695 Ft december

Átírás

1 695 Ft 14december A gótika gyümölcsei Sétáló színek: Joan Miró, Keserü Ilona, Földi Péter Lázadások: Arnulf Rainer, Peter Weibel, Marlene Dumas Versenyláz: Turner-díj 14 Csukaszürkében: az I. világháború és a művészet akkor és most

2 A Nagy Háború EMLÉKEZŐ KIÁLLÍTÁS Pesti Vigadó (1051 Budapest, Vigadó tér 2.) A kiállítás 14. december 4-től 15. január 18-ig látogatható.

3 tartalom talom A gótika gyümölcsei Az elveszett gyümölcs és az ellopott képtábla Rejtélyek a genti oltár körül M ECSI BEATRIX 4 A közös gótika A korai gótika új állandó kiállítása I VAN GERAT 7 Templomok ékességei Gótikus művészet Magyarországon ( ) M IKÓ ÁRPÁD 7 Színország z Aki sétálni vitte a vonalat Joan Miró gyűjteményes kiállítása R ÓZSA T. ENDRE 10 Színre váltás Cangiante színhasználat Ilona Keserü Ilona képei S INKÓ ISTVÁN 14 Színről színre A szín testet ölt OSAS / A Nyílt Struktúrák Művészeti Egyesület kiállítása M É S Z Á R O S ZSOLT 16 Az ég és a föld között Földi Péter gyűjteményes kiállításról L ÓSKA LA J O S 18 Mitikus i művész vagy városi vagány? Fehéren-feketén Marlene Dumas kiállítása F ERENCZY ZSOLT 21 A Kutyafalkától a bajor kastélyig Arnulf Rainer 85 éves M ULADI BRIGITTA 24 Médialázadás Vigyázat! A kiállítás megváltoztathatja az Ön életét! L E S I ZOLTÁN 28 Díszmagyar Chilf Mária átmeneti tárgyai D EBRECENI BOGLÁRKA 30 A borító a HUNGART-KISMONOGRÁFIA SOROZAT legújabb 3 kötete címlapjainak felhasználásával készült Harcképek A szürke háború Művészet és művészek az első világháborúban P ATAKI GÁBOR 33 A Nagy Háború Emlékező kiállítás a Vigadóban A NDOR ANNA 36 Kiállítások l á Versenyláz Turner-díj, 14 N AGY KRISTÓF 40 Animációs szimfónia A szolnoki Nemzetközi Képzőművészeti Filmfesztiválról M ARCZINKA CSABA 42 A kék krokodilus ékszeres ládikája Jakobovits Miklós kiállítása P. S Z A B Ó ERNŐ 44 Szétszóródott városok Hámos Gusztáv és Katja Partschke: Sample Cities C SÉKA GYÖRGY 46 Last Minute Talán eltűnünk hirtelen vagy lassan B ORDÁCS ANDREA 48 Papíron, papírral, papírból Varga Gábor Farkas tárlata P INCZEHELYI SÁNDOR 49 Könyv Új HUNGART-könyvek Wehner Tibor: Harasztÿ István P. Szabó Ernő: Polgár Rózsa Szeifert Judit: Szurcsik József K OZÁK CSABA 52

4 Ajánló A tékozló fiú Keresztény ikonográfia a kortárs magyar művészetben Erdélyi ötvösművek az egykori Herzoggyűjteményből Újabb kinccsel gazdagodott a magyar múzeumi hálózat Jagicza Patrícia Linda: Titkaim és Kovács Kitti: Analógia A 60. Vásárhelyi Őszi Tárlat fiatal díjazottjainak egyéni kiállítása Pécsi Galéria (Széchenyi tér), 15. január 18-ig Magyar Nemzeti Múzeum, 15. január 25-ig Alföldi Galéria, Hódmezővásárhely, 14. december január 15. A Vásárhelyi Őszi Tárlatot a hazai képzőművészeti szcéna legrégebbi országos kiállításaként tartják számon. Az évről-évre megrendezésre kerülő kiállítás megújításában, folyamatos frissen tartásában elengedhetetlen szerepet játszanak a fiatal, tehetséges művészek. A tárlat kiállítóinak egyharmada negyven évnél fiatalabb. Az elmúlt években két P RUTKAY PÉTER: Töviskoszorú (részlet) Nautilus serleg, a Herzog-gyűjtemény egyik emblematikus műve J AGICZA PATRÍCIA LINDA: Luchadora gardróbja II. (részlet), 14, olaj, vászon, 170x60 cm A kiállítás válogatás a Kecskeméti Katona József Múzeum képzőművészeti gyűjteményéből, amelynek az elmúlt 14 év során fő tevékenységiés gyűjtőköre a keresztény tematika jegyében zajlott. A két alappillér a 02 óta megrendezett Kortárs Keresztény Ikonográfiai Biennálék és a hozzájuk kapcsolódó gyűjteményfejlesztés. A kecskeméti múzeum biennálékhoz kapcsolódó gyűjteményfejlesztése révén ma már mintegy 300 tétel körül van ez a speciális műtárgyegyüttes, mely jelenleg még egyedülállónak tekinthető a nem egyházi fenntartású magyarországi múzeumokban. A Pécsi Galériában megrendezett kiállítás immár a nyolcadik nagyobb lélegzetű bemutatója e kollekciónak. Műfajilag is igen változatos anyagról van szó (pl. textilművészet, festészet, üvegművészet, ötvösség, zománcművészet, grafika, szobrászat), melynek alkotói között a kortárs magyar képzőés iparművészet számos jelentős képviselője is megtalálható. A gyűjteményből ezúttal 94 művész 121 alkotását lehet megtekinteni. 11 májusában a Christie s aukciós ház New York-i árverésén egy jelentős közép-európai ötvösműcsoport is kalapács alá került. A 16. század vége és a 19. század első harmada között készült emlékek között világi ezüstművek valamint zománcos, drágaköves ékszerek voltak, melyek jegyük, típusuk vagy éppen feliratuk, címereik alapján a magyarországi, erdélyi iparművészet fontos emlékei közé sorolhatók. A tárgyak egykor Herzog Mór Lipót gyűjteményének részét képezték; a méltán híres képgyűjtemény mellett Herzog báró ugyanis a. század első felének egyik legjelentősebb ötvösgyűjteményét is felépítette. A műcsoport utoljára a. század első harmadában rendezett tárlatokon szerepelt; e bemutatók katalógusaik, dokumentációjuk révén a szakma előtt korábban is jól ismertek voltak, a. század közepe óta azonban létezésük is kérdéses volt. A tudósok és gyűjtők szinte már lemondtak róluk. Az egykori gyűjtemény magyarországi eredetű anyagának nagyobbik része kerül most a Magyar Nemzeti Múzeum gyűjteményébe. A 32 tárgy között döntő többségben vannak a különböző világi ezüstmunkák: poharak, kannák és serlegek. kimondottan, a feltörekvő generáció tagjainak szóló díjat alapítottak a szervezők: a Fiatal Festők Nívódíját 13-ban Kovács Kitti festőművész vehette át; a hatvanadik tárlaton pedig első ízben ítélték oda azt az egyéves alkotói ösztöndíjat, melyre a 35 év alatti, a magyar képzőművészeti felsőoktatásban végzett művészek pályázhattak. A Hódmezővásárhely városa és a Magyar Művészeti Akadémia által közösen finanszírozott Rudnay Gyula Művészeti Ösztöndíjban Jagicza Patrícia Linda részesült. Az Alföldi Galéria földszinti termeinek két szárnyában közvetlenül a 61. Vásárhelyi Őszi Tárlatot követően egy időben látható az előző évi kiállítás két fiatal művészének egyéni, bemutatkozó kiállítása: Jagicza Patrícia Linda: Titkaim és Kovács Kitti: Analógia című tárlata december

