Mű Terem Galéria 17-én 15 óra

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Mű Terem Galéria 17-én 15 óra"

Átírás

1 Kölcsey Emlékház Álmosd, Kölcsey utca 11. Az egyetlen épségben megmaradt Kölcsey kúria, melyhez Kölcsey Ferenc között kötődött. Az 1700-as évek második felében épült, népi klasszicista stílusban. Az épület felében róla szóló kiállítás, a másik felében a hajdúsági művészek képtárát, és pincéjében érmelléki szőlészeti kiállítást tekinthetnek meg az idelátogatók. szombat: vasárnap: Álmosdi körséták Útvonal: Kölcsey Emlékház - Post-Mail-Art-Kádár féle magángyűjtemény - Református templom - Kovácsműhely - Katolikus templom - Miskolczy park. mindkét nap 11 és 15 órakor Kölcsey Emlékház 1 óra Kovácsműhely Álmosd, Rákóczi u. 2. Vezetés lesz A műhely tulajdonosa Mucsi Mihály volt. Az 1970-es években még munkálkodott benne. Eredeti valóságában, szerszámokkal, eszközökkel együtt vásárolta meg a Műemlékvédelem és Nagyközségi Közös Tanács. Ma is működőképes. szombat: vasárnap: Debreceni Művelődési Központ Józsai Közösségi Háza Debrecen, Szentgyörgyfalvi u. 9. KULTÚRHÁZAK ÉJJEL NAPPAL A 2007-ben épült, 700 négyzetméteres, közösségi központ tágas, korszerűen berendezett közösségi létesítmény. szombat: Kiállítás és koncert 17-én 10 órától Buka László festő és tanár kiállítása óráig Kézműves játszóház. 16 órától Népzene-néptánc-táncház. 17 órától Baráti beszélgetés a képzőművészetről Buka László festőművésszel óráig Wass Albert meséi - Simó József a Gróf Czegei-Wass alapítvány elnöke közreműködésével, a Debreceni Gitár kvartett és a Valcer Táncstúdió műsora. Együttműködő partner: A Józsai Református Egyházközösség. DMK Józsai Közösségi Ház 17-én 10 órától Mű-Terem Galéria Debrecen, Batthyány u. 24. KULTÚRHÁZAK ÉJJEL NAPPAL Vezetés lesz Infoanyag lesz A Debreceni Mű-Terem Galéria klasszicista és részben román stílusú, műemlék jellegű 18. századi épület, melyet a XIX. században átépítettek. szombat: Galéria a Cívisházban 15 órától: Művészeti játszóház Rácz Imre művész tanár és Nagy Marianna múzeumpedagógus irányításával. Akciófestés zenei eszközökről. 17 órától: Mű Terem Galéria 10 éve a művészetért - Illusztrált előadás órától: A szecessziós építészet remekei Debrecenben Virányi Zsolt műemlék felügyelő illusztrált előadása. 18 órától: Rendhagyó tárlatvezetés Kapcsa János festőművész emlékkiállításán. 18:30 órától Liszt műveket játszanak az Ebesi Arany János Művészeti Iskola diákjai zongorán.

2 Mű Terem Galéria 17-én 15 óra Debreceni Honvédtemető és Mauzóleum Debrecen, Honvédtemető u. 36. A Hősök Mauzóleuma 1932-ben épült Debrecen lakosainak adományából dr. Lechner Jenő és Szontágh Pál tervei alapján. Az épület előtt a Haldokló oroszlán című, az 1848/49-es szabadságharc emlékére állított szobor található, melyet 1861-ben Marschalkó János szobrászművész készített. szombat: 8-18 vasárnap: 8-18 Debreceni Művelődési Központ Belvárosi Közösségi Háza HAJDÚ-BIHAR Debrecen, Kossuth u. 1. KULTÚRHÁZAK ÉJJEL NAPPAL Vezetés lesz Infoanyag lesz A ház, Debrecen első Takarékpénztára, között, későszecessziós stílusban épült Rimanóczy Kálmán, neves nagyváradi építész, tervei alapján a Piac u , illetve a Kossuth utca 1. szám alatt. Az épületben egykor kaszinó is működött társalgóteremmel, biliárdszobával és az impozáns díszteremmel ben a belső tereket felújította a debreceni önkormányzat. szombat: Menyhárt Józsefre emlékezünk - kiállításmegnyitó Debreceni Művelődési Központ Belvárosi Közösségi Háza 17-én 15 óra Debreceni Művelődési Központ Tímárház, Kézművesek háza Debrecen, Nagy Gál István u. 6. KULTÚRHÁZAK ÉJJEL NAPPAL Vezetés lesz Mozgáskorlátozottak számára alkalmas A Tímárház Debrecen legjelentősebb, eredeti helyszínen megőrzött ipartörténeti emléke. Az állandó tímártörténeti kiállítása méltó emléket állít e nagy múltú debreceni mesterségnek. Időszaki kiállító tereiben a debreceni, valamint a térség és az ország kortárs kézművesei, illetve közösségei mutatják be legújabb munkáikat. szombat: Debreceni Művelődési Központ Homokkerti Közösségi Ház Debrecen, Szabó Kálmán u. 68. KULTÚRHÁZAK ÉJJEL NAPPAL Infoanyag lesz A több mint 60 éves, országos hírű Debreceni Népi Együttes, a Motolla Egyesület és számos további civil szervezet otthona. szombat: Bartók nyomdokain a Motollával Meghívott vendég: Dresch Mihály érdemes művész. A kézműves sarokban természetes anyagokból játékok készítése, gyimesi táncház, daltanulás, Bartók öröksége címmel beszélgetős koncert Dresch Mihály szaxofon művésszel. Homokkerti Közösségi Ház 17-én 15 óra Szent Lőrinc Katolikus templom Ebes, Ady Endre u. 6.

3 A Szent Lőrinc Katolikus templom ünnepélyes alapkőletételére június 7-én került sor. A 182 négyzetméter alapterületű templom és hitoktató terem Kováts Ákos építészmérnök tervei alapján készült el. 17-én 9 órakor "Hozzád sétálunk, Uram..." szakvezetéses séta indul Eignerné Bartusz Andrea vezetésével, időtartam: 1 óra. szombat: 9-12 Üvegablak készítés A Szent Lőrinc Katolikus templom ólomüveg ablakainak (L. Szabó Erzsébet üvegtervező iparművész alkotása) megtekintése. A Széchényi Ferenc Tájmúzeumban kézműves foglalkozás keretén belül készíthetnek hasonló alkotásokat. Ebes, Széchényi Ferenc Tájmúzeum (Ady Endre u. 6-8.) 17-én órakor Zeleméri Templomrom Hajdúböszörmény, Bodaszőlői bekötőút A gótikus templomrom Debrecen felé indulva, a bodaszőlői bekötőúton érhető el. A város legrégibb műemléke ez, a pápai tizedjegyzék említi 1332-ben. A templom egy neolitkori mesterséges halmon épült. A Zeleméri családnak nevet adó falu gótikus plébániatemploma a XVII. század elején pusztult el. szombat: 0-24 vasárnap: 0-24 Káplár Emlékház Hajdúböszörmény, Hortobágy u. 10. Vezetés lesz Infoanyag lesz A Káplár Miklós Emlékház az 1853-ban épült népi műemlékben a Hortobágy és a Hajdúság festőjeként ismert művész emlékkiállítása tekinthető meg. Minden egész órakor indul a sétavezetés az épület megtekintésére. Hajdúház Hajdúböszörmény, Hunyadi J. krt. 2/a. A megye utolsó hajdúháza, mely a nagyméretű háromosztatú alföldi gazdag parasztház bemutatását teszi lehetővé. A széles deszkamennyezetes kettős, kerek féloszlopos, vaskos pillérű, kosár boltíves tornácú ház szervesen illeszkedik a város történelmi, turisztikai, népművészeti értékei közé. Minden egész órakor indul sétavezetés az épület megtekintésére. Zsinagóga Hajdúböszörmény, Kassa u ban épült, keleti hatású, és az ortodox zsidó vallás minden elemét jól követő templom. A nyeregtetős, oromzatos épület romantikus stíluselemekkel kialakított főhomlokzata háromtengelyes, a bejárat hangsúlyos kiemelésével. Jelenlegi állapota sajnos romos, felújításra szorul. Minden egész órakor indul sétavezetés a Zsinagóga megtekintésére. Hajdúsági Múzeum Hajdúböszörmény, Kossuth u. 1. Vezetés lesz Infoanyag lesz A régészeti, helytörténeti, néprajzi, művészeti kiállítás jelentős tárgyi anyaggal mutatja be a Hajdúság történetét és néprajzát. Minden egész órakor indul sétavezetés a Múzeum megtekintésére.

