BARANYA MEGYEI DIÁKSPORT TANÁCS

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "BARANYA MEGYEI DIÁKSPORT TANÁCS"

Átírás

1 BARANYA MEGYEI DIÁKSPORT TANÁCS

2 KÖSZÖNTŐ Tisztelt testnevelők, felkészítők, kedves diákok! A 2015/2016-os tanévben is töretlen lelkesedéssel dolgozunk a Diákolimpia versenyrendszerének minél színvonalasabb szervezésén. Nagy öröm számunkra, hogy az iskolai keretek közötti sportolást és versengés évről-évre ilyen szép számú tanuló választja szabadidejében. A Magyar Diáksport Szövetség célkitűzései közt szerepel, hogy a Diákolimpia népszerűségét megőrizze, sőt még több tanuló számára tegye vonzóvá az iskolai sportot, valamint a jó hangulatú versenyeket. Hiszünk abban, hogy a sport olyan alapértékeket közvetít, ami az iskolákból kikerülve a felnőtt életben is mindenkinek csak hasznára válik. A Diákolimpia lehetőséget biztosít a diákoknak arra, hogy egy- vagy akár több sportágban is bizonyítsák felkészültségüket és akár országos szintű sikert érjenek el, de remek alkalmat teremt ezen felül arra is, hogy a település, a megye, vagy az ország különböző iskoláiból érkező tanulók új barátságokat köthessenek. A legjobbak számára pedig az ISF (Nemzetközi Iskolasport Szövetség) szervezésében a világbajnokságokon való részvétel is lehet kitűzött cél. Az elmúlt évekhez hasonlóan a Diákolimpia országos döntőin dobogós helyezést elért tanulók 10 többletponttal számolhatnak majd a felsőfokú felvételi eljárásuk során, ami szintén fontos hozadéka lehet egy-egy sikeres szereplésnek. Az amatőr labdajátékok közül harmadikként az Amatőr Kézilabda Diákolimpia országos döntőjére kerül sor Pécsen, ahol izgalmas és kiélezett mérkőzésekre számíthatnak a kilátogató nézők, szurkolók. A fiúknál és a leányoknál is a legjobb 16 csapat vehet részt a versenyen, akik április között mérhetik össze tudásukat egymással. Az idei tanév diákolimpiai versenyein a fair play szellemében kívánok sok sikert minden résztvevőnek, illetve ezúton is szeretném megköszönöm a felkészítő pedagógusok lelkiismeretes munkáját! Balogh Gábor Magyar Diáksport Szövetség elnök

3 A VERSENY FŐVÉDNÖKE Áder János Magyarország Köztársasági elnöke A VERSENY VÉDNÖKEI Dr. Szabó Tünde Emberi Erőforrások Minisztériuma Sportért Felelős Államtitkárság államtitkár Dr. Palkovics László Emberi Erőforrások Minisztériuma Köznevelésért Felelős Államtitkárság államtitkár dr. Kocsis Máté Magyar Kézilabda Szövetség elnök Borkai Zsolt Magyar Olimpiai Bizottság elnök dr. Páva Zsolt Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata polgármester Páva Péter KLIK Pécsi Megyeközponti Tankerülete igazgató Barta Ferenc Baranya Megyei Kézilabda Szövetség elnök Kófiás Endre Baranya Megyei Diáksport Tanács elnök Vári Attila Pécsi Sport Nonprofit Zrt. vezérigazgató

4 2015/2016. TANÉVI AMATŐR KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA V-VI. KORCSOPORTOS ORSZÁGOS DÖNTŐ Pécs, április Az országos döntő célja: Az iskolák közötti kapcsolatok kiépítése, a fiatalok közötti sportbarátságok kialakítása, elmélyítése. A sportági képzés során az együttműködés, a fair play szellemiségének elmélyítése. A tanév nemenkénti Magyarország Kézilabda Diákolimpia Amatőr V-VI. korcsoportos Bajnoka címének, valamint a további helyezések eldöntése. A felsőoktatási felvételi eljárásról szóló 423/2012. (XII.29.) Korm. rendelet 21. -a alapján a felvételi eljárás során Diákolimpia országos döntőn elért legalább 3. helyezetteknek járó többlet 10 pont jogosultjainak meghatározása. 2. Az országos döntő rendezője a Magyar Diáksport Szövetség megbízásából a Baranya Megyei Diáksport Tanács a Pécsi Sport Nonprofit Zrt. közreműködésével. 3. Az országos döntő időpontja: április (péntek - szombat vasárnap) 4. Az országos döntő helyszínei: Leány csapatok Pécsi Tudományegyetem Testnevelés- és Sporttudományi Intézet 7624 Pécs, Ifjúság útja 6. (A pálya borítása: parketta) BSZJSZE Széchenyi István Gimnáziuma, Szakközépiskolája, Általános Iskolája és Sportiskolája Sportcsarnoka 7623 Pécs, Koller u. 4. (A pálya borítása: műanyag) Fiú csapatok Lauber Dezső Városi Sportcsarnok 7624 Pécs, dr. Veress Endre utca 10. (A pálya borítása: parketta) Apáczai Csere János Nevelési Központ Sportcsarnoka 7632 Pécs, Apáczai Cs. J. körtér 1. (A pálya borítása: műanyag) 5. Szervező- és Igazoló Bizottság: Vezetője: Kófiás Endre, a Baranya Megyei Diáksport Tanács elnöke Titkárok: Németh Karola, a Baranya Megyei Diáksport Tanács FEB elnöke Nagy Gábor, a Baranya Megyei Diáksport Tanács elnökhelyettese Tagok: Ferencz Tamásné, a Baranya Megyei Kézilabda Szövetség főtitkára Kaufmann Eszter, a Baranya Megyei Diáksport Tanács titkára Faludi László, a Pécsi Sport Nonprofit Zrt. diáksport vezetője 6. Versenybizottság: Elnök: Tokács Anikó, MDSZ Diákolimpia Bizottság Kézilabda Albizottság tagja Elnökhelyettes: Jedlicska Zsolt, a Baranya Megyei Diáksport Tanács Középiskolai DSB vezetője Titkárok: Lipcsik Zoltán (PTE TSI), Ropoli Zoltán (Széchenyi), Ferencz Tamásné (Lauber), Jedlicska Zsolt (ANK)

5 7. Az országos döntő résztvevői: Az Általános szabályok 5., 7. pontja szerint. Korcsoport: Csapatversenyben nemenként az V-VI. korcsoportba tartozó, ben született tanulók. Felversenyzés: Az V-VI. korcsoportos (összevont) labdajátékban az 2001-ben született középiskolás tanulók felversenyezhetnek és visszaversenyezhetnek saját korcsoportjukba is. Korlátozás: A versenyen azok az V-VI. korcsoportba tartozó diákok vehetnek részt, akik kézilabda sportágban: augusztus 1. óta az MKSZ illetve a megyei/budapesti Kézilabda Szövetség, vagy bármely ország szakszövetsége által kiadott játék- és versenyengedéllyel nem rendelkeznek, - ha a megyei/budapesti Kézilabda Szövetség nem ad ki játék- és versenyengedélyt, úgy a megyei/budapesti Kézilabda Szövetség szervezésében, rendezésében bajnoki-, vagy kupamérkőzésen augusztus 1. óta nem vettek részt; - ez vonatkozik a magyar és a nem magyar állampolgárságú tanulókra egyaránt. - Amennyiben a tanuló nemzetisége szerinti ország sportági szakszövetsége nem ad ki játék-, vagy versenyengedélyt, úgy a tanuló az adott ország sportági szakszövetsége által szervezett, rendezett bajnoki-, vagy kupamérkőzésén augusztus 1. óta nem vett részt. - Az 1996-os születésű, VI. korcsoportos tanuló diákolimpiai versenyeken csak abban az esetben indulhat, ha az előző tanév félévzárásakor is az iskola tanulója volt, és a 2015/2016-os tanévben is a köznevelési intézmény tanulója, amit a köznevelési intézmény igazgatójának igazolnia kell. - Ugyanazon köznevelési intézmény nemenként csak 1 csapatot nevezhet a megyei/budapesti és az országos döntőre (lásd még Általános szabályok 10/e. pont). Résztvevők: - Országos döntő: - Az országos döntőbe a megyei/budapesti bajnokság I. helyezett csapata kerülhet, maximum 20 leány- és 20 fiúcsapat. 8. Meghívás: Országos döntő: - Amennyiben nem jelentkezik valamennyi megyei/budapesti I. helyezett, vagy kizárás, visszalépés történik, és emiatt a lebonyolítási rendszer csapatszáma a kiegészítést indokolttá teszi, úgy lehetőség van a megyei/budapesti II. helyezettek meghívására akkor, ha a meghívási kérelem - az ellenőrzött elektronikus nevezési lappal egyetemben - a nevezési határidőig írásban megérkezik az MDSZ OK-ba. - Az MDSZ OK és az MDSZ Diákolimpiai Bizottság Kézilabda Albizottsága a meghívást kérők közül rangsorol, mely rangsorolás a megyei/budapesti bajnokságban szereplő csapatok száma alapján történik. - Amennyiben a megyei/budapesti bajnokságot nyert csapat jogosulatlan játékos szerepeltetésével szerezte meg az első helyet, úgy nem vehet részt az országos döntőn. Helyére a megyei/budapesti II. helyezett kerülhet meghívásra. Amennyiben a megyei/budapesti II. helyezett csapatban is előfordul jogosulatlanul szereplő játékos, úgy abból a megyéből/budapestről nem vehet részt csapat az országos döntőn. 9. Igazolás: Egységes igazolás: a hatályos jogszabályok alapján kiadott diákigazolvánnyal (elvesztése, megrongálódása esetén a köznevelési intézmény igazgatója által kiállított és lepecsételt, fényképpel ellátott iskolalátogatási igazolással), az internetes nevezés alapján kinyomtatott, az iskola igazgatója által aláírt és pecséttel ellátott, csapat nevezési lappal. A nevezési lapon a korosztálynak megfelelő érvényes orvosi igazolásnak kell szerepelnie (a szakszövetségi igazolványban szereplő, érvényes sportorvosi igazolás ezt kiválthatja). Orvosi igazolásként elfogadható az MDSZ által kiadott orvosi igazolás kártya is, mely kiválthatja a nevezési lapon szereplő igazolást. Az V., VI. korcsoportban személyi azonosító igazolvány, vagy útlevél megléte kötelező (amennyiben a tanuló nem NEK-es (új típusú) diákigazolvánnyal rendelkezik). Iskola vagy iskolák átszervezése, ill. az iskola nevének változása esetén a csapatvezető a versenyen az iskola igazgatója által hitelesített dokumentumot köteles bemutatni, mellyel bizonyítja az intézmények átszervezését, ill. az intézmény nevében történt változásokat. A fent előírt dokumentumok hiányában a versenyző(k) nem vehet(nek) részt az országos döntőn.

