Tisztelt Partnerünk! A nyár ugyanakkor a megérdemelt szabadságok szezonja is, melyhez kellemes, tartalmas időtöltést kívánok!

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Tisztelt Partnerünk! A nyár ugyanakkor a megérdemelt szabadságok szezonja is, melyhez kellemes, tartalmas időtöltést kívánok!"

Átírás

1 2008/II. negyedév

2 Tisztelt Partnerünk! A nyár a pihenés mellett a felújítások és az építkezések szezonja. Azoknak az óvodáknak, iskoláknak, idősek otthonának és egyéb létesítményeknek pedig legfőképp, amelyek számára a Zalakerámia burkolólapokat adomány formájában biztosítottuk, biztosítjuk. Évről-évre sokat teszünk azért, hogy ott is harmonikus, egészséges és balesetmentes környezetet alakíthassanak ki, ahol a szűk anyagi keretek ezt nem tennék lehetővé. Úgy gondolom, hogy a rászorultak segítése egy cég életében, főleg egy nagyvállalat esetében meghatározó. Mindaz az összetett, nagy precizitást, és jelentős szakembergárda tudását igénylő háttérmunka, amely egy termékben összpontosul, abban a pillanatban túlmutat önmagán, és személyessé válik, ahogy átnyújtjuk a támogatást. A fejlődés támogatása, ez a fajta szociális érzékenység láttatja a cég emberi arcát, teszi naggyá azt. Erre még ebben a nem túl kedvező építőipari helyzetben is szükséges odafigyelnünk. A nyár ugyanakkor a megérdemelt szabadságok szezonja is, melyhez kellemes, tartalmas időtöltést kívánok! Tisztelettel: Márton Péter Elnök-vezérigazgató

3 Zalakerámia LAPOZÓ 2008 július 3 A Construmáról jelentjük 27. Nemzetközi építőipari szakkiállítás CONSTRUMA április Minden eddigit felülmúlt a Construma iránti érdeklődés. A tavalyi évhez képest tíz százalékkal növekedett a látogatószám, több mint 55 ezren tekintették meg a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpontban április 9-től 13-ig nyitva tartó kiállítást. számoltak be a látogatócsúcsról a szervezők. Az ÉMI-MJ BIRTOKOSA Cégünk számára az idei Construma egy megtisztelő feladattal indult: 12 terméktípusra vonatkozóan Tóth Éva minőségbiztosítási vezető átvette az ÉMI Minőségi jelet. A CONstrumán A Zalakerámia Zrt. ismét a B pavilon legnagyobb kiállítójaként volt jelen! A 143 m2-es stand minden bemutató felülete az újdonságokról és a burkolási ötletekről szólt. Végh Viktória iparművész valamennyi box és állvány burkolási tervének megálmodója, a standépítést is felügyelte. A végeredmény olyan látványosan mutatta be az egyes termékcsaládokat, hogy minden látogató minilakóterekben érezhette és képzelhette magát. Egyúttal szemléletes példát is adott arra, hogy mennyi játékosság vihető bele a burkolatokba, melyekkel teljesen egyedi megoldások teremthetőek a lakás bármely pontján. A hatást tovább erősítették a belsőépítész által jól megválasztott dekorációk és kiegészítők. A portfolióban újdonságként jelentek meg a 30 60,3 cm moduláris gres lapok. A Brazza, Cuprum, Sasso, Tuffo, Crema és Redred családok bemutatóját a látogatók boxban, falon és állványon felburkolva is megtekinthették. A gres lapok előnyös tulajdonságaik révén elsősorban kültérben használatosak, azonban a stand burkolat tervei a látogatókat egyértelműen meggyőzték a felől, hogy beltérben és akár falon is színvonalas megjelenést biztosítanak! Cuprum Az új 20 30, 20 40,3 és 25 50,3 cm-es termékcsaládok között a klasszikus megjelenést, a retrot, a pasztell és élénk színeket, a különlegességeket vagy éppen a high-tech világot kedvelők is megtalálhatták ízlésüknek leginkább megfelelő burkolatot. Gelato Kashmir Fresca Kendo Népszerû LÁTOGATÓk Standunkon számos ismert és elismert színművész, színművésznő és műsorvezető is megfordult. Természetesen nem csak villámlátogatásra érkeztek hozzánk, hanem őket is megragadta a kerámia burkolólapok változatossága és szépsége! Fehér Anna Csányi Sándor Bényi Ildikó

4 4 Zalakerámia LAPOZÓ 2008 július Minőség a piacon Tóth Éva minőségbiztosítási vezető A Zalakerámia Zrt. immár 12 éve a kerámia fal- és padlóburkoló lapok fejlesztése, gyártása és értékesítése területén - független szervezet által tanúsított - EN ISO 9001 szerinti minőségirányítási rendszert működtet. A minőségügyi koncepció középpontjában a felhasználói igények állnak, melynek kielégítése érdekében a gyártás során a legkorszerűbb termelő berendezésekkel biztosítjuk, hogy a termékek minőségi paraméterei a szabvány által előírtaknál magasabb színvonalon kerüljenek ki a piacra. A cég vezetősége a minőséggel kapcsolatos szándékát a vállalat minőségpolitikájában nyilvánította ki, melyben elkötelezte magát, hogy termékeink minősége a kiválóságot reprezentáló speciális igényeknek és nemzetközi előírásoknak minden tekintetben maximálisan megfelelnek óta a kerámia burkolólapokra európai szinten az EN harmonizált szabvány van érvényben. Ezen szabvány besorolása szerint (4-es módozat) a megfelelőség igazolása kedvező a gyártó szemszögéből nézve, mivel a típusvizsgálat és gyártásellenőrzés a gyártó által történhet. Ennek ellenére cégünk úgy döntött, hogy az Első típusvizsgálati jegyzőkönyv elkészíttetését az ország legnagyobb építőanyag- ipari jóváhagyó, vizsgáló, ellenőrző, tanúsító szervezetével, az Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Közhasznú Társasággal (ÉMI Kht.) végezteti el. Megerősítette továbbá ezt a döntést az elmúlt évtizedek szoros szakmai kapcsolata, az engedélyeztetési folyamatok biztonsága, valamint az a tény, hogy a felhasználók, fogyasztók körében nagyobb a bizalom egy független szervezet (ÉMI Kht.) által is felügyelt termék iránt. Megtisztelő volt számunkra, hogy az idei Construma kiállításon a Zalakerámia Zrt. 12 terméktípusára vonatkozóan átvehette az ÉMI Minőségi Jelet. Az ÉMI-MJ egy olyan minőségi jel, mely jelzi, hogy termékünk tartósan jó minőségű, magas színvonalon megfelel a vonatkozó műszaki specifikáció követelményeinek, műszaki jellemzői meghatározott tűréshatáron belül változatlanok és az ÉMI Kht. rendszeres ellenőrzése alatt áll. A jel használata cégünk érdekeit azzal szolgálja, hogy növeli a termékeink iránti bizalmat, mintegy referenciát biztosít, ugyanakkor a fogyasztók és felhasználók érdekeit is védi. A jel a bizalom védjegyeként többlet garancia és lehetőség a Zalakerámia Zrt. termékeinek magas szintű minőségének dokumentálására, piaci megjelenítésére. Atomizer36 Liszátz Márton üzemfenntartási osztályvezető A Zalakerámia Zrt. ezekben a hetekben cseréli le a romhányi gyáregység porgyártó (ATM) berendezését. A berendezés a gyártási folyamat egyik legfontosabb eleme, hiszen a kimért alapanyagok, miután az örlőmalmokban maszszává örlődnek az ATM-be, vagyis az ellenáramú szárítótoronyba kerülnek. Ez a gép végzi el az alapanyag masszából való por gyártását, amelyből aztán a következő munkafázisban préseléssel elkészül a nyers lap. Az óta üzemelő szárítótorony a rendszeres karbantartás mellett mostanra érett meg a cserére. A le- és felszerelés, majd a beüzemelés a termelés nyári leállása alatt valósul meg, így az augusztusban újraindított üzem már ezzel - a kategóriájában kiváló - szerkezettel dolgozhat tovább, mely leghatékonyabb gyártáselőkészítés mellett jelentős energia megtakarítást hajt végre. Új moduláris gres lapok a piacon Igényes kül- és beltéri burkolatok alakíthatóak ki a Zalakerámia kínálatában elérhető új mázas gres lapokkal. Különlegességét az adja, hogy 30 60,3 cm-es mérete révén, a as lapokkal modulárisan elhelyezhető, rengeteg burkolási ötletet adva az egyediséget előtérbe helyező vásárlók számára. Cuprum A 30 60,3 cm-es Cuprum, Brazza és Crema elnevezésű termékcsaládok mellett a klasszikusnak számító 33,3 33,3 cm méretű padlólapok köre is bővült: a lágy, természetes színű Tuffo-val, a kő hatású Sasso-val és az elragadóan bordó cm-es Redreddel. Redred

