Ikrény május 16. csütörtök

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Ikrény május 16. csütörtök"

Átírás

1 2012/2013. TANÉVI RÖPLABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT - LEÁNY Ikrény május 16. csütörtök

2 Kedves Diáksportolók! Kedves Vendégeink! Szeretettel köszöntjük a Röplabda Diákolimpia Leány IV. korcsoportos országos elődöntőjére érkező oktatási intézmények diákversenyzőit, testnevelő tanárait, a csapatokat elkísérő edzőket, szurkolókat. Valamennyi résztvevőnek sok sikert, sportszerű küzdelmet és eredményes szereplést kívánnak a Rendezők, a Győr-Moson-Sopron megyei Diáksport Tanács és a Magyar Diáksport Szövetség 2

3 2012/2013. TANÉVI RÖPLABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT LEÁNY 1. Az országos elődöntő célja: Versenylehetőség biztosítása az oktatási intézményben tanuló diákok részére. Az utánpótlás-nevelés, a kiválasztás lehetőségeinek bővítése, segítve a röplabda utánpótlás nevelési rendszerét. Az országos elődöntő győztes csapata részvételi jogosultságot szerez az országos döntőn való indulásra. 2. Az országos elődöntő rendezője: A Magyar Diáksport Szövetség megbízásából a Győr-Moson-Sopron megyei Diáksport Tanács és a Zrínyi Ilona Általános Iskola Tagintézménye Ikrény 3. Az országos elődöntő ideje: május 16. (csütörtök), órakor Technikai értekezlet: a verseny helyszínén 9.30 órakor 4. Az országos elődöntő helyszíne: Ikrény, Rábcatorok Kulturális és Sportközpont 9141 Ikrény, Vasútsor Versenybíróság: Elnök: Horvát György, tanár Titkár: Lőrinczné Schnepp Katalin, tanító 6. Az országos elődöntő résztvevői: A megyei/budapesti bajnokságok I. ill. II. helyezett csapatai, melyek a nevezési határidőig megküldték elektronikus nevezésüket. Az MDSZ 2012/2013. tanévi Versenykiírások és Programok Általános szabályok -ban megfogalmazottak szerinti IV. korcsoportba tartozó, ben született tanulók. Alacsonyabb korcsoportú tanuló (III. korcsoportos ben született) felversenyezhet egy korcsoporttal feljebb és visszaversenyezhet saját korcsoportjába is. 7. Igazolás: Egységes igazolás: szabályosan, a hatályban lévő Kormányrendelet alapján kiadott diákigazolvánnyal (elvesztése, megrongálódása esetén az oktatási intézmény igazgatója által kiállított és lepecsételt, fényképpel ellátott iskolalátogatási igazolással), az internetes nevezés alapján kinyomtatott, az iskola igazgatója által aláírt és pecséttel ellátott csapat nevezési lappal. A nevezési lapon a korosztálynak megfelelő érvényes orvosi igazolásnak kell szerepelnie (a szakszövetségi igazolványban szereplő, érvényes sportorvosi igazolás ezt kiválthatja). Orvosi igazolásként elfogadható az MDSZ által kiadott "orvosi igazolás" kártya is, mely kiválthatja a nevezési lapon szereplő igazolást. Iskola(ák) összevonása, ill. az iskola nevének változása esetén a csapatvezető a versenyen az iskola igazgatója által hitelesített dokumentumot köteles bemutatni, mellyel bizonyítja az intézmények összevonását, ill. az intézmény nevében történt változásokat. A fent előírt dokumentumok hiányában a versenyző(k) nem vehet(nek) részt az adott sportág versenyén! Kérjük a testnevelőket, gondoskodjanak arról, hogy a tanulók az igazoláshoz szükséges dokumentumokkal rendelkezzenek! 3

4 A versenyzők saját érdekükben - sérülés, orvosi ellátás miatt - tartsák maguknál a TAJkártyájukat, vagy annak másolatát. Csapat- és egyéni versenyeken az igazolásokkal ellátott elektronikus nevezési lapról a csapatok és az egyéni versenyzők versenyenként maguk gondoskodnak! Az országos selejtezőkön, elődöntőkön és döntőkön a csapatok tanárral, pedagógussal, vagy csapatvezetővel kötelesek megjelenni, aki az adott nevelési-oktatási intézmény alkalmazásában áll, vagy az iskola igazgatója által írásban megbízott vezető/edző. Ezen megbízás hiányában a versenybizottság a csapat mellett megjelent kísérőt nem tekinti hivatalos személynek, és a csapat az adott versenyen nem jogosult részt venni. A tanárok, edzők igazolása a verseny megkezdése előtt (pl. a technikai értekezleten) az igazoló bizottság feladata és kötelessége. Az igazolási dokumentumokat - labdajátékoknál - a verseny végéig a versenybizottságnál kell letétbe helyezni. Az igazolási dokumentumok biztonságos elhelyezéséről az adott Rendező szervnek kell gondoskodnia. 8. Csapatlétszám: 10 fő játékos + 2 fő felnőtt kísérő (tanár, vagy edző) Játékosok szerepeltetése: versenyenként és csapatonként 10 fő játékos szerepeltethető, az a 10 fő, akiket az adott verseny első mérkőzése jegyzőkönyvébe beírtak. 9. Résztvevő csapatok: Ssz Megye Iskola neve Település Tanár neve 1 Győr-Moson-Sopron megye I. Zrínyi Ilona Általános Iskola Abda Ferenczy Tamás 2 Somogy megye I. Kaposvári Általános Iskola Kaposvár Lábas Judit 3 Vas megye II. Zrínyi Ilona Általános Iskola Szombathely Gerlachfalvy Csilla 4 Veszprém megye II. Báthory István Általános Iskola Veszprém Bácskai Sándorné 10. Az országos elődöntő lebonyolítása: 4 csapat részvételével, egynapos verseny. Helyszíni sorsolást követően játék az 1-4, 2-3-as sorsolási tábla szerint, majd a vesztesek a III. helyért, a győztesek az I. helyért játszanak. 3 csapat részvételével, egynapos verseny. Helyszíni sorsolást követően játék az 1-2, 2-3, 3-1-es sorsolási tábla szerint. Két csapat megjelenése esetén: két mérkőzést kell játszani, a mérkőzések között egy órai szünettel. (Kupa szabályzat a továbbjutásnál. Egynapos versenyek.) Továbbjutó csoportonként az első, azaz 1 csapat. A távolról utazó csapat előzetes kérése alapján a 3-as sorsolási szám részére kiadható, ez esetben csak az 1-es és a 2-es számra sorsolunk. Amennyiben a távolról utazó csapat a technikai értekezletre megérkezik, de hazautazási nehézségei vannak, úgy kérésére a 2-es sorsolási szám kiadható, ez esetben csak az 1-es és a 3-as számra sorsolunk. 11. Díjazás: Az országos elődöntő I-III. helyezett csapatai érem, valamennyi csapata oklevél-díjazásban részesül. 12. Költségek: A rendezési, díjazási költségeket a Magyar Diáksport Szövetség biztosítja. Az utazási, és az egyéb felmerülő költségeket a csapatok maguk viselik. 13. Egyéb rendelkezések: A mérkőzések 3 nyert játszmáig tartanak. A mérkőzésekért adható pontok: - győzelem 2 pont, vereség 1 pont, ki nem állás 0 pont. 4

