35. OTDK PEDAGÓGIAI, PSZICHOLÓGIAI, ANDRAGÓGIAI ÉS KÖNYVTÁRTUDOMÁNYI SZEKCIÓ FELHÍVÁSÁNAK 1. SZÁMÚ MELLÉKLETE
|
|
- Zsanett Magyarné
- 4 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 35. OTDK PEDAGÓGIAI, PSZICHOLÓGIAI, ANDRAGÓGIAI ÉS KÖNYVTÁRTUDOMÁNYI SZEKCIÓ FELHÍVÁSÁNAK 1. SZÁMÚ MELLÉKLETE 1. A pályamunka és az előadás nyelve: A szekcióban alapvetően magyar nyelven lehet a pályamunkákat benyújtani. Amennyiben a szerzők angol nyelvű képzésben vesznek részt, úgy a pályamunka angol nyelven is benyújtható. Ezen angol nyelvű pályamunkák esetében, ha a szerzők legalább 50%-a magyar anyanyelvű, akkor a rezümét is magyar nyelven kell feltölteni, valamint a pályamunkát magyar nyelven kell bemutatni a konferencián. 2. A pályamunka tartalmi követelményei: A Szekció programjában a neveléstudomány, a pszichológia, az andragógia, a könyvtártudomány és a velük rokon tudományokhoz tartozó, önálló kutatómunkán alapuló, tudományos igényű pályamunkák mutathatók be. A pályamunkának önálló és új kutatási eredményeket kell tartalmaznia! További tartalmi követelmények: Az OTDK-ra benevezett valamennyi pályamunka plágiumellenőrzésen megy keresztül. A plágiummal kapcsolatos döntést a szakmai bizottságok által létrehozott háromtagú testület hozza meg. A plágiummal kapcsolatban az OTDT központi felhívásában szereplő információk az irányadók. A szerzői jogokat bizonyítottan sértő pályaműveket az OTDT kizárja az OTDK-ról, a nevező intézmény egyidejű értesítésével. 3. A pályamunka formai követelményei: Általános feltételek: A feltöltés ideje: az intézményi TDK-konferencia befogadását követő 30 napon belül (35. OTDK központi felhívás 2. számú melléklet 4. pontjában leírtak szerint). Azok a hallgatók, akik a 35. OTDK érintett szekciójának nevezési határidejét megelőző 30 napon belül megrendezett intézményi TDK-konferencián kapnak jogosultságot pályamunkájukkal, legkésőbb a nevezési határidőig kell, hogy feltöltsék dolgozatukat az online rendszerbe. Valamennyi pályamunkának tartalmaznia kell a lezárás dátumát. Azok a pályamunkák, amelyek nem érik el a szekció által meghatározott minimum terjedelmet, vagy meghaladják a maximum terjedelmet, nem tölthetők fel az OTDT online rendszerébe. A pályamunkákat PDF formátumban kell feltölteni. A fájl maximum mérete 10 megabájt. Általános formai kritériumok: Betűtípus: Times New Roman Betűméret: 12 pt Sortáv: 1,5 Margó: 2,5 Szekció specifikus kritériumok: A dolgozat terjedelmi követelménye minimum 20 oldal, maximum 40 oldal. A dolgozat melléklete külön fájlban kiegészítő dokumentumként kezelendő és tölthető fel. A pályamunkában szereplő ábrákat és táblázatokat számozni kell, és a szövegben ennek megfelelően kell hivatkozni rájuk. -1-
2 Kiegészítő dokumentum feltöltése engedélyezett. A kiegészítő dokumentumot egyetlen fájlként kell feltölteni, amelynek maximum mérete 10 megabájt. Hivatkozások módja: A hivatkozások és az irodalomjegyzék formátumának a Magyar Pedagógia által alkalmazott APA hivatkozási stílust kell követni, erről részletes tájékoztatás található a Magyar Pedagógia honlapján a Magyar Pedagógia publikációs stílusa menüponton belül a Hivatkozások cím alatt, amely az alábbi linken keresztül elérhető: Felhívjuk a hallgatók figyelmét, hogy az anonimitás nem kötelező, az azonosításukra alkalmas adat (név, intézmény, témavezető stb.) szerepelhet a pályamunka címoldalán. 4. Nyomtatott pályamunka szükséges: nem. A TDK-pályamunkát és a rezümét az OTDT online rendszerébe kell feltölteni, postai úton nem kell a nevezésekkel megküldeni. 5. A rezümére vonatkozó szabályok: Az OTDT online rendszerébe kell feltölteni, csak a törzsszöveget (a többi adatot: szerző hallgatók neve, intézménye, témavezető stb. az online rendszer generálja). A rezümé nyelve: magyar. Angol nyelvű pályamunkák esetében, ha a szerzők legalább 50%-a magyar anyanyelvű, akkor a rezümét is magyar nyelven kell feltölteni, egyéb esetben angol nyelven. A rezümé terjedelme: minimum 500 és legfeljebb 2500 karakter. Táblázat vagy ábra nem lehet benne, a szöveg az esetleges különleges karaktereket szimbólumként tartalmazza. A rezümének tartalmaznia kell a hallgató saját magának tulajdonított eredményeit is (maximum 500 karakterben összefoglalva). 6. A dolgozat értékelésének szabályai: A konferencián a bemutatásra kerülő pályamunkákat szakmai zsűri bírálja el. A pályamunkának önálló és új kutatási eredményeket kell tartalmaznia. A pályamunka jellegéről (elméleti kutatás, empirikus kutatás, innováció és/vagy fejlesztés) a hallgató témavezetőjével egyeztetve saját felelősségére dönt! A bírálók ennek megfelelően értékelik a pályamunkát. A pályamunka összesített értékelésének, minősítésének elemei: 1. A külső bírálók értékelése, minősítése (két bíráló értékelésének az átlaga) adja a megszerezhető 100 pont felét, azaz maximum 50 pontot (írásbeli pályamunka). 2. A szakmai zsűri értékelése adja a megszerezhető 100 pont másik felét, azaz maximum 50 pontot (szóbeli bemutatás). A pályamunkákat két bíráló értékeli. Amennyiben a bírálói vélemények között 15 pontnál nagyobb különbség mutatkozik, a pályamunkát harmadik bíráló is értékeli. Az egymáshoz közel eső két pontszámot veszi figyelembe a zsűri. Ha a bírálat a konferenciát megelőző 10. napig nem készült el, úgy ezen ok miatt a pályamunka nem zárható ki az OTDK-ról. Az elkészült bírálatokat (pontszám és szöveges bírálat) a Szekció rendezői az OTDT online rendszerében publikálják a konferencia előtt 10 nappal. A kötelező plágiumvizsgálat eredményeivel kapcsolatos döntést a szakmai bizottságok által létrehozott háromtagú testület hozza meg. A döntés háromféle lehet: nem szükséges intézkedni / enyhébb esetben a zsűri figyelmét hívja fel a problémára / a szerzői jogokat bizonyítottan sértő pályaműveket a Szakmai Bizottság elnökének döntése alapján kizárják. Az értékelési szempontok és a bemutatott dolgozatok összesített pontértéke az alábbiak szerint alakul ki: -2-