5 Zalakerámia LAPOZÓ 2008 július 5 A kerámiai dekorálás új határa: a digitális nyomtatás Kovács Ernő gyártmányfejlesztő technológus A kerámiai burkolólapok egyre inkább művészien megtervezett műtárgyakká válnak. Ezt a tendenciát követik a legnagyobb gyártók is, amelyek építészek, belsőépítészek segítségével teszik a csempét a XXI. század dekorációs elemévé. A csempét és dekorációs elemeket gyártó cégek újításai nagyban befolyásolják az aktuális trendet, évről-évre új divatirányzatokat hoznak létre. A digitális nyomtatást a díszítőelemek változatosságának növelésére fejlesztették ki. Legnagyobb előnyének a strukturált felületre történő nyomtatást lehet megemlíteni (egyenetlen felszínre is lehet vele összefüggő képet készíteni), illetve gyors tervezésre és prototípus készítésére is alkalmas. Ezek az új generációs dekoráló gépek hasonlóképpen működnek, mint a nyomtatók. A dekoráláshoz használt anyagokat apró szórófejekkel, dűznikkel viszik fel a termék felületére. A Photoshophoz hasonlóan a színeket file-ként kezeli a rendszer, színskála alapján keveri ki a szükséges tónusokat. Ez a technika már több éve ismert, ezidáig azonban nem érte el azt a fejlettségi szintet, hogy jelentős teret tudjon hódítani magának a dekorálás piacán. A legtöbb, még megoldásra váró probléma a színek fejlesztése területén található. A négy alapszín elmélete alapján az összes szín kikeverhető, ez az út azonban a kerámiagyártás során nem járható. Jelenleg csak maximum 6 különböző színt képes a rendszer kombinálni. A termékek színvilága, különösen a sötét színek esetében még nem érte el a hagyományos technika színvonalát. A digitális dekorálás másik kritikus pontja a felhasznált tinták folyékonyságának biztosítása. Nehezen oldható meg, hogy a tinta ne száradjon bele a szórófejbe, ezért folyamatos keverést kell biztosítani és a beszáradt részeket szűréssel a rendszerből el kell távolítani. Néhány fejlesztő a nanopigmentek kifejlesztésével jó eredményeket ért el a száradási problémák megoldásában. A fejlesztés több irányba történik. - Az első gép, amely megjelent a piacon, a Ferro közreműködésével kifejlesztett Kerajet berendezés volt. A dekoráló berendezés kezdetben speciális máz és tinta használatát igényelte, viszonylag kis dekorálási sebességgel dolgozott és főleg a harmadik égetéses dekorálás területén értek el vele eredményeket. Az elmúlt évek alatt, ez a berendezés is jelentős változáson ment keresztül, sokkal inkább felhasználó barát változatok kerültek kidolgozásra. A legújabb változat Kerajet 700 néven szerepel a piacon. Az oldott fémsókat lecserélték színtestekre, és ettől kezdve már 8 különböző színvariációval lehet dolgozni. Az új technológia neve is KaramINKs-re módosult. Az új berendezéssel 1080 dpi felbontás érhető el, a berendezés dekoráló sebessége 24 m/perc és bármilyen mázon alkalmazható. A Kerajet berendezésekből 78 gép működik a világon, ebből 23 az új generációs KeramINKs technológiával dolgozik. - Példaként álljon itt egy másik berendezés: a Gamma 60 és az új fejlesztésű Gamma 70 berendezések fejlesztését a Durst Phototechnik a Torreciddel együtt végezte. A jelenlegi kérdés: a digitális dekorálás felválthatja-e a hagyományos, üzemszerű (hengeres) dekorálási eljárást? A szakemberek véleménye az, hogy a válasz hasonlóan fog alakulni, mint a televízió, az internet, illetve az MP3 esetében. Ahogyan az internet nagy részben felváltotta a hagyományos nyomtatott médiumokat, úgy a digitális dekorálás is fel fogja váltani a hagyományos eljárásokat, teljes mértékben azonban soha. Ha általánosítani akarunk, akkor a nagyüzemben továbbra is a hengereket (Rotocolor) fogják alkalmazni, a digitális dekorálást pedig kis szériákhoz fogják bevezetni. Terjedésének pillanatnyilag akadálya a viszonylag magas Euro közötti beszerzési ára. A hagyományos rendszerek magas termelékenységet és stabil minőséget garantálnak, a digitális nyomtatás pedig az egyes dekorációs elemek változékonyságát és a terméktípusok sokoldalúságát fogja a későbbiekben növelni. Remélhetőleg e technika fejlesztése során a fejlesztők a digitális technológiában rejlő lehetőségeket kiaknázzák és egyre több, új fejlesztésű, sokaknak tetsző csempefelületek fognak a boltokba kerülni.

6 6 Zalakerámia LAPOZÓ 2008 július Téglagyártás Celotti módra A Celotti család története Hírlevelünk első számában megjelent a kerámiagyártó família - a Czúgh család - bemuta- máshol próbált szerencsét. Melchiorre katona- A népes Celotti családban minden testvér tása után még jobban visszanyúlunk az időbe, ként került Magyarországra, 1934-ben pedig egészen a kerámiagyártás alapjaihoz. Minden fia született. Ő Celotti Gyulának, cégünk tófeji a téglagyártásból nőtt ki, így cégünk szempontjából is kiemelkedő fontossággal bírt a tófeji tég- édesapja. gyáregységben dolgozó bányagépkezelőjének lagyártás beindítása. A nagyapa körkemence alkalmazásával korszerű technológiát honosított meg itt, amivel gazdaságosabbá, hatékonyabbá tette a téglagyártást. Ezzel a technikával folyamatossá vált a termelés, ugyanis amíg az egyik tégla égett, addig a másikat már szedhették ki. Így a munkafolyamatban nem volt megszakítás. A gyárban készült C.M. monogrammal ellátott téglák ma is alkotóelemei a házaknak ben a téglagyár állami kézbe került, Téglagyári Egyesülés néven. A politikai változások Celotti Melchiorre miatt az egykori tulajdonos Celotti éjjeli őrként Az első világháború után tért haza szülőfalujába, végzett munkát a téglagyárban, majd fia is alkalmazásba került. Ha az akkor 17 éves fiút annyira Tófejre Czuppon György feleségével, az orosz származású Mária Bozsanovával. A szívós orosz nem is, de apját bizonyosan mélyen rendítette nő vagyonát pénzé tette, letelepedett Tófejen meg ez a változás. Ezt hallgatásuk jelzi, a családi és pénzével, ötleteivel segítette férjét. Czuppon beszélgetéseknél sem kerültek szóba a téglagyári emlékek. György 1000 koronáért megvásárolta a Kanczi kertet, majd a söjtöri lakosú Búza Vendellel Celotti Melchiorre olasz állampolgár volt ugyan, társulva téglaégetőt hoztak létre. de sírhelye Tófejen van. Nem tért vissza szülő- Az alapítók 1926-ban eladták a gyárat az hazájába, új hazájában pedig 2002-ben tiszteletére emlékkövet olasz állampolgárságú Celotti Melchiorrenek. állítottak. Zalakerámia virít a Zaragoza kertben A Zaragoza kert, mint kiemelt Zalakerámia projekt 2007-ben indult. Az első 170 lakás átadása már megkezdődött. A mediterrán hangulatú lakópark közösségi területein, a teraszokon és a lakásokban szinte a Zalakerámia teljes termékválasztéka megtalálható. A vásárlók jelentős választékot találhatnak az értékesítési irodában, ahol egyúttal már a kívánt burkolatokat is kiválaszthatják, de lehetőség van a Zalakerámia mintaboltjait, szerződött partnereinek bemutatótermeit felkeresni, és aszerint választani. A következő 170 lakás kialakításában a Construmán újdonságként bemutatott fal- és padlóburkoló lapokkal tovább bővül a kínálat, és lehetőség van a Zalakerámia által forgalmazott prémium márka, a Casa Del Sole termékcsaládjai közül is választani. Hasonló, jelentős Zalakerámia referencia a jelenleg is futó Mandarin kert, Narancsliget, Angyalkert Apartmanház stílusos kialakítása. Zalakerámia Zrt. történeti áttekintése - 2. rész A részvénytársasággá történő átalakulás után a társaság részvényei bevezetésre kerültek a Budapesti Értéktőzsdére, később pedig már jegyezték a londoni (Globális Letéti Elismervény GDR formában), bécsi, müncheni tőzsdén is. A tófeji gyáregységben évben a padlólap üzem helyén rekonstrukciós munkák folytak, melynek eredményeképpen nőtt az előállított falburkoló csempe mennyisége. A társaság ezzel a kapacitással Magyarország legnagyobb kapacitású csempegyártó társasága lett, ahol új dizájnnal, az európai normáknak megfelelő minőségű csempéket gyártott. A kályhacsempegyártás két telephelyről egy gyártóhelyre való áttelepítése 1994-ben történt. A Rékerámia Rt. Romhány megvásárlására, majd beolvadással történő egyesülésre 1995-ben került sor. Így a magyar csempegyártó kapacitás több mint 60%-ával a Zalakerámia Rt. rendelkezett. Még ebben az évben a mintabolti hálózat további két mintabolttal bővült. A társaság a közéleti tevékenységben is egyre nagyobb szerepet vállalt, így többek között egészségügyi, kulturális alapítványok támogatásában, valamint Güttler Károly kétszeres

