Ha egy tervező kezébe üres papírt adunk, felkészülhetünk a dizájn-tüzijátékra. A Chevrolet modellek tervezői már az első vázlatokkal is arra

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Ha egy tervező kezébe üres papírt adunk, felkészülhetünk a dizájn-tüzijátékra. A Chevrolet modellek tervezői már az első vázlatokkal is arra"

Átírás

1 SPARK

2 MINDEN Ha egy tervező kezébe üres papírt adunk, felkészülhetünk a dizájn-tüzijátékra. A Chevrolet modellek tervezői már az első vázlatokkal is arra törekednek, hogy újraírják a saját, autókról alkotott elképzeléseiket. Amit végül alkottak, az nem csak egy Spark. Egy sokkal erőteljesebb formavilág amit a saját fantáziájuk ihletett.

3 ÚJ HOZZÁÁLLÁS, ÚJ GONDOLKODÁSMÓD A Chevrolet Spark több, mint alkatrészek összessége: új gondolkodásmódot vezet be. Egy olyan inspiráció alkotta, mely tüzetesen megvizsgálja, és teljesen felforgatja a rég megszokott dolgokat. A Spark valódi autó, valódi embereknek. Alkotói fő hajtóereje az volt, hogy az autózással kapcsolatban a valódi hétköznapok során fölmerült kérdéseket tették föl maguknak.

4 A VÁROSI AUTÓ MINDIG UNALMAS? A Spark formatervezett fényszóróival, beépített tolatóradarjaival és erőteljesen emelt tengelyeivel rácáfol erre. És nem csak a külsejével. Az emelt tengelyek nemcsak a sportos, domináns megjelenésért felelősek, de növelik az autó aerodinamikáját, csökkentve a légellenállást, és elősegítve az üzemanyag-takarékosságot. A megemelt tengelyek felvetették azt a kérdést is, hogy hova helyezzük a hátsó ajtó kilincsét. Szeretjük az ilyen apró kérdéseket lehetőségnek tekintjük őket arra, hogy jobbat alkossunk

5 ÉLVEZET NÉGY KERÉKEN Kérdezzen meg egy Spark-tulajdonost, hogy milyen érzés az autóját vezetni, és valószínűleg nem a rugóstagról vagy a modern 1.0L és 1.2L motorról fog beszélni. Az arcán lévő mosoly mindent el fog árulni. Vigye el az autót egy próbavezetésre, és Ön is megérti a Sparkkal élvezet a vezetés. Bárhogy is nézzük, a Spark nem egy átlagos városi autó. Sokkal inkább egy kalandra inspiráló kis jármű, amely új utakat keres magának. CHEVROLET SPARK. ÖNT MIRE FOGJA INSPIRÁLNI?

6 A LÉNYEG A RÉSZLETEKBEN VAN. Spark, azaz szikra: gyakran a legkisebb dolgokból lesznek a legemlékezetesebbek. Azt nem állítjuk, hogy a karcsú ipod/mp3 sztereó lejátszó tette a legnagyobb hatást a Spark műszerfalára. Az viszont igaz, hogy mindkettőt egy integrált központi rendszerbe helyeztük, hogy megalkossuk az egyik legletisztultabb és legátgondoltabb műszerfalat.

7 893 mm 1067 mm KISAUTÓ? MILYEN KISAUTÓ? Ezek a méretek lehetővé tették, hogy betegyünk még egy ülést anélkül, hogy a kényelemről lemondanánk. Barátai biztos értékelni fogják a plusz helyet. De Ön is, amikor eljön a heti bevásárlás ideje a Spark nagyvonalú belső tere lenyűgözően rugalmas, 60/40 arányban dönthető hátsó ülésekkel és több mint 568 liter rakodótérrel büszkélkedhet (VDA).

8 A motorvázat úgy tervezték, hogy elnyelje az energiát, miközben nagy súlyt hordoz. ÜTKÖZÉSI ZÓNA ELEKTRONIKUS MENETSTABILIZÁTORRAL (ESC) ÜTKÖZÉSI ZÓNA ELEKTRONIKUS MENETSTABILIZÁTOR NÉLKÜL (ESC) ÜTKÖZÉSI ZÓNA Az A-pillérek körüli átmeneti zóna elvezeti az energia útját az utasok felől. ÜTKÖZÉSI ZÓNA Az opcionális tolatóradar segítségével légiesen könnyűnek tűnik a városi vezetés. ELSŐ A BIZTONSÁG Kérdései vannak a Spark biztonságosságát illetően? Az autó négycsillagos EURO NCAP besorolása ezeket a kérdéseket egyszer és mindenkorra megválaszolja. Ehhez jön még a négy, egymástól független gyűrődési zónája, az elektronikus menetstabilizátora (ESC) és a fejlett acélszerkezete, ami elég ahhoz, hogy a szegmens többi autója csak pironkodjon. A Spark fejlesztésekor a legfontosabb meghatározó elv jó okkal a kivételes biztonsági szint elérése volt. A Blokkolásgátló fékrendszerrel (ABS), a kifinomult elektronikus fékerő-elosztó rendszerrel (EBD) és a vészfékezési rásegítő rendszerrel (BAS) biztos lehet abban, hogy elkerüli a bajt. Hiszen még annyi mindent kell felfedeznie. Annyi mindent kell még elérnie, és annyi izgalmas hely van még, amit meg kell látogatnia

9 1 EGYÉNISÉG Minden egy szikrával (Spark) kezdődött. Viszont sokkal tovább jutott... A Sparkot olyanok számára hoztuk létre, akik a saját útjukat járják akik kitűnnek a tömegből és a saját életüket élik. Talán éppen ezért nem véletlen, hogy számos kiegészítő terméket fejlesztettünk ki, amivel IGAZÁN kifejezheti az egyéniségét. Itt az idő a kiegészítőkre 2 1. TETŐCSOMAGTARTÓ: amennyiben a Spark tágas csomagtere nem lenne elég Önnek, és további tárolóhelyre vágyik, az egyik zárható tetőcsomagtartónk lehet a megoldás. 2. THULE SÍLÉC/SNOWBOARD TÁROLÓ: mindenki szeret síelni vagy snowboardozni. Viszont senki sem szereti, ha az autó tele van hóval. Tartsa kívül az elemeket ezzel a zárható tárolóval. Egyes modelleken különlegesen széles nyomógombok vannak, amelyekkel a nyitásuk egyszerű, még vastag kesztyűben is THULE BEÉPÍTETT KERÉKPÁR-RENDSZER: ez a kényelmes kerékpártartó a Spark hátsó részére rögzíthető és könnyű fel- és leszerelést tesz lehetővé. 4. THULE KERÉKPÁRTÁROLÓ: mindegy, hogy Ön csak jó időben kerekezik vagy indul a Tour de France-on, a kerékpárját A pontból B pontba ezzel az okos tartóval vigye! * A bemutatott kiegészítők nem alapfelszereltségben tartoznak a járműhöz, de megrendelhetők a helyi Chevrolet márkakereskedőnél.

10 ELSŐ ÜLÉSHÁLÓ: a Spark erős, hatékony fékekkel rendelkezik. Ez rendben is van, amíg a térképe vagy a kézitáskája nem a lábtérben landol. Kerülje el ezt az utasülés-háló könnyű rögzítésével, így minden biztonságosan és karnyújtásnyira tárolható CSOMAGTARTÓ-REKESZ: tartsa meg a Chevrolet Spark vadonatúj megjelenését ezzel a testreszabott csomagtér-rekesszel. Nem csupán megvédi a kárpitot a szennyeződésektől és a nedvességtől, de a vásárolt áruk sem gurulnak szanaszét. 3. CSOMAGTÉR-SZERVEZŐ: a tágas tárolóhellyel és ezzel ez az ügyes csomagtér-szervezővel, amely 3 elválasztóval és egy csúszásgátló szőnyeggel rendelkezik, a csomagtér sokkal könnyebben elrendezhető. 4. DOHÁNYZÓ-CSOMAG: ez a praktikus megoldás a dohányosok számára tartalmaz egy eltávolítható hamutartót és szivargyújtót. Természetesen színhez illeszkedő módon.

