BMX cross olimpiai felkészülési programja LONDON A sportág a nemzetközi és hazai sportéletben betöltött helye és szerepe.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "BMX cross olimpiai felkészülési programja LONDON 2012. A sportág a nemzetközi és hazai sportéletben betöltött helye és szerepe."

Átírás

1 BMX cross olimpiai felkészülési programja LONDON Helyzetelemzés: A sportág a nemzetközi és hazai sportéletben betöltött helye és szerepe. A Nemzetközi Kerékpáros Szövetségnek 75 olyan Nemzeti Szövetség tagja, mely BMX cross programmal és versenyzőkkel rendelkezik. Világbajnokságot minden évben rendeznek a bajnoki és challenge kategóriában. Több mint 70 BMX cross verseny esemény van világszerte, éves szinten. Nemzetközi eredményeket meghatározó országok az Amerikai Egyesült Államok, Európa, Ausztrália. Utóbbi időben jelentős fejlődésnek indult a BMX cross a Dél Amerikai országokban. Világbajnokságon általában 32 ország közel 1700 versenyzője áll rajthoz, több kategóriában. Magyarországi helyzetkép A BMX sport az MKSZ-en belül egy másik önálló kerékpáros ágat képviselő szervezet. Ennek eredményeképpen közreműködik és segédkezik, hogy az MKSZ feladatkörének meghatározása és annak működése mindenki számára egyértelmű legyen. Kinyilvánítja és igazolja, hogy az MKSZ egy minden kerékpáros ágat magába foglaló országos szintű szervezet, és a BMX, mint létező és valós kerékpáros ág e szervezet jogos tagja. Az évek során a BMX sportággal a UCI-nak és a nemzeti szövetségeknek is adódtak gondjai, hiszen a sportág természetéből adódóan a fiatalokat vonzza minden fajta propaganda nélkül. Ez az irányzat talán abból eredhet, hogy a sportág jellegéből adódóan látványos és lendületes elemeket, mozgásokat tartalmaz, mely önműködően a fiatalok érdeklődési körének központja. Ennek következtében a BMX a legjobb eszköz lehet, hogy a fiatalokat bevonjuk a kerékpáros sportba. El kell ismernünk azt a tényt is, hogy a BMX egy lehetséges szelete a kerékpár sportnak és tehetséges, felkészült versenyzőket adhat a kerékpáros sportágak más ágai számára. A legfontosabb azonban az, hogy gondoskodhat arról, hogy kiemelkedő fiatalkorú versenyzői társaságot adjon a kerékpáros társadalom számára, melyet jelenleg egyetlen kerékpáros ág sem tesz meg. A BMX a legtechnikásabb kerékpáros ág lévén gondoskodik és lehetőséget ad, hogy kiváló hátteret adjon a fiatalok számára egy bizonyos szintű technikai tudás megszerzése után. Lényegtelen, hogy az innen kikerülő sportolók az MKSZ más kerékpáros ágaiban versenyeznek tovább idősebb korban vagy sem. A megszerzett technikai tudásukat és tapasztalataikat a mindennapi életben is hasznosíthatják. 1

2 Meglehetősen nagy azoknak a versenyzőknek a száma, akik a BMX pályafutásukat mountain bike, (cross country, downhill, dual szlalom, stb.) pálya vagy országúti sportágakban folytatták kiemelkedő eredménnyel. Néhány példa: Nemzetközi: Mike King (USA), 1993 senior férfi downhill világbajnok, Leigh Donovan (USA), 1995 senior női downhill világbajnok, Anne-Caroline Chausson (F), 1993, 1994 és 1995 junior női és 1996 elite női downhill világbajnok, Jerome Chiotti (F), 1996 elite férfi cross country világbajnok, John Tomac (USA), 1991 senior férfi MTB cross country világbajnok és világkupa győztes, Jürgen Beneke (D) 1993 senior férfi mountain bike világkupa bajnok, Darry Hill (AUSZ), 1996 olimpiai sprint szám, pálya világbajnok, Martin Nothstein (USA), 1996 keirin (pálya) világbajnok, Cédric Gracia (F), 1995 junior downhill világbajnok, Sven Níjs (B), 1997 férfi 23 év alatti cyclo cross világbajnok, Tommy Johansson (S) 2. helyezett az 1994-es downhill mountain bike világbajnokságon, Bas de Bever (NL) 3. helyezett az 1996-os downhill mountain bike világbajnokságon, Eric Carter (USA), 4. helyezett az 1996-os downhill mountain bike világbajnokságon, David Juarez (USA), nemzetközi cross country mountain bike versenyző, Brian Lopez (USA), nemzetközi downhill mountain bike versenyző, Frank Roman (F), nemzetközi downhill mountain bike versenyző, Corine Dorland (NL) nemzetközi cross country versenyző, Max van Heeswijk (NL), hivatásos országúti kerékpáros a Rabobank csapatban, Magyarok: Buday Zoltán Veszprém Prájczer Péter Sopron Deli Gábor Veszprém Pál Kornél Hódmezővásárhely Deli Anett Veszprém Hódi András Hódmezővásárhely Táncos Sándor Veszprém Táncos Gábor Veszprém BMX jelenlegi helyzete a nemzeti, valamint nemzetközi szövetségen belül Statisztikák: BMX országok, BMX versenyzői igazolványok, BMX klubok, BMX pályák a. Nemzetközi viszonyok: Hetvenöt UCI által elismert országban működnek BMX sportággal foglalkozó szervezetek különböző formákban. UCI nemzeti szövetségein keresztül regisztrált BMX versenyzői engedéllyel rendelkező sportolók száma Ebből a férfiak és nők százalékos aránya kb %, de legalább 65-35%. UCI nemzeti szövetségein keresztül nyilvántartott klubok száma kb UCI által nyilvántartott BMX pályák száma nemzetközi viszonylatban kb

3 Versenyzői igazolvánnyal rendelkező fiatalok száma megközelítőleg: , Ebből 3: 1 a férfiak és a nők aránya. Nemzetközi viszonylatban a BMX növekedése érzékelhető az USA-ban, valamint Ausztráliában, Európában és Dél-Amerikában. Kevés fejlődési tendencia mutatkozik Afrikában és Ázsiában. Hazai viszonyok MKSZ által elismert BMX sportággal foglalkozó klubok száma 7. MKSZ által elismert klubokban regisztrált BMX versenyzők száma 63, ebből a férfiak és nők százalékos aránya 91-9%. MKSZ által elismert BMX sportággal foglalkozó klubok száma 7. BMX szakág által elismert BMX pályák száma Magyarországon 6. Versenyzői igazolvánnyal rendelkező fiatalok száma: Elmúlt négy esztendőben elért eredmények Vb., Eb. ÉV ESEMÉNY NEVE HELYSZÍN SPORTÁG VERSENYSZÁ 2005 Utánpótlás Világbajnokság 2007 Utánpótlás Európa Bajnokság 2007 Utánpótlás Európa Párizs Franciaország Romans Franciaország Romans M BMX Cruiser Boy 14 5 BMX Cruiser Boy 16 7 BMX Boy 16 7 Bajnokság Franciaország 2008 Európa Bajnokság St. Etienne BMX Junior Men 7; 7 HELYEZÉS 2008 Európa Bajnokság Weiterstadt BMX Junior Men Junior Világbajnokság Kína Taiyuan BMX Junior Men Európa Bajnokság Svájc Bmx cross Elite Women hely 2007 EB. összetett Európa BMX cross Elite Women 28. hely 2008 Világ Bajnokság Tai Yuan CHI BMX cross Elite Women 18. hely 2008 Olimpia Peking BMX cross Elite Women 12. hely 2008 Olimpia Peking BMX Sportág jelenlegi helyzete és a Szövetség tevékenysége. Versenysport területén a sportolói létszám bővítése és a versenypályák számának növelése lehet hosszú távú cél. A szabadidő sport és a versenysport szervesen összefügg, viszont a szabadidő sportot űző fiatalok száma lényegesen magasabb, mint a versenyzői igazolvánnyal 3

4 rendelkező fiatalok száma. Utánpótlás területén komoly hiányosságokat tapasztalunk, mely az Olimpiai szereplés miatt az elkövetkezendő években remélhetőleg javul. A Szövetség korábban kidolgozott egy iskolai, BMX oktatásra vonatkozó tervet, de anyagiak hiányában ez nem valósulhatott meg. Fogyatékos sportolók versenyeztetése területén is vannak hiányosságok. A versenysportban szereplők részére rendszeresen szervezünk edzőtáborokat, melyek elsősorban Tatán ill. Sopronban zajlanak. Fontos előrelépés lehetne a téli, külföldi edzőtáborozások kihasználása, az olyan országokban ahol lehetőség van a téli, szabadban végezhető pályaedzésekre is. A Magyarországi éghajlat hosszú, három-négyhónapos kényszerpihenőt rendel el a pályák használatában, ami különösen nagy hátrányt jelent a nemzetközi mezőnnyel szemben. A versenysport hazai rendezvényei az országos bajnoki sorozat futamai, az osztrák-magyar bajnokság két fordulója és a hazai szervezésű nemzetközi versenyek. Ezek a versenyek a szövetség rendezésében szerveződnek. Az amatőrök részére országos és helyi rendezvények biztosítanak lehetőséget a versenyzésre. Ezeken a rendezvényeken kerékpár típus megkötése nélkül, mindenkinek lehetősége van az indulásra. A versenyeket a sportegyesületek szervezik elsődlegesen utánpótlás-toborzás céljából. BMX pályáink nyitott sportpályák, ahol bárki szabadon sportolhat. Ez népszerű kezdeményezés a településeken élők részére, ami ugyan többletmunkát jelent a kluboknak, de a sportág népszerűsítése miatt ezt vállalják. A fogyatékkal élők felé szakember hiányában eddig nem tudtuk megoldani a sportolás lehetőségét. A rendezvényeinkre azonban meghívjuk őket a nézők soraiba. Nagyon kedvező volt a fogadtatása annak a lehetőségnek, amikor 2006-ban a soproni Európa bajnoki fordulóra 150 ingyenes belépőjegyet biztosítottunk számukra. Általános és technikai szerkezeti felépítés A BMX elnöksége egy elnökből, egy alelnökből, valamint négy elnökségi tagból áll. Az elnökség jogosult dönteni minden hatáskörébe tartozó kérdésben. A BMX sportág legfőbb szerve a közgyűlés, mely a sportegyesületek törvényes képviselőinek összessége. Az elnökség munkájának elősegítése érdekében szakmai bizottságot hozott létre, mely tulajdonképpen a sportágban tevékenykedő szakosztályvezetők, és egyesületi elnökök összessége. A BMX adminisztratív feladatainak ellátása érdekében fizetett főtitkárt foglalkoztat, aki képviseli a BMX érdekeit az elnökség által meghatározott területeken. A BMX, sportági és ügyviteli életének előre menetele érdekében, évenként közgyűlést, illetve félévenként elnökségi ülést tart. A sportörvénynek megfelelően teljesen beilleszkedett a nemzeti szövetség munkájába és életébe. Hazai versenyszerkezet A hazai bajnokságok száma 8-10 futam, négy-öt lehetséges helyszínen. Verseny típusok: országos egyéni bajnokság, országos csapatbajnokság, Magyar Kupa a lány és cruiser osztályok számára, országos meghívásos versenyek, területi versenyek, városi versenyek. A versenyek rendezésére a legtöbb szervező önkéntes alapon jelentkezik. Meghatározott számú versenybíró és rendező személyzet szükséges a rendezvények lebonyolításához. 4