7 Zalakerámia LAPOZÓ 2008 július 7 olimpiai ezüstérmes mellúszó felkészülését is szponzorálta. A szigorú környezetvédelmi előírások betartása kiemelt szerepet játszott a társaságnál már ezekben az években is. A romhányi gyáregységben évben üzembe helyezésre került egy új gyártósor, amely fagyálló padlólapok gyártására szakosodott. Ekkor a tófeji gyár megszerezte az ISO 9001 tanúsítványt, mely igazolja, hogy olyan burkolólapokat gyárt, melyek a minőségbiztosítási normáknak megfelelnek, és megegyeznek bármely Európában gyártott burkolólappal. A társaság már ezen időszakban is számos jelentős nemzetközi kiállításon képviseltette magát, többek között a bolognai, a müncheni, a grazi és a budapesti vásárokon. A társaságnál több alkalommal volt alaptőke emelés, többek között ezek eredményeképpen a társaság akvizíciókat hajtott végre évben külföldön Romániában a CESAROM S.A. társaságot vásárolta meg, Horvátországban az INKER dd vállalatot, Magyarországon a budapesti székhelyű PIETRA Rt-t. Ezen akvizíciók révén a társaság termékválasztéka szaniter és asztali porcelán áruval bővült. A PIETRA Rt május 31.-ével olvadt be a társaságba, ettől kezdve gyáregységként működött tovább, amelynek profilja szintén a burkolólap gyártás volt. Ám a veszteséget termelő PIETRA gyáregység július 15-én leállításra került, területén disztribúciós központ kialakítását kezdték meg. A sorozat a következő számban folytatódik. Sikeres tervezői ankétsorozat Hatalmas érdeklődés mellett zajlott az építészfórum, amelyet a Magyar Építész Kamarai tagsággal rendelkező tervezők részére közösen szervezett a Lasselsberger csoport és a Zalakerámia Zrt. Budapesten, Debrecenben, Kecskeméten és Győrben. A rendezvénysorozat célja az volt, hogy naprakész információkhoz juttassa a tervezőket az európai szabványokról és a fontos szabványügyi változásokról a tűzvédelem, a hőszigetelés és a hangszigetelés területén. Emellett szó esett a burkolólapok új szabvány szerinti osztályozásáról, azok gyártásáról, a szárazépítészeti rendszerekről és a műemlékvédelemről. Nagy öröm számunkra, hogy az egyetemeken és a főiskolákon tartott rendezvényeken több mint 800 építész és tervező vett részt. Számomra a regisztráltak száma azt igazolja, hogy érdemes holding szinten együttműködni az eseménymarketing területén is, hiszen amellett, hogy a négy gyártó LB-Knauf, Knauf Insulation, Knauf és Zalakerámia külön-külön is megfelelő rangot képvisel a maga szakterületén, összefogva különösen sikeresek lehetnek a jövőben is hasonló szakmai bemutatóink, ankétjaink. Biztatónak tűnnek azok a visszajelzések is, amit már eddig kaptunk a résztvevőktől, akik kiemelték, hogy ezúttal kevesebb időráfordítással, utazással tudnak több szakterületről is információhoz jutni. mondta Kukucska István, az LB-Knauf marketing vezetője. A Zalakerámiát Tóth Éva minőségbiztosítási vezető képviselte. Előadásában kitért a csempegyártás nemzetközi és hazai hátterére, a Zalakerámia történetére, a gyártásfolyamatra, a termékekre, és ismertette az alkalmazott minőségirányítási rendszert. Terjék Anita, az ÉMI Kht előadója részletesen mutatta be az MSZ EN kerámia burkolólapokra alkalmazott szabványt. Tóth Éva Az előadássorozat eddigi állomásai: Május 16. Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Május 19. Debreceni Egyetem Műszaki Főiskolai Kar Május 21. Kecskeméti Főiskola GAMF Kar Május 23. Széchenyi István Egyetem, Győr A résztvevők nagy száma miatt június 24-én újabb előadásra került sor Budapesten, a Budapesti Gazdasági Főiskolán. A nagy érdeklődésre való tekintettel a sorozat őszi folytatásának szervezése is elkezdődött. A LAPozó a Zalakerámia Zrt. lapja. Megjelenik negyedévente. Lapalapító: Zalakerámia Zrt. Elnök-vezérigazgató: Márton Péter Főszerkesztő: Jóljárt Ildikó Tervező: Mátai és Végh Kreatív Műhely Kft. Szerkesztő munkatársa: Szmola Adrien Szerkesztőség címe: Zalakerámia Zrt., 1239 Budapest, Grassalkovich u Telefon: (1) , Fax: info@zalakeramia.hu

8 Elmenni mellette nem lehet meg je le né se magára vonja a fi gyel met. Minden meg változik körülötte, mert életet ad a tér nek. Jelen van mindenhol ahol a stílus talál ko zik a hétköznapokkal.

A falazóelemek megfelelőség-igazolása, a CE jel használata, műszaki követelményeinek európai szabályozása

A falazóelemek megfelelőség-igazolása, a CE jel használata, műszaki követelményeinek európai szabályozása A falazóelemek megfelelőség-igazolása, a CE jel használata, műszaki követelményeinek európai szabályozása Falazóelemek Törökné Horváth Éva tudományos osztályvezető ÉMI Kht. Mechanikai Tudományos Osztály

Részletesebben

FELHASZNÁLHATÓSÁGA EGYEDÜLÁLLÓAN SOKRÉTÛ

FELHASZNÁLHATÓSÁGA EGYEDÜLÁLLÓAN SOKRÉTÛ a téglakó TÉGLAKÔ AZ ÚJ TERMÉK RENDKÍVÜL ELÔNYÖS TULAJDONSÁGOKKAL BÍR Mint egy igazi, klasszikus tégla a boldog békeidôkbôl, csak épp fagyálló és kopásálló. Új gyártási eljárás. Új árképzés. Új magyar

Részletesebben

Üzemi gyártásellenőrzés a kavics- és kőbányákban Kő- és kavicsbányász nap Budapest 2008

Üzemi gyártásellenőrzés a kavics- és kőbányákban Kő- és kavicsbányász nap Budapest 2008 gyártásellenőrzés a kavics- és kőbányákban Kő- és kavicsbányász nap Budapest 2008 A bányászat során előállított építési termékekre vonatkozó előírások 3/2003. (I. 25.) BM-GKM-KvVM együttes rendelet az

Részletesebben

Hôszigeteljen egyszer és mindenkorra!

Hôszigeteljen egyszer és mindenkorra! Hôszigeteljen egyszer és mindenkorra! 1 Partnere a hôszigetelésben! Szeged Simontornya Budapest, XI. kerület A Graytherm homlokzati hôszigetelô rendszer gyártója, forgalmazója, a 100%-os magyar tulajdonban

Részletesebben

Csak a fantázia szab határt...

Csak a fantázia szab határt... Csak a fantázia szab határt... 2014/1. szám Belsőépítészeti tervezőknek, kivitelezőknek és bútorgyártóknak Különleges színfurnérozott MDF lapok Csomós tölgy fűrészelt felülettel Csomómentes tölgy fűrészelt

Részletesebben

RENGETEG GARANCIÁLIS PROBLÉMA KELETKEZIK JELENTŐS GAZDASÁGI KÁROKAT OKOZ!

RENGETEG GARANCIÁLIS PROBLÉMA KELETKEZIK JELENTŐS GAZDASÁGI KÁROKAT OKOZ! 1 A 2015-16. évi építésfelügyeleti ellenőrzések során a szúrópróba szerűen vizsgált termékek 8%-ánál nem megfelelő eredményt kaptunk, a dokumentáció ellenőrzésekor 20% volt a hibás dokumentum! RENGETEG

Részletesebben

Urbán n Ferenc ügyvezető. minőségi betonkészítés napjainkban 2009. február 17.