5 3 csapat részvétele esetén a helyezések eldöntése: a legtöbb bajnoki pontot szerzett csapat, nyert-vesztett játszmák aránya, nyert-vesztett pontok aránya, egymás ellen elért eredmény. A mérkőzések között 15 perc szünet ill. bemelegítési idő van a csapatok első mérkőzéseit kivéve, ahol 20 perc a bemelegítési idő. Ezt az előző mérkőzés befejezésétől kell számítani. Háló magassága: leányoknál 217 cm, fiúknál 230cm. Antenna alkalmazása kötelező! Labda: a mérkőzéseken csak MIKASA, MOLTEN, STAR és GALA labda használható, a csapatok megegyezése szerint. Ha nem születik megegyezés, a GALA labda használata kötelező. A Diákolimpia versenyein az adott sportágnak megfelelő sportöltözékben jelenhetnek meg a tanulók. Sportfelszerelésükön reklámfelirat viselése megengedett. Nemzeti válogatott, és egyesületi sportöltözék viselése nem engedélyezett! Amennyiben az országos döntőn a csapat mezén egyesületi név szerepel, a mérkőzéseket csak a rendező által biztosított jelzőmezben játszhatja! A mérkőzéseket csak számozott mezben lehet játszani. Az országos elődöntő, döntő mérkőzésein a nemzetközi jegyzőkönyv használata nem kötelező. A versenyen LIBERO játékos szerepeltethető. A diákolimpia országos elődöntőjébe jutott csapatok kötelesek a rendezvény kezdetétől (megnyitó ünnepség) a zárásig (eredményhirdetés) az eseményen jelen lenni. Ez alól kivétel, ha nyomós indok alapján az ilyen jellegű szándékot a technikai értekezleten előre bejelentik a VB elnökének. Az országos elődöntőről indokolatlanul korábban eltávozó csapato(ka)t az MDSZ elnöksége kizárhatja a következő tanévi versenyekből. Azon iskolák, akik csapataikat a diákolimpia országos versenyeire benevezik, őket az MDSZ OK besorolja és ennek ellenére a versenyen nem vesznek részt és írásban az MDSZ OK, illetve a rendezők felé nem jelzik a rendezvény kezdete előtt legalább 1 héttel távolmaradásuk okát, automatikusan kizárják magukat a 2012/2013. tanévi diákolimpiai versenyekről az adott sportágban. A részt venni szándékozó iskola igazgatója felelősséggel nyilatkozik a nevezési lapon arról, ha a megadott határidőn túl mondja le a részvételt, kötelezettséget vállal az igazolt költségek megtérítésére az MDSZ, illetve a rendező szerv felé! Az öltözőben, a versenyhelyen elhelyezett értéktárgyakért, felszerelésért a rendezőség felelősséget NEM vállal. A versenyhelyszínen okozott kárért a csapatok teljes anyagi felelősséggel tartoznak. Minden egyéb kérdésben, melyre ezen versenykiírás nem tér ki, az MDSZ 2012/2013. tanévi versenykiírása, valamint az MRSZ érvényben lévő Röplabdázás verseny és játékszabályai a mérvadók. Minden Résztvevőnek sikeres felkészülést és eredményes versenyzést kívánunk! A versennyel kapcsolatos információ: Telefon: Mobil:

6 2012/2013. TANÉVI RÖPLABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ Ikrény, május 16. IV. KORCSOPORT - LEÁNY Sorsolás Résztvevők Sorsolási szám Zrínyi Ilona Általános Iskola Abda Kaposvári Általános Iskola Zrínyi Ilona Általános Iskola Szombathely Báthory István Általános Iskola Időrend (tájékoztató jellegű) Sorsolás helyért helyért Eredményhirdetés: Az utolsó mérkőzést követően. Az időrend csak tájékoztató jellegű, amennyiben a mérkőzések a vártnál hamarabb/később fejeződnek be, úgy a következő mérkőzés kezdése is hamarabb/később lesz. (20 perces szabály). Végeredmény Hely Település / Iskola 6

7 2012/2013. TANÉVI RÖPLABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ Ikrény, május 16. IV. KORCSOPORT LEÁNY Iskola neve: Címe: Csapatvezető neve: Mobil száma: Ssz. Játékos neve Mezszáma (I.) mezszín: Mezszáma (II.) mezszín: Kelt:, hó. nap PH. testnevelő aláírása 7

8 T É R K É P Rábcatorok Kulturális és Sportközpont 9141 Ikrény, Vasútsor 6. 8

VESZPRÉM 2013. ÁPRILIS

VESZPRÉM 2013. ÁPRILIS VESZPRÉM 2013. ÁPRILIS 26. VESZPRÉM MEGYEI DIÁKSPORT SZÖVETSÉG 2012/2013. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ - V. KORCSOPORT - FIÚ VESZPRÉM, 2013. ÁPRILIS 26. 1. Az országos elődöntő rendezője:

Részletesebben

Tatabánya 2013. május 14.

Tatabánya 2013. május 14. 2012/2013. TANÉVI RÖPLABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT - LEÁNY Tatabánya 2013. május 14. Kedves Diáksportolók! Kedves Vendégeink! Szeretettel köszöntjük a Röplabda Diákolimpia Leány IV.

Részletesebben

2012/2013. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT LÁNY. Győr, Magvassy Mihály Sportcsarnok 2013. május 14.