11 MŰSZAKI ADATOK Motorok és Áttétek 5 sebességes MT váltó Lökettérfogat (cc) Vezérműtengely szerkezet Henger kialakítás Szelepek Furat (mm) Löket (mm) Tengelykapcsoló Max. teljesítmény (LE/kW/rpm) Nyomaték (Nm/rpm) Max. sebesség (km/h) Gyorsulás km/h (s) Üzemanyag befecskendező rendszer Kompresszió arány Differenciálmű áttétele Első felfüggesztés Hátsó felfüggesztés Fékek ABS ABS fékek elektronikus menetstabilizálóval (ESC) Hajtott tengely Szervókormány 1.0 MT 995 DOHC 4 soros henger/öntöttvas/aluminium 4 szelep per henger 68,5 67,5 manuális 68/50/ / ,5 Többpontos üzemanyag befecskendező rendszer 9.8 (+/-0.2) 4190 McPherson Strut Torsion Beam Léghűtött első fékek/hátsó fékdob Elsőkerékhajtás Hidraulikus 1.2 MT 1206 DOHC 44 soros henger/öntöttvas/aluminium 4 szelep per henger 69,7 79 manuális 81/60/ / ,1 Többpontos üzemanyag befecskendező rendszer 9.8 (+/-0.2) 3905 McPherson Strut Torsion Beam Léghűtött első fékek/hátsó fékdob Elsőkerékhajtás Hidraulikus 1551 mm 1410 mm 1597 mm 2375 mm 3640 mm 1417 mm

12 MŰSZAKI ADATOK Méretek Hosszúság (mm) Szélesség (mm) Magasság tetősín nélkül/tetősínnel (mm) Tengelytáv (mm) Első nyomtáv (mm) Hátsó nyomtáv (mm) Min. fordulósugár (m) Első fejtér (mm) Hátsó fejtér (mm) Első lábtér (mm) Hátsó lábtér (mm) Első válltér (mm) Hátsó válltér (mm) Csomagtér űrtartalma (l) Csomagtér űrtartalma ledöntött ülésekkel (l) Üzemanyagtartály (l) Menetkész tömeg (kg) Tető terhelhetősége (a tetőcsomagtartót is beleértve) (kg) Max. megengedett súly (kg) 5 ülés Gumiabroncs méret Kerék méret Üzemanyagfogyasztás Városi/Országúti/Vegyes üzemanyagfogyasztás (l/100km) Városi üzemanyagfogyasztás (l/100km) Országúti üzemanyagfogyasztás (l/100km) Vegyes üzemanyagfogyasztás (l/100km) CO 2 kibocsátás (g/km) Emisszió osztály 1.0 MT / ~ / /80R13-155/70R14 6.6/4.2/5.1 6,6 4,2 5,1 119 Euro V 1.2 MT / ~ /70R14 6.6/4.2/5.1 6,6 4,2 5,1 119 Euro V standard tartozék opció

13 KÜLSŐ SZÍN BELSŐ KÁRPITOZÁS OLYMPIC WHITE COCKTAIL GREEN MOROCCAN BLUE SPARK - DARK PEWTER DARK PEWTER SUPER RED SWITCHBLADE SILVER CARBON FLASH BLACK LS - TITANIUM ACCENTS JADE BLACK MISTY LAKE ICE TEAL COCONUT CHAMPAGNE LT - ROSE ACCENTS RED PEARL PINK (METALLIC) LT - BLUE ACCENTS BLUE LT - TITANIUM ACCENTS SILVER

14 CHEVROLET. MINDIG SZÁMÍTHAT RÁ. Majdnem száz éve annak, hogy a Chevrolet név egyenlő a nagyszerű autókkal, melyeket a mindennapi élet kihívásaira terveztek. Modelleink nemcsak lenyűgöző stílusukkal, hanem praktikus kiegészítőikkel és megbízhatóságukkal is elősegítik, hogy Ön többet hozhasson ki a mindennapokból. A Chevrolet modellek a minőség és az elégedettség igéretét hordozzák, akár egyedülálló sofőrökről, akár nagycsaládosokról van szó. Akár a város utcáin, akár nyílt terepen vagyunk, A Chevrolet elérhető áron hozza a sokoldalúságot. És a jövő még sok mindent tartogat: alternatív üzemanyagok és sokoldalú vezetési élmény. Napjainkra több, mint 1 millió sofőr tapasztalja meg nap, mint nap a Chevrolet-legendát Európa-szerte szervizállomásunkkal készen állunk arra, hogy Ön is megismerje. CHEVROLET TULAJDONOSI JOGOK. Minden Chevrolethoz biztonságot adó garanciát biztosítunk. Oly mértékben hiszünk autóink minőségében, technológiájában és felszerelésében, hogy minden Chevrolet modellünket 2 éves és km független, illetve 3 éves és km-re szóló garanciával kínáljuk. Mindemellett 6 éves korróziómentes garanciát is vállalunk. Mint Chevrolet tulajdonos, Ön is élvezi a Chevrolet Euro Service 36 hónapos biztosítását, a megvétel napjától számítva, beleértve a napi 24 órás ingyenes útmenti segítséget, igyenes vontatást a legközelebbi illetékes szervízig, valamint a körülményeknek megfelelő alternatív szállítási módokat. MEGHOSSZABBÍTOTT JÁRMŰ GARANCIA. 33 ÉV ÉV VAGY KM 2 4 Ó R Á S Garancia Segélyszolgálat A garancia további 2 évvel történő meghosszabbítása esetén, elfelejtheti a váratlan és drága javítások költségeit fél évtizedig. A Chevrolet meghosszabbított garanciája kiterjed minden fontos autóalkatrészre km-ig - egész Európában. IMPORTANT NOTICE: The information contained in this brochure was accurate at the time of going to press. Chevrolet Hungary Ltd is constantly seeking ways to improve the specification, design and production of its vehicles and accessories, and alterations take place continually. Whilst every effort is made to produce up to date literature, this Hungary market brochure should not be regarded as an infallible guide to current specifications, nor does it constitute an offer for sale of any particular vehicle and accessories. Illustrated optional equipment is available at extra charge. Availability, technical features and equipment provided on our vehicles can vary from one market to another and may change without prior notice. Owing to the print limitations of re-producing paint colours on paper, the colours shown here can only be taken as a general guide to the range of colours available. Information on recycling design, recycling End of Life Vehicles (ELV) and the return locations of ELVs can be found on the website Chevrolet Hungary. All rights reserved. This material shall not be reprinted, in whole or in part, without the express written permission of Chevrolet Hungary Ltd. HU-hu 1010 MY11

ÁR ÉS FELSZERELTSÉG LISTA SPARK

ÁR ÉS FELSZERELTSÉG LISTA SPARK MAGYARORSZÁG, 2013.OKTÓBER ÁR ÉS FELSZERELTSÉG LISTA SPARK ÁRAK LISTAÁR KEDVEZMÉNY KAMPÁNYÁR CO2- KIBOCSÁTÁS (VEGYES) LS 1.0L MT klíma nélkül 2 410 000 Ft 201 000 Ft 2 209 000 Ft 118 g/km 1.0L MT ESC-vel

Részletesebben

Az új Chevrolet. cruze

Az új Chevrolet. cruze Az új Chevrolet cruze CRUZE Vonzó külső, attraktív belső. Az új Chevrolet Cruze a formatervezés és a technológia kombinációjának legjavát kínálja. Lenyűgöző, hogy egy ilyen határozott vonalvezetés, ilyen

Részletesebben

AVEO - JÓKEDVRE, ÉLETRE TEREMTVE!

AVEO - JÓKEDVRE, ÉLETRE TEREMTVE! Chevrolet AVEO AVEO - JÓKEDVRE, ÉLETRE TEREMTVE! A Chevrolet Aveo minden olyan tulajdonsággal rendelkezik, amit Ön egy Chevrolet-től elvár. Kiváló úttartása, ereje, kezelhetősége mellett meglepően tágas

Részletesebben

ÁR ÉS FELSZERELTSÉG LISTA AVEO 4 AJTÓS

ÁR ÉS FELSZERELTSÉG LISTA AVEO 4 AJTÓS ÁR ÉS FEZERESÉG LISTA AVEO 4 AJTÓS MY13 JÚLIUS 2013 ÁRAK FEZERESÉGI SZINT LISTAÁR CO2- KIBOCSÁTÁS (VEGYES) KEDVEZMÉNY KAMPÁNYÁR 1.2 benzin 1.2 benzin 1.3 dízel 3250000Ft 3390000Ft 3945000Ft 137 g/km 99

Részletesebben

Chevrolet Lacetti 5 ajtós Star

Chevrolet Lacetti 5 ajtós Star Lacetti 5 ajtós Star Motor és sebességváltó 1,4 16v Max. teljesítmény (kw/le) (ford./perc) 70 / 95 @ 6200 Max. nyomaték (Nm) (ford./perc) 131 @ 4400 Elsőkerék-meghajtás alapfelszereltség Első felfüggesztés