Urbán n Ferenc ügyvezető. minőségi betonkészítés napjainkban 2009. február 17. Üzemi gyárt rtásellenőrzés s tanúsítása sa Urbán n Ferenc ügyvezető MÉRNÖKI SZERKEZETEK Budapest, MTESZ minőségi betonkészítés napjainkban 2009. február 17. Aktualitása > 400 betonüzemet érinthet? Kiadott

Részletesebben

ÉME ÉPÍTŐIPARI MŰSZAKI ENGEDÉLY

ÉME ÉPÍTŐIPARI MŰSZAKI ENGEDÉLY ÉPÍTÉSÜGYI MINŐSÉGELLENŐRZŐ INNOVÁCIÓS KÖZHASZNÚ TÁRSASÁG H-1113 Budapest, Diószegi út 37. Levélcím: H-1518 Budapest, Pf : 69. Telefon: +36 (1) 372-6100 Fax: +36 (1) 386-8794 E-mail: info@emi.hu Honlap:

Részletesebben

2 CE minõsítés megléte (amennyiben ezt harmonizált EU direktíva megköveteli)

2 CE minõsítés megléte (amennyiben ezt harmonizált EU direktíva megköveteli) Elõre gyártott építészeti hõ(hang)szigetelõ anyagok I. Termékjellemzõk Vonatkozó jogszabályok: 3/2003 (I. 25.) BM-GKM-KvVM együttes rendelet A mûszaki specifikáció: MSZ EN ÉME Egyéb A megfelelõség-igazolás

Részletesebben

Törvényi háttér/eu szabályozás

Törvényi háttér/eu szabályozás TÜV SÜD Csoport Üzemi Gyártásellenőrzés az Építési Termék Direktíva és az új EN 1090 Acél- és aluminiumszerkezetek kivitelezése szabványsorozat alapján Hegesztési Felelősök Országos Konferenciája 2010.09.16-17

Részletesebben

Nem mondunk le a mirelit zöldségről

Nem mondunk le a mirelit zöldségről Az elmúlt évek legszélesebb körű termékvisszahívására került sor a napokban egy magyar üzemben gyártott gyorsfagyasztott áruk lisztériafertőzése miatt. A forgalomból olyan nagy mennyiségű árut kénytelenek

Részletesebben

39/1997. (XII. 19.) KTM-IKIM együttes rendelet

39/1997. (XII. 19.) KTM-IKIM együttes rendelet 39/1997. (XII. 19.) KTM-IKIM együttes rendelet - Az építési célra szolgáló anyagok. 1 39/1997. (XII. 19.) KTM-IKIM együttes rendelet az építési célra szolgáló anyagok, szerkezetek és berendezések mûszaki

Részletesebben

Kiváló Építési Termék 3/2003 (I. 25.) BM-GKM-KvVM együttes rendelet 99/92/EK számú Bizottsági Határozat (hőszigetelő anyagok) 89/106/EGK Építési Termé

Kiváló Építési Termék 3/2003 (I. 25.) BM-GKM-KvVM együttes rendelet 99/92/EK számú Bizottsági Határozat (hőszigetelő anyagok) 89/106/EGK Építési Termé I. Termékjellemzők Vonatkozó jogszabályok: 3/2003 (I. 25.) BM-GKM-KvVM együttes rendelet 99/92/EK számú Bizottsági Határozat (hőszigetelő anyagok) 89/106/EGK Építési Termék Irányelv A műszaki specifikáció:

Részletesebben

Az építési folyamatok minőségbiztosítása. Wiesner György Építéskivitelezési Tanszék

Az építési folyamatok minőségbiztosítása. Wiesner György Építéskivitelezési Tanszék Az építési folyamatok minőségbiztosítása Wiesner György Építéskivitelezési Tanszék Építési folyamatban résztvevők Megrendelő, beruházó Beruházást lebonyolító Tervező szaktervezők Hatóságok Építéshatóság

Részletesebben

KÖZPONTI PORSZÍVÓK. egészség és kényelem

KÖZPONTI PORSZÍVÓK. egészség és kényelem KÖZPONTI PORSZÍVÓK egészség és kényelem higiénia ès komfort az egyszerűség jegyében 1 A fenti kép csupán tájékoztató jellegű Központi porszívó 2 Süllyesztett csőrendszer zer 3 Hag Hagtompító 4 Falic Falicsatlakozó

Részletesebben

Az ásványgyapot új generációja

Az ásványgyapot új generációja Az ásványgyapot új generációja Egy selymes tapintású, kristálytiszta, nem éghető hő- és hangszigetelő ásványgyapot az URSA-tól PureOne az ásványgyapot új generációja URSA az Ön partnere elkötelezett a

Részletesebben

Magyar Nemzet: Eladták a Gardeniát 2011. augusztus 25.

Magyar Nemzet: Eladták a Gardeniát 2011. augusztus 25. Nyomtatott sajtó: Magyar Nemzet: Eladták a Gardeniát 11. oldal Megvásárolta a győri Gardenia Csipkefüggönygyár Nyrt. felszámolójától a márkanevet és a hozzá kapcsolódó jogokat a Rovitex Homedeco Group,

Részletesebben

ÉPÍTÉSINFO.HU CSOPORT H I R D E T É S I A J Á N L A T

ÉPÍTÉSINFO.HU CSOPORT H I R D E T É S I A J Á N L A T ÉPÍTÉSINFO.HU CSOPORT H I R D E T É S I A J Á N L A T AZ ÉPÍTÉSINFO.HU CSOPORT Az Építésinfo.hu csoport 2008-ban a Szigetelésinfo.hu oldal elindulásával kezdte meg működését, ami a hazai piacon elérhető

Részletesebben

JÖVŐNK KÖTELEZETTSÉGEI A JELEN LEHETŐSÉGEI KEDVEZMÉNYES KOLLEKTÍV STANDMEGJELENÉSI AJÁNLAT A CONSTRUMA / RENEO 2014-RE

JÖVŐNK KÖTELEZETTSÉGEI A JELEN LEHETŐSÉGEI KEDVEZMÉNYES KOLLEKTÍV STANDMEGJELENÉSI AJÁNLAT A CONSTRUMA / RENEO 2014-RE KEDVEZMÉNYES KOLLEKTÍV STANDMEGJELENÉSI AJÁNLAT A CONSTRUMA / RENEO 2014-RE CONSTRUMA / RENEO 2014 A HUNGEXPO Zrt. szakmai partnereként ismét kedvező megjelenési lehetőséget kínálunk a 2014 évi CONSTRUMA

Részletesebben

A történet elindult. A Pannon Papír megalakulása.

A történet elindult. A Pannon Papír megalakulása. IRODAI MEGOLDÁSOK Történetünk A Pannon Papírt 2005-ben magyarországi magánszemélyek alapították győri székhellyel, többéves papír-írószer kereskedelmi tapasztalattal. A régi kereskedők szakmai elkötelezettsége

Részletesebben

AZ IMPORT CEMENTEK TANÚSÍTÁSA

AZ IMPORT CEMENTEK TANÚSÍTÁSA ÉPÍTÉSÜGYI MINŐSÉGELLENŐRZŐ INNOVÁCIÓS KHT. Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Kht. 1113 Budapest, Diószegi út 37. Levélcím : 1518 Budapest Pf. 69. AZ IMPORT CEMENTEK TANÚSÍTÁSA Laczó Józsefné tud.

Részletesebben

KÉMÉNYKONFERENCIA 2008

KÉMÉNYKONFERENCIA 2008 KÉMÉNYKONFERENCIA 2008 Építtetők, tervezők, műszaki ellenőrök és felelős műszaki vezetők felelőssége a megfelelő minőség megvalósításában ÉMI Kht. Épületgépészeti és Energetikai Tudományos Osztály Haszmann

Részletesebben

KEDVEZMÉNYES KOLLEKTÍV STANDMEGJELENÉSI AJÁNLAT A CONSTRUMA / RENEO 2014-RE. Energiabarát Kft.

KEDVEZMÉNYES KOLLEKTÍV STANDMEGJELENÉSI AJÁNLAT A CONSTRUMA / RENEO 2014-RE. Energiabarát Kft. KEDVEZMÉNYES KOLLEKTÍV STANDMEGJELENÉSI AJÁNLAT A CONSTRUMA / RENEO 2014-RE CONSTRUMA / RENEO 2014 A HUNGEXPO Zrt. szakmai partnereként ismét nagyon kedvező áron kínálunk megjelenési lehetőséget a jövő

Részletesebben

MÁSODLAGOS NYERSANYAGOK ÉPÍTŐIPARI

MÁSODLAGOS NYERSANYAGOK ÉPÍTŐIPARI 1 Pataki Erika Megfelelőségértékelő Központ vezetője Nyiri Szabolcs Műszaki igazgató MÁSODLAGOS NYERSANYAGOK ÉPÍTŐIPARI TELJESÍTMÉNYIGAZOLÁSA ÉPÍTÉSI TERMÉKEK TELJESÍTMÉNYIGAZOLÁSÁNAK ÁLTALÁNOS SZABÁLYAI

Részletesebben

ÖKOINDUSTRIA 2013 III. Nemzetközi Környezetipari, Energiahatékonysági és. Megújuló Energiaforrások Szakkiállítás. 2013. Szeptember 25-27.