2012/2013. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT LÁNY. Győr, Magvassy Mihály Sportcsarnok 2013. május 14. 2012/2013. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT LÁNY Győr, Magvassy Mihály Sportcsarnok 2013. május 14. 2012/2013. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ - III. KORCSOPORT

Részletesebben

Budapesti Diáksport Szövetség

Budapesti Diáksport Szövetség Budapesti Diáksport Szövetség 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT FIÚ Budapest, 2015. május 09. szombat 1 Tisztelt Diáksportolók, Testnevelők, Edzők! Kedves Vendégeink! Tisztelettel köszöntjük

Részletesebben

FEJÉR MEGYEI DIÁKSPORT EGYESÜLET

FEJÉR MEGYEI DIÁKSPORT EGYESÜLET FEJÉR MEGYEI DIÁKSPORT EGYESÜLET 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT FIÚ Székesfehérvár, Felsővárosi Általános Iskola 2015. május 08. 1 Tisztelt Diáksportolók, Testnevelők, Edzők! Kedves

Részletesebben

DABAS május 14.

DABAS május 14. DABAS 2013. május 14. 2012/2013. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ - III. KORCSOPORT - FIÚ Dabas, 2013. május 14. 1. Az országos elődöntő rendezője: a Magyar Diáksport Szövetség megbízásából

Részletesebben

Vas Megyei Diáksport Egyesület

Vas Megyei Diáksport Egyesület Vas Megyei Diáksport Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ VI. KORCSOPORT FIÚ Szombathely 2015. január 15. 1 Tisztelt Diáksportolók, Testnevelők, Edzők! Kedves Vendégeink! Tisztelettel köszöntjük

Részletesebben

VAS MEGYEI DIÁKSPORT EGYESÜLET

VAS MEGYEI DIÁKSPORT EGYESÜLET VAS MEGYEI DIÁKSPORT EGYESÜLET 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT LEÁNY SZOMBATHELY 2015. április 08. 1 Tisztelt Diáksportolók, Testnevelők, Edzők! Kedves Vendégeink! Tisztelettel köszöntjük

Részletesebben

Veszprém Megyei Diáksport Egyesület

Veszprém Megyei Diáksport Egyesület Veszprém Megyei Diáksport Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT FIÚ Sümeg, Ramassetter Vince Általános Iskola 2015. május 14. 1 Tisztelt Diáksportolók, Testnevelők, Edzők! Kedves

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT LEÁNY

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT LEÁNY 2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT LEÁNY 1. Az országos elődöntő célja: A kézilabda sportág népszerűsítése az iskoláskorú tanulók körében. Játék- és versenyzési lehetőség

Részletesebben

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT FIÚ. Kaposvár 2015. május 11.

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT FIÚ. Kaposvár 2015. május 11. 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT FIÚ Kaposvár 2015. május 11. 1 Tisztelt Diáksportolók, Testnevelők, Edzők! Kedves Vendégeink! Tisztelettel köszöntjük a Röplabda Diákolimpia Fiú IV. korcsoportos

Részletesebben

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ VI. KORCSOPORT FIÚ / LEÁNY Helyszín 2015. január?. 1 Tisztelt Diáksportolók, Testnevelők, Edzők! Kedves

Részletesebben

CSONGRÁD MEGYEI DIÁKSPORT EGYESÜLET

CSONGRÁD MEGYEI DIÁKSPORT EGYESÜLET CSONGRÁD MEGYEI DIÁKSPORT EGYESÜLET 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT LEÁNY SZEGED 2015. MÁJUS 5. 1 Tisztelt Diáksportolók, Testnevelők, Edzők! Kedves Vendégeink! Tisztelettel köszöntjük

Részletesebben

BÁCS-KISKUN MEGYEI DIÁK- ÉS SZABADIDŐSPORT EGYESÜLET

BÁCS-KISKUN MEGYEI DIÁK- ÉS SZABADIDŐSPORT EGYESÜLET BÁCS-KISKUN MEGYEI DIÁK- ÉS SZABADIDŐSPORT EGYESÜLET 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ VI. KORCSOPORT LEÁNY Kecskemét 2015. január 14. 1 Tisztelt Diáksportolók, Testnevelők, Edzők! Kedves Vendégeink!

Részletesebben

PEST MEGYEI DIÁKSPORT SZÖVETSÉG

PEST MEGYEI DIÁKSPORT SZÖVETSÉG PEST MEGYEI DIÁKSPORT SZÖVETSÉG 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ VI. KORCSOPORT LEÁNY Gödöllő 2015. január 15. 1 Tisztelt Diáksportolók, Testnevelők, Edzők! Kedves Vendégeink! Tisztelettel köszöntjük

Részletesebben

Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület

Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT LEÁNY Nyíregyháza, 2015. május 11. 1 Tisztelt Diáksportolók, Testnevelők, Edzők! Kedves

Részletesebben

2014/2015. TANÉV VI. KORCSOPORT FIÚ. Kazincbarcika, Kazincbarcikai Sportközpont

2014/2015. TANÉV VI. KORCSOPORT FIÚ. Kazincbarcika, Kazincbarcikai Sportközpont Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ VI. KORCSOPORT FIÚ Kazincbarcika, Kazincbarcikai Sportközpont 2015. január 13. 1 Tisztelt Diáksportolók,

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ - VI. KORCSOPORT - FIÚ

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ - VI. KORCSOPORT - FIÚ ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ 2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ - VI. KORCSOPORT - FIÚ 1. A verseny célja: Játék- és versenyzési lehetőség biztosítása a kézilabda sportággal megismerkedő fiatalok

Részletesebben

BUDAPESTI DIÁKSPORT SZÖVETSÉG

BUDAPESTI DIÁKSPORT SZÖVETSÉG BUDAPESTI DIÁKSPORT SZÖVETSÉG 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ VI. KORCSOPORT FIÚ Budapest XVIII., Karinthy Frigyes Gimnázium 2015. január 14. szerda 1 Tisztelt Diáksportolók, Testnevelők, Edzők! Kedves

Részletesebben

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ 2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ - VI. KORCSOPORT - LEÁNY 1. A verseny célja: Játék- és versenyzési

Részletesebben

HAJDÚ-BIHAR MEGYEI DIÁKSPORT SZÖVETSÉG 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ VI. KORCSOPORT FIÚ. Debrecen, Fazekas Mihály Gimnázium 2015. január 16.

HAJDÚ-BIHAR MEGYEI DIÁKSPORT SZÖVETSÉG 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ VI. KORCSOPORT FIÚ. Debrecen, Fazekas Mihály Gimnázium 2015. január 16. HAJDÚ-BIHAR MEGYEI DIÁKSPORT SZÖVETSÉG 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ VI. KORCSOPORT FIÚ Debrecen, Fazekas Mihály Gimnázium 2015. január 16. 1 Tisztelt Diáksportolók, Testnevelők, Edzők! Kedves Vendégeink!

