Testületi hírek november 19-i testületi ülésünkön az alábbi döntések születtek:
|
|
- Anikó Szabóné
- 5 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 2019. november Testületi hírek november 19-i testületi ülésünkön az alábbi döntések születtek: 1. Testületünk döntött arról, hogy a Zrínyi utcai árok beruházást az utca teljes hosszában megvalósítja, s rendelkezésre álló források esetén az utca páros oldalán is kialakítjuk az árokburkolást. Ezzel kapcsolatban keressük a pályázati lehetőségeket. 2. A képviselők döntöttek arról, hogy a Petőfi utcai aszfaltozás befejezését a következő év tavaszára toljuk. 3. Önkormányzatunk a Magyar Falu programra beadott pályázatai közül az egyiken nyert, így közel 5 millió forintot fordíthat az óvoda udvar játékeszközeinek fejlesztésére. Másik pályázatunk forráskimerülés miatt tartaléklistára került, így a Zrínyi utcai aszfaltozási munkák csúszást szenvednek. A tartaléklistán lévő pályázatok újabb források átcsoportosítása esetén támogathatók. 4. Testületünk döntött arról, hogy 50 eft -al támogatja a szülők-nevelők jótékonysági rendezvényét, Mikulásra minden óvodásunk csomagot kap, s az iskolának vásárlunk 10 db micro-bit-et, melyet a gyerekek a programozás tanulásában tudnak hasznosítani. Ez utóbbi költsége összesen 70 eft. 5. Képviselőin úgy döntöttek, hogy vizsgáljuk meg egy családi bölcsőde kialakításának lehetőségét. Ezzel kapcsolatosan önkormányzati ingatlan rendelkezésre áll a Szabadság utcában, s a bölcsőde kialakítására pályázni is tudna önkormányzatunk. Az igények felmérését hamarosan megkezdjük. 6. Testületünk döntött a szociális tűzifa igényekről is. Sajnos az idei évben a keretünk nagyon lecsökkent, ezért úgy döntöttünk, hogy a megnyert 48 m3-hez még 12 m3 fát vásárlunk, s ezt osztjuk szét. Az érintetteket hamarosan tájékoztatjuk. A fát decemberben fogjuk kihordani. 7. Tisztelt Lakosok! Önkormányzatunk és a Német Kisebbségi Önkormányzat közmeghallgatást tart. Ideje: december Helye: IKSZT terme. (önkormányzat tetőtere) Minden érdeklődőt szeretettel várunk!
2 2 Bikali Újság november Elérhetőségek Kőműves József polgármester fogadóóra: hétfőn óráig Más elfoglaltság esetén a fogadóóra elmarad. Ezért szíves elnézésüket kérjük! Maisch Norbert alpolgármester mnorbert76@fre .hu Mázsár Réka képviselő Kiss Tibor képviselő Feller Henrik képviselő POLGÁRMESTERI HIVATAL DOLGOZÓI dr. Markó Gábor, jegyző Bikal: Egyházaskozár: /13-as mellék Bognár-Papp Zsuzsanna, ig. előadó Jurasits Gyöngyi, adóügyi e Ügyfélfogadás: Hétfő-Csüt.:, 8-16 Péntek: 8-12 Pénztári nyitva tartás: Hétfő: 8-15:30 Péntek: 8-11 Felhívás A évi téli rezsicsökkentés alapján gázpalack cserére jogosultak figyelmét felhívjuk, hogy december 15-én lejár az átvételi határidő! Kérjük ez időpont előtt mindenki cserélje ki palackját, aki eddig még nem tette meg!
3 3 Bikali Újság november Tájékoztató A Baranya Megyei Kormányhivatal által működtetett kormányablak busz a következő időpontokban és helyszíneken várja az ügyfeleket a Komlói Járási Hivatal illetékességi területén: december 09. (hétfő) Bikal (Polgármesteri Hivatal, Zrínyi M. utca 2.) Egyházaskozár (Civilek Háza, Tinódi u. 2.) A kormányablak buszban - a korábban már megszokott ügysegédi szolgáltatások (ápolási díj, időskorúak járadéka, aktív korúak ellátása, közgyógyellátás) mellett - lehetőség van például a személyazonosító igazolvánnyal, lakcímkártyával, útlevéllel, vezetői engedéllyel kapcsolatos ügyintézésre, ügyfélkapu-regisztrálásra is. A speciális járműben két munkaállomás, ezekhez kapcsolódóan beépített fényképezőgép, nyomtató és szkenner teszi lehetővé a helyben történő ügyintézést. Az ügyintézést tapasztalt kormányablak szakügyintéző, valamint települési ügysegéd segíti. A busz akadálymentesített, így mozgássérült ügyfelek fogadására is alkalmas. A kormányablak buszon bankkártyával történő fizetés biztosított. Felhívjuk a figyelmet, hogy elkészült okmányok átvételére, illetve gépjárművekkel kapcsolatos ügyintézésre továbbra is csak a kormányablakokban tudunk lehetőséget biztosítani. Tisztelettel: dr. Hessz Gabriella járási hivatalvezető Eladó K a r á c s o n y f á n a k v a l ó l u c - é s e z ü s t f e n y ő k e l a d ó k B i k a l o n! Méret: 70 cm-től 2.5 méterig! Igény szerint akár most is foglalhatóak, kérésre házhozszállítást is vállalok. Érdeklődni a 06-30/ as telefonszámon lehet Maisch Norbertnél.
4 4 Bikali Újság november Az iskola hírei "Hangoló" zenés színház Márton-napi készülődés: sülnek a liba linzerek Közeleg a tél...