ÖKOINDUSTRIA 2013 III. Nemzetközi Környezetipari, Energiahatékonysági és. Megújuló Energiaforrások Szakkiállítás. 2013. Szeptember 25-27. ÖKOINDUSTRIA 2013 ÖKOINDUSTRIA 2013 III. Nemzetközi Környezetipari, Energiahatékonysági és Megújuló Energiaforrások Szakkiállítás 2013. Szeptember 25-27. SYMA Rendezvényközpont 1146 Budapest, Dózsa György

Részletesebben

A KIVÁLÓ MINŐSÉG TÖRTÉNETE

A KIVÁLÓ MINŐSÉG TÖRTÉNETE A KIVÁLÓ MINŐSÉG TÖRTÉNETE A MANN+HUMMEL cégcsoportba tartozunk egy olyan konzorciumba, mely a szűrési technológiák terén világelső pozíciót tölt be. Az általunk gyártott szűrők 1982 óta vannak jelen a

Részletesebben

Tartalom. Kiadva: szeptember 15.

Tartalom. Kiadva: szeptember 15. TÁJÉKOZTATÓ az ÉMI Nonprofit Kft. ÉPÍTÉSI TERMÉKEK TELJESÍTMÉNY ÁLLANDÓSÁGÁNAK ÉRTÉKELÉSE ÉS ELLENŐRZÉSE keretében végzett tanúsítási és vizsgálati tevékenységéről Tartalom AZ ELJÁRÁS ISMERTETÉSE 1. A

Részletesebben

Az ÉMI Nonprofit Kft., mint vizsgáló és tanúsító szervezet szerepe a könnyűszerkezetes építési készletek tekintetében

Az ÉMI Nonprofit Kft., mint vizsgáló és tanúsító szervezet szerepe a könnyűszerkezetes építési készletek tekintetében Az ÉMI Nonprofit Kft., mint vizsgáló és tanúsító szervezet szerepe a könnyűszerkezetes építési készletek tekintetében Országos Könnyűszerkezetes Konferencia 2013. szeptember 27. Pataki Erika Tanúsítási

Részletesebben

VILLAMOS IPARI KIVITELEZÉS

VILLAMOS IPARI KIVITELEZÉS VILLAMOS IPARI KIVITELEZÉS Lámpaeladásaink jelentős része, több mint 50%-a projektben történt, vagyis kivitelezéssel együtt vásároltak tőlünk az ügyfeleink. 2017. év elejétől az Elecon Kft-vel karöltve

Részletesebben

ÚJ RÖNTGEN GENERÁTORCSALÁD FEJLESZTÉSE AZ INNOMED MEDICAL ZRT-BEN

ÚJ RÖNTGEN GENERÁTORCSALÁD FEJLESZTÉSE AZ INNOMED MEDICAL ZRT-BEN ÚJ RÖNTGEN GENERÁTORCSALÁD FEJLESZTÉSE AZ INNOMED MEDICAL ZRT-BEN Az Innomed Medical Zrt. megalakulása óta, azaz közel két évtizede folyamatosan foglalkozik röntgentechnikával, röntgen berendezések fejlesztésével,

Részletesebben

Horacél Kft. csődeljárás alatt. Fizetőképességet helyreállító program. Táborfalva, 2015. május 15.

Horacél Kft. csődeljárás alatt. Fizetőképességet helyreállító program. Táborfalva, 2015. május 15. Horacél Kft. csődeljárás alatt Fizetőképességet helyreállító program Táborfalva, 2015. május 15. 1. Cégtörténet A Horacél Kft. egy 1999. évben alapított családi vállalkozás. A társaság alapítója, Horváth

Részletesebben

Ha a sikernek van titka, akkor az abban a képességben rejlik, hogy megértjük a másik ember nézőpontját, és az ő szemszögéből is látjuk a dolgokat,

Ha a sikernek van titka, akkor az abban a képességben rejlik, hogy megértjük a másik ember nézőpontját, és az ő szemszögéből is látjuk a dolgokat, E G Y F O R R A D A L M I F E H É R N E M Ű Ha a sikernek van titka, akkor az abban a képességben rejlik, hogy megértjük a másik ember nézőpontját, és az ő szemszögéből is látjuk a dolgokat, nemcsak a

Részletesebben

I. JOGI SZABÁLYOZÁS ÉS ÁLTALÁNOS FELTÉTELEK

I. JOGI SZABÁLYOZÁS ÉS ÁLTALÁNOS FELTÉTELEK ÉME: A-157/2009 2/5 2009. 08. 31. I. JOGI SZABÁLYOZÁS ÉS ÁLTALÁNOS FELTÉTELEK 1. Ezt az ÉME -t az Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Nonprofit Kft. állította ki. az építési termékek műszaki követelményeinek,

Részletesebben

ABLOY AJTÓCSUKÓK- KIVÁLÓ TELJESÍTMÉNY ÉS MEGBÍZHATÓSÁG

ABLOY AJTÓCSUKÓK- KIVÁLÓ TELJESÍTMÉNY ÉS MEGBÍZHATÓSÁG ABLOY AJTÓCSUKÓK- KIVÁLÓ TELJESÍTMÉNY ÉS MEGBÍZHATÓSÁG Az ABLOY magas biztonsági termékeit az egész világon ismerik és elismerik. Széles termékskálánk minden tagja csúcsminôséget képvisel és kiváló teljesítményt

Részletesebben

Vezetõi irodabútor program

Vezetõi irodabútor program exclusive vezetõi irodabútor katalógus Vezetõi irodabútor program Ez a terület megköveteli a rendkívüli igényességet és minõséget. Vezetõi irodabútor családjainkat a precíz megmunkálás, tartós, jó minõségû

Részletesebben

Bondex Kft-t 1991-ben alapította Hellenpárt István okleveles vegyészmérnök vezetésével 4 fő 100 % magyar tulajdonosi körrel.

Bondex Kft-t 1991-ben alapította Hellenpárt István okleveles vegyészmérnök vezetésével 4 fő 100 % magyar tulajdonosi körrel. Rólunk szilikonok.hu /szilikon/rolunk/ Együtt a jövő kihívásaival szemben Bondex Kft-t 1991-ben alapította Hellenpárt István okleveles vegyészmérnök vezetésével 4 fő 100 % magyar tulajdonosi körrel. Hellenpárt

Részletesebben

AZ ÖN ELEKTRONIKAI FEJLESZTŐ ÉS GYÁRTÓ VÁLLALATA

AZ ÖN ELEKTRONIKAI FEJLESZTŐ ÉS GYÁRTÓ VÁLLALATA Z Elektronika Kft. AZ ÖN ELEKTRONIKAI FEJLESZTŐ ÉS GYÁRTÓ VÁLLALATA www.zelektronika.eu TISZTELT LEENDŐ PARTNERÜNK! FEJLŐDÉSÜNK ZÁLOGA AZ ÖN SIKERE ELEKTRONIKAI TERMÉKFEJLESZTÉS ÉS GYÁRTÁS Z Elektronika

Részletesebben

Fedezze fel a Legrand világát

Fedezze fel a Legrand világát Fedezze fel a Legrand világát MINDEN, AMI VILLANYSZERELÉS www.legrand.hu 15 éve Magyarországon! A Legrand Magyarország Villamossági Rendszerek Zrt. piacvezetõ a kisfeszültségû elektromos szerelvények gyártása

Részletesebben

Az ÉMI szerepe az épített környezet minőségéért és biztonságáért

Az ÉMI szerepe az épített környezet minőségéért és biztonságáért Az ÉMI szerepe az épített környezet minőségéért és biztonságáért Szakértelem és biztonság az ÉMI Nonprofit Kft. szakmai napja Tóth Balázs Tamás, Értékesítési Csoport vezető ÉMI Nonprofit Kft. Ősember (nagyon

Részletesebben

Construmán jártunk, díjakat találtunk!

Construmán jártunk, díjakat találtunk! 2017. június www.hajdurt.hu www.hajduautort.hu www.hajduiparipark.hu Construmán jártunk, díjakat találtunk! Folytatás a 2. oldalon. HAJDU belföldi vevőtalálkozó 2017. június 16. Szerviztalálkozó 2017 1

Részletesebben

Ökocímkék. A SURVIVE ENVIRO Nonprofit Kft környezetmenedzsment rendszerekről szóló tájékoztatójának kivonata

Ökocímkék. A SURVIVE ENVIRO Nonprofit Kft környezetmenedzsment rendszerekről szóló tájékoztatójának kivonata zöld beszerzé s ökocímkék környezetmene dzsment zöld rendezvény Ökocímkék A SURVIVE ENVIRO Nonprofit Kft környezetmenedzsment rendszerekről szóló tájékoztatójának kivonata Hogyan bizonyítható egy vállalat

Részletesebben

I. Termékjellemzők Vonatkozó jogszabályok: 3/2003 (I. 25.) BM-GKM-KvVM együttes rendelet A műszaki specifikáció: MSZ EN 14351-1 ÉME Tűz és füstgátló szerkezetek esetén Egyéb A megfelelőség-igazolás módozata

Részletesebben

AP-OFFICE Kereskedelmi és Tanácsadó Kft 1056 Budapest, Só u. 2. 1225 Budapest, Bányalég u. 60/B 2120 Dunakeszi, Pallag u. 25/B

AP-OFFICE Kereskedelmi és Tanácsadó Kft 1056 Budapest, Só u. 2. 1225 Budapest, Bányalég u. 60/B 2120 Dunakeszi, Pallag u. 25/B r e z s a d AP-OFFICE Kereskedelmi és Tanácsadó Kft 1056 Budapest, Só u. 2. 1225 Budapest, Bányalég u. 60/B 2120 Dunakeszi, Pallag u. 25/B ri o Telefon: +36 1 999 6346 +36 1 999 6347 +36 1 999 6348 Fax:

Részletesebben

Magasépítéstan alapjai 13. Előadás

Magasépítéstan alapjai 13. Előadás MAGASÉPÍTÉSTAN ALAPJAI Magasépítéstan alapjai 13. Előadás BME MET Előadó: 2014/2015 II. szemeszter egyetemi docens, BME Építőanyagok és Magasépítés Tanszék BME MET 2014 / 2015 II. szemeszter 13. Előadás

Részletesebben

PannErgy Nyrt. NEGYEDÉVES TERMELÉSI JELENTÉS II. negyedévének időszaka július 15.

