Üdvözlõ gondolatok. Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata. Lurkó UFC 2007/08. Kossuth L. u. 1-3.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Üdvözlõ gondolatok. Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata. Lurkó UFC 2007/08. Kossuth L. u. 1-3."

Átírás

1

2 Lurkó UFC 2007/08. 2 Üdvözlõ gondolatok Dr. Czeglédy Csaba, Szombathely Megyei Jogú Város sportért felelõs alpolgármestere: A 11 évvel ezelőtt megalakult Lurkó UFC, és az ott folyó szakmai munkának köszönhetően Szombathely lett a fellegvára a labdarúgó utánpótlás-nevelésnek. Abban a városban, amely 2003-ban elnyerte a Nemzet Sportvárosa címet, ahol ragyogó teljesítmények és sportolók fémjelezték és remélhetőleg a jövőben is fémjelzik az itt folyó szakmai munkát, ma is több száz fiatal jár le a focipályákra nap mint nap, hogy kemény munkával híres elődeik nyomdokába léphessenek. Ma már a Haladás felnőtt csapatában és a os válogatottban is egyre több, egykori Lurkós rúgja a bőrt. Simon Attila, az Illés Béla Football Akadémia szakmai vezetõje: Nekem az a mérvadó, hogy egy utánpótlás egyesület hány nemzetközi szintû játékost nevel fel, és onként hány os válogatottat állít ki. Szombathelyen a Lurkó UFC által elvégzett munka révén ez biztosítva van. Csak a legnagyobb klubok tudnak versenyre kelni a szombathelyi labdarúgó utánpótlásképzéssel. Ha a körülmények, elsõ sorban a tárgyi feltételek a jövõ évben nemzetközi szintûvé válnak, akkor Szombathely a Lurkó és az Akadémia révén lesz az ország egyik meghatározó labdarúgó utánpótlásképzési központ. Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata Kossuth L. u Az egyesületben sportoló több, mint 200 gyerek lehet a garancia arra, hogy focista, szurkoló, támogató és egészséges életmódot folytató nemzedék nevelődjön ki. A Lurkó UFC, a Szombathelyi Haladás, a Haladás VSE és az Illés Béla Football Akadémia nyugat-európai minta alapján olyan szakmai együttműködést indított el, amely egyedülálló Magyarországon. Az idei tanévtől kezdődően a Herman Ottó Iskolában tanulhatnak, és edzhetnek a éves fiatal akadémisták. Ez biztosíthatja azt, hogy a Lurkóban nevelkedett futballisták évek múlva ne más városban teljesítsék ki pályafutásukat, hanem a zöld-fehér szurkolók legnagyobb örömére itt, a Haladás csapatában. Ehhez kívánok sok sikert a Lurkó vezetőinek és sportolóinak! Tóth Miklós, a Haladás klubmenedzsere: Az élet minden területén a legfontosabbak az alapok, tudjuk, hogy homokra lehet várat építeni, de nem állhat ellen a viharoknak, n e m á l l h a t v e r s e n y b e n a sziklaalapra épült épületekkel. A Lurkó UFC feladata, hogy kőkemény, a sziklánál is erősebb alapokat, tudást adjon az itt edződő, a legfogékonyabb korban lévő labdarúgó-palántáknak. Nagyon komolyan hangzanak e mondatok, de később ezek az évek már nem pótolhatóak, fontos, hogy mind emberileg és szakmailag jól felkészült edzők, vezetők foglalkozzanak a gyermekekkel. Az itt megszerzett tudás jogosítja fel a játékosokat, hogy feljebb lépjenek a ranglétrán és a végén mentálisan, fizikálisan edzett, az életre felkészült, a profi elvárásoknak megfelelni tudó élvonalbeli, nemzetközi játékosok váljanak belőlük. Soha ne feledjétek a foci JÁTÉK!

3 3 Lurkó UFC 2007/08. Elnök: Kovács Vince Vígh Gábor Fejes Tibor Ügyvezetõ elnök: Horváth Sándor Szakmai vezetõ: Koman Vladimir Török Péter Gazdasági vezetõ: Arany Tamás Szendi Péter Kóger Károly Létesítmény vezetõ: Gyimesi Csaba Technikai vezetõ: Ifj. Marton Zoltán Jogi képviselõ: Dr. Popgyákunik Péter Dr. Artner Péter Menedzser: Deéry Attila Illés Béla Elnökségi tag: Szabó László Takács József Rátkai László Fülöp Péter Koman Vladimir Id. Marton Zoltán Virágh Géza Tisztelt Sportbarátaink! Szeretnénk Önöknek bemutatni a Lurkó Utánpótlás Football Clubot! Egyesület neve: Lurkó Utánpótlás Football Club Alapítva: december 2. Klub színe: zöld-fekete Sportpálya: 9700 Szombathely, Arborétum Sportcentrum Farkas K. u. Címe: 9700 Szombathely, Kossuth L. u Levelezési cím: 9700 Szombathely, Bajnok u. 6. Telefon: 94/ , Fax: 94/ Honlap: lurkoufc.vasnepe.hu voxhs@chello.hu Az egyesületünkben dolgozott edzők: Név: Edzõi tevékenység: Korcsoport: Bakos Roland Devecsery Péter Elekes Attila Farkas Péter Hajgató Szilveszter Horváth Henrik Horváth László Vasvár Horváth Zsolt Jakab Csaba Koman Vladimir Kovács Tamás Lakner István Marton Róbert Márkus Gábor Mikos Tamás ovisok Neudl Gábor Németh Szabolcs Schaffer István Sipos Sándor Vasvár Szabó Sándor Szép István Szûcs János Takács Gábor Varga Krisztián Vörös Csaba KEEP RUNNING WITH US

4 Lurkó UFC 2007/ ös edzõk: Marton Róbert (Tel.: 30/ ), UEFA A játékoskeret: Marton Dávid, Gadavics Bence, Koronczai Benjamin, Pongrácz Ervin, Gyurácz András, Horváth Gergő, Halmosi Szabolcs, Tóth Bence, Bakó Bence, Kasza Kornél, Győrffy Mátyás, Gecse Bálint,Kun Benjamin, Németh Márió, Németh Áron, Mersits Dávid, Klauzer Ádám, Hoós Patrik, Szabó Christopher, Marics Gábor, Simon Martin, Dali Dominik, Barbalics Ádám, Prém Börényi Dávid, Szigeti Benjamin, Vidóczi Dániel, Gáspár Walter, Havasi Márton, Varga Martin 1996-os edzõk: Bánfalvi Attila (Tel.: 20/ ), UEFA D Bánfalvi Zsolt (Tel.: 20/ ), UEFA D játékoskeret: Borics László, Csire Ádám, Frányi Ádám, Görög Ádám, Gyimesi Máté, Horváth Attila, Horváth Ádám, Iszak Márk, Jancsó András, Janzsó Zsolt, Keresztényi Zénó, Majtényi Dominik, Mátyás Martin, Nagy Máriusz, Nardai Norbert, Németh Barnabás, Németh Bálint, Németh Sándor, Pap Levente, Papp Gábor, Papp Norbert, Phan Hai Péter, Prán Martin, Pungor Patrik, Pusker Zoltán, Rácz Barnabás, Szalay Máté, Schindler Dániel, Szűcs Attila, Tihanyi Olivér, Tóth Martin, Vajda Balázs, Varga Attila, Varjú Máté

5 5 Lurkó UFC 2007/ es edzõk: Bezdi István (Tel.: 20/ ), UEFA B Horváth Gábor (Tel.: 30/ ), UEFA B játékoskeret: Balikó Benjámin, Baranyai Dávid, Bauer Viktor, Bázsa Péter, Bõdi Richárd, Czirók Dávid, Gacs Péter, Gyécsek Martin, Gyurácz Domonkos, Hangai Krisztián, Héra Csanád, Horváth Bálint, Horváth Brúnó, Kajáry Dominik, Károly René, Keresztes Bence, Kiss Mátyás, Koltai Dániel, Koronczai Patrik, Kökényesi Dániel, Könczöl Szilárd, Mester Tamás, Nagy Viktor, Németh Gábor, Ódor Bálint, Sulyok Levente, Tóth Ádám, Török Dávid, Varga Roland, Lempeg Olivér 1998-as edzõk: Szenczi Imre (Tel.: 70/ ), UEFA D Takács Csaba (Tel.: 20/ ), UEFA B játékoskeret: Vörös Máté, Tóth Bence, Farkas Péter, Cseh Olivér, Szegedi Dominik, Fodor Levente, Nemes Levente, Rácz Richárd, Maróti Martin, Udvardi Máté, Koltai Márk, Vörös Bálint, Bozzai Martin, Kondákor Kevin, Sziber Máté, Devecseri Kornél, Joó Máté, Mester Bálint, Mursits Marcell, Lucza Dennis, Horváth Áron, Kovács Zalán, Mészáros Bence, Mészáros Gegő, Mészáros Tibor TELEPHELYEK: Győr, Bécsi u. 14. Tel.: Mobil: Budapest, Táltos u. 15/A. Tel.: Mobil:

6 Lurkó UFC 2007/ es edzõk: Kopácsi Anita (Tel.: 30/ ), UEFA D Bakos Roland (Tel.: 70/ ), UEFA B Somogyi Gábor (Tel.: 70/ ), UEFA B játékoskeret: Schindler Olivér, Németh Dominik, Simon Gergő, Auer Milán, Jagodics Dennis, Keresztes Krisztián, Sárközi Dominik, Szabó Patrik, Németh Ármin, Tóth Marcell, Bakucz Bence, Kaposi Áron, Tóth Márton, Falussy Zsigmond, Zsámár Zsolt, Németh Gábor, Németh Péter, Szakály Benjámin, Biácsy Márk, Sulyok Botond, Gaál Szilveszter, Szalai Dániel 2000-es edzõk: Kopácsi Anita (Tel.: 30/ ), UEFA D Lovagi Milán (Tel.: 70/ ), UEFA B Tebeli György (Tel.: 30/ ), UEFA B játékoskeret: Mód Bendegúz, Nagy Martin, Varga Máté, Csőre Balázs, Marton György, Böcskei Bálint, Vámos Márk, Gaál Kornél, Stieber Levente, Szuák Ákos, Mester András, Donádi Matteo, Márczi Krisztofer, Soós Benjámin, Birkus Áron, Horváth Bence, Gyimesi Soma, Böcskei Nikoletta, Donadi Manuel, Németh Ramon, Bereczki Attila, Homlok Levente, Horváth Krisztián, Hertelendi Dániel, Nagy Nikolasz, Putz Gergő, Takács Roland, Szilvágyi Richárd, Weisz Roland Öntözõrendszerek tervezése, kivitelezése Tótechnika, tóépítés Tavi és köztéri szökõkutak tervezése, kivitelezése Fûnyíró gépek Fûnyíró traktorok Kapálógépek Bozótvágok Áramfejlesztõk Szivattyúk 9700 Szombathely Pálya u. Sági u. sarok Tel.: (+36) 94/

7 7 Lurkó UFC 2007/ es edzõk: Szenczi Imre (Tel.: 70/ ), UEFA D játékoskeret: Edelényi Bálint, Balogh Ferenc, Horváth Márk, Szabó Bence, Egervölgyi Dominik, Mikos Bendegúz, Szekér Ádám, Kemény Krisztián, Bokor Bence, Dobos Dominik, Imre Adrián, Kovács Balázs, Leidli Áron, Buzás László, Nagy Kevin, Fürdős Dániel, Bazsó Ádám, Major Milán, Standi Róbert 2002-es edzõk: Horváth Gábor (Tel.: 30/ ), UEFA B Kálmán Tibor (Tel.: 94/ ), UEFA D játékoskeret: Borsos Bálint, Nagy Dávid, Csornai Bence, Csornai Csaba, Oláh Kristóf, Oláh Dániel, Bilák Máté, Bíró Antal, Szanyi Kristóf, Bilics Kristóf, Döbörhegyi Máté, Gratzl Péter, Horváth Szilveszter FAIPAR Rostfa, papírfa felvásárlás ASZTALOSIPAR NYÍLÁSZÁRÓK KONYHABÚTOROK BÚTOROK, GARDRÓBOK LÉPCSŐGYÁRTÁS Iroda: 9700 Szombathely Farkas Károly u. 10. Mobil: 06-20/ Tel./fax: 94/ Webcím: rostfa@rostfa.hu Az aktív ember márkája sportlavit@sportlavit.hu fitness és wellness termékek

8 Lurkó UFC 2007/08. 8 Óvodás Zrínyi csoport edzõ: Kálmán Tibor (Tel.: 94/ ), UEFA D játékoskeret: Karvalics Dániel, Paksi Máté, Vargyas Dániel, Volner Bence, Harrach Barna, Zsiray Richárd, Al Hakin Kerin, Kovács István Óvodás Dési csoport edzõ: Sümeghy László (Tel.: 30/ ), Kf. edzői játékoskeret: Szalai Bálint, Zernovácz Ármin, Babócs Adrián, Nagy Kristóf, Hernáth Attila, Pásztor Mátyás, Iszak Péter, Kopácsi Dávid, Németh István, Kiss Bertalan

9 9 A Váci Mihály Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézményben 1991 óta működnek az alsó tagozaton labdarúgó specialitású osztályok. Az iskolaotthonos szervezési forma lehetővé teszi, hogy iskolaidőben a tanulók heti 3 óra testnevelésórán, 2 óra játékos egészségfejlesztő foglalkozáson és 4 edzésen szeressék meg a mozgást, sajátítsák el a labdarúgás technikai elemeit. A tanító párok mellett, akik biztosítják az egyéni adottságot is figyelembe véve a másnapi órákra való teljes felkészülést, Mikos Tamás, UEFA B licences testnevelőtanár, futballedző foglalkozik a legtehetségesebb focistapalántákkal. Az Illés Béla Football Akadémia is örömmel fogadja a vácis gyerekeket, akik biztos tantárgyi tudással, középfokú tanulmányokra felkészülve érkeznek az intézménybe. Ezért is írattak a Váci iskolába a 2007/2008- as tanévben más megyéből, sőt külföldről is a labdarúgás iránt elkötelezett, tehetséges gyerekeket. Iskolánk tanulói közül már az ország NB I-es csapataiban is futballoznak néhányan, a Haladás VSE pedig több volt vácist foglalkoztat, elismerve tudásukat, szorgalmukat, szakértelmüket, elkötelezettségüket. Iskolánkban alapfokú képzőművészeti oktatásban részesülő növendékek is tanulnak, az ő nemzetközi, országos elismeréseiken kívül büszkék vagyunk focistáink sikereire: U12-es JETIX CUP (Dánia-2005) I. hely, nem hivatalos európai bajnoki cím Mini VB (München-2006) IV. hely, 3 különböző diákolimpiai bajnoki cím, több dobogós helyezés, számos futballkupa és tornagyőzelem. Váci Mihály Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény 9700 Szombathely, Váci Mihály utca 11. Tel.: (94) , Fax: (94) sari.andrasne@int.szombathely.hu Lurkó UFC 2007/08. Váci és Zrínyi focisulik A szombathelyi Zrínyi Ilona Általános Iskola elkötelezett a sport iránt től megújult a testnevelés tagozatos osztályunk: sportiskolaként működünk, mely megteremti a lehetőséget tanulóink számára, hogy élversenyzők legyenek. A gyerekeknek 1-4. osztályos korukig mindennap van testnevelésórájuk, amelyek megfelelő alapot adnak a későbbi sportágválasztáshoz. A mozgáskoordináció fejlesztésén túl kiemelt szerepet kap a tantervbe épített úszás, mint alapozó sportág, és megjelenik 2. osztályban az akrobatika is. 5. osztálytól tanulóink délelőtti, órarendbe iktatott sportági képzéseken vesznek részt. Választható sportágak fiúknak: labdarúgás, kosárlabda, birkózás, atlétika; lányoknak: t o r n a, k é z i l a b d a, röplabda, atlétika. 5. évfolyamon az egész osztály sítáborban vesz részt, ahol elsajátítják a s í z é s a l a p j a i t, megismerve egy új mozgásformát. Legjobb eredményeinket a női tornában értük el: iskolánk csapata 2. éve Országos Diákolimpiai Bajnok. Sportiskolai osztályunk mellett még két osztályunk működik: az úgynevezett hagyományos és a Rogers személyközpontú osztályunk. A Zrínyi a szombathelyi utánpótlásképzés fellegvára.

10 Lurkó UFC 2007/08. Egy évtized története 10 A klub filozófiája egyszerû: kizárólag minõségi képzéssel foglalkozó, os alapokra épített, foci utánpótlás club mûködtetése, a magyar labdarúgás felemelkedése érdekében december 2-án Horváth Sándor volt Haladás-játékos saját ötlete alapján és szervezésének eredményeképpen megalakult a Lurkó Utánpótlás Football Club. Az egyesület már óvodás kortól, Hatalmas küzdelem a 2007-es Matracpark kupán szakszerû edzõi vezetés mellett foglalkozik a focizni szeretõ gyerekekkel. Az egyesület alapító okiratát Dr. Artner Péter ügyvéd úr készítette. Ebben az okiratban lett meghatározva a Lurkó UFC célja és a klub mûködésének feltételrendszere. A szervezõmunka aktív részese Koman Vladimir a Dinamo Kijev, majd a Sabaria egykori játékosa, aki a szakmai munka irányítását vállalta. Szombathely MJV polgármestere Wágner András úr támogatását adta az egyesület létrehozásához. Az egyesület elsõ elnökségének tagjai: Kovács Vince, Fülöp Péter, Rátkai László, Takács József és Horváth Sándor. Szombathely MJV Önkormányzata alapítótagként részese volt az egyesület létrehozásának. Már 1996 szeptemberében Vas megye 5 településén elindult a Lurkós ovifoci. A cél világos: óvodás korban induló, egyegy iskolában folytatódó, fociosztályokban folyó szakmai munka, együttmûködve a helyi klubokkal, önkormányzatokkal. A szerzõdés eredményeként az országos versenyeken egy Lurkó válogatott képviselné a megye színeit. Majd a késõbbiekben ezek a gyerekek a Haladás csapataiba kerülnének. Az elsõ bemutatkozásra 1996 szeptemberében Zánkán került sor. Elõször december elsején Budapesten a Labdarúgás Világnapja alkalmából megrendezett programon mutatkozott be Lurkó UFC néven az egyesület. A késõbbiek folyamán igény jelentkezett az óvodásokkal elkezdett 90-es korcsoport mellett a 89 és 88-as születésûekkel való foglalkozásra is. A megfelelõ név megtalálása a véletlen mûve volt. A Horváth házaspár Kiskunhalason pillantotta meg egy gyerekbutik cégtábláján a LURKÓ feliratot. Ez adta az ötletet. Ez a név kifejezi mindazt, amirõl az egyesület szólni akar. A Lurkó behatárolja az életkort. A gyerekekért van, azért, hogy megteremtse számukra az egészséges sportot, életvitelt, a versenylehetõséget, saját maguk próbára tételét. Ha a Lurkóban felnőtt gyerekekből focista, szurkoló, támogató vagy egészséges életmódot folytató ember lesz, már volt értelme az egésznek.