4 Tájházak Hajdúböszörmény, Polgári u A népi építészet emlékeit őrzi a Polgári utca egyik zugának öt paraszti porta alkotta épületegyüttese, mely egyszerű, alföldi típusú lakóházakból és gazdasági épületekből áll. A házak a XVIII. század vége és a XIX. század közepe között épültek. Minden egész órakor indul sétavezetés a Tájházak megtekintésére. Sallay-ház Hajdúhadház, Bercsényi u. 13. Vezetés lesz Infoanyag lesz Az 1920-ban épült lakóház a vidéki kisvárosok polgári életmódját mutatja be. Az épületben található a település első fürdőszobája is. A házhoz tartozó telek (közel 1 hold) a hagyományos gazdálkodást reprezentálja. A Pillantás a múltba séta 18-án 14 órakor, időtartama: 1 óra. vasárnap: Kistérségi barangoló Hajdúsámson város bemutatkozása. Hajdúhadház, Hajdúhadházi Galéria (Dr. Földi János u. 8.) 18-án 16 óra Kurucz Albert Falumúzeum Konyár, Rákóczi u. 26. A Kurucz Albert Falumúzeum 2 éve létesült önerőből. Helyiségeiben a több évszázados paraszti életmód tárgyi emlékei, használati eszközei, valamint a népi iparművészet ragyogó táljai, edényei. szombat: vasárnap: Ady Endre Általános Művelődési Központ, Népi Kismesterségek, Szolgáltató Mesterségek Szakiskolája Nádudvar, Ady tér 10. KULTÚRHÁZAK ÉJJEL NAPPAL Az épület az Ybl-díjas Szente Gábor és Maglózcky Tibor építészek tervei alapján ban épült, eredeti rendeltetése szerint is a közművelődést szolgálta. Kézműves szakiskolai egysége egy 1851-es építésű, néhány éve felújított épületben és egy új építésű faszerkezetű, fonott, tapasztott falú épületben működik. szombat: 9-19 IX. Nádudvar napja a hagyományok jegyében városnapi program Kézművesek utcája, kulturális programok. Nádudvar, Művelődési Központ előtt tér 17-én óra Református Templom Nádudvar, Fő u A barokk stílusú református templom 1774-ben készült. Mai formáját az ban nyerte el ben a toronysisakot vörösréz, 1927-ben a templom tetejét horgonyzott lemez borításúra cserélték. A toronyban három harang lakik. Angster-orgonáját 1887-ben készítették óta műemlék. szombat: vasárnap: 10-13

5 Nádudvari Kincsesház Nádudvar, Kossuth tér 5. Az épület a város első közfürdője volt, 1901-ben épült. Fürdőházként az 1960-as évek közepéig működött. Jelenleg Kincsesházként működik. szombat: Római Katolikus Templom Nádudvar, Kossuth u. 1. A kora klasszicista stílusú római katolikus templomot szeptember 13- án szentelte fel Nováky József egri érsek. Oltárképét Balkay Pál egri festő készítette, a Szent Kereszt felmagasztalását ábrázolja. Műemléki védelem alatt áll. szombat: vasárnap: Régi Nagymalom - NAGISZ Rt. 1. számú takarmányboltja Nádudvar, Tolbuchin u. Az épület eredetileg malomként működött, Nagymalom vagy Futó-malom néven ismert ban a földesi birtokos Bogdány-testvérek építtették. Az as években a környék legtisztább lisztjét itt őrölték. A malmot több tulajdonosváltás után Futó Imre vette meg 1940-ben, 1948-ig, az államosításig üzemeltette. szombat: 9-19 Vécsey-Kúria, Ligetalja Könyvtár Nyíracsád, Kassai u. 4. Vezetés lesz Nyíracsád, központjában található Vécsey Kúria, mely a XVIII. sz. végén épült, 1958-ban átalakították. Ma az épületben kapott helyet a település könyvtára az acsádi régi fotók állandó kiállítása. 17-én 10 órakor Helytörténeti vetélkedő. szombat: Karacs Ferenc Múzeum Püspökladány, Kossuth u. 28. A püspökladányi Karacs Ferenc Múzeum állandó és időszaki kiállításai: A Bihari-Nagysárrét története a lecsapolástól 1914-ig. Karacs Ferenc élete és munkássága. Időszaki kiállítás: Benkő Lilla festőművész önálló kiállítása Havanna címmel, témája: Egy kitalált világ. szombat: vasárnap: Családi nap a Karacs Ferenc Múzeumban A Sárrét adományai és hagyományai, A fa és vessző napja. Karacs Ferenc Múzeum 18-án 14 óra Püspökladányi séta Útvonal: Kossuth utca - Rákóczi utca - Vasútállomás - vissza Hősök tere - Dísztér - Püspökladány nevezetes középületei, terei. 18-án 15 óra Karacs Ferenc Múzeum 1 óra Rhédey-kastély Zsáka, Felszabadulás útja 18.

6 Vezetés lesz Infoanyag lesz A zsákai Rhédey-kastélyt 1858-ban építtette gróf Rhédey Gábor. Az épületben található Madarász Gyula festőművész állandó kiállítása. A termekben megtekinthetőek a Zsákai Művésztelep és a Zsákai Ikonfestő Tábor alkotásai. szombat: 9-12 vasárnap:

SZÁLKA. Ebből szántó 198,3 ha gazdasági erdő 1082 ha (összes erdő) védett terület 933 ha (NATURA 2000 az erdőből) ipari hasznosítású - terület

SZÁLKA. Ebből szántó 198,3 ha gazdasági erdő 1082 ha (összes erdő) védett terület 933 ha (NATURA 2000 az erdőből) ipari hasznosítású - terület SZÁLKA 1. A település területére vonatkozó információk: Teljes terület 1707,6 ha Ebből szántó 198,3 ha gazdasági erdő 1082 ha (összes erdő) védett terület 933 ha (NATURA 2000 az erdőből) ipari hasznosítású

Részletesebben

Rendőri szerv: Hajdú-Bihar megyei Rendőr-főkapitányság szeptember hónapra tervezett sebességmérések

Rendőri szerv: Hajdú-Bihar megyei Rendőr-főkapitányság szeptember hónapra tervezett sebességmérések Nap Mérés tervezett ideje Mérés tervezett helye szeptember 01. vasárnap Rendőri szerv: Hajdú-Bihar megyei Rendőr-főkapitányság 2013. szeptember hónapra tervezett sebességmérések 07.00-09.00 Püspökladány

Részletesebben

HAJDÚ-BIHAR MEGYE. Gyorsadatok a évi könyvtári munkáról VÁROSOK. Közvetlenül (helyben) használt. Személyes (helybeni) használat összesen

HAJDÚ-BIHAR MEGYE. Gyorsadatok a évi könyvtári munkáról VÁROSOK. Közvetlenül (helyben) használt. Személyes (helybeni) használat összesen HAJDÚ-BIHAR MEGYE Gyorsadatok a 008. évi könyvtári munkáról VÁROSOK Sorszám száma gyar. n dolgozók. 406 Megyei Könyvtár Bem tér 9. 947 5 98 99 59 0 9 9 57 00 Városi Könyvtár Piac u. 68. 5 0 9 9 5 705 585

Részletesebben

Rendőri szerv: Hajdú-Bihar megyei Rendőr-főkapitányság december hónapra tervezett sebességmérések

Rendőri szerv: Hajdú-Bihar megyei Rendőr-főkapitányság december hónapra tervezett sebességmérések Nap Mérés tervezett ideje Mérés tervezett helye 07.00-09.00 4-es sz. főút Püspökladány - Kaba közötti 09.10-11.10 Püspökladány, Karcagi utca 11.20.-12.30 Püspökladány, Petőfi utca 13.40-15.00 4-es sz.