Részletesebben

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT LEÁNY Nyíregyháza, Vasvári Pál Gimnázium 2015. április 01. 1 Tisztelt Diáksportolók, Testnevelők,

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT FIÚ

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT FIÚ 2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT FIÚ 1. Az országos elődöntő célja: A kézilabda sportág népszerűsítése az iskoláskorú tanulók körében. Játék- és versenyzési lehetőség

Részletesebben

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ. Kisvárda, Városi Sportcsarnok április 21.

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ. Kisvárda, Városi Sportcsarnok április 21. Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ Kisvárda, Városi Sportcsarnok 2015. április 21. 2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT

Részletesebben

Pest Megyei Diáksport Szövetség 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT FIÚ. Gödöllő április 09.

Pest Megyei Diáksport Szövetség 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT FIÚ. Gödöllő április 09. Pest Megyei Diáksport Szövetség 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT FIÚ Gödöllő 2015. április 09. 1 Tisztelt Diáksportolók, Testnevelők, Edzők! Kedves Vendégeink! Tisztelettel köszöntjük a

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ - VI. KORCSOPORT - FIÚ

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ - VI. KORCSOPORT - FIÚ 2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ - VI. KORCSOPORT - FIÚ 1. A verseny célja: Játék- és versenyzési lehetőség biztosítása a kézilabda sportággal megismerkedő fiatalok részére. Az

Részletesebben

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT FIÚ. Szolnok, Széchenyi István Gimnázium április 10.

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT FIÚ. Szolnok, Széchenyi István Gimnázium április 10. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT FIÚ Szolnok, Széchenyi István Gimnázium 2015. április 10. 1 Tisztelt Diáksportolók, Testnevelők,

Részletesebben

Komárom-Esztergom Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület

Komárom-Esztergom Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület Komárom-Esztergom Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT FIÚ Tatabánya 2015. március 30. 1 Tisztelt Diáksportolók, Testnevelők, Edzők! Kedves Vendégeink!

Részletesebben

BÁCS-KISKUN MEGYEI DIÁK- ÉS SZABADIDŐSPORT EGYESÜLET

BÁCS-KISKUN MEGYEI DIÁK- ÉS SZABADIDŐSPORT EGYESÜLET BÁCS-KISKUN MEGYEI DIÁK- ÉS SZABADIDŐSPORT EGYESÜLET 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT FIÚ KECSKEMÉT 2015. április 08. 1 Tisztelt Diáksportolók, Testnevelők, Edzők! Kedves Vendégeink! Tisztelettel

Részletesebben

VAS MEGYEI DIÁKSPORT EGYESÜLET

VAS MEGYEI DIÁKSPORT EGYESÜLET VAS MEGYEI DIÁKSPORT EGYESÜLET 2015/2016. TANÉV IV. KORCSOPORT FIÚ SZOMBATHELY 2016. május 17. 1 Tisztelt Diáksportolók, Testnevelők, Edzők! Kedves Vendégeink! Tisztelettel köszöntjük a Röplabda Diákolimpia

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT FIÚ

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT FIÚ ELŐDÖNTŐ 2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT FIÚ 1. Az országos elődöntő célja: A kézilabda sportág népszerűsítése az iskoláskorú tanulók körében. Játék- és versenyzési

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT FIÚ. Budapest, 2015. május 19. kedd

2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT FIÚ. Budapest, 2015. május 19. kedd III. KORCSOPORT FIÚ Budapest, 2015. május 19. kedd 1 KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA III. KORCSOPORT FIÚ 1. Az országos elődöntő célja: A kézilabda sportág népszerűsítése az iskoláskorú tanulók körében. Játék- és

Részletesebben

2015/2016. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT FIÚ

2015/2016. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT FIÚ 2015/2016. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT FIÚ 1. Az országos elődöntő célja: A kézilabda sportág népszerűsítése az iskoláskorú tanulók körében. Játék- és versenyzési lehetőség

Részletesebben

Pest Megyei Diáksport Szövetség. 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT FIÚ és LEÁNY. Gödöllő május 12.

Pest Megyei Diáksport Szövetség. 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT FIÚ és LEÁNY. Gödöllő május 12. Pest Megyei Diáksport Szövetség 2014/2015. TANÉV IV. KORCSOPORT FIÚ és LEÁNY Gödöllő 2015. május 12. 1 Tisztelt Diáksportolók, Testnevelők, Edzők! Kedves Vendégeink! Tisztelettel köszöntjük a Röplabda

Részletesebben

Jász Nagykun Szolnok Megyei Diáksport és Szabadidő SE

Jász Nagykun Szolnok Megyei Diáksport és Szabadidő SE Jász Nagykun Szolnok Megyei Diáksport és Szabadidő SE 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ VI. KORCSOPORT FIÚ Szolnok, Szolnoki Széchenyi István Gimnázium 2015. január 14. 1 Tisztelt Diáksportolók, Testnevelők,

Részletesebben

ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ. Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület

ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ. Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület 2015/2016. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT FIÚ 1. Az országos elődöntő célja: A kézilabda

Részletesebben

2015/2016. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT LEÁNY

2015/2016. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT LEÁNY 2015/2016. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT LEÁNY 1. Az országos elődöntő célja: A kézilabda sportág népszerűsítése az iskoláskorú tanulók körében. Játék- és versenyzési lehetőség

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT FIÚ

2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT FIÚ 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT FIÚ Budapest, Lőrinci Sportcsarnok 2015. április 13. hétfő, 10 óra 1 2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT FIÚ 1. Az

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT LEÁNY

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT LEÁNY 2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT LEÁNY 1. Az országos elődöntő célja: A kézilabda sportág utánpótlás-bázisának szélesítése minél több iskoláskorú tanuló bevonásával.

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT FIÚ

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT FIÚ 2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT FIÚ 1. Az országos elődöntő célja: A kézilabda sportág utánpótlás-bázisának szélesítése minél több iskoláskorú tanuló bevonásával.