11 11 Írni és olvasni nem taníthatsz addig mást, míg téged meg nem tanítottak. (Marcus Aurelius) A Lurkó UFC kiemelt szerepet tölt be Vas megye, illetve Szombathely labdarúgó utánpótlásképzésében. Széles alapokra építve lehetõséget teremt a megye kisebb településein élõ tehetségeknek a felfelé áramlásra, a Haladás csapataiban való szerepléshez. A Lurkó UFC utánpótlás elképzelése több évvel elõzte meg az MLSZ által a labdarúgás érdekében elindított Bozsik, OTP-MOL, NUPI stb. programokat. A megye országosan elismert utánpótlásbázisa. Az önkormányzat támogatva a szombathelyi labdarúgó utánpótlást így a Lurkót is jelentõs összeggel segíti. Az elmúlt idõszak bizonyította, hogy szükség van a Lurkóra, s a Lurkóhoz hasonló utánpótlásmûhelyekre. Az egyre szorító gazdálkodási nehézségek ellenére is fennmaradt az egyesület, s eljutott odáig, hogy országos szinten példaképként hivatkoznak rá. A Lurkóból kinevelt gyerekek között több os magyar válogatott is található: Kozmor Ákos, Koman Vladimir, Balikó Milán, Bezdi Dániel, Kovács István, Gugcsó Benjámin 2004-ben két játékos, Kozmor Ákos és Koman Vologya is bemutatkozott a Haladás felnõtt csapatában. Teljesítményükkel mindketten belopták magukat a szombathelyi szurkolók szívébe. Az egyesületben közel 300, 4 és 12 év közötti gyerek sportol kiemelkedő év volt az egyesület életében. Állandó helyett vívtak ki maguknak a Haladás felnőtt csapatában az első lurkós fecskék. Ennek következménye is lett, hiszen beindult a fecskék elvándorlása is. Februárban váratlanul és érdekes körülmények között ILLÉS AKADÉMIA Szombathely HUNGARY Lurkó UFC 2007/08. Lurkó UFC az MTK-hoz igazolt Kozmor Ákos. Az év nagy felfedezettje, a 16 éves ifj. Koman Vladimir, az U17 magyar válogatott kapitánya, aki a nyáron az olasz Sampdoria csapatához távozott. Az U17-s csapatnak tagja a már korábban az MTK-hoz igazolt Balikó Milán is. Bízunk abban, hogy egyre több lurkós követel helyet magának a felnőttek között, s egyre több szombathelyi szurkolót tudunk megnyerni a helyi foci, a Lurkó UFC támogatására. Tíz év után tovább kell lépni. ILLÉS BÉLA FOOTBALL AKADÉMIA! SZEPTEMBER ELSEJÉN elindult az első évfolyam. Ez a továbblépés útja. A mai magyar labdarúgás szakmai és erkölcsi válságában egyre mélyebbre süllyedve a futottak még kategóriájába harcolta le magát nemzetközi szinten s a világranglista hátsó harmadába zuhant ILLÉS vissza. A labdarúgás szempontjából Európa élvonalához t a r t o z ó o r s z á g o k szakemberei évek óta arra esküsznek, hogy a saját nevelésű focisták képzésével lehet megalapozni egy ország labdarúgását, bajnokságának erejét. AKADÉMIA Szombathely HUNGARY A Lurkóból a HVSE-hez átkerülő gyerekek közül többen elhagyták Szombathelyt, és a sokkal jobb feltételeket ajánló klubokhoz igazoltak. A gyerekek többsége a Sándor Károly Akadémiára távozott eddig. Az Akadémia beindulásával a Lurkóból átkerülő legjobbak a névadó Illés Béla és a támogató Halmill és Contact-Sped Kft. vonzására jelentkező hazai és külföldön élő magyar gyerekek beiskolázásával, megvalósult minőségi munka hatására a Herman Ottó Szakképző Iskola által biztosított csodálatos környezetben egy igazi futballparadicsom jött létre, öregbítve a szombathelyi futball hírét.

12 Lurkó UFC 2007/ A Lurkó UFC elnöksége Szakmai vezetõ Ügyvezetõ elnök Gazdasági vezetõ Horváth Sándor Tel.: 30/ Török Péter Tel.: 30/ Elnök Kóger Károly Tel.: 20/ Marketing Menedzser Jancsó András Tel.: 30/ Gondnok Fejes Tibor Tel.: 70/ Létesítmény vezetõ Illés Béla Tel.: 30/ Pénztáros Polgár Ferenc Tel.: 94/ Felügyelõ bizottság Gyimesi Csaba Tel.: 30/ Horváth Katalin Tel.: 30/ Elnök: Dr. Lendvai Róbert Tag: Artner Tamás, Palkó János

13 13 Lurkó UFC 2007/ as Lurkó rendezvényajánló Hely 1997-es 1998-as 1999-es 2000-es 2001-es 2002-es 2003-as Terem HVSE HVSE HVSE LURKÓ LURKÓ LURKÓ Hegyi Oszkár Papp Lajos Matracpark 2A Reklám Tölgyesi József Vox Szabad AKADÉMIA LURKÓ ARÉNA ARÉNA LURKÓ LURKÓ Vasi Agrocent. Citroën Gerencsér Sport Lavit Sport Lavit Rostfa (vándork.) EU Comfort Szabad HVSE LURKÓ LURKÓ LURKÓ LURKÓ LURKÓ Vasi Faker Menza Legea Étem Terem HVSE HVSE LURKÓ LURKÓ LURKÓ LURKÓ Colorato Megoldás Karácsony

14 Lurkó UFC 2007/ Fegyelem, megfontoltság, megbízhatóság és hűség ez az, amire a sport világa megtanított, s ami labdarúgópályafutásunk befejezése után, szakmai tapasztalatainkra épülő üzleti vállalkozásainkban is vezérel bennünket. Mindezeket szem előtt tartva fogtunk hozzá a nevemet viselő futball akadémia alapításába. Az Illés Béla Football Akadémia alappillérévé válhat egy profi, ütőképes Haladásnak azzal, hogy jól képzett, elhivatott, a város iránt hűséget érző utánpótlást nevel. Azok a diákok pedig, akik tehetségük révén külföldre szerződhetnek, messzire viszik az akadémia és a város hírét. A mai kor elvárásainak megfelelő, vonzó körülményeket biztosítunk a éves tehetséges futballistáknak, akiket igyekszünk az ország minden tájáról ide, Szombathelyre csábítani. Közel kétszáz gyermek közül válogattuk ki azt a 40 ígéretes tanítványt, akik szeptemberben kezdik meg tanulmányaikat az Illés Béla Fpptball Akadémián. Szombathe - lyen immár minden készen áll ahhoz, hogy az Illés Béla Football Akadémia Magyaror-szág és Európa rangos bajnokságaiba játékosokat biztosítson, s felkészült, jól képzett tanítványaival megalapozza hírnevét a labdarúgó szakmában. A magyar foci szebb jövőjének reményében, sporttársi üdvözlettel köszöntjük Önöket! Illés Béla & Halmai Gábor AKADÉMIA IGAZGATÓI: SZOMBATHELYI LABDARÚGÓ UTÁNPÓTLÁS IGAZGATÓ: technikai IGAZGATÓ: edzők: ORVOS: Dr. Rajki Csaba GYÚRÓ: Bíró Zoltán Illés Béla Artner Tamás Horváth Sándor Takács Gábor Halmai Gábor Szakmai stáb ISKOLA- IGAZGATÓ: SZAKMAI IGAZGATÓ: SZAKTANÁCSADÓ: '92-es korcsoport Beer László Simon Attila Rugovics Vendel Catalin Azoitei Nagy József Simon Attila Apró Attila KAPUSEDZŐ: Kutasi Csaba '93-as korcsoport Bakos Roland erőnléti edző: Orbán Attila További információkkal az alábbi telefonokon állunk az érdeklődők rendelkezésére: 06/30/ Horváth Sándor 06/70/ Artner Tamás

15 15 Lurkó UFC 2007/08. Tanulók az országból és a határon túlról Egyesületek, települések: Szekszárd, Kaposvár, Veszprém, Hévíz, Pápa, Miskolc, Nyíregyháza, Ajka, Pomáz, Szeged, Kapuvár, Pilisszentkereszt, Tóthfalu és Bácsszöllős (Szerbia), Békéscsaba, Budapest, Salgótarján, Nagykőrös, Vas megye: Szombathely, Körmend, Kőszeg, Sorkifalud, Vép, Celldömölk, Vasvár, Gyöngyösfalu, Rum SZLOVÁKIA UKRAJNA SZLOVÉNIA AUSZTRIA HORVÁTORSZÁG Fejlesztési terv SZERBIA ÉS MONTENEGRÓ Rendelkezésre áll 2008-ra tervezett ROMÁNIA 1 Főépület 2 Kollégium, ebédlő 3 Tanépület, tanterem 4 Sportcsarnok 5 Park 6 Mûfüves pálya 7 Füves pálya 8 Füves pálya 9 Füves pálya 10 Füves pálya 11 65x45 m-es füves pálya 12 Szoc. épület és öltözõk 13 Strandfocipálya 14 Teniszpályák (2 db) 15 Lábteniszpályák (3 db) A kiadványt készítette: 2A Reklámstúdió Kft., Szombathely, Fotók: Lovagi Milán

16

Tisztelt Sportbarátaink!

Tisztelt Sportbarátaink! Lurkó UFC 2006/07. 2 3 Lurkó UFC 2006/07. Üdvözlõ gondolatok Dr. Ipkovich György, Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere: A magyar labdarúgás szürkeségében üdítõ kivételnek számít az utánpótlás, mert

Részletesebben

Üdvözlõ gondolatok. Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata. Lurkó UFC 2008/09. Kossuth L. u. 1-3.

