Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Tisztelt nagyérdemû Közönség!

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Tisztelt nagyérdemû Közönség!"

Átírás

1 2014/9.

2 Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Tisztelt nagyérdemû Közönség! Peter Brook angol kortárs színházi és filmrendezô egyszer azt mondta: A színház mindenekelôtt az élet. Ez az elengedhetetlen kiindulási pont, és igazából csak az érdekelhet bennünket, ami az élet része, a szó lehetô legtágabb értelmében. A színház az élet. Ugyanakkor nem mondhatjuk azt, hogy nincs különbség az élet és a színház között. Mint ahogy Pécsett sem tehetô különbség a XIV. Pécsi Országos Színházi Találkozó tíz napja alatt a színház és hétköznapi életünk között június 5. és 14. között a színházi élet színe-java teszi tiszteletét Pécsen, hogy nemes küzdelemben, a kulturális értékeket a szórakoztatással egybekötve varázsolja el a nézôket s a kultúra városát tíz napon át. A POSzT évi válogatói, Császár Angela Jászai Mari-díjas színmûvész, Érdemes Mûvész és Sándor L. István színházi kritikus, az Ellenfény címû tánc- és színházmûvészeti folyóirat fôszerkesztôje tizenhárom produkciót választottak az idei versenyprogramba. Külön öröm számomra, hogy az elôadások között három határon túli társulaté is szerepel, és az, hogy a Pécsi Nemzeti Színház és a kaposvári Csiky Gergely Színház közös produkciója, a Bányavakság is bekerült a legjobbak közé. Köszönöm mindazok munkáját, akik segítették a találkozót, akik erôfeszítéseikkel hozzájárultak ahhoz, hogy az idei POSzT tovább öregbítse a Kultúra Városának hírnevét. Arra biztatok mindenkit, színházi embert és mûkedvelôt egyaránt, hogy ajándékozzák meg jelenlétükkel a Pécsi Országos Színházi Találkozót, vegyüljenek el és gyarapítsák azt a kulturális, mûvészeti értékközösséget, mely méltán jellemzi Pécset, a kultúra városát. Páva Zsolt Pécs polgármestere 2

3 Tisztelt Olvasó, Kedves POSzToló! Ha beírjuk az internetes keresôbe a poszt szót, az elsô oldal találatainak nyolcvan százaléka a pécsi kulturális eseményhez kapcsolódik valahogyan, és csak a sokadik lehetôségként kerül elô a közösségi oldalakra való kiírás, egy szóval posztolás lehetôsége. Az elsô találat tehát Magyarország legfontosabb színházi fesztiváljának, a POSzT-nak a hivatalos oldala. Ez a népszerûség is bizonyítja, hogy hazánk legrangosabb színházi seregszemléje nemcsak szakmai körökben és a rendszeres színházfogyasztók világában népszerû, de azok is szeretik és felfigyelnek rá, akiknek a színházi kultúra nem épül be hétköznapjaikba. A Pécsi Országos Színházi Találkozó egyik legnagyobb erénye éppen ez. Képes sokakhoz szólni. Egyrészt úgy, hogy a minôséget képviseli és hirdeti, másrészt úgy, hogy mára programkínálatával olyan elôadó-mûvészeti fesztivállá vált, ahol a közönség minden tagja megtalálja a neki tetszô mûfajt, produkciót. Az idei élményt a színházi elôadásokon kívül koncertek, kiállítások, irodalmi estek és szakmai rendezvények is garantálják, nem beszélve a MACIVA különleges, 60. születésnapi mûsoráról, amelyben a legnagyobb magyar cirkuszcsillagok kápráztatják el a nagyérdemût. A POSzT mára már nem csak a színházat jelenti. A POSzT-on jelen van számos más mûvészeti ág is. A fesztivál természetesen elsôsorban a közönségé, és azoké, akik az évi nyaralásukat is ehhez igazítják. Tudják elôre, nem kell majd csalódniuk. Tavaly sem kellett, és idén sem kell. Azt kívánom, hogy a POSzT ne csak a szakma és a közönség sikeres találkozása legyen, hanem mutasson meg valamit a mûvészet lelket tisztító erejébôl is! Balog Zoltán miniszter Emberi Erôforrások Minisztériuma 3

4 4

5 Színház az egész világ. És színész benne minden férfi és nô: Fellép s lelép: s mindenkit sok szerep vár életében üzeni nekünk William Shakespeare, a színház örökös fejedelme. Idén ünnepeljük születésének négyszázötvenedik évfordulóját. Fotó: Gordon Eszter Ünnepeljük a költôt, aki mindent tudott a világról: szerelemrôl, barátságról, féltékenységrôl, gyûlöletrôl, politikáról, álmokról, vágyakról, az ifjúságról, a vénségrôl, férfiakról, nôkrôl rólunk. Ünnepeljük a költôt, aki Petôfi Sándor szerint: a teremtés fele. Színház az egész világ Igen, a színház mi vagyunk és a színház értünk van. Természetesen tudom, hogy a színház icipici része a világnak, a felelôssége azonban óriási. Ahogy Arthur Miller mondja: Gyógyíthat, de ölhet is. Az elkövetkezendô napokra Shakespeare mester szellemében kívánok mindannyiunknak értékes estéket, izgalmas elôadásokat, amelyek rólunk szólnak, nekünk szólnak, értünk szólnak. Kívánom, hogy az elôadások erôsítsék a hitünket. Hinni az emberben, hinni a szóban, hinni magunkban, hinni egymásban és hinni a színházban. Sok-sok évvel ezelôtt játszottuk a Madách Színházban Gorkij Éjjeli menedékhelyét. Lukát, a menedékhely csodaemberét a nagyszerû Pécsi Sándor játszotta, én Vaszka Pepelt, a tolvajt, aki jó útra akar térni és ehhez Isten segítségében reménykedik. Volt a drámában egy pici jelenet, amely belém vésôdött, kitörölhetetlenül. Szerepem szerint azt kérdeztem a bölcs Lukától: Ide hallgass, öreg, azt mondd meg nekem, van-e Isten? Sok-sok évtizednyi messzeségbôl ma is látom Pécsi Sanyi arcát, mosolygós gombszemét, amelyet résnyire hunyorított, és tisztán hallom a hangját, ahogy hosszú szünet után halkan, töprengve rakosgatta össze a szavakat: Azt kérdezed, van-e Isten? Ha hiszel benne, van Ha nem hiszel benne, nincs. Amiben hiszel, az van! Ezek a szavak sokszor erôt adva végigkísérték pályámat és az életemet, és velem vannak ma is. Huszti Péter a XIV. POSzT díszvendége 5

6 XIV. POSZT PÉCSI ORSZÁGOS SZÍNHÁZI TALÁLKOZÓ RENDEZÔ: Pécsi Országos Színházi Fesztivál Közhasznú Nonprofit Kft. FESZTIVÁLIGAZGATÓ: Kôhalmi Andrea, Stenczer Béla A VERSENYPRODUKCIÓKAT VÁLOGATTA: Császár Angela színésznô és Sándor L. István kritikus, az Ellenfény fôszerkesztôje A VERSENYPROGRAM VÁLOGATÁS KOORDINÁTORA: Vajda Márta A VERSENYPROGRAM SZERVEZÔI: Danyi Judit, Schwarcz Éva AZ OFF PROGRAMOK KOORDINÁTORA: Máté Péter A MAGYAR TEÁTRUMI TÁRSASÁG PROGRAMKOORDINÁTORAI : Szabó Ágnes, Szász Zsolt A NYÍLT FÓRUM KOORDINÁTORAI: Lôkös Ildikó, Radnai Annamária, Radnóti Zsuzsa, Solténszky Tibor A SZÍNMÛVÉSZETI EGYETEMI ELÔADÁSOK SZERVEZÔJE: Ari Zsófi OFF POROND A POSZT-ON: Pilári Gábor (MárkusZínház) A SZÍNHÁZI NEVELÉS PROGRAM KOORDINÁTORAI: Cziboly Ádám, Végvári Viktória SAJTÓKAPCSOLATOK: Spilák Klára ARCULATTERVEZÉS: Bagossy Levente GAZDASÁGI ÜGYEK: Gombosi Ágnes (Gombosi Bt.), Németh Edit FÔSZERKESZTÔ: Lipics Zsolt POSZT INFOPONT: Szûcs Judit FESZTIVÁL JEGYIRODA: Balázsné Fenyô Anna, Benkô Márta, Kéri Ágnes NAPI MÛSORINFORMÁCIÓ A FESZTIVÁL HONLAPJÁN : INFORMÁCIÓ A SZÍNHÁZAKRÓL: INFORMÁCIÓ: (+36-72) , (+36-72) FELELÔS SZERKESZTÔ: Rajnai Máté JEGYEK KAPHATÓK: a Pécsi Nemzeti Színház pénztáránál, április 15-tôl a versenyprogramokra május 13-tól az OFF programokra 7621 Pécs, Színház tér 1., tel.: (+36-72) pénztári órák: hétfô: , kedd péntek: , szombat, vasárnap: ünnepnapokon: az elôadások kezdete elôtt egy órával június 5 14.: 10 órától folyamatosan az utolsó elôadás kezdetéig Információ és csoportos jegyrendelés: ,. tel.: (+36-72) , tel./fax: (+36-72) , online jegyvásárlás: napi információ: A FESZTIVÁL FÔTÁMOGATÓI: Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata, Emberi Erôforrások Minisztériuma, Nemzeti Kulturális Alap, Magyar Színházi Társaság, Magyar Teátrumi Társaság, PannonPower Holding Zrt., OTP Bank Szervezô, lebonyolító: Pécsi Országos Színházi Fesztivál Nonprofit Közhasznú Kft. Fidelio különszám XIV. Pécsi Országos Színházi Találkozó június Szerkesztô: Rajnai Máté Korrektor: Rajkó Veronika Grafikai munka: Bagossy Levente Felelôs kiadó: Fidelio Média Kft. Márkus Gábor Szerkesztôség: 1066 Budapest, Nyugati tér 1. Tel.: (1) Fax: (1) Nyomdai munkák: Oláh Nyomdaipari Kft.; 1211 Bp., Központi u Tel.: (1) Ügyvezetô igazgató: Oláh Péter ISSN Megjelenik: május 20-án, példányban. 6

7 Köszöntôk Zsûrik Megnyitó Versenyprogram ÉNEKES MADÁR ALKÉSZTISZ OPERA ULTIMA I. ERZSÉBET CSIPKE FÉNYEVÔK VÖRÖS A KÉPZELT BETEG A HOSSZABBIK ÚT BÁNYAVAKSÁG A TANÍTÓNÔ AZ ÁLOMKOMMANDÓ WOYZECK POSzT naptár Nyílt Fórum Országos Fesztiválmelletti Fesztivál (POSzT OFF) június 5. csütörtök június 6. péntek június 7. szombat június 8. vasárnap június 9. hétfô június 10. kedd június 11. szerda június 12. csütörtök június 13. péntek június 14. szombat Térkép Zsolnay térkép Helyszínek (címek, telefonszámok) A mûsorváltoztatás jogát fenntartjuk! 7