5 5 Bikali Újság november Az óvoda hírei Az óvoda novemberi programjai: Hangoló - zenés színház az iskolával közösen a könyvtár támogatásával Márton napi délután az óvodában, közös lampionos felvonulás az iskolások meghívására Egészséghét keretében fogászati szűrővizsgálat Alma Együttes koncert az iskola meghívására Egyházaskozáron a Szárászi Önkormányzat támogatásával. Kerekes Kata védőnővel az Egészséghét keretein belül óvodai elsősegélynyújtó foglalkozás. Játékos gyógytestnevelés. (Nagy Zsanett) , ,22. Fogadóóra Barkácsdélután a szülőkkel Köszönjük mindenkinek, akik felajánlották segítségüket programjaink megvalósításához! Külön köszönet az oviba érkezett ruhákért, szaloncukorért és játékokért! Már nagyon várjuk a Mikulást és hangolódunk az Adventi időszakban a közelgő Karácsonyi ünnepre. IDÉN IS VÁRJUK BIKALON AZ ÁTVÁLTOZTATOTT CIPŐSDOBOZOKAT! MENNYI SZERETETET TUDSZ BECSOMAGOLNI EGY CIPŐSDOBOZBA? Legyél te is karácsonyi angyal, aki örömet visz egy gyermeknek! Keress egy jó állapotban lévő, üres cipősdobozt. A cipősdobozt töltsd meg ajándékokkal az alábbi szempontok szerint: Játékok: kisautók, labdák, babák, plüssállatok. Iskolai eszközök: tollak, ceruzák, számológépek, zsírkréta, kifestők, jegyzettömbök. Higiéniai eszközök: fogkefe, fogkrém, szappan, fésű. Egyéb: cukorkák, nyalókák, rágó, napszemüveg, pólók, játék ékszerek, hajgumik, óra stb. Az elkészült ajándékcsomagot csomagold be színes csomagolópapírral. A doboz tetejét, átlátszó cellux ragasztószalaggal, vagy erős zsineggel gondosan rögzítsd le, hogy a csomag a szállítása közben szét ne essen! Végül a doboz tetejére jól látható módon írd rá, hogy az ajándék milyen korú és nemű gyermek számára készült, pl. így: fiú 12 vagy lány 8. LEADÁS: DECEMBER 15-ig Percz Lídiának, Mühlbertné Gärtner Tímeának, akik vállalják, hogy a csomagokat a begyűjtő helyre eljuttatják.
6 6 Bikali Újság november
7 7 Bikali Újság november Egyházi hírek KATOLIKUS EGYHÁZ Szent Anna templom EVANGÉLIKUS EGYHÁZ Szentmisék: vasárnap: 08:00 szerda: 17:00 Elérhetőségek: Istentisztelet: A hónap 1. vasárnap: A hónap 3. vasárnap: Elérhetőségek: 14 órakor 11 órakor Csibi Imre plébános: Studer Zsófia: Koskai Erzsébet lelkész: , Anyakönyvi hírek Születés Elhalálozás Eppel Kinga nem volt Eppelné Kovács Enikő és Eppel Gábor kislánya Mázsár Zsóka Mázsár Réka és Mázsár Zsolt kislánya Gratulálunk a szülőknek!
8 8 Bikali Újság november KÖZÉRDEKŰ TELEFONSZÁMOK MENTŐ: 104, TŰZOLTÓ: 105, RENDŐRSÉG: 107 ORVOSI RENDELŐ BIKAL H.,K.,CS.,P., : 8:00-11:30 SZe.: 13:00-16: FOGORVOSI RENDELŐ MÁGOCS Dr. Vass Edit bejelentkezés: ORVOSI ÜGYELET dombóvári kórház: H.,K.,Sz.,Cs.: 16-tól másnap 8 óráig. Ünnepeken a hétvégi rend szerint. Gyermek ügyelet: munkaszüneti napokon 8-16 óráig. FALUGAZDÁSZ - Mágocs Művelődési Ház Bandl Zsolt, tel.: ügyfélfogadás: Hétfő, Szerda 8-16:30 között KÖRZETI MEGBIZOTT RENDŐR Müller György szolgálati tel.: Komló: SZOCIÁLIS ÉTKEZTETÉS BIKALON Piszkor Istvánné, Gyöngyi POSTA BIKAL OKMÁNYIRODA KOMLÓ Városháza tér VÍZ HIBABEJELENTÉS (0-24) ÜGYINTÉZÉS 7300 Komló, Kossuth L. u. 9. telefon: 72/ ; 72/ EON ÁRAM- HIBABEJELEN.: EON GÁZ- HIBABEJELEN.: KÖZVILÁGÍTÁS HIBABEJELEN.: MUNKAÜGYI KÖZPONT Mágocs Művelődési Ház minden hónap első keddjén 8 12 óra között FÖLDHIVATAL KOMLÓ Berek u. 3. Tel.: KÉMÉNYSEPRÉS 1818/ 9menü/ 1pont ÉPÍTÉSÜGYI HATÓSÁG Komló, Városháza tér 3. telefon: ügyfélfogadás: hétfő, szerda 8:00-16:00 A BIKAL NONPROFIT KFT SZOLGÁLTATÁSAI szennyvízszippantás: (ezek az árak csak Bikalon érvényesek) lakossági: 3.300Ft, közületi: Ft (bankszámlaszám: ) utánfutó bérleti díj:2.200ft/nap sörpad garnitúra bérleti díj: 1 garnitúra (2 pad, 1 asztal) 500Ft/nap ÜGYFÉLFOGADÁS: Munkanapokon: 8:00-12:00 Tel.: Bogyay Gábor ügyvezető: GUMISZERELÉST, CENTÍROZÁST ÉS DEFEKTJAVÍTÁST VÁLLALOK SZÁMÍTÓGÉPES MOTOR-DIAGNOSZTIKA!! Kübler István, autószerelő Bikal Ifjúság utca 37. TEL.: Tiny Aprócikk Bolt Kapható cikkek: háztartási termék, ajándék áru, játék, művirág, vegyi áru, háztartási papír, papír-írószer, csomagoló papírok, hobbiállat eledel és felszerelés, ruházat cipő rövidáru, szerszámok, festékek, zár-vasalat kötőelem, édesség, szezonális termékek. Névre szóló egyedi fa termékek rendelhetők. Bikal, Rákóczi u. 8. Tel.: Vegyesbolt Hild Gáspárné Ifjúság Presszó Wieder Csaba DJP Pont és a könyvtár nyitvatartása H., K., Sz.,Cs: 12:00-16:00 P.: 8:00-12:00 Egyedi ruhák készítése és egyéb ruhajavítások (cipzár, felvarrás stb.) rövid határidővel! Dömötör Erika - női szabó (számlaképes) tel.: Méterfa kuglizást vállalok szalagfűrésszel! Emellett gépi kaszálás és rendsodrózás is rendelhető. Fekete József egyéni vállalkozó (számlaképes) tel.: Bikal Község Önkormányzatának havonta megjelenő információs kiadványa. A megjelentetni kívánt híreket, hirdetéseket, közérdekű információkat, az újsággal kapcsolatos észrevételeiket a következő címre várjuk: bikaliujsag@fre .hu anyagleadási határidő: december 15. Megjelenik 300 példányban a lap ingyenes. Szerkesztő: IKSZT, Nyomtatás: Basámi Kft. Dombóvár A megjelenő cikkek tartalmáért a kiadó nem vállal felelősséget!