3 Az elméleti, történeti jellegű dolgozatok bírálati szempontjai: 1. A témaválasztás indoklása, a kutatás relevanciája: 0 6 pont A téma fontos-e és aktuális-e az adott tudományterület és módszertan szempontjából? Összhangban van-e a cím és a megadott téma a dolgozat tartalmával? 2. Az alkalmazott kutatási módszer sajátosságai: 0 6 pont A kutatási probléma mennyire újszerű, jelentős? A kutatási felvetések szakmailag indokoltak-e, és a téma lényeges összefüggéseire irányulnak-e? Az alkalmazott kutatási módszerek megbízhatóak-e és érvényesek-e? Újszerű, kreatív módszeralkalmazások előfordulnak-e a pályamunkában? 3. A kutatási módszer felhasználásának szintje: 0 7 pont Illeszkednek-e a téma feldolgozásához választott kutatási módszerek a dolgozat célkitűzéseihez? Sikerült-e kellő mélységben megválaszolni a kutatási probléma során felvetett kérdéseket? Túlmutat-e a téma feldolgozása a helyzet egyszerű leírásán? Jellemzi-e a dolgozatot az elemzés és a kritikai szemlélet érvényesítése? A kialakított értelmezési keret alkalmas-e a probléma elemzésére? Az adott módszerek a legalkalmasabbak-e a téma kutatásához? 4. Az eredmények megbízhatósága, a következtetések bizonyítása: 0 12 pont Megjelennek-e az elemző munkára épülő önálló következtetések, javaslatok? A következtetések megfelelőek-e és megalapozottak-e? 5. A dolgozat szerkezete, stílusa: 0 6 pont egymáshoz viszonyított aránya? Maradtak-e a szövegben javítatlan elírások, helyesírási és/vagy nyelvi hibák? Jellemző-e a dolgozat stílusára a tudományosság igénye, ill. a közérthetőségre való törekvés? A megfogalmazások mennyire szabatosak? A dolgozat stílusa olvasmányos-e és szakszerű-e? 6. Az irodalomjegyzék és a mellékletek: 0 6 pont számú és jellegű kép, ábra és táblázat került-e beillesztésre a szövegbe? Megtörténik-e a képekre, ábrákra és táblázatokra való hivatkozás, ill. azok sorszámozása és megnevezése? Valóban kiegészítik-e és alátámasztják-e a mellékletek a főszövegben leírtakat? Van-e a szövegben ezekre utalás? 7. A bíráló dolgozatról alkotott összbenyomása: 0-7 pont Az empirikus jellegű dolgozatok bírálati szempontjai: 1. A témaválasztás indoklása, a kutatás relevanciája: 0 6 pont A téma fontos-e és aktuális-e az adott tudományterület és módszertan szempontjából? Összhangban van-e a cím és a megadott téma a dolgozat tartalmával? A szerző létrehozta-e a kutatás elméleti kereteit? A kutatási probléma mennyire újszerű, jelentős? A hipotézis(ek) szakmailag indokolt(ak)-e, és a téma lényeges összefüggéseire irányul(nak)-e? A hipotézis(ek) világos(ak)-e és egyértelmű(ek)-e? 2. Az adatgyűjtés módja: 0 4 pont Illeszkednek-e a téma feldolgozásához választott kutatási módszerek a dolgozat célkitűzéseihez? A kialakított értelmezési keret alkalmas-e a probléma elemzésére? Az adott módszerek, módszerkombinációk a legalkalmasabbak-e a téma kutatásához? A kutatás lebonyolítása megfelelő módon történt-e? -3-
4 3. A minta megfelelősége: 0 4 pont A minta alkalmas-e a felvetett kérdések elemzésére? A minta nagysága és a mintavétel módja egyértelműen kiderül-e a dolgozatból? Indokolja-e a szerző a minta nagyságát és a mintavétel módját? A feltett kérdések megválaszolására alkalmas-e az adott minta? A minta nagyságából fakadó korlátokat figyelembe veszi-e a szerző a következtetések megfogalmazásakor? 4. Az adatok feldolgozásának mélysége: 0 6 pont Illeszkednek-e a téma feldolgozásához választott kutatási módszerek a dolgozat célkitűzéseihez? Sikerült-e kellő mélységben megválaszolni a kutatási probléma során felvetett kérdés(eke)t? Túlmutat-e a téma feldolgozása a helyzet egyszerű leírásán? Jellemzi-e a dolgozatot az elemzés és a kritikai szemlélet érvényesítése? A kialakított értelmezési keret alkalmas-e a probléma elemzésére? Szükségese az adatok feldolgozásához statisztikai módszerek alkalmazása? Ha igen, alkalmaz-e ilyeneket a szerző? Megfelelőek-e ezek a módszerek, szakszerű-e alkalmazásuk? Olyan következtetéseket von le a szerző, amire az adott módszerek és adott elemszám esetében lehetőség van? Amennyiben nincs szükség statisztikai módszerek alkalmazására, akkor milyen elméleti módszereket alkalmaz a szerző? Szakszerű-e ezek alkalmazása? 5. Az eredmények megbízhatósága, bizonyítottsága: 0 6 pont Megjelennek-e az elemző munkára épülő önálló következtetések, javaslatok? A következtetések a hipotéziseknek megfelelőek-e és megalapozottak-e? Csak olyan következtetéseket von-e le a szerző, amelyekre az összegyűjtött adatok alapot adnak? Felismeri-e vizsgálatának korlátait? 6. A dolgozat szerkezete, stílusa 0 6 pont egymáshoz viszonyított aránya? Jellemző-e a dolgozat stílusára a tudományosság igénye, ill. a közérthetőségre való törekvés? A megfogalmazások mennyire szabatosak? A dolgozat stílusa olvasmányos-e és szakszerű-e? Maradtak-e a szövegben javítatlan elírások, helyesírási és/vagy nyelvi hibák? 7. Az irodalomjegyzék és a mellékletek: 0 6 pont számú és jellegű kép, ábra és táblázat került-e beillesztésre a szövegbe? Minden indokolt esetben vannak képek, ábrák és táblázatok? Megtörténik-e a képekre, ábrákra és táblázatokra való hivatkozás, ill. azok sorszámozása és megnevezése? Valóban kiegészítik és alátámasztják-e a mellékletek a főszövegben leírtakat? Van-e a szövegben ezekre utalás? 8. A pályamunka önállósága: 0-6 pont A pályamunkából egyértelműen kiderül-e, hogy mi volt a TDK dolgozat készítőjének/készítőinek szerepe, feladata ebben a munkában? Amennyiben a kutatómunka kutatócsoportban készült, megjelenik-e a dolgozatot író hallgatók önálló kezdeményezése? 9. A bíráló dolgozatról alkotott összbenyomása: 0 6 pont Az innovációt és/vagy fejlesztést bemutató dolgozatok bírálati szempontjai: 1. A témaválasztás indoklása, az innováció és/vagy fejlesztés relevanciája: 0 6 pont Az innováció és/vagy fejlesztés mennyire újszerű? Az elgondolás mennyire megalapozott és hasznosíthatóe? 2. Az innováció és/vagy fejlesztés eredetisége: 0 4 pont -4-