Részletesebben

2015/2016. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT FIÚ

2015/2016. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT FIÚ 2015/2016. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT FIÚ 1. Az országos elődöntő célja: A kézilabda sportág népszerűsítése az iskoláskorú tanulók körében. Játék- és versenyzési lehetőség

Részletesebben

MAGYAR GYEPLABDA SZAKSZÖVETSÉG 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐK

MAGYAR GYEPLABDA SZAKSZÖVETSÉG 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐK MAGYAR GYEPLABDA SZAKSZÖVETSÉG 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐK 1 2014/2015. TANÉVI GYEPLABDA DIÁKOLIMPIA TEREM és MŰFÜVES VERSENYKIÍRÁS 1. Az országos döntő célja: A gyeplabdázás népszerűsítése az általános

Részletesebben

2015/2016. TANÉV IV. KORCSOPORT LEÁNY. Budapest május 19. csütörtök

2015/2016. TANÉV IV. KORCSOPORT LEÁNY. Budapest május 19. csütörtök 2015/2016. TANÉV IV. KORCSOPORT LEÁNY Budapest 2016. május 19. csütörtök 1 Tisztelt Diáksportolók, Testnevelők, Edzők! Kedves Vendégeink! Tisztelettel köszöntjük a Röplabda Diákolimpia IV. korcsoportos

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT LEÁNY

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT LEÁNY 2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT LEÁNY 1. Az országos elődöntő célja: A kézilabda sportág utánpótlás-bázisának szélesítése minél több iskoláskorú tanuló bevonásával.

Részletesebben

Az országos döntőn a megyei elődöntőkről korcsoportonként az 1-3. helyezett egyéni versenyzői vehetnek részt.

Az országos döntőn a megyei elődöntőkről korcsoportonként az 1-3. helyezett egyéni versenyzői vehetnek részt. Országos Kötélugró Diákolimpia 2013. évi versenykiírása 1. A verseny rendezője Magyar Ugrókötelesek Szövetsége, Szan-Dia Fitness Sport Club 2. Az országos döntő helyszíne és időpontja I.-II.-III.- IV.-V.-VI.

Részletesebben

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Diáksport és

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Diáksport és Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Diáksport és 2015/2016. TANÉV IV. KORCSOPORT LEÁNY Jászberény 2016. május 19. 1 Tisztelt Diáksportolók, Testnevelők, Edzők! Kedves Vendégeink! Tisztelettel köszöntjük a Röplabda

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT FIÚ

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT FIÚ 2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT FIÚ 1. Az országos elődöntő célja: A kézilabda sportág népszerűsítése az iskoláskorú tanulók körében. Játék- és versenyzési lehetőség

Részletesebben

Veszprém Megyei Diáksport Egyesület

Veszprém Megyei Diáksport Egyesület Veszprém Megyei Diáksport Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT FIÚ Sümeg, Ramassetter Vince Általános Iskola 2015. május 26. 1 Kedves Diáksportolók, Testnevelők, Edzők! Tisztelt

Részletesebben

FEJÉR MEGYEI DIÁKSPORT EGYESÜLET

FEJÉR MEGYEI DIÁKSPORT EGYESÜLET FEJÉR MEGYEI DIÁKSPORT EGYESÜLET CÍMER 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT FIÚ Székesfehérvár, Felsővárosi Általános Iskola és Sukorói Tagiskola 2015. május 28. 1 Kedves Diáksportolók, Testnevelők,

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT LEÁNY

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT LEÁNY 2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ LEÁNY 1. Az országos elődöntő célja: A kézilabda sportág népszerűsítése az iskoláskorú tanulók körében. Játék- és versenyzési lehetőség biztosítása

Részletesebben

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Diáksport és

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Diáksport és Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Diáksport és 2015/2016. TANÉV IV. KORCSOPORT FIÚ Szolnok 2016. május 12. 1 Tisztelt Diáksportolók, Testnevelők, Edzők! Kedves Vendégeink! Tisztelettel köszöntjük a Röplabda

Részletesebben

Budapesti Diáksport Szövetség 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT LEÁNY. Budapest II. Móricz Zsigmond Gimnázium

Budapesti Diáksport Szövetség 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT LEÁNY. Budapest II. Móricz Zsigmond Gimnázium Budapesti Diáksport Szövetség 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT LEÁNY Budapest II. Móricz Zsigmond Gimnázium 2014.12.11. 1 Kedves Fiatalok! Tisztelt Testnevelők, Felkészítők! Tisztelettel

Részletesebben

Hajdú-Bihar Megyei Diáksport Szövetség és a Magyar Diáksport Szövetség

Hajdú-Bihar Megyei Diáksport Szövetség és a Magyar Diáksport Szövetség 2012/2013. TANÉVI KOSÁRLABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT FIÚ Debrecen 2013. május 28. Kedves Fiatalok, Testnevelők, Edzők! Tisztelt Vendégeink! Szeretettel köszöntjük a Kosárlabda Diákolimpia

Részletesebben

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT LEÁNY. Békéscsaba, Szent László Utcai Általános Iskola 2015. május 14.

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT LEÁNY. Békéscsaba, Szent László Utcai Általános Iskola 2015. május 14. 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT LEÁNY Békéscsaba, Szent László Utcai Általános Iskola 2015. május 14. 1 Kedves Diáksportolók, Testnevelők, Edzők! Tisztelt Vendégeink! Tisztelettel köszöntjük

Részletesebben

ÚSZÁS BUDAPESTI DIÁKOLIMPIA DÖNTŐ I., II. korcsoport

ÚSZÁS BUDAPESTI DIÁKOLIMPIA DÖNTŐ I., II. korcsoport korcsoport kategória verseny időpontja Igazolás időpontja nevezési határidő I. és II. kcs. - vasárnap, 10.00 vasárnap, 8.30-9.30 III. és IV. kcs. B kategória III. és IV. kcs. CSAK VÁLTÓK A kategória V-VI.

Részletesebben

ÚSZÁS I., II. korcsoport

ÚSZÁS I., II. korcsoport I., II. korcsoport 1. A verseny helye: BVSC Uszoda (1142 Budapest, Szőnyi út 2.) 2. A verseny időpontja: 2012. február 5. vasárnap 10.00 óra Jelentkezés: 9.00 óra 3. A verseny résztvevői: Az általános

Részletesebben

Budapesti Diáksport Szövetség és a Magyar Diáksport Szövetség

Budapesti Diáksport Szövetség és a Magyar Diáksport Szövetség 2012/2013. TANÉVI KOSÁRLABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT LEÁNY Budapest 2013. május 23. csütörtök Kedves Fiatalok, Testnevelők, Edzők! Tisztelt Vendégeink! Szeretettel köszöntjük a Kosárlabda

Részletesebben

Heves Megyei Diák- és Szabadidősport Egyesület

Heves Megyei Diák- és Szabadidősport Egyesület Heves Megyei Diák- és Szabadidősport Egyesület 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT LEÁNY Egri Hunyadi Mátyás Általános Iskola 2014. december 08. 1 Kedves Fiatalok! Tisztelt Testnevelők, Felkészítők!