Beköszönő. Áldott, békés ünnepeket kívánunk minden bikali lakosnak! Felhívás
2018.december Beköszönő A szeretet, mit balgán tékozoltnak hittünk, mit egész évben szakadatlan vetettünk s vittünk már megeredt és hajtott virágot az emberben, s csokorszám hull vissza ránk most, így
H írek. Szívből köszönöm mindazok segítségét, munkáját, akik az idei Falunapunkat széppé tették! Studer Imre polgármester. www.bikal.
Bikali Újság 2014. augusztus Horváth Piroska Jövendő Zizzen a létünk aranykalászon, érik a hitünk búzaszemekben - mézízű remény fonott kalácson, bíborszín nedű - fut az erekben. Vágyaink kelyhén harmatcsepp
T estüle ti Hírek. Mindenkit szeretettel várunk az idei Falunapra! Részletek a 2. oldalon. Studer Imre polgármester. www.bikal.hu. 2014.
Bikali Újság 2014. június Reviczky Gyula Nyári dal...vadvirágokat szedek S kötözöm füzérbe. Vagy a fűben heverek, S felnézek az égre. S haja hopp! A madárral dalolok... Szép világ, te, jó napot! www.bikal.hu
Beköszönő. Testületi hírek
2019.január Beköszönő "Január jégpáncélt szorít az utakra, északi szeleknek dudáját fuvatja. Kéményünkben éjjel zúgnak, marakodnak, jégcsap-sárkányfogak harapják a holdat." Testületi hírek 1. A januári
Beköszönő. Testületi hírek szeptember er. Horváth Piroska: Szeptember sanzon
2018.szeptember er Beköszönő Horváth Piroska: Szeptember sanzon Réz-szín bross lett lehulló levélből, ezüst ékkő tüzes nyár hevéből, levélzörgés - ősz-karmester hangol - elbűvöl a szeptemberi sanzon...
Áldott, meghitt, friss kalács-illatú, gyertyafényes karácsonyi ünnepeket és egészségben, örömökben, sikerekben gazdag 2013-as évet kívánunk!
Bikali Újság www.bikal.hu 2012. december Dömötör Tibor: Karácsony Karácsonykor: Angyalok szállnak, Híradást hoznak, Béke jegyében, Élet fényében, Szentség lelkében, Hívők hitében, Krisztus képében Földön
Polgármester: Szöllősi József Ügyfélfogadási rendje: minden héten szerdán 8.00 12.00 13.00 16.00
Szajoli Polgármesteri Hivatal 5081 Szajol, Rózsák tere 1. Tel.: 56/446-000 Fax: 56/446-447 E-mail: titkarsag@szajolph.t-online.hu Polgármester: Szöllősi József Ügyfélfogadási rendje: minden héten szerdán
Beköszönő. Arany hintón jött a nyár, hintója már messze jár. Ezüst szánon jött a tél, erről dalol most a szél. Testületi hírek
2018.november Beköszönő Tordon Ákos: Őszi mondóka Arany hintón jött a nyár, hintója már messze jár. Ezüst szánon jött a tél, erről dalol most a szél. Testületi hírek 1. Önkormányzatunk döntött arról, hogy
november
Bikali Újság www.bikal.hu 2014. november Kedves Bikaliak! Az új testület nevében sok szeretettel köszöntöm önöket! Először is engedjék meg, hogy megköszönjem Önöknek azt, hogy az önkormányzati választásokon
www.bikal.hu 2013. január
Bikali Újság www.bikal.hu 2013. január Szabó Magda Január A tó beállt, a tó türelmes, bólint, ha a tél szól neki, ám a patak nem engedelmes, az fut, ha a fagy kergeti, s mikor fehér inát harapják a jég
Testületi hírek április
2019.április Testületi hírek 1. Bikal Község képviselőtestülete döntött arról, hogy az óvoda lapostetőjének szigetelését rendbe hozatja. A felújítás munkálataira a testület 675.000 Ft-ot fog fordítani
Bikali Újság. Beköszönő május
1 Bikali Újság www.bikal.hu 2018. május Beköszönő Nagyné Kiss Erzsébet: Tavaszt dúdoló Óh te szorgos magvető, harsány zöldre színező, virágszirmot pergető, fagyos telet kergető. Tavasz, te új, szent varázs,
ÖNKORMÁNYZATI KÉPÚJSÁG RÁBAPATY
ÖNKORMÁNYZATI KÉPÚJSÁG RÁBAPATY 1 XIV. ÉVF. 4. HÉT UTOLSÓ FRISSÍTÉS A TARTALOMBAN: 2019.01.27. Oldalszám: 82 2 FELHÍVÁSOK, KÖZÉRDEKŰ HIRDETMÉNYEK 3 Lakossági felhívás Értesítjük a lakosságot, hogy községünkben
Falukirándulás. Gépjárműadó. Hulladék elhelyezése. Művelődési ház és közösségi ház bérleti díj. Óvodai kezdőcsomag. Szelektív hulladék
Falukirándulás Tisztelt Lakosaink! Az idei falukirándulásra megfelelő létszámú résztvevő jelentkezett. Az úti cél: Pécs és környéke Időpont: 2017. 10. 07-08. (szombat vasárnap) Részvételi díj: 3.000,-