8 ZSÛRI: Ráckevei Anna színész Szûcs Gábor rendezô Perczel Enikô dramaturg Rátkai Erzsébet tervezô Karsai György kritikus Németh Ákos drámaíró Jean-Pierre Thibaudat kritikus (Franciaország) SZÍNÉSZZSÛRI: Fekete Gizi Benedek Miklós Vasvári Csaba KÖZÖNSÉGZSÛRI: Jónás Istvánné nyugdíjas Dr. Rózsás Eszter jogász, egyetemi oktató Rafa-Gyovai Dániel intézményvezetô A színházi találkozó versenyprogramját Császár Angela színésznô (Cs. A.) és Sándor L. István kritikus, az Ellenfény fôszerkesztôje (SLI) válogatták. A szereposztások után személyes hangvételû ajánló soraik olvashatók. Fotó: Lipics Zsolt 8

9 Pécsi Országos Színházi Találkozó 2014 (2014. június 5 14.) június 5. A XIV. PÉCSI ORSZÁGOS SZÍNHÁZI TALÁLKOZÓ ÜNNEPÉLYES MEGNYITÓJA SZÍNHÁZ TÉR A Bóbita Bábszínház óriásbábjainak zenés felvonulása a Színház térre Fesztiválnyitány Köszöntô beszédet mond Páva Zsolt, Pécs polgármestere. A fesztivált megnyitja Huszti Péter, a XIV. POSzT díszvendége. EGY ÚJ NAP VÁR közremûködnek: a MÁV Koncertfúvósok, valamint a TVT Általános Iskola, a Mátyás király utcai Általános Iskola zenei tagozatának és a Deák Ferenc Gyakorló Általános Iskola zenei tagozatának kórusai zenei vezetô: Bókai Zoltán rendezô: Böhm György június Nagyszínház DÍJKIOSZTÓ GÁLAEST Részletek A Meztelen Bohóc címû újcirkusz elôadásból a Mûvészetek Palotája és a Recirquel Társulat produkciója zeneszerzô: Sárik Péter író, koreográfus, rendezô: Vági Bence Az elôadás létrehozását a PP Center támogatta. Huszti Péter köszöntôje EGY ÚJ NAP VÁR 2. közremûködnek: a TVT Általános Iskola, a Mátyás király utcai Általános Iskola zenei tagozatának és a Deák Ferenc Gyakorló Általános Iskola zenei tagozatának kórusai zenei vezetô: Bókai Zoltán mûsorvezetô: Spilák Klára és Lévai Balázs rendezô: Böhm György A díjazottak részére készült Zsolnay-emléktárgy Fürtös György Munkácsy-díjas keramikus alkotása. 9

10 VERSENYPROGRAM Nagyszínház június M ó r i c z Z s i g m o n d S z í n h á z, N y í r e g y h á z a TAMÁSI ÁRON: ÉNEKES MADÁR a Csík zenekar zenéinek felhasználásával Fotó: kulturszalon.hu Gondos Eszter, vénleány szabó Márta Gondos Regina, vénleány széles Zita Gondos Magdolna, fiatal leány....kosik Anita Bakk Lukács, vénlegény, Eszter vôlegénye horváth László Attila Préda Máté, vénlegény, Regina vôlegénye fellinger Domonkos Kömény Móka, fiatal legény....lakatos Máté Kömény Ignácné, Móka anyja pregitzer Fruzsina az elôadásban fellépô zenészek: Bárkányi Ferenc, Bíró István, Fekete Krisztina, Kósa Péter, Kertész András, Könczei Bálint, Soltész Jakimcsuk Ildikó, Szilágyi Boglárka, Szilágyi Márton súgó: Kovács Katalin ügyelô: Lengyel János asszisztens: Fülöp Angéla mozgás: Nagyidai Gergô koreográfus: Vámosi Judit zenei vezetô: Márkos Albert látványtervezô: Füzér Anni dramaturg: Sediánszky Nóra rendezte: Koltai M. Gábor játékidô: 2 óra 20 perc (egy szünettel) bemutató: október Koltai M. Gábor rendezô és a nyíregyházi színészek mai élettapasztalatokkal itatják át Tamási Áron klasszikusát. Miközben az elôadás azt kérdezi, hogy a jelen értékzavaros korában lehetséges-e még a csoda, nem kérdôjelezi meg, hogy morális rendnek kellene uralnia a világot. (SLI)

11 Fotó: Rab Zoltán M a r o s v á s á r h e l y i N e m z e t i S z í n h á z T o m p a M i k l ó s T á r s u l a t ALKÉSZTISZ Euripidész nyomán írta Székely Csaba VERSENYPROGRAM Kamaraszínház június és június Alkésztisz Tompa Klára Admétosz Bányai Kelemen Barna Thanatosz Sebestyén Aba Héraklész Bokor Barna Pherész Szélyes Ferenc Klümené Lôrincz Ágnes Lakáj Korpos András Koriphaiosz László Csaba Cseléd Benô Kinga Thanatosz szolgája galló Ernô Alkésztisz és Admétosz lánya..vajda Andrea, Horváth Kriszta Alkésztisz és Admétosz fia......nagy László, Szabó János Szilárd koreográfus: Monica Moldovan zeneszerzô: Vlaicu Golcea díszlet, jelmez: Cristian Marin rendezte: Sorin Militaru m. v. játékidô: 1 óra 40 perc (szünet nélkül) bemutató: október 9., Kisterem Az elôadást 16 éven felülieknek ajánljuk! Alkésztisz, a szeretô feleség feláldozza magát, hogy férjét megmentse a haláltól. Bámulatosan nemes tett. De vajon Admétosz, az önzô, gyáva férj méltó-e az áldozatra? Tragédia ez? Igen. A darab egy olyan világ tragédiája, amely elvesztette hôseit, és amelyben már csak emberek élnek mondja a rendezô. Székely Csaba remek átiratának elôadásában egy nagyszerû társulatot ismerünk meg. (Cs. A.) 11

12 VERSENYPROGRAM Nagyszínház június Ú j v i d é k i S z í n h á z OPERA ULTIMA Pierre-Augustin Caron de Beaumarchais A sevillai borbély és Figaro házassága címû mûvei alapján a szövegkönyvet írta: Gyarmati Kata és Kokan Mladenović Fotó: Mikus Csaba 1. rész Almaviva gróf, spanyol grand Rozina ismeretlen imádója szabó Eduárd Bartolo, orvos, Rozina gyámja....sirmer Zoltán Rozina, Bartolo gyámleánya, majd grófnô elor Emina Figaro, borbély balázs Áron Don Bazilio, orgonamester, Rozina énektanítója pongó Gábor Chérubin d amore kôrösi István Szolgálók, katonák, tömeg: Szilágyi Ágota, Banka Lívia, Giricz Attila, Crnkovity Gabriella, Hajdú Tamás, Huszta Dániel, Gombos Dániel, Német Attila, László Judit, Nagyabonyi Emese, Lôrinc Tímea, Papp Arnold 2. rész Figaro, borbély balázs Áron Suzanne, a grófnô elsô komornája, Figaro jegyese szilágyi Ágota Almaviva gróf szabó Eduárd Rozina grófnô elor Emina Marcellina, házvezetônô banka Lívia Don Bartolo, cselszövô sirmer Zoltán Don Bazilio, cselszövô pongó Gábor Chérubin d amore kôrösi István Don Curzio, bíró giricz Attila Fanchette Crnkovity Gabriella Szolgálók, katonák, tömeg: Hajdú Tamás, Huszta Dániel, Gombos Dániel, Német Attila, László Judit, Nagyabonyi Emese, Lôrinc Tímea, Papp Arnold fotó: Mikus Csaba súgó: Lovas Csilla ügyelô: Bíró Alekszandra smink: Pászti Ágnes hang: Bíró Tibor zenei munkatárs, korrepetitor: Klemm Dávid színpadi mozgás: Andreja Kulešević m. v. zeneszerzô: Irena Popović m. v. fény: Majoros Róbert jelmez: Marina Sremac m. v. díszlet: Marija Kalabić m. v. dramaturg: Gyarmati Kata rendezte: Kokan Mladenović m. v. játékidô: 2 óra 30 perc (egy szünettel) bemutató: március 9. támogató: Újvidék város Kulturális Titkársága 12 Egy virtuóz stílusjátéknak induló elôadásból átütô erejû politikai színház születik. Kokan Mladenović rendezését igazi plebejus indulatok mozgatják: A hatalom gyûlöli a népet, a nép gyûlöli a hatalmat, és mindketten gyûlölik a kultúrát mondja az egyik szereplô a darab elején. Ha ennyi az életünk / Inkább ne is legyünk énekli az egész társulat az elôadás végén. De ez nem a lemondás, inkább a leszámolás, a lázadás gesztusa. (SLI)

13 Fotó: Mészáros Csaba V á d l i A l k a l m i S z í n h á z i T á r s u l á s, B u d a p e s t S z k é n é S z í n h á z, B u d a p e s t F Ü G E PAUL FOSTER: I. ERZSÉBET Az elôadás szövegváltozatát Várady Szabolcs fordítása alapján Szikszai Rémusz készítette. VERSENYPROGRAM Kamaraszínház június és Címszerepben: Fodor Tamás További szereplôk: Bercsényi Péter, Bodor Johanna, Herczeg Tamás, Kaszás Gergô, Keresztény Tamás, Király Attila, Nagypál Gábor, Tamási Zoltán, Tóth József Aki mindig velünk van: Huszár Zsolt asszisztens: Tóth-Gábor Anna, Skrabán Judit fény: Varga László hang: Molnár Péter zene: Monori András dalszövegek: Kovács András Ferenc jelmez: Kiss Julcsi díszlet: Varga Járó Ilona produkciós vezetô: Kulcsár Viktória rendezte: Szikszai Rémusz játékidô: 2 óra 5 perc (egy szünettel) bemutató: november 27., Szkéné Színház Egy Erzsébet-kori vándortársulat hányattatásait követve a mai független színházak kilátástalanságára ismerhetünk. Eközben egy történelmi példázat is kibontakozik arról, hogy nem feltétlenül kell egymást felkoncolni, kiirtani, csatornába hányni, hanem lehetne használni is azt a rengeteg tudást, amelyet a sokféle szándékú, eltérô identitású emberek halmoznak fel egy társadalomban. Egy határozott koncepcióval dolgozó rendezô és egy nagyszerû színészekbôl álló társulat kivételes összmunkája. (SLI) 13

14 VERSENYPROGRAM Kamaraszínház június és K o l o z s v á r i Á l l a m i M a g y a r S z í n h á z CSIPKE Fotó: Biró István Máté Angi Mamó címû regénye alapján a színpadi adaptációt készítette: Góli Kornélia és Mezei Kinga Albert Csilla Kántor Melinda Györgyjakab Enikô Keresztes Sándor Váta Loránd Bodolai Balázs zenészek: Csiszér Viola / Szallós Kis Anna, Szabó Kati Kinga, Szabó József Attila ügyelô: Györffy Zsolt fotográfiák: Fülöp Péter zeneszerzô: Mezei Szilárd jelmez: Gömöri Éva díszlet: Mezei Kinga dramaturg: Góli Kornélia rendezte: Mezei Kinga játékidô: 1 óra 40 perc (szünet nélkül) bemutató: május Máté Angi Mamó címû kisregényébôl készült varázslatosan bájos játék, fôleg világ-újrateremtô nyelvezete miatt. Az elôadás egy árva gyereklány emlékfoszlányokból összeállt vallomása, akinek képzelete csipkévé szövi a szürke, szegényes mindennapokat. (Cs. A.)

