Novák István építészmérnök életútja

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Novák István építészmérnök életútja"

Átírás

1 Novák István építészmérnök életútja Novák István január 16-án született Budapesten. Szentesen járt általános iskolába, majd családi indíttatásra a szegedi építőipari technikumba került és ott tett érettségi vizsgát. Építészmérnöki diplomáját Budapesten, a Műszaki Egyetemen szerezte meg. A fővárosból rövid pécsi kitérő után, első feleségével együtt aki évfolyamtársa volt visszatért Szegedre. Több lehetőség közül választhatott, végül a Tisza-parti város mellett döntött: ebben szerepet játszott az, hogy lakást ígértek neki a Liget mellett. Itt mindazt megtalálta, ami gyerekkorát oly kedvessé tette: a vizet, a napfényt, a fákat és az alföldi várost. Ezt követően 28 évig Szegeden, a Csongrád Megyei Tervező Vállalatnál (CSOMITERV) dolgozott tervezőként, vezető tervezőként, majd vállalati főépítészként, megérhette azt, hogy a kezdeti 40 fős munkahelyből idővel 350 főt alkalmazó nagyvállalat alakult ki. Önálló stúdiót Mező Mihállyal együtt 1989-ben alapított M&N Építész Iroda elnevezéssel, amelyet Péter fia átalakított, és ma már Novák Építész Irodaként működik től Szarvas, 1995-től Szeged, majd 2002-től Makó, 2008-tól Orosháza város főépítésze lett. Az 1960-as években iskolatervezési feladatai kapcsán kezdett el foglalkozni a több célú nevelési, művelődési, sport épületek tervezésével. Mindig igyekezett a csupasz iskolaprogramot úgy alakítani, hogy az épületekben a felnőttek is megtalálhassák számításaikat, kellemesen tölthessék el szabadidejüket. Iskolatervezési munkásságához kiemelkedő, több célú létesítmények fűződnek: Nyíregyházán, Kisvárdán, Tatabányán, Pécsen, Kecskeméten, Budapesten, Hódmezővásárhelyen, Kiskunhalason, Baján és Szegeden. Szeretett városában ő tervezte az Arany János Általános Iskolát (1987) és a Deák Ferenc Gimnáziumot ( ) ezen épületekről alább külön is megemlékezünk. Baján végzett építészi tevékenységének legjelentősebb alkotása a Magyarországi Németek Művelődési Központjának tervezése (1988). Ez utóbbi példája a több célú hasznosításnak: az akkor még külterületnek számító városrészben, néhány év alatt felépült ütemezett létesítmény mára az egész város egyik fontos központjává vált. A komplex környezetalakítás igényével épültek fel középületei és lakóházai is. Az Alföld neveltjeként megtanulta tisztelni elődei erőfeszítéseit. Békés megyében Mezőberény városközpontját a 70-es években kezdte el tervezni. Az alföldi település utcáit, tereit, zöldterületeit megőrző, azokhoz alkalmazkodó épületeivel segítette, hogy az visszanyerje városi rangját. Országos pályázat első díjasaként kapott megbízást Orosháza városközpont rehabilitációs terveinek elkészítésére. A 60-s években megfogalmazott gondolatok - a városépítészettől a tárgyig való komplex tervezés teljessége ennél a két Békés megyei munkájánál valósult meg először. Csongrád megyében az építéssel, városrendezéssel kapcsolatos politikai és kivitelezői diktátum erősebb volt, mint Békés megyében, ennek ellenére a 60-as és a 70-es években készült városrendezési tervei, épülettervei is a környezetalakítás igényével készülhettek el. Munki közül kiemelkedik a Makón, foghíjtelken, a 60-as évek elején felépült első Csipkeház, amelyet sajnos, a továbbépítés során szerencsétlenül másoltak; a Szentes főterén álló 96 lakást, üzletet, szolgáltatót, képtárat magába foglaló épületegyüttes (Juhász Mártával közös alkotás); a Hódmezővásárhely kertvárosában átadott oktatási, nevelési központ (60-as évek), valamint a 70-s években Szegeden elkészült jelenlegi ÁNTSZ székház.

2 Az országos pályázatokon a komplex szemléletű feladatok érdekelték. Díjazott pályázatai Orosháza városközpont mellett: Szeged olajközpont, Szeged Északi városrész, Nagyatád, Kazincbarcika és Baja városközpontok, Szeged termálközpont, Hódmezővásárhely Árpád utca, Békés tornacsarnok, Kiskunhalas oktatási- és sportközpont. Az országos pályázatok mellett a megyei, városi és vállalati építész pályázatok díjnyerteseként több megbízást is kapott: Szentes városközpont főtere, Békéscsaba művelődési központja, Gyula városközpont rehabilitációja, a szentesi ifjúsági ház, a hódmezővásárhelyi Szegfű utca az ő tervezésében készült el. Csongrád megyei megbízás alapján kezdte el 1977-ben T. Nagy Irén szobrászművésszel és Szekeres Mihály iparművésszel közösen a szegedi kézfogásként emlegetett Újszegedi Továbbképző Központ tervezését. Először sikerült bizonyítani, hogy az iparosított építészettel is lehet valamit kezdeni. Nevéhez fűződik az Ópusztaszeri Nemzeti Emlékpark rendezési terve 1978-tól, ben ő készítette el azon Feszty-körkép épületének terveit, amely átadását követően rövid idő alatt nemzeti zarándokhellyé vált ben kapott megbízást egy szegedi lakótelepi iskola tervezésére ez a jelenlegi Arany János Általános Iskola. A környezet nem volt inspiráló, ezért nyúlt vissza gyerekkora emlékeihez, a szentesi templomtoronyhoz és az iskola zárt tömegéhez. A szabvánnyal és a beidegződésekkel is szakítva, az iskolai oktatásnak megfelelő differenciált térrendszert tervezett. Az épület alkalmas lakossági programok, szolgáltatások befogadására is. Hasonló elvek szerint épült meg a szegedi Deák Ferenc Gimnázium ( ). Az új iskola Szeged új lakótelepének középpontjában, mintegy 60 ezer lakosú városrészben áll. Mivel a városrész nem rendelkezett színházzal, mozival, kiállítóteremmel, művelődési központtal, a gimnázium ezeknek a funkcióknak is képes eleget tenni. Tervpályázat első díjasaként tervezte meg a siófoki postát, majd fiával, Novák Péterrel a balatonfüredi postát ( ). Ajánlati terv alapján kapott megbízást fiával a kisteleki szociális otthon épületének tervezésére (1995). Országos pályázat első díjasaként lehetőséget kapott önálló szabadtéri alkotások megtervezésére. A II. világháborús emlékművek az egész ország területén megtalálhatók: Bálványoson, Cegléden, Csanádpalotán, Kisbárapátin, Diósgyőrött, Hevesen, Rábaszentmiklóson, Simontornyán, Tabon, Tiszakürtön, Vésztőn ( ). A Magyarok Világszövetségének felkérésér vállalta el ellenszolgáltatás nélkül ben a szlovákiai Ajnácskő templomának tervezését. Ezen a területen 70 éve nem épült olyan templom, ahol magyarul is hirdethetik az igét. Hasonló feltételekkel épült templom Brassóban, és tervezett egyet a szlovákiai Magyarbélbe is. Novák István az utóbbi másfél-két évtizedben elsősorban Szeged, Makó, Szarvas és Orosháza főépítészeként hagyta ott a keze nyomát épületeken, városrészeken, szebb, funkciókban, hangulatokban és látványban gazdagabb településeket teremtve.