5 Ploubuter Park A tudomány dicsérete, a vallás csodálata, a filozófia nagyrabecsülése, Koronczi Endre kiállítása Inda Galéria, 14. december január 30. Dunaújvárosi Szlalom A legfrissebb dunaújvárosi képzőművészet Kortárs Művészeti Intézet, Dunaújváros, 14. december 19-ig A Haus der Kunst két kiállítása Georg Baselitz: Hajdanán, egykor és ma Haus der Kunst, München, 15. február 15-ig összeállította: Rudolf Anica A dunaújvárosi képző- és iparművészek életében különös jelentőséggel bír az a kétévente megrendezésre kerülő seregszemle, melyen együtt mutathatják be legfrissebb alkotásaikat. Itt tárják a vizuális kultúra iránt érdeklődők elé azt, hogy hol áll ma az országosan is elismert dunaújvárosi művészet milyen irányt vett az elmúlt két évben Georg Baselitz könnyed eleganciájú, nem kevés kritikai attitűddel telt alkotásai, félig festmények, felülrajzolva dinamikus vonalakkal, élénk színeikkel, egy élő klasszikus világhírű alkotásaiként vonulnak fel a Haus der Kunst hatalmas termeiben. A melléjük helyezett szintén fejjel lefelé kiállított portrék és fekete-fehér képek, amelyek 12- fotó: Jochen Littkemann K ORONCZI ENDRE: Ploubuter Park, 14, fotó M ARTINKÓ MÁRK, J OBBÁGY BERNADETT és K ASZÁS TAMÁS alkotásai a Dunaújvárosi Szlalomon G EORG BASELITZ: Schlafzimmer, 1975 A Ploubuter Park nem egy topográfiailag körülhatárolható térség, hanem egy jelenség terepe, nem olyan, mint az 51-es körzet, hanem inkább olyan világ feletti, mágikus helyek összessége, amelyekre mindenhol rátalálhatunk, de csak az avatott szem előtt tárulnak fel. Egy semmihez nem hasonlító nevet is ad a helyek összességének, ez a Ploubuter Park (a Google-keresőben az egyetlen találat Koronczi műve!), miközben korunk Darwinjaként úgy tartja vizsgálat alatt az itt folyó különös fajképződést, mint egy létező evolúciós jelenséget. Az alkotó szándéka szerint ez a több száz akarata ellenére festőien szép, csodálatos, gyönyörködtetően költői kép, ami a dokumentumkollekcióban együtt van, valójában egy torz grimasz a sorsnak, a világnak; csüggedt, fanyaran ironikus, sőt önironikus panoráma kívánt lenni. Hogy ez miért is nem sikerült, az talán annak a hatalmas mennyiségű munkának, energiának, lelkesedésnek köszönhető, amit Koronczi beletett a művekbe. A legfrissebb gyűjtésekből láthatunk most egy bő válogatást a Kiscelli Múzeum templomtere, a somorjai zsinagóga, a tihanyi Balaton vize után ezúttal újra az Inda Galériában. a már befutott alkotók munkássága, és kik az újonnan érkező, feltörekvő generáció tagjai. De ezek a tárlatok nem csak a kiállítók, a szűkebb értelemben vett szakmában tevékenykedők és a kortárs művészet rajongói számára szolgálhatnak fontos információkkal, hanem minden, a település iránt elkötelezett polgár részére is, hiszen nincs más, ami ennyire átfogó képet nyújtana Dunaújváros művészetvilágának aktuális helyzetéről. ben készültek hatalmas kontrasztban állnak a legújabb alkotásaival, a tömör fekete, nyersen megmunkált felületű bronz-szobrokkal, amelyek mintha visszatekintenének a hősidőkre, a 60-as évek avantgárdjának figuráit idéznék fel. Victor Man: Zephir Haus der Kunst, München, 15. január 15-ig A kiállítás a sikeres karriert befutó, fiatal román festő, Victor Man titokzatos fétisekkel teli, misztikus világába viszi el a nézőt. A sötét, szűk, olykor különös színekkel megfestett falú termekben a nem éppen világos tónusú festmények, a pontszerű megvilágításban sejtelmesen derengenek, még inkább zavarba ejtve a nézőt. A Zephir cím, annak ellenére, hogy a görög mitológia egy kissé sötét nőalakjára engedne következtetni, mégsem az. A Zephir novelláskötet, amelyben a román író Alexandru Monciu-Sudinski Edgar Allen Poe stílusában íródott horrorisztikus történeteket mesél el december

6 A gótika gyümölcsei M ECSI BEATRIX Az elveszett gyümölcs és az ellopott képtábla Rejtélyek a genti oltár körül A flamand Gent városa mint nemzeti büszkeségét tartja számon a Jan és Hubert Van Eyck testvérpáros által a 15. század első felében festett A Bárány imádása című oltárképet, amelyet röviden csak genti oltárnak hívnak. A több szárnyból álló oltárképen lélegzetelállító pontossággal jelenik meg a Krisztust szimbolizáló bárány, az helyeztek ki a Szent Bavo-székesegyház elé olyan ládát, amibe önkéntesen be lehetett volna dobni a képet, anélkül, hogy a visszajuttató személye kitudódott volna, ez mégsem történt meg. A képlopás mellett azonban egy másik rejtély is kapcsolódik a híres genti oltárhoz. Ezzel a különös kérdéssel még egyetemista Az etrog nevű citrus Limonium pomum Adami , színes nyomat (Redouté, Pierre Joseph és Duhamel du Monceau, M.: Traité des arbres et arbustes que l on cultive en France en pleine terre / par Duhamel. No. 40. NYPL Digital Library) A Boboli kert citrusai, Firenze őt imádó királyok és bibliai személyek, az Atyaisten, jobbján Máriával, balján Keresztelő Szent Jánossal. Mellettük zenélő angyalok csoportjai és a szélső képpaneleken az első emberpár látható. Ez a kép nemcsak magas színvonalával, elképesztő részleteivel hívja fel magára a figyelmet, hanem máig megoldatlan rejtélyei folyamatos kihívást jelentenek mind a művészettel foglalkozó kutatók, mind a rendőrség számára. Az oltár 1432-es elkészülte utáni hosszas és viszontagságos története során járt Berlinben, majd a versailles-i békeszerződés után visszakerült eredeti helyére, a flamand városba. És nem sokkal ezután, idén pont 80 éve, hogy elloptak néhány képtáblát az oltárról. A rejtélyes képlopás során, amit a flamandok csak a nagy lopás néven emlegetnek, egyedül az igaz bírák képe nem került még elő. Albert Camus francia író Bukás című könyvében (1956) a főhős megtalálja a képet egy Mexico City nevű bárban, és idén áprilisban, a képlopás évfordulójára, biztosnak tűnő szemtanúkra hivatkozó tekintélyek nyilatkozataira alapozva úgy látszott, megkerül a rég elveszett festmény. Azonban hiába éveim alatt szembesültem egy szemináriumi dolgozat kapcsán sok évvel ezelőtt, míg nemrégiben egy flamand kolléga segítségével nyomába eredtünk e rejtélynek: a képen megfestett, Éva kezében tartott gyümölcs azonosításának, ami egészen eltér a korabeli ábrázolások bűnbeeséskor megkóstolt gyümölcsétől. Az oltár képeit Hubert festette egészen 1426-ban bekövetkezett haláláig, mialatt fivére, Jan gyakran utazott külföldre diplomáciai küldöttségek tagjaként. A képet már ő fejezte be 1432-ben. A korai németalföldi festők képeinek jellegzetessége az aprólékos pontosság: minden tárgy anyagának, formájának a lehető legnaturalisztikusabb a megfestése. Ezért aztán a képen látható gyümölcs is nagy valószínűséggel a Van Eyck fivérek idejében ismert gyümölcs pontos festett mása lehetett. De milyen gyümölcs is ez valójában? Elképzelhető, hogy a Dél-Európában járt Jan láthatta egyik diplomáciai útja során. De miért esett a választás erre a gyümölcsre? Ha alaposan megnézzük a képet, látjuk, hogy ez egy göcsörtös felületű citrusféle, korongforma mélyedéssel a közepén. Hogy milyen gyümölcs lehetett a bűnbeesés gyümölcse, erről rengeteg különféle elmélet létezik, hiszen a Biblia nem nevezi meg, miről is volt szó. Az európai kultúrkörben az alma mint a bűnbeesés gyümölcse egy érdekes szójátékon alapul: latinul a malum (alma) 4 14 december

7 szó másik jelentése gonosz, rossz is egyben. Így gyakran az Európában elterjedt almafát festették meg a bűnbeesés fájaként. 1 Azonban az alma mellett más gyümölcsökről is gondolják, hogy az lehetett a paradicsomi gyümölcs, például a Bibliában megnevezett füge, amelynek leveleivel takarta el meztelen testét az első emberpár. Marcus Van Vaernewijck augusztus 19-i képleírása a genti oltárról épp ezért is oly figyelemre méltó. Azt írja, hogy Éva egy friss fügét tart a kezében. Kiemeli a festő teológiai műveltségét, hogy Szent Ágoston elgondolására alapozva a bűnbeesés gyümölcsének a fügét ábrázolja. 2 De ilyen göcsörtös fügét nem ismerünk. Itáliában 1512-ben Michelangelo a Sixtus-kápolnába a bűnbeesés jelenetére fügefát festett ugyan, de Vaernewijck az északi Németalföldön 1566-ban tudta-e egyáltalán, hogy néz ki egy füge? Michiel Coxcie ( ), a flamand Raffaello, amikor nagyjából egy évszázaddal később hivatalos másolatot készített az oltárképről, Éva kezébe már a szokásos almát festette, mintha elkerülték volna a figyelmét az oly realisztikusan megfestett eredeti kép valódi részletei. A Szent Bavo-székesegyház kanonoka, Peter Schmidt teológusprofesszor 05-ben az oltárképről megjelent terjedelmes monográfiájában kitér az Éva kezében látható gyümölcs kérdésére, és megállapítja, hogy ez egy citrusféle, amelyet nem lehet egyszerűen beazonosítani. A citrusfélék egzotikus gyümölcsnek számítottak akkoriban, nemcsak Flandriában, hanem még a mediterrán területeken is, ahol nagy valószínűséggel személyesen is láthatta eredetijét a festő Jan Van Eyck. Schmidt a rabbinikus hagyománnyal kapcsolja össze e gyümölcs jelenlétét a képen, és ez alapján úgy véli, hogy ez a gyümölcs egy etrog nevű citrusféle lenne, ami név szerint is szerepel a Szukkot nevű zsidó ünnepen. A kutató úgy véli, hogy Van Eyck kapcsolatban állhatott zsidó bibliatudósokkal, akik befolyásolhatták a kép ikonográfiáját. Luc Dequeker teológus 1992-es írásában szintén etrogként értelmezi az Éva kezében látható gyümölcsöt, mivel az oltár más helyein felfedezni vélte az ugyanezen ünnepen használt többi növényt is. Viszont a teológus tudósok által javasolt etrog nem nagyon hasonlít az oltárképen ábrázolt citrushoz. Valószínűnek látszik hát, hogy a 17. századi botanikai könyvekben is ábrázolt, Ádám almájának nevezett citrusféle lehetett a modellje a németalföldi festő képének, hiszen e gyümölcs formája a felületén található, emberi harapás nyomára emlékeztető kerek bemélyedéssel H UBERT ÉS JAN VAN EYCK: A Bárány imádása. Oltárkép. 3,5x4,6 m, 1432, Gent, Belgium 5 14 december

