VERSENYTANÁCS Budapest, Alkotmány u Fax:
|
|
- Csenge Farkasné
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 VERSENYTANÁCS 1054 Budapest, Alkotmány u Fax: Vj-39/2004/20. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a Gazdasági Versenyhivatal által az AXEL Springer Magyarország Kft. eljárás alá vont ellen fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolása miatt indult eljárásban tárgyaláson kívül meghozta az alábbi h a t á r o z a t o t A Versenytanács az eljárását megszünteti. A határozat ellen nincs helye jogorvoslatnak. I n d o k o l á s I. A Gazdasági Versenyhivatal a Tpvt. 70. (1) bekezdése alapján hivatalból indított vizsgálatot annak megállapítására, hogy az eljárás alá vont vállalkozás, az általa a Baranya, Somogy és Tolna megyében megjelentetett Tempó című apróhirdetési újság a mai megjelenésben rovaton közzétett első oldalas adataival, - mely a lapszámban megjelent különböző típusú hirdetések darabszámát közölte a fogyasztók megtévesztésére alkalmas magatartást tanúsított-e.
2 2 II. 1) A cégbíróság által április 16-án bejegyzett eljárás alá vont vállalkozás kinek fő profilja a megyei napilapok kiadása hat megyében jelentet meg napilapokat. Az eljárás alá vont vállalkozás 1997-ben jelent meg a hirdetési lapok piacán, míg a vizsgálattal érintett térségben Baranya, Somogy és Tolna megye utolsó negyedévében lépett piacra. 2) Az apróhirdetési újságok piacát élénk verseny jellemzi. Fenti három megyében az eljárás alá vont vállalkozáson kívül további négy piaci szereplő van jelen, így a - hetente kedden és pénteken, A/3-as méretben, oldalas terjedelemmel, Ft/db fogyasztói áron megjelenő Bazár, - A hétfőn, szerdán és pénteken A/3-as formátumban 40 oldalon, 160 Ft/db fogyasztói áron (országosan terjesztett) Mai Hirdetés, - A naponta megjelenő országos terjesztésű 16 A/3-as oldalon megjelenő, 97.- Ft/db áru Expressz, valamint a - Hétfőtől csütörtökig A/3-as méretben megjelenő 24 oldalas Újpressz, melynek fogyasztói ára 95.-Ft/db. 3) Az apróhirdetési újságok piacán jelentős változás zajlott le az utóbbi évek során azáltal, hogy a nagyobb, tőkeerős vállalkozások hirdetési gyakorlata változott. A vállalkozások a nyomtatott sajtó helyett más, általuk szintén hatékonynak tekintett hirdetési formákat helyeztek előtérbe, így reklámhordozóként jelent meg az Internet, illetve emelkedett a saját rendezvényeken, illetve a szponzorálással összefüggésben kifejtett hirdetési tevékenység. 4) Az eljárás alá vont vállalkozás eljárásban vizsgált apróhirdetéseket tartalmazó kiadványa hetente egy alkalommal, pénteken kerül piacra A/3-as formátumban, oldalon, változó oldalterjedelemmel.
3 3 5) Baranya, Somogy és Tolna megye területén a Bazár c. hirdetési újság rendelkezik legnagyobb piaci részesedéssel, melyet az eljárás alá vont vállalkozás által kiadott újság követ. 6) A hirdetési újságokat igénybevevő fogyasztók két nagy csoportba oszthatók. Az egyik fogyasztói csoportnak minősülnek azok a vásárlók, akik a hirdetési újságban közölt információk alapján kívánnak eligazodni a piaci viszonyok között, míg más oldalról fogyasztóknak minősülnek azok a megrendelők, akik az áru számukra lényeges tulajdonságai ismeretében kívánnak dönteni arról, hogy hirdetéseiket mely újságban jelentetik meg annak érdekében, hogy az hatékonyan jusson el a hirdetéssel megcélzott fogyasztói csoportokhoz. 7) Az eljárás alá vont fenti megyékben megjelentett apróhirdetési újsága a mai megjelenésben rovaton az első oldalon közzéteszi, hogy az adott lapban a hirdetések tárgya szerinti bontásban hány darab hirdetés jelenik meg. A rovat pontosan közli a megjelent állás, ingatlan, jármű, továbbá az un. vegyes apróhirdetések számát. A lapban ténylegesen megjelenő hirdetések száma számszerűen nem feltétlenül felel meg a tényleges darabszámnak. III. 8) Az eljárás alá vont vállalkozás védekezésének előterjesztése mellett előadta, hogy eddig folytatott hirdetési gyakorlatán változtat, melyet az eljárás esetleges szünetelése esetén igazol. 9) Védekezésében előadta, hogy az állás témájú hirdetések tekintetében vétkesség nem terhelte, mert az adott lapszám megjelenésének időpontjára, a munkaügyi központok lemondták a hirdetést.