5 Az innováció és/vagy fejlesztés azon túl, hogy újszerű eredeti meglátáson és kivitelezésen alapszik-e? 3. Az innováció és/vagy fejlesztés kidolgozottsága: 0 4 pont Az innováció és/vagy fejlesztés értékelhető kidolgozottsági szinten áll-e? 4. A kipróbálás következtetéseinek, eredményeinek bemutatása: 0 7 pont Az innováció és/vagy fejlesztés megbízható és bizonyítható eredményre vezetett-e? A kipróbálás mennyire volt problémaközpontú, ill. - érzékeny? Megjelennek-e az elemző elgondolásokra épülő, önálló következtetések, javaslatok? A következtetések a hipotéziseknek megfelelőek-e és megalapozottak-e? Csak olyan következtetéseket von-e le a fejlesztő, amelyekre az összegyűjtött adatok alapot adnak? Felismeri-e fejlesztésének korlátait? 5. Az eredmények elemzésének mélysége: 0 10 pont Illeszkednek-e a téma feldolgozásához választott kutatási-kipróbálási módszerek a dolgozat célkitűzéseihez? Sikerült-e kellő mélységben megválaszolni a kutatási probléma során felvetett kérdés(eke)t? Túlmutat-e a téma feldolgozása a helyzet egyszerű leírásán, ill. az innováció és/vagy fejlesztés egyszerű kipróbálásán? Jellemzi-e a dolgozatot az elemzés és a kritikai szemlélet érvényesítése? A kialakított értelmezési keret alkalmas-e a probléma elemzésére? 6. A dolgozat szerkezete, stílusa 0 6 pont egymáshoz viszonyított aránya? Jellemző-e a dolgozat stílusára a tudományosság igénye, ill. a közérthetőségre való törekvés? A megfogalmazások mennyire szabatosak? A dolgozat stílusa olvasmányos-e és szakszerű-e? Maradtak-e a szövegben javítatlan elírások, helyesírási és/vagy nyelvi hibák? 7. Az irodalomjegyzék és a mellékletek: 0 6 pont számú és jellegű kép, ábra és táblázat került-e beillesztésre a szövegbe? Minden indokolt esetben vannak képek, ábrák és táblázatok? Megtörténik-e a képekre, ábrákra és táblázatokra való hivatkozás, ill. azok sorszámozása és megnevezése? Valóban kiegészítik-e és alátámasztják-e a mellékletek a főszövegben leírtakat? Van-e a szövegben ezekre utalás? 8. A bíráló dolgozatról alkotott összbenyomása: 0 7 pont 7. A szóbeli előadás és értékelése: A konferencián a pályamunka bemutatására (prezentáció) maximum 10 perc áll rendelkezésre, amelyet vita követ. Az előadás értékelését a szakma elismert képviselőiből álló zsűri végzi. A dolgozatok szóbeli bemutatásának értékelési szempontjai, pontszámai: 1. A bemutatás időtartama; mennyire összefogott, gazdaságos, befejezett, időarányos az előadás: 0 5 pont 2. Az előadás tartalma: 0 25 pont 3. Az előadás stílusa (szabad előadás, felolvasás, nyelvhelyesség, szabatosság): 0 5 pont 4. Az előadás szemléletessége: 0 5 pont 5. Az előadás logikai szerkezete: 0 5 pont 6. Az előadó tudományos vitakészsége: 0 5 pont Az értékelés meghatározó szempontja az előadás tartalma, de az egyéb, fentebb felsorolt szempontokat azonos súllyal veszi figyelembe a zsűri. -5-
A XXXIV. OTDK PEDAGÓGIAI, PSZICHOLÓGIAI, ANDRAGÓGIAI ÉS KÖNYVTÁRTUDOMÁNYI SZEKCIÓJÁNAK 1. SZÁMÚ MELLÉKLETE
A XXXIV. OTDK PEDAGÓGIAI, PSZICHOLÓGIAI, ANDRAGÓGIAI ÉS KÖNYVTÁRTUDOMÁNYI SZEKCIÓJÁNAK 1. A pályamunka és az előadás nyelve: 1. SZÁMÚ MELLÉKLETE A szekcióban alapvetően magyar nyelven lehet a pályamunkákat
Intézményi Tudományos Diákköri Konferencia 2018 ősz
PANNON EGYETEM MODERN FILOLÓGIAI ÉS TÁRSADALOMTUDOMÁNYI KAR TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI TANÁCS (http://) Intézményi Tudományos Diákköri Konferencia 2018 ősz A Pannon Egyetem Egyetemi Tudományos Diákköri Tanácsa
Kari Tudományos Diákköri Konferencia 2018 tavasz
PANNON EGYETEM MODERN FILOLÓGIAI ÉS TÁRSADALOMTUDOMÁNYI KAR TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI TANÁCS (http://) Kari Tudományos Diákköri Konferencia 2018 tavasz A Pannon Egyetem Egyetemi Tudományos Diákköri Tanácsa és
FELHÍVÁS a XXXIII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Pedagógiai, Pszichológiai, Andragógiai és Könyvtártudományi Szekciójában való részvételre
FELHÍVÁS a XXXIII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Pedagógiai, Pszichológiai, Andragógiai és Könyvtártudományi Szekciójában való részvételre 1. Általános információk, rendezők A rendezvény szervezője:
FELHÍVÁS a XXXI. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Pedagógiai, Pszichológiai, Andragógiai és Könyvtártudományi Szekciójában való részvételre
FELHÍVÁS a XXXI. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Pedagógiai, Pszichológiai, Andragógiai és Könyvtártudományi Szekciójában való részvételre A rendezvény helyszíne: Eszterházy Károly Főiskola Tanárképzési
FELHÍVÁS a XXX. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Pedagógiai, Pszichológiai, Andragógiai és Könyvtártudományi Szekciójában való részvételre
A rendezvény helyszíne: FELHÍVÁS a XXX. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Pedagógiai, Pszichológiai, Andragógiai és Könyvtártudományi Szekciójában való részvételre Kecskeméti Főiskola Tanítóképző
egyetemi docens PPKE BTK Pszichológia Intézet Telefon: 06 (26) 375-375/2549 Fax: 06 (1) 7892-775 E-mail: nabrady.maria@btk.ppke.hu
FELHÍVÁS a XXVIII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Pedagógiai, Pszichológiai, Közművelődési és Könyvtártudományi Szekciójában való részvételre A rendezvény helyszíne: Pázmány Péter Katolikus Egyetem
Valamennyi oktatónak, TDK felelősnek, hallgatónak Helyben. Kedves Kolleginák, Kollégák, TDK Felelősök, TDK-zó Hallgatók!
