az év egy napján könyvnap rendeztessék (Supka Géza)
|
|
- Krisztina Kovács
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 az év egy napján könyvnap rendeztessék (Supka Géza)
2 A MISKOLCI VÁROSI KÖNYVTÁR és a II. RÁKÓCZI FERENC MEGYEI KÖNYVTÁR tisztelettel meghívja Önt a június 7-én kezdődő 77. ÜNNEPI KÖNYVHÉT rendezvényeire.
3 JÚNIUS 7. SZERDA Supka Géza emléktáblájának megkoszorúzása Lillafüreden, a Palotaszálló teraszán PROGRAMOK AZ ERZSÉBET TÉREN Menettánc a Centrum Áruháztól az Erzsébet térig Megnyitó beszédet mond: KÁLI SÁNDOR, Miskolc város polgármestere GYÁRFÁS ILDIKÓ, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés elnöke FERDINANDY GYÖRGY író Az Adventi Rézfúvósok műsora Gyurkovics Tibor: Tintapaca c. versét Szalontai Barbara adja elő A Komlóstetői Néptánc Együttes műsora
4 JÚNIUS 7. SZERDA Szirbik Bernadett, a Miskolci Nemzeti Színház művésze Karinthy Frigyes: Így írtok Ti című művéből ad elő egy részletet Könyvheti totó A Mezőcsáti Citera Zenekar műsora Dedikálás a Fókusz Könyváruház sátránál: Ferdinandy György Jenei László
5 JÚNIUS 8. CSÜTÖRTÖK A Dynamit Dance modern tánccsoport bemutatója Nagycsoportos óvodások zenés műsora A Twist Olivér Énekkar előadása bemutatkoznak az Arany János balladamondóverseny győztesei Páll Magdolna népi énekes műsora Zenél az Egressy Zeneiskola Big Band fúvós együttese GÖMÖRORSZÁG műsora Rimaszombatból a Pacsirta gyerekcsoport táncos műsora B. Kovács István, Mizser Attila és Szászi Zoltán írókkal beszélget Czikora Ágnes, a Miskolc Televízió szerkesztőriportere a Pacsirta gyerekcsoport táncos műsora
6 JÚNIUS 8. CSÜTÖRTÖK A Bem József Általános Iskola zenés-táncos irodalmi műsora Városunk kitüntetettjeivel Jakab Mária újságíró beszélget Gyarmati Béla Gálfy Ignác-díj Kabdebó Lóránt Pro Urbe-díj Zemlényi Attila - Szabó Lőrinc-díj GÖMÖRORSZÁG műsora Rimaszombatból: tárogatóművész és Romhányi-versek előadása GÖMÖRORSZÁG műsora Rimaszombatból: vokális kvartett fellépése Bemutatkoznak a Tarka Lepke verses mesemondó verseny díjazottjai A Vasas Amatőr Énekesek Kórusa előadása
7 JÚNIUS 8. CSÜTÖRTÖK Könyvheti totó A Szinva Express Fúvószenekar műsora Dedikálás: Kabdebó Lóránt az Egyetemi Könyvesbolt sátránál Zemlényi Attila az Információs sátornál Emődi Gyula: Száguld velem az idő és Karmazsinkő 56 c. köteteit a Fókusz könyvsátránál dedikálja
8 JÚNIUS 9. PÉNTEK A FAZEKAS ÉS VENDÉGEI - művészeti nap Felkészítő tanárok: Bendzsák Erika és Mátyás Mónika, Kőhegyi Andrásné, Czimmer Sándor, Kermjét Kamill, Pacherné Tóth A. Juhász István és Nagy Zoltán, Tóth György és Kiss Ágnes, Czakó Péter, Dömötör Tamás, Soós Tibor, Freimann Leona, Nagy Zsuzsanna, Gonda Anita, Tombácz Anikó, Király Judit, Gergely Péter Pál, Lajhó Gyula Az Erkel Ferenc Alapfokú Zeneoktatási Intézmény zenei műsora: fuvola, ütő, klarinét, szaxofon, gitár, furulya kamara-, rézfúvós együttesek A Széchenyi István Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény táncbemutatói A Fazekas-Istvánffy Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény zene, tánc, színjáték bemutatói, szaxofon zenekar, ütő együttes előadása A Könyvheti totó eredményhirdetése
9 JÚNIUS 9. PÉNTEK Az Egressy Béni Zeneiskola Alapfokú Művészetoktatási Intézmény szimfonikus zenekarának és ütő együttesének műsora Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Össznyugdíjasok Szövetsége tagjainak tánc és ének műsora Dedikálás a Fókusz könyvsátornál Kornis Mihály
10 JÚNIUS 10. SZOMBAT, GYERMEKNAP Csuhébáb készítés A Diri Dongó Együttes előadása A Kaméleon Gyermekszínpad műsora A Csodamalom Bábszínpad előadása A Csiri-Biri Együttes fellépése A Kartsolatok amatőr színjátszó csoport humoros műsora Bemutatkoznak a Tiszalúci Majorettek Hegyaljai Sándor bűvész előadása Aerobik műsor
11 JÚNIUS 10. SZOMBAT, GYERMEKNAP Móka Duó A Könyvheti totó eredményhirdetése Válogatás a legszebb gyermekdalokból Közreműködnek: P. Nagy Ferenc (ex Tolcsvay Trió) és Kovács József László (ex 100 Folk C.)