Részletesebben

neve címe vezetője Kossuth u Dózsa Gy. u Kossuth tér Köztársaság tér Kálvin tér Kölcsey u. 7.

neve címe vezetője Kossuth u Dózsa Gy. u Kossuth tér Köztársaság tér Kálvin tér Kölcsey u. 7. Sorszám Település KSH-és megyekód 1. Bagamér 0920011-HB Bagamér i Közművelődési 2. Balmazújváros 0902918-HB Lengyel Menyhért i Nyilvános könyvtár neve címe vezetője Kossuth u. 5. 4286 Dózsa Gy. u. 1. 4060

Részletesebben

Hajdú-Bihar megyei Rendőr-főkapitányság. 2015. március hónapra tervezett sebességmérések

Hajdú-Bihar megyei Rendőr-főkapitányság. 2015. március hónapra tervezett sebességmérések Mérés napja Mérés tervezett ideje Mérés tervezett helye március 01., vasárnap március 02., hétfő Hajdú-Bihar megyei Rendőr-főkapitányság 2015. március hónapra tervezett sebességmérések 06.40-08.50 Debrecen,

Részletesebben

Hajdú-Bihar megyei Rendőr-főkapitányság. 2015. június hónapra tervezett sebességmérések

Hajdú-Bihar megyei Rendőr-főkapitányság. 2015. június hónapra tervezett sebességmérések Mérés napja Mérés tervezett ideje Mérés tervezett helye június 01., hétfő Hajdú-Bihar megyei Rendőr-főkapitányság 2015. június hónapra tervezett sebességmérések 06.40-08.50 354-es számú főút Debrecen-Bocskaikert

Részletesebben

Tel:52/523-817. Földügyi Székház Kossuth u. 12-14 Tel:52/523-816. Földügyi Székház Kossuth u. 12-14. Tel: 52/523-817

Tel:52/523-817. Földügyi Székház Kossuth u. 12-14 Tel:52/523-816. Földügyi Székház Kossuth u. 12-14. Tel: 52/523-817 I. Körzetközpont: Debrecen, Kossuth u. 12-14. Központ vezető: Nagy Judit e-mail: debrecenfg@mgszh.gov.hu Tel:52/523-817 Nagy Judit 70/436-2825 Debrecen Földügyi Székház Kossuth u. 12-14 Tel:52/523-816

Részletesebben

Szakmai beszámoló. A NKA támogatását ezúton is tisztelettel köszönjük.

Szakmai beszámoló. A NKA támogatását ezúton is tisztelettel köszönjük. Szakmai beszámoló A Türr István Múzeum Csillagmesék címmel Baján, 2017. június 24-én, Szent Iván éjszakáján 5 helyszínen, 6 órán át, 26 féle kulturális, kulináris programmal várta látogatóit. A Nemzeti

Részletesebben

Zalaegerszegi Diákkonferencia 2013. 4. 19-21.

Zalaegerszegi Diákkonferencia 2013. 4. 19-21. Zalaegerszegi Diákkonferencia 2013. 4. 19-21. Péntek reggel az iskola udvarról indultunk az Igazgató Úrral, Csák tanár úrral és diák társammal Szőke Szilviával. Hosszú út elébe néztünk, pontosan még mi

Részletesebben

SZÉKESFEHÉRVÁR KULTURÁLIS INTÉZMÉNYEI, FEJLESZTÉSI IRÁNYAI, KULTURÁLIS ARCULATA ÉS PROGRAMJAI

SZÉKESFEHÉRVÁR KULTURÁLIS INTÉZMÉNYEI, FEJLESZTÉSI IRÁNYAI, KULTURÁLIS ARCULATA ÉS PROGRAMJAI SZÉKESFEHÉRVÁR KULTURÁLIS INTÉZMÉNYEI, FEJLESZTÉSI IRÁNYAI, KULTURÁLIS ARCULATA ÉS PROGRAMJAI 17 Székesfehérvár kulturális intézményrendszere és hálózata sokszínû, tarka, gazdag és változatos képet mutat.

Részletesebben

S O M O G Y M E G Y E I M Ú Z E U M O K I G A Z G A T Ó S Á G A H Í R L E V É L

S O M O G Y M E G Y E I M Ú Z E U M O K I G A Z G A T Ó S Á G A H Í R L E V É L Kedves Látogatónk! S O M O G Y M E G Y E I Hírlevelünkben legújabb kiállításainkat és aktuális programjainkat ajánljuk figyelmébe! Programok: Népi kalendárium 2011.április 16. Februárban útjára indítottunk

Részletesebben

GYULAI LÁTNIVALÓK. Gyulai vár

GYULAI LÁTNIVALÓK. Gyulai vár GYULAI LÁTNIVALÓK Az árak és a nyitva tartás a leírásban csak tájékoztató jellegűek, kérlek benneteket, hogy mindig kérjetek friss információt ez ügyben! Gyulai vár A gyulai vár a 15.század első felében

Részletesebben

Hajdú-Bihar megyei Rendőr-főkapitányság. 2015. december hónapra tervezett sebességmérések

Hajdú-Bihar megyei Rendőr-főkapitányság. 2015. december hónapra tervezett sebességmérések Mérés napja Mérés tervezett ideje Mérés tervezett helye december 01., kedd Hajdú-Bihar megyei Rendőr-főkapitányság 2015. december hónapra tervezett sebességmérések 05.40-08.00 354-es számú főút Debrecen-Bocskaikert

Részletesebben

Hajdú-Bihar megyei Rendőr-főkapitányság. 2015. november hónapra tervezett sebességmérések

Hajdú-Bihar megyei Rendőr-főkapitányság. 2015. november hónapra tervezett sebességmérések Mérés napja Mérés tervezett ideje Mérés tervezett helye november 01., vasárnap Hajdú-Bihar megyei Rendőr-főkapitányság 2015. november hónapra tervezett sebességmérések 15.10-17.10 4-es számú főút Debrecen-Hajdúszoboszló

Részletesebben

Turisztikai vonzerővé fejleszthető kastélyok és kúriák Hajdú-Bihar megyében. Virág Zsolt Magyar Kastélyprogram Nkft. / Magyar Kastélylexikon

Turisztikai vonzerővé fejleszthető kastélyok és kúriák Hajdú-Bihar megyében. Virág Zsolt Magyar Kastélyprogram Nkft. / Magyar Kastélylexikon Turisztikai vonzerővé fejleszthető kastélyok és kúriák Hajdú-Bihar megyében Virág Zsolt Magyar Kastélyprogram Nkft. / Magyar Kastélylexikon Hajdú-Bihar megye mai területén egykor 186 kastély és kúria állt.

Részletesebben

Hajdú-Bihar megyei Rendőr-főkapitányság. 2016. január hónapra tervezett sebességmérések

Hajdú-Bihar megyei Rendőr-főkapitányság. 2016. január hónapra tervezett sebességmérések Mérés napja tervezett ideje Mérés tervezett helye január 01., péntek Hajdú-Bihar megyei Rendőr-főkapitányság 2016. január hónapra tervezett sebességmérések 05.40-08.00 Debrecen, Lóverseny utca 08.10-10.00

Részletesebben

Fogadó intézmények listája

Fogadó intézmények listája Fogadó intézmények listája 1. DEBRECEN-NAGYERDEI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG 2. MAGYAR VÖRÖSKERESZT HAJDÚ-BIHAR MEGYEI SZERVEZETE 3. DEBRECENI KATASZTRÓFAVÉDELMI KIRENDELTSÉG 4. ZSUZSI ERDEI VASÚT NONPROFIT

Részletesebben

HELYI VÉDETT ÉPÜLETEK

HELYI VÉDETT ÉPÜLETEK 1 KALOCSA VÁROS ÉRTÉKVÉDELMI RENDELET FOTÓMELLÉKLET Az értékvédelmi rendelet alkalmazása során a fotók alatt lévő megjegyzések szerint kell eljárni!! HELYI VÉDETT ÉPÜLETEK Alkony utca 8. Újvárosi óvoda

Részletesebben

"Biciklitôl az űrhajóig" (A. Bak Péter magángyűjteménye) Kedves művészetszeretô, múzeumlátogató Közönség!