Részletesebben

MEGÚJULT MODELL Még ellenállhatatlanabb külsôben

MEGÚJULT MODELL Még ellenállhatatlanabb külsôben Az Ön Hyundai kereskedôje Mindig új utakon www.hyundai.hu MEGÚJULT MODELL Még ellenállhatatlanabb külsôben MEGÚJULT MODELL Még ellenállhatatlanabb külsôben KM KORLÁTOZÁS NÉLKÜLI GARANCIA ORSZÁGÚTI SEGÉLYSZOLGÁLAT

Részletesebben

ÁR ÉS FELSZERELTSÉG LISTA CAPTIVA

ÁR ÉS FELSZERELTSÉG LISTA CAPTIVA ÁR ÉS FEZERESÉG LISTA CAPTIVA MY13 MÁJUS 2013 ÁRAK FEZERESÉGI SZINT CO2- KIBOCSÁTÁS (VEGYES) ÜLÉSEK SZÁMA LISTAÁR KEDVEZMÉNY KAMPÁNYÁR 2.4 benzin 167LE MT6 FWD 2.2 dízel 163LE MT6 FWD 210 g/km 170 g/km

Részletesebben

ÁR ÉS FELSZERELTSÉG LISTA TRAX

ÁR ÉS FELSZERELTSÉG LISTA TRAX ÁR ÉS FEZERESÉG LISTA TRAX 2013.OKTÓBER ÁRAK LISTAÁR CO2- KIBOCSÁTÁS (VEGYES) 1.4 turbo FWD MT6 4740000Ft 1.4 turbo AWD MT6 5185000Ft 149 g/km 4190000Ft 153 g/km 1.4 turbo FWD MT6 5140000Ft 1.4 turbo AWD

Részletesebben

Nem csak magamra gondolok!

Nem csak magamra gondolok! PEUGEOT 107 Fő terepem a város! A Peugeot márkára jellemző ragadozó tekintet szelíd formában ölt testet a 107 modellben. Kedves, gömbölyded formája, pimasz tekintete, állandó mosolya: a 107 minden pillanatban

Részletesebben

EU. LHD 1208 ENG. KM-KM

EU. LHD 1208 ENG. KM-KM Ha a személyes mobilitásról van szó, az emberek többet várnak el praktikus közlekedési megoldásoknál. Az autókról korábban alkotott kép már a múlté. Az autó életstílust fejez ki, és a mindennapi élet szerves

Részletesebben

FORD MUSTANG. www.ford.hu 1 / 5. One Call Ügyfélszolgálat: +36 1 7 777 555. Értékesítés és Flotta ügyfélszolgálat E-mail: inform@ford.

FORD MUSTANG. www.ford.hu 1 / 5. One Call Ügyfélszolgálat: +36 1 7 777 555. Értékesítés és Flotta ügyfélszolgálat E-mail: inform@ford. Felszereltség Motor Listaár Fastback 2.3I EcoBoost 317 LE S6 M6 RWD 12 375 000 Ft EcoBoost Fastback 2.3I EcoBoost 317 LE S6 A6 RWD 13 025 000 Ft Convertible 2.3I EcoBoost 317 LE S6 M6 RWD 13 675 000 Ft

Részletesebben

Szakemberek alkották szakembereknek

Szakemberek alkották szakembereknek 2009 BIPPER Bipper Szakemberek alkották szakembereknek Aki meglátja az új Peugeot Bippert, rögtön tudja, hogy többrôl van szó, mint egy egyszerû haszonjármûrôl. A Bippert kifejezetten az Ön tevékenységéhez

Részletesebben

Toyota Yaris. Műszaki adatok KÖRNYEZETI TELJESÍTMÉNY. 1,0 literes VVT-i 5 M/T. 1,4 literes D-4D 90 6 M/T 6 M/M. 1,33 literes Dual VVT-i 6 M/T CVT

Toyota Yaris. Műszaki adatok KÖRNYEZETI TELJESÍTMÉNY. 1,0 literes VVT-i 5 M/T. 1,4 literes D-4D 90 6 M/T 6 M/M. 1,33 literes Dual VVT-i 6 M/T CVT Toyota Yaris Műszaki adatok KÖRNYEZETI TELJESÍTMÉNY 1,0 literes VVT-i 5 M/T 1,33 literes Dual VVT-i 6 M/T CVT 1,4 literes D-4D 90 6 M/T 6 M/M Fogyasztás (az EC/692/2008 rendelettel módosított EC/715/2007

Részletesebben

VOLVO C70 ALAPMODELLEK ÁRAI

VOLVO C70 ALAPMODELLEK ÁRAI VOLVO C70 ALAPMODELLEK ÁRAI BENZIN DIESEL AJÁNLOTT FOGYASZTÓI ÁR ÁFÁVAL, REGISZTRÁCIÓS ADÓ NÉLKÜL AJÁNLOTT FOGYASZTÓI ÁR ÁFÁVAL, REGISZTRÁCIÓS ADÓVAL MOTOR TÍPUS TELJESÍTMÉNY (KW/LE) REGISZTRÁCIÓS ADÓ

Részletesebben

Hyundai Motor Company www.hyundai.hu. EU. LHD 0911 HUN Copyright 2009. Hyundai Motor Company. All Rights Reserved. Santa Fe

Hyundai Motor Company www.hyundai.hu. EU. LHD 0911 HUN Copyright 2009. Hyundai Motor Company. All Rights Reserved. Santa Fe Hyundai Motor Company www.hyundai.hu EU. LHD 0911 HUN Copyright 2009. Hyundai Motor Company. All Rights Reserved. Santa Fe A Santa Fe maga a stílus Mi jellemzi a Santa Fe-t? Egyetlen szó: Stílus Képzelje

Részletesebben

Kawasaki 2005. Új Modell Információ ZX-636R

Kawasaki 2005. Új Modell Információ ZX-636R Kawasaki 2005. Új Modell Információ ZX-636R 459966D1-2D2B-083EB5.doc 1/27 Modellkoncepció Az 1985-ben megjelent GPZ 600R volt az els középsúlyú gép, ami motor, futóm és aerodinamika tekintetében rivalizált

Részletesebben

A Suzuki Környezeti Koncepciója

A Suzuki Környezeti Koncepciója A Suzuki Környezeti Koncepciója Környezeti filozófiánknak megfelelően azon dolgozunk, hogy csökkentsük termékeink környezetünket terhelő hatását, valamint kutatási és fejlesztési tevékenységet végzünk

Részletesebben

1,6 literes Valvematic 6 M/M

1,6 literes Valvematic 6 M/M Auris Műszaki adatok KÖRNYEZETI TELJESÍTMÉNY 1,33 literes Dual VVT-i 6 M/M CCO (DPF)* 6 M/M CCO (DPF)* 2,0 literes DPF Fogyasztás (utoljára a 2004/3/EC rendelettel módosított 80/1268/EEC (Euro 4), valamint

Részletesebben

A megújult. Hyundai i30

A megújult. Hyundai i30 A megújult Hyundai i30 Határozottan dinamikus. A megújult i30. Az első benyomáshoz mindenekelőtt lenyűgöző megjelenésre van szükség. A megújult Hyundai i30 erőteljes, karakteres formaterve első pillantásra

Részletesebben

NISSAN PRIMASTAR. 61808-HON-PRIMASTAR.indd 1 3/02/09 16:54:43

NISSAN PRIMASTAR. 61808-HON-PRIMASTAR.indd 1 3/02/09 16:54:43 NISSAN PRIMASTAR 61808HONPRIMASTAR.indd 1 3/02/09 16:54:43 SHIFT_ business* *VÁLTS_üzletet 61808HONPRIMASTAR.indd 2 3/02/09 16:54:51 61808HONPRIMASTAR.indd 3 3/02/09 16:54:52 1 Az új Primastar család választéka

Részletesebben

IK - 435. Vezetıtér és környezete

IK - 435. Vezetıtér és környezete IK - 435 Vezetıtér és környezete 1 mőszerfal 2 vezetı melletti szerelvényfal 3 kombinált karos-irányjelzı kapcsoló 4 kulcsos világításkapcsoló 5 vezetıülés 6 kormányoszlop 7 fıkapcsoló tábla (kívülrıl

Részletesebben

Egy vérbeli, dinamikus terepjáró, a természet felszabadító vadságával. Áramvonalas alakjának és lágy formáinak köszönhetõen képes alkalmazkodni

Egy vérbeli, dinamikus terepjáró, a természet felszabadító vadságával. Áramvonalas alakjának és lágy formáinak köszönhetõen képes alkalmazkodni megtanít A mai felgyorsult világban könnyû megfeledkezni az érzésekrõl, a természetes dolgokról. Az új fejlesztésû és stílusos Suzuki Grand Vitara azonban felélénkíti az érzékszerveket, és képessé tesz

Részletesebben

ÚJ NISSAN X-TRAIL. 6 340 000 Ft-tól 1 THM: 0% PRÉMIUM KIADÁS. 64 500 Ft-tól AKCIÓSAN MÁR

ÚJ NISSAN X-TRAIL. 6 340 000 Ft-tól 1 THM: 0% PRÉMIUM KIADÁS. 64 500 Ft-tól AKCIÓSAN MÁR ÚJ NISSAN X-TRAIL AKCIÓSAN MÁR 6 340 000 Ft-tól 1 VAGY MÁR HAVI 64 500 Ft-tól THM: 0% PRÉMIUM KIADÁS Tekintse meg különleges ajánlatunkat AKTÍV BIZTONSÁGI CSOMAG Az új Nissan X-Trail most olyan fejlett

Részletesebben

Motor. Az árlistán feltüntetett modellek és opciók kizárólag a készlet erejéig elérhetőek. Kérjük, tájékozódjon Ford márkakereskedőjénél!