8 utalhat a Paradicsomban elkövetett bűnre, amikor az első emberpár beleharapott a tiltott gyümölcsbe. James Snyder művészettörténész már kihaltnak tartja e gyümölcsöt. Legkorábbi illusztrációit az 1563-as évig vezeti vissza, az itáliai Pietro Andrea Mattioli botanikus írásaira. Ádám almáját említi még egy es angol publikáció is, John Gerard írása és egy itáliai munka 1646-ból Giovanni Battista Ferrari tollából, aki e gyümölcs három változatát mutatja be könyvében. Később is feltűnik még a botanikai írásokban: egy között készült színes nyomat mutatja be Limonium pomum Adami néven. Néha Citrus lumia pomum d adamumnak is hívják e gyümölcsöt, amit Bernard McTigues Nature Illustrated: Flowers, Plants, and Trees, : From the Collections of the New York Public Library című könyvében közöltek. mölcsöt a Citrus hystrix nevű hibridként azonosította. Ez színben és formában is hasonlít az Éva kezében tartott gyümölcshöz. Ázsiai eredetű, de az antikvitásban már széles körben elterjedt volt. A képen ábrázolt gyümölcs harapást idéző felületével, palesztin eredete alapján, Jan Van Eyck spanyolországi utazásai alatt megismert Citrus lumia pomum adami vagy Citrus hystrix lehetett talán. E gyümölcsök még ma is léteznek, és számos változatban a világ sok helyén megteremnek már. Sőt, jelenleg e sorok írójánál is nevelkedik a Van Eyckék által megfestett tiltott gyümölcs egy késői rokona. Jegyzetek 1 Az alma mint a bűnbeesés gyümölcse az Édenkert pogány megfelelőjének, a Hesperidák kertjének almáival is kapcsolatban állhat. 2 Marcus van Vaernewyck: De historie van Belgis (Gent, 1568 és 1574, IV. 47). Carel van Mandel a Het Schilder-boeck című könyvében 1604-ben szintén azt írja, hogy a genti oltárkép Évájának kezében egy friss füge látható. Az említett szerző Jan van Eyckről írt életrajzában közli Lucas de Heere 1565-ben írt Den Hof en Boomgard der Poesien című versét, ahol szintén azt olvashatjuk, hogy Éva egy fügét ad Ádámnak a genti oltár képén. 3 De ez formájában kicsit eltér a genti oltár gyümölcsétől. Válogatott Irodalom Luc Dequeker (11): Het Mysterie van het Lam Gods. Filips de Goede en de Rechtvaardige Rechters van Van Eyck, Peeters Publishing Leuven, Belgium, 11 Mecsi Beatrix Dirk Huylebrouck (11): Le mystérieux fruit de L Agneau mystique. EOS (The Scientific American, francia kiadás), 11/június Mecsi Beatrix Dirk Huylebrouck (11): Le mystérieux fruit de L Agneau mystique. EOS (The Scientific American, francia kiadás), 11/június Peter Schmidt (05): Het Lam Gods. Leuven: Uitgeverij Davidsfonds, 05, ISBN James Snyder (1976): Jan van Eyck and Adam s Apple, The Art Bulletin 58, no. 4. (1976/december), M ICHIEL COXCIE ( ): másolat a genti oltárképről, Éva Éva a tiltott gyümölccsel. Részlet a genti oltárról A firenzei Boboli kertben nevelt citrusgyűjtemény még sokat őriz a reneszánsz kori citrusok fajtáiból, amelyek között megtalálhatjuk a Citrus lumia pomum adami nevű gyümölcsöt is. Bartolomeo Bimbi ( ) firenzei festő 1715-ben készült, nemrégiben a Szépművészeti Múzeumban is kiállított festménye a Mediciek növénygyűjteményéről szintén megjeleníti a Pomum adami nevű gyümölcsöt. 3 Marco Polo is láthatta ezt a citrusfélét Perzsiában, a mai Irán területén, de az arabok voltak azok, akik elhozták a Földközi-tenger keleti partvidékére, ahol a francia keresztes lovagok figyeltek fel rá a hetedik keresztes hadjárat idején 1250-ben, és adták e nevet a Palesztinában látott gyümölcsnek. Az Ádám harapására emlékeztető bemélyedésnek azonban kevésbé biblikus okai vannak: a Cataniai Egyetem (Olaszország) kromoszómakutatásai alapján elmondható, hogy Ádám almája az első hibrid formája a lime, a citrom és a pomelo (kínai grépfrút) kereszteződésének (lime /citrom pomelo/). Ma már nagyon sok hibrid citrusféle létezik, így még a szakértőknek is nehéz pontosan beazonosítani a genti oltáron szereplő tiltott gyümölcsöt. David Mabberley, az angliai Kew Gardens (Royal Botanic Gardens in Kew) citrusszakértője kérésünkre a Van Eyck-féle citrusgyü december

9 A közös gótika A korai gótika új állandó kiállítása Magyar Nemzeti Galéria, I VAN GERAT Régi Magyar Gyűjtemény, új állandó kiállítás Kivételes alkalom a korai gótika új állandó kiállításának megnyitója. A budavári palotában, a középkori magyar királyság centrumában valamikor európai szintű művészeti élet virágzott, amiről főleg a kitűnő Zsigmond-kori szoborfragmentumok tanúskodnak. Ebben az időben nemzeteinknek Szent István által alapított közös otthona még eléggé erős volt ahhoz, hogy az európai keresztény kultúra határait megvédje. Az eljövendő századok tragikus eseményei után nem maradt sok ebből a virágzó kultúrából, és maga a keresztény hagyomány sem volt mindenki számára feltétlenül fontos érték és erőforrás. A művészettörténész kollégák, akik a korábbi állandó kiállítást egy teljesen más kultúrpolitikai helyzetben megvalósították, biztosan sokat tudnának erről mesélni. Mégis, ki lehet mondani, hogy az összes pusztulásnak valami rejtett és ironikus logikája volt a szerény falusi műalkotás, ami valamikor nem volt képes az udvari kultúra fényességével vetekedni, most a volt királyi palotába került, hogy az ország középkori kultúráját, kreativitását, saját történelmi periódusának vallásos, szociális és esztétikai értékét képviselje. Örülök annak, hogy az átrendezett kiállítás koncepciója a középkori műalkotások sokszínűségét és komplex funkcióit jobban bemutatja. Természetesen nem minden kerülhetett ide, és aki a volt közös hazánk gótikus kultúráját jobban meg akarja ismerni, annak Budapest mellett Esztergomba, Pozsonyba, Kassára vagy Lőcsére is utaznia kell. Ezeknek a közös kincseknek a mélyebb kutatása, ismertetése és élvezhetővé tétele közös szakmai és kultúrpolitikai feladat. Éppen ezért nagyon köszönöm a Magyar Nemzeti Galéria és a magyar kollégák kitűnő munkáját! Elhangzott a kiállítás megnyitóján. fotó: Berényi Zsuzsa Madonna Toporcról, 14 körül M IKÓ ÁRPÁD Templomok ékességei Gótikus művészet Magyarországon ( ) Magyar Nemzeti Galéria, Régi Magyar Gyűjtemény, új állandó kiállítás Az első teremben különleges, meghökkentő látvány fogadja a látogatót. Az elsötétített térben, az ajtóval szemközti falnál stilárisan és minőségét tekintve igencsak kevéssé összeillő, időben sem egyszerre készült négy faszobor áll. Az első a kiállítás egyik legrégibb darabja, az körül készült Madonna, mögötte, mintegy kísérőfigurák gyanánt második helyen, Mária és Szent János Evangélista a 15. századból, együttesüktől jobbra, külön fülkében kiemelve pedig a gyűjtemény egyik legszebb, leghíresebb szobra, a toporci Madonna. Közöttük nagyméretű archív fotó látható, amely megadja e furcsa együttes magyarázatát, minden szöveges kommentár nélkül is: a négy műalkotás egyetlen felvételen valami közelebbről nem meghatározható helyen, egy fal előtt látható, Toporcon. A képet Divald Kornél készítette 1903-ban, amidőn felfedezte a toporci templomban ebben az Isten háta mögötti falucskában, valahol a Magura lejtőjén a négy középkori szobrot. Divald érdeme volt, hogy végül ezek is, akárcsak sok, általa ekkortájt föllelt gótikus szobor és táblakép közgyűjteménybe került. Úgy gondolom, telitalálat a kiállítás felütése; megmutat mindjárt két főművet mert az első toporci Madonna is az, csak kevésbé népszerű, utal az eredeti helyükre, és arra is, hogy e szép szobrok megismerése, múzeumi megőrzése és mai láthatása több tudós nemzedék lelkiismeretes munkájának köszönhető. Nyugodtan mondhatjuk: kézről kézre adták őket, egyik nemzedék a másiknak, óvó figyelemmel. A megújult állandó kiállítás, amely a Magyar Nemzeti Galéria királyi palotabeli D épületének földszinti teremsorában látható néhány hete, egy korábbi, ugyanott felállítottat váltott fel, amellyel anyaga kilencven százalékban azonos is. Az időhatárok ugyanazok: a 14. századtól a 15. század végéig tárja a látogatók elé a gótikus faszobrokat és táblaképeket. Az előző állandó kiállítás koncepciója a 70-es évek végén született, és a budai várba felköltöző Régi Magyar Gyűjtemény egyik első bemutatkozása volt. A műveket korábban hosszú évtizedekig nem láthatta senki. Többnyire a Szépművészeti 7 14 december