Részletesebben

Budapesti Diáksport Szövetség 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ I. KORCSOPORT LEÁNY. Vajda Péter Ének-Zenei Általános és Sportiskola

Budapesti Diáksport Szövetség 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ I. KORCSOPORT LEÁNY. Vajda Péter Ének-Zenei Általános és Sportiskola Budapesti Diáksport Szövetség 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ I. KORCSOPORT LEÁNY és Sportiskola 2014.12.03. 1 Kedves Fiatalok! Tisztelt Testnevelők, Felkészítők! Tisztelettel köszöntjük a Kispályás

Részletesebben

VAS MEGYEI DIÁKSPORT EGYESÜLET

VAS MEGYEI DIÁKSPORT EGYESÜLET VAS MEGYEI DIÁKSPORT EGYESÜLET 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT FIÚ SZOMBATHELY 2015. május 28. 1 Kedves Diáksportolók, Testnevelők, Edzők! Tisztelt Vendégeink! Tisztelettel köszöntjük

Részletesebben

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT FIÚ. Nyíregyháza, május 27.

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT FIÚ. Nyíregyháza, május 27. Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT FIÚ Nyíregyháza, 2015. május 27. 1 Kedves Diáksportolók, Testnevelők, Edzők! Tisztelt Vendégeink!

Részletesebben

ÚSZÁS Budapesti Diákolimpia Döntő. III., IV., V-VI. korcsoport B kategória

ÚSZÁS Budapesti Diákolimpia Döntő. III., IV., V-VI. korcsoport B kategória ÚSZÁS Budapesti Diákolimpia Döntő III., IV., V-VI. korcsoport B kategória 1. A verseny helye: (BVSC) Laky Károly Uszoda (1142 Budapest, Szőnyi út 2.) 2. A verseny időpontja: 2013. január 13., vasárnap,

Részletesebben

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT FIÚ. Kaposvár MÁJUS 26.

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT FIÚ. Kaposvár MÁJUS 26. 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT FIÚ Kaposvár 2015. MÁJUS 26. 1 Kedves Diáksportolók, Testnevelők, Edzők! Tisztelt Vendégeink! Tisztelettel köszöntjük a Röplabda Diákolimpia Fiú III.

Részletesebben

Jász Nagykun Szolnok Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület

Jász Nagykun Szolnok Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület Jász Nagykun Szolnok Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT FIÚ / LEÁNY Jászberény 2015. május 26. 1 Kedves Diáksportolók, Testnevelők, Edzők! Tisztelt

Részletesebben

2015/2016. TANÉVI EVEZŐS DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS

2015/2016. TANÉVI EVEZŐS DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS 2015/2016. TANÉVI EVEZŐS DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS 1. Az országos döntő célja: Az evezés sportág népszerűsítése az általános és középiskolák tanulói és pedagógusai körében. A fiatalok készségeinek,

Részletesebben

ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ. Budapesti Diáksport Szövetség 2014/2015. TANÉVI III. KORCSOPORT FIÚ

ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ. Budapesti Diáksport Szövetség 2014/2015. TANÉVI III. KORCSOPORT FIÚ Budapesti Diáksport Szövetség 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT FIÚ Budapest XXIII., Grassalkovich Antal Általános 2014.12.11. 1 Kedves Fiatalok! Tisztelt Testnevelők, Felkészítők! Tisztelettel

Részletesebben

Magyar Evezős Szövetség

Magyar Evezős Szövetség Magyar Evezős Szövetség ORSZÁGOS DÖNTŐ III., IV., V., és VI. KORCSOPORT Szeged, 2014.09.05-06. 1 2014/2015. TANÉVI EVEZŐS DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS 1. Az országos döntő célja: Az evezés

Részletesebben

ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ. Fejér Megyei Diáksport Egyesület 2014/2015. TANÉVI I. KORCSOPORT FIÚ DUNAÚJVÁROS. 2014. december 11.

ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ. Fejér Megyei Diáksport Egyesület 2014/2015. TANÉVI I. KORCSOPORT FIÚ DUNAÚJVÁROS. 2014. december 11. Fejér Megyei Diáksport Egyesület 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ I. KORCSOPORT FIÚ DUNAÚJVÁROS Dunaújvárosi Főiskola Sportcsarnoka (Campus Aréna) 2014. december 11. 1 Kedves Fiatalok! Tisztelt Testnevelők,

Részletesebben

ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ. Fejér Megyei Diáksport Egyesület 2014/2015. TANÉVI V. KORCSOPORT FIÚ DUNAÚJVÁROS december 11.

ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ. Fejér Megyei Diáksport Egyesület 2014/2015. TANÉVI V. KORCSOPORT FIÚ DUNAÚJVÁROS december 11. Fejér Megyei Diáksport Egyesület 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT FIÚ DUNAÚJVÁROS Dunaújvárosi Főiskola Sportcsarnoka (Campus Aréna) 2014. december 11. 1 Kedves Fiatalok! Tisztelt Testnevelők,

Részletesebben

-Moson-Sopron Megyei Diáksport Egyesület

-Moson-Sopron Megyei Diáksport Egyesület -Moson-Sopron Megyei Diáksport Egyesület 2015/2016. TANÉV III. KORCSOPORT FIÚ Ikrény 2016. május 27. 1 Kedves Diáksportolók, Testnevelők, Edzők! Tisztelt Vendégeink! Tisztelettel köszöntjük a Röplabda

Részletesebben

ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ. Komárom-Esztergom Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület 2014/2015. TANÉVI II. KORCSOPORT LÁNY

ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ. Komárom-Esztergom Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület 2014/2015. TANÉVI II. KORCSOPORT LÁNY Komárom-Esztergom Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ II. KORCSOPORT LÁNY KOMÁROM Városi Sportcsarnok 2014. december 17. 1 Kedves Fiatalok! Tisztelt Testnevelők,

Részletesebben

Heves Megyei Diák- és Szabadidősport Egyesület

Heves Megyei Diák- és Szabadidősport Egyesület Heves Megyei Diák- és Szabadidősport Egyesület 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT LEÁNY Egri Hunyadi Mátyás Általános Iskola 2014. december 10. 1 Kedves Fiatalok! Tisztelt Testnevelők,

Részletesebben

KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ - VI. KORCSOPORT - LEÁNY

KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ - VI. KORCSOPORT - LEÁNY 2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ - VI. KORCSOPORT - LEÁNY 1. A verseny célja: Játék- és versenyzési lehetőség biztosítása a kézilabda sportággal megismerkedő fiatalok részére.