Üdvözlõ gondolatok. Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata. Lurkó UFC 2008/09. Kossuth L. u. 1-3. Lurkó UFC 2008/09. 2 Üdvözlõ gondolatok Bodor Ferenc, A Magyar Sportújságírók Szövetségének alelnöke: Sportújságírói munkám során sokszor volt szerencsém olyan eseményről tudósítani, amelyen gyerekek sportoltak.

Részletesebben

VAS MEGYEI TEKÉZŐK SZÖVETSÉGE 9700 Szombathely, Berzsenyi Dániel Tér 2.

VAS MEGYEI TEKÉZŐK SZÖVETSÉGE 9700 Szombathely, Berzsenyi Dániel Tér 2. 2014. / 04. szám 2014. február 17. KÖZLEMÉNYEK Pecöl TK Kőszeg SK II Megyei I. osztályú elmaradt mérkőzés 2014. február 23-án 9 órakor kerül lejátszásra. A Versenybizottság figyelmeztetésbe részesíti a

Részletesebben

5/2014-2015 sz. Hivatalos közlöny MEGYEI I. OSZTÁLY 5. FORDULÓ FELNŐTT EREDMÉNYEK 5. FORDULÓ U-21-ES EREDMÉNYEK TABELLA FELNŐTT

5/2014-2015 sz. Hivatalos közlöny MEGYEI I. OSZTÁLY 5. FORDULÓ FELNŐTT EREDMÉNYEK 5. FORDULÓ U-21-ES EREDMÉNYEK TABELLA FELNŐTT Magyar Labdarúgó Szövetség Tolna Megyei Igazgatósága Telefonok: 74/511-123 7100 Szekszárd, Keselyűsi u 3. 74/511-124 E-mail: tolna@mlsz.hu Fax: 74/412-857 Honlap cím: www.tolnalsz.hu 5/2014-2015 sz. Hivatalos

Részletesebben

SZÉTV Informatikai alapismeretek Budapest, 2016. március 16-17. Intézmény Város. 1 Gyönki Bendegúz Neumann János Középiskola és Kollégium Eger 92

SZÉTV Informatikai alapismeretek Budapest, 2016. március 16-17. Intézmény Város. 1 Gyönki Bendegúz Neumann János Középiskola és Kollégium Eger 92 1 Gyönki Bendegúz Neumann János Középiskola és Kollégium Eger 92 2 Karahuta Zoltán József 3 Mészáros Áron Attila és Nyíregyháza 88 Győr 88 4 Árvai Dániel Neumann János Középiskola és Kollégium Eger 85

Részletesebben

Eredmények. 6 2010.07.30 10:25 K-1 férfi Serdülő V. 500 m II. előfutam. Pálya 01:56.730

Eredmények. 6 2010.07.30 10:25 K-1 férfi Serdülő V. 500 m II. előfutam. Pálya 01:56.730 Eredmények 5 2010.07.30 10:20 K-1 férfi Serdülő V. 500 m I. előfutam 1 2 Gere András 7852 Központi Sport és Ifjúsági Sportegyesület 01:56.730 2 3 Havasi Gergő 9748 Verőcei Kajak- Kenu Egyesület 3 6 Fenyvesi

Részletesebben

www.tungi.hu Zalaegerszegi BECSALI-TUNGSRAM Lakóterületi Sportegyesület Labdarúgó Szakosztály

www.tungi.hu Zalaegerszegi BECSALI-TUNGSRAM Lakóterületi Sportegyesület Labdarúgó Szakosztály Zalaegerszegi BECSALI-TUNGSRAM Lakóterületi Sportegyesület Labdarúgó Szakosztály Alapítás: - Kispályás Szakág_1985.június 22. - Nagypályás Szakág_1991 június 24. - Öregfiúk Szakág_1997.július 17. - TUNGI-Focisuli

Részletesebben

VAS MEGYEI TEKÉZŐK SZÖVETSÉGE 9700 Szombathely, Markusovszky u. 6.

VAS MEGYEI TEKÉZŐK SZÖVETSÉGE 9700 Szombathely, Markusovszky u. 6. 2009 / 28. szám 2009. december 14. Tisztelt Sporttársak! KÖZLEMÉNYEK A II. Nagy István emlékversenyre nevezéseket folyamatosan elfogadunk! ályabeosztása elérhető a www.vasteke.hu honlapon! VAS MEGYEI TEKÉZŐK

Részletesebben

Tekehíradó. Kiadja: Körlevél gyanánt

Tekehíradó. Kiadja: Körlevél gyanánt Tekehíradó Kiadja: Körlevél gyanánt 9 Győr, Batthyány tér. (Levelezési cím: 9141 Ikrény, József A. u 59.) e-mail: gy.metesz@freemail.hu - web:http://kisalfold-teke.gportal.hu/ Felelős kiadó: Kocsis-Katona

Részletesebben

ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA III. KORCSOPORT

ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA III. KORCSOPORT 2014/2015. TANÉV ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA III. KORCSOPORT ÖSSZETETT PÁLYABAJNOKSÁG - FIÚ Helyszín: Székesfehérvár, Bregyó közi, Atlétikai Központ Időpont: 2015. május 29. 10.50 óra. ORSZÁGOS DÖNTŐ A Versenybizottság

Részletesebben

2015/2016. TANÉV ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ. VI. korcsoport - FIÚ EREDMÉNYEK

2015/2016. TANÉV ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ. VI. korcsoport - FIÚ EREDMÉNYEK 2015/2016. TANÉV ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VI. korcsoport - FIÚ EREDMÉNYEK Székesfehérvár, Regionális Atlétikai Központ 2016. május 28-29. 100 m fiú "A" döntő - VI. kcs. 1 Szabó Dániel 1997 Székesfehérvár,

Részletesebben

1. számú HIVATALOS ÉRTESÍTŐ (2015/2016) 2015. augusztus 19.

1. számú HIVATALOS ÉRTESÍTŐ (2015/2016) 2015. augusztus 19. VERSENYBIZOTTSÁGI HATÁROZATOK (2015. 08.14.) Megyei IV. osztály: 34/2015-2016 sz. VB. határozat: A VB. a két érintett sportszervezet közös, írásos megegyezése alapján hozzájárul a Kerecsend SE által kezdeményezett

Részletesebben

1. oldal, összesen: 12

1. oldal, összesen: 12 12+, 2012+, 2012-1 forduló, Székesfehérvár, Csitáry G. Emil Uszoda, 2012.01.29-500 férfi gyors 1 versenyszám Kiss Attila 1996 Swimming Pentathlon C 16:40,5 1 2 Dudás Dániel 1994 Kaposvári Sportiskola D

Részletesebben

FIÚ I. KORCSOPORT (2007-2008-ban születettek)

FIÚ I. KORCSOPORT (2007-2008-ban születettek) FIÚ I. KORCSOPORT (2007-2008-ban születettek) Indulók száma : 15 Táv: 800 m Név Szül.év Iskola 1 Rehó Milán 2007 Szent Miklós Görög Katolikus Általános Iskola 2 Kalán Ádám 2007 Szent Miklós Görög Katolikus

Részletesebben

Vogel Márk a Nemzetközi Gyermek Atlétika Versenyen Varsóban 60 méteres síkfutásban

Vogel Márk a Nemzetközi Gyermek Atlétika Versenyen Varsóban 60 méteres síkfutásban Vogel Márk a Nemzetközi Gyermek Atlétika Versenyen Varsóban 60 méteres síkfutásban I. helyezést ért el. Időeredménye: 8,58 mp. Márk a magyar válogatott tagjaként utazott Lengyelországba. Paulínyi Jenő

Részletesebben

Eszkimó-Indián Játékok Békésszentandrás, 2015.06.20-21. 1_U13_K1_fiu.xls. 1 futam K-1 fiú kölyök U13 (2002) helyezés r.szám.

Eszkimó-Indián Játékok Békésszentandrás, 2015.06.20-21. 1_U13_K1_fiu.xls. 1 futam K-1 fiú kölyök U13 (2002) helyezés r.szám. 1_U13_K1_fiu.xls 1 futam K-1 fiú kölyök U13 (2002) 1 1 Bonyai Martin Bajai Vizisport Klub 1 23 2 2 Kovács Balázs Hirös Sport Nonprofit KFT-KESI 2 21 3 9 Kardos Levente EDF Démász Szeged VE 1 18 4 5 Daróczi

Részletesebben

MAGYAR BIRKÓZÓ SZÖVETSÉG 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ FIÚ II. KORCSOPORT

MAGYAR BIRKÓZÓ SZÖVETSÉG 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ FIÚ II. KORCSOPORT MAGYAR BIRKÓZÓ SZÖVETSÉG 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ FIÚ II. KORCSOPORT Orosháza, 2014. november 14. 1 2014. ÉVI SZABADFOGÁSÚ BIRKÓZÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ OROSHÁZA, 2014. 11. 14. II. KORCSOPORT

Részletesebben

Az igazgatóság videó csatornája itt elérhető! Kattintson a képre!