15 Fotó: Szilágyi Lenke K a t o n a J ó z s e f S z í n h á z, B u d a p e s t FÉNYEVÔK VERSENYPROGRAM Kamaraszínház június és június Makszim Gorkij A nap gyermekei címû mûvét fordította és átdolgozta: Radnai Annamária Pável Protaszov Kocsis Gergely Liza, a húga pálmai Anna Jelena, a felesége ónodi Eszter Dimitrij Vagin Fekete Ernô Borisz Csepurnoj Nagy Ervin Melanyija, a húga jordán Adél Antonovna, dada csoma Judit m. v. Nazar Avgyejevics Máté Gábor Misa, a fia tasnádi Bence Jegor, lakatos bezerédi Zoltán Jakov Trosin Ötvös András Roman, házmester lengyel Ferenc Fima, szobalány pálos Hanna Avdotya, Jegor felesége kiss Eszter Orvos Vajdai Vilmos Lusa, szobalány mészáros Piroska m. v. zenészek: Kovács Márton, Petz Bálint, Seres Vilmos közremûködik: Fodor István, Fórián Péter, Hernuss Zoltán, Brusznyiczki János, Szabó András, Somogyvári János, Szalontai István asszisztens: Tiwald György munkatárs: Zsigó Anna fény: Bányai Tamás zene: Kovács Márton díszlet: Khell Zsolt jelmez: Szakács Györgyi dramaturg: Radnai Annamária rendezte: Ascher Tamás játékidô: 3 óra (egy szünettel) bemutató: február 15. Gorkij darabja Radnai Annamária átdolgozásában olyan méllyé válik, mint egy Csehov-dráma, amit a Katona színészei érzékeny hangszerekként szólaltatnak meg. Ascher Tamás pontos, sokértelmû elôadása egyszerre szembesít saját értelmiségi tehetetlenségünkkel és azokkal a dühödt, irracionális erôkkel, amelyek a pusztulást szabadítják ránk. (SLI) 15

16 VERSENYPROGRAM Kamaraszínház június és K a t o n a J ó z s e f S z í n h á z, B u d a p e s t N é p s z í n h á z, M a g y a r T á r s u l a t, S z a b a d k a BRESTYÁNSZKI B. R.: VÖRÖS Fotó: Kovács Attila Ambrus Richárd m. v. Baráth Attila Csernik Árpád Dankó István Fekete Ernô G. Erdélyi Hermina Hegymegi Máté e. h. Kalmár Zsuzsa Körmöci Petronella Kovács Lehel Mészáros Béla Pálfi Ervin Szilágyi Nándor Szirtes Ági Szôke Attila Vörös Csongor m. v. a hangfelvételen közremûködött: Rajkai Zoltán, Takátsy Péter, Ujlaki Dénes, Wirth Tamás asszisztens: Gerlóczi Judit jelmeztervezô-asszisztens: Pirityi Emese zenei vezetô: ifj. Kucsera Géza mozgástervezô: Hegymegi Máté e. h. jelmez: Kovács Andrea díszlet: Cziegler Balázs rendezte: Máté Gábor játékidô: 2 óra (szünet nélkül) bemutató: október 4., Népszínház, Szabadka november 8., Katona József Színház, Kamra, Budapest Az elôadást 16 éven felülieknek ajánljuk! 16 Az emberek néma rettegése miatt történelmünk tragikus délvidéki napjairól alig tudunk valamit. Az 1941-es megtorlást az 1944-es megtorlás követi. MEGTORLÁS! Meddig még? Egyszer már el kell mondani!!! Szívszorító dráma született a Katona és a Szabadkai Népszínház mûvészeinek közös munkájából. (Cs. A.)

17 Fotó: Gordon Eszter Ö r k é n y I s t v á n S z í n h á z, B u d a p e s t MOHÁCSI TESTVÉREK: A KÉPZELT BETEG Molière úr után, helyett és valahol neki is VERSENYPROGRAM Nagyszínház június és június Argan, képzelt beteg gálffi László Béline, Argan második felesége...für Anikó Mimolette, Argan leánya, Cléante szerelmese trokán Nóra m. v. Rouelle, Argan kislánya, Mimolette húga bíró Kriszta Béralde, Argan öccse......znamenák István Cléante Coulommiers, Mimolette imádója polgár Csaba D Auveregne, orvos vajda Milán Dr. Thomas D Auveregne, a fia gyabronka József m. v. Dr. Boursin, md epres Attila Dr. Livarot, orvos máthé Zsolt Toinette, szolgáló Arganéknál Szandtner Anna Re Noire Debreczeny Csaba zenészek: Kovács Márton, Rozs Tamás, Benkô Róbert valamint Csire Zoltán, Gáliczki László, Schmidt Eszter, Sziládi Hajna ügyelô: Sós Eszter súgó: Horváth Éva asszisztens: Érdi Ariadne zene: Kovács Márton jelmez: Remete Krisztina díszlet: Fodor Viola rendezte: Mohácsi János játékidô: 3 óra 20 perc (egy szünettel) bemutató: december 21. Amit a pillangó kezdetnek lát, az a hernyónak a vég mondja a buddhista közmondás. Az élet kellemes. A halál békés. Az átmenet, az a kellemetlen írja Asimov....és kínosan mulatságos tehetjük hozzá Mohácsi János rendezését és az Örkény Színház pompás társulatát látva. (Cs. A.) 17

18 VERSENYPROGRAM Kamaraszínház június és K e r e k a s z t a l S z í n h á z, B u d a p e s t S z p u t n y i k H a j ó z á s i T á r s a s á g, B u d a p e s t A HOSSZABBIK ÚT Nick Hornby regénye nyomán színházi nevelési elôadás középiskolások részére Fotó: Rostás Bianka Jess Hay Anna m. v. JJ Farkas Atilla Martin Fábián Gábor Maureen Hajós Zsuzsa közremûködik: Lipták Ildikó, Nyári Arnold munkatársak: Bagaméry Orsolya, Szivák-Tóth Viktor, Tárnoki Márk rendezte: Gigor Attila játékidô: 3 óra (egy szünettel) bemutató: március 6. A produkció 2014-ben, a VII. Gyermek- és Ifjúsági Szemlén elnyerte az ASSITEJ Üveghegy-díját és a szemle fôdíját. 18 Öngyilkosjelöltek válsággyûlése a tetôn, ami dilemmák sokaságát veti fel. Nick Hornby regényébôl érzékenyen bomlik ki a dráma Gigor Attila szellemes rendezésében, illetve a két társulat színészeinek különleges játékában. Az elôadás nemcsak néznivalót kínál, hanem valódi kérdéseket tesz fel a résztvevô diákoknak. Az elsô színházi nevelési elôadás a POSzT versenyprogramjában. (SLI)

19 Fotó: Körtvélyesi László C s i k y G e r g e l y S z í n h á z, K a p o s v á r P é c s i N e m z e t i S z í n h á z SZÉKELY CSABA: BÁNYAVAKSÁG tragikomédia VERSENYPROGRAM Kamaraszínház június és Ince Szula László Iringó Nyári Szilvia Florin Köles Ferenc Izsák Urbán Tibor Izabella Grisnik Petra maszk: Nagy Tímea / Szalai Klára súgó: Kirsch Vera / Tulik Tímea ügyelô: Salamon Bernadett Mónika / Krajcsovics Csaba kellékes: Farkas Tamás / Németh László segédrendezô: Hatvani Mónika világítástervezô: Memlaur Imre zene: Dresch Mihály díszlet, jelmez: Cziegler Balázs a rendezô munkatársa: Kiss Mónika rendezte: Bérczes László játékidô: 1 óra 30 perc (szünet nélkül) bemutató: február 26., Csiky Gergely Színház, Stúdió, Kaposvár március 7., Pécsi Nemzeti Színház, Kamaraszínház Frenetikus humorral, a szánandó hôsök szeretetével sikerül-e a tragikum felemelô erejét bizonyítani? kérdezi a rendezô. SIKERÜLT! Nagyszerû színészek remek alakításai bizonyítják. (Cs. A.) 19

20 Fotó: Éder Vera VERSENYPROGRAM Nagyszínház június M i s k o l c i N e m z e t i S z í n h á z BRÓDY SÁNDOR: A TANÍTÓNÔ színmû két felvonásban Tóth Flóra Lovas Rozi Ifj. Nagy Szôcs Artur Fôúr Bôsze György Káplán Kocsis Pál Tanító Pásztor Pál Szolgabíró Gyuriska János Járásorvos Harsányi Attila Id. Nagy Szegedi Dezsô Id. Nagyné Nádasy Erika Kántor Kincses Károly Kántorkisasszony Szabó Irén Cigányprímás Cservenák Vilmos Lovász Ódor Kristóf Postás Dénes Viktor Gyógyszerész Salat Lehel Hray Ida Märcz Fruzsina Ilony Simkó Katalin Parasztlány Simonfi Adrienn Asszony Kerekes Valéria Tanulók Kiss Enikô, Kiss Ildikó, Bodnár Imola, Robb Horkay Júlia, Volcz Judit Krisztina súgó: Reiter Krisztina ügyelô: Orehovszky Zsófia asszisztens: Radnai Erika díszlet, jelmez: Debreczeni Borbála rendezte: Rusznyák Gábor játékidô: 2 óra 55 perc (egy szünettel) bemutató: október Rusznyák Gábor rendezô jól ismeri a századelô világát, nem elôször fest érzékeny képet arról a tájról, ahol a dudva, a muhar, a gaz, lehúz, altat, befed. Lehet-e itt élni, dolgozni? Vagy el kell innen menni? Bródy Sándor mûve ismét a színházak repertoárdarabjává vált, mert (megint) ismerôs (lett) az a világ, amelyrôl beszél. Remek társulat alakult ki az elmúlt két évben Miskolcon. A címszereplô mellett emlékezetes figurák sorát mutatja az elôadás. (SLI)

