programajánló december

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "programajánló 2013. december"

Átírás

1 fotó: Fejes Márton programajánló december

2 2 XXIII. Nemzetközi Betlehemes Találkozó XXIII. Nemzetközi Betlehemes Találkozó A Debreceni Művelődési Központ ebben az évben is megrendezi a Nemzetközi Betlehemes Találkozót december én, amely hagyományosan a Kárpát-medencében élő magyar hagyományőrző együttesek téli ünnepköri játékainak rangos szemléje. Az idei találkozó előkészítésébe, promóciójába és megvalósításába a korábbi évek együttműködő partnere, a Nemzeti Művelődési Intézet mellett bekapcsolódik a Nemzeti Színház és a Hagyományok Háza is. Megkezdődött a betlehemezés szokáshagyományának, illetve a debreceni Nemzetközi Betlehemes Találkozónak, mint a hagyományátadás és megőrzés jó gyakorlatának az UNESCO Szellemi Kulturális Örökség nemzeti regiszterébe való jelölési folyamata. Ez az örvendetes tény a korábbiaktól eltérő, új szempontokat vet fel a szervezés során. A találkozó ezért ettől az évtől kezdve meghívásos rendszerű lesz. A szervezők olyan autentikus felnőtt, gyermek, valamint olyan báb, színjátszó, vagy egyházi csoportokat hívnak meg, akik a népi hagyományok alapján dolgoznak, s az elmúlt évtizedekben már megfordultak a találkozón, illetve megfelelnek a kiválasztás szakmai szempontjainak. A korábbi évek hagyományainak megfelelően a találkozón résztvevő betlehemező közösségek a Debreceni Művelődési Központ Belvárosi Közösségi Házában zajló központi rendezvény mellett Debrecen városrészeibe is elviszik a születés örömhírét. A rendezvényre 23 csoportot várunk a határon innen és túl, ami több mint 260 főt jelent. A betlehemezés népszerűsítéséhez nagymértékben hozzájárul majd, hogy ebben az évben első ízben lát vendégül csoportokat a Nemzeti Színház saját fogadóterében, valamint a Hagyományok Háza különböző budapesti közösségi színtereken. A magyar hagyomány eme alapvető értékének továbbélésében immár huszonhárom éve jelentős szerepet vállaló nagyrendezvény fővédnöke Halász János, az Emberi Erőforrások Minisztériuma kultúráért felelős államtitkára.

3 rendezvények 3

4 4 XXIII. Nemzetközi Betlehemes Találkozó XXIII. NEMZETKÖZI BETLEHEMES TALÁLKOZÓ programja december A XXIII. Nemzetközi Betlehemes Találkozó ünnepélyes megnyitója Helyszín: Kossuth tér Kiállítás megnyitó hanem vagyok Úristen követje A debreceni Nemzetközi Betlehemes Találkozók képes keresztmetszete vándorkiállítás két évtized találkozóinak válogatott fotóanyagából Helyszín: Belvárosi Galéria december 14., A betlehemes csoportok bemutatkozása Ebédszünet Szakmai tanácskozás a betlehemes találkozó UNESCO Szellemi Kulturális Örökség jegyzékébe történő jelölésének alapvető kérdéseiről. Meghívott résztvevők: Halász János, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kulturális államtitkára, a rendezvény fővédnöke A betlehemes csoportok képviselői, illetve az UNESCO Szellemi Kulturális Örökség programban érintett szakemberek. Kelemen László, igazgató, Hagyományok Háza Agócs Gergely PhD, néprajzkutató, tudományos munkatárs dr. Tömöry Márta, a Nemzetközi Betlehemes Találkozók alapítója Szász Zsolt, a Nemzetközi Betlehemes Találkozók társalapítója Folytatódik a betlehemes csoportok bemutatkozása A nap folyamán a betlehemes csoportok a város különböző közösségi helyszíneire viszik el a születés örömhírét. Helyszín: DMK Belvárosi Közösségi Ház

5 december 13 január 10. hanem vagyok Úristen követje A debreceni Nemzetközi Betlehemes Találkozók képes keresztmetszete Vándorkiállítás két évtized találkozóinak válogatott fotóanyagából Megnyitó: december 13-án, 18 órakor Helyszín: Belvárosi Galéria Debrecen városa 2006-ban fogadta be a Nemzetközi Betlehemes Találkozót Budapest és Kecskemét után, s azóta saját rendezvényeként gondozza a magyar téli ünnepköri szokáshagyomány egyik legrangosabb hazai seregszemléjét. A Debreceni Művelődési Központ szervezésében megvalósuló nagyrendezvény évente több mint 20 kárpát-medencei betlehemes csoport játékát vonultatja fel a központi helyszínen, valamint a városi és környékbeli közösségi színtereken. Az elmúlt 22 évben közel 200 csoport tette már le névjegyét a szakrális néphagyomány megőrzésének, éltetésének eme központi jelentőségű ünnepi alkalmán. A hatalmas archív anyagban számtalan kitűnő fénykép őrzi a szentséges játékok emelkedett pillanatait, melyekből egy reprezentatív válogatást nyújtó kiállítás született a vándoroltathatóság szándékával, hogy eljuthasson a Betlehemes Találkozó üzenete vizuális formában is, többek között a közreműködő csoportok lakhelyére, vagy szűkebb-tágabb környezetébe, illetve azokra a határainkon túli regionális betlehemes találkozókra, ahol

6 6 kiállítás december ADVENT IDEJÉN kiállítás és vásár a DMJV Fogyatékosokat Ellátó Intézmény lakóinak munkáiból Helyszín: DMK Újkerti Közösségi Ház december 7-ig IFJÚ KÉZMŰVESEK X. ORSZÁGOS KIÁLLÍTÁSA Helyszín: Belvárosi Galéria december 13 január 10. HANEM VAGYOK ÚRISTEN KÖVETJE A debreceni Nemzetközi Betlehemes Találkozók képes keresztmetszete vándorkiállítás két évtized találkozóinak válogatott fotóanyagából Megnyitó: december 13-án, 18 órakor Helyszín: Belvárosi Galéria december 19 ig ÉRTÉKEK ÉS ÉLMÉNYEK kiállítás a Kós Károly Művészeti Szakközépiskola diákjainak alkotásaiból Helyszín: DMK Józsai Közösségi Ház december 20-ig SULYÁK IMRE FESTŐMŰVÉSZ KIÁLLÍTÁSA december 21-ig ANGYALOK ÉS HARANGOK vert csipke kiállítás karácsonyi hangulatú csipkékből Helyszín: Tímárház / Kisgaléria

7 december 21-ig A HAGYOMÁNYOK ÚTJÁN CIFRA SZOBA MÉRÁBÓL Az erdélyi Kalotaszeg, azon belül is Méra sokszínű épített és szellemi értékeit mutatja be a győri székhelyű Cifra Műhely Egyesület utazó kiállítása. Helyszín: Tímárház / Kiállító terem

8 november 30., TÉGLÁSKERTI ADVENTI CSALÁDI DÉLUTÁN Helyszín: Tégláskerti Református Templom december 7., VEZÉR UTCAI ADVENTI CSALÁDI DÉLELŐTT Helyszín: a Vezér utcai lakótelepen, a Coop Áruház előtti téren december 7., PACI ADVENT Helyszín: Lencz telepi Református Templom (Cseresznye utca) december 10., HOMOKKERTI ADVENTI CSALÁDI DÉLELŐTT Helyszín: DMK Homokkerti Közösségi Ház

9 adventi városrészi programok 9 december XXIII. NEMZETKÖZI BETLEHE- MES TALÁLKOZÓ Helyszín: DMK Belvárosi Közösségi Ház december 13., ARANY7 KARÁCSONYVÁRÓ PROGRAMSOROZAT CSAPÓKERTI ADVENTI CSALÁDI DÉLUTÁN december 14., ADVENTI CSALÁDI DÉLELŐTT A WESSELÉNYI LAKÓTELEPEN Helyszín: DMK Tímárház Kézművesek Háza december 14., JÓZSAI ADVENTI CSA- LÁDI DÉLELŐTT Helyszín: DMK Józsai Közösségi Ház december 14., KISMACSI ADVENTI CSALÁDI DÉLUTÁN Helyszín: DMK Kismacsi Közösségi Háza december 14., ÚJKERTI ADVENTI CSALÁDI DÉLELŐTT Helyszín: DMK Újkerti Közösségi Ház december 14., ADVENTI MOTOLLA Helyszín: DMK Homokkerti Közösségi Ház december 15., NAGYMACSI ADVENTI CSALÁDI DÉLUTÁN Helyszín: DMK Nagymacsi Közösségi Háza december 21., SZÍVÜNKBŐL SZÓL karácsonyváró délután a gyermekvédelmi gondoskodásban nevelkedő gyerekeknek Helyszín: DMK Belvárosi Közösségi Ház december , NYITOTT VÁROSHÁZA Adventi kézműves vásár és bemutatók Helyszín: a Régi Városháza emelete