4 4 Az un. autós és ingatlanos hirdetési szám vonatkozásában az eltérést azzal magyarázta, hogy ezek a hirdetések felhívják a fogyasztók figyelmét az adott hirdetést megrendelő cég elérhetőségére, miáltal a fogyasztók által a lapban ténylegesen meg nem jelent ajánlatok is elérhetők. Az un. vegyes apróhirdetések vonatkozásában arra hivatkozott, hogy egy-egy apróhirdetés több különböző tárgyat is takar, miáltal a vegyes hirdetések több ezres -ként megjelent száma nem tekinthető túlzottnak. 10) Álláspontja szerint az eljárással érintett piacot országosnak kell tekinteni. Előadta továbbá, hogy a fogyasztók választását alapvetően az adott lap ismertsége határozza meg, mint lényeges árutulajdonság. Kifejtette azt az álláspontját is, hogy az ésszerűen eljáró fogyasztó nem az általa közölt hirdetési típusonkénti darabszám alapján dönt, hanem a hirdetések tartalmát veszi figyelembe összhangban a 9) pontban kifejtettekkel. IV. A vizsgálati jelentés jogsértés megállapítását indítványozta azzal, hogy a Tpvt ában írt jogszabályi feltételek fennállni látszanak, vagyis indokolt lehet az eljárás szünetelése. 11) A vizsgálati jelentés érdemben kifejtette, hogy földrajzi piacnak a három megye területe minősül, figyelemmel arra, hogy a vizsgált újság részesedése elenyésző az országos piacon a területi átfedéssel összefüggésben, nem vitatva azt az eljárás alá vonti törekvést, miszerint jogszerűen kívánja felhívni a figyelmet a hirdetési újságban megjelentetett különböző típusú hirdetések számára. Kifejtette, hogy a fogyasztók összehasonlítási lehetősége érdekében szükséges szétválasztani a közvetlen és közvetett elérhetőséget az esetben, ha az eljárás alá vont vállalkozás közölni kívánja az adott típusú hirdetések számát (autós és ingatlanhirdetések). Az un. vegyes tartalmú apróhirdetésekre nézve a vizsgálati jelentés kifejtette, hogy az esetben, amennyiben az eljárás alá vont vállalkozás a továbbiakban is meg kívánja jelölni az adott lapban megjelent ilyen típusú hirdetések számát, akkor hirdetésből kell
5 5 kiderülnie, hogy egy adott hirdetés hány tárgyat/szolgáltatást kínál, miáltal elkerülhető a közzétett apróhirdetések és a meghirdetett tárgyak fogalmának keveredéséből származó jogszerűtlen pontatlanság. 12) Az eljárás alá vont vállalkozás álláspontjával szemben a vizsgálati jelentés kifejtette, hogy az un. ésszerűen eljáró fogyasztótól nem várható el, hogy a részére az eljárás alá vont vállalkozás által pontosan megjelölt számokat veszi alapul döntésénél, annál is inkább, ha szükségletei kielégítése érdekében regionális hirdetési újságot választ, szemben az internetes keresés, vagy közvetítői szolgáltatások helyett, ezáltal jogosan olyan hozzáférési eszközt kíván vásárolni, mely közvetlenül tartalmazza a számára lényeges információkat. V. A Tpvt. 8. (1) bekezdése szerint tilos a fogyasztóknak a gazdasági versenyben való megtévesztése. Az eljárás alá vont vállalkozás hirdetési tevékenységét a vizsgálati jelentésben megjelölt kínálati piacon fejtette ki, így magatartása vonatkozásában a Tpvt. 8. (1) bekezdésében írt törvényi feltétel a magatartásnak a gazdasági versenyben való kifejtése fennáll. Megjegyzi a Versenytanács, hogy az esetben, ha a földrajzi piac szélesebb körben kerülnek meghatározásra, mint az a vizsgálati jelentésben szerepel, ez nem csökkentené az eljárás alá vont vállalkozás magatartásának piaci súlyát, sőt éppen annak növelésére lenne alkalmas, a földrajzi piac határának kitágítása folytán, függetlenül attól, hogy csökkenne az eljárás alá vont vállalkozás piaci részesedésének aránya. A Tpvt. 8. (2) bekezdése szerint a fogyasztók megtévesztésére alkalmas magatartásnak minősül, ha valamely vállalkozás az áru lényeges tulajdonsága tekintetében valótlan tényt, vagy valós tényt megtévesztésre alkalmas módon állít, vagy az áru lényeges tulajdonságairól bármilyen más megtévesztésre alkalmas tájékoztatást ad.
6 6 A versenyjogi felelősség megállapításához arra van szükség, hogy a bekövetkezett jogsértő állapot okozati összefüggésben legyen az adott vállalkozás magatartásával. A rendelkezésre álló adatok alapján az okozati összefüggés hiánya nem állapítható meg. Az a körülmény, hogy valamely jogellenes magatartás az adott vállalkozásnak felróható-e, a jogellenesség szempontjából nem vehető figyelembe, ennek értékelésére bírság kiszabása esetén a bírság összegének meghatározása körében van lehetőség. Fentiek következtében a Versenytanács független az eljárás alá vont vállalkozás előadásától nem találta megállapíthatónak a rendelkezésre álló adatok alapján, hogy az állás témájú hirdetésekre vonatkozó, megtévesztésre alkalmas adatközlés ne lenne jogellenes. Egyetért a Versenytanács a vizsgálati jelentésben kifejtett állásponttal az un. autós és ingatlanos hirdetések vonatkozásában közölt számadatok tekintetében is. Versenyjogilag nem vitatható önmagában az az eljárás alá vonti gyakorlat miszerint éppen annak illusztrálására, hogy milyen nagyságrendben jelennek meg nála különböző típusú hirdetések ezekről informálja a fogyasztókat, annak érdekében, hogy illusztrálja azt, miszerint újságja keresett, vagyis abban érdemes hirdetni, illetve azt érdemes tájékozódás céljából is megvásárolni. Az eljárás alá vont vállalkozás a hirdetési számok megjelentetése révén fejezi ki, hogy azokat áruja lényeges tulajdonságának tekinti, viszont éppen ebből adódóan kell ezeket a számokat a fogyasztók által átláthatóan a fogyasztók ésszerű döntésére alkalmas módon közölni. Nem fogadható el az az álláspont, hogy egy-egy hirdetés akár azért, mert elérhetőségi címet tartalmaz, akár azért, mert abban több áruféleség is hirdetésre kerülhet, megalapozza egy ellenőrizhetetlen számadat közlését. Az ésszerűen eljáró fogyasztótól ugyanis a vizsgálati jelentésben kifejtett okból nem várható el, hogy egy pontos szám mögé nézzen. Az esetben, ha az eljárás alá vont vállalkozás nem tudja, vagy nem képes a pontos számokat megjelölni, ez esetben célszerű, ha elhagyja az erre utaló adatok közlését, illetve azokat valós módon közli.
