DÖK programjai / as tanév

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "DÖK programjai / as tanév"

Átírás

1 Andreetti Károly Általános Iskola és AMI DÖK Év végi beszámoló as tanév Ha hajót akarsz építeni, ne azzal kezd, hogy a munkásokkal fát gyűjtetsz és szó nélkül kiosztod közöttük a szerszámokat, és rámutatsz a tervrajzra. Ehelyett először keltsd fel bennük az olthatatlan vágyat a végtelen tenger iránt. (Antoine de Saint-Exupéry) Programjaink dióhéjban: DÖK programjai / as tanév DÖK-tagok delegálása Az osztályok 2-2 gyereket választottak a DÖK csapatába, akik képviselik az osztályt, annak véleményét, érdekeit. DÖK elnök- és alelnökválasztás demokratikus úton Alakuló értekezletünkön szavazás útján megválasztottuk a vezetőségi tagokat. Idén a DÖK elnöke Bihari Barbara (7.a), alelnöke Homonnay Hunor (6.b) lett. Mindketten aktív, megbízható vezetőként dolgoztak ebben a tanévben. A rájuk bízott feladatot maximálisan teljesítették. Céljaim között szerepelt az is, hogy a DÖK-ösök fontosabb, felelősségteljesebb szerepkörökben is kipróbálhassák magukat. Így került például az alsós farsang zsűritagjai közé Bihari Barbara, a DÖK elnöke.

2 Éves program megszavazása Első közgyűlésünkön megbeszéltük az éves teendőinket, feladatainkat, azok buktatóit, lehetőségeit. Céljaink között szerepelt, hogy rendszeresen frissítjük az első emeleti faliújságot, ahol megtalálhatók az aktuális kiírások, pályázati lehetőségek stb. Osztálypontozás Bevezettük az Osztálypontozást. Kéthavonta a kijelölt DÖK-csapat végigjárta az osztályokat, és pontokkal jutalmazta a tiszta, esztétikus és évszakhoz vagy aktuális témakörhöz kapcsolódó termeket. Papírgyűjtés A közös gyűjtés eredményeképpen rengeteg papír és karton gyűlt össze, a berendelt két konténert még egy tömörítő autóval is bővítenünk kellett. Összesen kg papírt sikerült leadnunk, amiért Ft-ot kaptunk. Ruhagyűjtés A szülők töretlen lelkesedésének köszönhetően 2927,5 kg ruhát sikerült átadnunk a Sulizsák nevű ruhagyűjtő cégnek. A ruhákért iskolánk alapítványa Ft-ot kapott. 7pecsétes szakmák napján való segítségnyújtás A DÖK-ösök feladata volt az érkező vendégeket fogadása, segítséget nyújtottak az eligazodásban, az eszközök felvitelében. Több irányból is pozitív visszajelzéseket kaptam a gyerekek hozzáállását illetően. Lelkesek, segítőkészek voltak. Tökfaragó verseny Újításként október végén Tökfaragó versenyt hirdettünk. Rengeteg ötletes alkotás érkezett, melyeket a gyerekek nagy érdeklődéssel tekintettek meg. Méltó lezárásként az iskolagyűlésen kiosztottuk a jutalmakat, okleveleket.

3 DÖK logótervező verseny Versenyt hirdettünk, melyre rengeteg pályamű érkezett. Az alkotásokat kiállítottuk a DÖK faliújságra, majd a gyerekek szavazatai alapján nyerteseket hirdettünk. Nagy érdeklődés kísérte a pályázatot. A nyertes logóval ellátott pólók nyomtatásra és megrendelésre kerültek. A karantén kihirdetése előtt meg is érkeztek az iskolába. Szeptembertől megadott rendezvényeken, helyszíneken már viselhetik is őket a DÖK-ösök. Egészséghéten nyújtott segítség A megbeszéltek alapján segítettük Kálmánné Bazsó Katalin munkáját, a DÖKösök reggelente körbejárták az osztályokat, táblázatba gyűjtötték a gyerekek a kért adatokat (váltócipő, köröm tisztasága, osztályterem állapota). Reggeli meglepetés Mikulásnap szervezése December 6-án minden iskolába érkező gyereket, kollégát a Mikulás és krampuszai fogadtak, szaloncukorral és hangulatos zenével. Az volt a célunk, hogy aznap minden gyermek arcára mosolyt csaljunk, úgy érzem, ezt sikerült elérnünk. Még fogadás ideje alatt is érkeztek osztályok, akik közös képet készítettek a Mikulással. Házi kedvencemmel fotópályázat A kis házi kedvencekkel készült képek beérkeztek, de a karantén közbe szólt, kiállításra várnak azóta is, de szeptemberben ezzel kezdünk majd. Gyereknap Idén megújítottuk volna a gyereknapot szülői segítség bevonásával, ahol gyerek és kreatív felnőtt egyaránt kikapcsolódhatott volna, miközben mindenki jól szórakozik. Jövőre pótoljuk.

4 Pedagógusnapi köszöntés Rendhagyó módon szerettük volna pedagógusnapon felköszönteni a tanárokat. Az ötlet szintén jövőre kerül megvalósításra. Év Osztálya Az Év Osztálya pontozást a karantén kezdetével zártuk le, megszületett az eredmény is. A nyertes osztály (5.b) Ft-ot és egy szabadon felhasználható napot kap jutalmul. Ezúton is gratulálunk az 5.b-nek és osztályfőnöküknek, Mészáros Mónikának! Tárczy Alica Diákönkormányzatot patronáló tanár Sóskút, Az alábbiakban szófelhő, képek, táblázat, diagram mutatja be a Diákönkormányzat as életét. Megkértem a DÖK-ös gyerekeket, hogy írjanak három olyan szót, amely elsőként jut eszükbe az éves diákönkormányzati munkáról. Az alábbi szófelhő erről szól. jó jó kreativitás ügyes ötletelés lendület hasznos összetartó érdekes kreatív közösség pályázatok tudatosság érdekes kreativitás hangos értelmes figyelmesség kreativitás jó megbízhatóság figyelem pályázatok ötletelés hasznos rugalmas értelmes kreatív pályázatok tudatosság rövid (mert csak kb. fél évig tartott) hangos tudatosság jó együttműködő lendület pályázatok kreatív ötletelés lehetőség összetartó érdekes pályázatok kreativitás ügyes ötletelés jó pályázatok közösség kreatív figyelmesség megbízhatóság hasznos lendületes összetartó hangos kreatív ügyes ötletelés pályázatok érdekes tudatosság közösség jó együttműködés lehetőség összetartó ötletelés érdekes kreativitás hasznos jó