5 Viszonylag kis létszámú nézőközönség, mely többségében a versenyzőkből, családtagokból, kísérőkből áll. A legtöbb versenyző a saját költségén utazik a rendezvények helyszíneire. Kis létszámú támogatott versenyző. Kevésszámú vagy/és egyáltalán nem létező magas színvonalú BMX pálya. Kevésszámú versenyzői létszám az országos bajnokság futamain. (miközben a meglévő versenypályákon meglehetősen nagy létszámú BMX kerékpárral rendelkező fiatal mozog) Az országos bajnoki versenyeken minden osztály részvétele megengedett, kivéve a lány és a cruiser osztályt, jóllehet a cruiser kerékpárok használata megengedett az országos bajnokság osztályaiban. Kidolgozott válogatási elv a sportág válogatott keretének meghatározására. Az országos bajnokságok lebonyolításához szükséges számítógépes program használata. Nemzetközi osztály felépítés - Kétszintű verseny szerkezet: bajnokság elite és juniorok számára challenge a többi osztály számára - Kétfajta versenykerékpár: 20 hagyományos BMX 24 cruiser (nagykerekű BMX) - BMX nemzetközi világranglista. - Ranglista a férfi és női versenyzők számára (elite és junior). - Ranglista pontokat adó versenyek, a nemzetközi versenyek és a UCI által kiválasztott rendezvények. UCI és nemzeti szövetségek milyen formában és módon ismerik el a BMX bajnokait - Hivatalos világbajnoki cím (egyéni és csapat), világ kupa sorozat (egyéni), kontinentális bajnoki cím (egyéni). - Hivatalos országos bajnoki cím (egyéni és csapat), Magyar Kupa cím (lány, cruiser, csak egyéni). - Hivatalos challenge cím (egyéni és csapat) a világ és kontinentális bajnokságokon. A versenyeken elért helyezésért járó díjazás, versenyhelyszínek kijelölése - Az országos bajnokság futamainak helyszínén a felnőtt osztály pénzdíjazásban, a többi osztály serleg és érem díjazásban részesül. - Az országos bajnokság helyszíneit a BMX elnöksége hagyja jóvá, a szakosztályvezetők javaslata alapján. Szabályzatok, tanfolyamok, hivatalos személyzet 5

6 - A sportág rendelkezik egy minden részletre kiterjedő szabálykönyvvel. A szabálykönyv nemzetközi, és hazai viszonyokhoz igazodó módosítása az elnökség feladata, a szakosztályvezetők javaslatai alapján. - Számítógépes versenyértékelő program. - Évenként tartandó versenybíró tanfolyam. - Rendkívül kis létszámú jól képzett versenybíró személyzet. (2-3 fő vezetőbíró, 5-7 fő bíró) Egy fő nemzetközi bíró képzésen vett részt, és rendelkezik ezen jogosítvánnyal is. Hivatalos tájékoztatás átvitel, kapcsolattartás - A BMX ügyviteli iroda feladata, hogy a sportágban résztvevő klubok, illetve egyesületek számára a sportággal kapcsolatos híreket és tájékoztatásokat eljuttassa az érintettek számára. - Különböző (szakosztályvezetői, elnökségi) jegyzőkönyvek, emlékeztetők megküldése az egyesületek, az elnökség, és az MKSZ felé. Marketing, támogatottság - Az országos bajnokságnak rendkívül alacsony vagy egyáltalán nincsen támogatottsága. - A BMX, illetve az MKSZ elnökségének, irodának nincsenek marketing területre illeszkedő irányelvei. - A BMX, illetve az MKSZ elnökségének, irodának nincsenek marketingterv kidolgozására irányuló szempontjai, mely kihatással lehet a kerékpáros sportág, BMX jövőjére. Finanszírozás A BMX cross versenyzőket foglalkoztató egyesületek gyakorlatilag nagyon kevés önkormányzati támogatást kapnak. A fenntartásukhoz, a pályaépítéshez szükséges anyagiakat tagdíjakból, ill. helyi kisvállalkozások támogatásából fedezik. A Szövetség minimális szponzori körrel rendelkezik. Létesítmény helyzet Nagyon kevés nemzetközi szintű versenypálya létezik Magyarországon. 15 éve nincs megoldás a veszprémi BMX pálya kérdésére ben talán Balatonfüreden megépülhet egy korszerű BMX cross pálya. Nemzetközi kapcsolatok jól, hazai kerékpáros ágakkal való kapcsolatok viszont nagyon rosszul működnek. Jelentős tartozást halmozott fel a hagyományos szakág, s ez miatt a működési támogatások elmaradnak. Hazai rendezésű versenyek 2006-ban sikeres Európa bajnoki futam lebonyolítása után, 2009-ben ismételten rendezési jogot kaptunk Európa bajnoki futam lebonyolítására, melyet valószínűleg vissza kell mondanunk. A bekövetkezett gazdasági válság miatt nem tudtunk támogatót találni, kb. 2.5 millió forint hiányzik!!! Sportegészségügyi és doppingellenes helyzet 6

7 Anti dopping stratégiával, valamint sportorvosi háttérrel nem rendelkezünk. Egyszerűen nincs pénzünk ilyen költségek tervezésére. 2. Olimpiai válogatott keretek A és B Radasics Vilmos Soproni Autóklub BMX SE Sopron felnőtt A 1983 Vincze Bálint Gencsapáti SE Gencsapáti felnőtt B 1989 Rozsenich Gábor Soproni Autóklub BMX SE Sopron junior A 1991 Babarczi Balázs Lőrinc 2000 SE Budapest ifjúsági B 1992 Igar Balázs Soproni Autóklub BMX SE Sopron ifjúsági B 1992 Szoboszlai Patrik Lőrinc 2000 SE Budapest ifjúsági B Az olimpiai felkészülést irányító és a felkészülésben résztvevő szakemberek névsora Nyikos Tivadar technikai, pálya edző erőnléti, kondíció edző A BMX cross sportág jellegéből adódóan rendkívül speciális felkészítést igényel. Az általános alap állóképességen kívül nagyon fontos a pálya akadályainak leküzdéshez szükséges technika, mely nagyon hasonlít a moto-cross sportágban megszerzett jártassághoz. A válogatott keret erőnléti edzéseit Nyikos Tivadar, a technikai/pálya edzéseket Borbély Ferenc irányítja. A Szövetség elnöksége március 11-én dönt a szövetségi kapitány kinevezéséről. Orvos, gyúró, pszichológus, gyógytornász nem tevékenykedik a válogatott keret mellett. 4. A londoni olimpiai felkészülést szervező sportágvezető Szövetség elnöksége március 11-én jelöli ki. 5. Londoni olimpia tervezett eredményességi célkitűzései 1 fő elite férfi aranyéremre, éremre nagyon kevés az esélyünk 6. Az évenkénti célversenyek tervezett eredményei (Vb.,Eb.) 2009 Junior Euróba bajnokság középdöntő, döntő 6-8 hely, 2009 Junior Világ bajnokság negyeddöntő, középdöntő, 2010 Junior Euróba bajnokság középdöntő, döntő 6-8 hely, 2010 Junior Világ bajnokság negyeddöntő, középdöntő, 2010 Elite Euróba bajnokság közédöntő, 2011 Elite Európa bajnokság középdöntő 2011 Junior Európa bajnokság középdöntő 7. Kvalifikációs rendszer A pekingi olimpia kvalifikációs rendszere megváltozik, jelenleg nem ismerjük az új rendszert. 7

8 8. Egyes szakmai mutatók területén kitűzött célok. Technikai, taktikai tudásszint javítást csak a kerékpáros edzőtáborok számának jelentős emelésével tudjuk javítani. Fizikai állóképesség javítását hazai edzőtáborokban is meg lehet oldani. tervezzük, hogy az egyesületi edzőket bevonjuk a válogatott keret munkájába. 9. Olimpiai felkészülés szakaszai és kiemelt feladatai éves bontásban EUROPEAN BMX Championships 2009 Round Venue Date Category Category Ranking Kampen NED Indoor Kampen NED Indoor Klatovy CZE Klatovy CZE Creazzo It Creazzo It Sopron Hu Sopron Hu Dessel Be Dessel Be Sandnes NOR Sandnes NOR Cheddar GB Cheddar GB Fredericia DK European Chalenger Finals Fredericia Finals DK Indoor Fredericia Finals DK Indoor 4th and 5th of July -European national Race Day Calendar and Organizer European BMX CS & Rounds 1&2 France 8