Valamennyi oktatónak, TDK felelősnek, hallgatónak Helyben Kedves Kolleginák, Kollégák, TDK Felelősök, TDK-zó Hallgatók! Az alábbiakban rövid tájékoztatást szeretnénk nyújtani a XXXI. OTDK-n való részvétel
1. számú melléklet ÚTMUTATÓ A XXXIV. OTDK KÖZGAZDASÁGTUDOMÁNYI SZEKCIÓ PÁLYAMUNKÁVAL KAPCSOLATOS FORMAI KÖVETELMÉNYEIHEZ
1. számú melléklet ÚTMUTATÓ A XXXIV. OTDK KÖZGAZDASÁGTUDOMÁNYI SZEKCIÓ PÁLYAMUNKÁVAL KAPCSOLATOS FORMAI KÖVETELMÉNYEIHEZ 1. Általános előírások Az OTDK-dolgozat terjedelme maximum 80 oldal lehet (alsó
Tudnivalók a XXX. Jubileumi OTDK-val kapcsolatban
Tudnivalók a XXX. Jubileumi OTDK-val kapcsolatban A részvétel feltételei: Az OTDK-n történő részvételre az intézményi TDK jelölés alapján az osztatlan egyetemi, főiskolai és a BA, BSc, MA, MSc képzésében1
Az OTDT online rendszerébe felöltendő pályamunkák formai követelményei szekciók szerint
Az OTDT online rendszerébe felöltendő pályamunkák formai követelményei szekciók szerint Felhívjuk figyelmüket, hogy az intézményi TDK-konferenciát követően csak a pályamunkát kell feltölteni, az adatok
FELHÍVÁS a XXXI. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Humán Tudományi Szekciójában való részvételre
FELHÍVÁS a XXXI. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Humán Tudományi Szekciójában való részvételre A rendezvény helyszíne: Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar Cím: 4032 Debrecen, Egyetem tér
DEBRECENI EGYETEM BÖLCSÉSZETTUDOMÁNYI KAR UNIVERSITY OF DEBRECEN FACULTY OF ARTS
Debreceni Egyetem BTK Útmutató szakdolgozatok készítéséhez (A Debreceni Egyetem Tanulmányi és vizsgaszabályzatának alapján) Az egységes, osztatlan képzésben, az alapképzésben, (BSc, BA), mesterképzésben
FELHÍVÁS a XXVIII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Társadalomtudományi Szekciójában való részvételre
FELHÍVÁS a XXVIII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Társadalomtudományi Szekciójában való részvételre A rendezvény helyszíne: Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Cím: 7624 Pécs Ifjúság
FELHÍVÁS. A rendezvény helyszíne: Nemzeti Közszolgálati Egyetem Államtudományi és Közigazgatási Kar 1118 Budapest, Ménesi út 5.
FELHÍVÁS a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Államtudományi és Közigazgatási Kar Intézményi Tudományos Diákköri Konferenciájának 2016. évi őszi fordulóján való részvételre A rendezvény helyszíne: Nemzeti Közszolgálati
FELHÍVÁS. a 2014/2015. tanév őszi szemeszterében tartandó Kari Tudományos Diákköri Konferencián való részvételre
FELHÍVÁS a 2014/201. tanév őszi szemeszterében tartandó Kari Tudományos Diákköri Konferencián való részvételre A konferencia helyszíne: Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar Cím: 3 Budapest
MELLÉKLET AZ ÖSSZEFOGLALÓVAL (REZÜMÉ) SZEMBEN TÁMASZTOTT TARTALMI ÉS FORMAI KÖVETELMÉNYEK:
FELHÍVÁS a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Államtudományi és Közigazgatási Kar Intézményi Tudományos Diákköri Konferenciájának 2018. évi őszi fordulóján való részvételre A rendezvény helyszíne: Nemzeti Közszolgálati
FELHÍVÁS a XXVIII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Állam- és Jogtudományi Szekciójában való részvételre
FELHÍVÁS a XXVIII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Állam- és Jogtudományi Szekciójában való részvételre A rendező intézmény: Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar Cím: 1042
FELHÍVÁS a XXVIII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Informatika Tudományi Szekciójában való részvételre
FELHÍVÁS a XXVIII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Informatika Tudományi Szekciójában való részvételre A rendezvény helyszíne: Miskolci Egyetem Gépészmérnöki Kar Informatikai Intézet Cím: 3515
FELHÍVÁS a XXXI. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Testnevelés- és Sporttudományi Szekciójában való részvételre
FELHÍVÁS a XXXI. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Testnevelés- és Sporttudományi Szekciójában való részvételre A rendezvény helyszíne: Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Testnevelési
2/ Mozgóképgyártó szakasszisztens Médiatechnológus asszisztens
A 10/2007. (II. 27.) SZMM rendelettel módosított 1/2006. (II. 17.) OM rendelet az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,
FILOLÓGIA ÉS IRODALOM
KÁRPÁT-MEDENCEI IRODALMI PHD- ÉS MA-HALLGATÓK KONFERENCIÁJA PILISCSABA, 2013. SZEPTEMBER 4 5., Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Irodalomtudományi Doktori Iskola *** A PPKE BTK IDI magyar irodalommal
TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI SZABÁLYZAT
TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI SZABÁLYZAT 2012. december 1. A Tudományos Diákköri Konferencia célja A TDK a felsőoktatásban a tehetséggondozás legfontosabb terepe. Konkrét célja a hallgatók tudományos munka iránti
XXXIII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia
XXXIII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia 2017 tavasza Segédlet a tudományos diákköri munka készítéséhez Megyeriné dr. Runyó Anna megyerine@avkf.hu OTDK - Országos Tudományos Diákköri Konferencia
FELHÍVÁS a XXVIII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Műszaki Tudományi Szekciójában való részvételre
FELHÍVÁS a XXVIII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Műszaki Tudományi Szekciójában való részvételre A rendezvény helyszíne: Széchenyi István Egyetem Cím: 9026 Győr Egyetem tér 1. Telefon: 06 (96)
A szóbeli vizsgafeladatot ha a feladat indokolja a szaktanárok által összeállított mellékletek, segédanyagként felhasználható források egészítik ki.