7 7 Fentiekre tekintettel a Versenytanács álláspontja szerint az eljárás alá vonti magatartás a Tpvt. 8. (2) bekezdés a) pontjába ütközhet. VI. A Tpvt. 75. (1) bekezdése szerint az eljáró versenytanács elrendelheti a hivatalból indult eljárás szünetelését az esetben, ha a vizsgált magatartás a verseny szabadságát, vagy tisztaságát csekély fokban veszélyezteti és az eljárás alá vont vállalkozás vállalja, hogy tartózkodik a magatartás folytatásától, illetve kárveszély esetén megteszi a kár megelőzéséhez szükséges intézkedéseket. A Versenytanács a tényállásban írt magatartás piaci súlyára, valamint az eljárás alá vont vállalkozás vállalására tekintettel elrendelte az eljárás szünetelését. A Tpvt. 76. (1) bekezdés a) pontja alapján a vizsgáló utóvizsgálatot tartott, melynek adataiból megállapíthatóan az eljárás alá vont vállalkozás eleget tett vállalásának. Fentiekre tekintettel a Versenytanács az eljárást megszüntette a Tpvt. 76. (3) bekezdés c) pontja alapján. Budapest, február 15.
1054 Budapest, Alkotmány u. 5. 472-8864 Fax: 472-8860
1 ςερσενψτανiχσ 1054 Budapest, Alkotmány u. 5. 472-8864 Fax: 472-8860 Vj-55/2005/24. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a G-Publishing Kft. ellen fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolása
Levélcím: Telefon: Fax: Ügyszám: Iktatószám: Axel Springer- Magyarország Kft. v é g z é s t. változtatja meg
1054 Budapest, Alkotmány u. 5. Levélcím: 1245, Budapest 5. Pf. 1036 Telefon: (06-1) 472-8865, Fax: (06-1) 472-8860 Ügyszám: Vj/23/2011. Iktatószám: Vj/23-211/2011. A Gazdasági Versenyhivatal eljáró versenytanácsa
I.1. Az eljárás tárgya
VERSENYTANÁCS * 1054 Budapest, Alkotmány u. 5. ( 472-8864 7Fax: 472-8860 Vj-156/2006/15. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa az Elit Konyha Kft. (Budapest) eljárás alá vonttal szemben fogyasztók
VERSENYTANÁCS 1054 Budapest, Alkotmány u. 5. 472-8864 Fax: 472-8860
VERSENYTANÁCS 1054 Budapest, Alkotmány u. 5. 472-8864 Fax: 472-8860 Vj-65/2005/18. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a Pick Szeged Rt. (Szeged) ellen fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolása
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
A Fővárosi Ítélőtábla 2.Kf.27.025/2007/7. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! A Fővárosi Ítélőtábla a G-Publishing Kft. (Budapest) felperesnek a Gazdasági Versenyhivatal (Budapest hivatkozási szám: Vj-55/2005.)
VERSENYTANÁCS. v é g z é s t
VERSENYTANÁCS Vj-63/2006/122. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa az Inform Média Kft. I. rendű és a Tárna Plusz Bt. (Nyíregyháza) II. rendű eljárás alá vont vállalkozások közötti versenykorlátozó
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! A Fővárosi Ítélőtábla a Piac és Profit Kiadó Kft. (Budapest) felperesnek a Gazdasági
Fővárosi Ítélőtábla 2.Kf.27.264/2006/4. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! A Fővárosi Ítélőtábla a Piac és Profit Kiadó Kft. (Budapest) felperesnek a Gazdasági Versenyhivatal (Budapest) alperes ellen versenyügyben
VERSENYTANÁCS. h a t á r o z a t o t
VERSENYTANÁCS Vj66/2006/35. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a BAU ART Marcali Építész Iroda Bt. I. rendű, az Ormai Építési Szerelési Vállalkozás Kft. II. rendű és a Noa Építőipari és Beruházó
VERSENYTANÁCS 1054 Budapest, Alkotmány u. 5. 472-8864 Fax: 472-8860
VERSENYTANÁCS 1054 Budapest, Alkotmány u. 5. 472-8864 Fax: 472-8860 Vj-171/2005/19. Ikt.sz: AM/249/2006. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a Fujisawa GmbH Magyarországi Kereskedelmi Képviselet
VERSENYTANÁCS. h a t á r o z a t o t
VERSENYTANÁCS Vj 36/2007/34. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a dm-drogerie markt Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. eljárás alá vont vállalkozás ellen fogyasztók tisztességtelen befolyásolása miatt
VERSENYTANÁCS. h a t á r o z a t o t
VERSENYTANÁCS Vj-113/2006/34 A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a Bricostore Hungaria Beszerzési Kft. és a Bricostore Hungaria Barkácsáruház Kereskedelmi Kft. (mindkét kft. székhelye: Budapest)
VERSENYTANÁCS. 1054 Budapest, Alkotmány u. 5. 472-8864 Fax: 472-8860. h a t á r o z a t o t
VERSENYTANÁCS 1054 Budapest, Alkotmány u. 5. 472-8864 Fax: 472-8860 Vj 165/2004/13. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a Henkel Magyarország Kft. (Budapest) eljárás alá vont vállalkozás ellen fogyasztói
Í T É L E T E T. A felperes a már lerótt 16.500 (tizenhatezer-ötszáz) forint kereseti illetéket maga viseli.
Fővárosi Bíróság 7.K.32.275/2006/7. A Fővárosi Bíróság a Promo-Indra Consorcio Rt. (Budapest) felperesnek Gazdasági Versenyhivatal (Budapest) alperes ellen (Hiv.sz.: Vj-149/2005.) verseny ügyben hozott
V E R S E N Y T A N Á C S
V E R S E N Y T A N Á C S Vj/011-021/2011. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a dr. K. A. jogi igazgató által képviselt Auchan Magyarország Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (Budapest) eljárás alá
Betekinthető! v é g z é s t. Az eljáró versenytanács az utóvizsgálatot megszünteti. E végzés ellen jogorvoslatnak helye nincs. I.