Motor. Az árlistán feltüntetett modellek és opciók kizárólag a készlet erejéig elérhetőek. Kérjük, tájékozódjon Ford márkakereskedőjénél! Felszereltség Trend Titanium 1.4l TDCi DPF (70LE) M5 Motor 5 ajtós 3 600 000 Ft 3 740 000 Ft 4 000 000 Ft 3 810 000 Ft 3 950 000 Ft Az árlistán feltüntetett modellek és opciók kizárólag a készlet erejéig

Részletesebben

Mazda CX-7. A SPORTOS szabadidőautó

Mazda CX-7. A SPORTOS szabadidőautó Mazda CX-7 A SPORTOS szabadidőautó A Mazda alapjaiban akarja felrázni az európai SUV kategóriát a Mazda CX-7- tel; azzal a szabadidőautóval, mely egyetlen, élvezetesen vezethető járműben sűríti össze a

Részletesebben

5GL sorozatú traktorok. 57 kw (75 LE) 65 kw (85 LE) (97/68 EC) Alacsony kivitelű speciális traktorok

5GL sorozatú traktorok. 57 kw (75 LE) 65 kw (85 LE) (97/68 EC) Alacsony kivitelű speciális traktorok 5GL sorozatú traktorok 57 kw (75 LE) 65 kw (85 LE) (97/68 EC) Alacsony kivitelű speciális traktorok 2 5GL sorozatú traktorok Áttekintés 5G Alacsony kivitel A John Deere új megoldása Behajtható tükrök Kompakt

Részletesebben

ACO burkolható fedlapok. ACO műszaki katalógus ACO Burkolható fedlapok UNIFACE PAVING SOLID

ACO burkolható fedlapok. ACO műszaki katalógus ACO Burkolható fedlapok UNIFACE PAVING SOLID ACO burkolható fedlapok ACO burkolható fedlapok ACO műszaki katalógus ACO Burkolható fedlapok UNIFACE PAVING SOLID ACO gully Tartalom Általános információk 3 page ACO Uniface ACO UNIFACE burkolható fedlap

Részletesebben

Természetjáró modell

Természetjáró modell plusz egy dimenzió Kategóriák felett Olyan korban élünk, amelyben minden perc számít. Mindenhol. Az utazás sem kivétel. A Suzuki SX4 a gyors, hétköznapi utazást dinamikus, kirobbanó teljesítménnyel képes

Részletesebben

ÚJ NISSAN QASHQAI. 4 990 000 Ft-tól 1 AKCIÓSAN MÁR. x4 I N G Y E N téli gumiabroncsok MINDENKINEK 2

ÚJ NISSAN QASHQAI. 4 990 000 Ft-tól 1 AKCIÓSAN MÁR. x4 I N G Y E N téli gumiabroncsok MINDENKINEK 2 KATEGÓRIÁJÁNAK LEGBIZTONSÁGOSABB AUTÓJA 2014-BEN ÚJ NISSAN QASHQAI AKCIÓSAN MÁR THM: 2,5% 4 990 000 Ft-tól 1 MINDENKINEK 2 x4 I N G Y E N téli gumiabroncsok BIZTONSÁG Az Új Qashqai a biztonsági funkciók

Részletesebben

3+2 ÉV EXTRACARE GARANCIA. ÉrtékŐr havi részlet*

3+2 ÉV EXTRACARE GARANCIA. ÉrtékŐr havi részlet* ÁRLISTA 2016. ÁPRILIS 1-TŐL MEGRENDELT AUTÓKRA ÚJ RAV4 Hybrid SUV (5 AJTÓS) GARANTÁLT VISSZAVÁSÁRLÁSI ÁR 3+2 ÉV EXTRACARE GARANCIA 2.5 HYBRID, 145 KW / 197 LE Felszereltség Hajtás Váltó Bruttó listaár

Részletesebben

FORD C-MAX. www.ford.hu 1 / 7

FORD C-MAX. www.ford.hu 1 / 7 Felszereltség Motor 1.0l EcoBoost (125LE) M6 5 765 000 Ft 6 065 000 Ft 1.5l EcoBoost (150LE) M6 6 135 000 Ft 6 435 000 Ft Trend 1.6l VCT (125LE) M5 5 565 000 Ft 5 865 000 Ft 1.5l TDCi DPF (95LE) M6 6 160

Részletesebben

fiorino Az Ön Fiat márkakereskedôje: Információs szám: 06 40 245 245 www.fiathaszongepjarmuvek.hu

fiorino Az Ön Fiat márkakereskedôje: Információs szám: 06 40 245 245 www.fiathaszongepjarmuvek.hu fiorino A Fiat teljes választéka két év garanciával, kilométerkorlátozás nélkül. A modellek felszereltsége és a választható kiegészítôk köre az adott piaci és jogi követelményeknek megfelelôen változhatnak.

Részletesebben

Initiale 2,0 dci 175 LE FAP 10 390 000 1 000 000 9 390 000 2,0 dci 175 LE FAP Aut. 10 690 000 1 000 000 9 690 000

Initiale 2,0 dci 175 LE FAP 10 390 000 1 000 000 9 390 000 2,0 dci 175 LE FAP Aut. 10 690 000 1 000 000 9 690 000 már 5 790 000 Ft-tól* Espace 2.2 dci Expression AKTUÁLIS AKCIÓ 1 000 000 Ft kedvezmény minden verzión 3 év vagy 150 000 km garancia További 400 000 Ft kedvezmény Renault Crédit finanszírozás esetén* FELSZERELTSÉG

Részletesebben

Az új Swift kifejlesztése során sokat tanultunk, és a tanultakat fel fogjuk használni a jövő Suzuki modelljeinek megalkotásához. Most nem csak az új

Az új Swift kifejlesztése során sokat tanultunk, és a tanultakat fel fogjuk használni a jövő Suzuki modelljeinek megalkotásához. Most nem csak az új Az új Swift kifejlesztése során sokat tanultunk, és a tanultakat fel fogjuk használni a jövő Suzuki modelljeinek megalkotásához. Most nem csak az új Suzuki Swift indul útjára; a Suzuki is teljesen újjászületett.

Részletesebben

THM: 3,99% MINDENKINEK 2

THM: 3,99% MINDENKINEK 2 ÚJ NISSAN ULSAR AKCIÓSAN MÁR 4 205 000 Fttól 1 THM: 3,99% MINDENKINEK 2 AKÁR 800 000 Ft KEDVEZMÉNNYEL TÁGAS ÉS SZELLŐS UTASTÉR áratlanul nagy fejteret és hasznos teret nyújt. Kategóriája legnagyobb lábterének

Részletesebben

Az új Swift kifejlesztése során sokat tanultunk, és a tanultakat fel fogjuk használni a jövő Suzuki modelljeinek megalkotásához. Most nem csak az új

Az új Swift kifejlesztése során sokat tanultunk, és a tanultakat fel fogjuk használni a jövő Suzuki modelljeinek megalkotásához. Most nem csak az új Az új Swift kifejlesztése során sokat tanultunk, és a tanultakat fel fogjuk használni a jövő Suzuki modelljeinek megalkotásához. Most nem csak az új Suzuki Swift indul útjára; a Suzuki is teljesen újjászületett.

Részletesebben

Mi gondoskodtunk arról, hogy ez a lehetőség az Ön számára kényelmesen hozzáférhető és elérhető legyen.