12 KÖNYVTÁRI RENDEZVÉNYEK június óra Könyvbemutató és író-olvasó találkozó Dr. Laczkó András irodalomtörténésszel a Szabó Lőrinc Fiókkönyvtárban Beszélgetőtárs: Szabó Bogár Imre június óra Találkozó Bihari Sándor íróval a József Attila Fiókkönyvtárban Beszélgetőtárs: Jakab Mária június óra Kedvenc Grimm mesém képeslapon Kiállítás a rajzpályázatra érkezett pályaművekből a Megyei Könyvtárban. A kiállítást megnyitja: Venyigéné Makrányi Margit könyvtárigazgató
13 június óra 30 Szarvas a temetőben: Jenei László könyvbemutatója a Megyei Könyvtárban június óra Találkozó Ferdinandy György íróval a József Attila Fiókkönyvtárban Beszélgetőtárs: Jakab Mária június óra A Félőlény és a többiek Találkozó Békés Pál író-dramaturggal a Megyei Könyvtár Gyermekkönyvtárában június óra Serfőző Simon: Varjúleves című novelláskötetének bemutatója. Közreműködik a szerző, valamint Faragó Laura énekművész, Csapó János színművész és Zs. Papp Ferenc a Szabó Lőrinc Fiókkönyvtárban
14 június óra Illeszkedés vagy kiválás Közönségtalálkozó Lengyel László politológussal a Megyei Könyvtárban június óra Végre élsz Kornis Mihály könyvbemutatója a Megyei Könyvtárban Vendég: a szerző június óra Á, dehogy... Levente Péter műsora a Megyei Könyvtár Gyermekkönyvtárában június óra Tornai Mari költőt bemutatja Fecske Csaba a József Attila Fiókkönyvtárban
15 június Mesélő délelőtt: író-olvasó találkozó Anga Mária meseíróval a József Attila Gyermekkönyvtárban KÖNYVESBOLTI RENDEZVÉNY június Serfőző Simon könyvbemutató és dedikálás a Fókusz Könyvesboltban
16 II. Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtár 3530 Miskolc, Görgey Artúr u. 11. Készült a II. Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtár nyomdájában Felelős kiadó: Venyigéné Makrányi Margit Rota eng. sz.: 7/2006.
XV. 49 Hang- és képfelvételek levéltári gyűjteménye 1984 2009. e) Az Arcus Kft. videofelvételei 2000 2002, é. n.
XV. 49 Hang- és képfelvételek levéltári gyűjteménye 1984 2009 e) Az Arcus Kft. videofelvételei 2000 2002, é. n. Terjedelem: 0,36 fm, 3 doboz, 39 db VHS-kazetta Raktári hely: Vác Város Levéltára, sz. raktár,
Az Újpesti Egészségügyi Szolgáltató Nonprofit Kft Védőnői Szolgálata által ellátott iskolák
Az Újpesti Egészségügyi Szolgáltató Nonprofit Kft Védőnői Szolgálata által ellátott iskolák Megyeri Úti Általános Iskola 1044 Bp., Megyeri út 20. 230 30 71 védőnő: Balogh Renáta rendelési idő: hétfő 8
KOSÁRLABDA RÉSZTVEVŐ CSAPATOK FIÚ
KOSÁRLABDA RÉSZTVEVŐ CSAPATOK FIÚ Ssz. Megye: Iskola: Település: Testnevelő tanár/ Felkészítő: 1 Békés Szegedi Kis István Református Gimnázium, Általános Gyaraki László Zsolt, Békés Iskola, Óvoda és Kollégium
1990-1994. Polgármester. Egyéni választókerületi képviselők
1990-1994. FIDESZ 1. sz. vk.: Dr. Horváth József FIDESZ 2. sz. vk.: Szakál Sándor Vállalkozók Pártja 3. sz. vk.: Szucsán András SZDSZ 4. sz. vk.: Harangozó Zsigmond FKgP 5. sz. vk.: Dr. Kontrát Károly
Polgármesteri Hivatal ügyfélfogadási rendje
Polgármesteri Hivatal ügyfélfogadási rendje 3./ Az ügyfélfogadás időpontjai az Okmányiroda kivételével: Polgármesteri Hivatal Emőd, Kossuth tér 1. Hétfő : 8.00-16.00 -ig Szerda: 8.00-17.00 -ig Péntek:
ZENEISKOLAI FELVÉTELI A 2012-2013-AS TANÉVRE 2012. MÁJUS 9-10.
ZENEISKOLAI FELVÉTELI A 2012-2013-AS TANÉVRE 2012. MÁJUS 9-10. Őrmezei Ált. Iskola, 1112 Bp. Menyecske u.2. Horváth Csabáné előképző Monokiné Nagy Gabriella Furulya, klarinét Balla Ferenc cselló Ambrus
2015. június 29. hétfő 9 óra Terem: N.2.225. I. Bizottság
2015. június 29. hétfő 9 óra Terem: N.2.225 I. Bizottság Vida József igazgató Dr. Lazányi Kornélia egyetemi docens Dr. Berecz József főiskolai docens Borbás László adjunktus Jegyzőkönyvvez.: Bogáth Ágnes
TELEKOM LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA
TELEKOM LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ LEÁNY III-IV. KORCSOPORT Fonyódliget Erzsébet Tábor, 2014. május 21-22. 1 TELEKOM LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA 2013/2014. TANÉVI TELEKOM LEÁNY LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA
TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ 2015/2016 tanév Budapest V-VI. korcsoport KEZDŐ "B" kategória fiú csapatbajnokság
Hely. Cím Csapatnév 1 Kiskunhalas II. Rákóczi Ferenc SZKI 36,800 37,800 37,600 36,300 148,500 2 Kisvárda Bessenyei György Gimn. 36,200 36,800 37,000 36,500 146,500 3 Kiskunhalas Bibó István Gimn. 33,650
Megyei Kollégiumi Kulturális Fesztivál. 2014. február 25.