5 A DÖK csapata Tökfaragó verseny

6 DÖK logótervező verseny Mikulásnapi meglepetés

7 Év Osztálya pontozás a 5.b 6.a 6.b 7.a 7.b 8.a 8.b Ügyelet összesített 8,66 9,82 9,9 9,22 3,24 5,62 9,39 9,23 Őszi ruhagyűjtés súly alapján létszámarányosan Őszi papírgyűjtés súly alapján létszámarányosan Tanterem állapota tisztaság (október hónapban) aktualitás Egészséghét anterem állapota cember hónapban) Magarartás átlaga (I. félév) Szorgalom átlaga (I. félév) Farsang Osztályterem állapota (február hónapban) tisztaság aktualitás ,27 4,52 4,54 4,71 4 4,24 4,04 4,23 3,82 4 4,46 4,33 3,67 3,84 3,78 3,96 közös műsor egyéni jelmez tisztaság aktualitás Eredmények 60,8 73,3 68,9 56,3 43,9 51,7 57,2 62,4 Helyezések I. II. III. 5.a 5.b 6.a 6.b 7.a 7.b 8.a 8.b 60,75 73,34 68,9 56,26 43,91 51,7 57,21 62, a 60,75 5.b 73,34 6.a 68,9 6.b 56,26 7.a 43,91 7.b 51,7 8.a 57,21 8.b 62,42 Év Osztálya pontozás diagramon

8

A Szolnoki Szent-Györgyi Albert Általános Iskola alsós Diákönkormányzatának. munkaterve. 2016/2017. tanév

A Szolnoki Szent-Györgyi Albert Általános Iskola alsós Diákönkormányzatának. munkaterve. 2016/2017. tanév A Szolnoki Szent-Györgyi Albert Általános Iskola alsós Diákönkormányzatának munkaterve 2016/2017. tanév Készítette: Hársfalviné Balázsi Katalin - alsós Diákönkormányzatot segítő tanár A munkatervet megvitatta

Részletesebben

A Szolnoki Szent-Györgyi Albert Általános Iskola alsós Diákönkormányzatának. munkaterve. 2018/2019. tanévre

A Szolnoki Szent-Györgyi Albert Általános Iskola alsós Diákönkormányzatának. munkaterve. 2018/2019. tanévre A Szolnoki Szent-Györgyi Albert Általános Iskola alsós Diákönkormányzatának munkaterve 2018/2019. tanévre Készítette: Hársfalviné Balázsi Katalin - alsós Diákönkormányzatot segítő tanára A munkatervet

Részletesebben

A Zipernowsky Károly Általános Iskola Diákönkormányzatának munkaterve a 2013-2014-es tanévre

A Zipernowsky Károly Általános Iskola Diákönkormányzatának munkaterve a 2013-2014-es tanévre A Zipernowsky Károly Általános Iskola Diákönkormányzatának munkaterve a 2013-2014-es tanévre SZEPTEMBER Diákönkormányzat képviselőinek megválasztása Éves munkaterv megbeszélése, elfogadása Beszámolók meghallgatása

Részletesebben

A Zipernowsky Károly Általános Iskola Diákönkormányzatának munkaterve a as tanévre

A Zipernowsky Károly Általános Iskola Diákönkormányzatának munkaterve a as tanévre A Zipernowsky Károly Általános Iskola Diákönkormányzatának munkaterve a 2017-2018-as tanévre SZEPTEMBER Diákönkormányzat képviselőinek megválasztása Éves munkaterv megbeszélése, elfogadása Beszámolók meghallgatása

Részletesebben

A Diákönkormányzat célja:

A Diákönkormányzat célja: A 2016-2017-es tanévben a Miskolci Szakképzési Centrum Martin János Szakközépiskolája és Szakiskolája DÖK elnöke Nagy Alex 13 évfolyamos Fazekas (13/2Fz) tanuló a diáktársak szavazatai alapján. Diákönkormányzat

Részletesebben

Kaposmérő Hunyadi János Általános Iskola és AMI diákönkormányzatának szervezeti és működési szabályzata

Kaposmérő Hunyadi János Általános Iskola és AMI diákönkormányzatának szervezeti és működési szabályzata Kaposmérő Hunyadi János Általános Iskola és AMI diákönkormányzatának szervezeti és működési szabályzata Ezen szervezeti és működési szabályzat a Kaposmérő Hunyadi János Általános Iskola, AMI tanulói által

Részletesebben

A Zipernowsky Károly Általános Iskola Diákönkormányzatának munkaterve a os tanévre

A Zipernowsky Károly Általános Iskola Diákönkormányzatának munkaterve a os tanévre A Zipernowsky Károly Általános Iskola Diákönkormányzatának munkaterve a 2015-2016-os tanévre SZEPTEMBER Diákönkormányzat képviselőinek megválasztása Éves munkaterv megbeszélése, elfogadása Beszámolók meghallgatása

Részletesebben

Beszámoló. Biharkeresztesi Bocskai István Általános Iskola Készítette: Csiki Zsolt

Beszámoló. Biharkeresztesi Bocskai István Általános Iskola Készítette: Csiki Zsolt Beszámoló Biharkeresztesi Bocskai István Általános Iskola 2015-2016 Készítette: Csiki Zsolt Pályáztunk Intézményünk sikerrel pályázott és a 2016. január 1. - 2018. december 31. közötti időszakra elnyerte

Részletesebben

Felsős Diákönkormányzat 2008/2009

Felsős Diákönkormányzat 2008/2009 Felsős Diákönkormányzat 2008/2009 A DÖK fő céljai ebben a tanévben a következők: - Az alsós programok és a felsős DÖK munkáját lehetőség szerint összehangolni, együttműködni az önkormányzat ifjúsági irodájával.

Részletesebben

DÖNK munkaterv javaslat a tanévre

DÖNK munkaterv javaslat a tanévre DÖNK munkaterv javaslat a 2010-2011. tanévre Egy iskola akkor jó, és főleg akkor szerethető, ha a tanulás mellett a diákélet is színes, változatos, s ebben kiemelkedő szerepe van a diákönkormányzatnak.

Részletesebben

MUNKATERV 2011 2012 ÖSSZESÍTETT MUNKATERV HAVI LEBONTÁSBAN

MUNKATERV 2011 2012 ÖSSZESÍTETT MUNKATERV HAVI LEBONTÁSBAN MUNKATERV 2011 2012 ÖSSZESÍTETT MUNKATERV HAVI LEBONTÁSBAN SZEPTEMBER 1. ÉV ELEJI ÉRTEKEZLET, ÉVES PROGRAM, FELADATOK MEGBESZÉLÉSE felelős: Koloszárné Varga Elvira ig 2. IMIP, HÁZIREND, SZMSZ FELÜLVIZSGÁLATA

Részletesebben

AUGUSZTUS SZEPTEMBER

AUGUSZTUS SZEPTEMBER 2017/2018-as tanév munkaterve Időpontok Programok AUGUSZTUS 2017.08.22. Javító vizsga 2017.08.28. Tankönyvosztás 2017.09. 01. 08.00 2017.09.04. 16:30 2017.09.13-14. 14.00-17.00-ig 2017.09.15-ig SZEPTEMBER

Részletesebben

ÖKOISKOLAI MUNKATERV 2016/17-ES TANÉV

ÖKOISKOLAI MUNKATERV 2016/17-ES TANÉV ÖKOISKOLAI MUNKATERV 2016/17-ES TANÉV Készítette: Az ÖKO munkacsoport Beled, 2016. szeptember 5. Az ÖKO-munkacsoport tagjai: Borosné Tóth Zsuzsanna Ágostonné Hajnali Csilla Homlokné Halász Judit igazgató