PannErgy Nyrt. NEGYEDÉVES TERMELÉSI JELENTÉS II. negyedévének időszaka július 15. PannErgy Nyrt. NEGYEDÉVES TERMELÉSI JELENTÉS II. negyedévének időszaka július 15. PannErgy Nyrt. Negyedéves termelési jelentés II. negyedév Bevezető: A PannErgy Nyrt. zöld energia termelését és hasznosítását

Részletesebben

epiteszforum.hu olvasói célcsoportelemzés március 1.

epiteszforum.hu olvasói célcsoportelemzés március 1. epiteszforum.hu olvasói célcsoportelemzés 2009. március 1. A www.epiteszforum.hu naponta új hírekkel jelentkező építészeti napilap, amely a hasznos szakmai és közéleti információk mellett beszámol a legfontosabb

Részletesebben

Hegesztő üzemi technológus

Hegesztő üzemi technológus pedig Békéscsabán (PPM) található. Az OROS Divízió tevékenysége mezőgazdasági és építőipari gépgyártásra terjed ki. Elsősorban hazai, nyugat és kelet-európai, valamint észak-amerikai piacokat szolgál ki.

Részletesebben

A vállalatok és a minőségbiztosítás

A vállalatok és a minőségbiztosítás 4. A vállalatok és a minőségbiztosítás 4.1 Minőségbiztosítás piaci ösztönzői A vállalatok piaci helyzete nagyon különböző. A minőségbiztosítás bevezetésére vonatkozó kényszereket és ösztönzőket ez a piaci

Részletesebben

Égéstermék-elvezető berendezések vizsgálati- és szakértői tapasztalatai

Égéstermék-elvezető berendezések vizsgálati- és szakértői tapasztalatai Égéstermék-elvezető berendezések vizsgálati- és szakértői tapasztalatai Molnár Benjamin ÉMI Nonprofit Kft. Kéményjobbítók Országos Szövetsége IX. Országos Kéménykonferencia Kecskemét, Égéstermék-elvezető

Részletesebben

TARTALOMJEGYZÉK QUADRO QUADRO 8-9 VERMONT 30-33 RETRO 46-47

TARTALOMJEGYZÉK QUADRO QUADRO 8-9 VERMONT 30-33 RETRO 46-47 FALI DEKORÁCIÓ TARTALOMJEGYZÉK QUADRO 4 ARCO 5 QUADRO 8-9 ARCO 10-13 BLOCCO 14-17 SIERRA 18-21 QUBO 22-25 MODERNO 26-29 Az INCANA fali dekorációknak köszönhetően minden VERMONT 30-33 ALASKA 36-39 MONTANA

Részletesebben

Klíma - Szellőzés - Légtechnika Tisztaterek építése. radel&hahn zrt. Alapítva 1951-ben

Klíma - Szellőzés - Légtechnika Tisztaterek építése. radel&hahn zrt. Alapítva 1951-ben 1 Klíma - Szellőzés - Légtechnika Tisztaterek építése radel&hahn zrt Alapítva 1951-ben radel&hahn zrt 2 Klíma- és szellőző berendezések Komplett megoldásokat kínálunk Szállított légmennyiség: 1000 m 3

Részletesebben

realtherm Mûanyag nyílászáró rendszerek

realtherm Mûanyag nyílászáró rendszerek realtherm Mûanyag nyílászáró rendszerek realtherm több mint egy ablak! Realtherm Kft. közel 10 éves szakmai tapasztalattal a háta mögött végzi tevékenységét a műanyag nyílászáró gyártás területén. Célunk,

Részletesebben

1. ÉMI Kht. - Bemutatkozás Az ÉMI Kht. tevékenységi köre, referenciái Az Anyag- és Szerkezettudományi Divízió

1. ÉMI Kht. - Bemutatkozás Az ÉMI Kht. tevékenységi köre, referenciái Az Anyag- és Szerkezettudományi Divízió 1. ÉMI Kht. - Bemutatkozás Az ÉMI Kht. tevékenységi köre, referenciái Az Anyag- és Szerkezettudományi Divízió 2. Vizsgálataink az M0 Északi Duna-hídon Betonvizsgálatok és tapasztalatok Acélvizsgálatok

Részletesebben

EFFEKT Hungary Kft. MÉDIABEMUTATÓ

EFFEKT Hungary Kft. MÉDIABEMUTATÓ EFFEKT Hungary Kft. 2010 MÉDIABEMUTATÓ TERJESZTÉS Kiadványainkat ingyenesen terjesztjük: Biztonságtechnikával, vagyonvédelemmel foglalkozó cégek döntéshozói (tervezők, telepítők, kivitelezők, távfelügyeleti

Részletesebben

Dercés és granulált takarmány Gyermelyről

Dercés és granulált takarmány Gyermelyről A Gyermelyi Vállalatcsoport Magyarország egyik meghatározó élelmiszeripari vállalkozása. Fő termékei, a tészta, a liszt és a tojás, széles körben ismertek és kedveltek. A cégcsoport egy teljesen zárt vertikumot

Részletesebben

Rigips. Álmennyezetek. Álmennyezetek

Rigips. Álmennyezetek. Álmennyezetek Rigips Álmennyezetek Álmennyezetek Casoprano 4. oldal Casoprano kazettás álmennyezet a gipszkarton jól ismert elônyeit megtartva igazodik a modern kazettás álmennyezetekkel szemben támasztott magas esztétikai

Részletesebben

Egyedi megoldások az élet bármely területére az ön igényei szerint!

Egyedi megoldások az élet bármely területére az ön igényei szerint! Egyedi megoldások az élet bármely területére az ön igényei szerint! Tevékenységünk A célgépgyártás fejlődésében jelentkező igények időbeni felismerése alapozta meg azt a döntést, hogy cégünk 2002- ben

Részletesebben

I. Termékjellemzők Vonatkozó jogszabályok: 3/2003 (I. 25.) BM-GKM-KvVM együttes rendelet 9/2008. (II. 22.) ÖTM rendelet, Országos Tűzvédelmi Szabályzat (OTSZ) Vonatkozó szabványok: MSZ 9333: 2011 A műszaki

Részletesebben

STATE OF ART REPORT January of

STATE OF ART REPORT January of Vízszigetelő anyagok és szerkezetek megfelelőségigazolása Tóth Péter ÉMI Nonprofit Kft. Épületszerkezeti Tudományos Osztály A lakásokban ÉMI 2010. október 25. Különleges vízszigetelések a környezetvédelem

Részletesebben

2018. évi energiafogyasztási riport NYÍRSÉGVÍZ Nyíregyháza és Térsége Víz- és Csatornamű Zrt.

2018. évi energiafogyasztási riport NYÍRSÉGVÍZ Nyíregyháza és Térsége Víz- és Csatornamű Zrt. 2018. évi energiafogyasztási riport NYÍRSÉGVÍZ Nyíregyháza és Térsége Víz- és Csatornamű Zrt. I. Tartalomjegyzék I. Tartalomjegyzék... 2 II. Vezetői összefoglaló... 3 II.1. Az éves riport célja... 3 II.2.

Részletesebben

A műkő és természetes kő termékek jogszerű forgalmazásának és beépítésének tapasztalatai

A műkő és természetes kő termékek jogszerű forgalmazásának és beépítésének tapasztalatai A műkő és természetes kő termékek jogszerű forgalmazásának és beépítésének tapasztalatai 12. Nemzetközi Kőkonferencia 2011. február 26. Pilisvörösvár Törökné Horváth Éva, divízióvezető és Boros Sándor,

Részletesebben

KÉRELEM 1. ÁLTALÁNOS ADATOK. iktatószám helye EXON AKR HU

KÉRELEM 1. ÁLTALÁNOS ADATOK. iktatószám helye EXON AKR HU iktatószám helye KÉRELEM robbanásveszélyes légkörben való alkalmazásra szánt felszerelés és védelmi rendszer megfelelőségértékelési eljárásának lefolytatására, tanúsítására A táblázatokban zárójelben,

Részletesebben

EGYEDI BURKOLÁSI MEGOLDÁSOK:

EGYEDI BURKOLÁSI MEGOLDÁSOK: EGYEDI BURKOLÁSI MEGOLDÁSOK: Kőintarzia, természetes kövek, vagy extra méretű greslapok, illesztési hézag (fuga) nélküli szabásával. AZ ELKÉPZELÉSTŐL - A MEGVALÓSÍTÁSIG: 1. A megrendelő által kiválasztott

Részletesebben

Lindab Rainline. Lindab Rainline. Lindab Ereszcsatorna rendszer. Adjon a házának új arculatot!