Megyei Kollégiumi Kulturális Fesztivál 2014. február 25. Kollégiumunk életének évente megrendezésre kerülő hagyománya a Megyei Kulturális Fesztivál, mely immár 17. éve látja vendégül Heves megyei kollégiumok
2 591 Imre Gabriella Master3 (1955) 1:46:56. Férfi Kerékpár 36 km gyermek, U15 1 596 Wolf Ede Márkó U15 (1998) 1:33:46
Bodnár Bertalan futó- és kerékpár maraton - Mártély, 2012.09.09. Helyezés Rajtszám Név Korcsoport Idő Férfi Kerékpár 12 km gyermek, U15 1 563 Seres Ákos Gyermek (2000) 0:38:32 2 537 Szabó Áron U15 (1999)
Párbajtőr diákolimpia
Párbajtőr diákolimpia Fiú párbajtőr egyéni, II-es korcsoport, 2015. április 11., szombat Főbíró: Galli Zsolt AVA Számítógépes főbíró: Nagy Zsolt SZTE-VK Versenyorvos: Hoffmann Péter Versenybírák: Vasas
Kiss Gábor, Miskolc Megyei Jogú Város alpolgármestere
87. Ünnepi Könyvhét és 15. Gyermekkönyvnapok Miskolc, 2016 Ünnepélyes megnyitó 2016. június 8., szerda délután 4 óra Miskolc, Könyvtér (Erzsébet tér) Az ünnepi könyvhét miskolci programsorozatát megnyitja:
Környezetvédelem ( 3-4-.évfolyam ) 1. Budapest Sütő Lászlóné Batthyány Ilona Általános Iskola. 3. Bonyhád Scheiber Györgyné Vörösmarthy Ált.Isk.
Területi döntőt szervező iskolák és területvezető tanárok Környezetvédelem ( 3-4-.évfolyam ) 3. Bonyhád Scheiber Györgyné Vörösmarthy Ált.Isk. 4. Debrecen Pócsiné Erdei Irén 5. Gyöngyös Varga Mónika 6.
2016. évi Pest Megye Bajnokság, Általános és Középiskolások részére Gödöllő, 2016. április 23. szombat Fiú Általános iskolás LPU-20
2016. évi Pest Megye Bajnokság, Általános és Középiskolások részére Gödöllő, 2016. április 23. szombat Fiú Általános iskolás LPU-20 Molnár Mátyás 2001 és Gimn. 86 73 159 2. Südi Tamás 2000 Gödöllői Török
2014. 03. 18. 1/5 20_Mezogazdasagi_I._fordulo
1 Vigh Nikolett Széchenyi Zsigmond Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium, Somogyzsitfa 90% 2 Berecz Elizabet Kiskunfélegyházi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Kollégium, Kiskunfélegyháza
TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ I. Terület 2009/2010 tanév Budapest, 2010. március 20. V-VI. korcsoport "B" kategória fiú csapatbajnokság
Hely. Cím Csapatnév 1 Debrecen Povolny Ferenc Szakképző Isk. 46,150 2 45,900 1 47,100 1 47,100 2 46,100 1 46,350 1 278,700 2 Makó Makói Okt. Közp., Szakképző Isk. és Koll. 46,500 1 45,250 2 46,550 2 47,450
TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ I. Terület 2010/2011 tanév. Budapest, 2011. március 19. V-VI. korcsoport "B" kategória fiú csapatbajnokság
Hely. Cím Csapatnév 1 Nagykőrös Toldi Miklós Élelm. Ip. Szakiskola 46,500 1 46,300 2 47,700 1 48,450 1 46,550 1 46,400 1 281,900 2 Makó Makói Okt. Közp., Szakképző Isk. 46,400 2 45,800 3 45,650 3 47,650
Kedves Hallgatók! Az alábbi táblázatokban találjátok a csoportbeosztást.
Kedves Hallgatók! Az alábbi táblázatokban találjátok a csoportbeosztást. Kérjük, hogy az első tanítási napon a megadott teremben jelenjetek meg. Az első napra max. 7 200 forint készpénzt hozzatok magatokkal
Lajosmizse Város 2014. évi kulturális és rendezvénynaptár Rendezvény megnevezése Időpontja Helyszíne Szervezője
Lajosmizse Város 2014. évi kulturális és rendezvénynaptár Rendezvény megnevezése Időpontja Helyszíne Szervezője Kézműves kirakodó vásár 2014.01.11 Háza és Vinnainé Csurpek Ágnes Magyar Kultúra Napja 2014.01.23
2. Félévi osztályozó értekezlet: 2014. jan. 20. Témája: A tanulók 2013/2014 I. félévi munkájának értékelése.
Petrovay György Katolikus Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola, Óvoda ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY MUNKATERVE 2013/2014. tanév Nagykörű, 2013. július 15. Elfogadta az intézmény nevelőtestülete
II. Cserhát Tour. 80 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista. Nem/Kategória:
U19 1 261 SÁNDOR Tamás 1998 02:22:19.967 Salgótarján 36 35 33.7 km/h +00:00:00.000 2 269 STODULKA Máté 1998 02:32:31.950 Budapest 65 62 31.5 km/h +00:10:11.983 3 304 PÉCSELI Gergő 1998 02:55:37.257 93
Zsűri jegyzőkönyv Komolyzene - hangszerszóló Arany
Arany Fődíj: Tóth Kristóf szaxofon Pécsi Művészeti Gimnázium és SZKI, Pécs (fődíjas: a legkiemelkedőbb arany minősítésben részesített nevező) 1. Horváth Kálmán zongora Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium,
Bodnár Bertalan teljesítménytúra és verseny 2015 Terepfutás Helyezés Rajtszám Név Város/Egyesület Korcsoport Idő 1. kör 2. kör 3.
Bodnár Bertalan teljesítménytúra és verseny 2015 Terepfutás Helyezés Rajtszám Név Város/Egyesület Korcsoport Idő 1. kör 2. kör 3.kör Férfi Gyermek Terepfutás 6.5km 1 371 Őze Csanád Szentes Gyermek 0:38:13
Emlékeztető. az ELTE Kémiai Doktori Iskola Tanácsának 2006. március 17 i üléséről
Emlékeztető az ELTE Kémiai Doktori Iskola Tanácsának 2006. március 17 i üléséről Jelen voltak: Dr. Inzelt György Dr. Horváth István Tamás Dr. Surján Péter Dr. Záray Gyula Dr. Hargittai Magdolna Dr. Keszei
Jeles napok, neves gyógyítók
Dr. Nemes István Dr. Németh Gyula Dr. Széll Kálmán Ráczné Varga Bernadett Toldiné Nárai Aranka Nagy Tiborné Benkõ Lászlóné Dr. Wenczl Miklós Dr. Telegdy Enikõ 332 Jubileumok a Markusovszky Kórházban Dr.
