2 nd China-CEEC Investment and Trade Expo 2016
|
|
- Brigitta Lakatosné
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 2 nd China-CEEC Investment and Trade Expo június 8-12., Ningbo, Kína (Kiállítói tájékoztató) 1. A kiállításról A Kína KKE Befektetési és Kereskedelemfejlesztési Expo-t 2014 óta rendezik meg minden évben Kínában, Ningbo városában. A kiállítás követi az Egy Út, Egy Övezet és a Jangce Gazdasági Övezet stratégiai kezdeményezéseit. Az Expo-n megrendezésre kerülő kiállítások, fórumok és befektetési szimpóziumok az évek során fontos bázisává váltak a kínai és közép- és kelet-európai országok kereskedelmi kapcsolatainak, mely minden fronton elősegíti az Egy Út, Egy Övezet irányelveket. Az Expo mellett 2014 óta minden második évben megrendezésre kerül a közép- és kelet-európai országok minisztereinek találkozója is ben Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, 2015-ben Szabó László külügyminiszter-helyettes látogatta és nyitotta meg a magyar standot ban ismét lesz Miniszteri Csúcs, melyen ismét Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter fog részt venni. A kiállításon összesen 16 országból jönnek kiállítók, minden ország nemzeti standdal jelenik meg. A kiállítás multiszektorális, tehát nem ágazat-specifikus, hanem régióspecifikus, mely remek lehetőséget biztosít a közép- és kelet-európai országok termékeinek bemutatására a kínai közönség számára. A kiállítás első napja a szakmai közösségnek nyitott csak. A tavalyi évben kb kínai importőr és befektető látogatta meg az expo-t. A második és harmadik napon már a nagyközönség számára is megnyitják a kapukat. Az előző évben kb látogató ismerhette meg az európai termékeket. 2. Magyarország, mint a kiállítás díszvendége Stand elhelyezése - A China-CEEC Expo-nak minden évben van legalább egy díszvendég országa, mely kiemelt szerepet és figyelmet kap az Expo egész ideje alatt. Ebben évben a díszvendég szerepét Magyarország kapja meg, mely egy
2 részről azt jelenti, hogy a magyar nemzeti stand központi helyet kap, valamint a kiállítással párhuzamosan futó rendezvényeken is kiemelten kezelik az országot. A kiállítás stand területe ingyenes, a ráépülő közösségi magyar standot pedig az MNKH finanszírozza. A standon kialakításra kerül majd egy zárt tárgyaló is, ahova időpont beosztás szerint a kiállítók tárgyalásokat szervezhetnek maguknak. Ezen kívül több olyan fórum is megrendezésre kerül, ahol kétoldalú tárgyalások folytathatóak kínai importőrökkel és befektetőkkel. Repülőjárat - Az Expo host country -jaként a Budapest Airport és az Air China tárgyalásokat folytat egy Budapest-Ningbo közvetlen járat indításáról is, amely a kiállítás ideje alatt lesz igénybe vehető. A járat várható indulási ideje 2016.június 6-a, június 7-i érkezéssel. A visszaút időpontja június 12-e lesz (erről még folynak az egyeztetések). A repülőjegy ára turista osztályon, oda-vissza út esetén kb forintba kerül majd, az utazási idő pedig 11 óra. Szállás Minden évben kedvezményes szállás lehetőség közül választhatnak a kiállítók. A résztvevők három hotel közül választhatnak, 3, 4 vagy 5 csillagos szállodákból. A Sheraton Hotel (5*) és a Portman Plaza (4*) egymás mellett közvetlenül helyezkednek el, európai mércével is nívós szálláshelyek. A Golden Port Hotel (3*) valamivel távolabb található, de közvetlenül szemben a híres ningbo-i sétáló utcával. A szállások kedvezményes árai: King Room Twin Room Sheraton Ningbo Hotel (5*) 560 RMB/night/room 560 RMB/night/ room Portman Plaza Hotel (4*) 440 RMB/night/ room 440 RMB/night/ room Golden Port Hotel (3*) 320 RMB/night/ room 320 RMB/night/ room Az árak szobánként értendők, 1 vagy 2 fő részére, reggelivel. A szobafoglalások az MNKH-n keresztül történnek a megadott hotelekbe, amelyre külön űrlapot küldünk ki. A foglalásokkal kapcsolatos problémák esetén csak az MNKH-n keresztül történt jelentkezések esetekben tudunk segíteni a kiállítóknak.
3 Ingyenes transzferek - A kiállítás kínai társszervezői ingyenes transzfert biztosítanak a Shanghai-ba vagy Ningbo-ba érkező kiállítóknak a repülőtérről a három megadott hotel valamelyikébe. Ezek a transzferek az alapján lesznek meghatározva, hogy egyegy járattal mennyi kiállító érkezik. Az órarendről tájékoztatást a későbbiekben fogunk küldeni. Ezen kívül a kiállítás napjain ingyenes buszjáratokat indít a kínai szervező a megadott hotelek és a kiállítás között reggel és délután is. Étkezés - Az Expo ideje alatt minden kiállító ingyenes ebédben részesül a kiállító centerhez közeli hotelben. 3. Magyar stand a kiállításon Magyarország, mint a China CEEC Expo díszvendége, 2016-ban egy egységes, épített nemzeti standdal fog megjelenni. A stand Magyarországot reprezentálja, arculata a nemzeti országimázst fogja bemutatni. A magyar cégeken kívül bemutatkozási lehetőséget kapnak a magyar állami kereskedelmi és befektetési háttérintézményei is. A stand tervezetten kb. 400 m 2 területen fog elhelyezkedni, felosztása pedig a jelentkező kiállítók ágazati megoszlása szerint lesz kialakítva. Minden kiállítónak lesz külön logózott pultja és vitrinje, ezen kívül pedig, ha további speciális igények merülnének fel a stand felszereltségét illetően, az MNKH munkatársaival szükséges egyeztetni. A kiállítást a Miniszteri Csúcson résztvevő közép- és kelet-európai miniszterek nyitják meg, a magyar standot pedig Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter úr nyitja meg. 4. Költségek Szállás: minden évben kedvezményes szállás lehetőség közül választhatnak a kiállítók. A résztvevők három hotel közül választhatnak, 3, 4 vagy 5 csillagos szállodákból. A Sheraton Hotel (5*) és a Portman Plaza (4*) egymás mellett közvetlenül helyezkednek el, európai mércével is nívós hotelek. A Golden Port Hotel (3*) valamivel távolabb található, de közvetlenül szemben a híres ningbo-i sétáló utcával. A szállások kedvezményes árai:
4 King Room Twin Room Sheraton Ningbo Hotel (5*) 560 RMB/night/room 560 RMB/night/ room Portman Plaza Hotel (4*) 440 RMB/night/ room 440 RMB/night/ room Golden Port Hotel (3*) 320 RMB/night/ room 320 RMB/night/ room Az árak szobánként értendők, 1 vagy 2 fő részére, reggelivel. A szobafoglalások az MNKH-n keresztül történnek a megadott hotelekbe, amelyre külön űrlapot küldünk ki. A foglalásokkal kapcsolatos problémák esetén csak az MNKH-n keresztül történő esetekben tudunk segíteni a kiállítóknak. Repülőjegy: a repülőjegy foglalásokat a kiállítók egyénileg intézik. A Budapest- Ningbo közvetlen járat indulásáról az érdeklődőknek további információkat a későbbiekben biztosítunk (pontos árak, indulási időpontok, jegy vásárlásának menete, stb.). Más repülőjárattal történő érkezés esetén a kiállító felelőssége tájékoztatni az MNKH-t az érkezés és a távozás időpontjáról, hogy az ingyenes transzfer biztosítva legyen. Vízum: magyar állampolgárok Kínába történő beutazása vízumköteles. Fontos, hogy a vízumigénylő útlevélnek még legalább 6 hónapig érvényesnek kell lennie az utazás időpontjától számítva (a 6 hónapos érvényesség a vízumkiadás napjától értendő). A vízumigényléshez tartozó további információkat az alábbi linken talál: A vízum ügyintézést minden kiállító egyénileg intézi. 5. Termékek kiszállítása Az MNKH szervezésében a magyar kiállítóknak lehetőségük lesz termékeket kiszállítani a kiállításra. A szállítás módja egyelőre nem került meghatározásra, a termékek típusától és méretétől függően vagy konténeres, vagy légi szállítás lesz. Az alkoholos termékek diplomáciai küldeményként kerülnek kiküldésre, melynek szállítási költségei szintén a kiállítókat terhelik. A szállítás költségei a kiszállítandó termékek mennyisége alapján kerül kiszámításra. A szállítás módjáról és a határidőkről a későbbiekben küldünk tájékoztatást.