Részletesebben

A DIÁKÖNKORMÁNYZAT MUNKATERVE TANÉV

A DIÁKÖNKORMÁNYZAT MUNKATERVE TANÉV A DIÁKÖNKORMÁNYZAT MUNKATERVE 2016-2017. TANÉV Készítette: Nagy-Peidl Éva DÖK segítő pedagógus Bátonyterenye, 2016. szeptember 1. Iskolánk diákönkormányzata elsődlegesen a tanulók érdekeinek képviseletére

Részletesebben

Nagykőrösi Kolping Katolikus Általános Iskola H 2750 Nagykőrös, Mentovich u (1) e)

Nagykőrösi Kolping Katolikus Általános Iskola H 2750 Nagykőrös, Mentovich u (1) e) 23. (1) e) a nevelési-oktatási intézmény nyitva tartásának rendje, és az éves munkaterv alapján a nevelési évben, tanévben tervezett jelentősebb rendezvények, események időpontjai: A hatályos Szervezeti

Részletesebben

Augusztus. 1. K 2. Sze 3. Cs 4. P 5. Szo 6. V 7. H 8. K 9. Sze 10. Cs 11. P 12. Szo 13. V 14. H. 15 K 16. Sze 17. Cs 18. P 19. Szo 20.

Augusztus. 1. K 2. Sze 3. Cs 4. P 5. Szo 6. V 7. H 8. K 9. Sze 10. Cs 11. P 12. Szo 13. V 14. H. 15 K 16. Sze 17. Cs 18. P 19. Szo 20. Augusztus 1. K 2. Sze 3. Cs 4. P 5. Szo 6. V 7. H 8. K 9. Sze 10. Cs 11. P 12. Szo 13. V 14. H Otthon elvégzendő 15 K 16. Sze 17. Cs 18. P 19. Szo 20. V Nemzeti ünnep 21. H feladatok: - Tanmenetek, fejlesztési

Részletesebben

Éves programok a 2017/2018. tanévben

Éves programok a 2017/2018. tanévben Éves programok a 2017/2018 tanévben AUGUSZTUS 21. 8 00 Alakuló értekezlet 23-31. Javítóvizsgák 22-31. Adminisztráció, teremdíszítés 25. 8 00 Vezetőségi értekezlet 28. 10 00 Tanévnyitó értekezlet Felelős:

Részletesebben

Zrínyi Ilona Gyermekszervezet

Zrínyi Ilona Gyermekszervezet Zrínyi Ilona Gyermekszervezet DIÁKÖNKORMÁNYZAT MUNKATERVE 2016 2017 Apagy, 2016. augusztus 29. Készítette: Siposné Balogh Anna DÖK patronáló tanár A diákönkormányzat munkaterve A Zrínyi Ilona gyermekszervezet

Részletesebben

Tanítási szünet Ünnepnap, pihenőnap tanítás nélküli munkanap Helyszín. Augusztus

Tanítási szünet Ünnepnap, pihenőnap tanítás nélküli munkanap Helyszín. Augusztus Győrújbaráti II: Rákóczi Ferenc Általános Iskola naptári terve a 2018-19 tanévre Jelmagyarázat Tanítási szünet Ünnepnap, pihenőnap tanítás nélküli munkanap Helyszín Augusztus 2018.08.01 szerda 2018.08.02

Részletesebben

Záródolgozat Projekt a gyakorlatban

Záródolgozat Projekt a gyakorlatban 1. Mini-projektterv Záródolgozat Projekt a gyakorlatban Osztály/csoport: 6.osztály Résztvevők száma: 23 Időpont:4 óra Osztály / csoport rövid bemutatása:matematikából nálunk csoport bontás van. A 6. évfolyamon

Részletesebben

Időpont Téma Felelős Augusztus. 23. Alakuló értekezlet Winkler Andrea

Időpont Téma Felelős Augusztus. 23. Alakuló értekezlet Winkler Andrea Székhely Eseménynaptár 2017-2018 Időpont Téma Felelős Augusztus 23. Alakuló értekezlet Winkler Andrea Munkaközösségi foglalkozások Munkaközösség-vezetők 29-30. Osztályozó- és javítóvizsgák Tanítók, szaktanárok

Részletesebben

DIÁKÖNKORMÁNYZAT MUNKATERVE

DIÁKÖNKORMÁNYZAT MUNKATERVE DÁNYI SZÉCHENYI ISTVÁN ÁLTALÁNOS ISKOLA DIÁKÖNKORMÁNYZAT MUNKATERVE 2018 2019 Készítette: Pozsik Barbara DÖK patronáló tanár Dány, 2018. szeptember 1. A diákönkormányzat munkaterve Diákönkormányzatunk

Részletesebben

A DIÁKÖNKORMÁNYZAT MUNKATERVE 2013 2014.

A DIÁKÖNKORMÁNYZAT MUNKATERVE 2013 2014. A DIÁKÖNKORMÁNYZAT MUNKATERVE 2013 2014. Készítette: Bencsik Tiborné DÖK segítő tanár Szarvas; 2013. szeptember 1. Iskolánk diákönkormányzata elsődlegesen a tanulók érdekeinek képviseletére jött létre.

Részletesebben

A Verebély László Szakközépiskola és. Szakiskola. Diákönkormányzatának évi ütemterve

A Verebély László Szakközépiskola és. Szakiskola. Diákönkormányzatának évi ütemterve A Verebély László Szakközépiskola és Szakiskola Diákönkormányzatának 2015-2016. évi ütemterve Készítette: dr. Korányi Zsanett DÖK patronáló tanár A Diákönkormányzatának céljai, részvétele az iskolai élet

Részletesebben

Öko projekt. Idén is a háromhetes Öko projektbe építve vettek részt a gyerekek az Egészséghéten és a Fenntarthatóság- környezettudatosság Témahetén.

Öko projekt. Idén is a háromhetes Öko projektbe építve vettek részt a gyerekek az Egészséghéten és a Fenntarthatóság- környezettudatosság Témahetén. Öko projekt Idén is a háromhetes Öko projektbe építve vettek részt a gyerekek az Egészséghéten és a Fenntarthatóság- környezettudatosság Témahetén. Az Egészséghét két napján a gyerekek otthon készített

Részletesebben

Ünnepélyes tanévnyitó, első tanítási nap. Szülői ért. 1. évf.