11/2008 (III.29.) OKM-rendelet, 2. (1) b) "Jó gyakorlat" Önkormányzati fenntartók. sorszám fenntartó fenntartó székhelye intézmény OM azonosító
i fenntartók 1. Algyő Nagyközség a Algyő Algyői 029652 2. Bács-Kiskun Megyei Kecskemét BKMÖ Garbai Sándor Szakközépiskolája, Szakiskolája és Kollégiuma 028007 3. Baranya Megyei Pécs BMÖ Radnóti Miklós
EREDMÉNYEK MAGYAR KING KLUB ALFÖLD KUPA BÉKÉS 2010 NOVEMBER 27 BÍRÁLÓ: KOVÁCS SÁNDOR 31 KIÁLLÍTÓ 215 KIÁLLÍTOTT GALAMB
EREDMÉNYEK MAGYAR KING KLUB ALFÖLD KUPA BÉKÉS 2010 NOVEMBER 27 BÍRÁLÓ: KOVÁCS SÁNDOR 31 KIÁLLÍTÓ 215 KIÁLLÍTOTT GALAMB GRAND CHAMPION 1. Beracko Ioan Vlado FEHÉR 0-1 485 FAJTAGYŐZTES 2. Hódi Zsolt KÉK
HEVES MEGYEI DC-BAJNOKSÁG 2010
A csoport 1. 2. 3. 4. Győzelem Játszmaarány Hely 1. (Cseh Z.- Nagy Á.) 3/0 3/0 3/0 3 9:0 I. 2. HERCZEG FAMÍLIA KFT. (Herczeg Gy. - Dr. Herczeg B.) 0/3 2/1 2/1 2 4:5 II. 3. DOMI-BOR (Köles K. - Molnár B.-
Találkozzunk a könyvtárban!
Országos Könyvtári Napok A SOMOGYI-KÖNYVTÁR RENDEZVÉNYEI Szeged, 2015. október Találkozzunk a könyvtárban! Szervező: Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár 6720 Szeged, Dóm tér 1 4. Tel.: 62/425 525
Strandkézilabda Diákolimpia V-VI. Korcsoport Hajdúnánás 2016. június 25-26. Forgatókönyv
Strandkézilabda Diákolimpia V-VI. Korcsoport Hajdúnánás 2016. június 25-26. Forgatókönyv 2016. június 25. szombat TECHNIKAI ÉRTEKEZLET Hajdúnánás - Hajdúnánási Gyógyfürdő (4080 Hajdúnánás Fürdő út 7.),
SZOMBATONKÉNT. December 7. KANIZSA GEORGINA ÉS BARÁTAI JAZZTRIÓ December 14. ZIRCI FELLÉPŐK KARÁCSONYI MŰSORAI
A Békefi Antal Városi Könyvtár, Művelődési Ház és Stúdió KB koordinálásával, a helyi egyházak, intézmények, civil közösségek és magánszemélyek már hagyományos összefogásával idén is együtt varázsoljuk
2. futam. 1. futam. 3. futam. 4. futam. Össz.
Helyezés Név / Felnıtt/ 1977-1997 Szül. év Egyesület Nıi Kallus Edit 1980 Team 3K, Miskolc 125 125 250 Kovács Piroska 1989 Kazincbarcika 100 100 200 Németh Réka 1981 Bükkszentkereszt 70 80 150 Szaniszló
SZAVAZATSZÁMLÁLÓ BIZOTTSÁGOK NYILVÁNTARTÁSA
SZAVAZATSZÁMLÁLÓ BIZOTTSÁGOK NYILVÁNTARTÁSA 1. SZÁMÚ SZAVAZÓKÖR (ISKOLA, BICSKEI U. 2.) Jegyzőkönyvvezető: Sulyok Erika Tóthné Bálint Adrienn Katalin (Abony, Kölcsey Ferenc u. 13/A.) elnök Jáger Istvánné
Rendőrkapitányság Kaposvár KMB Alosztály név telefonszám fogadóóra helye fogadóóra ideje működési körzet
Rendőrkapitányság KMB Alosztály Rákóczi Balázs c.r.tzls 20/449-59-76 7521 Kaposmérő, Hunyadi u. 4. 7522Kaposújlak Kossuth L. u. 10 Nagy Krisztián c.r.tzls 20/449-59-76 7400, Szent Kiss Zsombor János r.ftörm
MAGYARORSZÁGON Októberben kivégzettek névsora /napra/ 1944-1988
MAGYARORSZÁGON Októberben kivégzettek névsora /napra/ 1944-1988 Október l. 1953. Ledényi Margit 37 1957. Nagy Lajos 1980. Soós Lajos Október 2. 1987. Bleszity István. 1959. Bárdos János. 1951. Csató-Berki
HIRDETMÉNY. Árverés helyszíne és címe: 3525 Miskolc Dóczy József utca 6. B épület 2. emelet 21. terem
HIRDETMÉNY A Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (a továbbiakban: NFA) mint Kiíró a Nemzeti Földalapról szóló 2010. évi LXXXVII. törvény (a továbbiakban: Nfatv.) 18. (1) bekezdés a) pontja, valamint a Nemzeti
A kötelező felvételt biztosító általános iskolák körzethatárai
A kötelező felvételt biztosító általános iskolák körzethatárai Város Önkormányzata Tervezet a települési önkormányzat 2014. évi novemberi vélemény-nyilvánításához Járás/Tankerület székhelye: Nem állami
Mezei diákolimpia megyei döntő
Mezei diákolimpia megyei döntő (Bonyhád, 2011. 04. 01.) I. korcsoport : Leány: (indult 60 fő) 1. Balogh Vivien 02 BONI 2. Sükösdi Fanni 02 Bátaszék 3. Czárth Zsófia 02 BONI 4. Fehérvári Anna 02 Gárdonyi
Egyéni Összetett Jegyzõkönyv - IV.korcsoport
Egyéni Összetett Jegyzõkönyv - IV.korcsoport Országos Verseny UTE F 21.6.8. Versenyzõ Szül Iskola Város 1 Szûcs Valdó 1995 Belvárosi Magyar-Angol Két tanítási Nyelvû Zalaegerszeg Ált.Isk 11,85 224 68,9
Emlékeztető. az ELTE Kémiai Doktori Iskola Tanácsának 2007. május 25 i üléséről
Emlékeztető az ELTE Kémiai Doktori Iskola Tanácsának 2007. május 25 i üléséről Jelen voltak: Dr. Inzelt György Dr. Surján Péter Dr. Záray Gyula Dr. Hudecz Ferenc Dr. Keszei Ernő Dr. Kiss Éva Dr. Perczel
Egyéni Összetett Jegyzõkönyv - III.korcsoport
Egyéni Összetett Jegyzõkönyv - III.korcsoport Városi Atlétika Diákolimpia III. Versenyzõ Szül Iskola Város 1 Temesi Eszter 2000 9,40 167 37,97 131 405 129 1:55,87 186 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15