5 Termék kiszállítás esetén az alábbi dokumentumokat szükséges beszerezni/kitölteni: 1. Product list (1.sz. melléklet) 2. Packing list (2.sz. melléklet) 3. Invoice: számla, mely tartalmazza a termék nevét, egységnyi árát, összes termék árát 4. Custom clearence documents: a termékek típusától függően minden cég megkapja a rá vonatkozó előírt dokumentumok listáját) 5. Fizetési kötelezettségvállalás a termékek szállításáról (3.sz. melléklet): amennyiben az MNKH-val közösen szállít terméket a kiállításra 6. Fizetési kötelezettségvállalás a termékek elhelyezéséről a kiállítás után (4.sz. melléklet) A felsorolt dokumentumok MNKH-hoz való eljuttatásának határideje: május A kiállítás után A kiállítás után megmaradt termékeket a magyar kiállítóknak vagy vissza kell szállítania Magyarországra, vagy meg kell semmisítenie, vagy vám és adó fizetés ellenében a helyszínen hagyhatja a termékeket, vagy az MNKH által fenntartott show roomokban ingyenesen elhelyezheti. Az MNKH Kínában tavaly két helyen is nyitott show roomot, a ningbo-i Kereskedőházának irodájában, valamint Pinghu-ban, az Imporium City-ben. Fontos: a kiállítás helyszínén nem lehet értékesíteni, ellenkező esetben a vám és adó kifizetése kötelező a termékek után. 7. További események a kiállítás ideje alatt A China CEEC Expo rendezvénysorozatnak nem csak a kiállítás a része, hanem számos fórum, szimpózium és konferencia is. A kiállítóknak lehetősége van részt venni az alábbi eseményeken is részt venni: 1. KKE-Kína Kormányzók és Polgármesterek Fóruma 2. KKE-Kína Befektetési Szimpózium 3. KKE-Kína Kereskedelmi és Iparkamarák Találkozója 4. KKE-Kína Entry Exit Inspection & Quarantine Hivatalok találkozója 5. KKE-Kína Csúcstechnológiai Együttműködések Kiállítása 6. KKE-Kína Turisztikai Promóciós Esemény 7. KKE-Kína Oktatási Fórum
6 8. Kínai és Nemzetközi Online Kereskedelmi cégek fóruma és matchmaking eseménye 1. KKE-Kína Kormányzók és Polgármesterek Fórumának célközönsége elsősorban Ningbo város testvérvárosai, valamint Zhejiang tartomány testvérmegyéi lesznek. Ningbo testvérvárosa Veszprém, Zhejiang tartomány testvérmegyéje Baranya megye. Az eseményen a városok közötti együttműködések erősítése valamint együttműködési megállapodások aláírása lesz a fő cél. 2. A KKE-Kína Befektetési Szimpózium a tavalyi expó alkalmával is megrendezésre került. A szimpóziumra olyan kínai vállalatokat hívnak meg az előzetes tájékoztatás szerint a szervezők, akik a KKE régióban kívánnak befektetni. 3. A KKE-Kína Kereskedelmi és Iparkamarák Találkozója kapcsán, melyen csak iparkamarák részvétele várható cégeké nem. A rendezvény fókuszában az együttműködési lehetőségek megvitatása áll. A VOSZ és a Ningboi Kereskedelmi és Iparkamara között korábban együttműködési megállapodás került aláírásra. A FIVOSZ esetében a Ningboi Expó időpontjában kerül megrendezésre a Ningboi Fiatal Tehetségek Szervezete (Youth Talent Association) által egy találkozó. 4. A KKE-Kína Entry Exit Inspection & Quarantine Hivatalok találkozóján a KKE- Kína Befektetési és Kereskedelmi Kiállítás Szervezési Bizottságának tájékoztatása szerint arról lehet érdemben tárgyalni a KKE országok kiküldöttjeinek, hogy mely termékek exportját kívánják engedélyeztetni a jövőben, illetve bármilyen protokollokkal, exportra szánt termékek behozatali mechanizmusával kapcsolatos kérdések felmerülhetnek. Kiemelték, hogy ezen a fórumon bizonyos termékek behozatali mechanizmusában akár jelentős könnyítéseket és engedményeket is el lehet majd érni. Az esemény fő témája az elektronikus bizonyítvány rendszer kiépítése lesz. 5. A KKE-Kína Csúcstechnológiai Együttműködések kiállítását egy külön kiállító teremben (4400m 2 ) rendezik meg, amelynek körülbelül felén kínai technológiák kerülnek bemutatásra. A fennmaradó részre várják azokat a saját technológiákat, amelyeket a KKE országok szeretnének bemutatni az eseménysorozaton. Példaként említették, hogy a kínai fél többek között a high-speed vasutat és csúcstechnológiájú műholdakat is ki fog állítani. 6. A KKE-Kína Turisztikai Promóciós Esemény A KKE országok turizmusért felelős szervezetei kapnak meghívást a rendezvényre.
