó Maraton - Abszolút Férfi 1. II. Tisza-tó Maraton - Abszolút Férfi 1 174 Vígh Zoltán - 01:34:30 00:00:00 2 139 Nagy Gyula Alföld KS 01:34:32 00:00:01 3 152 Vízer Barnabás Team Katay 01:36:57

Részletesebben

Nemzeti ünnepünk, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc, március 15-e alkalmából Dr. Pintér Sándor, Magyarország belügyminisztere

Nemzeti ünnepünk, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc, március 15-e alkalmából Dr. Pintér Sándor, Magyarország belügyminisztere 1 Nemzeti ünnepünk, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc, március 15-e alkalmából Dr. Pintér Sándor, Magyarország belügyminisztere a téli rendkívüli időjárási viszonyok során végzett kiemelkedő munkája

Részletesebben

A XXIX. ORSZÁGOS TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI KONFERENCIA HAD- ÉS RENDÉSZETTUDOMÁNYI SZEKCIÓJÁNAK VÉGEREDMÉNYE, HE- LYEZETTJEI ÉS JUTALMAZOTTJAI

A XXIX. ORSZÁGOS TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI KONFERENCIA HAD- ÉS RENDÉSZETTUDOMÁNYI SZEKCIÓJÁNAK VÉGEREDMÉNYE, HE- LYEZETTJEI ÉS JUTALMAZOTTJAI A XXIX. ORSZÁGOS TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI KONFERENCIA HAD- ÉS RENDÉSZETTUDOMÁNYI SZEKCIÓJÁNAK VÉGEREDMÉNYE, HE- LYEZETTJEI ÉS JUTALMAZOTTJAI 1. A szakmai bírálók és a tudományos konferencia bíráló bizottságainak

Részletesebben

IV. Rákosmenti Hagyományőrző Rendvédelmi és Katonai Napok

IV. Rákosmenti Hagyományőrző Rendvédelmi és Katonai Napok IV. Rákosmenti Hagyományőrző Rendvédelmi és Katonai Napok Negyedik alkalommal rendezték meg a Rákosmenti Hagyományőrző Rendvédelmi és Katonai Napokat június 12-14. között. A program fővédnöke Hende Csaba

Részletesebben

A TÜZÉR SZAKOSZTÁLY TUDOMÁNYOS KUTATÁSI TERVE

A TÜZÉR SZAKOSZTÁLY TUDOMÁNYOS KUTATÁSI TERVE Magyar Hadtudományi Társaság Tüzér Szakosztály. számú példány J Ó V Á H A G Y O M! Budapest, 2016. 01. 15. Dr. Szabó Tibor alezredes MHTT Tüzér Szakosztály elnöke A TÜZÉR SZAKOSZTÁLY TUDOMÁNYOS KUTATÁSI

Részletesebben

abs. sor. csop. sor. név intézmény Kar eredmény EGYETEMI-FŐISKOLAI EGYENKÉNTI IDŐFUTAM KERÉKPÁRVERSENY 2009. október 11.

abs. sor. csop. sor. név intézmény Kar eredmény EGYETEMI-FŐISKOLAI EGYENKÉNTI IDŐFUTAM KERÉKPÁRVERSENY 2009. október 11. Abszsorrend abs. sor. csop. sor. név intézmény Kar Országúti MTB eredmény 1 1 Dancs Márton Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Közlekedésmérnöki Kar O 0:24:22 2 2 Dékány Tamás Széchenyi István

Részletesebben

miniszter 7959512 kabinetfőnök, főosztályvezető titkárságvezető, osztályvezető főosztályvezető -helyettes

miniszter 7959512 kabinetfőnök, főosztályvezető titkárságvezető, osztályvezető főosztályvezető -helyettes SZERVEZETI EGYSÉG NÉV MUNKAKÖR TELEFON E-MAIL CÍM FAX Miniszter dr. Trócsányi László miniszter 7959512 miniszter@im.gov.hu Miniszteri Kabinet Tari Sándor kabinetfőnök, 8961095 sandor.tari@im.gov.hu 7950729