10 10 adventi programok gyermekeknek december 7., MI KERÜL A KARÁCSONYFA ALÁ? Kézzel készített ajándéktárgyak karácsonyi vására. A vásár ideje alatt játszóház várja a gyerekeket. Vezeti: Szigeti Ibolya népi játszóház-vezető Helyszín: DMK Homokkerti Közösségi Ház december 7., HAGYOMÁNYŐRZŐ ÖRMÉNY MIKULÁS ÉS KARÁCSONYI ÜNNEPSÉG Közreműködik: a Csicseri és Borsó Varázsdalok (karácsonyi koncert) Helyszín: DMK Újkerti Közösségi Ház december 7., Adventi hangverseny Közreműködnek: a DE Konzervatóriumának hallgatói, valamint a Józsai Református Egyházközösség Szigethy Gyula kórusa Nagy Csaba karnagy vezetésével Együttműködő partner: Józsai Református Egyházközség Helyszín: DMK Józsai Közösségi Ház december 10., ADVENTI KÉSZÜLŐDÉS játszóház óvodásoknak Vezeti: Szigeti Ibolya népi játszóház-vezető Helyszín: DMK Homokkerti Közösségi Ház

11 rendezvények 11 december 11., Pengess, pengess citerát, zengj Jézusnak víg nótát! karácsonyi gyermekkoncert Közreműködnek: a MEA Alapfokú Művészeti Iskola növendékei és Magyari Ágnes zenepedagógus Helyszín: DMK Józsai Közösségi Ház december 12., Mézeshuszár játszóházi klub Helyszín: DMK Csapókerti Közösségi Ház december 13., MÍVES KUCKÓ Vak tyúk is talál szemet Luca napi hagyományok, játékok, babonák. Interaktív játszóház. Vezeti: Szigeti Ibolya népi játszóház - vezető Részvételi díj: 400 Ft Helyszín: DMK Homokkerti Közösségi Ház december 16., CSILINGELŐ CSÖPP CSEN- GETTYŰ a Hangbújócska zenebölcsi karácsonyi foglalkozása Helyszín: DMK Homokkerti Közösségi Ház december 14., Szín-Báb karácsony Óvodás csoportok karácsonyi műsora. Karácsonyi kézműves játszóházak Együttműködő partner: Szín-Báb Egyesület december 20., Karácsonyi műsor Együttműködő partner: Csapókerti Ált. Isk.

12 12 Arany7 karácsonyváró programsorozat december 13., Arany7 karácsonyváró programsorozat CSAPÓKERTI ADVENTI CSALÁDI DÉLUTÁN Luca napi népszokások; Lucázás; kézműves foglakozások: üvegdíszek készítése; karácsonyi díszek hajtogatása (origami); karácsonyi meglepetés készítése Együttműködő partner: Csapókerti Baráti Kör Közhasznú Egyesület, Főnix Néptáncegyüttes, Csapókerti Ált. Isk. december 16., és Karácsonyi kézműves délután Együttműködő partner: Csapókerti Baráti Kör Közhasznú Egyesület december 17., Karácsonyi mozi Együttműködő partner: Csapókerti Baráti Kör Közhasznú Egyesület december 18., Mindenki karácsonya Program: karácsonyi műsor, templomkerti kántálás, karácsonyi ízek Együttműködő partner: Csapókerti Baráti Kör Közhasznú Egyesület, csapókerti civil szervezetek

13 fiatalok órája 13 december 3., LURKÓ KUCKÓ A gyerekek önismereti játékokat játszanak és beszélgetnek az őket érintő problémákról. Közreműködik: Balláné Lőrinczi Tímea családgondozó Helyszín: Kőrösi Csoma Sándor Tagintézmény (Nagymacs, Kastélykert u. 54.) december 13., FIATALOK ÓRÁJA életvezetési tanoda A gyerekek önismereti játékokat játszanak és beszélgetnek az őket érintő kérdésekről, problémákról. Közreműködik: Balláné Lőrinczi Tímea családgondozó Helyszín: Kőrösi Csoma Sándor Tagintézmény (Nagymacs, Kastélykert u. 54.) december 8., MIKULÁS KUPA MINI TENISZVERSENY A mérkőzéseket vezeti: Győrfi Imre teniszedző, testnevelő tanár Helyszín: DMK Kismacsi Közösségi Ház december 13., LUCA NAPI SZÖSZMÖTÖLŐ A résztvevők megismerik a jeles naphoz kapcsolódó szokásokat és Luca babát készítenek Helyszín: DMK Kismacsi Közösségi Ház december 28., girbegurba Az Abakusz Színjátszó Kör előadásában látható: Sziporkák Romhányi József, Szamárfül című kötetéből készült versdramatizációk Tennessee Williams Ez a ház bontásra vár Hová mész veronika? közös dramatizálással készült életjáték.

14 14 kézműves foglalkozások Tímárház SZÖSZMÖTÖLŐ (játszóházi foglalkozások általános iskolások számára előzetes bejelentkezés alapján egész hónapban a Tímárház nyitvatartási idejében) Fenyődíszek természetes anyagokból, gyertyamártás, csuhébaba készítés JÁTÉKVILÁG (játszóházi foglalkozások óvodások számára előzetes bejelentkezés alapján egész hónapban a Tímárház nyitvatartási idejében) Gyertyamártás, karácsonyfadíszek természetes anyagokból, nemezelés, agyagozás december 7., BABRÁLÓ (hétvégi családi játszóházi program) Karácsonyfadíszek természetes anyagokból Helyszín: Tímárház

15 egyéb rendezvények 15 december 2 7. ADVENTI JÓTÉKONY- SÁGI RUHABÖRZE (December 7-ig az intézmény nyitvatartási idejében ruhagyűjtés) Jótékonysági ruhaosztás: december 7-én, Helyszín: DMK Újkerti Közösségi Ház december 8., AZ OZIRISZ HASTÁNC STÚDIÓ TÁNCGÁLÁJA Helyszín: DMK Csapókerti Közösségi Ház december 12., CSILLAGÁSZAT 3D-BEN Előadó: Kósa János, a Magnitúdó Csillagász Klub tagja Helyszín: DMK Újkerti Közösségi Ház december 14., EASTSIDERS CREW TÁNCGÁLA december 21., A KIRÁLYI KEW-I BOTANIKUSKERT (Royal Kew Garden) ANGLIÁBAN. 2. RÉSZ Előadó: dr. Csajbók József PhD agrármérnök, DE ATC MTK egyetemi adjunktus Együttműködő partner: Magyar Kaktusz és Pozsgás Társaság december 22., SZUPERSZTÁR MAZSORETT GÁLA Helyszín: DMK Csapókerti Közösségi Ház december 31. SZILVESZTERI BÁL Együttműködő partner: Csapókerti Közművelődési Egyesület Helyszín: DMK Csapókerti Közösségi Ház

16 16 nyugdíjas programok december 16., CSILLAGSZÓRÓ a Debreceni Nyugdíjas Klub karácsonyváró ünnepsége és műsora Helyszín: DMK Belvárosi Közösségi Ház december 2., VÉGRE ITT A MIKULÁS! Közreműködnek: a Jerikó Utcai Óvodások Együttműködő partner: Debreceni Nyugdíjas Klub Helyszín: DMK Belvárosi Közösségi Ház december 4., MIKULÁS DÉLUTÁN Együttműködő partner: Életfa Idősek Klubja december 11., Szépkorúak karácsonyváró kézműves délutánja Együttműködő partner: Életfa Idősek Klubja december 17., SZÉPKORÚAK KARÁCSONYA Közreműködnek a Macsi óvodások Helyszín: DMK Kismacsi Közösségi Ház december 19., DIABÉTESZ KARÁCSONY Együttműködő partner: Diabétesz Klub Helyszín: DMK Belvárosi Közösségi Ház

17 50 éves a debreceni rock ÉVES A DEBRECENI ROCKZENE Idén 50 éves a debreceni rockzene. Ebből az alkalomból ebben az évben minden hónapban egy-egy tehetséges egykori, vagy napjainkban is működő együttest, zenészt helyeztünk a figyelem középpontjába. A sorozat következő főszereplője: Kozma Norbi. Kozma Norbi 9 éves kora óta gitározik! Már tizenévesen Debrecen egyik legtehetségesebb zenészeként tartották számon szeptemberétől tanít a Rocksuliban. Jelenleg több zenekarban is játszik. Igazán elmondhatja magáról, hogy a munkája egyben a hobbija. Mindenem a zene körül forog, ebben találom meg önmagam. Igazi gazdagság, amikor az emberek figyelmét a zenére irányíthatod, és elindíthatsz bennük egy megfoghatatlan érzést. Hálás vagyok a sorsnak, hogy ezzel együtt élhetek. vallja a kiváló gitáros. Önálló lemeze 2013 nyarán jelent meg, ám nincs megállás, készül az újabb Kozma Norbi produkció! Váradi Ferenc