7 7. A KKE-Kína Oktatási Fórumon a KKE országok oktatási intézményeit várják, hogy az oktatási szektorban rejlő együttműködési lehetőségeket feltárják. 8. A II. Kínai és Nemzetközi Online Kereskedelmi cégek fórumán és matchmaking eseményén tavaly néhány magyar cég jelen volt. Idén is a magyar vállalatok kapnak meghívást az eseményre, melynek célja együttműködési potenciálok felfedezése. A kiállításon kívüli rendezvényekre a kiállítók önállóan tudnak jelentkezni a kiállítás hivatalos honlapján az alábbi linken: 8. Fontos határidők Feladat Online regisztráció elküldése ( Termékek beérkezési határideje MNKH központi irodájába Szállásfoglalási adatok megküldése a kiküldött excel fájl alapján Product list, Packing list, Invoice, Custom Clearence, Fizetési kötelezettség vállalás dokumentumok elküldése MNKH-nak Standdekorációhoz szükséges grafikai anyagok begyűjtése, badge adatok elküldése 9. Fontos kontaktok Határidő április április május május május 10. Blazsanik Bernadett Projektmenedzser, Távol-Kelet projektigazgatóság blazsanik.bernadett@tradehouse.hu telefon: +36 (20) Wechat ID: DettiBl
Munkajogi Akadémia 2015.10.28. Alapjogok a munkajogban
Munkajogi Akadémia Alapjogok a munkajogban A foglalkoztatási jogviszonyra vonatkozó jogszabályok alaptörvényellenességével kapcsolatos indítványok az Alapvető Jogok Biztosa előtt Előadó: Dr. Zemplényi
Világgazdaság konferencia
Világgazdaság konferencia A növekedés feltételei Konferencia a válságban követhető vállalati stratégiákról Id őpont: Időpont: 2012. november 8. Helyszín: Hotel Mercure 1013 Budapest, Krisztina körút 41-43.
ó ó ó ú ó ó ó ó ó ú ő ú ú ó ű ü ó ü ő ú ü ű ó ű ű ő ő ó ó ű ő ú ó ű ó ó ó ó ű ü ü ó ü ó ó ü ú ó ó ű ó ú ó ú ő ú ó ű ü ő ő ó ü ó ó ű ó ű ó ó ó ó ú ó ű ó ó ű ü ó ü ű ü ó ü ő ó ű ú ó ű ó ő ó ű ó ó ú ó ű ó
Új Széchenyi Terv második hullám
Új Széchenyi Terv második hullám Az Új Széchenyi Terv uniós pályázatainak társadalmi vitája január 31-én zárult. Ezt követően, február 10-én 77 pályázat jelent meg közel 510 milliárd forint keretösszeggel.
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS NEMZETKÖZI HALLGATÓI VÁSÁROKON TÖRTÉNŐ RÉSZVÉTELRE FELSŐOKTATÁSI INTÉZMÉNYEK SZÁMÁRA
Projektazonosító: Campus Mundi, EFOP-3.4.2-VEKOP-15-2015-00001 Ügyintéző: Simon Ágnes Dátum: 2016.04.04. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS NEMZETKÖZI HALLGATÓI VÁSÁROKON TÖRTÉNŐ RÉSZVÉTELRE FELSŐOKTATÁSI INTÉZMÉNYEK
ö ö ö ö ő ö ö ő ö ő ő ő ö ö ő ő ö ö ő ő ű ű ő ő ö ű ő ö ö ő ö ő ö ú ő ö ű ű ő ő ö ű ő ö ö ű ű ő ö ű ő ö ö ű ű ű ű ű ű ű ö ű ő É ö ú ö ö ö ö Ő ö ö ö ö ő ö ö ő ö ö ő ö ö ő ű ö ö ö ö ö ö ő Ö ő ö ö ő ö ő ö
Általános Szerződési Feltételek (ÁSZF)
Általános Szerződési Feltételek (ÁSZF) 1. Jelen Általános Szerződési Feltételek (továbbiakban ÁSZF) a NYOMDLE.HU weboldalt működtető JBR Export s.r.o. továbbiakban Üzemeltető által végzett szolgáltatások
ő Ö ő ó ő ó ő ő ó ő ő ő ó ő ú ó ő ú ő ú ő ő ú ó ő ő ú ő ő ő ú ú ű ú ő ó ő ű ó ő ő ú ő ő ő ú ú ő ó ű ő ő Ö úú ő ó ú Ö ó ó ő ő Ö ó ú ő ő ő ú ő ó ő ó Ö ó ú Ű ő ő ó ő ő ó ő ú Ö ú Ö ő ő ú ú ő ő ú ú ó ó ő ó
A MAGYAR KKV-K SZÁMÁRA KÍNÁLKOZÓ KÜLPIACI LEHETŐSÉG EK
A MAGYAR KKV-K SZÁMÁRA KÍNÁLKOZÓ KÜLPIACI LEHETŐSÉG EK Meilinger Nikolett A k v izíciós tanácsadó Ú J P I A C O K, Ú J L E H E T Ő S É G E K! A L A P Í T Ó K MAGUNKRÓL Magyar Állam KELETI N YITÁS STRATÉGIA
ő ü ő ü ő ü ő Ő ü ő ú ő ű ü ú ő ű ű ű ú ű ő ő ő ő ő Ó Á Á ő ő ő ő ő ő ő ő Ó Ó ü ő ő ő ő ő ő ő ü ő ü ő ü ü ü ü ü ő Á ő ő ő ő ő ő ő ő ő ő ü ő ü ü ő ű ő ü ő ő ü ő ő ő ü ű ű ű ű ű ú ű ú ű ú ü É ü ő É ű ő ű
ő ő Ü ü Á ú ú ü ú ú ü ú ü ú ú ü ő ú Á ü ú Á ü ü ü ú Á Á Ó Ü ő ü ú ú ú ü ű ú Ü ü ű Ü ú Á ú Ó ő ü Ú ú Á ő ő ú ű Á ú ü ő Á ú ú Á ú Á ú Ü Á Ö ú ú ő ő ú ű ü ő Á ő Ú ü Ö Á Á Á Á ő Ü Ö ü Ú Ö Á Á ú ő Ú Á Á ü
Ú Ó ö Ő ö Ú Ú Ó Á Á ü ő ö Ú Ú Ó ű ő ő ő ő ü Á ö ü ö ö ő Ó Á Á ő Á Ú ö Ó Ű Ú Ó ű Á ő ő ő ö Ú ö ű ö ö ö ő Ó Á Á ű ű ö ü ű ü Á Á ű ű ö ü ű ü ü ö ü ő ü Ó Ó ő ő ő ő ű ö ő ű ü Á Á ő ü ő Ú Ó ü ö ő ő ö ő ö ö ő