Részletesebben

MAGYAR VÍVÓ SZÖVETSÉG PÁRBAJTŐR KARD TŐR ORSZÁGOS DÖNTŐK

MAGYAR VÍVÓ SZÖVETSÉG PÁRBAJTŐR KARD TŐR ORSZÁGOS DÖNTŐK MAGYAR VÍVÓ SZÖVETSÉG PÁRBAJTŐR KARD TŐR ORSZÁGOS DÖNTŐK 1 2013/2014. TANÉVI VÍVÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ PÁRBAJTŐR VERSENYKIÍRÁS 1. Az országos döntők célja: A vívósport belüli népszerűsítése az általános

Részletesebben

ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ. Bács-Kiskun Megyei Diák- és Szabadidősport Egyesület NEVE 2014/2015. TANÉVI V. KORCSOPORT FIÚ

ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ. Bács-Kiskun Megyei Diák- és Szabadidősport Egyesület NEVE 2014/2015. TANÉVI V. KORCSOPORT FIÚ Bács-Kiskun Megyei Diák- és Szabadidősport Egyesület NEVE 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT FIÚ Kecskemét, Kecskeméti Református Gimnázium 2014. december 12. 1 Kedves Fiatalok! Tisztelt

Részletesebben

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT FIÚ. Kaposvár 2015. április 13.

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT FIÚ. Kaposvár 2015. április 13. 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT FIÚ Kaposvár 2015. április 13. 1 Kedves Diáksportolók, Testnevelők, Edzők! Kedves Vendégeink! Tisztelettel köszöntjük a Kosárlabda Diákolimpia V. korcsoportos

Részletesebben

ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ. Komárom-Esztergom Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület 2014/2015. TANÉVI III. KORCSOPORT FIÚ

ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ. Komárom-Esztergom Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület 2014/2015. TANÉVI III. KORCSOPORT FIÚ Komárom-Esztergom Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT FIÚ KOMÁROM Városi Sportcsarnok 2014. december 17. 1 Kedves Fiatalok! Tisztelt Testnevelők,

Részletesebben

HAJDÚ-BIHAR MEGYEI DIÁKSPORT SZÖVETSÉG 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ VI. KORCSOPORT - FIÚ

HAJDÚ-BIHAR MEGYEI DIÁKSPORT SZÖVETSÉG 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ VI. KORCSOPORT - FIÚ HAJDÚ-BIHAR MEGYEI DIÁKSPORT SZÖVETSÉG 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ VI. KORCSOPORT - FIÚ Debrecen, Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma 2015. január 7. 1 Kedves Diáksportolók, Testnevelők,

Részletesebben

KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI EGYESÜLET 2015/2016. TANÉV III. KORCSOPORT - LEÁNY. Tatabánya május 24.

KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI EGYESÜLET 2015/2016. TANÉV III. KORCSOPORT - LEÁNY. Tatabánya május 24. KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI EGYESÜLET 2015/2016. TANÉV III. KORCSOPORT - LEÁNY Tatabánya 2016. május 24. 1 Kedves Diáksportolók, Testnevelők, Edzők! Tisztelt Vendégeink! Tisztelettel köszöntjük a Röplabda

Részletesebben

I., II. korcsoportos atlétika diákolimpia

I., II. korcsoportos atlétika diákolimpia I., II. korcsoportos atlétika diákolimpia Budapesti Honvéd SE XIII. ker. Dózsa György út 53. 2015. május 5. kedd www.bpdiaksport.hu 1. A bajnokság célja: Budapest 2015. évi Diákolimpia Bajnoka cím. Az

Részletesebben

2015/2016. TANÉVI KISPÁLYÁS FLOORBALL DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT LEÁNY

2015/2016. TANÉVI KISPÁLYÁS FLOORBALL DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT LEÁNY 2015/2016. TANÉVI KISPÁLYÁS FLOORBALL DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT LEÁNY 1. Az országos elődöntő célja: Versenylehetőség biztosítása a köznevelési intézményben tanuló diákok részére. Az

Részletesebben

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ VI. KORCSOPORT - LEÁNY. Pécs, január 08. Pécsi Tudományegyetem Jakabhegyi Úti Sportcsarnoka

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ VI. KORCSOPORT - LEÁNY. Pécs, január 08. Pécsi Tudományegyetem Jakabhegyi Úti Sportcsarnoka BARANYA MEGYEI DIÁKSPORT TANÁCS 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ VI. KORCSOPORT - LEÁNY Pécs, Pécsi Tudományegyetem Jakabhegyi Úti Sportcsarnoka 2015. január 08. 1 Kedves Diáksportolók, Testnevelők,

Részletesebben

FEJÉR MEGYEI DIÁKSPORT EGYESÜLET 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT FIÚ - LEÁNY. Székesfehérvár 2015. április 30.

FEJÉR MEGYEI DIÁKSPORT EGYESÜLET 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT FIÚ - LEÁNY. Székesfehérvár 2015. április 30. FEJÉR MEGYEI DIÁKSPORT EGYESÜLET 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT FIÚ - LEÁNY Székesfehérvár 2015. április 30. 1 Kedves Diáksportolók, Testnevelők, Edzők! Kedves Vendégeink! Tisztelettel

Részletesebben

ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ. Bács-Kiskun Megyei Diák- és Szabadidősport Egyesület NEVE 2014/2015. TANÉVI IV. KORCSOPORT FIÚ

ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ. Bács-Kiskun Megyei Diák- és Szabadidősport Egyesület NEVE 2014/2015. TANÉVI IV. KORCSOPORT FIÚ Bács-Kiskun Megyei Diák- és Szabadidősport Egyesület NEVE 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT FIÚ Kecskemét, Kecskeméti Református Gimnázium 2014. december 18. 1 Kedves Fiatalok! Tisztelt

Részletesebben

Heves Megyei Diák- és Szabadidősport Egyesület

Heves Megyei Diák- és Szabadidősport Egyesület Heves Megyei Diák- és Szabadidősport Egyesület 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT LEÁNY Egri Hunyadi Mátyás Általános Iskola 2014. december 09. 1 Kedves Fiatalok! Tisztelt Testnevelők,

Részletesebben

2015/2016. TANÉVI KISPÁLYÁS FLOORBALL DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT LEÁNY

2015/2016. TANÉVI KISPÁLYÁS FLOORBALL DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT LEÁNY 2015/2016. TANÉVI KISPÁLYÁS FLOORBALL DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT LEÁNY 1. Az országos elődöntő célja: Versenylehetőség biztosítása a köznevelési intézményben tanuló diákok részére. Az

Részletesebben

Országos döntő: Sárvár, 2015. május 11. (hétfő)