3 Díjak, elismerések Szentes Város Fejlesztéséért Csongrád Megye Alkotói Díja Békés Városért Építészeti Biennálé Díja (Szófia) Csongrád Megyei Alkotói Díj Ybl Miklós Díj Békés Megye Építészeti Díj Mezőberény Városért Beton Építészeti Díj Pro Urbe Szeged Betonépítészeti Díj (a Deák gimnáziumért, a magyar Építészek Kamarájától és Szövetségétől) Pro Schola - Bibó István Díj (a kiskunhalasi 16 tantermes gimnáziumért és a sportcsarnokért) IAKS AWARD, évi Példaértékű Sport- és Szabadidő Létesítmények Nemzetközi Díja a bajai Magyarországi Németek Művelődési Központjáért (Köln) Lechner Lajos emlékplakett (Szeged), városi főépítészi munkásságáért Közszolgálati Díj (Szarvas), városi főépítészeti munkásságáért Szabad Művészetek Doktora, DLA cím (Doctor of Liberal Arts), Budapest, Műszaki Egyetem Szlovák Köztársasági Elnök Érdemrendje (Szlovákia) Szegedért Alapítvány Művészeti Kuratóriumi Díja Löw Lipót-díj Podmaniczky-díj Prima Primissima-díj Szeged város díszpolgára

4 Novák István építészmérnök életútja Novák István január 16-án született Budapesten. Szentesen járt általános iskolába, majd családi indíttatásra a szegedi építőipari technikumba került és ott tett érettségi vizsgát. Építészmérnöki diplomáját Budapesten, a Műszaki Egyetemen szerezte meg. A fővárosból rövid pécsi kitérő után, első feleségével együtt aki évfolyamtársa volt visszatért Szegedre. Több lehetőség közül választhatott, végül a Tisza-parti város mellett döntött: ebben szerepet játszott az, hogy lakást ígértek neki a Liget mellett. Itt mindazt megtalálta, ami gyerekkorát oly kedvessé tette: a vizet, a napfényt, a fákat és az alföldi várost. Ezt követően 28 évig Szegeden, a Csongrád Megyei Tervező Vállalatnál (CSOMITERV) dolgozott tervezőként, vezető tervezőként, majd vállalati főépítészként, megérhette azt, hogy a kezdeti 40 fős munkahelyből idővel 350 főt alkalmazó nagyvállalat alakult ki. Önálló stúdiót Mező Mihállyal együtt 1989-ben alapított M&N Építész Iroda elnevezéssel, amelyet Péter fia átalakított, és ma már Novák Építész Irodaként működik től Szarvas, 1995-től Szeged, majd 2002-től Makó, 2008-tól Orosháza város főépítésze lett. Az 1960-as években iskolatervezési feladatai kapcsán kezdett el foglalkozni a több célú nevelési, művelődési, sport épületek tervezésével. Mindig igyekezett a csupasz iskolaprogramot úgy alakítani, hogy az épületekben a felnőttek is megtalálhassák számításaikat, kellemesen tölthessék el szabadidejüket. Iskolatervezési munkásságához kiemelkedő, több célú létesítmények fűződnek: Nyíregyházán, Kisvárdán, Tatabányán, Pécsen, Kecskeméten, Budapesten, Hódmezővásárhelyen, Kiskunhalason, Baján és Szegeden. Szeretett városában ő tervezte az Arany János Általános Iskolát (1987) és a Deák Ferenc Gimnáziumot ( ) ezen épületekről alább külön is megemlékezünk. Baján végzett építészi tevékenységének legjelentősebb alkotása a Magyarországi Németek Művelődési Központjának tervezése (1988). Ez utóbbi példája a több célú hasznosításnak: az akkor még külterületnek számító városrészben, néhány év alatt felépült ütemezett létesítmény mára az egész város egyik fontos központjává vált. A komplex környezetalakítás igényével épültek fel középületei és lakóházai is. Az Alföld neveltjeként megtanulta tisztelni elődei erőfeszítéseit. Békés megyében Mezőberény városközpontját a 70-es években kezdte el tervezni. Az alföldi település utcáit, tereit, zöldterületeit megőrző, azokhoz alkalmazkodó épületeivel segítette, hogy az visszanyerje városi rangját. Országos pályázat első díjasaként kapott megbízást Orosháza városközpont rehabilitációs terveinek elkészítésére. A 60-s években megfogalmazott gondolatok - a városépítészettől a tárgyig való komplex tervezés teljessége ennél a két Békés megyei munkájánál valósult meg először. Csongrád megyében az építéssel, városrendezéssel kapcsolatos politikai és kivitelezői diktátum erősebb volt, mint Békés megyében, ennek ellenére a 60-as és a 70-es években készült városrendezési tervei, épülettervei is a környezetalakítás igényével készülhettek el. Munki közül kiemelkedik a Makón, foghíjtelken, a 60-as évek elején felépült első Csipkeház, amelyet sajnos, a továbbépítés során szerencsétlenül másoltak; a Szentes főterén álló 96 lakást, üzletet, szolgáltatót, képtárat magába foglaló épületegyüttes (Juhász Mártával közös alkotás); a Hódmezővásárhely kertvárosában átadott oktatási, nevelési központ (60-as évek), valamint a 70-s években Szegeden elkészült jelenlegi ÁNTSZ székház.

5 Az országos pályázatokon a komplex szemléletű feladatok érdekelték. Díjazott pályázatai Orosháza városközpont mellett: Szeged olajközpont, Szeged Északi városrész, Nagyatád, Kazincbarcika és Baja városközpontok, Szeged termálközpont, Hódmezővásárhely Árpád utca, Békés tornacsarnok, Kiskunhalas oktatási- és sportközpont. Az országos pályázatok mellett a megyei, városi és vállalati építész pályázatok díjnyerteseként több megbízást is kapott: Szentes városközpont főtere, Békéscsaba művelődési központja, Gyula városközpont rehabilitációja, a szentesi ifjúsági ház, a hódmezővásárhelyi Szegfű utca az ő tervezésében készült el. Csongrád megyei megbízás alapján kezdte el 1977-ben T. Nagy Irén szobrászművésszel és Szekeres Mihály iparművésszel közösen a szegedi kézfogásként emlegetett Újszegedi Továbbképző Központ tervezését. Először sikerült bizonyítani, hogy az iparosított építészettel is lehet valamit kezdeni. Nevéhez fűződik az Ópusztaszeri Nemzeti Emlékpark rendezési terve 1978-tól, ben ő készítette el azon Feszty-körkép épületének terveit, amely átadását követően rövid idő alatt nemzeti zarándokhellyé vált ben kapott megbízást egy szegedi lakótelepi iskola tervezésére ez a jelenlegi Arany János Általános Iskola. A környezet nem volt inspiráló, ezért nyúlt vissza gyerekkora emlékeihez, a szentesi templomtoronyhoz és az iskola zárt tömegéhez. A szabvánnyal és a beidegződésekkel is szakítva, az iskolai oktatásnak megfelelő differenciált térrendszert tervezett. Az épület alkalmas lakossági programok, szolgáltatások befogadására is. Hasonló elvek szerint épült meg a szegedi Deák Ferenc Gimnázium ( ). Az új iskola Szeged új lakótelepének középpontjában, mintegy 60 ezer lakosú városrészben áll. Mivel a városrész nem rendelkezett színházzal, mozival, kiállítóteremmel, művelődési központtal, a gimnázium ezeknek a funkcióknak is képes eleget tenni. Tervpályázat első díjasaként tervezte meg a siófoki postát, majd fiával, Novák Péterrel a balatonfüredi postát ( ). Ajánlati terv alapján kapott megbízást fiával a kisteleki szociális otthon épületének tervezésére (1995). Országos pályázat első díjasaként lehetőséget kapott önálló szabadtéri alkotások megtervezésére. A II. világháborús emlékművek az egész ország területén megtalálhatók: Bálványoson, Cegléden, Csanádpalotán, Kisbárapátin, Diósgyőrött, Hevesen, Rábaszentmiklóson, Simontornyán, Tabon, Tiszakürtön, Vésztőn ( ). A Magyarok Világszövetségének felkérésér vállalta el ellenszolgáltatás nélkül ben a szlovákiai Ajnácskő templomának tervezését. Ezen a területen 70 éve nem épült olyan templom, ahol magyarul is hirdethetik az igét. Hasonló feltételekkel épült templom Brassóban, és tervezett egyet a szlovákiai Magyarbélbe is. Novák István az utóbbi másfél-két évtizedben elsősorban Szeged, Makó, Szarvas és Orosháza főépítészeként hagyta ott a keze nyomát épületeken, városrészeken, szebb, funkciókban, hangulatokban és látványban gazdagabb településeket teremtve.

6 Díjak, elismerések Szentes Város Fejlesztéséért Csongrád Megye Alkotói Díja Békés Városért Építészeti Biennálé Díja (Szófia) Csongrád Megyei Alkotói Díj Ybl Miklós Díj Békés Megye Építészeti Díj Mezőberény Városért Beton Építészeti Díj Pro Urbe Szeged Betonépítészeti Díj (a Deák gimnáziumért, a magyar Építészek Kamarájától és Szövetségétől) Pro Schola - Bibó István Díj (a kiskunhalasi 16 tantermes gimnáziumért és a sportcsarnokért) IAKS AWARD, évi Példaértékű Sport- és Szabadidő Létesítmények Nemzetközi Díja a bajai Magyarországi Németek Művelődési Központjáért (Köln) Lechner Lajos emlékplakett (Szeged), városi főépítészi munkásságáért Közszolgálati Díj (Szarvas), városi főépítészeti munkásságáért Szabad Művészetek Doktora, DLA cím (Doctor of Liberal Arts), Budapest, Műszaki Egyetem Szlovák Köztársasági Elnök Érdemrendje (Szlovákia) Szegedért Alapítvány Művészeti Kuratóriumi Díja Löw Lipót-díj Podmaniczky-díj Prima Primissima-díj Szeged város díszpolgára

M.1. számú melléklet. 1/10. oldal GDF SUEZ Energia Magyarország Zrt. ügyfélszolgálati irodáinak felsorolása, azok nyitvatartása

M.1. számú melléklet. 1/10. oldal GDF SUEZ Energia Magyarország Zrt. ügyfélszolgálati irodáinak felsorolása, azok nyitvatartása M.1. számú melléklet GDF SUEZ Energia Magyarország Zrt. ügyfélszolgálati irodáinak felsorolása, azok nyitvatartása 1/10. oldal GDF SUEZ Energia Magyarország Zrt. Állandó nyitva tartású személyes ügyfélszolgálati

Részletesebben

Sorszám Áruház Megye Város Cím TESCO

Sorszám Áruház Megye Város Cím TESCO Sorszám Áruház Megye Város Cím TESCO 1 Tesco Veszprém Ajka 8400 Ajka, Fő út 66. 2 Tesco Bács-Kiskun Baja 6500 Baja, Gránátos u. 11. 3 Tesco Nógrád Balassagyarmat 2660 Balassagyarmat, Mikszáth Kálmán u.