9 & Rounds 3&4 Italy & Rounds 5&6 Germany & Rounds 7&8 Holland & Rounds 9&10 Russia ,07201 Rounds 11&12 Finals Norway FINALS 2011 second weekend of July HOLLAND 10. Válogatás elvei 1/ Elite férfi válogatott: - az országod bajnokság felnőtt kategóriájának első helyezettje, - az elite E.B. bajnokság sorozatában a legjobb magyar helyezett, - a junior kategóriából felkerülő legjobb magyar E.B. helyezett, de min 25. helyezett. További kerettag még: - az elite E.B. min. 45. helyezettje, - világbajnokság középdöntőse, a junior kategóriából felkerülő sportoló, ha E.B. ranglistán min. a 16. helyezett, vagy a világbajnokságon középdöntős volt. Junior férfi válogatott: - az országos bajnokság legjobb Ifjúsági helyezettje, - a junior E.B. jobb helyezettje, - a boys 16-ból felkerülő legjobb E.B. vagy V.B. helyezettje, de min. középdöntős. További kerettag még: - junior E.B. min. 16. helyezettje, - világbajnokság középdöntőse, - boys 16-ból felkerülő valamely "A" kategóriás verseny legalább 5. helyezettje. Elite női válogatott: - elite E.B. végeredményének jobb helyezettje, - világbajnokság középdöntőse, - a juniorból felkerülő, a junior E.B. végeredmény min. 10. hely., Junior női válogatott: - junior E.B. végeredmény jobb helyezettje, de min. 10. hely - világbajnokság középdöntőse, 9

10 - girls 16-ból felkerülő E.B. vagy V.B. középdöntős, Utánpótlás válogatott keret: Fiúk: - E.B. vagy V.B. középdöntősei, - "A" kategóriás nemzetközi versenyek legalább 5. helyezettjei, Lányok: - E.B. vagy V.B. döntősei, - "A" kategóriás nemzetközi versenyek legalább harmadik helyezettjei, Megjegyzés: "A" kategóriás nemzetközi verseny az, amelyiket a UCI nemzetközi versenyként megjelöl, és ahol a korcsoport létszáma fiúk esetén min. 17 fő, a lányoknál min. 9 fő nevezett. Fontos: Az "A" kategóriás nemzetközi versenyeken a válogatottság szintjéhez szükséges eredményt elért sportoló teljesítményéről a szakosztályvezető a versenyt követő 30 napon belül írásban tegyen jelentést a Szövetség felé, ellenkező esetben a Szövetség nem tudja jelölni a sportolót a válogatott keretbe. 11. A sportág utánpótlás helyzete a londoni olimpia szemszögéből A szövetségben évek óta (1994) meglehetősen jó az utánpótlás helyzete. Több Európa Bajnoki döntős helyezést értek el sportolóink ben kiemelkedő eredménynek mondható VB. 5. helyezés. A 2012-es Olimpiát alapul véve a jelenlegi utánpótláskorú versenyzőknek nagyon jó esélyei vannak a részvételre, hiszen az elmúlt évek ezt igazolják. 12. Olimpiai keretek foglalkozásának szakmai, szervezési feladatai évi felkészülési versenyek Edzőtábor Ifi. Válogatott keret FR/Slv Edzőtábor Ifi. Válogatott keret Európa Bajnokság 1.,2. Zwolle NED Nizbor CZE Klatovy CZE Világ Kupa Madrid Európa Bajnokság Klatovy CZE Európa Bajnokság 5.,6. Creazzo ITA Duna Kupa, OB. Osztrák Magyar Sopron HUN Studénka CZE Világ Kupa Copenhagen DEN Európa Bajnokság 7.,8. Sopron HUN Duna Kupa Vösendorf AUT Európa Bajnokság Dassel BEL Országos Bajnokság Zamárdi 10

11 Duna Kupa Pozsony SLV CZE Európa Bajnokság Sandnes NOR Országos Bajnokság Gencsapáti HUN Európa Bajnokság Chedar GBR Országos Bajnokság Gencsapáti HUN Európa Bajnokság Fredericia DEN CZE Világ Bajnokság Adelaide AUS Sportág sportegészségügyi ellátása, sportorvosi hálózat, sporttudományos háttér Nem rendelkezünk sportorvosi hálózattal. 14. A sportág doppingellenes küzdelme. A Magyar BMX Cross-Triál Szövetség rendelkezik dopping szabályzattal, mely összhangban van a UCI és a Magyar Kerékpársportok Szövetségének dopping szabályzatával. 15. Sportdiplomáciai feladatok, a sportág nemzetközi tisztségviselőinek névsora. A Magyar BMX Cross képviseletét külföldön főtitkár és Dietrich Tamás alelnök látta el. A nemzetközi kongresszusokon többnyire saját, illetve vegyes költségen jutottak el a szövetség képviselői. az Európai BMX Bizottság szabály és szabályzat alkotó albizottságának a tagja, Magyarország jelenleg egyetlen Nemzetközi A kategóriás bizonyítvánnyal rendelkező versenybírója. 16. Sportág létesítmény helyzete A évi Európa Bajnokság helyszínén Sopronban az UEC és UCI előírásainak megfelelő szintű versenypálya létesült. Magyarországon mostanáig öt BMX cross pálya épült. A megépült pályák nem korszerűek, jelentős átalakításra lenne szükség, különös tekintettel az Olimpiai pályára, mely szupercross vonalakat tartalmaz (ennek anyagi okai vannak: a látványosabb szupercross típusú pálya megépítése lényegesen többe kerül). Célszerű lenne a Millenáris közepén - a ki nem használt területen egy olimpiai színvonalú pályát felépíteni. Ehhez kérjük a MOB támogatását. Veszprémben az Önkormányzat tehetetlensége folytán 15 éve húzódik a BMX pálya ügye. Ennek érdekében több alaklommal kértem a MOB elnökének segítségét, de semmi nem történt ez ügyben!! Nyilvánvaló számunkra, hogy az Önkormányzatok életébe nem tud beavatkozni a MOB, de Veszprém város polgármestere MOB tag, s következés képen valamilyen szinten kell, hogy a MOB elnökének szavára odafigyeljen. 17. A Szövetség és az egyesületek kapcsolata 11

12 A szövetség kapcsolata az egyesületekkel alapvetően jónak mondható, ami az egyesületek kis számából is adóik. A szövetség elnökségében szinte valamennyi egyesület képviselteti magát. Az elnökség ülései nyilvánosak, azokon az egyesületek vezetői rendszeresen résztvesznek. 18. Az olimpiai felkészülést befolyásoló tényezők. A sportág olimpiai kvalifikációs rendszere egyedi: A 2008-as olimpia kvalifikációs versenyeinek száma 32 volt. Ez Európa bajnoki futamok és Világkupa futamok voltak, melynek mindegyike kvalifikációs pontot adott. Ebből következik, hogy valamennyi versenyen részt kell venni, ami nagyon magas költségekkel jár. Az Európai országok nemzeti csapatainak nagy része ( 15 ország), rendelkezik ezen anyagi háttérrel. Ezen kívül rendszeres a téli edzőtáborozásuk is az olyan helyszíneken, ahol az éghajlati adottságok megengedik a szabadban történő edzéseket is. A válogatott versenyzőik fizetett sportolók, akiket fizetett edzők, szerelők és orvos-masszőr is kiszolgál. Pályáik nagyon jó minőségűek, rendelkeznek világkupa szintű pályával is. A fentiek bemutatását azért tartjuk fontosnak, hogy tisztázzuk a velük szembeni hátrányokat, ugyanis ezekkel MI nem rendelkezünk. Ennek ellenére értük el eddigi sikereinket, melyet csak hasonló körülmények megteremtésével tudjuk megtartani illetve túlszárnyalni. 19. Észrevételek, javaslatok Ernyőszervezet révén az összes kerékpáros ág egy szakszövetség alá tartozik. Gyakorlatilag ez a Ernyőszervezet nem működik!! Képviselőnk - aki a szervezet alelnöke - többszöri kezdeményezésre sem tudta elérni, hogy éves közgyűlést hívjanak össze, legyen beszámoló, elnökségi ülések, stb. Személyesen több alaklommal kértem a MOB-ot és az ÖTM illetékes osztályait, valamint a szakállamtitkárt ennek a helyzetnek a megoldására. A mai napig nem történt semmi. A lehetséges megoldás a pénzügyi támogatás szakágankénti felbontása, az Olimpia szakmai támogatáshoz hasonlóan. Nyomatékosan kérjük és szorgalmazzuk ennek a helyzetnek a megváltoztatását. Az ernyőszervezet típusú Szövetség semelyik szakágnak nem jó, igazából, csak egy felesleges közbenső adminisztratív lépcső a MOB és a szakági szövetségek, illetve a nemzetközi szakági szövetségek és az itthoniak között. Veszprém, február

DocuCom PDF Trial. www.pdfwizard.com. Zeon PDF Driver Trial. www.zeon.com.tw. Magyar BMX Cross-Triál Szövetség 2008. ÉVI PEKINGI OLIMPIA

DocuCom PDF Trial. www.pdfwizard.com. Zeon PDF Driver Trial. www.zeon.com.tw. Magyar BMX Cross-Triál Szövetség 2008. ÉVI PEKINGI OLIMPIA Magyar BMX Cross-Triál Szövetség 2008. ÉVI PEKINGI OLIMPIA SZEMPONTOK AZ OLIMPIAI JÁTÉKOK FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJÁHOZ I. Olimpiai célkitűzések: A Magyar BMX Cross szövetség a BMX cross kerékpáros versenyeken

Részletesebben

A megszerzett technikai tudásukat és tapasztalataikat a mindennapi életben is hasznosíthatják.