1185-0 Informatikai ismeretek szakismereti alkalmazása A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/200 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel
FELHÍVÁS a XXXII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Társadalomtudományi Szekciójában való részvételre
FELHÍVÁS a XXXII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Társadalomtudományi Szekciójában való részvételre A rendezvény szervezője: Károli Gáspár Református Egyetem, Bölcsészettudományi Kar. Cím: 1088
TÁJÉKOZTATÓ. Tudományos Diákköri Konferencia 2017 GFF ESZK
TÁJÉKOZTATÓ Tudományos Diákköri Konferencia 2017 GFF ESZK 1. Szabályok A tudományos diákköri (TDK) tevékenységhez kapcsolódóan egyelőre nincs hivatalos kari TDK-szabályzat, ezért az Országos Tudományos
FELHÍVÁS. a 2016/2017. évi tanév őszi szemeszterében tartandó Kari Tudományos Diákköri Konferencián való részvételre
FELHÍVÁS a 2016/2017. évi tanév őszi szemeszterében tartandó Kari Tudományos Diákköri Konferencián való részvételre A konferencia helyszíne: Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar Cím:
TESTNEVELÉSI EGYETEM Szakdolgozati és diplomadolgozati követelmények
TESTNEVELÉSI EGYETEM Szakdolgozati és diplomadolgozati követelmények TARTALMI KÖVETELMÉNYEK A szakdolgozat és a diplomadolgozat (továbbiakban diplomamunka) az adott képzés szintjének és irányultságának
A SZAKDOLGOZAT KÖVETELMÉNYEI A SZEXUÁLPSZICHOLÓGIAI SZAKPSZICHOLÓGUS KÉPZÉSBEN
A SZAKDOLGOZAT KÖVETELMÉNYEI A SZEXUÁLPSZICHOLÓGIAI SZAKPSZICHOLÓGUS KÉPZÉSBEN A szexuálpszichológiai szakpszichológusi diploma megszerzésének feltétele szakdolgozat benyújtása. Szakdolgozati témát a hallgató
A rekreációszervezés és egészségfejlesztés BSc alapszakon készítendő szakdolgozat követelményei
ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar Érvényes a 2013/2014. tanévtől, a tanulmányaikat 2010 szeptemberében vagy ezt követően megkezdő hallgatók számára. A rekreációszervezés és egészségfejlesztés BSc alapszakon
A tételsor a 21/2007. (V.21.) SZMM rendeletben foglalt szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye alapján készült.
A 10/007 (II. 7.) SzMM rendelettel módosított 1/006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,
MINISZTERELNÖKI HIVATAL. Szóbeli vizsgatevékenység
MINISZTERELNÖKI HIVATAL Vizsgarészhez rendelt követelménymodul azonosítója, megnevezése: Vizsgarészhez rendelt vizsgafeladat megnevezése: 1185-06/1 Gazdasági tervezési, rendszerelemzési, tervezési vagy
Divat- és stílustervező Divat- és stílustervező
A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,
Értékelési és ellenőrzési módszerek, eljárások és szabályok az indítani tervezett pedagógia alapképzési szakon
Értékelési és ellenőrzési módszerek, eljárások és szabályok az indítani tervezett pedagógia alapképzési szakon ME BTK Neveléstudományi Tanszék 2007 Az ismeretek ellenőrzése Az ismeretek ellenőrzése a kurzusok
ZÁRÓDOLGOZATI TÁJÉKOZTATÓ
ZÁRÓDOLGOZATI TÁJÉKOZTATÓ 54 481 02 Gazdasági informatikus szakképesítés 1. Tartalmi követelmények A jelölt záródolgozatként egy vállalat/vállalkozás rendszerének/alrendszerének elemző bemutatását végzi
FELHÍVÁS a XXXI. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Tanulás- és Tanításmódszertani Tudástechnológiai Szekciójában való részvételre
FELHÍVÁS a XXXI. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Tanulás- és Tanításmódszertani Tudástechnológiai Szekciójában való részvételre A rendezvény helyszíne: Kaposvári Egyetem Pedagógiai Kar Cím: 7400
FELHÍVÁS a XXVIII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Humán Tudományi (bölcsész) Szekciójában való részvételre
A rendezvény helyszíne: FELHÍVÁS a XXVIII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Humán Tudományi (bölcsész) Szekciójában való részvételre Kodolányi János Főiskola Cím: 8000 Székesfehérvár Fürdő u. 1.
FELHÍVÁS a XXXI. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Agrártudományi Szekciójában való részvételre
FELHÍVÁS a XXXI. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Agrártudományi Szekciójában való részvételre A rendezvény helyszíne: Budapesti Corvinus Egyetem Budai Campus Élelmiszertudományi Kar Kertészettudományi
Tartalmi követelmények A szakdolgozat célja
ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar Érvényes a 2017/2018. tanévtől, a tanulmányaikat 2017 szeptemberében vagy ezt követően megkezdő hallgatók számára. A sport- és rekreációszervezés BSc alapszakon készítendő
A sportszervező BSc alapszakon készítendő szakdolgozat követelményei
ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar Érvényes a 2012/2013. tanévtől, a tanulmányaikat 2010 szeptemberében vagy ezt követően megkezdő hallgatók számára. A sportszervező BSc alapszakon készítendő szakdolgozat
TÁJÉKOZTATÓ. Tudományos Diákköri Konferencia 2018 GFF ESZK
TÁJÉKOZTATÓ Tudományos Diákköri Konferencia 2018 GFF ESZK 1. A Tudományos Diákkörről (TDK) A Tudományos Diákköri mozgalom több mint 60 éves múltra tekint vissza Magyarországon, és egyben a legfontosabb
A szóbeli vizsgafeladatot ha a feladat indokolja a szaktanárok által összeállított mellékletek, segédanyagként felhasználható források egészítik ki.