www.bikal.hu 2012. november
Bikali Újság www.bikal.hu 2012. november Csokonai Vitéz Mihály: November (részlet) Eljött már november didergő hónapja, Hideg szele a fák ágait megcsapja. Meghalva elhullnak a sárga levelek, Játszadoznak
Tordai Jolán: Karácsony
Bikali Újság www.bikal.hu 2015. december Tordai Jolán: Karácsony Zúzmarától terhes ágat Ringat kint a téli szél Bent aranyló sugarával Világít a gyertyafény. Karácsonyi pompájában Áll a szobám asztalán
Hasznos telefonszámok
Hasznos telefonszámok Feladatkörei Kistelek járási Hivatal Hatósági és Gyámügyi Osztály Szociális Ügyek A hatósági feladatok körében ellátja az ápolási díj, egészségügyi szolgáltatásra való jogosultság,
www.bikal.hu 2011. május
Bikali Újság www.bikal.hu 2011. május Kányádi Sándor: Májusi szellő Almavirággal futkos a szellő, akár egy kócos semmirekellő. Kócosnak kócos, de nem mihaszna, okot nem ád ő soha panaszra. Füttyöget olykor,
egyházaink Hírei KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK F REFoRMÁTuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK Egyházi búcsú szentmise és körmenet GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET
egyházaink Hírei KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK F gyóni KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉg A gyóni katolikus misék időpontja AugusztusbAn A következőképpen változik, szabadság miatt. augusztus 11-től szeptember 8-ig:
Bikali Újság. Beköszönő március. Jó, hogy látlak hóvirág, megkérdezem Tőled, mi hírt hoztál, mit üzensz
1 Bikali Újság www.bikal.hu 2017. március Beköszönő Zelk Zoltán: Hóvirág Jó, hogy látlak hóvirág, megkérdezem Tőled, mi hírt hoztál, mit üzensz erdőnek,mezőnek? Szedd a szárnyad szaporán, vidd a hírt madárka,
EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET szeptember HIT VALLÁS
2019. szeptember HIT VALLÁS EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG A GYÓNI KATOLIKUS PLÉBÁNIA SZEPTEMBER 15-TŐL ÉRVÉ- NYES MISERENDJE: hétfő, kedd, péntek 18.00 óra,
Képújság rovatai. Civil szervezetek, egyesületek hírei, Önkormányzati hírek. Kisebbségi Önkormányzati hírek, Közérdekű információk,
2017.07.11. Képújság rovatai Önkormányzati hírek Kisebbségi Önkormányzati hírek, Intézmények aktuális közleményei, Rendezvények, programok, Civil szervezetek, egyesületek hírei, Közérdekű információk,
december
Bikali Újság www.bikal.hu 2014. december Kedves Bikaliak! Mindenkinek kívánunk sikerekben gazdag, egészségben eltöltött boldog új évet! Bikal Község képviselő-testülete Testületi Hírek 1. Bikal Község
2340 Kiskunlacháza, Vörösmarty u. 3. tel: 06-20-569-7031
Közérdekű információk Kiskunlacházi Polgármesteri Hivatal Cím: 2340 Kiskunlacháza Kossuth Lajos tér 1. Tel./Fax: 06-24-519-830, 06-24-519-840 E-mail: pmhivatal@kiskunlachaza.hu dr. Répás József polgármester:
augusztus
Bikali Újság www.bikal.hu 2012. augusztus Tóth Bálint Augusztusi este Beköszönö Kedves Bikaliak! A rózsa lábujjhegyre áll, tárt pillákkal nézi a holdat. Alszik fészkén a jégmadár, fenyőn feketerigók szólnak,
www.bikal.hu 2014. február
Bikali Újság 2014. február "Soha a nőkről csúnyán ne beszélj, nincs oly alantas asszonyi személy, aki ne volna méltó tiszteletre: hisz asszony nélkül férfi nem születne. " (Pedro Calderón) www.bikal.hu
Áldott, Békés, Tavaszi Virágillatú Húsvétot kívánunk:
Bikali Újság www.bikal.hu 2012. március Bíró András Ez a Húsvét fák, virágok megzsendülnek, mintha húznák-vonnák őket, oly sebesen, gyorsan nőnek. fiatalok megszédülnek, összebújnak, sugdolóznak, szavakból
Majosháza Község Önkormányzatának Polgármestere
Majosháza Község Önkormányzatának Polgármestere 2339 Majosháza, Kossuth u. 34., Tel: 06/24-511-830, Fax: 06/24-511-831, E-mail: majoshaza@majoshaza.hu ELŐTERJESZTÉS Majosháza Község Önkormányzata Képviselő-testületének
BAJNAI KÉPÚJSÁG Utoljára frissítve: január 11.