10 Madonna kegykép Liptónádasdról, 1475 körül Múzeum raktáraiban lappangtak, javarészt romos állapotban. Ahhoz, hogy a nagyközönség elé kerülhessen ez a fantasztikus együttes, a Nemzeti Galériának fel kellett költöznie a királyi palotába, ahol végre méltó helyet kapott a Régi Magyar Gyűjtemény is. Hosszú ideig tartott, míg az összes középkori kép és szobor, szárnyasoltár restaurálása befejeződött vagy eljutott a kiállíthatóság fázisáig. Az előző kiállítás amelynek folytatása a Trónteremben ma is szinte változatlanul látható a klasszikus képtári koncepción alapult, vagyis a fotó: Berényi Zsuzsa műtárgyakat önmagukban, önálló művekként mutatta be, lehetőleg kronológiai rendben, szellősen rendezve, tiszteletben tartva a teremsor architektúráját, szabadon hagyva például az ablakokat. Akkor nagy újításként kivált a Nemzeti Galériában a képek és a szobrok átgondolt rendben, egymás mellé kerültek. Ez még a Szépművészeti Múzeumban sem volt divatban, ahol a képeket és a szobrokat szigorúan elkülönítették egymástól. A korábbi gótikus kiállításnak persze csak az általános koncepciója volt régi, maga az anyag folyvást cserélődött, szerencsés vásárlások, szerzeményezések, átgondolt restaurálások miatt az anyag mozgott, és a 90-es évek elején sikerült klimatizálni is a kényes fatáblákkal, festettaranyozott szobrokkal megrakott termeket. Kissé kopott eleganciájával hosszú ideig talpon maradt a kiállítás ahol a kopottságot a múzeum csekély, egyre szűkülő anyagi lehetőségei biztosították, az eleganciát pedig az a szellemi műhely, a Régi Magyar, amely eleinte Mojzer Miklós vezetésével a gondját viselte. Olykor nem kicsiny gondját. Az új kiállítás a döntést talán jelképesnek is szánva megfordította a haladási irányt, és tapintatosan szakított a klasszikus képtári szemlélettel is. Az első teremről már volt szó, benne az időrendet félretoló bevezetéssel. Még két új elem lép itt be: az egyik a kétnyelvű magyarázatok sokasága, a másik néhány liturgikus ötvösmű bemutatása. Mindkettő didaktikus célzatú, abból indul ki, hogy nemcsak például Toporcról nem tudja az átlagos látogató, hol van, hanem azzal sincs egészen tisztában, hogyan nézett ki a középkori Magyarország. Attól tartok, nem csupán a külföldi látogatót kell útba igazítani. A képeket és szobrokat ez a szemlélet nem csupán műtárgyaknak tekinti, hanem legalább annyira kordokumentumoknak is, amelyek magyarázatra szorulnak. Ezt a történeti felfogásmódot erősíti a kétvitrinnyi, gondosan válogatott liturgikus ötvösmű a Nemzeti Múzeum gyűjteményéből. Az elképzelés mintha nem igazán számolna azzal, hogy e művek önállóan is esztétikai élményt tudnának nyújtani. Szerencsére a didaktikus mankó elég diszkréten áll az érdeklődők rendelkezésére. A kronológiai sor tehát a második teremben kezdődik. Ide kerültek a zömmel a 15. század első felében készült művek, középütt kiemelve a németújvári Fonó Máriát. Ez a középső, tengelybe állított, vendégfalra helyezett kép csalja be a látogatót ide, nagyon hatásosan. Jobbra kaptak helyet a korai darabok, a malduri három női szent és egy finom figuratöredék; a térbe került az egyetlen térbe állítható Madonnaszobor, amely Csepregen bukkant fel néhány évtizeddel ezelőtt. Itt állnak a gyűjtemény igen jelentős korai szobrai, a barkai Szent Katalin és Szent Dorottya, valamint a szlatvini Madonna valamennyit az utolsó évtizedben restaurálták. A jakabfalvi Szent Jakab apostol egyenest erre a kiállításra készült el, a podolini Szent Katalin restaurálása folyamatban van. A vendégfal háta mögé kerülve találjuk a két korai dunántúli táblát, vagyis egy szétfűrészelt fatábla két oldalát, amelyek a Fájdalmas Szentháromságot és Szent Péter és Pál apostolokat ábrázolják. Tulajdonképpen ebben az ajtóban vagyis a második és a harmadik terem közötti átjáróban nyílik ki a további látvány, a legvégén felragyogtatva a jánosréti főoltár középső részét. Ettől kezdve főleg a 15. század közepének, illetve második felének alkotásai következnek egymás után. A harmadik terem súlypontja a középütt álló liptószentmáriai főoltár két hatalmas szárnya. Mellette, a falon, e szárnyak hátoldaláról származó két kép függ. Mindkettő újdonság. Egyikük már helyre hozott állapotban van (miként a középütt felállított nagy szárnyak is), a másikat épp restaurálás közben tanulmányozhatja a látogató. Ez is a didaktikus vonulathoz illeszkedik; feltehetően hamarosan a műhelybe kerül. Itt állították ki a hervartói oltárszárnyakat, amelyeket egészen kiváló módon restauráltak, és amelyek sok éve várták, hogy kijussanak az állandó kiállításra. A bártfai Madonna és a liptónádasdi Madonna két önálló függőkép, ereklyetartós keretük is eredeti, bár az ereklyék már rég elvesztek belőlük. Látványuk ritka pillanatot kínál a látogató számára, amikor klasszikus képtári darabbal állhat szemben. A kiállított művek zöme ugyanis kisebb-nagyobb szárnyasoltárokból származó töredék, vagy valamilyen más együttes része. A negyedik teremben látható a kiállítás egyik nagy ajándéka: a dunántúli és a feltehetően dunántúli eredetű művek kollekciója. Hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy nemcsak a Felföldön közismert, újkori nevén, a Felvidéken és Erdélyben maradtak fenn középkori művek, hanem a Dunántúlon is. Jóval kevesebb persze, mert csak a nyugati karéjt nem szállták meg az oszmán hódítók, s ezt a csekély sávot is nem egyszer végigpusztították. A nagytótlaki két oltárszárny (a magyar szent királyokkal), a soproni Storno-gyűjteményből származó két táblácska, vagy a németújvári Szent Katalin misztikus eljegyzése-kép mellé szerencsésen társulnak a Jankovich-gyűjteményből való táblák, amelyeket szintén dunántúliaknak gondolunk. A kiállítás rendezője, Poszler Györgyi ezt az anyagot különösen jól ismeri, doktori disszertációjában monografikusan is feldolgozta. A két, Tüskevárról származó Madonna-szobor egészen egyedülálló mű, főképp stílusukat tekintve; a későbbi darab a Régi 8 14 december