Részletesebben

Az Országos Bírósági Hivatal vezetői

Az Országos Bírósági Hivatal vezetői 1.1.3. A szerv vezetői OBH elnöke Dr. Handó Tünde elnök Telefon: 311-5884 és 312-7424 Az Országos Bírósági Hivatal vezetői OBH elnökhelyettesei Dr. Gyarmathy Judit elnökhelyettes Telefon: 354-4270 E-mail:obh@obh.birosag.hu

Részletesebben

HIVATALOS ÉRTESÍTŐ 42. szám

HIVATALOS ÉRTESÍTŐ 42. szám HIVATALOS ÉRTESÍTŐ 42. szám A MAGYAR KÖZLÖNY MELLÉKLETE 2013. augusztus 23., péntek Tartalomjegyzék I. Utasítások 47/2013. (VIII. 23.) HM utasítás a szolgálati beosztások rendszeresítésével kapcsolatos

Részletesebben

MAGYAR KÖZLÖNY. 95. szám. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA június 7., hétfõ. Tartalomjegyzék

MAGYAR KÖZLÖNY. 95. szám. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA június 7., hétfõ. Tartalomjegyzék MAGYAR KÖZLÖNY A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA 2010. június 7., hétfõ 95. szám Tartalomjegyzék 182/2010. (VI. 7.) KE 183/2010. (VI. 7.) KE 184/2010. (VI. 7.) KE 185/2010. (VI. 7.) KE 186/2010. (VI.

Részletesebben

TARTALOM A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA. CXXXIX. ÉVFOLYAM 9. SZÁM 2012. július 9. Jogszabályok. 7/2012. (VI. 5.

TARTALOM A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA. CXXXIX. ÉVFOLYAM 9. SZÁM 2012. július 9. Jogszabályok. 7/2012. (VI. 5. CXXXIX. ÉVFOLYAM 9. SZÁM 2012. július 9. A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA TARTALOM Szám Tárgy Oldal Jogszabályok 7/2012. (VI. 5.) HM rendelet 8/2012. (VI. 11.) HM rendelet A Magyar Honvédség külföldi

Részletesebben

Az Országos Bírósági Hivatal vezetői

Az Országos Bírósági Hivatal vezetői 1.1.3. A szerv vezetői OBH elnöke Dr. Handó Tünde elnök Telefon: 311-5884 és 312-7424 Az Országos Bírósági Hivatal vezetői OBH elnökhelyettesei Dr. Gyarmathy Judit elnökhelyettes Telefon: 354-4270 E-mail:obh@obh.birosag.hu

Részletesebben

BEOSZTÁSI NÉVJEGYZÉK PARANCSNOKSÁG SZERVEZETRŐL

BEOSZTÁSI NÉVJEGYZÉK PARANCSNOKSÁG SZERVEZETRŐL BEOSZTÁSI NÉVJEGYZÉK PARANCSNOKSÁG SZERVEZETRŐL Megalakítási hely: Közös Önkormányzati Hivatal (8617 Kőröshegy, Petőfi Sándor u. 71.) Készenléti idő: - vezető állomány:...óra Készenléti idő: - beosztott

Részletesebben

APEH Közép-dunántúli Regionális Igazgatósága Vezetői elérhetőségei

APEH Közép-dunántúli Regionális Igazgatósága Vezetői elérhetőségei APEH Közép-dunántúli Regionális Igazgatósága Vezetői elérhetőségei Név Szervezeti egység Beosztás Telefon Fax E-mail Irsz. Helység Cím Bocskay Vince Régió igazgató Igazgató (22) 548-901 (22) 316-270 kdr.igazgato@apeh.gov.hu