6 A versenyzők saját érdekükben esetleges sérülés, orvosi ellátás szükségessége miatt - tartsák maguknál a TAJ-kártyájukat, vagy annak másolatát. A Diákolimpia versenyein a csapatok tanárral, pedagógussal, vagy csapatvezetővel kötelesek megjelenni, aki az adott köznevelési intézmény alkalmazásában áll, vagy az iskola igazgatója által írásban megbízott vezető/edző. A fenti feltételeknek megfelelő kísérő hiányában a csapat az adott versenyen nem jogosult részt venni A tanárok, edzők igazolása a verseny megkezdése előtt az igazoló bizottság feladata és kötelessége. Megfelelő igazolás(ok) hiányában a Versenybizottság jogosult és köteles dönteni a versenyző/csapat részvételéről. A Versenybizottság az Igazoló Bizottság jelentése alapján a döntést írásban rögzíti és közli az érintette(kke)l, valamint megküldi az MDSZ országos központjának. Az igazolási dokumentumokat a verseny végéig a versenybizottságnál kell letétbe helyezni. Az igazolási dokumentumok biztonságos elhelyezéséről a rendező szervnek kell gondoskodnia. 10. Csapatlétszám: 14 fő játékos + 2 fő felnőtt kísérő (tanár, vagy edző). Játékosok szerepeltetése: csapatonként 14 fő játékos szerepeltethető, az a 14 fő, akiket az országos döntő első mérkőzése előtt leigazoltak és nevük szerepel a jegyzőkönyvben (kevesebb beírt játékos esetén a jegyzőkönyvben később pótlást eszközölni nem lehet). Vezető helyett versenyző nem jöhet és versenyző helyett vezetőt sem lehet hozni. 11. Az országos döntő lebonyolítása: Az országos döntő játék- és lebonyolítási rendjéről a beérkezett nevezések alapján az MDSZ OK és az MDSZ Diákolimpiai Bizottság Kézilabda Albizottsága döntött. Nyilvános sorsolást tartottunk az MDSZ Országos Központban április 06-án (szerda) órakor. Lebonyolítási rend LEÁNYOK A 15 csapat 3x4-es és 1x3-as, FIÚK - A 16 csapat 4x4-es csoportba került. - Csoportmérkőzések: - A csoportokon belül a csapatok körmérkőzéses formában döntik el a csoportbeli helyezést az - 1-2, 3-4, 2-3, 4-1, 3-1, 4-2-es sorsolási tábla szerint (kivétel az első forduló, ahol az utazási távolságok figyelembe vétele miatt változott az eredeti mérkőzésrend). - Keresztjátékok, helyosztók: - A csoportelsők az I-IV. helyért játszanak: - AI. BI. (E), CI. DI. (F), sorsolási tábla szerint, majd - győztesek az I-II. helyért, vesztesek a III-IV. helyért. - A csoportmásodikok az V-VIII. helyért játszanak: - AII. BII. (G), CII. DII. (H), sorsolási tábla szerint, majd - győztesek az V-VI. helyért, vesztesek a VII-VIII. helyért. - A csoportharmadikok a IX-XII. helyért játszanak: - AIII. BIII. (I), CIII. DIII. (J), sorsolási tábla szerint, majd - győztesek a IX-X. helyért, vesztesek a XI-XII. helyért. - A csoportnegyedikek a XIII-XVI. helyért játszanak: A fiúknál: - AIV. BIV. (K), CIV. DIV. (L), sorsolási tábla szerint, majd - győztesek a IX-X. helyért, vesztesek a XI-XII. helyért. - A leányoknál AIV, BIV, DIV körmérkőzéses formában. 12. Program: A csapatok érkezése a szállásra: április 22. (péntek), 14,00 órától 17,00 óráig. A szállás helyszínére: - Laterum Hotel (7633 Pécs, Hajnóczy u ) - Hajnóczy József Kollégium Türr István utcai Tagkollégiuma (7633 Pécs, Türr I. u. 2.) - Hajnóczy József Kollégium Kodály Z. utcai Tagkollégiuma (Pécs, Kodály Z. u. 20/A.) Igazoltatás: A csapatok igazoltatása az első mérkőzés előtt fél órával, a mérkőzés helyszínen történik. Az igazoláskor a csapattagok személyes jelenléte szükséges! Ugyancsak személyes igazolásra kerül sor a versenynapok napi mérkőzések előtt is.

7 Ünnepélyes megnyitó: április 22. (péntek) 20,00 órakor Helyszín: Lauber Dezső Városi Sportcsarnok (7624 Pécs, dr. Veress Endre utca 10.) Kérjük, hogy a megnyitón a csapatok sportfelszerelésben jelenjenek meg! Fogadás csapatvezetők részére: április 22. (péntek) 20,30 órakor Helyszín: Lauber Dezső Városi Sportcsarnok (7624 Pécs, dr. Veress Endre utca 10.) különterme 13. Díjazás: Az I-III. helyezett csapatok érem-díjazásban részesülnek. Az I-VIII helyezett csapat oklevelet vehet át. Az I-III. csapatok serleg díjazásban részesülnek. Az országos döntő bajnokcsapatai egy évig őrzik a Magyar Diáksport Szövetség által alapított Vándorserleget. 2014/2015. tanévi Bajnokcsapatok: Leányok: Heves, Eötvös József Református Oktatási Központ Fiúk: Miskolc, Miskolci Herman Ottó Gimnázium 14. Költségek: Az országos döntő rendezési, díjazási, valamint a csapatlétszámnak megfelelő szállásköltséget (14 fő játékos + 2 fő felnőtt kísérő + 1 fő gépkocsivezető 2 éjszakai szállása) a Magyar Diáksport Szövetség biztosítja. Az utazási, étkezési és az egyéb felmerülő költségeket a csapatok maguk viselik. 15. Szállás, étkezés: Szállás: Leány csapatoknak: Laterum Hotel (7633 Pécs, Hajnóczy u ) Fiú csapatoknak: Hajnóczy József Kollégium Türr István utcai Tagkollégiuma (7633 Pécs, Türr I. u. 2.) Hajnóczy József Kollégium Kodály Zoltán utcai Tagkollégiuma (Pécs, Kodály Z. u. 20/A.) A szállásra és étkezésre vonatkozó igényeket április 15. (péntek) óráig kérjük a mellékelt megrendelő megküldésével jelezni: az ngtp@fre .hu címre, Nagy Gábornak a BmDST elnökhelyettesének (átnevezett és ezzel megkülönböztetett fájl formátumban). A szállás elfoglalása: április 22. (péntek) 14,00 órától. A szobák elhagyása: április 24. (vasárnap) 10,00 óráig. Étkezés: LATERUM ÉTTEREM (a Hotelben és a Türr Tagkollégiumban elszállásoltaknak) 7633 Pécs, Hajnóczy u Hajnóczy József Kollégium KODÁLY ZOLTÁN utcai Tagkollégiuma ebédlője Pécs, Kodály Z. u. 20/A. Étkezés: április 22. (péntek) V április 23. (szombat) R E V április 24. (vasárnap) R E (hideg-ebédcsomag) Étkezési díjak: Reggeli: 700.-Ft/fő Ebéd: Ft/fő (vasárnapi hideg ebéd-csomag: Ft/csomag) Vacsora: Ft/fő Étkezési időpontok: Reggeli: ig Ebéd: ig Vacsora: ig

8 Fizetés módja: az első étkezést megelőzően készpénzben a helyszínen vagy előre átutalással a megrendelő alapján. A megrendelt étkezést minden esetben ki kell fizetni! A vasárnapi hideg-ebédcsomag reggelinél vehető át. Az étkezés fizetésével kapcsolatban információ: Németh Karola, a BmDST FEB elnöke; mobil: 30/ ; nemeth.karola@upcmail.hu 16. Sportági és egyéb rendelkezések: Játékidő: 2 x 20 perc, 5 perc szünettel. Pálya: a mérkőzéseket csak 40x20m-es játékterű, az illetékes kézilabda szövetség által hitelesített teremben lehet játszani. Labda: - leányok: 54-56cm, g súlyú (2-es méret) - fiúk: 58-60cm, g súlyú (3-as méret) Felszerelés: A Diákolimpia versenyein az adott sportágnak megfelelő sportöltözékben jelenhetnek meg a tanulók. Sportfelszerelésükön reklámfelirat viselése megengedett. Nemzeti válogatott és egyesületi sportöltözék viselése nem engedélyezett! Amennyiben az országos döntőn a csapat mezén egyesületi név szerepel, a mérkőzéseket csak a rendező által biztosított jelzőmezben játszhatja! A mérkőzést csak számozott mezben szabad játszani. Az országos döntőre legalább két különböző színű, számozott garnitúrát és 2 db, a kiírásnak megfelelő labdát kell a csapatoknak magukkal vinni. Kérjük, a mérkőzéseken az elöl álló csapat világos színű, míg a második helyen álló csapat sötét színű mezt viseljen. Eredményszámítás: - Csoportmérkőzései során, holtverseny esetén a következő szempontok alapján dől el a továbbjutás: 2 csapat holtversenye esetén: 1. Az azonos pontszámot elért csapatok egymás elleni eredménye. 2. Ha ez döntetlen volt, az összes mérkőzésen elért jobb gólkülönbség. 3. Ha ez azonos, akkor az összes mérkőzésen lőtt több gól rangsorol. 3 csapat holtversenye esetén: 1. A holtversenyen kívüli csapat elleni eredményeket figyelmen kívül kell hagyni. 2. A holtversenyben lévő csapatok egymás ellen elért eredményei alapján a jobb gólkülönbség dönt. 3. Egyenlőség esetén a több gólt elért csapat kerül előbbre. 4. Abban az esetben, ha ez is azonos, akkor a teljes tabellát figyelembe véve dől el a továbbjutás. - Az országos döntő helyosztóinál, ha döntetlen az eredmény, 5-5 büntetődobás következik, ha ez sem dönt, akkor büntetők az első hibáig. - Az első helyezést eldöntő mérkőzésen 2x5 perces hosszabbítás következik, ha ez nem hoz eredményt, úgy 5-5 büntetőt dobnak a játékosok, ha ez sem dönt, büntető dobásokkal folytatják az első hibáig. Amennyiben az országos döntőn egy csoportba azonos megyéből/budapestről kerülnek csapatok, úgy az egymás elleni mérkőzésüket az első fordulóban kell lejátszaniuk (kiemeléses lebonyolítás). Kizárás: az országos döntő mérkőzésein kizárt játékos, vagy hivatalos személy (testnevelő, edző), olyan szabálytalanság miatt, amely azonnali kizárással és jelentési kötelezettséggel jár, a soron következő mérkőzésen nem szerepelhet. A kizárás és minden egyéb határozat csak a diákolimpiai mérkőzésekre vonatkozik. Amennyiben - akár utólag is - a Magyar Diáksport Szövetség Elnökségének tudomására jut, hogy az országos döntőn jogosulatlan szereplés történt, az adott iskolacsapat eredménye törlésre kerül, egyben az oktatási intézmény csapata automatikusan kizárja magát a 2016/2017. tanévi amatőr kézilabda diákolimpiai versenyekről. A Diákolimpia országos döntőjébe jutott csapatok kötelesek a rendezvény kezdetétől (1. mérkőzés) a zárásig (eredményhirdetés) az eseményen jelen lenni. Az országos döntőről indokolatlanul korábban eltávozó csapatokat a Diákolimpiai Bizottság kizárhatja a következő tanévi versenyekből. Azon iskolákat, amelyek versenyzőiket, csapataikat a Diákolimpia országos versenyeire benevezik, az MDSZ OK besorolja és ennek ellenére a versenyen nem vesznek részt, és írásban az MDSZ OK, illetve a rendezők felé nem jelzik a rendezvény kezdete előtt legalább 1 héttel távolmaradásuk okát, az MDSZ Diákolimpiai Bizottság határozattal kizárhatja a 2015/2016. tanévi diákolimpiai versenyekről az adott sportágban. A részt venni szándékozó iskola igazgatója felelősséggel nyilatkozik a nevezési lapon arról, hogy amennyiben a megadott határidőn túl mondja le a részvételt, úgy kötelezettséget vállal az igazolt költségek megtérítésére az MDSZ, illetve a rendező szerv felé!