Utoljára frissítve: 2017. január 11. NYITVA TARTÁS, ÜGYFÉLFOGADÁS A POLGÁRMESTERI HIVATAL ÜGYFÉLFOGADÁSI RENDJE HÉTFŐ: 8.00-12.00 12.30-15.30 KEDD: 8.00-12.00 12.30-15.30 SZERDA: 8.00-12.00 12.30-15.30
Fejér Megyei Kormányhivatal Bicskei Járási Hivatal TÁJÉKOZTATÓ A SZOCIÁLIS ELLÁTÁSOKAT ÉRINTŐ, 2015. MÁRCIUS 1. NAPJÁTÓL HATÁLYOS VÁLTOZÁSOKRÓL
TÁJÉKOZTATÓ A SZOCIÁLIS ELLÁTÁSOKAT ÉRINTŐ, 2015. MÁRCIUS 1. NAPJÁTÓL HATÁLYOS VÁLTOZÁSOKRÓL A pénzbeli és természetbeni szociális ellátások rendszere 2015. március 1-től jelentősen átalakul, a járási
Bikali Újság. Beköszönő február. Csorba Győző: Hó hívogató részlet
1 Bikali Újság www.bikal.hu 2017. február Beköszönő Csorba Győző: Hó hívogató részlet De jó volna, ha volna ha hó hullna halomba ha már fű sincs, levél se betakarna a tél mindent fehérbe. Hét álló nap
Nógrád Megyei Kormányhivatal Pásztói Járási Hivatal. Nógrád Megyei Kormányhivatal Pásztói Járási Hivatala. Hivatalvezető ügyfélfogadási időpontja:
Nógrád Megyei Kormányhivatal Pásztói Járási Hivatal A Nógrád Megyei Kormányhivatal Pásztó Járási Hivatala a Nógrád Megyei Kormányhivatal Kirendeltségeként működik. A Járási Hivatal törzshivatalának illetékessége
KÖZZÉTÉTELI LISTA nevelési év
KÖZZÉTÉTELI LISTA 2016-2017. nevelési év A nemzeti köznevelésről szóló törvény és annak végrehajtásáról rendelkező 229/2012. (VIII.28.) kormányrendelet alapján. Az óvoda megnevezése Székkutasi Líbor Ilona
2/6 oldal B i k a l i Ú j s á g november
Bikali Újság www.bikal.hu 2013. november Sándor Ernő Adventi hajnal Az ég alatt, a föld felett pusztítva jár a gyűlölet... Adventi hajnal zápora e csendes téli reggelen nyugodj meg fájó lelkemen. Adventi
11. Február 23-án a polgármester és a tagintézmény vezető (Knieszné Virág Gizella) részt vettek a Legyen esély! kistérségi fórumon Mágocson.
Bikali Újság 2011. március József Attila TAVASZ VAN! GYÖNYÖRŰ! Tavasz van, tavasz van, gyönyörű tavasz, A vén Duna karcsú gőzösökre gondol, Tavasz van! Hallod-e? Nézd, hogy karikázik Mezei szagokkal a
Cím: 2340 Kiskunlacháza Kinizsi u. 1. Tel.: Mobil:
Közérdekű információk Kiskunlacházi Polgármesteri Hivatal Cím: 2340 Kiskunlacháza Kossuth Lajos tér 1. Tel./Fax: 06-24-519-830, 06-24-519-840 E-mail: pmhivatal@kiskunlachaza.hu dr. Répás József polgármester:
RENDEZVÉNYNAPTÁR Dátum: Rendezvény: Helye: Szervező: Január. Február
RENDEZVÉNYNAPTÁR 2018. Dátum: Rendezvény: Helye: Szervező: Január Február Február 2. Farsangi hagyományok, szokások megismertetése, álarc készítés gyerekeknek Fekete Gólya Ház Bátáért Egyesület Február
Vas Megyei Kormányhivatal Szentgotthárdi Járási Hivatal elérhetőségei 9970 Szentgotthárd, Széll Kálmán tér 11.
Vas Megyei Kormányhivatal Szentgotthárdi Járási Hivatal elérhetőségei 9970 Szentgotthárd, Széll Kálmán tér 11. Hivatalvezető Dr. Orbán István Hivatalvezető Fsz. 7. 94/553-061 hivatal@szentgotthard.jaras.gov.hu
T Á J É K O Z T A T Ó
T Á J É K O Z T A T Ó 2013. január 1-jétől megkezdte működését a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Edelényi Járási Hivatala Székhelye: 3870 Edelény, Borsodi út 26. Szervezeti felépítése és címe:
KÖZZÉTÉTELI LISTA nevelési év. Az óvoda címe, elérhetősége 6821 Székkutas, Murgács Kálmán u. 20. Telefon: 06-30/
KÖZZÉTÉTELI LISTA 2017-2018. nevelési év A nemzeti köznevelésről szóló törvény és annak végrehajtásáról rendelkező 229/2012. (VIII.28.) kormányrendelet alapján. Az óvoda megnevezése Székkutasi Líbor Ilona
Nyilvántartási száma 1/2010
I. A kereskedő neve: címe: székhelye: Bakkancsos Istvánné 4534 Székely, Váci u. 13. 4534 Székely, Váci u. 13. Nyilvántartási száma 1/2010 cégjegyzékszám: statisztikai szám: 62198864 vállalkozói nyilvántartási
Szervezeti, személyzeti adatok
Szervezeti, személyzeti adatok 1. A közfeladatot ellátó szerv hivatalos neve, székhelye, postai címe, telefon- és telefaxszáma, elektronikus levélcíme, honlapja, ügyfélszolgálatának elérhetőségei 2. A
Zsombó Községi Önkormányzat Képviselő-testületének évi ülés- és munkaterve. Az ülésterv összeállításánál az alábbi szempontok érvényesültek:
Zsombó Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. évi ülés- és munkaterve Az ülésterv összeállításánál az alábbi szempontok érvényesültek: 1. Jogszabályok által kötelezően előírt napirendi pontok
Személyi igazolvány ügyintézés:
Személyi igazolvány ügyintézés: Elérhetőség 2457 Adony, Rákóczi u. 21. tel: 25/ 504-522 Ügyintézők: Erős Krisztina 25/504-522 11.m. Ügyfélfogadási idő Steiger Beatrix 25/504-522 16.m. Hétfő: 8:00-11:30,
Beköszönő. "Nem koronámat adom én, a szabadságért kevés, tudom, de ha röptömben felkiáltok, Egy kislány kék lepkét fogott.