Az igazgatóság videó csatornája itt elérhető! Kattintson a képre! MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG Veszprém Megyei Igazgatóság Tel.: +36-88-401-396 Fax.: +36-88-401-396 E-mail: Web: http://veszprem.mlsz.hu/ veszprem@mlsz.hu Bankszámla szám: 11707024-20480899 Cím: H-8200 Veszprém,

Részletesebben

Országos Szakiskolai Közismereti Verseny 2008/2009 Regionális forduló eredményei

Országos Szakiskolai Közismereti Verseny 2008/2009 Regionális forduló eredményei Országos i Közismereti Verseny 2008/2009 Regionális forduló eredményei Versenyző Számítástechnika 2009. március 7. Dél-Alföld Paitkó Dániel 0,0 125 17 Kós Károly Építő-, Fa- és Szolgáltatóipari Tagiskola

Részletesebben

MAGYARORSZÁG SZOMBATHELY

MAGYARORSZÁG SZOMBATHELY ILLÉS BÉLA FOOTBALL AKADÉMIA MAGYARORSZÁG SZOMBATHELY BEMUTATKOZUNK 2007. július 15-én kezdte meg működését Magyarországon, Szombathely városában az ILLÉS BÉLA FOOTBALL AKADÉMIA. Az Akadémián felmenő,

Részletesebben

Diákolimpia Mezei Futóverseny Országos Döntő

Diákolimpia Mezei Futóverseny Országos Döntő Egyéni Eredmények Pos Név Sz.év Csapatnév Rajtszám Célidő óó:pp:mp:tmp 1 SZABÓ Sándor 1991 Tatabánya, Tatabányai Ált. Isk., Szakképző Iskola és Középfokú 1725 Kollégium 00:15:41:800 2 FARKAS Dárius Ádám

Részletesebben

AMV 2015. megyei eredmények

AMV 2015. megyei eredmények AMV 2015. megyei eredmények 4.osztály neve város helyezés pontszám Tanuló neve Debreceni Vörösmarty Mihály Általános és Alapfokú Művészeti Derecskei Bocskai István Általános és Alapfokú Művészeti Debrecen

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség

Magyar Labdarúgó Szövetség Magyar Labdarúgó Szövetség 16/2013 (07.02.) számú Hivatalos Értesítő 2013.07.02. Tartalom Elnökségi határozatok... 3 Versenybizottsági határozatok... 8 2 Elnökségi határozatok 110/2013 (06.13.) számú határozat

Részletesebben

Férfi NB2 CSB Rangsor

Férfi NB2 CSB Rangsor Férfi NB2 CSB Rangsor Sorsz. Név Egyesület Forduló Mérkőzés Nyert Vesztett % 1. Berdár Norbert (F) 8094 Kaposvári AC 18 72 68 4 94.4% 2. Salamon István (F) 10477 Kömlő SC 18 72 66 6 91.7% 3. Aranyosi Levente

Részletesebben

Jegyzőkönyv ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA

Jegyzőkönyv ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA Jegyzőkönyv ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA III. korcsoport - Fiú Egyéni Budapest Budapest 2007.06.07. 1 Pásztor Zsolt 94 Kazinczy Ferenc ÁMK Tibolddaróc 816 Új DO csúcs 7,74-568 - 62,90-01:34,49 2 Arnhold Bence

Részletesebben

Ideiglenes felvételi jegyzék 2010. március 11. O1. INFORMATIKA SZAKKÖZÉPISKOLA

Ideiglenes felvételi jegyzék 2010. március 11. O1. INFORMATIKA SZAKKÖZÉPISKOLA O1. INFORMATIKA SZAKKÖZÉPISKOLA Ssz. Név Ssz. Név 1. Futó Kovács Szandra 36. Török Nándor 2. Barta Róbert 37. Moroncsik Roland 3. Sólyom Vivien 38. Simon Dániel 4. Csorba Adrienn 39. Gáspár Gabriella 5.

Részletesebben

Bemutatkozás. U-7 korosztály (2008 2010): U-9 korosztály (2006 2007): U-11 korosztály (2004 2005):

Bemutatkozás. U-7 korosztály (2008 2010): U-9 korosztály (2006 2007): U-11 korosztály (2004 2005): Wéber Tamás vagyok, a Tolna Városi Futball Club elnöke. Engedjék meg, hogy jelen kiadványunkkal bemutassuk egyesületünk utánpótlás korosztályai által elért nagyszerű eredményeket és ezáltal is minél több

Részletesebben

Nyugat-Dunántúli Régió Bajnokság Úszóverseny III. forduló 2011 Jegyzőkönyv

Nyugat-Dunántúli Régió Bajnokság Úszóverseny III. forduló 2011 Jegyzőkönyv Nyugat-Dunántúli Régió Bajnokság Úszóverseny III. forduló 2011 Jegyzőkönyv Verseny helye: Szombathely, Fedett uszoda, 8 pályás fedett, elektromos időmérés Vízhőfok: 26,5 Celsius. Ideje: 2011. október 29.

Részletesebben

TELEKOM LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA

TELEKOM LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA TELEKOM LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ II. KORCSOPORT JEGYZŐKÖNYV Fonyódliget Erzsébet Tábor 2015. május 20-21. 1 TELEKOM LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA 2014/2015. TANÉVI TELEKOM LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA AZ

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség

Magyar Labdarúgó Szövetség Magyar Labdarúgó Szövetség 41/2014 (12.10.) számú Hivatalos Értesítő 2014.12.10. Tartalom Versenybizottsági határozatok Fegyelmi Bizottsági határozatok Jogi Bizottsági határozatok Tájékoztatás 3. oldal

Részletesebben

be/sfphpm01-09273/2015/mlsz

be/sfphpm01-09273/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Gödöllői Sport Klub A kérelmező szervezet rövidített neve GSK Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 2603 A kérelmező jogállása Amatőr Áfa

Részletesebben

1 U13_K1_fiu.xls Eszkimó-Indián Játékok Tiszaújváros, 2016.06.26.

1 U13_K1_fiu.xls Eszkimó-Indián Játékok Tiszaújváros, 2016.06.26. 1 U13_K1_fiu.xls Eszkimó-Indián Játékok 1 futam K-1 fiú kölyök U13 (2003) 1 9 Nagy Kristóf KSI 2 23 2 7 Bohus Tamás Békési Kajak- Kenu Club 1 25 3 6 Pap Dániel Körös Kajak SE 1 17 4 5 Varjú Zalán Körös

Részletesebben

2013/2014. tanév - Versenyeredmények

2013/2014. tanév - Versenyeredmények 2013/2014. tanév - Versenyeredmények Magyar nyelv és irodalom, könyvtárhasználat Simonyi Zsigmond Kárpát-medence Helyesírási verseny Kolba Éva 7.b Négyesi Bernadett Kazinczy Szépkiejtés Verseny Bertalan

Részletesebben

OÁMK SIMON ISTVÁN UTCAI ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA TANULÓINAK EREDMÉNYEI ISKOLAI, VÁROSI, MEGYEI, ORSZÁGOS VERSENYEKEN. 2011/2012. tanév

OÁMK SIMON ISTVÁN UTCAI ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA TANULÓINAK EREDMÉNYEI ISKOLAI, VÁROSI, MEGYEI, ORSZÁGOS VERSENYEKEN. 2011/2012. tanév OÁMK SIMON ISTVÁN UTCAI ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA TANULÓINAK EREDMÉNYEI ISKOLAI, VÁROSI, MEGYEI, ORSZÁGOS VERSENYEKEN 2011/2012. tanév MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM Iskolai vers- és mesemondó verseny 1. - 2. évfolyam

Részletesebben

ALPESI Sĺ DIÁKOLIMPIA DÖNTŐ 1. 2. 3. KORCSOPORT MAGYAR SÍ SZÖVETSÉG 2016.MÁRCIUS 19. HIVATALOS EREDMÉNYLISTA ÓRIÁSMŰLESIKLÁS St. Lambrecht, Ausztria

ALPESI Sĺ DIÁKOLIMPIA DÖNTŐ 1. 2. 3. KORCSOPORT MAGYAR SÍ SZÖVETSÉG 2016.MÁRCIUS 19. HIVATALOS EREDMÉNYLISTA ÓRIÁSMŰLESIKLÁS St. Lambrecht, Ausztria Zsüri Technikai adatok Technikai del: Mohai Szabolcs Pálya neve: Pabstin Döntöbíró : Nagy Csaba Rajt : 1136 m Versenyfönök : Berecz Béla Cél : 1016 m Pályafönök : Réh Róbert Szintkül. : 120 m Rajtbíró

Részletesebben

TOUR DE DEBRECEN 2014 CUBE HORTOBÁGY PRÓBA 55KM ABSZOLÚT FÉRFI EREDMÉNYEK

TOUR DE DEBRECEN 2014 CUBE HORTOBÁGY PRÓBA 55KM ABSZOLÚT FÉRFI EREDMÉNYEK ABSZOLÚT FÉRFI EREDMÉNYEK 1 358 Bartha Gergely DKSI-Freeriderz Felnőtt 01:36:55.994 2 444 Pocsai Balázs Debreceni Sportcentrum Felnőtt 01:36:58.084 3 316 Kiss Attila DKSI-Freeriderz Master 01:36:58.932

Részletesebben

Országos Szakiskolai Közismereti Verseny 2010/2011 Regionális forduló eredményei

Országos Szakiskolai Közismereti Verseny 2010/2011 Regionális forduló eredményei Országos Szakiskolai Közismereti Verseny 2010/2011 Regionális forduló eredményei Versenyző Számítástechnika 2011. március 5. országos regionális Dél-Alföld Huszár Gergő 50,0 16 2 Vajda Péter Oktatási Ficzere

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ IV. KORCSOPORT SZÉKESFEHÉRVÁR BREGYÓ KÖZI REGIONÁLIS ATLÉTIKAI KÖZPONT Jegyzőkönyv Összetett Ötpróba 2015. június 02.