18 18 filmvetítések december 2., 3., 4., ÉGBŐLPOTTYANT MIKULÁS színes, magyarul beszélő, német vígjáték, 107 perc, 2011 A nyolcéves Ben családjával beköltözik nagyapja megüresedett házába. Az új környezetben nagyon magányos, nehezen illeszkedik be. Helyzetét megnehezíti az iskolatársakkal vívott küzdelem, a család életét pedig még inkább megváltoztatja az, hogy édesapja elveszíti munkáját. Kint szürke eső esik, és csak az utal az ünnep közelségére, hogy Ben édesanyja most nyitja meg saját, házi készítésű édességeket áruló boltját. Helyszín: DMK Újkerti Közösségi Ház / Delta mozi

19 rendezvények 19 december 16., 17., 18., SAMMY NAGY KALANDJA 2 színes, magyarul beszélő, belga animációs film, 95 perc, 2012 Sammy és Ray kérgesteknősök és örök barátok, akik gondtalanul lubickolnak egy atoll környékén, és felkészítik az ifjakat, például Rickyt és Ellát, hogy ők is boldogulhassanak a tengerben. Egy nap azonban felbukkan egy orvvadász, aki foglyul ejti és elszállítja a teknősöket, hogy aztán betuszkolja őket Dubaj egyik látványos vízi showjába. A hely kisfőnökeként ismert Nagy D, a csikóhal menekülést tervez, és a két teknőcnek is szerepet akar osztani. De amikor Sammy és Ray megismerkedik Jimbóval, a gülüszemű pacahallal, Luluval, a felvágott nyelvű homárral, meg egy jókora pingvincsaláddal, elkezdenek dolgozni a saját menekülési tervükön. Ekkor érkezik meg a kis Ricky és Ella, hogy megmentsék őket. Izgalmas kalandok és szoros menekülések után hőseink délnek veszik az irányt, hogy megkeressék Shellyt, Sammy első és egyetlen szerelmét. Jegyek ára: 510 Ft További információ kérhető, előzetes jegyfoglalás, valamint bérletek válthatók személyesen a DMK Újkerti Közösségi Házában vagy az 52/ os telefonszámon Herczné Barna Évánál.

20 20 akikre büszkék vagyunk A FŐNIX GYERMEK- ÉS IFJÚSÁGI NÉPTÁNCEGYÜTTES október 2-án alakult. A néphagyomány iránt érdeklődők számára három korcsoport nyújt kiváló szakmai munkát és közösségi programokat: a Csicsergő csoport 6 10 éves, a Vadrózsák csoport éves, a Felnőtt csoport 17 éves kortól várja a fiatalokat. A próbáknak kezdetektől a DMK Csapókerti Közösségi Háza ad helyet. A 2013-as év kiemelkedő volt működésük során. Megrendezték a XIV. Tűztánc Ifjúsági Táncfesztivált, megszervezték a VIII. Hajdú-Bihar Megyei Néptánctábort, a XXVI. Kállai Kettős Néptáncfesztiválon a zsűri különdíját kapták, novemberben kéthetes normandiai vendégszereplésen vettek részt a Francia-Magyar Napok keretében. November 22-én a Főnix Néptáncegyüttes megkapta a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat Kölcsey-díját a megyében végzett munkásságáért. Az együttes művészeti munkatársai: Dr. Szilágyi-Szabó Ágnes,Törökné Vajda Judit, Török Gergely Művészeti vezető: Törökné Csécs Lenke Csokonai-díjas

21 rendezvények 21

22 22 alföldi legendárium klaszter Alföldi Legendárium Klaszter Az Alföldi Legendárium Klaszter fejlesztése keretében az elmúlt 8 hónapban számos tevékenységet láttunk el. Az Észak-alföldi régió legjelentősebb mondáinak, legendáinak a mai kor nyelvezetére hozásával elkészült az Alföldi Legendárium kézirati változata, mely 50 mondát, legendát tartalmaz, ez a könyv az Alföldi Legendárium első kötete. Oszter Alexandra képzőművész elkészítette az Alföldi Legendárium c. könyv első kötetének illusztrációit. Jelenleg a nyomdai előkészítés zajlik, várható megjelenés: február. Elkészült az Alföldi Legendárium weboldala ( a 11 Legendás Helyszínt bemutató kisfilm leforgatása megtörtént, megkezdődött a Legendás Túracsomagok kialakítása, tovább folytatódott a Legendás Termékek fejlesztése. Elkészült a Legendás Panyolai Meggy-, Szilva-, Körte- és Alma Pálinka, a Legendás Aszalt Meggy és Aszalt Szilva, a Legendás Akácméz, a Legendás Kecsketejfürdő Háziszappan, a Legendás Meggy és Kökénylekvár, a Legendás Parenyica Sajt, a Legendás Reszelt Torma almával és natúr ízben, a Legendás Kemencés Edények, valamint a Legendás Népzenei Válogatások: Szeredás Cuháré, Szeredás Rózsa Sándor felül a nyeregbe. Legfontosabb nyilvános megjelenéseink: megnyertük a 44. Debreceni Virágkarnevál fődíját, bemutatkoztunk az 5. Libamájfesztiválon, megjelentünk a 6. Nemzeti Vágtán, valamint részt vettünk a 6. Kézműves Magyar Ízek Vásárán is. Az Alföldi Legendárium fejlesztésének útja továbbfolytatódik, s a folyamatban lévő tevékenységek

23 mellett megkezdtük a Legendárium Nevelési Program- és a Legendárium Art projektelemek előkészítését november 16-án klasztertalálkozót tartottunk a Debreceni Művelődési Központban, ahol a Magyar Turizmus Zrt., a Vidékjáró Kft. és a GPS City Guide Kft. Pocket Guide országos stratégiai partnereink is megerősítették az Alföldi Legendárium Klaszterrel együttműködési szándékukat. A Legendaturizmus tartalommal történő megtöltése érdekében kiemelt figyelmet fordítunk a kulturális örökségeink értékeinek közvetítésére, a vidék termelőinek piacra juttatását célzó népszerűsítésre, valamint a turisztikai vendégfogadó helyek szolgáltatás kínálatának színesítésére, bővítésére. Varga András Cégvezető Alföldi Legendárium Klaszter Hajdú Turisztikai Vendéglátó Kft. Belvárosi Közösségi Ház dec. 23 jan. 1. zárva Újkerti Közösségi Ház dec. 21 jan. 1. zárva Homokkerti Közösségi Ház dec. 23 jan. 1. zárva Csapókerti Közösségi Ház dec dec zárva dec dec jan. 1. zárva jan jan Józsai Közösségi Ház dec. 21 jan. 1. zárva Kismacsi Közösségi Ház dec. 23 jan. 2. zárva Tímárház Kézművesek Háza dec. 24 jan. 1. zárva Amerikai Kuckó dec. 9-től zárva

24 A DEBRECENI MŰVELŐDÉSI KÖZPONT IGAZGATÁSI KÖZPONTJA 4024 Debrecen, Kossuth u. 1. Tel./fax: (52) Levelezési cím: 4001 Debrecen, Pf BELVÁROSI KÖZÖSSÉGI HÁZ (Igazgatási Központ) 4024 Debrecen, Kossuth u. 1. Tel./fax: (52) Nyitva tartás: h.- sze. - p.: , k., cs.: CSAPÓKERTI KÖZÖSSÉGI HÁZ 4033 Debrecen, Süveg u. 3. Tel./Fax.: 52/ , 52/ csapokertikh@debrecenimuvkozpont.hu Nyitva tartás: h.: , k.-p.: HOMOKKERTI KÖZÖSSÉGI HÁZ 4030 Debrecen, Szabó Kálmán u. 68. Tel.: (52) ; 70/ homokkertikh@debrecenimuvkozpont.hu Nyitva tartás: hétköznap: 12-től 19 óráig, illetve programokhoz igazodva. ÚJKERTI KÖZÖSSÉGI HÁZ 4032 Debrecen, Jerikó u Tel./fax: (52) , 30/ ujkertkh@debrecenimuvkozpont.hu Nyitva tartás: h.-cs.: 9-20 óráig, p.: 9-18 óráig, illetve a programokhoz igazodva. JÓZSAI KÖZÖSSÉGI HÁZ 4225 Debrecen-Józsa, Szentgyörgyfalvi u. 9. Tel.: (52) , 30/ jozsaikh@debrecenimuvkozpont.hu Nyitva tartás: hétköznap 10-től 19 óráig, szombaton 9-13 óráig, illetve programokhoz igazodva. KISMACSI KÖZÖSSÉGI HÁZ 4002 Debrecen-Kismacs, Napraforgó u Tel.: (52) , 30/ kismacskh@debrecenimuvkozpont.hu Nyitva tartás: hétfő szerda csütörtök péntek: 9-17 (illetve programokhoz igazodva) kedd: óráig. Minden páros héten szombaton: 9-13 óráig Vasárnap, páratlan heteken szombaton és minden páros héten hétfőn: zárva TÍMÁRHÁZ-KÉZMŰVESEK HÁZA 4026 Debrecen, Nagy Gál István u. 6. Tel.: (52) , 30/ timarhaz@debrecenimuvkozpont.hu Nyitva: K.-p.: Szombatonként: Vasárnap szünnap. AMERIKAI KUCKÓ 4024 Debrecen, Kossuth u. 1. Tel.: (52) Fax: (52) debrecen@americancorner.hu Nyitva tartás: hétfő, szerda, péntek: ; kedd, csütörtök: HONVÉDTEMETŐ ÉS MAUZÓLEUM EMLÉKHELY 4032 Debrecen, Honvédtemető u. 36. Tel.: (52) Nyitva: minden nap A programváltoztatás jogát fenntartjuk! Felelős kiadó: Jantyik Zsolt igazgató. Szerkesztő: Takács Hajnalka. ABAKUSZ VÁLLALKOZÁS Akkreditációs lajstromszám: AL-2460 Megjelenik 1500 példányban.