Germany. Ministry for National Economy. partner. www.b2match.eu/foodbudapest
International Trade and Investment Forum Budapest Agriculture, Food Industry and Related Machinery 16-17 November 2015 Budapest, Hungary Ministry for National Economy Patronage Germany Professional partner
ú ú ú Ú ú ú ő ő ú ű ú ő ő ú ő ú ő ő Ó Ó ő ű ő ő ú ő Ó Ó ú ú ú Ú ü ú ú ő Ü ü ő ü ő ő ú ú ő ő ú ő ő ü ü ú ő ű ü ő ő Ü ű ű ű ű ú ü ü ő ú Ö ű ű ő ú Ü ú ü ő ú ő ü ő ű Á Ü Ó Ó ű ü Ü ü ú Ü ő ő ő ő ő ő ő ü Ü ü
ÉRETTSÉGI ÉS FELVÉTELI ELJÁRÁS 2016 TAVASZÁN
ÉRETTSÉGI ÉS FELVÉTELI ELJÁRÁS 2016 TAVASZÁN AZ ÉRETTSÉGI ELJÁRÁS MENETRENDJE Jelentkezés az érettségire: 2016. február 15-ig. Az emelt szintű érettségikre a behívók 2016. áprilisának második felében vehetők
hírlevél Papír- és Nyomdaipari Mûszaki Egyesület 2004. MÁRCIUS egyesületi hírek rendezvények, szakmai utak drupa információk eseménynaptár
Papír- és Nyomdaipari Mûszaki Egyesület hírlevél 2004. MÁRCIUS egyesületi hírek rendezvények, szakmai utak drupa információk eseménynaptár hírek, sajtófigyelô, állásbörze Telefon: 457 0633, fax: 202 0256
É Ő É É Á É Á Ü Ú ű Á ü Á ú ü ú ü Á Á Ú Ü ü ű ú ü ú Ü ű Ü ü ü ű ü ü ű ű ü ü ü ü ü ü ú ü ü ú ű ü ü ü ü ü ü ú Ü ü ü Á Ü ú ü ú ü ü ü ü ü ü ú ü Ú ú ü ü ü ü ú ú ű ú ü ü ú ű ü ü É ú ü ü ü ü ú Á ü ü É Á ü ü ü
ű ú ü ö ö ü ö ö ö ú ü ü ö ö ö ú ö ö ü ű ö ö ö ö ü ö ö ü ö ö ú ö ü ö ü ü ü ú ö ö ü ö ü ü ö Ó ü ű ö ö ü ö ü ö ú ö ö ö ö ű ú ú ű ö ö ü ö ö ö ö ü ú ö ü ö ü ü ö ú ü ü ü ű ú ö ü ö ö ö ü ö ü ú ö ö ö ü Ú ű ü ö
Ó Á Á Í Á ő ő ő ő ű ő Í ü ú ű ú ú ü ü ő ú ő ő ü ű ü ő ő ü ő ő ő ő ú Á Ú ú ő ő ő ő ú ú ü ő ő ú ú ő ü ü ü Í Í ő ü Á ő ő ő ú Í ü Ó Á Á Á ű Ó Á Á Í Á Á Í ü Í ü ő ő Ú ú ő Í ü ü Á ÍÁ ú Í ő Á Á Ó Á ú ő ő Á Ó
Bimbó István Elnök Úr részére. Tisztelt Elnök Úr!
Bimbó István Elnök Úr részére Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Költségvetési és Gazdasági Bizottsága Tárgy: Kínai nyelvű baranyai prospektus kiadásának támogatása Tisztelt Elnök Úr! A Baranya
Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. BEMUTATKOZÁS Új piacok, Új lehetőségek! MAGUNKRÓL ALAPÍTÓK: MAGYAR ÁLLAM (99%) MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA (1%) Kormány: KELETI NYITÁS STRATÉGIA Új piacok, új lehetőségek!
Az Út a csúcsra elnevezésű nyereményjáték. Részvételi- és Játékszabályzata
0 Az Út a csúcsra elnevezésű nyereményjáték Részvételi- és Játékszabályzata 1. Szervezés és lebonyolítás A Nyereményjáték szervezője: a Szerencsejáték Zrt. (székhely: 1015 Budapest, Csalogány utca 30-32.,
Í ó Ü Á Ü Ü Ü Ú Ü Ü Á Ü Ü Í Ü Ü Ü Ü Ü Ü Ü Ü Ű Ü Ü Í Í Ü Ü Ü Ü Ü Í Á ó Á Í Í Í Ü Á Í Í Ü Í Ü Ü Ü Í Ő Á Á Í Ü Ü Ü Ü Ü Ü Ü Ü Á Í Í Ü Ü Ü Ü Ü Ü Ü Ü Ü Ó Á Á Á Ü Í Á Ü Ü Í Í Ü Ü Ü Í Í Á Ü Ü Ü Ú Ü Ü Ü Ü Ü Ü Ü
TARTALOM AKTUÁLIS FÓKUSZ NEMZETKÖZI KUTATÁS HÍREK AKTUÁLIS 10. MAGYAR KÉZMŰVES REMEK - JUBILEUMI DÍJÁTADÓ ÜNNEPSÉG BUDAPESTEN A VAJDAHUNYAD VÁRBAN A 2012. április 26-án megrendezett jubileumi díjátadó
TURIZMUS 2006. Pécsi Utazási Börze 2006. március 3-5.
TURIZMUS 2006. Pécsi Utazási Börze 2006. március 3-5. Lauber Dezső Városi Sportcsarnok Pécs, Dr. Veress Endre u. 10. Tisztelt Cégvezető! 2006. márciusában, a Pécsi Rendezvényszervező Kht. a Pécs-Baranyai
Üzleti marketing tanulmány Békéscsaba Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala számára
Üzleti marketing tanulmány Békéscsaba Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala számára SB Salis Kft. 2015.december Tartalomjegyzék Vezetői összefoglaló... 3 A tanulmány célja... 5 A működőtőke-befektetések...
KÜLPIACI VERSENYKÉPESSÉG - LEHETŐSÉGEK AZ EXPORTBAN A pró A drienn A kvizíciós főosztályvezető MAGUNKRÓL Magyar Állam A L A P Í T Ó K Magyar Kereskedelmi és Iparkamara KELETI NYITÁS STRATÉGIA DÉLI NYITÁS
Mit tehetnek a munkaerő kölcsönző és közvetítő vállalkozások a kormány foglalkoztatási céljainak előmozdítására?