Részletesebben

Szegedi Felnőttoktatási Gimnázium és Szakképző Iskola Csongrád megyei telephelyei:

Szegedi Felnőttoktatási Gimnázium és Szakképző Iskola Csongrád megyei telephelyei: Szegedi Felnőttoktatási Gimnázium és Szakképző Iskola Csongrád megyei telephelyei: Csongrád telephely (Batsányi János Gimnáziumban) 6640 Csongrád, Kossuth tér 1. -mail cím: csongrad@szefi.hu Megszerezhető

Részletesebben

Lansinoh termékeket forgalmazó Rossmann üzletek

Lansinoh termékeket forgalmazó Rossmann üzletek 2740 Abony, Kossuth tér 4. 8400 Ajka, Szabadság tér 14. 2170 Aszód, Kossuth Lajos u. 15. 6500 Baja, Csermák Mihály tér 4. 2660 Balassagyarmat, Rákóczi út 34-36. 8230 Balatonfüred, Jókai M. út 17. 4060

Részletesebben

Pedagógiai szakszolgálatok támogatása

Pedagógiai szakszolgálatok támogatása Pedagógiai szakszolgálatok támogatása A 15/2007. (III. 14.) OKM rendelet 2.. alapján a tanulási képességet vizsgáló szakértői és rehabilitációs tevékenységet, továbbá a nevelési tanácsadást ellátó intézmények

Részletesebben

Barnaövezetek Magyarországon, kiváltképpen Budapesten

Barnaövezetek Magyarországon, kiváltképpen Budapesten Barnaövezetek Magyarországon, kiváltképpen Budapesten Barta Györgyi Ipari műemlékek megőrzése és hasznosítása nemzetközi konferencia 2006. szeptember 29 30. Mi a barnaövezet? 1980-as években az USA-ban.

Részletesebben

Dél-Alföld 5 795 2 697 02 Bács-Kiskun 2 185 803

Dél-Alföld 5 795 2 697 02 Bács-Kiskun 2 185 803 aktív Dél-Alföld 5 795 2 697 02 Bács-Kiskun 2 185 803 Városi Önkormányzat Kórház-Rendelőintézete, Baja 368 226 01 Belgyógyászat és társszakmák 90 0 02 Sebészet és társszakmák 30 0 03 Traumatológia 40 0

Részletesebben

A pályázat célja A kiemelkedő színvonalú teljesítmények szakmai elismerése.

A pályázat célja A kiemelkedő színvonalú teljesítmények szakmai elismerése. ALUTA NÍVÓDÍJ 2010 A pályázat kiírója Az ALUTA (Alumínium Ablak és Homlokzat Egyesület) hagyományainak megfelelően nyilvános pályázatot hirdet a tevékenységének célkitűzéseiben megfogalmazott szakmai elvárásoknak

Részletesebben

Országos törzskönyvi nyilvántartás a magyarországi gyógyfürdőkről

Országos törzskönyvi nyilvántartás a magyarországi gyógyfürdőkről Országos törzskönyvi nyilvántartás a magyarországi gyógyfürdőkről Sorszám Település Megye intézmény neve 1. Debrecen Hajdú-Bihar Debreceni Minősítési ill. felülvizsgálati engedély száma 36.540/1958 209-1/2011

Részletesebben

Kezdő időpont 10:00 10:00 13:00. Dr. Veress E. u. 6. Szivárvány Gyermekház. 48-as tér 1. Közösségek Háza. Szabadság u. 4-6. Mohácsi ÖK Irodaháza

Kezdő időpont 10:00 10:00 13:00. Dr. Veress E. u. 6. Szivárvány Gyermekház. 48-as tér 1. Közösségek Háza. Szabadság u. 4-6. Mohácsi ÖK Irodaháza 2005.10.03 2005.10.05 2005.10.10 2005.10.14 Pályaorientációs és Nyílt 2005.10.17 2005.10.19 Napok Képzési, 2005.09.27 szolgáltatás és állásbörze melyik úton? 2005.10.14 2005.10.15 Komló 13:00 Pécs Pécs

Részletesebben

MENETRENDI ÉRTESÍTÉS

MENETRENDI ÉRTESÍTÉS MENETRENDI ÉRTESÍTÉS A H i v a t a l o s A u t ó b u s z M e n e t r e n d C s o n g r á d m e g y e t e r ü l e t é r e érvényes 10. sz. kötetéhez Társaságunk 2012. december 9-től (vasárnap) az országos

Részletesebben

Város Megnevezés Utca. Tornaterem Szent I. Művelődési Ház Szent I. Templom Szent I. Plébánia Szent I. Általános Iskola Szent I.

Város Megnevezés Utca. Tornaterem Szent I. Művelődési Ház Szent I. Templom Szent I. Plébánia Szent I. Általános Iskola Szent I. Almáskamarás Város Megnevezés Utca Idősek Klubja Dózsa Gy. Tornaterem Szent I. Művelődési Ház Szent I. Templom Szent I. Plébánia Szent I. Óvoda Dózsa Gy. Általános Iskola Szent I. Battonya Békés Békéscsaba

Részletesebben

Borsod-Abaúj-Zemplén megye: Megyei Semmelweis Kórház-Rendelőintézet Cím: 3526 Miskolc, Szentpéteri kapu 72. Tel.: (46) 515-200

Borsod-Abaúj-Zemplén megye: Megyei Semmelweis Kórház-Rendelőintézet Cím: 3526 Miskolc, Szentpéteri kapu 72. Tel.: (46) 515-200 Sürgősségi fogamzásgátlási ambulanciák Bács-Kiskun megye: Bajai Városi Kórház Cím: 6500 Baja, Rókus u. 10. Tel.: (79) 422-233, (79) 422-328, (79) 423-373, (79) 425-575, (79) 428-452 Bács-Kiskun Megyei

Részletesebben

DUNAÚJVÁROS TÖRTÉNETI FÖLDRAJZA ÉS TELEPÜLÉSMORFOLÓGIÁJA

DUNAÚJVÁROS TÖRTÉNETI FÖLDRAJZA ÉS TELEPÜLÉSMORFOLÓGIÁJA CSAPÓ TAMÁS LENNER TIBOR DUNAÚJVÁROS TÖRTÉNETI FÖLDRAJZA ÉS TELEPÜLÉSMORFOLÓGIÁJA PÉCS 2014. év lakosság 1949 3949 1960 30976 1970 44721 1980 59559 1990 58887 2001 53036 2011 46508 Dunaújváros

Részletesebben

Pályázó adatai: Szuromi Imre építész 2000 Szentendre Paprikabíró u. 11. szuroim@gmail.com 06-20-336-95-91

Pályázó adatai: Szuromi Imre építész 2000 Szentendre Paprikabíró u. 11. szuroim@gmail.com 06-20-336-95-91 Wéber Antal Díj 2015 Szuromi Imre Pályázó adatai: Szuromi Imre építész 2000 Szentendre Paprikabíró u. 11. szuroim@gmail.com 06-20-336-95-91 1973-ban szereztem diplomát a BME Építész karán. Ezt követően

Részletesebben

Országos törzskönyvi nyilvántartás a magyarországi gyógyfürdőkről

Országos törzskönyvi nyilvántartás a magyarországi gyógyfürdőkről Országos törzskönyvi nyilvántartás a magyarországi gyógyfürdőkről Sorszám Település Megye intézmény neve 1. Debrecen Hajdú-Bihar Debreceni Minősítési ill. felülvizsgálati engedély száma 36.540/1958 209-1/2011

Részletesebben

Magyarországon élő ember (a teljes felnőtt lakosság hét ezreléke) kényszerül majd valamennyi időt utcán vagy hajléktalan szállón éjszakázni.