1054 Budapest, Alkotmány u. 5. Levélcím: 1391 Budapest 62. Pf.: 211. Telefon: (06-1) 472-8865, Fax: (06-1) 472-8860 Ügyszám: Vj/109/2013. Iktatószám: Vj/109-15/2013. Betekinthető! A Gazdasági Versenyhivatal
V E R S E N Y T A N Á C S
V E R S E N Y T A N Á C S Vj/031-57/2011. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a Darabos János ügyvezetı által képviselt Aqua Plastech Ipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (Hajdúsámson), a Darabos
v é g z é s t: A Fővárosi Ítélőtábla a Fejér Megyei Területi Választási Bizottság 42/2014. (X. 6.) számú határozatát helybenhagyja.
A Fővárosi Ítélőtábla a Bodor Ügyvédi Iroda (cím, ügyintéző: dr. Bodor Péter ügyvéd) által képviselt Magyar Munkáspárt (1082 Budapest, Baross utca 61.) kérelmezőknek, a Fejér Megyei Területi Választási
VERSENYTANÁCS. határozatot
VERSENYTANÁCS Vj-180/2006/27. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a Rossmann Magyarország Kft. (Vecsés) ellen fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolása miatt indított eljárásban nyilvános
VERSENYTANÁCS. h a t á r o z a t o t. I n d o k o l á s
VERSENYTANÁCS Vj 82/2005/20. Ikt.sz: AM/216/2006/3. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a Global Reach Kft. (Budapest) eljárás alá vont vállalkozás ellen fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolásának
Levélcím: Telefon: Fax: Ügyszám: Vj/016/2015. Iktatószám: Nyilvános változat! Autocentrum AAA AUTO Gépjármű - Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
1054 Budapest, Alkotmány u. 5. Levélcím: 1391 Budapest 62. Pf.: 211. Telefon: (06-1) 472-8865, Fax: (06-1) 472-8860 Ügyszám: Vj/016/2015. Iktatószám: Vj/016-44/2015. Nyilvános változat! A Gazdasági Versenyhivatal
VERSENYTANÁCS 1054 Budapest, Alkotmány u. 5. 472-8864 Fax: 472-8860
VERSENYTANÁCS 1054 Budapest, Alkotmány u. 5. 472-8864 Fax: 472-8860 Vj-70/2005/54. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa az Elektro Computer Rt. (Baja) I. rendű, és a Credigen Bank Rt. (Budapest) II.
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Kfv. IV. 37. 432/2008/9. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! A Magyar Köztársaság Legfelsıbb Bírósága a Procter & Gamble Magyarország Nagykereskedelmi Kkt. /Budapest/ felperesnek a dr. László Ildikó Katalin
VERSENYTANÁCS. 1054 Budapest, Alkotmány u. 5. 472-8864 Fax: 472-8860
VERSENYTANÁCS 1054 Budapest, Alkotmány u. 5. 472-8864 Fax: 472-8860 Vj-153/2004/15. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a Kereskedelmi és Hitelbank Rt. (Budapest) ellen fogyasztói döntések tisztességtelen
VERSENYTANÁCS. 1054 Budapest, Alkotmány u. 5. 472-8864 Fax: 472-8860
VERSENYTANÁCS 1054 Budapest, Alkotmány u. 5. 472-8864 Fax: 472-8860 Vj-49/2005/19. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa Electro World Magyarország Kft. (Budaörs) eljárás alá vont vállalkozás ellen
V E R S E N Y T A N Á C S
V E R S E N Y T A N Á C S Vj-46/2007/23. A Gazdasági Versenyhivatal versenytanácsa az Auchan Magyarország Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelısségő Társaság (Budapest) ellen fogyasztói döntések
V E R S E N Y T A N Á C S
V E R S E N Y T A N Á C S Vj/046-138/2009. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a dr. Lenkei Gábor ügyvezetı (Budapest) által vezetett és az 1000. számú Ügyvédi Iroda, ügyintézı: dr. D. P. ügyvéd
V E R S E N Y T A N Á C S
V E R S E N Y T A N Á C S Vj-071-018/2009. A Gazdasági Versenyhivatal versenytanácsa a KiK Textil és Non-Food Korlátolt Felelısségő Társaság (Budapest) eljárás alá vont ellen fogyasztókkal szembeni tisztességtelen
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Fıvárosi Ítélıtábla 2.Kf.27.546/2010/6. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! A Fıvárosi Ítélıtábla a dr. K. Sz. jogtanácsos által képviselt OTP Bank Nyrt. (Budapest) felperesnek a dr. László Ildikó Katalin
v é g z é s t. I n d o k o l á s I. Az eljárás megindításának körülményei
1054 Budapest, Alkotmány u. 5. Levélcím: 1245, Budapest 5. Pf. 1036 Telefon: (06-1) 472-8865, Fax: (06-1) 472-8860 Ügyszám: Vj/35/2013. Iktatószám: Vj/35-25/2013. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa
h a t á r o z a t o t
1054 Budapest, Alkotmány u. 5. Levélcím: 1391 Budapest 62. Pf. 211. Telefon: (06-1) 472-8865, Fax: (06-1) 472-8860 Ügyszám: Vj/80/2014. Iktatószám: Vj/80-10/2014. BETEKINTHETŐ! A Gazdasági Versenyhivatal
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Fővárosi Ítélőtábla 2.Kf.27.127/2004/12.szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! A Fővárosi Ítélőtábla a PhN Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. (Budapest) felperesnek a Gazdasági Versenyhivatal (Budapest, hivatkozási
VERSENYTANÁCS. h a t á r o z a t o t
VERSENYTANÁCS Vj-163/2006/17. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a Reckitt Benckiser Termelő és Kereskedelmi Kft. eljárás alá vont vállalkozás ellen fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolásának
Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 16.K.28.845/2013/8.