Mi gondoskodtunk arról, hogy ez a lehetőség az Ön számára kényelmesen hozzáférhető és elérhető legyen. Színválaszték A Suzuki Környezeti Koncepciója Környezeti filozófiánknak megfelelően azon dolgozunk, hogy csökkentsük termékeink környezetünket terhelő hatását, valamint kutatási és fejlesztési tevékenységet

Részletesebben

ELŐSZÓ RANGER - EQ. Ez a katalógus az 2002 után készült "Ranger"-ről tartalmaz információkat

ELŐSZÓ RANGER - EQ. Ez a katalógus az 2002 után készült Ranger-ről tartalmaz információkat Ez a katalógus az 2002 után készült "Ranger"-ről tartalmaz információkat ELŐSZÓ RANGER - EQ Ezen gépkocsit specifikációs kódokkal osztályozzák. A specifikációs kódok az alábbiak:- GB = Nagy-Britannia és

Részletesebben

Az új Swift kifejlesztése során sokat tanultunk, és a tanultakat fel fogjuk használni a jövő Suzuki modelljeinek megalkotásához. Most nem csak az új

Az új Swift kifejlesztése során sokat tanultunk, és a tanultakat fel fogjuk használni a jövő Suzuki modelljeinek megalkotásához. Most nem csak az új Az új Swift kifejlesztése során sokat tanultunk, és a tanultakat fel fogjuk használni a jövő Suzuki modelljeinek megalkotásához. Most nem csak az új Suzuki Swift indul útjára; a Suzuki is teljesen újjászületett.

Részletesebben

Felszereltségi szintek Motor 4 ajtós 5 ajtós Kombi 1.6l Ti-VCT (125LE) M5 4 980 000 Ft 5 080 000 Ft 5 230 000 Ft

Felszereltségi szintek Motor 4 ajtós 5 ajtós Kombi 1.6l Ti-VCT (125LE) M5 4 980 000 Ft 5 080 000 Ft 5 230 000 Ft 201675-ös modellév - 2016/4 Érvényes: 2016 június 20-i gyártástól Felszereltségi szintek Motor 4 ajtós 5 ajtós Kombi 16l Ti-VCT (125LE) M5 4 980 000 Ft 5 080 000 Ft 5 230 000 Ft Trend 10l EcoBoost (125LE)

Részletesebben

1,3 VVT 1,5 VVT 1,25 DDiS dízel

1,3 VVT 1,5 VVT 1,25 DDiS dízel 1,3 VVT 1,5 VVT 1,25 DDiS dízel Egy autó, amelyben minden együtt van. Vagány forma, kitörô életkedv. Erô, biztonság és kényelem. Egy új Suzuki modell. A múlt összes tapasztalatával, a jövônek. 4 5 A

Részletesebben

Titanium Econetic 1.5l TDCI DPF (105LE) 88g M6 EURO6-6 355 000 Ft 6 505 000 Ft 1.5l EcoBoost (150LE) M6 EURO6 6 470 000 Ft - -

Titanium Econetic 1.5l TDCI DPF (105LE) 88g M6 EURO6-6 355 000 Ft 6 505 000 Ft 1.5l EcoBoost (150LE) M6 EURO6 6 470 000 Ft - - Petrányi - Autó Kft. Hivatalos Ford márkakereskedés 1106 Budapest, Kerepesi út 105. Tel.: 260-5050/215, Fax: 262-4736 1195 Budapest, Üllői út 309. Tel.: 281-8000/215, Fax: 281-2981 1112 Budapest Budaörsi

Részletesebben

Felszereltség. S S S Manuális légkondicionáló berendezés S S S Rádióelôkészítés + hangszórók száma 2 db/4 db/6 db (4 hangszóró + 2 magassugárzó)

Felszereltség. S S S Manuális légkondicionáló berendezés S S S Rádióelôkészítés + hangszórók száma 2 db/4 db/6 db (4 hangszóró + 2 magassugárzó) Japán. Munka. Erô Felszereltség Karosszéria változat Meghajtás 4WD 100km/h-ig kapcsolható 4WD 100km/h-ig kapcsolható 4WD 100km/h-ig kapcsolható Motor 2.5 L Dízel 3.0 L Dízel 3.0 L Dízel Váltó M5 M5 AT4

Részletesebben

TRAFIC TRAFIC. www.renault.hu. Renault Hungária Kft. Ügyfélszolgálat: 06 40 200 000 (helyi tarifával hívható)

TRAFIC TRAFIC. www.renault.hu. Renault Hungária Kft. Ügyfélszolgálat: 06 40 200 000 (helyi tarifával hívható) TRAFIC www.renault.hu Renault Hungária Kft. Ügyfélszolgálat: 06 40 200 000 (helyi tarifával hívható) FÉNYKÉPEK: RENAULT COMMUNICATION / DR / R. FALCUCCI, A. BERNIER, C. CUGNY, D. DUMAS, O. BANET, P. CURTET

Részletesebben

ÁRLISTA. 4C 1750 Tbi 240Le TCT 643.110.0 6 sebességes TCT benzin 12.539.370 135.000 16.060.000. Bruttó ár regisztációs adóval (Ft)

ÁRLISTA. 4C 1750 Tbi 240Le TCT 643.110.0 6 sebességes TCT benzin 12.539.370 135.000 16.060.000. Bruttó ár regisztációs adóval (Ft) ÁRLISTA Modell Kód Váltó Üzemanyag Nettó ár (Ft) Regisztrációs adó (Ft) Bruttó ár regisztációs adóval (Ft) 4C 1750 Tbi 240Le TCT 643.110.0 6 sebességes TCT benzin 12.539.370 135.000 16.060.000 Az árlista

Részletesebben

www.qubo.hu Az Ön Fiat márkakereskedôje: www.fiat.hu Információs szám: 06 40 245 245

www.qubo.hu Az Ön Fiat márkakereskedôje: www.fiat.hu Információs szám: 06 40 245 245 www.qubo.hu Az Ön Fiat márkakereskedôje: A Fiat teljes választéka két év garanciával, kilométer-korlátozás nélkül. www.fiat.hu Információs szám: 06 40 245 245 A modellek felszereltsége és a választható

Részletesebben

ÚJ FORD FOCUS RS. One Call Ügyfélszolgálat: +36 1 7 777 555

ÚJ FORD FOCUS RS. One Call Ügyfélszolgálat: +36 1 7 777 555 ÚJ FORD FOCUS 20165-ös modellév - 2016/2 Érvényes: 2016 január 4-i gyártástól A változtatás jogát fenntartjuk! Felszereltség Motor 5 ajtós 23l EcoBoost (350LE) M6 EURO6 AWD 12 100 000 Ft Vegyes átlagfogyasztás:

Részletesebben

ÚJ NISSAN QASHQAI. 4 990 000 Ft-tól 1. Akár 690 000 Ft kedvezménnyel AKCIÓSAN MÁR THM: 3,99% 2

ÚJ NISSAN QASHQAI. 4 990 000 Ft-tól 1. Akár 690 000 Ft kedvezménnyel AKCIÓSAN MÁR THM: 3,99% 2 ÚJ NISSAN QASHQAI AKCIÓSAN MÁR 4 990 000 Ft-tól 1 THM: 3,99% 2 Akár 690 000 Ft kedvezménnyel BIZTONSÁG Az Új Qashqai a biztonsági funkciók széles skáláját kínálja. Elérhető az automata vészfékező rendszer,

Részletesebben

3,0 literes turbódízel D-4D 1KD-FTV 5 A/T. Ajánlott üzemanyag 48-as vagy magasabb cetánszámú gázolaj 48-as vagy magasabb cetánszámú gázolaj

3,0 literes turbódízel D-4D 1KD-FTV 5 A/T. Ajánlott üzemanyag 48-as vagy magasabb cetánszámú gázolaj 48-as vagy magasabb cetánszámú gázolaj Land Cruiser Műszaki adatok KÖRNYEZETI TELJESÍTMÉNY Fogyasztás (utoljára a 2004/3/EC rendelettel módosított 80/1268 EEC EU direktíva alapján) 5 A/T 6 M/T Vegyes (l/100 km), 5-ajtós (3-ajtós) 8,1 (7,9)

Részletesebben

Az Ön Fiat márkakereskedôje: Információs szám: 06 40 245 245. www.fiat.hu. A Fiat teljes választéka két év garanciával, kilométer-korlátozás nélkül.