Bikali Újság www.bikal.hu 2015. június Beköszönő Pinczési Judit NYÁRI DAL "Nem koronámat adom én, a szabadságért kevés, tudom, de ha röptömben felkiáltok, Egy kislány kék lepkét fogott. a hangom megül
KÖNYVTÁRAK AZ EMBERI KAPCSOLATOKÉRT Országos Könyvtári Napok 2013-ban október 7-13. Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Győr KÖNYVTÁRAK AZ EMBERI KAPCSOLATOKÉRT Országos Könyvtári Napok 2013-ban
PÁLFA KÖZSÉG POLGÁRMESTERI HIVATALA NYILVÁNTARTÁS
NYILVÁNTARTÁS A PÁLFA KÖZSÉG TERÜLETÉN KERESKEDELMI TEVÉKENYSÉGET FOLYTATÓKRÓL A dokumentum tartalma a 2011. május 10-én érvényes nyilvántartási adatoknak megfelelő. dr. Orova Dániel jegyző Pálfa Pékség
www.bikal.hu 2011. szeptember
Bikali Újság www.bikal.hu 2011. szeptember Tóth Árpád Őszi kérdés Jártál-e mostanában a csendes tarlón este, Mikor csillaggal ékes a roppant, tiszta tér, S nagy, lassú szekerek ballagnak haza, messze,
www.bikal.hu 2011. november
Bikali Újság www.bikal.hu 2011. november Szilágyi Domokos: Karácsony -részlet Mint szomjazónak a pohár víz, Úgy kell mindig e kis melegség, Hisz arra született az ember, Hogy szeressen és szeressék. S
Az Etyeki Nyelvoktató Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola eseménynaptára 2014-2015
Az Etyeki Nyelvoktató Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola eseménynaptára 2014-2015 2014. SZEPTEMBER 1. h. 8.00 Tanévnyitó, szülői ért. 1. osztályok, (pótbeiratkozás műv. isk.)
KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KORMÁNYHIVATAL KORMÁNYMEGBÍZOTT
KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KORMÁNYHIVATAL KORMÁNYMEGBÍZOTT Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal átmeneti ügyfélfogadási rendje 2013. augusztus 21-24. közötti időszakra A hivatal központi elérhetőségei
Különös közzétételi lista
Különös közzétételi lista Szervezeti adatok Intézmény megnevezése, címe Nagyasszonyunk Katolikus Óvoda Általános Iskola és Gimnázium Intézmény OM azonosítója 027743 Óvoda elérhetőségei Telefon:06 78462
Zsombó Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2013. évi ülés- és munkaterve. Az ülésterv összeállításánál az alábbi szempontok érvényesültek:
Zsombó Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. évi ülés- és munkaterve Az ülésterv összeállításánál az alábbi szempontok érvényesültek: 1. Jogszabályok által kötelezően előírt napirendi pontok
Az ülés helye: Többfunkciós Közösségi Ház helyisége Vigántpetend, Kossuth u.32.
Vigántpetend község Önkormányzata Képviselő-testülete 8293. Vigántpetend, Kossuth u. 32. Szám: 119-5/2013. J e g y z ő k ö n y v Készült: Vigántpetend község Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. április
Dunavecse Város Önkormányzat Képviselő Testületének. 2013. évi M U N K A T E R V E
Dunavecse Város Önkormányzat Képviselő Testületének 2013. évi M U N K A T E R V E 2013. január 30. (szerda) 15 óra 2.) Javaslat a városi rendezvények, ünnepségek előkészítésére vonatkozó elképzelések pontosítására,
Lábatlan Város Polgármesterétől 2541 Lábatlan, József A. út 60. Tel.:
Lábatlan Város Polgármesterétől 2541 Lábatlan, József A. út 60. Tel.: 517-500 21-2/2009. M E G H Í V Ó a képviselő testület ülésére Lábatlan Város Önkormányzati Képviselő Testületét a módosított 1990.
HERÉD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT 2014. ÉVI MUNKATERVE
HERÉD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ - TESTÜLETÉNEK 2014. ÉVI MUNKATERVE 1 MUNKATERV 2014. év Heréd község Képviselő-testületének 2014. évi munkaterve 1. 2014. január 27. (hétfő) 17 óra Együttes ülés Nagykökényes
2012. 12. 13-án, csütörtökön véradás lesz a művelődési házban. 9 órától délután 4 óráig tart a véradás.
December 12. 17.00 órakor kiállítás megnyitó a művelődési házban: Takács Gabriella kézműves, szövő szakember kiállítása. Megnyitja: Adorjáni Endre (20 éves a bátaszéki rajztagozat keretében) 2012. 12.
XIV. számú előterjesztés
A határozat elfogadásához minősített többség szükséges! XIV. számú előterjesztés Őcsény község képviselő-testületének 2009. december 16.-án, 17-órakor megtartandó ülésére 2010. évi munkaterv Előterjesztő:
Bakonyszentlászlói Szent László Óvoda. Különös közzétételi lista
Bakonyszentlászlói Szent László Óvoda Különös közzétételi lista A kormány 229/2012 (VIII. 28.) kormányrendelete a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról 23. -a értelmében az alábbi adatokat
egyházaink HÍrei katolikus egyházközségeink F református egyházközségeink hit vallás GyóNi katolikus egyházközség AlsóDABAsi katolikus egyházközség
hit vallás katolikus egyházközségeink F GyóNi katolikus egyházközség miserendünk: hétfő, kedd, péntek, szombat 17.00 óra vasárnap: Szőlők 9.00 óra, Gyón 11.00 óra Nagyböjt péntekjein 16.15 órától keresztúti
Zsombó Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének évi ülés- és munkaterve
Zsombó Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. évi ülés- és munkaterve Az ülésterv összeállításánál az alábbi szempontok érvényesültek: 1. Jogszabályok által kötelezően előírt napirendi pontok
JEGYZŐKÖNYV. Készült: Bezi Község Német Kisebbségi Önkormányzata Képviselő-testületének 2009. november 19-én 17:00 órakor megtartott üléséről.