MEGHÍVÓ GAGARIN NAPOK
Ó GAGARIN NAPOK 2016. április 11. és 25 között megrendezésre kerülő GAGARIN NAPOK programjaira Április 11. 14.30 Április 13. 16.30 Április 18. 15.00 Április 19. 16.30 Április 21. 16.30 Április 25. 15.00
Sport XXI. Észak-Alföldi Régió Mezei Bajnoksága 2016. március 19. szombat 11: 00 Nyíregyháza. Erdei Tornapálya U11 korosztály csapatverseny
Sport XXI. Észak-Alföldi Régió Mezei Bajnoksága 2016. március 19. szombat 11: 00 Nyíregyháza. U11 korosztály csapatverseny neve Versenyző neve Szül Helyezés Összpontszám Tóth Melissza 2006 9 Miló Roland
Egyéni Összetett Jegyzõkönyv - IV.korcsoport
Egyéni Összetett Jegyzõkönyv - IV.korcsoport Városi Atlétika Diákolimpia IV. L Versenyzõ Szül Iskola Város 1 Kapás Tekla 1999 Garay János Általános Iskola 14,10 173 47,77 176 463 168 8,79 129 2:47,0 160
MUNKÁCSY MIHÁLY A GYERMEKEK SZEMÉVEL XXXVI. VÁROSI GYERMEKRAJZ PÁLYÁZAT DÍJAZOTTAK
MUNKÁCSY MIHÁLY A GYERMEKEK SZEMÉVEL XXXVI. VÁROSI GYERMEKRAJZ PÁLYÁZAT DÍJAZOTTAK BELVÁROSI ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM Fazakas Bálint (10 éves) Minecraftos rőzsehordó nő Felkészítő pedagógus: Szabados
Történelmi kvalifikációs verseny - Csapatbeosztás Üllő 2016. április 16.
Történelmi kvalifikációs verseny - Csapatbeosztás Üllő 2016. április 16. 1-es cél Varga István Tiszteletreméltó 51 év felett Modern anyagokból készült történelmi íj Kónya Miklós Nyílegyes IC Felnőtt (vitéz
Sporteredmények 2015-16
Sporteredmények 2015-16 Atlétika Verseny elnevezése Tanuló neve Helyezés Cséplő Gergely 10.B V. kcs. fiú V.kcs. lány VI.kcs. fiú VI.kcs. lány V.kcs. fiú V.kcs. lány VI.kcs. fiú VI.kcs. lány Marczinka Alexander
NAV Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Adóigazgatósága Központi e-mail cím: borsodaig@nav.gov.hu Központi levelezési cím: 3550 Miskolc, Pf.: 286.
NAV Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Adóigazgatósága Központi e-mail cím: borsodaig@nav.gov.hu Központi levelezési cím: 3550 Miskolc, Pf.: 286. Név Szervezeti egység Beosztás Telefon Fax Irsz. Helység Cím Dr.
AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2016/2017. TANÉVBEN MONOR
AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2016/2017. TANÉVBEN MONOR Köznevelési intézmény: Monori Kossuth Lajos Általános Iskola 2200 Monor, Kossuth Lajos út 98. Ady E. u. (Dózsa Gy Kossuth L. között) Alkotmány
Székesfehérvár művészete projektnyitó tanácskozás 2015. november 7. Székesfehérvári Városháza díszterme Program
Székesfehérvár művészete projektnyitó tanácskozás 2015. november 7. Székesfehérvári Városháza díszterme Program 1. Témakör: Középkor 10.00-10.15. Dr. Marosi Ernő akadémikus, művészettörténész, MTA Bölcsészettudományi
A tolnai és mözsi szavazókörök utcajegyzéke
A tolnai és mözsi szavazókörök utcajegyzéke 1. számú szavazókör Ady Endre utca Bajcsy-Zsilinszky utca 2 128 páros házszámok Bajcsy-Zsilinszky utca 3/B 131 páratlan házszámok Festetich utca Foki köz Gutaipuszta
Alsós Vers és prózamondó verseny eredménye. Helyezés Tanuló Évfolyam Felkészítő pedagógus Iskola
Alsós Vers és prózamondó verseny eredménye Helyezés Tanuló Évfolyam Felkészítő pedagógus Iskola 1. Szabadhegyi Ármin 3. Tóthné Fürjes Zsuzsanna Medgyessy Ferenc Általános Iskola 2. Tiborcz Nóra Larissa
Iskolai végzettsége. Műszaki tanár (főiskola) Tanügy igazgatási vezető (főiskola) Matematikatestnevelés. tanár (főiskola) közoktatás vezető
Ertli Mária Műszaki Tanügy igazgatási vezető technika és életvitel Igazgató Somogyvári Beatrix 1999 Matematika szakos közoktatás vezető Általános igazgató - helyettes Orosz Edit 1992 Matematika, szakos
Alapfokú Művészetoktatási Intézmények (11/1994. (VI.8.)MKM rendelet,10. sz. melléklet)
K ÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI L ISTA Alapfokú Művészetoktatási Intézmények (11/1994. (VI.8.)MKM rendelet,10. sz. melléklet) 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv
K I V O N A T. Tiszacsege Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. december 17-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből
Város K I V O N A T Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. december 17-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből 152/2015.(XII. 17.) KT. számú HATÁROZAT: Város Képviselő-testülete a évi városi rendezvénynaptárt
XI. Bartók Béla út 130. 1115. Bp. Tel: 203-8994 30. ÉVAD BUDA NÉPSZERŰ SZÍNHÁZA 30. ÉVAD BÉRLET FELHÍVÁS! Tisztelt Nézőink!