2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ IV. KORCSOPORT SZÉKESFEHÉRVÁR BREGYÓ KÖZI REGIONÁLIS ATLÉTIKAI KÖZPONT Jegyzőkönyv Összetett Ötpróba 2015. június 02. Fejér Megyei Diáksport Egyesület 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ IV. KORCSOPORT SZÉKESFEHÉRVÁR BREGYÓ KÖZI REGIONÁLIS ATLÉTIKAI KÖZPONT Jegyzőkönyv Összetett Ötpróba 2015. június 02. 1 2014/2015. TANÉVI

Részletesebben

Az NBII. Nyugati csoport csapatairól 2006/07. ősz

Az NBII. Nyugati csoport csapatairól 2006/07. ősz Az NBII. Nyugati csoport csapatairól 2006/07. ősz TABELLA 2006 ősz Átl. Hazai: NÉZŐSZÁMOK Idegenbe elkíséri: 500 fő Gyirmót 0 1000 fő Lombard FC Pápa 50 fő 600 fő Dunaújvárosi Kohász 50 fő 2000 fő Haladás

Részletesebben

II. Magvető Kupa. Gyula, Várfürdő, 2012.03.23.

II. Magvető Kupa. Gyula, Várfürdő, 2012.03.23. II. Magvető Kupa Gyula, Várfürdő, 2012.03.23. A verseny védnökei Dr. Görgény Ernő, Gyula város polgármestere Nagytiszteletű Baráth János református lelkipásztor Varga Ottó, igazgató Dr. Nagyné Sullay Márta,

Részletesebben

TÁMOP Kispályás Labdarúgó Verseny. Nevezési Lap

TÁMOP Kispályás Labdarúgó Verseny. Nevezési Lap TÁMOP Kispályás Labdarúgó Verseny Nevezési Lap Kiskunmajsa, 2014. szeptember 20. A Kiskunmajsai FC csapata benevez a KISPÁLYÁS LABDARÚGÓ TORNÁRA. A csapatvezető neve, címe, telefonja: Mózer Csaba E-mail:...

Részletesebben

VIII. T ÓTKOMLÓSI TÓTKOMLÓS ÓTKOMLÓSI NEMZETKÖZI SZENIOR ÚSZÓVERSENY

VIII. T ÓTKOMLÓSI TÓTKOMLÓS ÓTKOMLÓSI NEMZETKÖZI SZENIOR ÚSZÓVERSENY VIII. T ÓTKOMLÓSI SZENIOR ÚSZÓVERSENY ÓTKOMLÓSI NEMZETKÖZI TÓTKOMLÓS 2013. JÚLIUS 13. TÓTKOMLÓS, RÓZSA FÜRDŐ E G Y E S Ü L E T E K VIII. Tótkomlósi Nemzetközi Szenior Úszóversenyen Algyői Úszó Közhasznú

Részletesebben

PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ

PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ 2005. J Ú L I U S Tisztelt Pusztaföldvári Polgárok! Ez évben is megrendezésre került a Földvárak Találkozója, melyről már hírt adtunk. Így utólag el szeretném mondani Önöknek, hogy

Részletesebben

2013/2014. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG. FIÚ III-IV. KORCSOPORT (1999-2000-2001-2002-ben születettek)

2013/2014. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG. FIÚ III-IV. KORCSOPORT (1999-2000-2001-2002-ben születettek) Magasugrás fiú (indult: 4 csapat) 1. Szolnok, Széchenyi Körúti Általános Iskola, Sportiskola és Alapfokú Művészetoktatási 1,5000 Intézmény Horgosi Donát 2000 1,45 Nuskov Richárd Norbert 1999 1,50 Boros

Részletesebben

A BKKSZ által megrendezésre került Duna Maraton kajak-kenu verseny J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

A BKKSZ által megrendezésre került Duna Maraton kajak-kenu verseny J E G Y Z Ő K Ö N Y V E A BKKSZ által megrendezésre került Duna Maraton kajak-kenu verseny J E G Y Z Ő K Ö N Y V E A verseny helye: UTE Csónakház A verseny időpontja: 2006. szeptember 30. A versenybíróság tagjai: Elnök : Dr.

Részletesebben

be/sfphpm01-08810/2015/mlsz

be/sfphpm01-08810/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Békéscsabai Utánpótlás-nevelő Futball Club A kérelmező szervezet rövidített neve Békéscsaba UFC Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 524

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség

Magyar Labdarúgó Szövetség Magyar Labdarúgó Szövetség 38/2014 (11.05.) számú Hivatalos Értesítő 2014.11.05. Tartalom Versenybizottsági határozatok Fegyelmi Bizottsági határozatok Igazolási és Vitarendezési Bizottsági határozat 3.

Részletesebben

t~ NY R E G Y H Á Z A NyíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA POLGÁRMESTERI KABINET

t~ NY R E G Y H Á Z A NyíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA POLGÁRMESTERI KABINET NyíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA POLGÁRMESTERI KABINET 4401 NYíREGYHÁZA, KOSSUTH TÉR 1. PF.: 83. TELEFON: +3642524-544; FAX: +36 42 311-041 E-MAIL: POLGARMESTERIKABINET@NYIREGYHAZA.HU

Részletesebben

Pontszámok hosszú távon

Pontszámok hosszú távon Magyar Kerékpáros Amatőr Bajnokság 2016 Pontszámok hosszú távon RegSz. Ks. Név Csapat 1 1 1 2 3 4 5 6 Össz WU19 Korcsoport 14-1010 1 Cseri Bettina 420 --- --- --- --- --- --- --- 420 W El Korcsoport 12-0540

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség

Magyar Labdarúgó Szövetség Magyar Labdarúgó Szövetség 06/2012 (03.26.) számú Hivatalos Értesítő 2012.03.26 Tartalom Elnökségi határozatok... 3 Versenybizottsági határozatok... 6 2 Elnökségi határozatok 37/2012 (03.06) számú határozat

Részletesebben

CUBE TISZA-TÓ KÖR 65KM 2014

CUBE TISZA-TÓ KÖR 65KM 2014 FÉRFI ABSZOLÚT EREDMÉNYEK 1 416 Hován Róbert Master (1974) 01:46:53.7 2 329 Matyasovszki Kristóf U19 (1998) 01:46:53.7 3 353 Trabach Norbert Felnőtt (1993) 01:46:54.0 4 370 Kertész Kevin U19 (2000) 01:46:54.0

Részletesebben

SOMOGY MEGYEI DIÁKSPORT SZÖVETSÉG

SOMOGY MEGYEI DIÁKSPORT SZÖVETSÉG SOMOGY MEGYEI DIÁKSPORT SZÖVETSÉG A Somogy Megyei Diáksport Szövetség Elnöksége és a Fogyatékkal Élők Somogy Megyei Sportszövetség köszöntötte a 2009-2010-es tanév diákolimpia országos döntőkön kiemelkedő

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG. FIÚ III-IV. KORCSOPORT (2000-2001-2002-2003-ban születettek)

2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG. FIÚ III-IV. KORCSOPORT (2000-2001-2002-2003-ban születettek) FIÚ III-IV. KORCSOPORT (2000-2001-2002-2003-ban születettek) Magasugrás fiú (indult: 8 csapat) 1. Szent Korona Általános Iskola "A" XV. Ker. 1,4650 Galánfi Lőrinc 2000 1,57 H.Nagy Áron 2000 1,48 Göde Viktor

Részletesebben

------------------------------------------------------------------------------------------------- 493-12/2014. ikt.sz. 14/2014.

------------------------------------------------------------------------------------------------- 493-12/2014. ikt.sz. 14/2014. Füzesgyarmat Város Önkormányzatának K é p v i s e l ő - t e s t ü l e t e 5525 Füzesgyarmat, Szabadság tér 1. sz. (66) 491-058, 491-401, Fax: 491-361 E-mail: fgyphiv@globonet.hu -------------------------------------------------------------------------------------------------

Részletesebben

U 23 Európa-bajnokság, 2015.03.24-29. Lengyelország, W. Európa-játékok, 2015.06.13-18. Azerbajdzsán, Bak

U 23 Európa-bajnokság, 2015.03.24-29. Lengyelország, W. Európa-játékok, 2015.06.13-18. Azerbajdzsán, Bak U 23 Európa-bajnokság, 2015.03.24-29. Lengyelország, W 57 kg 13. Vilhelm Richárd UTE 48 kg 12. Kőrösi Kitti Zalaeger 61 kg 14. Molnár József Csep-Ab 53 kg 5. Dénes Mercédesz Érd 65 kg 7. Lukács Norbert

Részletesebben

DEBRECENI ÜGYVÉDI KAMARA

DEBRECENI ÜGYVÉDI KAMARA DEBRECENI ÜGYVÉDI KAMARA sz. I. em. Telefon: 06-52-533-266, 06-52-416-398 E-mail: debreceniugyvedi.kamara@upcmail.hu Honlap: http://www.debreceniugyvedikamara.hu/ ÜGYELETI REND Debrecen 2016. július 01.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Csiszár István elnök köszöntötte a megjelenteket, külön a vendégeket, ezzel a Vasi vizeken nyereményakció sorsolását megnyitotta.

JEGYZŐKÖNYV. Csiszár István elnök köszöntötte a megjelenteket, külön a vendégeket, ezzel a Vasi vizeken nyereményakció sorsolását megnyitotta. JEGYZŐKÖNYV Készült: 2010. június 12-én a Zalaszentmihályi Polgármesteri Hivatalban a Sporthorgász Egyesületek Vas megyei Szövetségének Intéző Bizottsági ülésén a Vasi vizeken nyereményakció sorsolásán.

Részletesebben

be/sfphpm01-08374/2015/mlsz

be/sfphpm01-08374/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Városi Sportkör Sellye A kérelmező szervezet rövidített neve VSK Sellye Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 75 A kérelmező jogállása Amatőr

Részletesebben

Mercedes-Benz Futóverseny 10km

Mercedes-Benz Futóverseny 10km 1 467 Balázs Levente 1985 00:33:08.2 3:18 p/km Férfi 1 2 139 Szalóki Róbert 1979 00:33:25.9 3:20 p/km Férfi 2 3 464 Beda Szabolcs 1977 00:33:38.2 3:21 p/km Férfi 3 4 555 Szabó József 1990 00:35:19.9 3:31

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség

Magyar Labdarúgó Szövetség Magyar Labdarúgó Szövetség 24/2014 (07.02.) számú Hivatalos Értesítő 2014.07.02. Tartalom Elnökségi határozatok ELN-115/2014 (06.26) ELN-116/2014 (06.26) ELN-117/2014 (06.26) ELN-118/2014 (06.26) ELN-119/2014

Részletesebben

V Á L A S Z T O T T B Í R Ó S Á G I T A G O Z A T O K N É V J E G Y Z É K E I (2011. június 1. 2014. május 31.)