Mit tehetnek a munkaerő kölcsönző és közvetítő vállalkozások a kormány foglalkoztatási céljainak előmozdítására? Kerekasztal beszélgetés 2011.10.11 Tisztelettel meghívjuk Önöket a VOSZ és BKIK Humánpolitikai
Adrenalinhajsza Részvételi- és játékszabályzat 0
Adrenalinhajsza Részvételi- és játékszabályzat 0 Az Adrenalinhajsza elnevezésű nyereményjáték Részvételi- és Játékszabályzata 1. Szervezés és lebonyolítás A Nyereményjáték szervezője: a Szerencsejáték
INCOTERMS 2010 konferencia
INCOTERMS 2010 konferencia A Crédit Agricole Corporate & Investment Bank, a Gefco Magyarország Kft. és a Magyar- Francia Kereskedelmi és Iparkamara, valamint együttműködő partnereik a Belga Business Club,
Mezőkövesd Város Önkormányzatának 317/2007. (XI.28.) ÖK. számú H A T Á R O Z A T A
Mezőkövesd Város Önkormányzatának 317/2007. (XI.28.) ÖK. számú H A T Á R O Z A T A Jelentés a 2007. október 31-ig lejárt határidejű képviselő-testületi döntések végrehajtásáról 1.) A Képviselő-testület
Ó Á É Ő É ő ő ő ó ó ó ó ó ő Ö ó ő ó ü ő ó ő ű ó ó ó ő ő ő ő ő ű ő ó ü ó ő ő ő ő ó ü ó ó ó ű ő ó ő ó ő ú ő ő ü ő ó ü ó ő ő ő ü ó ó ő ő ü ő ó ő ó ő ű ő ő ű ő ó ó ó ó ó ó ő ő ó ó ó ő ó ő ü ó ű ő ő Á ó ó Ó
KÖZLEKEDJ ÖKOsan! alternatív mobilitás
KÖZLEKEDJ ÖKOsan! alternatív mobilitás Szakmai konferencia és tájékoztató. szeptember. Tisztelettel meghívjuk Önt az Európai Mobilitási Hét szakmai konferenciájára! Cél A fenntartható mobilitás alternatíváinak
ő Á ú ő ú ő ú ú ú ő ő ő ű ú ű ő ő ú ő ő ő ú Á ő ú ő ő ú ő ő É É ú ő ő Ú ő É ú ú ő ő ő ő ő É ő ő ú É ű ű ű ú ő ő É ő ű ő ő É ú É ú ő ő ű ú ű ő ő ú ú Ú ú Ü ő ű ú ő ű ő ő ú ő ő ő ő ú ő ő ú ú ő ú ő ú ű ű É
A rendezvények technikai feltételei
Roadshow szervezése A Roadshow-t az ország több városában, településén érdemes megszervezni, hasonló tartalommal. Résztvevőként elsősorban a kis- és közepes méretű vállalkozások vezetőit ajánlott meginvitálni.
Civil ellenőrzéssel az EU-s források kapcsán felmerülő közbeszerzési korrupció ellen
Civil ellenőrzéssel az EU-s források kapcsán felmerülő közbeszerzési korrupció ellen Nemzetközi konferencia Budapesten 2014. február 17-18-án Az esemény fő támogatója az Európai Csalás Elleni Hivatal Hercule
Á Á É É É ö É Ó ú Á ú Á Á Á Á ö Á ő ű ú ö ö ú ű ú É ő ö ú ú ű ö ű ő Ú Ú ú ő ö ö ő ö ö Á ö Á ö ú ű ö ö ö ö ö ö ö ö ö ő ö ö ö ö ő ö Á ö ő ö ö ő ú ú ö ö ő ö ö ö ö ú ö ú ö ő ú ö ö ö ö ö ú ö ú ú ö Ú ő ű ő ö
HELYI TANTERV UTAZÁS-TURIZMUS tanításához Fakultáció 11-12. évfolyam
HELYI TANTERV UTAZÁS-TURIZMUS tanításához Fakultáció 11-12. évfolyam Készült :.. alapján. Érvényesség kezdete: 2013.09.01. Utoljára indítható:.. Dunaújváros, 2013.03.28. Őszi Attila igazgató 1 Helyi tanterv
É É Á É É ó ó ö ű ó ó ó ű ó ö ö ű ó ó ő ö ű ó ó ű ú ö ű ó ó ó ó ö ű ó ó ó ö ű ő ő ő ó ö ű ú ö ó ó ó ú ő ő ü ó ó ó ö ű ű ö ő ó ú ó ö ü ö ű ó ó ö ő ö ó ö ö ő ő ö ó ő ö ő ó ő ó ő ú ú ö ű ó ú ö ő ű ö ó ó ó
É Ú ú Á Ú Ú Á Á Ú ú ú ú Ú ú Á Ú Ü Ü ű ű ú ú ú ú Ü ú Ü Ú ú ű ú É ú Ü ű ú ú Ú É É Á Á Á Á Ü ú Á Á É Ú É ú Á Ü É Ü Ü Ü Ü Á Á ű ú ű ú Ü ű Á ú ű ű ú ű ű ű ú ű ű ű ű ú Ü É ű ú ű Ü ű ú ű Ü Ü Ü ú Ú ú ú ú ű ú ű
ü Ü ö ö ö Á ő ö ö ö ü ú ö ő Á ő ö ő ü ú ő ő ő ö ö ö ő ú ő ő ő ö ő ö ű ő ő ő Ú ö ü ő ő ú ú ö ő ö ő ú ú ő ú ö ö ő ú ő ü Ü ö ő É ő ő ü ö ő ú ő ö ű ő ő ü ő Ú ű Ö ü ő ú ő ő ő ú Ú ü ö ő ő ú ő ű ő ö ö ü ö ö ő