Felnőtt bérleteink: I., FRICI bemutató bérlet Ára: 9.550 Ft 4., MEGLEPETÉS! A fenti előadások szombati napokon 19 órai kezdéssel értendőek! II., ARANKA bemutató bérlet Ára: 9.550 Ft 4., MEGLEPETÉS! A fenti
Őszi körzeti többpróba atlétika versenyeredményei Kiemelve a továbbjutó csapatok és egyéni versenyzők
II. korcsoport fiú (2014.09.29.) 1. Bársony János Általános Iskola Duliban-Grajz Andrea 1597 2. Gyarmati Dezső Sport Általános Iskola Fekéné Tóth Judit 1573 3. Diósgyőri Nagy Lajos Király Általános Iskola
DEBRECENI ÜGYVÉDI KAMARA
DEBRECENI ÜGYVÉDI KAMARA sz. I. em. Telefon: 06-52-533-266, 06-52-416-398, Fax: 06-52-533-265 E-mail: debreceniugyvedi.kamara@upcmail.hu Honlap: http://www.debreceniugyvedikamara.hu/ ÜGYELETI REND Debrecen
Másodszor indul a TÓN. Írta: Sziráki András 2009. november 15. vasárnap, 17:44
A Törökbálinti Óvodai Napokat (TÓN) első alkalommal tavaly rendezték meg a helyi óvodák. A program a szakmai tapasztalatcserét és az elméleti ismeretek bővítését célozza. Ennek jegyében hétfőtől négy napon
MATEMATIKA verseny megnevezése a verseny szintje tanuló neve hely évf. oszt. felkészítő tanár(k) (városi, megyei, országos, nemzetközi)
MATEMATIKA verseny megnevezése a verseny szintje tanuló neve hely évf. oszt. felkészítő tanár(k), nemzetközi) Közép-európai Matematikai Diákolimpia Csehország Nemzetközi Magyar Matematika Verseny (Gyula)
TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ 2014/2015 tanév Debrecen III-IV. korcsoport "B" kategória leány csapatbajnokság
TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ 2014/2015 tanév Hely. Cím Csapatnév 1 i Bocskai István Általános Iskola 37,750 36,050 37,300 111,100 2 Békéscsaba Békéscsabai Belvárosi Ált. Isk. és Gimn. 35,900 36,450
PÉCSI HATÁR R TUDOMÁNYOS KÖZLEMÉNYEK XI.
PÉCSI HATÁR R TUDOMÁNYOS KÖZLEMÉNYEK XI. Pécs 2010 PÉCSI HATÁR R TUDOMÁNYOS KÖZLEMÉNYEK XI. TANULMÁNYOK QUO VADIS RENDVÉDELEM? SZABADSÁGJOGOK, TÁRSADALMI KÖTELEZETTSÉGEK ÉS A BIZTONSÁG CÍM TUDOMÁNYOS KONFERENCIÁRÓL
ANGOL NYELVI TESZTMEGOLDÓ VERSENY 2016. 04. 05.
ANGOL NYELVI TESZTMEGOLDÓ VERSENY 2016. 04. 05. 5. ÉVFOLYAM NORMÁL KATEGÓRIA 1. Boros Bence Szabó Lőrinc Általános Iskolából 49 Uzsoki Márta 2. Kovács László Arany János Általános Iskola 44 Tóth Árpádné
E rendelet a kihirdetése napját követő napon lép hatályba. Sülysáp, 2012. december 20.
Sülysáp Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 28/2012. (I. 10.) önkormányzati rendelete a háziorvosi körzetek kialakításáról EGYSÉGES SZERKEZETBEN a 3/2013. (IV. 30.) önkormányzati rendelettel
E L Ő T E R J E S Z T É S a 2016. évi rendezvénynaptár jóváhagyásához
E L Ő T E R J E S Z T É S a 2016. évi rendezvénynaptár jóváhagyásához Készült: Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. 15-i ülésére Előterjesztő: Stayer László polgármester Összeállította: Dr. Bagó
Szent István Kupa Versenynaptári szám: 453/B-08/03 Zalaegerszeg, 2006. augusztus 05. Göcsej Sportlövész Egyesület
Szent István Kupa Versenynaptári szám: 453/B-08/03 Zalaegerszeg, 2006. augusztus 05. Göcsej Sportlövész Egyesület NYÍLTIRÁNYZÉKÚ LÉGPUSKA (20 lövés) I. Havasi Ferenc 1976 PLE Zeg 190 II. Horváth Károly
SÜRGŐSSÉGI ÜGYELETI ELLÁTÁS:
SÜRGŐSSÉGI ÜGYELETI ELLÁTÁS: : : : Csütörtök: : Szombat: Vasárnap: CSAK sürgős műtéti esetek, előzetes telefonos egyeztetés után 16:00-tól másnap reggel 8:00-ig 16:00-tól másnap reggel 8:00-ig CSAK sürgős
Magyarország 2012. évi Félmaratoni Országos Bajnoksága Budapest, 2012.09.09.
Magyarország 2012. évi Félmaratoni Országos Bajnoksága Félmaraton férfi felnőtt Hely SzÉv Egyesület Idő 1 67 Józsa Gábor 1983 MAC-NS 01:06:36 A bajnok edzője: Dr. Török János 2 75 Soós Dániel 1984 Bp.