A 10/007 (II. 7.) SzMM rendelettel módosított 1/00 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,
Az emberi erőforrás tanácsadó MA szakon készítendő diplomamunka követelményei
ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar Érvényes: a 2017/2018. tanévtől, a tanulmányaikat 2016. szeptemberében vagy azt követően megkezdő hallgatók számára. Az emberi erőforrás tanácsadó MA szakon készítendő
OFKD FELHÍVÁS! A XIV. ORSZÁGOS FELSŐOKTATÁSI KÖRNYEZETTUDOMÁNYI DIÁKKONFERENCIÁN való részvételre
A XIV. ORSZÁGOS FELSŐOKTATÁSI KÖRNYEZETTUDOMÁNYI DIÁKKONFERENCIÁN való részvételre A Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Kar, Földrajzi Intézet, Természet- és Környezetföldrajzi Tanszéke 2014. április
Nagy Balázs november 7.
OTDK tájékoztató Nagy Balázs 2016. november 7. tdk@btk.elte.hu ELTE BTK Eredmények: Humán Szekció, 2015 159 induló, 60 helyezés (37%) 1. helyezés: 22 (14%) 2. helyezés: 21 (13%) 3. helyezés: 17 (10%) Szekciók:
Kovács Magda-díj. 2016/2017. tanévi pályázati kiírás. Tartalomjegyzék. 1. Preambulum A benyújtható pályázatok területe...
Tartalomjegyzék Kovács Magda-díj 2016/2017. tanévi pályázati kiírás 1. Preambulum... 2 2. A benyújtható pályázatok területe... 3 3. A pályázat díja... 3. A pályázatok elbírálásának szempontjai....1. Áttekintés/általános
Hitelintézeti Szemle Lektori útmutató
Hitelintézeti Szemle Lektori útmutató Tisztelt Lektor Úr/Asszony! Egy tudományos dolgozat bírálatára szóló felkérés a lektor tudományos munkásságának elismerése. Egy folyóirat szakmai reputációja jelentős
2. számú melléklet a XXXIV. OTDK központi felhívásához. A XXXIV. Országos Tudományos Diákköri Konferencia részvételi feltételei
2. számú melléklet a XXXIV. OTDK központi felhívásához A XXXIV. Országos Tudományos Diákköri Konferencia részvételi feltételei 1. Általános információk A XXXIV. OTDK központi felhívásának célja, hogy az
TÁJÉKOZTATÓ AZ OSZTATLAN TANÁRKÉPZÉS DIPLOMAMUNKÁJÁNAK KÖVETELMÉNYEIRŐL
TÁJÉKOZTATÓ AZ OSZTATLAN TANÁRKÉPZÉS DIPLOMAMUNKÁJÁNAK KÖVETELMÉNYEIRŐL ~ ~ TÁJÉKOZTATÓ AZ OSZTATLAN TANÁRKÉPZÉS DIPLOMAMUNKÁJÁNAK KÖVETELMÉNYEIRŐL Az Osztatlan tanárképzés zárásaként Diplomamunkát kell
Intézményi kommunikátor Kommunikátor
Az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről szóló 133/2010. (IV. 22.) Korm. rendelet alapján. Szakképesítés, szakképesítés-elágazás, rész-szakképesítés,
A rekreáció MSc szakon készítendő diplomamunka követelményei
ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar Érvényes a 2017/2018. tanévtől, a tanulmányaikat 2017 szeptemberében vagy ezt követően megkezdő hallgatók számára. A rekreáció MSc szakon készítendő diplomamunka követelményei
FELHÍVÁS a XXXI. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Műszaki Tudományi Szekciójában való részvételre
A rendezvény helyszíne: FELHÍVÁS a XXXI. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Műszaki Tudományi Szekciójában való részvételre Kecskeméti Főiskola Gépipari Automatizálási Műszaki Főiskolai Kar Cím:
Szent István Egyetem Gazdasági, Agrár- és Egészségtudományi Kar Gazdasági Campus Békéscsaba Tudományos Diákköri Konferencia FORMAI KRITÉRIUMOK
Szent István Egyetem Gazdasági, Agrár- és Egészségtudományi Kar Gazdasági Campus Békéscsaba Tudományos Diákköri Konferencia FORMAI KRITÉRIUMOK 2015. 1. A 2015-ös Tudományos Diákköri Konferencia fontos
BSc hallgatók szakdolgozatával szemben támasztott követelmények SZTE TTIK Földrajzi és Földtani Tanszékcsoport
BSc hallgatók szakdolgozatával szemben támasztott követelmények SZTE TTIK Földrajzi és Földtani Tanszékcsoport Az alapszakon a záróvizsgára bocsátás feltétele szakdolgozat készítése. A szakdolgozat kreditértéke:
Szoftverfejlesztő Informatikai alkalmazásfejlesztő
114-06 Szoftverfejlesztés Átfogó szakdolgozat készítése, mely vagy adatmodellezés alapján adatbázis-fejlesztés és tesztelési feladat megvalósítása, vagy egy adaptációs jellegű feladat megoldása specifikációja,
MINISZTERELNÖKI HIVATAL. Szóbeli vizsgatevékenység
MINISZTERELNÖKI HIVATAL Vizsgarészhez rendelt követelménymodul azonosítója, megnevezése: 1147-06/1 Átfogó szakdolgozat készítése, mely egy internetes szolgáltatást tervez és valósít meg vagy a kliens-,
Színházi moderátor Moderátor
74-10 Színházi ismeretek alkalmazása Az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzék módosításának eljárásrendjéről szóló 133/010. (IV..) Korm. rendelet alapján. Szakképesítés, szakképesítés-elágazás,
Érvényes a 2018/2019-es tanévtől, a tanulmányaikat 2018 szeptemberében vagy ezt követően megkezdő hallgatók számára.
ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar Érvényes a 2018/2019-es tanévtől, a tanulmányaikat 2018 szeptemberében vagy ezt követően megkezdő hallgatók számára. A on készítendő szakdolgozat (képzési portfólió)
FELHÍVÁS a XXX. Jubileumi Országos Tudományos Diákköri Konferencia Had- és Rendészettudományi Szekciójában való részvételre
FELHÍVÁS a XXX. Jubileumi Országos Tudományos Diákköri Konferencia Had- és Rendészettudományi Szekciójában való részvételre A rendezvény helyszíne: Rendőrtiszti Főiskola Cím: 1121 Budapest, Farkasvölgyi
Formai követelmények, DOSZ Közgazdász Doktoranduszok és Kutatók V. Nemzetközi Téli Konferenciája
Formai követelmények, DOSZ Közgazdász Doktoranduszok és Kutatók V. Nemzetközi Téli Konferenciája 2019. február 22. Szent István Egyetem, Gödöllő Formai követelmények Absztrakt formai követelményei: Cím
Szakdolgozati formai követelmények
SZÁMALK SZAKKÖZÉPISKOLA Szakdolgozati formai követelmények - 1 - TARTALOMJEGYZÉK 1. Bevezetés... 3 2. Konzultáció... 3 3. A szakdolgozat formai követelményei... 3 4. A szakdolgozat mellékletei... 5 5.