Bezi Község Német Kisebbségi Önkormányzatának Elnökétől 9162 Bezi, Szabadság u 59. 4/2009. JEGYZŐKÖNYV Készült: Bezi Község Német Kisebbségi Önkormányzata Képviselő-testületének 2009. november 19-én 17:00
ÚJ ROVAT AZ ÜGYVÉD VÁLASZOL ÖNKORMÁNYZATI HÍREK. Elvetették a fűmagot HIRDETMÉNY. A kötelező tüdőszűrés átalakulása
Tisztelt Nyíracsádiak! Dr. Nagy János polgármester kezdeményezésére lapunk új rovatot indít Az ügyvéd válaszol címmel. Polgármester úr és jegyző asszony a heti ügyfélfogadások alkalmával számos olyan lakossági
GÖNYŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE
GÖNYŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE MUNKATERV 2019. 1/10 Gönyű Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2019. évi rendes üléseinek tervezett időpontjai: 2019. február 7. (csütörtök) 16:00
Bezi Község Német Kisebbségi Önkormányzatának Elnökétől 9162 Bezi, Szabadság u 59. JEGYZŐKÖNYV
Bezi Község Német Kisebbségi Önkormányzatának Elnökétől 9162 Bezi, Szabadság u 59. 4/2011. JEGYZŐKÖNYV Készült: Bezi Község Német Kisebbségi Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. november 10-én 17:30
Kedves Bikaliak!
Bikali Újság 2012. október www.bikal.hu Tamási Lajos: Piros a vér a pesti utcán (részlet) A háromszín-lobogó mellé tegyetek három esküvést: sírásból egynek tiszta könnyet, s a zsarnokság gyűlöletét s fogadalmat:
Programajánló. Idopontváltozás! Idopontváltozás! Márton-napi Dínom-dánom. Adventi gyertyagyújtás. Örökzöld Nyugdíjas klub találkozója
XVI évfolyam - 11 szám 2015 November Programajánló óvoda, iskola, ápolóotthon, Tompaháti Közösségi Tér karácsonyi műsora, az estet a Szegedi Miniszínház műsora zárja Hozzon egy díszt a falu karácsonyfájára!
Öttömös Község. Képviselő-testületének. 2012. évi MUNKATERVE
Öttömös Község Képviselő-testületének 2012. évi MUNKATERVE A KÉPVISELŐTESTÜLET ÜLÉSEINEK HELYE, IDEJE, NAPIRENDJEI A Képviselő-testület üléseire meghívottak a képviselőkön kívül a Szervezeti és Működési
2019. július HIT VALLÁS EGYHÁZAINK HÍREI
2019. július HIT VALLÁS EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG MISEREND A NYÁRI IDŐSZAKBAN: hétfő, kedd, péntek 18.00 óra, szombat 19.00 óra, vasárnap 9.00 óra (Dabasi-szőlők),
március
Bikali Újság 2013. március Juhász Gyula: Húsvétra www.bikal.hu Beköszönö Köszönt e vers, te váltig visszatérő Föltámadás a földi tájakon, Mezők smaragdja, nap tüzében égő, Te zsendülő és zendülő pagony!
POLGÁRMESTERI HIVATAL
POLGÁRMESTERI HIVATAL ELÉRHETŐSÉGEK: H-5650 Mezőberény, Kossuth tér 1. /Városháza épülete/ Telefon: +36 (66) 515-515 FAX: +36 (66) 515-503 E-mail: info@mezobereny.hu Általános ügyfélfogadási rend: Hétfő:
XIV évfolyam - 12 szám 2013 December Meghívó Programajánló Az Örökzöld Nyugdíjas Klub meghívja klubtagjait 2013 december 18-án 16 órai kezdettel Karácsony és Névnapok ünneplésére a Dr Brusznyai Árpád Művelődési
KATolikus egyházközségeink F
2019. február hit vallás Egyházaink hírei KATolikus egyházközségeink F Gyóni KAToliKUs Egyházközség miserendünk: hétfő, kedd, péntek szombat 18.00 óra (Gyón), vasárnap 9.00 (Dabasi-szőlők), 11.00 (Gyón)
BAJNAI KÉPÚJSÁG Utoljára frissítve: 2015. június 15.
Utoljára frissítve: 2015. június 15. MŰSOROK Tisztelt Nézők! A Képújság műsorán A Magyar Viselet Ünnepén készült felvételt láthatják. Időpont: 2015. június 22. (hétfő) 19.00 óra Bárándi Zoltán szerkesztő
december
Bikali Újság 2011. december Major Tímea (4.oszt.) Karácsony este - részlet Karácsonyfa dísze csillog gyertyafényben, megterített asztal, tele süteménnyel. www.bikal.hu Beköszönö Felcsendül a csengő, a
KÖZZÉTÉTELI LISTA OKTÓBER 1.
KÖZZÉTÉTELI LISTA 2018. OKTÓBER 1. Aktív pedagógusok munkakör szakképzettség létszám tanító tanító 11 angol műveltségi terület 1 ember- és társadalom műveltségi terület 1 ének műveltségi terület 6 fejlesztő
Bikali Újság. Beköszönő június. Kányádi Sándor: Májusi szellő
Bikali Újság www.bikal.hu 2016. június Beköszönő Kányádi Sándor: Májusi szellő Almavirággal futkos a szellő akár egy kócos semmirekellő Kócosnak kócos de nem mihaszna, okot nem ádő soha panaszra. Meghintáztatja
E l ő t e r j e s z t é s
E l ő t e r j e s z t é s Nyúl Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. november hó 29. nap ülésére Tisztelt Képviselő-testület! A képviselő-testület az egészségügyi alapellátások körzeteinek
Utolsó tanítási nap: június 14. péntek Első félév vége: január 25. péntek Félévi értesítők kiosztása: február 1.
5. A tanév helyi rendje Tanítási napok száma: 181 Első tanítási nap: 2018. szeptember 3. hétfő Utolsó tanítási nap: 2019. június 14. péntek Első félév vége: 2019. január 25. péntek Félévi értesítők kiosztása:
A szerkesztôség e-mail címe: kultura.derekegyhaz@gmail.com Telefon: 06 20/258-55-11 december 14. (péntek) 18:00 Derekegyházi Horgász Egyesület taggyűlése Könyvtár TOP lista - november 1. Kristin Cashore:
Kedves Bikaliak!