Biciklitôl az űrhajóig (A. Bak Péter magángyűjteménye) Kedves művészetszeretô, múzeumlátogató Közönség! "Biciklitôl az űrhajóig" (A. Bak Péter magángyűjteménye) Kedves művészetszeretô, múzeumlátogató Közönség! Meghívom Önt a Városligetben lévô Közlekedési Múzeumba, ahol az Erzsébet teremben rendeztek kiállítást

Részletesebben

Együttműködési megállapodások 2015/2016-es tanév

Együttműködési megállapodások 2015/2016-es tanév Együttműködési megállapodások 2015/2016-es tanév N é v C í m 1. Szer-telen Fiatalokért Szolnok Közhasznú 5000 Szolnok, Batthyány u. 8. Egyesület 2. Tiszazugi Földrajz Múzeum 5340 Tiszaföldvár, Kossuth

Részletesebben

4025 Debrecen Piac u. 41. Lukács Györgyné. 4150 Püspökladány IV. Béla u. 5. Kiss János 54/ 453-127 4100 Berettyóújfalu Kossuth u. 6.

4025 Debrecen Piac u. 41. Lukács Györgyné. 4150 Püspökladány IV. Béla u. 5. Kiss János 54/ 453-127 4100 Berettyóújfalu Kossuth u. 6. Hajdú Bihar Megyei Ernyőszervezetek Szervezet neve Ir. Szám Település Cím Képviselő Telefon E-mail cím A Zöldkereszt Munkavállalóinak Érdekvédelmi 4025 Debrecen Piac u. 41. Lukács Györgyné Az Oltalom Kősziklája

Részletesebben

Történelmi Veszprém Klasszikus városnézés 2-2,5 órában

Történelmi Veszprém Klasszikus városnézés 2-2,5 órában Történelmi Veszprém Klasszikus városnézés 2-2,5 órában Találkozó: Óváros tér/köd utcai parkoló Időtartam: 2-2,5 óra Ismerkedés Veszprémmel és a várnegyeddel Azoknak ajánljuk, akik előszőr járnak a városban,

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából Tájékoztató az Alapítvány elmúlt éves munkájáról 2012. novemberében a 13. születésnap alkalmából

Részletesebben

A rendezvény neve, jellege. szervezıje. Egyesülete Püspökladányi Határok nélkül Egyesület

A rendezvény neve, jellege. szervezıje. Egyesülete Püspökladányi Határok nélkül Egyesület A rendezvény ideje A rendezvény neve, jellege A rendezvény szervezıje A rendezvény helyszíne 2011. február 9. 90 éves a Vöröskereszt ifjúsági szervezete 2011. február 11. Látássérültek farsangi rendezvénye,

Részletesebben

ÉRTÉKVIZSGÁLAT BATTONYA VÁROS TELEPÜLÉSKÉPI RENDELETÉHEZ

ÉRTÉKVIZSGÁLAT BATTONYA VÁROS TELEPÜLÉSKÉPI RENDELETÉHEZ ÉRTÉKVIZSGÁLAT BATTONYA VÁROS TELEPÜLÉSKÉPI RENDELETÉHEZ Értékvizsgálat 2 KÉSZÍTETTE: Tér és Terület Kft. Gyula, Hajnal utca 25/2. Szöveg: Torma Gyöngyi, vezető tervező É1, SZÉS5, TT-1/04-0135/2006 okl.

Részletesebben

Munkácsy emlékezete Csabán

Munkácsy emlékezete Csabán Munkácsy emlékezete Csabán 2014. március 4. Békéscsaba, Fő tér (Fiume szálloda) 1906-ban. Képeslap fekete-fehér fotója. Levéltári jelzet: XV.9./177. Őrzés helye: Munkácsy Mihály Múzeum, 17 849 Békéscsaba,

Részletesebben

OM azon. név vezeto helység megye utca hsz irsz 031181 Általános Muvelodési Központ Bézi Zsuzsa Sáp Hadú-Bihar Fo u. 18-20. 4176

OM azon. név vezeto helység megye utca hsz irsz 031181 Általános Muvelodési Központ Bézi Zsuzsa Sáp Hadú-Bihar Fo u. 18-20. 4176 OM azon. név vezeto helység megye utca hsz irsz 031181 Általános Muvelodési Központ Bézi Zsuzsa Sáp Hadú-Bihar Fo u. 18-20. 4176 031206 Vásárhelyi Pál Gimnázium, Általános és Szakképzo Iskola, Diákotthon

Részletesebben

DEBRECENI NYÁRI EGYETEM

DEBRECENI NYÁRI EGYETEM DEBRECENI NYÁRI EGYETEM Az anyanyelvi kultúra megőrzése idegennyelvi környezetben Grundtvig felnőtt tanulói műhely 2010. OKTÓBER 14 24. Október 14. csütörtök 12.00-14.00 Ebéd (Cívis Étterem) 14.00-16.00

Részletesebben

Pomáz, Nagykovácsi puszta

Pomáz, Nagykovácsi puszta Pomáz, Nagykovácsi puszta A Pomáz és Pilisszentkereszt között elhelyezkedő majorság a Pilis védett természeti értékeinek területén fekszik és egyben egy jelentős középkori romegyüttes helyszíne is. Az

Részletesebben

HAJDÚSÁMSON. Elhelyezkedés. Földrajz, természeti adottságok. Történelem. Terület: 69,47 km 2 Lakosság: fő Polgármester: Hamza Gábor

HAJDÚSÁMSON. Elhelyezkedés. Földrajz, természeti adottságok. Történelem. Terület: 69,47 km 2 Lakosság: fő Polgármester: Hamza Gábor HAJDÚSÁMSON Terület: 69,47 km 2 Lakosság: 13.108 fő Polgármester: Hamza Gábor Elérhetőség: Hajdúsámson Nagyközség Önkormányzata 4251 Hajdúsámson, Szabadság tér 5. Telefon: 52/590-590 Fax: 52/590-591 Hajdúsámson

Részletesebben

Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2015.(II.25.) önkormányzati határozata

Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2015.(II.25.) önkormányzati határozata Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2015.(II.25.) önkormányzati határozata Nyírbátor Város 2015.évi Közművelődi Rendezvénytervének elfogadásáról A Képviselő-testület Nyírbátor Város

Részletesebben

MÓRA FERENC MÚZEUM (6720 Szeged, Roosevelt tér 1-3.)

MÓRA FERENC MÚZEUM (6720 Szeged, Roosevelt tér 1-3.) Móra Ferenc Múzeum Kongresszusi kitűzővel ingyenesen látogatható (április 19-22. között, hivatalos látogatási időben): MÓRA FERENC MÚZEUM (6720 Szeged, Roosevelt tér 1-3.) A Városi Múzeumot és a Somogyi-könyvtárat

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 17. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 17. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 17. évfordulója alkalmából Visszapillantó 2015. november 14 Visszapillantó 2015. november 14 A Debreceni Főnix

Részletesebben

Meglévő helyi értékvédelmi adatok felhasználhatósága

Meglévő helyi értékvédelmi adatok felhasználhatósága BALMAZÚJVÁROS HELYI ÉRTÉKVÉDELMI NYILVÁNTARTÁS 2017.. Meglévő helyi értékvédelmi adatok felhasználhatósága A jelenleg is érvényes településrendezési eszközhöz készült örökségvédelmi hatástanulmány. Ennek

Részletesebben

2011. október 5. péntek (Hajdúböszörmény, Városháza /Bocskai tér 1./ Báthory Termében)

2011. október 5. péntek (Hajdúböszörmény, Városháza /Bocskai tér 1./ Báthory Termében) 10 éves a Magyarországi Tájházak Szövetsége 2012. október 4. csütörtök 16.00 17.00 Regisztráció (Népi Hajdúház, 4220 Hajdúböszörmény, Hunyadi J. krt. 2/a) 17.00 19.00 A Hajdúsági Múzeum és városközpont

Részletesebben

ZOMBA. 1. A település területére vonatkozó információk:

ZOMBA. 1. A település területére vonatkozó információk: ZOMBA 1. A település területére vonatkozó információk: Teljes terület 5729 Ebből szántó 4393 gazdasági erdő 356 védett terület 0 ipari hasznosítású 0 terület egyéb 980 Polgármesteri Hivatal: 7173 Zomba

Részletesebben

A XVIII. kerületi nemzetiségi önkormányzatok évi pályázati (program) célú megítélt önkormányzati támogatása

A XVIII. kerületi nemzetiségi önkormányzatok évi pályázati (program) célú megítélt önkormányzati támogatása A XVIII. kerületi nemzetiségi önkormányzatok 201 évi pályázati (program) célú megítélt önkormányzati a Budapest Főváros XVIII. kerületi Bolgár Nemzetiségi Önkormányzat: 1. Bolgár gyermeknapi rendezvény.