9 Az öltözőben, a versenyhelyen, a szállás- és étkezési helyen elhelyezett értéktárgyakért, sportfelszerelésért és egyéb személyes tárgyakért a rendezőség felelősséget NEM vállal. A versenyhelyszínen, a szállás- és étkezési helyszínén okozott kárért a csapatok teljes anyagi felelősséggel tartoznak. Az országos döntőn a csapatvezetők, ill. a felnőtt/tanár kísérők kötelesek 22:00 óra és 07:00 óra között a csapataik szálláshelyén tartózkodni és a felügyeletet ellátni! Az országos döntőn fegyelmezetlenül, sportszerűtlenül viselkedő testnevelő/edző/vezető tevékenységét a játékvezetők döntéseitől függetlenül a Versenybizottság elnöke szankcionálhatja, figyelmeztetéssel, majd a versenyből való kizárással. A szankcionálást a VB elnök köteles az elnöki jelentésben jelezni az MDSZ felé. A nézők, szurkolók, szülők mérkőzés előtti, alatti és mérkőzés utáni botrányokozása esetén a jelenlévő tanárok/edzők/vezetők kötelesek a Versenybizottság és a játékvezetők segítségére lenni a rend és a sportszerű viselkedés helyreállítása érdekében. Botrányokozás esetén az illetékes VB elnök köteles a vétkes személyt szankcionálni figyelmeztetéssel, ennek eredménytelensége esetén köteles kiutasítani az esemény helyszínéről. Ha a Diákolimpia hivatalos résztvevőivel kapcsolatban (felnőttek, tanulók) olyan eset fordul elő, amely nem egyeztethető össze a diákolimpiai eszmékkel (házirend be nem tartása, rongálás, játék megtagadása, hivatalos személy, ill. személyek megsértése, ittas állapot, stb.) a Versenybizottság a további versenyzésből azonnali hatállyal köteles a személy(eke)t, illetve a csapato(ka)t kizárni, s arról az MDSZ-t, továbbá az illetékes megyei/budapesti szervezetet tájékoztatni. A további szankcionálás jogát az MDSZ fenntartja. Minden egyéb kérdésben, melyre ezen versenykiírás nem tér ki, a Magyar Diáksport Szövetség Általános szabályai és a hatályos Kézilabdázás verseny- és játékszabályai érvényesek. Minden Résztvevőnek sikeres felkészülést és eredményes versenyzést kívánunk! A versennyel kapcsolatos információ Szakmai kérdésekben: Jedlicska Zsolt, a BmDST Középiskolai DSB-vezetője Mobil: 20/ zsoltjedlicska@gmail.com Szállás, étkezés kérdésekben: Németh Karola, a BmDST FEB elnöke Mobil: 30/ nemeth.karola@upcmail.hu Általános információ: Kaufmann Eszter, a BmDST titkára Mobil: 20/ kaufmann.eszter.sport@gmail.com

10 2015/2016. TANÉVI AMATŐR KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA V-VI. KORCSOPORTOS ORSZÁGOS DÖNTŐ Pécs, április RÉSZTVEVŐK LEÁNYOK Ssz. Megye Iskola neve Település Tanár neve 1 Bács-Kiskun I. Piarista Gimnázium, Kollégium, Általános Iskola és Óvoda Kecskemét Vazul Attila 2 Békés I. Békéscsabai SZC Szent-Györgyi Albert Szakközépiskolája és Kollégiuma Békéscsaba Bacsa Edina 3 Borsod-A-Z. I. Szalézi Szent Ferenc Gimnázium Kazincbarcika Kovács László 4 Borsod-A-Z. II. Árpád Vezér Gimnázium és Kollégium Sárospatak Papp József, Vinnai István 5 Budapest I. Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium Budapest Kovács Norbert 6 Fejér I. Széchenyi István Gimnázium Dunaújváros Ajtony Krisztina 7 Hajdú-Bihar I. Debreceni SZC Vegyipari Szakközépiskolája Debrecen Vida Szabolcs 8 Heves I. Eötvös József Református Oktatási Központ Heves Makó Nándor 9 Jász-Nk-Sz I. Bercsényi Miklós Katolikus Gimnázium és Kollégium Törökszentmiklós Baranyi Antal 10 Pest I. Váci Madách Imre Gimnázium Vác Steidl Anna 11 Szabolcs-Sz-B I. Fehérgyarmati Deák Ferenc Gimnázium és Kollégium Fehérgyarmat Széles Zoltán 12 Tolna I. Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium és Kollégium Bonyhád Toderoné Reidl Rita 13 Vas I. Szombathelyi Szolgáltatási SZC Barabás György Műszaki Szakközépiskolája és Szakiskolája Sárvár Pártli János 14 Veszprém I. Lóczy Lajos Gimnázium és Két Tanítási Nyelvű Idegenforgalmi Szakközépiskola Balatonfüred Kovács Gábor 15 Zala I. Zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnázium Zalaegerszeg Gyimesi Márton RÉSZTVEVŐK FIÚK Ssz. Megye Iskola neve Település Tanár neve 1 Baranya I. Miroslav Krleza Horvát Általános Iskola, Gimnázium és Diákotthon Pécs Bolla Oszkár 2 Békés I. Szeberényi Gusztáv Adolf Evangélikus Gimnázium, Művészeti Szakközépiskola, Általános Iskola, Óvoda, Alapfokú Művészeti Békéscsaba Benkőné Petri Szilvia Iskola és Kollégium 3 Borsod-A-Z. I. Miskolci Herman Ottó Gimnázium Miskolc Szilágyi Attila 4 Borsod-A-Z II. Árpád Vezér Gimnázium és Kollégium Sárospatak Papp József 5 Budapest I. Eötvös József Gimnázium Budapest Szász Péter 6 Budapest II. Szent István Gimnázium Budapest Forrás Péter 7 Fejér I. Székesfehérvári SZC Széchenyi István Műszaki Szakközépiskolája Székesfehérvár Gachovetz Tibor 8 Győr-M-S I. Győri Műszaki SZC Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Középiskolája és Kollégiuma Győr Kristóf László 9 Hajdú-Bihar I. Tóth Árpád Gimnázium Debrecen Huszák Erika 10 Heves I. Eötvös József Református Oktatási Központ Heves Makó Nándor 11 Jász-Nk-Sz I. Szentannai Sámuel Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium Karcag Deák Ferenc, Balog Zoltán 12 Pest I. Arany János Református Gimnázium, Szakképző Iskola és Diákotthon Nagykőrös Brandt Tamás 13 Szabolcs-Sz-B I. Móra Ferenc Általános Iskola,Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Dombrád Brekovszki István 14 Tolna I. Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium és Kollégium Bonyhád Toderoné Reidl Rita 15 Veszprém I. Lóczy Lajos Gimnázium és Két Tanítási Nyelvű Idegenforgalmi Szakközépiskola Balatonfüred Kovács Gábor 16 Zala I. Zalaegerszegi Kölcsey Ferenc Gimnázium Zalaegerszeg Buza Ferenc, Balázs Erik

11 2015/2016. TANÉVI AMATŐR KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA V-VI. KORCSOPORTOS ORSZÁGOS DÖNTŐ Pécs, április CSOPORTBEOSZTÁSOK Fiúk Leányok A csoport A csoport A/1 Békéscsaba, Szeberényi A/1 Kazincbarcika, Szalézi A/2 Karcag, Szentannai A/2 Kecskemét, Piarista A/3 Sárospatak, Árpád A/3 Balatonfüred, Lóczy A/4 Dombrád, Móra A/4 Vác, Madách Fiúk Leányok B csoport B csoport B/1 Miskolc, Hermann B/1 Budapest, Budai Ciszterci B/2 Heves, Eötvös B/2 Fehérgyarmat, Deák B/3 Budapest, Szent István B/3 Békéscsaba, Szent-Györgyi B/4 Zalaegerszeg, Kölcsey B/4 Sárvár, Barabás Fiúk Leányok C csoport C csoport C/1 Győr, Jedlik C/1 Heves, Eötvös C/2 Debrecen, Tóth Árpád C/2 Nyergesújfalu visszalépett C/3 Székesfehérvár, Széchenyi C/3 Törökszentmiklós, Bercsényi C/4 Pécs, Miroslav C/4 Dunaújváros, Széchenyi Fiúk Leányok D csoport D csoport D/1 Budapest, Eötvös D/1 Debrecen, Vegyipari D/2 Nagykőrös, Arany D/2 Bonyhád, Petőfi D/3 Bonyhád, Petőfi D/3 Sárospatak, Árpád D/4 Balatonfüred, Lóczy D/4 Zalaegerszeg, Zrínyi

12 VERSENYPROGRAM április 22. (péntek) Leányok A és C csoport PTE Testnevelés- és Sporttudományi Intézete Sportcsarnoka (Pécs, Ifjúság u. 6.) Időpont Párosítás Mérkőző csapatok Eredmény 12:00 C3-C4 Törökszentmiklós, Bercsényi - Dunaújváros, Széchenyi 13:00 A1-A2 Kazincbarcika, Szalézi - Kecskemét, Piarista 14:00 A3-A4 Balatonfüred, Lóczy - Vác, Madách B és D csoport Széchenyi István Gimnázium Sportcsarnoka (Pécs, Koller u. 4.) Időpont Párosítás Mérkőző csapatok Eredmény 14:00 B1-B2 Budapest, Budai Ciszterci - Fehérgyarmat, Deák 15:00 B3-B4 Békéscsaba, Szent-Györgyi - Sárvár, Barabás 16:00 D1-D2 Debrecen, Vegyipari - Bonyhád, Petőfi 17:00 D3-D4 Sárospatak, Árpád - Zalaegerszeg, Zrínyi Fiúk A, B, C és D csoport Lauber Dezső Városi Sportcsarnok (Pécs, dr. Veress E. u. 10.) Időpont Párosítás Mérkőző csapatok Eredmény 11:00 C3-C4 Székesfehérvár, Széchenyi - Pécs, Miroslav 12:00 D3-D4 Bonyhád, Petőfi - Balatonfüred, Lóczy 13:00 D1-D2 Budapest, Eötvös - Nagykőrös, Arany 14:00 C1-C2 Győr, Jedlik - Debrecen, Tóth Árpád 15:00 A3-A4 Sárospatak, Árpád - Dombrád, Móra 16:00 A1-A2 Békéscsaba, Szeberényi - Karcag, Szentannai 17:00 B1-B2 Miskolc, Hermann - Heves, Eötvös 18:00 B3-B4 Budapest, Szent István - Zalaegerszeg, Kölcsey