Ünnepélyes tanévnyitó, első tanítási nap. Szülői ért. 1. évf. A szept. 3. hétfő 8.00, 3 tanítási óra alsóban, ebéd 11-től folyamatosan Ünnepélyes tanévnyitó, első tanítási nap 17.00 Szülői ért. 1. évf. szept. 4. kedd szept. 5. szerda szept. 6. csüt. szept. 7. péntek

Részletesebben

IGAZGATÓI BESZÁMOLÓ A 2010/11-ES TANÉV 1. FÉLÉVÉBEN VÉGZETT MUNKÁRÓL

IGAZGATÓI BESZÁMOLÓ A 2010/11-ES TANÉV 1. FÉLÉVÉBEN VÉGZETT MUNKÁRÓL Than Károly Ökoiskola Gimnázium, Szakközépiskola és Szakiskola IGAZGATÓI BESZÁMOLÓ A 2010/11-ES TANÉV 1. FÉLÉVÉBEN VÉGZETT MUNKÁRÓL (Elhangzott a félévzáró nevelőtestületi értekezleten) Készítette: Házlinger

Részletesebben

(Szentgyörgyi Albert) 2017/2018. tanév helyi rendje (2017. szeptember augusztus 31.) Készült a 14/2017. (VI. 14.) EMMI rendelet alapján

(Szentgyörgyi Albert) 2017/2018. tanév helyi rendje (2017. szeptember augusztus 31.) Készült a 14/2017. (VI. 14.) EMMI rendelet alapján Kisfaludy Utcai Tagiskola Kaposvár Ahogyan ma tanítunk, olyan lesz a holnap (Szentgyörgyi Albert) 2017/2018. tanév helyi rendje (2017. szeptember 01-2018. augusztus 31.) Készült a 14/2017. (VI. 14.) EMMI

Részletesebben

A Belvárosi Általános Iskola programjai, éves ütemterve

A Belvárosi Általános Iskola programjai, éves ütemterve A Belvárosi Általános Iskola programjai, éves ütemterve időpont program felelős Augusztus 24. Alakuló értekezlet 25. 8 00 Osztályozóvizsga Dr. Kapusiné Szigethi Emese 26. Szakalkalmazotti értekezlet 27.

Részletesebben

Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM: Eger, II. Rákóczi Ferenc út 95. Tel.: 36/ M U N K A T E R V

Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM: Eger, II. Rákóczi Ferenc út 95. Tel.: 36/ M U N K A T E R V E S z C S z e n t L ő r i n c V e n d é g l á t ó é s I d e g e n f o r g a l m i Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM: 203035 3300 Eger, II. Rákóczi Ferenc út 95. Tel.: 36/536-064 info@szleger.hu www.szleger.hu

Részletesebben

Munkaterv 2013-2014. Kelebia, 2013. szeptember 2. Szádeczki Dezsőné ig.

Munkaterv 2013-2014. Kelebia, 2013. szeptember 2. Szádeczki Dezsőné ig. Munkaterv 2013-2014. Kelebia, 2013. szeptember 2. Szádeczki Dezsőné ig. SZEPTEMBER Kiemelt feladatok Feladatok FELELŐS Szakmai tevékenység Munkaközösségi megbeszélések Munkaközösségek elkészítik a munkaterveket

Részletesebben

A földi javak elveszhetnek, az nem nagy baj, de aki becsületét hagyta el, mindenét elvesztette. (Zrínyi Ilona)

A földi javak elveszhetnek, az nem nagy baj, de aki becsületét hagyta el, mindenét elvesztette. (Zrínyi Ilona) A földi javak elveszhetnek, az nem nagy baj, de aki becsületét hagyta el, mindenét elvesztette. (Zrínyi Ilona) Eseménynaptár a 2016-2017-os tanévre Augusztus 24. 8 óra Alakuló értekezlet 24-25. Felkészülés

Részletesebben

A 2018/19-ES TANÉV FELADATTERVE

A 2018/19-ES TANÉV FELADATTERVE A tanév rendje: A 2018/19-ES TANÉV FELADATTERVE A 2018/2019. tanévben a tanítási év első tanítási napja 2018. szeptember 3. (hétfő), az utolsó tanítási napja 2019. június 14. (péntek). Az őszi szünet előtti

Részletesebben

Eseménynaptár 2016/2017

Eseménynaptár 2016/2017 Eseménynaptár 2016/2017 A tanítási év A 2016/2017 tanévben a tanítási év első tanítási napja: 2016. szeptember 1. (csütörtök) utolsó tanítási napja: 2017. június 15. (csütörtök). Az iskola utolsó, befejező

Részletesebben

ESEMÉNYNAPTÁR a 2013/2014-as TANÉVRE

ESEMÉNYNAPTÁR a 2013/2014-as TANÉVRE Kecskeméti Széchenyivárosi Általános Iskola Móra Ferenc Általános Iskolája 6000. Kecskemét, Forradalom u. 1. Tel.: 76/488-762 Fax.:76/508-309 E-mail: moraisk@keszeiskola.hu ESEMÉNYNAPTÁR a 2013/2014-as

Részletesebben

Ösztöndíj-pályázati kiírás a 2019/2020-as tanévre

Ösztöndíj-pályázati kiírás a 2019/2020-as tanévre Ösztöndíj-pályázati kiírás a 2019/2020-as tanévre 1 PÁLYÁZAT LEÍRÁSA Az pályázatot ír ki a 2019/2020-as tanévre a BGSZC Teleki Blanka Közgazdasági Szakgimnázium azon nappali tagozaton tanuló diákjai részére,

Részletesebben

A Nagykőrösi Kolping Katolikus Általános Iskola RENDEZVÉNYTERVE

A Nagykőrösi Kolping Katolikus Általános Iskola RENDEZVÉNYTERVE A Nagykőrösi Kolping Katolikus Általános Iskola RENDEZVÉNYTERVE 2015-2016. Készítette: Zsilka-Fekésházi Zsuzsa 1. 1. Tanévnyitó szentmise, első tanítási nap tantestület Érintettek köre 2. 1. HHH tevékenység

Részletesebben

TÉMAHÉT: 1956. OKTÓBER 23.

TÉMAHÉT: 1956. OKTÓBER 23. Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben TÁMOP 3.1.4 TÉMAHÉT: 1956. OKTÓBER 23. ÁLTALÁNOS ADATOK: TATAY SÁNDOR KÖZÖS FENNTARTÁSÚ ÁLTALÁNOS ISKOLA BADACSONYTOMAJ KERT UTCA

Részletesebben

Budapest XXI. Kerületi Széchenyi István Általános és Kéttannyelvű Iskola MUNKANAPTÁR 2016/2017. TANÉV. Első tanítási nap szeptember 1.

Budapest XXI. Kerületi Széchenyi István Általános és Kéttannyelvű Iskola MUNKANAPTÁR 2016/2017. TANÉV. Első tanítási nap szeptember 1. Budapest XXI. Kerületi Széchenyi István Általános és Kéttannyelvű Iskola MUNKANAPTÁR 2016/2017. TANÉV Tanév rendje Tanévnyitó ünnepség 2016. szeptember 1. (csütörtök) 8.00 óra Első tanítási nap 2016. szeptember

Részletesebben

es tanév. Augusztus

es tanév. Augusztus Augusztus 1. Sze 2. Cs 3. P 4. Szo 5. V 6. H 7. K 8. Sze 9. Cs 10. P 11. Szo 12. V 13. H 14. K 15 Sze 16. Cs 17. P 18. Szo 19. V 20. H Nemzeti ünnep 21. K 22. Sze 23. Cs 24. P 25. Szo 26. V 27. H 28. K

Részletesebben

Hírek FÖLD PROJEKT április

Hírek FÖLD PROJEKT április Hírek 2016. április 18-22. FÖLD PROJEKT A projekt témája: a FÖLD A projekt megvalósításának helyszíne: Monorierdei Fekete István Általános Iskola A projekt időtartama: 2016. április 18-22. A projekt résztvevői:

Részletesebben

Hírlevél. Mozsgó Biztos Kezdet Gyerekház. 2014. január-június

Hírlevél. Mozsgó Biztos Kezdet Gyerekház. 2014. január-június Hírlevél Mozsgó Biztos Kezdet Gyerekház 2014. január-június Gyerekházunk napi szinten 9-13. h áll a családok rendelkezésére. A napi foglalkozásokon túl folyamatos programokkal a jeles napok megünneplésével

Részletesebben

1. Az iskola diákönkormányzatának (DÖK) munkaterve

1. Az iskola diákönkormányzatának (DÖK) munkaterve 1. Az iskola diákönkormányzatának (DÖK) munkaterve A Halmi Telepi Általános Iskola- az érvényes DÖK SZMSZ alapján- egy diákönkormányzat működik, ennek megfelelően határozzuk meg a 2015/2016. tanév céljait,

Részletesebben

ÁLTALÁNOS ADATOK: TATAY SÁNDOR KÖZÖS FENNTARTÁSÚ ÁLTALÁNOS ISKOLA BADACSONYTOMAJ KERT UTCA 8. 8258.