Részletesebben

HÉ-1. malomépület építmény (egyedi védelem) jelentõs ipari épület, használati és esztétikai jelentõsége miatt védelemre érdemes

HÉ-1. malomépület építmény (egyedi védelem) jelentõs ipari épület, használati és esztétikai jelentõsége miatt védelemre érdemes HÉ-1 RENDELTETÉS, HSZNÁLT VÉDETTSÉGI KTEGÓRI VÉDETTSÉG INDOKLÁS ÍM Nemesdömölk, Nemesdömölki u. 15. HRSZ. 2 malomépület jelentõs ipari épület, használati és esztétikai jelentõsége miatt védelemre érdemes

Részletesebben

Település Gyógyszertár neve Cím Telefon

Település Gyógyszertár neve Cím Telefon 2011. május 1. vasárnap 2011. május 2. hétfő 2011. május 3. kedd 2011. május 4. szerda 2011. május 5. csütörtök Bagamér Galenika Bocskai u. 3. 52/388-140 09.00-13.00 Balmazújváros Őrangyal Bocskai u. 2.

Részletesebben

INTÉZMÉNY NEVE HELYSZÍN TEVÉKENYSÉG egészségügyi terület

INTÉZMÉNY NEVE HELYSZÍN TEVÉKENYSÉG egészségügyi terület egészségügyi terület Magyar Rákellenes Liga i Alapszervezete rendezvények szervezési feladatainak segítése, havi hírlevelek kihordása az alapszervezeti tagok részére, kézműves foglalkozások Magyar Vöröskereszt

Részletesebben

Bizottság keretéből nyújtott támogatások év

Bizottság keretéből nyújtott támogatások év Bizottság keretéből nyújtott támogatások 2016. év Az egyes bizottságok keretéről és az alapítványok pályázati támogatási rendjéről szóló módosított 2/2006. (I.31.) önkormányzati rendelet 8. (6) bekezdése

Részletesebben

HATÁRTALANUL - FELVIDÉKI TANULMÁNYI KIRÁNDULÁS

HATÁRTALANUL - FELVIDÉKI TANULMÁNYI KIRÁNDULÁS HATÁRTALANUL - FELVIDÉKI TANULMÁNYI KIRÁNDULÁS Krasznahorka, 2017. május 8-12. A kirándulásunk előkészítő szakaszában a hetedikesek megismerkedtek a Felvidék történelmével, jeles személyiségeivel, népművészeti

Részletesebben

4. számú melléklet: Javasolt helyi védelem elemeinek értékleltára

4. számú melléklet: Javasolt helyi védelem elemeinek értékleltára 4. számú melléklet: Javasolt helyi védelem elemeinek értékleltára További egyedi értékek, javaslat védési és vizsgálati eljárásokra az értékvédelmi rendelet kereteihez igazodva, új típusú értékvizsgálattal

Részletesebben

Évenként ismétlődő fontosabb rendezvények

Évenként ismétlődő fontosabb rendezvények Évenként ismétlődő fontosabb rendezvények Mesterségek Művészete Nap Minden év május 1. 5300 Karcag, Dózsa Gy. Inf.: 59/503-224, 59/503-403 (A térség kézművesei mutatják be termékeiket, kirakodóvásárral

Részletesebben

Decemberi programok Sárospatakon és Környékén

Decemberi programok Sárospatakon és Környékén Turisztikai Hírlevél Tourinform Sárospatak Decemberi programok Sárospatakon és Környékén A Művelődés Háza és Könyvtára programjai: December 01. 17.00 óra Cserepes nap Értékes fazekas hagyománnyal bír Sárospatak.

Részletesebben

KUTATÁSI JELENTÉS I.

KUTATÁSI JELENTÉS I. Magyar Honvédség 5. Bocskai István Lövészdandár Takács Attila dandártábornok parancsnok Honvédség és Társadalom Baráti Kör Egyesület Debrceni szervezete Polyák András elnök KUTATÁSI JELENTÉS I. a Debreceni

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 16. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 16. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 16. évfordulója alkalmából Visszapillantó 2014. november 14. Születésnapi rendezvény Fazekas Lajos fazekas népi iparművész,

Részletesebben

Információtartalom vázlata. Az egyiptomi művészet korszakai és általános jellemzői; feladata, célja

Információtartalom vázlata. Az egyiptomi művészet korszakai és általános jellemzői; feladata, célja 1. Ön a szakterületén belül felkérést kap egy mű elkészítésére az ókori egyiptomi művészet Mutassa be az egyiptomi művészet korszakait, az építészet, szobrászat és festészet stílusjegyeit, jellegzetességeit!

Részletesebben

1. függelék a 18/2015. (XII.10.) önkormányzati rendelethez HELYI VÉDELEM ALATT ÁLLÓ ÉPÍTMÉNYEK JEGYZÉKE

1. függelék a 18/2015. (XII.10.) önkormányzati rendelethez HELYI VÉDELEM ALATT ÁLLÓ ÉPÍTMÉNYEK JEGYZÉKE 1. függelék a 18/2015. (XII.10.) önkormányzati rendelethez HELYI VÉDELEM ALATT ÁLLÓ ÉPÍTMÉNYEK JEGYZÉKE 1 246 Hősök tere 2. Római katolikus plébánia Az udvari szárny 1746-ban, az utcai beforduló szárny

Részletesebben

S O M O G Y M E G Y E I M Ú Z E U M O K I G A Z G A T Ó S Á G A H Í R L E V É L

S O M O G Y M E G Y E I M Ú Z E U M O K I G A Z G A T Ó S Á G A H Í R L E V É L Kedves Látogatónk! S O M O G Y M E G Y E I Hírlevelünkben legújabb kiállításainkat és júniusi programjainkat ajánljuk figyelmébe, külön felhívnánk figyelmét a MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJÁRA! Programok: Múzeumok

Részletesebben

Gyóni Napok Szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját a 2019 évi. GYÓNI NAPOK rendezvénysorozatára y ón Napok

Gyóni Napok Szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját a 2019 évi. GYÓNI NAPOK rendezvénysorozatára y ón Napok Gyóni Napok 2019 október 14 27. Gyóni Napok 2019 október 14 27. Szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját a 2019 évi. GYÓNI NAPOK rendezvénysorozatára Pálinkásné Balázs Tünde alpolgármester Kőszegi

Részletesebben

RÁTH GYÖRGY-VILLA PROGRAMFÜZET JANUÁR JÚNIUS

RÁTH GYÖRGY-VILLA PROGRAMFÜZET JANUÁR JÚNIUS RÁTH GYÖRGY-VILLA PROGRAMFÜZET 2019. JANUÁR JÚNIUS kurátori tárlatvezetés A MI SZECESSZIÓNK CÍMŰ KIÁLLÍTÁSBAN Múzeumi kollégák szakmai tárlatvezetése a Ráth György-villa állandó kiállításában. 01.18. PÉNTEK