A megszerzett technikai tudásukat és tapasztalataikat a mindennapi életben is hasznosíthatják. BMX szakág beszámoló A BMX sport az MKSZ-en belül egy másik önálló kerékpáros ágat képviselő szakág. Kinyilvánítja és igazolja, hogy az MKSZ egy minden kerékpáros ágat magába foglaló országos szintű szervezet,

Részletesebben

Magyar BMX Cross-Triál Szövetség

Magyar BMX Cross-Triál Szövetség Magyar BMX Cross-Triál Szövetség 2001/2 ELNÖKSÉGI EMLÉKEZTETŐ Időpont: 2001. december 08. Helyszín: Gombás Étterem, 1181 Budapest, Dobozi u. 70. Jelen voltak: Dietrich Tamás alelnök, Radasics Tibor elnökségi

Részletesebben

Magyar BMX Cross-Triál Szövetség. Helyszín: Amerikai Kereskedelmi Kamara, Budapest, Deák Ferenc u. 10.

Magyar BMX Cross-Triál Szövetség. Helyszín: Amerikai Kereskedelmi Kamara, Budapest, Deák Ferenc u. 10. Magyar BMX Cross-Triál Szövetség 2002/1. ELNÖKSÉGI EMLÉKEZTETŐ Időpont: 2002. április 24. Helyszín: Amerikai Kereskedelmi Kamara, Budapest, Deák Ferenc u. 10. Jelen voltak: Fáth Péter elnök, Dietrich Tamás

Részletesebben

MKSZ 2015. évi költségvetési tervezet

MKSZ 2015. évi költségvetési tervezet MKSZ 2015. évi költségvetési tervezet BEVÉTELEK Az MKSZ 2015 ös költségvetésének bevételi oldalán az alábbi 9 bevételi sor szerepel: Bevételek I. Kiemelt Sportágfejlesztési támogatás KSF 4 150 000 000

Részletesebben

Ifjúsági- Junior - Felnőtt Uszonyosúszó. Nyílt Országos Bajnokság 2014. évi VERSENYKIÍRÁSA Hód Kupa Béka, Cápa, Gyermek Találkozó

Ifjúsági- Junior - Felnőtt Uszonyosúszó. Nyílt Országos Bajnokság 2014. évi VERSENYKIÍRÁSA Hód Kupa Béka, Cápa, Gyermek Találkozó Ifjúsági- Junior - Felnőtt Uszonyosúszó Nyílt Országos Bajnokság 2014. évi VERSENYKIÍRÁSA Hód Kupa Béka, Cápa, Gyermek Találkozó 1. Célja: A 2014. év uszonyosúszó ifjúsági, junior és felnőtt korcsoport

Részletesebben

KAJAK PÓLÓ FELKÉSZÜLÉSI PROGRAM 2015

KAJAK PÓLÓ FELKÉSZÜLÉSI PROGRAM 2015 PROGRAMTERVEK Magyar Kajak-Kenu Szövetség KAJAK PÓLÓ FELKÉSZÜLÉSI PROGRAM 2015 KAJAK-KENU SPORT SZAKMAI DOKUMENTUMAI Programok felelősei és a dokumentumok készítői: OLIMPIAI CIKLUS: 2012-2016 Rio TERVEZÉSI

Részletesebben

Magyar BMX Cross-Triál Szövetség. Amerikai Kereskedelmi Kamara Budapest, V. ker. Deák Ferenc u. 10.

Magyar BMX Cross-Triál Szövetség. Amerikai Kereskedelmi Kamara Budapest, V. ker. Deák Ferenc u. 10. Magyar BMX Cross-Triál Szövetség 2/2003. ELNÖKSÉGI EMLÉKEZTETŐ Időpont: 2003. november 13. Helyszín: Jelen voltak: Amerikai Kereskedelmi Kamara Budapest, V. ker. Deák Ferenc u. 10. Fáth Péter elnök, Dietrich

Részletesebben

MAGYAR OLIMPIAI BIZOTTSÁG KIEMELT EDZŐ PROGRAM SZABÁLYZATA

MAGYAR OLIMPIAI BIZOTTSÁG KIEMELT EDZŐ PROGRAM SZABÁLYZATA MAGYAR OLIMPIAI BIZOTTSÁG KIEMELT EDZŐ PROGRAM SZABÁLYZATA Hatályos: 2015február 01 napjától TARTALOMJEGYZÉK TARTALOMJEGYZÉK 2 BEVEZETŐ 3 I FEJEZET 4 A KIEMELT EDZŐ PROGRAM CÉLJA, HATÁLYA 4 II FEJEZET

Részletesebben

2014. év szakmai beszámoló 2015. évi célok. Előadó: Ficsor László MESZ szövetségi kapitány

2014. év szakmai beszámoló 2015. évi célok. Előadó: Ficsor László MESZ szövetségi kapitány 2014. év szakmai beszámoló 2015. évi célok Előadó: Ficsor László MESZ szövetségi kapitány Szakvezetés Szövetségi kapitány Szakágvezetők Edzők FFFFx FFksx FFksNF Sporttudományi háttér Terhelés diagnosztika

Részletesebben

Egyetemi- Főiskolai Országos és Budapesti verseny. Mountain Bike Cross Country verseny. 2013. szeptember 15. Piliscsaba

Egyetemi- Főiskolai Országos és Budapesti verseny. Mountain Bike Cross Country verseny. 2013. szeptember 15. Piliscsaba Egyetemi- Főiskolai Országos és Budapesti verseny Mountain Bike Cross Country verseny 2013. szeptember 15. Piliscsaba JEGYZŐKÖNYV A verseny rendezője: Budapesti Kerékpáros Szövetség, Magyar Egyetemi Főiskolás

Részletesebben

FELNŐTT FÉRFI NŐI VÁLOGATOTT 2013. ÉVI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA

FELNŐTT FÉRFI NŐI VÁLOGATOTT 2013. ÉVI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA FELNŐTT FÉRFI NŐI VÁLOGATOTT 2013. ÉVI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA 2013. évi Fő versenyek Felnőtt Európa-bajnokság Budapest (HUN) április 25-27. Felnőtt Csapat Európa-bajnokság Budapest (HUN) április 28. Felnőtt

Részletesebben

Tour de Pécs Országúti Kerékpárverseny. Grawe Nagydíj Szakasz Magyarország Hegyi Bajnoksága

Tour de Pécs Országúti Kerékpárverseny. Grawe Nagydíj Szakasz Magyarország Hegyi Bajnoksága Tour de Pécs Országúti Kerékpárverseny Grawe Nagydíj Szakasz Magyarország Hegyi Bajnoksága Versenykiírás: 1. A verseny jellege: nyílt nemzetközi kerékpárverseny 2. A verseny célja: Magyarország Kerékpáros

Részletesebben

2013. év 1.félévi beszámoló

2013. év 1.félévi beszámoló ÉRDI SPORT KFT 2030 Érd, Ercsi út 34. Telefon:06-20-914-4037 Honlap: www.handballerd.hu E-mail: iroda.kezilabda@gmail.com ÉRDI SPORT KFT 2030 ÉRD ERCSI ÚT 34. 2013. év 1.félévi beszámoló 1 A Társaság bemutatása:

Részletesebben

Tájékoztató a magyar kajak-kenu válogatott olimpiai felkészüléséről /vázlat/

Tájékoztató a magyar kajak-kenu válogatott olimpiai felkészüléséről /vázlat/ Magyar Kajak-Kenu Szövetség Közgyűlése Tájékoztató a magyar kajak-kenu válogatott olimpiai felkészüléséről /vázlat/ Budapest, 2012. április 4. Készítette: Storcz Botond szövetségi kapitány Helyzetelemzés

Részletesebben

MAGYAR VÍZILABDA SZÖVETSÉG

MAGYAR VÍZILABDA SZÖVETSÉG MAGYAR VÍZILABDA SZÖVETSÉG A 2015. ÉVI FÉRFI ÉS NŐI MAGYAR KUPA VERSENYKIÍRÁSA 2015/2016. ÉVI BAJNOKI SZEZON 1 1. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1.1 A Magyar Kupa mérkőzéssorozat célja: A Magyar Kupa mérkőzéssorozat

Részletesebben

A MAGYAR VÍZILABDA SZÖVETSÉG

A MAGYAR VÍZILABDA SZÖVETSÉG A MAGYAR VÍZILABDA SZÖVETSÉG 2014. ÉVI FÉRFI ÉS NŐI MAGYAR KUPA VERSENYKIÍRÁSA 2014/2015. ÉVI BAJNOKI SZEZON 1 1. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1.1 A Magyar Kupa mérkőzéssorozat célja: A Magyar Kupa mérkőzéssorozat

Részletesebben

Triatlon szakmai program Rio de Janeiro-i olimpia

Triatlon szakmai program Rio de Janeiro-i olimpia SZÉKHELY: 7100 SZEKSZÁRD, KESELYŰSI U. 3. TEL.: 061/413-03-76 LEVELEZÉSI CÍM: 1073, BUDAPEST, ERZSÉBET KRT. 23. I/III. e-mail: triatlon@triatlon.hu http://www.triatlon.hu Triatlon szakmai program Rio de

Részletesebben

SÁRKÁNYHAJÓ SZAKÁG PROGRAMJA 2015

SÁRKÁNYHAJÓ SZAKÁG PROGRAMJA 2015 PROGRAMTERVEK Magyar Kajak-Kenu SÁRKÁNYHAJÓ SZAKÁG PROGRAMJA 2015 KAJAK-KENU SPORT SZAKMAI DOKUMENTUMAI Programok felelősei és a dokumentumok készítői: OLIMPIAI CIKLUS: 2012-2016 Rio TERVEZÉSI ÉV: 2015

Részletesebben

2015. évi szakmai terv

2015. évi szakmai terv 2015. évi szakmai terv Bevezetés 1. 2015. évi hazai versenyrendszerek 2. Utánpótlás szakág 2015-ös szakmai tervei 3. Felnőtt szakág 2015-ös szakmai tervei 4. Para szakág 2015-ös tervei 5. Multisport nemzetközi