V Á L A S Z T O T T B Í R Ó S Á G I T A G O Z A T O K N É V J E G Y Z É K E I (2011. június 1. 2014. május 31.) 1 V Á L A S Z T O T T B Í R Ó S Á G I T A G O Z A T O K N É V J E G Y Z É K E I (2011. június 1. 2014. május 31.) Bács-Kiskun megye: Dr. Balázs Katalin Dr. Bernschütz Sándor Dr. Bodóczky László Dr. Cserpák

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség

Magyar Labdarúgó Szövetség Magyar Labdarúgó Szövetség 1/2016 (01.08.) számú Hivatalos Értesítő 2016.01.08. Tartalom Elnökségi határozatok ELN-154/2015 2015-2016. évi NB I. és NB II. vagyonértékű szabályzat módosítása felosztási

Részletesebben

16/2016. (06.03) számú Megyei Hivatalos Értesítő

16/2016. (06.03) számú Megyei Hivatalos Értesítő MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG Baranya Megyei Igazgatóság Tel.: +36-72-532-705 Fax.: +36-72-212-715 E-mail: baranya@mlsz.hu Web: baranya.mlsz.hu Bankszámla szám: 11707024-20480734 Cím: H-7621 Pécs, Tímár u.

Részletesebben

100 m. fiú gyorsúszás 1. versenyszám Országos csúcs: 0:49.13 (Zubor Attila - 2001)

100 m. fiú gyorsúszás 1. versenyszám Országos csúcs: 0:49.13 (Zubor Attila - 2001) 100 m. fiú gyorsúszás 1. versenyszám Országos csúcs: 0:49.13 (Zubor Attila - 2001) 1. Fekete Ferenc 1999 Székesfehérvár 0:58,09 526p 50m: 0:28,40 2. Végh István 1999 Veszprém 0:58,41 518p 50m: 0:28,58

Részletesebben

be/sfphp01-08541/2015/mlsz

be/sfphp01-08541/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Mészöly Focisuli Sportegyesület A kérelmező szervezet rövidített neve Mészöly Focisuli SE Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 3335 A kérelmező

Részletesebben

2008/2009. TANÉVI BIRKÓZÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ III. kcs. KÖTÖTTFOGÁS (1996-1997-ben születettek) Kaposvár, 2009. 04.03-04.

2008/2009. TANÉVI BIRKÓZÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ III. kcs. KÖTÖTTFOGÁS (1996-1997-ben születettek) Kaposvár, 2009. 04.03-04. 2008/2009. TANÉVI BIRKÓZÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ III. kcs. KÖTÖTTFOGÁS (1996-1997-ben születettek) Kaposvár, 2009. 04.03-04. Induló 124 fő 29 kg 6 induló 1 Árvai Márk Tatabánya Széchenyi István Ált.

Részletesebben

TELEKOM LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA

TELEKOM LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA TELEKOM LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ II. KORCSOPORT Fonyódliget Erzsébet Tábor, 2014. május 19-20. 1 TELEKOM LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA 2013/2014. TANÉVI TELEKOM LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA AZ ORSZÁGOS DÖNTŐ

Részletesebben

Nemzeti ünnepünk, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc, március 15-e alkalmából Dr. Pintér Sándor, Magyarország belügyminisztere

Nemzeti ünnepünk, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc, március 15-e alkalmából Dr. Pintér Sándor, Magyarország belügyminisztere 1 Nemzeti ünnepünk, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc, március 15-e alkalmából Dr. Pintér Sándor, Magyarország belügyminisztere a téli rendkívüli időjárási viszonyok során végzett kiemelkedő munkája

Részletesebben

2010. évi ranglista. 20 pont 15 pont 10 pont 7 pont 5 pont 3 pont 2 pont 1 pont. 60 fekvő: 595-594 593-592 591-590 589-588 587-586 585-584 583-582

2010. évi ranglista. 20 pont 15 pont 10 pont 7 pont 5 pont 3 pont 2 pont 1 pont. 60 fekvő: 595-594 593-592 591-590 589-588 587-586 585-584 583-582 2010. évi ranglista Helyezés: I. II. III. IV. V. VI. VII. VIII. 20 pont 15 pont 10 pont 7 pont 5 pont 3 pont 2 pont 1 pont Puska 1 körönként + 5pont 15 pont 10 pont 7 pont 5 pont 3 pont 2 pont 1 pont Férfi

Részletesebben

130-as terem (új szárny, 1. emelet)

130-as terem (új szárny, 1. emelet) 130-as terem (új szárny, 1. emelet) 1. Ambrus Ramóna Margit 1999-10-08 2. Bácskai Zsolt László 1999-09-10 3. Baki Réka 2000-04-24 4. Bakóczy Kira Orsolya 1998-01-06 5. Bakonyi Kinga Beatrix 2000-05-15

Részletesebben

Kunszentmártoni Gimnázium és Szakképző Iskola (OM: 036063) 5440 Kunszentmárton, Kossuth Lajos út 37. Telefon/fax: 56/461-144

Kunszentmártoni Gimnázium és Szakképző Iskola (OM: 036063) 5440 Kunszentmárton, Kossuth Lajos út 37. Telefon/fax: 56/461-144 i Gimnázium és Szakképző Iskola (OM: 036063) 5440, Kossuth Lajos út 37. Telefon/fax: 56/461-144 A i Gimnázium és Szakképző Iskola ideiglenes felvételi jegyzéke a 2011-2012-es tanévre Az ideiglenes felvételi

Részletesebben

be/sfphpm01-08288/2015/mlsz

be/sfphpm01-08288/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Gyöngyösi Atlétikai Klub A kérelmező szervezet rövidített neve Gyöngyösi AK Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 932 A kérelmező jogállása

Részletesebben

Országos Szakiskolai Közismereti Verseny 2008/2009 Regionális forduló eredményei

Országos Szakiskolai Közismereti Verseny 2008/2009 Regionális forduló eredményei Országos i Közismereti Verseny 2008/2009 Regionális forduló eredményei Versenyző Történelem 2009. március 7. Dél-Alföld Baksa Tamás Péter 84,0 7 2 Göndöcs Benedek Középiskola, és ai Fekete Rita 0,0 133

Részletesebben

be/sfp-08412/2015/mlsz

be/sfp-08412/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Törökbálinti Focisuli Egyesület A kérelmező szervezet rövidített neve TFSE Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 1275 A kérelmező jogállása

Részletesebben

A körülmények és a környezet hatnak ránk, de magunkért csakis mi vagyunk felelősek. (Paulo Coelho) Ballagási meghívó

A körülmények és a környezet hatnak ránk, de magunkért csakis mi vagyunk felelősek. (Paulo Coelho) Ballagási meghívó A körülmények és a környezet hatnak ránk, de magunkért csakis mi vagyunk felelősek. (Paulo Coelho) Ballagási meghívó 2007 2012 A MÁTÉSZALKAI SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM végzős diákjai 2012. május 4-én

Részletesebben

Zöld. Narancs - Kék. Kék Vacsora - Karin

Zöld. Narancs - Kék. Kék Vacsora - Karin SZERDA Piros Fehér Fekete Narancs Megjegyzés 8:00 1 2 6 7 11 12 SNACK 8:30 Beep 8:30 Müzli, Banán, Verofit 9:00 Beep 9:00 Piros - Fehér 10:10 Beep 9:30 10:20 Beep 10:00 Fekete - 11:30 Beep 10:30 11:40

Részletesebben

H A T Á R O Z A T O T

H A T Á R O Z A T O T Iktatószám: ki/jh01-08095/2015/mlsz Maros-menti Utánpótlás Futball Club Ügyiratszám: be/sfp-08095/2015/mlsz Makó Ügyintéző: Nagy Réka Aradi utca 7 E-mail: Nagy.Reka@mlsz.hu 6900 Tárgy: sportfejlesztési

Részletesebben

SZÉTV Informatikai alapismeretek Budapest, 2015. március 16-17. Helyezés Név Intézmény Város

SZÉTV Informatikai alapismeretek Budapest, 2015. március 16-17. Helyezés Név Intézmény Város 1. Bodnár Erik Nyíregyháza 98 2. Gajdács Ádám Békéscsabai Gépészeti és Számítástechnikai Szakközépiskola Békéscsaba 95 3. Maráczi Marcell Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Középiskola Győr 94 4. Kovács

Részletesebben

Közgyűlési Beszámoló az ATSK Szeged sportegyesület 2014. évi tevékenységéről 2015. április 11.

Közgyűlési Beszámoló az ATSK Szeged sportegyesület 2014. évi tevékenységéről 2015. április 11. Közgyűlési Beszámoló az ATSK Szeged sportegyesület 2014. évi tevékenységéről 2015. április 11. Márki Ernő ügyvezető Asztalitenisz Sport Klub Szeged Székhely és PP. Terem: 6723 Szeged, Budapesti krt. 5-7.