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti vendégeit alapításának 19. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti vendégeit alapításának 19. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti vendégeit alapításának 19. évfordulója alkalmából 2017-ben választott témánk a Háziipari Szövetkezet nádudvari részlege kiállításon és egy

Részletesebben

Előszállás. 1. melléklet a /2017. ( ) önkormányzati rendelet. A település helyi védelem alatt álló építészeti örökségeinek jegyzéke

Előszállás. 1. melléklet a /2017. ( ) önkormányzati rendelet. A település helyi védelem alatt álló építészeti örökségeinek jegyzéke Előszállás 1. melléklet a /2017. ( ) önkormányzati rendelet A település helyi védelem alatt álló építészeti örökségeinek jegyzéke 1. fejezet Helyi területi védelem alatt álló területek elnevezése és lehatárolása

Részletesebben

SZENT GYÖRGY LOVAGREND XXI. NYÁRI EGYETEME

SZENT GYÖRGY LOVAGREND XXI. NYÁRI EGYETEME SZENT GYÖRGY LOVAGREND XXI. NYÁRI EGYETEME 2014. július 20. július 26. FŐVÉDNÖK: DR. VERES ANDRÁS szombathelyi megyéspüspök A SZENT GYÖRGY LOVAGREND XXI. NYÁRI EGYETEME 2014. július 20. 2014. július 26.

Részletesebben

JEGYÁRAK. "AZ OTTHON MELEGE". CSERÉPKÁLYHA-TÖRTÉNETI KIÁLLÍTÁS 9022 Győr, Kiss János u. 9. Telefon: 06-20/967-6567, Fax: 06-96/310-731

JEGYÁRAK. AZ OTTHON MELEGE. CSERÉPKÁLYHA-TÖRTÉNETI KIÁLLÍTÁS 9022 Győr, Kiss János u. 9. Telefon: 06-20/967-6567, Fax: 06-96/310-731 JEGYÁRAK GYŐR XÁNTUS JÁNOS MÚZEUM 9022 Széchenyi tér 5. Telefon: 96/310-588, 524-888 Fax: 96/310-731 IV. 1.-IX. 30: 10-18 óráig, (X. 1.-III. 31.:10-16 óráig) szünnap: hétfő Könyvtár: Kedd: 10-14 óráig,

Részletesebben

Debrecen, autóbusz-állomásról induló járatok. Abádszalókra: 07:25 13:50 14:25

Debrecen, autóbusz-állomásról induló járatok. Abádszalókra: 07:25 13:50 14:25 Debrecen, autóbusz-állomásról induló járatok Abádszalókra: 07:25 13:50 14:25 Álmosdra (Bánkon át): X 13:00 M 15:40 16:30 Álmosdra (Katihídon át): M 18:55 Álmosdra (Sárándon át): I 06:20 07:10 09:35 14:30

Részletesebben

2. A helyi védelem irányítása. 3. Védetté nyilvánítás és annak megszüntetése

2. A helyi védelem irányítása. 3. Védetté nyilvánítás és annak megszüntetése Cegléd Város Önkormányzata Képviselő-testületének a helyi jelentőségű építészeti értékek védelméről 1 szóló 18/1997. (VII. 18.) Ök. rendelete, a 18/1998. (VII. 24.), a 28/2000.(X. 19.) és a 20/2001.(VII.

Részletesebben

8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu

8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu 8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu Tisztelt Képviselő-testület! Idén 21. alkalommal rendezzük meg a Városnapokat szeptember 13. és 15. között, ahol a legkülönfélébb

Részletesebben

XI. ORSZÁGOS TEXTILES KONFERENCIA BÉKÉSCSABA 2008. MÁRCIUS 7-9.

XI. ORSZÁGOS TEXTILES KONFERENCIA BÉKÉSCSABA 2008. MÁRCIUS 7-9. XI. ORSZÁGOS TEXTILES KONFERENCIA BÉKÉSCSABA 2008. MÁRCIUS 7-9. A KONFERENCIA ÉS A PÁLYÁZATOK MEGHIRDETÔI: Békés Megyei Népmûvészeti Egyesület Hagyományok Háza Népmûvészeti Egyesületek Szövetsége A konferencia

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. a Nemzeti Kulturális Alap terhére biztosított, vissza nem térítendő támogatás felhasználásáról

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. a Nemzeti Kulturális Alap terhére biztosított, vissza nem térítendő támogatás felhasználásáról SZAKMAI BESZÁMOLÓ a Nemzeti Kulturális Alap terhére biztosított, vissza nem térítendő támogatás felhasználásáról Támogatás témája: Múzeumi gyűjtemények tárgyi és szellemi kulturális örökségünk című magyar-román

Részletesebben

2014 év. Környezettisztasági hét

2014 év. Környezettisztasági hét 2014 év Környezettisztasági hét 2014. 04.10. Évek óta hagyományos program áprilisban a Kőszár-hegymenet, melyet egy takarítási akció előz meg. A környezettisztasági hét célja településünk szebbé tétele,

Részletesebben

IV. MIÉNK A VÁR! Országos hagyományőrző és kulturális várfesztivál VAJDAHUNYADVÁR Pünkösd, május

IV. MIÉNK A VÁR! Országos hagyományőrző és kulturális várfesztivál VAJDAHUNYADVÁR Pünkösd, május IV. MIÉNK A VÁR! Országos hagyományőrző és kulturális várfesztivál VAJDAHUNYADVÁR Pünkösd, 2016. május 14 16. Komplex rendezvény 2013-tól A rendezvény 2013-tól évente Pünkösdkor a események harmonikusan

Részletesebben

TÁMOGATÁS ELSZÁMOLÁSA FELHASZNÁLÁSI BESZÁMOLÓ

TÁMOGATÁS ELSZÁMOLÁSA FELHASZNÁLÁSI BESZÁMOLÓ TÁMOGATÁS ELSZÁMOLÁSA FELHASZNÁLÁSI BESZÁMOLÓ Támogató: Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata Támogatási rendelet száma: 2/2008. (II.20.) Azonosító: S/08-01187, 01188 Támogatott: Székesfehérvári

Részletesebben

Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum. 2013. október 3 24.

Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum. 2013. október 3 24. Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum 2013. október 3 24. október 3. Esterházy-palota (Győr, Király u. 17.) Mesterek és tanítványok 17.00 Prof. Dr. Winkler Gábor építésszel, egyetemi tanárral dr.

Részletesebben

FIT-jelentés :: 2013 Fenntartói jelentés 10. évfolyam KLIK Debreceni Tankerülete

FIT-jelentés :: 2013 Fenntartói jelentés 10. évfolyam KLIK Debreceni Tankerülete FIT-jelentés :: 2013 KLIK Debreceni Tankerülete 4026 Debrecen, Kálvin tér 11. Fenntartói azonosító: 39011654-082000 Létszámadatok Létszámadatok Országos kompetenciamérés 1 Az intézmények kódtáblázata A

Részletesebben

SZEGED VÁROS HELYI EGYEDI VÉDETT ÉPÜLETEI

SZEGED VÁROS HELYI EGYEDI VÉDETT ÉPÜLETEI SZEGED VÁROS HELYI EGYEDI VÉDETT ÉPÜLETEI Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének 55/2005.(XI.17.) Kgy. rendelete Szeged város helyi építészeti örökségének védelméről 1/a melléklet: Helyi egyedi védelem

Részletesebben

HIRDETMÉNY Debrecen, Böszörményi út 146.