Részletesebben

Phoenix Fireball Sport Egyesület

Phoenix Fireball Sport Egyesület Phoenix Fireball Sport Egyesület Egyesületünk 2005 júliusában alakult meg. Fő célunk, melyet az elkövetkezendő években is szeretnénk képviselni, hogy egy Európa-szerte igen népszerű sportágat, a FLOORBALL*-t

Részletesebben

I. ÓZD KUPA XCO MAGYAR KUPA 2012. AUGUSZTUS 25-26.

I. ÓZD KUPA XCO MAGYAR KUPA 2012. AUGUSZTUS 25-26. I. ÓZD KUPA XCO MAGYAR KUPA 2012. AUGUSZTUS 25-26. ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK Szervezők: Az 1999-ben alakult Ózdi Kerékpáros Egyesület 2004. után ismét XCO Magyar Kupa futamot szervez, ám az eddigiektől eltérően

Részletesebben

52. Nemzetközi Balaton Bajnokság és III. Szenior Veszprém Kupa. Veszprém, 2010. július 10. szombat

52. Nemzetközi Balaton Bajnokság és III. Szenior Veszprém Kupa. Veszprém, 2010. július 10. szombat 52. Nemzetközi Balaton Bajnokság és III. Szenior Veszprém Kupa Veszprém, 2010. július 10. szombat Az atlétikai Balaton Bajnokságokról A korabeli megyei sajtó szerint az első atlétikai Balaton bajnokságot

Részletesebben

Magyar Kyokushin Karate Szervezet és a gas.hu által támogatott

Magyar Kyokushin Karate Szervezet és a gas.hu által támogatott Magyar Kyokushin Karate Szervezet és a gas.hu által támogatott gas.hu HUNGARIAN OPEN 2009 VERSENYKIÍRÁS 1. A verseny célja: Az MKKSZ bajnoki címének eldöntése A barátság ápolása a résztvevő klubok között

Részletesebben

Fehérvár Rugby Club 2012. évi. Beszámolója.

Fehérvár Rugby Club 2012. évi. Beszámolója. Fehérvár Rugby Club 2012. évi. Beszámolója. 2012. január: Iskolai csoportedzések, István Király ált iskola, minden hétfő 14 órától Gyolcsos Ferenc vezetésével 15 fő. Táncsics Mihály Általános iskola kedd

Részletesebben

Kőbánya Sport Club 1105 Budapest Ihász utca 24.

Kőbánya Sport Club 1105 Budapest Ihász utca 24. ,!!.-. \, Ktruict Kőbányai,. ' v.:\!,cki-testület ülése Kőbánya Sport Club 1105 Budapest Ihász utca 24. Tel/Fax: 2616710, Mobü: +36305269214 ' m QÁWA SPORT eü* www.kobanvasc.hu ksc@3cobanvasc.hu 1367 Versenysport:

Részletesebben

Magyar Kerékpársportok Szövetsége. Magyar BMX Cross-Triál Szakág Sportágfejlesztési terv 2014. II. fél év

Magyar Kerékpársportok Szövetsége. Magyar BMX Cross-Triál Szakág Sportágfejlesztési terv 2014. II. fél év Magyar Kerékpársportok Szövetsége Magyar BMX Cross-Triál Szakág Sportágfejlesztési terv 2014. II. fél év Sportágfejlesztési területek: I. Versenysport, felnőtt válogatott keret, II. Versenysport, utánpótlás

Részletesebben

MAGYAR BOWLING és TEKE SZÖVETSÉG

MAGYAR BOWLING és TEKE SZÖVETSÉG ORSZÁGOS SERDÜLŐ ÉS IFJÚSÁGI FIÚ EGYÉNI, SPRINT ÉS ÖSSZETETT EGYÉNI BAJNOKSÁG 2014-2015. ÉVI V E R S E N Y K I Í R Á S A A bajnokság kiírása a Magyar Bowling és Tekeszövetség Teke Szakági Szövetsége /továbbiakban:

Részletesebben

A társadalmi szemléletváltozás szükségessége a fogyatékkal élők sportterületén

A társadalmi szemléletváltozás szükségessége a fogyatékkal élők sportterületén A társadalmi szemléletváltozás szükségessége a fogyatékkal élők sportterületén G Ö M ÖRI Z S O LT, E L N Ö K M AGYA R PA R A L I M P I A I B I Z OT T S ÁG Fogyatékosok sportját érő társadalmi hatások összetevői

Részletesebben

EDZŐI FÓRUM 2012 - Baja

EDZŐI FÓRUM 2012 - Baja EDZŐI FÓRUM 2012 - Baja MOB FISA EGYESÜLETEK PARTNEREK Új sporttörvény -2011 Önálló területi egységek integrálása Előirt szabályzatok, alapszabály módosítás Tagszervezetek köre Sportegyesület, sportvállalkozás,

Részletesebben

Sportágfejlesztési Program ismertetése. Budapest, 2013. október 31.

Sportágfejlesztési Program ismertetése. Budapest, 2013. október 31. Magyar Birkózó Szövetség Sportágfejlesztési Program ismertetése Budapest, 2013. október 31. A sportágfejlesztési program céljai Igazolt versenyzői létszám növelése Egyesületi rendszer megerősítése, minőségi

Részletesebben

NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE. Köznevelési, Kulturális és Sport Bizottsága. 35/2013.(11.25.) számú. határozata

NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE. Köznevelési, Kulturális és Sport Bizottsága. 35/2013.(11.25.) számú. határozata NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE Köznevelési, Kulturális és Sport Bizottsága 35/2013.(11.25.) számú határozata a 2013. évi Egyéb csapat és egyéni sportágak keretre beérkezett kérelmekkel kapcsolatos

Részletesebben

A Szövetség 2012. évi költségvetés tervezete. 2012 terv

A Szövetség 2012. évi költségvetés tervezete. 2012 terv 2012 terv FORRÁSOK 553 364 827 MOB 366 500 000 működési támogatás 45 000 000 eredményességi támogatás 261 000 000 Héraklész Bajnok 43 000 000 SPORT XXI 10 000 000 Paralimpiai Bizottság 6 000 000 EORV céltámogatás

Részletesebben

XXXVII. Dr. Csik Ferenc Emlékverseny

XXXVII. Dr. Csik Ferenc Emlékverseny XXXVII. Dr. Csik Ferenc Emlékverseny SOPRON 2015. november 21-22. 37. Dr. Csik Ferenc Emlékverseny Sopron Kupa 2015. november 21-22. A verseny célja Dr. Csik Ferenc Olimpiai Bajnok tiszteletére olyan úszóverseny

Részletesebben

Magyar Úszó Szövetség. Képesítési Szabályzat

Magyar Úszó Szövetség. Képesítési Szabályzat Magyar Úszó Szövetség Képesítési Szabályzat A Magyar Úszó Szövetség (a továbbiakban: Szakszövetség) elnöksége a sportról szóló 2004. évi I. törvény 79. (1) bekezdésének f) pontja, a 77. p) pontja, a sport

Részletesebben

CSEPELI BIRKÓZÓ CLUB

CSEPELI BIRKÓZÓ CLUB CSEPELI BIRKÓZÓ CLUB 1212 BUDAPEST, BÉKE TÉR 1. TELF: 420-3810, FAX: 420-4501 ADÓSZ: 18242980-2-43. KHB:10400195-01917150-00000000 III. Magyar Bajnokság Grappling (GI, NO GI), Pankration, Amatőr MMA Versenyágakban

Részletesebben

A FELNŐTT MAGYAR KUMITE VÁLOGATOTT FELKÉSZÜLÉSI TERVE

A FELNŐTT MAGYAR KUMITE VÁLOGATOTT FELKÉSZÜLÉSI TERVE 2014. ELŐSZÓ Bátran állíthatjuk, hogy 2013. a magyar karate egyik legsikeresebb éve volt. A korosztályos Európa- és világbajnokságokról rendre 4-5 éremmel térhetett haza csapatunk, a főiskolás Eb-n négyen

Részletesebben

KIMUTATÁS A KULTURÁLIS ÉS SPORT ALAP SPORT PÁLYÁZATAINAK 2012. ÉVI TÁMOGATÁSÁRÓL

KIMUTATÁS A KULTURÁLIS ÉS SPORT ALAP SPORT PÁLYÁZATAINAK 2012. ÉVI TÁMOGATÁSÁRÓL KIMUTATÁS A KULTURÁLIS ÉS SPORT ALAP SPORT PÁLYÁZATAINAK 2012. ÉVI TÁMOGATÁSÁRÓL A tevékenység meghatározása 2012. évben az Oktatási, Kulturális és sorsz. A pályázó neve és az összeg rendeltetése Sport

Részletesebben

NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE Oktatási, Kulturális és Sport Bizottsága. 21-2/2012.(11.29.) számú. határozata

NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE Oktatási, Kulturális és Sport Bizottsága. 21-2/2012.(11.29.) számú. határozata NYíREGYHÁZA MEGYE JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE Oktatási, Kulturális és Sport Bizottsága 21-2/2012.(11.29.) számú határozata a 2012. évi sportcélú működési támogatási kérelmekkel kapcsolatos döntésről A Bizottság

Részletesebben

53. EJTŐERNYŐS CÉLBAUGRÓ MAGYAR NEMZETI BAJNOKSÁG

53. EJTŐERNYŐS CÉLBAUGRÓ MAGYAR NEMZETI BAJNOKSÁG MAGYAR EJTŐERNYŐS SZÖVETSÉG 53. EJTŐERNYŐS CÉLBAUGRÓ MAGYAR NEMZETI BAJNOKSÁG II. OSZTÁLYÚ BAJNOKSÁG IFJÚSÁGI ÉS UTÁNPÓTLÁS BAJNOKSÁG MESTER BAJNOKSÁG VERSENYKIÍRÁSA Szeged 2015. 09. 17-20. 53. EJTŐERNYŐS

Részletesebben

T Á J É K O Z T A T Ó

T Á J É K O Z T A T Ó T Á J É K O Z T A T Ó az Ózdi Súlyemelő és Fitness Club tevékenységéről Ózd, 2011. április 21. Előterjesztő: Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság Elnöke Club Előkészítő: Ózdi Súlyemelő és Fitness Ügyvezető

Részletesebben

Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testületének 22/2008. (XI.17.) rendelete. a sportról

Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testületének 22/2008. (XI.17.) rendelete. a sportról Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testületének 22/2008. (XI.17.) rendelete a sportról Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 16. (1)

Részletesebben

Horgászegyesület Elnöke

Horgászegyesület Elnöke Horgászegyesületek Velencei-tavi és Dunamenti Szövetsége H V D SZ 8 0 0 0 S z é k e s f e h é r v á r S z é c h e n y i u. 4. Nyt. Szám: 15/2014 Horgászegyesület Elnöke SZÉKHELYÉN Tárgy: Versenykiírás

Részletesebben

MAGYAR KAJAK - KENU SZÖVETSÉG 2015.03.17 tervezett bevételek (2015.)