13 2016. április 23. (szombat) Leányok A és C csoport PTE Testnevelés- és Sporttudományi Intézete Sportcsarnoka (Pécs, Ifjúság u. 6.) Időpont Párosítás Mérkőző csapatok Eredmény 9:00 A2-A3 Kecskemét, Piarista - Balatonfüred, Lóczy 10:00 A4-A1 Vác, Madách - Kazincbarcika, Szalézi 11:00 C4-C1 Dunaújváros, Széchenyi - Heves, Eötvös 14:00 A3-A1 Balatonfüred, Lóczy - Kazincbarcika, Szalézi 15:00 A4-A2 Vác, Madách - Kecskemét, Piarista 16:00 C3-C1 Törökszentmiklós, Bercsényi - Heves, Eötvös Mérkőzések / Tabella Leány A csoport A Iskola Gy D V Gólk. P H 1. Kazincbarcika, Szalézi 2. Kecskemét, Piarista 3. Balatonfüred, Lóczy 4. Vác, Madách Mérkőzések / Tabella Leány C csoport C Iskola Gy D V Gólk. P H 1. Heves, Eötvös 3. Törökszentmiklós, Bercsényi 4. Dunaújváros, Széchenyi

14 B és D csoport Széchenyi István Gimnázium Sportcsarnoka (Pécs, Koller u. 4.) Időpont Párosítás Mérkőző csapatok Eredmény 9:00 B2-B3 Fehérgyarmat, Deák - Békéscsaba, Szent-Györgyi 10:00 B4-B1 Sárvár, Barabás - Budapest, Budai Ciszterci 11:00 D2-D3 Bonyhád, Petőfi - Sárospatak, Árpád 12:00 D4-D1 Zalaegerszeg, Zrínyi - Debrecen, Vegyipari 14:00 B3-B1 Békéscsaba, Szent-Györgyi - Budapest, Budai Ciszterci 15:00 B4-B2 Sárvár, Barabás - Fehérgyarmat, Deák 16:00 D3-D1 Sárospatak, Árpád - Debrecen, Vegyipari 17:00 D4-D2 Zalaegerszeg, Zrínyi - Bonyhád, Petőfi Mérkőzések / Tabella Leány B csoport B Iskola Gy D V Gólk. P H 1. Budapest, Budai Ciszterci 2. Fehérgyarmat, Deák 3. Békéscsaba, Szent- Györgyi 4. Sárvár, Barabás Mérkőzések / Tabella Leány D csoport D Iskola Gy D V Gólk. P H 1. Debrecen, Vegyipari 2. Bonyhád, Petőfi 3. Sárospatak, Árpád 4. Zalaegerszeg, Zrínyi

15 Fiúk A és C csoport Lauber Dezső Városi Sportcsarnok (Pécs, dr. Veress E. u. 10.) Időpont Párosítás Mérkőző csapatok Eredmény 9:00 A2-A3 Karcag, Szentannai - Sárospatak, Árpád 10:00 A4-A1 Dombrád, Móra - Békéscsaba, Szeberényi 11:00 C2-C3 Debrecen, Tóth Árpád - Székesfehérvár, Széchenyi 12:00 C4-C1 Pécs, Miroslav - Győr, Jedlik 14:00 A3-A1 Sárospatak, Árpád - Békéscsaba, Szeberényi 15:00 A4-A2 Dombrád, Móra - Karcag, Szentannai 16:00 C3-C1 Székesfehérvár, Széchenyi - Győr, Jedlik 17:00 C4-C2 Pécs, Miroslav - Debrecen, Tóth Árpád Mérkőzések / Tabella Fiú A csoport A Iskola Gy D V Gólk. P H 1. Békéscsaba, Szeberényi 2. Karcag, Szentannai 3. Sárospatak, Árpád 4. Dombrád, Móra Mérkőzések / Tabella Fiú C csoport C Iskola Gy D V Gólk. P H 1. Győr, Jedlik 2. Debrecen, Tóth Árpád 3. Székesfehérvár, Széchenyi 4. Pécs, Miroslav

16 B és D csoport Apáczai Cs. J. Nevelési Központ Sportcsarnoka (Pécs, Apáczai Cs. J. körtér 1.) Időpont Párosítás Mérkőző csapatok Eredmény 9:00 B2-B3 Heves, Eötvös - Budapest, Szent István 10:00 B4-B1 Zalaegerszeg, Kölcsey - Miskolc, Hermann 11:00 D4-D1 Balatonfüred, Lóczy - Budapest, Eötvös 12:00 D2-D3 Nagykőrös, Arany Bonyhád, Petőfi 14:00 B3-B1 Budapest, Szent István - Miskolc, Hermann 15:00 B4-B2 Zalaegerszeg, Kölcsey - Heves, Eötvös 16:00 D3-D1 Bonyhád, Petőfi - Budapest, Eötvös 17:00 D4-D2 Balatonfüred, Lóczy - Nagykőrös, Arany Mérkőzések / Tabella Fiú B csoport B Iskola Gy D V Gólk. P H 1. Miskolc, Hermann 2. Heves, Eötvös 3. Budapest, Szent István 4. Zalaegerszeg, Kölcsey Mérkőzések / Tabella Fiú D csoport D Iskola Gy D V Gólk. P H 1. Budapest, Eötvös 2. Nagykőrös, Arany 3. Bonyhád, Petőfi 4. Balatonfüred, Lóczy

17 VERSENYPROGRAM április 24. (vasárnap) FIÚ ÉS LEÁNY MÉRKŐZÉSEK a XIII-XVI. helyért Helyszín: Széchenyi István Gimnázium Sportcsarnoka (Pécs, Koller u. 4.) Fiú (keresztjáték): 8:00 AIV. - BIV. Q 9:00 CIV. - DIV. R Leány XIII-XV. Helyért 10:00 AIV. - BIV. Fiú XV-XVI. Helyért: 11:00 Q vesztes - R vesztes Leány XIII-XV. helyért: 12:00 BIV - DIV Fiú XIII-XIV. helyért: 13:00 Q győztes - R győztes Leány XIII-XV. helyért 14:00 DIV - AIV EREDMÉNYHIRDETÉS az érintett résztvevő csapat utolsó helyosztó mérkőzése után.

18 VERSENYPROGRAM április 24. (vasárnap) FIÚ ÉS LEÁNY MÉRKŐZÉSEK a IX-XII. helyért Helyszín: Apáczai Központ (ANK) Sportcsarnoka (Pécs, Apáczai Cs. J. körtér 1.) Fiú (keresztjáték): 8:00 AIII. - BIII. M 9:00 CIII. - DIII. N Leány (keresztjáték): 10:00 AIII. - BIII. O 11:00 CIII. - DIII. P Fiú XI-XII. helyért: 12:00 M vesztes - N vesztes Leány XI-XII. helyért: 13:00 O vesztes - P vesztes Fiú IX-X. helyért: 14:00 M győztes - N győztes Leány IX-X. helyért: 15:00 O győztes - P győztes EREDMÉNYHIRDETÉS az érintett résztvevő csapat utolsó helyosztó mérkőzése után.

19 VERSENYPROGRAM április 24. (vasárnap) FIÚ ÉS LEÁNY MÉRKŐZÉSEK az V-VIII. helyért Helyszín: PTE Testnevelés- és Sporttudományi Intézete Sportcsarnoka (Pécs, Ifjúság u. 6.) Fiú (keresztjáték): 8:00 AII. - BII I 9:00 CII. - DII. J Leány (keresztjáték): 10:00 AII. - BII. K 11:00 CII. - DII. L Fiú VII-VIII. helyért: 12:00 I vesztes - J vesztes Leány VII-VIII. helyért: 13:00 K vesztes - L vesztes Fiú V-VI. helyért: 14:00 I győztes - J győztes Leány V-VI. helyért: 15:00 K győztes - L győztes EREDMÉNYHIRDETÉS az érintett résztvevő csapat utolsó helyosztó mérkőzése után.

20 VERSENYPROGRAM április 24. (vasárnap) FIÚ ÉS LEÁNY MÉRKŐZÉSEK az I-IV. helyért Helyszín: Lauber Dezső Városi Sportcsarnok (Pécs, Dr. Veress Endre u. 10.) Leány (keresztjáték): 8:00 AI. - BI. E 9:00 CI. - DI. F Fiú (keresztjáték): 10:00 AI. - BI. G 11:00 CI. - DI. H Leány III. helyért: 12:00 E vesztes - F vesztes Fiú III. helyért: 13:00 G vesztes - H vesztes Leány döntő: 14:00 E győztes - F győztes Fiú döntő: 15:00 G győztes - H győztes 16:00 EREDMÉNYHIRDETÉS

21 2015/2016. TANÉVI AMATŐR KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA V-VI. KORCSOPORTOS ORSZÁGOS DÖNTŐ Pécs, április VÉGEREDMÉNY - LEÁNYOK Hely Iskola neve Település Testnevelő neve Különdíjasok Leányok: Legtechnikásabb játékos: Legjobb kapus: Gólkirálynő: / góllal: Legeredményesebb testnevelő: A Magyar Diáksport Szövetség által felajánlott Vándorkupát egy évig védi:

22 2015/2016. TANÉVI AMATŐR KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA V-VI. KORCSOPORTOS ORSZÁGOS DÖNTŐ Pécs, április VÉGEREDMÉNY - FIÚK Hely Iskola neve Település Testnevelő neve Különdíjasok Fiúk: Legtechnikásabb játékos: Legjobb kapus: Gólkirály: / góllal: Legeredményesebb testnevelő: A Magyar Diáksport Szövetség által felajánlott Vándorkupát egy évig védi:

23 2015/2016. TANÉVI AMATŐR KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA V-VI. KORCSOPORTOS ORSZÁGOS DÖNTŐ Pécs, április LEÁNY / FIÚ Iskola neve: Címe: Csapatvezető neve: Mobil száma: Ssz. Játékos neve Mezszáma (I.) mezszín: Mezszáma (II.) mezszín: Kelt:, április hó. nap PH. testnevelő aláírása

24 T É R K É P PTE TESTNEVELÉS - ÉS SPORTTUDOMÁNYI INTÉZET (Pécs, Ifjúság útja 6.) APÁCZAI CSERE JÁNOS NEVELÉSI KÖZPONT (Pécs, Apáczai Cs. J. krt. 1.)

25 LAUBER DEZSŐ VÁROSI SPORTCSARNOK (Pécs, Dr. Veress Endre u. 10.) SZÉCHENYI ISTVÁN GIMNÁZIUM SPORTCSARNOKA (Pécs, Koller u. 4.)