Esszéírás 1X1. Mire kell ügyelni esszéírásnál? Dr. Török Erika oktatási dékánhelyettes január 6.
Esszéírás 1X1 Mire kell ügyelni esszéírásnál? Dr. Török Erika oktatási dékánhelyettes 2016. január 6. Mi az esszé? Az esszé a francia essay (=próba, próbálkozás) szóból ered. Eredetileg rövid terjedelmű
FELHÍVÁS a XXXI. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Biológiai Szekciójában való részvételre
FELHÍVÁS a XXXI. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Biológiai Szekciójában való részvételre A rendezvény helyszíne: Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kar Cím: Postacím: 6726
FELHÍVÁS a XXX. Jubileumi Országos Tudományos Diákköri Konferencia Humán Tudományi (bölcsész) Szekciójában való részvételre
FELHÍVÁS a XXX. Jubileumi Országos Tudományos Diákköri Konferencia Humán Tudományi (bölcsész) Szekciójában való részvételre A rendezvény helyszíne: Eszterházy Károly Fıiskola Bölcsészettudományi Kar Cím:
FELHÍVÁS a XXXI. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Közgazdaságtudományi Szekciójában való részvételre
FELHÍVÁS a XXXI. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Közgazdaságtudományi Szekciójában való részvételre A rendezvény helyszíne: Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Kar Cím: 8200 Veszprém Egyetem utca
FELHÍVÁS a XXXIII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Társadalomtudományi Szekciójában való részvételre
FELHÍVÁS a XXXIII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Társadalomtudományi Szekciójában való részvételre 1. Általános információk, rendezők A rendezvény szervezője: Eötvös Loránd Tudományegyetem Társadalomtudományi
Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar. Szakdolgozat-konzultációval és szakdolgozat-készítéssel kapcsolatos információk
Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Szakdolgozat-konzultációval és szakdolgozat-készítéssel kapcsolatos információk Szakdolgozattéma-választás, konzultációk: szakdolgozattéma-választás
Szakdolgozati követelmények
Szakdolgozati követelmények (Az MKSZ-NEK Szakedző Tanfolyam Tanulmányi Szabályzatának 2. számú melléklete) MKSZ-NEK Szakedző Tanfolyam (Megjegyzés: A Szakdolgozati követelmények című melléklet tartalmának
Az első részben a vizsgázók számára előre kiadandó feladatkiírás szerepel.
A vizsgafeladat ismertetése: A dolgozat digitális prezentációs szoftverrel való rövidített bemutatása. Válaszolás a bizottság által feltett dolgozattal kapcsolatos kérdésekre. Az első részben a vizsgázók
BME Építészmérnöki Kar TDK Tudományos és Mvészeti Diákköri Konferencia
TDK tudományos kutatás illetve mvészi alkotófolyamat saját kutatás illetve önképz alkotás új eredmény létrehozása a témavezet módszertani segítségével önálló, egyéni (társ) munka tudományos kutatás - alkotói
H I R D E T M É N Y. A WEB-PROGRAMOZÓ SZAKKÉPZÉS HALLGATÓI RÉSZÉRE A ZÁRÓDOLGOZAT ELKÉSZÍTÉSÉVEL KAPCSOLATOS TUDNIVALÓKRÓL 2013/2014-es tanévre
H I R D E T M É N Y A WEB-PROGRAMOZÓ SZAKKÉPZÉS HALLGATÓI RÉSZÉRE A ZÁRÓDOLGOZAT ELKÉSZÍTÉSÉVEL KAPCSOLATOS TUDNIVALÓKRÓL 2013/2014-es tanévre A záródolgozat a szakképzettségnek megfelelő, önálló munkán
Gazdasági idegen nyelvű menedzser. Ügyviteli szakügyintéző
262-06 A nemzetközi külkereskedelmi ügylet és a kultúraközi kommunikáció A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési
Az Apor Vilmos Katolikus Főiskola. TDK szabályzata
Az Apor Vilmos Katolikus Főiskola a A Szervezeti és működési szabályzat melléklete 2012. szeptember Tartalomjegyzék A szabályzat célja... 3 A szabályzat hatálya... 3 A TDK célja... 3 Részvételi feltételek
Faipari terméktervező Mérnökasszisztens
A 10/007 (II. 7.) SzMM rendelettel módosított 1/006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,
Eszterházy Károly Főiskola Természettudományi Kar Sporttudományi Intézet A SZAKDOLGOZAT ELKÉSZÍTÉSÉNEK SZEMPONTJAI
Eszterházy Károly Főiskola Természettudományi Kar Sporttudományi Intézet A SZAKDOLGOZAT ELKÉSZÍTÉSÉNEK SZEMPONTJAI Jóváhagyta: EKF Sporttudományi Intézet Intézeti Tanácsa A diplomamunka célja a tanultak
FELHÍVÁS a XXXI. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Informatika Tudományi Szekciójában való részvételre
FELHÍVÁS a XXXI. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Informatika Tudományi Szekciójában való részvételre A rendezvény helyszíne: Cím: 1119 Budapest Mérnök utca 39. Postacím: 1119 Budapest, Mérnök
OPPONENSI VÉLEMÉNY. Nagy Gábor: A környezettudatos vállalati működés indikátorai és ösztönzői című PhD értekezéséről és annak téziseiről
OPPONENSI VÉLEMÉNY Nagy Gábor: A környezettudatos vállalati működés indikátorai és ösztönzői című PhD értekezéséről és annak téziseiről A Debreceni Egyetem Társadalomtudományi Doktori Tanácsához benyújtott,
FELHÍVÁS a XXIX. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Humán Tudományi (bölcsész) Szekciójában való részvételre
FELHÍVÁS a XXIX. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Humán Tudományi (bölcsész) Szekciójában való részvételre A rendezvény helyszíne: Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Cím: 6722 Szeged