Részletesebben

MODERNKORI VESZÉLYEK RENDÉSZETI ASPEKTUSAI

MODERNKORI VESZÉLYEK RENDÉSZETI ASPEKTUSAI MODERNKORI VESZÉLYEK RENDÉSZETI ASPEKTUSAI Pécs 2015 PÉCSI HATÁRŐR TUDOMÁNYOS KÖZLEMÉNYEK XVI. MODERNKORI VESZÉLYEK RENDÉSZETI ASPEKTUSAI Szerkesztette: Gaál Gyula Hautzinger Zoltán Pécs 2015 PÉCSI HATÁRŐR

Részletesebben

Egy hétvége a hagyományőrzés és a rendvédelem jegyében

Egy hétvége a hagyományőrzés és a rendvédelem jegyében Egy hétvége a hagyományőrzés és a rendvédelem jegyében Honvédelmi tárgyi emlékek, harcjárművek, fegyverek és megannyi érdekes program várta a családokat június 10-12. között a Nyilastáblán. Az V. Rákosmenti

Részletesebben

Nógrád Megyei Kormányhivatal Címe: 3100 Salgótarján, Rákóczi út 36. Telefon: 06 (32) Fax: 06 (32)

Nógrád Megyei Kormányhivatal Címe: 3100 Salgótarján, Rákóczi út 36. Telefon: 06 (32) Fax: 06 (32) Nógrád Megyei Kormányhivatal Címe: 3100 Salgótarján, Rákóczi út 36. Telefon: 06 (32) 620-700 Fax: 06 (32) 620-713 Dr. Szabó Sándor Kormánymegbízott 06 (32) 620-700 Dr. Kalocsai Péter Igazgató 06 (32) 620-758

Részletesebben

KUTATÁSI JELENTÉS I.

KUTATÁSI JELENTÉS I. Magyar Honvédség 5. Bocskai István Lövészdandár Takács Attila dandártábornok parancsnok Honvédség és Társadalom Baráti Kör Egyesület Debrceni szervezete Polyák András elnök KUTATÁSI JELENTÉS I. a Debreceni

Részletesebben

A tábori tüzérek a hagyományoknak megfelelően megünnepelték fegyvernemi napjukat

A tábori tüzérek a hagyományoknak megfelelően megünnepelték fegyvernemi napjukat A tábori tüzérek a hagyományoknak megfelelően megünnepelték fegyvernemi napjukat A tábori tüzérek 2011-ben is a hagyományoknak megfelelően ünnepelték a Szt. Borbála emlékének szentelt fegyvernemi rendezvénysorozatukat.

Részletesebben

VESZÉLYES KATONAI OBJEKTUMOK HELYZETE

VESZÉLYES KATONAI OBJEKTUMOK HELYZETE VESZÉLYES KATONAI OBJEKTUMOK HELYZETE Balogh Miklós mérnök ezredes HM Hatósági Hivatal Veszélyes Katonai Objektum Felügyeleti és Tűzvédelmi Hatósági Osztály osztályvezető 2012.09.05. 1 Honvédelmi Minisztérium

Részletesebben

Név Iskola Felkészítő tanár 5. 6. 7. 8. össz. 1. Szádvári Gábor Lévay József Református Gimnázium, Miskolc Makranczi Zsolt 20 18 20 8 66

Név Iskola Felkészítő tanár 5. 6. 7. 8. össz. 1. Szádvári Gábor Lévay József Református Gimnázium, Miskolc Makranczi Zsolt 20 18 20 8 66 Hőtan kategória Név Iskola Felkészítő tanár 5. 6. 7. 8. össz 1. Szádvári Gábor Lévay József Református Gimnázium, Miskolc Makranczi Zsolt 20 18 20 8 66 2. Kékesi Zsuzsa Bethlen Gábor Református Gimnázium,

Részletesebben

Michelin Bringafesztivál - Bringarally

Michelin Bringafesztivál - Bringarally Amatőr férfi 1 325 Trabach Norbert 01:38:48 00:00:00 2 116 Gyurkó László 01:48:14 00:09:25 3 84 Farkas József 01:48:46 00:09:57 4 237 Ónodi Péter 01:48:52 00:10:03 5 82 Evinyih Zsolt 01:53:00 00:14:12