HIRDETMÉNY Debrecen, Böszörményi út 146. HIRDETMÉNY A Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (a továbbiakban: NFA) mint Kiíró a Nemzeti Földalapról szóló 2010. évi LXXXVII. törvény (a továbbiakban: Nfatv.) 18. (1) bekezdés a) pontja, valamint a Nemzeti

Részletesebben

6600 Szentes, Kossuth tér 6. tel.: 63/ , 20/ fax.:63/

6600 Szentes, Kossuth tér 6.   tel.: 63/ , 20/ fax.:63/ SZENTES VÁROS ÖNKORMÁNYZAT FŐÉPÍTÉSZ 6600 Szentes, Kossuth tér 6. e-mail: wittek@szentes.hu tel.: 63/510-390, 20/9769-391 fax.:63/510-388 Iktatószám: E-21439-2/2011. Témafelelős: Wittek Krisztina főépítész

Részletesebben

Programfüzet. Vizsoly Község Önkormányzatának és Egyházközségeinek hivatalos programja

Programfüzet. Vizsoly Község Önkormányzatának és Egyházközségeinek hivatalos programja Programfüzet Vizsoly Község Önkormányzatának és Egyházközségeinek hivatalos programja Augusztus 8. péntek Futóverseny Göncről Vizsolyba 10.00 Szenczi Molnár Albert nyomában futóverseny Gönc és Vizsoly

Részletesebben

18.00 Ökumenikus istentisztelet az Unitárius Templomban helyszín:unitárius Templom, 1055 Budapest, Nagy Ignác utca 1-2. 2010. NOVEMBER 11.

18.00 Ökumenikus istentisztelet az Unitárius Templomban helyszín:unitárius Templom, 1055 Budapest, Nagy Ignác utca 1-2. 2010. NOVEMBER 11. 2010. NOVEMBER 11. (CSÜTÖRTÖK) 15.00-17.00 Nemcsak a húszéveseké a világ! Örökifjak bálja zenél a Seres Duó zártkörû rendezvény helyszín: Aranytíz, Lovagterem, 18.00 Reitter Ferenc Díjátadó Ünnepség A

Részletesebben

Hajdú-Bihar megyei Rendőr-főkapitányság júniushónapra tervezett sebességmérések

Hajdú-Bihar megyei Rendőr-főkapitányság júniushónapra tervezett sebességmérések Mérés napja tervezett ideje Mérés tervezett helye 05.40-08.50 Debrecen, Kassai út 09.00-11.00 Hajdúsámson, Árpád út 12.20-14.20 Hajdúsámson-Martinka, Debreceni utca 14.30-16.30 Debrecen, Wesselényi út

Részletesebben

HAJDÚSZOVÁT. Elhelyezkedés. Földrajz, természeti adottságok. Történelem. Terület: 58,01 km 2 Lakosság: 3.173 fő Polgármester: Vass Sándor

HAJDÚSZOVÁT. Elhelyezkedés. Földrajz, természeti adottságok. Történelem. Terület: 58,01 km 2 Lakosság: 3.173 fő Polgármester: Vass Sándor HAJDÚSZOVÁT Terület: 58,01 km 2 Lakosság: 3.173 fő Polgármester: Vass Sándor Elérhetőség: Hajdúszovát Község Önkormányzata 4212 Hajdúszovát, Hősök tere 1. Telefon: 52/559-211, Fax: 52/559-209 Hajdúszovát

Részletesebben

ÉRTÉKVIZSGÁLAT DOMBEGYHÁZ NAGYKÖZSÉG TELEPÜLÉSKÉPI RENDELETÉHEZ

ÉRTÉKVIZSGÁLAT DOMBEGYHÁZ NAGYKÖZSÉG TELEPÜLÉSKÉPI RENDELETÉHEZ ÉRTÉKVIZSGÁLAT DOMBEGYHÁZ NAGYKÖZSÉG TELEPÜLÉSKÉPI RENDELETÉHEZ Értékvizsgálat 2 KÉSZÍTETTE: Tér és Terület Kft. Gyula, Hajnal utca 25/2. Szöveg: Torma Gyöngyi, vezető tervező É/1, SZÉS5, TT/1 04-0135

Részletesebben

9.00 a Széchenyi emléktáblánál (Hősök tere 7.) néma koszorúzás egy szál virággal

9.00 a Széchenyi emléktáblánál (Hősök tere 7.) néma koszorúzás egy szál virággal KOSZORÚZÁSOK ÉS MEGEMLÉKEZÉSEK OKTÓBER 19-én pénteken 9.30 a Romek emlékoszlopnál (Szentpéteri kapu) Közreműködnek a Petőfi Sándor Általános Iskola tanulói 10.30 Ünnepi műsor a Miskolci Egyetemen 12.00

Részletesebben

6 2011. október HUNYADI JÁNOS ÁLTALÁNOS Egyéni Atlétika Verseny - Szarvas, 2011. 09. 27. A III-IV. korcsoportnak (5-8.osztály) megrendezett atlétika versenyen, minden tanuló, abban a versenyszámban indulhatott,

Részletesebben

Házasságkötő terem. Segítő Kéz Szociális Alapszolgáltató Segítő Kéz Szociális Alapszolgáltató Intézmény -

Házasságkötő terem. Segítő Kéz Szociális Alapszolgáltató Segítő Kéz Szociális Alapszolgáltató Intézmény - Január Február Március 22. Csütörtök 17 órától Ünnepi műsor a Magyar Kultúra Napja alkalmából Házasságkötő terem,, Etyeki Versmondó Kör 24. Szombat Etyeki piknik Szépvölgy, Újhegy Roxer Produkció 3. Kedd

Részletesebben

Ferencvárosi Helytörténeti Egyesület 1092 Budapest, Ráday u. 18. Ferencvárosi séták június 22., szombat, a Múzeumok Éjszakája napján

Ferencvárosi Helytörténeti Egyesület 1092 Budapest, Ráday u. 18. Ferencvárosi séták június 22., szombat, a Múzeumok Éjszakája napján Ferencvárosi Helytörténeti Egyesület 1092 Budapest, Ráday u. 18. Ferencvárosi séták H e l y t ö r t é n e t i n a p 2 0 1 9 a I X. k e r ü l e t b e n 2019. június 22., szombat, a Múzeumok Éjszakája napján

Részletesebben

Különös közzétételi lista. KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLÁK TRIOLA ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA tanév

Különös közzétételi lista. KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLÁK TRIOLA ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA tanév KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLÁK TRIOLA ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA 2016-2017 1.A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához.

Részletesebben

ALSÓNYÉK. 1. A település területére vonatkozó információk:

ALSÓNYÉK. 1. A település területére vonatkozó információk: ALSÓNYÉK 1. A település területére vonatkozó információk: Teljes terület 3204 ha 6302 m2 Ebből szántó 2486 ha 2422 m2 gazdasági erdő 131 ha 8569 m2 védett terület - ipari hasznosítású - terület egyéb 586

Részletesebben

Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala Lekérdezõ: PNACK Nagykáta Dátum: :10:04 Gál Brigitta Lapszám: 1

Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala Lekérdezõ: PNACK Nagykáta Dátum: :10:04 Gál Brigitta Lapszám: 1 Gál Brigitta Lapszám: 1 001. szavazókör Azonosító: 14-087-001-6, Cím: Gimnázium, Dózsa Gy. u. 26/a., OEVK: 09 Árpád köz teljes közterület 24 Árpád utca teljes közterület 110 Czakó András utca teljes közterület

Részletesebben

Hajdú-Bihar megyei Rendőr-főkapitányság november hónapra tervezett sebességmérések

Hajdú-Bihar megyei Rendőr-főkapitányság november hónapra tervezett sebességmérések Mérés napja Mérés tervezett ideje Mérés tervezett helye november 01., kedd Hajdú-Bihar megyei Rendőr-főkapitányság 2016. november hónapra tervezett sebességmérések 06.40-09.00 48-as számú főút Debrecen-Vámospércs

Részletesebben

1. UTAZÁS: MAGYARORSZÁG. Magyarországi intézmény: Egri Pásztorvölgyi Általános Iskola és Gimnázium, Eger

1. UTAZÁS: MAGYARORSZÁG. Magyarországi intézmény: Egri Pásztorvölgyi Általános Iskola és Gimnázium, Eger Határtalanul! Együttműködés határon túli középiskolák között HAT- 18-02-0372 pályázat: Ősi mesterségek és népi hagyományok nyomában Észak - Magyarországon és Székelyföldön Magyarországi intézmény: Egri

Részletesebben

KÖRZETLEÍRÓ LISTA szavazókör Azonosító: , Cím: Öntésmajor-Rákóczi utca 19. (Öntésmajor Kultúrház), OEVK: 03

KÖRZETLEÍRÓ LISTA szavazókör Azonosító: , Cím: Öntésmajor-Rákóczi utca 19. (Öntésmajor Kultúrház), OEVK: 03 Némethné Rédecsi Marianna Lapszám: 1 001. szavazókör Azonosító: 08-081-001-5, Cím: Öntésmajor-Rákóczi utca 19. (Öntésmajor Kultúrház), OEVK: 03 Földvármajor teljes közterület 3 Iharosmajor teljes közterület

Részletesebben

PÁSZTÓ 86 HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT MELLÉKLETEK 1. MELLÉKLET A 9/2018. (IX.27.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETHEZ Szabályozási terv 2. MELLÉKLET A 9/2018. (IX.