Lindab Rainline. Lindab Rainline. Lindab Ereszcsatorna rendszer. Adjon a házának új arculatot! Lindab Rainline Lindab Ereszcsatorna rendszer Adjon a házának új arculatot! A sokszínű rendszer Miért ne választhatna sötétbordó csatornát fehér homlokzathoz? Miért ne szerelhetne fel exkluzív rézvöröset

Részletesebben

PROGRAMTERV KOMMUNIKÁCIÓS TERV

PROGRAMTERV KOMMUNIKÁCIÓS TERV PROGRAMTERV KOMMUNIKÁCIÓS TERV Otthonteremtési kiállítás és vásár Tematika: fókuszában a lakásbelső kialakítása és a design áll Időzítés : kora ősz / hétvége / 3 nap (október 12-14.) Helyszín: HUNGEXPO

Részletesebben

Pindroch Csaba. Én azért a MAT Kerámiánál találtam meg a számításomat, mert olyan széles választékkal találkoztam náluk, amit máshol nem tapasztaltam.

Pindroch Csaba. Én azért a MAT Kerámiánál találtam meg a számításomat, mert olyan széles választékkal találkoztam náluk, amit máshol nem tapasztaltam. KERÁMIA KFT. Pindroch Csaba ajánlásával Én azért a MAT Kerámiánál találtam meg a számításomat, mert olyan széles választékkal találkoztam náluk, amit máshol nem tapasztaltam. 2 Tallós Rita ajánlásával

Részletesebben

Díszvendéghez méltó megjelenés

Díszvendéghez méltó megjelenés Díszvendéghez méltó megjelenés Mechanikus karbantartó MOM Zrt. Területi Igazgató City Hitelbróker Kft. Elektromos karbantartó MOM Zrt. Területi képviselő NYÍRSÉG NEHÉZGÉP 93 BT. Területi vezető CEUMED

Részletesebben

Kiváló Építési Termék termék-specifikus követelményei Követlménylap I/VIII

Kiváló Építési Termék termék-specifikus követelményei Követlménylap I/VIII Követlménylap I/VIII I. Termékjellemzõk Vonatkozó jogszabályok: 3/2003 (I. 25.) BM-GKM-KvVM együttes rendelet A mûszaki specifikáció: MSZ EN ÉME Egyéb A megfelelõség-igazolás módozata a mûszaki specifikáció

Részletesebben

Esseni vásári hírek szeptember CLOOS Tandem Weld Cold Weld

Esseni vásári hírek szeptember CLOOS Tandem Weld Cold Weld Esseni vásári hírek A CLOOS cég 2013. szeptember 16-21. között, az esseni Schweissen und Schneiden vásáron mutatja be a hegesztés, vágás és felületfelhordás területén a legújabb eljárásokat, berendezéseket,

Részletesebben

Bemutatkozik a P.Max Technológia Kft.

Bemutatkozik a P.Max Technológia Kft. Bemutatkozik a P.Max Technológia Kft. Cégünk, a 2001. évben alakult, 100 százalékban magyar tulajdonú vállalatként. Központi telephelyünk, üzemünk, raktárunk Balatonfűzfőn, az Ipari Park területén található.

Részletesebben

Kemikál Építőanyagipari Zrt Budapest, Tagló u

Kemikál Építőanyagipari Zrt Budapest, Tagló u Epitésügyi Minöségellenörzö Innovációs Nonprofrt Kft ÉMI ÉPÍTÉSÜGYI MINŐSÉGELLENŐRZŐ INNOVÁCIÓS NONPROFIT KFT. KÖZPONTILABORATÓRDmM VEGYÉSZETI ÉS ALKALMAZÁS TECHNIKAI SZAKÁGILABORATÓ~ A NAT által NAT-I-111012010

Részletesebben

Harmadik generációs infra fűtőfilm. forradalmian új fűtési rendszer

Harmadik generációs infra fűtőfilm. forradalmian új fűtési rendszer Harmadik generációs infra fűtőfilm forradalmian új fűtési rendszer Figyelmébe ajánljuk a Toma Family Mobil kft. által a magyar piacra bevezetett, forradalmian új technológiájú, kiváló minőségű elektromos

Részletesebben

EWA TAVASZI NAPOK 2015

EWA TAVASZI NAPOK 2015 EWA TAVASZI NAPOK 2015 BudapestI VÍZ KonferencIA A víz értéke A szolgáltatás díja Tapasztalatok Kihívások - Szakmai irányvonalak 2015 március 4-6., Budapest Vízipari kiállítás Vízipari kiállítás A Budapesti

Részletesebben

Bevezető. Ön a TBoss Kft. fürdőszoba katalógusát tartja a kezében.

Bevezető. Ön a TBoss Kft. fürdőszoba katalógusát tartja a kezében. Bevezető Ön a TBoss Kft. fürdőszoba katalógusát tartja a kezében. A TBoss Kft. a Bianka fürdőszobabútorok hivatalos gyártója és forgalmazója. Cégünk 2000-es megalakulása óta azon dolgozik, hogy minél szélesebb

Részletesebben

BEMUTATKOZÁS. Saját fejlesztésű esővíz hasznosító rendszerünk és szennyvízátemelő berendezésünk, számos helyen üzemel, hazánkban.

BEMUTATKOZÁS. Saját fejlesztésű esővíz hasznosító rendszerünk és szennyvízátemelő berendezésünk, számos helyen üzemel, hazánkban. A HYDRO-KING Kft. 1996 ban alakult. A cég története szorosan összefügg a szivattyúkkal. Az alapító id. Dienes György vegyipari gépészmérnök húsz éven át szivattyúk üzemeltetésével, fejlesztésével, vízgépészeti

Részletesebben

LOKÁLIS KAPCSOLATOK

LOKÁLIS KAPCSOLATOK LOKÁLIS KAPCSOLATOK 2018.02.28. JÖVŐKÉPÜNK: megváltoztatja a [vásárlókét] [kollégákét] [partnerekét] életet ÉRTÉKEINK BIZALOM KIVÁLÓSÁG NYITOTTSÁG 2 meggyőződésünk Az Auchannál azt gondoljuk, hogy A kereskedő

Részletesebben

A szállítható nyomástartó berendezések biztonsági követelményeiről és megfelelőség-tanúsításáról szóló 8/2003. (II. 19.

A szállítható nyomástartó berendezések biztonsági követelményeiről és megfelelőség-tanúsításáról szóló 8/2003. (II. 19. 1/2009. NFGM közlemény a műszaki ek megfelelőségét vizsgáló, ellenőrző és tanúsító ek kijelölésének részletes szabályairól szóló, a 26/2001. (X. 4.) GM és a 75/2004. (IV. 29.) GKM rendelettel módosított

Részletesebben

TÖBB MINT 20 ÉV TAPASZTALAT - Az Ön biztonsága a mi erősségünk! TAM CERT Hungary Ltd. - a Cooperation Partner of TÜV AUSTRIA

TÖBB MINT 20 ÉV TAPASZTALAT - Az Ön biztonsága a mi erősségünk! TAM CERT Hungary Ltd. - a Cooperation Partner of TÜV AUSTRIA TÖBB MINT 20 ÉV TAPASZTALAT - Az Ön biztonsága a mi erősségünk! MSZ EN ISO 9001:2015 Az új szabvány alkalmazására való átállás tapasztalatai Előadó: KISS Tibor Cégvezető, Tanúsítóhely vezető Minőségirányítás

Részletesebben

Pannon Helyi Termék Klaszter:

Pannon Helyi Termék Klaszter: Pannon Helyi Termék Klaszter: örökségvédelem és vidéki gazdaságfejlesztés a Nyugat-Dunántúlon Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat Magyar Vidékakadémia: Konferencia a helyi termékekről Hévíz, 2011. február 10.

Részletesebben

Képfeldolgozó rendszerek a méréstechnikában

Képfeldolgozó rendszerek a méréstechnikában Képfeldolgozó rendszerek a méréstechnikában www.falcon-vision.com GYÁRTÓSORI ELLENÔRZÉS MINÔSÉGBIZTOSÍTÁS FOLYAMATDIAGNOSZTIKA www.falcon-vision.com Termékeink felhasználási köre Képfeldolgozó mérôrendszerek

Részletesebben

Építéstechnológiák minőségbiztosítása

Építéstechnológiák minőségbiztosítása Építéstechnológiák minőségbiztosítása Építési folyamatban résztvevők Megrendelő, beruházó Beruházást lebonyolító Tervező szaktervezők Hatóságok Építéshatóság Tűzoltóság ANTSZ Műemlékvédelmi (KÖH), régészeti,

Részletesebben

Az elegáns választás épület burkolásra.