Részletesebben

tájékoztató az eljárás eredményéről keretmegállapodásos (tartós élelmiszer)

tájékoztató az eljárás eredményéről keretmegállapodásos (tartós élelmiszer) tájékoztató az eljárás eredményéről keretmegállapodásos (tartós élelmiszer) Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/83 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Adásvétel Hirdetmény típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről

Részletesebben

NEMZETI EGYÜTTMŰKÖDÉSI ALAP

NEMZETI EGYÜTTMŰKÖDÉSI ALAP Eredmények A verseny időpontja: 2013. OKTÓBER 12. 09-14 óra A verseny színhelye: SZOLNOKI FÜVES SPORTREPÜLŐTÉR A verseny rendezői: SZOLNOKI HONVÉD SPORTEGYESÜLET MH 86 SZOLNOK HELIKOPTER BÁZIS Versenyt

Részletesebben

AZ ORSZÁGOS MUNKAVÉDELMI ÉS MUNKAÜGYI FŐFELÜGYELŐSÉG (OMMF) ELÉRHETŐSÉGEI

AZ ORSZÁGOS MUNKAVÉDELMI ÉS MUNKAÜGYI FŐFELÜGYELŐSÉG (OMMF) ELÉRHETŐSÉGEI AZ ORSZÁGOS MUNKAVÉDELMI ÉS MUNKAÜGYI FŐFELÜGYELŐSÉG (OMMF) ELÉRHETŐSÉGEI KÖZPONT Cím: 1024 Bp. Margit krt. 85. Postacím: 1399 Budapest 62. Pf. 639. Telefon: 06-1-346-9400 Fax: 06-1-346-9415 E-mail: titkarsag@ommf.gov.hu

Részletesebben

1994-ben végzett IV. a Gépjárműtechnikai szerelő. Igazgató: Németi Lajos Osztályfőnök: Komiszár János

1994-ben végzett IV. a Gépjárműtechnikai szerelő. Igazgató: Németi Lajos Osztályfőnök: Komiszár János 1994-ben végzett IV. a Gépjárműtechnikai szerelő Igazgató: Németi Lajos Osztályfőnök: Komiszár János Idézet: Élj az idővel hát: fürgén elindulnak az évek, s nem jön olyan jó több, mint ami már oda van

Részletesebben

Baranya 25-50-75-100 kerékpáros túra. Négy Évszak Futás (tavasz) Négy Évszak Futás (nyár) 2012 másodperces. DÖKE 25-50-75 kerékpáro s túra

Baranya 25-50-75-100 kerékpáros túra. Négy Évszak Futás (tavasz) Négy Évszak Futás (nyár) 2012 másodperces. DÖKE 25-50-75 kerékpáro s túra Tó- s - Ádám Kriszt nincs nincs Ambrus Norbert X nincs nincs Asszonyi Veronika X X nincs nincs Balla Antal nincs nincs Balogh Bettina X X X X X X X X X ezüst arany Balogh János X X nincs nincs Balogh Judit

Részletesebben

Egyéni futók Férfi korosztály éves korosztály

Egyéni futók Férfi korosztály éves korosztály 2013. évi Balaton Szupermaraton futóverseny katonai eredmények Helyezés Egyéni futó (k) Férfi korosztály -25 évig korosztály Rajtszám Név/csapat név Összesen idő 1 IV. 301 Bódis Tamás 17:56:57 Egyéni futók

Részletesebben

Név Iskola Felkészítő tanár össz. 2. Bolla Róbert Pápai Református Kollégium Gimnáziuma Fekete Pál Péter