Magyarországon élő ember (a teljes felnőtt lakosság hét ezreléke) kényszerül majd valamennyi időt utcán vagy hajléktalan szállón éjszakázni. Előrejelzések a Február Harmadika kutatás sorozat adatainak a felhasználásával PROGNÓZIS Nr. 1. 2012-2018 tartó időszakban előreláthatóan 58.500 Magyarországon élő ember (a teljes felnőtt lakosság hét

Részletesebben

Sportiskolai támogatás a 2015. április 1-2015. augusztus 31. közötti időszakra. Támogatási időszak: 2015. 04. 01-től 2015. 08.

Sportiskolai támogatás a 2015. április 1-2015. augusztus 31. közötti időszakra. Támogatási időszak: 2015. 04. 01-től 2015. 08. Részarányos normál támogatás (5 Részarányos kiemelt támogatás (5 Támogatási időszak: 2015. 04. 01-től 2015. 08. 31-ig 5 000 Ft 10 000 Ft 15 000 Ft 10 000 Ft 15 000 Ft 25 000 Ft Sorszám INTÉZMÉNY ÚJ NEVE

Részletesebben

SZÉKESFEHÉRVÁR KULTURÁLIS INTÉZMÉNYEI, FEJLESZTÉSI IRÁNYAI, KULTURÁLIS ARCULATA ÉS PROGRAMJAI

SZÉKESFEHÉRVÁR KULTURÁLIS INTÉZMÉNYEI, FEJLESZTÉSI IRÁNYAI, KULTURÁLIS ARCULATA ÉS PROGRAMJAI SZÉKESFEHÉRVÁR KULTURÁLIS INTÉZMÉNYEI, FEJLESZTÉSI IRÁNYAI, KULTURÁLIS ARCULATA ÉS PROGRAMJAI 17 Székesfehérvár kulturális intézményrendszere és hálózata sokszínû, tarka, gazdag és változatos képet mutat.

Részletesebben

Országos törzskönyvi nyilvántartás a magyarországi gyógyfürdőkről

Országos törzskönyvi nyilvántartás a magyarországi gyógyfürdőkről Országos törzskönyvi nyilvántartás a magyarországi gyógyfürdőkről Sorszám Település Megye intézményneve 1. Debrecen Hajdú-Bihar Debreceni Minősítési ill. felülvizsgálati engedély száma 36.540/1958 209-1/2011

Részletesebben

Fiatal felnőtt tehetségek társadalmi felelősségvállalását elősegítő programok támogatása (A pályázat kódja: NTP-FTH-15) DÖNTÉSI LISTA

Fiatal felnőtt tehetségek társadalmi felelősségvállalását elősegítő programok támogatása (A pályázat kódja: NTP-FTH-15) DÖNTÉSI LISTA Fiatal felnőtt tehetségek társadalmi felelősségvállalását elősegítő programok támogatása (A pályázat kódja: NTP-FTH-15) DÖNTÉSI LISTA Sorszám Pályázati azonosító Pályázó neve Székhely település Székhely

Részletesebben

Területi Szervezet. Illetékességi területe:

Területi Szervezet. Illetékességi területe: 1.számú melléklet Neve: Területi szervezetek Illetékességi területe: Fogorvosok e Budapesti Magyarország Budapest Baranya Megyei Bács-Kiskun Megyei Békés Megyei Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Csongrád Megyei

Részletesebben

Budapesti Műszaki Egyetem, Építészmérnöki Kar Építészmérnöki diploma, (1971)

Budapesti Műszaki Egyetem, Építészmérnöki Kar Építészmérnöki diploma, (1971) SZAKMAI ÉLETRAJZ Személyi adatok Végzettség: Név: Aczél Gábor Születési hely, idő: Budapest, 1947. január 9. Lakcím: 1029. Budapest, Badacsony u. 4. Telefon: 30/2034189 Továbbképzések: Tudományos fokozat

Részletesebben

Megyei és körzeti földhivatalok

Megyei és körzeti földhivatalok Megyei és körzeti földhivatalok Bács-Kiskun Megyei Bácsalmási Körzeti Bajai Körzeti Kalocsai Körzeti Kecskeméti Körzeti Kiskőrösi Körzeti Kiskunfélegyházi Körzeti Kiskunhalasi Körzeti Kunszentmiklósi Körzeti

Részletesebben

Tervezzen a jövônek! A jövô ötletei.

Tervezzen a jövônek! A jövô ötletei. Tervezzen a jövônek! A jövô ötletei. Pályázati kiírás Független szakmai zsűri Településeink mesterséges környezetének összképét magán és középületeink homlokzata alakítja leginkább. Családi és társasházak,

Részletesebben

XI. ORSZÁGOS TEXTILES KONFERENCIA BÉKÉSCSABA 2008. MÁRCIUS 7-9.

XI. ORSZÁGOS TEXTILES KONFERENCIA BÉKÉSCSABA 2008. MÁRCIUS 7-9. XI. ORSZÁGOS TEXTILES KONFERENCIA BÉKÉSCSABA 2008. MÁRCIUS 7-9. A KONFERENCIA ÉS A PÁLYÁZATOK MEGHIRDETÔI: Békés Megyei Népmûvészeti Egyesület Hagyományok Háza Népmûvészeti Egyesületek Szövetsége A konferencia

Részletesebben

ÉPÍTETT KÖRNYEZET ÉS IDENTITÁS: történelmi tényező a települések életében Jankó Ferenc NYME KTK Kérdésfeltevés előtt: mi a történelem? Azaz: mit értünk a történelem szerepe alatt? Definíciók helyett: az

Részletesebben

Város és gazdaság 2009.12.01. Város és gazdaság Szabó Julianna 2009. Város és gazdaság. Város és gazdaság Szabó Julianna 2009

Város és gazdaság 2009.12.01. Város és gazdaság Szabó Julianna 2009. Város és gazdaság. Város és gazdaság Szabó Julianna 2009 b B mészáros sörfőző söröző istálló Winchester 1148 élelmiszer kereskedelem szolgáltatás, vegyeskereskedés ruházat bőrösök ötvös fémműves építőmester 1 London 1851 2 1870 1890 3 1910 1940 Városi sorrend

Részletesebben

Rákosliget építőmesterei

Rákosliget építőmesterei Rákosliget építőmesterei Rákosliget épített környezetét alapvetően a munkáslakás építés tervei határozták meg. Ennek lezárulta után kaptak lehetőséget a különböző egyedi tervek, amelyek a nyaralótelep

Részletesebben

Megye Ir.sz Város Utca/házszám GPS E GPS N

Megye Ir.sz Város Utca/házszám GPS E GPS N Fejér 2457 Adony 6.sz. főút 47.130488 18.865122 Igen Veszprém 8400 Ajka Fõ út 47.112216 17.555332 Igen Pest 2170 Aszód Pesti út 3. 47.649330 19.470080 Igen Bács-Kiskun 6430 Bácsalmás Backnang u. 7. 46.124010

Részletesebben

A válság megjelenése a szociális szolgáltatások és ellátások adataiban

A válság megjelenése a szociális szolgáltatások és ellátások adataiban A válság megjelenése a szociális szolgáltatások és ellátások adataiban M E S T E R D Á N I E L K U T A T Á S I I G A Z G A T Ó S Á G N E M Z E T I C S A L Á D - É S S Z O C I Á L P O L I T I K A I I N

Részletesebben

Váli utcai ügyfélszolgálati iroda Cím: 1117, Budapest Váli u. 5. fszt. (Allee Bevásárlóközpont északi oldalánál)

Váli utcai ügyfélszolgálati iroda Cím: 1117, Budapest Váli u. 5. fszt. (Allee Bevásárlóközpont északi oldalánál) Váli utcai ügyfélszolgálati iroda Cím: 1117, Budapest Váli u. 5. fszt. (Allee Bevásárlóközpont északi oldalánál) Nyitvatartás: H-Cs 8:00-18:00 P 8:00-17:00 Telefon: 1 466-4633 Fax: 1 385-3837 Vályog úti

Részletesebben

Mucsi Balázs Sándor főigazgató Pelyhéné Bartha Irén főigazgató 2015.06.15 Dr. Varga Zoltán Balázs 2015.06.15

Mucsi Balázs Sándor főigazgató Pelyhéné Bartha Irén főigazgató 2015.06.15 Dr. Varga Zoltán Balázs 2015.06.15 BAJAI SZAKKÉPZÉSI 6500 Baja, Petőfi Sándor utca 1 12.) 2015.06.15 Korm. rendelet Virág Tibor főigazgató BÉKÉSCSABAI SZAKKÉPZÉSI 5600 Békéscsaba, Gyulai út 32/1 BERETTYÓÚJFALUI SZAKKÉPZÉSI BUDAPESTI GAZDASÁGI