Országos döntő: Sárvár, 2015. május 11. (hétfő) Országos döntő: Sárvár, 2015. május 11. (hétfő) 1 2014/2015. TANÉVI PETANQUE DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁS 1. A verseny célja: A petanque sport népszerűsítése az általános és középiskolák tanulói és pedagógusai

Részletesebben

2015/2016. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT LEÁNY. Helyszín: Kecskemét, Bolyai János Gimnázium Időpont:

2015/2016. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT LEÁNY. Helyszín: Kecskemét, Bolyai János Gimnázium Időpont: BÁCS-KISKUN MEGYEI DIÁK- ÉS SZABADIDŐSPORT EGYESÜLET 2015/2016. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT LEÁNY Helyszín: Kecskemét, Bolyai János Gimnázium Időpont: 2016.01.06. 1 Kedves Diáksportolók, Testnevelők,

Részletesebben

ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ. Bács-Kiskun Megyei Diák- és Szabadidősport Egyesület NEVE 2014/2015. TANÉVI VI. KORCSOPORT LEÁNY

ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ. Bács-Kiskun Megyei Diák- és Szabadidősport Egyesület NEVE 2014/2015. TANÉVI VI. KORCSOPORT LEÁNY Bács-Kiskun Megyei Diák- és Szabadidősport Egyesület NEVE 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ VI. KORCSOPORT LEÁNY Kecskemét, Kecskeméti Református Gimnázium 2014. december 16. 1 Kedves Fiatalok! Tisztelt

Részletesebben

BÁCS-KISKUN MEGYEI DIÁK- ÉS SZABADIDŐSPORT EGYESÜLET 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT LEÁNY. Kecskemét 2015. április 09.

BÁCS-KISKUN MEGYEI DIÁK- ÉS SZABADIDŐSPORT EGYESÜLET 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT LEÁNY. Kecskemét 2015. április 09. BÁCS-KISKUN MEGYEI DIÁK- ÉS SZABADIDŐSPORT EGYESÜLET 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT LEÁNY Kecskemét 2015. április 09. 1 Kedves Diáksportolók, Testnevelők, Edzők! Kedves Vendégeink! Tisztelettel

Részletesebben

ZALA MEGYEI DIÁKSPORT SZÖVETSÉG 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT - LEÁNY. Zalaegerszeg 2015. május 18.

ZALA MEGYEI DIÁKSPORT SZÖVETSÉG 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT - LEÁNY. Zalaegerszeg 2015. május 18. ZALA MEGYEI DIÁKSPORT SZÖVETSÉG 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT - LEÁNY Zalaegerszeg 2015. május 18. 1 Kedves Diáksportolók, Testnevelők, Edzők! Tisztelt Vendégeink! Tisztelettel köszöntjük

Részletesebben

2011/2012. TANÉVI ÚSZÁS DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ I. korcsoport

2011/2012. TANÉVI ÚSZÁS DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ I. korcsoport 2011/2012. TANÉVI ÚSZÁS DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ I. korcsoport 2012. március 10. (szombat) 11.00 óra Székesfehérvár Csitáry G. Emil Fedettuszoda FŐVÉDNÖKÖK Dr. Réthelyi Miklós Nemzeti Erőforrás Minisztérium

Részletesebben

MAGYAR ERŐEMELŐ SZÖVETSÉG 2014/2015. TANÉV. ORSZÁGOS DÖNTŐ Kazincbarcika 2015. május 16-17.

MAGYAR ERŐEMELŐ SZÖVETSÉG 2014/2015. TANÉV. ORSZÁGOS DÖNTŐ Kazincbarcika 2015. május 16-17. MAGYAR ERŐEMELŐ SZÖVETSÉG 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ Kazincbarcika 2015. május 16-17. 1 2014/2015. TANÉVI XVI. FEKVENYOMÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS 1. Az országos döntő célja: A fekvenyomó

Részletesebben

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ. Magyar Ugrókötelesek Szövetsége

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ. Magyar Ugrókötelesek Szövetsége Magyar Ugrókötelesek Szövetsége 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ Szolnok, Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola és Konstantin Alapfokú Művészetoktatási Intézmény 2015. március 07. 1 2014/2015. TANÉVI KÖTÉLUGRÓ

Részletesebben

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT LEÁNY. Budapest, Újbudai Grosics Gyula Sport Általános Iskola május 11.

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT LEÁNY. Budapest, Újbudai Grosics Gyula Sport Általános Iskola május 11. Budapesti Diáksport Szövetség 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT LEÁNY Budapest, Újbudai Grosics Gyula Sport Általános Iskola 2015. május 11. hétfő 1 Kedves Diáksportolók, Testnevelők, Edzők!

Részletesebben

BÁCS-KISKUN MEGYEI DIÁK- ÉS SZABADIDŐSPORT EGYESÜLET 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT FIÚ. Baja május 14.

BÁCS-KISKUN MEGYEI DIÁK- ÉS SZABADIDŐSPORT EGYESÜLET 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT FIÚ. Baja május 14. BÁCS-KISKUN MEGYEI DIÁK- ÉS SZABADIDŐSPORT EGYESÜLET 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT FIÚ Baja 2015. május 14. 1 Kedves Diáksportolók, Testnevelők, Edzők! Tisztelt Vendégeink! Tisztelettel

Részletesebben

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Jász-Nagykun-Szolnok Megyei 2015/2016. TANÉV III. KORCSOPORT FIÚ Szolnok 2016. május 24. 1 Kedves Diáksportolók, Testnevelők, Edzők! Tisztelt Vendégeink! Tisztelettel köszöntjük a Röplabda Diákolimpia

Részletesebben

Komárom-Esztergom Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT LEÁNY. TATABÁNYA 2015. május 26.

Komárom-Esztergom Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT LEÁNY. TATABÁNYA 2015. május 26. Komárom-Esztergom Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT LEÁNY TATABÁNYA 2015. május 26. 1 Kedves Diáksportolók, Testnevelők, Edzők! Tisztelt Vendégeink!

Részletesebben

Amatőr kosárlabda V-VI. korcsoport

Amatőr kosárlabda V-VI. korcsoport Amatőr kosárlabda V-VI. korcsoport Iskolák termei, kijelölt termek 2017. január hónaptól www.bpdiaksport.hu 1. A verseny célja: Kosárlabda sportágban versenylehetőséget biztosítani azon középfokú köznevelési

Részletesebben

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT FIÚ. Szolnok, Széchenyi István Gimnázium április 09.

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT FIÚ. Szolnok, Széchenyi István Gimnázium április 09. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT FIÚ Szolnok, Széchenyi István Gimnázium 2015. április 09. 1 Kedves Diáksportolók, Testnevelők,

Részletesebben