programajánló 2014. december

programajánló 2014. december programajánló 2014. december 2 XXIV. Nemzetközi Betlehemes Találkozó XXIV. Nemzetközi Betlehemes Találkozó Időpont: 2014. december 12 13. Megnyitó: december 12-én, 17.00 órakor, a Kossuth téren Helyszín:

Részletesebben

Ű Ő É Ö Á Ö. programajánló 2015. december

Ű Ő É Ö Á Ö. programajánló 2015. december Ű Ő É Ö Á Ö programajánló 2015. december mf_debrecen_december.indd 1 2 XXV. Nemzetközi Betlehemes Találkozó 2015. december 11 13. Debrecen XXV. NEMZETKÖZI BETLEHEMES TALÁLKOZÓ A Nemzetközi Betlehemes Találkozó

Részletesebben

Kortalanul. XIV. Idősek Hónapja rendezvénysorozat a Debreceni Művelődési Központ egységeiben

Kortalanul. XIV. Idősek Hónapja rendezvénysorozat a Debreceni Művelődési Központ egységeiben Kortalanul XIV. Idősek Hónapja rendezvénysorozat a Debreceni Művelődési Központ egységeiben Szeptember 29., 14.00 KORTALANUL XIV. IDŐSEK HÓNAPJA RENDEZVÉNYSOROZAT ÜNNEPÉLYES MEGNYITÓJA Október 1., 13.00-14.00

Részletesebben

programajánló 2013. november

programajánló 2013. november programajánló 2013. november Az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Hagyományok Háza, a Népművészeti Egyesületek Szövetsége, a Kézműves Alapítvány, a Debreceni Művelődési Központ, valamint a kézműves kategóriákat

Részletesebben

Új esztendő újat hozzon, régi jótól meg ne fosszon. Ki barát volt az maradjon, ki elindult az haladjon. programajánló 2015. január

Új esztendő újat hozzon, régi jótól meg ne fosszon. Ki barát volt az maradjon, ki elindult az haladjon. programajánló 2015. január Új esztendő újat hozzon, régi jótól meg ne fosszon. Ki barát volt az maradjon, ki elindult az haladjon. programajánló 2015. január mf_debrecen_15_január.indd 25 2 kiállítás január 21. február 28. Makoldi

Részletesebben

Programajánló. 2012. november. www.debrecenimuvkozpont.hu. Minősített Közművelődési Intézmény

Programajánló. 2012. november. www.debrecenimuvkozpont.hu. Minősített Közművelődési Intézmény Programajánló 2012. november Minősített Közművelődési Intézmény www.debrecenimuvkozpont.hu November ködöket varázsol a hegyre, hogy csupa jég arcát mielőlünk fedje. Deres hajnalokon didereg a csillag,

Részletesebben

programajánló 2015. november

programajánló 2015. november Ű Ő É Ö Á Ö programajánló 2015. november mf_debrecen_november.indd 1 2 XI. Országos Ifjúsági Népi Kézműves Pályázat kiállítása november 6. december 2. XI. ORSZÁGOS IFJÚSÁGI NÉPI KÉZMŰVES PÁLYÁZAT KIÁLLÍTÁSA

Részletesebben

programajánló 2013. november

programajánló 2013. november leonid afremov november in paris programajánló 2013. november 2 kiállítás november 8 29. Ifjú Kézművesek X. Országos Kiállítása Az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Hagyományok Háza, a Népművészeti Egyesületek

Részletesebben

programajánló 2014. szeptember

programajánló 2014. szeptember programajánló 2014. szeptember Tamus István: Hommage à Van Gogh kiállítás 3 szeptember 28. október 19. SZÍNHÁZ AZ EGÉSZ VILÁG a Grafikusművészek Ajtósi Dürer Egyesülete Debrecen (GADE) kiállítása az 500+1

Részletesebben

programajánló 2014. március

programajánló 2014. március programajánló 2014. március március 12., 16.00 OH TEKINTS RÁNK, FÖNSÉGES SZABADSÁG! március 15-i ünnepi megemlékezés Köszöntőt mond: Balázs Ákos önkormányzati képviselő Közreműködnek: a Lorántffy Zsuzsanna

Részletesebben

GuSTAV KLIMT MOTHER AND CHILD programajánló május

GuSTAV KLIMT MOTHER AND CHILD programajánló május GUSTAV KLIMT mother and child programajánló május 2 kiállítás május 8 30. 15.00 ARANYKOR Professor emeritus FEKETE GYÖRGY Kossuth-díjas belsőépítész, iparművész kiállítása Köszöntőt mond: Halász János,

Részletesebben

programajánló 2014. október

programajánló 2014. október programajánló 2014. október mf_debrecen_14_október.indd 1 2 Hajdú-Bihar Megyei Őszi Tárlat október 1 27. Hajdú-Bihar Megyei Őszi Tárlat Hajdú-Bihar megye képzőművészeti életének meghatározó éves seregszemléje

Részletesebben

programajánló 2016. február

programajánló 2016. február Ű Ő É Ö Á Ö programajánló 2016. február mf_debrecen_16_februarindd.indd 1 16.1.22. 12:38 2 kiállítások február 4-ig február 10 26. Helyszín: Belvárosi Galéria Megnyitó: február 10., 17.00 Megnyitja: Kerékgyártó

Részletesebben

programajánló szeptember

programajánló szeptember A DEBRECENI MŰVELŐDÉSI KÖZPONT IGAZGATÁSI KÖZPONTJA 4024 Debrecen, Kossuth u. 1. Tel./fax: (52) 413-939 Levelezési cím: 4001 Debrecen, Pf. 419. E-mail: dmk@debrecenimuvkozpont.hu BELVÁROSI KÖZÖSSÉGI HÁZ

Részletesebben

programajánló 2014. október

programajánló 2014. október programajánló 2014. október 2 Hajdú-Bihar Megyei Őszi Tárlat Hajdú-Bihar megyei Őszi Tárlat 3 október 1 27. Hajdú-Bihar Megyei Őszi Tárlat Hajdú-Bihar megye képzőművészeti életének meghatározó éves seregszemléje

Részletesebben

VEGYESCIKK KEReSKEDÉS

VEGYESCIKK KEReSKEDÉS DERECSKEI PROGRAMFÜZET E-mail:programfuzet@gmail.com 2007. DECEMBER HÓ Közösségi programok Klubok, tanfolyamok Zenés rendezvények Iskolai programok Kiállítás, vásár Színház, mozi Egyházi élet Áldott, Békés

Részletesebben

programajánló 2015. május

programajánló 2015. május programajánló 2015. május mf_debrecen_15_majus.indd 1 2 kiállítások május 5 27. TEREMTŐ ANYÁK KIÁLLÍTÁS NŐI ALKOTÓK MUNKÁIBÓL Megnyitó: május 5-én, 17 órakor Helyszín: DMK Újkerti Közösségi Ház/Előtéri

Részletesebben

Október 7. 14.00 óra: Idősek Világnapja - megyei rendezvény az életet az éveknek" Zm. Szövetség klubjai részére

Október 7. 14.00 óra: Idősek Világnapja - megyei rendezvény az életet az éveknek Zm. Szövetség klubjai részére PROGRAMJAINK: Keresztury Dezső Általános Művelődési Központ 8900 Zalaegerszeg, Landorhegyi út 21. Tel: 92/314-120, Fax: 92/815-522 E-mail: info@kereszturyamk.hu Október 7. 14.00 óra: Idősek Világnapja

Részletesebben

P r o g r a m: Közremûködik: Bárdosi Ildikó népdalénekes, a Népmûvészet Ifjú Mestere Péntek Mátyás a Bányai J. Általános Iskola diákja

P r o g r a m: Közremûködik: Bárdosi Ildikó népdalénekes, a Népmûvészet Ifjú Mestere Péntek Mátyás a Bányai J. Általános Iskola diákja P r o g r a m: December 11-én 17.30 órától Ünnepélyes megnyitó a Kossuth téren Köszöntõt mond: Somogyi Béla DMJV Önkormányzata Kulturális Bizottságának elnöke Színpadra lépnek: a derecskei betlehemesek

Részletesebben

programajánló december

programajánló december A DEBRECENI MŰVELŐDÉSI KÖZPONT IGAZGATÁSI KÖZPONTJA programajánló 2016. december yban. dmk_programajanlo_2016_dec_004.indd 1 2016. 11. 24. 5:50:18 2 XXVI. Nemzetközi Betlehemes Találkozó december 9 11.