21 Fotó: Szkárossy Zsuzsa V í g s z í n h á z, B u d a p e s t SÜTÔ ANDRÁS: AZ ÁLOMKOMMANDÓ dráma két részben VERSENYPROGRAM Nagyszínház június Hoffmann Juliusz, Manó szerepében fesztbaum Béla Frank Aurél, Dr. M. szerepében hegedûs D. Géza Hoffmann Tamás, Robi szerepében molnár Áron Erika, Krisztina szerepében......tornyi Ildikó Dr. Adler Lukács Sándor Zénó Tahi Tóth László Mussfeld Mihályfi Balázs I. Belügyi Biztos Lajos András II. Belügyi Biztos Telekes Péter I. Sonderes Kocsó Gábor II. Sonderes Dolmány Attila III. Sonderes Gere Dénes Ákos IV. Sonderes Somody Kálmán Súgónô Igó Éva valamint Éder Csaba, Hajdú Ádám, Hajdu György, Hammel Attila, Kása Kelemen, Kocsis Mihály, Kovács Tamás, Márton József, Nagy Péter, Venczel Zsolt és a Pesti Színház mûszaki munkatársai ügyelô: Röthler Balázs súgó: Zsolnay Andrea világítás: Csontos Balázs szcenika: Krisztiáni István videó: Bánki Ákos, Szöllôsi Géza, Zana Krisztián koreográfus: Soós Attila e. h. díszlet, jelmez: Vereckei Rita a rendezô munkatársa: D. Mucsi Zoltán dramaturg: Kovács Krisztina rendezte: Szász János játékidô: 2 óra 45 perc (egy szünettel) bemutató: október 26., Pesti Színház, Budapest Sütô András örököseinek engedélyét a Hofra Kft. közvetítette. Az elôadást 14 éven felülieknek ajánljuk! Sütô András holokausztról írt drámájának és Szász János rendezésének ugyanaz a lényege: egymásra kopírozódnak a múlt és a jelen viszonyai. A félelem és a teljes kiszolgáltatottság, a hatalom cinikus embertelensége végül megszüli a lázadást. A Pesti Színház elôadását érzékeny színészi alakítások teszik igazán élôvé. (SLI) 21

22 VERSENYPROGRAM Kamaraszínház június és M i s k o l c i N e m z e t i S z í n h á z GEORG BÜCHNER: WOYZECK fordította: Kiss Csaba Fotó: Éder Vera Woyzeck Görög László Marie Simkó Katalin Kapitány Harsányi Attila Ezreddobos Simon Zoltán Orvos Dénes Viktor Andres Ódor Kristóf Bolond Molnár Sándor Tamás Magreth Simonfi Adrienn súgó: Horti Zsuzsanna asszisztens, ügyelô: Érsek Judit jelmez: Bozóki Mara tér: Sáfárik Tamás, Béres Attila dramaturg: Ari-Nagy Barbara rendezte: Béres Attila játékidô: 1 óra 40 perc (szünet nélkül) bemutató: december 8., Játékszín Az elôadást 18 éven felülieknek ajánljuk! Megbocsáthatatlan és feldolgozhatatlan dolgok történnek velünk, amikre a legkétségbeesettebb megoldásokat találjuk. A Büchner drámájából készült sodró, lendületes elôadás remek színészi alakításai közül kiemelkedô Görög László iszonyú fizikai és lelki terheket cipelô, lenyûgözô Woyzeckje. (Cs. A.) 22

II. Tisza-tó Maraton - MTB Felnőtt Férfi

II. Tisza-tó Maraton - MTB Felnőtt Férfi II. Tisza-tó Maraton - MTB Felnőtt Férfi 1. II. Tisza-tó Maraton - MTB Felnőtt Férfi 1 83 Csire Sándor - 01:40:30 00:00:00 2 59 Németh Miklós Sólyom Team 01:40:31 00:00:00 3 145 Jakab Csaba - 01:41:38

Részletesebben

A TANULMÁNYI PÁLYÁZAT NYERTES TANULÓI

A TANULMÁNYI PÁLYÁZAT NYERTES TANULÓI 7/a Ábrahám Lilla 5 7/a Borók Boldizsár 5 7/a Nagy Vivien Loretta 5 7/a Szilágyi Csenge 5 7/a Csikós Katalin 4,85 7/a Harmati Panna 4,85 7/a Heidrich Zsófia 4,85 7/a Ónozó Zsófia 4,85 7/a Pesti Bianka

Részletesebben

II. Tisza-tó Maraton - Abszolút Férfi

II. Tisza-tó Maraton - Abszolút Férfi II. Tisza-tó Maraton - Abszolút Férfi 1. II. Tisza-tó Maraton - Abszolút Férfi 1 174 Vígh Zoltán - 01:34:30 00:00:00 2 139 Nagy Gyula Alföld KS 01:34:32 00:00:01 3 152 Vízer Barnabás Team Katay 01:36:57

Részletesebben

A Versszínház rövid története, fontosabb eseményeink:

A Versszínház rövid története, fontosabb eseményeink: A Versszínház rövid története, fontosabb eseményeink: A Versszínház magyar költők költészetének és életének színházi, zenei és képzőművészeti formában való bemutatásával foglalkozik. Turek Miklós színművész

Részletesebben

AUTÓMENTES VILÁGNAP középiskolás mezei futóverseny 2011. szeptember 22.

AUTÓMENTES VILÁGNAP középiskolás mezei futóverseny 2011. szeptember 22. AUTÓMENTES VILÁGNAP középiskolás mezei futóverseny 2011. szeptember 22. 187 fő versenyző (BJG 84 fő, 52 fő Sághy 51, fő Bársony.) 1993-as fiúk 1. Lelik András Bársony 8:26 2. Bürgés Ferenc Bársony 8:51

Részletesebben

VERSENYJEGYZŐKÖNYV. Verseny rendezője: Szerencs Város Sportegyesülete és Szerencs Város Önkormányzata

VERSENYJEGYZŐKÖNYV. Verseny rendezője: Szerencs Város Sportegyesülete és Szerencs Város Önkormányzata VERSENYJEGYZŐKÖNYV Verseny megnevezése: VI. SZERENCS TRIATLON jótékonysági verseny Verseny időpontja: 2014. szeptember 7. Verseny helye: Szerencs Verseny rendezője: Szerencs Város Sportegyesülete és Szerencs

Részletesebben

2015. MÁRCIUS HAVI MŰSORA

2015. MÁRCIUS HAVI MŰSORA 2015. MÁRCIUS HAVI MŰSORA NAP 1 Vas. 2 Hétfő Németh László bérlet 3 Kedd 4 Szerda Universitas bérlet 18:00 Kálmán Imre: MARICA egyesített Ady Endre bérlet 19:00 Katona Gábor Zombola Péter: CSIKÓINK 10:00

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG III-IV. KORCSOPORT. Hajdú - Bihar MEGYEI DÖNTŐ

2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG III-IV. KORCSOPORT. Hajdú - Bihar MEGYEI DÖNTŐ 2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA III-IV. KORCSOPORT Hajdú - Bihar MEGYEI DÖNTŐ Helyszín (település, és versenyhelyszín): Gyulai István Atlétika Stadion, 4032 Debrecen, Oláh Gábor utca 5. Időpont

Részletesebben

Országos Levelező Verseny Döntő helyezések 2011/2012.

Országos Levelező Verseny Döntő helyezések 2011/2012. Nagykőrös Országos Levelező Verseny Döntő helyezések 2011/2012. Tantárgy Évf. Helyezés Neve Város/Iskola neve Bibliaismeret 2. I. Czagány Lotti Mezőcsát, Dr. Enyedy Andor Ref.Ált.Isk. II. Szabó Petra Mezőcsát,

Részletesebben

11 ÓRÁTÓL 11 ÓRA 45 -IG I.EMELET KOLLÉGIUM 1K3-AS TEREM

11 ÓRÁTÓL 11 ÓRA 45 -IG I.EMELET KOLLÉGIUM 1K3-AS TEREM I.EMELET KOLLÉGIUM 1K3-AS TEREM 1. Agócs Adrienn Farkasréti 2. Baka Ádám Kőrösi 3. Balogh Vivien Laura Érdligeti 4. Béres Bianka Herman 5. Bisbac Bálint II. Rákóczi 6. Bódi Kitti Kőrösi 7. Bódizs Botond

Részletesebben

9.Sülysápi Futónap EREDMÉNYLISTA. Ovis futam abszolút befutó lista

9.Sülysápi Futónap EREDMÉNYLISTA. Ovis futam abszolút befutó lista EREDMÉNYLISTA Ovis futam abszolút befutó lista 1. Berki Maja 1 Tápógyörgye 01:19 2. Berki Illés 100 Tápógyörgye 01:36 3. Bosánszki Zoé Kira 2 Kóka 01:40 4. Győri Iringó 3 Sülysáp 02:39 Gyerek I. abszolút

Részletesebben

Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.)

Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.) 2008/2009-es tanév Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.) Iskolánk tanulói az országos döntőben az alábbi eredményeket érték el. Fliszár Tímea (12.B osztály)

Részletesebben

Az Országos angol nyelvi verseny Vas megyei résztvevıinek a megyei fordulóban elért eredményei évfolyamonként 2011-2012. tanév

Az Országos angol nyelvi verseny Vas megyei résztvevıinek a megyei fordulóban elért eredményei évfolyamonként 2011-2012. tanév A MEGYEI FORDULÓ EREDMÉNYE 8. évfolyam Felterjesztési ponthatár az országos döntıbe: 80 pont/100 pont NÉV ISKOLA TANÁR PONTSZÁM Kovács Attila Rezner Józsefné 79 Gáspár Gergı Rezner Józsefné 73 Koltai Kadosa

Részletesebben

2012. szeptember 1. 1 / 15 oldal

2012. szeptember 1. 1 / 15 oldal Andó Szabolcs Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek 6 13:00 angol C2 2 angol C2 2 tesi Sz6 angol C2 2 tesi P6 7 13:55 informatika csibe TTI 2 TTI 2 8 14:50 informatika csibe Árky Emilia Anna Hétfő Kedd Szerda

Részletesebben

HORVÁTH MIHÁLY EMLÉKVERSENY 2008.

HORVÁTH MIHÁLY EMLÉKVERSENY 2008. 2.Ternai 2.Zelei 3.Katona 1.Sebesi 1.Makai Melitta Anikó Marianna 6Dr.Pálfi 6Lőrincz Edit Tiborné Városi Kiss Bálint Általános Református Iskola Kunszentmárton 2.Füzi Balázs Viktória Hajnalka 6Szemerédi

Részletesebben

2007/2008. TANÉV MEZEIFUTÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY

2007/2008. TANÉV MEZEIFUTÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY 2007/2008. TANÉV MEZEIFUTÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ III. korcsoport - FIÚ EGYÉNI (1995-1996) Hely Név Szül Település Iskola Megye 48 Horváth Ákos 1995 Püspökladány Ált. Isk., Előkészítő Szakiskola, AMI,

Részletesebben

Kedves Hallgatók! Köszönjük, és jó tanulást kívánunk: Gabi és Nóra

Kedves Hallgatók! Köszönjük, és jó tanulást kívánunk: Gabi és Nóra Kedves Hallgatók! Az alábbi táblázatokban találjátok a csoportbeosztást. Kérjük, hogy a beosztásotok szerinti első napon jelenjetek meg. Aki nem találja a nevét, kérjük, keressen minket telefonon. Figyelem!