Név Iskola Felkészítő tanár össz. 2. Bolla Róbert Pápai Református Kollégium Gimnáziuma Fekete Pál Péter 9. osztályosok Név Iskola Felkészítő tanár 1. 2. 3. 4. össz. 1. Szolnoki Lénárd Dóczy Gedeon Református Gimnázium, Debrecen Tófalusi Péter 6 20 20 20 66 2. Bolla Róbert Pápai Református Kollégium Gimnáziuma

Részletesebben

DR. ÁDER JÁNOS, MAGYARORSZÁG KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKE - BELÜGYMINISZTER ÚR ELŐTERJESZTÉSÉRE - KIMAGASLÓ SZAKMAI TEVÉKENYSÉGE ELISMERÉSÉÜL

DR. ÁDER JÁNOS, MAGYARORSZÁG KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKE - BELÜGYMINISZTER ÚR ELŐTERJESZTÉSÉRE - KIMAGASLÓ SZAKMAI TEVÉKENYSÉGE ELISMERÉSÉÜL DR. ÁDER JÁNOS, MAGYARORSZÁG KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKE - BELÜGYMINISZTER ÚR ELŐTERJESZTÉSÉRE - KIMAGASLÓ SZAKMAI TEVÉKENYSÉGE ELISMERÉSÉÜL SZEPTEMBER 8-AI HATÁLLYAL KINEVEZTE BÜNTETÉS-VÉGREHAJTÁSI DANDÁRTÁBORNOKKÁ

Részletesebben

Nemzeti Adó- és Vámhivatal Központi. Hivatal, szakfőigazgató

Nemzeti Adó- és Vámhivatal Központi. Hivatal, szakfőigazgató Felterjesztett neve Munkahelye, beoszása Sinkáné dr. Csendes Ágnes Szabó Károly Nagy Sándor Dr. Kőrösi Margit Mamuzsics Gábor Lajos Bancsi Attila Rácz Róbert Dr. Asztalos Gézáné Dr. Ferenczy Judit Katalin

Részletesebben

Igazgatóság Szervezeti egység Munkakör Név Bes. Szorzó. kabinetfőnökhelyettes Molnár Miklós Béla főov-h. 7,5. szervezési/ kommunikációs referens

Igazgatóság Szervezeti egység Munkakör Név Bes. Szorzó. kabinetfőnökhelyettes Molnár Miklós Béla főov-h. 7,5. szervezési/ kommunikációs referens Szervezeti egység Munkakör Név Bes. Szorzó Elnök elnök Szász Jenő elnök 12,0 1. kabinetfőnök Péterffy Gábor főov. 8,0 2. 3. kabinetfőnökhelyettes Molnár Miklós Béla főov-h. 7,5 személyi munkatárs Geréb

Részletesebben

V. korcsoport. Fiú ( ):

V. korcsoport. Fiú ( ): HAJDÚ-BIHAR MEGYEI FOGYATÉKOS SPORTOLÓK SZÖVETSÉGE 4032 Debrecen, Oláh Gábor u. 5. Lev. cím:4024 Debrecen, Piac u. 71. Tel.: 0670/370-4737 E-mail: hafoszov@hafoszov.ehc.hu Fogyatékos tanulók nevelését,

Részletesebben

Választott és kinevezett vezetők, közvetlen beosztottak

Választott és kinevezett vezetők, közvetlen beosztottak Polgármesteri Hivatali dolgozók irodánkénti bontásban Választott és kinevezett vezetők, közvetlen beosztottak A vezető, ill. köztisztviselő Neve Munkaköre Dr. Gyenes Levente polgármester Mezey Attila Hodruszky

Részletesebben

AMPLIFON Atlétikai Országos Bajnokság 2009. május 23.

AMPLIFON Atlétikai Országos Bajnokság 2009. május 23. 60 m Leány - I. kcs. 1 4 Varga Viktória Debrecen 9,06 16 II. if. 2 67 Fábián Dóra Kaposvár 9,19 15 I. if. 3 52 Mihály Réka Szeged 9,26 14 II. if. 4 99 Molnár Patrícia Sopron 9,49 13 I. if. 5 3 Gál Rita

Részletesebben