Részletesebben

2013. ŐSZI PROGRAMAJÁNLÓJA

2013. ŐSZI PROGRAMAJÁNLÓJA Erkel Ferenc Művelődési Központ 2013. ŐSZI PROGRAMAJÁNLÓJA 2092 Budakeszi, Fő u. 108. Tel/fax: 06-23-451-161 www.efmk-budakeszi.hu, info@efmk-budakeszi.hu Szeptemberi programjaink Szeptember 20-án, (péntek)

Részletesebben

programajánló 2014. április

programajánló 2014. április programajánló 2014. április 2 rendezvények 40 éves a debreceni táncház-mozgalom A néptánc gyógyító erejéről a következőket írja dr. Kardos László, a debreceni táncház 40 évét bemutató írásában: A tánc

Részletesebben

ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI

ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI Óvodánk a hagyományőrzést, a népi kultúra ápolását egyik legfontosabb feladatának tekinti. Megteremtjük azt a miliőt, amelyben az óvodába lépés első pillanatától a nevelés

Részletesebben

Debreceni Művelődési Központ

Debreceni Művelődési Központ Debreceni Művelődési Központ Kedves Olvasó! Jantyik Zsolt vagyok, a Debreceni Művelődési Központ (DMK) igazgatója. Számomra Debrecen Magyarország kulturális fővárosa. Ez a város sok száz év óta egyszerre

Részletesebben

Új esztendő újat hozzon, régi jótól meg ne fosszon. Ki barát volt az maradjon, ki elindult az haladjon. programajánló 2015. január

Új esztendő újat hozzon, régi jótól meg ne fosszon. Ki barát volt az maradjon, ki elindult az haladjon. programajánló 2015. január Új esztendő újat hozzon, régi jótól meg ne fosszon. Ki barát volt az maradjon, ki elindult az haladjon. programajánló 2015. január 2 kiállítás január 21. február 28. Makoldi Sándor festőművész 70 éves

Részletesebben

programajánló március

programajánló március programajánló március 2 március 15. március 9. 10.00 BABRÁLÓ hétvégi családi játszóházi program Tavaszi díszek készítése természetes anyagokból, kokárdakészítés Tímárház március 9. 16.00 22.00 ÜTIK A RÉZDOBOT

Részletesebben

programajánló április

programajánló április B. Orosz István Egy régi kép programajánló április 2 a Költészet Napja április 10. 12.00 április 11. 12.00 A VERS NÉMA. ADJ NEKI HANGOT! 24 órás maratoni versfelolvasás a Költészet Napja alkalmából A programra

Részletesebben

Programajánló december. Minősített Közművelődési Intézmény

Programajánló december.  Minősített Közművelődési Intézmény Programajánló 2012. december Minősített Közművelődési Intézmény www.debrecenimuvkozpont.hu Harang csendül, Ének zendül, Messze zsong a hálaének, Az én kedves kis falumban Karácsonykor Magába száll minden

Részletesebben

programajánló 2015. szeptember

programajánló 2015. szeptember programajánló 2015. szeptember mf_debrecen_szeptember.indd 1 2 Kiállítások mf_debrecen_szeptember.indd 2 kiállítások 3 szeptember 4. október 2. TISZTA FORRÁS HÍMZŐ KÖR 40 ÉVES JUBILEUMI KIÁLLÍTÁSA Megnyitó:

Részletesebben

programajánló 2014. május

programajánló 2014. május programajánló 2014. május május 17., 9.00 13.00 VARGAKERTI GYERMEKNAP Helyszín: Közép Utcai Óvoda május 24., 9.30 13.00 IFJÚSÁG UTCAI GYERMEKNAP Helyszín: Ifjúság Utcai Óvoda május 24., 13.30 18.00 JÓZSAI

Részletesebben

Programajánló. 2013. január. www.debrecenimuvkozpont.hu. Minősített Közművelődési Intézmény

Programajánló. 2013. január. www.debrecenimuvkozpont.hu. Minősített Közművelődési Intézmény Programajánló 2013. január Minősített Közművelődési Intézmény www.debrecenimuvkozpont.hu Adjon Isten füvet, fát, Teli pincét, kamarát. Sok örömet e házba, Boldogságot hazánkba! (Népi újévköszöntő) DMK

Részletesebben

CLAUDE MONET A GIVERNY-BE VEZETŐ ÚT TÉLEN, programajánló január

CLAUDE MONET A GIVERNY-BE VEZETŐ ÚT TÉLEN, programajánló január CLAUDE MONET A GIVERNY-BE VEZETŐ ÚT TÉLEN, 1885 programajánló 2016. január mf_debrecen_16_januar.indd 1 2 A Magyar Kultúra Napja január 20., 14.00 VERSES-ZENÉS IRODALMI ÖSSZEÁLLÍTÁS A MAGYAR KULTÚRA NAPJA

Részletesebben

Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS

Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS 2008. június 14. szombat 18 óra RAFFAY BÉLA szobrászművész kiállításának megnyitója a Tóparti Galériában (Révfülöp, Halász utca 6.). A kiállítást megnyitja: Kancsal Károly,

Részletesebben

GYERMEKPROGRAMOK 2014. november 1. december 5.

GYERMEKPROGRAMOK 2014. november 1. december 5. GYERMEKPROGRAMOK 2014. november 1. december 5. november 4., 10.30 Hangbújócska Zenebölcsi november 4., 14.00 Mézeshuszár játszóházi klub a Kinizsi és a Csapókerti Ált. Isk. november 5. 9.30 Ringató november

Részletesebben

programajánló 2014. június-július-augusztus

programajánló 2014. június-július-augusztus programajánló 2014. június-július-augusztus 2 újkerti napsugár táborok NÉMÓ ÚSZÓTÁBOR június 23 27. A tábort ajánljuk minden vizet kedvelő, úszni tudó vagy nem tudó 6 12 éves gyermeknek. Az oktatást a

Részletesebben

Világnak világa, virágnak virága, keservesen kínzanak, vas szegekkel átvernek!

Világnak világa, virágnak virága, keservesen kínzanak, vas szegekkel átvernek! Világnak világa, virágnak virága, keservesen kínzanak, vas szegekkel átvernek! (Ómagyar Mária-siralom, részlet) programajánló 2014. november mf_debrecen_14_november.indd 1 14.10.26. 4:59 PM 2 A Nap adta

Részletesebben

2011. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR ZALAEGERSZEGI KISTÉRSÉG

2011. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR ZALAEGERSZEGI KISTÉRSÉG 2011. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR ZALAEGERSZEGI KISTÉRSÉG JANUÁR Település Időpont Rendezvény Zalalövő Január 15. Informatikai és családi nap Nagylengyel Január 22. Asztalitenisz bajnokság Nagylengyel Január

Részletesebben

Világnak világa, virágnak virága, keservesen kínzanak, vas szegekkel átvernek!

Világnak világa, virágnak virága, keservesen kínzanak, vas szegekkel átvernek! Világnak világa, virágnak virága, keservesen kínzanak, vas szegekkel átvernek! (Ómagyar Mária-siralom, részlet) programajánló 2014. november 2 A Nap adta törvény alakzatai A Nap adta törvény alakzatai

Részletesebben

2017. évi Városi rendezvényterv. 1. sz. melléklet. Ferenczné Fajta Mária. Készítette: I. Nemzeti, állami és önkormányzati ünnepségek

2017. évi Városi rendezvényterv. 1. sz. melléklet. Ferenczné Fajta Mária. Készítette: I. Nemzeti, állami és önkormányzati ünnepségek 1. sz. melléklet 2017. évi Városi rendezvényterv Készítette: Ferenczné Fajta Mária mb. intézményvezető I. Nemzeti, állami és önkormányzati ünnepségek I. Nemzeti és állami ünnepek Március 15. Az 1848/49-es

Részletesebben

Nemzetközi Képzőművészeti Filmszemle programok

Nemzetközi Képzőművészeti Filmszemle programok Nemzetközi Képzőművészeti Filmszemle programok 2014. október 15 19. (szerda vasárnap) október 15. (szerda) 12.05 13.15 Versenyfilmek vetítése 13.30 15.00 Versenyfilmek vetítése 15.15 16.45 Versenyfilmek