PÁSZTÓ 86 HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT MELLÉKLETEK 1. MELLÉKLET A 9/2018. (IX.27.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETHEZ Szabályozási terv 2. MELLÉKLET A 9/2018. (IX. PÁSZTÓ 86 HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT MELLÉKLETEK 1. MELLÉKLET A 9/2018. (IX.27.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETHEZ Szabályozási terv 2. MELLÉKLET A 9/2018. (IX.27.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETHEZ Sajátos jogintézmények

Részletesebben

r v % HA)K>-flf1AR.?AW * o o a.

r v % HA)K>-flf1AR.?AW * o o a. r v % r - HA)K>-flf1AR.?AW * o o a. Osztani magad - hogy sokasodjál, Kicsikhez hajolni - hogy magasodjál Hallgatni okét, hogy tudd a világot, Róluk beszélni, ha szólsz a világhoz Váci Mihály Kedves Gyerekek!

Részletesebben

Elfogadóhelyek: KORLÁTLAN KEDVEZMÉNYT NYÚJTÓK:

Elfogadóhelyek: KORLÁTLAN KEDVEZMÉNYT NYÚJTÓK: Elfogadóhelyek: KORLÁTLAN KEDVEZMÉNYT NYÚJTÓK: Szálláshelyek: Aquaticum Debrecen Termál és Wellness Hotel**** Nagyerdei park 1. Tel.: 52/514-111, 52/514-183 Cívis Grand Hotel Aranybika**** 4025 Debrecen,

Részletesebben

SZENT-GYÖRGYI EST Szervező: Ifj. Gazdag István Szerkesztő: Kásáné Kiss Andrea

SZENT-GYÖRGYI EST  Szervező: Ifj. Gazdag István Szerkesztő: Kásáné Kiss Andrea SZENT-GYÖRGYI EST Szervező: Ifj. Gazdag István Szerkesztő: Kásáné Kiss Andrea Kedves Érdeklődő! A Szent-Györgyi Est főként budapesti múzeumok programlehetőségeit tartalmazza, kerületenként, betűrendbe

Részletesebben

Hajdú-Bihar megyei Rendőr-főkapitányság július hónapra tervezett sebességmérések

Hajdú-Bihar megyei Rendőr-főkapitányság július hónapra tervezett sebességmérések Mérés napja Mérés tervezett ideje Mérés tervezett helye Debrecen, Szabó Kálmán utca 09.00-11.00 Debrecen, Gázvezeték utca Sáránd, Debreceni utca Debrecen, Mikepércsi út 06.50-08.20 47. számú főút Sáránd-Derecske

Részletesebben

Biharkeresztes Őszi Kulturális Programok

Biharkeresztes Őszi Kulturális Programok Biharkeresztes 2013. Őszi Kulturális Programok Szeptember havi programok ITTHON VAGY MAGYARORSZÁG, SZERETLEK Szüreti Felvonulás és Bál Időpont: 2013. szeptember 28. 14.00 óra Helyszín: Városi Sportcsarnok

Részletesebben

ÖSSZESEN: Utcanevek. Állandó lakosok száma (fő) 1. melléklet a 26/2015. (XI.30.) önkormányzati rendelethez

ÖSSZESEN: Utcanevek. Állandó lakosok száma (fő) 1. melléklet a 26/2015. (XI.30.) önkormányzati rendelethez I. számú háziorvosi körzet körzethatára (utcajegyzék) 1. melléklet a 26/2015. (XI.30.) önkormányzati rendelethez Utcanevek Öreghegy pincesor 25 Ságvári utca 47 Szabadság tér 143 Templom utca 33 Török Bálint

Részletesebben

1. MELLÉKLET 2. PONT A 15/2018. (VI. 25.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETHEZ HELYI EGYEDI VÉDELEM ALÁ TARTOZÓ ÉRTÉKEK

1. MELLÉKLET 2. PONT A 15/2018. (VI. 25.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETHEZ HELYI EGYEDI VÉDELEM ALÁ TARTOZÓ ÉRTÉKEK 1. MELLÉKLET 2. PONT A 15/2018. (VI. 25.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETHEZ HELYI EGYEDI VÉDELEM ALÁ TARTOZÓ ÉRTÉKEK POSTAI CÍM HRSZ. RENDELTETÉS Klissza-domb 298/18 Honalapítási emlékmű Klissza-domb 299 Lupa-Mandics

Részletesebben

Nyitra felől Turóc-völgyébe

Nyitra felől Turóc-völgyébe Nyitra felől Turóc-völgyébe Felsőelefánt (Horné Lefantovce) Kisebbik kastélya eredetileg az 1369-ben létesült pálos kolostor, a rend tartományi főnökének székhelye és a novícius szerzetesek szemináriuma

Részletesebben

POSTAI CÍM HRSZ. RENDELTETÉS

POSTAI CÍM HRSZ. RENDELTETÉS POSTAI CÍM HRSZ. RENDELTETÉS HELYI EGYEDI VÉDETT EMLÉKMŰVEK Klissza-domb 298/18 Honalapítási emlékmű Klissza-domb 299 Lupa-Mandics Mauzóleum Hősök tere 3/1 I. világháborús emlékmű Kossuth Lajos u. 23.

Részletesebben

befoglaló tömb romantikus 102. tömb II. klasszicista 102. tömb II.

befoglaló tömb romantikus 102. tömb II. klasszicista 102. tömb II. r.k. plébániatemplom 36910 református templom 37015 37014, 37013 volt Két Oroszlán Fogadó Közgazdasági Egyetem (volt Fővámház) 37058 37730 37033 37008 Bakáts tér romantikus 126. 15664 Kálvin tér 7. klasszicista

Részletesebben

AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2017/2018. TANÉVBEN VECSÉS

AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2017/2018. TANÉVBEN VECSÉS AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2017/2018. TANÉVBEN VECSÉS Köznevelési intézmény: Grassalkovich Antal Német Nemzetiségi és Kétnyelvű Általános Iskola Anton Grassalkovich Grundschule Wetschesch

Részletesebben

Kor: XIV. század közepén épült, de helyén már korábban is templom állhatott;

Kor: XIV. század közepén épült, de helyén már korábban is templom állhatott; Rudabányai református templom Megközelítés: H-3733 Rudabánya,Temető u. 8.; GPS koordináták: É 48,38152 ; K 20,62107 ; Kor: XIV. század közepén épült, de helyén már korábban is templom állhatott; Jelenlegi

Részletesebben

Építő közösségek 3. ütem TÁMOP-3.2.3/A-11/1-2012-0014 Szolnok ispán ladikján Ütemterv

Építő közösségek 3. ütem TÁMOP-3.2.3/A-11/1-2012-0014 Szolnok ispán ladikján Ütemterv Építő közösségek 3. ütem TÁMOP-3.2.3/A-11/1-2012-0014 Szolnok ispán ladikján Ütemterv Időpont Csoportok Tevékenység Helyszín 1. Pedagógusok, művésztanárok, team- megbeszélés, egyeztetések projekt iroda

Részletesebben

augusztus 2-9. közötti időszakra

augusztus 2-9. közötti időszakra Programajánló Egerbe és környékére az augusztus 2-9. közötti időszakra 37 C 38 C 39 C 35 C 36 C 32 C 32 C 26 C aug 2. aug 3. aug 4. aug 5. aug 6. aug 7. aug 8. aug 9. szerda csütörtök péntek szombat vasárnap

Részletesebben