Részletesebben

Munkaerő-piaci helyzetkép. Csongrád megye

Munkaerő-piaci helyzetkép. Csongrád megye CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONTJA Munkaerő-piaci helyzetkép Csongrád megye 2012. augusztus 6721 Szeged, Bocskai u. 10-12. +36 (62) 561-561 +36 (62) 561-551 www.csmkh.hu csongradkh-mk@lab.hu

Részletesebben

Csongrád megyei turisztikai. Lorem ipsum kérdések megvitatása

Csongrád megyei turisztikai. Lorem ipsum kérdések megvitatása Csongrád megyei turisztikai pályázatok bemutatása, aktuális Lorem ipsum kérdések megvitatása Turisztikai kiírások az Új Széchenyi Terv keretében a Dél-alföldön Kód Pályázat címe Beadott Nyert Cs. M-ben

Részletesebben

1 / 7 2011.02.07. 12:40

1 / 7 2011.02.07. 12:40 http:///index.php?cmd=calendar&year=2011&month=2... 1 / 7 2011.02.07. 12:40 Magyar TáncSport Szakszövetség - http:// Nézet: 2011 - február - Év Hajdú Kupa IDSF Open 2011. február 12. 2011. február 12.

Részletesebben

A MetLife szerzıdtetett vizsgálóorvosai

A MetLife szerzıdtetett vizsgálóorvosai A MetLife szerzıdtetett vizsgálóorvosai ALSÓNÉMEDI Dr. Tholt Mária Vizsgálat helye: 2351 Alsónémedi, Somogyi u. 1. Tel.: 29 / 337 104 Rendel: hétfı kedd csütörtök péntek 8-12 h, szerda 12-16 h BAJA Dr.

Részletesebben

TÉR-KÖZ PÁLYÁZAT 2013. VÁGVÖLGYI ERIKA okl táj- és kertépítészmérnök kertészmérnök

TÉR-KÖZ PÁLYÁZAT 2013. VÁGVÖLGYI ERIKA okl táj- és kertépítészmérnök kertészmérnök TÉR-KÖZ PÁLYÁZAT 2013 VÁGVÖLGYI ERIKA okl táj- és kertépítészmérnök kertészmérnök TÉR-KÖZ PÁLYÁZAT 2013 Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatala pályázatot hirdet a főváros közösségi tereinek fejlesztésére:

Részletesebben

Kik gyakorolják? Mi is a szabadtérépítészet? SZABADTÉRÉPÍTÉSZET ÉPÍTÉSZ SZEMMEL 2015.07.17.

Kik gyakorolják? Mi is a szabadtérépítészet? SZABADTÉRÉPÍTÉSZET ÉPÍTÉSZ SZEMMEL 2015.07.17. Mi is a szabadtérépítészet? SZABADTÉRÉPÍTÉSZET ÉPÍTÉSZ SZEMMEL Előadó: Végh József Okl. építészmérnök Városépítési szakmérnök Építész vezető tervező Szinonimák: Tájépítészet? Kertépítészet? Környezetrendezés?

Részletesebben

VI. turnus (Kontaktnapok: szerda) Képzés időtartama: 2015. augusztus 24. - 2015. október 15.

VI. turnus (Kontaktnapok: szerda) Képzés időtartama: 2015. augusztus 24. - 2015. október 15. VI. turnus (Kontaktnapok: szerda) Képzés időtartama: 2015. augusztus 24. - 2015. október 15. Budapest, Balassagyarmat, Cegléd, Debrecen, Dunaújváros, Eger, Esztergom, Kaposvár, Kecskemét, Miskolc, Nyíregyháza,

Részletesebben

2015/2016. Tanévi AMATŐR KOSÁRLABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT Kecskemét, április

2015/2016. Tanévi AMATŐR KOSÁRLABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT Kecskemét, április SORSOLÁS Budapest, 2016. március 09. (szerda), 11:00 óra A csoport A csoport A/1 Szekszárd, Garay A/1 Orosháza, Táncsics A/2 Baja, Szent László A/2 Gyula, Erkel A/3 Pannonhalma, Bencés A/3 Ajka, Bródy

Részletesebben

OSAP 1626. IV. kötet. Kórházak és önálló járóbeteg-szakrendelõk adatai. Készítette: Egészségügyi Stratégiai Kutatóintézet

OSAP 1626. IV. kötet. Kórházak és önálló járóbeteg-szakrendelõk adatai. Készítette: Egészségügyi Stratégiai Kutatóintézet OSAP 1626 Kórházak és önálló járóbeteg-szakrendelõk adatai IV. kötet Készítette: Egészségügyi Stratégiai Kutatóintézet 2004 TARTALOM IV./1. A foglalkoztatottak átlaglétszáma és egy főre jutó havi jövedelme

Részletesebben

Vállalkozói aktivitás, vállalkozásfejlesztés az érintett régióban ill. Magyarországon

Vállalkozói aktivitás, vállalkozásfejlesztés az érintett régióban ill. Magyarországon Vállalkozói aktivitás, vállalkozásfejlesztés az érintett régióban ill. Magyarországon Dr. Imreh Szabolcs Dr. Lukovics Miklós docens Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Kar Szeged, 2011. október 26.

Részletesebben

IPARTANSZÉK SZAKIRÁNYVÁLASZTÁS 2016. Dobai János DLA egyetemi docens, tanszékvezető www.ipar.bme.hu

IPARTANSZÉK SZAKIRÁNYVÁLASZTÁS 2016. Dobai János DLA egyetemi docens, tanszékvezető www.ipar.bme.hu Dobai János DLA egyetemi docens, tanszékvezető Az IPARTANSZÉK Az IPARTANSZÉK nem gyártervezési tanszék Úgy gondoljuk és hogy az építészmérnök, az építészmérnöki gondolkodás a tervezés gyakorlatának elsajátítása

Részletesebben

magyarországi gyógyfürdő megyénkénti nyilvántartása gyógyfürdő Bács-Kiskun Kalocsa Kalocsa Csajda-Uszoda és Gyógyfürdő 426-3/Gyf/2007 I/68

magyarországi gyógyfürdő megyénkénti nyilvántartása gyógyfürdő Bács-Kiskun Kalocsa Kalocsa Csajda-Uszoda és Gyógyfürdő 426-3/Gyf/2007 I/68 gyógyfürdő Bács-Kiskun Kalocsa Kalocsa Csajda-Uszoda és Gyógyfürdő 426-3/Gyf/2007 I/68 Kiskunfélegyháza Kiskunfélegyháza Városi Kórház- Rendelőintézet Gyógyfürdő és Rehabilitációs Központ 365-5/Gyf/2007

Részletesebben

ÜZLETI CÉLÚ FÉNYMÁSOLÁS SZOLGÁLTATÁS Általános szerződési feltételei (ÁSZF)

ÜZLETI CÉLÚ FÉNYMÁSOLÁS SZOLGÁLTATÁS Általános szerződési feltételei (ÁSZF) ÜZLETI CÉLÚ FÉNYMÁSOLÁS SZOLGÁLTATÁS Általános szerződési feltételei (ÁSZF) 1. A szolgáltatás tartalma A megrendelő által átadott papíralapú dokumentumról, a postahelyen lévő fénymásoló eszköz műszaki

Részletesebben

Heves Megyei Diák- és Szabadidősport Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ III. KORCSOPORT. Eger, 2015. június 14-16.

Heves Megyei Diák- és Szabadidősport Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ III. KORCSOPORT. Eger, 2015. június 14-16. Heves Megyei Diák- és Szabadidősport Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ III. KORCSOPORT Eger, 2015. június 14-16. 1 TELEKOM LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA 2014/2015. TANÉVI DIÁKOLIMPIAI LABDAJÁTÉKOK III.