ó á á á á á ó á ó Á ö é á ó Ú á á á ó Á ö é á á á ó ó ó á á ó á ó Ú á é á ó ü é ü é á á á á ó é é á ú á ó á é ó á ó Ó é á ó é á ó ó á Ó Ö é á ó á ó é é é ü é ó á Ó é é é ó ó ó á ó é é ó á ü ó é á ó é é
ú ő ü ő ő ü ő ű ű ő ü ü ő ő Ü Á ő ü ő ő ü ő ő ü ő ú ő ő ő ü ő ő ő ő ő ő ü ő ü ő ő ű ű ő ü ő ő ő ü ő ü ő ű ő ü ő ő ő ő ü ü ü ő ő ű ú ü ü ő ő ő ő ü ü ő ő ő ü ő ő ő ő ű ő ú ő ő ü ő ő ü ő ő ő ű ő ő ű ü ü ő
Á Á ó ő ő ó Ő ó ó ó Ó Ó Ó ó Ó Ó Ó Ó ó ő ó ó Ő Ó Ó Ó Ó ó Ó Ó Ó Á Ó ó Ó ó Ó Ó Ó ó Ó ó Ó Ó Ó Ó Ó Ó ó Ó ó Ó Ó Ó Ó Ó Ó ó Á Ó ó ó Ő ó ó ó Ó ó Ú ó Ó Ó ó Ó Ó Ő ó Ó ó ó Ó ó Ó Ó Ó ó ó ó Ó ó ó ó Ó Ú Ó Ó ó ó ő ö Ó
ö É ö ö ő ő ö ó ó ú ő ó ö ö ő ő ö ö ó ű ű ó ú ó ő ő ö ű ó ő ö ö ű ű ó ú ő ó ó ö ű ó ő ö ö ű ű ó ő ő ö Ü Ü ö ű ó ő ö ö ű ű ó ő ó Ü Ü ó ő ő ű ö ö ű ű ű ű ő ö ó ű ó ö ű ö ó ö ó ö ő ó ö ö ő ó ö ö ö ű Ö ö ö
ű É ű Á Ü É É ű ű Ű ÓÓ Ü É Ü Ú Ú ű Ú Ö Ö Ü ű ű Ű Ú Ö Ü Ö Ú Ó Ó Á É Ú Ű Ú Ú Ú Ú Ú ű Ú Ű Ú ű ű Ú ű ű Ú Ú É Á Ú Ú É É ű ű ű Ú ű ű Ú ű Ú Ó É Ű Ó ű Ú ű ű ű Á ű ű Ú ű ű É ű ű ű ű Ó Ú Á Ú ű Á ű Á Ú Ó ű ű Á ű
ú Ö ó ú ó ú Ö ő ü ú ő ó ü ú ő ü ú ő ó ó ó ó Ö ő ü ü ü ü ő ú ű ü ú Ö ő ü ő ó ü ü ü ő ő ő ü ó ő ü ú ő ü ő ő ő ó ó ő ó ó ü ő ó ü ó ó ü ú ó ó ő ú Ö ó ü ó ő ó ő ó ő ó ó ü ó ó ó ó ú ő ü ó ü ú ó ő ü ó ő ő ő ü
ö ő ö Ö ö ó ő ő ő ú ö ö ő ó ü ö ö ő ő ő ő ő ö ő ö ő ó ő ö ő ő ő ú ó ő ö ó ö ő ó ö ő ő ő ó ő ő ő ő ö ö ő ö ő ó ú ö ö ő ő ó ő ő ú ő ü ő ó ö ö ő ő ő ü ö ö ő ó ó ö ő ő ö ő ö ö ö ö ő ő ő ü ű ö ö ő ő ó ö ö ö
É Ó Ö Á ú Á ú ú ú ú Ó ú ú ú ú ű ú Á ÁÉ Á ű ű ú ú É ú É É ű ű É ű Ú ű Ü ú ű ú Ö Ú ű Ö Ö ú Ő ú ű Ö ú ú Ú Ó ú ú ű ú Ö Ú Ü Á Á Á É Ü ű Ü Ö É Á Ü Ó É Ö É ű Ü Á Á Á ú Ü Ö Á É Ü Á ú Ö Ö ú Ö Á ú É É Ö É Á Á Á
Ú ő É ő ű ő ű Á É ő Ó Á Á ő ű ű Á ű Ú É ő É Ú Ö ő ő Á ő ő Á É É Á ő ő ő ő ő ő Á Ó Á É Ú Á Á Á ő Á Á Á Á Á É ő ő ű ő ő É ő ő Á Á Ó Ü Á É Á ő Á ő ő ő Á É Ü ő Á Á ő Ö ő ő Á É ő ő ű ő Ö Á Á Ú Á Á Á É É ő ű
Á Ó Ö Á É É É É Ő ű Á Ó ű Ö ű ű ű Ó ű Ö Ú Ö Ú ű ű ű ű Ö ű ű ű ű ű Ü Á ű ű ű ű ű ű ű ű Ö Ó ű Ö ű ű Ü ű ű ű Ö ű ű ű ű ű ű ű Ö Ó ű ű ű ű ű Á Á ű É ű ű ű ű ű Ö ű ű ű ű ű Ó Ü Á É Ű ű ű ű ű Á ű ű ű Á É ű Ú Ó
Á ő ő ő ö ö Ó ő ú ö Á É É ü Ö ő ö ő ő ö Ó ö Ú Ó ő ő ő ö Ö Ú Ú ő Ö ú ö ő ú ú ú Ó ö Ó Ó Ú Ú Ú Ú Ö Ó ő ő ú ő ű ü ő ö ö ö ő ü Ó Ó ő ő Ó ö Ó Ó ü ő ő Ó ő ö ő ő Ó ő ő ő Ú ö ő Ó Ó ő Ó ő Ö ő ö ő ü ü ű ö ö ö Ó ö
Ú ű Ú ű ű ű Á ű Ö Á ű ű ű ű ű ű Ö ű Á ű ű Á ű ű ű ű ű Á ű Ú Ü Ü ű ű Ü Ü Ö ű ű ű ű ű Ú Ü ű ű ű ű ű Ú Ó ű ű ű Á É ű ű ű Ű ű ű ű É Á Á Á Á Ó Ó ű Ü Ú Ú Ö Ú ű Ö Ő Ú Ú ű Ó Ő Ú Ö Ö Ő Ű É ű Ó É Á Á ű ű Ú Á É É
RÉSZVÉTELI SZABÁLYZAT, ILLETVE ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ A ROSSMANN HORGONYT FEL! ELNEVEZÉSŰ HŰSÉGPROGRAMJÁHOZ
RÉSZVÉTELI SZABÁLYZAT, ILLETVE ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ A ROSSMANN HORGONYT FEL! ELNEVEZÉSŰ HŰSÉGPROGRAMJÁHOZ KÉRJÜK, HOGY A JELEN DOKUMENTUMOT FIGYELMESEN OLVASSA EL, ÉS CSAK AKKOR VEGYEN RÉSZT A HŰSÉGPROGRAMBAN,
ú ú ű ú ú Ú É É Ó ű ű ü ú ü ű ü ú ú ü ü ü ú ü ú ü ü ü ü ú ű ü ü ú ű ü ü ü Á ű ű ú ű ü ü ú ű ü ű ú ü ü ü ú ű ü ü ü ű ú ü ú ü ü ü ű ű ú ü ú ű Ö ú ü ü ü ü ü ú ű Ö ü Ú É ú ú ü ü ü ü ü ü ü ü ü ú ü ú ü ú ü ü
Á É ö ö ő ő ő Ú Ü ö ö ő ő ö ú ő ö ő ö ú ü ö Ü Ó ö ö ö ö ö ő ö ú ú ö ü Ü ö ö ö ö ö ö ő ö ö ő ö ü ő ö ő ü Ü Ó Ó ö ö ő Ü Ó ö ő ő ő ő Á ő ő Ü ő ö ő ő ő ő ő ő ő ő ő ő ő ő ő É ü É ö ö É Ó ő ő ő ő Ü É ő Ó ő ő