11 fotó: Berényi Zsuzsa Gyűjtemény egyik legkvalitásosabb szobra. A dunántúliakkal szemben, a másik hosszanti falnál a felföldiek szerepelnek. Az igazi szepességi darabok között szinte megbúvik a gyöngyösi ferencesektől a múzeumba került szelték szét, hogy egyedi festményekké bontsák az úgyis funkciójukat veszített, mindkét oldalukon festett szárnyakat. A mosóci oltár esetében az is indokolja ezt a választást, hogy a szárnyak alsó része Turócszentmártonba került (a Szlovák Nemzeti Múzeum ottani Előtérben a Szűz Mária oltár a liptószentmáriai Szűz Mária templomból, , mögötte oltárszárnyak ünnepi oldala Berzenkéről, 1450 körül sorozat, amely arra lehet példa, hogy a Szepességben részlegében őrzik őket), így teljes rekonstrukcióról szó sem lehet. működő oltárkészítő műhelyek távolabbra is szállítottak Nem kell mindenáron rekonstruálni azt sem, amit efféle akadály nem műveket megrendelőiknek. Itt tekinthető meg a kassai nehezít. Bőven elég, ha a gyöngyösi, vagy a szintén szétválasztott Madonna a rózsával és a Vir dolorum-tábla, amelyek svábfalvi oltárszárnyakat amelyek egyébként szintén az újdonságok szintén az önálló függőképek számát szaporítják. Talán közé tartoznak, korábban egyik sem lévén kiállítva egymás fölött és túlságosan is besűrűsödik e helyen a főművek sora: a mellett helyezik el, önálló entitásként őrizve meg őket. Látványnak kassai Mária halála-dombormű, vagy a két függőkép több szebbek, kiállítani egyszerűbb, a szárnyasoltárok elvi rekonstrukcióját önállóságot vagy levegőt érdemelne, igényelne, de ehhez pedig bízzuk a művészettörténészek tudományos fórumaira. sokkal több helyre volna szükség, az meg nincs. Én is úgy gondolom, vétek volna bármelyiket raktárban tartani. Az újonnan megnyílt kiállítás installációja diszkrét és szakszerű. A vitrinekben nem fulladnak meg a tárgyak. A feliratok hasznosak, informa- Az utolsó terem kellős közepére, tengelybe állítva a tívak. Az átgondoltság mutatja, hogy a rendező, Poszler Györgyi több jánosréti Szent Miklós-főoltár került. Eddig is ez volt az mint harminc évet töltött el ezeknek a műtárgyaknak a társaságában, egyik főszereplője a kiállításnak, most azonban ezzel a elölről-hátulról alaposan ismeri őket, nem egyet feldolgozott tudo- kétségtelenül kissé teátrális beállítással el is foglalta az őt megillető helyet. Megvilágítása remek; a két szárny hátoldalának szép festményei is jól láthatók. Két oldalára került mányos közleményben. Így könnyű új állandó kiállítást rendezni, sóhajthat fel bárki. Én inkább azt mondom: csak így lehet. Oltárszárnyak Hervartóról, 1470 körül a templom két mellékoltára, a Passió- és a Mária és Szent Dorottya-oltár. Ezek szerényebb minőségűek, de a hármas együttes igen hatásos látvány. Ebben a teremben kapott helyet a mosóci Fájdalmas Szentháromság-oltár öt táblája is. Dicséri a rendezőt, hogy merte őket egymástól elválasztani, a műtárgy újkori muzealizációját elfogadva. A középkép az ajtótól jobbra függ, a két félszárny, külön-külön kettéválasztva, az ajtó másik oldalán. El kell fogadnunk, hogy elődeink az oltárok mozgószárnyait olykor önálló táblákra fűré- fotó: Berényi Zsuzsa 9 14 december

12 Színország z R ÓZSA T. ENDRE Aki sétálni vitte a vonalat Joan Miró gyűjteményes kiállítása Albertina, Bécs, 14. IX I. 11. Fusains (Rajzszén) nevű műteremházban, és közvetlen szomszédjaik is velük egyívású barátaik voltak, André Masson, Salvador Dalí, Sophie Taeuber és Jean Arp. A Fusains nincs túl messze a patinás Bateau- Lavoir (Mosóhajó) művészháztól sem, ahol Picasso, Modigliani és sok más híres-hírhedt képzőművész rendezkedett be. A második világháború után magyar művészek (Rozsda Endre, Csernus Tibor és mások) szintén dolgoztak a Bateau-Lavoir valamelyik műtermében. A szürrealizmus Bécsben rég otthont talált magának. Az 50-es évek legelején, mikor nálunk éppen kitört a szocreál, Ausztriában a fantasztikus realizmus poszt-szürrealizmusa jött divatba, és a fiatalok egy része a Hundsgruppe (Kutyafalka) csoportba szerveződött. Néhányuk nevét (Ernst Fuchs, Arik Breuer, Rudolf Hausner, Wolfgang Hutter) mindenképpen meg kell említenem. Hundertwassert is megcsapta a stílus szele, és Arnulf Rainer is mellettük kezdte a pályáját. Az osztrák poszt-szürrealizmus valószínűleg egészen a bécsi akcionisták (Hermann Nitsch, Otto Muehl, Rudolf Schwarzkogler vagy Valie Export) performanszainak modoráig, stílusáig is elszivárgott. A vasfüggöny elől nyugatra menekült Reigl Judit és Hantai Simon eleinte szintúgy a szürrealizmus irányába indult, majd amikor a szocreál elgyengült Magyarországon, a Csernus Tibor körül csoportosuló fiatalok (Gyémánt László, Szabó Ákos vagy Lakner László), akárcsak osztrák társaik, a poszt-szürrealizmus variációjában, a szürnaturalista stílusban találták meg a közös nevezőt. J OAN MIRÓ: Metamorfózis, 1936 Albertina, Bécs Batliner Gyűjtemény Az Albertina következetes. Már látszik, hogy egy sorozat okos folytatása a több mint száz művet felvonultató, remekül válogatott retrospektív Miró-kiállítás. 11-ben René Magritte, majd 13-ban Max Ernst műveiből rendeztek átfogó életmű-kiállítást az Albertina kurátorai. A. század legnagyobb művészei közül valók mind a hárman, életművük jellegzetesen egyéni és kizárólag rájuk jellemző, viszont mégis közös bennük, hogy vezéregyéniségei voltak Párizsban a -as évek elején kibontakozó szürrealista mozgalomnak. Nem véletlen, hogy abban az időben René Magritte, Max Ernst és Miró ugyanott laktak és dolgoztak a párizsi Montmartre lábánál lévő Les Ezek az erős párhuzamok korántsem lehettek a puszta véletlen művei. Ideje lenne művészettörténeti szempontból is alaposan kikutatni a Monarchia utódállamainak mentalitástörténetét. A feldolgozatlanság ürességébe ütköztek bele a Nemzeti Galéria kurátorai; szellemi sorvezető hiányában az október elején zárult Dada és szürrealizmus Átrendezett valóság című kiállításon kérlelhetetlenül szétesett a parttalan magyar válogatás. Viszont a jeruzsálemi Izrael Múzeum gyűjteményének kollekciója, az ős-dadaisták és ős-szürrealisták műveinek anyaga minden megpróbáltatásért kárpótlást nyújtott. Köztük a négy remek Miró-festmény. A legkorábbit 1927-ben, a legkésőbbit 1960-ban festette a katalán mester. Harminchárom év termése, jól csiszolt miniatűr tükörben. Joan Miró életműve egy paradoxon. Szeretetreméltó alkotásait nagyon sokan kedvelik, művészetének mélységeit viszont jóval kevesebben értik. A hullámokban fel-feltörő szorongás, menekülésvágy és félelemérzet nehezen jön át, mert a műveiből sugárzó naiv kedvesség eleve lefegyverzi a nézőt és elaltatja a figyelmet. A magyar glóbusz szokottabb közegéhez próbálom ezért közelebb hozni Miró valós december