Részletesebben

KARÁCSONY SÁNDOR KÖZÖSSÉGI HÁZ INTÉZMÉNYVEZETŐJE

KARÁCSONY SÁNDOR KÖZÖSSÉGI HÁZ INTÉZMÉNYVEZETŐJE Iktatószám: KARÁCSONY SÁNDOR KÖZÖSSÉGI HÁZ INTÉZMÉNYVEZETŐJE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 6. /Fax: (54) 464 299 E-mail: muvhazfoldes@gmail.com 7. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez a Földes Nagyközség

Részletesebben

DERECSKE VÁROS BÁLJÁRA,

DERECSKE VÁROS BÁLJÁRA, Felhívás! A Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2011. december 21-2012. január 2-ig zárva tart. Nyitás 2012. január 3-án. Derecske Város Önkormányzata tisztelettel meghívja Önt és partnerét

Részletesebben

XVIII. N E M Z E T K Ö Z I N É P M Ű V É S Z E T I T Á B O R P R OGRAMJAI július 7-14.

XVIII. N E M Z E T K Ö Z I N É P M Ű V É S Z E T I T Á B O R P R OGRAMJAI július 7-14. XVIII. N E M Z E T K Ö Z I N É P M Ű V É S Z E T I T Á B O R P R OGRAMJAI 2013. július 7-14. A hét eseményei: 2013. július 7. vasárnap 10,00 Tábornyitó istentisztelet a református templomban - Közreműködnek:

Részletesebben

Tát, Kulturális rendezvényterv és eseménynaptár évre

Tát, Kulturális rendezvényterv és eseménynaptár évre Tát, Kulturális rendezvényterv és eseménynaptár 2019. évre Időpont Rendezvény Helye Jan. 04. Egy kis esti természettudomány Múzeumi rejtélyek Jan. 06. Újévi koncert a Táti Német Nemzetiségi Fúvószenekarral

Részletesebben

programajánló november

programajánló november programajánló 2016. november 2016_11_november.indd 1 2016.10.22. 14:47:18 2 Hajdú-Bihar Megyei Őszi Tárlat 2016_11_november.indd 2 2016.10.22. 14:47:18 November 11. december 12. HAJDÚ-BIHAR MEGYEI ŐSZI

Részletesebben

VOKE Vasutas Művelődési Háza és Könyvtára Békéscsaba, Andrássy út Tel.: 66/

VOKE Vasutas Művelődési Háza és Könyvtára Békéscsaba, Andrássy út Tel.: 66/ A programjai 2017. 2017. január 16. Tücsök Peti zenés interaktív gyermekműsora 2017. január 23 február 14. Vasutas Galéria FISAIC fotókiállítás, megnyitó: január 23. 2017. január 27. Tabán Táncegyüttes

Részletesebben

2011. évi rendezvénynaptár

2011. évi rendezvénynaptár 2011. évi rendezvénynaptár JANUÁR 12. Doni megemlékezés 21. Magyar Kultúra Napja 22. Német Nemzetiségi Nap 28. FEBRUÁR 1. Meseszínház - Kabóca Bábszínház 11. 12. Valentin napi party Kultúrház 26. Farsangi

Részletesebben

programajánló 2013. október

programajánló 2013. október programajánló 2013. október 2 kiállítás kiállítás 3 október 4 24. 17.00 HAJDÚ-BIHAR MEGYEI ŐSZI TÁRLAT Köszöntőt mond: Jantyik Zsolt, a Debreceni Művelődési Központ igazgatója Megnyitja: Cs. Tóth János

Részletesebben

RENDEZVÉNYNAPTÁR - ÁCS

RENDEZVÉNYNAPTÁR - ÁCS RENDEZVÉNYNAPTÁR - ÁCS 2014. JANUÁR 01.01. Újévi koncert Városi Sportcsarnok, Ritmus művészeti 01.15. Ökumenikus istentisztelet - Szeretetvendégség 01.18. Magyar Kultúra Napja Légy jó mindhalálig c. musical,

Részletesebben

Január. Február. 02. szombat 18 óra. 15. péntek 18 óra. 19. kedd 17 óra 22. péntek 17 óra

Január. Február. 02. szombat 18 óra. 15. péntek 18 óra. 19. kedd 17 óra 22. péntek 17 óra Január 02. 15. 19. kedd 22. 23. 30. 01. hétfő 06. 16:30 12. Újévi koncert R: Jánossomorjai Fúvós Egyesület tel.: 20/435-8431 www.jfe.hu Megemlékezés a doni áttörés 67. évfordulója alkalmából H: Kalafszky

Részletesebben

DECEMBER 2. Advent első vasárnapja

DECEMBER 2. Advent első vasárnapja DECEMBER 2. Advent első vasárnapja BAJAI VÁROSI SZÍNHÁZTEREM 15.00 Melyiket a 9 közül? Zenés karácsonyi történet egy felvonásban Jókai Mór novellája alapján. Jegyek válthatók: Bácskai Kultúrpalota Jegyiroda

Részletesebben

Programajánló. 2012. szeptember. www.debrecenimuvkozpont.hu

Programajánló. 2012. szeptember. www.debrecenimuvkozpont.hu Programajánló 2012. szeptember www.debrecenimuvkozpont.hu Jön már az ismerős, széllábú, deres ősz. Sepreget, kotorász, meg-megáll, lombot ráz. Lombot ráz, diót ver, krumplit ás, szüretel. Sóhajtoz nagyokat,

Részletesebben

programajánló 2014. február

programajánló 2014. február programajánló 2014. február 2 51. Természetbarát hét február 9., vasárnap Nyitótúra Megyejárás keretében kulturális célú kirándulás Pocsajba, onnan gyalog Kismarjára. Pocsaj különleges, páratlan ritkaságú

Részletesebben

Betlehemezés Létavértesen

Betlehemezés Létavértesen A XXVI. Nemzetközi Betlehemes Találkozón Betlehemezés Létavértesen Immáron negyedik éve, a dráma szakköröseimmel november elején elkezdünk készülődni a betlehemezésre. A mi vidékünkre jellemző alföldi

Részletesebben

programajánló 2015. április

programajánló 2015. április programajánló 2015. április mf_debrecen_15_április.indd 1 2 kiállítások április 9 30. FIATAL ALKOTÓK kiállítás a Könnyűipari Szakközép- és Szakiskola diákjainak munkáiból Megnyitó: április 9-én, 11 órakor

Részletesebben

PROGRAMFÜZET. 2015. február június

PROGRAMFÜZET. 2015. február június PROGRAMFÜZET 2015. február június 2 www.algyokultura.hu ADATOK Faluház Búvár u. 5. Nyitva tartás: hétfőtől péntekig 8-20 óráig, rendezvények esetén ettől eltérően. Hétvégenként a rendezvényeknek megfelelően.

Részletesebben

Programfüzet. Vizsoly Község Önkormányzatának és Egyházközségeinek hivatalos programja

Programfüzet. Vizsoly Község Önkormányzatának és Egyházközségeinek hivatalos programja Programfüzet Vizsoly Község Önkormányzatának és Egyházközségeinek hivatalos programja Augusztus 8. péntek Futóverseny Göncről Vizsolyba 10.00 Szenczi Molnár Albert nyomában futóverseny Gönc és Vizsoly

Részletesebben

DEBRECENI NYÁRI EGYETEM

DEBRECENI NYÁRI EGYETEM DEBRECENI NYÁRI EGYETEM Az anyanyelvi kultúra megőrzése idegennyelvi környezetben Grundtvig felnőtt tanulói műhely 2010. OKTÓBER 14 24. Október 14. csütörtök 12.00-14.00 Ebéd (Cívis Étterem) 14.00-16.00

Részletesebben

programajánló június-július-augusztus

programajánló június-július-augusztus TÁBORI programajánlóval programajánló június-július-augusztus 2 újkerti napsugár táborok június 24 28. NÉMÓ ÚSZÓTÁBOR Ára: 18 000 Ft Táborvezető: Szilágyi Katalin A tábort ajánljuk minden vizet kedvelő,

Részletesebben

RENDEZVÉNYNAPTÁR Dátum: Rendezvény: Helye: Szervező: Január. Február

RENDEZVÉNYNAPTÁR Dátum: Rendezvény: Helye: Szervező: Január. Február RENDEZVÉNYNAPTÁR 2018. Dátum: Rendezvény: Helye: Szervező: Január Február Február 2. Farsangi hagyományok, szokások megismertetése, álarc készítés gyerekeknek Fekete Gólya Ház Bátáért Egyesület Február

Részletesebben

DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra

DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra Móricz Zsigmond - Kocsák Tibor - Miklós Tibor: Légy jó mindhalálig musical premiere DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra Belépõdíj: 1000 Ft Eisemann Mihály- Szilágyi László ÉN ÉS A KISÖCSÉM zenés bohózat 2

Részletesebben

Programajánló. 2012. június augusztus. www.debrecenimuvkozpont.hu

Programajánló. 2012. június augusztus. www.debrecenimuvkozpont.hu Programajánló 2012. június augusztus Cserregnek a verebek. Nagy újság van, gyerekek! Kis kertünkben hajnalra kinyílott a hajnalka. Itt a meleg, itt a nyár! Mezítláb jár a madár; ha elvásik a talpa, felrepül

Részletesebben

PROGRAMOK JANUÁR. December 30 - február 17. Móri csata 170 kiállítás Helyszín: Lamberg-kastély, 12-es terem Információ: 22/

PROGRAMOK JANUÁR. December 30 - február 17. Móri csata 170 kiállítás Helyszín: Lamberg-kastély, 12-es terem Információ: 22/ PROGRAMOK 2019. JANUÁR December 30 - február 17. Móri csata 170 kiállítás Helyszín: Lamberg-kastély, 12-es terem Január 23. 18 óra MAGYAR KULTÚRA NAPJA 2019 Szólt az ember Jordán Tamás és Sebő Ferenc József

Részletesebben

XIV évfolyam - 12 szám 2013 December Meghívó Programajánló Az Örökzöld Nyugdíjas Klub meghívja klubtagjait 2013 december 18-án 16 órai kezdettel Karácsony és Névnapok ünneplésére a Dr Brusznyai Árpád Művelődési

Részletesebben

2010. december 10 23.