É É É É É Ö Á Á É Ő ű ű ű Ü ű ű ű Ú Á ű Ö ű Ú Á Ú ű Ó Ú Ú Ú Ú ű Ú Ú ű É ű ű É É É ű É É Ü ű ű É Á ű Á Á Ü Á Ü É Ú Á Ú Ó Ü Ü Ú ű ű Ú Ü Ü ű Ú É Ö ű ű Ü Ó Á Ö Ö ű Ö É É ű ű É ű ű ű Ú ű Ö É Ó ű Ú Ú Ú É Ú Ú
Ó Ú Ö Ú É Ö É Á ű ű ű ű ű ű ű ű Á ű Á Ú ű Ü ű ű Ü ű Ó ű ű Ú ű Ö Ö ű ű ű ű Á É Ó ű ű Ü Ö ű ű Ü Ú É ű ű ű ű É Ü Ü Ü É Ü Ü Ü Ü ű ű ű ű ű ű ű Ú É ű ű ű ű É Ü ű ű ű ű ű ű ű ű ű Ú ű Ö ű Ü ű ű ű ű É ű Ó ű ű É
Á ú ő ú Ú ü Ö ú Á Ó ú ü ő ő ő ú Ö ú É ú ű ü É ü ú ő ő ő ú ú ü ü Ö Ö ú ő ő ű É ü ü ü ú ő ő ú ü ü ő ő ő ú ü ő Ö ű ő ü ő ü ő ő Á É ő ü ő ü ú ú ő ü ü ü ő ü ő Ó ü ü ü ü ú É ő ü ü ü ú ő ü Ó ü ü ő ú ő ő ü ü ú
É ú ú ú ú ú ú ú ú ú É É ú ű ú ű ú Ú Ü ú ú ú ú ű ú ú ű ú ú ú ú ú ú ű ú ú ű Ü ű ű ú É É ű É ű É ú ú ú ű É ú ú ú ú ú ú ú ú ú ú ú ű ú ú ű Á ú É ű ű ú ú ú ú ű ű ű ú ű ú ú ú ú ú ú ű ú ú Ú ű ú ű ű ú ú ű Ü ú ű
ő ő ő ü ő ő ő ő ő ő ő ű Ö ő Ö ő ő ő ő ő ő ő ő ü Ö ő ő ü É ő ő ü ő Ú üü ő ő Á Á É É Á ü Ú ő Ó ű ő É ő ű ő ő ő ő ő ű É Ö ű Ú Ö É ő ű ü ő ü É É É É É ő É ü ű ő ü űú ű ü ű Ú É ü ű É É É ő Ó ő ű Á ÚÚ ő ő É
ö ű ö ö ö ö ü ö ö ü ö ö ö ö ö ö ű ö ü ú ö ö ö ö ű ü ü Ö ü ö ű ű ű ö ú Ü Á Á Á ö ö ú ü ú Ü ö ö ö ö ö ú Ü Ü ö ö Ü ö ü ö ú ö ü ö ü ü Ü ü ű ö ü ö Ü Ú Ü ü Ü ü Ü ú Ü ö ö ü ö ö ű ű ü ö ű Á ö ü ö ö ú ö Ü Á Ü Ő
Á ű Ú ÚÉ Á Á Ü Ü ű Ü Ü Ü Ú Ü Ü Ü É Ú Ü ű Ü Ü Ö ű ű Ü Ü Ü Ü Ü ű ű ű Ú ű ű Ú ű ű ű ű Á Ú É Á ű Á É Á Ú ű Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á ű Á Á Á Á Á É ű Ü ű Á ű ű ű Á ű Ú Ó Á Á ű Ú ű Ü ű Ü Á Á ű ű É
ö Á É É ö ö Ö ö ű ö ő ö ő ö ú ü ö Ü ö ö ö ö ü ö ú ö ő ü ö Ú ü ü ö Ü ö ö ö ö ö ö ö ö ö ö ö ö ü ő ö ú ö ö ü ö ö ö ö ő ő ö ű ö ö ű ö ö ő Ü ö Ü ö ü Ü ö ö ö ú Ó ö ö ö ö ö ő ö ö ú ö ő ö ö ő ő ö ö ö ü ö ö É ö
É ú ú Á É ú É ű Á Ú ú ú ú ű ú É ű ú ú ű ú ú ű ú ú ű ú ú ú ú ú ú ű ű ű ú Á Á ű É É ú ú ú ú ú ú ű Ü ű ű ű Ö Ú ú Ú ú ű ú ú ű ú ű ű ú ú Ö ű ú ú ú ű ű ű ű ú ú É É ű ű É É ú ú ű Á ú ú ú É Ú ű ú ú ű ú ú ú Ü ú
Á Á é é ő ö ó é é é é é ő é é é ő ő ő é ü ő ó ó ó ö ö é é ő é ő é ő ö é é é é é é é ő é ű ő é é é é é ó ő ö é ú ö é ö é é ö ő ó ő ó é ő é ő ő é ő ó ó é ő ő é é ü ő é ó é ö ő é ő é ó ő é é ő é é ő é é é
REPÜLŐS TÁRSASUTAZÁSOK
REPÜLŐS TÁRSASUTAZÁSOK Repülővel történő utazások esetében a találkozó helye minden esetben a Liszt Ferenc repülőtér (légitársaságtól függően A-B terminál) várócsarnoka, ahol idegenvezetőnk az iroda nevével,
Megalakult a Borsod-Abaúj-Zemplén megye Gazdaságfejlesztést Koordináló Testület
Megalakult a Borsod-Abaúj-Zemplén megye Gazdaságfejlesztést Koordináló Testület Dr. Matolcsy György, nemzetgazdasági miniszter Úr, 2012. október 15-i hatállyal Dr. Mengyi Roland Elnök Urat Borsod-Abaúj-Zemplén
ú Á ö ü ö ú ű ü ü ö ö ű ö ö ö ü ö ü ö ű ü ö ú ú ü ü ü ú ö ö ö ű ű ü ú ű ü ö ö Á ö ü ű ö ö ü ö ü ö ö ü ö ö ü ö ö ö Á ü ú ö ö ü ö ö ö ú ö ü ö ö ú ú ü ö ű ö ö ö úö ö ö ö ö ö ű ö ú ö ö ö ü ü ö ú ö ö ú ö ö
ö ü ö ú ú ö Á Ú ü ö ö ü ű É ú ü ü ű ö ö ö ö ö ö ö ö ű ú ü ö ü ü ű ö ö ö ö ö ö ö ü ö ű ű ú ö ü ö ö ö ű ö ű ö ö ü ú ü ö ü ö ü ü ö ö ö ö ö ü ö ű ü ö ö ű ö ö ö ö ü ú É ö ö ö ö ö ö ö ú ú ö ö ö ö ö ö ú ú ú ú
Á ö ü ö ő ö ű ö ú ú ö ú ő ő Á ő ő ö ú ü ő ő ú ő ő ő ő ö ü ő ő ú ő ö ö ü ü ő ö ü ü ö ő ú ő ő ő ö ú ú ö ö ú ő ü ü Ü ő ö ő ű ü ö ú ú ú ö ő ö ő ö ú ö ű ő ő ö ő ö ü ö É É É É Ú É É É É É öö É É ő É ö É
megvásárlásához árengedményt lehetővé tevő kedvezmény biztosítása.