Az Ön Fiat márkakereskedôje: Információs szám: 06 40 245 245. www.fiat.hu. A Fiat teljes választéka két év garanciával, kilométer-korlátozás nélkül. www.fiat.hu Az Ön Fiat márkakereskedôje: A Fiat teljes választéka két év garanciával, kilométer-korlátozás nélkül. Információs szám: 06 40 245 245 A modellek felszereltsége és a választható kiegészítôk

Részletesebben

Motor. 1.0l EcoBoost 100LE M6 1.5l TDCi 100LE M5. 1.5l TDCi 100LE A6. 1.5l TDCI 120LE M6. 1.5l TDCI 120LE A6. 1.5l TDCi 100LE M5

Motor. 1.0l EcoBoost 100LE M6 1.5l TDCi 100LE M5. 1.5l TDCi 100LE A6. 1.5l TDCI 120LE M6. 1.5l TDCI 120LE A6. 1.5l TDCi 100LE M5 FORD Transit Connect Modell Van Tengelytáv L1 L2 Széria / Típuszám 625 / 200 825 / 220 715 / 210 950 / 230 Motor 1.0l EcoBoost 100LE M6 1.0l EcoBoost 100LE M6 4 200 000 Ft 5 334 000 Ft 4 730 000 Ft 6 007

Részletesebben

ÚJ NISSAN NAVARA. 5 760 000 Ft-tól 2,5% THM. 5 év - gond nélkül! 5 év teljeskörű gyártói garancia 1 + 5* Karbantartási Csomag KEMÉNY. MAGABIZTOS.

ÚJ NISSAN NAVARA. 5 760 000 Ft-tól 2,5% THM. 5 év - gond nélkül! 5 év teljeskörű gyártói garancia 1 + 5* Karbantartási Csomag KEMÉNY. MAGABIZTOS. ÚJ NISSAN NAVARA KEMÉNY. MAGABIZTOS. ÁRAK FELSZERELTSÉG TECHNIKAI ADATOK Dupla Kabin nettó 5 760 000 Fttól 5 év gond nélkül! 5 év teljeskörű gyártói garancia 1 + 5* Karbantartási Csomag 2,5% THM 1 A Nissan

Részletesebben

Motor. * A Technology Limitált széria modellek bruttó fogyasztói ára tartalmazza a kötelezően rendelendő opciók bruttó fogyasztói árát is.

Motor. * A Technology Limitált széria modellek bruttó fogyasztói ára tartalmazza a kötelezően rendelendő opciók bruttó fogyasztói árát is. Felszereltség Technology Limitált széria* Titanium Motor 1.4l (90LE) M5 1.0l EcoBoost (100LE) M5 1.5l TDCi DPF (75LE) M5 1.5l TDCi DPF (95LE) M5 1.4l (90LE) M5 1.0l EcoBoost (100LE) M5 1.0l EcoBoost (125LE)

Részletesebben

NISSAN PULSAR. Külső megjelenés Belső megjelenés Technológia és Teljesítmény Biztonság Sokoldalúság Tartozékok Színek és Kárpitok Nyomtatás Bezárás

NISSAN PULSAR. Külső megjelenés Belső megjelenés Technológia és Teljesítmény Biztonság Sokoldalúság Tartozékok Színek és Kárpitok Nyomtatás Bezárás NISSAN PULSAR MINDEN, AMIRE VÁGYIK AZ ÖN IGÉNYEIRE SZABVA. A Nissan vadonatúj modellje, a kifinomult és magabiztos PULSAR a merész, sportos dizájnt fejlett technológiákkal ötvözi, és lendületes vezetési

Részletesebben

3+2 ÉV EXTRACARE GARANCIA. ÉrtékŐr havi részlet*

3+2 ÉV EXTRACARE GARANCIA. ÉrtékŐr havi részlet* ÁRLISTA 2016. MÁRCIUS 1-TŐL MEGRENDELT AUTÓKRA VERSO 5 ÜLÉSES 7 ÜLÉSES GARANTÁLT VISSZAVÁSÁRLÁSI ÁR 3+2 ÉV EXTRACARE GARANCIA 1.6 VALVEMATIC BENZINES, 97 KW / 132 LE Bruttó listaár Felszereltség Váltó

Részletesebben

A legjobbjaink egy csapatban. Ford Champions limitált széria.

A legjobbjaink egy csapatban. Ford Champions limitált széria. A legjobbjaink egy csapatban. Ford Champions limitált széria. 20 éve a pályán. De a lelkesedés mit sem változott. Büszkék vagyunk rá, hogy immáron 2 évtizede támogatjuk az UEFA Champions League mérkőzéseit.

Részletesebben

Bélyegző helye. Nyomdai gondozás: PIXELGRAF MARK/DPS-Boxer 2013_01. www.peugeot.hu. PEUGEOT Boxer

Bélyegző helye. Nyomdai gondozás: PIXELGRAF MARK/DPS-Boxer 2013_01. www.peugeot.hu. PEUGEOT Boxer Nyomdai gondozás: PIXELGRAF MARK/DPS-Boxer 2013_01 Bélyegző helye www.peugeot.hu PEUGEOT Boxer BOXER Szakemberek alkották szakembereknek A Peugeot Boxer kínálat jóval több, mint egy egyszerű haszonjárműcsalád.

Részletesebben

Renault Mégane Grandtour 1,4 TCe teszt (2010) - Expedíció a tökéletes családi mindenes nyomában

Renault Mégane Grandtour 1,4 TCe teszt (2010) - Expedíció a tökéletes családi mindenes nyomában Bizony nem szerény csomagot helyezett le szerkesztőségünknél a Renault. Tágas, kényelmes kombi nagy raktérrel, 130 lóerő mérsékelt fogyasztással, remek felszereltség megnyerő külsővel és mindez 5 millió

Részletesebben

Az új BMW R 1200 GS Adventure

Az új BMW R 1200 GS Adventure Az új BMW R 1200 GS Adventure Tartalom 1. A koncepció (Összefoglaló) 2 2. Technika és dizájn 5 3. Színek 9 4. Felszereltség 10 5. Teljesítmény- és forgatónyomaték-diagram 12 6. Műszaki adatok 13 1. A koncepció

Részletesebben

Hengerenkénti üzemanyagbefecskendezés. Hengerenkénti. Üzemanyagellátó rendszer. Keréktárcsa mérete (coll/mm) / Gumiabroncs mérete:

Hengerenkénti üzemanyagbefecskendezés. Hengerenkénti. Üzemanyagellátó rendszer. Keréktárcsa mérete (coll/mm) / Gumiabroncs mérete: Epica LS Motor és sebességváltó 2.0 24V 2.0D 2.0D AT Löket (mm) 75,2 75,2 75,2 Sebességváltó 5 fokozatú, kézi 5 fokozatú, kézi 5 fokozatú, automata Végáttétel 3.974 3.974 3.974 Furat (mm) 75.0 75.0 75.0

Részletesebben

Az új BMW 6-os sorozat Tartalom

Az új BMW 6-os sorozat Tartalom 1. oldal Az új BMW 6-os sorozat Tartalom 1. Az új BMW 6-os sorozat Áttekintő... 2 2. Az új BMW 6-os Cabrio, az új BMW 6-os Coupé és az új BMW 6-os Gran Coupé Három vérbeli sportoló nemesíti a luxuskategóriát......4

Részletesebben

1.0/2.90 96 / 130 385 7 310 000 9 283 700 1.1/3.10 1.3 /3.30 1.4/3.50 1.1/3.10 1.3/3.30 1.4/3.50 1.4/3.50 2.2/4.70 126 / 170 405 9 440 000 11 988 800

1.0/2.90 96 / 130 385 7 310 000 9 283 700 1.1/3.10 1.3 /3.30 1.4/3.50 1.1/3.10 1.3/3.30 1.4/3.50 1.4/3.50 2.2/4.70 126 / 170 405 9 440 000 11 988 800 Ford Transit Zárt Áruszállítók N1, N2 2016.75ös modellév 2016/01. Érvényes: 2016. május 30ai gyártástól Megnevezés FWD RWD Duplakabinos FWD Duplakabinos RWD Hossz/Magas L2H2 10,0 L3H2 L2H2 Listaár Raktér

Részletesebben

A Toyota számára a minôség nem ígéret, hanem munkastílus

A Toyota számára a minôség nem ígéret, hanem munkastílus Hiace 02 A Toyota számára a minôség nem ígéret, hanem munkastílus Semmi nem olyan jó, hogy ne lehetne még jobbá tenni. Ezért minden területen folyamatos fejlôdésre törekszünk. Ez nem pusztán mottó számunkra,

Részletesebben

Az új BMW G 310 R Tartalom

Az új BMW G 310 R Tartalom Az új BMW G 310 R Tartalom 1. Összefoglaló 2 2. Technika 5 3. Dizájn és színkoncepció 10 4. Gyártás és minőség 12 5. Felszereltség 14 6. Műszaki adatok 15 1. Összefoglaló Az új BMW G 310 R az első 500

Részletesebben

exciting Lifestyle Vehicle

exciting Lifestyle Vehicle exciting Lifestyle Vehicle Megérkezett a Ssangyong XLV, mely sokoldalúságával, praktikusságával a család kedvenc társa lesz. A hatalmas csomagtér, a bőséges helykínálat megkönnyíti a mindennapokat. Egy