A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság a dr. Mórocz Ügyvédi Iroda (eljáró ügyvéd: dr. M. I. A.) által képviselt Aqua-Plastech Kft. (Hajdúsámson) felperesnek - a dr. László Ildikó Katalin ügyvéd
A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK. 23/2013. (I.9.) számú H A T Á R O Z A T A
Ügyiratszám: MN/28903-8/2012. Ügyintéző: személyes adat Tárgy: a vállalt műsorstruktúrának megfelelő műsor sugárzására és a burkolt kereskedelmi közlemény tilalmára vonatkozó kötelezettség megsértése Melléklet:
v é g z é s t. Indokolás I. A versenyfelügyeleti eljárás tárgya
1054 Budapest, Alkotmány u. 5. Levélcím: 1391 Budapest 62. Pf. 211. Telefon: (06-1) 472-8865, Fax: (06-1) 472-8860 Ügyszám: Vj/57/2013. Iktatószám: Vj/57-126/2013. Betekinthető! A Gazdasági Versenyhivatal
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Fővárosi Bíróság 3.K.34523/2005/3 A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! A Fővárosi Bíróság a UPC Magyarország Kft. felperesnek a Gazdasági Versenyhivatal alperes (1054 Budapest, Alkotmány u. 5.) ellen indított,
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Fővárosi Ítélőtábla 2.Kf.27.188/2004/5.szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! A Fővárosi Ítélőtábla a Bogdán Vass Kft. (Kaposvár.) I.r., Dévgép Kft. (Kaposvár) II.r. Győri Kft. (Kaposvár) III.r. és Kapos Glas
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVEBEN!
r Pesti Központi Kerületi Bíróság 1027 Budapest, Varsányi I. u. 40-44. 14.G.303.531/2011/5. OROSZ V. 2011 DEC 1 k. ÜGYVÉDI IRODA A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVEBEN! A Pesti Központi Kerületi Bíróság Dr. Orosz
H A T Á R O Z A T. h e l y t a d o k, e l u t a s í t o m.
ORSZÁGOS RENDŐRFŐKAPITÁNY 1139 Budapest, Teve u. 4-6. 1903 Budapest, Pf.: 314/15. Tel: (06-1) 443-5573 Fax: (06-1) 443-5733 BM: 33-104, 33-140 BM Fax: 33-133 E-mail: orfkvezeto@orfk.police.hu Szám: 29000
VERSENYTANÁCS. h a t á r o z a t o t.
VERSENYTANÁCS Vj-59/2007/19. A Gazdasági Versenyhivatal eljáró versenytanácsa a Mucsi Levente (Érd) eljárás alá vont egyéni vállalkozó ellen fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolása miatt indult
í t é l e t e t : Indokolás A bíróság a peradatok, így különösen a csatolt közigazgatási iratok tartalma alapján a következő tényállást
Vagyongyarapodás bizonyítás, becslés, elévülés Békés Megyei Bíróság 7.K.23.351/2006/3.szám A megyei bíróság dr Bagdi László ügyvéd által képviselt I.rendű, II. rendű felpereseknek - APEH Hatósági Főosztály
V E R S E N Y T A N Á C S
V E R S E N Y T A N Á C S Vj/072-066/2010. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a - dr. Técsi Gyula ügyvéd által képviselt Polstyl Kereskedelmi Kft. (Békéscsaba) I. rendő, - Buganu Nicu-Gabriel ügyvezetı
V E R S E N Y T A N Á C S
V E R S E N Y T A N Á C S Vj-153/2007/33. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a Digitania Kommunikációs Zrt. (Budapest) ellen fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolása miatt indult eljárásban
F o g y a s z t ó v é d e l m i i r o d a
F o g y a s z t ó v é d e l m i i r o d a Ügyszám: Vj/94/2010. A Gazdasági Versenyhivatal a Dr. P. Z. ügyvéd (P. Ügyvédi Iroda) által képviselt BASF Hungária Kft. eljárás alá vont vállalkozás ellen megtévesztı
VERSENYTANÁCS. h a t á r o z a t o t.
VERSENYTANÁCS Ügyszám: Vj-137/2006/23. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a Sláger Rádió Műsorszolgáltató Zrt. (Budapest) eljárás alá vont vállalkozás ellen fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolása
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Fővárosi Bíróság 7.K.31805/2004/9. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! A Fővárosi Bíróság a Gana 21 Kft. (Budapest) felperesnek a Gazdasági Versenyhivatal (Budapest) alperes ellen (Hiv.sz.: Vj-141/2002) verseny
A M A G Y A R K Ö Z T Á R S A S Á G N E V É B E N! í t é l e t e t : I n d o k o l á s :
Fıvárosi Bíróság 18.K.31.677/2010/3. A M A G Y A R K Ö Z T Á R S A S Á G N E V É B E N! A Fıvárosi Bíróság a dr. Ócsai József ügyvéd által képviselt Magyar Telekom Távközlési Zrt. (Budapest) felperesnek,
v é g z é s t: A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét hatályon kívül helyezi és a pert megszünteti.
Fővárosi Ítélőtábla 2.Kf.27.242/2004/6. A Fővárosi Ítélőtábla a Birizdó Kft. (Kecskemét) felperesnek a Gazdasági Versenyhivatal (Budapest) alperes ellen versenyügyben hozott közigazgatási határozat felülvizsgálata
h a t á r o z a t o t I n d o k o l á s I. A kérelmezett összefonódás
1054 Budapest, Alkotmány u. 5. Levélcím: 1245, Budapest 5. Pf. 1036 Telefon: (06-1) 472-8865, Fax: (06-1) 472-8860 Ügyszám: Iktatószám: Vj/29/2014. Vj/29-19/2014. NYILVÁNOS VÁLTOZAT! A Gazdasági Versenyhivatal
VERSENYTANÁCS. végzést
VERSENYTANÁCS Vj-148/2006/49. Ikt.sz: Vj-148/2006/47. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a Tesco-Global Áruházak Zrt. (Budaörs) ellen fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolása miatt indított
VERSENYTANÁCS. 1054 Budapest, Alkotmány u. 5. 472-8864 Fax: 472-8860
VERSENYTANÁCS 1054 Budapest, Alkotmány u. 5. 472-8864 Fax: 472-8860 Vj 107/2005/30. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a Flavin 7 Kft. (Maklár) I. r., és Crystal Institute Kft. (Miskolc) II. r.