DÖKE. Négy Évszak Eredmények Tavasz Nyár Ősz Tél Összidő
DÖKE Négy Évszak Eredmények Tavasz Nyár Ősz Tél Összidő Félmaraton 1961-ben és előtte születettek Hartmann Károly 26:43:00 25:11:00 26:06:00 78:00:00 Tasnádi László 32:38:00 32:36:00 29:27:00 94:41:00
JÓZSEFVÁROSI ISKOLÁK KÖRZETEI ISKOLÁK SZERINT. Deák Diák Általános Iskola. 2012. augusztus 1-től
Alföldi u. Baross tér Berzsenyi u. Bezerédi u. Csokonai u. Dologház u. Dózsa György u. Festetics u. Fiumei út 1-25., 2-12/b Gázláng u. II. János Pál pápa tér Kenyérmező u. Kerepesi út 1-5. Kiss J. u. Kun
2011-ben elért csúcseredmények:
2011-ben elért csúcseredmények: FÉRFIAK: 2. kcs (30-34) 50 m mell Boros Gábor (1978) Hódmezővásárhelyi SÚVC 30,69 2011.09.06. Yalta régi: Boros Gábor (1978) Hódmezővásárhelyi SÚVC 31,03 2009.08.30. Gyula
FÉRFI PÁROS FŐTÁBLA 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16. 17. 18. 19. 20. 21. 22. 23. 24. 25. 26. 27. 28. 29. 30. 31. 32. Karikás Gábor főbíró helyettes
..... 6. 7. 8. 9. 0...... 6. 7. 8. 9. 0...... 6. 7. 8. 9. 0... FAZEKAS Péter Celldömölki Városi és Vasutas SE 7 SZITA Márton Celldömölki Városi és Vasutas SE - 0 (-) FAZEKAS Péter x BYE 0 7 SZITA Márton
Salgótarjáni Pedagógiai Oktatási Központ. 3100 Salgótarján, Ruhagyári út 9. Tel./Fax: (+36-32) 314-814 Honlap: www.oktatas.hu (+36-32) 310-574
Salgótarjáni Általános 5. évfolyam H. Név Pont 1. Villant Anna Érsekvadkerti Petőfi Sándor Általános 98 2. Menyhárt Bettina Salgótarján, SÁI Kodály Zoltán 93 3. Kanyó Blanka Óvoda, Általános és Gimnázium
Októberi fotók Az új nyaralói vasúti megállóhely Szűcs Lajos megyei elnök október 23-i beszéde közben Vermesy Művészeti Napok: a fellépő művészek köszöntése és az iskola kórusa az evangélikus templomban
BRFK XVIII.kerületi Rendőrkapitányság A körzeti. 1kmb.18rk @budapest. police.hu. 1183. Budapest, Üllői út 438. BRFK XVIII. kerületi Rendőrkapitánysá
Körzeti megbízott Neve Rendfokozata* Mobiltelefon száma** Kovács Béla főtörzsőrmester 06-20-852-26-01 g A körzeti KMB iroda címe, megbízott telefonszáma*** e-mail címe**** 1kmb.18rk A körzeti megbízott
Játsszanak velünk és nyerjenek 2x2 belépőjegyet a Dumaszínház népszerű humoristáinak, Kőhalmi Zoltán és Kormos Anett, előadására!
Játsszanak velünk és nyerjenek 2x2 belépőjegyet a Dumaszínház népszerű humoristáinak, Kőhalmi Zoltán és Kormos Anett, előadására! http://www.muveszetekhazamiskolc.hu/jatek Szeptember 14-23 9. JAMESON CINEFEST
Név Város Iskola Felkészítő tanár 1. 2. 3. 4. 5. összesen
9. osztályosok 1. Gémes Antal Hódmezővásárhely Bethlen Gábor Református Gimnázium Lakatos-Tóth István 20 20 19 20 19 98 1. Jakus Balázs Budapest Baár-Madas Református Gimnázium Horváth Norbert 19 20 19
Signatur: Ungarn. Signatur Signatur Signatur. Dr. Karvalits Ferenc Simor András Dr. Király Júlia. Henrik Auth Zsigmond Járai Dr.
Signaturen auf den Banknoten von Ungarn Signatur: Ungarn SCWPM Nr. Signatur Signatur Signatur 198?, 196? György Matolcsy Ádám Balog 201b, 201c, 200c - 200a, 190b 190a, 199b, 199a, 198c - 198a 197?, 197c
Eredmények. a. Országos versenyek. Irinyi János Országos Középiskolai Kémiaverseny 1. hely Szathury Bálint 10.b tanára: Gelencsér László
Eredmények Ezeknek az eredményeknek, jó diákjainknak és tanárkollégáinknak örülhettünk a. Országos versenyek Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny (OKTV) FILOZÓFIA 1 Oberfrank Balázs 12.b tanára: Kovács
2013. 12. 14. Honvéd Mikulás Kupa Eredmények
2008- ban született lány hátúszás: 1. Mayer Luca 53,46 2. Ódor Zóé 01:00,0 2008- ban született fiú hátúszás: 1. Benyovszky Botond 56,42 2. Schmidt Ágoston 01:08,4 2007- ban született lány hátúszás: 1.
Veszprém Megyei Kormányhivatal Ajkai Járási Hivatal
Veszprém Megyei Kormányhivatal Ajkai Járási Hivatal Szervezet Név Beosztás, feladatkör Telefon Ajkai Járási Hivatal Cím: 8400 Ajka, Szabadság tér 12. Telefon: 88/511-310 Fax: 88/511-340, 88/511-341 hivatal@ajka.vemkh.gov.hu
A Polgármester jelöltek a következők: Dr. Harangozó Tamás. A 2010. ÉVI KÉPVISELŐ JELÖLTEK választókerületenként a következők:
K Ö Z L E M É N Y a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek 2010. október 3. napjára kitűzött választására, valamint a települési kisebbségi önkormányzati képviselők általános választására Szekszárd
Szekszárdi I. Béla Gimn. Bezerédj I. Ált. Iskolája 7056 Szedres, Arany J. u. 1. 11. Nagy Márton - József Attila ÁMK. 7200 Dombóvár, Fő u. 42-44.
Kalmár László Matematikaverseny 3. évfolyam 1. Szanyi Attila 29 BÁI Vörösmarty M. Tagint. 7150 Bonyhád, Szent Imre u. 7. 2. Nagy-Kalauz Bertalan 22 Baka István Ált. Isk. 7100 Szekszárd, Béri B. Á. u. 89.