Részletesebben

Baranya 25-50-75-100 kerékpáros túra. Négy Évszak Futás (tavasz) Négy Évszak Futás (nyár) 2012 másodperces. DÖKE 25-50-75 kerékpáro s túra

Baranya 25-50-75-100 kerékpáros túra. Négy Évszak Futás (tavasz) Négy Évszak Futás (nyár) 2012 másodperces. DÖKE 25-50-75 kerékpáro s túra Tó- s - Ádám Kriszt nincs nincs Ambrus Norbert X nincs nincs Asszonyi Veronika X X nincs nincs Balla Antal nincs nincs Balogh Bettina X X X X X X X X X ezüst arany Balogh János X X nincs nincs Balogh Judit

Részletesebben

Mohács és Európa Horváth Mihály Történelemverseny elődöntőjének eredménye Gimnáziumok

Mohács és Európa Horváth Mihály Történelemverseny elődöntőjének eredménye Gimnáziumok Mohács és Európa Horváth Mihály Történelemverseny elődöntőjének eredménye ok Név Iskola Pontszám 1 Horváth Bálint 49 2 Matos Lilla 48 3 Demjén Balázs Ádám 47 4 Matos Bence 47 5 Ubrea Roland 6 Krizsna Szabolcs

Részletesebben

Kedves Hallgatók! Jó tanulást kívánunk: Linda, Gabi, Nóra

Kedves Hallgatók! Jó tanulást kívánunk: Linda, Gabi, Nóra Kedves Hallgatók! Az alábbi táblázatokban találjátok a csoportbeosztást. Kérjük, hogy július 6-án 9 órakor a megadott teremben jelenjetek meg. Aki még nem fizetett tandíjat, kérjük, hogy vagy a teljes

Részletesebben

Pop Szilvia Bartus Ferenc Fazakas Csongor Tőtős Imre - Ádám Maruska Krisztina Magyar Viktória File Izabella Osztály: II. Szabó Nándor Lóránd

Pop Szilvia Bartus Ferenc Fazakas Csongor Tőtős Imre - Ádám Maruska Krisztina Magyar Viktória File Izabella Osztály: II. Szabó Nándor Lóránd Eredménylista Megye:_Szilágy- Szilágysomlyó körzet Osztály: I. 1. Márkus Sarolta Márkus Lívia 1-es Sz. Szilágybagosi Általános Iskola Szilágybagos 150 2. Orosz Alexandra Szodorai Melinda Báthory István

Részletesebben

INGYENES / FREE KULONSZAM

INGYENES / FREE KULONSZAM INGYENES / FREE 2 0 1 4 /9. KULONSZAM Tisztelt H ölgyeim és Uraim! Tisztelt nagyérdem ű Közönség! Peter Brook angol kortárs színházi és filmrendező egyszer azt mondta: A s z ín h á z m in d e n e k e lő

Részletesebben

2003. 12. 06. szombat Budapest, Mexikói út Nytsz: 411/A 1201 S e r d ü l ő O r s z á g o s B a j n o k s á g Légpuska 40 lövés, serdülő fiú egyéni 1 Tóth Ádám 89 Komárom VSE 94 96 97 91 378 2 Gábli Sándor

Részletesebben

Gratulálunk a gyerekeknek a szép eredményekhez, és reméljük, hogy jövőre is ilyen szép számmal jelentkeznek majd tanulóink erre a versenyre!

Gratulálunk a gyerekeknek a szép eredményekhez, és reméljük, hogy jövőre is ilyen szép számmal jelentkeznek majd tanulóink erre a versenyre! Sikerek 2013/2014: Iskolánkban nagyon népszerű a Bendegúz Levelezős Verseny. Az idén is több diákunk jutott el a Tatán megrendezett megyei fordulóba, ahonnan nagyon szép helyezésekkel tértek haza. Bencz

Részletesebben

Kedves Hallgatók! Jó tanulást kívánunk: Gabi és Nóra

Kedves Hallgatók! Jó tanulást kívánunk: Gabi és Nóra Kedves Hallgatók! Az alábbiakban találjátok a csoportbeosztást. Kérjük, hogy a tanfolyam kezdő napján, a megadott időpontban, a megadott teremben jelenjetek meg. Kérjük, hogy a tankönyvre mindenki hozzon

Részletesebben

I. Tanévnyitó Amatőr Úszóverseny

I. Tanévnyitó Amatőr Úszóverseny 1/11 Délelőtti végeredmény Versenyszám Futam Sáv Egyesület Név szül nev. Idő vers. idő helyezés 1 25 m fiú gyors 3 Győri Vízisport SE Török Donát vk 2004 9:99,9 0:22,3-1 25 m fiú gyors 4 Győri Vízisport

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala 3100 Salgótarján, Múzeum tér 1. Kp. tel.: 417-255, 522-900 Kp. fax: 310-838

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala 3100 Salgótarján, Múzeum tér 1. Kp. tel.: 417-255, 522-900 Kp. fax: 310-838 Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala 3100 Salgótarján, Múzeum tér 1. Kp. tel.: 417-255, 522-900 Kp. fax: 310-838 www.salgotarjan.hu jegyzo@salgotarjan.hu VEZETŐK Dóra Ottó polgármester

Részletesebben

Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Közművelődési Osztály 2015. november havi programok

Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Közművelődési Osztály 2015. november havi programok Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Közművelődési Osztály 2015. november havi programok 03. 05. 06. 07. 09. 12. Körök Karika Lívia mandala kiállításának megnyitója. Megtekinthető: november

Részletesebben

Férfi felnőtt 1000 m III. előfutamegyesület

Férfi felnőtt 1000 m III. előfutamegyesület 9:40 Férfi felnőtt 1000 m I. előfutam egyesület 1 7. Kasper Bleibach DKF 3:47.12 2 1. Molnár Gergely Csepel 4:05:04 3 2. Szakál Lóránt UKSC 4:21:39 6. Demeter István MULTI SE DNS 9:48 Férfi felnőtt 1000

Részletesebben

A HAMVAS BÉLA VÁROSI KÖNYVTÁR ÜNNEPI FÉLÉVÉNEK RENDEZVÉNYEI 2014

A HAMVAS BÉLA VÁROSI KÖNYVTÁR ÜNNEPI FÉLÉVÉNEK RENDEZVÉNYEI 2014 A HAMVAS BÉLA VÁROSI KÖNYVTÁR ÜNNEPI FÉLÉVÉNEK RENDEZVÉNYEI 2014 SZEPTEMBER Szeptember 16. kedd 18:00 Találkozás a festészettel I. Színek versek hangulatok: Hölgyek ecsettel és tollal Festménykiállítás

Részletesebben

Nagy Előd festő- és éremművész, Nagy Botond fotós. 2012. november 19-én, hétfőn 18 órára. kiállításának megnyitójára

Nagy Előd festő- és éremművész, Nagy Botond fotós. 2012. november 19-én, hétfőn 18 órára. kiállításának megnyitójára A Kozák téri Közösségi Ház és a kiállító tisztelettel meghívja Önt és kedves családját, barátait Nagy Előd festő- és éremművész, valamint fia Nagy Botond fotós kiállításának megnyitójára 2012. november

Részletesebben

Dávid János és Dávid Ferenc tisztelettel meghívja Önt, családját, barátait és üzletfeleit

Dávid János és Dávid Ferenc tisztelettel meghívja Önt, családját, barátait és üzletfeleit Dávid János és Dávid Ferenc tisztelettel meghívja Önt, családját, barátait és üzletfeleit a Dávid Gyula születésének századik évfordulója alkalmából rendezendő koncertekre, 2013. május 2. és május 9. között

Részletesebben

Az Országos angol nyelvi verseny Vas megyei résztvevıinek a megyei fordulóban elért eredményei évfolyamonként 2011-2012. tanév

Az Országos angol nyelvi verseny Vas megyei résztvevıinek a megyei fordulóban elért eredményei évfolyamonként 2011-2012. tanév A MEGYEI FORDULÓBA TOVÁBBJUTOTT TANULÓK 8. évfolyam Felterjesztési ponthatár a megyei fordulóba: 60 pont/100 pont NÉV ISKOLA TANÁR PONTSZÁM Molnár Krisztina Paragvári Utcai Általános Iskola, Juhász Ildikó

Részletesebben

Hunyadi Mátyás Általános Iskola és Napköziotthonos Óvoda 4493. Tiszakanyár, Fő út 23. Tisztelt Igazgató Nő/Úr! Kedves Nyelvtanár Kollégák!

Hunyadi Mátyás Általános Iskola és Napköziotthonos Óvoda 4493. Tiszakanyár, Fő út 23. Tisztelt Igazgató Nő/Úr! Kedves Nyelvtanár Kollégák! Hunyadi Mátyás Általános Iskola és Napköziotthonos Óvoda 4493. Tiszakanyár, Fő út 23. Tisztelt Igazgató Nő/Úr! Kedves Nyelvtanár Kollégák! A Felső- Szabolcsi Iskolaszövetség angol nyelvi szóbeli versenye

Részletesebben

Tankönyvlista Ábrahám Richárd

Tankönyvlista Ábrahám Richárd Ábrahám Richárd Oktatási azonosító 74373618896 Díjbekérő postázási címe Jakus Erika Intézmény számlázási címével megegyezik Rászorultsági alapon ingyenes (A számla a tagintézmény adatainál számlázási névként

Részletesebben

Magyar Erőemelő Szövetség Női, Férfi Fekvenyomó Csapatbajnokság, Tab, 2010. május 1-2. NEVEZÉSEK - FÉRFIAK

Magyar Erőemelő Szövetség Női, Férfi Fekvenyomó Csapatbajnokság, Tab, 2010. május 1-2. NEVEZÉSEK - FÉRFIAK Név Magyar Erőemelő Szövetség Női, Férfi Fekvenyomó Csapatbajnokság, Tab, 2010. május 1-2. NEVEZÉSEK - FÉRFIAK Szül. év Iskola Legjobb eredménye - 56 kg 1. Böröczky Péter 1990 Pannonia Power SE 140,0 2.