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Fıvárosi Bíróság 27. 11. K. 34. 04312007/4. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! A bíróság a KÖNYVMÍVES Könyvkiadó Kft (Budapest) felperesnek a GAZDASÁGI VERSENYHIVATAL (Budapest) alperes ellen verseny ügyben
V E R S E N Y T A N Á C S
V E R S E N Y T A N Á C S Vj-23/2007/63. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a UPC Magyarország Telekommunikációs Kft. eljárás alá vont vállalkozás ellen gazdasági erıfölénnyel való visszaélés miatt
A KÚRIA. mint felülvizsgálati bíróság
A KÚRIA mint felülvizsgálati bíróság A Kúria a Kajtár, Takács, Hegymegi-Barakonyi Ügyvédi Iroda (1062 Budapest, Andrássy út 102., ügyintéző: Dr. H.- B.Z. ügyvéd) által képviselt Allianz Hungária Biztosító
HATÁROZAT. 10.000.000 Ft, azaz tízmillió forint. adatvédelmi bírság
Ügyszám: Ügyintéző: Kérjük, válaszában hi vatkozzon iktatószámunkra! NAIH-510-6/2012/H. Tárgy: A Weltimmo S.R.O. általi jogellenes adatkezelés - adatvédelmi bírság HATÁROZAT A Weltimmo S.R.O. -t (székhely:
V E R S E N Y T A N Á C S
V E R S E N Y T A N Á C S Vj-038/2009/15. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa az OBI Hungary Retail Kft. Budapest ellen tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat miatt indított eljárásban meghozta az
V E R S E N Y T A N Á C S
V E R S E N Y T A N Á C S Vj 44/2007/19. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a Győri Ipartestület eljárás alá vont vállalkozás ellen gazdasági versenyt korlátozó megállapodás és gazdasági erőfölénnyel
Í t é l e t e t : Indokolás
Fıvárosi Ítélıtábla 2.Kf.27.057/2012/4. A Fıvárosi Ítélıtábla a dr. K. M. ügyvéd által képviselt Kereknap Outlet Kft. (Budapest) felperesnek a dr. László Ildikó Katalin ügyvéd által képviselt Gazdasági
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Fővárosi Bíróság 7.K.33364/2003/10. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! A Fővárosi Bíróság a B.V. Tabora (Amsterdam) I.r. és a Népszabadság Kiadó és Nyomdaipari Rt. (Budapest) II.r. felperesnek a Gazdasági Versenyhivatal
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
3. K32. 097/2010/6. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! A Fıvárosi Bíróság a dr. Szamosi Katalin ügyvéd által képviselt Larabay Food Vendéglátóipari Kft (Dunaharaszti) felperesnek a dr. László Ildikó Katalin
Üzleti titkot nem tartalmaz!
1054 Budapest, Alkotmány u. 5. Levélcím: 1245, Budapest 5. Pf. 1036 Telefon: (06-1) 472-8865, Fax: (06-1) 472-8860 Ügyszám: Vj/006/2013. Iktatószám: Vj/006-37/2013. Üzleti titkot nem tartalmaz! A Gazdasági
A Fővárosi Törvényszék mint másodfokú bíróság 2.Kf.649.926/2013/2.szám
A Fővárosi Törvényszék mint másodfokú bíróság 2.Kf.649.926/2013/2.szám A Fővárosi Törvényszék a Dr. Illés Ügyvédi Iroda (ügyintéző: dr. I. T. ügyvéd) által képviselt Városüzemeltető és Fenntartó Kft. (Mosonmagyaróvár)
F o g y a s z t ó v é d e l m i i r o d a
F o g y a s z t ó v é d e l m i i r o d a Ügyszám: Vj-153/2008. A Gazdasági Versenyhivatal a TELEINFO MÉDIA Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. eljárás alá vont vállalkozás ellen a fogyasztókkal szembeni
végzést. vízigény m³/nap - 39 m² 1,58 0,2212 1,2 0,27 40-59 m² 1,885 0,2639 1,2 0,32 60-99 m² 2,395 0,3353 1,2 0,40 100 m² - 3.
1054 Budapest, Alkotmány u. 5. Levélcím: 1391 Budapest 62. Pf. 211 Telefon: (06-1) 472-8865, Fax: (06-1) 472-8860 Ügyszám: Vj/99/2011 Iktatószám: Vj/99-58/2011 Betekinthető! Üzleti titkot nem tartalmaz!
VERSENYTANÁCS. végzést.
VERSENYTANÁCS Vj-10/2007/41. Ikt.sz.: Vj-10/2007/72. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a Hídépítő Rt. Budapest, a Strabag Építő Rt. Budapest, a Swietelsky Építő Kft. Budapest, a Vegyépszer Rt.
V É G Z É S T : Kötelezi a bíróság a kérelmezőt, hogy tizenöt nap alatt fizessen meg a kérelmezettnek 30.000 (harmincezer) forint eljárási költséget.