26 2015/2016. TANÉVI AMATŐR KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA V-VI. KORCSOPORTOS ORSZÁGOS DÖNTŐ Pécs, április SZÁLLÁS MEGRENDELŐ A kitöltött megrendelőlapot szíveskedjenek április 15. (péntek) óráig elektronikusan visszaküldeni az ngtp@fre .hu címre (Nagy Gábornak), iskolai névvel átnevezett fájlként. Iskola neve: Pontos címe: Telefonszáma: címe: Csapatvezető neve: Mobilszáma: Csapatvezető címe: Utazás módja: vonat távolsági autóbusz bérelt autóbusz személygépkocsi A köznevelési intézmény V-VI. korcsoportos amatőr kézilabda csapata részére a szállást megrendelem a pécsi országos döntő idejére az alábbiak szerint: április 22., péntek fő leány sportoló fő fiú sportoló fő női kísérő fő férfi kísérő gépkocsi vezető április 23., szombat fő leány sportoló fő fiú sportoló fő női kísérő fő férfi kísérő gépkocsi vezető A csapatlétszámnak megfelelő szállásköltséget (14 fő játékos + 2 fő felnőtt kísérő + 1 fő gépkocsivezető 2 éjszakai szállása) a Magyar Diáksport Szövetség biztosítja. Határidő utáni megrendelést nem áll módunkban elfogadni! Beküldési határidő: április 16. (péntek) óráig ( -ben) az alábbi címre: ngtp@fre .hu Kelt:, április. nap PH. igazgató aláírása

27 2015/2016. TANÉVI AMATŐR KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA V-VI. KORCSOPORTOS ORSZÁGOS DÖNTŐ Pécs, április ÉTKEZÉS MEGRENDELŐ Iskola neve: Iskola címe: Csapatvezető neve: Mobil száma: Csapatvezető címe: Étkezés Dátum Reggeli 700.-Ft/fő Ebéd Ft/fő Vacsora 900.-Ft/fő április április április 24. Hideg csomag Ft/csomag Kötelezettséget vállalok arra, hogy a megrendelt étkezés költségét (a kiválasztott fizetési mód aláhúzandó) - megérkezéskor, számla ellenében készpénzben kifizetjük; - előre, legkésőbb április 21-ig, a megrendelőben foglalt összeg átutalásával rendezzük a Baranya Megyei Diáksport Tanács (7621 Pécs, Széchenyi tér 9.) OTP: számú számlaszámára. A Baranya Megyei Diáksport Tanács kötelezettséget vállal arra, hogy - a készpénzes fizetés esetén a helyszínen kiállítja a számlát és átadja a csapatvezető részére; - átutalás esetén a bemutatott átutalási bizonylat másolata alapján a helyszínen kiállítja a számlát és átadja a csapatvezető részére. Számlázási cím: Adószám:.. (feltétlenül kérjük megadni). A megrendelt étkezést minden esetben ki kell fizetni! Az étkezés fizetésével kapcsolatban információ: Németh Karola; Mobil: 30/ Visszaküldendő: április 15. (péntek) óráig. ngtp@fre .hu Nagy Gábornak, a BmDST elnökhelyettesének; iskolai névvel átnevezett fájlként., április Határidő utáni megrendelést nem áll módunkban elfogadni! Ph. igazgató aláírása

28 2015/2016. TANÉVI AMATŐR KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA V-VI. KORCSOPORTOS ORSZÁGOS DÖNTŐ Pécs, április Menü: Laterum Hotel és Hajnóczy Kollégium péntek: Vacsora: Zengővárkonyi sertéstekercs, rizibizi, barackos-joghurtos kocka szombat: Reggeli: Tea, főtt virsli, kenyér, ketchup, mustár Ebéd: Zöldborsó leves, sertéspörkölt, főtt tészta, káposztasaláta, mandarin Vacsora: Pikáns sült csirkecomb, burgonyapüré, csemege uborka, kakaós-ízes palacsinta vasárnap: Reggeli: Kakaó, csirkemell sonka, margarin, zsemle, paprika Ebéd: 2 db rántott húsos szendvics, ásványvíz, müzli szelet Menü: Kodály Zoltán Kollégium péntek: Vacsora: bakonyi sertéstokány, galuska, gyümölcs szombat: Reggeli: tea, virsli, zsemle, mustár Ebéd: kertészleves, cigánypecsenye, steakburgonya, savanyúság, sütemény Vacsora: fűszervajas csirkemell, rizi-bizi, savanyúság vasárnap: Reggeli: hagymás-tojásrántotta, kenyér uborka Ebéd: 2db rántott húsos szendvics, paprika, 1db gyümölcs, 1üveg víz, 1db müzli szelet

29 Csapatok elszállásolása: 2015/2016. TANÉVI AMATŐR KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA V-VI. KORCSOPORTOS ORSZÁGOS DÖNTŐ Pécs, április Hajnóczy Kollégium Kodály u. Tagkollégiuma: 1-2. Sárospataki Árpád Vezér Gimnázium és Kollégium Leány és Fiú csapat 3-4. Hevesi Eötvös József Református Oktatási Központ Leány és Fiú csapat 5-6. Bonyhádi Petőfi S. Evangélikus Gimn. és Kollégium Leány és Fiú csapat 7-8. Balatonfüredi Lóczi Lajos Gimnázium és Szakközép. Leány és Fiú csapat 9. Budapesti Szent István Gimnázium Fiú csapat 10. Budapesti Eötvös József Gimnázium Fiú csapat 11. Nagykőrösi Arany János Református Gimnázium Fiú csapat Hajnóczy kollégium Türr u. Tagkollégiuma: 1. Miskolci Herman Ottó Gimnázium Fiú csapat 2. Zalaegerszegi Kölcsey Ferenc Gimnázium Fiú csapat 3. Békéscsabai Szeberényi Gusztáv A. Evangélikus Gim. Fiú csapat 4. Karcagi Szentannai Sámuel Gimnázium Fiú csapat 5. Dombrádi Móra Ferenc Ált. Isk., Gimnázium Fiú csapat 6. Győri Jedlik Á. Gépipari és informatika Középisk. Fiú csapat 7. Debreceni Tóth Árpád Gimnázium Fiú csapat 8. Székesfehérvári Széchenyi Műszaki Szakközépisk. Fiú csapat LATERUM HOTEL: 1. Kecskeméti Piarista Gimnázium Leány csapat 2. Békéscsabai Szent-Györgyi Albert Szakközépisk. Leány csapat 3. Kazincbarcikai Szalézi Szent Ferenc Gimnázium Leány csapat 4. Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium Leány csapat 5. Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium Leány csapat 6. Debreceni Vegyipari Szakközépiskola Leány csapat 7. Törökszentmiklósi Bercsényi M. Katolikus Gimn. Leány csapat 8. Váci Madách Imre Gimnázium Leány csapat 9. Fehérgyarmati Deák Ferenc Gimnázium Leány csapat 10. Sárvári Barabás György Műszaki Szakközépiskola Leány csapat 11. Zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnázium Leány csapa

BÉKÉS MEGYEI DIÁKSPORT EGYESÜLET ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY V-VI. KORCSOPORT

BÉKÉS MEGYEI DIÁKSPORT EGYESÜLET ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY V-VI. KORCSOPORT BÉKÉS MEGYEI DIÁKSPORT EGYESÜLET ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY V-VI. KORCSOPORT Békéscsaba, 2014. április 25-27. 1 2013/2014. TANÉVI AMATŐR KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA V-VI. KORCSOPORTOS ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY

Részletesebben

BÉKÉS MEGYEI DIÁKSPORT EGYESÜLET ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY V-VI. KORCSOPORT

BÉKÉS MEGYEI DIÁKSPORT EGYESÜLET ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY V-VI. KORCSOPORT BÉKÉS MEGYEI DIÁKSPORT EGYESÜLET ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY V-VI. KORCSOPORT Békéscsaba, 2014. április 25-27. 1 2013/2014. TANÉVI AMATŐR KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA V-VI. KORCSOPORTOS ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY

Részletesebben

VÁC VÁROS SPORTCSARNOKA ÁPRILIS 24.

VÁC VÁROS SPORTCSARNOKA ÁPRILIS 24. VÁC VÁROS SPORTCSARNOKA 2013. ÁPRILIS 24. 2012/2013. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ - V. KORCSOPORT - LEÁNY Vác, 2013. április 24. 1. Az országos elődöntő rendezője: a Magyar Diáksport

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ - VI. KORCSOPORT - FIÚ

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ - VI. KORCSOPORT - FIÚ ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ 2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ - VI. KORCSOPORT - FIÚ 1. A verseny célja: Játék- és versenyzési lehetőség biztosítása a kézilabda sportággal megismerkedő fiatalok

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT FIÚ - LEÁNY

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT FIÚ - LEÁNY 2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT FIÚ - LEÁNY 1. Az országos elődöntő célja: A kézilabda sportág népszerűsítése az iskoláskorú tanulók körében. Játék- és versenyzési

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT LEÁNY

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT LEÁNY 2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT LEÁNY 1. Az országos elődöntő célja: A kézilabda sportág népszerűsítése az iskoláskorú tanulók körében. Játék- és versenyzési lehetőség

Részletesebben

BÉKÉS MEGYEI DIÁKSPORT EGYESÜLET

BÉKÉS MEGYEI DIÁKSPORT EGYESÜLET BÉKÉS MEGYEI DIÁKSPORT EGYESÜLET 2014/2015. TANÉVI AMATŐR KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA VVI. KORCSOPORTOS ORSZÁGOS DÖNTŐ Békéscsaba, 2015. április 2426. RÉSZTVEVŐK LEÁNYOK Ssz. Megye Iskola neve Település Tanár

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT LEÁNY

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT LEÁNY 2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT LEÁNY 1. Az országos elődöntő célja: A kézilabda sportág népszerűsítése az iskoláskorú tanulók körében. Játék- és versenyzési lehetőség

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ - VI. KORCSOPORT FIÚ

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ - VI. KORCSOPORT FIÚ 2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ - VI. KORCSOPORT FIÚ 1. A verseny célja: Játék- és versenyzési lehetőség biztosítása a kézilabda sportággal megismerkedő fiatalok részére. Az iskolák

Részletesebben

ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ. Veszprém Megyei Diáksport Egyesület

ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ. Veszprém Megyei Diáksport Egyesület ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ Veszprém Megyei Diáksport Egyesület 2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT FIÚ 1. Az országos elődöntő célja: A kézilabda sportág népszerűsítése az

Részletesebben

VESZPRÉM 2013. ÁPRILIS

VESZPRÉM 2013. ÁPRILIS VESZPRÉM 2013. ÁPRILIS 26. VESZPRÉM MEGYEI DIÁKSPORT SZÖVETSÉG 2012/2013. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ - V. KORCSOPORT - FIÚ VESZPRÉM, 2013. ÁPRILIS 26. 1. Az országos elődöntő rendezője:

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT LEÁNY

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT LEÁNY 2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT LEÁNY 1. Az országos elődöntő célja: A kézilabda sportág utánpótlás-bázisának szélesítése minél több iskoláskorú tanuló bevonásával.

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT FIÚ

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT FIÚ 2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT FIÚ 1. Az országos elődöntő célja: A kézilabda sportág utánpótlás-bázisának szélesítése minél több iskoláskorú tanuló bevonásával.

Részletesebben

2012/2013. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT LÁNY. Győr, Magvassy Mihály Sportcsarnok 2013. május 14.