Részletesebben

RENDKÍVÜLI BIZTONSÁG. Miért lenne kisebb biztonságban haszongépjármûve

RENDKÍVÜLI BIZTONSÁG. Miért lenne kisebb biztonságban haszongépjármûve CITROËN JUMPY MÉRETRE SZABOTT HASZONGÉPJÁRMÛ. A Jumpy harmonikusan egyesíti a kisméretû furgonok fürgeségét és a nagyobb tehergépkocsik tágasságát. Ennek köszönhetõen számos szakember találta meg az általa

Részletesebben

Petrányi - Autó Kft. Hivatalos Ford márkakereskedés

Petrányi - Autó Kft. Hivatalos Ford márkakereskedés Petrányi - Autó Kft. Hivatalos Ford márkakereskedés 1106 Budapest, Kerepesi út 105. Tel.: 260-5050/215, Fax: 262-4736 1195 Budapest, Üllői út 309. Tel.: 281-8000/215, Fax: 281-2981 1112 Budapest Budaörsi

Részletesebben

Pehelykönnyű szupersportmotor mindennapos használatra

Pehelykönnyű szupersportmotor mindennapos használatra Pehelykönnyű szupersportmotor mindennapos használatra Osztályels stílusuk, korszer technológiájuk és lenygöz teljesítményük miatt a Yamaha legendás R-sorozatú motorkerékpárjai jelentik a mércét a szupersportok

Részletesebben

GONDOLJA ÚJRA ELVÁRÁSAIT!

GONDOLJA ÚJRA ELVÁRÁSAIT! 2 GONDOLJA ÚJRA ELVÁRÁSAIT! 3 4 Króm hűtőrács LED-ES HÁTSÓ LÁMPATESTEK 17 COLOS KÖNNYŰFÉM KERÉKTÁRCSÁK HATÁROKAT FESZEGETŐ FORMATERV EGY AUTÓNAK, MELY MINDEN EDDIGINÉL MESSZEBBRE MEGY A különleges szolgáltatásokban

Részletesebben

A Chevrolet 2006-os modellválasztéka

A Chevrolet 2006-os modellválasztéka Genf, 2006. február 27 A Chevrolet 2006-os modellválasztéka Spark: csúcsformában az új generációs sikermodell Aveo: Attraktív kompakt autó, három és ötajtós változatban, Új Aveo szedán: négyajtós modell

Részletesebben

Összefoglaló jelentés az IKARUS 134V szóló autóbuszról

Összefoglaló jelentés az IKARUS 134V szóló autóbuszról Összefoglaló jelentés az IKARUS 134V szóló autóbuszról A jármővet 2010. június 7-én az IKARUSBUS Kft. ügyvezetı igazgatója Princz Ferenc mutatta be a BKV Zrt. óbudai telephelyén. Az autóbuszt a 22-es és

Részletesebben

Miskolci Egyetem, Műszaki Földtudományi Kar Nyersanyagelőkészítési és Környezeti. egyetemi tanár, intézetigazgató

Miskolci Egyetem, Műszaki Földtudományi Kar Nyersanyagelőkészítési és Környezeti. egyetemi tanár, intézetigazgató Budapest, 2009. november 6. Rakodógépek a hulladékkezelésben Miskolci Egyetem, Műszaki Földtudományi Kar Nyersanyagelőkészítési és Környezeti Eljárástechnikai á i Intézet Prof. Dr. CSŐKE BARNABÁS egyetemi

Részletesebben

ÚJ FORD C-MAX. www.ford.hu 1 / 7

ÚJ FORD C-MAX. www.ford.hu 1 / 7 ÚJ FORD C-MAX 2015.75-ös modellév Érvényes: 2015. március 16-ai gyártástól A változtatás jogát fenntartjuk! 2015/01. Felszereltség Motor 1.0l EcoBoost (125LE) M6 EURO6 5,735,000 Ft 6,035,000 Ft 1.5l EcoBoost

Részletesebben

Historic Technikai Adatlap

Historic Technikai Adatlap Historic Technikai Adatlap Gépkönyv száma: HR Forgalmi engedély száma: Átalakítási engedély száma: Gépkönyv sorszáma: Műszaki vizsga érvényessége: Átalakítási szakvélemény száma: Jármű kategória: Periódus:

Részletesebben

www.gelighting.com Kültér és közvilágítás LED világítási megoldások

www.gelighting.com Kültér és közvilágítás LED világítási megoldások www.gelighting.com Kültér és közvilágítás LED világítási megoldások Lépjen be velünk a LED világítás új korszakába! A LED világítás átalakítja a környezetet, amelyben élünk. Általa az utak biztonságosabbak,

Részletesebben

www.fiat.hu Fiat Marketing 00.0.0000.00 - S - 02/2012 - Printed in Italy - Arti Grafiche GIACONE - Chieri (TO)

www.fiat.hu Fiat Marketing 00.0.0000.00 - S - 02/2012 - Printed in Italy - Arti Grafiche GIACONE - Chieri (TO) www.fiat.hu A jelen kiadványban szereplô információk kizárólag tájékoztató jellegûek. A modellek felszereltsége, illetve a választható kiegészítôk köre az adott piaci és jogi elôírásoknak megfelelôen változhat.

Részletesebben

Ami igazán fontos, az a szemnek láthatatlan

Ami igazán fontos, az a szemnek láthatatlan 1 Ami igazán fontos, az a szemnek láthatatlan Első pillantásra leginkább az tűnik fel, hogy az új Swift tervezői mennyi mindent megőriztek a korábbi verzióból. De ha jobban megnézi az ember, hogy mit rejtenek

Részletesebben

Az füzet áttanulmányozása során Különböző veszélyességi fokozatokkal fog találkozni, amelyeket a következő jelzéssel láttunk el:

Az füzet áttanulmányozása során Különböző veszélyességi fokozatokkal fog találkozni, amelyeket a következő jelzéssel láttunk el: Előszó Köszönjük, hogy a KEEWAY termékét választotta. A motorozás egy nagyon izgalmas sport, de mielőtt útra kelne, kérjük, tanulmányozza figyelmesen ezt az útmutatót. Ez az útmutató leírja a jármű helyes

Részletesebben

Ford Transit Custom Kombi és Tourneo Custom Személyszállítók (M1)

Ford Transit Custom Kombi és Tourneo Custom Személyszállítók (M1) Ford és Személyszállítók (M1) 2015.5ös modellév Érvényes: 2015.március 2i gyártástól Személyszállítók (M1) FWD Tengelytáv L1H1 L2H1 Terhelhetőség 1.3/3.00 1.4/3.10 Teljesítmény kw/le Nm nettó bruttó nettó

Részletesebben

Raktérméret. Össztömeg (kg)

Raktérméret. Össztömeg (kg) Modell Teljesítmény (LE) Gyári típuskód Tengelytáv (mm) Össztömeg (kg) Raktérméret (m 3 ) Hasznos terhelhetőség (kg)* Nettó ár (Ft) Bruttó ár (Ft) ZÁRT FURGON ACCESS 1.3 HDi 75 2PA9J0CDM504A025 2513 2750

Részletesebben

Ford Transit Custom Kombi és Tourneo Custom Személyszállítók (M1)

Ford Transit Custom Kombi és Tourneo Custom Személyszállítók (M1) Ford és Személyszállítók (M1) 2016.5ös modellév 2016/01. Érvényes: 2016. február 29ei gyártástól Személyszállítók (M1) Tengelytáv Terhelhetőség L1H1 1.3/3.10 FWD L2H1 1.4/3.10 L1H1 1.3/3.10 FWD L2H1 1.3/3.10

Részletesebben

Renault Kadjar. Ne csak nézd! Éld át! 4 990 000 Ft-tól*

Renault Kadjar. Ne csak nézd! Éld át! 4 990 000 Ft-tól* Renault Kadjar Ne csak nézd! Éld át! 4 990 000 Ft-tól* Renault Kadjar Ne csak nézd! Éld át! LISTAÁR Motor Life Zen Intens Bose TCe 130 5 390 000 5 950 000 6 680 000 - dci 110-6 740 000 7 470 000 - dci

Részletesebben

Honda Hungary Kft. 2040 Budaörs, Törökbálinti utca 25/B www.honda.hu Part No: BRCAR-2PE-223H Kiadás dátuma: 2011. 05. Accord.