Részletesebben

DIÁKOLIMPIA MEGYEI MEZEI BAJNOKSÁG

DIÁKOLIMPIA MEGYEI MEZEI BAJNOKSÁG ,, Nyolc futamból öt szegedi győzelem! DIÁKOLIMPIA MEGYEI MEZEI BAJNOKSÁG Szeged, 2013. március 20. Városi Stadion Az öt nappal ezelőtti havazás, majd a gyors olvadás rendesen feláztatta a futókör egyes

Részletesebben

Szegednek mágikus városszerkezete van

Szegednek mágikus városszerkezete van 100 tiszatáj A Tisza-parton mit keresek? Ady Endre izgatott kérdését/felkiáltását valószínûleg minden olyan mûvész és tudós magáénak érezheti, aki vidéken próbál olykor méltánytalan helyzetben jelentõset,

Részletesebben

NYILVÁNOS AJÁNLATTÉTEL

NYILVÁNOS AJÁNLATTÉTEL NYILVÁNOS AJÁNLATTÉTEL A Raiffeisen Univerzum III. Tőke- és Hozamvédett Származtatott Alap befektetési jegyeinek nyilvános forgalomba hozatalára A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete által a tájékoztatóhoz

Részletesebben

Holcim Hungária Otthon Alapítvány

Holcim Hungária Otthon Alapítvány Hokim Holcim Hungária Otthon Alapítvány A jövő otthonteremtéséért Hokim Hungária Otthon Alapítvány A Hokim Hungária Otthon Alapítvány olyan, Magyarországon teljességgel egyedülálló kezdem ényezéssel állt

Részletesebben

Utánpótlásfejlesztés. jogcímen jogcímen. neve adószáma támogatás támogatás támogatás támogatás támogatás

Utánpótlásfejlesztés. jogcímen jogcímen. neve adószáma támogatás támogatás támogatás támogatás támogatás A MAGYAR VÍZILADBA SZÖVETSÉG ÁLTAL KIADOTT TÁMOGATÁSI IGAZOLÁSOK JEGYZÉKE (2013.02.26) Támogatott szervezet Támogatási igazolás száma Utánpótlásfejlesztés jogcímen Versenyeztetés jogcímen Személyi jellegű

Részletesebben

238-9/Gyf/2005 KEF-3034-4/2014 I/56 Békési Gyógyászati Központ és KEF-27812-3/2014 Békés

238-9/Gyf/2005 KEF-3034-4/2014 I/56 Békési Gyógyászati Központ és KEF-27812-3/2014 Békés gyógyfürdő Bács-Kiskun Kalocsa Kalocsa Csajda-Uszoda és Gyógyfürdő 426-3/Gyf/2007 I/68 Kiskunfélegyháza Kiskunfélegyháza Városi Kórház- Rendelőintézet Gyógyfürdő és Rehabilitációs Központ 365-5/Gyf/2007

Részletesebben

Helyi önkormányzatok által fenntartott, illetve támogatott előadó-művészeti szervezetek támogatása

Helyi önkormányzatok által fenntartott, illetve támogatott előadó-művészeti szervezetek támogatása 7. számú melléklet a 2009. évi. törvényhez Helyi önkormányzatok által fenntartott, illetve támogatott előadó-művészeti szervezetek támogatása Az előadó-művészeti szervezetek támogatásáról és sajátos foglalkoztatási

Részletesebben

Munkaerő-piaci helyzetkép. Csongrád megye

Munkaerő-piaci helyzetkép. Csongrád megye CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONTJA Munkaerő-piaci helyzetkép Csongrád megye 2012. szeptember 6721 Szeged, Bocskai u. 10-12. +36 (62) 561-561 +36 (62) 561-551 www.csmkh.hu csongradkh-mk@lab.hu

Részletesebben

Megvalósítás helyszíne település. Hajléktalanokat Segítő Szolgálat 9027 Győr, Avar u. 3. Győr Közterületen élők étkeztetése

Megvalósítás helyszíne település. Hajléktalanokat Segítő Szolgálat 9027 Győr, Avar u. 3. Győr Közterületen élők étkeztetése TE-001 TE-002 TE-003 TE-004 TE-005 TE-006 TE-007 TE-008 Hajléktalanokat Segítő Szolgálat 9027 Győr, Avar u. 3. Győr Hajléktalanokat Segítő Szolgálat 9027 Győr, Avar u. 3. Győr Betegszoba működtetése 8

Részletesebben

7621 Pécs, Apáca u. 6. Baranya Megyei Igazgatóság Állampénztári Iroda. (+36-72) 421-400 api.bar@allamkincstar.gov.hu

7621 Pécs, Apáca u. 6. Baranya Megyei Igazgatóság Állampénztári Iroda. (+36-72) 421-400 api.bar@allamkincstar.gov.hu A állampapír-forgalmazó ügyfélszolgálatainak elérhetősége és nyitva tartása Baranya Megyei Baranya Megyei Baranya Megyei Bács-Kiskun Megyei Bács-Kiskun Megyei Békés Megyei Békés Megyei Békés Megyei Borsod-Abaúj-Zemplén

Részletesebben

OSAP 1626. Bér- és létszámstatisztika. Egészségügyi ágazat. Kórházak és önálló járóbetegszakrendelõk. IV. kötet

OSAP 1626. Bér- és létszámstatisztika. Egészségügyi ágazat. Kórházak és önálló járóbetegszakrendelõk. IV. kötet OSAP 1626 Bér- és létszámstatisztika Egészségügyi ágazat Kórházak és önálló járóbetegszakrendelõk adatai IV. kötet Egészségügyi Stratégiai Kutatóintézet 2008 TARTALOM IV./1. A foglalkoztatottak átlaglétszáma

Részletesebben

Munkaerő-piaci helyzetkép. Csongrád megye

Munkaerő-piaci helyzetkép. Csongrád megye CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONTJA Munkaerő-piaci helyzetkép Csongrád megye 2012. december 6721 Szeged, Bocskai u. 10-12. +36 (62) 561-561 +36 (62) 561-551 www.csmkh.hu csongradkh-mk@lab.hu

Részletesebben

TÁMOP-3.1.7-11/2-2011-0104. Iskola neve Iskola címe Elérhetősége Mikes Kelemen Katolikus Gimnázium és Szakképző Iskola, Általános Iskola és Óvoda

TÁMOP-3.1.7-11/2-2011-0104. Iskola neve Iskola címe Elérhetősége Mikes Kelemen Katolikus Gimnázium és Szakképző Iskola, Általános Iskola és Óvoda 2. sz. melléklet: BEMU Partnerlista 1. Lehetséges partnerintézményi körfeltérképezése A lehetséges partnerek keresését elsősorban Békés megye középiskoláira terjesztettük ki, de minden TÁMOP pályázaton

Részletesebben

KOVÁSZNA MEGYE TANÁCSA KÜLKAPCSOLATOK TEVÉKENYSÉGI BESZÁMOLÓ 2011

KOVÁSZNA MEGYE TANÁCSA KÜLKAPCSOLATOK TEVÉKENYSÉGI BESZÁMOLÓ 2011 KOVÁSZNA MEGYE TANÁCSA KÜLKAPCSOLATOK TEVÉKENYSÉGI BESZÁMOLÓ 2011 KAPCSOLATAINK Magyarország Baranya Békés Heves Veszprém Zala Jász-Nagykun-Szolnok Csongrád Franciaország Svédország Maine-et-Loire Värmland

Részletesebben

Progress zivitási szint. Szakma kód. típus. Sebészet 0200 egynapos ellátás. Szülészet-nõgyógyászat 0400 egynapos ellátás

Progress zivitási szint. Szakma kód. típus. Sebészet 0200 egynapos ellátás. Szülészet-nõgyógyászat 0400 egynapos ellátás jegyű Baranya 000231 Siklósi Kórház Nonprofit Kft. 7800 Siklós, Baross G. u. 6. 345,3 Baranya 031333 URO-CLIN Kft. 7621 Pécs, Perczel Miklós u. 11/1. 840,0 Baranya 000215 Komlói Egészségcentrum 7300 Komló,

Részletesebben

MEZŐBERÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT IFJÚSÁGI KONCEPCIÓ CSELEKVÉSI TERVE 2015-2020.

MEZŐBERÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT IFJÚSÁGI KONCEPCIÓ CSELEKVÉSI TERVE 2015-2020. MEZŐBERÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT IFJÚSÁGI KONCEPCIÓ CSELEKVÉSI TERVE 2015-2020. A koncepcióban megfogalmazott feladatok elvégzéséhez szükséges elkészíteni a cselekvési tervet, amely tartalmazza a felelősöket

Részletesebben

Információtartalom vázlata. Az egyiptomi művészet korszakai és általános jellemzői; feladata, célja

Információtartalom vázlata. Az egyiptomi művészet korszakai és általános jellemzői; feladata, célja 1. Ön a szakterületén belül felkérést kap egy mű elkészítésére az ókori egyiptomi művészet Mutassa be az egyiptomi művészet korszakait, az építészet, szobrászat és festészet stílusjegyeit, jellegzetességeit!