2010. december 10 23. 2010. december 10 23. Helyi termékek kóstolójával, helyi és szomszédos települések ünnepi műsoraival, karácsonyi kézműves játszóházzal, kiállítással és koncerttel várják az érdeklődőket! December 10. péntek

Részletesebben

Kaposvári Advent Karácsonyi Ünnepi Hetek november 28 december 21

Kaposvári Advent Karácsonyi Ünnepi Hetek november 28 december 21 Kaposvári Advent Karácsonyi Ünnepi Hetek 2010. november 28 december 21 November 28. (vasárnap) 17.00 óra S a szívedbe Uram, adjál szeretetet Ünnepélyes programnyitó Közreműködik: Kodály Zoltán Központi

Részletesebben

programajánló 2015. március

programajánló 2015. március Zichy Mihály A Nemzeti dal részlet programajánló 2015. március mf_debrecen_15_március.indd 1 2 kiállítások március 5 27. RÉGI-ÚJ NŐI RUHÁK Buka Mária csipkeverő és Mátrai- Nagy Andrea hímző kiállítása

Részletesebben

OKTÓBER 14. KEDD 10:00. CIRÓKA MÓKA babafoglalkozás. Helyszín: Gyermekkönyvtár 16:00 SZOLNOKI KALENDÁRIUM

OKTÓBER 14. KEDD 10:00. CIRÓKA MÓKA babafoglalkozás. Helyszín: Gyermekkönyvtár 16:00 SZOLNOKI KALENDÁRIUM OKTÓBER 14. KEDD 10:00 CIRÓKA MÓKA babafoglalkozás 16:00 SZOLNOKI KALENDÁRIUM Az induló helyismereti klub vendége a VERSEGHY KÖR HÍDVÉGI ILONA: Szemelvények a szolnoki gépipari technikum történetéből című

Részletesebben

A HAMVAS BÉLA VÁROSI KÖNYVTÁR ÜNNEPI FÉLÉVÉNEK RENDEZVÉNYEI 2014

A HAMVAS BÉLA VÁROSI KÖNYVTÁR ÜNNEPI FÉLÉVÉNEK RENDEZVÉNYEI 2014 A HAMVAS BÉLA VÁROSI KÖNYVTÁR ÜNNEPI FÉLÉVÉNEK RENDEZVÉNYEI 2014 SZEPTEMBER Szeptember 16. kedd 18:00 Találkozás a festészettel I. Színek versek hangulatok: Hölgyek ecsettel és tollal Festménykiállítás

Részletesebben

Programajánló. 2013. február. www.debrecenimuvkozpont.hu. Minősített Közművelődési Intézmény

Programajánló. 2013. február. www.debrecenimuvkozpont.hu. Minősített Közművelődési Intézmény Programajánló 2013. február Minősített Közművelődési Intézmény www.debrecenimuvkozpont.hu Kultúra annyi, mint tanulás; megszerezni, színvonalon tartani nehéz, elveszteni könnyű. /Kodály Zoltán/ A Debreceni

Részletesebben

Decemberi programok Sárospatakon és Környékén

Decemberi programok Sárospatakon és Környékén Turisztikai Hírlevél Tourinform Sárospatak Decemberi programok Sárospatakon és Környékén A Művelődés Háza és Könyvtára programjai: December 01. 17.00 óra Cserepes nap Értékes fazekas hagyománnyal bír Sárospatak.

Részletesebben

2014. évi programterv (művelődési házbeli és egyéb nagyobb rendezvények)

2014. évi programterv (művelődési házbeli és egyéb nagyobb rendezvények) 2014. évi programterv (művelődési házbeli és egyéb nagyobb rendezvények) Január - Január 20. Szép magyar beszéd a Kazinczy verseny városi döntője a Városi Könyvtárban - Január 21. A Magyar Kultúra Napja

Részletesebben

MEGHÍVÓ. Dunavarsányi Napok 2011. június 2-5.

MEGHÍVÓ. Dunavarsányi Napok 2011. június 2-5. MEGHÍVÓ Dunavarsányi Napok 2011. június 2-5. 2011. június 2. csütörtök 18.00 óra A Dunavarsányi Napok rendezvénysorozat nyitóünnepsége, az Erkel Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Év végi Hangversenye

Részletesebben

programajánló szeptember

programajánló szeptember claude monet ősz argenteuil-ben programajánló szeptember 2 kiállítás szeptember 11 30. 17.00 PIKÓ SÁNDOR KÉPZŐMŰVÉSZ KIÁLLÍTÁSA Helyszín: Belvárosi Galéria Magamról Első lépéseimet Apám festő műtermében

Részletesebben

Gyõr-Moson-Sopron Megye

Gyõr-Moson-Sopron Megye Közmûvelõdési Programok Tájoltatásának Programfüzete Gyõr-Moson-Sopron Megye Bartók Béla Megyei Mûvelõdési Központ Közhasznú Társaság 9022 Gyõr, Czuczor Gergely utca 17. Tisztelt Polgármester! Kedves Közönség!

Részletesebben

2006. január. Dialógusok Konferencia a határmenti kulturális együttműködésről Sátoraljaújhely 13. Péntek

2006. január. Dialógusok Konferencia a határmenti kulturális együttműködésről Sátoraljaújhely 13. Péntek 219 ESEMÉNYNAPTÁR Kiemelkedő közművelődési, amatőrművészeti események 2006-ban Információ: Magyar Művelődési Intézet, 1011, Corvin tér 8. Telefon: +36-1-201-5053, fax: +36-1-201-5764, e-mail: esemeny@mmi.hu

Részletesebben

A rendezvény neve, jellege. szervezıje. Egyesülete Püspökladányi Határok nélkül Egyesület

A rendezvény neve, jellege. szervezıje. Egyesülete Püspökladányi Határok nélkül Egyesület A rendezvény ideje A rendezvény neve, jellege A rendezvény szervezıje A rendezvény helyszíne 2011. február 9. 90 éves a Vöröskereszt ifjúsági szervezete 2011. február 11. Látássérültek farsangi rendezvénye,

Részletesebben

2015. ÉVI PROGRAMOK ÉS ESEMÉNYEK

2015. ÉVI PROGRAMOK ÉS ESEMÉNYEK G ö r ö g D e m e t e r M ű v e l ő d é s i H á z 4087 Hajdúdorog, Böszörményi út 5. Tel.:+36(30)237-7360 Telephelyei Gyűjtemény Tájház Mozi 4087 Hajdúdorog Jaczkovics u. 5. Rózsa u. 18. Böszörményi út

Részletesebben

Derecskei Zenei Esték

Derecskei Zenei Esték MÁJUS 1. (szombat) 10.00 óra Majális Helyszín: Sárostói Sportpálya Az idén elõször lehetõség lesz támogatói jegy vásárlására is, mellyel a rendezvényt támogathatják. Az támogatói jegy ára 550 Ft. Egy támogatói

Részletesebben

2012. 12. 13-án, csütörtökön véradás lesz a művelődési házban. 9 órától délután 4 óráig tart a véradás.

2012. 12. 13-án, csütörtökön véradás lesz a művelődési házban. 9 órától délután 4 óráig tart a véradás. December 12. 17.00 órakor kiállítás megnyitó a művelődési házban: Takács Gabriella kézműves, szövő szakember kiállítása. Megnyitja: Adorjáni Endre (20 éves a bátaszéki rajztagozat keretében) 2012. 12.