13 attitűdjét. Az első alkotás, amit behatóbban szemügyre veszek, az életmű kezdetének kulcsműve, a Parasztudvar. Szülei vidéki házában, Montroig-ban kezdte festeni 1921-ben, de csak 1922-ben fejezte be, amikor már átköltözött Párizsba. A nagyméretű, és mégis aprólékosan telezsúfolt képen Miró kilenc hónapon keresztül folyton törölt és átfestett, törölt és átfestett, amíg befejezettnek nem érezte a művet. Végül Ernest Hemingway vásárolta meg a képet, miután rajongva megküzdött érte, és azt írta a Parasztudvarról, hogy a világ egyetlen képéért sem lenne hajlandó elcserélni. A mű Mary Hemingway ajándékaként került 1987-ben a washingtoni National Gallery gyűjteményébe. Most ez is látható Bécsben. Joan Miró a katalán fővárosban, Barcelonában született 1893-ban. Apja módos aranyműves és órásmester volt, az apai család felmenői évszázadokon keresztül Mallorca szigetén éltek. Miró közgazdasági iskolába járt, és egyúttal a jó nevű, barcelonai La Llotja művészeti iskolát is látogatta. Ott tanult korábban Picasso. Amikor el kellett helyezkednie, könyvelő lett egy cégnél, de idegösszeomlást kapott, és a nyári házukba, Montroig-ba húzódott vissza. Felhagyott a könyveléssel, és továbbtanult a művészeti főiskolán. Korai képei realistán látványelvűek, legfeljebb a fauve-ok színkezelése óvatoskodik bennük, nagyon visszafogottan. Radikális váltás ezekhez képest a Parasztudvar. Első látásra egyáltalán nem vonzó festmény. Egy szegényes gazdasági udvar közepén fekete körből eukaliptuszfa nő ki. Sápadt napot vagy nappali holdat ugat egy kutya. Befogott ló őrlőmalmot hajt. Egy kétkerekű homokfutó. Ólban disznó, istállóban ló, baromfiudvarban kakas, kecske, nyulak, galambok, tyúkok. Szétdobált vödrök, fejőszék, paraszti szerszámok, sajtár, kannák, fejsze. Drótkerítés, tetőlécek, pozsgás kaktusz, lábnyomok sora. Elöl csiga, gyík, rovarok, hátul egy parasztasszony mos, gyerek fura pózban guggol. Távolban hegyek, az épületen mállik a fal. A köveket, a barázdákat, a faleveleket és a fűszálakat Miró aprólékos gonddal, egyesével, szálanként festette meg. Leltárt készített Katalónia földjéről, földszínekkel. Művét valószínűleg az éhségtől befolyásolt transzállapotban fejezte be, igen rosszul ment a sora eleinte Párizsban. Fordulópont a Parasztudvar, a Montroig-ban töltött hosszabb időszak alatt érlelődött meg a változás. Így írt erről: Amikor először felfogtam, hogyan kell egy pici fűszálat megérteni a tájban, végtelen öröm töltött el. De ezt az isteni aspektust csak a primitív művészek és a japánok vették észre. Jellemző, hogy Miró legjobb fotója egy japán kőkertben készült. Az ősz hajú mester a messzeségbe néz egy Zen-kert előtt. A háttérben koncentrikus spirálokba, párhuzamos hullámokba rendezett hófehér görgetegkövek barázdái, és a kőtengerből néhány mohos szikla emelkedik ki. A japán művészet Miró ecsetkezelésére is hatott, pályája derekától átvette a széles ecsettel készített kalligrafikus festést. 19-ban telepedett le Párizsban, és két évtizeden keresztül a francia fővárosban élt, kisebb megszakításokkal, nyaranta visszatérve Montroig-ba. A dadaizmus ekkor élte fénykorát, és Miró rögvest a szenvedélyes társaság tagja lett. Tele volt velük az egész város, és én is beálltam közéjük mondta nekem 1979-ben Mallorca szigetén, amikor felkerestem, de erről majd később. Mesélt egy dada-rendezvényről a Salle Gaveau-ban. Óriási cirkusz volt, harsány botrányt rendeztünk. Mindenkit provokáltunk, és én el voltam ragadtatva. Az estének Picabia volt a sztárja, erre is emlékezett. J OAN MIRÓ: Festmény (Nő a Nap előtt), 1949 Albertina, Bécs Batliner Gyűjtemény J OAN MIRÓ: Festmény, 1933, április 12. Nemzeti Galéria Prága december

14 J OAN MIRÓ: Festmény (Madarak és rovarok), 1938 Albertina, Bécs Batliner Gyűjtemény J OAN MIRÓ: A katalán parasztok vezetője, 1925 Skót Nemzeti Modern Művészeti Galéria, Edinburgh Megismerkedett Tristan Tzarával, és műteremhez jutott a rue Blomet szegényes környékén, André Masson és Robert Desnos szomszédságában. Az ott összejáró fiatal képzőművészek köre, a Cercle de la rue Blomet ma már művészettörténeti fogalom. Robert Desnos hipnózis- és álomkísérletein, a kábítószeres tudatmódosító gyakorlatokon Miró is részt vett. Ebben a körben született meg a szürrealizmus. Az elnevezést André Breton adta, és költőket, írókat, teoretikusokat bevonva zárt mozgalmat szervezett belőlük. Dalít Miró vitte be a szürrealista mozgalomba. Akkor még barátok voltak. Breton 1924-ben tette közzé a Szürrealizmus kiáltványát. Sok fiatal művész gondolta addigra, hogy meg kell szabadítani a teret a határaitól, és a módosított tudatból, sőt közvetlenül a tudatalattiból kell festeni. A pszichikai automatizmus módszerét hirdette Breton, az écriture automatique szabadjára engedését, és a vásznakat spontán gesztusok nyomai, ellenőrizetlen ecsetvonások, kusza vonalak és biomorf formák kezdték megtölteni. Az új lehetőségek felszabadították Miró képzeletét, könnyű kézzel vetette vászonra a képeit, korántsem kellett felettük kilenc hónapig meditálnia ben készült a Katalán parasztfej. Gesztenyebarna szakálltincsek, a szem helyén geometrikus körök az egyik képváltozatra pipát is festett. Mindegyik variációban közös viszont a sapka, a híres katalán barretina, a lecsüngő végű vörös vagy barnásvörös fejfedő. Lehet, hogy a fríg sapka (a francia forradalom jelképe) vagy a mikulássapka távolabbi rokona, de a barretina kimondottan paraszti viselet, akárcsak a német Zipfelmütze. Heideggerről is készült olyan beállított fotó, amin Zipfelmützében ül a Fekete-erdei faházában. A német filozófus szerette, ha falusi embernek nézik. A szürrealista táborban nőni kezdtek a belső ellentétek, Miró viszont félrevonult a csatározásoktól. Erről így beszélt: André Breton mindenkire rá akarta kényszeríteni a véleményét. Az erőszakossága egyre akadémikusabbá tette a szürrealizmust. Az elhajlókat (Robert Desnos, Michel Leiris, André Masson, Georges Bataille, Dalí és mások) Breton kizárta a mozgalomból, Miró azonban mindenkivel megőrizte a barátságot. Georges Bataille kiváló elme volt, mások mellett Jacques Derrida is az egyik mentorának tekintette. A forma mozgása, transzgressziója révén jön létre a formátlan Bataille nézete szerint; a valóságnak nincs stabil, objektív egzisztenciája, és a racionálisan rendezett világ szüntelenül transzformálódik. Miró festészetére erős hatást tettek Bataille gondolatai. Párizsból egy normandiai kisvárosba költözött a második világháború előestéjén, de hamarosan továbbmenekült Spanyolországba családjával együtt. Közeledtek Heinz Guderian német tankjai. A véres polgárháború után alig lábadozó Spanyolország nélkülözött és éhezett, Miró Mallorcára húzódott vissza. Konstellációk címmel egy 23 képből álló sorozatot készített, az első darabokat Normandiában, az utolsókat Katalóniában. A sorozat egyik darabját idézve A menekülés lajtorjája címet adták a Tate Modern 11-es retrospektív Miró-kiállításának. A katalán művész a zuhanóbombázók és a páncélosok elől a kozmikus álmok irányába szökött el. Csillagok együttállását jelenti a konstelláció, Miró azonban sajátosan értelmezte a kifejezést, és a csillagképek alakzatai közt megsétáltatta precízen húzott vonalait december

15 A már említett kalligrafikus vonal a világháború után társult a precíz vonal mellé. Bár igen hasonló a téma, mégis mintha két különböző művész festette volna a Nő, a Nap előtt és a Tájkép (Nők és madár, holdfényben) vásznait. Pedig mindkettő ugyanabban az évben, 1949-ben készült. Attól kezdve állandósult a vonalfestés és az ecsetkezelés kettősége. A kalligrafikus vonal megjelenése nemcsak a japán művészetből származott, nyersebb változatát az amerikai action painting, különösen Jackson Pollock hatására alakította ki a spricceléssel együtt. Miró ezt soha nem titkolta. A festmény felületén kalandozó precíz vonal, amikor átmetszi önmagát, transzparens alakzatokat hoz létre többnyire nőket, madarakat. A transzparencia miatt bezáródott formarészeket a jellegzetes Miró-színekkel töltötte ki, zenei és költői ritmusban. Festés közben szeretett zenét hallgatni, John Cage-et, Vivaldit, Bartók Bélát. A katalán festő a vulva és a nők nagy tisztelője volt, unikális ezért az 1953-ban készült Festmény (Jack in the Box). Kiugrik a krampusz, ha megnyomják a doboz alját. Fallosz lesz a péniszből, bamba tekintetű tökfilkó. Balfék, akit a farka vezet. Mint már említettem, 1979-ben mallorcai otthonában kerestem fel Mirót. Szeles december eleji nap volt, a mallorcaiak sálban, sapkában nézték borzongva, hogy németek fürödnek a tengerben. Rádióműsort készítettem vele. Hosszas előkészületek után került sor a látogatásra, mert nem volt hajlandó egy műsorban szerepelni Salvador Dalíval, akit a halott diktátor, Franco emberének tartott, sajnos joggal. A beszélgetés cenzúrázott szövege a Valóság novemberi számában jelent meg. Emlékszem néhány kihúzatott részre. Az egyik közeli barátját, Hemingwayt még a családi fészekbe, Montroig-ba is elvitte mesélte, és időnként együtt jártak edzőterembe bokszolni. Jókat bemostunk egymásnak mesélte somolyogva. Beszélt arról is, hogy Buñuel avantgárd filmje, Az andalúziai kutya mennyire tekinthető leszámolásnak García Lorcával szemben. Egy francia nyelvű József Attila-kötetet mutatott, amihez egy másik barátja, Tristan Tzara írta az előszót, és Cocteautól Éluardig a legkiválóbb költők fordították franciára a verseket. Ebből sarjadt ki egy versantológia tervezete. 12 magyar és 12 katalán költő egy kötetben, Miró 12 illusztrációjával, eredeti nyelven és francia fordításban. Mirónak nagyon tetszett az ötlet, és a kötetet a szép könyvek mestere, Szántó Tibor szerette volna gondozni. Csak azt nem sikerült eldönteni, ki kerüljön be a hazai tizenkettes keretbe. A derék magyar költők egymást nyomták víz alá, és a kimaradók végül megfúrták az egész projektet. J OAN MIRÓ: Az azúr aranya, december 4. Joan Miró Alapítvány, Barcelona J OAN MIRÓ: Tájkép (Nő és madár, holdfényben), október Tate, London december