A Fővárosi Bíróság [ ] ügyvéd által képviselt [ ] kérelmezőnek dr. László Ildikó Katalin ügyvéd által képviselt Gazdasági Versenyhivatal Versenytanács (Budapest) kérelmezett ellen közigazgatási végzés
VERSENYTANÁCS. 1054 Budapest, Alkotmány u. 5. 472-8864 Fax: 472-8860
VERSENYTANÁCS 1054 Budapest, Alkotmány u. 5. 472-8864 Fax: 472-8860 Vj 127/2004/28. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a PICK Szeged Szalámigyár és Húsüzem Rt. (Szeged) eljárás alá vont vállalkozás
V E R S E N Y T A N Á C S
V E R S E N Y T A N Á C S Vj-139/2008/33 A Gazdasági Versenyhivatal versenytanácsa a Tesco-Global Áruházak Zrt. (Budaörs) eljárás alá vont vállalkozás ellen fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolása
V É G Z É S T : I N D O K O L Á S :
SZEGEDI ÍTÉLŐTÁBLA A Szegedi Ítélőtábla a Dr. Karakas Ügyvédi Iroda (ügyintéző: dr. Karakas Attila ügyvéd) által képviselt (kérelmező neve, címe) szám alatti lakos kérelmezőnek a Békés Megyei Területi
VERSENYTANÁCS. határozatát
VERSENYTANÁCS VJ-30/2007/20. Ikt. sz.: 30/2007/18. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa az Országos Takarékpénztár és Kereskedelmi Bank Nyrt. (Budapest) vállalkozással szemben fogyasztói döntések
A Közbeszerzési Döntőbizottság (a továbbiakban: Döntőbizottság) a Közbeszerzések Tanácsa nevében meghozta az alábbi. H A T Á R O Z A T - ot.
KÖZBESZERZÉSEK TANÁCSA KÖZBESZERZÉSI DÖNTŐBIZOTTSÁG 1024 Budapest, Margit krt. 85. 1525 Pf.: 166. Tel.: 06-1/336-7776, fax: 06-1/336-7778 E-mail: dontobizottsag@kt.hu Ikt.sz.: D.190/4/2011. A Közbeszerzési
V É G Z É S. megszünteti.
Médiafelügyeleti főosztály Ügyiratszám: MN/7491-5/2012. Ügyintéző:személyes adat Telefonszám:Személyes adat E-mail: személyes adat Tárgy: eljárás megszüntetése V É G Z É S A Nemzeti Média- és Hírközlési
Üzleti titkot nem tartalmaz!
1054 Budapest, Alkotmány u. 5. Levélcím: 1245, Budapest 5. Pf. 1036 Telefon: (06-1) 472-8865, Fax: (06-1) 472-8860 Ügyszám: Vj/097/2012. Iktatószám: Vj/097-35/2012. Üzleti titkot nem tartalmaz! A Gazdasági
V E R S E N Y T A N Á C S
V E R S E N Y T A N Á C S Vj-162/2008/043. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a JYSK Kereskedelmi Kft. Budapest és a JYSK Holding A/S Dánia ellen fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolása,
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Fővárosi Ítélőtábla 5.Pf.21.364/2007/7. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! A Fővárosi Ítélőtábla dr. Radnóti István ügyvéd (1055 Budapest, Bihari János u. 20.) által képviselt felperes neve (felperes címe)
AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1229/2008. (VII.2.) sz. HATÁROZATA
AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 1229/2008. (VII.2.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG LEGFELSŐBB BÍRÓSÁGA
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG LEGFELSŐBB BÍRÓSÁGA Kvk.IV.37.157/2006/6.szám A Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága a dr. Ny. L. ügyvéd által képviselt dr. K. A. kérelmezőnek az Országos Választási Bizottság 93/2006.
VERSENYTANÁCS. végzést
VERSENYTANÁCS VJ-76/2006/45. Ikt. sz.: Vj-76/2006/42. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa az Állami Autópálya Kezelő Zrt. (Budapest) I. rendű, a Pannon GSM Távközlési Zrt. (Budaörs) II. rendű és
s z o l g á l t a t á s i i r o d a
s z o l g á l t a t á s i i r o d a Ügyszám: Vj-162/2006/006. A Gazdasági Versenyhivatal a Dr. Kézdi Ügyvédi Iroda (ügyintézı: dr. K. A.) által képviselt Fıvárosi Közterületi Parkolási Társulás eljárás
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Fıvárosi Ítélıtábla 2. Kf.27.185/2007/6. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! A Fıvárosi Ítélıtábla a Forever Living Products Egészségügyi Élelmezési és Kozmetikai Termékeket Forgalmazó Kft. (Budapest) felperesnek
ítéletet: A Fővárosi ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyja.
Fővárosi ítélőtábla 14.GF. 40.267/2011/13. A Fővárosi Ítélőtábla a Bajzát Ügyvédi Iroda (3300 Eger, Törvényház u. 11.; ügyintéző: dr. Bajzát György ügyvéd) által képviselt COMPUTERV GM. Gazdaságfejlesztő
í t é l e t e t : A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyja.
Fővárosi Ítélőtábla 6.Pf.21.413/2014/4. A Fővárosi Ítélőtábla a Dávid, Stanka, Szikla Ügyvédi Iroda (felperesi jogi képviselő címe; ügyintéző: dr. Szikla Gergely ügyvéd) által képviselt felperes neve (felperes
Levélcím: Telefon: Fax: Ügyszám: Iktatószám: Betekinthető! Szakoktatók Országos Érdekképviseleti Egyesülete E-Educatio Információtechnológia Zrt.
1054 Budapest, Alkotmány u. 5. Levélcím: 1391 Budapest 62. Pf. 211. Telefon: (06-1) 472-8865, Fax: (06-1) 472-8860 Ügyszám: Vj/97/2013. Iktatószám: Vj/97-129/2013. Betekinthető! A Gazdasági Versenyhivatal
A jogellenesség vizsgálatának gyakorlata a közigazgatási jogkörben okozott kár. (Ptk. 349. (1) bek.) dr. Mikó Sándor
A jogellenesség vizsgálatának gyakorlata a közigazgatási jogkörben okozott kár megtérítése iránt indított perekben (Ptk. 349. (1) bek.) Szerző: dr. Mikó Sándor 2013. Alapvetések a jogellenesség vizsgálatához
kiszabott eljárási bírság megfizetésére kötelező végzés ellen benyújtott fellebbezésének elbírálása
Iktatószámz 14/6108-2/2011. Tárgy: Pető János mulasztás miatt kiszabott eljárási bírság megfizetésére kötelező végzés ellen benyújtott fellebbezésének elbírálása Az Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi,
A Közbeszerzési Döntőbizottság (a továbbiakban: Döntőbizottság) a Közbeszerzések Tanácsa nevében meghozta az alábbi. H A T Á R O Z A T - ot.