MAGYAR KAJAK - KENU SZÖVETSÉG 2015.03.17 tervezett bevételek (2015.) tervezett bevételek (2015.) 4. számú melléklet ek 2015. bevételek MIND saját ok áthúzódó 2015. évi bevétel 1 361 777 863 577 436 519 1 797 800 000 451 589 628 2 826 826 147 423 600 000 3 250 426 147 1

Részletesebben

VERSENYKIÍRÁS. Muay Thai Amatőr Világkupa. Szigetszentmiklós, 2015. május 20-24.

VERSENYKIÍRÁS. Muay Thai Amatőr Világkupa. Szigetszentmiklós, 2015. május 20-24. VERSENYKIÍRÁS Muay Thai Amatőr Világkupa Szigetszentmiklós, 2015. május 20-24. A Magyar Muaythai Országos Sportági Szakszövetség (1066 Budapest, Jókai utca 18.) engedélyével nyílt bajnokságként megrendezésre

Részletesebben

KÉPESÍTÉSI SZABÁLYZAT

KÉPESÍTÉSI SZABÁLYZAT KÉPESÍTÉSI SZABÁLYZAT Hatályos: 2010. szeptember 15-től Kelt: Budapest, 2010. szeptember 15-én Lázár Vilmos elnök A MAGYAR LOVASSPORT SZÖVETSÉG (a továbbiakban: Szövetség) elnöksége a sportról szóló 2004.

Részletesebben

2. A verseny rendezője: Sátoraljaújhelyi Kyokushin Karate Sportegyesület. 4. A verseny helye: Sátoraljaújhely, Városi Sportcsarnok (Liget tér 3.

2. A verseny rendezője: Sátoraljaújhelyi Kyokushin Karate Sportegyesület. 4. A verseny helye: Sátoraljaújhely, Városi Sportcsarnok (Liget tér 3. VERSENYKIÍRÁS X. ZEMPLÉN KUPA gyermek, serdülő, ifjúsági, junior és felnőtt A B és C kategóriás meghívásos karate bajnokság 1. A verseny célja: a bajnoki cím eldöntése, a sportbaráti kapcsolatok mélyítése,

Részletesebben

A MAGYAR OLIMPIAI BIZOTTSÁG (MOB) AZ EDZŐKÉRT DR. BARTHA CSABA SPORTIGAZGATÓ-HELYETTES

A MAGYAR OLIMPIAI BIZOTTSÁG (MOB) AZ EDZŐKÉRT DR. BARTHA CSABA SPORTIGAZGATÓ-HELYETTES A MAGYAR OLIMPIAI BIZOTTSÁG (MOB) AZ EDZŐKÉRT DR. BARTHA CSABA SPORTIGAZGATÓ-HELYETTES A XXX. nyári Olimpiai Játékok nemzetek közötti összesített éremtáblázata LONDON 2012 / Éremtáblázat Aranyérem Ezüstérem

Részletesebben

Mérk Kinizsi se Eredmények 2012-2013

Mérk Kinizsi se Eredmények 2012-2013 Mérk Kinizsi se Eredmények 2012-2013 Elnök: Aradi József Edző: Szűcs Sándor Mérk, 2013 Mérk Kinizsi SE. 2012 hazai versenyeken elért eredmények Versenyzői létszám: 23 igazolt versenyző 2012.03.31. RAW

Részletesebben

2015. október 24. Budaörs Városi Uszoda Sportcsarnok és Strand (Bvuss) 2040 Budaörs, Hársfa u. 6.

2015. október 24. Budaörs Városi Uszoda Sportcsarnok és Strand (Bvuss) 2040 Budaörs, Hársfa u. 6. A verseny megnevezése: Hungarian Open - Céghmester Kupa Ifjúsági, kadet, junior és U21 nemzetközi bajnokság Kvalifikációs verseny a 2016. évi korosztályos Európa Bajnokságra A verseny időpontja: 2015.

Részletesebben

VIII. Oxigén Kupa Erdei futóverseny sorozat 2014-2015

VIII. Oxigén Kupa Erdei futóverseny sorozat 2014-2015 VIII. Oxigén Kupa Erdei futóverseny sorozat 2014-2015 V E R S E N Y K I Í R Á S A verseny fővédnöke:balczó ANDRÁSa Nemzet Sportolója A verseny célja: Versenyzés biztosítása közép- és hosszútávfutók, illetve

Részletesebben

IX. J&S Speed kupa versenykiírása

IX. J&S Speed kupa versenykiírása 2011-03-22 08:26:54 Renmei Kyokushin Karate Sportegyesület 2011. évi Nemzetközi nyílt C kategóriás Felnőtt, Gyerek, Serdülő Kyokushin Kumite Utánpótlás,Felnőtt C, B, Kata Kyokushin Karate Verseny Renmei

Részletesebben

XXIII. TISZA TRIATLON TRIATLON KLUBCSAPAT ORSZÁGOS BAJNOKSÁG

XXIII. TISZA TRIATLON TRIATLON KLUBCSAPAT ORSZÁGOS BAJNOKSÁG XXIII. TISZA TRIATLON TRIATLON KLUBCSAPAT ORSZÁGOS BAJNOKSÁG Időpont: 2014. május 24. szombat Helyszín: Tiszaújvárosi Gyógy- és Strandfürdő (3580 Tiszaújváros, Szederkényi út 12.) Program: 11:00 - Versenyiroda

Részletesebben

V. Triatlon Fesztivál

V. Triatlon Fesztivál V. Triatlon Fesztivál TRIATLON Magyar Egyetemi és Főiskolai Egyéni és Csapat Országos Bajnokság MIX Váltó-csapatverseny Országos Bajnokság Shimano nyílt kiemelt amatőr kupa FŐVÉDNÖK: Dr. Habis László,

Részletesebben

Versenykiírás. Általános rendelkezések

Versenykiírás. Általános rendelkezések Versenykiírás Általános rendelkezések 1. A Campus Olimpia bemutatása A Campus Olimpia 2010. július 20-22 között megrendezendő sportrendezvény a magyarországi és a határon túli felsőoktatási intézmények

Részletesebben

SPORT XXI. PROGRAM REGIONÁLIS TRIATLON DIÁKOLIMPIA (Pest, Komárom-Esztergom, Fejér és Nógrád megye) X. JUBILEUMI VERESEGYHÁZI NYÍLT TRIATLON VERSENY

SPORT XXI. PROGRAM REGIONÁLIS TRIATLON DIÁKOLIMPIA (Pest, Komárom-Esztergom, Fejér és Nógrád megye) X. JUBILEUMI VERESEGYHÁZI NYÍLT TRIATLON VERSENY SPORT XXI. PROGRAM REGIONÁLIS TRIATLON DIÁKOLIMPIA (Pest, Komárom-Esztergom, Fejér és Nógrád megye) X. JUBILEUMI VERESEGYHÁZI NYÍLT TRIATLON VERSENY A verseny Fővédnöke: Szervezőbizottság tagjai: Pásztor

Részletesebben

NŐI DR. HEPP FERENC EMLÉKKUPA ÉS NŐI MAGYAR KUPA VERSENYKIÍRÁS 2013/2014.

NŐI DR. HEPP FERENC EMLÉKKUPA ÉS NŐI MAGYAR KUPA VERSENYKIÍRÁS 2013/2014. NŐI DR. HEPP FERENC EMLÉKKUPA ÉS NŐI MAGYAR KUPA VERSENYKIÍRÁS 2013/2014. MAGYAR KOSÁRLABDÁZÓK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE HUNGARIAN BASKETBALL FEDERATION SZÉKHELY: 1146 BUDAPEST, ISTVÁNMEZEI ÚT 1-3. POSTACÍM:

Részletesebben

Világjátékok 2013 Cali

Világjátékok 2013 Cali Világjátékok 2013 Cali Bevezető: A Világjátékokat a Nemzetközi Olimpiai Bizottság által elismert szervezet, a Világjátékok Nemzetközi Szövetségének (IWGA) égisze alatt rendezik. Ez a szervezet tömöríti

Részletesebben

2015. március 28. Budapest

2015. március 28. Budapest TAEKWONDO DIÁKbajnokság és ENGRICH MARIANN Emlékverseny 2015. március 28. Budapest BHSE -TAEKWONDO FANATICS ENGRICH MARIANN 1964-1996 Eredményei: Év Sportág Szakág Esemény Eredmény 1992 Taekwondo WTF taekwondo

Részletesebben

VERSENYKIÍRÁS KYOKUSHIN KARATE DIÁKOLIMPIA 2011/2012 TANÉV

VERSENYKIÍRÁS KYOKUSHIN KARATE DIÁKOLIMPIA 2011/2012 TANÉV VERSENYKIÍRÁS KYOKUSHIN KARATE DIÁKOLIMPIA 2011/2012 TANÉV A VERSENY CÉLJA: - az általános és középfokú oktatási intézményekben tanuló karatékák közös versenyeztetése, - a diákolimpiai címek eldöntése,

Részletesebben

MAGYAR EVEZŐS SZÖVETSÉG HATÁROZATAINAK KÖNYVE. 2014. június 3.