ÁLTALÁNOS ADATOK: TATAY SÁNDOR KÖZÖS FENNTARTÁSÚ ÁLTALÁNOS ISKOLA BADACSONYTOMAJ KERT UTCA 8. 8258. Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben TÁMOP 3.1.4 TÉMAHÉT: 1848/49 ÁLTALÁNOS ADATOK: TATAY SÁNDOR KÖZÖS FENNTARTÁSÚ ÁLTALÁNOS ISKOLA BADACSONYTOMAJ KERT UTCA 8. 8258. A

Részletesebben

EDZÖI KONFERENCIA Technikai felkészülés különböző versenyszámokra

EDZÖI KONFERENCIA Technikai felkészülés különböző versenyszámokra Technikai felkészülés különböző versenyszámokra A sportági versenyszabályzat szerint: Versenyszámok: rövidtáv - 10-15 perc középtáv 20-35 perc normáltáv 30-100 perc hosszútáv 80-150 perc éjszakai versenyzés

Részletesebben

2016. augusztus 31. szerda Beköltözés, szülői értekezlet

2016. augusztus 31. szerda Beköltözés, szülői értekezlet A BSZC Gépészeti és Számítástechnikai Szakgimnáziuma és Kollégiumának 2016-2017-es kollégiumi munkaterve a 12/2016. (VI. 27.) EMMI rendelet a 2016/2017. tanév rendjéről alapján 2016. augusztus 31. szerda

Részletesebben

Beszámoló. Biharkeresztesi Bocskai István Általános Iskola Készítette: Csiki Zsolt

Beszámoló. Biharkeresztesi Bocskai István Általános Iskola Készítette: Csiki Zsolt Beszámoló Biharkeresztesi Bocskai István Általános Iskola 2016-2017 Készítette: Csiki Zsolt Szeptember Beindítottuk az elemek szelektív hulladékként gyűjtését osztályok szintjén. Környezetünket az őszi

Részletesebben

KOLOZSVÁR UTCAI ÁLTALÁNOS ISKOLA. Programterv 2015/2016-os tanév 1155 BUDAPEST, KOLOZSVÁR U. 1.

KOLOZSVÁR UTCAI ÁLTALÁNOS ISKOLA. Programterv 2015/2016-os tanév 1155 BUDAPEST, KOLOZSVÁR U. 1. KOLOZSVÁR UTCAI ÁLTALÁNOS ISKOLA 1155 BUDAPEST, KOLOZSVÁR U. 1. Tel./Fax: 419-2413 ; 416-0437 e-mail: titkarsag@kolozsvariskola.hu Programterv 2015/2016-os tanév Szorgalmi idő: 2015. IX. 1.(kedd)- 2016.

Részletesebben

ESEMÉNYNAPTÁR es tanév

ESEMÉNYNAPTÁR es tanév ESEMÉNYNAPTÁR 2013-2014-es tanév Augusztus Alakuló értekezlet Timáriné K. S. Munkaközösségi értekezlet Tanterem rendezése, órarend, tankönyv Tanévnyitó értekezlet 31. csütörtök Csopak, Országos Tanévnyitó

Részletesebben

Német Nemzetiségi Gimnázium és Kollégium 1203 Budapest Serény u. 1. Diákönkormányzat munkaterv 2018/2019. tanév

Német Nemzetiségi Gimnázium és Kollégium 1203 Budapest Serény u. 1. Diákönkormányzat munkaterv 2018/2019. tanév Német Nemzetiségi Gimnázium és Kollégium 1203 Budapest Serény u. 1. Diákönkormányzat munkaterv 2018/2019. tanév A diákönkormányzati tevékenység lényeges közösségi értékek kifejlődését, befogadását szolgálja.

Részletesebben

Művészetek hete. Reneszánsz. a Debreceni Benedek Elek Általános Iskolában

Művészetek hete. Reneszánsz. a Debreceni Benedek Elek Általános Iskolában Művészetek hete a Debreceni Benedek Elek Általános Iskolában Reneszánsz Iskolánkban október 1. és 5. között rendeztük meg a Művészetek hetét. A diákok és a tantestület tagjai ezáltal kicsit visszacsöppentek

Részletesebben

ESZI KIVÁLÓSÁGA DÍJ ODAÍTÉLÉSÉNEK SZABÁLYAI

ESZI KIVÁLÓSÁGA DÍJ ODAÍTÉLÉSÉNEK SZABÁLYAI ESZI KIVÁLÓSÁGA DÍJ ODAÍTÉLÉSÉNEK SZABÁLYAI 1 Az Energetikai Szakközépiskola és Kollégium Nevelési Oktatási Alapítvány ESZI Kiválósága Díjat alapított, amelyhez tartozó emlékplakett az iskola homlokzati

Részletesebben

A as tanév helyi rendje Dátum Nap Idő Feladat Felelős Augusztus Szeptember Október

A as tanév helyi rendje Dátum Nap Idő Feladat Felelős Augusztus Szeptember Október A 2012-13-as tanév helyi rendje Dátum Nap Idő Feladat Felelős Augusztus augusztus 24-28. - Gólyatábor osztályfőnökök, patronáló tanárok augusztus 27. 9:00 Alakuló értekezlet igazgató augusztus 28-29. -

Részletesebben

SZEPTEMBER

SZEPTEMBER AUGUSZTUS 1. hétfő 2. kedd 3. szerda 4. csütörtök 5. péntek 6. szombat 7. vasárnap 8. hétfő 9. kedd 10. szerda 11. csütörtök 12. péntek 13. szombat 14. vasárnap 15. hétfő 16. kedd 17. szerda 18. csütörtök

Részletesebben

A Miskolci Szakképzési Centrum Fazola Henrik Szakképző Iskolája. Diákönkormányzat programja

A Miskolci Szakképzési Centrum Fazola Henrik Szakképző Iskolája. Diákönkormányzat programja A Miskolci Szakképzési Centrum Fazola Henrik Szakképző Iskolája Diákönkormányzat programja I. Diákönkormányzat felépítése, tagjai: A Diákönkormányzatnak tagja minden diák, aki a Miskolci Szakképzési Centrum