Az elegáns választás épület burkolásra. Az elegáns választás épület burkolásra. Bevezetés A Qbiss by trimo 1 meghatározza a korszerű épülethéj standardját; komplett moduláris homlokzati rendszer, amely a legmagasabb fokú esztétikumot a ma építészei

Részletesebben

ALKALMASSÁGI RÉSZVIZSGÁLATI JEGYZŐKÖNYV

ALKALMASSÁGI RÉSZVIZSGÁLATI JEGYZŐKÖNYV ÉPÍTÉSÜGYI MINŐSÉGELLENŐRZŐ INNOVÁCIÓS KÖZHASZNÚ TÁRSASÁG H-1113 Budapest, Diószegi út 37. Levélcím: H-1518 Budapest, Pf : 69. Telefon: +36 (1) 372-6100 Fax: +36 (1) 386-8794 E-mail: info@emi.hu Honlap:

Részletesebben

1097 Budapest Tagló u

1097 Budapest Tagló u -~ c ~ Mínőségellenőrző Innovációs Kht. Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Kht. Központi laboratérium Vegyészeti és AIkalmazástechnikai Szakági laboratórium Cím:1113 Budapest Diószegi út 37 Telefon:372-6100

Részletesebben

FLEXIO HARMONIKAFALAK

FLEXIO HARMONIKAFALAK FLEXIO HARMONIKAFALAK Határtalan rugalmasság A mobilfal nem új találmány; mondhatni az Espero-val együtt fejlődött. A terek időleges felosztását, leválasztását teszi lehetővé, méghozzá megfelelő hangszigeteléssel.

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG PIACFELÜGYELETI FŐOSZTÁLY Iktatószám: PIF-00858/2015 ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS a kültéri és beltéri kerámiai burkolólapok piacfelügyeleti ellenőrzéséről Az összefoglaló jelentést

Részletesebben

Bevezetés. A Qbiss One két dizájnlehetőséget kínál: Süllyesztett dizájn (Qbiss One B) Egy síkban fekvő dizájn (Qbiss One F) Qbiss One - patent pending

Bevezetés. A Qbiss One két dizájnlehetőséget kínál: Süllyesztett dizájn (Qbiss One B) Egy síkban fekvő dizájn (Qbiss One F) Qbiss One - patent pending Bevezetés Qbiss One 1, a költséghatékony homlokzati megoldás, amely az átszellőztetett homlokzatok ideális alternatívája. A teljes funkcionalitás és az esztétika kombinációja, természetes választás az

Részletesebben

A játszótéri eszközök biztonságosságáról

A játszótéri eszközök biztonságosságáról A játszótéri eszközök biztonságosságáról 78/2003. (XI. 27.) GKM rendelet 7/2012. (IV. 18.) NGM rendelet 2012. 05. 18. hatálya: játszótéren elhelyezett játszótéri eszközökre terjed ki kizárólag saját, családi

Részletesebben

Mészkő mozaikok. Antique Quadratique. Antique Quadratique J-001

Mészkő mozaikok. Antique Quadratique. Antique Quadratique J-001 Mészkő mozaikok A IV. század végén a mozaik fő díszítőelemként jelent meg az építészetben. A padlót és a falakat apró, színes márványkockák díszítették, melyek szépséget és vidámságot vittek a mindennapokba.

Részletesebben

Pelletgyártási, felhasználási adatok

Pelletgyártási, felhasználási adatok Construma Építőipari Szakkiállítás Budapest 2011. április 08. Pelletgyártási, felhasználási adatok Pannon Pellet Kft Burján Zoltán vállalkozási vezető Pelletgyár létesítés I. A BERUHÁZÁSI CÉLOK, KÖRNYEZET

Részletesebben

A tökéletes megoldás családi házaktól az irodaépületekig

A tökéletes megoldás családi házaktól az irodaépületekig A tökéletes megoldás családi házaktól az irodaépületekig A világ vezető építőipari kiállítása, az ISH 2011. március 15. és 19. között 51. alkalommal nyitja meg kapuit, és a szaniter-, épület-, energia-

Részletesebben

Tisztelt Olvasó! Nagy örömömre szolgál, hogy átnyújthatom Önnek ezt a színvonalas kiadványt melyet cégem fennállásának 20. évfordulójára készítettünk.

Tisztelt Olvasó! Nagy örömömre szolgál, hogy átnyújthatom Önnek ezt a színvonalas kiadványt melyet cégem fennállásának 20. évfordulójára készítettünk. Tisztelt Olvasó! Nagy örömömre szolgál, hogy átnyújthatom Önnek ezt a színvonalas kiadványt melyet cégem fennállásának 20. évfordulójára készítettünk. A célom az volt, hogy az eddig elért eredményeinket

Részletesebben

Az automatizálás a hajtóerőnk

Az automatizálás a hajtóerőnk Az automatizálás a hajtóerőnk 02 Springer Az automatizálás a hajtóerőnk Springer GmbH - innovatív vállalat, hogy automatizálása sikeres legyen Springer Az automatizálás a hajtóerőnk Innovációs erejével,

Részletesebben

IV. ÖKOINDUSTRIA. Nemzetközi Környezetipari, Energiahatékonysági és Megújuló Energiaforrások Szakkiállítás

IV. ÖKOINDUSTRIA. Nemzetközi Környezetipari, Energiahatékonysági és Megújuló Energiaforrások Szakkiállítás IV. ÖKOINDUSTRIA Nemzetközi Környezetipari, Energiahatékonysági és Megújuló Energiaforrások Szakkiállítás Hírlevél 2015. július A Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetsége 4. alkalommal rendezi

Részletesebben

I. Termékjellemzők Vonatkozó jogszabályok: 3/2003 (I. 25.) BM-GKM-KvVM együttes rendelet A műszaki specifikáció: MSZ EN 14351-1 ÉME Tűz és füstgátló szerkezetek esetén Egyéb A megfelelőség-igazolás módozata

Részletesebben

Lindab Topline Cserepeslemezek. Lindab Topline. Lindab Cserepeslemezek. Maradandót alkotunk!

Lindab Topline Cserepeslemezek. Lindab Topline. Lindab Cserepeslemezek. Maradandót alkotunk! Lindab Topline Lindab Cserepeslemezek Maradandót alkotunk! Válasszon ízlése szerint! A Lindab Topline cserepeslemez szilárd és elegáns acéllemez fedés, amely nagyszerűen fest új házakon, és gyönyörűen

Részletesebben

AGROmashEXPO: beruházási boom és a digitalizáció előretörése az idei trend

AGROmashEXPO: beruházási boom és a digitalizáció előretörése az idei trend AGROmashEXPO: beruházási boom és a digitalizáció előretörése az idei trend Folyamatosan növekvő beruházások és egyre gyorsuló technikai fejlődés. Ez jellemzi a magyar mezőgazdaságot, és ez az optimizmus

Részletesebben

Az ENERGIA. FMKIK Energia Klub: Az élhető holnapért. Mi a közeljövő legnagyobb kihívása? Nagy István klub elnöke istvan.nagy@adaptiv.

Az ENERGIA. FMKIK Energia Klub: Az élhető holnapért. Mi a közeljövő legnagyobb kihívása? Nagy István klub elnöke istvan.nagy@adaptiv. FMKIK Energia Klub: Az élhető holnapért Mi a közeljövő legnagyobb kihívása? Az ENERGIA 2011. április 14. Nagy István klub elnöke istvan.nagy@adaptiv.eu Tartalom: 1. Miért alakult? 2. Kik a tagjai? 3. Hogyan

Részletesebben

BÚTOR- VASALATOK SZERELVÉNYEK LAP-LEMEZ TERMÉKEK

BÚTOR- VASALATOK SZERELVÉNYEK LAP-LEMEZ TERMÉKEK VÁLLALATI BROSSÚRA HOMOKI-ZÁR KFT. BÚTOR- VASALATOK SZERELVÉNYEK LAP-LEMEZ TERMÉKEK 2018 / 2019 HOMOKIZAR.HU HOMOKI-ZÁR BROCHURE 2016 KFT. COMPANY NAME 2 VÁLLALATI BETEKINTŐ RÓLUNK Cégünk, a HOMOKI-ZÁR

Részletesebben

Hazai gyártású igényes bababútor, még ikerbabák szobájának berendezésére is! Ördög Nóra ajánlásával!

Hazai gyártású igényes bababútor, még ikerbabák szobájának berendezésére is! Ördög Nóra ajánlásával! Hazai gyártású igényes bababútor, még ikerbabák szobájának berendezésére is! Ördög Nóra ajánlásával! mikor megtudtam, hogy ikerlányaim születnek, nem volt kérdés, hogy cégünk fogja készíteni a bútorukat,

Részletesebben