Részletesebben

BARANYA MEGYEI DIÁKSPORT TANÁCS ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY III. KORCSOPORT

BARANYA MEGYEI DIÁKSPORT TANÁCS ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY III. KORCSOPORT BARANYA MEGYEI DIÁKSPORT TANÁCS ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY III. KORCSOPORT Pécs, 2014. június 15-18. 1 2013/2014. TANÉVI LEÁNYOK Hely Megye Iskola neve Település Tanár neve 1. Bács-Kiskun Kecskeméti Művészeti

Részletesebben

Gépészeti alapismeretek. Sorszám Teljes név Iskola Eredmény. 1. Hulka László Ipari Szakközépiskola és Gimnázium, Veszprém 88%

Gépészeti alapismeretek. Sorszám Teljes név Iskola Eredmény. 1. Hulka László Ipari Szakközépiskola és Gimnázium, Veszprém 88% 1. Hulka László Ipari Szakközépiskola és Gimnázium, Veszprém 88% 2. Abonyi Mátyás Nagykanizsai Műszaki Szakképző Iskola és Kollégium, Nagykanizsa 85% 3. Gyaraki Roland Gregus Máté Mezőgazdasági Szakképző

Részletesebben

Hódmezővásárhely 2011. évi Jó sportoló Jó tanulója Alsó Tagozatos Fiú kategóriában:

Hódmezővásárhely 2011. évi Jó sportoló Jó tanulója Alsó Tagozatos Fiú kategóriában: 1 Hódmezővásárhely 2011. évi Jó sportoló Jó tanulója alsó tagozatos leány kategóriában: 1 Nagy Petra Klauzál/Hód Úszó 5 orsz. úszás 1. hely 2 Csókay Lenke Németh/Hód Úszó 5 megyei úszó és aquatlon diákol.

Részletesebben

Az MLSZ Elnökségének 2007. augusztus 23-i határozatai

Az MLSZ Elnökségének 2007. augusztus 23-i határozatai 17. számú HIVATALOS ÉRTESÍTŐ Budapest, 2007. szeptember 3. Iktatószám: 6111 /2007. Az MLSZ Elnökségének 2007. augusztus 23-i határozatai 187/ 2007. számú határozat Az MLSZ Elnöksége a Magyarország Olaszország

Részletesebben

TORNA DIÁKOLIMPIA "B" KATEGÓRIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2015/2016 tanév Budapest I. korcsoport fiú csapatbajnokság

TORNA DIÁKOLIMPIA B KATEGÓRIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2015/2016 tanév Budapest I. korcsoport fiú csapatbajnokság Hely. Cím Csapatnév 1 Kiskunhalas Fazekas Mihály Ált. Isk. 36,700 37,000 73,700 2 Debrecen Vénkerti Ált. Isk. 37,400 35,800 73,200 3 Szentendre Szent András Katolikus Ált. Isk. 36,200 36,800 73,000 4 Nagykanizsa

Részletesebben

16/2014-2015 sz. Hivatalos közlöny MEGYEI I. OSZTÁLY 14. FORDULÓ FELNŐTT EREDMÉNYEK 14. FORDULÓ U-21-ES EREDMÉNYEK TABELLA FELNŐTT

16/2014-2015 sz. Hivatalos közlöny MEGYEI I. OSZTÁLY 14. FORDULÓ FELNŐTT EREDMÉNYEK 14. FORDULÓ U-21-ES EREDMÉNYEK TABELLA FELNŐTT Magyar Labdarúgó Szövetség Tolna Megyei Igazgatósága Telefonok: 74/511-123 7100 Szekszárd, Keselyűsi u 3. 74/511-124 E-mail: tolna@mlsz.hu Fax: 74/412-857 Honlap cím: www.tolnalsz.hu 16/2014-2015 sz. Hivatalos

Részletesebben

Dunakanyar Kupa Eredmények

Dunakanyar Kupa Eredmények Dunakanyar Kupa Eredmények 1. K1 leány VII. korcsoport 2000m 1 9 Jeszenszky Petra 1998 Nagymarosi SE 2 8 Kiss Blanka 1996 Zoltek Kajak SE. 3 6 Fazekas Kitti 1998 Váci Hajó 4 4 Mihalik Dóra 1997 MAFC 5

Részletesebben

Előterjesztés a Magyar Olimpiai Bizottság Közgyűlése részére 2015. május 12.

Előterjesztés a Magyar Olimpiai Bizottság Közgyűlése részére 2015. május 12. Előterjesztés a Magyar Olimpiai Bizottság Közgyűlése részére 2015. május 12. 9. napirendi pont javaslat: A 2015. július 26-augusztus 01. között Tbilisziben megrendezésre kerülő XIII. Nyári Európai Ifjúsági

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség

Magyar Labdarúgó Szövetség Magyar Labdarúgó Szövetség 11/2015 (05.12.) számú Hivatalos Értesítő 2015.05.12. Tartalom Versenybizottsági határozatok Fegyelmi Bizottsági határozatok 3. oldal 11. oldal 2 Versenybizottsági határozatok

Részletesebben

Veszprém Megyei Igazgatóság. Tel.: +36-88-401-396 Fax.: +36-88-401-396 E-mail:

Veszprém Megyei Igazgatóság. Tel.: +36-88-401-396 Fax.: +36-88-401-396 E-mail: MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG Veszprém Megyei Igazgatóság Tel.: +36-88-401-396 Fax.: +36-88-401-396 E-mail: Web: http://veszprem.mlsz.hu/ veszprem@mlsz.hu Bankszámla szám: 11707024-20480899 Cím: H-8200 Veszprém,

Részletesebben

4. Mercedes Utcai Futóverseny (10 km-es táv) 2014.06.07. Kecskemét

4. Mercedes Utcai Futóverseny (10 km-es táv) 2014.06.07. Kecskemét 1 569 Badar Gergö 1990 33:56 n.a. 2 568 Szilágyi Péter 1989 34:07 00:11 3 287 Galamb Csaba 1994 34:21 00:25 4 567 Szöllősi Renátó 1991 34:50 00:54 5 290 Beda Szabolcs 1977 34:51 00:55 6 292 Polyák Csaba

Részletesebben

OTP Önkéntes Kiegészítő Nyugdíjpénztár 2013. április 22. napján megtartott küldöttválasztó gyűlések

OTP Önkéntes Kiegészítő Nyugdíjpénztár 2013. április 22. napján megtartott küldöttválasztó gyűlések OTP Önkéntes Kiegészítő Nyugdíjpénztár 2013. április 22. napján megtartott küldöttválasztó gyűlések KÜLDÖTT, PÓTKÜLDÖTTVÁLASZTÁSI EREDMÉNYHIRDETÉS Dél-alföldi Régió választási körzetekben megválasztott

Részletesebben

EREDMÉNYEK / RESULTS 2011.09.11 / 12:45

EREDMÉNYEK / RESULTS 2011.09.11 / 12:45 1 4 5 7 50 m 100 m 150 m 200 m 250 m 300 m 350 m pont 17.33 1/3 női pillangó - 1 kat. - 2001 születésűek 1 Héja Gabriella 2001 Szentes Városi Úszó Club 0:24,47 0:24,47 2 Károssy Csenge 2001 BÁCSVIZ-KVSC-KESI

Részletesebben

Tisza Régió Diákolimpia, Szolnok, 2003/ 06/ 07-08.

Tisza Régió Diákolimpia, Szolnok, 2003/ 06/ 07-08. Tisza Régió Diákolimpia, Szolnok, 2003/ 06/ 07-08. SZABADIDÕS JEGYZÕKÖNYV 1 14.30 K-1 ffi ifjúsági VIII. évfolyam 500 m Szabadidõs 11. Tóth András Radnóti Miklós, Szeged 2:21:26 22. Maznoa Dániel Ságvári

Részletesebben

Duna-Régió Diákolimpia 2007. június 02-03. Sukoró

Duna-Régió Diákolimpia 2007. június 02-03. Sukoró Duna-Régió Diákolimpia 2007. június 02-03. Sukoró Versenybírósági ülés kezdete: 2007. június 02. 07. 30 A Magyar Kajak-Kenu Szövetség által megrendezésre került Duna-Régió Diákolimpia kajak-kenu verseny

Részletesebben

2008 és utána született fiúk

2008 és utána született fiúk 2008 és utána született fiúk 10:00 500m 1. Tomka Ézer 2009 Sárrét SE 1:21 2. Fodor Szabolcs 2008 Ebes 1:22 3. Csibi Sándor 2008 Bodaszölő 1:31 4. Vaskovits Marcell 2008 Simonyi Óvoda 1:31 5. Szabó Csanád

Részletesebben

P E V I. Szemünk fényei. Színkeveréses virágültetés. Színes tojások Pilvax Színes 48. 2015. 1. szám

P E V I. Szemünk fényei. Színkeveréses virágültetés. Színes tojások Pilvax Színes 48. 2015. 1. szám P E V I 2015. 1. szám 2 0 1 5. A N E M Z E T K Ö Z I F É N Y É V E Fé n y e s e r e d m é n y e k Ve r s e n y e k Szemünk fényei Fa r s a n g Színkeveréses virágültetés Színes tojások Pilvax Színes 48

Részletesebben

Futapest - Zebegény terepfutás - 2013. augusztus 25. - A Futapest éves pontverseny korcsoportjai

Futapest - Zebegény terepfutás - 2013. augusztus 25. - A Futapest éves pontverseny korcsoportjai Futapest - Zebegény terepfutás - 2013. augusztus 25. - A Futapest éves pontverseny korcsoportjai Idő Név Kor Nem Korcsoport Település Egyesület Hely Pont 0:41:24 Pápai Márton 18 f h1 Gödöllő 1 25 0:46:47

Részletesebben

A megyei diáksport gála jutalmazottjai Jó tanuló Jó sportolók

A megyei diáksport gála jutalmazottjai Jó tanuló Jó sportolók A megyei diáksport gála jutalmazottjai Jó tanuló Jó sportolók Ökrös Fanni (úszás Báthory István Ált. Isk. Gimn. és SZKI Nyírbátor) Ökrös Nelli (úszás Báthory István Ált. Isk. Gimn. és SZKI Nyírbátor) Pelyák

Részletesebben