KÖZBESZERZÉSEK TANÁCSA KÖZBESZERZÉSI DÖNTŐBIZOTTSÁG 1024 Budapest, Margit krt. 85. 1525 Pf.: 166. Tel.: 06-1/336-7776, fax: 06-1/336-7778 E-mail: dontobizottsag@kt.hu Ikt.sz.: D.593/10/2011. A Közbeszerzési
A JÖVİ NEMZEDÉKEK ORSZÁGGYŐLÉSI BIZTOSÁNAK ÁLLÁSFOGLALÁSA
JÖVİ NEMZEDÉKEK ORSZÁGGYŐLÉSI BIZTOSA 1051 Budapest, Nádor u. 22. 1387 Budapest, Pf. 40.Telefon: 475-7100 Fax: 269-1615 A JÖVİ NEMZEDÉKEK ORSZÁGGYŐLÉSI BIZTOSÁNAK ÁLLÁSFOGLALÁSA a Red Bull Air Race repülırendezvény
A Közbeszerzési Döntőbizottság (a továbbiakban: Döntőbizottság) a Közbeszerzési Hatóság nevében meghozta az alábbi. H A T Á R O Z A T - ot.
KÖZBESZERZÉSI HATÓSÁG KÖZBESZERZÉSI DÖNTŐBIZOTTSÁG 1026 Budapest, Riadó u. 5. 1525 Pf.: 166. Tel.: 06-1/882-8594, fax: 06-1/882-8593 E-mail: dontobizottsag@kt.hu Ikt.sz.: D.490/ 12/2014. A Közbeszerzési
V E R S E N Y T A N Á C S
V E R S E N Y T A N Á C S Vj-1/2008/77. sz. A Gazdasági Versenyhivatal eljáró versenytanácsa a Magyar Ingatlanszövetség (Budapest) eljárás alá vont vállalkozás ellen versenykorlátozó megállapodás tilalma
2004. évi CXL. törvény. a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól
2004. évi CXL. törvény a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól Az Országgyűlés abból a célból, hogy az állampolgárokat és a szervezeteket legszélesebb körben érintő közigazgatási
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG LEGFELSİBB BÍRÓSÁGA mint felülvizsgálati bíróság A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG LEGFELSİBB BÍRÓSÁGA mint felülvizsgálati bíróság A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! A Magyar Köztársaság Legfelsıbb Bírósága az EGUT Egri Útépítı Zrt. (Eger) I. r., a STRABAG Építı Zrt.
h a t á r o z a t o t.
1054 Budapest, Alkotmány u. 5. Levélcím: 1245, Budapest 5. Pf. 1036 Telefon: (06-1) 472-8865, Fax: (06-1) 472-8860 Ügyszám: Vj/098/2012. Iktatószám: Vj/098-25/2012. Üzleti titkot nem tartalmaz! A Gazdasági
az alkotmánybíróság határozatai
2016. június 3. 2016. 13. szám az alkotmánybíróság határozatai az alkotmánybíróság hivatalos lapja Tartalom 3108/2016. (VI. 3.) AB végzés alkotmányjogi panasz visszautasításáról 668 3109/2016. (VI. 3.)
h a t á r o z a t o t.
1054 Budapest, Alkotmány u. 5. Levélcím: 1391, Budapest 62. Pf. 211 Telefon: (06-1) 472-8865, Fax: (06-1) 472-8860 Ügyszám: Vj/115/2013. Iktatószám: Vj/115-16/2013. NYILVÁNOS VÁLTOZAT! A Gazdasági Versenyhivatal
VERSENYTANÁCS 1054 Budapest, Alkotmány u. 5. 472-8864 Fax: 472-8860
VERSENYTANÁCS 1054 Budapest, Alkotmány u. 5. 472-8864 Fax: 472-8860 Vj-27/2004/22. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa az Aqua Plastech Kft. (Hajdúsámson) ellen indított versenyfelügyeleti eljárásban
A Közbeszerzési Döntőbizottság (a továbbiakban: Döntőbizottság) a Közbeszerzések Tanácsa nevében meghozta az alábbi. H A T Á R O Z A T - ot.
KÖZBESZERZÉSEK TANÁCSA KÖZBESZERZÉSI DÖNTŐBIZOTTSÁG 1024 Budapest, Margit krt. 85. 1525 Pf.: 166. Tel.: 06-1/336-7776, fax: 06-1/336-7778 E-mail: dontobizottsag@kt.hu Ikt.sz.: D.211/10/2011. A Közbeszerzési
V E R S E N Y T A N Á C S
V E R S E N Y T A N Á C S Vj-134/2006/060. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a Faludi Wolf Theiss Ügyvédi Iroda (ügyintézı ügyvéd: dr. K. L.) által képviselt E.ON Észak-Dunántúli Áramhálózati Zrt.
Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 28.K.34.267/2014/5. számú ítélete
Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 28.K.34.267/2014/5. számú ítélete Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/50 Beszerzés tárgya: Hirdetmény típusa: Fővárosi Bíróság ítélete KÉ Eljárás fajtája: Közzététel
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Fıvárosi Ítélıtábla 2. Kf. 27. 112/2008/8. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! A Fıvárosi Ítélıtábla a LOGISZTÁR Székesfehérvári Logisztikai Szolgáltató Központ Tulajdonosi és Fejlesztı Kft. (Székesfehérvár
VERSENYTANÁCS. h a t á r o z a t o t
VERSENYTANÁCS Vj-34/2007/39 A Gazdasági Versenyhivatal eljáró versenytanácsa az Autocentrum AAA AUTO Gépjármű- Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság (Fót) eljárás alá vont vállalkozás