Részletesebben

A Koncepció az országos könyvtári, múzeumi, levéltári és közművelődési információs hálózat fejlesztése" című pályázat eredménye

A Koncepció az országos könyvtári, múzeumi, levéltári és közművelődési információs hálózat fejlesztése című pályázat eredménye A Koncepció az országos könyvtári, múzeumi, levéltári és közművelődési információs hálózat fejlesztése" című pályázat eredménye Intézménynév Város Megítélt összeg Ady Endre Általános Művelődési Központ

Részletesebben

Helyi önkormányzatok által fenntartott, illetve támogatott előadó-művészeti szervezetek támogatása

Helyi önkormányzatok által fenntartott, illetve támogatott előadó-művészeti szervezetek támogatása 7. melléklet a 2010. évi. törvényhez Helyi önkormányzatok által fenntartott, illetve támogatott előadó-művészeti szervezetek támogatása Az előadó-művészeti szervezetek támogatásáról és sajátos foglalkoztatási

Részletesebben

KORSZER TECHNIKÁVAL A MOZGÁSKORLÁTOZOTT EMBEREKÉRT KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY

KORSZER TECHNIKÁVAL A MOZGÁSKORLÁTOZOTT EMBEREKÉRT KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY KORSZER TECHNIKÁVAL A MOZGÁSKORLÁTOZOTT EMBEREKÉRT KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY R ö v i d í t v e : K o r s z e r ű T e c h n i k a A l a p í t v á n y ( K T A ) A MEOSZ akadálymentesítési, közlekedési és technikai

Részletesebben

Komlói. Baranya Mohácsi. Baranya Pécsi. Baranya Pécsváradi. Baranya Sásdi. Baranya Sellyei. Baranya Siklósi. Baranya Szentlőrinci. Baranya Szigetvári

Komlói. Baranya Mohácsi. Baranya Pécsi. Baranya Pécsváradi. Baranya Sásdi. Baranya Sellyei. Baranya Siklósi. Baranya Szentlőrinci. Baranya Szigetvári Komlói Mohácsi Pécsi Pécsváradi Sásdi Sellyei Siklósi Szentlőrinci Szigetvári i pedagógiai Szakszolgálatok és Szakmai Szolgáltatások Központja Címe: 7626 Pécs, Egyetem utca 2. csabai i Gyulai Mezőkovácsházai

Részletesebben

Bibó István Gimnázium. arculati kézikönyv 2009

Bibó István Gimnázium. arculati kézikönyv 2009 Bibó István Gimnázium arculati kézikönyv 2009 A kézikönyv részei arculati alapelemek arculati kiegészítők arculati azonosítók 1.01. embléma 1.02. jelmondat 1.03. jelvény 1.04. zászló 1.05. betűtípus 2.01.

Részletesebben

Megyei jogú városok. 2011. évben alkalmazott épületek. adóztatással kapcsolatos adatai. Forrás: MJV önkormányzati adóhatóságai

Megyei jogú városok. 2011. évben alkalmazott épületek. adóztatással kapcsolatos adatai. Forrás: MJV önkormányzati adóhatóságai Megyei jogú városok 2011. évben alkalmazott épületek (egyéb építmények, lakások) adóztatással kapcsolatos adatai Forrás: MJV önkormányzati adóhatóságai Megyei jogú városok 2011. évi építményadó előírásai

Részletesebben

2013. évi BESZÁMOLÓ. Készítette: Orosházi Sakk Egyesület 5900 Orosháza, Kossuth tér 7. A. Nyilvántartási szám: 2569. Adó: 18391541-1-04

2013. évi BESZÁMOLÓ. Készítette: Orosházi Sakk Egyesület 5900 Orosháza, Kossuth tér 7. A. Nyilvántartási szám: 2569. Adó: 18391541-1-04 2013. évi BESZÁMOLÓ Készítette: Orosházi Sakk Egyesület 5900 Orosháza, Kossuth tér 7. A. Nyilvántartási szám: 2569. Adó: 18391541-1-04 Békéscsaba,2014-05-24 Lőrincz Frigyes elnök Az Orosházi Sakk Egyesület

Részletesebben

A települési önkormányzatok által fenntartott, illetve támogatott előadó-művészeti szervezetek támogatása

A települési önkormányzatok által fenntartott, illetve támogatott előadó-művészeti szervezetek támogatása 7. melléklet a 2011. évi. törvényhez A települési önkormányzatok által fenntartott, illetve támogatott előadó-művészeti szervezetek támogatása Az előadó-művészeti szervezetek támogatásáról és sajátos foglalkoztatási

Részletesebben

Szerepei: Levente - Árpád népe (Budapest Sportaréna 2006)

Szerepei: Levente - Árpád népe (Budapest Sportaréna 2006) ÖNÉLETRAJZ Feke Pál Huszonkét évesen eljátszotta Jézust a Jézus Krisztus Szupersztárban, óriási sikerrel a szegedi Dóm téren. Amerikában, Grazban és a Pulai Arénában is fellépett már musical főszerepekkel.

Részletesebben

GOP Részletes Pályázati Útmutató VIII. számú melléklet, GOP településlista

GOP Részletes Pályázati Útmutató VIII. számú melléklet, GOP településlista VIII./D Településlista a konvergencia régiók komplex programmal segítendő leghátrányosabb helyzetű kistérségeire vonatkozóan a mikrovállalkozásnak minősülő pályázók esetében Jelen településlistában szerepelnek

Részletesebben

Az III. Pécsi Családi Színházi Fesztivál záró beszámolója III. Pécsi Családi Színházi Fesztivál 2015. május 23-31. A Támogatási Szerződésben foglaltak szerint nyilatkozom, hogy a III. Pécsi Családi Fesztivál

Részletesebben

KIMUTATÁS A 2011-2012-ES TÁMOGATÁSI IDŐSZAKRA JÓVÁHAGYOTT TÁMOGATÁSI ÖSSZEGEKRŐL (2012.01.04.) személyi. tárgyi eszköz utánpótlásfejlesztés

KIMUTATÁS A 2011-2012-ES TÁMOGATÁSI IDŐSZAKRA JÓVÁHAGYOTT TÁMOGATÁSI ÖSSZEGEKRŐL (2012.01.04.) személyi. tárgyi eszköz utánpótlásfejlesztés KIMUTATÁS A 2011-2012-ES TÁMOGATÁSI IDŐSZAKRA JÓVÁHAGYOTT TÁMOGATÁSI ÖSSZEGEKRŐL (2012.01.04.) személyi tárgyi eszköz utánpótlásfejlesztés jellegű képzési beruházás, közreműködői ráfordítás jogcímen felújítás

Részletesebben

ELEKTRONIKUS HÍRKÖZLÉS

ELEKTRONIKUS HÍRKÖZLÉS ELEKTRONIKUS HÍRKÖZLÉS 1. ELEKTRONIKUS HÍRKÖZLÉS HELYE A MINKET KÖRÜLVEVİ VILÁGBAN AZ EMBEREK KOMFORTOS ÉLETKÖRÜLMÉNYÉNEK BIZTOSÍTÁSÁHOZ SZÜKSÉGES 1. AZ ÉPÍTETT MŐVI KÖRNYEZET IGÉNYES KIALAKÍTÁSA LAKÁS

Részletesebben

A Médiatanács 690/2015. (VI. 16.) számú döntésével módosított 1195/2014. (XII.16.) számú döntése egységes szerkezetben 2015.

A Médiatanács 690/2015. (VI. 16.) számú döntésével módosított 1195/2014. (XII.16.) számú döntése egységes szerkezetben 2015. A Médiatanács 690/2015. (VI. 16.) számú döntésével módosított 1195/2014. (XII.16.) számú döntése egységes szerkezetben 2015. július 1-től Műsorterjesztési platformok: M1 DVB-T (HD) DVB-S2 (HD) on-line,

Részletesebben

Munkaerő-piaci helyzetkép. Csongrád megye

Munkaerő-piaci helyzetkép. Csongrád megye CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONTJA Munkaerő-piaci helyzetkép Csongrád megye 2013. április 6721 Szeged, Bocskai u. 10-12. +36 (62) 561-561 +36 (62) 561-551 www.csmkh.hu csongradkh-mk@lab.hu

Részletesebben

Helyismereti elektronikus könyvtárak és portálok (és egyéb elektronikus tartalmak: képeslapgyűjtemények stb.)

Helyismereti elektronikus könyvtárak és portálok (és egyéb elektronikus tartalmak: képeslapgyűjtemények stb.) MEGYEI Helyismereti elektronikus könyvtárak és portálok (és egyéb elektronikus tartalmak: képeslapgyűjtemények stb.) Verseghy Ferenc Elektronikus Könyvtár http://www.vfmk.hu/vfek Jász-Nagykun-Szolnok Megyei

Részletesebben

A MAGYAR VÁROSOK SZÖVETSÉGÉNEK SZERVEI

A MAGYAR VÁROSOK SZÖVETSÉGÉNEK SZERVEI A MAGYAR VÁROSOK SZÖVETSÉGÉNEK SZERVEI 1. Dr. Toller László polgármester 7621 Pécs, Széchenyi tér 1. Tel: 72/ 533-807 Fax: 72/ 212-049 E-mail: tollerl@ph.pecs.hu 2. Társelnök: Dr. Magyar Levente polgármester

Részletesebben

Az ERSTE Bank Alapkezelő Rt. Erste Garantált Zártvégű Származtatott Befektetési Alap 4. hirdetménye

Az ERSTE Bank Alapkezelő Rt. Erste Garantált Zártvégű Származtatott Befektetési Alap 4. hirdetménye Az ERSTE Bank Alapkezelő Rt. Erste Garantált Zártvégű Származtatott Befektetési Alap 4. hirdetménye 1. A kibocsátó megnevezése Az ERSTE Bank Alapkezelő Rt. (székhely: 1075 Budapest, Madách I. út 13-15.)