MAGYAR EVEZŐS SZÖVETSÉG HATÁROZATAINAK KÖNYVE. 2014. június 3. MAGYAR EVEZŐS SZÖVETSÉG HATÁROZATAINAK KÖNYVE 2014. június 3. Tartalom Jegyzőkönyvvezető... 2 Jegyzőkönyv hitelesítő... 2 Napirendi pontok elfogadása... 2 CdJ 2015 szervezésének folytatása... 2 Héraklész

Részletesebben

Alapszabály- Rábatamási Sportkör ALAPSZABÁLY

Alapszabály- Rábatamási Sportkör ALAPSZABÁLY ALAPSZABÁLY 1 1. Általános rendelkezések: A sportegyesület neve: Rábatamási Sportkör Székhelye: 9322 Rábatamási, Rákóczi u. 1. Színe: Sárga-fekete Működési területe: Győr-Moson-Sopron megye A sportegyesület

Részletesebben

TAEKWONDO DIÁKOLIMPIA. 2014. április 05. Budapest

TAEKWONDO DIÁKOLIMPIA. 2014. április 05. Budapest TAEKWONDO DIÁKOLIMPIA 2014. április 05. Budapest BHSE -TAEKWONDO FANATICS OLYMPIC GAMES ENGRICH MARIANN 1964-1996 Eredményei: Év Sportág Szakág Esemény Eredmény 1992 Taekwondo WTF taekwondo Európa-bajnokság

Részletesebben

KÉPESÍTÉSI SZABÁLYZAT

KÉPESÍTÉSI SZABÁLYZAT KÉPESÍTÉSI SZABÁLYZAT 2014 A Magyar Triatlon Szövetség KÉPESÍTÉSI SZABÁLYZATA 1 A Magyar Triatlon Szövetség (a továbbiakban: MTSZ) elnöksége a sportról szóló 2004. évi I. törvény a továbbiakban Stv.- 23.

Részletesebben

VII. MediBall Országos Bajnokság Versenykiírása

VII. MediBall Országos Bajnokság Versenykiírása VII. MediBall Országos Bajnokság Versenykiírása Nyíregyháza, 2015. május 16. Minden életjelenség mozgásban nyilvánul meg. Változtasd meg a mozgásod, megváltozik az életed! A verseny megnevezése: VII. MediBall

Részletesebben

XLVI. MAGYAR NEMZETI BAJNOKSÁG

XLVI. MAGYAR NEMZETI BAJNOKSÁG Magyar Repülő Szöveség Ejtőernyős Szakbizottság MAGYAR EJTŐERNYŐS SZÖVETSÉG XLVI. MAGYAR NEMZETI BAJNOKSÁG II. OSZTÁLYÚ BAJNOKSÁG IFJÚSÁGI ÉS UTÁNPÓTLÁS BAJNOKSÁG MESTER BAJNOKSÁG VERSENYKIÍRÁSA Nyíregyháza,

Részletesebben

X. ZEN BU KAN KEMPO EGER KUPA Nyílt, Felnőtt Harcművészeti Kupa 2015.november 14. Dr. Kemény Ferenc Sportcsarnok, 3300 Eger Stadion utca 8

X. ZEN BU KAN KEMPO EGER KUPA Nyílt, Felnőtt Harcművészeti Kupa 2015.november 14. Dr. Kemény Ferenc Sportcsarnok, 3300 Eger Stadion utca 8 Verseny rendezője: Főszervező: A verseny főbírája: Szakmai fővédnökök: Agria Kempo Karate Sportegyesület Nagy Ferenc Jácint 2. Dan Márhoffer Márton 2. Dan Lévai László, 8. Dan Hanshi Papp Valér, 5. Dan

Részletesebben

2015. évi rafting U19, U23, felnőtt és masters korosztályok válogatási rendszere

2015. évi rafting U19, U23, felnőtt és masters korosztályok válogatási rendszere PROGRAMTERVEK Magyar Kajak-Kenu Szövetség 2015. évi rafting U19, U23, felnőtt és masters korosztályok válogatási rendszere KAJAK-KENU SPORT SZAKMAI DOKUMENTUMAI OLIMPIAI CIKLUS: 2012-2016 Rio TERVEZÉSI

Részletesebben

Magyar Tájékozódási Futó Szövetség Trail-O Szakág Stratégiai Terve 2011-2015

Magyar Tájékozódási Futó Szövetség Trail-O Szakág Stratégiai Terve 2011-2015 Magyar Tájékozódási Futó Szövetség Trail-O Szakág Stratégiai Terve 2011-2015 1. Bevezető Jelen dokumentum a Magyar Tájékozódási Futó Szövetség Trail-O Szakágának középtávú fejlesztési terve a 2011-2015.

Részletesebben

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kézilabdaszövetség beszámolója 2013/14

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kézilabdaszövetség beszámolója 2013/14 A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kézilabdaszövetség beszámolója 2013/14 2014. október 17-én került sor a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kézilabdaszövetségben rendkívüli tisztújításra. A korábbi elnök, Birta

Részletesebben

Para evezősök felkészülési és költségvetési terve a 2014-es évre

Para evezősök felkészülési és költségvetési terve a 2014-es évre Para evezősök felkészülési és költségvetési terve a 2014-es évre Mosonmagyaróvár, 2014. január 14. Készítette: Nagy Gábor Para szakág vezető I. Helyzetelemzés A MESZ a Nemzetközi Evezős Szövetség programjaival

Részletesebben

XLIX. MAGYAR NEMZETI BAJNOKSÁG

XLIX. MAGYAR NEMZETI BAJNOKSÁG Magyar Repülő Szövetség MAGYAR EJTŐERNYŐS SZÖVETSÉG XLIX. MAGYAR NEMZETI BAJNOKSÁG II. OSZTÁLYÚ BAJNOKSÁG IFJÚSÁGI ÉS UTÁNPÓTLÁS BAJNOKSÁG MESTER BAJNOKSÁG VERSENYKIÍRÁSA Nyíregyháza, 2011. 07. 28 07.

Részletesebben

Weisz Róbert szakmai igazgató

Weisz Róbert szakmai igazgató AZ UTÁNPÓTLÁS-NEVELŐ Á NEVELŐ Ő PROGRAMOK ÉS VÁLOGATOTT KERETEK RENDSZERE KAJAK-KENUKENU SPORTÁGBAN Weisz Róbert szakmai igazgató Magyar Olimpiai Bizottság NEFMI Sport Szakállamtitkárság Nemzeti Sport

Részletesebben

VERSENYKIÍRÁS Lovastorna SÓSKÚT KUPA 2014. május 3-4. - helyszíne: Sóskúti Lovas-és Élménypark

VERSENYKIÍRÁS Lovastorna SÓSKÚT KUPA 2014. május 3-4. - helyszíne: Sóskúti Lovas-és Élménypark VERSENYKIÍRÁS Lovastorna SÓSKÚT KUPA 2014. május 3-4. Sóskúti Lovas-és Élménypark 1. Általános rendelkezések: A verseny kiírója és a kiírás alapja: Magyar Lovas Szövetség Lovastorna Szakág (továbbiakban:

Részletesebben

XXVIII. PALÓC TRIATLON Révész László emlékverseny

XXVIII. PALÓC TRIATLON Révész László emlékverseny XXVIII. PALÓC TRIATLON Révész László emlékverseny Gyermek, Serdülő Ranglista Verseny, Olimpiai Reménységek Válogató, valamint Rövidtávú Elit OB és AQUATLON Magyar Bajnokság minden korcsoport számára. A

Részletesebben

PÁLYÁZATI TUDNIVALÓK. A rendezéssel kapcsolatos részletes forgatókönyvet az Általános Versenykiírás mellékletében találhatják.

PÁLYÁZATI TUDNIVALÓK. A rendezéssel kapcsolatos részletes forgatókönyvet az Általános Versenykiírás mellékletében találhatják. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS 2009/2010. TANÉVI ORSZÁGOS BAJNOKSÁGOK RENDEZÉSÉRE A Magyar Egyetemi Főiskolai Sportszövetség (MEFS) pályázatot hirdet a 2009-2010. tanévi országos egyetemi főiskolai bajnokságok döntőinek

Részletesebben

XII. Nemzetközi GoldStars Kupa WTF Taekwondo verseny. 2015. április 25. Budapest

XII. Nemzetközi GoldStars Kupa WTF Taekwondo verseny. 2015. április 25. Budapest XII. Nemzetközi GoldStars Kupa WTF Taekwondo verseny 2015. április 25. Budapest Kiíró: Rendező: Versenyigazgató: Főbíró: A verseny fővédnöke: Időpont: Helyszín: Magyar Taekwondo Szövetség GoldStarS Sportegyesület

Részletesebben

2015/2016. TANÉVI MOUNTAIN BIKE DIÁKOLIMPIA TERÜLETI ÉS ORSZÁGOS DÖNTŐK VERSENYKIÍRÁSA

2015/2016. TANÉVI MOUNTAIN BIKE DIÁKOLIMPIA TERÜLETI ÉS ORSZÁGOS DÖNTŐK VERSENYKIÍRÁSA 2015/2016. TANÉVI MOUNTAIN BIKE DIÁKOLIMPIA TERÜLETI ÉS ORSZÁGOS DÖNTŐK VERSENYKIÍRÁSA 1. A Mountain Bike Diákolimpia verseny célja: A diákok aktív testmozgásra ösztönzése, az egészségfejlesztő testmozgás

Részletesebben

Versenyszabályzat. 1. Hatálya. 2. Kizárólagosság. 3. Versenynaptár. 4. Versenyek fajtái

Versenyszabályzat. 1. Hatálya. 2. Kizárólagosság. 3. Versenynaptár. 4. Versenyek fajtái Versenyszabályzat 1. Hatálya 1.1. Jelen versenyszabályzat (továbbiakban: VSZ) vonatkozik valamennyi Magyarországon, a Magyar Tamburello Szövetség (továbbiakban: MATAMSZ) szervezésében vagy jóváhagyásában

Részletesebben

XXIV. Felnőtt és Ifjúsági WTF Taekwondo Országos Bajnokság

XXIV. Felnőtt és Ifjúsági WTF Taekwondo Országos Bajnokság XXIV. Felnőtt és Ifjúsági WTF Taekwondo Országos Bajnokság 2014. november 29. BÉKÉSCSABA Kiíró: Rendező: Versenyigazgató: Főbíró: A verseny fővédnöke: Időpont: Helyszín: Magyar Taekwondo Szövetség Lakótelepi

Részletesebben

ZEN BU KAN KEMPO IV.Seregélyes Kupa

ZEN BU KAN KEMPO IV.Seregélyes Kupa Versenykiírás Verseny rendezője: Sárosdi Kempo SE. Főszervező: Renshi Koncz Gábor 3.DAN, Renshi Kordás István 3.DAN A verseny főbírója: Kormos László 3.DAN Szakmai fővédnök: Hanshi Lévai László 8.DAN A

Részletesebben

VERSENYKIÍRÁS. Országos Kötélugró Csapatbajnokság Szentes, 2015. november 28.