Részletesebben

Női Kard Egyéni. rang vezetéknév utónév

Női Kard Egyéni. rang vezetéknév utónév Női Kard Egyéni rang vezetéknév utónév 1. MEZEI Zsófia BME 2. SZÁNTÓ Beáta 3. SZABÓ Ági DEBRECEN 4. TÓTH Virág ELTE 5. RAB Eszter PEAC 6. KUJBUS Virág DEBRECEN 7. BARTALIS Ágnes PEAC 8. LUKÁTS Lilla PEAC

Részletesebben

Reumatológia klinika tanterme Élettan 8:00-8:45

Reumatológia klinika tanterme Élettan 8:00-8:45 Reumatológia klinika tanterme Élettan 8:00-8:45 Bódy Péter Bordás János begs Boros Gábor Bendegúz es a=anatómia Cserháti Zoltán b=biokémia Farkas Dániel Márton e=élettan Fekete Ákos s=szövettan Gógl Aliz

Részletesebben

Név Iskola Felkészítő tanár 5. 6. 7. 8. össz. 1. Szádvári Gábor Lévay József Református Gimnázium, Miskolc Makranczi Zsolt 20 18 20 8 66

Név Iskola Felkészítő tanár 5. 6. 7. 8. össz. 1. Szádvári Gábor Lévay József Református Gimnázium, Miskolc Makranczi Zsolt 20 18 20 8 66 Hőtan kategória Név Iskola Felkészítő tanár 5. 6. 7. 8. össz 1. Szádvári Gábor Lévay József Református Gimnázium, Miskolc Makranczi Zsolt 20 18 20 8 66 2. Kékesi Zsuzsa Bethlen Gábor Református Gimnázium,

Részletesebben

Csatlós Csaba Úszó Emlékverseny 2014/2015. tanév I. forduló. I. korcsoport 25 m fiú gyors

Csatlós Csaba Úszó Emlékverseny 2014/2015. tanév I. forduló. I. korcsoport 25 m fiú gyors Csatlós Csaba Úszó Emlékverseny 2014/2015. tanév I. forduló I. korcsoport 25 m fiú gyors 1. Mócsány Dominik Gagarin 22,2 10p 2. Vágvölgyi Ádám Gagarin 22,5 8p 3. Fehér Romvald Gagarin 28,1 7p 4. Tóth Ármin

Részletesebben

Női steel páros eredmény

Női steel páros eredmény Női steel páros eredmény 1 Harsányi Enikő - Mendelényi Linda WBSE - SZK 20 2 Takács Franciska - Maráczy Erzsébet Smile DC 16 3 Kovács Erika - Borbély Viktória WBSE - SZK 13 4 Kiskó Bernadett - Virág Zsuzsanna

Részletesebben

XV. FUTABONY - MAGAS ISTVÁN EMLÉKVERSENY 2014 EREDMÉNYEK

XV. FUTABONY - MAGAS ISTVÁN EMLÉKVERSENY 2014 EREDMÉNYEK XV. FUTABONY - MAGAS ISTVÁN EMLÉKVERSENY 2014 EREDMÉNYEK Óvodások H. Név Sz. év Város Óvoda 1 Baranyai Levente 2008 Abony Szivárvány Óvoda 2 Ferenczy Dániel 2008 Abony Pingvines Óvoda 3 Juhász Hanna 2008

Részletesebben

IDEIGLENES KÖZÉPISKOLAI FELVÉTELI RANGSOR 2013 2014 TANÉV

IDEIGLENES KÖZÉPISKOLAI FELVÉTELI RANGSOR 2013 2014 TANÉV Dankó Pista Egységes Óvoda - Bölcsőde, Általános Iskola, Szakképző Iskola, Gimnázium és Kollégium 4235 Biri Mező Imre út 21. Tel/fax: 42-263-137 e-mail: info@dankop.hu, www.dankop.hu IDEIGLENES KÖZÉPISKOLAI

Részletesebben

Michelin Bringafesztivál - Bringarally

Michelin Bringafesztivál - Bringarally Amatőr férfi 1 325 Trabach Norbert 01:38:48 00:00:00 2 116 Gyurkó László 01:48:14 00:09:25 3 84 Farkas József 01:48:46 00:09:57 4 237 Ónodi Péter 01:48:52 00:10:03 5 82 Evinyih Zsolt 01:53:00 00:14:12

Részletesebben

84. Ünnepi Könyvhét és 12. Gyermekkönyvnapok Miskolc, 2013. június 5 június 8.

84. Ünnepi Könyvhét és 12. Gyermekkönyvnapok Miskolc, 2013. június 5 június 8. 84. Ünnepi Könyvhét és 12. Gyermekkönyvnapok Miskolc, 2013. június 5 június 8. Június 3., hétfő 17.00 Egy művészcsalád a miskolci irodalom- és művészetkedvelők körében Találkozó Mezey Katalin, Oláh János

Részletesebben

SZÁMOLÁSI VERSENY - JÓZSEF ATTILA ÁLTALÁNOS ISKOLA 2014. MÁJUS 5. 1. évfolyam. megoldás próbálkozás

SZÁMOLÁSI VERSENY - JÓZSEF ATTILA ÁLTALÁNOS ISKOLA 2014. MÁJUS 5. 1. évfolyam. megoldás próbálkozás 1. évfolyam idő 1. Timár Bálint 1.b 104 104 7,14 2. Ozorai Zsóka 1.c 104 104 8,22 3. Ignácz András 1.b 103 104 8,18 4. Porcsa Tamás 1.c 103 104 8,20 5. Lesták Eszter Boglárka 1.c 103 104 8,50 6. Balika

Részletesebben

AMV 2015. megyei eredmények 8.osztály

AMV 2015. megyei eredmények 8.osztály Iskola neve Iskola város helyezés pontszám Tanuló neve Kálvin Téri Általános Iskola 1. 46 Sass Boglárka Kálvin Téri Általános Iskola 2. 40 Horváth Petra Tiszacsegei Fekete István Általános Iskola Tiszacsege

Részletesebben

Felvehető létszám: 22

Felvehető létszám: 22 01 speciális angol Felvehető létszám: 22 1. Halasy Eszter 1 2,8 2. Komáromi Réka 1 3 3. KOVIKA15 1 8 4. DANTES49 1 2 5. Könyves Lilla 1 8 6. SZ. LEILA 1 3,8 7. Szabó Réka 1 3,8 8. Nagy Lili 1 3 9. Bacsa

Részletesebben

ALAPFOKÚ BARLANGJÁRÓ TANFOLYAM

ALAPFOKÚ BARLANGJÁRÓ TANFOLYAM ALAPFOKÚ BARLANGJÁRÓ TANFOLYAM Bevezetés Ország János Szegedi Karszt- és Barlangkutató Egyesület Orfű Az SZKBE története: 1993. kutatások kezdete 1995. József Attila Tudományegyetem Barlangkutató Csoportja

Részletesebben

2015. augusztus 19., szerda

2015. augusztus 19., szerda 2015. augusztus 19., szerda ZENEELMÉLET, FÖLDRAJZ, ORGONA - 9:00 221. terem, Orgonaterem Tanárok: Győrffy Katalin, Szabó Balázs, dr. Kiss-Csapó Gergely Rinkó Sándor 9.A zeneelmélet 9. Győrffy Katalin Gergely

Részletesebben

Bödõk, Ilona b: 1947 in Csicsó Mad. Nagy, Tibor "Dr" b: 1946 in Mad m: 1976. Nagy, Szabolcs "állatorvos Dr" b: 1976 in Mad

Bödõk, Ilona b: 1947 in Csicsó Mad. Nagy, Tibor Dr b: 1946 in Mad m: 1976. Nagy, Szabolcs állatorvos Dr b: 1976 in Mad Nagy, Vilma b: 1911 in Csicsó d: 2005 in Csicsó anyja Pálffy Vilma Fél Antal d.u. Bödõk, Pál b: 1905 in Csicsó m: 1947 d: 1965 in Csicsó anyja Kollár M.Bödõk Ksz.Tarcsi Géza, Balá gy.k.sz. Beke Károly

Részletesebben

II. Tisza-parti Gyógy- és Élményfürdő Félmaraton

II. Tisza-parti Gyógy- és Élményfürdő Félmaraton Nem/Kategória: Férfi 12-19 éves 1 420 SZENTPÉTERI Csaba 1998 00:27:26 00:26:54 Nagykőrös 4 4 3:49 min/km +00:00:00 2 225 SZILÁGYI Gergő 2000 00:31:18 00:30:40 Tiszakécske 10 9 4:21 min/km +00:03:45 3 310

Részletesebben

Csecsemő- és kisgyermeknevelő felsőoktatási szakképzési szak

Csecsemő- és kisgyermeknevelő felsőoktatási szakképzési szak Beosztás a 2015. június 17 19 között tartandó záróvizsgára Bizottság száma : 23. sz. Terem szám:, B épület 537. terem Záróvizsga időpontja: 2015. június 17. 8. 00 órától Balázsi Éva Kata Béres Nikoletta

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG. LEÁNY III-IV. KORCSOPORT (2000-2001-2002-2003-ban születettek)

2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG. LEÁNY III-IV. KORCSOPORT (2000-2001-2002-2003-ban születettek) LEÁNY III-IV. KORCSOPORT (2000-2001-2002-2003-ban születettek) Magasugrás leány (indult: 7 csapat) 1. Budapesti Fazekas Mihály Általános Iskola és Gimná VII. ker. 1,2825 Olasz Katalin 2000. 1,32 Benedek

Részletesebben

Férfi soft I. osztály eredmény

Férfi soft I. osztály eredmény Férfi soft I. osztály eredmény 1 Várady György Soul DC 20 2 Takács Gábor Pestújhelyi SC 16 3 Balogh Béla Pestújhelyi SC 13 4 Silárszky István WBSE 11 5 Juhász Béla Vecsési SE 9 5 Őri József Smile DC 9

Részletesebben

CSONTOS ISTVÁN EMLÉKVERSENY 2014

CSONTOS ISTVÁN EMLÉKVERSENY 2014 CSONTOS ISTVÁN EMLÉKVERSENY 2014 Az Alföldi Erdőkért Egyesület 2014 június 6-án, a Bugaci Lőtéren tartotta meg a hagyományos Csontos István Lövész Emlékversenyt a KEFAG Zrt. és az Egyesület közös szervezésében.

Részletesebben

I. Debrecen Grappling Bajnokság

I. Debrecen Grappling Bajnokság I. Debrecen Grappling Bajnokság G4 Grappling Liga 2013-2014 4. forduló 2014.03.08 Végeredmény Gi Grappling leányok, nők Ifjúsági1 korosztály 48+ kg. 2 versenyző I. Tóth Anett Gracie Barra Orgovány II.

Részletesebben

PREVENT ART 2. 2011. ÁPRILIS 7.

PREVENT ART 2. 2011. ÁPRILIS 7. PREVENT ART 2. Programok és Módszervásár a józanságért 2011. ÁPRILIS 7. ANGYALFÖLDI JÓZSEF ATTILA MŰVELŐDÉSI KÖZPONT PROGRAMISMERTETŐ A XIII. Kerületi Közművelődési Nonprofit Kft. Iránytű Ifjúsági Információs

Részletesebben

2013/2014. TANÉV ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA

2013/2014. TANÉV ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA 2013/201 TANÉV ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA V., VI. korcsoport V-VI. korcsoport BARANYA MEGYE Helyszín: PÉCS, PVSK SPORTTELEP Időpont: 201 május 8-9. A Versenybizottság elnöke: HAÁSZ JÁNOS Korcsoportok: V. kcs.:

Részletesebben

Makó Csenge 1. Baky Boglárka Makó Csenge 2. Hegyi Petra Szűcs Helga 21:08 3. Rétháti Lili Kiss Fanni Dóra Makó Csenge 4. Makó Csenge Kiss Fanni 21:16

Makó Csenge 1. Baky Boglárka Makó Csenge 2. Hegyi Petra Szűcs Helga 21:08 3. Rétháti Lili Kiss Fanni Dóra Makó Csenge 4. Makó Csenge Kiss Fanni 21:16 Makó Csenge 1. Baky Boglárka Makó Csenge 2. Hegyi Petra Szűcs Helga 21:08 3. Rétháti Lili Kiss Fanni Dóra Makó Csenge 4. Makó Csenge Kiss Fanni 21:16 5.-6. Kiss Fanni Kovács Debóra 21:14 Kiss Fanni 5.-6.