16 S INKÓ ISTVÁN Színre váltás Cangiante színhasználat Ilona Keserü Ilona képei Szépművészeti Múzeum, 14. IX. 25 XII. 14. I LONA KESERÜ ILONA: Cangiante hangok, 11, olaj, vászon, 100x140x4 cm Cangiante (arab eredetű szó): színjátszást, színváltást jelent. A cangiante szín-szomszédságok elég nyersek, nem logikus a rendszerük, inkább a személyes színpreferencián alapulnak, a festő számára a megtalált új, lüktető, színváltó harmóniák érzetét keltik. Fontos, hogy nem komplementer színpárok vannak egymás mellett. Egyes vélemények szerint a cangiante színrendszer az időben beelőzve túlszárnyalja az impresszionisták felfedezéseinek szín- és fényerejét. I LONA KESERÜ ILONA 12 októberében a Kieselbach Galériában megrendezett kiállítás előszavában így vall Ilona Keserü Ilona arról a rendkívül érdekes, festészeti kísérletről melynek újabb állomásán a Szépművészeti Múzeumban részben a kiállított francia impresszionista képek között jelennek meg a művész munkái. A színelmélet, színhasználat évszázadokra visszanyúló kutatásait nemcsak Keserü Ilona, de a múzeum is fontosnak tartja bemutatni. Korábbi kabinetkiállításaikkal mint amilyen pl. Vera Molnár néhány művének bemutatása volt a kortárs művészetelmélet, a gyakorlati kutatások, kísérletek megismertetéséhez járulnak hozzá. Ilona Keserü Ilona most bemutatásra kerülő három munkája azonban pusztán mű maradna művek között, ha a kabinet falán nem olvasnánk Tandori Dezső kis írását mely a tematizálatlan témakeresésről szól, s ha nem olvashatnánk a cangiante festészeti metódus történetéről a kiállítási katalógusban (Aknai Katalin, Keserü Ilona és Kovács Anna Zsófia írásai). A cangiante eljárás a színek árnyékképző erejére épült a középkori, illetve kora reneszánsz tábla- és falfestészetben. Azaz nem az adott szín sötétebb árnyalatával idézik meg az árnyékot, hanem egy mellérendelt, más, élénkebb szín (így pl. a világossárga, az élénk nedvzöld) segítségével érik el a kívánt fény-árnyék hatást. A cangiante színjátszó hatást, vagyis a tisztán alkalmazott színek bizonyos kombinációival a keleti selymek optikai ragyogását megidézni képes eljárásait sokan kipróbálták, hagyományos technikákkal fatáblára, falfelületre, majd vászonra festve. (Részlet a katalógusból.) Ezt az eljárást fotó: Horváth S. Gábor Keserü képein már mint az absztrakt képépítés illuzórikus térépítésének kísérletét használja fel. Előképeként a kabinet falára felkerült egy, a Régi Képtárból kiemelt itáliai reneszánsz alkotás Jacopo del Sellaio Eszter Ahasvérus előtt című műve. Ezen a művön a ruha redőzetrészletein lehet megfigyelni azt a színharmóniát és selymes fényű színképzést, mely annyira hatott Ilona Keserü Ilona kompozícióira is. A kisteremben látható fontos festmény, a Cangiante hangok (11) egy nyersvászonra felvitt és domborított, ráépített darabokból álló színharmónia. A hangok szó a zenét idézi, mely Keserü életművében és férjével, Vidovszky László zeneszerzővel való közös életében is meghatározhatónak mondható december

17 A foltok háttere, a nyers vászon indirekt módon a középkori fatáblák arany hátterére utalva azt a tisztaságot erősíti fel, amely a cangiante lehetőségeinek is alapja volt. Keserü klasszikus modernizmusa a klasszikus múltból gyökerezik. Kísérletei, kutatásai sosem másból, csak a festészet nyelvéből eredeztethetőek. Azok a megrázkódtatások, amelyeket a színek élménye kirobbant, továbbhatolnak a legbelső centrumig, és a lelki élet legfontosabb régióit érintik írja Molnár Sándor A festészet tanítása című könyvében Ennek szellemében dolgozik Ilona Keserü Ilona is, kutatásait szín- és hangélményeinek egybevetésével (is) létrehozza. A kabinet másik, illetve a francia impresszionisták termében elhelyezett harmadik (Térség per digitum) festménye ezeknek a cangiante-kutatásoknak egy-egy példáját is nyújtja. Míg a Cangiante hangok az egymásra húzott színsávok térbeli kiteljesedését erősíti, Az idő színtere vagy a Térség már a sorozat, illetve a szétszóródás, az újrarendeződés problémáját veti fel. Ilona Keserü Ilona képei a Szépművészeti Múzeum kísérletező kedvéből, múzeumpedagógiai szándékaiból kerülhettek a gyűjtemény francia termeinek egyikébe, s folytathatnak párbeszédet a Régi Képtár egyéb mesterműveivel. Ez a szándék, a festészet teljességének kortól és időtől való eltávolodása a nézőben a Molnár Sándor-i idézet helyességét bizonyítja. Mindaz, amit Molnár a színek kapcsán említ miszerint azok a lelki élet belsejéig hatolhatnak, ez esetben a műalkotás egészén, új és régi táblaképek találkozásánál érhető tetten. fotó: Szesztay Csanád J ACOPO DEL SELLAIO: Eszter Ahasvérus előtt, 1485 körül, tempera, fatábla, 45x43 cm, Szépművészeti Múzeum A festészettel mint szakmával való foglalkozás, a kísérletező kedv, a kutatómunka Ilona Keserü Ilona egész életművét áthatja. Festőként és tanárként ezt a szellemiséget képviselte és képviseli mind a mai napig, azaz a festőmesterség, a festői nyelv elsajátításának és átadásának szellemét. Ennek csupán kis szegmense az itt bemutatott három mű. A művek önmagukban való erős jelenléte és hatása sikeres együttessé, kiállítási élménnyé nemesíti a cangiante festészeti technika, a pigmenthasználat szakma szintű ismeretanyagát. A néző olvasva és nézve, gondolkodva és feloldódva képes egyidejű intellektuális és érzelmi élményt nyerni a Szépművészeti Múzeum és Ilona Keserü Ilona közös bemutatójából. fotó: Horváth S. Gábor I LONA KESERÜ ILONA: Hangtár, 14, olaj, vászon, varrás december