A GAS FREE FOR 30 SECONDS - GAS 30 MÁSODPERCIG INGYEN JÁTÉKSZABÁLYZATA A LAURENTES Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság (székhely: 1113 Budapest, Daróczi út 2-4.; cégjegyzékszám: 01-09- 714698)
Rendészeti Szervek Teremlabdarúgó Világbajnoksága: 2015. október 11-17. Autóbusszal Hollandiába
IPA Krónika 2015 II. évfolyam 3. szám 2015. március 11. Rendészeti Szervek Teremlabdarúgó Világbajnoksága: 2015. október 11-17. Kirándulás Hollandiába: 2015. október 11-17. Autóbusszal Hollandiába Eddigi
EGT Finanszírozási Mechanizmus 2009-2014 Ösztöndíj programterület nyitó rendezvény
EGT Finanszírozási Mechanizmus 2009-2014 Ösztöndíj programterület nyitó rendezvény Amennyiben köz- vagy felsőoktatásban, szakképzésben vagy oktatáshoz kapcsolódó A Tempus Közalapítvány mint az EGT Finanszírozási
Az OTP Bank Együttható pályázatának hivatalos Részvételi szabályzata (a továbbiakban: Szabályzat)
Az OTP Bank Együttható pályázatának hivatalos Részvételi szabályzata (a továbbiakban: Szabályzat) Az OTP Bank számára fontos a társadalmi felelősségvállalás, ezért kiemelt figyelmet fordít azokra a kezdeményezésekre,
Ö Á ü ű ü ű ü ü ü ü ü Á ü ü ü ü Á ü ü ü ü ü ü ü ű ü ü ű ü ü ü ü Ü ü ü ü ü Ó ü ü ü ű ü ü Á ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ű ü ű Á ü Á Á ü ü ü ü ü ü ü ü ű ű ü ü Ú Ü ü ü ü ű ü Ú ü ü Ü Ü Ö Ú ü ü Ü Ü ü ü ü Ú Á Ú ü Ú Á
ö ÍÍ ö Ü Í ó ö ú ö ú Á ö ő ö Ú ö Ú ó ő ö ó ő ö ú ó ó ö ű ö ű ő ő ö ú ö Ú ú ű ő ö ö ú ö ú Á ó Ö Ú Ő ó ó ö ő ö ú ű ö Í ő ó ó ó ű ó ü ö ó ó ö ú ó ő ü Ü Ü Ü ü ő ó Ö Á ó ó Ü ő ü ő ó ö Ü Ö ó ü ő ó ü ó ő ó ó
á Ó Ó Í Ő Ő Ő Ő Ű Ő ö Ő Ő Ő Ő Ú Ú Ő Ő Ű ó Í Ú Ő Í Ő Ú Í á ö á á á ó á ö ű Í á ó ő ö ü ő ő ő ó ó ó ű ó őá á á ő á ó ő ő ó ü ő Í ú ő á ö ő ő ő á ó Ú ó Í ó á Í ó ü ó á ö ü ó ö ö ó á ó á á Í á ü ó Ó Ü á ó
PULLMANTUR HAJÓUTAK - ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK
PULLMANTUR HAJÓUTAK - ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK Utazási dokumentumok A hajóúton való részvételhez a hazautazás dátumától számított fél évig érvényes útlevél szükséges. Bár a hajótársaság Földközi-tengeri hajóútjai
É Ő É é ö í é í é í í Ú é é é í í ő ö ö é É Ó É Á í é ő é í í í Í Í í í É É É í é é í Í é Íő é í é í é í í Í ú é é ű í í é í í Í ö ö ő é ö ö é é í Á ő é é é í é Í ö é é é é é é ö Í ö é é é í í é ö í í
ó Ü Ú Á ó ú ó ú ó ó ú ó ő ó ó ó ó ő ő ú ó ó ú ő ü ő Ö ó ó Ó Á Ö Ü ó ő ó ó Ö Ö Ü Ö Ö Ö ő Ö Ö Á Í Ö Á Ö ő ő Ö Ú Ú ÁÍ Ó Á Á Ü Ó ő ú ú ű ó ó ó ó ő ú ú ő ó ó ó Ú Ö ú ű ü ű ü ú ú ű ü ű ü ó ő ó ú ó ű Í Í ó óí
Országjáró körútra indult az Új Széchenyi Terv
Országjáró körútra indult az Új Széchenyi Terv Január 20-tól országjáró körútra indul az Új Széchenyi Terv. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség vezetői a vidéki iparkamarákkal,
ú ű Í Í Í Ö Ő Ö Ú Ű Á Ó Á ő ő Í Í Á Á Í Í Ú Ö Á Á Í Á Á Ö Ö ÍÁ Ó Ö Ú Ó Á Á Á Ú Á Ú Á Ú Á Á Ö ő ő Í Ö Ü Ó Á Ö Ú Í ú Ü Í Í Í Ú ú Í Ö Í ú Ú ú Í úí ű Í Í ÍÓ Í ú Í Í ú Í Í Í Í Á Ű Á Ó Á Ú Ó Í Í Á Ü Í Í Ö Á
Í Í í ő Í Ö Ú Á ó Á Á ő ó Á ü Ó ő ő ő Ö ú ő í ö ú ü Í í Ó ó Ó ú Í ó Ó Í Ú Ó Ő Ó ö Ó Őí ö ö í í ó Á őí ő ó ő í ú Í ó ó ó Í ö ő Ő í Ó ő Ó í Ó Ó ö ú ö ú ö ú ő Í í ó Ó Ó Úú ö Ő ö Ó ú ó ó ó Á í ó ó ö ú ö Ó
Ü Ö ó ó Í Ő Ü Í Á ó Á Ü Ü ó Ö Ű Á Í Ö ó ö ó Í Í Í ó ó ó ó Ő Ü Ö Ö Ü ó ó Ú Í Í Á Í Í Í Í Ö ó ó Í Ü Ü ó Í ó Ú Í Í ó Ú ó Ú Í Á Ü Ú Á ó Ö ö ó ó ó Í ü Á ó Ü ö ó Ö Ú Ö Í ó Í Ü ó Ú Í Í ö ó Ú Í Í ó ö Í ó Í ó
Hogyan indã tsunk webã ruhã zat?
Hogyan indã tsunk webã ruhã zat? Webà ruhã z kã szã tã s - Webshop Experts Nagy Webáruház Roadshow 2015 Hogyan indítsunk webáruházat? - ingyenes elå adás sorozat Hogyan veheti ki részét az internetes kereskedelem
Ismételt felhívás Év Vállalkozója és Megyei (Regionális) Év Vállalkozója 2013. jelölésre és pályázati részvételre
1 2 3 Igényfelmérő kérdőív pénztárgépekkel kapcsolatban A legfrissebb információk szerint a legegyszerűbb új típusú online pénztárgépek ára 120.000 Ft körül alakul majd. A VOSZ-BESZ Zrt. tárgyalásokat
ú ú ü ű ü ü ú ú ü ű ü ü ú ú ü ü Í ű ű ü ü ü É ú ü ü ü ú ú ú ü ú ű ü ú ü ü Í ü ű ü ü ü Á ű ú ú ü ú Í ü ú Í ú ü ü Í ű Í ü ü É ü ü ü ú ü ü ü ü Í ú ü ű Á ü ü ú ú ü Í ü ű Í ú ú ü ü ü ú ü ű ú ú Á Í Í ú Í Í Í