Részletesebben

Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Közművelődési Osztály 2015. november havi programok

Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Közművelődési Osztály 2015. november havi programok Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Közművelődési Osztály 2015. november havi programok 03. Körök Karika Lívia mandala kiállításának megnyitója. Megtekinthető: november 20-ig. XV. Könyvszalon

Részletesebben

Tisza-parti Gyógy- és Élményfürdő Félmaraton

Tisza-parti Gyógy- és Élményfürdő Félmaraton 2015-06-07 12:17:09 Helyezés Rajtszám Név Egyesület Idő Hátrány 7km F1 férfi 1 140 Riczu Balázs UFC 00:33:01 00:00:00 Tempo Sport Kft 1/ 13 2015-06-07 12:17:09 Helyezés Rajtszám Név Egyesület Idő Hátrány

Részletesebben

370.000 HUF 1.000 HUF 10.000 HUF 3.000 HUF 6.000 HUF 25.000 HUF 40.000 HUF 9.999 HUF

370.000 HUF 1.000 HUF 10.000 HUF 3.000 HUF 6.000 HUF 25.000 HUF 40.000 HUF 9.999 HUF Támogatóink Bodoky Tamás Maróy Ákos Urbán Ágnes Vay Márton Scheiring Gábor (ogy. képviselo, LMP) Bohus Csaba Gervai Péter Pogány Anikó Földes Balázs Dr. Szilágyi Péter Zoltán (ogy. képviselo, LMP) Nemes

Részletesebben

Kimutatás Nyírvasvári Község Önkormányzata által tűzifa juttatásban részesítettekről - 1/2013.(I.10.) önkormányzati határozat alapján -

Kimutatás Nyírvasvári Község Önkormányzata által tűzifa juttatásban részesítettekről - 1/2013.(I.10.) önkormányzati határozat alapján - 1. 5-2/2013 Terdik Ferenc Kossuth 2. 1 m3 2. 5-4/2013 Nagy Ferencné Kossuth 17. 1 m3 3. 5-5/2013 Cseh Gyula Kossuth 20. 1 m3 4. 5-6/2013 Lukács György Kossuth 38. 1 m3 5. 5-7/2013 Deák László Kossuth 49/b.

Részletesebben

Tolna Megye Nyílt Fedett Pályás Atlétikai Bajnoksága 2012 február 17. Bonyhád Eredmények FIÚK. 13 éves fiúk. 60 m

Tolna Megye Nyílt Fedett Pályás Atlétikai Bajnoksága 2012 február 17. Bonyhád Eredmények FIÚK. 13 éves fiúk. 60 m Tolna Megye Nyílt Fedett Pályás Atlétikai Bajnoksága 2012 február 17. Bonyhád Eredmények 13 éves fiúk FIÚK Valkay Tamás 1999 AC Szekszárd 1 8,03 Kugli Ákos 1999 AC Szekszárd 2 8,10 Fehér Nándor 1999 AC

Részletesebben

XIV. Országos Friss Antal Gordonkaverseny Szolnok, 2014. november 21-23.

XIV. Országos Friss Antal Gordonkaverseny Szolnok, 2014. november 21-23. XIV. Országos Friss Antal Gordonkaverseny Szolnok, 2014. november 21-23. Díjazottak: I. korcsoport I.díj: Jeong Jin Seok Prehoffer Júlia Szombathelyi Bartók Béla Zenei AMI tanára: Pálköviné Békefi Cecília

Részletesebben

NEMZETI EGYÜTTMŰKÖDÉSI ALAP

NEMZETI EGYÜTTMŰKÖDÉSI ALAP Eredmények A verseny időpontja: 2013. OKTÓBER 12. 09-14 óra A verseny színhelye: SZOLNOKI FÜVES SPORTREPÜLŐTÉR A verseny rendezői: SZOLNOKI HONVÉD SPORTEGYESÜLET MH 86 SZOLNOK HELIKOPTER BÁZIS Versenyt

Részletesebben

130-as terem (új szárny, 1. emelet)

130-as terem (új szárny, 1. emelet) 130-as terem (új szárny, 1. emelet) 1. Ambrus Ramóna Margit 1999-10-08 2. Bácskai Zsolt László 1999-09-10 3. Baki Réka 2000-04-24 4. Bakóczy Kira Orsolya 1998-01-06 5. Bakonyi Kinga Beatrix 2000-05-15

Részletesebben

Név Végzettség szintje Szakképzettségek

Név Végzettség szintje Szakképzettségek Pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettségei Név Végzettség szintje Szakképzettségek 1 Aradi Katalin Judit egyetem 2 Barna Judit mesterfokozat MA 3 Benkovich András egyetem 4 Bíró Adrienn egyetem

Részletesebben

Ady Endre Városi Könyvtár és Művelődési Központ, Zsinagóga, Baja, Munkácsy M. u. 9. Eötvös József Főiskola, Baja, Szegedi út 2.

Ady Endre Városi Könyvtár és Művelődési Központ, Zsinagóga, Baja, Munkácsy M. u. 9. Eötvös József Főiskola, Baja, Szegedi út 2. Ady Endre Városi Könyvtár és Művelődési Központ, Zsinagóga, Baja, Munkácsy M. u. 9. Eötvös József Főiskola, Baja, Szegedi út 2. A konferencia harminchárom előadója a következő intézmények oktatója vagy

Részletesebben

VERSENYJEGYZŐKÖNYV A TOLNA MEGYEI ATLÉTIKAI SZÖVETSÉG ÁLTAL 2012. ÁPR. 27-ÉN SZEKSZÁRDON RENDEZETT NYÍLT MEGYEI RANGLISTA VERSNYRŐL

VERSENYJEGYZŐKÖNYV A TOLNA MEGYEI ATLÉTIKAI SZÖVETSÉG ÁLTAL 2012. ÁPR. 27-ÉN SZEKSZÁRDON RENDEZETT NYÍLT MEGYEI RANGLISTA VERSNYRŐL VERSENYJEGYZŐKÖNYV A TOLNA MEGYEI ATLÉTIKAI SZÖVETSÉG ÁLTAL 2012. ÁPR. 27-ÉN SZEKSZÁRDON RENDEZETT NYÍLT MEGYEI RANGLISTA VERSNYRŐL EREDMÉNYEK: 80 m serülő férfi 1. Valkay Tamás 99 AC Szekszárd 10,3 2.

Részletesebben

(közlekedésgépész szakmacsoportos nappali rendszerű alapozó oktatás)

(közlekedésgépész szakmacsoportos nappali rendszerű alapozó oktatás) AZ EGYEZTETETT FELVÉTELI JEGYZÉK ALAPJÁN FELVETT TANULÓK AZ EGYEZTETETT FELVÉTELI JEGYZÉK ALAPJÁN FELVETT TANULÓK 01-ES KÓD (közlekedésgépész szakmacsoportos nappali rendszerű alapozó oktatás) rangsor

Részletesebben

Matematika 5. és 7. évf. verseny

Matematika 5. és 7. évf. verseny Mohay Lili 5 ált. iskola Bánlakiné Németh Ildikó Dr. Béres József 1. Körtvélyessy László 5 ált. iskola Pártos Péterné Nyelvű 2. Wang Anna 5 ált. iskola Borsos Irén Óbudai Nagy László 3. Antók Etele 5 ált.

Részletesebben

Balatongyörök.... a megálmodott valóság! www.balatongyorok.hu

Balatongyörök.... a megálmodott valóság! www.balatongyorok.hu Balatongyörök 2014... a megálmodott valóság! Balaton Balaton Balaton Balaton Balaton Balaton Balaton Balaton Balaton Balaton Balaton Balaton Balaton Balaton Fotók: Marton Tamás 2014 január 1 2 3 4 5 Újév

Részletesebben

A megyei versenynek helyet adó intézmény adatai Irányítószám A Utca, Házszám Honlapcím Ímélcím. Az iskola neve

A megyei versenynek helyet adó intézmény adatai Irányítószám A Utca, Házszám Honlapcím Ímélcím. Az iskola neve Bács-Kiskun megye Az intézmény Corvina Óvoda és Általános Kertvárosi Általános A megyei versenynek helyet adó intézmény adatai Irányítószám A Utca, Házszám Honlapcím Ímélcím település tér 6000 Mártírok

Részletesebben

V. TOUR DE VELENCEI-TÓ 2015 VELENCEI-TÓ MINI MARATON 55 VELENCEI-TÓ MINI MARATON NŐI ABSZOLÚT

V. TOUR DE VELENCEI-TÓ 2015 VELENCEI-TÓ MINI MARATON 55 VELENCEI-TÓ MINI MARATON NŐI ABSZOLÚT VELENCEI-TÓ MINI MARATON NŐI ABSZOLÚT 1 844 Ispán Laura Felnőtt 01:39:07.1 2 942 Köllő Zsuzsanna Felnőtt 01:39:09.0 3 915 Ódor Klára Master 01:39:29.0 4 805 Bordás Eszter Master 01:45:30.6 5 802 Czeczei

Részletesebben

Feladta Horváth Attila. Feladta Beck László. Feladta Kádas Miklós 4 Abszolut hely.: 11 Start: 10:15:30 beérkez 14:44:37

Feladta Horváth Attila. Feladta Beck László. Feladta Kádas Miklós 4 Abszolut hely.: 11 Start: 10:15:30 beérkez 14:44:37 Férfi Kajak 1 1 Abszolut hely.: 4 Start: 10:00:30 beérkez 14:08:57 Rajtszám: 36 Futott idı: 4:08:27 Horváth Attila 2 Abszolut hely.: 5 Start: 10:04:55 beérkez 14:15:08 Rajtszám: 3 Futott idı: 4:10:13 Beck

Részletesebben

Állati jó - a számomra legkedvesebb állat a Hortobágyon - rajzpályázat 2014

Állati jó - a számomra legkedvesebb állat a Hortobágyon - rajzpályázat 2014 Állati jó - a számomra legkedvesebb állat a Hortobágyon - rajzpályázat 2014 A Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei óvodák, általános- és középiskolák körében négy kategóriában

Részletesebben

Angol nyelvi verseny. 2. helyezett: Tiszakanyári Hunyadi Mátyás Általános Iskola - Birke Csaba - Háda Gréta - Tóth Eszter

Angol nyelvi verseny. 2. helyezett: Tiszakanyári Hunyadi Mátyás Általános Iskola - Birke Csaba - Háda Gréta - Tóth Eszter Angol nyelvi verseny 3. helyezett: Teichmann Vilmos Általános Iskola - Lakatos Nóra - Harsányi Gábor - Orgován Ferenc Felkészítő tanár: Arnóth Mariann 2. helyezett: Tiszakanyári Hunyadi Mátyás Általános

Részletesebben

OM azonosító: 027953 Székhely neve: Kecskeméti Református Gimnázium Székhely címe: 6000 Kecskemét, Szabadság tér 7.