Honda Hungary Kft. 2040 Budaörs, Törökbálinti utca 25/B www.honda.hu Part No: BRCAR-2PE-223H Kiadás dátuma: 2011. 05. Accord. Honda Hungary Kft. 2040 Budaörs, Törökbálinti utca 25/B www.honda.hu Part No: BRCAR-2PE-223H Kiadás dátuma: 2011. 05. Accord Sedan és Tourer MINDEN TÉREN FEJLETT Fejlett Az új Accordban legfejlettebb technológiáink

Részletesebben

A MAX-ból soha nem elég

A MAX-ból soha nem elég A MAX-ból soha nem elég Íme a hosszú távra tervezett legjobb maxi robogó. Az átdolgozott elüls résznek, az új LED-fényszóróknak, továbbá az új fordított teleszkópoknak köszönheten a legendás TMAX messze

Részletesebben

CONIPAVE RA Vízáteresztő burkolati rendszer, a CONIPAVE termékcsalád tagja

CONIPAVE RA Vízáteresztő burkolati rendszer, a CONIPAVE termékcsalád tagja CONIPAVE RA Vízáteresztő burkolati rendszer, a CONIPAVE termékcsalád tagja Termékleírás A CONIPAVE 600 RA vízáteresztő környezetbarát, burkolati rendszer, mely újra hasznosított gumi granulátumok és tüziszárított

Részletesebben

Az új BMW 4-es Cabrio

Az új BMW 4-es Cabrio Az új BMW 4-es Cabrio Tartalom 1. Az új BMW 4-es Cabrio: Összefoglaló.............. 2. Műszaki adatok...... 3. Teljesítmény- és forgatónyomaték-diagramok..... 4. Külső és belső méretek.... 1. Az új BMW

Részletesebben

ÁRLISTA. Bruttó ár regisztációs adóval (Ft) Regisztrációs adó (Ft) Modell Kód Váltó Üzemanyag Nettó ár (Ft)

ÁRLISTA. Bruttó ár regisztációs adóval (Ft) Regisztrációs adó (Ft) Modell Kód Váltó Üzemanyag Nettó ár (Ft) ÁRLISTA Modell Kód Váltó Üzemanyag Nettó ár (Ft) Regisztrációs adó (Ft) Bruttó ár regisztációs adóval (Ft) 2.2 DIESEL GIULIA 136LE 620.GRC.0 6 seb. manuális dízel 6 933 071 185 000 8990000 2.2 DIESEL GIULIA

Részletesebben

Vállalatirányítási rendszerek

Vállalatirányítási rendszerek Vállalatirányítási rendszerek Varga Zsigmond Üzletfejlesztési igazgató Budapest, 2015. március 03. Nyilvános Motiváció? 2013 SAP AG. All rights reserved. 2 Adatrögzítés része a fejlődésnek 3 Mestermunkától

Részletesebben

SUPER SPORTS 2012. Honda Hungary Kft. 2040 Budaörs, Törökbálinti u. 25/B.

SUPER SPORTS 2012. Honda Hungary Kft. 2040 Budaörs, Törökbálinti u. 25/B. A Magyarországra érkező járművek műszaki jellemzői több részletben is eltérhetnek a tájékoztató anyagban szereplő modellek paramétereitől. A gyártók fenntartják maguknak a jogot, hogy a járművek paramétereit

Részletesebben

ÚJ NISSAN JUKE NISMO RS FT-TÓL SPORTOS VEZETÉSI ÉLMÉNY

ÚJ NISSAN JUKE NISMO RS FT-TÓL SPORTOS VEZETÉSI ÉLMÉNY ÚJ NISSAN JUKE NISMO RS M ÁR 7 918 000 FT-TÓL THM: 0% MINDENKINEK SPORTOS VEZETÉSI ÉLMÉNY 214 LÓERŐ, NÉGYKERÉKMEGHAJTÁS, MEGERŐSÍTETT KAROSSZÉRIA, SPORTOS NISMO RS FUTÓMŰ ÉS EGYEDI FÉKRENDSZER, SEBESSÉGVÁLTÓ

Részletesebben

AKTÍV BIZTONSÁGI CSOMAG

AKTÍV BIZTONSÁGI CSOMAG ÚJ NISSAN X-TRAIL AKCIÓSAN MÁR THM: 2,5% 6 390 000 000 Ft-tól 1 MINDENKINEK 2 LIMITÁLT NISSAN CHROME EDITION KIADÁS AKTÍV BIZTONSÁGI CSOMAG Az új Nissan X-Trail most olyan fejlett technológiákat kínál,

Részletesebben

Stílusosan közlekedni.

Stílusosan közlekedni. Fiat Scudo Stílusosan közlekedni. Mi a különbség a munka és az élvezetes munka között? A Fiat Scudo. Mert megbízható, fürge és nagy teherbírású. A Scudo a legjobb belépô a hatékonyság és az elegáns megjelenés

Részletesebben

AZ ÚJ TIPO. NEM KELL SOKAT ADNIA AZÉRT, HOGY

AZ ÚJ TIPO. NEM KELL SOKAT ADNIA AZÉRT, HOGY AZ ÚJ TIPO. NEM KELL SOKAT ADNIA AZÉRT, HOGY SOKAT KAPJON. Eddig, ha sokat szeretett volna kapni, sokat is kellette áldoznia érte. Az új Tipo azonban felülírja ezt a logikát, mert sokat nyújt, anélkül,

Részletesebben

PULSAR Intelligens, praktikus megoldások prémium kivitelben

PULSAR Intelligens, praktikus megoldások prémium kivitelben Intelligens, praktikus megoldások prémium kivitelben Új Nissan PULSAR 3 990 000 Fttól kedvezményes finanszírozással Az ajánlat 2014.09.09 2014.09.30 között érvényes. A hihetetlenül tágas és szellős utastérrel

Részletesebben

enerátor és otor a jövőbe mutat A Volt és Amper(a) mechatronikája

enerátor és otor a jövőbe mutat A Volt és Amper(a) mechatronikája enerátor és otor a jövőbe mutat A Volt és Amper(a) mechatronikája Kóstolgatjuk a jövőt, a jövő kóstolgat minket valahogy így van ez mostanság. Ott, valahol fent, már tudják, talán hosszabb távra is, hogy

Részletesebben

Az Euclid Vegyipari Vállalat. Euco Diamond Hard. Liquid Densifier and Sealer

Az Euclid Vegyipari Vállalat. Euco Diamond Hard. Liquid Densifier and Sealer Az Euclid Vegyipari Vállalat Euco Diamond Hard Liquid Densifier and Sealer A tökéletes szigetelési megoldás Az EUCO Diamond Hard egy folyékony póruszáró,hidrofóbizáló és felületnemesítő anyag betonfelületekhez,

Részletesebben

AZ ÚJ GENERÁCIÓS NISSAN QASHQAI

AZ ÚJ GENERÁCIÓS NISSAN QASHQAI AZ ÚJ GENERÁCIÓS NISSAN QASHQAI QASHQAI már 4 990 000-től vagy Nissan Finance 4,99% vagy Nissan Finance Select kedvezményes pénzügyi ajánlatokkal Kérjük keresse fel márkakereskedőnket! Az ajánlat 2014.07.01-2014.09.30

Részletesebben

ISMERJE MEG AZ ÚJ MODELLEKET

ISMERJE MEG AZ ÚJ MODELLEKET ISMERJE MEG AZ ÚJ MODELLEKET JS 50 Különleges sorozat Diablo: ÖRDÖGIEN GYÖNYÖRŰ! Rózsaszín modell... Coupé JS RC Ligier Ixo... Motor - DCI Revolution... Biztonság FORMULA 1... Ligier Professional ALACSONY

Részletesebben

Kirándulni indul a tópartra? Megígérte, hogy segít a barátjának költözködni? Facsemetéket kell elhoznia a kertészetből? Az EVALIA mindenre képes!

Kirándulni indul a tópartra? Megígérte, hogy segít a barátjának költözködni? Facsemetéket kell elhoznia a kertészetből? Az EVALIA mindenre képes! NISSAN EVALIA Kedvezményekről érdeklődjön a márkakereskedéseknél! 5050000 Ft bruttó kezdőártól HATÁRTALAN SOKOLDALÚSÁG Kirándulni indul a tópartra? Megígérte, hogy segít a barátjának költözködni? Facsemetéket

Részletesebben

Minőség és tartósság. A 301 franciás eleganciája, kiváló úttartása és felszereltsége teremti meg a vezetés minden pillanatának tökéletes élvezetét.

Minőség és tartósság. A 301 franciás eleganciája, kiváló úttartása és felszereltsége teremti meg a vezetés minden pillanatának tökéletes élvezetét. PEUGEOT 301 Minőség és tartósság A Peugeot-nak az autógyártásban eltöltött több mint 100 éve alatt számos négyajtós modellje vonult be diadalmasan az autóipar aranykönyvébe (504, 505, 406, 508) azzal,

Részletesebben