VERSENYKIÍRÁS. Országos Kötélugró Csapatbajnokság Szentes, 2015. november 28. Magyar Ugrókötelesek Szövetsége 2836 Baj, Petőfi S. u. 137. ugrokotel@gmail.com Tel.: +3670/3650236 VERSENYKIÍRÁS Országos Kötélugró Csapatbajnokság Szentes, 2015. november 28. Időpont: 2015. november

Részletesebben

36. Nemzetközi Tavaszi Sportgála Gyalogló Magyar Szuper Liga verseny

36. Nemzetközi Tavaszi Sportgála Gyalogló Magyar Szuper Liga verseny 36. Nemzetközi Tavaszi Sportgála Gyalogló Magyar Szuper Liga verseny Békéscsaba, 2015. április 26. vasárnap Magyarország Felnőtt 20 km-es Gyalogló Férfi, Női Egyéni és Csapatbajnoksága, Havasi István-emlékverseny

Részletesebben

Gyorsasági (Sprint) válogatottak felkészülése

Gyorsasági (Sprint) válogatottak felkészülése FORRÁSOK MOB működési támogatás eredményességi támogatás világjátékok felkészülési támogatás orvosok, gyúrók negbízási díj hozzájárulás NSI Héraklész Bajnok EORV céltámogatás NCA Vagyoni értékű jogok MOL

Részletesebben

FÉRFI DR. HEPP FERENC EMLÉKKUPA ÉS A ZSÍROS TIBOR MAGYAR KUPA VERSENYKIÍRÁS 2015/2016.

FÉRFI DR. HEPP FERENC EMLÉKKUPA ÉS A ZSÍROS TIBOR MAGYAR KUPA VERSENYKIÍRÁS 2015/2016. FÉRFI DR. HEPP FERENC EMLÉKKUPA ÉS A ZSÍROS TIBOR MAGYAR KUPA VERSENYKIÍRÁS 2015/2016. MAGYAR KOSÁRLABDÁZÓK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE HUNGARIAN BASKETBALL FEDERATION SZÉKHELY: 1146 BUDAPEST, ISTVÁNMEZEI ÚT 1-3.

Részletesebben

Határozati javaslat. Tárgy: A Szekszárdi Szabadidős Kerékpáros Egyesület működése és terveinek bemutatása

Határozati javaslat. Tárgy: A Szekszárdi Szabadidős Kerékpáros Egyesület működése és terveinek bemutatása Határozati javaslat Tárgy: A Szekszárdi Szabadidős Kerékpáros Egyesület működése és terveinek bemutatása 1. Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének Humán Bizottsága a Szekszárdi Szabadidős

Részletesebben

KIADÁSOK 810 937 165 Szakmai tevékenység. A Magyar Kajak-Kenu Szövetség 2009. évi költségvetése. Kamat 10 000 000 Áthúzódó bevételek 25 754 743

KIADÁSOK 810 937 165 Szakmai tevékenység. A Magyar Kajak-Kenu Szövetség 2009. évi költségvetése. Kamat 10 000 000 Áthúzódó bevételek 25 754 743 2009. évi előirányzat BEVÉTELEK 811 194 743 Államháztartás alrendszereiből 318 140 000 ÖM céltámogatások 251 640 000 működési támogatás (NSSZ) 35 000 000 alap és eredményességi támogatás (MOB) 179 000

Részletesebben

2015/2016. TANÉVI EVEZŐS DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS

2015/2016. TANÉVI EVEZŐS DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS 2015/2016. TANÉVI EVEZŐS DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS 1. Az országos döntő célja: Az evezés sportág népszerűsítése az általános és középiskolák tanulói és pedagógusai körében. A fiatalok készségeinek,

Részletesebben

Magyar Triatlon Szövetség Etikai Szabályzata

Magyar Triatlon Szövetség Etikai Szabályzata PREAMBULUM Az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága által 1992. szeptember 24-én elfogadott és 2001. május 16-án módosított EURÓPAI SPORT CHARTA és SPORT ETIKAI KÓDEX alapelveként jelöli, hogy a FAIR PLAY

Részletesebben

Részvétel a évi Riói Nyári Olimpiai Játékokon

Részvétel a évi Riói Nyári Olimpiai Játékokon Részvétel a 2016. évi Riói Nyári Olimpiai Játékokon Előterjesztő: Komáromi Tibor szakmai igazgató Az előterjesztést az MBSZ Elnöksége 2016. július 6-i ülésén 30/2016. számú határozatával elfogadta. 1 A

Részletesebben

XXIV. Felnőtt és Ifjúsági WTF Taekwondo Országos Bajnokság

XXIV. Felnőtt és Ifjúsági WTF Taekwondo Országos Bajnokság XXIV. Felnőtt és Ifjúsági WTF Taekwondo Országos Bajnokság 2014. november 29. BÉKÉSCSABA Kiíró: Rendező: Versenyigazgató: Főbíró: A verseny fővédnöke: Időpont: Helyszín: Magyar Taekwondo Szövetség Lakótelepi

Részletesebben

IFJÚSÁGI, SERDÜLŐ, GYERMEK FIÚ ÉS LEÁNY ORSZÁGOS VÍZILABDA BAJNOKSÁG VERSENYKIÍRÁSA

IFJÚSÁGI, SERDÜLŐ, GYERMEK FIÚ ÉS LEÁNY ORSZÁGOS VÍZILABDA BAJNOKSÁG VERSENYKIÍRÁSA IFJÚSÁGI, SERDÜLŐ, GYERMEK FIÚ ÉS LEÁNY ORSZÁGOS VÍZILABDA BAJNOKSÁG VERSENYKIÍRÁSA 2007-2008. BAJNOKI ÉVAD - 1 1. A BAJNOKSÁG Az MVLSZ korosztályos országos utánpótlás bajnokságai 2. RÉSZTVEVŐ CSAPATOK

Részletesebben

-Férfi egyéni I. osztály -Férfi egyéni II. osztály (nyílt) -Női egyéni (nyílt) -Férfi páros (nyílt) -Női páros (nyílt) 1. Engedélyezett eszközök:

-Férfi egyéni I. osztály -Férfi egyéni II. osztály (nyílt) -Női egyéni (nyílt) -Férfi páros (nyílt) -Női páros (nyílt) 1. Engedélyezett eszközök: A Budapesti Darts Szövetség, mint a Nemzeti Sportszövetség és azon belül a Magyar Darts Szövetség erre jogosult szervezete a Magyar Darts Szövetség versenyszabályzata alapján kiírja a 2014-2015. évi, Budapest

Részletesebben

Közhasznúsági melléklet 2012

Közhasznúsági melléklet 2012 Adószám: 18254675-1-43 Törvényszék: 01 Fővárosi Törvényszék Bejegyző határozat száma: 9 PK 60533 /2005/ Nyilvántartási szám: 01/01/ Phoenix Fireball Sport Egyesület 1122 Budapest, Maros utca 8. Közhasznúsági

Részletesebben

A MAFC SÚLYEMELŐ SZAKOSZTÁLYÁNAK SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

A MAFC SÚLYEMELŐ SZAKOSZTÁLYÁNAK SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA A MAFC SÚLYEMELŐ SZAKOSZTÁLYÁNAK SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA I. Általános rendelkezések A MAFC sportegyesület a bázisát képező Budapesti Műszaki- és Gazdaságtudományi Egyetemmel együttműködő tradicionális

Részletesebben

ITF TAEKWON-DO MAGYAR BAJNOKSÁG GYERMEK, SERDÜLŐ, IFJÚSÁGI, FELNŐTT ÜLLŐ, 2015.

ITF TAEKWON-DO MAGYAR BAJNOKSÁG GYERMEK, SERDÜLŐ, IFJÚSÁGI, FELNŐTT ÜLLŐ, 2015. ITF TAEKWON-DO MAGYAR BAJNOKSÁG GYERMEK, SERDÜLŐ, IFJÚSÁGI, FELNŐTT ÜLLŐ, 2015. Verseny megnevezése: Rendező Szervezet: ITF Taekwon-do Magyar Bajnokság Magyar ITF Taekwon-do Szövetség Sasok Sportegyesület

Részletesebben

SÁRKÁNYHAJÓ HAZAI VERSENYRENDSZER 2015

SÁRKÁNYHAJÓ HAZAI VERSENYRENDSZER 2015 PROGRAMTERVEK Magyar Kajak-Kenu Szövetség SÁRKÁNYHAJÓ HAZAI VERSENYRENDSZER 2015 KAJAK-KENU SPORT SZAKMAI DOKUMENTUMAI Programok felelősei és a dokumentumok készítői: OLIMPIAI CIKLUS: 2012-2016 Rio TERVEZÉSI

Részletesebben