Részletesebben

ÖKOISKOLAI MUNKATERV 2016/17. tanév

ÖKOISKOLAI MUNKATERV 2016/17. tanév ÖKOISKOLAI MUNKATERV 2016/17. tanév Készítette: Bádonyiné Olasz Erzsébet Börcsökné Csontos Tünde Ökoiskolai munkacsoport: Tagjai: Alsós osztályfőnöki mk: Felsős osztályfőnöki mk.: Alsós humán mk.: Felsős

Részletesebben

A tanév helyi rendjének, feladatainak meghatározása. Dátum Esemény Felelős

A tanév helyi rendjének, feladatainak meghatározása. Dátum Esemény Felelős A tanév helyi rendjének, feladatainak meghatározása 12/2016. (VI. 27.) EMMI rendelet a 2016/2017. tanév rendjéről alapján Dátum Esemény Felelős 2016. Augusztus 24. (szerda) 9:00 óra 26. (péntek); 29. (hétfő)

Részletesebben

A tanév helyi rendjének, feladatainak meghatározása. Dátum Esemény Felelős

A tanév helyi rendjének, feladatainak meghatározása. Dátum Esemény Felelős A tanév helyi rendjének, feladatainak meghatározása 12/2016. (VI. 27.) EMMI rendelet a 2016/2017. tanév rendjéről alapján Dátum Esemény Felelős 2016. Augusztus 24. (szerda) 9:00 óra 26. (péntek); 29. (hétfő)

Részletesebben

es tanév. Augusztus

es tanév. Augusztus 1. Sze 2. Cs 3. P 4. Szo 5. V 6. H 7. K 8. Sze 9. Cs 10. P 11. Szo 12. V 13. H 14. K 15 Sze 16. Cs 17. P 18. Szo 19. V 20. H Nemzeti ünnep 21. K 22. Sze 23. Cs 24. P 25. Szo 26. V 27. H 28. K Augusztus

Részletesebben

A Szentgotthárd és Térsége Iskola Széchenyi István 5-8. Évfolyamos Általános Iskolája. Diákönkormányzata munkaterve

A Szentgotthárd és Térsége Iskola Széchenyi István 5-8. Évfolyamos Általános Iskolája. Diákönkormányzata munkaterve Segíts a környezetednek, segíts magadnak, hogy a ma is csináltam valami hasznosat érzéssel tudj elaludni. A Szentgotthárd és Térsége Iskola Széchenyi István 5-8. Évfolyamos Általános Iskolája Diákönkormányzata

Részletesebben

Tanmenetek leadása a munkaközösség vezetőknek Szülői értekezlet 3. évfolyam

Tanmenetek leadása a munkaközösség vezetőknek Szülői értekezlet 3. évfolyam DÓZSA ÉVES ÜTEMTERV 2015-2016. TANÉV Augusztus 24. H 8 00 Alakuló értekezlet; Bakony Gaszt. tájékoztató 25. K Munkaközösségi foglalkozások mk.vezetők 16 00 Tantestületi kirándulás Töllné H. Erika 26. Sze

Részletesebben

A Radnóti Miklós Közgazdasági Szakközépiskola Diákönkormányzatának éves program tervezete a 2010/2011-es tanévre

A Radnóti Miklós Közgazdasági Szakközépiskola Diákönkormányzatának éves program tervezete a 2010/2011-es tanévre A Radnóti Miklós Közgazdasági Szakközépiskola Diákönkormányzatának éves program tervezete a -es tanévre Osztályterem-díszítı verseny A -es tanévben a Diákönkormányzat bevezeti a pontozásos rendszerő osztályterem-díszítı

Részletesebben

A 2016/17-ES TANÉV MUNKARENDJE

A 2016/17-ES TANÉV MUNKARENDJE FELADATOK A 2016/17-ES TANÉV MUNKARENDJE ISKOLAI RENDEZVÉNYEK - KIEMELT FELADATOK ELSŐ FÉLÉV HATÁRIDŐ Javító vizsgák szaktanári konzultációs lehetőség 2016. augusztus 24-26. konzultáció biztosítása augusztus

Részletesebben

FELSŐS MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE 2017/2018

FELSŐS MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE 2017/2018 FELSŐS MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE 2017/2018 Készítette: Dufla Ildikó munkaközösség vezető Taszár, 2017. szeptember 18. Helyzetelemzés: Felső tagozaton tanító szaktanárok: Osztályfőnök Christ Ildikó 6.a biológia,

Részletesebben

MUNKATERV TANÉV

MUNKATERV TANÉV MUNKATERV 2018-2019. TANÉV Veszprémi SZC Gönczy Pál Szakközépiskolája és Szakiskolája 8297 Tapolca (Diszel), Templom tér 3. 2018-2019-es tanév rendje Első tanítási nap: 2018. szeptember 03. (hétfő) Utolsó

Részletesebben

Esztergomi Kőrösy László Középiskolai Kollégium Munkaterv

Esztergomi Kőrösy László Középiskolai Kollégium Munkaterv Esztergomi Kőrösy László Középiskolai Kollégium Munkaterv 2015 / 2016. tanév A kollégium éves munkaterve A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény a 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet a nevelési-oktatási

Részletesebben

es tanév. Augusztus

es tanév. Augusztus Augusztus 1. H 2. K 3. Sze 4. Cs 5. P 6. Szo 7. V 8. H 9. K 10. Sze 11. Cs 12. P KELLO tankönyvszállítás 13. Szo 14. V 15 H 16. K 17. Sze 18. Cs 19. P 20. Szo Nemzeti ünnep 21. V 22. H 23. K 24. Sze 25.

Részletesebben

A tanév helyi rendje

A tanév helyi rendje A tanév helyi rendje 2017/2018. tanév 1. A tanév rendje: 1.2. szorgalmi idő: 2017. szeptember 1-től 2018. június 15-ig a tényleges tanítási napok száma: 180 +6 tanítás nélküli munkanap I. félév: 2018.

Részletesebben

ÉVES PROGRAMOK A 2014/2015. TANÉVBEN

ÉVES PROGRAMOK A 2014/2015. TANÉVBEN ÉVES PROGRAMOK A 2014/2015. TANÉVBEN SZEPTEMBER 1. a 2014/2015-ös tanév első tanítási napja Tankönyvosztás 3-5. Erdei iskola (Tihany) 8. naplók, ellenőrzők, anyakönyvek, adminisztrációs feladatok befejezése

Részletesebben

JANUÁR. Dátum Nap Időpont Esemény Felelős Megjegyzés TÉLI SZÜNET. Kerületi Kazinczy verseny a fővárosi kiírás függvényében

JANUÁR. Dátum Nap Időpont Esemény Felelős Megjegyzés TÉLI SZÜNET. Kerületi Kazinczy verseny a fővárosi kiírás függvényében JANUÁR 1. hétfő 2. kedd TÉLI SZÜNET 3. szerda Kerületi Kazinczy verseny a fővárosi kiírás függvényében Kormos Noémi Szünet utáni 1. tanítási nap E-napló, ellenőrzők egyeztetése Osztályfőnökök 4. csütörtök

Részletesebben

A Türr István Gimnázium és Kollégium Munkaterve a 2018/2019-es tanévben. Augusztus

A Türr István Gimnázium és Kollégium Munkaterve a 2018/2019-es tanévben. Augusztus A Türr István Gimnázium és Kollégium Munkaterve a 2018/2019-es tanévben Augusztus Augusztus 21. Augusztus 22-23 Augusztus 24. Augusztus 27-29. Augusztus 27. Augusztus 28. Augusztus 27-30 Augusztus 30.