2012/2013. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT LÁNY. Győr, Magvassy Mihály Sportcsarnok 2013. május 14. 2012/2013. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT LÁNY Győr, Magvassy Mihály Sportcsarnok 2013. május 14. 2012/2013. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ - III. KORCSOPORT

Részletesebben

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ. Kisvárda, Városi Sportcsarnok április 21.

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ. Kisvárda, Városi Sportcsarnok április 21. Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ Kisvárda, Városi Sportcsarnok 2015. április 21. 2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT LEÁNY

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT LEÁNY 2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT LEÁNY 1. Az országos elődöntő célja: A kézilabda sportág utánpótlás-bázisának szélesítése minél több iskoláskorú tanuló bevonásával.

Részletesebben

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ 2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ - VI. KORCSOPORT - LEÁNY 1. A verseny célja: Játék- és versenyzési

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT FIÚ

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT FIÚ 2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT FIÚ 1. Az országos elődöntő célja: A kézilabda sportág utánpótlás-bázisának szélesítése minél több iskoláskorú tanuló bevonásával.

Részletesebben

2015/2016. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT LEÁNY

2015/2016. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT LEÁNY 2015/2016. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT LEÁNY 1. Az országos elődöntő célja: A kézilabda sportág népszerűsítése az iskoláskorú tanulók körében. Játék- és versenyzési lehetőség

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT FIÚ

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT FIÚ 2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT FIÚ 1. Az országos elődöntő célja: A kézilabda sportág népszerűsítése az iskoláskorú tanulók körében. Játék- és versenyzési lehetőség

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT LEÁNY

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT LEÁNY 2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ LEÁNY 1. Az országos elődöntő célja: A kézilabda sportág népszerűsítése az iskoláskorú tanulók körében. Játék- és versenyzési lehetőség biztosítása

Részletesebben

2012/2013. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT

2012/2013. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI DIÁKSPORT TANÁCS 2012/2013. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT TATAI EDZŐTÁBOR 2013. MÁJUS 16. 2012/2013. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ

Részletesebben

ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ. Időpont:

ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ. Időpont: ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ Időpont: 2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT LEÁNY 1. Az országos elődöntő célja: A kézilabda sportág népszerűsítése az iskoláskorú tanulók körében.

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT FIÚ

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT FIÚ 2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT FIÚ 1. Az országos elődöntő célja: A kézilabda sportág utánpótlás-bázisának szélesítése minél több iskoláskorú tanuló bevonásával.

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ - VI. KORCSOPORT - FIÚ

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ - VI. KORCSOPORT - FIÚ 2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ - VI. KORCSOPORT - FIÚ 1. A verseny célja: Játék- és versenyzési lehetőség biztosítása a kézilabda sportággal megismerkedő fiatalok részére. Az

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT FIÚ

2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT FIÚ 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT FIÚ Budapest, Lőrinci Sportcsarnok 2015. április 13. hétfő, 10 óra 1 2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT FIÚ 1. Az

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT LEÁNY

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT LEÁNY 2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT LEÁNY 1. Az országos elődöntő célja: A kézilabda sportág népszerűsítése az iskoláskorú tanulók körében. Játék- és versenyzési lehetőség

Részletesebben

2015/2016. tanévi Országos Döntő V-VI. korcsoport

2015/2016. tanévi Országos Döntő V-VI. korcsoport 2015/2016. tanévi Országos Döntő V-VI. korcsoport 1 K Ö S Z Ö N T Ő Tisztelt testnevelők, felkészítők, kedves diákok! A 2015/2016-os tanévben is töretlen lelkesedéssel dolgozunk a Diákolimpia versenyrendszerének

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT FIÚ

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT FIÚ 2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT FIÚ 1. Az országos elődöntő célja: A kézilabda sportág utánpótlás-bázisának szélesítése minél több iskoláskorú tanuló bevonásával.

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT FIÚ

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT FIÚ ELŐDÖNTŐ 2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT FIÚ 1. Az országos elődöntő célja: A kézilabda sportág népszerűsítése az iskoláskorú tanulók körében. Játék- és versenyzési

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ - VI. KORCSOPORT FIÚ

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ - VI. KORCSOPORT FIÚ 2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ - VI. KORCSOPORT FIÚ 1. A verseny célja: Játék- és versenyzési lehetőség biztosítása a kézilabda sportággal megismerkedő fiatalok részére. Az iskolák

Részletesebben

2012/2013. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT LEÁNY. Gyula Prohászka Zsolt Sportcsarnok május 24.

2012/2013. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT LEÁNY. Gyula Prohászka Zsolt Sportcsarnok május 24. 2012/2013. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT LEÁNY Gyula Prohászka Zsolt Sportcsarnok 2013. május 24. 1. Az országos elődöntő rendezője: a Magyar Diáksport Szövetség megbízásából

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ Békés, április 15. (szerda) V. KORCSOPORT - FIÚ

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ Békés, április 15. (szerda) V. KORCSOPORT - FIÚ 2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ Békés, 2015. április 15. (szerda) V. KORCSOPORT - FIÚ 1. Az országos elődöntő célja: A kézilabda sportág utánpótlás-bázisának szélesítése minél

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT FIÚ. Budapest, 2015. május 19. kedd

2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT FIÚ. Budapest, 2015. május 19. kedd III. KORCSOPORT FIÚ Budapest, 2015. május 19. kedd 1 KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA III. KORCSOPORT FIÚ 1. Az országos elődöntő célja: A kézilabda sportág népszerűsítése az iskoláskorú tanulók körében. Játék- és

Részletesebben

2015/2016. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT LEÁNY

2015/2016. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT LEÁNY ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ 2015/2016. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT LEÁNY 1. Az országos elődöntő célja: A kézilabda sportág népszerűsítése az iskoláskorú tanulók körében. Játék-

Részletesebben

FEJÉR MEGYEI DIÁKSPORT EGYESÜLET

FEJÉR MEGYEI DIÁKSPORT EGYESÜLET FEJÉR MEGYEI DIÁKSPORT EGYESÜLET 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT FIÚ Székesfehérvár, Felsővárosi Általános Iskola 2015. május 08. 1 Tisztelt Diáksportolók, Testnevelők, Edzők! Kedves

Részletesebben

BÉKÉS MEGYEI DIÁKSPORT EGYESÜLET

BÉKÉS MEGYEI DIÁKSPORT EGYESÜLET BÉKÉS MEGYEI DIÁKSPORT EGYESÜLET K Ö S Z Ö N T Ő A A Magyar Diáksport Szövetség izgalommal várja a Diákolimpia, a magyar iskolai sport egyedülálló, a tehetséggondozás területén is kiemelkedő jelentőségű

Részletesebben

DABAS május 14.

DABAS május 14. DABAS 2013. május 14. 2012/2013. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ - III. KORCSOPORT - FIÚ Dabas, 2013. május 14. 1. Az országos elődöntő rendezője: a Magyar Diáksport Szövetség megbízásából

Részletesebben

2015/2016. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT FIÚ

2015/2016. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT FIÚ 2015/2016. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT FIÚ 1. Az országos elődöntő célja: A kézilabda sportág népszerűsítése az iskoláskorú tanulók körében. Játék- és versenyzési lehetőség

Részletesebben

2018/2019-AS TANÉV PEST MEGYEI V-VI. KORCSOPORTOS AMATŐR FIÚ KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁSA

2018/2019-AS TANÉV PEST MEGYEI V-VI. KORCSOPORTOS AMATŐR FIÚ KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁSA 2018/2019-AS TANÉV PEST MEGYEI V-VI. KORCSOPORTOS AMATŐR FIÚ KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁSA Nevezett csapatok: Fiúk Érd, Vörösmarty Mihály Gimnázium Vác, Madách Imre Gimnázium Vác, Boronkay György

Részletesebben

2015/2016. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT FIÚ

2015/2016. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT FIÚ 2015/2016. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT FIÚ 1. Az országos elődöntő célja: A kézilabda sportág népszerűsítése az iskoláskorú tanulók körében. Játék- és versenyzési lehetőség

Részletesebben

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT LEÁNY Nyíregyháza, Vasvári Pál Gimnázium 2015. április 01. 1 Tisztelt Diáksportolók, Testnevelők,

Részletesebben

MAGYAR GYEPLABDA SZAKSZÖVETSÉG 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐK

MAGYAR GYEPLABDA SZAKSZÖVETSÉG 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐK MAGYAR GYEPLABDA SZAKSZÖVETSÉG 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐK 1 2014/2015. TANÉVI GYEPLABDA DIÁKOLIMPIA TEREM és MŰFÜVES VERSENYKIÍRÁS 1. Az országos döntő célja: A gyeplabdázás népszerűsítése az általános

Részletesebben

CSONGRÁD MEGYEI DIÁKSPORT EGYESÜLET

CSONGRÁD MEGYEI DIÁKSPORT EGYESÜLET CSONGRÁD MEGYEI DIÁKSPORT EGYESÜLET 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT LEÁNY SZEGED 2015. MÁJUS 5. 1 Tisztelt Diáksportolók, Testnevelők, Edzők! Kedves Vendégeink! Tisztelettel köszöntjük

Részletesebben

Budapesti Diáksport Szövetség

Budapesti Diáksport Szövetség Budapesti Diáksport Szövetség 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT FIÚ Budapest, 2015. május 09. szombat 1 Tisztelt Diáksportolók, Testnevelők, Edzők! Kedves Vendégeink! Tisztelettel köszöntjük

Részletesebben

2015/2016. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT LEÁNY

2015/2016. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT LEÁNY 2015/2016. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT LEÁNY 1. Az országos elődöntő célja: A kézilabda sportág népszerűsítése az iskoláskorú tanulók körében. Játék- és versenyzési lehetőség

Részletesebben

Veszprém Megyei Diáksport Egyesület

Veszprém Megyei Diáksport Egyesület Veszprém Megyei Diáksport Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT FIÚ Sümeg, Ramassetter Vince Általános Iskola 2015. május 14. 1 Tisztelt Diáksportolók, Testnevelők, Edzők! Kedves

Részletesebben

VAS MEGYEI DIÁKSPORT EGYESÜLET

VAS MEGYEI DIÁKSPORT EGYESÜLET VAS MEGYEI DIÁKSPORT EGYESÜLET 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT LEÁNY SZOMBATHELY 2015. április 08. 1 Tisztelt Diáksportolók, Testnevelők, Edzők! Kedves Vendégeink! Tisztelettel köszöntjük

Részletesebben

ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ. Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület

ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ. Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület 2015/2016. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT FIÚ 1. Az országos elődöntő célja: A kézilabda

Részletesebben

Komárom-Esztergom Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület

Komárom-Esztergom Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület Komárom-Esztergom Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT FIÚ Tatabánya 2015. március 30. 1 Tisztelt Diáksportolók, Testnevelők, Edzők! Kedves Vendégeink!

Részletesebben

Pest Megyei Diáksport Szövetség 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT FIÚ. Gödöllő április 09.