Bikali Újság 2014. március Devecsery László Pitypang "Hajlítom kezem, ujjaim, gömböt formálok csendesen. Pitypangra pillantok kedvesen. Játékát utánzom szelíden: ujjaim nyitom: el nem szállnak Pitypangra
A Medgyesegyházi Varázserdő Óvoda közzétételi listája a 2018/2019-es nevelési évben
A Medgyesegyházi Varázserdő Óvoda közzétételi listája a 2018/2019-es nevelési évben A Kormány A nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról szóló 229/2012. (VIII.28.) rendelete szabályozza a nevelési
egyházaink hírei KAtolIKus egyházközségeink F GyónI evangélikus GyüleKezet református egyházközségeink
2019. június hit vallás egyházaink hírei KAtolIKus egyházközségeink F GyónI KAtolIKus egyházközség miserend a nyári időszakban: hétfő, kedd, péntek 18.00 óra, szombat 19.00 óra, vasárnap 9.00 óra (dabas-szőlők),
Felnőtt háziorvosok rendelési ideje
Felnőtt háziorvosok rendelési ideje 2018. 11. 01. Körzet -szám Orvos neve, címe 1. Dr.Béres Katalin Hb.Korpona u. 2. Tel: 220-027/3-as 2. Dr.Czirják Ferenc Hb.Szondi Gy. u.3. Tel: 561-225 3. Dr.Jánovszky
Balajt Község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormányzat@balajt.hu
Balajt Község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormányzat@balajt.hu 6-7/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balajt Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. április 29. napján
KISTOKAJ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK évi M U N K A T E R V E
KISTOKAJ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2017. évi M U N K A T E R V E 2 2017. január 30. (hétfő) 14.30 óra 1./ A Képviselő-testület 2017. évi munkatervének megtárgyalása 2./ Aktuális ügyek,
2014 év. Környezettisztasági hét
2014 év Környezettisztasági hét 2014. 04.10. Évek óta hagyományos program áprilisban a Kőszár-hegymenet, melyet egy takarítási akció előz meg. A környezettisztasági hét célja településünk szebbé tétele,
2015 ŐSZÉN LOMTALANÍTÁSI AKCIÓ SZOLNOKON!
NHSZ Szolnok Közszolgáltató Nonprofit Kft. - NHSZ Zounok Zrt. 2015 ŐSZÉN LOMTALANÍTÁSI AKCIÓ SZOLNOKON! Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata megbízásából a közszolgáltatás keretében ingyenes LOMTALANÍTÁSI
NYILVÁNTARTÁS a bejelentéshez kötött kereskedelmi tevékenységrõl
Rábakecöl Község Önkormányzata... önkormányzat megnevezése NYILVÁNTARTÁS a bejelentéshez kötött kereskedelmi rõl A nyilvántartás vezetése a 210/2009. (IX.29.) Korm. rendelet 6. (1) bekezdése alapján kötelezõ.
Látnivalók, múzeumok, egyéb szolgáltatók nyitva tartásai Szilvásváradon
Látnivalók, múzeumok, egyéb szolgáltatók nyitva tartásai Szilvásváradon Szilvásvárad Állami Erdei Vasút: Október 31-ig naponta, az 1 -es jelzésű vonatok indulnak a Szalajka-völgybe: 10:30, 11:30, 13:00,
J e l e n t é s. Kékkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének február 12-i nyilvános ülésére
J e l e n t é s Kékkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. február 12-i nyilvános ülésére Tárgy: Jelentés a lejárt határidejű képviselő-testületi határozatok végrehajtásáról. Előterjesztő:
Vegyes háziorvosi körzetek
Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2017./I.27./ számú rendelete a vegyes háziorvosi, vegyes fogorvosi és védőnői körzetekről Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete
RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS
Hónap Február Rendezvény megnevezése 08. Katolikus bál 15. KISZE báb égetés Alapítványi Ház Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám 15. Ovis farsang 22. Zenés farsangi készülődés Dohóczki Mónika
ELŐTERJESZTÉS Tájékoztató a roma referensi tevékenységről
ELŐTERJESZTÉS Tájékoztató a roma referensi tevékenységről 1. előterjesztés száma: 191/2017 2. előterjesztést készítő személy neve: Dankó Anikó 3. előterjesztést készítésében közreműködő személy neve: -
HIVATALOK NAPJA. 2013. november 28. BARANYA MEGYEI KORMÁNYHIVATAL P R O G R A M MEGYEI KÖZPONTI RENDEZVÉNYEK
HIVATALOK NAPJA 2013. november 28. BARANYA MEGYEI KORMÁNYHIVATAL P R O G R A M MEGYEI KÖZPONTI RENDEZVÉNYEK Helyszín: Baranya Megyei Kormányhivatal Pécs, József Attila utca 10. 10.00 Dr. Hargitai János
A RÖSZKEI SZENT ANTAL PLÉBÁNIA HAVONTA MEGJELENŐ LAPJA
IX. évf. 1. szám (100) 2011. December A RÖSZKEI SZENT ANTAL PLÉBÁNIA HAVONTA MEGJELENŐ LAPJA Tartalomból: Miseszándékok 2. old. Részlet: Rainer Maria Rilke: Történetek a Jóistenrıl 3. old. E gy ház kö
Csabaszabadi Szlovák Önkormányzat 2015. február 25-i határozatai
Csabaszabadi Szlovák Önkormányzat 2015. február 25-i határozatai 1/2015. (II.25.) SZKT határozat 3 igen, 0 nem és 0 fő tartózkodott A Csabaszabadi Szlovák Önkormányzat Képviselő-testülete ülésének jegyzőkönyv
KATolIKUS egyházközségeink F
KATolIKUS egyházközségeink F GyÓNI KATolIKUS egyházközség MiserenDÜnk: hétfő, kedd, péntek szombat 18.00 óra (Gyón) vasárnap 8.30 (Dabasi-szőlők), 10.30 (Gyón) Augusztus 21 24-ig a hétköznapi szentmisék