OM azonosító: 027953 Székhely neve: Kecskeméti Református Gimnázium Székhely címe: 6000 Kecskemét, Szabadság tér 7. 6000 Kecskemét, Tanulmányi terület kódja: 40 Tanulmányi terület gimnázium: 4 évfolyamos; általános kerettanterv; az első idegen nyelv a(z) francia nyelv vagy a(z) spanyol nyelv vagy a(z) angol nyelv; felvételi

Részletesebben

2015. január 12 április 16. Terem: E ép. fszt. 1. Csoportkód: 04/2015/M Időpont: hétfő és szerda, 13:00 16:15

2015. január 12 április 16. Terem: E ép. fszt. 1. Csoportkód: 04/2015/M Időpont: hétfő és szerda, 13:00 16:15 Kedves Hallgatók! Az alábbi táblázatokban találjátok a csoportbeosztásokat. Kérjük, hogy az első tanítási napotokon a megadott terembe és a megadott időpontra menjetek. Az első tanítási napra a tandíjon

Részletesebben

VERSENYEREDMÉNYEK. 2011/2012. tanév. felső tagozat

VERSENYEREDMÉNYEK. 2011/2012. tanév. felső tagozat VERSENYEREDMÉNYEK 2011/2012. tanév felső tagozat MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM Vers- és prózamondó (vers 5-6.o.) Jáger Anett 5.d 1. 9. Králusz Tamás 5.c 2. Csánky Nóra 5.a 3. Harsányi Pandora 5.d 3. Vers- és

Részletesebben

VERSENYEREDMÉNYEK. Matematika

VERSENYEREDMÉNYEK. Matematika VERSENYEREDMÉNYEK EGYÉNI VERSENYEK Matematika Általános iskola 1. osztály: 1. helyezett: Papik Petra Szent László Általános Iskola, Kisvárda Felkészítő tanár: Dancs Mónika 2. helyezett: Jenei Marcell Szent

Részletesebben

Országos művészeti tanulmányi versenyek 2014/2015. Alapfokú művészeti Iskolák tanulmányi versenyei 2015. január 30-31.

Országos művészeti tanulmányi versenyek 2014/2015. Alapfokú művészeti Iskolák tanulmányi versenyei 2015. január 30-31. Országos művészeti tanulmányi versenyek 2014/2015. Alapfokú művészeti Iskolák tanulmányi versenyei 2015. január 30-31. V. Országos Társastáncverseny A) Táncospárok kategória I. korcsoport 1. Miskolczi

Részletesebben

Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet Pedagógiai Könyvtár és Múzeum. Összesen Feladatlap Esszé Nevezett tanuló neve Évfolyam Kódszám Ssz.

Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet Pedagógiai Könyvtár és Múzeum. Összesen Feladatlap Esszé Nevezett tanuló neve Évfolyam Kódszám Ssz. Pontszámok A Bod Péter Országos Könyvtárhasználati Verseny megyei/fővárosi fordulójára (2015. március 2. 10 óra) nevezett középiskolai tanulók versenyeredményei* Összesen Feladatlap Esszé Nevezett tanuló

Részletesebben

2012. augusztus Szakiskola

2012. augusztus Szakiskola 2012. augusztus Szakiskola Tanuló neve Osztály Tantárgy Terem Vizsgáztató tanár 24.aug 27.aug 28.aug Ajtai Krisztián Péter 09E Élelmiszer ismeret 9 Irházi Emőke 1.n. 9:00-10:00 Ajtai Krisztián Péter 09E

Részletesebben

Csapat Név Szektor Rajtszám Fogott súly Pontszám. Nógrád Megye Kovács Gergely E 11 6330 1. Győr-Moson-Sopron Megye Csöre Ákos E 4 6110 2

Csapat Név Szektor Rajtszám Fogott súly Pontszám. Nógrád Megye Kovács Gergely E 11 6330 1. Győr-Moson-Sopron Megye Csöre Ákos E 4 6110 2 Felnőtt Nógrád Megye Kovács Gergely E 11 6330 1 Győr-Moson-Sopron Megye Csöre Ákos E 4 6110 2 Bács-Kiskun Fekete Ferenc E 5 5510 3 Szolnok Közép-Tisza Hajdú Tamás E 6 5240 4 Ráckeve-Dunaági Sz. Lukácsa

Részletesebben

Körzeti Diákolimpia Úszás 2011.11.28. 14:00 0. KORCSOPORT - FIÚ 0. KORCSOPORT - LÁNY

Körzeti Diákolimpia Úszás 2011.11.28. 14:00 0. KORCSOPORT - FIÚ 0. KORCSOPORT - LÁNY Körzeti Diákolimpia Úszás 2011.11.28. 14:00 Helyszín: KOMÁROM GYÓGYFÜRDŐ FEDETT USZODA EREDMÉNYEK 0. KORCSOPORT - FIÚ 33,3 m GYORS 1. Halász Viktor (oklevél) 1 : 05 : 30 Gesztenyés Óvoda 33,3 MELL 1. Halász

Részletesebben

Bajnokságok. Akik helyezéseket szereztek Budapest- és Országos Bajnokságokon

Bajnokságok. Akik helyezéseket szereztek Budapest- és Országos Bajnokságokon Bajnokságok Akik helyezéseket szereztek Budapest- és Országos Bajnokságokon A BOLERO TSE saját nevelésű párokat versenyeztet és ez megalakulásától így volt. Az ország egyik legsikeresebb latin műhelye

Részletesebben

Falussy Lilla: Metadolce, bemutató 0. Márai Sándor: Zendülők bemutató 1500000. Ottlik Géza: Iskola a határon, repertoáron tartás 750 000

Falussy Lilla: Metadolce, bemutató 0. Márai Sándor: Zendülők bemutató 1500000. Ottlik Géza: Iskola a határon, repertoáron tartás 750 000 3-as altéma Magyar szerzők műveinek bemutatása, a Budapet Főváros Astoria i Egyesület RS9 a VI. kerület Erzsébetváros Falussy Lilla: Metadolce, Bárka Józsefvárosi i- és Kulturális Nonprofit Bárka Józsefvárosi

Részletesebben

4. évfolyam: Hely Tanuló neve Iskola neve Pontszám Város Felkészítő tanár

4. évfolyam: Hely Tanuló neve Iskola neve Pontszám Város Felkészítő tanár 4. évfolyam: 1. Simon Gergő Szekszárdi I. Béla Gimnázium Bezerédj István Általános Iskolája 43 Szedres Horváth Istvánné 2. Szanyi Attila Bonyhádi Általános Iskola, Vörösmarty Mihály Általános Iskola 42

Részletesebben

Név Város Iskola Felkészítő tanár 1. 2. 3. 4. összesen

Név Város Iskola Felkészítő tanár 1. 2. 3. 4. összesen 9. osztályosok 1. Koncz Imre Debrecen Debreceni Református Kollégium Gimnáziuma Bertalan Mária, Bán István 20 15 20 16 71 2. Csathó Botond Debrecen DRK Dóczy Gimnáziuma Tófalusi Péter 20 12 20 17 69 3.

Részletesebben

KERÜLETI ANGOL-NÉMET TANULMÁNYI VERSENY 2014. február 19.

KERÜLETI ANGOL-NÉMET TANULMÁNYI VERSENY 2014. február 19. KERÜLETI ANGOL-NÉMET TANULMÁNYI VERSENY 2014. február 19. A N G O L I. kategória /4-5. évfolyam alap szint Elérhető: 62 pont 1. 108 60,5 98 Szabó Benedek 4. a Kossuth 2. 107 56 90 Juhász Regina 4.b Kossuth

Részletesebben

MJSZ U - 18 / U20 Válogatott Május 15-17. Jégpalota

MJSZ U - 18 / U20 Válogatott Május 15-17. Jégpalota Szállás 52 1 Pados László 1995.09.11 Igen D Fehér 2 Láday Tamás 1996.03.20 Igen D Fehér 3 Jacsó Richárd 1996.12.25 Nem D Fehér 4 Antal Arnold István 1997.04.14 Igen D Fehér 5 Szabó Bence 1998.02.02 Igen

Részletesebben

ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA III. KORCSOPORT

ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA III. KORCSOPORT 2013/2014. TANÉV ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA III. KORCSOPORT EGYÉNI PÁLYABAJNOKSÁG Hajdú Bihar MEGYE Helyszín: Gyulai István Atlétika Stadion -Debrecen, Oláh Gábor u. 5. Időpont: 2014. május 14. A Versenybizottság

Részletesebben

Úszott idő. Úszott idő

Úszott idő. Úszott idő Diákolimpia IV. korcsoport 100 m fiú gyors A Diákolimpia IV. korcsoport 100 m leány gyors A 1. 1,00,19 Novoszáth Noel 2000 Radnóti 1. 1,05,57 Bonecz Boglárka 2000 Karolina 2. 1,02,15 Molnár Bálint 1999

Részletesebben

III. Körösmenti Íjfeszítő Viadal

III. Körösmenti Íjfeszítő Viadal III. Körösmenti Íjfeszítő Viadal Gyomaendrőd 2015.04.26. Pusztai Íj Poronty Leány 1. Palatinusz Petra Szolnok 238 24.8% 2. Tóth Rebeka Körösmenti Íjfeszítő Egylet 196 20.4% Poronty Fiú 1. Palatinusz Tamás

Részletesebben

KEDVEZMÉNY TÁBLA 2012 BALATONMAN FÜRED 2013 BALATONMAN FÜRED 2014 BM FÜRED 2014 BM KENESE 2015 BM FÜRED 2015 BM KENESE TELJESÍTÉSEK

KEDVEZMÉNY TÁBLA 2012 BALATONMAN FÜRED 2013 BALATONMAN FÜRED 2014 BM FÜRED 2014 BM KENESE 2015 BM FÜRED 2015 BM KENESE TELJESÍTÉSEK VERSENYZŐ NEVE SZÜL.ÉV KEDVEZMÉNY TÁBLA 2012 BALATONMAN FÜRED 2013 BALATONMAN FÜRED 2014 BM FÜRED 2014 BM KENESE 2015 BM FÜRED 2015 BM KENESE TELJESÍTÉSEK IRON KÖZÉPTÁV SPECIÁL IRON KÖZÉPTÁV SPECIÁL IRON

Részletesebben

Járási tantárgyi vetélkedők

Járási tantárgyi vetélkedők Járási tantárgyi vetélkedők Magyar nyelv és irodalom 1. Belovics Alexandra 1 4.B (8.oszt) Hnatik-Riskó Márta 2. Darcsi Barbara 1 4.B (8.oszt) Hnatik-Riskó Márta 3. Homoki Eszter 2 4.A (8.oszt) Hnatik-Riskó

Részletesebben

IV. MERCEDES-BENZ CLASSIC CSILLAGTÚRA 2006 - VÉGEREDMÉNY

IV. MERCEDES-BENZ CLASSIC CSILLAGTÚRA 2006 - VÉGEREDMÉNY 1 51 Veégh Attila Gáspár Béla MB 450 SL R107 E45 1974 1 Man 0 489 489 Szakaszeredmények: 1. 3(3) 2. 7(5) 3. 52(9) 4. 32(19) 5. 25(16) 6. 2(2) 7. 42(3) 8. 81(7) 9. 14(2) 10. 43(33) 11. 61(5) 12. 5(1) 13.

Részletesebben