Pest Megyei Diáksport Szövetség 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT FIÚ. Gödöllő április 09. Pest Megyei Diáksport Szövetség 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT FIÚ Gödöllő 2015. április 09. 1 Tisztelt Diáksportolók, Testnevelők, Edzők! Kedves Vendégeink! Tisztelettel köszöntjük a

Részletesebben

HAJDÚ-BIHAR MEGYEI DIÁKSPORT SZÖVETSÉG 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ VI. KORCSOPORT FIÚ. Debrecen, Fazekas Mihály Gimnázium 2015. január 16.

HAJDÚ-BIHAR MEGYEI DIÁKSPORT SZÖVETSÉG 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ VI. KORCSOPORT FIÚ. Debrecen, Fazekas Mihály Gimnázium 2015. január 16. HAJDÚ-BIHAR MEGYEI DIÁKSPORT SZÖVETSÉG 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ VI. KORCSOPORT FIÚ Debrecen, Fazekas Mihály Gimnázium 2015. január 16. 1 Tisztelt Diáksportolók, Testnevelők, Edzők! Kedves Vendégeink!

Részletesebben

Kézilabda. A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Kézilabda Szövetséggel (MKSZ) együttműködésben hirdeti meg.

Kézilabda. A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Kézilabda Szövetséggel (MKSZ) együttműködésben hirdeti meg. III. KORCSOPORT III. KORCSOPORT Kézilabda A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Kézilabda Szövetséggel (MKSZ) együttműködésben hirdeti meg. 1. A verseny célja: A kézilabda sportág megszerettetése

Részletesebben

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT FIÚ. Kaposvár 2015. május 11.

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT FIÚ. Kaposvár 2015. május 11. 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT FIÚ Kaposvár 2015. május 11. 1 Tisztelt Diáksportolók, Testnevelők, Edzők! Kedves Vendégeink! Tisztelettel köszöntjük a Röplabda Diákolimpia Fiú IV. korcsoportos

Részletesebben

Vas Megyei Diáksport Egyesület

Vas Megyei Diáksport Egyesület Vas Megyei Diáksport Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ VI. KORCSOPORT FIÚ Szombathely 2015. január 15. 1 Tisztelt Diáksportolók, Testnevelők, Edzők! Kedves Vendégeink! Tisztelettel köszöntjük

Részletesebben

2014/2015. TANÉV VI. KORCSOPORT FIÚ. Kazincbarcika, Kazincbarcikai Sportközpont

2014/2015. TANÉV VI. KORCSOPORT FIÚ. Kazincbarcika, Kazincbarcikai Sportközpont Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ VI. KORCSOPORT FIÚ Kazincbarcika, Kazincbarcikai Sportközpont 2015. január 13. 1 Tisztelt Diáksportolók,

Részletesebben

Amatőr kosárlabda V-VI. korcsoport

Amatőr kosárlabda V-VI. korcsoport Amatőr kosárlabda V-VI. korcsoport Iskolák termei, kijelölt termek 2017. január hónaptól www.bpdiaksport.hu 1. A verseny célja: Kosárlabda sportágban versenylehetőséget biztosítani azon középfokú köznevelési

Részletesebben

BÁCS-KISKUN MEGYEI DIÁK- ÉS SZABADIDŐSPORT EGYESÜLET

BÁCS-KISKUN MEGYEI DIÁK- ÉS SZABADIDŐSPORT EGYESÜLET BÁCS-KISKUN MEGYEI DIÁK- ÉS SZABADIDŐSPORT EGYESÜLET 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT FIÚ KECSKEMÉT 2015. április 08. 1 Tisztelt Diáksportolók, Testnevelők, Edzők! Kedves Vendégeink! Tisztelettel

Részletesebben

BÁCS-KISKUN MEGYEI DIÁK- ÉS SZABADIDŐSPORT EGYESÜLET

BÁCS-KISKUN MEGYEI DIÁK- ÉS SZABADIDŐSPORT EGYESÜLET BÁCS-KISKUN MEGYEI DIÁK- ÉS SZABADIDŐSPORT EGYESÜLET 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ VI. KORCSOPORT LEÁNY Kecskemét 2015. január 14. 1 Tisztelt Diáksportolók, Testnevelők, Edzők! Kedves Vendégeink!

Részletesebben

Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület

Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT LEÁNY Nyíregyháza, 2015. május 11. 1 Tisztelt Diáksportolók, Testnevelők, Edzők! Kedves

Részletesebben

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ VI. KORCSOPORT FIÚ / LEÁNY Helyszín 2015. január?. 1 Tisztelt Diáksportolók, Testnevelők, Edzők! Kedves

Részletesebben

BUDAPESTI DIÁKSPORT SZÖVETSÉG

BUDAPESTI DIÁKSPORT SZÖVETSÉG BUDAPESTI DIÁKSPORT SZÖVETSÉG 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ VI. KORCSOPORT FIÚ Budapest XVIII., Karinthy Frigyes Gimnázium 2015. január 14. szerda 1 Tisztelt Diáksportolók, Testnevelők, Edzők! Kedves

Részletesebben

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT FIÚ. Szolnok, Széchenyi István Gimnázium április 10.

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT FIÚ. Szolnok, Széchenyi István Gimnázium április 10. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT FIÚ Szolnok, Széchenyi István Gimnázium 2015. április 10. 1 Tisztelt Diáksportolók, Testnevelők,

Részletesebben

K Ö S Z Ö N T Ő. Tisztelt testnevelők, felkészítők, kedves diákok!

K Ö S Z Ö N T Ő. Tisztelt testnevelők, felkészítők, kedves diákok! K Ö S Z Ö N T Ő Tisztelt testnevelők, felkészítők, kedves diákok! A 2015/2016-os tanévben is töretlen lelkesedéssel dolgozunk a Diákolimpia versenyrendszerének minél színvonalasabb szervezésén. Nagy öröm

Részletesebben

PEST MEGYEI DIÁKSPORT SZÖVETSÉG

PEST MEGYEI DIÁKSPORT SZÖVETSÉG PEST MEGYEI DIÁKSPORT SZÖVETSÉG 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ VI. KORCSOPORT LEÁNY Gödöllő 2015. január 15. 1 Tisztelt Diáksportolók, Testnevelők, Edzők! Kedves Vendégeink! Tisztelettel köszöntjük

Részletesebben

Kézilabda. A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Kézilabda Szövetséggel (MKSZ) együttműködésben hirdeti meg.

Kézilabda. A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Kézilabda Szövetséggel (MKSZ) együttműködésben hirdeti meg. III. KORCSOPORT III. KORCSOPORT Kézilabda A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Kézilabda Szövetséggel (MKSZ) együttműködésben hirdeti meg. 1. A verseny célja: A kézilabda sportág megszerettetése

Részletesebben

2012/2013. TANÉVI AMATŐR KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA V-VI. KORCSOPORTOS ORSZÁGOS DÖNTŐ Pécs, március

2012/2013. TANÉVI AMATŐR KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA V-VI. KORCSOPORTOS ORSZÁGOS DÖNTŐ Pécs, március 2012/2013. TANÉVI AMATŐR KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA V-VI. KORCSOPORTOS ORSZÁGOS DÖNTŐ Pécs, 2013. március 08-10. VERSENYPROGRAM FIÚK 2013. március 9. (szombat) MÉRKŐZÉSEK: A és C csoport Lauber Dezső Városi

Részletesebben

VAS MEGYEI DIÁKSPORT EGYESÜLET

VAS MEGYEI DIÁKSPORT EGYESÜLET VAS MEGYEI DIÁKSPORT EGYESÜLET 2015/2016. TANÉV IV. KORCSOPORT FIÚ SZOMBATHELY 2016. május 17. 1 Tisztelt Diáksportolók, Testnevelők, Edzők! Kedves Vendégeink! Tisztelettel köszöntjük a Röplabda Diákolimpia

Részletesebben

2012/2013. TANÉVI RÖPLABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT FIÚ

2012/2013. TANÉVI RÖPLABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT FIÚ 2012/2013. TANÉVI RÖPLABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT FIÚ Somogy Megyei Diáksport Szövetség KAPOSVÁR 2013. május 14. Kedves Diáksportolók! Kedves Vendégeink! Szeretettel köszöntjük a

Részletesebben

Ikrény május 16. csütörtök

Ikrény május 16. csütörtök 2012/2013. TANÉVI RÖPLABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT - LEÁNY Ikrény 2013. május 16. csütörtök Kedves Diáksportolók! Kedves Vendégeink! Szeretettel köszöntjük a Röplabda Diákolimpia Leány

Részletesebben

2018/2019-ES TANÉV PEST MEGYEI V.-VI. KORCSOPORTOS LEÁNY KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁSA

2018/2019-ES TANÉV PEST MEGYEI V.-VI. KORCSOPORTOS LEÁNY KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁSA 2018/2019-ES TANÉV PEST MEGYEI V.-VI. KORCSOPORTOS LEÁNY KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁSA Kedves Kollégák! Az idei tanévben a visszalépések illetve a határidőn túl nevező csapatok miatt körülményes

Részletesebben

Jász Nagykun Szolnok Megyei Diáksport és Szabadidő SE

Jász Nagykun Szolnok Megyei Diáksport és Szabadidő SE Jász Nagykun Szolnok Megyei Diáksport és Szabadidő SE 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ VI. KORCSOPORT FIÚ Szolnok, Szolnoki Széchenyi István Gimnázium 2015. január 14. 1 Tisztelt Diáksportolók, Testnevelők,

Részletesebben

2015/2016. TANÉVI STRANDKÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ - VERSENYKIÍRÁSA V-VI. KORCSOPORT Hajdúnánás, június

2015/2016. TANÉVI STRANDKÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ - VERSENYKIÍRÁSA V-VI. KORCSOPORT Hajdúnánás, június 2015/2016. TANÉVI STRANDKÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ - VERSENYKIÍRÁSA V-VI. KORCSOPORT Hajdúnánás, 2016. június 25-26. 1. Az országos döntő célja: Az iskolákban folyó eredményes kézilabda és strandkézilabda

Részletesebben

2015/2016. TANÉVI EVEZŐS DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS

2015/2016. TANÉVI EVEZŐS DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS 2015/2016. TANÉVI EVEZŐS DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS 1. Az országos döntő célja: Az evezés sportág népszerűsítése az általános és középiskolák tanulói és pedagógusai körében. A fiatalok készségeinek,

Részletesebben

KÖSZÖNTŐ. Balogh Gábor. Tisztelt testnevelők, felkészítők, kedves diákok!

KÖSZÖNTŐ. Balogh Gábor. Tisztelt testnevelők, felkészítők, kedves diákok! KÖSZÖNTŐ Tisztelt testnevelők, felkészítők, kedves diákok! A 2015/2016-os tanévben is töretlen lelkesedéssel dolgozunk a Diákolimpia versenyrendszerének minél színvonalasabb szervezésén. Nagy öröm számunkra,

Részletesebben

2015/2016. TANÉVI VERSENYKIÍRÁS

2015/2016. TANÉVI VERSENYKIÍRÁS 2015/201 TANÉVI VERSENYKIÍRÁS 1 2015/201 TANÉVI ÚSZÁS DIÁKOLIMPIA III., IV., V., VI. KORCSOPORTOS "A" KATEGÓRIÁS ORSZÁGOS DÖNTŐ Az országos döntő célja: Az iskolák közötti kapcsolatok kiépítése, a fiatalok

Részletesebben

2017/2018-AS TANÉV PEST MEGYEI VI. KORCSOPORTOS LEÁNY KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁSA

2017/2018-AS TANÉV PEST MEGYEI VI. KORCSOPORTOS LEÁNY KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁSA 2017/2018-AS TANÉV PEST MEGYEI VI. KORCSOPORTOS LEÁNY KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁSA Kedves Kollégák! Az idei tanévben 14 csapat nevezett a VI. korcsoportos lányok megyei kézilabda diákolimpiai küzdelmeire.