Budaörsi Egészségügyi Központ
150 Aneszteziológia 2.emelet minden nap 17.00-19.00 17.00-19.00 17.00-19.00 17.00-19.00 17.00-19.00 130 445-489 123 (labor) Dietetika (70-311-79-32) 129 Hétfő 130 Szerda Csütörtök 129 (csüt.) 116 (pént.)
Megyei Matematika Verseny 2008. 2008. november 17. 9. évfolyam
9. évfolyam 1. Tekeli Tamás Bonyhádi P.S. Ev.Gimnázium Katz Sándor, Csötönyi Nóra 2. Jászberényi Tünde Bonyhádi P.S. Ev.Gimnázium Katz Sándor, Csötönyi Nóra 3. Halász Dániel Bonyhádi P.S. Ev.Gimnázium
Német Nemzetiségi Önkormányzat Márkó 8441 Márkó, Padányi Bíró Márton tér 5. Jegyzőkönyv
8441 Márkó, Padányi Bíró Márton tér 5. Jegyzőkönyv Készült 2013. április 23-án 8 órakor a Német Nemzetiségi Önkormányzat irodájában a Német Nemzetiségi Önkormányzat képviselőtestületi ülésén. Jelen vannak:
01-es tagozatkód: 4 évfolyamos gimnázium
A Kunhegyesi Nagy László Szakképző Iskola, Gimnázium és Kollégium felvételi rangsora a 2014/2015-ös tanévre 01-es tagozatkód: 4 évfolyamos gimnázium 1. Agócs Katinka Kunhegyesi Általános Iskola,Alapfokú
Emlékeztető. az ELTE Kémiai Doktori Iskola Tanácsának 2002. június 7 i üléséről
Emlékeztető az ELTE Kémiai Doktori Iskola Tanácsának 2002. június 7 i üléséről Jelen voltak: Dr. Inzelt György Dr. Surján Péter Dr. Horváth István Tamás Dr. Hajós György Dr. Hargittai Magdolna Dr. Hudecz
Budakalász (székhely és besorolt): Cím:
11. i Rendőrkapitányság 11.1. Budakalász Körzeti megbízott neve, rendfokozata: Barna Szabolcs r. főtörzsőrmester Mobiltelefonszám: 06-70-492-66-78 E-mail cím: barnasza@pest.police.hu Budakalász Budakalászi
1. számú szavazókör. 2. számú szavazókör
A Helyi Választási Iroda Vezetıjének közleménye Törökszentmiklós Város szavazóköri területi leírásáról 1. számú szavazókör Ady Endre utca Berzsenyi Dániel utca Hársfás utca Hársfás utca Kazinczy utca Nádasdy
Székhely: 1149 Budapest, Bosnyák tér 5. Törzskönyvi azonosítószám: 775706 HIRDETMÉNY
Székhely: 1149 Budapest, Bosnyák tér 5. Törzskönyvi azonosítószám: 775706 HIRDETMÉNY A Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (a továbbiakban: NFA) mint Kiíró a Nemzeti Földalapról szóló 2010. évi LXXXVII. törvény
Versenyek és pályázatok
Versenyek és pályázatok Felhívás budapesti versmondó versenyre A Vörösmarty Mihály Ének-zenei Nyelvi Általános Iskola és - a korábbi évekhez hasonlóan - 2009-ben is megrendezi budapesti szintű versmondó
Környezetegészségtan 3 vizsga KTAK126 Mandl Károly Földtudományi alapismeretek 4 vizsga KTAK105 Dezsény Zoltán
MINTATANTERV ÉVFOLYAMONKÉNT (félévenként) 2011-2012. ŐSZTŐL (NAPPALI) Félév 1. I. ÉVF. 1. FÉLÉV 2011-2012. ŐSZTŐL Kredit Követelmény Tantárgykód Tanárok Óraszámok Előfeltételek Biológiai alapismeretek
A Tolna Megyei Közoktatás-fejlesztési Közalapítvány 5/2008. Sz. pályázatának végeredménye
A Tolna Megyei Közoktatás-fejlesztési Közalapítvány 5/2008. Sz. pályázatának végeredménye Természettudományos tantárgyak oktatását segítő eszközök beszerzésének támogatása Sorszám Pályázó neve Település
Moditwin. Magyar Köztársaság Nyílt Dragbike Kupa - a MAMS szabályai szerint Bajnokságból Kupasorozattá minősítve a résztvevők száma miatt.
Magyar Köztársaság Nyílt Dragbike Kupa - a MAMS szabályai szerint Bajnokságból Kupasorozattá minősítve a résztvevők száma miatt Moditwin Végeredmény 5 verseny után 1. Pavel Kubera Honda 68 58 58 184 2.
MAGYAR KÖZLÖNY 131. szám
MAGYAR KÖZLÖNY 131. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2016. augusztus 31., szerda Tartalomjegyzék 261/2016. (VIII. 31.) Korm. rendelet A felelős játékszervezés részletes szabályairól szóló 329/2015. (XI.
24. Kossuth Lajos Általános Iskola Egységes Pedagógiai Kisújszállás Szakszolgálat és Diákotthon Méri Marcell 5 Fazekas Irén 21
Helyezés Iskola neve Iskola város Tanuló neve Tanuló évfolyama Felkészítő tanár Felkészítő tanár Pontszám 1. Petőfi Sándor Általános Iskola Túrkeve Bognár Ádám 5 Bedőné Homoki Márta 47 2. Kassai Úti Magyar-Angol
BRFK VI. kerületi Rendőrkapitányság. 1066 Budapest, Dessewffy utca 26/B körzeti megbízotti iroda.
Körzeti megbízott Neve Csaba Zoltán Rendfokozata Mobiltelefonszáma BRFK VI. kerületi Rendőrkapitányság KMB iroda címe, telefonszáma 06-70489-34-99 1063 Budapest, / Bm: 46-137 1066 Budapest, Dessewffy utca