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT NYILVÁNOS SORSOLÁS. Budapest, 2015. március 10.

2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT NYILVÁNOS SORSOLÁS. Budapest, 2015. március 10. Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ NYILVÁNOS SORSOLÁS Budapest, 2015. március 10. 1 ORSZÁGOS DÖNTŐ SORSOLÁS Budapest, 2015. március 10. (kedd),

Részletesebben

Az ÁNTSZ EGÉSZSÉGNEVELŐ MUNKÁJA

Az ÁNTSZ EGÉSZSÉGNEVELŐ MUNKÁJA Az ÁNTSZ EGÉSZSÉGNEVELŐ MUNKÁJA Sinyiné Nagy Éva ÁNTSZ Dél-alföldi Regionális Intézete Békéscsaba, 2010. 09.29. A Dél-alföldi régió 254 település Régiós egészségvédelmi struktúra ÁNTSZ Dél-alföldi Regionális

Részletesebben

Szóbeli érettségi témakörök spanyol nyelv - 2016

Szóbeli érettségi témakörök spanyol nyelv - 2016 Szóbeli érettségi témakörök spanyol nyelv - 2016 1.Személyes vonatkozások, család A vizsgázó személye, életrajza, életének fontos állomásai (fordulópontjai) Családi élet, családi kapcsolatok A családi

Részletesebben

1) Bartók Béla Művelődési Ház, Könyvtár és Városi

1) Bartók Béla Művelődési Ház, Könyvtár és Városi 1) Bartók Béla Művelődési Ház, Könyvtár és Városi Ács Sportcsarnok Zichy kastély 2941 Ács, Zichy park 1. Telefon szám 34/385-043; 20/329-69-93 Fax szám 34/385-042 E-mail: nemethgyula70@gmail.com Honlap:

Részletesebben

Pest megye. Név cím telefonszám Budapet

Pest megye. Név cím telefonszám Budapet Név cím telefonszám Budapet 1047 Budapest Váci u. 61-63. 1/272-1150 1103 Budapest Gyömrői u. 1-5. 1/357-6660 1083 Budapest Práter u. 44-48. 1/299-0377 1164 Budapest Vidám vásár u. 36. 1/402-3990 Fogarasi-Buda

Részletesebben

epatológia 2013 GYEMSZI Semmelweis Egyetem

epatológia 2013 GYEMSZI Semmelweis Egyetem epatológia 2013 GYEMSZI Semmelweis Egyetem Hazai patológia problémája Krónikus súlyos patológus hiány Megoldás központi patológus rezidens létszám fejlesztés (?) epatológia fejlesztés (akut kezelés) Előzmény

Részletesebben

"Adni öröm" gyűjtőhelyek

Adni öröm gyűjtőhelyek "Adni öröm" gyűjtőhelyek Spar Ajka, Ifjúság u. 9. Spar Baja, Bernhardt S. u.77. Spar Baja, Jelky tér 4. Spar Balassagyarmat, Mikszáth K. u.14. Spar Balassagyarmat, Rákóczi fej. út 56. Spar Balatonfüred,

Részletesebben

Sodexho Pass utalványokat értékesítı posták (A * jelölt postákon KULTÚRA utalvány is vásárolható)

Sodexho Pass utalványokat értékesítı posták (A * jelölt postákon KULTÚRA utalvány is vásárolható) Bács-Kiskun megye 6501 Baja Oroszlán utca 5. Baja 1 posta Bács-Kiskun megye 6503 Baja Dózsa György utca 161. Baja 3 tanposta Bács-Kiskun megye 6301 Kalocsa Szent István utca 44 Kalocsa posta Bács-Kiskun

Részletesebben

RECHNITZER JÁNOS mint fentebb jeleztük újabb szervezetek jöttek létre. Vidéken csökkent az intézmények száma, míg a fővárosban kisebb mértékben emelkedett, ugyanakkor megnőtt az intézményi méret, nagyobb

Részletesebben

BELSŐ FERENCVÁROS REHABILITÁCIÓ

BELSŐ FERENCVÁROS REHABILITÁCIÓ BELSŐ FERENCVÁROS REHABILITÁCIÓ 2004. ÉVI ÉRTÉKELÉS 2005. ÉVI PROGRAM 2004. december hó Készítette: Főépítészi Iroda 1 TARTALOMJEGYZÉK ÖSSZEFOGLALÁS 2004. ÉVI ÉRTÉKELÉS A városrészt érintő változások,

Részletesebben

Dr. Mezős Tamás, Elnök Kulturális Örökségvédelmi Hivatal 1014 Budapest, Táncsics Mihály utca 1.

Dr. Mezős Tamás, Elnök Kulturális Örökségvédelmi Hivatal 1014 Budapest, Táncsics Mihály utca 1. Dr. Mezős Tamás, Elnök Kulturális Örökségvédelmi Hivatal 1014 Budapest, Táncsics Mihály utca 1. Tárgy: Roma Parlament (VIII. Tavaszmező u.6.) és Műteremház és Művészkert (VIII. József u. 37.) műemlékvédelmi

Részletesebben

Körös Volán Zrt. Közös üzemeltetésű vonalak/vonalszakaszok 1. számú táblázat

Körös Volán Zrt. Közös üzemeltetésű vonalak/vonalszakaszok 1. számú táblázat Körös 1079 Budapest - Gyula Körös 1079 Budapest, Népliget - Komádi,kh. Volánbusz Körös 1079 bony, Kossuth tér - Szolnok,aut.áll Kunság Körös 1079 Szolnok, aut.áll. - Törökszentmiklós,aut.áll. Borsod, Jászkun,Volánbusz

Részletesebben

BEMUTATKOZIK A SZENTESI FELSŐPÁRTI ÓVODA

BEMUTATKOZIK A SZENTESI FELSŐPÁRTI ÓVODA BEMUTATKOZIK A SZENTESI FELSŐPÁRTI ÓVODA A Szentesi Felsőpárti Óvoda öt óvodából áll: Intézményvezető: Geréné Dunaháti-Vas Márta (megbízása: 2013. augusztus 16-tól 2018. augusztus 15-ig szól) Int. vez.

Részletesebben

2007. június 8-án Stockholmban adták át a 2006-os Europa Nostra Díjakat. A Ferihegyi Repülőtér I. Termináljának felújítása és a New York Palota és

2007. június 8-án Stockholmban adták át a 2006-os Europa Nostra Díjakat. A Ferihegyi Repülőtér I. Termináljának felújítása és a New York Palota és 26. Az EU Kulturális Örökség Díja és Magyarország Az EU Kulturális Örökség Díja és Magyarország 2007. június 8-án Stockholmban adták át a 2006-os Europa Nostra Díjakat. A Ferihegyi Repülőtér I. Termináljának

Részletesebben

MENETRENDI ÉRTESÍTÉS

MENETRENDI ÉRTESÍTÉS DAKK-5/2014-2015. MENETRENDI ÉRTESÍTÉS a Hivatalos Volán Autóbusz Menetrend Dél-alföldi régió területére érvényes menetrendi köteteihez A DAKK Dél-alföldi Közlekedési Központ Zrt. 2015. június 16-tól (keddtől)

Részletesebben

2014. évi támogatások

2014. évi támogatások 2014. évi támogatások Sorsz. Támogatás kedvezményezettjének a neve Támogatás összege (Ft) Támogatás célja Támogatási program megvalósíátásnak helye 1. Kispályás Műfüves Nonprofit Kft. 1 640 000 Ft 2014.

Részletesebben

Építő közösségek 3. ütem TÁMOP-3.2.3/A-11/1 Az ART nem árt! Ütemterv

Építő közösségek 3. ütem TÁMOP-3.2.3/A-11/1 Az ART nem árt! Ütemterv Építő közösségek 3. ütem TÁMOP-3.2.3/A-11/1 Az ART nem árt! Ütemterv Időpont Csoportok Tevékenység Helyszín 2012. augusztus Pedagógusok, művésztanárok, team-megbeszélés, előkészítés menedzsment 2012. augusztus

Részletesebben