Részletesebben

A Türr István Gimnázium és Kollégium Munkaterve a 2018/2019-es tanévben. Augusztus

A Türr István Gimnázium és Kollégium Munkaterve a 2018/2019-es tanévben. Augusztus A Türr István Gimnázium és Kollégium Munkaterve a 2018/2019-es tanévben Augusztus Augusztus 21. Vezetőségi értekezlet Augusztus 22-23 Augusztus 24. Augusztus 27-29. Augusztus 27. Augusztus 28. Augusztus

Részletesebben

FORGATÓKÖNYV. Helyszín: Tata (vidék: kistelepülés) Vaszary János Általános Iskola (tantermei, tornaterme, udvara) önálló működésű intézmény

FORGATÓKÖNYV. Helyszín: Tata (vidék: kistelepülés) Vaszary János Általános Iskola (tantermei, tornaterme, udvara) önálló működésű intézmény FORGATÓKÖNYV KLEBELSBERG INTÉZMÉNYFENNTARTÓ KÖZPONT FEJLESZTÉSI ÉS PROJEKTIGAZGATÓSÁG 1051 Budapest, Nádor u. 32. www.klik.gov.hu Iskolánk idén ünnepli 110. évfordulóját, ennek alkalmából egy egész élménynapot

Részletesebben

Az iskola épülete szorgalmi időben hétfőtől péntekig 6.00 órától 20.00 óráig tart nyitva.

Az iskola épülete szorgalmi időben hétfőtől péntekig 6.00 órától 20.00 óráig tart nyitva. Az iskola nyitvatartása: Az iskola épülete szorgalmi időben hétfőtől péntekig 6.00 órától 20.00 óráig tart nyitva. Az iskola szombaton, vasárnap és egyéb munkaszüneti napokon zárva tart, kivételt képez

Részletesebben

A 2015/16-ES TANÉV FELADATTERVE 2015. AUGUSZTUS

A 2015/16-ES TANÉV FELADATTERVE 2015. AUGUSZTUS A 2015/16-ES TANÉV FELADATTERVE 2015. AUGUSZTUS 17. (hétfő) 9:00 alakuló értekezlet 18-31. munkaközösségi szakmai programok, tantermek dekorálása 24-26. DIFER mérés 26. tankönyvek átvétele 27. 7:00 szakmai

Részletesebben

I. félév: szeptember január 26.

I. félév: szeptember január 26. Tanév rendje Szorgalmi időszak: 2017. szeptember 1. - 2018. június 15. I. félév: 2017. szeptember 1. - 2018. január 26. Szülők értesítése a tanulmányi eredményről: 2018. február 2-ig Őszi szünet: 2017.

Részletesebben

b) utolsó tanítási nap június 15. péntek ballagás tanévzáró : június 20. szerda

b) utolsó tanítási nap június 15. péntek ballagás tanévzáró : június 20. szerda TANÉV RENDJE Tanítás nélküli munkanapok 1. szept.29. őszi nevelési értekezlet szépkorúak napja 2. dec.22. péntek ig. szünet 3. február 5. félévi értekezlet 4. ápr. 4. tavaszi nevelési ért. 5. ápr. 21.

Részletesebben

Diákönkormányzat. munkaterve

Diákönkormányzat. munkaterve Diákönkormányzat munkaterve 2014./2015. Doboz, 2014. szeptember 1. Kádár Ádámné DÖK segítő pedagógus Az iskolai diákönkormányzat jogait és az ezekkel összefüggésben álló feladatokat törvényi és rendeleti

Részletesebben

A KECSKEMÉTI VÁSÁRHELYI PÁL ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA 2017/2018-AS TANÉVRE SZÓLÓ NAPTÁRI ÜTEMTERVE

A KECSKEMÉTI VÁSÁRHELYI PÁL ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA 2017/2018-AS TANÉVRE SZÓLÓ NAPTÁRI ÜTEMTERVE Hónap Nap (ok) Események, rendezvények, ünnepélyek Felelős (ök) Szervező (k) AUGUSZTUS 24. 10.00 Iskolavezetőségi megbeszélés. AUGUSZTUS 25. 9.00 órától a nevelőtestület első találkozása. Tűz-és balesetvédelmi

Részletesebben

Elnökjelölti program JÁSZAI ISKOLAI SZÜLŐI KÖZÖSSÉG 2011/12. TANÉV

Elnökjelölti program JÁSZAI ISKOLAI SZÜLŐI KÖZÖSSÉG 2011/12. TANÉV Elnökjelölti program JÁSZAI ISKOLAI SZÜLŐI KÖZÖSSÉG 2011/12. TANÉV HÁTTÉRINFORMÁCIÓK 1993. évi LXXIX. tv. a közoktatásról 11/1994. (VI.8.) MKM rendelet a nevelésioktatási intézmények működéséről Iskolai

Részletesebben

ALSÓ-FELSŐ ÁTMENET projekt terve 2014./2015.

ALSÓ-FELSŐ ÁTMENET projekt terve 2014./2015. ALSÓ-FELSŐ ÁTMENET projekt terve 2014./2015. ÚJSZENTMARGITAI HUNYADI MÁTYÁS ÁLTALÁNOS ISKOLA Az alsó-felső közötti átmenet program célrendszere: Értékek Elvek Célok Mutatók ok Zökkenőmentes Minél jobb

Részletesebben

CEGLÉDI SZC NAGYKÁTAI IPARI SZAKGIMNÁZIUMA ÉS SZAKKÖZÉPISKOLÁJA ÉVES MUNKATERVE 2016/17 TANÉV. igazgató

CEGLÉDI SZC NAGYKÁTAI IPARI SZAKGIMNÁZIUMA ÉS SZAKKÖZÉPISKOLÁJA ÉVES MUNKATERVE 2016/17 TANÉV. igazgató Ceglédi Szakképzési Centrum Nagykátai Ipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM: 203068, Az:141103 2760 Nagykáta, Csonka köz 6. Tel: +36 (29) 440-254 Web: ipariszki.hu Email: ipariszki@ipariszki.hu

Részletesebben

A 2015/2016 tanév helyi rendje

A 2015/2016 tanév helyi rendje Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Jó Pásztor Óvoda A 2015/2016 tanév helyi rendje Szeptemberi programok Dátum, időpont Esemény, rendezvény Felelős(ök) Szeptember 1. 8 óra Szeptember 2. 16.30 óra

Részletesebben

Gyomaendrődi Kis Bálint Általános Iskola. Ökomunkaterv. (2013/2014-es tanév) Készítette: Ökomunkacsoport

Gyomaendrődi Kis Bálint Általános Iskola. Ökomunkaterv. (2013/2014-es tanév) Készítette: Ökomunkacsoport Gyomaendrődi Kis Bálint Általános Iskola Ökomunkaterv Készítette: Ökomunkacsoport Szeptember - Osztályok őszi túrái - gyalogtúrák, kerékpártúrák - buszos kirándulások Ökomunkaterv Szeptember 14. TeSzedd!