Részletesebben

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Diáksport és

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Diáksport és Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Diáksport és 2015/2016. TANÉV IV. KORCSOPORT LEÁNY Jászberény 2016. május 19. 1 Tisztelt Diáksportolók, Testnevelők, Edzők! Kedves Vendégeink! Tisztelettel köszöntjük a Röplabda

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT FIÚ

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT FIÚ 2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT FIÚ 1. Az országos elődöntő célja: A kézilabda sportág népszerűsítése az iskoláskorú tanulók körében. Játék- és versenyzési lehetőség

Részletesebben

2015/2016. TANÉV IV. KORCSOPORT LEÁNY. Budapest május 19. csütörtök

2015/2016. TANÉV IV. KORCSOPORT LEÁNY. Budapest május 19. csütörtök 2015/2016. TANÉV IV. KORCSOPORT LEÁNY Budapest 2016. május 19. csütörtök 1 Tisztelt Diáksportolók, Testnevelők, Edzők! Kedves Vendégeink! Tisztelettel köszöntjük a Röplabda Diákolimpia IV. korcsoportos

Részletesebben

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Diáksport és

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Diáksport és Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Diáksport és 2015/2016. TANÉV IV. KORCSOPORT FIÚ Szolnok 2016. május 12. 1 Tisztelt Diáksportolók, Testnevelők, Edzők! Kedves Vendégeink! Tisztelettel köszöntjük a Röplabda

Részletesebben

Pest Megyei Diáksport Szövetség. 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT FIÚ és LEÁNY. Gödöllő május 12.

Pest Megyei Diáksport Szövetség. 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT FIÚ és LEÁNY. Gödöllő május 12. Pest Megyei Diáksport Szövetség 2014/2015. TANÉV IV. KORCSOPORT FIÚ és LEÁNY Gödöllő 2015. május 12. 1 Tisztelt Diáksportolók, Testnevelők, Edzők! Kedves Vendégeink! Tisztelettel köszöntjük a Röplabda

Részletesebben

KÖSZÖNTŐ. Balogh Gábor. Tisztelt testnevelők, felkészítők, kedves diákok!

KÖSZÖNTŐ. Balogh Gábor. Tisztelt testnevelők, felkészítők, kedves diákok! 1 KÖSZÖNTŐ Tisztelt testnevelők, felkészítők, kedves diákok! A 2015/2016-os tanévben is töretlen lelkesedéssel dolgozunk a Diákolimpia versenyrendszerének minél színvonalasabb szervezésén. Nagy öröm számunkra,

Részletesebben

ÚSZÁS BUDAPESTI DIÁKOLIMPIA DÖNTŐ I., II. korcsoport

ÚSZÁS BUDAPESTI DIÁKOLIMPIA DÖNTŐ I., II. korcsoport korcsoport kategória verseny időpontja Igazolás időpontja nevezési határidő I. és II. kcs. - vasárnap, 10.00 vasárnap, 8.30-9.30 III. és IV. kcs. B kategória III. és IV. kcs. CSAK VÁLTÓK A kategória V-VI.

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT LEÁNY

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT LEÁNY 2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ LEÁNY 1. Az országos elődöntő célja: A kézilabda sportág népszerűsítése az iskoláskorú tanulók körében. Játék- és versenyzési lehetőség biztosítása

Részletesebben

2015/2016. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ I. KORCSOPORT FIÚ. I. Fonyódliget korcsoport Erzsébet tábor 2016. május 13-14. 2015/2016. TANÉVI

2015/2016. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ I. KORCSOPORT FIÚ. I. Fonyódliget korcsoport Erzsébet tábor 2016. május 13-14. 2015/2016. TANÉVI 2015/2016. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ I. KORCSOPORT FIÚ 2015/2016. TANÉVI I. Fonyódliget korcsoport Erzsébet tábor 2016. május 13-14. 1 K Ö S Z Ö N T Ő Tisztelt testnevelők, felkészítők, kedves diákok! A 2015/2016-os

Részletesebben

2012/2013. ÉVI. Buzek László Országos Serdülő Bajnokság,

2012/2013. ÉVI. Buzek László Országos Serdülő Bajnokság, Buzek László Országos Serdülő Bajnokság, Szalayné Sebők Éva Országos Serdülő Bajnokság KECSKEMÉT 2013. május 17-19. 1 Buzek László Országos Serdülő Bajnokság, Szalayné Sebők Éva Országos Serdülő Bajnokság,

Részletesebben

MAGYAR FLOORBALL SZAKSZÖVETSÉG 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ VI. KORCSOPORT LEÁNY. Dunaújváros, Campus Aréna

MAGYAR FLOORBALL SZAKSZÖVETSÉG 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ VI. KORCSOPORT LEÁNY. Dunaújváros, Campus Aréna MAGYAR FLOORBALL SZAKSZÖVETSÉG 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ VI. KORCSOPORT LEÁNY Dunaújváros, Campus Aréna 2015.04.29. 1 Kedves Fiatalok! Tisztelt Testnevelők, Felkészítők! Tisztelettel köszöntjük

Részletesebben

KÖSZÖNTŐ. Balogh Gábor. Tisztelt testnevelők, felkészítők, kedves diákok!

KÖSZÖNTŐ. Balogh Gábor. Tisztelt testnevelők, felkészítők, kedves diákok! KÖSZÖNTŐ Tisztelt testnevelők, felkészítők, kedves diákok! A 2015/2016-os tanévben is töretlen lelkesedéssel dolgozunk a Diákolimpia versenyrendszerének minél színvonalasabb szervezésén. Nagy öröm számunkra,

Részletesebben

2015/2016. tanévi Országos Döntő V-VI. KORCSOPORT

2015/2016. tanévi Országos Döntő V-VI. KORCSOPORT 2015/2016. tanévi Országos Döntő V-VI. KORCSOPORT Kedves Sportbarátok! Tisztelt Versenyzők, Edzők, Vendégeink! Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata és sportszerető lakossága nevében köszöntöm a középiskolai

Részletesebben

V-VI.korcsoport B kategória FIÚK

V-VI.korcsoport B kategória FIÚK V-VI.korcsoport B kategória FIÚK A verseny célja: Versenyzési lehetőségek biztosítása mellett eldönteni a megyei bajnoki címet. Verseny rendezője: a Veszprém Megyei Diáksport Egyesület Nevezés: Az MDSZ

Részletesebben

Magyar Evezős Szövetség

Magyar Evezős Szövetség Magyar Evezős Szövetség ORSZÁGOS DÖNTŐ III., IV., V., és VI. KORCSOPORT Szeged, 2014.09.05-06. 1 2014/2015. TANÉVI EVEZŐS DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS 1. Az országos döntő célja: Az evezés

Részletesebben

K Ö S Z Ö N T Ő. Budapest, 2015. június. Balogh Gábor elnök Magyar Diáksport Szövetség

K Ö S Z Ö N T Ő. Budapest, 2015. június. Balogh Gábor elnök Magyar Diáksport Szövetség K Ö S Z Ö N T Ő A Diákolimpia, a magyar iskolai sport egyedülálló, a tehetséggondozás területén is kiemelkedő jelentőségű versenyrendszerének idei küzdelmei lassan véget érnek. Záró eseményeink az idén

Részletesebben

ÚSZÁS I., II. korcsoport

ÚSZÁS I., II. korcsoport I., II. korcsoport 1. A verseny helye: BVSC Uszoda (1142 Budapest, Szőnyi út 2.) 2. A verseny időpontja: 2012. február 5. vasárnap 10.00 óra Jelentkezés: 9.00 óra 3. A verseny résztvevői: Az általános

Részletesebben

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT LEÁNY. Békéscsaba, Vásárhelyi Pál Szakközépiskola április 10.

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT LEÁNY. Békéscsaba, Vásárhelyi Pál Szakközépiskola április 10. 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT LEÁNY Békéscsaba, Vásárhelyi Pál Szakközépiskola 2015. április 10. 1 Tisztelt Diáksportolók, Testnevelők, Edzők! Kedves Vendégeink! Tisztelettel köszöntjük

Részletesebben

ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ. Bács-Kiskun Megyei Diák- és Szabadidősport Egyesület NEVE 2014/2015. TANÉVI V. KORCSOPORT FIÚ

ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ. Bács-Kiskun Megyei Diák- és Szabadidősport Egyesület NEVE 2014/2015. TANÉVI V. KORCSOPORT FIÚ Bács-Kiskun Megyei Diák- és Szabadidősport Egyesület NEVE 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT FIÚ Kecskemét, Kecskeméti Református Gimnázium 2014. december 12. 1 Kedves Fiatalok! Tisztelt

Részletesebben

KÖSZÖNTŐ. Kedves Diákolimpikonok! Tisztelt Vendégeink!

KÖSZÖNTŐ. Kedves Diákolimpikonok! Tisztelt Vendégeink! KÖSZÖNTŐ Kedves Diákolimpikonok! Tisztelt Vendégeink! A Budapesti Diáksport Szövetség nevében szeretettel köszöntöm az Asztalitenisz Diákolimpia Országos Döntő résztvevőit, a diáksportolókat, testnevelő

Részletesebben

Országos döntő: Sárvár, 2015. május 11. (hétfő)

Országos döntő: Sárvár, 2015. május 11. (hétfő) Országos döntő: Sárvár, 2015. május 11. (hétfő) 1 2014/2015. TANÉVI PETANQUE DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁS 1. A verseny célja: A petanque sport népszerűsítése az általános és középiskolák tanulói és pedagógusai

Részletesebben

MAGYAR ERŐEMELŐ SZÖVETSÉG 2014/2015. TANÉV. ORSZÁGOS DÖNTŐ Kazincbarcika 2015. május 16-17.

MAGYAR ERŐEMELŐ SZÖVETSÉG 2014/2015. TANÉV. ORSZÁGOS DÖNTŐ Kazincbarcika 2015. május 16-17. MAGYAR ERŐEMELŐ SZÖVETSÉG 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ Kazincbarcika 2015. május 16-17. 1 2014/2015. TANÉVI XVI. FEKVENYOMÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS 1. Az országos döntő célja: A fekvenyomó

Részletesebben

2018/2019. TANÉVI XIX. STRANDRÖPLABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ

2018/2019. TANÉVI XIX. STRANDRÖPLABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2018/2019. TANÉVI XIX. STRANDRÖPLABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ A Strandröplabda Diákolimpiát az oktatásért felelős miniszter a Magyar Diáksport Szövetséggel (továbbiakban: MDSZ) közösen hirdeti meg;

Részletesebben