ÚTMUTATÓ SZAKDOLGOZAT KÉSZÍTÉSÉHEZ A GYÓGYSZERÉSZETI INTÉZETBEN
ÚTMUTATÓ SZAKDOLGOZAT KÉSZÍTÉSÉHEZ A GYÓGYSZERÉSZETI INTÉZETBEN TVSZ: 1. A hallgatónak mind az alapképzésben, mind a mesterképzésben, illetve az osztatlan képzésben az oklevél megszerzéséhez diplomamunkát,
MÁSODIK T Á J É K O Z T A TÓ. a III. Kárpát-medencei 1 Keresztény Tudományos Diákköri Konferencián való részvételről
MÁSODIK T Á J É K O Z T A TÓ a III. Kárpát-medencei 1 Keresztény Tudományos Diákköri Konferencián való részvételről I. A KKTDK célja Gál Ferenc Hittudományi Főiskola Szeged, 2011. november 17-18. A KKTDK
Vaskohászati technikus Melegüzemi technikus
Az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről szóló 133/2010. (IV. 22.) Korm. rendelet alapján. Szakképesítés, szakképesítés-elágazás, rész-szakképesítés,
ÚTMUTATÓ A MISKOLCI EGYETEM GAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR TDK PÁLYAMUNKÁVAL KAPCSOLATOS KÖVETELMÉNYEIHEZ
ÚTMUTATÓ A MISKOLCI EGYETEM GAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR TDK PÁLYAMUNKÁVAL KAPCSOLATOS KÖVETELMÉNYEIHEZ Jelentkezni a http://tdk.uni-miskolc.hu központi egyetemi felületen lehetséges. A jelentkezés után a rendszer
FELHÍVÁS a XXXIII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Humán Tudományi Szekciójában való részvételre
FELHÍVÁS a XXXIII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Humán Tudományi Szekciójában való részvételre 1. Általános információk, rendezők A rendezvény szervezője: Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi
55 810 01 0010 55 09 Mechatronikai mérnökasszisztens. Mérnökasszisztens
A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,
55 345 01 0010 55 02 Kereskedelmi szakmenedzser Kereskedelmi menedzser
A 10/007 (II. 7.) SzMM rendelettel módosított 1/006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,
Magyar Lovasterápia Szövetség Alapítvány SZAKDOLGOZATI TÁJÉKOZTATÓ
Magyar Lovasterápia Szövetség Alapítvány SZAKDOLGOZATI TÁJÉKOZTATÓ 2012 Témaválasztás A téma választható a megadott témajegyzék vagy egyéni ötlet alapján. A témaválasztást legkésőbb március 31-ig jelezni
A SZAKDOLGOZAT TARTALMI ÉS FORMAI KÖVETELMÉNYEI
A SZAKDOLGOZAT TARTALMI ÉS FORMAI KÖVETELMÉNYEI A beadás feltételei: A benyújtott szakdolgozat elfogadását a témavezető tanár a Konzultációs igazolás címet viselő űrlap aláírásával igazolja. A szakdolgozatokba
A SEMMELWEIS EGYETEM S Z A B Á L Y Z A T A
71/2006. (IX. 28.) számú hat. A SEMMELWEIS EGYETEM HALLGATÓI SZÁMÁRA KIÍRT REKTORI PÁLYAMUNKÁK ÉS KÜLFÖLDI TUDOMÁNYOS ÖSZTÖNDÍJAK S Z A B Á L Y Z A T A BUDAPEST 2006 A Semmelweis Egyetem S z e n á t u
SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM. Szóbeli vizsgatevékenység
SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM 661-06/3 Záródolgozat védése, prezentációja. A szakdolgozat szabadon választott témája kapcsolódjon egy adott vállalkozás európai üzleti környezetének Szóbeli vizsgatevékenység
SZAKDOLGOZATI SZABÁLYZAT
GÁL FERENC FŐISKOLA GAZDASÁGI KAR BÉKÉSCSABA SZAKDOLGOZATI SZABÁLYZAT Érvényes: 2018. szeptember 1-től A szakdolgozat önálló elemző munka, amelyben a hallgató bizonyítja, hogy képes az elsajátított elméleti
A DIPLOMAMUNKA FORMAI KÖVETELMÉNYEI JAVASLAT
A DIPLOMAMUNKA FORMAI KÖVETELMÉNYEI JAVASLAT A diplomamunka kötelező részei (bekötési sorrendben) 1. Fedőlap - Bal felső sarokban a kiíró tanszék megnevezése (ha két tanszékkel együttműködve dolgozzuk
Országos Tudományos Diákköri Tanács Helyzet és Jövőkép
Országos Tudományos Diákköri Tanács Helyzet és Jövőkép Minőségfejlesztés a felsőoktatásban TÁMOP-4.1.4-08/1-2009-0002 A tudományos diákköri tevékenység A tudományos és művészeti diákkör a kötelező tananyaggal
Szakdolgozat tájékoztató
Szakdolgozat tájékoztató Úr Balázs Meg kell írni Szakdolgozatot ír, aki végzős Általános rendszergazda Idegenforgalmi szakmenedzser Pénzügyi szakügyintéző Reklámszervező-szakmenedzser Vendéglátó-szakmenedzser
A GÉPÍRÁSOKTATÓ SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAK SZAKDOLGOZATÁNAK TARTALMI ÉS FORMAI KÖVETELMÉNYEI
A GÉPÍRÁSOKTATÓ SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAK SZAKDOLGOZATÁNAK TARTALMI ÉS FORMAI KÖVETELMÉNYEI I. Tartalmi követelmények A szakdolgozat keretein belül a hallgató feladata, hogy gondosan válogatott szakirodalom
ÚTMUTATÓ SZAKDOLGOZAT KÉSZÍTÉSÉHEZ KÉPI DIAGNOSZTIKAI ÉS INTERVENCIÓS ASSZISZTENS FELSŐFOKÚ SZAKKÉPZÉS HALLGATÓINAK
SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM EGÉSZSÉGTUDOMÁNYI ÉS SZOCIÁLIS KÉPZÉSI KAR ÚTMUTATÓ SZAKDOLGOZAT KÉSZÍTÉSÉHEZ KÉPI DIAGNOSZTIKAI ÉS INTERVENCIÓS ASSZISZTENS FELSŐFOKÚ SZAKKÉPZÉS HALLGATÓINAK SZEGED, 2009. BEVEZETÉS
Geográfus MSc és Földtudomány MSc szakos hallgatók diplomamunkájával szemben támasztott követelmények SZTE TTIK Földrajzi és Földtani Tanszékcsoport
Geográfus MSc és Földtudomány MSc szakos hallgatók diplomamunkájával szemben támasztott követelmények SZTE TTIK Földrajzi és Földtani Tanszékcsoport A mesterszakon a záróvizsgára bocsátás feltétele diplomamunka