Részletesebben

Utolsó tanítási nap: június 14. péntek Első félév vége: január 25. péntek Félévi értesítők kiosztása: február 1.

Utolsó tanítási nap: június 14. péntek Első félév vége: január 25. péntek Félévi értesítők kiosztása: február 1. 5. A tanév helyi rendje Tanítási napok száma: 181 Első tanítási nap: 2018. szeptember 3. hétfő Utolsó tanítási nap: 2019. június 14. péntek Első félév vége: 2019. január 25. péntek Félévi értesítők kiosztása:

Részletesebben

Török Flóris Általános Iskola éves programja havi bontásban a 2017/2018-as tanévben

Török Flóris Általános Iskola éves programja havi bontásban a 2017/2018-as tanévben Török Flóris Általános Iskola éves programja havi bontásban a 2017/2018-as tanévben AUGUSZTUS 2017. augusztus 28-29. 9 00 Javítóvizsgára és szintfelmérőre felkészítés 2017. augusztus 30. 10 00 Javítóvizsga,

Részletesebben

Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Zalaegerszeg, Kisfaludy u.2. 2014/2015. tanév.

Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Zalaegerszeg, Kisfaludy u.2. 2014/2015. tanév. 2 Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Zalaegerszeg, Kisfaludy u.2. 2014/2015. tanév programjai 2014. SZEPTEMBER HAVI PROGRAM 1. HÉTFŐ Első tanítási nap 2. KEDD

Részletesebben

A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER

A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER 8. osztályok 1. (hétfő) 7.45 ELSŐ TANÍTÁSI NAP 8. (hétfő) 17.00 Szülői értekezlet alsó tagozat 11. (csütörtök) 16.30 Szülői Munkaközösségi értekezlet 15.

Részletesebben

Munkaterv a 2017/2018-es tanévre - időrendi tábla

Munkaterv a 2017/2018-es tanévre - időrendi tábla GB3401 Munkaterv a 2017/2018-es tanévre - időrendi tábla SZEPTEMBER Adminisztráció. E-napló. ig. Tanmenetek. 09.15. szaktanárok Munka-, baleset-, és tűzvédelmi oktatások és dokumentálásuk pedagógusok.

Részletesebben

ALSÓS MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE 2010/2011

ALSÓS MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE 2010/2011 ALSÓS MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE 2010/2011 Készítette: Szoboszlai Zoltánné mkv. Jóváhagyta: Kiss Péterné ig. Folyamatosan ellátandó feladatok: Szakmai folyóiratok figyelemmel kísérése. Továbbképzéseken,

Részletesebben

KÖZZÉTÉTELI LISTA 2016 / NEVELÉSI ÉVRE

KÖZZÉTÉTELI LISTA 2016 / NEVELÉSI ÉVRE KÖZZÉTÉTELI LISTA 2016 / 20167 NEVELÉSI ÉVRE Készült: A Nemzeti Köznevelési Törvény végrehajtásáról szóló 229./2012. (VIII.28.) Kormányrendelet 23. (1) (2) alapján Az intézmény adatai: Székhely óvoda:

Részletesebben

2013 / tanév programjai

2013 / tanév programjai 2013 / 2014. tanév programjai Augusztus 26. hétfő Alakuló értekezlet 27. kedd Munkaközösségi értekezletek 29. csütörtök Osztályfőnöki értekezlet 30. péntek Nevelőtestületi értekezlet Szeptember 01. vasárnap

Részletesebben

Osztályfőnöki munkaterv. 2016/17-es tanév

Osztályfőnöki munkaterv. 2016/17-es tanév Osztályfőnöki munkaterv 2016/17-es tanév Osztályfőnök: 5.a Fódi Judit 5.b Dienes Gábor 6.a Fekete Nagy Marianna 6.b Orbán Noémi 6.c Brotschollné Szabó Valéria 7.a Lóczy Ágnes 7.b Lipovics Mónika 8.a Arnold

Részletesebben

Esztergomi Kőrösy László Középiskolai Kollégium OM Munkaterv

Esztergomi Kőrösy László Középiskolai Kollégium OM Munkaterv Esztergomi Kőrösy László Középiskolai Kollégium OM 040512 Munkaterv 2017 / 2018. tanév A kollégium éves munkaterve A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény a 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet

Részletesebben

MEZŐBERÉNYI ÁLTALÁNOS ISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM DIÁKÖNKORMÁNYZAT MUNKATERV

MEZŐBERÉNYI ÁLTALÁNOS ISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM DIÁKÖNKORMÁNYZAT MUNKATERV MEZŐBERÉNYI ÁLTALÁNOS ISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM DIÁKÖNKORMÁNYZAT MUNKATERV 2016/2017. tanév Összeállította: Csibor Lászlóné DÖK munkáját segítő pedagógus Mezőberény, 2016. szeptember

Részletesebben

A 2018/2019. tanév rendje

A 2018/2019. tanév rendje A 2018/2019. tanév rendje A tanév, a szorgalmi idő (tanítási év) A 2018/2019. tanévben a tanítási év első tanítási napja 2018. szeptember 3. (hétfő) és utolsó tanítási napja 2019. június 14. (péntek).

Részletesebben

5510 Dévaványa, Mezőtúri út 2. Iskolai : (66) , fax: (66) OM:

5510 Dévaványa, Mezőtúri út 2. Iskolai : (66) , fax: (66) OM: GYULAI SZC DÉVAVÁNYAI SZAKGIMNÁZIUMA, SZAKKÖZÉPISKOLÁJA ÉS KOLLÉGIUMA 5510 Dévaványa, Mezőtúri út 2. Iskolai : (66) 585-110, fax: (66) 585-110 e-mail: devavanya.gyszc@gmail.com OM: 203069 DIÁKÖNKORMÁNYZAT

Részletesebben

A tanév helyi rendjének, feladatainak meghatározása. Dátum Esemény Felelős

A tanév helyi rendjének, feladatainak meghatározása. Dátum Esemény Felelős A tanév helyi rendjének, feladatainak meghatározása 12/2016. (VI. 27.) EMMI rendelet a 2016/2017. tanév rendjéről alapján Dátum Esemény Felelős 2016. Augusztus 24. (szerda) 9:00 óra 26. (péntek); 29. (hétfő)

Részletesebben

Gyermekszervezeti munkaterv Szakmár 2013-2014 A gyermekszervezet és az iskola közös célkitűzései és feladatai

Gyermekszervezeti munkaterv Szakmár 2013-2014 A gyermekszervezet és az iskola közös célkitűzései és feladatai Gyermekszervezeti munkaterv Szakmár 2013-2014 A gyermekszervezet és az iskola közös célkitűzései és feladatai Ebben a tanévben gyermekszervezetünk feladatait nagyrészt az Kultúra és művészetek köré tervezi.

Részletesebben

2017/2018. A Gulner Iskola helyi tanévi rendje

2017/2018. A Gulner Iskola helyi tanévi rendje 2017/2018. A Gulner Iskola helyi tanévi rendje Nap AUGUSZTUS 16-17. 9 00 Vezetői értekezlet 23. 8 00 Munkaközösségi Alakuló értekezlet megbeszélések 24. 9 00 Javító vizsgák Tantermek rendezése Peringer

Részletesebben