18 M ÉSZÁROS ZSOLT Színről színre A szín testet ölt OSAS / A Nyílt Struktúrák Művészeti Egyesület kiállítása Vasarely Múzeum, 14. X I. 11. J OVÁNOVICS TAMÁS: Lago do Como és Summerpalace, 06, polisztirén, akril, 0x100x30 cm G ÁYOR TIBOR: Memento, , fa, akril, 50x40x30 cm A két német képzőművész-kurátor, Heiner Thiel és Michael Post a szín és a forma kapcsolatát állította csoportos vándorkiállításuk középpontjába. A beválogatott munkák a festészet és a szobrászat közötti szűk részben helyet foglalva, olyan köztes művekként értelmeződnek, amelyeknél a szín szervesen kapcsolódik a plasztikához; vagyis forma és szín együtt fogannak meg a mű koncepciójában fogalmaz a kiállításkatalógus egyik szerzője, Matthias Bleyl művészettörténész, teoretikus. A tárlat először a wiesbadeni KunstHausban valósult meg, majd Zürichbe utazott tovább, ezután érkezett harmadik állomására, a magyar fővárosba. A szervezők elmondása szerint, egy évvel ezelőtt, a berlini Grauwinkel gyűjtemény budapesti megnyitóján találkoztak a Vasarely Múzeum belső tereivel, és egyből beleszerettek. Eldöntötték, hogy itt folytatják projektjüket, és ebben lelkes partnerre találtak az OSAS Alapítványban. A sikeresnek mondható szakmai együttműködés eredményeképpen a nemzetközi anyag négy magyar résztvevővel, Gál Andrással, Gáyor Tiborral, Haász Istvánnal és Jovánovics Tamással egészült ki. Fontos megemlíteni, hogy nemcsak műveik kerültek be a kiállításba, hanem a wiesbadeni katalógus mellett külön, egy a munkásságukat ismertető, gazdagon illusztrált német-angol nyelvű kiadvány is megjelent. Csatlakozásukkal tizenötre bővült a kiállítók köre, amelynek tagjai Ausztriában, Németországban, Svájcban, Franciaországban, valamint az Egyesült Államokban élnek és dolgoznak. A két terembe rendezett tárlat anyaga zömében friss, idei és tavalyi alkotásokat tartalmaz, de egy-két kivételtől eltekintve a többi is a 00-es években született. Az OSAS 06-os megalakulásától fogva a konkrét és konstruktív művészet hagyományait és kortárs törekvéseit mutatja be egy-egy téma köré csoportosítva. Szeretem a kiállításaikat, mert átgondolt koncepciókkal, jó művészekkel dolgoznak. A nívós válogatásokat pedig rendszerint nemzetközi kontextusba helyezik. Ezúttal, ahogy a cím is mutatja, a szín kerül előtérbe, pontosabban annak plasztikai minősége. A tiszta komplementerek és a különböző árnyalatok fénnyel való viszonyában bontakozik ki a forma, amely árnyék-konstellációkat hoz létre (Gáyor Tibor: Sarok-Objekt), a sugarakat csillámokká töri, színátmenetekben rögzíti, deríti vagy éppen magába gyűjti. Kedvelt a magasfény (Joachim Bandau, Gert Riel), a fémes, illetve a gyöngyházhatások alkalmazása. Haász Istvánnál a monumentalitást sugalló tömbök finom érzékenységű kollázsfelületein egyenletesen oszlik el a védjegyévé vált napsárga fedőréteg (Structura solida II.). Néhányan anyagszerűséggel, például textilszerű, gyűrt kiképzéssel (Eduard Tauss) vagy illuzionisztikus felületekkel (Jeremy Thomas, Matthew Tysson) kísérleteznek. A tárlat az acéltól kezdve, a vason, az alumíniumon, a fán, a kartonon, a műanyagon keresztül a szigetelésekhez is használt poliuretánig sokféle nyersanyagot vonultat fel, de festékfajták tekintetében is az akriltól, a zománcon át a körömlakkig széles a repertoár. fotó: Józsa Dénes Jeremy Thomas amerikai szobrász biomorfikus alakzatai kovácsolt lágy acélból készültek, de első pillantásra olyanok, mintha gumifigurák volnának. Van bennük valami popos karakter, Jeff Koons lufiállatkáit idézik fel számomra. Egyébként maga a művész az új-mexikói siva december

19 tagban él saját kohóval felszerelt műteremházában. Különleges technikája során sűrített levegővel fújja fel szobrait, amelyeket utána porlakkal von be. A londoni születésű, Franciaországban élő Matthew Tyson falemezei tépett szélű papírfecnikre apellálnak: mintha egy hajdan volt kollázs elkallódott részei kerültek volna újra elő. A belga művész, Willy Anthoons papírmunkáira emlékeztetnek abból a szempontból, hogy Tyson esetében is a tépések tónusértékükkel és formájukkal a kompozíció szerves részeit alkotják. A zürichi konkrétek második generációjához tartozó müller-emil vagy a frankfurti Ann Reder finom optikai intervenciókat használ alkotásain. Roy Thurston hosszúkás objektjei vagy Michael Post minimál reliefjei ütemként ritmizálják a teret. A wiesbadeni Heiner Thiel legújabb munkáinál a sötét tónusú, négyszögű, konkáv testek virtuális színtereket hoznak létre. Gál András falnak támasztott képei írásnyomokat őrző archaikus kőtáblákhoz hasonlók. Bill Thompson organikus formái élőlényszerűen tapadnak a falra. A kézzel faragott poliuretánra körülbelül húsz réteg egyedileg kevert autófesték fotó: Józsa Dénes A szín testet ölt című tárlat a németországi Koblenzbe, onnét pedig Utrechtbe megy tovább. A 16-ra szóló tervek szerint Los Angelesbe is eljutna az anyag, amely az út során minden állomáson helyi művészek munkáival is kiegészül. H AÁSZ ISTVÁN: Vertin II., 1999, fa, karton, akril, 70x100x cm J EREMY T HOMAS K OMATSU: Green, 14, kovácsolt lágyacél, porkabát, 56x82x56 cm E DUARD T AUSS: Akasztás, 12, poliuretán, pigment, 130x46x14 cm fotó: Józsa Dénes kerül. Jovánovics Tamás a színt rétegként kihajtva a térbe, a festészet tolvalyi értelemben vett tautologikus természetére világít rá, azaz a szín színt fed. A kiállítóterekben nincsenek képaláírások, feltüntetett művésznevek, még szignatúrák sem, hanem kinyomtatott, reprodukciókkal ellátott műtárgylista segítségével tájékozódhat az érdeklődő. A művek egymáshoz illeszkedése révén olyan vizuálisan tiszta és egységes tér keletkezett, amelyben a látogató a maga bőrén tapasztalhatja meg a szín térteremtő képességét. Az összkép szikár és aszketikus. Séta közben vagy egy-egy pontnál hosszabban elidőzve az alkotások elmélkedésre, szemlélődésre késztetnek. A kolostori hangulatot erősítik a kisméretű ablakok, a vastag falak, a kőkeretes ajtók, a mennyezet kazettái, a fal mentén körbefutó alacsony kőpad középkori ülőfülkéket behívó képzetei. Bár a művek esetében Josef Albers színtanára vagy más. századi elméletre lenne kézenfekvő hivatkozni valószínű a hely által keltett asszociációkból adódóan az itáliai trecento művészet üdeségét, komolyságát, színkultúráját juttatják az eszembe. fotó: Józsa Dénes december

20 L ÓSKA LAJOS Az ég és a föld között Földi Péter gyűjteményes kiállításról Tornyai János Múzeum, Hódmezővásárhely, 14. XI II. 15. F ÖLDI PÉTER: A négy fa kútja, 06 07, olaj, vászon, farost, 7x110 cm Földi Péter közel hetven alkotását tekinthetjük meg november végétől február közepéig Hódmezővásárhelyen a Tornyai János Múzeumban. Számos Földi-kiállítást láttam már, de ilyen nagyméretűre nem emlékszem. Az anyag is igen változatos: legtöbb az olajkép, de sok vizes páccal készült munka és négy bronz szobor is helyet kapott az összegző tárlaton. A rendezés csak utal a művészi pálya indulására, feltűnik néhány korai növényes, ágas (Botok, 1972), madaras (Tojó, 1977) kompozíció, de a kollekció gerincét az elmúlt húsz esztendőben készült, nagyméretű festmények képezik, illetve néhány korábbi kulcsmű, például a spirál alakú, napsárga és ragyogó fehér koloritú Nyitva van az aranykapu (1983) vagy az örvényt, küllős spirált formázó Vetésforgó ( ). fotó: Barabás Ferenc Földi Péternek a 70-es évek közepe óta öntörvényűen fejlődő, a naiv művészettől, a gyerekrajzoktól megihletett, az eltűnés előtt álló paraszti életformát mítosszá emelő intenzív fehér-kékvörös, újabban zöld és barna színvilágú festészete egyéni útnak tekinthető a modern magyar művészetben, akárcsak Samu Gézáé vagy Bukta Imréé. És a több mint négy évtizedes művészpálya ismeretében kijelenthetjük, hogy ez a piktúra egyre nemesebbé, kiérleltebbé válik az évek során. A kezdetektől nézve a pályáját, megállapíthatjuk, hogy nem kapcsolódik a korszak hivatalos művészetével szemben fellépő, az egyetemes művészeti irányzatokat a magyarba integráló neoavantgárd, elsősorban konceptuális törekvésekhez, de távol tartja magát a kor hivatalos expresszív és naturalista vonulatától is. Nem befolyásolta stílusát sem a 80-as évek new wave-je, sem az ezredforduló új figurativitása. Egyéni hangú lokális piktúrát művel tehát, amely, noha direkt módon nem kötődik az egyetemes stílusirányzatokhoz, sajátos formavilágával gazdagítja azt. Irodalmi példával élve, kifejezésmódja leginkább az évtizedek óta népszerű dél-amerikai mágikus realista irodalomhoz hasonítható. Mindezt természetesen többen is leírták már, sőt jómagam is megfogalmaztam, de nem árt újból és újból megismételni, ugyanis az ő és az övéhez hasonló életművek határozzák meg művészetünk egyéni karakterét december