Részletesebben

A GÖRÖG KULTÚRÁÉRT ALAPÍTVÁNY 1142 Budapest, Dorozsmai u. 45. Adószám: 18172564 KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2008. ÉV. Tartalma:

A GÖRÖG KULTÚRÁÉRT ALAPÍTVÁNY 1142 Budapest, Dorozsmai u. 45. Adószám: 18172564 KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2008. ÉV. Tartalma: KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2008. ÉV Tartalma: Számviteli beszámoló (mérleg, eredmény kimutatás) A vagyon felhasználásával kapcsolatos kimutatás Célszerinti kifizetések kimutatása Támogatások kimutatása A közhasznúsági

Részletesebben

VÁROSÜNNEP Rudabánya

VÁROSÜNNEP Rudabánya VÁROSÜNNEP Rudabánya Magyarország Európai Unióhoz csatlakozása 10. évfordulójának jegyében Programok III. Ásványgyűjtő Fesztivál, Rudabánya 2014. szeptember 5. VII. Városnap, Rudabánya 2014. szeptember

Részletesebben

A pécsváradi Tourinform iroda 2014/ÁPRILIS. Tisztelt Olvasó!

A pécsváradi Tourinform iroda 2014/ÁPRILIS. Tisztelt Olvasó! A pécsváradi Tourinform iroda HÍRLEVELE 2014/ÁPRILIS Tisztelt Olvasó! Ön a pécsváradi Tourinform Iroda 2014. évi negyedik hírlevelét olvassa, amellyel célunk, hogy mind partnereinket, mind pedig az érdeklődőket

Részletesebben

KÖZÖSSÉGI PROGRAMOK 2015. január 1. február 5.

KÖZÖSSÉGI PROGRAMOK 2015. január 1. február 5. KÖZÖSSÉGI PROGRAMOK 2015. január 1. február 5. január 2-21. Vatikáni Múzeum 3D - A Történelem Életre Kel A dokumentumfilm egy rendkívüli felfedezőútra invitálja nézőjét. A Vatikán múzeumának lenyűgöző

Részletesebben

Biharkeresztes Őszi Kulturális Programok

Biharkeresztes Őszi Kulturális Programok Biharkeresztes 2013. Őszi Kulturális Programok Szeptember havi programok ITTHON VAGY MAGYARORSZÁG, SZERETLEK Szüreti Felvonulás és Bál Időpont: 2013. szeptember 28. 14.00 óra Helyszín: Városi Sportcsarnok

Részletesebben

Szinyei Merse Pál: Parkban (részlet)

Szinyei Merse Pál: Parkban (részlet) Szinyei Merse Pál: Parkban (részlet) Májusi Program HONVÉD KULTURÁLIS KÖZPONT 1899 óta a katonaközösségek szolgálatában Nyitva: minden nap 8-22 óráig 1143 Budapest, Stefánia út 34-36. Telefon: (1) 460

Részletesebben

Hónap Időpont Program Település TAVASZ-NYÁR

Hónap Időpont Program Település TAVASZ-NYÁR i Kistérség Hónap Időpont Program Település TAVASZ-NYÁR április május 11.-12. MindenMás Alternatív Kulturális Fesztivál 17. Húsvéti készülődés 19. Húsvéti tojáskereső 20. Locsolóbál 2 Pokla nyílt futó-

Részletesebben

Házasságkötő terem. Segítő Kéz Szociális Alapszolgáltató Segítő Kéz Szociális Alapszolgáltató Intézmény -

Házasságkötő terem. Segítő Kéz Szociális Alapszolgáltató Segítő Kéz Szociális Alapszolgáltató Intézmény - Január Február Március 22. Csütörtök 17 órától Ünnepi műsor a Magyar Kultúra Napja alkalmából Házasságkötő terem,, Etyeki Versmondó Kör 24. Szombat Etyeki piknik Szépvölgy, Újhegy Roxer Produkció 3. Kedd

Részletesebben

Belvárosi Közösségi Ház

Belvárosi Közösségi Ház (1,1) -1- programajánló 0909 nagyobb betû.indd 2009.08.19., 16:32:24 szeptember 2-ig Belvárosi Közösségi Ház PADERBORN TEGNAP ÉS MA című fotókiállítás szeptember 26-ig Tímárház Kézművesek Háza INSPIRÁCIÓK

Részletesebben

A szerkesztôség e-mail címe: kultura.derekegyhaz@gmail.com Telefon: 06 20/258-55-11 december 14. (péntek) 18:00 Derekegyházi Horgász Egyesület taggyűlése Könyvtár TOP lista - november 1. Kristin Cashore:

Részletesebben

SZÍNHÁZ. A Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2010/2011-es színházi bérletes elõadásai: Bérletvásárlás és további információ:

SZÍNHÁZ. A Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2010/2011-es színházi bérletes elõadásai: Bérletvásárlás és további információ: SZÍNHÁZ A Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2010/2011-es színházi bérletes elõadásai: 2010. október 30. Cirkuszhercegnõ (operett) 2010. november 27. Vidám kísértet (komédia) 2011. január 29.

Részletesebben

Nagy Előd festő- és éremművész, Nagy Botond fotós. 2012. november 19-én, hétfőn 18 órára. kiállításának megnyitójára

Nagy Előd festő- és éremművész, Nagy Botond fotós. 2012. november 19-én, hétfőn 18 órára. kiállításának megnyitójára A Kozák téri Közösségi Ház és a kiállító tisztelettel meghívja Önt és kedves családját, barátait Nagy Előd festő- és éremművész, valamint fia Nagy Botond fotós kiállításának megnyitójára 2012. november

Részletesebben

Program: 1. nap 9.00 9.45 Regisztráció

Program: 1. nap 9.00 9.45 Regisztráció Népművészeti Egyesületek Szövetségének hírlevele Ha problémája van a megjelenítéssel, kattintson ide. Novemberi küldöttgyűlés A NESZ soron következő küldöttgyűlését 2014. november 21-22-én tartja a Hotel

Részletesebben

KÖZÉPPONTBAN A BIZÁNCI RÍTUSÚ ZENE CON SPIRITO EGYHÁZZENEI FESZTIVÁL. Nemzeti Kulturális Alap

KÖZÉPPONTBAN A BIZÁNCI RÍTUSÚ ZENE CON SPIRITO EGYHÁZZENEI FESZTIVÁL. Nemzeti Kulturális Alap KÖZÉPPONTBAN A BIZÁNCI RÍTUSÚ ZENE CON SPIRITO EGYHÁZZENEI FESZTIVÁL NYÍREGYHÁZA DEBRECEN PÉCS SOPRON Nemzeti Kulturális Alap A Con Spirito Egyházzenei Fesztivál évente ismétlõdõ esemény, amelyen a nagy

Részletesebben

KUKUCSKÁLÓ PROGRAM. Hevesi József Általános Iskola. Alapfokú Művészeti Iskola tanév

KUKUCSKÁLÓ PROGRAM. Hevesi József Általános Iskola. Alapfokú Művészeti Iskola tanév Mottó: Ez az én sulim, legyen a tied is! Jól érzed majd magad, mert itt jó a hangulat, sok barátom van, érdekes programok várnak bennünket. KUKUCSKÁLÓ PROGRAM Hevesi József Általános Iskola és Alapfokú

Részletesebben

Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2015.(II.25.) önkormányzati határozata

Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2015.(II.25.) önkormányzati határozata Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2015.(II.25.) önkormányzati határozata Nyírbátor Város 2015.évi Közművelődi Rendezvénytervének elfogadásáról A Képviselő-testület Nyírbátor Város

Részletesebben

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS Hónap Február Rendezvény megnevezése 08. Katolikus bál 15. KISZE báb égetés Alapítványi Ház Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Alapítvány 20/283-2013 15. Ovis farsang 22. Zenés farsangi

Részletesebben

honismereti, kerámia, grafikai, népdalkör, könyvbarát, szûrrátét, citera, leánykórus. (A szakkörök havi díja: 500 Ft).

honismereti, kerámia, grafikai, népdalkör, könyvbarát, szûrrátét, citera, leánykórus. (A szakkörök havi díja: 500 Ft). 2007. SZEPTEMBER KÖNYVTÁR ISKOLAI PROGRAMOK SPORT KLUBOK, FOGLALKOZÁSOK ZENÉS RENDEZVÉNYEK EGYHÁZI ÉLET MOZI, SZÍNHÁZ OÁZIS KIÁLLÍTÁS, VÁSÁR SZAKKÖRÖK, TANFOLYAMOK A MÛVELÕDÉSI KÖZPONTBAN: Szeptemberben

Részletesebben

Előadó: Előkészítette: Véleményezte:

Előadó: Előkészítette: Véleményezte: Előterjesztés Tiszalök Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. január 29-én tartandó ülésére, a 11. számú Tájékoztató a 2015. éi városi rendezvénytervről tárgyú napirendi pontjához Előadó: Tölgyesi

Részletesebben

22. BOLYAI NYÁRI AKADÉMIA 2014. Analitikus program

22. BOLYAI NYÁRI AKADÉMIA 2014. Analitikus program A nevelés egyet jelent azzal, hogy segítünk a gyermeknek valóra váltani lehetőségeit Kosztolányi Dezső 22. BOLYAI NYÁRI AKADÉMIA 2014 Differenciált oktatás, felzárkóztatás és tehetségápolás a A. Curriculáris

Részletesebben